A kisebbségi jogok szavatolását várják (Az SZNT levele Klaus Iohannisnak)
Klaus Iohannis a tömegesen rá szavazó székelyeknek is köszönheti, hogy megnyerte az államfőválasztást 2014-ben, de várakozásaik nem teljesültek, helyzetük csak romlott, jogaik csorbultak – írja az államelnöknek címzett nyílt levelében Izsák Balázs.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke három követelést is megfogalmaz: Iohannis kérje számon Románia törvényekben is rögzített nemzetközi kötelezettségvállalásait, és szólítsa fel a hatóságokat arra, hogy szüntessék be a nyelvünk és jelképeink ellen folytatott háborút; vállaljon garanciákat a kétnyelvű ügyintézésre, és ne írjon alá olyan költségvetési törvényt, amely nem biztosítja az ehhez szükséges anyagi forrásokat; végül pedig azt kéri, hogy Iohannis „kezdjen párbeszédet Székelyföld képviselőivel a régió jövőjéről, és vállaljon aktív szerepet abban, hogy Románia fogadja el a székelyek által igényelt, Európa számos országában sikeresen működő autonómiát”, sőt – ha sor kerül az ország közigazgatási átszervezésére –, vállaljon garanciát arra, hogy a történelmi Székelyföld lesz az egyik régió. Izsák Balázs úgy véli: a székelyek abból a meggondolásból szavaztak Iohannisra, hogy „erdélyi szász lévén egyaránt ismeri a Romániában élő nemzeti közösségek gondjait és Erdély toleráns politikai hagyományait”, és bíztak abban, hogy elnöksége alatt változni fog a román hatóságok viszonyulása Székelyföldhöz. Várakozásaikból azonban két és fél év alatt semmi nem vált valóra: a hatóságok hozzáállása „inkább romlott, a prefektusok és egyéb állami tisztségviselők háborút folytatnak anyanyelvünkkel és jelképeinkkel, elvitatják azt a jogunkat is, hogy véleményt nyilvánítsunk olyan sarkalatos kérdésekről, melyek minket is közvetlenül érintenek, mint például az ország közigazgatási átszervezése”. Az SZNT elnöke a nyilvánvalóan törvénysértő bírósági ítéletekre is felhívja a figyelmet, és szóvá teszi, hogy mindez az államfő hallgatása mellett történik. Klaus Iohannis elzárkózik a párbeszédtől, semmitmondó válaszokat küld, vagy egyszerűen válasz nélkül hagyja az SZNT beadványait, noha törvényes kötelessége válaszolni. „Elzárkózik attól, hogy alkotmányos hatáskörének és feladatának megfelelően beavatkozzon, amikor az állam intézményei és hatóságai egyéni vagy közösségi jogokat sértenek meg. (...) Európai politikushoz méltatlan módon szót emel az ellen, hogy legalább társadalmi párbeszéd tárgya legyen Székelyföld autonómiája, egy olyan közjogi intézmény, amely számos európai országban működött és működik számbeli kisebbség és többség legnagyobb megelégedésére. A legközelebbi példa erre Erdély története, amely ennek 800 éves hagyományát ismerte, s egyik haszonélvezője pontosan az erdélyi szász közösség volt.” – olvasható a levélben. Izsák Balázs leszögezi: ha az államfő valóban azért látogat Székelyföldre, hogy „megismerje a helyi problémákat, a régió valóságát és fejlődési lehetőségeit”, „elkerülhetetlenül szembesülni fog számtalan hatósági jogsértéssel, illetve a székely nép autonómiaigényével, hisz meglátásunk szerint a régió autonómiája a jövendőbeli fejlődés legfontosabb záloga”, és reményét fejezi ki, hogy az államfő változtatni szándékszik hozzáállásán, hiszen ezekre a dolgokra már korábban is felhívták a figyelmét, de eredmény nélkül. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok
Parádés program, kiváló vendéglátás a siker titka
Július 14–16. között, péntektől vasárnapig szervezték meg a hagyományos Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat.
A program pénteken 20 órától a Feketegyarmat központjában megtartott retrobulival indult, DJ Duka közreműködésével. Szombaton ugyancsak Feketegyarmat központjában 9 órakor indították el a bográcsfőző versenyt, 5 csapat részvételével. Ugyanitt 11 órától kisiskolások és ibolyások szórakoztató műsorát szervezték, melynek során a másodikosok Pap Márta vezetésével zumbát táncoltak, a harmadikosok Csáky Apollónia irányításával modern táncot mutattak be, a negyedikesek Szilágyi Ildikó vezetésével népi játékokat adtak elő, míg Kiss Csilla szervezésében a kicsinyek különféle táncokat jártak. Ugyanakkor mókás családi vetélkedőt is szerveztek három család részvételével, továbbá zsákfutást, majd cselgáncsbemutatót tartottak a községbeli Cselgáncsklub gyermekeinek a részvételével. 13 órakor a feketegyarmati református parókia pályáján szervezték meg Fair Play Kupa címmel a kispályás futballbajnokságot hét csapat részvételével, Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével. Első helyezést ért el a nagyszalontai Best Boys, második a nagyzerindi Brazilok, harmadik a Zerindi Ifjak nevű csapat lett, elhódítva a helyezésüknek megfelelő oklevelet és kupát. 14 órától, ugyancsak Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével, bírálták el a pörkölteket, amelyek közül első a gyulavári Sándor Imre, második a gyarmati Vass-csapat, míg harmadik díjat nyert a Bélzerindi Roncsolók csapata. Ugyanaznap 19.30 órától, de már a nagyzerindi piactéren szerveztek zumbát a nagyszalontaiak csapatával. 21.30 órakor kezdődött a Bagossy Brothers Company együttes élő koncertje, majd a Kozsó-koncerten mulatott a nagyszámú közönség. 23.55 órától tűzijátékot láthattak, majd éjféltől szabadtéri diszkón mulattak DJ Dukával. Színes vasárnap
Vasárnap 9 órától a feketegyarmati, 11.30 órától a nagyzerindi református templomban kezdődött ünnepi istentisztelet.
Ugyanaznap déltől a nagyzerindi piactéren számos büfé és lacikonyha, illetve helybeli termelők kínálták a terményeiket. 17 órakor a szabadtéri színpadról Pap Alma köszöntötte a gyülekező közönséget, bekonferálva a nagyzerindi citerások háromtagú csapatát. Id. és ifj. Papp Sándor, továbbá Higyed Ferenc citerázás közben népdalokat énekeltek. Utánuk az Ibolya nagyzerindi citerazenekar 9+2 tagja mutatkozott be, a gyulai Kiss Ferenc citeraoktató vezetésével. Amint Pap Almától megtudtuk, a gyermekek megmutatják, mit tanultak az egyhetes citeratáborban. Nos, az idős mester vezetésével, ígéretesen citeráztak, énekeltek vastaps közepette. Ezt követően a gyula-magyarvárosi kórust kérték a színpadra, ahol Kiss Ferenc citerakíséretével, szólóénekével Galga menti népdalokat, szentesi népdalcsokrot, valamint bácskai dalokat énekeltek nagy sikerrel.
A néptáncgálát házigazdaként az Ibolya néptánccsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével a komoly tánctudást, nagy fegyelmet igénylő széki rendet adta elő a közönség ünneplése közepette.
Utánuk a kisiratosi Gyöngyvirág tetszetős palatkai, illetve bolgártelki táncokkal örvendeztette meg a közönséget.
Testvérkapcsolat
Ezt követően a műsorvezető a színpadra kérte Simándi Sándor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntőjét követően, bejelentette: a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapoknak az egyik fénypontja következik, amikor is a magyarországi Nagyberki Községgel kulturális együttműködésre lép Nagyzerind Község. A színpadra kérte a jelzett település küldöttségét, Heizler Zsolt alpolgármester vezetésével, továbbá Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, hogy tisztelje meg jelenlétével a rendkívüli eseményt, továbbá tanúnak Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármestert.
Heizler Zsolt, a Nagyberki település alpolgármestere köszöntőszavait követően megköszönte Simándi Sándor polgármesternek, az alpolgármesternek, a jegyző asszonynak a meghívást, külön Kiss Csillának, aki nélkül nem lehetnének itt. A meglévő kapcsolatot szeretnék testvérkapcsolati szintre mindenfajta jogi bonyodalmak nélkül továbbfejleszteni, működtetni, egymás épülésére, hasznára. Megköszönte a szíves vendéglátást, majd abban a reményben zárta beszédét, hogy hamarosan Nagyberkiben örvendhetnek a nagyzerindi küldöttség látogatásának. Nagyberki a Kaposvár és Dombóvár háromszögben fekszik, mintegy 50 kilométerre a Balatontól, tehát nincs túl messzire Nagyzerindtől, ezért nagy reményekkel tekintenek az együttműködés elé.
Üdvözlőszavait követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő köszönetet mondott a meghívásért, majd kifejtette: nekünk, magyaroknak, akiket lassan száz éve egy országhatár választ el egymástól, nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is törődni, odafigyelni egymásra. Van egy ezeréves közös múltunk, közös kultúránk, közös magyar identitásunk, és minden, ami e világon fontos, az összeköt bennünket. Csakis a kiépített kapcsolatokon keresztül tudunk egymáshoz még közelebb kerülni, megismerni egymást, hiszen nemcsak személyek, hanem önkormányzatok, intézmények között is kapcsolatok épülnek. Mindez nagyon fontos nekünk, a kultúránknak, az identitásunknak a szülőföldünkön való megmaradáshoz. Gratulált a kapcsolatok megteremtőinek, illetve mindazoknak, akik a kapcsolatok működőképessé tételén dolgoznak. További sok sikert kívánt mindkét település vezetőségének, lakosainak. Simándi Sándor házigazda polgármester az Újkígyós Nagyközséggel közel 6 éve meglévő jó kapcsolatokat ecsetelte, abban a reményben, hogy a Nagyberkivel most, a két település lobogóinak a kicserélésével megpecsételendő együttműködés is hasonlóan eredményes lesz, ugyanis velük közösen már be is nyújtottak egy projektet.
Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármester elégtétellel beszélt a Nagyzerind Községgel 2011 óta meglévő, már közös pályázatot is eredményezett kapcsolatokról. A szomszédban lévő Simonyifalva rokon Újkígyóssal, hiszen onnan elég sokan települtek Simonyifalvára. Tehát sok minden összeköti a két kistérséget, amelyek közötti kapcsolatot szeretnék tovább építeni. A továbbiakban Simándi Sándor házigazda polgármester ismertette az egyezség szimbolikus megkötésének a menetét, vagyis egymás között kicserélik a két zászlót, amit ünnepélyesen, taps közepette meg is tettek. Ugyanakkor a Nagyzerind Község nevét viselő plakettet is adományoztak a vendégeknek.
Fergeteges néptáncgála
A néptáncgála folytatásában a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára vajdaszentiványi táncot adott elő vastaps közepette. Utánuk a kisperegi Napraforgó kalocsai táncának tapsolt a közönség, Molnár Csaba betanításában. A simonyifalvi Leveles szatmári, illetve eredeti kalotaszegi ruhában előadott táncait, majd az ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével fellépett Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportja által előadott dél-alföldi tánc aratott sikert. A Kankalin ezúttal mezőségi tánca, majd az ágyai Kistőzike vásári előadása tetszett a közönségnek. Az eleki néptánccsoport dél-alföldi, a biharmicskei Görböcz széki énekei és felcsíki táncai után a belényesi Rozmaring tánccsoport Fekete-Körös-völgyi táncait és balázstelki népdalait Benedek Judit tanította be. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport marosszéki forgatós táncának tapsoltak. Az eleki tánccsoport román néphagyományait felelevenítő táncait Gera Kriszta tanította be, ifj. Szilágyi András koreográfiájára. Utánuk újra a Százszorszép adta elő szatmári táncát, majd az ágyai Tőzike kalocsai tánca következett Erdős Márta vezetésével, Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára. A nagyszalontai Toldi tánccsoport gyermekei népi játékokkal, a nagycsoport sárréti táncokkal lepte meg a közönséget.
Kuriózumnak számított a harminc év után újranyíló aradi Viola, amelynek tagjai élő zenére, Kecskés Ildikó és Hegyi Vilmos betanításával székely táncokat mutattak be. A néptáncgála végét, egyben csattanóját képezte a nagyzerindi Ibolya tánccsoport aprajának-nagyjának a műsora. Ifj. Szilágyi András koreográfiájára a kicsik mezőföldi tánca, a menyecske csoport lendületes dél-alföldi, a haladó csoport nagyszerű szatmári tánca, illetve a nagyok felcsíki mulatsága magával ragadta a közönséget. Utóbbit egy eleki tánctáborban tanulták ifj. Szilágyi András és Gera Kriszta jóvoltából, Halasi Vivien közreműködésével. A közel 80 kisebb-nagyobb táncost megmozgató végjátékot felállva ünnepelte, tapsolta a közönség. Nem véletlenül, mert büszkék lehetnek a községben az utóbbi években kivirágzott néptánckultúrára, ami természetesen nem megy magától. Szükség van egy olyan kiváló koreográfusra, mint ifj. Szilágyi András, egy olyan szívvel-lélekkel dolgozó vezetőre, mint Kiss Csilla és utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban egy olyan vezetőségre, mely nem sajnálja az anyagiakat nemzeti kultúránknak az ápolására. A szinte fél óráig eltartott mámoros hangulat közepette előkészítette előadását a simonyifalvi és vadászi gyermekekből álló Loga-Ritmus zenekar, amely több mint félórás koncerttel ajándékozta meg a közönséget.
Záródiszkó A továbbiakban, DJ Duka közreműködésével, szabadtéri diszkó zárta a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat. Ezek sikeréért köszönet jár a támogatóknak, a polgármesteri hivatalnak és a tanácsnak, de mindazoknak a lelkes embereknek is, akik a munkájukkal járultak hozzá a vendéglátáshoz. Sándor Julianna, Komlósi Piroska, Sándor Julianna II., Sándor Zsuzsanna, Sándor Katalin, Molnár Emese Éva, Simándi Rozália és Mátyás Erzsébet azok az asszonyok, akiknek az ízletes csorbaleveséből, a babgulyásából és a pörköltjéből minden fellépő és vendég jóízűen ehetett, és jóleső érzéssel gondolhat a községbeli hagyományosan jó vendéglátásra.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Románia Modernizálásáért Koalíció (CNMR): Elitélik a magyar vezetők gesztusát
Elítéljük a magyar vezetők gesztusát, hogy a székely himnusszal fogadták az államfőt – írja a Románia Modernizálásáért Koalíció (CNMR) keddi közleményében.
"A CNMR elítéli a magyar közösség vezetőit, amiért kihívó módon az alkotmányban nem létező székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában, és hogy olyan jelképeket próbáltak átadni neki, ami sérti az ott élő románságot" – írja az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleményben.
Klaus Iohannis államfő kedden hivatalos látogatást tett Hargita és Kovászna megyékben.
Az államfőt tüntetők mintegy 30 tagú csoportja várta, akik magyar, román és német feliratokat tartottak a magasba, amelyen többek között dél-tiroli mintájú etnikai autonómiát követeltek.
A tanácskozás kezdetén közvetlenül a román himnusz után a jelenlévők elénekelték a székely himnuszt, később egy székely zászlót kapott ajándékba. „Nem tudtam, hogy erre sor kerül. (...) Tiszteletből meghallgattam. (...) Azt gondolom, hogy fontos, hogy meghallgassuk azt is, ami az embereknek a lelkükből jön, ne csak a protokollszöveget" – nyilatkozta utólag Iohannis.
Agerpres; Erdély.ma

Elnöki bakancslista
Ha másra nem, feszültség-levezetésre jó alkalom volt Klaus Johannis székelyföldi látogatása. Rázós év előtt állunk, már javában érződik az 1918-as centenárium hűvös előszele, a következő időszak még ennyire sem kedvez majd a többség-kisebbség viszony detoxifikációjának - ellenkezőleg! A vizit lehetőséget teremtett, hogy a legutóbbi kormányválság idején gerjesztett magyarellenes hangulatért valamiféle elégtételt vegyünk a hirtelen bejelentkező Johannison, aki maga is beállt a sovének kórusába. Ugyanakkor az államelnök eljátszhatta az erdélyi magyarság gondjai iránt komolyan érdeklődő politikus szerepét, aki, lám, a helyszínen tájékozódik a kisebbségben élők közérzetéről.
A székelyföldi látogatás Johannis bakancslistáján régóta szerepelhetett, a két megye magyar lakossága nagyon nagy arányban támogatta szavazatával az elnöki tisztségre pályázó szebeni polgármestert, ezért cserébe legfennebb néhány enervált reakció volt a hála, ha az elmúlt években az erdélyi magyar közösségről került szó. A régóta húzódó államfői vizitre az utolsó alkalmas pillanatban került tehát sor. Ha Johannis valóban le akart adni néhány pozitív jelzést a székelyek felé – persze, nem érdektelenül, hiszen 2018 után mégiscsak 2019, az elnökválasztás éve következik -, akkor azt még a nagyromán parádé beindulását megelőzően kellett megejteni. És lehetőleg a magyar miniszterelnök idei látogatása előtt – ez a “ki volt itt hamarabb” szindrómának tudatalatti visszaigazolása sokak felé …
Johannis nem panaszkodhat: megkapta azt a fogadtatást, ami román államfőnek Székelyföldön kijár. Székely zászló (nem csak Csíkszeredában, hanem minden portán a Sepsiszentgyörgyig vezető úton), székely himnusz nagy átéléssel, hogy tudja, honnan indítsa a párbeszédet, amit kilátásba helyezett. Johannis is készült: kis csomagban hozta magával Bukarestből a csereajándéknak szánt trikolórt – végül is mindenki azzal kedveskedik, ami a szívéhez közel áll. Elhangzott a szintén előrecsomagolt szöveg az etnikai autonómia versus regionalizáció témakörben, amikor viszont konkrét kérdést tettek fel az etnikainál lényegesebben szalonképesebb kulturális autonómiáról, idétlenkedés volt a válasz. A bukaresti törvényhozás több mint egy évtizede rejtegeti a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása – az RMDSZ által benyújtott formában legalábbis - a kulturális autonómia létrehozását jelentené. S hogy mi ennek a sorsa? A jópofi (cinikus?) válasz: “úgy tűnik, a parlament nagyon is “mélyrehatóan” tanulmányozza a tervezetet”, mondta az elnök. Ha ezzel Basescu vagánykodik egy fröccs mellett, az ember legyint, hogy hát igen, mit várunk el egy tengerésztől. A szász származású Johannistól azonban valahogy több empátiára kellene számítanunk. Autonómia-ügyben végképp. Német származásúként bizonyára első kézből vannak információi arról, hogyan működik, milyen előnyökkel jár az ilyesmi például Dél-Tirolban.
Johannis látogatása – bármennyire is megkésett és sterilnek tűnik sokak számára – jó alkalom volt az erdélyi magyarság, Székelyföld meg nem oldott problémáinak tematizálására. Kérdés, hogy változik-e érdemben valami, vagy maradunk elvárásainkkal és egy újabb bazi nagy trikolórral a nyakunkon.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Őrizzék meg emberi méltóságukat!
A Diakónia Uzon községben
Az 53 eddigi település mellé, ahol a Diakónia idősgondozó szolgálata működik, hétfőtől még 7 település társul: Uzon község 7 falujában is van már az öregeknek megbízható támaszuk. A segélyszervezet az érdeklődőknek a kultúrotthonban mutatkozott be.
A gyűlésen jelen volt Ráduly István polgármester, Birtalan Csilla, a Diakónia Alapítvány alelnöke, Vass Mária a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság képviseletében, Ungvári Barna András uzoni református lelkész és természetesen Tóth Anna, a Diakónia idősgondozó szolgálatának igazgatója. Az előzmények rövid áttekintőjében Ráduly István felemlegette: már 2006-tól történtek próbálkozások az idősgondozói szolgáltatásnak a községben való meghonosítására, akkor nem ment át a tanácson, később nem volt pénz rá. Most Szabó Annamária alpolgármester kitartó, meggyőző munkájának köszönhetően a tanács is rábólintott a vonatkozó költségvetési tételre (ez 6000 lej havonta).
Ungvári Barna lelkész János evangéliumából vett igéjével vont párhuzamot a betegek hit által való gyógyulása és a Diakónia dolgozói által az öregeknek hozott enyhülés, de akár felépülésük között, majd Vass Mária ígért a megye részéről további támogatást a növekvő szociális igények kielégítéséhez, melyet „csak a civil szervezetek közreműködésével tudnak megvalósítani.” Tóth Anna igazgatónő kimerítő részletességgel mutatta be szolgálatuk – és nem szolgáltatásuk, bár hivatalosan így nevezik – három ágazatát: mit jelent, amikor alapápolást, egészségügyi ellátást vagy háztartási-közösségi segítséget nyújtanak naponta a rászorulóknak.
Elsősorban az egyedülálló öregeket, az idős krónikus betegeket és a mozgáskorlátozottakat segítik abban, hogy emberi méltóságuk megmaradjon ágyban fekve, magatehetetlenül is, tisztán, rendbetett hajjal, meleg szobában éljék napjaikat. A betegek hozzájárulása szimbolikus, a látogatások heti gyakorisága függvényében nyugdíjuk 5, 3 vagy 1 százaléka. Kizáró jellegű feltétel csak az lehet, ha valakinek főállású gondozója van, de még ilyen esetben is egészségügyi szakellátásra hívható az alapítvány helybeli munkatársa, akit ott helyben be is mutattak. Karácsony Erika asszisztensi végzettséggel kezdi meg a napokban tevékenységének ismertetését a község lakóinak körében, akiket a háziorvosi, lelkészi ajánlások nyomán keres fel, majd folytatja a gyakorlati teendőkkel. Ha 20-25-nél több igénylő lenne a községben, jövőtől akár a második munkatársat is alkalmaznák – jelezte Tóth Anna.
A kultúrotthonbeli előadás után a vendégeket a szolgálati autókkal átszállították az uzoni volt autóbontó mellett kialakított munkapontra, egy frissen rendbetett kis irodába, ahol helyi munkatárs intézi majd az adminisztratív ügyeket. Az udvaron frissen vásárolt Dacia Logan szolgálati autó állt felszalagozva – ez minden alkalommal így történik, mikor új helységben indítják el működésüket. Megtörtént a szalagvágás is, majd a szervezők kis kínálmációval húzták alá a Diakónia és Uzon község szövetségét.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mit üzent Klaus Johannis Székelyföldről? Illyés Gergely politológust kérdeztük
Elsősorban a román közvéleménynek kívánt üzeni székelyföldi látogatásával Klaus Johannis, az államfő a helyi közösség által felvetett problémákra semmilyen konkrét választ nem adott – véli Illyés Gergely. A politológus azt azonban eredménynek tartja, hogy az etnikai alapú autonómia mítoszát részben sikerült lerombolni az elnöki viziten.
Nem véletlenül időzítette székelyföldi látogatását az államfő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) hetére – véli Illyés Gergely politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint Klaus Johannis Hargita és Kovászna megye felkeresésével elsősorban a román közvéleménynek kommunikált.
„Tusványoson szombaton a magyar kormányfő beszédet mond, magyarországi, erdélyi politikusok részéről is elhangzanak majd nyilatkozatok ezen a héten. Előtte Klaus Johannis megpróbált egy nyitott, közvetítő elnök szerepébe helyezkedni, aki odafigyel az ország minden polgárára, arra az esetre, ha ezen a héten olyan nyilatkozatok lesznek, amelyek a román közvéleményt megbotránkoztatják” – magyarázta a Maszolnak.
A politológus szerint ugyanilyen kommunikációs fogás volt az államfő részéről, hogy egy látványos gesztussal, román zászlóval viszonozta a csíkszeredai vendéglátóitól kapott székely lobogót. „Látszott, hogy készült a román zászlóval. A román sajtóban már dicsérték is az elnököt ezért. Ez a román közvéleményben szemében egyértelműen pozitív gesztus volt” – mondta Illyés.
Ezeket üzente az államfő Székelyföldről
Klaus Johannis a politológus szerint a székelyföldi látogatásán tartott beszédeiben egyértelmű és burkolt üzeneteket is megfogalmazott. Egyfelől azt hangoztatta, hogy a térség ugyanolyan problémákkal küzd, mint az ország többi gyengébben fejlett térsége, és ugyanolyan gazdaságfejlesztési eszközökre, infrastruktúra-fejlesztésre van szüksége, mint az ország hasonló régióinak.
„Mindenhol gazdaságfejlesztésről, a térség turisztikai potenciáljáról beszélt, ebbe a keretbe próbálta helyezni a kérdést. Eközben a felszólaló székelyföldi önkormányzati vezetők teljesen más keretben beszéltek. Az etnikumközi kapcsolatok problematikáit ismertették különböző szempontokból. Egyébként nagyon jól el is osztották a mondanivalójukat egymás között, nem véletlenül beszéltek eltérő aspektusokról” – részletezte a politológus.
Illyés szerint a román média elsősorban az államfő megközelítését helyezte előtérbe, de azért a székelyföldi önkormányzati vezetők üzeneteinek egy részét is idézték. Így a román közvélemény egy részéhez eljutott, hogy Székelyföldön nem csak a gazdasági elmaradottsággal van gond, hanem a specifikus etnikumközi kapcsolatok is problémákat okoznak.
Az államfő másik – burkolt – üzenete az volt a politológus szerint, hogy a Hargita és Kovászna megyei gazdasági mutatókért és általában a székelyzászló körüli konfliktusokért tulajdonképpen a régiót vezető RMDSZ és az önkormányzati vezetők felelősek.
„Az például elhangzott Klaus Johannis beszédeiben: nagyon sokat tehetnének azért az önkormányzati vezetők, hogy – ahogyan fogalmazott – a valóság hibás értelmezése ne vezessen széthúzáshoz. Gyakorlatilag arra utalt, hogy ő a partnere az embereknek, és a helyi vezetés a felelős gondokért. Egyelőre ezt nagyon finoman fogalmazta meg, de szerintem egyértelmű volt az üzenet a román közvélemény felé” – fogalmazott Illyés.
Az etnikai alapú autonómia mítosza
A politológus eredménynek tartja, hogy az államfő székelyföldi látogatásán a vendéglátóinak sikerült legalább részben lerombolni azt a mítoszt, hogy a magyar közösség etnikai alapú autonómiát követel. Az önkormányzati vezetők ugyanis egyértelműen rámutattak, nem etnikai, hanem területi-regionális alapú autonómiát szeretnének.
„Így sikerült kivédeni a legfontosabb ellenérvét az államfőnek, aki Székelyföldön ismét károsnak nevezte az etnikai alapú autonómiát. Sajnos ez sem a kellő hangsúllyal jelenik meg a román sajtó tudósításaiban, de legalább azért megjelent. Ezt sokkal többször el kell mondani román környezetben is” – véli Illyés.
A politológus pozitívumnak nevezte, hogy az államfő a decentralizációt, regionalizációt támogatta a székelyföldi nyilatkozataiban, de szerinte Klaus Johannis ferdített, amikor arról beszélt, hogy nem szabad figyelembe venni az etnikai szempontot a regionalizáció során. Az EU-s ajánlások ugyanis kifejezetten utalnak arra, hogy a történelmi és kulturális kapcsolatokat figyelembe kell venni egy-egy régió kialakításakor.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro

Toró T. Tibor: „Többet vártunk Klaus Johannistól, mint egy emlékbe itt hagyott román zászlót”
Szerda délelőtt hivatalosan is megnyitották a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort – ismertebb nevén Tusványost. A megnyitón jelen volt és felszólalt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke is, aki kijelentette: a szabadegyetem léte egyértelmű sikerként értelmezhető, az azt alapítók pedig immár 28 éve következetesen kiállnak a kezdetekben megfogalmazott értékek mellett.
„Sok szeretettel köszöntöm a tusványosi autonóm köztársaság szabad polgárait és a Kárpátokon túlról érkezett vendégeinket rendezvényünkön” – kezdte felszólalását Toró. A Néppárt politikusa elmondta: Tusványos alapítói két nappal ezelőtt – közel százan – találkoztak és hitet tettek a mellett, hogy a 28 évvel ezelőtt vállalt munkát folytatják az elkövetkezőkben is. „Amikor Európa tartópillérei recsegnek-ropognak és amikor a térség geopolitikai tektonikus lemezei egymásnak feszülnek, jó tudni, hogy léteznek a Tusványoshoz hasonló biztos pontok” – mondta Toró utalva a szabadegyetem idei mottójára.
„Tusványos a mi sikerünk, mindazoké, akik 27 évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni. Sikerként értelmezhető az is, hogy szabadegyetemünk mind a mai napig a párbeszéd fóruma tudott maradni, s örülünk annak, hogy idén egyre többen tartanak velünk olyanok is, akik a korábbi években – a tiltás miatt, vagy épp önszántukból – nem vehettek vagy nem vettek részt táborunkban” – mondta Toró. A politikus megköszönte a munkáját mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy idén immár 1 millió állampolgárságot kérvényező határon túli magyarról beszélhetünk, s külön kiemelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok munkáját, melyek az erdélyi honosultak kétharmadának segítettek az iratok összeállításában.
„A mi sikertörténetünk az is, hogy mindazok az európai állampolgári kezdeményezések, melyekről Tusványoson kezdtünk el először beszélgetni, lassan beérnek: a FUEN által képviselt Minority SafePack-et – melyet a Néppárt kezdeményezésére az Európai Szabad Szövetség (EFA) is támogat – itt kell megemlítenünk, csakúgy, mint a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését” – jelentette ki a Néppárt ügyvezető elnöke.
Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán Toró kijelentette: nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, s ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, néhány nappal ezelőtt levelet írt Klaus Johannisnak, a tegnapi találkozó pedig ennek a levélnek a szellemében zajlott. Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, mégis megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor fontos megjegyeznünk: figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jelentette ki Toró T. Tibor.
neppart.eu; itthon.ma/erdelyorszag

Segít a bevándorlók szempontja az önrendelkezésen?
Vajon használ önrendelkezési törekvéseinknek mindaz, ami ma a bevándorláspolitika körül meghatározza a nyugat- és kelet-európai közbeszédet, vagy sem? – vezette fel a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerda délutáni előadását a Kós Károly-sátorban Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető alelnöke.
Az Önrendelkezés Európában – a bevándorlók szempontja segít? című panelben Komlóssy József, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségvédelmi Társulat alelnöke, Elisabeth Nauclér, a finnországi Aland-szigeteket képviselő újságíró és politikus, Cristian Kollmann, a dél-tiroli Freiheit sajtóreferense, Andrea Carteny Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem tanára fejtették ki gondolataikat.
Komlóssy József az önrendelkezés formáiról beszélt. Elmondta, a belső önrendelkezés alapja az, hogy egy népcsoport célkitűzéseit a mindenkori állam politikai határainak keretében érje el, a külső önrendelkezés célja pedig az országtól való elszakadás.
„Meggyőződésem szerint az önrendelkezés első lépése az kell legyen, hogy kivétel nélkül minden embernek – éljen bármely táján a világnak – születési adottságától függetlenül az azonosságát önmaga előtt kell tisztáznia. Minden ember egy nemzethez való tartozását kizárólag csak önmaga határozhatja meg. Ami azt is jelenti, hogy elhatározásának következményeként a magáénak vallott nemzettel egy értékrendbeli azonosulást, azon belül pedig szellemi, kulturális együvé tartozást, sorsközösséget kell vállalnia” – magyarázta, majd a belső és külső önrendelkezés történelmi és jogi hátterét vázolta fel.
Andrea Carteny úgy véli, a nemzeti kontextus az Európai Unióban az autonómiával kapcsolatban Nyugat- vagy Közép-Európára vonatkozóan az etnikumi kritériumok között van felállítva. Olaszországban Dél-Tirolban meg tudták oldani a helyzetet, hogy autonóm provinciát hoztak létre. Nem hiszi, hogy Románia nem elég erős ahhoz, hogy ne tudna megoldani egy provinciaproblémát, noha sokszor mondják, hogy olyan, hogy Székelyföld nem létezik.
Cristian Kollmann rámutatott, nagy változások lesznek Dél-Tirolban, amelynek következményei lesznek az önrendelkezés jogaival kapcsolatban. Az autonóm provincia 7400 négyzetkilométer, 2016 végén 524 200 lakosa volt. Ennek 62,3 százaléka németül beszél, 23,4 százaléka olaszul, 4,1 százaléka latinul, 10,2 százaléka pedig más nyelven. Az első világháború után Olaszországhoz csatolták, ezt követően a népesség kérte az önrendelkezési jogot. Aztán betiltották a német nyelvet az iskolákban és a közintézményekben. 1946-ban másodszor is próbálkoztak, és 155 ezer aláírást gyűjtöttek az önrendelkezési jog kivívásáért. A párizsi döntés után használhatták a német nyelvet az iskolában és a közigazgatásban. Az olaszok migrációját viszont előtérbe helyezték, földeket, házakat kaptak, ezeket gyakran a németektől vették el.
1961-ben egy dél-tiroli felszabadító mozgalom több központot is felrobbantott, a világ figyelme ekkor terelődött Dél-Tirolra. Autonómiacsomagot hoztak létre, és ezt el is fogadták, 1972-ben lépett érvénybe. „Az a probléma, hogy Olaszország nem adta fel, hogy asszimilálja a dél-tiroliakat.
Egy része a tiroliaknak nem érzi kényelmesnek azt a helyzetet, hogy olaszoknak tekintik őket, úgy tekintik, hogy nincs igazi autonómiájuk, a rendőrség, a posta, a külpolitika mind az olasz hatóság alatt áll. Ez problémát okoz, mert gyakran nem akarnak a hivatalosságok németül kommunikálni, bár a kétnyelvűség kötelező.”
Hangsúlyozta, egy újabb probléma a bevándorlás, 2016 végén 407 ezer külföldi élt Dél-Tirolban, akik különböző államokból érkeztek. „A mi mozgalmunk attól fél, hogy ez a nagyszámú bevándorló népesség nagyon megnöveli az olaszok számát, mivel inkább olaszként szeretik magukat bejelenteni. Hosszú távon megváltoztatja a német és az olasz nyelvet beszélők százalékát. Az integrációpolitika változhatna, ha a német nyelvet tanítanák a külföldieknek. Sem Európa, sem Olaszország nem kezeli a bevándorlók problémáját, százával, ezrével érkeznek, nincs kontrollunk fölöttük. Legtöbben Németországba szeretnének menni az Alpokon keresztül, de Ausztria be akarja zárni ezt az átjárót. Most ez az egyik legfontosabb téma: Dél-Tirolt kötelezhetik, hogy sokkal több migránst fogadjon be, mint amit neki szántak.”
Elisabeth Nauclér kifejtette, modellek nincsenek, csak példák, mert minden régió különböző helyzetben van. Az Aland-szigeteken nagyon erős autonómia van, svéd iskolákba járnak, Finnország nem hozhat létre nemzetközi egyezséget, ha ők nem egyeznek bele. „Pozitív gondolatokkal vagyunk a bevándorlásról, büszkék vagyunk, hogy több mint negyven nemzet él a szigeteken.
Próbálják ránk fogni, hogy be akarjuk zárni a kapunkat, de mi multikulturális nép vagyunk. Úgy tekintünk erre, mint lehetőségre, növeljük a kisebbséget. Egy előnyös helyzetet kell kreálni. Nincs problémánk az integrációval, fő oka, hogy nagyon alacsony a munkanélküliség. (…) Van területi, kulturális autonómiánk, belső és külső autonómiánk.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén szerdán. Jelezte: szeretnék, ha a program folytatódna.
Kiemelte: a magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, s egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát.
Kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Grezsa István közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.
A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda.
Jelezte: szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására.
Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben.
Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott. Hangsúlyozta: nagyon kell a magyar bölcsőde, óvoda, s ez a program óriási lehetőség.
Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.
Ha a lehetőség biztosított, van magyar nyelvű óvoda, bölcsőde, a családok kétszer is meggondolják, hogy elhagyják-e az adott települést - vélte.
Közölte: náluk két helyen rövid időn belül megkezdődhet az építkezés, s a továbbiak is megvalósulhatnak 2018-ban.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta: kutatást indítottak, az óvodáskorúak demográfiai prognózisai mellett a beiratkozási trendeket is elemzik, s kitérnek az óvodaválasztási attitűdre. Bognár Renáta / MTI

Tusványos - Az államból élés karrierjeként jellemezték a román politikát erdélyi politológusok
- A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz - állapították meg szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor "A román politika - a szervezett káosz iskolapéldája" című pódiumbeszélgetésére meghívott politológusok.
Bakk Miklós politológus, Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében megállapította: a román politika átvette ugyan az európai politikai modelleket, de ezeket egyfajta formaként használta, hiányzott mögüle a társadalmi tartalom.
Székely István politológus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), ügyvezető alelnöke kifejtette: 2006 óta Romániában többnyire politikai társbérlet van a parlamenti többség és a vele szemben álló államfő között. Az egyébként parlamenti köztársaságként működő Romániában a közvetlenül választott államfőnek a titkosszolgálatok területén vannak igazából komoly jogosítványai.
Székely azt valószínűsítette, hogy Romániában az egyre nagyobb költségvetéssel és személyi állománnyal rendelkező titkosszolgálatok aktivizálása az elnöki hatalom megteremtését és stabilizálását segíti, ebbe pedig szerinte a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is becsatornázták, amely a szolgálatoktól kapott információk alapján indít eljárásokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy Klaus Iohannis államfő csak megörökölte a "rendszert", vagy ő maga ennek a rendszernek terméke.
Székely István Gergő politológus, a Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a román pártrendszer bemutatásakor megállapította: Romániában a pártok többnyire klientúra- és nem programatikus alapon működnek. Ezért van az, hogy Romániában mindenki mindenkivel koalícióképes, a parlementben gyakori jelenség a pártváltás, a koalíciókötés logikája pedig többnyire azt a szempontot követi, az aktuális legerősebb párt ellen szövetkezik a második-harmadik.
Az előadó szerint 1996 óta az RMDSZ is a forráselosztásban való részvételre alapozta legitimációs stratégiáját, de a magyar polgármesterek ügyészségi meghurcolása nyomán egyre kevésbé vonzó az érdekképviselet számára ez a modell és az is látható, hogy az RMDSZ ma már ódzkodik a kormányzati szerepvállalástól.
Illyés Gergely politológus, Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa úgy vélekedett: Iohannis nem magyar, hanem román szavazatokért látogatott Székelyföldre, sokkal inkább a román választók előtt építette azt az imázst, hogy olyan elnök, aki lehűti a követelőző magyarokat. Baranyi László / MTI

Diákként az osztályharc idején
A háború utáni zűrzavar, összevisszaság, szegénység, felfordulás közepette indultunk neki a középiskolának. Az évek során sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nemegyszer gonosz erők megpróbáltak letéríteni a helyes útról, de volt lelkierőnk, volt isteni segítség, hogy mindet legyőzzük és megmaradjunk embernek. Visszaemlékezésünkben azt szeretnénk bemutatni – elsősorban a fiatalabb nemzedéknek –, hogy ilyen körülmények között miként tanultunk, mennyi értékes ember került ki sorainkból.
Egyházi iskola a háború után
1945-ben beiratkoztunk a Református Székely Mikó Kollégiumba, és leérettségiztünk az 1. számú Magyar Fiúlíceumban és a 2. számú Leánylíceumban. Akkoriban a nagyok még hordták a gyönyörű vitézkötéses egyenruhát. Nekünk a háború utáni nagy szegénységben ilyenre már nem tellett, de mindenkinek – fiúnak, lánynak – volt diáksapkája, amelyen az ezüst vagy arany sávok mutatták, hogy viselője hányadikos.
Egyházi iskola voltunk. Az óra reggel imádsággal kezdődött, délben imádsággal végződött. Konfirmálhattunk. Három évig minden vasárnap a Mikó előtt sorakoztunk, és énekszóval vonultunk a vártemplomba vagy Szemerjára. Sokan még hordták ilyenkor az egyenruhát. Az emberek kigyűltek az utcára, úgy gyönyörködtek a diákokban. Sokan még könnyet is ejtettek. Az istentiszteletet Becsei Pál és Kiss Árpád vallástanáraink tartották. Aki hiányzott, másnap igazolnia kellett távollétét.
Diáknak délután 5 óra után utcán vagy nyilvános helyen mutatkozni szigorúan tilos volt. A szabály áthágása magaviseleti jegy levonását is eredményezhette. A belső rendről mindössze annyit említenénk, hogy V.-től fölfelé a fiukat uramnak szólították a kisebbek, de a tanárok is, a lányokat kisasszonynak.
Tankönyvek egyáltalán nem léteztek. Diktálás és táblavázlat alapján tanultunk. Ceruzával írtunk. Dolgozatíráskor otthonról kézben vittük a tintásüveget, abba mártogattuk a pennát. A töltőtoll ritkaságszámba ment.
Levél Sztálinnak
Aztán jött 1948, a „tanügyi reform”. Minden a feje tetejére állott. A vallásoktatást egyszerűen törölték a tantárgyak közül, helyére a kötelező orosz nyelv tanítása került. Eltűnt az imádság, tilos lett a konfirmálás. Az iskolába bevonult a politika. A KISZ-től megjelent egy ifjú elvtárs, aki a rajzteremben politikai leckéket tartott. Ott hallottunk először Marxról, Engelsről, Leninről, Sztálinról, októberi forradalomról, kizsákmányolásról, osztályharcról meg más ilyenekről, ami az első éket jelentette sorainkban.
De az egység tovább romlott. A III. gimnáziumi osztályt végzetteket összecsapták a IV. osztályt végzettekkel. Mindenki VIII.-os lett. A negyedikes nagyobbra tartotta magát a harmadikosnál, de egyben frusztráltnak is érezte magát, mert ő a valóságban veszített egy osztályt. Ez a különbség különösebb bajt nem okozott, de azért mindvégig megmaradt. Gyermekek voltunk, ártatlanok, barátok. A hatalom minden eszközt felhasznált, hogy éket verjen közénk, szembeállítson egymással, elvesse az egymás közti gyűlölet magvait. Sikerült mindvégig kitartanunk, emberek maradtunk!
Az osztályokban KISZ-alapszervezeteket hoztak létre. Apránként mindenki KISZ-tag lett, kivéve az osztályellenségnek nyilvánított szülők gyermekeit. Minden tanulónak havonta egy papírra le kellett írnia, hogy milyen „közösségi munkát” végzett abban a hónapban, és azt az osztályszervezőnek be kellett adni. Minden osztályban faliújság volt, arra névsor szerinti sorrendben mindenkinek cikket kellett írnia. Nehéz volt témát találni. Sokan úgy oldották meg, hogy a fali kalendáriumok hátlapján szereplő írást kézírással szépen lemásolták. Decemberben kötelezően levelet kellett írni Sztálin elvtársnak születésnapja alkalmából! Az osztályban egyébként az ő képe is ott függött a falon. Minden osztályban jelszó díszelgett a falon piros papírra fehér betűkkel írva.
A Securitate csápjai
A Securitate csápjai az iskolába is benyúltak. Már voltak köztünk megbízottak, akiknek időnként jelenteniük kellett, ha valami rendelleneset észleltek vagy hallottak. Egy ilyen alak volt az a jóképű, vagány osztálytárs, aki VIII. osztályban egy szép napon megjelent és bemutatkozott Feigl Vladimir néven. Évek múlva a marosvásárhelyi politikai pereken derült ki, hogy ki az a Feigl, és mennyire barátságos volt, amikor a súlyos ítéleteket hozta... XI. osztályban oda fajultak a dolgok, hogy orvosok, kereskedők, módosabb gazdák, iparosok, papok gyermekeit kezdték megbélyegezni, osztályellenségnek, kuláknak nevezni. Több osztálytársunk szüleit meghurcolták, kényszerlakhelyre telepítették. A tanulókat az osztályban kiközösítették, nem szabadott velük szóba állni, őket külön ültették, sőt, KISZ-gyűlésen egyes osztálytársaknak kellett javasolniuk az iskolából való kizárásukat. Őszintén szólva, volt egy-két osztálytárs, aki ezt meggyőződéssel tette, főleg a leányoknál. Nem egy esetben próbálták meggyőzni a tanulót, hogy tagadja meg a szüleit. Sajnos, volt sikeres eset is. Az idő nagy úr! Ezeket mind meg lehet bocsátani, de elfeledni nem!
Kispolgári csökevény a kicsengetés
Nekünk nem szólt a csengő, mert egyszerűen nem engedélyezték a kicsengetést, mint kispolgári csökevényt. A kicsengetési kártya, maturandus-szalag is annak minősült. Kicsengetési kártyácskákat vékony, zsebnaptár nagyságú kartonra két kiváló művészünk – Ördög Zoltán és Deák Ferenc – festett akvarellel, kék-pirossal, majd mi kézírással írtunk rá egy-egy rövidke idézetet. A bankettet sok huzavona után a tornateremben tarthattuk közösen a lányokkal, alkohol nélkül – és az „osztályellenségek” kiközösítésével.
A XI. osztályban végkép kiéleződött az „osztályharc”, elszabadult a pokol. Fiúkat, lányokat zártak ki végleg az iskolából származásuk miatt. Annyi szerencséjük volt, hogy Brassóban vagy Kolozsváron befejezhették az osztályt, és leérettségizhettek. Az egyetemi felvételin is sokakat elutasítottak Kolozsváron származásuk miatt. Évek múlva tudtak csak bejutni. Volt, aki elment Jászvásárba. Ott nem kérdezték, hogy ki vagy.
Tablót csak bizonyos feltételekkel készíthettünk. Csak KISZ-tagok kerülhettek a tablóra. Az „osztályellenségek”, „kulákok” kimaradtak. Az igazgatón, aligazgatón, két osztályfőnökön kívül a tanárok sem kerültek föl a tablóra. A fényképen jól látszik mindenikünk mellén a KISZ-jelvény. A rajz is politikai tartalommal volt tele. Bal felső sarokban Marx, Engels, Lenin, Sztálin profilja. Lent ipari, mezőgazdasági tartalmú rajz. Középen mozgósító felirat: Mi lenni, tenni, élni akarunk!
A „bosszú”
Ezt viszont szó szerint megvalósítottuk mindannyian. A szégyenfoltot a húszéves találkozónk alkalmával mostuk le. Botos Ferenc kollégánk a tablót kibontotta, a politikusokat fehér festékkel befújtatta, és arra az alapra ráfestette a Hervay Zoltán tervezte és hivatalosan engedélyezett egyszerű piros-kék mikós jelvényt. Alul pedig fölragasztottuk azok képeit, akik kimaradtak az eredetiről. A leányok tablója is elkészült. Paszjár Sándor fényképész reprodukciót is készített róla. Majd bátor fiúk, részegséget színlelve, letépték kedvenceik fényképeit, és a tablót összeszaggatták, ezzel bosszulva meg a kimarasztottakat. A reprodukcióról az 50 éves találkozón megnagyított fénymásolat készült az iskola számára. Találkoztunk 10, 20 és 25 év után. Attól kezdve minden év június utolsó szombatján összeülünk közösen fiúk-lányok.
1972-ben Incze Sándor kollégánknak, aki szemerjai lelkészként dolgozott, támadt egy ötlete. Azt elmondta Petke László volt osztálytársnak, aki a Sugás Áruház aligazgatójaként anyagilag tudott segíteni. A szemerjai temetőben, a fő feljáró mellett volt egy eléggé elhanyagolt sír, amelynek kissé faragott kövén Bora István 1848-as honvédtiszt neve állott. Oda építettek egy kő támfalat, és a sírkő mellé Székelyudvarhelyen faragott kopjafát helyeztek el, amelynek felirata hirdeti, hogy azt az 1952-ben végzett mikós diákok állíttatták. Így már az „ánti világban” meg tudtuk koszorúzni a 48-as sírt március 15-én. Ez is volt a kopjafaállítás eredeti célja. Amikor végeztünk, készíttettünk 149 darab vékony, névvel ellátott rézlemezt. Amikor valaki elhuny, a lemezkéje a beleütött évszámmal fölkerül a kopjafára. A maradék lemezek összeszámolásával tudjuk pontosan, hogy még 59-en élünk, túlnyomó részt leányok. A Szőcs Dani bácsiék „első” kopjafája 1973-as dátumot visel. Valóban ott a várnál első volt. Hosszú évek után úgy döntöttünk, hogy legyen nekünk ott is kopjafánk. Így jelent meg az iker kopjafánk, amit szintén megkoszorúzunk, akárcsak Mikó Imre és Mikes Kelemen szobrát.
Érettségi vizsga egy nap alatt
Az érettségi vizsga is egyedülálló volt. Egy-egy nap lezajlott a román, magyar, matematika írásbeli, majd egyetlen nap alatt az összes többi tantárgyból leszóbeliztünk. Nem őrizte őrség a folyosót, térfigyelő kamera az osztályt. Volt, aki sietett, hamarabb szeretett volna érettségizni, annak lehetősége adódott délutáni plusz órákkal a tizedik tanév alatt tizenegyből is levizsgázni és érettségizni egy évvel hamarabb.
Mivel a fiúk részéről pontos adatok állnak rendelkezésünkre, álljanak itt számadatok. 1945-ben I. A, B, C osztályban indultunk 167-en, 1944-ben indultak 67-en, az az osztály, akikkel a tanügyi reformkor összecsaptak, összesen 234 tanuló. III. A, B-ben voltunk 118-an, IV. A, B-ben 74-en, összesen 192-en. Nem mindenki lett VIII.-os. Sokan elmentek ipart tanulni, szakiskolákba, ott folytatták tanulmányaikat. Így a VIII. A 35, a VIII. B 40, összesen 75 tanulóval indult. A XI. A 39, a XI. B 32, összesen 71 tanulóval abszolvált. Nem volt nagy a lemorzsolódás. A sok viszontagságon átment négy osztályból sok nagyszerű, magas képzettségű szakember került ki: 15 tanár, 11 mérnök, 8 lelkész, 8 orvos, 7 igazgató (ebben benne vannak a tanárok, mérnökök és mások is), 3 művész, 3 író, 2 jogász, 1 közgazdász, 1 színházi rendező, 1 esperes, összesen 60 személy! Munkájukat számos kimagasló siker koronázza: írások, könyvek, tanulmányok, monográfiák, egyetemi dolgozatok, képzőművészeti alkotások, sok tíz eljátszott, rendezett színdarab, számos építkezés itthon és idegenben, kimagasló sporteredmények, magas kitüntetések itthon és Európa-szerte.
Név szerint megemlékezünk Ferenczi Árpád földrajztanárról és Kisgyörgy Olivérről, akinek 3 éves gépészmérnöki tanulmányait szakították félbe. Őket az 56-os magyarországi eseményekből kifolyólag letartóztatták, koholt vádak alapján törvény elé állították. Ferenczi 2 év 4 hónapot kapott a Duna-deltában. Ő alapító tagja volt a Volt Politikai Foglyok Érdekvédelmi Szövetségének. Kisgyörgy 1958-ban haditörvényszék elé került, ahol életfogytiglanra ítélték. 1964-ben általános amnesztiával szabadult. 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökétől A Hazáért és a Szabadságért emlékérmet kapta.
Nem tudjuk, hogy ma vannak-e még ilyen osztályok. Ha sokan el is végzik az egyetemet, nagyon kevés azok száma, akik itthon maradnak. Semmi kifogásunk a külföldre távozás ellen, csak egy kérdés: ha minden tanult ember elmegy, egy-két évtized múlva hova jutunk?
Botos Ferenc ny. tanár,
Incze Sándor ny. esperes,
öregdiákok / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bürokrácia és az empátiát nélkülöző törvények csapdájában
Pál atya nem engedi el a gyermekei kezét
Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket.
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)

Tusványos – Hiányfelmérés a romániai magyar oktatásban
A szakmai munkát segítő oktatási háttérintézmények hiányát hangsúlyozták külhoni magyar pedagógus és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) csütörtöki panelbeszélgetésén. Megfogalmazódott: törekedni kell arra, hogy lakóhelytől függetlenül magyar iskolába írassák a szülők a gyermekeket.
Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit.
Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta.
Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt mondta, hogy bármilyen kutatóintézet, stratégia születhet, ha nem lesznek hozzá megfelelő politikai, gazdasági eszközök, nem fog működni. A többségi társadalom sokszor nem abban érdekelt, hogy ez működjön, hanem abban, hogy a kisebbség beolvadjon, asszimilálódjon – mutatott rá. Az a tapasztalata, hogy akkor lehet sikereket elérni, ha Magyarország erős gazdaságilag, politikailag, és fel tud lépni a magyar kisebbség érdekében.
Csáki Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt: több mint negyedszázada tevékenykednek annak érdekében, hogy minél többen magyar iskolát válasszanak.
Legnagyobb sikerük, hogy beiratkozási programjuk már nemcsak Felvidékre terjed ki, hanem érinti Kárpátalja, Erdély, Délvidék egyes részeit is. Felvidéken nemhogy nem csökken, hanem némileg még nő is a magyar iskolába íratott gyerekek száma – mondta. Hozzátette: a fő probléma, hogy kevés a gyermek, illetve ha van, akkor a szülők 10-20 százaléka rosszul dönt az iskolaválasztást illetően. Andrási Benedek brassói lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa szerint a „fő törvény” sokszor nem oktatási, hanem költségvetési területen van. Problémaként jelölte meg, hogy bár gyerekek vannak, iskolák is működnek, de a falvak többek között az iskolabuszprogram hiányosságai miatt kezdenek kiürülni.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai iskolaigazgató a megoldást az önkormányzatiság erősítésében látta. A fejkvótás rendszert átgondolná, és több lehetőséget adna helyben a közoktatás fenntartására, az állam ugyanis nem költ többet a közoktatásra, mint eddig – mutatott rá.
Ahol hátrányos helyzetű közösségek vannak, vagy gazdasági okok miatt nem tudják fenntartani az iskolát, ott avatkozzon be az állam - vetette fel. Elmondta, hogy óriási tanárhiánnyal kell szembenézni, ami a tömb- és a szórványterületeket egyaránt érinti.
A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus gimnázium kétnyelvű molinóját, Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért. kronika.ro

Identitásukkal fizetnek a csángók a békéért
A Bákótól alig néhány kilométerre fekvő Lujzikalagor Csángóföld mindmáig egyik „legtisztább” települése. A mára több ezres nagyközséggé duzzadt település mintegy 92 százaléka megőrizte ősi, római katolikus vallását. Bár az emberek magyarul beszélnek, a legtöbb helyi hivatalosan mégis románnak vallja magát.
Az Erdélyből vagy az anyaországból érkezőknek már a műútról való letérőtől meglepetést rejteget Lujzikalagor. Azok, akik egy lepusztult, elszigetelt, szegény falura számítanak, ahol népviseletbe öltözött öregek ülnek a poros út menti kunyhóik előtt, csalódniuk kell. Már a falunévtábla előtti szakaszon Lujzikalagor egy virágzó település képét nyújtja. Egymás mellett sorakoznak a szebbnél szebb emeletes házak. Bent a faluban minden harmadik házon látszik, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben épült. Az idegen kapkodja a fejét, miközben azon töpreng, miből tellett ennek „az archaikus népnek” ilyen palotákra. A sikertörténet mögött azonban komoly fizikai munka és sok lelki áldozat rejlik.
A szorgalmas mesteremberek hírében álló kalagoriak már a 90-es évek közepétől külföldön keresik kenyerüket; az elején csak Magyarországra merészkedtek át, aztán egyre távolabb. Legtöbbjük számára hosszú ideig Olaszország biztosította a gyarapodás lehetőségét, mára viszont a kedvelt célállomások odébb kerültek.
A mai fiatalok Nagy Britanniát vagy a skandináv államokat választják. A kívülállóknak nincs honnan tudniuk, hogy számos villa félig vagy teljesen üresen tátong. Jobb esetben a vendégmunkások hazatértek, de a külföldön felnőtt gyermekeik már nem. Rosszabb esetben a teljes család a végleges kitelepülés mellett döntött, és most árulni próbálja a házát.
Munkásokból lett vállalkozók
Gábor Florentin – aki kilenc esztendőt húzott le az olasz csizma szárában – a szerencsésebbek közé tartozik. Felnőtt gyermekei itthon szeretnének boldogulni, így feleségével, lányával és fiával egy fedél alatt lakik. Ma már semmi pénzért nem menne külföldre, meg is engedheti ezt magának, hiszen jó hírnévnek örvendő építkezési vállalkozó. Nem ő keresi a munkát, hanem a munka találja meg őt. Egyetlen gondja van: egyre nehezebben kerít szakembert. Akkora a hiány, hogy újabban a Pruton túli Moldáviából érkezőket kell foglalkoztatnia. Irigykednek is a környékbeli románok, hogy a lujzikalagoriaknak milyen jól megy soruk. „Mük megdolgoztunk a pénzért, nem loptuk azt!” – állítja büszkén az ötven esztendős vállalkozó. Mint meséli, a csángók rosszallói már azt is kitalálták, hogy a magyar kormány pénzeli őket. Legutóbb azt hallotta vissza, hogy „bezzeg ennek a csángó falunak még vendéglője is van”! Florentin büszke a falujára, sőt a vendéglőjére is, amely akkora, mint egy bálterem. Dicsekedhet vele, hiszen ő és a csapata építette. Mint meséli, a bákói románok is a katolikusokkal szeretnek dolgoztatni, mert sokkal megbízhatóbbnak tartják őket, mint saját szakembereiket.
Gábor Florentinnal ellentétben a Veres házaspár nemcsak a falu és a megye határán lépett túl, de gombatenyészetével a teljes moldvai piacot behálózta. A havi húsz tonna gomba előállításán és értékesítésén harminc alkalmazott dolgozik. Pétert és Lilit csak az bántja, hogy a hipermarket-láncok a különböző illetékeikkel teljesen lebőrözik a termelőket. A multinacionális cégek –amelyek üzleteikben csak a polcot biztosítják busás összeg fejében – kétszer annyit nyernek a terméken, mint ők, akik megkínlódnak a gomba előállításával és forgalmazásával. A rövid szavatosság okozta kockázatokról nem is beszélve. „Van, amikor nyáron tonnaszámra dobjuk el a gombát. De nem panaszkodunk, mert megver az Isten; a húsvét előtti nagyböjti időszak előre kárpótol” – mondja Veres Péter.
Megfékezni a megállíthatatlant
Míg az öregek egymás közt csángóul beszélnek, a fiatalabbak románul. Értenek magyarul, de ha nem muszáj, nem erőltetik meg magukat. Őseik nyelve nem csak a templom meg az iskola falai közül szorult ki, az otthonokból is kezd kikopni. Szélmalomharcán keresztül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megpróbál mindent megtenni a megállíthatatlan megállításáért. A nyelvi asszimiláció fékezéséért pedagógusai idestova tíz éve biztosítják a fakultatív magyarórákat.
Petres László 2010 szeptembere óta él és tanít Csángóföldön. A kincses várost és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem katedráját cserélte fel Lujzikalagorra és Ádámék ingyen a rendelkezésére bocsátott családi házára, amelynek egyik szobájába osztálytermet, a másikba pedig az otthonát rendezte be. Hét évvel ezelőtt doktorálni készült, ezért vállalta az egyesztendős kiruccanást. Aztán rájött, hogy az oktatásban nem érdemes egyéves ciklusban gondolkodni, így kitolta háromra. De miként lett a három esztendőből hét? „Moldva-betegség” – vágja rá. Ez idő alatt tájházat hozott létre, focibajnokságot szervezett, mesemondó-találkozókat rendezett, és sok-sok gyereket tanított – vagy legalábbis tanítgatott – anyanyelvén megszólalni. Mindezt kemény ellenszélben tette, ugyanis hol az iskolaigazgató, hol a polgármester, hol valamelyik pap igyekezett keresztbetenni. Kimondottan nagy meccseim nem voltak. De nekem nem is kell kampányolnom a szülőknél, hogy küldjék a gyermekeiket magyarórára. Jönnek azok maguktól; testvér testvért hoz, barát barátot. És így, szép lassan terjed a híre” – mondja a „tanító bácsi”, aki jelenleg is heti két-három alkalommal mintegy félszáz gyerekkel foglalkozik. Ez az iskolaköteles kalagoriak egynegyedét teszi ki, ami lehet sok is, kevés is – nézőpont kérdése. Ha figyelembe vesszük, hogy a faluban már 1844-ben működött magyar tannyelvű iskola, míg a románt rá negyvenkét évre alapították, nagyon kevés. Szintén kevés, ha a második világháború utáni helyzettel vonunk párhuzamot. A településen 1948 és 1955 között nemcsak óvoda és hétosztályos magyar nyelvű általános iskola működött, de bentlakás is létezett, ahová más csángótelepülésekről is érkeztek gyerekek. Sőt az 1954–1955-ös tanévben a román tagozaton is bevezették a magyar nyelv oktatását.
De abban az esetben is kevésnek számít a fakultatív órákra járó nebulók száma, ha azt nézzük, hogy Lujzikalagorban szinte mindenki római katolikus, és a lakosság csaknem 70 százaléka érti és beszéli anyanyelvét. Soknak tűnhet az ötven gyerek, ha a községvezetés, az állami iskola tanügyi káderei és a papság ellenséges hozzáállását vesszük figyelembe. „Nem tiltják, de hittanórán meg-megkérdezik a gyerekektől, hogy tulajdonképpen miért is járnak magyar órára. A papok azt próbálják az itteniekbe sulykolni, hogy az érvényesüléshez a csángóknak jó románoknak kell lenniük” – mondja Petres.
Ilyen körülmények között szinte esélytelen „bevinni” a magyar órákat az iskolába. Valamikor a jelenlegi tanító elődje, Szász Csilla idejében volt rá kísérlet, hogy a szülők aláírást gyűjtöttek. Azonban a polgármester és az igazgató egyenként hívatta be a kérvényezőket, és „kérte fel” őket szignójuk visszavonására.
Gondok az öntudattal
Petres László, a csángók életébe jócskán belekóstolt kívülálló úgy látja, a faluban a továbblépéshez leginkább a nemzeti öntudat hiányzik. „Ha megkérdezed a falu lakóit, minek tartják magukat, azt mondják, elsősorban románoknak. Merthogy Romániában élnek. Másodsorban római katolikusoknak. Csak harmadsorban jön be a nyelvi tényező. Így van akkor is, amikor szavazni kell. A politikában a szociáldemokrata és a liberális párt létezik számukra, az RMDSZ-t és célkitűzéseit nemigen értik. »Mit tud tenni értünk az udéméré?« – szokták kérdezni” – ecseteli a helyzetet az Újtusnádról származó, Kalagorban ragadt pedagógus. Minden egyes szavát alátámasztja Gábor Florentin eszmefuttatása is. A középkorú férfi szülei egymás közt magyarul beszélnek, ő és felesége viszont románul kommunikál. Nagykorú gyermekei jobbára csak az állam nyelvét beszélik, anyanyelvükön legfeljebb tőmondatokat képesek megfogalmazni. Mint mondja, mindig is románul beszéltek a gyerekekkel, hogy ne tegyék ki annak a megaláztatásnak, amiben hajdanán nekik volt részük. „Mük nem tudtunk helyesen oláhul, ezért sokat csúfolódtak velünk Bákóban” – emlékszik vissza a megyeszékhelyen töltött középiskolás éveire. Amikor egy kicsit meredekebb témára, a Székelyföld autonómiájának kérdésére térünk, a családfőnek teljesen elkomolyodik a tekintete. Fejcsóválások közepette fejtegeti, hogy az önrendelkezés esetleges kivívása miért nem tenne jót a csángóságnak. „Így is sokat bozgoroznak münket, azután még jobban támadnának. Nekünk egy dologra van szükségünk: a békére!” – mondja, és érveit, legalábbis a csángóság szemszögéből, szinte lehetetlen nem elfogadni.
Bármennyire is furcsa, a lujzikalagori csángók nemzeti öntudata leginkább az 1989 utáni szabad világban kopott meg. A 19. század végén a falu 1878 lakosából 1802 vallotta magát magyarnak. Ez az arány fél évszázadon keresztül szinte nem is változott: a két világháború között, 1930-ban az 1879 kalagoriból 1800 tartotta magát magyar anyanyelvűnek. Sőt a nemzeti szocializmus tomboló korszakában, 1984-ben a 6329 lakó zöme is magyar anyanyelvűként nyilatkozott a cenzuson. Az arány száznyolcvan fokos változása alig nyolc év múlva, az 1992-es népszámláláson következett be. Ekkor az 5277 megkérdezettből mindössze 27 személyt jegyeztek be csángóként és egyetlen egyet magyarként. A statisztikai adatok azóta sem változtak, a 2002-es népszámlálás öt magyart és kilenc csángót talált a faluban, a legutóbbi 2011-es cenzuson a 3333-ból alig 35 fő vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Mindezt olyan körülmények között, hogy sem bevándorlás, sem lakosságcsere nem történt.
Az identitás formálásában – vagy nevezhetjük így is, átformálásában – a legnagyobb szerepet a Jászvásárból irányított római katolikus egyház játssza. A csángók általában – és a lujzikalagoriak főként – nemcsak hogy istenhívők, de templomjárók is. Nincs olyan roráté, amely Florentin édesapja, a 77 esztendős Gábor János nélkül kezdődne el. Az öreg naponta fél hatkor kel, s ha esik, ha hull, hatkor már ott ül a majdhogynem katedrális méretű templomban. Az Olaszországban töltött kilenc év alatt fia négy olyan vasárnapot számolt össze, amikor valamilyen okból kifolyólag nem jutott el a szentmisére. A jászvásári püspökség újabban csángó papokat kezdett kiküldeni Itáliába, hogy románul szolgálják az ott élő moldvai közösséget. Bizonyos számítások szerint csupán Lujzikalagorból mintegy ezernyolcszázan élnek a csizma különböző részeiben.
Az sem mellékes, hogy a falu több mint száz papot adott az utóbbi fél évszázadban. Közülük több mint nyolcvanan most is szolgálnak – legtöbbjük Moldvában, néhányan Erdélyben, Magyarországon vagy Nyugaton. Csupán a két, egybenőtt falvat, Lujzikalagort és Oszebicet jelentő községben a plébános mellett még öten tevékenykednek. És az utánpótlás sem marad el… „Most is van két hetedik osztályos diákom, akik teológiára szeretnének felvételizni, de még gondolkodnak, hogy Gyulafehérvárra jelentkezzenek-e vagy Jászvásárra, azaz magyar papok legyenek vagy románok” – mondja Petres.
Papi diktatúra
A csángóföldi magyar misézés örök álom marad. Több mint száz évvel ezelőtt Camilli jászvásári püspököt idézve dr. Iosif Petru lelkipásztor a következőket írta a lujzikalagorikanak: „1915. május 6-án néhány öntudatlan lujzikalagori fellebbezőnek válaszolva, akik azt kérték, hogy templomaikban magyarul énekeljenek és prédikáljanak, a püspök így válaszolt: a panaszosok kellene hogy tudják, hogy Romániában a román nép nyelve a román, és nem is lehet más. Tehát átkot követne el saját nemzete ellen az a román állampolgár, aki azt követelné, hogy saját országában egy idegen nyelvet beszéljenek, például a magyart. Most kérdem én Lujzikalagor lakóit, azokat, akik »nem keverednek más nemzetekkel« , akiknek ebben az országban megadatott minden állampolgári és politikai jog, akik ebben az országban születtek és nőttek fel, amelynek kenyerét eszik, mondják meg nekem, magyarok ők, vagy románok? Mert hogyha magyarok, menjenek Magyarországra, ahol a magyar nyelvet beszélik, de ha románok, ahogy valójában azok, akkor meg kellene szégyelljék magukat, hogy nem ismerik hazájuk nyelvét; bizonyíték erre a levél is, amelyet szintén román nyelven írnak.” Bő évszázad elteltével a helyzet mit sem változott. Minden hasonló kérésre a jelenlegi egyházfő, Petru Ghergheli majdhogynem azonos választ szokott adni.
A magyar az ördög nyelve
A Jászvásáron képzett papok nemcsak a liturgia nyelvét határozzák meg, de a csángóság „gyermekszobájába” és „konyhanyelvébe” is jócskán beleszólnak. A templomtorony egyik lépcsőfordulatánál kétoldalas gépelt lista hirdeti, milyen keresztneveket lehet adni a születendő utódoknak. A lehető legtermészetesebb, hogy a lajstrom nem tartalmaz Kevin, Dzsenifer, Lolita, Arnold, Tárzán vagy Vulfia-szerű neveket, azonban hiányzik a Béla, az Eszter, a Hunor, a Réka, meg egyáltalán minden, ami magyar csengésű. Nem is csoda, hisz nem egy olyan lelkész fordult meg a faluban, aki az ördög nyelvének nevezte a magyart vagy éppenséggel azt a jellegzetes csángó nyelvjárást, amit egykoron felmenői is beszéltek, és ő maga is értett. Néha-néha a közösségnek viszont olyan káplánhoz is van szerencséje, aki nem tagadja meg nemzetét, a templom falain kívül hajlandó egy-egy utcasarkon az idősebbekkel magyarul is elcsevegni. Amint kitudódik, hogy magyarbarát, társai beárulják, a püspök meg azon nyomban elhelyezi – állítják a helyiek.
A falu szülöttje, Ádám Valérián Marosvásárhelyen élő és a moldvai csángók jogaiért küzdő orvos az egyik háztetőre mutat: „Ott van az a parabolaantenna, mit ír rajta? Semmit. De látszik, hogy valamikor valamit írt, csakhogy lefestették fehérre.” A lujzikalagori „tányérfestésnek” külön története van; minden a Duna TV segélyakciójával kezdődött. Amikor a 90-es évek közepén a nemzet televíziója úgy döntött, az adó – és más magyar nyelvű csatornák – vételezésére parabola antennákat ajánlott fel ajándékba, az akkor Budapesten tanuló Ádám Valérián negyvenkét tányért „irányított” szülőfalujába. Mindenki örült, és nyomban felszerelte a világra néző szerkentyűt háza tetejére. Sőt a dunások csángóföldi látogatása során kétszázhetvenen be is álltak a tévések baráti körébe. „Amikor egy pár hét után ismét hazalátogattam, azt vettem észre, hogy a tányérok eltűntek a háztetőkről. Kiderült, hogy a plébános megtiltotta a használatukat. Azon a címen szereltette le, hogy azon szexfilmek mennek! Nyilván nem a felnőtt csatornák jelentették a gondot, különben a papok nem kötelezték volna a falubelieket, hogy álljanak ki a dunások baráti köréből. És a ma is imitt-amott még fellelhető tányérokon nyilván, nem a Duna TV neve lenne lekenve” – állapítja meg keserűen a történtek óta orvosi oklevelet szerzett fiatalember.
Vannak kivételek is…

Budinet és telebudi
Szilágyi Aladár írása arról, hogy Erdélynek Óromániával szembeni szeparatizmusa akár a reterátkultúrában is kimutatható.
Az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint Románia rendületlenül az Európai Unió tagországainak az „élén áll” a vízöblítésmentes latrinák, az udvaron, jó esetben: a kert végén elhelyezett, hagyományos árnyékszékek használata tekintetében. A legutóbbi, 2015-ös budiösszeírás óta némi változás állt be a hazai életminőségben: az akkori 54 százalékos klotyóhasználati kultúra napjainkra 4 százalékkal szorult vissza. Tehát manapság az ország lakosságának kb. a fele már átvette a vízlehúzós-öblítéses vécéhasználati módit.
Persze, ez az 50-50 százalékos megoszlás nem vetíthető ki egyenletesen Románia teljes területére! Hogy egy időszerű EU-integrációs terminussal éljünk: óriási különbség van ebben a tekintetben a nyolc „fejlesztési régió” között. Nincs szándékomban azzal untatni az olvasót, hogy mind a nyolc régió adatait fölsoroljam, csupán egyetlen érdekességre hívnám fel diszkréten a figyelmet: ha a vizsgálat eredményeit térképre vetítve csíkozással próbáljuk érzékeltetni (kevesebb budihasználat = világosabb csíkozás), akkor a világosabb régiók nagyjából a Kárpátokon inneni területekkel, Erdéllyel, Partiummal, a Bánsággal egyeznek, a sötétebbekből nagyjából-egészéből Moldova és Havasalföld térképe rajzolódik ki, az egy Bukarestet és környékét, illetve a tengerpartot kivéve. A legeslegsötétebb színezetet, a maga mintegy 72 (!) százalékával viszont az úgynevezett Dél-nyugat Olténia Fejlesztési Régió érdemli ki. Hadd ne bontsuk tovább, hogy a régió öt megyéje, Dolj, Gorj, Mehedinţi, Olt és Vâlcea közül, melyik ragaszkodik a legjobban a kinti pottyantók tradíciójához. De, mint a Statisztikai Hivatal adatainak közléséhez csatolt tévériport bemutatta: egy-egy oltyán megyén belül számos olyan, több ezres lélekszámú település létezik, ahol a vezetékes víz-, illetve szennyvízelvezető hálózat még egyáltalán nem épült ki, tehát a vízöblítéses-ülőkés angol WC intézményét is csak hírből ismerik.
Az illusztrációnak szánt tévériport meg is szólaltat néhány érintettet. Az egyik derék helybéli megmutatta, annyira reménykedik a bővizű világ eljöttében, hogy a csűrjébe felhalmozott fürdőkádat, mosdót, vécékagylót, mindent, ami egy ilyen más életformához kelletik. Másik falusfele, egy fiatalasszony, aki már medencét is sikerített az udvarára, a jól tájékozottak szarkazmusával közli: „vizünk ugyan nincs, vécénk sincs, de a lakosság 60 százaléka immár rácsatlakozott az internetre. Elvégre laptoppal az ölünkben, a budin ücsörögve is lehet skype-olni…”
Számomra a csúcsot – ebben a témakörben – egy pusztulásra ítélt hegyi településen készült felvétel jelenti. A fotográfia jobboldalán egy lerobbant, fából összerótt épület látható. A kép baloldalán, a suhángerdő előtt, egy kiérdemesült utcai telefonfülke, közepén fából összeeszkábált ülőkével hirdeti a népi találékonyság kimeríthetetlen voltát. S hogy a közszemérem se csorbuljon, a telefonkabin kékre pingált üvegoldalai hangsúlyozzák annak illemhely-voltát… erport.ro

Magánterületen álló magyar jelképeket támad Maros megye prefektusa
Magánterületekre akar „behatolni” Maros megye prefektusa, aki most egyházakat, pártszervezeteket és vállalkozókat utasít a kisebbségi szimbólumok eltávolítására úgy, hogy jogerős ítéleteket hagy figyelmen kívül.
Miután az elmúlt hetekben eltávolíttatta a magyarlakta településeken a város- és községházákról a székely, valamint a magyar zászlót, Maros megye prefektusa most a magánterületeken felhúzott kisebbségi jelképek ellen indított hadjáratot, jogászok szerint azonban ezzel átlépi hatáskörét. Lucian Goga kormánymegbízott ezúttal egyházakat, pártszervezeteket, sőt magánvállalkozókat utasított arra, hogy három napon belül távolítsák el székhelyükről a magyar közösségi jelképeket. A prefektust azonban érdekes módon csak a székely és a magyar zászló zavarja, ugyanis egyetlen szállodának sem küldött felszólítást, hogy vonják be az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Törökország vagy Izrael lobogóját.
Az egyház nem a prefektus alárendeltje
Vass Imrét, Makfalva polgármesterét például arra utasította Lucian Goga, hogy a helyi református templom előtt álló rúdról vonják le a székely zászlót. Az elöljáró viszont válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a prefektus által vadászott jelkép az egyház tulajdonában levő területen lobog. „Polgármesterként nem tudok beleszólni, és nem is akarok” – szögezte le lapunknak Vass. A gyülekezet új lelkésze, a 2016 őszén Makfalvára érkezett Gábor Áron Árpád ugyanakkor rámutatott: a zászlórúd és a lobogó a világháborús emlékmű része, amihez az államhatóságnak egyébként sincs semmi köze, hiszen magánterületről van szó. A lelkésznek esze ágában sincs levenni a zászlót annál is inkább, mivel nem ő vonta fel, hanem elődjétől „örökölte”.
Nem számít a jogerős ítélet
Ennél is különösebb, hogy Erdőszentgyörgyön azokat a zászlókat szedetné le a prefektus a szintén egyházi tulajdonban lévő RMDSZ-székházról, amelyek törvényes kihelyezéséről már jogerős ítélet született. A per éppen azért indult, mert a kormánymegbízott 5000 lejes pénzbírságot szabott ki „az úgynevezett székely zászló” és „a minden magyarok zászlajának” kitűzése miatt. A Maros megyei törvényszék azonban tavaly novemberben megállapította, hogy a prefektus hibásan hivatkozott a 2001/1157-es számú kormányrendeletre, hiszen az más országok hivatalos lobogójára vonatkozik, és nem terjeszthető ki önkényesen például a székely zászlóra és a nem hivatalos, címeres piros-fehér-zöld lobogóra. „Van egy végleges, visszavonhatatlan ítélet, amit a prefektus képtelen elfogadni. Ismervén Lucian Gogát, én már tavaly ősszel megjósoltam, hogy újabb kifogást próbál majd találni. Szerintem ismét pereskedni fogunk: döntsön hát a bíróság” – nyilatkozta a Krónikának Csibi Attila polgármester.
Az erdőszentgyörgyi városháza ügyvédje, Menyhárt Gabriella is egyetért azzal, hogy minden bizonnyal újabb bírósági eljárásra fog sor kerülni, ugyanakkor arra is számít, hogy a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă is belép a perbe. Értesüléseink szerint Lucian Goga feljelentés alapján az elektronikai cikkek és tartozékok gyártásával foglalkozó Elektromaros cég tulajdonosait is felszólította arra, hogy székhelyükről távolítsák el a piros-fehér-zöld zászlót. Minden bizonnyal sem a feljelentést tevő személy, sem a kormánymegbízott nem jött rá arra, hogy az épületen nem a magyar, hanem az olasz zászló lobog, különben érthetetlen, miért éppen az olasz tulajdonban lévő vállalkozást szúrták ki, miközben német, holland, svájci, brit, amerikai befektetők tulajdonában lévő cégek háborítatlanul használhatják országuk lobogóját. Az Elektromarosnak továbbított fenyegetés egyébként megtette hatását: a tulajdonos eltávolította Olaszország zászlaját.
Jogászok: mi köze a prefektusnak a magánterülethez?
Jogászok véleménye szerint valós demokráciában a kormány helyi megbízottjának aligha lehet köze a magánterületen lengő zászlókhoz. A szakemberek abban is egyetértenek: a prefektus akciója egyértelműen azt mutatja, hogy Goga nem tartja tiszteletben a jogerős bírósági ítéleteket, holott zászlóügyben két ilyen döntés is született Maros megyében. Az egyiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) képviselve Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd nyerte: az eljárást annak nyomán indították, hogy a megyeszékhely rendőrségének vezetője elrendelte az EMNT Klastrom (Mihai Viteazul) utcai székházára kitűzött székely zászló bevonását.
A marosvásárhelyi törvényszék jogerősen kimondta, hogy a székely lobogó nem minősíthető reklámzászlónak, mint amire hivatkozva a hatóság elrendelte a kisebbségi jelkép eltávolítását. A nagyváradi Menyhárt Gabriella az RMDSZ erdőszentgyörgyi szervezetét képviselte a Lucian Goga által 2016-ban indított zászlóperben. A partiumi jogásznak sikerült bebizonyítania, hogy a prefektusnak nincs jogi alapja beleszólni abba, hogy a magyar érdekképviseleti szervezet magánterületen a román zászló mellett a közösség másik két jelképét, a magyar és a székely lobogót is kitűzte.
A prefektus most is a törvény tiszteletben tartására és a magyar jelképek eltávolítására szólít fel, holott pontosan ő az, aki nem tartja tiszteletben a jogerős ítéletet. Pedig az még ránézve is kötelező” – fogalmazott a Krónikának Menyhárt Gabriella. Az ügyvéd úgy véli: jogállamban mindenképp erős aduásznak kell számítania a néhány hónappal ezelőtt hozott jogerős ítéletnek az esetleges újabb perben. Kincses Előd eközben a zászlótörvény előírásaira hívta fel a figyelmet, a jogszabály ugyanis kifejezetten a román lobogó kitűzési szabályairól rendelkezik, és nem vonatkozik a kifogásolt zászlókra. Jó lenne, ha a prefektus megtanulná azt, amit egy elsőéves jogász is tud: minden szabad, amit a törvény nem tilt” – magyarázta Kincses.
A számos kisebbségi jogvédelmi perben szerepet vállaló ügyvéd hozzátette: kíváncsian várja, hogy a prefektus a villák, panziók, hotelek és szállodaláncok tulajdonosait is felszólítsa más országok hivatalos zászlóinak eltávolítására, hogy a vendéglátók csak a román és az EU-s lobogóval köszönthessék az érkezőket.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag

Segédkezek Erdővidéken
A Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókszervezete és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által Felsőrákoson szervezett, múlt hét végén zárult önkéntes munkatábor célja a rászorulók közvetlen segítése, a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákáknak a népszerűsítése volt.
Az idősek és a közösség érdekében dolgozni kívánó fiatalok fele Kovászna és Hargita megyéből, a többi Barót testvérvárosából, az anyaországi Dabasból, illetve annak testvértelepüléséről, a vajdasági Zentából érkezett.
A csapat tagjai a Diakónia Keresztyén Alapítványtól és a lelkészektől kaptak útbaigazítást, kiknek lenne fontos a segítség. A tábor négy napja alatt több tucat felsőrákosinak, nagyajtainak, köpecinek, miklósvárinak és vargyasinak tettek szolgálatot: ha kellett, fát vágtak, kaszáltak, szénát takartak, ablakot pucoltak, felmostak és gyomláltak.
A munka mellett természetesen egyébre is jutott idő: belekóstoltak a Barót Napok programjába, tábortűz és Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi lelkész gitárjátéka mellett töltötték az estet, végezetül Farkas Orsolya vargyasi teológiai hallgató által tartott istentiszteleten is részt vettek. „Párját ritkította, ahogy a Kárpát-medence különböző sarkaiból érkező fiatalok dolgoztak. Segítettek a télen tűzkárt szenvedő idős és fiatalabb felsőrákosi családnak, ragyogóra takarították a felsőrákosi unitárius templomot, s önzetlenül tettek mindazok érdekében, akik behívták kapujukon. Azt szeretnénk, hogy évről évre megszervezzük a tábort, s reméljük, nemcsak segítünk, de hátha jó példánk által újra népszerűbb lesz a kalákázás is” – mondotta a Gondviselés Segélyszervezet erdővidéki munkatársa, Pájer György.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványosi kerekasztal-beszélgetések Kevés a gyerek, nő az elvándorlás
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első napján a honosítási sikertörténet mellett az erdélyi magyarság elvándorlásáról, az óvodafejlesztésekről és a medveveszély elhárításáról is tartottak panelbeszélgetést. Csütörtökön délelőtt az anyanyelvi oktatás és a megélhetési politizálás került terítékre. Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit. Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta. Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni. Kitért arra is: a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak. Jogi tanácsadó iroda működtetése megoldást jelenthetne – jegyezte meg. (A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus líceum kétnyelvű molinóját Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért.) Egymillió állampolgársági kérelem A napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerdán. Elmondta: ezzel sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése. Az első nap panelbeszélgetései között szó volt arról is, hogy változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket. Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető tanácsadója elmondta: a Népesedéstudományi Kutatóintézet és intézetük közös felmérésben vizsgálta a Magyarországra történő áttelepülést. A Kárpát-medencében az elmúlt száz évben kimutathatóak a migrációs folyamatok, és ez független a politikai viszonyoktól. Hozzátette: ha ez a folyamat nem indult volna el, akkor a magyarországi népesség 10 évvel korábban csökkent volna 10 millió alá. Klaus Iohannis román államfő kedden tett székelyföldi látogatása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette, hogy korrektnek és pozitívnak tartja azt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója a megnyitón úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Iohannis moderátora lesz a román–magyar párbeszédnek. A többnyelvűség gúzsba kötve Anyanyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni – Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Gúzsba kötött többnyelvűség című, szerdai beszélgetés moderátoraként már indításkor rávilágított a romániai közigazgatási törvény kétértelműségére. A megoldás a regionális hivatalos nyelv bevezetése lenne, hangsúlyozta Székely István, aki előbb a törvényes lehetőségekre kérdezett rá, majd arra is, hogy a lakosság hogyan viszonyul az anyanyelvhasználat kérdéséhez. „Amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól és megpróbál megfelelni a hivatalnok komfortérzetének, nem pedig jogait érvényesítené, addig kérdés, hogy előre lehet-e lépni a nyelvi jogok terén” – fogalmazta meg a kétnyelvűség mindennapos dilemmáit Székely István. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a 215-ös közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásainak hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „A gyakorlat az, hogy azokon a településeken, ahol a magyar közösség többségben él, vagy magyar polgármester, alpolgármester van, ott vannak kétnyelvű utcanévtáblák, ott az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, és az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet, ahol viszont 50 százalék alatti a magyarság aránya, ott már személyzethiányra és egyéb problémákra hivatkozva részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Egyértelművé kell tenni a törvényi előírásokat, hogy ne a jó szándékon múljon, hogy egy-egy intézményben, településen lehetővé teszik-e a kisebbségi nyelvhasználatot” – fogalmazott Péter Ferenc. „A helyi közigazgatási törvényben benne van az anyanyelvhasználat lehetősége, de a központi közigazgatásra már nem vonatkozik, tehát a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, de a közegészségügyi igazgatósághoz már nem. Rosszhiszemű alkalmazói is vannak a törvénynek, ilyen a prefektúra, a számvevőszék. Látjuk azt is, hogy millió feljelentés van ebben a témában is” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az államból élés karrierje A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz – állapították meg szerdán A román politika – a szervezett káosz iskolapéldája című tusványosi pódiumbeszélgetésre meghívott politológusok. Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében megállapította: a román politika átvette ugyan az európai politikai modelleket, de ezeket egyfajta formaként használta, hiányzott mögüle a társadalmi tartalom. Székely István politológus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke kifejtette: 2006 óta Romániában többnyire politikai társbérlet van a parlamenti többség és a vele szemben álló államfő között. Az egyébként parlamenti köztársaságként működő Romániában a közvetlenül választott államfőnek a titkosszolgálatok területén vannak igazából komoly jogosítványai. Székely azt valószínűsítette, hogy Romániában az egyre nagyobb költségvetéssel és személyi állománnyal rendelkező titkosszolgálatok aktivizálása az elnöki hatalom megteremtését és stabilizálását segíti, ebbe pedig szerinte a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is becsatornázták, amely a szolgálatoktól kapott információk alapján indít eljárásokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy Klaus Iohannis államfő csak megörökölte a „rendszert”, vagy ő maga ennek a rendszernek terméke. Székely István Gergő politológus, a Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a román pártrendszer bemutatásakor megállapította: Romániában a pártok többnyire klientúra (és nem programatikus) alapon működnek. Ezért van az, hogy Romániában mindenki mindenkivel koalícióképes, a parlamentben gyakori jelenség a pártváltás, a koalíciókötés logikája pedig többnyire azt a szempontot követi, hogy az aktuális legerősebb párt ellen szövetkezik a második-harmadik. Az előadó szerint 1996 óta az RMDSZ is a forráselosztásban való részvételre alapozta legitimációs stratégiáját, de a magyar polgármesterek ügyészségi meghurcolása nyomán egyre kevésbé vonzó az érdekképviselet számára ez a modell, és az is látható, hogy az RMDSZ ma már ódzkodik a kormányzati szerepvállalástól. (Hírösszefoglaló) Népújság (Marosvásárhely)

Erős vár a mi Istenünk…
Magyarországi származású, ám évek óta külföldön tevékenykedő, aktív orgonaművészt, Mátyás Istvánt (fotó) hallgathattuk meg a Farkas utcai református templom nyári hangversenysorozata keretében, július 19-én. A műsorfüzetet tanulmányozva meggyőződhettünk, hogy fiatal, jól képzett, sikeres, aktív előadót hozott el a sors – jobban mondva a szervezők – Kolozsvárra.
Nagy merészségnek tartom, ha az előadó Liszt Ferenc B-A-C-H prelúdium és fúgájával kezdi koncertjét. Mátyás István hangversenyének első műsorszáma ez a zenemű volt, amelyet tökéletes technikával, a romantikus mű által támasztott hangzás- és dinamikai előírások precíz betartásával játszott el, így már az első néhány percben meg tudta győzni a közönséget hangszeres kvalitásairól. A Liszt-mű nagyon szép és népszerű, az orgonaművészek alaprepertoárját képezi, Mátyás István pedig muzikalitása folytán kiválóan tolmácsolta.
A meglepetést mégis inkább a második mű szerezte, amely az Erős vár a mi Istenünk című reformációs ének tízféle feldolgozását tartalmazta. Az Erős vár a mi Istenünkről tudni kell, hogy az egyik legismertebb protestáns egyházi ének, amelyről azt tartják, hogy mozgósító hatása miatt a reformáció „harci dala” volt. Közismert, hogy a barokktól, a romantikán át egészen a 20. századi szerzőkig sokan sokféleképpen dolgozták fel ezt a zsoltárt, ám tíz feldolgozást „egy csokorban” még nem volt alkalmam meghallgatni. Zenetörténeti sétának is beillett ez a tíz miniatűr alkotás. A visszatérő, diadalmas fő téma mellett bámulatos volt a feldolgozások sokszínűsége, egyedisége.
Utólag elgondolkodtam, vajon mi késztette Mátyás Istvánt arra, hogy egyazon zsoltár tízféle változatával örvendeztesse meg a hallgatóságot? Három lehetséges magyarázatot találtam: egyrészt az előadó úgy ítélhette meg, hogy a patinás, gyönyörűen felújított Farkas utcai református templomhoz illik előadni ezt az ismert zsoltárt; másrészt az is felmerült, hogy mivel az „Erős vár a mi Istenünk!” formulával köszöntik egymást az evangélikusok Magyarországon, akkor ezzel a művel az előadó evangélikus hitét akarta alátámasztani. A harmadik, és talán a legegyszerűbb magyarázat az, hogy az istenhívő művész a közönségre is ki akarta terjeszteni a keresztény hit és az Istenbe vetett bizodalom fontosságát.
Zárószámként is ismert mű hangzott el: Max Reger Wachet auf, ruft uns die Stimme op. 52 no. 2 korálfantázia, amelyet szívesen hallgattunk meg Mátyás István muzikális, igényes előadásában.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Orosz Endre, a „papa”: apahidai tanító, régész, etnográfus
Nyelveket tanult, népeket kutatott, kelta sírmezőt talált
Orosz Endre – tanító, régész, helytörténész a 19. század végén, a 20. század első felében élt és szenvedéllyel munkálkodott. Az iskolai vakációkat régészeti és néprajzi kutatásokkal töltötte, autodidakta módon nyelveket tanult, antropológiai-etnográfiai megfigyeléseket is végzett például a sátoros cigányok körében. Több tucatnyi ládára rúgó felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből több szekérnyi jutott a Mátyás király szülőházában alapított EKE-féle néprajzi múzeumnak, később a kolozsvári Néprajzi Múzeumnak, másik része – az első világháborúban még a földbe is elrejtett apahidai kelta leletek – hányatott sorsot élt meg, amikor a kolozsvári városi tanács 13 év után letett annak feldolgozásáról, és az 1970-es években hiányosan visszaadta a családnak. Orosz Endre unokáinak – dr. Flora Orosz Katalin és Maier Orosz Judit – sikerült megőrizniük a több ládányi gyűjteményt, majd 2015-ben a Maros Megyei Múzeumnak adományozták.
Marosvásárhelyen néhány hete állandó kiállítás nyílt Orosz Endre hagyatékából, amelyet dr. Berecki Sándor régész rendszerezett, katalógusban dokumentált (Horti Emese, Kacsó Károly és Nyulas Dorottya segítségével). Orosz Endre apja korai halála után öt gyermeket nevelő özvegy édesanyja támasza lett. Későbbi élete során soha nem vetette fel a pénz, de annál több kötelezettsége volt, mégis csodálatraméltó szenvedélyességgel vetette bele magát a föld rejtett titkainak kutatásába, amihez feleségében bámulatos segítőtársra lelt. Orosz Endrére az alábbiakban unokája, Orosz Judit emlékezik.
Nagyapánk 1871. július 4-én született Kolozsváron, hat testvér közül elsőként. 1875-ig a Széchenyi tér 20. szám alatti Berde-házban laktak, ezután Szamosújvárra költöztek, ahol dédnagyapánk állást kapott. Nagyapánk, Orosz Endre itt végezte alap- és középfokú tanulmányait a Szamosújvári Örmény-Katolikus Fiúiskolában, majd 1888-tól a kolozsvári Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben, ahova gyalog ment Szamosújvárról (!) személyesen egyeztetni az intézet igazgatójával, hogy felvegyék.
Mentorok: a tanár és a bujdosó őrnagy
Kutató szenvedélyének felkeltésében két személy játszott döntő szerepet: dr. Mártonfi Lajos, szamosújvári természetrajztanára és Orstein József nyugalmazott őrnagy. Mártonfi Lajos 1888 júniusában a teljes létszámú osztályt elvitte egy tanulmányi kirándulásra Torockó, Torda és Tordatúr környékére, ahol nagyapánk első ízben találkozott a szorosok őskorban is lakott barlangjaival, ahol később számos kutatást végzett. Orstein József nevéhez kötődik a szamosújvári római segédcsapattábor (Castellum) korát meghazudtoló pontosságú kutatása. Nagyapánknak tulajdonképpen mintaképe volt Orstein, akinek élete regénybe illő. 1829-ben született a felső-sziléziai Raciborzban (ma lengyel terület), Simon Pappenheim néven. Amikor 1849-ben az orosz hadsereg átvonult városán a magyar szabadságharcot leverni, ő Pestre ment a lelkes lengyel fiatalokkal, és beállt a magyar hadseregbe, majd honvédtüzérként Erdélybe került. A szabadságharc leverése után, hogy elrejtse valódi származását és elkerülje a haditörvényszéket, nevét Orstein Józsefre változtatta és budapesti lakhelyet vallott. Ezáltal észrevétlenül a császári hadseregben maradhatott, ahol egészen az őrnagyi rangig jutott el. 1881-ben nyugdíjazták és Szamosújvárra költözött, családja amúgy sem lévén, már kimondottan csak régészeti jellegű kutatásainak élt (főképp a város római múltja érdekelte).
Közte és nagyapánk között olyan mester-tanítványféle kapcsolat alakult ki, melyet mi sem mutat jobban, minthogy 1912 januárjában halálos ágyán egyedül Orosz Endrének vallotta be igazi identitását és kérte, hogy értesítse családját, akik évtizedekig nem tudtak róla. Nem sokkal később nagyapánk felvette a kapcsolatot a Berlinben élő Pappenheim hozzátartozókkal és értesítette őket rokonuk haláláról. Örökös híján szerény vagyonát nagyapánkra hagyta, aki őt mindvégig példaképének tartotta és azt vallotta, hogy az őrnagy meghatározó jelenség volt életében. Nekrológot írt róla az Erdély folyóiratban és a Szamosújvári Hírlapban.
A tanítóképző elvégzése után 1892-ben a Torontál vármegyei Nagykőcsére kerül nevelőnek, Alsó-Lukaveczi Mixich Ottó földbirtokos három fia mellé. Itt is folytat terepkutatásokat és felfedezi Kőcsétől délkeletre a Kurjácska Gréda őstelepet, amelynek eredményeiről 1896-ban az Erdélyi Múzeum kiadványának különnyomatában megjelent tanulmányában számolt be.
1891-től az EME Orvosi és Természettudományi szakosztályának tagja, ahova dr. Koch Antal geológus ajánlására vették fel. Még Kőcsén él, amikor tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek (csodálatos épület, érdemes meglátogatni) és ebben az időben tartja első előadását a Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Társulat választmányi ülésén, Temesváron. Munkásságában Kuun Géza és dr. Hermann Antal támogatták.
1898-tól az Országos Régészeti és Embertani Társulat rendes tagjává választja. 1895–1920 között az apahidai állami iskola igazgatója. Rendkívül nehéz időszak ez az életében, mert apja korán bekövetkezett halála után özvegy édesanyját és öt ifjabb testvérét részben neki kellett eltartania.
1899 nyarán részt vesz egy régészeti tanfolyamon Budapesten, s ezután önszorgalomból ősrégésznek képezi ki magát. Ugyanebben az évben részt vesz dr. Primics György, az EME ásvány- és földtani őrsegédje vezetésével a Magyar Földtani Intézet indítványozására kezdeményezett tudományos kiránduláson a Vlegyásza hegyvonulat geológiai felmérésére. Erről az útról különösen érdekes útinaplót vezet. 29 évesen tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek, amelynek gyönyörű diplomáját a Sapientia tudományegyetemnek adományoztuk.
1889-ben a közoktatási miniszter a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyeletének ajánlására 300 forint állami segélyt juttat neki a Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Kolozs vármegyék őstelepeinek kutatására. Ebből az összegből még ugyanazon év nyarán és őszén felásatta a Tordai-hasadék barlangját, a Dóm ásatásánál előkerült ősemberi koponyákat és egyéb csontokat a budapesti Embertani Múzeumban helyezték el.
Élet Apahidán iskola és kutatás között
1901. július 4-én házasságot köt Hübner Ilona 7 diplomás tanárnővel, és e frigyből négy gyermek születik. Együtt tanítanak Apahidán, ahol nagyanyánknak sokszor kell őt helyettesítenie, amikor tudományos munkássága máshova szólítja el. Rajztanári diplomával is rendelkező felesége sokszor dokumentálta a begyűjtött régészeti vagy etnográfiai tárgyakat rendkívül szép rajzokkal és művészi írással.
Apahida a régi Apáthídja helyén, a Szamos és a Garla patak mentén húzódik, vegyes, négy nemzetiségű község, román, magyar, zsidó és cigány lakossággal. Mindenki tudta, hogy az igazgató igazságszeretete nem tűrt meg semmiféle nemzetiségi, vallási vagy társadalmi megkülönböztetést. Apahidán a tanév fénypontja az év végi vizsga, és az ezt követő záróünnepély volt, rajz- és kézimunka kiállítással, valamint nagy tornabemutatóval egybekötve. A szünidőnek egyaránt örültek a diákok és a szülők is, de legjobban a tanító, aki kezében csákánnyal, hátán hátizsákkal bekóborolhatta a szabad természetet, a Fogarasi-, Radnai-havasokat, a Ciblest, a Gyalui-havasokat. Itt heteket, sőt hónapokat töltött el a pásztorokkal az esztenában, akárcsak jó barátja, Hermann Antal, aki képes volt hónapokig a sátoros cigányokkal kóborolni. Mindketten elsajátították a cigány nyelvet, hogy jobban elnyerjék a népség bizalmát és behatóbban tanulmányozhassák nomád életmódjukat az ősember életének megvilágítása céljából. Nagyapánk ezenkívül autodidakta módon megtanult latinul, görögül és németül is.
Itt idéznék nagyanyánk emlékiratából, akinek a sok gyermek ellátása, nevelése, a nagy háztartás vezetése, a tanári teendők ellátása mellett csodálatos módon jutott arra is ideje, hogy mindvégig segítőtársa legyen nagyapánknak kutatótevékenységében.
„Csodálatos volt az égő, önzetlen lelkesedés, mellyel a tudomány szolgálatába szegődött s minden anyagi segítség nélkül, mindent megvonva magától küzdött és áldozott a nemes cél érdekében. Mivel szótlan, magába zárkózott volt, a köznapi un. társasági életet folytató emberek közül kevesen értették meg s excentrikus bolondnak tartották, aki amint csak tehette menekült közülük ki a mezőre, hegyekbe, erdőkbe.”
Legjobb önfegyelmezés a napirend pontos betartása, írja Apahidán 1900-ban, s az alábbi napirendet állapítja meg magának: Felkelés 6-kor; Öltözködés 6:30; Apródolgok, reggelizés 7-ig; Nyelvtanulás 7–8-ig; Iskolai tanítás 8–11-ig; Olvasás 11–12-ig; Ebéd, apródolgok 12–1-ig; Olvasás: 1–2-ig; Tanítás 2–4-ig; Séta 4–6-ig; Vacsora stb. 6–7-ig; Irodalom 7–10-ig; Lefekvés: 10-kor. Amint napirendet és tízparancsolatot állapított meg magának, úgy volt bevételi és kiadási rendszere és minden hóra költségvetése. Kiszámította, hogyha csak a legcsekélyebb összeget költené is el cigarettára vagy más fölösleges kiadásra, az éveken keresztül mily összeget tenne ki. Így volt csak lehetséges, hogy az így megtakarított pénzből értékes, nagy tudományos könyvtárat szerzett magának, s könyveinek megbecsülését jellemzi, hogy mindent gyönyörűen beköttetett. Könyvtárában annyira otthon volt, hogy a vaksötétben is megtalálta ott, amit keresett. Könyvtárán olvasható jelmondata: „Ein gutes Buch der beste Freund” (Egy jó könyv a legjobb barát). Dicséretére legyen mondva, hogy az önmagának előírt szabályokat egész életén keresztül szigorúan betartotta.
Múzeumteremtés Mátyás szülőházában
Gyakori terepi sétái alkalmával a régészeti és geológiai leletek mellett különös figyelmet fordított az adott tájegység néprajzi jellegzetességeire, tekintélyes gyűjteményt halmozott fel. Később az I. Mihály Király Kulturális Alapítvány (Fundaţia Culturală Regele Mihai I) átvesz 5500 tárgyat etnográfiai magángyűjteményéből, amely tulajdonképpen az alapját képezhette az 1923-tól működő, Romániában elsőként megalakuló Erdélyi Néprajzi Múzeumnak. Ezt megelőzően számos kiállítás alkalmával is bemutatta néprajzi gyűjteményét. 1900 áprilisában a város Mátyás király szülőházát az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) rendelkezésére bocsátotta egy néprajzi kiállítás és múzeum megrendezése végett. Nagyapánk a héttagú csapat résztvevője, amelyet a múzeum anyagának összegyűjtésével bíztak meg, és amelynek az akkor 20 éves Roska Márton is tagja volt, később a Szegedről visszaköltöztetett kolozsvári magyar egyetem tanára, az Érmészeti Intézet, illetve az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, aki többek között Orosz Endrének dedikálta az 1942-ben megjelent Erdély régészeti repertóriumát.
1902-ben sikerül megnyitni az EKE Múzeumot, nagyapánk jól megrakott ökrösszekérrel szállította Apahidáról a Mátyás király szülőházába az 1300 darab magyar, román és cigány etnográf tárgyat tartalmazó gyűjteményét.
Itt állandó jelleggel EKE székhely és kiállítás volt, amíg 1935-ben a városi tanács döntése folytán az EKE kiköltözni kényszerül, mely alkalommal egy szekrény alatt talált régi fegyverek kapcsán nagyapánkat, mint EKE-főtitkárt és Szathmáry Ferenc szolgát titkos fegyverrejtegetéssel törvény elé idéznek, de végül sikerül tisztáznia helyzetét.
Kereles Edit
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)

Tusványos – Korodi: megtorpant Romániában a kisebbségi jogalkotás
A kisebbségi jogok érvényesítésért folytatott több évtizedes küzdelmük tapasztalatairól számoltak be az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai magyar pártok vezető politikusai a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtök délutáni pódiumbeszélgetésén.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt mondta: Románia uniós csatlakozása óta az országban megtorpant a kisebbségi jogalkotás. Miközben Bukarest azt hangoztatja, hogy Románia kisebbségvédelmi szempontból mintaállam, szerinte tudatosan hallgat azokról a kisebbségi egyezményekről, európai ajánlásokról és chartákról, amelyeket maga is ratifikált, de nem tart be.
Románia nem fogadja el a kisebbségek kollektív jogait, ezért porosodik a parlamentben 12 éve a – kulturális autonómiát is előirányzó – kisebbségi törvény tervezete, magyarázta a frakcióvezető. Az RMDSZ a területi autonómia tekintetében a dél-tiroli példát próbálja Romániában elfogadtatni, jogküzdelmében pedig az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatra hivatkozik, amelyben autonómiát ígértek a kisebbségeknek az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó románok.
A tavaly decemberi választásokon megerősödött RMDSZ-frakció a szociálliberális kormánykoalícióval folytatott parlamenti együttműködéstől remél előrelépést a kisebbségi jogalkotásban, de ezt néhány óra leforgása alatt képes megakasztani egy magyarellenes hisztériakeltés, amint történt a legutóbbi kormányválság alkalmával – mondta az RMDSZ frakcióvezetője.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke úgy értékelte, most nem kockázati tényezőként, hanem a társadalom elfogadott és megbecsült részeként tekintenek Szerbiában a magyarságra. Szerinte ez főleg a VMSZ közéleti szerepvállalásának és a két ország közti kapcsolat javulásának a következménye. Kifejezte meggyőződését, hogy „ott kell ülni az asztalnál”, ahol a döntések születnek, és ezt az elvet követve a VMSZ mind országos, mind helyi szinten mindenütt a politikai többség és a végrehajtó hatalom része. Pásztor István fontos szerepet tulajdonított a vajdasági magyar közösség szülőföldön való megmaradásának szempontjából a budapesti kormány hathatós anyagi támogatásának, a belgrádi vezetéssel kialakított jó viszonyának.
Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság anyanyelvhasználati gondjait ecsetelve úgy vélekedett: az utódállamok kormányai mindenütt az „akié az ország, azé a nyelv” elvet érvényesítve tudatosan korlátozzák a kisebbségek nyelvi jogait. A parlamenti képviselettel rendelkező Most-Híd vegyespárt által elfogadtatott kisebbségi kulturális alapról úgy vélekedett: részeredményeket elfogadni maximumként és "tapsolni hozzájuk" nem szabad.
Az MKP elnöke fontos előrelépést remél az európai kisebbségvédelem terén az RMDSZ által kidolgozott és az európai kisebbségi ernyőszervezettel, a FUEN-nel közösen beterjesztett Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezéstől, amelynek aláírásgyűjtési kampányából ígérete szerint az MKP is kiveszi majd részét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke felidézte, hogy az 1989-es fordulatot követően a kárpátaljai magyarság „indult” a legjobb helyzetből, mára viszont a kisebbségi jogok többségének nem tud már érvényt szerezni és azokat a – főleg az elsősorban oroszellenes – ukrán nacionalizmus felszámolással fenyegeti.
A mintegy 150 ezres kárpátaljai magyarság tavasszal 65 ezer tiltakozó aláírást gyűjtött össze a kisebbségek nyelvhasználati és oktatási jogait korlátozni kívánó törvénytervezetek ellen. Az oktatáson kívül a médiát „ukránosító” tervezetek is a törvényhozás előtt vannak, és az országban burkolt alkotmánymódosítással próbálják a kisebbségi jogokat szűkíteni – részletezte a KMKSZ elnöke.
A kárpátaljai magyarság az Európai Uniótól is megpróbált segítséget kérni, de Brüsszel Brenzovics László szerint nem mutatkozott „túl fogékonynak” a kisebbségi jogsérelmek tekintetében. Krónika (Kolozsvár)

Tusványos: a bal sarokban Toró T. Tibor, a jobb sarokban Porcsalmi Bálint
Bár előkerültek régi sérelmek is, alapvetően elegáns, jó hangulatú vitát folytatott pénteken Tusványoson az EMNP, illetve az RMDSZ ügyvezető elnöke. Toró T. Tibor és Porcsalmi Bálint abban megegyeztek, hogy bizonyos ügyekben egy fajta „akcióegység” létrejöhet a két politikai szervezet között.
Kettő az ügyvezető! – ezzel a címmel zajlott péntek délután Porcsalmi Bálint, az RMDSZ, valamint Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnökei között zajló panelbeszélgetés, amelyben újságírói kérdésekre válaszolva keresték a közös nevezőt a két politikai szervezet között. A vitafórum moderátora Kozán István, a Csíki Hírlap főszerkesztője volt, kérdezőtársai pedig Cseke Péter Tamás, a Maszol főszerkesztője, valamint Makkay József az Erdélyi Napló főszerkesztője.
Az együttműködés csak közös munkával lehetséges
Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ hosszú ideig miért nem képviseltette magát ennyire hangsúlyosan a Tusványoson, Toró T. Tibor azt válaszolta, hogy minden évben meghívták az RMDSZ-t, a szövetségi elnököt is beleértve, és minden alkalommal az ő döntésükön múlt, hogy jelen voltak-e vagy sem. Porcsalmi Bálint az utóbbi években az RMDSZ és Fidesz között rendeződött viszonyt emelte ki a legkézenfekvőbb magyarázatként, hozzátette, hogy a táborban mindig olyan témákat feszegetnek, amelyekkel kapcsolatban az RMDSZ számára is fontos, hogy kifejtse a véleményét.
Arra a felvetésre, hogy lehetséges-e a jövőben valamiféle együttműködés az RMDSZ és az EMNP között – az RMDSZ-MPP mintájára –, Toró T. Tibor kijelentette, a mai politikai viszonyok között nem lehet együttműködés nélkül tovább dolgozni. Porcsalmi Bálint egyetértett az EMNP ügyvezető elnökével: teljesen más politikai realitás van ma – jelentette ki –, nem lehet és nem is érdemes azon rugózni, hogy visszaállítsák a 90-es évek realitását. Pontszerű munkában kell megállapodni, a Minority SafePack aláírásgyűjtési kampánya az egyik ilyen terület, és várják, hogy az EMNP is kivegye a részét belőle. Toró T. Tibor ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy a FUEN sikerét közös sikernek is érzékeli, mert a Minority SafePack által képviselt ideológia a Tusványosi folyamatban már évekkel ezelőtt megszületett.
Az egykor elindult, de gyorsan megszűnt Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum kezdeményezéshez hasonló a Tusványoson kívül nem igazán van ma Erdélyben – ezt kérte számon Makkay József. Porcsalmi szerint az egyeztetésekre mindig van lehetőség, de munkára is szükség van – a beszélgetéseken túl kell lépni, és cselekedni kell. „A folyamatos beszélgetésre természetesen van igény, csak még nagyobb igény lenne arra, hogy folyamatos munka legyen” – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
Toró T. Tibor hozzáfűzte, hogy az egyeztetéseknek intézményes keretet kell adni, és nem érdemes a legfontosabb közös ügyekben, mint amilyen a székelyföldi autonómia kérdése, megosztottnak lenni. Porcsalmi erre azzal válaszolt, hogy az MPP-vel kötött együttműködéshez hasonlót csak akkor lehet elérni, ha mindkét fél partnerként tekint a másikra. Éppen ezért nem tartja helyesnek, ha a pártok a kommunikációjukban mindenféle jelzőt aggatnak egymásra. „Vannak személyes sérelmek, amelyeket félre kell tenni” – fogalmazott.
Toró T. Tibor nagyjából egyetértett ezzel, de igyekezett hozzátenni, hogy a feladatokat érdemes elválasztani, az RMDSZ például kevésbé hitelesen készíthet árnyékjelentéseket, mint az ellenzékben lévő pártok vagy a civil szervezetek.
A transzszilvanizmus felértékelődik a centenárium évében
Az egyik kérdés a magyar Erdély-centrikusság, valamint az erdélyi románság ebben betöltött szerepére vonatkozott. Toró T. Tibor szerint a transzszilvanizmus nincs megfelelően artikulálva, amihez az is negatív adalék, hogy jelenleg nincs egyetlen autentikus erdélyi román párt sem. Itt felmerült a regionalizáció kérdése, amelyet Toró szerint föderatív államok létrehozásával lehetne csúcsra járatni.
„Mi mindannyian azt gondoljuk, hogy a mi jövőnk Erdélyben van. Mi a programunkban reális dolgokat ígértünk, amelyekről úgy véljük, hogy Erdélyt szolgálják. Ezek megvalósítható intézkedések” – válaszolta Porcsalmi Bálint hozzátéve, hogy az erdélyi föderális államot is csak úgy lehet magyarázni a román többségnek, ha „a kályhától indulunk el, mert nem lehet átugorni a bemelegítő szakaszt”. Toró T. Tibor nehezményezte, hogy az erdélyi román képviselők vitték a legutóbb is a prímet a magyarok elleni gyűlöletkeltésben.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: „a Centenárium évében nekünk azon kell lennünk, hogy a magyarok ne érezzék rosszul magukat 2018-ban szülőföldjükön. Fontos, hogyan kommunikálunk a románok fele. Például, ha autonómiát akarunk, akkor nem az autonómia jogi kereteinek a bemutatásával kell kezdenünk, hanem kicsit előbbről. Először is el kell mondanunk, hogy mi magyarok vagyunk, és ez mit jelent” – tette hozzá Porcsalmi Bálint,
Kifejtette: ha a magyarokat nem érti a többség, akkor a problémáival és kéréseivel sem tud azonosulni. „El kell magyaráznunk, hogy kik vagyunk azért, hogy megértsék, mit akarunk. Így el tudjuk érni, hogy kinyissák a kaput, amit ennyi éven át nem sikerült – és ezután sem fog sikerülni – betörni” – jelentette ki.
Másként látják a választási mozgósítást
Kozán István arra a kérdésre várt választ, mit lehet tenni azért, hogy a választási kampányban ne csak a részvételi arányokat figyeljék a pártok, hanem meg is szólítsák a szavazóikat.
Az EMNP ügyvezető elnöke szerint nem lehet csak a félelemkeltés és az egységes szavazás jelszavaival kampányolni. Hozzátette, nagy potenciál van az erdélyi városokban, mert azoknak lakói az a közeg, amely nyitott a pluralizmus felé. Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint viszont más arról beszélni, hogy a politikum hogyan szólítja meg az erdélyi magyarokat, és megint más kérdés a választási mobilizáció, amelyre nem csak a kampányidőszakban kell összpontosítani.
„A mozgósítási technikák minden párt számára adottak. A kérdés, hogy meg tudjuk-e találni azt a tartalmat, olyanok-e a céljaink, amelyek mozgósítják a választóinkat” – fejtette ki. Meggyőződése, hogy a kihívás nem a választások előtti gyors mobilizációban van, mivel az emberek politikailag aktívak, és foglalkoztatja a saját jövőjük, ezért nem utolsó pillanatban döntenek. A 2020-as kampánynak a nyitja 2018–2019-ben van.
Felmerült az a kérdés is, mivel magyarázható, hogy az EMNP a Fidesz szövetségeseként gyenge választási eredményeket ér el Romániában. Toró T. Tibor ezt a magyarázatot adta: „a tőke és a brand ott maradt a tulipánnál, ezért nem olyan népszerű az EMNP, annak ellenére, hogy a Fidesz partnere. Erdélyben azonban nem is a Fidesz, hanem maga Orbán Viktor a rendkívül népszerű. Ám nem Orbán Viktornak kell megoldani ezt a problémát, hanem nekünk.”
Arra a kérdésre, hogy Bukarestre vagy Budapestre számíthatunk gazdaságilag, Porcsalmi kifejtette: „mindenkinek úgy kell politizálni, hogy a lehető legtöbb tőke, erőforrás és lehetőség kerüljön az erdélyi magyarokhoz – legyen az Bukarestből, Budapestről vagy Brüsszelből.”
Kovács Boglárka / maszol.ro

„Nem iskolák, hanem a kisebbségi magyar oktatás van veszélyben”
A magyar kisebbségi oktatás helyzetéről és főleg jövőjéről beszélgettek Tusványoson, egy oktatási panelen.
A kisebbségi oktatás veszélyeztetett, attól függetlenül, hogy tömbvidékről vagy szórványról van szó, hiszen a többségi társadalomnak nem az az érdeke, hogy minél több segítséget nyújtson a kisebbségi oktatás fennmaradásához, már csak abból az egyszerű logikából kiindulva sem, hogy a kisebbségi oktatás többletköltséggel jár – elég csak a magasabb fejkvótára vagy a kisebbség nyelvén írt tankönyvek kiadására fordított összegekre gondolni. Ez nem jelenti azt, hogy az illető kisebbség nem találhatja meg azokat az alternatív módszereket, amelyekkel a saját kisebbségi oktatásán javíthat, és messze hatékonyabb a folyamat, ha ebbe az anyaország pénzügyi, morális és nemzetközi színtéren politikai támaszt is nyújt - így foglalható össze az a panelbeszélgetés, amelyen oktatásügyi szakértők arra keresték a választ, hogy a magyar iskolákat a létszámcsökkenés és/vagy a stratégia hiánya veszélyezteti inkább. A Tusványos második napján tartott beszélgetést Csíky Csengele, a Katolikus Teológiai Líceum szülői bizottságának szóvivője moderálta, aki magával hozta az iskola díszegyenruhájába öltözött kisfiát is, hogy mindenkit emlékeztessen: az iskola ellehetetlenítésével igazi, hús-vér gyerekek jövője forog kockán. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója szerint hiányzik egy oktatáskutató intézet, vagy egyéb keretek, fórumok, amelyek szakmai támaszt nyújthatnának az erdélyi magyar pedagógustársadalomnak.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke egyetértett azzal, hogy hiányzik a háttérintézményi rendszer, amely segítené a szakmai munkát, amit ad-hoc jelleggel összehívott csoportok próbálnak pótolni, azonban nem sok sikerrel. Az oktatáskutató intézet hiányát felvető véleményre reflektálva Burus-Siklódi Botond úgy vélekedett rendszerszintű hiányosságok vannak, az oktatással kapcsolatos teendők megosztásával vannak gondok. Mint kifejtette, a romániai magyar oktatás ügyét számos szinten képviselik politikusok, oktatási szakemberek, kezdve az erdélyi magyar törvényhozókkal, magyar személy által vezetett kisebbségi oktatásért felelő államtitkársággal, tanfelügyelőség szintjén működő kisebbségi oktatásért felelő tanfelügyelőkkel, és a civil szférában tevékenykedő szervezetek, személyek sokaságával befejezve. Ezeknek a szinteknek – oktatáspolitika, oktatásirányítás és a civil szervezetek – a koordinációját meg kell oldani a magyar oktatás felzárkóztatása és az iskolák veszélyeztetettsége csökkentése érdekében. Viszont szerinte nem világos, hogy ezt a koordinációs munkát kinek kellene irányítani. Erdei Ildikó szerint nem lehet rendszerről beszélni ott, ahol nem tudni, hogy kinél van a döntés joga. A Barna Gergő, Kapitány Balázs, Kiss Tamás, Márton János és Toró Tibor által készített tanulmánykötet, a Iskolák veszélyben című tanulmányban számos javaslat létezik arról, hogy mit kellene tenni, tehát a stratégiák léteznek, nem kell kitalálni őket. Viszont ezidáig nem történt semmi a tanulmányok eredményeivel, mert a makroszintű döntéshozatal és a koordináció hiányzik. Burus-Siklódi Botond szerint sem a stratégia hiányzik, sokkal inkább a kivitelezés, a nyomon követés és a számonkérés mechanizmusai nem épültek ki. Orosz Ildikó, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora szerint nem szabad elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az állami, tehát többségi oktatási rendszernek az alrésze a kisebbségi oktatás, aminek fenntartásához és működtetéséhez a többségi hatalom adja az eszközöket. A kisebbségi oktatásszervezők mozgástere ilyen értelemben korlátozott, hiszen egy rendszerszintű problémát nem fognak tudni kisebbségi közösségként megoldani. Sikereket akkor érhetnek el, ha alternatív megoldásokban gondolkodnak, amely vonzóbbá teszi a magyar oktatást a szülők számára. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség képviseletében vesz részt a kerekasztalon, ő elsősorban a szervezetnek azt a jó gyakorlatát mutatta be, amellyel a Kárpát-medencében segítik a magyar vagy vegyes családból származó gyerekek magyar tannyelvű intézményekbe való beiskolázását. A gyerekeket születésüktől fogva nyomon követik, tartják a kapcsolatot a szülőkkel magyar iskolaválasztásra buzdítva őket. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, volt főtanfelügyelő szerint a folyton változó oktatásra vonatkozó törvényekkel van a baj, a kiszámíthatatlanságuk és ellentmondásosságuk vezet olyan helyzet kialakulásához, mint amelyben most van a marosvásárhelyi katolikus iskola. A másik nagy probléma, hogy az oktatási hálózatot a rendelkezésre álló pénzügyi kerethez szabják. Éppen ezért önkormányzatok megerősítésében látná a megoldást, amelyek képesek fenntartani iskoláikat. Emellett az oktatási törvénykezés szintjén kellenek olyan egész, koherens és legalább középtávon megváltoztathatatlan törvények, amelyek által kiszámíthatóvá válik a rendszer. A megoldás az önkormányzat megerősítésében van, bővíteni kell azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a helységek fenntarthatják a saját közoktatásukat. Egy decentralizált rendszerben kellene megoldani az oktatást, azok a hátrányos helyzetű települések lehetnének kivételek, ahol a kormányzati beavatkozás nélkül nem lehetne fenntartani a közoktatást. Burus-Siklódi Botond úgy vélte, a demográfiai mutatók, a migráció, az asszimiláció a fő problémák. A szakmának is felelőssége, hogy olyan minőségi oktatási intézményeket működtessen, amelyek odacsábítják a tétovázó szülőket is, és egyértelművé teszik azt, hogy érdemes magyar oktatásban részesíteniük a gyerekeiket. Erdei Ildikó szerint szórványban és tömbmagyar vidékeken egyaránt arra kell törekedni, hogy minél több gyerek magyar iskolába járjon. Szórványban pedig fontos arra is figyelni, hogy ne csak az iskola nyelve legyen a magyar. Szerinte jó lenne, ha sikertörténetek bemutatása is téma lenne a médiában, nem csak a kudarcok, amint az az érettségi eredmények esetében történt. A pályát vonzóvá kell tenni a magyar pedagógusok számára, ehhez a státusuk megerősítésére és a munkájuk erkölcsi elismerésére is gondot kell fordítani. Andrási Benedek unitárius lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási előadója, volt iskolaigazgató arra a kérdésre kereste a választ, hogy kinek lenne a tiszte a koordinációs munka felvállalása. Szerinte erre az RMPSZ lenne alkalmas, hiszen neki az összes szóba jöhető döntéshozóval vannak kapcsolatai: az erdélyi magyar politikummal, a magyar kormánnyal, a pedagógusokkal, szülőkkel, oktatáspolitikai szakemberekkel és rendezvényei azok, amelyek keretében minden szereplő egy asztalhoz szokott ülni. Csíky Csengele azt javasolta, hogy a beszélgetés résztvevői 2-3 pontban fogalmazzanak meg olyan célkitűzéseket, amelyek a kerekasztal lejártával meg lehetne valósítani, hiszen a beszéden túl konkrét cselekedetekre van szükség.
Kertész Melinda / Transindex.ro

A biztos pont
Talán egy kissé megkopott a nimbuszuk, meghíztak, és több ősz hajszál ragyog fejükön a napsütésben, de újra itt vannak az ismerős arcok Tusványoson. Közben mi is meghíztunk, átöltöztünk, megfésülködtünk, és mi is itt vagyunk, mert jó látni őket, hallani a reménykeltő szavakat, gondolatokat.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, a rendezvény egyik alapítója például azt mondta az idei 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján, hogy a rendezvény máig őrzi az alapítók értékrendjét, és sikertörténetek sorát tudhatja maga mögött. Az ügyvezető szerint Klaus Iohannis elnök látogatása is Tusványos sikerének számít. Valóban nem mindennapi esemény az államfő székelyföldi látogatása, de talán akkor lehetne igazán sikerről beszélni, ha nem a szabadegyetem nulladik napján érkezett volna, megállt volna Tusnádfürdőn, és időt szánt volna a valódi párbeszédre. Végül is járt Székelyföldön, szóba állt az elöljárókkal, megkapta és átadta az ajándékát.
Volt-e eredménye Tusványosnak a román–magyar párbeszéd szempontjából? Mintha észrevétlenül semmivé foszlottak volna az álmok, melyeket egykor közösen álmodtak Smaranda Enachéval, Adrian Severinnel... És talán a mi hibánk is, hogy a román politika döntéshozói nem hajlandóak vitába szállni velünk. Az igazi eredmények eléréséhez az igazságérzet mellé talán több emberi hang kellene. Persze, elkerülhetetlen a düh és türelmetlenség az állandó igazságtalanság láttán, mégsem tűnik járható útnak az egymástól való elfordulás útja.
Így is jó itt lenni, társalogni, sörözni, része lenni a nagy terveknek és a vidám komolytalanságnak. Magunkba szívni rengeteg ismeretet, merészeket álmodni, és érezni, ahogy szárnyra kel a kreativitásunk. Nappal a szép jövő épül az értelmes fejekben, éjszaka az elfeledett múlt köszön ránk alkoholgőzös, ködös szempárok mélyéről. Ismerős hangok, rég nem látott arcok, akik csak a koncertre jöttek fel – másnap újra a fülledt meleg és a kávéillat a sátrak alatt. De csak ennyi lenne Tusványos?
Jó lenne valóban találkozni és beszélgetni egymással. Jó lenne, ha valahogy egységes egésszé válhatna a sok jó szándék, nemes gondolat, ami megfogalmazódik a sátrak alatt. Jó lenne, ha újra az egykori hittel sétálhatnánk a fenyőfák árnyékában, ha emléktöredékeink között sikerülne valóban megtalálni azt a biztos pontot, ami értelmet ad ennek az egésznek, az életünknek Erdélyben, Magyarországon, a Kárpát-medencében... Jó lenne visszatalálni önmagunkhoz, kik egykor szerettük egymást, és hittünk abban, hogy minden jóra fordul.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lesz-e munkamegosztás az erdélyi magyar pártok között? (Toró–Porcsalmi vita Tusványoson)
Van helye a párbeszédnek az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ között, és fontos, hogy valamiféle munkamegosztás, illetve akcióegység alakuljon ki a fontos ügyekben, de nem lehet visszahozni azt a szervezeti egységet, amely a kilencvenes években volt – ez volt az egyik legfontosabb következtetése annak a vitának, melyet tegnap Tusványoson folytatott Toró T. Tibor és Porcsalmi Bálint, az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Ez volt az első alkalom, hogy nyilvános vitát folytattak a két politikai alakulat vezetői, az eszmecsere pedig igazi „tusványosi” eseménynek bizonyult: noha volt egymásnak feszülés, adok-kapok, a beszélgetés mindvégig civilizált, kulturált hangvételben folyt, a nézetkülönbségeken túl pedig több kérdésben is közös álláspontra helyezkedtek. A vita egyik konkrét hozadéka az is, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt és európai pártcsaládja, az Európai Szabad Szövetség (EFA) támogatja a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés nemrég indult aláírásgyűjtési kampányát – mint ismert, a kezdeményezés célja, hogy rávegye az Európai Uniót, hogy a tagállamokra kötelező érvényű kisebbségvédelmi szabályozást vezessen be. A két politikust három újságíró: Kozán István, Cseke Péter Tamás és Makkay József faggatta, így több téma felmerült, de egymás szavaira is reagáltak. Az első kérdések egyike azt firtatta, minek köszönhető a masszív RMDSZ-es részvétel az idei Tusványoson: Toró T. Tibor azt hangsúlyozta, hogy a tábor mindig is nyitott volt, és küldtek meghívót az RMDSZ vezetőinek, csak nem mindig éltek vele. Porcsalmi Bálint úgy látja, az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatának rendeződése is hozzájárult az erőteljesebb részvételhez, de a beszélgetések témái között is vannak olyanok, amelyekben megkerülhetetlen a szövetség. Lehet-e ez egy intézményes párbeszéd kezdete a két párt között? – szinte adta magát a következő kérdés. Toró T. Tibor szerint nem lehet vissza¬hozni azt a szervezeti egységet, amely régen jellemezte az erdélyi magyar közéletet, de valamiféle akcióegység kialakítására, munkamegosztásra törekedni kell – példaként Klaus Iohannis székelyföldi látogatását említette, utalva Szilágyi Zsolt EMNP-elnök nyílt levelére és a térség elöljárói által felvetett problémákra, amelyek kiegészítették, erősítették egymást. Porcsalmi Bálint is úgy látja, nem érdemes azon siránkozni, hogy visszahozzák azt, ami volt, inkább pontszerű megállapodásokat lehetne kötni, megosztani a munkát – példaként a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezést említette, kérve is a Néppárt segítségét az aláírásgyűjtésben. Toró T. Tibor azonnal reagált, amint azt korábban is hangoztatta, valamiféleképpen Tusványos szellemi termékének tekinti azt, hiszen e szabadegyetemen már akkor beszéltek róla, mikor felmerült az európai polgári kezdeményezés lehetősége, így természetes, hogy az ügy mellé állnak, már európai pártcsaládjuk, az EFA támogatását is megnyerték. A párbeszéd intézményesítésének kérdésében viszont eltérőek az álláspontok. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum sorsát felvető kérdésre Porcsalmi Bálint azt hangoztatta: kell ugyan beszélgetni, de tisztázni kell, mi a cél, melyek a jogosítványai egy ilyen kerekasztalnak, és túl is kell lépni az egyeztetéseken, a közös munka legyen az első helyen. Toró T. Tibor viszont az intézményesített párbeszéd fontosságát hangsúlyozta annak érdekében, hogy a kétpólusúvá vált erdélyi magyar közéletben – fontos ügyekben ne húzzák két irányba a szekeret, mint történik például az autonómia ügyé¬ben, hogy a meglévő statútum mellé készült még egy autonómiatörvény. Az akcióegység lenne a közös nevező, ahhoz azonban valamiféle kiegyezés kellene, de annak meg előfeltétele az is, hogy partnerként viszonyuljanak egymáshoz, és a néppártosok kerüljék az RMDSZ-t megbélyegző nyilatkozatokat – labancok, Bukarestben jól érzik magukat stb. – replikázott Porcsalmi.
Kisebb adok-kapok alakult ki arra a kérdésre is, amely arra irányult, hogy milyen Erdély-képet képzelnek el. Toró T. Tibor a Néppárt történelmi régiókon alapuló föderatív államberendezkedést szolgáló, kampányban is tematizált programját említette, és úgy vélte, az RMDSZ esetében a szlogen nem találkozik a tettekkel. Porcsalmi azzal érvelt, hogy programjuk konkrét intézkedéseket tartalmaz, amelyek Erdély fellendítését célozzák, és a románság megszólításának fontosságára hívta fel a figyelmet, emlékeztetve: a legutóbbi magyarellenes hisztéria éppen erdélyi román képviselőktől indult. Toró azzal válaszolt, hogy nem a központosító román pártokkal kell keresni a szövetséget, amelyek Bukarest érdekeit követik, hanem az erdélyi román regionalisták körében kell partnerekre lelni – azt azonban maga is elismerte, hogy ők egyelőre kevesen vannak. Porcsalmi Bálint viszont utópiának nevezte, hogy valaha is létrejöhet egy erdélyi román regionális párt, amellyel szövetkezni lehetne. Egyetértett viszont a két politikus abban, hogy a 2018-as év – amikor Romániában nagyszabású állami centenáriumi ünnepségek zajlanak majd – új kihívásokat jelent az erdélyi magyar közösség számára, amelyre a politikumnak fel kell készülnie. Porcsalmi Bálint úgy látja, mivel nincs egy komoly országprojekt, ami uralhatná a centenáriumot, az űrt hazafias szólamokkal, esetleg magyarellenes retorikával töltik majd ki. Jövőre Magyarországon választásokat rendeznek, és kialakulhat egy olyan kommunikációs spirál, amelynek mi ihatjuk meg a levét. Ezt kellene valamiképpen megelőzni, ellensúlyozni ezt a kampányt, illetve az alternatív médianyilvánosságot kihasználva – nem muszáj feltétlenül a Realitatea hírtelevízió kivégzőosztaga előtt bizonygatnunk igazunkat – a románok felé is eljuttatni a magyarság üzeneteit. Toró T. Tibor is hasonlóan látja a kérdést, javasolta, hogy a magyar pártok, a szellemi elit és a magyarországi együtt gondolkodjanak, és közös stratégiát találjanak ki arra összpontosítva, hogy az évforduló nemcsak veszélyforrás lehet, hanem esély is: új kezdet, kitörési lehetőség – a nagy nyomás ugyanis az ellenállást, az összefogást is erősítheti.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyasági támogatás a külhoniaknak
A kormány jövő januártól a Köldökzsinór program keretében kiterjeszti az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is, erre 640 millió forintot különítettek el első évben –nyilatkozta tegnap Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) államtitkára.
A Köldökzsinór programmal azt szeretnék jelezni, hogy a kormány számára minden megszületett magyar gyermek érték, szülessen bárhol a világon – mutatott rá a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: a családok támogatása számukra nem kiadás, hanem befektetés.
A program alapján jövő januártól megteszik az első lépéseket, hogy a magyarországi családtámogatási formák közül bizonyos juttatásokat azok is megkaphassanak, akik nem Magyarország közigazgatási határain belül vállalnak gyermeket. Első lépésként az egyszeri anyasági támogatást januártól minden magyar édesanya megkapja, függetlenül attól, hogy a gyermeke a világ mely pontján született. Ez érvényes a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságára egyaránt – jelezte Novák Katalin. Hozzátette: egy egyszeri, 64 125 forintos támogatásról van szó, és mintegy 10 ezer gyermekkel számoltak az első évben, így összesen 640 millió forintos keretet különítettek el erre a célra. A támogatást akkor kaphatják meg az érintettek, ha a gyermeket anyakönyveztetik, illetve tekintettel a felvidéki helyzetre a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz. Szintén januártól kiterjesztik a babakötvényt is: minden gyermeknek indítanak egy Start-számlát, ezen 43 ezer forintos kezdőtőkét helyeznek el. Utána erre lehet további megtakarításokat elhelyezni, és ezt az állam kamattámogatással kiegészíti majd. Amikor a magyar fiatal 18 éves lesz, akkor megkaphatja az összegyűlt összeget – fejtette ki Novák Katalin. Az EMMI államtitkára beszámolt arról is, hogy Tusványoson átadtak pénteken egy mobil játszóteret. A kormány tavaly 100 milliós keretet különített el a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, hogy Kárpát-medence-szerte létre tudjanak hozni családi közösségi tereket. Ennek egyik eleme ez a mobil játszótér, amelyet különböző helyeken, fesztiválokon állítanak fel, ahol családok részt vesznek a programokon. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ügyvezető titánok harca: Toró T. Tibor versus Porcsalmi Bálint
Kedélyes, gesztusértékű megnyilvánulások és nyilatkozatok, a közeledési szándékot jelző célzások, ugyanakkor éles bírálatok és kritikák hangzottak el pénteken Tusványoson a Kettő az ügyvezető! című politikai konfrontáción Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke között. Ugyanakkor észlelhető volt, hogy a két politikus szándékosan kerüli a kényes témákat.
Igen nagy érdeklődés kísérte, hogy egy asztalhoz ült az RMDSZ és az EMNP ügyvezető elnöke, hiszen erre az elmúlt évtizedben nem volt precedens. Mit ír a munkaköri leírásukban, illetve miben merül ki a munkájuk? Eddig miért nem volt hasonló esemény? Lesz-e még Erdélyi Magyar Kerekasztal? Milyennek látják Erdélyt, s politikai stratégiájukban hol foglalnak helyet a románok? Hogyan látják a Trianoni Békeszerződés századik évfordulójával kapcsolatos, vélhetően felerősödő román nacionalista retorika ellensúlyozását? – többek között ezekről faggatta a két politikust az újságíró-trió: Kozán István, a Csíki Hírlap, Cseke Péter Tamás, a maszol.ro és Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője.
Olaj, de hova? Masszív RMDSZ-jelenlét
„Olajat önteni a kerekek közé, nem a tűzre” – fogalmazott Porcsalmi Bálint az első kérdésre válaszolva, míg Toró T. Tibor úgy vélekedett: személy szerint kevesebb reprezentációt és több párbeszédet és vitát szeretne bevinni a szervezetbe. Miért nem került sor eddig az ügyvezető elnökök vitájára? – A szervezők minden évben meghívják Tusványosra az RMDSZ szövetségi és ügyvezető elnökét, illetve vezető politikusait és tisztségviselőit. Lévén, hogy a korábbi esztendők tapasztalata alapján Porcsalmi Bálintot bevállalós embernek ismertem, szinte biztosra vettem, hogy pozitívan válaszol majd a felkérésre – mondta Toró. Álláspontja szerint eddig nem a nagyszabású rendezvénysorozat szervezőin múlott, hogy az RMDSZ vezetői nem jelentek meg s fejtették ki álláspontjukat akár a nemzetpolitikai kérdésekkel kapcsolatban. Porcsalmi Bálint pragmatikus választ adott: Erdélyben új politikai realitással állunk szemben. – Az utóbbi időben szerencsére rendeződött az RMDSZ és a FIDESZ viszonya, a két alakulat és vezetői közötti kapcsolat más alapokon nyugszik. Fontos, hogy itt is elmondhassuk, nyomatékosítsuk álláspontunkat – mondta.
A WebSzabadságnak adott videóinterjújában kifejtette: közel húsz RMDSZ-es vezető politikus vesz részt Tusványoson. - Ez egyrészt a megváltozott erdélyi politikai realitásnak tudható be, és annak, hogy a FIDESZ stratégiai partnerként kezeli az RMDSZ-t, van egy élő és működő partnerség. Ugyanakkor rengetek olyan kérdés és téma van terítéken Tusványoson, amelyben megkerülhetetlen a RMDSZ véleménye, álláspontja, legyen szó gazdasági kérdésekről, kisebbségi politizálásról és jogvédelemről. Ezért vannak itt a képviselők, szenátorok, RMDSZ-es politikusok. Megjegyezte, örömmel hallja, hogy az érdekvédelmi szervezet képviselőinek jelenléte élénkíti a vitát, nem annyira egyoldalú egy-egy panelbeszélgetés.
Visszatérve az ügyvezető elnökök vitájára: Toró T. Tibor úgy ítélte meg, Porcsalmi révén beindulhat egy intenzívebb párbeszéd az EMNP és az RMDSZ között. – Hátha Bálintnak sikerül meggyőznie elnökét, hogy üljön le a mi politikai alakulatunk vezetőjével. Ilyen vonatkozásban nekem könnyű dolgom lesz Szilágy Zsolttal – humorizált a politikus. Úgy vélekedett, jó volt a közös fellépés Klaus Johannis államfő székelyföldi látogatása alkalmával. – Hogy ismét közös szervezetben tevékenykedünk majd, akárcsak hajdanán? Ez már túlhaladott – hangsúlyozta az EMNP ügyvezető elnöke.
Egyeztetés, de munka is
Porcsalmi Bálint úgy reagált: az RMDSZ nem csak az egyeztetést, hanem a munkát is szereti. – Egyértelmű, hogy már nem hozható vissza az, ami régen volt. Amennyiben folyamatosan azon siránkozunk, hogy milyen volt, amikor ez működött, akkor képtelenség előre haladni. Azt várom el az EMNP-től, hogy aktívan bekapcsolódjon a közös munkába, mint például a Minority SafePack, az európai szintű kisebbségi jogvédelem kapcsán általunk elindított aláírásgyűjtésbe – mondta az RMDSZ-es politikus. Kijelentette, hogy sem Kelemen Hunor, sem pedig Szilágyi Zsolt nem volt olyan helyzetben, hogy összeállítsa Klaus Johannis székelyföldi látogatásának napirendjét, de pozitív volt az ezzel kapcsolatos egyeztetés.
Ezzel szemben Toró úgy értékelte, hogy a Minority SafePack kezdeményezés tulajdonképpen „a bálványosi folyamat sikere és eredménye”, s Porcsalmi „nyitott kapukat dönget”. Felajánlotta, hogy az EMNT által működtetett Demokrácia Központokon és különböző hálózatokon keresztül is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés megfelelő számú aláírással rendelkezzen.
Kuruc-labanc, jó magyar-rossz magyar
Lesz-e még Erdélyi Magyar Kerekasztal? Erről a két politikus másként vélekedett. Porcsalmi szerint elemezni kell, mit lehet tenni a jelenleg lélegeztető gépre helyezett, hibernáló politikai egyeztető fórum újraélesztésére. – Helmut Kohlt idézném: a beszéd legyen rövid, a kolbász pedig hosszú – jegyezte meg Porcsalmi. Ezzel szemben Toró úgy vélekedett, jó, ha az erdélyi politikai egyeztetésnek intézményesített formája van. – Tulajdonképpen magyar vonatkozásban csak két párt maradt, az MPP ugyanis azt követően, hogy az utóbbi időben egyre rövidebb sugarú pályán gravitált az RMDSZ körült, mára már beolvadt a Kelemen Hunor vezette alakulatba. Úgy vélem, az autonómiának kell lennie a fő témának, irányvonalnak és stratégiának. Székelyföld esetében már volt egy, az autonómiát előirányzó törvénytervezet, nem értettük, miért kell másnak egy párhuzamosat csinálni. Persze, nem érdek, hogy csak egy ilyen dokumentum legyen – ismerte el az EMNP-vezető, majd hozzátette, hogy szerinte Erdélyben a magyarság vezetőinek „szüksége van egy új egyeztető fórumra”. - Ahhoz, hogy úgymond kiegyezésről beszélhessünk, s partnerségi viszonyt alakíthassunk ki, előbb pontot kell tenni a kuruc-labanc, jó magyar-rossz magyar paradigmának. Ez a politikai retorika nem segít. Ugyanakkor túl kell lépni azon is, hogy ki, mikor, mit nyilatkozott, mit üzent valaki valakinek. Másrészt túl kell tennünk magunkat a múltbeli vagy a jelenlegi személyes ellentéteken, problémákon – mondta Porcsalmi.
Bukaresti és erdélyi politizálás
Toró támadott: úgy gondolta, nehezen jöhet létre az erdélyi magyar-magyar párbeszéd, mivel „az egyik társaság Bukarestben politizál s jól érzi ott magát”, a másik meg Erdély-centrikus. – Mondhattátok volna nekünk amolyan összekacsintós módon, hogy né, fiúk, csináljatok ti kisebbségi vonatkozású árnyékjelentést, mert ti hitelesen tudjátok ezt megjeleníteni. Ti félig kormányon vagytok, mégsem tehetitek meg azt, hogy kvázi saját magatok ellen állíttok össze dokumentumot - mondta Toró arra utalva, hogy tavaly nyáron az RMDSZ elkészítette és elküldte Strasbourgba az Európa Tanácshoz azt az árnyékjelentést, amely a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt román kötelezettségek teljesítésére vonatkozik. Mint ismert, a román kormány mintegy két és fél éves késéssel, 2016. március 2-án nyújtotta be jelentését, és abban a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számolt be úgy, hogy a dokumentum csak a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel.
Ki, milyen Erdélyt képzel el?
Toró a transzilvanista értékek érvényesítése mellett tette le voksát. A régió jövőjére és a románokkal való együttműködésre vonatkozó moderátori kérdésre azt mondta: aktívan keresik a kapcsolatot a transzilvanista román pártokkal, csakhogy azok nem léteznek. Porcsalmi egyaránt az erdélyiség érvényesítése mellett foglalt állást, de úgy gondolta, hogy az EMNP által képviselt föderális Románia álláspontot, amelyet a 2014-es kampányban Szilágyi Zsolt képviselt, lépéseknek kellett volna követnie. – Ilyen esetben módosítani kell az alkotmányt, a törvényeket – mondta Porcsalmi, aki szerint a jövő évi román egyesülés száz éves évfordulója kapcsán a magyarságnak pozitív üzenettel kell előrukkolnia. – Azt kell például hangsúlyoznunk, az elmúlt száz évben mit adtak a magyarok Erdélynek az elmúlt évszázadban. Ugyanakkor tökéletes románsággal kell kommunikálnunk álláspontjainkat, csakhogy nem egyből az autonómiával kell kezdeni. Induljunk el a kályhától –vélekedett az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Együtt ünnepelt Kilyénfalva és Lakitelek
Színes programokat vonultattak fel a Kilyénfalvi Falunapok szervezői a hét végén, az ünnepségsorozatba a testvértelepülés, a magyarországi Lakitelek népes küldöttségének is kiemelkedő szerepet biztosítva. Értékeibe igyekezett betekintést nyújtani mindkét település, az ünnep jellegéhez igazodva, főként vallási és kulturális téren, de más tevékenységű civil szervezeteknek is lehetőségük volt a bemutatkozásra, tapasztalatcserére mindkét részről.
A programok tekintetében legalább akkora hangsúlyt kaptak a vendégek, mint a házigazdák, és nem véletlenül. Amint azt a szervezők részéről Gál Katalin önkormányzati képviselő elmondta, a testvértelepülési kapcsolat szorosabbra fűzése, élőbbé tétele céljával hívták meg Kilyénfalva ünnepére a lakitelekieket. A vendégséget szándékosan időzítették a templombúcsú köré szervezett falunapokra.
„Mindenhol a búcsú az, amely jelentős húzóerejű, ezért szerveztük erre az ünnepségre a látogatást. Szeretnénk, hogy a két közösség tagjai együtt ünnepeljenek magánemberekként, szervezetekként és egyházi vonalon. Ezzel a hármas vonulattal próbáljuk ezt a testvérkapcsolatot megerősíteni” – fogalmazott Gál Katalin.
Mint részletezte, Kilyénfalva és Lakitelek között 21 éve köttetett meg a testvértelepülési megállapodás, a kapcsolat, az azóta eltelt időben, nem volt mindig stabil, „voltak nagyon bőséges időszakok és hullámvölgyek is.”
Leginkább egyházi vonalon működött a kapcsolattartás, tavalytól viszont a két település civil szervezetei is szorosabbra fűzték egymás között a szálakat. „Szeptemberben a Lakiteleki Faluszépítő Egyesület egy olyan programot bonyolított le, aminek keretében Kilyénfalvával közösen mutatták be saját értékeiket. Ennek a programnak a folytatásaként Lakitelekről most közel 100 vendég érkezett Kilyénfalvára. Elmondható, hogy a Lakiteleki Faluszépítő Egyesület, a Kilyénfalvi Csipkebogyó Kulturális Egyesület, illetve a két egyház megerősítette a testvérkapcsolatot” – fogalmazott a tanácsos.
Hozzátette: az egyesületek közötti megerősített kapcsolattal próbálunk még többet tenni.
Összekovácsoló vendégvárás
A vendégvárás, vendéglátás Kilyénfalván nagyon sok embert megmozgatott, Gál Katalin szerint az egész faluközösség munkája benne van a programban. Kiemelten említette a szervezést és mindennemű háttérmunkát lebonyolító Csipkebogyó Kulturális Egyesület tagjainak hozzáállását és méltatta az intézmények, civil szervezetek szerepét. „A testvérkapcsolat felújítása Kilyénfalvának is nagyon nagy hasznot hozott, mert a különböző szervezetek nagyon jól együtt tudtak működni. Gondolom, hogy a jövőben is gyümölcsöző lesz ez a fajta közös munka” – fogalmazott Gál Katalin, utalva a kilyénfalvi egyház, a közbirtokosság, illetve Gyergyóújfalu önkormányzata hathatós segítségnyújtására.
Értékeikből nyújtottak ízelítőt
A gyergyói kis falu mindent megtett, hogy szívélyes vendéglátásban részesíthesse a lakitelekiek közel százfős küldöttségét, de a vendégek sem jöttek üres kézzel; értékeikből hoztak ízelítőt. Kiállításon mutatták be keramikusművészük, Czinege Edit szobrait, Dugár János népi iparművész beszélő sípjait, kézimunkázó asszonyok munkáit, Tóth Sándor Zoltán fotói által pedig községükbe és a környezetében lévő természetvédelmi területre, a Tőserdőbe nyújtottak betekintést. Hoztak néptánc, citera és fúvószenekari előadásokat, az önkéntes tűzoltók tapasztalataikat osztották meg helyi kollégáikkal, és kézbesítették a Magyar Országgyűlés alelnökének, Lezsák Sándornak több mint 200 kötetet tartalmazó küldeményét, amely, a háziak javaslata szerint, a Jakab Antal Könyvtár állományát gazdagítja. Egy kerámiaszobrot is adományoztak a falunak – a Mária Magdolna tiszteletére szentelt kilyénfalvi templom szombati búcsúünnepén adták át a Czinege Edit által készített, mintegy 1 méter magasságú, Mária Magdolna alakját ábrázoló cserépszobrot.
És hogy mit visznek magukkal?
A kérdésre Olajos István, a faluszépítő egyesület tagja válaszolt lapunknak. „Az erdők illatát, az itteni fantasztikus emberek mosolyát, a szemük rezdülését, mondataikat. Abban erősítenek bennünket, hogy tényleg összetartozunk, és hogy a határok politikai határok. A szíveket, amelyek összekötnek bennünket, ezek a határok sosem fogják elválasztani” – fogalmazott.
A Kilyénfalva és Lakitelek közötti kapcsolatról pedig azt mondta: azok a kapcsolatok, amelyek már 20 évnél is idősebbek, megmutatták, hogy nem szalmaláng az itteni embereknek a közvetlensége, a figyelme, a szeretete, hanem kitartó. Ezt a kitartó szeretetet, ezt a barátságot szeretnénk mi is őrizni és továbbvinni.
Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Ismét medveügyben jártak Bukarestben a székelyföldiek
Bár a zöldek is egyetértenek azzal, hogy ha emberéletek forognak veszélyben, sürgősen be kell avatkozni, a Környezetvédelmi Minisztérium még mindig nem adta ki az engedélyt annak a két medvének az eltávolítására, amely Csíkdánfalván és környékén emberekre támadt – közölte Hargita Megye Tanácsa vasárnap.
Az emberi élet biztonsága nem konzultáció tárgya, a medvékre és farkasokra vonatkozó beavatkozási kvótát megszabó rendelettervezetet a jelenlegi formájában nem lehet végrehajtani – mutatott rá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Környezetvédelmi Minisztériumban múlt pénteken tartott közmeghallgatáson, amelyet az említett tervezet közvitájának részeként tartottak meg.
Borboly Csaba szerint ez a meghallgatás nincs összhangban a közigazgatási döntések átláthatóságáról szóló 2003. évi 52-es törvénnyel, amely 7-es cikkelyének (13) bekezdése értelmében sürgős esetekben, amikor súlyosan sérülhet a közérdek, nem kell közvita. Ráadásul az emberélet biztonságát az alkotmány szavatolja, emlékeztetett.
„Nincs rendben az, hogy a törvények a medvéket védik, miközben a medvetámadások esetén a személyi sérülést vagy utólagos kártérítést illetően nincs világos jogszabály” – jelentette ki.
Kérte, hogy a Hargita megyei módosító javaslatok beépítésével azonnal bocsássa ki a rendeletet a minisztérium. Úgy látja, az ügyben megszólalók közül sokan nem ismerik sem a romániai, sem az uniós jogszabályokat, és „csuklóból” mondanak véleményt. Borboly szerint egyetlen olyan uniós rendelkezés sincs, amely tiltaná a vadpopuláció szabályozását. Sőt a vonatkozó uniós irányelv előírja a megelőzést, de Romániában már sajnos intervencióról beszélhetünk, tehát nem sikerült megelőzni a bajt
„A román állam a populáció megtartását vállalta, nem a növelését, és tulajdonképpen büszkéknek kell lennünk vadásztársulatainkra, mert a kilövési kvóták ellenére is nőtt a medveállomány. A növekedést ugyanis nem csupán a beavatkozási rendelet tavalyi felfüggesztése okozta, korábban is keletkeztek vadkárok, voltak támadások, de még a társadalom tűréshatárán belül. Most már ezen a tűréshatáron túl vagyunk” – emelte ki az elöljáró, aki meghívta a minisztériumi illetékeseket és a zöldszervezetek képviselőit Hargita megyébe a vita folytatására.
Azt is elmondta, hogy vissza kell adni a szót a szakembereknek, azoknak a vadgazdáknak, akik erről folytattak egyetemi tanulmányokat, és kutatóintézet áll mögöttük. Egészséges vadgazdálkodásra van szükség, olyanra, mint amilyen az e téren is mintaértékű skandináv országokban folyik, hangsúlyozta Borboly Csaba.
Bőjte Csongor Ernő, Csíkdánfalva polgármestere felhívta a vitán részt vevők figyelmét arra, hogy a települése környékén emberre megtámadó két medvére nem adták ki a beavatkozási engedélyt. Holott eltelt már egy hónap a június 24-i támadás óta, azóta is támadt a medve, a sérültek száma pedig háromra emelkedett. A községvezető az emberélet védelmének elsődlegességét hangsúlyozta a zöldszervezetek jelen lévő képviselőinek, akik egyetértettek abban, hogy ha emberélet forog veszélyben, akkor sürgősen be kell avatkozni.
Albert Alfonz Pál, Csíkszentdomokos alpolgármestere elmondta, arra számított, hogy konkrét esetek megoldására születnek javaslatok, de a négy és fél órás vita inkább a vadászok és a zöldek véleményütköztetéséről szólt, a medvék miatt rettegésben élő lakosok helyzetéről a helyi önkormányzati vezetők nem tudtak érdemben beszélni. Úgy véli, vissza kell még térniük Bukarestbe, mivel a rendelettervezet módosítást igényel, jelenlegi formájában nem léphet életbe. http://itthon.ma/erdelyorszag

Jobb híján
Az tudja igazán értékelni azt a nemzetpolitikai összejövetelt, kitekintést, Kárpát-medencei összmagyar tanácskozást, Magyarországnak a világban kijelölt helyét felmutató miniszterelnöki beszámolót, amit Tusványos nyújt, aki például a romániai közélet zűrzavaros vizeiben próbálja kiismerni magát.
Ne adj’ isten, kiszámítható, élhető, jövőt akar teremteni ott, ahol parlamentbe jutott bűnözők az éjszaka leple alatt hozott sürgősségi rendeletekkel akarják menteni a maguk irháját. És ahol a másik, a „jó” oldal sem jobb, hisz a korrupció elleni harc leple alatt igen gyakran alapvető emberi jogokat sértenek, s „egy kalap alatt” rendezik a magyarkérdést, meghurcolva azokat a vezetőket, akik túl hangosan követelnek jogokat, vagy éppen leállítva a törvénytelenül elorzott ingatlanok visszaszolgáltatását.
Minden bizonnyal azoknak is fontos a tusványosi tanácskozás, a budapesti kormánynak a külhoni magyarság melletti kiállása, kézzelfogható segítsége, akik például Kárpátalján élnek. És úgy próbálnak élhető jövőt teremteni maguknak, hogy közben az országban háború dúl, az ukrán nacionalizmus erősödik, Oroszország szemlátomást a káosz fenntartásában érdekelt, az oly sokat ajnározott Európa ez ügyben is gyenge, tehetetlen, a gazdaság romokban, az életszínvonal drasztikusan romlik, a kivándorlás mind nagyobb méreteket ölt. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőjének beszámolója évről évre egyre megrendítőbb – valahogy mégsem éri el a jogsértéseket oly árgus szemekkel figyelő jogvédőket vagy a magukat demokratikusnak nevező magyarországi ellenzéki pártokat. Eléri viszont őket, és a médiának a fontosabb üzenetek elkendőzésében érdekelt, botrányra éhes része segítségével rákattannak egy – noha provokatív vagy egyszerűen csak felelőtlen megnyilvánulásra adott, de valóban igen sajnálatos, az erőszakos jelleg miatt a leghatározottabban elítélendő – incidensre, amely egy több ezer ember részvételével zajló tömegrendezvényen mégiscsak elszigetelt esetnek nevezhető. Túldimenzionálják azt, belemagyaráznak minden ősi és modern bűnt, általánosítanak, kollektíven bélyegzik meg a rendezvényen részt vevőket – minden mindegy, csak Orbán pusztuljon alapon. Az ellenzéki pártok pedig szajkózzák ugyanazokat az üres szlogeneket, hogy kivezetné Orbán Viktor az országot az EU-ból, hogy a következő évi választások tétje Európa vagy Magyarország. Sehol valamiféle vízió, hogy mégis milyen ma az a bizonyos Európa, hol lenne a helyünk a világban zajló átalakulások közepette. Sehol egy konkrét javaslat, miként is lehetne jobbá, erősebbé tenni az államot, sehol egy utalás az ország határain kívül élő magyarokra. Mi több, miközben az Afrikából, Közel-Keletről érkező bevándorlókat tárt karokkal fogadják, a háború sújtotta szomszédos országból menekülőkről egy szó sem esik. De jó is lenne értelmes vitát folytatni – téma van elég, csak lenne kivel. Majd magunk között, jobb híján?
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)