Székely Ervin: Marosvásárhely
Különös, hogy éppen az RMDSZ legnagyobb megyei szervezetének székes fővárosában, Marosvásárhelyen történt ilyen grimbusz. Persze a Bolyaiak városának kiemelt fontossága, az a tény, hogy éveken át ott tartották a Szövetség „rendes" SZKT-üléseit, magyarázat lehet arra, hogy miért folyik kiélezettebb küzdelem a megyeszékhely RMDSZ-szervezetének vezetéséért.
Nem kevésbé igaz továbbá, hogy egy nagy városban, ahol a magyar értelmiségnek több gócpontja is van a tudományos, művészeti életben, a sajtóban és az oktatásban, természetes, ha ezek a csoportok többféle érdeket kívánnak hangsúlyosan megjeleníteni a politikai képviseletben. E tekintetben a konkurencia még egészséges is lenne, ha a verseny a játékszabályok keretei között folyna és a kollektív döntéseket mindegyik fél elismerné.
Még az sem lenne tragédia, ha a többség döntéseit egy renitens, de súlytalan csoport (mindig voltak ilyenek a szervezetben) vitatná, mindenféle ellengyűléseket hívna össze, kiáltványokat fogalmazna, nehezményezne, elítélne, elhatárolódna, felháborodottan utasítaná vissza és aggályainak adna hangot, majd kilátásba helyezné stb. Az ilyesminek általában a szatmárnémeti Láncos templomban szokott vége lenni, ahol a rebellisek megkapják az áldást arra, hogy saját szervezetük ellen szervezett keretek között lépjenek fel.
Most azonban – nekem úgy tetszik – nem erről van szó. Aki el akart menni az RMDSZ-ből, az már megtette. Akik maradtak, reálpolitikusok. Nem ellenszervezetben akarnak politizálni, és nem is vitatják az RMDSZ politikai vonalvezetését, mindössze azt gondolják, hogy ők alkalmasabbak azoknál, akik magukat megválasztatták, vitatják az eljárás átlátszóságát és méltányosságát. E tekintetben pedig akár igazuk is lehet, hiszen a Szövetségben a döntések hosszú ideje formálisak. Érdemi határozatokat néhány ember hoz, a testületek pedig rábólintanak – mi mást nem tehetnének?
Eddig ez senkit sem zavart. Azok sem tiltakoztak a belső demokrácia sérülése miatt, akik most épp erre hivatkozva vitatják a számukra kedvezőtlen döntéseket. Addig, amíg az RMDSZ kormányon volt, az úgynevezett csúcsvezetésnek (ezen a szövetségi elnököt s maximum a politikai alelnököt kell érteni), volt mentsége arra, hogy operatív döntéseket hozott kollektív felhatalmazás nélkül, vagy egyenesen az arra illetékes politikai testületek helyett. A kormányzás ügyrendje nem tette lehetővé, hogy SZKT-gyűléseket tartsanak, mondjuk a kormányülés közben, amelyen kialakítsák az RMDSZ álláspontját (nyilván, túlzok, de didaktikus célzattal).
Az sem kétséges, hogy Markó Béla karizmatikus elnökként el tudta fogadtatni az aktívával azokat a döntéseket is, amelyeket nem szűrtek, őröltek meg a belső demokrácia mechanizmusának malmai. Másfelől, maga az aktíva is „puhább" volt, hiszen jelentős része valamilyen közigazgatási tisztséget birtokolt, amelyet jó magaviseletével és tagsági könyvével érdemelt ki, s amelyet könnyen elveszíthetett, ha kekeckedett. E gyakorlat eredményezte, hogy kialakult egy profi politikusi réteg, amelyik szakmának tekinti az érdekképviseletet.
Lassan ő vette át annak az értelmiségi elitnek a helyét, amely a rendszerváltáskor létrehozta az RMDSZ-t. Ez az elit sokkal rugalmasabb, alkalmazkodóbb, de ugyanakkor céltudatosabb is, mint elődei. Tagjai nem haboznak a belső politikai viszonyokban is ugyanazokat az elveket és módszereket alkalmazni, mint a pártközi kapcsolatokban. Ebbe belefér a koalíciós partner cserbenhagyása, hamis ígéretek megfogalmazása vagy egyezségek felrúgása.
A kormányzati pozíció elvesztése új helyzetet teremtett. A profi politikusi elit már nem érzi a csúcsvezetés erejét, és pozíciószerzését más recept alapján kívánja megvalósítani. Persze ez a recept sem teljesen eredeti, hiszen azokat az adalékanyagokat tartalmazza, amelyeket a profi politikus szakmai szocializálódása során megismert.
E tekintetben Marosvásárhely nem tekinthető egyedi esetnek. Elképzelhető, hogy csak az első repedés az épületen, amelynek a renoválása már nem halogatható sokáig.
Maszol.ro

Másodhegedűs sors várományosai? (III.) – Regionalizálás politikusszemmel
Románia lakosságát manapság élénken foglalkoztatja az EU-pénzek lehívásának állítólagos hatékonyságát előmozdító régióknak a kialakítása, amit ebben az évben végre is hajtanának.
A régiók határvonalaival kapcsolatban több elképzelés is született, azok megújuló viták témáját képezhetik, de a tényleges kivitelezés komoly feszültségeket is előrevetít. Annak érdekében, hogy az átlagember is kialakíthasson magának egy képet a jelzett fejlesztési régiók céljairól, a működéséről, a hatásköreiről Arad, Hunyad és Temes megyei politikusokat, polgármestereket kérdeztünk a régiók megrajzolásával és kompetenciáival kapcsolatos elképzeléseikről, lobbiról, előnyökről, hátrányokról.
Kisebb és hatékonyabb régiókat, a történelmi határok mentén
A temesvári Molnár Zsolt, az RMDSZ legfiatalabb parlamenti képviselője a történelmi régiók helyreállításában, a kisebb, de hatékonyabb régióknak az európai elvek szerinti működtetésében látja Románia régiós átalakításának jövőjét.
– Milyen lenne Románia jövendőbeli regionális felosztása az Ön elképzelése szerint? – kérdeztük Molnár Zsolttól, a Nyugati Fejlesztési Régió négy megyéjének egyetlen RMDSZ-es képviselőjétől. – A régióátszervezés első sorban hatékonysági kritériumokat kellene hogy szem előtt tartson. Kétségtelen, hogy a mostani 8 óriásrégiós rendszer csődöt mondott. Erről legjobban az EU-s források lehívásának alacsony százaléka tanúskodik. Ezzel szemben az uniós régiósítási szempontok szerint rendkívül fontos a kialakítandó régiók belső kohéziója. Ez több elemből áll: gazdasági és ugyanakkor társadalmi, szociális, valamint történelmi szempontokat is figyelembe kell venni. Több európai példa is igazolja, hogy nem elegendő kizárólag gazdasági mutatók mentén gondolkodni. Ezért én a történelmi régiók határai mentén kialakított, kisebb, de hatékonyabb egységeket tartalmazó regionális felépítést tudnám támogatni.
– Hogyan fest az RMDSZ elképzelése Románia regionális felosztásáról? Ez mennyire tér el az Ön elképzelésétől? – Az óriásrégiók kudarca már jó ideje látszik a statisztikai mutatók tükrében. Az RMDSZ e paraméterek mentén dolgozta ki saját regionalizációs tervét, amely már tartalmazza az első öt év uniós tagság tapasztalatait, valamint a következő uniós költségvetési ciklus várható változásait is. Mint ismeretes, mi 12-14 régiót tudunk elképzelni, melyek a fent említett európai hatékonysági kritériumnak felelnek meg.
– Lobbizik-e Ön a saját elképzelése megvalósulásáért, van-e lehetősége arra, hogy akaratát érvényre juttassa? – Az RMDSZ mindig is egységes, közös álláspontot képviselt e kérdésben. Az álláspontot pedig a kollégákkal közösen, egyeztetések által alakítjuk ki. Úgyhogy „házon belül” nincs szükség különösebb lobbira. De kifelé meg kell ragadni minden alkalmat, hogy elmondjuk érveinket, és megpróbáljuk jobb belátásra téríteni a többséget. Személyes kapcsolatokon keresztül, nyilvános eseményeken és a sajtóban folyamatosan kommunikáljuk, hogy a jelenlegi rendszer nem vált be, és egy jobb rendszert csakis a hatékonyság elve mentén tudunk építeni.
- Hogyan kellene működnie a régióknak ahhoz, hogy azok egész területén egyenletes legyen a források elosztása, ne részesüljön előnyben az a megye, amelyben a régió székhelye található? – Első sorban komolyan kellene venni az európai elveket. A régiók Európája arról szól, hogy a kohéziós és regionális politika alkalmazása által a régiókon belül kiegyenlítődnek a különbségek, és ezáltal fejlődik maga a régió is. Ezzel párhuzamosan pedig csökkennének a régiók közötti különbségek is. Tudni kellene közép- és hosszú távon tervezni, nem csak egy vagy két mandátumra. Legfőképp a bürokrácia csökkentése által egyszerűsíteni és gyorsítani kellene a források felhasználásának folyamatát.
– Épp az a gond, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók még ezt a feladatot se tudják ellátni. Kétségtelen, hogy bizonyos szintű adminisztratív szerepkörökkel fel kell ruházni a régiókat, másképp nem állják meg a helyük az uniós versenyben. Ha nem sikerül elérni azt, hogy a régiók európai jogi értelemben direkt kapcsolatot létesíthessenek Brüsszellel, ha továbbra is Bukarestbe kell majd jönni egy-egy pecsétért, akkor valójában nem oldottunk meg semmit. E tekintetben rendkívül fontos, hogy végre valós decentralizációra kerüljön sor a szubszidiaritás elve alapján. Ez magában hordozza ugyanakkor azt a lehetőséget, hogy a régió bizonyos kérdésekben saját maga hozzon meg bizonyos döntéseket saját választott testülete által, ami nem egy ismeretlen dolog Európában. Az viszont a jövő titka, hogy mennyire sikerül leépíteni a központosított nemzetállam rossz értelembe vett önvédelmi reflexeit, és mennyire sikerül egy modern, európai úton haladó belső rendszert felépíteni.
– Ha sor kerül a regionális felosztás parlamenti vitájára, Ön hogyan fogja képviselni a Nyugati Régió valamennyi magyarjának álláspontját?
– Rendkívül fontos, hogy ebben a kérdésben széleskörű konzultációt folytassunk, hogy beszéljük végig mindazt, amiből a közös álláspontunk összeáll. Az eddigi tapasztalatok és elemzések alapján azonban azt látjuk, hogy a nyugati országrész magyar lakosságának számos problémája szorosan kötődik az ország általános, életszínvonalbeli problémáihoz és a régió sajátos kérdéseihez. Itt mindannyiunknak közös az érdekünk: egy jól működő, hatékony, gazdag régióban szeretnénk élni. A határ menti régiók magyarságának ugyanakkor rendkívül fontosak a határon átívelő együttműködési lehetőségek, ezért ezt a kérdést mindenképp szóvá teszem majd minden lehetséges fórumon. Ezenkívül gondoskodnunk kell arról is, hogy az itt élő magyar közösségeknek esélyük legyen képviseltetni magukat a regionális vezető testületekben.
„A regionalizáció, mint folyamat, nem uniós követelmény!”
Marossy Zoltán hisz a Bánsági régió és az Arad–Temesvár agglomeráció jövőjében.
Marossy Zoltán kormányfelügyelő, volt Temes megyei alprefektus az 1990-es években tagja volt annak a tárgyalóbizottságnak, amely kidolgozta a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió alapszabályzatát. Marossy Zoltán hisz a kétpólusú Arad–Temesvár agglomeráció és az Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből álló Bánsági régió jövőjében.
- Akár Európától függetlenül, 1989 után bebizonyosodott, hogy a regionális együttérzés, a regionális együttműködési kényszer, de az együttműködési készség is létezik – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán. – Itt nálunk, a volt Bánságban, amelynek kétharmada Románia, egyharmada Szerbia része, egy kis töredéke pedig Magyarországhoz tartozik, ez a regionális szolidaritás sokkal erősebb, mint pl. Észak-Moldvában. Ez természetes, mert más a történelmünk, más a kultúránk. Ez az egyik olyan tényező, amely arra készteti az itt lakókat, hogy együttműködjenek. A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió nem légből kapott intézmény, ennek a szükségletnek akart megfelelni. Ez ugyanígy működik Nyugat-Európában is, mert amikor 1920-ban a határokkal összevissza szabdalták Közép-Európát, Nyugaton is ugyanaz történt, és ők is választ kerestek erre a kérdésre.
- Először is hangsúlyozni szeretném, hogy a regionalizáció, mint folyamat, nem uniós követelmény! Most rengeteget beszélnek a regionalizációról és nem kevesen állítják be úgy, hogy ezt most ripsz-ropsz meg kell csinálni, mert uniós követelmény. Ez nem igaz! Az EU arra jött rá 1975-ben, hogy nem lehet államokat segíteni úgy, hogy egyforma fejlettségi fokot érjenek el. Miért? Mert egyes államok nagyon nagyok, mások nagyon kicsik, illetve az államokon belül vannak szegényebb vidékek és gazdagabb vidékek. Ezért vitte le az EU a három alaptámogatás egyikét, a kohéziós pénzeket a régiók szintjére. Ahhoz, hogy a támogatási rendszer működjön, kell az állam, mert az fog elszámolni vagy visszafizetni pénzeket, ha visszaéltek az uniós forrásokkal és kell a régió, mert az fel kell mérje, hogy melyik a szegény és melyik a gazdagabb vidék. 2014–2020 között a Közép-Magyarországi fejlesztési régió már nem lesz a szegények között, ez a régió már nem kapja meg a legszegényebbeknek járó támogatást. Itt jön a válasz arra a kérdésre, hogy miért nem mindegy, hogyan rajzoljuk meg a régiókat. Kell a hármas intézményrendszer, amely a kohéziós pénzek elosztását lehetővé teszi. Kell legyen az a szint, amelyik a pénzzel elszámol, egy elszámoló hatóság, amelyik általában, így Romániában is a pénzügyminisztériumban van és Brüsszellel közvetlenül együtt dolgozik. A Kohéziós rendszerben projekt-csomagok vannak és minden projekt-csomagnak meg kell legyen a menedzsmentje. Ez a menedzsment Romániában a minisztériumoknak volt leosztva. Volt olyan minisztérium, ahol két ilyen menedzsment osztály is volt. Ezek írják ki a versenytárgyalásra és hagyják jóvá a projekteket. Itt történtek a visszaélések. Az Európai Unió feltételként szabta, hogy tessék rendet csinálni, ezeket a menedzsment-egységeket kellene levinni a régiókba! Ez az uniós követelmény, nem az, hogy a régiókat létre kell hozni! A harmadik szint az, ahol a pályázatokat kihirdetik, összegyűjtik és első fokon elbírálásra javasolják, illetve ha nem teljes a pályázat, akkor nem javasolják őket. Ezek a területi egységek, amelyek régiós szinten működtek, ezeket vitték be a nyolc fejlesztési régióba. Itt sarkítanak azok, akik azt mondják, hogy uniós követelmény a régiók létrehozása, másrészt muszáj azokat a nyolc fejlesztési régióra alapozni, mert ott vannak a szakemberek. Ez durva sarkítás és innen kezdődhet a vita arról, hogy legyen régiósítás Romániában, vagy ne legyen, és ha legyen, akkor hogyan legyen. – Marossy úr, Ön hogyan rajzolná meg a Bánsági régió térképét? – A Nyugati Fejlesztési Régióban jelenleg négy megye van: Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes. Amikor ezt létrehozták, velem együtt többen kritizáltuk azt, hogy ide csapták az erdélyi Hunyad megyét, annak ellenére, hogy nekünk a hunyadiakkal semmi bajunk sincs, mert ők barátaink. A mi elképzelésünk viszont az volt, hogy a megszokott történelmi viszonyok közötti együttmunkálkodást kell bátorítani, ebbe kell behozni az európai pénzeket, és ez majd felemeli az illető régiót. Tudtuk, hogy ez egyenlőtlenségeket fog szülni, a Bánság az egyik leggazdagabb régió lesz, de országon belül létre lehet hozni egy kohéziós alapot, és abból majd segítjük a szegényeket. Volt egy másik elképzelés, amelyik azt mondta, hogy mindegyik fejlesztési régióban legyenek gazdagok és szegények. Majd a gazdagok felhúzzák a szegényeket és majd a régió kiegyenlítődik. 1998-ban az utóbbi elmélet hívei győztek, ennek alapján csatolták Hunyadot – ahol akkor szűnt meg a bányászat – Temeshez és Aradhoz, Krassó-Szörény megye már akkor is szegény volt. Azóta már világos, hogy ez nem volt egy jó elgondolás. Az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetben a Bánsági régióhoz csak Arad, Krassó-Szörény és Temes megye tartozik. Ezek a megyék mindenképpen együtt meg tudnak élni és meg tudnak gazdagodni. Ezt az elképzelést egyedül Arad megyéből kritizálták. Miért legyen együtt Arad, Temes és Krassó-Szörény? A fő érvem az, hogy hiszek abban: a jövő létrehozza a Temesvár–Arad agglomerációt, mert ennek gazdasági és földrajzi adottságai megvannak. Arad polgármestere, Falcă is hisz benne, bár tudom, hogy a temesváriaknak ez nem túl szimpatikus elképzelés. Nézzük meg Észak-Olaszországot, Padánia fejlődését és akkor nyilvánvaló, hogy mit lehetne itt elérni. Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy Arad megye ebben a régióban legyen. Ha pedig a történelmi Bánságra gondolunk, akkor ne felejtsük el, hogy Majláthfalvát, Vingát, Temeshidegkutat nem lehet csak úgy elveszíteni. – Hogyan működtetné Ön a Bánsági régiót úgy, hogy Temesvárhoz képest Arad és Resicabánya ne húzza a rövidebbet? – Az egész európai regionalizációs folyamat abból indul ki, hogy feltalálták a számítógépet, összekötötték őket és nincs szükség egy központra, ahol minden információt összegyűjtenek. Ugyanannyi információval egy kis településen pont úgy tudok dolgozni, mint a régió fővárosában. A leendő régiónak kell, hogy legyen egy székvárosa, mert kell tudja a külföldi vendég, hogy hol keresse az elöljárókat. De a régió irodái, szakemberei nem fontos, hogy egy házban legyenek. El tudom képzelni, hogy a vízügy például Aradon legyen, a turisztika Resicabányán, nem kötelező, hogy minden Temesváron legyen, hála az informatikai fejlődésnek, ezt meg lehet oldani. Másrészt Budapest és Bukarest között vagy Belgrád lesz a nagy település, vagy az Arad–Temesvár konglomeráció. Abban a pillanatban, amikor Arad és Temesvár összenőtt a mostani gyorsút mentén (a nagy forgalom átkerül az autópályára), akkor már nem is lehet megmondani, hol van a központ, az agglomeráció egyik végén vagy a másik végén. – Hogyan lehet az elérni, hogy az uniós pénzek elosztása területén se szenvedjenek hátrányt azok a részek, amelyek nincsenek a régióközpont közelében? – Ez jogos félelem annak alapján, ami az ún. Közép Régióban történt. Ott van a fejlett Brassó és Szeben megye, a majdnem fejlett Maros megye és a szegény Fehér, Kovászna és Hargita megyék. Mivel Gyulafehérvárra tették a központot, főleg politikai megfontolások alapján, Fehér megye egyike azoknak a romániai megyéknek, amelyik látványosan fejlődött, annak ellenére, hogy szegény megyeként indult. A többi szegény megye viszont még jobban lemaradt a gazdagokhoz képest. A krassóiak is haragudhatnak ránk, mert a különbség Krassó-Szörény megye és Temes megye között tovább nőtt ez alatt az idő alatt. Ez a kérdés megoldható, de csak úgy, hogy az előtárgyalásokon figyelembe kell venni, hogy a pályázatoknak a kihirdetése tengelyenként történik. A tengelyek a régió fejlesztési tervében már szerepelnek, ezt az unió jóvá kell hagyja 2014 előtt. Ha odafigyelnek a krassóiak és az aradiak, hogy nekik nagyon fontos a tengelyek közé bevenni például a turisztikai települések fejlesztését, ami Temesre nem jellemző, de Aradra és főleg Krassóra jellemző lehet. Ha erre odafigyelnek, akkor lesz egy külön tengely és a másik két megyéből sokkal több pályázat fog nyerni, mint Temesből, mert olyanok az adottságok. Ameddig Bukarestben dolgozzák ki az országos fejlesztési tervet, mint eddig, akkor sem Arad, sem Krassó-Szörény, de még Temes se tud ebbe beleszólni. – Milyen kompetenciákkal kell rendelkezzen Ön szerint egy régió ahhoz, hogy jól működjön? – Kétfajta régió típus van Európában, amelyik nálunk meghonosítható: vannak olyan régiók, amelyeknek jogalkotási kompetenciájuk nincsen és olyanok, mint az olasz és a spanyol régiók, ahol a helyi kérdésekben jogalkotási joga is van az illető régiónak. Én a teljes adórendszert átadnám a régióknak, a helyi rendfenntartást, a teljes helyi ipari és mezőgazdasági fejlesztést, valamint a tanügyet, egészségügyet, szociális biztosítást, ezeket a területeket mind leadnám a régióknak Bukarestből. – Hogyan lobbizik Ön azért, hogy a régiós felosztással kapcsolatos elképzelése megvalósuljon? – Az RMDSZ-nek a Szenátuson átment a törvénytervezete, igaz, hallgatólagos beleegyezéssel, de nem hallottam egyetlen honatyáról sem, aki ezt a tervezetet elolvasta volna, az RMDSZ-esek kivételével. Sajnos nem látom annak esélyét, hogy érdemi vita legyen, már pedig ha nem lesz szakmai vita, akkor megint a többség–kisebbség típusú döntés fog születni. Lobbizni úgy lehet Romániában, hogy vagy megzsarolod azt, aki hatalmon van, de ehhez most túl gyengék vagyunk, a hatalom 70%-os túlerőben van, vagy a kapcsolatrendszereden keresztül próbálsz enyhíteni azon, ami neked nagyon rossz lenne. A régióból két RMDSZ-es képviselőnk van a fővárosban, Molnár Zsolt és Király András, akik elsősorban abban kellene egyetértsenek, hogy Arad és Temes között ne legyen semmiféle ferde pillantás. Amúgy a mi szakembereink által előterjesztett elképzelés megfelel a bánságiaknak. Van egyébként a liberálisoknak egy 10 régióban gondolkodó elképzelése, amely szerint Hunyad és Szeben megyék egy másik erdélyi régióhoz kerülnének, az már elfogadható lehetne a számunkra is. Akkor van értelme, ha Bukarest átad kompetenciákat a régióknak
Nicolae Robu temesvári polgármester úgy véli, hogy az ország régiós átszervezésének akkor van értelme, ha a központi kompetenciák egy részét átadják a régióknak, és nem fordítva, a helyhatóságok és a megyék adnának át kompetenciájukból a régióknak.
„Először is azt kellene megnézni, hogy mi a jó a jelenlegi területi-adminisztratív felosztásban, és mi az, ami nem felel meg az állampolgárok igényeinek, milyen többletet hozna a régiós átszervezés és melyek lennének a hátrányai, mert a világon mindennek vannak előnyei és hátrányai „ – nyilatkozta Robu. „Véleményem szerint a régiók elnökének közvetlen szavazással történő megválasztása nem jó ötlet. Nem akarunk enklávékat létrehozni Romániában. Azt hiszem, hogy a régiósításnak negatív hatása lenne, ha csak a helyi hatóságok és a megyei közigazgatás adna át a hatalmából a régiónak, míg Bukarest nem adna át a központi kompetenciáiból.” Robu úgy véli, hogy a régiósítás egy újabb központosítást hozhatna, ha nem elég átgondoltan hajtják végre, csak az lenne a különbség, hogy az új központ nem Bukarestben, hanem a régió fővárosában lenne.
Nem az európai források lehívása a régiós átszervezés egyedüli célja
Titu Bojin PSD-s politikus, a Temes Megyei Tanács elnöke egyetért az ország adminisztratív régiókra való felosztásával, de úgy véli, erre nem csak azért van szükség, hogy megkönnyítse az európai források lehívását.
„A személyes véleményem mindig az volt, hogy a régiósítás előnyös lenne az ország nyugati régiója számára – nyilatkozta a temesvári sajtónak Titu Bojin. – Hiszek a régiós átszervezés szükségességében és szerintem, Victor Ponta kormányfő az idei év végéig ezt meg is valósítja. Azt el kell ismernünk, hogy a nyugati régiót eddig nem kényeztették el a bukarestiek az anyagi források elosztásakor. Mostanában kerültünk csak abba a helyzetbe, amit gazdasági szempontból megérdemlünk. Úgy vélem, hogy a régiók létrehozása előnyös a számunkra a gazdasági együttműködések szempontjából, mert előnyös a földrajzi fekvésünk is.” Titu Bojin azt is elmondta, hogy az ország régiósítása a Megyei Tanácsok országos tanácskozása napirendjén lesz a következő napokban. „A régiósítás híve vagyok, de tisztázni kell, hogy ez milyen jogokat és milyen kötelezettségeket jelent a régiók számára. Nem hiszem, hogy az európai források lehívása a régiós átszervezés egyedüli célja” – nyilatkozta Bojin, aki arra a kérdésre, hogy jelöltetné-e magát az új régió kormányzói tisztségére, kitérő választ adott. „Egyelőre megyei elnök vagyok. Nem tudom, hogyan fogják megválasztani a régiók kormányzóját. Lehet, hogy kinevezik egy bizonyos időre, de az is lehet, hogy választásokat rendeznek. Korai lenne arról beszélni, hogy indulnék-e vagy sem egy ilyen tisztségért.”
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Az Erdélyi Kampánykalauztól a székelyzászló-ügyig
Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója Erdélyi Kampánykalauzt tett közé 13 + 1 pontban a magyarországi pártok számára, mert úgy véli, azok rástartoltak az erdélyi sza- vazatokra. Demeter Szilárd a Duna Tv Közbeszéd című műsorában nem tudott választ adni arra, hogy a magyarországi választások mennyire tudják majd mozgósítani az erdélyi választókat, mivel erre eddig még nem volt precedens. De amint elmondta, a felméréseik arra utalnak, hogy Erdélyben is nagyjából akkora a választási kedv, mint Magyarországon, és a választói viselkedés is azonos az anyaországbeliekkel. Az egyetemi oktató kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösség nem homogén, hanem egy összetett társadalom, itt is vannak jobboldaliak, és baloldaliak. Demeter szerint, amiért a parlamenti választásokon az erdélyiek többnyire az RMDSZ-re szavaztak, amely az Európai Néppárt tagja, de ennek ellenére az MSZP szövetségese, ez még nem jelenti azt, hogy ezek a választók a magyarországi választásokon a szocialistákra fognak szavazni. Majd azt is kifejtette, hogy valamilyen formában a román pártok közül mindegyik a Román Kommunista Párt utódpártja és, hogy ideológiája szerint Romániában tulajdonképpen nincs is jobboldali párt. Végül pedig a Băsescu leváltási kísérletével példázva leszögezte: semmiképpen nem lehet arra számítani, hogy az erdélyi szavazók az RMDSZ vezetésének utasításait követni fogják a magyarországi választások alkalmával. A műsorvezető kérdésére válaszolva Demeter Szilárd nem lát arra esélyt, hogy Mesterházy Attila és Victor Ponta személyes jó viszonya az erdélyi magyarság helyzetére pozitív hatással lehetne. Majd a székelyzászlós üggyel kapcsolatosan kijelentette: ez úgy kellett Pontáéknak, mint „egy falat kenyér”, hiszen ez idő alatt egy nagyon megszorító költségvetést fogadtak el, amiben egyetlen választási ígéretük sem lelhető fel.
A Közbeszéd vendége végül a székelyzászlós ügy pozitív hozadékáról beszélt, arról, hogy Székelyföld most kapott egy esélyt, az egész Románia róla beszélt, rengeteg román nyelvű cikk született a székelység történelméről, kultúrájáról, sajátosságáról. Ha okosan él most ezzel a helyzettel a politikai elit, akkor most feltudjuk építeni Székelyföldet, mint entitást, hangsúlyozta Demeter. Duna Tv
Erdély.ma,

Együttélési kódexet kezdeményez Borboly
Román-magyar együttélési kódex megszövegezését és elfogadását kezdeményezi Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Elképzelése szerint a kódexet a megyei önkormányzat fogadja majd el, és a megyeszabályzat mellékleteként épül be a megye jogrendjébe. Jónak tartaná azonban, ha a dokumentumot a települési önkormányzatok és a megyében működő közintézmények is elfogadnák. A dokumentum a román és a magyar fél érzékenységeire is figyelve próbálná segíteni a két közösség békés együttélését Hargita megyében. Az önkormányzati vezető szerint a feleknek kölcsönösen le kellene mondaniuk másik ingerléséről. A politikus értelmes kompromisszumnak tartaná, hogy a magyar zászlót csak ünnepi alkalmakkor használják – amiként ezt a törvény is szabályozza –, hogy ennek fejében szabadon használhassák a székely zászlót. Borboly Csaba elmondta, hogy a kódex alapját képező tanulmányt a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézettől rendelnék meg. Az MTI kérdésére, hogy partner lesz-e mindehhez a megye román közössége, a tanácselnök biztató előjelekről számolt be. Elmondta, a kódex gondolatát a csütörtöki tanácsülésen a testület 28 magyar tagja mellett a három román tag is kedvezően fogadta. Borboly Csaba szerint a Hargita megyei román közösséggel szemben mutatott jó példából azok a megyék is meríthetnének, amelyekben a magyarság él kisebbségben.
Szabadság (Kolozsvár),

Széles körű egyeztetést sürget a Néppárt életképes szórványstratégia kidolgozására
„Az Erdélyi Magyar Néppárt nem tartja szerencsésnek Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának – amúgy nem a nyilvánosság előtt zajló – ülésén elhangzott beszéde által gerjesztett nyilatkozatháborút. A Néppárt álláspontja szerint Szász Jenő elnöki székfoglalónak szánt gondolatai, főleg az erdélyi magyar szórványközösségekkel kapcsolatos nézetei erős politikai csőlátásra és tájékozatlanságra vallanak, bizonyítva az egykori erdélyi pártvezér alkalmatlanságát egy ilyen fontos tisztség betöltésére. Kijelentései kizárólag a politikai árnyékbokszolásnak és a sehová nem vezető öncélú hadakozásnak biztosíthatnak táptalajt”, áll a EMNT lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A néppárt ugyanakkor eltúlzottnak tartja Márton Árpád, az RMDSZ volt képviselőházi frakcióvezetője és társai túlbuzgó reakcióját is, „akik nem átallanak Szász szerencsétlen ötletelése mögé apokaliptikus forgatókönyveket vizionálni a szórványközösségek kitelepítéséről.”
„A szórványvédő bajnok szerepében tetszelgő RMDSZ-nek nincs erkölcsi alapja a melldöngetésre, hiszen eddig 23 év állt rendelkezésére, hogy életképes megoldásokat dolgozzon ki a szórványközösségek asszimilációjának megállítására, a tények azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. A népszámlálási adatok szerint ugyanis például Krassó-Szörény megyében az elmúlt tíz évben 4900 magyar anyanyelvűből már csak 2800 maradt, Temes megyében 47,7 ezerről 33,8 ezerre, Szeben megyében 14 ezerről kevesebb mint tízezerre csökkent a magyarok száma” – fogalmaz a közlemény.
Az EMNP szerint a szórványmagyarság kérdése nem pártpolitikai kérdés, ezért elutasít minden olyan megközelítést, amely ilyen jellegű színezetet próbál adni ennek az ügynek. Emlékeztetnek: ezt tartották szem előtt, amikor a parlamenti választásokon a pártjuk nem indított képviselőjelölteket azokban a régiókban, ahol szórványsorsban élnek magyarok.
Szabadság (Kolozsvár),

Tovább gyűrűzik a szórványvita – széles körű egyeztetést sürget az EMNP
Egyre nagyobb vita van kibontakozóban annak kapcsán, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) múlt pénteki budapesti zárt ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, „önkéntes területfeladásának” lehetőségéről tett említést.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki közleményében leszögezi: a szervezet nem tartja szerencsésnek Szász Jenő beszéde által gerjesztett nyilatkozatháborút. A néppárt álláspontja szerint a Szász Jenő elnöki székfoglalónak szánt gondolatai, főleg az erdélyi magyar szórványközösségekkel kapcsolatos nézetei „erős politikai csőlátásra és tájékozatlanságra vallanak, bizonyítva az egykori erdélyi pártvezér alkalmatlanságát egy ilyen fontos tisztség betöltésére”.
„Kijelentései kizárólag a politikai árnyékbokszolásnak és a sehová nem vezető öncélú hadakozásnak biztosíthatnak táptalajt” – olvasható a Toró T. Tibor pártelnök által aláírt közleményben. Ugyanakkor eltúlzottnak tartják Márton Árpád, az RMDSZ volt képviselőházi frakcióvezetője „túlbuzgó” reakcióját is, „akik nem átallnak Szász szerencsétlen ötletelése mögé apokaliptikus forgatókönyveket vizionálni a szórványközösségek kitelepítéséről”.
„A szórványvédő bajnok szerepében tetszelgő RMDSZ-nek nincs erkölcsi alapja a melldöngetésre, hiszen eddig 23 év állt rendelkezésére, hogy életképes megoldásokat dolgozzon ki a szórványközösségek asszimilációjának megállítására, a tények azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. A népszámlálási adatok szerint ugyanis például Krassó-Szörény megyében az elmúlt tíz évben 4900 magyar anyanyelvűből már csak 2800 maradt, Temes megyében 47,7 ezerről 33,8 ezerre, Szeben megyében 14 ezerről kevesebb mint tízezerre csökkent a magyarok száma” – olvasható a közleményben.
A néppárt szerint a szórványmagyarság kérdése nem pártpolitikai kérdés, ezért elutasít minden olyan megközelítést, amely ilyen jellegű színezetet próbál adni az ügynek. „Szerintünk az erdélyi szórványmagyarság megmaradása, asszimilációjának lelassítása és megállítása, valamint szülőföldjén való boldogulása nemzetstratégiai jelentőségű, ezért az erre vonatkozó elképzeléseket és terveket pártérdekmentesen kell egyeztetnie minden olyan politikai és társadalmi szereplővel, amelynek akár a legcsekélyebb ráhatása lehet a szórványközösségek létére” – írja az EMNP közleménye.
Ezzel szemben Gergely Balázs, az EMNP alelnöke szerint „nem ördögtől való” az a gondolat, hogy a szórványközösségek tagjai egyéni döntés alapján Erdélyben maradva, egy tömbmagyar vidéket erősítve máshol telepedjenek le. Gergely Balázs a Maszol.ro-nak leszögezte, semmiképp nem használná a szórványkitelepítés kifejezést. „Ha a szórványmagyar közösség valamely tagja egyénileg úgy dönt, hogy a saját és az utódai identitását nem tudja megőrizni jelenlegi életterében, akkor segítsük a boldogulását tömbmagyar vidéken” – magyarázta. Úgy vélte, hogy a véleményformáló elit az utóbbi 22 évben az őszinte kibeszélés helyett struccpolitikát folytatott a kérdésben. Szerinte nem kellene tabutémának tekinteni a szórványban lakók elköltözésének gondolatát, társadalmi vitát kellene folytatni erről. Hangsúlyozta, a kérdésben nem pártja álláspontját képviseli.
Demeter László, az Erdővidéki Múzeum igazgatója, a Kovászna megyei Összetartozunk székely–szórvány partnerségi program vezetője csütörtökön nyílt levélben fogalmazta meg aggodalmait Szász ötletei kapcsán. Demeter szerint a sajtóban tág teret kapott a probléma, Szász is magyarázkodott, tehát a felvetés nem teljesen alaptalan, ám ő felelőtlennek tarja, az esetleges végrehajtás elindítását pedig „súlyos és jóvátehetetlen történelmi tévedésnek” nevezte.
Demeter négy éve vezeti a szórványprogramot, elmondása szerint a hosszú távú fennmaradást az egyház, az iskola és a gazdaság biztosítja. A programvezető szerint az első két tényező jól működik, Erdély nagy részében működnek magyar nyelvű iskolák, szórványkollégiumok, az egyház is igyekszik fenntartani a magyar közösségeket, a gazdaság terén vannak hiányosságok, ezért fontos, hogy minél több magyar érdekeltségű vállalkozás verjen gyökeret a szórványban.
Demeter szerint az évszázados műemlékek megmentésére és munkahelyek teremtésére kell kidolgozni nemzetstratégiát, valamint azt, hogy ebben hogyan tudna együttműködni Magyarország és a Székelyföld. Geréd Imre kolozsvári RMDSZ-es tanácsos úgy véli, Gergely Balázs „finoman szólva is olajat öntött a tűzre nyilatkozatával”. „Úgy látom, hogy mi, kolozsvári magyarok nem tudunk az egyéni területfeladással egyetérteni. Így látják ezt a szórványmegyékből érkezett vagy a szórványkollégiumban tanuló magyar egyetemisták is, akik látják a magyar jövőt Déván és Máramarosszigeten is, ezért dolgozni is hajlandók” – jelentette ki Geréd.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

Gál Kinga európai kerettervet szorgalmaz
A nyelvi kisebbségi jogok támogatásának érdekében európai keretterv kidolgozását szorgalmazta Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő egy csütörtöki brüsszeli konferencián. A tanácskozást a nyelvi sokszínűség támogatása jegyében szervezték, a nyelvi kisebbségi közösségek képviselőinek és az Európai Bizottságnak a részvételével. Gál Kinga meghívott előadóként vett részt a rendezvényen.
Előadásában megállapította: az Európai Unió, illetve az Európai Parlament „egyre vonakodóbb” az általánosan megfogalmazott elveken túl kézzelfogható segítséget nyújtani a kisebbségi nyelvek támogatásához. A fideszes EP-képviselő – aki az EP kisebbségügyi munkacsoportjának korábbi elnöke, jelenleg pedig alelnöke – fontosnak nevezte, hogy a többségi társadalmakat, azok kormányait is ellássák olyan gyakorlati tanácsokkal, amelyek birtokában azok „kezelni és értékelni tudják a nyelvi kisebbségek létét országaikban”. Ennek érdekében arra tett javaslatot, hogy készüljön európai keretterv a nyelvi kisebbségi jogok támogatására.
A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek továbbélésének három fő pillére a családon belüli nyelvátadás, az anyanyelven való oktatás és a közösségek szerepe. A konferencia egyik végkövetkeztetése szerint a kisebbségi többnyelvűség, a nyelvi sokszínűség nem pusztán kulturális, társadalmi értéket, hanem egyben gazdasági hasznot is hordoz.
Szabadság (Kolozsvár),

Az RMDSZ Aradon is elindítja a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálatot
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke február 4-én Kolozsváron jelentette be, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szövetségeként eligazítást és védelmet kívánunk biztosítani minden olyan romániai magyar természetes és jogi személynek, valamint intézménynek, akiket a nemzetiségük, a magyar mivoltukból eredően ért hátrányos megkülönböztetés.
Az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni és törvénybe foglalni. Ezek alkalmazása során viszont sokszor tapasztalunk – különböző okokból – fennakadást, torz helyzetek kialakulását. Szükségesnek tartjuk, hogy az e téren tapasztalható visszásságokat egyrészt a közvélemény elé tárjuk, másrészt pedig a rendelkezésünkre álló eszközöket és lehetőségeket felhasználva orvosolni próbáljuk. Nem utolsó sorban az is célunk, hogy a nagyobb horderejű, szélesebb kört érintő eseteket akár a politika terére vigyük, nemcsak eseti, hanem általános megoldásokat keresni és találni is ezáltal.
A Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja az ilyen jellegű visszaélések begyűjtése, az érintettek számára eligazítás, illetve – a lehetőségek függvényében – jogorvoslat biztosítása. Ezt a szolgáltatást február 25-étől az aradi, Arad megyei magyarok is igénybe vehetik, ha ez ügyben személyesen felkeresik az RMDSZ aradi (Episcopiei utca, 32. szám) székházát, jelentkeznek a székház 0257/250-627-es számú telefonján vagy az rmdszarad@rmdsz.ro internetes postacímen.
Arra kérünk és bátorítunk mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel önmaga és mindnyájunk érdekében.
Nyugati Jelen (Arad),

Beidézték az ügyészségre a Wass Albert-megemlékezés gyergyói szervezőit
Idézést kapott a gyergyószentmiklósi Wass Albert-megemlékezés két szervezője: gyanúsítottként kell hétfőn megjelenjenek az ügyészségen. Az eset kapcsán Bákai Magdolna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gyergyószéki szervezetének elnöke hívott össze sajtótájékoztatót.
„Pedig már azt hittem, kölcsönösen meggyőződtünk arról, hogy nem akarunk senkit bántani, a januári megemlékezés egy kulturális esemény volt” – fogalmazott az eseményen Kisné Portik Irén, aki egyúttal felidézte, hogy 1973-ban került a hatóságok látószögébe „negatív elemként”, és meg volt győződve, hogy az utóbbi 23 év elmossa még az emlékét is annak a sok kellemetlenségnek, amit végig kellett élni.
Bákai Magdolna bejelentette, felhatalmazást kapott, hogy az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nevében elmondja, nem értenek egyet azzal, hogy Wass Albert miatt civileket meghurcoljanak, valamint Wass Albertet nem tartják háborús bűnösnek. „Reméljük, hogy sikerül újra felvenni a pert, és rehabilitálni Wass Albertet. Az EMNT és az EMNP ugyanakkor vállalja, hogy politikai, erkölcsi és jogi asszisztenciát biztosít Kisné Portik Irénnek és Selyem Antóniának” – jelentette ki.
Kisné Portik Irén köszönve a biztatást, kifejtette: jólesik számára, hogy ilyen ügyben életében először védelmezője is akadt. Újságírói kérdésre kifejtette azt is, hogy a Magyar Polgári Párt tagjaként úgy érzi, itt a pártok összefogtak az ügy érdekében, az MPP is mögötte áll, Mezei János polgármester szintén biztatta, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ügy tisztázódjon, és hogy holnap ne legyenek újabb személyek beidézve. Amennyiben bűnvádi per lesz a következménye a vizsgálatnak, a szervezők akár 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak háborús bűnös propagálása címen.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár),

„Az életképes szórvány önmaga létét is értékként éli meg”
Vitát váltott ki Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet nemrég kinevezett vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) elhangzott felvetése. Egyes értelmezések szerint a volt MPP-s politikus a szülőföldön való boldogulást hirdető, de sok esetben eredménytelennek bizonyuló stratégia alternatívájának a szórványban élő magyar közösségek áttelepítését tartja. A zárt ajtók mögött elhangzott kijelentés, amely a fórumon szintén jelen levő Márton Árpád RMDSZ-es képviselő tolmácsolásában került a nyilvánosságra, számos reakciót váltott ki az elmúlt napokban. Az ügy kapcsán kirobbant politikai adok-kapokon túl lapunk mindenekelőtt arra volt kíváncsi, hogyan vélekednek a szakemberek a kérdésről. Balázs-Bécsi Attilát, a Téka Alapítvány elnökét, Páll Zoltán magyarkályáni lelkészt és Bodó Barna politológust arról kérdeztük, milyen szórványstratégiát tartanak életképesnek, milyen szempontokat ajánlanának a „nemzetstratégák” figyelmébe. [Szóljon hozzá!]
Balázs-Bécsi: a meglévő intézmények működését kellene támogatni
– Érdekes, hogy a stratégiagyártók nem veszik figyelembe a különböző szórványterületeken felhalmozott több évtizedes tudást, tapasztalatot és munkát, nem kérik ki azok véleményét, akik hosszú idő óta foglalkoznak a szórvány kérdésével. A szamosújvári Téka Alapítvány húszéves sikertörténete alapján elmondhatom: nekünk nagy tapasztalatunk van abban, mit lehet, mit érdemes tenni a szórvány megmentése érdekében. A kitelepítésre vonatkozó felvetés nem tartozik ezek közé, ezt nem is lehet komolyan venni. A Téka Alapítvány és a Válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány nem csak a magyarul való tanulás lehetőségét teremti meg, hanem katalizátorként működik a közösségben – magyarázta Balázs-Bécsi.
– A mezőségi gyermekeknek mindenekelőtt meg kell ismerniük Mezőség értékét, hogy büszkék lehessenek hovatartozásukra, ennek a vidéknek az értékeire. A mi feladatunk ezek megőrzése. Az az életképes szórvány, amely értéket teremt, amely önmaga létét is értékként éli meg – vélekedett.
Balázs-Bécsi Attila szerint a meglévő és jól működő intézmények megerősítéséhez és zavartalan működéséhez kellene további forrásokat biztosítani. Egy minőségre alapozó és minőségi oktatást, kultúrát közvetítő szórványintézmény az egész térség rehabilitációját meghatározhatja.
– Olyan vonzó kereteket kell biztosítsunk, hogy a tétovázókat is meggyőzzük, érdemes magyarnak lenni. Elsősorban a vegyesházasságokból származó gyerekek példáját említeném, a válaszúti és szamosújvári intézmények tanulóinak több mint 20 százaléka ilyen családokból származik. Esetükben a román szülőt a minőség motiválta, annak reménye, hogy a magyar intézményben többet és jobbat kap a gyereke – vélekedett.
– Ha már nagy ívű stratégiákban gondolkozunk, akkor azt kellene rendszerszinten támogatni, hogy a magyar fiataloknak gazdasági jövőt teremtsünk a szórványban. Miért nem vásároljuk fel egy-egy mezőségi faluból a parlagon heverő földeket, néptelen házakat és biztosítunk indulási lehetőséget fiataljainknak?
Páll Zoltán: van élni akarás a szórványban
Páll Zoltán, a 200 lelket számláló Magyarkályáni Missziós Egyházközség református lelkipásztora szerint sem ő, sem a környéken szolgáló lelkipásztorok nem hagynák el soha szülőföldjüket.
– Huszonhárom éve szolgálok a szórványban. Talán ezért sem osztom azt az elképzelést, miszerint a szórványban élőket identitásuk megőrzése érdekében tömbmagyar vidékre kellene költöztetni. Hat szórványtelepülés – Magyarkályán, Oláhgyéres, Mezőszava, Kötelend, Apahida és Nemeszsuk – lelkipásztoraként úgy vélem: az itt élők felmérték élethelyzetüket, az abból fakadó lehetőségeket, és nem mennének el innen. Tapasztalataim szerint az elmúlt pár évben a lélekszám nem apadt, hanem valamennyivel nőtt. Többen költöztek haza Kolozsvárról, mivel megszűnt az ottani munkahelyük, vagy akik innen származtak el, gyakrabban járnak haza. A tömbmagyar településekre való „áttelepítés” nem több elméletnél, amely a gyakorlatban nem állja meg a helyét. Az itt élő magyarok ragaszkodnak szülőföldjükhöz, van bennük élni akarás – nyilatkozta a lelkész, aki Romángyéresen és Magyarkályánban élő, alig néhány lelket számláló magyar közösség számára templomot építtetett.
Bodó: Nem az egyénnel, a körülményekkel kell foglalkozni
Bodó Barna szerint mindenekelőtt a „szórvány” fogalmat kellene tisztázni: olyan helyi közösségről van szó, amely nem tudja a nemzeti identitás alapvető elemeit képező tartalmakat előállítani; azok az egyházi, oktatási, kulturális intézmények pedig, amelyek az identitás tartalmait továbbítják, számukra nem biztosítottak.
– Mindenki számára biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy meg tudja őrizni azt a kultúrát, amelyben született. Ha valakinek fel kell adni ezt a nem természetesen állapotot, akkor elsősorban azokkal a körülményekkel kell foglalkozni, amelyek ezt ellehetetlenítik, és nem az egyénnel. Ha például az egyén nem ragaszkodik a kultúrájához, akkor azokat a külső hatásokat kell mindenekelőtt szemügyre venni, amelyek befolyására az illető anyanyelvét, a magyar nyelvet, kultúrát kevésbé tartja értékesnek – vélekedett.
Bodó szerint az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, nem voltak sikeresek azok a kísérletek, amelyek során bármilyen helyi közösséget megpróbáltak átköltöztetni új etnikai környezetbe. Ez legfennebb azokban az esetekben fogadható el, ha az egyének maguk döntenek úgy, hogy elhagyják szülőföldjüket.
N.-H. D. – Sz. K
Szabadság (Kolozsvár),

Erdély Tv – közszolgálatiság vagy pártpropaganda?
Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke szerint az ETV, amelynek adásait újabban Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán is lehet fogni, „az egyetlen erdélyi magyar közszolgálati televízió”. Annak, hogy egyre több helyen nézhető egy magyar tévéadás, csak örülni lehet, de van itt egy súlyos szakmai tévedés.
Tisztázzuk csak a közszolgálatiság fogalmát. „Közszolgálati televízió: a televíziós műsorszolgáltatás egyik hagyományos modellje. A közszolgálati csatorna állami tulajdonban van, és a készülékkel rendelkező népesség előfizetési díjaiból, ill. adóiból tartják fenn, ellentétben a magánkézben lévő kereskedelmi televíziókkal.” „A közszolgálati média – így a közszolgálati televízió – feladatai közé tartozik a tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatás a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” (Film- és médiafogalmak kisszótára, Korona, 2002. (pp. 254-255.).
Az Erdély Tv egyik kritériumnak sem felel meg. Sem a tulajdonosi viszony, sem a műsorpolitika nem indokolja a „közszolgálati televízió” kategóriába sorolást. Magyarországi támogatásból alapította az e célra létrejött Janovics Jenő Alapítvány, ma már közvetlenül és közvetve az RMDSZ irányítja és tartja el. Bár vannak tehetséges fiatal munkatársai és az igényesség szándékával készült kulturális rovatai, vallási témájú adásai, a műsorokban egészében nem érvényesülnek a közszolgálatiság fentebb idézett kritériumai, erről a honlapjukon újranézhető műsorok alapján bárki meggyőződhet.
Egy kirívó példa: a parlamenti választások idején nap mint nap kizárólag RMDSZ-es politikusok és a többi pártot rendszeresen becsmérlő sajtósok voltak jelen a képernyőn, súlyosan megsértve ezzel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) választási médiaszabályzatát. Romániában működő, tulajdonjogi szempontból közszolgálati magyar tévészerkesztőségek: az RTV bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi magyar szerkesztőségei. Az ő műsoraikban tapintható ki leginkább az az igyekezet, hogy megfeleljenek a közszolgálatiság idézett tartalmi feltételeinek is: „tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatásra törekvés a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” Sajnos az intézmény (a Román Televízió) pénzügyi válsága és a politikum sorozatos beavatkozása a személyzeti ügyekbe és nemegyszer a műsorpolitikába egyre nehezebbé teszi az ott dolgozók számára, hogy megfeleljenek felvállalt közszolgálati hivatásuknak.
Kiváló magyar tévéseink vannak, szerkesztők, rendezők, riporterek, operatőrök, vágók, van médiaoktatásunk. Milyen szép is lenne, ha valóban létrejönne egy Erdélyi Magyar Közszolgálati Televízió! Ehhez ma a hatalommal rendelkezők nagyvonalúságára volna szükség, aminek egyelőre nem látszik az esélye. Ehelyett marad az erdélyi szellemiséghez méltatlan, kicsinyes és médiában hiteltelen egyoldalúság, amit közszolgálatinak nevezni megtévesztő, félrevezető dilettantizmus. Boros Zoltán
A szerző az RTV bukaresti magyar szerkesztőségének volt főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács művelődési alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Giccsként kezelt ereklye
A 2005-ben végzett Nagy Könyv felmérésen a legnépszerűbb magyar regények listáján Wass Albert A funtineli boszorkány című trilógiája a tizenegyedik helyezést érte el. Ennek az eredménynek az ismeretében joggal állíthatjuk, hogy nincs szüksége sem a műnek, sem a szerzőnek olvasói védőbeszédre. Nem kell senkinek sem magyarázkodnia amiatt, hogy megszerette ezt a könyvet, hogy az olvasását nem tudta abbahagyni, hogy teljesen azonosult Wass Albert gondolataival és örömmel adta át magát a „Funtineli-világnak”.
Feltehetnénk magunknak a kérdést, hogy melyek azok a szerzői fortélyok, amelyek a regény népszerűségét meghozták. Talán az erdélyi táj varázslatos bemutatása, a női szépség idillikus ábrázolása vagy az emberi lélek végtelen kitárása. Tudományos megközelítésben számtalan kérdésre kereshetnénk a választ, és akár kritikát is megfogalmazhatnánk a regény érték- és mértékrendjét illetően, de ez úgysem változtatna az olvasás során szerzett élményeinken. Az a bensőséges viszony, amely az olvasó és a szereplők között kialakul, nem bontható meg semmilyen külső befolyással.
Ennek ellenére ma is sokan vannak, akik megirigyelték Wass Albert olvasóinak kiváltságos helyzetét, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy lerántsák a leplet a csodáról, hogy rossz fényben tüntessék fel a szerzőt és műveit egyaránt, hogy megakadályozzák az oly népszerű életmű tündöklését. Olyanok, akik még a huszonegyedik században is máglyán akarják elégetni A funtineli boszorkányt. Ezek az irigyek a betűkkel talán még felvehetnék a harcot, de azokkal a magyar olvasókkal, akik az egyik legnépszerűbb magyar regénynek tartják ezt a művet – soha. Nem maradt más hátra nekik, mint övön aluli módszerekkel kitámadni a szerzőt, és a lényegi elemekről elterelni a figyelmet. Persze, nem mindegy, hogy kitől érkezik a támadás, mert ha egy „szőrfülűtől” van, akkor az még tovább növelheti a regény olvasottságát, de ha egy „éltetőnek” vélt személytől származik, akkor úgy érezhetjük, hogy az értékeinket rombolják.
A Székelyföld hangjaként beharangozott állami rádió által nemrég szervezett giccsversenyre leleteket gyűjtöttek a szervezők „a fényképtől kezdve az aranyhalacskán át egészen a Wass Albert-kötetetekig” (idézet a projektet koordináló szerkesztőtől). Ez a felhívás többször is elhangzott, ebben a formában. Nem találtak más példát giccsre? Ennyire zavarta őket A funtineli boszorkány? Egy – szintén állami – szépirodalmi folyóirat néhány napja lezajlott rendezvényén a fent említett szerkesztő szintén Wass Albert munkásságára utalva az alábbiakat jelentette ki: „Nem etikus ezeket a szövegeket kísérő apparátusok – jegyzetek, lábjegyzetek – nélkül útjukra bocsátani.”
Mintha figyelmeztetni kellene az olvasót a regény elején, közepén és végén, hogy „vigyázat, most nem egy akármilyen regényt tart a kezében, hanem egy ördögtől való alkotást, és ezek a betűk nem azok, mint egy másik könyv esetében.” Ha a tizenegyedik legnépszerűbb magyar regény íróját ilyen alattomos módszerekkel támadják, ha egyeseknek ennyire fontos, hogy Wass Albert műveit bemocskolják, és folyton csak azok irodalmi szempontból mellékes körülményeit taglalják, akkor büszkén vállalom a giccsnemzethez való tartozást.
Ferencz Zsombor
Krónika (Kolozsvár),

Autonómia
A 19. századi magyar nacionalizmus fantomjai időnként apró hősies görcsökkel küszködnek. Erre várnak az oláh nacionalizmus – legalább ennyire lobbanékony – fantomjai. Miközben mindkét fél felelőtlen, sietve bedarálják a témát, vészharangot kongatnak, a gyűlölet könnyeivel dagasztanak.
A 19. századi magyar nacionalizmus fantomjai időnként apró hősies görcsökkel küszködnek. Erre várnak az oláh nacionalizmus – legalább ennyire lobbanékony – fantomjai. Miközben mindkét fél felelőtlen, sietve bedarálják a témát, vészharangot kongatnak, a gyűlölet könnyeivel dagasztanak.
Nyilvánvaló, hogy egyetlen épeszű ember nem veheti komolyan egy-egy kampányban levő politikus vagy szentimentális vidéki ember követelődző ordításait. A mai Európa nem rajzol át országhatárokat, a múltat túlzottan eszményítő sovinizmus már nem hatásos, a birodalmi szeszély nevetséges. A mai világ gondjai másak. De a politikusok és a kemény témákra éhes újságírók számára ez nagyszerű lehetőség. Nem szabad elszalasztani. A mord tekintet, a keserűség, az üvöltés, az összeszorított álkapcsok, az égnek emelt ököl és a militáns folklór virágzik. Ennek van itt az ideje!
De azt tapasztalom, hogy miközben az álmatlanságig odafigyelünk a székelyek autonómiatörekvéseire, nem veszünk tudomást azokról az „autonómiaküzdelmekről”, amelyek különböző szinten a románok között folynak. Romániának nincs szüksége idegenekre, hogy feldarabolódjon. Magától is felmorzsolódik. Szenvedélyesen, őrjöngéssel, vidámsággal. Tessék csak az államelnök és a miniszterelnök közötti „szecessziós” háborút követni. Önöknek van-e olyan érzésük, hogy ugyanazt az országot képviselik? Ketten kétfelé húznak. Egyik azt javasolja, hogy írásban kérjük a schengeni övezethez való csatlakozást, a másik azt mondja, hogy egy ilyen dokumentum teljesen haszontalan, és kívánatos lenne fölleltározni azokat a tényeket, amelyek megindokolják a (magától értetődő) kérelmünket.
Miközben az ellenzék Európára voksol, a parlamenti többség az Oszmán Birodalom jelenkori megfelelőjét látja az Európai Unióban. A parlament jogilag „autonóm” akar lenni, az igazságszolgáltatás „autonóm” akar lenni, a parlamenti tagok azt szeretnék, hogy külön (azaz „autonóm”) kezelésben legyen részük, nem úgy, mint az egyszerű állampolgároknak. Azzal vádolják az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséget (ANI), hogy túl nagy az autonómiája. Túlságosan „autonóm” az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), vagy jobban mondva attól függ, akitől nem kellene. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) sem túlságosan „autonóm”. A sajtó is „autonómnak” tünteti fel magát, nagy belső lovagi tornákat szervez. A magyarok románellenes dühe ifjonti, ellentétben áll azzal, hogy mekkora düh dúl Badea és Turcescu vagy Striblea között (bukaresti televíziós személyiségek – szerk. megj.). Hallották önök valaha a magyar kisebbség képviselőjét ordítozni, amint ellenfeleinek azt kívánja: „kínokban halljanak meg”? Amire nyugati szomszédaink leigáznának, megtörténhet, hogy egymást lemészároljuk, és tálcán felkínálunk egy „kihalt országot”.
A politikusok nem akarnak politizálni. „Marni, szétszakítani” akarnak – Mircea Diaconu dixit. A pannóniai támadók húsát? Nem, csak bizonyos „román testvérek” húsát! Amikor látod, mit mondanak a demokrata-liberálisok (PDL) a szociálliberálisokról (USL) és a szociálliberálisok a demokrata-liberálisokról, vagy amikor hallod, mit mond egyik liberális a másik liberálisról és egy-egy szociáldemokrata egy-egy liberálisról, vagy egy-egy liberális egy-egy szociáldemokratáról, amikor látod Dogaru ezredes „nagy hadmozdulatait” (melyeket a kormányzat szimpátiával szemlél, vagy netalán írott beleegyezéssel bátorít), amikor hallod, miként beszél Gigi Becali egy-egy honfitársunkkal és főleg egy-egy honfitársnőnkkel, amikor látod a különböző talkshow-k meghívottjaként, ahogy rátámad egyik politikus a másikra, amikor látod, miként beszél néha az államfő saját országának egy-egy állampolgáráról, és hogyan beszél egy-egy román ember a saját államelnökéről, nem győzöd eleget kérdezni: hány Románia létezik?
Valóban Romániát képviselik a jelenlegi európai parlamenti képviselők? A színteret elözönlik a harmad- és negyedrendű személyiségek, akik saját Romániájukra hivatkoznak, de nincs kapcsolatuk a más emberek Romániájával. A románok közötti gyűlölet nem tűnik alábbvalónak egy univerzális románellenes összeesküvésnél. Ami engem illet, úgy érzem, egy elkobzott Romániában élek. Televíziót nézek, újságot olvasok, hallgatom a politikusok szónoklatait, és idegennek érzem magam. Csaknem mindannyian gúnyt űznek intellektuális „autonómiámból”, hazaszeretetemből, szolidaritás iránti igényemből. Mindegyikük rosszindulatúan harcol saját karrierjéért, ködös dicsőségéért, sérthetetlen jogosítványaiért. Mindegyikük azt akarja, hogy igaza legyen, saját nyugalmam, a nemzeti jómodor, saját gondolataim szabadságának rovására. Ha oda jutottunk, hogy így néz ki a saját országom, akkor tétovázás nélkül kérek a lelkemnek egy csipetnyi autonómiát!
Andrei Pleşu
Megjelent az Adevărul 2012. február 11-i számában. Fordította: Kiss Ferenc
Krónika (Kolozsvár),

Akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell
Anyanyelvünk állapotát, használatát folyamatosan figyelő székelyföldi lapigazgató (aki újságíró és költő is) meglehetősen borúlátóan beszélt anyanyelvápolóknak a hazai magyar sajtó, főként a helyi, regionális napilapok nyelvezetéről.
Amint mondta: nagy szükség volna a románból rossz fordítással vagy más – kifogásolható – ok miatt nyelvünkbe került helytelen kifejezések visszaszorítására, ugyanis nem fogadható el szakmailag, hogy a sajtó nyelve nálunk, a kevés kivételt leszámítva, az említett ok miatt eltérjen a normatív/standard változattól. Példákat is említett: a közigazgatásban nálunk még mindig, jó két évtizeddel a rendszerváltás után, a tanács uralkodik az önkormányzat felett és a tanácsos is elnyomja a (községi, városi, megyei) képviselőt. Az iskolanevekben óriási az összevisszaság: az újságírók zöme nem képes szabadulni a normatív változatban ma már csak történelmi megfontolásból használt líceumtól.
Elméleti líceumot írnak gimnázium helyett, az általános iskola felső tagozatát nevezik gimnáziumnak román nyelvi mintára. Nincs nálunk elemi vagy alsó tagozat, csak I-IV. osztály (clasele I-IV.), felső tagozata sincs az általános iskolának, csak V-VIII. osztálya (clasele V-VIII.). Hemzsegnek az újságokban a szaklíceumok, pedagógiai líceumok, na és a főgimnáziumok is a norma szerinti szakközépiskolák, tanítóképzők és gimnáziumok rovására. Az orvosolandó nyelvi bajok közt emlegette a kolléga még a zöldségnevek rossz használatát (vinetta a padlizsán helyett), a hivatalos nyelv szavait (tva – áfa, delegáció – kiküldetési rendelvény), a politikai élet kifejezéseit (parlamenter – országgyűlési vagy parlamenti képviselő, szerves törvény – kétharmados törvény). Stb. A lapigazgató a nyelvi hibák terjedése miatt az újságíróképzést is hibáztatta, mert az egyik munkatárs egyetemi tanulmányaira, illetve az egyetemi órákon hallottakra hivatkozott vita közben: nálunk azért tanács és nem önkormányzat egy-egy település vagy megye irányító szervezete/testülete, mert más a jogrendje Romániának, mint Magyarországnak – érvelt a fiatal újságíró.
Kommunista vs. nemzetközpontú nyelvművelés
Az egyetemeken oktató vagy kutatóintézetekben dolgozó nyelvészek közül is sokan elfogadják, hogy az emberi nyelv elsősorban az érintkezés, a kommunikáció eszköze, és csak azután a tudomány tárgya. Természetesen a nyelvművelés is így látja ezt, ezért kijelenthető: az említett észrevételek helytállóak, a sajtónak törekednie kell a szabványmagyar (standard: irodalmi és köznyelv) használatára még akkor is, ha az utódállamokban is kialakultak a magyar nemzeti nyelvnek különböző regionális változatai. A kérdésről nagy vita zajlott le a 90-es években a Kárpát-medencei magyar nyelvtudósok közt. A véleményeket kötetbe foglalta a tekintélyes budapesti Osiris Kiadó Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról címen. Az úgynevezett kommunista nyelvművelésen néhány évtizede felülkerekedő nemzetközpontú nyelvművelés elvei szerint az oktatásban, a tudományban, a sajtóban, a művelődési életben a normához kell igazodnunk.
A normán sokan a magyarországi, főként a budapesti nyelvváltozatot értették. Volt normavita is, azt meggyőzően árnyalta, finomította Péntek János kolozsvári nyelvészakadémikus, amikor egyebek közt azt mondta: földrajzi értelemben ma központi norma nincs, semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy a hiteles nyelvi mérce a nyelvterület központjában vagy a fővárosban (Budapesten) volna. A központi csupán központi akadémiai és egyéb művelődési intézményeket jelenthet, és jelentheti azt is, hogy ez a standardváltozat (azaz a nemzeti nyelv) fő vonulata. A norma mindig közös vagy éppen egyetemes mércét jelent. A közös nemzeti nyelvnek mindenütt jelen kell lennie, ahol a nemzet tagjai élnek, főképpen a mindenkori írástudók nyelvhasználatában – magyarázza az említett kötetben a jeles szakember.
Ebben a jól megalapozott szakvéleményben a közös azt is jelenti, hogy egységes, benne van az egész magyar nyelvterület, az írástudók közt pedig az újságírók is. Nem jogrendi kérdésről van szó, amikor a nyelvhasználatot, azaz a nyelvnek mint egyezményes jelrendszernek gyakorlati alkalmazását vizsgáljuk. Jó volna az újságíró szakos hallgatóknak alaposabb nyelvelméleti ismereteket átadni, mert ha értik a nyelv/nyelvek működését, könnyebben megtanulják a fordítások fogásait, a sokszor rossz, szó szerinti fordítások talán háttérbe szorulnának valamelyest. A fordítás csínját-bínját is egyetemi szinten kell oktatni, különben az újságírók közül többen is odajuthatnak, mint az egyik székelyföldi rendőrkapitány, aki szerint azért nem lehet magyarul intézménynévként használni a rendőrség formát, mert az magyarországi elnevezés (!).
Ismét Péntek Jánost idézem: „A beszédben vagy az írásban mindig igazodnunk kell egymáshoz, a régiók nyelvét is egymáshoz kell igazítani, meg kell újra ismernünk egymás nyelvi változatait, és adott határig tolerálnunk kell őket, csak ez jelentheti mindnyájunk számára a nemzeti nyelvet (…). Az erdélyieknek egyre több lehetőségük és esélyük van arra, hogy közvetlen tapasztalatból vagy a tömegkommunikáció révén megismerjék az anyaországi nyelvet és nyelvi változatokat, és arra is, hogy részben igazodjanak hozzá, az anyaországinak pedig szintén tudomásul kell venniük a határon túli régiók nyelvét, hozzá kell szokniuk éppen úgy, mint az ö-ző szegedihez, az a-zó palóchoz vagy a szintén nyelvjárásias somogyihoz vagy zalaihoz.”
Tanácsok, önkormányzatok
Szemléltetőanyagként álljon itt néhány példa az erdélyi magyar és a normatív/standard magyar változatokra. Közszállítás – tömegközlekedés vagy közösségi közlekedés; szállítási minisztérium – közlekedési minisztérium; sofőriskola – autósiskola; sofőrkönyv, hajtási engedély – (autó)vezetői jogosítvány; alkoholos vezetés – ittas vezetés; nemzeti út – országút/közút; útgondnokság – közútkezelő; poliklinika – rendelőintézet; küldőpapír – beutaló; perfúzió – infúzió; reanimáló (osztály) – intenzív osztály; kórházi kibocsátó – zárójelentés; megyei tanács – megyei önkormányzat vagy megyei közgyűlés; megyei tanácselnök – a megyei önkormányzat elnöke vagy röviden: megyeelnök; városi/községi tanács – városi/községi önkormányzat vagy városi/községi képviselő-testület; községi, városi, megyei tanácsos – községi…képviselő; municípium – megyei jogú város; municípiumi kórház, municípiumi polgármesteri hivatal – városi kórház, városi polgármesteri hivatal; igazságügyi bélyeg – illetékbélyeg (nem tévesztendő össze a bélyegilletékkel: az első bélyegfajta, a másik pénzösszeg); központi statisztikai intézet – központi statisztikai hivatal; a nemzeti bank kormányzója – a nemzeti bank elnöke; tanügyminisztérium – oktatási minisztérium; tanügyi káder – pedagógus; elméleti líceum – gimnázium (itt jegyzem meg: a magyarországi Gyulán jól működik a kétnyelvűség: helyes felirat iskolanévtáblán: Liceul Teoretic Nicolae Bălcescu Gimnázium); művészeti líceum – művészeti szakközépiskola; pedagógiai líceum – tanítóképző; címzetes tanár (általános- és középiskolában) – tanár; tva – áfa; biztosítóház – egészségbiztosítási pénztár; legfelső bírói tanács – országos igazságszolgáltatási tanács; decentralizált/dekoncentrált hivatal(ok) – megyei közintézmény(ek). Stb. Fontos most megjegyeznem, hogy a közigazgatásban a tanács szót ’település, megye vezetőtestülete’ jelentésben a szovjet uralom előtt is használta nyelvünk, de azok a tanácsok önkormányzati elven működtek, képviselőit a lakosság választotta, akárcsak napjainkban.
Csakhogy 1945–1989 között a szovjet típusú tanácsrendszerben a népi tanácsoknak, majd a (nép)tanácsoknak semmi közük sem volt a demokráciához, a népakarathoz, a település vagy a megye lakóinak akaratához. Ezeknek a szocialista/kommunista intézményeknek emlékét kellett törölni a ’89-es rendszerváltás után a tanács szó kiszorításával, illetve önkormányzat szavunk újjáélesztésével. Ez a felélesztés nálunk főként azért akadozik, mert sokan közülünk – újságírók is! – abból indulnak ki, minek mi a román elnevezése, és legtöbbször nem találják meg a jó magyar megfelelőket.
Nem árt tudnunk, hogy 1945 előtt a román consiliu szónak volt ’képviselő-testület’ jelentése, amelyet ’89-ig nem használták, nem használhatták a románok. A képviselő-testületnek rokon értelmű párja (szinonimája) az önkormányzat. Azzal mit sem kell törődnie az újságírónak, hogy önkormányzat szavunkat már nem is egyszer politikai és diplomáciai feszültségkeltésre használták fel bizonyos bukaresti körök épp szó szerinti fordítással (autoguvernare). Egyébként a románból is kimutatható a rendszerváltás nyelvi tükröződése ennél a szónál is: sfat popular, majd consiliu popular (’néptanács’) ’89 előtt, consiliu (’önkormányzat’) a fordulat után.
A nagy műsorszórású magyarországi rádiókban és televíziókban is elég gyakran a határon túli tudósítóktól elhangzó tanács zavarkeltő lehet: sem a Kárpát-medencében, sem a tengerentúl nem minden magyar érti, miről van szó. Többször hallottam magam is ilyenforma kérdést: ha Románia is EU-tag, miért beszélnek tanácsokról az erdélyi magyarok? Vagy: milyen rendszerváltás volt Romániában, ha megmaradtak a diktatúrabeli tanácsok? Az erdélyi vagy akár a magyarországi magyarokat is gondolkodóba ejtheti például a felvidéki alapiskola vagy a városi hivatal kifejezés rádióhallgatás vagy tévénézés közben. Nem mindeni tudja, hogy általános iskoláról és polgármesteri hivatalról van szó.
Érdemes szólni ezúttal az olvasószerkesztő szerepéről is. Ő sokat segíthet a sajtó nyelvének pallérozásában például úgy, hogy padlizsánra javítja a vinettát, önkormányzatra a tanácsot, képviselőre a tanácsost, gimnáziumra az elméleti líceumot, országgyűlési vagy parlamenti képviselőre a parlamentert. És így tovább. Az volna viszont a jobb megoldás, ha az újságírók rendszeresebben olvasnának nyelvészeti/nyelvművelő írásokat, és ha gyakrabban belelapoznának az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kiadásában 2002-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent Román–magyar közigazgatási szótárba. Mert így gyarapíthatják anyanyelvi ismereteiket, ugyanis akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár),

Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének
Tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr!
Sejtem, nem a véletlen összecsengése lehet, hogy a nekem és feleségemnek (és sok ezer Székelyföldön élő házaspárnak, személynek) címzett levelét kivettem postaládánkból, amikor ez év február 7-én örömmel tértem haza városom, Sepsiszentgyörgy Demokrácia Központjából a csíkszeredai Magyar Konzulátus által kiállított, életem második, magyarul kitöltött születési anyakönyvi kivonatával.
Azért a másodikkal, mert az elsőt az általunk „kicsinek” minősített magyar világban adták szüleim kezébe 1941 szeptemberében, de ezt még emlékbe sem tarthattuk meg, „idejében” elkobozta a visszatérő román hatalom. Az 1946-ban kiadott ideiglenes igazolványon nemcsak az állampolgárságunkat, hanem még nemzetiségünket is románnak tüntetik fel a gyarmatosítók akkori képviselői. Az elmúlt esztendő novemberében kiállított keresztlevelem birtokában izgalommal bontom ki a magyar felségjelvénnyel ékített fehér borítékot, hogy mielőbb elolvashassam az Ön nagyra becsült köszöntőjét magyar állampolgárrá válásunk kapcsán. Köszönöm megtisztelő ránk figyelését több ezer, Székelyföldön élő magyar, azok nevében is, akik kértük vagy visszaigényeltük jogos státusunkat, és rövid időn belül meg is kaptuk, az Ön által vezetett kormánynak köszönhetően! Mi, akik 2007 késő őszén nagy tömegbe gyűlve az unitárius és katolikus templom karéjában Önre és Tőkés László püspökre várakozván meggyőződéssel hittük, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon”! És ím, beteljesedett hitünk-akarásunk, és lett olyan kormánya Magyarországnak, mely nem eltaszítja, de magához öleli a Kárpát-medence s a világ még élő, sajnos, csökkenő, de reménykedő magyar nemzetét. A sport nyelvére fordítva a szót: örvendek, hogy az Ön csapatában játszhatom. Én, az öreg jobbhátvéd igyekszem világhírű, válogatott Csatárunknak olyan passzokkal kedvében járni, hogy minél több védhetetlen góllal lyukassza ki ellenfelünk hálóját! Köszönöm a Sorsnak, hogy megadta a lehetőséget Önnel személyesen is találkozni, kezet rázni Egy az ország könyvének dedikálásakor. Bár benne vagyok a korban, örök optimistaként remélem, lesz alkalmam Rengéshullámok című kötetének ajánlására is a közeljövőben. Közelgő, félszázados-jubiláris születésnapjára gondolva, sok ezer székely magyar honfitársam nevében is kívánok erőt, egészséget, hosszú és boldogabb életet családja és az egész magyar érzelmű nemzetem javára, megelégedésére! Nemzet- és országvezetői munkálkodását nagyrabecsülve, értékelve, szívélyes üdvözlettel:
Ferenczy L. Tibor nyugdíjas fémmunkás, publicista
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

„Mindig hajt a kíváncsiság”
Dr. Gidó Csaba Vasszekér és mozdonygőz címen frissen kiadott tanulmánykötetét 2013. február 20-án Róth András Lajos mutatta be a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál megjelent kötet a székelyföldi vasútvonalak kiépítését tárgyalja. A székelyföldi vasút története (1868–1915) alcímű kiadványról a szerzőt, a székelyudvarhelyi Kós Károly szakközépiskola tanárát a könyvbemutató előtt faggattuk.
Van vasúttal kapcsolatos gyermekkori élményed, amire jól emlékszel?
Elgondolkodtam az utóbbi időben, honnan jön ez az affinitás a vasút iránt… egész gyermekkorom a vasútállomás és a vasúti sínek környékén zajlott, mert a gabonaraktár melletti negyedben nőttem fel. Gyermekkorom kedvenc szórakozása az volt, hogy pénzérméket helyzetünk a sínekre, meg köveket, vagy egyensúlyoztunk a síneken, ki tud minél hosszabb ideig elmenni úgy, hogy nem esik le a sínről.
Gyermekkoromban egy karácsonykor kaptam a szüleimtől egy elég nagy mozdonyt, ami az egyik kedvenc játékom volt, aztán az kimúlt úgy, hogy a család másik tagja, akiből szintén történész lett, egy alkalommal kíváncsi volt arra, hogy milyen a motra ennek a mozdonynak… Nekiállt kalapáccsal és szétverte, persze nem a jelenlétemben. És szerettem vonaton utazni mindig. Számomra mindig hatalmas élmény volt, és lehet, hogy innen is indul ez az affinitásom a vonat, az állomások iránt.
Gondolom, nagy kincs volt az a mozdony…
Igen, mert a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején kaphattam, akkor egy játékot kapni kicsit nehezebb volt, sorokat kellett érte állni. Azt hiszem, kínai gyártmány volt, jó nagy mozdony… Volt motra. A technikai dolgok soha nem fogtak úgy meg, inkább annak a világa: a vonat, vagonok belső világa, az utazás.
A fiúk sofőrök, tengerészek, mozdonyvezetők szerettek volna lenni, ilyen oldalról volt-e csábítás?
Nem, nem akartam mozdonyvezető vagy kalauz lenni. Én utazni szerettem. Gyermekkoromban más mesterségek jelentek így meg: szerettem volna állatorvos lenni, és már elég korán érdekelni kezdett a történelem, régész szerettem volna lenni. Amikor beiratkoztam az egyetemre, nem volt bennem, hogy mi leszek: régész, történész, tanár…
Van fényképed gyerekkorodból, ahogy a sínek környékén játszottatok?
Olyan sajnos nincs. Akkor nem készült annyi fénykép, mint ma.
Hogyan fogtál hozzá, hogy éppen a vasúttal kapcsolatosan kutass? Korábban közölt tanulmányaid más témájúak voltak.
Amikor beiratkoztam az egyetemre, volt is egy mai napig kedvenc témám, a székely kivándorlás. Ennek van családi kötődése, nagymamám fiatal korában Bukarestben szolgált. Rengeteget mesélt arról a világról. És amikor felkerültem Kolozsvárra, az egyetemre, az első téma, ami igazán érdekelt, ez volt, a székely kivándorlás kérdése Romániába, nem Amerikába. Elég sokat kacérkodtam ezzel a gondolattal, el is kezdtem a kutatását, de éppen a kivándorlás kapcsán folyamatosan találkoztam a vasútnak a kérdésével, mert a korabeli diskurzus szerint székely kivándorlást úgy lehetne megszüntetni, hogy a Székelyföldnek kiépül egy modern infrastruktúra-hálózata, és ez által gazdasági fejlődésnek indul, épül az iparhálózat, virágzásnak indulnak a fürdők…
Érdekelt a kivándorlás, de egyre jobban kezdett érdekelni a vasút kérdése. Másodév végén döntéskényszerbe kerültem, Tonk Sándor tanár úr adta ki feladatként, mindenki döntse el a szakdolgozat témáját, hogy a nyári vakációban és a nyári gyakorlat ideje alatt azzal foglalkozzon. Felültem az udvarhelyi nagyállomáson a vonatra, de egyértelműen nem volt eldöntve, mi lesz a téma. Valahol Bögöz és Galambfalva között kezdtem el gondolkodni, ahogy ment velem a vonat, hogy milyen jó volna ezzel foglalkozni: kik azok, akik megálmodták ezt a vasútvonalat, miért ezt, kik voltak a munkások, akik építették, a tervező, a vállalkozó, hogyan hatott a településekre a vasútvonal megépítése… Udvarhelyiként még ott volt bennem a kérdés: miért nem épült meg a vonal tovább Udvarhelyről, miért zsákutca lett? Eldöcögött a vonat velem Kolozsvárra, az jó félnap, az idő alatt valamennyire papírra is tudtam vetni ezt a gondolatot. Elmentem erre a műhelymegbeszélésre, ahol mindenkinek be kellett számolni, miből írja a szakdolgozatot, és én mondtam, a Héjjasfalva–Székelyudvarhely vasútvonalról.
Tonk Sándor tanár mondta nekem: ne komolytalankodjon, fiatalember, az egy kicsi szárnyvonal, erről nem lehet szakdolgozatot írni… Végül a teljes székelyföldi vasúthálózatról kellett. Így lett ebből székelyföldi vasúthálózat-történet. De ma már ebből a szárnyvonalból is meg lehetne írni egy szakdolgozatot.
Szóval mégis az lett volna kedvesebb téma?
A mai napig ez a része a kedvesebb, mert személyes élmények kötődnek hozzá, természetesen, de jó, hogy ennek az egész nagynak fogtam neki. Egyetemi éveim alatt többnyire a megírt szakirodalomra és a sajtóra támaszkodtam. Az akkori szakdolgozatom – ennek témavezetője Magyari András volt, és Egyed Ákos történész segítségét kell kiemelnem – esetében komolyabb levéltári kutatás nincs, akkor még nem jutottam el olyan szintre, a megvédés után kezdtem el a levéltári kutatásokat.
Átnéztem a korabeli sajtót nagyrészt, és nem a technikai irányt követtem, hanem olyan társadalmi –gazdasági folyamatokét, amelyek színesebbé teszik a témát és nem csak merev, száraz technikatörténeti leírás felé mutatnak. Így még érdekesebb volt számomra ez a téma, mintha nagyon száraz levéltári forrásokkal kezdtem volna. Végül is szerencsésen alakult, mert a száraz forrásokat később építettem be, és érettebb fejjel vizsgáltam, amikor már volt egy kis tudásom, tapasztalatom.
A másodév és a doktori dolgozat megvédése közt elég sok év eltelt. Egyenes vonalú volt a kutatás vagy koncentrikus körökként tágult a téma?
Inkább úgy mondanám: hullámok vannak a kutatásban. Ha egy témával sokat foglalkozik valaki, egy idő után ráun. Hullámvölgyek voltak. A szakdolgozatom megvédése után áttértem egy másik témára, ami kapcsolódott a kivándorláshoz is: a tusnádi székely kongresszus. Ebből írtam a mesteri dolgozatomat. Olyan szempontból jó volt, hogy az egész kérdéskörnek más vetülete is előtérbe került. Amikor hazajöttem Udvarhelyre, egy kicsit fektettem ezt a témát, és foglalkoztam a két világháború közötti udvarhelyszéki református oktatás helyzetével. Ez teljesen új téma volt. Foglalkoztam egy keveset azzal is, hogy a második világháborúban megvont új román–magyar határ milyen hatással volt a határ két oldalán lévő falvak életére. Mind új témák voltak, és érdekesek, de mindig visszatértem a vasúthoz. Róth András Lajos, az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó Tudományos Könyvtár szakembere nagy segítséget nyújtott számomra mindvégig. 2003-ban kapcsolatba kerültem Majdán Jánossal, aki Magyarország egyik legismertebb vasúttörténésze, talán az egyedüli olyan személy, aki nem a technikai, mérnöki világból jön, hanem történészként kezdett el foglalkozni a vasúttal.
A pécsi egyetemen tanít, és felajánlotta, jelentkezhetek hozzá doktorálni. A doktori iskola vezetője hosszú ideig Ormos Mária volt, hozzá is el kellett mennem és bemutatnom a témámat, és mivel neki is tetszett, 2004-ben felvettek a doktori iskolába. Hosszú ideig kint voltam Budapesten és az ottani levéltárakban kutattam. Érdekes, hogy a Héjjasfalva–Udvarhely vasútvonal iratcsomója szinte megsemmisült a második világháború alatt, teljes része nem kutatható, mert golyótalálat érte és bizonyos iratokat úgy hoztak ki, látszott, hogy keresztülfúrták a golyók. Az 1899 utáni iratanyag a második világháborúban, illetve az 56-os forradalom ideje alatt megsemmisült… Ami utána van, jórészt a sajtóra támaszkodik.
A könyv a doktori dolgozatom, amit 2011 decemberében védtem meg. Még lehet, hogy pihent volna a fiókomban a kézirat, ha nem ösztönöz Bárdi Nándor kutató, aki felvette a kapcsolatot a csíkszeredai Pro-Print Kiadóval, a Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztak a kézirattal. Így kényszerítve voltam, hogy ezt útjára kell bocsátani. Mai napig nem befejezett kutatásnak tartom, látom – a könyv a 2012. júniusig folytatott kutatások eredménye.
Rendszeresen végigkutattál minden olyan lelőhelyet, ahol erre vonatkozó adatokat elérhettél. Nem feltételezhető, hogy valami nagyon gazdag anyag erről a témáról felbukkanhat?
A történetet nem tudnák átírni, de például a székelyföldi vasutakon szolgálatot teljesítő vasutasok, állomásfőnökök életpályája, kapcsolatrendszerük a helyi társadalommal érdekes részlete lehetne a témának. Az iparvasutak történetének is csak egy része lett felkutatva, mert legtöbbjük ideiglenes volt, csak addig működtek, amíg például egy helységben működött a kavicsbánya, vagy az erdőkitermelés. Érdemes volna ezeket is feltérképezni, tehát vannak apró részletkérdések, és tovább is lehetne vinni a történetüket az időben.
A források hozzáférhetősége miatt szűkítetted a témát a könyv címében is megjelölt időszakra?
Az egyik ok, hogy kellett egy időkeret számomra…
… hogy ne táguljon a végtelen felé a téma?
Az erdélyi vasutak építése 1868-ban kezdődött el és a Székelyföldet érintő utolsó vasútépítés 1915-ben, a Nyárád menti keskeny vágányú vasút átadásával fejeződött be.
Külön történet lehetne a vasút szerepe a két világháborúban, mert stratégiailag fontos volt. Ehhez más levéltárakat kellene kutatni, a Hadügyminisztériumnak az iratanyagára gondolok, és lehet, hogy még Bécs is szóba jönne. A két világháború közötti időszakra vonatkozóan a román forrásokat kellene kiemelten kutatni. Távlatokban szeretném ezt is megnézni.
Végső célod az, hogy ezen a témán belül minden fellelhető anyagot feldolgozz?
Igen, akár elvinni időben a kommunista rendszerig. Azután a vasút szerepe, sajnos, egyre inkább háttérbe szorul a közutakhoz és a repülőgépekhez képest. És lehetne bővíteni földrajzilag is, az erdélyi vasutakat komolyabban megvizsgálni.
A könyved nem sokkal a Héjjasfalva–Székelyudvarhely szárnyvonal átadásának (1888. március 15.) 125. évfordulója előtt jelent meg. Ritka eset, hogy egy téma ennyire kötődik egy időponthoz?
Véletlen, hogy éppen most jelent meg a könyv. A könyvem eredményeként tüntetném fel – bár ez szerénytelenül hangzik –, de már az is nagy eredmény volna, ha a térség vagy Székelyudvarhely nagyobb figyelmet szentelne a vasútnak. Egész Romániában érvényes, hogy a vasúti közlekedés folyamatosan háttérbe szorul, pedig fontos tényező. Nyugat-Európában nem arra törekednek, hogy újabb és újabb vasútvonalakat szüntessenek meg, hanem azokat felújítják. Megpróbálják összhangba hozni a XXI. század kívánalmaival.
Magyarán megérett az idő arra, hogy nagyarányú korszerűsítés kezdődjön el.
Igen, mert amíg a pályát nem modernizálják, nem várhatjuk el, hogy a „székely gőzös” gyorsabban tegye meg az utat például Keresztúr és Udvarhely között. Át lehetne alakítani HÉV-rendszerű járattá a két város között.
Ha még több ideig foglalkoztál volna ezzel a témával, vagy bővebb adatokra bukkantál volna, milyen vonatkozásokat bővítettél volna a könyvben? Mi hiányzik, hogy az olvasó szempontjából teljesebb legyen a kép?
Hiányérzetem van olyan szempontból, pedig eléggé próbáltam anyagot gyűjteni, hogy a székelyföldi vasútvonalakat kiépítő vállalkozók hogyan kerültek kapcsolatba az itteni gazdasági-politikai elittel, és miért éppen ők építették ezeket a vasútvonalakat.
Jelkép volt-e a vasút abban a korban? Hogyan látja a korszakot jól ismerő történész?
Igen, a modernizáció jelképe volt. Egyfajta mintát hozott az egész monarchia területén, elég csak arra gondolni, hogy egy vasútállomáshoz bizonyos berendezés tartozott, ami mindenhol egységes volt. A viselkedésre is mintát jelentett: hogyan viselkedjen egy utas a többi ismeretlen utastársa jelenlétében. Illemtankönyvekben találtam olyan részeket, amik az utasok viselkedését szabályozták, írták elő. Kár, hogy nem bukkantam több ilyen illemtankönyvre, mert ezek a részek a mai ember számára igencsak izgalmasak.
Minden állomásnál meg volt határozva, mekkora park és zöldövezet kell körülötte legyen. És kerekes kút. Ez egy modell a családi háztartás számára is. Vagy különálló, fedett és tartós anyagból készült árnyékszék. Például a muskátli addig nem volt elterjedt növény vidékünkön, de minden állomásépület ablakában ott kellett legyen a muskátli. Még arra is előírás volt, hogy a kalauzok hogyan viselkedjenek.
Vagy amit lát, megízlelhet a restiben, a vendéglőben az utas: fasírozott, bécsi szelet, pogácsa, szódavíz – olyan dolgok, amik a vasútnak köszönhetők.
Tehát ahol vasút volt, ott ez mindenhol megvolt?
Egy uniformizált civilizációs modellt terjesztett a MÁV az egész monarchia területén. És a vasútnak köszönhetően jelenik meg először a reklám. Először éppen a vasúti utazást kezdik el reklámozni – falragaszos reklámmal, plakáttal, mert reklám volt már a sajtóban korábban is. Az állomásra belépő utas előtt ott vannak a reklámok, a berendezés padokkal, fogassal, ez egyben belső, otthonos környezetet tudott teremteni, és ez teljesen új volt egy szegényebb miliőből jövő ember számáéra.
A vasutas társadalom – hogy valaki a MÁV alkalmazottja, az presztízskérdés volt, és a vasúti állomásfőnök a helyi társadalom elitjébe tartozott. Sajnos ezt ma egyáltalán nem érezzük és a vasútnak, az alkalmazottaknak ez a presztízsük le lett rombolva az elmúlt 60-65 évben.
A könyvben szó esik arról, hogy a szárnyvasút mentén lakó székelyek nem voltak túl bizakodóak az új, a civilizáció ilyen betörése iránt, fenntartásaik voltak…
Az amúgy is konzervatív helyi társadalomban volt egy félelem a vonattal szemben és ez jogos volt. A vonattal, vasúttal új befektetők érkezhetnek a térségbe. Le lehet bontani társadalmi rétegekre, például a helyi kereskedő attól fél, hogy megjelenik az új kereskedelmi áru, a konkurencia. És megjelenik. És nagyon sok kisiparos bebukik, mert megjelenik tömegével az ipari, gyári áru, és az olcsóbb, mint az övék. A polgári réteg attól fél, hogy megjelenik egy idegen vállalkozói réteg, és előle lenyúlja a különböző vállalkozásokat ebben a térségben.
Ebben is van igazság, mert jöttek a vasútépítéssel együtt a nagy erdőkitermelések, és ez nem a helyi vállalkozók joga lesz, hanem főként budapesti vállalkozókhoz kerül át. Jogos a félelem, hogy a vasút nem csak pozitív hatást hoz, hanem háttérbe kerülhet a helyi társadalom a kívülről érkező tőkével, személyekkel szemben.
Ez tükröződik az újsághírekben, amiket idézel, hogy már az átadás környékén megjelentek más véleményt tükröző újságcikkek. A fenntartások lassan oldódtak, vagy aránylag gyorsan?
Ezt nem lehet így megsaccolni. De az látszódik, hogy megjelenik egy új vállalkozói réteg. Ez is egy újabb kutatás lehetne.
Gazdasági vonatkozásban tárgyalni?
Főképp azért, mert Székelyföldnek mi a legnagyobb kincse? Az erdőkitermelés. Ebben az időszakban megjelenik egy budapesti német–zsidó–magyar vállalkozói réteg, amely megkaparintja magának a székelyföldi erdőségek nagy részét és elég kemény tarvágásokat végeznek. Akkor sem helyben dolgozták fel a fát, hanem elvitték.
Ennyi ismeret birtokában hogyan látod, amikor nekifogtak vasutat építeni, mit kellett volna egészen másként tenni? Nem csak a gazdasági vonatkozásokra gondolok.
A székelyföldi vasúthálózat kiépítésénél a technikai részletkérdések előírás szerint működtek, ott változtatás nem lehetett. Az egyik nagy hibája, hogy a vasúthálózat nagyon nagy időintervallumban és kis szakaszokban épült meg. Ebből kifolyólag úgy látom, a vasút, sajnos, nem tudta megteremteni mind a mai napig a székelyföldi térségnek a gazdasági egységét – mert nem befejezett vasúthálózat. Mert szakaszokban épült ki, és minden székely vármegyét más-más, például mezőségi, dél-erdélyi területtel köt össze, a székely városok között hosszú ideig nem volt vasúti kapcsolat.
Amint az eredeti tervben volt…
Nincs hálózat, a kapcsolat a mai napig hosszas kerülőút révén valósul meg, például Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy között. Ez az egyik legnagyobb hibája. Kritizáljuk, úgymond, a román államot, hogy elhanyagolta, de a kritikát meg lehet fogalmazni a magyar állammal szemben is – talán Székelyföldön épült ki legkésőbb összefüggő vasútvonal. Hálózatot nem merek mondani, mert összefüggő vasúthálózat a mai napig nincs. A magyar állam sem törte össze magát, hogy Székelyföldet modernizálja, fejlessze. Persze készültek fejlesztési tervek, azok részben meg is valósultak.
Ha ezt a könyvet egy időszak lezárásaként nézzük, lesz-e olyan téma, ami pihentetni fogja ezt, egy ideig esetleg?
Lehet… Kacérkodok más témákkal. Az erdélyi történetírásnak vannak olyan témái, úgy látom, s nem tévedek, amik nincsenek felkutatva, fehér foltok. Például az infrastruktúra. Nincsen közúttörténet, telefon- vagy postatörténet, meg a vízhálózat hogyan épült ki a városokban.
Ezeket a kezdetektől kellene megírni?
Ezek alapkutatások. Rengeteg téma van… Kacérkodok a közút- és a telefonhálózat történetével. Van egy teljesen más témám is: Székelyderzs története.
Megint érzelmi alapon?
Igen. Ezek azok a témák, amik lehet, hogy kilépések lesznek, de azt hiszem, mindig vissza fogok térni a vasút témához.
Elégedett vagy most, hogy ez a munkád, hosszú ideig tartó kutatások után, könyvként kerül az olvasó elé?
Örvendek, hogy megjelent, és nem csak az én fiókomban pihen. Szerencsére olyan ember vagyok, hogy mindig hajt a kíváncsiság, sohase vagyok teljes elégedettségi állapotban. Hajt a kíváncsiság tovább. Remélem, hogy ezt – vagy más témát is – tovább tudom vinni.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro,

Ezrek ünnepelték Kolozsvár főterén Mátyás király születési évfordulóját
Mintegy ötezren gyűltek össze péntek este Kolozsvár főterén az Amaryllis társaság hívására, hogy lampionokat eresszenek az égbe Mátyás király születésének 570. évfordulója alkalmából.
A szervezők várakozását messze túlmúlta a 21. alkalommal megszervezett Mátyás-napok nyitórendezvényének népszerűsége. A közösségi oldalakon meghirdetett felhívásra összegyűlt tömeg zsúfolásig megtöltötte Kolozsvár főterét. A kiosztott 570 lámpás majdnem egyszerre emelkedett a magasba, és percekig beragyogta az eget a város fölött.
A lámpáseregetés után a Bánffy-palotában a bukaresti Trei Parale régizenei együttes koncertjével kezdődött a Mátyás-napok kulturális rendezvényeinek sora.
Macalik Arnold, a társaság elnöke az MTI-nek korábban elmondta: a vasárnapig tartó rendezvények központi témája idén a mese lesz, és arra törekednek, hogy Kolozsvár román ajkú közösségét is bevonják az ünneplésbe.
„Hiszem azt, hogy valamennyi kolozsvári büszke lehet a város talán legnagyobb szülöttére" – mondta el Macalik Arnold.
Szombat délelőtt a gyerekeket várják Mátyás szülőházába zenés, rajzos foglalkozásra. A gyerekek egy Mátyás királyról szóló meséhez készítenek rajzokat, festményeket. A helyben születő könyvet a „szerzők" mindegyike megkapja majd. Este pszichológus, néprajzkutató és helytörténész vitaindítói után terveznek kötetlen beszélgetést a mesékről.
A rendezvénysorozat vasárnap a kolozsmonostori Kálvária templomban fejeződik be, ahol a déli harangszó emlékezetére mondott misét zenei előadás követi.
MTI
Erdély.ma,

Árus Zsolt Nyílt levele az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetének
Amit a mellékelt két dokumentumból láthatja, az utóbbi hetekben kétszer idéztek be a rendőrségre, hogy nyilatkozatot adjak egy olyan rendezvényről, aminek résztvevője voltam (megemlékezés egy író szülésnapjáról), illetve egy másikról, amit két polgártársammal közösen magam szerveztem (egy irodalmi est, ahol ugyanazon író novelláiból és verseiből olvastunk fel). Első esetben tanúként, a másodikban elkövetőként idéztek be két bűnügyi iratcsomó kapcsán, melyek tárgya a 31/2002-es Sürgősségi Kormányrendelet feltételezett megszegése.
Túl azon feltételezés abszurditásán, hogy törvénybe ütköző lehet nyilvánosan felolvasni egy olyan novellát, ami nem tartalmaz valamely törvény által inkriminált gondolatokat, elképzeléseket vagy doktrínákat, mindkét esemény Wass Alberttel kapcsolatos, azzal az íróval, aki ősrégi erdélyi magyar nemesi családból származik, s aki közel négy évtizedig él – amerikai állampolgárként – az Egyesült Államokban, s ott is halt meg 1998-ban.
Fontos megjegyezni, hogy a második világháború után egy romániai népbíróság Wass Albertet, valamint édesapját Wass Endrét halálra ítélte, illetve hogy a kommunista Románia kormánya több esetben kérte az író kiadatását az Egyesült Államoktól. Az a tény, hogy ezek a kérések sikertelenek maradtak, számomra azt jelenti, hogy nem tudtak meggyőző bizonyítékokat felmutatni, amelyek a vád valódiságát alátámasztották volna.
Az 1989-es rendszerváltás után az író családja kezdeményezte Wass Albert rehabilitálását, de kérésüket visszautasították, azzal az indoklással, hogy az eredeti iratcsomó olyan bizonyítékokat tartalmaz, amelyek kétség nélkül igazolják a bűnösségét. Ennek pedig egyik következménye az, hogy rendszeresen zaklatják azokat, akik a műveivel kapcsolatos rendezvényeket merészelnek szervezni, vagy egyszerűen részt vesznek egy ilyen rendezvényen.
Tisztelt Nagykövet úr!
Úgy tudom, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy jogállam, ahol a törvény és az igazság uralkodik. Fel szeretném hívni a figyelmét arra, hogy ezen cselekedeteikkel a rendőrök és az ügyészek nem csak az Egyesül Államok egyik polgárát bélyegzik meg, hanem implicit módon az Ön hazájáról is azt állítják, hogy egy olyan ország, amelyik menedéket nyújt egy háborús bűnösnek, segíti abban, hogy elkerülje a megérdemelt büntetést. Sőt, abból a tényből, hogy az író egyik fia – Huba – az USA hadseregének a tábornoka, azt a következtetést is le lehet vonni, hogy nem csak hogy menedéket biztosít egy gyilkosnak, de azon túlmenően még meg is jutalmazza azzal, hogy családtagjainak fontos állami beosztást biztosít.
Úgy gondolom, hogy ezek igen súlyos vádak, amelyeket egyszer s mindenkorra tisztázni kell! Úgy gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyilvánosságra kell hozza az álláspontját a kommunista Románia által megfogalmazott, s a mai rezsim által is átvett vádakkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy az USA meg kell védje polgárai becsületét, legyen szó akár a már elhunyt Wass Albertről, akár a fiáról, Wass Hubáról, az amerikai hadsereg tábornokáról.
Bízom benne, hogy így vagy úgy, de eleget tesz kérésemnek, s hozzá fog járulni ahhoz, hogy rehabilitálják Wass Albert amerikai állampolgárt, aki számomra egyike a legnagyobb erdélyi magyar íróknak.
Gyergyószentmiklós, 2013.II.22.
Árus Zsolt
Erdély.ma,

Gyanúsítottként idézték be a Wass Albert-megemlékezés szervezőit
Gyergyószentmiklóson gyanúsítottként idézték be a Wass Albert-megemlékezés szervezőit, február 25-én, hétfőn kell jelentkeznie az ügyészségen Portik Irénnek és Selyem Antóniának. Az EMNT és EMNP mindkettejüknek jogi támogatást ajánlott fel.
Bákai Magdolna, az EMNT gyergyószéki szervezetének elnöke elmondta, nem értenek egyet azzal, hogy Wass Albert miatt civileket meghurcoljanak, nem értik miért nem szabad egy nagyszerű író munkásságáról beszélni. Az EMNT és az EMNP felhatalmazásából politikai, erkölcsi és jogi támogatást ajánlott fel. Kis Portik Irén elfogadta az ajánlatot, elmondta, hogy pártja, az MPP és Mezei János polgármester is mögötte áll, örvendetesnek tartja, hogy a pártok összefogtak az ügy érdekében. Annak ellenére, hogy az ügyészségi kivizsgálás váratlanul érte, láthatóan nem ijedt meg a fejleményektől- az Európai Unióban megilletnek minket azok a demokratikus jogok, hogy megemlékezzünk gazdag kultúránk neves személyiségeiről – állítja a megemlékezés szervezője, majd hozzátette: Nincs a világon egy olyan nép rajtunk kívül, amely a magyar kultúráért felelős lenne. Amíg élek, bármilyen dossziéim lesznek, ennek a kultúrának a szolgálatában fogok állni – jelentette ki Kis Portik Irén.
Vincze Csilla
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma,

Kelet-nyugati egyetemista migráció: mit hoznak a keretszámok?
Egyetlen hét áll még azok rendelkezésére, akik Magyarországon szeretnék folytatni egyetemi tanulmányaikat. A hazai magyar nyelvű felsőoktatási intézmények ugyanakkor a korábbinál jóval nagyobb érdeklődésre számítanak a külföldi – elsősorban anyaországi – fiatalok részéről.
Semmiben sem befolyásolja külhoni magyar fiatalok bejutási esélyeit a magyarországi felsőoktatási rendszer részleges átalakítása, a keretszámok és a bejutási pontértékhatárok módosítása – szögezte le az Erdélyi Napló kérdésére a magyar Oktatási Államtitkárság képviselője. „Továbbra sincs külön keretszám a határon túli magyar fiataloknak – mondta el Benked László ösztöndíjreferens. – Aki az alapképzésen, illetve az osztatlan mesterképzésen eléri a jogszabályi minimumot, azaz a 240 pontot, és belefér az általa megjelölt képzés kapacitásába, állami ösztöndíjas finanszírozásban részesül.” A magyarországi képzésre jelentkező külhoni magyarok száma amúgy korántsem növekedett az elmúlt években. Acsúcsot a 2005-ös év jelentette, akkor 3334 külhoni magyart regisztráltak a magyarországi felsőoktatásban, a 2012. július 30-i állapot szerint pedig 2732 személyt, 85 százalékuk Romániából érkezett.
Pontszámítás, beszámítás
A határon túliak számára továbbra is a felvételi pontszámítás jelenti a legtöbb fejtörést, bár az Oktatási Hivatal főszabályként számítja be a külföldi rendszerű érettségi vizsgaeredményeket. Az azonos megnevezésű vizsgaeredmények beszámítása automatikus, eltérő megnevezés esetén tematikával, tételsorral bizonyíthatja a jelentkező a legalább 50 százalékos megegyezést. Ez évtől a külföldi, illetve külföldi rendszerű középiskolák kérelmezhetik az Oktatási Hivataltól egyes érettségi vizsgatárgyaik bevizsgálását. Ha a vizsgakövetelmények és a tartalom legalább 75 százalékban megegyezik, emelt szintű érettségi vizsgaként lehet beszámítani az adott tárgyat, míg 50 százalék alatt középszintűként sem fogadható el. A külföldi középiskolában érettségiző legkevesebb nyolc nappal a besorolási döntés előtt küldheti el a minősítést célzó kérelmét. Az idegennyelv-tudásért járó pontszámok ügyében fontos tudnivaló: aki az adott állam nyelvén bármely közismereti tantárgyból legalább két tanéven át eredményesen befejezett tanulmányokat folytatott, a magyar jogszabályok szerint államilag elismert, általános, egynyelvű, komplex típusú felsőfokú nyelvvizsgának felel meg. Így például a román nyelv és irodalomból szerzett érettségi úgynevezett B2 komplex nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű, a még egy, legalább két éven át románul tanult közismereti tárgyból tett érettségi pedig C1 komplex nyelvvizsga-bizonyítványnak számít. A felvételi pontszámot a következő magyarországi tanulmányi, tudományos és művészeti versenyek után kapható többletpontok növelhetik: a művészeti szakképzésben tanuló középiskolások számára tartott minisztériumi szervezésű és finanszírozású Országos Művészeti Tanulmányi Verseny; Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny; Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának versenye; Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Verseny. A magyar Oktatási Államtitkárság ösztöndíjreferense, Benked László valószínűnek tartja, hogy a magyarországi felsőoktatási keretszámok módosítása némileg növeli a hallgatói migrációt a külhoni magyar egyetemek irányába, de az 500 körülire taksált létszám sem abszolút értelemben, sem a felsőoktatás arányaiban nem jelent aggasztó emelkedést.
Álláspontok... Különösebb megszorítások nélkül fogadhatják a magyarországi hallgatókat azok a romániai állami és magánegyetemek, amelyeken magyar nyelvű képzés (is) folyik. Bármely más európai uniós állampolgárhoz hasonlóan bejuthatnak költségtérítéses, illetve államilag támogatott helyre egyaránt, ugyanúgy részesülhetnek különböző ösztöndíjakban is, a verseny teljesen nyitott. Ám nem valamennyi magyar képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmény kezeli előrelépési lehetőségként a magyarországi diákok vonzását.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) 978 hallgatója közül 17-en anyaországiak. A magánegyetem három karán – bölcsészeti, közgazdasági és művészeti – angol nyelv és irodalom szaktól a menedzsmenten át a képzőművészetig terjed az akkreditált szakok skálája. A tandíjak szaktól függően évi 300 és 450 euró között mozognak, a bentlakás díja havi 155 lej. A magyarországi változások után ősztől a PKE-n a korábbinál több anyaországi hallgatóra számítanak. Sőt, az egyetem munkatársai népszerűsítő kampányt is folytatnak a határ túloldalán: a határ menti régiók középiskoláinak végzős diákjait célozzák meg üzeneteikkel, amelyek egyik lényeges pontja, hogy a PKE alig 15 kilométerre fekszik a román–magyar határtól. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen viszont az egyetem küldetéséből kiindulva másként értelmezik a helyzetet. „Bár elfogadjuk a külföldi hallgatók jelenlétét, nem tartjuk kiemelten fontosnak a külföldi vagy magyarországi diákok vonzását, főként az alapképzésben. A Sapientia közvetlen céljai arról szólnak, hogy közösségünk fiataljai számára biztosítsunk tanulási lehetőséget. Ezért elfogadjuk az új helyzetet törvényesként, de nem lesz jellemző, hogy a saját fiataljainknak ne legyen helyük tanulni azért, mert máshonnan próbáljuk feltölteni a diáklétszámot” – fogalmazott lapunknak Dávid László, a Sapientia EMTE rektora. Az intézményvezető szerint az Erasmus-jellegű mobilitási programok működtetése jelenti a kiutat. „Így a magyarországi hallgatók jelenléte egyetemünkön, valamint a saját hallgatóink jelenléte magyarországi egyetemeken jelentősen hozzájárulhat hallgatóink szakmai előmeneteléhez, de a kialakuló kapcsolatokat is nagyon fontosnak tartjuk” – mondta a rektor.
A Sapientia három képzési helyszínen, négy karon, 28 szakon 1988 hallgatót képez, köztük hat magyarországit. A tavaly akkreditált magánegyetemen a tandíjak 250-től 750 euróig terjednek, az érdemösztöndíj idén 230, a tanulmányi 170, a szociális pedig 120 lej.
… és stratégiák
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ezzel szemben tárt karokkal várja a külföldi, köztük a magyarországi hallgatókat. A kolozsvári székhelyű oktatási intézmény előkelő helyet foglal el a hazai egyetemek rangsorában, pozícióját pedig a nem romániai diákok is javíthatják. „Nemrég mutattak be egy új egyetemi rangsorolást Dublinban, amelynek keretében a BBTE-t is értékelték. Az egyik kritérium éppen a nemzetközi hallgatói és tanári mobilitás volt” – számolt be az Erdélyi Naplónak Soós Anna, a BBTE tanulmányi rektorhelyettese, a magyar tagozat vezetője. Szerinte a „piacbővüléssel” járó nagyobb verseny is hozzájárulhat a minőség javulásához. „Érdekes jelenség, hogy a nálunk tanuló magyarországi diákok igen aktívak a diákszervezeti munkákban” – jelezte Soós Anna. Az utóbbi években tanévenként nagyjából ötvenen érkeztek a BBTE-re, nagy részük pszichológiát tanul. Ám tanévkezdéskor nőni fog ez a szám, amit az is előrevetít, hogy a Budapesten rendezett 13. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon több mint 300-an érdeklődtek az egyetem iránt, amelynek diáklétszáma a kolozsvári egyetemista közösségnek mintegy felét teszi ki: a majdnem 100 ezerből több mint 40 ezren a BBTE-n tanulnak. Ide tartozik a nagyjából tízezer magyar nemzetiségű fiatal is: közülük több mint 6500-an folytatják tanulmányaikat anyanyelvükön a BBTE 76 alap- és 36 magiszteri szintű magyar nyelvű szakán. Az egyetem teljes kínálata a román és idegen nyelvekkel együtt: 262 akkreditált alapszak és 263 magiszteri. Az előző évek gyakorlatához képest lényeges különbség, hogy a BBTE-s karok többségén felvételi vizsgát szerveznek, azaz kevésbé vagy egyáltalán nem számít majd az érettségi eredmény az egyes szakokra való bejutáskor. Az éves tandíj 2000 és 4000 lej között mozog – a két végletet a társadalom és humán tudományok illetve a művészeti szakágak képezik –, az ösztöndíjak összege havi 400, illetve 350 lej. A BBTE-n – mint ahogy más egyetemek esetében is – csak a maximális beiskolázási keretszám szabhat határokat. „Szeretettel várjuk a magyarországi és uniós hallgatókat, a fontos, hogy minél több közegből jöjjenek a hallgatók, a megmérettetés során pedig a legjobbak kerüljenek be” – fogalmazta meg az egyetem üzenetét Soós Anna.
Jelentkezési szamárvezető
Március 1-jéig lehet e-felvételi keretében jelentkezni a magyarországi felsőoktatási intézményekbe. A www.felvi.hu honlapon történő elektronikus beiratkozás érvényesítéséhez azonban a kinyomtatott hitelesítő adatlapot postai úton el kell juttatni az Oktatási Hivatal 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímre. Bár a 2013. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban utoljára lesz még papíralapú jelentkezési lap is, az igénylőket arra biztatják, hogy inkább az elektronikus jelentkezést válasszák, mivel a papír alapú jelentkezési lapok túlnyomó részét a jelentkezők hibásan töltik ki. Az elektronikus jelentkezés viszont egyes adattípusok esetében kizárja a hibás kitöltés lehetőségét (pl. jelentkezési helyek kiválasztása legördülő menüből stb.). A jelentkezési időszakban – azaz 2013. február 1. és 2013. március 1. között – az e-felvételi kizárólag jelentkezésre, 2013. március 11-ig pedig a jelentkezés hitelesítésére szolgál (e-jelentkezés), a 2013. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ezt követő szakaszában a feldolgozás után pedig az e-ügyintézés keretében az ügyintézési funkciók (pl. adatmódosítás, sorrendmódosítás, betekintés a személyes adatokba, jelentkezésekbe, pontszámokba) érhetők el.
Vásárhely vár?
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karán színművészeti, rendezői, teatrológiai, látványtervezői és zenetanári szakokon folyik magyar nyelvű oktatás az alapképzés keretében. Mesterképzés pedig a színművészet, drámaírás, teatrológia-művelődésszervezés (impresszárió) szakirányokon. Dr. Kós Annát, a Magyar Művészeti Kar dékánját arra kértük, vázolja, miképpen készül az általa vezetett intézmény a magyarországi diákok várhatóan fokozódó érdeklődésére. Csak annyit tudhattunk meg, hogy a magyarországi diákok – akárcsak valamennyi európai uniós állampolgár – tandíjmentes formában folytathatják tanulmányaikat, ha sikerül bejutniuk az államilag finanszírozott helyekre. Egyéb esetben maguknak kell állniuk a tandíjat. Nem kaphattunk viszont választ arra, hogy hány magyarországi hallgató végzi tanulmányait jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, mint ahogy arra sem, mire számítanak a magyarországi felsőoktatásban végbemenő változások nyomán. „Szeptemberben meglátjuk” – hangzott a dékán lakonikus válasza, akit – mint fogalmazott – „nem érdekel, hogy a diákok hová mennek haza”.
Csinta Samu, Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Szász Jenő „csőlátásától” a szórványstratégiáig
„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár Székelyföld irányában, akár más irányba történne a szórvány feladása" – jelentette ki a maszol.ro-nak Kelemen Hunor.
A szövetségi elnökét az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel.
A politikus szerint ez a paradigmaváltás nagyon veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, hogy a szórványt erősíteni kell" – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért".
„Örülök, hogy Toró felébredt"
Mint ismert, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerdán egyeztetést sürgetett az erdélyi magyar politikai és civil szervezetekkel „egy életképes szórványstratégia" kidolgozása érdekében. Toró T. Tiborék felhívására reagálva Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ-nek van szórványstratégiája, amelyet évek óta épít. „Örülök, hogy felébredt az EMNP elnöke" – jegyezte meg.
Kelemen érvei szerint tucatnál több szórványkollégium építtetett és működtet az RMDSZ, több ezer gyermek magyarul tanulhat, támogatási rendszert dolgoztak ki a szórvány számára, szórványmenedzser-szolgálatot indítottak be. „Olyan eredményeink vannak, amelyek bizonyítják, hogy koherens szórványstratégiával rendelkezünk" – mondta a szövetségi elnök.
Kelemen emlékeztette az EMNP vezetőit: óriási szerepük van abban, hogy Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet élére került. „Amikor Szász Jenőt szidják, nem árt eszükbe juttatni: ők kérték Orbán Viktort, hogy az MPP éléről távolítsa el Szász Jenőt. Kérésük teljesült" – fogalmazott a politikus.
Toró előbb védte, majd bírálta Szász Jenőt
Első reakciójában Toró T. Tibor még Szász Jenő védelmére kelt. A Krónika napilapnak hétfőn még azt nyilatkozta, a KMKF ülésén el sem hangzottak az intézményvezetőnek tulajdonított kijelentések. Szerdai állásfoglalásában azonban már bírálta Szász Jenő kijelentéseit. Úgy fogalmazott: „(Szász) ...nézetei erős politikai csőlátásra és tájékozatlanságra vallanak, bizonyítva az egykori erdélyi pártvezér alkalmatlanságát egy ilyen fontos tisztség betöltésére".
Közvetve bírálta Szász kijelentéseit az EMNP védnöke, Tőkés László is. Az európai parlamenti képviselő sajtófelelőse, Demeter Szilárd a maszol.ro-nak kijelentette: Tőkés még elméletben sem értene egyet a szórványkitelepítéssel.
Ezzel szemben EMNP alelnöke, Gergely Balázs a maszol.ro-nak arról beszélt: szerinte "nem ördögtől való" az a gondolat, hogy a szórványközösségek tagjai, egyéni döntés alapján, Erdélyben maradva, egy tömbmagyar vidéket erősítve máshol telepedjenek le.
Erre reagált szerdán Geréd Imre kolozsvári városi tanácsos, aki szórványkörútra invitálta Gergely Balázst, hogy találkozzon olyan emberekkel, lelkészekkel, civilekkel és politikusokkal, „akik gyakran magánéletüket, mindennapjaikat arra áldozzák, hogy minél több magyarnak teremtsék meg a megmaradását a magyar végvárainkban".
A vitához hozzászólt Demeter László Kovászna megyei tanácsos, az Összetartozunk székely-szórvány partnerségi programjának irányítója, aki állásfoglalásában felelőtlennek tartotta Szász Jenő kijelentéseit.
Szász költöztetné a szórványkollégiumokat
Szász Jenőnek a KMKF pénteki budapesti ülésén elhangzott felvetéséről elsőként a maszol.ro számolt be hétfőn. Mint megírtuk, az MPP volt elnöke a zárt ülésén a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának", "önkéntes területfeladásának" lehetőségéről tett említést. Szavai hallatán Márton Árpád RMDSZ-es képviselő kivonult a teremből.
Szász utóbb a maszol.ro-nak nyilatkozva pontosította, nem az erdélyi szórványközösségek Magyarországra telepítésére gondolt. Elképzelhetőnek tartotta viszont, hogy Románia Erdélyen túli területeiről, vagy akár a dél-erdélyi Zsil völgyéből "el lehet csalogatni" magyar embereket. Emellett úgy vélekedett, a szórványkollégiumokat Székelyföldre kellene költöztetni.
Cseke Péter Tamás
Maszol.ro,

Erdélyi Magyar Írók Ligája: László Noémi az új elnök
Új elnök az Erdélyi Magyar Írók Ligája élén: László Noémi költő váltja Orbán János Dénest. A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész 2002-es alapítása óta tagja a Ligának. Az idén tízéves testület mára mintegy százötven tagot számlál, és jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában. Az elnökváltás alkalmából beszélgettünk Király Zoltán költővel, a Liga ügyvezető elnökével. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Romániai Írók Szövetségében magyarként, némely magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – mondta lapunknak a 2002-ben életre hívott Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL ügyvezető elnöke, Király Zoltán költő. A szervezet hétfőn László Noémi József Attila-díjas költőt, műfordítót választotta meg elnökének.
A hétfőn megválasztott elnök, László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító kezdettől aktív irodalomszervező szerepet vállalt az Erdélyi Magyar Írók Ligája életében, egy éve pedig a szervezet irodavezetői feladatait is ellátta – tudjuk meg az E-MIL ügyvezető elnökétől, Király Zoltántól. Az elnöki poszton a leköszönő Orbán János Dénest váltó László Noémit a liga öttagú választmánya – az elnök mellett Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese; Gáll Attila költő, az Erdélyi Híradó könyvkiadó szerkesztője; Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese és Király Zoltán költő – választotta a szervezet soraiból.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, amely jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában, 2002-ben alakult. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Román Írószövetségben magyarként, magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – emlékszik vissza Király Zoltán, hozzátéve: „Tudatosítani próbáltuk nemcsak Romániában, hanem a határainkon túl is, hogy Erdélyben létezik egy olyan, nyolcvan-kilencven erdélyi magyar írót számláló közösség, amelynek tagjai együvé tartoznak, akik bizonyos dolgokban nagyon hasonlóan gondolkodnak.”
A liga minden évben díjazza a jelentős irodalmi teljesítményeket, közönségtalálkozókat, könyvbemutatókat, irodalmi táborokat és számos egyéb irodalmi eseményt szerveznek. Tevékenységükkel mostanra sikerült közösséggé kovácsolniuk mindazokat, akik erdélyi magyar írónak érzik magukat, lakóhelytől és életkortól függetlenül. „A liga alapszabálya szerint bárki tagja lehet az E-MIL-nek, aki erdélyi magyar írónak érzi magát, tehát ez nem születési kérdés, sokkal inkább gondolkodásbeli. Az immár 156 tagot számláló liga soraiban szép számmal találhatók Magyarországon és a világ számos más országában élő írók, költők is. A szerte a világban szétszóródott magyar írók tehát ugyanúgy teljes jogú tagságot élveznek, mint az itt, Erdélyben élők – a Hawaii-szigeteken élő Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvészprofesszor csak egy példa a sok közül. Ez egy jelképes hovatartozási gesztus, bárki kérheti felvételét a ligába, aki kedveli az erdélyi magyar irodalmi szövegeket, aki közel érzi magához azt az irodalmi közeget, ami jelenleg Erdélyben található” – tudjuk meg ügyvezető elnöktől. Miként Király Zoltán elárulta, a 22 alapító taggal indult, immár 156 főt számláló liga fenntartásához szükséges pénzeket pályázati úton igyekeznek előteremteni. „Kezdetben be tudtuk vonni a magánmecenatúrát is, de ezek a támogatások sajnos az utóbbi években elmaradtak, így jelenleg kizárólagosan pályázati forrásokból élünk, amely – ismervén az elmúlt időszak pályázati lehetőségeit, s ezt a helyzetet tovább nehezíti a gazdasági válság – nem egyszerű feladat. Innen nézve már önmagában az is nagy sikernek mondható, hogy az idén meg tudtuk ünnepelni a fennállásunk tizedik évfordulóját.”
László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben.László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben. (Magyar Hírlap)
Búcsú Hornyik Miklós délvidéki írótól
Hornyik Miklós író, irodalomtörténész, szerkesztő hamvasztás utáni búcsúztatóját február 27-én 11 órakor tartják Budapesten, a Batthyány téri Szent Anna-templomban. Az író hosszú, súlyos betegség után, 68 éves korában, február 12-én érte a halál. Hornyik Miklós Újvidéken született 1944. január 12-én, 1991-ben családjával áttelepült Magyarországra, a Magyar Televízióban dolgozott, majd a Tv2 Színkép című kulturális magazinjának szerkesztője volt. Főbb művei: Szabálytalan napló, A Délbácska története 1920–1929, Titokfejtők, Angol pázsit, Határsértés, Fénykörben, Meghasonulások története, Scott kapitány utolsó feljegyzése, A széttagolt ország.
Zsigmond Nóra
MTI
Erdély.ma,

Megszületett Szellemfi
Kárpát-medencei művészeti hálózat alakult
Kárpát-medencére kiterjedő művészeti hálózat alakult Szellemfi elnevezéssel, hogy szakmai és művészi alapon egybegyűjtse a budapesti, vidéki és határon túli területek alkotóit, színházait, produkciós műhelyeit és befogadóhelyeit – jelentették be múlt pénteken egy budapesti sajtótájékoztatón.
A független színházcsinálók kezdeményezésére létrejött hálózat egyik legfontosabb célja, hogy mintaprojekteken keresztül olyan alternatívákat mutasson, amelyeknek segítségével színvonalas produkciók hozhatók létre nemcsak a fővárosban, hanem vidéki városokban és a határon túli településeken is – hangzott el a tájékoztatón.
Várszegi Tibor, a jászberényi Malom Film- Színház művészeti vezetője elmondta, hogy nemrégiben készült egy felmérés, amely arról számolt be, hogy a vidéki emberek szabadidejük 90 százalékát otthon töltik el, a falunapokon vagy a nyári fesztiválokon kívül vidéken nincsenek közösségteremtő műhelyek és rendezvények.
"Azt szeretnénk, hogy minőség és értékrend alapján a vidéki helyszínekre is eljussanak azok a színvonalas előadások, amelyek a fővárosban evidenciának számítanak. De ezt a vidéknek magának kell megoldania, helyben kell megszületnie az igénynek, mert így lesz csak közösségteremtő ereje" – hangsúlyozta.
Egy március végére elkészülő mintaprojekt-tervben olyan példákat foglalnak össze, amelyek segítik az adott helyszíneket abban, hogy a minőséget próbálják érvényesíteni. Összeállítanak egy reprezentatív listát is, ebben összehasonlítják a vidéki városok azon közintézményeit, ahol színházi előadásokat tartanak vagy amelyek színházként határozzák meg magukat, valamint összehasonlítják a vidéki helyszínek utolsó félévi műsorpolitikáját is.
"A hálózat közvetítő alrendszer, kvázi produkciós iroda, amelyben egymást segíthetik a partnerek például egy közös produkció létrehozásában, de akár a drámapedagógiai oktatásban vagy a kulturális képzésben is megoszthatják tapasztalataikat" – hangoztatta a művészeti vezető. Létrehoznak egy adattárat, amelynek informális adatai nyilvánosak, így értesülhetnek a művészeti műhelyek egymás produkcióiról.
Nagy József koreográfus, táncművész és rendező, aki a projektben a Délvidéket, Szabadkát és Szegedet képviseli, Franciaországban 25 évvel ezelőtt alapította meg a Jel Színházat, és mintegy 30 darabot készített.
A táncművész egyik célja a projekttel az, hogy magyar szereposztással felújítson egyes darabokat.
Eddig mintegy 18 alkotóműhely csatlakozott a projekthez, köztük például a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a gyöngyöstarjáni Fészer Színház, a Mediawave és a balmazújvárosi Művelődési Központ is.
A projekt mindenki számára nyitott, aki megfelel a minőségi elvárásoknak. Az érdeklődők márciustól csatlakozhatnak a kezdeményezéshez a Szellemfi Facebook-oldalán.
Népújság (Marosvásárhely),

Nagyenyedi emlékülés a Parlamentben
Nincs európai azonosságtudat a nemzetek azonosságtudata nélkül
Nincs és nem lehet sikeres Európa szilárd európai azonosságtudat nélkül, európai azonosságtudat pedig nincs és nem lehet az európai nemzetek azonosságtudata és önismerete nélkül – mondta Kövér László pénteken a Parlamentben.
Az Országgyűlés elnöke a Bethlen Gábor Kollégium alapításának 390. és Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen kiemelte: közösségi önismeret csak jó iskolák által lehetséges, ezért lehet biztos iránytű a nagyenyedi kollégium a XXI.században is.
Rámutatott: a magyar kultúra számára a nagyenyedikollégium jelkép, az örök újrakezdés erdélyi jelképe.
Kövér László szerint akkor alakult a nagyenyedikollégium, amikor Európában nem a nacionalizmus, hanem a racionalizmus vezérelte a politikai erőket, és Bethlen Gábor, valamint Apafi Mihály egyaránt uralkodásuk egyik legfontosabb feladatának tekintették az iskolák és tudományos intézmények létrehozását, fejlesztését.
Kitért arra is, hogy a történelem forgatagában török, tatár, labanc vagy éppen kommunista rombolás után a nagyenyedikollégium mindig talpra állt. Fennállása alatt a kollégium becslések szerint csaknem negyvenezer hallgatót fogadott falai közé - jelezte.
Az Országgyűlés elnöke kiemelte, hogy a sokszínű Erdélyben a kollégium a román-magyar együttélés tükre is: volt idő, amikor az együttélés rombolást, sebeket okozott a kollégiumnak, és "van idő, mint napjainkban is, amikor a románok és magyarok együttműködése épülést és fejlődést eredményezett a nagyenyedi kollégium életében".
A Házelnök ezért külön köszönetet mondott a helyi polgármesternek, a nagyenyedi városvezetésnek, Szőcs Ildikó igazgatónak és a kollégium irányítóinak, akik – mint hangsúlyozta -– példás együttműködésükkel bizonyítják: a ráció és a racionalizmus, illetve a románok és magyarok közötti kölcsönös tisztelet ma is otthon van Enyeden.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a kormány elmúlt három éves tevékenysége nyomán gyökeres fordulat következett be a magyar nemzetpolitikában.
Gyökeres fordulat, amelynek eredményeképpen írott törvényekkel erősítették meg a nemzeti összetartozás kötelékeit. Azokat a kötelékeket, amelyek súlyos sérüléseket szenvedtek az elmúlt évszázad háborúi során, később a kommunista terror, majd "az utólag álságosan puhának minősített, de valójában cinikusan kegyetlen, sorsok tízezreit megkeserítő, és a nemzet egészét béklyóba kötő diktatúra idején" – fejtette ki.
Úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta eltelt évtizedek mutatják, hogy a vajúdás hosszú, a szülés pedig nehéz volt, de az eredmény több mint bíztató, és nincs ok kételkedni abban, hogy a nemzetpolitikai célok többé nem rendelődhetnek alá semmilyen más érdek, így a külpolitikai érdek alá sem.
Kiemelte: az oktatás és a művelődés csak anyanyelven nyújthatja a legtöbbet, és csak akkor, ha az a lehető legszélesebb körből merít. Tudjuk és hisszük, hogy aki iskolát épít és fenntart, az a jövőt építi – mondta köszöntőjében a helyettes államtitkár, aki kitért arra is: hogy két évvel ezelőtt hozzájárultak az étkezde rehabilitációjához, idén pedig jelentős összeggel segítik az épületkomplexum teljes megújulását.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy Bethlen Gábor reálpolitikus volt, és mindvégig megmaradt annak. Fejedelemsége idején a Tündérkertben virágzás indult minden téren, és nem véletlenszerűen alapított iskolát, hanem uralkodása szerves részévé tette.
Kiemelte: az erdélyi református oktatás története sikertörténet. Vigyázzunk erre a sikerre - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az erdélyi magyarság jövője művelődési és tudásszintjének emelésén áll vagy bukik.
Az ünnepségen résztvevőket köszöntötte Mihai Horatiu Josan, Nagyenyed polgármestere is.
A rendezvényen elhangzott, hogy a kollégium az erdélyi oktatás és művelődés szellemi fellegvára, falai közül a tudomány, a művelődés, a művészetek jeles képviselői kerültek ki, vonzás és hatásköre kiterjedt Erdély mellett a Partiumra, és a Felvidékre is.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad

Lámpásos többezres földi üzenet Mátyás királynak
Közel 600 lámpás emelkedett az ég felé Kolozsvár főteréről tegnap este, az Amaryllis Társaság Mátyás király tiszteletére szervezett háromnapos ünnepségének nyitómozzanataként. Bár eredetileg a 7 órai harangszókor kellett volna minden lámpásnak felröppennie, pár százan kicsit elügyetlenkedtük a dolgot, a lángra lobbantás pillanatát jelző trombitaszó sem hallatszott a hatalmas tömegben, s így a jókora világító gömbtömeg két részletben hagyta el a mindenféle nemzetiségű kolozsváriak kezeit. A lámpás „üzembe helyezéséhez” két kézpárra volt szükség, de a téren több ezren gyűltek össze, így legtöbbjüknek sajnos nem jutott. Hogy egykori királyunk az égi magasságokból hogyan látta méltatlan, bár igyekvő utódai hódolatának e csekélyke jelét, titok maradt, de nekünk, földieknek kétségtelenül páratlan látványban és hangulatban volt részünk. (ke)
Tegnap kora délután közel száz kolozsvári rótta le kegyeletét Mátyás király szülőházánál és a főtéri szoborcsoportnál az RMDSZ tisztelgő rendezvényén, ahol Máté András bejelentette a Mátyás-emlékév kezdetét, nem részletezve annak tartalmát. Oláh Emese, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke köszöntötte az RMDSZ ünnepségén megjelenteket, majd emlékeztetett arra, hogy idén ünnepeljük Mátyás király születésének 570., trónra lépésének 550. évfordulóját. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint Mátyás király Magyarország fénykorának szimbóluma, aki halála után vált ennyire népszerűvé. Máté elmondta: ezzel a rendezvénnyel kezdődik a Mátyás-év, amelyről már a tavalyi Mátyás-napokon is szóltak, majd arra buzdított: találjunk mi is vissza Mátyás igazságos útjára. Szavalt Jenei Brigitta, Váradi Enikő és Tráj Róbert. A szülőháznál, illetve a lovasszobornál koszorúzott Máté András Levente parlamenti képviselő, László Attila szenátor, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a KIFOR, a Kolozsvári Városi Tanács RMDSZ-es tagjai, a KMDSZ, koszorút küldött Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő.
Az esemény kapcsán meghirdetett rajzversenyre közel 450 gyerek küldte be munkáját. A díjazottak osztályonként a következők: I. osztály: 1. Essig-Kacsó József (Református Kollégium); 2. Orbán Sarolt (S. Toduţă Zenelíceum) és Varga Csaba (O. Goga Általános Iskola); 3. Dode Márk (Báthory-líceum) és Sipos Tímea (Brassai-líceum). II. osztály: 1. Kötő Nóra (János Zsigmond Líceum) és Széll Barbara (S. Toduţă Zenelíceum); 2. Pető Ágnes (Báthory-líceum); 3. Bódi Dóra (Ref. Koll.) és Halász Hunor (N. Titulescu Általános Iskola). III. osztály: 1. Kovács Petra (Báthory-líceum); 2. Domokos Anna (János Zsigmond Líceum) és Tóth Krisztina (Ref. Koll.); 3. Magyari Mária (Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája), Szántai Kristóf (Báthory-líceum), Cotae Daniel (Brassai-líceum). IV. osztály: 1. Cserminski Sonia (Titulescu-iskola) és Bálint Orsolya (Báthory-líceum); 2. Ecsedy-Baumann Hanna (Brassai-líceum); 3. Szeghő Eszter és Máté Apor (Báthory-líceum). (A díjazottak teljes névsorát honlapunkon – szabadsag.ro – olvashatják.)
A Mátyás király születésének 570. évfordulója alkalmából az Amaryllis Társaság által szervezett rendezvények ma a szülőházban folytatódnak: 11 órától óriás meséskönyvet készítenek a gyerekek, délután pszichológus, néprajzkutató és történész boncolgatja a Mátyás-meséket, a napot a Carmina Danubiana régizene-együttes előadása zárja. Holnap 11 órától a Kálvária-templomban misével és zenével tisztelegnek.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár),

Tüntetésre húzódozva, kormányba igyekezve (Merre tart az RMDSZ?)
Az RMDSZ nem lehet társszervezője a marosvásárhelyi autonómiatüntetésnek, mert úgy véli, az pártpolitikai üggyé vált, és eltolódott az EMNP irányába, de a kézdiszéki polgármesterekkel együtt Tamás Sándor is jelen lesz a március 10-i nagygyűlésen – ezt nyilatkozta a felső-háromszéki polgármesterek találkozóján, amelyen részt vett a tüntetést kezdeményező Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs is. A Kézdialmáson tartott munkaülésen emellett szó esett a pályázati kiírásokról és a közelgő március 15-i ünnepségekről is. Az ülést megelőzően Izsák Balázs négyszemközt beszélgetett Tamás Sándorral, majd közösen ismertették a tervezett tüntetéssel kapcsolatos elképzelésüket. Több polgármester azon a véleményen volt, hogy az SZNT-nek egyedül és nem egy politikai párttal közösen kellett volna megszerveznie az autonómiatüntetést. Izsák Balázs elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a térség lakói – nemzetiségtől függetlenül – jobban éljenek, és saját kezükbe vehessék sorsuk irányítását, példaként a dél-tiroli modellt említette. Tamás Sándor kifejtette, bár az RMDSZ háromszéki szervezete nem társszervezője a rendezvénynek, igyekeznek minden segítséget megadni, hiszen Székelyföld autonómiáját ők is rendkívül fontosnak tartják. Molnár István, Kézdialmás polgármestere az összefogás fontosságára hívta fel a jelenlevők és a két politikus figyelmét. Ezt követően vetített képes előadáson ismertették a pályázati lehetőségeket. Bartha János mérnök, a kézdivásárhelyi városháza pályázatíró irodájának munkatársa a közeljövőben kiírandó európai uniós pályázati lehetőséget ismertetett, amelyhez 10–15 önkormányzat társulása szükséges. A megyei önkormányzat elnöke a községi elöljárók kérésére elmondta: jövő csütörtökre hívja össze a megyei közgyűlést, ekkor szavaznak az idei költségvetésről. Előző nap Borbély László jelenlétében a háromszéki polgármesterekkel tartanak találkozót. Azok a községek kapnak több pénzt, amelyeknek pályázataik vannak – hangsúlyozta –, a megyei tanács hozzájárul az önrész kifizetéséhez. Tamás azt is elmondta, hogy Háromszéken húsz község várja uniós vagy más nemzetközi, illetve a román kormány által finanszírozott pályázatai eredményét. A találkozón jelen levő Olosz Gergely szenátor azt taglalta, hogy a jelek szerint az RMDSZ hamarosan kormányra kerül, hiszen egyre mélyül az ellentét a kormánykoalíciót alkotó két nagy párt között. Sajnos, az államapparátus is teljesen lebénult – mondotta a honatya –, senki nem mer tenni semmit. A parlamenti munka is akadozik, országszerte teljes fejetlenség uralkodik, ilyen káosz, mint amilyen most uralkodik, még nem volt – fűzte hozzá. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a március 15-i rendezvények kapcsán elmondta, hogy a város díszmeghívottja Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes lesz, aki huszárok és kézdiszéki polgármesterek kíséretében lóháton vonul végig a Gábor Áron téren, majd közösen állnak díszőrséget az ágyúöntő hős szobránál. A tervezett forgatókönyv szerint az ünnepség nem tart többet egy óránál.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Könyvbemutatóval emlékeztek Balogh Lászlóra
Szűknek bizonyult a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasóterme Balogh László Maroknyi Székely című posztumusz kötetének csütörtök esti bemutatóján, az érdeklődők előtt ki kellett tárni a Gábor Áron Terem ajtaját. A tíz éve elhunyt sepsiszentgyörgyi íróra többen emlékeztek, Pap Sándor nyugalmazott református lelkész Kós Károly-arcú emberként jellemezte, akinek ars poeticája az volt, hogy szebbé váljon a világ, s többé ne kísértsen a múlt. Kiss Jenő, a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatója Balogh László (1946–2003) irodalmi pályáját, könyvtárosi munkáját ismertette. Mint mondta, sokan íróként és emberként egyaránt szerették, a könyvtár „alapembere”, a betiltott Mikes Irodalmi Kör vezetője volt, aki leginkább az olvasóteremben érezte magát otthon. Hosszú éveken át községi és városi könyvtárakkal foglalkozott, nemcsak a könyvtárosokkal, hanem a vidéki értelmiséggel is jó kapcsolatot ápolt. Amikor úgy érezte, több időt fordítana írásra, átment a volt IAME üzemi könyvtárába, majd 1990 után a könyvelosztó cég igazgatójának választották, illetve saját kiadóját vezette. Most megjelent könyve címadó kisregényét, a Maroknyi Székelyt a kilencvenes években írta, azt az életérzést próbálta „megfogni”, tovább él-e a múlt azáltal, hogy a régi hatalom emberei nem tűntek el. A kötet tizenöt elbeszélése is élettörténeteken át mutatja be a kitelepítettek, börtönviseltek sorsát, történetei a romániai magyar élet fontos, a szocializmus éveire utaló dokumentumai. A könyvet megjelentető Charta Könyvkiadó vezetője, Kisgyörgy Tamás Balogh Lászlóval való barátságát körvonalazta, szólt kettejük hosszú távra tervezett közös munkájáról, mondván: rengeteg, volt politikai foglyokat is bemutató anyag megíratlanul maradt Balogh tarsolyában. A néhai írót pályatársként méltatta Bogdán László, kiemelve, hogy A jóisten nem szállt le Bükszádon című könyve a Háromszék napilap Kaláka-sorozatában jelent meg. Pap Sándor úgy fogalmazott, Balogh László hívő ember volt, szószékre figyelő, komor, homlokráncos tekintettel, aki készült a túlsó partra.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Sok hazájú nép
„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar” – figyelmeztet a Szózat első sora. De melyik hazának, mert pillanatnyilag, a trianoni békediktátumnak „köszönhetően” nyolc hazája is van a magyarnak, ezek mindenikében valamivel nyomorgatják őt. Az egyikben a nyelvtörvénnyel és a Beneš-dekrétumokkal, a másikban a tanügyi törvénnyel, a harmadikban az elkobzott magán-, közösségi és egyházi javak vissza nem adásával, a negyedikben...
és így folytathatnám tovább bezárólag a maradék Magyarországgal. Mit jelentett a haza egy magyar számára a piski, szebeni, nyergestetői és a segesvári csata idején,1849-ben, az I. és a II. világháború ojtozi és gyimesi harcai korában, 1956-ban Magyarországon?! Mit jelent ma, 2013-ban Erdélyben (Románia), Felvidéken (Szlovákia), Kárpátalján (Ukrajna), Őrvidéken (Ausztria), Délvidéken (Szerbia, Horvátország, Szlovénia) és a maradék Magyarországon?! Annak idején magától értetődőnek tartották meghalni a hazáért, és ez adott erőt elviselni akár a halált is. Ha most megkérdeznék száz székely embert, hogy ha támadás érné Magyarországot valamilyen oldalról, mondjuk Románia irányából, kész lenne-e azonnal a román haza védelmére sietni, nem tudom, akadna-e akár egy is, aki igennel válaszolna. Különben ismerve a románok alkalmazkodó készségét, ők sem vizsgáznának jobban a magyaroknál, ha Moldávia ellen kellene harcolniuk. A haza fogalma
Mindenekelőtt tisztázásra szorul a haza fogalma, ami napjainkra nagyon is bonyolulttá vált. A Magyar Értelmező Szótár szerint haza az az ország, az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik. Terület, hely, ahol valamely embercsoport életlehetőségekre talál. Egy másik felfogás szerint a haza fogalma életteret jelent, ahol az ember születik, nevelkedik és meghal. Mások szerint a haza a lakóhely, család, ország, történelem, az azonos nyelvű és kultúrájú közösség összetartozása, szülők, rokonság, nép, anyanyelv és anyaföld, melynek szelleme van. Megállapítható, hogy a haza igen tág fogalom, és változó nagyságú hely, amely lehet egy családi ház, de lehet Oroszországnyi terület is, amely minden orosz ember hazája. Ezt a hazát szeretni és tisztelni kell. Ha a szükség úgy hozza, emberi kötelességünk megvédeni. Napjainkban hozzám hasonlóan igen sok azoknak a száma, akik nem ott születtek, ahol laknak, és nem ott laknak, ahová valók. És mégis van egy olyan hely, amelyet szülőföldjüknek neveznek. Az én esetemben szüleim és felmenőim révén, akik Felső- és Alsó-Háromszéken születtek és haltak meg, a hazám Háromszék még akkor is, ha életem háromnegyedét nem ott, hanem máshol éltem le. Háromszék szervesen kapcsolódik Székelyföld többi részéhez is, amelynek a délkeleti részén fekszik. Mivel életem folyamán Erdővidéken, Udvarhelyszéken és Csíkszéken is laktam és lakom ma is, úgy ezek tovább növelik térben az én hazámat. Marosszék pedig az azonos nyelvű és sorsú közössége révén kiteljesíti szülőföldem határait. Az én hazám ilyenformán a Székelyföld. Ez viszont része a Történeti Erdélynek, amelyhez Trianon után hozzászámítják a Partiumot és a Bánság vidékét is. Ilyenformán, több mint ezeréves közös történelmi múltja okán az én hazám Erdélyország. Igen ám, de Erdély a Székelyfölddel együtt Románia résztartománya, ennél fogva a román állam kötelezettségei közé tartozik a részek, többek között Erdély védelme is az idegen támadókkal szemben. De kik akarhatják Erdélyt elszakítani Romániától? Erre a kérdésre tíz román közül kilenc a magyarokra esküszik. Nekünk viszont a magyarok nem ellenségeink. Itt az első probléma a haza fogalmával. Tekinthetjük-e mi hazánknak Romániát, ha az ellenségként kezeli a magyarokat, és meg akar védeni tőlük?! Ha állami elöljárói mindent elkövetnek, hogy ne érezzük jól magunkat a Székelyföldön és máshol se Erdély-szerte!? Pedig nagyon szeretnénk hazánknak érezni Romániát és büszkék lenni rá. Ehhez csupán egypár dolog szükségeltetnék: a teljes nyelvi jogegyenlőség, a pozitív diszkrimináció és a különböző autonómiaformák meghonosítása. Ha ez megvalósulna, úgy nálunknál hűségesebb szövetségesre nem találna a románság. A második probléma a földhöz kapcsolódik. A múlt század közepéig (1950) a magyar ember lényegét a föld szeretete jellemezte, amiért annyit küzdött, ami élete része volt, és amitől őt a kollektivizáláskor megfosztották. Azóta sikerült még inkább szétzilálni a hagyományos falut, amelyet már csak a nagyszülők emléke őriz. Napjaink globalizálódó világában a földhöz való ragaszkodás teljesen eltűnt, és az emberek többsége halála után a sírban kerül közvetlen kapcsolatba az anyafölddel. A haza fogalmának fontos elemeként szükséges újrafogalmazni a magyarság földhöz való viszonyát.
Gólyafészek Amint már említettem, a haza az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik. Mi, székelyek és erdélyi magyarok a magyar nemzethez tartozunk még akkor is, ha határok választanak el egymástól. A trianoni békediktátum után közel száz évnek kellett eltelnie, míg ezt a magyar állam a honosítással hivatalosan is igazolta. Ilyenformán immár két hazával is dicsekedhetünk. De úgy vagyunk vele, mint a gólyák. Sehol sem érezzük magunkat igazán otthon. Pedig a gólyák keményen rádolgoznak arra, hogy megmaradjanak. Vonulásuk Európából a 10 000 km-re fekvő Dél-Afrikáig három irányba történik. Észak-Európából délnyugati irányban, Nyugat-Európán és a Pireneusi-félszigeten keresztül, a másik szinte egyenes vonalban vezet északról délre Olaszországon és Szicílián át, a harmadik, délkeleti út a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsián keresztül. Ez utóbbi a mi gólyáinknak az útvonala. Ezt az emberi mértékkel is hatalmas távot természetesen nem egyhuzamban teszik meg. Naponta csak néhány órát repülnek, kedvezőtlen időjárás esetén akár napokig, sőt, hetekig a pihenőhelyen maradnak. Érdekes viszont, hogy a visszaút sokkal rövidebb idő alatt zajlik le. A fészekrakó ösztön, a költés iránti vágy hajtja a madarakat. Nálunk fél évet tartózkodnak, a másik fél év vándorlással telik el.
Talán közelebb állunk az igazsághoz, ha kijelentjük: a gólyáknak csak egy hazájuk van, a hely, ahol fészket raknak és felnevelik a tojásból kikelő kis gólyákat. Nekünk is csak egy van, és ez a Kárpát-medence. Az a hely, ahol a történelmi Magyarország kialakult. Ez a terület ezeréves történelmünk színhelye, ahol nincs olyan fertály, amely ne emlékeztetne múltunkra. A történelmi Magyarország középkori építményeinek 80 százaléka az elszakított területeken található, nagyjaink szülőföldje, győztes és vesztes csatáink színhelyeinek több mint fele ugyancsak ide került.
Bárhol is legyen, magunkénak érezzük a burgenlandi Kismarton történelmi városmagját, Magyarország egykori fővárosát, Pozsonyt, a kassai gyönyörű Árpád-házi Szent Erzsébet-templomot az ott nyugvó II. Rákóczi Ferenccel és Zrínyi Ilonával, Késmárkot Thököly Imrével, Krasznahorka várát, a Vereckei-hágót és Munkács várát, Nándorfehérvárt és a szabadkai városházát, Csáktornyát és Fiumét, Erdély városait és megannyi faluját. Köztük azokat is, ahol egy magyar sem él. A marosszentimrei, a vaskapui és a kenyérmezei csatateret, a piski, szebeni, segesvári, nyerges-tetői, kökösi csaták és az erdélyi hegyszorosok harctereit, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Bolyai János, Liszt Ferenc, Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Kálmán Imre, Wass Albert, Nyirő József és még sok jeles magyar szülő- és nyughelyét. Mindezek erőt és hitet adnak a magyarságnak, mert az ősök hagyatékához kapcsolódnak. Megérintjük az épületeket, és halljuk üzenetüket. Azt üzenik, ne csak nézzük a falakat, az emlékhelyeket, a hajdani csata- és harctereket, hanem lássuk bennük a múltunkat is. Érintsük meg az épületeket, a romba dőlt várfalakat, kastélyokat, emlékoszlopokat, az elárvult temetők sírköveit, és hallgassuk meg az ősök gondolatait és üzeneteit. Azt üzenik, hogy a hazát szét lehet darabolni, de tárgyi és szellemi hagyatékait nem lehet egymástól elválasztani, mert összetartoznak, és benne él az utódok tudatában. Bizonyság rá Krasznahorka vára. Amikor tetőzete a lángok martalékává vált, úgy fájt minden magyarnak, mintha a saját háza égett volna le. És így fáj minden, múltunkhoz kapcsolódó létesítmény, hajdani emlékhely megrongálása vagy tönkretétele Kárpát-medence szerte. Halott ingatlan nem jó példa. Élettel kell megtöltenünk, hanem a többségi népek saját múltjukat álmodják belé. Megmaradásunk elengedhetetlen feltétele a nemzedékek közötti nyelvi és történelmi tudat átörökítése. Tanuljunk hát a magyar nép lekedveltebb madarától, a gólyától. Itt építs házat, és itt nevelj családot, és bárhova is sodor a sors, mielőbb visszatérj ide, és ródd le a hazával szembeni adósságodat. Ne feledd, vannak csak egy kisebb nyelvi közösséget érintő hazák, mint amilyen Háromszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék, Aranyosszék és végül ezek összessége, a Székelyföld. Ezenkívül van még Felső-Maros mente, Küküllő mente, Szászföld (Királyföldje), Barcaság, Fogarasföldje, Keresztesmező, Erdélyi-hegyalja, Kenyérmező, Hátszeg vidéke, Bányaság, Mezőség, Szamoshát, Kis-Szamos mente, Máramaros, Kalotaszeg, Nádas mente, Torockó vidéke, Szilágyság, Tövishát, Erdőhát, Borsa völgye, Bükkalja, Sajó mente, Lápos mente, Kővárvidék, Avasság, Mócföld, Partium, Berettyó mente, Krasznavidék, Érmellék, Bihar, Rézalja, Báródság, Sebes Körös völgye, Fekete Körös völgye, Fehér Körös völgye, Aradi hegyalja, Szörénység, Bánság, Magyarországon Szigetköz, Rábaköz, Kemenesalja, Hajdúság, Hanság, Somogy, Jászság, Nagykunság, Kiskunság, Hortobágy, Nyírség, Palócföld, Várvidéken Fertővidék, Felső-Őrség, Kárpátalján Ung vidéke, Tóhát, Felvidéken Bodrogköz, Szepesség, Gömör, Ipoly mente, Erdőhát, Garam mente, Csallóköz, Zoborvidék, Mátyusföld, Délvidéken Vendvidék, Muraköz, Drávaköz, Bácska, Vajdaság, Deliblát, Temesköz és a Szerémség. A felsorolás nem teljes, sok kicsi haza hiányzik belőle, beleértve a székelyföldieket is. Vannak közöttük gólyányi életterekhez mérhető kicsi és megyényi nagyságú, sőt, ennél nagyobb területek is. És e kisebb-nagyobb hazák mindenikében élnek magyar emberek. Néhol alig egypáran, másutt meg a lakosság felét, háromnegyedét vagy teljes egészét teszik ki. Ők azok, akik életet visznek a haza e kis darabkáiba, és akár a mágnes, egymáshoz csatolják őket. A sok kicsi hazából összeállt régi haza így támad fel és öleli magához minden lakóját. Ezek után már bátran kijelenthetem, hogy az én hazám és minden magyar és székely ember hazája a Kárpát-medence.
Beder Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az RMDSZ megtagadta a székely zászlót – Az EMNP állásfoglalása
Az RMDSZ SZKT szombati ülésén a szövetség nem csupán megtagadta a székely zászlót, de a demokratikus tüntetés létjogosultságát is kétségbe vonta, és a „kis lépések politikája” nevében ismét visszavonulót fújt.
Jelzésértékű, hogy az RMDSZ csak akkor tartja fontosnak a székely zászlót, ha Kelemen Hunor elnök kizárólag a szövetség fényezéseként, olcsó PR-fogásként átadhatja a lobogót Crin Antonescunak, hogy a „magyarbarát” liberális pártelnök aztán megalázó reakcióval válaszoljon. Az RMDSZ ismét a kettős kommunikációt alkalmazta: kifelé saját eltökéltségét, vélt erejét próbálta mutatni, befelé, saját választóinak pedig ismét az arrogáns mindentudó pózolása jutott.
Felhívjuk a március 10-re Marosvásárhelyre tervezett békés autonómiatüntetés ellen ágáló Markó Béla, az RMDSZ árnyékelnökének figyelmét, hogy az utcai demonstráció a közösségi igény kifejezési eszközeként a demokratikus jogállamiság egyik alapköve, amelynek az érdekérvényesítésben játszott szerepét és jogosultságát csak a legvadabb diktatúrákban kérdőjelezik meg. Markó Bélának és az RMDSZ vezetőinek tudomásul kell venniük, hogy a „hagyjuk az RMDSZ-re, hogy apránként dolgozzon az autonómiáért” doktrína nevében munkálkodásuk az elmúlt két évtizedben semmivel nem vitt minket közelebb sem a Székelyföld területi autonómiájához, sem az erdélyi magyar közösség kulturális autonómiájához, ahhoz viszont elég volt, hogy elterelje a nemzetközi közvélemény figyelmét helyzetünk megoldatlanságáról. Arra is emlékeztetnénk őket – köztük Verestóy Attila szenátort, aki provokációnak minősítette a tervezett demonstrációt –, hogy a hatalom a világon sehol sem nyújtott át ezüsttálcán semmiféle önrendelkezést az azt igénylő közösségnek, és egyetlen nemzeti közösség sem kapott alanyi jogon autonómiát, amelynek kivívása mindenütt hosszú és néha kilátástalannak tűnő vitákkal járt.
Az RMDSZ kettős mércéjét jelzi, hogy a tüntetést nem tekinti az autonómiaharc elemének, viszont amikor saját képviselőinek tisztségből való elmozdításáról, esetleg bebörtönzésének lehetőségéről van szó, akkor a párt(ön)érdeket a közösségi jogok védelmének ürügyén nem habozik az utcára vinni az embereket, ahogyan történt ez 2009-ben Csíkszeredában.
Sokat elárul az RMDSZ általában csak a választási kampányokban fellángoló autonómiapártiságáról az, hogy vezetőik szerint a demokratikus érdekérvényesítés és a közösségi igény kifejezésének természetes módja, a békés tüntetés ellehetetleníti a politikai érdekérvényesítést. Ez a magatartás inkább tűnik egy örökkévalónak és megkérdőjelezhetetlennek vélt hegemóniájához foggal-körömmel ragaszkodó szűk érdekcsoport változásokkal szembeni ellenállásának. Megerősíti azt az egyre inkább terjedő benyomást, hogy egy húsz év alatt választói bázisának kétharmadát elveszítő alakulat kizárólag a bizonytalan állapotok fenntartásában, a zavarosban való halászatban érdekelt, elvakultságában és saját hatalmi érdekeinek előtérbe tolásával pedig alapvető demokratikus gyakorlatok létjogosultságát is megkérdőjelezi.
Leszögezzük, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt társszervezőként teljes mellszélességgel támogatja a március 10-re Marosvásárhelyre tervezett tüntetést, és arra buzdítja az embereket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényen.
Toró T. Tibor
az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
Erdély.ma,

Amerikai segítséget kért egy székelyföldi Wass Albert megemlékezés rendőrségre beidézett szervezője
Nyílt levélben kért segítséget az Egyesült Államok romániai nagykövetétől Árus Zsolt volt Hargita megyei önkormányzati tanácsos, akit azért idéztek be “elkövetőként” a gyergyószentmiklósi rendőrségre, mert Wass Albert irodalmi estet szervezett.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben Árus Zsolt azt állította, hogy egy másik Wass Albert megemlékezés kapcsán, amelynek csak részvevője volt, tanúként idézték be.
Mindkét esetben a háborús bűnösök kultuszát tiltó rendelet feltételezett megsértése miatt indítottak bűnügyi eljárást a román hatóságok.
A nyílt levél szerzője azt kérte a nagykövettől, hogy segítsen rehabilitálni az amerikai emigrációban elhunyt Wass Albert erdélyi írót, akit háborús bűnösként tartanak számon Romániában.
Az erdélyi lapok korábban azt írták, hogy az író születésének 105. évfordulója alkalmából januárban tartott gyergyószentmiklósi megemlékezés szervezői ellen is büntetőjogi vizsgálat indult.
“Ezen cselekedeteikkel a rendőrök és az ügyészek nem csak az Egyesült Államok egyik polgárát bélyegzik meg, hanem implicit módon az Ön hazájáról is azt állítják, hogy egy olyan ország, amelyik menedéket nyújt egy háborús bűnösnek” – írta Árus Zsolt.
Emlékeztetett rá, hogy a kommunista népbíróság által elítélt Wass Albert kiadatását az Egyesült Államok megtagadta.
“Úgy gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak nyilvánosságra kell hoznia az álláspontját a kommunista Románia által megfogalmazott, s a mai rezsim által is átvett vádakkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy az USA meg kell védje polgárai becsületét, legyen szó akár a már elhunyt Wass Albertről, akár a fiáról, Wass Hubáról, az amerikai hadsereg tábornokáról” – írta az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének a Wass Albert irodalmi est szervezője.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Romániában 2002-ben kormányrendeletben tiltották be a háborús bűnösök kultuszát. A jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író szobrát.
eron.ro,