Thorma-levelek nyomában
Szép könyv, méltó Thormához – mondatja első rápillantásra a kiadvány külleme az olvasóval. Hogy aztán fokról fokra egyre inkább hatalmába kerítse az a sajátos hangulat, amelyet ez a nagy formátumú, képanyaggal gazdagon illusztrált kötet a maga egyes szám első személyes intimitásával áraszt. Hiszen leveleket tartalmaz: Thorma Jánosnak, a nagybányai festőtelep és szabadiskola vezetőjének, javarészt sorstársához, barátjához, a Budapestre távozott Réti Istvánhoz, valamint ismerőseihez írott, közvetlen hangvételű, őszinte megállapításait, emberi, művészi kitárulkozásait.
Ezeket az írásokat gyűjtötte egybe Sümegi György, egészítette ki esetenként a válaszlevelekkel, valamint a kortársak, tanítványok megnyilatkozásaival, és tárja kronológiai sorrendben az olvasó elé. Aki ilyenformán a levélíró szubjektumán keresztül ugyan, de bepillantást nyer egy történelmi-társadalmi átalakulásokkal, világégéssel és határmódosítással tarkított korszak művészeti forrongásaiba. Abba a sajátos légkörbe, amely a nagybányai művésztelepet létrehozta és belengte. A nagyvárosi művészeti központból, Münchenből jött Hollósy mesterrel, majd Thormával az élen Nagybánya mágnesként vonzotta a kor újító szellemű művészeit. De amint azt a Sümegi által idézett Börtsök Samu 1926-ban megállapította: „Egyedül Thorma tartott ki híven Nagybányán, és mestertársai távozása után is a legideálisabb önzetlenséggel fenntartotta a festőiskolát.” „Thorma munkássága a nagy történeti kompozícióktól a nagybányai táj lírai, vallomásos megörökítéséig terjed. Másik életműve, a művészetszervezőé, Nagybánya (szabadiskola, kolónia, a Nagybányai Festők Társasága) vezetőjéé: mindkét hazában, Magyarországon és Erdélyben a képzőművészeti kultúra terjesztéséért, fejlesztéséért és a fiatal képzőművészekért (magyar, román és más nemzetiségűekért is) vállalt szolgálata. (…) A levelezése tükrében ennek a közösséget szolgáló festőnek, vezető Mesternek járhatunk a nyomában” – összegzi a 368 oldalas kötet főszereplőjének, Thorma Jánosnak a munkásságát Sümegi, aki könyvében külön tanulmányban is méltatja az alföldi Kiskunhalas szülöttének, a Münchent és Párizst is megjárt Székely Bertalan-tanítványnak, a leghűségesebb nagybányainak az életművét.
A „magyar Barbizonnak” a szerepét mára már senki sem vitatja, aminthogy vezetőjének, Thorma Jánosnak a tehetsége sem képezheti vita tárgyát. De száz egynéhány évvel ezelőtt mindez korántsem számított evidenciának. 1892-ben dr. Nyári Sándor a Pesti Naplóban imigyen ír: „Thorma János A szenvedők czímű temető képe igazán szánandó objectum a kiállításban. Rajz, festék, kompozitió kritikán aluli, nincsen a képen a tehetségnek legkisebb nyoma sem. (…) A sujet maga is kellemetlen, az ilyen sujet szép megoldásához tehetség kell, a próbálkozás visszataszítóvá tette”. Két évvel később, 1894-ben ugyanezt a festményt, Thorma első nagy képét, a Párizsi Szalon Mention honorable elismeréssel illette.
A magyar főváros később sem mutatkozott túlontúl befogadónak. „A közönség legnagyobb részt kinevet bennünket” – panaszkodik Rétinek egy 1897-ben írott levelében Thorma, megjegyezve, hogy a látogatók csupán egyetlen, giccsbe hajló képet „bámulnak” különleges élvezettel.
A levelek egymásutánja felvillantja a művek keletkezése és fogadtatása körüli hangulatot, a művészek megélhetési gondjait, szólnak a napi betevőért tett kényszerengedményekről, amelyeket gyakorta efféle indulatosan sarkított kifakadások fűszereznek: „a műkereskedők mindig rablók voltak, egyik sem vesz tisztességes művészetet, csak giccset”.
A Thorma-levelek hangvételéből, stílusából írójuk karizmatikus egyéniségére, szakmai igényességére, hivatástudatára, vezetői képességére, becsvágyára, impulzív, lobbanékony természetére, érzékenységére, egyszóval sajátos lelkialkatára is következtetni lehet.
„Thorma volt az első a nagybányaiak közül, akinek nevét múzeum őrzi” – állapítja meg Sümegi. A kiskunhalasi Thorma János Múzeum pedig, a kutatómunka támogatásával és kiállítások rendezésével, tevékeny részt vállal névadója emlékének megőrzésében, tevékenysége népszerűsítésében. A fekete-fehér fotókat és dokumentumokat, valamint színes reprodukciókat tartalmazó, igényes kötet is a Thorma János Múzeum Könyvei sorozat 37. kiadványaként látott napvilágot.
Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig – Thorma János levelezéséből, Thorma János Múzeum, Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2012.
Szabadság (Kolozsvár),

Ünnepi megemlékezés a Jelen Házban!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad városi szervezete, a Magyarnak lenni jó közösségépítő programja keretében 2013. március 12-én, kedden 18 órakor a Jelen Ház nagytermében Március idusán címmel ünnepi megemlékezést tart a nemzeti létünket meghatározó márciusi forradalom előzményeiről és kibontakozásáról.
Meghívott előadó dr. Halmágyi Pál történész, a Makói József Attila Múzeum nyugalmazott igazgatója, elkötelezett nemzeti érzelmű makói lokál- és régiópatrióta. 1948. október 4-én született Endrődön). Elemi és középiskolai tanulmányait Makón végezte. A Szegedi József Attila TE Állam és Jogtudományi karán 1973-ban jogi doktorátust, majd a Budapesti Eötvös Lóránt TE Bölcsészet-tudományi karán 1980-ban történelem szakos tanári diplomát szerzett, 1987-ben ugyanitt doktorált.
1973–80 között a Budapesti Központi Múzeum előadója, 1980-tól a Makói József Attila Múzeum történésze, 1988-tól nyugdíjazásáig az intézmény igazgatója.
2001–2002 között a Csongrád Megyei Múzeumok megbízott igazgatóhelyettese.
1980-tól a Magyar Történelmi Társulat, 1996-tól a Szibrik Miklós Társaság és számos más civil egyesület és közéleti társaság tagja.
1989 márciusában, az erdélyi falurombolás ellen tiltakozandó, „Mentsétek meg lelkeinket...” címmel hatásos kiállítást rendezett.
1990–1994 között, a megyei művelődési bizottság tagja, 1995–2006 az új Révai lexikon szócikk írója.
1994-től két mandátumon keresztül Makó város önkormányzati képviselője.
1985-ben miniszteri elismerésben részesült, 1999-ben megkapta a Móra Ferenc-díjat.
Vezetése alatt a múzeum, 2005-ben elnyerte az Év Múzeuma kitüntetést.
Csongrád Megye Közgyűlése szakmai munkásságát és közéleti tevékenységét elismerve 2007-ben Alkotói Díjban részesítette. 2008-ban a Délalföldi ’56-os Vitézi Rend a soraiba fogadta.
Kutatási területe I. és II. világháború és Makó város, valamint környékének története, doktori disszertációját is e témából írta.
Termékeny közlő, írásai múzeumi tudományos közleményekben, önálló kötetekben, ismeretterjesztő cikkei a helyi és országos lapokban, folyóiratokban jelennek meg.
Házigazda: Endreffy Lajos az aradi EMNT-iroda vezetője.
Társszervező: az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők.
Nyugati Jelen (Arad),

Martonyi: fontos a biztonság
A székelyzászló-botrány kirobbanása óta először találkozott személyesen Martonyi János és Titus Corlăţean, miután a magyar külügyminiszter román kollégája meghívására tegnap kétnapos látogatásra érkezett Bukarestbe. A román fővárosba érkezését követően Martonyi először román kollégájával tárgyalt, a megbeszélés után pedig leszögezte: Románia és Magyarország is érdekelt a partnerség fenntartásában, de vigyázni kell a szóhasználatra. Kifejtette: megegyeztek a román féllel, hogy együttműködésük alapjait meg kell őrizni, és a létező nézeteltéréseket elsősorban egymás között, diplomáciai csatornákon oldják fel.
„Mind a két kormány pontosan tudja azt, hogy alapvetően érdekelt a kapcsolatok és a partnerség fenntartásában. Ami minket illet, a magyar oldalt, mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez történjék” – mondta a magyar diplomácia vezetője. Martonyi János kiemelte: vigyázni kell a szóhasználatra, mert félreértésekre adhat okot. Elmondta: arra kérte román kollégáját, „legyenek óvatosabbak a politikai nyelvezetüket illetően”, hogy ne teremtsenek olyan légkört Romániában, amely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban. „Nekem az a lényeg, hogy itt az emberek hogyan érzik magukat, itt a magyarok otthon érzik-e magukat, biztonságban érzik-e magukat, hogy a jogaikat tiszteletben tarják, vagy esetleg félnek attól, hogy nem ez a helyzet. Ez a legfontosabb kérdés, és az én látogatásomnak az a célja, hogy ebben történjen előrelépés” – magyarázta a magyar külügyminiszter.
Martonyi a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón elmondta: egyetlen magyar politikai erő sem tekinti ellenségnek Romániát, és hozzátette: mindkét ország kormánya érzi, hogy a kisebbségek ügye nem lehet belügy, és nem is közös európai probléma. A kétoldalú viszony kapcsán leszögezte: arra nem a viták jellemzőek, hanem a párbeszéd. Martonyi a székelyzászló-ügy kapcsán kifejtette: ha valaki Romániában ki akarja tűzni a székely zászlót, ő nem ellenzi, hiszen Gyulán és Méhkeréken is kint van a román zászló az önkormányzatok épületein. Titus Corlăţean azonban azt hangoztatta: egy nemzetiség nem sértheti meg az ország törvényeit, amikor önazonosságát kinyilvánítja.
A találkozót követően Titus Corlăţean úgy vélte, egyes mai politikusok hajlamosak felületesen kezelni a román-magyar stratégiai partnerséget, amely mind a két ország, mind a tágabb régió számára pozitív kihatással lehet. Fontos lépésnek nevezte a magyar–román megbékélés szempontjából az 1996-os jószomszédi szerződés aláírását, a státustörvény tárgyalásos rendezését, valamint a stratégiai együttműködésről szóló egyezmény tíz évvel ezelőtti aláírását. A megbékélés fontos lépésének nevezte azt is, amikor Medgyessy Péter 2002. december elsején Budapesten koccintott Adrian Năstase román kormányfővel a román nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Erdély elszakítását ünneplik. Corlăţean kitért arra is, hogy Magyarország az első olyan ország, amellyel Románia közös kormányülések megtartásáról állapodott meg, és úgy értékelte, az eddigi négy ülés, amelyen többek között infrastrukturális, távközlési, oktatási és művelődési témákról egyeztettek, rendkívül fontos volt a kétoldalú együttműködés szempontjából.
Martonyi János délután részt vett a bukaresti külügyminisztériumban megrendezett konferencián, amelyet a magyar–román stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendeztek. Este az RMDSZ vezetőivel találkozott, majd a Balassi Intézet bukaresti kulturális központjában megnyitotta a Bánffy Miklós-emlékkiállítást.
Krónika (Kolozsvár),

Politikai segítséget vár az EME
Politikai akarat kell ahhoz, hogy rendeződjék az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kolozsvári, visszaszolgáltatásra váró ingatlanjának sorsa – fejtette ki lapuknak Sipos Gábor, az EME elnöke, aki a napokban tárgyalt Horváth Anna alpolgármesterrel az egyesült ingatlanjainak helyzetéről.
„A Kőkert (Haşdeu) utcai Jordáky-ház pincéje megvásárlásának van realitása, azonban a főtéri Wass Ottília-ház visszaszolgáltatására jelenleg nem látok valós esélyt” – nyilatkozta a Krónikának Sipos Gábor. Elmondta: ahhoz, hogy lezáruljon a Wass Ottília-ház csaknem két évtizede húzódó visszaszolgáltatása, politikai akaratra lenne szükség, meg kellene változzék a romániai jogi környezet. Mint részletezte: egy 1998-ban született és máig érvényben lévő kormányrendelet értelmében az EME-nek – számos más civil szervezettel egyetemben – már régóta vissza kellett volna kapnia ingatlanjait, azonban hiába hatályos a fent említett jogszabály, nem alkalmazzák.
Hozzáfűzte: az is nehezíti a dolgukat, hogy Gheorghe Funar polgármesteri mandátuma idején a Wass Ottília-ház több lakrészét jogtalanul eladta az önkormányzat. „Azt is kérjük, hogy legalább az el nem adott épületrészeket szolgáltassák vissza, de erre sem hajlandó a kormány és az önkormányzat” – magyarázta Sipos Gábor. Az EME elnöke arról is beszámolt, hogy a Jordáky-ház egykori pincéjét és nyári konyháját is régóta szeretnék megvásárolni, azonban az általuk megrendelt szakértői felbecsülés szerint nem ér annyit, amennyit az önkormányzat kér érte. Mint részletezte, az egyesület jelenleg az épület 25 százalékát birtokolja, ahol könyvtárat működtet, ennek bővítéséhez lenne szüksége az 50 négyzetméter alapterületű helyiségre. „Ennek az épületrésznek a megvásárlására látok valós esélyt, úgy tűnik, a városháza hajlandó engedni az árból” – fejtette ki lapunknak Sipos Gábor.
Horváth Anna alpolgármester a hétvégi találkozón leszögezte: minden rendelkezésére álló eszközzel hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az említett ingatlanok helyzete mihamarabb rendeződjék. Az RMDSZ-es elöljáró szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében leszögezi: prioritásnak tekintik a visszaszolgáltatási folyamat felgyorsítását, és a román pártok képviselőit is igyekeznek majd meggyőzni arról, hogy a városháza érdeke is, hogy mielőbb tisztázódjék a visszaigénylés alatt levő ingatlanok tulajdonjogi helyzete. Az elöljáró emlékeztet: a restitúciót nehezíti, hogy a rendszerváltást követően az akkori városvezetés a lakások jó részét törvénytelenül eladta magánszemélyeknek.
( Restitúció felelősségvállalással
Felelősségvállalással terjeszti a parlament elé a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos törvénymódosítást a kormány – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök. Ponta szerint a tervezetet holnap ismerteti a kormánnyal, majd hétfőn az USL vezetőségével. Mint ismeretes, a felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány egyben bizalmi szavazást kér maga ellen. Amennyiben a parlament elutasítja a beterjesztett jogszabályt, a kabinet megbukik.)
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Háromszéki politikai összefogás autonómia ügyben!
Háromszéken megszületett az összefogás, egy asztalhoz ült minden magyar politikai szervezet vezetője, és közösen mozgósítanak a március 10-i, marosvásárhelyi autonómiatüntetésen való részvételre. A Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházában szervezett sajtótájékoztatón jelen volt az RMDSZ háromszéki elnöke, Tamás Sándor, a szövetség sepsiszentgyörgyi vezetője, Antal Árpád, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, Kulcsár Terza József, az Erdélyi Magyar Néppártnak az autonómiatüntetés szervezőbizottságába delegált képviselője Sánta Imre, valamint Gazda Zoltán és Ferencz Csaba, háromszéki SZNT vezetők. „Történelmet írunk, ne felejtsük el ezt a pillanatot, mert nemzeti ügyeink képviseletében fontos, hogy együtt gondolkozzunk, és együtt keressük a közös útjainkat. Számunkra közös az irány: Székelyföld területi autonómiája, az ország regionális felosztásának kérdése, az Európai Uniós állampolgári törvénykezdeményezések közös támogatása”, fejtette ki házigazdaként Gazda Zoltán, aki szerint célegyenesbe ért a szervezés, számításaik szerint vasárnap, Háromszékről 20 autóbusznyi résztvevőt szállítanak Marosvásárhelyre.
Gazda Zoltán szerint az autonómiatüntetéshez csatlakozva tucatnyi országban szerveznek szimpátiatüntetéseket Románia nagykövetségei előtt, így a marosvásárhelyi megmozdulással egyidőben lesznek tüntetések Budapesten, Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, Münchenben, Zürichben és San Fernandóban. Az SZNT sepsiszéki elnöke abban bízik, hogy ez az összefogás arra ösztönzi a marosvásárhelyieket is, hogy minél nagyobb számban részt vegyenek a vasárnapi tüntetésen. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke szerint a tüntetés 17 órakor koszorúzással kezdődik, majd a politikai és civil szervezetek képviselői szólalnak fel, majd a résztvevők a Maros megyei prefektúra elé vonulnak, és a szervezők átadnak egy petíciót a kormánybiztosnak. „Félelemre és nemekre nem lehet jövőt építeni”, fejtette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, a városi RMDSZ elnöke szerint, ahhoz, hogy legyen autonómia sok demokratikus eszközhöz kell nyúlni, nem lehet csak egy úton járni, ezért tartják fontosnak a tüntetésen való részvételt. „Mindig két lépéssel azok előtt kell járnunk, akik most a zászlókat számolják az intézmények homlokzatán”, mondta Antal Árpád, aki szerint közös projekteket kell szervezni, ide tartozik, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat Székelyföld nevében megpályázik az Európai Kulturális Főváros címre. „Jó ügyekben lehet összefogni”, mondta az RMDSZ háromszéki elnöke, Tamás Sándor, aki szerint a vasárnapi autonómiatüntetésre Kovászna megyében helyi szervezések zajlanak, az RMDSZ mozgósít, és az SZNT-vel közösen indítanak autóbuszokat Marosvásárhelyre. A szövetség háromszéki vezetője szerint elérheti az ezret azok száma is, akik saját autójukkal utaznak a megmozdulásra. Tamás Sándor szerint összefogásra példa, hogy az RMDSZ megegyezett az SZNT-vel, hogy közösen támogatják egymás Európai Uniós polgári törvénykezdeményezéseit, és teljes mellszélességgel kiállnak az mellett, amelyiket elfogadja az Európai Tanács. „Székelyföldnek akkor lesz jövője, ha az itt élő emberek rendbe teszik önbecsülésüket, hiszen 90 évig azt sulykolták, hogy kisebbek, másodrangúak, elmagyarosított románok vagyunk”, jelentette ki Tamás Sándor, aki szerint a nemzeti önbecsülésünk erősítéséhez a marosvásárhelyi tüntetéshez hasonló rendezvények, a jelképeink magabiztos használata, a közösségi élmények járulnak hozzá. Tamás Sándor szerint a vasárnapi tüntetéssel meg tudják törni az 1990-es események rossz emlékét Marosvásárhelyen, hiszen ha most bebizonyosodik, hogy rendbontás nélkül lehet tüntetni, akkor lerombolódik a negatív mítosz, és visszaadja a reményt azoknak, akik ma félnek, mert félelemre nem lehet jövőt építeni. „Ez legyen a kezdet és legyen folytatása, a következőkben is lépjünk közösen, mert ez vezethet eredményre”, mondta Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki rámutatott, hogy március 10-én, Marosvásárhelyen a jogainkért tüntetnek nem pedig valaki ellen. „Legyen egység, amiben szükséges, és legyen szabadság, amiben lehetséges”, idézte Jakubinyi György érsek szavait a háromszéki polgári párti politikus, aki szerint olyan időket élünk, amikor kötelező közösen lépni. Sánta Imre bikfalvi református lelkész, az EMNP képviselőjeként az autonómiatüntetés szervezőbizottságában, kifejtette: Székelyföld számára az autonómia jelet megoldást, ez érvényes az itt élő románok számára is, hiszen az önrendelkezés teremti meg a társadalmi békét. „A vasárnapi tüntetés nagy lehetőség lebontani a félelem falát Marosvásárhelyen”, mondta Sánta Imre, aki nem tart attól, hogy rendbontás vagy provokáció zavarná meg a megmozdulást. Lelkészként azt is bejelentette, hogy a Sepsi Református Egyházmegye lelkészi kara felhívást fogalmazott meg, amelyben támogatja az önrendelkezésre irányuló törekvéseket, és felkéri a lelkipásztorokat, hogy mozgósítsanak a vasárnapi tüntetésen való részvételre. Újságírói kérdésre válaszolva, hogy autonómiatüntetés ügyben a háromszéki RMDSZ nem-e megy szemben a szövetség országos vezetőinek álláspontjával, Tamás Sándor leszögezte: „vagyok annyira idős, hogy véleményemet nem másokhoz viszonyítva mondom, hanem a saját elképzelésem alapján tudom megfogalmazni”. Antal Árpád hozzátette: az RMDSZ-ben vannak ellenvélemények, de nem született olyan döntés, amit utasításként értelmezhetett volna, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen. Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,

„Budapest támogatja a romániai magyarságot”
Martonyi János külügyminiszter hétfőn Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarságot, miután találkozott Bukarestben Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.
Az RMDSZ székházában tartott megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: a romániai magyar nemzetközösség legitim, parlamenti képviselőjekén tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak, amelyek meghatározzák hosszú távon a sorsát. Kelemen elsősorban a romániai közigazgatási régiók tervezett kialakítását, az alkotmánymódosítást, valamint az új restitúciós törvény kidolgozását nevezte meg.
A régiók újrarajzolása ügyében Kelemen Hunor úgy vélte, fennáll annak a veszélye, hogy a romániai magyarságnak az önkormányzati döntéshozatalban való részvétele csökken. Leszögezte: az RMDSZ nem fogadhat el semmilyen visszalépést az anyanyelvhasználat és a közösségi jelképek használata tekintetében sem. Mint mondta, ehhez szükség van Magyarország támogatására, illetve arra, hogy az RMDSZ partnereket találjon a román politikában.
Martonyi János leszögezte, Budapestnek az a dolga, hogy segítse a romániai magyar közösséget, ami azt jelenti, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság különböző várakozásait és igényeit, legyen szó nyelvhasználatról, közösségi jelképek használatáról vagy közigazgatási reformról.
A külügyminiszter megismételte, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet belügy, és példaként említette, hogy bukaresti látogatása alkalmából kapott egy listát a magyarországi román kisebbség problémáiról, amit alaposan tanulmányozni fognak, jóllehet - mint mondta - Magyarország sokat tett a román kisebbség érdekében.
Martonyi János reményét fejezte ki, hogy a székely zászló kapcsán felerősödött retorika véget ér. Úgy vélte, hogy Magyarország ezt nem viszonozta, és példaként említette, hogy a magyar miniszterelnök meg sem szólalt ebben a kérdésben.
Maszol.ro,

Borbély: szem előtt kell tartani a kisebbségi érdekeket
Az Európai Tanács Rasszizmus és Intolerancia-elleni Bizottságának (ECRI) képviselőivel találkozott hétfőn Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke és Molnár Zsolt Temes megyei képviselő – tájékoztatott kedden az RMDSZ sajtóirodája.
A szövetség politikusai felhívták a bizottság figyelmét arra, hogy 2005-ben az akkori kormány benyújtott a parlamentnek egy kisebbségi törvénytervezetet, amely hét éve stagnál a képviselőházban, és amelynek megszavazására még mindig nincs politikai akarat.
„A Kulturális Autonómia Tanács létrehozása volt a célunk, amely a romániai magyar közösség számára legitim képviseletet jelentett volna mind a kulturális, mind az oktatással kapcsolatos adminisztratív döntésekben és kötelező jellegű határozatokat hozott volna. A törvény alapvető szelleme az, hogy a kisebbség érdekei ne csak akkor érvényesüljenek, ha az RMDSZ kormányon van" – fogalmazott Borbély László a találkozón, hozzátéve, az Autonómia Tanács azt biztosította volna, hogy a romániai magyarságot közvetlenül érintő kérdésekbe bármikor legyen beleszólásuk.
A szövetség politikai alelnöke az ECRI képviselőinek elmondta: amíg az RMDSZ kormányon volt, mind az oktatási intézményekben, mind a főtanfelügyelőségeken hozzáférésük volt vezetői tisztségekhez. „Most, hogy az RMDSZ ellenzékben van, az oktatási minisztériumban például csak úgy tudtunk egy államtitkári pozíciót megszerezni, hogy az egyik kormányzó párt lemondott a saját tisztségéről. Azt szeretnénk elérni, hogy a magyarság politikai és közigazgatási képviselete ne attól függjön, hogy kormányon vagyunk vagy sem, és ha ellenzékbe kerülünk ne csak abban az esetben jussunk vezetői pozíciókhoz, ha valaki lemond róluk, hisz a kisebbségi érdekeket folyamatosan szem előtt kell tartani, a szövetség politikai helyzetétől függetlenül" – hangsúlyozta Borbély László.
A beszélgetésen Molnár Zsolt Temes megyei képviselő a romániai választási rendszer visszásságairól és a magyar kisebbség választási esélyeiről tájékoztatta a Bizottság képviselőit. "Az egyetlen jó dolog, amit az érvényben levő parlamenti választási törvényről elmondhatunk az, hogy legalább figyelembe veszi az arányosság elvét, még akkor is, ha torzulásokhoz vezet" - nyilatkozta a képviselő, hozzátéve, az öt százalékos választási küszöb sok esetben ellehetetleníti a magyar és a más nemzeti kisebbségek képviseletét helyi szinten.
"Bizonyos régiókban a magyar kisebbség nem rendelkezik olyan számarányokkal, amelyek a bejutási küszöb miatt megengednék számára a jelenlétet a helyi választott testületekben. Ez sok esetben a helyi közösségek gyengüléséhez, kiszolgáltatottságához, a velük szembeni visszaélésekhez vezethet" - zárta mondanivalóját Molnár Zsolt.
Maszol.ro,

Victor Ponta nem kér bocsánatot Tőkés Lászlótól
Tőkés László EP-képviselő 100 000 lej erkölcsi kártérítést kér Victor Pontától amiatt, hogy a kormányfő február 25-én azt mondta Tőkésről, „Románia ellen irányuló külföldi érdekeket képvisel” és „horthysta nyelvezetet” használ – jelentette ki Kincses Előd, Tőkés ügyvédje.
Kincses rámutatott, bár az eset tiszta rágalmazás, Victor Pontának mentelmi joga van, tehát nem tud bűnvádi keresetet indítani ellene. Emiatt polgárjogi felelősségi keresetet indított ellene polgárjogi vétség miatt. Kincses hozzátette, amennyiben Tőkés megnyeri a pert, a kártérítésként kapott összeget jótékonysági célokra fogják adományozni. Rámutatott ugyanakkor, ha Ponta elnézést kér a kijelentéseiért, azt fogja tanácsolni ügyfelének, hogy vonja vissza keresetét.
A kormányfőnek azonban nem áll szándékában nyilvánosan bocsánatot kérni Tőkés Lászlótól, tegnap kijelentette, nem változtatja meg álláspontját az EP-képviselő ügyében, mivel az Monica Macovei-jel együtt folyamatosan Románia érdekei ellen cselekedett. „Ha én minden aberráció miatt kártérítést kérnék, amit Tőkés úr mondott, nemcsak rólam, hanem Romániáról általában, mindannyian meggazdagodnánk Tőkés úr számlájára. A fontos az, hogy nem változtatok azon álláspontomon – és ez olyan álláspont, amelyet már a kormányfői mandátumom előtt is vallottam –, hogy Tőkés úr és Macovei asszony folyamatosan Románia érdekei ellen cselekedtek. Miért teszik ezt? Ezt ők tudják a legjobban” – mondta Ponta.
MTI
Erdély.ma,

Felvonták az óriás székely lobogót Barót főterén
Barót központjában több száz fős tömeg jelenlétében vonták fel kedd este az 5x3 méteres székely lobogót. Az eseményt rendkívüli érdeklődéssel kísérte a bukaresti média is, szinte mindegyik román hírtelevízió jelen volt.
Az ünnepség kezdete előtt a résztvevőknek a Bardoc–Miklósvárszéki Székely Tanács által megfogalmazott, 15 pontból álló, az autonómia legfontosabb célkitűzéseit tartalmazó szórólapot osztottak szét, feliratok hívták fel románul és magyarul is a figyelmet az 1918-as gyulafehérvári kiáltványba foglalt nemzetiségi jogokra, de azt a táblát is lehetett látni, melyen a térnek mindmáig nem engedélyezett új elnevezése szerepelt: Székely Önkéntesek Tere.
A zászlót négy székely ruhás fiatal hozta ki a közeli református parókiáról, Krizbai Imre református lelkipásztor beszéde után, a székely himnusz éneklése közben vonták fel.
Ezután ünnepi beszédek hangzottak el: Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere, Benedek Erika, az EMNP megyei tanácsosa, Nagy István MPP-s városi tanácsos és Szabó Miklós, a Bardoc–Miklósvárszéki Székely Tanács elnöke hangsúlyozták a pillanat fontosságát, összetartozásra, a székelység eszméinek továbbvitelére buzdítva. Közreműködött Máthé Melinda (ének), valamint a TransylMania zenekar.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

A csángómagyarok fáradhatatlan kutatója
Halász Péter néprajzkutató életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította. Már a hatvanas években megfordult a sokak számára ismeretlen vidékeken, adatokat gyűjtve a Magyar Néprajzi Atlasz számára. Igaz, végzettsége szerint agrármérnök, de a néprajzkutatást már az egyetemen elkezdte, és azóta sem hagyta abba. Olyannyira nem, hogy 2010-ben Gyimesközéplokra költözött pusztinai származású feleségével, így közelebb került ahhoz a magyar népcsoporthoz és tájhoz, mely közel áll szívéhez, és természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy így az anyaggyűjtés is egyszerűbb.
Halász Péter 1939-ben született Budapesten, de sohasem szerette a nyüzsgő nagyvárost. A falu a nyugalmával, a természetközeli világával, a hagyományos szokásaival mindig jobban vonzotta. „Agrármérnökként is elsősorban a falusi embernek szerettem volna segíteni, ezáltal is szolgálni a falu népét” – jegyezte meg minapi beszélgetésünk során Halász.
A néprajzkutató agrármérnök
Önéletrajzában így fogalmaz: „az Agrártudományi Egyetemen kaptam diplomát 1962-ben. Munkahelyeim: Kiskunsági Állami Gazdaság sertéstelepi brigádvezető (1962–1964), Agrártudományi Egyetem műszaki ügyintéző (1964–1965), Agrárgazdasági Kutató Intézet tud. munkatárs, tud. főmunkatárs (1965–1992), Magyar Művelődési Intézet igazgató (1992–1995), tud. főmunkatárs (1996–1997), Duna Televízió műhelyvezető, főszerkesztő (1997–2000), Magyar Művelődési Intézet főtanácsos (2000–2010). 2010-ben vonultam nyugdíjba, de nem nyugalomba. 1960-ban bekapcsolódtam az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalomba, a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtők Szakosztályának 1968-tól voltam titkára, 1989-től 2009-ig pedig elnöke. 1968-tól veszek részt az országos honismereti mozgalomban, 1974-től 2010-ig szerkesztettem a Honismeret folyóiratot, 1995-től 2009-ig voltam a Honismereti Szövetség elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke.
1990-től 2010-ig voltam a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára. 1966 óta foglalkoztam a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Az 1960-as években a Néprajzi Atlasz anyagához gyűjtöttem a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságom Moldvában töltöttem, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutattam, illetve kutatom. Ennek során jól kamatoztattam agrármérnöki végzettségemet, feldolgozván a moldvai magyarok hagyományos állattartását és növényismeretét. 1990 óta írtam a Katolikus Lexikon, 1998 óta pedig az Új Révai Lexikon moldvai csángókkal foglalkozó szócikkeit. Számos, a moldvai csángómagyarok életével foglalkozó ismeretterjesztő filmnek voltam szakértője és riportere. 2010 szeptemberében beköltöztem Erdélybe, azóta Gyimesközéplokon élek és dolgozom immár harmadik feleségemmel, 12 és 3 esztendős fiaimmal, s nyaranta itt látogat meg Belső-Magyarországról három nagyobb gyermekem és három unokám.”
Priusz a Himnusz énekléséért
„A szüleim felvidékiek” – mondta beszélgetésünk elején Halász Péter. Elmesélte: „apám losonci és anyám sajógömöri, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. Szüleim az első világháború után menekültek Magyarországra a cseh megszállás elől, majd Budapesten ismerték meg egymást. A fővárosban a Toldy Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol Antall József is történelemtanárom volt, sajnos csak fél évig. A gimnáziumban 1957. október 23-án megszerveztük, hogy délután 2 órakor minden osztályban felálltak a diákok, és közösen elénekeltük a Himnuszt. Így emlékeztünk az 1956-os szabadságharc első évfordulóján. Viszont volt egy igazgatóhelyettesünk, egy Kárpátaljáról szalasztott vérszomjas kommunista, aki ebből ügyet csinált. Kerestette a szervezőket, és mindenki, akinek köze volt az ügyhöz, priuszt kapott. Emiatt én nem mehettem a tanárképző egyetemre. Így kerültem végül a gödöllői Agráregyetemre, amit elvégeztem. Igaz, hogy városi gyerek voltam, de mindig is szerettem az állatokat, a növényeket, és nem volt idegen az a világ nekem. Mire elvégeztem az egyetemet, kezdődött a téeszesítés, kollektivizálás, és a szerencsétlen falusi embernek akartam segíteni, akiket bekényszerítettek a termelőszövetkezetbe. Az egyetem után Dömsödre kerültem az ottani sertéstelepre brigádvezetőnek, de már ott is néprajzi adatokat gyűjtöttem.
Mint önkéntes néprajzi gyűjtő kutatásaimat ott végeztem, ahová éppen a munkám során kerültem. Agrárgazdasági kutatóintézetben például sertésökonómiával foglalkoztam, s azzal »vádoltak« meg, hogy csak olyan helyre megyek a sertéstelep szakmai vizsgálatára, ahol reformátusok laknak, mert ott van kopjafa, és egyúttal azt is le tudom fényképezni meg dokumentálni. A 60-as évek végén kerültem kapcsolatba a Honismereti Mozgalommal, majd 1973-től 2010-ig szerkesztője lettem a Honismeret című folyóiratnak. A szerkesztést Morvay Pétertől vettem át, utána pedig Selmeczi Kovács Attila néprajzkutatónak adtam át a munkát. A szerkesztőbizottságnak tagja maradtam és továbbra is jelennek meg írásaim, főként erdélyi témákban.” Halász Péter megjegyezte: „a Honismeret című kiadványhoz hasonlót a nagyváradi Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke szerkeszt Partiumi füzetek címmel. Sokat tanultunk egymástól, és szoros kapcsolatban, barátságban vagyunk Dukrét Gézával”.
Moldvai utazások
Beszélgetésünk során a még mindig nagyon tevékeny néprajzkutatótól megtudtuk: a kutatások kezdete bonyolultan alakult. Egy barátjával felmérést akartak végezni, miként viselte el a falu a téeszesítést mentálisan. Viszont ezt nem lehetett, mert hivatalosan a téeszesítésnek csak előnyei lehettek. Ezért barátja az ELTE antropológiai tanszékéről, ő pedig a Néprajzi Múzeumból próbált hivatalos papírt szerezni arról, hogy miért is járják a falvakat. „Az antropológia nem, de a néprajz bejött, és közben kiderült az is, hogy az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalom fő szervezője az a Morvay Péter, aki édesapámmal együtt egy táborban volt hadifogoly Oroszországban. Morvay atyai jó barátom lett, és támogatta a kutatásaimat. A 60-as években elkezdték szerkeszteni a Néprajzi Atlaszt, ami a határon túli magyarokra is kiterjedt. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Jugoszlávia is hozzájárult a kutatásokhoz, Románia azonban nem” – vázolta fel Halász.
Ennek ellenére többen és többször jártak Erdélyben és Moldvában, az adatgyűjtést titokban végezve. A kapcsolatokat a Magyarországon élő erdélyi magyarok által építették ki. „A csángókkal kapcsolatban számos útmutatást kaptam a téma egyik kiváló ismerőjétől, Domokos Pál Pétertől, akinek egyik fiával együtt jártam általános iskolába” – magyarázata Halász Péter. A moldvai utakra visszaemlékezve rámutatott: „a kutatás tulajdonképpen egyszerű volt, de bizonyos szabályokat be kellett tartani, nem volt szabad kirívóan viselkedni. A milícián időnként le kellett jelentkezni. Emlékszem, hogy a milicista feleségeknek kacsingatós pénztárcát kellett hozni, és akkor elnézték, hogy ott vagyok. A nyolcvanas évek közepén elmérgesedni a helyzet. Akkor már nem mertem Erdélybe, Moldvába utazni, mert nem engem, hanem a barátaimat kezdték elővenni, kihallgatni, megfélemlíteni. 1990 tavaszán jöttem újra Erdélybe a magyar televízió stábjával filmet készíteni.”
Halász Péter számos kiadvány szerzője. Több kötetet publikált a csángók néprajzával kapcsolatban, főleg az ezredforduló után. A teljesség igénye nélkül: A moldvai csángó magyarok hiedelmei, A moldvai magyarok hagyományos állattartása, Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban címmel. Jelenleg a moldvai magyarok hagyományos földművelésével foglalkozó könyvén dolgozik.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

Băsescu: heten ellenezték volna a csatlakozást
Traian Băsescu államfő szerint az Európai Unió (EU) igazságügy- és belügyminisztereinek csütörtökön kezdődő tanácskozásán legkevesebb heten Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ellen voksoltak volna, ha szavazásra kerül a kérdés. Az államelnök szerint Romániának most arra kell törekednie, hogy az EU belügyminiszterei újabb dátumot tűzzenek ki a schengeni csatlakozás megvitatására. „Ez szeptemberi vagy decemberi időpont is lehet” – tette hozzá Băsescu. Az államfő tegnap a kérdés kapcsán tárgyalásra hívta Victor Ponta miniszterelnököt, Titus Corlăţean külügyi, valamint Radu Stroe belügyi tárcavezetőt.
Az államelnöki hivatal közleménye szerint a találkozón „külpolitikai témákról, Romániának a március 7–8-i uniós igazságügy- és belügyminiszteri találkozón való megbízatásairól esett szó.”
Băsescu hétfői sajtónyilatkozatában helyeselte Ponta álláspontját, amely szerint Románia nem kér szavazást a héten a schengeni csatlakozásról. Az államfő hangoztatta, Románia továbbra is fontos célnak tekinti, hogy csatlakozzék a belső határellenőrzés nélküli övezethez, és ennek a célnak az eléréséért semmilyen áldozatot – még a „korruptjainak a feláldozását” – sem tartja túl nagynak. Felhívta a figyelmet arra, hogy amióta részt vesz az Európa Tanács ülésein, egyetlen problémát sem „kiabálással” oldottak meg, minden ügyet tárgyalások nyomán bonyolítottak le. Hozzátette, Románia részéről a helyes hozzáállás, hogy számbavegye mindazokat a tényezőket, amelyeket egyes európai partnerek kifogásoltak. Hangsúlyozta, az uniós vezetők e heti tanácskozásán Romániának arra kell törekednie, hogy megállapítsák a jogállam intézményeinek működésében tett előrelépéseket, illetve fel kell vállalnia a politikai szinten elvárt változtatásokat.
Az államfő említést tett arról, hogy a Németország tiltakozását megfogalmazó Hans-Peter Friedrich német belügyminisztert Románia támogatójaként ismerte meg. Hozzátette azonban, hogy az igazságügyi reform folyamatának megfigyelésére kialakított együttműködési és ellenőrzési mechanizmus legutóbbi jelentése alapján „bárki hátralépett volna egy lépést.” Băsescu úgy vélte, Németországot a romániai és bulgáriai korrupció késztette arra, hogy vétójogát hangoztassa.
Az államelnök sajtónyilatkozatában azt is kifejtette: nem vállalja magára a Schengen-csatlakozás elodázását. Hangsúlyozta, a kérdés kapcsán megtette kötelességét, és nem ő tartott büntetőjogi háttérrel rendelkező minisztereket a kormányban, nem kísérelte megakadályozni mentelmi joguk megvonását, nem gyakorolt nyomást az igazságszolgáltatásra. Emlékeztetett, egyébként nem rendelkezik támogató parlamenti többséggel, és a kormányt sem tudná politikailag befolyásolni.
Ponta egy televíziós műsorban „mesének” minősítette Băsescu megállapítását azt illetően, hogy Románia Schengen-csatlakozását hét állam is ellenezte volna. Szerinte az európai tagállamok álláspontját nem lehet „utcasarki pletykák” alapján felmérni. Mint mondta, tudomása volt arról, hogy Németország némileg fenntartással viszonyul a kérdéshez, de erről nem nyilatkozott, amíg Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter közzé nem tette országa hivatalos álláspontját. Hozzátette: a román hatóságok más államok hasonló állásfoglalásáról nem tudnak. Az államfővel való tegnapi találkozót követően Ponta úgy nyilatkozott, Románia nem igényli majd a Schengen-csatlakozás kérdésének szavazás alá bocsátását az uniós vezetők tanácskozásán, és nem vesz számításba újabb időpontot sem a folyamat lezárását illetően.
Szabadság (Kolozsvár),

Martonyi János a nyilatkozatok enyhülésére számít
A magyar–román kapcsolatokat terhelő éles hangvételű nyilatkozatok enyhülésére számít Martonyi János külügyminiszter, aki kedden befejezte kétnapos hivatalos látogatását Romániában. Bukarestből való távozása előtt a külügyminiszter az MTI-nek elmondta: abban állapodtak meg a román féllel, hogy lehetőleg nem a sajtóban üzennek egymásnak, függetlenül attól, hogy bizonyos ügyekben az alapvető elvi álláspontok különböznek – például a székely zászló használata esetében. „Az a fajta retorika, amit itt az utóbbi hetekben hallottunk, reményeim szerint most enyhülni fog, akár meg is szűnik. Ez nagyon fontos dolog, tudniillik ez az itteni magyar közösséget nagyon jelentősen nyugtalanította és nyugtalanítja” – mondta a külügyminiszter. Martonyi János kedden Valeriu Zgoneával, a román képviselőház elnökével, Victor Ponta miniszterelnökkel és Crin Antonescu szenátusi elnökkel találkozott Bukarestben.
Bukarestből való távozása előtt a külügyminiszter az MTI-nek elmondta: abban állapodtak meg a román féllel, hogy lehetőleg nem a sajtóban üzennek egymásnak, függetlenül attól, hogy bizonyos ügyekben az alapvető elvi álláspontok különböznek – például a székely zászló használata esetében.
„Az a fajta retorika, amit itt az utóbbi hetekben hallottunk, reményeim szerint most enyhülni fog, akár meg is szűnik. Ez nagyon fontos dolog, tudniillik ez az itteni magyar közösséget nagyon jelentősen nyugtalanította és nyugtalanítja” – mondta a külügyminiszter.
Martonyi János kedden Valeriu Zgoneával, a román képviselőház elnökével, Victor Ponta miniszterelnökkel és Crin Antonescu szenátusi elnökkel találkozott Bukarestben.
A magyar diplomácia vezetője elmondta, a keddi találkozók közül a román kormányfővel folytatott megbeszélését tartja a legfontosabbnak, amelyen Titus Corlăţean külügyminiszter is jelen volt.
„Azt hiszem, (Victor Ponta – szerk. megj.) maga is látja azt, hogy talán az utóbbi időben nem minden kijelentés hangzott el a legnagyobb megfontoltsággal. Ezt most már mindannyian látjuk, mindannyian tudjuk, csillapítani kell a kedélyeket” – mondta Martonyi János.
Hozzátette: azt kérte tárgyalópartnereitől, próbálják nagyobb megértéssel, és toleranciával kezelni a kisebbségi jelképhasználat ügyét.
Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke azt mondta, megkérte a magyar külügyminisztert, közvetítse egy bukaresti látogatásra való meghívását Kövér László házelnöknek, aki – mint megjegyezte – sokszor jár Erdélyben.
Crin Antonescu, a szenátus elnöke a magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélés után beszámolt arról, hogy a kisebbségvédelmi szempontból fontos törvényalkotási kérdésekről egyeztettek. A házelnök ezek között a román parlamentben évek óta elfekvő kisebbségvédelmi kerettörvény tervezetét és a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét említette.
Martonyi János kedden találkozott az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel is. Megköszönték a külügyminiszter, a magyar diplomácia és Németh Zsolt külügyi államtitkár, illetve Füzes Oszkár nagykövet kiállását az erdélyi magyar közösség autonómiája mellett, valamint a székely zászló ügyében nyújtott támogatást.
Toró T. Tibor tájékoztatta Martonyi Jánost az EMNP javaslatairól a romániai régiók átrajzolása és az autonómia tekintetében. A magyar külügyminiszter a magyar–magyar párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és örömmel nyugtázta a néppárt vezetőinek erre irányuló erőfeszítéseit.
Titus Corlăţean román és Martonyi János magyar külügyminiszter hétfőn megállapodott abban, hogy Románia és Magyarország egyaránt érdekelt a stratégiai partneri viszony fenntartásában, és ez fontos a két ország és a térség számára is.
A magyar diplomácia vezetőjének Bukarestben tett látogatásának első napján a két külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott, majd egy konferencián vettek részt, amelyet a román–magyar stratégiai partnerségről szóló nyilatkozat aláírásának tízéves évfordulója alkalmából szerveztek.
Martonyi János elmondta: Magyarország és Románia kormánya is úgy érzi, a kisebbségi kérdés nem belügy. Magyarország sosem vitatta el egyetlen országnak a jogát sem, hogy a Magyarországon élő kisebbségek ügyében szót emeljen, és reményét fejezte ki, ezt a jogot a magyar kormánytól sem akarja senki sem elvitatni. Rámutatott: Románia és Magyarország érdekei közösek, és a kelet-közép-európai térségben az államoknak egymással kell összefogniuk. Titus Corlăţean román külügyminiszter beszédében a két ország stratégiai partnerségének fontosságát méltatta. Szerinte Románia és Magyarország tíz év alatt szoros, pragmatikus, párbeszéden és együttműködésen alapuló viszonyt alakított ki egymással. Ennek jelentőségét alátámasztja – folytatta Corlăţean –, hogy Románia elsőként Magyarországgal tartott együttes kormányülést, ami különösen hasznos eszköznek bizonyult. Rámutatott: a gazdasági válság ellenére a két ország kereskedelmi kapcsolatainak értéke 2011-ben 7,3 milliárd euró volt, és jó remény van arra, hogy 2012-ben ez nőtt.
Corlăţean szerint Magyarország számára Románia immár két egymást követő évben is a második legfontosabb kereskedelmi partner. Közölte, hogy Romániában 11 500 vállalat működik magyar tőkével, míg Magyarországon 6 ezer román tőkével rendelkező vállalat fejti ki tevékenységét. A két ország kereskedelmi mérlegének Románia szemszögéből való kiegyensúlyozása érdekében a felek megállapodtak, hogy Budapesten román–magyar kereskedelmi kamara létesül – mondta a román külügyminiszter.
Martonyi János hétfőn este találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is, Magyarország támogatásáról biztosítva a romániai magyarságot. A megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak.
A magyar diplomácia vezetője hétfő este megnyitotta Bukarestben a 140 éve Kolozsváron született Bánffy Miklós művész és politikus emlékének szentelt – Budapesten már bemutatott – kiállítást a bukaresti magyar nagykövetség és a Balassi Intézet bukaresti kulturális központja szervezésében.
Szabadság (Kolozsvár),

Lapszemle
Művelődés/február
Az Erdélyi Református Egyházkerület frissen beiktatott püspöke, Kató Béla köszöntésével indít a lap februári száma. Kuti Márta az Igaz Szó – a Látó elődje – című irodalmi folyóirat megjelenésének hatvanadik évfordulója alkalmával eleveníti fel emlékeit, ugyanakkor összeállításában Híres erdélyi magyarok címmel a lap sorozatot indít azoknak a magyar személyiségeknek a bemutatására, akik 1000 és 1990 között születtek, és részt vállaltak a magyar kultúra és tudományosság gazdagításában. Hantz Lám Irén Templom a Főtéren című emlékalbumát Gaal György, Szathmári Ferenc Erdélyi magyar népművészek című portrékötetét pedig Máriás József ajánlja az olvasók figyelmébe. A Vendégoldalon a Kassai Figyelő című független magyar folyóiratot Skultéty Csaba mutatja be, Fazekas Loránd pedig a szatmárnémeti Szabó fivérek első világháborús katonasorsáról ír. A Művelődés az elmúlt év decemberében mindössze 66 évesen elhunyt szilágysomlyói orvos, író és számítógépes grafikus Hajdu Attilára emlékezik, akinek Megpróbáltatásom stációi című, életének utolsó heteiben született írásából közöl részletet.
Szabadság (Kolozsvár),

Ha csak egy mustármagnyi hitetek is volna…
Tizedik alkalommal rendezték meg hétvégén a Ferences Ifjúsági Téli Találkozót (FITT) a ferencesek dési kolostorában, a hit éve apropóján „a hit hegyeket mozgat” mottóval. A program pénteken este keresztúttal kezdődött, amelyet szentmise és zsolozsma követett. Vacsora és elszállásolás után a résztvevők megtapasztalhatták a szentségimádás meghittségét, tisztázhatták benső gondolataikat, érzéseiket, valamint gyertyát gyújthattak szeretteikért. A szombati prédikáció a hit erejére hívta fel a figyelmet, az Istenben, önmagunkban és céljainkban való bizalom szükségességét hangsúlyozva.
A jelenlévők kisebb csoportokban beszélgethettek Istennel és az egyházzal való kapcsolatukról, továbbá problémáikról, úgynevezett hegyeikről, amelyekbe életük során botlottak. A ferencesektől megszokott jókedv, vidámság és humor sem hiányzott a programból: a csoportok egyik feladata az volt, hogy fonalból készítsenek kötelet, amellyel aztán egy autót kellett elhúzniuk a kolostor elől. Ima, játék, ismerkedés, szeretet, nevetés – körülbelül ezekkel a szavakkal lehet összefoglalni a pár nap tartalmát. A találkozó tortaevéssel, kiértékelővel és szentmisével zárult.
GYŐRFFY IBOLYA
Szabadság (Kolozsvár),

MOGYE-ügy: nem létező személy feljelentése alapján nyomoztak
Nem létező személy feljelentése alapján vizsgálta egy éven keresztül az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tizenegy oktatóját – derült ki a hatóságok ügyirataiból. Amint korábban beszámoltunk, a DNA azért nyomozott a magyar oktatók ügyében, mivel 2012 elején aznapra is fizetést vettek fel, amikor ők Budapesten tartózkodtak szószólójuk, Szabó Béla állami kitüntetése alkalmából.
A hatóság ugyan megállapította, hogy egyikük sem követett el bűncselekményt, ennek ellenére 300 lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte őket, így a MOGYE könyvelősége utólag valamenynyiük béréből levonta a Budapesten töltött napra felvett juttatást.
A bírságot a Schmitt Pál akkori államfő által kitüntetett Szabónak is ki kellett fizetnie, amiért most többedmagával pereli az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt. „Elképedve szereztem tudomást a vizsgálati dossziéból és a DNA ügyészeitől, hogy ők lényegében egy nem létező személy feljelentése alapján indítottak vizsgálatot a magyar oktatók ellen. Ez akkor derült ki, amikor a feljelentést postázó bizonyos Alexandru Popa orvosdoktort keresték a megadott címen. Nem tudni, hogy ki rejlik e név mögött, de az biztos, hogy amit tett, az gerinctelen, alpári cselekedet” – nyugtázta a tényeket Kincses Előd, az érintettek által megbízott ügyvéd. A marosvásárhelyi jogász szerint ha a korrupcióellenes ügyészeknek az a legégetőbb dolga, hogy egy éven keresztül olyan egyetemi tanárokat vizsgáljanak, akik egy előre ledolgozott vagy utólag bepótolt napra felvegyék a fizetésüket, a DNA-nak az egész román társadalmat górcső alá kellene vennie. Az ügyészségi eljárással párhuzamosan az egyetem két bizottsága is vizsgálni próbálta a Magyarországra utazó küldöttséget. „Nem azzal foglalkoztak, hogy miért hiányoztunk, hanem azzal, hogy hol jártunk, kivel találkoztunk, mit csináltunk, milyen rendezvényeken vettünk részt a Budapesten töltött egy nap alatt. Én azt mondom: ha a vezetőség szerint amúgy is igazolatlanul hiányoztunk, akkor legyen mindegy, hogy hol jártunk és mit tettünk” – nyilatkozta lapunknak Szabó Béla. A professzor meggyőződésének adott hangot, miszerint egyikük sem károsította meg az egyetemet, hisz amikor vizsgaidőszakban, a diákok szombatra vagy vasárnapra kéretik a felmérésüket, egyikük sem mond nemet, és pluszfizetést sem követel aznapra. „Törvény szerint nekünk évi hatvannapos szabadság jár. Soha senki nem szokott ennyit hiányozni. Ha öszszeadjuk a katedránál töltött napokat, mindenképpen a MOGYE kerül ki nyertesen” – fejtette ki Szabó Béla.
Mint beszámoltunk, a magyar professzorok a marosvásárhelyi bíróságon készülnek megfellebbezni az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály döntését.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Nevezzük akár Székelyföldnek akár Mureşul Superiornak, szükség van rá
Csakis a történelmi régióknak és azon belül egy különleges státust élvező Székelyföldnek van létjogosultsága Romániában – szögezte le kedden Smaranda Enache, a marosvásárhelyi székhelyű Pro Európa Liga (PEL) társelnöke.
Mint mondta, egyetlen európai ország sincs, ahol a hatalom olyan semmitmondóan elnevezett, mesterséges régiókat kreált volna, mint például a közép-romániai, eszaknyugati vagy délkeleti övezetek. „Ha az utca emberét arról kérdezett, hogy kik alkotják a délnyugati vagy északkeleti fejlesztési régiót, és melyik város a székhelye, szinte senki nem tudja. De ha Erdélyről, Bánságról, Olténiáról, Havasalföldről, Dobrudzsáról vagy Moldváról beszélsz, mindenki tudja, miről van szó. Ezen azoknak is el kellene gondolkozniuk, akik az ország új közigazgatási felosztásán fáradoznak” – fejtette ki az emberjogvédelmi liga vezetője.
Szerinte a történelmi régiók újjáalakításának az lenne a nagy előnye, hogy valamennyi térség földrajzilag is, történelmileg is jól behatárolható, gazdaságilag és az infrastruktúra szempontjából egységes, és nem utolsósorban lakói erős identitástudattal rendelkeznek. Enache hozzátette: a történelmi régiók keretében fel lehetne számolni az 1968-ban létesített megyéket. Helyüket a kisrégiók vennék át, mint például Bukovina Moldva keretében vagy a Székelyföld, a történelmi Máramaros vagy a Mócvidék az erdélyi övezet határain belül. Dél-tiroli mintára a Székelyföldnek sajátos státust kellene biztosítani. Ha a térség román lakóinak nem tetszik az elnevezés, saját nyelvükön akár Mureşul Superiornak is hívhatnák; ugyanez a gyakorlat Dél-Tirolban is, amelyet az olaszok egészen másként, a térség legnagyobb folyóvizéről neveznek Alto Adigénak.
„A Székelyföld feldarabolásával vagy beolvasztásával egy nagyobb, román többségű régióba, a kormány legalább három, a kisebbségeket és nyelvüket védő nemzetközi egyezséget sértene meg” – figyelmeztetett Smaranda Enache. Közülük az egyik tételesen is kimondja, hogy az Európai Unió országaiban tilos a kisebbségek által hagyományosan és jelentős számban lakott területek határait az érintett lakosság beleegyezése nélkül módosítani. A PEL társelnöke álproblémának véli a három székely megye gazdasági erejének megkérdőjelezését. Szintén dél-tiroli példával élve, Smaranda Enache emlékeztetett, hogy az ’50-es években az Olaszországhoz csatolt volt Osztrák-Magyar Monarchia területe az egyik legszegényebb térségnek számított. Önállósulásának kiharcolása után viszont az ország és egyben Európa egyik leggazdagabb vidékévé nőtte ki magát.
Március 10.: jogos, de nem hasznos
Törvényes, jogos, de nem feltétlenül hasznos és időszerű a március 10-re meghirdetett marosvásárhelyi autonómiatüntetés – vélekedett a rendezvényről Smaranda Enache. A Pro Európa Liga társelnöke szerint a szervezők nem a legszerencsésebb alkalmat választották a székelység követeléseinek kifejezésére. „A tüntetés okot ad különböző spekulációkra és feszültséggerjesztésre. Főként olyanok részéről, akik a Kárpátokon túl élnek, és nem ismerik az erdélyi realitást” – fejtette ki Smaranda Enache.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro,

Együtt a félelem ellen (Marosvásárhelyi autonómiatüntetés)
Legalább húsz busszal és számos személygépkocsival több mint ezer ember készül Háromszékről Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett autonómiatüntetésre. Az érdeklődés folyamatos, napról napra mind többen jelentkeznek – közölték Sepsiszentgyörgyön a szervezést közösen felvállaló SZNT, RMDSZ, MPP és EMNP képviselői.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke történelminek nevezte a pillanatot, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni az összes magyar politikai párt képviselőit, mindannyian vállalták, közösen mozgósítanak, szervezik az utazást, hogy minél többen részt vegyenek a március 10-i nagygyűlésen. „Nemzeti ügyeink képviseletében igen fontos, hogy együtt gondolkodjunk, együtt keressük az utat. Egyértelmű, hogy közös az irány számunkra, Székelyföld területi autonómiája, de közös ügyünk az ország regionális felosztása és az aláírásgyűjtés az európai polgári kezdeményezésre” – fejtette ki házigazdaként Gazda Zoltán. Elmondta, körvonalazódik a vasárnapi program, elkészült a petíció is, és plakátokkal, szórólapokkal buzdítják részvételre főleg a Maros megyeieket. A hatóságok és a rendfenntartók nyitottnak és szolgálatkésznek bizonyultak, kísérettel vezetik be az autóbuszokat, és igyekeznek biztosítani parkolásukat is, a központban mind a négy sávot lezárják, hogy a tüntetők a prefektúra elé vonulhassanak. Nagyon bíznak benne, nem lesz provokáció, békés tüntetésre készülnek. Gazda Zoltán elmondta azt is, a világ számos pontján tartanak szolidarizáló megmozdulást a román nagykövetségek, konzulátusok előtt: Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, San Fernandóban, Münchenben, Zürichben és Budapesten vonulnak utcára a székely autonómiaigényt támogatók. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke vázolta: a nagygyűlés 17 órakor kezdődik koszorúzással és beszédekkel – minden párt, politikai szervezet megbízottja tarthat beszédet három perc terjedelemben, de ott lesz a katalánok képviselője, aki elhozza a baszkok üzenetét is, Dél-Tirol kormányzója pedig levélben üdvözli, bátorítja az egybegyűlteket.
„Félelemre és nemekre nem lehet jövőt építeni” – jelentette ki Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint éppen ezért tartották fontosnak, hogy ők is ott legyenek a marosvásárhelyi tüntetésen. „Ahhoz, hogy elérjük az autonómiát, sok demokratikus eszközhöz kell nyúlnunk, nem lehet csak egy úton járni, kell egy értelmes munkamegosztás, kell bizalom, és kell kommunikáció” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, ez fontos lépés, amely után majd újabbakat kell megtenni. „Jó ügyekben lehet összefogást kovácsolni” – erősítette meg Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, aki szerint két szempontból is fontos a vasárnapi megmozdulás, egyrészt segít önbecsülésünk helyreállításában, másrészt reméli, „meg tudunk törni egy rossz emlékű mítoszt Marosvásárhelyen”. Az elmúlt napokban is kérték többen, ne vonuljanak fel tüntetni, mert az ilyen tiltakozás 1990 márciusát idézi. „Ha most be tudjuk bizonyítani, hogy van lehetőség rendbontás nélküli, korrekt módon megszervezett rendezvényre, akár autonómiatüntetésre Marosvásárhelyen, akkor lerombolhatunk egy nagyon fontos negatív töltetű mítoszt, és visszaadjuk a reményt azoknak, akik ma félnek.”
Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke is a közös szervezés jelentőségére hívta fel a figyelmet, és megfogalmazta, bízik benne, lesz folytatás. Kiemelte azt is, nem valaki ellen tüntetnek majd, hanem jogainkért, az autonómiáért. Az EMNP képviseletében jelenlevő Sánta Imre szintén a félelem falainak lebontásáról beszélt, arról, hogy mindenkinek ott a helye a marosvásárhelyi tüntetésen.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Négy év múlva, részletekben fizetne kárpótlást Románia az államosított ingatlanokért
Négy év múlva, részletekben kezdene kárpótlást fizetni Románia azokért a kommunista diktatúra idején államosított ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni – derült ki a Mediafax hírügynökség birtokába jutott törvénytervezetből, amelyet szerdán tettek közzé.
A tervezet szerint érvényben marad az a hatályos rendelkezés, hogy a még létező, államosított ingatlanokat lehetőleg természetben adják vissza volt tulajdonosaiknak. Ha ez nem lehetséges, akkor az állam a jelenlegi piaci értéken állapítja meg az egykori ingatlanért járó kárpótlás értékét, amelyet azonban nem pénzben, hanem úgynevezett „árverési pontok" formájában fizetne ki – derült ki a dokumentumból.
Az árverési pontokat a kárpótolt más, az állam által áruba bocsátott ingatlanok megvásárlására használhatja fel, vagy megvárhatja, amíg azokat – 2017-től kezdődően, évenként legfeljebb 10 százalékos összeghatárig – az állam visszavásárolja – írta a Mediafax. Ez azt jelentené, hogy a kormány a következő parlamenti ciklusra hárítaná a kárpótlás terhét, amely egyes becslések szerint akár 16 milliárd euróra is rúghat.
Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy az új restitúciós törvényt parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással szeretnék elfogadtatni. A jogszabály tervezete első olvasatban szerepel a kormány szerdai ülésének napirendjén.
A felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány által ilyen módon előterjesztett törvénycsomag egy bizonyos határidőn belül automatikusan hatályba lép, ha a parlament nem szavaz meg közben egy – a kormány bukásával járó – bizalmatlansági indítványt.
Románia 2013 április közepéig kapott újabb haladékot az Emberi Jogok Európai Bíróságától (EJEB) arra, hogy működőképessé tegye a kommunista diktatúra idején elkobzott ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszert. Az országot több mint ezer – a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen – panaszos perelte be a strasbourgi bíróságon, amely 2010 végén precedensértékű ítéletet hozott Románia ellen. Ha Románia nem változtat jogorvoslati rendszerén, az EJEB az összes hasonló ügyben kárpótlásra fogja kötelezni a román államot. MTI
Erdély.ma,

Felmérés: mondvacsinált a székelyzászló-ügy
A Hargita megyei románok és magyarok túlnyomó többsége szerint jó a két etnikum közötti viszony, annak ellenére, hogy vannak vitás kérdések – derült ki a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt felmérésből, melynek eredményeit kedden mutatta be Borboly Csaba tanácselnök.
A közvélemény-kutatás a román-magyar együttélésről készült. Összesen 480 személy válaszait dolgozta fel a felkért cég, a lekérdezett személyek 18 százaléka román, a többi magyar nemzetiségű volt. A válaszadók nemzetiség megoszlása arányos Hargita megye összlakosságáéval. A lekérdezettek 18 éven felüliek voltak; majdnem fele arányban középkorúak és valamivel több, mint egyharmaduk 55 év felettiek személyek.
A felmérés többek között arra kereste a választ, hogy a megyében élő románok, illetve magyarok feszültnek érzik-e a két etnikum közötti helyzetet. A román nemzetiségűeknek csak mintegy 11 százaléka értékeli feszültnek a helyzetet, míg a magyaroknak alig 4,1 százaléka vélekedik hasonlóan. A románok többsége (52,4 százalék) szerint nagyon jó a viszony a két nemzetiség között, míg a magyarok csak 30,5 százalékban osztják ezt a véleményt.
Mindkét nemzetiség esetében a nyugdíjasok zöme (48,3 százalék) adta azt a választ, hogy nagyon jó a román-magyar viszony, míg a diákok azt vallják, hogy vannak vitás kérdések, de mindig találnak rá megoldást (61,5), és ugyan csak a diákok közül vélik a legtöbben, hogy a két etnikum között sok a feszültség (30,8).
Az időnként kialakuló feszült helyzetért a románok 60,5 százaléka okolja a bukaresti központi hatalmat és mintegy 38 százalékuk úgy gondolja, Hargita megyei magyar politikusokat terheli mindezért a felelősség. A magyaroknak valamivel több mint a fele (53 százalék) gondolja úgy, hogy az időszakos feszültségben a bukaresti hatalom a ludas, és 15,1 százaléka a Hargita megyei magyar politikusokat okolja ugyanezért.
Felmérés készült székelyzászló-ügyben is. A magyarok 60,7 százaléka szeretné, ha a székely lobogó lenne a megye zászlaja, a románoknak 20, százaléka értene ezzel egyet. A románok mintegy 22 százalékát, a a magyarok mintegy 23 százalékát hidegen hagyja, 0,5 százalékát nagyon zavarná. A románok 20,6 százalékát nagyon bosszantaná a napot és holdat ábrázoló zászló.
A magyarok 41,7 százaléka vélte úgy: a jogi út a legeredményesebb módja annak, hogy a székelyek zászlaja a megye szimbóluma legyen. Ugyanennyien válaszolták azt, hogy nem kell tovább fokozni a feszültséget, és csak 9,4 százalékuk választaná a cél eléréséhez a tüntetéseket. A románoknak egyharmada szintén a jogi lépéseket helyesli az ügyben, 50,8 százalékuk nem szeretne a témával feszültséget gerjeszteni.
Borboly Csaba az adatok ismertetése közben elmondta: a felmérés azt támasztja alá, hogy a feszültségek gerjesztett feszültségek, mondvacsinált ürügyek mentén. Ilyen a székely zászló megyezászlóvá tétele, illetve az azt körülvevő médiacirkusz. És hasonló Románia régiós felosztásának kérdése is. Ezzel kapcsolatban a magyarok többsége körében a Hargita, Kovászna, Maros megyéket magába foglaló régió ötlete a legnépszerűbb, míg a románok többségükben inkább egy Kovászna, Hargita, Maros, Beszterce-Naszód megye alkotta régióban élnének a legszívesebben.
Horváth-Szekeres István
Maszol.ro,

Amikor eljött a mesélés ideje...- Cseke Gábor olvasónaplója
Próbálom magamban eldönteni, miként is olvassam Gagyi József legújabb könyvét (Ha akartam, fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam. Beszélgetések Balogh Pállal. Emberek – életek sorozat, 1. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2012): tudományos munkaként? irodalomként? vagy egyszerűen csak olvasmányként, mert hogy terjedelmessége (közel 400 lap) ellenére erősen jól olvastatja magát. Hogy is ne: egy sokat tapasztalt, érdekes személyiségű, öntörvényűen gondolkodó, röghöz kötöttségében is nyitott falusi ember mesél benne életéről, falujáról, családjáról, gondolatairól, álmairól és megvalósításairól, kételyeiről, hitéről... És még mennyi mindenről, ami egyszer valamiképpen emberközelbe került vele.
Hiába a szerzői konfesszió a könyv élén, alapvetően úgy érzem, maga a szerző is tanácstalan műve definiálását illetően. Nem tudja pontosan, hová is tegye - s mindenekelőtt azért, mert nem az lett belőle, amit kezdetben elképzelt, amikor a megíráshoz szükséges első beszélgetést sikerült nyélbe ütni.
Szándékok és eredmények: bármilyen sikerült alkotásnál is ritka, hogy tökéletesen fedjék egymást. Ez nem minősítés, viszont ténykérdés. Az írónak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy tervbe vett, elképzelt művét alkotás közben annak sajátos, belső logikája szerint alakítsa, s ha a helyzet megkívánja, akár módosítson is eredeti elképzelésén, választott eszközein.
Gagyi József részletekbe menően, a higgadtan vizsgálódó társadalomtudós rigorózusságával rögzíti a könyv keletkezéstörténetét, a menet közben végrehajtott, pillanat szülte korrekciók indoklását. Pedig nem lehet azt állítani, hogy alanya kiválasztásakor ne lett volna eléggé körültekintő: az ismerkedéstől a kapacitálásig hosszú hónapok teltek el, s Gagyi igazából csak akkor tudott meggyőződni választása helyességéről, amikor nagy sokára - valahára - beindultak a tervezett beszélgetések.
Már maga ez a pillanat megrázó történethez kötődik; Gagyi József hűvösen, távolságtartóan írja le, de a tényanyag kellően drámai: Balogh Pál tulajdonképpen akkor hajlandó nekikezdeni életútja felidézésének, amikor nincs más kiútja - egy orvosi műhiba folytán mindkét lábára lebénul, s az addigi dolgos, a munka megszállottjaként élő idős embernek nem marad egyéb elfoglaltsága, mint vendége előtt szerre elszámolni az emlékeivel. És akkor meg is teszi ugyan, de mindvégig csak a maga módján. A szerző pedig - kényszerűségből - ehhez igazítja riporteri státusát: képtelen célirányosan kérdezni, hagyja a beszélőt érvényesülni, gondolatai nyomán csapongani, csak nagy néha, egy-egy félig éber, utaló, már-már mellékes apropóval terelné vissza Pali bácsit a fősodorhoz; mikor sikerül, mikor nem. De ez mind nem baj, már nem az, mert Gagyi József a kényszerből szükségszerűséget kovácsolt magának, hiszen úgy is tudta: a beszélgetés megszerkesztésének végső kulcsa mindenképpen az ő kezében marad; ami nem azt jelenti, hogy azt és úgy ír majd meg a sok-sok találkozás során elmondott élettörténetből, ahogy és ami neki tetszik. Ez a könyv egy pillanatra sem kívánt pusztán ürügy vagy csak egyszerű kiindulópont lenni egy önálló alkotói konstrukcióhoz. Hű krónikának, tanúságnak megfelelően minden ízében a pontosságot, a hitelességet, a teljességet, a mélységet célozza meg.
Gagyi József, sejtésem szerint, a különös élettapasztalatnak megjelenítési formát adva, mindvégig egyik lábáról a másikra áll, és végül maga sem tudja eldönteni, hogy melyik minőségét vállalja fel elsődlegesen: a társadalomtudósét, vagy az íróét. Igaz, hogy íróként már jó ideje háttérbe vonult, és bár gyakori közlései, rendszeresen megjelenő újabb és újabb könyvei nincsenek híjával a szépírói kvalitásoknak, helyenként maguk az írói módszerek is ki-kiütköznek a részletekben, mégis elsősorban tudományos munkáknak tekinthetők. Azzá teszi őket a szerző fő igyekezete, hogy írásainak szemlélete mindenben megfeleljen a szakszerűség követelményeinek.
Ez a kettősség most igen pregnánsan kidomborodik Balogh Pál élettörténetében: az a Gagyi József, aki megírta A krízis éve 1949-et, az Örökített székelykapuk-at, a Földbontók, földfosztók, gyarapodók-at, a Fejezetek Románia 20. századi társadalomtörténetébőlt, az Amire vágyunk, amitől félünk, amit remélünk-et, e monografikus ölelésű, jelentős tanulmánygyűjteményeket, és aki didaktikai munkájában is a tudományos ihletettség híve, a nyolcvan esztendős, a Csíkfalva községhez tartozó jobbágyfalvi parasztember életvallomása előtt váratlanul elbizonytalanodik. Azt nem állíthatom, hogy oda dobja a lovak közé a gyeplőt, de azzal, hogy az életrajzi prospekciónak még csak eleje van, és azon túl csak egy bizonytalanba vesző, sok-sok további kérdőjelt generáló "végtelen vége", Gagyi József számomra azt sugallja, hogy valamiért elodázza a végső döntést: nem zárja le Balogh Pál vallomását, addig feszíti a húrt, ameddig lehet, ameddig úgy érezheti, hogy beszélgetőtársa kimerítette a lelkileg-szellemileg egy életen át magába gyűjtött életbölcsesség hozamát.
"2011 októberében, egy évvel a beszélgetések elkezdése után, az addig lejegyzett anyagból kezdtem el dolgozni ezen az első összeállításon. Ez a rögzített beszélgetések mintegy kétharmadának az anyagából készült. Nem szeretném és nem lehet lezárni a beszélgetések sorozatát mindaddig, amíg erre újra és újra lehetőség adódik: mindkét beszélgető fél jónak látja, hogy beszélgessenek, és erre keresik az alkalmat. Tehát újabb és újabb hangfelvételek készülnek, és az első összeállítás után egy második, harmadik elkészítését is lehetségesnek látom. Ez egyben egy kiváló, a szakértő kifogásokat elhárító mentő körülmény is: ez a munka nincs még befejezve, sőt, nem is látni a végét - nem lehet egy lezárt kutatás első feldolgozásaként tekinteni rá, nem lehet ekként értékelni. Ez is indokolja, hogy a szöveget, ezt a könyvet inkább irodalmi feldolgozásnak, irodalmi biográfiának vagy az egyéni sorson keresztül a társadalmi változásokat bemutató szociográfiának tekintsük, akként kezeljük."
A fenti idézet elemző magyarázatnak tűnik, de annál jóval több: a köztes helyzet tudatos felvállalása. Gagyi József tisztán látja, hogy a sorstól rárótt feladatnak tesz eleget ezzel a könyvvel - továbbá az esetleges folytatásokkal -, hogy minden szempontból kimerje annak a kútnak a vizét, amely immár adakozóan kínálja magát. Ameddig kínálhatja... Az a tény, hogy Balogh Pál esetében véglegesen eljött a mesélés ideje, a jobbágyfalviak elismert ceremóniamestere adottságait - jól fogalmazó-szintetizáló készségét - ezúttal a tanúság szolgálatába állítja; felmondott életével egyúttal hitet téve amellett is, hogy miként zajlott az elmúlt század utolsó két harmadában faluközösségének élete, miként alakult a sorsa.
A gyakorlatilag magyar (rajtuk kívül kis számban romák lakják) többségű faluban érdekes módon jelentkezett - s némileg jelentkezik ma is - kisebbség—többség viszonya: mindenekelőtt vallási alapon. A falu lakossága ugyanis az unitárius, a katolikus, református és ortodox templomok kisugárzása között oszlik meg. Érdekes, egyúttal hiteles emlékei vannak az együttélésről Pali bácsinak: szerinte az emberek közti "meg nem értés–megértés" dolgában nagy szerepet játszanak a vallási vezetők. Egy jobbágyfalvi, egykori katolikus pap példájával illusztrálja, hogy az ellenségeskedés nem is annyira az ördög, mint az ember műve:
"Az a plébános úr nagyon fogta az ő híveit. Volt olyan szegény család, hogy például voltak bizony olyan szegény esztendők, hogy nem volt tavaszon, nyáron búzájuk. A katolikus egyháznak sok földje volt, sok búza, amit kapott. S volt úgy, hogy úgy adott egy más felekezetű szegény asszonynak, ha átáll katolikusnak.
Érti? Ennyire.
A hívei pogányoknak hívták a reformátusokat s az unitáriusokat. Voltak azok az idős asszonyok, annyira bemagoltatták velük a katolicizmust - ugye, ott a sok szobor, Mária-szobor, Antal-szobor, kicsi Anti s nagy Anti, annyi szobor van, hogy csak addig láttak. Sokszor húsvétban két öntözés volt. A legények ittak, mulattak, reformátusok, unitáriusok külön. A népházunk ott volt, ahol a reformátusoknak, unitáriusoknak volt a templomuk, ott künn pedig a katolikusoknak. Mikor összetalálkozott az az ifjúság, akkor összeverekedtek.
...Volt, hogy bicsokra kerültek, elvágták egymást, s ilyesmi. Például volt olyan, hogy katolikus leányhoz ha ment az unitárius, képes volt az apja, hogy letiltsa.
Mind süketek voltak.
Aztán jött egy tanító, Kis Jóska a katolikusoknak, az megváltoztatta; azután már megtörött a jég. Kezdett színdarabokat tanítani, összehívta a katolikusokat is, a reformátusokat, unitáriusokat; a fiataloknak, akik odavalók voltak, tanított színdarabot, dalárdát, sportolást szervezett; kivette a papoknak a kezéből az ifjúságot, ügyes tanító bácsi volt...
Aztán kinyílt az esze a népnek, tágult. De most is azt mondom, sokat csinál a papság. Most is inkább a népnek, ha kihirdeti, hogy március tizenötödikére vagy más ünnepre vagy egy megemlékezésre gyűljenek össze, többet ér, mint ha egy faluból a legelső osztályú szónok vagy tekintélyes ember szólna. Persze, ha olyan a pap, s a hívek, hogy elismerik a papnak a tevékenységét."
Jó példaként említi a halottak napi ökumenikus összefogást, amikor is a felekezetek papjai mind jelen vannak, közösen rendezik az emlékezést, de a veszélyt is látja: ha a vezetőik ennek ellenére nem fognak igazán össze, "érzékenykednek" egymással szemben, akkor ismét csak eltávolodnak egymástól a felekezetek.
A tolerancia, a faluközösség életéhez viszonyuló empátia nem csak vallási téren meghatározó – hangzik tovább a tanulság. Balogh Pál emlékei ismételten rávilágítanak, hogy akár a kollektivista szellemű évtizedekben, akár a rendszerváltás után a közösségi érdekek mentén következetesen gondolkozók jelentették a jobbágyfalviak számára az igazi tekintélyt. Ezért volt népszerű Pali bácsi is minden időkben: mind a népi demokráciában, mind a Ceausescu utáni többpárti rendszerben. Az ő igazodását elsősorban az igazságosság, a méltányosság szempontjai határozták meg - ha közmunkáról, ha földosztásról, ha húsvéti hagyományszervezésről vagy temetési búcsúztatásról volt szó. Igen jellemzőnek érzem a rendszerváltás előtti évtizedek kisebbségi helyzetére nézve azt a fajta "kettős könyvelést", amit a legalsóbb szinteken a helyi vezetők - nem kimondottan önvédelmi szándékból - szinte kötelezően és a lakosság megelégedésére végeztek, s amelynek jeleiről az emlékező lépten-nyomon beszámol.
A falusi húsvéti öntözés hagyományára emlékezve, Balogh Pál az alábbi érdekes tanúsággal szolgál:
"Sok szép dolog volt, na, szép dolog volt. Most azon csodálkozom, húsvéti közös öntözés se volt mióta. Tamás, ugye, a sok fiatalt hazaengedte húsvétra. Ő volt pedig a Nirajul elnöke, és akkor nem végeztük el az öntözést egy nap, mert nagy volt a falu, csak két nap. Első nap egyik felét jártuk el, s másodnapján a másik felét. Gondoltuk, nem lesz fiatalság, mert kell menjenek munkába. Hát az egész fiatalság ott volt. Az egész fiatalság.
Egyszer lemegyek Szeredába, ott volt a Huszár vendéglő, elmegyek be, igyak meg egy üveg sört, melegem volt. Bemegyek, hát ahogy visszanézek, látom, ott van Tamás, a Nirajul elnöke valakivel, valami ismerősével, nem ismertem. Köszönök. Azt mondja: „Balogh bácsi, jöjjön, foglaljon helyet!" Ha már odamentem, vittem egy-egy üveg sört, leültünk, s beszélgettünk. Akkor vettem észre, hogy valami párttitkár volt a városból kijőve.
S mondom neki (éppen húsvét után volt): „Erősen jó volt, a fiatalok milyen sokan eljöttek." Akkor mondta annak a másiknak: „Az a helyzet, hogy falun vannak, s ez régi hagyomány, sokan vannak, hiába tiltom el, hiába fogom őket, hogy jöjjenek be dolgozni. Vagy elszöknek, vagy elmennek egy-két házhoz öntözni, s úgy jönnek be részegen. Ott vannak a gépek, egyiknek levágja a karját, másiknak más baja esik. Baleset. Ez hiányzik? Nem hiányzik. S azt mondtam nekik: »Elengedlek, de akkor szombaton kipótoljátok.« S azt mondták: »Kipótoljuk.« Meg volt oldva a munka."
Úgyhogy nagyon ügyes volt Tamás. Aztán megdicsértem. Mondom: „Na, ezt nem gondoltam, elvtárs, hogy maga így meg tudja a fiatalságot győzni, hát itt volt az egész fiatalság." Szóval innét nagyon sokan dolgoztak a Nirajulban. S mind itt voltak az öntözőbe', ha itt volt nálunk öntözés.
... Csak azért kellett fogadalmat tenni, hogy a rendet fenntartjuk. Nem lesz verekedés, valamilyen összetűzések, vagy rongálás, vita, ehhez hasonló. Azt se szabták meg, hogy hova megyünk, azt se, hogy mit éneklünk, azt se, hogy ki muzsikál nekünk, azt se, hogy meddig tart, semmit. Mert a rendőrségnek is örökké tettünk fenyőfát. Az állatorvosnak tettünk fenyőt... Az orvosnak tettünk fenyőfát. A néptanácselnöknek tettünk fenyőfát. Ezek mind elvárták, üzenték, hogy, mikor öntözünk, menjünk fel hozzájuk."
A Balogh Pál-félék (és bár ritka jószág volt szülőföldjén, de azért távolról sem volt egyedül!) láthatóan elvetették a dogmatikus gondolkodás gyakorlatát: mindent úgy intéztek, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen; vagy ne legyen túl rossz. A felülről érkezett társadalmi sokkokat igyekeztek mindenféle trükkel, áttétellel enyhíteni, s ha lehetett, akár semlegesíteni is. (Ahogy Pali bácsi több ízben is megjegyzi, beszélgetés közben: "Annak ellenére, hogy a hetvenes években nagy kollektív volt, olyan öntözéseket lefacsartunk, uram, hogy... Nem úgy, mint most. Most szabad... [A karácsonyt.] Nem tiltották egyáltalán, esetleg az volt a baj, ha a pap amolyant prédikált, és valaki elárulta.") A legpregnánsabban viszont az a hitvallás fejezi ki Pali bácsi nyitott gondolkodását, ahogyan a vallásfelekezetek sokféleségéhez örök életében viszonyult:
"Sokszor elmondtam a katolikus plébánosnak is, a szeredainak, mikor vacsorát adtunk volt nekik; ökumenikus istentisztelet volt, ő tartotta, s én fogadtam itt vacsorával. Mondom: „Né, plébános úr, nekem van egy meglátásom: én szeretem az én vallásomat, s tisztelem a másét, egyszer szegezzük le. A másik, hogy imádkozzuk a Mi Atyánkot, pontosan maguk is úgy mondják, mint mi, maguk is úgy tanítják, a plébános úr is, mint a mi papunk. A prédikációt felfogás szerint mondják; a Bibliából veszik ki az alappillért, kit milyen talentummal az Isten felruházott, olyan talentummal adja át a híveknek, hogy művelje a lelkivilágukat. A híveknek a lelkivilága olyan, mint egy szántóterület." Ha jól megművelik azt a földet, bármit vetnek belé, megterem. A pap is megműveli a lelkivilágát a hívő embernek, aki odajár. Ahogy hirdeti, az Istent bármilyen formában prédikálja, az a talaj beveszi, mert meg van művelve. ... Az egyhívőket nem bírom, mert ők magukat kiemelik, s senki se jó, csak ők. Nem látják be azt, hogy ember hiba nélkül nincs, a bűn bocsánat nélkül nem bocsátható meg. Azt hiszik, hogy ők nem vétkeztek..."
A mindent kizáró kérkedés, a fundamentalista gondolkodás eredendően idegen a jobbágyfalvi közösségtől, amennyiben jó irányban befolyásolják őket. Ezért a mindenkori hatóságok, vezetők szerepe akár meghatározó is lehet; és bár Balogh Pál nem nevezhető kimondottan a falu egykori vezető emberének, a jobbágyfalviak életében mégis olyan kulcsfeladatokat látott el, amik meghatározóak voltak a helybeliek életére: volt földmérő bizottsági tag, falusi őrszolgálatot végzett, a futballcsapatban játszott, a színjátszó körben a hősszerelmes szerepeket nagy megjelenítő erővel ábrázolta, a húsvéti ünnepségsorozat "királyi" pálcáját viselte, volt unitárius gondnok, két ízben a helyi tanácsnak is tagja. Pedig lényegében ő sem különbözött a többi jobbágyfalvi embertől - ugyanúgy megitta a magáét, s ha úgy adódott, mértékkel a közöshöz is hozzányúlt, hiszen az a "miénk", megadta a királynak azt, ami a királyé, de nem élősködött a közösségen, nem volt demagóg.
Egy, a könyv piacra kerülését megelőző olvasótalálkozón Gagyi József a jelenlévőknek elmondta volt, hogy még a kezdet kezdetén, amikor a falu életéről életszerűen referálni tudó alanyokkal próbálkozott, szóba került egy közlékeny hivatalnok is, aki huzamosabb időn át felülről, a falu vezetésének szintjéről látta és ismerte a társadalmi mozgásokat, az események miértjét és mikéntjét. A szerző végül mégis Pali bácsi mellett kötött ki, mert a másik túlságosan gyakran és szeszélyesen cenzúrázta saját magát, korábban elmondott szavait részben megmásította, megszűrte, a tükörben látszó képet tartotta fontosnak az eredeti tanulságnál. Magam is úgy érzem, hogy egy következetesen szerepjátszó, minden kurzushoz igazodó ember torz és hiányos rajzát adhatta volna faluja mindennapjainak, túl sok energiát pazarolt volna az önigazolásra és az önfényezésre. Jó, hogy ez Balogh Pál esetében nem következett be.
A könyv hőséül - aki egyben a történet alfája és omegája - szolgáló Balogh Pálról keresve se találhatni jobb (ön)jellemzést, mint amit a könyv hátlapja kiemelten közvetít:
"Nekem olyan természetem volt, hogy én örökké szerettem menni, szerettem dolgozni, én szerettem viccelődni, én szerettem leülni valakivel meginni egy pohár bort, nem annyit, hogy ittas legyek, hanem amellett elbeszélgetni. Elmenni a templomba, elmenni gyűlésbe, ide-oda. Ez volt nekem, itt találtam fel magamat. Én, mikor kimentem a mezőre, itthon elrendeztem holmit, senki olyan boldog nem volt, mint én. Magamnak beosztottam a munkát, ha elfáradtam, leültem, mikor megpihentem, folytattam tovább. Ha akartam, fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam."
Az utolsó, általam kiemelt mondat is szerencsésen sűríti magába Pali bácsi szabadságszeretetét. Kár, hogy címként már lekörözte volt egy nem kevésbé remek román film (Când vreau să fluier, fluier - Amikor fütyölni akarok, fütyölök / rendező: Florin Şerban), amely így már-már szállóigévé vált, mire Balogh Pál története – a maga hasonló vétetésű címével - napvilágot látott.
Csíkszereda, 2013. február 17.
Gagyi József kommentárja:
Kísérletképpen összeállítottam ezt a könyvet...
Igaza van Cseke Gábornak, köszönöm neki a lényeget megragadó megfogalmazást: eljött a mesélés ideje, de még nem érkezett el a megírás ideje.
És mégis jelezni kell, jelezni kellett könyvvé szerkesztett történetekkel, hogy mi az, amiről szó szót követ, immár évek óra, amiről két ember sokat és jókedvvel beszélget, és ami egy családi—emberi sors, egy falu, egy korszak valóságába enged belelátni.
Igen egyszerű helyzet az, ami újabb és újabb rögzített beszélgetéseket eredményez: hetente-kéthetente, pihenésképpen kilátogatok a Nyárád-menti Jobbágyfalvára, ahol már vár Pali bácsi (de mostanában a feleségével, Vilma nénivel is egyre többet beszélgetünk, csak azokat nem rögzítem - még...). Régebb telefonáltam: hogy van Pali bácsi, nem zavarok? Aztán lebeszéltek erről: a tanár úr ne mind telefonáljon, hanem jöjjön, mert nem zavar. Ha kismértékben is (bár ki tudja?) része lettem az életüknek. Akár, talán, mint a szomszéd utcabeliek, a még élő kortársak: ha arra járnak és van idejük, akkor benéznek, elbeszélgetnek. Mert sok a közös emlék, amelyik újra és újra megosztva él tovább, és mert kiszámíthatatlan, hogy ez még meddig lehetséges, hiszen nem tudni, kit mikor szólítanak el ebből a földi árnyékvilágból.
És kísérletképpen, bár nem érkezett még el a megírás ideje, összeállítottam ezt a könyvet. Utána elvittem a megszerkesztett kéziratot Pali bácsinak, nézze meg, egyetért-e azzal, ami belekerült. Nem nézte meg, és egyetértett. Megnézte viszont a leánya, unokája, és húzásokat javasoltak. Ami meg is történt. Meg fényképeket készítettek, úgy ahogy illik: Pali bácsi ünnepibe felöltözve, a kerekes székébe felültetve, kalappal a fején. Ez a kép került a könyv hátlapjára.
Majd a kinyomtatott példányt is elvittem Pali bácsinak, és megkértem, hogy a könyvvásári bemutatóra üzenjen. Meg is tette, a bemutatón be is játszottam, és ide illesztem, érvként: míg ezek a mesék születnek, addig talán fontosabb, hogy ezeket összegyűjtsem.
Pali bácsi, ha van egy ilyen könyv, és összegyűlnek, hogy a könyvet, úgy ahogy egy gyerek amikor megszületik, megünnepeljék, ennek a neve könyvbemutató, ha Pali bácsi ott volna, mit mondana, miért kell ezt a könyvet megbecsülni, elolvasni?
„Ugye, az én felfogásom szerint, ez egy valóságos történet. Nem innét-amonnat kapott véleményekből alakították ki, fűszerezve, ezt a könyvet, hogy tetszedjék valakinek vagy valami, hanem valóságos, amit leéltem, gyerekkoromtól, mostanáig, az van benne. Úgy hogy ehhez se tenni, s elvenni, esetleg ami helytelen gondolkodás, nem találnak a mondatok, egy szakember igenis meg tudja állapítani, hogy ezt anuláljuk, mert nem jön ki jól."
Pali bácsi mit gondol, ebben a könyvben olyan, hogy tíz év múlva, ötven év múlva is érdekes lesz, van-e?
„Hát hogyne volna. Ugye a mai fiatal nem, esetleg az olyan típusúak, amelyikek szeretik ezt a, hogy is mondják, életgyakorlatot, hogy egy életkorban mi megy végig, egy falusi embernek, mert átlagban az, arról szól, egy életen keresztül, hol kezdi meg, hol végzi, s ha megkezdi, mind ragaszkodik, hogy mi következett, úgy vágyik utána, s azért jön, hogy olvassa el, hogy lássa meg a végeredményt a gondolkozásban. Ez olyan, mind volt nálunk egy pap, Kecskésnek, aki Vásárhelyen van, az apja, esperes, annak az apja, szépen prédikált erősen. S mondom, tiszteletes úr, pénztáros voltam, maga olyan szépen prédikál, akinek füle volt az hallhatta, s maga mért csak annyira prédikál? S tudja mit mondok, Pali bácsi, a prédikációt akkor kell megszakítani, mikor a nép legjobban óhajtja, hogy még, még, még. Mert akkor következőleg várja a folytatást. Soha nem felejtem el. S valahol igazat mondott."
Szóval azt mondja, hogy lesz még egy könyv, kell folytatni ezt?
„Nem, arra mondtam, hogy aki ezt olvassa, s így folytatódik, hogy gyerekkoromtól milyen voltam, satöbbi, várja, hogy ennek milyen lesz a végeredménye. Így gondolom el. Hát mindenesetre köszönettel vagyok a tanár úrnak ilyen értelemben, mert ugye habár az élet tovaszállt, de ez megmarad. Ez megmarad. Aztán aki akarja, olvassa, hanem pedig megtörténhetik, hogy olyan polcra kerül, hogy a por belepi, megsemmisül, mert minden a végtelenig nem tart."
Pali bácsi, a mérleg hogy áll, elégedett azzal, amit az életben sikerült elérni?
„Elégedett vagyok. A legjobban annak örvendek, hogy jókeddvel csináltam mindent. Volt amikor el voltam szontyolodva valamiért, de hála Istennek állatkárom nem volt, hogy megsemmisüljön állatom s el kelljen temetni, egy-egy borjú esetleg úgy született, az csekély volt, és a másik helyzet az, hogy örvendtem, ha kimentem a határra, hogy a verejtékem után milyen jó termés mutatkozik.
Boldog voltam.
A másik boldogság az volt, hogy a gyerekek, négy gyerek volt, jól viselkedtek. Nem hoztak szégyent, hogy jött az iskolából, s halljam, hogy ilyen volt a leányod, s olyan volt a fiad. Ez örökké csak dicsőség, mert semmit róluk soha nem hallottam. Se a tanárjaiktól, akik tanították, sem pedig a népektől, hogy úgy viselkedtek az úton, ne köszöntek volna, vagy ehhez hasonló."
Pali bácsi, a piros csuporral mi a helyzet? Az hozzájárult a boldogságához?
„Hát hozzájárult a piros csupor, mert ez volt az alaptermészetem, hogy sokat dolgoztam, inni nem szoktam, de minden reggel azzal a piros csuporral kelletett. Egészséges voltam, felkeltem, enni dobtam az állatoknak, valami kórét bétettem nyáron, mondjuk egy villa takarmányt vagy két villával, akkor lementem a pincébe, ügyesen megszívtam a slaggal a kicsi csészét, bémentem a konyhába, megittam, na estéről maradott valami mártalék, ez az, a kenyeret megmártottam, befaltam, kimentem az állatokhoz s én bé nem jöttem addig, amíg nem itattam. Pucolgattam őket, megmostam a farkukat, figyelgettem, ha kidobják a takarmányt, dobjam vissza. Ott találtam fel magamat.
A disznóknak, na voltak disznók, azoknak zöldet dobtam, s kukoricát tettem, csak annyit, hogy nehogy kiverjék, annyit tettem csak, s azután még töltöttem, ne vesztegessenek.
Ez volt nekem a természetem.
Kimentem a határra, oda vittem, mondtam magának, vizet nem sokat vittem. Mondtam magának, töltöttem belé egy kétlitres flakonba egy ennyi bort (mutatja: egynegyedig), s azt meg vízzel, s odakint elástam a földbe vagy egy árnyékos helyre, s nekem az elég volt egy napra. Mikor megszomjaztam ittam, a szomjamat is oltottam, viszont a kedvem is jött. Aztán akkor még ment a menet, itt ott fütyölgettek, énekelgettek, aztán én is belekapcsolódtam egymagamban, s jobban vágott a kasza. Mert ha valamit jókeddvel csinálsz, eredményesebb a munka, mint ha valaki sír s úgy kapál, az már nem munka. Úgy hogy én ezért hálás vagyok a Jóistennek, a szép családomért, úgy hogy boldog vagyok, ilyen értelemben, akármikor jön a vég, tudom hogy így hagytam hátra. Veszekedés vagy kellemetlenség a családban nem volt, hogy minket kacagjon valaki, hogy így éltük az életet, veszekedtünk vagy ehhez hasonló, hogy hallják a szánkat, átkozódás s ilyesmi nem volt. S ez pedig sokat tesz, hogy ilyen volt ez a nyolcvankét év, jelen pillanatban.
Aztán hogy még mennyi van hátra, a Jóisten tudja.
Már nem tud olyan kellemes lenni, csak annak örvendek, hogy az eszem megvan, hogy ha kell valami, akkor tudok kérni, vagy ha valami olyan van megmondani, nem mint az aki nem tud semmit mondani. Mint ahogy mondtam magának, az a szentmártoni ember, akinek a hangszála elment, szerencsétlennek, elgondolom, milyen bánatos lehet annak az élete, mind egy csutkó, hogy se menni, se beszélni.
A Jóisten mindenkit őrözzön meg.
Nekem olyan jutott, kereszt, hogy elviselhető, s el kéne viselni, ha a nehezebb volna, el kellene viselni. Mert az Isten az embert megteremtette, s mikor megteremtette, abban a helyben már a kicsi keresztet a vállára tette. S aztán ahogy fejlődött, úgy a kereszt is nőtt utána. S azért tisztelem az erdőt, sok mondja, hogy erdő, s vágom, s ilyen érték, olyan érték, úgy meg kellene becsülni. Az tiszta levegőt ad, aki sétál benne, feltalálja magát, azt hiszi, mennyországban van. És a másik, hogy meleget ad télen, bölcsőt ad, amiben ringassák az embert, s koporsót is ad. Úgy hogy értékes az erdő, az én felfogásom szerint. Úgy hogy tudom, a természet; a vadrózsáról is sok azt mondja, ilyen rózsa, s a nadrágomhoz ragad, s megszúrja a kezemet.
Hát olyan helyt fogja meg, hogy ne szúrja meg.
Pálcai bácsinak, akiről mondtam, hogy kibontotta a karikákat, hogy nem ilyent kell fiam csinálni, hogy az őz keresztül bújik rajta, neki volt egy szőlője, ahol Csaba Leventének, s azon felül Robinak van a kicsi ház, na azon túl, abban a homlokban van egy ház. Na ott volt ennek a Pálcai bácsinak nyolcszáz tő szőlője. De finom fajta szőlője. Körbe bé volt kerítve folyó rózsafával!
Az milyen gyönyörű volt!
Egyik mikor elvirágzott, virágzott a másik. Az tavasztól késő őszig, amíg hóharmat lett, az tiszta virág volt.
Aztán hordták a takarmányt be onnét a hegyről, úgy mondjuk Orotvány, ott ahol Lórándnak van az istálló, az magánterület volt, hozták be a takarmányt, s az a rózsafa ahogy kihajlott, a takarmányt persze húzta le, ha szélyesre rakta a szekeret. Aztán sok ember ütötte villával, hogy a fene egye meg, aki oda ültette, hogy mennyi takarmányt lehúzott, s így s úgy, s a másik azt mondta, rakd keskenyre a szekeret, azt ne üsd meg, mert az a boldogság!
S aki ültette, azt a Jóisten éltesse sokáig, hogy ültessen máskor is.
Rakd keskenyebbre a szekeret, hogy ne húzza le a takarmányt!
Szépen be kellett fogja a száját, s hallgasson. S igaza volt!"
Csíkszereda, 2013. február 18.
Maszol.ro,

Magyar beosztott etnikai zaklatásáért bírságolt a CNCD
Etnikai zaklatásért bírságolta meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a határrendőrség egyik főfelügyelőjét, aki nemzetisége miatt sértegette, fenyegette, méltóságában megalázta egyik magyar beosztottját – közölte tegnap Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-vel.
Sand Aurel, a marosvásárhelyi repülőtér határrendőrségének vezetője ellen a Maros megyei Lege si onoare rendőrszakszervezet emelt panaszt a diszkriminációellenes hatóságnál. A szakszervezet szerint a főfelügyelő mások jelenlétében rendszeresen „magyarnak” „székelynek” és „bozgornak” szólította egyik beosztottját, Somodi Zoltánt és állítólag többször hallották, amint azt mondta neki: „hé, te magyar, tönkreteszlek.”
Asztalos Csaba rámutatott, pozitív gesztusnak tartja, hogy a szakszervezet megvédte a magyarságáért meghurcolt beosztottat, noha a romániai fegyveres testületeknél lakossági számarányuknál jóval kisebb arányban találni valamely kisebbséghez tartozó személyeket és munkahelyi konfliktusoknál a többi alkalmazott többnyire fél tanúvallomást tenni a főnök ellen. A CNCD ezerlejes bírságot szabott ki a főfelügyelőre.
Szabadság (Kolozsvár),

Könyvbemutató Segesváron
S. Fazakas Mihály
Egy évvel ezelőtt Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő sikeres könyvbemutatót tartott Segesváron, ezért nem volt meglepetés, hogy sokan voltak kíváncsiak a Hány ember Ön, professzor úr? című kötetére, köztük számos középiskolás diák is.
Farkas Miklós, a Gaudeamus Ház igazgatója üdvözölte a kedves vendéget és a jelenlévőket, s próbálta megfejteni annak titkát, miért olyan érdekesek, hatásosak Bodolai Gyöngyi interjúi? Amint az a Jakabházi Béla tanár úr véleményéből is kiderült, olyan mesterien teszi fel kérdéseit, hogy interjúalanyai teljesen kitárulkoznak, legbensőbb gondolataikat is elmondják, s így nemcsak a tudóst, hanem az embert is közelebb hozza az olvasóhoz.
Terveink szerint Veress László főgyógyszerész, a MOGYE volt hallgatója ismertette volna az interjúkötetet, aki személyesen is ismert sok olyan professzort, aki a kötetben szerepelt. Sajnos, egy megyei gyógyszertári ellenőrzés áthúzta számításainkat, s így az általa leírt ismertetőt Jakabházi Béla tanár úr olvasta fel. A felolvasás után felkérte Bodolai Gyöngyit, szóljon néhány szót a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetéről és mai helyzetéről. A részletes beszámoló után a szerző érdekes adatokat közölt a kötet megszületéséről, az interjúalanyokról, a rendkívüli tudósokról és emberekről, akikkel elbeszélgethetett.
A hallgatóság kérdéseire válaszolva humoros történeteket is mesélt, amelyek az interjúkészítéshez kapcsolódtak.
A találkozó végén sokan érdeklődtek a szép kivitelű és tartalmas kötet iránt, s örömmel távoztak a dedikált példányokkal.
Népújság (Marosvásárhely),

Felsejlő legendárium
Jánosi Andrea tárlatáról
Öt év munkája öt városról, városonként öt-öt képen. A tárlatnyitóra pedig március ötödikén került sor a Bernády Ház földszinti galériáiban. De a véletlennek tűnő ötösök sorozata ismert alkotásokat takar: Jánosi Andrea színpompás, részletgazdag, humoros jelenetekben bővelkedő képeit igen sokan megismerhették a Koinónia Kiadó Kincses Képeskönyv sorozatából. A hatalmas sikert arató, történelmi adatokban és gyermeket-felnőttet elkápráztató illusztrációkban egyaránt gazdag kötetek különböző erdélyi, partiumi és magyarországi városokat mutatnak be, azoknak megalapításától napjainkig. A Bernády Házban – egyéni tárlatként – ezen könyvek illusztrációit láthatják az érdeklődők, a tárlatnyitóra kedden délután 6 órától került sor.
Mint azt a méltató Nagy Miklós Kund elárulta, Jánosi Andrea nem először van itt, de ez az első ilyen jellegű kiállítása a Baross Gábor utcai házban. – Kitartóan, következetesen és nagy elszántsággal dolgozik a könyvnek elkötelezett alkotó. E sorozatnak eddig öt kötete jelent, illetve jelenik meg, amelyek Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Segesvárt, Visegrádot és Nagyváradot mutatják be az olvasónak, és varázsolják elé egy-egy város történelmének fejezeteit. A könyveket elsősorban gyerekeknek szánták a szerzők és szerkesztők, de a felnőttek is nagy élvezettel olvassák őket. Jánosi Andrea illusztrációin legendárium is felsejlik, a legtöbb kép tele van apró mozzanatokkal, cselekvéssel, olyanok is, mint a városaink, meg nem is. Inkább álomképekhez hasonlítanak, néhányukról az a benyomásom, hogy a művész madártávlatból szemléli a tájat és a várost. Mindegyik képnél el lehet időzni, múltat felidézni. Az alkotónak el kellett merülnie a történelmi források kínálatában, és valószínűleg nagy szenvedéllyel, élvezettel tette ezt. Néhány olyan képet is láthatunk ezúttal, amelyek még nem kerültek nagyközönség elé, hiszen a Nagyváradot bemutató kötet pár nap múlva jelenik meg csupán. A többi kiadványból sincsen már túl sok, a kolozsvári kiadó nagyon sikeres sorozatot készített, amelynek kötetei szinte mind elfogytak – hallottuk a méltatótól, majd az alkotó, Jánosi Andrea vette át a szót és válaszolt Nagy Miklós Kund kérdéseire.
– A Marosvásárhelyt bemutató kötet elfogyott, a Kolozsvárt magyar nyelven ismertető is, az újranyomás esedékes. A képek készítését egy előtanulmányozási fázis előzi meg, amelyet az adott történészcsapat megtalálása, majd annak munkája követ. Ők felelnek a dokumentációért, majd megszületik a szöveg, én csak ezután, a már megírt szöveg alapján látok munkához. Megbeszéljük, hogy mi történhetett egy adott korban, egy adott város választott helyszínén, mi történhet az ezt bemutató képen. Mint kiderült, ezek a festmények nemcsak illusztrációként, hanem tárlaton bemutatható műalkotásként is működnek, sőt – itt nem takar beléjük a könyv szövege. Szépek ezek a festmények, de én elengedem őket, eladók. Sokan vásárolnak belőlük, fogynak, az elsőket már igen nehéz lenne összegyűjteni. Ezen a tárlaton (éppen emiatt) kiragadott periódusokat láthatunk, vannak hiányzó korszakok. Az azonos nézőpontból rajzolt, visszatérő perspektívákat főleg a gyerekek miatt használtuk, persze ezt nem lehetett mindig, mindegyik város esetében alkalmazni, 800 év alatt gyakran eltolódik, odébb tevődik a városközpont. A Marosvásárhelyről szóló kötet talán a legemberközelibb, ebben van a legtöbb szereplő – hallottuk az illusztrátortól, aki elárulta: az első kötetben bemutatott Kolozsvár, választott városa áll a szívéhez legközelebb.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be az RMDSZ a parlamentben
Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be a román parlamentben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely reméli, hogy a bukaresti kormány által elfogadtatni tervezett végleges jogszabályban az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak majd.
Az RMDSZ szerdai hírlevele szerint a saját törvénytervezete az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvényt módosítaná úgy, hogy pontosítja a felmerült jogi értelmezési problémákat.
Romániában napirenden szerepel egy új jogszabály elfogadása a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról, miután a strasbourgi emberjogi bíróság a vonatkozó törvények felülvizsgálatát kérte Bukaresttől.
Markó Attila parlamenti képviselő korábban a maszol.ro hírportálnak elmondta, hogy azért nyújtják be a tervezetet, mert ennek alapján akarnak tárgyalni a román kormánnyal a várható restitúciós jogszabályról, amelyben remélik, az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak.
A képviselő leszögezte, a módosító indítvány megfogalmazásakor azt az elvet követték, hogy a romániai egyházaktól a kommunizmus idején jogtalanul elvett ingatlanoknak mielőbb maradéktalanul vissza kell kerülniük a jogos tulajdonosukhoz.
„A törvénytervezet az egyházak különböző intézményei, alapítványai nevére telekkönyvezett ingatlanok körüli jogi helyzetet tisztázná” – mondta Markó Attila.
Hozzátette: a törvénytervezet elejét venné azoknak a pereknek is, mint amilyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében indult. Az eljárás nyomán tavaly első fokon Markó Attilát és a restitúciós bizottság másik két tagját börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt. A bírósági végzés érvénytelenítette az iskola vagyonának visszaszolgáltatásáról szóló, 2003-ban meghozott döntést, az Erdélyi Református Egyházkerületet pedig kártérítés kifizetésére kötelezte.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

Előadás a kezdetektől napjainkig terjedő időkről
120 éves az aradi ereklyemúzeum
Kedden délután estébe nyúló előadást tartott Puskel Péter helytörténész az aradi ereklyemúzeum létrejöttének 120. évfordulója kapcsán.
Szokatlan helyszínen, a Kultúrpalota egyik – a szimfonikus zenekar által próbateremnek használt – helységében, arra számítva, hogy az előadás után alkalom nyílik a történelmi múzeum meglátogatására. Erre azonban az idő elhúzódása miatt már nem kerülhetett sor.
Az előadás ismertetése előtt engedtessék meg, hogy elmondjak egy személyes élményt.
1990 tavaszán, pár hónappal a romániai fordulat után egy magyarországi (akkoriban az egyik legjelentősebbnek számító lapnál dolgozó) újságíró kereste fel az országot, s első állomása Arad volt. Alulírottnak jutott kísérésének feladata (több nyelvet beszélt, de a románt nem), és sikerült kieszközölni, hogy beengedjenek az aradi múzeum 1848-as relikviákat tartalmazó raktárába. (A kiállításon akkoriban már szinte semmi sem volt kitéve az ereklyékből). Az újságíró kolléga szinte extázisba esett a sok száz (vagy több ezer?) tárgy láttán, élményeit természetesen meg is írta. Hogy cikkeinek mekkora hatása volt a magyar közvéleményre, nem tudom, tény azonban, hogy ezek után került sor az aradi múzeum relikviagyűjteményének első külföldi kiállítására, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
De vissza az aradi előadásra.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke bevezetőjében arról szólt, hogy a március 15. előtti periódus rendezvény-zsúfoltsága miatt csak március 5-én lehetett időpontot találni az előadás megtartására, ugyanis a tulajdonképpeni 120 éves évforduló március 15-re esik: 1893-ban ezen a napon avatták fel (a köztudatban úgy él: a színház második emeletén) az ereklyegyűjteményt.
Puskel Péter első mondataiban arról beszélt, hogy az idei esztendő nagyon gazdag évfordulókban – száz éves lesz, például, októberben a Kultúrpalota, ahova felavatása után az ereklyemúzeum költözött; áprilisban van Gárdonyi Géza, a magyar irodalom egyik nagyja születésének 150. évfordulója – személye azért is érdekes számunkra, mert rövid ideig Aradon újságíróskodott, nagyapja az aradi várbörtönben raboskodott 1848 után, és 1916-ban felkérték a Kultúrpalota igazgatói székének elfoglalására (nem fogadta el). Aztán tisztázta: az ereklyegyűjteményt nem az akkoriban még újnak számító színház, hanem a mellette lévő két bérház egyikének második emeletén nyitották meg 2000-nél több ereklyével. A város, az egész régió, de az ország számára is hatalmas eseménynek számított az ereklyegyűjtemény – tulajdonképpen az első aradi múzeum – megnyitása, hisz először kerültek nyilvánosságra, bemutatásra az 1848-hoz fűződő tárgyak, dokumentumok. Jó ideig ugyanis, a forradalom és szabadságharc 1849-es bukását követő időkben súlyos büntetés járt volna az ilyen relikviákat őrzőknek, tehát legfeljebb szűk és megbízható baráti körben tudhattak róluk.
A megnyitás utáni években az eleinte minden tudományos osztályozási szempontot nélkülöző gyűjtemény egyre gyarapodott, és 1913-ig, amikor a Kultúrpalota átadásával méltó helyre került, olyan gyűjteménnyé nőtte ki magát, amellyel legfeljebb a budapesti Nemzeti Múzeum vetekedhet.
De hogyan alakult ki egyáltalán egy ereklyemúzeum létrehozásának gondolata?
Az előadó hangsúlyozta: nem tudjuk ma sem egyértelműen egy névhez, egy emberhez kötni az ötletet. Megemlítette Szabados János aradi újságírót (később Szeged alpolgármestereként számos jelentős megvalósítás fűződik nevéhez), aki egy versében arról írt: a Fennvaló megbünteti a szabadságharcot eltiprókat. A helytörténész véleménye szerint ezzel csiholta ki – Tiszti (Reiner) Lajossal együtt (unokaöccse Európa-hírű karmester lett) – azt a szikrát, amelyből aztán a gyűjtési ötlet megszületett. A jóformán ki sem alakult ötletet felkarolták a korabeli „civilszervezetek”, a Kölcsey Egyesület, a Honvéd Egylet, az Asztalos Sándor Társaság stb. – a kovász a Kölcsey Egyesület volt –, és megindult a gyűjtőmunka, és nem csak Aradon. Kolozsváron például egy aradi származású arisztokrata, Aradon Márki Sándor történész, Jancsó Benedek stb. állt az ügy mellé, és számos, ma már kevésbé ismert személyiség. Zichy Mihály, a kor híres festője, aki inkább Oroszországban élt, két rézkarcot küldött az ügy érdekében (sokszorosításukból jelentős összeg folyt be), Ruttkayné Kossuth Lujza a kormányzó számos emléktárgyát juttatta el Aradra, Damjanichné Csernovics Emília kezdetben húsznál több személyes tárgyat adományozott a gyűjtemény számára (néhányat megőrzött, becses személyes emlékként, ezek halála után kerültek a gyűjteménybe). Az adományozók közt volt Bohus János (hatalmas birtokok tulajdonosa Világos, Zimánd környékén, aki 1848-ban az elsők között, még a törvény megszavazása előtt szabadította fel jobbágyait, a forradalom idején főispánja volt Aradnak), Bohusné Szögyény Antónia (aki a forradalom idején adományokat gyűjtött az elesett honvédok családjának, 1849-ben pedig feljegyezte német nyelvű naplójában a világosi kastélyukban a fegyverletételről folyó tárgyalásokkal kapcsolatos eseményeket – naplóját Márki Sándor találta meg és tette közzé). Kevésbé ismert név az utókor számára Lévay Henrik, a dúsgazdag, Pesten élő arisztokrata, az első állami biztosító megalapítója, aki egyrészt 200 arannyal belépett az ereklyegyűjtő egyesületbe, de talán ennél is fontosabb: a Monarchia területén mindenütt jelenlévő ügynökeit emléktárgyak felkutatásával és gyűjtésével bízta meg.
A gyűjtemény kialakulása természetesen sok-sok, ma már kevéssé ismert „kisember” névjegyét is magán viseli. Puskel Péter többükről megemlékezett. Krisztyóri János pékmesterről, az aradi iparkamara első elnökéről, Somogyi József honvéd őrnagyról (eredetileg halálra, majd 16 évi várfogságra ítélték – szabadulása után Garibaldi seregében harcolt, a fogsága alatt faragott sakk-készlete révén is tartjuk számon), Dömötör Bertalan mérnökről (értékes, Kossuth által a turini száműzetésben aláírt okmányt talált a családi levéltárban), Gulya Sándorról, a katolikus gimnázium tanáráról, aki a Nemzeti dal egy 1848. március 15-én nyomtatott példányát juttatta el a gyűjteménybe, Sárossy Gyuláról, az eredetileg halálra ítélt Galsai Kovács Ernőről (elsőként rajzolta le az 1849-es aradi várat és foglyait, naplója később meg is jelent), Kossuth Lajos háziorvosáról, aki a múzeumi gyűjteménynek korbácsot adományozott stb.
Az előadó ezt követően néhány statisztikai adatot ismertetett, amelyek szerint a végül is 17 ezer körüli tárgyból, dokumentumből álló ereklyegyűjteményt 1909-ben 5500-an, 1930-ban (amikor már csak március–október között, heti négy napon volt megtekinthető) 2100-an látogatták, 1942–43-ban, a háborús években szinte csak diákok keresték fel. Az aradi ereklyemúzeumot a történelen viharai közepette sokszor átszervezték (az újabb időkben 1954-ben, ’60-ban, ’64-ben, majd az 1970-es évek közepén), míg végül alig emlékeztet az eredetire.
Előadásának végén Puskel Péter néhány, az 1848–49-es forradalommal kapcsolatos legendákban élő tévhitet cáfolt (például a sörrel való koccintás tilalma, Haynau 1850-es londoni megseprűzése – a seprűnyél egy darabja „ereklyeként” szerepel stb.), majd számos, a vértanúkhoz és a vár foglyaihoz kötődő tárgyat, dokumentumot mutatott be vetített képeken.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Vidám Versek Versmondó Versenye
2013. február 26-án zajlott a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakasza Temesváron, a Bartók Béla Elméleti Líceumban. 41 elemi osztályos tanuló érkezett vidám verssel a tarsolyában, hogy elnyerje a legjobb versmondónak járó díjat.
Szekernyés Irén nyugalmazott magyar szakos tanárnő, Tasnádi-Sáhy Péter újságíró, valamint Farkas-Ráduly Melánia rádióműsor-szerkesztő döntött a díjazásról
Nyugati Jelen (Arad),

Hírsaláta
ELÉG EGYETLEN TERV. Ahelyett, hogy részt venne a marosvásárhelyi tüntetésen, a Hargita megyei RMDSZ boldogan mutatja be az Új Magyar Szó internetes oldalán A-, B- és C-tervét a Székelyföld régiósításáról.
Ha kisiklik az A-terv, vélik a Hargita Megyei Tanács elemzőcsoportjának tagjai, a B-tervvel kell előállni, mely Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megyét sorolná egy régióba, de van egy C-tervük is, miszerint Maros, Brassó, Hargita és Kovászna megye alkotna egy régiót, amelynek Marosvásárhely, nem pedig Brassó lenne a központja. Ha a román hatalom látja a tárgyalókészséget az RMDSZ-ben a B- és C- tervről, sutba vágják az A-tervet, s búcsút inthetünk a Székelyföld Régiónak. ÓVATOSAN, DE FOKOZATOSAN NŐNEK A BÉREK. Idén és a következő években fokozatosan emelkedik majd a havi nettó átlagkereset, a bruttó hazai össztermék (GDP) azonban a korábban becsült 2 százalék helyett csak 1,6 százalékkal növekszik 2013-ban – számolt be az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság. A hivatal ez év végéig a nettó átlagbér 6,8 százalékos növekedésére számít, amely így eléri a havi 1615 lejt, az előrejelzések szerint ugyanakkor 2014-ben további, 5,1 százalékos emelkedés várható. 2016-ra a nettó átlagkereset meghaladja az 1800 lejt. A bizottság a közszférában is növekedést jósol: idén körülbelül 10, jövőre azonban már csak 3 százalékkal nő az állami alkalmazottak bére. (Capital) ÚJABB IMF-HITELT KÉRNEK. A kormány szerdai ülésén eldöntötte, olyan szándéklevelet küld a Nemzetközi Valutataalapnak (IMF), amelyben kéri a most futó hitelmegállapodás lezárásának elhalasztását három hónappal, és a tárgyalások megkezdését egy új, szintén elővigyázatossági hitelmegállapodásról. A kormány leginkább bizonyos állami mamutvállalatok privatizálása, illetve mások élére a magánszférából érkező menedzserek kinevezése terén maradt el, de húzódik a közalkalmazotti szféra reformja is. (Mediafax) EGY ROMÁN DOLLÁRMILLIÁRDOS. A környező országok közül Ausztriának 8, Csehországnak és Lengyelországnak 4–4, Romániának pedig egy dollármilliárdosa van a Forbes magazin idei listája szerint. Ioan Niculae 1,1 milliárd dolláros vagyont halmozott fel az agráriumban, ezzel az 1268. helyet foglalja el az 1426-os listán. A kimutatás szerint az egykori kommunista országok dollármilliárdosai – a dolgok természetéből fakadóan – mind önerőből gazdagodtak meg, szemben a nyugati világ szupergazdagjaival, akik közül sokan őseiktől örökölték hatalmas vagyonukat. (Forbes) KEVÉS, ÉS NEM NÖVELIK. A gyerekpénz összege négy éve változatlan, az infláció nem, az árak és árfolyamok legalább húsz százalékkal emelkedtek. A Szociális Családügyi és Munkaügyi Minisztérium honlapján egy határozat 2009-re 42 lejben állapítja meg a havi támogatás mértékét, azzal a feltétellel, hogy ezt évente kormányhatározatokkal emelik. Ennek dacára azóta sem növelték. 2012 első kilenc hónapjában havonta átlagosan 3 850 310 gyerek kapott állami támogatást, ezeknek 1,6 százaléka fogyatékos.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Antal Árpád: Erdélyi kormányt és Székelyföld autonóm fejlesztési régiót
Erdélyi regionális kormány, és Székelyföld, autonóm státusú fejlesztési régió megalakítását tartaná ideálisnak a háromszéki RMDSZ. Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester és Klárik László szenátor által bemutatott, statisztikai adatokra támaszkodó tanulmány arra mutat rá, hogy az ország regionális átszervezésekor a jelenleginél jóval kisebb – 800.000 – 1.500.000 lakosú – és gazdaságilag homogén régiókat kellene kialakítani.
Antal Árpád rámutatott, hogy 2006-ban a parlament elfogadta azt a kerettörvényt, amely megteremti a jogi keretet az ország decentralizálásához, így a dekoncentrált intézményeket át kellene adni a megyei önkormányzatoknak, a prefektúra hatásköreit drasztikusan meg kellene nyirbálni, és a jelenleginél kisebb régiókat kell létrehozni, és a fuldokló túlközpontosított államigazgatás hatásköreit pedig regionális kormányoknak kellene leosztani.
Antal Árpád szerint ez lenne az ideális változat, arra törekednek, hogy ehhez minél közelebb kerüljenek, ám a szakmai viták lehetőségét nehezíti, hogy az RMDSZ-en kívül még egyetlen romániai párt és a kormány sem készített tanulmányt arról, hogy mire alapozzák az ország regionális átszervezés szükségességét.
A szövetség szakemberei által készített elemzések pedig arra mutatnak rá, hogy a jelenlegi régiós felosztásból az ország veszített. Klárik László szerint a jelenlegi nyolc fejlesztési régió létrehozásával, valójában szőnyeg alá seperték a problémákat, azáltal, hogy gazdag és szegény megyéket egy régióba soroltak, valójában elrejtették a fejlődési különbségeket, így egy statisztikai manőverrel Románia homogénnek mutatkozott. Eközben azonban a gazdag megyék fejlődtek, a szegényebbek pedig lemaradtak. Arról kellene meggyőzni a román politikusokat, hogy az RMDSZ régióátszervezési javaslata nem jelent semmiféle veszélyt, az valójában Románia érdekét szolgálja, mondta Klárik László.
Antal Árpád elmondta, hogy sikerült statisztikai adatokat gyűjteniük, amelyek Székelyföld életképességét és gazdasági erejét mutatják. Ez szerint tavaly a megyei pénzügyi igazgatóságok által begyűjtött és a központi költségvetésbe befizetett egy főre eső összegek alapján az ország 29 megyéje az országos átlag alatt teljesít, és 12 megye teljesít a romániai átlag felett. A jól teljesítő megyék közül kilenc erdélyi, és közöttük vannak a székelyföldi megyék is, mutatott rá Antal Árpád. Hozzátette: Kovászna megye 4,4 százalékkal, Hargita megye 10,1 százalékkal és Maros megye 13,4 százalékkal teljesít az országos átlag felett.
A közkasszába való befizetések tekintetében a legrosszabbul teljesítő tíz megye között nincs egy erdélyi sem, ebből világosan kitűnik, hogy Erdély viszi a hátán az országot, és a székely megyék azok közé tartoznak amelyek előre húzzák az országot és nem fékezik azt. „Semmi okunk nincs arra, hogy kisebbségi komplexusunk legyen”, mondta Antal Árpád, aki szerint a statisztika úgy van felépítve, hogy a központosítást erősítse, hiszen a nagyvállalkozások befizetései nem jelennek meg a megyéknél, azok külön statisztikában szerepelnek, és az energetikai, távközlési, pénzügyi ágazat összes befizetése Bukarestbe csapódik le. Ez is hamis képet mutat, ezért tudják azt mondani, hogy Bukarest tartja el Erdélyt is.
A háromszéki RMDSZ által elkészített tanulmány szerint 1995 óta, romlott a helyzet a megyék fejlettsége közti különbségek tekintetében. Például az ugyanabba a fejlesztési régióba tartozó Vrancea és Konstanca megyék bruttó nemzeti terméke (GDP) között 26 százalékról 72 százalékra nőtt a különbség. Temes és Hunyad megyék között pedig 36 százalékról 63 százalékra emelkedett a különbség. A régiók között, és a régiókon belüli megyék között is látszanak különbségek, hogy a gazdagok fejlődtek, a szegényebbek pedig lemaradtak. Antal Árpád szerint az is gondot jelent, hogy a fejlesztési pólusoknak számító városok verseny nélkül kapják meg a felzárkózásra szánt pénzek nagyobbik részét. Például a Központi Fejlesztési Régióban az integrált városfejlesztési programban Szeben, Brassó és Marosvásárhely verseny nélkül megkapta a rendelkezésre álló pénzalap 80 százalékát, és a maradék 20 százalékért versenyeztek a többi városok.
Klárik László, háromszéki RMDSZ szenátor arra is rámutatott, hogy tavaly Románia GDP-jel 134 milliárd euró volt, és a Regionális Fejlesztési Alapból lehívható EU-s támogatások ennek alig 0,6 százalékát jelentették, és csak 0,2 százalékot sikerült lehívnia az országnak. Klárik László szerint több pénzbe fog kerülni a regionális átszervezés mintha száz százalékkal növelnék az uniós pénzek lehívásának hatékonyságát.
Klárik László szerint a jelenlegi régióknak nincs regionális identitásuk, hiszen Párizsban senki nem úgy mutatkozik be, hogy „a 7-es számú központi régióból származok, hanem azt mondja, hogy erdélyi vagy székelyföldi”.
Ugyanakkor sok hamis információ terjed arról is, hogy milyen elvárásai vannak az Európai Uniónak a régiókkal kapcsolatosan, hiszen a régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása nem uniós kötelezettség. Az viszont uniós ajánlás és a régiók kialakításának szabályzatában szerepel, hogy földrajzi és gazdasági kritériumok mellett érvényesülnie kell a történelmi és kulturális kritériumoknak is.
Antal Árpád leszögezte: a gazdasági teljesítőképességről szóló statisztikai adatoktól függetlenül, a mindenkori román kormány figyelembe kell vegye azt is, hogy az országban van hét olyan megye, ahol jelentős számú magyar közösség él, amelynek akaratát nem szabad figyelmen kívül hagyni.
„Az idei év Székelyföld számára meghatározó”, mondta Antal Árpád, aki arra kéri a szórványban, vagy számbeli kisebbségben élő magyar közösségeket, hogy ezúttal legyenek szolidárisak a székelyekkel, mert ez az átszervezés elsősorban róluk szól. Például a besztercei, vagy máramarosi magyar közösség életét nem befolyásolja olyan mértékben, mint a székelységét, hogyha közigazgatási hatáskörök kerülnek olyan régiókhoz, ahol nincsenek számbeli többségben a magyarok. Emiatt ugyanis Székelyföldön nemzetpolitikai szempontból fontos intézmények jövője foroghat kockán. Például a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumról már nem a Kovászna megyei tanács, hanem egy régiós tanács dönt. „Sok évig szolidárisak voltunk a szórványban, számbeli kisebbségben élő magyarokkal szemben, idén azt kérjük, legyenek szolidárisak velünk, a regionális átszervezés a mi jövőnkről szól”, mondta Antal Árpád.
Az elkövetkező időszakban a kevesebb megyét magába foglaló fejlesztési régiókra van szükség – mondta Tamás Sándor csütörtökön Szebenben, a Központi Fejlesztési Régió soros ülésén. A régiótanács-elnök szerint csak így lehet eredményesebben lehívni a fejlesztésre fordítható EU-s pénzforrásokat. „A legideálisabb megoldás az lenne, ha minden megye a szabad társulás elve alapján maga dönthetne, hogy kivel akar egy régióba tartozni, mert természetellenes, hogy például Vrancea megye Konstancával van egy régióban. Ugyanígy működésképtelen, hogy Kovászna mások mellett Fehér megyével alkosson egy egységet, hiszen a két megye között semmi közös kapcsolódási pont nincsen" – fogalmazott.
A Központi Fejlesztési Régió Tanácsának csütörtöki legfontosabb döntése révén a Régió Fejlesztési Ügynökség átveszi a gazdasági minisztériumtól azt a több mint 750 pályázatot, amelyeket kis- és középvállalkozók Európai Uniós pályázatokra nyújtottak be és évek óta feldolgozatlanul állnak Bukarestben. „Ezzel a döntéssel több ezer munkahely létesítése elől gördültek el az akadályok, hiszen a pályázatokat hamarabb fel tudjuk dolgozni regionális szinten, mint a fővárosban" – mondta Tamás Sándor.
Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,

Művelődéstörténeti vetélkedő zajlott
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a Premontrei Öregdiákok Egyesületének szervezésében az Ady Endre Középiskola dísztermében bonyolították le a dr. Károly József Iranaeus premontrei kanonok, tudós, tanár emléke előtti tisztelgő, róla elnevezett művelődéstörténeti vetélkedőt.
Az idén kilenc, 3 fős csapat vett részt ezen, a házigazda tanintézményből, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból.
Első helyen végzett az Eminescu Főgimnázium IX. J csapata: Kecse Dalma, Oltean Franciska és Ternován Dávid. Második lett az Eminescu Főgimnázium IX. I csapata: Costa László, Bara Dávid és Farkas Boglárka, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Ady líceum IX.E/2 csapata állhatott: Holt-Valentin Dávid, Dudás Norbert és Pántya Gergő. A versenyt értékelte és minden résztvevőnek dr. Károly József Iranaeusról szóló ismertetőt adott Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, prépost-prelátus.
erdon.ro,

Markó: az RMDSZ nem feküdt le az egyházaknak
„Az igaz, hogy az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért az RMDSZ elkötelezetten munkálkodik, de azzal nem értek egyet, hogy lefeküdtünk az egyházaknak" – jelentette ki a maszol.ro-nak Markó Attila, az RMDSZ egyházi restitúciós törvényének kidolgozója.
A háromszéki képviselőt Czika Tihamér szerdai Facebook-bejegyzésére reagáltattuk. Az RMDSZ liberális platformja, a Szabadelvű Kör volt alelnöke úgy vélekedik: a szövetség az erdélyi magyar egyházlobbi teljes kontrollja alatt van. Szerinte ilyen szempontból az RMDSZ semmivel sem jobb a román pártoknál, amelyek lefekszenek az ortodox egyháznak, „évente 365-ször, ha kell".
Czika Tihamér úgy látja: az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának egyetlen konkrét eredménye a püspökségek átláthatatlan vagyonosodása, a magyar iskolák és egyéb közintézmények utcára kerülése, az egyházak politikát zsaroló pozíciója. „A hála majd a választásokon jön. Prostitutio in integrum" – írta Czika.
Szerinte az RMDSZ legnagyobb hosszú távú stratégiai hibája, hogy nem tette magát függetlenné az egyházaktól, kiszolgáltatottá vált nekik, s ezzel az erdélyi magyarságot is kiszolgáltatottá teszi. „Miközben Európa előre megy, szekularizálódik, mi megyünk vissza a középkorba" – fogalmaz bejegyzésében.
Markó Attila úgy véli, hogy a tulajdonjog rendezése nem lehet vita tárgya. „Az én hozzáállásom a tulajdonjog rendezése szempontjából értelmezendő. Úgy látom: az RMDSZ-nek kutyakötelessége a különböző rendszerek által elkövetett disznóságokat reparálni valamilyen formában, legyen a kárvallott magánszemély, civil szervezet vagy felekezet. Ez morális kötelességünk" – szögezte le a politikus.
Az RMDSZ-es képviselő szerint az egyház megítélése azon múlik, hogy visszaforgat-e közösségi értékként abból a vagyonból, amit visszakapott. „Vagyis lehet Czika Tihamér oldaláról szidni az egyházat amiért vagyonosodik, ha a visszaszerzett vagyonból nem áldoz a közösség érdekében" – jegyezte meg.
Markó emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ által beterjesztett törvénytervezet megnyugtatóan rendezné az egyházi ingatlanban működő állami iskolák helyzetét is. Köztudott ugyanis, hogy a felekezetek által visszaigényelt ingatlanokban sok esetben magyar világi iskola működik, s ezeket az intézményeket az egyház sok esetben megpróbálta kirekeszteni az épületből. „Így történt ez a Kölcsey Ferenc Gimnázium esetében Szatmárnémetiben, vagy a Székely Mikó Kollégium esetében Sepsiszentgyörgyön" – magyarázta a politikus.
Az RMDSZ törvénytervezete azonban arra kötelezi az egyházat, hogy hagyja legalább öt évig működni visszaszerzett épületében a világi iskolát, az öt év elteltével pedig az önkormányzatnak gondoskodnia kell az illető iskola további akadálytalan működéséről. „Az önkormányzat keressen a tanintézménynek új épületet, vagy egyezzen ki az egyházzal, találjon valamilyen megoldást. A lényeg: ne fordulhasson elő, hogy állami magyar iskola megszűnjön azért, mert nincs, ahol működjön" – szögezte le Markó Attila.
Maszol.ro,