Kérdezett: Sipos Zoltán
A SZABADSÁG TERHE
Etnikai dimenziót kaptak Marosvásárhelyen az átmenet problémái
A fekete március eseményeinek történeti feltárására törekszik László Márton és Novák Csaba Zoltán könyve, A szabadság terhe.
Az utóbbi években viszonylag sok anyagot – filmet, visszaemlékezést, könyvet, meg persze egy színházi előadást – láthattunk a márciusi eseményekről. Miben más könyvetek, A szabadság terhe?
László Márton: – Könyvünk különféle forrásanyagok (levéltári iratok, interjúk, videofelvételek) alapján az események történeti feltárására törekedett: azaz az események tényszerű leírására, az ok- okozati összefüggések feltárására. Lábjegyzetelt – azaz visszakereshető – munka, amely a két fél szempontjainak megértésére összpontosít.
Novák Csaba Zoltán: – A legnagyobb eltérést a fent említett tényeken túl abban látom, hogy ez a munka egy szélesebb történeti kontextusba helyezi bele az eseményeket. Ebben helyet kap a város sajátos történetének, váltakozó szerepköreinek alakulása, Románia és Magyarország 1989 előtti és utáni viszonyának alakulása, a rendszerváltás sajátosságainak leírása.
Fontosnak tartom, hogy sok helyi jellegű forrásanyag (pl. a Nemzeti Megmentési Front iratanyaga) elemzésével sikerült kibontanunk a konfliktus kialakulását, kiterjedését és az azt mozgató események folyamatát.
Ha tömören szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, ez egy kimondottan elemző munka, és talán nem túlzás azt gondolni, remélni, hogy egy megfelelő alap egy magyar-román szakmai párbeszéd elkezdéséhez.
Az előszóban szó van arról, hogy nem sikerült szakmai együttműködést kialakítani a román történészekkel. Mi volt ennek az oka?
N.CS.Z.: – A könyv megírása ötletének megfogalmazásakor nyilvánvaló volt, hogy egy közös, román és magyar történészeket bekapcsoló munka hozná meg leginkább a kívánt eredményt, azt, hogy egy kimondottan szakmai mederben történő vita során szülessen meg a kézirat.
Megkerestünk egy bukaresti intézetet az ötlettel, amely az akkori viszonyok között ún. erkölcsi támogatást ígért, semmi mást. Ennek hiányában az általunk megkeresett román történész barátaink nem vállalták a munkát.
Így fordultunk a Bernády György Alapítványhoz (amelynek dokumentumtárába már összegyűjtöttek egy jelentős mennyiségű, nagy fontossággal bíró forrásanyagot), hogy támogassák kutatásainkat. Utólag, a kézirat elkészülése után belegondolva, talán nem is rossz megoldás a részünkről már kialakított és valamennyire letisztított narratíva megvitatása a román szakmával.
Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a könyv román fordításának problémája. Milyen stádiumban áll ez a projekt, és főként: ki finanszírozza?
N.Cs.Z.: – Menet közben kiderült, hogy kettesben dolgozva sokkal könnyebb adminisztrálni a kutatást. Eldőlt az is, hogy megírjuk a könyvet és a kézirat román nyelvre történő fordításával nyitunk a román szakma, illetve közvélemény felé. Jelen pillanatban ezen a téren a tanácskozás, a tervezgetés stádiumában vagyunk, keressük és fontolgatjuk a lehetőségeket.
Magán jellegű pályázat során valószínű, hogy viszonylag hamar lehetne fordítót találni, de mi intézményes keretben (egy szakmai intézet programjának részeként) szeretnénk ezt megvalósítani.
Szintén a bevezetőben említitek, hogy az eseményeknek továbbra is vannak homályos pontjai. Melyek lennének ezek?
L.M.: – A jelenleg rendelkezésre álló forrásanyag nem biztosítja a rendőrség, a hadsereg, a Hazafias Gárdák és – ha még/már működött – a belföldi titkosszolgálat tevékenységének pontos ismeretét a kutatott időszakban.
N.CS.Z.: – Ezek az iratok a jelenleg érvényben levő levéltári szabályozások értelmében titkosítottak. Ezek hiányában bizonyos részletkérdésekre nem kaphatunk választ. Például nem tudni, milyen típusú és mekkora mennyiségű iratanyagot állíthatott elő a titkosszolgálat, kik voltak a szolgálat aktív emberei, milyen utasítást kaptak a város bejáratait lezáró vagy az azt elmulasztó kisebb katonai egységek.
Ugyanakkor felmerül az a kérdés is, hogy egy ilyen történelmi helyzetben, egy ilyen ütemben pörgő eseménysorozatról mennyi írott forrás készülhetett, maradt fenn. Azt viszont egyértelműen fel tudjuk vázolni a rendelkezésünkre álló anyagból, hogy a konfliktus hogyan jelentkezett a városi és a megyei vezetői szervekben.
Hozhatnak-e 180 fokos fordulatot az események értelmezésében a jelenleg hiányzó, titkosított dokumentumok? L.M.: – Véleményem szerint azt a következtetést, hogy mesterségesen gerjesztették tovább a helyi szinten már meglévő feszültségeket, nem hiszem, hogy módosítaná bármilyen a jövőben előkerülő irat. Természetesen óriási meglepetések fognak még érni minket az események megszervezésére, lebonyolítására, a résztvevő személyekre vonatkozóan, de nem hiszem, hogy ez alapjaiban módosítaná a végkövetkeztetésünket.
Mit gondoltok, mennyire sikerült feltárni az események mozgatórugóit?
L.M.: – Kitapintható az 1989. decemberi fordulatot követően a marosvásárhelyi román elit félelme: egy demokratizálódási folyamat óhatatlanul is addigi pozícióik meggyengülését eredményezhette volna, esetenként addigi egzisztenciájuk megszűnésével járt volna.
Ez volt az események fő mozgatórugója: kellett egy olyan eseményt találni, amely igazolja, hogy egyrészt szükség van egy, az országot felügyelő titkosszolgálatra, másrészt szükséges a többségében nemzeti kisebbségek lakta területeken a helyi román eliteket a központból támogatni, akár a demokratikus elvek és gyakorlat figyelmen kívül hagyásával is.
Arra viszont, hogy az 1989-ig működő románosítási projektet felfüggesztették-e, vagy csupán a megváltozott körülményekhez igazítva tovább működtették-e, nem tudunk választ adni.
Az, hogy erre az Erdély elvesztésétől való lappangó félelmet használták fel, egy kézenfekvő megoldás volt, akárcsak egy (ebben az esetben nemzetiségi alapon szerveződött) csoport felhasználása egy másik ellen – az 1989. decemberi fordulatot követő többrendbeli bányászjárásnak is ugyanez volt a forgatókönyve.
Én ezeket tekintem az események fő mozgatórugójának, természetesen rengeteg technikai részletkérdést nem látunk még tisztán.
N.CS.Z.: – Én személy szerint azt emelném ki, hogy sikerült egy folyamatban leírni az eseményeket, ok-okozati összefüggésekkel alátámasztva. Ebben az ún. mozgatórugókat a maguk folyamatában mutatjuk be, amit a könyvben úgy fogalmaztunk meg, hogy az átmenet etnicizálódása. Vagyis a Marosvásárhelyen a fennálló sajátos (etnikai, politikai stb.) helyzet folytán a rendszerváltás alapvető kérdései (politikai, gazdasági szerkezetváltás, elitcsere) etnikai színezetet kapott. Így, 20 év távlatából és a dokumentumok (részleges) ismeretében meg lehet-e nevezni az események felelőseit?
L.M.: – A végrehajtók és a nyilvános vezetők személye már az események időpontjában is, vagy kevéssel utána ismert volt, de a nyomozati és az igazságszolgáltatási szervek szándékosan senkit sem vontak közülük felelősségre, és nem büntettek meg.
A szervezők és a tervezők személye természetesen nem ismert, bár feltételezések vannak, és az intézményi struktúrák ismeretében ki lehetne sakkozni a személyüket. De nem látom sok értelmét a személyes felelősök megtalálásának, hiszen nemhogy felelősségre vonás, hanem még magyarázatkérés, elszámoltatás sincs.
Milyen más végkifejlete lehetett volna az eseményeknek magyar szempontból? Mennyire voltak a helyzet magaslatán a magyar elitek?
L.M.: – Nem hiszem, hogy ennek az eseménynek lenne magyar vagy román szempontú végkifejlete – a kettő összefonódik. Sokan sokfélét mondanak, hogy mi történhetett volna, polgárháborútól etnikai tisztogatásig.
De ha “magyar szempontú” végkifejletről esett szó – azaz a magyarság szempontjából szerencsés végkifejletről, akkor is elég széles skálán mozoghatunk: rendkívül szerencsés lett volna a román intézmények – különösen a hatalmi szervezetek – vezetőinek cseréje 1990 januárjában, márciusában. De ez csak egy országos szintű vezetőségcsere esetében történhetett volna meg.
Még ennél is nagyobb léptékű tisztulás lehetett volna, ha a kommunista párttagsággal rendelkezőknek megtiltották volna a köztisztviselői, közalkalmazotti tisztségek betöltését, netán a közszereplést is. Egészen biztos, hogy az új vezetők tapasztalatlanságából adódó hibák kevesebb kárt okoztak volna, mint a helyükön hagyottak tudatos és begyakorlott szervezőmunkája, amely a márciusi események “profi” megszervezésében mutatkozott meg. De az országos események ismeretében – no és tudva, hogy ma sem működik a lusztráció – ez is utópia.
A valóság talajára visszatérve: szerencsésebb lett volna, ha Maros megye és Marosvásárhely nem katonai vezetőket választ döntéshozóknak az átmeneti időre, hiszen kevesebb rugalmasságot tanúsítottak komplex társadalmi problémák kezelésében – és az események későbbi alakulásában nagy súllyal bírt tevékenységük.
De az események végződhettek volna úgy is, hogy mondjuk 19-én este az ostromlott RMDSZ székházhoz nagyobb erőkkel vonul ki a pár száz méterre lévő rendőrség, vagy a jelentős erőkkel rendelkező katonaság – több óra állt a rendelkezésükre, hogy ezt megtegyék.
És 1990. március 20-án pedig végződhettek volna úgy is az események, hogy a város bejáratánál lévő két páncélozott jármű nem engedi be a városba a görgényvölgyieket szállító konvojt, a főtéren pedig a szóváltásokon kívül nem történik más összecsapás, mert a két felet elválasztó rendőrök sorfalát könnyedén meg lehetett volna erősíteni más egységekkel. Az este/éjszaka folyamán, amikor gyérül a tömeg, lassan el lehetett volna távolítani egymástól a két felet.
A magyar elitek – mint mindig – a tényleges lehetőségek és az általuk képviseltek elvárásai között kellett lavírozzanak. Azt, amit tettek – egészen 1990. március 19-e estéig –, az adott körülmények között ma sem nagyon lehetne másképpen tenni, utána – másnap – pedig elmosta őket a tömeg elemi erejű felháborodása, már csak követték az eseményeket, próbálták kordában tartani az indulatokat. De hát akkor már ők nem rendelkeztek eszközökkel a helyzet kezelésére.
(Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
László Márton
köztisztviselő, levéltáros a Román Nemzeti Levéltárak Maros Megyei Hivatalában. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte, jelenleg doktorandusz a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Kutatási területe a 20. századi Erdély had- és társadalomtörténete, doktori disszertációjának témája a székelyföldi kollektivizálás.)
Transindex.ro,

„Nem egy fortyogó katlanon ülök”
„Nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz” – mondja lapunknak adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a közelgő régióvitáról, a Partium–Székelyföld-ellentétekről, a román politikusokkal való párbeszéd lehetőségéről kérdezte Cseke Péter Tamás.
Liviu Dragnea bejelentette, hogy elkezdődött Románia közigazgatási újrafelosztásának közvitája. A kormányfőhelyettes utalt arra, korántsem biztos, hogy nyolc régióra osztják majd az országot, mint ahogy korábban több kormánypárti politikus szorgalmazta. Ezek szerint van esély arra, hogy a szociál–liberálisok mégsem fagyasztják be a jelenlegi fejlesztési régiókat, hanem – mint ahogy az RMDSZ is szeretné – kisebb régiók lesznek?
Valóban, a kormányzó pártszövetség folyamatosan azt kommunikálta eddig, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási jogkörökkel való felruházása a szándékuk. Én úgy látom, a háttérben az USL-n belül is vannak olyan kezdeményezések, akár régiónként is eltérő hangok, amelyek szerint a mostani nyolcrégiós felosztás közigazgatásilag nincs rendben. Gyakorlatilag mindenki beismeri, hogy a jelenlegi régiófelosztás egy csőd. Ha közigazgatási jogkörökkel ruházzák fel a mostani fejlesztési régiókat, az hosszú távon megerősíti, sőt súlyosbítja ezt a csődöt. Nem véletlenül mondtam és mondom, hogy egy több mint tízesztendős kudarcot nem szabad szőnyeg alá söpörni, nem szabad megerősíteni, nem szabad elrejteni, nem lehet azt játszani, hogy van egy csődtömegem, abba teszek egy acélvázat, öntök bele egy kis cementet, hogy megkössön. Attól még csőd lesz, nem fog jobban működni. Annak idején a parasztpárti politikusoknak is az volt elsősorban a problémájuk, hogy a Székelyföld nehogy egyetlen régióba kerüljön. A román politikusok ezt a kérdést mindig az etnikai szempontokat előtérbe helyezve közelítették meg. A baj az, hogy az etnikai spirálból nem bírnak kilépni, és számomra ez sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb mentalitásbeli problémát vet fel. Ám ha a miniszterelnök-helyettes már képes azt kijelenteni, hogy a nyolc régió nem szentírás, azt mutatja, hogy a kormánypártok kezdenek más felosztáson is gondolkodni. Mi azt mondjuk: sok-sok érv van amellett, hogy egy régió legfeljebb három-négy megyéből álljon.
Az előbbi kérdést azért is tettem fel, mert Csutak István RMDSZ-es szakértő meggyőződéssel állítja: az USL már csak azért is keresztül fogja vinni a nyolcrégiós elképzelését, mert így árthat a legjobban a magyarságnak. Az RMDSZ elnöke nem ennyire borúlátó?
Csutak István álláspontját és az érvelését ismerem, nekem nem Csutak Istvánnal kell vitatkoznom, nem is vitatkozom vele. Azt gondolom, ha egy lehetőségünk van, akkor azon kell lennünk, hogy Románia közigazgatási felosztása ne legyen nyolcrégiós. Akkor még mindig jobb, ha megmaradnak a jelenlegi fejlesztési régiók, ám közigazgatási hatáskörök nélkül. Nekünk egyszer már sikerült megakadályoznunk, hogy a nyolc fejlesztési régió közigazgatási hatásköröket kapjon, amikor Traian Băsescu állt elő ezzel az elképzeléssel, igaz, akkor más helyzetben voltunk.
(„Elképzelhetetlennek tartom a szórvány feladását”
„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár a Székelyföld irányában, akár más irányban történne a szórvány feladása” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel. A szövetségi elnök szerint ez a paradigmaváltás veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, a szórványt erősíteni kell” – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért”.)
Mikor véglegesíti elképzeléseit az RMDSZ arról, hogyan kellene kinéznie Románia régióinak?
Négy lépcsőben képzeltük el álláspontunk kialakítását. Már volt Bukarestben egy tanácskozásunk regionális önkormányzati vezetőkkel, szakértőkkel, alapos, statisztikai adatokra alapuló anyagokról. Második lépésként március elsején önkormányzati konferenciát tartunk Kolozsváron, amelyen megvitatjuk ezt a kérdést. Ezután szakértői egyeztetések következnek román és külföldi szakemberek bevonásával, és utolsó lépésként hozunk döntést az RMDSZ politikai testületeiben. Ez a döntés arról fog szólni, mit fogunk fenntartani a parlamentben a közigazgatási átszervezésről szóló vita során, illetve milyen alternatív variánsok lehetségesek.
Az RMDSZ területi szervezetei, a Partiumban, a Székelyföldön már kidolgozták elképzeléseiket a régiós felosztásról. Várhatók-e nagyobb viták a kolozsvári önkormányzati tanácskozáson?
Semmiféle vita nem várható, ugyanis a partiumiak nem akarnak a Székelyföld számára régiót megrajzolni, és a székelyföldiek sem a partiumiak számára régiót megrajzolni. Nincs semmiféle konfliktus közöttük ezen a téren. Van az RMDSZ-en belül egyfajta vita arról, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikai adatokból melyek a mérvadóak. Vannak viták közöttünk arról is, hogy egy-egy számot hogyan értelmezzünk, de e viták egy adott régión belül vannak, nem régiók között. A kolozsvári tanácskozáson azt fogjuk kérni, hogy mindegyik régió készítsen több, adatokkal alátámasztott munkaváltozatot. Én ismerem a partiumiak elképzeléseit, ismerem a székelyföldiekét, és ezekben a tervezetekben is van játéktér, lehet mozogni. Ez fontos, mert 70 százalékos parlamenti többséggel állunk szemben, és nem jó, ha egyetlen álláspont mellé lecövekelünk. Képesnek kell lennünk előterjeszteni A, B és C változatot is a régiók megrajzolására. Ám legalább ennyire fontosak az elképzeléseink a régióknak szánt jogkörökről, a régiós testületek megválasztásáról. Ezekről nekünk több változatot kell elkészítenünk.
Lehet, hogy a régiókról nincs Partium–Székelyföld-vita, ám érezni a feszültséget a két régió RMDSZ-es politikusai között. Elhangzik néha egy-egy epés megjegyzés a másik irányában mindkét fél részéről, legutóbb például Mesterházy Attiláék kolozsvári látogatása kapcsán.
Minden szervezeten belül vannak csipkelődések, ellentétek, nem csak az RMDSZ-ben. Régiós vitákban feszültség nem fog megmutatkozni, én arra törekszem, hogy ne is alakulhasson ki. Amikor Traian Băsescu annak idején előállt azzal a kompromisszumnak szánt javaslatával, hogy a két székelyföldi megye alkosson egyetlen kisebb régiót, nem fogadtuk el, mert csak a két megyére vonatkozott, hosszú távon amúgy sem lett volna életképes, és szétszakította volna az erdélyi magyarságot, a Partiumot és a Székelyföldet. Az RMDSZ ernyőszervezet. Az év elején az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatását sokan sokféleképpen próbáltak kihasználni, teljesen indokolatlanul. Én azt mondom: az RMDSZ valamennyi magyarországi párttal leül tárgyalni, mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, akinek szándékában van ezt elmondani. Minden évben találkozunk a KDNP-vel, a Fidesszel, az MPSZ-vel, és a továbbiakban is így lesz, ideológiailag az RMDSZ nem köteleződik el sehova.
(„Johannis nem befolyásolja a viszonyt a liberálisokkal”
Kelemen Hunor szerint nincs különösebb jelentősége a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannist, a Német Demokrata Fórum elnökét a Nemzeti Liberális Párt második emberévé választották a PNL kongresszusán. A szövetségi elnök „Crin Antonescu és a PNL szempontjából érdekes lépésnek” nevezte a nagyszebeni polgármester belépését a nagypolitikába, azonban ezt nem a kisebbségek irányába tett gesztusnak értelmezi. Úgy véli: az lenne a legnagyobb hiba, ha Románia a kisebbségpolitikáját az olaszok, örmények vagy a szászok szemszögéből közelítené meg. „A nemzetiségi kérdést elsősorban a magyarság szempontjából kell megközelíteni, mert a magyar közösség a valós problémákat és célokat megfogalmazó kisebbség ebben az országban” – jelentette ki. Kelemen gesztusnak inkább azt tartja, hogy Crin Antonescu hosszas mosolyszünet után személyesen hívta meg az RMDSZ elnökét a PNL kongresszusára. „Hónapok óta nem beszélünk, nincs kommunikáció közöttünk. Ezt a gesztust figyelembe kell venni, de nem föltétlenül jelent radikális fordulatot” – jelentette ki a politikus, aki egy székely zászlóval lepte meg liberális meghívóit.)
Tehát nem érzi azt, hogy szövetségi elnökként egy fortyogó katlanon ül?
Egyáltalán nem érzem azt, hogy egy katlanon ülnék, és robbanás előtt állna a katlan. Azt sem érzem, amit mondanak időnként jó szándékú, többnyire tévé elől politizáló elemzők, hogy a szövetségi elnök fejére nőttek az RMDSZ-es kiskirályok. Nincs ilyen, nem nőtt senki a fejemre. Nyilván, én nem vagyok autoriter alkat, ezt azért látni kell.
Mondták önről azt is, hogy „lágy” vezető.
Persze, lehet, hogy sokan így látják, de a kollégák jól tudják, hogy az én habitusom inkább olyan, hogy mindenkit meghallgatok, minden nézetnek megpróbálok helyet teremteni. Van viszont egy határ, amelyen túl nincsen mozgástere senkinek, de ez a határ tág, hisz nem vagyunk párt. Ha párt lennénk, nyilván szűkebb lenne ez a határ.
Visszatérve a régiókra: mennyire nehezíti az RMDSZ helyzetét az ország közigazgatási felosztásáról szóló vitában a székelyzászló-botrány?
Az ilyen feszültségkeltés leszűkíti az amúgy sem túlságosan nagy tárgyalási mozgásterünket, és ez nem szerencsés. A zászlóbotránnyal kapcsolatosan néhány dolgot folyamatosan el kell mondani, mert melléfog a sajtóban még a legjobb szándékú értelmezési kísérlet is. Ez az ügy nem most kezdődött. Tavaly kezdődött, miután az RMDSZ kikerült a kormányból és Codrin Munteanu prefektus elkezdte üldözni a Kovászna megyei polgármestereket a székely zászló használata miatt. Mi ez ellen tavaly már többször felemeltük a hangunkat. Tüntetést is szerveztünk tavaly ősszel a székely zászló, a közösségi szimbólumok használata mellett. A miniszterelnökkel is közöltem, hogy a román–magyar együttélést, a román–magyar viszonyt veszélyezteti, amit Codrin Munteanu művel. A volt prefektus januárban román zászlóval takarta le a Székelyföld feliratú táblát Sepsiszentgyörgyön. Akár provokációnak is tekinthető, hogy a román zászlót a kisegyesülés napjának éjszakáján, hajnalán ismeretlenek összevágták. A vita kirobbanásához az vezetett, hogy az új háromszéki prefektus beiktatásakor kivitték a székely zászlót a megyei önkormányzat díszterméből. Ezt követte Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár reakciója Budapesten. Tehát nem Németh Zsolt reakciója volt az első lépés, csak ez kapott visszhangot, ezt sokan elfelejtik. Mi abban reménykedtünk, hogy ha Codrin Munteanu elkerül a Székelyföldről – ami meg is történt –, akkor visszalépünk a normalitás talajára, erre azonban Németh Zsolt nyilatkozata nem segített rá.
Ezt a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának budapesti ülésén is szóvá tette?
Budapesten azt mondtam: fontos a magyarországiak szolidaritása, fontos az, hogy egymásnak segítsünk. Ám az is fontos, hogy mielőtt a segítség érkezik, szóljanak nekünk időben Budapestről, hogy kapaszkodhassunk meg, mert ügyeinket nekünk kell itt rendezni, rajtunk csattan az ostor. Ha pedig Budapestről segíteni akarnak, jól fel kell mérni, hogyan tegyék: nyilatkozat formájában vagy diplomáciai csatornákon keresztül. Az a jó, hogy fölkorbácsoljuk a kedélyeket és így visszük a közvélemény elé a kérdést, vagy az a jó, ha a budapesti kétharmados parlamenti többség leült tárgyalni a bukaresti kétharmadossal. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetben konzultáljanak velünk is.
Több olyan RMDSZ-es képviselővel beszéltem, aki szerint soha nem volt még ilyen „kibeszélős”, éles hangulata a KMKF üléseinek, mint legutóbb Budapesten. Meg tudja ezt erősíteni?
Valóban, az előzőekhez képest ez az ülés feszesebb, élénkebb volt. Jó beszélgetés, még akkor is, hogy ha nem az udvariaskodás jellemezte. Kövér László házelnök részéről megfogalmazódott az a javaslat is, hogy szűkebb körben folyatni kéne, mert sok a kibeszélnivaló.
Még zajlott a KMKF ülése, amikor Kövér László kitűzette a székely zászlót az Országházra. Bukarestben erre előbb hevesen reagáltak, több román politikus javasolta, hogy a parlament foglaljon állást a budapesti lépéssel szemben. Végül nem született állásfoglalás, sőt elhangzott az a javaslat, hogy valamennyi megye zászlaját, így a székely lobogót is helyezzék a bukaresti parlament elé. Megvalósul ön szerint ez a javaslat?
Nem akarom most fölsorolni, mennyi munkánkba, mindennapos erőfeszítésünkbe telt, hogy ezt a székelyzászló-ügyet normális mederbe tereljük. Úgy gondolom, ez sikerült is elérnünk. Sok munkánk van abban, hogy nem született állásfoglalás a parlamentben. Vasárnap délben (február 17-én – szerk. megj.), délután még úgy tűnt, hogy nagy összefogás lesz román oldalon ebben a kérdésben, hétfő reggelre ez már másképpen nézett ki. Ezért is vagyunk ott a parlamentben, hogy a normalitást próbáljuk eredményesen képviselni. Nem tudom, mikor kerülnek ki a megyezászlók a parlament elé, de a javaslatot meg kell próbálni majd gyakorlatba ültetni.
Egy román lapnak adott korábbi interjúban méltatta Victor Ponta miniszterelnöknek a kisebbségi kérdésekhez, a román–magyar viszony alakulásához való hozzáállását. Fenntartja ezt az álláspontját a székelyzászló-ügy után is?
Nem dicsértem Victor Pontát, csak értékeltem a magatartását. Nem vagyok az az ember, aki mindenkiről azt feltételezi, hogy csak rosszat akar. Ha valakivel bizonyos helyzetekben, kérdésekben szót lehet érteni, nyitottságot és jó szándékot vélek benne felfedezni, akkor ezt elismerem, akkor is, ha a döntései nem éppen olyanok, amilyeneket én szerettem volna. Pontának az elmúlt esztendőkben számos olyan kijelentése volt, ami sértette a magyarokat, sértette az RMDSZ-t, ennek jelentős része azonban a választási kampány része volt. Ám mondjon nekem valaki egy olyan politikust, akinek az elmúlt 23 esztendőben nem volt olyan kijelentése, mely a magyarokat ne sértette volna, beleértve Traian Băsescut is. Amióta Ponta miniszterelnök lett, szembesült azzal, hogy a román–magyar viszonnyal valamit kezdeni kell. Felelősségteljesebben próbálja ezt a kérdést megközelíteni. Ezt nem akarom tagadni csak azért, mert Pontának közben vannak olyan kijelentései, melyekkel én magam sem értek egyet. Azzal, ahogy a magyarországi pártokhoz vagy a magyar kormányhoz viszonyult, nem értek egyet. A tanügyi kérdésekben az elmúlt hónapokban korrekt próbált lenni, nyitott volt, én ezt nem akarom letagadni. Ez nem jelenti azt, hogy Ponta megold mindent, mert a kormányfőnek is vannak határai. Ám az erdélyi magyarság képviselőiként mi nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz. Ha valaki párbeszédképes, ha valakinek van egy kis empátiája, nyitottsága felénk, akkor arra oda kell figyelni, keresni kell a párbeszéd lehetőségét.
(„Nem baj, hogy van belső ellenzék Vásárhelyen”
„Az nem baj, ha az RMDSZ-ben van belső ellenzék. Egy demokratikusan működtetett pártban teljesen normális, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak. Soha nem félek a vitáktól, hanem az egyhangúságtól félek, mert az a rossz előjel” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor a marosvásárhelyi RMDSZ helyzetéről kérdeztük. A szövetségi elnök leszögezte, Marosvásárhelyen egyetlen RMDSZ-szervezet van, amely az alapszabály szerint és az SZKT határozatának megfelelően járt el. „Bízom abban, hogy ha a szervezet legitim elnöke, Peti András közösségépítő elképzelései megvalósulnak, a városi szervezet hitele, az új elnök megítélése, a városi szervezet munkájának a megítélése radikálisan meg fog változni a városban” – jelentette ki a politikus. Szerinte Peti Andrásék ellenzéke előbb-utóbb meg fog győződni arról, hogy a jelenlegi városi szervezet már egy más, közösségépítő csapat. „Egy olyan városi szervezettől, amely éveken keresztül rosszul működött, nem is lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra minden feszültség nélkül a normális mederbe terelődjenek a dolgok. Én azt tudom mondani azoknak, akik Peti András megválasztásával esetleg elégedetlenek, hogy bízzanak abban az emberben, aki ezt a munkát vállalta. Én bízom abban, hogy a szervezetet életre kelti, lesznek eredményei” – mondta Kelemen.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Nagyméretű zászlót vontak fel Csíkszereda főterén
Nagyméretű székely zászlót vontak fel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) önkormányzati képviselőinek kezdeményezésére hétfő délután Csíkszereda főterén, a megyeháza szomszédságában egy 7,5 méter magas zászlórúdra.
A román hírügynökségek közlése szerint a három méter széles, 4,8 méter hosszú lobogó ünnepélyes felvonásán mintegy négyszázan vettek részt. A Székelyhon portál beszámolója szerint a zászló a székely himnusz dallamára emelkedett a magasba, a zászlórúd körül pedig a Csíkszéki Mátyás-huszárok Egyesületének tagjai álltak díszőrséget.
Tőke Ervin önkormányzati képviselő, az esemény kezdeményezője ünnepi beszédében elmondta, hogy a székely zászló a szabadság jelképe. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy a területi autonómia számunkra létkérdés. Ha nem lesz autonómiánk, apró lépésekkel haladunk egy szakadék felé, amelybe egyszer majd belezuhanunk. Amennyiben lesz önrendelkezésünk, akkor esélyünk lesz arra, hogy megerősödjünk, és hazahívjuk fiataljainkat. Lesz hová, és lesz amiért" – jelentette ki az EMNP önkormányzati képviselője.
A rendezvényen felszólaló Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere megemlítette: az Országos Diszkriminációellenes Tanács megbírságolta amiatt, hogy a magyar nyelv ismeretét is feltételül szabta a városi főépítészi állás betöltésére kiírt versenyvizsgán. „Ki kell jelentenünk, a magyar nyelv ismerete nem diszkriminatív, hanem kötelező Csíkszeredában. A prefektustól a román rádiók és televíziók tudósítóiig mindenkinek ismernie kell anyanyelvünket, aki a székelyek adójából él" – jelentette ki a polgármester.
„Szükség van identitáserősítő jelképekre. Nincs olyan cél, amelyet közösen el nem érhetünk" – jelentette ki a zászló szimbólumára utalva Ráduly Róbert.
MTI
Erdély.ma,

Mikor született Mátyás király?
1443. február 23-án, vágjuk rá. A szülőházán elhelyezett emléktábla szerint viszont március 27-én.
A történetírók véleménye sokáig eltérő volt. Nem csupán Mátyás király születése napját, hónapját, hanem évét illetően is. Jeles történettudósaink, mint Katona István, Pray György, Horváth Mihály, Szalay László, a Hunyadi-kor kiemelkedő kutatójával, gróf Teleki Józseffel együtt, a XIX. század végéig mondhatni egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy Mátyás 1443-ban született.
Ezzel szemben a király halálának 400. évfordulóján, 1890-ben Fraknói Vilmos, különböző forrásokra hivatkozva, Hunyadi Mátyás király élete: 1440–1490. (Magyar történeti életrajzok) című munkájában arra a következtetésre jutott, hogy nem 1443-ban, hanem 1440-ben látta meg a napvilágot. Véleményét a magyar tudományos élet elfogadta és évtizedekig kitartott mellette. Ez az esztendő a történészektől az iskolai tankönyvekig általánosan elfogadott lett. Még véletlenül sem közölt senki 1443-at. A századokig fönnmaradt hagyományt, az ezen alapuló felfogást kiszorította az új vélemény.
Érdekes, hogy azokat a forrásokat, amelyek alapján Fraknói 1440 mellett állt ki, egy-két kivétellel már Katona, előtte pedig Kaprinai István jezsuita történész (1714–1785) – aki hitszónokként, tanárként a rend kolozsvári házában is tevékenykedett – szintén ismert, mégis mindketten kitartottak 1443 mellett.
A Mátyás szülőházán Fraknói könyvének megjelenése előtt egy évvel, 1889-ben elhelyezett emléktáblán még 1443 olvasható. A két év, 1440 és 1443 közül természetesen csak az egyik valós. 1943-ban, a király születésének 500. évében, Guoth Kálmán (1912–1949), 1941 decembere és 1944 decembere között Kolozsvár főlevéltárnokaként vállalkozott a kérdés tisztázására. Megvizsgálta a fönnmaradt forrásokat, hogy kiderítse, melyek a hitelesek, és melyek a tévesek.
Keletkezésük időrendjében vette számba a forrásokat.
1. Thomasi velencei követ 1458. január 24-én, Mátyás királlyá választásakor azt jelentette a dózsénak, hogy az új király körülbelül 18 éves (giovane de anni circa 18).
2. Giovanni de Ulissis, a milánói herceg követe a császári udvarnál, 1458. február 18-án Németújhelyről (később Bécsújhely) azt jelentette, hogy Mátyás húszéves.
3. Aeneas Sylvius 1458. március 9-én Rómából – valószínűleg Carvajal [karvahal] pápai követ jelentése alapján – azt írta egyik barátjának, hogy Magyarország új királya, Mátyás, 18 éves. Másutt viszont egykorúnak említi V. Lászlóval.
4. Az 1463. évi pápai követjelentésben az olvasható, hogy Mátyás akkor, mikor V. László magával vitte Bécsbe – 1457 májusában –, 16 éves volt.
5. A németül Lausitzben, az ott lakó szorb – szláv – lakosság nyelvén Luzsicában, az Odera bal partján fekvő, németül Görlitz, szorbul Zhorjelc város 1469-ben követeket küldött Boroszlóba (lengyelül Wroclaw, most Lengyelországban). Útjukról a követek naplót írtak. Ebben az áll, hogy június 1-jén érkeztek Boroszlóba, meglátogatták az ott időző pápai követet és megkérdezték tőle, hány éves lehet Mátyás király. A pápai követ azt válaszolta, hogy harmincadik évében van.
6. Dlugosz János lengyel történetíró több ízben járt diplomáciai küldetésben Magyarországon. Historica Polonica című terjedelmes munkájában, amelyen 1460-ban bekövetkezett haláláig dolgozott, azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 13. évében volt.
7. Galeotto Marzio, latinosan Galeottus Martius, 1485 körül keletkezett munkájában kétszer is azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 14 éves volt.
8. Petrus Ransanus 1487 és 1490 között írt munkája szerint Mátyás 1458-ban, mikor királlyá választották, 15. életévében járt.
9. Helias Lampridus Cervinus raguzai humanista 1490. május 4-én, Mátyásról tartott emlékbeszédében azt mondta, hogy a nagy király 1443. február 23-án született.
10. Antonius Bonfini Rerum Hungaricarum Decades című, 1486 és 1495 között írt munkájában háromszor is utal Mátyás életkorára. Megválasztásakor 17 évesnek, 1468 tavaszán 27 évesnek mondja. 1490. április 6-án, halála napján viszont 47 évesként említi.
11. Heltai Gáspár szerint Mátyás 1443. március 27-én jött a világra. Tőle származik a király óvári szülőházán 1889-ben elhelyezett emléktábla születési időpontja.
A források adatai tehát meglehetősen eltérők. Sőt, egyazon szerző, Bonfini is három eltérő évet említ. Melyik e három közül a legelfogadhatóbb?
Bonfini 1486-ban jött Magyarországra. Így 1458-ban nem volt jelen a királyválasztáskor, ugyanígy az 1468. évi csehországi hadjárat idején sem. Azt azonban, minthogy a királyi udvarban élt, pontosan tudta, halálakor hány éves volt Mátyás. Első két adata valószínűleg úgy született, hogy Mátyásnak a halálakor betöltött életkorából, a 47 évből Bonfini levonta az 1458, illetőleg az 1468 és 1490 között eltelt éveket. És közben tévedett. Erre utal az, hogy az 1458-ra és 1468-ra vonatkozó életkor meghatározása ellentétes egymással, és mindegyik külön-külön ellentmond hiteles tudósításának, annak, hogy Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett halálakor 47 éves volt.
Bonfini följegyzéseiből tehát egyedül az utolsó a megbízható. Vagyis Mátyás 1443-ban született.
A görlitzi követek naplója is ellentmondó adatokat tartalmaz. Ugyanis ha Mátyás június elseje után született, és 1469. június 1-én életének harmincadik évében járt, akkor 1439-ben született. Ha viszont június 1-e előtt, akkor a követek följegyzése 1440-re utal. De mivel a források, melyek a király születésének hónapját is közlik, februárt és március említenek, a görlitzi követnapló adata 1440-re vonatkozik.
Ezek után, februárt és márciust véve a születés hónapjául, a források adatait csoportosítsuk évek szerint. Mátyás tehát születhetett:
1. 1438-ban – Giovanni de Ulissis szerint.
2. 1440-ben – Thomas, Aeneas Sylvius és a görlitzi követek naplója szerint.
3. 1441-ben vagy 1442-ben – az 1463. évi pápai követjelentés szerint.
4. 1443-ban – Galeotto Marzio, Ransanus, Helias Lampridus Cervinus, Bonfini Antonius és Heltai Gáspár szerint.
5. 1445-ben – Dlugosz szerint.
Ebből kiderül, hogy csak 1440 és 1443 jöhet számításba. Mégpedig azért, mert a források többsége, mennyiségileg és minőségileg egyaránt erre a két esztendőre utal. Giovanni de Ulissis az eseményektől távol élt, tudósítása hallomáson alapulhatott. Az 1463. évi pápai követjelentés egy öt évvel korábbi eseménnyel kapcsolatban szerepel. Dlugosz tudósítása eleve téves, Mátyás nem születhetett 1445-ben, mert egy 1444. július 3-án kelt oklevél két ízben is említést tesz róla. De Dlugosz, tévedése ellenére, inkább 1443 javára bizonyít.
A kérdés most már az, hogy 1440-ben vagy 1443-ban született Mátyás király.
Fraknói 1440 mellett érvelve azt mondja: „Mindent összevetve a születési évre nézve Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni, a hónapot és a napot illetőleg pedig a raguzai szónokot.” Vagyis Helias Lampridus Cervinust. Ez az érvelés azonban nem helytálló, ugyanis ha a raguzainak az évre vonatkozó tudósítása nem fogadható el, miért fogadható el a hónapot és a napot illetően. Fraknói azt sem mondja meg, miért Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni. Az időrendi csoportosításból viszont arra következtethetünk, hogy Fraknói a legkorábbi források alapján döntött 1440 mellett.
Ezzel a véleményével minden 1443-ra vonatkozó adatot tévesnek tekintett és elvetett. De vajon elképzelhető-e, hogy ezek szerzői, akik Heltai kivételével Mátyás kortársai voltak, valamennyien tévedtek? Különösen Galeotto, Ransanus és Bonfini, akik évekig Mátyás közvetlen közelében éltek, gyakran voltak vendégei és bizalmát élvezték.
A kérdés tisztázása végett külön-külön szemügyre kell venni minden forrást.
Az 1440-re utaló források mind követjelentések vagy követjelentéseken alapulnak. Thomasi és Aeneas Sylvius értesítése figyelemreméltó, mert a legkorábbi időpontról, fontos eseménnyel, a királlyá választással kapcsolatban, egyidejűleg tudósítanak. Az 1469. évi görlitzi követnapló is ugyanazt állítja, mint Aeneas Sylvius, és meglehet, hogy miután a pápai követ a forrás, ez is ugyanonnét, vagyis Carvajal követ jelentéséből való, mint Aeneas Sylvius tudósítása.
Thomasi tudósítása 1458. január 24-én, mint mondja, a királyválasztás napján kelt. De Mátyás ekkor még Prágában, Podjebrád fogságában volt, és csak február 14-én érkezett Budára. Így a két pápai követ Thomasitól származó adataiból világosan látható, hogy Mátyás életkorát hallomásból, becsléssel állapította meg.
Születése pontos idejének meghatározásánál figyelembe kell vennünk a csillagjóslást, amit ma szélhámosságnak tartunk. De nem tekinthetünk el attól, hogy a horoszkópok adatainak megbízhatósága nem attól függ, hogy ma hiszünk-e a csillagjóslásban vagy sem, hanem attól, hittek-e benne annak idején, s hitt-e Mátyás király, aki a horoszkópokat készíttette.
Trónra lépése után, számtalan baja közepette, a király egyik fontos gondja az volt, hogyan szerezhetne magának udvari csillagjóst, asztrológust. A raguzai csillagászt, Gazulo Jánost akarta megnyerni magának, de ő korára hivatkozva, nem vállalta. Helyette a lengyel Ilkus Márton lett udvari csillagjósa. Galeottus szerint idővel maga Mátyás is jártas lett ebben a „tudományban”, s ezért „rex et astrologus”-ként említi.
Mikor Mátyás a titokzatos jövendőt akarta kifürkészni, tőle telhetően a legpontosabb adatokat közölte asztrológusainak. Horoszkópjai pontosságához így nem férhet kétség. A Szadeczky Lajos által megtalált krakkói horoszkóp Ilkustól, Mátyás udvari asztrológusától származik, s ebben Mátyás születési éve 1443. A Huszti József által a vatikáni könyvtár egyik kódexében fölfedezett horoszkóp még pontosabb adatot tartalmaz: 1443. február 23., 15 óra 7 perc, 34 másodperc. A készítő hozzáteszi, a másodperc csak föltevés. Ebből következik, hogy a többi adat viszont pontos.
Ez azonban a csillagászati időszámítás szerinti adat. Ami polgári időre átszámítva 1443. február 24., 3 óra 7 perc. A csillagászati nap déli 12 órakor kezdődik, míg a középkori polgári időszámítás általában napkeltétől számította a napot. Innét a különbség.
Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a források túlnyomó többsége, beleértve a leginkább hitelt érdemlőket, 1443-ra utal. Nem azért, mert közvetlen egymástól vették volna adataikat, hanem azért, mert valamennyien egyetlen forrástól származnak. Mátyás királytól. Annak eldöntésére tehát, hogy Mátyás mikor született, ő maga a legilletékesebb. Eszerint a nagy király minden kétséget kizáróan 1443. február 24-én 3 óra 7 perckor, Mátyás-nap hajnalán látta meg a napvilágot. Tegyük hozzá, Kolozsvárt, Méhfi Jakab óvári házában.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár),

Tőkés: Ceauşescu is jobb volt Pontánál
Kemény hangvételű nyilatkozatháború robbant ki Tőkés László európai parlamenti képviselő és Victor Ponta kormányfő között. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, még Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor is „nagyvonalúbb” volt a magyarokkal Pontához képest, mert rezsimje idején egyfajta autonómiát biztosított a magyaroknak, míg a jelenlegi bukaresti hatalom a Székelyföld létét sem ismeri el, és elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától. Az EP-képviselő a posztkommunista visszarendeződés egyik aggasztó megnyilvánulásának nevezte a Romániában felerősödött magyarellenességet. Reakciójában a miniszterelnök románellenesnek nevezte Tőkést.
Tőkés László úgy vélekedett, Bukarest folytatja a Ceauşescu-korszakra emlékeztető asszimilációs politikát, valamint a „verbális magyarellenes agressziót”, továbbá szerinte az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt „tudatosan vagy jóhiszeműségből” asszisztál ehhez a román többségi politikához. „Románia közigazgatási-regionális átszervezésének – Ceauşescu korszakára emlékeztető – tervét a magyar nemzeti közösség, illetve Székelyföld rovására, a Trianont követő és a nacionálkommunista asszimilációs-homogenizációs politika folytatásaképpen kívánják végrehajtani. Miközben antidemokratikusan visszautasítja és megbélyegzi a magyar autonómiatörekvéseket, Bukarest ellenséges propaganda-hadjáratot folytat Székelyföld és más magyar vidékek területi, illetve a romániai magyar közösség kulturális önrendelkezése lejáratására” – jelentette ki Tőkés. Az EMNT elnöke hozzátette, a székely zászlók szabad használata elleni „szimbolikus agresszió”, a zászlóháború azokra a kommunista időkre emlékeztet, amikor nemzeti jelképeink – például a magyar himnusz éneklése – szigorú tilalom alá estek.
Tőkés felrótta a román balliberális hatalomnak, hogy „felmelegíti a be nem avatkozás Ceauşescu-doktrínáját”, amikor a romániai kisebbségi kérdést, illetve a magyar közösség kérdését állami „belügyként” kezeli. Ugyanakkor ide sorolta azt is, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen uralkodó törvénytelen és magyarellenes állapot fenntartásával a Ponta-kormány korlátozza a magyar felsőoktatást, továbbá a kommunista kultúrpolitikát idéző gyakorlatnak nevezte Wass Albert és Nyírő József íróknak a kulturális örökségünkből való kizárását. A Szociálliberális Unióval (USL) kötött, természetellenes titkos paktum arra enged következtetni, hogy az RMDSZ március 10-i, marosvásárhelyi autonómia-tüntetésünkről való távolmaradása mögött hasonló háttéralkuk, illetve – a nemzeti érdekeinket figyelmen kívül hagyó – pártérdekek húzódnak meg. Egyenesen fájdalmas, hogy miközben a román miniszterelnök „ellenségnek” kiáltja ki Orbán Viktor kormányfőt, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a „cinikus bukaresti és budapesti politikusok” közé sorolja a Fidesz vezetőit, a román utódkommunista párt elnökét, Victor Pontát viszont „nagyon korrektnek, nyitottnak és fogékonynak minősíti” – fogalmazott Tőkés, hozzátéve: Ponta küszöbön álló, budapesti látogatásával és „barátjával”, Mesterházy Attila MSZP-elnökkel való találkozójával máris a Kárpát-medencei Szocialista Internacionálé körvonalazódik.
Az EP-képviselő tegnap bejelentette azt is: rágalmazásért bepereli a bukaresti Antena 3 hírtévét, amelynek egyik műsorvezetője nemrég a legnagyobb, még élő románellenes politikusnak nevezte.
Az Antena 3 hangnemében reagált tegnap Victor Ponta is, aki szerint az erdélyi magyar politikus „az elmúlt húsz évben Románia ellenségeinek érdekeit képviselte”. „Tőkés horthysta nyelvezetet használ. Monica Macovei demokrata-liberális EP-képviselőhöz hasonlóan őt is olyan idegen érdekeltségek pénzelik, amelyek instabil országgá akarják tenni Romániát. Megijednék, ha Macovei vagy Tőkés szépeket mondana rólam” – jelentette ki tegnap újságíróknak a miniszterelnök. Ponta úgy vélekedett, a romániai magyarság ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint a többségi lakosság. Hozzátette: az erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselője az RMDSZ, mivel a közösség tagjai a szövetségre szavaztak, míg szerinte „Tőkés pártjára nem voksolt senki, legfeljebb Budapest”.
Ponta kijelentésére Monica Macovei úgy reagált: Románia kormányfői közül legutóbb Constantin Dăscălescu, Ceauşescu miniszterelnöke beszélt „külföldi ügynökségekről”. „Ponta nem tesz mást, mint magáévá teszi az öreg Szekuritáte doktrínáját, miszerint Romániát ostromlott várként kell védelmezni az őt körülvevő félelmetes ellenségektől” – fogalmazott a PDL-s EP-képviselő.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Árulás
Bebizonyosodott ismét – sajnos, immár sokadszor – az RMDSZ árulása. Csúcsvezetői számára a kampányokban hangoztatott autonómia nem több egyszerű szavazatszerző szlogennél, s mivel nem közelednek választások, még a látszatcselekvést sem mímelik.
Pedig mindenféle politikai logikát felülír a Markó Béla által mutatott irány, Székelyföld, az önrendelkezés félresöprésére nehéz józan magyarázatot találni. Vezetheti sértettség, hatalmi gőg, arrogancia, kormányba vágyódás, saját bőrük féltése – legyen bármi, árulásnak hat, a legfontosabb célok megtagadásának. Az autonómia tehát nem téma számukra, de még az annak helyettesítésére kitalált székelyföldi régió is egyre kevésbé. Tulajdonképpen meg sem kezdődött az érdemi vita Románia regionális felosztásáról, de a magyar képviselet szószólói már tálcán kínálják az önfeladás alternatíváit, válasszuk a kisebb rosszat felkiáltással hol Beszterce-Naszód megyét, hol Brassót csatolnák a székely megyékhez. Még csak készülnek az ígért szakértői tanulmányok, a kormány indoklásai sem jelentek meg, de mi kompromisszumra készek vagyunk, s gondoskodunk róla, hogy percig se kelljen aggódniuk a hatalom birtokosainak. Az RMDSZ kihátrált a márciusi 10-i autonómiatüntetés mögül, álságos indokokra hivatkoznak, s az érv, hogy nem csatlakozhatnak más politikai szervezetekhez, egyenesen nevetséges, hiszen éppen az lett volna a lényeg, hogy minden politikai mozgalom közösen sorakozzék fel az ügy mellé. Ez volt a közképviseletként kezdeményező SZNT célja, bíztak benne, kampányok múltával a politikum is felnőttként viselkedik, s felismeri a lehetőséget. Erőt, egységet kellett volna, lehetett volna sugározni, hogy lássa a román hatalom: velünk nem lehet bármit elművelni, ha ellenünkre szabják a régiókat, módosítják az alkotmányt, akkor számítaniuk kell arra, hogy tömegek, tízezrek vonulnak utcára. A jelek szerint erődemonstrációnk elmarad, s hogy az RMDSZ miért nem tartja fontosnak az utca erejét segítségül hívni, arra egyetlen magyarázat lehet: már nem közösek céljaink. Mi megmaradni, sőt, gyarapodni akarunk szülőföldünkön, s ehhez szükségünk van az autonómiára – ők megfelelnének Bukarest elvárásainak, így óvatos duhajként kis célokat határoznak meg: a megszerzett jogok megtartását, az államalkotó nemzet státuszának megszerzését stb. Legfennebb kicsik mernek lenni, pedig nyilvánvaló: a hatalomnak nincs rájuk szüksége, s a kormánykoalíció recsegése-ropogása is csak hiú ábránd, esetleg vidéki polgármestereiket akarják ezzel áltatni. Mégis, miért hát ez az óvatosság? A szövetség jelenlegi irányítói, meghatározó vezetői közül sokaknak vaj van a fején, elfektetett vizsgálatok, korrupciós vádak. Vajon nem csupán saját bőrüket mentik, miközben a magyar közösség bőrét viszik vásárra?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hírsaláta
ŐSI ZÁSZLÓK. Gheorghe Funar szerint a székelyek ellopták a dákoktól zászlójuk szimbólumait, a holdat és a napot, Victor Ponta megjegyezte, hogy jó kezekben van Antonescunál a Kelemen Hunor ajándékozta lobogó, mert amúgy is a liberálisok színét viseli, Markó Béla pedig Juszt László Magánbeszélgetésében egyértelműsítette: az RMDSZ zászlója négy esztendővel idősebb a székely zászlónál.
NEM TÉR JOBB BELÁTÁSRA Crin Antonescu a Kelemen Hunor ajándékozta székely zászlótól. Ismét elmondta: a nemzetállamiságot, a románt mint az állam hivatalos nyelvét kívánják hangsúlyozni az alkotmánymódosítás során. Kétkamarás parlamenti rendszert javasolnak, a képviselőház és szenátus hatáskörének egyértelmű elkülönítésével. Az alsóházként működő képviselőháznak legfennebb 300 tagja lenne, a szenátus a régiókat képviselné. (Mediafax) BAJBAN ISMERSZIK MEG A JÓBARÁT. Meglátogatta a börtönben Adrian Năstasét Emma Nicholson bárónő, az Európai Parlament 2000–2004 közötti raportőre, aki különösen jó viszonyt ápolt az akkori miniszterelnökkel. Nicholson érdeklődött Năstase börtönviszonyairól, az intézmény vezetőinek viselkedéséről, s azt a volt miniszterelnök a lehetőségekhez képest elfogadhatónak ítélte. Emma Nicholsont elkísérte a fegyházba Dana Năstase. A rács mögött lévő ex-miniszterelnök megajándékozta látogatóját saját, börtönben írt könyveivel. (Jurnalul naţional) LÓHÚST TALÁLTAK A TARNICAI TÓBAN, de biztosat csak azután tudnak mondani, miután megkapják a bukaresti laboratóriumi vizsgálatok eredményét. A hatóságok szombaton este egy halász bejelentése nyomán érkeztek a helyszínre, ahol 800–1000 kilogrammnyi húst találtak a vízparton és a vízben. (Mediafax) REFORMEREK JELÖLTJEKÉNT Monica Macovei is megpályázza a Demokrata Liberális Párt közelgő kongresszusán az elnöki széket. Bejelentette, ő az úgynevezett reformisták nevében szeretne a párt élére állni. Az eddigi jelöltek, Vasile Blaga és Elena Udrea nem repesnek az örömtől, mi több, Blaga azt is kilátásba helyezte, ha Macovei nyer, ő elhagyja a pártot. (Cotidianul) NINCS KÜLÖNÖSEBB JELENTŐSÉGE a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannis, a Német Demokrata Fórum volt elnöke vezető tisztséget kapott a Nemzeti Liberális Pártban – vélekednek az RMDSZ-es politikusok. A liberális párt elnöke Klaus Johannis segítségével elsősorban Angela Merkel német kancellár kegyeit keresi, akivel Nagyszeben polgármestere kiváló kapcsolatokat ápol.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az Új kiáltó Szó című röpirat kezdeményezői ellen is vizsgálat indult
A gyergyószentmiklósi Wass Albert-ügyhöz hasonlóan a nagybányai értelmiségiek által tavaly elindított Új kiáltó szó röpirat körül sem csitul a hullámverés.
Augusztusban, az Országos Diszkriminációellenes Tanács indított kivizsgálást az ügyben, majd az év végén, egy feljelentés alapján, az ügyészség is vizsgálatot indított a tizennégy kezdeményező ellen. Az első idézések Karácsony előtt érkeztek, majd néhány hetes csend után tegnap, kedden kézbesítették az újabbakat, csütörtökre időzítve a berendelést a Máramaros megyei rendőrség bűnüldözési osztályára (I.P.J. Maramures, Serviciul de Investigatii Criminale).
Az idézőben az érintetteket nem gyanúsítottaknak nevezik, hanem elkövetőknek (făptuitor), és tudomásunk szerint a vád ellenük: gyülöletre és diszkriminációra való felbújtás. A beidézetteknek ügyvéd kíséretében kell megjelenniük, ennek hiányában az ügyészség hivatalból biztosítja azt. Az érintettek a csütörtöki megjelenés halasztását fogják kérni, hogy addig ügyvédet fogadhassanak – tudtuk meg a kiáltvány egyik kezdeményezőjétől, aki azt is elmondta, hogy a múlt év végi kihallgatások alkalmával nem csak a röpirat megfogalmazói, hanem az online aláírók és a kiáltványt megjelentető sajtótermékek iránt is érdeklődtek.
Ma még csak a tizennégy „tettest" hivatgatják a rendőrségre, de holnap akár a több mint 300 online aláíró utáni vizsgálódás sem kizárt!
Kovács Csaba P.
Erdély.ma,

Vesztett az RMOGYKE az orvosi egyetemi chartaperben
Az egyesület fellebbez
Vesztett a Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület abban a közigazgatási perben, amelynek célja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem chartájának módosítása a tanügyi törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó szakasza szellemében. Az egyesület jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd kijelentette: fellebbezni fognak a megyei törvényszék döntése ellen, és tiltakozott az egyetem magyar professzorait ért sorozatos zaklatások miatt. Kincses Előd tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, Tőkés László európai parlamenti képviselő megbízásából az Antena 3 tévéadó egyik műsorvezetője, a műsor egyik meghívottja, illetve a televízió tulajdonosa ellen indít kártérítési pert személyi jogok megsértése miatt.
Dr. Kincses Előd ügyvéd a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevében 2011 novemberében közigazgatási pert indított a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ellen, kérve a Maros Megyei Törvényszéket, hogy állapítsa meg az egyetemen a szenátusi választások semmisségét, arra hivatkozva, hogy a választások időpontjában az egyetem nem rendelkezett a Tanügyminisztérium által jóváhagyott, törvényes chartával. "A cél az volt, hogy végül kidolgozzanak egy szabályos chartát, az oktatási törvény 135-ös, a multikulturális egyetemekre és az anyanyelvi oktatásra vonatkozó szakasza szerint. Amikor a pert indítottuk, kértük az összes magyar politikai erő támogatását. Felkérésemre Markó Béla, aki akkor miniszterelnök-helyettesként az oktatásért felelt, nem válaszolt, Kelemen Hunor úgyszintén nem. Az EMNT, EMNP és MPP is felsorakoztak a RMOGYKE mellett, utólag az RMDSZ is jobb belátásra tért, beléptek a perbe velünk. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség saját nevében lépett be a perbe. Az egyetem megkérdőjelezte a perbe lépők jogosultságát, illetve a felperes perképességét, valamint azt firtatta, hogy milyen érdeke lenne a charta törvényesítésében. A Maros Megyei Törvényszék 2013. január 21-én tárgyalta érdemben a pert, majd egy hónapnyi (!) fontolgatás után, február 18-án elutasította a keresetet és a beavatkozásokat" – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd. Hozzátette, az ítéletet megfellebbezik, amint az indoklást megkapják, a fellebbezés során pedig felhasználják a MOGYE rektorának, dr. Leonard Azamfireinek a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tett nyilatkozatait, amelyekben elismerte, hogy a szenátust 2012 februárjában törvénytelenül választották meg, hiszen nem létezett egy, a Tanügyminisztérium által jóváhagyott charta, mindebből pedig következik az összes későbbi döntés semmissége. "Szeretnénk elérni, hogy a »megfojtott« magyar tagozat újra életre keljen. A 2011. évi új tanügyi törvény 135-ös szakasza sok jogosítványt ad a három multikulturális egyetemnek. Míg a Babeş–Bolyain és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen sikerült a törvény szellemében elfogadni a chartát, a MOGYE-n nem, a magyar tagozaton az egyetemisták jelenleg is magyarul hallgatják az előadásokat, a gyakorlat pedig románul van, ami egy skizofrén állapot. A román nyelvet nem az orvosi egyetemen kell megtanulni, hanem a középiskolában, a MOGYE nem filológiai egyetem" – közölte Kincses.
Zaklatják a MOGYE magyar tanerőit
Az ügyvéd sajnálatosnak nevezte, hogy az egyetem vezetősége megpróbálja megfélemlíteni azokat a magyar tanerőket, akik azért küzdenek, hogy a chartában érvényesüljön a tanügyi törvény 135-ös szakasza. "Brassai Attila professzort, aki az Európai Parlament kisebbségi bizottságát tájékoztatta azokról a törvénytelenségekről, amelyeket Daniel Funeriu tanügyi miniszter követett el, és ismertette a MOGYE helyzetét, valamint a chartapert, illojalitással vádolták meg. A bírságot semmissé nyilvánította a törvényszék, ám a MOGYE fellebbezett, és továbbra is zaklatja dr. Brassai Attilát, akit önplágiumért is szankcionáltak amiatt, hogy rangos angol folyóiratokban angol nyelven megjelentetett dolgozata magyar nyelven is megjelent magyarországi, impaktfaktor minősítéssel azonban nem rendelkező tudományos kiadványban, amiből azonban semmi előnye nem származott professzori előléptetése során. Ez ellen is panaszt nyújtunk be a bíróságon. A MOGYE vezetése azoknak a professzoroknak a szankcionálását is elérte, akik dr. Szabó Béla professzort elkísérték Budapestre, arra az ünnepségre, amelyen Szabó Béla kitüntetést vett át a magyar államfőtől, Schmitt Páltól, ám aláírták a jelenléti ívet és fizetést vettek fel a szóban forgó időszakra. A Korrupcióellenes Ügyészség nem kezdeményezett bűnügyi eljárást, de 300 lejre bírságolta meg a szóban forgó hét egyetemi tanerőt. "A magyar államelnök általi kitüntetés emeli az egyetem presztízsét, ezt elfelejteni látszik a MOGYE vezetése. Kérdezem én, ha történetesen Sarkozy francia államfő tüntette volna ki a professzorokat, akkor is feljelentést tettek volna?" – tette fel a szónoki kérdést Kincses Előd.
Harmincezer lejes erkölcsi kártérítés Tőkés Lászlónak
Az Antena 3 La ordinea zilei című műsorában elhangzottak miatt indít kártérítési pert Tőkés László, akit Kincses Előd ügyvéd képvisel. Kincses elmondta, a február 8-i, Dana Grecu által moderált műsorban Radu Tudor politikai elemző Tőkés Lászlót a legnagyobb élő románellenes embernek nevezte. "Ezt a sértő kijelentést Dana Grecu tolerálta. Tőkés László személyiségi jogainak és emberi méltóságának megsértése miatt indít pert, és erkölcsi kártérítés címen 30.000 lejt kért egyetemlegesen Radu Tudortól, aki e nyilatkozatot tette, Dana Grecu moderátortól, mert szó nélkül hagyta, valamint az Intact Media Gruptól. Azt a Tőkés Lászlót illették e sértő szavakkal, aki kockára tette az életét a kommunista diktatúra megdöntéséért, akit Románia legrangosabb érdemrendjével tüntettek ki, és aki ugyanakkor a Székelyföld autonómiájáért harcol. Egy demokratikus országban elfogadott az ellenvélemény, lehet harcolni ilyen jogokért. Nem hiszem, hogy azok, akik a monarchia visszaállításáért harcolnak, románellenesek lennének" – jelentette ki Kincses Előd, hozzátéve, a kártérítésként kért összeget Tőkés László jótékonysági célokra fordítja.
"Nincs zászlóverseny!"
Kincses Előd újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, részt vesz a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, amely szerinte – ha nem hoznak be más helységekből leitatott, elkábított románokat – békésen zajlik le. Az RMDSZ elzárkózását és Markó Béla volt RMDSZ-elnök kijelentéseit, miszerint nem ért egyet az autonómiatüntetéssel, Kincses azzal magyarázza, hogy a szövetség igyekszik minél hamarabb kormányra kerülni, hiszen "az USL bárkája recseg-ropog". Ami Markó Bélának a magyar és a székely zászlóval kapcsolatos kijelentéseit illeti, Kincses szerint nem zászlóversenyről van szó, nem az a kérdés, hogy melyik van az első vagy a második helyen. "A magyar zászló magyar, a székely zászló székely. Nincs ellentmondás" – közölte az ügyvéd.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Bepereli Tőkés az Antena3 két újságíróját
Bepereli Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő az Antena3 hírtelevízió két újságíróját, Dana Grecut és Radu Tudort – jelentette be tegnap Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.
Kincses szerint egy február 8-i adásban Tudor „a legnagyobb élő románellenes személynek” nevezte Tőkést. Kincses szerint ezt a kijelentést szó nélkül hagyta Dana Grecu műsorvezető, s ezáltal megsértették az audiovizuális média működését szabályozó törvény 40. paragrafusát. Kincses jelezte, hogy ezért a hitelrontó kijelentésért megbízta őt Tőkés László, hogy a nevében nyújtson be bírósági keresetet. Az ügyvéd szerint ezt a héten meg is teszi a bukaresti I. kerületi bíróságán. A politikus 30 ezer lej kártérítést követel a két újságírótól, valamint az Antena 3 televíziót működtető Intact Media Grouptól. Kincses szerint egy demokratikus országban joga van bárkinek az autonómiáért vagy az alkotmány megváltoztatásáért küzdenie, hiszen ha nem lenne joga, akkor például a monarchia bevezetése mellett érvelőket is „románellenesnek” kellene minősítenünk – érvelt az ügyvéd.
Szabadság (Kolozsvár),

Kallós Zoltán: a mezőségi magyar ember kétszáz éve él a szórványban
Értetlenül áll Szász Jenőnek az önkéntes területfeladásra és a szórvány kiköltöztetésére vonatkozó kijelentése előtt Kallós Zoltán néprajztudós. Abból a több mint egymilliárd forintból, amit Szász Jenő kapott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására és működtetésére, meg lehetne oldani nem csak az erdélyi, hanem a moldvai szórvány anyagi gondjait is – vélekedett Kallós Zoltán.
– Szívesen elbeszélgetnék a szórvány kérdéséről Szász Jenővel. Vajon járt-e valaha szórványban? Ne riogasson a szórvány halálával, mivel a mezőségi magyar ember, a történelem viharai miatt, már kétszáz éve szórványban él, és remélem, még sokáig élni fog. A mezőségi magyarok még mindig ugyanúgy ragaszkodnak szülőföldjükhöz, kutúrájukhoz, egyházukhoz. Ezt bizonyítja a magyar népi kultúrának az az archaikus rétege, ami itt maradt fenn a legkésőbbi időkig. Ha nem is tudnak magyarul, vállalják a magyarságukat. Szász Jenő nagyot hibázott ezzel a kijelentésével, bizonyára jócskán vesztett népszerűségéből az erdélyi magyarok körében. Ha Szász Jenőt olyannyira érdekli a szórvány, akkor látogassa meg Budapesten az Apáczai Közalapítvány volt igazgatóját, Csete Örsöt, aki az elmúlt években több mint 300 ezer kilométert utazott a Kárpát-medence magyarlakta területein, hogy megismerje a magyar nyelvű oktatás fontosabb szereplőit. Csete ellátogatott olyan kis erdélyi szórványtelepülésekre is, ahol mindössze két-három magyar élt a faluban – magyarázta lapunk kérdésére Kallós Zoltán. (Csete Örsöt idén január 1-jétől nevezte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatójának – szerk. megj.).
Nézze meg továbbá nem csak a válaszúti, hanem a szamosújvári, a kőhalmi, a vicei és a sármási kollégiumot (ez utóbbit ebben a tanévben indítottuk be), vagy a Böjte Csaba által vezetett alapítványt – ajánlotta Kallós. Akár azt is hozzátehetném, hogy jó lenne, ha nem csak a magyar, hanem a román kormány is jobban odafigyelne a kistelepüléseken működő iskolákra, hiszen még a román tannyelvű iskolák is nehéz körülmények közepette működnek ezekben a helységekben – fűzte hozzá Kallós.
– Abból a keretből, amit Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására és működtetésére fordítanak, meg lehetne oldani a Kárpát-medencei szórvány gondjait. Nem hiszem, hogy a politikusok kellő figyelmet fordítanak az elemi tagozatos magyar tannyelvű osztályokra. Tudni kell, hogy a már létező szórványközpontok a nagyon nehéz szociális és társadalmi helyzetből gyűjtik össze a gyerekek többségét, ennek ellenére a tízéves tapasztalat azt mutatja, hogy értékes magyar emberekként nőnek fel. Van olyan nyolcéves tanítványunk, aki a forró csoki megvásárlására kapott heti egy lejt hazaviszi hétvégén édesanyjának, mert tudja: szükség van még arra a kis pénzre is. Egy másik kislányt az édesanyja egy szál ruhában engedett el otthonról a válaszúti kollégiumba. Egy hétéves kisfiú akkor látott életében először vonatot, amikor szülőfalujából Válaszútra hozták tavaly ősszel. A Kallós Alapítvány elnökével, Balázs-Bécsi Gyöngyivel együtt pontosan tudjuk: milyen körülmények közepette élnek nem csak a növendékeink, hanem azok szülei is. Munkalehetőség nincs, a háztáji gazdaság pedig csak a legszükségesebbet biztosítja a családnak. Sok növendékünk, amikor idejön, csak levest eszik, mert nincs kétfogásos ebédhez szokva. S ha ezeket a tényeket nem vesszük figyelembe, ha nem próbálunk gazdaságilag is lépni, akkor pár év múlva nem lesz középiskolás, majd egyetemista, aki magyarul tanuljon – magyarázta Kallós.
Megtudtuk: a Kallós Alapítvány jelenleg több mint 90 elemista gyereknek biztosít otthont, akik 26 településről jönnek.
– Az észak-mezőségi falvakból származó gyerekek többsége olyan közösségekből jön, ahol 15-20 magyar él. Nagyrészük jobban tud románul, mint magyarul, amikor Válaszútra érkezik. A szomszédos Bonchidáról 20 gyerek ingázik. Fontosnak tartjuk, hogy az itt tanuló gyerekek 24 százaléka vegyes házasságból származik, ami a minőségi oktatásnak köszönhető. Az idén hozta el a válaszúti óvódába kisfiát a zsuki rendőr, hogy az magyarul tanuljon – hangoztatta.
Kallós Zoltán magától értetődő természetességgel közölte, hogy vegyes nemzetiségű faluban nőtt fel, ahol románok, magyarok és cigányok éltek, és ennek köszönhetően mindhárom nyelvet megtanulta, és válaszúti cigányasszony szomszédjával ma is tökéletesen beszél cigányul.
A néprajztudós büszkén mondta el, hogy egyik tanítványuk rajzai bekerültek egy gyerekeknek szóló, nemrég Budapesten napvilágot látott verseskötetbe illusztrációként.
– A politikusoknak nagyon oda kell figyelniük a szórványban élő romániai magyarságra. Ha nem ügyelnek, ha nem szívlelik meg a szakemberek és az ott dolgozók tanácsait, akkor 15-20 év alatt akár 500 000 magyart is elveszíthetünk... – összegzett Kallós Zoltán.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

„Non omnis moriar”…
Békesség néktek. „Non omnis moriar” … Különleges képeket, beszélgetés meg-megszakadó – tűnődésbe, néma kérdésbe oldódó – hangjait, valószerű és álom határán felsejlő, összetéveszthetetlen hangulatú történeteket jegyzett a látható világba Jancsó Noémi (Kolozsvár, 1988. március 7. – Kolozsvár, 2010. július 25). Mert ama láthatatlanban már nem ír: lesi-várja az emberiség javulását. Értelmes tennivalókra mutat, felismerő, felfedező emberi utakra. És szólít meg nem vénülő hangján a tálentumokkal való, méltó sáfárkodásra.
Ő maga néhány folyóiratközlemény és egy – az igazi tehetséget máris jelző – kötetet publikált tragikusan rövid pályáján, ez a kevés azonban nyíltan vagy tudós nyelvi megoldásokba rejtve rengeteg kérdést és kérést tartalmaz: mindenkinek, aki hisz az emberi kapcsolatokban és abban, hogy eszmények felé törekedve közelebb jutunk ahhoz, ami (ha egyáltalán van ilyen) ember-mivoltunk értelme.
Irodalmi kísérleteit magyarul írta, bár ő maga több nyelvben volt otthonos; a mellékelt, eddig közöletlen vers idiómák, kultúrák különbségével való szembesülés élményét hozza. Bőrszín és szokások, világmagyarázatok nyelvi formáinak másféleségében az emberi állandót (mondhatni: az ilyenbe vetett reménységet) hozza. …Jöjjetek, tavaszi napok, bizakodjatok, emberek, őrizzétek megszenvedett, meglelt és írásművekbe örökített emlékét annak, akinek a kezét már nem foghatjátok meg, hogy például a békességet jelentő névről (Mirembe) vagy a tavaszi áldozat mibenlétéről faggathatnátok.
Kedves Noémink közlésre még elő nem készített írásaiból a családnak köszönhetően most ez a vers (és mai, angol nyelvű fordítása a Csíkszeredában élő Juhász Boylan Kincsőtől).
Jancsó Noémi, „antik” és „fejlődő” kultúrák érzékeny, kutató poétaleánya, köszöntünk 25. életéved kapujában. „Non omnis moriar…” – üzeni neked s mindnyájunknak általad Horatius.
Egyed Emese, 2013. február
Fehér Mirembe
Ha tudtam volna előre, hogy ennyi lesz és egy fél maréknyival sem több a megvalósult álmok mennyisége, akkor végig sem álmodom. Minek. Minek. És most, hogy tudom – úgy érzem magam, mint akit átvágtatok, pedig az egyetlen, aki ujjai közt elfolyatta az időt, az én voltam, én, és senki nem hibás azért a sok elvesztegetett napért, amivel megajándékoztam és megloptam magam. És még emellett úgy is érzem magam, mint akit kiszúrtatok áldozatul és tavaly húsvétra fel is ravataloztatok, és tettétek mindezt még csak nem is komolyan. Bohóc-áldozat voltam, csak mert a tieteknél zöldebb fülemen jó volt vihorásznotok. (Visszaéltetek a fiatalságommal. És én is visszaéltem vele. Gonosz hazugság, hogy minél petyhüdtebb valaki, annál többet ér. Az ember olyan, mint a banán, a rózsa és a többiek. Bimbót eladni nem lehet, rohadt banánon szánkáznak a vének.) És most olyasformán érzem magam, mint akit kicsaptatok és a legteljesebben el lett hagyatva, úgyhogy kutyaszagú embertesttel kóborol valami odaképzelt sivatagban. Talán mert nem sikerült úgy szeretni, hogy cserébe viszontszeressetek, úgy akarni, hogy cserébe viszont-akarjatok, úgy fogadni – kérdezés nélkül – az elfogadhatatlant, hogy cserébe befogadjatok… mert nem sikerült, kutyamód kullogok és nyelveket tanulok, emberi nyelveket …amikor pedig már-már úgy tűnik, nincs az a szavahihető teremtmény aki odajöhetne a tévelygő szukához és feloldozná valami felsőbb hatalom nevében amikor tehát már tényleg senki sem kóborol sem akarattal sem véletlenszerűen ama képzelt sivatagban, akkor elém áll egy a bantuk közül és azt mondja furcsa-angolul: – Noémi! Azt mondják, könnyebb nyelvet tanulni, ha új nevet kapsz hozzá. Legyen a neved Mirembe, mert olyan békés vagy. Tetszik? Mit szólsz hozzá, Noémi Mirembe? És akkor eléje áll a kóborlónak még valaki, egy hiragana-táblázattal és megmutatja, honnan hová kell húzni a vonalat… és aztán hozzáteszi, hogy eljön majd a kanji ideje is, csak túl kell esni a hiraganán és a katakanán, és majd eljön a szépírás ideje is, csak az ember először memorizáljon. És akkor leheveredek a forró homokba, megtanulni az új varázsigéket, mert lennie kell valaminek, amiben hisz vagy legalábbis bízik az ember, ha nem istenben és nem az önmegvalósításban, és ha nem is a szerelemben, ami ezidáig egészen pontosan háromszor árulta el, mire végre megvirradni látszott a táj. És ott, a forró homokba rajzolgatva a hiraganákat egyszerre megértem, hogy hiszek a lugandában és a japánban, A fenékriszáló, színesruhájú fekete táncoslányokban és a visszafogott, nagy legyezőjű japán dámákban és a szu mi ma szen-ben, ami szó szerint annyit tesz: életem végéig fog kísérteni a bánat, amit hibám miatt érzek és amit itt, Európában, mi itt, magyarra csak így fordítunk: Elnézést. És hiszek még az oli-ban, ami azt jelenti, valahol messze… (hosszúra nyújtott i-vel) És azután összeszedem bogaras irhámat, majd az esték és reggelek emlékét, és visszatérek a sivatagból és felemelem fehér, viszonylag kelet-európai, viszonylag széles járomcsontú, viszonylag nagy szemű, viszonylag vékony ajkú és viszonylag sima hajú leány-fejemet és kezemet kinyújtva, ahogy legtöbb helyen illik, bemutatkozom: – Nze Mirembe. Fehér Mirembe, az, aki más névvel született.
Jancsó Noémi
Szabadság (Kolozsvár),

Miért hallgatunk?
Súlyos társadalmi-politikai krízis előszele fúj Romániában, hamu alatt izzik a parázs. A szociálliberális bábkormánynak – amelyet a nemzetközi fináncoligarchia rángat dróton – nincs semmilyen életképes programja, elképzelése hosszabb távra, de még rövidebbre se, ezért a közvélemény figyelmét elterelő manőverekkel, az aggodalmaskodók és kritizálók hangját elnyomó zajkeltéssel próbálkozik. A nemzetiszocialista retorikával fűszerezett hazafiaskodásra már fel sem kapná az ember a fejét, több évtizedes hagyomány ez a nagyhatalmi játszmák szülte balkáni államalakulatban, viszont a hangnem egyre karcosabb: a frusztráltságot leplező harsányságba fölényeskedő irónia és gúny vegyül. Mintha vesztüket éreznék. A román politikai osztály hangadóinak és celebjeinek műveletlensége és bunkósága legendás, ráadásul gáttalanul terjed a bulvármédia révén, igaz, ezáltal meg is örökítődik és le is lepleződik. Széles néprétegek cinkosságát feltételezve engedik meg maguknak ezek az Európa hátsó udvarában felcseperedett senkik, hogy arrogánsak, arcátlanok, kioktatók és udvariatlanok legyenek, hogy tudatlanságukkal és szűklátókörűségükkel tüntessenek, hogy egyszerűen belehazudjanak a kamerákba, mikrofonokba, diktafonokba.
Hogy a felkapaszkodott nímandok és kapaszökevények politikusokként és közvélemény-formálókként milyen baromságokat hordanak össze nap mint nap a médiában és a parlamentben, az a legkevésbé fontos. Ami fontosabb, az az, hogy az EU-tagország Románia kormányfője ellentmondást nem tűrően, senki által sem zavartatva jelentheti ki ország-világ előtt, hogy a romániai magyar kisebbség ugyanazoknak a jogoknak örvend, mint a románság. Ilyen egetverő hazugság hallatán hogy nem gerjed össznemzeti, összeurópai, egyetemes tiltakozás és cáfolat? Alszunk? Vagy már megvették hallgatásunkat is?
Dénes László
Székelyhon.ro,

Erőre kaphat a magyar oktatás Marosvásárhelyen?
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület ugyan elveszítette a marosvásárhelyi orvosi egyetem diszkriminatív chartájához kapcsolódó pert, de fellebbeznek a döntés ellen.
Pert vesztett a marosvásárhelyi orvosi egyetem diszkriminatív chartáját nehezményező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület. A per célja az volt, hogy újra életre keltse a megfojtott magyar tagozatot – mondta a Kossuth Rádiónak Kincses Előd ügyvéd. Kifejtette: a kétharmados román többséggel rendelkező szenátus bármit megtehet, és meg is tesz azért, hogy a magyar oktatás ne tudjon erőre kapni.
Az új tanügyi törvény ugyan sok jogosítványt ad a multikulturális egyetemek számára, Marosvásárhelyen azonban a fogadkozások ellenére továbbra is ott tartanak, hogy az elméletet magyarul oktatják, de a gyakorlat továbbra is román nyelven történik – tette hozzá.
Az ügyvéd kiemelte: azt szerették volna elérni, hogy állapítsák meg a szenátusi választások érvénytelenségét. „Az mindenesetre tény, hogy a bíró a döntésen egy hónapig gondolkodott, ami azt támasztja alá, hogy nagyon billegett a helyzet”, az viszont biztos, hogy fellebeznek – jegyezte meg Kincses Előd. Sajtótájékoztatóján azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is megfélemlítik a magyar oktatókat. Példaként említette, hogy amikor Szabó Béla professzor a magyar köztársasági elnökhöz utazott átvenni egy kitüntetést, a vele tartó tanügyi kádereket 300 lejes adminisztrációs büntetéssel sújtotta a Román Antikorrupciós Ügyészség, miután egy névtelen feljelentés nyomán vizsgálat indult ellenük. Kincses Előd arról is beszélt, hogy Tőkés László megbízásából kártérítési pert indítottak a magyarellenes uszításairól hírhedt Antena 3 nevű román csatorna ellen, miután február 8-án egy újságíró Tőkés Lászlót a jelenleg élő legnagyobb románellenes embernek nevezte. A kereslet 90 százalékban elkészült, és a napokban be is nyújtják, a 30 ezer lejes erkölcsi kártérítést pedig jótékony célra fordítaná a politikus – hangzott el a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában. Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma,

A vaslady hiányozni kezd
Esti beszélgetés Lokodi Edit Emőkével
A nemzetközi nőnap közeledtével illendő a gyengébbik (?) nem képviselőiről szólni, még akkor is, ha valaki olyan erőteljesen és látványosan tud nő létére vezető tisztséget betölteni, hogy a híressé vált angol miniszter asszony "becenevével" vasladyként emlegetik. Hogy milyen csatákat nyert meg és veszített el a mi marosvásárhelyi vasból gyúrt nagyasszonyunk, egy baráti körben elhangzott esti beszélgetés során vettük számba.
Lokodi Edit Emőke az igazságszolgáltatás mindhárom területét bejárta. A kolozsvári jogi egyetem végzőseként 11 évig ügyészként, majd ügyvédként, s öt éven át a fővárosi számvevőszék bírájaként dolgozott. Mégis a helyhatósági munkában teljesedett ki a pályája, talált a legjobban önmagára, s vált az egyik legeredményesebb romániai magyar politikussá a megyei tanács elnöki tisztségében. Bár ezek után természetes lett volna, sem a helyhatósági, sem a képviselőválasztásokon nem állt ki olyan mértékben mellette a megye lakossága, ahogyan megérdemelte volna. Energiájából, lendületéből ma sem vesztett, de alelnökként mellékvágányra terelve próbál meg valamit tenni a művelődés területén, amit korábbi sok teendői közül rábíztak.
– Miért volt ez a vándorlás az igazságügy berkeiben, hogyan lett a vádból védelem?
– A márciusi események után az ügyészségen osztályellenségnek tekintettek, s egy ügy kivizsgálását sem bízták rám. Amikor láttam, hogy mindenből kizárnak, a helyettes főügyész támogatását kértem, hogy átkerüljek az ügyvédi kamarába. Két hónap alatt "lapátra tettek", s kilenc éven keresztül a védelem terén dolgoztam. Aztán fordult egyet az élet kereke, s amikor a Számvevőszék Hunyad megyei bírája elhunyt, egy SZKT-ülésen megkérdezték, hogy nem mennék-e el az ő helyébe Bukarestbe. Azt válaszoltam, hogy három gyermeket nevelek egyedül, s meg kell jól gondolnom. A lányok felujjongtak: menjél csak, mert mi boldogulunk itthon. Szinte gondolkozni sem volt időm, ugyanis szombaton szóltak, hétfőn bementem egy tárgyalásra, s délután 4 órára Bukarestben kellett lennem. Ahogy odaértem, berángattak egy bizottság elé, kedden már letettem az esküt.
– Hogyan sikerült megszoknod a fővárosi életet?
– Öt évet éltem ott, a lányaim Bukarestben jártak egyetemre. A döntésem utólag jónak bizonyult, s amire befejezték tanulmányaikat, a számvevőszéki munka is megszűnt. Bár maradhattam volna még három évet, eldöntöttem, hogy hazajövök ügyvédnek. Mivel júniusban voltak a választások, arra gondoltam, hogy megpróbálok még egyszer megyei tanácsosnak bejutni. Virág György éppen akkor jelentette be, hogy nem vállalja tovább az elnökséget, s elkezdődött a harc a következő mandátumért. Mivel a másik jelölt hozzátartozója, akivel egyébként jó barátságban voltam, személyesen is figyelmeztetett, hogy nincs mit keresnem a megye élén, mert jönnek az európai pénzek, s azokkal kell gazdálkodni, annyira felbosszankodtam, hogy jelöltettem magam.
– Az igazságügy után hogyan találtál magadra a közigazgatásban?
– Az öt év alatt, amit Bukarestben a Számvevőszéknél töltöttem, az ellenőrzések és a tárgyalások során akarva-akaratlanul betekintést nyertem a helyhatósági munkába, amit megszerettem. El kell mondanom, hogy a megye élén a kollégáim mellettem álltak, s bár a vidéki polgármesterek vasladynek neveztek, ma úgy látom, hogy a vaslady kezd hiányozni nekik. Gyakran kérik a segítségemet, bár sokan azt tartották rólam, hogy összeférhetetlen a természetem. Egész életemben végigkísért az a vád is, hogy nagyszájú vagyok, holott én valójában csak a véleményemet mondtam meg.
– Erős egyéniség vagy, aki vállalja saját magát, s a vaslady elnevezést kiérdemelni végül is nagyon pozitív dolog.
– Igazság szerint én egy jó gazdasági környezetet fogtam ki, mivel pénz nélkül nem lehet semmit tenni. Elnökségem négy éve alatt volt költségvetés, kaptunk pénzeket Bukarestből. A művelődési minisztérium által kiutalt összegből a Teleki Tékát sikerült felújítani a pincétől a padlásig, s visszaadni eredeti rendeltetésének az egész épületet.
– Bár szinte lehetetlen felsorolni, hogy négyéves elnökséged alatt milyen eredményeket értél el, minden alkalommal örömmel nyugtázhattuk, hogy mennyi mindenre volt erőd figyelni.
– A bábszínháznak meg tudtuk venni a régi zsidó kultúrházat (Haladás mozi), amit Filipescuné 30 évre koncesszióba vett a zsidó hitközségtől. Játékbarlangnak alakították át az épületet úgy, hogy a tégláig levertek mindent, s nagy halmokban állt ott a vakolat, mert időközben a művelődési minisztérium rájuk szólt, hogy egy műemlék épületet mégsem lehet teljesen tönkretenni. Így hát megtorpantak, s Ausch úr közbenjárt a bukaresti föderációnál, hogy megvásároljuk az épületet, amire az árnak szinte a kétszeresét költöttük. A teljes felújítás mellett hátul egy háromemeletes épületszárnnyal toldottuk meg. Irodák, alkotóműhelyek, próbatermek vannak benne, s a nagyterem is visszakapta a régi szépségét.
Nagyon büszke vagyok arra is, ahogyan átalakult a vár központi épülete, amit sok éven át a katonaság használt. 2005-ben kapta meg a megyei tanács a csergedi tetőn levő 49 hektáros tankos gyakorlópályával együtt. Jelenleg a felújított központi épületben vannak az időleges kiállítások, a Múzeum kávézó, gyönyörűen megújult a tiszti kaszinó terme, s konferenciatermeket rendeztek be.
A Maros együttes is a mi időnkben kapott székházat. A magyar tagozat próbaterme a Makariás-házban volt, s elkészült egy európai uniós projekt, ami nyerő volt, de a finanszírozás szerencsénkre nem érkezett meg, mert a ház időközben visszakerült a református egyház tulajdonába. Amikor aláírtam, hogy a bábszínház épületét visszakapják, sajnos nem szóltak, hogy a Szentgyörgy utcai házat is igényelték. Az uniós pályázat tehát esett, s az együttes magyar tagozatának a Kárpátok sétányon próbálunk egy helyiséget berendezni.
A csergedi tetőn a tankosok egykori versenypályáját alakítjuk át a motorsport számára, ami reményeink szerint a turizmust is fellendíti. Az ötlet 2006-07-ben született, amikor egy háromnapos túra indult a polgármesteri hivatal és a megyei tanács székhelye közötti utcából. A nyitott ablakon át a hangszórókból áradó zene valósággal gyomorszájon vágott. Ekkor határoztam el, hogy a csergedi pályát a motorosoknak alakítjuk át, legyen ahol versenyezzenek. Igencsak hálálkodtak, amikor a szövetségnek megírtuk a pályázatot, hogy országos elsőként egy nő gondolt erre. Egyébként az egyedüli nő voltam az országban, aki megyei tanácselnöki tisztséget betöltött.
Időközben sikerült egy nagy uniós pályázatot megnyerni a hulladékkezelésre. Nyertünk 110 millió eurót a vízgazdálkodásra, s az összes nagyobb város ivó- és szennyvízvezetékét felújítottuk, víztisztító állomásokat modernizáltunk.
– Tudom, hogy nagyon kedves számodra a Kultúrpalota, ahol sok minden változott.
– Valóban a szívem csücske, s örvendek, hogy sikerült minden melléktevékenységet kihozni. A régi Park szálló az átalakítás után részben adminisztratív célokat szolgál, mivel össze van kötve a megyei tanáccsal. Átköltöztettük a megyei könyvtár idegen nyelvű könyvállományát, olvasótermet rendeztünk be, hogy enyhítsük a palotára nehezedő súlyt. Az épületben kapott helyet a megyei nyilvántartó osztály és más intézmények. A Filharmónia adminisztratív irodái is szeretnének odaköltözni, hogy a Kultúrpalotában a próbatermek mellett az előadóművészek számára fogadótermeket lehessen berendezni.
Szép álmom lett volna a Kultúrpalota padlásterét képtárnak beépíteni, meg is van a tanulmány, amely szerint az épület megbírja, de nem tudom, hogy megvalósul-e. Mivel az udvar felé csak pléhvel van befedve, az elképzelések szerint ki lehetne cserélni nagy termopán ablakokra. Idén százéves a Palota, s remélem, hogy a nyár végére befejezzük a lépcsőházak és a nagy előcsarnok teljes felújítását, amit egy sor művelődési rendezvény követ majd a kerek évforduló tiszteletére.
– Gyönyörű lett a tornyos városháza előcsarnoka is az aprólékos, szép munka nyomán.
– Az épület és az ablakok után megújult az udvar is, ahol pár ezer tulipán nyílik majd. Miután lekaparták a régi festéket, rájöttünk, hogy az 1950-es években végzett restaurálás meghamisította a mintázatot, amit az eredeti minták szerint újítottunk fel az elkövetkező 50 évre.
– Bár a Kultúrpalota szecessziós szobáját szépen díszítik a tanácsterem jeles történelmi személyiségeket ábrázoló nagy, színes üvegablakai, nem sikerült azokat az eredeti helyükre visszatenni. Miért?
– Mielőtt erre válaszolnék, el kell mondanom, hogy egy nap eljött hozzám Kaáli Nagy Botond, a Népújság fiatal újságírója, s elmondta, hogy a Palotában az orgona alatt van egy nagyon szép réz dombormű, amit vissza kellene tenni az eredeti helyére, a nagyterem ajtaja fölé. Még aznap elmentem Botonddal, s a színpad alatt egy óriási kavicskupacban megtaláltuk. Még élt Bónis Johanna, a megyei múzeum igazgatója, s közösen eldöntöttük, hogy egy héten belül felhozzuk. Pokorny Attilát kértem meg, hogy tisztítsa meg, s a három óriási darabot felhozattuk, majd egy éjszaka daruval visszatették az eredeti helyére. Az első SZKT-n azt gondoltam, hogy mindenki azonnal észreveszi, s boldogan kérdeztem a kollégákat, hogy tetszik-e, amire azt válaszolták, hogy a dombormű mindig is ott volt.
Később újra Nagy Botond jött el hozzám, hogy a palota pincében van a tanácsterem Ferenc Józsefet ábrázoló központi ólomablaka. Arról sem tudott senki, s elindultunk megkeresni pincéről pincére. Egy polcon, mocskos plédbe burkolva találtunk rá a kétmaréknyi színes üvegre és az ólompántokra. A budapesti főpolgármesterségtől kaptunk támogatást, s a Róth Miksa múzeumtól Fényi Tibor igazgató segítségével készült el a vitrália, s kijavították az apróbb-nagyobb hibákat a többi ólomüveg ablakon is, amelyek a természetrajzi múzeumban voltak elfalazva. Ezt követően írtam Bukarestbe, hogy vissza szeretnénk tenni az ablakokat az eredeti helyükre, mivel már európai uniós ország vagyunk. A válaszban az állt, hogy jogosnak tartják a kérést, de csak múzeumban helyezhetjük el az ablakokat. Akkor készült a szecessziós szoba terve, ahol kiállítottuk az ablakokat.
– Az ipari park, a repülőtér, a megyei utak, a vidéki települések – a megyeközpont és a művelődési intézmények mellett sok mindent említhetnénk még.
– Az ipari park volt az első nagy munkám, amit a sajtó kezdetben kacsaúsztatónak nevezett. Ma területet kell vásárolnunk az ipari park bővítésére. A repülőteret lehetőségeink szerint folyamatosan fejlesztettük, s öröm hallani, amikor egy újabb társaság indít járatokat.
– Egyik nagy érdemednek tartom, hogy nem voltál rest elmenni, mindenhol körülnézni, és észrevenni, hogy hol mire van szükség. Ennek köszönhetjük a megyei kórház egységeinek látványos átalakulását.
– Amikor megláttam, hogy a kicsi gyermekekre ráhull a fal és penészes a konyha, vagy a szájsebészeten Kovács Dezső professzor milyen körülmények között kénytelen dolgozni, nem ülhettem tétlenül. A többi egység, a kórház központi mosodája mellett a gyermekklinika is teljesen megújult, a szájsebészet pedig egy korszerű, a célnak megfelelő épületbe költözhetett.
– Vidéken is látványos fejlődés tanúi lehettünk elnökséged idején.
– A vidéki településeket a pályázatokhoz szükséges önrésszel támogattuk elsősorban. Olyan falvakon, ahol az adóbevételből szinte a fogyasztást sem tudták kifizetni, teljesen új polgármesteri székház épült, máshol óvoda, művelődési ház, sportlétesítmények és még sorolhatnám.
– Bárhol kellett beszédet mondanod, azonnal megtaláltad a hangot, orvosi konferenciákon, művelődési eseményeken, vidéki falunapokon… Megírtad a szöveget vagy rögtönöztél?
– Sohasem volt időm leírni, hogy mit kell mondanom. Amikor a Kultúrpalota nagytermét restauráltuk, s fel voltak állítva az óriási fémállványok, amelyekről a fiúk hason fekve rakták fel az aranyfólia lapokat a csillár köré, szóltak, hogy menjek, nézzem meg. Hosszú fekete szoknyában és tűsarkú cipőben mentem fel a létrán, s amikor a gyönyörű stukatúrákat megfogtam, éreztem, hogy a Kultúrpalota egy kicsit az enyém is, s attól kezdve elmúltak a nagy lámpalázak.
– Amíg elnök voltál, maradt időd a magánéletre?
– A magánéletem a megye élete volt. Gyakran értem haza éjfél után, falunapokon, fesztiválokon mindenkivel szóba kellett állni. A bekecsi ünnepségeket a legszebb emlékeim között őrzöm. Nagy lelki elégtétel volt számomra a kápolna elkészülte, amiben Bandi Katinak is fontos része van.
– A korábbi, nagyon tömör, aktív életmódból érzésem szerint nehéz áttérni egy másikra.
– Sokat segít ebben a mostani helyzetem, amikor nem hagynak dolgozni. Az első három hónapot nagyon megszenvedtem, mondtam is a gyermekeknek, hogy elvonókúrán vagyok, de már kezdek magamra találni. Szeretnék saját életet is élni, mert van négy gyönyörű unokám, akik közül kettő csak azt tudja – mert két éve nem láttam őket –, hogy az anyjuk valami teljesen lehetetlen nyelven beszél velem órák hosszat a számítógép előtt.
– Kevés embert hallottam olyan jóízűen kacagni, mint téged. Ha a színházban vígjátékot adtak elő, lehetett tudni, hogy a teremben vagy. Honnan ered ez az átütő jókedv?
– Valahonnan bentről, s ezt a képességet az Amerikában élő egyik unokám is örökölte. Valamikor a Gruppenhecc társulat azért hívott meg a legelső előadására, hogy a főkacagó díjat átadják. Mostanában egyre ritkábban nevetek, csak akkor, ha nagyon jól kilazultam.
– Annyi embert tudtál imponálóan, magabiztosan irányítani, a lányaiddal is sikerült megütni ezt a hangot?
– A gyermekeimmel más volt a viszonyom, soha nem tudtam rájuk erőltetni az akaratomat, ezért baráti kapcsolatban vagyunk.
– Mire vágysz még? Mit szeretnél még elérni?
– Úgy érzem, hogy amikor felajánlott valamit számomra az élet, azt elfogadtam. Nem kigondolt tervek, hanem a véletlenek alakították a sorsom. Ha valami érdekeset elém hoz az élet, amiben fantázia van, ami provokál, biztosan elfogadom, mert ez ösztönös törekvés bennem. Megpróbálom úgy élni az életem, hogy saját magammal is egyensúlyban legyek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Beléjük fojtanák a kiáltó szót
Vizsgálatot folytat a Máramaros megyei rendőrség és az ügyészség Nagybányán azon magyar egyházi elöljárók, politikusok, közéleti személyiségek ellen, akik egy évvel ezelőtt Új Kiáltó Szó címmel felhívást tettek közzé a Máramaros megyei magyarság asszimilációjának megfékezése érdekében. A hatóságok a kiáltvány tizennégy aláírója közül csütörtökre négy személyt rendeltek be meghallgatásra, péntekre pedig újabb két aláíró kapott idézést. A megyei rendőrség szóvivője az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: semmilyen információt nem adhat ki a sajtónak a kihallgatásokról, ugyanis a törvény szerint eljárás alatt nem szabad nyilvánosságra hozni a rendőrség és az ügyészség vizsgálódásait. Az illetékes a beidézett személyek elleni vádakat sem ismertette.
A kiáltvány egyik, névtelenül nyilatkozó aláírója lapunknak elmondta: noha korábban a csütörtöki kihallgatás halasztását akarták kérni, végül mégis megjelentek és nyilatkoztak az ügyészségnek, a péntekre behívott személyek pedig hasonló módon járnak el. Rámutatott: a hatóságok a továbbiakban összeállítják a kihallgatási jegyzőkönyvet, a főügyész pedig eldönti, hogy indítanak-e bűnügyi eljárást. Az aláírok hétfőn egyeztetnek ügyvédjükkel a további részletekről.
Már tavaly is voltak meghallgatások
Az Új Kiáltó Szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány tavaly júniusban jelent meg több erdélyi magyar lapban – közöttük a Krónikában –, augusztusban azonban a helyi román sajtóban valóságos médiakampány indult a dokumentum ellen. Később az országos román sajtó is megszellőztette a témát, vélhetően ennek nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. Magánszemélyek feljelentése nyomán később a rendőrség is vizsgálatot indított, a hatóságok pedig a tavalyi év végén már tartottak kihallgatásokat. Varga Károly, a Nagybányai Református Egyházmegye esperese, a kiáltvány egyik aláírója a Krónikának elmondta, még nem kapott idézést a rendőrségtől, tudomása szerint pedig egyelőre más lelkészt sem hívtak be kihallgatásra. „Tavaly a hatóságok érdeklődtek a többi aláíró iránt, irántunk is, és megemlítették, hogy mások is számíthatnak beidézésre. Akkor az is szóba került, hogy a kezdeményezők legfeljebb pénzbírságot kapnak” – tudtuk meg a lelkipásztortól. Varga Károly ugyanakkor azt is elpanaszolta, hogy nemrég egy magyarországi civil szervezet könyveket küldött a helyi magyar óvodáknak, iskoláknak, a tanfelügyelőséghez érkezett panasz miatt azonban ezeket Bukarestbe szállították felülvizsgálatra. „Az ember egyszerűen nem tudja, mit gondoljon, hova fog mindez vezetni. Úgy tűnt, hogy már eleget zaklattak, végre nyugalmunk lehetne” – fogalmazott lapunknak az esperes.
Nem valaki ellen szól a kiáltvány
A kezdeményezők egyébként korábban többször is hangsúlyozták: a kiáltvány nem valaki ellen, hanem egy közösségért jött létre. Varga Károly korábban úgy fogalmazott: nem érti a felháborodás okát, hiszen a kiáltvány belső használatra született meg, saját magyarjaikat akarták megszólítani vele, nem a románság ellen irányult. „Sajnos vannak, akik ezt másképp akarják érteni, illetve értetni” – vélekedett a lelkipásztor. Az aláírók elmondása szerint a felhívás megírását az a tény szülte, hogy az egyik nagybányai vegyes általános iskola magyar tannyelvű nyolcadik osztálya diákjainak mintegy fele román nyelven folytatná tanulmányait. Ráadásul ezeknek a gyermekeknek a szülei jórészt magyar értelmiségiek, a nagybányai magyar élet húzóemberei, akik ezzel negatív példát mutathatnak.
A szülőknek és a fiataloknak is üzennek
„A betegség – amelynek évtizedes tünetei: a vegyes házasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia – immár közösségünk legjobbjait is megfertőzte: ragályos kórként terjed értelmiségi köreinkben is. (…) Ne áltassátok magatokat, hogy nektek ez így is menni fog. Nézzetek körül ismerőseitek között: vajon hány vegyes házasságból származtak magyar gyermekek, majd magyar unokák? Legyetek hűek szülőföldetekhez, a gyökerekhez, amelyek éltetnek benneteket! Olvassatok magyar könyveket, hallgassatok magyar zenét, ismerjétek meg a magyar történelmet! Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, mert ez tesz benneteket sajátossá, egyedivé, ez különböztet meg benneteket mindenki mástól ezen a világon!” – olvasható a kiáltványban. Az Új Kiáltó Szó a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt üzen. Előbbieknek azt, hogy ne engedjenek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának, utóbbiakat pedig arra inti, hogy ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyermekeket. A kiáltványt a nagybányai és bányavidéki közélet, művelődés és civil társadalom képviselői, egyházi emberek, politikusok, pedagógusok látták el kézjegyükkel.
Máramaros megye magyar ajkú lakossága a 2011-es népszámlálási adatok szerint mindössze 7 százalék, a nagybányai magyar nemzetiségű lakosok aránya pedig 11 százalékos.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Európának szegezett kisebbségvédelmi és autonómiakérés
Ez idáig süket fülekre talált Bukarestben a romániai magyarság közösségi jogainak elismerése. A teljes gőzzel beindított régiósítás – amely részben a magyarlakta területek beolvasztását célozza – arra készteti az erdélyi magyar közélet vezetőit, hogy nemzetközi fórumokon keressék a megoldást. Az európai polgári kezdeményezést több erdélyi szervezet is felkarolta.
Az erdélyi magyarság jogos követeléseivel szemben némi megértést tanúsító demokrata-liberális kormányzat bukása óta új fejezet kezdődött a magyarság életében. A szociálliberális kormánykoalíció ismétlődő magyarellenes támadásokba lendül. Idénre a Székelyföld és Észak-Erdély magyarlakta régióinak beolvasztását tervezik az önkényesen megrajzolt 8 közigazgatási régióba. Ennek előjátékaként a kormány székelyföldi prefektusai frontális támadást indítottak a székely zászló ellen, a kialakult nemzetközi vitában saját magyar nemzetiségű állampolgárai ellen sorakozott fel a román politika.
A magyarellenes fejlemények felerősítették az erdélyi magyar politika önrendelkezési törekvéseit. Világossá vált: az erdélyi magyarság számára nem terem sok babér Bukarestben. Egyetértés alakult ki abban, hogy törekvéseinket mihamarabb uniós fórumok elé kell vinni, hiszen kényszerítő eszközök nélkül a román hatalom nem hajlandó érdemben foglalkozni követeléseinkkel. Ehhez jó időben érkezett az Európai Parlament és az Európa Tanács két évvel ezelőtt elfogadott rendelete az európai polgári kezdeményezés intézményéről, amely 2012 áprilisától vált alkalmazhatóvá. A lehetőséggel élve az erdélyi magyar politikai pártok és civil szervezetek egy beadvány helyett két kezdeményezést készítenek elő.
A lekoppintott javaslat
Idén nyújtaná be polgári kezdeményezését az Európai Bizottsághoz az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az RMDSZ Minority Safe Pack nevű csomagjával uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatását kéri, az SZNT a sajátos regionális vagy nemzeti identitású közösségek önrendelkezési jogának ügyében szorgalmaz új uniós jogszabályt. A két tervezet már induláskor vitákat keltett. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint Erdélyben elsőként Szilágyi Zsolt, a néppárt kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője hívta fel a figyelmet a polgári kezdeményezés lehetőségeire. A közös Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – néppárti munkacsoport Erdélyben elsőként kezdett el kidolgozni egy átfogó kisebbségvédelmi stratégiát, amihez a magyar EU-elnökség alatt elfogadott európai romastratégia adott támpontokat. A Székelyföld területi autonómiáját prioritásként kezelő SZNT-szakértők ennél többet akartak, és a nemzeti régiók felzárkózási esélyegyenlősége felől közelítettek a kérdéshez. Toró szerint az RMDSZ gyakorlatilag lekoppintotta a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) tavalyi ülésén bemutatott EMNT–néppárti kezdeményezést: nem lévén saját elképzelése, a néppárt javaslatában látta a megoldást, kivitelezéséhez az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEN) segítségét ígérte. Tőkés László egyeztetést szorgalmazott, arra kérve a feleket, hogy egyetlen közös polgári kezdeményezést vállaljanak fel, amely mögé egységesen sorakozik fel az erdélyi magyar közélet. Toró szerint a felkérésnek csak a néppárt tett eleget, amikor saját elképzelését háttérbe szorítva folyamatosan kereste az egyeztetés lehetőségét. Az SZNT haladt a maga útján, az RMDSZ pedig „kölcsönvéve” a néppárti kezdeményezést, kis módosításokkal sajátjaként igyekszik azt „eladni”.
„Látva az egyeztetések kudarcát, a KMAT elnöke, Tőkés László – a menteni a menthetőt elve alapján – egymás elképzeléseinek támogatására szólította fel a feleket, jelezve azonban, hogy akkor vesznek bennünket komolyan, ha egységes elképzeléssel jelentkezünk. Míg az SZNT-vel sikerült konstruktív párbeszédet kialakítani, az RMDSZ elzárkózott minden tárgyalástól, és FUEN-tagságát kihasználva kész tények elé állított mindenkit, amikor megállapodást írt alá a FUEN és a Dél-tiroli Néppárt vezetője egy jól hangzó, de kidolgozatlan kisebbségvédelmi csomag (Minority Safe Pack) beterjesztéséről” – összegzi a történteket Toró T. Tibor.
Egymástól független kezdeményezések
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs az Erdélyi Naplónak elmondta: az Európai Bizottság elé benyújtandó dokumentumokat 2012-ben véglegesítették. A kitűzött célt „lefordították” a közösségi jog nyelvére, így a kezdeményezés megnevezése: Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért. „Elindítottuk a honlapot magyar, angol és német nyelven, készül a katalán, a spanyol és a lengyel változat, ezen keresztül körülbelül ezer önkéntest toboroztunk az aláírásgyűjtéshez az unió 18 tagállamából. Stratégiai partnereket találtunk Dél-Tirolban, Baszkföldön, Katalóniában, Walesben. A tervezet bejegyzésére csak a kezdeményező polgári bizottság létrejötte után kerülhet sor, amelynek megalakítása folyamatban van. Az év első felében terjesztenénk be a polgári kérelmet, de ez nemcsak rajtunk múlik” – fogalmazott Izsák, aki szerint mind az SZNT, mind az RMDSZ tervezete támogatható. „A Kelemen Hunorral folytatott megbeszélésen kiderült, hogy egymástól független kezdeményezésekben gondolkodunk, hiszen a regionális és a kisebbségvédelmi megközelítés két külön szakpolitikai, uniós hatásköri területet jelent. Megállapodtunk egymás javaslatának kölcsönös támogatásában is” – mondotta Izsák.
Keretegyezmény lehetne?
Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint egy ilyen horderejű polgári tervezetet csak egy FUEN- léptékű kisebbségvédelmi civil szervezet képes tető alá hozni, amelynek 60 országban vannak tagjai, köztük az Unió tagországaiban. Az európai polgári kezdeményezés már megmozgatta az Unió civil szervezeteit, hiszen amióta tavaly zöld utat engedtek ennek, több mint tíz beadvány érkezett az Európai Bizottsághoz. Az RMDSZ által felvállalt, az európai kisebbségek szervezetei által támogatott kisebbségvédelmi csomag végleges változatát a kidolgozó szakértői csoport májusban mutatja be Kolozsváron, ezt követően terjesztik az Európai Bizottság elé, jelezte Sógor, aki azonban óva int a túlzott reményektől. Az EU érzékenyebbé vált ugyan a kisebbségi kérdések iránt is, az RMDSZ politikus szerint azonban az áttörő nyitásra még várni kell. A FUEN kezdeményezése az unió hiányzó kisebbségvédelmi keretegyezményének kidolgozását és elfogadását célozza. Sógor szerint több akadálya is van annak, hogy a kisebbségi kérdés egységes feldolgozása a roma jelentéshez hasonló kezdeményezéssé váljon. Egyrészt az európai kisebbségek egy része nem ért egyet vele, hiszen a katalánok, a baszkok hallani sem akarnak a kisebbségi népcsoportba való besorolásról, másrészt a bevándorló közösségek egyre hangsúlyosabb jogkövetelései miatt az EU is idegenkedik a témafelvetéstől. Sógor abban látja az előrelépés esélyét, hogy az egymillió aláírással megtámogatott kezdeményezés már akkora súllyal kerül az Unió asztalára, hogy azt bajosan seperhetnék le.
Március 10.: a Székely Szabadság Napja
Székelyföld területi autonómiájáért nagyszabású megmozdulást szervez március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács. A szervezésben és a mozgósításban részt vesz az Erdélyi Magyar Néppárt és az EMNT, valamint a Magyar Polgári Párt is. Az RMDSZ vezetői az elmúlt hétvégén bejelentették: nem vesznek részt a tüntetésen, és nem támogatják az SZNT kezdeményezését, hogy március 10-e a székely szabadság napja legyen. Információink szerint ettől függetlenül több területi RMDSZ-szervezet is bejelentette, hogy tagsága megjelenik Marosvásárhelyen. Izsák Balázs közleményben szögezte le: a véleménykülönbségek ellenére folytatni kívánják azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borboly Csaba Hargita megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei elnökkel kezdeményeztek a Székely Szabadság Napjára készülve.
A polgári kezdeményezés kerete
Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni szerződés kötötte ki első ízben, majd a rendeletet elfogadta az Európai Parlament és az Európa Tanács. A Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tájékoztatása szerint kezdeményezést olyan polgári bizottság szervezhet, amely legalább hét tagjának, az Unió hét különböző tagállamában lakóhellyel rendelkező személyből kell állnia. A kezdeményezést az EU hét vagy több tagállamából legalább egymillió uniós polgárnak kell támogatnia úgynevezett támogató nyilatkozatok formájában. Aszervezőknek kérelmezniük kell a kezdeményezés nyilvántartásba vételét az Unió valamelyik hivatalos nyelvén, a bejegyzett kérelemre az Európai Bizottságnak két hónapon belül válaszolnia kell. Elutasíthatja a kérelem bejegyzését, ha fennáll a következő helyzetek valamelyike: a) a polgári bizottság összetétele nem felel meg a szabályokban előírtaknak; b) a kért jogi aktusra irányuló javaslat benyújtása kívül esik a bizottság hatáskörén; c) visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű; d) ellentétes az uniós értékekkel. A támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el.
Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésüket a bizottsághoz, amelynek 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, hogyan kíván eljárni az ügyben. A bizottság három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést. Ha új jogszabályt javasol, azt az EU kormányai (az Európai Unió tanácsa) és az Európai Parlament elé kell terjesztenie. Amennyiben úgy dönt, hogy nem hoz semmilyen intézkedést a polgári kezdeményezés nyomán, azt is egyértelműen indokolnia kell. Az általa készített, a kezdeményezés tartalmára vonatkozó politikai elemzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Székelyföldről, turistabuszból
A székely zászlóval az égvilágon semmi baj nem volt, amíg a Bukarestben elővett gyújtózsinórra Budapesten rá nem öntöttek még egy kevés üzemanyagot – írja az egyik román sajtós kolléga egy csíkszeredai látogatás után, amit a helybéli politikusok meghívására ejtettek meg. A Hotnews.ro portálon megjelent, Dan Tãpãlagã által szignált riport objektivitásához nem férhet kétség, ahogyan a Kamikazében olvasható, Andrei Manþog-féle íráséhoz sem. Mindketten meglátogatták a székelyföldi ortodoxok híres védnökét, Selejan püspököt (képünkön) is, az „úr idealista és szerény szolgáját,” aki miután a palástja alatti rongyos ruháiról beszélt a fővárosi látogatók előtt, következő mondataiban szemrebbenés nélkül tért rá azoknak a milliárdoknak a sorsára, amelyeket két megszentelt kezével osztott szét magasabb rendű szociális célokra, és ugyanolyan szenvtelenül válaszolt a hívásra újnak tűnő ötös iPhone-ján.
A Dâmboviþa partján szocializálódott újságíróknak eszükbe sem jut felháborodni az egyházi elöljáró kétarcúságán, egyszerűen némi kuncogással fűszerezve regisztrálják a történteket, és hasonlóan érzelemmentesen számolnak be arról, ahogyan ők a Székelyföldet látják. Márpedig ők egy mítoszt látnak, még ha a legélőbbet is, aminek a történelmi alapjait vagy elhiszik, vagy nem. Amúgy sem számít, mert ők a már említett Dâmboviþa partján megtanulták: a történelem a legkevesebb, amire figyelni érdemes, csak az számít, kié a hatalom. Gondoljunk bele, mi lenne ebből az országból, ha a székely logika szerint próbálná valaki legitimálni a létét? Nagyjából semmi, mert a józanabbak nem engednék szóhoz jutni. Hiszen ki vállalhatja annak az ódiumát, hogy a nagy országegyesítő Mihály a szultán engedélyével lehetett vajda, Prágában lakott a hűbérura, moldvai fejedelem kollégája pedig a lengyeleknek fizette az adót? Ma egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik, hogy a románság megértse történelmi érveinket, amikor három emberöltőnyi dákoromán agymosás után saját történelmével sem képes szembenézni. A fiatal román történészek már tudják, mi történik, képesek érzelmek nélkül beszélni erről, de a történelmi mitológiában tanult és felnevelkedett román nép ösztönösen, gondolkodás nélkül mítosznak nevez bármit, ami nem illik bele a képzeletbeli történelmi világába. Nagyjából ebből kellene kiindulni, amikor az autonómiáról érvelünk, a székelyzászlózás pedig gyenge érvnek tűnik ebben a vitában.
Budapest szerepéről hadd ne beszéljünk itt: a székelyföldi politikusok döntése, hogy vevők-e az anyaországi gesztusokra, vagy sem. Ma már senkinek sem lehet olyasféle illúziója, hogy a romániai kisebbségi kérdésekben bármit is számítana Magyarország vagy az Európai Unió bármilyen lépése: ha valamiért harcolni akarunk, mi magunk tehetjük meg, bárki más csak a tribünről kiabálhat be, vagy etetheti a kereskedelmi tévék sertéseit. A legerősebb érv viszont, amelyre vevő lehetne valamennyi megyei önkormányzat: Bukarest ma még abszolút gazdasági hatalmának felszabdalása, az ország bevételeinek arányos leosztása oda, ahonnét származnak. A régióátszervezés fabatkát sem ér, ha nem teremtünk gazdaságilag egyenrangú régiókat, amihez viszont alaposan át kell szabni a román gazdaság kabátját.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Integrációban gondolkodnak a reformátusok
Beszélgetés Csűry István királyhágómelléki püspökkel
Közel két évtizedes időszak után történt váltás a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén. A három éve megválasztott új püspök, Csűry István újraértelmezte az egyház és a politika kapcsolatát, és gazdasági nyitást tervez.
– Két éven át megbízott, 2010-től pedig választott püspökként viszi tovább Tőkés László örökségét. Hogyan tekint vissza az elmúlt esztendőkre?
– Amikor átvettem elődömtől a püspöki stafétát, úgy döntöttem, megőrzöm és támogatom mindazt, ami bennünket előre visz, és ott javítok, ahol erre szükség mutatkozik. Az egyháznak a Partiumban is kiemelt szerepe van, hiszen a többi felekezettel együtt keresztény hitben és nemzeti elköteleződésben fogja össze az itt élő embereket. A nemzeti identitást elsősorban a történelmi magyar egyházak hordozzák: így volt ez régen, és így van ez ma is. – A királyhágómelléki egyházkerület a rendszerváltás óta hangsúlyosan nemzeti elkötelezettségű irányt követ. Elődjének a magyarországi és az erdélyi politika felé tett közéleti nyitása új megvilágításba helyezte az egyház és a világ kapcsolatát. Ön mennyire ért egyet ezzel az irányvonallal? – Az egyházkerület nemzetpolitikai elkötelezettsége nem változott. Nekünk is meg kellett fogalmazni azt a kérdést, hogy kire számíthatunk? Magyarországi viszonylatban ez egyértelmű: azokra, akik fel merik vállalni a nemzeti-keresztény oldalt és értékrendet. A Jóisten ajándékaként a 2010-es választások nyomán a nemzeti és keresztény elkötelezettségű Fidesz–KNDP- koalíció alkothatott kormányt. A református egyház ehhez a politikai vonalhoz áll legközelebb. Ezt akkor is nyíltan vállaljuk, ha emiatt mind belülről, mind kívülről kritikák érnek. Idehaza bonyolultabb a helyzet: az erdélyi magyarságnak három politikai pártja van, és ez a megosztottság a helyi közösségekben is jelentkezik. A gyülekezetben a lelkipásztornak, az egyházmegyében az esperesnek és az egyházkerületben a püspöknek kell olyan integratív személynek lennie, aki át tudja hidalni a politikai egyensúlytalanságot, és ezzel egyféle kiegyensúlyozó, békéltető szerepet tölt be. – Sikerülhet-e a lelkésznek semlegesnek maradnia egy politikától átszőtt világban? – Ha a lelkész egyik vagy másik párt mellett cövekel le, skatulyába zárja magát, és ezzel a stigmával eltaszítja a többi párt híveit. Sokak számára bántó módon kijelentettem, hogy az egyháznak a politikai csoportosulások fölé kell helyeznie magát. Pártállástól függetlenül csak így tudjuk integrálni híveinket. Világos, hogy minden gyülekezetben együtt vannak a pártok hívei és a párton kívüliek. A különböző politikai meggyőződésű emberek számára az egyházban egyetlen integrációs pont létezik, és ez Jézus Krisztus. Ebben találkozik a református a katolikussal és a baptistával. Ez az a közös pont, amelyben megoldást találhatunk arra a szerencsétlen állapotunkra, amelyben ma az erdélyi magyarság vergődik. Az egyháznak kell legyen politikai pászmája, de az nem lehet pártpolitika!
– Az elmúlt időszakban Nyugat-Európában és Amerikában járt. Milyenek az ottani tapasztalatai? – Az egyház egyre több helyen veszít teret. Németországban döbbentem rá, hogy milyen félelmetesen visszaesett a gyülekezetekben jegyzett keresztények száma. Nehéz erre elfogadható magyarázatot találni. Szerintem nem a keresztény elvekkel vagy a Krisztushoz fűződő viszonnyal van baj, inkább az egyházzal mint intézménnyel lazult fel a mindennapi ember kapcsolata. Nagy probléma, hogy Nyugat-Európa is gyors iramban szegényedik: nem a húsz évvel ezelőtti nagy, életerős gyülekezetek fogadják az erdélyi lelkipásztort. Szűkebb pátriánkról szólva Németországban, Svájcban és Kanadában is elmondtam: számomra az egyház elsődlegesen a Krisztust szerető emberrel való közösséget jelenti. A legeldugottabb szórványban is a nemzetben gondolkodás és az összetartozás helye, ott is, ahol ma már csak két-három magyar ember él. Jó volt megtapasztalni, hogy változatlan a nyugati magyarok empátiája az erdélyi magyarság iránt. Erdélyt egyféle csodálat övezi, amelyet a legnehezebb kommunista időszakot átélő magyar közösségek megmaradása táplál. A sokasodó anyagi gondok azonban a nyugati gyülekezetek mozgásterét is beszűkítették, eddigi anyagi támogatásuk jelentősen csökkent. – Az elmúlt húsz évben mindkét egyházkerületben sokat romlott a templomlátogatók aránya. Mi is „felzárkózunk” Nyugathoz?
– A nyilvántartásban szereplő reformátusok tíz százalékát alig meghaladó templomba járók aránya még mindig jobb, mint a magyarországi, és nagyságrenddel nagyobb a nyugatinál, de ez a szám bennünket nem boldogít. Az egyházban már elkezdődött az útkeresés: új recepteket, új metódusokat próbálunk kidolgozni, hogy hallassuk szavunkat. Azt szorgalmazzuk, hogy lelkipásztoraink a szűk teológiai pászmán túl nyissanak a világra, igehirdetéseikben az élet megannyi aktuális problémájára reflektáljanak. Püspöki munkámban arra törekszem, hogy a lelkipásztorok hangsúlyosabb tájékozódását segítsem elő a világban. A lelkésznek sok mindent föl kell vállalnia gyülekezetében. Szükség van az igére alapozó lelkigondozói munkájára, ugyanakkor a szociális gondokkal küszködő, nyomorúságban levő embereknek is lelki támaszt kell nyújtania. Az ige szavával kell válaszolnia a társadalmi problémákra. Fontos, hogy a lelkipásztor állandó kapcsolatban álljon az emberekkel. A gyülekezetek nem egyformák, és nemcsak a tömbreformátus és a szórványvidékek közösségei különböznek egymástól. A Szilágyságban például ma is ünnep az istentisztelet, többen járnak templomba, mint más vidékeken. Vannak helyek, ahol a templomba járás hagyománya emlék maradt. Igaz, itt mindig van valami a háttérben. Van, ahol az egyházi szolgálat döcög, de sokkal inkább az elszegényedés és a nehezedő kisebbségi lét rombolja az embereket. Emiatt haragszanak Istenre, ennél fogva a templomára is. Nekünk világos üzenetünk kell legyen: ne Istenre haragudjunk, inkább őt keressük a bajban. A Bibliában mindenki megtalálhatja a megfelelő válaszokat, ebben segít az egyház! – Van-e már foganatja ennek a nyitásnak?
– Ha a templomban az zajlik, aminek zajlania kell, akkor az a hívek szívében is reális igénnyel fog találkozni. És ez az igény már jelentkezik. Főleg azon értelmiségiek érdeklődésének örvendek, akik ezt a megújhodást látják az igehirdetésben. Az egyház azonban nem mondhat le a másik 90 százalékról sem! Számukra is kell legyen üzenetünk. A nagyobb ünnepek alkalmával írott pásztorleveleimben elsősorban nem a lelkészekhez és a „belső” egyháziakhoz szólok: olyan üzeneteket kutatok fel a Bibliából, amely hitem szerint az istenkáromló emberekhez is eljut. – Püspökként újragondolta az egyházkerület anyagi hátterét, a működtetés lehetőségeit. Mennyire érinti a gazdasági válság az egyházat?
– Egyházkerületünk sajátos anyagi helyzetben van. Mivel nincsenek jó bérleti díjért kiadható, értékes ingatlanjaink, és a gyülekezetek mezőgazdasági területei sem hoznak számottevő hasznot, többnyire a hívek jókedvű adakozására számíthatunk. Ha gyülekezeti tagjaink anyagi gondokkal küszködnek, ez az egyház költségvetésében is meglátszik. Kisebb gyülekezeteink számára segítséget jelent az anyaország támogatása és azok a nyugat-európai, elsősorban holland közösségek, amelyekkel fennmaradtak a kapcsolatok. Ezzel próbáljuk kiegészíteni a lelkészi fizetésbe adott román állami támogatást. Az egyházkerületen belüli „menedzsment” abban változott, hogy az eddig belterjesen működő egyházi intézményeinket akkreditáljuk, egyesületeket, alapítványokat hozunk létre, hogy valamennyi szociális és oktatási intézményünk élni tudjon a pályázás lehetőségével. Termőföldjeinket betáblázzuk, visszakapott ingatlanjainkat felújítjuk. Hangsúlyosabban nyitunk a világra: meg kell keresni minden olyan hazai és külföldi pályázati lehetőséget, amivel előbbre tudjuk vinni munkánkat. Példaként említhetem nagyváradi diakóniai központunkat, amely a két egyházkerület összefogásával és németországi támogatással új kezdet elé néz. – Az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének, Kató Bélának számos közös terve van. Könnyebb együtt, mint külön-külön?
– Örülök Kató Béla püspökké választásának. Ugyanazon korcsoporthoz tartozunk, mindketten megtapasztaltuk egyházkerületeink három-négy évtizednyi történéseit. Tudjuk, hogy a két egyházkerület viszonyában mi volt a jó, mi fenntartható, hol vannak rendezésre váró kérdések. Már találkoztunk, és tisztáztuk, hogy integráció nélkül nehezen fog menni. Megállapodtunk arról, hogy amiben lehet, együtt fogunk működni. Megmarad a két egyházkerület autonómiája, de a már meglévő együttműködéseket jelentősen bővíteni szeretnénk. Közös a nyugdíjpénztár, a teológiai és a pedagógiai intézet. Most hozzuk közösbe a diakóniai munkát és a vakációs bibliahetet felvállaló gyerekmissziót. Az együttműködés további lehetőségeiről folyamatosan egyeztetünk. – A rendszerváltás óta ön kitartóan járja a Nagyvárad környéki szórványgyülekezeteket. Üzenet ez lelkésztársai fele?
– Akár így is lehetne fogalmazni, hiszen számomra a szórványban élő magyar emberek külön kihívást jelentenek. Manapság, amikor a szórványvidéken élők megkérdezése nélkül újabb és újabb politikusvita lángol fel a szórvány jövőjéről, nyomatékosítani szeretném: igazából csak az egyház van jelen a szórványban. Több mint két évtizedes szórványlelkész-tapasztalat mondatja velem, hogy akkor tudunk a legtöbbet tenni a szórványban élőkért, ha fizikailag is mellettük vagyunk. Jó szóval, információval, lelki táplálékkal, mindazzal, ami nem feladásra, hanem továbblépésre és megerősödésre készteti az ott élőket.
Csűry István
Érmihályfalván született 1956. szeptember 7-én lelkészcsaládban. A nagyváradi Ady Endre (egykor Al. Moghioros) gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol 1980-ban jeles minősítéssel végzett. Egy évet járt a nagyszebeni német nyelvű teológiára. 1980-1983 között a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben segédlelkész, majd a szalárdi gyülekezet teljes jogú lelkésze. 1989-ben áthelyezték Nagyvárad-Őssibe missziói lelkésznek. Ehhez a gyülekezethez tartozik négy szórványgyülekezet a Nagyvárad-Szalonta közé eső területen. 1996-ban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán elvégezte a mentálhigiénia szakot. Kezdetektől a Partiumi Keresztyén Egyetem tanára. Rendszeresen közöl erdélyi lapokban. 1998-tól generális direktor, 2000 júniusától főjegyző, azaz az egyházkerület püspökhelyettese. 2007. december 7-én az egyházkerület közgyűlése megbízta a püspök jogkörének átvételére, miután Tőkés Lászlót európai parlamenti képviselőnek választották. 2009. november 20-án a gyülekezetek 80 százalékos jelölése után püspökké választotta az egyházkerület közgyűlése. Csűry István négy gyerek édesapja.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kollektív amnézia
A magyarországi sajtó kedveli Erdély vonatkozásában a gondolkodás kényelmetlenségétől megóvó sablonszövegeket. Dunát lehetne rekeszteni az olyan fordulatokkal, hogy „Szász Jenő a Fidesz trójai falova Erdélyben”, vagy „a Fidesz erdélyi nyúlványa az EMNP”, „a Fidesz Erdélybe exportálja a magyarországi politikai ellentéteket”, „a Fidesz megosztja az erdélyi magyarságot”, s a sor hosszan folytatható. Meg merem kockáztatni, hogy sok esetben a szakmaiatlan, felületes, szófordulatkonzerveket forgalmazó anyaországi tárgyismeret hiányában el is hiszi, amit ír. De mit mondjunk akkor, amikor Erdélyben találkozunk hasonló toposzokkal, mi több, amikor élvonalbeli RMDSZ politikusok, Kelemen Hunor vagy Kovács Péter hozakodnak elő velük.
Utóbbi szerint a fideszes önkormányzatok szolidarizálása a székely zászló ügyében ugyanúgy kampányfogás, mint az MSZP álságos bocsánatkérése a 2004-es népszavazás tárgyában. Mond azonban egyebet is az RMDSZ főtitkára, tételesen azt, hogy „hosszú évek óta történik próbálkozás a magyar pártok klónjainak Erdélybe ültetésére”, sőt az MPP és az EMNP vonatkozásában „alapító atyáknak” nevezi a fideszes politikusokat.
Ha valaki, akkor Kovács Péter tudhatná, hogy nem a Fidesz indukálta az erdélyi politikai ellentéteket, hanem a közösség sajátos történelmi-politikai léthelyzete. Elvi éllel le lehet szögezni, hogy egy elnyomott (értsd: nemzeti szuverenitásának gyakorlásában korlátozott, közösségi érdekérvényesítési igyekezetében hatalmi eszközökkel akadályozott), de önálló politikai akarattal rendelkező etnikai közösség esetében a fő politikai törésvonal nem eszmei-ideológiai téren ragadható meg elsősorban, hanem az elnyomó hatalomhoz való viszonyulás kérdésében. Ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában artikulálódó magyar pártrendszer a közjogi kérdés, tételesen az 1867-es kiegyezés konstrukciójához való viszonyulás mentén jegecesedett ki, úgy 1990 után az akkor még egységes RMDSZ-en belül is a román hatalomhoz való viszony határozta meg a fő politikai ellentéteket. A politikai érdek és vérmérséklet szerint „radikális-mérsékelt”, „kuruc-labanc”, „tájbasimuló-helyzetteremtő”, „kollaboráns-autonomista” ellentétpárokkal leírt törésvonal mindig fontosabb volt a „liberális-konzervatív” vagy „jobboldali-baloldali” ellentéteknél. Ezek az alapvető ellentétek már akkor is léteztek, amikor Király Károly és Domokos Géza 1990 legelején Iliescu előtt vitatkozott azon, hogy kell-e autonómia az erdélyi magyarságnak, erőteljesen megnyilvánultak, robbanással fenyegetve az 1990-es első nagyváradi kongresszuson, majd 1991-ben Marosvásárhelyen vagy 1993-ban Brassóban. Más szóval azok az ellentétek, amelyek végül pártalapításban csúcsosodtak ki annak köszönhetően, hogy az RMDSZ mesterkedése nyomán 2004-ben a román hatalom megakadályozta a Magyar Polgári Szövetség rajthoz állását az önkormányzati választásokon –, már közvetlenül a rendszerváltás után léteztek, amikor a Fidesz még maroknyi lelkes fiatal mozgalma volt, akik maguk is meglepődtek, hogy huszonegynéhány fővel bekerültek a magyar törvényhozásba.
Mintha egyfajta sajátos szelektív amnézia hatása alatt lenne az RMDSZ-es sajtó és vezetés, amikor a Fidesz körül keresi az erdélyi politikai ellentétek genézisét. Az egykori Reform Tömörülés egyik alelnökeként, akinek lehetősége volt részt venni több magas szintű Fidesz–RT- egyeztetésen, hadd áruljak el még valamit: a fideszes vezetők, Orbán Viktor és Németh Zsolt nemcsak, hogy nem biztatta az autonomistákat az RMDSZ-ből való kilépésre és saját szervezetek alapítására, hanem kifejezetten óvtak ettől. Csakhogy 2003-ban Szatmárnémetiben olyan határozatokat fogadott el az RMDSZ-kongresszus, amelyek szükségtelenné, felesleges erőpazarlássá tették az RMDSZ-en belüli autonomista utóvédharcokat. A nemzeti önkormányzatot mintázó, alapvonalaiban 1993-ban megrajzolt alapszabályzatot pártjellegűvé „áramvonalasították”, az általános belső választásokat kiváltották részleges, a helyi elitek önátmentését lehetővé tevő elektoros játékokkal operáló tisztújítással. A Ceausescu-rendszerrel való nyílt szembenállást megjelenítő Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetése révén szimbolikus síkon leszámoltak a magyar nemzeti ellenállás eszmei örökségével.
A nemzeti tábor lépéskényszerben volt, így került sor az SZNT, az EMNT, az MPP, majd később az EMNP megalapítására. Utóbbit sem a Fidesz kezdeményezte, hanem az tette szükségessé, hogy Szász Jenő az MPP-n belül keményebb diktatúrát épített ki, mint amilyen az RMDSZ-ben valaha is volt. A Fidesznek pedig becsületére váljék, hogy kiálltak az eszmei szövetségesek mellett annak dacára, hogy borítékolni lehetett a masszív erőfölényben levő RMDSZ választási győzelmét.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Bukaresti magyarok gyenge immunrendszere
Meddig lesz képes megmaradni a magyar közösség a román fővárosban?
Sokak előtt máig ismeretlen világ a román főváros magyar közössége. Nemcsak a többségi román nemzet, de az erdélyi magyarság is keveset tud a bukaresti magyarok történelméről, pedig több évszázados, tagadhatatlanul érdekes, a székelyek és a barcasági magyar csángók történelmétől egyaránt elválaszthatatlan múltról beszélhetünk.
A magyarok első bejövetele – a katolikus misszió keretében – körülbelül 1000 évvel ezelőttre tehető a mai Bukarest területén, amikor ott még erdő húzódott. Ezt Hencz Hilda írónő meséli, akinek a Magyar Bukarest – a bukaresti magyarok története a kezdetektől napjainkig című, román nyelvű könyvét román és magyar történészek is nagy érdeklődéssel fogadták. A negyven éve Bukarestben élő, aradi származású tanárnő könyvével elsősorban a románokhoz szeretett volna szólni, hogy jelezze: Bukarestben több ezer magyar segítette évtizedeken át a román közösséget, és dolgozott Románia fejlődéséért.
Magyar forradalmárok a román fővárosban
Több hullámban telepedtek a magyarok Bukarestbe. Évekkel ezelőtt a Herãstrãu park területén egy honfoglalás kori katona sírját tárták fel, ám az ásatásokat hamar betiltották, ami sokakban azt a gyanút táplálta, hogy több sírhely is létezhet a román főváros területén. Arra azonban konkrét bizonyíték is van, hogy a középkorban a mindenkori vajdának székely testőrsége volt, néhány száz székely rendszeresen szolgált a mai román főváros területén. „Ezt követően a ’48-as szabadságharc után menekült sok magyar forradalmár Bukarestbe” – mondja Buday Richárd, Bukarest legrégebbi magyar művelődési intézetének, az 1857-ben létrehozott Petőfi-háznak igazgatója. Az általa vezetett intézményt is a mai román fővárosba telepedett szabadságharcosok alapították. A Bercsényi (románul Berceni) negyed telepesei akkoriban kizárólag erdélyi magyar huszárok és szabadságharcosok voltak.
A magyarok munkalehetőségei ezekben az években meglehetősen szűkösek voltak. Kizárólag ipari vagy kereskedelmi pályán helyezkedhettek el, mivel nem voltak román állampolgárok, ezért nem rendelkeztek politikai jogokkal – az Osztrák–Magyar Monarchia védelme alatt éltek akár többnemzedéknyi ottlét után is. Földművesek sem lehettek, mert a földbirtok is állampolgársághoz kötött volt. Az 1860-as években, a Monarchia és a Román Királyság idején – I. Károly uralkodása alatt – a román hiányosságok pótlására rengeteg magyar mesterembert költöztettek Bukarestbe. Akárcsak Kolozsváron, Bukarestben is minden gyógyszertári céhet, valamennyi szűcs-, kézműves-, varga-, de még szabóműhelyt is nagyrészt magyar családok vezettek. Emellett több magyar étterem, gyorskonyha is működött. Ennek köszönhetően az 1800-as évek végére – a hivatalos adatok szerint – a bukaresti magyarság száma a 35-40 ezret is elérte.
„Mindezek ellenére a magyar oktatás és kulturális élet kibontakozását gátolták, a korszak nem egy kormányrendelete célozta az akkor igen erős magyar iskolahálózat megsemmisítését. A román állam 1916-ban elkobozta például a Szent László-, a Szent István- és más társaságok tulajdonában levő épületeket, államosították az Osztrák–Magyar Klubot, a Hungária Házat, amit aztán az angolok a második világháborúban le is bombáztak” – mesélte az Erdélyi Naplónak Buday.
Cselédek és szobalányok korszaka
A trianoni szerződés által gerjesztett hullám az, amely az első világháborút követő szegénység elől tömegesen csődítette Bukarestbe szolgálni a székelyföldi és a barcasági magyar leányokat. Az ezekben az években hozott diszkriminatív törvények – főleg a magyarlakta területeken – valósággal megbénították a mezőgazdaságot. Malommal például csak a görögkeletiek rendelkezhettek, rajtuk kívül lisztet senki nem őrölhetett a faluban.
„A mi időnkben nem volt divat iskolába járni, Sepsibükszádon a hetedik osztály volt az utolsó, utána mentünk dolgozni. A legényeket vitték katonának, a szüleink a kollektívben dolgoztak, ami nagyon nehéz munka volt, úgyhogy minket inkább küldtek románul tanulni Bákóba, Bukarestbe, Craiovára vagy szolgálni” – emlékszik vissza a 60 éve Bukarestben élő Erzsike néni. „Én 17 évesen Tusnádfürdőre kerültem pincérnek, de nem tudtam románul. Ott megismerkedtem egy úri román családdal, akikhez 1969-ben le is költöztem Bukarestbe. Visszairatkoztam az iskolába, leérettségiztem románul. Akkor volt már egy szeretőm a szülőfalumból, Pisti, akinek akkoriban az apja ezredes volt, és el tudta intézni, hogy őt is áthozzák Bukarestbe. Ritkán tudtunk találkozni, mert én az időmet pincérkedéssel töltöttem az akkor még működő Lido Szállodában, s minden második nap a családnak segítettem: főztem, vasaltam, tanultam a gyermekekkel, ilyesmik. Százszámra jöttek azokban az években a leányok ismeretség által Bukarestbe szakácsnőnek, cselédlánynak, takarítónak. Jól bántak velünk, és a fizetés is jó volt. Akkor az volt a szokás, hogy míg a legények katonák voltak, csak jegyesek lehettünk, az esküvőt csak azután lehetett megtartani, miután leszereltek. Amikor Pisti leszerelt, én még akartam egy évet maradni Bukarestben, mert jól kerestem, és akartam venni perzsa szőnyeget, televíziót, olyan dolgokat, amiket egy falusi ember otthon nem engedhetett meg magának. Ez alatt az év alatt ismerkedtem meg az első férjemmel, egy craiovai velem egy idős ezredessel. A szüleim haragudtak is az elején, hogy románhoz megyek feleségül, de mondtam nekik, hogy ezredes, jó ember, végül 1973-ban megtartottuk az esküvőt, és itt maradtunk Bukarestben” – meséli vidáman Erzsike néni, és szavain érződik, nem bánta meg, hogy életét itt élte le. Mint mondja, gyermekei tökéletesen beszélnek magyarul is, románul is, sőt a nagyobbik fia vissza is költözött Sepsibükszádra, ottani leányt vett el feleségül.
Kiveszőben? Buday Richárd szerint a székely hullám legnagyobb problémája az volt, hogy a székelyek „immunrendszere” nem volt felkészülve a szórványlétre, és ez gyors beolvadáshoz vezetett. „Nyilván az is közrejátszott, hogy oktatási és művelődési intézmények nélkül hagyták a magyar közösséget, újságok tucatját záratták be, így pedig nehéz volt megőrizni az integritást. A második generáció után a magyartudat sokakban teljesen eltűnt” – fogalmaz Buday. A második világháború alatt – miután Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz – tömegesen települtek vissza az emberek a Székelyföldre, sok, Bukarestben szolgáló azt hitte, hogy ha jönnek a magyarok, ők itt ragadnak egy másik országban, s többé nem tudnak majd hazamenni szüleikhez, gyermekeikhez. A kommunizmus is közrejátszott a magyarok hazaköltözésében: az iparosodással, a gyárak nyitásával, az építkezések fellendülésével új munkahelyeket teremtettek. A református és katolikus egyház nyilvántartása szerint Bukarestben ekkor körülbelül 15-20 ezres magyar közösség maradt, ami a 80-as évek közeledtével még inkább megcsappant. Budapest kezdte átvenni Bukarest szerepét, a székelyföldi, barcasági magyarok inkább mentek Magyarországra vagy még nyugatibb országokba szerencsét próbálni – mesélte lapunknak a Petőfi-ház igazgatója, aki szerint érthető, hogy a lehetőségek kibővülésével már nem jöttek Románia déli részére a magyarok. Az igazán nagy törésre viszont az 1990-es években került sor – állítja Buday –, amikor Bukarestet az az értelmiségi réteg is elhagyta, amely munkahelyéről nyugdíjba vonulva már nem kötődött a városhoz. A közösség évről évre apadt, mára 1000-1500 magyar él a román fővárosban. Ennek 25 százaléka kötődik a Petőfi-házhoz, nagyjából ennyien igénylik, hogy kapcsolatban maradjanak az itteni magyar kulturális, illetve vallási intézményekkel. Míg a 90-es években az emberek nem fértek be a templomba – a Barátok templomába 3000 család járt –, ma felmerül a kérdés: meddig lesz képes a bukaresti magyarság megmaradni, önszerveződni?
Virágzó bukaresti diákélet
Bukarest magyar fiatalságának életét elsősorban a Bukaresti Magyar Diákszövetség (BMDSZ) szervezi. Az egyetemi városokban már jól működő diákszervezetek mintájára alakult szövetség 1998 októberében jött létre a bukaresti magyar diákok összefogása, informálása, képzése, tudományos és szórakoztató tevékenységek szervezése céljából. A szakmai, oktatási programok közé tartoznak a Bukaresti Ifjú Közgazdászok Klubjának találkozói, a Vitakör és a frissen beindult mérnök- és nyelvészklubok is. Aktív szerepet vállalnak az Országos Magyar Diákszövetség tanügyi programjainak népszerűsítésében és lebonyolításában, valamint a különböző ösztöndíj-lehetőségek hirdetésében. Szórakoztató, szabadidős tevékenységeik közül a legkedveltebbek a Petőfi-házban tartott bulik – köztük a gólyabál és a néptánctanfolyam –, de a két évvel ezelőtt beindított borkóstolók is igen népszerűek.
Fleischer Hilda
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

El kell menni!
Felháborodva olvasom, hallom és látom, hogy „érdekképviseletünk” megint hű maradt önmagához, a nemzetietlen, megalkuvó politikájához, és nem jön el az össznépi felvonulásra Marosvásárhelyre.
Érdekes a motivációja is: „pártpolitikai színezetet kapott a megmozdulás”! Az SZNT tudtommal nem párt, és ők vállalták a szervezést! Hogy az EMNP, MPP is mozgósít, ez természetes és üdvözlendő, hiszen itt komoly szervezés szükséges! Jó lett volna, ha az RMDSZ is ezt teszi ahelyett, hogy a kormányra kacsingatva, most épp Pontával kokettálva kihátráljon! Most már csak az várható, hogy kiadják az ukázt a tulipános polgármestereknek: nehogy megpróbáljanak megjelenni a tüntetésen, sőt, világosítsa fel mindenik a saját faluja-városa lakóit, hogy milyen ördögi dolgot akar az SZNT és a nép: autonómiát, amelyben ők döntenének a saját pénzekről, saját ügyekről, és még magyarul is akarnak beszélni a közhivatalokban, amelyek ormára szégyentelenül kitűznék a székely zászlót! És milyen Istentől elrugaszkodott módszerekkel kérik ezt: nem apró lépésekkel, egyet előre-, kettőt hátratáncolva, hanem tömegesen ki az utcára, megzavarva a békés együttélést a románokkal! Remélem azonban, hogy az RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek megmaradtak magyarnak, és mind ott lesznek sok falusfelük oldalán. Értsünk meg egy dolgot: nem pártpolitika, hanem száraz tény, hogy rohamosan fogyunk, fogynak az iskoláink, közintézményeink, anyanyelvünk mind jobban háttérbe szorul, és ha nem teszünk valamit – akár radikálisat –, szép csendesen beolvadunk a többségi nemzetbe. Ugyanitt szeretném figyelmeztetni a SZNT-t – bár biztos, tudja és felkészül rá –, hogy nagy felelősséget vállal ezzel a felvonulással, ezért idejében intézkedjenek őrzött parkolóhelyeket keríteni a buszoknak, kocsiknak, és készüljenek fel az esetleges provokációk kivédésére, megelőzésére! A majd megjelenő székelymagyar testvérek pedig vigyázzanak a felvonulás méltóságára. Figyeljünk mindenre, de főleg egymásra, önmérsékletet és nyugalmat mutatva az esetleges provokációkkal szemben. Igazunk tudatában remélem, nagyon sokan ott leszünk, hogy együtt bizonyítsuk be országnak-világnak: létezünk, egységesek vagyunk, nem engedjük beolvasztani nemzetünket!!
Vajda Dénes, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Lefújták a március 9-i békemenetet Budapesten
Szervezett csoportok meg akarták zavarni a március 9-re meghirdetett békemenetet, ezért a civilek úgy döntöttek, nem tüntetnek az MSZP által meghívott, magyarellenes román kormányfő látogatásakor. A Magyar Nemzet információi szerint a titkosszolgálatok jelzése miatt marad el a demonstráció. Mégsem szervez tüntetést a Békemenet Egyesület és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) március 9-én az MSZP díszvendégeként Budapestre érkező Victor Ponta román kormányfő ellen, ugyanis a civilek megbízható forrásból úgy értesültek: provokátorok tervezik megzavarni a békés tiltakozó gyűlést. Erről Fricz Tamás, az egyesület társalapítója tájékoztatta a Magyar Nemzetet tegnap. Mint fogalmazott: ezek a jelzések nagyon komolyak voltak, ezért a civil szervezetek úgy döntöttek, nem vállalhatják a kockázatát annak, hogy békés rendezvényüket egyes – a kapott információk szerint – jól szervezett csoportok megzavarják. Hozzátette: a tüntetés lefújásával elejét kívánják venni, hogy ezek a provokátorok olyan cselekményeket kövessenek el, amelyek az egész rendezvényt beárnyékolnák, jogos követeléseiket zárójelbe tennék, netán a békemenet résztvevőinek testi épségét veszélybe sodornák.
Mint kifejtette: „A Békemenet Egyesület nem véletlenül kapta a nevét: kizárólag békés, méltóságteljes rendezvényeket szerveztek eddig, és a jövőben is ilyeneket fognak. Ám jelen esetben ezt nem tudták volna biztosítani.” Ugyanakkor kiemelte: a véleményük Ponta díszvendégkénti MSZP-s fogadásáról változatlan, azt továbbra is mélységesen elítélik. Arra a kérdésünkre, kik tervezték megzavarni a tüntetést, Fricz Tamás azt válaszolta: erről nem kaptak információkat.
Székely és magyar zászlóval várta volna Pontát a békemenet
A Magyar Nemzet tegnap számolt be arról, hogy a békemenet székely és magyar zászlós tüntető tömeggel várja majd a magyarellenes intézkedéseiről és kijelentéseiről elhíresült Victor Pontát március 9-én a Papp László Budapest Sportarénánál, ahová a román kormányfő az MSZP évértékelő rendezvényének díszvendégeként érkezik. Fricz Tamás akkor azt nyilatkozta: azért tüntetnek, mert elfogadhatatlannak tartják az erdélyi magyarság jogait lábbal tipró, a kisebbségeket sorozatosan sértegető Ponta magyarországi látogatását.
A civilek a nemzeti érdekek arculcsapásának tartják, hogy egy ilyen szélsőséges, gyűlölködő embert hív meg magához díszvendégnek az MSZP, és szerintük ezzel a szocialisták ugyanott folytatják, ahol Medgyessy Péter és Kovács László 2002-ben a „23 millió román munkavállalóval” való riogatással, illetve az Erdély elcsatolására való koccintással abbahagyták.
mno.hu
Erdély.ma,

Ősz Előd: igazi forrásból kutatni
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán tartott Harang-konferencia meghívottai között voltak a Pokoly Egyháztörténeti Kutatóműhely tagjai is. Dr. Buzogány Dezső professzor, dr. Tóth Levente történész és Ősz Előd levéltáros a harang jelentőségéről, és az egyházi és nem egyházi közösségekben való fontos szerepéről beszéltek. Ősz Előddel beszélgettünk a Harang-projektről, a Pokoly Társaságról, a kutatásról és a forrásokról.
– Hogyan került Ön kapcsolatba a Harang-projekttel? Mit gondol a Sapientiás diákok ötletéről, hogy harangot ajándékozzanak a marosvásárhelyi kampusznak?
– A Harang-projektre dr. Gagyi József tanár úr hívta fel a figyelmemet, aki felkért bennünket, Buzogány Dezső professzort, Tóth Leventét és engem, hogy beszéljünk a harangok múltbeli szerepéről, jelentőségéről, arról, hogy miképpen határozták meg annak az egyházi (és nem feltétlenül csak egyházi) közösségnek az életét, amely hallotta hangjukat. A diákok ötlete természetesen tetszik. Nem szabad elfelejteni, hogy a Sapientiát az erdélyi magyar történelmi egyházak alapították, és azok is tartják fenn mai napig. Tulajdonképpen ez egy ökumenikus egyházi egyetem. Az egyházi iskoláknak a régiségben is volt harangjuk. A Harang-projektben tehát nem látok mást, mint egy régi hagyománynak a felújítását és újrafogalmazását.
Ön a Pokoly Társaság tagja. Kérem, meséljen erről a társaságról. Mikor alakult? Mi a célja? Kik a tagjai?
– A Pokoly Társaság, vagy hosszabb nevén Pokoly József egyháztörténeti kutatóműhely hivatalosan 2012-ben vált jogi személyiséggé, de a tagok együttműködése évtizednél is hosszabb időre nyúlik vissza. A Társaságról gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy Buzogány Dezső (a Protestáns Teológiai Intézet illetve a BBTE Református Tanárképző Karának egyháztörténész professzora) és Sipos Gábor (a BBTE Történelem karának docense és az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár vezetője) tanítványi köre. A Társaság tagjai valamiképpen a mentorok szolgálati helyéhez kapcsolódnak. Vannak közöttük történészi, illetve teológiai alapképzéssel rendelkező egyháztörténészek, művészettörténészek, zenetörténészek. A Társaság célja az egyháztörténet minél szélesebb körű művelése, hiszen a csapatmunka sokkal hatékonyabb, mint a „magányos farkasok” tudományművelése. A Társaság műhely kívánt és kíván lenni, így pedig könnyebb az újabb kutatógenerációk kinevelése is.
– Milyen forrásokból dolgoznak? Milyen adatokat tartalmaznak ezek? Miket lehet ezekből kiolvasni, megtudni?
– Örülök, hogy említette a forrás szót, hiszen számunkra ez a kulcsfogalom. Sajnos olyan világot élünk, ahol egyre több érték devalválódik. Ma már összeollózott dolgozattal is lehet doktori címet nyerni és haladni a tudományos ranglétrán. Sajnos a történettudomány sem mentes ettől a kórtól: sokan könyvekből írnak könyvet, „kutatásaikat” kizárólag eddig megjelent adatokra építik. A mi munkaközösségünk számára az elsődleges feladat a források feltárása, közzététele, és csak azután következik az értelmezés. Elsősorban egyháztörténeti forrásokat tárunk és térképezünk fel, illetve adjuk azokat annak rendje és módja szerint. Az írott források (jegyzőkönyvek, anyakönyvek, periratok, magánlevelezések mellett) igen fontos forráscsoportot alkotnak az egyházközségekben őrzött műtárgyak (úrasztali edények, textíliák, harangok, templomi berendezések). Ezeket is „szóra lehet és szóra kell bírni”, mert igen érdekes dolgokat „mesélnek” múltunkról.
– Milyen gyakorlati haszna van ezeknek a kutatásoknak?
– A történésznek (foglakozzon a történettudomány bármely ágával) tudomásul kell venni, hogy munkájának nincsenek látványos eredményei. (A mérnök kézbe foghatja saját tervezésű gépét, és örülhet annak, hogy mások is használják.) A mi kutatásaink mikroközösségekről szólnak – és nem feltétlenül, vagy csak áttételesen a mikroközösségnek. Könyveink nem bestsellerek, és nem is várjuk el, hogy az egyszerű gyülekezeti tagok olvassák a 300 éves, részben latinul írott szövegeket. Viszont egy közösség (jelen esetben egyházközség) életére pozitívan hat, hogy az ő gyülekezetükről könyv jelenik meg. Nagyon sok szórványközösség úgy érzi, hogy őket elfelejtették, nem kíváncsi senki sem a múltjukra, sem a jelenükre. És akkor megjelenik a faluban hét kutató, keresik a múltjukat, lefényképezik a templomot, az iratokat, a kegytárgyakat, majd megérkeznek a kész kötettel. Ezen túl az, hogy felmérjük a gyülekezetek műtárgyait, elősegíti azok megőrzését is. Sok esetben az ilyen kutatóutak tudatosítják a lelkipásztorban, presbiterekben, hogy milyen értékek őrzői.
– Milyen más tevékenységeket folytatnak?
– A közös kutatás mellett mindnyájunknak megvan a saját kutatási területe. A csapatmunka kitölti ugyan a kutatásra szánt időnknek több mint felét, de ezen túl marad idő kinek-kinek a saját témakörében elmélyülni.
– Van-e Önnek saját kutatása? Ha igen, miről szól?
– Természetesen. Két fő csapáson dolgozom: Az egyik az Erdélyi Református Egyház egyházmegyéinek (esperesség) igazgatása a múltban. Azt kutatom, hogy milyen jogköre volt az esperesnek, hogyan működött az egyházmegye két igazgatási fóruma, a vizitáció (egyházlátogatás) és a parciális zsinat (egyházmegyei törvényszék és közigazgatási gyűlés egyben) és milyen viszonyban voltak egymással. Ez az a terület, amely belesimul a Pokoly Társaság csapatmunkájába. A másik témám az egyháztörténet és a könyvtörténet határán helyezkedik el. A reformátori tanok erdélyi hatásait kutatom. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy az ember górcső alá vesz egy reformátort, megkeresi műveit az erdélyi könyvtárakban, kibetűzi a tulajdonosbejegyzéseket, odafigyel a lapszéli bejegyzésekre: ekkor nagy valószínűséggel kiderül, hogy kik forgatták az elmúlt századokban a könyvet, melyik részét olvasták, esetleg mikor olvasták. Nagyon hálás téma, rengeteg új, ismeretlen adatot hoz felszínre.
Puskás Eszter
vasarhely.ro,

Az Őrkő körül
Sepsiszentgyörgy lakosságának óvatos számítás szerint mintegy tíz százaléka cigány származású. Felük az Őrkőn él, a másik része szerte a városban, a látszat szerint kissé civilizáltabb, az integráció útján előbbre jutva.
Nem ritkán botlik az ember egy-egy kolduló kisgyermekbe, de felnőttbe is, ki receptet szorongat markában, s arra kér, segítsd, hogy kiválthassa, mert beteg a gyermek, a felség, az anya. A mi cigányaink, hisz az utolsó népszámláláson is zömük magyarnak vallotta magát, az iskolában magyarul tanulnak, minden választáson az RMDSZ tulipánjára ütik a pecsétet. Néhány, az ő sorsukért felelős emberrel beszélgettem helyzetükről, attól indíttatva, hogy dr. Antal Álmos, a megyei kórház orvos igazgatója egy interjú alkalmával kijelentette, az orvosi ellátáson kívül ezek az emberek sehol nem részesülnek emberhez méltó ellátásban.
Vagy esznek, vagy fűtenek
ANTAL ÁLMOS, a megyei kórház orvos igazgatója: Muszáj a cigánykérdésről beszélnünk, főként azért, mert úgy látszik, ránk, a kórházra hárul annak kötelessége, hogy megoldjuk. Én úgy látom, sehol emberhez méltó szolgáltatást nem kapnak, csak itt, a kórházban. Ennek kapcsán ellenben el kell mondanom, hogy igen súlyos dolognak tartom a gettósodást, mely azt jelenti, hogy egy településen ötvennél több olyan személy él, akinek nincs munkából származó jövedelme, s legalább felének nyolc osztálynál alacsonyabb az iskolai végzettsége. Sepsiszentgyörgyön például óriási szegregátum él, számbelileg közelíti az összlakosság tíz százalékát, Székelyszáldoboson, Bölönpatakon, Árapatakon, Szentléleken úgyszintén. Ha bajban vannak, kihez fordulnak? Mentőt hívnak, kórházba jönnek. Ez nagyon sokba kerül. Nem azt mondom, hogy a költségeket nem képes elviselni az állam, csak azt, hogy igen hátrányos körülmények között élnek, és ezt a külvilág nem hajlandó tudomásul venni. Bajaik mind itt csapódnak le a kórházban. Több mint huszonöt éve követem sorsukat, azóta dolgozom kórházban, s látom, hogy ezek az emberek elveszítették munkalehetőségeiket, gyermekeik nem járnak iskolába, de a betegségeknek ugyanúgy vagy az átlagemberhez viszonyítva még jobban ki vannak téve. – Hallani, a gyermekanyák zöme is e közösségekből kerül ki.
– Majdnem a százat súrolja csak az ebben a kórházban szülő, tizennyolc éven aluli gyermekanyák száma. Egy procedúra szerint ilyenkor értesítenünk kell a gyermekjogvédelmet, rendőrséget. De szemmel láthatóan világuk párhuzamos a mienkkel.
Ezeknek a jelentett eseteknek legnagyobb része, információink szerint egyetlenegy sem került tárgyalási fázisba, már a kivizsgálás szakaszában elakad. Nem arról van szó, hogy boldogítana bárkit is, ha egy embert bezárnak, hanem arról, hogy sem a társadalmi, sem a jogi korlát ez esetekben nem működik. Most nem arról beszélnék, hogy ezek nehezítik munkánkat, hanem a társadalmi jelenségről, miként nő folyamatosan a halmozottan hátrányos helyzetben élő szegregátumok létszáma. Miközben tudjuk, hogy a szegénység, melyben élnek, olyan mély, hogy télen például – kissé sarkítva – vagy esznek, vagy fűtenek. Mi, orvosok igyekszünk emberségesen bánni velük. Hogy ezt a személyzet vagy más betegek, látogatók, miként fogadják, más kérdés. De nem tudok még olyan intézményről, mely ezt a részfeladatot felvállalta volna. Tudom, hogy a beiskolázások száma is óriásit csökkent, azt is, hogy az e közösségekből származó középiskolásokat két kezünkön megszámlálhatjuk. Tetszik, nem tetszik, ezek az emberek is részei életünknek, városunknak, maga az Őrkő is, akár a múzeum vagy a park.
Életformájukhoz ragaszkodnak
Mindenki, aki hivatalból vagy egyszerű emberi szolidaritásból a cigánykérdéssel foglalkozik, elismeri, hogy e területen bokrosak a gondok. Az erős identiltástudattal rendelkező közösséget meglehetősen nehéz megszokott életformájából kimozdítani. Főként mert soraiban az átlagosnál is magasabb a szegénység, a munkanélküliség, a korai házasságkötés aránya, gyors a gyermekszaporulat, rosszak lakásviszonyaik. A megyeszékhely roma lakosságának mintegy fele él szinte gettóba zárva az Őrkőn, másik fele a városban szétszórva, valamivel jobb körülmények között, de ugyancsak a szegénység küszöbén tengődik. A kitörés nagyon nehéz, hisz lakást keveset kapnak, az albérlet drága, ezért elérhetetlen. A roma származású fiatalok nehezen kapnak munkát, és ha a bőrük színe miatt esetleg nem kerülnek hátrányos helyzetbe, gyenge romántudásuk áthághatatlan akadálynak bizonyul.
TANKÓ VILMOS, a város szociális osztályának vezetője mondta el, amikor a cigány emberek szociális támogatottságáról érdeklődtünk, hogy a szegény családok támogatására meglehetősen sokat költ a tanács. Sok és több fajta segélyezés létezik, de arra vonatkozó statisztikáik, hogy támogatottjaik közül ki roma, ki nem – nincs. A utolsó népszámlálás is azt mutatta, kevesen vállalják cigány voltukat. Nálunk magyarnak, a románok lakta településeken románnak vallották magukat. Igen furcsa jelenség: bár életformájukhoz ragaszkodnak, nemzeti hovatartozásukat nem vállalják. Pünkösdre szépen felöltöznek
LAURA DEME bérezett egészségügyi közvetítő. Feladata terhesanya-gondozás és az ehhez kapcsolódó teendők. Mikor munkájáról kérdezzük, szívesen beszél, de azt is fontosnak tartja elmondani, hatalmas civilizációs lemaradás tapasztalható ebben a környezetben. Munkája legeredményesebb részének azt tekinti, hogy sikerült a hagyományos és a körülményeknél jobb higiéniai szokásokra rávezetnie a kisgyermekes anyákat, hogy az orvossal együtt családtervezési ismeretekkel okosabb gyermekvállalásra próbálják nevelni a fiatal családokat, ingyen fogamzásgátlókat juttatnak a termékeny korban lévő asszonyoknak. Az eredmény még várat magára – mondja –, változatlanul magas a zsenge fiatal korban kötött házasságok száma vagy a kiskorú lányok körében a terhesség. Mindkettő következménye a korai iskolaelhagyás. Laura Deme hatszáznál is többre becsüli az őrkői gyermekek számát, akik rossz minőségű házakban élnek, s az utcáról behordott ivó- és mosdóvíz, a villanyáram hiánya megnehezíti életüket. Örömmel beszél arról, hogy valamelyes fejlődést mégis tapasztalni a cigány családok gyermekeikhez való viszonyában, bérmálásra, elsőáldozásra szépen felöltöztetik őket, de ennél is fontosabb, hogy az iskolában is ma már ritkábban látni elhanyagolt gyermekeket.
Sorsukon javítani – kötelességünk
– Valamikor olyan szenvedéllyel és tenni akarással vetette bele magát az Őrkő és az őrkői cigányok élet- és lakáskörülményeinek megváltoztatásába, hogy – nem tudom, szemébe is, de háta mögött cigány vajdának nevezték Czimbalmos Csaba akkori alpolgármestert, jelenlegi városmenedzsert. E feladatot már átadta utódjának, Tischler Ferencnek, de bizonyára elárulja, sikerült-e valamit is megvalósítania régi terveiből.
CZIMBALMOS CSABA: Elégedett nem vagyok, sorsukat látva nem is lehetek, de az elmúlt húsz esztendő alatt mégis sikerült egy-két fontos dolgot megvalósítanunk. Az utcákat úgy-ahogy, kaviccsal feltöltötték, elkészültek azok a bizonyos utcai vízcsapok, ahonnan egészséges vizet kapnak, és sajnos, csak anyagi okok miatt nem tudták ezt a vizet a háztartásokba is bevezetni, tanácsi pénzen újították fel a közösségi házat, helyben orvosi ellátáshoz is jutnak, elkészültek az első esővíz-elvezetők, s a szemétgyűjtés tekintetében mozdultak előre. Változatlanul gondot okoz, hogy a telkeket nem tudják számukra kimérni, a terület ugyanis a hadseregé, s annak idején önkényes helyfoglalás történt. Nagy, gyökeres átalakítási terveim elakadtak, az Európai Unió lakásfelújításra egy fityinget sem ad, így az emberibb lakhatási körülmények megteremtése álom maradt nemcsak számomra, de számukra is. Tény, itt él a város lakosságának legszegényebb rétege, s sorsukon javítani továbbra is feladataink közé tartozik.
Ne ebéddel csalogassuk az iskolába!
Ha csavargó, rosszul öltözött cigány gyermeket lát az ember az utcán – bár ismerjük el, egyre kevesebben vannak –, általában azzal nyugtatja lelkiismeretét – ki egyáltalán foglalkozik e népcsoport gondjaival, gyermekeinek sorsával –, hogy az iskolában vagy óvodában az Őrkőn a Caritas jóvoltából legalább naponta egy alkalommal meleg ételhez is jutnak.
KOSZTÁNDI TERÉZ-t, a közismert katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas sepsiszentgyörgyi vezetőjét elfoglaltsága miatt meglehetősen nehezen találtuk meg, végül egy borús reggel ültünk le beszélgetni, s legnagyobb meglepetésemre megerősítette: idén az őrkői iskolás és óvodás gyermekek nem kapnak ebédet. Magyarázni kezdte, hogy az osztrák társintézményük igényesebb, és hosszú távú nevelési programot dolgozott ki Comenius néven. Úgy találták, az ebéddel való iskolába csalogatás meglehetősen primitív, eredménye alig értékelhető, és múlékony. Olyan célok megvalósítását tűzte a helyi Caritas elé, melynek hatása hosszabb távú és maradandóbb. Például a délutáni oktatásra, foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt, iskolai mediátort alkalmaznának, de főképp összefognák, egy irányítás alá vonnák a roma gyermekek felzárkóztatási programját. Természetesen az étkeztetési program feladására ama prózai felismerés is kényszerítette, hogy az egyre több gyermek ellátása egyre több pénzbe kerül!
Akkor segítünk, ha ők is akarják
– Minden választás előtt az RMDSZ célba veszi a magyar cigányságot. Ígér nekik fűt-fát, magához édesgeti, s természetesen a tulipánra nyomják a pecsétet. Mégis – huszonhárom év alatt – életük alig javult.
TISCHLER FERENC alpolgármester: Két-három hete munkacsoportot hoztunk létre a sepsiszentgyörgyi romahelyzet feltérképezésére és megsegítésére. Folyamatban ennek a szerteágazó és alapos, ösztönző programnak a kidolgozása. A munkacsoportban alapítványok, a kórház és civil szervezetek dolgoznak. Alapelvük: csak akkor segítünk, ha ők is akarják, és igyekszünk alkalmazkodni az ő elvárásaikhoz. Első lépésként pontos nyilvántartást kell készítenünk az itt élő emberekről, mert sajnos, senki nem tudja, hányan vannak, hány közülük munkaképes, kinek van munkahelye, családonként hány gyermeket tartanak el. Programunk, mely most alakul, formálódik – ösztönző kíván lenni. Fontos például számba vennünk a tartozásaikat a szolgáltatónak. Mondanom sem kell, milliókra rúgnak a büntetésekkel együtt. Ki akarunk dolgozni egy olyan közmunkaprogramot, mellyel – ha rendesen dolgoznak – letudhatják adósságaikat, illetve a tanács rendes munka fejében átvállalja, és törleszti azt. Akik rendesen dolgoznak, azoknak munkahelyet is szerzünk. Természetesen számolunk azzal is, hogy az időhöz, a munkához való viszonyuk teljesen más, mint a mienk. Nem számítunk gyors eredményre, de abban bízunk, ha tíz év múlva másképp néz majd ki az Őrkő és az ott élők, ők is, mi is elégedettek leszünk. – Alpolgármester úr, az idei általános választások kiszámíthatatlanság okán megyénk egy roma parlamenti képviselőt, Nicolae Păunt a képviselőházba juttatott. Járt maguk felé, beszéltek a megyében élő roma lakosság gondjairól?
– Nem, pedig segíthetne, de eddig felénk sem nézett.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Igazság által a rend visszaállítható – Interjú Medgyessy Éva írónővel a Rekviem egy házért című kamaradráma ősbemutatójára készülve
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ősbemutatóként tűzi műsorra 2012. március 27-én, a színházi világnapon Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámáját. Szereplők: Kilyén Ilka és Makra Lajos, díszlet- és jelmeztervező: Szabó Annamária, rendező: Kovács Levente.
– Aki Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámájával valamilyen formában – olvasva vagy a színrevitelt megtekintve – találkozik, óhatatlanul elkezdi keresgélni az életrajzi jellegű összefüggéseket, egyezéseket a főszereplő Rika és Medgyessy Éva írónő sorsa között. Mennyire/mennyiben önéletrajz ez a mű?
– Ez az írás fikció. A főszereplő nem én vagyok, az ő sorsa nem az én sorsom… Az egyes szám első személy, amelyet a főszereplő használ, műfaji sajátosság. Vagyis ez az írás csak annyiban önéletrajzi ihletésű, amennyiben minden tollforgató csakis a saját ismereteiből, tapasztalataiból, érzelmi világából ihletődik. Az „önéletrajz” kisebb-nagyobb mértékben átszivárog minden műalkotás szövetén. Ha az ember az írása cselekményét nem ülteti át más korba, más helyszínre, mint ahol ő maga is élt, ez az átszivárgás feltűnőbb. De korántsem jelenti azt, hogy a mű önéletrajz lenne. Ugyanebből az „anyagból” meg lehetne írni a drámában megemlített összes szereplő sorsát, vívódását, fájdalmát és örömeit.
– A darabbeli történéssor meglehetősen behatárolt időben. A társadalmi-politikai háttér megkerülhetetlenül adott, a konfliktust kiváltó viszonyokat épp a két évtizede megszűnt rendszer hordozta. Akik felnőttként – akár csupán egyetemi hallgatóként, mint a főhősnő – megélték azt az időszakot, pontosan értik a szavak mögötti mondandót is. Milyen „kulcsra” lehet ellenben szüksége egy huszonéves ifjúnak a darab értelmezéséhez?
– A társadalmi-politikai háttér, bármennyire is valóságos élmény az én korosztályom számára, csupán háttere a szándékom szerint általános mondanivalónak. És így érthető lehet minden korosztály számára. Hiszen egy mai fiatalnak is tudnia kell – még ha nem is tapasztalta a saját bőrén –, hogy mit jelent a diktatúra, a szabadságvágy, illetve örök téma a dráma központjában álló, mindent elsöprő szerelem, csakúgy, mint a „kegyes” hazugságok kérdése, s a családi helyzetekből, generációs problémákból adódó nézetkülönbségek, amelyek itt felfokozottan jelennek meg.
– A kamaradráma „címszereplője” egy ház. Létezik-e/létezett-e ez az épület, vagy a „ház” csak egy fiktív gyűjtőhelye a legkülönfélébb társadalmi kategóriájú archetípusoknak? – Létezett egy ház, amelyikben laktam, és amelyiket lebontottak. Ez valóságos élmény. Méghozzá nagyon megrázó élmény, ha az ember hosszú évek múltán „hazalátogatna” valahová, ahol egykor boldog volt, és amikor odaér, szembesül azzal, hogy a valamikori otthona fizikai valójában már nem létezik. Akkor úgy érzi, mintha távollétében kirabolták volna. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg rájöttem, hogy az a ház még áll. Valahol a lelkem mélyén legbelül mindig is állni fog, mert amíg én élek és emlékezem, nincs buldózer, ami onnan kitapossa.
És akkor egyszer, amikor nagyon egyedül éreztem magam, a képzeletem segítségével előhívtam a múltból azt a régi házat, és benépesítettem mindenféle figurákkal. Olyanokkal, akikhez hasonlókat ismertem, vagy csak elképzeltem, akik ott is lakhattak volna, vagy akár én is közülük egy lehettem volna… És akik, miután megszülettek a fantáziámban, és belehelyezkedtek egy adott történelmi-társadalmi helyzetbe, amit ismertem, egyszer csak fogták magukat és elkezdték élni a maguk életét abban a házban. Ami általuk szimbólummá lényegült.
– A két szereplő által előadott darabban Apa kerekes székben ül, Rika elvesztette élete nagy szerelmét. Kell-e sajnálnunk valamelyiküket?
– Nem. Nem kell sajnálni egyiküket sem. Megélték eddigi sorsukat úgy, ahogyan azt az isteni elrendeltetés mellé kapott szabad akarat szerint a legjobbnak, leghelyesebbnek ítélték. Döntéseiket az adott körülmények, a társadalmi-politikai helyzet és egymás jellemének ismeretében hozták meg, és ezen döntések következményeit kellett és kell elviselniük. Aki nem fél megélni az érzéseit, s ahogy mondani szokás, az élet sűrűjébe menni, az olyan, mint aki csatába megy. Oszt is, kap is sebet. A kérdés inkább az, hogy a tiszta, eleve az igazságra orientált emberi lélek mennyire megrokkan a kényszerhazugságok súlya alatt, illetve mennyire károsak az úgynevezett kegyes hazugságok és elhallgatások.
Hol a határ, ameddig ez utóbbiakban – akár a legjobb szándékkal is – el lehet menni, anélkül, hogy kihívnánk magunk ellen vagy éppen a másik ellen, akit kímélni akartunk, a végzetet. Mert ne felejtsük el, hogy ebben a kétszemélyes drámában tulajdonképpen hárman vannak állandóan a színen. Ott van a harmadik, akit szerettek és aki szeretett, aki miatt hallgattak és aki – amikor beszélni kellett volna – hallgatott. És történt mindez egy feje tetejére állított világban, egy olyan mikrotársadalomban, amiben mégis otthon érezte magát mindenki. Mert az ember ilyen otthonteremtő fajta. Minden élethelyzetben megpróbál rendszert teremteni és otthon lenni valahogyan. Ennek könyvtárnyi irodalma van.
–„Bosszúálló szeretet”. Lehetne jellemezni ezzel az oximoronnal a főhősnő viselkedését? Melyik oldalra esik nagyobb hangsúly a szerzői szándék szerint?
– Itt nincs szó bosszúállásról. Különben is, szerintem ez a két fogalom, a szeretet és a bosszú kizárja egymást. Inkább az újrakezdés szándékáról van szó, egy olyan családi kapcsolat helyreállításáról, ami felborult már jóval a történetünk kezdete előtt, egy tragédia, az anya halála kapcsán. Csonkult családokban gyakran előfordul, hogy a hátramaradottak helyzete a családon belül átrendeződik. És mondjuk egy gyerek átveszi az elhunyt vagy elvált szülő helyét, egy felnőtt beáll az elvesztett gyermek helyére „bébinek”, hogy az eltávozottat mintegy helyettesítse a másik számára – csupa szeretetből. Márpedig az egyén családban elfoglalt helye eleve elrendeltetés, szigorú hierarchia, ami ilyenkor felborul, és ezáltal az illető – sokszor érzi is – nem a saját életét éli. Amikor aztán visszatér a saját útjára, akkor a másik fél úgy hiszi, elárulták… Rika itt most a dráma során csupán rendet akar teremteni. Elfogadtatni önmagát a saját helyén az apjával. A sors fintora, hogy ehhez előbb ismét egy megfordított helyzetet kell megélni: szinte anyaként kell ápolnia a beteget. De a szándék helyes: a rend visszaállítása az igazság által – és megvan rá a remény.
– Mit jelent Medgyessy Éva szerzőnek, hogy a szülővárosában lesz darabjának az ősbemutatója? – Nagyon sokat. Először is megtiszteltetést. Hiszen ismerem a városomat, és tudom, milyen gazdag, milyen színvonalas magyar kulturális élete van, s ennek tevékeny részévé válni kitüntetés. Ismerem a színházát, a társulatot, amelyik egyre-másra hozza haza a díjakat, és ismerem a közönséget – tudom és terjesztem, hogy ilyen színházi közönség még egy a világon nincs. Aztán örömöt is jelent, mert azokkal működhettem együtt, akiket gyerekkorom óta ismerek és színházi emberként is nagyra becsülök: Kovács Leventével, Kilyén Ilkával, Makra Lajossal.
Végül pedig hazatérést jelent, mivel 30 éve Budapesten élek, de soha nem szakadtam el itt élő családomtól s a szülővárosomtól, úgyhogy azóta járok „otthonról haza”, immár a gyermekeimmel. És itthon mindig ünnepi asztallal várnak, és én mindig hozok valami apró ajándékot, s persze mindig izgulok, hogy vajon tetszik-e majd az ajándékom a szeretteimnek. Most úgy érzem, hogy a tágabb családomnak, Marosvásárhelynek hoztam egy kis ajándékot, és még jobban izgulok, hogy vajon tetszik-e majd…
Kiss Éva Evelyn
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Berlin megvétózza Románia csatlakozását, beállt a bukaresti „dackorszak”
Németország megvétózza Románia és Bulgária gyors schengeni csatlakozását – jelentette be a hét végén Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter. Titus Corlăţean külügyminiszter szerint Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek e heti tanácskozásán ismét elhalasztják az ország felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe. Traian Băsescu államfő elhatárolódott a kijelentéstől, Victor Ponta miniszterelnök viszont megerősítette: ez a kormány álláspontja.
Miközben Németország váratlan ellenkezése miatt Románia várhatóan idén sem csatlakozik a schengeni övezethez, Bukarestben nyilatkozatháború robbant ki a témában a kormány és az államelnöki hivatal vezetői között.
A vitát Titus Corlăţean külügyminiszter váltotta ki hétvégi kijelentésével, miszerint Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek e heti tanácskozásán ismét elhalasztják az ország felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe. Az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa március 7-8-i ülésén tűzi ismét napirendre Románia és Bulgária belépését a határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelyet eredetileg 2011 tavaszára ütemeztek be. Az Európai Bizottság több ízben leszögezte, hogy a két ország teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit, felvételükről azonban egyhangú döntést kell hoznia a belügyminiszterek értekezletének. A román diplomácia vezetője úgy vélekedett, az újabb halasztás megkérdőjelezné a folyamat hitelességét, és Románia nem érdekelt abban, hogy egy ilyen folyamat része legyen.
„Ahogy eddig is megvoltunk Schengen nélkül, ezután is megleszünk. Elővesszük az útleveleket, a cégek pedig, a nyugatiakat is beleértve, pénzt veszítenek. Ha az unió, vagy azok, akik ellenzik felvételünket, egy adott pillanatban majd szeretnék, hogy belépjünk, akkor hívják meg Romániát” – jelentette ki Titus Corlăţean több bukaresti hírtelevíziónak. Kifejtette: Románia már rég teljesítette a csatlakozási feltételeket, több mint egymilliárd eurót költött a határok biztonságossá tételére, ennek következtében meggyőződése, hogy felvételét egyes tagállamok belpolitikai megfontolásból hátráltatják. Példaként az idei német választásokra és a jövő évi francia helyhatósági voksolásra utalt.
Traian Băsescu államfő közleményben határolódott el a külügyminiszter kijelentéseitől, amelyek szerinte a tárcavezető magánvéleményét tükrözik, és legfeljebb “viszonyulási javaslatként” értelmezhetők. „Románia továbbra is teljes mértékben érdekelt a schengeni övezethez való mielőbbi csatlakozásban” – szögezte le az elnöki hivatal szombati közleménye.
Ezzel szemben Victor Ponta miniszterelnök ugyanaznap megerősítette, Corlăţean nem magánvéleményét mondta el, hanem a kormány nevében beszélt. „Mi teljesítettük a feltételeket. Ha újabb halasztás lesz, akkor annak az országnak kell politikai megoldást találnia, amely meggátolja a belépésünket. Mi tehát várni fogunk, de a schengeni csatlakozás lekerül a kormány prioritási listájáról” – mondta Victor Ponta. Egyébként a miniszterelnök bevallotta: olyan jelzéseket kapott, hogy egy-két tagország a román és bolgár schengeni csatlakozás októberre való elhalasztását fogja javasolni a migrációs hullám esetleges növekedésével kapcsolatos aggályokra hivatkozva.
Ponta forrásai hitelesnek bizonyultak, Berlin ugyanis jelezte, nem támogatja a két balkáni ország gyors csatlakozását. Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter vasárnap a Der Spiegelnek úgy nyilatkozott, ha Románia és Bulgária csatlakozási időpont kitűzése mellett fog kardoskodni, hazája vétót emel az integráció ellen. „A schengeni övezet bővítését a német állampolgárok csak a feltételek maradéktalan teljesítése esetében fogadják el, amiről jelenleg még nem beszélhetünk. Románia és Bulgária esetében egyelőre nem aktuális a határellenőrzés részleges, vagyis a légi és tengeri úton érkezők ellenőrzésének feloldása sem” – szögezte le Friedrich a legbefolyásosabb és legolvasottabb német lapnak adott interjúban. A külügyminiszter közölte azt is, hogy Berlin intézkedéseket foganatosít a Németországot célzó „szegénymigráció” ellen is, megakadályozandó, hogy a kelet-európai országok polgárai munkanélküli segély vagy szociális támogatás reményében vegyék célpontba a nyugat-európai országot.
Mint ismeretes, németországi önkormányzati vezetők az elmúlt időszakban arra figyelmeztették a Merkel-kormányt, hogy gyors és hatékony intézkedések nélkül „hihetetlenül súlyos” következményekkel járhat a nagyvárosokban, hogy 2014 elejétől megszűnnek a román és bolgár állampolgárokra vonatkozó munkavállalási korlátozások, mert a munkaerőpiac felszabadítása azt is jelenti, hogy a bevándorlók előtt megnyílik a német szociális ellátórendszer.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Bíró Zsolt: nem kellenek a magyar szélsőségesek az autonómiatüntetésen!
A március 10-re Marosvásárhelyre tervezett autonómiatüntetésen „nincs mit keresniük a magyar szélsőségeseknek” – jelentette ki Bíró Zsolt, az MPP elnöke. „Ezen a megmozduláson nincs mit keresnie a Magyar Gárdának.
Ezen a megmozduláson nincs mit keresniük a magyar szélsőségeseknek, főként a budapestieknek. Sem tőlünk, sem Budapestről ne jöjjön senki botrányt kavarni. Én remélem, hogy megállítják őket, ha megpróbálnak eljönni. Ha mégis eljönnek, kivezetik őket a tömegből, ha nem lesznek békések. Mi megkértük őket, hogy ne jöjjenek, remélem, hogy megértették ezt. Én senkit nem hívtam meg a tüntetésre Magyarországról” – mutatott rá Bíró Zsolt, meggyőződését fejezve ki, hogy a tüntetésen nem lesznek gondok.
„Nem hiszem, hogy a román pártok érdekeltek abban, hogy gondok legyenek a tüntetésen. Remélem, hogy minden normálisan fog lezajlani, nem lesznek gondok, mi megpróbálunk vigyázni erre. Remélem, nem lesznek provokációk, és minden jól megy majd” – mondta. Háromszék
Erdély.ma,

Hogy a románság szövetségesünk legyen
Az elmúlt időszakban fölöttébb feszültté vált magyar–román államközi kapcsolatok valamelyes normalizálását hozhatja Martonyi János magyar külügyminiszter tegnap kezdődött romániai látogatása. Aligha véletlen a találkozó időzítése, a bukaresti kormányváltás óta ugyanis számos kényes kérdés terheli a két ország tíz évvel ezelőtt kötött stratégiai partneri kapcsolatát, és ezek mindegyike a Romániában élő magyar közösség jogaival kapcsolatos.
Ilyen a zászlóháború, mely lám, csak nem akar csitulni, prefektus jöhet, prefektus mehet, a kormány magatartása nem változik: Dumitru Marinescu is perrel fenyegeti azokat az önkormányzatokat, amelyek nem hajlandóak levenni a hivatal homlokzatáról a közösségi jelképet. Folytathatjuk a sort nyelvi jogainkkal, autonómiaigényünk kinyilvánítása pedig továbbra is kiüti a biztosítékot Bukarestben, Titus Corlăţean nem is oly régen kiutasítással fenyegette a bukaresti magyar nagykövetet, miután a diplomata kijelentette: Magyarország támogatja a magyar közösség ilyen irányú törekvéseit.
Némi visszafogottságot hozhat hát jó esetben Martonyi látogatása a felbőszült, már-már hisztérikus román hatósági reakciókban – nem véletlenül intette a külügyér román kollégáit: ne teremtsenek olyan légkört az országban, mely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban –, áttörést, gyökeres változást azonban nem várhatunk egy ilyen diplomáciai eseménytől. Ezt a munkát magunknak kell elvégeznünk: a székelyföldi, erdélyi románságot nekünk kell meggyőznünk arról, hogy autonómiatörekvéseink nem ellenük irányulnak, és akkor talán a bukaresti megnyilvánulások is józanabbak lesznek.
Az ország küszöbön álló területi-közigazgatási átszervezése – annak minden veszélyével együtt – arra is lehetőséget teremt, hogy egyre több román önkormányzati vezető felemelje szavát a Bukarest-központú, korrupció uralta, agyoncentralizált államigazgatás ellen. Jó lenne, ha kihasználnánk ezt, és rákapcsolódnánk erre az áramlatra – olyan szövetségesekre lelhetünk, akikre nem is számítunk.
Mindehhez, persze, elsősorban az kell, hogy nyitottan, de határozottan, egyértelműen fogalmazzuk meg követeléseinket, és ne folyton Bukarestben keressünk alkalmi partnereket, hanem helyben kutassuk fel potenciális szövetségeseinket.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma,

Prefektusi ultimátum a zászlók eltávolítására
Egyhetes haladékot szabott ki Kovászna megye prefektusa kilenc Kovászna megyei településnek arra, hogy távolítsák el a polgármesteri hivatal homlokzatáról a székely zászlót. A Kovászna megyei törvényszék eddig az uzoni zászlóperben hirdetett ítéletet.
A hírügynökségek jelentése szerint Dumitru Marinescu prefektus hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt hetek ellenőrzései nyomán kilenc település polgármesterét szólították fel arra, hogy távolítsa el a polgármesteri hivatalról a székely zászlót.
„Ezen a héten jár le az egyhetes haladék, ha nem veszik le, bepereljük őket” – jelentette ki Kovászna megye prefektusa.
Dumitru Marinescu azokra a jogszabályokra hivatkozott, amelyek előírják, hogy a polgármesteri hivatalokra az ország és az Európai Unió zászlaja mellett a területi egységek saját – hivatalosan elfogadott – jelképei tűzhetők ki. A román hatóságok érvelése szerint a Székelyföld nem képez területi egységet, a székely zászló nem hivatalos jelképe Kovászna megyének.
A prefektus által közölt listán szerepel Kézdivásárhely, a környező települések közül pedig Csernáton, Lemhény, Ozsdola és Gelence, az erdővidéki Barót és Vargyas, valamint a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Árkos és Kökös. Dumitru Marinescu utalt arra, hogy nem szerepel a kilences listán Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és a Kovászna Megyei Tanács, mert ellenük már korábban pert indított a prefektusi hivatal.
A Kovászna megyei törvényszék eddig egy zászlóperben hirdetett ítéletet. Tavaly novemberben törvénytelennek ítélte, hogy az uzoni községházán ott leng a székely zászló.
Krónika (Kolozsvár),