Múltunk, hőseink, áldozataink emlékezetére
Tartalmas és sikeres évet tudhat maga mögött az aradi In memoriam 1956 Egyesület. Már rögtön az év elején – márciusban – megnyerték a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, melyet a külföldi magyar emlékhelyek létesítésére írtak ki – tudtuk meg Jámbor Ilona elnöktől.
– Szinte az egész 2012-es év ráment arra, hogy az emlékművet – amellyel már 2006 óta foglalkozunk, és a Szoboszlay-per 57 áldozatának fogjuk felállítani Pécskán – végre helyezzük sínre. Megnyertük a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, aztán elhúzódott kissé, amíg a pénz a számlánkra került, így a határidővel is csúsztunk. Most viszont minden jel arra mutat, hogy be tudjuk tartani az idén március 15-ére kitűzött avatási ünnepség határidejét. A ceremónia Pécskán lesz, hivatalosak lesznek a még élő elítéltek és a még élő hozzátartozók, valamint – természetesen – a Külügyminisztérium képviselői, hiszen a támogatás zömét tőlük kaptuk. Eddig jelentős támogatást kaptunk még a pécskai önkormányzattól, Böszörményi Zoltántól, Bacsilla Sándortól, Gellén János magyarországi vállalakozótól.
Nagyon örülünk, hogy ezt sikerül megvalósítani, ezen kívül azonban még sok mindenre kellett és kell pénzt gyűjteni, hogy a mellékes kiadásokat is tudjuk fedezni. Éppen ezért nem zárkózunk el a további támogatásoktól sem, szívesen vesszük a segítséget azoktól, akik szívügyüknek érzik a kommunizmus áldozatai emlékének ápolását, a közelmúlt sötét dolgainak tisztázását – de nemcsak. Internetes portálunkon – www.inmemoriam1956arad.ro – a kapcsolatot és a bankszámlaszámokat a „Kapcsolat” címszó alatt lehet megtalálni.
Nagyon köszönünk minden támogatást, hálásak vagyunk mindenkinek, aki anyagi és erkölcsi támogatással egyaránt segíti tevékenységünket.
A március 15-én felavatásra kerülő emlékmű talapzatába az összes támogató nevét be fogjuk írni, ezen kívül az ünnepségen a támogatók meglepetésben részesülnek, amit most nyilván nem árulhatok el.
Természetesen tovább értékesítjük a téglajegyeket, melyek árusításának beindításával egy időben kétnyelvű (román–magyar) emlékkönyvet nyitottunk, amelybe minden vásárló teljes névvel, aláírással bekerül.
A Temesváron élő aradi képzőművésszel, Varga Luigi Istvánnal készíttettem grafikákat, szám szerint négy darabot, amiket majd valamilyen módon szintén értékesíteni fogunk, vagy elajándékozunk.
2012-ben is folytattuk a gyűjtést az ’56-os könyvtár kialakítására (van már körülbelül 100 kötetünk), mely gyűjtés gyakorlatilag folyamatos. Minden ’56-tal kapcsolatos könyvet, kiadványt szívesen fogadunk, és amint lesz egy erre alkalmas hely, majd ki is állítjuk azokat.
Tavaly október 23-án szerveztünk az RMDSZ-szel közösen egy megemlékezést: az RMDSZ székházában gyertyát gyújtottunk az elítéltek tiszteletére, ahol a csikys diákok ’56-os elítéltektől olvastak fel idézeteket. Ebbe az ünnepségbe először sikerült bevonni a diákokat – legnagyobb örömömre.
– Jó a kapcsolat a többi civilszervezettel? Lesznek közös rendezvények a jövőben? Egyáltalán milyen tervek, célok előtt áll az In Memoriam 1956 Egyesület?
– Minden fórumon, ahol civilszervezetek vannak jelen, hangsúlyozom, hogy nincs igazán együttműködés, pedig olyan kevesen vagyunk itt Aradon, és mindenki támogatja a másikat, de az együttműködés mégis nehezen jön össze.
Jó lenne, ha a civilszervezetek több közös rendezvényt szerveznének, hisz ez mindenkinek a javára válna.
A másik dolog – én úgy látom, ebből még nagy baj lesz a közeljövőben –, hogy a civilszervezetek vezetői mind középkorúak, tehát minél előbb ki kellene jelöljük magunknak azt a fiatalt, aki a nyomunkba léphet. Hiszen, ne adj isten, valami történik hirtelen, nem lesz, aki folytassa a munkánkat. Erre kellene összpontosítani, valahogy megfogni a fiatalokat, kedvet teremteni nekik, hogy nyomdokainkba lépjenek. Minden civilszervezet vezetője meg kellene keresse az erre rátermett embert. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, szívesen látunk és örömmel fogadunk új tagokat egyesületünkbe.
Régi álmom, hogy bevonjuk a diákokat is, valahogy megfogjuk, érdekeltté tegyük őket. A tavaly októberi megemlékezésen a diákok lelkesedését látva örömmel és meghatódottan, felbuzdulva írtam tavaly egy dokumentumjátékot a Szoboszlay-üggyel kapcsolatosan, ami még nem lett előadva. Van még valaki, aki megígérte, hogy drámát fog írni, remélem, meg is valósul. Ilyesmikkel próbálnánk közelíteni, nyitni a diákok felé.
Az Alma Mater Alapítvánnyal közösen a napokban meghirdetünk egy ‘56-os témájú pályázatot a diákok között – lehet esszé, interjú, riport, bármi, amit ők akarnak. Ezt szeretnénk minél hamarabb elindítani. Valamikor október folyamán ünnepség keretében díjazni is fogjuk a nyerteseket.
Mozgalmas évnek nézünk elébe idén is, hiszen másfél hónap múlva emlékmű-avatás, dolgozunk terveken, pályázatokon, melyekkel a fiatalokat be tudjuk vonni, aztán lesz az októberi ünnepség, a koszorúzásokon való részvétel és nagyon szeretném, hogy idén román nyelven is kiadjuk a Szoboszlay-per történetét. Fontosnak tartom, hogy nyissunk a románok felé is, hiszen ’57-ben az 57 letartóztatott között román is, magyar is volt.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Tőkés Lászlóék nem politizálhatnak a Láncos-templomban
Nem tarthatja meg a szatmárnémeti Láncos-templomban szombatra meghirdetett autonómia-fórumát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A maszol.ro értesülései szerint a sajtóban megjelent előzetes hírek után az egyházközség presbitériumát és lelkészi hivatalát több hívő is (esetenként csoportosan) megkereste és tiltakozásukat fejezték ki, hogy a politikai jellegű összejövetelt a város legnagyobb református templomában tartsák meg, tanulva a korábbi esetekből.
A hívek arra hivatkoztak, hogy az ilyen fórumokon a magyarságot megosztó vélemények és ismert személyiségeket támadó, nem egyszer durva címkézések hangzanak el. Korda Zoltán lelkipásztor kérdésünkre elmondta: mindezek után az egyházközség vezetése arra az elhatározásra jutott, hogy a következőkben semmiféle politikai rendezvénynek nem ad otthont a Láncos-templomban, „azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy Isten imádságos házában semmi helye az ilyesminek”.
Mindazonáltal a fórum meghívottai imádkozhatnak a Láncosban. Az új program szerint délelőtt 11 órától meghallgathatják Tőkés László igehirdetését, majd átvonulnak a közeli Grand Mall üzletközpontba, melynek konferenciatermében kezdetét veszi az autonómia-konferencia.
A korább hírek ellenére, a sajtóval közölt friss programban nem szerepelnek magyarországi vagy nyugati előadók. Tőkés László mellett Toró T.Tibor, Izsák Balázs, Kincses Előd, Fodor Imre, Katona Ádám és Gazda József tart beszédet.
Tíz évvel ezelőtt február 2-án, a szatmárnémeti Láncos-templomban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlése határozott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakításáról. Az EMNT elnöke, Tőkés László már korábban közölte: a tizedik évforduló alkalmával ugyanazon a helyszínen hirdetik meg hivatalosan az autonómia évét.
Maszol.ro,

Három kötet felnőtteknek
Albert Ildikó Örökzöld tabuk, Ambrus Tünde Székely falutízesek és Balázs Lajos Rituális szimbólumok című legújabb köteteit mutatták be január 29-én, kedden este a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. A Pallas–Akadémia Könyvkiadó huszadik születésnapja és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat utolsó állomásán Kozma Mária író, szerkesztő beszélgetett a szerzőkkel.
„Meggyőződésem, hogy a helyi közösségek bevonásával vissza kell nyúlnunk a múltba” – fogalmazott Ambrus Tünde, majd arról mesélt, hogy a tízesek jelenlegi válsága késztette tulajdonképpen a könyv megírására. Szólt arról is, hogyan vannak jelen a falutízesekben az igazi közösség hatalmas erejét is adó kút-, forrás- és hídközösségek. Szintén fontosak az esztenatársaságok, a kalákamunka, a rózsafüzér-társulatok, a tízesbirtokok, közbirtokosságok. „Célom, hogy az örökséget átsegítsem a XX. századból a XXI. századba” – mondta Ambrus Tünde néprajzkutató. „A székely falutízesek történelmi múltunkba ágyazódó hagyományával, kialakulásával és fejlődésével, gazdasági jelentőségével, jelenünk értékrendjébe való illeszkedésével foglalkozik e kötet. A szerző a falutízes jellegzetességeinek feltárása mellett megfogalmazza azokat az iránymutató szempontokat is, amelyek lehetővé teszik, hogy ez az ősi modellértékű szerveződés a modern élet, az intézményesített gazdaságtervezés élő és hatékony része lehessen napjainkban is” – olvasható a könyvről a kiadó honlapján.
Dr. Balázs Lajos egyetemi tanár négy évtizedes néprajzi kutatómunkája során megjelent tanulmányaiból válogatott a most megjelent Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából című kötethez. „Aki a múltját elfelejti, az ne siránkozzon, hogy őt is elfelejtik” – indította a beszélgetést Balázs Lajos. „Valós részei vagyunk a magyar nemzetnek, és erre tanúként hívhatjuk a rituális szimbólumainkat” – mondta a szerző, majd kiemelte a gyertyaláng rejtett tartalmát, üzenetét. A székely kapu szerepéről és árucikké való válásáról is szólt, illetve a nemzet kenyere mint az együvé tartozás tudatának egyik formájáról is mesélt.
„A szabályok, hagyományok, törvények be nem tartása káoszhoz vezet” – mondta, és példának hozta fel azokat, akik ellenszegültek, nem tartották be törvényeket. Őket megrovással, megvetéssel is szankcionálták. Egy ilyen eset akár generációkra is kihatott, a leszármazottaknak is viselniük kellett a stigmát. „A Rituális szimbólumok az emberi sorsfordító szokások monográfiája, a paraszti társadalom szervező, irányító, szabályozó, rendtartó, akár »alkotmánynak« is nevezhető kultúrájának foglalatai” – olvasható a kötetről.
Albert Ildikó pszichológus Örökzöld tabuk című legújabb kötete a jelennel foglalkozik, szerinte: „tiltások egész sora szabályozza életvitelünket”. Mint írja, „kerüljük, átnevezzük, igyekszünk nem észrevenni vagy nemlétezővé tenni az elmegyógyászati, a lelki, a faji és a nemzetiségi kérdéseket, a fogyatékosságot, az alkoholizmust, a kereseti forrásokat, a jövedelmünket és számtalan egyéb jelenséget”. A bemutatón szólt az ideális énképről, majd az önbizalomról és túlzott önbizalomról, amikor nem ismerjük a fékeket, mint mondta, XXI. századi e jelenség, és sokan be is „futottak” a túlzott önbizalommal. A státusszimbólumra térve több példával is érzékeltette a „meg kell mutatnom, én vagyok a főnök” jelenséget. „Miközben közös Európáról, nagy összeölelkezésekről és felemelkedésekről papolunk, egyre kevesebb oldalunkat mutatjuk meg, és egyre kevesebb dolgunkról vagyunk képesek őszintén, nyíltan beszélni.” Nos, a könyv e problémára adható válaszok keresésében nyújt fogódzót.
A szerzők a megjelent köteteik kapcsán kapott több visszajelzést is megosztottak a jelenlévőkkel. A könyvbemutatót követően a Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója, Tőzsér József az ajándéknak szánt köteteket adta át a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatójának, Csergő Tibornak.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,

A román kormányfő vitatja az Európai Bizottság bírálatait
Victor Ponta román miniszterelnök szerint tévedéseket tartalmaz az Európai Bizottság szerdán közzétett jelentése, amely azt állítja, hogy Romániában sérül a jogállamiság, és az országnak többet kell tennie az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolása érdekében.
Az EB az ország csatlakozása óta figyelemmel követi a román igazságszolgáltatás reformját az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (CVM) keretében.
A román kormányfő szerint a szerdán közzétett jelentés csak az “értékelési”, nem pedig az “együttműködési” mechanizmus működőképességét tanúsítja, különben nem kerültek volna bele tévedésen alapuló bírálatok.
Ponta szerint nem igaz például, hogy semmi sem történt a tisztséghalmozáson ért kormánytagok ügyében: mint mondta, négy miniszterét “áldozta fel” összeférhetetlenség miatt.
A román miniszterelnök a kabinet szerdai ülése elején kifejtette: kormánya teljesítette vállalt kötelezettségeit, de arra számít, egyes uniós tagországoknak a CVM-jelentésben megfogalmazott bírálatok ürügyül fognak szolgálni arra, hogy megakasszák Románia belépését a határellenőrzés nélküli övezetbe.
“Az EB szóvivője is megerősítette, amit régóta mondunk: Románia felkészült a schengeni csatlakozásra. A probléma az, hogy különböző tagországokban választások lesznek: látják mi történik Nagy-Britanniában a munkaerőpiac megnyitása kapcsán (…), így majd csak akkor léphetünk be, ha a többi tagország is felkészül Románia befogadására” – mondta Victor Ponta.
Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, a jobbközép ellenzék egyik vezéralakja úgy értékelte: jogos az EB bírálata, amely szerint a román parlament semmibe veszi az igazságszolgáltatás határozatait, hiszen a bukaresti törvényhozás tucatnyi korrupcióért beperelt vagy összeférhetetlenségi helyzetben lévő politikust “bújtat el” a felelősségre vonás elől a mentelmi jogra hivatkozva.
A román hírtelevíziók leginkább azt kommentálták, hogy a jelentés szerint az igazságszolgáltatás egyes képviselői a média nyomásgyakorlására, meghurcolásukra panaszkodtak: ezt a jelzést több román elemző a véleménynyilvánítási szabadság elleni támadásként értékelte.
erdon.ma,

A hit és boltív összetart
A Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház Püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán által szervezett Magyar Kultúra Napját ünneplő, meghitt rendezvénynek ebben az évben a Reményik Sándor Galéria adott otthont.
Adorjáni Dezső Zoltán a rendezvényt felvezető beszédében elmondta, a templom renoválása miatt kénytelen ezt az igen értékes ünnepséget a szerényebb befogadású Galériában tartani. De így is alkalmas, hogy múltunkat idéző szellemi vagyont tovább adjuk. Mivel a helységet még Mózes Árpád hajdani püspöksége idején egy hajdani boltíves pincében alakították ki, az utód, nem véletlenségből, hasonlította a kultúrát, mint egy boltívhez, mely összeköt bennünket, a sokféleség ellenére.
Majd Pilinszky János Imádságért című írásából idézett:
„Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke.
Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés és megkülönböztetés megszűnik végre, ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog.”
A hangulatot még ünnepélyesebbé emelve, a nemzetközi nyelven megszólaló Concordia vonósnégyes (Márkos Albert, Béres Melinda- hegedű, Király Erzsébet- brácsa, Ortenszky Gyula- cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adta elő.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, melyet az RMDSZ hozott létre.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a következőket mondta: A Magyar Kultúra Napján díjazzák azokat az alkotókat az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal, akik a mai magyar kultúra értékeinek gyarapításához hozzájárultak. Megköszönjük munkájukat, és elismerésünket fejezzük ki a munkájukkal szemben.
Ez lényegében társadalmi elismerést jelent, a kortárs művészettel szemben. A díj diplomából, egy kisplasztikai alkotásból és 10.000 lej értékű elismerésből áll. Könczey Elemér grafikus tervezte a diplomát, a kisplasztika Sánta Csaba szobrászművész alkotása. Kelemen Hunor nyújtotta át a díjakat. Díjazták: a Marosvásárhelyen élő és alkotó drámaírót, Székely Csabát, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzőjét. A Csíkszeredai Részegh Botond képzőművészt, aki az Új Kriterion Galéria vezetője is, valamint az erdélyi színházi élet egyik kiemelkedő színházi egyéniségét, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjét, Bocsárdi Lászlót, aki elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. Őt később fogja megfelelő keretek között Kelemen Hunor kitüntetni.
Az RMDSZ által létrehozott díjakat az irodalom a képzőművészet és a színházművészet kiválóságai vehették át, akik hozzájárultak a kortárs magyar művészet gyarapításához.
A laudációkat kiosztási sorrendben. Székely Csabát, Tompa Andrea színikritikus rendkívül egyéni humorral megfogalmazott szövegét Laczkó Vass Róbert színművész, kellő művészi hozzáállással tolmácsolta.
A képzőművészt, Részegh Botondot, akadémiai szintű és tartalmú, embert gondolkodtató mondanivalót, Egyed Péter egyetemi tanár kisesszében méltatta. Részegh Botond a Bukaresti Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán végzett. Kitérvén 2008-ban megjelent grafikai albumára is. „Hangsúlyoznunk kell, hogy Részegh Botond mindig az ember és világa, az ember és önmaga, az ember és környezete teljes vízióját célozza meg”.
Bocsárdi Lászlót Bodó A. Ottó dramaturg, egyetemi tanár laudálta. „Alkotóként, művészként nagy dolog megosztó személyiségnek lenni. Azt jelenti, az illető kánonokat feszeget, érzékeny pontokra tapint, a ma problémáit a ma nyelvén tárja fel.” Kortársi kényes kérdéseket tesz fel, olyanokat, melyek a kortárs problémákra reflektálnak. „Az elmúlt években számos előadása boncolgatta a másság, az idegenség, a megosztás és megosztottság problematikáját, a mi és ő(k) ellentétet”.
Csomafáy Ferenc
erdon.ma,

EB-jelentés: Ismét elégtelenre vizsgázott Románia
Romániának többet kellene tennie igazságszolgáltatási rendszerének függetlensége érdekében – ez az egyik fő következtetése az Európai Bizottságnak (EB), amely tegnap ismertette az unió végrehajtó szerve által készített szokásos jelentést az igazságszolgáltatás helyzetéről. Kiderült az is, hogy hazánk egyelőre nem szabadul Brüsszel árgus tekintete elől, hiszen az év végén újabb jelentés várható. Az Európai Unió (EU) már 2007. január 1. óta kíséri figyelemmel a hazai igazságszolgáltatást. Victor Ponta miniszterelnök szerint vannak ténybeli tévedések is a jelentésben, és bírálta Brüsszelt, hogy nem működött együtt a kormánnyal a dokumentum elkészítésében. Az ellenzék szerint a mostani uniós értékelés tükrében Romániának tovább csökkentek az esélyei, hogy belátható időn belül csatlakozhasson a schengeni övezethez.
Az Európai Bizottság (EB) elégedetlen a román jogállamiság állapotával, és szerdai jelentésében úgy véli, hogy az országnak többet kell tennie a független igazságügy szavatolása érdekében. Az EB bírálja Romániát, mert az ország nem tesz eleget a demokrácia védelmét célzó vállalásainak, amint azt a kormány és az államfő tavalyi vitáját követően megfogalmazták. Jóllehet a kormány tett lépéseket az alkotmány tiszteletben tartása érdekében, de továbbra is megengedi az igazságügyi rendszer politikai befolyásolását. Így hiába merültek fel kételyek a kormány több tagjának támadhatatlanságát illetően, ezek továbbra is tisztségükben maradtak.
A jelentés megállapítja, hogy Bukarest az EB javaslatai közül nem mindet ültetette át a gyakorlatba. Mark Gray, az EB szóvivője szerint az elmúlt hat hónapban voltak ugyan előrelépések, de a kormánynak többet kell tennie az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság szavatolása érdekében. Rámutatott: aggodalomra ad okot az igazságszolgáltatás különböző intézményeiben tapasztalható bizonytalanság. A jelentés először tér ki arra, a rendszerben dolgozó személyek részéről több panasz érkezett arra vonatkozóan, hogy zaklatták őket. Gray szerint a médián keresztül zaklatták ezeket a személyeket. Rámutatott: a dokumentum nem nevez meg újságírókat vagy médiaintézményeket, hanem csak a jelenségre hívja fel a figyelmet. Tavaly Aspazia Cojocaru alkotmánybíró tett feljelentést amiatt, hogy halálosan megfenyegették, miután ő is megszavazta: érvénytelen volt a Traian Băsescu államfő leváltására irányuló népszavazás.
Brüsszel továbbra is elvárja, hogy olyan legfőbb ügyészt és korrupcióellenes főügyészt nevezzenek ki, aki általános szakmai köztiszteletnek örvend, és akit elfogad a Legfelső Bírói Tanács (CSM). A két posztot jelenleg ideiglenes vezetők töltik be, miután először a CSM, majd Băsescu is elutasította a Mona Pivniceru igazságügyi miniszter által javasolt személyek kinevezését.
Arra a kérdésre, hogy Románia csatlakozhat-e a schengeni övezethez, Gray megismételte: az EB szerint Románia teljesítette a csatlakozáshoz szükséges technikai követelményeket. Több uniós tagállam, de főleg Hollandia azonban az igazságszolgáltatási jelentéstől teszi függővé az integráció jóváhagyását.
Victor Ponta miniszterelnök szerint tévedéseket tartalmaz az EB jelentése. Szerinte a dokumentum csak „értékel”, az uniós hatóságok viszont nem akartak együttműködni a kormánnyal. Ponta főleg azt a kijelentést kifogásolta, hogy a kormányban „problémás” miniszterek lennének. Szerinte ugyanis kabinetjében nincsenek olyan miniszterek, akik ellen jogi vizsgálat folyna, és mentelmi joguk ezt akadályozná. Szerinte ezt a pontatlanságot ki lehetett volna küszöbölni, ha az unió megkérdezte volna alaposabban a román hatóságokat.
Emil Boc, a Demokrata Liberális Párt (PDL) volt elnöke szerint a jelentés tovább rontja Románia esélyeit arra, hogy csatlakozzon a határellenőrzés nélküli övezethez. Boc szerint ezért főleg a Ponta-kormány a hibás, hiszen nagy károkat okoztak Romániának mindazzal, amit tavaly tettek az államfő felfüggesztése kapcsán.
B. T
Szabadság (Kolozsvár),

KMDSZ-karrieriroda a Sapientián
Együttműködési keretszerződést írt alá tegnap délelőtt Talpas Botond, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke és Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja, amely egy helyszíni karrieriroda létesítésének alapját képezi. A KMDSZ által beindított karrieriroda három éve működik, szakmai hátterét 2011-től a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem biztosította, idéntől pedig a Sapientia EMTE kolozsvári karának vezetősége vállalja fel a működéséhez szükséges feltételek megteremtését.
A szerződésben foglaltak szerint a karrieriroda elsősorban nonformális képzésekkel, szimulációkkal, és más hasonló jellegű rendezvényekkel szeretné felkészíteni a hallgatókat a munkavállalásra, valamint karrier-tanácsadás és állásbörzék szervezésével segíti őket a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. – A Sapientia EMTE keretében működő karrieriroda infrastrukturális és pénzügyi támogatását az egyezmény értelmében az egyetem vállalja fel, lehetőséget biztosítva a napi karrier-tanácsadásra és egyéb tevékenységek szervezésére – mondta el Tonk Márton. Hozzátette: több hónapos egyeztetések eredménye a szerződés, amelynek kidolgozásakor arra törekedtek, hogy az ne csak elvi megállapodás legyen, hanem közös programok megvalósítását tartalmazza.
A dékán szerint az együttműködési szerződésre egyrészt azért van szükség, hogy a hallgatók és a munkáltatók között megteremtett párbeszédnek köszönhetően a célcsoportok jobban felmérhessék egymás igényeit, de kiemelt fontossággal bír a diákszervezet és az egyetem közötti szorosabb kapcsolat okán is. Tonk elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Sapientia kolozsvári karának társadalomtudományi és jogi képzéseire jelentkezők jelentős hányada az egyetemi évek alatt vagy államvizsga után valamelyik ifjúsági civil szervezetnél vállal szerepet, és ezért is fontos számukra az intézményesített együttműködés ösztönzése.
Talpas Botond a karrieriroda szükségességéről beszélt. – Olyan gyakorlati ismereteket próbál nyújtani, amivel a fiatalok boldogulhatnak a munkaerőpiacon. Feltárja az egyetemi képzésben rejlő és munkaerőpiaci lehetőségeket, esetleg hiányosságokat – magyarázta. Hozzátette: az iroda hidat teremt az egyetem, a diákok és munkaerőpiac között. – Ez a típusú szolgáltatás egy egyetemi intézménnyel közösen bontakozhat ki a legjobban – jegyezte meg a KMDSZ-elnök.
Fugel Edina, a karrieriroda működtetője a szerződésben megfogalmazott, a február–július időszakra kidolgozott ütemterv tartalmát ismertette. A napi ügyfélszolgálat és személyes tanácsadás – amelyet két pszichológus biztosít –, állásbörzék és cégbemutatók szervezése mellett ebben az időszakban előadás-, beszéd-, és tárgyalástechnikai képzésre, valamint brandépítés, protokoll és rendezvényszervezés tréningekre is sor kerül. A két intézmény együttműködik továbbá az erdélyi nyári táborok/szabadegyetemek Sapientia EMTE által szervezett programjainak kialakításában és lebonyolításában is.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár),

Előkészítő osztály: megy is, marad is
Felemás döntést hozott tegnap a kormány az előkészítő osztályokról: a Ponta-kabinet határozata értelmében a nulladik osztály továbbra is a kötelező iskolai oktatás része marad, azonban helyi szinten a szülők döntik el, hogy az iskolában vagy az óvodában szeretnék taníttatni hatéves csemetéiket. Remus Pricopie oktatási miniszter szerint az előkészítő osztályoknak otthont adó helyszín kiválasztásakor az lesz a fő szempont, hogy az iskolában vagy az óvodában van-e több szabad hely. A Mediafax hírügynökség szerint a tárcavezető tegnap úgy nyilatkozott, hogy az előkészítő osztályok további sorsáról a szakszervezetekkel és a szülői bizottságokkal is egyeztettek, így született meg a mostani döntés, mely a miniszter szerint a helyszínt illetően sokkal rugalmasabb, mint a jelenlegi rendszer.
„Az iskolaigazgató bemutatja a szülőknek az ajánlatot, annak függvényében, hogy az iskolában vagy az óvodában van-e több szabad hely” – vázolta az új rendszer működési elvét Pricopie. Mint kifejtette, attól függetlenül, hogy az előkészítősök az óvodában vagy az iskolában tanulnak, az oktatás ugyanazon tanterv szerint zajlik, és szakképzett tanítónők foglalkoznak velük. Kifejtette, azon településeken, ahol sem az iskolában, sem az óvodában nincs szabad hely az előkészítősök számára, az iskola vezetőségének a helyi önkormányzat segítségét kell kérnie az alkalmas helyszín biztosítására. Remus Pricopie arra is kitért, hogy amennyiben a szülő nem akarja előkészítő osztályba íratni hatodik életévét betöltött gyerekét, bizonyítania kell, hogy az még nem alkalmas erre az oktatási formára.
Az oktatási miniszter szerint az előkészítő osztályra vonatkozóan továbbra is készítenek felméréseket, ugyanakkor szeptember elsejéig 16 millió lej értékben vásárolnak iskolai bútorzatot és további 8 millió lejre szemléltető eszközöket. Március 31-éig ugyanakkor jóváhagyják az előkészítő osztályokra vonatkozó alkalmazási módszertant is, amely a miniszter szerint a jelenleginél rugalmasabb lesz, hiszen lehetővé teszi, hogy a szülők a lakóhelyükhöz legközelebb eső, úgynevezett körzeti iskolát vagy óvodát válasszák, azonban amennyiben bizonyos okokból más tanintézetbe szeretnék íratni csemetéjüket, a helyek függvényében erre is lesz lehetőség.
Áprilisban lenne a beíratás
Az előkészítő osztályba való beiratkozás az oktatási minisztérium és a szakszervezetek, illetve szülői bizottságok által aláírt megegyezés szerint áprilisban zajlana. Az előkészítősök beíratása is több kritérium alapján folyik majd, azon gyerekeket, akik 2013. augusztus 31-éig még nem töltötték be hatodik életévüket, be lehet íratni nulladik osztályba, azonban nem kötelező, és csak abban az esetben nyernek felvételt, ha egy vizsgálóbizottság alkalmasnak tartja őket erre. A hat és hét év közötti gyerekeket ellenben kötelező beíratni az előkészítőbe, míg a hét évnél idősebb gyerekeket első osztályba kell járatniuk a szülőknek. Az említett dokumentum arra is kitér, hogy a következő tanévben azon gyerekek is felvételt nyerhetnek első osztályba, akik idén nem végzik el az előkészítő osztályt, holott az életkoruk alapján tavaly be kellett volna őket íratni.
Az oktatási minisztérium adatai alapján jelenleg 203 371 gyerek jár első osztályba, 129 756 pedig előkészítő osztályban tanul, velük több mint 8000 pedagógus foglalkozik. Az óvodákban 210 867 nagycsoportos gyereket tartanak nyilván.
Keresztély: nem kellene változtatni
A körülmények függvényében kell dönteni az előkészítő osztályokról, és semmiképpen sem lenne szabad visszaköltöztetni azokat az óvodába – véli Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. „Rá kell bízni az önkormányzatokra, hogy helyi szinten döntsenek arról, hol működik tovább az előkészítő osztály. Azokon a településeken, ahol nem sikerült megoldani, hogy megfelelő termeket biztosítsanak ezeknek az iskolában, visszaköltöztethetik az óvodába, de ahol az iskola berendezte a megfelelő helyiségeket, nincs értelme újra változtatni” – magyarázta álláspontját a szakember.
Kifejtette, sem a szülőkre, sem az iskolákra nincs jó hatással az előkészítő osztályok körül kialakult bizonytalanság. Mint emlékeztetett, tavaly emberfeletti munkával sikerült meggyőzni a szülőket, hogy a gyerek előnyére válik, ha az előkészítő osztály az iskolában működik, ugyanakkor az iskolák többsége berendezte a termeket a legkisebbeknek. „Ezt az anyagi és szellemi erőfeszítést nem szabad sutba dobni, ha elindultunk egy úton, azon kell tovább haladni” – hangsúlyozta a főtanfelügyelő. Hozzátette, Kovászna megyében nagyon jók a visszajelzések, az iskolák többsége tágas, barátságos termeket rendezett be a hatéveseknek, ahol a gyerekek jól érzik magukat, és a szülők is elégedettek.
Mint ismeretes, a Ponta-kabinetben immár egy hónap óta zajlik a vita az előkészítő osztályokról. Míg Remus Pricopie oktatási miniszter január elején azt nyilatkozta, hogy az előkészítő osztályok kérdését rugalmasan kell kezelni, a döntő szó pedig a parlamenté, Victor Ponta kormányfő pár napra rá bejelentette, hogy véleménye szerint az előkészítőseknek az óvodában a helyük, ahova már a következő tanévtől visszakerülhetnek. Hangsúlyozta, hogy hasznosnak és jónak tartja az előkészítő osztályt, azonban ezt nem az iskolában képzeli el. A Szociálliberális Szövetség (USL) kormányra kerülését követően a kormányfő bejelentette, hogy az előkészítő osztályok tantermeinek bebútorozására a Boc-kabinet 26 millió lejt, a taneszközök beszerzésére pedig további 23 millió lejt költött.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár),

Nemet mondanak az új „dézsmára”
A mezőgazdasági minisztérium hadat üzent a vidéknek – jelentette ki Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági bizottságának alelnöke a termelőket érintő átalányadó bevezetését kommentálva. Szerinte az intézkedés nemhogy támogatná, hanem elriasztja az embereket az állattenyésztéstől és növénytermesztéstől. A Hargita megyei gazdák tegnap bejelentették: tüntetnek, ha a kormány nem törli el az új adót.
A mezőgazdasági minisztérium hadat üzent a vidéknek – jelentette ki Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági bizottságának alelnöke a termelőket érintő átalányadó bevezetését kommentálva. Szerinte az intézkedés nemhogy támogatná, hanem elriasztja az embereket az állattenyésztéstől és növénytermesztéstől.
Kelemen: átgondolatlan döntés
Annak ellenére, hogy Victor Ponta miniszterelnök hetekkel ezelőtt azt mondta, csökkentik az adókat a mezőgazdaságban, most épp az ellenkezőjét eredményezi a rendelet: a termelési folyamat során többször is megadóztatnák a gazdákat – mutatott rá Kelemen Atilla. „Jelenleg senki nem tudja, miért és mennyit kell adóznia. Előfordulhat például, hogy valakinek van 2000 bikája és 5000 hektár legelője, és nem kell adót fizetnie, mert a csirkékre, tehenekre és bivalyokra kivetették, de a bikákra nem” – fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke. Hozzátette, az ellenérv az volt, hogy a farmerek kapnak támogatást az Európai Uniótól – csakhogy azt az összeget fejlesztésre kapják, segítségként, nem azért, hogy az adót kifizethessék. Kelemen Atilla szerint Maros megyében 28 414 gazda várja a tavaly augusztusban megígért támogatást, de nem kaptak egyetlen lejt sem. „Ha késel az adó befizetésével, akkor kamatot fizetsz. Az állam ez alól miért kivétel? Ha késnek a kifizetésekkel, akkor adjanak több pénzt” – fogalmazott a képviselő, majd ironikusan hozzátette: Bukarestben már nem azt mondják, hogy dögöljön meg a szomszéd kecskéje is, hanem hogy haljon meg a szomszéd, hogy elvegyék a kecskéjét.
Tüntetésre készülnek a gazdák
Tegnap egyébként a Hargita megyei gazdák a csíkszeredai megyeházán gyűltek össze, hogy megvitassák, milyen eszközökkel léphetnek fel a tevékenységüket sújtó sürgősségi kormányrendelettel bevezetett átalányadók ellen. Az elképzelések szerint a termelők beadványban fogják kérni az átalányadók visszavonását. Amenynyiben kérelmük elutasításra talál, az utcai tiltakozásoktól, útlezárásoktól sem riadnak vissza.
„Az adótörvénykönyv módosítása lehetetlenné teszi a gazdálkodást” – fogalmazott Márton István, a Hargita Megye Tanácsa által támogatott vidékfejlesztési egyesület igazgatója. Kifejtette, a gazdák által megfogalmazott javaslatokat petíció formájában eljuttatják az illetékeseknek, és amennyiben egy megadott határidőn belül nem történik előrelépés, tüntetni fognak Hargita megyében, és ha szükséges, Bukarestben is. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) részéről Sebestyén Csaba elnök, MPP-s megyei tanácsos szólalt fel. Véleménye szerint a törvény gazdákat sújtó része „merénylet” a mezőgazdasági ágazat ellen.
„Nem kell maszatolni, a kormánytól követelni kell, hogy vonja vissza a dézsmát, az adótörvénykönyv 7. pontját. Nem tűrhető, hogy többszörös adózással sújtsák a termelőt, ráadásul a törvény szakmailag teljesen megalapozatlan” – nyomatékosította Sebestyén.
Amint arról beszámoltunk, a bukaresti kabinet sürgősségi kormányrendelettel módosította az adótörvénykönyvet, amelyben csökkentette az adómentesen, saját gazdálkodás céljára használható mezőgazdasági területet és állatállományt. Az intézkedés mintegy 600 ezer gazdát érint. Gáspár Botond, Gyergyai Csaba, Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár),

Kósa András László: fontos megértenünk a román kultúrát, és megértetnünk a magyart
Közelebb vinné a magyar kultúrát – beleértve a borkultúrát és a gasztronómiát is – a román közönséghez Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetője.
- A bukaresti Magyar Kulturális Intézet tevékenységét követve mindig úgy tűnt, az intézet túlságosan igazgató- és kormányfüggő volt, ez a tény pedig olykor felpezsdítette, máskor meg lelassította az életet. Mire számíthatunk az elkövetkező négy évben az ön mandátuma alatt?
– Valóban igazgatófüggő egy ilyen intézmény működése, egy vezető habitusa meghatározó lehet. Ahogy én ismerem a Magyar Kulturális Intézet húszéves történetét, úgy tudom, egyik kormány sem telepedett az intézetre irányvonalakat és kötelező feladatokat szabva. Tagadhatatlan, hogy vannak kötöttségek, hisz a kormánypolitikában is létezik egy külügyi meg egy kultúrdiplomáciai vonal, amit természetszerűen nekünk képviselnünk kell. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy nem Budapest feladata megszabni, hogy mi történik Bukarestben, vagy mi fontos az itteni közönség számára; itt jön be az igazgató szerepe. Ilyen értelemben a ház mindenkori vezetője valóban a saját ízlése szerint alakítja a tevékenységet. Amikor egy évvel ezelőtt megpályáztam a tisztséget, azt mondtam, hogy a legfontosabb megértenünk a román kultúrát, és megértetnünk a magyart.
– E kettős cél mentén tervez?
– Három célt emeltem ki, amiből az egyiket, az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását meg is valósítottuk. Ez nem a románok irányába való nyitásról szól, hanem az erdélyi képzőművészeti alkotások összegyűjtéséről és bemutatásáról. Amikor a pályázatomat írtam, tudtam, hogy már történtek lépések ez irányba, így az érdem is főként az elődömé. A jelenleg Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban helyet kapó képanyagot majd Bukarestben is be szeretnénk mutatni. A másik kettő már a román fővároshoz kapcsolódik. Elsősorban a magyar bor- és gasztronómiai kultúra népszerűsítéséről lenne szó, amihez a Gina Patrichi utcában működő intézményünk remek helyszínt kínál. Amint az anyagi és jogi keretek lehetővé teszik, szeretnénk megnyitni egy bisztrót. Egyébként mandátumom első négy hónapja alatt azt tapasztaltam, hogy az itteni románság kimondottan érdeklődik a magyar ételek és italok iránt.
Amikor egy bisztró megnyitását fontolgatom, nem paprikások, gulyások és kolbászok kínálgatására gondolok, hanem a magyar konyha új, korszerű arculatának bemutatására. Elvégre szakácsaink sorozatban nyerik a nemzetközi díjakat, éttermeink egyre elismertebbé válnak, a magyar borok pedig visszaszerezték méltó hírnevüket. Decemberben szerveztünk egy borkóstolót, amit óriási érdeklődés övezett. Sokakat vissza kellett utasítanunk, mert az összes ülőhely megtelt. Pedig a megszokottól eltérően erre a rendezvényünkre nem volt ingyenes a belépés.
– Magyar falatokat enni, magyar borokat inni mindig is szerettek a románok, de úgy érzi, az igazi magyar kultúrára is ki lennének éhezve?
– Hogy ki lennének éhezve, nem tudom, de hogy van egyfajta igény, az biztos. Nos itt jön be a harmadik terület, a magyar kultúra megismertetése. Épületünk kupolarésze fölött egy színháztermet szeretnénk kialakítani. A látványtervek elkészültek, már csak az anyagi korlátoknak kell elhárulniuk. Óriási szükség lenne erre a teremre, hisz szeptember elseje óta több mint száz rendezvényünk volt.
– Nem tart attól, hogy akár hátrányuk is származhat a feszített tempóból?
– Az elején én is attól tartottam, hogy kiürül a tartalom. Annál is inkább, mivel egy kis stábbal és eléggé szűkös költségvetéssel dolgozunk. Ehhez képest éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: szinte mindig megtelik a terem. Bukarestben rendkívül nagy a pezsgés, s bár nagyon gazdag a más külföldi kulturális intézmények kínálata, sosem panaszkodhatunk közönséghiányra.
– Kik alkotják a törzsközönséget, és miként jut el hozzájuk az információ?
– Azt látom, hogy közönségünk három, jól elkülöníthető csoportból tevődik össze. Vannak azok a többnyire idősebb román vagy magyar értelmiségiek, akikben él valamiféle nosztalgia mindaz iránt, ami Budapesthez és a magyar kultúrához kapcsolódik. Ők a negyedévenként megjelenő műsorfüzeteinkből szerzik az információt. Látogatóink másik részét a Facebookon kommunikáló fiatalok teszik ki. Közöttük nagyon sok az olyan, aki egyik rendezvényről a másikra jár, aztán baráti körben megvitatják a látottakat. Plakátolni is szoktunk a magyar egyházaknál, az egyetemeken.
A harmadik kategória képviselői a sajtóból szereznek tudomást a különböző eseményekről. Nem az én érdemem, hiszen én már így örököltem, de nagyon jó a sajtókapcsolata a Magyar Kulturális Intézetnek. Szinte nincs olyan ingyenes programfolyóirat, amely ne közölné a heti programunkat. A múlt év végén még a Viaţa medicală című orvosi szaklap is írt rólunk a kultúra és az egészséges életmód összefonódásai kapcsán. A húszéves születésnapunk alkalmával egy Pipera negyedbeli üzletházban szerveztünk a nagybányai festők munkáiból kiállítást, a Bursa című gazdasági napilap írt majdnem féloldalas cikket rólunk.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Ha ütik a székelyt
Harsány ugatásba kezdtek ismét az ügyeletes román nemzetféltők, s ezúttal még utcára vonulásra, nagyobb tüntetésre sem volt szükség, elég volt néhány zászló.
Nehéz megmagyarázni, miért vált ki ekkora indulatot pár székely lobogó, miért érzik úgy még a jóhiszeműbb román véleményformálók is, hogy darabokra hullik Románia, ha nem ítélik el az „úgynevezett Székelyföld” mindenre képes lakóit elvetemült cselekedetükért. Nincs kampány, mégis olyan elszántan védik az „ősi román földet”, hogy majd lángra kap a mikrofon. S egyik neves, időközben honatyává is felkent történész meg is fogalmazza: nem jelent egyebet ez a sok székely zászló, mint hogy a román állam elveszítette hatalmát, tekintélyét a térségben. Ilyen egyszerű volna... Valóban még a kampányból ered a zászlós adok-kapok, s nem akar csitulni. Hergeli a kedélyeket a prefektus, aki megy ugyan államtitkárnak, de lám, közben nem tud elszakadni tőlünk, csatlakoznak a kórushoz a bukaresti megmondók, akik tévékben osztják az észt, akár órákon át, s már a második mondatuknál kiderül, fogalmuk sincs a székelyföldi valóságról, a hazugságtól sem riadnak vissza, ha erőteljesebbé, hatásosabbá kívánják tenni üzenetüket. Mondják, magyarázzák: nincs, amit keresnie a székely (esetleg magyar) zászlónak a közhivatalokon, az engedékenyebbek talán-talán belemennének, hogy ott legyen a kultúrházon, s használjuk ünnepeinken, ha már „fabrikáltunk” egy ilyent magunknak. Felvillannak a spanyolországi ügyeletes feljelentő elrettentő képei, orrvérzésig játsszák újra meg újra az archívumból előkapart zászlóégetés felvételét, de közben magabiztosan keverik Kovászna és Hargita megyét, s eljutnak odáig: nem csoda, hogy ily módon űzik az eszüket a fránya székelyek, hisz ebben a térségben nincs román rendőrség, ügyészség, egy-egy elszánt, de tehetetlen kormánybiztos próbálja csak menteni a menthetőt, akinek immár kórusban könyörögnek, maradjon, folytassa e vészes terepen nélkülözhetetlen munkáját, ne cserélje azt kényelmes bukaresti bársonyszékre, mert román nemzeti hőssé Sepsiszentgyörgyön válhat. S végső bizonyítékként bemutatják, lám, még a megyei tanács honlapja is tiszta magyar, s nincs rajta bár egy pöttynyi piros-sárga-kék. Láthatjuk hosszan, de úgy, hogy ne legyen észrevehető, egyetlen mozdulattal románra lehet váltani.
Ismét áll tehát a bál, hadat üzentek a székely zászlónak, a székely identitásnak Bukarestből, s oly vehemenciával teszik ezt, hogy felmerül: tudnak valamit? Valóban van okuk félni? Tényleg elérhető közelségbe került az oly nagy veszélyként kikiáltott autonómia?
De mi lenne, ha rászolgálnánk erre a nagy aggodalomra, s például márciusban a Marosvásárhelyre összehívott autonómiatüntetésen megmutatnánk: nem pár százan tudunk összegyűlni egy-egy székely zászló árnyékában. Ha már ekkora rettegést okozunk, mi lenne, ha végre felhorgadna az a híres székely öntudat?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Jövőben gondolkodó pálosok
Egyházi és világi elöljárók köszöntötték az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok két képviselőjét csütörtök este a hargitafürdői Szent László Központban. A szerénységükről és alázatosságukról ismert pálosok – egyelőre – két hónapot töltenek el a „székelyek szent hegyén”.
egyelőre – két hónapot töltenek el a „székelyek szent hegyén”.
Bátor Botondot, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökét, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnokot elsőként Tamás József segédpüspök üdvözölte, hangsúlyozva, hogy jelenlétük igazi áldás a csíki katolikusok számára, és még ha nem is véglegesen lehetnek itt, minden bizonnyal maradandó nyomot hagy tevékenységük a helyi és környékbeli hívekben.
„Reménykedünk benne, hogy hamarosan múlhatatlanul is magunk között tudhatjuk őket. Azt kívánom a Jóistentől, segítsen abban, hogy idővel igazi otthonuk legyen Hargitafürdő” – mondta a segédpüspök, egyúttal méltatva Darvas Kozma József címzetes esperes A pálosok Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján című könyvét, mellyel rendkívül sokat tett egyrészt a rend széles körben való megismertetéséért, másrészt azért, hogy itt jelen lehessenek a szerzetesek.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja visszatérő „vendégekként” köszöntötte a Budapestről és Szentkútról érkezett atyákat, felidézve a pálosok egykori jelenlétének településneveken és régi, romos épületeken őrzött emlékét.
„A 20. század erkölcsi megrendülése után, az új évezred gazdasági válságtól sújtott világában nagy szükség van a pálosok világszemléletére. Ebben a krízisben csak alázatossággal és szorgalmas munkával lehet győzedelmeskedni – ezt képviselik a szerzetesek” – fogalmazott a főkonzul. Szerinte ittlétük egyik jelentős hozadéka, hogy megerősítik a magyarok összetartozását.
A pálosok visszaköltözésének lehetőségeit is felmérő látogatás csak jót tehet a közösségnek – vélte Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Az elöljáró személyes – közvetett – élményeiről beszélt a jelenlévőknek, hiszen, mint fogalmazott, „valahányszor felkereste problémáival Darvas Kozma Józsefet, az esperes egy idő után mindig a pálosokról kezdett mesélni – beleéléssel, átszellemülten”.
Kállay Emil piarista szerzetes dicséretesnek tartotta, hogy a kommunizmus alatt elnyomott rend újjáéledhetett, lehetőséget kapva a kibontakozásra. „A ferencesek és piaristák mellett most a pálosok is itt lehetnek velünk, és ez nagy dolog. Imádkozunk azért, hogy véglegesen megtalálják nálunk a helyüket” – öntötte szavakba gondolatait.
„A piaristák is tapogatózva jöttek, aztán gyökeret eresztettek – legyen így a pálosokkal is, hiszen mindannyian a magyar népet és az egyházat szolgáljuk” – közölte Darvas Kozma József címzetes esperes, plébános. Rövid történelmi áttekintője és visszaemlékezése után az egyházi méltóság könyvével ajándékozta meg a két pálos atyát.
Bátor Botond, a rend tartományfőnöke elmondta, régóta álmodott arról, hogy itt éljen – Hargitafürdőn pedig a valóság sokkal szebb az álomnál. „Ez a két hónap azt szolgálja, hogy kézzelfoghatót tudjunk alkotni, megalapozva a visszatérésünket” – tudatta. Az atya hozzátette, nem akar elhamarkodott kijelentéseket tenni, egyelőre a közös imádkozás a legfontosabb, de „bízik benne, hogy ennek meglesz a gyümölcse”.
A pálos rend célja, hogy több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak szerzetesei.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,

Miért „székelykedik” a háromszéki RMDSZ?
Az RMDSZ háromszéki szervezete személyes szálakon is a Fideszhez köthető, ilyen értelemben egyre inkább sziget a szövetségen belül – jelentette ki a Népszabadságban csütörtökön megjelent interjúban Magyari Nándor László szociológus.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének adjunktusa szerint ez a magyarázata annak, hogy az RMDSZ Kovászna megyei politikusai elutasítják az MSZP székelyföldi jelenlétét, ellentmondva ezzel a szövetség országos vezetőségének.
A RMDSZ Szabadelvű Kör platformja alelnöki tisztségét is betöltő szociológus megállapítja: a háromszéki szervezet két vezetője, Tamás Sándor megyei és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök kettős játékot játszik.
„Miután erős pozíciókat építettek ki maguknak, elsősorban az államelnökkel és a Băsescu-párt befolyásos vezetőivel ápolt jó kapcsolatok révén, igyekeznek maguk alá gyűrni a >>gyengekezű<< központi vezetést. Népnemzeti retorikában és szimbolikus politikai attitűdökben jobbra húznak, sőt olykor jobbról próbálják előzni a Fidesz-nyúlvány populista formációit” – magyarázta Magyari Nándor László.
Mindezzel összefüggésben az elemző úgy vélekedik, a zárt székelyföldi közösség mentálisan is egyre zárkózottabb lesz, ami intoleranciát eredményez. „Az elmúlt jó húsz esztendőben >>beültetett<< jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. Ebben benne van az úgynevezett kommunistaellenesség, a populista nagyotmondás az autonómiáról, sőt a >>rendkívüliség<< és a kiválasztottság mítosza is. Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fogalmazott Magyari Nádor László.
Antal Árpád: autonomisták vagyunk
Antal Árpád értetlenkedve fogadta és elutasította a szociológus kijelentéseit. A maszol.ro-nak elismerte, hogy személyes kapcsolatok is fűzik a Fideszhez, ám nem lát semmiféle kettős játékot abban, hogy az MSZP-látogatás kapcsán Tamás Sándorral együtt azt hangoztatták, amit eddig is: a szocialisták nemzetpolitikáját Székelyföldről nehéz pozitívan értékelni.
„Ugyanakkor azt is mondtuk, hogy fel van dobva a labda az MSZP-nek. Mi azt várjuk a szocialistáktól, hogy bizonyítsák be: tényleg változtatattak a nemzetpolitikájukon. Szólíttassák meg és állítsák mellénk az európai baloldali szövetségeseiket az ügyeinkben” – mondta Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Antal megjegyezte, fenntartásai vannak a jelenlegi magyarországi kormányzat nemzetpolitikájával szemben is. „Nem értékelem pozitívan azt, hogy a legnagyobb magyar gazdasági szereplők Romániában, az OTP és a MOL székhelyei Bukarestben, és nem Székelyföldön vannak” – jelentette ki.
A politikus elutasította azt a feltételezést, hogy a háromszéki RMDSZ „maga alá gyűrné” az országos vezetőséget. „Mi Kelemen Hunor szövetségi elnökkel egy csapatban játszunk, nem akarjuk magunk alá gyűrni, és nem is tudnánk ezt megtenni” – fogalmazott Antal.
A háromszéki RMDSZ vezetői Magyari által jobbosnak nevezett retorikájáról és szimbolikus politikai attitűdjéről a polgármester kijelentette: „Mi autonomisták vagyunk, ezt mindig is vállaltunk. Ebben sem látom a kettősséget, hiszen az autonómia szerepel az RMDSZ programjában, mi ezt a programot akarjuk megvalósítani Háromszéken”.
Hozzátette, az RMDSZ sokszínű szervezet, vannak, akik a magyarországi pártok egyik részével, mások a másik részével szimpatizálnak. „A Bihar megyeiekről szokták mondani, hogy az MSZP-hez közel állnak, Eckstein-Kovács Péter és Magyari Nándor László a valamikori SZDSZ-hez állt közel, és ez teljesen rendben van” – szögezte le.
Antal azzal sem ért egyet, hogy a székelyföldi közösség zártabb, mint régebb volt, vagy egyre zártabb lenne. „Tény, hogy jellemző a székelységre a zártság. Ez normális, hiszen egy nagy román tengerben élünk, ha nem zárunk össze valamilyen formában, nem tudunk megmaradni” – állapította meg.
Másfelől hangsúlyozta, nem tartozik azok közé, akik fenntartják, hogy a székelyeknek nem kell megtanulniuk az ország nyelvét. „Tamás Sándorral ott voltunk a parlamentben, senki nem szégyenkezett, amikor románul beszéltünk. Folyamatosan azt mondjuk mindenkinek, hogy igen, minden székelyföldi gyereknek tisztességesen meg kell tanulnia románul” – fogalmazott a politikus.
Szerinte a háromszéki RMDSZ vezetőinek „székelykedései” (az autonómiatüntetéseken való részvétel, a székelytábla és a székelyzászló kitűzése) nem az intolerancia jelei. „Az, hogy kiállunk a székely szimbólumok mellett, nem jelent intoleranciát. Mi a saját érdekeink mellett állunk ki, a saját régiónk mellett, mert ez a mi szülőföldünk, ezzel mi nem bántunk senkit” – jelentette ki.
Arra a felvetésünkre, hogy Sepsiszentgyörgyön a „székelykedős” hangulatban ismeretlenek megrongáltak egy román zászlót, Antal Árpád leszögezte: a zászlóhasogatás nem biztos, hogy hasogatás volt. „A zászló ki volt feszítve, lehet, magától szakadt el. Ki fog derülni, mert hat kamera van a környéken” – jegyezte meg. Emlékeztetett arra, hogy Tamás Sándorral együtt többször hangoztatták: elítélik a nemzeti szimbólumok minden fajta rongálását, függetlenül attól, hogy melyik nemzet szimbólumaikról van szó.
Cseke Péter Tamás
Maszol.ro,

Kálváriás esztendők krónikája
Az ötvenes évek elején, a felsőbányai bányakitermelés mélyszintjein politikai rabok is dolgoztak, több ezren. Ám erről csak külső észleléseim voltak: a Bányahegyről, miközben a kecskéket legeltettük, beláthattunk a magas kerítéssel, szögesdróttal körülvett lágerbe. Rém titokzatos világnak tűnt. A város alig-alig tudott róluk, csupán annyit, hogy politikai elítéltek élnek ott teljes elzártságban. A velük kapcsolatban levő helybeli dolgozók maguk is katonai egyenruhában jártak dolgozni, ezzel is kifejezésre juttatva a szigort, magasra emelve a hallgatás falát. A suttogásokból a gyermekfülekbe aligha juthatott el valami is.
Ötven esztendeje annak, hogy a Nagyvilág című világirodalmi folyóiratban elolvashattam Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovics egy napja című kisregényét, amely megvilágosította előttem, mi is folyhatott, milyen élet lehetett a tíz évvel azelőtt látott kerítések mögött: embertelenség, kegyetlenség, megaláztatás – szöges ellentéte mindannak, amit a szocialista társadalomról tanultunk. Kolozsvári diákéveim első éveiben megtapasztalhattam, hogy tanáraink, diáktársaink közül egyik napról a másikra eltűntek néhányan; az egyetemek egyesítése után öngyilkos professzorok életáldozata jelezte, valami nincs rendjén a „legigazságosabb” társadalom működésében. A csend – a félelem csendje! – elaltatta bennünk/bennem a gyanakvást, beálltunk azok sorába, akik engedelmes polgárokként rendeztük be életünket.
Azokban az években egymás után jelentek a meg a hitleri koncentrációs táborokról szóló, a borzalom világát idéző könyvek, köztük a nagyváradi Nyiszli Miklós kötete: Orvos voltam Auschwitzban, 1964-ben. A hazai lágerekről – régiekről és újakról –, a romániai megsemmisítő táborokról semmit sem tudhattunk.
A szovjet blokk „fonákja” – helyesebben szólva: igazi arca – igazi kontúrjait ismételten Szolzsenyicin tárta fel a világ előtt, 1973-ban: A Gulág–szigetcsoport két kötete.
A német/szovjet mintájára 1944 őszén létrehozott romániai lágerek a „demokrácia ellenségeit” voltak hivatottak egyéni és közösségi szinten is kiiktatni a társadalomból. Az elsők közé tartozott a földvári tábor. Az oda elhurcoltak tízezreinek állít emléket Boros Ernő könyve: „Hogy a magyar pusztuljon” (1944 vége – 1945 eleje: Szatmár megyeiek a földvári haláltáborban) (2009) Az azt követő években a szovjet csapatok árnyékában berendezkedő hatalom harcot hirdetett az előző rendszer elitjeivel szemben, beleértve a magyarság prominens képviselőit is. Közéjük tartozott a kiváló tanár, Puskás Lajos is, akit ítélet nélkül tartottak fogva az embertelen bánásmódjáról hírhedt szamosújvári börtönben. Börtönnaplóját az ugyancsak súlyos büntetést szenvedett fia, Puskás Attila tette közzé Más jövőt álmodtam (Sepsiszentgyörgy, 2008) címmel.
A „felszabadító dicsőséges szovjet hadsereg” előnyomulásával egyidejűleg jelentek meg a fasisztákat, háborús bűnösöket „felkutató” belügyi szervek, amelyek rögtönítélő katonai bíróságai válogatás nélkül, ezerszámra osztogatták a tíz-, húsz-, huszonöt évi kényszermunkára szóló ítéleteket. Közéjük került nagykárolyi középiskolás diák – Komáromi Attila – is, aki Életre ítélve című könyvében (Svájc, 1993) állít emléket az átélt borzalmaknak, a Gulágnak. Alig telt el pár hónap, Erdélyből svábok, szászok tízezreit vitték ún. „malenkij robotra”, köztük a szatmári svábokat. Az ő szenvedésük, kálváriás éveik, életáldozatuk tükreként olvasható Kálmándi Papp László Svábok a paradicsomban (Déva, 1997) és Boros Ernő A szatmári svábok deportálásának története I–II. (Nagykároly, 2011) című visszaemlékezése, illetve dokumentumkötete. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után kényszermunka-táborok láncolatát hozták létre. Az elítéltek tízezrei szenvedtek e lágerekben – közéjük tartoztak a felsőbányai, kapnikbányai és miszbányai színesfém kitermelő bányáknál létrehozott kényszermunka-táborok –, melyek „zászlóshajója” a Duna–Fekete-tengeri csatorna volt. Magyar nyelven ennek korántsem alakult ki olyan dokumentum-irodalmi feldolgozása, mint a későbbi, az 1956-os forradalom utáni terrorhullámnak. A nyolcvankilences fordulatot követően jött el a lehetősége az 1956-ot követő kegyetlen megtorlások koncepciós perei feldolgozásának, a lágerélet bemutatásának, az áldozatok előtti főhajtásnak. Tófalvi Zoltán munkái, a Dávid Gyula által összeállított 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára. 1956–1965 (Polis Könyvkiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2006) jelentik a törekvés fővonalát, melyekhez társíthatók az egyéni emlékiratok megjelenése. Ez utóbbiak közé sorolható Varró János Erdélyi sorsvallató (Kecskemét, 2008) című megrázó tanúságtétele az átélt borzalmakról. E kiadványok lapjain a megszenvedett esztendők személyes életsorsok tükrében tárulnak elénk. Ebben a sorban, a dantei poklot idéző emlékiratok közt említhetjük Veress Sándor könyvét: Hét esztendő kálváriája 1957–1964, amelyet a Polis Könyvkiadó adott ki, 2011-ben. Az előszót író Dávid Gyula kor- és sorstársként hangsúlyozza ki e kiadványok szükségességét: „Sok még a fehér vagy homályos folt. Sok még a mai napig is belügyi levéltárakban lapuló (természetesen koncepciósan torzított, de torzítottságában is valós tényeket rögzítő) bírósági peranyag. S akik még élünk az egykori 56-osok közül, az évek múltával egyre jobban érezzük, mennyi még az adósságunk azokkal szemben, akik – vagy akiknek családja – legfeljebb emlékük megőrzése által részesülnek valamiféle »kárpótlás«–ban.” Az 1956-os forradalom az erdélyi magyarság körében is felkeltette egy újabb politikai berendezkedés létrehozásának reményét, „érlelődni kezdetek bizonyos elgondolások egy valóban demokratikus átrendeződés esetére”. A hatalom keményen lesújtott, kihangsúlyozta e szándékok „nacionalista”, „irredenta” jellegét, monstre koncepciós perekben hirdetett halálos ítéleteket, osztott ki súlyos börtönéveket. Új, demokratikus berendezkedésű államról álmodott az erdélyi egyetemi, valamint a középiskolás diákság is. A megtorlás áldozata lett a brassói kezdeményezésű EMISZ, a sepsiszentgyörgyi SZIT, a nagyváradi SZVISZ; s a csíkszeredai, szászrégeni, gyergyói csoportok tagjainak tucatjai kerültek rács mögé. A következmény nem csupán a kegyetlen ítéletekben öltött testet, a hatalom elérkezettnek látta az időt az önálló magyar egyetemi és iskolai hálózat felszámolására. Az Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban című dokumentumkötet (Mentor Kiadó, 2006) – Pál–Antal Sándor kutatása és közlése eredményeként – felöleli azokat a dokumentumokat is, amelyek a Veress Sándor kezdeményezte akció tagjainak ügyiratát is tartalmazza. „Belőlük – írja Dávid Gyula – arról is fogalmat alkothatunk, miképp duzzasztották fel és értelmezték a maguk igényei szerint a vádelőkészítő hatóságok a valós tényeket, miképpen alakították ki azt a »koncepciót«, amelynek végkövetkeztetéseként Veress Sándorra és Németh Zoltánra az ügyész halálbüntetés kirovását kérte.”
Az előszó írója, Veress Sándor kötetéről szólva, kiemeli: „Ez a visszaemlékezés azonban nemcsak az adott helyzetről, hanem főképpen azok közepette sorsot vállaló és szenvedő emberekről szól, akik végigjárták a »hét esztendő kálváriáját«: ki-ki a maga egyéni tartása, ereje vagy emberi gyöngesége szerint”, továbbá „egymás vállalásáról, a másik sorstárs elesettségének, adott esetben elviselhetetlenségének vállalásáról” is. Sőt azon is túl: „Veress Sándor sorstörténetét végigkíséri a család története a leendő feleségével való megismerkedéstől a hét esztendőn át remélt és végre beteljesedett újratalálkozásig”. Dávid Gyula az előszó záró soraiban megindokolja a megtorlásokat megidéző dokumentumkötetek kiadásának szükségességét: „Fontosnak érzem, hogy sorsunk emberi tanulságai valamiképpen beépüljenek a következő nemzedékek: az életbe már kilépett unokáink s a most születő dédunokáink tudatába. Hogy a világban senki se legyen kiszolgáltatva semmiféle Hatalomnak, s hogy az igazságért, az emberségért való kiállást soha sehol ne lehessen erőszakkal megtorolni.” Veress Sándor könyve fél évszázad múltán idézi vissza a kálváriás esztendőket. Az időbeni távolság teszi, hogy a leírtak objektivitásába csak elvétve szüremlenek be szubjektív érzelmi elemek, szenvedélyes megnyilatkozások. Az idő csökkentette a fájdalmat, az átélt borzalmak okozta testi-lelki sérüléseket, a létbizonytalanság kétségbeesett kiáltásait? A tárgyszerű közlésből hiányzik a vérbírókkal, a rabtartói szemben érzett gyűlölet. Előszavában nem rájuk, hanem azokra a százezrekre emlékezik, akik szembe szálltak a kommunista zsarnoksággal. „Kegyelettel és fejhajtással emlékezem mártírjainkra és a börtönökben vagy szabadulásunk után elhunyt sorstársainkra. Ez a könyv az ő emléküket is őrizni kívánja.” Ajánlásában – „Drága kicsi feleségem, Lujza emlékére, aki hűséggel hazavárt hét éven át” – jelképesen megemlékezik „a sok százezernyi otthon maradt feleség, gyermek, szülő” szenvedéséről is, akik „vállalták az áldozatot, egyedül nevelték fel gyermekeiket (…) nekik bizonyos szempontból sokkal nehezebb volt”.
Veress Sándor könyvét származása, az otthon, az egymásra találás, a családi élet leírásával indítja. Ígéretes életkezdés: munkára, szorgalomra, szeretetre épült. Ebbe szól bele a történelem: 1956 éles cezúra lesz életében. Számára elfogadhatatlan az a mocsokáradat, az események meghamisítása, rágalom, amely a magyar forradalom romániai hivatalos visszhangját jellemzi. Úgy érzi cselekednie kell: leveleket, röpiratokat ír és terjeszt, amelyekben cáfolja azokat, a forradalom igaz tartalmát és célját szeretné tudatosítani, szolidaritást vállal a forradalommal, cselekvésre buzdít. „Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom, szabadságharc van. Lépjünk fel az elnyomó kommunista zsarnoksággal szemben és annak kiszolgálói ellen, mert ők a népünk legnagyobb ellenségei! Menjenek haza az orosz csapatok! Sajtó- és szólásszabadságot! Demokratikus, titkos választásokat, többpárt rendszert. Bojkottáld a közelgő választásokat! A változásokban való reménykedéssel és meggyőződéssel vállalnunk kell a magyar forradalom–szabadságharc eszméinek terjesztését.” A „Titkos Forradalmi Szervezet” akciója, besúgók közreműködésével, hamar lelepleződik. Kezdeményező tagjait – dr. Németh Zoltánt, Ravasz Győzőt, Veress Zoltánt, Elekes Balázst, Szilveszter Sándort és Veress Sándort – 1957 júniusában letartoztatták és azon év szeptemberében „a szocialista rend elleni összeesküvés” vádjával bíróság elé állították, súlyos fegyházbüntetésre ítélték. Ezzel kezdetét vette a hét éves kálvária. Stációi: a marosvásárhelyi gyűjtőfogház, Zsilava sötét földalatti kazamatái, Szamosújvár zárkái, Periprava–Grind kényszermuka táborai. Az emlékezés elénk hozza a korabeli román börtönviszonyok kegyetlenségét, az elítélteknek szánt sorsot: „Itt pusztultok, mint a patkányok – e szavakkal fogadta az újabb rabszállítmányt Goiciu, a szamosújvári börtönparancsnok. Őreik szemében „banditák” voltak, akiknek nincs kímélet, akiket nyíltan halálra szántak, akikről nem tartoztak számadással senkinek. A királyi hadsereg tisztjei, magas rangú politikusok, tisztviselők, értelmiségiek, diákok, munkások, földművesek – a társadalom minden rétege „képviselve volt” a börtöncellákban, a munkatelepeken. A börtön a jellemszilárdság próbája volt. A sorsukat méltósággal viselők és letargiába merülők, egymást segítők és besúgók széles spektruma alkotta a kényszerű közösségekbe sodródottak sokszínű palettáját. Mindig és mindenhol voltak olyanok, akik a legkíméletlenebb helyzetben is emberségesek tudtak maradni, a legreménytelenebb helyzetekben is őrizték és másokban is ébren tartották az életbe vetett hitet. Különösen érvényes volt ez a hol kisebb, hol nagyobb létszámú magyar foglyok esetében. Közös sorsukban egymás támaszai voltak a bajban, a munkában, a reménykedésben. A túlélés egyfelől az alkalmazkodás függvénye volt, másfelől annak a hite, reménye, hogy a súlyos ítéletek letöltése előtt eljön a szabadulás órája. Nem volt oly nap, amelyben gondolataik ne szálltak volna haza, a családhoz, amelyről évekig semmit nem tudhattak, amely évekig nem tudhatott róluk semmit. Veress Sándor többször is szól arról, hogy elítéltetésétől kezdve imádkozott értük „a nap minden szakában, amikor csak lehetőség volt rá, hogy mielőbb viszontlássuk egymást a mi kis otthonunkban”. A rá mért húsz esztendős ítélet árnyékában sem tört meg: „imádkoztam a jó Istenhez, hogy adjon hitet a szabadulás reményéhez és adjon erőt, egészséget kicsi feleségemnek, hogy szeretetben tudja felnevelni két kislányunkat és elviselni a rá nehezedett sorsot. A szabadulás reményéhez kapott hitet a jó Isten és sorstársaim annyira megerősítették, hogy már másokat is bátorítottam afelől, hogy minden nehézséget túlélve, a ránk mért évek lejárta előtt haza fogunk menni.” Ez adott neki erőt a kegyetlen bánásmód, a rosszindulatú rabtársak elviseléséhez. Egy pillanatra sem ingott meg. Nem bánta meg tettét, azt igaz cselekedetnek tartotta. Az események belső szálán kívül mindig ott lebegett egy másik, az elképzelt otthoni élet, szeretteik sorsa. Az évek múltán kapott első hazai hír mérhetetlen módon felértékelődött. Veress Sándor külön fejezetben idézi fel családja életét, az ő kálváriajárásukat. Hisz a hatalom őket sem kímélte. Az ő szabadságuk is viszonylagos szabadság volt – kiközösítéssel, megbélyegzéssel, üldöztetéssel teli évek –, súlyos próbatételekkel terhelt esztendők. A hűség, az emberség, az életerő próbája.
A könyv olvasása tiszteletet és elismerést ébreszt azok iránt, akik szembe mertek szállni a hatalommal. „Mindig voltak bátrak, akik mertek”, akik lelkük mélyén hittek abban, bizonyosak voltak abban, hogy az öröknek hirdetett kommunista rendszer sem sebezhetetlen, hogy támadhatnak Dávidok, akik legyőzik Góliátot. Sokan nem érték meg ezt a győzelmet. Évekig, évtizedekig hallgatniuk kellett, nem szólhattak szenvedéseikről, az áldozatokról. Veress Sándor könyve – önnön személyes történetén, sorsán túlmenően – mementó mindazokról/mindazokért, akik a román börtönökben, kényszermunka–táborokban szenvedtek. Azon túlmenően pedig egy embertelen társadalom természetrajza, amelynek sosem szabad feledésbe merülnie.
Máriás József

Életbe lépett az új adótörvénykönyv – Több adó is növekedett
Több adóemelés lépett hatályba február elsején Romániában, miután a bukaresti kormány módosította az adótörvénykönyvet. A legtöbb változás a jogi személyeket érinti, de a gazdákra is nagyobb adóteher nehezedik.
Februártól lépett hatályba az a különadó, amelyet a kormány az energiaszállító és -értékesítő vállalatokra vetett ki. Nekik ezentúl forgalmuknak a 0,5 százalékát kell befizetniük az államkasszába az új adó szerint. A kormány megemelte a sör jövedéki adóját is.
Változik a legfeljebb kilenc alkalmazottal és 65 ezer eurónál kisebb üzleti forgalommal rendelkező mikrovállalatok adózása is. Eddig választhattak, hogy 16 százalékos társasági adót fizetnek, vagy forgalmuk 3 százalékát utalják át az államkasszába. Februártól viszont a mikrovállalatoknak kötelező forgalmuk 3 százalékát kell befizetniük adóként.
Az adótörvénykönyv egy másik fontos módosítása a gazdák megadóztatására vonatkozik. A kormány új jövedelemnormákat állapított meg, aminek alapján kiszámolják a termőföldek és az állatok, az állati eredetű termékek eladása és a fakitermelés után meghatározott adót.
A román kormány azzal indokolta a döntést, hogy mintegy 670 ezer gazdának csak mintegy tíz százaléka fizetett adót, miközben mindannyian kaptak különböző állami támogatásokat. Így például adóznia kell annak a gazdának, akinek két hektárnál több megművelhető földterülete, vagy háromnál több szarvasmarhája, vagy hatnál több sertése van.
MTI
Erdély.ma,

Hitélet – Mit jelent magyar unitáriusnak lenni?
Esszépályázat unitárius és nem unitárius felnőtteknek
A Magyar Unitárius Egyház Hitéleti, missziói és nevelési ügyosztálya  jeligés esszépályázatot hirdet Mit jelent magyar unitáriusnak lenni? címmel.
A hívő emberek számára a vallás, a lelkiség határozza meg az életvitelt, az életvezetés rendjét. Vallásos tapasztalatok sokaságából épül fel lelkiségünk, lelkületünk. Gyermekkori vallásórás, ifjúsági egyleti élményeink, valamint felnőttkori vallásos cselekedeteink lehetnek forrásai ezeknek a vallásos tapasztalatoknak. A mély vallásos élmények sokszor egyszerű történetekben nyilvánulnak meg, melyeket érdemes másokkal is megosztani.
Pályázhatnak az unitárius egyház felnőtt tagjai, illetve unitárius egyháztagsággal nem rendelkező, de az unitarizmussal szimpatizáló felnőttek. Díjak: I. díj: 300 lej, II. díj: 200 lej, III. díj: 150 lej. Formai követelmények: Times New Roman betűtípus, 12-es méret, másfeles sorköz, legtöbb 7500 karakter (3 gépelt oldal). Az esszépályázat leadásának határideje: 2013. április 30. A pályázatokat a Magyar Unitárius Egyház Főhatósági Hivatalának postacímére (400750 Kolozsvár/Cluj-Napoca, CP 24.) várják. A borítékra kérik ráírni: esszépályázat. A pályázat jeligés. Kérik, hogy a pályázó se a borítékra, se a szövegre ne írja rá nevét, viszont a beküldött példányon legyen ott az ön jeligéje! A jelige feloldását a szöveggel együtt küldje el, külön lezárt borítékban, amelyre szintén csak a jeligét írja rá. A lezárt borítékban lévő feloldás tartalmazza a pályázó nevét, címét, e-mail címét és telefonszámát!
A beérkezett pályázatokat a Hitéleti, Misszió és Valláserkölcsi–nevelési Bizottsághivatalbeli tagjai értékelik ki. A kiértékelésre, oklevelek átadására a Főtanácson, 2013. június 28-án kerül sor.
Szabadság (Kolozsvár),

A nagyváradi M. M. Pódium Színház előadása
Lári fári... avagy a magyar operett királyai
A nagyváradi M. M. Pódium Színház egy kis lelki melegséget hoz ismét Aradra, ami igencsak ránk fér ebben a téli zimankóban.
Ezúttal a Lári fári... avagy a magyar operett királyai című zenés-táncos előadással lép fel a társulat február 17-én, vasárnap 16 és 18 órai kezdettel a Jelen Ház nagytermében.
„Ha ezeket a sorokat olvassa, azt jelenti, hogy érdeklődött irántunk, felfigyelt az általunk ajánlott lehetőségre, és talán részese lesz előadásunknak mint néző vagy támogató, vagy mecénás. Hiszen ön is a könnyed szórakozás híve. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben tudjuk, milyen nehéz önfeledten szórakozni, teljesen kikapcsolódni. Tudjuk, hogy jövedelme egy részét szellemi táplálékra adta. Szeretnénk meghálálni ezt az áldozatot azzal, hogy Lári fári... avagy a magyar operett királyai című előadásunk valóban kikapcsolódást jelentsen. Legyen vendégünk, nézőnk, társunk, a művészetpártoló mecénások társaságának tagja! Jó szórakozást és kikapcsolódást kívánok!” – áll Meleg Attila, az előadás rendezőjének és konferansziéjának a hívogatójában.
Az előadáson Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Kacsoh Pongrác és Huszka Jenő műveiből csendülnek fel részletek Molnár Júlia m. v. és Kele Krisztina főszereplésével, Korda Árpád, Farkas Beatrix, Sajgó-Bezgédi Norbert és Szallós Ildikó közreműködésével.
Jegyek a Jelen Ház könyvesboltjában kaphatók 12 lejes egységáron.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad),

Túlterheli a rendszer a hazai adófizetőket
A romániai állampolgárok és vállalatok fizetik a legtöbb adó- és illetékfajtát az Európai Unióban, az országban azonban kevés a behajtott adók összege. A lakosoknak és cégeknek összesen 116 különböző adónemmel kell hozzájárulniuk az államkasszához, ez hatszor magasabb az EU-s átlagnál. A hazai hatóságoknak ezzel szemben az adóknak és illetékeknek mindössze 75-80 százalékát sikerül behajtaniuk évente, uniós szinten ez az arány 90 százalék. Ha a különböző társadalmi, egészségbiztosítási állami hozzájárulásokat is figyelembe vesszük, a behajtás mértéke Romániában alig 33 százalékos, míg az EU-ban 42-43 százalék.
Szakemberek és vállalkozók szerint az adórendszert egyszerűvé, átláthatóvá és kiszámíthatóvá kellene tenni, a kormánynak pedig rendszeresen egyeztetnie kellene az üzleti szférával. A kabinet egyik legnagyobb hiányossága ugyanis, hogy nem veszi figyelembe a beruházók, vállalkozók elvárásait. Kurkó János csíkszeredai vállalkozó a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott, adónemek szempontjából Románia valóban „előkelő helyen áll”, azonban nem lehet elvárni, hogy ezek száma egyik napról a másikra csökkenjen.
„Figyelembe kell venni az állam költségvetését, a nyugdíjasok, munkanélküliek, különböző állami támogatásra jogosult személyek számát, ehhez képest pedig nagyon kevés adófizető munkavállaló van” – mutatott rá a vállalkozó. Mint mondta, természetesen jó lenne, ha csökkentenék az adófajták számát, ilyen körülmények között azonban ez nem várható el az illetékesektől. „Vállalkozóként már akkor is meg vagyok elégedve, ha a jelenleg 16 százalékos profitadó nem emelkedik. Ugyanakkor úgy vélem, hogy megfelelő állami gazdálkodással ezt csökkenteni is lehet a jövőben” – nyilatkozta Kurkó János.
Egyszerűsíteni kell az adórendszert
Peter de Ruiter, a PwC pénzügyi tanácsadója a Ziarul Financiar által szervezett gazdasági konferencián elmondta, ha Románia – például Spanyolországhoz hasonlóan – be tudná hajtani az adók és illetékek 90 százalékát, a vállalkozói szféra is sokkal sikeresebb lenne. „Furcsa módon a magas adózási ráta nem riasztja el annyira a vállalkozókat, mint a bonyolult adózási rendszer. Ezért nagyon fontos lenne, hogy a rendszert egyszerűsítsék, sajnos azonban Romániában semmiféle együttműködés, egyeztetés nincs a kormány és a vállalkozói szféra között” – mutatott rá a szakember. Hangsúlyozta: hiteles vezetőkre és kiszámítható jogi keretre volna szükség, a beruházók ugyanis jelenleg nem bíznak eléggé az ország gazdaságában, a nagyvállalatok vezérigazgatóinak például alig 36 százaléka gondolja úgy, hogy 2013-ban pénzügyi növekedés lesz Romániában.
Túl magas a tb-hozzájárulás
A konferencián arról is szó esett, hogy az EU-ban továbbra is Romániában a legmagasabb, 44,45 százalékos a társadalombiztosítási hozzájárulás (tb/CAS) mértéke, ehhez képest például Bulgáriában csak 30,3 százalékos. Hasonló eltérések vannak más adónemek tekintetében is: a profitadó például Romániában 16, Bulgáriában 10 százalék, az általános forgalmi adó (áfa/TVA) 24, illetve 20 százalék, míg a jövedelemadó 16, illetve 10 százalékos. A konferencián részt vevő szakemberek közül többen is úgy vélték: az eltérések miatt a beruházók egyértelműen Bulgáriát részesítik előnyben. A vállalkozókat különösen a magas tb-hozzájárulás zavarja, meglátásuk szerint ugyanis Romániában a munkaerőpiac szereplői jelentősen túlterheltek.
Februártól még többet kell fizetni
Február 1-jétől az adótörvénykönyv módosítására vonatkozó törvények is hatályba lépnek, így a polgároknak és társaságoknak a közeljövőben még több illetéket kell leróniuk. Eddig például a cégek eldönthették, hogy üzleti forgalmuk 3 százalékát vagy éves profitjuk 16 százalékát fizetik be az államkasszába, februártól azonban a vállalatoknak bevételük függvényében kell adózniuk. Így a 65 ezer eurónál kevesebb üzleti forgalmat bonyolító szervezeteknek évi bevételük 3 százalékát kell illetékként befizetniük. Mindez a költségek emelkedésével jár, ez pedig elsősorban az alkalmazottakat érinti majd.
Cristian Nacu, a lengyel Enterprise Investors befektetési vállalkozás szakértője elmondta, az adómódosítás elsősorban a kis cégeket érinti hátrányosan, az sem kizárt, hogy emiatt többen csődbe fognak menni. Februártól ugyanakkor az energiavállalatoknak újabb különleges adót is kell fizetniük: jövedelmük 0,5 százalékát. A szakemberek szerint azonban elképzelhető, hogy a vállalatokra kirótt pluszadóterheket végül a fogyasztóknak, vagyis az adófizetőknek és vállalatoknak kell állniuk. A kormány adómódosítása emellett a gazdákat is sújtja, a kabinet ugyanis csökkentette az adómentesen, saját gazdálkodás céljára használható mezőgazdasági területet és állatállományt. Így adóznia kell annak a gazdának, akinek két hektárnál több megművelhető földterülete, háromnál több szarvasmarhája és hatnál több sertése van.
Az intézkedés mintegy 600 ezer gazdát érint országszerte, az érintettek pedig több megyében is tüntetésekre készülnek. A szigorító intézkedésekkel a kormány tagjai közül sem mindenki ért egyet. Dan Manolescu, a pénzügyminisztérium államtitkára úgy nyilatkozott: nem szerencsés az év folyamán módosítani az adózási rendszert, hiszen így a közszféra és a vállalkozói szektor is hátrányosan érintett.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Elvándorolnak a betegek Romániából
Évről évre növekszik Romániában azoknak a betegeknek a száma, akik külföldi – többek között magyarországi – egészségügyi szolgáltatásokat vesznek igénybe. Az országos egészségbiztosítási pénztár adatai szerint miközben 2008-ban még alig több mint kétszáz román állampolgár külföldi kezelésének költségeit térítette meg a romániai biztosító, ez a szám tavaly meghaladta az 1300-at. Az általuk igénybe vett analízisekért, sebészeti beavatkozásokért, kórházi kezelésért összesen 700 ezer eurót térített meg a biztosítási pénztár. A külföldi szolgáltatásokat választókról szóló hivatalos nyilvántartás azonban csak a jéghegy csúcsa: becslések szerint évente több tízezerre rúg azoknak a román állampolgároknak a száma, akik más országokban igényelnek egészségügyi szolgáltatásokat.
Nagyon sok beteg nem érzi biztonságban magát a romániai kórházakban
Többségük ausztriai, magyarországi, németországi vagy törökországi kórházakban, klinikákon kezeltetik magukat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbben a korszerű kórházi felszerelések, a szakszerű orvosi ellátás miatt választják a külföldi intézményeket, mivel nem bíznak a hazai egészségügyi szolgáltatásokban.
Előnyben a tehetős páciensek?
Jelenleg a román egészségbiztosító csak abban az esetben téríti meg a külföldön végzett kezelés, orvosi beavatkozás költségét – vagy ennek egy részét –, ha ez nem végezhető el az országban, továbbá ha a romániai beavatkozásra túl sokat kell várni a beteg egészségi állapotához, a kór valószínűsíthető lefolyásához képest. Elsősorban a krónikus, valamint a daganatos betegek keresik a gyógyulást külföldön, a román biztosító azonban csupán egy éves késéssel folyósítja a szolgáltatás ellenértékét, a legtöbb esetben ugyanakkor romániai irányár alapján történik a költségtérítés, ami akár tízszer alacsonyabb is lehet annál, mint amennyit a páciens külföldön kifizetett.
Sokak szerint a páciensmigráció még nagyobb méreteket ölt azután, hogy idén ősztől a román biztosítónak is meg kell térítenie a külföldön elvégzett egészségügyi ellátást. Októberben lép ugyanis hatályba az Európai Unió irányelve, amely lehetővé teszi, hogy a betegek a biztosítás helye szerinti országukban kérvényezzék a külföldön igénybe vett egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését olyan mértékben, mint amennyibe a biztosítás helye szerinti országban került volna. Az Evenimentul Zilei bukaresti napilap szerint Magyarország lesz a „legkézenfekvőbb” ország a román betegek számára, hiszen az ottani kórházak könnyen megközelíthetők, ráadásul ott kétszer-háromszor olcsóbbak bizonyos egészségügyi szolgáltatások, mint Ausztriában vagy Németországban.
Tar Gyöngyi csíkszeredai orvos egyetért azzal, hogy nőni fog Romániából a betegelvándorlás, szerinte azonban többnyire a tehetősebb réteg megy majd külföldre gyógyulni. A Hargita megyei egészségügyi igazgatóság vezetője a Krónikának elmondta, mivel pontérték alapján fedezik a különböző betegségtípusok kezelésének költségét, nem hiszi, hogy egy nyugat-európai kórházban ellátnának ezer lejért például egy tüdőgyulladásban szenvedő pácienst – egy hazai egészségügyi intézmény ugyanis ekkora állami támogatást kap ennek a kórnak a kezelésére.
„Emiatt a betegtől pótlólagos költségeket is kérnek majd, ezt azonban csak az anyagilag jól szituált páciensek tudják megengedni maguknak, vagy azok, akik súlyos, Romániában kezelhetetlen betegségük miatt mindenüket feláldozzák a külföldi gyógyulás reményében” – állapította meg a szakember. Tar úgy véli, az uniós irányelv nem a betegek esélyegyenlőségéről, hanem inkább gazdasági érdekekről szól, a nyugat-európai országokban is egyre inkább érezteti hatását az orvos-, valamint forráshiány, a „páciensinfúzió” pedig kifejezetten jól jönne ezeknek az egészségügyi intézményeknek.
„Máris hírlik, hogy uniós berkekben ellenintézkedés is készül, miszerint a költségek megtérítéséhez szükség lesz a romániai biztosító előzetes jóváhagyására, amelyben a pénztár garantálja, hogy ki is fizeti a külföldön igénybe vett szolgáltatások ellenértékét. Márpedig ha ettől teszik függővé, akkor annyi, mintha nem lenne, mert ismét csak az úgymond befolyásos betegek részesülnek előnyben” – mutatott rá Tar Gyöngyi. Különben az irányelv nem minden esetben írja elő a külföldön igénybe vett egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését. Annak érdekében, hogy az uniós tagállamok a betegek kiáramlását nyomon követhessék, továbbá az ellátórendszer finanszírozásával és tervezésével számolni tudjanak, az irányelv lehetővé teszi, hogy az országok úgynevezett előzetes engedélyezési rendszereket vezessenek be.
Ezeket akkor alkalmazhatják, ha az adott ellátás legalább egyéjszakás kórházi tartózkodást tesz szükségessé, illetve ha kiemelten speciális és költséges orvosi eszközök alkalmazását kívánja meg. Ezek az engedélyezési rendszerek azonban nem akadályozhatják indokolatlanul a betegek szabad mozgását. A tagállamoknak kell az Európai Bizottságot tájékoztatni arról, hogy az előzetes engedélyezést az ellátások mely körére vezetik be.
Biztonságos, szakszerű ellátás
A partiumi megyékben immár mindennapossá vált, hogy a lakosság egy része magyarországi orvoshoz fordul, ha betegséggel küszködik. „Beteg édesanyámat tavaly kénytelen voltam magyarországi kórházba átvinni, az itthoniban ugyanis nem volt szabad ágy, az orvosok nem állítottak fel diagnózist, csak antibiotikumot írtak fel neki. Ilyen körülmények között senki se csodálkozzék, hogy a páciensek átjárnak a határ túloldalára gyógyulni, ahol biztonságban érzik magukat, tisztességes egészségügyi ellátásban, jó szóban részesülnek” – magyarázta lapunknak egy Bihar megyei fiatal nő. A magyar ellátórendszer nyújtotta biztonságon túlmenően sokat nyom a latban, hogy például a szegedi vagy debreceni egyetemi központban igénybe vehető egészségügyi eszközök, gyakorlatok, technológiák, kezelésmódok Romániában nem léteznek. Arról nem beszélve, hogy az erdélyi magyar páciens számára rendkívül sokat jelent, hogy anyanyelvén mondhatja el panaszát kezelőorvosának.
Nagyon sok romániai kismama hozza világra gyermekét a szegedi, gyulai, debreceni kórházakban, a többletköltségek elkerülése érdekében pedig megtalálják a kiskapukat is. Noha az európai egészségügyi kártya birtokában a külföldi állampolgár csupán egy másik EU-s országban való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé vált szolgáltatást vehet igénybe, a szülész-nőgyógyásszal történt előzetes egyeztetés nyomán sürgősségi esetként tüntetik fel a romániai pácienst, aki ezáltal – a paraszolvencia fejében – mentesül a kórházi díjszabás megtérítése alól.
A Magyar Nemzet a napokban arról cikkezett, hogy tavaly Szegeden összesen 1380 olyan külföldi fekvőbeteget láttak el, aki saját maga fizetett az ellátásáért. A járóbeteg-ellátás részeként naponta átlagosan 12 fizető páciens jelentkezik, az ellátott külföldi betegek többsége, mintegy 70 százaléka Romániából érkezik, 10 százalékuk szerbiai. A romániai állampolgárok elsősorban a szülészeti-nőgyógyászati, a szemészeti, az idegsebészeti és a sebészeti ellátásokat veszik igénybe a Tisza-parti városban. Záborszki Annamária, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egészségbiztosítási igazgatója a lapnak elmondta, a jövőben is csak a szabad kapacitás terhére látnak el külföldi fizető betegeket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáin, elismerte ugyanakkor, hogy a más országból érkező páciensek többletbevételi lehetőséget jelentenek a klinikáknak.
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi centrum térítéses betegellátó központjába évente mintegy 40 térítéses beteg érkezik Romániából, további 20–30 beteg pedig EU-biztosítási kártyával jelentkezik. Fülesdi Béla klinikai elnökhelyettes a Magyar Nemzetnek elmondta, az elmúlt időszakban a betegek száma enyhén nőtt, jelentős emelkedésre viszont most sem számítanak. Tájékoztatása szerint a Romániából érkezők leggyakrabban szív-, ortopédiai és szemmutéteket vesznek igénybe, de előfordul, hogy szülésre is a debreceni intézményt választják a romániai kismamák, ennek levezetéséért negyedmillió forintot (3750 lej) kérnek.
Fülesdi Béla elmondta, a Romániából érkező fekvőbetegek – ezen belül a műtétet igénylők száma – kicsi, így ebből nem tesznek szert jelentős bevételre, járóbetegként többen érkeznek, ám ott jóval kevesebb, néhány ezer vagy tízezer forintos vizsgálati díjat kell fizetniük. A szintén debreceni Kenézy-kórházba évente mintegy száz térítéses beteg érkezik Romániából. Lénárt Beáta, a kórház szóvivője úgy tájékoztatott: ők elsősorban sebészeti ellátásokat vesznek igénybe, amiért a kórház MedCenterének díjtáblázata szerinti térítést fizetnek. Egy császármetszéses szülés háromszázezer, az alsóvégtagi érszűkület műtéti kezelése 650 ezer, végbéldaganat eltávolítása 660 ezer, egy nyak-, hát-, gerincműtét pedig 1,2 millió forintba kerül.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Nemzet, állam és integráció
Vajon mi a fontosabb: az államépítés vagy a nemzetépítés? E sorok szerzőjének véleménye szerint e nehéz kérdésre a magyar konzervatív politika – némi egyszerűsítéssel fogalmazva – két markánsan eltérő választ adott 1990 óta.
Az alábbi gondolatmenet abból az előfeltevésből indul ki, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a magyar konzervativizmusnak két fő változata alakult ki: a „patrícius” és a „mozgósító-plebejus”. Az előbbi nem bízik a tömegben, és erős fenntartásokat táplál a „nép” politikai cselekvésével szemben, kizárólag a jog uralmában bízva. Az utóbbi sokkal inkább épít a tömeg „ösztönös konzervativizmusára”, az elittel szemben viszont felettébb szkeptikus.
A magyar konzervativizmus a rendszerváltást követően a patríciusváltozat irányában indult el, majd ennek kudarca után, a kilencvenes évek második felétől az utóbbi típus sajátos magyar formáját valósította meg. A nemzet mindkettő értékrendjében fontos volt, hiszen a jórészt szekularizálódott Magyarországon a hagyományos konzervatív értékek közül a legnagyobb jelentőségű talán épp a nemzet maradt – a drasztikus változások közepette a folytonosság érzését a nemzethez tartozás biztosította.
A rendszerváltás során a politikai viták egyik központi kérdésévé vált, hogy a magyar állam milyen nemzetkoncepció alapján határozza meg önmagát. A konzervativizmus elsőként kikristályosodott formája, az Antall József nevével fémjelzett patríciusváltozat fontos integráló szerepet tulajdonított a nemzetnek, de politikájának a középpontjába a joguralom eszméjét állította, s ezzel összefüggésben lényegében az államnemzeti felfogás alapjaira helyezkedett. (Vagyis a nemzet legfőbb ismérvét a közös államhoz tartozásban látta.) Kétségtelen ugyan, hogy Antall emlékezetes kijelentése, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, egyértelműen az összetartozás kulturális alapjaira utalt, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni – amiként ellenfelei szándékosan tették –, hogy ő ezt szimbolikus értelemben gondolta. Az Antall-kormány természetesen egyértelművé tette, hogy az anyaország felelősséggel tartozik a határon túli magyarokért, s jó néhány diplomáciai konfliktust vállalt fel az érdekükben, de a patríciusszemléletből fakadó mérsékelt óvatosságra és visszafogottságra ösztönzött a nemzet kérdésében is.
A politikatudományi szakirodalom joggal figyelmeztet, hogy az államépítés és a nemzetépítés ugyan szorosan összefüggő, ám fogalmilag mégis különböző folyamatok. Az előbbi az intézményi dimenzióra összpontosít, míg az utóbbi a közösségen belüli szolidaritást erősíti. Bár a nemzet építése Európában többnyire összefonódott az állam építésével, szélesebb történelmi perspektívában nézve elmondható, hogy az államépítés történelmileg megelőzte a nemzetépítést. Esetenként pedig választani kell, hogy melyiknek adjuk az elsőbbséget.
A rendszerváltás az állam- és a nemzetépítés kihívásával egyaránt szembesítette politikai közösségünket. A diktatúrából demokratikus jogállamot kellett teremteni, s Kádár népéből öntudatos nemzetet kellett faragni. Első szabadon választott kormányunk – a patríciusszemlélettel összhangban – e történelmi fordulóponton az államépítésnek adott elsőbbséget. Az államnemzeti felfogás összekapcsolódása az államépítés elsőbbségével jól magyarázható fejlemény. E kísérlet perspektivikusan magában foglalta azt a törekvést, hogy olyan állam épüljön fel, amely iránt polgárai hasonló mélységű lojalitást tanúsítanak, mint a nemzet iránt. Ebben a stratégiában valószínűleg az a történelmi tapasztalat is benne volt, hogy drámai mélységű változások esetében instabilitási tényezőt jelenthet, ha a nemzetépítés kap elsőbbséget az államépítéssel szemben.
A kilencvenes évek második felében, a posztkommunizmus győzelme után a magyar konzervativizmus új irányban tájékozódott. A Fidesz jó érzékkel ismerte fel, hogy 1989 után alapvető törésvonallá vált a nemzethez való viszony, és pontosan mérte fel azt is, hogy a nemzet sikeres újrafogalmazásával egyesíteni tudja a szétzilált jobboldalt. Hogyan jellemezhetjük röviden az általa választott nemzetstratégiát? Mindenekelőtt azzal, hogy a politikai közösség integrálását a nemzet eszméjére kívánta alapozni. E nemzetcentrikus stratégia szükségszerűen a kulturális közösséget állította előtérbe; a neves angol filozófus, Roger Scruton kifejezésével élve a nemzet „prepolitikai” kulturális alapzatát tekintette a legfontosabbnak. E megközelítésben az egyén és az állam kapcsolata másodlagos jelentőségűvé vált az egyén és a nemzet kapcsolatához képest.
Fontos elem ebben, hogy a mozgósító konzervativizmus a határon túli magyarokat is be kívánta vonni az anyaország nemzetépítési folyamatába, nem tartotta ugyanis elfogadhatónak, hogy a magyar kisebbségek részei ugyan a magyar kulturális nemzetnek, ám nem részei a politikai nemzetnek. A nemzet kulturális egységének elvét a patríciusszemlélet is vallotta, de ez a változat továbbment, és többre vállalkozott a pusztán spirituális egyesítésnél. Megítélésem szerint a mozgósító konzervativizmus a szakirodalomban „transzszuverénként” elnevezett stratégia mellett kötelezte el magát, amikor azt tűzte ki célul, hogy a nemzetet a klaszszikus nemzetállami keret megteremtése nélkül egyesíti, oly módon, hogy a magyar kisebbségeket intézményes kapcsolatokkal is az anyaországhoz fűzi. E politika jegyében kezdeményezte és vitte keresztül 2001-ben a Fidesz a státustörvényt, majd pedig 2010-ben a kettős állampolgárságot. Ezzel a nemzet kulturális alapú felfogása valójában „államnemzeti” elemekkel is kiegészült: a kulturális alapon meghatározott közösséget az érdekérvényesítés bizonyos jogi eszközeivel is felruházták.
Megalapozottnak tűnik tehát az a feltételezés, miszerint a mozgósító konzervativizmus az államépítéssel szemben a tudatos nemzetépítésnek adott elsőbbséget. Az államnak e felfogásban az a kötelessége, hogy a gondjaira bízott társadalom identitásközösségként való fennmaradását is biztosítsa. Az identitáspolitika jelentőségét felismerve a mozgósító konzervativizmus a szimbolikus politizálás számos eszközével igyekezett elérni, hogy a társadalmi kohézió kitüntetett jelentőségű tényezőjévé a nemzeti azonosságtudat váljon. A nemzetépítés elsőbbsége a hatalom legitimációs bázisát is átalakította. Míg a magyar konzervativizmus első változata 1990 után a joguralom doktrínáját állította középpontba, a második fokozatosan arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hatalmat kizárólag a nemzet legitimálhatja.
A Fidesz diskurzusában a nemzet vált a legitimáció végső, egyedül érvényes forrásává: a formalizált jogból származó hatalommal a nemzettől származó felhatalmazást állította szembe. A legitimitásnak ez a koncepciója idegen volt a patríciusszemlélettől, szerves része viszont a nemzetépítés stratégiájának és a demokrácia plebejusfelfogásának. Ez együtt járt azzal, hogy a „polgári” jelzőhöz kapcsolódó vonások alárendelődtek a „nemzetieknek”, a patrícius értékek a plebejus értékeknek. Az állam erősítésének programja, a „jó állam” célkitűzése a Fidesz 2010-es választási kampányában és kormányzati programjában egyaránt nagy szerepet kapott ugyan, ám az államépítésnek ez a stratégiája a nemzetépítés elsőbbségének hallgatólagos elfogadására épült. Az állam által reprezentált szolidaritásközösség alapját e megközelítésben a nemzeti szolidaritásközösség adja.
A sikeres államépítés nehéz dolog, de a sikeres nemzetépítés talán még nehezebb. A patríciuskonzervativizmusnak több fenntartása van a nemzetépítéssel szemben, mert az erősítheti az általa gyanakvással kezelt tömegnek a politikában játszott szerepét. A mozgósító-plebejus konzervativizmus viszont igényli a nemzetépítést, mert az segíti céljainak elérésében. Az utóbbi törekvései ugyanakkor nem mentesek az ellentmondásoktól, mert a kulturális nemzetkonstrukció a „közpolgárinál” jóval könnyebben kerül konfliktusba a joguralommal. Igaz, kétségtelenül nagyobb kohéziós erőt tud viszont teremteni; Scruton szép szavaival szólva történelmileg adott realitásként a nemzet „a legitim rend ígéretét hordozza magában”. Ezen ígéret beváltásához e sorok szerzője szerint mindenekelőtt a nemzetépítés és az államépítés összhangba hozatalára van szükség: önmagában egyik sem elégséges.
Egedy Gergely
A szerző magyarországi történész.
Megjelent a Magyar Nemzet január 26-i számában.
Krónika (Kolozsvár),

Uszító bérencek
Józan magyar nem fecséreli idejét a bukaresti Antena 3 tévécsatornára. Nem, mert az a román média szennycsatornája, a magyarellenes uszítás országos bajnoka. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által nemrégiben a romániai politizálás rákfenéjének nevezett Dan Voiculescu bértollnokai semmitől se riadnak vissza, ha kenyéradójuk politikai céljainak sulykolásáról van szó.
Az államelnök felfüggesztését megelőző kampányban, a decemberi parlamenti választások előkészítésében a sáskahadként támadó tévés bérencek politikacsinálónak hitték magukat, s úgy is fókuszálták műsoraikat. Sajnos az egykori szekus médiabirodalma, éppen magyarellenessége okán, meglepően nagy nézettségnek örvend a románság körében.
A Ponta-kormány megszorító s a választási ígéreteket semmibe vevő intézkedéseinek ellensúlyozására, tompítására a csatorna ismét előrángatta az ilyen időkben e balkáni tájakon jól bevált fegyverét, az erdélyi magyarok okolását s vádolását minden rosszért, amiben a románoknak részük van, részük lesz. Január 29-én, kedden a Kovászna Megyei Tanács elnökét, Tamás Sándort hívták meg késő esti kiveséző műsorukba, melyben a csatorna habzó szájú munkatársai mellett a ’89-es fordulat utáni időszak első kormányfője, Petre Roman, illetve Emil Constantinescu államelnök főtanácsadója, Mugur Ciuvică is részt vett, s mindketten fülig érő mosolygással helyeseltek a háromszéki politikust megleckéztető honvédelmi miniszter, a Maros megyei tanácselnök, illetve a műsorvezető és neki alányaló kollégái orcátlan kirohanásainak.
Kár lenne az időt s a nyomdafestéket a minden valóságalapot nélkülöző vádak felsorolására fordítani. De azt el kell mondani, hogy Tamás Sándor egyetlen mondatát se tudta befejezni. Mert nem beszéli a román nyelvet a regátiak golyószórósan pattogó sebességével (a hivatalos nyelvet viszont helyesebben beszéli, mint a románok nagy hányada), óvodásokhoz méltó grimaszokkal gúnyolták ki.
Merész vállalkozás volt Tamás Sándor részéről, hogy belépett – még ha telefonos kapcsolás útján is – az oroszlánbarlangba. Érvelései, mint a falra hányt borsó, úgy peregtek le a mindent mindenkinél jobban tudó, s az ország területi integritását mindenáron védeni akaró „partnereiről”, akik, a beszélgetés vége felé, nem lévén más érvük, a politikus bajuszába is belekötöttek. A honfiúi felháborodásuk kiváltó oka a magyar politikus kijelentése, miszerint Székelyföld területi autonómiát akar. Ennél vadítóbb vörös posztó nincs is a világon az antennások szemében. Akiknek habzó szájú rendreutasításait a Ponta-kormány néhány politikusa is támogatta.
Nem tudom, Tamás Sándornak hány alkalommal volt dolga az Antena3-mal. A történtek után valószínűleg messze elkerüli őket. Ami érthető is, hisz semmi értelme megpróbálni bármiről is meggyőzni a szenátori mandátumával saját kénye-kedve szerint játszadozó médiamogul bérenceit. Akik veszélyes hangadók, s veszélyes játékot űznek: az erdélyi magyarok és Székelyföld ellen uszítanak, fenyegetnek, hangulatot keltenek. Az amúgy is puskaporos háromszéki hangulatot csak fokozza egy-egy ilyen kerekasztal. Nem csoda, hogy a székelyföldi románok erődemonstrációt kérnek, Tamás Sándor felelősségre vonását követelik.
Ennek kapcsán, s az említett adás miatt érzett felháborodásunk jeléül üzenjük Tamás Sándornak a Mezőség szórványából, hogy igaza a mienk is. És ha kell – akárcsak a Székely Mikó Kollégium melletti felvonulásunk alkalmával – akár Sepsiszentgyörgyön is kiállunk mellette.
Ferencz L. Imre, Bethlen
Krónika (Kolozsvár),

MPP-s keresgélés az egységes jobboldalért
Biró Zsolt pártelnök: nyitott kapukat döngetnek
Aggodalommal szemléljük, hogy az elmúlt időszakban a párt irányvonalában olyan változások történtek, amelyek miatt a Magyar Polgári Párt egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét” – áll tizenkét MPP-és tisztségviselő január 12-én, Szovátán elfogadott közös nyilatkozatában.
Farkas Csaba, az MPP alapító alelnöke, Márton Zoltán országos alelnök, Fazakas Tibor volt országos alelnök, Kovács István unitárius lelkész, Vass Imre megbízott Maros megyei elnök, háromszéki alelnök, Bálint József sepsiszentgyörgyi városi elnök, Lukács László kézdivásárhelyi városi elnök, Nagy István baróti városi elnök, Thamó Csaba Hargita megyei önkormányzati képviselő, Szigethy Kálmán háromszéki elnökségi tag és Rákosi János kézdivásárhelyi városi elnökségi tag kézjegyével ellátott állásfoglalás lefojtott belső vitákra világít rá, amelyeket a tavaly októberi székelyudvarhelyi tisztújító küldöttgyűlés sem orvosolt.
Elmaradó megújulás
A nyilatkozat megjelenését követően több aláíró is csak névtelenül volt hajlandó beszélni az MPP-n belüli hangulatról. Ezek alapján a pártban kialakult csoport nem új keletű: jóval az októberi tisztújítás előtt jött létre a Szász Jenő pártelnök távozását követelő tábor. A párton belüli ellenzék jelöltje, Farkas Csaba alapító alelnök azonban nem mérkőzhetett meg Biró Zsolttal, mert nem került fel a szavazólapokra. Volt, aki ezt úgy kommentálta, hogy 2012 októberében Székelyudvarhelyen az MPP kártyáit osztók a 2008-as gyergyószentmiklósi tisztújító küldöttgyűlés forgatókönyve szerint a meccs előtt kiütötték a ringből a lehetséges ellenfelet. Ennek elfogadása azzal magyarázható, hogy az ellenzéket különféle ígéretekkel vették rá, hogy csak egy jelölt maradhasson, aki úgymond élvezi a „magyarországiak teljes támogatását”. A manőver mögött többen is Szász Jenő lobbiját látták, aki saját emberét akarta az elnöki székbe ültetni. Biró Zsolt, az MPP elnöke korrektnek minősítette a választások lebonyolítását, szerinte Farkas Csaba frusztráltságával magyarázható, hogy az egykori jelölt – aki a párton belül az induláshoz nem kapta meg az MPP alapszabályzata által előírt támogató szavazatokat – ma a sajtó nyilvánossága előtt vadássza a népszerűséget.
Tény, hogy a Farkas Csaba nevével fémjelzett ellenzéki csoportosulás kiszorult az elnökségből. Az alapító alelnök kérdésünkre annyit mondott, hogy a párt által meghirdetett „választás szabadsága” a tisztújító elnökválasztáson, 2012-ben nem érvényesült, mert az elvárások ellenére csak egy jelöltre lehetett szavazni.
Nem akarnak az RMDSZ-szel menetelni
A január 12-én jegyzett álláspontot újabb fejlemények követték: az aláírók az Erdélyi Magyar Nemzeti Oldal Egységéért nevű mozgalom alapjait is lefektették, amely egyféle kiindulópont lehet a két pártból álló erdélyi jobboldal megteremtéséhez. Farkas Csaba alapító alelnök, székelykeresztúri önkormányzati tanácsos szerint céljuk az ütőképes erdélyi magyar jobboldal létrehozása. Farkas tarthatatlannak tartja a mai állapot, amikor az MPP az RMDSZ-szel kacérkodik, a Néppártot pedig kerüli. Szerinte az MPP csúcsvezetősége olyan mértékben elutasítja a Néppárttal történő együttműködést, hogy megrója azokat az önkormányzati képviselőit, akik helyi szinten együttműködnek a néppártosokkal.
„Nem akarunk az RMDSZ-szel menetelni. Ezt nagyon sokan gondolják így a Magyar Polgári Pártból. Az MPP nem azért jött létre, hogy a RMDSZ szatellitszervezete legyen. A tagság jelentős része kiábrándult ebből a fajta politizálásból. Közfelháborodást keltett a parlamenti választások előtt az utasítás, hogy a kisebbik rosszra, az RMDSZ-re kell szavazni. Arra az RMDSZ-re, amely az USL-lel kötött titkos paktumot, majd a Magyar Szocialista Párttal szövetséget” – fogalmazott Farkas Csaba.
Szerinte a két párt közötti közeledés fő akadálya az MPP csúcsvezetése, amely mumusként ijesztget a fúzióval. Az aláírók közül senki nem akar a Néppárttal egyesülni, viszont normális együttműködést szeretnének az egységes erdélyi jobboldal létrehozására.
„Közeledik a 2014-es európai parlamenti választás dátuma. Ha külön-külön indulunk el, a nemzeti oldal számára újabb fiaskó lesz a megmérettetés. Az együttműködésnek számos formája lehet: köthetünk pártszövetséget, vagy létre lehet hozni választásokon szereplő új közös pártot, a választások után pedig mindenki saját pártjában folytatná az építkezést. Tovább kell azonban lépnünk a holtpontról. Nagyon sok emberrel beszélgettem, akik az egységes nemzeti oldal megteremtését akarják” – összegezte törekvésüket Farkas Csaba.
Ahogyan az elnök látja
„A jobboldali összefogást sürgetők törekvése számunkra nem újdonság, mi is ezt akarjuk, erről beszélek az októberi megválasztásom óta heti rendszerességgel megtartott sajtótájékoztatókon” – jelentette ki lapunknak Biró Zsolt, az MPP elnöke, aki szerint a jobboldal megerősödése követelmény, de nem lát semmi okot arra, hogy most azonnal hozzanak létre pártszövetséget a Néppárttal. Biró megvárja az EMNP áprilisi tisztújító kongresszusát, és az újonnan megválasztott vezetőséggel ülnének közös asztalhoz.
„Ne feledjük el, hogy a Néppárt nem csak az RMDSZ-tulipán ernyője alá állt be, hanem befeküdt az ágyába is. Ha mi azt látjuk, hogy a néppártiak őszintén akarnak együttműködni velünk, és nem arra törekszenek, hogy az MPP-ét szétverjék, nyitottak vagyunk a közös munkára” – fogalmazott az elnök. Biró nem kifogásolja, hogy a párton belül különböző munkacsoportok jöjjenek létre. Ha egy-egy ilyen csoport valamilyen álláspontra jutott, azt majd a párton belüli fórumokon megbeszélik. Annál is inkább, mivel a megfogalmazott ötletekkel nyitott kapukat döngetnek – mondta a pártelnök.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Toborzás a bizonyságtevők seregeibe
Beszélgetés Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével
A jó lelkésznek nem csak a pasztoráció a feladata, hanem a teljes embert kell szolgálnia – állítja Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület február elsején beiktatandó püspöke kulcskérdésnek tekinti a gyerekvállalás ösztönzését, és jelentős változtatásokra készül a lelkészi szolgálat minőségének javítása érdekében.
– Kezdő lelkészként megfogalmazódott-e önben, hogy egyszer majd felérhet az egyházi ranglétra tetejére? – Soha. Mi több, egészen a közelmúltig nem is készültem erre a szolgálatra. Tizenkét évvel ezelőtt visszautasítottam a felkérést. Püspökhelyettesként szerettem volna tevékenykedni, ez jelzi azt is, hogy nem a szolgálat elől menekültem. A püspöki teendők kedvéért viszont el kellett volna hagynom a Székelyföldet, abbahagyni, amit ott építgettem. Most más a kép. Egyrészt hat évem van még hátra az aktív szolgálatból, másrészt különleges helyzet elé állított az egyházam: a ’90 után végzett népes lelkészi közösségből még nem tudta kiválasztani azokat, akik tovább vihetnék az egyházkerület vezetését. Egyfajta nyomás alá helyeztek: segítsek áthidalni a ’89 előtti generációk eltávozása és a ’90 utániak beérése közötti átmeneti időszakot. – Az egyházkerület egységes nézőpontja volt ez, vagy csak az egyházi társadalom egy részének a véleményét tükrözi?
– Már a felkéréskor jeleztem: nem elég, ha az elképzelés az egyházkerület ötven százalék plusz egy fős támogatását élvezi. Nem is bocsátkoztam kampányba, hiszen nálam nem állt a mindenáron püspökké válás késztetése. Ám amikor kiderült, hogy a 15 egyházmegyéből 12 támogatja a jelölésemet, a továbbiakban már lelkiismereti problémákat vetett volna fel a felkérés visszautasítása. – És mi lesz most Székelyfölddel? Tizenkét évvel ezelőtt még egy harmadik, székelyföldi egyházkerület létrehozását szorgalmazta.
– A tizenkét évvel ezelőtti helyzet másról szólt. Az előző évtizedekben a romániai református egyház zsinata nem működött, miután egy negyven és egy hatvan százalékos szavazati aránnyal rendelkező egyházkerületből állt. Nagyon sok vita, kevés előrevivő döntés jellemezte a zsinat tevékenységét, és úgy tűnt, hogy egy harmadik egyházkerület létrehozása hatékonyabbá tenné a szervezet működését. Azóta viszont a meg nem születések és az elvándorlás következtében az erdélyi református egyház elveszítette tagjainak harmadát, így a már meglévő struktúrák fenntartása is nehézséget okoz. Arra kell ma törekednünk, hogy az Erdélyi a Királyhágómelléki Egyházkerülettel közösen minél több intézményünket működtessük, a kellő kölcsönös bizalom kialakulásával pedig ma jóval több esélyünk van az integrációra, mint korábban. Nemrég egyeztünk meg, hogy létrehozzuk az általunk alapított diakónia első, nagyváradi fiókját, innen kezdve pedig a diakóniai szolgálatot zsinati alárendeltségbe helyezzük. A nyugdíjintézetünk közös, a pedagógiai intézetünket, lapkiadásunkat közössé kellene tenni, és ennek most ígérkezik realitása. Ezért már nem tekintem aktuálisnak a harmadik egyházkerület létrehozását.
– Önt a közvélemény – az egyházi közvéleményt is ideértve – elsősorban menedzserpapként ismeri el. Vállalja a besorolást, illetve ezt várja el öntől az egyházkerület is?
– Amit eddig megvalósítottam, semmivel sem több, mint ami egy református lelkész feladata: nemcsak lelkigondozója és pásztora lenni egy gyülekezetnek, hanem a teljes embert szolgálni testi-lelki értelemben egyaránt. Az első állomáshelyem, a háromszéki Cófalva halálra ítélt település volt, egyike a Ceausescu-féle falurombolás kiszemelt áldozatainak, ahol érkezésemkor már semmiféle építési, javítási engedélyt nem bocsátottak ki, felszámolták a 170 lelkes falucska óvodáját, iskoláját. Az emberek le is akartak beszélni, amikor előrukkoltam a tervemmel, én azonban nem akartam befeküdni a koporsóba. Saját kezemmel tapasztottam a parókiát, tervezgettem, hogyan lehetne a kis nyárikonyhát imateremmé alakítani. E megvalósítások során erősített meg Isten abban a hitemben, hogy vannak képességeim, én ezt meg tudom csinálni. Amikor átmentem Illyefalvára, ott találtam a ’77-es földrengés által csúnyán megrongált várat, egy évre rá pedig jött a rendszerváltozás. Akkor azt találtam ki, hogy a vár helyreállításával próbáljuk felrázni az embereket: az ő életük is épp úgy megváltoztatható, mint a vár állapota. Tudtam, hogy nemcsak az igehirdetés a feladatom, és hamar rájöttem, hogy nem nekem kell mindent csinálnom, az emberekkel kellett elhitetni, hogy képesek megváltoztatni az életüket. A nagy kérdés úgy hangzott: állja-e a mi keresztyén hitünk a próbát, amikor például vállalkozni kell? Én nem akartam politikus, gazdasági szakember vagy egyetemi oktató lenni, mégis mindenben benne voltam, közben körülöttem fiatal munkaközösségek jöttek létre, amelyek élete, tevékenysége nem alakulhatott volna így a keresztyén értékek zsinórmértéke nélkül. Azt hiszem, ezzel magyarázható a püspökké választásom ilyen mértékű támogatottsága is, és nagyjából ezek az elvárások a személyemmel kapcsolatban is.
– És melyek az ön elvárásai? Milyennek látja a református egyház szerepét a 21. században? Akár a kálvini jelmondat, a folyamatos reformáció elvének tükrében.
– Gyökeresen szakítanunk kell azzal a gyakorlattal, hogy az egyház egy folyamatosan és szükségszerűen visszavonulóban lévő közösségi intézmény. Ellenkezőleg: a hitből fakadó bátorsággal kell jelen lennie a társadalom valamennyi területén. A hitet meg kell vallani, de nem csak a saját jellegzetes területeinken, a templomokban és kolostorokban. Bizonyságtevők seregei indulhatnak el a munkahelyen, a családban, de akár a politikában is, a keresztyén református ember értékrendjét terjeszteni és megvallani. Ha ezt az általunk is szerzett tudást képtelenek leszünk átadni, az eltűnő egyházak sorsára juthatunk. Az európai ember jövőjének egyik legfontosabb kérdése azonban, hogy lesz-e elég gyermekünk. Fizikai-biológiai jelenlét nélkül ugyanis nincs gyarapodás. Egyetlen lehetőségünk a gyerek, akit megkeresztelünk, megkonfirmáljuk, nevelgetjük, fokozatosan beépítjük saját társadalmunkba. Ha értelmesen neveljük fel, mindjárt ott az újabb „veszély”, hogy a világ más részén is igényt tartanak rá. Az egy-két gyermek pedig kevés minden hiány pótlására. Az egyház missziós tevékenysége elsősorban abban rejlik, hogy a fiatalok életkörülményeinek alakításával segítsünk nekik abban, hogy értelmét lássák a gyerekvállalásnak, és ne csak egy-kettő erejéig. Ellenkező esetben pontosan kiszámíthatjuk, mikor lesz vége az erdélyi, ezeréves magyar és ötszáz éves református történetünknek. Képesnek kell lennünk ilyen irányba hatni, ugyanakkor nevelni, példát mutatni, áldozatot hozni.
– Az egyházi példamutatás viszont a lelkésznél kezdődik. Ön milyennek tartja a lelkésznevelés sokak által erősen kifogásolt minőségét?
– Ne feledjük, mi is „hozott” anyagból dolgozunk. Jogos azonban a felismerés: az utóbbi években sok lelkészünkről bebizonyosodott, hogy nem rendelkezik megfelelő gyülekezeti, egyházi gyökerekkel. Korábban ez elképzelhetetlen volt, de ma már bőven akadnak olyanok, akik nem azért lépik át a teológiai egyetem kapuját, mert felnőtté fejlődésük szoros kapcsolatban volt az egyházzal. A teológia ma is biztosítja az ott elsajátítható tudást, de az előző évek hátrányát nem tudja behozni, az egyháziasság hiányát képtelen pótolni. Mi is látjuk, hogy 1990 után az egyház elsiette az állománypótlást, ma már a tanárok is bevallják, hogy képtelenek voltak megjegyezni egy-egy évfolyam száz hallgatójának nevét. Márpedig roppant fontos a személyes hatás, számomra is meghatározó volt a Farkas utcában László Dezső pozitív vagy szülőfalum lelkészének negatív példája. – Ezek a lelkészek azonban különböző gyülekezetekben folyamatosan sugározzák a rossz vagy jó példát... – Esetükben két eszközünk van. Az egyik a nevelés, a továbbképzés, másik a fegyelmezés, illetve kizárás, ha az illető az egyház szellemiségétől idegenül végzi szolgálatát. A továbbképzéseknek elsősorban olyan tudás megszerzését kell célozniuk, ami a kis gyülekezetek lelkipásztori munkájában segítheti őket: diakóniai szolgálat, falugondnoki szerep. A lélekfogyás ugyanis új feladatok elé állít bennünket, s valószínűleg képtelenek leszünk majd minden ötven református mellé egy-egy lelkipásztort állítani, hiszen az a közösség nem tudná eltartani a papját.
– A szentegyházi vagy kérői történetben – két „fekélyes” esetben – az egyházkerület megvonta a lelkészek palástviselési jogát. A szakadásig kell eljutnia egy gyülekezetnek, hogy az egyházvezetés ilyen eszközökhöz folyamodjon?
– Miután a gyülekezetek választanak papot, a gyülekezetnek kell eljutnia odáig, hogy tovább már ne toleráljon egy bizonyos helyzetet. Eddig csak abban az esetben indult el a „bűnüldözés”, ha valaki a közösségből jelezte az esetet. Az emberek viszont az elmúlt évtizedekben azt tanulták meg, hogy nem tanácsos szólni a vezető ellen, hiszen könnyen megüthetjük a bokánkat. Egy gyülekezet így kialakuló közönyössége pedig egyenlő a csendes halállal. Szükségesnek tartom a felülről induló fegyelmezési kezdeményezést, hogy ne várjuk meg feltétlenül, míg az elerőtlenedett közösség teszi meg az első lépést. Ehhez zsinati döntés, szabálymódosítás kell, és én erre vonatkozó módosítási javaslat megfogalmazására készülök. Elsősorban a problémamegoldó mediációra gondolok, ami a gazdasági életben lassan megszokottá válik. Amíg a jelenlegi gyakorlat alapján egy ügy eljut a püspökségig, tényleg „fekete” ügy lesz. A gyülekezetnek és papjának, majd a lelkésztársadalomnak meg kell próbálnia megoldani az adódó problémákat, hogy ne csak a bírói, fegyelmezési szakaszban találkozzunk egy-egy akut esettel. De a fegyelmezés nem csak eltávolítást jelenthet, hanem az érintett lelkész új szerepkörének megtalálását is.
– Püspökként mit készül letenni az eddigi terheiből?
– Sok mindent igyekszem átruházni. A Sapientia ügyében az alapítók határoznak, és én természetesen alávetem magam a döntésüknek. Egyelőre az az óhajuk, hogy a fejlesztések jelenlegi szakaszában a mandátumom lejártáig – azaz még két éven át – koordináljam a tevékenységet. Kezdettől azon voltam, hogy szétválasszam az egyetemirányítási feladatokat, és ebben a tekintetben ma már minden sínen van. A jelenlegi helyzetben a kuratóriumnak már nem az egyes tanárok alkalmazásáról kell döntenie, hanem stratégiai kérdésekben, és ebben nagy segítséget jelent az elmúlt tíz esztendőben szerzett, jó értelemben vett rutin. Ezt a tevékenységet a püspöki szolgálat mellett is megtartom, ha az alapítók is úgy döntenek.
– Látja már az Erdélyi Református Egyházkerület leendő püspökét?
– Még nem. Jó futballedző módjára igyekszem majd helyzetbe hozni valamennyi arra érdemes kollégát. Megpróbálom megkeresni és felszínre hozni az értéket, aztán döntsön a közösség.
Csinta Samu
Kató Béla
A háromszéki Barátoson született 1954-ben. Középiskolába a kolozsvári volt Református Kollégiumba járt, a teológiát is Kolozsváron végezte. 1988 óta Illyefalva lelkipásztora, ahol 1990 után megalapította a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt és a Falu- és Régiófejlesztő LAM Alapítványt, mindkettőnek elnöke. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. Kitüntetései: Magyar Köztársaság Kormányának Kisebbségekért Díja (1995), Szabó Dezső-emlékérem (1999), Bocskai-díj (2001), a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2004), az Európa Parlament Európa Polgára díj (2012). 2012. december 14-e óta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Intolerancia
Az utóbbi hetekben – az MSZP kolozsvári elnökségi ülése, az ellene tartott demonstráció és szocialista pártelnök 2004. december 5. miatti bocsánatkérésének hitelességét megkérdőjelező vélemények megfogalmazása óta – a budapesti baloldali sajtóban egymást érik a sommás ítéleteket megfogalmazó tudósítások, interjúk és publicisztikák, amelyek nem győznek háborogni amiatt, hogy Erdélyben nem mindenki fogadta testvéri szeretettel, a megbocsátás örömkönynyeit morzsolgatva és/vagy tárt karokkal az RMDSZ egykori elnöke által a kincses városba hívott szocialistákat. (Sőt kijelenthető, hogy a többség így volt ezzel.)
Az MSZP-hez közel álló két budapesti napilap, illetve a riportereinek megszólaló interjúalanyok szinte már az RMDSZ elnökségéhez címzett feljelentésként ható stílusban méltatlankodnak azon, hogy a szövetségen belül olyan szervezetek is vannak – konkrétan a háromszéki –, amelyek nem nézik jó szemmel a szocialistákkal való kvaterkázást, sőt vezetőik nyíltan kijelentik, hogy ők a Fidesz politikáját érzik közelebb magukhoz.
Legutóbb a Népszabadság „Burjánzik az intolerancia” címmel közölt interjút egy, az MSZP látogatását pozitívan értékelő kolozsvári egyetemi tanárral. (Amivel semmi bajunk, mindenkinek jogában áll azon pártot szívesen fogadni, amelyiket akarja, és azzal szemben ellenszenvet táplálni, amelyikkel neki tetszik.) Az interjúalany többek között úgy fogalmaz: a székelyföldi társadalom mentálisan is egyre zárkózottabb. Emiatt burjánzik az intolerancia.
Másik megállapítása, hogy nem az a gond, hogy ne lenne kellő számú szocdem vagy liberális érzelmű erdélyi magyar, csak nem az MSZP-hez vagy valamely liberális kezdeményezéshez kötődnek. Nos szögezzük le: valóban ostoba az, aki szerint az erdélyi és partiumi magyar társadalom monolitikus, és birkamód egységesen rohan majd a Fideszre szavazni, amiért az könnyített állampolgárságot adott. Mint minden társadalomban, itt is vannak jobbosok, balosok, liberálisok, valamint szélsőjobbosok és -balosok. (Jelen sorok szerzője is liberálisnak tartja magát – olyan konzervatív liberálisnak, aki baloldalra nem szavazna, de például azt sem szereti, ha egy jobboldali párt baloldali gazdaságpolitikát folytat.)
Csak hát úgy vannak vele, hogy az MSZP által eddig képviselt nemzetiségi politika és a kimúlt SZDSZ nemzeti ügyekben tanúsított érdektelensége és érzéketlensége miatt (mely szellemiség azért a magyar politikum és közélet egy részében még tovább él) ezen alakulatokat, illetve az általuk képviselt szellemiséget hiteltelennek tartják. Az meg, hogy a korlátlan információáramlás, az egyre nagyobb számban fogható televíziós csatornák és a falvakban is elérhető széles sávú internet korában hogyan lehet egy közösség egyre bezárkózóbb, megint csak érdekes megállapítás – nem is firtatnánk, milyen érvekkel megalapozható.
Valahogy ugyanis az az érzésünk, nem is ez volt a fontos – hanem az, hogy legyen egy ürügy „befele forduló intoleránsozni” azokat, akiknek ugyan eszük ágában sincs senkit sehonnan kirekeszteni, csak nem vevők az MSZP meakulpázására, nem érzik úgy, hogy a balliberális gondolkodásmód róluk, nekik szólna, sőt emellett még konzervatívnak vagy jobboldalinak is merészelik magukat nevezni. Döntsék el az olvasók, a két hozzáállás közül melyik tekinthető intoleránsnak.
Balogh Levente

Krónika (Kolozsvár),

Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni
A Mentor Könyvkiadó két frissen megjelent, történelmi tematikájú tanulmánykötetét mutatták be csütörtökön este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A Marosvásárhely történetéből és A Maros megyei magyarság történetéből című könyvnek a harmadik kötete látott napvilágot, ezeket ismertette a szerkesztők és szerzők jelenlétében Spielmann Mihály történész, a kiadó megbízottja, maga is egyike a szerzőknek.
Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni – hangzott el a bemutatón, hiszen olyan történészei vannak a városnak, mint Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, Szabó Miklós történész, illetve az őket követő fiatal történész kutatók, régészek, akiket érdekel a város múltja, akik nem „kötelező" témákról írtak, olyasmiről, amiről eddig nem írt senki, vagy, ami „divatos", hanem ami érdekli őket, amit kutatnak.
A Marosvásárhely történetéből című kötet szerzői közül Berekméri Árpád Róbert arról az ispotályról ír, amelynek iratai a református egyház levéltárában találhatók, Rüsz-Fogarasi Enikő a vagyon-örökítés témáját járta körül a Fejedelemség-kori Marosvásárhelyen, Simon Zsolt a Marosvásárhely késő középkori piackörzetéről végzett kutatásait teszi közzé, Takács Péter a régi Vásárhely piacszervező erőterét, Tamási Zsolt a felsővárosi állami elemi iskolák első évtizedeiről, Zepeczáner Jenő azokról a marosvásárhelyiekről közöl tanulmányt, akik a székely fürdőkön üdülnek.
Szabó Miklós a marosvásárhelyiek külföldi egyetemjárásáról, Fodor János Bernády György második polgármesterségéről, Pál-Antal Sándor Marosvásárhely Bernády általi vízművesítéséről közöl tanulmányt, Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholy Anyakönyvéről értekezik.
A tanulmánykötet a sorozat harmadik darabja, a Mentor Kiadónál megjelent, várostörténeti írásokat tartalmazó gyűjtemények közül sorrendben a negyedik – ismertette Szőcs Katalin, a kiadó munkatársa. A szerzők, erdélyi és magyarországi kutatók, segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a város múltját.
A Maros megyei magyarság történetéből című kötet 17, az eredeti témához kapcsolódó tanulmányt tartalmaz. Néhány ezek közül az Erdély közép-és újkori történetében jelentős szerepet játszó családok történetét, illetve birtokviszonyait ismerteti. Úttörő kutatás a középkori erdélyi magyar nemesség életmódjára, birtokszerzésére vonatkozó, a gazdaságtörténeti vizsgálódások, piackörzetek megállapítása, vagy a főrdőkultúra kialakulása Maros és Udvarhely megyében. Ugyanakkor magyarázatot nyújt a magyar királyok székelyföldi kultuszára is, feltárja például a nyárádszeredai fejedelemválasztás körülményeit, helyet kap a kötetben a két világháború közötti oktatás-, egyháztörténeti-, szakrális múzeum-történeti, pestis-járvány történeti és az első világháborús sajtó által végzett tájékoztatást vizsgáló tanulmány is.
A tanulmányok szerzői: Balázs Lajos, Boér Hunor, Csáki Árpád, Egyed Ákos, Garda Dezső, Gidó Csaba, Józsa András, Koszta István, László Márton, Nemes Gyula, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István, Takács Péter, Tamási Zsolt, Weisz Szidónia, Zepeczáner Jenő.
A két kötet szerkesztője Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt, akik a szerzőkkel együtt dedikáltak a könyvbemutató után.
Maszol.ro,

B. D. T.
HÁLÓZATOK ÉS IDENTITÁSOK
KAM: hatalmas erőforrást jelenthetnek a székelyföldi magyar családok
Nemcsak segélyről kéne szóljon a családpolitika, a kohézióba is be kell fektetni, nemcsak akkor kell törődni a családokkal, ha már baj van.
A gazdasági helyzet, nehéz körülmények ellenére a székelyföldi magyar családok „nem hagyják magukat”, kiutakat kerestek és találtak, ugyanakkor növekszik a társadalmi beágyazottságuk, erősödött a családon belüli kohézió – derült ki abból a kutatásból, amelyet a Székelyföld Fejlesztési Intézet és a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja végzett 800 fős reprezentatív mintán Kovászna, Hargita és Maros megyében.
A kutatás első eredményeiről Bíró A. Zoltán kutató, témavezető számolt be Csíkszeredában egy kerekasztal keretében, amelyre a családokkal foglalkozó szervezetek képviselőit, valamint a sajtót hívták meg.
Korábbi kutatások a családok működésének „kemény feltételeire” fókuszáltak, azaz főképp a megélhetésre, anyagi és munkaerőpiaci helyzetre kérdeztek rá. Az 1989-es fordulat után sok család került nehéz helyzetbe, átalakult a munkaerőpiac, fizetőssé váltak korábban ingyenes állami szolgáltatások (pl. iskolai táborok, tanszerek, egészségügyi szolgáltatások).
A változó helyzetben a családok működése is módosult, pl. ahogy korábbi kutatások kimutatták, kitolódott a családalapítás, csökkent a gyermekvállalási kedv, a külföldi munkavállalás esetenként szétzilálta a háztartásokat, otthonokat. Ezeket a folyamatokat a közbeszédben is oly módon tematizálták, amelynek az volt a fő üzenete, hogy
„a család válságban van”.
Ám a mostani eredmények reményre adnak okot, és az ebből a diskurzusból való kilépés lehetőségét villantják fel.
A családok – amelyeknek egyébként az anyagi helyzetére nem kérdeztek rá az adatfelvételkor – 85%-a azt nyilatkozta, átlagos helyzetű, azaz úgy, él, „mint a szomszéd”. Nem úgy élik meg, hogy annyira rossz helyzetben vannak. Jellemző ugyan a kivárásra, túlélésre való berendezkedés, nem hajtanak új dolgok megszerzésére, hanem várják a rossz idők elmúltát, visszafogják a fogyasztást. Ugyanakkor „nem hagyják magukat”, kiutakat kerestek a maguk módján.
A kutatás során a családok jövőképeit, identitásszerkezetekhez való kapcsolódását is vizsgálták. A kihívásokra családon belüli és családok közti összetartás, a helyi, régióhoz kötődő és a nemzeti identitás felértékelődése volt a válasz. Ez nagyon fontos kapcsolati tőkét és társadalmi erőforrást jelent, a székelyföldi magyar közösség versenyképességének és erejének a jele – jelentette ki Bíró A. Zoltán.
Pozitív trend, hogy elindultak olyan közösségképződési folyamatok, amelyek pl. egy szakmai vagy szabadidős csoport tagjai közti kapcsolatokat erősítik. Székelyföldön egy Pilates-tornára járó csoport is többé válik, mint a hasonló csoportok nyugati országokban.
Fiatal családok összejárnak, működik a kölcsönös segítségnyújtás, családként vagy éppen családosok közösségeként vesznek részt a lokális közösségek nyilvános életében.
Együtt jelennek meg nyilvános eseményeken – nemcsak városon, hanem falvakon is, és ez abban a kontextusban számít új jelenségnek, hogy régen a hagyományos rurális közösségekben csak a családi események jelentették az ilyen alkalmakat, minden más közösségi nyilvános térben, pl. templomban férfiak, asszonyok, gyermekek elkülönítve ültek.
A családok nagy többsége egyébként a kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetet és az anyagi nehézségeket nevezte meg, mint a családot gyengítő legfontosabb tényezőket (79,2, illetve 78,2%). A társadalmi divatok, presztízsfogyasztási modellek káros hatását meglepő módon csak 28,2% említette – ez némiképp ellentmond empirikus tapasztalatainknak, hiszen a környezetünkben általában a kisgyerekes szülők gyakran panaszkodnak arra, hogy gyermekük követelésére „meg kell vásároljanak” különböző termékeket, „az osztályban mindenkinek van” alapon. Úgy tűnik, ha fenn is áll bizonyos negatív hatás, de nem teszi tönkre a családokat – vonhatjuk le a következtetést.
A család sikerének legfontosabb zálogai a munkahelyi sikerek, kapcsolatok (71,4%), illetve a család információszerzési, kapcsolatépítési képessége (68,8%) – ezek a válaszok
rendkívül erős hálózatosodási tendenciára utalnak.
A nyugati trendekkel ellentétben a székelyföldi magyar családok nagyon fontos funkciójuknak látják, hogy segítsék gyerekeiket, amíg azok tanulnak (81%); anyagi támogatást nyújtsanak a családalapításig (70,2%) – ez erős családkohézióra utal, ugyanakkor egyfajta „túlprotezsálási” tendenciára. Fontosnak tartják a településsel, saját térséggel való azonosulás ösztönzését is gyermekeikkel szemben, ez egy erős térségi, alulról építkező öndefiníciós folyamatra utal – magyarázta Bíró A. Zoltán. Az anyanyelv használata (79,2%) és a szülők személyes példája (78%) a két legjelentősebb tényező, amely a nemzeti identitáshoz való kapcsolódást hordozza a megkérdezettek szerint. Az iskolai nevelést 73,2%, a (magyar) állampolgárság felvételét 69% említette. Ez azt mutatja, a családok nagy többsége számára hangsúlyosan fontos a nemzeti identitás, és gyakorlati feladatuknak tekintik ennek átadását gyermekeiknek. Erre utal az is, hogy ha nem is a többség, de 48% szerint a székelyföldi közösséghez, identitáshoz való tartozás, illetve 47,8% szerint a nemzeti közösséghez, identitáshoz való tartozás jelentős mértékben segíti a család jó működését. A helyi közösséghez való kapcsolódás 43,5% szerint segíti a család működését.
A megkérdezettek 10-11%-a tervez a térségen belül elköltözni jelenlegi lakóhelyéről. 10%-uknál felvetődött a külföldre vándorlás, 3% esetében létezik erre konkrét terv, ám túlnyomó többségük nem foglalkozik ezzel a gondolattal. Egyébként a családok mintegy egyharmadában már voltak családtagok külföldi vendégmunkán, vagy éppen folyamatban van a külföldi munkavégzés.
Fontos trend az is, hogy a vendégmunka nem generál kiköltözést, akik kimennek dolgozni, nem adják fel az itteni kapcsolataikat, egzisztenciájukat, rendszeresen kommunikálnak az itthoniakkal, a település életéből sem esnek annyira ki (pl. Skype-on beszámoltatják családjukat a szomszédságban, faluban zajló történésekről is).
A gyermekvállalást leginkább ösztönző tényezők: megfelelő családi anyagi körülmények (75,6%), kedvező állami szabályozás, támogatás (61,5%), férfiak növekvő szerepvállalása a gyermeknevelésben (57,9%), mások pozitív példája (51,2%), családi hagyomány követése (49,2%), nemzeti/nemzetiségi demográfiai érdek (45,3%), a nagycsaládi eszmény (40,8%), a nagyszülők elvárása (31,3%).
Mindezek a pozitív trendek nem azt mutatják, hogy nincsenek problémák, és nem is az a cél, hogy a gondokat elhallgassuk – szögezte le Bíró A. Zoltán -, de fontosnak tartották rámutatni arra, hogy a székelyföldi családok szerkezete, működési integritása többnyire megmaradt. Ebben pedig térségfejlesztési potenciál rejlik, erre építeni lehet döntéshozóként is; a Bethlen Gábor Alap által támogatott kutatást ezért minél szélesebb körben ismertetni szeretnék, illetve várják a szakmai javaslatokat, hozzászólásokat a kutatás további irányainak meghatározására (a kerekasztalnak a Hargita Megyei Tanács épületében lévő Magyar Tudomány Háza adott helyszínt: tudomanyhaza@gmail.com). Egy hónapon belül családpolitikai javaslatcsomagot terveznek kidolgozni a kutatás eredményeire alapozva.
A mostani kutatás eredményei is azt igazolják, a család több, mint a társadalom reprodukciós céllal működő alapegysége, éppen ezért a családsegítő politikákat is úgy kell kidolgozni,
ne csak segélyezésre fókuszáljanak, hanem a család belső kohézióját és közösségi beágyazottságának növelését segítsék. A megkérdezett családok egyébként többnyire úgy értékelték, nagyrészt magukra vannak hagyatva gondjaikkal, az állami intézmények, iskola, egyház, civil szervezetek támogatását csekélynek érzik.
A jelenlévők többek közt felvetették, hasznos lenne egy olyan kutatás, amely konkrétan rákérdez a családok igényeire, milyen szolgáltatásokra – pl. bölcsődére, nappali központra, baba-mama klubra – lenne szükség adott kistérségben. Emellett ha fejlesztéspolitikát akarnak a családokra építeni, akkor a Székelyföldön élő többi nemzetiség – elsősorban romák és románok – körében is érdemes lenne elvégezni hasonló vizsgálatot.
Transilvania.ro,

A Kós Károly-i örökség kisajátításáról a tények nyelvén
Kós Károlyt egyetlen politikai oldal sem sajátíthatja ki – így a jobboldal sem. A tények azt bizonyítják, hogy az erdélyi szellemóriás nemcsak a jobboldalhoz, hanem a baloldalhoz is erőteljesen kötődött. A második világháborút követően ugyanis aktív baloldali politikai szerepet vállalt, előbb a MADOSZ-ban (Romániai Magyar Dolgozók Országos Szövetsége), majd az MNSZ-ben (Romániai Magyar Népi Szövetség). 1945 májusában lépett be az MNSZ-be, tagja volt az MNSZ „százas” intézőbizottságának, az MNSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke volt, 1946–1948 között nagy nemzetgyűlési képviselő, illetve ez utóbbi időszakban az MNSZ központi sajtóorgánumának, a Világosság napilapnak szerkesztőbizottsági tagja is volt). Ez utóbbi szervezet, az Országos Demokrata Arcvonal szövetségeseként, együttműködött a kommunista párttal és a kommunisták irányítása alatt álló Petru Groza vezette kormánnyal.
Hogy az MNSZ-nek a bölcsészek miképpen értékelik a szerepét, azt a Magyar Katolikus Lexikonban (http://lexikon.katolikus.hu/) elolvashatjuk: „Romániai Magyar Népi Szövetség, RMNSZ, 1944. okt. 16–1953. márc. 31.: politikai szervezet. – Brassóban alakították a M. Dolgozók Orsz. Szöv-éből baloldali irányzatok képviselői. Székhelye Kolozsvár, 1948. I: Bukarest. Elődjéhez hasonlóan, a nemzetköziség alapján álló baloldali társutas szervezet, együttműködött a komm. párttal, ill. a komm. Petru Groza kormányával. Osztályharcos alapon a m. nemzetiségi jogokat védelmezte. 1947. II. 11: csatlakozott a komm. irányítású Dem. Pártok Blokkjához (Kurkó szerint az nem jelentette a függetlenség föladását), 1948. II. 27: a Népi Dem. Frontjához.”
Kós Károly azonban már 1944. október 22-én, 11 nappal az orosz haderő Kolozsvárra érkezése után a baloldal mellé állott, amikor Kolozsváron, több korábbi illegalista kommunistával együtt, újraalapította a MADOSZ-t, amelynek elnökévé is őt választották. Akkor, 1944 őszén, a dolgokat már teljesen másképp látta, mint a Horthy-rendszer idején, és ezt az Ezerkilencszáznegyvennégy című írásában meg is fogalmazta. „…Túlvoltunk már a Horthy-rezsim kurta egyhetűs farsangján és hosszú, négyesztendős, kálváriás böjtjén… Negyvennégy őszén már azzal a biztos tudással igyekeztem a magam helyét megtalálni, hogy itt teljesen más világ lesz, mint amilyen volt a régi.”
Emlékezetesek Kós Károly hangsúlyosan baloldali felhangú kortes beszédei, amelyek közül 1946 őszén néhányat éppen Kolozsváron tartott (városunk Főterén is), akárcsak más hasonló MNSZ-es politikai megnyilvánulásai. Az MNSZ sajtóosztályát vezető bizottság tagjaként a következő baloldali személyiségekkel vállalt politikai közösséget: Bányai László, Benedek Marcell, Gaál Gábor, Kacsó Sándor, Méliusz József, Kurkó Gyárfás (az RMNSZ elnöke).
1948 februárjában – tehát jóval a párizsi békeszerződés aláírása és két hónappal a Román Népköztársaság kikiáltása után – az Igazság, a Román Kommunista Párt erdélyi napilapja is közölte a Romániai Írók Szövetsége magyar csoportjának kiáltványát, amelyet Kós Károly és testvére, Kós Balázs mellett olyan neves baloldali írók jegyeztek, mint például Aszódy János, Asztalos István, Balogh Edgár, Bányai László, Bárdos B. Arthur, Csehi Gyula, Gaál Gábor, Horváth Imre, Horváth István, Jánosházy György, Kovács György, Létay Lajos, Méliusz József, Molter Károly, Nagy István, Salamon László, Szabédi László, Szemlér Ferenc, Szilágyi András, Tompa László, Tompa Miklós és Tamás Gáspár.
Kós Károly ebben a kiáltványban, a többi aláíróval együtt, egyebek mellett kijelentette: „Március 28-án valamennyien a Népi Demokrata Arcvonalának a jelére szavazunk, mert akarjuk azt az új alkotmányt, mely nemcsak biztosítja minden dolgozó szabadságjogait, hanem gyakorlattá és életté is váltja azokat. Akarjuk az új alkotmányt, mert biztosítja a dolgozó nép minden fiának kenyerét, jólétét és szilárd alapokon a művelődés, a tudomány, a művészetek kiteljesedését. A haladó irodalom romániai magyar művelői abban a tudatban veszik ki részüket teljes erejükkel s a művészi alkotás fegyvereivel is a küszöbön álló választásokból, hogy a dolgozó nép egységes akaratának győzelme nemre, nemzetiségre, fajra és vallásra való tekintet nélkül az új alkotmánnyal teljes jogegyenlőséget s az alkotó tehetség szabad kibontakozását biztosítja a Román Népköztársaság minden polgárának. Románia népei akaratának egységes megnyilvánulása ezeken a választásokon nemcsak az új alkotmány elveinek maradéktalan megvalósulása, hanem a Szovjetszövetség vezette békearcvonal erejének nemzetközi jelentőségű kifejeződése.”
„Voltak, akik akkortájt kommunistának tartották, még el is kerülték” – írja róla egyik monográfusa. (Sas Péter: Kós Károly képeskönyv. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009, 154. old.) És akik – tehetnénk hozzá – nem értették, hogy a Horthy-rendszer egyik kegyeltjéből hogyan lehet egyik napról a másikra a kommunisták jelentős súlyú szövetségese. Pedig lett volna más választása is. Hiszen az MNSZ megalakulásával párhuzamosan, az erdélyi románságot polgári párt fogta össze, és a szovjet jelenlét dacára megalakulhatott például a Román Demokrata Szövetség, amely a Nemzeti Parasztpárt észak-erdélyi „fiókszervezeteként” működött, és amely még saját újságot is kiadhatott.
Érdekes párhuzamok azért adódnak a mával is. Egyik beszédében Kós Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdélyi magyarságot egyetlen szervezetnek kell képviselnie. Íme: „Mi bármilyen komoly demokratikus szervezet is legyünk, és bármilyen szoros szövetségben is álljunk a demokratikus más ajkú szervezetekkel, mégis azt világosan kell lássa minden magyar demokrata, hogy a jogegyenlőség kivívásában, kultúránk fejlesztésében, népünk szolgálatában egyetlen szervezet lehet, amely minket képvisel ebből a szempontból. Ez pedig a saját magyar szervezetünk, az MNSZ.” (Kós Károly hozzászólása a Kolozs megyei intézőbizottság 1946. április 14-i gyűlésén. Országos Román Levéltár, Kolozs megyei kirendeltség, fond 26, UPM, Org. jud. Cluj, 2/1946, 133.)
Lehet ezt ma magyarázgatni: hogy csak okos kompromisszumot kötött, hogy igazán baloldali nem volt, kommunista pedig még kevésbé. A lényeg megmarad, a baloldalhoz látványosan hozzákötötte a nevét, és a második világháború utáni első kommunista hatalom egyik – nem éppen alacsony beosztású (országgyűlési képviselő) – tagja volt. Később sem szakította meg kapcsolatát a baloldallal, sem a magyarral, sem pedig a románnal. Fényképanyag is maradt fent arról a ’70-es években lezajlott találkozóról, amelyiken például Kolozs megye vezető pártkádereivel találkozott. S mind a magyar, mind a román kommunisták egyaránt magas állami kitüntetést adományoztak Kós Károlynak 90. születésnapja alkalmából. Ez persze érdemeit szemünkben fikarcnyit sem csökkenti, csak arra figyelmeztet, hogy Kós Károlyt, örökségét, „megszentelt nevét” egyetlen mai politikai erő sem sajátíthatja ki.
Kós Károly ugyanis valamennyiünké.
Kós Béla, Kós Károly egyik Budapesten élő unokája január végén a sajtónak eljuttatott levelében tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy nagyapja nevét olyan alapítvány használja, amely véleménye szerint „egyezséget, alkut köt a nemzet megosztására, az erdélyi magyarság megtagadására buzdító, és annak veszélyeztető voltát vizionáló pártokkal az önös politikai céljai elérése érdekében”. Kós Béla az RMDSZ által alapított és a volt szövetségi elnök, Markó Béla által vezetett Kós Károly Akadémia Alapítványra utalt, amely együttműködési szerződést kötött a Magyar Szocialista Párt által működtetett Táncsics Mihály Alapítvánnyal. Erre az MSZP-küldöttség január végi kolozsvári látogatása alkalmával került sor.
„Kós Károlyt Erdély polihisztoraként tartják számon, utalva ezzel arra, hogy nemcsak az egyik legnagyobb magyar építész volt, hanem kiváló író, irodalomszervező, grafikus is, a transzszilvanizmus egyik atyja, a Trianon után elszakított erdélyi magyarság vezéralakja, a 20. század egyik legtevékenyebb magyar értelmisége. Kós Károly említésekor mindenkinek az életvitelére, az életművére kell gondolnia, nem pedig azonosítani őt bármely politikai párttal. Kós Károly neve, személye nem válhat különböző pártideológiák és pártcsatározások mentén érzelmi elégedetlenség, felháborodás eszközévé.” – fogalmazott Kós Béla.
A levélre reagáló Markó Béla annak a véleményének adott hangot, miszerint Kós Károly életműve igenis közkincs. „Mindenkié, aki jót akar a nagyhatalmak – és az ország önző, rövidlátó vezetői – által egykor nyomorúságos sorsra ítélt, abból kilábalni igyekvő erdélyi magyar népnek. Kós Károly az RMDSZ-é is, de másoké is, akik tisztességes, tartós, elfogadható megoldást keresnek helyzetünkre. Azoknak viszont nincs közük Kós Károlyhoz, akik ki akarják sajátítani azt a közös ügyet, ami fél-nemzettel, féloldalúan megoldhatatlan, legyen szó pártról, ideológiai vagy kulturális táborról, legyen szó mégoly visszhangos, magukat mégoly karizmatikusnak kikiáltó személyiségekről.”
Markó élesen bírálta Tőkés László EMNT-elnököt is, aki korábban heves hangú nyilatkozatban ítélte el, hogy az RMDSZ a magyar szocialistákat látta vendégül. „Igen, Kós Károly valóban nem volt sem hithű baloldali, sem hithű jobboldali – tudjuk-e ma is, hogy mi értelme nálunk Erdélyben ennek a címkézésnek? –, hanem demokrata volt. Amit máig nem tanultak meg tőle egyesek, Tőkés László sem, akinek több püspöki mandátummal a háta mögött sincsen fogalma arról, hogy mit jelent a tolerancia, de attól még nyakra-főre megmondja nekünk, hogy mi a nemzeti és mi a nemzetietlen”.
A Markó-levélre válaszoló Tőkés László azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy „az öncélú hatalomgyakorlást fontosabbnak ítélték az erdélyi magyarság érdekeinek következetes képviseleténél”. „A korrupció, a hazudozás, a paktumpolitika, a görcsös hataloméhség és a kizárólagos egypártrendszerre való törekvés nem nemzeti érdek” – fogalmazott Tőkés.
Tibori Szabó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár),

Pofonok
Két pofont kapott Déva méltósága az USL-s városvezetéstől. Szimbolikusak, mégis fájdalmasak.
Az első még karácsony előtt csattant, amikor a helyi tanács díszpolgári címmel tüntette ki a megye legnagyobb magyarfalóját, Gligor Haşát. Alig akad magyar ember Déván, aki legalább hallomásból ne találkozott volna a névvel. Holott nem Švejk, a derék katona által a világirodalomba aranybetűkkel jegyzett Jaroslav Hašek szerencsétlen román fordításáról van szó, hanem szellemi hasonmásai, Păunescu és Vadim példájára irodalmi babérokra pályázó Gligor Haşáról.
A magyar iskola gyerekei roppant kellemetlen emlékeket őriznek egykori román nyelv is irodalomtanáruk zsigeri magyarellenességéről, a tanárok viszont inkább az 1990-ben beindított, majd egy évvel később éppen Haşa közbenjárásának „köszönhetően” beszüntetett önálló magyar iskola nyomán! Szinte nem létezett olyan magyar kezdeményezés Déván a kilencvenes évek elején, amelyet Haşa a Vatra Românească elnökeként ne próbált volna megtorpedózni.
Állandó furkálásaival szinte mindenünnen kiutáltatta magát, román kollégái között is általános közutálatnak „örvend”. Az 1989 előtt oszlopos párttag Haşa később a sajtóba menekült, s felszólalásaival a szervezőket és az újságírókat egyaránt bőszítette. Sajtóbéli pályafutása is kudarccal végződött, azóta az irodalommal és történelemmel foglalkozik. Nyilván erősen nacionalista, mítoszokon alapuló történelmi témájú „remekműveket” produkál, mintegy a nyolcvanas évek állami nacionalizmusa túlésének mintapéldájaként. Irományai „sikere” szinte kizárólag egy-egy állami intézmény felkarolásának köszönhető, de ettől Gligor Haşa nagy irodalmárnak tekinti magát, illetve a dévai kulturális élet meghatározó személyiségének.
Jaroslav Hašek örökzöld művében Švejk, a derék katona büszkén kürtölte világgá: hivatalos iratokkal tudja igazolni idióta mivoltát. Az USL-s dévai városvezetés azonban másféle okmánnyal tisztelgett a helyi Švejk „érdemei“ előtt: a díszpolgári címmel!
Mintha ez nem lett volna elég, nem sokkal később a városvezetés ismét megalázta a dévaiak méltóságát, amikor az 1989 előtti utolsó kommunista polgármestert (és volt városi első titkárt), Ilie Lavut emelte a helyi rendőrség élére. Gyalázat az 1989 decemberének igazi hőseivel szemben, olyanokkal, akik életüket kockáztatták a szabadságért és utcára vonultak a kommunista diktatúra ellen. 1989-ben a diktatúrát kiszolgáló Lavu a tömeg haragja elől menekült, a megbízható elvtárs ocsmány múltja erény a mostani vezetőség számára!
Milyen szemlélet uralkodhat a dévai USL-nél, ha ilyen jellemeket díjaz? Mert bármely becsületes ember számára egyszerűen arculcsapás.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Gárdonyi-kötet és módszertani csomag az iskoláknak
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke részt vett Budapesten a 2013 – a külhoni magyar kisiskolák éve című program indítórendezvényén.
Az esemény után az elnök közölte, hogy minden határon túli magyar tannyelvű iskola elemi tagozata Gárdonyi Géza egy kötetét – az író születésének 150. évfordulója alkalmából – és módszertani csomagot kap a program keretében, melyet a pedagógus szövetség szervezetein keresztül juttatnak el az iskolákhoz
Emellett – akárcsak tavaly a határon túli óvodák évében – idén is egy-egy régióspecifikus módszertani csomagot kapnak a tanintézmények, ami szintén az RMPSZ helyi szervezetein keresztül jut el az iskolákba.
Burus-Siklódi Botond elmondta, 2013-ban a külhoni magyar kisiskolák éve keretében szakmai programok is zajlanak az év folyamán.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Sötét kép a kisebbségekről a többségi online sajtóban
A temesvári Interkulturális Intézet vezetői csütörtökön mutatták be az Adam Müller Guttenbrunn ház konferenciatermében a Más szavakkal nemzetközi projekt eredményeit.
A projekt megvalósítói 15 hónapig figyelték, hogyan tükröződnek az országos és regionális internetes újságokban a romákkal és más kisebbségi közösségekkel (etnikai és vallási kisebbségek, homoszexuálisok stb.) kapcsolatos események. Az online sajtó monitorizálása hét európai országra (Románia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Észtország és Törökország) terjedt ki, a projektet az Európai Unió Igazságügyi és Biztonságügyi Bizottsága támogatta.
A hazai online sajtó monitorizálása során kimutatták, hogy a 15 hónapos időszakban a 2100, romákról szóló cikk közül csak 801 volt pozitív vagy semleges hangvételű, 1299 negatív üzenetet hordozott. A többi etnikai kisebbségről 1300 cikk jelent meg, ezek közül 830 volt pozitív vagy semleges tartalmú, a negatív, az újságírói etika szempontjából elmarasztalható cikkek száma 470 volt. A projekt lebonyolítói kiválasztották néhány kirívóan hibásan fogalmazott, előítéletekkel telített cikket, amelyeket újrafogalmaztak úgy, hogy megfeleljenek az újságírói etika követelményeinek. Călin Rus, az Interkulturális Intézet igazgatója megállapította, hogy az 1990-es évekhez képest a javult a kisebbségekről alkotott vélemény a hazai sajtóban, de az utóbbi 2-3 év során kifejezetten negatív színben tüntetik fel a menekülteket, mint potenciális veszélyforrást a nemzetbiztonságra. A menekültekről szóló 300 cikkből 180 hordozott negatív üzenetet, a 120 pozitív vagy semleges tartalmú cikkel szemben.
A sajtó-monitorizálást irányító Daniela Crăciun szerint a kisebbségekről szóló információk objektív tükrözéséig még hosszú utat kell megtennie a hazai online sajtónak, mert a cikkek kapcsán felkerült kommentárok is többnyire negatív tartalmúak és olykor kevésbé civilizált hangnemet ütnek meg. Pozitív példaként említették a projekt vezetői a sajtó elítélő reakcióját, amikor szélsőséges roma-ellenes üzenetek jelentek meg a világhálón és a Románia hangja döntője kapcsán megjelent írásokat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),