Megtapsolták az akadémián a holokauszttagadó történészt
A Román Akadémia szépíteni próbálja, hogy az intézményben megtapsoltak egy antiszemita szónoklatot - írta pénteken az Adevărul című lap internetes oldalán.
A cikk szerzője szerint a tudományos akadémia elnöke és számos tagja volt jelen az intézmény aulájában február 14-edikén, amikor Vladimir Iliescu történész egy rendezvény szónokaként azt állította, hogy a "romániai holokauszt kozmikus méretű hazugság".
A németországi Aachen egyetemén tanító román professzor hozzátette: "a román királyságban a zsidók normális életet éltek, akiket pedig deportáltak, azok közül sokan visszatértek". Az előadót, aki azt fejtegette, hogy "Romániában meghurcoltak zsidókat, de nem volt holokauszt", a lap szerint megtapsolták.
Az Adevărul rámutatott, hogy az akadémia csaknem két héttel az esemény után adott ki közleményt az esetről, amelyben elhatárolódott Iliescutól. "A Román Akadémia elhatárolódik Vladimir Iliescu úr kijelentéseitől, amelyeket határozottan elutasít, ugyanakkor sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ezek a kijelentések a falai között hangzottak el" - olvasható az állásfoglalásban.
A közlemény hozzáteszi, hogy a történész a Romániai kommunista rendszer enciklopédiája című könyv bemutatójának 11 szónoka közül az utolsó volt, és maga a rendezvény, jellegénél fogva, nem volt alkalmas nyilvános vitára. Az Adevărul Ionel Haiducot, az akadémia elnökét is idézi, aki azt állította, hogy a résztvevők már nagyon fáradtak voltak, és azért tapsoltak, mert véget ért a rendezvény.
Ioanid: Iliescu úgy beszélt, mint a kommunisták
"A székely zászlóval rengeteg probléma van, de a legionáriusok (a Vasgárda nevű egykori román fasiszta félkatonai szervezet tagjai) zászlója szabadon lobog" - mondta a lapnak Radu Ioanid, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum nemzetközi levéltári programigazgatója.
Ioanid rámutatott: zsidók ezrei estek a jászvásári (Iasi) pogrom áldozatául, tízezreket hurcoltak kényszermunkára a román királyság akkori területéről, a 150 ezer deportált közül legfeljebb 50 ezren tértek vissza.
"Iliescu pont úgy beszél, mint a román kommunisták, akik tagadták a romániai holokausztot, és Magyarország felelősségét hangoztatták" - mondta Radu Ioanid. Hozzátette, hogy a román fennhatóság alatt lévő területekről 120 ezer zsidó vált a népirtás áldozatává, de Transznisztriát (a Dnyeszteren túli területet), Bukovinát és Besszarábiát is beleszámolva a romániai áldozatok száma meghaladja a negyedmilliót.
Maszol.

Portré
Igazuk volt azoknak, akik az RMDSZ vásárhelyi tisztújítása során tapasztalt antidemokratikus módszerek ellen fellépő „belső ellenzék” esélyeit latolgatva lemondóan legyintettek. Pedig látszólag ígéretesen alakultak a dolgok, az elégedetlenkedőknek sikerült rövid idő alatt kétszer akkora „tömeget” mozgósítaniuk, mint amekkorát a hivatalos oldal három hét alatt toborzott/regisztrált össze magának. Egy, a pártdemokráciára valamit is adó szervezetben nem hagyták volna figyelmen kívül a tiltakozók kéréseit, követeléseit. Márpedig az RMDSZ-ről minden elmondható, csak az nem, hogy a demokrácia elvei szerint működtetnék.
Egy ideje, amikor valamiféle belső mozgások észlelhetők a szervezeten belül – sokak szerint nem többről van szó, csupán belső hatalmi harcokról, a párton belüli pozíciók újraosztásáról –, rendre felmerül egy fiatalember neve. Így történt ez alig két hete is, amikor az „Egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-érdekképviseletért” címmel összetrombitált alternatív közgyűlést tartották. A jelenlévők – beleértve az általuk választott városi elnökjelöltet és a megyei tisztújító közgyűlésre delegálandó küldöttjelölteket – tanácsadójuknak és koordinátoruknak választották az ifjút. Akkor úgy tűnhetett, megszületett a vezéralakja a belső megújulást sürgetők gyér táborának. Az új líder sokatmondóan jelentette ki: március 5-ig várnak, ha addig nem keresik meg őket, akkor azt úgy értelmezi, hogy a szervezet nem tart igényt a munkájukra. A várakozás is a helyzethez illő volt: akadtak, akik már belső forradalmat vizionáltak, s bizakodva tekintettek a jövő elé, különösen nagy reményeket fűztek az új vezérhez. Csakhát Vass Levente, mert róla van szó, ahelyett, hogy következetesen, kitartóan végigment volna az úton, amelyen elindult vagy elindulni vélték sokan, hirtelen feladta. Az SZKT-n múlt szombaton elhangzott felszólalásában – feledve korábbi elégedetlenségének okát, amiként azt is, hogy a szervezet nem tart igényt a munkájukra – önként szolgálattételre jelentkezett. Mondhatni: felajánlkozott… Vassnak nem ez az első látványos meghátrálása. Tavaly nyáron sokáig úgy tűnt, ő lehet a vásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje. Aztán már csak az RMDSZ-é. Azonban amint Frunda György színre, pontosabban porondra lépett, ő rögtön visszakozott. Hogy miért, arról sok a feltételezés… Nos, a jelek szerint Vass Levente, minden szónoki rátermettsége ellenére, távol áll attól, hogy vezéregyéniségként tekinthessenek rá. Hiányzik belőle a kitartás, a következetesség, az állhatatosság. Ezek nélkül pedig, lássuk be, nem megy.
Szentgyörgyi László
Maszol

Markó Béla
Székely vagy szórvány?
,.Hozzászoktunk már, hogy a határon túli – újabban: külhoni – magyarok dolgában időnként valaki elszólja magát. Minket, erdélyieket is hol lerománoznak Magyarországról, és velünk riogatják a megélhetésüket féltő határon belüli – vagyis ezek szerint: belhoni – magyarokat, hol pedig elsőbbséget kínálnak nekünk odaát kínai és más egzotikus vendégmunkásokkal szemben. Az viszont némiképpen meglepő, hogy a frissen feltalált nemzetpolitikai csodafegyver, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tőlünk kiszármazott vezetője, Szász Jenő beszél látszólag zöldségeket, amikor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán akisebb létszámú magyar közösségek, közkeletű néven szórványmagyarok „kontrollált visszavonulásának” eshetőségéről elmélkedik, és „önkéntes területfeladást” emleget. Eltekintve az ifjúsági regényekből kölcsönzött háborús terminológiától, nem is biztos, hogy székely atyánkfia csak improvizál, inkább akarva-akaratlanul elkottyintott valamit, amiről sejtésem szerint már régóta folyik a latolgatás, és ami valóban vízválasztó a nemzetpolitikában. Ha egy ilyen „kiürítéses”, „gyöngyhalász” (szintén az említett nemzetstratégia-vezető szóhasználata) teória erőre kap, az enyhén szólva nem túl sikeres XX. század után máris készülhetünk a kudarcos XXI. századra. Mármint nyelvünk, kultúránk erejét, elterjedtségét tekintve. De miért gondolom azt, hogy Móricka éppen kikotyogta az iskolában, miről folyik a szóotthon a családban? Aki az utóbbi időben a magyar külpolitika lépéseit vagy inkább helyben topogását figyelemmel követte, beleértve a székely zászló mind hevesebb lobogtatását, az joggal foghatott gyanút, hogy ismét nem a párbeszéd és megegyezés, hanem az egyoldalú kinyilatkoztatások korát éljük, újra saját vágyainak, álmainak vagy lidércnyomásainak foglyává válik a magyar politikai elit jelentős része. De ez végtére is nem újdonság. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kárpát-medenceileg, nemzetstratégiailag is páratlan – bár valamennyire már megtépázott – huszonvalahány esztendős egységét véleményem szerint az biztosította, hogy néhány alapvető elvi kérdésre kezdettől fogva jó választ adtunk. Ettől volt ez a szervezet szövetség, ahogy a nevében is benne van, nem pedig doktrinér politikai párt. Az egyik elvi kérdés az volt, hogy mit kezdjünk az ideológiákkal, vagyis mi ,„belgák” hova álljunk? Odaálltunk ugyan az európai jobboldalhoz, volt is okunk, hogy középjobbként határozzuk meg a helyünket, de tulajdonképpen a bal- és jobboldalt egyaránt magában foglaló gyűjtőszervezetként működtünk. Különböző ideológiák szövetsége volt a zRMDSZ, és ma is az. A másik legalább ennyire fontos elvi probléma, amelyet meg kellett válaszolnunk, hogy a hivatalos romániai statisztikák szerint jelenleg 1 237 746 lelket számláló romániai magyar népesség nagyon is eltérő helyzetű magyar közösségekből áll. A két székelymegyében, Kovásznában és Hargitában, vagyis a szűken vett Székelyföldön (hiszen történelmileg a mostani Maros megye egyik fele is oda tartozott) él 410 402 magyar, és Kovászna megyében a lakosság 73,6 százalékát, Hargita megyében pedig a lakosság 84,8 százalékát alkotják a magyarok, ami egyébként azt is jelenti, hogy arányuk az utóbbi tíz esztendőben nem csökkent ebben a régióban. Ha Maros megye tömbmagyar részét is figyelembe vesszük, a székelyföldi magyarság száma akkor is „csak” 500 000 körül van. Ezzel szemben több mint 700 000, tehát a nagyobb rész vegyes településeken él, és ma már a nagyvárosok is ilyenek, vagy szórványban Erdély-szerte, illetve néhány ezren Erdélyen kívül. Az RMDSZ csakis úgy tudott a teljes magyar közösség szövetségeként működni – teszem hozzá: eredményesen –, hogy állandóan egyensúlyt kellett teremtenie a románokkal „együttélő” magyarok óvatos mértéktartása és a „külön élő” magyarok indulatos radikalizmusa között. Én vagyok a megmondhatója, ez sokszor milyen lehetetlen feladatnak látszott, egyik felől gyorsítani az ütemet, másik felől mérsékelni az indulatokat. Most sarkítok, persze, hiszen a dolgok ennél mindig bonyolultabbak voltak, viszont tény, hogy az erdélyi magyar politika teljes egyensúlya lényegileg ezeknek a nyílt vagy lappangó ellentéteknek a felismerésétől és kezelésétől függött. Egészen addig, hogy egyes megoldások, többnyire azok, amelyeket máris érvényesítettünk – például a teljes körű anyanyelvű oktatás vagy a szabad anyanyelvhasználat –, nagyjából azonosak tömbben és szórványban, más célok viszontkülönböznek, hiszen területi autonómiáról csakis a a tömbvidéken lehet beszélni, szórványban legfennebb a kulturális autonómia valamilyen formájáról. Nos, nem lep meg, ha valaki megkérdezi: mire jó? Mire jó elbíbelődni itt-ott néhány magyar gondjaival (igaz, ebből a sok-sok „néhányból” több százezer van Erdélyben, illetve Romániában), úgysem lesz ebből gálickő, engedjük el a kezüket, vagy hozzuk el őket onnan. Magam is hallottam ilyen vélekedést bőven, vitáztam is erről, ha úgy adódott. Duray Miklóst senki sem vádolhatja, hogy túlságosan közel állt volna hozzám politikai krédóban, bár olyan távol sem, mint egyesek gondolnák, de a legszellemesebb és ugyanakkor a legkegyetlenebb metaforát a szórványmagyarság védelmében tőle hallottam valamikor a kilencvenes években. A kenyérhéjhoz hasonlította a szórványt, amely védi a kenyérbelet, és ha levágják, a bél pillanatok alatt megpenészedik. Találó is, könyörtelen is ez a kép, hiszen azt sugallja, hogy mégis a tömb a cél, a szórvány csak eszköz. Cél vagy eszköz, meg kell tartani, én is azt gondolom. Viszont ami a legsúlyosabb: olyan „területalapú” nemzetszemlélet mutatkozik meg ebben a „kontrollált visszavonulás” elméletben, amelyet én túlzás nélkül öngyilkos koncepciónak vélek. Aki ma a Kárpát-medencében egy vagy-vagy alternatívában és nem is-is kooperációban gondolkozik, az veszíteni fog. Nagyot. Ki tudja, hányadszor a történelemben! Erről kellene minél többet beszélnünk, ha már valaki elszólta magát, lehet, hogy éppen idejében, amikor még semmi sem visszafordíthatatlan. A vagy én, vagy te logikája érthető, nemzeti traumák indokolják, Trianon is, és az is, ami utána történt, muszáj lenne mégis behelyettesíteni az én is, te is stratégiával. Kérdés, hogy lehetséges-e. Ugyanis, ismétlem, itt nem hirtelen „gyöngyhalász”-ötletekről van szó, hanem olyan logikáról, amely kizárja, hogy egyidejűleg gondolkodjunk például a székelyföldi önkormányzatiság megerősítéséről és az aradi vagy vajdahunyadi magyar oktatás továbbfejlesztéséről. Sőt, eljuthatunk oda, hogy egyikkel ütjük a másikat, holott... Holott az RMDSZ vagy bármilyen más magyar szervezet besem jutna a román parlamentbe, ha kizárólag a székelyföldiek, vagy ellenkezőleg, csak vegyes és szórványvidéken élők szavaznának rá. Ez ilyen egyszerű. Van Bukarestben egy magyar nyelvű középiskola, az Ady Endre Líceum. Óvodája is, elemi osztályai is vannak. Kislétszámú osztályok mind, tíz-tizenöt gyerek, ottani magyarok gyerekei, vegyes házasságokból is. Az utóbbi időben néhány nemrég Bukarestbe került magyar kormányhivatalnok is oda járatja a gyerekét. Magyarországi diplomaták nem nagyon, egy-két kivételtől eltekintve. A többiek inkább angol iskolába küldik a csemetéiket, ami érthető is lenne, csak ne azzal indokolnák, hogy nem elég színvonalas ez a magyar líceum, ami ráadásul így nem is igaz. Ami viszont igaz, hogy magyarországi politikusokkal beszélgetve akárhányszor fölmerült ennek az iskolának a megtámogatása, sajnálkozva néztek rám, mint aki nem érti, miről van szó, és egyik diplomatafeleség egyenesen halálra sértődött, amikor megkérdeztem, hogy miért egy erdélyi magánegyetem megsegítésére szervez jótékonysági bált éppen a bukaresti magyar üzletemberek körében, és miért nem az Ady Endre Líceumot próbálja megtámogatni. Nem mondta ki, talán nem is tudta volna megfogalmazni, hogy mit érez, de én viszont tudni véltem: mit akarunk mi Bukarestben a magyar iskolával, hiszen ez nem Erdély, nem volt a miénk, nem is lesz soha az. Így van, nem lesz a miénk. Mint ahogy sok minden nem lesz teljesen a miénk már. De egy kulturális intézmény vagy egy középiskola erejéig mégis lehetne a miénk is.
Nagy nemzetek, például a britek (British Council) vagy a franciák (frankofónia) a gyarmatbirodalmi álmok eltűnésével is tudják, hogy minél több helyen, minél több emberi főben művelik a nyelvet, a kultúrát, akkor is, ha az nem kötődik a hajdani, jelenlegi vagy majdani birtoklás gondolatához, annál nagyobb, dinamikusabb lesz az a nemzet. Szándékosan hoztam fel egy Erdélyen kívüli példát, hogy jobban kitessék, egészséges nemzetszemlélet esetében Honoluluban is érdemes magyar iskolát fenntartani, ha van rá gyerek, nem kell ehhez sem történelmi levegő, sem székelyhimnuszos „porlik, mint a szikla” elérzékenyülés, csupán józan belátás. Mi több, Erdély vegyes régióiban természetesen nem is csak erről van szó, hiszen egy olyan multikulturális entitásról beszélünk, amelyet mi magunk tennénk teljesen románná, ha elfordulnánk a szórványtól. Pedig ki tudja, talán a transzszilván szellem egyszer még közigazgatási érvényt is kaphat. Ezzel nem állítható szembe Székelyföld magyar – vagy nagyrészt magyar – jellege, és aki azt hiszi, hogy azért nincsen még területi autonómiájuk a székelyeknek, mert a többi magyar, illetve az egyensúlyozgató RMDSZ visszahúzta őket, az nem érti a mai Európában és ezen belül a mostani Romániában lezajlott folyamatokat. Lehet, egyesek műfelháborodásnak vélik, hogy nem intéztem el egy kézlegyintéssel, hanem hosszan elemezgettem azt az inkriminált „nemzetstratégiai” kijelentést. Nem sok szót vesztegettem volna rá, ha nem lennék meggyőződve, hogy a magyar nemzet jövője, ereje vagy erőtlensége attól függ, át tudunk-e állni arra a bizonyos is-is politikára, vagy pedig csak arra leszünk képesek, hogy visszakérjük a babarongyot, amint azt mifelénk mondani szokás. Aztán vagy visszakapjuk, vagy nem. Ráadásul élek a gyanúperrel, sokszor nem is arról van szó, hogy nem veszünk tudomást az európai realitásokról, és homokba dugjuk a fejünket, miközben lobog a székely zászló, mint a strucctoll, hiszen végül is a szimbólumok fontosak abban a folyamatos identitás-válságban, amellyel ez a térség küszködik. Attól félek inkább, hogy egyes zászlókitűzők és autonómiatüntetők fejében már rég nincsen őszinte meggyőződés a szülőföldön való tartós boldogulásról, és a szórvány „gyöngyei” után következnek majd a székely „gyöngyök” is, kettős állampolgárként nem lesz ez nehéz. Miközben mi tüntetünk egyet-egyet, a románok pedig módosítanak egyet-kettőt az alkotmányon vagy a közigazgatási felosztáson, nyilván nem a mi javunkra. Summa summarum: megírtam már máshol, hatalmas tévedésnek tartom, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a szó szoros értelmében kivásárolta a németeket Ceauşescu Romániájából, pedig az akkori reménytelen helyzetben ez racionális döntésnek tűnhetett. Utólag viszont bebizonyosodott, hogy drámai következményekkel járt a mai Erdély sokszínűségére, etnikai és kulturális egyensúlyára nézve. Ha a saját történelmi baklövéseinkből nem is, legalább a másokéból illene tanulnunk.
Élet és Irodalom, 2013. március 1., LVII. évfolyam, 9. szám

Kelemen Hunor a régióátszervezésről: szakmai érvekkel bontsuk le az etnikai megközelítést
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ma Kolozsvárott, részt vett az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülésén, amelynek fő témája a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezése volt.
„Egy olyan részletes szakmai anyaggal készült az RMDSZ a mai tanácskozásra, amilyent ebben a témában még nem mutatott be senki” – jelentette ki az RMDSZ elnöke a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. „Néhány olyan tévhitet kell lerombolnunk elsősorban, amely a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló vitákat eddig meghatározták. Elsősorban azt, hogy a fejlesztési régióknak közigazgatási hatásköröket kell adni, máskülönben nem fogadja el őket az Európai Unió, illetve azt, hogy a régiók közötti fejlesztési leszakadásoknak az az oka, hogy nem rendelkeztek ilyen hatáskörrel. Ez nem igaz. A mi szakértőink elemzéseinek tükrében világosan látszik, hogy sem az uniós csatlakozás előtt, sem utána nem az okozta a problémákat, hogy nem voltak közigazgatási hatáskörök, hanem az, hogy ezeket a fejlesztési régiókat rosszul alakították ki. Mert 1998-ban is az etnikai veszély emlegetése volt az, ami meghatározta a régiók leosztását. Így alakultak rosszul az erdélyi régiók, és vitték maguk után az ország többi részét is. Bebizonyítottuk azt, hogy mind az előcsatlakozási, mind pedig az utócsatlakozási alapok tekintetében a szétfejlődés jellemző minden egyes régión belül a megyékre, illetve ez a régiók között is megfigyelhető.
Éppen ezért mi megpróbáljuk ezt a kérdést kivenni abból az áldatlan vitából, ami főleg a tévés vitaműsorokban zajlik, miszerint itt mindennek az oka a Székelyföld, mindennek az okai a magyarok, és ha nem lennének, akkor Románia már rég megoldotta volna minden problémáját. Ezzel párhuzamosan pedig azért hullatnak krokodilkönnyeket, és azért panaszkodnak ugyanazok a személyek, hogy mekkora veszteség érte Romániát azzal, hogy elmentek a szászok, a németek, a zsidók az országból. Ez egyébként igaz, csak éppen a koherens gondolkodás hiányzik ezekből az érvelésekből. Az RMDSZ-nek az a célja, hogy kiemelje ezt a vitát az etnikai dimenzióból. Ugyan ennek van etnikai dimenziója, de ha csak ezt állítjuk a reflektorfénybe, akkor kiderül, hogy nem kell ebben az országban semmit csinálni, mert abból csak a magyarok nyernek. Ez a tévút. Ezért olyan elemzésekkel fordulunk a román társadalom, a véleményformálók és a pártok fele, amelyekkel bebizonyítjuk, hogy a mostani fejlesztési régiók miért nem működnek, hogyan kell ezeket átalakítani úgy, hogy hatékonyak legyenek, és hogy miért nem kell ezeknek közigazgatási hatásköröket adni. Tudjuk, hogy a 70 százalékos többséggel szemben a mi szavazataink nem meghatározóak, de abban bízunk, hogy az észérvek, ha meghallgatásra lelnek és partnerre találnak, akkor annyira felerősödnek, hogy egy rossz döntést meg tudunk akadályozni, de jobban szeretnénk, ha egy helyes döntéshez járulhatnánk hozzá” – foglalta össze Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ célkitűzéseit.
Hozzátette, ma azokkal az önkormányzati képviselőkkel zajlott a tanácskozás, akik a Szövetség több mint 200 polgármesterét és közel 2000 tanácsosát képviselik. A következő időszakban további egyeztetésekre kerül sor hazai és külföldi szakemberek részvételével, az RMDSZ elképzeléseit bemutatják a civil társadalom, az akadémiai szféra és a politikum előtt is. Ugyanakkor az RMDSZ elnöke minden erdélyi megyében az önkormányzati vezetőkkel és a megyei szervezetek elnökeivel konzultációsorozatot tart a fejlesztési régiók átszervezéséről.
Kelemen Hunor kihangsúlyozta, ebben a vitában a legfontosabb szempontnak a magyar közösségen belül a szolidaritásnak kell lennie.
„A Székelyföldnek szolidárisnak kell lennie a Partiummal, a Partiumnak pedig a Székelyfölddel. De nekünk mindannyiunknak elsősorban az interetnikus közegben, a szórványban élőkkel szemben kell szolidárisnak lennünk. Alkossuk meg közösen a magyarság jövőképét, amelynek a szülőföldön való boldogulás áll a középpontjában" – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Borbély László: a szakmaiság az egyik erősségünk
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke ma, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának ülésén elmondta, a jelenlegi nyolc fejlesztési régió közigazgatási régióvá való átalakítása nem egy működőképes alternatíva: „2008-ban elindítottuk a Regionális Operatív Programot, amely egy jól működő regionális rendszerben azt kellett volna eredményezze, hogy a kevésbé fejlett megyék felzárkózzanak az országos trendhez. Ennek ellenére a statisztikai adatok azt mutatják, nemhogy közeledtek volna, hanem még jobban eltávolodtak a fejlett megyéktől. Mindez azt bizonyítja, hogy a 8 közigazgatási régió nem működőképes, ugyanakkor az Európai Uniós szabványoknak sem felel meg, mivel két jelenlegi fejlesztési régió jóval nagyobb a megengedettnél. Kisebb régiókra van szükség, egy olyan felosztásra, amely képes csökkenteni a megyék közötti különbségeket”- mondta a politikai alelnök.
„Az RMDSZ megnyerte a választásokat, a magyar emberek kinyilvánították akaratukat, hogy továbbra is a szövetséget tekintik legitim képviselőjüknek. A legitimitás és a szakmaiság a legnagyobb erősségünk. Hiszen mindannak ellenére, hogy a kormányzó párt 67%-os többséggel rendelkezik, nem hagyhatja figyelmen kívül egy ekkora közösség akaratát. Szakmaiságot mutattunk fel eddig is, és ezt fogjuk tenni ezután is. Mi vagyunk az egyetlen politikai alakulat, amely alternatívát tud felmutatni a 8 közigazgatási régióra való felosztás ellenében. A 16 régiós javaslatunkat már 3 éve eljuttattuk a parlamentbe. Mi vagyunk az egyetlen politikai alakulat, amely összeállította és a tavaly októberben leadta a Európai Uniós ügyekért felelős miniszternek az Erdély 2020 gazdasági stratégiát, nem beszélve a 2008-ban leadott 2030-ig terjedő területrendezési stratégiánkról. Hosszú távon tervezünk, hiszen ez az egyetlen mód a gazdaság fejlesztésére, az életszínvonal növelésére”- mondta Borbély László. Hozzátette, ebben a folyamatban nagy szerep hárul az önkormányzatokra, amelyeknek fel kell készülniük az Európai Uniós források lehívására, amely az egyik leghatékonyabb módja a régiók fejlesztésének.
„Az RMDSZ-nek hosszú távú elképzelései vannak a jövőre nézve. Jól megalapozott javaslatokat képes felmutatni. Készen áll a következő időszakra. Ezért felhívjuk a kormánypártokat és a romániai politikai pártokat egy érdembeli tárgyalásra az Európai Uniós forrásokat illetően”- jelentette ki a politikai alelnök.
Románia gazdasági fejlődését fékezik a jelenlegi fejlesztési régiók
Csutak István, az RMDSZ regionális szakértője Románia gazdasági-fejlesztési régióinak átszervezéséről szóló előadásában rámutatott arra, hogy az RMDSZ-nek igaza van, amikor azt támogatja, hogy a jelenlegi 8 fejlesztési régiót meg kell szüntetni, és helyette kisebb, hatékonyabb régiókat kell kialakítani, hiszen a jelenlegi két legkisebb régió: Nyugat és Bukarest fejlődik a legnagyobb ütemben. „A statisztikai adatok, a gazdasági mutatók, valamint a régiók támogatási összegeinek összehasonlítása azt mutatja, hogy az elmúlt 7 évben nem csak, hogy nem valósult meg az a terv, amely csökkenteni kívánta a különbségeket Románia régiói között, de még a régiók fejlettségi szintjei közötti különbségek is nőttek: a gazdagabb régiók még gazdagabbak lettek, és a szegényebbek még szegényebbé váltak” – hangsúlyozta a fejlesztéspolitikai szakértő. Csutak István kiemelte, hogy kiegyensúlyozott felzárkoztató fejlesztéspolitikának és a regionális különbségek csökkenésére irányuló folyamatnak eddig nyoma sem volt, de a fejlesztési régiókon belüli megyék között is egyre nagyobbá vált a szakadék, ezért pedig a fejlesztési régiók- és a rájuk épített intézményi keret rosszul tervezettsége a hibás.
A kevésbé fejlett régiónak a kevésbé fejlett régióval, a gazdagabb régiónak a gazdagabb régióval kell versenyeznie
Borboly Csaba, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke röviden beszélt arról a régióátszervezés és területi-közigazgatási reform témában, a Hargita Megyei Tanács által kidolgozott szakmai javaslatcsomagról, amely tanulsága szerint a kevésbé fejlett régiónak a kevésbé fejlett régióval, a gazdagabb régiónak a gazdagabb régiókkal kell versenyeznie, másképp a gazdag kifosztja, lehetetlen helyzetbe hozza a szegényebb régiót. Borboly Csaba leszögezte, hogy etnikai alapon nem lehet régióátszervezésről beszélni, csak úgy ha, az RMDSZ partnerséget alakít ki a román politikum és – értelmiséggel, valamint a nemzetközi szféra szakértőivel. „Valós vitákra van szükség, hiszen csak akkor tudjuk folytatni a megkezdett munkát, ha megszólítjuk a román civil szférát, és több nyilvános eseményt, fórumot tartunk ebben a témában, valamint ha rávilágítunk arra a problémára, milyen következménnyel járhat az, ha nem megfelelően alakítják ki ezeket a régiókat” – hangsúlyozta az OÖT elnöke, majd hozzátette: „A régiónak csak az lehet a célja, hogy gazdasági-, szociális- és területi kohéziót erősít, éppen ezért mondjuk azt, hogy a régiósítás nem etnikai kérdés. Amíg ezt így kezeljük, addig a románság csak ezt az oldalt fogja látni, és nem lesz hajlandó a tudathasadásos állapotból elfogadni, hogy az ő életük is tönkremehet.”
Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei képviselője elmondta, elsőként a decentralizáció megszületését tartja a legfontosabbnak: „a közigazgatási átszervezésekkel kapcsolatban az elmúlt két hónapban a figyelem eltolódott a regionalizációra. Ennek az átszervezésnek a legelső szakasza mindenképp a decentralizáció kell legyen. Ahhoz, hogy decentralizáljunk bizonyos területeket, nem kell megvárni az alkotmánymódosítást, hanem politikai akarat útján keretet kell erre teremteni. Először át kell adni a hatásköröket a megyei önkormányzatoknak, és az alkotmánymódosítás után megszülethetnek az adminisztratív régiók. Nem tartom jónak, ha ez a kettő fedi egymást, hiszen akkor vita alakulhat ki a régió és a megyék között, hogy hova decentralizáljunk”- részletezte a képviselő, majd emlékeztetett, hogy Bihar megyében megszületett egy olyan egyezmény, az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt és az RMDSZ között, miszerint egy olyan régió kialakítását szeretnék, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Bihar központja Nagyvárad legyen. A régiók adminisztratív hatáskörrel való felruházásánál fennáll annak a valós veszélye, hogy nem Bukarest hatásköréből adnak le, hanem a megyei tanácsoktól vesnzek el. Gyakorlatilag ez recentralizációt és nem decentralizációt fog jelenteni – mutatott rá Cseke Attila.
Székelyföld és a regionalizáció
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere gratulált Cseke Attila képviselőnek, hiszen, mint elmondta, az, amit Nagyváradon, Bihar megyében megvalósítottak a szabad társulás jegyében, az jelenti az igazi, működőképes régiófejlesztést. Az RMDSZ-es polgármester elmondta, hogy 2006-ban Románia Parlamentje elfogadta a decentralizációs keretet, tehát jogi alap létezik arra, hogy a román kormány megyéknek és a településeknek hatásköröket adjon át, csak az erre irányuló politikai akarat hiányzik. „A régióátszervezés egy olyan településen, megyében, ahol nem a magyarok alkotják az önkormányzatot, nem befolyásolja olyan nagymértékben az ott élők életét, mint amilyen mértékben befolyásolja a mi életünket Székelyföldön. Ha megszüntetik a megyéket és a hatásköröket, és elviszik egy olyan szintre, ahol nekünk nincs érdekérvényesítési lehetőségünk, akkor nekünk végünk van. Erről szól ez a történet, ezért kérjük, hogy azok a magyarok, akik kisebbségben élnek, legyenek szolidárisak velünk, akik többségben élünk Székelyföldön”- hangsúlyozta Antal Árpád a regionális átszervezés székelyföldi aspektusaival kapcsolatban.
A régiós hatáskörök újravizsgálása
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere kiemelte, hogy a régiók hatáskörének kérdése fontos téma, amelyet a régióátszervezés első lépéseként újra kell vizsgálni. Az RMDSZ-es politikus szerint ezeket a hatásköröket nem a Bukaresti alárendeltségű dekoncentrált intézményektől kell régiós szintekre felvinni, hanem a minisztériumi hatásköröket kell lehozni a majdani régiók szintjére. „A dekoncentrált intézmények száma az elmúlt 15 évben megduplázódott. Amíg 2004-ben 1 millió 400 ezer közalkalmazott volt Romániában, ennek fele a központi közigazgatásban dolgozott, addig 2011-re ezt a számot drasztikusan, kétszázezerrel kellett csökkenteni, a fő gondot viszont az jelenti, hogy a csökkentéssel elsősorban a helyi és megyei közigazgatásban dolgozókat sújtották, és kevésbé a központi adminisztrációt”- tette hozzá a decentralizációval kapcsolatban.
Az ülésen megszavazták a Főtitkárság Önkormányzati Főosztályának és az Országos Önkormányzati Tanács elnökségének közös, 2013-as munkatervét
Az együttes ülés utolsó napirendi pontjában Ilyés Gyula önkormányzati főtitkárhelyettes bemutatta a Főtitkárság Önkormányzati Főosztályának és az Országos Önkormányzati Tanács elnökségének közös, 2013-as munkatervét, amely kitér az önkormányzati tevékenységek EU-s finanszírozások, gazdaságfejlesztés és pénzügyi területeken való szakmai csoportok létrehozására, valamint az önkormányzatok szakmai támogatására szervezett tematikus találkozók, képzések szervezésének kérdéskörére is.
Az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülése ezt követően megvitatta és elfogadta tevékenységi tervet, és nyilatkozatot írt alá a romániai magyarság anyanyelvhasználatának és nemzeti szimbólumainak szabad joggyakorlásáról.
rmdsz.ro
Erdély.ma,

Kétnyelvű utcanévtáblák Bánffyhunyadon
A bánffyuhunyadi önkormányzat határozata értelmében február 26-án elkezdték a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. „A helyi RMDSZ régi álmának megvalósulása körvonalazódik, amely több mint húszéves önkormányzati jelenlétének egyik legfontosabb célkitűzését teljesíti ezáltal. A magyar közösség számára szimbolikus jelentősége van annak, hogy március 15-ig valamennyi magyar nyelvű utcanévtábla a helyére kerül” – szögezi le Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke.
A Magyar Polgári Párt (MPP) bánffyhunyadi szervezete is örömmel nyugtázza, hogy a város – amelyben a magyarság számaránya 30 százalék – jó példával jár elöl a nemzetiségek kölcsönös tisztelete, egymás megbecsülése és az építő együttműködés tekintetében, és bíznak abban: más települések is követik a példát.
Ugyanakkor az MPP-sek köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik ezt a javaslatot támogatták és a megvalósításában részt vállaltak: a PSD, a PNL, a PDL és az RMDSZ két városi tanácsosának, valamint Bánffyhunyad polgármesterének. Továbbá remélik, hogy a gesztusértékű döntést nem csak a város magyarsága, hanem a román lakosság is értékelni fogja. Az MPP bánffyhunyadi képviselői azt is örömmel nyugtázzák, hogy a városi önkormányzat közreműködésével szoros együttműködés jött létre városuk és a magyarországi, Hajdú-Bihar megyei Derecske között. A kapcsolat eredményeképpen a két város polgármestere március folyamán testvértelepülési megállapodást ír alá.
Szabadság (Kolozsvár),

Egy erdélyi reneszánsz mecénásról...
...aki először említi Dózsa Györgyöt
Egy reneszánsz mecénás főúr a 15–16. századi Erdélyben – ez a címe annak a könyvnek, amelynek szerzője példaértékű családtörténeti munkát végzett, e kutatás eredménye pedig nem csak a szóban forgó kötet. Barabássy Sándor a könyv hősének – Barlabássy Lénárdnak – késői leszármazottjaként több évtizedes kutatás során szerzett ismereteit foglalta össze a vaskos és igen szép kiadvány lapjain, visszaperelte a család héderfáji kastélyát, felújítja azt, mellé szőlészetet telepített. Példája mutatja: az erdélyi magyar történelmi családok lassan magukra találnak, visszatérnek a gyakran önként vállalt száműzetésből. A kötetet kedd délután mutatták be a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a teljes telt házas közönséget Nagy László főjegyző üdvözölte. Mint mondta, a szerző – a magyarországi unitárius egyház világi elöljárója – az egzakt tudományok felől érkezett, vegyész ember, egyetemi tanár, aki már igen rég történelmi- és családfakutatásra adta a fejét.
Fehér Árpád tizenkettedik osztályos művészetis diák hegedűjátéka után pedig Haller Bélának, a Castellum Alapítvány elnökének méltatóbeszédével kezdetét vette a könyvbemutató. – Jó előjel volt a hegedűjáték, az elkövetkezőkben is hasonló, megszülető harmóniákról lesz szó. A Castellum Alapítvány az utóbbi 10-12 évben kollektív történelmet ért meg, a restitúciót az örökölt kötelességtudat mellett a bürokratikus akadályok sora és a nehéz anyagi helyzet kíséri. Barabássy Sándor esetében minden együtt van: 700 éves család, visszaszerzett örökség és felelősségtudat. 20-30 éven át tartó anyaggyűjtés után írta meg kötetét, mellette visszaszerezte a család egyik ősi birtokát. A '89-es rendszerváltás után lehetségessé vált a jóvátétel. Jogász édesapja és nagyapja a régi magyar közigazgatás elitjéhez tartozott, így sikerült épületeket, erdőket, földeket visszakapniuk. 2008-ban, építése után pontosan 500 évvel fogott neki héderfáji kastélyuk felújításához, visszakapott erdeit áldozta fel erre a célra. Az udvarház igen kevés világi reneszánsz épületeink egyike, Barabássy Sándor könyvében pedig ugyanezt a reneszánsz fuvallatot érezzük. A kötetbeli események az 1452-ben született Barlabássy Lénárd köré szerveződnek. A szöveg több szálon fut, de ezen szálak egyike sem marad elvarratlan, jót tesz a munkának, ha valaki az egzakt tudományok felől érkezik és megfelelő módszert alkalmaz. A szép és kiegyensúlyozott szövegből kirajzolódik nem csak az ős, hanem az építő leszármazott alakja is, aki felújítja visszaszerzett kastélyát. "Irigységgel" és nagy elismeréssel olvastam ezt a kötetet – mondta Haller Béla, majd a szerző szólt a kötetről és főszereplőjéről.
– A reneszánsz a magyar történelem egyik legszebb korszaka volt. Párját ritkította Európában az a toszkánai életérzés, ami Magyarországon Mátyás király udvarán keresztül terjedt el. Barlabássy Lénárd, későbbi erdélyi alvajda, székely alispán Mátyás király udvarában volt apród, ott ismerkedett meg ezzel a világnézettel. A magyar történelem során a leghosszabb ideig, 25 évig tölti be az alvajdai méltóságot, négy király – Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos és Szapolyai János (igaz, legutóbbi királlyá koronázását már nem érte meg) – jobbkezeként. Barlabássy Dózsa György első bemutatója a magyar történelemben, a székely lófőt említő levele 1507-ből származik. Ez egy ítélkezéssel összefüggő levél, amelyben ismerteti a szászokkal, hogy egy gyilkossággal kapcsolatos panaszuk miatt a székely igazságszolgáltatásnak adja át Dózsa Györgyöt. Nem tudjuk, mi volt az ítélet, de hét év múlva már a nándorfehérvári vár kapitányaként látjuk viszont Dózsát – valószínűleg büntetésből. Dózsa és Barlabássy pályája a továbbiakban is egymással párhuzamosan fut, utóbbi az egyik, Dózsa elleni csatát vezeti, de nem vesz részt annak kegyetlen, temesvári kivégzésében. Ez feltűnő, mert a főuraknak kötelező módon ott kellett lenniük. Valószínűleg reneszánsz ihletésű, humanista neveltetése akadályozta meg ebben. 1515 januárjában írja, hogy a Dózsa-féle keresztes hadjáratban részt vevő parasztokat ne bolygassák, de mindegyik térjen haza a maga urához, mert Erdélyben szükség van a munkás kézre. 364 (!) eredeti oklevél maradt meg Barlabássyról, illetve Barlabássytól, ezekből 261 darabot a budapesti levéltár őriz. További érdekesség, hogy a 25 év alatt mindössze kétszer élt pallosjogával, mindkétszer nemesember ellen. Közülük az egyik Wass Balázs volt, Wass Albert őse, akit végül nem végeztek ki, sőt Barlabássy megbékült vele. A másik egy Székely Mihály nevű vajda-szentiványi nemesember, aki hatalmaskodott. Őt egy jobbágy agyoncsapásáért ítélte fő- és vagyonvesztésre.
Verbőczy jó barátja, reneszánsz főúrként nagy affinitást mutat a művészetek iránt, nevéhez kapcsolható a gyulafehérvári Lazio-kápolna (magyar kultúrterületen az esztergomin kívül az egyetlen reneszánsz kápolna, ami megmaradt), illetve a székelydályai reneszánsz templom, amelynek festészete Európában párját ritkítja. Lánya emlékére vállalta el e templom patrónusságát és teljes kifestetését – világszerte ritkaság, hogy egyetlen szakrális kép sincsen benne, olyan, mintha egy világi főúr lovagtermében járnánk –, a II. Ulászló alatti Magyarország, a szászok, a székelyek, Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár és az Árpád-ház címere mellett Barlabássy bölényfejes címerét is megtaláljuk a falakon. A legutóbbi címert ábrázoló tárgyi emlékek, kályhacsempék is fennmaradtak, egyikük a marosvásárhelyi várban végzett ásatások során került elő. A vár és a ferences kolostor egyik patrónusa volt, fő műve a héderfáji udvarház, magyar kultúrterületen az első datált, reneszánsz laikus épület – hallottuk Barabássy Sándortól, aki a könyvbemutató végén őse végrendeletéből idézett. Belőle közvetlen módon is megismerhettük a száraz történelmi dokumentumok mögül felsejlő reneszánsz embert, aki 39 személyt nevez meg, közöttük katonáit, íródeákjait és számtalan egyházi adományt is hátrahagy. Kisebbik fiát kétszer is inti: maradjon a tanulmányai helyén. Ez egy igen szép gondolat egy ötszáz évvel ezelőtt élt humanista mecénástól, mecénásról.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

Csak együtt lehet
Az RMDSZ oly erős szervezet, hogy meg tudja védeni az erdélyi magyar közösség érdekeit – nyilatkozta Borbély László politikai alelnök minap Sepsiszentgyörgyön. S valóban, ha e szövetség le tudná győzni ama kicsinyes hatalmi gőgöt, mely jó ideje meghatározza majd minden megnyilatkozását, a mostaninál aligha találna jobb időt s alkalmat az erdélyi magyarság erejének egyesítésére.
Ha józanul szemlélné helyzetét, fel kellene ismernie: meglévő tömegbázisát fenyegeti mostani huzakodása, illetve annak folyamatos hangoztatása, hogy parlamenti pártként nagyúri kedve utcai megmozdulásokat nem támogat. S főként el kellene felejtenie azt a nevetséges érvet, hogy olyan tüntetésen, melyet nem ő szervez, nem vesz részt. Az erdélyi magyar közösség már jó ideje csaknem félmillió aláírással megerősítette autonómiaigényét, s ennek támogatását semmiféle pragmatikus politizálás örve alatt leráznia nem szabadna. S mert az idő úgy hozta, bizonyára korrigálnia kellene azt a húsz évvel ezelőtt meghirdetett doktrínáját is, miszerint a kisebbségben feszülő indulatokat, jogköveteléseket nem az utcán, hanem a parlamentben fogják ők – csakis ők – megoldani. Azzal a mindössze 5,16 százalékos képviseleti erővel, melyre a kormánykoalíció rá sem hederít? Ácsingózniuk arra, hogy Ponta és Antonescu előbb-utóbb hajba kap, s ők ismét kenyérbe eshetnek, nem csupán álságos és méltatlan, de a hatalmi mérleg serpenyőinek állása szerint kilátástalan taktikázás is egyben. Akadnak hamis próféták, akik személyes jó közérzetre és megbecsülésre vágyva, a szövetség hóna alól kiszólva gettósodással, önzéssel vádolják a székelyföldi törekvéseket. Épp ezért a szimbólumok felmutatása vagy az autonómiaküzdelem felvállalása mellett égetően fontos lenne olyan, megyéken átívelő gazdasági, szellemi, kulturális terv kidolgozása – például a húsz éve halogatott szövetkezeti hálózat felépítése, a már meglévő Mikó-terv közös felkarolása –, mely településeinknek életet és jövőt biztosítana. Végre szigorú, szakmai kritériumok alapján, a helyi és Központi Statisztikai Hivatal adataival összevetve ki kellene deríteni e tájegység életképességének feltételeit és fejlődési irányvonalait, lehetőségeit. Az ugyanis bizonyos: a Székelyföld területi autonómiáját elő kell készíteni nemcsak tudati, de gazdasági szinten is. Ugyanígy Szilágyét, Érmellékét, Szatmárét, a szórványét. S ez, akár tetszik, akár nem a román kormánynak – mely most ígéretei elmaradása miatt a nacionalizmus mákonyával bódítja népét, s agresszív ellenállással próbál minket eme útról eltéríteni –, előbb-utóbb bekövetkezik.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az Őrkő körül
Sepsiszentgyörgy lakosságának óvatos számítás szerint mintegy tíz százaléka cigány származású. Felük az Őrkőn él, a másik része szerte a városban, a látszat szerint kissé civilizáltabb, az integráció útján előbbre jutva.
Nem ritkán botlik az ember egy-egy kolduló kisgyermekbe, de felnőttbe is, ki receptet szorongat markában, s arra kér, segítsd, hogy kiválthassa, mert beteg a gyermek, a felség, az anya. A mi cigányaink, hisz az utolsó népszámláláson is zömük magyarnak vallotta magát, az iskolában magyarul tanulnak, minden választáson az RMDSZ tulipánjára ütik a pecsétet. Néhány, az ő sorsukért felelős emberrel beszélgettem helyzetükről, attól indíttatva, hogy dr. Antal Álmos, a megyei kórház orvos igazgatója egy interjú alkalmával kijelentette, az orvosi ellátáson kívül ezek az emberek sehol nem részesülnek emberhez méltó ellátásban.
Vagy esznek, vagy fűtenek
ANTAL ÁLMOS, a megyei kórház orvos igazgatója: Muszáj a cigánykérdésről beszélnünk, főként azért, mert úgy látszik, ránk, a kórházra hárul annak kötelessége, hogy megoldjuk. Én úgy látom, sehol emberhez méltó szolgáltatást nem kapnak, csak itt, a kórházban. Ennek kapcsán ellenben el kell mondanom, hogy igen súlyos dolognak tartom a gettósodást, mely azt jelenti, hogy egy településen ötvennél több olyan személy él, akinek nincs munkából származó jövedelme, s legalább felének nyolc osztálynál alacsonyabb az iskolai végzettsége. Sepsiszentgyörgyön például óriási szegregátum él, számbelileg közelíti az összlakosság tíz százalékát, Székelyszáldoboson, Bölönpatakon, Árapatakon, Szentléleken úgyszintén. Ha bajban vannak, kihez fordulnak? Mentőt hívnak, kórházba jönnek. Ez nagyon sokba kerül. Nem azt mondom, hogy a költségeket nem képes elviselni az állam, csak azt, hogy igen hátrányos körülmények között élnek, és ezt a külvilág nem hajlandó tudomásul venni. Bajaik mind itt csapódnak le a kórházban. Több mint huszonöt éve követem sorsukat, azóta dolgozom kórházban, s látom, hogy ezek az emberek elveszítették munkalehetőségeiket, gyermekeik nem járnak iskolába, de a betegségeknek ugyanúgy vagy az átlagemberhez viszonyítva még jobban ki vannak téve. – Hallani, a gyermekanyák zöme is e közösségekből kerül ki.
– Majdnem a százat súrolja csak az ebben a kórházban szülő, tizennyolc éven aluli gyermekanyák száma. Egy procedúra szerint ilyenkor értesítenünk kell a gyermekjogvédelmet, rendőrséget. De szemmel láthatóan világuk párhuzamos a mienkkel.
Ezeknek a jelentett eseteknek legnagyobb része, információink szerint egyetlenegy sem került tárgyalási fázisba, már a kivizsgálás szakaszában elakad. Nem arról van szó, hogy boldogítana bárkit is, ha egy embert bezárnak, hanem arról, hogy sem a társadalmi, sem a jogi korlát ez esetekben nem működik. Most nem arról beszélnék, hogy ezek nehezítik munkánkat, hanem a társadalmi jelenségről, miként nő folyamatosan a halmozottan hátrányos helyzetben élő szegregátumok létszáma. Miközben tudjuk, hogy a szegénység, melyben élnek, olyan mély, hogy télen például – kissé sarkítva – vagy esznek, vagy fűtenek. Mi, orvosok igyekszünk emberségesen bánni velük. Hogy ezt a személyzet vagy más betegek, látogatók, miként fogadják, más kérdés. De nem tudok még olyan intézményről, mely ezt a részfeladatot felvállalta volna. Tudom, hogy a beiskolázások száma is óriásit csökkent, azt is, hogy az e közösségekből származó középiskolásokat két kezünkön megszámlálhatjuk. Tetszik, nem tetszik, ezek az emberek is részei életünknek, városunknak, maga az Őrkő is, akár a múzeum vagy a park.
Életformájukhoz ragaszkodnak
Mindenki, aki hivatalból vagy egyszerű emberi szolidaritásból a cigánykérdéssel foglalkozik, elismeri, hogy e területen bokrosak a gondok. Az erős identiltástudattal rendelkező közösséget meglehetősen nehéz megszokott életformájából kimozdítani. Főként mert soraiban az átlagosnál is magasabb a szegénység, a munkanélküliség, a korai házasságkötés aránya, gyors a gyermekszaporulat, rosszak lakásviszonyaik. A megyeszékhely roma lakosságának mintegy fele él szinte gettóba zárva az Őrkőn, másik fele a városban szétszórva, valamivel jobb körülmények között, de ugyancsak a szegénység küszöbén tengődik. A kitörés nagyon nehéz, hisz lakást keveset kapnak, az albérlet drága, ezért elérhetetlen. A roma származású fiatalok nehezen kapnak munkát, és ha a bőrük színe miatt esetleg nem kerülnek hátrányos helyzetbe, gyenge romántudásuk áthághatatlan akadálynak bizonyul.
TANKÓ VILMOS, a város szociális osztályának vezetője mondta el, amikor a cigány emberek szociális támogatottságáról érdeklődtünk, hogy a szegény családok támogatására meglehetősen sokat költ a tanács. Sok és több fajta segélyezés létezik, de arra vonatkozó statisztikáik, hogy támogatottjaik közül ki roma, ki nem – nincs. A utolsó népszámlálás is azt mutatta, kevesen vállalják cigány voltukat. Nálunk magyarnak, a románok lakta településeken románnak vallották magukat. Igen furcsa jelenség: bár életformájukhoz ragaszkodnak, nemzeti hovatartozásukat nem vállalják. Pünkösdre szépen felöltöznek
LAURA DEME bérezett egészségügyi közvetítő. Feladata terhesanya-gondozás és az ehhez kapcsolódó teendők. Mikor munkájáról kérdezzük, szívesen beszél, de azt is fontosnak tartja elmondani, hatalmas civilizációs lemaradás tapasztalható ebben a környezetben. Munkája legeredményesebb részének azt tekinti, hogy sikerült a hagyományos és a körülményeknél jobb higiéniai szokásokra rávezetnie a kisgyermekes anyákat, hogy az orvossal együtt családtervezési ismeretekkel okosabb gyermekvállalásra próbálják nevelni a fiatal családokat, ingyen fogamzásgátlókat juttatnak a termékeny korban lévő asszonyoknak. Az eredmény még várat magára – mondja –, változatlanul magas a zsenge fiatal korban kötött házasságok száma vagy a kiskorú lányok körében a terhesség. Mindkettő következménye a korai iskolaelhagyás. Laura Deme hatszáznál is többre becsüli az őrkői gyermekek számát, akik rossz minőségű házakban élnek, s az utcáról behordott ivó- és mosdóvíz, a villanyáram hiánya megnehezíti életüket. Örömmel beszél arról, hogy valamelyes fejlődést mégis tapasztalni a cigány családok gyermekeikhez való viszonyában, bérmálásra, elsőáldozásra szépen felöltöztetik őket, de ennél is fontosabb, hogy az iskolában is ma már ritkábban látni elhanyagolt gyermekeket.
Sorsukon javítani – kötelességünk
– Valamikor olyan szenvedéllyel és tenni akarással vetette bele magát az Őrkő és az őrkői cigányok élet- és lakáskörülményeinek megváltoztatásába, hogy – nem tudom, szemébe is, de háta mögött cigány vajdának nevezték Czimbalmos Csaba akkori alpolgármestert, jelenlegi városmenedzsert. E feladatot már átadta utódjának, Tischler Ferencnek, de bizonyára elárulja, sikerült-e valamit is megvalósítania régi terveiből.
CZIMBALMOS CSABA: Elégedett nem vagyok, sorsukat látva nem is lehetek, de az elmúlt húsz esztendő alatt mégis sikerült egy-két fontos dolgot megvalósítanunk. Az utcákat úgy-ahogy, kaviccsal feltöltötték, elkészültek azok a bizonyos utcai vízcsapok, ahonnan egészséges vizet kapnak, és sajnos, csak anyagi okok miatt nem tudták ezt a vizet a háztartásokba is bevezetni, tanácsi pénzen újították fel a közösségi házat, helyben orvosi ellátáshoz is jutnak, elkészültek az első esővíz-elvezetők, s a szemétgyűjtés tekintetében mozdultak előre. Változatlanul gondot okoz, hogy a telkeket nem tudják számukra kimérni, a terület ugyanis a hadseregé, s annak idején önkényes helyfoglalás történt. Nagy, gyökeres átalakítási terveim elakadtak, az Európai Unió lakásfelújításra egy fityinget sem ad, így az emberibb lakhatási körülmények megteremtése álom maradt nemcsak számomra, de számukra is. Tény, itt él a város lakosságának legszegényebb rétege, s sorsukon javítani továbbra is feladataink közé tartozik.
Ne ebéddel csalogassuk az iskolába!
Ha csavargó, rosszul öltözött cigány gyermeket lát az ember az utcán – bár ismerjük el, egyre kevesebben vannak –, általában azzal nyugtatja lelkiismeretét – ki egyáltalán foglalkozik e népcsoport gondjaival, gyermekeinek sorsával –, hogy az iskolában vagy óvodában az Őrkőn a Caritas jóvoltából legalább naponta egy alkalommal meleg ételhez is jutnak.
KOSZTÁNDI TERÉZ-t, a közismert katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas sepsiszentgyörgyi vezetőjét elfoglaltsága miatt meglehetősen nehezen találtuk meg, végül egy borús reggel ültünk le beszélgetni, s legnagyobb meglepetésemre megerősítette: idén az őrkői iskolás és óvodás gyermekek nem kapnak ebédet. Magyarázni kezdte, hogy az osztrák társintézményük igényesebb, és hosszú távú nevelési programot dolgozott ki Comenius néven. Úgy találták, az ebéddel való iskolába csalogatás meglehetősen primitív, eredménye alig értékelhető, és múlékony. Olyan célok megvalósítását tűzte a helyi Caritas elé, melynek hatása hosszabb távú és maradandóbb. Például a délutáni oktatásra, foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt, iskolai mediátort alkalmaznának, de főképp összefognák, egy irányítás alá vonnák a roma gyermekek felzárkóztatási programját. Természetesen az étkeztetési program feladására ama prózai felismerés is kényszerítette, hogy az egyre több gyermek ellátása egyre több pénzbe kerül!
Akkor segítünk, ha ők is akarják
– Minden választás előtt az RMDSZ célba veszi a magyar cigányságot. Ígér nekik fűt-fát, magához édesgeti, s természetesen a tulipánra nyomják a pecsétet. Mégis – huszonhárom év alatt – életük alig javult.
TISCHLER FERENC alpolgármester: Két-három hete munkacsoportot hoztunk létre a sepsiszentgyörgyi romahelyzet feltérképezésére és megsegítésére. Folyamatban ennek a szerteágazó és alapos, ösztönző programnak a kidolgozása. A munkacsoportban alapítványok, a kórház és civil szervezetek dolgoznak. Alapelvük: csak akkor segítünk, ha ők is akarják, és igyekszünk alkalmazkodni az ő elvárásaikhoz. Első lépésként pontos nyilvántartást kell készítenünk az itt élő emberekről, mert sajnos, senki nem tudja, hányan vannak, hány közülük munkaképes, kinek van munkahelye, családonként hány gyermeket tartanak el. Programunk, mely most alakul, formálódik – ösztönző kíván lenni. Fontos például számba vennünk a tartozásaikat a szolgáltatónak. Mondanom sem kell, milliókra rúgnak a büntetésekkel együtt. Ki akarunk dolgozni egy olyan közmunkaprogramot, mellyel – ha rendesen dolgoznak – letudhatják adósságaikat, illetve a tanács rendes munka fejében átvállalja, és törleszti azt. Akik rendesen dolgoznak, azoknak munkahelyet is szerzünk. Természetesen számolunk azzal is, hogy az időhöz, a munkához való viszonyuk teljesen más, mint a mienk. Nem számítunk gyors eredményre, de abban bízunk, ha tíz év múlva másképp néz majd ki az Őrkő és az ott élők, ők is, mi is elégedettek leszünk. – Alpolgármester úr, az idei általános választások kiszámíthatatlanság okán megyénk egy roma parlamenti képviselőt, Nicolae Păunt a képviselőházba juttatott. Járt maguk felé, beszéltek a megyében élő roma lakosság gondjairól?
– Nem, pedig segíthetne, de eddig felénk sem nézett.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Izsák Balázs válasza Dorin Florea nyílt levelére
Tisztelt Polgármester Úr!
Nagy érdeklődéssel olvastam a levelét, amely nekünk, a Székelyföld Autonómiájáért szervezett rendezvény szervezőinek is szól. Felfigyeltem demokratikus, párbeszédre nyitott politikusi tartására, és nyilván felfigyeltem odaadó elkötelezettségére városunk, Marosvásárhely iránt. Egyetértek Önnel, amikor azt írja: „Székelyföld, többek között, nemzetközi léptékkel is elsőrendű turisztikai térséggé válhat.” Ez a mi célunk is.
Viszont nem tudok egyetérteni Önnel akkor, amikor az autonómia szót a szeparatizmus és a szegregáció szinonimájaként használja, és úgy tekinti, hogy ennek a térségnek az elszigetelődése lenne a következménye.
Az európai autonómiák példái azt igazolják, hogy az igazság egészen más. Dél-Tirolban például, amely széles körű területi autonómiával rendelkezik, ismeretlen a szeparatizmus, vagy elszigeteltség kifejezés, az ott élő német és olasz lakosság pedig éppen az autonómiának köszönhetően él etnikumközi harmóniában, amelynek szükségességét soha nem tagadtuk, ellenkezőleg meg akarjuk azt teremteni, tartósan és épp az autonómia intézményei révén.
Egyetértünk azzal, hogy ennek a tartománynak európai pénzlapokra van szüksége, és nem arra, hogy egy konfliktusövezet képe alakuljon ki róla. Világos, és sokan elismerik már, hogy Románia számára az európai pénzek lehívása éppen a mostani régióbeosztás miatt nehézkes, amely erőltetett, és figyelmen kívül hagyja a területi, társadalmi kohézió legfontosabb elemeit. Az Európai Parlament és Tanács 1059/2003/EK számú, a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló rendelete előírja, hogy ezeket a régiókat a gazdasági, társadalmi, történelmi, kulturális és környezeti körülmények figyelembevételével kell létrehozni. Ennek megfelelően lett önálló NUTS 2 régió Dél-Tirol, Valle d’Aosta, Friuli-Venezia Giulia, Korzika, Szardínia, Katalónia, Baszkföld, Galícia, Frízföld, Bretagne. Románia az egyetlen Európai ország, amely figyelmen kívül hagyta ezeket a rendkívül fontos kritériumokat, és belekényszerítette a 75%-ban magyar többségű Székelyföldet egy olyan régióba, ahol székely-magyar közösség részaránya kevesebb 30%-nál. Ha ez a tartomány közigazgatási hatásköröket is kap, akkor ezzel Románia megsérti a Kisebbségi Keretegyezménybe és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájába foglalt kötelezettségeit.
Nem az autonómia és nem az autonómia igénylése gerjeszt feszültséget, hanem a korábban nemzetközi garanciákkal elismert jogok visszavonása, vagy korlátozása.
Egyetértünk Polgármester Úr, hogy Székelyföldnek békére van szüksége, nemcsak azért, hogy vonzó legyen a befektetőknek, amint Ön írja, hanem azért, mert az itt élő embereknek, családoknak, románoknak és magyaroknak csak a társadalmi béke tud normális életfeltételeket biztosítani. Önnek, mint demokrata román politikusnak és európai értelmiséginek egyet kell értenie az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésével, amely 1334/2003 számú határozatával épp a területi autonómiát ajánlja, mint az etnikumközi feszültségek megelőzésének eszközét, mint a stabilitás és a kisebbség és többség közötti béke tényezőjét.
Végül engedje meg Polgármester Úr, hogy emlékeztessem, jelenleg hárommilliónál több román állampolgár él, vagy dolgozik Spanyolországban, Olaszországban és Nyugat-Európa más államában, akiknek a hazatérése Romániába kétséges. Ők nem az autonómia vagy a székelyek elől menekültek, hanem a nyomor elől, amit Románia központosított rendszere okoz. Kérem, higgye el nekem, hogy csakis egy regionális szintű gazdaságpolitikával tudjuk értékesíteni azt a gazdasági potenciált, amely e régió társadalmának önszerveződő képességében rejlik, és ezt épp a területi autonómia intézményei révén tudjuk megtenni. Az autonómia egy olyan demokratikus megoldás lesz, amely egyformán előnyös Székelyföld minden polgára számára, románoknak, magyaroknak egyaránt. Mi magunk is szeretnénk Marosvásárhelyt régióközponttá tenni, Dél-Tirol fővárosának Bozennek, Bolzanonak a mintájára. Ezúton meghívom Önt, látogassunk együtt Bozenben, egy székely-román vegyes küldöttséggel, hogy közösen lássuk a helyszínen, hogyan is működik a gyakorlatban egy európai autonómia.
Közösen, párbeszéddel és empátiával le tudjuk bontani az autonómia intézményeivel szemben táplált előítéleteket, jóhiszeműen támaszkodva az európai tapasztalatokra.
Még egyszer köszönöm a megértését a rendezvényünkkel szemben, azt a szakmaiságot, ahogy kérésünket kezelte, hogy méltósággal és biztonságban tudjuk kifejezni e régió jövőjét illető álláspontunkat. Őszinte nagyrabecsüléssel:
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

Kisebbségi identitás és zene
Pro Minoritate -című kisebbségpolitikai folyóirat, negyedévenként megjelenő kiadvány. Kolozsváron a lap legújabb számát a Bulgakov kávéházban mutatták be, szépszámú érdeklődő előtt.

Kisebbségi identitás és zene, Magyar könnyűzene a Ceauşescu – érában, Etnorock tematikákat próbálta elemezni.
A lapbemutató során egy eddig kevésbé tanulmányozott kérdéssel, a zene- identitás viszonyának több szempontból történő elemzését ismerhettük meg. Képet alkothattunk a zenei preferenciák jellegzetességeiről, azoknak alakulásáról 12 országban, az etnikai dimenzió függvényében. Az elemzések nemzetközi kutatásokra alapozódtak.
A házigazda szerepét Péter László szociológus töltötte be. Az eseményt felvezető beszédében kifejtette, a szociológiának, az antropológiának van néhány alapvető témája, mint az interetnikus kérdések, a mobilitás a szegénység, melyek nagy enciklopédikus kulturális modellben bontakoznak ki. Hiányoznak azok a témák, amelyek a mindennapi életben a kikapcsolódás részei. Nincsenek tanulmányok a populáris kultúrára vonatkozóan. A zene ilyen státusban van. A Pro Minoritate elemzi ezeket a kérdéseket, hiánypótló szerepet töltvén be.
A zene folyamatosan jelen van mindennapjainkban. Az vagy, amit hallgatsz. Az identitásunkat fejezi ki.
A Pro Minoritate kiadvány tematikája a zenét összekapcsolja kisebbségi léttel. Kósa András László főszerkesztő arról beszélt, miként született meg e tematikus szám ötlete. A negyedévenként megjelenő folyóirat komoly társadalmi kérdéseket boncolgat. Arra gondoltak, hogy ez a szám „könnyebben” körbejárható kérdéseket fog boncolgatni. Úgy gondolták, érdemes megkeresni azokat az embereket, akik már ’89 előtt rock, beat zenét műveltek. Hogyan látják az akkori zenei életet, 20 év után.
Mit zenélnek, és milyen koncertekre mehetünk ma? Milyen tömeghatása van ma?
Szociológiai felmérések azt mutatják: a kisebbség szívesen hallgatja saját zenéjét. Ennek függvényében a közönség, hogyan találja meg identitását egy adott nagyobb közösségben.
Majd beszélt a jövőbeli terveikről. Lesz egy identitás kérdésével foglalkozó lapszám, majd egy másik számban a 2011-es választásokon a Kárpát- medencei pártok szereplésének a kérdését elemzik. A fiatalok szavazati szándéka, hogyan módosul. A Facebook generációnál, hogyan jelenik meg az etnikai identitás kérdése.
Másik téma: A nyelvi jogok- konkrét esettanulmányokat tartalmaz. A téli szám: Sport és kisebbség.
Ivácson András Áron szociológus a legújabb számot mutatta be. Kelet- Európában fontos lett az etnikai identitás kérdése a kommunista rendszer felbomlása után, a hagyományok és történelem és a beszélt nyelv alapján.
Nurse, Lyudmila – Sik Endre Zene és identitás című tanulmányukban a zenei preferenciák és az etnikai kisebbségi csoportok viszonyát tanulmányozták. Felhasználva 12 kelet- európai kisebbségi kutatásból származó adatokat, melyek az ENRI-EAST kutatás eredményei. Következtetései: „Az EU új Keleti határán elterülő nemzetállamok 12 etnikai kisebbségének zenei preferenciái eltérőek.” A kisebbségi lengyelek, 3 országban, a globális zene iránt mutatnak érdeklődést. A kisebbségi oroszok, 2 országban, az etnikai kisebbségi zene iránt mutatnak preferenciát. Az orosz, belorusz, ukrán, magyar kisebbség ritkán preferálja a lakóhelyük országának zenéjét.
Lyudmila Nurse „A zene szerepe a magyarországi szlovákok etnikai identitásában” című írásában arra a következtetésre jut, hogy a magyarországi szlovák kisebbség a magyar zenét preferálja.
A globális gazdasághoz hozzá tartozik a globális zene. Zenei preferencián belül kódolódik az identitás.
Demeter Csanád „A romániai magyar könnyűzene bölcsője” című cikkében a következőket írja: „Sajnos a Ceauşescui- diktatúra nem adott olyan lehetőségeket a könnyű-, beat- és rockzene térhódításának, mint Magyarországon, de kétségkívül a székelyudvarhelyi rendezvény volt az egyik legjelentősebb és legrangosabb esemény az országban.”
Cseke Gábor Az Ifjúmunkás Matinék. „Extázis” a romániai hatalom palástja alatt- című írásában rámutatott arra, hogy az Ifjúmunkásban számtalan írás foglalkozott a magyar könnyű és rockzenei élettel. Amint írja: „A Sikulus fesztivál , s különösen az ott kötött személyes ismeretségeim révén, egyre világosabbá vált, hogy egy olyan lapnak, mint az Ifjúmunkás, nem általában és nem ötletszerűen kell foglalkoznia a fiatalok beatzenei érdeklődésével, hanem konkréten és rendszeresen, méghozzá éppen azokkal az értékekkel és törekvésekkel, amik karnyújtásnyira vannak tőlünk.”
Cosmeanu, Marius: Egy magyar énekes „nemzetközi” karrierje a Ceauşescu –érában című írásában Nagy Máriával készült interjút mutatja be. Az énekesnővel való beszélgetésből kiderül, hogy az etnikai identitás milyen szerepet játszott a karrierje alakulásában.
Szerbhorváth György „A politizáló rockzene a nyolcvanas évek Jugoszláviájában” című írásában elmondja: Jugoszlávia sajátos esete volt a rock és beat zenének, a többi kommunista államhoz viszonyítva.
Tito nem bélyegezte meg a szociológiát. Az akkori Jugoszláviában szabadon működhettek a zenekarok, és külföldi zenekarok is koncertezhettek. Az elv az volt, hogy minden helyi közösségnek legyen egy zenekara. A hivatalosságok álláspontja az volt, hogy a fiatalok inkább zenéljenek, mint drogozzanak. Az elektronikus zene-albumok, az elektronikus gitár megjelent a zenepiacán. A piacgazdaság elve alapján működtek a zenekarok. Ez a „nagy szabadság” azonban számos korlátba ütközött. Például a hatóságok szerint zeneszövegek nem egy esetben problémát eredményeztek. Ennek következtében botrányok is keletkeztek.
1983-ban a zágrábi biennálén koncert közben két filmet egyszerre vetítettek. Egy pornófilmet és a „Forradalom még tart” című munkásmozgalmi filmet. A párhuzamos vetítésnek köszönhetően egy férfi nemi szerv és Tito arcképe egymásmellé került. A rendőrségi beavatkozás elkerülhetetlen volt. Egyébként a nemzetközi botrány is volt.
Stier Gábor „Ukránul zenélni küldetés. Alcíme: Erősödik a nemzeti öntudat, a show-biznisz nyelve azonban ma még az orosz” című tanulmányában az ukrán könnyű zene helyzetére vonatkozó képet mutatja be.
Ukrajnában, az utóbbi években egy markánsan érvényesülő nemzeti ébredés ellenére, az érvényesülés nyelve több területen az orosz. Kezd tudatosodni, a színvonalas előadó ukrán is lehet. A ’90-es években piaci megfontolásokból főleg oroszul énekeltek. Az ezredforduló első éveiben markánsabban jelent meg az ukrán zene.
Az identitás nemcsak etnikai alapon létezhet. A domináns kultúra mellett létezik a kisebbségi kultúra.
A zene ellenben egyetemes nyelvet is jelent, amely nem elhanyagolható.
A tanulmányokból kiderül, hogy a könnyű zenék a globalizáció révén is változnak. Az emberek zenei preferenciáját több tényező határozza meg, nemcsak az etnikai identitás. Ahány ország, annyi féle viszonyulás létezett a könnyű zene területén.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Igazság által a rend visszaállítható – Interjú Medgyessy Éva írónővel a Rekviem egy házért című kamaradráma ősbemutatójára készülve
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ősbemutatóként tűzi műsorra 2012. március 27-én, a színházi világnapon Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámáját. Szereplők: Kilyén Ilka és Makra Lajos, díszlet- és jelmeztervező: Szabó Annamária, rendező: Kovács Levente.
– Aki Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámájával valamilyen formában – olvasva vagy a színrevitelt megtekintve – találkozik, óhatatlanul elkezdi keresgélni az életrajzi jellegű összefüggéseket, egyezéseket a főszereplő Rika és Medgyessy Éva írónő sorsa között. Mennyire/mennyiben önéletrajz ez a mű?
– Ez az írás fikció. A főszereplő nem én vagyok, az ő sorsa nem az én sorsom… Az egyes szám első személy, amelyet a főszereplő használ, műfaji sajátosság. Vagyis ez az írás csak annyiban önéletrajzi ihletésű, amennyiben minden tollforgató csakis a saját ismereteiből, tapasztalataiból, érzelmi világából ihletődik. Az „önéletrajz” kisebb-nagyobb mértékben átszivárog minden műalkotás szövetén. Ha az ember az írása cselekményét nem ülteti át más korba, más helyszínre, mint ahol ő maga is élt, ez az átszivárgás feltűnőbb. De korántsem jelenti azt, hogy a mű önéletrajz lenne. Ugyanebből az „anyagból” meg lehetne írni a drámában megemlített összes szereplő sorsát, vívódását, fájdalmát és örömeit.
– A darabbeli történéssor meglehetősen behatárolt időben. A társadalmi-politikai háttér megkerülhetetlenül adott, a konfliktust kiváltó viszonyokat épp a két évtizede megszűnt rendszer hordozta. Akik felnőttként – akár csupán egyetemi hallgatóként, mint a főhősnő – megélték azt az időszakot, pontosan értik a szavak mögötti mondandót is. Milyen „kulcsra” lehet ellenben szüksége egy huszonéves ifjúnak a darab értelmezéséhez?
– A társadalmi-politikai háttér, bármennyire is valóságos élmény az én korosztályom számára, csupán háttere a szándékom szerint általános mondanivalónak. És így érthető lehet minden korosztály számára. Hiszen egy mai fiatalnak is tudnia kell – még ha nem is tapasztalta a saját bőrén –, hogy mit jelent a diktatúra, a szabadságvágy, illetve örök téma a dráma központjában álló, mindent elsöprő szerelem, csakúgy, mint a „kegyes” hazugságok kérdése, s a családi helyzetekből, generációs problémákból adódó nézetkülönbségek, amelyek itt felfokozottan jelennek meg.
– A kamaradráma „címszereplője” egy ház. Létezik-e/létezett-e ez az épület, vagy a „ház” csak egy fiktív gyűjtőhelye a legkülönfélébb társadalmi kategóriájú archetípusoknak? – Létezett egy ház, amelyikben laktam, és amelyiket lebontottak. Ez valóságos élmény. Méghozzá nagyon megrázó élmény, ha az ember hosszú évek múltán „hazalátogatna” valahová, ahol egykor boldog volt, és amikor odaér, szembesül azzal, hogy a valamikori otthona fizikai valójában már nem létezik. Akkor úgy érzi, mintha távollétében kirabolták volna. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg rájöttem, hogy az a ház még áll. Valahol a lelkem mélyén legbelül mindig is állni fog, mert amíg én élek és emlékezem, nincs buldózer, ami onnan kitapossa.
És akkor egyszer, amikor nagyon egyedül éreztem magam, a képzeletem segítségével előhívtam a múltból azt a régi házat, és benépesítettem mindenféle figurákkal. Olyanokkal, akikhez hasonlókat ismertem, vagy csak elképzeltem, akik ott is lakhattak volna, vagy akár én is közülük egy lehettem volna… És akik, miután megszülettek a fantáziámban, és belehelyezkedtek egy adott történelmi-társadalmi helyzetbe, amit ismertem, egyszer csak fogták magukat és elkezdték élni a maguk életét abban a házban. Ami általuk szimbólummá lényegült.
– A két szereplő által előadott darabban Apa kerekes székben ül, Rika elvesztette élete nagy szerelmét. Kell-e sajnálnunk valamelyiküket?
– Nem. Nem kell sajnálni egyiküket sem. Megélték eddigi sorsukat úgy, ahogyan azt az isteni elrendeltetés mellé kapott szabad akarat szerint a legjobbnak, leghelyesebbnek ítélték. Döntéseiket az adott körülmények, a társadalmi-politikai helyzet és egymás jellemének ismeretében hozták meg, és ezen döntések következményeit kellett és kell elviselniük. Aki nem fél megélni az érzéseit, s ahogy mondani szokás, az élet sűrűjébe menni, az olyan, mint aki csatába megy. Oszt is, kap is sebet. A kérdés inkább az, hogy a tiszta, eleve az igazságra orientált emberi lélek mennyire megrokkan a kényszerhazugságok súlya alatt, illetve mennyire károsak az úgynevezett kegyes hazugságok és elhallgatások.
Hol a határ, ameddig ez utóbbiakban – akár a legjobb szándékkal is – el lehet menni, anélkül, hogy kihívnánk magunk ellen vagy éppen a másik ellen, akit kímélni akartunk, a végzetet. Mert ne felejtsük el, hogy ebben a kétszemélyes drámában tulajdonképpen hárman vannak állandóan a színen. Ott van a harmadik, akit szerettek és aki szeretett, aki miatt hallgattak és aki – amikor beszélni kellett volna – hallgatott. És történt mindez egy feje tetejére állított világban, egy olyan mikrotársadalomban, amiben mégis otthon érezte magát mindenki. Mert az ember ilyen otthonteremtő fajta. Minden élethelyzetben megpróbál rendszert teremteni és otthon lenni valahogyan. Ennek könyvtárnyi irodalma van.
–„Bosszúálló szeretet”. Lehetne jellemezni ezzel az oximoronnal a főhősnő viselkedését? Melyik oldalra esik nagyobb hangsúly a szerzői szándék szerint?
– Itt nincs szó bosszúállásról. Különben is, szerintem ez a két fogalom, a szeretet és a bosszú kizárja egymást. Inkább az újrakezdés szándékáról van szó, egy olyan családi kapcsolat helyreállításáról, ami felborult már jóval a történetünk kezdete előtt, egy tragédia, az anya halála kapcsán. Csonkult családokban gyakran előfordul, hogy a hátramaradottak helyzete a családon belül átrendeződik. És mondjuk egy gyerek átveszi az elhunyt vagy elvált szülő helyét, egy felnőtt beáll az elvesztett gyermek helyére „bébinek”, hogy az eltávozottat mintegy helyettesítse a másik számára – csupa szeretetből. Márpedig az egyén családban elfoglalt helye eleve elrendeltetés, szigorú hierarchia, ami ilyenkor felborul, és ezáltal az illető – sokszor érzi is – nem a saját életét éli. Amikor aztán visszatér a saját útjára, akkor a másik fél úgy hiszi, elárulták… Rika itt most a dráma során csupán rendet akar teremteni. Elfogadtatni önmagát a saját helyén az apjával. A sors fintora, hogy ehhez előbb ismét egy megfordított helyzetet kell megélni: szinte anyaként kell ápolnia a beteget. De a szándék helyes: a rend visszaállítása az igazság által – és megvan rá a remény.
– Mit jelent Medgyessy Éva szerzőnek, hogy a szülővárosában lesz darabjának az ősbemutatója? – Nagyon sokat. Először is megtiszteltetést. Hiszen ismerem a városomat, és tudom, milyen gazdag, milyen színvonalas magyar kulturális élete van, s ennek tevékeny részévé válni kitüntetés. Ismerem a színházát, a társulatot, amelyik egyre-másra hozza haza a díjakat, és ismerem a közönséget – tudom és terjesztem, hogy ilyen színházi közönség még egy a világon nincs. Aztán örömöt is jelent, mert azokkal működhettem együtt, akiket gyerekkorom óta ismerek és színházi emberként is nagyra becsülök: Kovács Leventével, Kilyén Ilkával, Makra Lajossal.
Végül pedig hazatérést jelent, mivel 30 éve Budapesten élek, de soha nem szakadtam el itt élő családomtól s a szülővárosomtól, úgyhogy azóta járok „otthonról haza”, immár a gyermekeimmel. És itthon mindig ünnepi asztallal várnak, és én mindig hozok valami apró ajándékot, s persze mindig izgulok, hogy vajon tetszik-e majd az ajándékom a szeretteimnek. Most úgy érzem, hogy a tágabb családomnak, Marosvásárhelynek hoztam egy kis ajándékot, és még jobban izgulok, hogy vajon tetszik-e majd…
Kiss Éva Evelyn
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Németország elutasítja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását
Lekerült a napirendről a részleges csatlakozás, vagyis a repülőtereken és tengeri kikötőkön keresztüli szabad beutazás ügye is – mondta a német belügyminiszter.
Németország egyelőre elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, és vétót emel, ha a két ország ragaszkodik a szavazáshoz az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán – jelentette ki Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter a Der Spiegelnek. A német hetilap vasárnapi számában megjelent interjúban a konzervatív politikus hangsúlyozta: egyelőre semmilyen formában nem jöhet szóba Románia és Bulgária csatlakozása a belső határellenőrzés nélküli uniós övezethez. Lekerült a napirendről a részleges csatlakozás, vagyis a repülőtereken és tengeri kikötőkön keresztüli szabad beutazás ügye is – mondta a német belügyminiszter. Kifejtette: az Európai Unió hosszú ideje vizsgálja a két tagország felkészültségét, és legutóbbi jelentésében arra a megállapításra jutott, hogy történt ugyan előrelépés, de nem teljesültek a csatlakozás feltételei. Továbbra is határozottabban kell fellépni a korrupció ellen – emelte ki. A jelenlegi viszonyok között a schengeni tagság megadása esetén minden további ellenőrzés nélkül akár Németországba is beutazhat az a külföldi, aki megvesztegetéssel román vagy bolgár vízumot szerez – hangsúlyozta a német belügyminiszter, hozzátéve, hogy a német polgárok a csatlakozási feltételek biztosítása nélkül nem fogadják el az övezet bővítését.
Szombati bukaresti beszámolók szerint a román kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek a jövő csütörtöki értekezleten ismét elhalasztják az ország felvételét. Titus Corlatean külügyminiszter szerint egy ilyen döntés megkérdőjelezné a bővítési folyamat hitelességét „Megint elő fogják venni a migráció ügyét, a roma kérdést, hogy választási kártyaként kijátsszák. Ha mi korrektek vagyunk, minden feltételt teljesítünk és mégis halasztás lesz, akkor azt kell mondanom, hogy elvesztette hitelét ez a folyamat" – mondta a román külügyminiszter.
Németországban az utóbbi hetekben feltűnést keltett egy előrejelzés, amely szerint a munkavállalási korlátozások 2014 eleji megszűnése után nagy számban jelenhetnek meg német nagyvárosokban a szegénység elől menekülő romániai és bulgáriai romák. Ezzel kapcsolatban Hans-Peter Friedrich belügyminiszter a Der Spiegelnek azt mondta: a munkaerő szabad áramlásának elve azt jelenti, hogy a közösségen belül minden uniós állampolgár ott tanul és dolgozik, ahol akar. „Szívesen látjuk valamennyi uniós polgárt, aki megfelel ezeknek a feltételeknek, mindazokkal szemben viszont szigorúan fel kell lépni, akik visszaélnek a joggal és csak a szociális juttatásokat akarják zsebre tenni" – mondta a belügyminiszter.
Hozzátette: az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az uniós forrásokat Romániában és Bulgáriában „valóban az emberek javára használják fel". Az uniós szint mellett a német kormány szintjén is van tennivaló. A berlini vezetés szigorítani kívánja a szociális juttatásokkal kapcsolatos csalások büntetését, ami például azt jelentheti, hogy a csalás miatt kiutasított személyekre újra-beutazási tilalmat rendelnek el – mondta a német belügyminiszter. Hozzátette: nem fordulhat elő, hogy „egyszer csak egész Európából útra kelnek az emberek azzal a jelszóval, hogy Németországban a legmagasabbak a szociális juttatások".
Románia és Bulgária eredetileg 2011 tavaszára tervezett, több ízben halasztott csatlakozását legutóbb Hollandia vétója akadályozta meg.
MTI
Erdély.ma,

Papp Lajos: a szívsebésznek is egy szíve van
Előadóként, íróként is nagyon sokan ismerik Papp Lajos orvost. A Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott tanára bárhova elmegy, ahova meghívják. Hitvallása: „Ha hívnak, menj, ember”. Nagy érdeklődés övezte szombat este Nagygalambfalván a Feleki Miklós Művelődési Házban a Test, lélek, szellem harmóniája: egészségünk titka, illetve vasárnap A magyarok küldetése a Kárpát-medencében címmel tartott előadását.
A református egyházközség és a polgármesteri hivatal szervezésében tartott rendezvénysorozat hosszú emlékezetű lesz nem csupán a házigazda településen, hiszen nagyon sokan érkeztek a környékről és Székelyudvarhelyről is. A szívsebész délután találkozott korábbi betegeivel; olyannal is, akit huszonnégy évvel ezelőtt műtött.
A terembe érkezésekor taps fogadta volna, de hárított. Búcsúzáskor is azt kérte: a hallottak nyomán maradt csendet vigyék magukkal. Lélegzetvisszafojtva hallgattuk a rendkívüli életutat, amit Sándor Irén ny. tanárnő ismertetett. Papp Lajos élete halálélménnyel kezdődött: újszülöttként 1948 virágvasárnapján a déli harangszóra indult meg a szíve. Később, orvosként legalább ötezerszer tartotta az életfontosságú szervet a kezében. Műtét előtt és után hálát adott azért, hogy gyógyíthat. Tanítja: „Ha nem akarunk megbetegedni, nagyon kell egymást szeretnünk”.
„A lelkierő legyőzi a testi hibát”
Szelíd szóval és hittel áthatott bölcsességgel a Teremtőnek mondott köszönetet, amiért ennyien megosztották vele estéjüket. „A Teremtő határozza meg, mikor és hová születik az ember, és nem szabad az embernek meghatároznia, mikor hagyja el az árnyékvilágot. Mi, akik a Kárpát-medencébe küldettünk, különös kegyelemben részesültünk. Az ősök által vérrel-verítékkel megtartott Kárpát-haza a világ legszebb és legegészségesebb tája. Az élethez föld, víz, levegő, napfény és az emberi munka szükséges.” Nyomatékosította: ne adjuk el az aranynál drágább, életet adó földet: belőle minden talpalatnyi nemzeti kincs. Hirdeti: legjobb a saját termesztésű élelmiszer, mert azt önmagának készíti termelője.
Példákkal húzta alá: a mértéktelenség betegséget okoz. A pihenés fontosságát a tudományos magyarázat mellett a „ne álmodozzanak, aludjanak” igazságtartalmával írta a fejekbe. Az élet Isten legnagyobb adománya. Tudja: „a szívsebésznek is egy szíve van”. És rákérdezett: vigyázunk-e létfontosságú mozgatónkra. A családon belüli konfliktusok meghatározók a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában; azokat a munkahelyi, országos, nemzeti, erdélyi megoldhatatlan problémák stresszforrásai követik. Keressük a jót – az immunválasz is jó lesz. Ha erős a lélek, a gyógyulás gyorsabb. A jó orvos pedig Isten szolgája, aki nem e földön kapja jutalmát. Isten mindenkit meghív. Aki meghallja, annak hivatás a munkája – nem teher, hanem örömforrás.
Tudományos eredményekkel támasztotta alá a gyógyszereknek, köztük a fogamzásgátlóknak és a koleszterincsökkentőknek a biológiai egyensúlyra gyakorolt hatásait. Kiemelte az izzadás szerepét az egészséges anyagcsere folyamatában. Példái gyümölcs-, zöldség- és forrásvízfogyasztásra, illetve mozgásra ösztökélnek.
A hallottakból, aki csak egyetlen szót, a szeretetet jegyezte meg, annak is bőséges az útravalója. A fizikai szeretet biztosítja magunk és az utódok életét, a barátság lelki, szellemi azonosulás, a krisztusi szeretet pedig az ingyenes kegyelem adásának képessége.
Szeressétek egymást!
Igazi nagygalambfalvi köszöntéssel, dalossal mondtak Isten hozzádot a részvevők: ároni áldás kíséri további küldetésein. Dedikált, megölelte orvostársait, és lesegítette a színpad lépcsőjén idősödő, egykori betegeit. Majd leültünk, hogy kifaggassam, milyen lelki állomásokat tart számon személyes hitéletében.
„A hit kegyelem, nálam ötéves koromban úgy kopogtatott Isten, hogy többé egy percig sem kételkedtem létezésében. Voltak kritikus pillanatok, de soha nem vontam kétségbe, hogy a Teremtő az én kedvemért teszi. Minden „emberi léptékben” mért legnagyobb rossz is ajándék: helyes útra irányít. Finom eszközökkel terelget; ha nem fogjuk a jelzést, erősebben szól.” Terelő pulinak tartja magát: a pásztornak kell ott tartania az embereket a templomban.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro,

Tudományos konferencia a művészetért
Jubileumi tudományos konferenciát szervezett március 1-jén a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának tíz éves Képzőművészeti Tanszéke, valamint az Erdélyi Művészeti Központ.
Az Időszerűség és tudományos rang című konferenciára március 1-jén délután került sor a PKE dísztermében, amelyen tizenegy hazai és magyarországi előadó tartott vetített képes előadást. A jelenlevőket Ütő Gusztáv adjunktus, a Képzőművészeti tanszék tudományos titkára köszöntötte. Beszédében az Erdélyi Művészeti Központot (EmüK) ismertette: „az erdélyi impériumváltás idejéből felmerült a gondolata egy, az erdélyi művészeti élet kimagasló egyéniségeit és rendkívüli értékű műtárgyait összegyűjtő, illetve megőrző intézmény létrehozásának. Végül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum jelenkori igazgatója, Vargha Mihály tette meg az első lépéseket ezen intézmény létrehozására: 2012 tavaszára egy kezdeményező testületet hozott létre Erdély fontosabb művészeti központjaiból meghívott művészek, művészettörténészek és kurátorok véleményének ütköztetésére és tavaly ősszel került sor az első kuratóriumi ülésre”. A továbbiakban a konferencia céljaira tért ki: a további értékvédő gondolatok közzététele, kultúrpolitikai nézetek kifejtése, a témakörök művészetelméleti megközelítése. A konferenciával a múlt év végén elhunyt Jakobovits Miklós képzőművész, az EmüK egyik kurátorának emléke előtt is tisztelegni kívántak a szervezők.
Tervek
Tőkés László a PKE elnöke, EP-képviselő köszöntő beszédében kifejtette, hogy a konferencia egy olyan rendezvénysorozatnak a részét képezi, amelyet a Képzőművészeti Tanszék tíz éves évfordulója alkalmából rendeztek, és amelynek már több eseménye is lezajlott az egyetemen. A továbbiakban az EmüK-ről és a Jakobovits Miklóssal közösen kigondolt terveiről beszélt: „Miközben keserű lélekkel gondolunk vissza az eszmei szerzőre Jakobovits Miklósra, ugyanakkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy terve megvalósulóban van, és még megérte azt, hogy körvonalazódjanak az elképzelések.” Kiemelte, hogy a PKE-re járó hallgatók körülbelül fele-fele arányban partiumi és székelyföldi származásúak, ezen, egyes vélemények szerint periféria és központ közötti kapcsolatot szeretnék tovább erősíteni. „Meg kellene erősíteni Partiumot és Székelyföldnek mint belső anyaországnak el kellene foglalnia az őt megillető helyét, nem csak a képzőművészetben, a kulturális élet területén, hanem a szónak minden értelmében”. Beszédében kitért az önálló magyar művészeti képzésre, a tanszék megalakítására, valamint az elért sikerekre és a kudarcokra is. Végezetül „köszönetet szeretnék mondani az anyaországnak, Magyarország kormányának, akik nélkül nem lehetne szó a Partiumi Keresztény Egyetemről. Reméljük, hogy a tíz éves évforduló után kezdődő időszak előre fogja vinni és fel fogja emelni a tanszéket és egyetemünket”.
Művészeti központ
Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor hangsúlyozta, hogy a konferencia egy jó alkalom arra is, hogy visszatekintsenek az elmúlt tíz évre és, hogy a következő tíz-húsz évre olyan terveket szőjenek, amelyek megvalósulását szintén ilyen évfordulós keretekben ünnepelhetik meg. Elmondta, hogy „ a képzőművészeti tanszék nagyon nagy sikereket tudott elérni, és nagyon látványos módon fejlődött. Remélem, hogy az Erdélyi Művészeti Központ kezdeményezése is sikeres lesz”. A továbbiakban kitért arra, hogy Nagyvárad centrum jelleget kell felöltsön, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a kulturális intézmények, amelyek eddig lazább együttműködési hálózatban tevékenykedtek, közeledjenek egymáshoz. A Lorántffy gimnázium egykori épületében egy-két éven belül egy olyan kortárs művészeti központot alakítanának ki, ahol nem csak a művészeti szakok működnének, hanem egy galéria is.
Előadások
A konferencia során előadást tartott: dr. Keserű Katalin művészettörténész, az ELTE tanára és az esemény védnöke, Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Kántor Lajos irodalomtörténész, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, dr. Ujvárossy László grafikus, a PKE professzora, dr. Antik Sándor képzőművész, a PKE docense, drs. Balázs Zoltán képzőművész, a PKE adjunktusa és a Képzőművészeti Tanszék vezetője, drs. Vass Sándor képzőművész, a PKE adjunktusa, drs. Székely Sebestyén György művészettörténész, műkritikus, a kolozsvári Quadro Galéria vezetője és drs. Ütő Gusztáv.
Nagy Noémi
erdon.ro,

Martonyi és Corlăţean „jószomszédi találkozója”
Kétnapos hivatalos látogatásra érkezik ma Bukarestbe Martonyi János magyar külügyminiszter Titus Corlăţean román külügyi tárcavezető meghívására: a találkozó részeként konferenciával emlékeznek meg a magyar-román Stratégiai Partnerségi Nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulójáról - közölte a román külügyminisztérium.
A közlemény szerint a találkozóra a politikai-diplomáciai párbeszéd folytonossága jegyében kerül sor, a két miniszter február 7-i telefonbeszélgetésének kiegészítéseként. Mint írják, a felek konkrét megoldásokat keresnek a kétoldalú projektekben való előrelépésre, beleértve a két országban élő nemzeti kisebbségek védelmének ügyét.
A témák között szerepel a gazdasági kapcsolatok fellendítése is.
Bukarest kifejezte meggyőződését, hogy a találkozó megfelelő keretet biztosít a felek által fontosnak ítélt témák felvetésére, a „nyílt párbeszéd és jószomszédi viszony szellemében”.
A felek Titus Corlăţean októberi budapesti látogatásán állapodtak meg, hogy közös konferenciát rendeznek a „Magyar-Román Stratégiai Partnerségi és Együttműködési Nyilatkozat a 21. századi Európáért” elnevezésű dokumentum aláírásának (2002. november 29.) tizedik évfordulója alkalmából.
Kedden a kétkamarás román parlament mindkét házelnöke és Victor Ponta román miniszterelnök is fogadja a magyar külügyminisztert. Martonyi János az M1 egyik műsorában korábban kifejtette: látogatásának célja, hogy az utóbbi időben tapasztalt „kisebb-nagyobb viták” ellenére lehetőleg megpróbálják megőrizni a román-magyar stratégiai partnerség értékes elemeit.
Szabadság (Kolozsvár),

„Nem csak magyarságtudatunkban, hitünkben, hanem gazdaságilag is erős közösséggé kell válnunk”
Az erőre kapott abrudbányai magyar közösség nem csak az évszázadok alatt kialakult túlélési ösztönünk, hanem előrelátó, céltudatos szervezési munka eredménye is. Kopenetz Loránd Mártonnal, a Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület elnökével készített interjút elsősorban azoknak ajánljuk figyelmébe, akik számára a szórványlét egyre inkább a beolvadás, menthetetlen önfeladás szinonimája.
– Önnek oroszlánrésze van abban, hogy az abrudbányai magyarság „feléledt”, lapunk évek óta tudósít farsangjaikról, adventi ünnepségeikről, a magyar napokról. Hány éves folyamat ez?
– Abrudbánya apadó magyar közössége egyre inkább „kikapcsolódott” az erdélyi magyar életből az elmúlt évtizedekben. 2004-ben tértem vissza szüleim, nagyszüleim városába. Azóta Gábor Ferenc református lelkésszel együtt minden igyekezetünk arra irányul, hogy „visszabillentsük” ezt a feltartóztathatatlannak tűnő beolvadási folyamatot. Hogy mentsük, ami még menthető: anyanyelvünket, magyarságtudatunkat, épített örökségünket. Ezt azonban csak szervezetten lehet. Kezdettől fogva figyeltem arra, hogy a közösségen belül mindenki részt vegyen a munkában, hogy mindenkinek legyen szerepe, érezze, hogy fontos, és akkor persze, hogy melletted vannak.
Nehéz és hosszú munka eredménye, hogy az Abrudbányán még megmaradt magyar közösség nem csak hogy vállalja a magyarságát, hanem büszkék is erre. Sőt, egyre többen igénylik a magyar állampolgárságot. Hamarosan abrudbányai magyarok nagy csapata fogja letenni az állampolgári esküt. Fontos esemény ez közösségünk életében. A magyar állampolgárság, annak tudata, hogy ott van az anyaország mögöttünk, biztonságot, önbizalmat ad.
Sok magyar származású abrudi már alig beszéli a magyar nyelvet, ezért volt fontos a nyelvoktatás beindítása mind a gyermekek, mind a felnőttek számára. Van olyan színtiszta katolikus család, amelyik egyáltalán nem beszél magyarul, bár magyar a nevük, és vannak olyanok is, akiknek román nevük van, de magyarul jól beszélnek, reformátusok. Eddig az egyház, illetve az én cégem állta az oktatással járó költségeket, jelenleg a Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázat útján sikerült anyagi fedezetet szerezni. Négyórás magyar óvodai oktatást biztosítunk, ide nem csak magyar, hanem román gyermekek is eljárnak, délután pedig a felnőttek oktatásán a sor. Változtak tehát a dolgok.
Szabadság (Kolozsvár),

Éles hangú bírálatok
Az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülésének szombati országos tanácskozásán, amelyen az RMDSZ főtitkárságának képviseletében jelen volt Juga Tibor, valamint Kerekes Károly képviselő, határozatot fogadtak el, amelynek értelmében az országos tanács felhatalmazza a tömörülés elnökségét, hogy a májusi kongresszus határozatainak, illetve az új alapszabályzatnak megfelelően végezze el a szükséges egyesítéseket és módosításokat saját alapszabályzatában. Az esetleges módosításokat tartalmazó körlevelet a módosítások elvégzésétől számított 30 napon belül az elnökség köteles eljuttatni a területi szervezetekhez és az RMDSZ főtitkárságához.
A tanácskozáson Gulácsy Pál szervezési alelnök azt nehezményezte, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában a platform csak két taggal képviseltetheti magát, holott a platform létrehozásához legalább három megyéből kell 150-150 tagot toborozniuk. Így egy megye mindig hátrányos helyzetbe kerül. A hamarosan sorra kerülő RMDSZ-kongresszusra utalva jelentette ki: azzal kezdjük a kongresszust, hogy semmit sem adunk az alapszabályzatra. Ezzel kapcsolatosan egyfajta ajánlást is megfogalmaztak: azt ajánlják az RMDSZ-nek, hogy tartsa be a saját alapszabályzatát, mert ha ő maga nem teszi meg, mit vár a román pártoktól?
"Én vagyok Móricka az SZKT-ban"
Kira Miklós ügyvezető elnök szerint ő a Szövetségi Képviselők Tanácsának Mórickája, akinek mindenről az, vagyis a szociális problémák jutnak eszébe. Minden tanácskozáson felszólal, de a felszólalásaira soha senki nem reagál. Az elnök a felszólalásokra a szokásos módon reagál: rendszeresen mellőzi az általa felvetett problémákat. Ugyanakkor felemlegette: a kolozsvári sajtó sem közöl baloldali cikkeket. Véleménye szerint az RMDSZ azért veszíti el az emberek bizalmát, mert nem foglalkozik a szociális problémákkal, számára a szavazó csak akkor fontos, amikor szükség van a szavazatára.
Az RMDSZ változtasson az irányelvein!
Hollandus József szerint az RMDSZ azért veszít szavazatokat, mert megtagadta korábbi önmagát. Amikor belépett a politikai porondra, akkor nem volt jobboldali. Az RMDSZ azért jött létre, hogy a magyar dolgozó népet képviselje a parlamentben. A magántulajdon megszületésével erősen jobboldalivá lett, a kormányt segítette, s elveszítette a nép bizalmát. Nem csoda, ha a következő választásokon senki sem fog rá szavazni. – Nyomatékosan felhívom az RMDSZ figyelmét: ne felejtse el, hogy megalakulásakor a széles néptömegeket képviselte, nem a PNL-t vagy a PDL-t, akik ellopták a javakat, elárulták a népet. Változtasson irányelvein, ha szavazatokat akar kapni!
Fiatal, jó megjelenésű, felkészült képviselőkre lenne szükség
Bánhegyesi József gazdasági alelnök szerint az RMDSZ-nél nincs hitelesebb magyar politikai alakulat Erdélyben. A másik két magyar párt karrieristákból áll, de úgy gondolja, az RMDSZ-nek oda kellene figyelnie, kit küld a parlamentbe. Hiteles-e az illető, tud-e megfelelően vitatkozni, érvelni a televíziókban? Kijelentette: büszke Frunda Györgyre és Eckstein Kovács Péterre, büszke volt Lakatos Péterre is, de ő elárulta, otthagyta választóit. Mint mondta, zavarja az embereket, hogy azok közül, akiket kipécéznek a tévékben, amiatt például, hogy a családtagjaikat alkalmazzák, sok a magyar. Véleménye szerint egy képviselőnek fiatalnak kellene lennie, jól kell tudnia románul, jó megjelenésűnek kellene lennie.
Bűnbakot kellett találni…
Mivel felvetette, hogy miért nem jutott be Frunda György a parlamentbe, Gál Éva, az SZDT elnöke elmondta, hogy ő egyike azoknak az – RMDSZ főtitkára szerint "kárt okozó" – önkénteseknek, aki 23 éve minden szabad idejét arra fordította, hogy az RMDSZ érdekeit szolgálja, mint kiderült, "kárt okozva". Elmondta, hogy bár nagyon lecsökkent a magyarok száma, Frunda György a marosvásárhelyi szavazatok 38%- át kapta meg a polgármester-választáson. – Ha Frunda György 38%-ot ért el, nem tudom, kinek az érdeke volt, hogy ne legyen szenátor, mert ha az RMDSZ ragaszkodott volna hozzá, nem Vásárhelyen indítja, ahol előre tudták, hogy nem juthat be a parlamentbe – jelentette ki. – Hogy kiesett, nem a vásárhelyi RMDSZ, és nem a magyarság hibája, Frunda hibája is, aki a kampányban leminősítette Nyirőt. Ha valóban minden magyar számít, akkor azokra is szükség lett volna, akik szeretik Nyirőt… Bűnbakot kellett találni, valakire rá kellett kenni, ránk kenték – jelentette ki Gál Éva.
Akinek nem tetszik, mehet?
Dr. Benedek István szerint az RMDSZ-ben kiszorítósdi folyik, egyre inkább a pártosodás irányába halad, ami nem jó. Elmondta, hogy négy évvel ezelőtt az RMDSZ felső vezetése eldöntötte, ki legyen a városi elnök, azonban a körzetek másként döntöttek, s ő lett az elnök. A felső vezetés azonnal elvonult, nem gratulált neki. A választás után megkereste Markó Bélát, elmondta, hogy csapatmunkát szeretne, mert sok probléma van Vásárhelyen, és sok a tennivaló. Markó válasza az volt: attól függ, hogy támogatja-e, hogy jó felé mennek-e a dolgok. Elmondta, hogy a múlt parlamenti választáson az egyik vásárhelyi körzet jelöltje több mint 13 ezer szavazattal nem jutott be a parlamentbe, miközben egy másik alig 35 szavazattal képviselő lett. Amikor szóvá tették, a politikai alelnök azt mondta, akinek nem tetszik, mehet. Nagy luxus a "ha nem tetszik, mehet" hozzáállás, ha már minden magyar számít, jelentette ki Benedek, hozzátéve, hogy elnöksége négy éve alatt egyetlen RMDSZ-vezető sem kereste meg, azt állítják, a városi szervezet nem tett semmit, Frunda mégis 23 ezer szavazatot kapott.
Az új városi elnököt tehetséges fiatalembernek tartja, és reméli, hogy ez a fiatal csapat "megmozgatja a vásárhelyieket", de arra figyelmeztetett, hogy nem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy miközben 110-120 személy volt jelen a szavazáson, egy másik teremben 400-an gyűltek össze. Végül kijelentette: A fő nemkívánatos személy, aki miatt át kellett szervezni a városi RMDSZ-t, Benedek István volt. Ezért félreáll, ellenben a szakmában elismert, sikeres ember, a betegei tüntetni akartak mellette, petíciót, aláírásokat gyűjtöttek. Az RMDSZ-ből nem lép ki, ha ki nem rúgják, és más pártba sem áll be – jelentette ki.
Mivel az RMDSZ kilenc platformja közül hat Bognár Zoltánra szavazott, Bognár lesz a platformok képviselője az alapszabályzat-módosító bizottságban. Gál Éva ugyanakkor bejelentette: bár a körzeti elnökök nem vettek részt a szervezésben, március 10-én testületileg ott lesznek a Postaréten.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

RMDSZ-állásfoglalás az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három regionális önkormányzati tanácsának a hét végén tartott együttes ülése nyilatkozatban foglalt állást az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében – közölte vasárnapi hírlevelében az RMDSZ.
Az anyanyelvhasználattal kapcsolatos állásfoglalásában az RMDSZ testületei nyomatékosították: a magyar nyelv használatát a közigazgatási törvény szavatolja azoknak a területi egységeknek az önkormányzataiban, amelyekben a polgárok több mint 20 százaléka egy kisebbséghez tartozik.
"Az anyanyelv védelme és szabad használata egy olyan kérdés, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség semmiféle engedményt nem hajlandó tenni" – áll az állásfoglalásban. A dokumentum szerint az RMDSZ arra törekszik, hogy a békés párbeszéd útján megőrizze a romániai magyarság szerzett jogait, és kialakítsa a jogok bővítésének a feltételeit.
A székely zászló ügyében megfogalmazott nyilatkozatban az RMDSZ testületei kijelentették: az Európai Unióban bármelyik kisebbségnek jogában áll szabadon használni szimbólumait, jelképeit. Ez alól a romániai magyar közösség sem képezhet kivételt.
Az RMDSZ nyomatékosította, a székely zászló kitűzése az identitás kifejezése, amely nem törvényellenes, és nem sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. A szövetség álláspontja szerint a szimbólumok használatát eddig sem lehetett, ezután sem lehet hatalmi szóval vagy paranccsal betiltani.
Az RMDSZ nyomatékosította, hogy a romániai magyarság legitim képviselőjeként használni kíván a továbbiakban is minden olyan jelképet, amely az itt élő magyarság közösségi identitását hivatott hangsúlyozni. Reményét fejezte ki, hogy a zászlóügy által gerjesztett konfliktust párbeszéd útján fel lehet oldani úgy, hogy a megszerzett jogok ne csorbuljanak.
Népújság (Marosvásárhely),

Kiosztották a Báthory István-díjakat
Szombaton ünnepélyes körülmények között adták át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Báthory István-díjait. A marosvásárhelyi Református Diakóniai Központ Bocskai Termében tartott ünnepségen a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára megítélt díjakkal az idén is azok a személyeket, szervezeteket tüntették ki, akik elismerésre méltó tettekkel járultak hozzá a romániai magyar felsőoktatás megteremtéséhez.
Bevezető beszédében Tőkés László EU-parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a készülő területi átszervezés ördögi tervét a falurombolási projekthez hasonlította, majd a kolozsvári Ferenc József és a Bolyai Tudományegyetem erőszakos felszámolásáról és összeolvasztásáról beszélt. Kiemelte, hogy ahol teljesen elsorvasztották a magyar szakot, a zeneművészeti és a képzőművészeti egyetemen például, azokon az egyetemeken a rendszerváltás után sem sikerült visszaépíteni. A két művészeti képzést a Partiumi Keresztény Egyetemen valósították meg az egyházi és egyetemi autonómia révén – hangsúlyozta az önrendelkezés fontosságát az egyetemépítés terén. Beszélt a Sepsiszentgyörgyön létrejövő Erdélyi Művészeti Központ tervéről, amely az erdélyi magyar művészetek számára teremtene intézményes keretet és kiállítási felületet.
Dr. Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul képviseletében dr. Szarka Gábor konzul hangsúlyozta a szülőföldön, anyanyelven történő tanulásnak s a szaktudással együtt elsajátított erkölcsi vértezetnek és műveltségnek a fontosságát.
Az oklevelet és a plakettet Tőkés László és dr. Hantz Péter tudományos kutató adta át. Az idei díjazottak: Anghi István, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora, aki a kolozsvári Zeneakadémián elsorvasztott magyar oktatás visszaépítésével próbálkozott; Bodó Barna egyetemi tanár, aki megalakulásától 2008-ig vezette a Bolyai Kezdeményező Bizottságot; Dávid László mérnökprofesszor, a Sapientia EMTE rektora, akinek vezetése alatt akkreditálták az intézményt, ahol kétezer diák tanul anyanyelvén; Hollanda Dénes nyugalmazott egyetemi tanár, aki megteremtette Marosvásárhelyen a román és a magyar nyelvű műszaki oktatást, megálmodta és felépítette a Sapientia EMTE koronkai campusát, és több mint tíz éven át vezette a műszaki kart; Jeremiás László látszerész, aki jövedelmének jelentős részével támogatja az önálló magyar oktatás megteremtése érdekében szervezett rendezvényeket, a vendégtanár programot s a nehéz körülmények között tanuló egyetemi hallgatókat; Kincses Ajtay Mária nyugalmazott egyetemi tanár, az RMOGYKE elnöke, aki két éven át irányította a Bolyai Kezdeményező Bizottságot, és határozottan kiállt a MOGYE önálló magyar tagozatának a visszaállításáért; Kincses Előd ügyvéd, akinek irodájában létrejött a Bolyai Kezdeményező Bizottság, s aki perek sorával akarja a törvényes előírások betartására késztetni a MOGYE vezetőit; Luka László, aki sokat tett azért, hogy a nemzetközi nyilvánosság erejével a magyar kisebbség küzdelmét segítse, s alapítványt működtet a magyar és a román nép közeledése érdekében; Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, aki támogatja kollégáit, hogy előadásokat tartsanak Marosvásárhelyen, s szorgalmazására a Pécsi Doktori Iskola programot indított az erdélyi orvosok és gyógyszerészek részére, továbbá kezdeményezője volt annak a szándéknyilatkozatnak, hogy a magyarországi egyetemek támogassák a MOGYE-n tervezett önálló magyar kar számára szükséges oktatók biztosítását; post mortem Páll Lajos festőművész, akit 1956-os kiállása miatt hosszú börtönbüntetésre ítéltek; Tamás Péter vállalkozó, aki összekötő kapocs a nyugat-európai és az erdélyi magyarság között, s aki írásaiban megvédte a Bolyai Kezdeményező Bizottságban részt vevő tanárokat. Díjat kapott a Genfi Magyar Egyesület, amely sokat tett azért, hogy az ENSZ diplomatái tájékozódjanak az erdélyi magyarság helyzetéről, valamint a MOGYE tanárainak közössége, amelynek tagjai a legdurvább fenyegetések közepette megszervezték a belső választásokat, s hozzájárultak a magyar tagozat helyzetének rendezésére vonatkozó megállapodás megkötéséhez.
A díjkiosztást követően Dávid László rektor idézte fel az erdélyi magyarság álmait a közösségépítésről, az önálló egyetem megteremtéséről, a hiteles politikai képviseletről. Az önálló magyar egyetemi hálózat megteremtésének lehetőségéről és fontosságáról szólt Hantz Péter tudományos kutató, aki a meg nem valósult elképzelésekért a politikumot tette felelőssé. Beszélt a díszdoktori címekkel való kereskedelemről, s megemlítette, hogy Tulassay Tivadar professzor, a budapesti Semmelweis Egyetem volt rektora a MOGYE-n történtekről értesülve lemondott a vásárhelyi egyetemen kapott díszdoktori címéről.
Hantz Péter bejelentette, hogy tárgyalások folynak arról, hogy Sepsiszentgyörgyön indítsák meg a hiányzó magyar nyelvű agrártudományi és állatorvosi képzést. Elmondta az is, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottságban levő egyetemi tanárokat ért támadások miatt átszervezik a testületet, olyan formában, hogy fő aktivistái rejtve legyenek.
A díjazottaknak Boros Zoltán, az EMNT alenöke mondott köszönetet, a MOGYE tanárai nevében Ábrám Zoltán professzor köszönte meg az elismerő oklevelet.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Jótékonysági bált szerveztek Marosvásárhelyen a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért
A marosvásárhelyi magyar orvosok és gyógyszerészek első báljaként meghirdetett szórakoztató és egyben karitatív eseményre került sor a hétvégén. Ajtay Kincses Máriának, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) elnökének köszöntőjéből azonban kiderült, hogy az első orvosi bált tulajdonképpen hatvanhat esztendővel ezelőtt, 1946-ban a főtéri Apolló-palotában szervezték a Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztetett egyetem tanárai.
„A szüleimtől tudom, hogy azt a báli éjszakát az álmok éjszakájának nevezték. Azon az éjszakán álmodták meg magyarországi és kolozsvári neves és lelkes professzorok az akkor még mindössze 45 ezer fős kisváros első magyar egyetemét. Azt az egyetemet, amely két évtizedig csillag volt az égbolton, ám idővel hullócsillaggá vált. Kívánom, hogy ez az éjszaka újabb álmok éjszakája legyen!” – emelte poharát az újrakezdésre a nyugalmazott egyetemi tanár.
Míg a jelen lévő mintegy másfél száz bálozó számára a szombat éjjel a tartalmas szórakozás éjszakája volt, számos felelős beosztásban lévő oktató és politikus számára, akinek ott lett volna a helye, mindössze az alvás ideje volt. Egyesek a nagyböjtre, mások a fáradtságra vagy időhiányra hivatkozva utasították el a meghívást, de a szervezők szerint inkább az egyetem vezetőségétől való félelmükben maradtak távol.
Mint ismeretes, az anyanyelvű orvosképzésért küzdő RMOGYKE a magyar oktatás elsorvasztásán munkálkodó szenátus között állóháború van. Ellenben megtisztelte jelenlétével a rendezvényt többek között Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja, Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság Svájcban élő alelnöke, több anyaországi diákszervezeti vezető. Ott volt Dávid László, a Sapientia rektora, Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere, gróf Bethlen Anikó, több ügyvéd, vállalkozó és számos diák. Kérdésünkre, hogy mi késztette arra, hogy a Sapientia rektoraként eljöjjön a bálba, miközben a MOGYE-ról még a magyar vezetők sem tették tisztüket az eseményen, Dávid László kifejtette: akinek szívügye a magyar oktatás, megjelent a rendezvényen. „Ha Miseta professzor ideutazott Pécsről, akkor én miért hiányoztam volna?” – kérdezte, hozzátéve, hogy a magyar ügy nem személyhez kötött. A város díszpolgára, Bethlen Anikó grófnő egyenesen szégyennek nevezte, hogy mindössze százötven személy gyűlt össze. „Elsősorban azért jöttem el, hogy lássam, kik azok, akiknek itt lenne a helyük, de otthon maradtak. Nekem veszítenivalóm nincs, hisz az évtizedek során már oly sok mindentől fosztottak meg, hogy többet már nem vehetnek el tőlem” – mondta. A hiányzókra a Pécsről érkező vendég is felfigyelt. Köszöntőjében is megjegyezte, hogy a kisebbségben lévő közösségnek majdnem családi kapcsolatot kellene ápolnia. Miseta Attila emlékeztetett, valamikor az orvosi és gyógyszerészi társadalom összetartásáról volt híres – legalábbis ennek ellenkezőjét soha nem mutatta kifele.
Aki viszont szombat éjjel ott volt Marosvásárhely legnagyobb vendéglőjében, nem bánta meg. A kulináris kínálaton túl lelkét-szellemét színes és színvonalas kulturális meglepetésekkel táplálhatta. Az operettcsokortól a táncművészeti jelenetekig, a Seprődi-pincészet borkóstolójától a vidám jelenetekig, a színművészek szavalatától a MOGYE-s diákok fellépéséig mindenből kapott egy kis ízelítőt. Az Ördög Miklós és Szabadi Nóra színész házaspártól, az Autostop MS együttestől és Koszorús Kálmántól meg változatos, minőségi zenét. A habot a tortán a nyitótáncként hibátlanul előadott Strauss-keringő jelentette, amelyre az orvos- és gyógyszerészpárok két hónapon keresztül táncoktató segítségével készültek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Tőkés László bepereli Victor Ponta miniszterelnököt
Sajtónyilatkozatban közölte hétfőn Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő, hogy személyiségi jogai megsértése miatt bepereli Victor Pontát, Románia miniszterelnökét.
Tőkés László közölte, emberi, valamint romániai és európai állampolgári méltóságában érzi sértve magát Victor Ponta miniszterelnök nemrég tett kijelentései által, amelyek szerint a volt püspök Monica Macovei volt igazságügy-miniszterrel egyetemben „románellenes érdekek képviselője”, akit „azok pénzelnek, akik azt akarják, hogy Románia egy instabil ország legyen, és hogy minden oldalról megtámadják”. Tőkés László azt is kifogásolta, hogy a miniszterelnök „horthysta nyelvezetet” tulajdonít neki.
Tőkés László súlyosbító körülményként vette számba, hogy Victor Ponta kijelentései a „kormányzása kezdete óta elhatalmasodó általános magyarellenes politikai kurzus központi hátterét és szerves részét képezik". Az EP-képviselő úgy vélte, a „posztkommunista uszítópolitika" szemmel láthatóan a mostani román kormánytól indul, és az egész romániai magyar közösséget veszi célba.
Tőkés László újabb érveket hozott fel azon korábbi kijelentése mellé, amelyben Victor Ponta kormányzását Nicolae Ceausescu kommunista diktátor korához hasonlította. Megemlítette, személyét a Ceausescu-diktatúra idején is külföldi kémszervezetekkel próbálták összefüggésbe hozni, és a nyolcvanas években is gyakori volt a „horthysta", „hitlerista" nyelvezet emlegetése. MTI
Erdély.ma,

Martonyi: a kisebbségi kérdés nem belügy
Magyarország és Románia kormánya is úgy érzi, hogy a kisebbségi kérdés nem belügy - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter Bukarestben, ahol hétfőn román kollégájával, Titus Corlateannal közösen vesz részt a magyar-román Stratégiai Partnerségi Nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett konferencián.
Magyarország sosem vitatta el egyetlen országnak a jogát sem, hogy a Magyarországon élő kisebbségek ügyében szót emeljen - tette hozzá, és kifejezte reményét, hogy ezt a jogot a magyar kormánytól sem akarja senki sem elvitatni.
A konferencián elmondott beszédében Martonyi János rámutatott, Románia és Magyarország érdekei közösek, és a kelet-közép-európai térségben az államoknak egymással kell összefogniuk. Ehhez azonban kölcsönös bizalom kell és kellő visszafogottság a retorikában - tette hozzá.
Kifejtette: a tíz éve aláírt magyar-román stratégiai partnerségi nyilatkozattal összekapcsolódott a két ország sorsa, mind az euroatlanti, mind az európai uniós integráció szintjén. A jövőre nézve Románia is sok tekintetben együtt tud működni a két ország, például a román schengeni csatlakozás kiteljesítése, az európai munkaerőpiac, vagy az euró-övezetbe való belépés terén - mondta Martonyi János.
A külügyminiszter szerint a vitákra is szükség van, de "veszekedésre" nem a két ország kapcsolatában. A kisebbségi kérdésre utalva azt kérte Romániától, hogy vegye figyelembe az adott közösség álláspontját, amikor a sorsukat érintő kérdésekről dönt. Hozzátette, az is természetes, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság törekvéseit, legyen szó a közigazgatás átszervezéséről, vagy az államosított javak visszaszolgáltatásáról.
Az évfordulós ünnepségen a két külügyminiszter, Bukarestben akkreditált nagykövetségek diplomatái és volt román külügyminiszterek vettek részt.
Bukarest, 2013. március 4., hétfő (MTI) -

Corlatean: Románia szemszögéből megvalósult a román-magyar megbékélés
Románia szemszögéből megvalósult a román-magyar megbékélés, ami többletértéket ad a két ország stratégiai partnerségének - jelentette ki a román külügyminiszter Bukarestben hétfőn magyar kollégája jelenlétében.
Titus Corlatean a román-magyar stratégiai partnerség aláírásának tizedik évfordulója alkalmából tartott Martonyi János külügyminiszterrel közös konferenciát.
Ebből az alkalomból elmondott beszédében a román diplomácia vezetője a két ország stratégiai partnerségének fontosságát méltatta. Corlatean szerint Románia és Magyarország tíz év alatt szoros, pragmatikus, párbeszéden és együttműködésen alapuló viszonyt alakított ki egymással.
Corlatean felidézte a tíz évvel ezelőtti pillanatot, amikor 2002. november 29-én Románia és Magyarország akkori miniszterelnökei aláírták a stratégiai partnerségről szóló megállapodást. Corlatean szerint különös jelképes üzenete volt akkor, hogy Magyarország miniszterelnöke először vett részt Budapesten Románia nemzeti ünnepén, amely megerősítette - mondta -, hogy román szemszögből megvalósult a román-magyar megbékélés.
A stratégiai partnerség jelentőségét alátámasztja - folytatta Corlatean -, hogy Románia elsőként Magyarországgal tartott együttes kormányülést, ami különösen hasznos eszköznek bizonyult. Mint mondta, az elmúlt tíz évben tíz államfői, huszonhárom kormányfői és harminchárom külügyminiszteri találkozó zajlott le a két ország között, és számos közös projekt jött létre.
Rámutatott: a gazdasági válság ellenére a két ország kereskedelmi kapcsolatainak értéke 2011-ben 7,3 milliárd euró volt, és jó remény van arra, hogy 2012-ben ez nőtt.
Corlatean szerint Magyarország számára Románia immár két egymást követő évben is a második legfontosabb kereskedelmi partner. Közölte, hogy Romániában 11 500 vállalat működik magyar tőkével, míg Magyarországon 6 ezer román tőkével rendelkező vállalat fejti ki tevékenységét. A két ország kereskedelmi mérlegének Románia szemszögéből való kiegyensúlyozása érdekében a felek megállapodtak, hogy Budapesten román-magyar kereskedelmi kamara létesül - mondta Corlatean
Martonyi János Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarságot
Martonyi János külügyminiszter hétfőn Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarságot, miután találkozott Bukarestben Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.
Az RMDSZ székházában tartott megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak, amelyek meghatározzák hosszú távon a sorsát. Az RMDSZ elnöke elsősorban a romániai közigazgatási régiók tervezett kialakítását, az alkotmánymódosítást, valamint az új restitúciós törvény kidolgozását nevezte meg.
A régiók újrarajzolása ügyében Kelemen Hunor úgy vélte, fennáll annak a veszélye, hogy a romániai magyarságnak az önkormányzati döntéshozatalban való részvétele csökken. Leszögezte: az RMDSZ nem fogadhat el semmilyen visszalépést az anyanyelvhasználat és a közösségi jelképek használata tekintetében sem. Mint mondta, ehhez szükség van Magyarország támogatására, illetve arra, hogy az RMDSZ partnereket találjon a román politikában.
Martonyi János leszögezte, Budapestnek az a dolga, hogy segítse a romániai magyar közösséget, ami azt jelenti, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság különböző várakozásait és igényeit, legyen szó nyelvhasználatról, közösségi jelképek használatáról vagy közigazgatási reformról.
A külügyminiszter megismételte, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet belügy, és példaként említette, hogy bukaresti látogatása alkalmából kapott egy listát a magyarországi román kisebbség problémáiról, amit alaposan tanulmányozni fognak, jóllehet - mint mondta - Magyarország sokat tett a román kisebbség érdekében.
Martonyi János reményét fejezte ki, hogy a székely zászló kapcsán felerősödött retorika véget ér. Úgy vélte, hogy Magyarország ezt nem viszonozta, és példaként említette, hogy a magyar miniszterelnök meg sem szólalt ebben a kérdésben.
Bukarest (MTI)

Követelőző magyarok
Egyebet sem tudnak a magyarok, mint hőbörögni, követelőzni, siránkozni, és székely zászlót lobogtatni. És ez nemcsak nálunk van így, hanem Szlovákiában is. Pedig Robert Fico szlovák miniszterelnök megmondta, hogy Szlovákiát sem a nemzeti kisebbségeknek, hanem a szlovákoknak hozták létre. A többiek meg fogják be…
Aztán majd, amikor találkozik Orbán Viktorral, a kényes kérdések tárgyalását úgy oldják meg, hogy nem beszélnek róluk.
Pedig a szlovákok már jelezték jó szándékukat a viszony rendezésére. Ők szívesen visszavonják az állampolgársági ellentörvényt, amely alapján megvonják azoktól a szlovák állampolgárságot, akik felveszik a magyart – csak a magyarok vonják vissza a kettős állampolgársági törvényt. A román–magyar (v)iszonyt viszont mindkét fél javítani akarja.
Nálunk az a baj, hogy a hatóságok nem lépnek fel elég erélyesen mindazokkal szemben, akik nincsenek megelégedve európai, sőt, azon felüli szintű jogainkkal. Mert nem elég tanulság, ha csak megbüntetik őket, mint Ráduly Róbert csíkszeredai és Boncidai Csaba szilágyperecseni polgármestert, akik feltételként szabták egy versenyvizsgán, hogy egy köztisztviselőnek magyarul is kell tudnia. Aztán mások kiabálnak az Új Kiáltó Szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért kiáltványban. Ezért a város jó néhány személyiségét beidézték az ügyészségre, és izgatással vádolják őket. A gyergyószentmiklósi Wass Albert-emlékest szervezői ellen bűnvádi eljárás van folyamatban.
Egy kis pénzbírság nem elég ezeknek a lázadozóknak. Ha börtönbüntetésre ítélnék őket, az sokkal hatásosabb lenne, és elvenné kedvét másoknak, akik ilyesmire vetemednének. A törvényeknek sokkal egyértelműbbeknek kellene lenniük. Például törvény által kellene szabályozni, hogy Romániában a köztisztviselőknek nem szabad magyarul tudniuk. Ennek egyenes következménye lenne, hogy a hivatalokban csak az állam nyelvét lehetne használni, és így nem lennének felesleges viták az anyanyelvhasználatról. Egy idegen nyelv ismeretét meg nem méltányolni és jutalmazni kellene, mint számos európai országban, hanem büntetni. Felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezőket kétszer annyival, mint azt, akinek csak középfokú van. Mircea Duşa nem jönne Csíkszeredába ellenőrizni, hogy szegény megszólalhat-e románul. Azt viszont nem egészen értem, hogy nem tudta: kell-e ehhez útlevél, mert ő mégiscsak belügyminiszter, illene tudnia.
A nyelvprobléma megoldására még sok jó törvényt kell hoznia a törvényhozásnak. A legnagyobb gondok ugyanis a választott tisztségviselők esetén merülnek fel. Azt kell megoldani, hogy ne pályázhassanak ilyen helyekre olyanok, akik magyarok, vagy tudnak magyarul. Csak azok, akik csak románul beszélnek. Azon még kellene munkálkodni, miként lehessen megállapítani, hogy valaki milyen nemzetiségű, és milyen nyelvet nem ismer. Mert mostanig nyelvvizsgával azt be lehetett bizonyítani, hogy valaki ismer-e egy nyelvet, vagy nem, de a fordítottját nehezen. Kuti János
Háromszék
Erdély.ma,

Hogy a románság szövetségesünk legyen
Az elmúlt időszakban fölöttébb feszültté vált magyar–román államközi kapcsolatok valamelyes normalizálását hozhatja Martonyi János magyar külügyminiszter tegnap kezdődött romániai látogatása. Aligha véletlen a találkozó időzítése, a bukaresti kormányváltás óta ugyanis számos kényes kérdés terheli a két ország tíz évvel ezelőtt kötött stratégiai partneri kapcsolatát, és ezek mindegyike a Romániában élő magyar közösség jogaival kapcsolatos.
Ilyen a zászlóháború, mely lám, csak nem akar csitulni, prefektus jöhet, prefektus mehet, a kormány magatartása nem változik: Dumitru Marinescu is perrel fenyegeti azokat az önkormányzatokat, amelyek nem hajlandóak levenni a hivatal homlokzatáról a közösségi jelképet. Folytathatjuk a sort nyelvi jogainkkal, autonómiaigényünk kinyilvánítása pedig továbbra is kiüti a biztosítékot Bukarestben, Titus Corlăţean nem is oly régen kiutasítással fenyegette a bukaresti magyar nagykövetet, miután a diplomata kijelentette: Magyarország támogatja a magyar közösség ilyen irányú törekvéseit.
Némi visszafogottságot hozhat hát jó esetben Martonyi látogatása a felbőszült, már-már hisztérikus román hatósági reakciókban – nem véletlenül intette a külügyér román kollégáit: ne teremtsenek olyan légkört az országban, mely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban –, áttörést, gyökeres változást azonban nem várhatunk egy ilyen diplomáciai eseménytől. Ezt a munkát magunknak kell elvégeznünk: a székelyföldi, erdélyi románságot nekünk kell meggyőznünk arról, hogy autonómiatörekvéseink nem ellenük irányulnak, és akkor talán a bukaresti megnyilvánulások is józanabbak lesznek.
Az ország küszöbön álló területi-közigazgatási átszervezése – annak minden veszélyével együtt – arra is lehetőséget teremt, hogy egyre több román önkormányzati vezető felemelje szavát a Bukarest-központú, korrupció uralta, agyoncentralizált államigazgatás ellen. Jó lenne, ha kihasználnánk ezt, és rákapcsolódnánk erre az áramlatra – olyan szövetségesekre lelhetünk, akikre nem is számítunk.
Mindehhez, persze, elsősorban az kell, hogy nyitottan, de határozottan, egyértelműen fogalmazzuk meg követeléseinket, és ne folyton Bukarestben keressünk alkalmi partnereket, hanem helyben kutassuk fel potenciális szövetségeseinket.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma,

Martonyi János: vigyázni kell a szóhasználatra
A magyar külügyminiszter hivatalos látogatáson a román fővárosban
Románia és Magyarország is érdekelt a partnerség fenntartásában, de vigyázni kell a szóhasználatra – mondta Martonyi János külügyminiszter az MTI-nek hétfőn, miután Titus Corlăţean román külügyminiszterrel folytatott megbeszélést Bukarestben. Martonyi János román kollégája, Titus Corlăţean meghívására érkezett kétnapos hivatalos látogatásra hétfőn Bukarestbe. Ebből az alkalomból a külügyminisztériumban a sajtó számára nyilvános konferenciát szerveztek a két tárcavezető részvételével a magyar–román Stratégiai Partnerségi Nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából. Martonyi János este az RMDSZ vezetőivel találkozott, majd Daniel Barbu román kulturális miniszterrel közösen a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjában megnyitotta a Bánffy Miklós-emlékkiállítást. Ma a kétkamarás román parlament mindkét házelnöke és Victor Ponta miniszterelnök is fogadja a magyar külügyminisztert.
Szabadság (Kolozsvár),

Átadták a Báthory-díjakat
Átadták a romániai állami finanszírozású magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenységért járó Báthory-díjakat Marosvásárhelyen. A kitüntetést, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács oktatási szakbizottsága adományoz, tizenhárman kapták meg szombaton.
A díjjal ezúttal Angi István, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora, Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság első elnöke, Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, a Genfi Magyar Egyesület és Hollanda Dénes, a Sapientia nyugalmazott professzorának munkáját jutalmazták.
Megkapta a díjat Jeremiás László vállalkozó, Kincses-Ajtay Mária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) nyugalmazott professzora, Kincses Előd ügyvéd, Luka László orvos, 1956-os szabadságharcos, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem orvosi karának dékánja, Páll Lajos festőművész (posztumusz), a MOGYE magyar akadémiai közössége és Tamás Péter vállalkozó is.
A Báthory-díjat évente legfeljebb tizenhat személynek, illetve szervezetnek ítélik oda. A 2005 óta adományozott elismerésben olyan neves személyiségek is részesültek, mint George E. Pataki, New York állam volt kormányzója, Vizi E. Szilveszter, a MTA volt elnöke, Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő, Szőcs Géza költő, volt kulturális államtitkár.
Szabadság (Kolozsvár),

In memoriam Rohonyi Zoltán
(Kolozsvár, 1943. május 31. – Pécs, 2013. március 1.)
Az 1970-es évektől a rendszerváltásig a kolozsvári egyetem magyar szakán „vele” kezdődött az irodalomtörténet: a középkor, reneszánsz és barokk irodalmát, majd a felvilágosodás koráét hallgattuk tőle. Diákként imponálónak, egyszersmind ijesztőnek találtuk az óráin elhangzó információmennyiséget; hetekbe telt, amíg megtanultuk követni a gondolatmenetét; szerettük előadásainak tartalmi-formai eleganciáját, a legújabb kutatási eredmények mindig reflektált közvetítését, a gondolatok gyors áramlását; és sokszor nem értettük, nagyon nem értettük a témájához képest mutatott távolságtartását, már-már szkepszisét. Azt a távolságtartást, amely csak olykor, számomra máig emlékezetes módon a Berzsenyi-előadásban oldódott fel kissé, éppen csak annyira, hogy kiderüljön: a kutatót bizony személye mélyéig meg tudja szólítani a tudományos témája. Senki ne gondoljon itt érzelmes vallomásokra: néhány hangsúly, egy önkéntelen mosoly, az aznap éjjel olvasottakra tett utalás árulta el mindössze a témával való kapcsolatát.
Aztán amikor a tanulmányait is olvasni kezdtük, sok minden világossá vált. Rohonyi tanár úr filozófián iskolázott elméje az irodalomtörténeti jelenségeket bölcseleti hátterükkel együtt tekintette: bármiről írt is, Berzsenyiről, Kölcseyről vagy a magyar romantika kezdeteiről, elemzéseiben kitapintható volt, hogy azokat a vizsgált időszak filozófiai gondolkodásában megmártózva dolgozta ki, annak terminológiáját a maga funkcionalitásában és szubtilitásában használta. Irodalomelméleti érdeklődése pedig további távlatokat nyitott kérdésfelvetései számára. Ez lehetett a titka írásai és szóbeli megnyilatkozásai töménységének, tömörségének.
Amikor egy konferencián több év után újra találkoztunk (magam már, igaz, kezdőként, a Magyar Irodalomtudományi Tanszéken dolgoztam, ő a pécsi, akkor még Janus Pannonius Tudományegyetem megbecsült oktatója volt), megajándékozott egy frissen megjelent kötetével, a könyvbe írt dedikáció pedig ez volt: Gábor Csillának szeretettel, azt kívánva, hogy magasabb szinten folytassa, amit korábban „együtt”. Utalás volt ez a hajdani, távolságtartástól és szkepszistől sem mentes, de eredményét tekintve, úgy gondolom, nem gyümölcstelen témavezető–szakdolgozói együttműködésre; de még inkább biztatás (amely az akkori beszélgetésünkben is nyomatékosan elhangzott), hogy akarjam, merjem keresni és megtalálni saját tanári és kutatói profilomat.
Kedves Tanár Úr, korai távozásod mindannyiunkat megrendített. Nyugodj békében.
Gábor Csilla
Szabadság (Kolozsvár),

MOGYE: tiltakozik a díszdoktor
Fél év után került nyilvánosságra az a dokumentum, amely szerint Tulassay Tivadar, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) volt rektora a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatáspolitikája miatt lemondott a romániai rektor kollégája, Constantin Copotoiu által adományozott díszdoktori címéről.
A dokumentumot a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, Hantz Péter mutatta be. A MOGYE vezetősége eddig titokban tartotta az ismert budapesti professzor döntését. Eddig arra sem derült fény, hogy 2012 elején a Semmelweis-egyetem kétszer is kezdeményezte a Doctor Honoris Causa cím megvonását a MOGYE leköszönt rektorától. A budapesti felsőoktatási intézmény szenátusa végül elvetette a határozattervezetet.
A marosvásárhelyi egyetem új rektorának, Leonard Azamfireinak 2012. augusztus 27-én címzett levelében Tulassay rámutat, intézményvezetőként, a párbeszéd és az együttműködés híveként ő és az általa vezetett egyetem mindent megtett a SOTE és a MOGYE közötti kapcsolatok elmélyítése érdekében. Ugyanakkor a többi magyarországi orvosi egyetemekkel karöltve a SOTE az akkreditáció megszerzéséhez szükséges segítségéről biztosította a vásárhelyi intézményt. „Meggyőződésem, hogy a MOGYE által adományozott díszdoktori cím az eddigi kapcsolatainkat jutalmazta, illetve eszközként szolgált volna a további jó együttműködésünkre. Törekvéseink és gyümölcsöző együttműködési kísérleteink szomorú kudarca viszont arról győzött meg, hogy tiltakozásom fejezzem ki” – áll Tulassay Tivadar Leonard Azamfireinak küldött, angol nyelvű levelében.
A 64 éves professzor a Krónikának elmondta, teljesen fölöslegesnek érezte, hogy egy olyan egyetem díszdoktora legyen, mely elutasítóan vagy legalábbis hűvösen viszonyul bármilyen együttműködési kísérlethez. A doktori iskolák működtetésétől a közös uniós pályázatok lebonyolításáig az évek során Tulassaynak számos válasz nélkül hagyott kezdeményezése volt. Az általa vezetett pesti egyetem egy időben még román diákokat is fogadott és továbbképzésüket biztosította.
„Nincs szükségem egy olyan címre, mely mögött semmiféle tartalom nincs. A felszínes, jópofa díszfogadásokon és némi együttműködési kísérleten túl a két egyetem között valójában semmiféle viszony nem alakult ki. Ez nem rajtunk múlott, hanem azokon, akik sorozatosan válasz nélkül hagyták a javaslatainkat” – jegyezte meg Tulassay. Kérdésünkre, hogy volt rektorként bánja-e, hogy a Doctor Honoris Causa címet adományozták a magyarellenességéről elhíresült Copotoiunak, Tulassay Tivadar némileg kitérő választ adott. Azt viszont leszögezte, hogy véleménye szerint a két egyetem közötti kapcsolat oly mély szintre süllyedt, hogy Copotoiut nem tartja méltónak a SOTE díszdoktori címéhez.
Ádám Valérián, a Romániai Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára elmondta továbbá, a SOTE díszdoktori címe nélkül maradhatott volna Copotoiu, a marosvásárhelyi egyetem volt rektora is, amennyiben 2012 februárjában a budapesti egyetem szenátusa megszavazza a másfél évvel azelőtt adományozott kitüntetés visszavonását. A vezetőségi testület kétszer is elvetette a többség által radikálisnak vélt javaslatot. A RMOGYKE még 2010 őszén a marosvásárhelyi rektornak szánt kitüntetés adományozásának a fölülvizsgálását kérte. „Mi már akkor jeleztük, hogy Copotoiu a magyar oktatás fejlődésének a kerékkötője, egy olyan ember, aki az általa vezetett klinikára egyetlen magyar orvost vagy középkádert sem hajlandó alkalmazni. A SOTE vezetői akkoriban azzal érveltek, hogy nem akarnak botrányt” – idézte fel a Copotoiu díszdoktori címe körüli nézeteltérést Ádám Valérián. A tavaly viszont már a Bolyai Kezdeményező Bizottság is a leköszönt és szenátusi elnöki tisztségbe helyezett rektor díszdoktori címének a visszavonását követelte.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Kinek jó a zászló- meg a nyelvháború?
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról szólt, hogy Ceauşescu, a kommunista zsarnok is úgymond nagyvonalúbb volt a magyarokkal, mint Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök, mert uralma idején bizonyos autonómiát tett lehetővé a magyaroknak – lásd a döntő magyar többségű Hargita és Kovászna, meg a majdnem ötven százalékban magyarlakta Maros megye kialakítása –, miközben a mostani bukaresti hatalom Székelyföld létét sem hajlandó elismerni, és mereven elzárkózik a székelyföldi tartomány létrehozásától.
Az Európa Parlamenti képviselő a kommunista rendszer bukása utáni visszarendeződés aggasztó megnyilvánulásaként értékelte az országban ismét fölerősödő magyarellenességet. Ebbe illeszkedik a nemzeti jelképek, a székely zászló kitűzésének tiltása, a kommunista idők belügyekbe való be nem avatkozási jelszavának elővétele, a marosvásárhelyi orvosin kialakított törvénytelen, magyarellenes helyzet fenntartása, Wass Albertnek és Nyírő Józsefnek a művelődési örökségünkből való kitiltása.
Victor Ponta válaszként úgy vélte, Tőkés László az elmúlt húsz évben Románia ellenségeinek érdekeit képviselte, horthysta nyelvezetet használ. Majd elővette a hatalom által hagyományosan használt kinyilatkozást: a romániai magyarság ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint a többségi lakosság.
A miniszterelnök szerint tehát, aki kiáll a nemzeti kisebbségek, így a romániai magyar kisebbség – nemzetközi fórumok által előírt – Románia által is aláírt, de be nem tartott jogainak tiszteletben tartásáért, érvényesítéséért, az az ország ellenségeinek érdekeit képviseli, az horthysta nyelvezetet használ.
A jelek szerint a miniszterelnök nem tudja, mit beszél. Kik az ország ellenségei? A magyar kisebbség? Azok, akik előírták a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását? Azok, akiknek e jogok be- és tiszteletben tartása az érdeke? És ha igen, akkor ez miért horthysta nyelvezet? Egyáltalán, mi a horthysta nyelvezet? A kisebbségek jogainak védelmében beszélni? És mi az a horthysta?
Amúgy mellékesen, a sokat mocskolt Horthynak nem volt pártja, kormányzása, az ún. horthyzmus idején, 1944. március 19-ig, a német megszállás kezdetéig, a magyar országgyűlésben a szociáldemokrata, a kisgazdapárt képviselői is részt vettek, miközben a szélsőséges jobboldali Imrédy pártja, nemkülönben Szálasi nyilas pártja be volt tiltva, vezetőik börtönben ültek. Továbbá a bankjegyek értékét minden nemzetiség nyelvén feltüntették – így románul is, a tízpengősön például ez állt: zece penghei –, Észak-Erdélyben minden iskolában, így Székelyföldön is, kötelező volt a román nyelv tanítása.
A magyarellenes hangulat szítása azonban ezzel nem ért véget. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester a magyar nyelv ismeretét is feltételként szabta meg a városi főépítészi tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgán. Miután az Országos Diszkriminációellenes Tanács emiatt megbírságolta, a polgármester kijelentette, márpedig a magyar nyelv ismerete Csíkszeredában kötelező. Aki a város adófizetőinek pénzéből akar megélni, annak föltétlenül ismernie kell a magyar nyelvet.
A hatalom egyik képviselője, Mircea Duşa védelmi miniszter nem volt rest a polgármester szavaira utalva nyomban kijelenteni: az efféle gyalázkodások egymás ellen uszítják a románokat és a magyarokat Hargita megyében, szavai pedig Hitler korát idézi.
Úgy tűnik, Duşa miniszter sincs tisztában azzal, mi volt a jellemző arra a korra. Vagy szerinte talán a náci birodalom vezetői a kisebbségek jogainak, nyelvének tiszteletben tartásával fenyegették a birodalom kisebbségeit? Netán ezek a kisebbségek – az alsó-sziléziai és pomerániai lengyelek, a luzsicai szorbok, a schleswigi dánok, a holsteini észak-frízek – a Gestapo ügynökeinek üldözése közben nyelvük használatának elismeréséért kardoskodtak? Majd Ausztria bekebelezése után a szlovének, az őrvidéki horvátok és magyarok is? Vagy a náci gyűjtőtáborokba hurcoltak?
De Crin Antonescu, a szenátus elnöke sem maradt ki a játékból. Mint mondta, nem ért egyet azzal, és abszurdnak tartja, hogy valakit egy olyan nyelv – esetünkben a magyar – elsajátítására kényszerítsenek, amelyik nem hivatalos nyelve a román államnak. Katalóniát említette példaként, ahol hivatalos nyelv ugyan a katalán, de nem kell kötelezően ismernie minden állampolgárnak.
Tisztázzuk, mert ennek a csúsztatásnak nem sok értelme van. Katalóniában valóban hivatalos a katalán. Tegyük hozzá a Baleári-szigeteken és Valencia északi részén is, ahol ugyancsak katalánok élnek. Persze a spanyol is. Hasonló a helyzet Spanyolország többi, ún. történelmi nemzetiség által lakott tartományában is. Így Galiciában hivatalos a galego, Baszkföldön a baszk. De az asztúrok is azon vannak, hogy tartományukban, Asztúriában az ő nyelvük is hivatalos legyen. És ezért küzdenek is.
Természetesen e tartományokon kívül ezek a nyelvek nem hivatalosak. De például Katalóniában a katalán ismerete igenis kötelező. Minden köztisztviselő, a lakossággal kapcsolatban levő személy számára. A katalán nyelv ugyanis lassan morzsolódott, ezért védelmében határozott fellépésre volt szükség. A helyi parlament húsz évvel ezelőtt hozott törvénye a katalán iskolákon kívül kötelezővé tette a katalán oktatását minden egyes katalóniai iskolában. Tehát a spanyol nyelvűekben is. Ezt az egyház és a spanyol iskolák vezetői sérelmezték, el akarták hárítani, de nem sikerült. Az akkori miniszterelnök, a szocialista munkáspárti Felipe Gonzalez a lehető legtermészetesebbnek tartotta a törvény alkalmazását. Mint mondta, ugyan hol legyen kötelező mindenki számára a katalán elsajátítása, ha nem Katalóniában?
Franco idején a spanyol alkotmány előírta, Spanyolország egységes nemzetállam. Halála után, a Franco-féle fasiszta rendszer bukása után, az alkotmányozó országgyűlés, a Katalóniában, Baszkföldön, Andalúziában tartott százezres, területi önkormányzatokat követelő tüntetések hatására, az új alkotmányból kihagyta a délibábos nemzetállam fogalmát, és elismerte a történelmi tartományok önkormányzati közösséggé szerveződésének jogát, a történelmi kisebbségek által lakott tartományokban ezek nyelvének hivatalosságát. Külön fejezet tárgyalja a alkotmány a területi önkormányzatok hatáskörét, illetékességét. A tartományi parlamentek ezt további törvényekkel egészítették ki. Köztük a hivatalos tartományi nyelv használatára, kiterjesztésére vonatkozókkal.
Spanyolországban ma csupán az egykor hatalmat gyakorló, a helyi önkormányzatokból is kihullt fasiszta párt, a Falange múltba révedő hívei kergetik az egységes nemzetállam délibábját, igyekeznek felvonulásokat, gyűléseket tartani, éneklik fennhangon a fasiszta himnuszt, a fasiszta indulókat, s hellyel-közzel fütykösökkel felszerelkezve, tömegverekedés kierőszakolását is megkísérlik. Egyszóval így akarják Spanyolország egységét, mint mondják, a szeparatizmusok ellenében megvédeni.
Ezek fényében ismét és még mindig napnál világosabb, mire jó az egységes nemzetállam, a zászlók, köztük a székely, az egyetlen, „fölszentelt” hivatalos nyelv körüli balhé, ki az ország ellensége és így tovább. És hogy mindez milyen pompásan illeszkedik a kisebbségek, köztük a legnagyobb, a magyar kisebbség sunyi vagy kevésbé sunyi módon való felszámolásának keretébe. Persze mindez a XXI. században, az Európai Unióban.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár),