Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Enuț, Dana
14869 tétel
2013. február 18.
Székelyeknek, székelyekről. És nem csak…
Ritka és példaértékű kezdeményezés a Székely Könyvtár című könyvsorozat, amelyet a Hargita Kiadó és a Hargita Megyei Tanács indított útjára. Ennek első 10 kötetét mutatták be hétvégén Marosvásárhelyen, a G. Caféban. Lövétei Lázár László és Fekete Vince költőkkel, a Székelyföld folyóirat és egyben a sorozat szerkesztőivel a már hagyományossá vált Látó Irodalmi Játékokon Parászka Boróka újságíró beszélgetett.
Habár az est a rendezvény plakátján szereplő "Megesz-e a medve?" kérdés és medvekép tisztázásával kezdődött, a résztvevők megállapították, hogy a beszélgetésnek semmi köze "a medve nem játék", jól ismert székely mondáshoz. Sőt, a medvének a bemutatott kötetekhez sincs köze, a műveknek viszont a székely identitáshoz annál inkább, hisz a 100 kötetesre tervezett Székely Könyvtár-sorozat épp ezt hivatott felmutatni, erősíteni.
"Mindenkinek van egyfajta elképzelése a székelységről, egyesek úgy gondolják, hogy mi valamiben mások vagyunk, és én azt tanultam, hogy a másságot tisztelnünk kell, úgyhogy ezzel a sorozattal az lenne a cél, hogy felderítsük miben is áll ez a regionális másság, meg lehet-e egyáltalán fogni, meg lehet-e magyarázni." – mondta Lövétei Lázár László. Parászka Boróka kérdésére válaszolva, hozzátette, hogy a sorozat létrehozásával szellemi hátteret szeretnének nyújtani a regionális tudatépítéshez. "Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz az elkövetkezendő években a Székelyföld. Nem ártana hangsúlyosabban figyelni rá, megerősíteni azt. És nem mindegy, hogy milyen szellemi erővel vágunk ennek neki. Ha bemegy az ember a könyvesüzletbe, rengeteg könyvet talál a székelyekről, a Székelyföldről, de mi úgy gondoltuk, hogy nem árt az alapműveket egy sorozatba összegyűjteni, ez kiindulóalap lehet, ha rá tudjuk venni az embereket, hogy ezeket a műveket elolvassák, szeressék, akkor már megérte."
A szerkesztők igyekeztek az írott kultúra minden területéről és minden korszakából szerzőket beválogatni a sorozatba. Az irodalmi művek mellett helyet kapnak szociográfiai és történelmi írások is, a népköltészet és a klasszikus írók mellett pedig a kortárs szerzők is. Évente 10 kötet kiadását tervezik, ötös "minisorozatokban". A szerzők listázásakor elsősorban olyan írókra, költőkre esett a választás, akik származásilag is a régióhoz kötődnek, de attól az ötlettől sem zárkóznak el, hogy nem székelyföldi írók Székelyföldről szóló köteteit is megjelentessék – tudtuk meg a szerkesztőktől. Az első tíz kötet szerzői közt ott van, többek között, Mikes Kelemen, Apor Péter, Tamási Áron, Bözödi György, Kányádi Sándor és Zsögödi Nagy Imre is. Minden minisorozatban szerepel majd "régi", közelmúltbeli és jelenkori könyv egyaránt.
A kötetek közt nagyon sok újrakiadás van, szembetűnő viszont, hogy nincs előszó, utószó, fülszöveg. Ez a fajta szerkesztés tudatos választás volt: "az előszavak, utószavak általában valamilyen időhöz, helyhez, hangulathoz kötődnek (…) a szövegek elmondják maguk helyett azt, amit mondani kell, mi csak hozzá tudunk tenni, rosszabb esetben elvenni azokból" hangsúlyozta Lövétei Lázár László. Mégis, könyvjelző formájában pótolják az életrajzi adatokat, és a sorozat honlapján (http://www.szekelykonyvtar.ro) ajánlók is olvashatók.
A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy Nyírő József , Vass Albert, vagy más "kényesnek" számító írók szerepelni fognak-e a sorozatban? Fennáll-e a veszélye annak, hogy nem kívánt ideológiák tükröződjenek bizonyos művekben, s ezek hatással legyenek a sorozat többi darabjára, hogy az összeolvasásból összefolyás legyen?
"Ha szólásszabadságról van szó, akkor minden jelenjen meg és legyen az oktatás feladata, hogy elmagyarázza a diákoknak, hogy volt ilyen, volt olyan, Nyírő ide tévedt, oda tévedt, de attól függetlenül, írt gyönyörű novellákat" – jegyezte meg Lövétei Lázár László, Fekete Vince pedig hozzátette, hogy "nem létező dolgok fölött nem érdemes vitát nyitni. Nyírő írásairól nem esett még szó, ha pedig meg fog jelenni, meg kell nézni, hogy az adott könyvben mi szerepel."
A közönség soraiból jövő hozzászólásokból is kiderült, hogy az a "szellemi minimum", amelyet a sorozat szerkesztői az olvasók figyelmébe ajánlottak túlmutat ideológiákon és valós értéket képvisel
Toth Ibolya
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 18.
Sebestyén Mihály: Az autonóm cselédszoba
"Megütközést váltott ki Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ülésén, amikor felvetette a kisebb magyar közösségek „önkéntes területfeladásának" lehetőségét", olvasni felcímként a Maszolban.
Végeredményben minden közbevetett álmentegetőzés dacára Szásznak semmi sem drága. Elvégre ő már át is települt, önkéntesen és önkényesen visszavonult kenyéradó gazdái védszárnya alá.
Az efféle javaslatok, ha valósággá válnak, aligha lesznek folytonos örömforrássá. Csakis sorstragédiákat okozhatnak, emberit, közösségit, európait. A demokrácia halálát.
Gondoljunk csak a legutóbbi magyar-szlovák lakosságcserére, amelynek során a felvidéki magyarokat áttelepítették Magyarországra, bár sokkal indokoltabb, ha azt állítjuk, átzsuppolták őket, és helyettük elkeseredett magyarországi szlovákokat vittek reszlovákosításra az anyaországba, hogy minél több bratyi legyen szláv. Fontos volt a megszerzendő földvagyon, a visszamaradó ingatlan és el nem vihető ingóságok elzabrálása.
De hivatkozhatnánk a görögországi törökökre és a törökországi ortodox görögökre, akiknek elhagyott templomát néhány éve úgy mutogatták nekünk, mint elárvult, furcsa, nem tudni kik által épített kultikus helyet. A kiköltözéssel együtt törökföldön megtörtént a sikeres (?) emlékezettörlés, hogy ne legyen kényelmetlen, szégyellni való a rablás tudata, hogy a másféle eredet tüskéje ne szúrjon a szívébe és elméjébe az új gazdának.
Az ismert sztálini gyakorlat, a diktatúrák módszertani foglya Szász Jenő, a nemzetstratéga, vagy inkább a nyálmosoly-demokrata Semlyén Zsolté, akinek zsoldjában Udvarhely Jenő hercege népünk jövőjéről gondolkodik?
Annak idején volt még a román kormányokban, politikusokban, Groza Péterben annyi józan önmérséklet, hogy nem haraptak rá a nemzetiségi kérdés rendezésének sztálini módszerére, a lakosságcserére, a nemzetiség-koncentrációra. A területszűkítésre, a kikényszerített önfeladásra. Bíztak abban, hogy hatvan-hetven év alatt magától is felszívódik, beolvad, elfolyik, kicsorran a magyar népesség Erdély és Bánát országából, a Partiumból, és természetesen jelentősen, ha nem teljesen elvékonyodik a Siculusok székeiben a nem román. Lassú kihalással. Elöregedéssel. Politikai, gazdasági módszerekkel, kultúraelvonással, nemzetpolitikai manőverekkel, felmagasított fájdalomküszöbbel.
Nem teljesen így történt. Megmaradtak a közösségek, újratermelődött és többesült a kultúrafenntartó és művelő értelmiség, ha nőtt is a szórványosodás mértéke, csökkent a magyarok erdélyi-bánsági-partiumi létszáma összességében. Átrendeződött részben az etnikai térkép.
Amit most kezdeményez, vélelmez Szász Jenő: az önfeladás legklasszikusabb példája. A beköltözés Székelyföldre, a skanzenbe, az indián rezervátumok szolgai lekottázása lesz. Gettó. Vagy már az sem, ha szétszabdalják régiók és regimentek között.
És aki nem megy azzal mi történik? Leírják, huszonötöt vernek a még magyar talpára? Mit szól mindehhez a december 5-i magyar? A szívélyesen leoláhozók tömege?
Tessék mondani, abban reménykedhetünk, ha áttelepítenek, mert a két kormányzat politikai színezéktől függetlenül belemegy a tragikus játékba, lesz majd egy autonóm cselédszobánk Magyarországon (heti egyszeri fürdőszobahasználattal), s ha ott nem férünk el valamennyien, akkor húznak még kedvünkért egy emeletet Magyarország fölé – IMF hitelből
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 19.
Szász: nem telepíteném ki a szórványt
Az erdélyi magyar szórvány kitelepítésének ötletét vetette fel a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – állítja Márton Árpád RMDSZ-es képviselő. Szász szerint szavait félremagyarázták. Mint mondta: a szülőföldön való boldogulás – ami valójában egyes régiók esetében a szülőföldön való eltűnést jelentette – eddigi több évtizedes politikája mellett egyfajta gyöngyhalász-politikára van szükség: a magyar nyelvcsaládba és kultúrkörbe tartozó, Magyarország határain kívül élő minden magyart számba kell venni.
Vitatott nyilatkozat. Szász kijelentéseit nem mindenki értette
Az RMDSZ képviselői szerint a kisebbségben élő Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” ötletét vetette fel a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának pénteki, zártkörű ülésén Szász Jenő, a tavaly alapított Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A szövetség képviseletében jelen levő Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint Szász az általa vezetett intézmény céljairól tartott beszámolójában arról beszélt: kutatás tárgya lehet annak felmérése, nem jelent-e alternatívát az egyes magyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás”. Az RMDSZ-es politikus szerint Szász nyilatkozatát úgy is lehet értelmezni, hogy felvetette a már biztos beolvadásra ítélt kisebb Kárpát-medencei magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítését a jelenlegi lakhelyéről.
Márton Árpád úgy értelmezi, hogy Szász javaslata szerint a szórványmagyarok áttelepítésével Magyarország megoldást találhat demográfiai problémáinak a kiküszöbölésére, de a politikus szerint a kutatóintézet vezetője akár arra is utalhatott, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre lehetne telepíteni a szórványközösségeket. „Ötlet szintjén is felháborítónak tartom a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek kontrollált visszavonulásának lehetőségét” – jelentette ki a Krónikának Márton Árpád, aki Szász Jenő kijelentései után kivonult a teremből. A politikus elmondta továbbá, amikor visszatért az ülésre, válaszolt Szász felvetéseire. „Elmondtam, hogy amikor hatvan évvel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság hasonló döntést hozott, az nem oldotta meg Németország demográfiai problémáit, ám az erdélyi szász közösség teljes megszűnését eredményezte. Akkor a németek átadták a templomaikat az ortodox egyháznak, hogy a műemlék épületek ne vesszenek kárba. Mi azonban műemlék templomok restaurálására próbálunk pénzt szerezni, sőt új templomokat építünk, mert egyházaink erősödnek” – közölte Márton. Az RMDSZ-es képviselő leszögezte, lehet, hogy o túl érzékeny ebben a kérdésben, de már a lehetőségnek a mérlegelését is felháborítónak tartja.
„Nem csodálkozom, hogy Márton félreértett”
Szász Jenő a Krónikának tegnap elmondta, a KMKF zárt ülésén arról beszélt, hogy a Kárpát-medencei magyarság legértékesebb erőforrása – megelőzve minden természeti és gazdasági erőforrást – a humánvagyon. „Vagyis a magyar anyanyelvet beszélő, magyar kultúrkörhöz tartozó emberek. Egy évszázad tapasztalata, hogy a magyar állam és a Magyarország határon túli magyar politikai szervezetek nem tudták megakadályozni a határain kívül élő magyar közösségek megfogyatkozását, térvesztését, sőt egyes régiókban teljes asszimilációról, felszámolódásról is beszélhetünk” – magyarázta Szász. Úgy vélte, ahhoz, hogy a magyarságnak esélye maradjon arra, hogy megőrizze, jobb esetben a történelmi jövőben ismét benépesítse ősei szállásterületét, ahhoz a következő évtizedekben a magyar humánvagyon felelős megóvására, gyarapítására van szükség. „A szülőföldön való boldogulás – ami valójában egyes régiók esetében a szülőföldön való eltűnést jelentette – eddigi több évtizedes politikája mellett egyfajta gyöngyhalász-politikára van szükség: a magyar nyelvcsaládba és kultúrkörbe tartozó, Magyarország határain kívül élő minden magyart számba kell venni” – szögezte le a kutatóintézet elnöke, aki szerint Márton Árpád szándékosan rosszul értelmezte az általa elmondottakat. „Én akkor csodálkoztam volna, hogyha megérti mondandóm lényegét. Úgy is fogalmazhatnék, hogy én azért vagyok felelős, amit elmondtam, ő pedig azért, amit megértett belőle” – nyilatkozta Szász Jenő.
Elmondta továbbá, a beszédében említett gyöngyhalász-módszer lényege az, hogy minden egyes magyar embert számba kell venni, bárhol is éljen, aztán pedig törődni kell vele. „Nem biztos, hogy például a Jászvásáron élő magyar anyanyelvű taxis, vagy a galaci magyar vállalkozó, esetleg a petrozsényi magyar bányász vagy a bukaresti, magyar gyökerekkel rendelkező családok ugyanott kell hogy felneveljék a gyermekeiket, akiknek beolvadása így jobban valószínűsíthető. A jelen lévő RMDSZ-es képviselő szándékosan magyarázza félre a mondandómat: például a székelyföldi szórványkollégiumok létrehozásával és működtetésével éppen a gyarapodást segíthetjük elő. Én személy szerint büszke vagyok arra, hogy a múltban több olyan családot is meggyőztem a hazatérésről, akik egyébként már ki költöztek az anyaországba, illetve az Egyesült Államokba. Mi a Kárpát-medencéből nyugatra, Amerikába vagy a világ más országaiba elvándorolt, illetve kivándorolt testvéreink és leszármazottaik hazatérését szeretnénk ösztönözni” – mondta Szász.
Toró: Ferdít az RMDSZ
KMKF ülésén jelen levő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának elmondta, az RMDSZ rosszindulatúan magyarázza félre Szász Jenő kijelentéseit, szó sem volt az erdélyi szórvány irányított kitelepítéséről. Állítása szerint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet terveiről is keveset tudhattak meg a jelenlévők. „Azt látom, hogy az RMDSZ el nem hangzott mondatokat próbál nagy lelkesedéssel kommentálni, vagy pedig szándékosan félreértették a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a nyilatkozatát. Én nem hallottam mást, mint azt, hogy a szülőföldön való megmaradásban kell gondolkodnunk – ebben úgy tűnt, hogy pártállástól függetlenül egyet tudunk érteni” – nyilatkozta lapunknak a néppárt elnöke, aki szerint a szórványkérdést nem szabad kitenni semmiféle pártpolitikai csatározásnak. „A nemzetstratégia kialakításában nincsen helye a pártpolitikának” – szögezte le. Toró szerint meg kell teremteni a szórványstratégia kialakításával kapcsolatos párbeszéd lehetőségét, de semmiképp sem erkölcsös ki nem dolgozott, el nem hangzott javaslatokat kommentálni” – jegyezte meg a politikus.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
2013. február 19.
Székelyfóbia
Olvasom, hogy múlt szombaton Csíkszeredában, a Hagyományos és helyi termékek vásárán, hirtelen, váratlanul megjelentek a fogyasztóvédők, és abba kötöttek bele, hogy egyes árusok bizonyos termékeket használt pillepalackban árultak. Egy másik "főbűn" az volt, hogy a hagyományos termékeket csak magyarul címkézték fel. Emellett, tüzetes vizsgálat után, találtak néhány termelőt, akiknél nem volt külön engedélyezett mérleg.
Ahogy mifelénk szokás – emlékezzünk csak vissza példának okáért a kamerák és vakuk fényében történő letartóztatásokra –, ez alkalommal is újságírók és tévéstábok népes társasága kísérte el az ellenőröket, hogy a nagy "leleplezéseknek" meglegyen a megfelelő sajtóvisszhangja. A fogyasztóvédők ugyanis nem szúrópróbát végeztek, hanem előre tudták, kit/kiket "kell" ellenőrizni, megfelelő sajtónyilvánosság mellett. És, mintha a sors is besegített volna a kontrollálóknak, mit ad isten, sikerült lencsevégre kapni az éppen hétvégi bevásárlást végző megyei tanácselnököt, aki biztosította az ellenőröket és a sajtót egyaránt, hogy a tanács "nem huny szemet a hibák fölött, fellép a kijavításuk érdekében", viszont úgy vélte, hogy "a helyi termelői piac árusait nem lehet azoknak a törvényben levő jogszabályoknak megfeleltetni, amelyek a multinacionális élelmiszergyártó cégek eurómilliókat érő laborberendezéseivel ellenőrzött és alátámasztott termelési folyamatához vannak igazítva". Mint mondta, a gazdáknak, kistermelőknek esélyük sem lenne termékeik értékesítésére, ha nem jött volna létre a megyei tanács támogatásával a hagyományos termékek havi vására.
Hogy a villámkontroll nem véletlenül "esett meg", az elnök szavaiból derült ki, aki elmondta, hogy a fogyasztóvédő felügyelőség és a megyei tanács között hónapok óta folyik a vita, mivel az ingyen szeretne irodahelyiséget kapni a tanács székházában, amit a tanács nem tud biztosítani. Az elnök ebben látja egyébként a szombati "megleckéztetés" egyik okát.
Nem ez volt az egyetlen hétvégi "megleckéztetési" kísérlet. Hasonló történt a székely zászló esetében is. Ezúttal Maros megyében. A prefektus, miután levélben szólította fel a megyebeli magyar önkormányzatok vezetőit a polgármesteri hivatalokra kitűzött székely zászlók azonnali eltávolítására, nem sajnálta a fáradságot, és személyesen is végigjárta azok nagy részét, így adva nagyobb súlyt az ukáznak. Ám a politikusok sem pihentek a hét végén: az egyik demokrata képviselő állásfoglalást szorgalmazott a parlamenttől székelyzászló-ügyben, egy Jilaván "pihenő" volt miniszterelnök pedig egyenesen a magyar parlamenttel való kapcsolatok azonnali befagyasztását követelte.
Március közeledtével járványszerűen kezd terjedni a székelyfóbia. Remélhetőleg szép lassan kipukkan, mint egy lufi. Ezzel együtt valamire mégis jó: azzal, hogy ennyit beszélnek róla, lassan hozzászoknak a gondolathoz az acsarkodók is, és hamarosan akad egyéb, amin elrágódhatnak, miközben a székely zászlók szabadon lobog(hat)nak az önkormányzatok homlokzatán.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 19.
Továbbra is fennáll a területvita Hargita és Bákó megyék között
A Hargita és Bákó megye közötti területvitáról tanácskoztak hétfőn, február 18-án a csíkszeredai megyeházán Hargita Megye Tanácsának vezetősége és szakemberei, valamint az érintett Hargita megyei községek önkormányzatainak képviselői. Jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Birtalan József alelnök, valamint Csíkszentmárton, Csíkszentlélek, Csíkszentgyörgy, Pálfalva és Csíkszépvíz elöljárói, amely települések területeket vesztettek a megyehatár módosításával.
A polgármesterek beszámoltak a területek visszaszolgáltatásának jelenlegi helyzetéről, a magántulajdonokat és a közbirtokosságok javait illetően. Birtalan József kifejtette: szét kell választani az adminisztrálás és a tulajdonjog kérdését, illetve minden település problémáját külön kell kezelni. El kell érni, akár peres úton, hogy a területek visszakerüljenek jogos tulajdonosaikhoz, és hogy a kataszteri hivatal kiigazítsa a hibát: Úzvölgye település tartozzon a Hargita megyei Csíkszentmártonhoz, nem pedig a Bákó megyei Dormánfalvához.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök javaslatára abban egyeztek meg az elöljárók, hogy tárgyalást kezdeményeznek Bákó Megye Tanácsa elnökével, illetve azon települések polgármestereivel, amelyeket érint a területvita a szomszédos megyéből, illetve bevonják a prefektusokat is. A találkozó helyszíne Bákó megyében lesz. Ezenkívül írásban szólítják fel a megyei kataszteri hivatalt, szükség esetén az Országos Kataszteri Hivatalt is a korrigálásra. Ha nem kapnak választ, peres útra terelik az ügyet. Céljuk elérése érdekében fontosnak tartják az erőteljes fellépést, egyeztek meg a jelenlevők.
Mint ismeretes, a Hargita és Bákó megye határán elhelyezkedő Úzvölgye település a Románia közigazgatási-területi átszervezéséről szóló 2/1968-as számú törvény melléklete szerint Csíkszentmárton községhez tartozik. Az 1972-ben és az 1985-ben készült, a két megye telekkönyvi hatóságának pecsétjével ellátott kataszteri dokumentáció szerint a megyehatár az Úz folyó mentén helyezkedik el, azaz Úzvölgye település a Bákó megyei Dormánfalvához tartozik. Ezért 2007-ben a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal bírósági eljárást kezdeményezett annak megállapítását kérve, hogy a 120 hektár terület, amely Dormánfalvához volt telekkönyvezve, Csíkszentmárton községhez tartozik.
Továbbá vita tárgya a határon elhelyezkedő tábor: 1968-ban a Hargita Megyei Táborigazgatóság tíz évre a Bákó Megyei Tanfelügyelőségnek adta azzal az indokkal, hogy Bákó megyében nem volt tábor. A tíz év letelte után ennek visszavételére, a Bákó megyeiek együttműködésének hiányában, nem került sor. 2005 októberében a táborigazgatóságok átkerültek a tanügyminisztériumtól az Országos Ifjúsági Hatósághoz (ANT). A Magyar Ifjúsági Értekezlet és Csík Terület Ifjúsági Tanácsa kérést intézett a hatósághoz, amely a 919/2006-os számú rendeletével a tábor átadásáról határozott a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóságnak. A hatóság 2006 júliusában újabb rendeletet adott ki – 1093/2006-os számmal – a tábor átadásáról, de a bákóiak nem jelentek meg, és kilátásba helyezték az újabb rendelet közigazgatási bíróságon való megtámadását. A tábor átvételére irányuló későbbi kísérletek is eredménytelenül zárultak.
Erdély.ma,
2013. február 19.
Semjén Zsolt: töretlen lendülettel zajlik a honosítás
Töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik - mondta Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán kedden Budapesten.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megerősítette: a kérelmek száma közelít a 400 ezerhez, a tapasztalatok alapján egyszerűsítették az ügyintézést, az anyakönyvezést, és az állampolgárság megállapítását a Magyary-program keretében.
Kitért arra, további konzulokkal erősítették a konzulátusokat, hogy a kisebb településekre is eljussanak, a diaszpóra területeire mintegy ötven konzult küldenek ki, hogy a folyamatot segítsék. A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében további ötven népművelő érkezik a diaszpóra területeire a magyar nyelv tanításának fejlesztése és a kulturális életet felpezsdítése érdekében.
Semjén Zsolt szólt a Julianus-program elindításáról, ez a tárgyi örökség felmérését, megtartását célozza, és a magyar szervezetek életére is jótékony hatással lesz. Örökségvédelmi megállapodásoknak köszönhetően 17 műemlék újulhat meg - tette hozzá.
Utalt arra, felállították a Magyar Diaszpóra Tanácsot, ezt a többi között azzal indokolta: a diaszpóra érdekei korábban háttérbe szorultak, más problémák foglalkoztatják az ottani magyarságot, mint a Kárpát-medence magyarságát. A tanács része a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért).
A Határtalanul! program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, e célra 500 millió forintot biztosítottak tavaly. A Külhoni magyar óvodák éve program 3500 óvodába jutott el, bejárták a Kárpát-medencét. Az idei év a kisiskolák éve, az erőket e célra fókuszálják. Semjén Zsolt kiemelte még a jogsegélyszolgálat és a kapcsolódó intézet létrehozását.
Közölte, három évre több mint négymilliárd forintot kap az erdélyi Sapientia egyetem, így biztosítva lesz a kiszámítható működése. A csángókra térve rámutatott: rendeződtek a személyi kérdések, a magyar oktatást a pedagógusszövetség bonyolítja le meghatározott szakmai szempontok alapján. Precíz elszámolás és számon kérhető szakmai kritériumok szükségesek, és erre a szövetség garanciát jelent - rögzítette, utalva a korábbi anomáliákra.
A felvidéki Selye János Egyetemről szólva elismerte: vannak szakmai hiányosságok, hasonló rugalmasságot kértek a szlovák kormánytól, mint a szlovák egyetemeknél. Magyar részről is mindent meg kell tenni, ezért pénzügyileg és az egyetemi oktatók tekintetében segíteni fognak - ígérte, hozzátéve: reális esély van arra, hogy a 2014-es akkreditáció sikeres legyen.
Semjén Zsolt azt mondta, a Vajdaságban nagyon sok a pozitívum, a kulturális autonómia tekintetében is, de a magyarellenes atrocitások minderre árnyékot vetnek. A kettős mérce, ami az ottani ügyészi eljárásokban nyilvánvaló, elfogadhatatlan - közölte.
"Elfogadhatatlan, hogy nap mint nap magyarverésekkel, atrocitásokkal kell szembenézni" - fogalmazott, hozzátéve: próbálnak lépni, hogy a két ország rendőrsége között legyen együttműködés, és az adott területeken legyenek magyarul beszélő rendőrök. Fontos lenne, hogy a szerb állam demonstrálja, nem tűri az etnikai alapú incidenseket - hangsúlyozta.
Közölte, Kárpátalján formális és informális lépéseket tettek a magyar nyelvű oktatás akkreditációja érdekében, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola támogatása kiemelt helyen szerepel. Hozzáfűzte: az új ukrán nyelvtörvényt üdvözölték, de azt már kevéssé, hogy annak megvalósítását elszabotálják, ami a magyarságot hátrányosan érinti.
Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke szerint az MSZP jelenlegi politikája, Szanyi Tibor közelmúltban tett kijelentése, amivel "lerománozta a Békemenetben részt vevő erdélyi magyarokat", arcul csapása újra a nemzetnek, ugyanaz az alap, amit Gyurcsány Ferenc teremtett meg 2004-ben. A szlovák államfő keddi budapesti látogatását történelminek nevezte, és utalt arra, a két állam között számos rendezetlen kérdés van, így a Benes-dekrétumok, a kettős állampolgárság ügye.
Csóti György (Fidesz) a hamarosan parlament elé kerülő beszámolóból kevesellte az autonómiára vonatkozó részt. Közölte, csak a teljes körű autonómia mentheti meg a magyarságot, és javasolta: Szlovákia és Románia vonatkozásában még határozottabban lépjen fel a kormány.
Kalmár Ferenc (KDNP) szintén az autonómia fontosságát hangsúlyozta.
Szili Katalin (független) alelnök az autonómia kérdésében kíváncsi volt a kormányzati álláspontra. Az autonómiahálózat megteremtése Európa számára fontos lehet - közölte.
Szávay István (Jobbik) azt mondta, a kormány önkényesen, pártpolitikai szempontok szerint válogat a külhoni magyarság szervezetei között, és szóvá tette, hogy a Délvidéken negligálják a Vajdasági Magyar Szövetségen (VMSZ) kívüli tömörüléseket. Hiányolta a beszámolóból az önkritikát, azt egyoldalú sikerpropagandának nevezte.
Semjén Zsolt jelezte: komoly vita van Szlovákiával állampolgársági kérdésben, de nem lehet nem látni a különbséget az első és a második Fico-kormány között. Ugyanakkor az a követelés, hogy egyeztetett törvény legyen Szlovákiával, egyenértékű azzal, hogy ne legyen ilyen jogszabály - mondta, hozzátéve: abban kell előrelépni, amiben lehet, ez a gazdasági együttműködés, és ezek a sikerek elősegíthetik a nemzetpolitikai megállapodásokat is.
A székely zászló ügyében az az álláspont: nem élezni a feszültséget, de "nem is feladni, ami az emberi jogainkból fakad". A történések mögött a miniszterelnök-helyettes a román belpolitikát látja. Úgy fogalmazott, az autonómia az unióban elfogadott értékek megvalósítása, ez a magyar megmaradás garanciája, minden, ami efelé mutat, "jó és nemzetmentő, minden, ami ellene hat, rossz és nemzetvesztő".
Semjén Zsolt egy másik felvetésre reagálva azt mondta, a VMSZ-t nem ők választották, hanem a délvidéki magyarok.
Budapest, 2013. február 19., kedd (MTI) -
2013. február 20.
Jó reggelt, Erdély!
Régi páros új időben a 106,8-on
Nagyon régen várjuk, hogy megszólaljon az egész napos magyar nyelvű közszolgálati rádió. A marosvásárhelyi stúdióból minden hétköznap Rákóczi Kinga és Kádár Zoltán ébreszti majd az erdélyi magyarokat március másodikától. A két műsorszerkesztővel az elképzeléseikről beszélgettünk.
– Hogyan lettetek ti a reggeli műsor gazdái?
Rákóczi Kinga: – Több éve tudatában vagyunk, ha megvalósul az egész napos magyar adás, akkor mi ezt szeretnénk csinálni.
Kádár Zoltán: – A projekt több mint egy éve létezik. Mi megpályáztuk ezt a műsort. Óriási feladatunk, hogy összekössük az adáskörzet magyar hallgatóit. Ha úgy vesszük, mi vagyunk Székelyföld közszolgálati rádiója. Nem akarjuk elfeledni: a Marosvásárhelyi Rádió értünk van, rólunk szól. Azt tartom feladatomnak és talán küldetésemnek, hogy az itt élő magyarokat szórakoztassam az információ átadása mellett.
– Négyórányi adásidőt kell hasznos és hallgatható, reggeli ébresztőműsorral kitölteni. Miként készültök erre?
Kádár Zoltán: – Az egyértelmű, hogy nem mi találjuk fel a spanyolviaszt. Ebben a reggeli műsorsávban eléggé behatároltak a lehetőségeink, természetesen a rádió közszolgálati jellegét próbáljuk megőrizni és átveszünk kereskedelmi rádió stílusú elemeket, ami nem azt jelenti, hogy átmegyünk kereskedelmi rádióba, hanem megmaradunk a jó öreg marosvásárhelyi közszolgálati rádiónak. Amely éppen az 55 éves születésnapját tölti indulásunkkor, viszont megpróbálunk a fiatalabbakhoz is szólni. Elsősorban azok számára szeretnénk rádiózni, akik éppen akkor indulnak munkába. Tehát az aktív lakossághoz is szólunk. Ez az egyik része. Nem vagyunk már mi sem tinédzserek, tehát nem fogunk reggel 6-tól 10 óráig végig pörögni. De Kingával dolgoztunk már együtt, mondhatni rég egymásra találtunk.
Rákóczi Kinga: – A jelenlegi műsor váza egy picit hasonlít arra is, amit csináltunk. Próbálunk egy kicsit lazábbak lenni, anélkül, hogy átmennénk szlenges lazaságba, de a tudósítóktól is könnyedebb témákat várunk. A politikai-gazdasági híreknek marad a rádióújság. Elképzeléseink szerint élő telefonos bejelentkezések is lesznek. Ennek műszaki nehézségei vannak, mivel párhuzamosan két adás – a román és a magyar – készül egy helyen. Próbáljuk nagyjából behatárolni, hogy mindenképpen 6 és 7 között, akár 8-ig, akik munkába készülnek, tudják, mire számíthatnak az utakon bárhol az adáskörzetben. Én hiszek abban, hogy az embereket továbbra is leginkább az időjárás érdekli, tehát gyakrabban elmondjuk.
Kádár Zoltán: – Röviden az adás szerkezete: 6-tól 7-ig könnyedebb, sok ébresztő könnyűzenével. A második és harmadik órában kicsivel pörgősebb lesz a műsor, sok információval – az útinfótól kezdve, a jegyzet rovat, a sporthírek, a lapszemle, a tudósítók élő bejelentkezése. Zárásként 9 és 10 között megint sok zenével.
Rákóczi Kinga: – Kisebb rovatokat is tervezünk, például reggeli torna, dietetikustanácsok.
Kádár Zoltán: – Vagy például a reggeli vers. Rövid és tartalmas, a reggeli időpontban hallgatható verseket kell találnunk.
– Fontos, hogy összeszokott páros legyetek, egymás keze alá dolgozzatok. Filmélményeink azt sugallják, hogy a háttérből egy nagyobb csapat segíti a mikrofon előtt ülő párost.
Kádár Zoltán: – Az én csapatom Kinga lesz, a Kingáé pedig én leszek. Jelenleg nagyon kevesen vagyunk ehhez az egész napos rádiózáshoz. Ezért is hatalmas vállalkozás. Óriási kihívás. Majd júniusban, az első három hónap után, amikor mérleget készítünk, tudjuk csak elmondani, hogy jól csináljuk-e. Természetesen megpróbáljuk a riportereket bevonni, de mivel egész napot kell kitöltenünk és nagyon kevés a riporter, emiatt sok riporteri munka hárul majd ránk is: tehát szerkesztés, műsorvezetés, riportkészítés, hírolvasás, háttérmunka stb.
Rákóczi Kinga: – Éppen ezért az elején több élő interjú lesz. Telefonon bekapcsolunk embereket, mert sem fizikai idő, sem a megfelelő infrastruktúra nem áll rendelkezésünkre. És mindenképpen számítunk adáskörzetünk tudósítóira, mivel mi nem csak a marosvásárhelyiekhez szólunk.
– Tehát a rádióhallgatók ne gondolják, hogy négyórányi rögtönzésből áll a műsor. Gondolom, előző nap rákészültök.
Rákóczi Kinga: – Annyiban könnyebb lesz a reggeli indulás, hogy az előző nap készítünk elő adásrészeket. Valójában több mint 90%-ban kész az adás. Nekünk előny, hogy mindketten a híradónál dolgoztunk. Sokat jelent az ott szerzett tapasztalat, hisz ez is tájékoztató műsor. Ráadásul Zolival fél szavakból megértjük egymást, tudjuk, hogy a másiknak mi az elképzelése, miben van nagyobb tapasztalata.
Kádár Zoltán: – Néha hátrány, hogy fél szavakból megértjük egymást, mert lehet, a hallgató nem érti. Arra kérem, jelezzenek ilyenkor.
Rákóczi Kinga: – Erre is lesz lehetőségük: telefon, sms, Facebook. Bárhol bejelentkezhetnek. Webkameránk is lesz, tehát nézhetnek is minket.
– Jó ez az egy férfi és egy nő felállás…
Rákóczi Kinga: – Lesz két nő is. Fazakas Kinga a harmadik személy, aki beugrik.
– Mi lesz a nyári szabadságok idején?
Rákóczi Kinga: – Elmondták már nekünk, hogy eszünkbe se jusson ketten egyszerre szabadságra menni. Mindkettőnknek gyerekeink vannak, tehát vakációhoz kell kötni.
Kádár Zoltán: – Az én elképzelésem az volt, hogy szeptembertől május végéig lehet ezt a műsort büntetlenül végigvinni és július-augusztusban fel kellene töltődni. Akkor más csapat kellene a reggeli műsort készítse.
Rákóczi Kinga: – Erre most nem lesz lehetőség.
Kádár Zoltán: – Most rengeteg energia van bennünk. De ha nem váltanak fel, akkor kiégsz.
– A korai kezdés felborítja majd a több éve megszokott alvásrendeteket is.
Kádár Zoltán: – Számomra óriási kihívás a reggeli műsor, alig várom, hogy jó reggelt kívánjak. Én rendszerint akkor szoktam jó éjszakát kívánni. Rendszeresen hajnali 2-3 körül fekszem le, és eddig megengedhettem magamnak, hogy nyolcig aludjak. Teljesen fel fog borulni a bioritmusom. Át kell értékelnem az életemet. Az első két-három hét nagyon fárasztó lesz.
Rákóczi Kinga: – Én már szoktatom magam. Este 10 órakor elvonulok, olvasok. De reggel 6 és 7 között én úgy vagyok, hogy "ne szólj hozzám". Tehát Zoli kell lekösse a hallgatókat.
– Nemsokára megint Gurul a rádió, és Zoli kerékpárral járja a Székelyföldet. Hogyan készül majd akkor a reggeli műsor?
Rákóczi Kinga: – Az elképzelés az, hogy a Jó reggelt, Erdély műsorba valamely településről kapcsolódik be Zoli. Az este felvett interjúkat átküldi, és természetesen lesz élő bejelentkezés.
Kádár Zoltán: – Megpróbálunk akkor a vidék reggeli életébe is belelátni.
– Zárszóként mit üzentek a rádióhallgató újságolvasóknak?
Rákóczi Kinga: – Március másodikán tekerjenek át a 106,8-ra, és maradjanak azon.
Kádár Zoltán: – És fogadjanak bennünket szeretettel, megértéssel.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 20.
Több romániai bank automatái is „megtanultak” magyarul
Magyar nemzetiségű ügyfelei iránti tisztelete jeléül az OTP Bank után a közelmúltban a CEC és a Garanti is „betanította” bankautomatáit magyarul. Bár a Román Fejlesztési Bank (BRD) és a Raiffeisen Bank erdélyi vezetői több ízben is szorgalmaztak hasonló lépéseket, a bukaresti központi vezetést egyelőre hidegen hagyta a kérésük. A magyar tőkével működő OTP Bank gépei már kezdettől fogva, 2006 márciusa óta „kommunikálnak” magyarul. Az OTP szerint az a bank, amelyik megpróbál barátságos gesztusokkal nyitni, növelheti magyar ügyfelei számát.
Úgy tűnik, az ország legnagyobb pénzintézete, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) egyhamar nem „magyarosítja” pénzautomatáit. Cezar Marin, a BCR kommunikációs igazgatója meglepetten hallgatta végig a Krónika erre vonatkozó kérdését, majd arra kért, hogy fogalmazzuk meg írásban is, majd egy-két napon belül válaszol. Mivel több mint két hét után sem sikerült megtudnunk a bank hivatalos álláspontját, kíváncsiak voltunk a banktisztviselők véleményére. Az egyik marosvásárhelyi fiókegységben, ahol egyszerű ügyfélként jelentkeztünk, azt a választ kaptuk a pult mögött ülő fiatal hölgytől, hogy „aki ennyire beszéli a román nyelvet, annak miért kell magyar nyelvű automata?”.
Nem sokban különbözhet a Raiffeisen Bank hozzáállása sem a magyar nyelv bevezetésének kérdéséhez. Anca Haşegan, a pénzintézet bukaresti szóvivője lapunknak annyit árult el, hogy még nem gondolkoztak ezen. Molnár Péter, a bank marosvásárhelyi, főtéri kirendeltségének vezetője viszont nagyon jó ötletnek tartja a lapunk által felvetetteket. Mint mondta, nem a székelyföldi igazgatókon, hanem a bukaresti vezetőségen múlik a pozitív döntés meghozatala. Amíg egy magasabb tisztségben három erdélyi megyéért – Maros, Hargita és Fehér – felelt, Molnár több ízben is szorgalmazta a bukaresti call center többnyelvűsítését. A fővárosban tanuló magyar egyetemisták bevonásával ez pár hónapig működött is, azonban egy idő után egyik napról a másikra megszűnt. „Azt szerettük volna, ha az információs központunk a Székelyföldre kerül át, de ez műszakilag megoldhatatlannak bizonyult. Most Bukarestből Brassóba költözött, így remélem, hogy mégiscsak sikerül újra bevezetni a magyar nyelvű telefonos tájékoztatást” – fejtette ki Molnár Péter.
A Román Fejlesztési Bank sem zárkózik el a többnyelvűsítés gondolatától, de a megoldás a BRD – Groupe Société Générale esetében is a központi vezetőség kezében van. Bartha Kálmán, a pénzintézet Maros és Hargita megyei ügyvezető igazgatója elmondta, hogy már korábban is felmerült a magyar nyelv bevezetésének gondolata, azonban ennek jelenleg műszaki akadályai vannak. „A gépek csak bizonyos számú nyelvet tudnak megtanulni. Nálunk ez a román, angol és a francia. De amint sor kerül a szoftver fejlesztésére, bizonyos régiókban mi is bevezetjük a magyar nyelv használatát” – nyilatkozta lapunknak a két székelyföldi megyéért felelős illetékes. Bartha Kálmán szerint a gépek magyarul való „betanítása” gesztusértékű lépésnek számítana, mivel az automata néhány fontosabb műveletét az idősebb székely kliens is gond nélkül el tudja végezni, akinek hiányos a román nyelvtudása. Úgy véli, a BRD ennél sokkal fontosabb és hasznosabb lépést tett a magyar ügyfelek irányába, amikor magyar nyelvű szórólapokat nyomtatott. A gond csupán az, hogy a magyar tájékoztató anyagok nincsenek minden kirendeltségen közszemlére téve.
A vállvonogatásnál és jó szándéknál lényegesen többet tett e téren a CEC Bank, a Garanti és az OTP. Míg utóbbi esetében a magyar nyelvhasználat afféle elemi követelmény, a másik két pénzintézet menet közben tért át a többnyelvűségre. A CEC marosvásárhelyi kirendeltségénél azt a nem hivatalos választ kaptuk, hogy a számos nyugdíjas ügyfélre való tekintettel állították át magyarra is a pénzes automatákat.
A magyar tőkével működő OTP Bank gépei már kezdettől fogva, 2006 márciusa óta „kommunikálnak” magyarul. Az első menüpontokat maga a bank jelenlegi vezérigazgatója, Diósy László fordította. „Nálunk minden információ elérhető magyarul is, minden egyes erdélyi kirendeltségünkön vagy bankfiókunkban dolgozik legalább egy magyarul tudó munkatárs, akinek nyelvtudását az Igen, tessék! mozgalomhoz csatlakozva kitűzővel jelezzük. A honlapunk, a reklámjaink, a szórólapjaink is többnyelvűek, hiszen számunkra nagyon fontos az erdélyi magyarok megszólítása” – sorolta az anyanyelvhasználat melletti érveket Diósy. Lapunk kérdésére, hogy magyarbarát lépésükkel sikerült-e ügyfeleket hódítaniuk a versenytársaktól, a vezérigazgató elmondta: ugyan nem végeztek erre vonatkozó felméréseket, azt viszont a számok is igazolják, hogy a magyarlakta településeken jóval nagyobb a kliensek száma, mint a hasonló nagyságú román helységekben. Diósy László ugyanakkor alapvető emberi jognak tartja a pénzügyi-gazdasági szaknyelvhez való hozzáférést.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 20.
Corlatean: a magyar nagykövet ne beszéljen etnikai alapú autonómiáról!
Titus Corlatean román külügyminiszter a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Füzes Oszkár ismét etnikai alapú autonómiáról, Románia nemzetállamként való alkotmányos önmeghatározásának módosításáról beszél a nyilvánosság előtt – derült ki szerdán a Rador hírügynökség jelentéséből, amely a román diplomácia vezetőjének egy tévéinterjúját idézte.
Corlateant a Realitatea hírtelevízióban a székely zászló körüli magyar-román vitáról kérdezték.
A román külügyminiszter utalt rá, hogy Magyarország autonómiával kapcsolatos álláspontja nem újdonság Bukarest számára, de szerinte egy nagykövet nem szólhat bele abba, hogy a fogadó országnak mi a teendője.
„Az alkotmánymódosításról beszélhetünk a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), és ezt meg is tesszük, de ezt egymást közt beszéljük meg, nem másokkal" – mondta a román külügyminiszter. Füzes Oszkár nagykövetet a zászlóvita kirobbanásának napján szólaltatta meg több román hírtelevízió. A diplomata közölte: ha a székelyföldi magyarok autonómiát kérnek, Magyarországnak kötelessége támogatni törekvésüket. Arra a felvetésre, hogy Székelyföld nem egy hivatalosan elismert régió Romániában, a nagykövet úgy reagált: csak azt javasolhatja, hogy tegyék azzá. Mikor azt kérdezték tőle, szerinte változtatásra szorul-e a nemzetállam-meghatározás a román alaptörvényben, Füzes Oszkár azt mondta: léteznek demokratikus intézmények Romániában az alkotmánymódosítási vita lefolytatására, és sok sikert kíván munkájukhoz.
Titus Corlatean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta Füzes Oszkárt televíziós szereplései miatt, hozzátéve, hogy újabb hasonló „megszólalás" a kiutasítását fogja eredményezni. Martonyi János külügyminiszter még aznap közölte: a bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával.
Kedd esti tévéinterjújában Titus Corlatean ismét felvetette, hogy Bukarest a magyar kormány választási manőverének tarja a székelyzászló-ügyet, amely a Romániában élő magyar állampolgárok voksainak megszerzését célozná. Úgy vélekedett: sántít az a párhuzam, amelyet Budapest a román és magyar könnyített honosítás között próbál megvonni. Corlatean szerint az a lényegi különbség a Moldovai Köztársaság román állampolgárságot szerzett polgárai és a magyar könnyített honosítás kedvezményezettjei között, hogy Románia nemzetiségtől függetlenül kínál állampolgárságot egykori polgárainak, illetve azok leszármazottainak, míg Magyarország szerinte az etnikai elvet érvényesíti.
A Realitatea a román külügyminiszterrel készült interjú során egy felmérést is ismertetett: az Avangard közvélemény-kutató intézet országos körkérdésén részt vevők 15 százaléka szerint indokolt, 73 százaléka szerint pedig nem indokolt a székely zászló kitűzése a romániai közintézményekre. A műsorvezető szerint a felmérés 2,4 százalékos hibahatárral készült. Romániában a legutóbbi népszámláláson a lakosság hat és fél százaléka vallotta magát magyarnak. MTI
Erdély.ma,
2013. február 20.
Interjú Tőkés István nyugalmazott teológiai professzorral
1916. augusztus 8-án született a háromszéki Málnás községben. A kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerez diplomát 1938-ban, majd Németországban és Svájcban képezi magát. Vásárhelyi János püspök hívására tér haza. 1940-től püspöki titkár, 1945-től az Erdélyi Református Egyházkerület egyház-igazgatói, előadói tanácsosa. 1957-ben az egyházkerület generális direktorának, 1974-ben főjegyzőjének választják. 1973 októberétől a kolozsvári protestáns teológián a református újszövetségi exegézis és bibliai teológia professzora. 1983-ban külső nyomásranyugdíjazzák.
– Amikor március 14-én átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, azt mondta, nem tartja dolgának, hogy önmagáról beszéljen. Baj, ha én most mégis Önről faggatnám?
– Én azt gondolom, amit az Úr Jézus Krisztus mondott: „haszontalan szolgák vagyunk, mert amit cselekednünk kellett, azt cselekedtük.” Ezt szívemből mondom.
– Ön 1916. augusztus 8-án született a háromszéki Málnáson, ami akkor még Magyarország keleti peremvidéke volt, de augusztus 27-én következett a román betörés, amely leginkább éppen a Székelyföldet veszélyeztette. Kellett menekülniük?
– Igen. Én akkor háromhetes voltam. A szüleim Kolozsvárra hoztak, itt is kereszteltek meg. Ott található a nevem az alsóvárosi anyakönyvben. A román csapatokat aztán német segítséggel kiűzték Erdélyből. Jól emlékszem, beszédtéma volt a családban, hogy a házunkban egy német tiszt volt elszállásolva. Amikor távozott, levelet hagyott hátra, hogy jól érezte magát, és mindent nagyon köszön.
– Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte. Milyen szellem uralkodott a 20-as, 30-as években a Székely Mikó Kollégiumban?
– Az egy hagyományos világ volt a maga szigorú rendjével. Szeptemberben bevittek, és ott voltunk karácsonyig, aztán kezdődött megint a tanulás és tartott húsvétig. Közben a családunkkal nem is találkoztunk. Olyan közösségi tudat alakult ki ezekben az években, amit később sem az egyetemi évek alatt, sem a külföldi tanulmányok során nem tapasztaltam. A háromszékiségnek is volt valami különös íze. Sokat tréfálkoztunk, de a tanárainkat tiszteltük, szerettük.
– Mindez a berendezkedő román adminisztráció korában történt.
– Ennek annyi jele volt, hogy a Református Székely Mikó Kollégium nyilvánossági jog nélkül maradt. A kollégium nem adhatott diplomát, az érettségire Brassóba kellett jelentkeznünk. Ott ismeretlen tanárok előtt románul kellett vizsgáznunk. Nem voltak előre megszabott tételek, azt sem tudtuk, hogy mit kérdeznek. De sikerült.
– Lelkészcsaládban született. Természetes volt, hogy folytatja a hagyományokat, és lelkésznek tanul?
– Az biztos, hogy hatással volt rám az, ahogy édesapám a lelkipásztorságot szemlélte. Mehetett volna városra, de ő 40 éven át Málnáson szolgált. Azt mondta, oda rendelte az Úr, és ott maradt. Olyan közösségi élet alakult akkor ki a falvakon, amelynek ma nyomát még Kolozsváron sem látom. Az emberek gyakran emlegették: Trianon utáni világban élünk. Az egyháznak pedig rendkívül fontos szerep jutott a lelkiség kialakításában. A magyarság és az egyház élete valahogy összefonódott. Egyszer Kós Károly mondta nekem: „nézz ide, fiam, én minden vasárnap ott vagyok a templomban, de nehogy azt hidd, hogy olyan fene hívő ember lennék, csak tudom, hogy a református egyház nélkül Erdélyben nincs megmaradás.” Az volt a közszellem, hogy nekünk a népet kell szolgálnunk, és a népet lelkipásztorként lehet a legjobban szolgálni.
– A 30-as évek végén Németországban, majd Svájcban tanult. Megtörténhetett volna, hogy ott éli le az életét, ha nem hívják haza 1940-ben püspöki titkárnak?
– Még csak véletlenül sem merült fel a kint maradás gondolata. A fordítottja annál inkább. Vágytam haza.
– De hát ebben az időben született Makkai Sándor püspök híres levele, hogy nem lehet kisebbségiként élni Erdélyben. A püspök át is telepedett Magyarországra.
– Az egész erdélyi közvéleményt erősen foglalkoztatta Makkai Sándor esete. Mindenki elítélte őt. Az volt a köztudatban, hogy itt kell maradni Erdélyben, és a püspök rosszul teszi, ha elmegy. Az volt az általános nézet, hogy akinek már egy pár holdas földje van, az maradjon, és éljen itt. A falu pedig abban az időben a magyarságnak a termőtalaja volt.
– Ön mégis a városban, Kolozsváron élte le az életét.
– Svájcban tanultam, amikor Vásárhelyi János püspök levélben kérdezett, hogy akarnék-e püspöki titkár lenni. Elfogadtam a felkérést, és a püspöki titkárság ráállított egy pályára. A falusi életre voltam beállítva, a feleségem is gyakran felvetette, hogy nyugodtabb lenne az életünk egy falusi közösségben. Engem azonban megválasztottak ennek-annak, magántanári képesítést, doktorátust szereztem, és jólesett, hogy figyelembe veszik olykor a véleményemet.
– Éppen abban az időszakban dolgozott a református püspökségen, amikor megszilárdult az ateista, kommunista hatalom. Épp az Ön fia, Tőkés László állapította meg a szekusdossziéi áttanulmányozása után, hogy a Ceauşescu-diktatúrában mindkét református püspökség a Szekuritáté fiókintézményeként működött. Hogy élte meg a kommunista hatalom durva beavatkozását?
– Megjelent egy könyvem, amelyben feldolgoztam az erdélyi református egyház életét 1944-től 1989-ig. Ebben is leírtam: az egyháznak és a Szekuritáténak a történetét nem lehet elválasztani. Ez volt életem nagy kérdése, hogy miként lehet megélni a román kommunista világban úgy, hogy ne adjam fel a hitéletemet, a magyarságomat. Egyszer Vásárhelyi János püspökkel Bukarestbe utaztam, és elmondtam neki: a köztudatban az él, hogy ő szinte-szinte árulója a református egyháznak, Márton Áron, a római katolikus püspök viszont a nehéz helyzetben is helytáll. Ő azt mondta: „nézz ide, fiam, nekem püspökként a református lelkészekre és családjukra is tekintettel kell lennem. Márton Áronnak és a lelkészeinek nincsen családja. Ő ezt a felelősséget nem viseli a vállán.” Azt mondta, bárcsak eljönne az az idő, amikor felelősségre vonják a döntései miatt. Úgy vallotta, a romániai egyházi élet az ortodoxok kezében van, és a református egyház úgy maradhat meg, ha azt teszi, amit az ortodox egyház. De kemény küzdelmet is folytatott a vallástanítás ügyében, a könyvtárak, a levéltárak átadása, az iskolák államosítása dolgában. Persze sikertelenül.
– Csak a cölibátuson múlt volna, hogy a Márton Áron vezette római katolikus egyház jobban viselte a gyűrődést?
– Borotvaélen hánykódott az ember, hogy egyfelől a hitének és a magyarságának eleget tegyen, de az állammal se bocsátkozzék reménytelen küzdelembe. 1948-ban a református, a lutheránus és az unitárius püspökök a görögkeletiekkel együtt aláírták az egyezséget az állammal. Márton Áron erre nemet mondott. A katolikus papság sorában az a tudat is erőt adhatott, hogy mögöttük van Márton Áron, a püspök mögött pedig ott áll a római pápa. Hiába nem volt konkordátum a katolikus egyházzal, a pápára mégis tekintettel volt a hatalom. Ezután kell eldönteni, hogy bűnösök voltak-e a református egyház vezetői, vagy megfelelően igazodtak a helyzethez. Az biztos, hogy 1948-tól az állam beavatkozott az egyház életébe, 1960 után pedig Nagy Gyula püspök egyenesen a Szekuritáté embere volt.
– Ön nyolc gyermek édesapja. Milyen körülmények között éltek, amikor a nagycsaládot vállalták?
– Mi a feleségemmel már az esküvőnk előtt úgy tekintettük, azért fogunk megházasodni, hogy gyermekeink legyenek, hogy dolgozzunk a népünkért. Számomra a 127. zsoltár volt az eligazító. „Az anyaméh gyümölcse: jutalom.” Most a gyermekeim, unokáim családjában azt mondják: egyél drágám, vigyázz magadra, nehogy legyengülj. Nálunk az volt a jelszó: annyit egyél, hogy jusson a másiknak is. Voltak idők, amikor csak szilvaízes kenyeret tudtunk adni a gyermekeknek, a nyomorúságos világban küzdeni kellett az életért. A feleségem sokszor mondta, 72 hónapon át volt állapotos, az anyaság volt a foglalkozása. Mégsem volt kérdés, hogy esetleg valamit másképpen kellett volna tenni. Minden gyermekemben megvolt a tisztelet eme magatartás iránt, de a példát egyik sem vitte tovább.
– Kopp Mária magatartás-kutató szerint immár tudományosan is bizonyított: a harmonikus családi viszonyok meghosszabbítják az életet. Benne van István bácsi 95 évében a család?
– Nem a nagycsaládi eszme vezetett. Nem a nagycsalád adott hozzá az élethez, hanem a hit alakította ki a nagycsaládot. A nagycsalád a jutalom volt. Nem győzöm eleget vádolni az egyházat azért, hogy nem képviseli ezt a lelkiséget. Ha pedig az egyház nem képviseli, ugyan ki képviselhetné? Egyszer egy televíziós vitát hallottam erről, és tetszett Csoóri Sándor álláspontja. Leültem, és egy levélben megírtam neki, miként látom az erdélyi demográfiai kérdést. Le is közölte a levelemet a Hitelben.
– Ebben Ön azt is kifejtette: nem lehet megmenteni egész Erdélyt. Szűkíteni kellene a területet, amelyre a magyar intézményeket telepítik, amelyre a magyar tőkeáramlás irányul.
– Igen. A levél megírása óta még határozottabban állítom: nekünk nincs mit keresnünk az egész erdélyi területen. Ki kell jelölni földrajzilag is egy olyan területet, amelyikbe az anyaország mindent belead. Üljenek össze a demográfusok, a filozófusok, a papok, és mondják meg, melyik az a terület, ahol a Székelyföldtől a határig még erdélyi magyar életet lehet építeni. A határokat persze nem lehet megváltoztatni, de el kell érni, hogy ez a terület afféle nyúlványa legyen az anyaországnak. Olyan világot kell ezen a területen kialakítani, ahová Budapestről is szívesen költöznek az emberek, hogy ne csak innen áramoljon oda a lakosság.
– Lemondana erdélyi területekről?
– Én Fogarasról például lemondanék. Azt mondanám az ott élő magyaroknak: nagyon szeretlek benneteket, de költözzetek ide. Ha ott maradtok, ekként foglak tovább szeretni, de ezt az ajtót a felséges úr becsukta. Ahhoz pedig, hogy a gondolat érlelődjék, beszélni kellene róla. Meg kellene nézni, hol vannak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni azt a területet, amelyiken azt mondhatjuk: van magyar jövendő. Most sehol nincs magyar jövendő; még a Székelyföldön sincs. Sepsiszentgyörgyön gyermekkoromban még a macska is magyarul nyávogott. Most, ha jegyet kérek a vasútállomáson, azt mondják: poftiţi. Én megéltem azt az időt, amikor Kolozsvár lakosságának a 80 százaléka magyar volt, most pedig rongyos 18 százalékon vagyunk. László fiamnak is mondtam, de ő leintett, hogy ez egy álom.
– Szokott vele vitázni?
– Három évvel ezelőttig vitatkoztam olykor, de annyira élesen szembekerültünk egymással, hogy felhagytam a vitákkal. Miért vesszek össze a fiammal, ha neki más a véleménye? Azt azonban neki is látnia kell, hogy a mai erdélyi élet a magyarság sorvadásának a világa. És ezt a sorvadást nem akarjuk észrevenni. Akár a saját családomra gondolva is állítom, hogy vígan megyünk tönkre. Hitből kellene élni. Ott nincsen árulás. De sajnos ezt a szellemet az egyházainkban sem látom. A református lelkészek is csak prédikálják, hogy az anyaméh gyümölcse jutalom, aztán fütyülnek rá.
– No persze a sok gyermek sok aggodalmat is jelenthetett. Nem voltak olyan pillanatok például 1989-ben, amikor azt kívánta, László fia ne feszítse tovább a húrt, mert az életét veszélyezteti? Került-e ellentmondásba a szülői féltés annak a tudatával, hogy László igaz ügyet képvisel?
– Lászlót mindenki féltette. Az a gondolat is felmerült a családban, hogy okos dolog-e feszíteni a húrt. A Panoráma-interjú előtt nem gondoltunk arra, hogy bántódása eshet. Azután azonban már arra is kellett gondolni, hogy cudarul fellépnek ellene, hogy esetleg letartóztatják. Őt azonban senki nem vádolta azért, amit tett. Nem mondta senki neki, hogy ne csináld tovább. Én pedig a legkevésbé. Az édesanyja is azt mondta, ha letartóztatják Lászlót, akkor is mellette kell állni. A család részéről minden támogatást megkapott, és lehet, ez is tartotta benne a lelket a nehéz időkben.
– Változott-e az István bácsi szemlélete e hosszú élet során? Bölcsebbnek érzi-e magát most, mint mondjuk 45 éves korában?
– A fontos kérdésekben nem változott az álláspontom, de a mai gondolkodásommal pár kérdésben változna a szemléletem. Ma másképpen látom azt a modus vivendit, amelyet az egyház a kommunista román állammal kialakított. És bizony az egyházon belül nekem is volt beleszólásom a dolgok alakulásába. Én is azt mondtam, hogy élni kell, és ha már a görögkeletiek megegyeztek az állammal, nekünk is bele kell illeszkednünk a rendbe, nem fordíthatjuk a feje tetejére az egész világot. Ma már nem biztos, hogy ezt képviselném.
– Felró magának valamit?
– 1948-ban még nagyon fiatal voltam, és az egyházon belüli befolyásom sem volt túlságosan nagy, de a későbbi időkben biztosan lehetett volna többet vállalni. A mai bölcsességemmel, a mostani eszemmel határozottabban képviselném azt a gondolkodást, amit akkor csak úgy mutyiban képviseltünk. Szókimondóbb lennék, többet vállalnék. Bizony, több lehetőséget lehetett volna találni az igazi ügy képviseletére.
Szerző: Gazda Árpád/Krónika
szatmari-monitor.ro,
2013. február 20.
Márton Áron
Kettős ünnep van az egyházmegyénkbe, mondta Ft. Kovács Sándor főesperes. Marosvásárhelyen ünnepelték Léstyán Ferenc vikárius, főesperes – plébános születésének 100. évfordulóját.
Kolozsváron a Római Katolikus Szent Mihály Plébánia szervezésében ünnepi megemlékezést tartottak Márton Áron püspökké szentelésének 74. évfordulója alkalmából. Az ünnepi rendezvényt a Római Katolikus Nőszövetség előadótermében tartották. Ezt követően a templom-kertben koszorút helyeztek el Márton Áron szobránál. A Szent Mihály templomban ünnepi misén emlékeztek a nagy püspökre.
„A hegy lábánál nőtt domb”
Ft. Kovács Sándor főesperes előadásában Márton Áron személyiségét dr. Jakubinyi György érseknek, 1980-ban írt, a Hegy című írása alapján mutatta be. Ez az írás az akkori körülmények között nem jelenhetett meg, csak 1996-ban. (Megtalálható a „Márton Áron emlékkönyv születésének 100. évfordulóján”- című kötetben, melyet dr. Marton József szerkesztett). Jakubinyi György a püspök halála után írt nekrológ bevezetőjében kiemelte: „A hegy lábánál nőtt domb- így nevezte magát Márton Áron püspök, ilyennek érezte magát nagy elődjével, gróf Mailáth Gusztáv Károly püspökkel szemben, amikor átvette az egyházmegye vezetését. De most már szemünkben ő lett a hegy, sőt a szikla- amint idézi elődje mondását dr. Jakab Antal erdélyi püspök.”
Kovács Sándor szerint a hegy hasonlat találó. A hegy olyan, mint a szeretet, mégis adakozó. Felidézte Márton Áron püspök életének legfontosabb mozzanatait. Ember- közelbe hozta a nagy püspök személyiségét, kiemelve a következetességét, a totalitárius diktatúrával szembeni kritikus magatartását, annak ellenére, hogy tudatában volt a következményeknek. Nem alkudott meg a hatalommal szemben, hanem védte a katolikus egyház érdekeit.
1924-ben pappá szentelték. Papi állomáshelyein megismerte a katolikus hívők problémáit, a szórvány gondjait. Kapcsolatban került minden társadalmi réteggel.
1938-ban nevezték ki püspöknek. A püspöki szentelés a Kolozsvári Szent Mihály templomban történt.
1944-ben tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen. A kolozsvári Szent Mihály templomban felemelte szavát a nácizmus nézetei ellen. 1948-ban tiltakozott a görög katolikus vallás betiltása, az egyházi vagyonok államosításával szemben. 1949-ben Bukarestbe történő utazása során letartóztatják. Bírósági döntés alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. 6 esztendei börtön évet élt át. Meghurcolják Jilava, Nagyenyed, Máramarossziget, Malmaison börtöneibe. Minden sínylődése ellenére, hitében nem törik meg. Kínzóival nem alkudott meg.
1955-ben kiszabadult a börtönből, s visszatérhetett a püspöki székhelyére.
Személyisége új lendületet jelentett az egyház számára.
Újrakezdte a pasztorális tevékenységet, bérma-utakat szervezett, hogy meglátogassa egyházmegyéjét. A nép lelkesen fogadta, ünnepelte a börtönből kiszabadult püspököt. A népszerűsége zavarta az állami hatóságokat.
1956-ban behívták a gyulafehérvári rendőrségre. Közölték vele, megvonják működési engedélyét. Megtiltották, hogy elhagyja a püspöki palotát. Úgy vélték, hogy jelenléte „zavart keltett az emberekben”. Rendkívül leszűkítették a mozgásterét, amely csak a püspöki székházra, az udvarra, a kertre, a székesegyházra terjedt ki.
Ez a „palotafogsága” 11 évig (1956-1961) tartott.
A palotafogságának feloldása Franz König bécsi bíborosnak Romániában való látogatásával volt kapcsolatban. Franz König a román ortodox egyház illetve a bukaresti pátriárka meghívottja. Azzal a feltétellel fogadta el a meghívást, ha lehetősége lesz találkoznia Márton Áron püspökkel.
Mivel kényszerlakhelyét Márton Áron nem hagyhatta el, az illetékes hatóságok elrendelték, autóval hozzák Bukarestbe. Visszaadták a polgárjogait. A püspök úr afelől érdeklődött, melyek szabadságának feltételei, ugyanis ő feltételeket nem fogad el. A válasz az volt, hogy „elfogadják, ahogy van”. Ismét elindult bérma-útjára.
1976-ban a Gyulafehérvári székesegyház zsúfolásig megtelt, Márton Áron püspök utoljára szentelt fel papokat.
Márton Áron Erdély 79. püspöke volt (1938-1980). Élete, helytállása a történelem viharos évtizedeiben, nyitottsága példaértékű a következő nemzedékek számára.
A Keresztény szó 2013. februári ünnepi száma Márton Áron püspök személyiségét mutatja be dokumentumok, visszaemlékezések, posztumusz portréfilm, interjúk alapján. A borítón: In memoriam Márton Áron, Szőcs Zsolt fotómontázsa. A hátoldalon részletet olvashatunk Bajor Andor „Nem mi választjuk ki szentjeinket” című szabad-versből.
Találkozásom Márton Áron püspök úrral
Amikor jelezték, Márton Áron püspök urat fényképezhetném, egy hónapi válaszadási időt kértem, ami azért kellett, mert ez alatt, beültem a könyvtárba, áttanulmányoztam a püspökké szentelésével kapcsolatos sajtóanyagot, olvastam, miként tiltakozott a náci atrocitások ellen. Olyan embereket kerestem fel, akikkel együtt raboskodott a szamosújvári, máramarosszigeti börtönben, ahol viselkedésével az őrök elismerését és tiszteletét is kivívta. Az olvasottak, de a hajdani börtöntársak elmondása alapján, kialakult bennem egy Márton Áron kép, ami a találkozásunk pillanatában mégis széjjelfoszlott. Képzeletemben robosztusnak láttam. Ezzel szemben egy nagyon kedves, acélos kék, vesébe látó szemű bölcs tekintetű, sokat látott és sokat átélt, egyszerű idős ember nyújtotta felém kezét. Úgy adott kezet, hogy a kézfeje szabadon maradt. Első mondataiból éreztem, mindent tud rólam. De nem csak rólam, hanem mindarról, ami a falakon kívül van. Hihetetlenül jól volt informálva. Úgy beszélgettünk, mintha évek óta ismernék egymást. Éreztem, a legnagyobb nyíltsággal, őszintén beszélhettem, kérdezhettem, azt, ami érdekelt. Jó volt vele lenni. És mikor? Abban a korban, amikor tájainkon nagyon kellett ügyelni arra, kivel állunk szóba, és mit mondunk. Talán édesapámmal és édesanyámmal beszélhettem ilyen nyíltan és őszintén. Ő maga elmesélte, hogyan lőttek rá. Hogyan kapott a golyó gellert. Előkerült a fényképezőgép, egy kétaknás, tükörreflexes Rolleiflex. Képmérete 6X6 cm. Kérdezte, mit kell, csináljon. Mondtam, semmit. Saját dolgozó szobájában beszélgessünk tovább, én időnként a kioldó gombot megnyomom. Kollaboráló magatartása volt. Mielőtt elváltunk volna, arra kértem: szeretném személyesen átadni a kész képeket, amelyek, megmondtam, mikor lesznek készek. Előzőleg, a beszélgetésünk alatt azt is megígértem, amíg él, a felvételekből kereskedelmi árut nem készítek. Ezt betartottam.
Aki vitt Gyulafehérvárra, az a személy hozott vissza Kolozsvárra is, egy számomra felejthetetlen nyári napon.
A kész, kabinet nagyságú képeket borítékba téve adtam át neki, aki ugyanolyan közvetlenséggel fogadott, mint első alkalommal.
Átadtam a kinagyított képeket tartalmazó borítékot. Egyenként vette ki a képeket. Mindeniket figyelmesen megnézte. Majd rám nézve a következőket mondta: „Hát fiam, ennél jobb képet nem hiszem, hogy ebben az életben tudnak készíteni rólam. Nagyon örvendek, hogy veled készíttettük ezt a képsorozatot!
Ebédeljünk megint együtt.” Bevitt a magán kápolnájába és azt mondta: „Tudom fiam, református vagy. Te csak ülj le, én, majd imádkozom helyetted is.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2013. február 21.
Másodhegedűs sors várományosai? (I.) – Regionalizálás politikus szemmel
Románia lakosságát manapság élénken foglalkoztatja az EU-pénzek lehívásának állítólagos hatékonyságát előmozdító régióknak a kialakítása, amit ebben az évben végre is hajtanának.
A régiók határvonalaival kapcsolatban több elképzelés is született, azok megújuló viták témáját képezhetik, de a tényleges kivitelezés komoly feszültségeket is előrevetít. Annak érdekében, hogy az átlagember is kialakíthasson magának egy képet a jelzett fejlesztési régiók céljairól, a működéséről, a hatásköreiről Arad, Hunyad és Temes megyei politikusokat, polgármestereket kérdeztünk a régiók megrajzolásával és kompetenciáival kapcsolatos elképzeléseikről, lobbiról, előnyökről, hátrányokról.
Ne a magyarság mellőzésével döntsenek!
Bognár Levente RMDSZ megyei elnök, aradi alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: jelenleg létezik egy olyan, örökölt régiós struktúra, amelyiknek a létrehozásakor nem kérték ki a polgárok véleményét, összekapcsolták Arad, Temes, Hunyad és Karssó-Szörény megyéket egy fejlesztési régióba. Ennek a működése egyelőre a pénzek leosztására szorítkozik, nem dolgoztak ki egy régiófejlesztési stratégiát, ami a hasonlóságokon alapult volna. A létrehozandó régiónak a megyék sajátosságain kellene alapulniuk, mert Arad megye országhatár övezetben, a Bánság és a Partium találkozási területén található, de Erdély és Magyarország határán is fekszik. Arad megye hovatartozását a történelemben inkább a Partium jelentette, ezért nyugati modell szerint, referendumon kellene megkérdezni a lakosság véleményét a bánsági vagy a partiumi régióhoz való tartozást illetően. Annál is inkább, mert a kommunizmus alatt Arad megyét felosztották a két szomszédos tartomány között. Ha eldől, hova tartozik, meg kell választani a regiós döntéshozó testületet, létrehozni a döntések végrehajtó szerveit, de tisztázni kell a helyi vagy a megyei adminisztrációk kompetenciáit is. Szerinte a megyei tanácsoknak részben, de a prefektúráknak teljesen meg kell szűnniük.
A fejlesztési régiók működésére használható nyugati modellek léteznek, amelyeket azonban a helyi valósághoz kellene alkalmazni. Maga mindenképp fontosnak tartja a jelenlegi megyei tanácsok és a prefektúrák működése közötti párhuzamosságoknak a kiiktatását. Mert egyértelmű, hogy a lakosságot leginkább érintő ügyintézéseknek hozzájuk a legközelebb kell lenniük, míg a régiós fejlesztési feladatokat az e célra létrehozandó, működőképes intézményeknek kell felvállalniuk. E régiók létrehozásakor a történelmi előzményeket is figyelembe kell venni, mert nekünk, Arad megyeieknek nem mindegy, hogy olyan régióhoz tartozunk-e, amelyikben még inkább kisebbséggé válunk, vagy olyanhoz, ahol nagyobb számú magyarság él. Az RMDSZ által kidolgozott felosztás a földrajzi, történelmi, gazdasági és mentalitási alapokon nyugvó, összetartozó régiók működőképességét szolgálja. Az érdekvédelmi szövetség azt szeretné elérni, hogy e fontos kérdésekben ne döntsenek a magyarság képviselőinek a mellőzésével. Amennyiben nem így történik, határozottan hallatni kívánják a hangjukat.
Arad megye csak másodhegedűs lehet
Király András oktatási államtitkár szerint az a nagy kérdés, hogy a régiókat működőképesekké akarják-e tenni vagy csak a változtatás kedvéért hozzák-e létre őket. Mert létezik egy olyan EU-elképzelés, ami a régiók Európáját akarja létrehozni, ezért a tagországokat is a regionális szerveződésre ösztönzik. A romániai magyarság nagy gondja viszont, hogy mi történik a mi tradicionális területeinkkel? Parlamenti képviselő korában nagyon sok vita alakult ki a szűkebb hazánk, Arad megye régiós hovatartozása kapcsán. Mert hiába alakult ki egy olyan vélemény, hogy Arad inkább a Bihar, Szatmár, Szilágy megyéket tömörítő régióban tudna jobban fejlődni, akkor sem volt meg, most sem létezik az a politikai akarat, amelyik megvédené egy olyan régióba való kényszerítéstől, amelyikkel semmilyen gazdasági viszonyban nem volt. Ennek egyedüli oka az a tudat, hogy valamikor volt egy Bánság tartomány, amelyiknek akaratlanul is része volt. Ugyanígy az erdélyi, illetve a romániai magyarság szempontjából is tradicionális forma lenne a legmegfelelőbb formája a régióknak, ha azokon belül a kis területek is megtalálhatják önmagukat és a fejlődési lehetőségeket.
Király András reméli, hogy a folyamatban lévő tárgyalásokon sikerül egy megfelelőbb felosztási tervet elfogadtatni, aminek a 8 régiós változatban nincs esélye. A 8 régió országos szinten kevés, egyelőre nem lehet tudni, hogy régión belül, hol áll meg az adminisztrációs felosztása az országnak. Király András szerint, egy 12-16 régiós megoldás sokkal működőképesebb lenne, figyelembe lehetne venni gazdasági, történelmi és tradicionális kapcsolatokat is. Ha létrehozzák a régiókat, biztosítékokat kellene szerezni a megyei kompetenciák megmaradására. Ellenkező estben visszajuthatunk az 1968. előtti időszakba, amikor a rajonok elhanyagolható intézményei voltak a tartományoknak. Mindenképp el kell kerülni, hogy Arad megyét esetleg újra kettéosszák.
Király András egyelőre nem ismer olyan régió-felosztási tervet, ami Arad megyének jó lenne, noha a leváltott kormánynak voltak olyan elképzelései, amelyek szerint a régió minden megyéje egy-két fontos kompetenciát kapott volna. Nem minden Temesvárra összpontosult volna, hanem a minisztériumok területi intézményeit elosztották volna a megyéknek. Manapság, ilyesmiről senki nem beszél, hanem olyan régiós parlamentet terveznek, amelyiknek a tagjait a megyék megválasztott polgármesterei adnák. Ez a változat sem jó, mert a döntéshozatalt a végrehajtástól külön kell választani. Amíg a hatalom nem dönt határozottan a decentralizáció végrehajtása mellett, illetve a döntéshozatalhoz, valamint a végrehajtáshoz szükséges pénzalapokat nem biztosítja, a régiós elképzelés nem más, mint fából vaskarika. Lényeg, hogy Arad megye számára nincs jó megoldás, bármelyik régióba is csatolják, mindenhol másodhegedűs szerep jut neki, mert Arad megyét a tradicionális kapcsolatai Csongrád, illetve Békés megyékhez kötötték.
Mindent meg kell tenni a megfelelő megoldásokért
Faragó Péter volt parlamenti képviselő, választmányi elnök elmondta: mindnyájan tudjuk, hogy szükség van egy új régiós felosztásra, amely során azonban a helyi érdekeket feltétlenül figyelembe kell venni. Szerinte, Arad megyének nem válik hasznára, ha Termes megyével kerül egy régióba, aminek a központja Temesvár lesz. Ebben az esetben a régióközpont minden forrást elvonhat, Arad megye hátrányára. Ugyanakkor a megye magyarságának sem lehet érdeke egy olyan régióba tartozni, ahol a magyarok aránya 5% alatt van, ezért soha nem lesz esélyünk egyetlen régióvezetési struktúrába se bekerülni. Éppen ezért, az Arad megyei magyarságnak egy tradicionális régióban kellene gondolkoznia, olyanért kellene harcolnia, amelyik a Körösök-völgye által, Nagyvárad központtal a legmegfelelőbb megoldás lenne számunkra. Sajnos, egyelőre papírformában is megjelent lehetőségek nincsenek az efelé történő törekvések számára, de az RMDSZ-nek azért kell lobbiznia, hogy az erdélyi magyarság számára a legmegfelelőbb régiók alakulhassanak meg. Abban a tudatban kell tenni, hogy a kétharmados többséggel rendelkező jelenlegi hatalom, a parlamentben bármit keresztül tud vinni. Ezzel együtt, el kell mondanunk a sérelmeinket, ismertetnünk kell a lehetőségeinket. Magunk között is újra át kell beszélni, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egy ilyen fontos kérdésben, mint a fejlesztési régiók kialakítása, térségenként is megfelelő megoldások szülessenek az erélyi magyarság számára.
A megtermelt pénz 70-80%-ának itt kell maradnia
Sipos György megyei tanácsos szerint, a fejlesztési régiók kialakítása nem arról szólhat, hogy egyik megye hozzátartozik a másikhoz, hanem a közös fejlődést szolgáló pályázatok sikeréért történő közös fellépésről, az EU-támogatásoknak a lehívásában kell gyümölcsöznie. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos, hogy nagyjából azonos fejlettségű megyéket kapcsoljanak össze, egyébként a fejlett megyék továbbfejlődését visszahúzzák a kevésbé fejlettek. Valószínűleg minden társult megye azt szeretné, ha a régióközpontnak maga adhatna otthont. Mivel az állam amúgy is túl nagy közalkalmazott gárdával rendelkezik, nagyon fontos a jelenlegi megyei, illetve a kialakítandó régiós kompetenciáknak, jogosultságoknak az elosztása. Ha ugyanis felszámolják a megyei adminisztrációkat, nem biztos, hogy megfelelő válságkezelő lépésnek fog bizonyulni, de annak sem látja értelmét, hogy a megyei tanácsi adminisztrációk fölé még egy régióst is létrehozzanak. Legfontosabb, hogy a régiók nagy önállósággal rendelkezzenek, bizonyos tekintetben átvegyék a törvényhozás jogköreit is, ott döntsenek a helyben megtermelt pénznek az elosztásáról. Szerinte a régiókban megtermelt pénzek 70-80%-ának helyben kellene maradniuk. Ha továbbra is a jelenlegi gyakorlat folytatódik, miszerint Bukarestből a pénzt nem annak osztják vissza, aki megtermeli, hanem annak, aki közelebb áll a kormányhoz, nem nagy értelme lesz a régiós felosztásnak.
Régiós ügyben kikérik a magyarság véleményét
Cziszter Kálmán aradi tanácsos, az RMDSZ megyei szervezetének politikai alelnöke szerint, az érdekvédelmi szövetség országos szervezete által létrehozott szakértői bizottság a régiós koncepció több változatán is dolgozik, amit elő kívánnak terjeszteni. Olyan változat is van, amelyik 12-13, de olyan is, amelyik 16 fejlesztési régióval számol. Lényeg, hogy a régiók történelmileg kialakult, gazdasági, társadalmi kapcsolatok fenntartásán, a meglévő összeköttetések továbbfejlesztésén alapuljanak. Ebben elsősorban a gazdasági, de a magyarság etnikai érdekei is érvényesülnének. A régiókban nagyjából egyforma gazdasági fejlettséggel rendelkező megyéket kellene csoportosítani. Példának okáért, Hargita és Kovászna megyét semmiképpen nem lenne szabad Barassó vagy Szeben megyékhez csatolni, mert utóbbiak jóval magasabb fejlettségi színvonallal rendelkeznek. Inkább Maros, valamint Beszterece-Naszód megyékkel kellene összekapcsolni. Másik példa szerint, Bihar megyét nem lenne szabad Fehér megyével összekapcsolni, mivel Biharnak van egy történelmi, illetve gazdasági szempontból is alátámasztott egysége, amibe Szatmár, Szilágy, sőt Máramaros is bekapcsolható. Ami Arad megyét illeti, Temes megyével sok gazdasági kapcsolata van, amit csak elősegít az autópálya, de Krassó-Szörény megye is beleillene a régióba, miközben Hunyad, inkább Fehér megyével illik össze. A régiók működtetésekor azonban fontos lenne, hogy a meglévő adminisztrációt felhasználva történjen, ne növeljék a közalkalmazottak számát. Az egész régiós elképzelés azonban zátonyra futhat, ha a működéshez Bukarestből nem osztják le a szükséges jogosítványokat. E kérdéseknek a megvitatására, az RMDSZ megyei szervezete lakossági fórumon is meg kívánja hallgatni a magyarság véleményét.
Egyetlen működőképes tervezet, az RMDSZ-é
Bölöni György megyei tanácsos elmondta: az RMDSZ rendelkezik a fejlesztési régiók létrehozására, működtetésére kidolgozott törvénytervezettel, amelyik maximálisan figyelembe veszi a romániai magyarság érdekeit, beleágyazva az országos szempontokba. A tervezet két és fél éve a parlament asztalán, esetleg valamelyik fiókjában hever, az egyik ház már jóvá is hagyta, miközben a második még nem is tárgyalta. Bölöni véleménye szerint, e tervezetet el kell fogadni, mert működési szempontokat is taglal. Végeredményben nem az a fontos, hány régió jön létre, hanem azoknak a működőképessége. Maga nem érzi szükségét, de talán akarat sincs a megyék megszüntetésére. Ha a fejlesztési régiók létrehozására egységes politikai akarat van, a gyors, hatékony megvalósításra más esélyt nem lát, mint elfogadni az RMDSZ törvénytervezetét, aminél jobb amúgy sem létezik.
Visszaköszönő tartományi emlékek
Almási Vince kisiratosi polgármester az RMDSZ által benyújtott régiós felosztási módot támogatná. Szíve szerint azonban, a kis települések nevében attól tart, hogy a régiós felosztás központosításként nyilvánul meg. Ez viszont azzal járhat, hogy a kis települések elveszítik az önállóságukat, nagyobb körzeti központokhoz csatolják őket. A kisiratosiak viszont 36 évi, felettük történt bábáskodás után ezt nem támogathatják, mert szerintük minél nagyobb régiókat hoznak létre, a bennük lévő kis települések annál nagyobb mértékben veszítik el az önállóságukat. A régiók működéséről egyelőre semmi kézzelfoghatót nem lehet tudni, ezért attól tart, ha a központosítás miatt a települések ügyeit a régiós központokban kell majd intézni, a „sok bába közt elveszhet a gyermek”. Maga attól tart, hogy a folytonosan szajkózott bürokrácia-csökkentés helyett, a létrehozandó régiós adminisztrációval azt inkább növelni fogják. Mindent egybevetve, maga kissé tartózkodással viszonyul a régiós elképzelésekhez, mivel az idősebb generáció emlékiben még élénken élnek azok az idők, amikor Bánság tartományhoz tartoztak. Akkor mindent csak Temesváron lehetett elintézni, minden mozijegy mellé csatoltak egy lej értékű szelvényt, aminek az árával a tartomány minden tagja hozzájárult a temesvári Május 1 Stadionnak az építkezési költségeihez. Előnyökkel is járhat
Erdős Bálint szintyei polgármester szerint, az RMDSZ által benyújtott, a fejlesztési régiók kialakítására vonatkozó törvénytervezet képviseli a magyarság érdekeit, ráadásul az működőképes elképzeléseket is tartalmaz a különféle intézmények közötti kompetenciákra, jogosultságokra vonatkozóan. Szerinte, ha a jelzett régiók a mostani megyékhez viszonyítva nagyobb szerepet kapnának a döntéshozatalban, amelyeknek a többsége nem Bukarestben, hanem itt történne meg, előnyösebb lenne a mostani helyzetnél.
Jó lenne a belga modell
Haász Tibor tőzmiskei polgármester Belgiumban tapasztalhatta meg a fejlesztési régióknak a működését, ahol viszont egy szövetségi állam kereteire szabták. Azzal együtt, hogy kis államról van szó, három föderatív régióra oszlik: a francia származású vallonok, a holland származású flamandok, illetve a Luxemburg térségében élő németek közössége. Mindnyájan rendelkeznek egy-egy tartományi parlamenttel, amelyek maguk döntenek a náluk megtermelt pénzeknek az elosztásáról. Brüsszelnek csupán az állami adminisztráció működtetéséhez szükséges pénzeket utalják át. Szerinte, a belga modell nekünk is jó lenne. Ha a román kormány elképzelései szerint alakulnak meg a fejlesztési régiók, Arad megye Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékkel kerül egy csoportba. Maga azonban kételkedik abban, hogy az Arad a nála jóval népesebb Temes és Hunyad megyékkel szemben érvényesíteni tudja az érdekeit.
Legjobb megoldás, a szövetségi rendszer
Dr. Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnöke elmondta: a Néppárt a szeptemberi választási kampányban is kifejtette nézetét a fejlesztési régiókkal kapcsolatban. A különböző történelmi hagyományokkal, különböző gazdasági fejlettséggel, különböző etnikai összetétellel rendelkező államok csak akkor tudnak igazán fejlődni, ha szövetségi formában működnek. Éppen ezért javasolták a szövetségi formát, noha tudták, hogy ez egy hosszú folyamat, léteznek a régióalakítási törekvések. Ezekkel kapcsolatban a történelmi határ betartását javasolták, mivel ennek megvannak a hagyományai. A bemutatott fejlesztési régiótervezetek egyenetlenek, furcsák, a határaiknak a meghúzásakor a történelmi hagyományokat tiszteletben kellene tartani. Ugyanakkor az is tudott, hogy egy régiós határ nem tart az örökkévalóságig. Tehát, ha azokat valaki helytelenül húzta meg, azt később más ki fogja javítani, hiszen Romániát az utóbbi 100 évben többször is átalakították, több adminisztratív átszervezés történt. A mostani átalakítás alkalmával a Néppárt nagyon szeretné, ha meghallgatnák az ott lakó román állampolgároknak is a véleményét, a kívánságát. Tehát egy referendumon kellene eldönteni, ki, hova szeretne tartozni. A 8 fejlesztési régiós elképzelés a Ponta-kormányt kiszolgáló pártkatonák érdekeit szolgálja, az ország szempontjából viszont nem más egy fölösleges bürokrácianövelésnél. El kell dönteniük: régiók vagy megyék lesznek-e. Mert a kettősség egy gazdag állam esetében sem fenntartható állapot. Noha a fejlesztési régióknak a lényege az lenne, hogy az itt megtermelt értékek többsége helyben maradjon, ebbe Bukarest valószínűleg nem fog belemenni, noha éppen ez lenne a fejlesztési régiók működésének a lényege. Ezen túlmenően az is fontos lenne, hogy ne Temesváron vagy Nagyváradon döntsék el, mi történjen egy Arad megyei faluban. Dr. Burián szerint a fejlesztési régiókat a kormány elképzelései szerint fogják létrehozni, a régiókat adminisztratív jogokkal is felruházzák, ami fölösleges költekezés. Ha az erdélyi magyarság szempontjából hátrányosan vonják meg a régiós határokat, a Néppárt törekvése nem változik, mert a nagy régiókon belül autonómia státust szeretnének szerezni az olyan magyarlakta vidékeknek, mint a Székelyföld vagy az Érmellék. Európában is az a példa, hogy a kisebbségeknek autonómiát biztosítanak a nagyobb adminisztratív egység keretében.
Referendumon megtudni a polgárok véleményét
Antal Péter pécskai polgármester szerint Pécska példaként szolgálhat az egész ország számára a különböző nemzetiségek és vallások közötti békés együttélésben. Azzal is, hogy a román többségű városban a polgármester magyar, az alpolgármester pedig szerb. Minden az emberek felfogásától és hozzáállásától függ. Személyes véleménye szerint, a következő régiókat lehetne kialakítani a legegyszerűbben: Bihar, Arad, Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyét együtt, Arad központtal. További régió „fővárosa” lehetne Kolozsvár, ahova tartozna Kolozs, Fehér, Szeben, Szatmár, Szilágy, Beszterce-Naszód, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megye; ugyancsak régióközpont lehetne Bukarest, Konstanca vagy Galac, illetve Jászvásár. Ha a legkézenfekvőbb és történelmi alapokra helyezhető megoldást szeretnénk, akkor még könnyebb az elosztás. Három nagy régió: Erdély központja Kolozsvár, Havasalföld központja Bukarest, illetve Moldva központja lehetne Jászvásár.
Természetesen a mostani megyéknek meg kell maradniuk intézményeikkel együtt, a régiók viszont maguk rendelkezzenek a területükön begyűjtött pénzekkel. Ezáltal mindegyiknek érdeke lesz egyre jobban fejlődni és senki sem vár majd alamizsnát a közös kasszából, Bukarestből.
Akármilyen variáns is születik, feltétlenül ki kell kérni a polgárok véleményét referendum szervezése által.
Nem a legjobb megoldás
Simándi Sándor nagyzerindi polgármester kételkedik a jelenlegi hatalom azon kijelentésében, miszerint fejlesztési régiók nélkül nem lehet lehívni az EU-s pénzalapokat. Ha ez valóban így van, hogyan nyílik mód a nálunk 4-5 évvel előbb járó Magyarország számára, nálunk jóval több pénzt lehívni, miközben nincsenek fejlesztési régiói. Szerinte, az ország területi újrafelosztása csak egy hatalmas káoszt fog előidézni, ráadásul a régiós tanács vagy kisparlamentek létrehozásával csak növelik az eddig is túltengő bürokráciát. Arra sem lát komoly esélyt, hogy a régiókban megtermelt anyagi javak nagyobbik részének a felhasználásáról helyben döntsenek. Tulajdonképpen az EU-stratégia sem arról szól, hogy az egyes országokban megtermelt, az általuk befizetett pénzek ugyanoda kerüljenek vissza, hanem arról, hogy a legtöbbet az elmaradott térségeknek a felzárkóztatására költsék. Simándi Sándor nem hiszi, hogy az EU-s pénzek lehívásának a hatékonyabbá tételére a fejlesztési régiók kialakítása a legjobb megoldás.
Fogódzó? Amint az elhangzott véleményekből is látszik, a megkérdezettek borúlátón tekintenek a fejlesztési régiók kialakításának erdélyi, illetve Arad megyei kilátásai elé. Nem is számítottunk részükről hurráoptimizmusra, a szándékunk elsősorban az volt, hogy az elhangzott vélemények alapján az átlagolvasó is kialakíthasson magának egy elképzelést a rá váró adminisztratív felosztásról.
„Temesvárral nagy gazdasági pólust alkothatnánk”
Gheorghe Falcă aradi polgármester a régiósításról:
– Polgármester úr, mi a véleménye a régiósításról általában? – Pillanatnyilag nincs egy érvényes program a regionalizálásra. Mint tudja, én a brüsszeli Régiók Bizottságának tagja vagyok, 2003-ban Pisában az európai közigazgatási és törvénykezési rendszerekben specializálódtam. Szükség van Romániában régiósításra, mert nagyon nagy a Bukarest központú centralizáció, a regionalizálás pedig bizonyos kormányzati feladatok decentralizációját jelenti, a központi hatalom, a kormányzat feladatainak a tartományok felé, a megyei feladatok régiók felé történő átadását jelenti. A régiók tevékenységének nyolcvan százaléka a kormányzattól, húsz százaléka a helyi szintről származik.
– És milyen kellene legyen ez a regionalizálás? – Vannak modellek Olaszországban, Németországban, Franciaországban. Én azt hiszem, a régiók léte dinamizálni fogja a gazdasági tevékenységet, a megyei tanácsok, a megyék a közigazgatás feladatait látják el, a fejlesztéssel pedig a gazdasági pólusok foglalkoznak, amilyen Arad is, valamint a régiók.
– Egy régiós rendszerben, akármilyen is legyen is az, hogyan látná a ma megyeközpont Arad helyzetét, amely nem kis-, de nem is igazán nagyváros? – Gazdasági pólus vagyunk, és Temesvárral együtt egy igazi nagy gazdasági pólust alkothatnánk a Nyugat régióban, amely Bukarest után a második legerősebb lenne Romániában. Remélem, ennek vonzó neve lesz, egy brandet hozhatnánk létre. Sorin Frunzăverde úr egy olyan tervet tett közzé, ami nagyon jól hangzik, de egy személyes, vagy mondjuk így: a Nyugati Régió kezdeményezése.
Balta János
nyugatijelen.com
Erdély.ma,
2013. február 21.
Másodhegedűs sors várományosai? (II.) – Regionalizálás politikus szemmel
Románia lakosságát manapság élénken foglalkoztatja az EU-pénzek lehívásának állítólagos hatékonyságát előmozdító régióknak a kialakítása, amit ebben az évben végre is hajtanának.
A régiók határvonalaival kapcsolatban több elképzelés is született, azok megújuló viták témáját képezhetik, de a tényleges kivitelezés komoly feszültségeket is előrevetít. Annak érdekében, hogy az átlagember is kialakíthasson magának egy képet a jelzett fejlesztési régiók céljairól, a működéséről, a hatásköreiről Arad, Hunyad és Temes megyei politikusokat, polgármestereket kérdeztünk a régiók megrajzolásával és kompetenciáival kapcsolatos elképzeléseikről, lobbiról, előnyökről, hátrányokról.
Csak ne Olténiával!
Egyelőre nagyon kevés szivárgott ki a kormány régiós reform-tervezetével kapcsolatosan, ezért kevés a konkrétum. Annál több viszont a spekuláció és a különböző híresztelések. Mégis hogyan képzelik el Hunyad megye jövőjét? Erről több elöljárót kérdeztünk.
Előny a gazdagokkal való társulás
Noha Hunyad megye Erdélyhez tartozik, a legjobb mégis az lenne, ha továbbra is Temes, Arad és Krassó-Szörény megyékkel maradna együtt a jelenlegi fejlesztési régióban, hangsúlyozza Tiberiu Balint (PNL), a megyei tanács alelnöke. „A magyarázat egyszerű: Arad és Temes gazdag megyék, Arad és Temesvár jelentős fejlődési pólusok, a szegényebb Hunyad és Krassó-Szörény bizonyára jól járna a velük való társulással, mivel előbbiek jelentősen hozzájárulnának a régiós költségvetéshez. Szegényebb megyékkel való társulás esetén viszont csak a szegénységet osztanánk el egymás között”.
Balint szerint a Fehér megyével való összekapcsolás nem járna előnyökkel Hunyad számára, noha történelmi kötődése egyértelműen e mellett szól. „Gazdaságilag Fehér megye nagyjából ugyanazon a fejlettségi szinten áll, mint mi, a Gorj megyével való esetleges társulás viszont katasztrofális lenne”, véli az alelnök. Ugyanis olyan hírek is felröppentek, hogy Ponta kormányfő a Hunyaddal való összekapcsolással szándékszik kiváltságot biztosítani hatalmi bázisának, az olténiai Gorj megyének, s a régiós főváros Târgu Jiu lenne.
A jelenlegi régiós felállásban Dévának nyilván semmi esélye a régiós fővárosi cím megszerzésére a sokkal jelentősebb Araddal és főleg Temesvárral szembe, de az esetleges Fehér megyével való társulás esetén sem lenne jobb a helyzet. „Gyulafehérvár (58 000 lakos) és Déva (56 000) körülbelül egy szinten áll, előbbi mellett szól viszont a történelem, amivel Déva egyszerűen nem tud versenybe szállni”. Minden érv tehát a bánsági régió mellett szól. Sőt, még a részrehajlás veszélye sem áll fenn Balint szerint, mivel „Arad és Temesvár között akkora a rivalitás, hogy árgus szemekkel figyelik egymást bármilyen elosztásnál. A kicsik, vagyis Hunyad és Krassó-Szörény tehát bármikor találnak partnert érdekeik érvényesítéséhez, a központ tehát aligha veheti le magának a tejfölt”.
Ami a liberális megyei tanácsi alelnök számára is fontos lenne, az a régiós intézmények arányos elosztása a jelentősebb városok között. „Fenn áll a veszély, hogy a jó román centralizációs hagyományoknak megfelelően mindent a régiós központba helyeznek” Ennek elkerülésére Hunyad – és nyilván Arad és Krassó-Szörény – parlamenti képviselőire számít, általuk igyekeznek érvényesíteni Bukarestben a megye érdekeit. „Ha már decentralizációról van szó, akkor legyen igazi decentralizáció, ne egy újabb központosított bürokratikus szint létrehozása”.
Tudományos alaposságú régiósítás
„Eddig semmilyen információkat sem kapunk pártvonalon Bukarestből, közvitán sem vettünk részt, még meghívást sem kaptunk ilyesmire”, ismertette a helyzetet Petru Mărginean (PC), Déva polgármestere. Aki szerint a széleskörű társadalmi közvita elengedhetetlen, a régiók átszervezése és közigazgatási hatáskörökkel való felruházása csakis ilyen alapon történhet. „Nemcsak politikusokat, hanem néprajz-tudósokat, történészeket, közgazdászokat, földrajzosokat, szociológusokat kellene bevonni a döntésbe. Tudomásom szerint a kolozsvári egyetemen már néhány éve megalakult egy ilyen szakértői csoport, amely a régiós felosztás tanulmányozzák. Vajon figyelembe veszik őket?”
– Mit jelentene a régiók létrehozása Déva számára? Hiszen ellentétben a nehézipari jellegű, munkás szellemiségű Vajdahunyaddal és Petrozsénnyal, Déva mindig is adminisztratív jellegű volt. A megyei intézmények megszűnése jelentős érvágás lenne, hiszen Dévának semmi esélye a régiós fővárosi címre. – Ez kétségtelenül nagy veszteség lenne Déva számára, amit beruházásokkal és munkahelyteremtéssel kellene pótolni. Amúgy engem nem zavarna, ha Déva nem lenne többé municípium, hanem egyszerű város, de cserében több beruházás jönne, több munkahely lenne. A lényeg az, hogy az új régióban ne összpontosuljon minden a fővárosban, hogy ne Temesvárnak jusson minden.
– Apropó, Araddal, Temessel és Krassó-Szörénnyel lenne jobb, vagy Fehérrel, Szebennel esetleg Kolozzsal? – Egyik változat sem zavarna, a történelmi kötődések egyértelműen az utóbbi mellett szólnak, de semmi gond, ha a jelenlegi Temesvár-orientált felállás maradna. De mindezt alapos tanulmányokra, szakértők véleményére kellene alapozni, azért hangsúlyozom, hogy nem szabad felülről önkényesen dönteni és Hunyadot, például Gorj megyével összevonni, mert úgy akarja X vagy Y.
– Hogyan történne a régiós intézmények elosztása a jelentősebb városok között? – Semmilyen információ sincs erről, a lényeg, hogy a régiók a decentralizációt szolgálják, nem a régiós központosítást és hogy erősödjön a közigazgatási autonómia. A bukaresti kormány ne szóljon bele a helyi adminisztráció dolgaiba, ne kötelezzen adóemelésre, ne Bukarest szabja meg, hogy például a dévai önkormányzat hány emberrel működhet, mennyit költhet a bérezésre és hasonlók. Ha a régiós reform révén a kormány átengedi ezen hatásköröket a helyi önkormányzatoknak, akkor előrelépésről beszélhetünk. Ugyanakkor a községek átszervezése is szükséges, számos olyan kis népességű község létezik, amelyek képtelenek önálló gazdasági működésre, csupán a bürokráciát növelik. A lényeg a decentralizáció
„Másodlagos, hogy Hunyad megyét Temeshez és Aradhoz, vagy Fehérhez és Szebenhez csatolják-e, egyik változat sem lenne rossz. Déva egyik változatban sem lehetne régiós főváros, sem Temesvárral, sem Nagyszebennel nem versenyképes. Az USL pártérdekei alapján felvetett Gorj megyével való kombináció azonban káros lenne”, hangsúlyozza Mircia Muntean(PDL) parlamenti képviselő, Déva 1996 és 2012 közötti polgármestere.
Ami a régiós intézmények központosítását vagy városok közötti elosztását illeti, a volt polgármester szerint nyilván utóbbi lenne a jobb, de ez a helyiek ügyességétől is függ. „Annak idején Gyulafehérvár úgy szerezte meg a Hunyad, Fehér és Szeben megyékre illetékes táblabíróságot, hogy a helyi tanács gyorsan mozgott és épületet bocsátott rendelkezésre. A dévai tanács nem volt hajlandó erre, pedig esélye lett volna. Most is hasonló a helyzet, egyes régiós intézményeket Hunyad megye megtarthat. Például az erdészeti igazgatóságot, hiszen a megyénkben sokkal több az erdő, mint Arad és Temes megyékben együttvéve. A közegészségügyi igazgatóság viszont alighanem Temesvárt illeti, tekintettel egyetemi klinikáira.”
Muntean szerint azonban a lényeg nem is annyira a régiók megrajzolása, hanem a hatáskörök elosztása. „Temes megye például a jelenlegi központosított rendszer egyik fő károsultja, hiszen jóval többet fizet be a központi kasszába, mint amennyit onnan visszakap. Kolozs és Szeben megyéknél hasonló a helyzet, Hunyadnál valamivel jobb, de még mindig többet fizet, mint amennyit visszakap. A kormány pedig Dragnea Teleormanjának, és egyéb (Vrancea, Giurgiu, Olt, Vaslui stb.) regáti megyéknek irányítja a pénzt. A régiók lényege az lenne, hogy az itt előteremtett pénz itt is maradjon, vagy legalábbis annak legnagyobb része.” A pénzügyi decentralizációra viszont kevés esélyt lát a jelenlegi politikai fennállásban, tekintettel arra, hogy éppen a kiváltságos regáti megyék képezik az USL választási erődjeit.
Hiba lenne politikai alapon dönteni
Rengeteg a zaj, a javaslatok azonban nem foglalkoznak a gazdasági, történelmi vagy szociális-identitás kérdésekkel, hangsúlyozza Winkler Gyula, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke.
– Az RMDSZ ellenzi a jelenlegi 8 régiós rendszert.
– Mert bizonyítottan rossz. A régiókon belül a megyék fejlettségi szintje közötti különbség növekedett, ahelyett, hogy csökkent volna, noha ez utóbbi volt a régiók létrehozásának célja. 2006-ban az előcsatlakozási EU-s pénzalapok (Phare, Ispa, Samtid stb.) felhasználásáról az RMDSZ készített egy tanulmányt, amelyből kiderült, hogy a jelenlegi régiók nem kedveztek a fejlődésnek, s Románia siralmas teljesítménye az EU-s pénzalapok lehívása terén többek között a rossz régiós szerkezetnek tudható be. Jelenleg ugyanolyan tanulmányt készítünk az uniós pénzalapok felhasználásáról 2007 és 2011 között. A tavalyi adatok még nincsenek meg. A mostani rossz rendszert nem kell további – adminisztratív – hatáskörökkel felruházni.
– A székely régió létrehozásán kívül a jelenlegi fennállás máshol is feszültségeket okoz. – Közismert az Arad és Temesvár közötti versengés, de Kolozsvár és Nagyvárad között is hasonló a súrlódás az észak-erdélyi régióban. A központiban pedig a periférikus elhelyezkedésű, kis város Gyulafehérváron működik a fejlesztési ügynökség! A moldvai régióban is viszályok vannak, hol legyen a főváros, s más példák is vannak. A jelenlegi régiókat politikai szempontok szerint hozták létre 1998-ban, ami egyértelműen hibásnak bizonyult. Most nem szabad megismételni az akkori hibát és ismét politikai szempontok szerint dönteni. Alapos hatástanulmányok szükségesek és ezek alapján közvita. Amint említettem az RMDSZ ilyen tanulmányon dolgozik, s közvitát szervezünk az erdélyi magyarság körében.
– Milyen régiókat képzelnek el? – Olyanokat, amelyek történelmi, gazdasági, földrajzi adottságokra épülnek és erős identitással rendelkeznek. A dél-erdélyi Hunyad megye például sokkal inkább kötődik Fehér megyéhez, vagy Kolozshoz is, de még az autonóm Királyföld (szászföld) központját képező Szebenhez is, mint a Bánsághoz. Olyan régiók szükségesek, amelyekkel a bennük élők azonosulni tudnak, amelyre büszkék. Például a marosvásárhelyi magyarok nem vallják magukat székelynek, noha évszázadokon keresztül Marosvásárhely Székelyföld volt! Úgy kell kialakítani a régiókat, hogy jó legyen székelynek lenni, a vásárhelyiek is büszkék legyenek erre. Példák vannak már erre, Erdélyben a románok is büszkén vállalják fel a szász örökséget. Ráadásul a régióknak a hosszú távú fejlesztést kell előmozdítaniuk, nem a pártpolitikai klientúrák kielégítését célozniuk.
– A jelenlegi rendszer nyilvánvaló hiányosságai ellenére a kormány mégis ezt erőlteti. Ellenzékből milyen beleszólási eszközökkel rendelkezik az RMDSZ, amikor az USL-nek kétharmados többsége van a parlamentben?
– Legfontosabb eszközünk a párbeszéd. Komoly érvekkel. Amennyiben a párbeszéd esélyeit ellehetetlenítik Bukarestből vagy Budapestről, akkor esélyeink is csökkennek. Minden áron a párbeszéd hívei vagyunk, a társadalmi támogatás nélküli politikai döntés roppant hátrányos lenne, s egy kisebbség sorsa nem válhat parlamenti algoritmus tárgyává.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma,
2013. február 21.
Ismét kiutasítással fenyegették Füzest
Titus Corlăţean külügyminiszter a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Füzes Oszkár ismét etnikai alapú autonómiáról, Románia nemzetállamként való alkotmányos önmeghatározásának módosításáról beszél a nyilvánosság előtt – derült ki szerdán a Rador hírügynökség jelentéséből, amely a román diplomácia vezetőjének egy tévéinterjúját idézte.
Corlăţeant a Realitatea hírtelevízióban a székely zászló körüli magyar–román vitáról kérdezték. A külügyminiszter utalt rá, hogy Magyarország autonómiával kapcsolatos álláspontja nem újdonság Bukarest számára, de szerinte egy nagykövet nem szólhat bele abba, hogy a fogadó országnak mi a teendője. „Az alkotmánymódosításról beszélhetünk az RMDSZ-szel, és ezt meg is tesszük, de ezt egymást közt beszéljük meg, nem másokkal” – mondta a román külügyminiszter.
Füzes Oszkár nagykövetet a zászlóvita kirobbanásának napján szólaltatta meg több román hírtelevízió. A diplomata közölte: ha a székelyföldi magyarok autonómiát kérnek, Magyarországnak kötelessége támogatni törekvésüket. Arra a felvetésre, hogy Székelyföld nem egy hivatalosan elismert régió Romániában, a nagykövet úgy reagált: csak azt javasolhatja, hogy tegyék azzá. Amikor azt kérdezték tőle, hogy szerinte változtatásra szorul-e a nemzetállam-meghatározás a román alaptörvényben, Füzes Oszkár azt mondta: léteznek demokratikus intézmények Romániában az alkotmánymódosítási vita lefolytatására, és sok sikert kíván munkájukhoz.
Titus Corlăţean a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta Füzes Oszkárt televíziós szereplései miatt, hozzátéve, hogy újabb hasonló „megszólalás” a kiutasítását fogja eredményezni. Martonyi János külügyminiszter még aznap közölte: a bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával.
Kedd esti tévéinterjújában Titus Corlăţean ismét felvetette, hogy Bukarest a magyar kormány választási manőverének tartja a székelyzászló-ügyet, amely a Romániában élő magyar állampolgárok voksainak megszerzését célozná. Úgy vélekedett: sántít az a párhuzam, amelyet Budapest a román és magyar könnyített honosítás között próbál megvonni. Corlăţean szerint az a lényegi különbség a Moldovai Köztársaság román állampolgárságot szerzett polgárai és a magyar könnyített honosítás kedvezményezettjei között, hogy Románia nemzetiségtől függetlenül kínál állampolgárságot egykori polgárainak, illetve azok leszármazottainak, míg Magyarország szerinte az etnikai elvet érvényesíti.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 21.
Az Erdélyi fejedelemség megszületéséről
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben modulja keretében Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, az ELTE docense tartott előadást az Ady Endre Középiskola dísztermében.
A megjelenteket Nagy Mihály Zoltán az Országos Levéltár Bihar megyei kirendeltségének főlevéltárosa köszöntötte. Oborni Teréz történész hangsúlyozta: előadásának fő gondolatmenetét arra az időszakra alapozza, amikor az Erdélyben, illetve a Partiumban kialakult állam különösen fontos szerepet játszott a magyar nemzet történelmében, és arra is kitér, milyen események következményeként rendelkezett önálló államisággal. Arra hívta fel a figyelmet: a 16. századi kényszerváltozások hozták létre az Erdélyi fejedelemséget, mely aztán a 17. században is betöltötte a hivatását, és menedékül szolgált azok számára, akik a királyi Magyarországról politikai, vallási vagy egyéb üldöztetésük miatt menekülni kényszerültek.
Mohács után két királyt választott a magyar nemesség: Szapolyai I. Jánost (1526-1540) és Habsburg I. Ferdinándot (1526-1564). Szapolyai megválasztásában döntő volt, hogy 1510-1526 között Erdély vajdája volt, a Mohácsnál játszott szerepe, illetve nem szereplése pedig közismert. (Szegfű Gyula „a magyarság eredendő bűnének” nevezte a két királyválasztást, mely az ország kettészakadásához vezetett- emlékeztette hallgatóságát Oborni Teréz). Az 1530-as évek a két király közötti harcokról szóltak, a csatamezőkön és a tárgyalóasztaloknál egyaránt. A váltakozó intenzitással szünetelő és újra fellendülő béketárgyalásokban közvetítő szerepet játszott Jagelló Zsigmond lengyel király és bekapcsolódott a manőverekbe Fráter György is. Az 1538-ban megszületett Váradi béke aztán kimondta az ország kettészakadását (Szapolyai megkapta Erdélyt és a keleti országrészt, Ferdinánd pedig Horvát-Szlavóniát és a nyugati országrészt), de ugyanakkor kilátásba helyezte az egyesülést is azáltal, hogy ha Szapolyai meghal, Ferdinánd jogara alá kerül az ő országrésze is. 1539-ben egy dinasztikus kapcsolat lévén Szapolyai feleségül kérte Jagelló Zsigmond leányát, Izabellát, 1540-ben pedig megszületett János Zsigmond. Ebben az évben Szapolyai meghalt, ezt megelőzően azonban megeskedte hű embereit, hogy mindig a gyermeke érdekeit veszik majd figyelembe.
Keleti Magyar királyság
1541. augusztus 29-én Buda elesett, Szulejmán oszmán császár pedig szandzsákként Izabella királynénak ajándékozta Erdélyt. 1542-ben Gyulafehérvár lett a főváros, 1544-ben pedig a tiszántúli vármegyék is csatlakoztak Erdélyhez. Az 1540-es években tehát még nem beszélhetünk Erdélyi fejedelemségről, hiszen Izabella magyar királyné volt, János Zsigmond pedig a választott király cím birtokosa- magyarázta Oborni Teréz, aki e tekintetben Makkai László történésznek adott igazat, aki 1944-ben keleti Magyar királyságnak (a keleti kisbetűvel, mint jelző) nevezte a tárgyalt korszakbeli Erdélyt. 1551-1556 között egy rövid ideig Habsburg fennhatóság alá került Erdély (közben 1551. december 17-én meggyilkolták Fráter Györgyöt), majd 1556-1559 között Izabella közigazgatási, alkotmányügyi és külpolitikai szempontból is megszervezte az erdélyi államot. 1559-1571 közé tehető János Zsigmond, mint választott magyar király (electus rex) uralkodása, mely periódus egybeesett a keleti Magyar királyság létének utolsó, háborúzással teli időszakával.
János Zsigmondnak ezen országrész területeinek megtartásáért harcolnia kellett Ferdinánddal, majd ennek utódjával, I. Miksával. A Nyugat-Európa által is elismert, 1570-ben megkötött Speyer-i békeszerződésben jelent meg először Erdély mint önálló államalakulat. Egy ekkor készült térképen is mint fejedelemség volt ábrázolva, János Zsigmond új címe pedig Erdély és Magyarország hozzá kapcsolt Részeinek fejedelme volt. 1570-ben tehát lezárult a keleti Magyar királyság korszaka, Erdély pedig ettől kezdve önálló államalakulatként, de kettős- osztrák és oszmán- függésben-, tehát korlátozott szuverenitással működött.
A Báthoryak kora
János Zsigmond halála közjogi és politikai válsághelyzetet eredményezett. Az őt követő Báthory István vajdának nevezte magát, és hűségesküt tett a magyar királynak, de ugyanakkor az oszmán uralkodó akaratának is alávetette magát. 1576-tól lengyel király és erdélyi fejedelem volt, de 1576-tól haláláig Krakkó élt. A többször lemondó és visszatérő Báthory Zsigmond (1588-1602) fejedelem idején Erdély belépett a 15 éves háborúba. 1595-ben a Habsburgok és Erdély szövetségi szerződést kötöttek, az 1597-es Prágai szerződésben pedig Báthory Zsigmond lemondott Erdélyről. 1602-1604 között Giorgio Basta szörnyű katonai uralma alatt a két országrész egyesült. A zűrzavarnak 1604-ben Bocskai mozgalma vett véget, 1605-1606 között pedig Bocskai István fejedelemségéről beszélhetünk, aki politikai végrendeletében azt az útmutatást és követendő elvet tanácsolja utódainak, hogy „mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani”.
A bécsi béke
Az 1606-ban, Habsburg I. Rudolf idején megkötött Bécsi béke kimondta, hogy Bocskai Erdély és a Részek birtokában marad, tehát Erdély fejedelme és a magyarországi Részek ura, birodalmi fejedelem, a halála után pedig Erdély és a többi területek visszakerülnek a királyhoz. Ugyanakkor Rudolf külön okiratban elismerte Erdély és a Részek különállását.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,
2013. február 22.
Másodhegedűs sors várományosai? (III.) – Regionalizálás politikusszemmel
Románia lakosságát manapság élénken foglalkoztatja az EU-pénzek lehívásának állítólagos hatékonyságát előmozdító régióknak a kialakítása, amit ebben az évben végre is hajtanának.
A régiók határvonalaival kapcsolatban több elképzelés is született, azok megújuló viták témáját képezhetik, de a tényleges kivitelezés komoly feszültségeket is előrevetít. Annak érdekében, hogy az átlagember is kialakíthasson magának egy képet a jelzett fejlesztési régiók céljairól, a működéséről, a hatásköreiről Arad, Hunyad és Temes megyei politikusokat, polgármestereket kérdeztünk a régiók megrajzolásával és kompetenciáival kapcsolatos elképzeléseikről, lobbiról, előnyökről, hátrányokról.
Kisebb és hatékonyabb régiókat, a történelmi határok mentén
A temesvári Molnár Zsolt, az RMDSZ legfiatalabb parlamenti képviselője a történelmi régiók helyreállításában, a kisebb, de hatékonyabb régióknak az európai elvek szerinti működtetésében látja Románia régiós átalakításának jövőjét.
– Milyen lenne Románia jövendőbeli regionális felosztása az Ön elképzelése szerint? – kérdeztük Molnár Zsolttól, a Nyugati Fejlesztési Régió négy megyéjének egyetlen RMDSZ-es képviselőjétől. – A régióátszervezés első sorban hatékonysági kritériumokat kellene hogy szem előtt tartson. Kétségtelen, hogy a mostani 8 óriásrégiós rendszer csődöt mondott. Erről legjobban az EU-s források lehívásának alacsony százaléka tanúskodik. Ezzel szemben az uniós régiósítási szempontok szerint rendkívül fontos a kialakítandó régiók belső kohéziója. Ez több elemből áll: gazdasági és ugyanakkor társadalmi, szociális, valamint történelmi szempontokat is figyelembe kell venni. Több európai példa is igazolja, hogy nem elegendő kizárólag gazdasági mutatók mentén gondolkodni. Ezért én a történelmi régiók határai mentén kialakított, kisebb, de hatékonyabb egységeket tartalmazó regionális felépítést tudnám támogatni.
– Hogyan fest az RMDSZ elképzelése Románia regionális felosztásáról? Ez mennyire tér el az Ön elképzelésétől? – Az óriásrégiók kudarca már jó ideje látszik a statisztikai mutatók tükrében. Az RMDSZ e paraméterek mentén dolgozta ki saját regionalizációs tervét, amely már tartalmazza az első öt év uniós tagság tapasztalatait, valamint a következő uniós költségvetési ciklus várható változásait is. Mint ismeretes, mi 12-14 régiót tudunk elképzelni, melyek a fent említett európai hatékonysági kritériumnak felelnek meg.
– Lobbizik-e Ön a saját elképzelése megvalósulásáért, van-e lehetősége arra, hogy akaratát érvényre juttassa? – Az RMDSZ mindig is egységes, közös álláspontot képviselt e kérdésben. Az álláspontot pedig a kollégákkal közösen, egyeztetések által alakítjuk ki. Úgyhogy „házon belül” nincs szükség különösebb lobbira. De kifelé meg kell ragadni minden alkalmat, hogy elmondjuk érveinket, és megpróbáljuk jobb belátásra téríteni a többséget. Személyes kapcsolatokon keresztül, nyilvános eseményeken és a sajtóban folyamatosan kommunikáljuk, hogy a jelenlegi rendszer nem vált be, és egy jobb rendszert csakis a hatékonyság elve mentén tudunk építeni.
- Hogyan kellene működnie a régióknak ahhoz, hogy azok egész területén egyenletes legyen a források elosztása, ne részesüljön előnyben az a megye, amelyben a régió székhelye található? – Első sorban komolyan kellene venni az európai elveket. A régiók Európája arról szól, hogy a kohéziós és regionális politika alkalmazása által a régiókon belül kiegyenlítődnek a különbségek, és ezáltal fejlődik maga a régió is. Ezzel párhuzamosan pedig csökkennének a régiók közötti különbségek is. Tudni kellene közép- és hosszú távon tervezni, nem csak egy vagy két mandátumra. Legfőképp a bürokrácia csökkentése által egyszerűsíteni és gyorsítani kellene a források felhasználásának folyamatát.
– Épp az a gond, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók még ezt a feladatot se tudják ellátni. Kétségtelen, hogy bizonyos szintű adminisztratív szerepkörökkel fel kell ruházni a régiókat, másképp nem állják meg a helyük az uniós versenyben. Ha nem sikerül elérni azt, hogy a régiók európai jogi értelemben direkt kapcsolatot létesíthessenek Brüsszellel, ha továbbra is Bukarestbe kell majd jönni egy-egy pecsétért, akkor valójában nem oldottunk meg semmit. E tekintetben rendkívül fontos, hogy végre valós decentralizációra kerüljön sor a szubszidiaritás elve alapján. Ez magában hordozza ugyanakkor azt a lehetőséget, hogy a régió bizonyos kérdésekben saját maga hozzon meg bizonyos döntéseket saját választott testülete által, ami nem egy ismeretlen dolog Európában. Az viszont a jövő titka, hogy mennyire sikerül leépíteni a központosított nemzetállam rossz értelembe vett önvédelmi reflexeit, és mennyire sikerül egy modern, európai úton haladó belső rendszert felépíteni.
– Ha sor kerül a regionális felosztás parlamenti vitájára, Ön hogyan fogja képviselni a Nyugati Régió valamennyi magyarjának álláspontját?
– Rendkívül fontos, hogy ebben a kérdésben széleskörű konzultációt folytassunk, hogy beszéljük végig mindazt, amiből a közös álláspontunk összeáll. Az eddigi tapasztalatok és elemzések alapján azonban azt látjuk, hogy a nyugati országrész magyar lakosságának számos problémája szorosan kötődik az ország általános, életszínvonalbeli problémáihoz és a régió sajátos kérdéseihez. Itt mindannyiunknak közös az érdekünk: egy jól működő, hatékony, gazdag régióban szeretnénk élni. A határ menti régiók magyarságának ugyanakkor rendkívül fontosak a határon átívelő együttműködési lehetőségek, ezért ezt a kérdést mindenképp szóvá teszem majd minden lehetséges fórumon. Ezenkívül gondoskodnunk kell arról is, hogy az itt élő magyar közösségeknek esélyük legyen képviseltetni magukat a regionális vezető testületekben.
„A regionalizáció, mint folyamat, nem uniós követelmény!”
Marossy Zoltán hisz a Bánsági régió és az Arad–Temesvár agglomeráció jövőjében.
Marossy Zoltán kormányfelügyelő, volt Temes megyei alprefektus az 1990-es években tagja volt annak a tárgyalóbizottságnak, amely kidolgozta a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió alapszabályzatát. Marossy Zoltán hisz a kétpólusú Arad–Temesvár agglomeráció és az Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből álló Bánsági régió jövőjében.
- Akár Európától függetlenül, 1989 után bebizonyosodott, hogy a regionális együttérzés, a regionális együttműködési kényszer, de az együttműködési készség is létezik – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán. – Itt nálunk, a volt Bánságban, amelynek kétharmada Románia, egyharmada Szerbia része, egy kis töredéke pedig Magyarországhoz tartozik, ez a regionális szolidaritás sokkal erősebb, mint pl. Észak-Moldvában. Ez természetes, mert más a történelmünk, más a kultúránk. Ez az egyik olyan tényező, amely arra készteti az itt lakókat, hogy együttműködjenek. A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió nem légből kapott intézmény, ennek a szükségletnek akart megfelelni. Ez ugyanígy működik Nyugat-Európában is, mert amikor 1920-ban a határokkal összevissza szabdalták Közép-Európát, Nyugaton is ugyanaz történt, és ők is választ kerestek erre a kérdésre.
- Először is hangsúlyozni szeretném, hogy a regionalizáció, mint folyamat, nem uniós követelmény! Most rengeteget beszélnek a regionalizációról és nem kevesen állítják be úgy, hogy ezt most ripsz-ropsz meg kell csinálni, mert uniós követelmény. Ez nem igaz! Az EU arra jött rá 1975-ben, hogy nem lehet államokat segíteni úgy, hogy egyforma fejlettségi fokot érjenek el. Miért? Mert egyes államok nagyon nagyok, mások nagyon kicsik, illetve az államokon belül vannak szegényebb vidékek és gazdagabb vidékek. Ezért vitte le az EU a három alaptámogatás egyikét, a kohéziós pénzeket a régiók szintjére. Ahhoz, hogy a támogatási rendszer működjön, kell az állam, mert az fog elszámolni vagy visszafizetni pénzeket, ha visszaéltek az uniós forrásokkal és kell a régió, mert az fel kell mérje, hogy melyik a szegény és melyik a gazdagabb vidék. 2014–2020 között a Közép-Magyarországi fejlesztési régió már nem lesz a szegények között, ez a régió már nem kapja meg a legszegényebbeknek járó támogatást. Itt jön a válasz arra a kérdésre, hogy miért nem mindegy, hogyan rajzoljuk meg a régiókat. Kell a hármas intézményrendszer, amely a kohéziós pénzek elosztását lehetővé teszi. Kell legyen az a szint, amelyik a pénzzel elszámol, egy elszámoló hatóság, amelyik általában, így Romániában is a pénzügyminisztériumban van és Brüsszellel közvetlenül együtt dolgozik. A Kohéziós rendszerben projekt-csomagok vannak és minden projekt-csomagnak meg kell legyen a menedzsmentje. Ez a menedzsment Romániában a minisztériumoknak volt leosztva. Volt olyan minisztérium, ahol két ilyen menedzsment osztály is volt. Ezek írják ki a versenytárgyalásra és hagyják jóvá a projekteket. Itt történtek a visszaélések. Az Európai Unió feltételként szabta, hogy tessék rendet csinálni, ezeket a menedzsment-egységeket kellene levinni a régiókba! Ez az uniós követelmény, nem az, hogy a régiókat létre kell hozni! A harmadik szint az, ahol a pályázatokat kihirdetik, összegyűjtik és első fokon elbírálásra javasolják, illetve ha nem teljes a pályázat, akkor nem javasolják őket. Ezek a területi egységek, amelyek régiós szinten működtek, ezeket vitték be a nyolc fejlesztési régióba. Itt sarkítanak azok, akik azt mondják, hogy uniós követelmény a régiók létrehozása, másrészt muszáj azokat a nyolc fejlesztési régióra alapozni, mert ott vannak a szakemberek. Ez durva sarkítás és innen kezdődhet a vita arról, hogy legyen régiósítás Romániában, vagy ne legyen, és ha legyen, akkor hogyan legyen. – Marossy úr, Ön hogyan rajzolná meg a Bánsági régió térképét? – A Nyugati Fejlesztési Régióban jelenleg négy megye van: Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes. Amikor ezt létrehozták, velem együtt többen kritizáltuk azt, hogy ide csapták az erdélyi Hunyad megyét, annak ellenére, hogy nekünk a hunyadiakkal semmi bajunk sincs, mert ők barátaink. A mi elképzelésünk viszont az volt, hogy a megszokott történelmi viszonyok közötti együttmunkálkodást kell bátorítani, ebbe kell behozni az európai pénzeket, és ez majd felemeli az illető régiót. Tudtuk, hogy ez egyenlőtlenségeket fog szülni, a Bánság az egyik leggazdagabb régió lesz, de országon belül létre lehet hozni egy kohéziós alapot, és abból majd segítjük a szegényeket. Volt egy másik elképzelés, amelyik azt mondta, hogy mindegyik fejlesztési régióban legyenek gazdagok és szegények. Majd a gazdagok felhúzzák a szegényeket és majd a régió kiegyenlítődik. 1998-ban az utóbbi elmélet hívei győztek, ennek alapján csatolták Hunyadot – ahol akkor szűnt meg a bányászat – Temeshez és Aradhoz, Krassó-Szörény megye már akkor is szegény volt. Azóta már világos, hogy ez nem volt egy jó elgondolás. Az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetben a Bánsági régióhoz csak Arad, Krassó-Szörény és Temes megye tartozik. Ezek a megyék mindenképpen együtt meg tudnak élni és meg tudnak gazdagodni. Ezt az elképzelést egyedül Arad megyéből kritizálták. Miért legyen együtt Arad, Temes és Krassó-Szörény? A fő érvem az, hogy hiszek abban: a jövő létrehozza a Temesvár–Arad agglomerációt, mert ennek gazdasági és földrajzi adottságai megvannak. Arad polgármestere, Falcă is hisz benne, bár tudom, hogy a temesváriaknak ez nem túl szimpatikus elképzelés. Nézzük meg Észak-Olaszországot, Padánia fejlődését és akkor nyilvánvaló, hogy mit lehetne itt elérni. Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy Arad megye ebben a régióban legyen. Ha pedig a történelmi Bánságra gondolunk, akkor ne felejtsük el, hogy Majláthfalvát, Vingát, Temeshidegkutat nem lehet csak úgy elveszíteni. – Hogyan működtetné Ön a Bánsági régiót úgy, hogy Temesvárhoz képest Arad és Resicabánya ne húzza a rövidebbet? – Az egész európai regionalizációs folyamat abból indul ki, hogy feltalálták a számítógépet, összekötötték őket és nincs szükség egy központra, ahol minden információt összegyűjtenek. Ugyanannyi információval egy kis településen pont úgy tudok dolgozni, mint a régió fővárosában. A leendő régiónak kell, hogy legyen egy székvárosa, mert kell tudja a külföldi vendég, hogy hol keresse az elöljárókat. De a régió irodái, szakemberei nem fontos, hogy egy házban legyenek. El tudom képzelni, hogy a vízügy például Aradon legyen, a turisztika Resicabányán, nem kötelező, hogy minden Temesváron legyen, hála az informatikai fejlődésnek, ezt meg lehet oldani. Másrészt Budapest és Bukarest között vagy Belgrád lesz a nagy település, vagy az Arad–Temesvár konglomeráció. Abban a pillanatban, amikor Arad és Temesvár összenőtt a mostani gyorsút mentén (a nagy forgalom átkerül az autópályára), akkor már nem is lehet megmondani, hol van a központ, az agglomeráció egyik végén vagy a másik végén. – Hogyan lehet az elérni, hogy az uniós pénzek elosztása területén se szenvedjenek hátrányt azok a részek, amelyek nincsenek a régióközpont közelében? – Ez jogos félelem annak alapján, ami az ún. Közép Régióban történt. Ott van a fejlett Brassó és Szeben megye, a majdnem fejlett Maros megye és a szegény Fehér, Kovászna és Hargita megyék. Mivel Gyulafehérvárra tették a központot, főleg politikai megfontolások alapján, Fehér megye egyike azoknak a romániai megyéknek, amelyik látványosan fejlődött, annak ellenére, hogy szegény megyeként indult. A többi szegény megye viszont még jobban lemaradt a gazdagokhoz képest. A krassóiak is haragudhatnak ránk, mert a különbség Krassó-Szörény megye és Temes megye között tovább nőtt ez alatt az idő alatt. Ez a kérdés megoldható, de csak úgy, hogy az előtárgyalásokon figyelembe kell venni, hogy a pályázatoknak a kihirdetése tengelyenként történik. A tengelyek a régió fejlesztési tervében már szerepelnek, ezt az unió jóvá kell hagyja 2014 előtt. Ha odafigyelnek a krassóiak és az aradiak, hogy nekik nagyon fontos a tengelyek közé bevenni például a turisztikai települések fejlesztését, ami Temesre nem jellemző, de Aradra és főleg Krassóra jellemző lehet. Ha erre odafigyelnek, akkor lesz egy külön tengely és a másik két megyéből sokkal több pályázat fog nyerni, mint Temesből, mert olyanok az adottságok. Ameddig Bukarestben dolgozzák ki az országos fejlesztési tervet, mint eddig, akkor sem Arad, sem Krassó-Szörény, de még Temes se tud ebbe beleszólni. – Milyen kompetenciákkal kell rendelkezzen Ön szerint egy régió ahhoz, hogy jól működjön? – Kétfajta régió típus van Európában, amelyik nálunk meghonosítható: vannak olyan régiók, amelyeknek jogalkotási kompetenciájuk nincsen és olyanok, mint az olasz és a spanyol régiók, ahol a helyi kérdésekben jogalkotási joga is van az illető régiónak. Én a teljes adórendszert átadnám a régióknak, a helyi rendfenntartást, a teljes helyi ipari és mezőgazdasági fejlesztést, valamint a tanügyet, egészségügyet, szociális biztosítást, ezeket a területeket mind leadnám a régióknak Bukarestből. – Hogyan lobbizik Ön azért, hogy a régiós felosztással kapcsolatos elképzelése megvalósuljon? – Az RMDSZ-nek a Szenátuson átment a törvénytervezete, igaz, hallgatólagos beleegyezéssel, de nem hallottam egyetlen honatyáról sem, aki ezt a tervezetet elolvasta volna, az RMDSZ-esek kivételével. Sajnos nem látom annak esélyét, hogy érdemi vita legyen, már pedig ha nem lesz szakmai vita, akkor megint a többség–kisebbség típusú döntés fog születni. Lobbizni úgy lehet Romániában, hogy vagy megzsarolod azt, aki hatalmon van, de ehhez most túl gyengék vagyunk, a hatalom 70%-os túlerőben van, vagy a kapcsolatrendszereden keresztül próbálsz enyhíteni azon, ami neked nagyon rossz lenne. A régióból két RMDSZ-es képviselőnk van a fővárosban, Molnár Zsolt és Király András, akik elsősorban abban kellene egyetértsenek, hogy Arad és Temes között ne legyen semmiféle ferde pillantás. Amúgy a mi szakembereink által előterjesztett elképzelés megfelel a bánságiaknak. Van egyébként a liberálisoknak egy 10 régióban gondolkodó elképzelése, amely szerint Hunyad és Szeben megyék egy másik erdélyi régióhoz kerülnének, az már elfogadható lehetne a számunkra is. Akkor van értelme, ha Bukarest átad kompetenciákat a régióknak
Nicolae Robu temesvári polgármester úgy véli, hogy az ország régiós átszervezésének akkor van értelme, ha a központi kompetenciák egy részét átadják a régióknak, és nem fordítva, a helyhatóságok és a megyék adnának át kompetenciájukból a régióknak.
„Először is azt kellene megnézni, hogy mi a jó a jelenlegi területi-adminisztratív felosztásban, és mi az, ami nem felel meg az állampolgárok igényeinek, milyen többletet hozna a régiós átszervezés és melyek lennének a hátrányai, mert a világon mindennek vannak előnyei és hátrányai „ – nyilatkozta Robu. „Véleményem szerint a régiók elnökének közvetlen szavazással történő megválasztása nem jó ötlet. Nem akarunk enklávékat létrehozni Romániában. Azt hiszem, hogy a régiósításnak negatív hatása lenne, ha csak a helyi hatóságok és a megyei közigazgatás adna át a hatalmából a régiónak, míg Bukarest nem adna át a központi kompetenciáiból.” Robu úgy véli, hogy a régiósítás egy újabb központosítást hozhatna, ha nem elég átgondoltan hajtják végre, csak az lenne a különbség, hogy az új központ nem Bukarestben, hanem a régió fővárosában lenne.
Nem az európai források lehívása a régiós átszervezés egyedüli célja
Titu Bojin PSD-s politikus, a Temes Megyei Tanács elnöke egyetért az ország adminisztratív régiókra való felosztásával, de úgy véli, erre nem csak azért van szükség, hogy megkönnyítse az európai források lehívását.
„A személyes véleményem mindig az volt, hogy a régiósítás előnyös lenne az ország nyugati régiója számára – nyilatkozta a temesvári sajtónak Titu Bojin. – Hiszek a régiós átszervezés szükségességében és szerintem, Victor Ponta kormányfő az idei év végéig ezt meg is valósítja. Azt el kell ismernünk, hogy a nyugati régiót eddig nem kényeztették el a bukarestiek az anyagi források elosztásakor. Mostanában kerültünk csak abba a helyzetbe, amit gazdasági szempontból megérdemlünk. Úgy vélem, hogy a régiók létrehozása előnyös a számunkra a gazdasági együttműködések szempontjából, mert előnyös a földrajzi fekvésünk is.” Titu Bojin azt is elmondta, hogy az ország régiósítása a Megyei Tanácsok országos tanácskozása napirendjén lesz a következő napokban. „A régiósítás híve vagyok, de tisztázni kell, hogy ez milyen jogokat és milyen kötelezettségeket jelent a régiók számára. Nem hiszem, hogy az európai források lehívása a régiós átszervezés egyedüli célja” – nyilatkozta Bojin, aki arra a kérdésre, hogy jelöltetné-e magát az új régió kormányzói tisztségére, kitérő választ adott. „Egyelőre megyei elnök vagyok. Nem tudom, hogyan fogják megválasztani a régiók kormányzóját. Lehet, hogy kinevezik egy bizonyos időre, de az is lehet, hogy választásokat rendeznek. Korai lenne arról beszélni, hogy indulnék-e vagy sem egy ilyen tisztségért.”
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma,
2013. február 22.
Erdély Tv – közszolgálatiság vagy pártpropaganda?
Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke szerint az ETV, amelynek adásait újabban Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán is lehet fogni, „az egyetlen erdélyi magyar közszolgálati televízió”. Annak, hogy egyre több helyen nézhető egy magyar tévéadás, csak örülni lehet, de van itt egy súlyos szakmai tévedés.
Tisztázzuk csak a közszolgálatiság fogalmát. „Közszolgálati televízió: a televíziós műsorszolgáltatás egyik hagyományos modellje. A közszolgálati csatorna állami tulajdonban van, és a készülékkel rendelkező népesség előfizetési díjaiból, ill. adóiból tartják fenn, ellentétben a magánkézben lévő kereskedelmi televíziókkal.” „A közszolgálati média – így a közszolgálati televízió – feladatai közé tartozik a tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatás a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” (Film- és médiafogalmak kisszótára, Korona, 2002. (pp. 254-255.).
Az Erdély Tv egyik kritériumnak sem felel meg. Sem a tulajdonosi viszony, sem a műsorpolitika nem indokolja a „közszolgálati televízió” kategóriába sorolást. Magyarországi támogatásból alapította az e célra létrejött Janovics Jenő Alapítvány, ma már közvetlenül és közvetve az RMDSZ irányítja és tartja el. Bár vannak tehetséges fiatal munkatársai és az igényesség szándékával készült kulturális rovatai, vallási témájú adásai, a műsorokban egészében nem érvényesülnek a közszolgálatiság fentebb idézett kritériumai, erről a honlapjukon újranézhető műsorok alapján bárki meggyőződhet.
Egy kirívó példa: a parlamenti választások idején nap mint nap kizárólag RMDSZ-es politikusok és a többi pártot rendszeresen becsmérlő sajtósok voltak jelen a képernyőn, súlyosan megsértve ezzel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) választási médiaszabályzatát. Romániában működő, tulajdonjogi szempontból közszolgálati magyar tévészerkesztőségek: az RTV bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi magyar szerkesztőségei. Az ő műsoraikban tapintható ki leginkább az az igyekezet, hogy megfeleljenek a közszolgálatiság idézett tartalmi feltételeinek is: „tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatásra törekvés a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” Sajnos az intézmény (a Román Televízió) pénzügyi válsága és a politikum sorozatos beavatkozása a személyzeti ügyekbe és nemegyszer a műsorpolitikába egyre nehezebbé teszi az ott dolgozók számára, hogy megfeleljenek felvállalt közszolgálati hivatásuknak.
Kiváló magyar tévéseink vannak, szerkesztők, rendezők, riporterek, operatőrök, vágók, van médiaoktatásunk. Milyen szép is lenne, ha valóban létrejönne egy Erdélyi Magyar Közszolgálati Televízió! Ehhez ma a hatalommal rendelkezők nagyvonalúságára volna szükség, aminek egyelőre nem látszik az esélye. Ehelyett marad az erdélyi szellemiséghez méltatlan, kicsinyes és médiában hiteltelen egyoldalúság, amit közszolgálatinak nevezni megtévesztő, félrevezető dilettantizmus. Boros Zoltán
A szerző az RTV bukaresti magyar szerkesztőségének volt főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács művelődési alelnöke
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 22.
Autonómia
A 19. századi magyar nacionalizmus fantomjai időnként apró hősies görcsökkel küszködnek. Erre várnak az oláh nacionalizmus – legalább ennyire lobbanékony – fantomjai. Miközben mindkét fél felelőtlen, sietve bedarálják a témát, vészharangot kongatnak, a gyűlölet könnyeivel dagasztanak.
A 19. századi magyar nacionalizmus fantomjai időnként apró hősies görcsökkel küszködnek. Erre várnak az oláh nacionalizmus – legalább ennyire lobbanékony – fantomjai. Miközben mindkét fél felelőtlen, sietve bedarálják a témát, vészharangot kongatnak, a gyűlölet könnyeivel dagasztanak.
Nyilvánvaló, hogy egyetlen épeszű ember nem veheti komolyan egy-egy kampányban levő politikus vagy szentimentális vidéki ember követelődző ordításait. A mai Európa nem rajzol át országhatárokat, a múltat túlzottan eszményítő sovinizmus már nem hatásos, a birodalmi szeszély nevetséges. A mai világ gondjai másak. De a politikusok és a kemény témákra éhes újságírók számára ez nagyszerű lehetőség. Nem szabad elszalasztani. A mord tekintet, a keserűség, az üvöltés, az összeszorított álkapcsok, az égnek emelt ököl és a militáns folklór virágzik. Ennek van itt az ideje!
De azt tapasztalom, hogy miközben az álmatlanságig odafigyelünk a székelyek autonómiatörekvéseire, nem veszünk tudomást azokról az „autonómiaküzdelmekről”, amelyek különböző szinten a románok között folynak. Romániának nincs szüksége idegenekre, hogy feldarabolódjon. Magától is felmorzsolódik. Szenvedélyesen, őrjöngéssel, vidámsággal. Tessék csak az államelnök és a miniszterelnök közötti „szecessziós” háborút követni. Önöknek van-e olyan érzésük, hogy ugyanazt az országot képviselik? Ketten kétfelé húznak. Egyik azt javasolja, hogy írásban kérjük a schengeni övezethez való csatlakozást, a másik azt mondja, hogy egy ilyen dokumentum teljesen haszontalan, és kívánatos lenne fölleltározni azokat a tényeket, amelyek megindokolják a (magától értetődő) kérelmünket.
Miközben az ellenzék Európára voksol, a parlamenti többség az Oszmán Birodalom jelenkori megfelelőjét látja az Európai Unióban. A parlament jogilag „autonóm” akar lenni, az igazságszolgáltatás „autonóm” akar lenni, a parlamenti tagok azt szeretnék, hogy külön (azaz „autonóm”) kezelésben legyen részük, nem úgy, mint az egyszerű állampolgároknak. Azzal vádolják az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséget (ANI), hogy túl nagy az autonómiája. Túlságosan „autonóm” az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), vagy jobban mondva attól függ, akitől nem kellene. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) sem túlságosan „autonóm”. A sajtó is „autonómnak” tünteti fel magát, nagy belső lovagi tornákat szervez. A magyarok románellenes dühe ifjonti, ellentétben áll azzal, hogy mekkora düh dúl Badea és Turcescu vagy Striblea között (bukaresti televíziós személyiségek – szerk. megj.). Hallották önök valaha a magyar kisebbség képviselőjét ordítozni, amint ellenfeleinek azt kívánja: „kínokban halljanak meg”? Amire nyugati szomszédaink leigáznának, megtörténhet, hogy egymást lemészároljuk, és tálcán felkínálunk egy „kihalt országot”.
A politikusok nem akarnak politizálni. „Marni, szétszakítani” akarnak – Mircea Diaconu dixit. A pannóniai támadók húsát? Nem, csak bizonyos „román testvérek” húsát! Amikor látod, mit mondanak a demokrata-liberálisok (PDL) a szociálliberálisokról (USL) és a szociálliberálisok a demokrata-liberálisokról, vagy amikor hallod, mit mond egyik liberális a másik liberálisról és egy-egy szociáldemokrata egy-egy liberálisról, vagy egy-egy liberális egy-egy szociáldemokratáról, amikor látod Dogaru ezredes „nagy hadmozdulatait” (melyeket a kormányzat szimpátiával szemlél, vagy netalán írott beleegyezéssel bátorít), amikor hallod, miként beszél Gigi Becali egy-egy honfitársunkkal és főleg egy-egy honfitársnőnkkel, amikor látod a különböző talkshow-k meghívottjaként, ahogy rátámad egyik politikus a másikra, amikor látod, miként beszél néha az államfő saját országának egy-egy állampolgáráról, és hogyan beszél egy-egy román ember a saját államelnökéről, nem győzöd eleget kérdezni: hány Románia létezik?
Valóban Romániát képviselik a jelenlegi európai parlamenti képviselők? A színteret elözönlik a harmad- és negyedrendű személyiségek, akik saját Romániájukra hivatkoznak, de nincs kapcsolatuk a más emberek Romániájával. A románok közötti gyűlölet nem tűnik alábbvalónak egy univerzális románellenes összeesküvésnél. Ami engem illet, úgy érzem, egy elkobzott Romániában élek. Televíziót nézek, újságot olvasok, hallgatom a politikusok szónoklatait, és idegennek érzem magam. Csaknem mindannyian gúnyt űznek intellektuális „autonómiámból”, hazaszeretetemből, szolidaritás iránti igényemből. Mindegyikük rosszindulatúan harcol saját karrierjéért, ködös dicsőségéért, sérthetetlen jogosítványaiért. Mindegyikük azt akarja, hogy igaza legyen, saját nyugalmam, a nemzeti jómodor, saját gondolataim szabadságának rovására. Ha oda jutottunk, hogy így néz ki a saját országom, akkor tétovázás nélkül kérek a lelkemnek egy csipetnyi autonómiát!
Andrei Pleşu
Megjelent az Adevărul 2012. február 11-i számában. Fordította: Kiss Ferenc
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 22.
Akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell
Anyanyelvünk állapotát, használatát folyamatosan figyelő székelyföldi lapigazgató (aki újságíró és költő is) meglehetősen borúlátóan beszélt anyanyelvápolóknak a hazai magyar sajtó, főként a helyi, regionális napilapok nyelvezetéről.
Amint mondta: nagy szükség volna a románból rossz fordítással vagy más – kifogásolható – ok miatt nyelvünkbe került helytelen kifejezések visszaszorítására, ugyanis nem fogadható el szakmailag, hogy a sajtó nyelve nálunk, a kevés kivételt leszámítva, az említett ok miatt eltérjen a normatív/standard változattól. Példákat is említett: a közigazgatásban nálunk még mindig, jó két évtizeddel a rendszerváltás után, a tanács uralkodik az önkormányzat felett és a tanácsos is elnyomja a (községi, városi, megyei) képviselőt. Az iskolanevekben óriási az összevisszaság: az újságírók zöme nem képes szabadulni a normatív változatban ma már csak történelmi megfontolásból használt líceumtól.
Elméleti líceumot írnak gimnázium helyett, az általános iskola felső tagozatát nevezik gimnáziumnak román nyelvi mintára. Nincs nálunk elemi vagy alsó tagozat, csak I-IV. osztály (clasele I-IV.), felső tagozata sincs az általános iskolának, csak V-VIII. osztálya (clasele V-VIII.). Hemzsegnek az újságokban a szaklíceumok, pedagógiai líceumok, na és a főgimnáziumok is a norma szerinti szakközépiskolák, tanítóképzők és gimnáziumok rovására. Az orvosolandó nyelvi bajok közt emlegette a kolléga még a zöldségnevek rossz használatát (vinetta a padlizsán helyett), a hivatalos nyelv szavait (tva – áfa, delegáció – kiküldetési rendelvény), a politikai élet kifejezéseit (parlamenter – országgyűlési vagy parlamenti képviselő, szerves törvény – kétharmados törvény). Stb. A lapigazgató a nyelvi hibák terjedése miatt az újságíróképzést is hibáztatta, mert az egyik munkatárs egyetemi tanulmányaira, illetve az egyetemi órákon hallottakra hivatkozott vita közben: nálunk azért tanács és nem önkormányzat egy-egy település vagy megye irányító szervezete/testülete, mert más a jogrendje Romániának, mint Magyarországnak – érvelt a fiatal újságíró.
Kommunista vs. nemzetközpontú nyelvművelés
Az egyetemeken oktató vagy kutatóintézetekben dolgozó nyelvészek közül is sokan elfogadják, hogy az emberi nyelv elsősorban az érintkezés, a kommunikáció eszköze, és csak azután a tudomány tárgya. Természetesen a nyelvművelés is így látja ezt, ezért kijelenthető: az említett észrevételek helytállóak, a sajtónak törekednie kell a szabványmagyar (standard: irodalmi és köznyelv) használatára még akkor is, ha az utódállamokban is kialakultak a magyar nemzeti nyelvnek különböző regionális változatai. A kérdésről nagy vita zajlott le a 90-es években a Kárpát-medencei magyar nyelvtudósok közt. A véleményeket kötetbe foglalta a tekintélyes budapesti Osiris Kiadó Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról címen. Az úgynevezett kommunista nyelvművelésen néhány évtizede felülkerekedő nemzetközpontú nyelvművelés elvei szerint az oktatásban, a tudományban, a sajtóban, a művelődési életben a normához kell igazodnunk.
A normán sokan a magyarországi, főként a budapesti nyelvváltozatot értették. Volt normavita is, azt meggyőzően árnyalta, finomította Péntek János kolozsvári nyelvészakadémikus, amikor egyebek közt azt mondta: földrajzi értelemben ma központi norma nincs, semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy a hiteles nyelvi mérce a nyelvterület központjában vagy a fővárosban (Budapesten) volna. A központi csupán központi akadémiai és egyéb művelődési intézményeket jelenthet, és jelentheti azt is, hogy ez a standardváltozat (azaz a nemzeti nyelv) fő vonulata. A norma mindig közös vagy éppen egyetemes mércét jelent. A közös nemzeti nyelvnek mindenütt jelen kell lennie, ahol a nemzet tagjai élnek, főképpen a mindenkori írástudók nyelvhasználatában – magyarázza az említett kötetben a jeles szakember.
Ebben a jól megalapozott szakvéleményben a közös azt is jelenti, hogy egységes, benne van az egész magyar nyelvterület, az írástudók közt pedig az újságírók is. Nem jogrendi kérdésről van szó, amikor a nyelvhasználatot, azaz a nyelvnek mint egyezményes jelrendszernek gyakorlati alkalmazását vizsgáljuk. Jó volna az újságíró szakos hallgatóknak alaposabb nyelvelméleti ismereteket átadni, mert ha értik a nyelv/nyelvek működését, könnyebben megtanulják a fordítások fogásait, a sokszor rossz, szó szerinti fordítások talán háttérbe szorulnának valamelyest. A fordítás csínját-bínját is egyetemi szinten kell oktatni, különben az újságírók közül többen is odajuthatnak, mint az egyik székelyföldi rendőrkapitány, aki szerint azért nem lehet magyarul intézménynévként használni a rendőrség formát, mert az magyarországi elnevezés (!).
Ismét Péntek Jánost idézem: „A beszédben vagy az írásban mindig igazodnunk kell egymáshoz, a régiók nyelvét is egymáshoz kell igazítani, meg kell újra ismernünk egymás nyelvi változatait, és adott határig tolerálnunk kell őket, csak ez jelentheti mindnyájunk számára a nemzeti nyelvet (…). Az erdélyieknek egyre több lehetőségük és esélyük van arra, hogy közvetlen tapasztalatból vagy a tömegkommunikáció révén megismerjék az anyaországi nyelvet és nyelvi változatokat, és arra is, hogy részben igazodjanak hozzá, az anyaországinak pedig szintén tudomásul kell venniük a határon túli régiók nyelvét, hozzá kell szokniuk éppen úgy, mint az ö-ző szegedihez, az a-zó palóchoz vagy a szintén nyelvjárásias somogyihoz vagy zalaihoz.”
Tanácsok, önkormányzatok
Szemléltetőanyagként álljon itt néhány példa az erdélyi magyar és a normatív/standard magyar változatokra. Közszállítás – tömegközlekedés vagy közösségi közlekedés; szállítási minisztérium – közlekedési minisztérium; sofőriskola – autósiskola; sofőrkönyv, hajtási engedély – (autó)vezetői jogosítvány; alkoholos vezetés – ittas vezetés; nemzeti út – országút/közút; útgondnokság – közútkezelő; poliklinika – rendelőintézet; küldőpapír – beutaló; perfúzió – infúzió; reanimáló (osztály) – intenzív osztály; kórházi kibocsátó – zárójelentés; megyei tanács – megyei önkormányzat vagy megyei közgyűlés; megyei tanácselnök – a megyei önkormányzat elnöke vagy röviden: megyeelnök; városi/községi tanács – városi/községi önkormányzat vagy városi/községi képviselő-testület; községi, városi, megyei tanácsos – községi…képviselő; municípium – megyei jogú város; municípiumi kórház, municípiumi polgármesteri hivatal – városi kórház, városi polgármesteri hivatal; igazságügyi bélyeg – illetékbélyeg (nem tévesztendő össze a bélyegilletékkel: az első bélyegfajta, a másik pénzösszeg); központi statisztikai intézet – központi statisztikai hivatal; a nemzeti bank kormányzója – a nemzeti bank elnöke; tanügyminisztérium – oktatási minisztérium; tanügyi káder – pedagógus; elméleti líceum – gimnázium (itt jegyzem meg: a magyarországi Gyulán jól működik a kétnyelvűség: helyes felirat iskolanévtáblán: Liceul Teoretic Nicolae Bălcescu Gimnázium); művészeti líceum – művészeti szakközépiskola; pedagógiai líceum – tanítóképző; címzetes tanár (általános- és középiskolában) – tanár; tva – áfa; biztosítóház – egészségbiztosítási pénztár; legfelső bírói tanács – országos igazságszolgáltatási tanács; decentralizált/dekoncentrált hivatal(ok) – megyei közintézmény(ek). Stb. Fontos most megjegyeznem, hogy a közigazgatásban a tanács szót ’település, megye vezetőtestülete’ jelentésben a szovjet uralom előtt is használta nyelvünk, de azok a tanácsok önkormányzati elven működtek, képviselőit a lakosság választotta, akárcsak napjainkban.
Csakhogy 1945–1989 között a szovjet típusú tanácsrendszerben a népi tanácsoknak, majd a (nép)tanácsoknak semmi közük sem volt a demokráciához, a népakarathoz, a település vagy a megye lakóinak akaratához. Ezeknek a szocialista/kommunista intézményeknek emlékét kellett törölni a ’89-es rendszerváltás után a tanács szó kiszorításával, illetve önkormányzat szavunk újjáélesztésével. Ez a felélesztés nálunk főként azért akadozik, mert sokan közülünk – újságírók is! – abból indulnak ki, minek mi a román elnevezése, és legtöbbször nem találják meg a jó magyar megfelelőket.
Nem árt tudnunk, hogy 1945 előtt a román consiliu szónak volt ’képviselő-testület’ jelentése, amelyet ’89-ig nem használták, nem használhatták a románok. A képviselő-testületnek rokon értelmű párja (szinonimája) az önkormányzat. Azzal mit sem kell törődnie az újságírónak, hogy önkormányzat szavunkat már nem is egyszer politikai és diplomáciai feszültségkeltésre használták fel bizonyos bukaresti körök épp szó szerinti fordítással (autoguvernare). Egyébként a románból is kimutatható a rendszerváltás nyelvi tükröződése ennél a szónál is: sfat popular, majd consiliu popular (’néptanács’) ’89 előtt, consiliu (’önkormányzat’) a fordulat után.
A nagy műsorszórású magyarországi rádiókban és televíziókban is elég gyakran a határon túli tudósítóktól elhangzó tanács zavarkeltő lehet: sem a Kárpát-medencében, sem a tengerentúl nem minden magyar érti, miről van szó. Többször hallottam magam is ilyenforma kérdést: ha Románia is EU-tag, miért beszélnek tanácsokról az erdélyi magyarok? Vagy: milyen rendszerváltás volt Romániában, ha megmaradtak a diktatúrabeli tanácsok? Az erdélyi vagy akár a magyarországi magyarokat is gondolkodóba ejtheti például a felvidéki alapiskola vagy a városi hivatal kifejezés rádióhallgatás vagy tévénézés közben. Nem mindeni tudja, hogy általános iskoláról és polgármesteri hivatalról van szó.
Érdemes szólni ezúttal az olvasószerkesztő szerepéről is. Ő sokat segíthet a sajtó nyelvének pallérozásában például úgy, hogy padlizsánra javítja a vinettát, önkormányzatra a tanácsot, képviselőre a tanácsost, gimnáziumra az elméleti líceumot, országgyűlési vagy parlamenti képviselőre a parlamentert. És így tovább. Az volna viszont a jobb megoldás, ha az újságírók rendszeresebben olvasnának nyelvészeti/nyelvművelő írásokat, és ha gyakrabban belelapoznának az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kiadásában 2002-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent Román–magyar közigazgatási szótárba. Mert így gyarapíthatják anyanyelvi ismereteiket, ugyanis akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 22.
„Mindig hajt a kíváncsiság”
Dr. Gidó Csaba Vasszekér és mozdonygőz címen frissen kiadott tanulmánykötetét 2013. február 20-án Róth András Lajos mutatta be a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál megjelent kötet a székelyföldi vasútvonalak kiépítését tárgyalja. A székelyföldi vasút története (1868–1915) alcímű kiadványról a szerzőt, a székelyudvarhelyi Kós Károly szakközépiskola tanárát a könyvbemutató előtt faggattuk.
Van vasúttal kapcsolatos gyermekkori élményed, amire jól emlékszel?
Elgondolkodtam az utóbbi időben, honnan jön ez az affinitás a vasút iránt… egész gyermekkorom a vasútállomás és a vasúti sínek környékén zajlott, mert a gabonaraktár melletti negyedben nőttem fel. Gyermekkorom kedvenc szórakozása az volt, hogy pénzérméket helyzetünk a sínekre, meg köveket, vagy egyensúlyoztunk a síneken, ki tud minél hosszabb ideig elmenni úgy, hogy nem esik le a sínről.
Gyermekkoromban egy karácsonykor kaptam a szüleimtől egy elég nagy mozdonyt, ami az egyik kedvenc játékom volt, aztán az kimúlt úgy, hogy a család másik tagja, akiből szintén történész lett, egy alkalommal kíváncsi volt arra, hogy milyen a motra ennek a mozdonynak… Nekiállt kalapáccsal és szétverte, persze nem a jelenlétemben. És szerettem vonaton utazni mindig. Számomra mindig hatalmas élmény volt, és lehet, hogy innen is indul ez az affinitásom a vonat, az állomások iránt.
Gondolom, nagy kincs volt az a mozdony…
Igen, mert a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején kaphattam, akkor egy játékot kapni kicsit nehezebb volt, sorokat kellett érte állni. Azt hiszem, kínai gyártmány volt, jó nagy mozdony… Volt motra. A technikai dolgok soha nem fogtak úgy meg, inkább annak a világa: a vonat, vagonok belső világa, az utazás.
A fiúk sofőrök, tengerészek, mozdonyvezetők szerettek volna lenni, ilyen oldalról volt-e csábítás?
Nem, nem akartam mozdonyvezető vagy kalauz lenni. Én utazni szerettem. Gyermekkoromban más mesterségek jelentek így meg: szerettem volna állatorvos lenni, és már elég korán érdekelni kezdett a történelem, régész szerettem volna lenni. Amikor beiratkoztam az egyetemre, nem volt bennem, hogy mi leszek: régész, történész, tanár…
Van fényképed gyerekkorodból, ahogy a sínek környékén játszottatok?
Olyan sajnos nincs. Akkor nem készült annyi fénykép, mint ma.
Hogyan fogtál hozzá, hogy éppen a vasúttal kapcsolatosan kutass? Korábban közölt tanulmányaid más témájúak voltak.
Amikor beiratkoztam az egyetemre, volt is egy mai napig kedvenc témám, a székely kivándorlás. Ennek van családi kötődése, nagymamám fiatal korában Bukarestben szolgált. Rengeteget mesélt arról a világról. És amikor felkerültem Kolozsvárra, az egyetemre, az első téma, ami igazán érdekelt, ez volt, a székely kivándorlás kérdése Romániába, nem Amerikába. Elég sokat kacérkodtam ezzel a gondolattal, el is kezdtem a kutatását, de éppen a kivándorlás kapcsán folyamatosan találkoztam a vasútnak a kérdésével, mert a korabeli diskurzus szerint székely kivándorlást úgy lehetne megszüntetni, hogy a Székelyföldnek kiépül egy modern infrastruktúra-hálózata, és ez által gazdasági fejlődésnek indul, épül az iparhálózat, virágzásnak indulnak a fürdők…
Érdekelt a kivándorlás, de egyre jobban kezdett érdekelni a vasút kérdése. Másodév végén döntéskényszerbe kerültem, Tonk Sándor tanár úr adta ki feladatként, mindenki döntse el a szakdolgozat témáját, hogy a nyári vakációban és a nyári gyakorlat ideje alatt azzal foglalkozzon. Felültem az udvarhelyi nagyállomáson a vonatra, de egyértelműen nem volt eldöntve, mi lesz a téma. Valahol Bögöz és Galambfalva között kezdtem el gondolkodni, ahogy ment velem a vonat, hogy milyen jó volna ezzel foglalkozni: kik azok, akik megálmodták ezt a vasútvonalat, miért ezt, kik voltak a munkások, akik építették, a tervező, a vállalkozó, hogyan hatott a településekre a vasútvonal megépítése… Udvarhelyiként még ott volt bennem a kérdés: miért nem épült meg a vonal tovább Udvarhelyről, miért zsákutca lett? Eldöcögött a vonat velem Kolozsvárra, az jó félnap, az idő alatt valamennyire papírra is tudtam vetni ezt a gondolatot. Elmentem erre a műhelymegbeszélésre, ahol mindenkinek be kellett számolni, miből írja a szakdolgozatot, és én mondtam, a Héjjasfalva–Székelyudvarhely vasútvonalról.
Tonk Sándor tanár mondta nekem: ne komolytalankodjon, fiatalember, az egy kicsi szárnyvonal, erről nem lehet szakdolgozatot írni… Végül a teljes székelyföldi vasúthálózatról kellett. Így lett ebből székelyföldi vasúthálózat-történet. De ma már ebből a szárnyvonalból is meg lehetne írni egy szakdolgozatot.
Szóval mégis az lett volna kedvesebb téma?
A mai napig ez a része a kedvesebb, mert személyes élmények kötődnek hozzá, természetesen, de jó, hogy ennek az egész nagynak fogtam neki. Egyetemi éveim alatt többnyire a megírt szakirodalomra és a sajtóra támaszkodtam. Az akkori szakdolgozatom – ennek témavezetője Magyari András volt, és Egyed Ákos történész segítségét kell kiemelnem – esetében komolyabb levéltári kutatás nincs, akkor még nem jutottam el olyan szintre, a megvédés után kezdtem el a levéltári kutatásokat.
Átnéztem a korabeli sajtót nagyrészt, és nem a technikai irányt követtem, hanem olyan társadalmi –gazdasági folyamatokét, amelyek színesebbé teszik a témát és nem csak merev, száraz technikatörténeti leírás felé mutatnak. Így még érdekesebb volt számomra ez a téma, mintha nagyon száraz levéltári forrásokkal kezdtem volna. Végül is szerencsésen alakult, mert a száraz forrásokat később építettem be, és érettebb fejjel vizsgáltam, amikor már volt egy kis tudásom, tapasztalatom.
A másodév és a doktori dolgozat megvédése közt elég sok év eltelt. Egyenes vonalú volt a kutatás vagy koncentrikus körökként tágult a téma?
Inkább úgy mondanám: hullámok vannak a kutatásban. Ha egy témával sokat foglalkozik valaki, egy idő után ráun. Hullámvölgyek voltak. A szakdolgozatom megvédése után áttértem egy másik témára, ami kapcsolódott a kivándorláshoz is: a tusnádi székely kongresszus. Ebből írtam a mesteri dolgozatomat. Olyan szempontból jó volt, hogy az egész kérdéskörnek más vetülete is előtérbe került. Amikor hazajöttem Udvarhelyre, egy kicsit fektettem ezt a témát, és foglalkoztam a két világháború közötti udvarhelyszéki református oktatás helyzetével. Ez teljesen új téma volt. Foglalkoztam egy keveset azzal is, hogy a második világháborúban megvont új román–magyar határ milyen hatással volt a határ két oldalán lévő falvak életére. Mind új témák voltak, és érdekesek, de mindig visszatértem a vasúthoz. Róth András Lajos, az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó Tudományos Könyvtár szakembere nagy segítséget nyújtott számomra mindvégig. 2003-ban kapcsolatba kerültem Majdán Jánossal, aki Magyarország egyik legismertebb vasúttörténésze, talán az egyedüli olyan személy, aki nem a technikai, mérnöki világból jön, hanem történészként kezdett el foglalkozni a vasúttal.
A pécsi egyetemen tanít, és felajánlotta, jelentkezhetek hozzá doktorálni. A doktori iskola vezetője hosszú ideig Ormos Mária volt, hozzá is el kellett mennem és bemutatnom a témámat, és mivel neki is tetszett, 2004-ben felvettek a doktori iskolába. Hosszú ideig kint voltam Budapesten és az ottani levéltárakban kutattam. Érdekes, hogy a Héjjasfalva–Udvarhely vasútvonal iratcsomója szinte megsemmisült a második világháború alatt, teljes része nem kutatható, mert golyótalálat érte és bizonyos iratokat úgy hoztak ki, látszott, hogy keresztülfúrták a golyók. Az 1899 utáni iratanyag a második világháborúban, illetve az 56-os forradalom ideje alatt megsemmisült… Ami utána van, jórészt a sajtóra támaszkodik.
A könyv a doktori dolgozatom, amit 2011 decemberében védtem meg. Még lehet, hogy pihent volna a fiókomban a kézirat, ha nem ösztönöz Bárdi Nándor kutató, aki felvette a kapcsolatot a csíkszeredai Pro-Print Kiadóval, a Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztak a kézirattal. Így kényszerítve voltam, hogy ezt útjára kell bocsátani. Mai napig nem befejezett kutatásnak tartom, látom – a könyv a 2012. júniusig folytatott kutatások eredménye.
Rendszeresen végigkutattál minden olyan lelőhelyet, ahol erre vonatkozó adatokat elérhettél. Nem feltételezhető, hogy valami nagyon gazdag anyag erről a témáról felbukkanhat?
A történetet nem tudnák átírni, de például a székelyföldi vasutakon szolgálatot teljesítő vasutasok, állomásfőnökök életpályája, kapcsolatrendszerük a helyi társadalommal érdekes részlete lehetne a témának. Az iparvasutak történetének is csak egy része lett felkutatva, mert legtöbbjük ideiglenes volt, csak addig működtek, amíg például egy helységben működött a kavicsbánya, vagy az erdőkitermelés. Érdemes volna ezeket is feltérképezni, tehát vannak apró részletkérdések, és tovább is lehetne vinni a történetüket az időben.
A források hozzáférhetősége miatt szűkítetted a témát a könyv címében is megjelölt időszakra?
Az egyik ok, hogy kellett egy időkeret számomra…
… hogy ne táguljon a végtelen felé a téma?
Az erdélyi vasutak építése 1868-ban kezdődött el és a Székelyföldet érintő utolsó vasútépítés 1915-ben, a Nyárád menti keskeny vágányú vasút átadásával fejeződött be.
Külön történet lehetne a vasút szerepe a két világháborúban, mert stratégiailag fontos volt. Ehhez más levéltárakat kellene kutatni, a Hadügyminisztériumnak az iratanyagára gondolok, és lehet, hogy még Bécs is szóba jönne. A két világháború közötti időszakra vonatkozóan a román forrásokat kellene kiemelten kutatni. Távlatokban szeretném ezt is megnézni.
Végső célod az, hogy ezen a témán belül minden fellelhető anyagot feldolgozz?
Igen, akár elvinni időben a kommunista rendszerig. Azután a vasút szerepe, sajnos, egyre inkább háttérbe szorul a közutakhoz és a repülőgépekhez képest. És lehetne bővíteni földrajzilag is, az erdélyi vasutakat komolyabban megvizsgálni.
A könyved nem sokkal a Héjjasfalva–Székelyudvarhely szárnyvonal átadásának (1888. március 15.) 125. évfordulója előtt jelent meg. Ritka eset, hogy egy téma ennyire kötődik egy időponthoz?
Véletlen, hogy éppen most jelent meg a könyv. A könyvem eredményeként tüntetném fel – bár ez szerénytelenül hangzik –, de már az is nagy eredmény volna, ha a térség vagy Székelyudvarhely nagyobb figyelmet szentelne a vasútnak. Egész Romániában érvényes, hogy a vasúti közlekedés folyamatosan háttérbe szorul, pedig fontos tényező. Nyugat-Európában nem arra törekednek, hogy újabb és újabb vasútvonalakat szüntessenek meg, hanem azokat felújítják. Megpróbálják összhangba hozni a XXI. század kívánalmaival.
Magyarán megérett az idő arra, hogy nagyarányú korszerűsítés kezdődjön el.
Igen, mert amíg a pályát nem modernizálják, nem várhatjuk el, hogy a „székely gőzös” gyorsabban tegye meg az utat például Keresztúr és Udvarhely között. Át lehetne alakítani HÉV-rendszerű járattá a két város között.
Ha még több ideig foglalkoztál volna ezzel a témával, vagy bővebb adatokra bukkantál volna, milyen vonatkozásokat bővítettél volna a könyvben? Mi hiányzik, hogy az olvasó szempontjából teljesebb legyen a kép?
Hiányérzetem van olyan szempontból, pedig eléggé próbáltam anyagot gyűjteni, hogy a székelyföldi vasútvonalakat kiépítő vállalkozók hogyan kerültek kapcsolatba az itteni gazdasági-politikai elittel, és miért éppen ők építették ezeket a vasútvonalakat.
Jelkép volt-e a vasút abban a korban? Hogyan látja a korszakot jól ismerő történész?
Igen, a modernizáció jelképe volt. Egyfajta mintát hozott az egész monarchia területén, elég csak arra gondolni, hogy egy vasútállomáshoz bizonyos berendezés tartozott, ami mindenhol egységes volt. A viselkedésre is mintát jelentett: hogyan viselkedjen egy utas a többi ismeretlen utastársa jelenlétében. Illemtankönyvekben találtam olyan részeket, amik az utasok viselkedését szabályozták, írták elő. Kár, hogy nem bukkantam több ilyen illemtankönyvre, mert ezek a részek a mai ember számára igencsak izgalmasak.
Minden állomásnál meg volt határozva, mekkora park és zöldövezet kell körülötte legyen. És kerekes kút. Ez egy modell a családi háztartás számára is. Vagy különálló, fedett és tartós anyagból készült árnyékszék. Például a muskátli addig nem volt elterjedt növény vidékünkön, de minden állomásépület ablakában ott kellett legyen a muskátli. Még arra is előírás volt, hogy a kalauzok hogyan viselkedjenek.
Vagy amit lát, megízlelhet a restiben, a vendéglőben az utas: fasírozott, bécsi szelet, pogácsa, szódavíz – olyan dolgok, amik a vasútnak köszönhetők.
Tehát ahol vasút volt, ott ez mindenhol megvolt?
Egy uniformizált civilizációs modellt terjesztett a MÁV az egész monarchia területén. És a vasútnak köszönhetően jelenik meg először a reklám. Először éppen a vasúti utazást kezdik el reklámozni – falragaszos reklámmal, plakáttal, mert reklám volt már a sajtóban korábban is. Az állomásra belépő utas előtt ott vannak a reklámok, a berendezés padokkal, fogassal, ez egyben belső, otthonos környezetet tudott teremteni, és ez teljesen új volt egy szegényebb miliőből jövő ember számáéra.
A vasutas társadalom – hogy valaki a MÁV alkalmazottja, az presztízskérdés volt, és a vasúti állomásfőnök a helyi társadalom elitjébe tartozott. Sajnos ezt ma egyáltalán nem érezzük és a vasútnak, az alkalmazottaknak ez a presztízsük le lett rombolva az elmúlt 60-65 évben.
A könyvben szó esik arról, hogy a szárnyvasút mentén lakó székelyek nem voltak túl bizakodóak az új, a civilizáció ilyen betörése iránt, fenntartásaik voltak…
Az amúgy is konzervatív helyi társadalomban volt egy félelem a vonattal szemben és ez jogos volt. A vonattal, vasúttal új befektetők érkezhetnek a térségbe. Le lehet bontani társadalmi rétegekre, például a helyi kereskedő attól fél, hogy megjelenik az új kereskedelmi áru, a konkurencia. És megjelenik. És nagyon sok kisiparos bebukik, mert megjelenik tömegével az ipari, gyári áru, és az olcsóbb, mint az övék. A polgári réteg attól fél, hogy megjelenik egy idegen vállalkozói réteg, és előle lenyúlja a különböző vállalkozásokat ebben a térségben.
Ebben is van igazság, mert jöttek a vasútépítéssel együtt a nagy erdőkitermelések, és ez nem a helyi vállalkozók joga lesz, hanem főként budapesti vállalkozókhoz kerül át. Jogos a félelem, hogy a vasút nem csak pozitív hatást hoz, hanem háttérbe kerülhet a helyi társadalom a kívülről érkező tőkével, személyekkel szemben.
Ez tükröződik az újsághírekben, amiket idézel, hogy már az átadás környékén megjelentek más véleményt tükröző újságcikkek. A fenntartások lassan oldódtak, vagy aránylag gyorsan?
Ezt nem lehet így megsaccolni. De az látszódik, hogy megjelenik egy új vállalkozói réteg. Ez is egy újabb kutatás lehetne.
Gazdasági vonatkozásban tárgyalni?
Főképp azért, mert Székelyföldnek mi a legnagyobb kincse? Az erdőkitermelés. Ebben az időszakban megjelenik egy budapesti német–zsidó–magyar vállalkozói réteg, amely megkaparintja magának a székelyföldi erdőségek nagy részét és elég kemény tarvágásokat végeznek. Akkor sem helyben dolgozták fel a fát, hanem elvitték.
Ennyi ismeret birtokában hogyan látod, amikor nekifogtak vasutat építeni, mit kellett volna egészen másként tenni? Nem csak a gazdasági vonatkozásokra gondolok.
A székelyföldi vasúthálózat kiépítésénél a technikai részletkérdések előírás szerint működtek, ott változtatás nem lehetett. Az egyik nagy hibája, hogy a vasúthálózat nagyon nagy időintervallumban és kis szakaszokban épült meg. Ebből kifolyólag úgy látom, a vasút, sajnos, nem tudta megteremteni mind a mai napig a székelyföldi térségnek a gazdasági egységét – mert nem befejezett vasúthálózat. Mert szakaszokban épült ki, és minden székely vármegyét más-más, például mezőségi, dél-erdélyi területtel köt össze, a székely városok között hosszú ideig nem volt vasúti kapcsolat.
Amint az eredeti tervben volt…
Nincs hálózat, a kapcsolat a mai napig hosszas kerülőút révén valósul meg, például Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy között. Ez az egyik legnagyobb hibája. Kritizáljuk, úgymond, a román államot, hogy elhanyagolta, de a kritikát meg lehet fogalmazni a magyar állammal szemben is – talán Székelyföldön épült ki legkésőbb összefüggő vasútvonal. Hálózatot nem merek mondani, mert összefüggő vasúthálózat a mai napig nincs. A magyar állam sem törte össze magát, hogy Székelyföldet modernizálja, fejlessze. Persze készültek fejlesztési tervek, azok részben meg is valósultak.
Ha ezt a könyvet egy időszak lezárásaként nézzük, lesz-e olyan téma, ami pihentetni fogja ezt, egy ideig esetleg?
Lehet… Kacérkodok más témákkal. Az erdélyi történetírásnak vannak olyan témái, úgy látom, s nem tévedek, amik nincsenek felkutatva, fehér foltok. Például az infrastruktúra. Nincsen közúttörténet, telefon- vagy postatörténet, meg a vízhálózat hogyan épült ki a városokban.
Ezeket a kezdetektől kellene megírni?
Ezek alapkutatások. Rengeteg téma van… Kacérkodok a közút- és a telefonhálózat történetével. Van egy teljesen más témám is: Székelyderzs története.
Megint érzelmi alapon?
Igen. Ezek azok a témák, amik lehet, hogy kilépések lesznek, de azt hiszem, mindig vissza fogok térni a vasút témához.
Elégedett vagy most, hogy ez a munkád, hosszú ideig tartó kutatások után, könyvként kerül az olvasó elé?
Örvendek, hogy megjelent, és nem csak az én fiókomban pihen. Szerencsére olyan ember vagyok, hogy mindig hajt a kíváncsiság, sohase vagyok teljes elégedettségi állapotban. Hajt a kíváncsiság tovább. Remélem, hogy ezt – vagy más témát is – tovább tudom vinni.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro,
2013. február 22.
Kelet-nyugati egyetemista migráció: mit hoznak a keretszámok?
Egyetlen hét áll még azok rendelkezésére, akik Magyarországon szeretnék folytatni egyetemi tanulmányaikat. A hazai magyar nyelvű felsőoktatási intézmények ugyanakkor a korábbinál jóval nagyobb érdeklődésre számítanak a külföldi – elsősorban anyaországi – fiatalok részéről.
Semmiben sem befolyásolja külhoni magyar fiatalok bejutási esélyeit a magyarországi felsőoktatási rendszer részleges átalakítása, a keretszámok és a bejutási pontértékhatárok módosítása – szögezte le az Erdélyi Napló kérdésére a magyar Oktatási Államtitkárság képviselője. „Továbbra sincs külön keretszám a határon túli magyar fiataloknak – mondta el Benked László ösztöndíjreferens. – Aki az alapképzésen, illetve az osztatlan mesterképzésen eléri a jogszabályi minimumot, azaz a 240 pontot, és belefér az általa megjelölt képzés kapacitásába, állami ösztöndíjas finanszírozásban részesül.” A magyarországi képzésre jelentkező külhoni magyarok száma amúgy korántsem növekedett az elmúlt években. Acsúcsot a 2005-ös év jelentette, akkor 3334 külhoni magyart regisztráltak a magyarországi felsőoktatásban, a 2012. július 30-i állapot szerint pedig 2732 személyt, 85 százalékuk Romániából érkezett.
Pontszámítás, beszámítás
A határon túliak számára továbbra is a felvételi pontszámítás jelenti a legtöbb fejtörést, bár az Oktatási Hivatal főszabályként számítja be a külföldi rendszerű érettségi vizsgaeredményeket. Az azonos megnevezésű vizsgaeredmények beszámítása automatikus, eltérő megnevezés esetén tematikával, tételsorral bizonyíthatja a jelentkező a legalább 50 százalékos megegyezést. Ez évtől a külföldi, illetve külföldi rendszerű középiskolák kérelmezhetik az Oktatási Hivataltól egyes érettségi vizsgatárgyaik bevizsgálását. Ha a vizsgakövetelmények és a tartalom legalább 75 százalékban megegyezik, emelt szintű érettségi vizsgaként lehet beszámítani az adott tárgyat, míg 50 százalék alatt középszintűként sem fogadható el. A külföldi középiskolában érettségiző legkevesebb nyolc nappal a besorolási döntés előtt küldheti el a minősítést célzó kérelmét. Az idegennyelv-tudásért járó pontszámok ügyében fontos tudnivaló: aki az adott állam nyelvén bármely közismereti tantárgyból legalább két tanéven át eredményesen befejezett tanulmányokat folytatott, a magyar jogszabályok szerint államilag elismert, általános, egynyelvű, komplex típusú felsőfokú nyelvvizsgának felel meg. Így például a román nyelv és irodalomból szerzett érettségi úgynevezett B2 komplex nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű, a még egy, legalább két éven át románul tanult közismereti tárgyból tett érettségi pedig C1 komplex nyelvvizsga-bizonyítványnak számít. A felvételi pontszámot a következő magyarországi tanulmányi, tudományos és művészeti versenyek után kapható többletpontok növelhetik: a művészeti szakképzésben tanuló középiskolások számára tartott minisztériumi szervezésű és finanszírozású Országos Művészeti Tanulmányi Verseny; Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny; Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának versenye; Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Verseny. A magyar Oktatási Államtitkárság ösztöndíjreferense, Benked László valószínűnek tartja, hogy a magyarországi felsőoktatási keretszámok módosítása némileg növeli a hallgatói migrációt a külhoni magyar egyetemek irányába, de az 500 körülire taksált létszám sem abszolút értelemben, sem a felsőoktatás arányaiban nem jelent aggasztó emelkedést.
Álláspontok... Különösebb megszorítások nélkül fogadhatják a magyarországi hallgatókat azok a romániai állami és magánegyetemek, amelyeken magyar nyelvű képzés (is) folyik. Bármely más európai uniós állampolgárhoz hasonlóan bejuthatnak költségtérítéses, illetve államilag támogatott helyre egyaránt, ugyanúgy részesülhetnek különböző ösztöndíjakban is, a verseny teljesen nyitott. Ám nem valamennyi magyar képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmény kezeli előrelépési lehetőségként a magyarországi diákok vonzását.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) 978 hallgatója közül 17-en anyaországiak. A magánegyetem három karán – bölcsészeti, közgazdasági és művészeti – angol nyelv és irodalom szaktól a menedzsmenten át a képzőművészetig terjed az akkreditált szakok skálája. A tandíjak szaktól függően évi 300 és 450 euró között mozognak, a bentlakás díja havi 155 lej. A magyarországi változások után ősztől a PKE-n a korábbinál több anyaországi hallgatóra számítanak. Sőt, az egyetem munkatársai népszerűsítő kampányt is folytatnak a határ túloldalán: a határ menti régiók középiskoláinak végzős diákjait célozzák meg üzeneteikkel, amelyek egyik lényeges pontja, hogy a PKE alig 15 kilométerre fekszik a román–magyar határtól. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen viszont az egyetem küldetéséből kiindulva másként értelmezik a helyzetet. „Bár elfogadjuk a külföldi hallgatók jelenlétét, nem tartjuk kiemelten fontosnak a külföldi vagy magyarországi diákok vonzását, főként az alapképzésben. A Sapientia közvetlen céljai arról szólnak, hogy közösségünk fiataljai számára biztosítsunk tanulási lehetőséget. Ezért elfogadjuk az új helyzetet törvényesként, de nem lesz jellemző, hogy a saját fiataljainknak ne legyen helyük tanulni azért, mert máshonnan próbáljuk feltölteni a diáklétszámot” – fogalmazott lapunknak Dávid László, a Sapientia EMTE rektora. Az intézményvezető szerint az Erasmus-jellegű mobilitási programok működtetése jelenti a kiutat. „Így a magyarországi hallgatók jelenléte egyetemünkön, valamint a saját hallgatóink jelenléte magyarországi egyetemeken jelentősen hozzájárulhat hallgatóink szakmai előmeneteléhez, de a kialakuló kapcsolatokat is nagyon fontosnak tartjuk” – mondta a rektor.
A Sapientia három képzési helyszínen, négy karon, 28 szakon 1988 hallgatót képez, köztük hat magyarországit. A tavaly akkreditált magánegyetemen a tandíjak 250-től 750 euróig terjednek, az érdemösztöndíj idén 230, a tanulmányi 170, a szociális pedig 120 lej.
… és stratégiák
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ezzel szemben tárt karokkal várja a külföldi, köztük a magyarországi hallgatókat. A kolozsvári székhelyű oktatási intézmény előkelő helyet foglal el a hazai egyetemek rangsorában, pozícióját pedig a nem romániai diákok is javíthatják. „Nemrég mutattak be egy új egyetemi rangsorolást Dublinban, amelynek keretében a BBTE-t is értékelték. Az egyik kritérium éppen a nemzetközi hallgatói és tanári mobilitás volt” – számolt be az Erdélyi Naplónak Soós Anna, a BBTE tanulmányi rektorhelyettese, a magyar tagozat vezetője. Szerinte a „piacbővüléssel” járó nagyobb verseny is hozzájárulhat a minőség javulásához. „Érdekes jelenség, hogy a nálunk tanuló magyarországi diákok igen aktívak a diákszervezeti munkákban” – jelezte Soós Anna. Az utóbbi években tanévenként nagyjából ötvenen érkeztek a BBTE-re, nagy részük pszichológiát tanul. Ám tanévkezdéskor nőni fog ez a szám, amit az is előrevetít, hogy a Budapesten rendezett 13. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon több mint 300-an érdeklődtek az egyetem iránt, amelynek diáklétszáma a kolozsvári egyetemista közösségnek mintegy felét teszi ki: a majdnem 100 ezerből több mint 40 ezren a BBTE-n tanulnak. Ide tartozik a nagyjából tízezer magyar nemzetiségű fiatal is: közülük több mint 6500-an folytatják tanulmányaikat anyanyelvükön a BBTE 76 alap- és 36 magiszteri szintű magyar nyelvű szakán. Az egyetem teljes kínálata a román és idegen nyelvekkel együtt: 262 akkreditált alapszak és 263 magiszteri. Az előző évek gyakorlatához képest lényeges különbség, hogy a BBTE-s karok többségén felvételi vizsgát szerveznek, azaz kevésbé vagy egyáltalán nem számít majd az érettségi eredmény az egyes szakokra való bejutáskor. Az éves tandíj 2000 és 4000 lej között mozog – a két végletet a társadalom és humán tudományok illetve a művészeti szakágak képezik –, az ösztöndíjak összege havi 400, illetve 350 lej. A BBTE-n – mint ahogy más egyetemek esetében is – csak a maximális beiskolázási keretszám szabhat határokat. „Szeretettel várjuk a magyarországi és uniós hallgatókat, a fontos, hogy minél több közegből jöjjenek a hallgatók, a megmérettetés során pedig a legjobbak kerüljenek be” – fogalmazta meg az egyetem üzenetét Soós Anna.
Jelentkezési szamárvezető
Március 1-jéig lehet e-felvételi keretében jelentkezni a magyarországi felsőoktatási intézményekbe. A www.felvi.hu honlapon történő elektronikus beiratkozás érvényesítéséhez azonban a kinyomtatott hitelesítő adatlapot postai úton el kell juttatni az Oktatási Hivatal 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímre. Bár a 2013. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban utoljára lesz még papíralapú jelentkezési lap is, az igénylőket arra biztatják, hogy inkább az elektronikus jelentkezést válasszák, mivel a papír alapú jelentkezési lapok túlnyomó részét a jelentkezők hibásan töltik ki. Az elektronikus jelentkezés viszont egyes adattípusok esetében kizárja a hibás kitöltés lehetőségét (pl. jelentkezési helyek kiválasztása legördülő menüből stb.). A jelentkezési időszakban – azaz 2013. február 1. és 2013. március 1. között – az e-felvételi kizárólag jelentkezésre, 2013. március 11-ig pedig a jelentkezés hitelesítésére szolgál (e-jelentkezés), a 2013. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ezt követő szakaszában a feldolgozás után pedig az e-ügyintézés keretében az ügyintézési funkciók (pl. adatmódosítás, sorrendmódosítás, betekintés a személyes adatokba, jelentkezésekbe, pontszámokba) érhetők el.
Vásárhely vár?
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karán színművészeti, rendezői, teatrológiai, látványtervezői és zenetanári szakokon folyik magyar nyelvű oktatás az alapképzés keretében. Mesterképzés pedig a színművészet, drámaírás, teatrológia-művelődésszervezés (impresszárió) szakirányokon. Dr. Kós Annát, a Magyar Művészeti Kar dékánját arra kértük, vázolja, miképpen készül az általa vezetett intézmény a magyarországi diákok várhatóan fokozódó érdeklődésére. Csak annyit tudhattunk meg, hogy a magyarországi diákok – akárcsak valamennyi európai uniós állampolgár – tandíjmentes formában folytathatják tanulmányaikat, ha sikerül bejutniuk az államilag finanszírozott helyekre. Egyéb esetben maguknak kell állniuk a tandíjat. Nem kaphattunk viszont választ arra, hogy hány magyarországi hallgató végzi tanulmányait jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, mint ahogy arra sem, mire számítanak a magyarországi felsőoktatásban végbemenő változások nyomán. „Szeptemberben meglátjuk” – hangzott a dékán lakonikus válasza, akit – mint fogalmazott – „nem érdekel, hogy a diákok hová mennek haza”.
Csinta Samu, Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2013. február 23.
Erdélyi Magyar Írók Ligája: László Noémi az új elnök
Új elnök az Erdélyi Magyar Írók Ligája élén: László Noémi költő váltja Orbán János Dénest. A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész 2002-es alapítása óta tagja a Ligának. Az idén tízéves testület mára mintegy százötven tagot számlál, és jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában. Az elnökváltás alkalmából beszélgettünk Király Zoltán költővel, a Liga ügyvezető elnökével. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Romániai Írók Szövetségében magyarként, némely magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – mondta lapunknak a 2002-ben életre hívott Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL ügyvezető elnöke, Király Zoltán költő. A szervezet hétfőn László Noémi József Attila-díjas költőt, műfordítót választotta meg elnökének.
A hétfőn megválasztott elnök, László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító kezdettől aktív irodalomszervező szerepet vállalt az Erdélyi Magyar Írók Ligája életében, egy éve pedig a szervezet irodavezetői feladatait is ellátta – tudjuk meg az E-MIL ügyvezető elnökétől, Király Zoltántól. Az elnöki poszton a leköszönő Orbán János Dénest váltó László Noémit a liga öttagú választmánya – az elnök mellett Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese; Gáll Attila költő, az Erdélyi Híradó könyvkiadó szerkesztője; Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese és Király Zoltán költő – választotta a szervezet soraiból.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, amely jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában, 2002-ben alakult. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Román Írószövetségben magyarként, magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – emlékszik vissza Király Zoltán, hozzátéve: „Tudatosítani próbáltuk nemcsak Romániában, hanem a határainkon túl is, hogy Erdélyben létezik egy olyan, nyolcvan-kilencven erdélyi magyar írót számláló közösség, amelynek tagjai együvé tartoznak, akik bizonyos dolgokban nagyon hasonlóan gondolkodnak.”
A liga minden évben díjazza a jelentős irodalmi teljesítményeket, közönségtalálkozókat, könyvbemutatókat, irodalmi táborokat és számos egyéb irodalmi eseményt szerveznek. Tevékenységükkel mostanra sikerült közösséggé kovácsolniuk mindazokat, akik erdélyi magyar írónak érzik magukat, lakóhelytől és életkortól függetlenül. „A liga alapszabálya szerint bárki tagja lehet az E-MIL-nek, aki erdélyi magyar írónak érzi magát, tehát ez nem születési kérdés, sokkal inkább gondolkodásbeli. Az immár 156 tagot számláló liga soraiban szép számmal találhatók Magyarországon és a világ számos más országában élő írók, költők is. A szerte a világban szétszóródott magyar írók tehát ugyanúgy teljes jogú tagságot élveznek, mint az itt, Erdélyben élők – a Hawaii-szigeteken élő Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvészprofesszor csak egy példa a sok közül. Ez egy jelképes hovatartozási gesztus, bárki kérheti felvételét a ligába, aki kedveli az erdélyi magyar irodalmi szövegeket, aki közel érzi magához azt az irodalmi közeget, ami jelenleg Erdélyben található” – tudjuk meg ügyvezető elnöktől. Miként Király Zoltán elárulta, a 22 alapító taggal indult, immár 156 főt számláló liga fenntartásához szükséges pénzeket pályázati úton igyekeznek előteremteni. „Kezdetben be tudtuk vonni a magánmecenatúrát is, de ezek a támogatások sajnos az utóbbi években elmaradtak, így jelenleg kizárólagosan pályázati forrásokból élünk, amely – ismervén az elmúlt időszak pályázati lehetőségeit, s ezt a helyzetet tovább nehezíti a gazdasági válság – nem egyszerű feladat. Innen nézve már önmagában az is nagy sikernek mondható, hogy az idén meg tudtuk ünnepelni a fennállásunk tizedik évfordulóját.”
László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben.László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben. (Magyar Hírlap)
Búcsú Hornyik Miklós délvidéki írótól
Hornyik Miklós író, irodalomtörténész, szerkesztő hamvasztás utáni búcsúztatóját február 27-én 11 órakor tartják Budapesten, a Batthyány téri Szent Anna-templomban. Az író hosszú, súlyos betegség után, 68 éves korában, február 12-én érte a halál. Hornyik Miklós Újvidéken született 1944. január 12-én, 1991-ben családjával áttelepült Magyarországra, a Magyar Televízióban dolgozott, majd a Tv2 Színkép című kulturális magazinjának szerkesztője volt. Főbb művei: Szabálytalan napló, A Délbácska története 1920–1929, Titokfejtők, Angol pázsit, Határsértés, Fénykörben, Meghasonulások története, Scott kapitány utolsó feljegyzése, A széttagolt ország.
Zsigmond Nóra
MTI
Erdély.ma,
2013. február 23.
Lámpásos többezres földi üzenet Mátyás királynak
Közel 600 lámpás emelkedett az ég felé Kolozsvár főteréről tegnap este, az Amaryllis Társaság Mátyás király tiszteletére szervezett háromnapos ünnepségének nyitómozzanataként. Bár eredetileg a 7 órai harangszókor kellett volna minden lámpásnak felröppennie, pár százan kicsit elügyetlenkedtük a dolgot, a lángra lobbantás pillanatát jelző trombitaszó sem hallatszott a hatalmas tömegben, s így a jókora világító gömbtömeg két részletben hagyta el a mindenféle nemzetiségű kolozsváriak kezeit. A lámpás „üzembe helyezéséhez” két kézpárra volt szükség, de a téren több ezren gyűltek össze, így legtöbbjüknek sajnos nem jutott. Hogy egykori királyunk az égi magasságokból hogyan látta méltatlan, bár igyekvő utódai hódolatának e csekélyke jelét, titok maradt, de nekünk, földieknek kétségtelenül páratlan látványban és hangulatban volt részünk. (ke)
Tegnap kora délután közel száz kolozsvári rótta le kegyeletét Mátyás király szülőházánál és a főtéri szoborcsoportnál az RMDSZ tisztelgő rendezvényén, ahol Máté András bejelentette a Mátyás-emlékév kezdetét, nem részletezve annak tartalmát. Oláh Emese, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke köszöntötte az RMDSZ ünnepségén megjelenteket, majd emlékeztetett arra, hogy idén ünnepeljük Mátyás király születésének 570., trónra lépésének 550. évfordulóját. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint Mátyás király Magyarország fénykorának szimbóluma, aki halála után vált ennyire népszerűvé. Máté elmondta: ezzel a rendezvénnyel kezdődik a Mátyás-év, amelyről már a tavalyi Mátyás-napokon is szóltak, majd arra buzdított: találjunk mi is vissza Mátyás igazságos útjára. Szavalt Jenei Brigitta, Váradi Enikő és Tráj Róbert. A szülőháznál, illetve a lovasszobornál koszorúzott Máté András Levente parlamenti képviselő, László Attila szenátor, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a KIFOR, a Kolozsvári Városi Tanács RMDSZ-es tagjai, a KMDSZ, koszorút küldött Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő.
Az esemény kapcsán meghirdetett rajzversenyre közel 450 gyerek küldte be munkáját. A díjazottak osztályonként a következők: I. osztály: 1. Essig-Kacsó József (Református Kollégium); 2. Orbán Sarolt (S. Toduţă Zenelíceum) és Varga Csaba (O. Goga Általános Iskola); 3. Dode Márk (Báthory-líceum) és Sipos Tímea (Brassai-líceum). II. osztály: 1. Kötő Nóra (János Zsigmond Líceum) és Széll Barbara (S. Toduţă Zenelíceum); 2. Pető Ágnes (Báthory-líceum); 3. Bódi Dóra (Ref. Koll.) és Halász Hunor (N. Titulescu Általános Iskola). III. osztály: 1. Kovács Petra (Báthory-líceum); 2. Domokos Anna (János Zsigmond Líceum) és Tóth Krisztina (Ref. Koll.); 3. Magyari Mária (Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája), Szántai Kristóf (Báthory-líceum), Cotae Daniel (Brassai-líceum). IV. osztály: 1. Cserminski Sonia (Titulescu-iskola) és Bálint Orsolya (Báthory-líceum); 2. Ecsedy-Baumann Hanna (Brassai-líceum); 3. Szeghő Eszter és Máté Apor (Báthory-líceum). (A díjazottak teljes névsorát honlapunkon – szabadsag.ro – olvashatják.)
A Mátyás király születésének 570. évfordulója alkalmából az Amaryllis Társaság által szervezett rendezvények ma a szülőházban folytatódnak: 11 órától óriás meséskönyvet készítenek a gyerekek, délután pszichológus, néprajzkutató és történész boncolgatja a Mátyás-meséket, a napot a Carmina Danubiana régizene-együttes előadása zárja. Holnap 11 órától a Kálvária-templomban misével és zenével tisztelegnek.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 23.
Tüntetésre húzódozva, kormányba igyekezve (Merre tart az RMDSZ?)
Az RMDSZ nem lehet társszervezője a marosvásárhelyi autonómiatüntetésnek, mert úgy véli, az pártpolitikai üggyé vált, és eltolódott az EMNP irányába, de a kézdiszéki polgármesterekkel együtt Tamás Sándor is jelen lesz a március 10-i nagygyűlésen – ezt nyilatkozta a felső-háromszéki polgármesterek találkozóján, amelyen részt vett a tüntetést kezdeményező Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs is. A Kézdialmáson tartott munkaülésen emellett szó esett a pályázati kiírásokról és a közelgő március 15-i ünnepségekről is. Az ülést megelőzően Izsák Balázs négyszemközt beszélgetett Tamás Sándorral, majd közösen ismertették a tervezett tüntetéssel kapcsolatos elképzelésüket. Több polgármester azon a véleményen volt, hogy az SZNT-nek egyedül és nem egy politikai párttal közösen kellett volna megszerveznie az autonómiatüntetést. Izsák Balázs elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a térség lakói – nemzetiségtől függetlenül – jobban éljenek, és saját kezükbe vehessék sorsuk irányítását, példaként a dél-tiroli modellt említette. Tamás Sándor kifejtette, bár az RMDSZ háromszéki szervezete nem társszervezője a rendezvénynek, igyekeznek minden segítséget megadni, hiszen Székelyföld autonómiáját ők is rendkívül fontosnak tartják. Molnár István, Kézdialmás polgármestere az összefogás fontosságára hívta fel a jelenlevők és a két politikus figyelmét. Ezt követően vetített képes előadáson ismertették a pályázati lehetőségeket. Bartha János mérnök, a kézdivásárhelyi városháza pályázatíró irodájának munkatársa a közeljövőben kiírandó európai uniós pályázati lehetőséget ismertetett, amelyhez 10–15 önkormányzat társulása szükséges. A megyei önkormányzat elnöke a községi elöljárók kérésére elmondta: jövő csütörtökre hívja össze a megyei közgyűlést, ekkor szavaznak az idei költségvetésről. Előző nap Borbély László jelenlétében a háromszéki polgármesterekkel tartanak találkozót. Azok a községek kapnak több pénzt, amelyeknek pályázataik vannak – hangsúlyozta –, a megyei tanács hozzájárul az önrész kifizetéséhez. Tamás azt is elmondta, hogy Háromszéken húsz község várja uniós vagy más nemzetközi, illetve a román kormány által finanszírozott pályázatai eredményét. A találkozón jelen levő Olosz Gergely szenátor azt taglalta, hogy a jelek szerint az RMDSZ hamarosan kormányra kerül, hiszen egyre mélyül az ellentét a kormánykoalíciót alkotó két nagy párt között. Sajnos, az államapparátus is teljesen lebénult – mondotta a honatya –, senki nem mer tenni semmit. A parlamenti munka is akadozik, országszerte teljes fejetlenség uralkodik, ilyen káosz, mint amilyen most uralkodik, még nem volt – fűzte hozzá. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a március 15-i rendezvények kapcsán elmondta, hogy a város díszmeghívottja Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes lesz, aki huszárok és kézdiszéki polgármesterek kíséretében lóháton vonul végig a Gábor Áron téren, majd közösen állnak díszőrséget az ágyúöntő hős szobránál. A tervezett forgatókönyv szerint az ünnepség nem tart többet egy óránál.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 23.
Sok hazájú nép
„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar” – figyelmeztet a Szózat első sora. De melyik hazának, mert pillanatnyilag, a trianoni békediktátumnak „köszönhetően” nyolc hazája is van a magyarnak, ezek mindenikében valamivel nyomorgatják őt. Az egyikben a nyelvtörvénnyel és a Beneš-dekrétumokkal, a másikban a tanügyi törvénnyel, a harmadikban az elkobzott magán-, közösségi és egyházi javak vissza nem adásával, a negyedikben...
és így folytathatnám tovább bezárólag a maradék Magyarországgal. Mit jelentett a haza egy magyar számára a piski, szebeni, nyergestetői és a segesvári csata idején,1849-ben, az I. és a II. világháború ojtozi és gyimesi harcai korában, 1956-ban Magyarországon?! Mit jelent ma, 2013-ban Erdélyben (Románia), Felvidéken (Szlovákia), Kárpátalján (Ukrajna), Őrvidéken (Ausztria), Délvidéken (Szerbia, Horvátország, Szlovénia) és a maradék Magyarországon?! Annak idején magától értetődőnek tartották meghalni a hazáért, és ez adott erőt elviselni akár a halált is. Ha most megkérdeznék száz székely embert, hogy ha támadás érné Magyarországot valamilyen oldalról, mondjuk Románia irányából, kész lenne-e azonnal a román haza védelmére sietni, nem tudom, akadna-e akár egy is, aki igennel válaszolna. Különben ismerve a románok alkalmazkodó készségét, ők sem vizsgáznának jobban a magyaroknál, ha Moldávia ellen kellene harcolniuk. A haza fogalma
Mindenekelőtt tisztázásra szorul a haza fogalma, ami napjainkra nagyon is bonyolulttá vált. A Magyar Értelmező Szótár szerint haza az az ország, az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik. Terület, hely, ahol valamely embercsoport életlehetőségekre talál. Egy másik felfogás szerint a haza fogalma életteret jelent, ahol az ember születik, nevelkedik és meghal. Mások szerint a haza a lakóhely, család, ország, történelem, az azonos nyelvű és kultúrájú közösség összetartozása, szülők, rokonság, nép, anyanyelv és anyaföld, melynek szelleme van. Megállapítható, hogy a haza igen tág fogalom, és változó nagyságú hely, amely lehet egy családi ház, de lehet Oroszországnyi terület is, amely minden orosz ember hazája. Ezt a hazát szeretni és tisztelni kell. Ha a szükség úgy hozza, emberi kötelességünk megvédeni. Napjainkban hozzám hasonlóan igen sok azoknak a száma, akik nem ott születtek, ahol laknak, és nem ott laknak, ahová valók. És mégis van egy olyan hely, amelyet szülőföldjüknek neveznek. Az én esetemben szüleim és felmenőim révén, akik Felső- és Alsó-Háromszéken születtek és haltak meg, a hazám Háromszék még akkor is, ha életem háromnegyedét nem ott, hanem máshol éltem le. Háromszék szervesen kapcsolódik Székelyföld többi részéhez is, amelynek a délkeleti részén fekszik. Mivel életem folyamán Erdővidéken, Udvarhelyszéken és Csíkszéken is laktam és lakom ma is, úgy ezek tovább növelik térben az én hazámat. Marosszék pedig az azonos nyelvű és sorsú közössége révén kiteljesíti szülőföldem határait. Az én hazám ilyenformán a Székelyföld. Ez viszont része a Történeti Erdélynek, amelyhez Trianon után hozzászámítják a Partiumot és a Bánság vidékét is. Ilyenformán, több mint ezeréves közös történelmi múltja okán az én hazám Erdélyország. Igen ám, de Erdély a Székelyfölddel együtt Románia résztartománya, ennél fogva a román állam kötelezettségei közé tartozik a részek, többek között Erdély védelme is az idegen támadókkal szemben. De kik akarhatják Erdélyt elszakítani Romániától? Erre a kérdésre tíz román közül kilenc a magyarokra esküszik. Nekünk viszont a magyarok nem ellenségeink. Itt az első probléma a haza fogalmával. Tekinthetjük-e mi hazánknak Romániát, ha az ellenségként kezeli a magyarokat, és meg akar védeni tőlük?! Ha állami elöljárói mindent elkövetnek, hogy ne érezzük jól magunkat a Székelyföldön és máshol se Erdély-szerte!? Pedig nagyon szeretnénk hazánknak érezni Romániát és büszkék lenni rá. Ehhez csupán egypár dolog szükségeltetnék: a teljes nyelvi jogegyenlőség, a pozitív diszkrimináció és a különböző autonómiaformák meghonosítása. Ha ez megvalósulna, úgy nálunknál hűségesebb szövetségesre nem találna a románság. A második probléma a földhöz kapcsolódik. A múlt század közepéig (1950) a magyar ember lényegét a föld szeretete jellemezte, amiért annyit küzdött, ami élete része volt, és amitől őt a kollektivizáláskor megfosztották. Azóta sikerült még inkább szétzilálni a hagyományos falut, amelyet már csak a nagyszülők emléke őriz. Napjaink globalizálódó világában a földhöz való ragaszkodás teljesen eltűnt, és az emberek többsége halála után a sírban kerül közvetlen kapcsolatba az anyafölddel. A haza fogalmának fontos elemeként szükséges újrafogalmazni a magyarság földhöz való viszonyát.
Gólyafészek Amint már említettem, a haza az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik. Mi, székelyek és erdélyi magyarok a magyar nemzethez tartozunk még akkor is, ha határok választanak el egymástól. A trianoni békediktátum után közel száz évnek kellett eltelnie, míg ezt a magyar állam a honosítással hivatalosan is igazolta. Ilyenformán immár két hazával is dicsekedhetünk. De úgy vagyunk vele, mint a gólyák. Sehol sem érezzük magunkat igazán otthon. Pedig a gólyák keményen rádolgoznak arra, hogy megmaradjanak. Vonulásuk Európából a 10 000 km-re fekvő Dél-Afrikáig három irányba történik. Észak-Európából délnyugati irányban, Nyugat-Európán és a Pireneusi-félszigeten keresztül, a másik szinte egyenes vonalban vezet északról délre Olaszországon és Szicílián át, a harmadik, délkeleti út a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsián keresztül. Ez utóbbi a mi gólyáinknak az útvonala. Ezt az emberi mértékkel is hatalmas távot természetesen nem egyhuzamban teszik meg. Naponta csak néhány órát repülnek, kedvezőtlen időjárás esetén akár napokig, sőt, hetekig a pihenőhelyen maradnak. Érdekes viszont, hogy a visszaút sokkal rövidebb idő alatt zajlik le. A fészekrakó ösztön, a költés iránti vágy hajtja a madarakat. Nálunk fél évet tartózkodnak, a másik fél év vándorlással telik el.
Talán közelebb állunk az igazsághoz, ha kijelentjük: a gólyáknak csak egy hazájuk van, a hely, ahol fészket raknak és felnevelik a tojásból kikelő kis gólyákat. Nekünk is csak egy van, és ez a Kárpát-medence. Az a hely, ahol a történelmi Magyarország kialakult. Ez a terület ezeréves történelmünk színhelye, ahol nincs olyan fertály, amely ne emlékeztetne múltunkra. A történelmi Magyarország középkori építményeinek 80 százaléka az elszakított területeken található, nagyjaink szülőföldje, győztes és vesztes csatáink színhelyeinek több mint fele ugyancsak ide került.
Bárhol is legyen, magunkénak érezzük a burgenlandi Kismarton történelmi városmagját, Magyarország egykori fővárosát, Pozsonyt, a kassai gyönyörű Árpád-házi Szent Erzsébet-templomot az ott nyugvó II. Rákóczi Ferenccel és Zrínyi Ilonával, Késmárkot Thököly Imrével, Krasznahorka várát, a Vereckei-hágót és Munkács várát, Nándorfehérvárt és a szabadkai városházát, Csáktornyát és Fiumét, Erdély városait és megannyi faluját. Köztük azokat is, ahol egy magyar sem él. A marosszentimrei, a vaskapui és a kenyérmezei csatateret, a piski, szebeni, segesvári, nyerges-tetői, kökösi csaták és az erdélyi hegyszorosok harctereit, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Bolyai János, Liszt Ferenc, Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Kálmán Imre, Wass Albert, Nyirő József és még sok jeles magyar szülő- és nyughelyét. Mindezek erőt és hitet adnak a magyarságnak, mert az ősök hagyatékához kapcsolódnak. Megérintjük az épületeket, és halljuk üzenetüket. Azt üzenik, ne csak nézzük a falakat, az emlékhelyeket, a hajdani csata- és harctereket, hanem lássuk bennük a múltunkat is. Érintsük meg az épületeket, a romba dőlt várfalakat, kastélyokat, emlékoszlopokat, az elárvult temetők sírköveit, és hallgassuk meg az ősök gondolatait és üzeneteit. Azt üzenik, hogy a hazát szét lehet darabolni, de tárgyi és szellemi hagyatékait nem lehet egymástól elválasztani, mert összetartoznak, és benne él az utódok tudatában. Bizonyság rá Krasznahorka vára. Amikor tetőzete a lángok martalékává vált, úgy fájt minden magyarnak, mintha a saját háza égett volna le. És így fáj minden, múltunkhoz kapcsolódó létesítmény, hajdani emlékhely megrongálása vagy tönkretétele Kárpát-medence szerte. Halott ingatlan nem jó példa. Élettel kell megtöltenünk, hanem a többségi népek saját múltjukat álmodják belé. Megmaradásunk elengedhetetlen feltétele a nemzedékek közötti nyelvi és történelmi tudat átörökítése. Tanuljunk hát a magyar nép lekedveltebb madarától, a gólyától. Itt építs házat, és itt nevelj családot, és bárhova is sodor a sors, mielőbb visszatérj ide, és ródd le a hazával szembeni adósságodat. Ne feledd, vannak csak egy kisebb nyelvi közösséget érintő hazák, mint amilyen Háromszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék, Aranyosszék és végül ezek összessége, a Székelyföld. Ezenkívül van még Felső-Maros mente, Küküllő mente, Szászföld (Királyföldje), Barcaság, Fogarasföldje, Keresztesmező, Erdélyi-hegyalja, Kenyérmező, Hátszeg vidéke, Bányaság, Mezőség, Szamoshát, Kis-Szamos mente, Máramaros, Kalotaszeg, Nádas mente, Torockó vidéke, Szilágyság, Tövishát, Erdőhát, Borsa völgye, Bükkalja, Sajó mente, Lápos mente, Kővárvidék, Avasság, Mócföld, Partium, Berettyó mente, Krasznavidék, Érmellék, Bihar, Rézalja, Báródság, Sebes Körös völgye, Fekete Körös völgye, Fehér Körös völgye, Aradi hegyalja, Szörénység, Bánság, Magyarországon Szigetköz, Rábaköz, Kemenesalja, Hajdúság, Hanság, Somogy, Jászság, Nagykunság, Kiskunság, Hortobágy, Nyírség, Palócföld, Várvidéken Fertővidék, Felső-Őrség, Kárpátalján Ung vidéke, Tóhát, Felvidéken Bodrogköz, Szepesség, Gömör, Ipoly mente, Erdőhát, Garam mente, Csallóköz, Zoborvidék, Mátyusföld, Délvidéken Vendvidék, Muraköz, Drávaköz, Bácska, Vajdaság, Deliblát, Temesköz és a Szerémség. A felsorolás nem teljes, sok kicsi haza hiányzik belőle, beleértve a székelyföldieket is. Vannak közöttük gólyányi életterekhez mérhető kicsi és megyényi nagyságú, sőt, ennél nagyobb területek is. És e kisebb-nagyobb hazák mindenikében élnek magyar emberek. Néhol alig egypáran, másutt meg a lakosság felét, háromnegyedét vagy teljes egészét teszik ki. Ők azok, akik életet visznek a haza e kis darabkáiba, és akár a mágnes, egymáshoz csatolják őket. A sok kicsi hazából összeállt régi haza így támad fel és öleli magához minden lakóját. Ezek után már bátran kijelenthetem, hogy az én hazám és minden magyar és székely ember hazája a Kárpát-medence.
Beder Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 23.
Az RMDSZ megtagadta a székely zászlót – Az EMNP állásfoglalása
Az RMDSZ SZKT szombati ülésén a szövetség nem csupán megtagadta a székely zászlót, de a demokratikus tüntetés létjogosultságát is kétségbe vonta, és a „kis lépések politikája” nevében ismét visszavonulót fújt.
Jelzésértékű, hogy az RMDSZ csak akkor tartja fontosnak a székely zászlót, ha Kelemen Hunor elnök kizárólag a szövetség fényezéseként, olcsó PR-fogásként átadhatja a lobogót Crin Antonescunak, hogy a „magyarbarát” liberális pártelnök aztán megalázó reakcióval válaszoljon. Az RMDSZ ismét a kettős kommunikációt alkalmazta: kifelé saját eltökéltségét, vélt erejét próbálta mutatni, befelé, saját választóinak pedig ismét az arrogáns mindentudó pózolása jutott.
Felhívjuk a március 10-re Marosvásárhelyre tervezett békés autonómiatüntetés ellen ágáló Markó Béla, az RMDSZ árnyékelnökének figyelmét, hogy az utcai demonstráció a közösségi igény kifejezési eszközeként a demokratikus jogállamiság egyik alapköve, amelynek az érdekérvényesítésben játszott szerepét és jogosultságát csak a legvadabb diktatúrákban kérdőjelezik meg. Markó Bélának és az RMDSZ vezetőinek tudomásul kell venniük, hogy a „hagyjuk az RMDSZ-re, hogy apránként dolgozzon az autonómiáért” doktrína nevében munkálkodásuk az elmúlt két évtizedben semmivel nem vitt minket közelebb sem a Székelyföld területi autonómiájához, sem az erdélyi magyar közösség kulturális autonómiájához, ahhoz viszont elég volt, hogy elterelje a nemzetközi közvélemény figyelmét helyzetünk megoldatlanságáról. Arra is emlékeztetnénk őket – köztük Verestóy Attila szenátort, aki provokációnak minősítette a tervezett demonstrációt –, hogy a hatalom a világon sehol sem nyújtott át ezüsttálcán semmiféle önrendelkezést az azt igénylő közösségnek, és egyetlen nemzeti közösség sem kapott alanyi jogon autonómiát, amelynek kivívása mindenütt hosszú és néha kilátástalannak tűnő vitákkal járt.
Az RMDSZ kettős mércéjét jelzi, hogy a tüntetést nem tekinti az autonómiaharc elemének, viszont amikor saját képviselőinek tisztségből való elmozdításáról, esetleg bebörtönzésének lehetőségéről van szó, akkor a párt(ön)érdeket a közösségi jogok védelmének ürügyén nem habozik az utcára vinni az embereket, ahogyan történt ez 2009-ben Csíkszeredában.
Sokat elárul az RMDSZ általában csak a választási kampányokban fellángoló autonómiapártiságáról az, hogy vezetőik szerint a demokratikus érdekérvényesítés és a közösségi igény kifejezésének természetes módja, a békés tüntetés ellehetetleníti a politikai érdekérvényesítést. Ez a magatartás inkább tűnik egy örökkévalónak és megkérdőjelezhetetlennek vélt hegemóniájához foggal-körömmel ragaszkodó szűk érdekcsoport változásokkal szembeni ellenállásának. Megerősíti azt az egyre inkább terjedő benyomást, hogy egy húsz év alatt választói bázisának kétharmadát elveszítő alakulat kizárólag a bizonytalan állapotok fenntartásában, a zavarosban való halászatban érdekelt, elvakultságában és saját hatalmi érdekeinek előtérbe tolásával pedig alapvető demokratikus gyakorlatok létjogosultságát is megkérdőjelezi.
Leszögezzük, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt társszervezőként teljes mellszélességgel támogatja a március 10-re Marosvásárhelyre tervezett tüntetést, és arra buzdítja az embereket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényen.
Toró T. Tibor
az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
Erdély.ma,
2013. február 24.
Klaus Johannis és a magyarok: nem oszt, nem szoroz
Nincs különösebb jelentősége a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, ha Klaus Johannis, a Német Demokrata Fórum elnöke vezető tisztséget kap a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) – vélekednek a maszol.ro által megkeresett RMDSZ-es politikusok.
Mint ismert, Nagyszeben polgármesterét a PNL pénteken-szombaton zajló kongresszusán várhatóan első alelnökké választják Crin Antonescu pártelnök javaslatára. Ez azonban RMDSZ-es vélekedések szerint a szövetség és a liberálisok jelenlegi elhidegült viszonyán sem javít látványosan.
Kelemen: érdekes lépés
Kelemen Hunor a maszol.ro kérdésére „Crin Antonescu és a PNL szempontjából érdekes lépésnek" nevezte Klaus Johannis belépését a nagypolitikába. A szövetségi elnök azonban ezt nem a kisebbségek irányába tett gesztusnak értelmezi.
A politikus úgy véli: az lenne a legnagyobb hiba, ha Románia a kisebbségpolitikáját az olaszok, örmények vagy a szászok szemszögéből közelítené meg. „A nemzetiségi kérdést elsősorban a magyarság szempontjából kell megközelíteni, mert a magyar közösség a valós problémákat és célokat megfogalmazó kisebbség ebben az országban" – jelentette ki.
Kelemen gesztusnak inkább azt tartja, hogy Crin Antonescu hosszas mosolyszünet után személyesen hívta meg az RMDSZ elnökét a PNL kongresszusára. „Hónapok óta nem beszélünk, nincs kommunikáció közöttünk. Ezt a gesztust figyelembe kell venni, de nem föltétlenül jelent radikális fordulatot" – jelentette ki.
Egy név nélkül nyilatkozó RMDSZ-es politikus a maszol.ro-nak azt mondta, Nagyszeben polgármestere valójában soha nem volt magyarbarát. „Ha Klaus Johannison múlna, mindannyian románok lennénk" – jelentette ki, emlékeztetve a Német Demokrata Fórum elnökének autonómiaellenes kijelentéseire.
Mint ismert, Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterének a neve korábban egyszer már felmerült miniszterelnök-jelöltként. Akkor az RMDSZ támogatta ezt az elképzelést.
Merkelnek üzen Antonescu?
Mint korábban megírtuk, a hazai elemzők és lapok véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy mi volt a szándékuk Crin Antonescuéknak Klaus Johannis politikai pályájának felíveltetésével. Bukarestben elterjedt az a nézet is, hogy belpolitikai számításain túl a liberálisok vezére ezzel a lépéssel az államfői mandátumát próbálja egyengetni.
Crin Antonescu ugyanis továbbra is az jövő évi államfőválasztás fő esélyese, ám a szociálliberálisok tavaly nyári jogi ámokfutása óta rendkívül rossz a megítélése a nyugati kancelláriákban és az EU döntéshozói körében. A PNL elnöke Klaus Johannis segítségével elsősorban Angela Merkel német kancellár kegyeit keresi, akivel Nagyszeben polgármestere kiváló kapcsolatokat ápol.
Maszo.ro,
2013. február 25.
Csíkszeredában tart kongresszust az RMDSZ
Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
Az SZKT szombati ülésén, amelyre a Kultúrpalota nagytermében került sor, határozatot fogadtak el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség XI. kongresszusának helyszínéről és időpontjáról is.
A kongresszusra Csíkszeredában, május 25-én kerül sor. Határozat született a kongresszus előkészítésének ütemtervéről, a kongresszusi képviselet kiválasztásáról, valamint az alapszabályzat- módosító és a kongresszusi dokumentumokat kidolgozó bizottságok struktúrájáról, amelyek személyi összetételéről a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) dönt.
A testület ugyanakkor határozatot fogadott el az RMDSZ kongresszusi biztosának személyéről és hatásköréről. Kongresszusi biztos Kovács Péter főtitkár, ő koordinálja a szervezési tevékenységet, összehangolja az alapszabályzat-módosító, illetve a kongresszusi dokumentumokat előkészítő bizottság munkáját, részt vehet ezek ülésein, és folyamatosan tájékoztatja a SZÁT tagjait, illetve felügyeli a küldöttek kijelölési folyamatának szabályosságát a területi szervezetek, platformok és a MIÉRT szintjén.
Bethlen Gábor- és Kós Károly- emlékév
Az SZKT határozatban nyilvánította a 2013-as esztendőt Bethlen Gábor- és Kós Károly- emlékévvé. Ez a két személyiség sokat tett a magyarságnak életerős közösségként a szülőföldön való boldogulása, az otthonteremtés érdekében. Idén ünnepeljük Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400., illetve Kós Károly születésének 130. évfordulóját. Az RMDSZ követendő példának tartja Bethlen Gábor és Kós Károly hitvallását: a kitartó, konok építkezés, a nap mint nap elvégzett munka, a magyar nyelvhez, önazonosságunkhoz való ragaszkodás biztosítja az erdélyi magyar nemzetközösség jövőjét, áll egyebek mellett a Szövetségi Képviselők Tanácsa által elfogadott határozatban.
A legnagyobb kihívás a régióátszervezés
Kelemen Hunor szövetségi elnök a tanácskozás végén a sajtónak nyilatkozva a régióátszervezést nevezte a legnagyobb kihívásnak, amely ebben az esztendőben elkészül. – Nem mindegy, milyen közigazgatási szint lesz a falvak és városok után: lesz megye és lesz régió, vagy nem lesz megye, csak régió, illetve milyen hatásköröket kap a régió, amennyiben a megyék is megmaradnak. Az is kérdés, honnan veszik el ezeket a hatásköröket, a kormánytól, vagy a megyei önkormányzatoktól? Milyenek lesznek ezek a régiók? Milyen összetételűek, milyen nagyságúak, az erdélyi magyarságnak ezen belül a döntéshozó testületben lesz-e, lehet-e szerepe, vagy teljesen kiszorul minden olyan döntéshozatalból, amely a városi és a községi önkormányzati szint fölött zajlik. Ezért nagyon fontos, hogy párbeszédet keressünk, alternatívákat javasoljunk, olyan érvekkel jöjjünk, amelyek mögött statisztikai adatokra alapozott szakmai érvek állnak, és emellé tegyük az etnikai dimenziót, mert azt nem lehet megkerülni, de azt sem szabad engedni, hogy teljesen átcsússzon egy etnikai dimenzióba.
Szórványhálózat a szülőföldön való boldogulásért
Beszélt a budapesti Kárpát-medencei Képviselők Fórumán elhangzott javaslatról, amelyet Szász Jenő, a budapesti nemzetstratégiai intézet vezetője vetett fel, és amely sok vitát váltott ki Erdélyben. – Azt mondom, és véleményem szerint ezt mondja a Szövetségi Képviselők Tanácsának minden felszólalója is, hogy nem szabad ezt a paradigmaváltást még csak fölvetni sem, mert nem mondhatjuk azt, hogy a szülőföldet föladjuk, elhagyjuk. Nem fogadhatjuk el azt, hogy a szórványmagyarság számára ebben a pillanatban nem próbálunk perspektívát, jövőképet nyújtani a saját szülőföldjén. Mi az elmúlt 23 évben szórványhálózatot építettünk, 12-13 szórványkollégiumunk működik, magyarul tanulhatnak a gyerekek, kulturális és szórványmenedzsment-programokat indítottunk. Olyan szórványstratégiánk van, amellyel az elmúlt esztendőkben a népességfogyás ellenére is – a magyar identitás, a szülőföldön való megmaradás megerősítésével – pozitív eredményeket ért el és mutatott fel a szövetség – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az alkotmánymódosítás is "megér egy misét"
Az alkotmánymódosításról azt mondta, sok vitát váltott ki, és még sokat ki fog váltani az első cikkely, amelynek a módosítására nincs lehetőség, mert egy másik cikkely megtiltja. – De ez nem jelenti azt, hogy ne érne meg egy misét, ahogy mifelénk mondanák, ne lehetne ezekről a kérdésekről vitázni. Kell és szabad és fogunk, jelentette ki a szövetségi elnök.
Véleménye szerint mindig lehet olyan megoldásokat találni, amelyek közelebb visznek a valósághoz. Az elnök szerint egyik ilyen megoldás az 1-es cikkely kiegészítése, vagy ha ezt nem fogadnák el, akkor egy másik cikkelybe belefoglalni azt, hogy a Romániában élő őshonos nemzeti kisebbségeket az alkotmány államalkotó tényezőként ismeri el. Kijelentette: erre van példa Európa néhány országában, úgyhogy nem lenne precedens nélküli, ugyanakkor valóban megadná azt az erdélyi magyaroknak és a többi romániai kisebbségnek is, hogy államalkotó tényezőként elismerve őket, nem éreznék magukat másodrangú állampolgárnak, hanem azt éreznék, hogy ők ennek az országnak egyénként, családként, közösségként a románokkal egyenértékű polgárai, közösségei.
A részletekre visszatérünk.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 25.
Sikeres partnertalálkozó Orosházán
Összekovácsolni mindazt, amit a történelem szétszaggatott
Szombaton délelőtt az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium aulájában került sor A helyi hagyományos termékek és rendezvények szerepe a falusi turizmus fejlesztésébenelnevezésű HURO/1001/213/2.1.2 – FEDERTO pályázat negyedik rendezvényére, a projektben részt vevő Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara, az Orosháza és Térsége Gazdakör, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, valamint az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete határon átívelő együttműködési program keretében. Ezzel párhuzamosan, a Gimnázium sportcsarnokában VII. alkalommal szervezték meg a VII. Orosházi Hagyományok Ízek rendezvényt.
A partnertalálkozó megnyitójában Brlázs Róbert projektmenedzser köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint megemlítve a később felszólaló illusztris személyiségeket. Köszöntőjét követően dr. Jakab István MAGOSZ elnököt, az Országgyűlés alelnökét kérte a mikrofonhoz. Az elnök beszédében kiemelt fontosságúnak tartotta a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködésének a kibontakozását, aminek az ötlete Horváth Józsefnek, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnökének köszönhető. Dr. Dancsó József orosházi polgármester köszöntőjét követően kiemelte: néhány évvel ezelőtt, amikor Orosházán eldöntötték a Kárpát-medencei együttműködési fórum létrehozását, sokan megmosolyogták őket, a mostani találkozó viszont az ötletgazda, illetve a szervezők állhatatosságát dicséri, amihez további sok sikert kívánt. Ahhoz, hogy Orosházán összekovácsolhassák, amit a történelem szétszaggatott. Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, miután üdvözölte a résztvevőket, ismertette: a Gimnázium sportcsarnokában zajló nagyszabású, VII. Orosházi Hagyományos Ízek nemzetközi rendezvény bírái több mint 70 fajta pálinka közül választják ki a legjobbakat, illetve 12 böllércsapat, köztük a Temes megyei Pusztakeresztúr és Újszentes, valamint az Arad megyei Kisiratos csapatai is gyúrják a kolbásznak valót. A továbbiakban Dedák Angéla turisztikai referens tartott előadást a turizmus Békés megyei helyzetéről, kiemelt fontosságot tulajdonítva a romániai turistáknak. Ezt követően dr. Bodnár Károly, a Szegedi Tudományegyetem dékánja értekezett a turizmus Csongrád megyei helyzetéről, párhuzamot vonva az EU nyugati, valamint a keleti része közötti fejlettségi színvonalak között. Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke örömének adott hangot, amiért megismerkedhetett a partnerekkel, akikkel gyümölcsöző együttműködésben vehetett részt, aminek az eredményeként ígéretes jövő vár a Kárpát-medencei magyar gazdákra. Horváth Levente Arad megyei kormánymegbízott alapos felkészültségről tett tanúbizonyságot, amikor adatokkal alátámasztva vázolta a román mezőgazdaság kibontakozási lehetőségeit. Dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnöke magyarul és románul elmondott értekezésében arról a kiadványról beszélt, amelyikben összegeznék a jelen pályázat által a helyi hagyományos termékek és rendezvények szerepéről, illetve a falusi turizmusban játszott jelentőségük kapcsán kidolgozott tanulmányokat, kísérleti eredményeket közlik majd, didaktikai céllal. Dr. Petelean Doruţ, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem tanára, aki egyben az ottani Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója is, Fazekas Pál egyetemi tanár tolmácsolásában a rendszerváltás előtti, Temes megyében történt rizstermelés jó minőségéről, illetve jelenlegi elsorvadásáról beszélt. Marossy Zoltán Temes megyei kormánybiztos hozzászólásában meghökkentő kijelentést tett: 1990-ben nem a forradalom sikere miatti rendszerváltás történt, hanem véget ért a Nyugat és Kelet között dúlt gazdasági és információs III. világháború, amit a Nyugat megnyert. Most viszont, függetlenül attól, hogy Magyarország mindkét világégést elveszítette, Románia viszont mindkettőt megnyerte, mindketten a vesztesek esélytelenségével indulnak az EU nyugati részével megküzdeni a piacokért. Ebben a küzdelemben csak akkor győzhetnek, ha összefognak.
A hozzászólásokat követően került sor a kiállított termékek bemutatójára, melynek során megtekintették az Orosházi Asztalos Pékség különféle kenyér- és péksütemény-fajtáit. Temes megyéből De János húskészítményeket, ugyancsak Temes megyéből Dózsa Sándor rékási fehér- és vörösborokat mutatott be. A Csongrád megyei Ökofarm a szokásos állati terményeket, öko-készítményeket állított ki; ugyancsak Csongrád megyéből Bereczné Lázár Nóra a hímes tojások széles választékát mutatta be. Az Arad megyei Varsánd népes küldöttsége a Varga Erzsébet által sütött kulcsos kalácsot kínálta kóstolásra, míg Csipkár Imre és felesége a maguk által termesztett paprikaőrleményt kínálták eladásra; Nagyzerindről Szénási Ferenc a mézeskalácsok széles választékával lepte meg a látogatókat. Tornyáról a Pro Pir Kult Egyesület nevében Suttyák András bemutatta a helyi szokások szerinti szövést, fonást, kemencés lángos- és kenyérsütés termékeit, de disznóvágás időszaka lévén, eredeti hájaskiflivel, sőt szilvapálinkával is kínálgatta a látogatókat. A termékbemutatót követően Brlázs Róbert projektmenedzser tartott összegző értékelést.
A közös ebédet követően sor került a partnermenedzsment értekezletére, ahol kiértékelték a találkozó eseményeit, eredményeit, de megbeszélték a projektzáró értekezlet részleteit is.
A partnertalálkozó a várt eredményeken túl azért is sikeresnek mondható, mert a két országbeli, a négy megyebeli magyar gazdálkodók, vállalkozók ismerősként, barátként újratalálkozhattak, teret nyitva az együtt gondolkodásra, a gyümölcsöző együttműködésre.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 25.
Elítélik a Wass Albert-megemlékezés szervezőit?
Többórás kihallgatás után távozhattak az ügyészségről hétfőn a gyergyószentmiklósi Wass Albert-megemlékezés szervezői, Kisné Portik Irén és Selyem Antónia. Ellenük büntetőeljárás van folyamatban.
„Ügyvéd nélkül akár nagyobb bajba is keveredhettünk volna, jelenléte sokat segített a feltett kérdések megválaszolásában” – összegzett Kisné Portik Irén, aki Selyem Antóniával együtt hétfőn 11 órára gyanúsítottként volt beidézve a gyergyószentmiklósi ügyészségre. Selyem Antónia egy órán át válaszolt a kérdésekre, nyilatkozatot írt, Kisné Portik Irén pedig kicsivel 14 óra előtt hagyhatta el az ügyészség épületét. Mindketten azért lettek gyanúsítottak, mert megszervezték a Wass Albert születésnapjára való emlékezést január 8-án.
Amint Valeriu Irinel Crudu ügyész, az ügyészség szóvivője elmondta, nem volt feljelentő, az ügyészség hivatalból indított kivizsgálást, miután tudomást szerzett arról, hogy a rendezvényen egy háborús bűnösre emlékeztek, ugyanis a háborús bűnösök propagálása törvénybe ütköző, 3 hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
„Jelenleg büntetőeljárás van folyamatban, a bűnügyi kivizsgálásnál tartunk. A szerzett információk összegzése alapján születik döntés, hogy a bíróságra továbbítjuk-e az ügyet. Fontosnak tartom elmondani, hogy a gyanúsítottak élhettek jogaikkal, jogi képviselő jelenlétében voltak az ügyészségi meghallgatáson, és megilleti őket az ártatlanság vélelme mindaddig, amíg ügyükben ítélet nem születik” – fogalmazott a szóvivő. A Wass Albert háborús bűnösségét megkérdőjelező sajtós kérdésekre kifejtette: az 1946-os népbírósági döntés erről tanúskodik, ennek megalapozottságát neki nem tisztje firtatni.
Megtudtuk, ilyen esetekben az eljárás időtartama nincs maximalizálva, ajánlott, hogy a büntetőeljárás kezdetétől számított hat hónapon, az észrevételezést követő egy éven belül szülessen döntés az ügy lezárásáról, illetve bíróságra küldéséről.
„Emberségesen bántak velünk, segítőkész ügyésszel találkoztunk. Újra megerősítettük, hogy a mi szándékunk az író méltatása volt, nem akartunk semmilyen románellenes, emberségellenes eseményt szervezni” – nyilatkozták a rendezvényszervezők. Az ügyészségen történtekről, a várható fejleményekről ügyvédjük, Szőcs Sándor nyilatkozott. Szőcs az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jogi képviselője, e két szervezet ajánlott segítséget a bajba került rendezvényszervezőknek.
„A bűncselekmény, amellyel az ügyfeleimet vádolják, nem állja meg a helyét, ugyanis Wass Albert nem háborús bűnös. Van ugyan egy erre vonatkozó határozat, de abból első olvasatra is kiderül, hogy teljesen ártatlanul volt elítélve. Ezt az Amerikában végzett vizsgálat is alátámasztja. Ezen túl a vád egy olyan megemlékezéssel kapcsolatos, ahol Wass Albertet mint írót méltatták, és sokan a részvevők közül nem is tudtak arról, hogy az ünnepelt háborús bűnös. Maga az ügyész is beismerte, utána kellett nézzen, mert ez nem egy nyilvánvaló tény. Remélem, hogy az ügyész megértette mindezt, a bűnügyi eljárás lezárásra kerül, nem jut bíróságra” – fejtette ki az ügyvéd. Szőcs elmondta, procedurális szempontból most a bizonyítékgyűjtés van folyamatban, ezt követi a nyomozati anyag bemutatása. A vádeljárás megszüntetése megeshet a nyomozati anyag bemutatása előtt is. Ha mindez nem történik meg, bíróságra küldik az ügyet, majd ítéletet hoznak. Az ügyvéd optimista, hangsúlyozta, ő hisz az igazságszolgáltatás becsületességében, „bár való igaz, ahol politikai nyomás létezik, nagyobb lehet a bírósági tévedés valószínűsége” – fogalmazott. Bevallotta: meggyőződése, hogy van egy feljelentő az ügy mögött, az eljárást nem az ügyészség indította hivatalból, bár lehet, sosem derül ki, hogy ki a valós személy, a nyomozati anyagból is egy rendőrségi besúgó álnevére derül csak fény. „Ez az egész nyomozás a szabad gyülekezési és a véleménynyilvánítási alapvető jog elég durva megsértése, hasonló esetről nincs értesülésem” – összegzett Szőcs Sándor.
Tekintettel arra, hogy mostanság több Wass Albert-megemlékezést is terveztek, terveznek Gyergyó térségében, olvasói kérdést tettünk fel Szőcs Sándor ügyvédnek: az egyszerű ember nyugodt lélekkel elmehet egy ilyen eseményre vagy jobb, ha távol marad, tartva a következményektől? „Én nem félnék elmenni egy ilyen rendezvényre, de engedjék meg, hogy ne adjak senkinek tanácsot.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro