"Március 15. legyen az öröm ünnepe"
Emberközelibb megemlékezésre készül az EMNP és az EMNT
Háromnapos rendezvénysorozattal készül március 15-re a Maros megyei Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelynek programját a két társszervezet megyei elnökei, Portik Vilmos, illetve Jakab István ismertették.
Portik szerint újra kell gondolni március 15-e marosvásárhelyi értelmezését és tartalmát, a magyar szabadság napja nem a szomorúságé, hanem az öröm ünnepe kellene legyen. Az EMNP megyei elnöke "siratóbeszédek" és koszorúk helyett ünnepi rendezvényeket szeretne látni, akár több helyszínen, ezért ők a Petőfi-szoborhoz virágcsokrokat visznek, koszorúikat a postaréti emlékműnél helyezik el. Mint mondta, eljött az ideje, hogy "Marosvásárhelyen olyan ünnepnappá varázsoljuk március idusát, amely nem kizáró, hanem befogadó, ahol lehet ugyan több helyszínen ünnepelni, de a programok az ünnephez méltó békében alkotnak egységet. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a politika egy kicsit hátrább lépjen, és sokkal nagyobb teret kapjon ehelyett a kultúra, sokkal emberközelibbé váljanak a megemlékezések".
Újra nyit a Pilvax
A háromnapos rendezvénysorozat első napján, március 14-én nyílik a Pilvax kávéház, amely idén is a Várban levő Múzeum kávézóban kap helyet, ahol lesz kokárdakészítés, lehetőség a 12 pont kinyomtatására, valamint egy 1848-as fegyvereket bemutató tárlat is nyílik a partnerszervező Maros Megyei Múzeum jóvoltából – mondta Jakab István, az EMNT megyei elnöke. A továbbiakban megtudtuk, hogy március 15-én folytatódnak az előző nap elkezdett tevékenységek, de lesz népdaléneklés, előadás arról, hogy mi történt 1848-ban ezen a napon Marosvásárhelyen. A tanulóknak kincskereső vetélkedőt szerveznek, illetve korabeli ruhák bemutatására is sor kerül.
Varó Huba, a Kökényes néptáncegyüttes vezetője az általuk előkészített Verbuválás, csatamező, szabadság… címet viselő táncjátékról beszélt, amellyel színesíteni akarják a Pilvax kávéház programkínálatát.
Föl föl vitézek a csatára!
Sántha Ágnes, a gyermekprogramok felelőse elmondta, hogy a szervezők két pályázatot hirdettek az 1848-49-es szabadságharc témakörben. Az óvodások és kisiskolások a Föl föl vitézek a csatára… kezdetű Klapka-induló ihlette rajzzal nevezhetnek be. Az V-VIII. osztályosok fogalmazással, a IX-XII.-esek esszével pályázhatnak, amelynek ihletője a Gábor Áron rézágyúja című dal egyik sora, Édes rózsám, a hazáért el kell válnom tőled.
A rajzokat március 10-ig személyesen vagy postán lehet eljuttatni a Mihai Viteazu (Klastrom) utca 40. szám alatti EMNT- irodába, a fogalmazás vagy esszé formájában megírt pályamunkákat szintén március 10-ig a maros@emnt.org e-mail címre lehet elküldeni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Zászlóháborúra nyelvvita
Zászlóháború után nyelvháború robbant ki Székelyföldön a magyar önkormányzati vezetők és a román hatóságok képviselői között. Mircea Duşa védelmi miniszter tegnap „példátlan arcátlanságnak”, „Hitlert idéző gondolatnak” nevezte Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester kijelentését, miszerint a magyar nyelv használata kötelező a hargitai megyeszékhelyen. Az RMDSZ elöljárója egy hétfő esti rendezvény keretében beszélt a magyar nyelvhasználatról, amikor a negyvenezer lakosú, 80 százalékban magyarok lakta város főterén ünnepélyesen felvonták a székely zászlót. Mondandója apropóját az adta, hogy – mint arról beszámoltunk – az Országos Diszkriminációellenes Tanács aznap bejelentette: 600 lejes pénzbírsággal sújtotta Rádulyt amiatt, hogy a magyar nyelv ismeretét is feltételül szabta a városi főépítészi állás betöltésére kiírt versenyvizsgán. Különben ugyanilyen büntetést kapott az álláshirdetést jóváhagyó közalkalmazottak országos ügynöksége is.
„Legyen világos: Csíkszeredában a magyar nyelv ismerete nem diszkriminatív, hanem kötelező. A prefektustól a román rádiók és televíziók tudósítóiig mindenkinek ismernie kell anyanyelvünket, aki a székelyek adójából él” – jelentette ki a székely zászló felvonása alkalmából rendezett csíkszeredai ünnepségen Ráduly Róbert.
A Hargita megyei románok parlamenti képviseletét is ellátó Mircea Duşa tegnap a románok és magyarok egymásra ugrasztását célzó „gyalázkodásnak” nevezte az elöljáró kijelentését, amely szerinte Hitler korát idézi. A védelmi miniszter egyúttal a diszkriminációellenes tanács (CNCD) kemény fellépését sürgette. A szociáldemokrata politikus közölte, a napokban Csíkszeredába utazik, hogy ellenőrizze, megszólalhat-e még románul, és kell-e útlevelet felmutatnia.
A csíkszeredai polgármester szavaira Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa is reagált. A kormánymegbízott az intézmény tegnapi ülésén magyarul is megszólalt, közölve: mind írásban, mind szóban használja a Hargita megyei többség anyanyelvét. Közben Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a téma kapcsán elmondta, jó lenne, ha az alkotmányban, vagy egy sarkalatos törvényben regionális státust kapna a magyar nyelv, és az RMDSZ kidolgoz majd konkrét javaslatot ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor Crin Antonescu, a szenátus elnöke szerint abszurd lenne, ha köteleznék a román állampolgárokat arra, hogy megtanuljanak egy olyan nyelvet, amely nem hivatalos nyelve a román államnak. A liberális politikus egy tegnapi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Romániában az egyedüli hivatalos nyelv a román, ezért ezt a nyelvet kell kötelezően ismernie mindenkinek. Antonescu szerint sok román tud jól vagy kevésbé jól magyarul, de ez természetes folyamat, nem lehet erre kötelezni senkit. Katalóniát említette példaként, ahol – mint mondta – hivatalos nyelv ugyan a katalán, de azt nem kell kötelező módon ismernie minden állampolgárnak. A szenátus elnöke szerint a hétköznapokban sokkal egyszerűbbek a dolgok, Romániában mindenki ismeri a román nyelvet legalább olyan szinten, hogy hivatalos helyen boldoguljon. „Emellett nagyon helyes, hogy minden magyar ismeri az anyanyelvét, de a románok közül is sokan jól vagy kevésbé jól tudnak magyarul. Szép, ha a románok ismerik a magyar nyelvet” – jelentette ki Crin Antonescu.
Különben a diszkriminációellenes tanács a Hargita és Kovászna megyei Román Civil Szervezetek Fórumának feljelentése nyomán vizsgálta ki a csíkszeredai álláshirdetés ügyét. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke emlékeztetett, a jogszabályok garantálják az anyanyelvhasználat jogát a kisebbségek számára azokon a településeken, ahol az adott kisebbség teszi ki a lakosság legalább egyötödét. Az viszont a munkaköri leírás függvénye, hogy diszkriminációnak minősül-e egy a romántól eltérő nyelv megkövetelése egy álláshirdetésben, ugyanis ez csak abban az esetben indokolt, ha az illető alkalmazottnak munkaköri feladata az adott nyelven való kommunikáció. Asztalos rámutatott: volt olyan ügyük, amelyben indokoltnak minősítettek egy magyar nyelvtudást követelő kitételt az egyik erdélyi polgármesteri hivatal álláshirdetésében, de a döntéssel elégedetlen panaszos fellebbezett a közigazgatási bíróságon, amely neki adott igazat, és mind a polgármestert, mind a diszkriminációellenes tanács vezetőjét kártérítésre kötelezte. Lapunk is beszámolt róla, hogy a kolozsvári táblabíróság a hónap közepén érvénytelenítette az 57 százalékban magyarok lakta Szilágyperecsen község jegyzői állása betöltésére szervezett versenyvizsgát, mert azon a magyar nyelvtudást is megkövetelték. Később elmarasztalta a CNCD a baróti önkormányzatot is, mert a városgondnoki tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgáról szóló egyik határozatában követelményként szerepelt a magyar nyelv ismerete.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Nyelvhasználati nyilakozatháború
Vihart kavart Ráduly Róbert hétfői kijelentése a román politikában. A csíkszeredai polgármestert megbírságolták, mert magyarnyelv-ismeretet követelt meg a város főépítészi tisztségére pályázó személyektől, ő pedig egy nagyméretű székely zászló ünnepélyes felvonásán azt nyilatkozta, hogy a magyar nyelv ismerete kötelező Csíkszeredában, nem diszkrimináció. Ráduly szerint a prefektustól a román rádiók és televíziók tudósítóiig mindenkinek ismernie kell anyanyelvünket, aki a székelyek adójából él. A reakció nem késett.
Abszurd, Hitler korából
Abszurd lenne, ha köteleznék a román állampolgárokat arra, hogy megtanuljanak egy olyan nyelvet, amely nem hivatalos nyelve a román államnak – jelentette ki tegnap Crin Antonescu, az NLP és a szenátus elnöke, aki szerint Romániában az egyedüli hivatalos nyelv a román, ezért ezt a nyelvet kötelező ismernie mindenkinek. Katalóniát említette példaként, ahol – mint mondta – hivatalos nyelv ugyan a katalán, de azt nem kötelező ismernie minden állampolgárnak. A hétköznapokban sokkal egyszerűbbek a dolgok, Romániában mindenki ismeri a román nyelvet olyan szinten legalább, hogy hivatalos helyen boldoguljon. Emellett nagyon helyes, hogy minden magyar ismeri az anyanyelvét, de a románok közül is sokan jól vagy kevésbé jól tudnak magyarul, és ez „szép” – mondta. S Mircea Duşa védelmi miniszter szerint Ráduly Róbertnek a magyarnyelv-használattal kapcsolatos kijelentése „példátlan pofátlanság”, amely Hitler korát idézi. A maroshévízi körzetben megválasztott politikus az Országos Diszkriminációellenes Tanács kemény fellépését sürgette, és a napokban Csíkszeredába utazik, hogy ellenőrizze, megszólalhat-e románul, és kell-e útlevelet felmutatnia. Törvények is szentesítik
Szolidaritásáról biztosítja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert, a magyarnyelv-tudás feltételét pedig jogosnak és törvényszerűnek látja egy magyar többségű város főépítésze esetében. Emlékeztetett arra, hogy a helyi közigazgatásról szóló törvény szavatolja az anyanyelvhasználatot „az alkotmány, a jelen törvény és a Románia által részes félként aláírt nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően” ott, ahol a lakosság több mint húsz százaléka kisebbségi. Kelemen Hunor jogorvoslati segítséget is kínál Rádulynak, mert „az anyanyelv védelme és szabad használata egy olyan téma, amelyben semmiféle engedményt nem vagyunk hajlandóak tenni”.
Radikalizálódási veszély
Az RMDSZ a többségi nemzettel való intézményes párbeszéd és nem a konfrontáció útját választotta, és ezt méltányolnia kell a román kormánynak – hangsúlyozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke tegnap a Bukarestben akkreditált külföldi tudósítóknak. Kifejtette: az RMDSZ nem egy párt, hanem a teljes romániai magyar közösség legitim képviselője, ezért elvárja, hogy a mindenkori román kormány partnerének tekintse akkor is, ha nem tagja a kormánykoalíciónak. Borbély szerint a román politikusoknak meg kell érteniük, hogy fennáll a magyar közösség radikalizálódásának veszélye, ha elvitatják jogait. „Nem jó az ilyen hangulat arra, hogy érdemben tudjunk tárgyalni az alkotmányról, a régiók kialakításáról, ezért kellene lezárni ezt a vitát” – mondotta. Az RMDSZ nem fűz nagy reményeket a nemzetállam fogalmának törléséhez, de azt javasolja, hogy a nemzeti közösségeket ismerje el államalkotó tényezőkként az új alaptörvény. Az is jó lenne, ha regionális státust kapna a magyar nyelv.
Strasbourgban is tudják
Az RMDSZ képviselőjével is tárgyalt Bukarestben Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke. Korodi Attila beszámolt a vendégnek a közösségi vagyon visszaszolgáltatásával és a magyar közösség szimbólumainak használatával kapcsolatos gondokról is. Elmondta, hogy csak a két magyar többségű megyében alakult ki konfliktus a zászlóhasználat miatt, és bár a legfontosabb romániai politikai szereplők azt állítják, hogy szeretnék megszüntetni a kisebbségeket érintő politikai feszültséget, valamiért ez mégsem történik meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európa Tanácsnak még mindig vannak olyan, a kisebbségeket érintő ajánlásai, amelyeket Románia nem épített be saját jogrendjébe.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Versek és térbirtoklás (Húszéves a Pallas-Akadémia Könyvkiadó)
Az április elsején huszadik születésnapját ünneplő csíkszeredai Pallas-Akadémai Könyvkiadó tartott tegnap író-olvasó találkozót a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében, illetve annak vezetője, Tőzsér József könyveket ajándékozott az intézménynek.
Három szerző ismertette a kiadó által megjelentetett kötetét, Bogdán László, Ferencz Imre és Markó Béla pályáját Sarány István, a kiadó szerkesztője vázolta, a költők verseikből olvastak fel. Bogdán László meseregényének harmadik változatát ismertette: a Münchhausen báró kalandjai a Mélabús Tornyok Városában című műve kalandregény, stilárisan pedig hódolat Krúdy Gyula előtt. Ferencz Imre fotókkal illusztrált „verses madárhatározójáról” beszélt, Madárkirakat kötetét természetközelben, Hargitafürdőn írta, s „a kiadó szerint sikerkönyv lett belőle”. Kié itt a tér című, politikai, közéleti írásait összegyűjtő könyve kapcsán Markó Béla megjegyezte, annak címe Erdély jövőjével kapcsolatos politikai krédójára utal. A térség két nemzetének történelmi szembefeszülését említve úgy fogalmazott: a könyv egyfajta válasz is: „nem a miénk, nem a tiétek, hanem közös, olyan értelemben, hogy Erdély egy vagyonközösség tárgya kell legyen (...), de nem vagyok biztos benne, mindannyian jól megértettük, hogy a tér birtoklására adott válasz nem vagy-vagy hanem is-is”.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Miért hallgatunk?
Súlyos társadalmi-politikai krízis előszele fúj Romániában, hamu alatt izzik a parázs. A szociálliberális bábkormánynak – amelyet a nemzetközi fináncoligarchia rángat dróton – nincs semmilyen életképes programja, elképzelése hosszabb távra, de még rövidebbre se, ezért a közvélemény figyelmét elterelő manőverekkel, az aggodalmaskodók és kritizálók hangját elnyomó zajkeltéssel próbálkozik. A nemzetiszocialista retorikával fűszerezett hazafiaskodásra már fel sem kapná az ember a fejét, több évtizedes hagyomány ez a nagyhatalmi játszmák szülte balkáni államalakulatban, viszont a hangnem egyre karcosabb: a frusztráltságot leplező harsányságba fölényeskedő irónia és gúny vegyül. Mintha vesztüket éreznék. A román politikai osztály hangadóinak és celebjeinek műveletlensége és bunkósága legendás, ráadásul gáttalanul terjed a bulvármédia révén, igaz, ezáltal meg is örökítődik és le is lepleződik. Széles néprétegek cinkosságát feltételezve engedik meg maguknak ezek az Európa hátsó udvarában felcseperedett senkik, hogy arrogánsak, arcátlanok, kioktatók és udvariatlanok legyenek, hogy tudatlanságukkal és szűklátókörűségükkel tüntessenek, hogy egyszerűen belehazudjanak a kamerákba, mikrofonokba, diktafonokba.
Hogy a felkapaszkodott nímandok és kapaszökevények politikusokként és közvélemény-formálókként milyen baromságokat hordanak össze nap mint nap a médiában és a parlamentben, az a legkevésbé fontos. Ami fontosabb, az az, hogy az EU-tagország Románia kormányfője ellentmondást nem tűrően, senki által sem zavartatva jelentheti ki ország-világ előtt, hogy a romániai magyar kisebbség ugyanazoknak a jogoknak örvend, mint a románság. Ilyen egetverő hazugság hallatán hogy nem gerjed össznemzeti, összeurópai, egyetemes tiltakozás és cáfolat? Alszunk? Vagy már megvették hallgatásunkat is?
Dénes László
Székelyhon.ro,

Szócikkben követeltek kötelet Rádulynak
Egy napig volt olvasható a Wikipédia román változatának szócikke, amely szerint Ráduly Róbert Kálmán kötelet érdemel.
„Ez a horthysta semmit sem jelent Románia számára. Tevékenységei miatt ez a mongol kötelet érdemel” – volt olvasható a mindössze kétmondatos szócikkben.
Az ingyenesen szerkesztett internetes lexikonba gyakorlatilag bárki feltölthet szócikkeket, ezeket ugyancsak bárki átszerkesztheti, kiegészítheti. A szóban forgó bejegyzést kedden délután módosították utoljára. A bejelentések alapján ezt a szócikket minden bizonnyal törölni fogják.
FRISSÍTÉS:
Amint várható volt, a bejegyzést eltűntették, helyette jelenleg tárgyilagos szócikk található.
Székelyhon.ro

Csak azért is Wass Albert
„Eddig nagyrészt szórványtelepüléseken játszottuk a Mustármag című előadást, templomokban, hiszen oda még össze lehet gyűjteni a megfogyatkozott számú magyarságot. A gyergyószentmiklósi előadás ötlete abból adódott, hogy olvastuk, láttuk: egy itteni Wass Albert-megemlékezés szervezőit a hatóságok meghurcolják. Eldöntöttük: csak azért is eljövünk ide az előadásunkkal” – mondja az előadó színész, Kulcsár-Székely Attila.
Többnapos huzavona után sikerült helyszínt találni Gyergyószentmiklóson a Wass Albert műveiből összeállított színházi produkciónak, valamint a jelenleg a közép-erdélyi szórványban, Türben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán plébános fotókiállításának.
A Wass Alberttel kapcsolatos rendezvények szervezői ellen indított ügyészségi eljárások, rendőrségi kihallgatások miatt az egyházak és más intézmények is visszariadtak attól, hogy helyszínt biztosítsanak az újabb eseménynek. Végül az előadásra és a kiállításra vasárnap este, a gyergyószentmiklósi Művelődési Házban kerül sor. Az Életkép(es) címet viselő kiállítás megnyitója 18.45-kor kezdődik az előtérben, és az itt bemutatásra kerülő, Kémenes Lóránt Zoltán plébános által készített fényképek csak ez alkalommal lesznek láthatók. A kiállításmegnyitó után, 19 órakor a stúdióteremben tekinthető meg a Wass Albert műveiből összeállított, egyéni színházi produkció. A Mustármag című előadást szerkesztette és előadja Kulcsár-Székely Attila, rendező Csurulya Csongor.
Az előadást már számos helyszínen bemutatták. „Az ötlet megszületése 2009 decemberéig nyúlik vissza, amikor egy karitatív akció keretében eleget tettünk Kémenes Lóránt Tür községbeli katolikus plébános meghívásának, és az ott élő maroknyi szórványmagyarságnak játszottuk egyik egyéni előadásunkat. (...) Az előadás utáni beszélgetés során fogalmazódott meg bennünk, készíteni kellene egy olyan műsort, amelynek elsődleges célja, hogy erősítse az erdélyi, illetve összmagyar nemzeti öntudatot, és az elkövetkező évek során eljuthasson a legtávolibb szórványmagyarsághoz is. Ennek érdekében könnyen mozdítható legyen, ne igényeljen nagy technikai hátteret, és természetesen témája is a fent említett lakosságnak szóljon. Így esett a választásunk Wass Albertre. Az említett célokon kívül azt a küldetést is szolgálná, hogy az egyik legnagyobb magyar írónkról eloszlassuk azt a tévhitet, miszerint Wass Albert múltba forduló, búsongó, jövőkép és optimizmus nélküli, nacionalista és antiszemita” – vallják az előadásról megalkotói.
Kulcsár-Székely Attila kérdésünkre kifejtette: „Az előadás eleve úgy van megszerkesztve, hogy templomi környezetben előadható legyen. Gyergyószentmiklóson sajnos nem templomban mutatjuk be. Odáig jutott a megfélemlítés, hogy 2013-ban Romániában a magyar egyházak nem merik felvállalni, hogy helyet adjanak egy, Wass Albert műveiből összeállított színházi előadásnak.”
Gergely Imre
szekelyhon.ro,

Nyelvtámadás
A védelmi miniszter hadat üzent a csíkszeredai polgármesternek, mert úgy véli, a román nép elleni agresszió a magyar nyelv ismeretének számonkérése a székely megyékben. Az „átkosban” sokan megtapasztaltuk, hogy a hadsereg tisztjei és tiszthelyettesei magyarfóbiában szenvedtek. A szeretteink anyanyelvünkön írt levelezőlapjai miatt majd mindig dagonyázás és gázmaszkos szájkosár volt a büntetés.
A sorkötelesség eltörlésével változott a szemlélet, de nem eléggé. Bizonyítja ezt a politikus hadász minapi kirohanása. Jól tudjuk, ez a nacionalista retorika egy tőröl fakad a marosvásárhelyi tűzhelyvédők napilapjának magyarellenességével. Ez utóbbi szerkesztői rendszeresen járnak méreggel feltöltődni a miniszter úr szülővárosába, Maroshévízre.
Két és fél évtizede tűzzel-vassal irtják a magyar emlékeket, történelemhamisítással fertőzik a közéletet, hazugsággal elgáncsolnak minden névadási kezdeményezést. Már megszoktuk, tudomást sem veszünk róluk. Pedig ők a manipulálás nagymesterei. Nagyon szeretnének egy újabb véres márciust, hogy a ránk erőszakolt demokráciából visszavegyenek valamit. A magyarság jogait. Reméljük, ez nem megy könnyen nekik. Hiába értelmeztetik ferdén a törvényeket, gyakorolnak nyomást a jogvédő intézményekre. Például az országos diszkriminációellenes tanácsra, hogy azt büntesse, aki a törvény szellemében jár el.
Mert Ráduly Róbert csíkszeredai városvezető csak a polgárok anyanyelvhasználatához való jogát érvényesítette, amikor a közszolgától, de akár a sajtómunkásoktól magyar nyelvtudást kért számon. A székelyföldi RMDSZ-es önkormányzati vezetők határozott kiállása a nyelvi jogok és szimbólumok használata mellett erős hangvételű bírálatokat váltott ki a szövetségi képviselők legutóbbi tanácskozásán a szervezet régi vezetőiből. Némelyek már az ifjú titánok kiválását vizionálták, mások markóista diktatúrát emlegettek. A törpepártok vezetői minden csatornán szapulták az RMDSZ-t, hátha sikerül így a tavalyi választási bukás után egy kis népszerűségmorzsát beseperni. De nem ez történt. Kelemen Hunor határozottan védelmébe vette Ráduly Róbertet. Borbély László minapi székelyföldi körútján kiállt az anyanyelv és a szimbólumok használata mellett, a március 10-i tüntetésről is árnyaltabban nyilatkozott. Ezzel kapcsolatos fenntartásai jogosak. A szervező Székely Nemzeti Tanács a két magyar ellenpárt kezére játszotta a rendezvényt, és folyamatosan csicskáztatta az RMDSZ-t. A most kiadott közleményükben politikai békét hirdetnek és felelős magatartást. Ugyan kitől?
Az SZNT-vel összefonódott törpepártoktól, amelyek ebben a témában ellőtték az összes muníciójukat az elmúlt napokban? Eső után köpenyeg. De a rágalmaktól sem mentes szócsata talán arra jó volt, hogy az erdélyi magyarság legnagyobb érdekképviseletének vezetői újraértékeljék a szerepüket. Karácsonyi Zsigmond
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Isteni tanítók és világi táltosok
Kalotaszegi fények a tények tükrében
Már Fekete Károly első, 2009-ben napvilágot látott, nagy sikerű önéletrajzi dokumentumkötetének a megjelenésekor (Fekete Károly: Hatvan év Kalotaszegen. Válogatott írások 1947–2007. Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Sztánai füzetek 7. Sorozatszerkesztő Szabó Zsolt. Kolozsvár–Sztána, 2009.) Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének az igazgatója találó módon így jellemezte a szerzőt: „Fekete Károly Kalotaszeg krónikása. A legutóbbi 60 év terméséből olvasható válogatás rendkívül sokszínű: van köztük irodalmi értékű, történelmi témájú visszaemlékezés, tanügyi, turisztikai, kulturális tárgyú írás – mind, megannyi apró mozaik Kalotaszeg változó társadalmának nehezen megrajzolható képéből.” (i.m., 181. old.)
Ezúttal Fekete Károly egy újabb dokumentáris igényű–alapvetésű, s nemkülönben jelentős információs gazdagságú kötettel (Fekete Károly: A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen. Önéletrajzi feljegyzések, 1935–1990. Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Sztánai Füzetek 11. Sorozatszerkesztő Szabó Zsolt. A borító Kós Károly grafikájának felhasználásával készült. Kolozsvár – Sztána, 2013.) lepi meg a közeli múlt gyakorta zűrzavaros forgatagában akarva-akaratlanul is részt vevő s az eltelt század alapvetően meghatározó társadalom- és kultúrtörténeti mozzanatai iránt érdeklődő avagy e korszak meggondolkoztatóan vargabetűs, szellemi hajtűkanyarjait megérteni óhajtó olvasót.
A Fekete Károly-i, tablószerűen összeállított, önéletrajzi és egyben kortörténeti jellegű, átfogó dokumentumgyűjtemény és -antológia második kötetét képező mű Ajánlásában Péntek János ezt írja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2003-ban Ezüstgyopár-díjjal kitüntetett s a közel hat évtizedes didaktikai, kultúrpolitikai és -menedzseri tapasztalat birtokában a múlt néhol fordulatos, néhol meg folyamatosan változó eseményeire visszatekintő szerzőről:
„Nem szokványos tanítói életpálya az 1928-ban született Fekete Károlyé, és ennek tulajdoníthatóan nem szokványos az a pályakép sem, amelyet most – korabeli iskolai dokumentumokkal, újságcikkekkel, fényképekkel kiegészítve – közread.” (i.m., 7. old.)
Az immár történelmiekké patinásodott és tekintélyesedő korszakokat fölelevenítő, izgalmas dokumentumkötet nemcsak társadalomtörténeti szempontból egyedi mű. Tudniillik Fekete Károly egy, a szerzőre személyesen jellemző, átütő, széles látókörű, sziporkázó s az olvasót mindenképpen lekötő, majdhogynem mágikus mega-humorral ismerteti a különben tudományos pontosságú és éleslátó tárgyilagossággal bemutatott eseményláncolatokat és történéseket. Sőt, Fekete Károly szakavatottan megbabonázó, ám minduntalan diszkréten értelmezői tolla alatt még az első látásra mókás anekdotáknak tűnő s hatásos csattanókra kiélezett történetek is olyan világian revelatív, szemantikai feltöltöttségű parabolákká válnak a különböző történelmi korok s a társadalmi létezés egészére vonatkozólag, amelyekből mindannyian levonhatjuk a sok értelmű, bölcsességgé emelkedő következtetéseket és léleképítő tanulságokat. Pontosabban egyféle, a befogadást távlatosító, tematikai négyzetre emelés eredményeképpen Fekete Károly nemcsak az egykori és mindenkori első osztályosait ülteti be gyakorlatilag akkor és ott a padba, hanem átvitt értelemben… a nyájas olvasót is, itt és most.
Ugyanakkor Fekete Károly könyve nemcsak mentalitástörténeti, hanem szépirodalmi jellegű, önéletrajzi odüsszeia is, amelyben az erdélyi magyar nyelvű próza immár klasszikussá vált, XX. századi stílusjegyei is fölcsillannak. A kalotaszegi magyar művelődéstörténet közelmúlti keresztmetszetét nyújtva, műve összegző és egyúttal elemző jellegű: a különböző kutatási szempontokból is kiváltképpen fontos monográfia e nagyhírű régió folyamatos fönnállásának s hagyományőrzően korszerű önátörökítődésének az eljövendő korokban kibontakozható sorsvetületeit is fölvázolja.
A számos egyedi adatot, statisztikai fölmérést és összehasonlító kimutatást közzétevő könyv valóságföltáró forrásmunkaként kiváltképpen szilárd kiindulópontot szolgáltathat a XX. századi, kalotaszegi magyar közösség társadalmi, történelmi és kulturális valóságának a szakszerű kutatásához.
(Fekete Károly A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen című kötetét március 1-jén, pénteken délután 6 órától mutatják be Bánffyhunyadon, a református egyház gyülekezeti termében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.)
BRÉDA FERENC
Szabadság (Kolozsvár),

Elbúcsúzott a hívektől XVI. Benedek pápa
Mintegy százötvenezren búcsúztatták tegnap utolsó nyilvános audienciáján XVI. Benedek pápát, akinek szolgálata ma este nyolckor fejeződik be. A leköszönő XVI. Benedek pápaságának örömteli pillanatait, és a nehéz időszakokat is felidézte beszédében. Kijelentette, ugyanazzal a bizalommal távozik tisztségéből, mint amellyel nyolc évvel ezelőtt a pápai szolgálatot elfogadta.
Az audiencia elején XVI. Benedek pápamobillal a szokásosnál hosszabban járta körbe a zsúfolásig megtelt római Szent Péter teret az őt búcsúztató hatalmas tömeggel való „utolsó ölelésre”. A hívek véget nem érő tapssal, imával, énekkel és könnyekkel köszöntek el a pápától, aki többször megállt, hogy a feléje nyújtott kisgyermekeket megáldja. A téren vatikáni, olasz, lengyel, német, brazil zászlókat, kínai és arab keresztényeket is látni lehetett. A nemzeti zászlót lobogtató magyar zarándokok nagyobb csoportja a lengyelek mellett foglalt helyet. A nagyváradi zarándokokat Bölcskei László püspök vezette. Az audiencián jelen voltak a pápaválasztásra érkezett bíborosok is, közöttük Erdő Péter, esztergom-budapesti érsek.
„Mindig tudtam, hogy az egyház bárkája az Úré és nem az enyém. Az Úr nem engedi, hogy elsüllyedjen ez a bárka” – hangsúlyozta XVI. Benedek. Köszönetet mondott munkatársainak, a bíborosoknak, püspököknek és paptestvéreknek, „Isten egész népének” a szolgálatában nyújtott segítségért. Kiemelte, lemondása „nehéz, megszenvedett” döntés volt, amelyet megfogyatkozott ereje miatt, az egyház javát szem előtt tartva hozott meg. Zárómondataiban a fiatalokat, a „betegség súlyát békében viselő” időseket és az ifjú házasokat üdvözölte, majd megáldotta az utolsó, 348. audienciáján megjelent tömeget.
Szabadság (Kolozsvár),

Márványlap kerül Wass Albert bronzplakettje helyére
Hétfői lapszámunkban adtunk hírt arról, hogy ismeretlen tettesek újra meggyalázták Wass Albert síremlékét. A marosvécsi Kemény- várkertben található kősírról ismét eltűnt az író portréját ábrázoló bronzplakett, a piros-fehér-zöld koszorúkat pedig földre dobva találták a magyarországi vendégek, akik a Wass-hagyaték, illetve a sír gondozását felvállalt Bartha József holtmarosi lelkész fia kíséretében látogattak el az emlékhelyre. A plakettet 2011 áprilisában lopták el először, az elkövetőket azóta sem sikerült azonosítani a rendőröknek.
– Lehet-e tenni valamit annak érdekében, hogy a jövőben ne ismétlődjön meg az eset? – kérdeztük ottjártunkkor Ördög Ferenc marosvécsi polgármestert és Bartha József lelkipásztort.
– Magánterületről lévén szó, az önkormányzat semmit sem tehet. Korábban elhangzott olyan javaslat, hogy be kellene keríteni az emlékhelyet, de, mint mondtam, ez nem tartozik a mi hatáskörünkbe. A sír őriztetése csak úgy oldható meg, ha egy személyt külön erre a feladatra alkalmaznak, de ez ügyben sem járhatunk el – mondta a községgazda, aki szerint valószínűleg színesfémtolvajok ismételték meg a 2011-ben elkövetett bűncselekményt.
– A Kemény-kastély és a kastélykert Marosvécs híressége, évente körülbelül 4000–5000 turista keresi fel az emlékhelyet, nyáron 4-5 kirándulóbuszt is látni ott – tette hozzá a polgármester.
Veszélyben a hamvak
– Nyomokat nem lehetett látni a kő körül. Két hete járt ott egy ismerősöm, akkor még helyén volt a bronzplakett. A sírgyalázók valószínűleg hátulról, a főútról hatoltak be a várkertbe – mondta a holtmarosi lelkész, aki a két évvel ezelőtti tapasztalatok után nem tett panaszt a rendőrségen, az illetékes hatóság viszont több ízben is felkereste nyilatkozattevés végett.
Bartha József leginkább amiatt aggódik, hogy Wass Albert hamvai ki vannak szolgáltatva az ártó kezeknek, a bronzplakett eltávolítása után keletkezett rés miatt ugyanis egy nagyobb ütéssel már kárt lehet tenni a kőben, és hozzá lehet férni az író földi maradványaihoz. Ennek elkerülése érdekében már jövő héten elhelyezik az elmúlt napokban megrendelt fekete márványtáblát a plakett helyén. A holtmarosi lelkész szerint nem valószínű, hogy etnikai indítéka van a sírgyalázásnak, a helikoni asztalnál lévő piros-fehér-zöld zászlóban ugyanis nem tettek kárt a garázdálkodók.
– A bronznak értéke van, ez lehet az ügy mögött. Ha viszont a márványtábla is megsérül, egyértelműen magyarellenes tettről lesz szó – fejtette ki a lelkipásztor.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely),

FUEN: a nézeteltéréseket nem a kisebbségek kárára kell lefolytatni
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggódik a Budapest és Bukarest között, a térség médiájában megjelenített, úgynevezett „zászlóháborúban” kirobbant konfrontáció miatt.
„Nem fogadhatjuk el a román kormány álláspontját. Természetesen Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát - nem utolsó sorban a hivatalos épületeken. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” - fogalmaz a közleményben a FUEN dél-tiroli alelnöke.
Martha Stocker nyilatkozatában hozzáteszi: ilyen kérdésekben, a kisebbségek védelmezőjeként, az Európai Uniónak kötelessége volna közbelépni és támogatni a kisebbségek álláspontját. A FUEN a továbbiakban megállapítja: a budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vitát nem a kisebbségek kárára kell folytatni. A közlemény ugyanakkor kitér a zászlóháború történetére és megállapítja, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi FIDESZ kormányból, ezzel Budapest nemzetközi konfliktus szintjére emelte a kétoldalú viszonyban felvetett kérdést. A FIDESZ gyakran a határon túli magyarok szószólójaként lép fel, amely Magyarország és Románia viszonylatában különösképpen kényes, hiszen Budapest olyan témákat tart napirendjén, amelyek nem minden esetben esnek egybe a romániai magyarság legitim képviseletének érdekeivel - áll a FUEN dokumentumában.
Az európai kisebbségek ernyőszervezete erőteljesen támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. A most zajló román-magyar kisebbségi nézeteltérések ismét rávetítenek, arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kéréskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei - köztük az RMDSZ - a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák - írja a FUEN kedden nyilvánosságra hozott közleménye.
Nyugati Jelen (Arad),

A sajtó kizárásával tárgyaltak az RMDSZ-vezetőkkel
Tájékozódás a magyarság érdekképviseletéről
Ma Aradon járt Hidvéghi Balázs, a Magyar diaszpóra – Határon túli magyar közösségek ügyeiben illetékes igazgató-helyettese, dr. Vizi Gabriella, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja társaságában.
A vendégek előbb az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi irodájában találkoztak dr. Burián Sándorral, az EMNP Arad megyei elnökével, Endreffy Lajos, aradi elnökkel, Siska-Szabó Zoltán titkárral, valamint Miszlay Ferenc varsándi, a Néppárt színeiben tisztséget nyert községi tanácsossal, akiktől az Arad megyei magyarság területi megoszlása, az egyszerűsített honosítás megyei helyzete felől tájékozódtak. Együtt számba vették azokat a településeket, ahol a magyarság érdekképviselete nem kielégítő, ugyanakkor szóba került a megyebeli kettős állampolgároknak a jövő évi, anyaországi választásokon való részvétele is. Egyetértettek, hogy azt körültekintően, a helybeli törvényeknek a betartásával kell lebonyolítani. Jelenlegi állás szerint, az anyaországi lakhellyel nem rendelkező kettős állampolgárok csak az országos listák valamelyikére szavazhatnak. A választásokon való részvétel elsődleges feltétele azonban a regisztráció, amivel kapcsolatban, idejében tájékoztatják majd a lakosságot.
Az EMNP-vezetőkkel folytatott, több mint egyórás tanácskozást követően, Hidvéghi Balázs és dr. Vizi Gabriella az RMDSZ Arad megyei székházában Bognár Levente megyei elnökkel, Faragó Péter választmányi elnökkel, Cziszter Kálmán politikai alelnökkel, Almási Vince önkormányzati alelnökkel, Bölöni György megyei tanácsossal, valamint Papp Attila nagyiratosi polgármesterrel találkozott. A sajtó kizárásával megtartott megbeszélésről azonban nem áll módunkban tájékoztatót közölni.
Nyugati Jelen (Arad),

Erdély!
A jelek szerint a kizárólagosság mentén zajlik a székelyföldi nyelvvita. Olyasmi ez, mint a felesleges örökzöld: ki volt itt hamarabb s kié Erdély? Hiszen a történelem egészét nézve mindenki láthatja, hogy az erdélyi magyarság és románság évszázados léptékkel mérhetően itt van.
Mindkettő hozzátett annyit a történelmi, kulturális, ezen belül nyelvi sokszínűséghez, amelytől Erdély olyan szép és kedves, amilyen, egyes vidékek nemzetiségi többsége adta sajátosságait és igényeit is beleértve. Tehát: mindkettő államalkotó. Innen kezdve azt harsogni, hogy Romániában, tehát Erdélyben is a román nyelv a hivatalos nyelv, és pont, nagyon nagy butaság. Miképpen az is sántít, hogy a háromnegyedében magyar Székelyföldön őshonos vagy éppenséggel pár év(tized)e telepes románnak kötelezően kell ismernie a magyar nyelvet.
A Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester ezzel kapcsolatos, amúgy helyénvaló, de sarkos kijelentésére reagáló és hitleri módszereket emlegető Mircea Duşa védelmi miniszternek a figyelmébe ajánlom, hogy a román retorikában annyira átkozott Horthy-rendszer is ügyelt arra, hogy az észak-erdélyi román többségű vidékekre például olyan oktatókat helyezzen ki, akik mind a román, mind a magyar nyelvet bírják. Hargita megye szülötteként Duşának illene tudnia, hogy milyen előnyökkel jár mindkét nyelv ismerete, hacsak őt is nem a dominancia vagy a felsőbbrendűség elve vezérli. Különben minden olyan álláshirdetést vagy szűrőt fel kellene jelentenie, amelyek szerint az angol vagy más idegen nyelv ismeretének hiánya kizáró tényező.
Mint az egyetemi alap-, mester- vagy doktorképzőn. Borbély László bejelentésére, miszerint az RMDSZ kidolgoz majd egy javaslatot a magyar nyelv regionális státusának törvényes elfogadtatására, csak azt ajánlhatom, hogy ha az elmúlt közel negyedszázadban erre nem volt idejük, akkor lapozzák fel az MNSZ 1946-os programját. Vagy olvassák el Szabédi László 1956. szeptemberi kolozsvári felszólalását. Addig is én inkább úgy fogalmaznék: mindkét nemzethez tartozók számára mindkét nyelv ismerete és használata egyszerűen: hasznos. Hivatalosan is. Mert Erdélyben vagyunk! Lám, Hargita megye prefektusa, Adrian Jean Andrei négy nyelvet beszél. Köztük a magyart.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár),

Átadták az első SIC-kártyákat
Csíkszeredában adták át tegnap az első két székelyföldi diákigazolványt: a kártyákat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két diákja vehette át. A hivatalos nevén Sic Card – Székelyföldi Diákigazolvány, vonalkóddal ellátott kártya, amellyel tulajdonosa tulajdonképpeni diákstátusát tudja igazolni, ugyanakkor az igazolvány felmutatásával kedvezményekben részesülhet az elfogadóhelyeken.
„Eddig több mint ötszázan igényeltek kártyát, a legtöbben középiskolások és egyetemisták. Tudni kell, hogy elemi és általános iskolások is igényelhetnek ilyen igazolványt. A kérvényezők 85 százaléka magyar nemzetiségű, a többiek pedig román ajkúak. Hétéves kortól 35 évesig bárki kérhet igazolványt” – beszélt a részletekről Zsigmond József, a diákigazolványt kiadó Centrum Studiorum Egyesület elnöke, aki tegnap a Sapientia egyetem csíkszeredai karain adta át az első két igazolványt: egyiket az egyetem hallgatói önkormányzata elnökének, Kovács-Szécsi Attilának, a másikat a korábbi elnöknek, Vajda Attilának.
Az átadáson hangsúlyozták, a diákigazolvány igénylése nem származásfüggő, „nem etnikai, hanem területi alapon lehet kérni azt”. Jövő héten félezer eddigi igénylőt értesítenek arról, hogyan kaphatja kézhez a kártyát.
A Székelyföldön eddig már több mint száz elfogadóhellyel kötöttek partneri szerződést, Csíkszeredában egyelőre most zajlanak a tárgyalások. „Leginkább a kis- és középvállalkozókat kérnénk fel, hogy csatlakozzanak elfogadóhelyként. Azt is rájuk bízzuk, hogy hány százalékos kedvezményt biztosítanának a kártyatulajdonosoknak, cserébe nem kérünk semmit. Csíkszeredában már tárgyaltunk a városi és megyei önkormányzat vezetőivel, ők pozitívan fogadták a kezdeményezésünket. Abban is gondolkodunk, hogy sportesemények megtekintésére is kedvezményt nyújtson a kártya, ezért ez ügyben hamarosan felkeressük a csíkszeredai hokicsapat, illetve a sepsiszentgyörgyi kosárlabdacsapat vezetőségét is” – ígérte meg Zsigmond.
Újdonságként említette, hogy ezentúl Csíkszeredában (a Sapientia egyetem hallgatói önkormányzatának irodájában), Marosvásárhelyen (a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségnél), Gyergyószentmiklóson (a művelődési központban) és Székelyudvarhelyen (az Udvarhelyi Fiatal Fórumnál) is olyan információs központot nyitnak, ahol nemcsak érdeklődni lehet a kártyáról, hanem el is lehet készíttetni azt. Ehhez igazolni kell az igénylőhallgatói jogviszonyát, továbbá ki kell tölteni egy igénylő lapot, valamint mellékelni kell egy fényképet. Az igénylés interneten is megoldható, a www.diakigazolvany.ro oldalon. Az egy évre szóló, ingyenes kártyával vasúton nem lehet kedvezményesen utazni.
Makó Zoltán, a Sapientia egyetem csíkszeredai Gazdasági és Humántudományok Karának dékánja is jelen volt a tegnapi eseményen. Elmondta, szükség van az olyan kezdeményezésekre, amelyek vonzóbbá teszik a székelyföldi diákéletet. „Számunkra is fontos, hogy a jó képességű diákok Székelyföldön, ha lehet, a Sapientián tanuljanak tovább” – fogalmazott a dékán.
Kozán István
Krónika (Kolozsvár),

Hatalmas tömeg búcsúztatta XVI. Benedek pápát
Pápaságának örömteli és ragyogó pillanatait, egyúttal pedig a nehéz időszakokat is felidézte tegnap tartott utolsó általános audienciáján XVI. Benedek, aki százötvenezer hívő, köztük magyar zarándokok előtt búcsúzott a nyilvánosságtól.
A római Szent Péter teret és a környező utcákat teljesen megtöltötte olasz és külföldi zarándokok és turisták tömege az utolsó általános audiencián, amelyen Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek is részt vett. „Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek! Érzem az egyház életerejét! Köszönöm az Úrnak azt is, hogy szép időben búcsúzhatom!” – kezdte beszédét XVI. Benedek. A 2005. április 19-i pápává választása pillanatát idézte fel: „akkor és azóta is többször tettem fel a kérdést: mit kérsz tőlem, Uram, miért rám bíztad az egyház vezetésének súlyát?” Hozzáfűzte: nyolc évvel ezelőtti megválasztása óta „voltak napsütötte, enyhén szeles napok”, de volt, amikor Szent Péter, vagyis az egyház hajója „ellenszélben, viharos tengeren haladt, ahogyan gyakran megtörtént már az egyház történetében... Úgy tűnt, mintha az Úr elaludt volna, de tudtam, hogy ő a hajón maradt, és ő kormányozza”. „Az egyházat a pápa nem egyedül vezeti. Az egyház bárkája az Úré és nem az enyém. Az Úr nem engedi, hogy elsüllyedjen ez a bárka” – hangsúlyozta az egyházfő beszédében, amelyet világszerte számos tévétársaság élőben közvetített. Hangsúlyozta: lemondása nehéz, megszenvedett döntés volt, amelyet az utóbbi hónapokban megfogyatkozott ereje miatt, az egyház javát szem előtt tartva hozott meg. Mint hozzátette, ezentúl sem fog magánéletet élni, utazni, találkozókra járni, konferenciákat tartani, továbbra is az egyháznak, a keresztnek szenteli magát. XVI. Benedek köszönetet mondott munkatársainak, a bíborosoknak, a püspököknek és paptestvéreknek, „Isten egész népének” a szolgálata évei alatt tőlük kapott segítségért. Utolsó szavaival a fiatalokat, a betegség súlyát békében viselő időseket és az ifjú házasokat üdvözölte, majd megáldotta az audiencián megjelent tömeget.
Az audiencia elején XVI. Benedek pápamobillal körbejárta a már az esemény előtt zsúfolásig megtelt Szent Péter teret az őt búcsúztató hatalmas tömeggel való „utolsó ölelésre”. A téren kivetítőket állítottak fel. A hatóságok közel százötvenezresre becsülték a tömeget, mely folyamatos tapssal, éltetéssel alig akarta elereszteni a pápát. A távozó pápa a szokásosnál hosszabban járta be a teret, hogy minél többen láthassák. A hívők véget nem érő tapssal, imával, énekkel és könnyekkel köszöntek el tőle. Grazie! Köszönjük! – kiabálták. A téren vatikáni, olasz, lengyel, német, brazil zászlót, a tömegben kínaiakat és arab keresztényeket is látni lehetett. A nemzeti zászlót lobogtató magyar zarándokok nagyobb csoportja a lengyelek mellett foglalt helyet. A nagyváradi zarándokok csoportját Bölcskei László püspök vezette. A téren lobogott a római Pápai Gergely Egyetem zászlaja is, ahol magyar hallgatók is tanulnak. XVI. Benedek többször megállt, hogy a feléje nyújtott kisgyermekeket megáldja. Az audiencián ott voltak a már Rómába érkezett bíborosok is, közöttük Erdő Péter, esztergom–budapesti érsek is.
Ez volt XVI. Benedek 348. általános audienciája. Az audienciákon – 2005 áprilisától 2013. február 13-ig, amikor utolsó előtti audienciáját tartotta – összesen több mint ötmillió személy vett részt. A Szent Péter tér biztonságát kétezer rendőr és ötszáz önkéntes biztosította. A Vatikánt övező épületek tetején mesterlövészek őrködtek. XVI. Benedek ma a Vatikánból a Castel Gandolfó-i pápai nyári rezidenciára utazik, majd este nyolc órakor lemond.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ráduly Róbert: senki sem tömheti be a szánkat az alkotmánnyal!
A magyar nyelv ismerete Csíkszeredában kötelező és nem diszkriminatív – ezt a megyeszékhely polgármestere jelentette ki, azon az ünnepségen, amelynek keretében egy nagyméretű székely zászlót tűztek ki a város központjában.
Az elöljárót a Diszkrimináció Ellenes Tanács pénzbüntetésre ítélte, amiért kötelezővé tette a magyar nyelv ismeretét a városi főépítészi posztra kiírt pályázaton. Ráduly a Realitatea hírtelevíziónak adott telefoninterjú során azt mondta: ez az intézkedés semmiképpen sem diszkriminatív, ellenkezőleg, egy természetes követelmény.
- Nem gondolom, hogy diszkrimináció történik, hisz minden itt született román ember ugyanolyan jól ismeri a magyar nyelvet, mint én.
Műsorvezető: – No, de lehet erre kötelezni őket?
- Senki nem kötelezi. Csak annak kötelező, aki közalkalmazott akar lenni. Lehetséges, hogy ne ismerje a Román Köztelevízió tudósítója a magyar nyelvet? Akkor honnan tudhatja, hogy mit mondtam én a tegnap? Ez a követelmény abszolút természetes. Senki sem tömheti be a szánkat a román alkotmánnyal!" – mondta Csíkszereda polgármestere a Realitatea hírtelevízióban.
Ráduly Róbert szerint az RMDSZ politikusainak, a székely elöljáróknak kötelező harcolniuk a magyar nyelv egyenjogúságáért, és ezt sikerre is kell vinni! Székelyföld területi autonómiája is egy ugyanilyen természetes igény.
Arra a kérdésre, hogy szerinte szükséges-e Székelyföldnek – amely a román műsorvezető közbevetése szerint nem is létezik – területi autonómiát adni, a polgármester azt mondta, hogy természetesen szükséges, és az itt élők többsége is ezt szeretné. És ezt egy népszavazással be is lehetne bizonyítani, mondta Ráduly.
realitatea.net
Erdély.ma,

Ünnepelt a Csíki Magánerdészet
Tízéves jubileumát ünnepelte csütörtökön a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet. Az erdészet székhelyén, a Haladás utca 17. szám alatt az ünnepi beszédeket követően táblaavatóra is sor került.
Köszöntőbeszédében Rafain Zoltán, a Közbirtokosságok Egyesületének elnöke ünnepnek nevezte az évfordulót, hisz tíz év távlatából lehet visszatekinteni azokra az időkre, amikor létjogosultságot kaptak a magánerdészetek. Elmondta, az egyesületet azért hozták létre, hogy egymást erősítve, támogatva létjogosultságukat tudják biztosítani. „Sok munka és kitartás van a hátunk mögött, jelenleg talán Európa egyik legnagyobb erdészete vagyunk” – jegyezte meg Rafain, aki egyúttal köszönetet mondott Verestóy Attilának, Garda Dezsőnek, Markó Bélának, valamint Ilie Sârbu volt mezőgazdasági miniszternek, hogy segítségükkel nagyban hozzájárultak a magánerdészetek létrejöttéhez. „Önök azok, akik Erdély legnagyobb közösségi vagyonának értékét őrzik, mert ami a birtokunkban van, az biztonságban van” – kezdte ünnepi beszédét Korodi Attila parlamenti képviselő. Hozzáfűzte, vannak még olyan erdők, legelők, amik őseinké voltak, de a mai napig nem szolgáltatták azokat vissza, utalva itt a Bákó és Neamţ megyei, egykor székely tulajdonban lévő erdőkre. Megjegyezte, ez az ország a kiszámíthatatlanságról szól, sokat kell kínlódni az igazságszolgáltatással, és még sok mindent kell tenni azért, hogy érdekeink érvényesüljenek. A képviselő szólt a lehetőségekről, megemlítve a területalapú támogatásokat, majd reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező tíz évben még jobban megerősödnek a székelyföldi gazdaság gerincét jelentő erdészetek, és nemcsak rönkfákat, hanem már feldolgozott termékeket fognak a piacra juttatni. Májer Emese, a magánerdészet vezetője röviden ismertette: tíz évvel ezelőtt, amikor az erdészet működési engedélyét megkapta, 32 ezer hektárral indult. Most közel 50 ezer hektáron gazdálkodnak. Tíz esztendeje négy magánerdészet jött létre az országban, jelenleg pedig már 139 működik. Az ünnepi beszédeket követően leleplezték a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet feliratú, valamint azok logóit tartalmazó táblát, majd egy képet készítettek, amint Rafain Zoltán és Májer Emese egy nagy, üres lapokból álló könyvet tart kezében. Mint megtudtuk, a könyvben a magánerdészet elmúlt tíz évét, és az elkövetkező idők eseményeit fogják majd dokumentálni.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

FUEN: használható a székely zászló
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggodalmát fejezte ki a zászlóügy kapcsán kialakult román–magyar vita miatt, és kijelentette, az államoknak nem szabad a kisebbségek kárára vitatkozni. A FUEN szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása.
Az európai nemzeti kisebbségek ernyőszervezete – az egyik közösségi portálon elérhető nyilatkozatában – összefoglalta a román–magyar zászlóháború történetét. A 32 európai ország 94 szervezetét tömörítő FUEN megállapította, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi Fidesz-kormányból, s ezzel Budapest nemzetközi szintre emelte a kérdést.
A Martha Stocker, a FUEN dél-tiroli alelnöke által aláírt nyilatkozat szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása. „Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát – beleértve a hivatalos épületeket is. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” – fogalmazott a FUEN alelnöke. Hozzátette: ilyen kérdésekben az Európai Uniónak a kisebbségek védelmezőjeként kellene fellépnie. „A budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vita nem szabad a kisebbségek kárára váljon” – fogalmazott az alelnök.
A FUEN jelezte: támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és annak több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. Az ernyőszervezet szerint a most zajló román–magyar nézeteltérések ismét rávilágítanak arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kérdéskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei – köztük az RMDSZ – a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák.
Szabadság (Kolozsvár),

Beléjük fojtanák a kiáltó szót
Vizsgálatot folytat a Máramaros megyei rendőrség és az ügyészség Nagybányán azon magyar egyházi elöljárók, politikusok, közéleti személyiségek ellen, akik egy évvel ezelőtt Új Kiáltó Szó címmel felhívást tettek közzé a Máramaros megyei magyarság asszimilációjának megfékezése érdekében. A hatóságok a kiáltvány tizennégy aláírója közül csütörtökre négy személyt rendeltek be meghallgatásra, péntekre pedig újabb két aláíró kapott idézést. A megyei rendőrség szóvivője az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: semmilyen információt nem adhat ki a sajtónak a kihallgatásokról, ugyanis a törvény szerint eljárás alatt nem szabad nyilvánosságra hozni a rendőrség és az ügyészség vizsgálódásait. Az illetékes a beidézett személyek elleni vádakat sem ismertette.
A kiáltvány egyik, névtelenül nyilatkozó aláírója lapunknak elmondta: noha korábban a csütörtöki kihallgatás halasztását akarták kérni, végül mégis megjelentek és nyilatkoztak az ügyészségnek, a péntekre behívott személyek pedig hasonló módon járnak el. Rámutatott: a hatóságok a továbbiakban összeállítják a kihallgatási jegyzőkönyvet, a főügyész pedig eldönti, hogy indítanak-e bűnügyi eljárást. Az aláírok hétfőn egyeztetnek ügyvédjükkel a további részletekről.
Már tavaly is voltak meghallgatások
Az Új Kiáltó Szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány tavaly júniusban jelent meg több erdélyi magyar lapban – közöttük a Krónikában –, augusztusban azonban a helyi román sajtóban valóságos médiakampány indult a dokumentum ellen. Később az országos román sajtó is megszellőztette a témát, vélhetően ennek nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. Magánszemélyek feljelentése nyomán később a rendőrség is vizsgálatot indított, a hatóságok pedig a tavalyi év végén már tartottak kihallgatásokat. Varga Károly, a Nagybányai Református Egyházmegye esperese, a kiáltvány egyik aláírója a Krónikának elmondta, még nem kapott idézést a rendőrségtől, tudomása szerint pedig egyelőre más lelkészt sem hívtak be kihallgatásra. „Tavaly a hatóságok érdeklődtek a többi aláíró iránt, irántunk is, és megemlítették, hogy mások is számíthatnak beidézésre. Akkor az is szóba került, hogy a kezdeményezők legfeljebb pénzbírságot kapnak” – tudtuk meg a lelkipásztortól. Varga Károly ugyanakkor azt is elpanaszolta, hogy nemrég egy magyarországi civil szervezet könyveket küldött a helyi magyar óvodáknak, iskoláknak, a tanfelügyelőséghez érkezett panasz miatt azonban ezeket Bukarestbe szállították felülvizsgálatra. „Az ember egyszerűen nem tudja, mit gondoljon, hova fog mindez vezetni. Úgy tűnt, hogy már eleget zaklattak, végre nyugalmunk lehetne” – fogalmazott lapunknak az esperes.
Nem valaki ellen szól a kiáltvány
A kezdeményezők egyébként korábban többször is hangsúlyozták: a kiáltvány nem valaki ellen, hanem egy közösségért jött létre. Varga Károly korábban úgy fogalmazott: nem érti a felháborodás okát, hiszen a kiáltvány belső használatra született meg, saját magyarjaikat akarták megszólítani vele, nem a románság ellen irányult. „Sajnos vannak, akik ezt másképp akarják érteni, illetve értetni” – vélekedett a lelkipásztor. Az aláírók elmondása szerint a felhívás megírását az a tény szülte, hogy az egyik nagybányai vegyes általános iskola magyar tannyelvű nyolcadik osztálya diákjainak mintegy fele román nyelven folytatná tanulmányait. Ráadásul ezeknek a gyermekeknek a szülei jórészt magyar értelmiségiek, a nagybányai magyar élet húzóemberei, akik ezzel negatív példát mutathatnak.
A szülőknek és a fiataloknak is üzennek
„A betegség – amelynek évtizedes tünetei: a vegyes házasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia – immár közösségünk legjobbjait is megfertőzte: ragályos kórként terjed értelmiségi köreinkben is. (…) Ne áltassátok magatokat, hogy nektek ez így is menni fog. Nézzetek körül ismerőseitek között: vajon hány vegyes házasságból származtak magyar gyermekek, majd magyar unokák? Legyetek hűek szülőföldetekhez, a gyökerekhez, amelyek éltetnek benneteket! Olvassatok magyar könyveket, hallgassatok magyar zenét, ismerjétek meg a magyar történelmet! Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, mert ez tesz benneteket sajátossá, egyedivé, ez különböztet meg benneteket mindenki mástól ezen a világon!” – olvasható a kiáltványban. Az Új Kiáltó Szó a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt üzen. Előbbieknek azt, hogy ne engedjenek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának, utóbbiakat pedig arra inti, hogy ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyermekeket. A kiáltványt a nagybányai és bányavidéki közélet, művelődés és civil társadalom képviselői, egyházi emberek, politikusok, pedagógusok látták el kézjegyükkel.
Máramaros megye magyar ajkú lakossága a 2011-es népszámlálási adatok szerint mindössze 7 százalék, a nagybányai magyar nemzetiségű lakosok aránya pedig 11 százalékos.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Florea a magyarokhoz: ne vegyetek részt az autonómiatüntetésen
Marosvásárhely polgármestere arra kéri a magyarokat, hogy ne vegyenek részt a március 10-re meghirdetett autonómiatüntetésen. Dorin Florea ezt a kérést a Facebook-oldalán fogalmazta meg szerdán.
„Ne hagyjátok magatokat manipulálni, ne essetek a provokációk csapdájába. A székelyek, a románok és magyarok jóléte, Székelyföld földrajzi régióként történő elismerése a legnagyobb mértékben a helyi gazdaság fejlettségén, az európai uniós pénzek lehívásán múlik, nem az elkülönülésen, az autonómián" – üzente Florea.
Dorin Florea bejegyzésének ezt a címet adta: „Küzdjünk azért, hogy Marosvásárhely régióközpont legyen". Elöljáróban leszögezte: 16 éves polgármesteri mandátuma alatt a románok és magyarok közötti harmónia megteremtésén munkálkodott, a város megvalósításai az etnikumközi békének köszönhetők.
„Úgy érzem, jogom van felkérni benneteket, magyarokat és a Székelyföld támogatóit, hogy hagyjatok fel az olyan akciókkal, amelyek mindannyiunknak ártanak. Sokkal fontosabb, hogy a Románia közigazgatási átszervezéséről szóló vitában közösen támogassuk Marosvásárhely régióközponttá nyilvánítását" – fogalmaz a polgármester.
Florea szélmalomharcnak nevezi a küzdelmet Székelyföld autonómiájáért, Marosvásárhely régióközponttá nyilvánítását azonban megvalósíthatónak tartja. Szerinte a székelyföldi régió jelentősen uniós összegektől eshet el az autonómiatüntetések miatt. „A tüntetések csak Székelyföld elszigetelődéséhez vezetnek. Az EU nem finanszíroz etnikumközi feszültségekkel terhes régiókból érkező projekteket" – érvel a polgármester.
Maszol.ro,

Európának szegezett kisebbségvédelmi és autonómiakérés
Ez idáig süket fülekre talált Bukarestben a romániai magyarság közösségi jogainak elismerése. A teljes gőzzel beindított régiósítás – amely részben a magyarlakta területek beolvasztását célozza – arra készteti az erdélyi magyar közélet vezetőit, hogy nemzetközi fórumokon keressék a megoldást. Az európai polgári kezdeményezést több erdélyi szervezet is felkarolta.
Az erdélyi magyarság jogos követeléseivel szemben némi megértést tanúsító demokrata-liberális kormányzat bukása óta új fejezet kezdődött a magyarság életében. A szociálliberális kormánykoalíció ismétlődő magyarellenes támadásokba lendül. Idénre a Székelyföld és Észak-Erdély magyarlakta régióinak beolvasztását tervezik az önkényesen megrajzolt 8 közigazgatási régióba. Ennek előjátékaként a kormány székelyföldi prefektusai frontális támadást indítottak a székely zászló ellen, a kialakult nemzetközi vitában saját magyar nemzetiségű állampolgárai ellen sorakozott fel a román politika.
A magyarellenes fejlemények felerősítették az erdélyi magyar politika önrendelkezési törekvéseit. Világossá vált: az erdélyi magyarság számára nem terem sok babér Bukarestben. Egyetértés alakult ki abban, hogy törekvéseinket mihamarabb uniós fórumok elé kell vinni, hiszen kényszerítő eszközök nélkül a román hatalom nem hajlandó érdemben foglalkozni követeléseinkkel. Ehhez jó időben érkezett az Európai Parlament és az Európa Tanács két évvel ezelőtt elfogadott rendelete az európai polgári kezdeményezés intézményéről, amely 2012 áprilisától vált alkalmazhatóvá. A lehetőséggel élve az erdélyi magyar politikai pártok és civil szervezetek egy beadvány helyett két kezdeményezést készítenek elő.
A lekoppintott javaslat
Idén nyújtaná be polgári kezdeményezését az Európai Bizottsághoz az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az RMDSZ Minority Safe Pack nevű csomagjával uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatását kéri, az SZNT a sajátos regionális vagy nemzeti identitású közösségek önrendelkezési jogának ügyében szorgalmaz új uniós jogszabályt. A két tervezet már induláskor vitákat keltett. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint Erdélyben elsőként Szilágyi Zsolt, a néppárt kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője hívta fel a figyelmet a polgári kezdeményezés lehetőségeire. A közös Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – néppárti munkacsoport Erdélyben elsőként kezdett el kidolgozni egy átfogó kisebbségvédelmi stratégiát, amihez a magyar EU-elnökség alatt elfogadott európai romastratégia adott támpontokat. A Székelyföld területi autonómiáját prioritásként kezelő SZNT-szakértők ennél többet akartak, és a nemzeti régiók felzárkózási esélyegyenlősége felől közelítettek a kérdéshez. Toró szerint az RMDSZ gyakorlatilag lekoppintotta a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) tavalyi ülésén bemutatott EMNT–néppárti kezdeményezést: nem lévén saját elképzelése, a néppárt javaslatában látta a megoldást, kivitelezéséhez az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEN) segítségét ígérte. Tőkés László egyeztetést szorgalmazott, arra kérve a feleket, hogy egyetlen közös polgári kezdeményezést vállaljanak fel, amely mögé egységesen sorakozik fel az erdélyi magyar közélet. Toró szerint a felkérésnek csak a néppárt tett eleget, amikor saját elképzelését háttérbe szorítva folyamatosan kereste az egyeztetés lehetőségét. Az SZNT haladt a maga útján, az RMDSZ pedig „kölcsönvéve” a néppárti kezdeményezést, kis módosításokkal sajátjaként igyekszik azt „eladni”.
„Látva az egyeztetések kudarcát, a KMAT elnöke, Tőkés László – a menteni a menthetőt elve alapján – egymás elképzeléseinek támogatására szólította fel a feleket, jelezve azonban, hogy akkor vesznek bennünket komolyan, ha egységes elképzeléssel jelentkezünk. Míg az SZNT-vel sikerült konstruktív párbeszédet kialakítani, az RMDSZ elzárkózott minden tárgyalástól, és FUEN-tagságát kihasználva kész tények elé állított mindenkit, amikor megállapodást írt alá a FUEN és a Dél-tiroli Néppárt vezetője egy jól hangzó, de kidolgozatlan kisebbségvédelmi csomag (Minority Safe Pack) beterjesztéséről” – összegzi a történteket Toró T. Tibor.
Egymástól független kezdeményezések
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs az Erdélyi Naplónak elmondta: az Európai Bizottság elé benyújtandó dokumentumokat 2012-ben véglegesítették. A kitűzött célt „lefordították” a közösségi jog nyelvére, így a kezdeményezés megnevezése: Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért. „Elindítottuk a honlapot magyar, angol és német nyelven, készül a katalán, a spanyol és a lengyel változat, ezen keresztül körülbelül ezer önkéntest toboroztunk az aláírásgyűjtéshez az unió 18 tagállamából. Stratégiai partnereket találtunk Dél-Tirolban, Baszkföldön, Katalóniában, Walesben. A tervezet bejegyzésére csak a kezdeményező polgári bizottság létrejötte után kerülhet sor, amelynek megalakítása folyamatban van. Az év első felében terjesztenénk be a polgári kérelmet, de ez nemcsak rajtunk múlik” – fogalmazott Izsák, aki szerint mind az SZNT, mind az RMDSZ tervezete támogatható. „A Kelemen Hunorral folytatott megbeszélésen kiderült, hogy egymástól független kezdeményezésekben gondolkodunk, hiszen a regionális és a kisebbségvédelmi megközelítés két külön szakpolitikai, uniós hatásköri területet jelent. Megállapodtunk egymás javaslatának kölcsönös támogatásában is” – mondotta Izsák.
Keretegyezmény lehetne?
Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint egy ilyen horderejű polgári tervezetet csak egy FUEN- léptékű kisebbségvédelmi civil szervezet képes tető alá hozni, amelynek 60 országban vannak tagjai, köztük az Unió tagországaiban. Az európai polgári kezdeményezés már megmozgatta az Unió civil szervezeteit, hiszen amióta tavaly zöld utat engedtek ennek, több mint tíz beadvány érkezett az Európai Bizottsághoz. Az RMDSZ által felvállalt, az európai kisebbségek szervezetei által támogatott kisebbségvédelmi csomag végleges változatát a kidolgozó szakértői csoport májusban mutatja be Kolozsváron, ezt követően terjesztik az Európai Bizottság elé, jelezte Sógor, aki azonban óva int a túlzott reményektől. Az EU érzékenyebbé vált ugyan a kisebbségi kérdések iránt is, az RMDSZ politikus szerint azonban az áttörő nyitásra még várni kell. A FUEN kezdeményezése az unió hiányzó kisebbségvédelmi keretegyezményének kidolgozását és elfogadását célozza. Sógor szerint több akadálya is van annak, hogy a kisebbségi kérdés egységes feldolgozása a roma jelentéshez hasonló kezdeményezéssé váljon. Egyrészt az európai kisebbségek egy része nem ért egyet vele, hiszen a katalánok, a baszkok hallani sem akarnak a kisebbségi népcsoportba való besorolásról, másrészt a bevándorló közösségek egyre hangsúlyosabb jogkövetelései miatt az EU is idegenkedik a témafelvetéstől. Sógor abban látja az előrelépés esélyét, hogy az egymillió aláírással megtámogatott kezdeményezés már akkora súllyal kerül az Unió asztalára, hogy azt bajosan seperhetnék le.
Március 10.: a Székely Szabadság Napja
Székelyföld területi autonómiájáért nagyszabású megmozdulást szervez március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács. A szervezésben és a mozgósításban részt vesz az Erdélyi Magyar Néppárt és az EMNT, valamint a Magyar Polgári Párt is. Az RMDSZ vezetői az elmúlt hétvégén bejelentették: nem vesznek részt a tüntetésen, és nem támogatják az SZNT kezdeményezését, hogy március 10-e a székely szabadság napja legyen. Információink szerint ettől függetlenül több területi RMDSZ-szervezet is bejelentette, hogy tagsága megjelenik Marosvásárhelyen. Izsák Balázs közleményben szögezte le: a véleménykülönbségek ellenére folytatni kívánják azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borboly Csaba Hargita megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei elnökkel kezdeményeztek a Székely Szabadság Napjára készülve.
A polgári kezdeményezés kerete
Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni szerződés kötötte ki első ízben, majd a rendeletet elfogadta az Európai Parlament és az Európa Tanács. A Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tájékoztatása szerint kezdeményezést olyan polgári bizottság szervezhet, amely legalább hét tagjának, az Unió hét különböző tagállamában lakóhellyel rendelkező személyből kell állnia. A kezdeményezést az EU hét vagy több tagállamából legalább egymillió uniós polgárnak kell támogatnia úgynevezett támogató nyilatkozatok formájában. Aszervezőknek kérelmezniük kell a kezdeményezés nyilvántartásba vételét az Unió valamelyik hivatalos nyelvén, a bejegyzett kérelemre az Európai Bizottságnak két hónapon belül válaszolnia kell. Elutasíthatja a kérelem bejegyzését, ha fennáll a következő helyzetek valamelyike: a) a polgári bizottság összetétele nem felel meg a szabályokban előírtaknak; b) a kért jogi aktusra irányuló javaslat benyújtása kívül esik a bizottság hatáskörén; c) visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű; d) ellentétes az uniós értékekkel. A támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el.
Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésüket a bizottsághoz, amelynek 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, hogyan kíván eljárni az ügyben. A bizottság három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést. Ha új jogszabályt javasol, azt az EU kormányai (az Európai Unió tanácsa) és az Európai Parlament elé kell terjesztenie. Amennyiben úgy dönt, hogy nem hoz semmilyen intézkedést a polgári kezdeményezés nyomán, azt is egyértelműen indokolnia kell. Az általa készített, a kezdeményezés tartalmára vonatkozó politikai elemzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Székelyföldről, turistabuszból
A székely zászlóval az égvilágon semmi baj nem volt, amíg a Bukarestben elővett gyújtózsinórra Budapesten rá nem öntöttek még egy kevés üzemanyagot – írja az egyik román sajtós kolléga egy csíkszeredai látogatás után, amit a helybéli politikusok meghívására ejtettek meg. A Hotnews.ro portálon megjelent, Dan Tãpãlagã által szignált riport objektivitásához nem férhet kétség, ahogyan a Kamikazében olvasható, Andrei Manþog-féle íráséhoz sem. Mindketten meglátogatták a székelyföldi ortodoxok híres védnökét, Selejan püspököt (képünkön) is, az „úr idealista és szerény szolgáját,” aki miután a palástja alatti rongyos ruháiról beszélt a fővárosi látogatók előtt, következő mondataiban szemrebbenés nélkül tért rá azoknak a milliárdoknak a sorsára, amelyeket két megszentelt kezével osztott szét magasabb rendű szociális célokra, és ugyanolyan szenvtelenül válaszolt a hívásra újnak tűnő ötös iPhone-ján.
A Dâmboviþa partján szocializálódott újságíróknak eszükbe sem jut felháborodni az egyházi elöljáró kétarcúságán, egyszerűen némi kuncogással fűszerezve regisztrálják a történteket, és hasonlóan érzelemmentesen számolnak be arról, ahogyan ők a Székelyföldet látják. Márpedig ők egy mítoszt látnak, még ha a legélőbbet is, aminek a történelmi alapjait vagy elhiszik, vagy nem. Amúgy sem számít, mert ők a már említett Dâmboviþa partján megtanulták: a történelem a legkevesebb, amire figyelni érdemes, csak az számít, kié a hatalom. Gondoljunk bele, mi lenne ebből az országból, ha a székely logika szerint próbálná valaki legitimálni a létét? Nagyjából semmi, mert a józanabbak nem engednék szóhoz jutni. Hiszen ki vállalhatja annak az ódiumát, hogy a nagy országegyesítő Mihály a szultán engedélyével lehetett vajda, Prágában lakott a hűbérura, moldvai fejedelem kollégája pedig a lengyeleknek fizette az adót? Ma egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik, hogy a románság megértse történelmi érveinket, amikor három emberöltőnyi dákoromán agymosás után saját történelmével sem képes szembenézni. A fiatal román történészek már tudják, mi történik, képesek érzelmek nélkül beszélni erről, de a történelmi mitológiában tanult és felnevelkedett román nép ösztönösen, gondolkodás nélkül mítosznak nevez bármit, ami nem illik bele a képzeletbeli történelmi világába. Nagyjából ebből kellene kiindulni, amikor az autonómiáról érvelünk, a székelyzászlózás pedig gyenge érvnek tűnik ebben a vitában.
Budapest szerepéről hadd ne beszéljünk itt: a székelyföldi politikusok döntése, hogy vevők-e az anyaországi gesztusokra, vagy sem. Ma már senkinek sem lehet olyasféle illúziója, hogy a romániai kisebbségi kérdésekben bármit is számítana Magyarország vagy az Európai Unió bármilyen lépése: ha valamiért harcolni akarunk, mi magunk tehetjük meg, bárki más csak a tribünről kiabálhat be, vagy etetheti a kereskedelmi tévék sertéseit. A legerősebb érv viszont, amelyre vevő lehetne valamennyi megyei önkormányzat: Bukarest ma még abszolút gazdasági hatalmának felszabdalása, az ország bevételeinek arányos leosztása oda, ahonnét származnak. A régióátszervezés fabatkát sem ér, ha nem teremtünk gazdaságilag egyenrangú régiókat, amihez viszont alaposan át kell szabni a román gazdaság kabátját.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Integrációban gondolkodnak a reformátusok
Beszélgetés Csűry István királyhágómelléki püspökkel
Közel két évtizedes időszak után történt váltás a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén. A három éve megválasztott új püspök, Csűry István újraértelmezte az egyház és a politika kapcsolatát, és gazdasági nyitást tervez.
– Két éven át megbízott, 2010-től pedig választott püspökként viszi tovább Tőkés László örökségét. Hogyan tekint vissza az elmúlt esztendőkre?
– Amikor átvettem elődömtől a püspöki stafétát, úgy döntöttem, megőrzöm és támogatom mindazt, ami bennünket előre visz, és ott javítok, ahol erre szükség mutatkozik. Az egyháznak a Partiumban is kiemelt szerepe van, hiszen a többi felekezettel együtt keresztény hitben és nemzeti elköteleződésben fogja össze az itt élő embereket. A nemzeti identitást elsősorban a történelmi magyar egyházak hordozzák: így volt ez régen, és így van ez ma is. – A királyhágómelléki egyházkerület a rendszerváltás óta hangsúlyosan nemzeti elkötelezettségű irányt követ. Elődjének a magyarországi és az erdélyi politika felé tett közéleti nyitása új megvilágításba helyezte az egyház és a világ kapcsolatát. Ön mennyire ért egyet ezzel az irányvonallal? – Az egyházkerület nemzetpolitikai elkötelezettsége nem változott. Nekünk is meg kellett fogalmazni azt a kérdést, hogy kire számíthatunk? Magyarországi viszonylatban ez egyértelmű: azokra, akik fel merik vállalni a nemzeti-keresztény oldalt és értékrendet. A Jóisten ajándékaként a 2010-es választások nyomán a nemzeti és keresztény elkötelezettségű Fidesz–KNDP- koalíció alkothatott kormányt. A református egyház ehhez a politikai vonalhoz áll legközelebb. Ezt akkor is nyíltan vállaljuk, ha emiatt mind belülről, mind kívülről kritikák érnek. Idehaza bonyolultabb a helyzet: az erdélyi magyarságnak három politikai pártja van, és ez a megosztottság a helyi közösségekben is jelentkezik. A gyülekezetben a lelkipásztornak, az egyházmegyében az esperesnek és az egyházkerületben a püspöknek kell olyan integratív személynek lennie, aki át tudja hidalni a politikai egyensúlytalanságot, és ezzel egyféle kiegyensúlyozó, békéltető szerepet tölt be. – Sikerülhet-e a lelkésznek semlegesnek maradnia egy politikától átszőtt világban? – Ha a lelkész egyik vagy másik párt mellett cövekel le, skatulyába zárja magát, és ezzel a stigmával eltaszítja a többi párt híveit. Sokak számára bántó módon kijelentettem, hogy az egyháznak a politikai csoportosulások fölé kell helyeznie magát. Pártállástól függetlenül csak így tudjuk integrálni híveinket. Világos, hogy minden gyülekezetben együtt vannak a pártok hívei és a párton kívüliek. A különböző politikai meggyőződésű emberek számára az egyházban egyetlen integrációs pont létezik, és ez Jézus Krisztus. Ebben találkozik a református a katolikussal és a baptistával. Ez az a közös pont, amelyben megoldást találhatunk arra a szerencsétlen állapotunkra, amelyben ma az erdélyi magyarság vergődik. Az egyháznak kell legyen politikai pászmája, de az nem lehet pártpolitika!
– Az elmúlt időszakban Nyugat-Európában és Amerikában járt. Milyenek az ottani tapasztalatai? – Az egyház egyre több helyen veszít teret. Németországban döbbentem rá, hogy milyen félelmetesen visszaesett a gyülekezetekben jegyzett keresztények száma. Nehéz erre elfogadható magyarázatot találni. Szerintem nem a keresztény elvekkel vagy a Krisztushoz fűződő viszonnyal van baj, inkább az egyházzal mint intézménnyel lazult fel a mindennapi ember kapcsolata. Nagy probléma, hogy Nyugat-Európa is gyors iramban szegényedik: nem a húsz évvel ezelőtti nagy, életerős gyülekezetek fogadják az erdélyi lelkipásztort. Szűkebb pátriánkról szólva Németországban, Svájcban és Kanadában is elmondtam: számomra az egyház elsődlegesen a Krisztust szerető emberrel való közösséget jelenti. A legeldugottabb szórványban is a nemzetben gondolkodás és az összetartozás helye, ott is, ahol ma már csak két-három magyar ember él. Jó volt megtapasztalni, hogy változatlan a nyugati magyarok empátiája az erdélyi magyarság iránt. Erdélyt egyféle csodálat övezi, amelyet a legnehezebb kommunista időszakot átélő magyar közösségek megmaradása táplál. A sokasodó anyagi gondok azonban a nyugati gyülekezetek mozgásterét is beszűkítették, eddigi anyagi támogatásuk jelentősen csökkent. – Az elmúlt húsz évben mindkét egyházkerületben sokat romlott a templomlátogatók aránya. Mi is „felzárkózunk” Nyugathoz?
– A nyilvántartásban szereplő reformátusok tíz százalékát alig meghaladó templomba járók aránya még mindig jobb, mint a magyarországi, és nagyságrenddel nagyobb a nyugatinál, de ez a szám bennünket nem boldogít. Az egyházban már elkezdődött az útkeresés: új recepteket, új metódusokat próbálunk kidolgozni, hogy hallassuk szavunkat. Azt szorgalmazzuk, hogy lelkipásztoraink a szűk teológiai pászmán túl nyissanak a világra, igehirdetéseikben az élet megannyi aktuális problémájára reflektáljanak. Püspöki munkámban arra törekszem, hogy a lelkipásztorok hangsúlyosabb tájékozódását segítsem elő a világban. A lelkésznek sok mindent föl kell vállalnia gyülekezetében. Szükség van az igére alapozó lelkigondozói munkájára, ugyanakkor a szociális gondokkal küszködő, nyomorúságban levő embereknek is lelki támaszt kell nyújtania. Az ige szavával kell válaszolnia a társadalmi problémákra. Fontos, hogy a lelkipásztor állandó kapcsolatban álljon az emberekkel. A gyülekezetek nem egyformák, és nemcsak a tömbreformátus és a szórványvidékek közösségei különböznek egymástól. A Szilágyságban például ma is ünnep az istentisztelet, többen járnak templomba, mint más vidékeken. Vannak helyek, ahol a templomba járás hagyománya emlék maradt. Igaz, itt mindig van valami a háttérben. Van, ahol az egyházi szolgálat döcög, de sokkal inkább az elszegényedés és a nehezedő kisebbségi lét rombolja az embereket. Emiatt haragszanak Istenre, ennél fogva a templomára is. Nekünk világos üzenetünk kell legyen: ne Istenre haragudjunk, inkább őt keressük a bajban. A Bibliában mindenki megtalálhatja a megfelelő válaszokat, ebben segít az egyház! – Van-e már foganatja ennek a nyitásnak?
– Ha a templomban az zajlik, aminek zajlania kell, akkor az a hívek szívében is reális igénnyel fog találkozni. És ez az igény már jelentkezik. Főleg azon értelmiségiek érdeklődésének örvendek, akik ezt a megújhodást látják az igehirdetésben. Az egyház azonban nem mondhat le a másik 90 százalékról sem! Számukra is kell legyen üzenetünk. A nagyobb ünnepek alkalmával írott pásztorleveleimben elsősorban nem a lelkészekhez és a „belső” egyháziakhoz szólok: olyan üzeneteket kutatok fel a Bibliából, amely hitem szerint az istenkáromló emberekhez is eljut. – Püspökként újragondolta az egyházkerület anyagi hátterét, a működtetés lehetőségeit. Mennyire érinti a gazdasági válság az egyházat?
– Egyházkerületünk sajátos anyagi helyzetben van. Mivel nincsenek jó bérleti díjért kiadható, értékes ingatlanjaink, és a gyülekezetek mezőgazdasági területei sem hoznak számottevő hasznot, többnyire a hívek jókedvű adakozására számíthatunk. Ha gyülekezeti tagjaink anyagi gondokkal küszködnek, ez az egyház költségvetésében is meglátszik. Kisebb gyülekezeteink számára segítséget jelent az anyaország támogatása és azok a nyugat-európai, elsősorban holland közösségek, amelyekkel fennmaradtak a kapcsolatok. Ezzel próbáljuk kiegészíteni a lelkészi fizetésbe adott román állami támogatást. Az egyházkerületen belüli „menedzsment” abban változott, hogy az eddig belterjesen működő egyházi intézményeinket akkreditáljuk, egyesületeket, alapítványokat hozunk létre, hogy valamennyi szociális és oktatási intézményünk élni tudjon a pályázás lehetőségével. Termőföldjeinket betáblázzuk, visszakapott ingatlanjainkat felújítjuk. Hangsúlyosabban nyitunk a világra: meg kell keresni minden olyan hazai és külföldi pályázati lehetőséget, amivel előbbre tudjuk vinni munkánkat. Példaként említhetem nagyváradi diakóniai központunkat, amely a két egyházkerület összefogásával és németországi támogatással új kezdet elé néz. – Az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének, Kató Bélának számos közös terve van. Könnyebb együtt, mint külön-külön?
– Örülök Kató Béla püspökké választásának. Ugyanazon korcsoporthoz tartozunk, mindketten megtapasztaltuk egyházkerületeink három-négy évtizednyi történéseit. Tudjuk, hogy a két egyházkerület viszonyában mi volt a jó, mi fenntartható, hol vannak rendezésre váró kérdések. Már találkoztunk, és tisztáztuk, hogy integráció nélkül nehezen fog menni. Megállapodtunk arról, hogy amiben lehet, együtt fogunk működni. Megmarad a két egyházkerület autonómiája, de a már meglévő együttműködéseket jelentősen bővíteni szeretnénk. Közös a nyugdíjpénztár, a teológiai és a pedagógiai intézet. Most hozzuk közösbe a diakóniai munkát és a vakációs bibliahetet felvállaló gyerekmissziót. Az együttműködés további lehetőségeiről folyamatosan egyeztetünk. – A rendszerváltás óta ön kitartóan járja a Nagyvárad környéki szórványgyülekezeteket. Üzenet ez lelkésztársai fele?
– Akár így is lehetne fogalmazni, hiszen számomra a szórványban élő magyar emberek külön kihívást jelentenek. Manapság, amikor a szórványvidéken élők megkérdezése nélkül újabb és újabb politikusvita lángol fel a szórvány jövőjéről, nyomatékosítani szeretném: igazából csak az egyház van jelen a szórványban. Több mint két évtizedes szórványlelkész-tapasztalat mondatja velem, hogy akkor tudunk a legtöbbet tenni a szórványban élőkért, ha fizikailag is mellettük vagyunk. Jó szóval, információval, lelki táplálékkal, mindazzal, ami nem feladásra, hanem továbblépésre és megerősödésre készteti az ott élőket.
Csűry István
Érmihályfalván született 1956. szeptember 7-én lelkészcsaládban. A nagyváradi Ady Endre (egykor Al. Moghioros) gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol 1980-ban jeles minősítéssel végzett. Egy évet járt a nagyszebeni német nyelvű teológiára. 1980-1983 között a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben segédlelkész, majd a szalárdi gyülekezet teljes jogú lelkésze. 1989-ben áthelyezték Nagyvárad-Őssibe missziói lelkésznek. Ehhez a gyülekezethez tartozik négy szórványgyülekezet a Nagyvárad-Szalonta közé eső területen. 1996-ban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán elvégezte a mentálhigiénia szakot. Kezdetektől a Partiumi Keresztyén Egyetem tanára. Rendszeresen közöl erdélyi lapokban. 1998-tól generális direktor, 2000 júniusától főjegyző, azaz az egyházkerület püspökhelyettese. 2007. december 7-én az egyházkerület közgyűlése megbízta a püspök jogkörének átvételére, miután Tőkés Lászlót európai parlamenti képviselőnek választották. 2009. november 20-án a gyülekezetek 80 százalékos jelölése után püspökké választotta az egyházkerület közgyűlése. Csűry István négy gyerek édesapja.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kollektív amnézia
A magyarországi sajtó kedveli Erdély vonatkozásában a gondolkodás kényelmetlenségétől megóvó sablonszövegeket. Dunát lehetne rekeszteni az olyan fordulatokkal, hogy „Szász Jenő a Fidesz trójai falova Erdélyben”, vagy „a Fidesz erdélyi nyúlványa az EMNP”, „a Fidesz Erdélybe exportálja a magyarországi politikai ellentéteket”, „a Fidesz megosztja az erdélyi magyarságot”, s a sor hosszan folytatható. Meg merem kockáztatni, hogy sok esetben a szakmaiatlan, felületes, szófordulatkonzerveket forgalmazó anyaországi tárgyismeret hiányában el is hiszi, amit ír. De mit mondjunk akkor, amikor Erdélyben találkozunk hasonló toposzokkal, mi több, amikor élvonalbeli RMDSZ politikusok, Kelemen Hunor vagy Kovács Péter hozakodnak elő velük.
Utóbbi szerint a fideszes önkormányzatok szolidarizálása a székely zászló ügyében ugyanúgy kampányfogás, mint az MSZP álságos bocsánatkérése a 2004-es népszavazás tárgyában. Mond azonban egyebet is az RMDSZ főtitkára, tételesen azt, hogy „hosszú évek óta történik próbálkozás a magyar pártok klónjainak Erdélybe ültetésére”, sőt az MPP és az EMNP vonatkozásában „alapító atyáknak” nevezi a fideszes politikusokat.
Ha valaki, akkor Kovács Péter tudhatná, hogy nem a Fidesz indukálta az erdélyi politikai ellentéteket, hanem a közösség sajátos történelmi-politikai léthelyzete. Elvi éllel le lehet szögezni, hogy egy elnyomott (értsd: nemzeti szuverenitásának gyakorlásában korlátozott, közösségi érdekérvényesítési igyekezetében hatalmi eszközökkel akadályozott), de önálló politikai akarattal rendelkező etnikai közösség esetében a fő politikai törésvonal nem eszmei-ideológiai téren ragadható meg elsősorban, hanem az elnyomó hatalomhoz való viszonyulás kérdésében. Ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában artikulálódó magyar pártrendszer a közjogi kérdés, tételesen az 1867-es kiegyezés konstrukciójához való viszonyulás mentén jegecesedett ki, úgy 1990 után az akkor még egységes RMDSZ-en belül is a román hatalomhoz való viszony határozta meg a fő politikai ellentéteket. A politikai érdek és vérmérséklet szerint „radikális-mérsékelt”, „kuruc-labanc”, „tájbasimuló-helyzetteremtő”, „kollaboráns-autonomista” ellentétpárokkal leírt törésvonal mindig fontosabb volt a „liberális-konzervatív” vagy „jobboldali-baloldali” ellentéteknél. Ezek az alapvető ellentétek már akkor is léteztek, amikor Király Károly és Domokos Géza 1990 legelején Iliescu előtt vitatkozott azon, hogy kell-e autonómia az erdélyi magyarságnak, erőteljesen megnyilvánultak, robbanással fenyegetve az 1990-es első nagyváradi kongresszuson, majd 1991-ben Marosvásárhelyen vagy 1993-ban Brassóban. Más szóval azok az ellentétek, amelyek végül pártalapításban csúcsosodtak ki annak köszönhetően, hogy az RMDSZ mesterkedése nyomán 2004-ben a román hatalom megakadályozta a Magyar Polgári Szövetség rajthoz állását az önkormányzati választásokon –, már közvetlenül a rendszerváltás után léteztek, amikor a Fidesz még maroknyi lelkes fiatal mozgalma volt, akik maguk is meglepődtek, hogy huszonegynéhány fővel bekerültek a magyar törvényhozásba.
Mintha egyfajta sajátos szelektív amnézia hatása alatt lenne az RMDSZ-es sajtó és vezetés, amikor a Fidesz körül keresi az erdélyi politikai ellentétek genézisét. Az egykori Reform Tömörülés egyik alelnökeként, akinek lehetősége volt részt venni több magas szintű Fidesz–RT- egyeztetésen, hadd áruljak el még valamit: a fideszes vezetők, Orbán Viktor és Németh Zsolt nemcsak, hogy nem biztatta az autonomistákat az RMDSZ-ből való kilépésre és saját szervezetek alapítására, hanem kifejezetten óvtak ettől. Csakhogy 2003-ban Szatmárnémetiben olyan határozatokat fogadott el az RMDSZ-kongresszus, amelyek szükségtelenné, felesleges erőpazarlássá tették az RMDSZ-en belüli autonomista utóvédharcokat. A nemzeti önkormányzatot mintázó, alapvonalaiban 1993-ban megrajzolt alapszabályzatot pártjellegűvé „áramvonalasították”, az általános belső választásokat kiváltották részleges, a helyi elitek önátmentését lehetővé tevő elektoros játékokkal operáló tisztújítással. A Ceausescu-rendszerrel való nyílt szembenállást megjelenítő Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetése révén szimbolikus síkon leszámoltak a magyar nemzeti ellenállás eszmei örökségével.
A nemzeti tábor lépéskényszerben volt, így került sor az SZNT, az EMNT, az MPP, majd később az EMNP megalapítására. Utóbbit sem a Fidesz kezdeményezte, hanem az tette szükségessé, hogy Szász Jenő az MPP-n belül keményebb diktatúrát épített ki, mint amilyen az RMDSZ-ben valaha is volt. A Fidesznek pedig becsületére váljék, hogy kiálltak az eszmei szövetségesek mellett annak dacára, hogy borítékolni lehetett a masszív erőfölényben levő RMDSZ választási győzelmét.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Bukaresti magyarok gyenge immunrendszere
Meddig lesz képes megmaradni a magyar közösség a román fővárosban?
Sokak előtt máig ismeretlen világ a román főváros magyar közössége. Nemcsak a többségi román nemzet, de az erdélyi magyarság is keveset tud a bukaresti magyarok történelméről, pedig több évszázados, tagadhatatlanul érdekes, a székelyek és a barcasági magyar csángók történelmétől egyaránt elválaszthatatlan múltról beszélhetünk.
A magyarok első bejövetele – a katolikus misszió keretében – körülbelül 1000 évvel ezelőttre tehető a mai Bukarest területén, amikor ott még erdő húzódott. Ezt Hencz Hilda írónő meséli, akinek a Magyar Bukarest – a bukaresti magyarok története a kezdetektől napjainkig című, román nyelvű könyvét román és magyar történészek is nagy érdeklődéssel fogadták. A negyven éve Bukarestben élő, aradi származású tanárnő könyvével elsősorban a románokhoz szeretett volna szólni, hogy jelezze: Bukarestben több ezer magyar segítette évtizedeken át a román közösséget, és dolgozott Románia fejlődéséért.
Magyar forradalmárok a román fővárosban
Több hullámban telepedtek a magyarok Bukarestbe. Évekkel ezelőtt a Herãstrãu park területén egy honfoglalás kori katona sírját tárták fel, ám az ásatásokat hamar betiltották, ami sokakban azt a gyanút táplálta, hogy több sírhely is létezhet a román főváros területén. Arra azonban konkrét bizonyíték is van, hogy a középkorban a mindenkori vajdának székely testőrsége volt, néhány száz székely rendszeresen szolgált a mai román főváros területén. „Ezt követően a ’48-as szabadságharc után menekült sok magyar forradalmár Bukarestbe” – mondja Buday Richárd, Bukarest legrégebbi magyar művelődési intézetének, az 1857-ben létrehozott Petőfi-háznak igazgatója. Az általa vezetett intézményt is a mai román fővárosba telepedett szabadságharcosok alapították. A Bercsényi (románul Berceni) negyed telepesei akkoriban kizárólag erdélyi magyar huszárok és szabadságharcosok voltak.
A magyarok munkalehetőségei ezekben az években meglehetősen szűkösek voltak. Kizárólag ipari vagy kereskedelmi pályán helyezkedhettek el, mivel nem voltak román állampolgárok, ezért nem rendelkeztek politikai jogokkal – az Osztrák–Magyar Monarchia védelme alatt éltek akár többnemzedéknyi ottlét után is. Földművesek sem lehettek, mert a földbirtok is állampolgársághoz kötött volt. Az 1860-as években, a Monarchia és a Román Királyság idején – I. Károly uralkodása alatt – a román hiányosságok pótlására rengeteg magyar mesterembert költöztettek Bukarestbe. Akárcsak Kolozsváron, Bukarestben is minden gyógyszertári céhet, valamennyi szűcs-, kézműves-, varga-, de még szabóműhelyt is nagyrészt magyar családok vezettek. Emellett több magyar étterem, gyorskonyha is működött. Ennek köszönhetően az 1800-as évek végére – a hivatalos adatok szerint – a bukaresti magyarság száma a 35-40 ezret is elérte.
„Mindezek ellenére a magyar oktatás és kulturális élet kibontakozását gátolták, a korszak nem egy kormányrendelete célozta az akkor igen erős magyar iskolahálózat megsemmisítését. A román állam 1916-ban elkobozta például a Szent László-, a Szent István- és más társaságok tulajdonában levő épületeket, államosították az Osztrák–Magyar Klubot, a Hungária Házat, amit aztán az angolok a második világháborúban le is bombáztak” – mesélte az Erdélyi Naplónak Buday.
Cselédek és szobalányok korszaka
A trianoni szerződés által gerjesztett hullám az, amely az első világháborút követő szegénység elől tömegesen csődítette Bukarestbe szolgálni a székelyföldi és a barcasági magyar leányokat. Az ezekben az években hozott diszkriminatív törvények – főleg a magyarlakta területeken – valósággal megbénították a mezőgazdaságot. Malommal például csak a görögkeletiek rendelkezhettek, rajtuk kívül lisztet senki nem őrölhetett a faluban.
„A mi időnkben nem volt divat iskolába járni, Sepsibükszádon a hetedik osztály volt az utolsó, utána mentünk dolgozni. A legényeket vitték katonának, a szüleink a kollektívben dolgoztak, ami nagyon nehéz munka volt, úgyhogy minket inkább küldtek románul tanulni Bákóba, Bukarestbe, Craiovára vagy szolgálni” – emlékszik vissza a 60 éve Bukarestben élő Erzsike néni. „Én 17 évesen Tusnádfürdőre kerültem pincérnek, de nem tudtam románul. Ott megismerkedtem egy úri román családdal, akikhez 1969-ben le is költöztem Bukarestbe. Visszairatkoztam az iskolába, leérettségiztem románul. Akkor volt már egy szeretőm a szülőfalumból, Pisti, akinek akkoriban az apja ezredes volt, és el tudta intézni, hogy őt is áthozzák Bukarestbe. Ritkán tudtunk találkozni, mert én az időmet pincérkedéssel töltöttem az akkor még működő Lido Szállodában, s minden második nap a családnak segítettem: főztem, vasaltam, tanultam a gyermekekkel, ilyesmik. Százszámra jöttek azokban az években a leányok ismeretség által Bukarestbe szakácsnőnek, cselédlánynak, takarítónak. Jól bántak velünk, és a fizetés is jó volt. Akkor az volt a szokás, hogy míg a legények katonák voltak, csak jegyesek lehettünk, az esküvőt csak azután lehetett megtartani, miután leszereltek. Amikor Pisti leszerelt, én még akartam egy évet maradni Bukarestben, mert jól kerestem, és akartam venni perzsa szőnyeget, televíziót, olyan dolgokat, amiket egy falusi ember otthon nem engedhetett meg magának. Ez alatt az év alatt ismerkedtem meg az első férjemmel, egy craiovai velem egy idős ezredessel. A szüleim haragudtak is az elején, hogy románhoz megyek feleségül, de mondtam nekik, hogy ezredes, jó ember, végül 1973-ban megtartottuk az esküvőt, és itt maradtunk Bukarestben” – meséli vidáman Erzsike néni, és szavain érződik, nem bánta meg, hogy életét itt élte le. Mint mondja, gyermekei tökéletesen beszélnek magyarul is, románul is, sőt a nagyobbik fia vissza is költözött Sepsibükszádra, ottani leányt vett el feleségül.
Kiveszőben? Buday Richárd szerint a székely hullám legnagyobb problémája az volt, hogy a székelyek „immunrendszere” nem volt felkészülve a szórványlétre, és ez gyors beolvadáshoz vezetett. „Nyilván az is közrejátszott, hogy oktatási és művelődési intézmények nélkül hagyták a magyar közösséget, újságok tucatját záratták be, így pedig nehéz volt megőrizni az integritást. A második generáció után a magyartudat sokakban teljesen eltűnt” – fogalmaz Buday. A második világháború alatt – miután Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz – tömegesen települtek vissza az emberek a Székelyföldre, sok, Bukarestben szolgáló azt hitte, hogy ha jönnek a magyarok, ők itt ragadnak egy másik országban, s többé nem tudnak majd hazamenni szüleikhez, gyermekeikhez. A kommunizmus is közrejátszott a magyarok hazaköltözésében: az iparosodással, a gyárak nyitásával, az építkezések fellendülésével új munkahelyeket teremtettek. A református és katolikus egyház nyilvántartása szerint Bukarestben ekkor körülbelül 15-20 ezres magyar közösség maradt, ami a 80-as évek közeledtével még inkább megcsappant. Budapest kezdte átvenni Bukarest szerepét, a székelyföldi, barcasági magyarok inkább mentek Magyarországra vagy még nyugatibb országokba szerencsét próbálni – mesélte lapunknak a Petőfi-ház igazgatója, aki szerint érthető, hogy a lehetőségek kibővülésével már nem jöttek Románia déli részére a magyarok. Az igazán nagy törésre viszont az 1990-es években került sor – állítja Buday –, amikor Bukarestet az az értelmiségi réteg is elhagyta, amely munkahelyéről nyugdíjba vonulva már nem kötődött a városhoz. A közösség évről évre apadt, mára 1000-1500 magyar él a román fővárosban. Ennek 25 százaléka kötődik a Petőfi-házhoz, nagyjából ennyien igénylik, hogy kapcsolatban maradjanak az itteni magyar kulturális, illetve vallási intézményekkel. Míg a 90-es években az emberek nem fértek be a templomba – a Barátok templomába 3000 család járt –, ma felmerül a kérdés: meddig lesz képes a bukaresti magyarság megmaradni, önszerveződni?
Virágzó bukaresti diákélet
Bukarest magyar fiatalságának életét elsősorban a Bukaresti Magyar Diákszövetség (BMDSZ) szervezi. Az egyetemi városokban már jól működő diákszervezetek mintájára alakult szövetség 1998 októberében jött létre a bukaresti magyar diákok összefogása, informálása, képzése, tudományos és szórakoztató tevékenységek szervezése céljából. A szakmai, oktatási programok közé tartoznak a Bukaresti Ifjú Közgazdászok Klubjának találkozói, a Vitakör és a frissen beindult mérnök- és nyelvészklubok is. Aktív szerepet vállalnak az Országos Magyar Diákszövetség tanügyi programjainak népszerűsítésében és lebonyolításában, valamint a különböző ösztöndíj-lehetőségek hirdetésében. Szórakoztató, szabadidős tevékenységeik közül a legkedveltebbek a Petőfi-házban tartott bulik – köztük a gólyabál és a néptánctanfolyam –, de a két évvel ezelőtt beindított borkóstolók is igen népszerűek.
Fleischer Hilda
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Hírsaláta
FELHÁBORÍTÓ PROVOKÁCIÓ. Az Erdélyi Magyar Televízió Sajtóprés című műsorában Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Farkas István EMT-szerkesztő és Parászka Boróka publicista személyes véleményként, egyértelműen fogalmazta meg az RMDSZ ama álláspontját, miszerint felháborító provokációnak tartják a Székely Vértanúk Napjára Marosvásárhelyre, „az akasztott ember városába” szervezett autonómiatüntetést. Az RMDSZ törekvései szempontjából rendkívül károsnak tartják az úgynevezett Székelyföldre és az úgynevezett székely zászlóra hivatkozó, szimbolikus külsőségekben megnyilvánuló politizálást. A nemzeti kultúra és egység megbontásának tartják a regionális székelyföldi törekvéseket, különutas vezetőivel együtt. Közösségi szándékok manifesztálása helyett további tárgyalásokat javasolnak.
BESÚGÓK, KIK MA IS KÖZTÜNK JÁRNAK. A Ceauşescu-rezsim titkosszolgálatának felépítését és a legismertebb, a közéletben máig jelentős szerepet betöltő besúgók névsorát tette közzé az Adevărul csütörtöki száma. Így ismét szembesülünk azzal, hogy Felix és Mircea néven Dan Voiculescu szorgalmas munkatárs volt, s e státusát több, végleges bírósági döntés is megerősítette. A zenei világ ügyeiről Ducu Bertzi Victoria néven tájékoztatta a szekut, Paula Iacob ügyvéd Gabriela és Ioana fedőnévvel kollégáit és külföldi kapcsolatait volt hivatott megfigyelni, Sorin Roşca Stănescu H15 és Deleanu néven maga jelentkezett a szekuritáténál, mert tudomást szerzett arról, hogy egy arab barátja terrorista akcióra készül más országban, Alex Mihai Stoenescu történész Adrian Gavrilescu néven jelentett, mióta e feladata megszűnt, történelemhamisítással foglalkozik, Gheorghe Nichita, Jászvásár polgármestere nemcsak figyelte, de be is szervezte kollégáit a Securitate külmunkatársaivá. A liberálisok nagy öregje, Mircea Ionescu-Quintus is szolgálta őket, Ioan Ghişe liberális brassói szenátor is. Ion Besoiu ismert színművész a film és a színházak világának volt a megfigyelője, Andrei Marga Horia Mureşan és M. A. néven német ösztöndíjasként szolgálta a Securitatét, s ugyanezt tette Őszentsége Teodosie, Tomis püspöke is – igaz, ő már az ortodox papokat tartotta szemmel. NEM EGYEZKEDTEK. Leszavazta a szenátus mezőgazdasági bizottsága azokat a javaslatokat, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő. Tánczos Barna, a szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára egy Facebook-bejegyzésben felháborodásának adva hangot arról ír, hogy a javaslatokat politikai okokból, nem pedig tartalmi, szakmai kifogások alapján utasították el a kormánypárti törvényhozók. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

El kell menni!
Felháborodva olvasom, hallom és látom, hogy „érdekképviseletünk” megint hű maradt önmagához, a nemzetietlen, megalkuvó politikájához, és nem jön el az össznépi felvonulásra Marosvásárhelyre.
Érdekes a motivációja is: „pártpolitikai színezetet kapott a megmozdulás”! Az SZNT tudtommal nem párt, és ők vállalták a szervezést! Hogy az EMNP, MPP is mozgósít, ez természetes és üdvözlendő, hiszen itt komoly szervezés szükséges! Jó lett volna, ha az RMDSZ is ezt teszi ahelyett, hogy a kormányra kacsingatva, most épp Pontával kokettálva kihátráljon! Most már csak az várható, hogy kiadják az ukázt a tulipános polgármestereknek: nehogy megpróbáljanak megjelenni a tüntetésen, sőt, világosítsa fel mindenik a saját faluja-városa lakóit, hogy milyen ördögi dolgot akar az SZNT és a nép: autonómiát, amelyben ők döntenének a saját pénzekről, saját ügyekről, és még magyarul is akarnak beszélni a közhivatalokban, amelyek ormára szégyentelenül kitűznék a székely zászlót! És milyen Istentől elrugaszkodott módszerekkel kérik ezt: nem apró lépésekkel, egyet előre-, kettőt hátratáncolva, hanem tömegesen ki az utcára, megzavarva a békés együttélést a románokkal! Remélem azonban, hogy az RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek megmaradtak magyarnak, és mind ott lesznek sok falusfelük oldalán. Értsünk meg egy dolgot: nem pártpolitika, hanem száraz tény, hogy rohamosan fogyunk, fogynak az iskoláink, közintézményeink, anyanyelvünk mind jobban háttérbe szorul, és ha nem teszünk valamit – akár radikálisat –, szép csendesen beolvadunk a többségi nemzetbe. Ugyanitt szeretném figyelmeztetni a SZNT-t – bár biztos, tudja és felkészül rá –, hogy nagy felelősséget vállal ezzel a felvonulással, ezért idejében intézkedjenek őrzött parkolóhelyeket keríteni a buszoknak, kocsiknak, és készüljenek fel az esetleges provokációk kivédésére, megelőzésére! A majd megjelenő székelymagyar testvérek pedig vigyázzanak a felvonulás méltóságára. Figyeljünk mindenre, de főleg egymásra, önmérsékletet és nyugalmat mutatva az esetleges provokációkkal szemben. Igazunk tudatában remélem, nagyon sokan ott leszünk, hogy együtt bizonyítsuk be országnak-világnak: létezünk, egységesek vagyunk, nem engedjük beolvasztani nemzetünket!!
Vajda Dénes, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Lefújták a március 9-i békemenetet Budapesten
Szervezett csoportok meg akarták zavarni a március 9-re meghirdetett békemenetet, ezért a civilek úgy döntöttek, nem tüntetnek az MSZP által meghívott, magyarellenes román kormányfő látogatásakor. A Magyar Nemzet információi szerint a titkosszolgálatok jelzése miatt marad el a demonstráció. Mégsem szervez tüntetést a Békemenet Egyesület és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) március 9-én az MSZP díszvendégeként Budapestre érkező Victor Ponta román kormányfő ellen, ugyanis a civilek megbízható forrásból úgy értesültek: provokátorok tervezik megzavarni a békés tiltakozó gyűlést. Erről Fricz Tamás, az egyesület társalapítója tájékoztatta a Magyar Nemzetet tegnap. Mint fogalmazott: ezek a jelzések nagyon komolyak voltak, ezért a civil szervezetek úgy döntöttek, nem vállalhatják a kockázatát annak, hogy békés rendezvényüket egyes – a kapott információk szerint – jól szervezett csoportok megzavarják. Hozzátette: a tüntetés lefújásával elejét kívánják venni, hogy ezek a provokátorok olyan cselekményeket kövessenek el, amelyek az egész rendezvényt beárnyékolnák, jogos követeléseiket zárójelbe tennék, netán a békemenet résztvevőinek testi épségét veszélybe sodornák.
Mint kifejtette: „A Békemenet Egyesület nem véletlenül kapta a nevét: kizárólag békés, méltóságteljes rendezvényeket szerveztek eddig, és a jövőben is ilyeneket fognak. Ám jelen esetben ezt nem tudták volna biztosítani.” Ugyanakkor kiemelte: a véleményük Ponta díszvendégkénti MSZP-s fogadásáról változatlan, azt továbbra is mélységesen elítélik. Arra a kérdésünkre, kik tervezték megzavarni a tüntetést, Fricz Tamás azt válaszolta: erről nem kaptak információkat.
Székely és magyar zászlóval várta volna Pontát a békemenet
A Magyar Nemzet tegnap számolt be arról, hogy a békemenet székely és magyar zászlós tüntető tömeggel várja majd a magyarellenes intézkedéseiről és kijelentéseiről elhíresült Victor Pontát március 9-én a Papp László Budapest Sportarénánál, ahová a román kormányfő az MSZP évértékelő rendezvényének díszvendégeként érkezik. Fricz Tamás akkor azt nyilatkozta: azért tüntetnek, mert elfogadhatatlannak tartják az erdélyi magyarság jogait lábbal tipró, a kisebbségeket sorozatosan sértegető Ponta magyarországi látogatását.
A civilek a nemzeti érdekek arculcsapásának tartják, hogy egy ilyen szélsőséges, gyűlölködő embert hív meg magához díszvendégnek az MSZP, és szerintük ezzel a szocialisták ugyanott folytatják, ahol Medgyessy Péter és Kovács László 2002-ben a „23 millió román munkavállalóval” való riogatással, illetve az Erdély elcsatolására való koccintással abbahagyták.
mno.hu
Erdély.ma,

Ősz Előd: igazi forrásból kutatni
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán tartott Harang-konferencia meghívottai között voltak a Pokoly Egyháztörténeti Kutatóműhely tagjai is. Dr. Buzogány Dezső professzor, dr. Tóth Levente történész és Ősz Előd levéltáros a harang jelentőségéről, és az egyházi és nem egyházi közösségekben való fontos szerepéről beszéltek. Ősz Előddel beszélgettünk a Harang-projektről, a Pokoly Társaságról, a kutatásról és a forrásokról.
– Hogyan került Ön kapcsolatba a Harang-projekttel? Mit gondol a Sapientiás diákok ötletéről, hogy harangot ajándékozzanak a marosvásárhelyi kampusznak?
– A Harang-projektre dr. Gagyi József tanár úr hívta fel a figyelmemet, aki felkért bennünket, Buzogány Dezső professzort, Tóth Leventét és engem, hogy beszéljünk a harangok múltbeli szerepéről, jelentőségéről, arról, hogy miképpen határozták meg annak az egyházi (és nem feltétlenül csak egyházi) közösségnek az életét, amely hallotta hangjukat. A diákok ötlete természetesen tetszik. Nem szabad elfelejteni, hogy a Sapientiát az erdélyi magyar történelmi egyházak alapították, és azok is tartják fenn mai napig. Tulajdonképpen ez egy ökumenikus egyházi egyetem. Az egyházi iskoláknak a régiségben is volt harangjuk. A Harang-projektben tehát nem látok mást, mint egy régi hagyománynak a felújítását és újrafogalmazását.
Ön a Pokoly Társaság tagja. Kérem, meséljen erről a társaságról. Mikor alakult? Mi a célja? Kik a tagjai?
– A Pokoly Társaság, vagy hosszabb nevén Pokoly József egyháztörténeti kutatóműhely hivatalosan 2012-ben vált jogi személyiséggé, de a tagok együttműködése évtizednél is hosszabb időre nyúlik vissza. A Társaságról gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy Buzogány Dezső (a Protestáns Teológiai Intézet illetve a BBTE Református Tanárképző Karának egyháztörténész professzora) és Sipos Gábor (a BBTE Történelem karának docense és az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár vezetője) tanítványi köre. A Társaság tagjai valamiképpen a mentorok szolgálati helyéhez kapcsolódnak. Vannak közöttük történészi, illetve teológiai alapképzéssel rendelkező egyháztörténészek, művészettörténészek, zenetörténészek. A Társaság célja az egyháztörténet minél szélesebb körű művelése, hiszen a csapatmunka sokkal hatékonyabb, mint a „magányos farkasok” tudományművelése. A Társaság műhely kívánt és kíván lenni, így pedig könnyebb az újabb kutatógenerációk kinevelése is.
– Milyen forrásokból dolgoznak? Milyen adatokat tartalmaznak ezek? Miket lehet ezekből kiolvasni, megtudni?
– Örülök, hogy említette a forrás szót, hiszen számunkra ez a kulcsfogalom. Sajnos olyan világot élünk, ahol egyre több érték devalválódik. Ma már összeollózott dolgozattal is lehet doktori címet nyerni és haladni a tudományos ranglétrán. Sajnos a történettudomány sem mentes ettől a kórtól: sokan könyvekből írnak könyvet, „kutatásaikat” kizárólag eddig megjelent adatokra építik. A mi munkaközösségünk számára az elsődleges feladat a források feltárása, közzététele, és csak azután következik az értelmezés. Elsősorban egyháztörténeti forrásokat tárunk és térképezünk fel, illetve adjuk azokat annak rendje és módja szerint. Az írott források (jegyzőkönyvek, anyakönyvek, periratok, magánlevelezések mellett) igen fontos forráscsoportot alkotnak az egyházközségekben őrzött műtárgyak (úrasztali edények, textíliák, harangok, templomi berendezések). Ezeket is „szóra lehet és szóra kell bírni”, mert igen érdekes dolgokat „mesélnek” múltunkról.
– Milyen gyakorlati haszna van ezeknek a kutatásoknak?
– A történésznek (foglakozzon a történettudomány bármely ágával) tudomásul kell venni, hogy munkájának nincsenek látványos eredményei. (A mérnök kézbe foghatja saját tervezésű gépét, és örülhet annak, hogy mások is használják.) A mi kutatásaink mikroközösségekről szólnak – és nem feltétlenül, vagy csak áttételesen a mikroközösségnek. Könyveink nem bestsellerek, és nem is várjuk el, hogy az egyszerű gyülekezeti tagok olvassák a 300 éves, részben latinul írott szövegeket. Viszont egy közösség (jelen esetben egyházközség) életére pozitívan hat, hogy az ő gyülekezetükről könyv jelenik meg. Nagyon sok szórványközösség úgy érzi, hogy őket elfelejtették, nem kíváncsi senki sem a múltjukra, sem a jelenükre. És akkor megjelenik a faluban hét kutató, keresik a múltjukat, lefényképezik a templomot, az iratokat, a kegytárgyakat, majd megérkeznek a kész kötettel. Ezen túl az, hogy felmérjük a gyülekezetek műtárgyait, elősegíti azok megőrzését is. Sok esetben az ilyen kutatóutak tudatosítják a lelkipásztorban, presbiterekben, hogy milyen értékek őrzői.
– Milyen más tevékenységeket folytatnak?
– A közös kutatás mellett mindnyájunknak megvan a saját kutatási területe. A csapatmunka kitölti ugyan a kutatásra szánt időnknek több mint felét, de ezen túl marad idő kinek-kinek a saját témakörében elmélyülni.
– Van-e Önnek saját kutatása? Ha igen, miről szól?
– Természetesen. Két fő csapáson dolgozom: Az egyik az Erdélyi Református Egyház egyházmegyéinek (esperesség) igazgatása a múltban. Azt kutatom, hogy milyen jogköre volt az esperesnek, hogyan működött az egyházmegye két igazgatási fóruma, a vizitáció (egyházlátogatás) és a parciális zsinat (egyházmegyei törvényszék és közigazgatási gyűlés egyben) és milyen viszonyban voltak egymással. Ez az a terület, amely belesimul a Pokoly Társaság csapatmunkájába. A másik témám az egyháztörténet és a könyvtörténet határán helyezkedik el. A reformátori tanok erdélyi hatásait kutatom. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy az ember górcső alá vesz egy reformátort, megkeresi műveit az erdélyi könyvtárakban, kibetűzi a tulajdonosbejegyzéseket, odafigyel a lapszéli bejegyzésekre: ekkor nagy valószínűséggel kiderül, hogy kik forgatták az elmúlt századokban a könyvet, melyik részét olvasták, esetleg mikor olvasták. Nagyon hálás téma, rengeteg új, ismeretlen adatot hoz felszínre.
Puskás Eszter
vasarhely.ro,