Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. február 15.
Kiújult a román–magyar zászlóvita
Alig csitult el a székely zászó körüli botrány, tegnap ismét kiújult azt követően, hogy a lobogót kitűzték a magyar Országgyűlés épületére Kövér László házelnök kezdeményezésére. A zászló kihelyezésére abból az alkalomból került sor, hogy Budapesten ülésezett tegnap a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése, amely a most elfogadott dokumentumában leszögezte: az autonómia segíthet megtartani a külhoni magyar közösségeket. Az RMDSZ küldöttsége nevében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az erdélyi magyaroknak szükségük van a segítségre, a szolidaritásra, de ennek mikéntjéről egyeztetni kell. A román külügy tegnap közleményben állapította meg: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a magyar hatóságok továbbra is olyan jelképes akciókhoz folyamodnak, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint Kelemen Hunor a KMKF-ülésen a közösségi jelképekkel kapcsolatban megköszönte mindazoknak a szolidaritását, akik ezt önzetlenül tették. – Jó volt látni és érezni, hogy ilyen súlyos pillanatokban nem vagyunk egyedül. Ugyanakkor egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával, próbáljunk meg egymással konzultálni. Nem árt, ha tudjuk, hogy segítség érkezik, nem árt, ha szólnak nekünk, hogy kapaszkodjunk meg, mert a mi ügyünk mellé állnak, és összehangoljuk cselekvési terveinket” – mondta az RMDSZ elnöke, aki szerint végső soron ezeket a problémákat „nekünk” kell megoldani Romániában, és ebben a pillanatban nehezen tudnak olyan román partnereket találni, akik kiállnak a magyarok mellett.
Kövér László arról beszélt, hogy fontos a nemzeti szolidaritás a külhoni magyarság számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy a környező országokban gyors ütemben csökken a magyarság lélekszáma, emiatt a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert 20 év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene.
A KMKF plenáris ülésén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata. Köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek „erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként” kiteszik a székely zászlót.
A KMKF plenáris munkaülését a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseiről szóló állásfoglalás kiadásával fejezte be. A dokumentum szerint a képviselői fórum „elvárja a román hatóságoktól, hogy szüntessék meg azon székelyföldi önkormányzatok zaklatását, amelyek a román törvényekkel és Románia nemzetközi vállalásaival összhangban a székelység jelképeit használják”. A Romániában tervezett alkotmánymódosítással összefüggésben a KMKF szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyarokat minden olyan kérdésben, amely a nemzeti identitást, a közösségi és nyelvi jogokat, a kulturális és vallási értékeket érinti. Emellett a szervezet támogatja az elkobzott egyházi és közösségi vagyonok visszaszolgáltatását is.
A román külügyminisztérium szerint a magyar hatóságok viselkedése ellentétben áll a két ország külügyminiszterének legutóbbi megállapodásával, amikor a két ország diplomáciai vezetője egyetértett abban, hogy csökkenteni kell a feszültséget. A dokumentum szerint Románia továbbra is szigorúan alkalmazni fogja a jelképek nyilvános használatára vonatkozó törvényeit.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár),
Alig csitult el a székely zászó körüli botrány, tegnap ismét kiújult azt követően, hogy a lobogót kitűzték a magyar Országgyűlés épületére Kövér László házelnök kezdeményezésére. A zászló kihelyezésére abból az alkalomból került sor, hogy Budapesten ülésezett tegnap a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése, amely a most elfogadott dokumentumában leszögezte: az autonómia segíthet megtartani a külhoni magyar közösségeket. Az RMDSZ küldöttsége nevében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az erdélyi magyaroknak szükségük van a segítségre, a szolidaritásra, de ennek mikéntjéről egyeztetni kell. A román külügy tegnap közleményben állapította meg: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a magyar hatóságok továbbra is olyan jelképes akciókhoz folyamodnak, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint Kelemen Hunor a KMKF-ülésen a közösségi jelképekkel kapcsolatban megköszönte mindazoknak a szolidaritását, akik ezt önzetlenül tették. – Jó volt látni és érezni, hogy ilyen súlyos pillanatokban nem vagyunk egyedül. Ugyanakkor egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával, próbáljunk meg egymással konzultálni. Nem árt, ha tudjuk, hogy segítség érkezik, nem árt, ha szólnak nekünk, hogy kapaszkodjunk meg, mert a mi ügyünk mellé állnak, és összehangoljuk cselekvési terveinket” – mondta az RMDSZ elnöke, aki szerint végső soron ezeket a problémákat „nekünk” kell megoldani Romániában, és ebben a pillanatban nehezen tudnak olyan román partnereket találni, akik kiállnak a magyarok mellett.
Kövér László arról beszélt, hogy fontos a nemzeti szolidaritás a külhoni magyarság számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy a környező országokban gyors ütemben csökken a magyarság lélekszáma, emiatt a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert 20 év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene.
A KMKF plenáris ülésén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata. Köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek „erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként” kiteszik a székely zászlót.
A KMKF plenáris munkaülését a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseiről szóló állásfoglalás kiadásával fejezte be. A dokumentum szerint a képviselői fórum „elvárja a román hatóságoktól, hogy szüntessék meg azon székelyföldi önkormányzatok zaklatását, amelyek a román törvényekkel és Románia nemzetközi vállalásaival összhangban a székelység jelképeit használják”. A Romániában tervezett alkotmánymódosítással összefüggésben a KMKF szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyarokat minden olyan kérdésben, amely a nemzeti identitást, a közösségi és nyelvi jogokat, a kulturális és vallási értékeket érinti. Emellett a szervezet támogatja az elkobzott egyházi és közösségi vagyonok visszaszolgáltatását is.
A román külügyminisztérium szerint a magyar hatóságok viselkedése ellentétben áll a két ország külügyminiszterének legutóbbi megállapodásával, amikor a két ország diplomáciai vezetője egyetértett abban, hogy csökkenteni kell a feszültséget. A dokumentum szerint Románia továbbra is szigorúan alkalmazni fogja a jelképek nyilvános használatára vonatkozó törvényeit.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 15.
Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam” mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani” az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.” Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön” óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek” – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének”, „huszonhárommillió román” felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro, 2013. január 25.; Markó Béla: Jön-megy az urna,
Maszol.ro, 2013. január 28.; Erdélyi Magyar Televízió: Sajtóprés, 2013. január 30., ) Begyömöszölve engem a zsidózók, idegengyűlölők, gyűlöletbeszélők klubjába, a gazdához hűséges megmondók társaságába. Ne tegyék, mert minden esetben tévúton járnak!
Persze amikor erdélyi munkások nehéz sorsáról írok riportsorozatot a Háromszékben, illetve a Krónikában, akkor természetesen baloldali vagyok. Amikor a Háromszék hasábjain azt kiáltom, hogy segítsen valaki, mert a kiváló képességű székely magyar Andriska továbbtanulása ellehetetlenül, mivel a szülei munkanélküliek, és még a téli lábbelire sem futja, akkor is baloldali vagyok. Amikor szintén a Háromszék hasábjain segítséget kérek az emberektől: kerülne-e egy-két zsák pityóka a kőhalmi szórványbentlakásban tanuló gyermekeknek, akkor is baloldali vagyok.
És egyben jobboldali is természetesen, hiszen egy magyar református lelkésznek és parányi gyülekezetének a fáradozásai nyomán született meg az a bentlakás és iskolai tagozat, ahol a szórványban élő magyar gyermekek a testi táplálék (ezt otthon is megkapják) mellett az anyanyelvű betűhöz és szellemi táplálékhoz (ezt nem kapják meg otthon) is hozzájutnak, s én melléjük állok. És amikor szintén a Krónika hasábjain kikérem magunknak, hogy Bayer Zsolt ne „hülyerománrendőrözzön”, amikor szégyellem magam, hogy magyarországi fociultrák köpködik, és vízzel locsolják az aradi vasútállomáson várakozókat, vagy amikor a Kolozsváron ágáló magyar gárdistának azt ajánlom, ne hőbörögjön, hanem menjen haza, dolgozzon, vállaljon és neveljen magyar gyermekeket, mert ez a legjobb nemzetpolitika, akkor mi vagyok? Segítek: olyasvalaki, aki az életet, életünket innen, a szülőföldről nézem. Ilyen egyszerű.
Úgyhogy csendesedjetek meg egy kicsit, emberek. Nem lépek én át semmiféle választóvonalat, mert amikor a nyelvük magyar, szívük idegen és a magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket használom, csak a kölcsönt adom vissza, s kizárólag a politikai pászmán, ezen belül is nemzetpolitikai csapáson belül teszem. Abban az értelemben és szomorúságban, hogy Magyarországon, Erdélyben, a Kárpát-medencében, szerte a világon mindenütt vannak ilyen magyarok. Kós Károly enni és kérőzni születetteknek nevezte az ilyeneket annak idején.
Ez nem a Csurka- vagy Bayer-féle megközelítés, de máséval sincs köszönő viszonyban, hanem a sajátom, ha úgy tetszik, a Benkő-féle, abban az akadémikusabb értelmezésben, amelyben – lám! – baloldalt is jónak, megnyugtatónak találnak, és amely kifejezés tartalmi vonzata nemcsak ott, de középen és a jobbszélen is tetten érhető. Olyasfajta értelmezésben (is), mint ahogyan a jó öreg blues-király, Hobo dörmögő hangján 1988. óta a fülembe cseng: „(…) Tudom, hogy szólni kell vagy lépni, / De arcomba robotok néznek, / Nyelvük magyar, szívük idegen, / Nem tagadom le, hogy félek (…)”. Ilyen nyelvük magyar, szívük idegen robotok néztek szembe 2004 decemberében a Duna Televíziónak ama népszavazással kapcsolatos vitaműsorában Duray Miklóssal, Tőkés Lászlóval, Ágoston Andrással, Kovács Miklóssal, RMDSZ-esekkel, RMDSZ-ellenesekkel, erdélyiekkel, felvidékiekkel, kárpátaljaiakkal, őrségiekkel, vajdaságiakkal, balosokkal, jobbosokkal, szabadelvűekkel, hívőkkel, hitetlenekkel, mostani bírálóimmal: Ágoston Hugóval, Farkas Istvánnal, Makkai Jánossal, Markó Bélával, Karácsonyi Zsigmonddal, Szabó Emesével, velem, egyszóval mindnyájunkkal. Hogy érthetőbb legyek: az én erdélyi magyarjaim között is volt, van, és bizonyára lesz magyar nyelvű, de idegen szívű, azaz olyan, akiknek „fajilag”, mai értelemben véve: etnikailag, köze sincs a zsidósághoz.
Nem kertelek, megkérdem tehát: hova tegyem például azokat a magyar szülőket, akik – bár volna számukra más megoldás – román óvodába és iskolába íratják a gyermekeiket, hogy úgymond: könnyebben érvényesüljenek? S hát azokat a magyar embereket, akik fele-fele arányban román–magyar vegyes lakosságú faluban az óvodai és iskolai magyar tagozatok megszüntetését kérték ugyanabból a „megfontolásból”? És hova tegyem azokat a magyar tanfelügyelőket, akik nemrég egy kalotaszegi magyar faluban arról győzködték a magyar szülőket, hogy miért jó, ha az iskolát megszüntetik, és az elemista gyermekeket ingáztatják? A nép zúgolódott, a közfelháborodásnak pedig az vette elejét, hogy a gyűlésen jelen levő román polgármester odaszólt a magyar végrehajtóknak: „Amíg én leszek a polgármester, ebben a faluban nem szűnik meg az iskola.” Pont.
Az iskola azóta is működik, a román polgármestert szépen újraválasztották, az RMDSZ pedig számolhatta a román pártszövetséghez átvándorolt magyar szavazatokat. Szóval: az idegenszívűség nálam – és vélhetően sokak esetében – nem nemzetiségi hovatartozás, hanem felfogás, ha úgy tetszik nemzeti identitástudat kérdése, s hogy ez a jelek szerint Magyarországon „levédett” klisékifejezés mennyire nem zsidózásról szól, azt pont az Erdélyi Magyar Televízió január végi Sajtóprés című műsora igazolta, amikor is a szereplők egyikének sem az kattant be, hogy Orcátlan senkiházik című írásában Benkő zsidózik. Mert bár marháztak, badaroztak, szívátültetéseztek, szemeteztek ama televízió műsorában rólam, de ők sem erre gondoltak.
És a vitatott cikkem nyomán nekem gratulálók sem erre gondoltak, hanem pontosan arra a határon inneni magyar rossz érzésre, amelyet az évtizedekben mérhető mellőzöttség, megtagadottság és ama december 5-e körüli arculcsapás okozott. Úgyhogy itt és most visszautasítok minden olyan „szentenciát”, de még utalást is, miszerint beiratkoztam volna az idegengyűlölők, „a zsidózók klubjába”, és most már ott vagyok! Cseppet sem mellékesen legyen mondva: furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap.
Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán. S a műsor hevében ez Karácsonyi Zsigmondnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének sem jut eszébe… Tanulni lehetne abból, hogy még a mostanság bennünket, romániai magyarokat fő műsoridőben pocskondiázó román televíziók is adnak erre, ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Ugye, Erdélyi Magyar Televízió, ugye, Sajtóprés?
Bocsánatkérést senki ne követeljen, és ne várjon tőlem tehát, mert nincs, amiért megtennem. Főleg a tartalmatlan bocsánatkérések korában.
Benkő Levente
Népújság (Marosvásárhely),
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam” mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani” az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.” Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön” óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek” – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének”, „huszonhárommillió román” felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro, 2013. január 25.; Markó Béla: Jön-megy az urna,
Maszol.ro, 2013. január 28.; Erdélyi Magyar Televízió: Sajtóprés, 2013. január 30., ) Begyömöszölve engem a zsidózók, idegengyűlölők, gyűlöletbeszélők klubjába, a gazdához hűséges megmondók társaságába. Ne tegyék, mert minden esetben tévúton járnak!
Persze amikor erdélyi munkások nehéz sorsáról írok riportsorozatot a Háromszékben, illetve a Krónikában, akkor természetesen baloldali vagyok. Amikor a Háromszék hasábjain azt kiáltom, hogy segítsen valaki, mert a kiváló képességű székely magyar Andriska továbbtanulása ellehetetlenül, mivel a szülei munkanélküliek, és még a téli lábbelire sem futja, akkor is baloldali vagyok. Amikor szintén a Háromszék hasábjain segítséget kérek az emberektől: kerülne-e egy-két zsák pityóka a kőhalmi szórványbentlakásban tanuló gyermekeknek, akkor is baloldali vagyok.
És egyben jobboldali is természetesen, hiszen egy magyar református lelkésznek és parányi gyülekezetének a fáradozásai nyomán született meg az a bentlakás és iskolai tagozat, ahol a szórványban élő magyar gyermekek a testi táplálék (ezt otthon is megkapják) mellett az anyanyelvű betűhöz és szellemi táplálékhoz (ezt nem kapják meg otthon) is hozzájutnak, s én melléjük állok. És amikor szintén a Krónika hasábjain kikérem magunknak, hogy Bayer Zsolt ne „hülyerománrendőrözzön”, amikor szégyellem magam, hogy magyarországi fociultrák köpködik, és vízzel locsolják az aradi vasútállomáson várakozókat, vagy amikor a Kolozsváron ágáló magyar gárdistának azt ajánlom, ne hőbörögjön, hanem menjen haza, dolgozzon, vállaljon és neveljen magyar gyermekeket, mert ez a legjobb nemzetpolitika, akkor mi vagyok? Segítek: olyasvalaki, aki az életet, életünket innen, a szülőföldről nézem. Ilyen egyszerű.
Úgyhogy csendesedjetek meg egy kicsit, emberek. Nem lépek én át semmiféle választóvonalat, mert amikor a nyelvük magyar, szívük idegen és a magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket használom, csak a kölcsönt adom vissza, s kizárólag a politikai pászmán, ezen belül is nemzetpolitikai csapáson belül teszem. Abban az értelemben és szomorúságban, hogy Magyarországon, Erdélyben, a Kárpát-medencében, szerte a világon mindenütt vannak ilyen magyarok. Kós Károly enni és kérőzni születetteknek nevezte az ilyeneket annak idején.
Ez nem a Csurka- vagy Bayer-féle megközelítés, de máséval sincs köszönő viszonyban, hanem a sajátom, ha úgy tetszik, a Benkő-féle, abban az akadémikusabb értelmezésben, amelyben – lám! – baloldalt is jónak, megnyugtatónak találnak, és amely kifejezés tartalmi vonzata nemcsak ott, de középen és a jobbszélen is tetten érhető. Olyasfajta értelmezésben (is), mint ahogyan a jó öreg blues-király, Hobo dörmögő hangján 1988. óta a fülembe cseng: „(…) Tudom, hogy szólni kell vagy lépni, / De arcomba robotok néznek, / Nyelvük magyar, szívük idegen, / Nem tagadom le, hogy félek (…)”. Ilyen nyelvük magyar, szívük idegen robotok néztek szembe 2004 decemberében a Duna Televíziónak ama népszavazással kapcsolatos vitaműsorában Duray Miklóssal, Tőkés Lászlóval, Ágoston Andrással, Kovács Miklóssal, RMDSZ-esekkel, RMDSZ-ellenesekkel, erdélyiekkel, felvidékiekkel, kárpátaljaiakkal, őrségiekkel, vajdaságiakkal, balosokkal, jobbosokkal, szabadelvűekkel, hívőkkel, hitetlenekkel, mostani bírálóimmal: Ágoston Hugóval, Farkas Istvánnal, Makkai Jánossal, Markó Bélával, Karácsonyi Zsigmonddal, Szabó Emesével, velem, egyszóval mindnyájunkkal. Hogy érthetőbb legyek: az én erdélyi magyarjaim között is volt, van, és bizonyára lesz magyar nyelvű, de idegen szívű, azaz olyan, akiknek „fajilag”, mai értelemben véve: etnikailag, köze sincs a zsidósághoz.
Nem kertelek, megkérdem tehát: hova tegyem például azokat a magyar szülőket, akik – bár volna számukra más megoldás – román óvodába és iskolába íratják a gyermekeiket, hogy úgymond: könnyebben érvényesüljenek? S hát azokat a magyar embereket, akik fele-fele arányban román–magyar vegyes lakosságú faluban az óvodai és iskolai magyar tagozatok megszüntetését kérték ugyanabból a „megfontolásból”? És hova tegyem azokat a magyar tanfelügyelőket, akik nemrég egy kalotaszegi magyar faluban arról győzködték a magyar szülőket, hogy miért jó, ha az iskolát megszüntetik, és az elemista gyermekeket ingáztatják? A nép zúgolódott, a közfelháborodásnak pedig az vette elejét, hogy a gyűlésen jelen levő román polgármester odaszólt a magyar végrehajtóknak: „Amíg én leszek a polgármester, ebben a faluban nem szűnik meg az iskola.” Pont.
Az iskola azóta is működik, a román polgármestert szépen újraválasztották, az RMDSZ pedig számolhatta a román pártszövetséghez átvándorolt magyar szavazatokat. Szóval: az idegenszívűség nálam – és vélhetően sokak esetében – nem nemzetiségi hovatartozás, hanem felfogás, ha úgy tetszik nemzeti identitástudat kérdése, s hogy ez a jelek szerint Magyarországon „levédett” klisékifejezés mennyire nem zsidózásról szól, azt pont az Erdélyi Magyar Televízió január végi Sajtóprés című műsora igazolta, amikor is a szereplők egyikének sem az kattant be, hogy Orcátlan senkiházik című írásában Benkő zsidózik. Mert bár marháztak, badaroztak, szívátültetéseztek, szemeteztek ama televízió műsorában rólam, de ők sem erre gondoltak.
És a vitatott cikkem nyomán nekem gratulálók sem erre gondoltak, hanem pontosan arra a határon inneni magyar rossz érzésre, amelyet az évtizedekben mérhető mellőzöttség, megtagadottság és ama december 5-e körüli arculcsapás okozott. Úgyhogy itt és most visszautasítok minden olyan „szentenciát”, de még utalást is, miszerint beiratkoztam volna az idegengyűlölők, „a zsidózók klubjába”, és most már ott vagyok! Cseppet sem mellékesen legyen mondva: furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap.
Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán. S a műsor hevében ez Karácsonyi Zsigmondnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének sem jut eszébe… Tanulni lehetne abból, hogy még a mostanság bennünket, romániai magyarokat fő műsoridőben pocskondiázó román televíziók is adnak erre, ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Ugye, Erdélyi Magyar Televízió, ugye, Sajtóprés?
Bocsánatkérést senki ne követeljen, és ne várjon tőlem tehát, mert nincs, amiért megtennem. Főleg a tartalmatlan bocsánatkérések korában.
Benkő Levente
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 15.
Az Országházon is lobog a székely zászló
Székely zászlót tűztek ki az Országház épületére. Az országgyűlés sajtóosztálya az Index kérdésére azt válaszolta: a zászló kitűzését a házelnök rendelte el, mivel éppen most zajlik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülése.
Az ülésen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata. Semjén köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek „erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként" kiteszik a székely zászlót. Semjén Zsolt a székely zászlók nyilvános használatával kapcsolatban Románia és Magyarország között az utóbbi hetekben kialakult helyzetre utalva azt mondta: nem szándékunk „bármiféle feszültség erősítése Romániával".
Tavaly év végén Kovászna és Hargita megye prefektusai arra kérték a helyi önkormányzatokat, hogy a román zászlón kívül más zászló ne legyen kint a polgármesteri hivatalok épületein. A hatóságok azóta bírósági ítéletekre hivatkozva el akarják távolíttatni a magyar és a székely zászlókat a közintézményekről, illetve jelentős pénzbüntetéseket helyeztek kilátásba.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ezután azt mondta, hogy „zászlóháború dúl a Székelyföldön”, és azt kérte a román kormánytól, hogy szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen. Viktor Ponta román miniszterelnök erre azt válaszolta: nem tűrnek el semmilyen leckét senkitől arról, hogyan alkalmazzák a törvényeket Romániában. Január 29-án egy román televízióműsorban a műsorvezetők többek között rongynak nevezték a székely zászlót, és nevetségesnek az autonómiatörekvéseket.
szekelyhon.ro,
Székely zászlót tűztek ki az Országház épületére. Az országgyűlés sajtóosztálya az Index kérdésére azt válaszolta: a zászló kitűzését a házelnök rendelte el, mivel éppen most zajlik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülése.
Az ülésen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata. Semjén köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek „erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként" kiteszik a székely zászlót. Semjén Zsolt a székely zászlók nyilvános használatával kapcsolatban Románia és Magyarország között az utóbbi hetekben kialakult helyzetre utalva azt mondta: nem szándékunk „bármiféle feszültség erősítése Romániával".
Tavaly év végén Kovászna és Hargita megye prefektusai arra kérték a helyi önkormányzatokat, hogy a román zászlón kívül más zászló ne legyen kint a polgármesteri hivatalok épületein. A hatóságok azóta bírósági ítéletekre hivatkozva el akarják távolíttatni a magyar és a székely zászlókat a közintézményekről, illetve jelentős pénzbüntetéseket helyeztek kilátásba.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ezután azt mondta, hogy „zászlóháború dúl a Székelyföldön”, és azt kérte a román kormánytól, hogy szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen. Viktor Ponta román miniszterelnök erre azt válaszolta: nem tűrnek el semmilyen leckét senkitől arról, hogyan alkalmazzák a törvényeket Romániában. Január 29-án egy román televízióműsorban a műsorvezetők többek között rongynak nevezték a székely zászlót, és nevetségesnek az autonómiatörekvéseket.
szekelyhon.ro,
2013. február 15.
Román külügyminisztérium: Budapest provokálja a román közvéleményt
A román külügyminisztérium pénteken újabb közleményt adott ki a székelyzászló-ügyben: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Bukarest közleménye nem sokkal azután jelent meg, hogy a román média beszámolt róla: a „nemzeti szolidaritás jelképeként" a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.
A román külügyi közlemény nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat". Leszögezi viszont, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott". A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre. „A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen" – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is.
A Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetséghez közel álló hírtelevíziók „Magyarország ismét semmibe veszi Romániát" címfelirattal, a nap híreként számoltak be arról, hogy a magyar parlament épületére kitűzték a székely zászlót.
Az Antena 3 hírtelevízió élő adásában Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár pénteken azt mondta: a román diplomácia továbbra is tájékoztatja a fejleményekről európai partnereit.
„Nem értem, mi a célja ennek a zászlószámlálásnak – egy a parlamenten, kettő a prefektusi hivatalon, és így tovább – de mi továbbra is a stratégiai partnerség útján szeretnénk haladni, ha Budapest is ezt szeretné" – mondta a román külügyi államtitkár.
Aurescu hozzátette: román részről ő a társelnöke a magyar-román kisebbségi vegyes bizottságnak, amelynek 2011 óta nem sikerült tető alá hoznia a tervezett kisebbségvédelmi megállapodást.
„Sokkal fontosabb lenne ennek a megállapodásnak a megkötése, mint ez a nevetséges zászlóvita. Hiányosságok mutatkoznak a magyarországi románok anyanyelvű oktatásában, a román iskolák és kiadványok finanszírozásában: ezeket kellene inkább a magyar félnek megoldania" – mondta a román külügyi államtitkár.
MTI
Székelyhon.ro,
A román külügyminisztérium pénteken újabb közleményt adott ki a székelyzászló-ügyben: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Bukarest közleménye nem sokkal azután jelent meg, hogy a román média beszámolt róla: a „nemzeti szolidaritás jelképeként" a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.
A román külügyi közlemény nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat". Leszögezi viszont, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott". A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre. „A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen" – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is.
A Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetséghez közel álló hírtelevíziók „Magyarország ismét semmibe veszi Romániát" címfelirattal, a nap híreként számoltak be arról, hogy a magyar parlament épületére kitűzték a székely zászlót.
Az Antena 3 hírtelevízió élő adásában Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár pénteken azt mondta: a román diplomácia továbbra is tájékoztatja a fejleményekről európai partnereit.
„Nem értem, mi a célja ennek a zászlószámlálásnak – egy a parlamenten, kettő a prefektusi hivatalon, és így tovább – de mi továbbra is a stratégiai partnerség útján szeretnénk haladni, ha Budapest is ezt szeretné" – mondta a román külügyi államtitkár.
Aurescu hozzátette: román részről ő a társelnöke a magyar-román kisebbségi vegyes bizottságnak, amelynek 2011 óta nem sikerült tető alá hoznia a tervezett kisebbségvédelmi megállapodást.
„Sokkal fontosabb lenne ennek a megállapodásnak a megkötése, mint ez a nevetséges zászlóvita. Hiányosságok mutatkoznak a magyarországi románok anyanyelvű oktatásában, a román iskolák és kiadványok finanszírozásában: ezeket kellene inkább a magyar félnek megoldania" – mondta a román külügyi államtitkár.
MTI
Székelyhon.ro,
2013. február 15.
Élet és Irodalom, LVII. évfolyam, 7. szám, Pomogáts Béla
Megszűnik-e az Anyanyelvi Konferencia?
Vannak intézmények, szellemi mozgalmak, amelyek hosszú évtizedek során bizonyították, hadd mondjam így: nélkülözhetetlenségüket. Ezek egyszersmind a mi országunkban olyannyira szükséges civil társadalom eredményei, működtetői, alakítói is – márpedig civil társadalom nélkül nehezen képzelhető el a demokratikus berendezkedés. Most mégis arról kell beszámolnom, hogy a magyar–magyar kulturális kapcsolatok egy régi és bevált intézménye: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (hagyományos nevén: az Anyanyelvi Konferencia) az ellehetetlenülés (esetleg a teljes felszámolás) közvetlen közelébe került.
Hídépítő vállalkozás
A határok fölött hidat építő magyar–magyar párbeszéd nem a rendszerváltozás után vette kezdetét. 1989 után csak az történt, hogy beértek a párbeszéd intézményesülésének feltételei, és szervezettebbé lehetett tenni a dialógust, ezzel együtt eredményesebbé is. Mindennek tudományos konferenciák, kulturális összejövetelek, ifjúsági tanfolyamok és persze könyvek, valamint egy gazdag folyóirat: a Nyelvünk és Kultúránk volt a következménye, egyben intézménye. Ez az intézményesülés annak idején valóságos történelmi fordulatot jelentett, kialakította a dialógus folyamatosságát és rendszerességét, a több országban élő és tevékenykedő magyar értelmiség kölcsönös tájékozódásának és együttműködésének kereteit. Az első magyar–magyar találkozó 1970 augusztusának elején jött létre Debrecenben, majd Budapesten. Az előadások elsősorban a magyar nyelv megőrzésének, a nyelvművelésnek és az irodalmi kultúrának a kérdéseivel foglalkoztak, az előadók között megtaláljuk Bárczi Gézát, Lőrincze Lajost, Keresztury Dezsőt, Kálmán Bélát, Imre Samut, Szende Aladárt, Maróti Gyulát, Boldizsár Ivánt, Czine Mihályt, Béládi Miklóst és Szabolcsi Miklóst, a külföldiek közül pedig az Amerikából érkezett Nagy Károlyt és Sinor Dénest, az angliai Czigány Lórántot, a franciaországi Karátson Endrét, többnyire azokat, akik később az anyanyelvi mozgalom irányításában is szerepet vállaltak. Külön meg kell emlékeznünk Illyés Gyuláról, aki már korábban is egy átfogó magyar kulturális mozgalom létrehozását szorgalmazta, és élete utolsó évtizedében igen sokat tett ennek a mozgalomnak a sikere érdekében. Az anyanyelvi mozgalom lehetővé tette az emigráció számos kiváló egyéniségének – s közvetve az emigrációban született műveknek és gondolatoknak – a magyarországi jelenlétét. Az Anyanyelvi Konferenciáknak az volt a történelmi jelentőségük, hogy közös asztalhoz tudták ültetni a hazai és a nyugati magyar értelmiség hangadó képviselőit, és fórumhoz tudták juttatni a nyugati világban született magyar gondolatokat. Ezzel a konferenciák hozzájárultak ahhoz a szellemi erjedéshez, amely végső soron előkészítette a hazai politikai átalakulásokat, a nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi fordulatot.
Nemzeti felelősség
Az anyanyelvi mozgalom korábban nagyrészt az emigrációs magyarsággal kialakított dialógusintézménye volt. A rendszerváltozás történelmi folyamatában ebben a tekintetben radikális átalakulás következett be. Az emigrációt ugyanis lényegében akkor már megszűntnek lehetett tekinteni: lassanként igazából senkinek sem volt különösebb oka arra, hogy politikai emigránsként éljen külföldön. A nyugati világban élő magyarok ma már itthon is gyakorolhatják politikai jogaikat, s részt vehetnek a gazdasági, politikai és kulturális életben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Nyugatról idővel minden emigráns magyar hazatér. Nyilvánvaló, hogy a nyugati magyarság túlnyomó része továbbra is az őt befogadó országban kíván élni: odaköti munkája, odakötik családi kapcsolatai. A második és harmadik emigrációs nemzedék tagjainak visszavándorlására pedig csak egészen kivételes esetben lehetett számítani. Az imént körvonalazott felismerések jelentek meg igen széles körben a mozgalomtörténetében nagy fordulatot hozó 1992 augusztusában, Esztergomban rendezett VII. Anyanyelvi Konferencián, amely különben a Magyarok III. Világkongresszusának első rendezvénye volt. Az elhangzott előadások: Dobos László bevezetője, Nagy Károly és e sorok írójának referátuma, valamint igen sok felszólalás azt a kérdést járta körül, hogy a kultúra lehetőségeivel és eszközeivel miként lehet erősíteni és szolgálni a nemzeti identitás teljes helyreállítását és a nemzeti szolidaritást. A kilencvenes évek elején kialakított kulturális: szellemi és mozgalmi stratégia mind teljesebben bontakozott ki az esztergomi konferenciát követő két évtizedben. Talán mond valamit a mozgalom minőségéről az, hogy résztvevői, vezetőségének tagjai között nagyjából tizenöt Kossuth-, illetve Széchenyi-díjas kulturális egyéniség volt. Olyan, a világban szinte mindenütt élő magyarok által nagyra becsült személyiségek vállaltak szerepet a mozgalomban, mint Keresztury Dezső, ifj. Bartók Béla, Czine Mihály, Szathmári István, Imre Samu, az ausztriai Galambos Ferenc bencés tanár és Bujdosó Alpár, az erdélyi Péntek János és Kántor Lajos, a felvidéki Dobos László és Gál Sándor, a vajdasági Bányai János, a franciaországi Nagy Pál, az amerikai Lotz János, Nagy Károly, Éltető Lajos, a németországi Világhy Ernő, az angliai Gömöri György és Czigány Lóránt és mások. Nem hinném, hogy akadt más magyar kulturális szervezet, amelynek munkájában annyi (külföldön is elismert) tudós vállalt volna szerepet, mint az anyanyelvi mozgalomban.
Találkozók és szövetségesek
A mozgalom egész élettörténete során a részeire szakított magyarság kulturális összefogását tartotta stratégiai feladatának, és arra törekedett, hogy hatékony segítséget adjon a kisebbség imagyaroknak anyanyelvük és nemzeti kultúrájuk ápolásában, nemzeti identitásuk védelmében. Évente átlagosan tizenhat-tizenhét szakmai találkozót rendezett: a többi között Budapesten, Keszthelyen, Kecskeméten, Kolozsvárott, Szatmáron, Temesváron, Kassán, Galántán, Szencen, Ungváron, Szabadkán, Adán, Eszéken és Lendván. Néhány találkozóra külön is érdemes utalni ezek közül. A keszthelyi Helikoni Ünnepségek keretében rendeztük meg a határon túl dolgozó magyar irodalmi és nyelvészeti tanszékek tanárainak eszmecseréjét, a magyar nyelvművelő társaságok, majd a Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok szerkesztőinek találkozóját Kolozsváron. A Szabédi László-napok keretében eredményes konferenciát rendeztünk a századvég magyar feladatairól, a magyar irodalmi felsőoktatásról, illetve az egyház és a társadalom kapcsolatairól, a kassai Kazinczy-napok programjában a magyar sajtónyelv, valamint általában a magyar kisebbségi nyelvhasználat kérdéseit tekintettük át, az ugyancsak kassai Fábry-napokon a magyar kulturális régiókról adtunk képet. Szabadkán a mi támogatásunkkal évente rendezték meg a Kosztolányi Dezső-napokat, Adán részt vettünk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezésében, Lendván igen sikeres konferenciát tartottunk a magyar nemzeti tudat erősítésének feladatairól, Kecskeméten pedig két alkalommal szerveztük meg a Lőrincze Lajos-napokat. A megújuló anyanyelvi mozgalom munkája során természetesen igényt tartott a hazai politikai és kulturális intézmények, valamint a nyugati világban élő magyar szervezetek, egyesületek, egyházak és kulturális műhelyek támogatására. Együttműködés jött létre szervezetünk és a Magyar Írószövetség, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, a Duna Televízió, a miskolci Kapcsolatok Alapítvány és Pro Recreatione, illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Tanáregyesület, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Horvátországi Magyarok Szövetsége, a Muravidéki Magyar Közösség, továbbá a Magyar Pax Romana Fórum, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, az amerikai Magyar Baráti Közösség (Itt-Ott) és az Amerikai Magyar Tanáregyesület, valamint számos más, a kisebbségi körülmények között vagy a nyugati világban működő magyar oktatási, kulturális és nyelvművelő egyesület között. Az újjászervezett Anyanyelvi Konferencia minden korábbi értékét tovább kívánta ápolni, egyszersmind minden korábbinál szélesebb körű kulturális tevékenységet kívánt folytatni. Az anyanyelvi kultúra gondozásának és védelmezésének ugyanis szerintük egészen tág értelme van. Anyanyelven nem pusztán nyelvhasználatot kell érteni: magyar anyanyelvünkkel szorosan összefügg kultúránk, hagyományvilágunk, zenei anyanyelvünk és nemzeti identitásunk, valamint történelmileg kialakult mentalitásunk. A konferencia fogalma pedig talán megtéveszthető lehet, ugyanis az anyanyelvi mozgalom már régóta nemcsak a négyévente megrendezett összejövetelekre: anyanyelvi konferenciákra korlátozódik, medrében ott vannak a tanári továbbképző tanfolyamok (korábban Debrecenben és Békéscsabán, majd Szombathelyen), az ifjúsági találkozók, amelyeken hagyományosan nyugati és kisebbségi magyar fiatalok vettek részt, illetve az ugyancsak hagyományos sárospataki, balatoni és esztergomi anyanyelvi táborok), valamint egyéb értelmiségi és szakmai találkozások.
Küzdelem a túlélésért
Kétségtelen, hogy az anyanyelvi mozgalomnak a nyolcvanas és kilencvenes években volt a fénykora: ebben a két évtizedben igen széles körű tevékenységet folytatott, számos sikerprogramot hozott létre, nagy számban voltak munkatársai és hívei szinte mindenütt, ahol magyarok élnek. Előfordult, hogy választmányunk ülésén kormányzati tényezők – például Göncz Árpád köztársasági elnök – is megjelentek, kapcsolatban voltunk Antall József miniszterelnökkel és Orbán Viktor későbbi miniszterelnökkel is. Általában elmondható, hogy az Anyanyelvi Konferenciának igen nagy tekintélye volt a hazai egyesületi életben, már csak annak következtében is, hogy nem egy viszonylag szűk értelmiségi réteget képviselt, hanem a világ magyarságával épített ki gyümölcsöző kapcsolatokat. Ahogy azonban szaporodni kezdtek az (össz)magyar kulturális egyesületek, úgy veszített fontosságából a korábban megkerülhetetlennek tekintett anyanyelvi mozgalom. Mindennek részben az volt a hátterében, hogy az Anyanyelvi Konferencia nem kívánt beállni egyetlen politikai párt mögé sem. Csupán a nemzeti kultúra szolgálatára szegődtünk el, vagyis stratégiai feladatokat vállaltunk, erre a mára teljesen átpolitizálódott magyar társadalomban valószínűleg nincs szükség. Aki nem vállal pártelkötelezettséget, az ne akarjon fellépni a közéletben. Intézményünk az utóbbi esztendőkben mind kevesebb költségvetési támogatást kapott, márpedig ilyen szerteágazó és költségigényes munkát nem lehet támogatás nélkül végezni, hiába vállalnak résztvevői önzetlenül szerepet. Mégis valami szerény keretből fenn tudtuk tartani irodánkat, intézni tudtuk határon túli társintézményeink ügyes-bajos dolgait, minden esztendőben rendeztünk néhány szakmai konferenciát, pedagógus-továbbképző tanfolyamot, és rendre meg tudtuk tartani választott szerveink: az elnökség és a választmány üléseit. Mindemellett rendszeresen közreadtuk Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratunkat is. Így azután a közelmúltban tapasztalt kormányzati és bírósági döntések következtében az Anyanyelvi Konferencia munkájának alighanem vége van. Kulturális és társadalmi szervezetek működésére ugyanis jelenleg nem írtak ki pályázatot, ezért azoktól a lehetőségektől is elesünk, amelyeket az úgynevezett közhasznúsági státus elérése révén kaphatnánk meg. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az a kulturális egyesület tarthat sikeres igényt költségvetési támogatásra, amely megszerzi az úgynevezett közhasznúsági státust, vagyis az állami szervek elismerik munkájának közhasznú voltát. Ezt a státust a bíróság állapítja meg. Természetesen az illetékes bírósághoz fordultunk annak érdekében, hogy számunkra ezt a státust ítélje meg, ennek birtokában lehettünk volna egyértelműen jogosultak valamilyen (akárcsak szerény mértékű) költségvetési támogatásra. Az illetékes Fővárosi Törvényszék első alkalommal beadványunk kiegészítését kérte, majd miután ennek eleget tettünk, dr. Kovács Enikő bírósági titkár aláírásával elutasította kérelmünket, a többi között a következő indoklással: az alapszabály 16. pontja azt tartalmazza tévesen, hogy a számvizsgáló bizottsági tag a legfőbb szervek ülésein tanácskozási joggal vesz részt, holott a számvizsgáló bizottsági tag egyesületi tagként a közgyűlés ülésén szavazati joggal jogosult részt venni. Gondolom, mindenki érti, hogy alapszabályunk szerint a számvizsgáló bizottság tagjai csupán a legfőbb szervek, vagyis az elnökség és a választmányülésein vannak kizárva a szavazás lehetőségéből, ezek a vezetőségi ülések azonban nem közgyűlések, ezeken ugyanis a számvizsgáló bizottság tagjai is (az egyesület tagjaiként) teljes joggal, természetesen szavazati joggal is részt vehetnek. Ez különben így történik minden társadalmi egyesület eljárásrendjében. Őszintén szólva nem értem, hogy az illetékesek szándékosan vagy tévedésből voltak képtelenek a magyar nyelv szabályai (és a józan ész) szerint értelmezni az alapszabály szövegét. Jó volna ez ügyben jogorvoslatot vagy legalább magyarázatot kapni, nem tudom, vajon ebben reménykedhetem-e.
A búcsúzás árnyékában
Most tehát fájó szívvel kell búcsút vennünk attól a több száz magyarországi és határokon túl dolgozó magyar pedagógustól, lelkésztől, írótól, tudóstól és művésztől (közöttük tizenöt vagy tizenhat Kossuth-, illetve Széchenyi-díjastól) és attól az ugyancsak számos kulturálisegyesülettől, közösségtől, akikkel és amelyekkel négy évtizeden keresztül, szem előtt tartva a nemzet szellemi és erkölcsi összetartozásának magasabb érdekeit, közösen alakítottuk ki, és igyekeztük elvégezni tennivalóinkat. A búcsú természetes módon fájdalmas és drámai, a csalódottságon, a kifosztottság miatt bennünket elfogó, lelki megrázkódtatás érzésén nehéz úrrá lenni, különösen most, az utolsó pillanatokban. Ezek a pillanatok, hacsak nem kapunk az illetékesek részéről némi biztatást, pontosabban inkább tevőleges támogatást, amelynek birtokában továbbra is végezhetjük munkánkat, úgy tetszik, most érkeztek el. Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, különösen nekem, aki immár négy évtizeden keresztül vesz részt az anyanyelvi mozgalom tevékenységében. Bizonyos vagyok abban, hogy csalódottságomban és fájdalmamban nem vagyok egyedül, igen sokan élnek Magyarországon a szomszédos országok magyar közösségeiben és a nyugati világban olyan magyar értelmiségiek, akiknek élete és munkássága hosszú évtizedeken keresztül egybefonódott az anyanyelvi mozgalom tevékenységével, és akik áldozatosan, időt és munkát nem sajnálva vállaltak szerepet abban a munkában, amely a magyar nyelv és a magyar kultúra és természetesen a magyar nemzeti közösség fennmaradását és megerősödését szolgálta. A reményt azonban nem adjuk fel: a vezetőség tagjainak egy része vállalta, hogy saját zsebből finanszírozza legalább az iroda fenntartását (mert máskülönben a kormányzat elkobozza az irodát), s reméljük, hogy talán a támogatások megítélői rádöbbennek arra, hogy egy nagy történelmi múltra visszatekintő intézményre a magyar kultúra nemzeti egységét, mint mondják, oly fontos értéknek és érdeknek tartó kulturális stratégiának szüksége van.
(A napokban érkezett bírósági döntés alapján az Anyanyelvi Konferencia közhasznú társaságként működik tovább – a szerk.)
Megszűnik-e az Anyanyelvi Konferencia?
Vannak intézmények, szellemi mozgalmak, amelyek hosszú évtizedek során bizonyították, hadd mondjam így: nélkülözhetetlenségüket. Ezek egyszersmind a mi országunkban olyannyira szükséges civil társadalom eredményei, működtetői, alakítói is – márpedig civil társadalom nélkül nehezen képzelhető el a demokratikus berendezkedés. Most mégis arról kell beszámolnom, hogy a magyar–magyar kulturális kapcsolatok egy régi és bevált intézménye: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (hagyományos nevén: az Anyanyelvi Konferencia) az ellehetetlenülés (esetleg a teljes felszámolás) közvetlen közelébe került.
Hídépítő vállalkozás
A határok fölött hidat építő magyar–magyar párbeszéd nem a rendszerváltozás után vette kezdetét. 1989 után csak az történt, hogy beértek a párbeszéd intézményesülésének feltételei, és szervezettebbé lehetett tenni a dialógust, ezzel együtt eredményesebbé is. Mindennek tudományos konferenciák, kulturális összejövetelek, ifjúsági tanfolyamok és persze könyvek, valamint egy gazdag folyóirat: a Nyelvünk és Kultúránk volt a következménye, egyben intézménye. Ez az intézményesülés annak idején valóságos történelmi fordulatot jelentett, kialakította a dialógus folyamatosságát és rendszerességét, a több országban élő és tevékenykedő magyar értelmiség kölcsönös tájékozódásának és együttműködésének kereteit. Az első magyar–magyar találkozó 1970 augusztusának elején jött létre Debrecenben, majd Budapesten. Az előadások elsősorban a magyar nyelv megőrzésének, a nyelvművelésnek és az irodalmi kultúrának a kérdéseivel foglalkoztak, az előadók között megtaláljuk Bárczi Gézát, Lőrincze Lajost, Keresztury Dezsőt, Kálmán Bélát, Imre Samut, Szende Aladárt, Maróti Gyulát, Boldizsár Ivánt, Czine Mihályt, Béládi Miklóst és Szabolcsi Miklóst, a külföldiek közül pedig az Amerikából érkezett Nagy Károlyt és Sinor Dénest, az angliai Czigány Lórántot, a franciaországi Karátson Endrét, többnyire azokat, akik később az anyanyelvi mozgalom irányításában is szerepet vállaltak. Külön meg kell emlékeznünk Illyés Gyuláról, aki már korábban is egy átfogó magyar kulturális mozgalom létrehozását szorgalmazta, és élete utolsó évtizedében igen sokat tett ennek a mozgalomnak a sikere érdekében. Az anyanyelvi mozgalom lehetővé tette az emigráció számos kiváló egyéniségének – s közvetve az emigrációban született műveknek és gondolatoknak – a magyarországi jelenlétét. Az Anyanyelvi Konferenciáknak az volt a történelmi jelentőségük, hogy közös asztalhoz tudták ültetni a hazai és a nyugati magyar értelmiség hangadó képviselőit, és fórumhoz tudták juttatni a nyugati világban született magyar gondolatokat. Ezzel a konferenciák hozzájárultak ahhoz a szellemi erjedéshez, amely végső soron előkészítette a hazai politikai átalakulásokat, a nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi fordulatot.
Nemzeti felelősség
Az anyanyelvi mozgalom korábban nagyrészt az emigrációs magyarsággal kialakított dialógusintézménye volt. A rendszerváltozás történelmi folyamatában ebben a tekintetben radikális átalakulás következett be. Az emigrációt ugyanis lényegében akkor már megszűntnek lehetett tekinteni: lassanként igazából senkinek sem volt különösebb oka arra, hogy politikai emigránsként éljen külföldön. A nyugati világban élő magyarok ma már itthon is gyakorolhatják politikai jogaikat, s részt vehetnek a gazdasági, politikai és kulturális életben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Nyugatról idővel minden emigráns magyar hazatér. Nyilvánvaló, hogy a nyugati magyarság túlnyomó része továbbra is az őt befogadó országban kíván élni: odaköti munkája, odakötik családi kapcsolatai. A második és harmadik emigrációs nemzedék tagjainak visszavándorlására pedig csak egészen kivételes esetben lehetett számítani. Az imént körvonalazott felismerések jelentek meg igen széles körben a mozgalomtörténetében nagy fordulatot hozó 1992 augusztusában, Esztergomban rendezett VII. Anyanyelvi Konferencián, amely különben a Magyarok III. Világkongresszusának első rendezvénye volt. Az elhangzott előadások: Dobos László bevezetője, Nagy Károly és e sorok írójának referátuma, valamint igen sok felszólalás azt a kérdést járta körül, hogy a kultúra lehetőségeivel és eszközeivel miként lehet erősíteni és szolgálni a nemzeti identitás teljes helyreállítását és a nemzeti szolidaritást. A kilencvenes évek elején kialakított kulturális: szellemi és mozgalmi stratégia mind teljesebben bontakozott ki az esztergomi konferenciát követő két évtizedben. Talán mond valamit a mozgalom minőségéről az, hogy résztvevői, vezetőségének tagjai között nagyjából tizenöt Kossuth-, illetve Széchenyi-díjas kulturális egyéniség volt. Olyan, a világban szinte mindenütt élő magyarok által nagyra becsült személyiségek vállaltak szerepet a mozgalomban, mint Keresztury Dezső, ifj. Bartók Béla, Czine Mihály, Szathmári István, Imre Samu, az ausztriai Galambos Ferenc bencés tanár és Bujdosó Alpár, az erdélyi Péntek János és Kántor Lajos, a felvidéki Dobos László és Gál Sándor, a vajdasági Bányai János, a franciaországi Nagy Pál, az amerikai Lotz János, Nagy Károly, Éltető Lajos, a németországi Világhy Ernő, az angliai Gömöri György és Czigány Lóránt és mások. Nem hinném, hogy akadt más magyar kulturális szervezet, amelynek munkájában annyi (külföldön is elismert) tudós vállalt volna szerepet, mint az anyanyelvi mozgalomban.
Találkozók és szövetségesek
A mozgalom egész élettörténete során a részeire szakított magyarság kulturális összefogását tartotta stratégiai feladatának, és arra törekedett, hogy hatékony segítséget adjon a kisebbség imagyaroknak anyanyelvük és nemzeti kultúrájuk ápolásában, nemzeti identitásuk védelmében. Évente átlagosan tizenhat-tizenhét szakmai találkozót rendezett: a többi között Budapesten, Keszthelyen, Kecskeméten, Kolozsvárott, Szatmáron, Temesváron, Kassán, Galántán, Szencen, Ungváron, Szabadkán, Adán, Eszéken és Lendván. Néhány találkozóra külön is érdemes utalni ezek közül. A keszthelyi Helikoni Ünnepségek keretében rendeztük meg a határon túl dolgozó magyar irodalmi és nyelvészeti tanszékek tanárainak eszmecseréjét, a magyar nyelvművelő társaságok, majd a Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok szerkesztőinek találkozóját Kolozsváron. A Szabédi László-napok keretében eredményes konferenciát rendeztünk a századvég magyar feladatairól, a magyar irodalmi felsőoktatásról, illetve az egyház és a társadalom kapcsolatairól, a kassai Kazinczy-napok programjában a magyar sajtónyelv, valamint általában a magyar kisebbségi nyelvhasználat kérdéseit tekintettük át, az ugyancsak kassai Fábry-napokon a magyar kulturális régiókról adtunk képet. Szabadkán a mi támogatásunkkal évente rendezték meg a Kosztolányi Dezső-napokat, Adán részt vettünk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezésében, Lendván igen sikeres konferenciát tartottunk a magyar nemzeti tudat erősítésének feladatairól, Kecskeméten pedig két alkalommal szerveztük meg a Lőrincze Lajos-napokat. A megújuló anyanyelvi mozgalom munkája során természetesen igényt tartott a hazai politikai és kulturális intézmények, valamint a nyugati világban élő magyar szervezetek, egyesületek, egyházak és kulturális műhelyek támogatására. Együttműködés jött létre szervezetünk és a Magyar Írószövetség, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, a Duna Televízió, a miskolci Kapcsolatok Alapítvány és Pro Recreatione, illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Tanáregyesület, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Horvátországi Magyarok Szövetsége, a Muravidéki Magyar Közösség, továbbá a Magyar Pax Romana Fórum, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, az amerikai Magyar Baráti Közösség (Itt-Ott) és az Amerikai Magyar Tanáregyesület, valamint számos más, a kisebbségi körülmények között vagy a nyugati világban működő magyar oktatási, kulturális és nyelvművelő egyesület között. Az újjászervezett Anyanyelvi Konferencia minden korábbi értékét tovább kívánta ápolni, egyszersmind minden korábbinál szélesebb körű kulturális tevékenységet kívánt folytatni. Az anyanyelvi kultúra gondozásának és védelmezésének ugyanis szerintük egészen tág értelme van. Anyanyelven nem pusztán nyelvhasználatot kell érteni: magyar anyanyelvünkkel szorosan összefügg kultúránk, hagyományvilágunk, zenei anyanyelvünk és nemzeti identitásunk, valamint történelmileg kialakult mentalitásunk. A konferencia fogalma pedig talán megtéveszthető lehet, ugyanis az anyanyelvi mozgalom már régóta nemcsak a négyévente megrendezett összejövetelekre: anyanyelvi konferenciákra korlátozódik, medrében ott vannak a tanári továbbképző tanfolyamok (korábban Debrecenben és Békéscsabán, majd Szombathelyen), az ifjúsági találkozók, amelyeken hagyományosan nyugati és kisebbségi magyar fiatalok vettek részt, illetve az ugyancsak hagyományos sárospataki, balatoni és esztergomi anyanyelvi táborok), valamint egyéb értelmiségi és szakmai találkozások.
Küzdelem a túlélésért
Kétségtelen, hogy az anyanyelvi mozgalomnak a nyolcvanas és kilencvenes években volt a fénykora: ebben a két évtizedben igen széles körű tevékenységet folytatott, számos sikerprogramot hozott létre, nagy számban voltak munkatársai és hívei szinte mindenütt, ahol magyarok élnek. Előfordult, hogy választmányunk ülésén kormányzati tényezők – például Göncz Árpád köztársasági elnök – is megjelentek, kapcsolatban voltunk Antall József miniszterelnökkel és Orbán Viktor későbbi miniszterelnökkel is. Általában elmondható, hogy az Anyanyelvi Konferenciának igen nagy tekintélye volt a hazai egyesületi életben, már csak annak következtében is, hogy nem egy viszonylag szűk értelmiségi réteget képviselt, hanem a világ magyarságával épített ki gyümölcsöző kapcsolatokat. Ahogy azonban szaporodni kezdtek az (össz)magyar kulturális egyesületek, úgy veszített fontosságából a korábban megkerülhetetlennek tekintett anyanyelvi mozgalom. Mindennek részben az volt a hátterében, hogy az Anyanyelvi Konferencia nem kívánt beállni egyetlen politikai párt mögé sem. Csupán a nemzeti kultúra szolgálatára szegődtünk el, vagyis stratégiai feladatokat vállaltunk, erre a mára teljesen átpolitizálódott magyar társadalomban valószínűleg nincs szükség. Aki nem vállal pártelkötelezettséget, az ne akarjon fellépni a közéletben. Intézményünk az utóbbi esztendőkben mind kevesebb költségvetési támogatást kapott, márpedig ilyen szerteágazó és költségigényes munkát nem lehet támogatás nélkül végezni, hiába vállalnak résztvevői önzetlenül szerepet. Mégis valami szerény keretből fenn tudtuk tartani irodánkat, intézni tudtuk határon túli társintézményeink ügyes-bajos dolgait, minden esztendőben rendeztünk néhány szakmai konferenciát, pedagógus-továbbképző tanfolyamot, és rendre meg tudtuk tartani választott szerveink: az elnökség és a választmány üléseit. Mindemellett rendszeresen közreadtuk Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratunkat is. Így azután a közelmúltban tapasztalt kormányzati és bírósági döntések következtében az Anyanyelvi Konferencia munkájának alighanem vége van. Kulturális és társadalmi szervezetek működésére ugyanis jelenleg nem írtak ki pályázatot, ezért azoktól a lehetőségektől is elesünk, amelyeket az úgynevezett közhasznúsági státus elérése révén kaphatnánk meg. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az a kulturális egyesület tarthat sikeres igényt költségvetési támogatásra, amely megszerzi az úgynevezett közhasznúsági státust, vagyis az állami szervek elismerik munkájának közhasznú voltát. Ezt a státust a bíróság állapítja meg. Természetesen az illetékes bírósághoz fordultunk annak érdekében, hogy számunkra ezt a státust ítélje meg, ennek birtokában lehettünk volna egyértelműen jogosultak valamilyen (akárcsak szerény mértékű) költségvetési támogatásra. Az illetékes Fővárosi Törvényszék első alkalommal beadványunk kiegészítését kérte, majd miután ennek eleget tettünk, dr. Kovács Enikő bírósági titkár aláírásával elutasította kérelmünket, a többi között a következő indoklással: az alapszabály 16. pontja azt tartalmazza tévesen, hogy a számvizsgáló bizottsági tag a legfőbb szervek ülésein tanácskozási joggal vesz részt, holott a számvizsgáló bizottsági tag egyesületi tagként a közgyűlés ülésén szavazati joggal jogosult részt venni. Gondolom, mindenki érti, hogy alapszabályunk szerint a számvizsgáló bizottság tagjai csupán a legfőbb szervek, vagyis az elnökség és a választmányülésein vannak kizárva a szavazás lehetőségéből, ezek a vezetőségi ülések azonban nem közgyűlések, ezeken ugyanis a számvizsgáló bizottság tagjai is (az egyesület tagjaiként) teljes joggal, természetesen szavazati joggal is részt vehetnek. Ez különben így történik minden társadalmi egyesület eljárásrendjében. Őszintén szólva nem értem, hogy az illetékesek szándékosan vagy tévedésből voltak képtelenek a magyar nyelv szabályai (és a józan ész) szerint értelmezni az alapszabály szövegét. Jó volna ez ügyben jogorvoslatot vagy legalább magyarázatot kapni, nem tudom, vajon ebben reménykedhetem-e.
A búcsúzás árnyékában
Most tehát fájó szívvel kell búcsút vennünk attól a több száz magyarországi és határokon túl dolgozó magyar pedagógustól, lelkésztől, írótól, tudóstól és művésztől (közöttük tizenöt vagy tizenhat Kossuth-, illetve Széchenyi-díjastól) és attól az ugyancsak számos kulturálisegyesülettől, közösségtől, akikkel és amelyekkel négy évtizeden keresztül, szem előtt tartva a nemzet szellemi és erkölcsi összetartozásának magasabb érdekeit, közösen alakítottuk ki, és igyekeztük elvégezni tennivalóinkat. A búcsú természetes módon fájdalmas és drámai, a csalódottságon, a kifosztottság miatt bennünket elfogó, lelki megrázkódtatás érzésén nehéz úrrá lenni, különösen most, az utolsó pillanatokban. Ezek a pillanatok, hacsak nem kapunk az illetékesek részéről némi biztatást, pontosabban inkább tevőleges támogatást, amelynek birtokában továbbra is végezhetjük munkánkat, úgy tetszik, most érkeztek el. Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, különösen nekem, aki immár négy évtizeden keresztül vesz részt az anyanyelvi mozgalom tevékenységében. Bizonyos vagyok abban, hogy csalódottságomban és fájdalmamban nem vagyok egyedül, igen sokan élnek Magyarországon a szomszédos országok magyar közösségeiben és a nyugati világban olyan magyar értelmiségiek, akiknek élete és munkássága hosszú évtizedeken keresztül egybefonódott az anyanyelvi mozgalom tevékenységével, és akik áldozatosan, időt és munkát nem sajnálva vállaltak szerepet abban a munkában, amely a magyar nyelv és a magyar kultúra és természetesen a magyar nemzeti közösség fennmaradását és megerősödését szolgálta. A reményt azonban nem adjuk fel: a vezetőség tagjainak egy része vállalta, hogy saját zsebből finanszírozza legalább az iroda fenntartását (mert máskülönben a kormányzat elkobozza az irodát), s reméljük, hogy talán a támogatások megítélői rádöbbennek arra, hogy egy nagy történelmi múltra visszatekintő intézményre a magyar kultúra nemzeti egységét, mint mondják, oly fontos értéknek és érdeknek tartó kulturális stratégiának szüksége van.
(A napokban érkezett bírósági döntés alapján az Anyanyelvi Konferencia közhasznú társaságként működik tovább – a szerk.)
2013. február 15.
Ágoston Hugó: Szekus titkok, összefonódások
Sebastian Ghiţă (SG) szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, egy viszonylag új hírtévé, a jelek szerint sok tekintetben az OTV szerepét átvenni készülő România TV (RTV) tulajdonosa éles kirohanást intézett az Antena televíziókat is működtető Intact tröszt birtokosa, a Konzervatív Párt tiszteletbeli elnöke, Dan Voiculescu, valamint Sorin Roşca Stănescu (SRS), a régi sajtós és friss liberális szenátor és Ioan Niculae (IN) üzletember ellen. Voltaképpen ellentámadásról van szó, egészen pontosan nem lehet tudni, ki ütött vissza először.
A lényeg az, hogy SG és SRS többször harsányan leszekusozták egymást (az említettek mindegyike már korábban hírbe került a titkosszolgálatokkal, utóbbi be is ismerte, hogy külföldiekről tájékoztatta a román hírszerzést), és még inkább lényeg az, hogy SG a Victor Ponta embere, egyes újságírók szerint egyenesen barátok, összejárnak stb.; SRS pedig ugyebár Crin Antonescu embere, illetve ők ketten a Dan Voiculescu emberei – márpedig Ponta és Antonescu a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei. „Családi" perpatvar, vagy több annál?
Titkok hordaléka
A vásári mocskolódás rengeteg sejtést és titkot kavart fel, s az ember önkéntelenül is hajlik arra, hogy az egymást gyalázó mindkét félnek igazat adjon abban, amit az a másikról mond. A pletykák és az összeesküvéselméletek kedvelőinek persze mindez valóságos csemege.
Mert miket is hallani? IN, az üzletember kijelenti, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot (Serviciul Român de Informaţii, SRI) tulajdonképpen nem az államelnök által kinevezett (amúgy valamikor szintén szocialista, sőt szintén a Ponta baráti köréhez tartozó) George Maior igazgató vezeti, hanem annak helyettese, Florian Coldea tábornok, és Coldeán keresztül manipulálja az egészet – na, kicsoda? (Segy kis segítség: az a személy, aki a felfüggesztése előtti órákban találkozott tajtékozva az állambiztonság alfőnökével. Úgy látszik, Pontáék bravúrja nem csak a „puccs" volt, hanem az is, hogy a hírszolgálat nem derítette fel és nem figyelmeztette idejében az áldozatot. Rés a rendszeren: pánik!)
SRS alig néhány nappal ezelőtt azzal az értékes infóval támasztja alá IN véleményét, hogy Maior szinte állandóan hullarészeg, és valóban Coldea az igazi főnök. Ugyanakkor SRS viszontgyanúsítja SG-t azzal, hogy együttműködik a SRI-vel, sőt annak fedezett ügynöke, már a középiskolában beszervezték, és sikeres nagybani üzleteit is a SRI-n keresztül bonyolítja. Válaszul SG nemes egyszerűséggel kommunista fossziliáknak nevezi a SRS-Voiculescu-IN hármast: „Együttműködnek a csausiszta szekuritátéval. Oroszország sohasem vonult ki innen. Ott húzódik meg azeknek a kommunistoid őskövületeknek a bankszámláiban és érdekeltségeiben." Ebből minimálisan az következik, hogy a „csausiszta szekuritáté" ma is létezik. Szóljon valaki, ha érti...
Ha igaz, amit az egyik napilap főcímében hirdet, és ez a háborúskodás „a titkosszolgálatok ellenőrzéséért", értsd uralásáért folyik, akkor nagyon nagy baj van. SG és SRS azonban, bármennyire dörzsöltek és determináltak is, valahogy túl kicsiknek tűnnek egy ekkora célfeladathoz. Az illető napilap azonban, amely a perpatvarban szereplő egyik táborhoz sem tartozik, hanem az államelnöki hivatal szócsöve, cikke alcímében azt írja: „Az USL régi szekusai, SG-n keresztül támadják a SRI-t". Akkor hát SRS és Dan Voiculescu lenne a SRI? (Hiszen őket támadja SG!) Nehezen hihető.
Mindezt csak azért említem, hogy lássuk, mekkora a zűrzavar.
Kérdések
Bármennyire komikusnak tűnik is a helyzet (az USL-n belül amolyan „az én gyermekem és a te gyermeked veri a mi gyermekünket"), több fontos kérdést is felvet.
Vajon táborok harcáról van szó, vagy csak magukról megfeledkezett gyűlölködőkről? Romániában minden valamirevaló magasabb rangú politikai vezető bizalmasa, kegyeltje, esetleg dirigálója valamilyen titkosszolgálatnak. (Számomra az egyik legemlékezetesebb eset az volt, amikor az Elena Udrea akkori miniszter egyik feltételezett hivatali visszaélésének kivizsgálására megalakított parlamenti bizottságot a gyanúsított titokban egyszerűen lehallgatta, utána már a védekezés, illetve a bizottság munkájának ellehetetlenítése gyerekjáték volt számára. A lehallgatás körülményeinek tisztázása és nyomában a felelősségrevonás azóta is várat magára. Hangsúlyozom: a lehallgatás a parlament épületében történt.) Ha itt két szekus társaság csap össze, és közülük egyik sem az államelnöké, akkor könnyű belátni, hogy ki lesz a nevető harmadik, miután ezek kioltják egymást.
Vajon médiumok élethalálharcáról van szó? Igen, ez biztosan így van, bár valószínűbb, hogy mindkettőről: a titkosszolgálatok és a médiumok összefonódásáról és a dominanciáért folytatott harcáról.
Közhely immár, hogy Romániában hírtelevízió nélkül a háta mögött választásokat megnyerni egyetlen párt sem képes; a hírtelevízió: a diverzió, a manipuláció és a propaganda királycsináló eszköze. (Emlékezetes, amikor a felfüggesztett államfő a demokrácia fáklyájával a kezében – emlékszik még valaki a „demokrácia fáklyájára"? vajon hol lobog porosodva? – könyörgött a popornak, hogy ne nézze az Antena 3-at. Ilyesmit nyugaton egy állami méltóság aligha engedne meg magának.)
Kisebb mértékben már nem csak a nagy nézettségű tévékre, hanem a hírügynökségekre és az írott (immár internetes) sajtóra is érvényes mind a fennmaradásért vívott konkurenciaharc, mind a a titkosszolgálatokkal való összefonódás. (A Caţavencii liberális és mindenkit maró gúnnyal kezelő élclap érdekes felfedezése: miért is kezdte ki rágalmazó hamis „hírekkel" az egyik „összefonódott" újabb hírügynökség a munkaügyi minisztérium vezetőit? Nos, mit gondolnak, mi érdeke volt a „forró hírek" titkosan irányított szállítójának? Hát mondjuk az, hogy a közelmúltban, Ponta eljöveteléig, a minisztérium által inkasszált európai pénzek egy része – ha valakinek mond valamit az, hogy POS-DRU... – valahogy az eredeti programoktól eltérülve bizonyos szerkesztőségek (hús-vér újságírók) zsebébe került. Például a zseniális Sebastian Lăzăroiu minisztersége alatt – tudták, akik odarakták a bumburnyákot, hogy miért teszik. Amikor aztán jött Câmpeanu miniszter asszony, és még a pénzek visszakövetelése is felmerült, nosza, jött is a diverzió: ellehetetleníteni, hitelét rontani a miniszterájnak és fő szolgájának! Így megy ez. Ilyen ártatlan gyermekségeket követnek el a korrupcióellenes harc szünetében a hóttnyúzók... Persze ha nem állna a hátuk mögött az, aki áll, nehezen tehetnék.)
Egy alacsony röptű vitából indulunk ki, amely azonban minden vásári jellegével együtt jelzi: Romániában a politika, a titkosszolgálatok és az üzlet elválaszthatatlanul összefonódott, s ennek az összefonódásnak legújabb alapeleme, mintegy negyedik dimenziója: a sajtó. (Az ötödik pedig – amire itt most nincs időnk kitérni – az igazságszolgáltatás). Ebben a négy-öt dimenziós térben a harc, ha kell, szó szerint vérre megy.
A fő tét a hatalom, vagyis a pénz, a pénz, vagyis a hatalom megszerzése és megőrzése.
Vajon ez a konfliktus előjele-e az USL szakadásának? És ha szakad, hogyan szakad? Az egész liberális párt (PNL) távozik az USL-ből, vagy pedig először a PNL osztódik, és vagy az Antonescu-, vagy a Tăriceanu-szárny marad a PSD mellett, a másik meg megy a búsba? Hatalmas mozgások lehetségesek – nemzetközi beleszólással akár –, minthogy a kijelölt államelnök-jelöltről, Crin Antonescuról messziről lerí, hogy nem alkalmas erre a tisztségre. (Nem mintha duhaj elődje alkalmas lett volna, de ezen már nem lehet változtatni.) Eltűntetik, vagy kárpótolják? És ki lesz a fő jelölt, a befutó?
Szemmel látható, hogy bármelyik változat érvényesül, az RMDSZ számára megnőnek az esélyek a kormányra kerülésre. Más kérdés, hogy ez mivel jár.
(A magyar kapcsolat)
Demokráciában, mégha az nem egy szempontból látszat- is, mindenki olyan menetekben vesz részt (béke-, éhség-, szex-, box- stb.), amilyenekben akar és tud, és bármi lehet azokról vagy azok kapcsán bármiről a véleménye.
Szanyi Tibor engem például meggyőzött. A Transindex Murok-díjának át nem vétele alkalmából írt válasza meggyőzött arról, hogy nem érti, mi a lényege a helyzetnek, amiben vagyunk, és a történetnek, amelynek óvatlanul szereplőjévé tette magát. S mint aki a futóhomok csapdájába került, most minél jobban kapaszkodik, annál menthetetlenebbül, annál mélyebbre süllyed. Si tacuisses... Mindazonáltal – több figyelemreméltó megállapítása mellett – levelében van egy meggondolkoztató passzus egy olyan kérdésről, amelynek végső tisztázása mind a mai napig nem történt meg. És a témánkba vág.
Azt írja Szanyi Tibor: „(...) egyébként biztos vagyok abban, hogy ezek a dolgok a helyükre fognak kerülni, mert a többség nem is tud másként, mint normálisan gondolkodni, még ha időlegesen sajnos lehet becsapások, felültetések áldozata. Amint történt 2004-ben, amikor is alighanem néhány nemzetgyilkos „szekus", a „magyarság" akkori hamis szóvivői a magyarságot csőbe húzva kiagyalta és kierőszakolta azt az ominózus népszavazást, ami Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot. Szégyen rájuk, de a tanulság legyen a miénk!"
Először a 2004-es népszavazás politikai kezeléséről. Az MSZP ostobán viselkedett, nem csak amiatt, hogy nem volt tekintettel a külhoni magyarok érzékenységére és méltóságérzetére, és még csak nem is pusztán azért, mert elfelejtette, hogy minél hatékonyabb a politikában egy hazugság rövid távon, annál inkább visszaüt hosszú távon (tapasztalják is keservesen jóideje és még jóideig a magyar szocialisták), de visszataszító volt a „Magyarországot elözönlő románokkal" való fenyegetőzés – igen, ez a valóság! – populizmusa miatt is. Mert elébe mentek a többség helytelen véleményének. Félreérthetetlen felmérések mutatták ugyanis, hogy a magyarországi szavazóképes polgárok közül jóval többen nem akarták a határon túli magyarok honosítását, mint ahányan akarták. Vagy többen inkább nem akarták, mint akarták – és a dilemmát azzal oldották fel, hogy távolmaradásukkal tüntettek. Az MSZP inkább meglovagolta, mint kiváltotta – pánikot keltve – a közhangulatot. S most másokat vádol amiatt, hogy a többség „becsapások, felültetések áldozata" lett – holott ő maga is keményen „becsapott" és „felültetett". (Nem pompás a párhuzam – kár, hogy ez viszont nem vág a témánkba – azzal, ahogyan most a brit konzervatívok ijesztegetik a lakosságot a beözönlő román meg bolgár, alighanem cigánynak gondolt olcsó munkások milliós tömegével? Aligha a történelem ismétli itt önmagát, egyszerűen a politikusok ismétlik a hülyeségeiket.)
Másodszor a 2004-es népszavazás kierőszakolásáról. Jómagam – az óvatos „alighanem" védelme nélkül is – azon a véleményen vagyok, hogy azt a végül mindenkinek katasztrofálisan rossz népszavazást igenis felépített diverzió révén kényszerítették ki. Természetesen nincsenek adataim, honnan is lennének, de ha az eredményt nézzük (ami – szintén egyetértek Szanyi Tiborral – „Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot"), a cui prodest azokra vall, akiknek mindig is célja volt a magyarság korlátozása, tönkretétele, megsemmisítése. Igen, a szekusokra!
A jelenkor vagy a közeljövő lelkiismeretes, elfogulatlan, lehetőleg politikailag befolyásolatlan kutatóinak, történészeinek hatalmas, katartikus feladatuk van: feltárni az akkor történtek teljes valóságát, és kimondani az igazságot! A politikusok mindkét oldalon képtelenek rá, mert egyedüli céljuk a profitálás, az ellenfél bűnbakká tétele.
De egyszer erre is, mint mindenre, fény derül.
Legyünk erősek!
PS. Ebben a pillanatban olvastam el Benkő Levente válaszát bizonyos reagáló, elmarasztaló cikkekre. Mondtam én, hogy rendes ember! El is hiszem minden sorát. A baj azonban nem az, Levente, hogy mi – akiket felsorolsz – hogy gondoljuk. Hiszen mi tudjuk, hogy te hogy gondolod. A baj az, ahogy az uszítók gondolják és ahogy ők elvárják. Persze, hogy neked az „idegenszívű" nem jelent zsidót – de aki kitalálta, annak zsidót jelent. Persze, hogy te jóhiszeműségedben fel sem tételezed, hogy – elegáns magyarsággal – el van várva tőled és elégedettséggel van nyugtázva, amit (teljes belső meggyőződésből) írsz. De az történik, erre az azonosulásra kell jobban vigyázni. Nem tanulságul és még kevésbé célzásból (nem vág fenti cikkem témájába sem, bár sok minden sok mindennel összefügg), de azért futó mementóként, kollégáidnak is, az olvasónak pedig szórakoztatásul, mellékelek egy pazar kis írást egy nagy szkeptikus publicistától. Legyünk jók!
Maszol.ro,
Sebastian Ghiţă (SG) szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, egy viszonylag új hírtévé, a jelek szerint sok tekintetben az OTV szerepét átvenni készülő România TV (RTV) tulajdonosa éles kirohanást intézett az Antena televíziókat is működtető Intact tröszt birtokosa, a Konzervatív Párt tiszteletbeli elnöke, Dan Voiculescu, valamint Sorin Roşca Stănescu (SRS), a régi sajtós és friss liberális szenátor és Ioan Niculae (IN) üzletember ellen. Voltaképpen ellentámadásról van szó, egészen pontosan nem lehet tudni, ki ütött vissza először.
A lényeg az, hogy SG és SRS többször harsányan leszekusozták egymást (az említettek mindegyike már korábban hírbe került a titkosszolgálatokkal, utóbbi be is ismerte, hogy külföldiekről tájékoztatta a román hírszerzést), és még inkább lényeg az, hogy SG a Victor Ponta embere, egyes újságírók szerint egyenesen barátok, összejárnak stb.; SRS pedig ugyebár Crin Antonescu embere, illetve ők ketten a Dan Voiculescu emberei – márpedig Ponta és Antonescu a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei. „Családi" perpatvar, vagy több annál?
Titkok hordaléka
A vásári mocskolódás rengeteg sejtést és titkot kavart fel, s az ember önkéntelenül is hajlik arra, hogy az egymást gyalázó mindkét félnek igazat adjon abban, amit az a másikról mond. A pletykák és az összeesküvéselméletek kedvelőinek persze mindez valóságos csemege.
Mert miket is hallani? IN, az üzletember kijelenti, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot (Serviciul Român de Informaţii, SRI) tulajdonképpen nem az államelnök által kinevezett (amúgy valamikor szintén szocialista, sőt szintén a Ponta baráti köréhez tartozó) George Maior igazgató vezeti, hanem annak helyettese, Florian Coldea tábornok, és Coldeán keresztül manipulálja az egészet – na, kicsoda? (Segy kis segítség: az a személy, aki a felfüggesztése előtti órákban találkozott tajtékozva az állambiztonság alfőnökével. Úgy látszik, Pontáék bravúrja nem csak a „puccs" volt, hanem az is, hogy a hírszolgálat nem derítette fel és nem figyelmeztette idejében az áldozatot. Rés a rendszeren: pánik!)
SRS alig néhány nappal ezelőtt azzal az értékes infóval támasztja alá IN véleményét, hogy Maior szinte állandóan hullarészeg, és valóban Coldea az igazi főnök. Ugyanakkor SRS viszontgyanúsítja SG-t azzal, hogy együttműködik a SRI-vel, sőt annak fedezett ügynöke, már a középiskolában beszervezték, és sikeres nagybani üzleteit is a SRI-n keresztül bonyolítja. Válaszul SG nemes egyszerűséggel kommunista fossziliáknak nevezi a SRS-Voiculescu-IN hármast: „Együttműködnek a csausiszta szekuritátéval. Oroszország sohasem vonult ki innen. Ott húzódik meg azeknek a kommunistoid őskövületeknek a bankszámláiban és érdekeltségeiben." Ebből minimálisan az következik, hogy a „csausiszta szekuritáté" ma is létezik. Szóljon valaki, ha érti...
Ha igaz, amit az egyik napilap főcímében hirdet, és ez a háborúskodás „a titkosszolgálatok ellenőrzéséért", értsd uralásáért folyik, akkor nagyon nagy baj van. SG és SRS azonban, bármennyire dörzsöltek és determináltak is, valahogy túl kicsiknek tűnnek egy ekkora célfeladathoz. Az illető napilap azonban, amely a perpatvarban szereplő egyik táborhoz sem tartozik, hanem az államelnöki hivatal szócsöve, cikke alcímében azt írja: „Az USL régi szekusai, SG-n keresztül támadják a SRI-t". Akkor hát SRS és Dan Voiculescu lenne a SRI? (Hiszen őket támadja SG!) Nehezen hihető.
Mindezt csak azért említem, hogy lássuk, mekkora a zűrzavar.
Kérdések
Bármennyire komikusnak tűnik is a helyzet (az USL-n belül amolyan „az én gyermekem és a te gyermeked veri a mi gyermekünket"), több fontos kérdést is felvet.
Vajon táborok harcáról van szó, vagy csak magukról megfeledkezett gyűlölködőkről? Romániában minden valamirevaló magasabb rangú politikai vezető bizalmasa, kegyeltje, esetleg dirigálója valamilyen titkosszolgálatnak. (Számomra az egyik legemlékezetesebb eset az volt, amikor az Elena Udrea akkori miniszter egyik feltételezett hivatali visszaélésének kivizsgálására megalakított parlamenti bizottságot a gyanúsított titokban egyszerűen lehallgatta, utána már a védekezés, illetve a bizottság munkájának ellehetetlenítése gyerekjáték volt számára. A lehallgatás körülményeinek tisztázása és nyomában a felelősségrevonás azóta is várat magára. Hangsúlyozom: a lehallgatás a parlament épületében történt.) Ha itt két szekus társaság csap össze, és közülük egyik sem az államelnöké, akkor könnyű belátni, hogy ki lesz a nevető harmadik, miután ezek kioltják egymást.
Vajon médiumok élethalálharcáról van szó? Igen, ez biztosan így van, bár valószínűbb, hogy mindkettőről: a titkosszolgálatok és a médiumok összefonódásáról és a dominanciáért folytatott harcáról.
Közhely immár, hogy Romániában hírtelevízió nélkül a háta mögött választásokat megnyerni egyetlen párt sem képes; a hírtelevízió: a diverzió, a manipuláció és a propaganda királycsináló eszköze. (Emlékezetes, amikor a felfüggesztett államfő a demokrácia fáklyájával a kezében – emlékszik még valaki a „demokrácia fáklyájára"? vajon hol lobog porosodva? – könyörgött a popornak, hogy ne nézze az Antena 3-at. Ilyesmit nyugaton egy állami méltóság aligha engedne meg magának.)
Kisebb mértékben már nem csak a nagy nézettségű tévékre, hanem a hírügynökségekre és az írott (immár internetes) sajtóra is érvényes mind a fennmaradásért vívott konkurenciaharc, mind a a titkosszolgálatokkal való összefonódás. (A Caţavencii liberális és mindenkit maró gúnnyal kezelő élclap érdekes felfedezése: miért is kezdte ki rágalmazó hamis „hírekkel" az egyik „összefonódott" újabb hírügynökség a munkaügyi minisztérium vezetőit? Nos, mit gondolnak, mi érdeke volt a „forró hírek" titkosan irányított szállítójának? Hát mondjuk az, hogy a közelmúltban, Ponta eljöveteléig, a minisztérium által inkasszált európai pénzek egy része – ha valakinek mond valamit az, hogy POS-DRU... – valahogy az eredeti programoktól eltérülve bizonyos szerkesztőségek (hús-vér újságírók) zsebébe került. Például a zseniális Sebastian Lăzăroiu minisztersége alatt – tudták, akik odarakták a bumburnyákot, hogy miért teszik. Amikor aztán jött Câmpeanu miniszter asszony, és még a pénzek visszakövetelése is felmerült, nosza, jött is a diverzió: ellehetetleníteni, hitelét rontani a miniszterájnak és fő szolgájának! Így megy ez. Ilyen ártatlan gyermekségeket követnek el a korrupcióellenes harc szünetében a hóttnyúzók... Persze ha nem állna a hátuk mögött az, aki áll, nehezen tehetnék.)
Egy alacsony röptű vitából indulunk ki, amely azonban minden vásári jellegével együtt jelzi: Romániában a politika, a titkosszolgálatok és az üzlet elválaszthatatlanul összefonódott, s ennek az összefonódásnak legújabb alapeleme, mintegy negyedik dimenziója: a sajtó. (Az ötödik pedig – amire itt most nincs időnk kitérni – az igazságszolgáltatás). Ebben a négy-öt dimenziós térben a harc, ha kell, szó szerint vérre megy.
A fő tét a hatalom, vagyis a pénz, a pénz, vagyis a hatalom megszerzése és megőrzése.
Vajon ez a konfliktus előjele-e az USL szakadásának? És ha szakad, hogyan szakad? Az egész liberális párt (PNL) távozik az USL-ből, vagy pedig először a PNL osztódik, és vagy az Antonescu-, vagy a Tăriceanu-szárny marad a PSD mellett, a másik meg megy a búsba? Hatalmas mozgások lehetségesek – nemzetközi beleszólással akár –, minthogy a kijelölt államelnök-jelöltről, Crin Antonescuról messziről lerí, hogy nem alkalmas erre a tisztségre. (Nem mintha duhaj elődje alkalmas lett volna, de ezen már nem lehet változtatni.) Eltűntetik, vagy kárpótolják? És ki lesz a fő jelölt, a befutó?
Szemmel látható, hogy bármelyik változat érvényesül, az RMDSZ számára megnőnek az esélyek a kormányra kerülésre. Más kérdés, hogy ez mivel jár.
(A magyar kapcsolat)
Demokráciában, mégha az nem egy szempontból látszat- is, mindenki olyan menetekben vesz részt (béke-, éhség-, szex-, box- stb.), amilyenekben akar és tud, és bármi lehet azokról vagy azok kapcsán bármiről a véleménye.
Szanyi Tibor engem például meggyőzött. A Transindex Murok-díjának át nem vétele alkalmából írt válasza meggyőzött arról, hogy nem érti, mi a lényege a helyzetnek, amiben vagyunk, és a történetnek, amelynek óvatlanul szereplőjévé tette magát. S mint aki a futóhomok csapdájába került, most minél jobban kapaszkodik, annál menthetetlenebbül, annál mélyebbre süllyed. Si tacuisses... Mindazonáltal – több figyelemreméltó megállapítása mellett – levelében van egy meggondolkoztató passzus egy olyan kérdésről, amelynek végső tisztázása mind a mai napig nem történt meg. És a témánkba vág.
Azt írja Szanyi Tibor: „(...) egyébként biztos vagyok abban, hogy ezek a dolgok a helyükre fognak kerülni, mert a többség nem is tud másként, mint normálisan gondolkodni, még ha időlegesen sajnos lehet becsapások, felültetések áldozata. Amint történt 2004-ben, amikor is alighanem néhány nemzetgyilkos „szekus", a „magyarság" akkori hamis szóvivői a magyarságot csőbe húzva kiagyalta és kierőszakolta azt az ominózus népszavazást, ami Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot. Szégyen rájuk, de a tanulság legyen a miénk!"
Először a 2004-es népszavazás politikai kezeléséről. Az MSZP ostobán viselkedett, nem csak amiatt, hogy nem volt tekintettel a külhoni magyarok érzékenységére és méltóságérzetére, és még csak nem is pusztán azért, mert elfelejtette, hogy minél hatékonyabb a politikában egy hazugság rövid távon, annál inkább visszaüt hosszú távon (tapasztalják is keservesen jóideje és még jóideig a magyar szocialisták), de visszataszító volt a „Magyarországot elözönlő románokkal" való fenyegetőzés – igen, ez a valóság! – populizmusa miatt is. Mert elébe mentek a többség helytelen véleményének. Félreérthetetlen felmérések mutatták ugyanis, hogy a magyarországi szavazóképes polgárok közül jóval többen nem akarták a határon túli magyarok honosítását, mint ahányan akarták. Vagy többen inkább nem akarták, mint akarták – és a dilemmát azzal oldották fel, hogy távolmaradásukkal tüntettek. Az MSZP inkább meglovagolta, mint kiváltotta – pánikot keltve – a közhangulatot. S most másokat vádol amiatt, hogy a többség „becsapások, felültetések áldozata" lett – holott ő maga is keményen „becsapott" és „felültetett". (Nem pompás a párhuzam – kár, hogy ez viszont nem vág a témánkba – azzal, ahogyan most a brit konzervatívok ijesztegetik a lakosságot a beözönlő román meg bolgár, alighanem cigánynak gondolt olcsó munkások milliós tömegével? Aligha a történelem ismétli itt önmagát, egyszerűen a politikusok ismétlik a hülyeségeiket.)
Másodszor a 2004-es népszavazás kierőszakolásáról. Jómagam – az óvatos „alighanem" védelme nélkül is – azon a véleményen vagyok, hogy azt a végül mindenkinek katasztrofálisan rossz népszavazást igenis felépített diverzió révén kényszerítették ki. Természetesen nincsenek adataim, honnan is lennének, de ha az eredményt nézzük (ami – szintén egyetértek Szanyi Tiborral – „Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot"), a cui prodest azokra vall, akiknek mindig is célja volt a magyarság korlátozása, tönkretétele, megsemmisítése. Igen, a szekusokra!
A jelenkor vagy a közeljövő lelkiismeretes, elfogulatlan, lehetőleg politikailag befolyásolatlan kutatóinak, történészeinek hatalmas, katartikus feladatuk van: feltárni az akkor történtek teljes valóságát, és kimondani az igazságot! A politikusok mindkét oldalon képtelenek rá, mert egyedüli céljuk a profitálás, az ellenfél bűnbakká tétele.
De egyszer erre is, mint mindenre, fény derül.
Legyünk erősek!
PS. Ebben a pillanatban olvastam el Benkő Levente válaszát bizonyos reagáló, elmarasztaló cikkekre. Mondtam én, hogy rendes ember! El is hiszem minden sorát. A baj azonban nem az, Levente, hogy mi – akiket felsorolsz – hogy gondoljuk. Hiszen mi tudjuk, hogy te hogy gondolod. A baj az, ahogy az uszítók gondolják és ahogy ők elvárják. Persze, hogy neked az „idegenszívű" nem jelent zsidót – de aki kitalálta, annak zsidót jelent. Persze, hogy te jóhiszeműségedben fel sem tételezed, hogy – elegáns magyarsággal – el van várva tőled és elégedettséggel van nyugtázva, amit (teljes belső meggyőződésből) írsz. De az történik, erre az azonosulásra kell jobban vigyázni. Nem tanulságul és még kevésbé célzásból (nem vág fenti cikkem témájába sem, bár sok minden sok mindennel összefügg), de azért futó mementóként, kollégáidnak is, az olvasónak pedig szórakoztatásul, mellékelek egy pazar kis írást egy nagy szkeptikus publicistától. Legyünk jók!
Maszol.ro,
2013. február 15.
Benkő Levente válaszol Ágoston Hugónak (is)
A maszol.ro vezető publicistája, Ágoston Hugó múlt jegyzetére is reagált lapunknak elküldött írásában Benkő Levente történész, közíró. A Krónika pénteki számának Szempont mellékletében is megjelent cikkét az alábbiakban közöljük.
Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam" mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani" az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk." Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön" óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek" – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének", „huszonhárommillió román" felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro,
A maszol.ro vezető publicistája, Ágoston Hugó múlt jegyzetére is reagált lapunknak elküldött írásában Benkő Levente történész, közíró. A Krónika pénteki számának Szempont mellékletében is megjelent cikkét az alábbiakban közöljük.
Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam" mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani" az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk." Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön" óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek" – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének", „huszonhárommillió román" felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro,
2013. február 15.
Önleleplezők
Szanyi Tibor neve Erdélyben mindeddig nem volt különösebben ismert. Legfeljebb azok hallottak sajátos és önsorsrontó szabadszájúságáról, masszív alkoholos befolyásoltság alatt elmondott parlamenti beszédéről, akik napi rendszerességgel követik az anyaországi politikai történéseket. Amikor viszont zsigeri barmoknak nevezte a Mesterházy Attila és az MSZP ellen tüntető kolozsvári magyarokat, majd a Facebookon hasonló útszéli hangnemben válaszolt egyenként azoknak, akik ezt kikérték maguknak, regionális internetes mém lett belőle. S úgy tűnik, státuszát igyekszik is megőrizni. A minap a gyulai békemenet alkalmával megengedett magának olyan kijelentést, hogy románul kellett volna üdvözölnie a hallgatóságot, hiszen sokan jöttek Romániából. S nem elégedett meg ezzel az alig burkolt románozással, a folytatásban a rendszerváltás utáni magyar történelemben első ízben mondta ki „magyar” politikusként, hogy igenis, ha valaki román állampolgár, akkor az a román nemzethez tartozik. Mi több, elvi alapokról próbálta ezt igazolni, mondván, hogy az állampolgárság „mindig” (!) „a nemzethez való tartozást” fejezi ki, s ha olyan nagy magyarok, akik Gyulán tüntettek, adják vissza a román állampolgárságukat. (E hihetetlen szöveg meghallgatható a YouTube-on.) Értelmetlen a vonatkozó történelmi tényeket itt és most csokorba gyűjteni a honfoglalástól Trianonon keresztül máig. A tényeket mi, erdélyiek nagy vonalakban ismerjük, Szanyi Tibor viszont – még ha netán olvasná is az Erdélyi Naplót – nem lenne hajlandó azokat elfogadni. Másrészt, ellentétben Markó Bélával, úgy vélem, nincs mindenkire szükség, aki magyarul beszél, mert tetszik ez a széplelkeknek vagy sem, a magyar nyelven beszélők közössége nem azonos a magyar nemzet közösségével. A legutóbbi idők közismert magyarellenes megnyilatkozásainak „szerzői” mellett nem tartoznak ebbe a közösségbe azok sem, akik a fogyasztói társadalom szánalmas végtermékeiként gyökértelenül bolyonganak a világban, kiestek a nemzet kulturális reprodukciós folyamataiból, a magyar folytonosságtudat, a magyar történelmi önkép fenntartásának láncolatából. A különbség, hogy ez utóbbiak esetében megfelelő kultúrpolitika alkalmazásával van remény a későbbi kooptálásra. Ezért harsogja minden nemzetellenes erő, hogy az államnak „világnézetileg semlegesnek kell lenni”. Ők nem nemzetben, hanem a fogyasztók masszájában, a lakossággá degradált népben hisznek, számukra az ország „nem haza, hanem telephely”. De azok sem mind magyarok, akik magyarnak mondják magukat. E kijelentés hallatán szokott megszólalni a szemforgató, farizeus, magát liberálisnak mondó kórus, és harsog kirekesztésről, rasszizmusról, xenofóbiáról. S akik közülük érvelnek is, megfogalmazzák azt a kérdést, amelyről vélhetőleg azt tartják, hogy megválaszolhatatlanságával őket igazolja: „No, és ki dönti el, hogy valóban magyar-e az, aki magát annak mondja?” Jellemzően az illetők maguk azok, akik a magyarellenes táborba sorakoznak fel politikai megnyilvánulásaikkal, vonalvezetésükkel, magyarellenes erőkkel szövetkezve. Ez az, amire nem szabad rámutatni.
Legyen az Csurka István, Lovas István, Jeszenszky Géza, Bogár László vagy Orbán Viktor – aki megfogalmazza, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, vagyis a nemzeti erők nem lehetnek ellenzékben saját hazájukban, vagy hogy a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum időnként ráront saját nemzetére – hatalmas ricsaj keletkezik a leleplezettek körében. Mert a balliberális tábor színházat játszik már a Kádár korszak óta, s mi lehetünk ebben a színházban nézők, még akár megválaszthatjuk a saját színészeinket is, csak a színház színház mivoltáról nem szabad szót ejtenünk. Boross Péter mutatott rá a kilencvenes évek közepén, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció tulajdonképpen leképezi a hajdani állampártot, hiszen az Aczél-vonalat az SZDSZ képviseli. Aki mégis rá mer mutatni e gigantikus megtévesztésre, vagy rá mer kérdezni arra, hogy ki írja a forgatókönyvet és a főszereplők monológjait, azt minden erővel a szalonképesség határán kívülre igyekeznek tolni.
Voltaképpen hálásak lehetünk a Szanyi-féléknek, akik őszinteségi rohamukban kimondják, amit e tábor képviselői valójában gondolnak. Ha Tamás Gáspár Miklós a sajtóban vagy Kende Péter az Antall-kormány által létrehozott, de valahogy az SZDSZ szellemi körébe átcsúszott – mellesleg Gyurcsányék által megszüntetett – Teleki László Magyarságkutató Intézet Bárdi Nándor által szervezett konferenciáján „republikánus nemzetről” beszél, ugyanazt teszi, mint Szanyi, csak csiszoltabban, s kevesebben hallják meg. Szanyi viszont kinyitja azok szemét is, akik azt magukra erőltetett fegyelemmel, a politikai korrektség mákonyától elbódítva csukva tartják, de megmaradt bennük a józan ítélőképesség minimuma.
Volt még néhány hasonló szellemű megnyilvánulás, amely nem kapott ekkora publicitást, de amelyet érdemes feleleveníteni. A kétezres évek elején az SZDSZ és az MSZP a szlovák oldalra állt, mikor Orbán Viktor meg merte említeni a nyíltan náci, s valóban rasszista Beneš-dekrétumok tarthatatlanságát. Eörsi Mátyás a státustörvény vitájának idején azt nyilatkozta a tévé nyilvánossága előtt, hogy „az SZDSZ nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni” a Kárpát-medencében. Horn Gábor elismerte, hogy neki sokkal fontosabb, mi történik az SZDSZ-szel, mint az, hogy mi történik az országgal. Bauer Tamás érveket adva a Kisantant politikai elitjének, burkolt irredentizmussal vádolta meg a státustörvény alapján Orbánékat, majd hosszú eszmefuttatásban igyekezett igazolni a trianoni békediktátum igazságosságát (!).
Értékelni kell ezeket a megnyilvánulásokat, mert közelebb hozzák nemzeti közösségünket a tisztánlátáshoz, és hozzásegítenek ahhoz, hogy a színészeket színészeknek, az álmagyarokat álmagyaroknak lássuk, s akként is kezeljük.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
Szanyi Tibor neve Erdélyben mindeddig nem volt különösebben ismert. Legfeljebb azok hallottak sajátos és önsorsrontó szabadszájúságáról, masszív alkoholos befolyásoltság alatt elmondott parlamenti beszédéről, akik napi rendszerességgel követik az anyaországi politikai történéseket. Amikor viszont zsigeri barmoknak nevezte a Mesterházy Attila és az MSZP ellen tüntető kolozsvári magyarokat, majd a Facebookon hasonló útszéli hangnemben válaszolt egyenként azoknak, akik ezt kikérték maguknak, regionális internetes mém lett belőle. S úgy tűnik, státuszát igyekszik is megőrizni. A minap a gyulai békemenet alkalmával megengedett magának olyan kijelentést, hogy románul kellett volna üdvözölnie a hallgatóságot, hiszen sokan jöttek Romániából. S nem elégedett meg ezzel az alig burkolt románozással, a folytatásban a rendszerváltás utáni magyar történelemben első ízben mondta ki „magyar” politikusként, hogy igenis, ha valaki román állampolgár, akkor az a román nemzethez tartozik. Mi több, elvi alapokról próbálta ezt igazolni, mondván, hogy az állampolgárság „mindig” (!) „a nemzethez való tartozást” fejezi ki, s ha olyan nagy magyarok, akik Gyulán tüntettek, adják vissza a román állampolgárságukat. (E hihetetlen szöveg meghallgatható a YouTube-on.) Értelmetlen a vonatkozó történelmi tényeket itt és most csokorba gyűjteni a honfoglalástól Trianonon keresztül máig. A tényeket mi, erdélyiek nagy vonalakban ismerjük, Szanyi Tibor viszont – még ha netán olvasná is az Erdélyi Naplót – nem lenne hajlandó azokat elfogadni. Másrészt, ellentétben Markó Bélával, úgy vélem, nincs mindenkire szükség, aki magyarul beszél, mert tetszik ez a széplelkeknek vagy sem, a magyar nyelven beszélők közössége nem azonos a magyar nemzet közösségével. A legutóbbi idők közismert magyarellenes megnyilatkozásainak „szerzői” mellett nem tartoznak ebbe a közösségbe azok sem, akik a fogyasztói társadalom szánalmas végtermékeiként gyökértelenül bolyonganak a világban, kiestek a nemzet kulturális reprodukciós folyamataiból, a magyar folytonosságtudat, a magyar történelmi önkép fenntartásának láncolatából. A különbség, hogy ez utóbbiak esetében megfelelő kultúrpolitika alkalmazásával van remény a későbbi kooptálásra. Ezért harsogja minden nemzetellenes erő, hogy az államnak „világnézetileg semlegesnek kell lenni”. Ők nem nemzetben, hanem a fogyasztók masszájában, a lakossággá degradált népben hisznek, számukra az ország „nem haza, hanem telephely”. De azok sem mind magyarok, akik magyarnak mondják magukat. E kijelentés hallatán szokott megszólalni a szemforgató, farizeus, magát liberálisnak mondó kórus, és harsog kirekesztésről, rasszizmusról, xenofóbiáról. S akik közülük érvelnek is, megfogalmazzák azt a kérdést, amelyről vélhetőleg azt tartják, hogy megválaszolhatatlanságával őket igazolja: „No, és ki dönti el, hogy valóban magyar-e az, aki magát annak mondja?” Jellemzően az illetők maguk azok, akik a magyarellenes táborba sorakoznak fel politikai megnyilvánulásaikkal, vonalvezetésükkel, magyarellenes erőkkel szövetkezve. Ez az, amire nem szabad rámutatni.
Legyen az Csurka István, Lovas István, Jeszenszky Géza, Bogár László vagy Orbán Viktor – aki megfogalmazza, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, vagyis a nemzeti erők nem lehetnek ellenzékben saját hazájukban, vagy hogy a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum időnként ráront saját nemzetére – hatalmas ricsaj keletkezik a leleplezettek körében. Mert a balliberális tábor színházat játszik már a Kádár korszak óta, s mi lehetünk ebben a színházban nézők, még akár megválaszthatjuk a saját színészeinket is, csak a színház színház mivoltáról nem szabad szót ejtenünk. Boross Péter mutatott rá a kilencvenes évek közepén, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció tulajdonképpen leképezi a hajdani állampártot, hiszen az Aczél-vonalat az SZDSZ képviseli. Aki mégis rá mer mutatni e gigantikus megtévesztésre, vagy rá mer kérdezni arra, hogy ki írja a forgatókönyvet és a főszereplők monológjait, azt minden erővel a szalonképesség határán kívülre igyekeznek tolni.
Voltaképpen hálásak lehetünk a Szanyi-féléknek, akik őszinteségi rohamukban kimondják, amit e tábor képviselői valójában gondolnak. Ha Tamás Gáspár Miklós a sajtóban vagy Kende Péter az Antall-kormány által létrehozott, de valahogy az SZDSZ szellemi körébe átcsúszott – mellesleg Gyurcsányék által megszüntetett – Teleki László Magyarságkutató Intézet Bárdi Nándor által szervezett konferenciáján „republikánus nemzetről” beszél, ugyanazt teszi, mint Szanyi, csak csiszoltabban, s kevesebben hallják meg. Szanyi viszont kinyitja azok szemét is, akik azt magukra erőltetett fegyelemmel, a politikai korrektség mákonyától elbódítva csukva tartják, de megmaradt bennük a józan ítélőképesség minimuma.
Volt még néhány hasonló szellemű megnyilvánulás, amely nem kapott ekkora publicitást, de amelyet érdemes feleleveníteni. A kétezres évek elején az SZDSZ és az MSZP a szlovák oldalra állt, mikor Orbán Viktor meg merte említeni a nyíltan náci, s valóban rasszista Beneš-dekrétumok tarthatatlanságát. Eörsi Mátyás a státustörvény vitájának idején azt nyilatkozta a tévé nyilvánossága előtt, hogy „az SZDSZ nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni” a Kárpát-medencében. Horn Gábor elismerte, hogy neki sokkal fontosabb, mi történik az SZDSZ-szel, mint az, hogy mi történik az országgal. Bauer Tamás érveket adva a Kisantant politikai elitjének, burkolt irredentizmussal vádolta meg a státustörvény alapján Orbánékat, majd hosszú eszmefuttatásban igyekezett igazolni a trianoni békediktátum igazságosságát (!).
Értékelni kell ezeket a megnyilvánulásokat, mert közelebb hozzák nemzeti közösségünket a tisztánlátáshoz, és hozzásegítenek ahhoz, hogy a színészeket színészeknek, az álmagyarokat álmagyaroknak lássuk, s akként is kezeljük.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2013. február 15.
EDÓ ADÓ
Siculo-Hungarian of Transylvania
Számomra az, hogy ki/mi a magyar, sosem volt kérdés, feleltem. Talán ez kisebbségi helyzetemből is fakadt? boncolgattam. Mert ott egy nagy vetítővászon, amin tisztán látszik, hogy nem olyan vagyok, mint a másik?
Magyarországi csoporttal nyaraltam, s bár a tengerpart nem a legalkalmasabb hely a megrökönyödésre, én mégis azt tettem, megrökönyödve hallgattam őket, amikor arról meséltek, hogy manapság az átlag magyar tudat annyira össze van zavarodva, hogy sokak számára nem egyértelmű, hogy ki, mi a magyar.
Egyszerre értettem, hogy ez miért is van így, és hitetlenkedtem. A csoport vezetője lelkendezve újságolta (mint annak idején, gyerekkoromban a szüleim), hogy sikerült megszereznie egy eredeti Benedek Elek történelemkönyvet. Aztán az én ámuldozásaimat beszéltük meg. Számomra az, hogy ki/mi a magyar, sosem volt kérdés, feleltem. Talán ez kisebbségi helyzetemből is fakadt? boncolgattam. Mert ott egy nagy vetítővászon, amin tisztán látszik, hogy nem olyan vagyok, mint a másik? Miközben ezen töprengtünk, tovább mesélték, hogy az átlag magyar tudatot annyira kilúgozták, a lelkét annyira megtörték, hogy szorong, mert nem érzi a gyökereit, elvágták tőle, nincs, ahonnan táplálkoznia. Visszautaztunk Mária Teréziáig, a finnugor elméletekig, vissza a XIX. századba. A magok, amiket akkor elvetettek, bizony mind kikeltek, állapítottuk meg. S bár lábunk nyaldosta a csodálatos Adria, mégis, éreztük a sötétség erejét. Tapintható volt.
Aztán ismét hozzám kanyarodtunk vissza. Arról a tartásról beszéltek, amit bennem éreztek, arról a nemzeti öntudat nyugalomról. Nem tudom pontosan, honnan van ez, vontam meg a vállam. De az biztos, hogy általában nincs bennem félelem és féltés. Annyi nép átutazott már a magyar népen, beolvadt vagy csak tömegpusztított, és lám, még mindig itt vagyunk. Valami csodálatos, szinte mesebeli módon őrződünk meg. Látszólag megfogyatkozunk, majdnem eltűnünk, aztán, mint egy búvópatak, valahol máshol bújunk elő, új ízárnyalatokkal gazdagodva. Meséltem nekik arról, hogyan neveltek a szüleink, hogyan mesélt kiskorunkban történelmünkről apám, és, bár akadémiailag jóváhagyott igazságokat nem róttunk a horvát sziklákba, az a kúszó sötétség közben valahol lemaradozott.
Nos, apám, aki székely ember, olyan faluba nősült, ami egy kicsit leszakadt a tömbszékely vidékről. Ma szórványnak mondjuk. S bár alig ötven kilométernyi a távolság a két falu között, mégis mindig érződött, most is érződik rajta, hogy ő valahogy más. Más a tartása, a beszéde, a szemének csillogása, s főképp az eszének a járása. Sokat mesélt, s miközben mesélt, meg-megállt egy-egy szónál, játszott vele, felkapta, ízlelgette, megforgatta, megnézte. Ösztönösen bontotta gyökre a szót, rácsodálkozott a benne szunnyadó vagy magát egyértelműen megmutató képre, és új szót teremtett belőle. Ezt az új szót is felkapta, megcsillantotta, aztán a következő pillanatban el is felejtette. Nem volt szüksége szókuporgatásra, tudta, nála a varázskalap, akkor és ott teremt vele, amikor és amit akar. A magyar nyelv szólásai, mondásai, szófordulatai és közmondásai nálunk nem gyűjteményekbe szedve porosodtak a polcon, hanem ezekkel éltünk, ezek által nevelődtünk bele valami olyan rendbe, amit nem most izzadnak ki magukból Brüsszelben.
Ha gyermekként belekotyogtam a felnőttek dolgába, ülj le tokány, ne rotyogj volt az intő szó. Ha egyáltalán mit is kerestem ott, nemhogy még okoskodjam is, gyermek vagy, gyapjat szarjál, s abba takarózzál, ha elfutott velem a ló, ülj bennebb, mert kiesel a szekérből, ha ágáltam, vigyázz, mert beleesik az eső az orrodba. A hazug embert hamarább utolérik, mint a sánta kutyát sem könyvből kellett megtanulnom, mert a legnagyobb családi perpatvarok a hazugságok vagy a tetteink nem vállalása miatt voltak. Bármi mást sokkal könnyebben elnézett nekünk, mint a hazugságokat, mert, figyelmeztettet minden alkalommal, aki hazudik, az lop is.
Amikor már nagyobbacska koromban egyszer kettesben gyalogoltunk haza a mezőről - a mezőben az oda - és hazavivő utat szerettem a legjobban, mert ráérősen lehetett beszélgetni a jó levegőn -, a tanulmányaimról, előrehaladásaimról, a mi leszek, ha nagy leszekről beszélgettünk. Büszkén fitogtattam, hogy én már mi mindent tudok, s kijelentettem, bizony, minden ember a maga sorsának a kovácsa. Amikor vártam annak elismerését, hogy én ott városon lám, hogy megbölcsültem, apám egy darabig hallgatott, majd csendesen megjegyezte, van, amikor az igaz, hogy az ember a maga sorsának a kovácsa, és van, amikor az, hogy ember tervez, Isten végez.
S bár ő is pont úgy ember, mint bárki más, ezért pont úgy gyarló, mint mindenki más, számomra egész élete a szabad, szuverén ember üzenete volt. Aki úgy szabad, hogy közben állandó kölcsönhatásban marad a körülötte levő világgal. Úgy működik, mint egy láthatatlan labor, a világból a silányat fölveszi, magában azt átminősíti, és megnemesítve adja azt a világnak vissza. Akár a kenyeret, amiből mindig többet pakolt, mint amennyire neki magának szüksége volt, hogy ha netán hosszúra nyúlott a munkanap, hazafelé legyen amit megosztania többnyire más nemzetiségű munkatársaival.
Talán ez az, ami azt a nyugalmat adja, amire a táborban rácsodálkoztak. Ennek a minőségnek a tudata. A szellemi fénynek a természete, ami a sötétséget, jelentkezzen az akár világéjszakányi mennyiségben, szétoszlatja.
Bukarestben majdnem három évig volt egy román élettársam. A tökéletes férj, apa, társmodell, minden, amire a nők úgy általában vágynak. Mégis, eddig életem egyik legkietlenebb és legtöbb félelemmel terhelt időszaka volt. A látszólagos boldog hétköznapok mélyén egy szüntelen NEM zakatolt. Bátrabb pillanataimban elküldtem a fiút azzal, hogy nem ért engem. Mindig visszajött. Kerestem a kérdést magamban, mit nem ért belőlem? A nyelvem, a rendem, az észjárásom, a lélekjárásom, a gyökereim, az erőforrásaim, a rezdüléseim, egyszóval semmit, ami számomra lényeges. Mégsem volt erőm kilépni a kapcsolatból. Ennyi idő után hozzá tudok nyúlni ahhoz a fájdalmas ponthoz, ami végül is ennek a lelki pokoljárásomnak a fordulópontja volt. Unokaöcsém keresztelőjén táncoltunk. Vegyes keresztelő volt, így román zene is szólt. Én a fiúval táncoltam, apám ült, kissé már becsiccsentve, és minket nézett. Nem szólt bele a kapcsolataimba, elbeszélgetett velem róluk, de szabadon szerethettem. Ám ekkor, tánc közben, amikor egyszer rápillantottam, azt mondta: oláhné. A zene dübörgött, mindenki beszélt, kacagott körülöttünk, mégis tisztán, pontosan értettem, amit mondott. Mert a szíve mondta a szívemnek. Nem tudom elmondani, mi volt akkor a tekintetében. De ott, abban a rajtunk kívül senki által nem látott, hallott, érzékelt pillanatban egy másodpercre megállt az idő, kitágult és megmutatta magát az a minőség, ami belém magyarként van kódolva. Ott, akkor, egy nagy válaszúthoz érkeztem: megyek tovább ezen az úton, ami az önáltatás, az idegenség és a hamis elméletek útja, tönkretéve ezzel magam és eljövendő családomat, vagy mindennek a látszatbiztonságnak hátat fordítva beleugrom a kinti bizonytalanságba, rábízva magam a benti megtartó erőre? Ez utóbbit választottam.
Pár hónapra rá sírva búcsúztattam a fiút, aki kedvesem volt, mert kedves volt a szívemnek, de nem volt a párom, lelki-szellemi társam. Kívántam neki, hogy találjon magának egy ügyes román menyecskét, akivel értik, érzik egymást. Utána pár hónapon keresztül csak Bartókot és Kallós Zoltán gyűjtéseit hallgattam. Lábadoztam.
Ha a hazugságok megbetegítenek, az nem is olyan rossz. Nagyobb rossz az, ha már meg sem betegítenek. Csak kilúgoznak, elsivárosítanak. Előbb említettem az elméleteket. Gyakran kérdik tőlem, mi a véleményem a finnugor rokonságról. Véleménykutatások helyett hívjuk a gyermekeket a szavakkal játszani. Egy pillanatra higgyük el, hogy nyelvünknek nem csak töve van, hanem gyöke is. Menjünk oda a gyermekkel és játsszunk. A gyermek tisztán látja és érti, miért unokatestvére a törnek a dara(b), a gondnak a gondolat és a gondoskodás, hogy a szenvedés és a szenvedély miért fogja egymás kezét. S ha közösen, közelebbről, nem közömbösen, hanem mint akiknek közük van a saját nyelvükhöz, megnézik a szeretet gyökét is, akkor már érteni fogják azt is, mint csinál a gyermek, amikor éppen szertelenkedik. És már soha nem fogja véletlenül sem azt hinni, hogy holmi léleg lélekzik, nem pedig a lélek. Ha utánanézel azoknak a szavaknak az eredetének, amelyeket szinte játszva, a nyelv belső logikájának, szerkezetének és rendjének köszönhetően újból szóteremtésre használhatsz, nagyon sokról azt fogod találni, hogy minimum hottentotta eredetű.
Elbizonytalanodsz? El. Mert egyfelől ott vannak a rangosok, akik megmondják a tutit, másfelől a nyelved, ami olyan, mint egy csodavirág, ha csak egy kicsit is odafigyelsz, feltárja mélyebb, nem is olyan nagyon rejtett értelmeit. Kinek hiszel?
Ha mások mondanák meg számomra, hogy ki/mi a magyar, és honnan szedtük-vettük a nyelvünket, főhetne a fejem. Ha azt hinném, amitől néha, zavarodottabb perceimben hajlamos vagyok bepánikolni, hogy csak a demográfia dönti el a népek sorsát, akkor az azt jelentené, hogy figyelmem csak az én kis életemre irányulna (csak egy gyermeket szülve, köthetném is fel magam), nem pedig évezredek távlatára, és arra a minőség-magra, ami őrzi a csírát. S ha azt hinném, hogy csak nyelvében él a magyar, akkor érzelgőssé válnék, mert elfelejteném, hogy édes anyanyelvemet még édesanyám mellén az anyatejjel szívtam ugyan magamba, de nemzeti öntudatom az apám nemzette belém. S bár a trendi az egyből globális és egyből egész emberiség és egység és minden, én mégis, a magam maradi módján úgy gondolom, bizonyos lépések nem átugorhatóak. Az egyetemes ember azért szuverén és szabad, mert ott legbelül, önmagában a helyén van, tudja, honnan jön, és látja, merre tart.
A cím forrása: Kőrösi Csoma Sándor írja magáról
[Szerző: Gergely Edó
1978, Othévíz]
Transindex.ro,
Siculo-Hungarian of Transylvania
Számomra az, hogy ki/mi a magyar, sosem volt kérdés, feleltem. Talán ez kisebbségi helyzetemből is fakadt? boncolgattam. Mert ott egy nagy vetítővászon, amin tisztán látszik, hogy nem olyan vagyok, mint a másik?
Magyarországi csoporttal nyaraltam, s bár a tengerpart nem a legalkalmasabb hely a megrökönyödésre, én mégis azt tettem, megrökönyödve hallgattam őket, amikor arról meséltek, hogy manapság az átlag magyar tudat annyira össze van zavarodva, hogy sokak számára nem egyértelmű, hogy ki, mi a magyar.
Egyszerre értettem, hogy ez miért is van így, és hitetlenkedtem. A csoport vezetője lelkendezve újságolta (mint annak idején, gyerekkoromban a szüleim), hogy sikerült megszereznie egy eredeti Benedek Elek történelemkönyvet. Aztán az én ámuldozásaimat beszéltük meg. Számomra az, hogy ki/mi a magyar, sosem volt kérdés, feleltem. Talán ez kisebbségi helyzetemből is fakadt? boncolgattam. Mert ott egy nagy vetítővászon, amin tisztán látszik, hogy nem olyan vagyok, mint a másik? Miközben ezen töprengtünk, tovább mesélték, hogy az átlag magyar tudatot annyira kilúgozták, a lelkét annyira megtörték, hogy szorong, mert nem érzi a gyökereit, elvágták tőle, nincs, ahonnan táplálkoznia. Visszautaztunk Mária Teréziáig, a finnugor elméletekig, vissza a XIX. századba. A magok, amiket akkor elvetettek, bizony mind kikeltek, állapítottuk meg. S bár lábunk nyaldosta a csodálatos Adria, mégis, éreztük a sötétség erejét. Tapintható volt.
Aztán ismét hozzám kanyarodtunk vissza. Arról a tartásról beszéltek, amit bennem éreztek, arról a nemzeti öntudat nyugalomról. Nem tudom pontosan, honnan van ez, vontam meg a vállam. De az biztos, hogy általában nincs bennem félelem és féltés. Annyi nép átutazott már a magyar népen, beolvadt vagy csak tömegpusztított, és lám, még mindig itt vagyunk. Valami csodálatos, szinte mesebeli módon őrződünk meg. Látszólag megfogyatkozunk, majdnem eltűnünk, aztán, mint egy búvópatak, valahol máshol bújunk elő, új ízárnyalatokkal gazdagodva. Meséltem nekik arról, hogyan neveltek a szüleink, hogyan mesélt kiskorunkban történelmünkről apám, és, bár akadémiailag jóváhagyott igazságokat nem róttunk a horvát sziklákba, az a kúszó sötétség közben valahol lemaradozott.
Nos, apám, aki székely ember, olyan faluba nősült, ami egy kicsit leszakadt a tömbszékely vidékről. Ma szórványnak mondjuk. S bár alig ötven kilométernyi a távolság a két falu között, mégis mindig érződött, most is érződik rajta, hogy ő valahogy más. Más a tartása, a beszéde, a szemének csillogása, s főképp az eszének a járása. Sokat mesélt, s miközben mesélt, meg-megállt egy-egy szónál, játszott vele, felkapta, ízlelgette, megforgatta, megnézte. Ösztönösen bontotta gyökre a szót, rácsodálkozott a benne szunnyadó vagy magát egyértelműen megmutató képre, és új szót teremtett belőle. Ezt az új szót is felkapta, megcsillantotta, aztán a következő pillanatban el is felejtette. Nem volt szüksége szókuporgatásra, tudta, nála a varázskalap, akkor és ott teremt vele, amikor és amit akar. A magyar nyelv szólásai, mondásai, szófordulatai és közmondásai nálunk nem gyűjteményekbe szedve porosodtak a polcon, hanem ezekkel éltünk, ezek által nevelődtünk bele valami olyan rendbe, amit nem most izzadnak ki magukból Brüsszelben.
Ha gyermekként belekotyogtam a felnőttek dolgába, ülj le tokány, ne rotyogj volt az intő szó. Ha egyáltalán mit is kerestem ott, nemhogy még okoskodjam is, gyermek vagy, gyapjat szarjál, s abba takarózzál, ha elfutott velem a ló, ülj bennebb, mert kiesel a szekérből, ha ágáltam, vigyázz, mert beleesik az eső az orrodba. A hazug embert hamarább utolérik, mint a sánta kutyát sem könyvből kellett megtanulnom, mert a legnagyobb családi perpatvarok a hazugságok vagy a tetteink nem vállalása miatt voltak. Bármi mást sokkal könnyebben elnézett nekünk, mint a hazugságokat, mert, figyelmeztettet minden alkalommal, aki hazudik, az lop is.
Amikor már nagyobbacska koromban egyszer kettesben gyalogoltunk haza a mezőről - a mezőben az oda - és hazavivő utat szerettem a legjobban, mert ráérősen lehetett beszélgetni a jó levegőn -, a tanulmányaimról, előrehaladásaimról, a mi leszek, ha nagy leszekről beszélgettünk. Büszkén fitogtattam, hogy én már mi mindent tudok, s kijelentettem, bizony, minden ember a maga sorsának a kovácsa. Amikor vártam annak elismerését, hogy én ott városon lám, hogy megbölcsültem, apám egy darabig hallgatott, majd csendesen megjegyezte, van, amikor az igaz, hogy az ember a maga sorsának a kovácsa, és van, amikor az, hogy ember tervez, Isten végez.
S bár ő is pont úgy ember, mint bárki más, ezért pont úgy gyarló, mint mindenki más, számomra egész élete a szabad, szuverén ember üzenete volt. Aki úgy szabad, hogy közben állandó kölcsönhatásban marad a körülötte levő világgal. Úgy működik, mint egy láthatatlan labor, a világból a silányat fölveszi, magában azt átminősíti, és megnemesítve adja azt a világnak vissza. Akár a kenyeret, amiből mindig többet pakolt, mint amennyire neki magának szüksége volt, hogy ha netán hosszúra nyúlott a munkanap, hazafelé legyen amit megosztania többnyire más nemzetiségű munkatársaival.
Talán ez az, ami azt a nyugalmat adja, amire a táborban rácsodálkoztak. Ennek a minőségnek a tudata. A szellemi fénynek a természete, ami a sötétséget, jelentkezzen az akár világéjszakányi mennyiségben, szétoszlatja.
Bukarestben majdnem három évig volt egy román élettársam. A tökéletes férj, apa, társmodell, minden, amire a nők úgy általában vágynak. Mégis, eddig életem egyik legkietlenebb és legtöbb félelemmel terhelt időszaka volt. A látszólagos boldog hétköznapok mélyén egy szüntelen NEM zakatolt. Bátrabb pillanataimban elküldtem a fiút azzal, hogy nem ért engem. Mindig visszajött. Kerestem a kérdést magamban, mit nem ért belőlem? A nyelvem, a rendem, az észjárásom, a lélekjárásom, a gyökereim, az erőforrásaim, a rezdüléseim, egyszóval semmit, ami számomra lényeges. Mégsem volt erőm kilépni a kapcsolatból. Ennyi idő után hozzá tudok nyúlni ahhoz a fájdalmas ponthoz, ami végül is ennek a lelki pokoljárásomnak a fordulópontja volt. Unokaöcsém keresztelőjén táncoltunk. Vegyes keresztelő volt, így román zene is szólt. Én a fiúval táncoltam, apám ült, kissé már becsiccsentve, és minket nézett. Nem szólt bele a kapcsolataimba, elbeszélgetett velem róluk, de szabadon szerethettem. Ám ekkor, tánc közben, amikor egyszer rápillantottam, azt mondta: oláhné. A zene dübörgött, mindenki beszélt, kacagott körülöttünk, mégis tisztán, pontosan értettem, amit mondott. Mert a szíve mondta a szívemnek. Nem tudom elmondani, mi volt akkor a tekintetében. De ott, abban a rajtunk kívül senki által nem látott, hallott, érzékelt pillanatban egy másodpercre megállt az idő, kitágult és megmutatta magát az a minőség, ami belém magyarként van kódolva. Ott, akkor, egy nagy válaszúthoz érkeztem: megyek tovább ezen az úton, ami az önáltatás, az idegenség és a hamis elméletek útja, tönkretéve ezzel magam és eljövendő családomat, vagy mindennek a látszatbiztonságnak hátat fordítva beleugrom a kinti bizonytalanságba, rábízva magam a benti megtartó erőre? Ez utóbbit választottam.
Pár hónapra rá sírva búcsúztattam a fiút, aki kedvesem volt, mert kedves volt a szívemnek, de nem volt a párom, lelki-szellemi társam. Kívántam neki, hogy találjon magának egy ügyes román menyecskét, akivel értik, érzik egymást. Utána pár hónapon keresztül csak Bartókot és Kallós Zoltán gyűjtéseit hallgattam. Lábadoztam.
Ha a hazugságok megbetegítenek, az nem is olyan rossz. Nagyobb rossz az, ha már meg sem betegítenek. Csak kilúgoznak, elsivárosítanak. Előbb említettem az elméleteket. Gyakran kérdik tőlem, mi a véleményem a finnugor rokonságról. Véleménykutatások helyett hívjuk a gyermekeket a szavakkal játszani. Egy pillanatra higgyük el, hogy nyelvünknek nem csak töve van, hanem gyöke is. Menjünk oda a gyermekkel és játsszunk. A gyermek tisztán látja és érti, miért unokatestvére a törnek a dara(b), a gondnak a gondolat és a gondoskodás, hogy a szenvedés és a szenvedély miért fogja egymás kezét. S ha közösen, közelebbről, nem közömbösen, hanem mint akiknek közük van a saját nyelvükhöz, megnézik a szeretet gyökét is, akkor már érteni fogják azt is, mint csinál a gyermek, amikor éppen szertelenkedik. És már soha nem fogja véletlenül sem azt hinni, hogy holmi léleg lélekzik, nem pedig a lélek. Ha utánanézel azoknak a szavaknak az eredetének, amelyeket szinte játszva, a nyelv belső logikájának, szerkezetének és rendjének köszönhetően újból szóteremtésre használhatsz, nagyon sokról azt fogod találni, hogy minimum hottentotta eredetű.
Elbizonytalanodsz? El. Mert egyfelől ott vannak a rangosok, akik megmondják a tutit, másfelől a nyelved, ami olyan, mint egy csodavirág, ha csak egy kicsit is odafigyelsz, feltárja mélyebb, nem is olyan nagyon rejtett értelmeit. Kinek hiszel?
Ha mások mondanák meg számomra, hogy ki/mi a magyar, és honnan szedtük-vettük a nyelvünket, főhetne a fejem. Ha azt hinném, amitől néha, zavarodottabb perceimben hajlamos vagyok bepánikolni, hogy csak a demográfia dönti el a népek sorsát, akkor az azt jelentené, hogy figyelmem csak az én kis életemre irányulna (csak egy gyermeket szülve, köthetném is fel magam), nem pedig évezredek távlatára, és arra a minőség-magra, ami őrzi a csírát. S ha azt hinném, hogy csak nyelvében él a magyar, akkor érzelgőssé válnék, mert elfelejteném, hogy édes anyanyelvemet még édesanyám mellén az anyatejjel szívtam ugyan magamba, de nemzeti öntudatom az apám nemzette belém. S bár a trendi az egyből globális és egyből egész emberiség és egység és minden, én mégis, a magam maradi módján úgy gondolom, bizonyos lépések nem átugorhatóak. Az egyetemes ember azért szuverén és szabad, mert ott legbelül, önmagában a helyén van, tudja, honnan jön, és látja, merre tart.
A cím forrása: Kőrösi Csoma Sándor írja magáról
[Szerző: Gergely Edó
1978, Othévíz]
Transindex.ro,
2013. február 16.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyaroknak szükségük van a segítségre, a szolidaritásra, ám ennek mikéntjéről egyeztetnünk kell
Kelemen Hunor szövetségi elnök az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről számolt be a Kárpát- medencei Magyar Képviselők Fóruma plenáris ülésén pénteken, Budapesten.
"Az elmúlt esztendőben embert próbáló időket éltünk át, ám két választás után elmondhatjuk, hogy minden próbálkozás ellenére, politikai értelemben életben vagyunk, életben maradtunk. Ez sokakat keserűséggel tölt el, értetlenül állnak a tények előtt és a harc folytatásáról nyilatkoznak. Nemcsak életben maradtunk, hanem sikerült megszereznünk azt a társadalmi támogatást, amely önkormányzati és parlamenti képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak. Vannak fájó veszteségeink, elvesztettük Szatmár és Maros megyét, valamint Szatmárnémetit. De növeltük helyi tanácsosaink számát, 19-cel több polgármesterünk van 2008-hoz képest, és szavazatszámban is többet kaptunk, mint négy évvel azelőtt. A parlamenti választásokon az RMDSZ elérte az 5 százalékot úgy, hogy hatalmas román felhajtóerő működött, és minden bejelentéssel, állásfoglalással ellentétesen volt magyar–magyar verseny. Mindezek ellenére a szövetség megszerezte a magyar szavazatok 89 százalékát, a magyar ellenpárt még csak a közelébe sem került egyetlen mandátumnak sem. Összegzésként, 2012 után erős önkormányzati és parlamenti képviseletet szerzett az RMDSZ, amellyel az erdélyi magyar nemzetközösség érdekeit védi" – számolt be az RMDSZ elnöke az elmúlt esztendő politikai eseményeiről.
Ezt követően Kelemen Hunor ismertette mindazokat a politikai döntéseket, amelyekről 2013-ban hoz döntést a román parlament.
"70 százalékos parlamenti többséggel nézünk szembe, amely döntést tud hozni nélkülünk minden kérdésben. Ebben az esztendőben Románia alkotmánymódosításra készül, át akarja alakítani a fejlesztési régiókat egy közigazgatási reform keretében, és új választójogi törvényt fogad el, amely 2016-tól kezdődően lép életbe. És eközben nap mint nap meg kell védenünk az eddig megszerzett jogainkat: közösségi szimbólumaink használatának jogát, az anyanyelv használatát és az oktatási rendszerben elért eredményeket. Mindezt olyan körülmények között, hogy a Szociál- Liberális Unió egy olyan parlamenti többséggel rendelkezik, amely a mi szavazataink nélkül is képes elfogadni bármilyen törvénytervezetet. Egy olyan többség ez, amelyben a magyarellenes indulatok, a nacionalista érzelmek jelen vannak, míg a román ellenzék végelgyengülésben szenved, és nemhogy a mi, de még a saját problémáira sem képes figyelni" – részletezte a szövetségi elnök.
"A közösségi szimbólumokkal kapcsolatosan szeretném megköszönni mindazoknak a szolidaritását, akik ezt önzetlenül tették, jó volt látni és érezni, hogy ilyen súlyos pillanatokban nem vagyunk egyedül. Ugyanakkor egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával próbáljunk meg egymással konzultálni. Nem árt, ha tudjuk, hogy segítség érkezik, nem árt, ha szólnak nekünk, hogy kapaszkodjunk meg, mert a mi ügyünk mellé állnak, és összehangoljuk cselekvési terveinket. Mert azt pontosan látnunk kell, hogy végső soron ezeket a problémákat nekünk kell otthon megoldanunk, és ebben a pillanatban nehezen tudunk olyan román partnereket találni, akik kiállnak mellettünk" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kitért ugyanakkor az európai polgári kezdeményezés fontosságára, ismertetve azt az együttműködési megállapodást, amelyet az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója kötött. Ennek mentén párbeszéd kezdődött az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Párt között.
A szövetség elnöke felszólalása végén felhívta a figyelmet, hogy a romániai régióátszervezés a legfontosabb politikai téma ebben a pillanatban az RMDSZ számára, mert fennáll annak a veszélye, hogy szétverjék a magyarság székelyföldi erejét.
Népújság (Marosvásárhely),
Kelemen Hunor szövetségi elnök az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről számolt be a Kárpát- medencei Magyar Képviselők Fóruma plenáris ülésén pénteken, Budapesten.
"Az elmúlt esztendőben embert próbáló időket éltünk át, ám két választás után elmondhatjuk, hogy minden próbálkozás ellenére, politikai értelemben életben vagyunk, életben maradtunk. Ez sokakat keserűséggel tölt el, értetlenül állnak a tények előtt és a harc folytatásáról nyilatkoznak. Nemcsak életben maradtunk, hanem sikerült megszereznünk azt a társadalmi támogatást, amely önkormányzati és parlamenti képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak. Vannak fájó veszteségeink, elvesztettük Szatmár és Maros megyét, valamint Szatmárnémetit. De növeltük helyi tanácsosaink számát, 19-cel több polgármesterünk van 2008-hoz képest, és szavazatszámban is többet kaptunk, mint négy évvel azelőtt. A parlamenti választásokon az RMDSZ elérte az 5 százalékot úgy, hogy hatalmas román felhajtóerő működött, és minden bejelentéssel, állásfoglalással ellentétesen volt magyar–magyar verseny. Mindezek ellenére a szövetség megszerezte a magyar szavazatok 89 százalékát, a magyar ellenpárt még csak a közelébe sem került egyetlen mandátumnak sem. Összegzésként, 2012 után erős önkormányzati és parlamenti képviseletet szerzett az RMDSZ, amellyel az erdélyi magyar nemzetközösség érdekeit védi" – számolt be az RMDSZ elnöke az elmúlt esztendő politikai eseményeiről.
Ezt követően Kelemen Hunor ismertette mindazokat a politikai döntéseket, amelyekről 2013-ban hoz döntést a román parlament.
"70 százalékos parlamenti többséggel nézünk szembe, amely döntést tud hozni nélkülünk minden kérdésben. Ebben az esztendőben Románia alkotmánymódosításra készül, át akarja alakítani a fejlesztési régiókat egy közigazgatási reform keretében, és új választójogi törvényt fogad el, amely 2016-tól kezdődően lép életbe. És eközben nap mint nap meg kell védenünk az eddig megszerzett jogainkat: közösségi szimbólumaink használatának jogát, az anyanyelv használatát és az oktatási rendszerben elért eredményeket. Mindezt olyan körülmények között, hogy a Szociál- Liberális Unió egy olyan parlamenti többséggel rendelkezik, amely a mi szavazataink nélkül is képes elfogadni bármilyen törvénytervezetet. Egy olyan többség ez, amelyben a magyarellenes indulatok, a nacionalista érzelmek jelen vannak, míg a román ellenzék végelgyengülésben szenved, és nemhogy a mi, de még a saját problémáira sem képes figyelni" – részletezte a szövetségi elnök.
"A közösségi szimbólumokkal kapcsolatosan szeretném megköszönni mindazoknak a szolidaritását, akik ezt önzetlenül tették, jó volt látni és érezni, hogy ilyen súlyos pillanatokban nem vagyunk egyedül. Ugyanakkor egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával próbáljunk meg egymással konzultálni. Nem árt, ha tudjuk, hogy segítség érkezik, nem árt, ha szólnak nekünk, hogy kapaszkodjunk meg, mert a mi ügyünk mellé állnak, és összehangoljuk cselekvési terveinket. Mert azt pontosan látnunk kell, hogy végső soron ezeket a problémákat nekünk kell otthon megoldanunk, és ebben a pillanatban nehezen tudunk olyan román partnereket találni, akik kiállnak mellettünk" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kitért ugyanakkor az európai polgári kezdeményezés fontosságára, ismertetve azt az együttműködési megállapodást, amelyet az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója kötött. Ennek mentén párbeszéd kezdődött az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Párt között.
A szövetség elnöke felszólalása végén felhívta a figyelmet, hogy a romániai régióátszervezés a legfontosabb politikai téma ebben a pillanatban az RMDSZ számára, mert fennáll annak a veszélye, hogy szétverjék a magyarság székelyföldi erejét.
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 16.
Az aranysávos
A minapi történések után – különösen azt követően, hogy a Hargita megyei prefektus tiltó rendeletet adott ki, s szemlátomást Maros és Kovászna megyei társai is hasonló utasítást követnek – nem marad más hátra, mint a zászlóharc becsületes, nyílt sisakos megvívása.
Meghátrálásról szó sem lehet, ugyanis a zászlóügy mai formájában és kiélezettségében már nem a figyelemelterelés eszköze, hanem főpróbája annak, ami következik, s aminek legfontosabb eleme a fejlesztési régiók kialakítása, a közigazgatási területek kirajzolása körüli társadalmi vita lesz. Jó lenne, ha az értelmes vita keretei közt maradna az eszmecsere és küzdelem, kár, hogy ennek esélyeit a román politikai elit hangadói nap mint nap rombolják és számolják fel. Milyen bizonyítványt állít ki érvei súlyáról, az azokba vetett bizalmáról az, aki már eleve azon mesterkedik, hogy a tömeghisztéria és a lehető legelvakultabb indulatosság légkörét hozza létre? Melyben aztán, persze, semmit megbeszélni nem lehet, és amelyben kizárólag a nyers ököljog, illetve annak társa, a bárdolatlan közigazgatási kényszer érvényesülhet, amelyben ilyen irracionális eszközök döntik majd el a vitát?
Nos, a székelység vezetői nyilván tudják, mi vár rájuk az elkövetkező hónapokban-években. Az új kormánykoalíció ugyanis nem véletlenül élezte ki ennyire a konfliktust. Magam nem hiszem, hogy ezúttal eléri kívánt célját, ugyanis a magyarság színleges vagy valódi megjuhászodása – hányszor játszottuk már el e hálátlan szerepet – most nem következhet be. A zászlóharcot végig kell vinni, s ennek, ha nem akarjuk, hogy a másfél száz polgármestert egyenként félemlítsék meg, csak az lehet a módja, ha egy emberként lépnek fel. Nem lehet egy egész régiót beperelni, ha mindenütt ott lobog ugyanaz a zászló – mely gesztusban különben belső alkotmányos és a külső, uniós jogszabályok alapján sem lehet semmi kivetnivalót találni. A hatóságok olyan helyzetbe kényszerítik a székelységet, melyben a tömeges polgári engedetlenségre való felkészülés úgyszólván hazafias, a román jogállam védelme által előírt követelmény lesz.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
A minapi történések után – különösen azt követően, hogy a Hargita megyei prefektus tiltó rendeletet adott ki, s szemlátomást Maros és Kovászna megyei társai is hasonló utasítást követnek – nem marad más hátra, mint a zászlóharc becsületes, nyílt sisakos megvívása.
Meghátrálásról szó sem lehet, ugyanis a zászlóügy mai formájában és kiélezettségében már nem a figyelemelterelés eszköze, hanem főpróbája annak, ami következik, s aminek legfontosabb eleme a fejlesztési régiók kialakítása, a közigazgatási területek kirajzolása körüli társadalmi vita lesz. Jó lenne, ha az értelmes vita keretei közt maradna az eszmecsere és küzdelem, kár, hogy ennek esélyeit a román politikai elit hangadói nap mint nap rombolják és számolják fel. Milyen bizonyítványt állít ki érvei súlyáról, az azokba vetett bizalmáról az, aki már eleve azon mesterkedik, hogy a tömeghisztéria és a lehető legelvakultabb indulatosság légkörét hozza létre? Melyben aztán, persze, semmit megbeszélni nem lehet, és amelyben kizárólag a nyers ököljog, illetve annak társa, a bárdolatlan közigazgatási kényszer érvényesülhet, amelyben ilyen irracionális eszközök döntik majd el a vitát?
Nos, a székelység vezetői nyilván tudják, mi vár rájuk az elkövetkező hónapokban-években. Az új kormánykoalíció ugyanis nem véletlenül élezte ki ennyire a konfliktust. Magam nem hiszem, hogy ezúttal eléri kívánt célját, ugyanis a magyarság színleges vagy valódi megjuhászodása – hányszor játszottuk már el e hálátlan szerepet – most nem következhet be. A zászlóharcot végig kell vinni, s ennek, ha nem akarjuk, hogy a másfél száz polgármestert egyenként félemlítsék meg, csak az lehet a módja, ha egy emberként lépnek fel. Nem lehet egy egész régiót beperelni, ha mindenütt ott lobog ugyanaz a zászló – mely gesztusban különben belső alkotmányos és a külső, uniós jogszabályok alapján sem lehet semmi kivetnivalót találni. A hatóságok olyan helyzetbe kényszerítik a székelységet, melyben a tömeges polgári engedetlenségre való felkészülés úgyszólván hazafias, a román jogállam védelme által előírt követelmény lesz.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 16.
Kövér: fordulóponthoz érkeztünk
Kövér László szerint nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. Az Országgyűlés elnöke erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén beszélt tegnap Budapesten.
A házelnök az ülés elején mondott köszöntőjét azzal kezdte: nehéz év áll Magyarország, valamint a környező országokban élő magyar nemzeti közösségek előtt is. Felhívta a figyelmet arra, hogy népszámlálási adatok szerint az 1992 és 2002 közötti időszakhoz hasonlóan az elmúlt tíz évben is tízszázalékos lélekszámcsökkenés követezett be minden nemzeti közösségben. Ha ezt nem sikerül megállítani vagy rövid távon mérsékelni, akkor a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert húsz év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene – mutatott rá Kövér László. Emellett – mondta – a nemzeti közösségeket az elmúlt tíz évben nemcsak a politika viharai, hanem pénzügyi, szociális válság nehézségei is megviselték, és ezekben a szociálisan feszült szituációkban mindig nagy a veszélye annak, hogy a magyar közösségeket „jelképes vagy valóságos agresszió” éri. Ezzel kapcsolatban utalt a székely zászló körüli „hisztériakeltésre”, illetve a folytatódó magyarverésekre Délvidéken. Úgy fogalmazott: „bizonyos értelemben fordulóponthoz is érkeztünk, kérdés, hogy néhány sarkalatos magyar ügyben tudunk-e először magyarok és csak utána valamilyen pártállásúak, jobboldaliak vagy baloldaliak lenni”. Ha igen, akkor saját esélyeinket növeljük a gondjaink megoldására, amennyiben nem, akkor folytatódnak azok a nemzeti folyamatok, amelyek kézzelfogható közelségbe hozták a „legsúlyosabb kilátásokat”, amelyekre ezelőtt, húsz éve nem gondoltunk – mondta a házelnök. Ugyanakkor kijelentette: ha tudunk egységesen fellépni minden fórumon, akkor van esélyünk arra, hogy a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsoljunk. Reményét fejezte ki, hogy a KMKF tanácskozása közelebb visz ehhez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Kövér László szerint nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. Az Országgyűlés elnöke erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén beszélt tegnap Budapesten.
A házelnök az ülés elején mondott köszöntőjét azzal kezdte: nehéz év áll Magyarország, valamint a környező országokban élő magyar nemzeti közösségek előtt is. Felhívta a figyelmet arra, hogy népszámlálási adatok szerint az 1992 és 2002 közötti időszakhoz hasonlóan az elmúlt tíz évben is tízszázalékos lélekszámcsökkenés követezett be minden nemzeti közösségben. Ha ezt nem sikerül megállítani vagy rövid távon mérsékelni, akkor a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert húsz év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene – mutatott rá Kövér László. Emellett – mondta – a nemzeti közösségeket az elmúlt tíz évben nemcsak a politika viharai, hanem pénzügyi, szociális válság nehézségei is megviselték, és ezekben a szociálisan feszült szituációkban mindig nagy a veszélye annak, hogy a magyar közösségeket „jelképes vagy valóságos agresszió” éri. Ezzel kapcsolatban utalt a székely zászló körüli „hisztériakeltésre”, illetve a folytatódó magyarverésekre Délvidéken. Úgy fogalmazott: „bizonyos értelemben fordulóponthoz is érkeztünk, kérdés, hogy néhány sarkalatos magyar ügyben tudunk-e először magyarok és csak utána valamilyen pártállásúak, jobboldaliak vagy baloldaliak lenni”. Ha igen, akkor saját esélyeinket növeljük a gondjaink megoldására, amennyiben nem, akkor folytatódnak azok a nemzeti folyamatok, amelyek kézzelfogható közelségbe hozták a „legsúlyosabb kilátásokat”, amelyekre ezelőtt, húsz éve nem gondoltunk – mondta a házelnök. Ugyanakkor kijelentette: ha tudunk egységesen fellépni minden fórumon, akkor van esélyünk arra, hogy a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsoljunk. Reményét fejezte ki, hogy a KMKF tanácskozása közelebb visz ehhez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 17.
SZNT: legyen Székelyföld önálló közigazgatási régió!
Románia közigazgatási átszervezése egyre élesebben veti fel a kérdést, mi lesz Székelyföld jövője? Sajnos a közvélemény alakítói, – köztük vezető politikusok és a sajtó – nem állnak a helyzet magaslatán. A helyes kiindulási pont ugyanis nem az, hogy mit akar a kormány, vagy milyen alkalmi ötletekkel állnak elő a pártok tisztségviselői, hanem az, hogy mi az érintett közösség akarata. Székelyföld esetében az itt élő embereknek kell nyilatkozniuk, őszintén kifejezve azt, amire vágynak! Vannak és lesznek politikusok, akik arra próbálnak majd rábeszélni minket, aminek úgymond „realitása van”. A dolog könnyebbik végét ragadnák meg, és saját komfortérzésüket helyeznék előtérbe, mondván: „Olyat kérjetek, amit könnyebben elérünk.” Elfelejtik, és el akarják feledtetni, hogy Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, a hazai és a közösségi jog, de a nemzetközi jog is a közigazgatási határok megrajzolásánál az érintett közösségek akaratát tekinti irányadónak. Ezen túl a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezmény, – amelynek Románia is részes állama – tiltja a nemzetiségi arányok megváltoztatását:
A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak.
Hasonló előírásokat tartalmaz a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája is.
Tudni kell azonban, hogy a nemzetközi jog nem védi meg azt, aki a jogait alkuba bocsátja. Ha mi magunk kérjük, hogy Székelyföld helyett Maros, Hargita és Kovászna megye legyen egy régió (függelék, 2. ábra), ha mi magunk kérjük, hogy ezt még Beszterce-Naszód megyével is megtoldják (függelék, 3. ábra), akkor nem a többségi hatalom, hanem saját gyarlóságunk áldozatai leszünk.
A Székely Nemzeti Tanács számára, a több mint 210 000 székelyföldi polgár által kifejezett közakaratnak megfelelően egyetlen változat fogadható el: a Gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlés kijelölte Székelyföld határait, és ettől eltérni nem lehet!
Marosvásárhelyen, március tizedikén, a Székely Szabadság Napján tegyünk hitet együtt az egyetlen méltányos, a székelység érdekeivel és akaratával összhangban levő közigazgatási átalakítás mellett: legyen Székelyföld önálló közigazgatási régió!
Nyilvánítsuk ki együtt, hogy autonómiát akarunk Székelyföldnek!
Tiltakozzunk együtt a székely jelképek üldözése ellen!
Csak úgy lehetünk sikeresek, ha céltudatosak és egységesek vagyunk. Ha minden régióátrajzolási változat buktatóit, csapdáit megértjük, ha nem engedjük magunkat megtéveszteni, és következetesen ragaszkodunk ahhoz, hogy mindig azt kérjük, ami a közösségünk érdeke. Azt kérjük, amit a lelkiismeretünk diktál. Ehhez jogunk van, mi több kötelességünk, és egyben ez az egyetlen út egy méltányosabb, igazságosabb jövő, az autonómia felé. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Függelék Székelyföld és a közigazgatási átalakítás tervei
1. Székelyföld régió a Székely Nemzeti Tanács javaslata alapján. Létrehozása az autonóm Székelyföld megteremtésének elengedhetetlen előfeltétele. A magyarság részaránya a régión belül 73,5%.
2. Maros, Hargita és Kovászna megye együttesének számontartása Székelyföldként tragikus és veszélyes félreértés. Székely megyékről beszélnek a hívei, holott ezeket Nicolae Ceausescu hozta létre, épp azért, hogy rosszabb helyzetbe juttassa a székelyeket, mint amilyenben a Magyar Autonóm Tartományban éltek. Buta és káros elhitetni, hogy a Ceausescu féle megyehatárok sérthetetlenek. A magyarság részaránya a régión belül 57% Tiltakozzunk ez ellen is március tizedikén:
3. Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megye. Az RMDSZ legutóbbi kompromisszumajánlata a román politikai elitnek. Úgy gondolják, ha a három megyés megoldást nem sikerült elfogadtatni, akkor meg kell próbálni egy olyan változatot, ahol a magyarság részaránya még kisebb. Mi több itt már egyenesen kisebbségben lennénk. A magyarság részaránya a régión belül 46%!
4. A kormány javaslata a fejlesztési régiókat tenné közigazgatási egységekké. Egyelőre megmaradnának a megyék, de hatásköreiket fokozatosan elsorvasztanák és a régiókra ruháznák. A Ponta terv a lopakodó jogfosztás iskolamodellje. A nemzetközi kötelezettségszegést kinyújtaná, elmosná, hogy azok se vegyék észre, akiket még az oly sovány megyei döntéshozatal esélyétől is megfosztanak. A tipikusan balkáni diktatúrák módszere a látszatra helyezni a hangsúlyt és félrevezetni világot. Románia ezzel felszámolná a 85%-ban magyar többségű Hargita, a 74%-ban magyar többségű Kovászna megyéket, de még Maros megye 39%-nyi magyar lakossága is hátrányosabb helyzetbe kerül, mivel a magyarság részaránya a régión belül mindössze 29%.
4. Az Unióban megbukott NUTS beosztását Romániának közigazgatási rangra emelné a kormány. Az egyetlen érv mellette a román közvélemény felé: a mi beolvasztásunk, Kovászna és Hargita megye elsorvasztása.
Erdély.ma,
Románia közigazgatási átszervezése egyre élesebben veti fel a kérdést, mi lesz Székelyföld jövője? Sajnos a közvélemény alakítói, – köztük vezető politikusok és a sajtó – nem állnak a helyzet magaslatán. A helyes kiindulási pont ugyanis nem az, hogy mit akar a kormány, vagy milyen alkalmi ötletekkel állnak elő a pártok tisztségviselői, hanem az, hogy mi az érintett közösség akarata. Székelyföld esetében az itt élő embereknek kell nyilatkozniuk, őszintén kifejezve azt, amire vágynak! Vannak és lesznek politikusok, akik arra próbálnak majd rábeszélni minket, aminek úgymond „realitása van”. A dolog könnyebbik végét ragadnák meg, és saját komfortérzésüket helyeznék előtérbe, mondván: „Olyat kérjetek, amit könnyebben elérünk.” Elfelejtik, és el akarják feledtetni, hogy Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, a hazai és a közösségi jog, de a nemzetközi jog is a közigazgatási határok megrajzolásánál az érintett közösségek akaratát tekinti irányadónak. Ezen túl a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezmény, – amelynek Románia is részes állama – tiltja a nemzetiségi arányok megváltoztatását:
A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak.
Hasonló előírásokat tartalmaz a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája is.
Tudni kell azonban, hogy a nemzetközi jog nem védi meg azt, aki a jogait alkuba bocsátja. Ha mi magunk kérjük, hogy Székelyföld helyett Maros, Hargita és Kovászna megye legyen egy régió (függelék, 2. ábra), ha mi magunk kérjük, hogy ezt még Beszterce-Naszód megyével is megtoldják (függelék, 3. ábra), akkor nem a többségi hatalom, hanem saját gyarlóságunk áldozatai leszünk.
A Székely Nemzeti Tanács számára, a több mint 210 000 székelyföldi polgár által kifejezett közakaratnak megfelelően egyetlen változat fogadható el: a Gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlés kijelölte Székelyföld határait, és ettől eltérni nem lehet!
Marosvásárhelyen, március tizedikén, a Székely Szabadság Napján tegyünk hitet együtt az egyetlen méltányos, a székelység érdekeivel és akaratával összhangban levő közigazgatási átalakítás mellett: legyen Székelyföld önálló közigazgatási régió!
Nyilvánítsuk ki együtt, hogy autonómiát akarunk Székelyföldnek!
Tiltakozzunk együtt a székely jelképek üldözése ellen!
Csak úgy lehetünk sikeresek, ha céltudatosak és egységesek vagyunk. Ha minden régióátrajzolási változat buktatóit, csapdáit megértjük, ha nem engedjük magunkat megtéveszteni, és következetesen ragaszkodunk ahhoz, hogy mindig azt kérjük, ami a közösségünk érdeke. Azt kérjük, amit a lelkiismeretünk diktál. Ehhez jogunk van, mi több kötelességünk, és egyben ez az egyetlen út egy méltányosabb, igazságosabb jövő, az autonómia felé. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Függelék Székelyföld és a közigazgatási átalakítás tervei
1. Székelyföld régió a Székely Nemzeti Tanács javaslata alapján. Létrehozása az autonóm Székelyföld megteremtésének elengedhetetlen előfeltétele. A magyarság részaránya a régión belül 73,5%.
2. Maros, Hargita és Kovászna megye együttesének számontartása Székelyföldként tragikus és veszélyes félreértés. Székely megyékről beszélnek a hívei, holott ezeket Nicolae Ceausescu hozta létre, épp azért, hogy rosszabb helyzetbe juttassa a székelyeket, mint amilyenben a Magyar Autonóm Tartományban éltek. Buta és káros elhitetni, hogy a Ceausescu féle megyehatárok sérthetetlenek. A magyarság részaránya a régión belül 57% Tiltakozzunk ez ellen is március tizedikén:
3. Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megye. Az RMDSZ legutóbbi kompromisszumajánlata a román politikai elitnek. Úgy gondolják, ha a három megyés megoldást nem sikerült elfogadtatni, akkor meg kell próbálni egy olyan változatot, ahol a magyarság részaránya még kisebb. Mi több itt már egyenesen kisebbségben lennénk. A magyarság részaránya a régión belül 46%!
4. A kormány javaslata a fejlesztési régiókat tenné közigazgatási egységekké. Egyelőre megmaradnának a megyék, de hatásköreiket fokozatosan elsorvasztanák és a régiókra ruháznák. A Ponta terv a lopakodó jogfosztás iskolamodellje. A nemzetközi kötelezettségszegést kinyújtaná, elmosná, hogy azok se vegyék észre, akiket még az oly sovány megyei döntéshozatal esélyétől is megfosztanak. A tipikusan balkáni diktatúrák módszere a látszatra helyezni a hangsúlyt és félrevezetni világot. Románia ezzel felszámolná a 85%-ban magyar többségű Hargita, a 74%-ban magyar többségű Kovászna megyéket, de még Maros megye 39%-nyi magyar lakossága is hátrányosabb helyzetbe kerül, mivel a magyarság részaránya a régión belül mindössze 29%.
4. Az Unióban megbukott NUTS beosztását Romániának közigazgatási rangra emelné a kormány. Az egyetlen érv mellette a román közvélemény felé: a mi beolvasztásunk, Kovászna és Hargita megye elsorvasztása.
Erdély.ma,
2013. február 17.
Székelyzászló-ügy: parlamenti állásfoglalást sürget a jobboldal
A romániai ellenzékhez tartozó Demokrata Liberális Párt azt kezdeményezi, hogy a román törvényhozás foglaljon állást a magyar Országgyűléssel szemben a székelyzászló-ügyben.
Cezar Preda, a PDL első alelnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón kijelentette, pártja „sajtónyilatkozat" elfogadását kéri a román parlamenttől. A nyilatkozat szövegjavaslatát a PDL már hétfőre elkészíti – idézte a Mediafax hírügynökség a politikust.
Preda egyben bírálta a Ponta-kormányt, amiért a külügyminisztérium „dadogásával és elkésett reakcióival" a székelyzászló-ügy újbóli fellángolását idézte elő.
Elmondta: pártja számára azzal telt be a pohár, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a budapesti Országházra. Úgy vélte, ezt a román parlamentnek kell egy villámgyors ülésen megvitatnia, és ennek végén olyan nyilatkozatot kell elfogadnia, amely immár nem tulajdonítható egyetlen pártnak.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nagy hibának tartaná a román parlament állásfoglalását. „A székely zászló nem Románia hivatalos zászlaja, ezért nem hiszem, hogy hivatalos nyilatkozatokat kellene küldözgetnünk egymásnak" – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Megismételte, álláspontja szerint mesterségesen gerjesztett problémáról van szó, amelyet csakis a párbeszéd oldhat meg, nem pedig a „hadakozó nyilatkozatok".
Georgica Severin, a román szenátus kulturális bizottságának szociáldemokrata elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, Romániának higgadtan kell kezelnie a székelyzászló-ügyet. Vigyáznia kell, hogy „ne öntsön olajat a tűzre", hiszen ezzel voltaképpen a választásokra készülő magyar kormányzat játékába szállna be – fogalmazott.
hirado.hu/MTI
Erdély.ma,
A romániai ellenzékhez tartozó Demokrata Liberális Párt azt kezdeményezi, hogy a román törvényhozás foglaljon állást a magyar Országgyűléssel szemben a székelyzászló-ügyben.
Cezar Preda, a PDL első alelnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón kijelentette, pártja „sajtónyilatkozat" elfogadását kéri a román parlamenttől. A nyilatkozat szövegjavaslatát a PDL már hétfőre elkészíti – idézte a Mediafax hírügynökség a politikust.
Preda egyben bírálta a Ponta-kormányt, amiért a külügyminisztérium „dadogásával és elkésett reakcióival" a székelyzászló-ügy újbóli fellángolását idézte elő.
Elmondta: pártja számára azzal telt be a pohár, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a budapesti Országházra. Úgy vélte, ezt a román parlamentnek kell egy villámgyors ülésen megvitatnia, és ennek végén olyan nyilatkozatot kell elfogadnia, amely immár nem tulajdonítható egyetlen pártnak.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nagy hibának tartaná a román parlament állásfoglalását. „A székely zászló nem Románia hivatalos zászlaja, ezért nem hiszem, hogy hivatalos nyilatkozatokat kellene küldözgetnünk egymásnak" – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Megismételte, álláspontja szerint mesterségesen gerjesztett problémáról van szó, amelyet csakis a párbeszéd oldhat meg, nem pedig a „hadakozó nyilatkozatok".
Georgica Severin, a román szenátus kulturális bizottságának szociáldemokrata elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, Romániának higgadtan kell kezelnie a székelyzászló-ügyet. Vigyáznia kell, hogy „ne öntsön olajat a tűzre", hiszen ezzel voltaképpen a választásokra készülő magyar kormányzat játékába szállna be – fogalmazott.
hirado.hu/MTI
Erdély.ma,
2013. február 17.
Böjte Csaba: felszenteltük a Szent Anna Otthont Gyergyószentmiklóson
Gyergyói medence minden településén, Istennek hála, működik egy-két napköziotthon. A jó nevelőink eredményes kitartó munkája meghozza az eredményeket, és így olyan gyerekek is továbbtanulásra jelentkezhetnek, kik mostanig még a nyolc osztályt sem tudták sikeresen elvégezni. A most felszentelt Gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon a medence bajbanlévő, elesett, de jószándékú, tehetséges, továbbtanulni akaró fiataljai számára épült. Mivel a Szárhegyi Kájoni Jánosról elnevezett otthonunk megtelt, ezért a Szent Anna otthonba is fogadtunk már be kisebb gyerekeket is. Az otthont László Orsolya, vezeti férjével és kedves munkatársaival.
A mellékelt képek a 2013. február 16-án felszentelt otthonról, a ház lakóiról készültek a szép, vidám ünnepségen. Talán annyit elárulhatok, hogy a szokatlan házszentelés kissé vidámra sikeredett: szeretett elöljárónk, Orbán Szabolcs, ki szereti a fiatalokat a prédikációba, és minden más egyházi szertartásba bevonni, most a szentelésbe magába is bevonta, ugyanis minden fiatallal gyúratott a bőségesen rendelkezésre álló hóból egy – egy hógolyót, melyeket ö szeretettel meghintett szenteltvízzel, majd a fiatalok az így megszentelt hógolyókkal jól megdobálták a házat és annak vezetőit. Így sikeredett a 2013 telén, Székelyföldön a hógolyózásnak vallásos jelleget adni, a fiatalok örömére. Ha meglesz az új Pápánk szabadalmaztatjuk a liturgikus újításunkat. Örömteli szívvel,
Csaba testvér
Erdély.ma,
Gyergyói medence minden településén, Istennek hála, működik egy-két napköziotthon. A jó nevelőink eredményes kitartó munkája meghozza az eredményeket, és így olyan gyerekek is továbbtanulásra jelentkezhetnek, kik mostanig még a nyolc osztályt sem tudták sikeresen elvégezni. A most felszentelt Gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon a medence bajbanlévő, elesett, de jószándékú, tehetséges, továbbtanulni akaró fiataljai számára épült. Mivel a Szárhegyi Kájoni Jánosról elnevezett otthonunk megtelt, ezért a Szent Anna otthonba is fogadtunk már be kisebb gyerekeket is. Az otthont László Orsolya, vezeti férjével és kedves munkatársaival.
A mellékelt képek a 2013. február 16-án felszentelt otthonról, a ház lakóiról készültek a szép, vidám ünnepségen. Talán annyit elárulhatok, hogy a szokatlan házszentelés kissé vidámra sikeredett: szeretett elöljárónk, Orbán Szabolcs, ki szereti a fiatalokat a prédikációba, és minden más egyházi szertartásba bevonni, most a szentelésbe magába is bevonta, ugyanis minden fiatallal gyúratott a bőségesen rendelkezésre álló hóból egy – egy hógolyót, melyeket ö szeretettel meghintett szenteltvízzel, majd a fiatalok az így megszentelt hógolyókkal jól megdobálták a házat és annak vezetőit. Így sikeredett a 2013 telén, Székelyföldön a hógolyózásnak vallásos jelleget adni, a fiatalok örömére. Ha meglesz az új Pápánk szabadalmaztatjuk a liturgikus újításunkat. Örömteli szívvel,
Csaba testvér
Erdély.ma,
2013. február 17.
Üzenetek téves címzéssel
Nem volt bölcs kinyilatkoztatás Kelemen Hunor RMDSZ-elnök részéről az Orbán-kormányt hibáztatni a székelyzászló ügyben. Ebben a történetben aztán tényleg nem tehető felelőssé a magyar állam. Emlékezzünk csak vissza, hogyan is kezdődött a „zászlóháború”. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke évekkel ezelőtt Hargita megye zászlajává neveztette ki a székely lobogót. Ez néhány maroshévízinek nem tetszett, ezért beperelték Hargita Megye Tanácsát. Ez a történet innentől kezdve ismerős.
Közben a székely zászló másik hordozója, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke heteken át pofozkodott jelképesen Kovászna megye időközben leváltott – és jól fizető bukaresti kormányhivatalba „száműzött” – prefektusával arról, hogy használható-e a székely zászló. A prefektus tucatnyi feljelentést tett háromszéki önkormányzati vezetők ellen, válaszként a tanácselnök utánfutót bérelt, és arra tette a „SIC – Terra Siculorum” feliratú, székely zászlóhoz hasonlító molinót, ami tavaly november óta a prefektúra épülete előtt látható.
Az ügy kapcsán Nemrég Németh Zsolt fideszes államtitkár is megszólalt, aki – látva az itteni iszapbirkózást – Magyarországon azt merte mondani (nem szó szerint), hogy a szimbolikus agresszió miatt jelképesen szolidaritást vállalnak a székelyekkel, és otthoni középületekre is kifüggesztik a székely zászlót. Rá egy-két napra Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet tolmácsolta a magyar állam álláspontját, vagyis azt, hogy a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja, legyen szó akár az autonómiatörekvésekről. Ebből aztán hatalmas cirkusz lett, amit ugyancsak nem szükségszerű ismertetni.
Az Orbán Viktorékat felelőssé tevő Kelemen Hunornak tisztában kellene lennie azzal, hogy a székelyzászló ügy elindítói és felvállalói – Borboly és Tamás – nem magyarországiak, hanem RMDSZ-es politikusok. Sőt, azok a csíki polgármesterek is RMDSZ-esek, akik kitűzték a polgármesteri hivatalokra a székely zászlót. A fejlemények tükrében a magyar állam, illetve a Fidesz csak annyira avatkozott be az eseményekbe, amennyire kellett, semmi olyant nem mondott, ami nem vállalható fel, az erdélyi magyaroknak pedig jelezte, hogy igenis figyel rájuk, fontos számára, hogy mi történik velünk. A másik lehetőség az lett volna, ha a Fidesz mélyen hallgat, akkor viszont ezt kérték volna számon rajta.
Kozán István
Székelyhon.ro,
Nem volt bölcs kinyilatkoztatás Kelemen Hunor RMDSZ-elnök részéről az Orbán-kormányt hibáztatni a székelyzászló ügyben. Ebben a történetben aztán tényleg nem tehető felelőssé a magyar állam. Emlékezzünk csak vissza, hogyan is kezdődött a „zászlóháború”. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke évekkel ezelőtt Hargita megye zászlajává neveztette ki a székely lobogót. Ez néhány maroshévízinek nem tetszett, ezért beperelték Hargita Megye Tanácsát. Ez a történet innentől kezdve ismerős.
Közben a székely zászló másik hordozója, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke heteken át pofozkodott jelképesen Kovászna megye időközben leváltott – és jól fizető bukaresti kormányhivatalba „száműzött” – prefektusával arról, hogy használható-e a székely zászló. A prefektus tucatnyi feljelentést tett háromszéki önkormányzati vezetők ellen, válaszként a tanácselnök utánfutót bérelt, és arra tette a „SIC – Terra Siculorum” feliratú, székely zászlóhoz hasonlító molinót, ami tavaly november óta a prefektúra épülete előtt látható.
Az ügy kapcsán Nemrég Németh Zsolt fideszes államtitkár is megszólalt, aki – látva az itteni iszapbirkózást – Magyarországon azt merte mondani (nem szó szerint), hogy a szimbolikus agresszió miatt jelképesen szolidaritást vállalnak a székelyekkel, és otthoni középületekre is kifüggesztik a székely zászlót. Rá egy-két napra Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet tolmácsolta a magyar állam álláspontját, vagyis azt, hogy a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja, legyen szó akár az autonómiatörekvésekről. Ebből aztán hatalmas cirkusz lett, amit ugyancsak nem szükségszerű ismertetni.
Az Orbán Viktorékat felelőssé tevő Kelemen Hunornak tisztában kellene lennie azzal, hogy a székelyzászló ügy elindítói és felvállalói – Borboly és Tamás – nem magyarországiak, hanem RMDSZ-es politikusok. Sőt, azok a csíki polgármesterek is RMDSZ-esek, akik kitűzték a polgármesteri hivatalokra a székely zászlót. A fejlemények tükrében a magyar állam, illetve a Fidesz csak annyira avatkozott be az eseményekbe, amennyire kellett, semmi olyant nem mondott, ami nem vállalható fel, az erdélyi magyaroknak pedig jelezte, hogy igenis figyel rájuk, fontos számára, hogy mi történik velünk. A másik lehetőség az lett volna, ha a Fidesz mélyen hallgat, akkor viszont ezt kérték volna számon rajta.
Kozán István
Székelyhon.ro,
2013. február 17.
Hargita megye: ifjúsági stratégia kidolgozásáról konzultáltak
A fiatalok igényeinek függvényében dolgoznak ki ifjúsági stratégiát, hangzott el azon az Udvarhelyszéki Ifjúsági Konzultáción, amelyet Székelyudvarhelyen, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban tartottak február 15-én. A konzultációt más térségben is megtartották a Fiatalok Hargita Megyében 2020 program keretében, amelyre az Európai Unió Fiatalok lendületben (Youth in Action) kiírásán nyert támogatást Hargita Megye Tanácsa. "Az ifjúsági stratégia a megye fejlődését is szolgálja. A megyei tanácsnak fontos, hogy hosszú távon tudjon tervezni, ehhez szükségesek a megfelelő támpontok, amelyeket az érintettek fogalmaznak meg" – ismertette Farkas András projektfelelős. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy vélekedett, a fiatalok igényei a médiakínálatnak, az internet-hozzáférésnek köszönhetően változtak az évek során. A klasszikus hiánypótló tevékenységekre ma kevésbé van szükség, más jellegű problémákkal szembesülnek, amelyeket orvosolni kell. Meg kell határozni azt az utat, amelyen segíteni tudnak, ezt szolgálja a megfelelő stratégia kidolgozása. Hozzátette: Hargita Megye Tanácsa évről évre növeli azokat a költségeket, amelyekkel az ifjúsági programokat támogatja, egyike azoknak a szakterületeknek, amelyekre a legtöbbet költenek. Az új ifjúsági stratégia kidolgozásához arra kíváncsiak, milyen célokat kell elérni ahhoz, hogy a fiataloknak jobb legyen Hargita megyében, Székelyföldön – összegezte Borboly Csaba, és arról biztosította a jelenlevőket, hogy ebben a munkában partnerük lesz a megyei tanács. A Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány részéről Péter Melinda kiemelte annak fontosságát, hogy a megye vezetősége támogatja az ifjúságot. Mint mondta, a fiatalok nyitottak kell hogy legyenek a stratégia kidolgozása során, együttműködéssel jó eredményeket tudnak elérni. A megyeitanács-elnök köszöntője és a szakértők bemutatója után közel másfél órás csoportmunka következett, ahol többek között a megyében észlelt pozitívumokról, illetve negatívumokról számoltak be a fiatalok. (hírszerk.)
Transindex.ro,
A fiatalok igényeinek függvényében dolgoznak ki ifjúsági stratégiát, hangzott el azon az Udvarhelyszéki Ifjúsági Konzultáción, amelyet Székelyudvarhelyen, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban tartottak február 15-én. A konzultációt más térségben is megtartották a Fiatalok Hargita Megyében 2020 program keretében, amelyre az Európai Unió Fiatalok lendületben (Youth in Action) kiírásán nyert támogatást Hargita Megye Tanácsa. "Az ifjúsági stratégia a megye fejlődését is szolgálja. A megyei tanácsnak fontos, hogy hosszú távon tudjon tervezni, ehhez szükségesek a megfelelő támpontok, amelyeket az érintettek fogalmaznak meg" – ismertette Farkas András projektfelelős. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy vélekedett, a fiatalok igényei a médiakínálatnak, az internet-hozzáférésnek köszönhetően változtak az évek során. A klasszikus hiánypótló tevékenységekre ma kevésbé van szükség, más jellegű problémákkal szembesülnek, amelyeket orvosolni kell. Meg kell határozni azt az utat, amelyen segíteni tudnak, ezt szolgálja a megfelelő stratégia kidolgozása. Hozzátette: Hargita Megye Tanácsa évről évre növeli azokat a költségeket, amelyekkel az ifjúsági programokat támogatja, egyike azoknak a szakterületeknek, amelyekre a legtöbbet költenek. Az új ifjúsági stratégia kidolgozásához arra kíváncsiak, milyen célokat kell elérni ahhoz, hogy a fiataloknak jobb legyen Hargita megyében, Székelyföldön – összegezte Borboly Csaba, és arról biztosította a jelenlevőket, hogy ebben a munkában partnerük lesz a megyei tanács. A Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány részéről Péter Melinda kiemelte annak fontosságát, hogy a megye vezetősége támogatja az ifjúságot. Mint mondta, a fiatalok nyitottak kell hogy legyenek a stratégia kidolgozása során, együttműködéssel jó eredményeket tudnak elérni. A megyeitanács-elnök köszöntője és a szakértők bemutatója után közel másfél órás csoportmunka következett, ahol többek között a megyében észlelt pozitívumokról, illetve negatívumokról számoltak be a fiatalok. (hírszerk.)
Transindex.ro,
2013. február 17.
Kemény szavak hangzottak el a KMFK ülésén
Eddig tabuként kezelt kérdéseket feszegettek és kemény szavakat használtak a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtós budapesti ülésén résztvevő RMDSZ-es küldöttség felszólalói.
„Először fogalmazódott meg az az igény, hogy az anyaország kormányzati, parlamenti erőinek le kellene ülniük beszélgetni szűkebb körben a határon túli magyar szervezetek vezetőivel az elmúlt 23 év tanulságairól, arról, hogy mi nem működött és miért nem a magyar-magyar kapcsolatokban” – számolt be a maszol.ro-nak Szabó Ödön. A Bihar megyei képviselő szerint még soha nem volt ilyen őszinte, nyílt beszélgetés a KMKF ülésein.
Szabó Ödön elmondta, a magyarországi kormánypárt politikusok, élükön Kövér László házelnökkel a határon túliaktól eltérően értékelték ugyan az elmúlt 23 év magyar-magyar kapcsolatait, de nem zárkóztak el attól, hogy ülésen az elhangzó kifogásokról újra tárgyaljanak. „Kövér László azt válaszolta: rendben van, üljünk le újra egy olyan körben, ahol ezekről a problémákról ugyanilyen nyíltan vagy akár még nyíltabban és akár még nyersebben lehet beszélgetni” – tájékoztatott a politikus.
A KMKF ülésén felszólalt Szabó Ödön is, aki elmondta: a budapesti politikusoknak és a Kárpát-medencei magyaroknak nem kellene tovább áltatniuk magukat azzal, hogy a politikai verseny mozgósítja a határon túli magyar választókat. „A szlovákiai, kárpátaljai tapasztalatok és Erdélyben három választást megért, a választás szabadsága címszóval fémjelzett korszak után elmondható, hogy a megosztottságnak nincs mozgósító ereje. Ha ezt tudomásul vesszük, akkor nyilvánvalóan változtatni kell a jelenlegi magyarországi kormánypártok viszonyulásán ehhez a kérdéshez” – idézte felszólalását a képviselő.
Szabó elmondta azt is, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokráciaközpontok nem azt végzik, ami a feladatuk lenne, hanem pártstruktúrák, pártembereket fizetését biztosítják, pártszékházként működnek. Ráadásul törvénysértően, ugyanis több esetben érkezett az RMDSZ-hez bejelentés, hogy meghatalmazások nélkül vették ki konzulátusról az állampolgárságot kérvényezők személyes adatait, személyes jellegű iratait a demokráciaközpontok képviselői, s amikor a kérvényező a konzulátusra ment, hogy maga vegye ki ezeket a papírokat, már nem voltak ott.
Elmondása szerint Szabó Budapesten azt is világossá tette: az RMDSZ nem szeretné, ha a magyarországi pártok bevonnák a határon túliakat is a már elkezdődött választási kampányukba. „Az ülésen felolvastam az 1940-ben alakult és a magyar országgyűlésbe meghívott Erdélyi Párt programalakuló programjából egy idézet, melynek lényege, hogy ők nem szeretnének betagozódni egyetlen egy magyarországi pártba sem, mert a kisebbségi sorsban féltve őrzött egységüket nem akarják darabokra széttörni” – mondta Szabó.
Hasonló problémákat vetett fel az RMDSZ többi felszólalója is. Az ülésen Korodi Attila felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy 2013-as évnek nem a szimbolikus politizálásról kell szólnia, konstruktív hozzáállásra van szükség minden oldalról, hiszen ez az év Romániában alkotmánymódosításról és fejlesztési régiók átszervezési folyamatáról szól, amelyek legalább hosszú távon térítik jó vagy rossz pályára az erdélyi és egyben székelyföldi magyarok helyzetét.
„Magyarországnak már nem csak politikai szolidaritást kell tanúsítania, hanem a megfelelő alkotmányozási folyamat és a régiófelosztás ügyéért, az 1920. június 4.-i mulasztás ellensúlyozásáért kell cselekednie” – fogalmazott az ülésen a Hargita megyei képviselő.
Márton Árpád példaként említette az erdélyi szász közösség kivándorlását, elmondta, hogy a templomaikat a román ortodox egyháznak adták át azért, hogy megmaradjanak. „Ezzel szemben mi a templomaink restaurálásaiért harcolunk, új templomokat építünk” – hangsúlyozta Márton. „Azonban a Német Föderatív Köztársaság demográfiai problémáit az erdélyi németek eltávozása nem oldotta meg” – zárta mondanivalóját Márton Árpád.
Markó Attila a közösségi szimbólumok védelmében folytatott küzdelem apropóján emlékeztetett egy másik szimbólumra, a Székely Mikó Kollégium ügyére. „Jeleznünk kell minden nap azt is, hogy csak azt a független és politikamentes igazságszolgáltatást lehet megvédeni, amely igazságot szolgáltat, és nem igazságtalanságot! Arra kérem az anyaország felelős politikusait, hogy ebben segítsenek nekünk" - mondta a háromszéki képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről számolt be a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülésén.
Transindex.ro,
Eddig tabuként kezelt kérdéseket feszegettek és kemény szavakat használtak a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtós budapesti ülésén résztvevő RMDSZ-es küldöttség felszólalói.
„Először fogalmazódott meg az az igény, hogy az anyaország kormányzati, parlamenti erőinek le kellene ülniük beszélgetni szűkebb körben a határon túli magyar szervezetek vezetőivel az elmúlt 23 év tanulságairól, arról, hogy mi nem működött és miért nem a magyar-magyar kapcsolatokban” – számolt be a maszol.ro-nak Szabó Ödön. A Bihar megyei képviselő szerint még soha nem volt ilyen őszinte, nyílt beszélgetés a KMKF ülésein.
Szabó Ödön elmondta, a magyarországi kormánypárt politikusok, élükön Kövér László házelnökkel a határon túliaktól eltérően értékelték ugyan az elmúlt 23 év magyar-magyar kapcsolatait, de nem zárkóztak el attól, hogy ülésen az elhangzó kifogásokról újra tárgyaljanak. „Kövér László azt válaszolta: rendben van, üljünk le újra egy olyan körben, ahol ezekről a problémákról ugyanilyen nyíltan vagy akár még nyíltabban és akár még nyersebben lehet beszélgetni” – tájékoztatott a politikus.
A KMKF ülésén felszólalt Szabó Ödön is, aki elmondta: a budapesti politikusoknak és a Kárpát-medencei magyaroknak nem kellene tovább áltatniuk magukat azzal, hogy a politikai verseny mozgósítja a határon túli magyar választókat. „A szlovákiai, kárpátaljai tapasztalatok és Erdélyben három választást megért, a választás szabadsága címszóval fémjelzett korszak után elmondható, hogy a megosztottságnak nincs mozgósító ereje. Ha ezt tudomásul vesszük, akkor nyilvánvalóan változtatni kell a jelenlegi magyarországi kormánypártok viszonyulásán ehhez a kérdéshez” – idézte felszólalását a képviselő.
Szabó elmondta azt is, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokráciaközpontok nem azt végzik, ami a feladatuk lenne, hanem pártstruktúrák, pártembereket fizetését biztosítják, pártszékházként működnek. Ráadásul törvénysértően, ugyanis több esetben érkezett az RMDSZ-hez bejelentés, hogy meghatalmazások nélkül vették ki konzulátusról az állampolgárságot kérvényezők személyes adatait, személyes jellegű iratait a demokráciaközpontok képviselői, s amikor a kérvényező a konzulátusra ment, hogy maga vegye ki ezeket a papírokat, már nem voltak ott.
Elmondása szerint Szabó Budapesten azt is világossá tette: az RMDSZ nem szeretné, ha a magyarországi pártok bevonnák a határon túliakat is a már elkezdődött választási kampányukba. „Az ülésen felolvastam az 1940-ben alakult és a magyar országgyűlésbe meghívott Erdélyi Párt programalakuló programjából egy idézet, melynek lényege, hogy ők nem szeretnének betagozódni egyetlen egy magyarországi pártba sem, mert a kisebbségi sorsban féltve őrzött egységüket nem akarják darabokra széttörni” – mondta Szabó.
Hasonló problémákat vetett fel az RMDSZ többi felszólalója is. Az ülésen Korodi Attila felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy 2013-as évnek nem a szimbolikus politizálásról kell szólnia, konstruktív hozzáállásra van szükség minden oldalról, hiszen ez az év Romániában alkotmánymódosításról és fejlesztési régiók átszervezési folyamatáról szól, amelyek legalább hosszú távon térítik jó vagy rossz pályára az erdélyi és egyben székelyföldi magyarok helyzetét.
„Magyarországnak már nem csak politikai szolidaritást kell tanúsítania, hanem a megfelelő alkotmányozási folyamat és a régiófelosztás ügyéért, az 1920. június 4.-i mulasztás ellensúlyozásáért kell cselekednie” – fogalmazott az ülésen a Hargita megyei képviselő.
Márton Árpád példaként említette az erdélyi szász közösség kivándorlását, elmondta, hogy a templomaikat a román ortodox egyháznak adták át azért, hogy megmaradjanak. „Ezzel szemben mi a templomaink restaurálásaiért harcolunk, új templomokat építünk” – hangsúlyozta Márton. „Azonban a Német Föderatív Köztársaság demográfiai problémáit az erdélyi németek eltávozása nem oldotta meg” – zárta mondanivalóját Márton Árpád.
Markó Attila a közösségi szimbólumok védelmében folytatott küzdelem apropóján emlékeztetett egy másik szimbólumra, a Székely Mikó Kollégium ügyére. „Jeleznünk kell minden nap azt is, hogy csak azt a független és politikamentes igazságszolgáltatást lehet megvédeni, amely igazságot szolgáltat, és nem igazságtalanságot! Arra kérem az anyaország felelős politikusait, hogy ebben segítsenek nekünk" - mondta a háromszéki képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről számolt be a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülésén.
Transindex.ro,
2013. február 17.
Hatósági hajsza indult a székely termékek ellen?
Tévéstábok kíséretében vonultak ki Csíkszeredába, a szombaton tartott Hagyományos és Helyi Termékek Vásárára a Brassói Fogyasztóvédelmi Felügyelőség képviselői, ahol kifejezetten a székely termékeket vették górcső alá. A fogyasztóvédők nem véletlenszerűen, hanem célzottan mentek az egyik termelőhöz, aki újra felhasználta a műanyag palackot, majd a többi árust is ellenőrizték. Borboly Csaba kétségbe vonja az ellenőrzés jóhiszeműségét.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke – akit a sajtó képviselői vásárlás közben rohantak le, hogy kommentálja a fogyasztóvédelem észrevételeit – éppen ezért kétségbe vonja az ellenőrzés jóhiszeműségét. Természetesen ennek ellenére nem mentesülnek a szabályok betartása alól az árusok, jelentette ki.
A Hargita Megyei Tanács vasárnapi közleménye szerint az ellenőrök elsősorban a hiányos címkézést, a román felirat hiányát, egyszer használatos palackok újrafelhasználását kifogásolták.
Sorin Susanu főfelügyelő, a brassói hivatal vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy a tapasztalt szabálytalanságok miatt bírságot rónak ki a termelőkre, a kereskedőkre, valamint a vásár szervezőire, és tájékoztatják az Állategészségügyi Igazgatóságot, valamint a Közegészségügyi Igazgatóságot. A kiszállás mérlegéről jövő héten sajtótájékoztatón számolnak be.
Hargita Megye Tanácsa az észrevételekért vállalja a felelősséget, hangsúlyozta Borboly Csaba, eddig is folyamatosan ellenőrizték, illetve segítették a termelőket a címkék, csomagolás és egyéb kellékek beszerzésében, ezentúl mindez még nagyobb figyelmet kap. Azokkal a termelőkkel szemben, akik nem teljesítették az előírásokat, különböző eljárások lépnek érvénybe. Aki használt palackban árusította termékét, egy hónapra eltiltják a vásártól, ismertette az elöljáró.
Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja a címkék hiányát, hogy nem tüntetik fel az adott termék összetételét, szavatossági idejét stb., ezért a továbbiakban a címke nélküli termékek árusítását megtiltják. Ellenzi az egynyelvű címkék használatát, korábban is szorgalmazta a kétnyelvűeket, legyártásukban segítséget nyújtott Hargita Megye Tanácsa, és ez az elkövetkezőkben is így lesz, már a következő vásárra segítenek mindenkinek ezek elkészítésében. A pénznek nincs nemzetisége, az előállítót segíti, ha terméke minél több vevőhöz eljut, hangsúlyozta már korábban is megfogalmazott álláspontját a megyeitanács-elnök.
A mérleg használatával kapcsolatos ellenvetést a fogyasztóvédelem tévedésének tartja, kifejtette, a kistermelők alkalmi piacára, mint a szóban forgó is, más metrológiai szabályok érvényesek, mint a nagykereskedelmi egységekre, éppen ezért itt nem kötelezik a bevizsgált mérleg használatát. A vásárba szükséges iratok, amelyekkel a termelők érkeznek a termelési lap, igazolás a termelő egészségi állapotára vonatkozóan, illetve az állatorvos által kiállított bizonylat, hogy a feldolgozott jószágok egészségesek voltak.
"Hargita Megye Tanácsa nem huny szemet a hibák fölött, fellép a kijavításuk érdekében, azt viszont tudni kell, hogy a helyi termelői piac árusait nem lehet azoknak a törvényben levő jogszabályoknak megfeleltetni, amelyek a multinacionális élelmiszergyártó cégek millió eurókat érő laborberendezéseivel ellenőrzött és alátámasztott termelési folyamatához vannak igazítva. Az egyszerű gazdáknak, a kistermelőknek esélyük sem lenne portékájuk értékesítésére, ha nem jött volna létre Hargita Megye Tanácsa támogatásával a hagyományos termékek havi vására. Ez a piac jelenti a Székely termék mozgalom alapját, mostanra hasonló működik Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Ma már a helyi termelők árui ott vannak számos nagyáruház polcain, ami több száz, akár ezer székely családnak biztosít megélhetést vagy jövedelem-kiegészítést. Ez olyan irány, amit folytatni kell, nem pedig megállítani. A vásár szabályait a kezdetektől fogva folyamatosan szigorítják, annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljenek a nagy kereskedelmi egységekre is érvényes előírásokhoz, mindehhez azonban a termelőknek jövedelemforrást kell biztosítani, amelyből beruházni, fejleszteni tudnak, és fokozatosan haladnak előre a jogszabályok teljesítésében" – magyarázta Borboly Csaba.
Hozzátette: a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel már több hónapos vitát folytatnak, mivel az ingyen szeretne irodahelyiséget kapni a megyei tanács székházában. Ezt Hargita Megye Tanácsa nem tudja biztosítani, hiszen más intézmények is – könyvtár, művészeti népiskola, Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ, Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság stb. – bérleti díj ellenében kényszerülnek irodát működtetni a város más pontjain. A csíkszeredai megyeháza épületében, a prefektúrán kívül, minden intézménynek bért kell fizetnie a használatba vett helyiségért. Borboly Csaba a „megleckéztetés" egyik okát ebben látja.
"A lakosság körében nagy népszerűségnek örvendő, A székelység története című tankönyv kiadása, majd a székely zászló körül kibontakozott vitát, most pedig a székely termékek sikeres forgalmazása elleni fellépést együttesen egy összehangolt támadásnak ítélem meg, egy olyan folyamatnak, amely veszélyezteti sok száz család megélhetését, de mindannyiunk létét is" – fogalmazott a megyeitanács-elnök.
A csíkszeredai Hagyományos és Helyi Termékek Vásárát közel három éve rendszeresen megszervezik. Minden ellenőrző szervtől kértek hivatalos jelentést a vásárról – élelmiszer-biztonság, higiéniai körülmények stb. szempontjából –, és mindenhonnan pozitív választ kaptak.
Összességében rosszindulatú megnyilvánulásnak ítéli meg a fogyasztóvédelem szombati akcióját Borboly Csaba, sokkal inkább azt látta volna helyesnek, ha az ellenőrzés után együtt keresnek megoldást a hiányosságok orvoslására, nem pedig a média kíséretében vonulnak ki a szakemberek. A lakosság hozzászokott a hagyományos vásárhoz, igényli azt, sok termelőnek, megélhetést, jövedelmet biztosít.
"Az RMDSZ ellenzékben van, és jó ideje dúl a székely zászló körüli cirkusz, most pedig a kistermelők megélhetését akarják ellehetetleníteni. Minek tudható be mindez? Ezek a székelységgel való leszámolás mozzanatai?" – tette fel a kérdést Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Maszol.ro,
Tévéstábok kíséretében vonultak ki Csíkszeredába, a szombaton tartott Hagyományos és Helyi Termékek Vásárára a Brassói Fogyasztóvédelmi Felügyelőség képviselői, ahol kifejezetten a székely termékeket vették górcső alá. A fogyasztóvédők nem véletlenszerűen, hanem célzottan mentek az egyik termelőhöz, aki újra felhasználta a műanyag palackot, majd a többi árust is ellenőrizték. Borboly Csaba kétségbe vonja az ellenőrzés jóhiszeműségét.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke – akit a sajtó képviselői vásárlás közben rohantak le, hogy kommentálja a fogyasztóvédelem észrevételeit – éppen ezért kétségbe vonja az ellenőrzés jóhiszeműségét. Természetesen ennek ellenére nem mentesülnek a szabályok betartása alól az árusok, jelentette ki.
A Hargita Megyei Tanács vasárnapi közleménye szerint az ellenőrök elsősorban a hiányos címkézést, a román felirat hiányát, egyszer használatos palackok újrafelhasználását kifogásolták.
Sorin Susanu főfelügyelő, a brassói hivatal vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy a tapasztalt szabálytalanságok miatt bírságot rónak ki a termelőkre, a kereskedőkre, valamint a vásár szervezőire, és tájékoztatják az Állategészségügyi Igazgatóságot, valamint a Közegészségügyi Igazgatóságot. A kiszállás mérlegéről jövő héten sajtótájékoztatón számolnak be.
Hargita Megye Tanácsa az észrevételekért vállalja a felelősséget, hangsúlyozta Borboly Csaba, eddig is folyamatosan ellenőrizték, illetve segítették a termelőket a címkék, csomagolás és egyéb kellékek beszerzésében, ezentúl mindez még nagyobb figyelmet kap. Azokkal a termelőkkel szemben, akik nem teljesítették az előírásokat, különböző eljárások lépnek érvénybe. Aki használt palackban árusította termékét, egy hónapra eltiltják a vásártól, ismertette az elöljáró.
Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja a címkék hiányát, hogy nem tüntetik fel az adott termék összetételét, szavatossági idejét stb., ezért a továbbiakban a címke nélküli termékek árusítását megtiltják. Ellenzi az egynyelvű címkék használatát, korábban is szorgalmazta a kétnyelvűeket, legyártásukban segítséget nyújtott Hargita Megye Tanácsa, és ez az elkövetkezőkben is így lesz, már a következő vásárra segítenek mindenkinek ezek elkészítésében. A pénznek nincs nemzetisége, az előállítót segíti, ha terméke minél több vevőhöz eljut, hangsúlyozta már korábban is megfogalmazott álláspontját a megyeitanács-elnök.
A mérleg használatával kapcsolatos ellenvetést a fogyasztóvédelem tévedésének tartja, kifejtette, a kistermelők alkalmi piacára, mint a szóban forgó is, más metrológiai szabályok érvényesek, mint a nagykereskedelmi egységekre, éppen ezért itt nem kötelezik a bevizsgált mérleg használatát. A vásárba szükséges iratok, amelyekkel a termelők érkeznek a termelési lap, igazolás a termelő egészségi állapotára vonatkozóan, illetve az állatorvos által kiállított bizonylat, hogy a feldolgozott jószágok egészségesek voltak.
"Hargita Megye Tanácsa nem huny szemet a hibák fölött, fellép a kijavításuk érdekében, azt viszont tudni kell, hogy a helyi termelői piac árusait nem lehet azoknak a törvényben levő jogszabályoknak megfeleltetni, amelyek a multinacionális élelmiszergyártó cégek millió eurókat érő laborberendezéseivel ellenőrzött és alátámasztott termelési folyamatához vannak igazítva. Az egyszerű gazdáknak, a kistermelőknek esélyük sem lenne portékájuk értékesítésére, ha nem jött volna létre Hargita Megye Tanácsa támogatásával a hagyományos termékek havi vására. Ez a piac jelenti a Székely termék mozgalom alapját, mostanra hasonló működik Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Ma már a helyi termelők árui ott vannak számos nagyáruház polcain, ami több száz, akár ezer székely családnak biztosít megélhetést vagy jövedelem-kiegészítést. Ez olyan irány, amit folytatni kell, nem pedig megállítani. A vásár szabályait a kezdetektől fogva folyamatosan szigorítják, annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljenek a nagy kereskedelmi egységekre is érvényes előírásokhoz, mindehhez azonban a termelőknek jövedelemforrást kell biztosítani, amelyből beruházni, fejleszteni tudnak, és fokozatosan haladnak előre a jogszabályok teljesítésében" – magyarázta Borboly Csaba.
Hozzátette: a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel már több hónapos vitát folytatnak, mivel az ingyen szeretne irodahelyiséget kapni a megyei tanács székházában. Ezt Hargita Megye Tanácsa nem tudja biztosítani, hiszen más intézmények is – könyvtár, művészeti népiskola, Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ, Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság stb. – bérleti díj ellenében kényszerülnek irodát működtetni a város más pontjain. A csíkszeredai megyeháza épületében, a prefektúrán kívül, minden intézménynek bért kell fizetnie a használatba vett helyiségért. Borboly Csaba a „megleckéztetés" egyik okát ebben látja.
"A lakosság körében nagy népszerűségnek örvendő, A székelység története című tankönyv kiadása, majd a székely zászló körül kibontakozott vitát, most pedig a székely termékek sikeres forgalmazása elleni fellépést együttesen egy összehangolt támadásnak ítélem meg, egy olyan folyamatnak, amely veszélyezteti sok száz család megélhetését, de mindannyiunk létét is" – fogalmazott a megyeitanács-elnök.
A csíkszeredai Hagyományos és Helyi Termékek Vásárát közel három éve rendszeresen megszervezik. Minden ellenőrző szervtől kértek hivatalos jelentést a vásárról – élelmiszer-biztonság, higiéniai körülmények stb. szempontjából –, és mindenhonnan pozitív választ kaptak.
Összességében rosszindulatú megnyilvánulásnak ítéli meg a fogyasztóvédelem szombati akcióját Borboly Csaba, sokkal inkább azt látta volna helyesnek, ha az ellenőrzés után együtt keresnek megoldást a hiányosságok orvoslására, nem pedig a média kíséretében vonulnak ki a szakemberek. A lakosság hozzászokott a hagyományos vásárhoz, igényli azt, sok termelőnek, megélhetést, jövedelmet biztosít.
"Az RMDSZ ellenzékben van, és jó ideje dúl a székely zászló körüli cirkusz, most pedig a kistermelők megélhetését akarják ellehetetleníteni. Minek tudható be mindez? Ezek a székelységgel való leszámolás mozzanatai?" – tette fel a kérdést Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Maszol.ro,
2013. február 17.
SZNT: közösség akaratának kell kirajzolni a Székelyföld határát
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vasárnap közleményben tudatta, hogy a közösség akarata által kirajzolt Székelyföld számára kéri az önálló közigazgatási régió státust.
Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett közlemény megállapítja, hogy Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, a hazai és a közösségi jog, de a nemzetközi jog is az érintett közösségek akaratát tekinti irányadónak a közigazgatási határok megrajzolásánál. Az SZNT idézi a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, amelynek elfogadásával Románia is vállalta, hogy tartózkodik az olyan intézkedésektől, amelyek a kisebbségek által lakott területeken megváltoztatják az etnikai arányokat.
Az SZNT emlékeztetett arra, hogy a Székelyföld határait a 2006-os gyergyóditrói székely nemzetgyűlés rögzítette. "Ha mi magunk kérjük, hogy Székelyföld helyett Maros, Hargita és Kovászna megye legyen egy régió, ha mi magunk kérjük, hogy ezt még Beszterce-Naszód megyével is megtoldják, akkor nem a többségi hatalom, hanem saját gyarlóságunk áldozatai leszünk" - állapította meg az SZNT. A tanács hozzátette: "a nemzetközi jog nem védi meg azt, aki a jogait alkuba bocsátja".
A közlemény a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyes politikusainak a közelmúltban tett kijelentéseire reagál, amelyek szerint az is elfogadható megoldás lenne, ha a három székelyföldi megye Beszterce-Naszód megyével alkotna közös régiót.
A közlemény térképeken is bemutatja a Székelyföldet magába foglaló régió eddig felmerült terveit. Az SZNT által megjelölt terület Székelyföld történelmi területét tartalmazza, melyhez az ezzel szomszédos magyar többségű településeket is odasorolták. Az így megjelölt területen 73,5 százalékos a magyarság aránya. Az SZNT arra buzdította híveit, hogy a március 10-re tervezett marosvásárhelyi nagygyűlésen is erre a területre kérjék a közigazgatási régió státust.
A székelyföldinek tekintett Hargita, Kovászna és Maros megyében az SZNT által közölt adatok szerint 57 százalék a magyarok aránya. Ha e három megye Beszterce-Naszóddal alkotna közös régiót, a magyarság részaránya 46 százalékra csökkenne, ha pedig - a kormány szándékainak megfelelően - Brassó és Szeben megye is e régióhoz tartozna, a magyarság már csak 29 százalékot tenne ki a régióban.
Az MTI kérdésére Izsák Balázs elmondta, azért nem tartja a három megye által kirajzolt Székelyföld régiót sem elfogadhatónak, mert annak idején a megyéket is a magyarok ellen találták ki. Felidézte, hogy 1968-ban a korábbi magyar autonóm tartományt három megyére osztották, és e megyékhez román vagy szász lakosságú kisrégiókat is csatoltak, hogy rontsák a magyarok arányát.
Kolozsvár, 2013. február 17., vasárnap
MTI
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vasárnap közleményben tudatta, hogy a közösség akarata által kirajzolt Székelyföld számára kéri az önálló közigazgatási régió státust.
Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett közlemény megállapítja, hogy Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, a hazai és a közösségi jog, de a nemzetközi jog is az érintett közösségek akaratát tekinti irányadónak a közigazgatási határok megrajzolásánál. Az SZNT idézi a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, amelynek elfogadásával Románia is vállalta, hogy tartózkodik az olyan intézkedésektől, amelyek a kisebbségek által lakott területeken megváltoztatják az etnikai arányokat.
Az SZNT emlékeztetett arra, hogy a Székelyföld határait a 2006-os gyergyóditrói székely nemzetgyűlés rögzítette. "Ha mi magunk kérjük, hogy Székelyföld helyett Maros, Hargita és Kovászna megye legyen egy régió, ha mi magunk kérjük, hogy ezt még Beszterce-Naszód megyével is megtoldják, akkor nem a többségi hatalom, hanem saját gyarlóságunk áldozatai leszünk" - állapította meg az SZNT. A tanács hozzátette: "a nemzetközi jog nem védi meg azt, aki a jogait alkuba bocsátja".
A közlemény a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyes politikusainak a közelmúltban tett kijelentéseire reagál, amelyek szerint az is elfogadható megoldás lenne, ha a három székelyföldi megye Beszterce-Naszód megyével alkotna közös régiót.
A közlemény térképeken is bemutatja a Székelyföldet magába foglaló régió eddig felmerült terveit. Az SZNT által megjelölt terület Székelyföld történelmi területét tartalmazza, melyhez az ezzel szomszédos magyar többségű településeket is odasorolták. Az így megjelölt területen 73,5 százalékos a magyarság aránya. Az SZNT arra buzdította híveit, hogy a március 10-re tervezett marosvásárhelyi nagygyűlésen is erre a területre kérjék a közigazgatási régió státust.
A székelyföldinek tekintett Hargita, Kovászna és Maros megyében az SZNT által közölt adatok szerint 57 százalék a magyarok aránya. Ha e három megye Beszterce-Naszóddal alkotna közös régiót, a magyarság részaránya 46 százalékra csökkenne, ha pedig - a kormány szándékainak megfelelően - Brassó és Szeben megye is e régióhoz tartozna, a magyarság már csak 29 százalékot tenne ki a régióban.
Az MTI kérdésére Izsák Balázs elmondta, azért nem tartja a három megye által kirajzolt Székelyföld régiót sem elfogadhatónak, mert annak idején a megyéket is a magyarok ellen találták ki. Felidézte, hogy 1968-ban a korábbi magyar autonóm tartományt három megyére osztották, és e megyékhez román vagy szász lakosságú kisrégiókat is csatoltak, hogy rontsák a magyarok arányát.
Kolozsvár, 2013. február 17., vasárnap
MTI
2013. február 18.
Szász Jenő a szórványmagyarság kitelepítését tervezi?
Az erdélyi magyar szórvány kitelepítésének gondolatát vetette fel Szász Jenő, aki a kisebb létszámú magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának" lehetőségéről beszélt Budapesten, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője kifejtette: kutatás tárgya lehet annak felmérése, nem jelent-e alternatívát az egyes erdélyi magyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás". Szász Jenő stratégiájának lényege a biztos beolvadásra ítélt kisebb magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítése a jelenlegi lakhelyéről, írja a maszol.ro portál.
„Ötlet szintjén is felháborítónak tartom a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” lehetőségét”, mondta el a Sláger Rádiónak Márton Árpád. A háromszéki RMDSZ képviselő tiltakozásként kivonult a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának üléséről, majd visszatérve válaszolt Szász Jenő felvetéseire.
„Elmondtam, hogy amikor hatvan évvel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság hasonló döntést hozott, az nem oldotta meg Németország demográfiai problémáit, ám az erdélyi németség teljes megszűnését eredményezte – fogalmazta meg Márton Árpád, aki szerint akkor a németek átadták a templomaikat az ortodox egyháznak, hogy a műemléképületek ne vesszenek kárba.
„Mi az műemléktemplomok restaurálására próbálunk pénzt szerezni, sőt új templomokat építünk, mert egyházaink erősödnek”- fogalmazta meg Márton Árpád. Az RMDSZ képviselő leszögezte, lehet, hogy ő túl érzékeny ebben a kérdésben, de már a lehetőségnek a mérlegelését is felháborítónak tartotta.
Szász Jenő szavait úgy is lehet értelmezni, hogy Magyarország a szórvány-magyarok áttelepítésével oldaná meg a demográfiai problémáit, de akár úgy is, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre telepítenének szórvány közösségeket.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,
Az erdélyi magyar szórvány kitelepítésének gondolatát vetette fel Szász Jenő, aki a kisebb létszámú magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának" lehetőségéről beszélt Budapesten, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője kifejtette: kutatás tárgya lehet annak felmérése, nem jelent-e alternatívát az egyes erdélyi magyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás". Szász Jenő stratégiájának lényege a biztos beolvadásra ítélt kisebb magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítése a jelenlegi lakhelyéről, írja a maszol.ro portál.
„Ötlet szintjén is felháborítónak tartom a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” lehetőségét”, mondta el a Sláger Rádiónak Márton Árpád. A háromszéki RMDSZ képviselő tiltakozásként kivonult a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának üléséről, majd visszatérve válaszolt Szász Jenő felvetéseire.
„Elmondtam, hogy amikor hatvan évvel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság hasonló döntést hozott, az nem oldotta meg Németország demográfiai problémáit, ám az erdélyi németség teljes megszűnését eredményezte – fogalmazta meg Márton Árpád, aki szerint akkor a németek átadták a templomaikat az ortodox egyháznak, hogy a műemléképületek ne vesszenek kárba.
„Mi az műemléktemplomok restaurálására próbálunk pénzt szerezni, sőt új templomokat építünk, mert egyházaink erősödnek”- fogalmazta meg Márton Árpád. Az RMDSZ képviselő leszögezte, lehet, hogy ő túl érzékeny ebben a kérdésben, de már a lehetőségnek a mérlegelését is felháborítónak tartotta.
Szász Jenő szavait úgy is lehet értelmezni, hogy Magyarország a szórvány-magyarok áttelepítésével oldaná meg a demográfiai problémáit, de akár úgy is, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre telepítenének szórvány közösségeket.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,
2013. február 18.
KMKF: a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma.
Tudtuk, hogy már decemberben meg kellett volna tartani, de akkor elhalasztották a román parlament alakuló ülése miatt, most, a hét végén Budapesten megtartották.
Erre a hazai olvasó abból tud következtetni, hogy az RMDSZ honlapján közzétették Kelemen Hunor szövetségi elnök ott elhangzott beszédét. Egyébként néma csend: a magyarországi sajtóból csak annyit tudni, hogy a tanácskozás zárt ajtók mögött, azaz a média teljes kizárásával zajlott, sőt, utána sajtótájékoztatót sem tartottak. Elég furcsa, hisz eddig meglehetősen nagy sajtónyilvánosságot kapott egy-egy ilyen találkozó. Bizonyos források szerint a Budapestre érkezett KMKF-képviselők nem is tudták, milyen témák kerülnek terítékre, a szokásos – a tanácskozás kezdetéig el nem készült – közös állásfoglalás tervezetét sem kapták kézhez, s a tanácskozás nem tartott tovább három óránál.
Kívülről nézve – ámbár alapos információk híján kockázatos a véleménynyilvánítás – ez azt jelenti: előkészítetlen, de alaposan biztosan elő nem készített tanácskozás zajlott a Kárpát-medencei magyarság képviselői között.
Mindenekelőtt a résztvevők a Nemzetstratégiai Intézet felkért elnökének, Szász Jenőnek a beszámolóját hallgathatták meg, amelyből kiderült: az 1,3 milliárd forintos költségvetésű intézet felállítása folyamatban van. A tervek szerint az intézetnek fiókja lesz Székelyudvarhelyen, de még nem tudni, hogyan és mikor. Az (ellenzéki) Népszava online tudni véli, hogy a határon túli magyarok, mindenekelőtt az RMDSZ-esek, kemény bírálatot fogalmaztak meg az Orbán-kormány nemzetpolitikai gyakorlata irányában. Kelemen Hunor szövetségi elnök – az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről beszámolva – a romániai magyarság választásokon elért eredményeiről és kudarcairól kijelentette: „Nemcsak életben maradtunk, hanem sikerült megszereznünk azt a társadalmi támogatást, amely önkormányzati és parlamenti képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak”. Ám hozzátette, a székely zászló kitűzésével kapcsolatos román–magyar diplomáciai összemenésre utalva: „Egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával, próbáljunk meg egymással konzultálni. (…) Mert azt pontosan látnunk kell, hogy végső soron ezeket a problémákat nekünk kell otthon megoldanunk, és ebben a pillanatban nehezen tudunk olyan román partnereket találni, akik kiállnak mellettünk”.
Úgy gondoljuk, ez eléggé világos beszéd.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),
Tudtuk, hogy már decemberben meg kellett volna tartani, de akkor elhalasztották a román parlament alakuló ülése miatt, most, a hét végén Budapesten megtartották.
Erre a hazai olvasó abból tud következtetni, hogy az RMDSZ honlapján közzétették Kelemen Hunor szövetségi elnök ott elhangzott beszédét. Egyébként néma csend: a magyarországi sajtóból csak annyit tudni, hogy a tanácskozás zárt ajtók mögött, azaz a média teljes kizárásával zajlott, sőt, utána sajtótájékoztatót sem tartottak. Elég furcsa, hisz eddig meglehetősen nagy sajtónyilvánosságot kapott egy-egy ilyen találkozó. Bizonyos források szerint a Budapestre érkezett KMKF-képviselők nem is tudták, milyen témák kerülnek terítékre, a szokásos – a tanácskozás kezdetéig el nem készült – közös állásfoglalás tervezetét sem kapták kézhez, s a tanácskozás nem tartott tovább három óránál.
Kívülről nézve – ámbár alapos információk híján kockázatos a véleménynyilvánítás – ez azt jelenti: előkészítetlen, de alaposan biztosan elő nem készített tanácskozás zajlott a Kárpát-medencei magyarság képviselői között.
Mindenekelőtt a résztvevők a Nemzetstratégiai Intézet felkért elnökének, Szász Jenőnek a beszámolóját hallgathatták meg, amelyből kiderült: az 1,3 milliárd forintos költségvetésű intézet felállítása folyamatban van. A tervek szerint az intézetnek fiókja lesz Székelyudvarhelyen, de még nem tudni, hogyan és mikor. Az (ellenzéki) Népszava online tudni véli, hogy a határon túli magyarok, mindenekelőtt az RMDSZ-esek, kemény bírálatot fogalmaztak meg az Orbán-kormány nemzetpolitikai gyakorlata irányában. Kelemen Hunor szövetségi elnök – az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről beszámolva – a romániai magyarság választásokon elért eredményeiről és kudarcairól kijelentette: „Nemcsak életben maradtunk, hanem sikerült megszereznünk azt a társadalmi támogatást, amely önkormányzati és parlamenti képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak”. Ám hozzátette, a székely zászló kitűzésével kapcsolatos román–magyar diplomáciai összemenésre utalva: „Egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával, próbáljunk meg egymással konzultálni. (…) Mert azt pontosan látnunk kell, hogy végső soron ezeket a problémákat nekünk kell otthon megoldanunk, és ebben a pillanatban nehezen tudunk olyan román partnereket találni, akik kiállnak mellettünk”.
Úgy gondoljuk, ez eléggé világos beszéd.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 18.
Bukarest provokációval vádolja Budapestet - tovább dúl a zászlóháború
Újabb diplomáciai csörte zajlott le a hét végén a magyar és a román külügyminisztérium között székelyzászó-ügyben. Bukarest heves reakcióját ezúttal az váltotta ki hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken délután kitűzték a székely zászlót az Országgyűlés Kossuth téri homlokzatára. Néhány órával később a román külügyminisztérium közleményt fejezte ki sajnálkozását afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Noha az állásfoglalás nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat”, leszögezi, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott”. A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre.
„A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen” – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is. Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője ismertette, Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
Megszólalt az ügyben Martonyi János is, sérelmezve, hogy a bukaresti politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de megjegyezte: voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezik, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2-3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy „a csata zaja lassan leül”, és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára.
A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy „hangos legyen”, a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. „A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó” – tette hozzá. Martonyi megjegyezte, vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése. Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. „Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá.
Nem váratott sokat magára Titus Corlăţean viszontválasza sem. A külügyminiszter szombaton este úgy vélekedett: Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében.
A román diplomácia vezetője az Antena3 hírtelevízió műsorában úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Sérelmezte, hogy egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie. Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közöl csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel például szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A román külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar-román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával. A műsorvezető felvetetette, hogy a börtönben ülő Adrian Năstase volt kormányfő blog-bejegyzésében a magyar-román parlamenti kapcsolatok befagyasztását javasolta válaszlépésként arra, hogy a budapesti parlamentre kitűzték a székely zászlót. Corlăţean erre azt mondta: számít arra, hogy a román parlament reagál a gesztusra, de kifejezte reményét, hogy nem lesznek radikálisabbak, mint a Jobbik. „Egy méltó és világos kiállásra valóban szükség van, és ebben egyetértek Năstaséval” – mondta a külügyminiszter, aki úgy véli, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából.
Rostás Szabolcs
Nyugati Jelen (Arad),
Újabb diplomáciai csörte zajlott le a hét végén a magyar és a román külügyminisztérium között székelyzászó-ügyben. Bukarest heves reakcióját ezúttal az váltotta ki hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken délután kitűzték a székely zászlót az Országgyűlés Kossuth téri homlokzatára. Néhány órával később a román külügyminisztérium közleményt fejezte ki sajnálkozását afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Noha az állásfoglalás nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat”, leszögezi, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott”. A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre.
„A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen” – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is. Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője ismertette, Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
Megszólalt az ügyben Martonyi János is, sérelmezve, hogy a bukaresti politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de megjegyezte: voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezik, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2-3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy „a csata zaja lassan leül”, és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára.
A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy „hangos legyen”, a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. „A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó” – tette hozzá. Martonyi megjegyezte, vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése. Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. „Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá.
Nem váratott sokat magára Titus Corlăţean viszontválasza sem. A külügyminiszter szombaton este úgy vélekedett: Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében.
A román diplomácia vezetője az Antena3 hírtelevízió műsorában úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Sérelmezte, hogy egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie. Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közöl csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel például szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A román külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar-román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával. A műsorvezető felvetetette, hogy a börtönben ülő Adrian Năstase volt kormányfő blog-bejegyzésében a magyar-román parlamenti kapcsolatok befagyasztását javasolta válaszlépésként arra, hogy a budapesti parlamentre kitűzték a székely zászlót. Corlăţean erre azt mondta: számít arra, hogy a román parlament reagál a gesztusra, de kifejezte reményét, hogy nem lesznek radikálisabbak, mint a Jobbik. „Egy méltó és világos kiállásra valóban szükség van, és ebben egyetértek Năstaséval” – mondta a külügyminiszter, aki úgy véli, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából.
Rostás Szabolcs
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 18.
Hétköznapi emberekről, manókról, fehérnépekről
Rólunk, hétköznapi emberekről, családról, kisebbségi létről, székely identitásról szól Benkő Levente Manók, emberek, fehérnépek című kötete, amelyet pénteken mutattak be a Bulgakov kávézóban. A téma örök, a tálalás újszerű, hiszen az Erdélyi Híradó Kiadónál megjelent könyvet Könczey Elemér illusztrálta, aki ezúttal a padlástéri helyiségben is „kiteregette a szennyest”. A közös munkáról, a kétlaki életről, az alkotói folyamatról faggatta a könyv szerzőjét és illusztrátorát Papp Attila Zsolt, aki maga is beismerte, hogy szkeptikusan viszonyult a kötethez: úgy vélte, a napi sajtóba illeszkednek ugyan a szerző tollából származó glosszák, de abban már egyáltalán nem volt biztos, hogy kötetbe szerkesztve ugyanazt a hatást váltják-e ki. De amikor egymás mellé kerültek a szövegek, akkor kiderült, hogy ezáltal még inkább meg lehet vizsgálni ugyanazon téma különböző aspektusait.
– Amikor Levente felvetette a könyv ötletét, azért voltam bajban, mert addig azt gondoltam, hogy a karikatúráimat egyértelműeknek rajzolom, és nem voltam benne biztos, hogy illeszkednek majd az írásokhoz. Amikor láttam, hogy a szövegek miként egészítik ki a rajzaimat, akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy a karikatúráim nem is olyan egyértelműek – mondta Könczey Elemér. Kifejtette: annak ellenére, hogy a szerző szövegei az erdélyi létre reflektálnak, az ő rajzai pedig globalizáltak, mégis úgy érzi, hogy a kötetben illusztráció és szöveg egymásra talált.
– Ezek a történetek rólunk szólnak, hétköznapi emberekről. Manókról, vagyis gyermekekről, férfiakról és fehérnépekről, no meg persze Grétáról, a 29 éves vén tragacsról – jegyezte meg Benkő Levente. – Az élet olykor helyzetek elé állít bennünket, vannak köztük mulatságosak és kevésbé mulatságosak, ebbe a kötetbe a mulatságosabbakat gyűjtöttük össze – mondta. Annak idején azzal fordultam Könczeyhez, hogy egy vidám kötetet kéne összeállítani, mert ha az emberek arcára sikerül legalább egy halvány mosolyt csalni, akkor már tettünk valami értelmeset – mesélte a szerző.
Az együttműködés nem volt a legfelhőtlenebb a szerző és illusztrátor elképzeléseinek különbözősége miatt, de végül sikerült kopromisszumokat kötni. Könczey Elemérnek hozzá kellett szoknia a gondolathoz, hogy rajzai szövegek mellé is jól illeszkednek, és hogy kétszer annyi szöveg, mint karikatúra szerepel a közös kötetben. Benkő Levente pedig a neki – válogatás nélkül – átküldött hatalmas karikatúramennyiséget vette zokon eleinte. De végül megszületett a mű, amely kétszer 56 írást valamint 56 rajzot tartalmaz, és a könyvbemutatón abban is megegyeztek, hogy a legközelebbi könyvet Könczey Elemér írja, és Benkő Levente illusztrálja majd.
– A kötetben található öt ciklusból három közéleti témákhoz kapcsolódik. Az ezeket olvasók számára nyilvánvalóvá válik, hogy ízig-vérig székely vagy. Hogyan éled meg ezt a kétlakiságot? – vetette fel a kérdést Papp Attila Zsolt. – Az én csillagom mindig hazafelé mutat, és mindig azt mondogatom, hogy egyszer úgyis hazaköltözöm Barótra. Ennek ellenére Kolozsvárt is szeretem, és van valami sorsszerűség abban, hogy most Magyarvistán élek, hiszen kutatómunkáim során mindig lenyűgözött a kalotaszegi falu kőfaragóinak munkája, jellegzetes motívumai. Vistán is jól érzem magam, de szívem háromnegyedét otthon tartom –magyarázta Benkő.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár),
Rólunk, hétköznapi emberekről, családról, kisebbségi létről, székely identitásról szól Benkő Levente Manók, emberek, fehérnépek című kötete, amelyet pénteken mutattak be a Bulgakov kávézóban. A téma örök, a tálalás újszerű, hiszen az Erdélyi Híradó Kiadónál megjelent könyvet Könczey Elemér illusztrálta, aki ezúttal a padlástéri helyiségben is „kiteregette a szennyest”. A közös munkáról, a kétlaki életről, az alkotói folyamatról faggatta a könyv szerzőjét és illusztrátorát Papp Attila Zsolt, aki maga is beismerte, hogy szkeptikusan viszonyult a kötethez: úgy vélte, a napi sajtóba illeszkednek ugyan a szerző tollából származó glosszák, de abban már egyáltalán nem volt biztos, hogy kötetbe szerkesztve ugyanazt a hatást váltják-e ki. De amikor egymás mellé kerültek a szövegek, akkor kiderült, hogy ezáltal még inkább meg lehet vizsgálni ugyanazon téma különböző aspektusait.
– Amikor Levente felvetette a könyv ötletét, azért voltam bajban, mert addig azt gondoltam, hogy a karikatúráimat egyértelműeknek rajzolom, és nem voltam benne biztos, hogy illeszkednek majd az írásokhoz. Amikor láttam, hogy a szövegek miként egészítik ki a rajzaimat, akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy a karikatúráim nem is olyan egyértelműek – mondta Könczey Elemér. Kifejtette: annak ellenére, hogy a szerző szövegei az erdélyi létre reflektálnak, az ő rajzai pedig globalizáltak, mégis úgy érzi, hogy a kötetben illusztráció és szöveg egymásra talált.
– Ezek a történetek rólunk szólnak, hétköznapi emberekről. Manókról, vagyis gyermekekről, férfiakról és fehérnépekről, no meg persze Grétáról, a 29 éves vén tragacsról – jegyezte meg Benkő Levente. – Az élet olykor helyzetek elé állít bennünket, vannak köztük mulatságosak és kevésbé mulatságosak, ebbe a kötetbe a mulatságosabbakat gyűjtöttük össze – mondta. Annak idején azzal fordultam Könczeyhez, hogy egy vidám kötetet kéne összeállítani, mert ha az emberek arcára sikerül legalább egy halvány mosolyt csalni, akkor már tettünk valami értelmeset – mesélte a szerző.
Az együttműködés nem volt a legfelhőtlenebb a szerző és illusztrátor elképzeléseinek különbözősége miatt, de végül sikerült kopromisszumokat kötni. Könczey Elemérnek hozzá kellett szoknia a gondolathoz, hogy rajzai szövegek mellé is jól illeszkednek, és hogy kétszer annyi szöveg, mint karikatúra szerepel a közös kötetben. Benkő Levente pedig a neki – válogatás nélkül – átküldött hatalmas karikatúramennyiséget vette zokon eleinte. De végül megszületett a mű, amely kétszer 56 írást valamint 56 rajzot tartalmaz, és a könyvbemutatón abban is megegyeztek, hogy a legközelebbi könyvet Könczey Elemér írja, és Benkő Levente illusztrálja majd.
– A kötetben található öt ciklusból három közéleti témákhoz kapcsolódik. Az ezeket olvasók számára nyilvánvalóvá válik, hogy ízig-vérig székely vagy. Hogyan éled meg ezt a kétlakiságot? – vetette fel a kérdést Papp Attila Zsolt. – Az én csillagom mindig hazafelé mutat, és mindig azt mondogatom, hogy egyszer úgyis hazaköltözöm Barótra. Ennek ellenére Kolozsvárt is szeretem, és van valami sorsszerűség abban, hogy most Magyarvistán élek, hiszen kutatómunkáim során mindig lenyűgözött a kalotaszegi falu kőfaragóinak munkája, jellegzetes motívumai. Vistán is jól érzem magam, de szívem háromnegyedét otthon tartom –magyarázta Benkő.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 18.
Erdélyi életművek tárlata
Kolozsváron szervez kiállítást az Erdélyi Művészeti Központ, a tárlatnyitót február 22-én tartják a Minerva Galériában.
A központ a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum legfiatalabb belső osztálya, amely tavaly szeptemberben született, azzal a szándékkal, hogy feltérképezze, gyűjtse, feldolgozza, kutathatóvá tegye és kiállítások keretében bemutassa az 1945 után Erdélyben született reprezentatív – elsősorban magyar – képzőművészeti (élet)műveket.
Mint Vargha Mihály, a múzeum igazgatója közleményében rámutatott, a kezdeményezők végső célja, hogy a központ önálló gyűjtőkörű múzeummá fejlődjön. Tevékenységét szakmai kuratórium elemzi és irányítja, amely székelyföldi, kolozsvári és partiumi szakemberekből áll. Az intézmény létrehozatalának terve már a rendszerváltás óta búvópatakként jelen van az erdélyi képzőművészeti életben, működésének komoly előzménye a kolozsvári székhelyű Barabás Miklós Céh, a csíkszeredai KOKEM, a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vagy a sepsiszentgyörgyi Etna Alapítvány működése. Az olyan nagy erdélyi művészek, mint Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Mattis-Teutsch János, Nagy Imre, Nagy Albert vagy Kós Károly életműve már múzeumi törzsanyag.
A központ célja a második világháború utáni, modern és kortárs erdélyi képzőművészet tárgyi emlékeinek összegyűjtése, feldolgozása és bemutatása. Feladata továbbá az alkotók hagyatékának szakmai ápolása, művészetük átmentése a jövő generációi számára. A Székely Nemzeti Múzeum kezdeményezésére 2011 őszén országos „küldöttgyűlést” tartottak Erdély fontos művészeti központjaiból meghívott szakemberek közreműködésével. „Valamennyien egyetértettünk egy bázisintézmény létrehozásának szükségességében. Mindenki számára világossá vált, hogy ezt a múzeumot csak erős magyar képviseletű önkormányzatok tarthatják fenn, tehát Székelyföldnek mint belső anyaországnak kell vállalnia a kezdeményező szerepet” – fogalmazott Vargha Mihály.
Mint írta, Sepsiszentgyörgyre esett a küldöttek választása, az indokok között szerepelt a Gyárfás Jenő Képtár gazdag modern és kortárs anyaga, a képtár 1980–90-es évekbeli kiemelt szerepe is. A kezdeményezőknek az is fő szándékuk, hogy a készülő programokat, kiállításokat – hálózatban gondolkodva – Erdély fontosabb városaiban is bemutassák. Eddig szép adományokat kaptak Stuttgartból, Budapestről, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról; Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma biztosította a működési költséget. Az idénre tervezik az ideiglenes székház tatarozását és igyekszenek a gyűjteményt bemutatni a szakmának és a nagyközönségnek. „Azt kívánjuk, hogy az EMüK megalakulása, működése, a kiállítások és a nyomtatványok szakmai színvonala felkeltse az alkotók, művészetbarátok, mecénások érdeklődését törekvéseink iránt, és segítségükkel a minőség nevében tudjunk erősödni, szépülni, gazdagodni az erdélyi magyar közösség hasznára és épülésére” – fogalmazott Vargha. A kolozsvári tárlatnyitón megnyitóbeszédet mond Kántor Lajos műkritikus, az esemény házigazdája: Tibori Szabó Zoltán.
Krónika (Kolozsvár),
Kolozsváron szervez kiállítást az Erdélyi Művészeti Központ, a tárlatnyitót február 22-én tartják a Minerva Galériában.
A központ a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum legfiatalabb belső osztálya, amely tavaly szeptemberben született, azzal a szándékkal, hogy feltérképezze, gyűjtse, feldolgozza, kutathatóvá tegye és kiállítások keretében bemutassa az 1945 után Erdélyben született reprezentatív – elsősorban magyar – képzőművészeti (élet)műveket.
Mint Vargha Mihály, a múzeum igazgatója közleményében rámutatott, a kezdeményezők végső célja, hogy a központ önálló gyűjtőkörű múzeummá fejlődjön. Tevékenységét szakmai kuratórium elemzi és irányítja, amely székelyföldi, kolozsvári és partiumi szakemberekből áll. Az intézmény létrehozatalának terve már a rendszerváltás óta búvópatakként jelen van az erdélyi képzőművészeti életben, működésének komoly előzménye a kolozsvári székhelyű Barabás Miklós Céh, a csíkszeredai KOKEM, a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vagy a sepsiszentgyörgyi Etna Alapítvány működése. Az olyan nagy erdélyi művészek, mint Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Mattis-Teutsch János, Nagy Imre, Nagy Albert vagy Kós Károly életműve már múzeumi törzsanyag.
A központ célja a második világháború utáni, modern és kortárs erdélyi képzőművészet tárgyi emlékeinek összegyűjtése, feldolgozása és bemutatása. Feladata továbbá az alkotók hagyatékának szakmai ápolása, művészetük átmentése a jövő generációi számára. A Székely Nemzeti Múzeum kezdeményezésére 2011 őszén országos „küldöttgyűlést” tartottak Erdély fontos művészeti központjaiból meghívott szakemberek közreműködésével. „Valamennyien egyetértettünk egy bázisintézmény létrehozásának szükségességében. Mindenki számára világossá vált, hogy ezt a múzeumot csak erős magyar képviseletű önkormányzatok tarthatják fenn, tehát Székelyföldnek mint belső anyaországnak kell vállalnia a kezdeményező szerepet” – fogalmazott Vargha Mihály.
Mint írta, Sepsiszentgyörgyre esett a küldöttek választása, az indokok között szerepelt a Gyárfás Jenő Képtár gazdag modern és kortárs anyaga, a képtár 1980–90-es évekbeli kiemelt szerepe is. A kezdeményezőknek az is fő szándékuk, hogy a készülő programokat, kiállításokat – hálózatban gondolkodva – Erdély fontosabb városaiban is bemutassák. Eddig szép adományokat kaptak Stuttgartból, Budapestről, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról; Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma biztosította a működési költséget. Az idénre tervezik az ideiglenes székház tatarozását és igyekszenek a gyűjteményt bemutatni a szakmának és a nagyközönségnek. „Azt kívánjuk, hogy az EMüK megalakulása, működése, a kiállítások és a nyomtatványok szakmai színvonala felkeltse az alkotók, művészetbarátok, mecénások érdeklődését törekvéseink iránt, és segítségükkel a minőség nevében tudjunk erősödni, szépülni, gazdagodni az erdélyi magyar közösség hasznára és épülésére” – fogalmazott Vargha. A kolozsvári tárlatnyitón megnyitóbeszédet mond Kántor Lajos műkritikus, az esemény házigazdája: Tibori Szabó Zoltán.
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 18.
Állóháború
Noha mintegy két hete kizárólag a székely zászló ügye tematizálja és befolyásolja a román–magyar kapcsolatok alakulását, jószerint pedig a romániai és magyarországi közbeszédet, az érintettek egyre távolabb kerülnek a megnyugtató megoldástól.
Bukarest barátságtalan, ellenséges gesztusként fogta fel, hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken kitűzték a kék és arany színű lobogót a budapesti Parlament homlokzatára, ahol mellesleg lengette már korábban is a szél.
Csakhogy a román politikai osztály számára oly mértékben számít vörös posztónak a székely zászló, hogy már nem érik be annak a hazai közintézményekről való levételével – pontosabban az erre történő felszólítással –, hanem legszívesebben a magyarországi polgármesteri hivatalokról is eltávolítanák, ha tehetnék.
Persze a zászlóvita közepette megnyilvánuló anyaországi gesztus, a magyarországi közintézmények fellobogózása az erdélyi magyarok iránti szimpátia, a szolidaritás kifejezésére alkalmas ugyan, de önmagában nem vezethet eredményre. Sokkal hasznosabb és hatékonyabb lenne, ha Bukarest is, Budapest is megpróbálná félretenni a zászlóügy érzelmi dimenzióját, és folyamatos párbeszéd révén próbálkozna elmozdítani a holtpontról a szócsaták formájában dúló állóháborút.
Természetesen roppant nehéz higgadtnak maradni olyankor, amikor bukaresti politikusok és elemzők egyszerűen a „pánhungarizmus, a revizionista törekvések” megnyilvánulásának jeleit vélik felfedezni a magyar kormány állásfoglalásában, miszerint a 21. század Európájában nem tagadható meg egy nemzeti közösségtől szimbóluma szabad használata. És miközben a magyar és a román külügy immár burkoltan elismeri, hogy bizony holtpontra jutott a kétoldalú viszony, ne feledjük: még csak ezután következik a március 10-ére meghirdetett marosvásárhelyi autonómiatüntetés, majd március 15-e, amelynek apropóján a nacionalista román politikusok borítékolhatóan tovább gerjesztik a feszültséget, a parlamentek közötti konfliktussá szélesítve a diplomáciai csörtét. Jó lesz felkészülni a hosszan tartó állóháborúra.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
Noha mintegy két hete kizárólag a székely zászló ügye tematizálja és befolyásolja a román–magyar kapcsolatok alakulását, jószerint pedig a romániai és magyarországi közbeszédet, az érintettek egyre távolabb kerülnek a megnyugtató megoldástól.
Bukarest barátságtalan, ellenséges gesztusként fogta fel, hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken kitűzték a kék és arany színű lobogót a budapesti Parlament homlokzatára, ahol mellesleg lengette már korábban is a szél.
Csakhogy a román politikai osztály számára oly mértékben számít vörös posztónak a székely zászló, hogy már nem érik be annak a hazai közintézményekről való levételével – pontosabban az erre történő felszólítással –, hanem legszívesebben a magyarországi polgármesteri hivatalokról is eltávolítanák, ha tehetnék.
Persze a zászlóvita közepette megnyilvánuló anyaországi gesztus, a magyarországi közintézmények fellobogózása az erdélyi magyarok iránti szimpátia, a szolidaritás kifejezésére alkalmas ugyan, de önmagában nem vezethet eredményre. Sokkal hasznosabb és hatékonyabb lenne, ha Bukarest is, Budapest is megpróbálná félretenni a zászlóügy érzelmi dimenzióját, és folyamatos párbeszéd révén próbálkozna elmozdítani a holtpontról a szócsaták formájában dúló állóháborút.
Természetesen roppant nehéz higgadtnak maradni olyankor, amikor bukaresti politikusok és elemzők egyszerűen a „pánhungarizmus, a revizionista törekvések” megnyilvánulásának jeleit vélik felfedezni a magyar kormány állásfoglalásában, miszerint a 21. század Európájában nem tagadható meg egy nemzeti közösségtől szimbóluma szabad használata. És miközben a magyar és a román külügy immár burkoltan elismeri, hogy bizony holtpontra jutott a kétoldalú viszony, ne feledjük: még csak ezután következik a március 10-ére meghirdetett marosvásárhelyi autonómiatüntetés, majd március 15-e, amelynek apropóján a nacionalista román politikusok borítékolhatóan tovább gerjesztik a feszültséget, a parlamentek közötti konfliktussá szélesítve a diplomáciai csörtét. Jó lesz felkészülni a hosszan tartó állóháborúra.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 18.
G. L.
EGYETEMES ÉRDEK
Miért lehet szexi Románia a külföldi diákoknak?
Nemcsak hogy jöhetnek, de van, ahol egyenesen várják a külföldi hallgatókat. A legtöbben az alacsony tandíj miatt választják Romániát.
Miért választják magyarországi diákok a továbbtanulásra Romániát? Magyarországon a legnépszerűbb szakok, mint a gazdaságtan, turizmus vagy kommunikáció ponthatárai az egekben vannak, egyesek szerint alig egy-két tucat – szinte kizárólag a társadalmi elithez tartozó – hallgató tudja csak majd teljesíteni ezeket szinteket. Másrészt Romániában tavaly óta azonos feltételek mellett felvételizhetnek a felsőoktatásba az Európai Unió polgárai, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Államszövetség polgárai, valamint a hazai diákok. Az egyetemeknek itt van tehát a lehetőség, hogy az ország határain túlról pótolják a megszigorított érettségi miatt apadó diáklétszámot. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem például január végén a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is népszerűsítette magát.
"Az egyetem számára fontos, hogy nemzetköziesedjen.
Ez egyrészt versenyhelyzetet jelent a magyar és a német tagozaton tanuló hallgatóink számára, mivel tavalytól az EU-s polgárok ugyanolyan feltételek mellett vehetnek részt a hazai felsőoktatásban, mint a román állampolgárok. Tudunk olyan felkészítést nyújtani, hogy bárhol Európában elismerjék a román állam által akkreditált diplomájukat. Ezért is mutattuk be a tevékenységünket a budapesti nemzetközi kiállításon, s azért készülünk németországi oktatási kiállításra is. Másrészt az EU-n kívülről is várunk hallgatókat. Egy újabb kormányhatározat szerint őket is egyenesen az egyetem fogadja. Számukra tavasztól nyílik meg a pályázási lehetőség. A BBTE iránt egyre nő az érdeklődés, ezt például az is bizonyítja, hogy egyre többen jelentkeznek az egyetem által indított román nyelv előkészítőre" - magyarázta a Transindexnek Soós Anna, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese.
A BBTE magyar tagozata jelenleg mintegy 76 szakon szervez felvételit. Az egyetem 21 karából 15-ön folyik magyar nyelvű oktatás is, két kar pedig teljesen magyar nyelvű. Mintegy 500 magyarul oktató szakember vesz részt az oktatásban, és több mint 6000 hallgató magyarul tanul.
Az Európai Unióból származó diákoknak, hogy azonos feltételek mellett felvételizhessenek a romániaiakkal, előbb el kell fogadtatniuk a diplomájukat. Ehhez egyelőre még nincs meg a pontos szabályozás, tavalyig a minisztériumban foglalkoztak ezzel, viszont idéntől elméletileg már az egyetemek is elfogadhatják. A BBTE nemzetközi osztályán február végére ígérnek döntést, amelyet majd a honlapjukon közölnek. Annyi biztos, ha továbbra is a minisztériumnak kell elfogadnia, akkor a nemzetközi osztályhoz kell majd az angol vagy román nyelvre fordíttatott érettségi diplomával, illetve szükséges papírokkal fordulni, viszont, ha változik, és már az egyetem döntését is elfogadják, akkor a rektorátuson kell intézkedni.
A diploma honosítása után már lehet jelentkezni az adott karon a felvételire, ehhez - a diploma mellett - ugyanazok a papírok kellenek, mint a romániai társaiknak. A felvételi július 15-én kezdődik, egy külföldi diáknak legalább egy hónappal előtte érdemes elkezdenie a papírok rendezését, hogy minden határidőbe bőven beleférjen. Az EU-n kívüli felvételizők mindent a nemzetközi osztályon kell hogy rendezzenek, a diploma elismertetésétől kezdve egészen a felvételiig. "Nem tartjuk prioritásnak, hogy Magyarországon kampányoljunk.
Elfogadjuk a külföldi hallgatók jelenlétét a Sapientia EMTE-n, de nem tartjuk kiemelten fontosnak a külföldi, magyarországi diákok vonzását, főként alapképzésben. A mesteri képzésnek viszont fontos részét jelenthetik a hallgatói mobilitások, és ennek keretében a magyarországi hallgatók jelenléte az egyetemünkön" - magyarázták a Transindex megkeresésére a Sapientia EMTE titkárságán. A Sapientiás felvételihez a külföldi diákoknak ugyanazokat a papírokat kell leadniuk, mint a romániai felvételizőknek, viszont előbb az egyetemen keresztül kell kérvényezzék az érettségi diplomájuk elismertetését a román tanügyminisztériumnál. Ezért a felvételi határidő előtt legkevesebb 15 nappal már kell jelentkezzenek az egyetemen. Az elismertetéssel kapcsolatban részletes információk itt olvashatóak.
Ebből kiindulva annak jártunk utána, hogy mi lehet vonzó egy romániai egyetemben egy külföldi, elsősorban magyarországi hallgatónak. Mi a véleményük az itteni oktatásról, s milyen kellemetlenségeik voltak.
A legfrissebb adatok szerint a BBTE-re összesen 671 külföldi diák van beiratkozva, ebből 579 alapképzésre, 92 pedig mesterire. A magyar tagozaton 135 külföldi, főként magyarországi hallgató tanul. Az egész egyetemen a magyar tagozat pszichológia távoktatási szaka a legnépszerűbb, az alapképzés három évfolyamán összesen 112 külföldi tanul. Egyébként a legtöbb külföldi diák - egyáltalán nem meglepő módon - a Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karon jár, összese 206-an tanulnak ott nem Romániából, a legtöbbjük román nyelven. A magyarul tanulók között a pszichológia távoktatáson kívül a pszichológia nappali szak még nagyon népszerű, 12-en tanulnak ott külföldről, de meg lehet még említeni a néprajzot, ahol 2 magyarországi diák tanul. A Sapientián jelenleg 6 külföldi állampolgár tanul, hat különböző szakon.
Egyáltalán nem bánták meg, hogy ide jöttek
az általunk megkérdezett külföldi diákok, bár többen panaszkodtak kellemetlenségekre. Szerintük főleg a kiszámíthatatlan adminisztráció és a hiányos tájékoztatás bosszantó, például az, hogy gyakorlatilag a véletlenen múlhat egy féléves ösztöndíj. Meg persze a nyelv, de azzal mindenki előre tisztában van.
"A döntésem, hogy Kolozsvárra jöttem tanulni, és a magyarországi tanügyi rendszer helyzete között nem volt semmi összefüggés. Budapesten államilag támogatott helyre vettek volna fel, Kolozsváron viszont az első két félévben tandíjat kellett fizetnem, annak ellenére is, hogy a legjobb átlaggal jutottam be a szakomon. Úgy tapasztaltam, hogy Kolozsváron nagyon megbízhatatlan minden, ami hivatalos ügyintézéssel kapcsolatos. Tavalytól már nem kell fizetnem tandíjat, mivel az európai uniós és romániai diákok ugyanolyan elbírálás alá esnek. De ezt például egy félreértés folytán tudtam meg, mert erről nem tájékoztatott senki. Egy tanárnőm segített megoldani a problémámat. Ösztöndíj kérvényemet is csak azután fogadták el a titkárnők, hogy kinyomtatva vittem a jogosultságomat igazoló, alátámasztó szabályzatot. Az egyetemi könyvtári belépőmre ráírták, hogy csak olvasótermi használatra kérhetek ki könyvet, mivel nem értették, mit keresek én itt magyar állampolgár létemre" - mesélte Ágota, aki már harmadik éve tanul Kolozsváron, majd hozzátette: "Én úgy tapasztaltam, hogy a rendszer sokszor kiszámíthatatlan, nem egyszer talpraesettségen vagy emberi kapcsolatokon múlik, hogy mit, hogyan sikerül elintézni. De ez egy sajátos világ, ahol a kiskapukat az ember a maga előnyére is tudja akár fordítani. Románul nem tanultam meg, nagyon alap kifejezéseket tudok csak használni, de a mindennapi életben többé-kevésbé elboldogul az ember. Nekem nagyon sokat segítettek, segítenek barátok, ismerősök, tanárok."
Szintén az emberi kapcsolatokra hívták fel a figyelmünket a BBTE első éves, pszichológusnak tanuló diákjai: "Az egyetemre való beiratkozás viszonylag könnyen ment, mert rengeteg segítséget kaptam a szakunk titkárnőjétől. A tárgyfelvételnél viszont már akadtak kisebb problémák a személyi igazolvány eltérései miatt, de ezt is perceken belül sikerült megoldani. Eleinte angolul értettem szót az emberekkel, majd miután már kialakultak a baráti körök az évfolyamon belül, ők tanítgatnak engem, illetve a magyarországi társaimat számolni, köszönni, kérni, és alkalmanként mi rendelünk az étteremben, kávézóban, hogy gyakoroljunk. A főkönyvtárba való beiratkozásnál, a bérlet és telefonkártya intézésnél is az ő segítségük révén tudtam boldogulni, mert sajnos ott nem mindig használ az angol nyelvtudás" - magyarázta Katalin a lehetőségeiket.
"Azért választottam Romániát, mert otthon nem vettek fel, és nem akartam egy évet kihagyni. Az ügyintézések borzalmasan mentek, részben lustaság, részben tudatlanság miatt. Nem találtuk a megfelelő információkat, hogy mit hogyan kell, a papírjaimat nagyon lassan honosították (másfél hónap), és a pótjelentkezést is éppenhogy sikerült elcsípni. Abszolút nem tudtam, mit-hogyan-merre, de sok kérdezősködés után kilyukadtam a KMDSZ-nél, és onnan kezdve minden helyreált, bármiben segítettek. A társaság jó, persze az mindenkinek a szociális képességeitől függ, hogy miként tud beilleszkedni, és a Studcard-rendszert is szeretem, otthon nincs is ilyen" - nyilatkozta a Transindexnek Áron.
Az erdélyi továbbtanulási lehetőségekről érdeklődtünk magyarországi végzős középiskolásoknál is, akik komolyan fontolóra vették a romániai továbbtanulást.
Elsősorban az alacsony tandíjat emelték ki, mint érvet az itteni egyetem előnyeként.
"Már elvetettük az ötletet, habár hónapokig latolgattuk, és tényleg komolyan felmerült, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanulok tovább. Az szólt leginkább mellette, hogy Magyarországtól eltérően itt nincs tandíj, vagy nagyon csekély, illetve hogy a pszichológia, amit tanulni szerettem volna, számomra elérhető nyelven (magyar, angol) tanulható. Ellene szólt viszont az, hogy kétséges a kinti munkaszerzés, és így az ottani megélhetésemre lehet, hogy annyit elköltöttünk volna, mintha kifizetnénk az itthoni tandíjat. Illetve, mivel az egyetemen pszichológiát csak magyarul lehet tanulni, tartok tőle, hogy elkopott volna a már meglévő angol tudásom is" - mondta Emese.
"Közgazdaságtant szeretnék a továbbiakban tanulni, viszont ehhez Magyarországon a jelenlegi állás szerint nagyon magas pontszám szükséges, és így nem biztos, hogy bejutnék az államilag finanszírozott helyre. A családommal összehasonlítottuk a magyarországi és az erdélyi tandíjak nagyságát, és úgy találtuk, az erdélyi tandíjak sokkal reálisabbak lennének két tanári fizetéshez. A budapesti Educatio kiállításon még arról is tájékoztattak, hogy akár államilag finanszírozott helyre is kerülhetek. Emellett pedig a megélhetés se lenne drágább, mint itthon, legalábbis úgy gondoljuk. Különben van már kolozsvári egyetemista ismerősöm, ők sokat meséltek az egyetemről és az egyetemi életről. Szerintem azzal a diplomával, amit Kolozsváron megszereznék, el tudnék helyezkedni Európa más országaiban is.
Az sem egy utolsó szempont, hogy 2015-ben Kolozsvár lesz Európa Ifjúsági Fővárosa.
Ja,és még egy új nyelvet is meg tudnék tanulni a magyar, angol és német mellé: a románt, ami szerintem egyáltalán nem lenne hátrányt a munkavállalásban" - mesélte Csenge.
Transindex.ro,
EGYETEMES ÉRDEK
Miért lehet szexi Románia a külföldi diákoknak?
Nemcsak hogy jöhetnek, de van, ahol egyenesen várják a külföldi hallgatókat. A legtöbben az alacsony tandíj miatt választják Romániát.
Miért választják magyarországi diákok a továbbtanulásra Romániát? Magyarországon a legnépszerűbb szakok, mint a gazdaságtan, turizmus vagy kommunikáció ponthatárai az egekben vannak, egyesek szerint alig egy-két tucat – szinte kizárólag a társadalmi elithez tartozó – hallgató tudja csak majd teljesíteni ezeket szinteket. Másrészt Romániában tavaly óta azonos feltételek mellett felvételizhetnek a felsőoktatásba az Európai Unió polgárai, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Államszövetség polgárai, valamint a hazai diákok. Az egyetemeknek itt van tehát a lehetőség, hogy az ország határain túlról pótolják a megszigorított érettségi miatt apadó diáklétszámot. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem például január végén a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is népszerűsítette magát.
"Az egyetem számára fontos, hogy nemzetköziesedjen.
Ez egyrészt versenyhelyzetet jelent a magyar és a német tagozaton tanuló hallgatóink számára, mivel tavalytól az EU-s polgárok ugyanolyan feltételek mellett vehetnek részt a hazai felsőoktatásban, mint a román állampolgárok. Tudunk olyan felkészítést nyújtani, hogy bárhol Európában elismerjék a román állam által akkreditált diplomájukat. Ezért is mutattuk be a tevékenységünket a budapesti nemzetközi kiállításon, s azért készülünk németországi oktatási kiállításra is. Másrészt az EU-n kívülről is várunk hallgatókat. Egy újabb kormányhatározat szerint őket is egyenesen az egyetem fogadja. Számukra tavasztól nyílik meg a pályázási lehetőség. A BBTE iránt egyre nő az érdeklődés, ezt például az is bizonyítja, hogy egyre többen jelentkeznek az egyetem által indított román nyelv előkészítőre" - magyarázta a Transindexnek Soós Anna, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese.
A BBTE magyar tagozata jelenleg mintegy 76 szakon szervez felvételit. Az egyetem 21 karából 15-ön folyik magyar nyelvű oktatás is, két kar pedig teljesen magyar nyelvű. Mintegy 500 magyarul oktató szakember vesz részt az oktatásban, és több mint 6000 hallgató magyarul tanul.
Az Európai Unióból származó diákoknak, hogy azonos feltételek mellett felvételizhessenek a romániaiakkal, előbb el kell fogadtatniuk a diplomájukat. Ehhez egyelőre még nincs meg a pontos szabályozás, tavalyig a minisztériumban foglalkoztak ezzel, viszont idéntől elméletileg már az egyetemek is elfogadhatják. A BBTE nemzetközi osztályán február végére ígérnek döntést, amelyet majd a honlapjukon közölnek. Annyi biztos, ha továbbra is a minisztériumnak kell elfogadnia, akkor a nemzetközi osztályhoz kell majd az angol vagy román nyelvre fordíttatott érettségi diplomával, illetve szükséges papírokkal fordulni, viszont, ha változik, és már az egyetem döntését is elfogadják, akkor a rektorátuson kell intézkedni.
A diploma honosítása után már lehet jelentkezni az adott karon a felvételire, ehhez - a diploma mellett - ugyanazok a papírok kellenek, mint a romániai társaiknak. A felvételi július 15-én kezdődik, egy külföldi diáknak legalább egy hónappal előtte érdemes elkezdenie a papírok rendezését, hogy minden határidőbe bőven beleférjen. Az EU-n kívüli felvételizők mindent a nemzetközi osztályon kell hogy rendezzenek, a diploma elismertetésétől kezdve egészen a felvételiig. "Nem tartjuk prioritásnak, hogy Magyarországon kampányoljunk.
Elfogadjuk a külföldi hallgatók jelenlétét a Sapientia EMTE-n, de nem tartjuk kiemelten fontosnak a külföldi, magyarországi diákok vonzását, főként alapképzésben. A mesteri képzésnek viszont fontos részét jelenthetik a hallgatói mobilitások, és ennek keretében a magyarországi hallgatók jelenléte az egyetemünkön" - magyarázták a Transindex megkeresésére a Sapientia EMTE titkárságán. A Sapientiás felvételihez a külföldi diákoknak ugyanazokat a papírokat kell leadniuk, mint a romániai felvételizőknek, viszont előbb az egyetemen keresztül kell kérvényezzék az érettségi diplomájuk elismertetését a román tanügyminisztériumnál. Ezért a felvételi határidő előtt legkevesebb 15 nappal már kell jelentkezzenek az egyetemen. Az elismertetéssel kapcsolatban részletes információk itt olvashatóak.
Ebből kiindulva annak jártunk utána, hogy mi lehet vonzó egy romániai egyetemben egy külföldi, elsősorban magyarországi hallgatónak. Mi a véleményük az itteni oktatásról, s milyen kellemetlenségeik voltak.
A legfrissebb adatok szerint a BBTE-re összesen 671 külföldi diák van beiratkozva, ebből 579 alapképzésre, 92 pedig mesterire. A magyar tagozaton 135 külföldi, főként magyarországi hallgató tanul. Az egész egyetemen a magyar tagozat pszichológia távoktatási szaka a legnépszerűbb, az alapképzés három évfolyamán összesen 112 külföldi tanul. Egyébként a legtöbb külföldi diák - egyáltalán nem meglepő módon - a Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karon jár, összese 206-an tanulnak ott nem Romániából, a legtöbbjük román nyelven. A magyarul tanulók között a pszichológia távoktatáson kívül a pszichológia nappali szak még nagyon népszerű, 12-en tanulnak ott külföldről, de meg lehet még említeni a néprajzot, ahol 2 magyarországi diák tanul. A Sapientián jelenleg 6 külföldi állampolgár tanul, hat különböző szakon.
Egyáltalán nem bánták meg, hogy ide jöttek
az általunk megkérdezett külföldi diákok, bár többen panaszkodtak kellemetlenségekre. Szerintük főleg a kiszámíthatatlan adminisztráció és a hiányos tájékoztatás bosszantó, például az, hogy gyakorlatilag a véletlenen múlhat egy féléves ösztöndíj. Meg persze a nyelv, de azzal mindenki előre tisztában van.
"A döntésem, hogy Kolozsvárra jöttem tanulni, és a magyarországi tanügyi rendszer helyzete között nem volt semmi összefüggés. Budapesten államilag támogatott helyre vettek volna fel, Kolozsváron viszont az első két félévben tandíjat kellett fizetnem, annak ellenére is, hogy a legjobb átlaggal jutottam be a szakomon. Úgy tapasztaltam, hogy Kolozsváron nagyon megbízhatatlan minden, ami hivatalos ügyintézéssel kapcsolatos. Tavalytól már nem kell fizetnem tandíjat, mivel az európai uniós és romániai diákok ugyanolyan elbírálás alá esnek. De ezt például egy félreértés folytán tudtam meg, mert erről nem tájékoztatott senki. Egy tanárnőm segített megoldani a problémámat. Ösztöndíj kérvényemet is csak azután fogadták el a titkárnők, hogy kinyomtatva vittem a jogosultságomat igazoló, alátámasztó szabályzatot. Az egyetemi könyvtári belépőmre ráírták, hogy csak olvasótermi használatra kérhetek ki könyvet, mivel nem értették, mit keresek én itt magyar állampolgár létemre" - mesélte Ágota, aki már harmadik éve tanul Kolozsváron, majd hozzátette: "Én úgy tapasztaltam, hogy a rendszer sokszor kiszámíthatatlan, nem egyszer talpraesettségen vagy emberi kapcsolatokon múlik, hogy mit, hogyan sikerül elintézni. De ez egy sajátos világ, ahol a kiskapukat az ember a maga előnyére is tudja akár fordítani. Románul nem tanultam meg, nagyon alap kifejezéseket tudok csak használni, de a mindennapi életben többé-kevésbé elboldogul az ember. Nekem nagyon sokat segítettek, segítenek barátok, ismerősök, tanárok."
Szintén az emberi kapcsolatokra hívták fel a figyelmünket a BBTE első éves, pszichológusnak tanuló diákjai: "Az egyetemre való beiratkozás viszonylag könnyen ment, mert rengeteg segítséget kaptam a szakunk titkárnőjétől. A tárgyfelvételnél viszont már akadtak kisebb problémák a személyi igazolvány eltérései miatt, de ezt is perceken belül sikerült megoldani. Eleinte angolul értettem szót az emberekkel, majd miután már kialakultak a baráti körök az évfolyamon belül, ők tanítgatnak engem, illetve a magyarországi társaimat számolni, köszönni, kérni, és alkalmanként mi rendelünk az étteremben, kávézóban, hogy gyakoroljunk. A főkönyvtárba való beiratkozásnál, a bérlet és telefonkártya intézésnél is az ő segítségük révén tudtam boldogulni, mert sajnos ott nem mindig használ az angol nyelvtudás" - magyarázta Katalin a lehetőségeiket.
"Azért választottam Romániát, mert otthon nem vettek fel, és nem akartam egy évet kihagyni. Az ügyintézések borzalmasan mentek, részben lustaság, részben tudatlanság miatt. Nem találtuk a megfelelő információkat, hogy mit hogyan kell, a papírjaimat nagyon lassan honosították (másfél hónap), és a pótjelentkezést is éppenhogy sikerült elcsípni. Abszolút nem tudtam, mit-hogyan-merre, de sok kérdezősködés után kilyukadtam a KMDSZ-nél, és onnan kezdve minden helyreált, bármiben segítettek. A társaság jó, persze az mindenkinek a szociális képességeitől függ, hogy miként tud beilleszkedni, és a Studcard-rendszert is szeretem, otthon nincs is ilyen" - nyilatkozta a Transindexnek Áron.
Az erdélyi továbbtanulási lehetőségekről érdeklődtünk magyarországi végzős középiskolásoknál is, akik komolyan fontolóra vették a romániai továbbtanulást.
Elsősorban az alacsony tandíjat emelték ki, mint érvet az itteni egyetem előnyeként.
"Már elvetettük az ötletet, habár hónapokig latolgattuk, és tényleg komolyan felmerült, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanulok tovább. Az szólt leginkább mellette, hogy Magyarországtól eltérően itt nincs tandíj, vagy nagyon csekély, illetve hogy a pszichológia, amit tanulni szerettem volna, számomra elérhető nyelven (magyar, angol) tanulható. Ellene szólt viszont az, hogy kétséges a kinti munkaszerzés, és így az ottani megélhetésemre lehet, hogy annyit elköltöttünk volna, mintha kifizetnénk az itthoni tandíjat. Illetve, mivel az egyetemen pszichológiát csak magyarul lehet tanulni, tartok tőle, hogy elkopott volna a már meglévő angol tudásom is" - mondta Emese.
"Közgazdaságtant szeretnék a továbbiakban tanulni, viszont ehhez Magyarországon a jelenlegi állás szerint nagyon magas pontszám szükséges, és így nem biztos, hogy bejutnék az államilag finanszírozott helyre. A családommal összehasonlítottuk a magyarországi és az erdélyi tandíjak nagyságát, és úgy találtuk, az erdélyi tandíjak sokkal reálisabbak lennének két tanári fizetéshez. A budapesti Educatio kiállításon még arról is tájékoztattak, hogy akár államilag finanszírozott helyre is kerülhetek. Emellett pedig a megélhetés se lenne drágább, mint itthon, legalábbis úgy gondoljuk. Különben van már kolozsvári egyetemista ismerősöm, ők sokat meséltek az egyetemről és az egyetemi életről. Szerintem azzal a diplomával, amit Kolozsváron megszereznék, el tudnék helyezkedni Európa más országaiban is.
Az sem egy utolsó szempont, hogy 2015-ben Kolozsvár lesz Európa Ifjúsági Fővárosa.
Ja,és még egy új nyelvet is meg tudnék tanulni a magyar, angol és német mellé: a románt, ami szerintem egyáltalán nem lenne hátrányt a munkavállalásban" - mesélte Csenge.
Transindex.ro,
2013. február 18.
Ponta: Orbán Viktor Románia ellensége
Románia ellenségének nevezte hétfőn Victor Ponta kormányfő Orbán Viktor miniszterelnököt és a Fideszt.
A román képviselőház nem kíván reagálni arra, hogy a magyar Országházra kitűztek egy olyan zászlót, amely nem a román jelképrendszer része. Ez az illető országra tartozik – jelentette be Valeriu Zgonea, a bukaresti alsóház elnöke a házbizottság hétfői ülése után. A szociáldemokrata politikus a székely zászló körül dúló vitára utalva közölte, a magyar-román viszonynak nem ez a „legboldogabb időszaka”, de szerinte ez nem jelenti, hogy mélyíteni kell azt az árkot, amelyet egyesek ásni próbálnak a két szomszédos és baráti ország között. Zgonea közölte azt is: kezdeményezte, hogy helyezzék el a bukaresti parlament épülete előtt Románia valamennyi megyéjének zászlaját, beleértve Hargitának és Kovásznának a román hatóságok által jóváhagyott címerével és jelképeivel ellátott hivatalos lobogóját. Zgonea hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Úgy vélekedett, hogy Titus Corlăţean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott” választ adott Budapestnek.
Mint ismeretes, a napokban számos román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a bukaresti parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Puiu Haşotti, a kormányzó liberális párt szenátusi frakcióvezetője hétfőn szorgalmazta, hogy a román törvényhozás szólítsa fel a budapesti Országgyűlést, „hagyjon fel a román állam alapintézményei elleni támadásaival. Haşotti szerint ha a magyar törvényhozás „nem tér jobb belátásra”, szóba kerülhet akár a kétoldalú parlamenti együttműködés befagyasztása is. Eközben Victor Ponta ismét azzal vádolta a Fideszt, hogy belpolitikai és választási érdeke fűződik a székelyzászló-ügy „gerjesztéséhez”, mivel meg akarja szerezni a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok szavazatát a jövő évi magyarországi választásokon. A miniszterelnök szerint sem a román hatóságok és a romániai magyarság, sem Románia és Magyarország viszonyában nincs gond.
„A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon – hangoztatta Ponta. – A Fidesz romániai barátainak, a jobboldali demokrata-liberálisoknak és Traian Băsescu elnöknek kellene felvilágosítaniuk a magyar kormányt, hogy a provokációknak semmi közük az európai eszméhez. Az Európai Néppárt tagjaként ők támogatták korábban Tőkés László megválasztását az Európai Parlament alelnökévé. Ne feledjük tehát, kik barátkoznak Románia ellenségeivel.”
Ezzel egy időben hétfőn a magyar Országgyűlésben is téma volt a székely zászló ügye. „A mai Európa egyik jelmondata az egység a sokszínűségben szlogen” – hívta fel a figyelmet Kalmár Ferenc András, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselője, hozzáfűzve: Európa lakosságának mintegy 20 százaléka él kisebbségben. A székely zászló kérdéséről szólva úgy fogalmazott: Románia is aláírta a kisebbségek jogait biztosító a nemzetközi egyezményeket, és azok érvényesülését számon is kéri például Szerbián, a román kisebbség védelmében. „A magyarság bárhogy is éljen, nem fogadja el, hogy másodrendű polgára legyen Európának” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, a regionális szimbólumok használata elfogadott Európában; ennek érdekében védeni kell a kisebbségeket, meg kell állítani az asszimilációt, amelynek egyik eszköze az autonómia. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára üdvözölte, hogy számos magyarországi település tűzte ki a székely zászlót. „Legalább ezer éve azon a földön élnek székely testvéreink, és azon a földön szeretnének boldogulni” – fogalmazott a politikus. Beszámolt arról is, hogy Nyugat-Európában a kisebbségeknek széles körű jogaik vannak, példaként említve a katalánokat, akik szabadon használhatják zászlójukat. Rámutatott: Budapest a viszonosság elvét is kérheti Romániától, hiszen Magyarországon számos jogosítványt kaptak a kisebbségek.
Székelyhon.ro,
Románia ellenségének nevezte hétfőn Victor Ponta kormányfő Orbán Viktor miniszterelnököt és a Fideszt.
A román képviselőház nem kíván reagálni arra, hogy a magyar Országházra kitűztek egy olyan zászlót, amely nem a román jelképrendszer része. Ez az illető országra tartozik – jelentette be Valeriu Zgonea, a bukaresti alsóház elnöke a házbizottság hétfői ülése után. A szociáldemokrata politikus a székely zászló körül dúló vitára utalva közölte, a magyar-román viszonynak nem ez a „legboldogabb időszaka”, de szerinte ez nem jelenti, hogy mélyíteni kell azt az árkot, amelyet egyesek ásni próbálnak a két szomszédos és baráti ország között. Zgonea közölte azt is: kezdeményezte, hogy helyezzék el a bukaresti parlament épülete előtt Románia valamennyi megyéjének zászlaját, beleértve Hargitának és Kovásznának a román hatóságok által jóváhagyott címerével és jelképeivel ellátott hivatalos lobogóját. Zgonea hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Úgy vélekedett, hogy Titus Corlăţean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott” választ adott Budapestnek.
Mint ismeretes, a napokban számos román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a bukaresti parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Puiu Haşotti, a kormányzó liberális párt szenátusi frakcióvezetője hétfőn szorgalmazta, hogy a román törvényhozás szólítsa fel a budapesti Országgyűlést, „hagyjon fel a román állam alapintézményei elleni támadásaival. Haşotti szerint ha a magyar törvényhozás „nem tér jobb belátásra”, szóba kerülhet akár a kétoldalú parlamenti együttműködés befagyasztása is. Eközben Victor Ponta ismét azzal vádolta a Fideszt, hogy belpolitikai és választási érdeke fűződik a székelyzászló-ügy „gerjesztéséhez”, mivel meg akarja szerezni a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok szavazatát a jövő évi magyarországi választásokon. A miniszterelnök szerint sem a román hatóságok és a romániai magyarság, sem Románia és Magyarország viszonyában nincs gond.
„A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon – hangoztatta Ponta. – A Fidesz romániai barátainak, a jobboldali demokrata-liberálisoknak és Traian Băsescu elnöknek kellene felvilágosítaniuk a magyar kormányt, hogy a provokációknak semmi közük az európai eszméhez. Az Európai Néppárt tagjaként ők támogatták korábban Tőkés László megválasztását az Európai Parlament alelnökévé. Ne feledjük tehát, kik barátkoznak Románia ellenségeivel.”
Ezzel egy időben hétfőn a magyar Országgyűlésben is téma volt a székely zászló ügye. „A mai Európa egyik jelmondata az egység a sokszínűségben szlogen” – hívta fel a figyelmet Kalmár Ferenc András, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselője, hozzáfűzve: Európa lakosságának mintegy 20 százaléka él kisebbségben. A székely zászló kérdéséről szólva úgy fogalmazott: Románia is aláírta a kisebbségek jogait biztosító a nemzetközi egyezményeket, és azok érvényesülését számon is kéri például Szerbián, a román kisebbség védelmében. „A magyarság bárhogy is éljen, nem fogadja el, hogy másodrendű polgára legyen Európának” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, a regionális szimbólumok használata elfogadott Európában; ennek érdekében védeni kell a kisebbségeket, meg kell állítani az asszimilációt, amelynek egyik eszköze az autonómia. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára üdvözölte, hogy számos magyarországi település tűzte ki a székely zászlót. „Legalább ezer éve azon a földön élnek székely testvéreink, és azon a földön szeretnének boldogulni” – fogalmazott a politikus. Beszámolt arról is, hogy Nyugat-Európában a kisebbségeknek széles körű jogaik vannak, példaként említve a katalánokat, akik szabadon használhatják zászlójukat. Rámutatott: Budapest a viszonosság elvét is kérheti Romániától, hiszen Magyarországon számos jogosítványt kaptak a kisebbségek.
Székelyhon.ro,
2013. február 19.
Szász: nem telepíteném ki a szórványt
Az erdélyi magyar szórvány kitelepítésének ötletét vetette fel a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – állítja Márton Árpád RMDSZ-es képviselő. Szász szerint szavait félremagyarázták. Mint mondta: a szülőföldön való boldogulás – ami valójában egyes régiók esetében a szülőföldön való eltűnést jelentette – eddigi több évtizedes politikája mellett egyfajta gyöngyhalász-politikára van szükség: a magyar nyelvcsaládba és kultúrkörbe tartozó, Magyarország határain kívül élő minden magyart számba kell venni.
Vitatott nyilatkozat. Szász kijelentéseit nem mindenki értette
Az RMDSZ képviselői szerint a kisebbségben élő Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” ötletét vetette fel a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának pénteki, zártkörű ülésén Szász Jenő, a tavaly alapított Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A szövetség képviseletében jelen levő Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint Szász az általa vezetett intézmény céljairól tartott beszámolójában arról beszélt: kutatás tárgya lehet annak felmérése, nem jelent-e alternatívát az egyes magyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás”. Az RMDSZ-es politikus szerint Szász nyilatkozatát úgy is lehet értelmezni, hogy felvetette a már biztos beolvadásra ítélt kisebb Kárpát-medencei magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítését a jelenlegi lakhelyéről.
Márton Árpád úgy értelmezi, hogy Szász javaslata szerint a szórványmagyarok áttelepítésével Magyarország megoldást találhat demográfiai problémáinak a kiküszöbölésére, de a politikus szerint a kutatóintézet vezetője akár arra is utalhatott, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre lehetne telepíteni a szórványközösségeket. „Ötlet szintjén is felháborítónak tartom a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek kontrollált visszavonulásának lehetőségét” – jelentette ki a Krónikának Márton Árpád, aki Szász Jenő kijelentései után kivonult a teremből. A politikus elmondta továbbá, amikor visszatért az ülésre, válaszolt Szász felvetéseire. „Elmondtam, hogy amikor hatvan évvel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság hasonló döntést hozott, az nem oldotta meg Németország demográfiai problémáit, ám az erdélyi szász közösség teljes megszűnését eredményezte. Akkor a németek átadták a templomaikat az ortodox egyháznak, hogy a műemlék épületek ne vesszenek kárba. Mi azonban műemlék templomok restaurálására próbálunk pénzt szerezni, sőt új templomokat építünk, mert egyházaink erősödnek” – közölte Márton. Az RMDSZ-es képviselő leszögezte, lehet, hogy o túl érzékeny ebben a kérdésben, de már a lehetőségnek a mérlegelését is felháborítónak tartja.
„Nem csodálkozom, hogy Márton félreértett”
Szász Jenő a Krónikának tegnap elmondta, a KMKF zárt ülésén arról beszélt, hogy a Kárpát-medencei magyarság legértékesebb erőforrása – megelőzve minden természeti és gazdasági erőforrást – a humánvagyon. „Vagyis a magyar anyanyelvet beszélő, magyar kultúrkörhöz tartozó emberek. Egy évszázad tapasztalata, hogy a magyar állam és a Magyarország határon túli magyar politikai szervezetek nem tudták megakadályozni a határain kívül élő magyar közösségek megfogyatkozását, térvesztését, sőt egyes régiókban teljes asszimilációról, felszámolódásról is beszélhetünk” – magyarázta Szász. Úgy vélte, ahhoz, hogy a magyarságnak esélye maradjon arra, hogy megőrizze, jobb esetben a történelmi jövőben ismét benépesítse ősei szállásterületét, ahhoz a következő évtizedekben a magyar humánvagyon felelős megóvására, gyarapítására van szükség. „A szülőföldön való boldogulás – ami valójában egyes régiók esetében a szülőföldön való eltűnést jelentette – eddigi több évtizedes politikája mellett egyfajta gyöngyhalász-politikára van szükség: a magyar nyelvcsaládba és kultúrkörbe tartozó, Magyarország határain kívül élő minden magyart számba kell venni” – szögezte le a kutatóintézet elnöke, aki szerint Márton Árpád szándékosan rosszul értelmezte az általa elmondottakat. „Én akkor csodálkoztam volna, hogyha megérti mondandóm lényegét. Úgy is fogalmazhatnék, hogy én azért vagyok felelős, amit elmondtam, ő pedig azért, amit megértett belőle” – nyilatkozta Szász Jenő.
Elmondta továbbá, a beszédében említett gyöngyhalász-módszer lényege az, hogy minden egyes magyar embert számba kell venni, bárhol is éljen, aztán pedig törődni kell vele. „Nem biztos, hogy például a Jászvásáron élő magyar anyanyelvű taxis, vagy a galaci magyar vállalkozó, esetleg a petrozsényi magyar bányász vagy a bukaresti, magyar gyökerekkel rendelkező családok ugyanott kell hogy felneveljék a gyermekeiket, akiknek beolvadása így jobban valószínűsíthető. A jelen lévő RMDSZ-es képviselő szándékosan magyarázza félre a mondandómat: például a székelyföldi szórványkollégiumok létrehozásával és működtetésével éppen a gyarapodást segíthetjük elő. Én személy szerint büszke vagyok arra, hogy a múltban több olyan családot is meggyőztem a hazatérésről, akik egyébként már ki költöztek az anyaországba, illetve az Egyesült Államokba. Mi a Kárpát-medencéből nyugatra, Amerikába vagy a világ más országaiba elvándorolt, illetve kivándorolt testvéreink és leszármazottaik hazatérését szeretnénk ösztönözni” – mondta Szász.
Toró: Ferdít az RMDSZ
KMKF ülésén jelen levő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának elmondta, az RMDSZ rosszindulatúan magyarázza félre Szász Jenő kijelentéseit, szó sem volt az erdélyi szórvány irányított kitelepítéséről. Állítása szerint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet terveiről is keveset tudhattak meg a jelenlévők. „Azt látom, hogy az RMDSZ el nem hangzott mondatokat próbál nagy lelkesedéssel kommentálni, vagy pedig szándékosan félreértették a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a nyilatkozatát. Én nem hallottam mást, mint azt, hogy a szülőföldön való megmaradásban kell gondolkodnunk – ebben úgy tűnt, hogy pártállástól függetlenül egyet tudunk érteni” – nyilatkozta lapunknak a néppárt elnöke, aki szerint a szórványkérdést nem szabad kitenni semmiféle pártpolitikai csatározásnak. „A nemzetstratégia kialakításában nincsen helye a pártpolitikának” – szögezte le. Toró szerint meg kell teremteni a szórványstratégia kialakításával kapcsolatos párbeszéd lehetőségét, de semmiképp sem erkölcsös ki nem dolgozott, el nem hangzott javaslatokat kommentálni” – jegyezte meg a politikus.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Az erdélyi magyar szórvány kitelepítésének ötletét vetette fel a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – állítja Márton Árpád RMDSZ-es képviselő. Szász szerint szavait félremagyarázták. Mint mondta: a szülőföldön való boldogulás – ami valójában egyes régiók esetében a szülőföldön való eltűnést jelentette – eddigi több évtizedes politikája mellett egyfajta gyöngyhalász-politikára van szükség: a magyar nyelvcsaládba és kultúrkörbe tartozó, Magyarország határain kívül élő minden magyart számba kell venni.
Vitatott nyilatkozat. Szász kijelentéseit nem mindenki értette
Az RMDSZ képviselői szerint a kisebbségben élő Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” ötletét vetette fel a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának pénteki, zártkörű ülésén Szász Jenő, a tavaly alapított Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A szövetség képviseletében jelen levő Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint Szász az általa vezetett intézmény céljairól tartott beszámolójában arról beszélt: kutatás tárgya lehet annak felmérése, nem jelent-e alternatívát az egyes magyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás”. Az RMDSZ-es politikus szerint Szász nyilatkozatát úgy is lehet értelmezni, hogy felvetette a már biztos beolvadásra ítélt kisebb Kárpát-medencei magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítését a jelenlegi lakhelyéről.
Márton Árpád úgy értelmezi, hogy Szász javaslata szerint a szórványmagyarok áttelepítésével Magyarország megoldást találhat demográfiai problémáinak a kiküszöbölésére, de a politikus szerint a kutatóintézet vezetője akár arra is utalhatott, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre lehetne telepíteni a szórványközösségeket. „Ötlet szintjén is felháborítónak tartom a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek kontrollált visszavonulásának lehetőségét” – jelentette ki a Krónikának Márton Árpád, aki Szász Jenő kijelentései után kivonult a teremből. A politikus elmondta továbbá, amikor visszatért az ülésre, válaszolt Szász felvetéseire. „Elmondtam, hogy amikor hatvan évvel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság hasonló döntést hozott, az nem oldotta meg Németország demográfiai problémáit, ám az erdélyi szász közösség teljes megszűnését eredményezte. Akkor a németek átadták a templomaikat az ortodox egyháznak, hogy a műemlék épületek ne vesszenek kárba. Mi azonban műemlék templomok restaurálására próbálunk pénzt szerezni, sőt új templomokat építünk, mert egyházaink erősödnek” – közölte Márton. Az RMDSZ-es képviselő leszögezte, lehet, hogy o túl érzékeny ebben a kérdésben, de már a lehetőségnek a mérlegelését is felháborítónak tartja.
„Nem csodálkozom, hogy Márton félreértett”
Szász Jenő a Krónikának tegnap elmondta, a KMKF zárt ülésén arról beszélt, hogy a Kárpát-medencei magyarság legértékesebb erőforrása – megelőzve minden természeti és gazdasági erőforrást – a humánvagyon. „Vagyis a magyar anyanyelvet beszélő, magyar kultúrkörhöz tartozó emberek. Egy évszázad tapasztalata, hogy a magyar állam és a Magyarország határon túli magyar politikai szervezetek nem tudták megakadályozni a határain kívül élő magyar közösségek megfogyatkozását, térvesztését, sőt egyes régiókban teljes asszimilációról, felszámolódásról is beszélhetünk” – magyarázta Szász. Úgy vélte, ahhoz, hogy a magyarságnak esélye maradjon arra, hogy megőrizze, jobb esetben a történelmi jövőben ismét benépesítse ősei szállásterületét, ahhoz a következő évtizedekben a magyar humánvagyon felelős megóvására, gyarapítására van szükség. „A szülőföldön való boldogulás – ami valójában egyes régiók esetében a szülőföldön való eltűnést jelentette – eddigi több évtizedes politikája mellett egyfajta gyöngyhalász-politikára van szükség: a magyar nyelvcsaládba és kultúrkörbe tartozó, Magyarország határain kívül élő minden magyart számba kell venni” – szögezte le a kutatóintézet elnöke, aki szerint Márton Árpád szándékosan rosszul értelmezte az általa elmondottakat. „Én akkor csodálkoztam volna, hogyha megérti mondandóm lényegét. Úgy is fogalmazhatnék, hogy én azért vagyok felelős, amit elmondtam, ő pedig azért, amit megértett belőle” – nyilatkozta Szász Jenő.
Elmondta továbbá, a beszédében említett gyöngyhalász-módszer lényege az, hogy minden egyes magyar embert számba kell venni, bárhol is éljen, aztán pedig törődni kell vele. „Nem biztos, hogy például a Jászvásáron élő magyar anyanyelvű taxis, vagy a galaci magyar vállalkozó, esetleg a petrozsényi magyar bányász vagy a bukaresti, magyar gyökerekkel rendelkező családok ugyanott kell hogy felneveljék a gyermekeiket, akiknek beolvadása így jobban valószínűsíthető. A jelen lévő RMDSZ-es képviselő szándékosan magyarázza félre a mondandómat: például a székelyföldi szórványkollégiumok létrehozásával és működtetésével éppen a gyarapodást segíthetjük elő. Én személy szerint büszke vagyok arra, hogy a múltban több olyan családot is meggyőztem a hazatérésről, akik egyébként már ki költöztek az anyaországba, illetve az Egyesült Államokba. Mi a Kárpát-medencéből nyugatra, Amerikába vagy a világ más országaiba elvándorolt, illetve kivándorolt testvéreink és leszármazottaik hazatérését szeretnénk ösztönözni” – mondta Szász.
Toró: Ferdít az RMDSZ
KMKF ülésén jelen levő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának elmondta, az RMDSZ rosszindulatúan magyarázza félre Szász Jenő kijelentéseit, szó sem volt az erdélyi szórvány irányított kitelepítéséről. Állítása szerint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet terveiről is keveset tudhattak meg a jelenlévők. „Azt látom, hogy az RMDSZ el nem hangzott mondatokat próbál nagy lelkesedéssel kommentálni, vagy pedig szándékosan félreértették a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a nyilatkozatát. Én nem hallottam mást, mint azt, hogy a szülőföldön való megmaradásban kell gondolkodnunk – ebben úgy tűnt, hogy pártállástól függetlenül egyet tudunk érteni” – nyilatkozta lapunknak a néppárt elnöke, aki szerint a szórványkérdést nem szabad kitenni semmiféle pártpolitikai csatározásnak. „A nemzetstratégia kialakításában nincsen helye a pártpolitikának” – szögezte le. Toró szerint meg kell teremteni a szórványstratégia kialakításával kapcsolatos párbeszéd lehetőségét, de semmiképp sem erkölcsös ki nem dolgozott, el nem hangzott javaslatokat kommentálni” – jegyezte meg a politikus.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
2013. február 19.
Ki kit provokál?
A székely zászlók ügyében igazi diplomáciai hidegháború alakult ki Románia és Magyarország között. A diplomaták még úgy-ahogy visszafognák magukat, de a bukaresti román írott és elektronikus sajtó egyszerűen nem hagyja, hogy hamvába temetkezzék a mesterségesen fölszított parázs, s a három napig tartó csodák panoptikumába vonuljon az egész zászló-ügy. A sajtó oldalán a zászlóellenességben az Antena 3 nevű, egyébként is sovén hangvételű tévéadó viszi a prímet, s egy verébfejű műsorvezető hölgyemény, valamint egy stréber riporter vezényletével – nyilván gazdájuk, a magyargyűlöletéről is elhíresült Dan Voiculescu megrendelésére! – erősen fújják a kását, szítják a hangulatot, s ha úgy érzik, ők maguk nem eléggé hitelesek, erősek és meggyőzőek, odarendelik Vadim Tudort s más díszpintyeit a román politikai mocsárnak. Azok csak hitelesek!
A dolog hullámverésének az adott újabb tápot, hogy rengeteg magyarországi önkormányzat – szolidaritásból! – kitűzte a székely zászlót, sőt a lobogó a magyar Parlament épületére is felkerült. Ezt a gesztust Romániában a vérmesebbek úgy értékelik, hogy Magyarország provokálja, sőt lekezeli Romániát. Ez újra okot szolgáltat a híres „magyar arrogancia” fölemlegetésére, mellyel a szomszédos stratégiai partner belekontárkodik Románia belügyeibe. A régi jó nacionál-kommunista szöveg, új tartalmakkal és új felhangokkal. Egy 95 esztendeje tartó megaláztatás újabb fejezete, melynek során az úgynevezett „utódállamok” nyíltan vagy burkoltabban a területükre szakadt magyarság felszámolására, beolvasztására, elnemzetlenítésére törekedtek. A magyarságot egyetlen utódállamban sem tartották és tartják a többséggel egyenrangú közösségnek, melynek elidegeníthetetlen joga van nyelvéhez, ezer esztendős kultúrájához, a közösségi önrendelkezés természetes megéléséhez, az autonómiához. Ez utóbbinak szerves része lenne a saját nemzeti szimbólumok szabad és háborítatlan használata is, s ezt végre már a nemzetközi jogban is kodifikálni kellene. Ha a sasmadár nem akar varjú lenni, a ló pedig kecske, akkor ezt a jogát senki nem vitathatja el. Még fenyegetőzéssel sem.
Ami a budapesti Országházra kitűzött székely lobogót illeti, jó helyen van az ott. Ha nem sérti a budapestiek szemét, hát ne sértse a bukarestiekét sem.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma,
A székely zászlók ügyében igazi diplomáciai hidegháború alakult ki Románia és Magyarország között. A diplomaták még úgy-ahogy visszafognák magukat, de a bukaresti román írott és elektronikus sajtó egyszerűen nem hagyja, hogy hamvába temetkezzék a mesterségesen fölszított parázs, s a három napig tartó csodák panoptikumába vonuljon az egész zászló-ügy. A sajtó oldalán a zászlóellenességben az Antena 3 nevű, egyébként is sovén hangvételű tévéadó viszi a prímet, s egy verébfejű műsorvezető hölgyemény, valamint egy stréber riporter vezényletével – nyilván gazdájuk, a magyargyűlöletéről is elhíresült Dan Voiculescu megrendelésére! – erősen fújják a kását, szítják a hangulatot, s ha úgy érzik, ők maguk nem eléggé hitelesek, erősek és meggyőzőek, odarendelik Vadim Tudort s más díszpintyeit a román politikai mocsárnak. Azok csak hitelesek!
A dolog hullámverésének az adott újabb tápot, hogy rengeteg magyarországi önkormányzat – szolidaritásból! – kitűzte a székely zászlót, sőt a lobogó a magyar Parlament épületére is felkerült. Ezt a gesztust Romániában a vérmesebbek úgy értékelik, hogy Magyarország provokálja, sőt lekezeli Romániát. Ez újra okot szolgáltat a híres „magyar arrogancia” fölemlegetésére, mellyel a szomszédos stratégiai partner belekontárkodik Románia belügyeibe. A régi jó nacionál-kommunista szöveg, új tartalmakkal és új felhangokkal. Egy 95 esztendeje tartó megaláztatás újabb fejezete, melynek során az úgynevezett „utódállamok” nyíltan vagy burkoltabban a területükre szakadt magyarság felszámolására, beolvasztására, elnemzetlenítésére törekedtek. A magyarságot egyetlen utódállamban sem tartották és tartják a többséggel egyenrangú közösségnek, melynek elidegeníthetetlen joga van nyelvéhez, ezer esztendős kultúrájához, a közösségi önrendelkezés természetes megéléséhez, az autonómiához. Ez utóbbinak szerves része lenne a saját nemzeti szimbólumok szabad és háborítatlan használata is, s ezt végre már a nemzetközi jogban is kodifikálni kellene. Ha a sasmadár nem akar varjú lenni, a ló pedig kecske, akkor ezt a jogát senki nem vitathatja el. Még fenyegetőzéssel sem.
Ami a budapesti Országházra kitűzött székely lobogót illeti, jó helyen van az ott. Ha nem sérti a budapestiek szemét, hát ne sértse a bukarestiekét sem.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma,