Jubilál a székely gőzös
Pillanatok a Héjjasfalva–Székelyudvarhely-vasútvonal és a székelyudvarhelyi állomás 125 éves múltjából címmel rendeznek tárlatot az udvarhelyi vasútállomás előtti téren pénteken 11 órától. A Haáz Rezső Múzeum és Székelyudvarhely polgármesteri hivatala által közösen rendezett kiállítást Gidó Csaba történész, önkormányzati képviselő nyitja meg.
1888. március 15-én adták át ünnepélyes keretek közt a helyi érdekeltségű vasútvonalat, amelyet forgalmi szempontból a MÁV segesvári osztálymérnökségének az irányítása alá soroltak. A román állam 1932-ben 411 000 svájci frankért kisajátította a vasútvonalat a Héjjasfalva–Székelyudvarhely Helyi Érdekű Részvénytársaságtól. Székelyudvarhely bekapcsolása a Kárpát-medencei vasúthálózatba ifj. Daniel Gábor és Ugron Gábor Udvarhely megyei országgyűlési képviselő hathatós munkássága révén valósult meg. Az esemény emlékét kívánja feleleveníteni az időszakos kiállítás, és a vasútállomás előtt elhelyezendő háromnyelvű információs tábla. A szárnyvonal és helyi vasútállomás jelenlegi tulajdonosa nem járult hozzá a szervezők előzetes tervének megvalósításához, így meghiúsult a Berze Imre képzőművész által tervezett emléktábla elhelyezése. A kiállítás a Kovács Fényképészet közreműködésével, valamint Ozsváth Pál, Szabó Károly Farkas Csilla és Gidó Csaba által kölcsönzött fényképeket mutatja be.
A 19. század egyik legjelentősebb technikai találmánya a gőzmozdony, Udvarhely megye és Székelyudvarhely bakapcsolásával a Kárpát-medencei vasúthálózatba először gróf Széchenyi István 1848-as terve foglalkozott. A vasútvonal építését Kutlánya János budapesti mérnök vállalta el. A vasútvonal építési költsége 1 094 549 forintra rúgott, amely költségeket Udvarhely megye települései- és magánszemélyek által jegyzett részvényekből, valamint különböző bankoktól kölcsönzött pénzből fedezték.
A vasútvonal így az Udvarhely megyei politikai és gazdasági elitnek és településeknek az összefogása eredményeként valósult meg. A vasútvonal fejlesztéséről és továbbépítéséről Gyergyószentmiklós vagy Csíkszereda irányába számtalan terv született már 1888-tól, azonban a háborúk, impériumváltások és a pénzhiány miatt erre soha nem került sor.
Krónika (Kolozsvár),

Ünnepre hangoló
Mai, az összmagyarság nemzeti ünnepére kiadott üzenetében Victor Ponta miniszterelnök úgy fogalmazott, történelmi pillanat az idei március 15-e, hiszen eldöntetett: Székelyföldön lesz autonómia, mert a székelyek megérdemlik.
Az előbbi mondatból csupán annyi igaz, hogy megérdemeljük az autonómiát. A többi lehetetlenség, kezdve attól, hogy egy mai történés legjobb esetben is csak a holnapi újságban szerepelhet, az meg, hogy Victor Ponta tegyen ilyen bejelentést... hát, sok víznek kell még lefolynia a Dâmboviţán, míg valamelyik utódja megteszi. Merthogy meg kell tennie, még ha nem is önként és dalolva, abban bizonyosak vagyunk. Victor Pontától már az is nagy dolog, hogy a minapi budapesti nagy „eltársi” összejövetelkor egy televíziós adásban azt merte mondani, nemzetállamban is lehetséges az autonómia. Hogy legjobb tehetsége szerint ennek éppenséggel ellene dolgozik, hogy hányaveti kijelentéseivel olykor lavinákat indít el, s hogy meg sem próbálja megfékezni a nacionalista indulatokat, mindez jelzi, mennyire komolyan gondolta a Magyarországon adott tévéinterjúban szájából kicsúszott szavakat. Tetteiről nem is beszélve, hogy csak egyetlen és közvetlen környezetünkből vett példát mondjunk, a sepsiszentgyörgyi városvezetés, a belügyminisztérium és a fejlesztési minisztérium közötti írásos egyezséget, mely szerint a néhány éve rendőrségi székháznak elkezdett építkezést átalakítják lakóházzá, felét a város, felét a belügy kapva meg, nemes egyszerűséggel semmibe vett.
Tudom, március 15-én a szabadság eszméjéről illenék írni. A Nemzeti dal örökérvényűségéről, a Tizenkét pontban megfogalmazott kívánalmakról, arról, miért kellett a forradalmat szabadságharcnak követnie. De látnunk kell azt is, huszonhárom év alatt kivívott kevés jogainkat hogyan akarja a Gyulafehérvári kiáltványban megígértekről teljességgel elfeledkezve, az európai uniós csatlakozáskor vállaltakat semmibe véve a közigazgatás átszervezésének álcája alatt szétzilálni a semmi másban, csupáncsak a romániai magyarság felszámolásában következetes államvezetés, látnunk kell azt is, hány és hány lépésük az ellen irányul: nehogy jól, netalán itthon érezzük magunkat országukban. Hogy ez a mi országunk, bár – ilyen körülmények között – hazánk nem is, hogy éppúgy a gondtalanabb holnapért dolgozunk mi is, hogy adónkat becsülettel fizetjük, és nemhogy nem várjuk el, hogy eltartsanak bennünket, de élen járunk e feneketlenzseb-ország fenntartásában, mindez őket nem érdekli. Hát ezért kell ma szabadságharcot kezdenünk, nem fegyverrel, de szóval, petíciókkal és tárgyalásokkal, uniós szintű törvényalkotás kicsikarásával.
Hát ezért nem engedhetünk a negyvennyolcból.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A legsürgetőbb feladat (Mácius idusán)
A marosvásárhelyi autonómiatüntetést nem csupán a sajtó nevezi mérföldkőnek, nyugodtan annak minősíthetik az óvatosabbak is. A Székely Nemzeti Tanács és társszervezői ugyanis akkora tömeget tudtak megmozgatni – méghozzá az egykori Fekete Március színhelyén –, és olyan távlatokat nyitó nyilatkozatot fogadott ott el a szokatlanul nagyszámú sokaság, hogy az a mozgalomépítésben fegyverténynek számít.
Világossá vált mindenki előtt, hogy ma az erdélyi magyarság számára a leginkább mozgósító jelszó éppen az önrendelkezési követelésé, s nem lehet vitás, hogy két évtized egy helyben topogása, illetve tétovázása, sorozatos elbizonytalanodása és időnkénti kényszerű visszalépései után e népcsoport vágyai immár az autonómiaigényben összegeződnek, s ezzel e törekvés megkerülhetetlenné vált minden párt és csoport számára. Ilyen vagy olyan módon, de állást kell foglalniuk e kérdésben, a várható lépések dolgában is, melyet az új helyzet mind taktikailag, mind stratégiailag, rövid és hosszú távon egyaránt felvet. E szembesülés és színvallás mindjárt a március 15-i ünnepségen megkezdődik. Téved, aki azt hiszi, hogy a nagyobb érdekvédelmi szövetség vitorláiból akarta volna bárki kifogni a szelet, mikor a Székely Szabadság Napjáról külön is meg kívánt emlékezni. Napnál világosabban kiderült, hogy annak – miként azt sok ezer ember hitelesítette – megvolt a maga külön jogosultsága. Most, hogy március 15-én mindezt mintegy visszaillesztjük az egész erdélyi és azon túli magyarság történelmi haladása összefüggései közé, ez nem jelentheti azt, hogy lefokozzuk a jelentőségét. Mi több, le kell szögezni: a székelység ma az erdélyi magyar emancipáció zászlóvivője lett, s gyakorlatilag véghezvitte azt a történelmi jelentőségű tettet, amire már régen szükség volt: mintegy megfordította az eddigi prioritások listáját. Nem a szórvány felől kell ugyanis közelíteni az egyenjogúsítás ügyéhez, sokkal célszerűbb azt a tömbmagyarság körülményei közt kivívni, s akkor a kisebbségbe szorultaknak és a szórványban sínylődőknek is több jut ennek kisugárzása folytán, mint ha – miként eddig tették némely politikusok – a szórványbelieknek megszerzett töredékjogokat vívmánnyá feltupírozva tálalnók fel a székelységnek, mely azokkal mit sem tud aztán kezdeni, ugyanis azokat helyi többségi voltából fakadóan de facto már addig is élvezte. Az önrendelkezési mozgalmat kell tehát továbbépíteni, és legyen a soron lévő március 15-e ebben az első lépés.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szorosan egymás mellett
Ha jó szorosan állunk, nem fázunk, a tömeg kifogja a szelet – jegyezte meg a sepsiszentgyörgyi ünnepi megemlékezés egyik résztvevője, s kíváncsian nézett hátra: vannak-e még, vagyunk-e elegen. És voltunk, és ha a fúvósok diktálta ütemre tapsolhattunk a bevonuló huszárcsapatoknak, hagyományőrzőknek, ha felcsendült a dal, amit együtt énekelhettünk, ha hangosan kiálthattuk, hogy autonómiát akarunk – hiába süvített metsző, hideg szél, csak a rengeteg székely és magyar zászló lobogását segítette, elriasztani senkit nem tudott.
Talán van annak valamiféle jelképes jelentése is, hogy nemzeti ünnepünkön ily kegyetlen vihar söpört végig Magyarországon, és itthon, Székelyföldön is ily zord időben emlékezhettünk az 1848-as szabadságharc hőseire. Mert sötét felhők járnak mostanság a Kárpát-medencei magyarok feje fölött. Kívülről-belülről ostorozzák az anyaország kormányát, amely polgárait próbálván védeni a válság hatásaitól, egyfajta gazdasági szabadságharcot hirdetett, és szembe merészelt szállni a nemzetközi tőke érdekeivel, Vajdaságban néhány héttel ezelőtt még magyarverésektől volt hangos a sajtó, Kárpátalján, Felvidéken alapvető kisebbségi jogoknak sem sikerül érvényt szerezni, bennünket pedig a nemzeti jelképeink ellen indított háború után a román hatalom tervezett közigazgatási átszervezése fenyeget, melynek során beolvasztanák vagy feldarabolnák a történelmi Székelyföldet.
Meghátrálnunk mégsem szabad. Annál is inkább, mert fontos csatákból kerültünk ki győztesen az elmúlt időszakban. Kell-e frappánsabb, határozottabb válasz a székely zászló ellen indított hadjáratra, mint amit közösségünk adott, amikor Székelyföld lakói lobogók ezreit tűzték ki otthonuk falára? Lehet-e annál egyértelműbben megfogalmazni, miként viszonyulunk a bukaresti kormány régiósítási elképzeléseihez, mint tettük azt Marosvásárhelyen, tízezrek kiáltásával nyomatékosítva: autonómiát akarunk!
És amíg ily erőteljes a közösség reakciója, amíg ily elemi erővel tör felszínre a magyar összetartozás érzése, amikor Budapest, a magyar nemzet egésze szolidaritásáról biztosít, tombolhat a magyarellenesség vihara Bukarestben, tervezhet bármilyen merényletet közösségünk ellen a román kormány, próbálkozásuk kudarcra ítéltetett. Ha – miként tettük azt tegnap és az elmúlt hetekben is Háromszéken, példát mutatva fanyalgóknak, gőgösöknek, különutasoknak és külön ünneplőknek – szorosan állunk egymás mellett.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma,

Nem sikerült székely zászlót égetni Aradon
Ma délelőtt Aradon a Magyar-Román Megbékélési Parkban a Noua Dreaptă szélsőséges román nacionalista szervezet magyarellenes tüntetést szervezett, amelyen megpróbáltak elégetni egy nagyobb méretű székely zászlót is. A vastag papír azonban a havazásban, hidegben átnedvesedett, ezért aztán hiába próbálkoztak többen is, nem sikerült lángra lobbantani. Dühükben pedig összegyűrték és eldobták.
A körülbelül negyven tüntető a Szabadság-szoborral szemben lévő román emlékmű előtt gyülekezett, hatalmas román zászlót és magyarellenes transzparenseket (A székelyek nem magyarok, Támogatjuk Hungária autonómiáját Mongóliában, Románia egysége, oszthatatlan nemzetállam stb.) húztak ki.
Az egyedüli szónok Codrin Goia, a Noua Dreaptă kolozsvári szervezetének vezetője volt, aki röviden elmondta, hogy ellenzik a Székelyföld autonómiáját, Hargita és Kovászna román megye, Románia egységes nemzetállam, nincs helye a „szeparatizmusnak”. A havazásban, szeles hidegben összetrombitált tüntetők szemmel láthatóan alig várták, hogy befejeződjön az akció, s habár az egyik vezetőjük hangosbeszélőn buzdította őke hogy magyarellenes szlogeneket skandáljanak (Hargita, Kovászna román föld, a 13 tábornok háborús bűnös stb.), csekély lelkesedéssel követték, majd körülbelül 11.30-kor véget vetettek az akciónak a téren.
A Noua Dreaptă most 12.00 órától magyarellenes tüntető menetet tart a Hegyalja tér-vasútállomás-UTA tér-Hegyalja tér-Szabadság tér (A.Iancu) útvonalon, amelyre engedélyt kértek és kaptak. Itt meghallgatható a helyszínen készült rádióriport.
aradihirek.ro
Erdély.ma,

Március 15 – Nyugodt ünneplés fagyos időben Erdélyben
Erdélyben szinte valamennyi magyar lakta településen nyugodt hangulatban, de mostoha időjárási viszonyok között ünnepeltek a magyar nemzeti ünnepen.
Kolozsváron idén is összefogta a román és a magyar politikai erőket a magyar nemzeti ünnep. Az egykori Biasini szálló falán álló Petőfi-emléktábla előtt Máté András Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöke és Gergely Balázs, az ellenzéki Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, valamint a kormánypárti Horia Uioreanu megyei önkormányzati elnök és az ellenzéki Emil Boc polgármester is beszédet mondott.
Megannyi rendezvényen felolvasták a szervezők Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök ünnepi üdvözletét. A korábbi évek gyakorlatától eltérően a román kormányfő idén csak az RMDSZ-en keresztül juttatta el az üzenetét az ünneplések helyszínére, a miniszterelnöki hivatal honlapján nem jelent meg a dokumentum, és a román hírügynökségek sem ismertették annak tartalmát.
A magyar nemzeti ünnepen csupán Aradon szervezett ellentüntetést az Új Jobboldal nevű román szélsőséges nacionalista szervezet. A mintegy negyven fős felvonuló csoport az aradihirek.ro portál tudósítása szerint megpróbált elégetni egy papírból készült székely zászlót. A papír azonban a mostoha időjárási viszonyok közepette átnedvesedett, és nem gyulladt meg.
Az Arad megyei Pécskán az 1958-as erdélyi Szoboszlay-per tíz kivégzett és 47 bebörtönzött elítéltjének állítottak emléket. Jámbor Ilona, az eseményt szervező In Memoriam 1956 egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: akárcsak az 1848-as forradalom, a Szoboszlay Aladár nevével fémjelzett 1956-os forradalmat követő szervezkedés is a szabadságszeretetről szólt.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a székelyföldi Gelencén mondott beszédet az ünnepségen. Kijelentette, ma az autonómia az a cél, amelyért össze kell fogniuk a magyar szervezeteknek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kalotaszeg fővárosába, Bánffyhunyadra hirdette meg központi rendezvényét. A helyi idő szerint 20 órakor (közép-európai 19 óra) kezdődő rendezvényen Tőkés László EMNT-elnök, és Toró T. Tibor EMNP-elnök is beszédet mond.
Toró T. Tibor délután a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál tartott rendezvényen is részt vett. Abbéli meggyőződéséről beszélt, hogy Erdélyben is, de szerte a Kárpát-medencében is lehet és érdemes magyar jövőt építeni.
Tőkés László a nagyváradi Szacsvay Imre-szobornál kijelentette: „amíg nem vesszük kezünkbe a sorsunkat, amíg a népakarat és az önrendelkezés nem valósul meg, addig csak áltatjuk magunkat azzal, hogy szabadok vagyunk".
MTI
Erdély.ma,

Március 15. – Semjén a magyar nemzet szolidaritásáról biztosította a székelységet
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Magyarország és a magyar nemzet szolidaritásáról biztosította a székelységet, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából pénteken rendezett sepsiszentgyörgyi ünnepségen.
A város főterén, több ezres ünneplő tömeg előtt elmondott beszédében Semjén Zsolt kifejtette: március 15-e a magyar megmaradás, a nemzeti elkötelezettség ünnepe. Mint mondta, hibás az a felfogás, amely nem tartja értéknek a nemzeti létet, ugyanakkor a sovinizmust is elfogadhatatlannak nevezte. „Azt akarjuk, hogy azt a csodálatos gazdagságot, amit magyarságnak nevezünk és őseinktől kaptunk, átadhassuk az utódainknak is" – jelentette ki a szónok.
„Akkor járunk el 1848-hoz méltóan, ha továbbvisszük az örökségét. Ez itt és most azt jelenti, hogy nem vagyunk alábbvalóak egyetlen más népnél sem, nem vagyunk másodrendű polgárok" – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.
Rámutatott, hogy a székely zászló ott lobog már a magyar parlamenten, számos magyarországi önkormányzati épületen és sok helyütt a nagyvilágban, ahol magyarok élnek.
„Ott áll önök mögött Magyarország és a magyar nemzet egésze, éljen a Kárpát-medencében, vagy a nagyvilágban" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
Sepsiszentgyörgyön több éves hagyománnyá vált, hogy az egymással egyébként rivalizáló magyar pártok március 15-én együtt ünnepelnek: pártpolitikai szónoklatoktól mentes közös rendezvényük díszvendége volt idén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy a székelység szülőföldjén akar maradni, és maga akar dönteni sorsáról.
„Autonómiát akarunk, mert ez a mi szülőföldünk és jogunk van kitűzni a zászlónkat, jogunk van használni anyanyelvünket" – hangoztatta a szónok. Hozzátette, ma 1848 példájából ahhoz kell bátorságot meríteni, hogy a bukaresti kétharmados kormánytöbbséggel szemben is megakadályozza a székelység azt, hogy a Székelyföldet román többségű régiókba olvasszák, vagy azok közt felszabdalják. Romániában nem munkaszüneti nap a magyar nemzeti ünnep, ez alól csak a Kovászna megyei közgyűlés alkalmazottai képeznek kivételt, akiknek a kollektív munkaszerződésébe 2011-ben belefoglalták, hogy március 15-e szabadnap.
MTI
Erdély.ma,

Hitet, bátorságot kívánt Orbán Viktor március 15-én a gyergyószentmiklósiaknak
A nagypolitika által tudatosan generált félelmek hatására sokan háttérbe próbálják szorítani népünk érdekeit. Ma, március 15-én nem szabad elfeledni azt a tényt, hogy a szabadság utáni vágy erősebb, mint bármilyen érdek. Az összetartozás felelőssége, a közös cél kivívásának szükségessége, az összefogás mindenek fölé emelése lehet 165 év után is az arzenálunk. A magyar emberbe a szabadság van kódolva, a hit a lelkiismeretünk szabadsága – ez az üzenete a mai március 15-nek, hangzott el a gyergyószentmiklósi megemlékezésen, pénteken.
Az elmúlt évektől eltérően idén az ünnepi szentmiséről a művelődési központ színházterme felé vonultak az emlékezők. Az Ipartestület Férfikara fogadta az ünneplőket, a beszédek sorát Benedek Csaba történelemtanár nyitotta történelmi visszatekintőjével. Kiemelte, „ma más a politikai helyzet, mint 1848-ban volt, elég, ha csak annyit említek, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, ahol elméletben minden itt élő nép egyenlő jogokkal bír” – fogalmazott Benedek Csaba.
„Március 15-e egy olyan ünnep, amely a nemzet elkötelezettségéről, szabadság iránti vágyáról, áldozatkészségéről és elhivatottságáról tanúskodik. A magyar ember génjeiben a szabadságra van kódolva, amit erőszakkal és fegyverrel soha nem tudtak elvenni, csak csalással és árulással. Sajnos ma is élnek árulók közöttünk, akiknek nem számít a nemzet, a hit, a haza, a család. Mi Márton Áron népe vagyunk, és hiszünk abban, hogy sikerül felülkerekedni az árulók cselszövésein, és Márton Áron szellemiségét visszaültetni az emberek lelkébe” – fogalmazott Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere. Kiemelte, az 1848-as modelltől nem távolodhatunk el, mert a rendszerváltás után negyedszázaddal újra felelősségre vonnak, ha nagyjainkra emlékezünk, ha zászlainkat lengetjük, vagy ha nem fogadjuk el, hogy mások döntsenek sorsunk felett.
A Magyar Miniszterelnökség képviseletében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet részéről Szász Jenő ünnepi beszédében a hit fontosságát emelte ki. „A hit lelkiismeretünk szabadsága, ennek intézményes kereteit a történelmi egyházaink adják. Egy új út kezdetén a nemzet jövőjét kell megálmodnunk, egyházainkat kerestem fel, bátorítást kérve. A szabadságharc nem járt le1848–49-ben. Hitre, cselekedetre van szükség, és ahol cselekedetre van szükség, ott nem elegek a szavak” – fogalmazott Szász Jenő, és üzenetként arra biztatta a jelenlévőket, hogy próbálják mindenek fölé helyezni a közösség ügyeit: „nincs egyéni boldogulás a közösség boldogulása nélkül”.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor személyes üzenetét is Szász Jenő tolmácsolta. „Ez a nap, amikor minden magyar hallja a szabadság hangját. Ez a hang azt mondja, a szabadság azoké, akik elég bátrak, hogy kivívják. Mi magyarok kivívtuk, sokat küzdött a magyarság, hogy ez ma így lehessen. Az elmúlt években elindítottuk nemzetünket a határokon átívelő egyesítés útján. Így leszünk többen, így leszünk erősebbek, ezt a erőt épp oly bátran és elszántan, épp oly okosan és leleményesen kell használnunk, ahogy eleink tették. A nemzet újraegyesítésének értelme éppen az, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, részt vehessen a magyar nemzet és Magyarország építésében. A határon túl élők részt vehetnek Magyarország erősítésében, az anyaország pedig többet tud tenni ott, ahol élnek. Régen voltunk ilyen közel ahhoz, hogy a magyarság céljait megvalósítsuk, a magyar szabadságot kiteljesítsük határainkon belül és kívül egyaránt. Régen voltunk ilyen egységesek, használjuk ki a lehetőséget, amit közösen teremtettünk, legyünk méltó utódai a 48-as magyar hősöknek. Ehhez kívánok a magyar szabadság ünnepén minden magyarnak, minden gyergyószentmiklósinak erőt, hitet és bátorságot.”
Az emlékező ünnepségen Moldován József parlamenti képviselő is szólt a jelenlévőkhöz, mint mondta, a szabadságharc üzenete ma is igaz, időszerű. Szabadságunkat, jogainkat kell megvédenünk most is, harcolnunk kell akár itthon Székelyföldön, akár Bukarestben, vagy éppen ha szükség, Brüsszelben is. Nekünk székelyeknek helyt kell állnunk” – fogalmazott a parlamenti képviselő.
A Székely Szabadság Napján elfogadott, a román kormányhoz intézett beadványt olvasták fel a következőkben, majd Portik Hegyi Kelemen főespres-plébános és Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását. A kegyelet koszorúit a Petőfi- és Kossuth-szobornál helyezték el, közreműködött a karcfalvi ifjúsági fúvószenekar, majd a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.
A délelőtt folyamán a tanintézmények anyaországi testvériskolákkal közösen emlékeztek a szabadságharcra. Az est folyamán a Tarisznyás Márton Múzeumban kiállításmegnyitóra került sor, valamint a Figura Stúdió Színház előadásán vehetnek részt a gyergyóiak.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,

Kelemen Hunor a mai kor szabadságharcáról beszélt a Nyergestetőn
A mai kor és a mai nemzedék szabadságharcáról beszélt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a székelyföldi Nyergestetőn tartott március 15-i megemlékezésen.
Kelemen Hunor a mai szabadságharc részének tekintette azt a kérést, hogy az alkotmánymódosítás során kapjon hivatalos státust a magyar nyelv Erdélyben, ott, ahol a magyar közösség él.
Kérésként fogalmazta meg ugyanakkor, hogy ne akarják megfosztani az erdélyi magyarságot nemzeti és közösségi szimbólumaitól, a székely zászlótól és a magyar zászlótól. "Semmilyen tiltás, parancs nem fog rajtunk" – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A mai szabadságharc részének tekintette azt a kérést is, hogy a hatalom se a Székelyföldet se a Partiumot ne akarja szétdarabolni a regionális átszervezés során. "Ezt nem fogadjuk el, és minden erőnkkel megakadályozzuk" – nyomatékosította Kelemen Hunor. "A rólunk szóló és bennünket illető döntéseket mi magunk akarjuk meghozni. (...) Ez az autonómia" – tette hozzá.
Az RMDSZ elnöke szerint a Kárpát-medence egyik népe sem lehet szabad addig, amíg ebben a régióban a magyar közösségek nem vívják ki a szabadságukat. Hozzátette, a magyarság nem azért akar szabad lenni, hogy elvegye mások szabadságát.
Kelemen Hunor arra is kitért beszédében, hogy a magyaroknak nem egymással kell harcolniuk a szabadságért. "Nincs egymással vitánk a szabadságunkat illetően" – fogalmazta meg. Hozzátette: "azokkal kell harcba szállnunk, akik a mi jogainkat korlátozni akarják, akik szét akarnak darabolni bennünket".
A Nyergestetőn tartott megemlékezésen az RMDSZ elnöke mellett Kató Béla református püspök és Tamás József római katolikus segédpüspök, valamint Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke is beszédet mondott. A metsző jeges szélben elmondott beszédeket csaknem félezer ember hallgatta végig. Koszorúzott az emlékhelyen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is.
A Csíkszék és Háromszék közötti Nyergestetőn zajlott 1849 augusztus elsején az a csata, amely a székelység önvédelmi harcának egyik kiemelkedő szimbólumává vált. A Tuzson János őrnagy által vezetett mintegy 200 fős székely csapatnak önfeláldozó harccal sikerült rövid időre feltartóztatnia a mintegy 1200 fős összevont osztrák-orosz csapatok csíkszéki behatolását.
Népújság (Marosvásárhely),

Zenemű Márton Áronról – újra
Újabb erdélyi körútra indul a Márton Áron életét feldolgozó zenemű. A Népemért vállalom című zeneművet március 15-én Gyulafehérváron a Szent Mihály- székesegyházban, március 16-án Sepsiszentgyörgyön a Szent József-templomban, 17-én Gyergyószentmiklóson a művelődési házban, 18-án Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban mutatják be. Az előadások kezdési időpontja 19 óra.
A Magyar mise, a Magnificat, a Te Deum és a Hiszek a romokon oratóriumok után a Mustármag énekegyüttes ezzel a művel folytatja a több éve elkezdett missziós szolgálatát. Az együttes tagjai elmondták, ezekkel a zeneművekkel az embereket közelebb szeretnék vinni Istenhez és önmagukhoz. A mű szövegkönyvét Papp László írta, zenéjét Csiszér László és Gyárfás Levente szerezték.
Márton Áron püspök jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. Az érettségi padból kivitték a doberdói harctérre, átélte az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, megélte a II. világháború borzalmait és az erőszakos román kommunista rendszer tombolását. Végigjárta a legendás bérmakörutakat, majd a börtönök megalázó nyomorúságát. Részt vett az egyháztörténelmet új irányba fordító II. Vatikáni Zsinaton. Papp László, a mű szövegkönyvének írója elmondta: az alkotás három szerkezeti egységre épül, melyek elsősorban nem életrajzi linearitást követnek, hanem a személyiség belső érését, fejlődését, Istennel való kapcsolatát. Az I. részben megerősödik a háborús idő megpróbáltatásaiban, a másodikban belegyökerezik Krisztusba és népének örökségébe, a harmadikban helytáll népe szolgálatában, a börtönben és a történelmi kényszerek között. "Személyiségének titkát kutatják, s ezek mentén haladva jutnak el az életet és erőt összegyűjtő hajszálgyökerekig, amelyek Jézus Krisztusba s a csíki székely lelkivilágába kapaszkodnak" – hangsúlyozta Papp László.
Népújság (Marosvásárhely),

Algyógyon állított emlékoszlopot az Erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács
Cölöp a nemzethatár szélén
Az algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ kertjében, a múlt tanulságait hordozó és reményeik szerint jövőbe mutató kopjafát állított fel a Magyar Ifjúsági Tanács, március 14-én, a magyar forradalom évfordulójának előestjén.
A középkori kövekből 130 évvel ezelőtt újjáépített algyógyi templomban Gáll Sándor, a Hunyadi református egyházmegye esperese hálaadó áhítattal nyitotta meg az ünnepséget. Alapigeként Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott első levelét választva, rámutatott arra, hogy szabadságunk, megmaradásunk legfőbb záloga egymás tisztelete, elfogadása.
Megrázó és tanulságos történelmi visszatekintéssel folytatódott az emlékezés. Hunyad megye szabadságharcbeli szerepét Ősz Sándor Előd egyháztörténet-kutató fiatal lelkipásztor előadásából ismerhették meg a jelenlévők. Az előadás szövegét Batizán Attila, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület elnöke tolmácsolta, hangsúlyozva a szerző és önmaga üzenetét, miszerint a történelem hibáiból tanulni kell! 1848–49-ben véres események színhelye volt Hunyad megye és nevezetesen Algyógy is, ahol a lelkész család többedmagával a felbujtatott pusztítók áldozata lett. – Akkor mindenki kereste a maga igazát, a maga szabadságát, csak az volt a baj, hogy külön utakon tették ezt. A keserű történésekből meg kell tanulnunk, hogy csak együtt, közös célokért dolgozva, békességben tudunk itt jövőt teremteni magunknak – fogalmazott a fiatal lelkipásztor.
A Kolozsvárról, Székelyföldről, Magyarországról érkezett résztvevők számára a házigazdák Magyari Hunor sokatmondó kisfilmjét is levetítették, mely a többnyire pusztulóban lévő Hunyad megyei református templomokat mutatta be.
Ezután került sor a templom tövében felállított kopjafa leleplezésére. Ez alkalommal, az algyógyi rendezvény kezdeményezői nevében Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket: megválaszolva a sokakban lappangó kérdést, hogy miért pont Algyógy? – Hármas indok vezérelt bennünket a helyszín megválasztásában. Egyrészt a gazdag történelmi töltettel bíró templomkertben működik az erdélyi magyar ifjúság egyik legéletképesebb központja, ahol évente több ezer magyar fiatal fordul meg, töltekezik lelkiekben, szellemiekben és vitatja meg a jövőépítés lehetőségeit. Másrészt emléket kívánunk emelni azoknak, akik a szó szoros értelmében életükkel fizettek magyarságukért. Harmadrészt pedig jóvá szeretnénk tenni azt a tényt, hogy az 1848-as pusztítás emlékére állított városközponti emlékművet a történelem a múlt század derekán ismét elsodorta. Úgy gondoltuk, ennek a kopjafának mindenképp itt a helye – fogalmazott a MIT elnöke.
A rendezvény meghívottjaként jelen lévő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, a megmaradás cölöpének, hídfőállásának nevezte a Magyar Ifjúsági Tanács és társszervezeti (IKE, ODFIE, EMI) által állított kopjafát. –– Ha valaki eljön és megismeri az itt élő közösségeket, jobban fogja becsülni azt, hogy milyen nemzetbe született – fogalmazott Toró T. Tibor.
Orbán Viktor, magyar miniszterelnök köszöntő szavait, Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul tolmácsolta, majd Brendus Rékával, a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetőjével közösen leleplezték a kopjafát.
Ezután a meghívottak, házigazdák, köztük a maroknyi algyógyi református gyülekezet is, elhelyezték a kegyelet koszorúit a kopjafa talapzatán, bízva abban, hogy ezt most már merésznek nevezhető felirata ellenére sem fogja semmiféle történelmi vihar elsodorni.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés.
Nyugati Jelen (Arad),

„Legyen erős, egészséges nemzethez tartozó tudatunk”
Erdély-szerte ünnepelték a forradalom és szabadságharc évfordulóját
Többezres ünneplő tömeg vett részt az idén is a március 15-e alkalmával rendezett megemlékezésen. A magyar, román és székely zászlókat lengető, fúvószenekarral kísért sokadalom, erős rendőri és csendőri felvezetéssel vonult végig az immár hagyományos útvonalon: a Protestáns Teológiától a Szent Mihály-templomig, majd az ökumenikus istentiszteletet követően a Petőfi utcába, az egykori Biasini szállóhoz, ahol a koszorúzási ünnepségre került sor. Az erdélyi magyar civil szervezetek, pártok képviselőinek, illetve a román vendégek üdvözlő beszédeinek elhangzását követően felolvasták az erdélyi fiatalok „12 pontját”. Magyarország „köszöntését, megbecsülését és szeretetét” Semjén Zsolt közvetítette, aki a székelyföldi ünnepségeken vett részt, a magyar miniszterelnök-helyettes lóháton érkezett a kézdivásárhelyi ünneplők közé. Több helyszínen is felolvasásra került Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök üzenete.
Szabadság (Kolozsvár),

Ünnep – „Tavaszcsináló emberekké kell válnunk”
Koszorúk lepték el Petőfi emléktábláját a Biasini-szállón
A március 15-i kolozsvári megemlékezés a Biasini-szállónál folytatódott tegnap délben, ahol a Petőfi-emléktábla megkoszorúzását megelőző ünnepi beszédek sorát Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. – Nehéz olyat mondani nemzeti ünnepünk alkalmából, ami kibillent bennünket hétköznapi fásultságunkból – jegyezte meg, majd hangsúlyozta: az egymás iránti tisztelet szellemében, közösen kell érvényt szereznünk jogainknak. – Olyan országot akarunk, amely nem félti jövőjét, hanem megalapozza azt, illetve olyan országot, ahol otthont teremthetünk, családot alapíthatunk, és anyanyelvünket szabadon használhatjuk – fejtette ki az RMDSZ-elnök.
Vuşcan Gheorghe Kolozs megye prefektusa Victor Ponta miniszterelnök beszédét olvasta fel, míg Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök ünnepi beszédét Magdó János kolozsvári főkonzul tolmácsolta.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as szabadságharc teljesen átalakította a magyar polgári társadalmat. – A magyar és román nemzet évszázadokon keresztül együtt dolgozott, és kívánom, hogy – amint azt a szabadságharc vezérei is megfogalmazták – továbbra is békében, szabadságban és egyetértésben éljen – mondta a tanácselnök.
Emil Boc polgármester a város kulturális sokszínűségében rejlő értékek kiaknázását hangsúlyozta, amelyet csupán az Erdély fővárosában együtt élő nemzetek összefogásával lát megvalósíthatónak. – Együtt sikerült kivívnunk az ifjúsági főváros címet és közösen pályázzuk meg a kulturális fővárosi címet is, hogy Európának is megmutathassuk: a tolerancia és az egymás iránti tisztelet jegyében lehet eredményesen dolgozni – beszélt a közös tervekről a polgármester a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Simon Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke kiemelte: az MPP azért jött létre, hogy legyen, aki nemzeti politikusainkat a helyes útra kényszerítse. – Keresni, meglátni, segíteni, a közös ügyet szolgálni, ez március 15-e üzenete – foglalta össze.
– A behavazott, zimankós időjárás ellenére nekünk, magyaroknak megérkezett a tavasz – mondta Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke. – Minden nemzet életében léteznek termékeny és terméketlen időszakok – hasonlította az évszakok váltakozásához a társadalmi ciklusokat az EMNP-elnök rávilágítva, hogy míg az évszakok váltakozása elkerülhetetlen, a társadalmi időszakot befolyásolhatjuk. – Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, akkor elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, átértékelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk – fogalmazott a politikus.
Panek Zsuzsa a kolozsvári ifjúság üzenetét tolmácsolta az ünnepségen, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium énekkara közreműködött alkalomhoz illő forradalmi dalokat énekelve, a történelmi egyházak képviselői pedig áldást mondtak.
Az ünnepi megemlékezés záróakkordjaként az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Konzulátus, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, az MPP, az EMNP, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, László Attila szenátor, az Erdélyi Magyar Ifjak, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Kolozsvári Ifjúsági Fórum, a Kolozsvári Helyi Tanács, a Kolozs Megyei Diáktanács, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács, Sógor Csaba EP-képviselő, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület, az Országos Magyar Diákszövetség, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a Romániai Magyar Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Szövetsége, a Protestáns Teológiai Intézet és a Debreceni Református Kollégium képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál.
Szabadság (Kolozsvár),

Victor Ponta és …Orbán Viktor üzenete
Üzenetben fejezte ki jókívánságait a március 15-ét ünneplő romániai magyaroknak Románia miniszterelnöke. Victor Ponta emlékeztetett arra, hogy az 1848-as forradalomban az erdélyi románok és magyarok nem álltak a barikád egyazon oldalán, de a forradalmak elfojtása után ma is érvényes közös következtetésre jutottak: „a két nemzet ügyét nem a kardnak, a háborúnak, hanem a békés együttélésnek kell eldöntenie” – áll a román miniszterelnök üdvözletében. Ponta kitért arra, hogy a románok és a magyarok egyaránt az Európai Unió tagjai, közös európai jövő elébe néznek, nyelvük kultúrájuk és hagyományaik pedig a közös európai jövő alkotóelemei.
Victor Ponta sajnálatosnak tartotta, hogy ritkán esik szó a magyarok és románok békés egymás mellett éléséről, a közös családokról, a közösen felnevelt gyermekekről. Úgy vélte, a régió magyar és román polgárai ugyanazokkal a gondokkal küzdenek.
A kormányfő biztosította a romániai magyarokat arról, hogy mindvégig „a toleranciát, az önmérsékletet, a kiegyensúlyozott és konstruktív érveket értékelő, becsületes” tárgyalópartnerük marad. „Azt akarom, hogy országunk állampolgárai nemzeti hovatartozásuktól függetlenül jólétben éljenek és úgy érezzék: e kormány képviseli őket” – fogalmazott a miniszterelnök.
Régen voltunk ilyen közel ahhoz, hogy a magyarság céljait megvalósítsuk, a magyar szabadságot kiteljesítsük határokon belül és kívül – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából írt ünnepi üdvözletében, amelyet csütörtökön juttatott el a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-hez. A kormányfő kifejtette: az elmúlt években elindították a nemzetet a határokon átívelő egyesítés útján. „Így leszünk többen, így leszünk erősebbek” – emelte ki, hozzátéve: ezt az erőt éppoly bátran és elszántan, éppoly okosan és leleményesen kell használni, ahogy eleink tették.
A nemzet újraegyesítésének értelme éppen az – folytatta a miniszterelnök –, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, részt vehessen a magyar nemzet és Magyarország építésében. A határon túl élők részt vehetnek Magyarország erősítésében, az erős anyaország pedig többet tud tenni értük ott, ahol élnek – közölte.
A kormányfő kiemelte: ez az a nap, amikor az egész világ hallja a magyar szabadság hangját. „Legyünk méltó utódai a ’48-as magyar hősöknek” – írta a kormányfő, ehhez erőt, hitet és bátorságot kívánva minden magyarnak a magyar szabadság ünnepén.
Szabadság (Kolozsvár),

Merre tovább, szövetség?
Minden jel arra mutat, miszerint az RMDSZ májusi kongresszusa vagy a megújulást hozza a szövetségnek, vagy az „Ez volt, nincs tovább” helyzetet fogja eredményezni rövid vagy középtávon.
A jelek egyike és talán legsúlyosabbika az az óriási hitelvesztés és támogatottság-csökkenés, amelyeknek jelenleg tanúi vagyunk. Ez nem véletlen. Ok-okozati összefüggéseit kell keresni ennek a helyzetnek, és ha ezt megtesszük, férfiasan be kell ismernünk: mindez annak az eredménye, hogy gazdaságélénkítő, munkahelymegőrző és -teremtő, esélyegyenlőségre, társadalmi szolidaritásra és szociális érzékenységre, valamint egy méltányos közteherviselésre épülő politika, egy modern, európai szintű szociális piacgazdaság kiépítését célzó elképzelés felvállalása helyett valami egészen más, a bérből és fizetésből élők, munkavállalók, kisvállalkozók, nyugdíjasok, szóval a nagy többség érdekeit figyelmen kívül hagyó, elsikeredett, szinte megfoghatatlan vonalvezetés uralkodott el a szövetség politikájában. Ugyanakkor az elmúlt időszak kormányzási hibáiért, hiszen a rendszerváltástól errefele kormányon voltunk néhány röpke kis időszakokat leszámítva, a felelősségvállalás mindezidáig elmaradt. Márpedig a hibákért felelősséget kellene vállalni, mert ez így lenne ildomos és helyénvaló. Nem boszorkányüldözésről lenne itt szó, csupán kiállni, nem testületileg, csupán az, aki úgy érzi, és elmondani legalább azt, hogy „Uraim és hölgyeim, elnézésüket kérem, sajnálom, de tévedtünk.”
Ezek a lemorzsolódás valós okai. Ami ebből adódott, a 2012-es választási eredmények, az azt mutatja, miszerint a magyar választóknak alig több mint egyharmada járult az urnák elé, és adta szavazatát az RMDSZ-re. Az adatok ismertek, 380 000. szavazat a körülbelül 900 000 lehetségesből. Lehet ezt magyarázgatni a rossz időjárással, gyenge mozgósítással, amelyért a helyi vezetés a hibás, és így tovább. Valójában a szavazókat nem a noszogatás, unszolás, a bűntudat sarkallja szavazásra, hogy „már tizedszer szóltak, végül csak elmegyek szavazni, legalább a béke kedvéért...”. Nem ezeknek a „hívószavaknak” kell elvinniük az urnához a választót, hanem az a meggyőződés, hogy: „ Igenis, el kell mennem szavazni, mert akikre én szavazni akarok, azok engem és a családom érdekeit képviselik, és én így fejezem ki bizalmam irántuk.” Ha ez nem így van, és nem így működik, nem jól van, és nem működik.
Alternatív megoldást arra a sok problémára, ami ezidáig fölhalmozódott, nem kínál a két újabb politikai alakulat sem. Sajnos, nem is úgy néz ki, miszerint a közeljövőben egy jobb, járhatóbb utat lenne képes fölvázolni, mutatni valamelyikük. Az egymással való meddő vitatkozás, ujjal mutogatás, egymás lejáratása, sárba tiprása, nevetségessé tétele, a kiszorítósdi azok a fő irányvonalak, amelyek mentén haladnak, sajnos elég sokan a politikusok közül. És eközben az egyszerű ember csak amúgy kapkodja fejét a megszorító intézkedések, újabb elbocsátások, drágulások láttán. És akkor, hogy látása ne legyen túl éles, vagy hogy ezeket a gondokat ne is lássa, valakik elővesznek, teremtenek egy ügyet, jelen esetben a székely zászló ügyét, azt felduzzasztják, felhevítik, nacionalizmussal elmérgesítik a közhangulatot és lám, máris elterelik a figyelmet és vele a népet, az istenadta népet. A hátterében pedig az áll, hogy nemsokára új választási kampány veszi kezdetét, Romániában is közelegnek az europarlamenti választások, az elnökválasztás. Tudvalévőleg a veszély érzete, a félelem egy akolba tereli mindenütt a világon a megrettent nyájat is, és mi több, ez a nyáj még akár azt a jelszót is elfogadja, hogy „Most tenni kell, nem enni.” Az így adódó tehetetlenségi erő mindig meghozza a várt eredményt: az ellenállás a minimálisra csökken, és „A kutya ugat, a karaván halad” örök igazsága győz.
Feltevődik a kérdés, hogy ezt az egész tragikomédiát milyen célból csinálják velünk, egyszerű halandókkal? Mi csak itt vagy ott vagyunk, utasításra mozdulunk-lódulunk erre-arra? Ott vagyunk mind, kivétel nélkül, megosztottan, kiábrándultan és csupán lelkünk mélyén él még, talán pislákol, egy kis reményparázs miszerint lesz majd még egyszer jobb is, emberszámba vesznek majd egyszer minden embert. De vajon mikor jön már el az a „majd”?
Hangsúlyosan tevődik föl tehát: Májusban vagy lesz megújulás az RMDSZ-ben, valós visszatérés az egyénhez, az emberekhez vagy a lemorzsolódás folytatódni fog és végül lefuthat a függöny szövetségünk előtt. Ebből adódik az a legfájóbb kérdés mindenikünk számára: ha ez bekövetkezik, akkor vajon mi lesz, hogy lesz tovább, csupán a káosz lesz az úr?
Kira Miklós Az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülés platform ügyvezető elnöke
Szabadság (Kolozsvár),

Húszéves a Pallas-Akadémia könyvkiadó
Beszélgetés Tőzsér Józseffel és Kozma Máriával
Köszöntjük a húszéves Pallas Akadémia könyvkiadót. Tőzsér Józseffel és Kozma Máriával, az alapítókkal és vezetőkkel a kiadó művészeti kiadványairól beszélgetünk.
– Erdélyország az elvándorlás, a gazdasági nehézségek ellenére még mindig hatalmas alkotó potenciál. Ráadásul folyamatosan megújul. A világon mindenhol, minden évezredben, minden században éltek olyan emberek, akik minden körülmények között művészettel foglalkoztak, hát itt is élnek, méghozzá szép számmal.
A Kriterion Könyvkiadó kiadványai színvonalat jelentenek, az országban 1945 óta először Veres Péter Erdélyi Művészetével jelenik meg magyar nyelvű művészeti lap. Mik voltak az előzmények, mik voltak a pótolandó hiányok, mire vállalkozott a Pallas-Akadémia Könyvkiadó, amikor a Műterem-sorozatot kitalálta, elindította?
Kozma Mária: – 1990 elején Erdély egyik jelentős egyházi személyiségének panaszoltuk: Jaj, mi lesz velünk, Erdélyből kitelepedett, elment a magyar értelmiség színe-java. Mosolyogva (hittel) válaszolt: a színe lehet, hogy elment, de a java maradt. Persze, lehet ezzel vitázni, most is, de valahogy jobb érzés, derűlátóbb, ha ezt hisszük.
Kiadói szerkesztőként – és nem utolsósorban gyakorló háziasszonyként – egy régi, népi mondást is idézhetnék: szegény asszony vízzel főz. Sokat gondolkoztam e mondáson, mert nem vitattam a népi bölcsességet. Sejtésem szerint igen mély értelem – lehetséges értelmezés – húzódik meg mögötte: víz van – hát hogyne lenne! – s akkor a szegénység mögött is gazdagság rejtőzhet, csak észre kell venni. Elsőnek a vizet tesszük fel főni, s belevalót, ezt-azt, módunk szerint gyűjtögetünk, észrevesszük és megbecsüljük, amink van, a természet még ma is készséggel adakozik. De nem folytatom, mert nem akarom ellaposítani a gondolatot, hiszen éppen az a csodálatos az ilyen ősi szólásmondásokban, hogy önmagukban többet fejeznek ki, mint a róluk szóló magyarázatok tízei. És remélem, e hasonlattal nem sértettem meg sem a háziasszonyokat, sem szerzőinket, sőt támogatóinkat sem, mindazokat, akik „a vizet” s a belevalót hozzák, adják.
Hiszem tehát, hogy az ember bámulatos túlélő képessége, erkölcsi felelősségérzete, elhivatottsága (ez nem mindig esik egybe a tehetséggel, mert sokkal több annál) olyan többletet hoz létre, amely megküzd a nehézségekkel. És hogy „férfiasabb” bölcsességekkel támogassam ezt az elvet: egy vesztett csata még nem vesztett háború. Ezek a túlélési csaták azért is nehezek, mert nem ellenségekkel vívunk – igaz nem is mindig a barátainkkal, bár az is megesik –, és ma konkurenciának, pályázati lehetőségeknek nevezik.
Mindez természetesen nem vonatkozik az alkotómunkára. A karrierépítési tevékenység „technikáit”, a „hajlik, amerre a szél fúj”-féle festést, szobrászkodást, írást nem sorolom ide. Az egyéni alkotási „láz” legigazibb megfogalmazását Csíkszentmihályi Mihálynál találtam meg (a Flow-ra gondolok): „A festőművészt figyelve munkája során nagy hatást tett rám, mennyire elmerül abban, ami a vászonon formát ölt. Szinte a transz állapotába kerül, miközben azzal küzd, hogy látomását valóra váltsa...” És – teszem hozzá – közben biztosan nem érdekli az elvándorlás, a gazdasági nehézségek és hasonlók. Sőt: az alkotás folyamatának átélésében nem a „siker”-nek, hanem csakis a sikerüljön!-nek van jelentősége. A „sikerült, amit megálmodtam” lesz aztán előzménye a sikernek.
Tőzsér József: – Ha a kiadónk szempontjából a művészeket bemutató könyveink kapcsán sikerről és előzményről beszélünk, akkor kezdetben a ’80-as évekbeli Kriterion Könyvkiadó kortárs művészeket bemutató kismonográfia-sorozata volt a példakép. Megszületett tehát a Műterem-sorozat, amelyben 37 kötet jelent meg. Önmagában egy-egy kötet nem túl vastag, inkább csak katalógusként, mondhatni, jelzésszerűen beszél az adott képzőművészi életpályáról, de sorozatként annál fontosabb, mert egységében képet ad a kortárs erdélyi képzőművészet jellegzetes törekvéseiről, ezek anyagba formálásáról, irányairól, stílusváltásairól, alakjairól. Ide persze, nem illettek a klasszikusaink, mint Nagy Imre, Márton Ferenc, Nagy István, Köllő Miklós, Kós Károly, akiknek lezárult életművéről már nem tízoldalas műelemzést, hanem monográfiát illik írni. E két sorozat mellett aztán elindult a harmadik is, az Élet-Jelek című (eddig 5 kötete jelent meg), amelyben olyan képzőművészek szerepelnek, akiknek életműve még nem zárult le, de jól meghatározhatóan kiteljesedett. Gyorsan hozzáteszem, hogy ez nem jelent valamilyen minőségi megkülönböztetést a két sorozat között. A Műterem-sorozatban szereplők mindegyike lehetne az Élet-Jelek főhőse is.
– Amit „magyar művészetnek’” nevezünk, soha nem volt egységes, külön tárgyalandó, sokszor magukban is nehezen megközelíthető szigetekből épül fel. Hogyan, milyen – helyi és összmagyar – szempontok szerint alakulnak a kiadói tervek?
K.M.: – Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a művelődési intézmények (könyvkiadó, kiállítási galériák, műtárgy- és könyvkereskedelem, könyvtár, színház stb.) legfőbb feladata nem az alkotás, hanem a közvetítés. Másrészt igaz, hogy a modern, igényes közvetítés egyáltalán nem zárja ki, sőt egyenesen feltétellé, kívánatossá teszi a közvetítést segítő alkotómunkát: a könyv nyomdai kivitelezése, reklámozása, egy kiállítás környezete stb. De, ismétlem, elsőrendű feladata a közvetítés alkotó és befogadó között. Ez a munka hasonló elhivatottságot követel, mint maga az alkotás, de bizonyosfajta szerénységet, sőt névtelenséget is jelent. Statisztikai felmérések igazolják, hogy az emberek többsége – kivéve persze a kevés vájt fülűt – ritkán jegyzi meg a kiadó nevét, még kedvenc könyvének kapcsán sem. Talán sok más – legfőképp anyagi – vonzat mellett ezért is szoktak áldozatos munkát emlegetni a könyvkiadással kapcsolatban.
– Mindemellett nagyon nagy célt tűzött maga elé a kiadó: szellemi térképet adni Európának erről a részéről, amelyet több tudomány szakirodalma „etnográfiai csoda”-ként emleget?
K. M.: – Cél és áldozatos munka szorosan összefonódik, fölerősíti egymást. Ilyenkor jó a könyv, sikeres a könyvbemutató, a kiállítás... illetve hát ott van útvonala a szerzőnek azon a bizonyos szellemi térképen. Van azonban úgy, hogy hiába a cél és hiába az áldozat, el kell fogadni a „csatavesztést”: ismert a szerző, jó a könyv, de valamiért nem sikerül elindítani az úton.
T.J.: – Gyergyóalfalviként persze a szülőfalum jut eszembe: valóban „etnográfiai csoda” a gyergyóalfalvi képzőművészek kirajzása. 17 profi képzőművészről tudunk (a jó amatőrökkel ez a szám 20-23-ra emelkedik) és erre a számra, földrajzi határra tulajdonképpen nincs is ésszerű magyarázat.
– A monográfia-írásnak megvannak a maga több évszázados szabályai, a filozófiák, az elemzésmodellek a sajátosság feltárásáról beszélnek – ha egymás mellé tesszük a sorozat köteteit, határozott arcél áll össze. Történt már valamilyen önértékelés?
T.J.: – A sorozatok, elemző, összefoglaló jellegű munkák mindig kiemelt helyet foglalnak el egy kiadó arcélének megrajzolásában. Hogy példát mondjak! Fontos sorozatunk a maga több mint félszáz könyvcímével – ezek közül sok két- vagy háromkötetes – az erdélyi tudományosság (történelem, művelődés-, irodalom-, neveléstörténet, nyelvészet, filozófia, esszé) múltjának és jelenének egy-egy szeletét tárja elénk. A sorozat címe is beszélő: Bibliotheca Transsylvanica. És egy érdekesség az Erdély hegyei-sorozatunkról, amire kiadás, szerkesztés közben döbbentünk rá, de az olvasók is felfigyeltek arra, hogy a turisztikai terep leírása telis-tele van ősi hegy-, völgy-, patak-, erdő-, dűlő- és határnevekkel, ami kiindulópontja lehet nyelvészeti tanulmányoknak, alapul szolgálhat további gyűjtéseknek.
K.M.: – A monográfia-szerzők tolla és képzelete írás közben nem kószálhat szabadon. Fegyelemre szoktatja, határok közé szorítja mind a „tárgya”, mind pedig a felhasznált adatok, tények elemzése. Nem írhat lexikoncímszót, szakmai beszámolót, de életregényt sem. Olykor még az is megesik, hogy nem is írhat meg mindent, amire kutatásai közben rábukkant. És mégis: mindezeknek mind benne kell lennie a műben, mert csak így lesz hiteles, olvasmányos és „életszagú”. Nagyon nehéz műfaj. Híres-neves, kiváló művész-személyiségekről írni már önmagában embert próbáló feladat, csak erős empátiával, mélyreható tudással és szakmai alázattal lehet nekifogni.
– Könyvkiadáshoz nincs pénz, ugyanakkor mindenre lehet szerezni, óriási összegek folynak el badarságokra, tévéhíradók közlik, hogy hatalmas összegek tűnnek el. Ez a három az első premissza, amelyből kiindulhatunk – és mindegyik első. Hogy aztán rögtön semlegesítik egymást, külön történet. Ilyen körülmények között, amikor szerkesztőségek, kiadók szűnnek meg, hogyan lehet fenntartani a reprodukciók miatt különösen költséges sorozatot?
T.J. – Nagyon nehezen. A kiadói munka jó részét a pénzszerzés teszi ki: pályázunk, pályázunk és pályázunk, apránként próbáljuk előteremteni egy-egy kötet nyomdaköltségét. Ami a művészkönyvek esetében nem kis összeg. De azt kell mondanom, hogy bizonyára nem a pénz kevesebb, csak az a hajlandóság csökkent, ami azt a kultúrára szánná. De ha jól megkeressük, találunk forrásokat, még ha azok száma mind kevesebb is, és hozzáférhetőségük is nehézkesebbé vált.
– Min dolgoznak most? Mik a kiadó idei tervei?
T.J.: – Készül a gyergyóalfalvi művészek hosszú sorát megnyitó Ambrus Imre életét és munkásságát bemutató monográfia az Élet-Jelek sorozatban. A kötet szerzője Wagner István, akinek hasonló sors jutott, mint Ambrus Imrének, mindketten elhagyták Erdélyt, Magyarországon keresve boldogulást, szakmai kiteljesedést. Ugyanakkor készül a Fekete József szobrászművészt bemutató monográfia Gazda József tollából, Nagy Miklós Kund tollából Puskás Sándor szobrászművészt bemutató monográfia. A Műterem-sorozatban Nagy Miklós Kund szerkesztésében Sajgó Ilona grafikus, Csutak Levente szerkesztésében Simó Enikő festőművész, Szücs György szerkesztésében pedig Biró Gábor festőművész és Józsa István szerkesztésében Suba László szobrászművész életét és munkásságát bemutató kötetek készülnek.
Idén áprilisban lesz 20 éves a kiadó. Az eseményt már a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozaton megünnepeltük több helyen. S hogy más is részesüljön örömünkben, könyvadományokat nyújtottunk át több városi és községi könyvtárnak. Tehát születésnapunkon mi ajándékoztunk, s folytatjuk az ajándékozást.
JÓZSA ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár),

Székelyföldön is megszervezték a faluőrségeket
Faluőrségeket kell szervezni Romániában, ezt törvény írja elő az önkormányzatoknak, de a településekre bízza, hogy miként valósítják meg. Van, ahol helyi munkaerőt alkalmaznak, máshol őrző-védő cégekre, önkéntes tűzoltókra bízták a feladatot. Abban mindenki egyetért, hogy a járőrök munkája révén javult a közbiztonság.
Egy éve járőröznek a fenyédi faluőrök. Jelentettek már tűzesetet, segédkeztek balesetnél, legutóbb pedig a telefonvonalat megrongáló színesfém tolvajokat érték tetten. Csendfenntartás, a fegyelmi eljárások, tűzvédelemtől, lopásgátlásig mindenre kiterjed a feladatuk. Minden székelyföldi községben működik hasonló szolgálat.
Több község őrző-védő cégekre bízta a faluőri feladatokat. A fenyédi polgármester azt mondja, az eredmények őket igazolják. Amióta működik a faluőrség, azóta nagy mértékben visszaszorult a bűnözés, nagyobb a biztonság a falvakban. A faluőrök el vannak látva különböző védőeszközökkel, figyelő rendszerekkel, intézkedni azonban csak a hivatalos szerveknek van joguk.
Duna Tv
Erdély.ma,

Erdély 1003-tól a Magyar Királyság része volt
A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete Középkori Osztályának vezetője, Dr. Zsoldos Attila Erdély a középkori Magyar Királyságban címmel tartott előadást a nagyváradi Szacsvay Akadémián. E több mint fél évezredet átfogó korszak néhány fontos történéséről kérdezte a medievisztika jeles kutatóját Szilágyi Aladár.
Fel tudjuk-e már vázolni viszonylag pontosan, hogy a honfoglalás után milyen fázisokban történt az Erdélybe település folyamata?
Valójában kétféle elképzelés él a magyar történettudományban ezzel kapcsolatban. Az egyik azt a nézetet vallja, hogy az erdélyi medencét elfoglalták ugyan a honfoglaló magyarok 895-896 táján, amikor a Kárpát-medencének a Duna vonaláig terjedő részét az uralmuk alá hajtották, csakhogy Erdélyt elhagyták, az Alföldre vonultak, és ott éltek. Erdélyben pedig csak szórványos határőrtelepeket hagyhattak hátra, azért, hogy a besenyőkkel szemben a védelmet biztosítsák. Erdély újbóli, immár végleges elfoglalására csak a 10. század utolsó harmadában került sor. A magam részéről nem osztom ezt az álláspontot. Szerintem Erdély kezdettől fogva szervesen beilleszkedett a magyarság új, immár Kárpát-medencei területébe. Egyszerűen képtelennek tartom azt az elgondolást, hogy a honfoglaló magyarok gazdálkodásához nem illettek Erdély természeti viszonyai, viszont 970 után egy csapásra illettek volna. Tehát Erdélyt kezdettől a magyarság Kárpát-medencei településterületéhez sorolhatjuk, annak szerves része volt. Ez nem változtat azon, hogy a Karoling-Pannóniának, tehát a mai Dunántúlnak az elfoglalására 900 után került sor.
Ez azt jelenti, hogy az Erdélyben élő néptöredékek, akiket itt találtak, nem fejtettek ki nagyobb ellenállást?
Nagyobb ellenállást nem fejtettek ki. Akikről bizonyosan tudjuk, hogy itt éltek Erdélyben már ebben az időpontban, azok a szlávok voltak, esetleg némi gepida töredékek is előfordulhattak.
És az avarok maradványai?
Itt két vitatott kérdés merül fel, egyrészt a székelyeké, akik valóban szóba jöhettek avar maradékként, másrészt a románoké. Köztudott, hogy ők úgy vélik, Erdély őslakos népessége a mai románság elődje volt, azonban a történettudomány eszközeivel nem tudjuk ezt az álláspontot megerősíteni. Éppen azért, mert minden olyan ismeretünk, ami a korai Erdélyre vonatkozik, gyakorlatilag kizárja ezt. Másrészt pontosan lehet tudni, hogy hol tartózkodtak a románok elődei akkor, amikor a magyar honfoglalás történt: a Balkán félszigeten, a Dunától délre. Bizánci források segítségével nyomon követhető, hogy a román bevándorlás hogyan, mikor történt. Tehát a románok ittlétét a magam részéről kereken kizárnám. A székelyekről viszont elképzelhető, hogy egy részük a honfoglaláskor már Erdélyben élt. Viszont épp Biharban, a Temesközben, a Dráva mellett, Nyugat-Magyarországon egy széles sávban, az Őrségtől Pozsony és Nyitra megye vidékéig jól kimutatható a székelyeknek a jelenléte. Az ő betelepítésük történhetett meg több fázisban. És azt pontosan ki lehet mutatni, hogy ahol a késő Árpád-korban jelentős szász települések keletkeztek Dél-Erdélyben, ott korábban székelyek éltek. A székelyek a későbbi Szászföldön lévő, elszászosodott helyneveiket vitték magukkal, és azok mint magyar, illetve székely helynevek tűnnek fel a Székelyföld déli részén.
Több forrás alapján István Gyula feletti győzelmét követően 1003-tól keltezhető, hogy Erdély a magyar királyság része lett. Mennyire helytálló ez a megállapítás?
Annyiban helytálló, hogy az a magyar állam, aminek az élén az Árpádok álltak, valóban 1003-ban terjesztette ki a fennhatóságát Erdélyre. De a teljes igazsághoz hozzátartozik az, hogy az Árpádok vezette magyar államkezdemény, amelynek a mai Dunántúl keleti felén volt a súlypontja, csak az egyik olyan államkezdemény volt, amelyik a 10. században fejlődésnek indult. A másik éppen Erdélyben, a Gyula néven emlegetett törzsfőknek az uralma alatt bontakozott ki, a harmadik a Maros, a Tisza, a Duna és az erdélyi hegyek közötti hatalmas területen. Erről a háromról biztosan tudunk. Ezen a három területen, egymástól függetlenül, hasonló események történtek a 10. század második felében. A velük szomszédos nagy birodalommal fölveszik a kapcsolatot, útjára indul a keresztény térítés, valamiféle szervezettebb, már nem személyeken, hanem intézményeken felépülő államszervezet kezd kibontakozni. És ezek az ily módon fejlődő államcsírák kerülnek egymással szembe. Közülük az Istváné bizonyult a legagresszívabbnak, a legsikeresebbnek. Ez gyűrte maga alá a többit. Így egyfelől sikerült a Kárpát-medence politikai egységét megteremteni, másfelől eldőlt, hogy a magyar állam az egy lesz, nem következik be egy horvát–szerb típusú fejlődés, ahol azonos vagy egymáshoz nagyon közel álló népek közül az egyik a nyugati kereszténységet, a másik a keletit veszi fel, az egyik Rómához, a másik Bizánchoz, az egyik a németes-itáliai kultúrához, a másik az ortodox-görög világhoz kapcsolódik.
Az ezredforduló után a vármegyerendszer kiépítése megkezdődött, ahogy az első püspökségek kialakulása is, ugyanakkor Erdély szinte végig megőrizte a maga sajátos státusát, pontosabban – ha jól fogalmazok – az elején Erdély is két, egymástól különböző státushoz jutott, a Marostól délre és északra fekvő részeken. Ezek miben különböztek egymástól?
Valóban megfigyelhető egy ilyen sajátosság, hogy Észak-Erdély és Dél-Erdély több jellegzetes ponton jelentősen eltérő képet mutat. Az ősinek tekinthető erdélyi birtokoscsaládok inkább az észak-erdélyi részen figyelhetők meg, Dél-Erdélyben pedig nincsenek jelen. Ugyanígy a különböző magyar törzsekre utaló helyneveknek az eloszlása, az erdélyi egyháznak, a püspökség birtokainak az eloszlása és még néhány más dolog arra utal, hogy valóban, Észak- és Dél-Erdély különbözött egymástól. Amikor Erdély már valóban a királyság része, tehát 1003 után, akkor is megfigyelhető, hogy Erdély déli részén egyetlen hatalmas vármegye jön létre, Fehér vármegye, míg az északi részen átlagos nagyságú megyék jelennek meg. Kolozs-Torda, Doboka és így tovább. Erdély legészakibb sávján Szolnok megye, az megint egy sajátos képet mutat.
Térjünk rá a románságra. Még a tatárjárás előtt, 1222-ben megjelenik II. András egyik oklevelében egy ilyen elem, hogy „terra blachorum”. Beszélgessünk erről az Erdély históriáját a továbbiakban jelentős mértékben befolyásoló folyamatról…
Ez az adat a legkorábbi, ami úgy értelmezhető, hogy románok élnek Erdélyben, Erdély legdélebbi részén. Ez beleilleszkedik azokba az adatainkba, amelyek azt mutatják, hogy a románság fokozatosan húzódik észak felé a Balkán belsejéből. Lehet tudni, hogy mikor lépik át a Dunát, mikor érik el Havasalföldet, és így tovább. A románság egy állattartó, vándorló népesség volt, és mint ilyenek, jó katonák. Kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy Erdélynek azokat a részeit hasznosítsák a juhtartással, amelyek a már évszázadok óta letelepedett életmódot folytató földműves magyarság számára kevésbé voltak hasznosíthatók. Tökéletesen nyomon tudjuk követni azt, hogy Dél-Erdélyből kiindulva hogyan terjed észak felé a román megtelepedés, és hogyan éri el a 14. század hatvanas éveiben Észak-Erdélyt. De jellemző módon 1293-ban III. Andrást az a gondolat foglalkoztatta, hogy egyetlen erdélyi uradalmába telepítse össze valamennyi erdélyi románt. Ez annyira lehetséges volt, egy másik adatból tudjuk, hogy ebben az időszakban, III. András idején, külön királyi privilégium kellett ahhoz, hogy valamely földesúr a maga birtokaira a királytól kapott engedély alapján telepítsen be román pásztorokat. E két adat azt mutatja, hogy még az 1290-es évek közepe táján sem lehetett olyan nagy az erdélyi románság létszáma. Nyilván azoké, akik állandóan a Kárpát-medencében laktak, mert voltak, akik Havasalföldről följöttek az erdélyi hegyekbe, és a havasi legelőket élték, aztán visszamentek. Éppen Bihar megye hegyvidéki területeinek a példájával mutatta be a közelmúltban elhunyt Jakó Zsigmond professzor, hogy miként terjedt a középkor kései századaiban a román megtelepülés a Bihari-hegység völgyeiben, hogyan húzódtak lejjebb, s végül kiértek az Alföldre.
Kezdetben huzamos ideig sajátos státusuk volt, kenézek vezették őket, az adózásuk is különbözött a magyar, illetve a szász lakosságétól. Hallhatnánk valamit erről a külön intézményrendszerről?
A középkori magyar királyságban magától értetődőnek számított, hogy aki román, az románul beszél, aki horvát, horvát szokások szerint él, a kun pedig kun viseletben jár. Ezek maguktól értetődő igazságok voltak a sötétnek nevezett középkorban, és csak nagyon kiélezett politikai szituációban támadt a különbözőségből probléma. Tehát az, hogy ha már élnek itt románok, akkor ők másfajta jog szerint élnek, mint a magyarok, a szászok vagy a székelyek, de nyilvánvaló, nekik is adózniuk kell a királynak. De a románokra nem lehet kivetni gabonaadót, mert ők nem termesztenek gabonát, csak juhötvenedet, ami az ő speciális, etnikai jellegű adófajtájuk volt. A románság is szervezett társadalmat alkotott, az ő előkelőik voltak ezek a kenézek. Egy részük beolvadt a magyar nemességbe, más részük sajátos, partikuláris nemesi csoportot alkotott. Ez a partikularitás kettős értelmű, részint azt jelezte, hogy az országnak csak bizonyos részein élnek, másrészt a magyar nemesség jogállásának a teljessége nem terjedt ki rájuk, annál valamivel kevésbé jelentős kiváltságokkal rendelkeztek. Ez egy sajátos színfoltja az erdélyi társadalomnak.
A 13. század közepén történt egy egész országra kiható tragédia, a tatárok betörése. Erdélybe két irányból hatoltak be, gondolom, a nagyobb román telepítések viszont a tatárvész elmúltával következtek be. Elhihetjük Rogerius mesternek, hogy menekülés közben háromnapi járóföldre nem talált élő embert?
Könnyen elképzelhető. Az, hogy a tatárjárás országosan mekkora emberveszteséget okozott, vitatott. Országos átlagban 50 százaléktól 15-20 százalékig terjednek a becslések, de hatalmas regionális különbségek voltak, s az országos átlag éppen ezt fedi el. Erdély, valamint az Alföld közel egy évre tatár megszállás alá került. És ez a megszállás bővelkedett időnként olyan demonstratív tömegmészárlásokban, mint amilyen Váradot is érte. S valóban van egy nyilvánvaló összefüggés aközött, hogy a tatárjárás után jelentős betelepítések történtek az országba. Erdélyben a románság jöhetett a leginkább szóba, a Felvidéken a Sziléziától Halicsig terjedő különböző szláv csoportok betelepülése járult döntően ahhoz, hogy a korai időkben teljesen magyar jellegű Felvidéken a 15. században már egy masszív szláv többség alakult ki. Az Alföldnek, így Várad környékének is, a településszerkezete a tatárjárás pusztításai miatt alakul át rendkívüli mértékben. Míg korábban aprófalvas, sűrű településhálózat volt jellemző, a tatárjárás után viszonylag nagyobb falvak, egymástól jelentős távolságra, nagy határral bíró települések jönnek létre.
A 15. századra nagy társadalmi átalakulások történtek, a román kenézek magyar nemesekké váltak, ugyanakkor a román alsóbb rétegek eljobbágyosodtak. Mire kitört a bábolnai felkelés, abban a magyarok mellett jelentős arányban románok is részt vettek. Létrejött ellenük a magyar nemesek, szászok, székelyek alkotta „unio trium nationum” intézménye, ami nem annyira nemzeti, inkább rendi képződményt jelentett. A szegényebb románságot pedig ugyanaz a jobbágysors sújtotta, mint a magyarságot…
Az is az erdélyi románság későbbi megjelenése mellett szól, hogy az ő javukra már nem alakult ki ilyen etnikai jellegű különállás, amilyen a székely és a szász volt. Ez jellegzetesen Árpád-kori „találmány”, az etnikai kiváltságolása a nem magyar népcsoportoknak. Mert ha már lettek volna jelentősebb számban románok Erdélyben, nem látom semmi okát annak, miért ne kaptak volna ők is egy ilyen külön státust, egy etnikai önkormányzatot, mint a szászok. A késő középkorban már nem volt szokás ilyet kialakítani, a köznép jobbággyá vált, ugyanabban a sorsban osztozott, mint a magyar jobbágyok, a vezető rétegük pedig vagy a magyar nemességbe olvadt be, vagy ezt a sajátos helyzetű román nemességet alkotta, ily módon részesültek az általános erdélyi társadalomfejlődésben. A bábolnai felkelés mindenben olyan, mint amilyenek a késő középkori parasztfelkelések lehettek, lokális jellegű volt, csak Erdélyre terjedt ki. Inkább az az érdekessége, hogy a magyar, a székely és a szász nemzeteknek az uniója voltaképpen egy alig néhány hétig tartó, aktuális politikai üggyel kapcsolatosan jött létre. Aztán később évszázadokra meghatározta az erdélyi politikai gondolkodás kereteit. Az unió a sajátos erdélyi rendiségnek egyfajta alapdokumentuma. Az Árpád-kori etnikai kiváltságokból nőtt ki, jóllehet az Árpád-korban a rendiség mint olyan még nem létezett, nem csak Magyarországon, Nyugat-Európában sem nagyon.
Szinte gyermek volt még Mátyás király, amikor trónra került, kezdetben inkább a mögötte tevékenykedő nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal gyűlt meg az erdélyiek baja, magával a királlyal később. Mi vezetett a Mátyás elleni 1467-es felkeléshez?
Mátyás az adóbevételeit kívánta növelni, mivel a korábban általánosan szedett királyi adó alól már túl sok erdélyi nemesnek volt felmentése. Azt találta megoldásnak, hogy ezt megszüntette, de ugyanilyen mértékben egy másikfajta adót szedett be. Végül ebből a felkelésből nem adódott nagyobb probléma, volt egy kis csetepaté, néhány fej legurult, mások kegyelmet kaptak, ahogy a középkorban ez lenni szokott. A késő középkorban, amikor már nem annyira „középkorias módon” uralkodnak a királyok, amikor az újkor hajnalán már szakképzett tisztviselőgárda intézi a király ügyeit, akkor az erős akaratú, központosításra törő uralkodó és nemessége között rendre összecsapások vannak, így volt ez Ausztriában, Németországban, Franciaországban is. Ez általános jelenség volt, semmi köze a „turáni átokhoz”.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Visszajön a kisantant?
Az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudja meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg. Sike Lajos jegyzete.
Mostanában, hogy érdekvédelmünk nem kormányzati tényező, mintha átok ülne rajtunk. Sorozatban csak rossz dolgok történnek. Azon a reggelen, amikor e jegyzetet írom, hetvenöt lókoponyát találtak egy nem éppen lótenyésztéséről ismert Szatmár megyei település, Túrterebes határában. Nem messze a községtől, s mindössze ötszáz méterre az országúttól. Mivel Szatmár megyében nincs olyan vágóhíd, ahol lovakat nyakalnak-trancsíroznak, a hatóságok feltételezik, hogy egy erre szakosított máramarosi vágóhídról kerültek ide a gyanús fejek, mert hát ennyi lovat nem lehet csak úgy inkognitóban elpusztítani. Minthogy az éppen a napokban tetőzött európai lóhúsbotránynak mind ez ideig nincs magyar, annál több román szereplője, nem alaptalan a felvetés, hogy Túrterebessel bennünket is be akarnak vonni a botrányba. Lévén Túrterebes egy csaknem tiszta sváb–magyar község, pontosabban inkább magyar, mint sváb, mert a svábok is magyarul beszélnek és imádkoznak, nem szólva a reformátusokról.
Milyen szépen hangzana a többségi sajtóban: egy magyar településről küldték a lóhúst Franciaországba, akár a székely zászlóval, a lóhússal is a magyarok mérgezik az európai légkört! Persze, ez egyelőre csak feltételezés, de az elmúlt hetekben ránk fogott sok hülyeség okán nagyon is könnyen megtörténhet, hogy mi puhítjuk a nyereg alatt a hamis gulyásnakvalót. Mint ahogy egy szatmári USL-s szenátor ostora is inkább rajtunk csattan. Valer Marian úr egy törvénykezdeményezésbe foglalta, hogy azoktól a románoktól, akik felvették a magyar állampolgárságot, a románt vonják meg, mert tűrhetetlen, hogy az Avasból például csak a múlt évben több száz románt ölelt a keblére Budapest. Tegyük hozzá, ez még igaz is lehet, mert a mai avasiak jó része 1940 és 44 közt magyar állampolgár volt, s ezek közül sokan (de nem is csak ők) elég jól beszélik a magyar nyelvet, ráadásul nem kevesen római katolikus vallásúak, ami megint csak a magyarok felé húzza őket. Az avasi románok javára írható az is, hogy kevésbé nacionalisták, jól elvannak a környezetükben lévő három-négy magyar település lakóival. Talán az is jó irányba tereli őket, hogy az aktív lakosság 60-70 százaléka valahol nyugaton dolgozik, ahol több tolerancia ragadt rájuk. Mert ott ők is kisebbségi sorsban élnek, még ha az sokkal jobb is, mint az erdélyi vagy a szlovákiai magyaroké.
A román nyelv iránti lojalitás hangzatos nevet viselő törvénytervezet (amelyről Marian úr nemcsak egy színházi ünnepi összejövetelen, de a sajtónak is külön beszélt!) azonban csak kisrészt foglalkozik az „eltévelyedett” románokkal, hisz nagyon is kilóg a lóláb: elsődleges célja az erdélyi magyarok megregulázása. Az embernek borsódzik a háta egyes előírásainak már az említésétől is. Súlyos pénzbírság járna azoknak a közintézményeknek és köztisztviselőknek, ahol és akik a hivatalban nem románul beszélnek. Legyen az Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, netán Szatmárnémetiben vagy Kolozsváron. Mert hát a román nyelv iránt a kisebbségeknek is lojálisnak kell lenniük, még akkor is, ha a román állam nem eléggé lojális a kisebbségeihez! – tesszük hozzá. Az egyelőre rejtély, hogy adott esetben csak a magyaroknak kell fizetniük, vagy azon román köztisztviselőknek is, akik a vegyes lakosságú városokban és községekben (már csak érdekből is) hajlandóak leereszkedni a magyarokhoz és beszélik nyelvünket, mert szép számmal vannak ilyenek is. A szatmári Funar, ahogy máris többen nevezik a kormánypárti törvényhozót, a „nem lojális” vállalkozókat még keményebben akarja büntetni. Egyenesen börtönbe csuknák azokat, akik úgymond etnikai alapon alkalmazzák dolgozóikat. Nem is kell túl sok rosszindulat, hogy valakire ráfogjanak ilyesmit. Például akkor, ha az ellenőrzött cégnél magyar feliratok is vannak, netán a magyar a román elé kerül. A részleteket nem ismerjük, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy például Nagyváradon, ahol a magyar lakosság aránya már csak 25 százalék körül van, a magyar vállalkozó csak ilyen arányban vehet fel saját fajtájából valót, különben mehet a dutyiba! Mint ahogy azt sem tudhattuk meg, hogy a sepsiszentgyörgyi román vállalkozóra is csíkos ruhát adnak, ha alkalmazottainak 70 százaléka nem magyar? De az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudja meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg. Igaz is, a többségi lapok már nem egyszer írtak róla, hogy a szatmári új Funarnak jó kapcsolatai voltak és vannak a hivatásos fülesekkel.
Marian úr becsületére válik, hogy beismerte: nem ő találta ki a nyelvtörvényt, ő csak a szlovákok hasonló jogi szabályozásából inspirálódott. S ha a szlovákoknak lehet ilyen törvényük, akkor a románoknak miért ne lehetne? Annál inkább, mert a szlovák nyelvtörvényt az Európa Tanács is jóváhagyta! – állítja a szocdem szenátor. Egyelőre kíváncsian várjuk, hogy a bukaresti parlament jóváhagyja-e Marian úr szörnyűségeit. Mert akkor születőben a kisantant, vagyis egy uniós ország és nép ellen két másik uniós ország szövetsége, ha ez csak hallgatólagos is.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Útmutatás és túlélőkészlet az esztétikához
Dr. Horváth Gizella Túlélőkészlet az esztétikához című könyvének bemutatóját tartották meg március 14-én délután a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A hangulatos könyvbemutató a Partium Kiadó és a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia- és Kultúratudományi Tanszékének közös szervezésében valósult meg. Az egyetem Bartók terme ezúttal szűkösnek bizonyult, hiszen az érdeklődők folyamatosan érkeztek a könyvbemutatóra, amelynek házigazdája dr. Balogh Brigitta a Filozófia és Kultúratudományi Tanszék tanszékvezetője volt, meghívottai pedig: dr. Horváth Gizella rektorhelyettes, a könyv szerzője, Burus Botond, a könyv grafikai tervezője, dr. Angi István esztéta és dr. Ujvárossy László médiaművész. Mint megtudtuk a könyv, amely egy az esztétikában járatlan hallgatónak túlélőkészletként szolgál, egyetemi jegyzetként kezdte pályafutását, amely segít átvészelni egy veszélyesnek tűnő vállalkozást.
Túlélőkészlet
Horváth Gizella elmondta, hogy egy olyan könyvet szeretett volna megalkotni, amely az esztétikával kapcsolatos alapvető fogalmakat, irányzatokat, szerepeket összegyűjti és világosan leszögezi. „A könyvet igazából a diákjaimnak írtam. Annak, aki kimondottan az esztétikával foglalkozik, nem föltétlenül ajánlom, mert nekik nem sok újat tud nyújtani. Az alapvető szándékom a rendszerezés, a fogalmak letisztázása volt. Azt szerettem volna, ha ez egy olyan könyv lenne, amit a hallgatók nem tesznek le rögtön”- tette hozzá a szerző. Ezért is helyeztek arra is nagy hangsúlyt, hogy a könyvet könnyen lehessen kezelni, például különböző részek ki vannak emelve, rendszerezve vannak a témák, amelyekhez példákat is hozzárendeltek, és az idézetek külön vannak szedve, tehát egy olyan könyv született, ami nem csak tartalmilag, hanem formailag is megfogja az olvasót.
Esztétikai alázat
Angi István szakmai szempontból értékelte a könyvet: „minden benne van, amire szüksége lehet a hallgatóknak. Érdekfeszítő olvasmánynak tekintem, ami szakkönyvként is megállja a helyét. A hallgatók, tanárok és a nagyközönség is használhatja”. Ujvárossy László kiemelte, hogy a kötet teljesíti mindazt, amit egy esztétikai túlélőkészlettől elvárható, a szerző olyan alázattal közelít a képzőművészetekhez, amilyenre szükség van egy ilyen jellegű könyv megírásához. Burus Botond a könyv grafikai kivitelezéséről beszélt. Elmondta, hogy megpróbált étvágygerjesztő formát adni a kötetnek, de a fő szempont a használhatóság, követhetőség volt. A cím is arra utal, hogy a mű nem egy elvont munka, hanem azért született meg, hogy használják is. A beszélgetést követően az érdeklődők a helyszínen megvásárolhatták a könyvet. Az érdeklődők a Partium Kiadónál (PKE épületében) tudakozódhatnak a kötet iránt.
Nagy Noémi

erdon.ro,

Az SZNT közölte: továbbra is számít a világ magyarságára
Nyílt levélben közölte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, hogy az általa vezetett szervezet továbbra is számít Európa és a világ magyar közösségeire.
Az MTI-hez eljuttatott, vasárnap keltezett nyílt levélben az SZNT elnöke megköszönte a világ magyarságának, hogy március 10-i tüntetéseikkel szolidaritást vállaltak a székely közösséggel.
Izsák Balázs felidézte, a marosvásárhelyi Postaréten tartott demonstráció résztvevői a kormányhoz benyújtott beadványukban a párbeszédet sürgették. Megemlítette, a beadványra válaszként Traian Basescu államfő arról beszélt, hogy más-más régióba kellene sorolni a székelyföldi Kovászna és Hargita megyét, és kijelentette, hogy Romániának nincsen olyan kötelezettsége, hogy autonóm tartományt hozzon létre.
"Arra kérlek benneteket, szerte a nagyvilágban segítsetek tudatosítani, hogy Románia azért, hogy felvételt nyerjen az Európa Tanácsba, kötelezettséget vállalt a Tanács 1201/1993 számú (az autonómiákra vonatkozó) ajánlásának teljesítésére, és most az államfő - akárcsak korábban Ion Iliescu - nyíltan tagadja ezt!" - fogalmazott Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke annak a tudatosítására is kérte a világ magyarságát, hogy a mind az államfő javaslata Kovászna és Hargita megye szétválasztására, mind pedig a kormány javaslata a beolvasztásukra egy nagyobb régióba, egyformán ellentétesek a Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezmény, a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája, és a Helyi Autonómia Európai Chartája rendelkezéseivel.
Izsák Balázs azt is megemlítette, a román hatóságok azzal az ürüggyel próbálják hitelteleníteni a marosvásárhelyi demonstráció beadványát hogy azon nincsen sem aláírás, sem bélyegző. Emlékeztetett arra, hogy a beadványt közfelkiáltással fogadta el harmincezer ember a televízió kamerák tucatjainak kereszttüzében.
Az SZNT elnöke szerint közeljövő feladata tájékoztatni a nagyvilág legszélesebb nyilvánosságát a székelység helyzetéről. Ugyanakkor esélyt is kell adni a tárgyalásoknak. "Kérünk, kövessétek figyelemmel a Székelyfölddel kapcsolatos híreket. Számítunk a jövőben is rátok!" - zárja nyílt levelét Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Kolozsvár, 2013. március 17., vasárnap (MTI)

Állami kitüntetések székelyföldi személyeknek – Tarziciusz atyát is kitüntetik
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa tisztelettel meghívja 2013. március 20-án (szerdán), 18 órakor a Lázár Ház (Gál Sándor u. 9.) dísztermébe, a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából, Magyarország Köztársasági Elnöke által adományozott kitüntetések átadására.
Kitüntetésben részesül:
1. Gálfalvi György, marosvásárhelyi író – Magyar Érdemrend Tisztikereszt, 2. Szép Sándor, vegyészmérnök professzor, Sapientia EMTE – Magyar Érdemrend Tisztikereszt, 3. Antal Imre, festőművész – Magyar Arany Érdemkereszt, 4. Bartha Magdolna, nyugdíjas tanárnő – Magyar Arany Érdemkereszt, 5. Balla Árpád, nyugdíjas gyermekgyógyász főorvos, – Magyar Arany Érdemkereszt, 6. Bodurian János, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója, hegedűművész – Magyar Arany Érdemkereszt, 7. Fülöp G. Dénesné, a marosvásárhelyi Vártemplomi-diakóniai központ „ Lazarenum" Alapítvány intézetigazgatója – Magyar Arany Érdemkereszt, 8. P. Nagy István, Tarziciusz atya ferences szerzetes – Magyar Arany Érdemkereszt.
Erdély.ma,

Román történészek bírálják a székelység történetéről szóló kézikönyvet –
Román történészek bírálják A székelység története című kézikönyv tartalmát, amelyről a közeljövőben a Román Tudományos Akadémia is állást foglalhat – írta pénteken az Adevarul című román újság elektronikus kiadásában.
A lap Ioan Aurel Pop történészt idézi, aki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektora, és a Román Tudományos Akadémia tagja. Kijelentette, hogy március végén az akadémia napirendre tűzheti a székelység történetét bemutató kézikönyv megvitatását. A szeptemberben bemutatott könyv a Hargita megyei tanács megrendelésére készült, és a szerzők hatodikos és hetedikes diákoknak ajánlják. A kézikönyvet segédanyagként lehet használni választható tantárgy tanulásához. A tartalmáról Marius Diaconescu román történész közölt cikket a Historia című román történelem szakfolyóiratban, amelyet átvett az Adevarul is.
A történész főként azt kifogásolta, hogy a kiadvány úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Azt is hamis történelmi ténynek nevezte, hogy a román hadsereg az I. világháború idején erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait. Az Adevarul által megszólaltatott Eugen Simion, a román akadémia volt elnöke is úgy vélte, a tudományos testületnek foglalkoznia kell a tankönyvvel. A testületnek elsőként közleményben kellene kifejeznie sajnálatát amiatt, hogy ilyen „hamisítvány" napvilágot láthatott. Simion szerint ezt követően az akadémiának szakvéleményt kell kibocsátania, amelyet – mint mondta – minden bizonnyal figyelembe vesznek majd az állam intézményei.
MTI
Erdély.ma,

Tőkés: ne engedjünk az uszításnak!
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint nem szabad megengedni, hogy most is egymás ellen fordítsák a románokat és a magyarokat, mint az 1848-as magyar forradalom idején.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az EMNT-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetével közösen tartott központi rendezvényén mondott ünnepi beszédet a bánffyhunyadi művelődési házban. Tőkés László úgy véli, ma is az „oszd meg és uralkodj” elve alapján próbálják egymás ellen uszítani a románokat és a magyarokat. „Bölcsebbeknek kell lennünk, mint 165 éve. Ne engedjük, hogy egymás ellen felhasználják a románokat és a magyarokat” – tette hozzá.
Tőkés arra emlékeztetett, hogy 1989. december 16-án románok énekelték temesvári ablaka alatt azt a dalt, amely azóta Románia himnusza lett. Megjegyezte, hogy a dal sok tekintetben hasonlít Petőfi Nemzeti dalához, abban is szerepel például a „most vagy soha” megfogalmazás. Tőkés László megemlítette, hogy akárcsak 1989-ben, most is igaz, hogy „Istennek kell inkább engedni, mint a hatalomnak”. „Békés küzdelemben kell részt vállalnunk” – tette hozzá az EMNT elnöke, megemlítvén, hogy Marosvásárhelyen többen kérték Székelyföld autonómiáját, mint ahányan 1848. március 15-én Pesten a múzeumkertben meghallgatták a márciusi ifjak szónoklatait. Úgy vélte, ma az a feladat, hogy a közösség vigye el „a 12 pontját” Bukarestbe és Brüsszelbe. A bánffyhunyadi rendezvényen a nemzet pártok fölötti egységének a szükségességéről beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szerinte voltaképpen 1848-ban is az volt, ma is az a központi kérdés, milyen a közösség viszonya a központi hatalomhoz. „Ma is a kurucok egyet gondolnak, a labancok mást cselekednek” – jelentette ki Toró. A rendezvényen Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Tőkés Lászlót említette példának arra, hogy a magyar szabadság nem vesz el a románok szabadságából. Mint megjegyezte, Tőkés 1989-ben „úgy harcolt a magyarok szabadságáért, hogy mellékesen kivívta Románia szabadságát is”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Csak hazádban lehetsz igazán szabad!
Vajdahunyadon, a Petőfi-szobor megkoszorúzásával indult a megemlékezés, a téliesre fordult időjárás miatt azonban az ünnepi beszédek a református templom évszázados falai között hangzottak el. Takács Aranka, az RMDSZ fiatal helyi elnöke rövid beszédében a forradalom mai, nagyon aktuális üzenetéről beszélt, párhuzamot vonva az akkor életüket áldozó fiatalok és megmaradásunkért ma is számtalan küzdelmet felvállalók között. A párhuzam konkrét apropóját az előző napok vajdahunyadi történései szolgáltatták, nevezetesen a szakmailag rendkívül jól teljesítő magyar kórházigazgató politikai alapon történő leváltása. – Akárcsak 165 évvel ezelőtt, most sem nézhettük, nézhetjük tétlenül közösségünk képviselőinek indokolatlan félreállítását. Azonnal léptünk is igazunk érvényesítése érdekében, és örömmel újságolhatom, hogy számos jóérzésű tanácsos kolléga támogatásával sikerült megvonni a városi tanács bizalmát attól a kórházi vezetőtanácsi testülettől, amely dr. Bende Barna menesztését szorgalmazta – számolt be a friss eseményekről Takács Aranka.
A felszólalásokat, ünnepi beszédeket követően Kulcsár Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadóművészének szavalatával, valamint a marosvásárhelyi Lokodi Rozália oboa- és Bordos Kinga zongoraművész koncertjével folytatódott a megemlékezés.
A vajdahunyadi református templom fölé magasodó Hunyadi-kastélyban a helyi Matei Corvin Kollégium, illetve a Téglás Gábor elméleti Líceum diákjai idézték fel sajátos módon a márciusi eseményeket. A Takács Aranka RMDSZ-elnök, Gherghina Rozália tanárnő és Kiss Mihály András iskolaigazgató által rendezett Élő történelem című összeállításban a diákok mai megközelítésben boncolgatták a haza fogalmát, annak jelentését, egyértelmű üzenetként fogalmazva meg, hogy mindenki csak a maga hazájában tud igazán kibontakozni, élni, szeretni, alkotni és igazán szabad lenni. A többnyire kortárs írók, költők szavai által megfogalmazott gondolatsorhoz kötődött Winkler Gyula EP-képviselő vajdahunyadi felszólalása is:„Mi magyarok, nemcsak itt Dél-Erdélyben, hanem Erdélyben mindenütt és a Kárpát-medencében nem a románok, szlovákok, szerbek, ukránok ellenében akarunk szabadok lenni, hanem velük együtt. Az elmúlt évszázad elején Amerikában megélhetőséget kereső magyarok írásait olvasva, de a most Európa-szerte boldogulást kereső magyarokkal beszélgetve, az ők tapasztalatait meghallgatva, merem állítani, hogy szabadságunk csak szülőföldünkön teljesedhet ki. Nekünk szórványban élő, dévai, vajdahunyadi, Zsil-völgyi magyaroknak szülőföldünkön kell biztos jövőt, a velünk együtt élő nemzetiségekkel közösen kell újra felfedeznünk a transzszilván szellemiséget, mert csak együtt lesz esélyünk szabadságunk kiteljesítésére.”
A vajdahunyadi megemlékezés Bartók Béla Magyar képek című zenekari művének néhány közismert dallamával zárult, melyet a marosvásárhelyi Lokodi Rozália oboaművész adott elő, Bordos Kinga zongorakíséretével.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Bemutatkoztak a Nyilas Misi Egyesület pártfogoltjai
Vers, zene, képzőművészet, természettudományok: változatos területeken mutatták be elért eredményeiket azok a diákok, akik idén a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület támogatásában részesülnek.
Minderre március 16-án, Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán nyílt lehetőségük, a civil szervezet által harmadik alkalommal meghirdetett Tehetségnap keretében, amelyre az ország számos pontjáról érkeztek a tehetséges fiatalok. A meghitt, családias hangulatú rendezvényen kellő hangsúlyt kapott a halmozottan hátrányos helyzetű családban élő, de tanulmányait magyar nyelven folytató, és valamiben kimagaslóan tehetséges fiatalok segítésének fontossága: ezt a munkát az egyesület már tíz éve végzi, újabb és újabb jó szándékú és nagylelkű támogatók felkutatásával, bevonásával.
A rendezvény műsorvezetői tisztét Imecs Levente színész látta el, az alkalomhoz illő közvetlenséggel. Házigazdai minőségében dr. Fazakas Emese egyetemi docens, dékánhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: a Nyilas Misi Egyesület tevékenysége nem merül ki a tehetségek támogatásában, hanem a szép és tartalmas emberi kapcsolatok kialakítását is segíti.
Nagy közös cél legyen a tehetségtámogatás
Minden gyermek tehetséges – ezt a gondolatot hangsúlyozta köszöntőjében Magdó János, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, aki elsősorban a támogatási program emberi vetületeit emelte ki, nevezetesen: konkrét magánszemélyek vesznek részt benne, komoly eredményeket ért már el, ezért fontosságában vetekszik a csángó nyelvoktatási programmal. A főkonzul arra is felhívta a figyelmet, hogy kiemelten szükséges a szórványban élő gyermekek támogatása, és az elméleti oktatás mellett a szakközépiskolásokat is segíteni kell. Ugyanakkor a magyarul beszélő cigány gyermekek támogatását is fontosnak tartja, hiszen ők is a magyar kultúra részesei. A főkonzul szerint a nemzetnek mindig szüksége van valamely nagy célra: ezúttal a tehetséges gyermekek, fiatalok és egyetemisták támogatása legyen ez, összerdélyi szinten.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) képviseletében Szőcs Judit üdvözölte a diákokat és mindazokat, akik a tehetségnap eseményeiben osztozni kívántak. Elmondta: míg bizonyos képességek (főleg a művészetekhez kötődők) szinte azonnal szembetűnnek, addig másokat fel kell fedezni, illetve folyamatosan gondozni és fejleszteni is. Az RMPSZ pedig feladatának tekinti, hogy a pedagógusokat képezze és továbbképezze a tehetség felismerésére és gondozására.
A tíz éve működő Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tevékenységét és eredményeit dr. Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus, az egyesület elnöke ismertette. Elmondása szerint a civil szervezet valamikor a bibliai főbűnök közül a hetedik – a jóra való restség – megcáfolására jött létre. – Erdélyben tele vagyunk hős harcosokkal és áldozatokkal, holott leginkább munkás emberekre van szükségünk, olyanokra, akik tudják és teszik a dolgukat – hangsúlyozta az elnök, kiemelve: Románia nem épp arról híres, hogy különleges figyelmet fordítana a gyermekekre és a fiatalokra. Péntek János idézett egy nemzetközi jelentést, amelyet Hová érdemes megszületni 2013-ban? címmel nemrég tettek közzé. A kutatás összesen 80 ország viszonyait vizsgálja meg, arra fektetve a hangsúlyt, hogy mi vár arra a gyermekre, aki épp ott jön világra. A lista első helyén ideális születési országként Svájc található, az utolsón Nigéria, Románia pedig az 56. helyet szerezte meg. Ilyen körülmények között sem elhanyagolható a gyermekek esélyeinek növelése, akár tehetségtámogató programok révén is.
Nem a dúsgazdagok nyitják meg pénztárcájukat
Neves erdélyiek (Apáczai Csere János és Bolyai János) életpályáját felidézve az akadémikus kifejtette: egyiküknek az iskola, másikuknak a családi háttér segített a felemelkedésben, sokan vannak azonban, akik elkallódnak a napi megélhetési gondok miatt. Rajtuk igyekszik segíteni az egyesület immár tíz éve, függetlenedve minden olyan politikai megnyilvánulástól, amely megosztaná az erdélyi magyarságot. Az eltelt évtized alatt mintegy 340 millió forintot kitevő ösztöndíjat osztottak ki, évente átlagban 600 támogató jóvoltából. A támogatottak közül 450-en már leérettségiztek, kitűnő eredménnyel. A pénzalapot magánszemélyek nagylelkűségéből tudják fenntartani, ám Péntek János fontosnak tartotta kiemelni: az általa megkeresett dúsgazdag emberek sosem nyitották meg pénztárcájukat. A program támogatói azok, akik megértik annak emberi, közösségi lényegét: magánszemélyek, szolidáris szervezetek, még „Közép-Európa leghíresebb koldusa” (amint Péntek János nevezte), Böjte Csaba atya is jelentős összeget áldozott erre a célra.
Jó úton járnak a támogatott fiatalok
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület által szervezett III. Tehetségnapra olyan támogatottak jöttek el bemutatni rátermettségüket, akik nem fognak megrémülni a világ nehézségeitől. A bemutatkozó diákok olyan magabiztosságról és életerőről tettek tanúbizonyságot, ami nem csak a támogatóknak lehet további ösztönző erő, hanem az egyesületnek is erőforrásként szolgálhat, bizonyítva: megéri ezekkel a tehetséges gyerekekkel foglalkozni.
„A támogatók alapján megrajzolhatnánk a Nyilas Misi Egyesület világtérképét” – fogalmazott Péntek János, az egyesület elnöke. Ugyanígy meg lehetne rajzolni Erdély Nyilas Misi-térképét a támogatottak alapján, és ez a térkép a színpaletta talán összes színét felvonultatná. A szombaton bemutatkozó diákok bebizonyították: egy ügyes fiatal bárhol kibontakozhat, érdeklődjön akár festészet, költészet, irodalom vagy épp a kémia, fizika, mechatronika iránt.
„A versenyek során sokszor nem is a díj a lényeg, hanem az élmény, amikor bemutathatom a munkámat” – számolt be tapasztalatairól egy tizenöt éves diák. Robottervezéssel szeretne foglalkozni, szerinte az alkalmazhatóságban megjeleníthető a művészet, még egy ilyen műszaki területen is. Két fiatal képzőművész azt vallja: helyettük alkotásaik beszélnek.
„Keresgélős év ez nekem” – mondja több „nyilasmisis”. Fiatalok még, de tenni akarnak. Életük még kiforratlan, de ami az övék, azt kamatoztatják. A köszöntőbeszédekben többször is elhangzott, hogy minden gyerekben megtalálható a tehetség. A Nyilas Misi Egyesület támogatottjai megmutatták, hogy ők ezt a tehetséget vállalják, szeretnék használni. Az egyéni bemutatkozók mellett a szervezők lehetőséget adtak csoportos beszélgetésekre is. Így hallhattunk az egyesület nagycsaládos pártfogoltjairól, vagy akár a már szakállas, Barátság Programmal támogatott, visszatérő egyetemi hallgatókról.
Népdal után mese, majd hegedűszó következett. A diákok bemutatkozását marosszéki forgatóst táncoló testvérpár zárta. Majd a résztvevőknek kiosztott diplomák átvétele után kötetlen beszélgetéssel zárult a tehetségnap.
A rendezvény műsorvezetői tisztét Imecs Levente színész látta el, az alkalomhoz illő közvetlenséggel. Házigazdai minőségében dr. Fazakas Emese egyetemi docens, dékánhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: a Nyilas Misi Egyesület tevékenysége nem merül ki a tehetségek támogatásában, hanem a szép és tartalmas emberi kapcsolatok kialakítását is segíti.
Nagy közös cél legyen a tehetségtámogatás
Minden gyermek tehetséges – ezt a gondolatot hangsúlyozta köszöntőjében Magdó János, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, aki elsősorban a támogatási program emberi vetületeit emelte ki, nevezetesen: konkrét magánszemélyek vesznek részt benne, komoly eredményeket ért már el, ezért fontosságában vetekszik a csángó nyelvoktatási programmal. A főkonzul arra is felhívta a figyelmet, hogy kiemelten szükséges a szórványban élő gyermekek támogatása, és az elméleti oktatás mellett a szakközépiskolásokat is segíteni kell. Ugyanakkor a magyarul beszélő cigány gyermekek támogatását is fontosnak tartja, hiszen ők is a magyar kultúra részesei. A főkonzul szerint a nemzetnek mindig szüksége van valamely nagy célra: ezúttal a tehetséges gyermekek, fiatalok és egyetemisták támogatása legyen ez, összerdélyi szinten.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) képviseletében Szőcs Judit üdvözölte a diákokat és mindazokat, akik a tehetségnap eseményeiben osztozni kívántak. Elmondta: míg bizonyos képességek (főleg a művészetekhez kötődők) szinte azonnal szembetűnnek, addig másokat fel kell fedezni, illetve folyamatosan gondozni és fejleszteni is. Az RMPSZ pedig feladatának tekinti, hogy a pedagógusokat képezze és továbbképezze a tehetség felismerésére és gondozására.
A tíz éve működő Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tevékenységét és eredményeit dr. Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus, az egyesület elnöke ismertette. Elmondása szerint a civil szervezet valamikor a bibliai főbűnök közül a hetedik – a jóra való restség – megcáfolására jött létre. – Erdélyben tele vagyunk hős harcosokkal és áldozatokkal, holott leginkább munkás emberekre van szükségünk, olyanokra, akik tudják és teszik a dolgukat – hangsúlyozta az elnök, kiemelve: Románia nem épp arról híres, hogy különleges figyelmet fordítana a gyermekekre és a fiatalokra. Péntek János idézett egy nemzetközi jelentést, amelyet Hová érdemes megszületni 2013-ban? címmel nemrég tettek közzé. A kutatás összesen 80 ország viszonyait vizsgálja meg, arra fektetve a hangsúlyt, hogy mi vár arra a gyermekre, aki épp ott jön világra. A lista első helyén ideális születési országként Svájc található, az utolsón Nigéria, Románia pedig az 56. helyet szerezte meg. Ilyen körülmények között sem elhanyagolható a gyermekek esélyeinek növelése, akár tehetségtámogató programok révén is.
Nem a dúsgazdagok nyitják meg pénztárcájukat
Neves erdélyiek (Apáczai Csere János és Bolyai János) életpályáját felidézve az akadémikus kifejtette: egyiküknek az iskola, másikuknak a családi háttér segített a felemelkedésben, sokan vannak azonban, akik elkallódnak a napi megélhetési gondok miatt. Rajtuk igyekszik segíteni az egyesület immár tíz éve, függetlenedve minden olyan politikai megnyilvánulástól, amely megosztaná az erdélyi magyarságot. Az eltelt évtized alatt mintegy 340 millió forintot kitevő ösztöndíjat osztottak ki, évente átlagban 600 támogató jóvoltából. A támogatottak közül 450-en már leérettségiztek, kitűnő eredménnyel. A pénzalapot magánszemélyek nagylelkűségéből tudják fenntartani, ám Péntek János fontosnak tartotta kiemelni: az általa megkeresett dúsgazdag emberek sosem nyitották meg pénztárcájukat. A program támogatói azok, akik megértik annak emberi, közösségi lényegét: magánszemélyek, szolidáris szervezetek, még „Közép-Európa leghíresebb koldusa” (amint Péntek János nevezte), Böjte Csaba atya is jelentős összeget áldozott erre a célra.
Jó úton járnak a támogatott fiatalok
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület által szervezett III. Tehetségnapra olyan támogatottak jöttek el bemutatni rátermettségüket, akik nem fognak megrémülni a világ nehézségeitől. A bemutatkozó diákok olyan magabiztosságról és életerőről tettek tanúbizonyságot, ami nem csak a támogatóknak lehet további ösztönző erő, hanem az egyesületnek is erőforrásként szolgálhat, bizonyítva: megéri ezekkel a tehetséges gyerekekkel foglalkozni.
„A támogatók alapján megrajzolhatnánk a Nyilas Misi Egyesület világtérképét” – fogalmazott Péntek János, az egyesület elnöke. Ugyanígy meg lehetne rajzolni Erdély Nyilas Misi-térképét a támogatottak alapján, és ez a térkép a színpaletta talán összes színét felvonultatná. A szombaton bemutatkozó diákok bebizonyították: egy ügyes fiatal bárhol kibontakozhat, érdeklődjön akár festészet, költészet, irodalom vagy épp a kémia, fizika, mechatronika iránt.
„A versenyek során sokszor nem is a díj a lényeg, hanem az élmény, amikor bemutathatom a munkámat” – számolt be tapasztalatairól egy tizenöt éves diák. Robottervezéssel szeretne foglalkozni, szerinte az alkalmazhatóságban megjeleníthető a művészet, még egy ilyen műszaki területen is. Két fiatal képzőművész azt vallja: helyettük alkotásaik beszélnek.
„Keresgélős év ez nekem” – mondja több „nyilasmisis”. Fiatalok még, de tenni akarnak. Életük még kiforratlan, de ami az övék, azt kamatoztatják. A köszöntőbeszédekben többször is elhangzott, hogy minden gyerekben megtalálható a tehetség. A Nyilas Misi Egyesület támogatottjai megmutatták, hogy ők ezt a tehetséget vállalják, szeretnék használni. Az egyéni bemutatkozók mellett a szervezők lehetőséget adtak csoportos beszélgetésekre is. Így hallhattunk az egyesület nagycsaládos pártfogoltjairól, vagy akár a már szakállas, Barátság Programmal támogatott, visszatérő egyetemi hallgatókról.
Népdal után mese, majd hegedűszó következett. A diákok bemutatkozását marosszéki forgatóst táncoló testvérpár zárta. Majd a résztvevőknek kiosztott diplomák átvétele után kötetlen beszélgetéssel zárult a tehetségnap.
KRISTÁLY BEÁTA, SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
Szabadság (Kolozsvár),

Rossz fordítás vezetett a székelység történetéről szóló könyvet ért kritikához
A román szakemberek nem férhetnek hozzá korrekt fordításban a székelység történetét bemutató kézikönyvhöz, ez lehet az oka az általuk megfogalmazott bírálatoknak – véli Orbán Zsolt, A székelység története című kézikönyv társszerzője.
A csíkszeredai történész cáfolta a könyvet ért kritikákat, miszerint a kiadvány románellenes lenne. Elmondta, ebben a románok nincsenek a székelyek szolgáiként feltüntetve, ellenben szerepel benne a jobbágy kifejezés, de nemcsak a románok voltak jobbágyok, hanem a kiváltságaikat elveszített székelyek és magyarok is, az erdélyi népesség 90 százaléka. „Az én őseim is jobbágyok voltak” – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Orbán Zsolt. Elmondta, ezen a téren mindig lesznek nézeteltérések a történészek között. Úgy vélte, „nagyszerű ötlet” lenne, ha román és magyar történészek közösen írnák meg Erdély történetét.
Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő úgy vélte, szükség volna egy kompetens hatóság véleményére a könyvről, amely kimondja, lehet-e segédanyagként használni az iskolákban. Borboly Csaba tanácselnök úgy vélte, minden, a könyvvel kapcsolatos botrány csak növeli az eladott példányok számát, ellenben ő is hangsúlyozta: jó lenne, ha román és magyar szakemberek együtt írnának könyvet a közös történelemről. Az elmúlt napokban több román történész bírálta A székelység története című kézikönyv tartalmát. Az Adevărul Ioan Aurel Pop történészt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorát, a Román Tudományos Akadémia tagját idézte, aki szerint március végén az akadémia napirendre tűzheti a könyv megvitatását. Annak tartalmáról Marius Diaconescu történész közölt cikket a Historia román történelmi szakfolyóiratban, melyet átvett az Adevărul is. Ebben főként azt kifogásolta, hogy a kézikönyv úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Az Adevărul által megszólaltatott Eugen Simion, az akadémia volt elnöke is úgy vélte, a testületnek foglalkoznia kell a könyvvel.
Krónika (Kolozsvár),

Tőkés László: ne engedjük, hogy egymás ellen fordítsanak!
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint nem szabad megengedni, hogy most is egymás ellen fordítsák a románokat és a magyarokat, mint az 1848-as magyar forradalom idején.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az EMNT-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetével közösen tartott központi rendezvényén március 15-én mondott ünnepi beszédet a bánffyhunyadi művelődési házban.
Tőkés László úgy véli, ma is az „oszd meg és uralkodj” elve alapján próbálják egymás ellen uszítani a románokat és a magyarokat. "Bölcsebbeknek kell lennünk, mint 165 éve. Ne engedjük, hogy egymás ellen felhasználják a románokat és a magyarokat" - tette hozzá.
Arra emlékeztetett, hogy 1989. december 16-án románok énekelték temesvári ablaka alatt azt a dalt, amely azóta Románia himnusza lett. Megjegyezte, hogy a dal sok tekintetben hasonlít Petőfi Nemzeti dalához, abban is szerepel például a „most vagy soha” megfogalmazás.
Tőkés László megemlítette, hogy akárcsak 1989-ben, most is igaz, hogy „Istennek kell inkább engedni, mint a hatalomnak”. „Békés küzdelemben kell részt vállalnunk” - tette hozzá az EMNT elnöke, megemlítvén, hogy vasárnap Marosvásárhelyen többen kérték Székelyföld autonómiáját, mint ahányan 1848. március 15-én Pesten a múzeumkertben meghallgatták a márciusi ifjak szónoklatait. Úgy vélte, ma az a feladat, hogy a közösség vigye el „a 12 pontját” Bukarestbe és Brüsszelbe.
A bánffyhunyadi rendezvényen a nemzet pártok fölötti egységének a szükségességéről beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Szerinte voltaképpen 1848-ban is az volt, ma is az a központi kérdés, milyen a közösség viszonya a központi hatalomhoz. „Ma is a kurucok egyet gondolnak, a labancok mást cselekednek” - jelentette ki Toró.
Az EMNP elnöke egy Kossuth-idézettel példázta, hogy a sasnak a testére és a szárnyára egyaránt szüksége van ahhoz, hogy repüljön, és hogy a verebek és a varjak sasnak lássák. Úgy véli, a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetés a közösség saját elöljáróinak is megüzente: „csak együtt tudunk repülni”.
A rendezvényen Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Tőkés Lászlót említette példának arra, hogy a magyar szabadság nem vesz el a románok szabadságából. Mint megjegyezte, Tőkés 1989-ben „úgy harcolt a magyarok szabadságáért, hogy mellékesen kivívta Románia szabadságát is”.
Krónika (Kolozsvár),

Tőkés: ne engedjünk az uszításnak!
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint nem szabad megengedni, hogy most is egymás ellen fordítsák a románokat és a magyarokat, mint az 1848-as magyar forradalom idején.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az EMNT-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetével közösen tartott központi rendezvényén mondott ünnepi beszédet a bánffyhunyadi művelődési házban. Tőkés László úgy véli, ma is az „oszd meg és uralkodj” elve alapján próbálják egymás ellen uszítani a románokat és a magyarokat. „Bölcsebbeknek kell lennünk, mint 165 éve. Ne engedjük, hogy egymás ellen felhasználják a románokat és a magyarokat” – tette hozzá.
Tőkés arra emlékeztetett, hogy 1989. december 16-án románok énekelték temesvári ablaka alatt azt a dalt, amely azóta Románia himnusza lett. Megjegyezte, hogy a dal sok tekintetben hasonlít Petőfi Nemzeti dalához, abban is szerepel például a „most vagy soha” megfogalmazás. Tőkés László megemlítette, hogy akárcsak 1989-ben, most is igaz, hogy „Istennek kell inkább engedni, mint a hatalomnak”. „Békés küzdelemben kell részt vállalnunk” – tette hozzá az EMNT elnöke, megemlítvén, hogy Marosvásárhelyen többen kérték Székelyföld autonómiáját, mint ahányan 1848. március 15-én Pesten a múzeumkertben meghallgatták a márciusi ifjak szónoklatait. Úgy vélte, ma az a feladat, hogy a közösség vigye el „a 12 pontját” Bukarestbe és Brüsszelbe. A bánffyhunyadi rendezvényen a nemzet pártok fölötti egységének a szükségességéről beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szerinte voltaképpen 1848-ban is az volt, ma is az a központi kérdés, milyen a közösség viszonya a központi hatalomhoz. „Ma is a kurucok egyet gondolnak, a labancok mást cselekednek” – jelentette ki Toró. A rendezvényen Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Tőkés Lászlót említette példának arra, hogy a magyar szabadság nem vesz el a románok szabadságából. Mint megjegyezte, Tőkés 1989-ben „úgy harcolt a magyarok szabadságáért, hogy mellékesen kivívta Románia szabadságát is”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)