Az etnikai pártok betiltását kéri a székelyföldi románok szervezete
Az etnikai alapon szerveződött pártok törvényen kívül helyezését és az etnikai alapú területi egységek tilalmát kezdeményezi a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma.
A székelyföldi románok érdekvédelmére szerveződött civil szervezet igazgatótanácsa a parlamentnek, a kormánynak és a köztársasági elnök hivatalának is elküldte állásfoglalását a székelyföldi állapotokkal kapcsolatban.
A Mediafax és az Agerpres hírügynökségek által idézett dokumentum azt javasolja, hogy az etnikai alapon szerveződött pártok és az etnikai szempontok szerint kialakított régiók tilalmát a tervezett alkotmánymódosítás során iktassák be az ország alaptörvényébe.
A román szervezet álláspontja szerint Romániának a Magyarországgal való viszonyában Szlovákia példáját kellene követnie. A szlovák állam ugyanis „mindig méltóságteljesen és határozottan fellépett, ha Magyarország megpróbált beavatkozni a belügyeibe".
A székelyföldi románok fóruma szerint Székelyföldön nem a magyarokat, hanem a románokat éri folyamatos „szimbolikus agresszió". Úgy véli, a román közösséget módszeresen diszkriminálják és marginalizálják azzal a céllal, hogy „Románia szívében olyan etnikai enklávét hozzanak létre, amelyben drasztikusan alacsony a románok száma".
A hátrányos megkülönböztetésre példaként azt hozza fel, hogy a munkahelyeken megkövetelik a magyar nyelv ismeretét, hogy az önkormányzatokban nincsenek képviselve a románok, ahol pedig ott vannak, ott is arra kényszerülnek, hogy fülhallgatóval hallgassák a magyar nyelven zajló vita fordítását. A civil szervezet románellenes provokációnak tekinti, hogy a székelyföldi polgármesterek a törvényes előírások ellenére nem viselik ünnepi alkalmakkor a román nemzeti színű vállpántot, és azt is, hogy Kovászna és Hargita megye önkormányzata megjelentette A székelység története című tankönyvet. MTI
Erdély.ma,

Magyar zászló miatt négyezer lejre bírságolták meg Csíkmadaras polgármesterét
A címeres magyar zászló használata miatt négyezer lejes bírságot szabott ki csütörtökön a székelyföldi Csíkmadaras polgármesterére Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa.
A Székelyhon portál közlése szerint Hargita megye prefektusa személyesen járt a csíkmadarasi községházán, és látván az épület homlokzatán a piros-fehér-zöld zászlót, négyezer lejes közigazgatási bírságot szabott ki a polgármester ellen.
Bíró László polgármester az MTI-nek elmondta, nem vették le a zászlót, és a bíróságon támadják meg a prefektus intézkedését. A polgármester hozzátette, a bírságolási jegyzőkönyvben az szerepel, hogy más állam zászlaját tűzték ki, márpedig Magyarország hivatalos jelképe a címer nélküli zászló. A címeres zászlóra – álláspontja szerint – nem vonatkozik a törvény előírása. Hozzátette, az épületen lengő székely zászlót nem kifogásolta a prefektus.
A polgármester felidézte, 2006-ban tűzte ki első alkalommal a községházára a piros-fehér-zöld zászlót, mely 2008 óta lobog állandó jelleggel a hivatalon. Hozzátette, a múlt év végén címeres zászlóra cserélte az eredetileg címer nélküli lobogót.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, számára egyértelmű, hogy azért gerjesztette a román kormány a mostani zászlóbotrányt, hogy elterelje a figyelmet a számos megszorítást tartalmazó állami költségvetés parlamenti elfogadásáról.
Radu Stroe belügyminiszter csütörtökön „más államok zászlóinak Románia területén való kifüggesztésével" kapcsolatban helyezett kilátásba hatósági fellépést.
MTI
Erdély.ma,

Eljárt az idő a nemzetállamok felett?
Törölni kell az alkotmányból a nemzetállam fogalmát, mert emiatt nem érzik a magyarok egyenrangú állampolgároknak magukat Romániában – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor az RFI-nek adott interjújában.
Az RMDSZ szövetségi elnöke az alkotmánymódosítás kapcsán elmondta: meggyőződése, nem jutnak kompromisszumra a kérdésben a többi párttal, de ez nem jelenti azt, hogy az RMDSZ ne tematizálja azokat a kérdéseket, amelyekről úgy gondolja, esetükben társadalmi párbeszédre van szükség. Hozzátette: ha októberig nem kerül sor népszavazásra az alkotmánymódosítás kapcsán, akkor az egész folyamat hitelét veszti.
Kelemen Hunor szerint jelenleg a román társadalom és politikai osztály nincs felkészülve egy olyan változásra, amelyik a nemzetállam fogalmának törlésével járna, ennek ellenére helyük van azoknak az érveknek, amelyek a nemzetállam anakronisztikus voltára hívják fel a figyelmet.
„Nem hiszem, hogy a román ajkú lakosoknak kevesebb esélyük lesz az életben, vagy kevésbé lesznek boldogok, ha mi ezekről a kérdésekről beszélünk. Perspektivikus célunk, hogy változtassunk e tekintetben” – fogalmazott.
Kelemen Hunor elmondta, ha nem is sikerül módosítani az alkotmány első cikkelyét, vannak egyéb olyan paragrafusok, amelyek révén a román állam elismerheti a nemzeti kisebbségi közösségeket, az etnikai kisebbségeket, és biztosítja, védelmezi jogaikat. Szerinte túl korai még arról beszélni, hogy a Szövetség megszavazza-e az új alkotmányt.
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Dagad a székely zászlóbotrány, amely diplomáciai szintre került
Románia nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt nyilatkozatát
Diplomáciai vita alakult ki Románia és Magyarország között a székely zászló kitűzése kapcsán. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár keddi nyilatkozatára tegnap Victor Ponta miniszterelnök és a román külügyminisztérium is reagált. Bukarest kikérte magának, hogy ne oktassa ki őket senki a törvények betartásából, és határozottan elutasították Németh Zsolt nyilatkozatát, aki szerintük a székely zászló kapcsán az etnikai alapú területi autonómia mellett foglalt állást, ami a román alkotmányba ütközik. A román külügy bekérette Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét. Eközben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nyugalomra intette a feleket, és bírálta a magyar államtitkárt, kijelentve, hogy Budapestről nem lehet megoldani semmit Bukarestben nyilatkozatokkal. Az RMDSZ elnöke szerint ugyanakkor nem sért semmilyen érdeket Romániában a székely zászló kitűzése.
Tegnap Victor Ponta miniszterelnök ütötte le az alaphangot Bukarestben. A kormányülés felvezetőjében külön kérést intézett Titus Corlăţean külügyminiszterhez, hogy ne hagyják szó nélkül Németh Zsolt nyilatkozatát. A magyar államtitkár kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. Ott Németh Zsolt szimbolikus agressziónak nevezte, hogy Hargita és Kovászna megye prefektusa megtiltotta körlevélben a székelyföldi polgármestereknek a székely zászló kitűzését. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz.
Ponta leszögezte: Románia nem tűr el senkitől leckéket arról, hogy miként alkalmazza a törvényeit. Szemtelenségnek nevezte a magyar fél álláspontját. Hozzátette: Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. – Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk ki – mondta a román kormányfő.
A miniszterelnöki ukáznak megfelelően nem késett a külügyi reakció sem. Bogdan Aurescu államtitkár szerint elfogadhatatlan magyar kollégájának a nyilatkozata, amely ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével. Aurescu szerint Románia nem fogad el ilyen „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Az államtitkár úgy vélekedett, Németh Zsolt a kijelentésével „egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia” mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak.
Kelemen Hunor szerint a székely zászló senkit nem sért, és senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Nem kellene ilyen „gyúlékony” témákkal terhelni a magyar–román kapcsolatokat, és nem a nyilvános nyilatkozatok a legmegfelelőbbek arra, hogy megoldják a székely zászló használatát – vélekedett. Leszögezte, Budapestről nem lehet megoldani semmit Bukarestben nyilatkozatokkal, és hozzátette, hogy egy államtitkárnak megvan minden diplomáciai és politikai eszköze arra, hogy megoldást találjon egy ilyen problémára.
Romániában törvény szabályozza a román és más országok zászlajának használatát, emellett létezik egy kormányhatározat, amely a romániai nemzeti kisebbségek szimbólumainak használatát engedélyezi – magyarázta lapunknak Eckstein-Kovács Péter jogász. Úgy vélte, hogy a törvény nem tiltja a székely zászló használatát, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy több romániai helységnek van saját zászlaja – mondta a volt szenátor.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár),

Durva román reakció székelyzászló-ügyben
Berendelte tegnap a román külügyminisztérium Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet amiatt, hogy egy nappal korábban Németh Zsolt külügyi államtitkár szimbolikus agressziónak nevezte, hogy a Székelyföldön megtiltották a székely zászló kitűzését. A román kormány képviselői tegnap rendkívül kemény nyilatkozatokban utasították vissza Németh Zsolt keddi, a Székelyföldön dúló „zászlóháborúra” vonatkozó kijelentését. „Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit” – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök arra reagálva, hogy a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Székelyföldön dúló „zászlóháború” ellen emelt szót, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen.
Ponta a tegnapi kormányülésen leszögezte: Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. „Tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, de normális esetben ezeket a megnyilvánulásokat szemtelenségnek nevezném. Nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk ki. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is” – jelentette ki a szociáldemokrata miniszterelnök.
Mint ismeretes, Németh Zsolt részt vett kedden azon az ünnepségen, amelyen Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A külügyi parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye prefektusai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”.
Egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. A román külügyminisztérium tegnapi közleményében elfogadhatatlannak nevezte a fideszes politikus nyilatkozatát, amely a tárca szerint ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével.
A dokumentum Bogdan Aurescu külügyi államtitkárt idézi, aki szerint Románia nem fogad el ilyen „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Aurescu szerint kijelentésével Németh Zsolt „egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia” mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak. „Ezért a román külügy határozottan elutasítja ezt a kezdeményezést” – olvasható a dokumentumban. A külügyminisztérium szerint Románia teljes mértékben teljesíti a nemzetközi megállapodásokban vállalt kisebbségvédelmi előírásokat, mi több, a kisebbségvédelem területén a „román modellt” nemzetközi szinten is elismerik.
A külügyi tárca tegnap délután bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy ismertesse a román fél álláspontját. Füzes Oszkár (képünkön) a Krónikának leszögezte: nincs szó román–magyar diplomáciai incidensről. „Nem szeretnénk botrányt és nem szeretnénk beavatkozni Románia belügyeibe. Arról van szó, hogy Magyarország és a magyar nép szolidáris a székelyekkel, akik élni szeretnének alapvető jogukkal, és szabadon akarják használni nemzeti jelképeiket, kifejezve nemzeti azonosságukat” – szögezte le a nagykövet, hozzátéve, a román külügyminisztériummal normális és jónak nevezhető kapcsolatot ápolnak.
A történtekre a magyar Külügyminisztérium úgy reagált: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használni a szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát. A tárca közleménye kiemelte, ezt az álláspontot Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is kifejtette a román külügyminisztériumban. A diplomata hangsúlyozta, a székely zászló használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is. A közlemény szerint Füzes arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök lapunknak úgy vélekedett, a nyilatkozatok semmiképp nem oldják meg a székely szimbólumok használatát. Elmondta, a közösségi szimbólumok létét és használatát nem lehet sem parancsszóval, sem utasítással kitörölni a közösség életéből és tudatából, s aki ezzel próbálkozik, téves úton jár. „Nemcsak a székely szimbólumok, hanem általában a közösségi szimbólumok évszázadok óta léteznek, és parancsszó ellenére is évszázadokon keresztül fognak még létezni. Használatuk nem sérti a törvényeket, az általános román érdeket, de a román polgárok partikuláris érdekeit sem. Attól nem lesz senki boldogtalanabb, sem szegényebb, ha a székely közösség használja szimbólumait” – szögezte le Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke úgy véli, ezeket a kérdéseket párbeszéd útján kell megoldani, s emlékeztetett: amíg az elmúlt években az RMDSZ kormányon volt, tudták rendezni a hasonló ügyeket. „Most olyan helyzetben vagyunk, hogy a kormányzati döntésekbe nincs befolyásunk” – emlékeztetett a szövetség vezetője.
Kelemen szerint Németh Zsolt államtitkárnak rengeteg diplomáciai eszköz áll rendelkezésére, és szerinte nem biztos, hogy a sajtónyilvánosságon keresztül lehet a leghatékonyabban megoldani ezeket a problémákat. „Biztos vagyok benne, hogy Németh Zsolt a magyar alkotmány szellemiségében nyilatkozik, amikor felelősséget érez a Magyarország határain túli magyar közösségek sorsa iránt, mint ahogy a románok is jogszerűen és természetes módon aggódnak a határokon túli román közösségekért. Nyilvánosan elhangzott kijelentésére a sajtónyilvánosság előtt válaszolt a román fél is” – mondta az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, egyik nyilatkozat sem fogja megoldani a székely szimbólumok használatának ügyét. Eközben viszont Kovács Péter, a szövetség főtitkára gúnyos hangvételű Facebook-bejegyzésében „megköszönte” Németh Zsoltnak, hogy „megoldotta” a székelyföldi zászlóháborút, és nyilatkozatát követően a román nyelvű média „ereszti a nacionalista, magyarellenes dumát”. Lucian Mândruţă neves bukaresti televíziós műsorvezető ugyanakkor a székelyek iránti szolidaritása jeléül „kitűzte” a Facebook-oldalára a székely lobogót, bejegyzésében pedig értetlenségének adott hangot annak kapcsán, mi a bajuk román nemzettársainak a székely közösség szimbólumával.
Dumitru Marinescu, Kovászna megye frissen kinevezett prefektusa tegnap úgy nyilatkozott, a tolerancia segíthet a normalitás kialakításában, s ha jogerős bírósági ítélet megerősíti a székely zászló használatának törvényességét, nincs ellenére, hogy a háromszéki magyar közösség használja a szimbólumot. Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei elnöke szerint a törvény pontosan szabályozza, hogy a nemzeti kisebbségek csak saját találkozóikon, rendezvényeiken használhatják szimbólumaikat, de nem tűzhetik ki „állandó jelleggel” az állami intézmények épületeire.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

Európai pénzből folytatódik az Új Ezredév Református Központ építése
Az 1999 óta épülő temesvári Új Ezredév Református Központ irodájában szerdán délben megtartott sajtótájékoztató keretében Gazda István templomépítő lelkipásztor bejelentette: az egyházközség magyarországi partnereivel közösen 1,5 millió euró értékű európai uniós pályázatot nyert.
Az összeg egy jelentős részét, 362 501 eurót az Új Ezredév Református Központ építésének folytatására használhatja fel a temesvári református gyülekezet.
Gazda István lelkipásztor elmondta: tavaly augusztusban tudták meg, hogy sikeres volt a határon átívelő HU–RO egyházturisztikai pályázat, ahol a magyarországi partnerekkel közösen a maximális pénzösszeget, 1,5 millió eurót céloztak meg. Az Ökumenikus útvonalak Temes és Csongrád megyében című pályázat vezetője az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark, ahol ökumenikus kápolna épül a pályázati pénzen. A második legnagyobb összeget, 486 807 eurót az Új Ezredév Református Központ kapja, a pályázati pénzből felépítik és berendezik a Központ F épületét, illetve ökumenikus kiállításokat és istentiszteleteket, konferenciákat szerveznek. A magyarországi partnerek között van a Szegedi Római Katolikus Püspökség, amely a szegedi Dóm restaurálását tervezi a pályázati pénzből. A magyarországi Nagylakon egy templom befejezése, Mórahalomban egy kápolna felépítése, Domaszéken pedig egy pihenőház felépítése a pályázat további célkitűzései.
„Mi a Makovecz Imre tervei szerint épülő Új Ezredév Református Központ F épületszárnyát építjük föl az uniós pénzből – nyilatkozta a sajtónak Gazda István – ennek 2014 nyaráig el kell készülnie, teljesen bebútorozva. Az épület a megöntött pincefödém állapotában már régebben elkészült, innen folytatjuk az építkezést. Az új épületben egy Ökumenikus Központ kap helyet. Az alsó szintet multifunkcionális terem foglalja el, amelyik istentiszteletek és konferenciák megszervezésére is alkalmas térként fog szolgálni. Az F épület 108 négyzetméter alapterületű, a multifunkcionális terem 113 férőhelyes lesz. Az emeleten öt vendégszoba kap majd helyet, fürdőszobával, előszobával felszerelve, illetve egyház-turisztikai iroda is fog itt működni, a hozzá kapcsolódó raktárhelyiséggel. A manzárdban 65 négyzetméteres kiállító terem kap helyet, amely ökumenikus jellegű kiállítások megszervezésére lesz alkalmas. A különböző temesvári vallásfelekezetek bemutatkozhatnának ebben a kiállítóközpontban, ahol helyet és teret biztosítunk az ökumenikus gondolatnak.”
A sajtótájékoztatón részt vett Földváry Attila mérnök úr, az Új Ezredév Református Központ főépítésze, aki lapunknak elmondta: 1999. november 3-án rajtolt az építkezés és 2002 végéig felépült az E épületszárny, valamint a nulla szintig az egész Központ alagsori része. Az építkezés 2002-ben pénzhiány miatt leállt. „Az F épületszárny felépítésével 30-35%-ban elkészül a létesítmény – mondta Földváry Attila – a teljes befejezéshez további 3,5 millió euróra lenne szükségünk. Az Új Ezredév Református Központ felépítése összesen mintegy 4,5 millió euróba kerül.”
Gazda István lelkipásztor abban reménykedik, hogy 2014 végéig, a temesvári forradalom 25 évfordulójára sikerül teljesen befejezni az E és F épületszárnyakat és a Központ egyik kisebb épületét, amelyben koncertterem működik majd. Az építkezésnek új lendületet adhat a reformáció 500 éves jubileuma, amit 2017-ben ünnepelnek meg a világ protestáns egyházai, illetve az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése Temesvár számára. Gazda István a Nyugati Jelen kérdésére elmondta: román kormánypénzekre is pályáztak, de csak szimbolikus összegeket (400 millió régi lej, illetve 200 millió régi lej) kaptak, miközben csak Temesváron több mint 10 új ortodox templom épült fel a forradalom óta eltelt időszakban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az európai uniós források megpályázása az egyetlen járható út a Református Központ építői számára.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Előadás a dévai református temetőről
Menteni a még menthetőt!
Nagy érdeklődéssel fogadták a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör februári találkozóján Barra Árpád nyugalmazott tanár előadását a helybéli református temetőről. Az előadó, elmondása szerint több évtizede figyeli a temető sorsának alakulását.
– Gyermekkorom óta ismerem ezt a temetőt, hiszen közvetlenül vele szemben állt a családi házunk. És el kell mondanom, hogy 70 év alatt teljesen megváltozott a temető arculata. Nem csupán azáltal, hogy sajnos nagyon megszaporodtak a sírok, de számos régi, akár jelentős személyiség síremléke is nyomtalanul tűnt el az évtizedek során. Ezért tartottam fontosnak felmérni, és adott időben rögzíteni a temetőben még fellelhető síremlékeket – ismertette munkája indítékát Barra Árpád.
A felmérést 1997 és 1998 folyamán végezte. A közel egy hektáros területet parcellákra osztva térképezte fel, lejegyezve minden egyes síremlék állapotát, a rajta olvasható írást. Így bármikor ki lehet deríteni, hogy egy adott helyen kinek a sírja állt ebben az időben, illetve azt is, hogy név szerint kinek hol található a nyughelye.
A kedd délutáni előadás során kiderült: a mai református temetőt feltehetően a XVII. századtól használják. – Bár a legrégibb, még fellelhető síremlék 1823-ból való és 1875 előttről összesen 11 darab sírkő áll még a temetőben. Ennek ellenére, egy korabeli rézmetszet, illetve a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság által közzétett feljegyzések alapján biztosan állítható, hogy itt évszázadokkal korábban is temető volt. Néhány főúri síremlék ugyan a hajdani református temető sírkertjében kapott helyet, de minden bizonnyal ide is temetkeztek már a XVII–XVIII. században is. A sírásások alkalmával manapság is régi kripták maradványaira bukkannak – fogalmazott az előadó.
A temető történetéről tanúskodó írásos dokumentumok sajnos nagyon hiányosak. 1738-ban ugyanis feltehetően a pestisjárvány miatt az egyházi anyakönyveket elégették. A következő század adatait tartalmazó iratok pedig a kommunizmus idején tűntek el. – 1950-ben az állami hatóságok “megőrzés” végett elvitték a parókiáról az 1818 és 1903 közötti anyakönyveket. Ezeknek elvileg a levéltárban meg kellene lenniük, de sajnos nem sikerült még hozzáférni – mondta az előadó.
Az iratok eltűnésével együtt folyamatosan tűnnek el a régi síremlékek is. Az ortodox sírok behatolásával egyre vegyesebbé válik az évszázadokig kizárólag protestáns jellegű temető. Az előadó szerint részben a vegyes házasságok, részben a városi ortodox temető túltelítettsége okán lesz egyre több román feliratú síremlék a református temetőben. Ezzel párhuzamosan folyamatosan pusztulnak, dőlnek ki, törnek össze és tűnnek el a régi, többnyire homokkőből készült fejfák.
A pusztulás ellenére néhány jelentős dévai személyiség síremléke ma is fellelhető a temetőben. Ezek közül az előadás során említésre került a Barcsay család sírkertje, Téglás Gábor feleségének, két lányának sírja, Majland Oszkár néprajzkutató, Szőts Sándor tudós református lelkész, László Zsigmond honvédtiszt síremlékei.
Az előadás alkalmával Barra Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy hasonló pusztulási folyamatnak van kitéve a városi, illetve a telepi római katolikus temető is. Mindkettőben esedékes lenne egy hasonló jellegű felmérést készíteni.
Deák Piroska tanárnő szóvá tette, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a dévai magyar temetőkben nyugvó jeles személyiségek éltének, munkásságának ismertetésére. Ezért a következő, március 5-re tervezett, helytörténeti találkozón ilyen témában hangzanak majd el előadások.
Gáspár Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Elutasítók és elfogadók
Évek óta hallhatjuk, mennyire fontos a román közvélemény számára is elmagyarázni, egészen pontosan mi bújik meg a magyarság, székelység autonómiaigénye mögött. Összeszedett, kidolgozott, pontos elképzelése azóta sincs erre vonatkozóan senkinek, az autonomista mozgalmak elsősorban saját házunk táján, esetleg Európa nyitottabb felében hirdetik az igét, itthon csak egy-egy botrány kapcsán kényszerülnek többnyire kínos magyarázkodásra.
Mai napig nem jött létre ama bizonyos román–magyar kerekasztal, amely végre tiszta vizet önthetne a pohárba. Igaz, ezért elsősorban nem a magyar fél okolható, a románság néhány szószólója minden, ilyen irányban szárba szökkenő ötletet elfojtott, már csírájában. A néhány felbukkanó elképzelés valahogy mindig háttérben maradt, megfeneklett a látványosabbnak ígérkező megmozdulások mögött. S bár a románság ezt nem mindig látja, bizony nagyon sok energiát elemészt a magyar szervezetek hadakozása egymással, többnyire addig vitatkoznak azon, hogy ki akarja igazán, ki teszi a legtöbbet, és melyik út lenne valóban eredményes, míg végül a nagy robbanásból csak egy kis pukkanás marad, s visszhangja csak akkor ér túl a Kárpátokon, ha akadnak román nacionalista érdekek, melyek botránnyá dagasszák. Lám, mindmáig nem sikerült kamatoztatni a nem hivatalos népszavazáson összegyűjtött, Székelyföld autonómiájára leadott kétszázezer igen szavazatot. Ilyen körülmények között, és az elmúlt időszak nagyon heves magyarellenes hangulatában – lám, tegnap ismét egekig csaptak az indulatok Németh Zsolt nyilatkozata miatt – nem is olyan rossz eredmény, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 47 százaléka nem tartaná veszélyesnek, ha a közigazgatási átszervezés során engednék a magyarokat önálló régióba szerveződni. Az elutasító 48 százalék többsége idős, 65 év feletti, és tanulatlan, alig nyolc osztállyal rendelkező. S lám, hiába harsognak kórusban a bukaresti televíziók, politikusok, riogatásuk nem ért célt mindenkinél. Itt lenne hát az idő megbeszéléseket kezdeményezni, akár stratégiát kidolgozni arra, hogyan lehetne mind több és több román emberhez eljuttatni, mit is akar valójában a magyarság, székelység, hogy nem valakik ellen, hanem valamiért – például Székelyföld hathatósabb fejlődéséért – lenne szüksége előbb az egy régióba tartozásra, majd autonómiára. A mostani zászlóbotrány, de a márciusi marosvásárhelyi tüntetés előkészítése, lebonyolítása is jó alkalmat nyújthat erre. S ha így, akár apránként sikerül lemorzsolnunk a pontos szándékunkat nem ismerők, az elutasítók táborát, akkor az ellenünk csaholók is egyre inkább veszítik erejüket. Nekünk pedig arányosan nőhetnek esélyeink, hisz végre józan, érvekre alapozott vita kezdődhet a nacionalista hangulatkeltés helyett. Ehhez azonban az is elengedhetetlen, hogy a magyar szervezetek nem egymással vetélkedve, hanem egymást segítve, szerepeket megosztva cselekedjenek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Diplomáciai síkra terelték (Székelyzászló-ügy)
Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök tegnap, arra reagálva, hogy Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a Székelyföldön dúló zászlóháború ellen emelt szót kedden, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen.
Bogdan Aurescu külügyi államtitkár elfogadhatatlannak minősítette magyar kollégája kijelentéseit. Magyarország bukaresti nagykövetét tegnap sürgősen bekérették a román külügyminisztériumba, ahol Füzes Oszkár egyebek mellett hangsúlyozta: Magyarország szolidáris a székelységgel, amikor azt tapasztalja, hogy elvitatják tőle a nemzeti jelképek használatának alapvető jogát. Victor Ponta a tegnapi kormányülés kezdetén, a sajtó jelenlétében hozta szóba a témát, cselekvésre szólítva fel az illetékes tárcavezetőt. „Arra kérem, külügyminiszter úr, hogy mielőtt Brüsszelbe indul, adjon határozott választ, hogy nem tűrünk – tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, normális esetben ezeket szemtelenségeknek nevezném – semmilyen leckét senkitől arra, hogyan alkalmazzuk a törvényeket Romániában” – mondta a kormányfő. Hozzáfűzte: úgy véli, Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. „Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül persze, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk itt ki. Nem akarom, hogy provokációk csapdájába essünk, de annak a látszatát is szeretném elkerülni, hogy külföldről adnak nekünk leckéket. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is” – mondta Victor Ponta kormányfő a tegnapi kormányülésen a székelyzászló-ügy kapcsán. A román külügyi tárca tegnapi közleményében az áll: Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár nyilatkozata elfogadhatatlan, ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével. A dokumentum Bogdan Aurescu külügyi államtitkárt idézi, aki szerint Románia nem fogad el olyan „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Aurescu szerint Németh Zsolt a kijelentésével egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak. „Ezért a román külügy határozottan elutasítja ezt a kezdeményezést” – olvasható a dokumentumban. A külügyminisztérium úgy véli, Románia teljes mértékben teljesíti a nemzetközi megállapodásokban vállalt kisebbségvédelmi előírásokat, mi több, a kisebbségvédelem területén a „román modellt” nemzetközi szinten is elismerik.
Magyarország szolidáris a székelységgel
Magyarország szolidáris a székelységgel, amikor azt tapasztalja, hogy elvitatják tőle a nemzeti jelképek használatának alapvető jogát – egyebek mellett ezt hangsúlyozta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete tegnap a külügyminisztériumban, ahová a román fél kérette be. A diplomata elmondta: azt közölték vele, hogy Románia számára nem elfogadható a magyar fél által használt szimbolikus agresszió kifejezés, ugyanakkor Bukarest szerint az országban a kisebbségi jogok a legmagasabb szinten érvényesülnek, és Románia érdekelt a két ország közötti jó kapcsolat fenntartásában. Válaszában a nagykövet rámutatott: nem a magyar fél kezdte a jelképek körüli konfliktust. Ez azzal indult, hogy a Kovászna megyei prefektus eltávolíttatta a székely zászlót – mondta. „Normális dolognak tartjuk, ha a székelyek használják jelképeiket, ez alapvető joguk, ez a románok jogos érzékenységét nem sértheti” – nyilatkozta Füzes Oszkár. A román félnek kifejtette továbbá: az is természetes, hogy ilyen helyzetben Magyarország szolidáris a székelységgel. A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – tájékoztatott tegnap a magyar külügyi tárca. A közlemény szerint Füzes Oszkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslása elengedhetetlen. A nagykövet példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megoldatlan ügyét és a magyar nyelv visszaszorításáért tett önkormányzati intézkedéseket, amelyek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja – áll a közleményben.
Németh Zsolt: Ponta félreértett
Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint Victor Ponta román miniszterelnök valamit félreért, amikor a székelyzászló-használat ügyével összefüggésben úgy nyilatkozik, Románia nem tűri el, hogy kioktassák. Ponta szavaira reagálva elmondta: „Európában amit a törvény nem tilt, azt lehet. Romániában nem tiltja semmilyen törvény a székely zászló használatát. Ilyen értelemben az európai normákat, a jogállami normákat – attól függetlenül, hogy a román miniszterelnök mit tűr és mit nem – biztosítani kell.”
Az államtitkár szólt arról is, nagyon örül annak, hogy Romániában most már jobban odafigyelnek a székely zászló ügyére. Ez volt a szándéka a budafoki önkormányzatnak is, amikor úgy döntött, kitűzi a székely zászlót, és kezdeményezi, hogy más helyhatóságok is így tegyenek – fűzte hozzá. A székelyeknek joguk van ahhoz, hogy használják a székely zászlót – mondta Németh Zsolt, aki bízik abban, hogy a román kormány megérti, ezt lehetővé kell tenni, biztosítani kell a feltételeket.
RMDSZ: Nem éri sérelem Romániát
A székely zászló kitűzése nem sérti sem a román állam érdekeit, sem a román lakosságét – jelentette ki tegnap az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor elmondta, senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Úgy vélekedett: nem kellene ilyen gyúlékony témákkal terhelni a magyar–román kapcsolatokat, és nem a nyilvános nyilatkozatok a legmegfelelőbbek arra, hogy megoldják a székely zászló használatát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hírsaláta
VÁLLALKOZÓ EGYHÁZ. 2011-ben Emil Boc akkori miniszterelnök az állami biztonsági alapból nyolcmilliárd eurót adott az ortodox egyháznak, hogy támogassa a rászorulókat.
Ehelyett a bukaresti óriáskatedrális és más építkezések nyelték el azt a pénzt, például az a jerikói szálloda, amely hatalmas botrányt váltott ki Jeruzsálemben, mert engedély nélkül kezdték és fejezeték be építését, s melyet sok egyéb egyházi épület mellett nem a szociális gondok enyhítésére használnak, hanem szállodaként különféle rendezvények, lakodalmak, esküvők szervezésére. Egyelőre az ortodox egyház arról sem hajlandó nyilatkozni, hogy mekkora összegre rúgnak a katedrális építésére kapott adományok. Honlapjukon azt állítják, hogy a költségek mindössze tizenöt százalékát fedezi. A Számvevőszék egyik jelentéséből annyi derül ki, hogy az egyház vagyona hárommilliárd euró, 35 hektár erdőt és hasonló nagyságrendű szántót, szállodákat, vendéglőket, gyümölcsösöket és szőlőterületeket birtokolnak. (Antena3)
ELLENZIK A CIVILEK AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁT. Több mint húsz civil szervezet fordult nyílt levélben a honatyákhoz, a miniszterelnöki hivatalhoz, valamint a nemzetközi hitelezők – Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, valamint a Világbank – képviselőihez kérve, hogy mondjanak nemet az egyházak közpénzekből történő finanszírozására, s irányítsák át az eredetileg a felekezeteknek szánt pénzeket az oktatás, a kutatás és az egészségügy támogatására. A 23 szervezet képviselője által aláírt dokumentum szerint az állam megközelítőleg 540 millió eurót utal ki az egyházak támogatására, ami eléri az ország bruttó hazai termékének (GDP) 0,4 százalékát, miközben a gyógyszerbeszerzésekben felhalmozott állami adósság a GDP 0,3 százalékára rúg. (Ziare.com) AZ RMDSZ NEM SZAVAZZA MEG AZ IDEI KÖLTSÉGVETÉST. Erdei Dolóczki István RMDSZ-es képviselő parlamenti felszólalásában elmondta: a szövetség alsó- és felsőházi frakciója sem fogja megszavazni sem a 2013-as állami, sem a társadalombiztosítási költségvetést. Ennek oka: az RMDSZ által benyújtott valamennyi módosító javaslatot elutasította a kormányzó többség. A szövetség politikusa ugyanakkor rámutatott, egyáltalán nem igaz, hogy a kormány által beterjesztett költségvetés-tervezet növekedéspárti lenne. 2013-ban még egyméternyi autópálya sem épül a Ploieşti–Brassó–Bors szakaszon. A helyi, községi, valamint megyei utak karbantartása ellehetetlenül, miután az erre a célra kiutalt összegek a tavalyi szinten maradnak. Működőképes közúti infrastruktúra nélkül erős abbeli félelmük, hogy az előrejelzett kis gazdasági növekedés is sérülni fog. Ráadásul nem ismertek az adótörvénykönyv módosításának várható hatásai, kérdéses, hogy a kis- és közepes vállalkozások képesek lesznek-e hozzájárulni a gazdaság bővüléséhez. (RMDSZ-tájékoztató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Elhunyt Katona-Szabó István
Életének 91. évében, február 6-án elhunyt Katona-Szabó István, 1986 óta Gödöllőn élt író, újságíró, szerkesztő.
Kézdivásárhelyen született 1922. november 10-én. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett. A Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán politikai gazdaságtanból és szociológiából szerzett diplomát 1947-ben. Mint egyetemi hallgató a Móricz Zsigmond Kollégium diákigazgatója volt és a Világosság című napilap riportere. Tanulmányainak végeztével rövid ideig tanárként dolgozott a bánffyhunyadi gimnáziumban, majd 1948-tól egy évtizeden át a Falvak Népe, illetve Falvak Dolgozó Népe szerkesztője, 1950 és 1952 között főszerkesztő-helyettese volt. 1958-tól Marosvásárhelyen a Művészet, majd az Új Élet főszerkesztő-helyetteseként, 1967-től a lap szerkesztőbizottságának tagjaként és rovatvezetőként dolgozott. 1955 és 1986 között tagja volt a Román, majd Magyarországra települése után 1986-tól a Magyar Írószövetségnek. Első írása, egy, Tolnai Lajos marosvásárhelyi tartózkodásáról szóló adattár, Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében jelent meg 1941-ben. Írói és publicisztikai érdeklődésével a népi írók mozgalmához és szellemiségéhez kapcsolódott. A falu és a parasztság felemelésében látta a magyar társadalom fejlődésének megalapozását. A szövetkezeti mozgalom erdélyi hagyományainak folytatását, a finn szövetkezetek mintájára, az önkéntes szövetkezés gondolatát képviselte. Szembekerült az MNSZ nemzetiségi jogokat feladó törekvéseivel és felszólalt az 1945. novemberi hírhedt Marosvásárhelyi Kiáltványa ellen, mely Erdély határainak végleges romániai megoldását, a határok megváltoztatásának szükségtelenségét hirdette meg a béketárgyalások előtt. Az intézőbizottság tagjaként a kiáltvány elfogadása ellen szavazott, és tiltakozásul kilépett az MNSZ Központi Intéző Bizottságából. A kiáltványt elfogadó vita és gyűlés jegyzőkönyvének szövegét személyesen adta át Tildy Zoltán miniszterelnök kabinetjének, Erdei Ferenc belügyminiszternek, és más leleplező anyaggal együtt Demeter Bélának, a magyar béke előkészítő bizottság erdélyi szakértőjének 1946 januárjában. Ezt a kiáltványt a román külügyminiszter felhasználta a párizsi béketárgyaláson a magyar igények visszaverésére. Írói, közírói tevékenységével tudatosan, Sütő András főszerkesztősége alatt, célszerűen a magyar irodalom, művészet, és kultúra egymástól elszakíthatatlan egységét, közös hagyományainak folytatását szolgálta és jeles erdélyi képzőművészek és írók újraértékelését szorgalmazta. Mint szerkesztő és kritikus a fiatal művésznemzedék indulását támogatta. Főleg az ellenzéki román írókkal való jó viszony ápolására törekedett, értékeik megismertetéséért cikkezett a magyar nemzeti öntudat erősítésével egyidejűleg. Gondozásában jelent meg a Móricz-féle Magvető két erdélyi kiadása 1944-ben és 1945-ben, 1962-ben pedig magyar nyelvtan könyvet és olvasókönyvet szerkesztett a VII. osztály számára. Ő állította össze a romániai magyar művészek „ki kicsodáját”. 1955 és 1974 között több önálló kötete jelent meg. 1986-ban áttelepült Magyarországra és Gödöllőn talált új otthonra. Bekapcsolódott a politikába, 1991-1994 között az MDF városi szervezetének elnöke volt. 1995-től 2000-ig ő töltötte be a Remsey Jenő Művészeti Alapítvány ügyvezető elnöki tisztét, de ő volt a Nagy Sándor Művészeti Díj kezdeményezője és a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének alapító elnöke is 1995-től 2004-ig. 2012. november 11-én Gödöllőn ünnepelte 90. születésnapját, a jeles évfordulóra jelent meg új, egyben utolsó, „ A nagy hazugságok kora – Életem Erdélyben” című dokumentum értékű könyve, ami a korábban kiadott „Nagy remények kora” és a „Visszaemlékezések” folytatása. Temetéséről később intézkednek.
onkormanyzat.MTI.hu,

Bukarestben most tudták meg: autonómiát akarunk
A romániai politikában – miközben zajlott a költségvetés elfogadása – a székelyzászló-botrány körül verik a habot. A hatalmas hangzavar és epeömlés közepette Románia miniszterelnöke például több ízben kijelentette, orcátlanságnak tartja, hogy Magyarország nyíltan támogatja a székelység autonómiatörekvéseit és a székely zászló használatát; Titus Corlăţean külügyminiszter „megbízatása keretei közé” utasította Füzes Oszkár nagykövetet; a székelyföldi román szervezetek az etnikai alapon szervezett pártok azonnali betiltását követelik.
Frunda György, a miniszterelnök személyi tanácsadója és Borbély László bebizonyították, két mondaton belül is ellentmondásba tudnak keveredni, és minden alkalmat megragadnak megvallani, nem barátok ők a magyar kormánnyal, annak külügyi államtitkárával, s mindannyiunk nevében kikérik maguknak, hogy a magyar diplomácia az autonómiával, a zászlóhasználattal foglalkozzék. S majdnem, mint annak idején Ceauşescu díszmagyarjai, ijedeznek: jobb, ha a magyar kormány nem hergeli Romániát, mert – mondták anno Fazekasék – az erdélyi magyarok túszok saját hazájukban.
Kelemen Hunor szövetségi elnök azt fejtegette, nem használnak a magyarságnak a Németh Zsoltéhoz hasonló kijelentések, a székely zászló ügyét pedig nem a magyarországi politikusok fogják megoldani, hanem – no, ki? Természetesen ők. Summa summarum, azt szeretnék mindenáron bizonyítani: lám-lám, alighogy kiestek a pikszisből, azaz a román kormányból, nyakunkon a kivédhetetlen etnikai összecsapás veszélye. Az alacsonyabb rangú román politikusok hőbörgésére kár is szót vesztegetni, ki-ki hozta saját formáját, de tény: sikerült olyan magyarellenes hangulatot keltetniük, melyek párját a kilencvenes években kereshetnénk.
Még ily botrány közepette is el kell ismernünk, hosszú távon bizonyára hasznos is lehet, mert kiderült, hiába voltunk hosszú évekig kormányon, Bukarest mintha csak most hallana először autonómiaköveteléseinkről, s ha fujjogatás, hőbörgés közepette is, de legalább beszélnek róla. Sokan civilizálatlanul, mocskos szájjal, néhányan ellenben rokonszenvvel. Egy nyitottabb szellemű román újságíró igen találóan arra kérdezett rá, vajon exprefektusunk ilyen serényen távolíttatta volna el a megyei tanács gyűlésterméből az Egyesült Államok lobogóját is? Mások Kennedy elnök egykori mondásával fejezik ki rokonszenvüket: Ma én is székely vagyok!
Minden jel szerint Bukarest „a nacionalista magyar kormány szimbolikus agressziójának áldozata” szerepében szeretne Brüsszelben tetszelegni. A jövőt nem sejthetjük, de tegnap a bizottság szóvivője elutasította a békebíró szerepet, mondván: belügy, oldják meg otthon.
Ez a cirkusz, persze, előbb-utóbb kifullad. Utána a román politika új gumicsontot keres, hogy feledtesse ígéreteit.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma,

Németh Zsolt: a székely zászló az autonómiát is jelenti
A román-magyar zászlóháború új elemmel gazdagodott: meg- büntették Bíró Lászlót, Csíkmadaras polgármesterét. Hargita megye prefektusa személyesen kereste fel a községházát, amelyen kint volt a címeres magyar lobogó. A kormánymegbízott 4000 lejes közigazgatási büntetést rótt ki a község vezetőjére idegen ország zászlajának kitűzésére hivatkozva.
A Duna Tv Közbeszéd című műsorában Csíkmadaras polgármestere telefonos beszélgetés során számolt be a prefektus látogatá- sáról. Bíró László ismertette a történet előzményeit is, miszerint 2008 óta volt kitűzve a községházán Magyarország jelképe, a piros, fehér, zöld zászló, amit ő egy tavalyi felszólítás után kicserélt a magyar nemzet történelmi szimbólumára, a piros, fehér, zöld lobogó címeres változatára. Ez pedig nem Magyarország hivatalos zászlaja, így a kormánymegbízott intézkedésének nem volt jogalapja, ezért törvényre viszik az ügyet, jelentette ki a polgármester.
A Közbeszéd vendégeként Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára először is egyetértéséről biztosította Csíkmadaras polgármesterét, majd arról beszélt, hogy a romániai zászlóháború az új bukaresti kormány hatalomra kerülésével kezdődött el. Németh Zsolt úgy látja, hogy a feszültség kialakulásáért egyértelműen a román felet terheli a felelősség. A külügyminisztérium politikai államtitkára bízik abban, hogy miután a választási kampány után az új román hatalomban elfoglalják a kormánypozíciókat, megtalálják velük a párbeszéd módozatait.
Németh arról is beszélt, hogy ma délután a magyar és a román külügyminiszter telefonon hosszasan egyeztetett a kialakult helyzetről. Megfogalmazódott egy nyilatkozat, amelynek lényege az, hogy fennáll egy nézetkülönbség a székely zászló használatával kapcsolatban, de a magyar külügyminiszter elfogadta Corlăţeanu meghívását, és a közeljövőben Bukarestbe látogat áttekinteni a két ország kapcsolatait, számolt be az államtitkár. A találkozó során pedig terítékre kerül a szabad szimbólumhasználat kérdése is, hangsúlyozta Németh Zsolt.
Füzes Oszkár nagykövet kiutasításáról nincsen szó, a nagykövet mandátumának megfelelően járt el, a vita nem egy személyről szól, a vita a székely zászlóról szól, amelynek szabad használatára szeretnének megoldást találni, fejtette ki az államtitkár.
Németh Zsolt továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint szolidaritásként minél több magyarországi település tűzze ki önkormányzati épületére a székely zászlót.
Az államtitkár úgy gondolja, hogy Băsescuval a zászló-ügyben könnyen egyet fognak érteni.
A beszélgetés végén Németh kijelentette, hogy a székely zászló az autonómiát is jelenti, amiről pedig a magyar kormánynak határozott álláspontja van: ha a külhoni magyarok legitim szervezetei kérik az autonómiát, akkor a magyar kormánynak alkotmányos kötelessége, hogy támogassa őket az autonómiatörekvéseikben. Duna Tv
Erdély.ma,

Strasbourgban, az Európai Parlamentben elhűlve kérdezik képviselőtársaim, hogy mi történik Romániában. Egészen egyszerűen nem értik, miért okoz problémát bárki számára, hogyha egy őshonos nemzeti közösség az identitását kifejező és erősítő szimbólumait használja.
Victor Ponta kétharmados kormánya – megváltoztatva a változtatandókat –, a rossz emlékű Iliescu-rezsim 1990 eleji magyarellenes, rasszista kampányát másolja. Másképpen fogalmazva: Ponta és csapata az Iliescu- és Dan Voiculescu-félék kottájából disszonáns „gyűlöletzenét” játszik.
1990-ben a marosvásárhelyi „Fekete Március” ördögien megkomponált eseménysora a Szekuritáté restaurációját szolgálta. A véres etnikai konfliktust előkészítő magyarellenes nyilatkozatok sora és a manapság – főként a televízióban – hallható gyűlöletbeszéd és hőbörgések szinte szóról-szóra megegyeznek egymással. Mintha Romániában visszafordult volna az idő kereke…
A diktatúra bukását követő posztkommunista politikai restauráció hosszú évekre visszavetette Románia fejlődését és felzárkózását Európához. Mindannyian, országunk magyar és román nemzetiségű állampolgárai mind mai napig a kommunista hatalomátmentés következményeit nyögjük és árát fizetjük, elég, hogyha csak az eltékozolt állami vagyonra, az integráció elmaradása miatti pótolhatatlan éveinkre, vagy csődbe vezetett társadalmunkra gondolunk.
A Victor Pontát és társait kétharmados többséghez juttató románok nem ezt akarják. Meg vagyok győződve, hogy nemcsak mi, hanem ők sem akarnak újabb „Fekete Márciust”. Mircea Duşa és Codrin Munteanu volt székelyföldi prefektusok – hivatásuknak megfelelően – az idegenektől, a valódi ellenségektől védjék, és ne tőlünk féltsék a hazát, s hagyjanak fel a felelőtlen uszítással.
Felszólítom Victor Ponta román kormányfőt, hogy felelőssége tudatában vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak.
Románia területi épsége, szuverenitása, valamint állami jelképeink státusza attól nem sérül, ha a saját nemzeti szimbólumainkat is használjuk – sőt, ezáltal csak gazdagodik, színesedik az ország.
Meg kellene értenie már végre Bukarestnek: Románia attól csak erősebb lesz, hogyha közösségei képesek saját sorsukat irányítani, hiszen a különböző autonómiaformák nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az egész országnak javára szolgálnak.
Ne vezessenek ki bennünket Európából! Annál is kevésbé, mivel az eddigi tapasztalataink szerint a románok Európát választják, és inkább elhagyják hazájukat…
Románia mindannyiunk országa: románoké, magyaroké egyaránt. A jelentős túlhatalommal rendelkező kormány inkább azzal foglalkozzon, hogy a már külföldre távozott hárommillió román nemzettársunkat haza vonzza olyanféleképpen, hogy jól fizető munkahelyeket és élhető országot teremtsen számukra. – Ezért választották az ország élére őket.
Strasbourg, 2013. február 7.
Tőkés László EP-képviselő Tőkés László EP-képviselő / MEP Sajtóirodája / Press Office
www.tokeslaszlo.eu
N Y I L AT K O Z A T

Kiutasítással fenyegették meg Füzes Oszkár magyar nagykövetet
Martonyi–Corlăţean: kölcsönös érdek a feszültség csökkentése
Martonyi János magyar külügyminiszter és román kollégája, Titus Corlăţean csütörtök délutáni telefonbeszélgetésekor egyetértett: a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést „mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek” a figyelembevételével folytatják. A székely zászló használatával kapcsolatban bár megállapították, hogy véleményük eltér, és megegyeztek: a két ország közötti stratégiai partnerség alapján közös cél a kapcsolatok továbbfejlesztése. Egyeztettek arról is, hogy Martonyi tavasszal Bukarestbe látogat. Közben a belügyminiszter a kormányfő kérésére hatósági fellépést helyezett kilátásba más államok zászlóinak Románia területén való kifüggesztésével kapcsolatban. A címeres magyar zászló használata miatt máris négyezer lejes bírságot szabott ki Csíkmadaras polgármesterére Hargita megye prefektusa.
Martonyi János szerint Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával. A magyar külügyminiszter csütörtökön kifejtette: Székelyföld autonómiájának témájában a magyar kormánynak 22 éve világos az álláspontja: ha egy közösség többsége valamilyen autonómiaformát igényel, és ezt demokratikus úton kifejezi, a többségnek figyelembe kell vennie ezt az igényt.
Szerdán ugyanis Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét Titus Corlăţean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”. A külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, a Realitatea hírtelevízió vendégeként szerdán este, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
Martonyi János a székely zászló ügyéről azt mondta, Magyarország partner a helyzet rendezésében. Kétségtelen, hogy jelenleg ebben Románia tud lépni, a zászlókitűzés miatti eljárásokat abba kellene hagynia – vélekedett. Arról is beszélt, hogy higgadtan kell kezelni a helyzetet, nem pedig abban a légkörben, amelyben a román média foglalkozik vele jelenleg. Kiemelte: nagyon fontos, hogy „a zászlóviadalt nem mi kezdtük”. Az elmúlt hónapokban már jelezték Romániának, hogy attól tartanak, az elmúlt két évben jól alakult kapcsolat, stratégiai partnerség a két ország között veszélybe kerül – emlékeztetett. Hangsúlyozta: bár erre gyakran kapták azt a választ, hogy nem kell aggódniuk, a székely zászló ügyében tanúsított román fellépés „a negatív gesztusok sorába tartozik”. Kijelentette, hogy egy közösséghez tartozást kifejező szimbólum kitűzése ma „európai minimum”.
A Realitatea élő háttérműsorába szerdán este a nagykövetségről bekapcsolódó Füzes Oszkár kifejtette: érthetetlen számára, miért zavarja a románokat a székely zászló, amely otthon van Romániában, a Székelyföldön. A műsorvezető – miután felhívta a figyelmét, hogy Románia nem ismerte el hivatalos régióként a Székelyföldet – azt kérdezte a nagykövettől: a magyar állam a Székelyföld „megalakítását” kéri-e Romániától, és hogy ez etnikai alapú területi autonómiaként valósulna-e meg. A diplomata azt mondta: ha ez a romániai magyarok kérése, akkor igen, mert a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja.
Füzes Oszkár szavait Magyarországnak a román belügyekbe való beavatkozásaként értékelte a műsorvezető és a többi vendég. A nagykövet román nyelven elmondott nyilatkozatát az est műsorai folyamán számtalan alkalommal felvételről visszajátszották. A nagykövet televíziós szereplését a később több csatornán is megszólaltatott román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértéseként értékelte.
„A nagykövet úr előtt már nem áll nyitva minden ajtó a román intézmények részéről, legalábbis ebben a pillanatban. Remélem, a következő napokban a kétoldalú diplomáciai csatornákon megpróbáljuk tisztázni az ügyet a budapesti hatóságokkal, és rábírni ezt a nagykövetet, hogy visszatérjen megbízatása keretei közé. Ha ez nem sikerül, akkor mandátuma idő előtt befejeződik Romániában” – szögezte le a román külügyminiszter.
Titus Corlăţean szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt „beavatkozását”. A magyar külügyi államtitkár állásfoglalásában a székely jelképek használatának akadályozása ellen emelt szót kedden, és a „szimbolikus agresszió” beszüntetését kérte Bukaresttől.
Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az RMDSZ politikai alelnöke csütörtökön kifejtette: nincs szükség felesleges feszültségkeltésre a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében. Az RMDSZ politikusa szerint a székelységnek joga van a székely zászló kifüggesztésére. Ugyanakkor hozzátette: Magyarországnak a külhoni magyarsággal kapcsolatos alkotmányos felelősségét úgy kell érvényesítenie, hogy minden ilyen ügyben kikéri az adott közösség legitim képviseletének véleményét, ebben az esetben az RMDSZ-ét. Borbély László szerint Németh Zsolt politikusként, nem pedig külügyi államtitkárként emelt szót a székely zászló ügyében, de a román fél reagálása is túlzott.
Az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett: a magyar–román viszonyban párbeszédre, a vitás kérdések tisztázására van szükség, és ennek egyik legjobb módja szerinte a magyar–román kormányközi vegyes bizottság összehívása lenne. Borbély László a diplomáciában szokatlannak nevezte azt, hogy Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet – szűkszavú nyilatkozatok helyett – több hírtelevízió vitaműsorában is részt vett, és hagyta: provokatív kérdésekkel vallassák, ráadásul románul, amely nem anyanyelve, ami – szerinte – nem használt az ügynek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozatban szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt, vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak, és ne vezesse ki országát Európából. Úgy vélte, a románok tömeges elvándorlása az országból azt jelzi, hogy ma a románok is Európát akarják. „Románia területi épsége, szuverenitása, valamint állami jelképeink státusa attól nem sérül, ha a saját nemzeti szimbólumainkat is használjuk” – vélte Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) károsnak tartja és elítéli a „mesterségesen létrehozott és felfújt” székelyzászló-ügyet, és felszólítja a román államot, hogy ne háborúzzon saját polgárai ellen.
BĂsescu nem foglalt állást
Traian Băsescu államfő elhárította csütörtökön az állásfoglalást a székely zászló kifüggesztése kapcsán folytatott vitáról. Leszögezte: csak akkor fog megszólalni, ha esetleg a magyar államfőnek „nem megfelelő” állásfoglalása lesz a kérdésben. Băsescu a brüsszeli EU-csúcsra való elutazása előtt sajtótájékoztatót tartott a bukaresti Henri Coanda repülőtéren. Arra az újságírói kérdésre, hogy az EU-csúcson akar-e tárgyalni a magyar küldöttséggel a székely zászló ügyéről, elmondta: ez nem tartozik a prioritásai közé, más témájú kétoldalú beszélgetést pedig csak akkor kezdeményez, ha alkalma lesz rá – tette hozzá. Băsescu nem kívánt reagálni Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet kijelentéseire sem. Hangsúlyozta: a nagykövetek és államtitkárok nyilatkozataira a külügyminisztériumnak kell reagálnia.
Szabadság (Kolozsvár),

A zászlóháború Vásárhelyre is begyűrűzött
Mózes Edith
Tegnap a Bernády Házban tartott sajtótájékoztatóján Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kategorikus véleményt fogalmazott meg az úgynevezett zászlóháborúval kapcsolatban: a székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót! Ezzel szemben Corneliu Grosu prefektus Románia elleni támadásnak nevezte a székely zászlók kitűzését, és máris hivatalos átiratban szólított fel egyes polgármesteri hivatalokat, hogy azonnali hatállyal távolítsák el "a román szimbólumokat sértő" lobogókat.
A székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót
– A székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót akár a polgármesteri hivatalra. Ez a jog nem tegnaptól, tegnapelőttől lépett életbe, több száz éves zászlóról van szó, ami a mi zászlónk, és ezt egyértelműen jogunk van kitenni és használni, jelentette ki Borbély László.
Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy bár a hatályos román törvénykezés kimondja, hogy "a nemzeti szimbólumainkat különböző rendezvények alkalmával használhatjuk, nem egyértelmű, és egyesek úgy értelmezik, hogy a polgármesteri hivatalokra és a megyei tanácsok épületére nem lenne szabad kitenni. Erről kell beszélnünk a mindenkori román kormánnyal, és meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ne keltsünk feszültséget" – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
Az RMDSZ a kormány döntését, hogy ezelőtt öt nappal leváltotta azt a román prefektust, aki az utóbbi évben huszonöt pert indított ezért Kovászna megyében, a legtöbb esetben teljesen indokolatlanul, pozitív lépésként értékelte. Borbély szerint ebben a helyzetben nem hiszi, hogy fölösleges feszültségkeltésre van szükség.
"Ne exportálják a magyarországi politikai csatározásokat!"
A bukaresti magyar nagykövet nyilatkozatairól úgy véli, "nem használt az ügynek az, hogy szerda este több román tévécsatornán is órákig hagyta, hogy vallassák román nyelven, sokszor provokatív módon". Elmondta, hogy a dologról tárgyalt Németh Zsolt államtitkárral is, és jövő héten találkoznak Budapesten, amikor újra felveti a problémát. Ugyanakkor, tette hozzá, tárgyalt a román külügyminiszterrel is, akinek értékelte "a kiegyensúlyozott véleményét", és reményét fejezte ki, hogy egy-két napon belül ez már nem lesz téma.
Arra a felvetésre, hogy a magyar államtitkár nyilatkozata az ottani választási kampány kezdetét is jelentheti, Borbély László kijelentette: – Mi mindig is kértük a magyarországi politikai pártoktól, ne exportálják az ottani politikai csatározásokat. Jövő évben választások lesznek náluk, és most nyilvánvaló, az új törvény szerint szavazati joggal rendelkeznek azok, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek. Ám arra kérjük a továbbiakban is, hogy ha lehet, ne próbálják ezt kampánycélokra használni.
Támadás a román állam ellen
A román állam elleni támadásnak nevezte Corneliu Grosu prefektus a székely zászlók kitűzését, és kijelentette: – Minden erőmmel megvédem a törvényeket, ahogy mindig is tettem, de főleg most, amikor elszabadult a zászlóhisztéria. Nem esett nekem jól, Románia elleni támadásnak tekintem, annál inkább, mivel mélyen sérti a román zászlót, a román himnuszt, a román szimbólumokat.
Véleménye szerint az Európai Unióban is elfogadhatatlan és megengedhetetlen "egy más szervezet zászlójának kitűzése, főleg a román zászló ellenében". Ezért, a törvényesség őre minőségében máris hivatalos átiratban szólította fel az egyik önkormányzatot a székely zászló azonnali eltávolítására. Hogy melyik polgármesteri hivatalról van szó, nem árulta el, azt mondta, több helyen is kitűzték a székely zászlót, nemcsak a polgármesteri hivatal épületére, de iskolákra, templomokra is azok, akik "siettek teljesíteni Budapest utasításait". Ő azonban eleget tesz hivatali kötelességének, és mindenhonnan eltávolíttatja a székely lobogót, mondta, három szabályzóra hivatkozva, amely szabályozza a kisebbségek nemzeti szimbólumainak használatát. "Hosszú időnek kell eltelnie, amíg fejet hajtunk az ilyen parancsok előtt", jelentette ki Németh Zsolt nyilatkozataira utalva. Egyelőre megvárja a felszólított polgármesteri hivatal reakcióját, és ennek függvényében teszi meg a következő lépéseket. "Mese nélkül alkalmazni fogom a törvényt" – jelentette ki Corneliu Grosu.
Népújság (Marosvásárhely),

„A magyarok nem akarják kiszakítani Erdélyt Romániából”
„Határozottan támogatom a területi autonómiát, a helyi közigazgatási értelemben vett területi autonómiát. Úgy gondolom, hogy az MPP és a szimpatizánsai ott tévednek, hogy csupán Székelyföld területi autonómiájáról beszélnek” – jelentette ki szerda este Frunda György az Antena3 hírtelevízióban.
A székelyzászló-ügyben megszólaltatott kormányfői tanácsadó elmondta, igaza van Traian Băsescunak, ugyanolyan autonómiára van szükség Caracalban is, mint Marosvásárhelyen.
„Azt szeretném, hogy a helyi adókból befolyó pénzeket helyben költsék el, és ne Bukarestben döntsenek a visszaosztásról különböző kritériumok alapján. Szeretném, ha Marosvásárhelyen kétnyelvű feliratokat helyeznének ki, a MOGYE-n valós kétnyelvű oktatás legyen. Mondják, mi a probléma? Jön a csíki székely és elvisz Hargita megyéből egy darabot Budapestre? Nem értik, hogy nem akarjuk kiszakítani Erdélyt Romániából, nem akarjuk módosítani a határokat? Nem veszik észre, hogy Európa jövője a régiók jövője” – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
(Transindex/antena3.ro)
Nyugati Jelen (Arad),

A zászló mi vagyunk
Az ország valós bajairól hivatott elterelni a figyelmet a Bukarestből irányított székelyföldi zászlóháború. A mondvacsinált ügyet csúsztatásokkal, hamisításokkal, sőt hazugságokkal megfűszerezve tálaló televíziók műsora láttán a kétharmadhoz közeli többségű kormányzat felszusszanhat, hiszen a valós gazdasági és társadalmi gondokra nincs megoldása, sem pénze, a magyarokkal szembeni izmozással ködösítve a tisztánlátást.
Másfelől a mostani magyarellenes hecckampányban felsejlik az ország közigazgatási átszervezésének előkészülete is, amelynek lényege a Székelyföld bekerítése. Az örökös magyarveszély, a most teremtett hangulatelőzmény ugyanis bármikor sikerrel elővehető, és elő is veszik, ebben mindenki biztos lehet.
Meglepő azonban, hogy az RMDSZ csúcsvezetése egyelőre beéri folyosói gyorsreagálásokkal és blogbejegyzésekkel.
Kelemen Hunor szövetségi elnök és Borbély László politikai alelnök igyekeznek ugyan pontosítani, sőt a székelység jelképeinek használatát tekintve meglehetősen világosan is fogalmaznak, de egyelőre ama nyolcvannyolc százalékos többség birtokában sem látszik az a kokettálás a kormánykoalícióval, amely véget vetne ennek a magyarellenes gyalázatnak. Egyszerűbben: a szövetség csúcsvezetése ne csak a romániai magyar ellenzéket verje orrba, amikor emez számon kér, hanem a magyarellenes ricsajt is tegye a helyére.
Az pedig, hogy a zászlóháborúval ím, a Fidesz–KDNP is megtette a lépéseit az erdélyi kampányozás felé – tekintve, hogy a helyzet kapcsán a magyar külügy is megszólalt – megint egyfajta struccpolitika. Legyen világos: Székelyföld újabb ostroma láttán a magyar külügy aligha tehetett mást, hiszen minden ország mindenkori diplomáciája az adott politikai és kulturális nemzethez tartozók védelmére (is) hivatott. Biztosan hatásosabb, és a politikum által kikezdhetetlen lett volna, ha a székely zászlók magyarországi kitűzését mint az együttérzés és együvé tartozás megnyilvánulását a civil szféra kezdeményezi, de hát üsse kő. És az is legyen világos: a zászló mi vagyunk. Reményikkel szólva: keblünkről, középületeinkről beljebb vándorolva befogadták szíveink. Ki mindenünnen leszaggatná, jöjjön, és onnan tépje ki.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár),

Székely nép vagy székelyföldi magyar kisebbség?
Mi teszi indokolttá annak vizsgálatát, hogy a székely nép fogalma napjainkra már letűnt történelmi kategória, vagy ma is létező, élő és cselekvésre kész közösség?
Először is a székely nép nehéz, szinte reménytelennek mutatkozó mai helyzete és ennek jövőbeli kilátástalansága. Amennyiben a jelenlegi folyamatok nem vesznek gyökeres és radikális fordulatot, akkor néhány évtized leforgása alatt megvalósul az „erdélyi magyar nemzeti közösség homogenizálódása”, azaz a Székelyföld szórvánnyá változtatása. Ez lesz az ára a székelykérdés elbagatellizálásának, kisebbségi (a szó közjogi és nem a számbeli arányosság értelmében) kérdésként kezelésének, más szóval a székely nép beolvasztásának, átalakításának „székelyföldi magyarsággá”.
Ez természetesen egyet jelent a székely népnek mint történelmi, etnikai és kulturális közösségnek a végleges felszámolásával. A kérdés eldöntése abból a szempontból is sürgető, mivel ez alapvetően befolyásolja, sőt meghatározza és behatárolja a székelyföldi politizálás stratégiáját és a kivitelezés során bevethető eszközöket! Kissé leegyszerűsítve a kérdést, arról van szó, hogy „székelyföldi magyar kisebbségként” vagy pedig a „Székelyföld őstelepes népeként”, más szóhasználattal, nemzeti kisebbségként, vagy önálló múlttal, önigazgatási gyakorlattal rendelkező népként hirdetjük-e meg autonómiaigényünket, azaz önrendelkezési akaratunkat.
Kisebbségi politizálás vagy önrendelkezési stratégia?
Lehetséges stratégiák egy államon belüli kisebbségnek (a romániai magyarságnak) mint nemzeti közösségnek a fennmaradása és közösségi jövője megteremtése érdekében. Hogy egy államon belüli számbeli kisebbség melyik utat választja, az mindenekelőtt attól függ, hogy az illető közösség milyen történelmi feltételek mellett jutott számbeli kisebbségi helyzetbe, de a döntő az, hogy saját magát hogyan határozza meg! Az emberi és egyéni kisebbségi jogokra építő stratégia (kis lépések stratégiája, vagyis a lassú beolvadás vagy aránylag fájdalommentes felszívódás stratégiája) fő eszközei az egységes politikai képviselet, a parlamenti jelenlét és a kormányzati tényezővé válás, egyszóval szerves beépülés az adott ország politikai kultúrájába és gyakorlatába. Kik vehetik ezt igénybe?
Ez az út mindenekelőtt a bevándorló kisebbségek számára kecsegtet sikerrel. Ennek a stratégiának megfelel az erdélyi magyar nemzeti közösség, kisebbségi jogok, egységes magyar képviselet, székelyföldi magyarság, „regionális tudat”, erős parlamenti képviselet, kormányba lépés stb. fogalma. Fő jellegzetessége, hogy folyamatos harcot jelent a többségi hatalommal, és jellege az erőviszonyok helyzetétől függően húzd meg, ereszd meg folyamat.
Ezzel szemben az önrendelkezési jogra építő stratégia az illető ország területén őshonos, erős és öntudatos népi-nemzeti közösségek számára járható és eredménnyel kecsegtető út. Legfőbb eszköze az illető őshonos nép erős nemzeti önazonosság-tudatára, önkormányzati, kulturális (vallási) elkülönülésére, önigazgatási hagyományaira és gyakorlatára építő közösségi akarat kinyilvánítása és közösségi fellépés ennek elérése érdekében, ha kell, áldozatok árán is. Kik vehetik igénybe? Mely közösségek számára járható ez az út? Mindenekelőtt az illető országban élő vagy oda csatolt területek őshonos közösségei számára, melyek önmagukat népként határozzák meg. Eme stratégiának megfelelő fogalmak: „székely nép”, „székely nemzet”, társnemzet, népek önrendelkezési joga stb.
Fő jellegzetessége, hogy a magát népként meghatározó közösség önakaratából táplálkozó és önerejére támaszkodó egységes fellépéssel próbálja célját, területi önigazgatását, függetlenségét elérni, a népek számára nemzetközileg elismert önrendelkezési jogára támaszkodva. Míg utóbbi, a „népstátus” az összetartozás, a saját közösségi értékeink ismeretére, azok megóvására, közösségi jövőnk iránt érzett felelősségtudatra mint erkölcsi értékekre és ezek parancsára alapoz, addig az első (felolvadás-beolvadás) az anyagi érvényesülést, a közösségi értékek mellőzését, a kisebb ellenállás irányába való sodródást, a liberális életfelfogást mint erkölcsi értékeket helyezi védőpajzsként maga elé. Azzal is számolnunk kell, hogy míg a „népstátus” megtartása és erősítése mindenekelőtt a közösség évezredeken át felhalmozódott belső tartalékain alapszik és azok felszínre hozásával erősíthető, addig a felolvadás-beolvadás folyamata kívülről vezérelt, külső források és külső erők bevonását teszi szükségessé, és ezek hatásában bízik (lásd uniós polgári kezdeményezés).
A diktatúra megszűnését követő, több mint két évtized tapasztalata azt mutatja, hogy a romániai magyar politikai elit és értelmiség – megalkotva az egységes erdélyi magyar nemzeti közösség fogalmát – mereven ragaszkodik ennek koncepciójához és az erre felépített „kisebbségi politizáláshoz”. Ha úgy tetszik, közismert nevén a „kis lépések stratégiájához”, vagyis a maga „egységes nemzetállami” koncepciójához. Ezen belül tudomást sem akar venni a székely közösségnek mint „népnek” a létéről. 1990-től vizsgálva az erdélyi magyar politikai életet, majd 2003-as megalakulásától figyelemmel követve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tevékenységét, sorsát a 2010. november 19-ei budapesti ülésig, továbbá mai helyzetét, világosan kirajzolódik, hogy „a kis lépések stratégiájában” mint egyedüli célravezető elképzelésben lényegi egyetértés uralkodik, és eredményes együttműködés jött létre a hazai magyar politikai pártok, a magyarországi politikai hatalom, valamint a hozzájuk igazodó egyházak és civil szerveződések körében.
Az is nyilvánvaló, hogy ez az egyetértés egyértelműen hátrányos helyzetet teremtett a székely közösség számára, már-már székelyellenes összefogást eredményezve. Ennek az egyetértésben született stratégiának a kifejezése és megnyilvánulása volt a 2011-ben rendezett népszámlálás szégyenteljes, nemzetáruló propagandája, amelynek során arra biztatták, sőt hazugságokkal ijesztgették a székelyeket, hogy tagadják meg „székely magyar” önazonosságukat, és vallják magukat csak magyarnak. Izsák Balázs SZNT-elnöknek ebben a szégyenteljes kampányban való részvételével veszítette el végérvényesen az SZNT 2003-ban kinyilvánított közképviseleti jellegét, és vált végérvényesen a Magyar Polgári Párt szatellitszervezetévé.
Ennek a politizálásnak a legnagyobb, mondhatni történelmi vesztese maga a székely nép, hisz történelmi lehetőségét szalasztotta el annak, hogy statisztikailag felmutassuk a székely népet. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a magatartás és az említett erők összefogása volt tetten érhető az erdélyi magyar politizálás minden olyan mozzanatában, mely felcsillantotta a reményét annak, hogy a székelykérdés kikerülhet a kisebbségi politizálás tárgyköréből, és elindulhat az önrendelkezési jogra építő, közösségi akaratot érvényesíteni szándékozó, önálló székely politikai küzdelem.
Kik is a székelyek?
2003-ban az SZNT-t azzal a gondolattal hoztuk létre, hogy kiemelje a székelykérdést a kisebbségi politizálás tárgyköréből, és elindítsa a népek önrendelkezési jogára építő, önálló politizálás útján. Sajnálatos módon 2008-tól kezdve fokozatosan adta fel a szervezet a megkezdett önrendelkezési stratégiáját, és lépett rá lassan a kisebbségi politizálás RMDSZ-es útjára. Ez a fordulat végérvényesen 2010-ben, az SZNT budapesti ülésén vált nyilvánvalóvá, majd teljesedett és csúcsosodott ki a 2011-es népszámlálási kampány során, a székely nép létének nyílt tagadása formájában. „Ha mi magunkat székelyeknek mondjuk – vagy valaki csak így emleget minket –, ezzel csak arra az erkölcsi, nemzeti és népi jelentésre teszünk külön hangsúlyt, amelyet nekünk ez a szent név jelent: magyar” – szerepel az SZNT 2010. november 19-én, Budapesten született határozatában.
„Székely vagyok, annak a népnek a fia, amely Urunk születése után a negyedik században az ősi Dácia területén telepedett meg, és amely ma az Erdélyi Fejedelemségben él” – írta Kőrösi Csoma Sándor, a világhírű székely tudós 1825. január 28-án Kennedy századoshoz, a brit alakulatok parancsnokához írt bemutatkozó levelében. Mi sem mondhatunk mást, hisz számunkra a népi emlékezet nem csak hit, de bizonyosság is. A szkíta–hun származástudat családi örökségként él ma is minden székely családban. A székelység tudja, hogy a Kárpát-medence őstelepes népe. Mindezek felidézését elégségesnek tartom ahhoz, hogy ne legyen kétséges, a székelyek jogosan határozták meg önmagukat népként (nemzetként a fogalom akkori értelmében), és nevezték dokumentumaikban szülőföldjüket, a Székelyföldet „a mü országunknak”. Ez az önmeghatározás szervesen illeszkedett az akkori Magyarország, a Szent Korona országának jogrendjébe, az országszervezés koncepciójába. A székely nép léte tehát a 20. század elején még történelmi valóság: az 1890-ben Csomafalván rendezett népszámlálás során például 62-en magyarnak, 2400-an székelynek vallották magukat.
Orbán Dezső így vall a székelyekről Székely Gesta című írásában: „A székely nép történelme folyamatos harc a megmaradásért és hihetetlen véráldozattal járó küzdelem a szálláshely, a szabadság megtartásáért, a mindenkori központosító hatalommal és idegen hódítókkal szemben.”
Egy ezeréves és annál régebbi időkre visszanyúló múltat akar felejtetni, közösségi önazonosság-tudatot lerombolni a nemzeti egység jelszava mögé bújtatott politikai érdek. A folyamat érdekessége és sajátossága, hogy ebben a törekvésben segítő partnerként jelenik meg a magyarországi politika. Orbán Dezső Székely Gestájában keserűen állapítja meg: „Keserűség fogja el a székely embert, ha az elmúlt 1000 év együttélési tapasztalataira gondol, és próbálja számba venni a kölcsönösség alapján az egymást segítő gesztusokat. A székely nép az elmúlt ezer esztendő során mérhetetlen áldozatokat hozott a magyar állam védelme és fenntartása érdekében. Ezzel szemben magyar részről nemhogy semmit nem kapott, hanem úgy bántak vele, mint a mostohagyerekkel, teljesen megfeledkezve arról, hogy a székely nép a magyar államnak talán legfőbb tartóoszlopa volt, és ha ez elsorvad, annak kárát az egész ország megérzi”.1 Az első világháború végén még feléledt a felismerés, hogy a székelykérdés megoldásának kulcsa az önálló Székelyföld és ennek politikai jogalanya maga a „nemes székely nép” (Székely Nemzeti Tanácsok megalakítása, Rugonfalvi Kiss István, Páll Árpádék, Urmánczy Nándor stb.). Magyar politikai támogatás, sőt ellenséges magatartás következtében (a Székely Hadosztály hátbatámadása és lefegyverzése) természetesen gyorsan kifulladtak. „A magyar nemzetet nem a vér, nem a nyelv, nem az államiság teremtette meg, hanem egy merőben szellemi tényező” – vallotta Joó Tibor 1939-ben. Ennek szellemében született meg a Magyarok VII. Világkongresszusán elfogadott meghatározás, mely megadja a székely nép méltó helyét a magyar nemzet testében: „3.1. A magyar nemzet a Szent Korona közjogi rendje szerinti államot megalkotó nép. A magyar néppel egymást kiegészítő, mellérendelő viszonyban él az ugyancsak magyar anyanyelvű, határőrző székely nép, amelynek tagjai születésüknél fogva nemességet élveztek.”2
Mi a helyzet ma, 2012-ben, a 21. század elején? Létezik-e ma a székely nép fogalma mai értelmezésben mint önmagát meghatározni képes, sajátos identitástudattal rendelkező, önvédelemre képes, cselekvő közösség? A kérdésre határozott igennel válaszolhatunk. A székely nép ugyan önbizalmában megtépázottan, közösségi kohéziójában gyengítetten, értelmisége és politikai vezetői által többszörösen is félrevezetett és elárult közösségként, de ma is létező valóság. A mai Székelyföld 10 ezer négyzetkilométer kiterjedésű területén a 808 739 lakosból a 2002-es népszámlálás alkalmával 609 739 vallotta magát magyar nemzetiségűnek (75,33 százalék) és 175 787 román nemzetiségűnek (21,73 százalék). A székelyek hun eredetét először a 18. században kérdőjelezték meg. Célja megfosztani a székely népet történelmileg kialakult, ősidők óta lelki táplálékként szolgáló ősi önazonosság-tudatától. Sajnos ez a szervezett tudatrombolási folyamat napjainkban is tart. Fő zászlóvivői az úgynevezett „elismert”, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődő és a finnugrizmuson nevelkedett történészek, az oktatás irányítói, a szellemi életbe egyre nagyobb szerepet játszó liberális szemléletű internacionalisták, a politikai élet irányítói, az írott és elektronikus sajtó és sok esetben az egyházi szereplők.
Érdemes megvizsgálni azt is, hogyan lát minket a hivatalos magyar politika, a magyar állam. Mennyire illeszkedik ez a magatartás és megnyilvánulás a 2010/XLV. törvényben foglaltakhoz? Az alábbi idézet önmagáért beszél. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság volt elnöke 2010. október 18-án Traian Băsescu román államfővel tartott sajtótájékoztatóján Bukarestből üzent nekünk, határon túliaknak, és az alábbi kijelentést tette: „Arra biztatom a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat…” Az SZNT néhány tisztségviselője akkor nyílt levelet fogalmazott meg, melyet eljuttatott a budapesti elnöki hivatalba. Ebből egy idézet: „Tisztelt Elnök Úr! Emlékeztetjük, a székelység nem Romániába beszivárgott nemzeti kisebbség, melynek tagjai kisebbségi jogokért kellene folyamodjanak, hanem szülőföldjén őshonos, ma is többséget alkotó NÉP, mely a magyar nemzet részének tekinti magát, és élni akar a népeket megillető önrendelkezési jogával!”3 (A történelmi igazság kedvéért jegyezzük meg, hogy Izsák Balázs SZNT-elnök elutasította a levél aláírását.) Jó úton jár-e a magyar nemzetpolitika, ha a hivatalos állampolitika szintjére emeli a székely nép önazonosság-tudatának gyengítését, veszélybe sodorva ezáltal önrendelkezési esélyeit?
Nézzünk szét itthon, Erdélyben és a Székelyföldön. A székelyföldi szellemi élet egyik, ma is jelesnek tartott képviselője, a Székelyudvarhelyen élő dr. Hermann Gusztáv Mihály történész fennen hirdeti, hogy a székelységnek van egy úgynevezett „virtuális (képzeletszülte) múltja” (a szkíta–hun eredet), és mellette létezik a valós, melyről ugyan semmit sem tudunk, de mindenként valami sárba ragadt, a honfoglaló magyarsághoz tapadt, Erdélybe betelepített népesség lennénk.4 Tulajdonképpen ez a szemlélet dominál a mai szellemi életben és az oktatásban. Hogy ez a népesség hogyan volt képes saját írást alkotni, önigazgatásra alkalmas sajátos jogrendet, katonai és adminisztrációs szervezetet létrehozni, és évezreden át működtetni, arról nem beszél a szerző. A fontos számára „a mítosszal való leszámolás”, az egészséges nemzeti önazonosságtudat lerombolása, sárba tiprása. Megkockáztatom, hogy a székely társadalom értékvesztésének, elbizonytalanodásának, jelenlegi, kilátástalanságot tükröző állapotának előidézésében legfőbb tényező a saját, értsd székely önazonosság-tudattal rendelkező, népe iránt elkötelezett székely értelmiség hiánya. Ennek a kérdésnek a megválaszolása talán a legbonyolultabb az összes tényező között. Miért nincs, ha volt, hová lett, ha meg van, miért hiányzik belőle az elkötelezettség, a tisztánlátás? Ha nincs, milyen módszerekkel lehet újratermelni és csatasorba állítani?
A politikai és közéleti megnyilvánulások
Izsák Balázs SZNT-elnök szerint „a székelység a magyarság legmagyarabb törzse”. A kijelentés – amellett, hogy paradoxon – rendkívül irritáló lehet a magyarországiak és általában a magyarok szemében, ugyanakkora nyílt tagadása a székelységnek mint népi közösségnek. (Ha magyarabb a magyarnál, az már nem magyar, mint ahogy, ami pirosabb a pirosnál, azt már nem pirosnak hívjuk, hanem bordónak.) Ugyancsak Izsák Balázstól származik az alábbi meghatározás arra a kérdésre, hogy ma kit tekint székelynek. „Székely az, aki a Székelyföldön lakik, és magyarul beszél”. Innen már csak egy lépés annak dokumentumba erőszakolása és megszavaztatása, hogy a székely nép olyan közösség, mely egyformán őrzi magyar nemzeti és sajátos regionális önazonosságát,5 azaz a székely önazonosság tudat nem őseinktől örökölt meghatározó tudati elem, hanem a régióban tartózkodás következtében felvett tulajdonság, amely természetesen megszűnik, eltűnik a régióból (értsd a Székelyföldről) történő távozással. Így születik meg a székely nép fogalma helyett, és helyettesíti azt a politikai és közéleti szóhasználatban a székelyföldi magyarok közössége, mint bizonyos regionális önazonossági jegyekkel rendelkező, önrendelkezési jogától megfosztott kisebbség.
Ez képezte, és képezi ma is az elvi alapját a 20 éve folytatott, és egyedi lehetőségnek beállított kisebbségi politizálásnak, más néven a kis lépések politikája egyeduralkodóvá tételének. Ebből következően és ezzel az elvi megalapozottsággal mondanak le a székely nép önrendelkezési jogának követeléséről és érvényesítéséről, hisz a Székelyföld többségi lakosságát nem a székely nép, mint e terület őshonos népe, hanem a székelyföldi magyarok teszik ki. A cél visszautalni a székely önrendelkezés kérdését a kisebbségi jogok területére és ezzel a román hatalom belügyeként annak jóindulatára bízni. És történik mindez az „egységes magyar nemzet”, „az egységes erdélyi magyar nemzeti közösség”eszméjének égisze és jelszava alatt, mely éppúgy nem igaz, mint az úgynevezett „egységes román nemzetállam”.
Hogy mennyire így van, arra a 2011-es népszámlálás előtt kifejtett, összehangolt és hazugságokra alapozott, székelyellenes kampány derített egyértelműen fényt. Az elmúlt 20 év legszervezettebb és legátfogóbb, a székely önrendelkezés elvi alapját támadó, lényegében székelyellenes kampányának lehettünk tanúi. Egyetlen táborba verődtek a magyarországi, az erdélyi politikai pártok, az egyházak és a civil szerveződések jeles képviselői, a lakájsajtó teljes támogatását élvezve, hazug érvekkel beszélni rá a székelyeket arra, hogy tagadják meg székely–magyar kettős identitásukat, és vallják magukat csak magyarnak. Mindezek ellenére a székely nép múltja része történelmünknek, léte pedig mai valóságunknak. Minden közösségi megnyilvánulása azt jelzi, hogy magát a magyar nemzet részének tekinti. A kérdés csak az, hogyan értik, értelmezik, és miként értékelik ezt a kinyilvánított akaratot a felek?
Ilyen körülmények között tehát az alapvető elvi kérdés, aminek eldöntése halaszthatatlan, melynek egyértelmű megválaszolása nélkül lehetetlen székely jövőstratégiát készíteni: létezik-e ma a Székelyföld őshonos, ma is többségi lakosságát alkotó székely nép mint sajátos önazonosság-tudattal rendelkező etnikai-történelmi-kulturális, önigazgatásra és önvédelemre képes közösség, melynek önrendelkezési jogára építhető egy, a megvalósítás reményével kecsegtető jövőkép? A kérdés mind a mai napig megválaszolatlan, holott megválaszolására egyedül és kizárólagosan a székely értelmiség az illetékes, és köteles javaslatot tenni, majd a politikai vezetéssel közösen ebben népi közmegegyezést kialakítani. Ennek a kérdésnek az eldöntését a székelyekre kell bízni. Egyedül csak ők illetékesek. A felelősség tehát mindnyájunké, székely értelmiségieké. Lehet félrehúzódni, lehet értetlenséget mutatni, lehet másokra mutogatni és várni, lehet kifogásokat találni, de ez nem mentesít senkit a történelmi felelősség alól, éljen itthon a Székelyföldön vagy bárhol a világon; legyen fiatal vagy idős.
A felelősség hatalmas. A 2013-as esztendő sorsunk és jövőnk vízválasztó éve lesz. A székelység beolvasztására tett kísérletek, sorozatos lépések (szándékosan nem írtam Székelyföldet, hisz a cél a székelység, nem pedig a Székelyföld) újabb, mondhatni döntő szakaszba érkeztek. A Ponta-kormány eltökélt szándéka véghezvinni az ország közigazgatási átszervezését, előzetesen pedig lezajlik az alkotmánymódosítás vitája a parlamentben. Csak parlamenti eszközökkel ezekre döntő befolyást nem tudunk gyakorolni. Eredményes stratégia semmi másra, csak a székely nép önrendelkezési jogára építhető. Ehhez mindenekelőtt a székely népre van szükség, annak őszinte és hiteles megszólítására, az igazság nyílt és kendőzetlen képviseletére.
Fel vagyunk-e készülve mi, a székely közösség arra, hogy ezt véghezvigyük, vagy kénytelenek leszünk néhány látszatakció kifulladtával és néhány látszatengedmény elfogadásával belenyugodni felszámolásunkba? Egyet biztosan állíthatunk: nem a székely népen fog múlni. A politikusok, értelmiségiek, az egyházak és a sajtó viseli a felelősség 90 százalékát. A 2011-es összefogást kell megismételni, de ezúttal a székelyek érdekében, és nem ellenük. A nép követni fogja a menet élére álló, megválasztott vezetőit.
A nagy kérdés, hogy lesznek-e ilyen vezetők?
Jegyzetek: 1 Orbán Dezső: Székely Gesta
2 Magyarok VII. Világkongresszusa, Budapest, 2012. augusztus 16–20., Nemzetstratégiai Konferencia 3 Nyílt levél Schmitt Pál úrnak, a Magyar Köztársaság elnökének, 2010. október 21.
4 Hermann Gusztáv Mihály: Székely történeti kistükör 1848-ig (rövidebb változata megjelent a Limes 2004 (XVII). 1-2. számában)
5 Elvi nyilatkozat a SZNT történelmi folytonosságáról, Budapest, 2010. november 19.
Borsos Géza József
A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Miért tartunk csak itt? Hogyan tovább?
Egy régi dakota közmondással indítok: a jó beszéd a rövid beszéd. Azért, hogy minél rövidebb legyek, mindjárt az RMDSZ megalakítását idézem fel. Ha 1989 decembere végén az alapítók által óriási ünneplésben részesített Tőkés László nem áll a volt nomenklaturista Domokos Géza mellé, nem sikerült volna pillanatok alatt százezreket beléptetni a szövetségbe.
A szövetség presztízsén nagyot lendítő Tőkés László nemigen tudott az apró lépések politikájával azonosulni, ezért egyre több vitája lett a hatalomba csöppentekkel, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a tiszteletbeli elnök nimbuszát rombolják, és kilökdössék őt a szövetség ernyője alól. A tíz évvel ezelőtt megtartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszust alapszabály-ellenesen szervezte meg a csúcsvezetés. Csak a kongresszus szervezése körül kialakult vitában tudtuk meg, hogy az előző, csíkszeredai kongresszus által jóváhagyott és az RMDSZ-közlönyben 1999 májusában nyilvánosságra hozott magyar nyelvű alapszabály 118 cikkelyt tartalmaz, a Markó Béla által aláírt román nyelvű változat pedig 116-ot – ezt a tényt, amelynek kétségtelen hamisítás jellege van, Bukarest 2-es számú kerületi bírósága is rögzítette.
Az alapszabály-ellenesen (a hiányzó szakaszokban rögzített előválasztások mellőzésével), törvénysértő módon összehívott kongresszus aztán „törvényesen” törölte a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Miért is volt ez olyan fontos, hiszen az akkori vezető grémium, az Operatív Tanács minden alkalommal egyhangúlag leszavazta Tőkés László javaslatait?
Számomra két magyarázat létezik: azért, hogy senki se legyen az RMDSZ vezetőségében, aki választási kampányon kívül is ébren tartja az autonómia ügyét. A másik magyarázat: Adrian Năstase akkori román miniszterelnök nyilvánosan is megfogalmazta elvárását: „tőkéslászlótlanítani” kell az RMDSZ-t. Ennek a feltételnek a szatmári kongresszuson eleget is tettek, és alapszabály-módosító trükkel száműzték a szövetség vezetőségéből a romániai fordulat kirobbantóját, és egyszínűsítették a romániai magyar hivatalos képviseletet. A szatmári kongresszuson nem véletlenül feszíthetett egymás mellett díszvendégként a két december elsejei koccintó, a vastapssal köszöntött Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Arra a kérdésre, hogy tíz év után mi a teendő, sokkal nehezebb válaszolni. Az RMDSZ egységretorikája még mindig hat az egyszerű szavazópolgárokra, akik azt mondják, ha ők nem védenek, akkor ki fog minket megvédeni? Azt, hogy milyen gyatra ez a védelem, gyakorlatilag mennyire nem lehet a magyar nyelvet hivatalos ügyintézéskor vagy a bíróságokon használni, sajnos annyira megszokták az emberek, hogy fel se tudnak ezen háborodni.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére folytatódott a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása, hogy a volt szövetségi elnök évekig oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesi fizetést is kapott. A MOGYE-n kialakult helyzet és az azzal kapcsolatos többségi retorika kísértetiesen emlékeztet a Bolyai Tudományegyetem 1959-es kényszerházasságos megszüntetésekor használt érvrendszerre. Ennek kapcsán idézem Katona Szabó István Nagy hazugságok kora című emlékiratát: „A Román Munkáspárt érvényesítette a maga nacionalista gyakorlatát ,,a munkásosztály érdekében”.
Ekkor fogalmazódott meg, és kapott hangsúlyt, hogy minden nemzeti kissebségi törekvés, amely a megmaradást szolgálja: ,,szeparatizmus”, tudatos elszakadás a román néppel való testvéri együttéléstől. Az fel sem merült, hogy egy kisebbségnek önálló jogai lehetnek megmaradása és fejlődése érdekében. Minden elkülönülés szeparatizmus, tehát bűnös minden igény és követelés saját intézmény megtartására vagy létesítésére, az egyenjogúság érvényesítése, a saját vezető megválasztása, sőt még az anyanyelv használata is a közéletben. Mindez szeparatizmushoz vezet. De arról szó sem esett, hogy ez a kényszer-asszimiláció az erőszakos beolvasztás elleni jogos önvédelem.”
Mindezt ma is hallhatjuk a MOGYE kapcsán. A nacionálkommunista beidegződések az utca emberében is igen erősek. Valahányszor az egyetem magyar oktatási vonalával szemben érvényesített diszkrimináció ellen tüntetnek, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) aktivistáinak állandóan az eszébe juttatják, hogy Romániában élnek, és ha nem tetszik nekik a helyzetük, menjenek Magyarországra… A MOGYE sorsának alakulása mintegy állatorvosi lóként demonstrálja az RMDSZ-es csúcsvezetés Marosvásárhely-politikájának csődjét.
Mialatt Bukarestben karriert építettek és tollasodtak, az általuk „képviselt” Marosvásárhely egyre inkább veszti el magyar jellegét. Odajutottunk, hogy az egyetlen sikeres magyar kezdeményezést, a Félsziget Fesztivált RMDSZ- és Sziget Management Kft.-bábáskodás mellett költöztették el Kolozsvárra. Csak egyetérteni lehet az Igaz Szó (mai nevén Látó) volt munkatársának, Kuti Mártának a véleményével, miszerint: „Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűlést, kongresszust itt tartottak a Kultúrpalotában és ígérgettek.”
Az általuk folytatott kis lépések politikája csak arra volt jó, hogy a rövid távú túlélést szolgálja, de a romániai magyar közösség hosszú távú megmaradásához nem elegendő, ehhez létre kellene hozni a háromszintű autonómiát. Ismerve ingadozó, tájba simuló hozzáállásukat, igencsak komolyan kellene vegyük Ágoston Andrásnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökének a figyelmeztetését: ha az európai polgári kezdeményezés csak a kisebbségi keretegyezmény létrehozását célozza meg, akkor a területi autonómia megvalósítása végleg lekerülhet az Európai Unió napirendjéről. Ezért lenne fontos egy olyan dokumentum összeállítása és valamennyi romániai magyar politikai erő általi támogatása, amely tartalmazza a kisebbségi autonómia valamennyi formáját. Kincses Előd
Az EMNT február 2-án Szatmárnémetiben rendezett autonómiafórumán elhangzott beszéd szerkesztett változata.
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd.
Krónika (Kolozsvár),

Németh Zsolt: Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt
Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt Romániával a székely zászlók használatának ügyében – erről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.
Az államtitkár elmondta, alapvető európai uniós érték, hogy a közösségek szabadon használják szimbólumaikat. Ennek kapcsán megjegyezte: „Magyarország nem arra törekszik, hogy ebből európai ügy legyen. Az egész ügy a Székelyföldről indult és fontos, hogy ez így is maradjon” – jelentette ki Németh Zsolt, hozzátéve, hogy „Magyarország nem kívánja internacionalizálni az ügyet”. Hangsúlyozta, hogy Magyarország abban érdekelt, párbeszéd keretében megoldódjon a kialakult helyzet. Mint mondta: a román kormány és a magyarok között alakult ki nézetkülönbség, Magyarországnak pedig nem áll érdekében a feszültség növelése. „Azon vagyunk, hogy a feszültséget csökkentsük” – tette hozzá.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”. Titus Corlatean az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár "beavatkozását". Németh Zsolt kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, ”szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót. A bukaresti tiltakozásra a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, hangsúlyozva: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát. Victor Ponta román miniszterelnök országa belügyének nevezte csütörtökön a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. A kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: „nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” - jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar-román vita ügyében. Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) -

Külügyminisztérium: Magyarország és Románia folytatja az együttműködést
Martonyi János külügyminiszter és román kollégája, Titus Corlatean csütörtök délutáni telefonbeszélgetésekor egyetértett abban, hogy a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést "mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek, illetve normáknak" a figyelembevételével folytatják - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Kiemelték, a két miniszter megvitatta a székely zászló használatával összefüggésben kialakult helyzetet, és bár megállapították, hogy véleményük eltér, megegyeztek, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség alapján közös cél a kapcsolatok további fejlesztése. Ezért a két ország minden szinten folytatja a párbeszédet, ebben kiemelten számítanak a diplomáciai képviseletek hozzájárulására is - tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy a korábbi terveknek megfelelően Martonyi János tavasszal Bukarestbe látogat.
A telefonbeszélgetésről beszámoló magyar külügyminisztériumi közleménnyel lényegében megegyező kommünikét tett közzé a román külügyi tárca is.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza "megbízatása keretei közé".
Titus Corlatean az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár "beavatkozását".
Németh Zsolt kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, "szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.
A bukaresti tiltakozásra a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, hangsúlyozva: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát.
Victor Ponta román miniszterelnök országa belügyének nevezte csütörtökön a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. "A hazai törvénykezés és a kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában" - jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar-román vita tárgyában. Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) -

Toró T. Tibor: ebben a zászlóháborúban nem a zászló a tét
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának vendégeként a székely zászló kitűzésének fontosságáról szólva azt mondta, hogy ez jelzi Székelyföld sajátos jogállását, amely eddig még csak a szívekben létezik, papíron sajnos sehol.
Az EMNP elnöke úgy véli, hogy a zászlóháborúban egy tapodtat sem szabad visszalépnünk, mert ehhez nekünk jogunk van, de igazából nem a zászló a tét, hanem az alkotmánymódosítás és a területi, közigazgatási reform, amely előtt most Románia áll. Ott vannak az igazi tétek a magyarok, és az egész ország számára, a felfújt zászlóháború pedig éppen ezt akarja elrejteni, hangsúlyozta Toró. Le fog csengeni ez az egész dolog, a hisztéria elmúlik, erre utalnak a külügyminiszterek nyilatkozatai, akik azt húzták alá, hogy a stratégiai együttműködés a két ország között nem akadhat el egy zászló-ügyön, fejtette ki Toró T. Tibor.
A büntetéseket fel kell vállalni, most kell igazán mozgalmat indítani a székely zászló használatára, jelentette ki az elnök.
Jó érzés azt látni, hogy a magyarországi önkormányzatok, a magyar kormány szolidarizál ezzel az üggyel, de ugyanakkor sajnálatos az, hogy egyes politikusok, vagy éppen az RMDSZ álláspontja szerint Magyarországnak nem kellene beavatkoznia ebbe az ügybe, mondta Toró.
A beszélgetés végén az EMNP vezetője úgy fogalmazott, hogy ez az egész dolog csak egy szimbolikus agresszió, nem dráma, a harcot viszont folytatni kell mindaddig, amíg ezt a kérdést sikerül leválasztani a bukaresti politika széljárásától.
Duna Tv
Erdély.ma,

Magyarok nélkül nem lehet (Antal Árpád figyelmeztet)
Románia nem módosíthatja közigazgatási felosztását a magyarság megkérdezése nélkül, európai chartákat fogadott el, amelyek kötelezik erre – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Kitért arra, hogy az elmúlt napokban a magyar közösség elleni médialincselésnek lehettünk tanúi, és véleménye szerint a most kirobbant botránynak az a szerepe, hogy elterelje a figyelmet más fontos dolgokról.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett: öt év múlva ünneplik a nagy román egyesülés századik évfordulóját, és mindenki számára világossá kell tenni, hogy az 1918-ban megfogalmazott ígéretek egy évszázad során sem évülnek el. Megköszönte a román televízióknak az „ingyen reklámot, hisz ma már az utolsó kis moldvai faluban is ismerik a székely zászlót”, majd kitért arra: a szerdai nagy felfordulásban bizony nagyon kevesen figyeltek fel arra, hogy Dan Şova miniszter este bejelentette: nem lesz pénze a kormánynak az erdélyi autópálya folytatására. „Az erdélyi emberek autópálya helyett cirkuszt kapnak, és öt év múlva, amikor megvonják majd a jelenlegi kormányzás mérlegét, láthatják azt is, mit nyertek azzal, hogy Erdély Romániához tartozik: kiszipolyozták az erdélyi embereket, pénzüket elvitték Bukarestbe, és az ottaniaknak építettek autópályákat” – fejtette ki. A mostani cirkusz másik vetülete, hogy a „magyar közösség elleni médialincselésnek” az alaphangját a Dan Voiculescu tulajdonában levő Antena 3 adta meg, igyekeznek elterelni a figyelmet Voiculescu korrupciós ügyeiről, s akár etnikai konfliktus kirobbantására is képesek lehetnek, hogy időt nyerjenek számára – vélekedett.
A tervezett regionális-közigazgatási átszervezés kapcsán elmondta: a jelenlegi megyerendszert Ceauşescu hozta létre az 1968/2-es számú törvénnyel, és még abban is szerepelt, hogy a megyék kialakításánál figyelembe veszik – egyebek mellett – a térség etnikai összetételét is. Romániában az elmúlt száz évben mindig etnikai szempontok szerint alakították a közigazgatási egységeket, amikor az etnikumok védelme volt a szempont, amikor beolvasztásukat akarták siettetni. „Ha a mostani átszervezés után a létező megyék meg is maradnak, s csak a hatáskörök egy részét utalják át a régióknak, a magyarság jogai akkor is sérülnek, hisz a 75–80 százalékos magyar többségű döntéshozataltól olyanhoz kerülnek ügyeik, ahol a magyarság aránya 30 százalékos, illetve lehetnek olyan régiók, ahol 20 százalék alá csökken arányunk, és az ott élők elveszítenek bizonyos jogokat” – magyarázta Antal Árpád. Véleménye szerint ma már nincs szabad keze a román kormánynak, az ország 1997-ben ratifikálta a helyi autonómia európai chartáját, majd az európai kisebbségi chartát, és ezek arra kötelezik az államot, hogy közigazgatási határok módosítása esetén azt csak az érintett polgárok, etnikumok beleegyezésével tehesse meg. „Tetszik vagy nem teszik azoknak, akik ebben a kérdésben dönteni fognak, nem kerülhetik meg azt, hogy ebben az országban él másfél millió magyar” – véli az RMDSZ-es politikus.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a francia alkotmány, melyet oly gyakran emlegetnek Bukarestben, elismeri a regionális és kisebbségi nyelveket, s miután Románia ratifikálta az európai és kisebbségi nyelvek chartáját, elvárható lenne, hogy az alkotmányban is rendezze ezt a kérdést. A tervezett alkotmánymódosítás kapcsán mutatott rá a román közbeszédben fellelhető kettősségre, hogy mélyen elítélik, törvénytelennek nevezik, amikor a magyarok felvetik a nemzetállam kifejezés kiiktatását, de senki nem háborodik fel azon, hogy Crin Antonescu, aki államelnöknek készül, a monarchiát dicsőíti, vagy Traian Băsescu az egykamarás parlament mellett érvel, pedig az alaptörvényben szerepel a képviselőház és a szenátus is. „Az alkotmányt kell a valósághoz igazítani, mert az elmúlt 95 évben hiába próbálták a valóságot az alkotmányhoz igazítani” – fejtette ki Antal Árpád.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A román történelem hiányzó ezer éve
A mítoszromboló Lucian Boia nyomában
A hazugságokkal vagy féligazságokkal manipuláló román történetírás nem újdonság számunkra. Egy jeles román történész, Lucian Boia azonban műveiben igencsak kikezdte az évszázados történelemhamisító praktikákat. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Lupescu Radu szerint azonban a lényegi változásra még várni kell.
Lucian Boia bukaresti történészprofesszornak a román történetírás mitoszairól szóló legújabb könyvét olvasva az erdélyi magyar középiskolások helyébe képzelem magam, akik tudathasadásos helyzetben próbálnak tájékozódni Románia történelméről. Az olyan magyar családokból induló gyerekek, akik odahaza szüleiktől hallottak már egyet s mást Erdély történelméről, elképedve szembesülhetnek a Románia történelmét oktató iskolai történelemkönyvek és az otthoni útravaló között tátongó óriási szakadékkal. Ilyenkor az erdélyi magyar történelemtanár felelőssége, hogy mind a hivatalos román, mind a magyar történetírás dolgairól érdemben tájékoztassa diákjait. Dr. Lupescu Radu magyar történész, a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszékének vezetője szerint történelemtanáraink többsége mindkét álláspontot igyekszik érdemben bemutatni.
Mítoszok országa
A rendszerváltás után jó ideig elképzelhetetlen volt, hogy elismert román történész olyan könyvet írjon, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az eddigi román történetírást. Elsőként Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem Történelem Fakultásának professzora törte meg a csendet az 1997-ben megjelent Történelem és mitológia a román közgondolkodásban című művével. Az azóta öt kiadást megért könyvet hasonló hangnemű és jól dokumentált kötetek követték, idén pedig Románia miért más? című elmélkedéskötete jutott el az olvasóhoz. A szerzőnek sikerült alaposan felkavarni a román történetírás állóvizeit. Könyvei a történelemhamisítás béklyójában vergődő román olvasó számára újabb és újabb kérdéseket, tisztázatlan korszakokat tárgyalnak egyszerű, közérthető, tudománynépszerűsítő stílusban.
Kissé kényszeredetten, de a román sajtó is felfedezte Boiát: legutóbb az Adevãrul közölt vele interjút arról, hogy lát-e valamilyen kapcsolatot a hazugságokra, féligazságokra épülő román történelemszemlélet és közélet, valamint aközött, hogy Románia immár az Európai Unió tagjaként is minden szempontból az utolsó helyen szerepel. Boia szerint a „román területeknek” a mindenkori Európától való, a 14. századtól napjainkig tartó mérhetetlen elmaradása, leszakadása nem tekinthető véletlennek. A szerző elismeri, hogy a mitológiákra alapuló román történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Ezzel hozható összefüggésbe a kommunizmus bukása után újult erővel feltörő kisebbségellenesség, a másság elutasítása, ami állandó kerékkötője az ország fejlődésének. Legutóbbi könyvében Boia tág teret szentel Erdély elrománosításának. Egyetlen olyan erdélyi város sem volt Nagy-Románia létrejötte után, amelyben a román lakosság meghaladta volna az összlakosság 50 százalékát, fogalmaz a szerző, aki szerint a modernkori Románia megteremtésében nagy szerepet játszó „idegen elemek” eltávolítása, elüldözése a mitológiákra alapozó román közgondolkodás kényszerítő eszközévé vált.
Elfogadhatatlan kontinuitáselmélet
A Boia-jelenség szemlátomást tömegigénynek próbál megfelelni. Lupescu Radu szerint a történelem iránt érdeklődő román lakosság körében egyre több kérdés vetődik fel a kommunizmusban megfogalmazott, eleve vitatható történelmi eseményekkel, „tudományos” állásponttal kapcsolatban.
A magyar történészek által teljes egészében megkérdőjelezett, összességében a legvitatottabb román történelemszemlélet a dáko-román kontinuitás elmélete, amely ma is változatlanul szerepel az iskolai történelemkönyvekben. Lupescu szerint a kontinuitás-kérdést különféleképpen értelmezi a román történészszakma. A kommunizmus előtt a történészek egy része tényként fogadta el, hogy a Dunától délre is létezett neolatin népesség. Tisztában voltak azzal, hogy a korai középkorban a románság jelenléte legalább annyira jól dokumentált a Dunától délre, mint amennyire hiányos a Dunától északra. A kommunista történetírásban a hangsúlyt Erdélyre, illetve Románia területére összpontosították, és régészeti érvekkel próbálták alátámasztani. A történész szerint azonban a kerámiatöredékek nem beszélnek, nem tudjuk megállapítani belőlük, hogy a leletek szláv vagy valamilyen neolatin lakossághoz köthetők.
„A régészet csak akkor segít, ha ebbe az uniformizált történelmi kultúrába becsöppen egy idegen közösség, mint a honfoglaló magyarok. Nekik sajátos kultúrájuk, sajátos temetőik, régészeti leleteik vannak. Ebben a környezetben a magyarokat nagyon könnyen lehet azonosítani” – fogalmaz Lupescu. Szerinte a kontinuitás elméletével az a legnagyobb baj, hogy a rómaiak visszavonulása után, a 3-4. századtól a 14. századig – az első román vajdaság megjelenéséig – ezer év alatt a feltételezett neolatin nép sem államszervezetileg, sem építészetileg nem produkált értékelhető emléket. Ezt az űrt próbálják megmagyarázni olyan tévhitekkel, miszerint a románok felhúzódtak a hegyekbe. „A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának. Ezek jól megfigyelhetők az Erdély történetét értelmező leírásokban, amelyek Gelu Vlad Menumoruttal kezdődnek, de történészeiket nem érdekli, hogy mi történt utána. Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő többszáz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik” – összegzi a legkirívóbb eseteket Lupescu. A keményvonalas román történészek általában azt hangsúlyozzák, hogy Erdély különálló terület volt, nem tartozott a Magyar Királysághoz, hogy a királyság nagyon nehezen tudta megőrizni. Mindez egyféle hivatalos felvezető a „dicső végkifejlethez”, amely szerint elkerülhetetlen volt Erdély egyesülése Romániával. Minden marad a régiben?
A kolozsvári történész szerint hiba lenne Lucian Boia könyveit a román történetírás gyökeres megújításának jeleként értelmezni. Úgy véli, a hivatalos román történetírást továbbra is a keményvonalas tábor képviseli, a kulcsfontosságú pozíciókat ők töltik be, az „alternatív” szemlélettel próbálkozó román történészek egyelőre a szakma perifériáján foglalnak helyet. Jó jel azonban, hogy az új történésznemzedékekben is felbukkannak tehetséges „másként gondolkodók”, akik Boiához hasonlóan mítoszromboló igénnyel közelítenek a történelmi tényekhez. A kolozsvári szakember Adrian Rusut említi, aki a közelmúltban jelentetett meg átfogó munkát az erdélyi középkori várépítészetről az eddigi román történelemszemlélettől merőben eltérő új megvilágításban. Rusu nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a középkori Erdélyben semmiféle román államiság nem létezett. A román történészek által a földvárakat „román erődítményekként” beállító tévhitről Rusu azt írja: azok egyértelműen a magyar vármegyerendszer kiépítésének a tárgyi emlékei. „Rebellis” erdélyi történelem
Tény, hogy az erdélyi magyar és román történészek ma már külön malomban őrölnek. Sok erdélyi magyar régész, történész, művészettörténész tevékenykedik egyetemeken, közintézményekben, őskortól a jelenkorig a teljes spektrummal foglalkozva. Lupescu szerint az erdélyi történészek a román és a magyarországi szakemberközösségnek egyaránt méltó tárgyalópartnerei. A rendszerváltás óta sorozatban jelennek meg a hiányzó erdélyi magyar forrásmunkák. Egyetlen nagy probléma, hogy az erdélyi múltat feltáró forrásmunkák csak magyar nyelven látnak napvilágot, így nem hozzáférhetők a román nyelvű szakma számára. A Sapientia tanára azonban ezt átmeneti állapotnak tartja, a magyar forrásmunkák megjelenését követően rövidesen eljön az az időszak is, amikor az erdélyi múlt hangsúlyosan szerepel majd angol nyelvű szakirodalomként, és román nyelven is hozzáférhető lesz.
Az ördögi körből az erdélyi magyar történészek közreműködésével lehetne továbblépni, ha a szakma komolyan veszi a román és a magyar történetírás közötti híd szerepét. Lucian Boia sikernek örvendő könyvei előkészíthetik a terepet a nyitásra. Más út nincs, mert – ahogy Boia fogalmaz – hazugságokra épített társadalmaknak nincs jövője.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

RMDSZ–MSZP: rossz idő, rossz kapcsolat
Úgy tűnik, az RMDSZ volt elnöke és mai erős embere, Markó Béla is megérezte: túllőtt a célon a magyar szocialisták kolozsvári ajnározásával. Nemcsak a mindig gyorsan és határozottan reagáló, Mesterházyék „megfelelő” fogadtatásában gondolkodó Erdélyi Magyar Ifjak háborodtak fel e gesztuson, hanem a közélet iránt érdeklődők nagy része. De még az apolitikus, napi sajtót nem fogyasztó embereket is elérte a hír, s az annak nyomán születő jogos felháborodás. Mit tehet ilyenkor egy íróember? Hosszasan magyarázza a magyarázhatatlant, előszedve kétes szavatosságú kedvenc toposzait, úgy téve, mintha potenciálisan az MSZP is része lehetne a nemzeti erők szövetségének. Nem arról van szó ugyanis, hogy Tőkés László osztályozná a pártokat nemzetiekre és nemzetietlenekre, mint Markó állítja, hanem a pártok sorolják be magukat hosszú távú politizálásukkal. A politikai kétszínűség csimborasszója, amikor egy nyíltan nemzetellenes párt a határon túli magyarok választójogának intézményesítése után (!) megpróbál nemzeti színekben tündökölni, s egy másik, kifejezetten a nemzeti értékek és érdekek szolgálatára alakult párt, az RMDSZ meghatározó embere úgy tesz, mintha hitelt adna ennek az evidensen álnok szándéknak. Sőt, kellő cinizmussal úgy tesz, mintha a joggal felháborodókat tulajdonképpen az mozgatná, hogy Fidesznél szerezzenek jó pontokat, a hűségüket bizonyítsák: „inkább csak siettek egyesek a Magyarországon éppen erősebb politikai oldal mellett »letenni a garast«, ahogy 1989 előtt nevezték az ilyesmit mifelénk. Nehogy megharagudjék a gazda! Lássa, hogy őrizzük a házat” – írja Markó. Ki kell ábrándítanom Markó Bélát: nem kell ahhoz különösebb párt-elkötelezettséggel rendelkezni, hogy valakit felháborítson nemzetellenes politikusok haszonelvű, szavazatszerzési szándék által motivált erdélyi haknizása és megfogalmazásában is hamis bocsánatkérése. (Az MSZP nem „rossz kérdésre adott rossz választ”, mint állította Mesterházy, hanem egy akkoron messzemenően időszerű, jól megfogalmazott kérdés örvén uszított a határon kívül rekedt nemzettársak ellen.) Az olvasóképes választóközönségre aligha lesz hatással az írás, a saját véleménnyel rendelkezők hasába nehéz lyukat beszélni. A célközönség vélhetően az RMDSZ-bázis, mert bizony nem egy RMDSZ-es ismerősömet hallottam szégyenkezve említeni a Kolozsváron történteket. De még az ő meggyőzésükre sincs nagy esélye az exelnöknek.
Nézzük meg, mit is hoz fel Markó Béla maga és az RMDSZ mentségére: „Aki ugyanis Erdélyben tartós jövőt, hosszú távú megmaradást és boldogulást akar a magyaroknak, az nem ideológiákról papol nekünk, nem nemzeti és nemzetietlen pártokról, hanem annak tudatában, hogy valóban nem mindenki gondolkodik rólunk egyformán Magyarországon, megpróbál minél többeket közös céljaink mellé állítani. Igen, az MSZP-t is. Ha egy párt felülvizsgálja eddigi határon túli politikáját, és ennek Kolozsváron akar nyomatékot adni, akkor azt meg kell hallgatni.” S persze együttműködési megállapodást is kell kötni vele, hitelesítve ezáltal a farizeuskodást. Az MSZP „nemzetpolitikáját” soha nem a belső meggyőződés, hanem az éppen pozícióban levők taktikai megfontolásai alakították. Magyar–magyar csúcsot hívtak össze, majd néhány hónapra rá annak határozatait lábbal tiporva kötötték meg a magyar-román alapszerződést. Megszavazták a státustörvényt, majd 23 millió román munkavállalóval fenyegettek az annak alkalmazását lehetővé tévő, korábban maguk által is szorgalmazott Orbán–Nãstase-egyezség kapcsán. A 2004-es népszavazási kampányban tanúsított magatartásuk közismert, ellentétben a 2005. november 26-i legnagyobb árulásukkal, amikor megszavazták Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását, tudván tudva, hogy középtávon nem kínálkozik még egy olyan történelmi konstelláció, amikor a magyar diplomácia nyomás alá tudja helyezni a románt, feltételeket szabva annak a támogatás fejében. Nemzetpolitikai szempontból óriási különbség van a román és a magyar szocialistákkal való viszonynormalizálási igyekezet motiválhatóságában. Pontáék esetében fel lehet hozni érvként az egyébként értékelvi síkon elfogadhatatlan paktumosdi mellett, hogy ez rövid távon mérsékelheti a román kormány magyarellenességét. No de a velejéig nemzetellenes MSZP-vel „kokettálni”, amely a szűk értelemben vett nemzetpolitikai gyalázatosságain túl rendszeresen hátba támadja a magyar kormányt nemzetközi síkon, amely a végletekig eladósodottá és kiszolgáltatottá tette Magyarországot, amely a térséget gyarmatosító globalizmus helyi adminisztrációjaként működik? Az MSZP-vel nem az a fő probléma, hogy mit tett jogelődje, az MSZMP. Bár természetesen el lehet képzelni, mennyi demokratikus elkötelezettség van egy olyan párt prominenseiben, amely hű kiszolgálója volt a szovjet kommunista hatalomnak. Amelynek kádereit úgy szocializálták, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, a brutális megtorlást pedig rendteremtésnek állították be a vezetői, a magyar történelmi önképet a „bűnös nemzet” hazug imázsával helyettesítették, s ha volt a történelemben egyéni szinten keményen megvalósuló kontraszelekció, akkor a kommunista pártokon belül igencsak volt. Az utódpárttal az a fő probléma, hogy megalakulása óta MSZP néven mit tett. E politika erdélyi támogatása és hitelesítése – Markó Béla minden retorikai igyekezete dacára – nemzeti szempontból rövid és hosszú távon egyaránt megindokolhatatlan, megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Autonómia: út, igazság, élet?
Örök dilemma, ami az elmúlt hét vége két fontos eseménye kapcsán újra az asztalra került: vállaljon-e, vállalhat-e politikai szerepet az egyház? Veretes történelmi példák támogatják az igenlők táborát, közelmúltbeli esetek ütnek ugyanakkor rést a pártoló érvelés falán. A lelkész mindig meghatározó személyiség egy közösségben. Akkor is, ha magával ragadó, értéket-mércét megszabó és képviselő személyiség, de akkor is, ha megoszt, ha bomlaszt. A papok politikai szerepvállalása persze ennél jóval bonyolultabb történet.
Egy gyülekezet hitbéli homogenitása ugyanis korántsem jelenti tagjainak ideológiai egyarcúságát. Viszont, ha egy közösség lelkésze politikai nézeteket hirdet a szószékről vagy azon kívül, fennáll a veszély, hogy nem csak híveket szerez magának. Ellenkező esetben viszont megmarad magát csupán igehirdetésre korlátozó papnak, márpedig a rá bízott „bárányok” élete nem csak a templom falai között zajlik.
A közéleti szerepvállalást élete központjába állító Tőkés László szerint az egyház nem lehet semleges a társadalom, a politika kérdéseiben, az egyháznak ma is felelősséggel kell viszonyulnia a rá bízottak jövőjéhez. „Ha az egyház szociális támogatást nyújt híveinek, miért ne nyújthatna erkölcsi, politikai támogatást is?” – fogalmazott szatmárnémeti prédikációjában Tőkés, s nézetét sokan osztják. Az Erdélyi Református Egyházkerület nemrég beiktatott püspöke, Kató Béla viszont ettől eltérő elvet készül életbe ültetni. Nézete szerint a politikai szerepre vállalkozó lelkésznek nem csak fizetett tisztség elfoglalása esetén kell letennie palástját.
Két, egymástól meglehetősen eltérő nézet egy erdélyi magyarhoz hasonló szűk társadalomban – önmagában is vitát fakasztó párhuzamosság. Kialakulását részben az magyarázza, hogy a politikum érdekeinek megfelelően igyekszik többnyire összemosni a politikai formációkkal a civil mozgalmak szintjén megmaradó, a pártosságtól magát minden eszközzel távol tartani igyekvő szervezeteket. A leegyszerűsítő címkék ragasztgatását a szűkös emberanyag is ösztönzi, hiszen valóban több fórumon is felbukkannak ugyanazok az arcok.
Ideális megoldást keresni jó adag naivitást feltételez. Talán az segíthetne, ha igyekszünk jól „láthatóan” megjelölni azokat a célokat, amelynek támogatásában a közösség nagy többsége képes feloldódni. Az autonómia ilyen lehet, még akkor is, ha esetenként politikai kampányszlogenek is szennyezik a környezetét. Talán még a szószékről sem hangzana profán módon: az önrendelkezés az út, az igazság, az élet.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Felújítás alatt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Erdély egyik legrégebbi városa Nagyenyed, helyén már a kelták idejében település állt. Történelme során többször feldúlták, de iskolája elpusztíthatatlannak bizonyult. A Magyar Örökség díjával kitüntetett híres kollégium talán még sohasem esett át ekkora méretű tatarozáson. Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa, Gyulafehérvár felé tartva Kolozsvárról a műúton szinte kikerülhetetlen Nagyenyed. Az út mentén, amerre a szem ellát, omladozó falak, törmelékek halmaza, égbe nyúló csupasz vasszerkezetek emlékeztetnek az egykori „ipari forradalom” idejére. A kommunizmusban gombamód szaporodtak a gyárak, üzemek, mindenféle-fajta ipari termék szaga és füstje lengte be a tájat, Kolozsvártól Tordán és Aranyosgyéresen keresztül el egészen Nagyenyedig. Az egykori ipari létesítményeket felváltva, manapság osztódással szaporodnak a hagymakupolák, ahol akad egy talpalatnyi hely, ott az ortodox egyház azonnal kitűzi győztes lobogóját. Gyárak helyett templomok magasodnak az ég felé, a munkásszállások helyét apácazárdák foglalják el.
Élni akaró város
Ha életre is kelt néha ez a vidék, a történelem viharait soha nem heverte ki egészen. Nagyenyedet és környékét az idők során többször feldúlták, a várost porig rombolták. A tatárok rátörtek és elfoglalták, Mihai Viteazul hadai felégették, majd nemsokára ismét a tatárok pusztítottak. A 18. század elején labancok garázdálkodtak a városban, de a legnagyobb csapás 1849 januárjában érte a várost: az Avram Iancu és Axente Sever által vezetett 16 ezer fős román haramia-sereg támadta meg, közel 1000 magyart mészároltak le. Akit a románok nem vertek agyon, azt kiűzték a városból. A kollégium és a levéltár dokumentumainak egy részét elpusztította, a lakóházakat lerombolta, a történelmi egyházak templomait kibelezte a fosztogató söpredék. A korabeli pusztításokat tetézte a 20. században véghezvitt betelepítési politika, amikor „újfajta” lakosokat költöztettek a városba. Szürke házfalak, vakolatukat vesztett épületek, latyakos utak várják az utazót Nagyenyeden, ezek jelzik korunk „gazdagságát”, amikor Románia kitalálta az „eredeti kapitalizmust”. Az erőszakos iparosítás következtében, amikor mindenfelől munkások érkeztek a városba, Nagyenyed dombjain tömbháznegyedek épültek, a lakosság etnikai aránya hirtelen kibillent egyensúlyából. Manapság alig három és félezer magyar lélekkel „büszkélkedhet” Erdély egyik legrégebbi városa. Munkalehetőség alig van ezen a vidéken, a több ezer embernek kenyeret adó gyárak csarnokai üresen várják végzetüket. A tömbházak lakásainak kitört ablakai mögött ma már nincs élet, sokan elvándoroltak, hátuk mögött hagyva a kilátástalan életet.
A fejedelem iskolája
Ám egy dologra századok óta büszke lehet Nagyenyed: a Bethlen Gábor által alapított kollégium kiállta az idők megpróbáltatásait, és nemzetünk legkiválóbb személyiségeit tudta útra bocsátani közel 400 éven át.
1622-ben, a Kolozsvárra összehívott országgyűlésen Bethlen Gábor fejedelem elfogadtatta az akadémia alapítási tervét,hogy csökkentse azt a lemaradást, amely Nyugat-Európával szemben mutatkozott. A főiskolát a fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron építették fel, ahol már az év végén beindult a tanítás, neves külföldi vendégtanárok közreműködésével. Itt volt diák, később tanár Apáczai Csere János, aki gyakran felemlegette „Bethlenes” éveit. 1662 októberében Bethlen János kancellár javaslatára II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem rendeletet adott ki, amelynek értelmében a gyulafehérvári bethleni akadémiát Nagyenyedre helyezték át. 1712-ben a fejedelmi tanács megszűntével a kollégium vezetését és irányítását a Református Egyházi Főtanács, Supremum Consistorium vette át. 1948-ban kormányhatározat alapján a kollégium ingó- és ingatlan vagyonát államosították, egyházi, református jellegét megszüntették. A múlt század nyolcvanas éveiben itt is bevezették a román tannyelvű oktatást, a cél természetesen az volt, hogy idővel a magyar diákokat és tanárokat kiszorítsák a kollégium falai közül. 1990-ben a kollégium újból magyar tannyelvű intézetté vált, beindult a tanító- és óvónőképző, és így elérkezünk lassan a mába…
Akaratunkon kívül rosszkor érkeztünk a nagyenyedi kollégiumba, pontosan a próbavizsgák kellős közepébe toppantunk. Az iskola vezetőségének irodáiban Turzai Melánia igazgató-helyettes fogad, néhány szót váltunk, majd siet is az ügyeket intézni. Szőcs Ildikó igazgató is megérkezik, vele beszélgetünk a Bethlen jelenéről, a hatalmas munkát igénylő tatarozásról, ami már nagyon ráfért az intézmény épületeire.
Az iskolának – tudjuk meg az igazgatótól – az önkormányzat a fenntartója, és egyházi tulajdonban lévő épületben működik. Érdekes státusa van, hiszen állami intézmény, de felekezeti jellege is van. „Annak idején, a visszaszolgáltatás kapcsán a tantestület, a diákok és a szülők nagy része is kijelentette, hogy felekezeti oktatási hálózat részeként, a valamikori református kollégium utódaként óhajt működni” – mondja Szőcs Ildikó. Érdekes helyzet ez: egyházi tulajdonban lévő épületben működik egy állami iskola, ami gyakorlatilag része a felekezeti oktatási hálózatnak. A visszaszolgáltatást követően a tanügyminisztérium szerette volna megvásárolni az épületet, hogy ne kelljen bért fizetnie az egyházkerületnek. Természetesen a kollégium nem volt eladó, de szerencsés és okos megoldás született: 2007-ben sikerült olyan egyezséget kötni az egyházkerület és az önkormányzat között, aminek értelmében átadták az épületet használatra az önkormányzatnak, úgy, hogy a mindenkori Bethlen Gábor Kollégium működjék benne. A bérleti szerződés 25 évre szól, ennek értelmében az önkormányzatnak kötelessége, hogy a bérleti díjnak megfelelő összeget az intézmény fenntartására, az épület rendbe tételére használja fel. Szőcs Ildikó szerint példaértékű az együttműködés az egyházkerület és az önkormányzat között, a jelenleg zajló felújítási munkálatokra is sikerült elnyerni egy hatmillió eurós uniós pályázatot, és ha minden jól megy, 2014-re be is fejeződik a tatarozás. A tornacsarnok 1896-ban épült, ottjártunkkor ismét régi fényében pompázott. Új épület létesült a régi, omladozó konyha helyébe, az étkezdét pedig magyar állami segítséggel sikerült felújítani.
Ami a kollégiumi életet illeti, az igazgatónő hangsúlyozza: a gyerekeket a mindenkori keresztyén erkölcsi normák szellemében nevelik, és ehhez nyújt segítséget az egyházkerület. Ők alkalmazták az iskolalelkészt, aki a fogadóórákon, a különböző iskolai tevékenységeken foglalkozik a gyerekek lelki nevelésével. Napi áhítat, cserkészmozgalom, különböző önképző körök – mindez hozzátartozik a Bethlen kollégium mindennapi életéhez.
Választékban nincs hiány
A nagyenyedi kollégium bentlakásában 120 diák lakik, a környékbeli magyar iskolák megszűntével egyre többen választják a Bethlen Gábort. „Az iskolának hagyománya, hogy sok helyről érkeznek diákok. Fehér megyén kívül Maros, Kolozs, Hargita, de még Bákó megyéből is vannak tanítványaink” – mondja az igazgató. Akik messziről jönnek, általában a középfokú tanító-és óvóképzést választják, de vannak matematika-fizika, természettudományi osztályok is. A harmadik oktatási forma a Bethlenben a technikai oktatás, itt turisztika-közélelmezés szakirányon folyik a tanítás. Szakmunkásképző is van az iskolában, pincéreket oktatnak a szakma titkaira. Meggyőződhettünk tehát: sokféle lehetőséget kínál a nagyenyedi kollégium, hogy a gyerekek ne kényszerüljenek román iskolákba. Akollégiumban hétszáz diák tanul, az idén három osztály végez saját anyanyelvén. Másrészt az is igaz – teszi hozzá Szőcs Ildikó –, hogy a pedagógiai szakok ázsióját sikerült úgy lerombolni Romániában, hogy a fiatalok tömegesen már nem jelentkeznek a tanító- és óvóképző középiskolába. Ennek ellenére a gyereklétszám stabil, sőt, ebben az iskolai évben némileg nőtt is. A tanárok többsége enyedi, vagy az iskola véndiákja, ebből is látszik az erős kötődés a Bethlen iránt. Egyébként az iskola által minden évben megrendezett Bethlen-bál a város kiemelkedő társasági eseménye, amelyen alkalomadtán több mint félezer ember vesz részt. A kollégiumban a nagyszerű múlt nyomai lépten-nyomon felbukkannak: a folyosókon, az épületek falain, az udvaron, a dokumentációs tárban, vagy a természetrajzi múzeum termeiben. Itt koptatta a padokat, vagy tanított mások mellett Barabás Miklós, Bod Péter, Áprily Lajos, Sütő András, Jékely Zoltán, Pápai Páriz Ferenc, Köteles Sámuel, és innen indult felkutatni a magyarok őshazáját Körösi Csoma Sándor. A múzeum Fenichel Sámuel Afrika-kutató nevét őrzi, aki értékes néprajzi, rovar- és lepkegyűjteményének egy részét az enyedi kollégiumba juttatta el.
A múzeumban – melyet diákok, tanárok és civilek egyaránt látogathatnak –, az elefántagyarak, a kitömött állatok, és érdekesnél érdekesebb kiállítási anyagok társaságában egy emberi csontváz is látható. A legenda úgy tartja, ő volt egykor a múzeum őre. Végrendeletben kérte, hogy csontvázát helyezzék el kedvenc termében. Hogy örökkön-örökké őrizze az évszádok óta tudományt fakasztó iskola mindenkori javait, diákjait, tanárait.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A román állam ne háborúzzon a saját polgárai ellen
Az Erdélyi Magyar Néppárt károsnak tartja és elítéli a mesterségesen létrehozott és felfújt, úgynevezett székelyzászló-ügyet.
Sajnos megszokhattuk, hogy romániai politikum és média egy része rendszeres időközönként világvége-hangulatot próbál kelteni, és a magyar, székely közösség ellen próbálja hangolni a közvéleményt, hogy elterelje a figyelmet más, kellemetlen kérdésekről. Nem normális, hogy egy ország társadalmát gátlástalanul manipulálják például annak függvényében, hogy a szociálliberális kormánykoalícióban sajnos nagy befolyással bíró „konzervatív” politikus, a médiában is jelentős érdekeltségekkel rendelkező, bizonyítottan szekusbesúgó Dan Voiculescu folyamatban levő büntetőpere éppen milyen szakaszban van.
A székely és a magyar zászló kifüggesztése miatt zaklatott és megbüntetett székelyföldi önkormányzatok folyamatos támadása igazságtalan és jogszerűtlen. Igazságtalan, mivel a székelységnek igenis természetes joga kifejezni és nyilvánosan vállalni nemzeti identitását, mivel ez nem valami vagy valakik ellen irányul. Ugyanakkor jogszerűtlen is, mivel a nemzeti identitás kifejezéséhez való jogot az alkotmány garantálja, a vonatkozó törvényes előírások pedig csak egy másik állam hivatalos lobogójának kitűzésére vonatkoznak – sem a székely, sem pedig a címeres magyar zászló nem egy állam lobogója.
Eltúlzottnak és fölöslegesnek tartjuk a román diplomácia reakcióját (Magyarország bukaresti nagykövetének számonkérését és kiutasítással való megfenyegetését) Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár kijelentéseire, amelyek megítélésünk szerint nem lépik túl az anyaország határain kívül élő magyar közösségek sorsa iránt érzett aggodalomnak azt a szintjét, amelyet a bukaresti vezetés is tanúsít a Románián kívüli, például a Moldovai Köztársaságban vagy Szerbiában élő románok iránt.
A bukaresti vezetés láthatóan nem akarja megérteni, hogy egy szimbólumait szabadon használó, önmagát a saját otthonában, szülőföldjén jól érző közösség nem csak hogy nem jelent veszélyt az ország területi épségére, hanem hozzájárul Románia stabilitásához és normálissá válásához. Sem a társadalom közérzete, sem az ország gazdasági helyzete nem fog javulni attól, ha a román állam háborút indít saját állampolgárai ellen, kétségbe vonva identitásuk, szülőföldjük puszta létezését, és egymás ellen uszítja a saját terültén élő nemzeti közösségeket.
Közlemény
Erdély.ma,

Székely történelemóra a román sajtónak
A székelység történetét bemutató, tavaly megjelent történelemkönyvvel, a székely zászló történetével, székely szimbólumokkal ismerkedett a központi román sajtó képviselőinek egy csoportja péntek este Csíkszeredában.
Egyfajta székely történelemóra zajlott a csíkszeredai Gambrinus Csárdában tartott találkozón, főleg azért, mert jelen voltak Pál Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály és Mihály János történészek, akik nemcsak az alternatív tankönyv elkészültéről, hanem a székelység történetéről is beszéltek.
A román újságírókat a megyei önkormányzat hívta meg Hargita megyébe, a látogatás egyik célja a Csicsóban megrendezett megyei farsangtemetés volt, de nem várt aktualitást adott a székely jelképek tanulmányozásának a székely zászló körül a napokban kialakult hangulatkeltés – mondta házigazdaként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Pál Antal Sándor szerint az egységes székely azonosságtudat, akárcsak évszázadokkal ezelőtt, most is létezik, ezt a szimbólumrendszer használata is jelzi. Hozzátette, míg az évszázadok folyamán a román fejedelemségeken központi irányítás volt, addig Erdély területén a székelység mellett számos regionális, és helyi autonómiaforma működött. Hermann Gusztáv Mihály ezt példákkal illusztrálta. Hermann beszámolt arról is, hogy az alternatív tankönyv megjelenése után sok támadás érte a szerzőket, a székely radikálisok túl akadémikusnak, a románok túl radikálisnak tartják. „Mi a munkánkat elvégeztük, készül a román nyelvű fordítás is, amely nem azonos az interneten elérhető változattal, mert az sok hibát tartalmaz” – mondta a történész, megemlítve azt is, hogy az újabb kiadások még kiegészíthetők.
Az autonómiát és a függetlenedést összetévesztik, és nem igazán értik a románok – erősítette meg Pál Antal Sándor felvetését Sever Ioan Miu „Olahus”, a Maghiaromania blog szerkesztője, aki szerint kommunikációs zavar van, és nehéz értelmezni az olyan jelzéseket, amikor a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésen azt kiabálták, hogy Vesszen Trianon!, vagy a találkozónak helyet adó csárdában a Nagymagyarországot ábrázoló térképeket. Dan Tapalagă, a Hotnews.ro szerzője úgy vélte, a jelenlegi politikai kontextus nem segít a közeledésben, mert Magyarországon is választások közelednek, ugyanakkor az RMDSZ korábban kormánytényező volt, most pedig nem az.
Kovács Attila