Versmondó- és népdaléneklő verseny Sepsiszentgyörgyön
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) ez év február 20–22. között Sepsiszentgyörgyön szervezi a XVIII. Versmondó- és népdaléneklő versenyét. A rendezvényre közel száz olyan fiatalt várunk, akik életük valós részét képező értékének tekintik a verssel és a népdallal való foglalkozást, s az ilyen rendezvényeken gazdagodásként élik meg a népi kultúrával, illetve a nemzeti irodalommal való közös, ünnepi találkozást. A versmondóknak két verssel kell készülniük: az egyiket teljesen szabadon választhatják, míg a másikat József Attila, Farkas Árpád vagy Czegő Zoltán versei közül kell választaniuk. A népdalosok öt, szabadon választott népdallal készülnek. Az alább ismertetett programterv szerint az ünnepi megnyitót pénteken, február 20-án, 17 órától tartjuk, a rendezvény pedig vasárnap délben ér véget. Az ODFIE honlapján (www.odfie.hu) további részletek olvashatóak.
A rendezvény fő támogatói: a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, az Ifjúsági Caritas Egyesület. A rendezvény szervezői az alábbi elérhetőségekkel állnak az érdeklődők és a sajtó rendelkezésére: Antonya Ilona (az ODFIE alelnöke, főszervező): 0756420119, antonya_ilona@yahoo.com; Popa Ilona (az ODFIE főtitkára): 0746205016, odfie@odfie.com
Az ODFIE Elnöksége
Nyugati Jelen (Arad)

Temes megyében is elindult a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja
„Magyar gyerek számára legjobb döntés a magyar iskola”
A Bánságban is magyar iskolaválasztásra buzdítottak a Rákóczi Szövetség képviselői, akik február 18-án, szerdán Temes megyében is elindították Beiratkozási Programjukat. A Bartók Béla Elméleti Líceum óvodaépületében, az iskola Nyílt Napja keretében, a nagycsoportos óvodások szüleivel találkozott dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Csáky Csongor főtitkár és Pálinkás Barnabás szervezeti munkatárs. A Szövetség képviselői 200 magyarul beszélő Temes megyei iskolakezdés előtt álló óvodásnak hoztak ajándékot, a szüleiket megszólító levél kíséretében.
Szűknek bizonyult a magyar óvoda terme azon temesvári kisgyermekes szülők számára, akik komolyan érdeklődnek a magyar nyelvű oktatás iránt. A szép számú jelenlevőt és a jeles vendégeket dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte. „A Rákóczi Szövetség képviselői eljöttek megerősíteni bennünket abban a hitünkben, hogy igenis fontos a közösségünknek, nagy érték a magyar nyelvű iskola” – mondta dr. Erdei Ildikó.
Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke hangsúlyozta: „A legfontosabb a számunkra a magyar nyelv és a magyar identitástudat megőrzése a határon túli régiókban, a magyar nyelven történő oktatás, ami úgy érzem, jó úton van afelé, hogy megerősödjék”. Dr. Halzl József ezt két példával igazolta: a Felvidéken, ahol ez a beiratkozási ösztöndíj-támogatás megvalósult, tavaly 110 gyermekkel több iratkozott magyar iskolába, mint az előző évben, ebben az évben pedig 52 gyerekkel több iratkozott be, mint a tavaly. „Ha meggondoljuk, hogy általában a gyereklétszám csökkenő tendenciát mutat, akkor ez az eredmény még inkább örömteli” – mondta a Rákóczi Szövetség elnöke.
Csáky Csongor főtitkár összefoglalta a 2004-ben a Felvidéken elindított Beiratkozási Program eddigi eredményeit. „Azért jöttünk két évvel ezelőtt Bihar megyébe, a múlt évben Désre és most Temesvárra, hogy az itt élő magyar embereknek elmondjuk: magyarnak lenni nem rossz, hanem jó! A magyar iskola egy többlet lehetőség mind a gyermeknek, mind pedig a közösségnek. Mi azt valljuk, hogy aki magyar létére magyar iskolába jár, az a legjobb döntést hozta, nem csak azért, mert a pszichológusok szerint jobban kiteljesedő ember lesz később, hanem azért is mert egy temesvári magyar iskolában mindenki megtanul románul. Egy itteni magyar iskola a román kultúrát is átadja olyan szinten, amit a magyar gyereknek tudnia kell és ez az iskola szavatolja, hogy a gyerek nem fog elfelejteni magyarul. A határ menti régióban a magyar nyelv olyan többlet, ami a gyerek hosszú távú boldogulását is segíti”. Csáky Csongor végezetül elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség képviselői ajándékcsomagokat is hoztak a magyar gyerekeknek, amelyek óvodások számára is hasznos ABC-s, számolós könyveket, egy mese CD-t, egy képeslapot és egy levelet tartalmaznak. „A kísérő levélben összefoglaltuk, hogy miért érdemes Temesváron egy magyar embernek magyar iskolát választani, 12 pontban soroljuk az érzelmi és az észérveket a magyar iskola mellett. Van benne egy ösztöndíj-ígéret is, arra az esetre, ha a gyerek valóban magyar iskolában kezdi ősszel a tanévet. Ez a 10 000 forintos ösztöndíj inkább jelképes, a hangsúly azon van, hogy a magyarországi társadalom ilyen formában szeretné kifejezni a szolidaritását” – mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára.
Pálinkás Barnabás szervezeti munkatárs azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a Rákóczi Szövetség nem csak az elsősöket vagy iskolába igyekvő magyar gyermekeket támogatja, hanem ott áll mellettük egészen az egyetem végig. „Általános iskolások részére anyanyelvi táborokat szervezünk – mondta Pálinkás Barnabás –, de a fő hangsúly a középiskolás korosztálynak szóló programokon van. Mindkét temesvári magyar középiskolában működik a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete, ilyenből több mint 230 van már az Kárpát-Medencében. Az ő számukra szervezünk ingyenes táborokat, képzéseket, diákutaztatási programot, ami lehetőség arra, hogy egy iskola egy másik országban levő magyar iskolához látogathasson. Egyetemisták számára is szervezünk képzéseket, találkozókat, nyári egyetemeket. Remélem, hogy ez a mai találkozás egy hosszú távú kapcsolat kezdete, amely az egyetemi évek végéig tart” – mondta befejezésül Pálinkás Barnabás.
A következőkben Csáky Csongor főtitkár átadta az ajándékcsomagokat az iskolakezdés előtt álló magyar gyerekek szüleinek, abbéli reményét fejezve ki, hogy ősszel ismét találkoznak a beiratkozási ösztöndíj átadása alkalmából. Hasonló találkozóra került sor szerdán délután Újszentesen, ahol a Szövetség elnöke szerint „bíztató képet kaptak a magyar oktatás jövőjét illetően”. A többi Temes megyei településre a Bartók Béla Alapítvány programfelelősei viszik el a Beiratkozási Program hírét és az ajándékcsomagokat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Meccsvetítéssel egybekötött TEIS találkozó vendége volt a MIÉRT elnökhelyettese
A Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) meghívására február 17-én Temesvárra látogatott Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese. A látogatása során megbeszélést folytatott a szervezet elnökségével, illetve este a TEIS által szervezett Bajnokok Ligája meccsvetítésen vett részt. A megbeszélésen jelen volt Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök is, akivel a TEIS elnöksége egyeztette az év prioritásait.
A találkozó keretén belül a MIÉRT elnökhelyettes ismertette a 2015-ös pályázati lehetőségeket, az országos szintű rendezvényeket, illetve érdeklődött az egyesület idei terveiről, programjairól.
A TEIS nevében Oláh Gábor elnök köszönetet mondott a MIÉRT támogatásáért és a nagyon jó együttműködésért, valamint támogatását fejezte ki Jakabnak a MIÉRT elnöki pozíciójáért indulásában.
Az esti meccsvetítés során mindegy 20 fiatal szurkolt együtt a Kós Károly Közösségi Központban. A meccsvetítések sorozata a TEIS egyik idei eseménye, amely által a fiatalok érdeklődési körének kíván eleget tenni a városi élet mindennapjaiban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Piknikezés a többnyelvűségért és a multikulturalizmusért
Kutatóintézeti igazgató: a használaton múlik a nyelv megmaradása
A kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért „lobbizó” Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport ezúttal is csütörtökre hirdette meg villámcsődületét, Karolina/Múzeum téri piknikezését.
A tegnapi rendezvényen az időjárás is a piknikezőkkel tartott, hiszen ha melegnek nem is, leáldozó napsütésnek örvendhettek azok a személyek, akik az izolírokon ülve kitöltötték a polgármesteri hivatalhoz benyújtandó, a kétnyelvű helységnévtáblákat igénylő formanyomtatványokat. Közben Budapesten Kincses többnyelvűség Kolozsváron címmel nyitott tárlatot az Igen, tessék! mozgalom az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett konferencián, amelyen Toró Tibor, a Sapientia-EMTE kutatója is beszámolt az erdélyi önkormányzatok vélt és valós többnyelvűségéről. A magyar nyelv megmaradása a mindennapi használaton múlik – állapította meg Kántor Zoltán, a Kutatóintézet igazgatója.
Szabadság (Kolozsvár)

Hellvig a SRI élén
Eduard Hellvig liberális párti európai parlamenti képviselőt jelölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) élére tegnap Klaus Johannis.
Az államfő kora esti sajtónyilatkozatában jelentette be javaslatát. Erre azt követően került sor, hogy január végén a SRI igazgatója, George Maior lemondott tisztségéről. Hellvig megtiszteltetésnek nevezte a felkérést, hangsúlyozva, hogy az elkövetkező időszakban fontosnak tartja a korrupcióellenes harc folytatását és az ország biztonságának növelését. Johannis elmondta: azért esett a választása Hellvigre, mivel felkészült, tettre kész és kiegyensúlyozott személynek tartja.
Szabadság (Kolozsvár)

Egyházi embermentők emlékére nyílt kiállítás
Rendhagyó kiállítás nyílt tegnap délután Kolozsváron a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, amellyel a holokauszt áldozataira és igaz embereire, legfőképpen pedig az egyházi embermentőkre emlékeztek.
A budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Haraszti György az intézmény tevékenységének bemutatása után a kiállítás létrejöttét ismertette, amelyet korábban már Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen is láthattak. Adataik szerint több mint 70 egyházi személy volt, akik dokumentáltan embermentő tevékenységet folytattak 1944-ben, a valóságban azonban jóval többen lehettek. A román–magyar nyelvű kiállítás olyan személyiségeknek állít emléket, mint Márton Áron, Járosi Andor, Slachta Margit, Angelo Rotta stb. Előadásában Tibori Szabó Zoltán újságíró elsősorban Márton Áron erdélyi katolikus püspök emberi kiállását emelte ki, amely mindenkoron és mindenkinek örök tanulságként szolgálhat.
(P. A. M.)
Szabadság (Kolozsvár)

Hatvanöt éves a kolozsvári bábszínház. A király pedig meztelen
Ünnepelt a kolozsvári bábszínház: pontosan 65 évvel ezelőtt, 1950 februárjában nyert hivatásos státuszt az a lelkes szakszervezeti kezdeményezés, amelyik bábelőadások bemutatására jött létre pár évvel korábban, pontosabban 1948-ban.
Az emlékünnepséget a társulat két vezető egyéniségének, Kovács Ildikónak és Mona Mariannak szentelték. Az eseményről akkor melegében több beszámoló is megjelent, most csak egy személyes tapasztalattal járulnék hozzá a teljes kép kialakításához.
Sokan voltunk a bábszínházban aznap este. Kovács Ildikó és Mona Marian emléke előtt tisztelegtünk az ünnep kapcsán. Kár is lenne az ünnepet elrontani sötét gondolatokkal, mégis bevallom: kicsit megdöbbentett a nagy hűhó. Míg itt volt közöttünk, és minden igazgatónak, minden rendezőnek és minden fiatal alkotónak felajánlotta segítségét, tudását, tapasztalatát és pedagógiai, művésznevelési módszereit, sokan hátat fordítottak neki. Olyanok is, akik most szót kaptak, és dicsérték.
Igen, erről is kellett volna beszélnem, hiszen nagyon szívesen mondtam igent, amikor telefonon arra kértek, én is szóljak pár szót Kovács Ildikóról, az előcsarnokban emlékére elhelyezendő portré avatásakor. Pár perces összefoglalóra készültem, amit végül nem mondtam el, nem olvastam fel. Zavarba hozott a nagy tömeg, a sok politikus és illusztris személyiség, a teltház, a konferálás, a reflektorfény és mindenekelőtt az előttem felszólalók egy-egy megjegyzése.
Például Marcel Muresanunak, a színház egykori igazgatójának megszólalása, aki azt hangoztatta, hogy az intézményigazgatók méltatlanul mellőzött figurák egy egy színház történetében...
Vagy a bábszínház alkotóinak felsorolása: az „aranycsapat” felének neve, olyanoké sem például, akik a nézőtéren ültek, nem hangzott el. Viszont felsorolták a jelenlegi társulat legfiatalabb tagjait is. Nagy bakinak érzem a szervezők részéről, hogy nem gondolták végig: ilyen keretek között, szűkre szabott időben milyen kritériumok szerint sorolnak fel neveket (utólag rájöttem, az intézmény honlapján található összefoglaló hangzott el, amely sajnos nagyon hiányos).
Most is lesütöm a szemem, ha arra gondolok: itt volt a lehetőség, hogy méltó hangon emlékezzünk Kovács Ildikóra, de nem így történt. Talán azért, mert én sem készültem fel. Mire szót kaptam, már csak hebegni és habogni tudtam zavaromban, pancserül rögtönözni arról, hogy milyen nagyszerű mester volt Kovács Ildikó, hogy bűvkörében sok alkotó gyarapodott, hogy mindenki tanult tőle. Nyitottságot, őszinteséget, kíváncsiságot, hivatástudatot. És még valamit, amit most, így utólag, szeretnék hozzáfűzni nyekergésemhez: bátorságot. Például azt, hogy ilyen ünnepeken, a nagy és zavarba ejtő nyilvánosság előtt is pont arról beszéljünk, amit el kell mondani. Mert a művészetnek az a dolga, többek között, hogy elmondja: a király meztelen.
*
És most idemásolom, mit szerettem volna Kovács Ildikóról elmondani.
Világteremtő, az élettelen anyagot életre keltő játék és mágia a bábszínház. Sokan gyermeteg műfajnak gondolják, de ők semmit, vagy nagyon keveset tudnak róla. Nem láttak jó bábelőadást. Nem sejtik, hogy korlátokat nem ismerő művészet, színészet és képzőművészet, de zene és mozdulat is. Totális színház és mágia, a szó csoda értelmében.
Kovács Ildikó egész életműve erről szól, a varázslat művészetéről: országszerte ismerték, hiszen Konstancától Nagybányáig tizenegy bábszínházban rendezett, Magyarországon hétnél, és ezeken kívül meg kell megemlítenünk az Európa-szerte, fesztiválokon bemutatott és díjazott előadásait. De ami a legfontosabb: számtalan gyermeket ejtettek ámulatba előadásai, kolozsvári és nem kolozsvári felnőttek ma is úgy emlékeznek egy-egy előadásra, mint meghatározó gyermekkori élményre.
Fegyelemmel, szakmai alázattal alakította ki és irányította azt az „aranycsapatot”, amely hírnevet szerzett a társulatnak. Az Állatmesék, a Négy évszak, az Eljöhetnél hozzám, A haza olyan előadások, amelyeket nemcsak a kis nézők díjaztak, hanem a nemzetközi szakmai találkozók bírái is.
Felnőtteknek is játszott csapata. A Bajor Andor Paródiák, a Szentivánéji álom, a Karnyóné csak a legfontosabb produkciók, amelyeknek fergeteges humorát elsősorban a bábozási és pantomim technikák ötvözése segítette. Az utóbbi majdnem 100 előadást ért meg, ami szokatlanul magas széria Csokonai vígjátéka esetében. Alfred Jarry Übü királyát külön kell említenünk, ugyanis a kolozsváriak 1980-tól 1985-ig játszhatták, egy olyan korban, amikor ez a diktatúra-ellenesként is értelmezhető darab tiltott mű volt országszerte. (Erről az előadásról az évfordulós rendezvényen sok szó esett.)
Kovács Ildikó, aki mindezeket rendezte, ahányszor tehette, elmondta, hogy kiváló alkotótársai nélkül nem jöhetett volna létre az a sok nagyszerű előadás. Szerény ember volt, soha nem hangoztatta, hogy ő tanította őket az érzékenységre, a figyelemre, a szakmai etikára. És tette mindezt akkor is, mikor akarata ellenére nyugdíjba kellett mennie, és tette ezt alkotótáborokban, ahol sok mai sikeres bábost fedezett fel, és tette mindig, élete utolsó éveiben is, amikor Kolozsváron vagy máshol hagyták dolgozni, alkotni, tanítani.
HEGYI RÉKA
Szabadság (Kolozsvár)

Ponta utolsó napjai?
Victor Ponta kiterjedt családjának viselt dolgai kerültek legújabban a DNA vizsgálódó górcsöve alá, s az első eredmények elrettentő helyzetképet mutatnak. A miniszterelnök és családja, valamint ugyancsak kiterjedt baráti köre olyan törvénytelenségekbe keveredett, melyek kimerítik a szervezett bűnözés ismérveit, s ráadásul európai pénzek elcsaklizálásával gyanúsítják őket, ami azért súlyosabb bűnnek számít, mintha a saját zsebünkből (értsd: az adófizetők pénzéből) lopnánk, mert még esetleg azt a Brüsszelt is ellenünk hergeli, amely mindeddig oly elnéző volt a romániai korrupcióval szemben. Figyelmeztetni ugyan figyelmeztetgetett néhányszor, de sem kötelezettségszegési szándékkal, sem notórius tolvajkodással nem vádolta meg Romániát. Bizonyára azért nem, mert nincsenek hazai „följelentői”, hiszen ha az ország jó híréről, érdekeiről van szó, akkor a romániai szocdemek, liberálisok, posztkommunisták és nyugatimádók példásan összezárnak, még akkor is, ha idehaza kitolják egymás szemét. Ebben az egyben lehetne tanulni tőlük, de nem biztos, hogy igazán érdemes.
Szóval, a Ponta-dinasztia nyaka körül szorulni látszik a hurok, s csak most látszik, hogy milyen kiterjedt és jól szervezett família ez, mely a miniszterelnökké fölkent Victoraș vállain nyugszik és óvó karjai alatt tevékenykedik. Nyilván, az üzleti életben, de inkább a pénzügyi, gazdasági üzelmekben. A mama, a húgocska, az unokatestvér, a sógor, az unokaöcs, majd minden közeli és távoli rokon benne van a nagy családi bizniszben, s hogy teljes legyen a kép, a polip további karjait a jó barátok és azok jó barátai adják.
Élükön Sebastian Ghiță mesterrel, a frissiben támadt új sajtócézárral, aki most már a legjobb úton van ahhoz, hogy kövesse nagy tanítómestere és szellemi mentora, Dan Voiculescu útját – egyenesen a börtönbe. Hogy a többiekkel mi lesz, arról talán korai még beszélni, mert egyelőre az ellopkodott pénzek megközelítő pontosságú összegét sem tudhatjuk, de ami késik, nem múlik. Ponta egyszer büszkén említette felmenői olasz eredetét, s ha ez a minőség valahogyan összefüggésbe hozható a maffiózó hajlammal, akkor az alma nem esett messze a fájától, bár a rokonság azóta bőséges oltyán beütésekkel gazdagodott, a szicíliai erényeket honi kiválósággal ötvözve.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyar érdek
Az orosz elnök budapesti látogatására egy olyan forrongó és folyamatosan változó politikai és katonai helyzetben került sor, mely nem csak a világ nagyhatalmait kényszeríti stratégiájuk felülvizsgálatára, hanem a kisebb államokat is. Ez a megállapítás pedig Magyarországra hatványozottan érvényes, hiszen földrajzi elhelyezkedése, történelme, uniós és NATO-tagsága, valamint a 200 ezer magyar ajkú kárpátaljai lakos okán nem csak közvetlenül érintett a fegyveressé fajult orosz–ukrán nézeteltérésben, hanem ennek rendezésében is kulcsszerepet játszhat.
Éppen ezért örvendetes, hogy Orbán Viktor nem futamodott meg a hirtelen elébe tornyosuló, óriási lehetőségeket és veszélyeket rejtő feladat elől, hanem vérbeli és nemzetéért felelősséget érző politikushoz méltón felvállalta a békés megoldás rá eső részét. Magas fokú diplomáciai érzék, elemzőkészség, önbizalom, bátorság szükségeltetik egy ilyen lépés megtételéhez, ugyanis a háttérben munkálkodó, nyereséghajhász erők ellenérdekeltek az orosz–ukrán és orosz–amerikai ellentétek békés rendezésében, így bármit elkövetnek a megakadályozása érdekében.
Tiszteletre méltó és tekintélyt parancsoló tehát ez a kockázatvállalás mellett önálló mozgásteret is biztosító magatartás, melyet, ha siker koronáz, annak gyümölcseiből még az utódaink utódai is részesülhetnek. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezhessen, a nemzetnek is fel kell sorakoznia miniszterelnöke mögé, s támogatnia őt a kiszélesedő háború megakadályozásáért, illetve az érdekeink érvényesítéséért tett erőfeszítéseiben.
Ugyanakkor meg kell értetni a hazugságokkal etetett néppel, hogy Orbán nem akarja az 1849-es, 1944-es vagy 1956-os orosz beavatkozás és tragikus következményei emlékét a tudatunkból kitörülni. És a jelentőségét sem szeretné növelni, mindössze egy ésszerű és kölcsönös előnyökön nyugvó viszony kialakítására törekszik a szomszédos katonai, politikai és gazdasági nagyhatalommal, mely Európa legnagyobb számú nemzetiségével rendelkezik, kisebbségi kérdésekben tehát természetes szövetségesünk. Ráadásul ebben az elfajult vitában az oroszoknak van igazuk, mert tőlük is (meg)vonták a nyelvhasználat jogát.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Keresztülhúzott diáktervek
Aggasztja az erdélyi és partiumi diákokat, pedagógusokat a hír, miszerint ősztől megszűnhet a magyar nyelvű gyógyszerészképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
Bár ez a képzéstípus már korántsem olyan népszerű, mint az előző években, a vásárhelyi felsőoktatási intézmény vezetőinek a bejelentése számos diák terveit áthúzta. Sokan közülük külföldön folytatnák tanulmányaikat, mások kénytelenek a román nyelvű képzést választani.
„Elkeserítő, ami történik, tanácstalanok vagyunk” – fogalmazott Barta Mónika csíkszeredai biológia szakos tanár, akit munkatársunk arról kérdezett, a székelyföldi városban tanuló végzősöket hogyan érintette Leonard Azamfirei rektor múlt heti bejelentése.
A Márton Áron Gimnázium pedagógusa – aki rendszeresen részt vesz a MOGYE-re készülő helyi diákok felkészítésében – azt mondta, Hargita megye legnagyobb tanintézetéből hagyományosan sokan felvételiznek a MOGYE-re, és bár legtöbben az orvosi szakot választják, az idei végzős évfolyamból tudomása szerint 10-12 diák a magyar tannyelvű gyógyszerészeti szakra készül.
„Ezek a végzősök legalább másfél éve készülnek a felvételire. Kiváló képességű, komoly gyermekekről van szó, akik rendszeresen tantárgyversenyeken vesznek részt, és akik előtt most bezárulni látszik a lehetőség, amiért már rég küzdenek” – mutatott rá a pedagógus.
Barta Mónika elmondta, már tájékoztatta az érintett diákokat a vásárhelyi felsőoktatási intézmény terveiről, de még nem beszélték meg a diákokkal, hogy ez miként érinti őket, és mit tehetnének. „Míg nem születik végleges döntés az ügyben, nem is tudunk tanácsot adni a végzősöknek” – tette hozzá. Úgy véli, ez egyébként sem lesz könynyű, hisz ők kémiából készültek, és kevés más lehetőség nyitott előttük, esetleg vegyészmérnöki vagy kémia szakra mehetnének – említette Barta Mónika.
Létfontosságú a magyar gyógyszerészképzés
A Székelyföld számára létfontosságú, hogy Marosvásárhelyen legyen magyar nyelvű gyógyszerészképzés – mondta el megkeresésünkre Szabó Péter. A Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint a székely megyékben élő magyar fiatalok szempontjából is fontos, hogy a térségben működjön egy minőségi oktatást szavatoló egyetem, ahol anyanyelven sajátíthatják el a szakmát.
„Azok a székelyföldi fiatalok, akik a gyógyszerészi hivatást választották, általában Marosvásárhelyre mentek tanulni, alapvető, hogy magyarul sokkal jobban megtanulhatják a mesterséget” – szögezte le Szabó Péter. A gyógyszerészkamara elnöke szerint olyan gyógyszerészekre van szükség, akik ismerik a magyar szaknyelvet, a betegekkel, orvosokkal is meg tudják értetni magukat.
Irány külföld…
„Nagyon rosszul érintenek engem a marosvásárhelyi gyógyszerészeti egyetem akkreditálása körüli gondok, mivel százszázalékosan biztos voltam eddig abban, hogy oda felvételizek” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ludróczky Brigitta. A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse szerint amint megtudta, hogy problémák lehetnek az általa választott szakkal, úgy döntött, tájékozódik más lehetőségek felől. Mint elmondta, mivel magyar nyelven szeretne továbbtanulni, elsősorban a magyarországi egyetemek által nyújtott képzésekkel ismerkedik.
Csalódottak a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai is. Van, aki úgy érzi, már nem lenne ideje megtanulni a román szaknyelvet, mások viszont hajlandóak románul is tanulni a cél érdekében. Mátéfi Gréta Tamara két éve döntött a patikusi pálya mellett, és elszomorítónak tartja a hírt, miszerint lehet, ősztől nem kezdheti el az ehhez szükséges képzést.
„Sokat készültünk eddig a felvételire, feladatokat oldottunk meg. Elég nagy baj lenne, ha nem indulna magyarul a szak, mert nem tudom, akkor hová mennék. Ahhoz, hogy a román tagozatra felvételizzek, már nem lenne elég időm, hogy megtanuljam a szakszavakat. Második opcióm az orvosi egyetem” – fogalmazott a végzős.
„Szomorú lennék és csalódott, ha nem indulna magyar nyelvű gyógyszerészeti szak idén – mondta Turós Gréta, aki nyáron döntötte el, hogy gyógyszerész szeretne lenni. – Ha nem lesz más választásom, a román tagozatra felvételiznék, mert eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom. Tudom, hogy nehéz lenne, mert tizenkét évig magyarul tanultam, és a felvételire újra kellene tanulnom az anyagot”.
Népszerűbb az orvosi
A székelyudvarhelyi természettudomány szakirányú gimnáziumi osztályok diákjai körében az orvos- és a fogorvosképzés a legnépszerűbb – tudtuk meg a városi tanintézetek vezetőitől. A Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Laczkó György munkatársunknak elmondta, korábban készítettek egy felmérést a diákok körében, eszerint jelenleg egyetlen végzősük sem választaná a gyógyszerészeti szakot Marosvásárhelyen.
Hozzátette, ennek ellenére az előző években is bőven volt arra példa, hogy diákjaik közül sokan meggondolták magukat az utolsó száz méteren. Laczkó úgy véli, amennyiben megszűnne a magyar tannyelvű képzés, bizonyára sokakat eltántorítana a beiratkozástól.
A Krónika által megkérdezett kolozsvári magyar diákoknak nem áll szándékukban Marosvásárhelyen tanulni, hiszen orvosi és gyógyszerészeti egyetem van Kolozsváron is, s ha mégis elhagynák a kincses várost, akkor külföldön tanulnának inkább tovább.
Csete Melinda, a János Zsigmond Unitárius Kollégium 11. osztályos diákja lapunknak elmondta, számára kézenfekvőbb a szülővárosi opció. Hozzátette: a hétvégén egy biológia tantárgyversenyen nagyenyedi diákokkal beszélgetett a MOGYE helyzetéről. „Szóba került a jelenlegi helyzet is, a diákok többsége azt mondta: abban az esetben, ha nincs lehetőségük arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak tovább, akkor inkább Kolozsvárra jönnek, mert úgy tudják a kolozsvári egyetem amúgy is színvonalasabb” – mondta a 17 éves diáklány.
Amint arról beszámoltunk, jelen állás szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre.
Az intézményben évek óta konfliktusokat szül a magyar tagozat háttérbe szorítása, működésének akadályozása: jóllehet Vásárhelyen 1948 óta létezik magyar gyógyszerészképzés, csak ideiglenes akkreditációs kérelmet hagynának jóvá, míg a román szaknak végleges engedélyt kért a vezetőség. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint azonban az egyetem román vezetősége és a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség próbálja meg ellehetetleníteni a magyar gyógyszerészképzést. A volt rektorhelyettes elmondása szerint a román és magyar nyelvű képzés akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást.
A felsőoktatási intézmény szenátusa egyébként hétfőn ülésezett, de megoldás helyett csupán két lehetséges megoldást vázoltak fel. Egyik esetben a magyar képzést a román keretében engedélyeznék, a másikban a magyar tagozat külön akkreditációt kaphatna, de – álláspontjuk szerint – ez kizárólag ideiglenes lehet. A magyar tanárok egyik lehetőséget sem fogadják el, ugyanis ezeket diszkriminatívaknak minősítik a magyar diákokra nézve.
Szabó Béla tagozatvezető elmondta, a közös működési engedély csak egyfajta megtűrt státust szabna meg a magyar képzésnek. Az ideiglenes működési engedélyt pedig azért nem tartják elfogadhatónak, mert az egyetem vezetőségének az álláspontja szerint ez sem biztosítana önállóságot a magyar képzésnek, és a jelenlegi helyzethez képest is visszalépést jelentene.
A szenátusi ülés után a magyar tagozat vezetősége arról határozott, hogy nyílt levélben fejtik ki álláspontjukat a minisztériumnak és az akkreditációs bizottságnak, és hivatalos állásfoglalásra kérik a hatóságokat. Furcsállják továbbá, hogy a MOGYE februári toborzó körútja kevés kivétellel elkerülte az erdélyi magyar középiskolákat, ellenben román és szász vidékeken meglehetősen aktív kampányt folytattak.
Krónika (Kolozsvár)

Gyógyszerészképzés: a magyar kormány közbenjárását kérik
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) a magyar kormány illetékeseinek közbenjárását kéri a marosvásárhelyi magyar gyógyszerészképzés helyzetének rendezése ügyében – olvasható a köztestület elnökének MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Hankó Zoltán azt írja, a kamara álláspontja szerint a magyar nyelvű gyógyszerészképzés megszűnése miatt Románia magyar anyanyelvű lakosságának alapvető joga sérülhet, ha az egészségügyi, és ezen belül a gyógyszer-ellátást anyanyelvén nem veheti igénybe.
Úgy vélik továbbá, hogy a magyar nyelvű gyógyszerészképzés intézményi feltételeinek megszűnése a nagy hagyományokkal és jelentős tudományos kapacitással rendelkező magyar nyelvű marosvásárhelyi gyógyszerész-tudományi műhely felszámolásához vezethet.
Ezért – írja az elnök – a kamara elnöksége az érdekelt döntéshozók felelősségteljes mérlegelését és a probléma megoldását előtérbe helyező együttműködést kér.
A kamara elnöksége továbbá arra kéri a magyar kormány illetékeseit, különösen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, valamint Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy a két állam közötti együttműködési keretek adta lehetőségeket kihasználva járjanak el a rendezés érdekében.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa február 16-án, hétfőn döntéshozatal nélkül tárgyalta a magyar gyógyszerészképzés ügyét – tájékoztatott Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője.
Az egyetem vezető testületének arra a kérdésre kellett volna választ találnia, hogy felvehetnek-e hallgatókat a 2015-2016-os tanévben magyar tannyelvű gyógyszerészeti szakra. Leonard Azamfirei rektor múlt héten azt közölte, hogy az országos akkreditációs bizottság csak a román nyelvű képzéshez hagyott jóvá beiskolázási keretszámot.
Szabó Béla a szenátus hétfői ülése után elmondta, az egyetem vezetői az akkreditációs bizottság álláspontja alapján két lehetséges megoldást vázoltak fel. Egyik esetben a magyar képzést a román keretében engedélyeznék, a másikban a magyar tagozat külön akkreditációt kaphatna, de – álláspontjuk szerint – ez csak ideiglenes lehet. A magyar tagozat egyik megoldást sem tartja elfogadhatónak.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek. Az oktatási törvény előírásai szerint a felsőoktatási intézményeknek ötévenként új működési engedélyt kell szerezniük valamennyi képzésükre.
Krónika (Kolozsvár)

A nyelvi jogok kiterjesztéséről tanácskoztak Budapesten
A magyar nyelv megmaradása a mindennapi használaton múlik – emelte ki Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója csütörtökön a Nyelv(használat) a gyakorlatban című budapesti rendezvényen.
Az MTI tájékoztatása szerint a Magyarság Házában rendezett tanácskozáson az igazgató rámutatott: a nyelv nemcsak az identitás, hanem az autonómia jelentős eleme is.
Amíg utóbbi nem születik meg, addig a nyelvhasználat elérése a legfontosabb. Kántor Zoltán jelezte: ez a hatodik, kifejezetten a nyelvi jogok kiterjesztésével foglalkozó konferenciája az intézetnek.
Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ösztönzés is legyen a nyelvhasználatra, tette hozzá.
Toró Tibor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kutatója arról beszélt, hogy a nyelvhasználat alapvetően a képességen, a lehetőségen és az akaraton, a hajlandóságon múlik.
A kutató az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta: szerették volna feltérképezni a nyelvhasználat helyzetét azokon az erdélyi településeken, ahol a 20 százalékot meghaladja a magyarság aránya.
Az egyes polgármesteri hivatalokban áttekintve a helyzetet, közte a magyar nyelvű beadványokat, honlapokat, rámutatott: a weboldalak 44 százaléka csak román nyelvű volt. Jelezve, hogy a válaszok alapvetően a tömbmegyékből – Hargitából és Kovásznából érkeztek – hozzátette: a többségi településeken és megyékben volt inkább magyar nyelvű honlap. A saját tervezésű honlapok jó eséllyel két nyelven készültek.
A dokumentumokat tekintve 6,6 százalékban jelentek meg a formanyomtatványok magyarul, eközben azonban 14 százalékuk egyáltalán nem frissítette a honlapot. Kicsivel több mint a települések felén frissültek rendesen a weboldalak. A válaszadók 46 százaléka legalább egy határozatot, míg 37 százalékuk egyet sem fordított le magyar nyelvre.
Ahol ötven százalék feletti volt a magyarok aránya, ott felszólalnak a tanácsüléseken magyarul, ugyanakkor ez nem a polgármester személyén múlik, állapították meg. Kitért arra is, hogy az ügyfélfogadáson dolgozó magyarok aránya általában leképezi az etnikumot. Megjegyezte: nagyon kevés polgármesteri hivatalba érkeznek magyar nyelvű beadványok, azok is inkább a többségi településeken.
Bethlendi András és Talpas Botond, az Igen tessék! mozgalom képviselői Kolozsváron tekintették át a magyar nyelvhasználatot. Kutatásaik szerint az orvosoknál, illetve az egészségügyben igénylik az emberek leginkább (75,6 százalék) a magyar nyelvű ellátást, ezt követte az ügyvéd, jogász, közjegyző, illetve a piaci árus. Több mint 50 százalék volt az arány a busz, taxiszolgáltatás vonatkozásában is.
Arról, hogy mennyire fontos az eladó, árusító nemzetisége, a válaszadók több mint 50 százaléka azt mondta: inkább magyar eladót választana, ha lehetősége volna választani. 92 százalékuk úgy gondolta, hogy hivatalos helyeken fontos lenne a magyar nyelv használatának lehetősége.
A konferencia résztvevőit Grezsa István miniszteri biztos köszöntötte, a témához kapcsolódva kiállítás is nyílt a Magyarság Házában, az Igen, tessék! mozgalom Kincses többnyelvűség Kolozsváron című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők.
A Kolozsváron már bemutatott tárlat anyaga a mindennapi magánélet és a nyilvános anyanyelvhasználat kolozsvári történelmi példáit ábrázolják. A kiállított képeslapok, korabeli sajtóanyagok, emléktáblák, plakátok és más hasonló dokumentumok a dualizmustól napjainkig tartó időszakot ölelik fel.
Krónika (Kolozsvár)

Jogerős másodrang
Romániában büntetendő és büntethető az anyanyelvhasználat, illetve az anyanyelv használatához való jog melletti kiállás.
Ez a köveztetés vonható le abból, hogy a fellebbviteli bíróság jogerős ítéletében a pénzbírságot ugyan nem tartotta indokoltnak, de kihágás miatt figyelmeztetésben részesítette Lakó Péterfi Tündét, azt az aktivistát, aki másfél éve azzal próbálta a magyar nyelv használatára bátorítani a polgárokat, hogy kétnyelvű termékcímkéket osztogatott az egyik marosvásárhelyi piacon.
A bírósági ítélet azért is súlyos, mert „felülírja” az alapfokú döntést, amely az aktivistának adott igazat az őt érthetetlen indokból megbírságoló rendőrséggel szemben. És különösen aggasztó annak fényében, hogy ez már a második olyan, jogerős ítélet rövid időn belül, amely szögesen ellentétes az anyanyelvhasználat jogosságát elismerő, alapfokú bírói döntéssel, hiszen a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák ügyében is pontosan ez történt.
Kiolvasható a trend, miszerint a román állam intézményei mindent megtesznek annak érdekében, hogy az országban élő, 1,2 milliós magyar nemzeti közösség ne élhessen zavartalanul azzal a joggal, hogy szülőföldjén ugyanúgy használhassa a saját anyanyelvét, ahogy azt a román nemzetiségű polgárok megtehetik.
Ehhez most „kedvező” a nemzetközi hangulat is, hiszen a világ éppen az Ukrajnában zajló háborús helyzettel van elfoglalva. Ráadásul az ottani helyzet miatt a kisebbségekkel szembeni általános bizalmatlanságot – hiszen potenciálisan szeparatista törekvésekkel állhatnak elő, megzavarva ezzel a megmásíthatatlannak kikiáltott nemzetközi rendet – ürügyként felhasználva, illetve időnként akár szítva is próbálják megakadályozni a kisebbségi jogok érvényesülését, illetve bővítését.
Sőt ami még súlyosabb, a már meglévő jogokat is megpróbálják visszanyesni, gondoljunk csak a már visszakapott, de mondvacsinált ürüggyel újraállamosított Székely Mikó Kollégiumra.
Nem könnyű helyzet, de beletörődni nem lehet. Az ugyanis elfogadhatatlan, hogy egy EU-tagállamban kriminalizálják egy közösség anyanyelvhasználatát egy olyan régióban, ahol őshonosnak számít, bírósági ítélettel erősítve meg azt, hogy tagjai másodrangú állampolgárok.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Nem tetszik a SRI leendő főnökének az „orosz–magyar antant”
Különös ellenszenvvel viseltet a jelenlegi magyar kormánnyal szemben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) leendő igazgatója. Eduard Hellvig szerint Budapest Oroszország „trójai falova" az Európai Unióban.
Magyarország Moszkva „trójai falova" az Európai Unióban, emiatt egyre nagyobb veszélyt jelent az európai berendezkedésre – véli a SRI leendő parancsnoka. Klaus Johannis államfő csütörtökön este jelentette be, hogy a novemberi megválasztásáig általa vezetett ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökét, Eduard Hellviget jelöli a belföldi titkosszolgálat élére.
A tavaly a PNL színeiben európai parlamenti mandátumot szerző, Zilahon született politikus egy januári blogbejegyzésében azt fejtegette, hogy az Oroszország jelentette fenyegetettség közepette Romániának kezdeményező szerepet kell betöltenie az európai biztonság megteremtésében.
Hellvig szerint az orosz expanzióra tekintettel az EU nem engedheti meg magának a britekéhez és a görögökéhez hasonló „kényeskedést", a bolgárok, olaszok és ciprusiak „kettős játékát", valamint a magyarok „dezertálását".
„Orbán Viktor kormánya tüntetően megtagadja a demokrata-liberális értékeket. A mérgező orosz–magyar antant nemcsak a Budapest ellenséges nacionalizmusa miatt egyre inkább kiüresedett román–magyar stratégiai partnerséget, hanem a NATO és az EU érdekeit is veszélybe sodorja" – fogalmazott a bukaresti Evenimentul Zilei napilapban is megjelent elemzésében Hellvig.
A liberális politikus úgy véli, Romániának a Traian Băsescu volt államfő által szorgalmazott Washington–London–Bukarest-tengely helyett a Washington–Berlin–Bukarest-tengely kiépítésén kell fáradoznia.
A hírszerzés leendő parancsnokának parlamenti megválasztása zökkenőmentesnek tűnik, mivel a baloldali koalíciót alkotó pártok is támogatásukról biztosították. Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő pénteken kiegyensúlyozott politikusnak nevezte Hellviget, emlékeztetve: 2012-ben az akkori balliberális koalíció (USL) keretében közösen próbálták leváltani Traian Băsescut.
Utóbbi egyébként Facebook-bejegyzésében „sokkolónak" nevezte utódja választását, azt állítva, Hellvig a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu politikus, médiamágnás embere.
Krónika (Kolozsvár)

Diacon: ön, gondolom, kóstolt már székelyt
„Ön, gondolom, kóstolt már székelyt, és tudja, hogy milyen a székely íz” – jelentette ki pénteken Mircea Diacon, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetője az MTI-nek, miután csütörtökön kiderült, árucímkéinek kicserélésére kötelezett a hivatal egy hentesárut forgalmazó céget, mely a címkékre azt is ráírta, hogy „székely ízek”.
Amint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal csütörtöki közleményében kihágásnak minősítette, hogy egy székelyudvarhelyi cég hentesáruit „székely ízek” felirattal forgalmazta. A cég ellen – melynek üzletében lejárt szavatosságú árut is találtak – 2000 lejes bírságot rótt ki a hatóság.
Mircea Diacon főfelügyelő, a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője kifejtette, hogy nem léteznek „székely” ízek, egy élelmiszer édes, keserű vagy savanyú lehet. Arra a kérdésre, hogy egy termék jelmondataként sem használható-e a székelyekre vonatkozó megnevezés, Mircea Diacon kifejtette: „manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely WC, vagy székely temető is. Élelmiszereken nem helyénvaló a székelyekre vonatkozó hivatkozás használata” – jelentette ki a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője.
Mircea Diacon az MTI-nek úgy pontosította nyilatkozatát, hogy a bírságot a lejárt szavatosságú áru miatt rótták ki. A címkék esetében a feliratok kicserélésére szólították fel a hentesáruk készítőjét és forgalmazóját, amit ez meg is tett.
„Ön, gondolom, kóstolt már székelyt, és tudja, hogy milyen a székely íz” – jelentette ki a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője. Mircea Diacon nem kívánt reagálni arra, hogy az egyik áruházlánc viszont „román ízek” feliratú élelmiszereket forgalmaz.
A Mega Image multinacionális áruházlánc 2010-ben dobta piacra Gusturi Românești nevű termékcsaládját. A kínálatban a cég honlapján szereplő leírás szerint olyan jellegzetes román tej- és hústermékeket, tésztaféléket és édességeket vonultatnak fel, amelyek „kizárólag elismert helyi termelők közreműködésével készülnek, megőrzive a minőséget és a származási hely jellegzetességeit”.
Emellett román ízek elnevezésű honlap is működik: a www.gusturi-romanesti.ro internetes oldalon egy Prahova megyei vállalkozás forgalmazza házi készítésű élelmiszereit.
Mózes István, a megbírságolt cég vezetője az MTI-nek elmondta, évek óta szerepel románul is, magyarul is termékeik címkéjén a „székely ízek” felirat. Hozzátette, hogy a fogyasztóvédelmi hivatal képviselői többször is jártak a kézdivásárhelyi üzletükben, ahol előbb ezt kifogásolták, majd egy alaposabb vizsgálat során találtak az üzletben egy lejárt szavatosságú terméket is, mely az elárusító figyelmetlensége folytán maradt a polcon. Végül erre hivatkozva rótták ki a bírságot.
Mózes István szerint egyértelmű, hogy a termékeik címkéjén szereplő „székely” szócska váltotta ki a hatóság fellépését, de hozzátette, úgy döntött, nem dacol a hatósággal, inkább újracímkézi a termékeit, és kihagyja a székely ízekre utaló feliratot.
Krónika (Kolozsvár)

Utcanév-küzdelem - újraindítva
Per jön, "és még ennél is magasabb fórumokra viszik az ügyet", amennyiben ismét elutasítja a nagyváradi önkormányzat a történelmi magyar utcanevek feltüntetését - tudatta csütörtökön az EMNP.
Ismét fejlemény van abban az ügyben, amelynek tétje, hogy végül hajlandó lesz-e feltüntetni a hagyományos, történelmi magyar közterület-elnevezéseket is a hivatalos változat alatt a nagyváradi önkormányzat. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ugyanis csütörtökön újabb megkereséssel fordult ebben az ügyben a városvezetéshez: tegnap délután nyújtották be a vonatkozó dokumentumot. Ebben egyúttal jelzik azt, amit a délelőtti sajtótájékoztatón is elmondtak: amennyiben ismét elutasító választ kapnak, perre viszik az ügyet. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke kérdésünkre elmondta: 793 utcanév és más közterület-elnevezés van Váradon, ebből 600-nak van régi, történelmi magyar változata is. Ha ezeket a sokadik kérésükre sem hajlandó feltüntetni az város vezetése, akkor "a peren túl akár "más, még ennél is magasabb fórumokra visszük az ügyet" - tette hozzá.
Csak ennyit kérnek...
Az irat benyújtása előtti tájékoztatón Csomortányi István kifejtette: annak ellenére nem teljesítik kérésüket, hogy csak annyit szorgalmaznak, a hivatalos elnevezést tartalmazó táblák alá helyezzék ki a hagyományos magyar elnevezéseket feltüntetőket is, informatív jelleggel. Pedig azt is joggal kérhetnék, hogy a magyar lakosság számarányának megfelelően hivatalosan változtassák is meg az utcanevek mintegy 25%-át. Ám ilyesmit nem szorgalmaznak, mert az terhet róna az önkormányzatra és a lakosságra is, és az okmányok cseréjével is járna. Ehelyett kérik ismét, hogy a hivatalos elnevezések megtartása mellet tüntessék fel a történelmi magyar elnevezéseket is. Mint akkoriban beszámoltunk róla, az EMNP tavaly júlisuban tudatta, hogy újrakezdik harcukat a váradi magyar történelmi utcanevek használatáért. Ugyanakkor jelezték: az EMNP váradi Fő utca 45. szám alatti székhelyén várják újra mindazokat, akik szeretnének magyar nyelvű utcanévtáblát is. Ezeket ingyen elkészítik, kérésre fel is szerelik. Tegnap ismét bemutatták a sajtónak azt a számos példát, amely azt igazolja, hogy sok országban nem jelent gondot az ilyesmi: kétnyelvű táblák vannak például Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Németországban, Csehországban, Belgiumban, Írországban, Észtországban, Finnországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Máltán, Svájcban, Monacoban, Horvátországban, Indiában, Kínában, az USA-ban, Kanadában, de még az egyébként számos szempontból jogtipró Oroszországban is. Romániából is mutattak ilyen példákat: Élesden, Szovátán, Halmiban, Udvarhelyen, Besztercén, Szászsebesen például rendezve van ez. A váradi önkormányzat viszont rendre azzal utasítja el a kérést, hogy szerintük nincs jogi alapja, holott épp az önkormányzat keveri össze a törvényeket: a települések bejáratainál feltüntetendő településnevekre vonatkozó jogszabályra hivatkozik, holott annak semmi köze az utcanevekhez. Sőt, Csomortányi szerint az utcanevekkel kapcsolatban uniós ajánlás is létezik, ráadásul a román-magyar alapszerződés kötelezettséget is előír ezek kifüggesztésére, mégpedig a kisebbségek nyelvén is, azok történelmi megnevezéseit használva, nem pedig tükörfordításokat. Arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy vajon Ilie Bolojan polgármester szándékosan akadályozza-e a rendezést, vagy a törvényekkel kapcsolatosan tévedésben van - viszont megjegyezte: "Nem kizárt, hogy Bolojan politikai okokból nem akarja, pártjának népszerűségvesztésétől tart, ráadásul helyi politikai alkuk is akadályozhatják a rendezést". Arra a felvetésre, hogy közben az RMDSZ épp most került be ismét a városvezetésbe, Bolojanékkal szövetkezve, azt mondta: "Sajnos bebizonyosodott, hogy mindegy, ott van-e az RMDSZ, vagy nincs. Ők úgysem akarják ennek a rendezését sem, csak ők tudják, miért. És amúgy sem hívei a történelmi magyar megnevezések újra bevezetéséért való küzdelemnek, hanem a román nevek sima tükörfordításait tudják csak elképzelni"...
Szeghalmi Örs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Átvette az önkormányzat a bazilikát
A nagyváradi önkormányzat használatába került a római katolikus bazilika, az erről szóló döntést februári ülésén hagyta jóvá a megyeszékhely önkormányzati képviselőtestülete.
A bazilikát az ingatlankezelőség javaslatára vette 15 évre ingyenes használatba az önkormányzat. A több mint 250 éves műemlék a legnagyobb barokk stílusú bazilika Romániában, és amellett, hogy szertartásokat tartanak benne, turisztikai célpontként is szolgál. A határozat indoklása szerint ahhoz, hogy növeljék a római katolikus bazilika turisztikai vonzerejét, szükség van többek között az épület utcai homlokzatának, illetve a dél-keleti toronytól az apszisig tartó szakasz felújítására. Ezekre a munkálatokra támogatást kérhetnek a Magyarország–Románia határon átívelő program turizmusfejlesztési alpontjánál, ehhez azonban arra van szükség, hogy az épület legalább tíz évre az önkormányzat ingyenes használatában legyen.
Felvilágosítás a nagyváradi római katolikus székesegyházzal kapcsolatosan
Miután a sajtó hasábjain a napokban a nagyváradi római katolikus székesegyházzal kapcsolatos információk jelentek meg, az olvasóközönség és az érdeklődők további tájékoztatása céljából a következőket szeretnénk pontosítani.
2014-ben a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség elkezdte a székesegyház külső renoválását. A szükséges anyagi háttér biztosítása végett a munkálatok kivitelezése kettő, maximum három évre lett ütemezve. Mivel időközben lehetőség adódott arra, hogy a külső renoválási munkálatokat a helyi önkormányzaton keresztül uniós alapokból is támogathassák, lényegesen megkönnyítve az ilyen igényes munkával járó és a hívekre is háruló anyagi megterhelést, szükségessé vált egy jogi viszony megteremtése a székesegyház tulajdonosa és az önkormányzat között. Éppen ezért a felek egy megállapodás-szerű okmányban, amelynek hivatalos neve Igazgatási szerződés – Contract de administrare, a következő főbb pontokban fognak megállapodni: 1. Az egyház továbbra is kimondottan egyházi rendeltetésre használja a templomot a római katolikus igényeknek megfelelően és az ide vonatkozó egyházi és fegyelmi előírások szerint. 2. Az egyház biztosítja azt, hogy a templom a liturgikus cselekményeken túl is látogatható marad az érdeklődő csoportok előtt és ennek feltételeit is biztosítja. 3. Az egyház vállalja, hogy továbbra is a helyhez illő kulturális jellegű rendezvényeket szervez. 4. Az önkormányzat vállalja a fentiek támogatását és az említett alapokon keresztül fedezi a külső renoválási költségeknek egy részét.
Megjegyezni fontos még az is, hogy ezen eljárás folytán városunknak immár két római katolikus temploma rendelkezhet uniós alapból származó támogatással. Az ilyen hozzájárulások folytán csak könnyebbül az a teher, amelyet épített örökségünk megőrzésére fordítanunk kell. Egyébként templomaink felújításához szívesen fogadjuk azoknak az anyagi felajánlását is, akik szívügyüknek tartják ezen örökség megőrzését és szépítését. Minden ilyen támogatást szívből köszönünk!
Nagyváradi Római Katolikus Püspökség
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magyar speciális osztályok létesülhetnek
Több magyar nyelvű, speciális oktatást biztosító osztályra lenne szükség Bihar megyében. Egy első lépésként külön intézmény alakul, mely ezeket az osztályokat egybefogja.
Amint Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettestől megtudtuk, Bihar megyében jelenleg több közoktatási intézményhez vannak hozzárendelve speciális oktatást biztosító, magyar tannyelvű óvodai és iskolai osztályok. Nagyszalontán az Arany János elméleti líceumhoz tartoznak, Érmihályfalván pedig a Zelk Zoltán általános iskola keretein belül, a Szent László líceum keretén belül, az 1ban, valamint a szemüveges gyermekekkel foglalkozó óvodában működnek ilyen osztályok. Eddig főleg az okozott gondot, hogy míg a speciális oktatást a Megyei Tanács finanszírozta, ugyanazon intézményen belül a többi osztály a Helyi Tanács fennhatósága alatt volt.
Engedélyezve
Az oktatási minisztérium nemrég felhívta a figyelmet arra, hogy ezt sokáig nem fogja engedélyezni – így szükségessé vált egy új intézmény létrehozatala, melyre január folyamán a minisztériumi engedélyt is megkapták. Szeptember elsejéig el fog dőlni, hol lesz az új, váradi intézmény székhelye, illetve vezetőséget is választanak majd. A főtanfelügyelő helyettes kihangsúlyozta: nem arról van szó, hogy ezek az osztályok elköltöznek. Egyelőre minden marad a régiben, csupán intézményileg fognak máshová tartozni. Egyúttal bővítés is tervbe van véve, a minisztériumi engedély erre is vonatkozik és szükségesnek is tűnik, hiszen jelenleg Bihar megyében 18 ezer diák tanul magyar tagozaton és mindössze százan közülük a speciális oktatási rendszerben. Míg Nagyszalontán létezik elemi, gimnáziumi és szakiskolai speciális oktatás magyar nyelven, addig Érmihályfalván csak óvodai és elemi osztályok vannak, a Szent László gimnázium szintén csak óvodai képzést biztosít, illetve ettől a tanévtől elemi oktatást, a „szemüveges óvodában”, valamint az 1. sz. kisegítő iskolában pedig ugyancsak óvodai csoport és elemi osztály létezik. Tehát Nagyszalonta kivételével az elemi osztály után gyakorlatilag nincs magyar tagozat, ahová be lehetne íratni a gyereket. Kéry Hajnal szerint valószínű, hogy vannak olyan, speciális oktatást igénylő gyerekek, fiatalok, akik emiatt kimaradtak az oktatásból, illetve olyanok is, akik jobb híján román tagozaton folytatták az iskolát. Most viszont lehetséges a bővítés, így azok a szülők, akiket ez érint, jelentkezhetnek az említett tanintézetek bármelyikénél, mivel ha elegendően igénylik, új osztályok is létesülhetnek.
Neumann Andrea
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Marosvásárhelyen a Hallgatás fala
Az 1989-es forradalom 25-ik évfordulójára korabeli fényképekből és dokumentumokból összeállított, a Hallgatás fala című kiállításnak ad helyet pénteken a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A délelőtt megnyitott tárlatot este hatig lehet megtekinteni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vándortárlaton ismerteti a rendszerváltás történetének dokumentumait, az azt megelőző korszakot is ismertetve. Az egyedi hangulatú kiállítás a Hallgatás fala nevet viseli, hiszen falak között kanyarog a néző és kap ízelítőt abból, ami 1944 és 1965 között történt Romániában, arról, hogy hogyan alakult meg szovjet beavatkozással a baloldali kormány, amit az ellenzéki pártok vezetőinek bebörtönzése követett, illetve létrejött az egypárti uralom.
Aki élt abban a korban, élő emlékei vannak a Ceaușescu-éráról. Aki később született, fotók, dokumentumok által kaphat betekintést a diktátor mindennapjaiba, az egyház helyzetébe, a nélkülözésekbe, amelyek 1971-től kezdődően a nyolcvanas évek végére vált a legelviselhetetlenebbé. Mert félni kellett a diktatúrában, nem szabadott megszólalni, erre alapult a rendszer – hangsúlyozta Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje.
Végignézve a tárlatot, az ember azt gondolná, törvényszerű volt a forradalom kitörése, ami nem győzhetett volna, ahogy Cseh Gábor, az EMNT helyi elnöke fogalmazott, a magyar és román összefogás nélkül, a temesvári kiskatonák nélkül, akik szembe mertek fordulni a parancsot adó hatalommal.
A tárlat az 1989-es, Tőkés László által kirobbantott forradalomról szóló részletes beszámoló után a Közép-Kelet európai helyzetet is átfogja, fotókban ismerteti a fontosabb, a rendszerváltásban szerepet vállaló személyiségeket: Gorbacsov, Lech Walesa, Vaclav Havel, Orbán Viktor.
Nem marad ki a felsorolásból az 1990-es fekete március néven elhíresült marosvásárhelyi esemény sem, illetve az 1990 és 2006 közötti Románia, majd a 2007-es európai uniós csatlakozás eseménye sem.
A kiállítást szakmailag Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója méltatta, rámutatva, hogy a hivatalos adatok szerint 1500 áldozata volt a romániai diktatúrának, a valóságban ennél is több.
A vándortárlat következő állomása Székelyudvarhely, ahonnan Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre majd Kolozsvárra szállítják.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Gondokkal teli magyar nyelvű oktatás
Megbeszélést tartott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetégének (RMPSZ) Maros megyei elnöksége a Bolyai Farkas Gimnázium tanári szobájában. A termet zsúfolásig töltötték azok a szakemberek, tanintézetvezetők, pedagógusok, akik azért gyűltek össze, hogy a Maros megyei magyar nyelvű közoktatás jelenlegi helyzetéről és stratégiájáról közösen gondolkodjanak.
A három órás tanácskozás végére nem született stratégiai terv a megye magyar nyelvű oktatási gondjainak megoldására, a megbeszélés sokkal inkább úgy summázható, mint egy olyan fórum, ahol olyan specifikus, helyi vagy általános problémák, történetek merültek fel, amelyek évek óta megoldásra várnak.
A csütörtök esti megbeszélés elején az RMPSZ Maros megyei elnöke, Horváth Gabriella Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettesnek adta át a szót, aki először is arra kérte az igazgatókat, igazgatóhelyetteseket, hogy figyelembe véve az új törvénykezést, próbálják meg meggyőzni a szülőket a vallásoktatás fontosságáról. Egy másik felvetése az iskolaközpontok versus helyi iskolák problémája volt, azaz küzdeni kell-e azért, hogy a kis falusi iskolák fennmaradjanak, ahol így a kötelező létszám miatt sokszor kénytelenek például roma gyerekekkel feltölteni osztályokat, vagy pedig erős iskolaközpontokat létrehozni, ahol a gyerekek minőségi oktatásban részesülnek. Arra is kitért, hogy az utóbbi megoldás természetesen leépítéseket is fog jelenteni, és véleménye szerint régiónként kell megtalálni a legjobb megoldást. A fenti probléma a csökkenő gyereklétszámban gyökerezik, és szomorú volt hallgatni a szászrégeni három tanintézet-vezető vádaskodásokkal teli történetét, harcát az előkészítő osztályos gyerekekért.
A segesvári intézményvezetők, pedagógusok később ugyanennek a problémának egy másik vetületére reflektáltak, nevezetesen arra, hogy városuk vonzáskörzetéből sok gyerek jön Marosvásárhelyre középiskolába, pedig a náluk is minőségi oktatás folyik. Ezzel összhangban volt Csiki Zsolt, a marosvásárhelyi Szász Albert Sportiskola igazgatójának azon véleménye, hogy a pedagógusok is fel kell ismerjék azokat a helyzeteket, amikor egy-egy iskolai osztály indulását támogatni kell, és ilyenkor a kollégáknak segíteni kellene egymást abban, hogy meglegyen a kellő létszám.
Nemes Andrea, a Constantin Brâncuși Szakközépiskola aligazgatónője a magyar nyelvű szakoktatás megszűnésének veszélyére hívta fel a figyelmet, melyre Haller Béla pedagógus, marosvásárhelyi önkormányzati-képviselő elmondta, vissza kell adni a szakma becsületét, és különféle eszközökkel vonzóvá és távlatilag anyagi szempontból is ígéretessé kell tenni azt, ha valaki nem elméleti-, hanem a szakiskolát választ.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke szerint komolyan kell venni és élni kell azzal a lehetőséggel, hogy ezentúl nem kinevezéssel, hanem versenyvizsgával lehet megpályázni igazgatói, aligazgatói tisztségeket, mert a magyar oktatás ügyét ezekből a pozíciókból lehet eredményesen védeni. A gyűlésen sok egyéb kérdés és probléma mellett szó esett a román nyelvtudás hiányosságairól és fontosságáról az iskolai rendszerben, viszont Kiss Tünde magyar szakos tanfelügyelő arra kérte kollégáit, hogy éljenek a törvény adta anyanyelv-használati jogaikkal.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Bocskai István fejedelemre emlékeznek
A hétvégén huszonkettedik alkalommal szervezett Bocsaki Napok keretében emlékeznek a nyárádmentiek arra a történelmi pillanatra, amikor 1605. február 21-én a településen Erdély fejedelmévé kiáltották ki a székelyek kismarjai Bocskai Istvánt.
Éppen 410 évvel ezelőtt kiáltották ki a székelyek Bocskai Istvánt, akkori nevén Maros-Szereda mezővárosban Erdély fejedelmévé. Erről a történelmi pillanatról több mint két évtizede megemlékeznek a nyárádszeredaiak a február 21. táján szervezendő Bocskai Napok keretében. Az idei események mottója lehet az, amelyet a helyi középiskola választott Bocskai fejedelem soraiból: „Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük.”
A város és a környező vidék lakossága mellett Nyárádszereda idén is vendégeket vár az ünnepségekre a magyaroszági testvérvárosokból: Aszódról, Hajdúdorogról, Mórról, Örkényből, Simontornyáról és Szerencsről harmincan érkeznek.
Szombaton délelőtt 11 órától a művelődési házban történelmi témáról hallhatnak az érdeklődők. Örkény testvérváros jegyzője, dr. Kollár Zsolt a magyar történelmi zászlókat mutatja be, míg Mihály János székelyudvarhelyi történész Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont által kölcsönadott székely történelmi zászlókat mutatja be. Ismertetik Mihály Jánosnak a székely jelképekről készült könyvét is. A műsorban közreműködnek a helyi középiskola diákjai is.
18 órától a Duna TV Hazajáró című műsorának szerkesztői találkoznak a nyárádmenti közönséggel, az itt forgatott filmek vetítése után beszélgetni lehet a tévésekkel.
A nyárádszeredaiakat Tóth Sándor polgármester mellett köszöntik a magyarországi testvértelepülések elöljárói is, azután a Bekecs néptáncegyüttes kis- és középcsoportjainak színpadi bemutatója következik, míg este a Bocskai István Dalkör hagyományos, immár huszadik kosaras bálja kezdődik a Nyárády-panzióban. A fejedelemre való emlékezésre és tisztelgésre a főtéri szobornál kerül sor, és első alkalommal ezt a programpontot nem délben, hanem este szervezik. Érdeklődésünkre Tóth Sándor polgármester elárulta: egy látványosabb momentumot szeretnének, ezért választották ezt az időpontot. Ekkor lekapcsolják a református templomot megvilágító reflektorokat, a koszorúzás alatt Bocskai fejedelem arcképét vetítik a torony falára, míg a magyar himnusz éneklése alatt a piros-fehér-zöld, a székely himnusz közben a kék-arany színek világítják meg a tornyot.
Az idén is kiveszi részét a helyi Bocskai István Gimnázium az ünnepi program szervezéséből. Pénteken délelőtt 9 órától kezdődik A fejedelem és kora című hagyományos történelmi vetélkedő, amelyen ezúttal a házigazdák és az erdőszentgyörgyi diákok mérik össze tudásukat. Ezzel párhuzamosan 11 órától zajlik a Bocskai Kupa teremlabdarúgó bajnokság, amelyre a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, a Református Kollégium, az erdőszentgyörgyi Szent György és a nyárádszeredai középiskolák diákjai neveztek be.
Vasárnap 17 órától a művelődési házban szervez ünnepélyes programot a középiskola: ekkor zajlik idei végzős diákok szalagavatója, ezt követően életmű-díjjal tüntetnek ki tíz tanárt, akinek pályája – egészében vagy legalábbis nagyrészt – ehhez a középiskolához kötődik, akik nemzedékeket oktattak és neveltek fel Szeredának és a Nyárádmentének – tudtuk meg Oltyán Csaba igazgatótól.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Templomerődök, címerek, fejedelmek
Gyöngyössy János Megrajzolt történelmünk – székely templomerődök, erdélyi fejedelmek, címerek című kiállítása 2015. február 18-ától kezdődően két hónapon át tekinthető meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. Az érdeklődés felkeltése végett a továbbiakban Veres Péter művészettörténész méltatását közöljük a szerző munkásságáról és a most kiállított anyagról.
Amikor Gyöngyössy János az 1990-es évek elején letette az asztalra a Székely templomerődök című könyvét, azzal valójában egy új, vizuális segédletet is átadott a székelység történetének jobb megértéséhez. A székelyudvarhelyi szerző – aki eredeti szakmáját tekintve vegyészmérnök – több mint egy évtized során végzett kutatásainak és felméréseinek eredményét sűríti e könyvbe. Értékét, szükségességét, fontosságát az is jelzi, hogy a könyv ritkaságnak számít, annak ellenére, hogy többször is kiadásra került.
A tartalom, a látvány, amely e kézzel írt és rajzolt hasonmás kiadványból búvópatakként árad, a szellem hajszálgyökerein át, lassan, de biztosan beépül a köztudatba. Ezt bizonyítja az is, hogy A székelység története című „alternatív” tankönyv illusztrálására is felkért szerző, mint köztudott, remekbe szabott illusztrációkkal gazdagította ezt a művet.
Gyöngyössy munkái nyilvánvalóvá és egyértelművé teszik azt az alapigazságot, miszerint minden klasszikus képzőművészeti alkotás alapja a rajz.
Az a rajz, amelynek karakterét, jellegét, sajátosságát a vonalak vastagságának lüktetése, az arányok, az árnyalt, vagy fekete-fehér, esetenként színezett foltok, síkok eloszlása, váltakozása adják meg. Ezáltal válnak egyedivé, különlegessé úgy, hogy alkalmasak érzések, hangulatok kifejezésére, éppógy, mint adott helyzet, állapot, vagy környezet bemutatására, érzékeltetésére, rekonstruálására és ábrázolására. A még létező, vagy ma már csak romokban fellelhető épületek, épületegyüttesek megrajzolásánál Gyöngyössy előszeretettel alkalmazza a madártávlatot, a kavalier axonometriát, amit gyakran “katona-perspektívának” is neveznek. Amint arra a nevek is utalnak, ez az ábrázolási mód, amelyet a hadmérnökök is előszeretettel használtak, úgymond „lovag bástyájáról”, a v„ár fokáról”, a „torony tetejéről” nézett látványt adja vissza. Ámha a székely templomerődök rajzai előtt állunk, akkor egyiknél sem jut eszünkbe, egy pillanatig sem, hogy műszaki rajzot, egy mérnöki pontossággal megszerkesztett látványt látunk. Minden rajzban van valami emberi, valami megfoghatatlan és egyedülálló varázs, ami beindítja a fantáziánkat. Könnyen elképzelhetjük és megérthetjük azt, hogy hol és hogyan tarthatták egykor az emberek a gabonát, a szalonnát, az értékesebb tárgyakat, és hogyan védekezhettek, ha a tatár hordák a falura támadtak, hogy nézhettek ki a templomok merész tetőszerkezetei, a támpillérek, a mérműves ablakkeretek, a belső gyilokjáróval koronázott öles védőfalak, bástyák, a tornyok…Az elmúlt századok hangulatát idézik meg a címerek is, és dekorativításukkal a múlt tekintélyéről, valamint az azt átszövő hierarchikus rendszerről tesznek tanúbizonyságot.
Az erdélyi fejedelmek arcképcsarnoka egy olyan kedves, már-már naiv stílusban megalkotott színes vizuális élményegyüttes, amelyet tömény történelmi adatok egészítenek ki. Korabeli metszetek, rajzok, festmények, pénzérmék után megrajzolt arcképekről tekintenek ránk azok a személyiségek, akik a 16. század közepétől, a 17. század végéig az Erdély területén fennálló állam vezetői, fejedelmei voltak. Ez az Oszmán és a Habsburg Birodalom között őrlődő, a magyar Partiumnak nevezett területet is magába foglaló – Erdélyi Fejedelemség a mai erdélyi ember számára, Móricz megfogalmazásában, maga volt a “tündérkert”. Azonban a hideg ráció és a történelem eseményei arra emlékeztetnek, hogy a több évszázados múlt által megszépített eszményi Erdély az az ország volt, ahol minden békében és nyugalomban eltöltött pillanatért keményen meg kellett fizetni vérrel, arannyal, vagy politikai cselszövéssel.
Az egyes portrék színvilága a protestáns templomaink némelyikében máig fennmaradt kazettás mennyezetek hangulatát idézik fel, az arcképeket szegélyező köriratok pedig majuszkulákkal adják tudtunkra az illető fejedelem nevét, titulusát.
Ha figyelmesen górcső alá vesszük a képeket, akkor olyan díszpáncélba, esetenként a reneszánsz, vagy a barokk kort megidéző ruhákba öltözött személyekkel találjuk szembe magunkat, akiknél a becsvágy és az elszántság sajátos diplomáciai talentummal ötvöződött. A politikatörténet ezt a tevékenységet az erdélyi fejedelmek híres hintapolitikájaként tartja számon.
A vidékünkről származó Cs. Szabó László író szerint “ha egy nép biztos az identitásában, szinte sohase gondol rá, ha bizonytalan, jóformán egyébbel sem foglalkozik.” Erdély és Székelyföld zürzavaros és konfliktusokkal terhelt történelmények köszönhetően, az önazonosság, az identitás erősítése, gazdagítása itt és most még mindig alapfeladatnak számít.
Gyöngyössy János e feladatnak tett és tesz eleget. Munkái segítenek abban, hogy egy olyan utazást tegyünk a múltban, melynek során fogalmat alkothatunk arról, hogy “Kik lehettünk? Honnan jöhettünk?” Ha ezekre a kérdésekre megtaláljuk a válaszokat, akkor talán azt is megsejthetjük, hogy merre tartunk.
Veres Péter
eszm.ro

Először bírálta keményebben a kormányfőt Klaus Johannis
Államfővé választása óta első alkalommal bírálta keményebben Klaus Johannis a miniszterelnököt. Csütörtök este a Digi24 televíziónak adott interjúban arról is beszélt, hogy a jelenlegi kormány nagy eséllyel leváltható.
Klaus Johannis főként az adótörvénykönyv tervezett módosítását kifogásolta. Egyrészt amiatt, mert Victor Ponta nem konzultált az elnöki hivatallal, mielőtt a közvélemény elé tárta a kormány szándékait. Az államfő ugyanakkor – a gazdasági szakemberekhez és az IMF szakértőihez hasonlóan – kétli, hogy a miniszterelnök által bejelentett adócsökkentések gazdaságilag fenntarthatóak.
„Hogyan javasolhat a kormány adócsökkentéseket az intézkedések gazdasági indoklása nélkül? A tervezetből hiányzik a kellemetlen rész: miből tömik be a költségvetésben keletkező lyukakat?” – mondta az államfő a tervezet hiányosságairól. Burkoltan utalt arra, hogy kampányfogásnak tartja az adócsökkentések bejelentését.
Johannis bírálta a kormányt amiatt is, hogy a pénzügyminiszter a héten egy nyilatkozatban megelőlegezte: Románia szakítani fog a Nemzetközi Valutaalappal, mert nincs szüksége újabb hitelszerződésre. Az államfő leszögezte: egy ilyen kérdésben nem egyedül a kormány hivatott dönteni.
Johannis beszélt arról is, hogy szerinte van esély a jelenlegi kormány leváltására. Elismerte ugyanakkor, hogy ez egyhamar nem lehetséges a parlament jelenlegi politikai erőviszonyai miatt. Azt is hangoztatta, hogy elődjétől, Traian Băsescutól eltérően nem kíván személyesen beavatkozni az erőviszonyok alakulásába.
maszol.ro

A baróti Tortoma kiadó új könyvét mutatják be Udvarhelyen
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén (Székelyudvarhely, 1918. December 1. utca 9. sz., 2. emelet) február 25-én, szerdán 19 órától Szabó János József Székelyföld körkörös erődítése 1940–44 című kötetét mutatják be.
Az eseményen Demeter László, a baróti Tortoma Könyvkiadó igazgatója legújabb kiadványaikat ajánlja, Szabó János József (Dabas, Pest megye) pedig vetítettképes előadás keretében ismerteti könyvét. A kötet a helyszínen megvásárolható (25 lej), a szerző dedikál. Az eseményt Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a Tortoma Könyvkiadóval közösen szervezi.
A szerző a kötet előszavában így összefoglalja össze annak tartalmát:
„Könyvemben a második bécsi döntés utáni négy esztendő történései közül Székelyföld katonai védelemre való felkészítését vizsgálom. Ez a könyv lényegében a 2002-ben megjelent Árpád-vonal című (Timp Kiadó) könyvemnek a folytatása, mert nem szakítható ki abból a nagy országerődítési munkálatból, amelyet a két világháború közötti időszakban a magyar hadvezetés végzett. Az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban kiépített magyar erődvonal a háború kezdetére torzó maradt, mert a déli szárnyán ott volt a székelyek földje sérülékenyen körbezárva az ellenséges Romániával. Mindössze egy 70 kilométer széles »híd« kötötte össze az ország nagyobbik részével, ami igen messze volt.
Erődíteni kellett tehát, mert aki gyenge, az erődítéssel teszi biztonságosabbá otthonát. Pedig a magyar politika erősnek érezte magát, mert támadó akciókat tervezett, de gyenge is volt, mert erődített. Az Árpád-vonal kutatása során számos olyan forrás került a kezembe, ami nem tartozott szorosan a nagy erődvonal történetéhez, hanem Székelyföld körkörös erődítésére vonatkozott. Most jött el az idő, hogy ezeket a kutatási eredményeket közreadjam.”
maszol.ro

Magyar irodalom románul, román irodalom magyarul
A kelet-közép-európai, de főként a magyar írók könyveinek a román könyvpiacon való jelenlétéről a Balassi Intézet bukaresti központja és a Román Kulturális Intézet szervezésében tartott megbeszélésen az állami támogatással működő műfordítói programok fontosságát hangsúlyozták a román kiadók képviselői. Javaslatként elhangzott az is, hogy a Balassi Intézet javasoljon tíz olyan könyvet, amit érdemesnek tart lefordítani románra, a románok pedig szintén tízet, és mindkét fél tegyen meg mindent, hogy ezek kiadása megtörténjen.
A beszélgetésen Stefania Nalbant, a Curtea Veche Kiadó képviselője elmondta, hogy ők a 2000-es évek elején kezdték kiadni magyar írók műveit. Márai Sándorral kezdték, majd Esterházy Péterrel folytatták. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, és nem folyamodtak állami támogatásért, de a 2008-ban kirobbant gazdasági válság több mint 30 százalékkal vetette vissza a román könyvpiacot. Ettől kezdődően létfontosságúvá váltak az állami műfordítói programok – magyarázta –, hiszen ezek nélkül a magyar írók szinte egyáltalán nem jutnának el a román olvasókhoz, ugyanis a kisebb kiadók számára önerőből szinte lehetetlen veszteség nélkül kiadni magyar írók könyveit.
Hozzátette: általában a kelet-közép-európai írók, így a magyarok iránt is alacsony az érdeklődés a román piacon, egy kötetet legjobb esetben öt év alatt kétezer példányban lehet eladni. Ezt nagymértékben befolyásolja, hogy a román kiadók becslése szerint a 19 milliós lakosú Romániában mintegy egymillióra tehető az aktív könyvvásárlók száma. Nalbant szerint Romániában Esterházy Péter és Nádas Péter a legismertebb kortárs magyar író, ami eredményes népszerűsítésük mellett annak is köszönhető, hogy többször jártak Romániában.
Ioan Cristescu, a Tracus Arte Kiadó képviselője szerint hibát követnek el a román és a magyar kiadók, hogy elsősorban kortárs írók munkáit akarják megismertetni olvasóikkal, hiszen a románok és a magyarok nem ismerik egymás klasszikusait sem, így a kortárs írók iránt sem fognak érdeklődni. Dan Croitoru, a Polirom Kiadó képviseletében megerősítette: annak ellenére, hogy nagyon sok jó kelet-közép-európai író van, a román nyelven kiadott könyveik iránt csekély az érdeklődés Romániában. Mint mondta, a román olvasók sokkal jobban érdeklődnek az ázsiai, a dél-amerikai és a nyugat-európai szerzők iránt.
MTI
Erdély.ma

Kicsik viadala
Zsákutcába került a romániai politikum, a korrupciós botrányok, az elmúlt évek történései olyannyira hiteltelenítették a jelenleg uralgó osztályt, hogy immár számukra is egyértelművé vált, megújulásra van szükség. Nem kivétel ez alól a magyar politikusgárda sem, és nemcsak az RMDSZ-nek kell újra önmagára találnia, de ha színpadon akarnak maradni, a két kisebb pártnak is.
Hogyan alakul az erdélyi magyar politikai élet? Döntő jelentőségű a következő szűk másfél év, az önkormányzati választások eredménye meghatározó lesz ebből a szempontból. Sikerül-e újra megszólítani a lemorzsolódott szavazóréteget, az ifjú nemzedéket, mely talán még sohasem járult az urnákhoz? Találnak-e olyan üzenetet, mely mozgósíthatja egyre fásultabb magyar közösségünket? Kerülnek-e hiteles emberek, kik nem koptak el az elmúlt esztendőkben, nem tapad hozzájuk a korrupció gyanúja, elhihető üzenetük?
Az RMDSZ elkezdett egyfajta építkezést, egyelőre kevés látszik belőle, de április közepi kongresszusukra ígérik körvonalazódni az új vagy újabbnak ható irányt. A két kis párt azonban a tehetetlenség malmában és egymás fogságában őrlődik. Az Erdélyi Magyar Néppárt tisztújító kongresszusát követően vázolta terveit. Ez is ködös, de jövőt villant, együttműködést keres jelentős nemzetpolitikai kérdésekben, és immár sokadszor felhívja a figyelmet a nemzeti oldal összekovácsolásának fontosságára. Ajánlatuk azonban lepattant az MPP gőgjének (félelmeinek?) faláról. Hosszú a története az erdélyi magyar ellenzék szétzilálódásának, a hét évvel ezelőtti sikeres indulás a belső viták, ellentétek, hatalmi harcok áldozatává vált. A Néppártot valóban azok hozták létre, akik kiszorultak a Szász Jenő által „elfoglalt” MPP-ből, ám tulajdonképpen e kísérlet is kudarcot vallott, nem sikerült átvenniük a vezető szerepet a jobboldalon, de még a szavazatok számát sem tudták szaporítani. Egy tőről fakadtak, azonos eszmerendszerre építkeztek, ám egymás ádáz ellenségévé váltak.
Ma sincs ez másképp, minden jel szerint az MPP továbbra is azt tartja legfontosabb feladatának, hogy megsemmisítse az EMNP-t. Kevéssé fáj az RMDSZ-szel megkötött rossz és eredménytelen paktum, mint a másik kistestvér bármilyen rezdülése, a régi csalódások eltörpülnek a frissebb sérelmek mellett. Pedig az elmúlt négy évben bebizonyosodott, együtt esetleg, egymás ellenében azonban semmire sem mehetnek. Fiatal pártok ugyan, de ha élni akarnak, ugyanúgy meg kell újulniuk, mint a román politikai osztály egészének, és a halogatás csak vereségük esélyét növeli, hisz a hadakozásban nem jut idő az új igényekhez igazodó tervezésre, a régi út pedig falnak vezet, akár együtt, akár külön haladnának rajta. A kicsik viadala a nagyok diadalával végződhet.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megélt multikulti
Multikulti hitvallása – hogy „immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk” – megbukott – jelentette ki Angela Merkel 2010-ben. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.
A multikulti hitvallása – hogy „immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk” – megbukott – jelentette ki Angela Merkel 2010-ben. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.Sőt, azt is meg tudjuk mondani, hogy még mi fog következni, ha a bevándorlás így folytatódik, ugyanis mi pontosan tudjuk, milyen az, amikor egy addig kisebbségben élő közösség hatalomra kerül, és többségi logika alapján újraszervezi a társadalmat, közigazgatást stb. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt szűk száz esztendőnk. Tapasztalataink alapján megmondtuk volna, hogy az „egymás mellett” azt jelenti: párhuzamos világokban élünk.
Sokfelé éltem és jártam Erdélyben. Ha keresnem kellene egy szimbolikus képet, amely Románia hozadékát egy jelenségben sűríti számomra, akkor az a következő lenne: vasárnaponként a tömbházak közötti játszótérre felhúzott ortodox templomból hangszórókon kierősítve harsog románul az Ige. Természetesen nem az ortodox vallás ellen beszélek. Hanem az államegyházzá előléptetett ortodox egyház agresszív térhódításáról, amit mi „hagymakupolás honfoglalásként” nevesítünk. Sokat tudunk mi, kisebbségbe szorult magyarok a multikulturalizmusról. Tudjuk, hogy a multikulti többnyire egynyelvű, és ez a nyelv mindig a hatalom nyelve.
(Egyébként a pedigrés „európai” gyakorlat kapcsán tessenek elmenni Flandriába, mondjuk, ötven-száz kilométerre Brüsszeltől, és kérdezzék meg a flamandokat a vallonokról, a többnyelvűségről, hasonlókról. Egy liberális toleranciabajnok ott kapna agyvérzést, amilyen szűkszavú válaszokat adtak nekünk. Elég morcosan.)
Mi Európának ezen a felén már régóta tudjuk, hogy milyen az, amikor megváltoznak az etnikai arányok. Amikor tömegével érkeznek olyan más nyelvű és más kultúrájú emberek, akik számára az épített örökségünk semmit sem jelent, városnapokon, fesztiválokon lazán a templomaink tövében könnyítenek magukon. És ha emiatt panaszt akarnál tenni, akkor olyan hivatalnoknak kellene elmagyaráznod a sérelmet, akinek például még a telekkönyv és a birtoklevél sem jelent semmit. Támadásként értékeli, ha védenéd, ami – immár – közös érték, mert szerinte az nem közös, hanem az övék. Nem az államé, nem a városé, nem közvagyon, hanem az övék. Győztesként áll szóba a legyőzöttel. Tapasztaltuk azt is, hogyan lehet elidegeníteni gyermekeinktől szülőföldünket. Egyszerűen át kell nevezni a településeket, utcaneveket, tájegységeket, meg kell változtatni a közigazgatási határokat. Hogy a személyes példámnál maradjak: Szentegyháza a szülővárosom, Székelyföld legmagyarabb települése, majdnem száz százalékban magyarok lakták, lakják. Tudatos önnevelés kellett ahhoz, hogy ne a település román nevét használva határozzam meg magam „vlahicaiként”. És ha megkérdezném az otthoniakat a kisrégió kapcsán, amelyben élnek, tízből nyolcan Hargita megyét mondanák, a maradék kettő összeveszne, hogy Udvarhelyszékhez vagy Csíkszékhez tartozunk-e. Orbán Balázst – a XIX. században élt néprajzgyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – a lelkekben is felülírta Ceauşescu 1968-as megyésítése.
Megéltük azt a tudathasadásos állapotot, amikor a hivatalos okmányainkban idegen néven szerepeltünk. Ha pedig olyan keresztnevet választottak szüleink, amelyet nem lehetett románra lefordítani, akkor meg abba futhattunk bele, hogy a hivatalnok nem tudja kiolvasni a kettős mássalhangzót; eléggé frusztráló tud lenni, amikor az ingerült tisztviselőnek betűzöd az „sz”-et. És sorolhatnám. De inkább lefordítanám a jövőt. Régóta kísért és fel-feltolul bennem egy kép a „multikulti” hallatán: hajnalban Csíksomlyón felhangzik a müezzin imára hívó éneke. Írhatnak több terabájtnyi publicisztikát a ballib véleményvezérek az abszolutizált emberi jogok nevében, de én ezt egész egyszerűen nem akarom.
Demeter Szilárd (Heti Válasz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikai nyomásgyakorlásra
panaszkodott a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában Laura Codruța Kövesi, a Korrupcióellenes ügyészség vezetője. Mint mondta, megnőtt a nyomás az ügyészeken, hogy ejtsenek bizonyos ügyeket, amióta csúcsvezetők ellen is nyomozást folytatnak. Ez a nyomás mindaddig tartani is fog, amíg hasonló eseteket vizsgálnak – véli a főügyész, aki nagyon fontosnak véli, hogy a politikai osztály megértse: ők csak az igazságot akarják kideríteni. A Reuters megjegyzi: az ügyészség annyira népszerű, hogy az intézmény előtt folyamatosan ott vannak a tévéadók kamerái, lesve, hogy kit visznek be legközelebb. (Transindex)
MEGTELT A FOGDA. Telítődött a bukaresti rendőrség fogdája, az előzetes letartóztatásban levőket más épületekben is el kell helyezni. A rendőrség udvarán több épület van még, az egyikben a Poliţia Română folyóirat szerkesztősége működik. A fogdában jelenleg többek között Alina Bica volt szervezett bűnözés elleni ügyészségi vezetőt, Iulian Herţanu és Dorin Cocoş üzletembert, Cristian David volt belügyminisztert őrzik. Ugyanitt volt házi őrizetbe való helyezéséig Elena Udrea is, aki amúgy azzal a kéréssel fordult a vezetőséghez, hogy felújíthassa a celláját. Festeni, tapétázni szeretett volna, és a bútorokat is ki akarta cserélni. (Mediafax)
BEIKTATTÁK GREBLĂ UTÓDJÁT. Letette az alkotmánybírói esküt Simona Maya Teodoroiu az államfő és más hivatalosságok előtt. Klaus Johannis miután gratulált, kifejtette: az alkotmánybíróság a romániai demokrácia egyik oszlopa, tagjainak teljes határozottsággal, felelősséggel és méltósággal kell munkájukat folytatni, és bizonyítaniuk kell, hogy képesek helytállni bármiféle nehéz helyzetben. (Hotnews)
MÍNUSZ 25 FOK CSÍKSZEREDÁBAN. Szerda reggel Csíkszeredában mérték az ország legalacsonyabb hőmérsékletét, mínusz 25 Celsius-fokot, ez volt a legfagyosabb reggel idén februárban. Hargita megye minden településén igen hideg volt: Gyergyóalfaluban mínusz 23, Maroshévízen mínusz 21, Székelyudvarhelyen mínusz 14 Celsius-fok. Szerdán a legenyhébb hajnalt mínusz 13 Celsius-fokkal a Bucsin-tetőn jegyezték, ahol a hóréteg vastagsága 89 centiméter. Hargita megye februári hidegrekordját – mínusz 35,2 Celsius-fokot – 1987-ben mérték Csíkszeredában. (Prima rádió)
ÖSSZESZÓLALKOZTAK A FIATALOK. A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) hevesen bírálta ernyőszervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) tevékenységét. Oltean Csongor HÁRÍT-elnök szerint a MIÉRT tagjai már négy éve nem foglalkoznak az ifjúság valós problémáival, csak azt lesik, hogy milyen pozíciókat ígér nekik az RMDSZ. Pedig arra kellene törekedni, hogy „az egyre passzívabb ifjúságot érdekeltté tegyük a közügyek iránt. Rendszeresen tapasztaljuk ugyanis, hogy a fiatalok érdektelenek, nincs jövőképük, és elmennek az országból”. Oltean úgy véli: sok területi ifjúsági tanácsot az RMDSZ-szel kötött megállapodás tart életben, miszerint a fiatalok pozíciót kapnak a szövetség döntéshozó testületeiben. A HÁRÍT olyan elnököt akar a MIÉRT élére, „aki nem a területi ifjúsági tanácsok közti ellentétekre épít, hanem ellenkezőleg, erős közösségé kovácsolja a Partiumot, a szórványt és a Székelyföldet képviselő ifjúsági tanácsokat”. Jelöltet egyelőre nem neveztek meg. A MIÉRT leköszönő elnöke, Szabó József tisztújítási csatazajnak tekinti a háromszéki szervezet közleményét. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Égbe nyúló kapaszkodó (Beszélgetés a 70 éves Cseke Péter íróval)
Cseke Péter (1945, Recsenyéd) író, szociográfus, irodalom- és eszmetörténész. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom szakot 1968-ban; ezt követően falujáró újságíró volt a bukaresti Falvak Dolgozó Népe hetilapnál; 1990-től a Korunk szerkesztője s egyszersmind egyetemi oktató, több magyar nyelvű szakirány beindítója, 2003-tól doktori témavezető. Pályáját szociográfiai riportokkal kezdte, művelődés- és irodalomtörténeti tanulmányokkal folytatta. Eddig harminc önálló kötete, illetve eszmetörténeti kiadványa látott napvilágot. Pro Literatura- (2004), Szabó Zoltán- (2005) és Aranytoll-díjas (2010), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének kitüntetettje (2014).
– A Nagy-Homoród mentén született, de nem Székelykeresztúron végezte a középiskolát, hanem Székelyudvarhelyen a mostani Tamási Áron Gimnáziumban. A szülei miért döntöttek ekképpen? – A kérdés vélhetően arra utal, hogy unitárius vidéken láttam meg a napvilágot. Keresztúron akkor még valóban működött az Unitárius Gimnázium, de nem sokáig, mert az 1948-as tanügyi reform megszüntette. Ha nem így történik, akkor gyepesi származású népes családomból minden bizonnyal én lettem volna a második, aki tanévkezdő őszidőkben degeszre tömött szalmazsákjával a Kénosi-tetőn át Keresztúrra szekerezik. Az „égbe emelő” kapaszkodó előttem is ott állt, Felsőboldogfalvánál azonban Udvarhely irányába fordultunk. Nem szekérrel, hanem – az idők változásának jeleként – a recsenyédi közös gazdaság traktorvontatású utánfutójával. A hatvanas évek elejének átmenetileg szabadabb légkörében. Ég és föld között lebegő szalmazsáktutajok című írásomban próbáltam rögzíteni azoknak az időknek a hangulatát…
– Korábbi beszélgetésünk során említette ’56-ot. A magyar forradalom milyen nyomot hagyott egy tizenegy éves legénykében?
– A történelmi távlat rendre helyükre rakja a dolgokat. Az efemer történések is beszédesekké válhatnak, ha meg tudjuk „szólaltatni” azokat. Beszédes szótlanság című „időrobbanásos” esszémben már felvillantottam egy-két epizódot (Időrobbanás. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2003, 237–240.); ami még megírásra vár, azt készülő szülőföld-szociográfiámban szeretném kibontani. Hiszen még nem faggattam ki a szülőfalumban kristálydetektoros rádiót építő Bartha István barátomat, az ’56 októberében Budapesten Molotov-koktélokat készítő és dobáló Néma Pali szentpáli osztálytársamat, nem törlesztettem adósságomat Kozma tanító bácsival szemben, aki a negyvenes évek elején Szabó Gyula útját is egyengette Székelykeresztúr és az írói pálya irányába. És hát arra is emlékszem, hogy 1957 elején dühösen dobta vissza rajoni „irodalmi versenyre” készített irományomat. Miért nem azt írtam meg – dördült rám –, ami velünk történt?! Miért kellett a fél falut tömörítő közösből kiállnunk?! Megírtam. Nagy cirkusz támadt belőle a rajonközpontban.
Na, de egy életre megjegyeztem: írni csak a velünk történt dolgokról érdemes, és azokról is lehetőleg úgy, hogy az igazságot fényre deríthessük.
– Miként emlékszik a Szabó Gyulával való első találkozására? – Az egyik udvarhelyi magyartanárunk, László Béla évfolyamtársa volt Létay Lajosnak, az Utunk 1958 utáni főszerkesztőjének. Akkoriban zajlott az írók egy részének letartóztatása, mások elnémítása, irodalompolitikai vesszőfuttatása. Az ’56 utáni „irodalmi frontvonalról” mit sem tudtam, Szabó Gyula ’58-as vesszőfuttatásairól is utólag értesültem, főként azt követően, hogy az udvarhelyi gimnáziumba bekerülve Utunk-olvasó lettem, és 1962. február 10-én a művelődési ház irodalmi matinéja után szegődtem melléje, miközben a főtér felé tartottunk. Ma is csodálkozom, hogy volt bátorságom megszólalni. El szerettem volna mondani, hogy Akácos Miska és Gondos Eszti történetében egy kicsit a nagybátyáméra ismertem, és a „menyasszonyszöktetés” sem volt ismeretlen akkoriban mifelénk, a Nagy-Homoród mentén, de közben fölértünk a főtérre, ahonnan az írók Tompa László lakása felé vették az irányt.
– Cseke Péternek sikerült-e kapcsolatba kerülnie a „székely Athén” neves személyiségeivel? – Tompa Lászlóval személyesen nem találkoztam, a költészetével azonban igen. Tomcsa Sándorhoz egyik diáktársam vitt el, aki az író rokonságához tartozott. Ennek a vasárnap délelőttnek az élményével jelentkeztem az iskola irodalmi faliújságján. Amikor bejutottam a gimnáziumba, nagy hatással volt rám, hogy az önképzőköri fórumon az előttem járó „rövidnadrágos” Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Balázs András költészetéről olvashattam… Egyetemi hallgatóként is állandóan visszajártak, és 1963 őszétől is ők voltak számomra a léptemet igazító „péntek esti srácok”, ők juttattak szóhoz a Gaál Gáborról elnevezett irodalmi körben.
– És az egyetemi városban kik kalauzolták?
– Kányádi Sándor és Balogh Edgár, később Borbáth Károly. Szabó Gyulával sem szakadt meg a kapcsolatom. A felvételi előtt verssel és prózával jelentkeztem nála Almáson. Később, akárcsak Kányádi, bőven ellátott szerkesztői tanácsokkal. Szükségem is volt ezekre, hiszen mind Kányádi, mind Szabó Gyula édesapja olvasta a lapot. Nekem akkor ők jelentették az újságírói/szerkesztői igények megtestesítőit. „Kár annak a papír – Kányádi apó intelmét örökre megjegyeztem –, aki nem tudja azt megművelni…” Mindent a szántáshoz, a kaszáláshoz, az erdöléshez viszonyított, Kurta Szabó Mózes pedig a Pireneusokon inneni és túli igazságokhoz… – Milyen volt ez a huszonkét év, amit – kezdetben Bukarestben, majd Kolozsváron – a lapnál töltött? – Még nem nem kaptam vissza a securitatés dossziéim „preparált” szövegeit sem. Az 1968 és 1978 közötti „terepjárásokból” nőttek ki első szociográfiai riportjaim, ezekből pedig a riportköteteim. Következett egy periódus, amikor Bukarestben mondatról mondatra átírták a cikkeimet. (Itt szándékosan nem említek nevet, mert nem akarom egy ’56-ban felelőtlenül hőzöngő, később sokaknak ártó, irigy dilettáns utóéletét meghosszabbítani.) 1985-ös, első házkutatásunk után még „átcsúszott” valahogy Hazatérő szavak című – háromkötetnyi kéziratból újjászerkesztett – kis könyvem, de ezt követően sem a Korunkban, sem A Hétben, sem az Igaz Szóban nem publikálhattam. Sőt, a nevemet sem lehetett leírni. A falusiak hetilapjánál pórázra fogtak, de nem rúgtak ki. Ha munkanélkülivé válok, nyomban letartóztathattak volna mint „munkakerülőt”. „Az agrikultúra is kultúra” – jelentette ki a Központi Bizottságnak a magyar sajtóért felelős (Bukarestben ma is élő) teljhatalmú ura. Terheljenek le úgy – adta ki az utasítást a fővárosi Sajtóházban székelő szerkesztőségben –, hogy ne maradjon időm a művelődéstörténet területén bóklászni. Könyv és kenyér című riportkötetem 1991-ben úgy jelent meg a kolozsvári Dacia Könyvkiadónál Kerekes György szerkesztésében, ahogyan azt Létay Lajos 1988-ban és 1989-ben az Utunkban leadta. Még a száműzött magyar helységneveket sem kellett visszaállítani. Irodalmi idézetekkel eleve úgy „kódoltam be” azokat, hogy az olvasó tisztában lehetett azzal, hol járok. Megtehettem, mert a szerkesztőként olyan kiemelkedő kolozsvári személyiségek voltak a mentoraim, mint a nagyvilág mezőgazdaságára kitekintő dr. Nagy Miklós vagy Pap István professzor, a későbbi akadémikus, akik – bárhol is találkoztunk szellemi munkától elbátortalanított gazdamérnökökkel Erdély-szerte – létfilozófiai szinten beszéltek a jobb sorsra érdemes gazdatudományok alapvető kérdéseiről. Más szempontból is érdemes visszatekintenem arra a korszakra. Egyetemi hallgató koromban a kolozsvári stilisztikai iskolát megteremtő Szabó Zoltán professzor műhelyében sajátítottam el a kutatásmódszertant. Már 1968 őszén be szerettem volna iratkozni a doktori képzésre, de az ’56-os magyar forradalom vérbe fojtása idején kinevezett főszerkesztőm nem adta beleegyezését ehhez. Mégis hasznát vettem annak a periódusnak. Mindenik esztendő januárjában – abban a hónapban vettem ki rendszerint a törvényesen járó évi szabadságomat – reggeltől estig a Központi Egyetemi Könyvtárban tartózkodtam, ahol nem értek utol a bukaresti üzenetek (a diktátor házaspár születésnapi ünneplését illetően). Végül 1995-ben doktoráltam, amikor egyetemi oktató voltam. De akkor már felszabadult értékszemlélettel írhattam újra disszertációmat. Abból született meg aztán a budapesti Balassi Kiadónál megjelent Horváth István-monográfiám is 2000-ben. – A Securitate állandóan figyeltette, a három előcenzúrázás után kiadásra előkészített Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940) című kötetét 1986-ban bezúzásra ítélték. Miként vészelte át a vészkorszakot? Ki volt a mércéje?
– Mindenekelőtt az esszéíró Németh Lászlót említeném. Aztán Kóst, Kuncz Aladárt, Balázs Ferencet, Tamási Áront, Illyés Gyulát, Cs. Szabó Lászlót, a szociográfus Szabó Zoltánt… – Miért éppen őket? – Mert objektív világlátásra s reális helyzetfelismerésre tanítottak, és mert a közjó érdekében cselekvésre késztettek… – Ha jól emlékszem, az írói indulását meghatározó műfaját eleve a cselekvés költészetének tekintette. Holott a Korunkban, az Utunkban, az Ifjúmunkásban, a Vitorla-ének című antológiában kötetnyi verset tett közzé…
– Írtam és fordítottam verset, a karcolatot és az elbeszélést is kedvemre valónak éreztem. Kányádi Sándor prózaírásra biztatott, Szabó Gyula a verset ajánlotta. Írtam annyi verset, hogy megtudjam: nem vagyok vérbeli költő. Későre találtam rá a magam műfajára, a szociográfiára, majd az irodalom- és eszmetörténeti tanulmányra. Időközben összeállítottam jó néhány bibliográfiát, szerkesztettem antológiát (a Tizenegyekről), előkészítettem dokumentumkötetet (az Erdélyi Fiatalokról, a Nem lehet-vitáról), írtam mikrofilológiai alapozottságú, tényfeltáró tanulmányokat, jelenségmonográfiákat (a népi irodalomszemlélet kérdéseiről, a magyar szociográfia erdélyi műhelyeiről), írói monográfiát, szerkesztettem kismonográfia-sorozatot (Közelképek címen a Kriterionnak); egyikkel sem volt annyi gondom, mint a közel három évtizede készülő Jancsó Béla-leveleskönyvvel: e levelek háttérvilágában ott feszül a két világháború közötti időszak Kárpát-medencei eszmetörténete, drámai kisebbségtörténete, a Trianon utáni társadalom mélyszerkezete; ezzel is az irodalomtörténeti szintézisek előmunkálatainak nélkülözhetetlenségére akartam rámutatni… – És mi a helyzet ma a szociográfiával?
– Konferenciákon, tanulmányokban és kötetekben többször kifejtettem a Balázs Ferenc, Bözödi György és Tamási Áron műhelyében keletkezett otthonirodalom örök érvényű üzeneteit. Ezek irányadóak lehetnek ma is. Az 1989 utáni erdélyi változások, illetve változatlanságok is jórészt rögzítetlenek. Mint például a diktatúra nyomása alól szabadult romániai magyar társadalom atomizálódása (a hagyományos közösségek, illetve a családok felbomlása); a kivándorlási hullám felerősödése: városaink magyar népességének csökkenése, vidékek elnéptelenedése, falvaink elöregedése; reprivatizálás, intézményteremtés; a külföldi munkavállalások előnyei/hátrányai (székely mesteremberek Magyarországon, csángó magyarok Spanyolországban); visszatelepedés, a kis- és középvállalkozások megerősödése; a társadalmi önszerveződés régi/új formáinak tapasztalatai. Az ezredforduló táján „felgyorsult idő” nem nagyon hagyott alkalmat a szűkebb és tágabb világunkban bekövetkezett jelenségek mélyszerkezetét is érzékeltető tényfeltárásra, az értelmezési lehetőségek felvillantására. A diktatúra alatt felgyűlt indulatok – amelyek jobbára a napilapok hasábjain és újabban az internetes naplók műfajában törtek felszínre – elfedték a reális önismeret és a megbízható jövőkép kialakításának távlatát. Másrészt: a szociográfia művelése köztudomásúan idő- és pénzigényes vállalkozás. Meggyőződésem azonban, hogy előbb-utóbb valamennyiünknek szembesülnünk kell a szociografikus művekkel is felmutatható igazságokkal. – Öt évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy Atosfalván a kakasok, Kolozsváron pedig a megírásra váró kéziratok költik fel… Ez ma is érvényes?
– Bizony. A hazatérő szavak útján a szellemi otthonteremtést szeretném előmozdítani ma is. Amikor például Lakitelekre megyek, azok a kakasok azért kukorékolnak, hogy Makfalván újra megnyithassa kapuját a Wesselényi Népfőiskola. Amikor az Egyesült Államokba repültem, azzal a célkitűzéssel indultam, hogy a szétszórtságban élő nyugati magyarok hazajárásáról Korunk-számot szerkesszek, szülőföld-szociográfiámat pedig újabb fejezettel gazdagítsam.
– Többször kitüntették. Melyikre a legbüszkébb?
– Mikszáth Kálmán jut eszembe: „Még senkit sem dicsértek meg azért, mert szereti az édesanyját.”
SZÉKELY FERENC
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az impériumváltás évei Háromszéken (1918–1920)
1918 végén a Székelyföld volt az a régió, ahol a román hatalomátvétel a legkorábban bekövetkezett. Az impériumváltás és az azt követő román berendezkedés eseményei ma már egyre több helytörténeti munka tárgyát képezik. A magyar, illetve a román történetírás eltérő viszonyulása az impériumváltás történetéhez, a gyakran felbukkanó sztereotípiák, mítoszok szükségessé teszik a majdnem száz évvel ezelőtt lezajlott események további kutatását.
A budapesti események, az őszirózsás forradalom, illetve a fegyverszüneti tárgyalások híre a háromszéki közvéleményt is izgalomba hozta. 1918. november 3-án megalakult Háromszék Vármegye Nemzeti Tanácsa, melynek elnöke dr. Király Aladár főispán, a titkára pedig Zayzon Ferenc főgimnáziumi tanár lett. A következő napon a vármegyeházán megtartott népgyűlésen döntés született a vármegyei tanács kiegészítéséről 35 taggal, valamint a nemzeti tanácsok megalakításáról járási szinten. Ezek a következők voltak: I. Kézdivásárhely, elnök: dr. Silveszter Ferenc gimnáziumi tanár; II. Kézdivásárhely járás, Megyaszay Mihály felsőcsernátoni református lelkész; III. Orbai járás, Szombathy István; IV. Nagyborosnyói szolgabírói kirendeltség, Kovács Árpád református lelkész; V. Sepsi járás, dr. Kiss Árpád ügyvéd; VI. Nagyajtai járás, dr. Ferenczy Géza. (Székely Nép – továbbiakban SzN –, 1918. nov. 6.) A hazatérő katonák, a háborús évektől megviselt lakosság egy része megpróbálta kihasználni a zavarodott helyzetet, így egyre több fosztogatásra, összetűzésre került sor, főleg a falvakban. Veszélyes helyzet alakult ki Előpatakon és Árapatakon, ahol a két falu román lakossága november 6-án és 7-én több embert megtámadott és kirabolt. (SzN, 1918. nov. 9.) A Háromszéki Nemzeti Tanácsnak, amelybe korábban több görög-keleti lelkészt is bevontak, gyors és erélyes intézkedések révén – 1918. november 6-án a vármegye területén statáriumot rendeltek el – sikerült a helyzetet normalizálnia. November 10-én megalakult a nemzetőrség első két százada. Ugyanakkor a nyugalom fokozottabb biztosítása érdekében a Nemzeti Tanács lovas őrjáratok felállítását is elrendelte. Az 1918. november 13-án Belgrádban megkötött katonai konvenció, mely előírta, hogy a magyar kormány köteles kiüríteni a Szamos folyásától keletre, valamint a Maros vonalától délre eső erdélyi és bánsági területeket, valamint Bácskát és Drávaközt, nyilvánvalóvá tette, hogy a román megszállás elkerülhetetlen. Az első román egységek már november 12-én kezdtek beszivárogni Székelyföldre. A Kézdivásárhelyi Nemzeti Tanács november 18-ai jelentésében arról számol be, hogy a határ román oldalán nagyszámú haderőt vonultattak fel, és időnként román járőregységek jelennek meg magyar területen. A magyar kormány csak november végén tett néhány erőtlen lépést a román egységek beszivárgásának megfékezésére, így több erdélyi városba, köztük Sepsiszentgyörgyre karhatalmat rendeltek. Ezek az intézkedések azonban nem bizonyultak eredményesnek. A Miniszteri Fegyverszüneti Bizottságnak küldött jelentés szerint Szentgyörgyön már a magyar lakosság körében is toborzott a román hadsereg, természetesen eredménytelenül. (Raffay Ernő: Erdély 1918–1919-ben, Magvető Kiadó, Budapest, 1987, 135–140., 336.) Többen követelték, hogy a Nemzeti Tanács még a románok bejövetele előtt ürítse ki a katonai raktárakat, és az ott felhalmozott értékeket árusítsa ki a lakosságnak, az innen származó bevételt pedig fordítsa a nemzetőrség fenntartására. Az őszirózsás forradalom egyik következménye volt a szociáldemokrata mozgalom megerősödése is. November 14-én a Szociáldemokrata Párt sepsiszentgyörgyi tagozata a városi díszteremben tartott népgyűlést. A Daragics József elnöklete alatt lezajlott gyűlésen több felszólaló élesen támadta a városvezetést, valamint a Nemzeti Tanács működését. A gyűlésen határozati javaslatot fogadtak el, amelyben követelték, hogy a Nemzeti Tanács tagjainak fele a munkásság köréből kerüljön ki, illetve adjanak át egy elnöki tisztséget. A határozat visszautasítása esetére kilátásba helyezték a polgári pártokkal és a nemzetőrséggel való kapcsolat megszakítását. (SzN, 1918. nov. 16.) November végén a még meg nem szállt területek küldöttei tartottak népgyűlést Kézdivásárhelyen, ahol a következő határozati javaslatot fogadták el: ,,1. A székely nemzet ragaszkodik Magyarország területi épségéhez, a nemzetiségek önkormányzata mellett és fenntartandó államegységhez. 2. Bármely eshetőségre is készen állva már most megállapítja, hogy a székelység jóval a honfoglalás előtt, mint szabad nemzet, itt székelt a Keleti-Kárpátok lábánál, és hazaszerető őseinket mint ilyen fogadta, velük a történelem folyamán testvéri kapcsolatba lépett, azonban sajátos nemzeti egyéniségét, tiszta jogegyenlőségen felépült népuralmi alkotmánytervezetét – úgyszólván végig a ’48-as teljes unióig – híven megőrizte. 3. Ez alapon minden erejéből tiltakozik a magyar egységből való kiszakítás, idegen államtesthez való csatolás gondolata ellen is. 4. Másfél ezer éves léte történelmi jogának birtokában Isten és a nagyvilág ítélőszéke, a békekonferencia előtt ezennel bejelenti igényeit az önrendelkezési jog alkalmazása tárgyában. 5. E tekintetben csatlakozik az Országos Székely Nemzeti Tanácshoz, s felkér minden székelyt, hogy igaz érdekeink megvédelmezésére haladék nélkül egybeseregeljék.” (Mikes Imre: Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1996, 152–153.) Háromszék tényleges katonai megszállására 1918. december első felében került sor. Sepsiszentgyörgyön az első román egységek – 120 főnyi katona Dumitru Ţigojan százados vezetése alatt – 1918. december 6-án jelentek meg. Azonnal lefoglalták a katonai raktárakat, elrendelték a fegyverek beszolgáltatását, a nemzetőrség feloszlatását. A Székely Nemzeti Múzeum épületét, amelyben már 1917 márciusától katonai járványkórház működött, a román katonaság hasonló célokra foglalta le. Néhány nappal később a vármegye másik városát, Kézdivásárhelyt is megszállták a Csíkszereda felől érkező román alakulatok. A román hadsereg első alakulatainak megjelenése a vármegye székhelyén elkeserítette a lakosságot. Egyesek fegyvert fogtak a megszálló csapatok ellen. December 17-én egy Mihály István végrehajtó által vezetett csoport és a román katonák között fegyveres összetűzésre került sor. A vérengzést végül dr. Király Aladár főispán személyes közbelépése akadályozta meg. A csoport vezetőjét a rendőrség letartóztatta, majd átadta a román parancsnokságnak. Erre az incidensre hivatkozva a román parancsnokság bevezette a cenzúrát, a 20 órai zárórát, megtiltotta a vendéglőkben az alkohollal való kiszolgálást, és elrendelte, hogy az idegeneknek be kell jelentkezniük a hatóságoknál. (SzN, 1918. dec. 18)
MÁR ISTVÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)