Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. február 18.
Kelemen Hunor: nem lehet megtiltani a szólásszabadságot
Az állami intézmények iránti tiszteletemet nem kell különösebben bizonygatnom, de nem sértettem meg nyilatkozatommal a bírói, az ügyészségi, igazságszolgáltatási függetlenséget" - nyilatkozta a Transindex megkeresésére Kelemen Hunor. Az RMDSZ-elnök arra a Bírósági Felügyelet által hangoztatott álláspontra reagált, mely szerint megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor a Nagy Zsolt ügyében hozott bírósági ítélet kapcsán nyilatkozott.
A Bírósági Felügyeletet a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) értesítette arról, hogy a szövetségi elnök a Nagy Zsolt perében hozott ítéletet igazságtalannak minősítette az RMDSZ megalakulásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen. A Bírói Felügyelet szóvivője szerdai nyilatkozatában elmondta, a felügyelet helyt adott a megállapításnak, és a CSM holnapi ülésén napirendre tűzi az ügyet.
Kelemen Hunor elmondta, a nyilatkozata ügyéhez csak két rövid megjegyzést fűzne: egyrészt nem volt szándékában befolyásolni az igazságszolgáltatás függetlenségét, és nem is tehette meg, hiszen az ügy lezárását követően nyilatkozott, másrészt kellene érvényesülnie a szólásszabadság elvének.
"Az én álláspontom szerint itt egyrészt egy politikai nyilatkozatról van szó, és a szólásszabadságról, amit nem lehet megtiltani egy egyszerű polgárnak sem, képviselők, szenátorok esetében pedig végképp nem, még egy olyan államban sem, mint Románia. Másrészt én egy olyan ügyről beszéltem, amely már nincs az igazságszolgáltatás asztalán, egy lezárt ügyről van szó. Amikor én nyilatkoztam, akkor már megszületett a megfellebbezhetetlen végleges döntés, és a végrehajtása is elkezdődött, Nagy Zsolt akkor már a rahovai fogházban volt. Ilyen értelemben még akkor sem befolyásolhattam volna az igazságszolgáltatást, ha lett volna ilyen szándékom" - mondta el a politikus. Kérdésünkre, mi szerint ha holnap a CSM úgy dönt, hogy helyt ad a Bírósági Felügyelet megállapításának, akkor milyen mozgástere van a döntés ellen, megtámadhatja-e valamilyen fórumon, Kelemen Hunor elmondta, nem tehet egyebet azon túl, hogy azt tudomásul veszi. „Hasonló esetekre volt már példa, a Legfelsőbb Bírói Tanács és a Bírósági Felügyelet már Traian Băsescut is elmarasztalta, mondva, hogy befolyásolta az igazságszolgáltatást. Én abban reménykedem, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács a Bírói Felügyelet álláspontját felülbírálja, figyelembe véve mindazokat, amiket elmondtam: a szólásszabadság elvét és azt, hogy az ügy le volt zárva, amikor nyilatkoztam róla" - mondta. (hírszerk.)
Transindex.ro
2015. február 18.
Nemzetpolitikai államtitkárság: együttműködési megállapodás a honosítás egyszerűbbé tételéért
Az egyszerűsített honosítás egyszerűbbé tétele a célja annak a háromoldalú együttműködési megállapodásnak, amelyet a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint Eurotrans Alapítvány képviselői szerdán írtak alá.
A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a háromoldalú együttműködés célja továbbá a honosítást igénylő személyek széles körű elérése annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság számára még könnyebbé váljon az ügyintézés.
Hasonló megállapodás már létezik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok hálózatával - jelezték. Budapest, (MTI) -
2015. február 19.
Izsák: megalkuvás lenne csak a megemlékezést megtartani Marosvásárhelyen
Emlékezni lehet, tiltakozni nem. Így összegezhető a marosvásárhelyi polgármesternek a Székely Szabadság napját érintő határozata. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10.-én a székely vértanúk emlékművétől induló tiltakozó felvonulást szervezne, amely Marosvásárhely főterén, a prefektúra előtti nagygyűléssel érne véget. Ennek engedélyezését tagadta meg Dorin Florea, a város vezetője, aki provokációktól és szélsőséges megnyilvánulásoktól tart.
Az SZNT Állandó Bizottsága elemezte a kialakult helyzetet. A részletekről Száva Enikő az SZNT elnökével, Izsák Balázzsal beszélgetett.
Izsák azt mondta: amennyiben a jogorvoslati eljárás eredményt hoz, és beigazolódik, hogy a jelenleg hatályos tiltás törvénytelen, akkor lesz felvonulás.
Azt kell mérlegelnünk, hogy leszünk-e partnerei a hatalomnak a romániai demokrácia deficitjének elleplezésében. Van egy kormányzási szándék – a régiósítás terve, amely Székelyföldet beolvasztaná – ez ellen mi tiltakozni akartunk, minket pedig a tiltakozási jogunktól fosztottak meg – hangsúlyozta Izsák Balázs. Szerinte csak a megemlékezést megtartani megalkuvás lenne.
Az SZNT elnöke úgy véli, hogy február 20. körül várható az első tárgyalás, akkor kiderül, képes-e a román igazságszolgáltatás a jogorvoslati kérdésüket megoldani és lesz-e megmozdulás, vagy sem?
dunatv.hu
Erdély.ma
2015. február 19.
Befolyásolta a bírókat
Befolyásolta az igazságszolgáltatás függetlenségét Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Nagy Zsolttal kapcsolatban tett kijelentéseivel – állapította meg a Bírósági Felügyelet, amelyet a Legfelsőbb Bírói Tanács értesített arról, hogy Kelemen a Nagy Zsolt perében hozott ítéletet igazságtalannak minősítette az RMDSZ megalakulásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen. A Bírósági Felügyelet jelentését a Legfelsőbb Bírói Tanács mai gyűlésén elemzik ki.
„Az állami intézmények iránti tiszteletemet nem kell különösebben bizonygatnom, de nem sértettem meg nyilatkozatommal a bírói, az ügyészségi, igazságszolgáltatási függetlenséget” – véli a Kelemen Hunor, aki nyilatkozata ügyéhez csak két rövid megjegyzést fűzne: egyrészt nem volt szándékában befolyásolni az igazságszolgáltatás függetlenségét, és nem is tehette meg, hiszen az ügy lezárását követően nyilatkozott, másrészt kellene érvényesülnie a szólásszabadság elvének. „Az én álláspontom szerint itt egyrészt politikai nyilatkozatról van szó, és a szólásszabadságról, amit nem lehet megtiltani egy egyszerű polgárnak sem, képviselők, szenátorok esetében pedig végképp nem, még egy olyan államban sem, mint Románia. Másrészt én olyan ügyről beszéltem, amely már nincs az igazságszolgáltatás asztalán, egy lezárt ügyről van szó. Amikor én nyilatkoztam, akkor már megszületett a megfellebbezhetetlen, végleges döntés, és a végrehajtása is elkezdődött, Nagy Zsolt akkor már a rahovai fogházban volt. Ilyen értelemben még akkor sem befolyásolhattam volna az igazságszolgáltatást, ha lett volna ilyen szándékom” – fejtette ki. Arra a kérdésre, hogy ha a Legfelsőbb Bírói Tanács helyt ad a Bírósági Felügyelet megállapításának, milyen mozgástere van a döntés ellen, megtámadhatja-e valamilyen fórumon, Kelemen Hunor elmondta: nem tehet egyebet azon túl, hogy azt tudomásul veszi. „Hasonló esetekre volt már példa, a Legfelsőbb Bírói Tanács és a Bírósági Felügyelet már Traian Băsescut is elmarasztalta, mondva, hogy befolyásolta az igazságszolgáltatást. Én abban reménykedem, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács a Bírói Felügyelet álláspontját felülbírálja, figyelembe véve mindazokat, amiket elmondtam: a szólásszabadság elvét és azt, hogy az ügy le volt zárva, amikor nyilatkoztam róla” – mondta. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 19.
Keresztély Irma kivár
Az ország minden megyéjében versenyvizsgát hirdetett az oktatási minisztérium a főtanfelügyelői tisztség betöltésére, a pályázók tegnaptól nyújthatják be iratcsomójukat a megyei tanfelügyelőségeken.
A feltételek között szerepel többek között, hogy a pályázó rendelkezzék I-es tanári fokozattal, címzetes állással és legkevesebb nyolc év szolgálati idővel a közoktatásban, legyen tagja az országos oktatásmenedzsment szakértői testületének, kapjon ajánlást szakmai és menedzseri hozzáértéséről, valamint erkölcsi feddhetetlenségéről attól az iskolai nevelői testülettől, ahol tanít. Keresztély Irma jelenlegi főtanfelügyelő még nem döntött a pályázásról, a február 23-i jelentkezési határidőig ezt még megteheti. A versenyvizsgát március 11–20. között tartják az oktatási minisztériumban, további részletek az Edu.ro, illetve az Isj.educv.ro honlapon olvashatóak. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 19.
Féléves az ifjúsági zenekar
Féléves fennállását ünnepelhette vasárnap a dévai Szent Antal plébánián működő Ifjúsági zenekar. – Bár ez nagyon zsenge kornak számít, nekünk élménydús időszak áll a hátunk mögött – meséli Todor Franceska, a zenekar ifjú vezetője, aki tavaly szeptemberben döntötte el, hogy összehívja zenekedvelő társait és ifjúsági csoportot alakít. – Régóta járok ferences találkozókra és szinte irigykedve figyeltem, hogy mindenhol működnek ifjúsági csoportok, énekkarok. Úgy gondoltam, ezt nálunk is életre lehetne hívni, csak egy kis erőfeszítés kell hozzá. Megkértem a kántort, hogy segítsen és szóltam a társaimnak is. Örömmel láttam, hogy szinte első szóra tizenketten gyűltünk össze, és azóta is mindannyian kitartanak. Van egy gitárosunk, egy szintetizátoron játszó társunk és néhányan ritmushangszereken kísérjük a dalokat. Ez így éppen elegendő hangszerelés a 9-10 énekhang mellé. Nagyon jó kis csapatunk van – meséli Franceska.
A jó csapatot természetesen nem csupán a zene tartja össze. A közös pizzasütések, tekézések, kirándulások szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy meglegyen az összhang. – Általában hetente egyszer próbálunk, és ezekbe az alkalmakba is belefér a móka, a társalgás is. Ha viszont misére vagy szentségimádásra készülünk, akkor szinte napjában találkozunk, próbálunk és olyankor igyekszünk jobban odafigyelni a zenére. Még sokat kell fejlődnünk, meg jó lenne más ifjúsági zenekarokkal is megismerkedni. De amire vágytam, hogy mi fiatalok együtt énekeljünk, azt már sikerült elérni – mondja Franceska. A további cél az lenne, hogy legalább havi rendszerességgel sikerüljön bevezetni az ifjúsági miséket is. Farsang utolsó vasárnapját a Gyulafehérvári Főegyházmegyében az ifjúság vasárnapjaként tartják számon. Ez alkalommal a dévai Szent Antal templomban az ifjúsági zenekarnak a nagymisén is alkalma volt énekelni. – Szeretnénk rendszeressé tenni a templomi szereplésünket és az ifjúsági énekek által minél több fiatalt megszólítani, közelebb hozni a templomhoz, megerősíteni a hitben – mondja a fiatal karvezető.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. február 19.
Essig József a kamera másik oldalán
Essig József akkortájt vett először fényképezőgépet a kezébe, amikor gyermekük született, örömét lelte abban, hogy megörökítette a közös tevékenységeket, a legkisebb családtag első lépéseit, a boldog pillanatokat.
Ma pedig már a fiának mond köszönetet, amiért továbbra is aktívan kiveheti részét a modern fotózásból és filmkészítésből: a Kolozsvár Társaság főtéri székházában tartott kedd esti rendezvényen mesélt arról, hogy jelenlegi fényképezőgépét, videókameráját és számítógépét a fia szerezte be neki, de ugyanakkor arra is megtanította, hogyan kell megvágni a képes anyagot. És persze Tárkányi Jánoshoz is bátran fordulhat, ha elakad egyik-másik új program használata során, ő is szívesen segít egykori mentorának. Essig József meghatódottan idézte fel életének különböző mozzanatait, bár, mint mondta, furcsa számára „a kamera másik oldalán állni”, hozzáfűzte: bizonyára abból fakad ez a fajta ódzkodás, hogy korábban a tervezőasztal mellett sem neki kellett beszélnie; megtette azt a főnöke, ő pedig csendben dolgozhatott, rajzolhatott, nem kellett egyébbel foglalkoznia.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. február 19.
Két hideg, egy meleg
Nem ért teljesen váratlanul a szociáldemokrata párti városi tanácsosok durva reakciója, amelyben Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester lemondását követelték, amiért az alpolgármester nyilvánosan kiállt a többnyelvűség és a Musai-Muszáj csoport mellett.
A PSD-s városi tanácsosok évek óta tartó kekeckedő ellenzékisége közismert, néha megmosolyogtató, a dolog azonban egyáltalán nem vicces, a célpont ugyanis megint a magyar közösség.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. február 19.
Identitás és párbeszéd
A magyar és román esélyekről
A népcsoportok közötti párbeszédet nevezte legfontosabb célkitűzésének az Identitás és Párbeszéd Egyesület (AID). A civil szervezetet három egyetemista hozta létre, és abban bíznak, hogy számos követőjük akad.
Alexandru Andriesei, az AID alapító elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: meg van győződve arról, hogy értelmes párbeszéddel minden falat le lehet bontani a román és magyar fiatalok között.
– Egy heterogén világban élünk, ezért mindenkinek tisztelnie kell az egyéni és kollektív értékeket. Ennek egyetlen módja a párbeszéd, és én bízom abban, hogy ezt egyre többen belátják – nyilatkozta Alexandru Andriesei. Első kutatásuk arra irányul, hogy felmérjék: egyenlő eséllyel indul-e egy magyar és egy román fiatal, ha Románia vagy Európa egyik, vagy másik egyetemén akar továbbtanulni. Terveik között szerepel egy „interetnikus tábor” szervezése, amelyben lehetősége legyen a magyar gyereknek románul tanulni, de legalább ennyire fontosnak találják azt, hogy a románok tanuljanak magyarul, valamint a Székelyföldről a román nagyvárosokban keringő, „urban legend” jellegű hiedelmek (nem adnak kenyeret, ha románul kéred, stb.) eloszlatása.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. február 19.
Mitika, a generális
Még a diktatúra alatt kezdődött, de ma is járja a mondás: annyi tábornoka van a román fegyveres erőknek (a hadsereg mellett a rendőrségről és a hírszerzésről is szó van), hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Az történt ugyanis, hogy Ceaușescu legjobban a katonaságtól félt, rakta is a hívei vállára a kisebb és nagyobb csillagokat. Na, de az utána jövő elnökök sem fukarkodtak a csillagosztással!
Mert mindannyian féltek a fegyverektől, adták a rangokat, s persze ezzel együtt a magasabb gubát, nehogy eszébe jusson ezeknek a hatalom felé lövetni. S amikor a 300 ezres hadsereget lecsökkentették 100 ezresre, meneszteni kellett néhány tábornokot is, s jó pénzért elküldték őket nyugdíjba. De láss csodát, az aktív generálisok száma csak nem akart csökkenni. Bár a tavaly is 41-nek adták ki az obsitját, a menendőben lévő elnök nyomban még jó néhánynak feltette az arany vállpántot, vagy rárakott még egy ökölnyi csillagot.
Hiába tudta, hogy a hírszerzők megbízott főnöke körül nem minden tiszta, és az sem érdekelte, hogy a különleges távközlési egység parancsnoka csak a polgárok lehallgatásában tüntette ki magát, a lezuhant repülőket nem tudta felkutatni, megtalálni – ráaggatta az új sarzsit. Az meg csak román specialitás, hogy a máskülönben kiváló sportolóknak is tábornoki rangot adnak, így lett dandártábornok Ilie Năstase, vezérőrnagy Anghel Iordănescu, generális Cornel Oțelea, Elisabeta Lipă vagy Jenei Imre, hogy néhányat nevesítsünk...
Ez a dömping oda vezetett, hogy harcmezőket megjárt, szakmát tudó generálisok mellett bizony nagyon silány tisztek is magas fokozatokat értek el. A legismertebb a puskaport sosem szagolt, emiatt „gatyatábornoknak” nevezett Gabriel Oprea, aki még saját bevallása szerint is a negyedik csillagot (hadseregtábornok) azért kapta, mert Băsescu mellé állt. Az utóbbi negyedszázadban azonban több mint 25 tábornok került különböző jogszabálysértések miatt a törvényszék elé, nem egy pedig börtönbe.
Ahogy elnézem a tábornoki listát, a jelenlegi államfőnek lesz munkája, ha – amint mondotta – meg akarja erősíteni a román haderőt. Főleg sepernie kellene majd a felsőbb szinteken, igaz, a nyugdíjaztatásuk, mivel szépen visszaemelték a kiszolgált katonák magas járulékát, nem fog kevés pénzbe kerülni.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. február 19.
„Hazavágtat” a Mikes családhoz a zabolai ménes
Visszakapja a Mikes család a Zabolai ménes című festményt, amely 1944-ben került az akkori agrártárcához, és az utóbbi időben a budapesti földművelésügyi minisztériumban volt látható.
A nagyméretű, 3,5-szer 5,5 méteres festményt, Tadeusz Ajdukiewicz alkotását jelképesen szerdán adta vissza Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Simon Attila István közigazgatási államtitkár a család képviselőjének, Roy-Chowdhury Gergelynek.
„Ritkán van olyan pillanat, amikor az ember egyfajta történelmi igazságtételnek a részese lesz, most azonban ez történik, hiszen visszaadunk egy festményt annak a történelmi Mikes családnak, amelynek sorsa elválaszthatatlan Erdélytől és a magyar történelemtől egyaránt” – hangsúlyozta a miniszter. Felidézte: a kép esete jól példázza azt is, hogy a magyar nemesi családoknak Erdélyben milyen hányattatás jutott.
Az alkotást a rendelkezésre álló iratok szerint Bánffy Dániel minisztersége alatt, 1944-ben adta át megőrzésre Mikes Ármin, de csak 1985-ben jegyezték be azt az akkori vidékfejlesztési minisztérium vagyonleltárába. Az előzményiratok alapján a festmény visszaadását az örökös Roy-Chowdhury Katalin először 1994-ben kérte, majd azt 2001-ben és 2007-ben is megismételte.
Érdemben az utóbbi két megkeresés iratai állnak rendelkezésre, ez alapján 2002-ben csak a kormányváltás miatt maradt el a festmény átadása, 2007-ben azonban a földművelésügyi tárca az átadást már nem találta megalapozottnak. A kép az állami vagyonról szóló, 2007. évi törvény alapján állami vagyonnak minősült, a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolta, visszaszolgáltatásáról a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács dönthetett.
Egy 2013 végén megjelent kormányrendelet azonban megfordította a bizonyítást a vitatott tulajdonú műkincsek esetében: már az államnak kell egyértelműen bizonyítania, hogy a műkincsek a tulajdonában állnak. Ezt követően vált lehetővé a festmény átadása. Az MNV Zrt. a minisztérium kérésére megvizsgálta a festmény jogi helyzetét, és igazolást adott ki, hogy az nem áll az állam tulajdonában.
Az igénylő Roy-Chowdhury Katalin igazolta, hogy a festmény utolsó ismert tulajdonosának, Mikes Ármin grófnak a leszármazottja és örököse. Ennek alapján fia, Roy-Chowdhury Gergely részére a minisztérium kiadja a festményt, amelyet rövid időn belül el is szállítanak.
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 19.
Elsüllyesztett világ a csíkszeredai színpadon
Megfeneklett sorsú, a társadalom peremére szorult emberekről szól a Csíki Játékszín soron következő bemutatója, amelyet február 27-én 19 órától tekinthet meg a közönség.
„Gorkij Éjjeli menedékhely című műve egy létfilozófiai szimfónia, amely az emberi természetről sokrétegűen és nagyon mélyen beszél” – fogalmazott Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója a bemutató apropóján tartott szerdai sajtótájékoztatón. Az előadásban majdnem az egész társulat játszik. A produkció rendezője Victor Ioan Frunză, aki ötödik alkalommal dolgozik a csíki társulattal.
„Ez az előadás vizsga a társulat tagjai számára is és számomra is különösen nehéz próbálkozás. A szerző szociális témát dolgoz fel, amely az aktualitásán keresztül megmutatja, hogy az emberek nem tanulnak a múltbéli tapasztalatokból, és bár nem könnyen emészthető a szöveg, remélem, vad szépsége megérinti a nézőket” – mondta el Frunză.
Gorkij 1902-ben írt művének eredeti címe A mélyben, így Adriana Grand, az előadás díszlet- és jelmeztervezője egyfajta elsüllyesztett világot próbált megjeleníteni. „Mivel a színpadon felemelt tér van, valamilyen formában megpróbáltuk megjeleníteni ezt a süllyedést, ezt a bezártságot” – hangzott el.
Az előadásban Szatyin szerepében Kozma Attila látható, aki a munkafolyamatról beszélt. „Nagyon fontos – és kicsit furcsa is volt, hogy betartsuk azokat az instrukciókat is, amelyeket a szerző odaírt. A szöveghűség is lényeges, még a pontozásokat is be kell tartanunk, mert mindegyik egyfajta logikai egységet jelent. Bizonyos szempontból újra kellett tanulni ezt a fajta játékmódot” – mondta a színész.
Szabó Enikő szerint – aki Vaszilisza Karpovnát alakítja – az előadásban látható (menedék)hely szimbolikus. „Mindig foglalkoztatott, hogy hol is van ez a hely. De bárhol lehetne, ahol együtt vannak egyívású emberek” – fogalmazott a színésznő.
Gorkij szereplői Kosztiljov menhelyében kilátástalan társbérletben tengődnek, összezárva. Egy furcsa vándor érkezik közéjük, Luka. Az élet értelmét elveszettnek látó lakókkal ellentétben ő az emberi értékek tagadhatatlanságát vallja és sorstársai számára képes megcsillantani a reményt, mely mégis pusztító illúziónak bizonyul.
Victor Ioan Frunză magyarországi és erdélyi magyar színházaknál is számos alkalommal rendezett előadásokat. A magyar nyelvű alkotásaiért járó harminckét szakmai díj közül legfontosabbnak a magyar nyelvterület legjobb előadásáért járó, a gödöllői Stúdió- és Alternatív Színházak Fesztiválján odaítélt elismerést tartja. Több mint kétszáz előadást vitt színre, francia, német, jiddis és román nyelven is rendez, alkotásait ötvenegy hazai és külföldi szakmai díjjal jutalmazták.
A majdnem teljes társulatot felvonultató produkció díszlet-jelmeztervezője, Adriana Grand látványterveit többek között Prágában, Pozsonyban, Budapesten, Kolozsváron, Bukarestben, Temesvárott született színházi produkciókban láthatta a közönség. Grand 23 hazai és nemzetközi díj tulajdonosa, Andrei Șerban, Cătălina Buzoianu, Victor Ioan Frunză, Sanda Manu, Parászka Miklós, Tompa Gábor előadásaihoz is tervezett díszletet és jelmezeket.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 19.
Az űrlap alja
Évforduló és neptuni találkozó
Önvizsgálatra, „az RMDSZ teljességgel elhibázott neptuni irányvonalának teljes revíziójára, illetve korrekciójára”, valamint a pártirányítás személyi konzekvenciáinak levonására szólított fel Tőkés László EP-képviselő tegnapi, nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzet tanács elnökeként üdvözölte az RMDSZ fennállásának 25. évfordulóját, mondván, hogy annak idején maga is alapítója volt a szervezetnek. Ugyanakkor kampányízűnek nevezték az ünnepségsorozatot, mondván, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök például nagyváradi beszédében maga is elismerte, hogy a kulturális és regionális autonómia illetve az állami támogatású magyar tannyelvű egyetem nem valósult meg.
Az EMNT elnöke az erdely.atlatszo.hu oldal neptuni találkozókról szóló sorozata kapcsán elmondta, hogy annak idején a Szövetségi Képviselők Tanácsa 1993 szeptember 25-i állásfoglalása szerint Tokay György, Borbély László és Frunda György meghatalmazás nélkül vett részt a tárgyalásokon az akkori román hatalom képviselőivel és ezzel jelentős károk okozott a szervezetnek. A Project on Ethnic Relations (PER) amerikai alapítvány moderálta tárgyalások a román fél érdekeit szolgálták, ugyanakkor az említetteknek anyagi előnyük is származott belőle, ami elfogadhatatlan.
Az EP-képviselő szerint ugyanakkor az RMDSZ is ebbe a csapdába esett, ennek eredményeként pedig már megszerzett jogaink is veszélybe kerülhetnek, ezt illusztrálja a például a zászló-vagy nyelvháború, a Székely Mikó Református Kollégium és Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem botrányos ügye, avagy az aradi Szabadságszobor meggyalázása is, ilyen helyzetben pedig ünneplés helyett önvizsgálatra van szükség.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. február 19.
Huszonhét autonómiapárti határozatot érvénytelenítettek
Hargita megyében huszonnégy önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék – közölte csütörtökön Jean-Adrian Andrei prefektus.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a megyében huszonhét önkormányzati képviselő-testület fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, valamennyi döntést a prefektus megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, és a törvényszék huszonnégy esetben fogadta el a prefektus óvását. Három per még folyamatban van.
A prefektus megemlítette, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Ezeket az ügyeket most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja. Az Agerpres hírügynökség idézte a prefektus érveit, amelyeket a Hargita Megyei Törvényszék is elfogadott. Ezek szerint azért nem hozható létre a Székelyföld közigazgatási régió, mert a román alkotmány csak a község, város és megye közigazgatási egységeket sorolja fel. Az a kérés, hogy a Székelyföldön a magyar nyelv is kapjon hivatalos státust, abba az alkotmányos előírásba ütközik, amely szerint „Romániában a hivatalos nyelv a román”.
A prefektus megelégedéssel állapította meg, hogy az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzatok már nem fogadtak el újabb autonómiapárti határozatokat. Kijelentette ugyanakkor, hogy valamennyi ezután megszületendő határozatot is meg fog támadni a törvényszék közigazgatási részlegén.
Az SZNT kezdeményezésére eddig 45 Kovászna, Hargita és Maros megyei település önkormányzata fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.
A határozatokat több nemzetközi szervezetnek is eljuttatták. Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága többször is napirendre tűzte a határozatok megvitatását. A vitát legutóbb a bizottság márciusi strasbourgi ülésére halasztották.
Székelyhon.ro
2015. február 19.
Nincs ínyére a székely íz a fogyasztóvédelemnek
Hadjáratot indított a székely termékek ellen a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal, amely legfrissebb közleményében a kihágások közt sorolta fel, hogy egy székelyudvarhelyi cég a hústermékeit „Gust secuiesc” (székely íz) felirattal forgalmazta.
Mircea Diacon, a hivatal vezetője érdeklődésünkre elmondta, „minden ostobaságot” nem lehet feltüntetni az élelmiszereken, a feliratozást szabályzó kormányhatározat ugyanis pontosan előírja, hogy mit tartalmazhat a címke.
Meglátása szerint a „Gust secuiesc” nem a termék összetevőjére vonatkozik. Diacon leszögezte: székely ízek márpedig nem léteznek, „egy élelmiszer édes, keserű vagy savanyú lehet”. „Egyre több helyen használják a székely jelzőt, előbb-utóbb lesz székely temető és székely illemhely is” – fogalmazott a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője, aki szerint a székelységre vonatkozó hivatkozás használata élelmiszeripari-termékek esetében nem helyénvaló.
Elmondta továbbá, a céget a lejárt szavatosságú termékekért megbírságolták 2000 lejre, a székelyudvarhelyi vállalat pedig a felszólítás nyomán el is távolította az említett feliratot termékeiről.
A Kovászna megyei fogyasztóvédők egyébként közleményükben arról is beszámolnak, hogy egy baconi vállalkozó azt mondta az egyik ellenőrnek, hogy „fejszével kettéhasítja”, és azt is hozzáteszik, hogy a férfi magyar nyelven fenyegette meg a fogyasztóvédelmi illetékest.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. február 19.
Szászrégen: nem szavazták meg a költségvetést a magyar tanácsosok
Nem szavazta meg az idei költségvetést a hét szászrégeni RMDSZ-es önkormányzati képviselő, így is tiltakozva amiatt, hogy hozzászólásaikat, javaslataikat nem veszik figyelembe.
Nagy András szerkesztőségünknek elmondta: főként azt kifogásolták, hogy túl sok pénzt költenek kulturális, szórakoztató eseményekre, folyamatosan növelik az alkalmazottak számát, de a befektetések tételnél csupán a tavalyi munkálatok kifizetése szerepel.
„A helyi tanács nem egy valódi döntéshozó testület, nagy részben „bólogatójánosok” csoportja, akik mindig végrehajtják a polgármester-asszony utasításait. Akkor is, ha előzőleg a szakbizottsági üléseken egyetértenek a magyar tanácsosokkal, elfogadják érveléseiket” – fogalmazott Nagy András, aki érdeklődésünkre felsorolta, hogy melyek voltak a főbb kifogásaik. „A költségvetésben túl sok pénz szerepelt a kulturális rendezvényekre, összesen 1,2 millió lej. Azt gondoljuk, hogy ez túl nagy összeg, hogy szórakozásra költsük. Folyamatosan nő az alkalmazottakkal járó kiadás is. Maria Precup előtt 86 alkalmazottja volt a hivatalnak, ma már 107-re emelkedett számuk, s ezzel arányosan egyre többet költünk ilyen jellegű kiadásokra. Szerintünk ez nem indokolt, s ezt szóvá is tettük. Kértük, hogy fagyasszák be az alkalmazásokat. Fontosnak tartjuk, hogy Szászrégenben befektetések történjenek, hogy fejlődhessen a város. Ezért kifogásoltuk, hogy az idei költségvetésben majdnem semmi pénz nincs erre szánva, a befektetések tétel alatt a tavaly elvégzett munkálatok kifizetése szerepel. Ez szerintünk megengedhetetlen. Ezért is nem szavaztuk meg a költségvetést” – számolt be Nagy András.
Szászrégen polgármestere, Maria Precup cáfolta, hogy minden évben nőnének a személyzettel járó kiadások, azt nyilatkozva, hogy a tavalyihoz képest azért nőttek, mert az eddigiekhez hozzáadódott a helyi rendőröknek kötelező módon biztosított élelmiszer-utalványok összege. „Nagy adósságokat örököltünk, ezért ne csodálkozzanak, hogy állandóan csak a régi számlák kifizetésére jut pénzt. Évente 3,1 millió lejt kell kifizessünk csak a 2012-ig felvett kölcsönökre. Azért ilyen szűkös a költségvetés, mert mi kell visszafizessük, amit mások elköltöttek” – replikázott a polgármester.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2015. február 19.
Rajzokba foglalt történelmi adatok
Számos érdeklődő vett részt szerdán délután Gyöngyössy János Megrajzolt történelmünk című kiállításának megnyitóján a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában.
Az udvarhelyi alkotó harmincöt évet felölelő munkásságából ízelítőt adó tárlaton a jelenlévők a székelyföldi templomerődökről, erdélyi fejedelmekről, illetve nemesi családok címereiről készített színes illusztrációkat csodálhattak meg. A munkákon a történelem, a néprajz és a műszaki tudományok találkozása fedezhető fel.
„Minden rajzban van valami egyedi, megfoghatatlan és egyedülálló varázs, ami beindítja képzeletünket” – méltatta az alkotásokat Veres Péter muzeológus. Gyöngyössy János bevallotta, csodálatos érzés számára emészthető és élvezhető formába önteni a feltárt száraz régészeti adatokat. Az elkövetkezőkben székely gyerekek számára állítana össze gazdagon illusztrált, humorral fűszerezett történelemkönyvet. A kiállítás április 13-áig tekinthető meg a Kossuth Lajos utcai Képtárban.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2015. február 19.
Az átlátszó Neptun
Az Átlátszó.hu erdélyi permutációjának szerkesztői a honlap első publikációsorozatának témájául olyan kérdést választottak, amelynek aktualitása nem évül el mindaddig, míg az erdélyi politikát keresztbe metszi a román hatalomhoz való viszony mentén húzódó alapvető törésvonal. Valamint amíg közösségünknek lesznek olyan képviselői, akik többet szeretnének a román hatalom által cenzúrázott és koreografált látszatképviseletnél, míg a zsoldos-logika nem uralja el teljesen a politikai térképet. Más szóval, míg elég magyar él Erdélyben ahhoz, hogy kitermeljen magából egy olyan csapatot, amelynek tagjai számára nem az egyéni érvényesülés a cél, hanem a közösség képviselete.
Pályaív
A Neptun-ügyről sok mindent leírtak már az elmúlt 22 esztendőben, két mondatot mégis szánjunk a politikatörténeti vonatkozásnak. Neptunban az RMDSZ három élvonalbeli politikusa mandátum nélkül tárgyalt a román hatalom képviselőivel egy amerikai szervezet, a PER (Project On Ehtnic Relations) moderálása mellett, s adott alkalmat a román félnek arra, hogy minden érdemi engedmény nélkül kisebbségbarát színben tetszelegjen. Mindez 1993 júniusában történt, nem sokkal az ország Európa Tanácsba való felvétele előtt, amikor nem csökkenteni kellett volna a Romániára nehezedő bizonyítási kényszert, hanem növelni.
A most nyilvánosságra került anyag, s az Átlátszó 8 részben lehozott rezüméje nem rajzolja át alapvetően az eddig ismert képet. Talán új megvilágításba helyezi a jóhiszeműség kérdését, de e probléma nemzetpolitikai szempontból soha nem volt alapvetően releváns. Egyik oldalról a kártétel, amely az erdélyi magyar ügyet a Neptun-gate révén érte, független a részvevők jó- vagy rosszhiszeműségétől. Ráadásul három évvel később teljességgel irrelevánssá vált e kérdés, hiszen 1996. november 28-án az egész szervezetet állították neptuni pályára fittyet hányva hivatalos programnak, autonómiának, nemzeti önkormányzatnak. Másrészt a neptuni hármak addig és azt követően is az önálló, magyar érdekű autonomista politika és e politikát követők kérlelhetetlen ellenfeleiként nyilatkoztak meg. Politikai pályájuk megítélésének szempontjából mellékes, hogy mennyire voltak tisztában azzal: a neptuni tárgyalássorozat a román kirakatpolitika érdekeit szolgálja.
Három bomba ára
Az Átlátszó sorozata előtérbe állítja a szervezőket is. Az Egyesült Államok külpolitikai szemléletének a boszniai háború kapcsán lezajlott paradigmaváltásáról nem sokkal a Neptun-ügyet követően Borbély Imre írt politikai tanulmányt, kiemelve, hogy míg korábban az emberi és kisebbségi jogok képezték az amerikai megközelítés lényegét, és ezt az értékegyüttest akár destabilizáció veszélyének vállalásával is képviselte az amerikai külügy (legalábbis retorikai szinten), addig a boszniai háború hatására a stabilitás került előtérbe, akár az emberi és kisebbségi jogok sérülésének árán is. A feltárt anyag mindezt szépen aláhúzza. „Adunk 1-2 millió dollárt, három bombának az árát, és akkor talán elkerülhetjük a háborút” – foglalja össze az amerikai logikát az egyik interjúalany. Más kérdés, hogy mennyire volt reális veszélye a fegyveres konfliktusnak Erdélyben. Tokay György neptuni fogadkozását, miszerint „Erdély nem Jugoszlávia, és nem is lesz”, nem tartottuk anno szerencsésnek, hiszen a mondat szerencsés befejezése – „amennyiben biztosítják az erdélyi magyarság háromszintű közösségi autonómiáját” – elmaradt. Tárgyilagosan elemezve a kérdést viszont azt láthatjuk, hogy a rendszerváltás után véres összecsapások akkor voltak, amikor ebben a román hatalom érdekeltnek vélte magát, és megszervezte azokat (bányászjárások, vásárhelyi pogrom). A magyar fél mindig is kerülte mind a kérdés fegyveres megoldását, mind az azzal való fenyegetést, aminek számos oka van, legfőbb közülük a számunkra kedvezőtlen erőasszimetria. Kiderült az anyagból, hogy Larry Watts, a PER elemzője, aki a nyilatkozók szerint akár több titkosszolgálatnak is ügynöke lehetett, mindvégig a román álláspont felé hajlott, és felháborítónak tartotta, hogy az RMDSZ Csapó Józsefet is beválasztotta az atlantai delegációba. Miközben mit lehetett Csapó doktor szemére vetni? Mindössze annyit, hogy az autonómia következetes híve. Innen is látni, hogy a PER nem a kisebbségi kérdés megoldására törekedett, hanem tüneti kezelésre, „stabilitásra”. Ami ugyebár élesen ütközött és ütközik a magyar érdekkel.
Csörgés és duruzsolás
Nem meglepő, de új információ, hogy a kollektív jogok mentén való érvelésről maguk a magyar delegációtagok mondtak le 1993 tavaszán a gerzenseei találkozón, holott ekkor már érvényben volt az autonómiaprogram. A mandátum kérdésére vonatkozóan Allan Kassof, a PER vezetője azt állítja, hogy az RMDSZ delegálta a magyar részvevőket, beleértve a neptuni hármakat. Domokos Géza elnökségének idején akár elnöki mandátummal is bírhattak a tárgyalók, sőt, egyik tárgyaláson maga az elnök is részt vett, de az is biztos, hogy Domokos nem tartotta fontosnak informálni az autonomista többségű országos elnökséget. Erről az elnökség tagjai közös nyilatkozatban tájékoztatták a közvéleményt a Neptun-bomba felrobbanása után, cáfolva a hármak védekezését arról, hogy ők beszámoltak az RMDSZ vezetőségének.
Szintén új információ, hogy a részvevők anyagi juttatásban is részesültek: itt kiemelkedik a 2400 dollár értékű számítógép, aminek Frunda György volt a kedvezményezettje. Az Átlátszó szerkesztője szerint ez akkor megfelelt két évi nettó átlagfizetésnek. Aprócska protokollajándéknál jóval nagyobb gesztus volt ez, amely a korrumpálás szándékát is felvetheti, s nem kell nagy rosszindulat ahhoz, hogy a harminc ezüstpénz csörgését asszociáljuk az ajándék számítógép duruzsolásához.
Egy dologban mégiscsak egyetérthetünk Allan Kassoffal: „Véleményem szerint a PER legnagyobb sikere, hogy 1995 után négy évig az RMDSZ részt vett a kormánykoalícióban, ez pedig lehetőséget adott a közvetlen tárgyalásra a román féllel. Ezen felül olyan protokollrendszert sikerült kifejleszteni, amely lehetővé tette az RMDSZ számára, hogy akár ellenzékből is a kormánnyal együtt dolgozzon a magyar közösséget is érintő kérdésekben. Ez a PER-találkozók eredménye.”
Helyben vagyunk. A PER-folyamatot és a neptuni tárgyalás következményét magam is ebben látom megragadhatónak. A kormányzati szerepvállalásban és mindabban, amivel ez a tragikus lépés együtt járt: a román euroatlanti csatlakozás ingyenes támogatásában, az önálló külpolitika feladásában, a belső választás, a nemzeti kataszter összeállításának elmaradásában, az autonómiastatútumok kérdésének ad acta tételében, a társadalomszervezés elakadásában, az önkormányzatként való működés fokozatos pártelvűsítésében.
A PER munkatársai elégedettek lehetnek: sikerült semlegesíteni az erdélyi magyar nemzeti önkormányzatot betagolva azt a román hatalmi gépezetbe. Az erdélyi magyarság vészes fogyása pedig megkíméli mind a magyar, mind a román, mind pedig az amerikai szereplőket a távlati megoldásokon való gondolkodás kényelmetlenségétől.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. február 19.
Ahol a koldus megfordul
Van egy mondás annak jelölésére, hogy elfogyott az út, ami több okból is történhet: kezdődik a havas, vagy mezőföldi zsákutca végén járunk, netán a településfüzér utolsó stációjához érkeztünk. Erre mondjuk, hogy ott a koldus is megfordul. Létezik ennek egy komorabb változata is, s erről szűkebb baráti köröm fotóalbumában már másfél évtizede csoportkép tanúskodik, anekdotával fűszerezve, ami egy kérdésbe sűrítve fogalmazza meg a sorsba való beletörődés, saját vackunk-életünk hiábavalóságáról szóló sirámaink lényegét és üzenetét.
A képen kis csoport vidámkodik egy falutábla alatt, netán pálinkás butykos is volt a kezében azoknak a primipilusoknak, akik Felsőháromszék épített örökségét indultak tanulmányozni azon a hétvégén. A falutáblán Hilib, az Ozsdola községhez tartozó falucska neve, a történet pedig egyszerű: arra járt egy csupa ránc nénike, aki látva a sok szemüveges városit, ránk kérdezett: Hová mennek, lelkem? – Hilibbe. – Hilibbe? Hát oda miért?
A kérdésben benne volt a saját életének rezüméje, némi értetlenséggel megfűszerezve, hogy vajon miféle látnivalót remél találni a pár száz lelkes falucskában ez a városi népség, hiszen onnan jöhettek, ahol biztosan több, érdekesebb a látnivaló.
Utólag visszagondolva jogos volt a kérdés, hiszen kirándulásunk idején már hozzáférhetők voltak annak a felmérésnek az adatai, amelyek szerint szociológusaink megjósolták: 2025-re 38,93 százalékkal csökken 2002-höz képest a 14 és 18 év közötti diákok száma – s csak ez Háromszéken öt, 400 fős iskolával jelent kevesebbet. Le kell még szögeznünk, hogy sem a kétezres évek elején, de még ma sem vagyunk felkészülve a migráció okozta fogyás mérésére, kezelésére. A világ pénzesebb fele pedig elszívja a képzett fiainkat, a legjobbakat, akik jó mesteremberek, hajlandók keményen dolgozni, tanultak, ambíciósak és akarnak valamit kezdeni az életükkel – képességeikkel arányosan. Elmennek, még akkor is, ha a politika erről nem akar tudomást venni. Márpedig nem akar: Románia vezetői úgy beszélnek arról a három millió, életük virágában Nyugat-Európa gazdaságait erősítő, oda társadalombiztosítást fizető aktív lakosról, mintha ők ki sem tették volna a lábukat az országból. „A statisztikai hivatal szerint megvan a húszmillió” – ebbe az abszurd mantrába bukott bele a legerősebb párt legerősebb embere az elnökválasztáson.
De kanyarodjunk vissza legalább addig a pontig, a kétezres évek elejéig, amikor már tudatosulnia kellett volna, hogy az iskolás korú magyar népesség megállíthatatlan fogyásával állunk szemben: a demográfiai trendek nem hazudnak, s erről már a napokban kézzelfogható bizonyítékok láttak napvilágot. Az illetékesek bejelentették, hogy Háromszéken öt év óta folyamatosan csökkent a gyereklétszám, a 2010/2011-es tanévhez képes jelenleg 2855 diákkal, vagyis 114 osztálynyi gyerekkel kevesebb jár iskolába! Mindezt tetézte a hír, hogy ősztől bezár Hilibben az iskola, amit egyes szerzők a falu halálaként minősítettek, az érintetteknek erről Bözödújfalu sorsa vagy az égei iskola legutóbbi, 1983-as bezárása, a Fehér megyei Tűr magyar nevű, de magyarul alig beszélő polgárai jutott az eszükbe. Joggal: az iskola bezárása katasztrófa egy-egy kis közösség számára.
Egyetlen kérdésre kell ma válaszolnunk, mert fölösleges azon vitatkozni, képes-e fenntartani egy kétszáz valahány lelkes falucska egy iskolát. Nem tud. A kérdés: ha tudomásul vettük egy szemünk láttára zajló katasztrófa meglétét, vagyis az iskolai népesség fogyását, ami elkerülhetetlenül iskolabezárásokhoz vezet, mit tettünk a helyzet kezelésére?
Mert ez a katasztrófa ma is zajlik, a fogyás következményeit a fejkvóta tetézi, márpedig iskolákat saját erőből fenntartani nem tudunk, holott ez lenne a kézenfekvő megoldás.
A közösségnek kellene kezébe vennie az iskolakérdést, és megtennie azt, amit a szűk esztendők és a helyzet diktál: az oktatás eredménye bármelyik ponton mérhető, tehát az alapokon, az alapképzésen nem spórolhatunk, a nyolcadik osztály után viszont kegyetlen szűrőt kell alkalmazni, és az elméleti középiskolákból elitképzőt teremteni, ahová a legjobb 20 százalék kerülhessen. Egy sor dolog megoldódna ezzel, hiszen a középiskolák maradék tanári karát is szűrni tudnánk dupla fizetésért, a fennmaradó pénzeket pedig kapnák a kicsik, mert az alapoktatás életre szóló, és a fogyó magyarság nem engedheti meg magának, hogy a 14. évüket betöltött ifjainak fele funkcionális analfabéta legyen. Ma még azok. S még itt vagyunk, habár 2025-re már egymillió alatt lesz a magyarság lélekszáma, tízévenként 200 ezres ritmusban fogyunk, tehát nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy „kapálatlan” ifjakat engedjünk ki a fogyó iskolák padjaiból.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. február 19.
Hargita megyében 24 önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék
Hargita megyében 24 önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék – közölte csütörtökön a Jean-Adrian Andrei, a megye prefektusa.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a megyében 27 önkormányzati testület fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, valamennyi döntést a prefektus megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, és a törvényszék 24 esetben fogadta el a prefektus óvását. Három per még folyamatban van. A prefektus azt is megemlítette, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Ezeket az ügyeket most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja. Az Agerpres hírügynökség idézte a prefektus érveit, amelyeket a Hargita Megyei Törvényszék is elfogadott. Ezek szerint azért nem hozható létre a Székelyföld közigazgatási régió, mert a román alkotmány csak a község, város és megye közigazgatási egységeket sorolja fel. Az a kérés, hogy a Székelyföldön a magyar nyelv is kapjon hivatalos státust abba az alkotmányos előírásba ütközik, amely szerint „Romániában a hivatalos nyelv a román”.
A prefektus megelégedéssel állapította meg, hogy az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzatok már nem fogadtak el újabb autonómiapárti határozatokat. Kijelentette ugyanakkor, hogy valamennyi ezután megszületendő határozatot is meg fog támadni a törvényszék közigazgatási részlegén. Az SZNT kezdeményezésére eddig 45 Kovászna, Hargita és Maros megyei település önkormányzata fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.
A határozatokat több nemzetközi szervezetnek is eljuttatták. Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága, többször is napirendre tűzte a határozatok megvitatását. A vitát legutóbb a bizottság márciusi strasbourgi ülésére halasztották.
erdon.ro
2015. február 19.
Kutatóintézeti igazgató: a használaton múlik a nyelv megmaradása
A magyar nyelv megmaradása a mindennapi használaton múlik - emelte ki Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója csütörtökön a fővárosban, a Magyarság Házában.
Kántor Zoltán a Nyelv(használat) a gyakorlatban címmel rendezett tanácskozáson rámutatott: a nyelv nemcsak az identitás, hanem az autonómia jelentős eleme is. Amíg utóbbi nem születik meg, addig a nyelvhasználat elérése a legfontosabb.
Az igazgató jelezte: ez a hatodik, kifejezetten a nyelvi jogok kiterjesztésével foglalkozó konferenciája az intézetnek. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ösztönzés is legyen a nyelvhasználatra - közölte.
Toró Tibor, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem kutatója arról beszélt, hogy a nyelvhasználat alapvetően a képességen, a lehetőségen és az akaraton, a hajlandóságon múlik.
A kutató az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta: szerették volna feltérképezni a nyelvhasználat helyzetét azokon az erdélyi településeken, ahol a 20 százalékot meghaladja a magyarság aránya.
Az egyes polgármesteri hivataloknál áttekintve a helyzetet, közte a magyar nyelvű beadványokat, honlapokat, rámutatott: a weboldalak 44 százaléka csak román nyelvű volt. Jelezve, hogy a válaszok alapvetően a tömbmegyékből - Hargitából és Kovásznából érkeztek - hozzátette: a többségi településeken és megyékben volt inkább magyar nyelvű honlap. A saját tervezésű honlapok jó eséllyel két nyelven készültek.
A dokumentumokat tekintve 6,6 százalékban jelentek a formanyomtatványok magyarul, eközben azonban 14 százalék egyáltalán nem frissítette a honlapot. Kicsivel több mint a települések felén frissültek rendesen a weboldalak. A válaszadók 46 százaléka legalább egy határozatot, míg 37 százalékuk egyet sem fordított le magyar nyelvre.
Ahol ötven százalék feletti volt a magyarok aránya, ott felszólalnak a tanácsüléseken magyarul, ugyanakkor ez nem a polgármester személyén múlik – állapították meg, és kitért arra is, hogy az ügyfélfogadáson dolgozó magyarok aránya általában leképezi az etnikumot. Megjegyezte: nagyon kevés polgármesteri hivatalhoz érkeznek magyar nyelvű beadványok, azok is inkább a többségi településeken.
Bethlendi András és Talpas Botond, az Igen tessék! mozgalom képviselői a magyar nyelvhasználatot Kolozsváron tekintették át. Kutatásaik szerint az orvosoknál, illetve az egészségügyben igénylik az emberek leginkább (75,6 százalék) a magyar nyelvű ellátást, ezt követte az ügyvéd, jogász, közjegyző, illetve a piaci árus. Több mint 50 százalék volt az arány a busz, taxiszolgáltatás esetében is.
Arról, hogy mennyire fontos az eladó, árusító nemzetisége, a válaszadók több mint 50 százaléka azt mondta: inkább magyar eladót választana, ha lehetősége volna választani. 92 százalékuk úgy gondolta, hogy hivatalos helyeken fontos lenne a magyar nyelv használatának lehetősége.
A konferencia résztvevőit Grezsa István miniszteri biztos köszöntötte, és témájához kiállítás is kapcsolódik a Magyarság Házában. Budapest, (MTI) -
2015. február 19.
Budapesti és kolozsvári civilek együttműködését erősítő központ nyílik a fővárosban
Kolozsvár kapta 2015-re az Európa ifjúsági fővárosa címet, és a programsorozat keretében csütörtök este budapesti központ nyílik, hogy erősítsék a budapesti és a kolozsvári civil szféra kapcsolatát.
A kolozsvári programsorozat szervezői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy az egy évre szóló Európa ifjúsági fővárosa program célja megerősíteni és támogatni az ifjúsági szervezetek aktív részvételét a társadalom alakításában, a fenntartható városfejlesztésben. A kolozsvári program azt is célként határozta meg, hogy összekösse Erdélyt, Romániát Európa nagyvárosaival. Ezt szolgálja a budapesti központ is, amely Kolozsvárt és az ifjúsági főváros projektet hívatott bemutatni a budapestieknek.
A központot csütörtök este nyitják meg a Mathias Corvinus Collegiumban. Az eseményen köszöntőt mond mások mellett Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, Tombor András, a Mathias Corvinus Collegium alapító kurátora és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere. A megnyitón bemutatják a Bánffy Miklós művészi pályaképe című könyvet, majd kerekasztal-beszélgetést rendeznek Kolozsvár és Erdély szerepe a magyar gondolkodásban címmel. A beszélgetésen részt vesz Horváth Anna, Martonyi János volt külügyminiszter, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Magdó János, Magyarország korábbi kolozsvári főkonzulja. A beszélgetést Prőhle Gergely vezeti.
Az európai ifjúsági fővárosa címet elnyerő önkormányzatnak lehetősége van arra, hogy bemutassa a város ifjúsági életét és fejlődését kulturális, társadalmi, politikai és gazdasági szempontból.
A szervezők véleménye szerint Kolozsvár mint Erdély történelmi fővárosa, valamint az erdélyi kultúra és oktatás fellegvára ideális otthona egy európai szinten jelentős kulturális eseménysorozatnak. Kolozsvár a legfontosabb kulturális intézmények, felsőoktatási és szellemi műhelyek mellett több országos civil szervezet székhelye, és a magyar történelmi egyházak életében is központi szerepet tölt be. A város 300 ezres lakosságának 20 százaléka főiskolai, egyetemi diák.
A budapesti iroda feladata, hogy az erdélyi kultúra bemutatásával, képzőművészeti kiállításokkal, koncertekkel, találkozókkal, előadásokkal, konferenciákkal segítse a Budapest és Kolozsvár, illetve a Magyarország és Erdély közötti kapcsolat elmélyülését, a párbeszédet. A központ az erdélyi és magyarországi ifjúsági szervezetek és mozgalmak egyik találkozóhelye lehet. Egyúttal a Kolozsvárról elszármazott magyarok fontos találkozópontjává is válhat.
A Bánffy Miklós művészi pályaképe című kötetet a Bánffy Miklós-emlékév keretében tavaly májusban a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeumban rendezett Illúzió és tükröződés: Bánffy Miklós művészi pályaképe című kiállítás záró konferenciáján elhangzott előadások anyagából állították össze. A könyv gróf Bánffy Miklós politikai, irodalmi és színházművészeti munkásságát, valamint a bonchidai Bánffy-kastély hányatott sorsát mutatja be a második világháború végétől napjainkig. Bánffy Miklós (1873-1950) író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, 1921-1922-ben a Bethlen-kormány külügyminisztere volt. Budapest, (MTI) -
2015. február 20.
Állítsunk szobrot Szatmárnémetiben a legnagyobb magyarnak!
A Széchenyi Kör és a Szatmár Megyei RMDSZ kezdeményezésére hamarosan gróf Széchenyi Istvánnak emléket állító szoborral bővülhet városunk szoborparkja. Ehhez azonban, mint történelmünk során oly sokszor, össze kell fognunk, hisz az emlékmű felállításához közadakozásra is szükség van.
Gróf Széchenyi István emlékét valamikor utcanév, szobor és könyvtár őrizte Szatmárnémetiben. Mindebből mára sajnos már semmi sem maradt. Ezt a hiányt szeretné pótolni a Széchenyi Kör és az RMDSZ: a két szervezet közösen állítana szobrot annak a történelmi személyiségnek, akit kora legnagyobb politikai ellenfele, Kossuth Lajos nevezett a „legnagyobb magyarnak". Erről a szándékról pénteki sajtótájékoztatón számolt be az ötletgazda, Sike Lajos újságíró, a Széchenyi Kör elnöke, Szodoray Parádi Hajnalka képzőművész, Pataki Csaba szenátor, a megyei RMDSZ elnöke, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
A szobor az egykoron az ő nevét viselő utcában, a római katolikus püspökség épülete előtt kap majd helyet. Nm.ft. Schönberger Jenő püspök erre már áldását is adta. Szodaray Parádi Hajnalka, akinek a Kossuth-kertben álló Kiss Gedeon szobrát is köszönhetjük, egy 2,7 méteres alkotást álmodott meg. Ebből 70 centiméter lesz maga a mellszobor, amely viaszöntéses technikával készül majd el. A művésznő Barabás Miklós híres festménye alapján készítette el tervrajzait.
A minden gondolatát a haza gazdasági felemelésének szentelő Széchenyi Szatmárhoz is több szállal kötődik: ő építtette meg az Aradot Szatmárnémetivel összekötő vasútvonalat és az ő nevéhez fűződik a Tisza folyásának szabályozása. A népek egyenrangúságának hirdetőjeként számtalanszor követelt a magyarokéval egyenlő jogot Erdély románságának is, nem véletlen tehát, hogy személye a románság körében is nagy megbecsülésnek örvend. Andrei Saguna püspök arra kérte, legyen Erdély királyi biztosa, George Baritiu pedig a „Kárpátok Géniuszának nevezte". Sajnos utóbbi titulust egy évszázaddal később egy olyan személyiségre aggatták, aki jóval kevésbé érdemelte ki – Nicolae Ceaușescura.
Pataki Csaba szerint Széchenyit nemzetiségtől függetlenül tisztelték, hisz megértették: a gróf célja a térség életszínvonalának emelése. „Éppen ezért akár a régió szimbóluma is lehetne Széchenyi. Nekünk pedig meg kell mutatnunk, ha közösségi akarat van, akkor bármit véghez tudunk vinni, így a szobor felállítását is el tudjuk érni".
Kereskényi szerint Széchenyi az a történelmi személyiség, akinek tevékenysége leginkább párhuzamba állítható az RMDSZ elmúlt 25 éves tevékenységével: a megfontolt, lépésről lépésre haladó, kompromisszumokra is kész politikus volt, aki a társadalom valamennyi terén letette névjegyét.
„Most talán meglepem Önöket, ám tudomásom szerint ez lenne az első szabadtéri Széchenyi szobor Erdélyben, amely Trianon óta emléket állít a grófnak, mondta Sike Lajos újságíró. A kőszegremetei obeliszk pedig a harmadik vagy a negyedik emlékmű volt világszerte, amely Széchenyi emlékét hivatott őrizni – 1861-ben készült, egy évvel a gróf halála után. Ez egyben a megye legrégebbi, még álló emlékműve", tette hozzá a szatmári Széchenyi-kultusz legfőbb ápolója.
Ahhoz azonban, hogy Szatmárnémetiben ismét szobor őrizze a „legnagyobb magyar" emlékét, ismét össze kell fognunk. Szatmárnémetiben tanácsi határozat tiltja, hogy szoborállításra közpénzt költsenek. Éppen ezért pályázatok mellett közadakozásra van szükség a szükséges összeg előteremtésére. Aki hozzá szeretne járulni gróf Széchenyi István szobrának felállításához, az adományait az Identitas Alapítvány a Román Kereskedelmi Banknál elhelyezett számlájára utalhatja át.
Amennyiben az adomány lejben van, akkor a RO98RNCB0221043052190001-es számlaszámra, forint alapú átutalás esetén pedig a RO49RNCB022104352190010-es számlaszámra. Külföldről történő utalás esetén a szükséges Swift kód a következő RNCBROBU. Sike Lajos főszervező minden adományozót arra kér, nevét és az átutalt összeget jelezze az oregafirkasz@gmail.com emailcímen is.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma
2015. február 20.
Budapesten tart kiállítást az Igen, tessék! Mozgalom
Az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából a Nemzetpolitikai Kutatóintézet meghívására rendezi be a Kincses többnyelvűség Kolozsváron című tárlatát az Igen, tessék! Mozgalom.
A korábban a kolozsvári Főtéren bemutatott kiállításanyagot a Nyelv(használat) a gyakorlatban című konferencián nyitják meg a Magyarság Házában, pénteken. Az eseményen kutatók és civilek ismertetik a kárpát-medencei anyanyelvhasználat tapasztalatait. Talpas Botond, az Igen, tessék! mozgalom elnöke illetve Bethlendi András ügyvezető Magyar nyelvhasználat Kolozsváron címmel ismertetik előadásukat.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján előadást tart egyebek mellett Beretka Katinka, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága részéről, Horony Ákos, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának jogsegélyszolgálata képviseletében, Toró Tibor, a Sapientia EMTE és a Bálványos Intézet kutatója, valamint Zsigmond József, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat tagja.
A Kincses többnyelvűség Kolozsváron tárlat anyagai a mindennapi magánélet és a nyilvános anyanyelvhasználat kolozsvári történelmi példáit ábrázolják.
Paprika Rádió
Erdély.ma
2015. február 20.
MPP: hiteltelen az EMNP
Az MPP hiteltelennek tartja az EMNP azon javaslatát, hogy az RMDSZ ellenzékeként megalakult két erdélyi párt alkosson választási szövetséget a 2016-ban esedékes választásokon. A párt bővített elnökségének üléséről kiadott tegnapi közlemény szerint „az összefogást ugyanazok fogalmazzák meg, akik korábban a szakítást erőltették”.
A polgáriak bővített elnöksége úgy értékeli, hogy a választási szövetség csupán egy szűk csoport politikai túlélését célozza, és ellentétes az MPP érdekeivel. Ennek ellenére fontosnak tartják a párbeszédet, ezért a következő időszakban helyi szinten keresik azokat a nemzeti ügy iránt elkötelezett partnereket, akikkel közösen erősíthető a hiteles és felelős ellenzéki politizálás. A párt e konzultációt követően alakítja ki javaslatát egy esetleges jobboldali választási koalícióról, és tárgyalóasztalhoz ül az EMNP-vel – szögezi le a közlemény. Az MPP bővített elnöksége megállapította: a romániai belpolitikai életben zajló események megerősítik a magyar pártok együttműködésének szükségszerűségét. Az MPP továbbra is az RMDSZ konstruktív ellenzéke kíván lenni, és keresi azt az együttműködési formát a szövetséggel, amely által a legtöbbet meg tud valósítani a saját programjából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 20.
Belföldi hírek
Polgári személyt a hírszerzés élére
Eduard Raul Hellvig európai parlamenti képviselőt, az NLP egyik alelnökét jelölte Klaus Johannis államfő a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) igazgatói tisztségébe. Döntését azzal indokolta, hogy szükség volt az RHSZ csapatának kiegészítésére, mert a szolgálat az utóbbi időben többször a média figyelmének középpontjába került.
„Olyan személyt kerestem, akinek megvan a felkészültsége ehhez a tisztséghez, akinek megvan a szükséges energiája, aki ismeri a politikai szereplőket, akinek vannak ismeretei a szolgálat tevékenységét illetően, és meghozza a szükséges nyugalmat erre a területre, másrészt biztosítékát jelenti annak, hogy a szolgálat korszerűsödni fog” – magyarázta döntését. Elmondta, hogy a jelölésről tanácskozott a pártokkal és a parlament két házának elnökével is. A külügyi hírszerző szolgálat szintén üres igazgatói tisztségére később nevezi meg jelöltjét. v A most 40 éves, erdélyi születésű Hellvig 1997-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem közigazgatási és politológia karán, 2006-ban pedig a George C. Marshall Biztonságpolitika Tudományok Európai Központjában. 2004-ben és 2012-ben bukaresti parlamenti képviselővé választották, 2012-ben rövid ideig a regionális fejlesztési és idegenforgalmi tárcát vezette. Hellvig akkor kerülhet az RHSZ élére, ha a két ház együttes ülésén a többség ezt megszavazza. A kérdést várhatóan jövő héten tűzik napirendre. A kormánykoalíciós pártok még nem döntöttek erről, az NLP és az RMDSZ meg fogja szavazni kinevezését. Kelemen Hunor elnök szerint a jelölt kiegyensúlyozott, jóérzésű, felkészült biztonságpolitikus.
A terrorizmusellenes harcot erősítené
Románia és Bulgária a schengeni övezethez való csatlakozása erősítené az Európai Unió terrorizmusellenes harcát – jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter, aki tegnap bolgár kollégájával, Daniel Mitovval megvitatta, miként tudják közösen elősegíteni a két ország csaknem négy éve késlekedő schengeni csatlakozását, amely továbbra is kiemelt cél mindkét fél számára. Romániának és Bulgáriának 2011 tavaszán kellett volna belépnie a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, de ezt elhalasztották, miután több EU-tagállam kifogást emelt amiatt, hogy a két országban még igen elterjedt a korrupció. Aurescu szerint az EU terrorizmusellenes harcát azért erősítené a két ország felvétele, mert Brüsszel szélesebb körű adatbázishoz férhetne hozzá. Úgy vélekedett, kétség sem fér ahhoz, hogy a csatlakozás az EU előnyére válna, mert lehetővé tenné, hogy a terrorizmus elleni harcban hatékonyabbá váljon az együttműködés. Hozzátette: Románia gyakorlatilag már schengeni tagállamként viselkedik, de a tényleges integráció további lendületet adhat az együttműködési erőfeszítéseknek. Mitov kijelentette: a Schengen-tagságot el kell választani az igazságszolgáltatás monitorizálásától, amit Brüsszel 2007, a két ország uniós csatlakozása óta végez; a technikai feltételeket mindkét állam teljesítette.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 20.
Elhunyt Jánosházy György
Életének 93. évében elhunyt Jánosházy György költő, műfordító, kritikus és szerkesztő. 1922. június 20-án született Kolozsváron, az unitárius kollégium elvégzése (1942) után a Bolyai Tudományegyetemen jogtudományi, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán rendezői oklevelet szerzett.
Szerkesztője volt egyebek mellett az Erdély, az Igazság, a Művészet és a Korunk erdélyi lapoknak, a kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként is dolgozott 1949 és 1958 között. 1969-től 1990-ig a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat főszerkesztő-helyettese volt, majd 1991-ig ugyanezt a funkciót töltötte be az Igaz Szó utódjánál, a Látónál. Nekrológjában Markó Béla kifejtette: Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított a közéletben. Sok műfajú alkotó volt, és költőként, román, angol, francia, olasz, spanyol, katalán, német szerzők fordítójaként, irodalmi tanulmányok vagy operaszövegek szerzőjeként ugyanaz az értékközpontúság és pontosság, biztos értékítélet jellemezte. 1989 után ismét teljes energiával tért vissza a költészethez, szonettkönyvek sorával gazdagította a magyar irodalmat, közben több Shakespeare-drámát újrafordított, és a világirodalom klasszikusait is értő, míves fordításban adta a magyar olvasók kezébe.
Jánosházy György /Kolozsvár, 1922. jún. 20. – Marosvásárhely, 2015. febr. 19./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 20.
Jánosházy György halálára
Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított közéletünkben. Költői, színház- és művészetkritikusi, szerkesztői munkásságával nap mint nap bizonyította, hogy alkotni csakis a legnagyobb igényességgel érdemes.
1922. június 20-án született Kolozsváron, jogtudományi, majd rendezői oklevelet szerzett, és már 1943-tól rendszeresen közölt verset, műfordítást. Sokműfajú alkotó volt, de akár költőként, akár román, angol, francia, olasz, spanyol, katalán, német szerzők fordítójaként, akár irodalmi tanulmányok vagy operaszövegek szerzőjeként ugyanaz az értékközpontúság és pontosság, ugyanaz a biztos értékítélet jellemezte. A Kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként, a kolozsvári Erdély, Igazság, Korunk, a marosvásárhelyi Művészet szerkesztőjeként, az Igaz Szó, majd a Látó főszerkesztő-helyetteseként jelentős irodalom- és színházszervezői szerepet töltött be.
Hallgatásának is fontos üzenete volt, hiszen 1947-es, Az őrült nagyúr jármában című első kötete után sokáig nem jelentetett meg egy újabb önálló verseskönyvet, viszont számos magas színvonalú fordításkötetet, művészeti monográfiát jegyzett, esszéi, tanulmányai ugyancsak folyamatos alkotókedvét bizonyították, és módot adtak neki arra is, hogy egy zárt társadalomban ablakot nyisson olvasóinak a világkultúrára.
Az 1989-es rendszerváltás után ismét teljes energiával tért vissza a költészethez, szonettkönyvek sorával gazdagította a magyar irodalmat. Közben pedig több Shakespeare-drámát újrafordított, és a világirodalom klasszikusait is értő, míves fordításban adta a magyar olvasók kezébe.
Hosszú időn át cselekvően részt vett a Romániai Írószövetség munkájában, jelentős kollégánktól, barátunktól búcsúzunk el most, de életműve velünk marad, alkotói igényessége továbbra is példa lesz számunkra.
A Romániai Írószövetség
Marosvásárhelyi Fiókja nevében
Markó Béla elnök
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége megrendüléssel értesült
JÁNOSHÁZY GYÖRGY
költő, író, szerkesztő, színházi szakember haláláról.
Jánosházy György 1922-ben született Kolozsváron. Előbb jogi, majd színházi rendezői oklevelet szerzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és későbbi pályafutásában mindvégig jelentős helyet foglalt el a színházhoz, a színművészethez kötődő tevékenység.
Az 1960-as években két szakaszban is volt a Marosvásárhelyi Állami Színház irodalmi titkára, mely periódusban jelentős előadások színreviteléhez járult hozzá. Szerkesztőként, a művelődési lapok kulturális rovatának munkatársaként vagy vezetőjeként értő és lényegretörő kritikákkal véleményezte a társulatok tevékenységét. A Marosvásárhelyen zajló színházi életet mindig kiemelt figyelemben részesítette. Erről tanúskodnak olyan írásai, mint A költő igaza, avagy a rendező bátorsága (Az ember tragédiája) – Igaz Szó, 1975, Állítsátok meg Arturo Uit! – Utunk, 1976, A játék komolysága – Sütő András vígjátéka (Vidám sirató egy bolyongó porszemért) – Utunk, 1977, Trójában hull a hó – Utunk, 1982, Hol a sirály (Sirály) – Erdélyi Napló, 1996, de emlékezetesek a Marosvásárhelyi Rádióban Jászberényi Emesével folytatott színházértékelő társalgásai is.
Műfordítóként az angol, francia, olasz, spanyol, katalán és német irodalom remekeit osztotta meg a magyar olvasó- és színházi közönséggel. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2001-ben mutatta be a katalán Josep Maria Benet i Jornet drámaíró Színésznők című darabját az ő fordításában. Műfordításai (pl. Shakespeare összes drámája), kultúrtörténeti jelentőségű esszéi, képzőművészekről készült kismonográfiái, szonettjei mindenki számára emlékezetes olvasmányélményt jelentenek.
2014-ben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Látó folyóirat a közölt színházi szövegek alapján Gáspárik Attila javaslatára, a színház kategóriában Christopher Marlowe: Nagy Tamerlán című művének fordításáért különdíjban részesítette Jánosházy Györgyöt.
Távozása nagy veszteséget jelent az erdélyi és az összmagyar kultúrának egyaránt.
Jánosházy György emléke előtt kegyelettel hajt fejet
a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 20.
Vármegyések aláírásgyűjtése
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete és szimpatizánsai akciót indítanak Wass Albert védelmében.
A mozgalom helyi vezetője, Beke István korábban bejelentette, első lépésben szeretnék elérni, hogy utcát nevezzenek el Wass Albertről Kézdivásárhelyen. Szőcs Zoltán és Beke István HVIM-vezetők, az akció fővédnökei közölték: a hétvégén kezdik az aláírásgyűjtést ennek érdekében, és házról házra járva kérik a városlakók támogatását. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 20.
Kádár Gyula közöttünk volt
Zimankós, szeles téli estén, amikor az ember inkább otthon ülne a meleg szobában, Uzonban jó néhányan összegyűltek Kádár Gyula történész meghallgatására, könyveiben gyönyörködni. Könyvbemutatóként hirdették a február 11-i rendezvényt, mert Gábor Áron életútját ismertetni jött a szerző, de az est, melyet erre szántunk, sokkal többre kerekedett, hiszen több mint két órán át hallgathattuk Gyulát, a régi jó kollégát, aki nemcsak történész, író, publicista, hanem kitűnő előadó is.
Munkája elismerésében nincs hiány. Évről évre gyűlnek könyvei, hirdetvén, hogy kik vagyunk, hol a helyünk a nagyvilágban. Az összejövetel fénypontja Gábor Áron életútjának és halálának bemutatása volt. Büszkén és mély áhítattal vettük tudomásul, hogy Gábor Áron Uzon határában lelte halálát, holttestét a Tatrangi Sándor-féle élet udvarán eltemették ideiglenesen, innen pedig Eresztevényre vitték. Mítoszok, legendák, mondák és történelmi alapigazságok követték egymást az est során. Kár, hogy kevesen voltunk, s még jobban fáj, hogy éppen a fiatalság nem fogékony az ilyen és ehhez hasonló ismeretszerzésre. Ettől a megjegyzéstől eltekintve köszönjük Ráduly István polgármesternek és Bartha Katalin könyvtárosnak a rendezvény sikerességét. Elvárjuk, hogy minél több ilyen találkozó legyen, mert vannak még, akiket érdekel a történelem, és ezzel, úgy érzem, szülőfalunk jó hírneve csak gazdagodik.
AMBRUS ANNA ny. tanárnő, Uzon
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)