Marosvásárhelyi útikalauz kulisszatitkokkal
Balás Árpád marosvásárhelyi földrajztanár, idegenvezető, több könyv, útleírás szerzője egy olyan kiadványt tett le az olvasók asztalára, amely egyszerre szól az idegenből idelátogatóknak és azoknak, akik itt születtek és élnek Marosvásárhelyen.
A Zsebreszabott Marosvásárhely című útikalauz rendhagyó ebben a műfajban, hiszen nem csupán felsorolja egyik-másik látnivaló adatait, de érdekességeket is elárul azokról, szórakoztatva mesél kulisszatitkokat, amelyeket csak a beavatottak ismerhettek eddig.
A kötet, amelyet csütörtök délben mutattak be a Tékaforgatag keretében a Teleki Téka udvarán, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Káli Király István, a kiadó vezetője elmondta, mikor elvállalta a kézirat megjelentetését, nem is látta még azt, csak azt tudta, hogy óriási az igény egy marosvásárhelyi útikalauzra. Mielőtt nekilátott volna a szerkesztésnek, elolvasott több útikalauzt is, tájékozódás céljából. Aztán egyeztetések, történészekkel való konzultációk következtek, majd végül megszületett a könyv, amelynek mérete is zsebbe való, és az ára is olyan, hogy megkíméli a vásárló zsebét – mondta. A kötetben 120 látnivalót sorol fel a szerző egy útvonal mentén, amelyeket sajátos módon egy, két, vagy három karikával jelöl, fontosságukat minősítve, tájékoztatva a könyv használóját, hogy feltétlenül nézze meg azt, vagy ha teheti, ne hagyja ki, esetleg csak akkor menjen oda, ha van rá elég ideje.
Balás Árpád az 1996-ban Fodor S. Sándorral közösen kiadott marosvásárhelyi útikalauzról beszélt, amely három kiadást is megért. Ahogy mondta, nagyon sok csoportot vezetett Marosvásárhelyen, és sokszor rádöbbent arra, hogy milyen sok olyan érték van a városban, amelyre kevésbé, vagy egyáltalán nem figyelünk. „Nem lehet tőlünk a múltat elvenni, de csak akkor, ha azt ismerjük is” – fogalmazott a nyugalmazott földrajztanár, aki életének 78 évéből 71-et itt töltött. Nem szülővárosa Marosvásárhely, de megragadta a város, azonosulni tud vele, úgy véli, hogy nem töltötte fölöslegesen az idejét. „Nem ez az első kötetem, azonban ez az utolsó, ez a hattyúdalom” – tette hozzá a szerző.
A könyvbemutatót követően hosszú sor alakult ki, a jelenlevők élve az alkalommal dedikáltatták is a szerzővel a frissen megjelent kötetet, hogy aztán kézbe véve azt városnézésre induljanak. A Vásárhelyi Forgatag keretében a Teleki Téka udvarán könyvvásár nyílt, amely péntektől a Maros-partra költözik.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Úz völgye: cselekvő emlékezés
„Egy nagy temető, ahol számtalan hős alussza örök álmát”
z idén is több százan vettek részt az évente megszervezett Úz-völgyi megemlékezésen augusztus 26-án, felidézve az első és második világháborúban elesett katonák emlékét.
Az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagjai több éve rendszeresen heteket töltenek a völgyben, hiszen felvállalták az első világháborús hősök nyughelyének gondozását. Az addig jeltelen, több mint hatszáz sír fölé keresztet állítottak, hogy hőseink méltó helyen pihenjenek.
A 2011-ben alakult egyesületnek jelenleg 22 cselekvő tagja és rengeteg szimpatizánsa van. Az utóbbi évek alatt sikerült rendbe tenniük az első világháborús katonai temetőt, kereszteket állítottak, kerítést emeltek, de céljuk továbbá az itt lezajlott honvédő harcok népszerűsítése, hiszen itt utolsó csepp vérükig védték a hont a – sokszor még szinte gyerek – katonák.
– Az Úz völgyében nemcsak a katonai temető őrzi őseink porladó testét, az egész völgy egy nagy sírkert, ahol számtalan ismeretlen hős alussza örök álmát, anélkül hogy hantjára bárki is rátenné a megemlékezés gyertyáját – hívta fel a figyelmet Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke.
A megemlékezés előtt már két héttel tábort verő egyesületi tagok idén is kivették részüket az önkéntes munkából, így tisztelegve a honvédek emléke előtt: rendbe tették, lefestették, majd nemzeti színű szalagot tűztek a hatszáznál több keresztre, előkészítve a temetőt a több száz ünneplő érkezésére.
A megemlékezés 12 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődött, melyen Csala László csíkmenasági plébános hirdetett igét, aki a viharvert sors ellenére is megmaradó nemzet élni akarásáról beszélt. Bucsi Zsolt Tamás, a sepsiszentgyörgyi Vártemplom református lelkésze prédikációjában azt hangsúlyozta, „szükség van szent gyökerekre ahhoz, hogy a gyümölcs is az legyen. A gyökér az emlékezés és a hit, mely kettő megtart bennünket”.
A jelenlevőket Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere köszöntötte, aki átadta a szót a jelenlevő, három Úz-völgyi veterán egyikének, a 91 évet betöltött Szőcs Dánielnek, aki pár szóban emlékezett a több mint 70 évvel ezelőtti harcokról.
Ezt követően kulturális műsorral folytatódott az ünnepség, Lőrincz József Wass Albert Erdélyi hitvallás című versét szavalta el, majd a szentivánlaborfalvi férfikórus katonadalokat énekelt, a csernátoni férfidalkör és meghívottjai zenés–prózai összeállításban foglalták össze az Úz-völgyi események krónikáját, személyessé téve azt az itt elesettek családi tragédiájának felvillantásával.
Az ünnepi műsor koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Gáspár Erika
Székelyhon.ro

Ezen múlott az önálló magyar besztercei iskola létrehozása
Három jogi kifogásra hivatkozva utasította el az oktatási minisztérium az önálló magyar besztercei iskola létrehozását – tudtuk meg pénteken a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnökétől, Décsei Attilától, aki nem vesztette el a reményt, hogy ha idén nem is, de jövőre teljesülhet a besztercei magyarok vágya.
Mint ismert, a városban jelenleg az Andrei Mureşanu Főgimnáziumban működik magyar tagozat évfolyamonként két-két osztállyal. Az önálló magyar iskola létrehozásáról az RMDSZ lobbijának eredményeként a város önkormányzati képviselőtestülete még májusban hozott határozatot. Ezt Décsei Attila tájékoztatása szerint „azonnal” továbbították a minisztériumhoz jóváhagyásra, hogy az oktatás még idén ősztől elkezdődjön az önálló intézményben.
Az önkormányzatot azonban múlt héten váratlanul értesítették Bukarestből, hogy az iskola létrehozásáról szóló határozat jogszerűtlen. Az egyik kifogás az volt, hogy a határozat szövege szerint a városi tanács „elvi beleegyezését adja” az iskola létrehozásához. „Az elvi beleegyezés helyett kerek-perec ki kellett volna mondani, hogy a tanács az önálló magyar iskola létrehozásáról döntött” – magyarázta az RMDSZ-elnök
A minisztérium kifogásolta az intézmény megnevezését is. A határozat szövegében ugyanis „liceul maghiar din Bistrita” (besztercei magyar líceum) szerepelt. Ezt a tárca javaslata szerint „liceul teoretic cu predare in limba maghiara”-ra (magyat tannyelvű elméleti líceum) kell módosítani. Felvetésünkre Décsei megjegyezte: az intézménynek eredetileg a Hunyadi János Gimnázium nevet szánták, de ezt azért nem foglalták bele határozattervezetbe, mert akkor az elfogadása (a név leellenőrzési procedúrája miatt) elhúzódhatott volna.
A harmadik kifogás az volt, hogy a határozatot éppen a megyei főtanfelügyelő írta alá, aki tanácsos is, és aki az önkormányzati testületnek a tervezet elfogadásáról döntő májusi ülésén történetesen ülésvezető volt. A minisztérium ebbe azért kötött bele, mert a főtanfelügyelő volt az illetékes abban is, hogy a határozatot Bukarestbe továbbítsa jóváhagyásra.
Az RMDSZ-elnök elmondta, amint kézhez kapták a bukaresti kifogásokat, konzultáltak Király András oktatási államtitkárral és tanácsosával, az amúgy Beszterce-Naszód megyei származású Borsos K. Lászlóval, és segítségükkel elvégezték a szükséges módosításokat az önálló magyar iskola létrehozásáról szóló határozattervezeten.
„Ez az vonat már elment”
Csakhogy sietniük kellett, mert szeptember elseje előtt meg kellett kapniuk a jóváhagyást Bukarestből ahhoz, hogy a magyar diákok már önálló intézményben kezdhessék meg a tanévet. Ezért rendkívüli tanácsülést hívtak össze csütörtökre, abban a reményben, hogy a jóváhagyás így még időben megszületetett. Az ülésen azonban a tanácsosok nagy részének hiányzása miatt nem volt határozatképes. „Több tanácsos még szabadságát tölti, el van utazva. Így sajnos, ez az vonat már elment” – jegyezte meg kissé keserűen Décsei.
Tájékoztatása szerint sokat segített volna a helyzetükön, ha a minisztériumtól hamarabb megkapják a kifogásokat, mert akkor több idejük lett volna elvégezni a szükséges korrekciókat és újabb tanácsülést összehívni. Az RMDSZ-elnök azonban belenyugodott a történtekbe, és a jövőt illetően optimista. Kérdésünkre elmondta, hogy az önálló magyar iskola létrejöttét a polgármesteri hivatal és a főtanfelügyelőség is támogatja, az erről szóló – korrigált – határozatot pedig várhatóan ismét elfogadja a városi tanács, így jövőre már önálló intézményben tanulhatnak a besztercei magyar gyerekek.
Borsos Károly László: további jóváhagyások is szükségesek
Borsos Károly László minisztériumi tanácsos megkeresésünkre megerősítette, a besztercei tanács májusban elfogadott, 73-as határozatával többek között az volt a gond, hogy csak egy jóváhagyásról, támogatásról szólt, és nem annak elrendeléséről, hogy meg kell változtatni a megyei iskolahálózatot és létre kell hozni egy önálló magyar iskolát.
A besztercei helyi tanács jogászai a tanfelügyelőséggel, a tanácsosokkal és Borsos Károly Lászlóval egyeztetve végül megfogalmazták az elvárásoknak megfelelő szöveget. Ezt a tervezetet kellene most elfogadnia a városi tanácsnak.
Arra a kérdésre, hogy mekkora esélyét látja annak, hogy beinduljon ősztől az önálló magyar iskola, a tanácsos elmondta: ha szeptemberben el is fogadják a megfelelő határozatot, még további jóváhagyásokra lesz szükség a minisztériumtól. „Például meg kellene változtatni a tanárok, a személyzet kinevezését, át kellene szervezni az osztályokat. Kérdéses, hogy mindez iskolakezdésig kivitelezhető” - magyarázta Borsos.
Hozzátette, amikor a 73-as határozat megszületett, már akkor túllépték a módszertanban előírt határidőket. „De mi a háttérben előkészítettük a szükséges lépéseket arra az esetre, ha a döntés megszületik. Sajnos nem született meg, így marad az a szervezési keret, amely fennállt az elmúlt iskolai tanévben is: a magyar tagozat az Andrei Mureșanu Főgimnázium keretében fog működni” – jelentette ki.
Hozzátette, feltétlenül szükség van egy önálló magyar iskola létrehozására Beszterce megyében is, mert más megyék tapasztalataiból kiindulva, erősíti a magyar nyelvű oktatási hálózatot.
Az államtitkár optimista
Király András optimistább. Az oktatási államtitkár szerint még nem futott le ez az ügy, a következő két hétben még van esély rá, hogy beinduljon az iskola Besztercén. Hozzátette, bár lassan megkezdődik a tanév, a gyermekeket és a tanárokat bármikor át lehet csoportosítani, és már az új iskolában kezdhetik a tanévet. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a helyi tanács időben lépéseket tegyen – mondta a Maszolnak.
Az államtitkár elmondta, jelenleg betegszabadságon van, de hétfőn felkeresi a kérdésben felelős vezérigazgató asszonyt, és egyeztet ebben az ügyben.
maszol.ro

Jelentés a Székelyföldi Autonómia Alapról
Gondolkozz! Csatlakozz! Vidd a hírét!
Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Székelyföldért Társaság abból az alapelvből kiindulva fogalmazta meg kezdeményezését a Székelyföldi Autonómia Alapról, hogy elsősorban rajtunk, a székely nép tagjain, a mi hozzáállásunkon múlik, hogy mennyire rövidül le az a folyamat, aminek eredményeként Székelyföld elnyeri az autonóm jogállást.
A Székely Nemzeti Tanács és a Székelyföldért Társaság több alkalommal is megpróbálta Székelyföldet láthatóvá tenni a nagyvilág számára, mint pl. az autonómiával kapcsolatos népszavazások eredményével, a Székelyek Nagy Menetelésével, az önkormányzati határozatok elfogadásának kezdeményezésével, a sic.hu székely tartománynév elindításával a világhálón, az őrtüzek gyújtásával október 24-én és most a Székelyföldi Autonómia Alap elindításával. A kezdeményezés elején járunk, továbbra is biztatunk mindenkit arra, hogy ezt a minimális áldozatot hozza meg az ügy érdekében, hiszen az elvégzendő feladat sok. Fontos, hogy az évi 1-2 megmozduláson minél többen ott legyünk, de ugyanolyan fontos, hogy a köztes időben, ha munkával nem is, legalább minimális anyagi hozzájárulással adjuk meg a lehetőséget a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy nemzetközi porondon is hatékonyan képviselje a székely autonómia ügyét.
Köszönjük az eddigi támogatásokat a székelyeknek és azon magyar testvéreinknek, akik a székely üggyel szimpatizálva csatlakoztak a Székelyföldi Autonómia Alaphoz. A lista nyitott, bármikor lehet hozzá csatlakozni. Ha valaki nem szeretné, hogy a neve nyilvánosságra kerüljön, kérjük írja bele a közleménybe, a „Névtelen” megjegyzést és egy helységet, ahol lakik. Asociatia Siculitas Egyesület
Lej: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01 (OTP Bank Románia – Marosvásárhely) Forint: 11705015-20001900 (OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió) Euró: a Székely Nemzeti Tanács honlapjának (www.sznt.sic.hu) nyitóoldalán található PayPal átutalás révén (a Donate gombra kattintva)
A Székelyföldi Autonómia Alaphoz 2015. május – augusztus között csatlakozottak névsora:
Babos Attila Csóti György Kiss János Imre – Székesfehérvár Balogh Gábor Éhn József – Budaörs Kubatov István Bányai Gyula Gálfi István – Helsinki Nagy Gizella Bédi Sándorné György-Mózes Árpád – Érd Stefanovszky András Dr. Cseh Örs Győri Győző Vincze Ferenc Csíki András – Debrecen Kiss János Dr. Zudor András – Debrecen Az Alapba jelen pillanatig 54.575 forint és 73 euró befizetés történt. Debrecen – Érd, 2015. augusztus 28. Csíki András, elnök (Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület) György-Mózes Árpád, elnök (Székelyföldért Társaság)
Erdély.ma

Utolsó a magyar Nagybányán!...
Nagybányai születésű magyar polgárként, szomorúan kell megállapítanom, hogy városunk újabbkori történelmének folyamán, eléggé fonákul (és akkor még elég szalonképesen fogalmaztam!) alakultak/alakulnak Szent István királyunk városának, a magyar képzőművészet egyik hajdani fellegvárának magyar vonatkozású ügyei: az elrománosítás (mely folyamat ma már − úgymond − „önkéntes” elrománosodássá „szelídült”, és senki által nem kényszerítve, de egyesek által igenis bátorítva „dübörög” − a városban és környékén egyaránt!), valamint intézményeink működési nehézségei mellett, meg kell említenem a magyar közösség életterének módszeres beszűkítését, magyar vonatkozású épületek ledózerolását (Ferenczy-Mikola ház), vagy azok kisajátítását (Művésztelep), s a város XIV. századi, nyolcszögletű pecsétnyomójának módszeres eltulajdonítását.
Az 1362-ben készített ezüst pecsétnyomót még 2011 júliusában lopták el − mindmáig ismeretlen tettesek − a Máramaros Megyei Történelmi- és Archeológiai Múzeum bekamerázatlan (!) épületéből, s − jóllehet, a XVI. században egyszer már nyoma veszett −, végül, 1904-ben, mégis előkerült... A 2004 óta kiállított magyar történelmi ereklye eltűnése kísértetiesen hasonlít ahhoz a lopáshoz, amely még a múlt század kilencvenes éveinek legelején, Misztótfaluban történt, amikoris a helyi Református Gyülekezet 1500-as évekből származó, úrvacsoraosztáskor használt, értékes kegytárgyainak veszett nyoma... Persze, nem éppen a véletlen folytán, hiszen a műkincsrablók (akik nagyonis jól tudták, hogy mit is „kell” elvinniük Isten Házából, ezért nem kizárt, hogy „megrendelést” teljesítettek!) eltűntek, és azóta sem kerültek rendőrkézre! A város régi főterén álló, műemlékké nyilvánított épületek − hosszú elhanyagoltság utáni − első restaurálásakor (még az előző, azóta már a börtönt is megjárt polgármester idején) csupán kétnyelvű (román és angol ( ! ) ) magyarázó táblácskákkal látták el az épületeket...
Akkoriban még sehol sem volt az európai uniós tagság, azóta viszont, már az is „megvan"...! Ebből kifolyólag, a naív ember azt hihetné: ahogyan telik az idő, a körülmények változnak − legalább valamelyest... Azonban, bár így van, mégsincs teljes mértékben így, hiszen a nemrég „modernizált" Vár téren (a Cinteremben) föltárt középkori templomromokhoz (Szent Katalin és Szent Márton templomok maradványaihoz) köthető magyarázó szövegek sorrendje − számomra − nem éppen a leglogikusabb. Mert, hogy a román nyelvű magyarázat az első, azt még − „nyögvenyelősen" − csak-csak megértem... De hogyan jutottunk odáig, hogy már a – feltehetően külföldi turisták tájékoztatása végett elhelyezett − angol és német nyelvű magyarázó feliratok is „megelőzik" a magyar nyelvű tájékoztató szövegeket?! (Már, ahol egyáltalán vannak ilyenek, merthogy: az egykori Szent Katalin- , illetve Szent István-templomról, valamint annak megmaradt tornyáról – városunk egyik fő jelképéről! – nemhogy magyarul, de idegen nyelveken sem olvasható semmiféle ismertető szöveg...! Csak román nyelven! Nesze neked, „multikulti” Európa(i) Uni(j)ó!) Nos, ez már kicsit sok(k)...! Hiszen, ha „megfogyva bár", de azért a magyar mégiscsak őshonos nemzet(iség) városunkban! Nemde? Avagy: nekünk már annak is örülnünk kell(ene) , hogy most már − végre-valahára − „méltatnak” minket arra, hogy (itt-ott) kiírják magyarul (is) a magyar vonatkozású romokhoz tartozó magyarázó feliratokat? Hát velünk már tényleg mindent meg lehet tenni, ami a megalázás fogalomkörébe tartozik?!
Bevallom őszintén, már arra is gondoltam, hogy az illetékesek talán nem is ránk, itt élő magyarokra, hanem a maradék Magyarország területéről érkező „magyar turisták”-ra gondoltak a tájékoztató feliratok megjelenítésével! Amennyiben pedig ez így van, valószínűleg úgy spekulálhattak, hogy nekik úgyis „mindegy” a sorrend! Fő, hogy ki legyen írva a tájékoztató szöveg! A „gesztus” a lényeg, hogy tudják, mit is csodálnak az „ősi román” városban…!
(Igaz, mint már említettem, a korábbi években teljes mértékben hiányzott a magyar felirat a műemlékekről... A hirhedt „Aranykorszakban” pedig még a műemlékvédelem fogalmát sem ismerték a hatóságok, mert egyszerűen nem akartak tudomást venni arról, hogy a város történelmi magvát képező régi főtéren tőlük idegen, magyar múltú házak sorakoznak…! Azonban – sajnos – most is akadnak még olyan régi házak, mint a már említett Ferenczy-Mikola ház, amelyeknek műemlékvédelmi nyilvántartásba vételére – hogyan, hogyan nem −, de mégis kevésnek bizonyult a „módszerváltás” óta eltelt negyed évszázad! Ez pedig − ugyebár − már nemcsak a „többségi” városvezetők bűne, hanem azok vétke is, akiktől − régebben − még többet remélt a bányavidéki magyarság!) Azt már meg sem kérdezem a tisztelt városi elöljáróinktól − „tulipános érdekképviseletünket" is ideértve −, hogy miért nincs kétnyelvű helységnévtábla a megyeszékhely „kapuinál" (a nagybányai magyarság hivatalosan rögzített számarányának tükrében, a vonatkozó törvény ezt ugyan nem írja elő, viszont nem is rendelné büntetni az ilyen cselekedetet!), vagy, hogy miért nincsenek kétnyelvű utcanévtáblák a városban?
Szika Levente Zoltán, újságíró
Nagybánya
Erdély.ma

Ünnepel Kézdivásárhely
Tizenkét helyszínen, közel harminc fellépővel és színes művelődési, szórakoztató és gasztronómiai programokkal várják vasárnapig a kézdivásárhelyi Őszi sokadalomra a városlakókat és a látogatókat. A sokadalmi programsorozat előkészítését a városban tevékenykedő szervezetek, egyesületek, vállalkozók, tenni akaró fiatalok vállalták, a sokféle tevékenységet a helyi önkormányzat hangolja össze.
A szervezők amellett, hogy évről évre rendszeresen megtartják a nagy népszerűségnek örvendő programokat, újabb látványelemekkel is gazdagítják a rendezvényt. Idén sincs ez másként: csütörtök délután színes esernyőket szereltek a főtérre vezető Petőfi Sándor utca fölé, a szökőkútnál az „értékszüret” színeire festett Kézdivásárhely felirat fogadja a Gábor Áron térre érkezőket. A hagyományos termékek vásárára száznyolc termelő és kézműves je­lentkezett. Kézdivásárhely magyarországi testvárvárosai közül Hatvanból, Terézvárosból, Paksról, Mezőhegyesről és Mezőkövesdről érkeztek küldöttségek.
Tegnap délelőtt adták át a Molnár Józsiás parkban a Zöld Nap Egyesület által elvégzett parkfejlesztést, amit a civil szervezet az önkormányzattal és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével közösen valósított meg. A programban száztíz évelő virágot ültettek el emeletes vályúkba, és farönkökből táblával felszerelt kültéri osztálytermet alakítottak ki. A park gyakori madarait is felleltározták, ezekről szemléltető táblát készítettek Gál László és Clara Bejarano Sanchez fotói segítségével. A parkban tizenkilencféle fát azonosítottak.
Az egyesület az alkalomra nyolcoldalas kiadványt is megjelentetett Őrizd, a tied! címmel a Molnár Józsiás park rövid történetéről, annak fejlesztéséről. Ráduly Attila egyesületi elnök megjegyezte: a kihelyezett tizenhét madáretetőből két hónap alatt nyolcat már elloptak. Akinek szüksége van madáretetőre, kérjen az egyesülettől, ingyen adják – fakadt ki Ráduly Attila –, de ne lopják el. Ezt követően a sportcsarnok közelében adtak át kimondottan kisgyermekek szá­mára épített játszóteret, amely a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat összefogása révén, a New Fashion és Zarah Moden nadrággyárak támogatásával valósult meg. Bokor Tibor polgármester elmondta: a városháza partner óhajt lenni minden olyan program kivitelezésében, amely a város szépítéséhez hozzájárul és a helyi közösséget szolgálja. Bereczki Kinga, a HKA ügyvezető igazgatója felidézte: június 5-én több mint hétszázan kapcsolódtak be a Tekerj egy jó célért akcióba, hogy a játszótér megvalósuljon. A városünnep hivatalos megnyitója tegnap délután zajlott, az eseményen közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara és mazsorettcsoportjai. A színpadon az esti koncertsorozatot a Dirty Slipers nyitotta meg, az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő gyulai pop-rock zenekar után a 2011-es Csillag születik tehetségkutató kézdivásárhelyi győztese, László Attila énekelt. A tegnap este fő attrakciója a Republic fellépése volt, az együttes a májusban megjelent, Rajzoljunk álmokat című albumából is ízelítőt nyújtott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Letartóztatott és elítélt romániai embercsempészek
Egy román állampolgárságú embercsempészt másfél év letöltendő börtönre ítéltek Magyarországon, az elmúlt három nap folyamán pedig tizennyolc román állampolgárt vettek őrizetbe a magyar hatóságok embercsempészet gyanújával. Ugyanakkor az osztrák hatóságok megerősítették, az ausztriai A4-es autópályán csütörtökön talált, megfulladt menekültekkel teli kamion esetében egyetlen román állampolgár sem érintett, de az embercsempész-csoportosulás vezetőjét Romániában keresik.
Gyorsított eljárásban jogerősen egy év hat hónap börtönre ítéltek egy román állampolgárságú embercsempészt, aki hétfőn hat szíriai állampolgárnak nyújtott segítséget a magyar államhatár jogellenes átlépéséhez – közölte tegnap a Fejér Megyei Főügyészség. Az embercsempészt a rendőrség az M1-es autópályán tartott közúti ellenőrzésen leplezte le, és az ügyészség gyorsított eljárásban, vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt három napon belül bíróság elé állította. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a gyanúsítottat egy év hat hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, emellett három évre kiutasította az ország területéről, a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit pedig elkobozták. Az ítélet jogerős.
A román állampolgárok részvétele az embercsempészetben erősödő jelleget mutat: a tegnap hajnalban Kiskunfélegyháza közelében felborult kis­teherautó sofőrje szintén román állampolgár. A rendőrség közlése szerint a Budapest felé tartó jármű átsodródott a Szeged felé vezető oldalra, átszakította a szalagkorlátot, majd felborult, a balesetben többen megsérültek. Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a járműnél nem volt senki, de az autópálya közelében tizennyolc szír illegális bevándorlót találtak, közülük tízet a mentőszolgálat munkatársai és a rendőrök kórházba vittek. Később Kunszálláson egy sebesült kezű férfit talált az egyik helyi polgárőr, aki azonnal értesítette a rendőrséget. Az adatok szerint az autópályán hagyott járművet a Kunszállásról kórházba vitt 31 éves román állampolgár vezette. A férfit egészségügyi ellátása után előállították, majd embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták. Szerdán és csütörtökön tizenhat román állampolgárt vettek őrizetbe Ma­gyar­országon embercsempészet gyanú­já­val, a román külügyminisztérium köz­leménye szerint egyikük sem igényelt konzuli segítséget.
Tegnap délután Raluca Lunculescu külügyi szóvivő sajtóértekezleten számolt be a leírt esetekről, hozzátéve, hogy a nap folyamán a román felet a magyar hatóságok két másik esetről is értesítették. A magyar M5-ös autópályán tegnap hajnalban felborult, bevándorlókat szállító kisteherautó sofőrjének őrizetbe vételével és egy Fejér megyében letartóztatott gépkocsivezetővel együtt már tizennyolcra emelkedett az embercsempészetért Magyarországon elfogott román állampolgárok száma. A külügyi szóvivő tájékoztatása szerint az osztrák hartóságok megerősítették, az ausztriai A4-es autópályán csütörtökön talált, megfulladt menekültekkel teli kamion esetében egyetlen román állampolgár sem érintett. A 71 migráns – köztük nyolc nő és négy gyermek – holttestének felfedezése két bolgár és egy afgán állampolgár magyarországi letartóztatásához vezetett, az osztrák rendőrség pedig keresi a csoportosulás vezetőjét, aki szerintük Romániában tartózkodhat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyományteremtő fúvóstábor Nagybaconban
Ötvenhét székelyzsombori, étfalvazoltáni, mikóújfalusi, szárazajtai, baróti, magyarhermányi és nagybaconi kis zenész vesz részt az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megszervezett erdővidéki fúvóstáborban Nagybaconban.
A háromszéki és Szatmár megyei tanárok úgy vélik, a szorgalmas és a tanuláshoz komolyan hozzáálló fiatalok példaértékű munkát végeznek, így hamarosan a felnőttek közé is beülhetnek játszani. Vágási István főszervező eredetileg Barótra tervezte a tábort, ám végül Nagybacon mellett döntöttek. A Bocskor László által felajánlott közbirtokossági székhely, illetve a Baló Ervin igazgató által átadott iskolai tantermek befogadó helyszínei lettek a hetes rendezvénynek. A gidófalvi Sándor Sándor és a mikóújfalusi Sorbán Miklós a trombitások, Vágási István a szaxofon, klarinét és ütősök, a Mezőfényből érkezett Czier Zsolt a mélyrezesek, Czier Brigitta és Mezőfényi Petronella a fuvolások oktatásáért felel. Vezetésükkel napi kétszer három órát gyakorolnak csoportokra osztva, illetve együtt is. Az intenzív oktatás bő féléves otthoni környezetben végzett képzésnek felel meg, ezért komoly tudásbeli színvonal-emelkedést várnak a résztvevőktől. Sándor Sándor úgy véli, a táborral legjobban a nagybaconiak jártak, mert a tapasztalat azt mutatja, ott lendül fel a fúvószene, ahol a tábor központja található. „Rétyen, Csíkszentmártonban és Székelyudvarhely fúvóséletén is látszik, mennyit jelent, hogy a jó tanárok évről évre rendszeresen visszatérnek és nagy szeretettel oktatnak. Minden bizonnyal itt, Nagybaconban is hasonló tudásbeli ugrást figyelhetünk meg néhány éven belül: a gyermekek szeretik és nagyon ragaszkodnak hangszerükhöz, komolyan veszik vállalt feladataikat, így az eredmény sem maradhat el” – mondotta Sándor Sándor.
A táborlakók pénteken este a helybelieknek a községközpontban koncerttel köszönték meg a vendégfogadást, ma délelőtt pedig a baróti fúvóstalálkozó nyitányaként lépnek fel.
Hecser László

A második bécsi döntés
A két világháború közötti magyar politika nem törődvén bele az 1920. június 4-i trianoni diktátum döntéseibe, legfőbb céljának az elszakított területek visszaszerzését tekintette. Ennek lehetősége akkor csillant meg, amikor Németországnak a versaillesi békeszerződés rá vonatkozó határozatait – így a Saar vidék visszacsatolását, a Rajna-vidék újbóli felfegyverzését – sorra sikerült megmásítania. A több német–magyar és olasz–magyar kormányszintű egyeztetés után létrejött két bécsi döntés értelmében Magyarország 1920-ban elveszített területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat.
Az 1938. november 2-i első bécsi döntés az anyaországhoz csatolta az 1920-ban Csehszlovákiához került Felvidék 87 százalékban magyarlakta déli sávját, majd 1939. március 15–18. között, feszültségek és ellenkezések dacára, Magyarországhoz csatolták a többségében magyarok és ruszinok által lakott Kárpátalját. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés a trianoni diktátum által Romániának ítélt erdélyi és partiumi régiókból mintegy 42 százaléknyi részt juttatott vissza Magyarországnak. 1941 áprilisában megtörtént Délvidék (Bácska, baranyai háromszög, Muraköz) visszacsatolása is. Az ily módon visszaszerzett területekkel az ország revíziós törekvései ha nem is valósultak meg teljesen, de a Kárpát-medence magyar etnikumának többsége újból az anyaország szárnyai alá került.
A rövid történelmi összegező után nézzük meg kissé részletesebben a második bécsi döntés körülményeit. „E történelmi jelentőségű esemény a 20. századi magyar–román kapcsolatok egyik kulcsfontosságú mozzanata, hatását tekintve pedig a mai napig jelen van, ha eltérő mértékben és ellenkező előjellel is a két nép kollektív emlékezetében” – állapítja meg L. Balogh Béni a Román–magyar kapcsolatok 1938–40-ben és a második bécsi döntés című munkájában. Az erdélyi magyarság számára a változás reménye 1940 tavaszán csillant fel, amikor a Wehrmacht 1940 nyugat-európai katonai sikerei valamennyi, Magyarországgal szomszédos közép-kelet-európai ország politikai és katonai reakcióit kiváltotta. Részleges mozgósítások történtek Romániában is, így e katonai intézkedések hatására 1940. május 13-án a magyar politikai és katonai vezetés is hasonló lépésre szánta el magát. Amikor a Harmadik Birodalom irányába megnyilvánuló határozott román közeledés miatt Erdély fegyveres visszaszerzésének lehetősége ismét bizonytalan időre tolódott ki, újabb, magyar szempontból kedvező esemény történt a térségben. Június 26-án a Szovjet­unió jegyzékben szólította fel Romániát a besszarábiai és bukovinai területek „visszaadására”. Ekkor a magyar kormány úgy határozott, hogy szintén területi igényekkel lép fel Romániával szemben. Románia engedett a szovjet követelésnek és előzetes tanácskozást ajánlott, a magyar Legfelső Honvédelmi Tanács hozzájárulásával a kormány elrendelte a honvédség – mintegy 550 ezer fő – mozgósítását. Miután a tengelyhatalmak nyomására augusztus 16. és 24. között Turnu Severinben megtartott román–magyar tárgyalások a határozott nézetkülönbségek miatt eredménytelenül zárultak, megszakadásuk előtt egy nappal a magyar kormány elhatározta, hogy döntésre viszi a dolgot. A csapatoknak augusztus 26-ról 27-re virradóan kellett a támadáshoz felfejlődniük és elfoglalniuk a keleti határon megjelölt indulási körzeteiket, hogy 28-án hajnalban a Honvéd Vezérkar főnöke parancsára a támadó hadműveletet a határ teljes hosszá­ban megkezdhessék. A magyar–román fegyveres összecsapásra végül nem került sor, mert a berlini román követ tolmácsolta kormányának a döntőbíráskodás iránti hajlandóságát. A Belvedere-palotában 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés véget vetett az észak-erdélyi és székelyföldi magyarság majd huszonkét éves elnyomásának. Az utólagos kiigazításokkal Romániának 43 492 négyzetkilométer területet kellett átengednie Magyarországnak. Az 1941 évi népszámlálás alapján Észak-Erdély lakossága 2 460 000, melynek 56,6 százaléka magyar, 43,5 százaléka román és 1,9 százaléka német. (A bécsi döntés idején ezek az arányok kissé a románság javára tolódtak, hiszen mintegy 100 000 román menekült át Dél-Erdélybe, onnan pedig ugyanannyi magyar Észak-Erdélybe.) A Romániánál hagyott Dél-Erdélyben mintegy félmillió magyar ajkú lakos kényszerült maradni. A végleges déli határvonalat Kötegyán–Nagyvárad–Jádremete–Gyalu–Kolozsvár–Mezőbánd–Marosvásárhely–Nyárádtő–Nagykend–Székelyhidegkút–Fiatfalva–Székelyzsombor–Felsőrákos (majd Háromszékre érkezve:) Köpec–Miklósvár–Nagyajta–Bölön–Előpatak–Illyefalva–Kökös–Bikfalva–Nagypatak–Zágon–Kommandó–Lakóca–Sósmező vonalon jelölték ki.
„A rádió pontosan bemondta a határokat, mégpedig így: Bölöntől nyugatra, Zágontól délre. Milyen szomorú érzés volt, hogy Aldoboly oda esik, mert így részletezték: Illyefalvától délre, azaz Aldoboly, Árapatak, Hidvég elestek” – olvashatjuk Czikó Árpád visszaemlékezését B. Kovács András Szétszabdalt Székelyföld című könyvében. Kökös, sőt, Bikfalva hovatartozása pár napig vita tárgyát képezte, így a lakosság egy része meg is kezdte a magyar részekre való átmenekülést. A két települést a határmódosító bizottság utólag Magyarországnak ítélte. Íme, hogyan emlékezik az árapataki Dénes János az új határ meghúzásáról: „Úgy értelmezték egyesek, hogy az Olt folyó a határ. Ebből esszevesztek a románokkal. Úgy esszementek, hogy sógorom is két nagy pofot kapott a szomszédjától. Gábor Dénes s ezek azt erősítették, hogy Illyefalván s Dobolyon alól Vágó es a mienk. De a határ Bölönnél kiment az Oltból, s akkor át az erdőn. Hidvég, Árapatak s Erősd es idemaradt Romániához. De azért mi elmentünk a sógorommal, itt, Erősdnél elmentünk Kökösig. Ott volt a határőrség. Eleget mondtam, hogy engedjenek oda, mert ott volt túlfelől a leánykám. Engedjen oda! Nem engedett.” (Gazda József: Vissza­csatolás, Székelyföld, 2004. április)
Az örömhír futótűzként jutott el a megye legeldugottabb helységeibe is. Jellemző példa erre Kisbacon és Bölön, ahol már augusztus 30-án a fényképezőgép lencséje elé állt a falu apraja-nagyja. Szombaton, augusztus 31-én a lakosság nagy része nem vette fel a munkát, népviseletbe öltözve, mellükön a fiókok mélyéről előkerült kokárdákkal, kezükben a húsz évig félelmek közt rejtegetett nemzeti lobogókkal jelentek meg az utcán, még az épületeken is feltűnt egy-egy nemzeti színű zászló, a román rendőrség határozott közbelépésére azonban kénytelenek meghátrálni. Kisebb kilengésektől sem mentesek ezek a napok, rövid ideig húzódó letartóztatások is előfordultak. Megszólal az (Erdélyi) Magyar Párt háromszéki vezetősége. Báró Szentkereszty Béla, a párt megyei elnöke kijelenti, hogy pártja él az 1937-ben a magyarság által kinyilvánított közbizalommal, így megbízatását továbbra is érvényesnek tartja, és pártját az észak-erdélyi magyarság hivatalos képviselőjének tekinti. Felhívást tesz közzé, melyben higgadt, fegyelmezett magatartásra szólítja fel a lakosságot. Az esetleges ellenséges megnyilvánulások elkerüléséért betiltják a szeszes italok kimérését és éjszakai kijárási zárlatot rendelnek el. Zömmel első világháborús katonákból, altisztekből és tisztekből megalakítják a polgárőrséget. A tagok karjára fehér karszalag, a tisztekére egy fekete, az altisztekére két fekete csík kerül. Járőrözésüket a román hatóságok elfogadták, sőt, néhol együtt is működtek velük a túlkapások elkerülése érdekében. Kézdivásárhelyen dr. Sólyom Vilmos, Molnár Józsiás és Bálint Vince ugyancsak falragaszokon intik józanságra a város és a vidék lakosságát. Közben megindul a román karhatalom, a tisztviselők és katonatisztek eltávozása, s ezzel egy időben a magyarok „népvándorlása” a visszacsatolt részekre, nemcsak Dél-Erdélyből, de Románia más területeiről is. Ők részben rokonoknál, ismerősöknél találnak szállásra, másokat iskolai internátusokban és különböző intézmények vendégszobáiban helyeznek el. Pompiliu Georgescu alezredes, vármegyei prefektus Szentkereszty Béla báróval és Lazăr csendőr­őrnaggyal szeptember 7. és 10-e között vidéki körútra indul, melynek során több ízben kijelenti a lakosságnak, hogy ezzel az úttal szimbolikusan átadja a megye fölött gyakorolt hatalmát Szentkereszty bárónak. 8-án körrendeletet intéz a főszolgabírói hivatalokhoz, polgármesterekhez, a csendőrséghez és rendőrséghez, melyben bejelenti, hogy a magyar hadsereg 12-én veszi át hivatalosan Háromszék vármegye területét. Továbbá felszólítja az illetékeseket, hogy 10-én a rendelkezésükre bocsátott autóbuszokkal Brassó irányában hagyják el a megye területét. 12-én, csütörtökön a délelőtti órákban Georgescu ünnepélyes búcsúbeszéd kíséretében adja át a megyeházát Szentkereszty bárónak, aki válaszbeszédében megköszöni azt a méltányos magatartást, melyet a megye lakossága, különösen a bécsi döntés után, a prefektus részéről tapasztalt. Itt említjük meg, hogy a magyar kormány rádió útján felkérte a román vasúti és postai tisztviselőket, hogy a cserénél lehetőleg az utolsó pillanatig maradjanak a helyükön és végezzék munkájukat. A magyar hadvezetés a bevonuló honvéd csapatok magatartására nézve előírta, hogy egyrészt azok „fellépése legyen imponáló, tekintélyt kiváltó és tetszetős”, másrészt pedig, hogy „a fontosabb műtárgyak, üzemek stb. őrzésére visszahagyott román katonákat meg kell óvni a lakosságban 22 év alatt felgyülemlett bosszúvágy esetleges kirohanásaitól, gyalázkodástól, bántalmazástól” és „a visszavonuláskor megbecsülő bánásmódban kell részesíteni” őket. (Román–magyar viszonnyal kapcsolatos iratok jegyzéke, 1938–1945. Hadtörténelmi Levéltár, Budapest) (folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Madár és kereszt (Miklóssy Mária születésnapi tárlata)
Miklóssy Mária festészetének egyik csodája, hogy a társadalmi szerepekből a vállára bizonyára nem kis terhet rakó sorsnak nem a súlyát közvetíti, hanem ellenkezőleg, örömeit, szépségét, szenvedélyét. Festészete első látásra jól illeszkedik abba a tájainkon a hetvenes évek második felében szinte általánossá vált – az európai avantgárd század eleji tanulságait szintetizáló, azt sajátos kelet-közép-európai ízekkel megtöltő – nemzetközi formanyelvbe, amely akkor, az európai kortárs művészet tendenciáinak, trendjeinek naprakész követésére törekvő következő nemzedék fellépése előtt, számos erdélyi művészünknek volt, sőt, sokaknak ma is a sajátja.
Önként adódik a kérdés: ha nem naprakész a formanyelve, akkor mitől olyan meggyőzően elevenek, életteljesek Miklóssy Mária festményei? A választ elsőként az alkotói egyéniségben, a veleszületett kifinomult ízlésben, a mesterségbeli igényességet is biztosító széles látókörű műveltségben, a szín- és formavilágot uraló abszolút látású tehetségben, valamint a belső lelki kényszerből fakadó alkotói erőben találtam meg. Művészetének igazi nyitját azután véltem megérteni, miután elgondolkodtam önarcképeinek és önarckép jellegű festményeinek az eddigi életműben kiemelt szerepén, jelentős mennyi­ségén és változatosságán.
Ez alapján feltételezhető, hogy Miklóssy Mária művészete fontos vonásában különbözik nemzedéktársainak – és itt érdemes külön figyelni a művésznőkre – legtöbbjétől, mégpedig abban, hogy életművének zöme úgy fogható fel, mint saját nőiségének művészi tükre, sőt, magának a női léleknek és az erre utaló tárgyi és természeti világnak, sajátosan feminin képzeletvilágnak alkotói leképezése. Nemzedékének mindenképpen ritka képviselője abban, hogy individualitásán magabízó klasszikus polgári ízléssel túllépő oeuvre-je felvállalja nemcsak a női szerep társadalmi önreprezentációját érzéki, nemi, néhol erotikus, sőt gyakran dominánsan feminin jellegében is, ráadásul annak szimbolikus és kulturális vonatkozásaival együtt. Festményein szinte kizárólag női alanyok, érzelmek, vágyak, álmok, emlékek, szimbólumok, attribútumok szerepelnek. A férfi jellegűek, ha mégis jelen vannak, soha sincsenek magukban, csak mint az előbbiek társa, párja, tárgya. Miklóssy Mária legtöbb festménye mégis a kortárs trendek sorába illő, úgynevezett nőművészeti megnyilvánulásként is felfogható alkotói magatartás talán ösztönös, és ha némileg mimikris is, de karakteres erdélyi képviselője. Erre a sajátosságára utalt már a művészetét elemző Banner Zoltán is, amikor azt írta, hogy „…nemének gondjai, gondolatai mind húsosabbá érlelik színeit, sajátos együttérzéssel teremtik újjá festészetünkben a nőt eszményítés nélkül”, hozzátéve nemzedékének sajátos férfiszempontúságát, miszerint teszi ezt „korunk eszményeinek megvallására, eszményi hűségre is kész kortársként, a férfisors kiteljesítőjeként…”
Festményei annak a lelki-érzelmi tükörnek más és más, gyakran újraalakított (átfestett és átnevezett) tükörképei, amelyek a művésznőt minduntalan változó hangulatban, változatos öltözetben és változatos kosztümnek is felfogható táji környezetben, de főképpen játékosan sajátos szerepekben mutatják. Például úgy, hogy képeinek nemcsak festőnője ő, de a modellje is. Azaz ő öltözik és vetkőzik. A nagybetűs nő is ő: az angyal és a pillangó, ő Léda és ő Vénusz, ahogy a lány is ő a presszóban vagy a furcsán szép menyecske egy hallal, valamint a pávás, kalapos hölgy is ugyancsak ő maga, de az egzotikus, valamint az európai úrinő is, sőt együtt mind a három grácia. Amikor túlságosan komolyra fordult az élete, ott láttatta magát a golgotai kereszt korpusza alatt, egy szomorú, alázatos történetben Máriaként, majd egy másik képen Magdolnaként. A kereszten pedig nem mást hoz, mint az elvesztett, mégis örökkön élő, egyetlenül egyenlő és méltó társát, mintegy képi idézetként, vagy inkább csak interpretációként, korpuszként. A valamikori királyt a királynő mellől, a hajdani faunt a lány, azaz a művésznő és -né oldaláról.
Vécsi Nagy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A falu lelke
Augusztus 29. a magyar fotográfia napja. 175 évvel ezelőtt ezen a napon mutattak be először nyilvánosan fényképet Magyarországon. A Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal azt ismertette, hogyan lehet fény segítségével képet rögzíteni fényérzékeny anyagon. Azóta hatalmasat lépett előre a fotográfia, a fotóművészet. E nap előtt is tiszteleg a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub és a Bernády Ház közös rendezvénye. A falu lelke című kiállítás augusztus 27-én, csütörtökön nyílt meg a Vásárhelyi Forgatag eseményeként a Bernády Ház tetőtéri galériájában.
Népújság (Marosvásárhely)

Szárnynövesztő útkeresések
Az idei második Erdélyi Toll ajándéka
A vázában őrzött júniusi, júliusi virágok alig egy hétig örvendeztettek meg szépségükkel az idei kánikulában. Az íróasztalomon hetek óta várakozó halványpiros "vendég" azonban végigkísérte a színek, szirmok vonulását, cseréjét, és most, nyár végére úgy simult a kezembe, mint a pillanatnyi varázslatok elillanásáért kárpótoló ajándék. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll hetedik évfolyamának második számáról van szó, amely tartalmi, műfaji sokszínűségével a korábbi számokhoz hasonlóan ragadott magával, és röpített végig tereken és korokon.
Rögtön a legelején, az Írók a szülőföldről rovatban Nagy Pál szülőfaluja, Mezőkölpény világába engedett bepillantanom. Az irodalomtörténetnek szentelt részben Bertha Zoltán a bölcselő Wass Albertről szólva idézte körém a huszadik század negyvenes éveinek Erdélyét. "Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz magyarságom is" – hangzott fel újra az 1940-ből származó Wass Albert-i gondolat, hogy aztán a későbbi Hontalanság hitvallása is megérintsen: "Hontalan vagyok,/ de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet/ és maradok ez úton, míg csak élek/ töretlen hittel ember és magyar." A 125 éve született Makkai Sándor alakját Pomogáts Béla Reformok szolgálatában című írása idézi fel.
A Székely Útkereső évtizedét körvonalazó Brauch Magda-tanulmány első részét az idei első Erdélyi Tollban ismerhette meg az olvasó, az adatokban gazdag, időbeli és műfaji szempontok szerint tagolt lapismertetés, műelemzés ebben a második számban folytatódik és zárul. Ezt követően újra a kilencvenes évek irodalmi, művelődési lapjának anyagából született antológia szippant magába. Elsőként Róth András Lajos szólít meg Útkeresőben című publicisztikájával, amely a rendszerváltás utáni székelyföldi, erdélyi lapszerkesztés ars poeticájának is tekinthető. "Az utat keressük, s nemcsak a nagyvilágban – minden látszat ellenére –, hanem főleg itthon. Megmaradásunk útjait keressük, s ez nem lehetséges önfelmérésünk, önmegmérettetésünk nélkül. (…) Újból csak Ravasz Lászlót idézem, aki az erdélyi életszabályról így vélekedik: "Ha egyszer politikai és katonai hatalommal egy kis nemzet naggyá nem teheti önmagát, világos dolog, hogy belső kérdéseinek megoldására is ez a szabály: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által..." (1992). Az antológia prózai anyagából itt találjuk Makkai Sándor A született nagyság. Bevezető sorok egy Bethlen Gábor- tanulmányhoz című írását, Nyirő József A vén cigány című elbeszélését, Tamási Áron Szülőföldem című regényének részletét (Beszédes út hazafelé), Kozma Mária Makkai Sándorra emlékezve, Nagy Olga Gyűjtsünk népi elbeszéléseket!, Benkő András Szabó András születésének 120. évfordulóján című írását. A líra Petőfi Sándor (A székelyek), Benedek Elek (Becsüld a népet!), Reményik Sándor (A legszebb szó), Bartalis János (Anyaföld), Beke Sándor (Erdélyi homály), Nagy Gáspár (Utazás. (I.), Csiki László (A monológ), Jancsik Pál (Török rab Hunyad várában) hangján szól.
Az átlépés a két évtizeddel ezelőtti udvarhelyi lap világából a mostaniéba ezúttal is szinte észrevétlenül történik, mintegy újabb bizonyítékaként a lapszerkesztési elvek szilárdságának, az igények, szemléletmódok rendíthetetlenségének. A jól ismert rovatok terében találjuk magunkat, Anyanyelvünk épségéért Fülöp Lajos Bajzáról és a reformkori nyelvről szóló értekezését és Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányának folytatását olvashatjuk, az Életműveknél Kozma László Juhász Gyula költői világába kalauzol tovább, élő néphagyományainkról Szőcs Katalin Fokos című írásának soron következő részében, illetve Kiss Irén A mágusokról című előadásának összefoglalójában oszt meg érdekes tudnivalókat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán világának prózában is élő, sajátos színei villannak újra elénk, a Hit és üzenet ezúttal többek között Fülöp Lajos versében ölt testet.
Az Erdélyi Toll folyamatosan leszáll a múlt sokszor láthatatlanságba süllyedt értékeiért, olvasói elé tárja az elfeledett kincseket, ugyanakkor egy pillanatra sem szakad el a jelentől. Ezt bizonyítja a Könyveink világa rovat kínálta újdonság, a Morfondír.ro internetes hetilap székelyföldi könyvkiadókról készült összeállításának közzététele. Ez az a pillanat, amikor hagyomány és modernitás a minőség jegyében találkozik.
Az idei második lapszámból természetesen a Múzsa és lant, illetve a gyermekrovat sem maradt ki, a legkisebb Toll-forgatókat többek között egy igazi irodalmi csemege, Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregényének első része várja.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Thorma János- és a Bay- gyűjtemény – kettős könyvbemutató a Bernády Házban
Két különlegesen szép és jelentős művészeti kiadvány bemutatójára kerül sor Marosvásárhelyen a Bernády Házban szeptember 3- án, csütörtökön délután 6 órától. Mindkét könyv igazi csemege a művészetkedvelők számára, rendkívül gazdagon mutatják fel Thorma János életművét, illetve a nagybányai művésztelep kivételes értékeit. A kötetek szerzői, létrehozói közül többen eljönnek az eseményre, amelyen Kovács Zita – Büki Barbara Thorma János című könyvét és Büki Barbara – Kovács Zita Bay-gyűjtemény című albumát ismerhetik meg az érdeklődők. A kiadványokról rövidfilm is készült, azokat is levetítik a rendezvényen, majd Nagy Miklós Kund művészeti író és Henter György, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkipásztora méltatja a kiadói újdonságokat.
A könyvek születéséről, a bemutatott művészekről, művekről sok érdekesség hangzik majd el azon a beszélgetésen, amelynek résztvevői dr. Bay Miklós budapesti műgyűjtő, Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója és Szakál Aurél kiadó, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója. Az eszmecsere helyi vonatkozásokat is felvethet, hiszen dr. Bay Miklós Marosvásárhelyen volt egyetemista, itt szerezte orvosi diplomáját az 1950–60-as évek fordulóján, Kovács Zita pedig Vásárhely és Baja testvérvárosi kapcsolatai révén is sok vásárhelyi művészetpártoló ismerőse.
A példás műgonddal és nagy szakértelemmel, hosszas kutatómunka nyomán tudományos igénnyel megírt és szerkesztett kötetek kiadását a kiskunhalasi múzeum vállalta fel. A Thorma János- életműkatalógus 231 reprodukciót tesz közzé, 542 festmény adatait tartalmazza. A nagyszerű Bay-kollekció több évtizedes kitartó gyűjtés eredménye. Az album 222 műalkotást – festményt, grafikát, szobrot – tartalmaz. Többségük nagybányai alkotók műveit reprodukálja, de szerepelnek a kötetben a kortárs magyar képzőművészet más jelesei is. A könyvekről a későbbiekben bővebben szólunk lapunkban.
Népújság (Marosvásárhely)

Judóka is elment
Még egy jelentős marosvásárhelyi művész, aki alkotóereje teljében távozik. Szabó Zoltán Judókát művésztelepen érte a halál, Zabolán, ahol több napon át nemzedéktársakkal, a vásárhelyi művészeti középiskola egykori növendékeivel nagy kedvvel dolgozott, és élvezte az újbóli találkozás, az ösztönző eszmecsere s a közös munka örömét. Ugyancsak alkotótáborból, Gernyeszegről utazott oda, a Teleki- kastélyban dolgozott nagy odaadással. Teljesítményével, eredeti ötleteivel egyöntetű elismerést váltott ki táborkollégái és a jelen levő művészettörténészek körében. Visszagondolva, talán az ő sorsára is vonatkoztatható az ottani Napkereszt víz motívummal című döbbenetes performansza. De ki sejthette, hogy ilyen hirtelen következik a vég?! Azt csodálta mindenki, mekkora megszállottsággal vetette magát a munkába. De hát neki ennyi szabatott… Hiányozni fog Marosvásárhelyről, a MAMŰ is gyászolhat, egyik markáns alapító egyéniségét veszítette el. De egész képzőművészeti mozgalmunkat nagy veszteség érte elhunytával.
Nyugodj békében, Judóka! Nem felejtünk el. Olykor- olykor talán még újabb performanszaidat is látni véljük majd az égen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Körkép a végekről
A bánsági magyar adás szerdán 11 óra 30 perctől látható a TVR3-as csatornán. Szeptember 2-án Temesvár egyik legfiatalabb magyar üzletmenedzseréhez kopogtatunk be. Ő lesz az idegenvezetőnk a kávékultúrában. A beszélgetés közben bemutat néhány cafe latte rajzot. Műsorunkban szó lesz a XX Bánsági Magyar Napokról is, részleteket mutatunk be a néptáncgálából. (ismétlés)
A műsorok rövidített verziói megtekinthetők hétfőn és csütörtökön 19 óra 30 perctől a Temesvári RTV csatornán is.
A bánsági magyar adást, azaz a Körkép a végekről című műsort a közszolgálati televízió temesvári stúdiója készíti. Felelős szerkesztő: Keresztes Péter.
Nyugati Jelen (Arad)

Őrizzük meg szép magyar nyelvünket
125 éves Piski református temploma
Templomuk felavatásának 125. évfordulójára emlékeznek meg a vasárnapi istentisztelet keretében a piskitelepi maroknyi magyar reformátusok.
Vasúti városka
Piski kicsi falu volt Déva és Szászváros között, a Sztrigy partján. A sors úgy hozta, hogy Bem tábornok ennek a pataknak a hídján vívta meg 1849. február 9-én győztes csatáját a császári seregek ellen. A faluval szembeni dombról irányította a csatát, itt mondta híressé vált szavait, hogy „ha ez a híd elvész, elveszett Erdély”.
A falu ezután is élte mindennapi életét, amíg a Monarchiában be nem indult a vasút építése. A Budapestet Erdély déli részeivel összekötő vasútvonal megépítésére a Maros völgye látszott előnyösnek és természetesnek. 1864-ben a kormány elhatározta, és Aradtól kiindulva meg is kezdte a vasút építését. A vasútvonal mellé nagyszabású műhelyt is terveztek, ennek a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta terület látszott a legalkalmasabbnak. Ettől számíthatjuk Piskitelep (vagy egyszerűen Piski) megalakulását, Bem apó csatájának faluját, pedig azóta nevezik Ópiskinek. A vasút építéséhez földmunkásokat a közeli falvakból toboroztak, mérnökök, építészek jöttek, lakások, munkásszállások épültek. 1868. szeptember közepén megérkezett az első gőzmozdony, végül az állomás impozáns épülete 1901–1902-ben készült el.
A lakosság növekedése szükségessé tette az egyházi élet és az oktatás megszervezését. A vasútépítő vállalat szolgálati nyelve kizárólag német volt, csak 1873 után lett német-magyar. Ennek ellenére Piskitelepen kezdet óta szervezett magyar társadalmi és kulturális élet fejlődött ki. Iskola, EMKE-fiók, polgári olvasókör, betegsegélyző pénztár, és helyi fúvós zenekar alakult meg. A fiatalok a Rákóczi Ifjúsági egyesületben működtek a hazafiasság és jótékonyság terén, s 1909-ben megalakult a Piskii Vasutas Sport Egyesület, mely a már akkor jó nevű Kolozsvári Vasutas Sport Club ellen játszotta bemutatkozó labdarúgó-mérkőzését.
Lelki gondozás református magyaroknak
Az egyházközségek megszervezésére meglehetősen későn került sor, mivel a dévai és a közeli egyházközségek lelkészei szolgáltak be. Végül megalakult az önálló katolikus hitközség, később templomot is építettek. A protestánsok ügyét először Szőcs Sándor dévai református lelkész karolta fel, az istentiszteleteket az iskola egyik termében tartották. 1883-ban a beszolgáló lelkész prédikációja hatására Kirinyi Lajos 100 forintot tett le alapul templomépítésre. Ft. Szász Domokos református püspök rendszeres körlelkészi állást tervezett Petrozsény székhellyel, de végül Piskitelepet szemelte ki. Lelkésznek Juhász Izidort neveztetett ki, aki 1888. július 22-én tartotta meg beköszöntőjét. Templomhelyiségül a kocsijavító műhely szolgált, s azután rendszeressé váltak az istentiszteletek és az iskolai vallástanítás.
Ft. Szász Domokos püspök az erdélyi református egyházkerület építkezési alapjából kieszközölt 16 000 forint hitelt, melyből Alpár Ignácz tervei szerint felépült a díszes templom és paplak a gróf Kuun László örökösei, gróf Kuun Géza és nővére Fáy Béláné szül. gróf Kuun Irén által ajándékozott 846 négyszögöl területen. Őfelsége Ferencz József király 150 forintot adományozott saját vagyonából a templom építéséhez. A templomot végül 1890. augusztus 30-án szentelte föl Szász Domokos püspök, számos lelkész és a közönség jelenlétében.
Templom természeti és történelmi viharokban
A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig 1000 koronát hagy az egyházközségre 1906-ban.
Nagy veszteség érte a református egyházközséget (is) a trianoni békeszerződés, a második bécsi döntés és a világháború következtében. A kommunista hatalom idején magyar elemi oktatás egy darabig a református parókián működött négy összevont osztály formájában. Később teljesen megszűnt a magyar oktatás, a magyar gyerekek csak a közeli Déva iskoláiban tanulhattak anyanyelvűkön.
Amikor megalakult a Magyar Népi Szövetség, Piski magyarsága ismét bekapcsolódott a kulturális életbe. Az énekkar és műkedvelő színjátszás megszervezésében aktív szerepet vállalt Gyenge Sámuel református lelkipásztor, valamint Serföző Ilona tanítónő. Később Albert István lelkész vállalta magára a kis magyar közösségben a magyar nyelv és kultúra ápolását.
Emlékezzünk a Piskin szolgáló lelkészekre. Időrendi sorrendben a következők hirdették Isten Igéjét a templomban, kereszteltek, eskettek, temettek, becsülettel helytálltak, ápolták a magyar nyelvet, tartották a hitet híveikben:
Juhász Izidor 1889–1932,
Gazda Lajos 1933–1946,
Gyenge Sámuel 1946–1971,
Fogarasi István 1972–1974,
Muntyán János 1974–1975 (beszolgáló lelkész),
Albert István 1976-tól.
Emlékezzünk tisztelettel és szeretettel rájuk, ne feledjük, amire tanítottak, habár igen megfogyva, de maradjunk meg ezentúl is magyaroknak, reformátusoknak.
Ortenszkyné Gyenge Ildikó

Nyugati Jelen (Arad)

A „lámpagyújtogató” élete képekben és versben
Reményik Sándor születésének 125. évfordulójára
Augusztus 30-án 125 éve annak, hogy Kolozsvár belvárosában, a Tholdalaghy-házban megszületett Reményik Sándor, a költő. Édesanyja Brecz Mária, édesapja Reményik Károly, Kolozsvár főépítésze, az Egyetem, az Egyetemi Könyvtár, a Klinikák kivitelezője. Reményik a kolozsvári Református Kollégium végzettje, tanulmányait a jogi karon folytatja, de nem fejezi be. Első kötete, a Fagyöngyök 1916-ban jelent meg, ettől kezdve folyamatosan közöl. A Pásztortűz c. irodalmi folyóirat főszerkesztője. A két világháború közötti erdélyi magyar líra egyik legismertebb alakja volt.
Magányos ember. Húga családjával Budapesten lakik. Reményik öreg szüleivel, idős nagynénjével és nagybátyjával együtt az óvári Szentlélek (ma: Virgil Fulicea) utcában és a Hója alatti, Donát-úti tornyos villában. Támogatja őket, amennyiben törékeny egészsége és gyenge idegállapota engedi. Sokat tartózkodik Nagyváradon, Budapesten és Pécsett gyógykezelésen.
Szenvedélyes szeretettel ragaszkodik városához, Erdély hegyeihez és a „vadvizekhez”.
Eredj, ha tudsz – én maradok – vallja és teszi – marad 1941 októberében bekövetkezett haláláig. A Házsongárdi temetőben van eltemetve, furcsa véletlen folytán barátai, Mannsberg Arvéd és Lám Béla közelében.
Járjuk be Kolozsvárt Reményik szemével, idézzük fel azokat a gondolatokat, érzéseket és hangulatokat, amiket városunk ébresztett a költőben.
A halál gondolata foglalkoztatta Reményiket, hitt a gondolat és a költészet erejében
HANTZ LÁM IRÉN
Szabadság (Kolozsvár)

Mindenét odaadja a csángó
A legfiatalabb generációnak már nem éri meg magyarul tanulni Csángóföldön. Erdély szívében azonban még élnek olyan emberek, akik ezt szívügyüknek tekintik a körülmények dacára. Magyarfaluba, az „elférfiatlanodott" településre személyesen vitte el adományait két héttel ezelőtt a „Csak tiszta forrásból" elnevezésű magyarországi csoport.
Sírva jöttek ki a Magyarországról érkező pedagógusok a magyarfalusi magyar „iskolából" tavaly nyáron, amikor adományt vittek az ott élő, magyarul tanuló gyermekeknek. A 120 gyerekre nagyjából 16 négyzetméternyi hely jutott...
Misszió: a magyar nyelv megmentése
Mivel a segítség folyamatosan jól jön, a csoport idén augusztus elején is ellátogatott a csángó településre, ahova ruhaneműt, játékokat, tanszereket, tartós élelmiszereket vittek.
Nem kellett sokat beszélnie Magyarfalu két tanítójának, a házaspár Kiss Csabának és Annamáriának, hogy rádöbbenjenek a „Csak tiszta forrásból" nevű csoport tagjai: a lehető legjobb kezekbe adhatják át személyesen adományaikat. A két fiatal a brassói egyetemen végzett, és küldetésének érezte, hogy az eldugott kis településen nemcsak a moldvai csángó magyar hagyományokat ápolja, hanem szeretett anyanyelvünkön tanítsák az ottani gyermekeket, akik román iskolába járnak, az archaikus magyar nyelvet pedig egyre ritkábban hallják.
– Hogyhogy nem látok férfiakat? – kérdezem Csabától, amikor a csoport 6. útjához csatlakozva, háromnapi kirándulás, buszozás, történelmi emlékezés után megérkezünk a zsákfaluba. – Külföldön dolgoznak: Kongóban és Új-Guineában kapnak legalább munkát, és keresnek egy kis pénzt... 10 havonta járnak haza. A gyerekek 14 éves korukig tanulnak, aztán a szülői háznál segédkeznek, megtermelik, amit megesznek, illetve a jószágokkal foglalkoznak, cserekereskednek – meséli a tanító, aki párjával elhatározta, tesznek azért, hogy Romániában ne vesszen el a magyar szó. Harc az élhetőbb körülményekért
A múlt évben még piciny házuk „nappalijában", egy körülbelül 16 négyzetméternyi területű helyiségben próbálták a 120 gyermek oktatását lelkiismerettel végezni. A „tanteremből" egyenesen a még kisebb hálószobájuk nyílt. A ház mellett elkezdődött az iskola építése, de a magyar kormánytól kapott előzetes ígéretek ellenére az anyagi támogatás elmaradt.
A csoport a nyíregyházi Apáczai Csere János gyakorlóiskola igazgatójával, Andó Károllyal az élén akkor a döbbenettől előbb letaglózva, majd motiválva azonnal lobbizni kezdett az élhetőbb körülményekért. Ennek hatására az óvoda régi épületét megkapta a két tanító, így nagyobb hely áll rendelkezésükre. Cserébe Annamáriának minimális illeték fejében kellett tanítania a román iskolában.
De megérte: idén már abba az épületbe vitte az iskola nyugdíjazott pedagógusa, dr. Kanyuk Jánosné kezdeményezésére alakult, általa vezetett és azóta az ország többi részéből érkezőkkel is kiegészült csoport az adományokat, és láncban állva, kézből kézbe adva juttatták el azokat a buszból a tanterembe. Tiszta szívvel, szeretettel
A gyönyörűen hímzett ruhákba öltözött alsós gyermekek teljes szívüket és lelküket nekünk adva énekeltek, táncoltak és szavaltak hálájuk jeléül, majd meglepetésként szekérrel romantikus erdei úton át a nagyobb fiúk felvittek a hegycsúcsra. Mindenre számítottunk, csak arra nem, hogy a hegytetőn, amely már a világ pereméhez volt hasonlatos, friss, hideg vízzel, pálinkával és még meleg túrós pitével vár Annamari bennünket, így egészíti ki a természet adta varázslatot.
A csángók rendkívül vendégszeretők. Szállásadóink is falubeliek voltak. Lina néninél pujpuj (kukorica), gyümölcsfák, padlidzsáni (padlizsán), sőt, eper is volt, ami „kétsze’ csinyál egy esztendőn" (májusban és augusztusban is terem – a szerk.). De az árnyékszék az udvaron, fürdőszoba pedig egyáltalán nem volt a házban. Sokan a faluban télen a havat a házban felolvasztva, melegítve tisztálkodnak. – Mosmicsinájjak, van csap a házban, de víz nem gyün belűle – szabadkozott a néni –, gyűjjenek, elkísérem magokat a lyányomhoz moskolódni (fürdeni, mosakodni)! Sérüljenek (forduljanak) balra, ha kilépnek a kapun. A lyányomnak van két gyerekecskéje, legalább azokat is megösmerik.
A 3 és 10 éves „gyerekecske" értette ugyan a magyar szót, de nem igazán akartak vagy tudtak megszólalni. „Nem külföldre jöttek, hanem haza"
– Van olyan gyermek, akit nem járatnak magyar iskolába – mondta Csaba.
– Mi azért tesszük a dolgunkat. Ajánlottak Bákóban (Bacau) tanítói állást mindkettőnknek szolgálati, fürdőszobás lakással. Nagyon csábító volt az ajánlat, 2 szoba és fürdőszoba, de amint a „gyermekeinkre" gondoltunk, rájöttünk: a luxus nem ér annyit, hogy itt hagyjuk őket – teszi hozzá Annamari. Elképesztő, hogy ilyen is létezik, de nem csak e két lelkes fiatal ejtette ámulatba a csoport tagjait. Székelyföldön keresztülhaladva a tordai sóbánya idegenvezetője, Attila megható, a magyarságról szóló saját versével búcsúzott el tőlünk, és egy mondattal: „ne feledjék, nem külföldre jöttek, hanem haza". A sepsiszentgyörgyi székely múzeum idegenvezetője minden kérdésünkre maximális szakmai tudással és alázattal válaszolt. A Gyimesben található hegytetőn, Áldomáspatakán nemcsak a friss levegőbe, egy helyi 68 éves asszony saját készítésű sajtjába is beleharaphattunk. Az erdélyiek szorgalmát a rendben tartott hegyoldalak, erdők bizonyítják. Kedvességük őszinte és szívből jövő volt. Nemcsak hallottunk róla, hanem saját bőrünkön tapasztaltuk: „mindenét odaadja a csángó".
Balmaz Ágnes
delmagyar.hu / Délmagyarország napilap
Erdély.ma

Igen. A székelyek
1999 nyarán a szentegyházai (Vlăhiţa) középiskola érettségiztető bizottságába osztottak be. Emlékszem, pokoli hőség volt, az első reggeli csíkszeredai busszal indultunk és az országúton szálltunk le, ahonnan gyalog kellett bemenni a helyi középiskolába. Csend ült a mezőn és a házakon, melyek kapuit minden alkalommal megcsodáltam, még ha tizedszerre láttam is azokat.
Mindig lenyűgöztek a kapuk, a székelyeké pedig különösképpen. Megpróbáltam megérteni a népművészek türelmét és szép iránti szeretetét és főleg a tulajdonosok ragaszkodását, akiknek a régi kapukon túl szép és korszerűen felszerelt portáik voltak. És átjárt annak az érzése, ahogy a gyökerek mélyre nyúlnak egy ott lakók keze nyomát magán viselő térségben: nagy kapuk a házaknál és a szívekben, melyeken csak akkor és azután léphettél be, ha kívül hagytad a gonoszságot.
A középiskola ódon és hűvös épülete komoran és némán fogadott minket. Az igazgató viszony széles mosollyal és izgatottan várt a bejáratnál. Igen, izgatottan. Román tannyelvű iskolákból érkezett román felmérők voltunk egy egynyelvű településen. A forró kávé alaposan felébresztett minket és feloldotta félszeg hallgatásunkat.
– Tudják, a gyermekeink elég keveset beszélnek románul. Tanulnak, igyekeznek tanulni, de nagyon nehéz… Pedig nagyon jó tanárnőnk van.
– Tudjuk…
Tudtuk. A megyében eltöltött két év olyan helyzettel szembesített, melyről a hegyeken túl nem tudtam és nem is volt módom megérteni. Elismerem, hogy ugyanazokkal az előítéletekkel érkeztem, melyek lebontásával most egy ideje foglalkozom: „hogyan élhetsz úgy egy országban, hogy nem beszéled jól a nyelvét?” Akkor nem tudtam, hogy vannak egynyelvű térségek, mint ahogy ezt sokan most, annyi év óta sem akarják elismerni.
Maga a vizsga 9 órakor kezdődött. Monoton volt. Mint az ottani vizsgák többsége. Bemagolt és felmondott irodalmimű-kommentárok, szövegértési és válaszolási nehézségek, nyelvtani hibák és kifejezési nehézségek… De sok komolyság és akarat.
Őszinte és nyílt, szemtől szembe tekintetek. Ez volt az egyik első alkalom, amikor sajnáltam, hogy nem tudok magyarul és nem vagyok képes más szinten, a vizsga kereteiből kilépve beszélgetni az előttem álló gyermekekkel, hogy megismerjem az álmaikat, a reményeiket, a félelmeiket… A jegyek 6 és 7 között váltakoztak. Boldogan távoztak, mert átmentek, megköszönték, a folyosóról pedig az öröm másfajta hangjai is behallatszottak.
Másnap egy esti tagozatos osztályt kellett felmérnünk. Mindnyájan dolgoztak, voltak köztük családosok, gyermekesek, gondokkal, felelősségekkel. Jobban beszéltek, mint az előző napiak. Lehet, hogy nem bántak ugyanolyan jól a szakkifejezésekkel, de látható volt, hogy értik és tudják, mit mondanak. Kérdően néztem az igazgatóra. Azonnal jött a válasz.
– Román a tanárnő. Olténiai.
– Tényleg? Nem tudtam, hogy Szentegyházának román romántanára van.
– Igeeen! Rendkívüli ember. Nem oktat, hanem a lelkét osztja meg a diákokkal.
Folytattuk a felmérést. Egy fiú áll előttünk, aki elámít az A szerelem utolsó, a háború első éjszakája (Camil Petrescu regénye – E-RS) női szereplőjének pszichológiai elemzésével. Csaknem negyedórányi szabad beszéd után pedig, lezárásként azt mondja, hogy Elára hasonlítok. Nevetni kezdtem. – És ezt így, vizsga közben mondod nekem?
– Miért ne? Ez jön le önről.
Meleg mosolya, rendkívüli önbizalma volt és irigylésre méltó ügyességgel bánt a román nyelvvel. Az üres ellenőrzőre és a személyire nézek. Látom a kollégám, a megye egyik legszigorúbb tanárnőjének az elégedett mosolyát.
– Gratulálok Nándor! Teljes szívemből tízest adok, sok sikert a továbbiakban!
– Én is – hallom a jobbomról.
– Köszönöm!
– Mi köszönjük az akaratnak és a komolyságnak ezt a rendkívüli bemutatóját!
Szárnyalva távozott.
Délután 4 körül belép egy hölgy, aki nagyjából ugyanolyan korú lehetett, mint az édesanyám. Tisztességesen felöltözve, komolyan, átnyújtja a személyijét, húz egy tételt, mosolyog, megmondja a számát, elvesz egy papírlapot a piszkozat számára és beül az egyik padba. Egyetlen szót sem írt le az alatt a csaknem egy óra alatt, amíg az előtte lévők vizsgáztak. Néha mosolygott a többiek válaszain. Megnézem a személyijét. 50 éves volt. Ő kerül sorra. Eminescu. Szabadon beszél, nyugodtan. Félbeszakítom, kérdéseket teszek fel neki, a válaszok alaposak, terjedelmesek.
– Mi késztetett arra, hogy elvégezd az esti tagozatot?
– Le akartam érettségizni. Postai alkalmazott vagyok. Fiatal koromban más volt a helyzet, más idők voltak. De szeretek és mindig is szerettem tanulni. A román pedig az egyik kedvenc tantárgyam volt, sok könyvet olvastam román nyelven, főleg most, ezzel a tanárnővel… Úgy hiszem, a felnőtt ész másképp fogja fel az irodalmi üzenetet.
Ez volt a második tízesem. Teljes szívemből.
Meg akartam ismerni azt a fantasztikus tanárnőt aki – furcsa módon – egyáltalán nem jelent meg a vizsgák alatt. Miután az utolsó két diákot is levizsgáztattuk és véget ért a román nyelv- és irodalom-vizsga, az ajtó lassan kinyílt és egy mosolygó arc kukkantott be.
Még most is beleborzongok, amikor felidézem. Ő volt. Meleg tekintet és mosoly, egy karra támaszkodva. Nehezen mozgott. Nagyon nehezen. És egy végtelen szeretet arra késztetett, hogy felálljak és átöleljem ezt a rendkívüli személyt, akit először láttam életemben, de aki az első lépésével azonnal a lelkembe jutott.
Úgy beszélgettünk ott hármasban, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Nem beszélt a betegségéről, nem beszélt arról, hogy számára igazi kaland eljutni az iskoláig. A gyermekekről beszélt, a tanrend és a térség sajátosságai miatti oktatási nehézségeiről, véleményt cseréltünk, mindenfélékről beszéltünk.
Egyesek a társadalom parazitáinak tartják a tanárokat.
Mások szolgáknak. Megint mások viszont a nekik kijáró helyet biztosítják nekik, úgy a társadalomban, mint ahogy a saját életükben is. Ha ezt az embert nem EMBEREK vették volna körül, akkor valószínűleg most kerekesszékben ülne.
Sokszor gondolok arra, hogy van egyfajta törvényszerűség, mely szerint sorsod beteljesedéséhez életed során bizonyos időket, helyeket és embereket meg kell érned/ismerned.
Ezt a tanárnőt, egy Székelyföldön élő románt a közösség azért szerette és tisztelte, amit a gyermekekért tett, azért a jóságáért és elhivatottságáért, mellyel a szolgálatukba állította széleskörű ismereteit és szakma iránti szeretetét.
Egy tanár esetében anyagiakról beszélni…
Ha valamiről le kell mondanunk, mert a fizetésből nem futja rá, akkor ebben a sorrendben tesszük: ennivaló, ruházat és egészség. Bonyolult műtétre és csípőműtétre volt szüksége, melyet nem fizetett az egészségbiztosító. Betegsége napról napra súlyosbodott, és akik léptek, azok a helyiek voltak, az igazgató kezdeményezésére az egész közösség kivette a részét.
Összegyűjtötték a szükséges összeget. Egy életet meg kellett menteni a leépüléstől, egy embert pedig újra talpra kellett állítani, mert közéjük tartozott.
Igen, a székelyek. Azok, akik Szentegyházán, ebben a hajdanán bányászattal foglalkozó, a Csík és Udvarhely közötti dombok közé vetett városkában élnek. Az ottaniak tudnak emberekként viselkedni, az egészség, meg a felebarátok iránti szeret esetében pedig, nem mérlegelnek sem születési hely, sem név, sem anyanyelv szerint. Csak lelkekben mérnek, melyek összefognak, hogy jót tegyenek más lelkekkel. A műtétet Marosvásárhelyen végezte el egy szintén magyar orvos (Bálint Andor), egyike a legjobbaknak, akinek volt bátorsága megtenni azt, amire mások határozott NEM-et mondtak volna. Nem volt túl sok esély a meggyógyulásra, de nem volt teljesen reménytelen sem.
A műtét napján a középiskolában nem tartottak órákat. Mindenki, diákok és tanárok egyaránt, érte és az egészségéért imádkozott. Erősen, mosolygósan, olyan csupa szív és lélekként akarták visszakapni, amilyennek ismerték. És úgy tűnik, valaki meghallotta a tiszta lelkekből érkező imádságot. A műtét sikerült és még az orvosok is elsírták magukat, amikor először el tudott indulni a saját lábán.
Visszatért az iskolába, ahol elárasztották virágokkal és szeretettel. Amikor pedig az igazgató, az iskola lelke meglátta, hogy talpon állva ír a táblára, ki kellett menjen az osztályteremből, hogy szabad utat engedhessen az öröm és a teljesített erkölcsi kötelesség legőszintébb könnyeinek.
Sok év óta ma újra beszéltem telefonon a tanárnővel. Szívem újra tele lett az iránta és a hely, az ottani emberek iránt érzett szeretettel, akiket több ezer kilométerről is véglegesen a lelkembe zártam.
Nem fogok neveket írni, de bárki, aki megfordul a szentegyházai középiskolában, vagy a településen ismerni fogja egy olyan ember történetét, aki elhozza a magyar gyermekek közzé a román nyelv szépségét, a költészet érzékenységét és az őt végleg örökbe fogadók iránti szeretetből és hálából született mosolyt.
És arra gondolok, hogy egy adott pillanatban mindnyájunk megtalálja a maga célját és helyét. Az igazi emberek névtelenek, csak lélekkel és az emberiesség azokkal az íratlan szabályaival rendelkeznek, melyek a politikai irányzattól, az évtizedek során elültetett sztereotípiáktól, vagy előítéletektől függetlenül működnek.
Florina Vaipan (Botosány/Botoşani)
eurocom.wordpress.com / corbiialbi.ro
Erdély.ma

Szemet szúrt az udvarhelyi kétnyelvűség
Közel egy éve szolgálatban van, érkezésekor be is mutatták a székelyudvarhelyi helyi rendőrség Dacia Dusterjét, mégsem volt olyan híres, mint amilyenné a napokban vált. Történt ugyanis, hogy a szélsőséges kirohanásairól ismert Bogdan Diaconu román parlamenti képviselő felfedezte magának a gépjárművet, pontosabban annak kétnyelvű feliratozását. Felháborodásának hangot is adott a Facebook közösségi oldalon, ahol szép számban talált követőkre. Akadtak viszont olyanok is, akik szerint a lehető legtermészetesebb és törvényes a többnyelvű autófeliratozás.
Törvényben tiltaná be a magyar feliratok használatát Romániában Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (PRU) alapítója, parlamenti képviselő. A honatyában azt követően fogalmazódott meg egy ilyen jellegű kezdeményezés szükségessége, hogy a Facebook közösségi oldalon nagy felháborodást és vitát váltott ki egy, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség autójáról készült fotó, melyen a „Helyi Rendőrség Székelyudvarhely” magyar felirat olvasható.
„A székelyudvarhelyi helyi rendőrség gépkocsiját látva az az érzésed támad, hogy Magyarországon vagy. Pedig nem, ez egy romániai intézmény gépkocsija, román területen. Így már nem mehet tovább!” – a magyarellenes kirohanásairól ismert fiatal politikus ezzel a bejegyzéssel osztotta meg a fotót, melyet példáját követve több mint 13 ezren tettek közzé üzenőfalukon. A több száz hozzászóló Diaconuhoz hasonlóan sérelmezi, hogy egyesek elfelejtik, hogy milyen országban élnek, illetve van, aki azt is felveti, hogy a város polgármesterét, illetve a helyi rendőrség vezetőjét le kellene tartóztatni és elítélni a magyar nyelvű feliratozás miatt. A szélsőséges politikus egyes követői úgy vélik, hogy egy magyar feliratozású rendőrségi jármű nem számíthat hatósági autónak Romániában, ezért szerintük meg sem kellene állni, ha az ebben tartózkodó rendőrök arra intenének. A szitokszavaktól és gyalázkodásoktól sem mentes hozzászólások azt követően sem csitulnak, hogy egyes – többnyire magyar nemzetiségű – hozzászólók a gépkocsi másik oldaláról készült fotót is megmutatják, melyen immár román nyelven olvasható a felirat, illetve számos példát hoznak fel európai országokból, ahol a kisebbségek nyelvén is feliratozva van a hatósági jármű. Sőt, Diaconu egyes követői már odáig mentek, hogy a magyar nyelv használatának a betiltását követelték, így egészítve ki a képviselő által felvetett és szimpatizánsai körében „közvitára” bocsátott törvényjavaslatot.
A szélsőséges politikus által megosztott fotó történetét a román központi sajtó is átvette, többsége a B1 tévécsatornára hivatkozva, ahol Diaconu élő adásban adhatott hangot felháborodásának. Míg a sajtóorgánumok zöme rácsodálkozva, a „hihetetlen” címszó alatt tárgyalta a témát, a realitatea.net hírportál arra is emlékeztet, hogy a közigazgatási törvény értelmében azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, megengedett a kisebbségi nyelvhasználat.
Az inkriminált fotó nem mindenkinél ért el hasonló hatást, a témában a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Remus Cernea független parlamenti képviselő rámutat, neki a képet látva az a megnyugtató érzése támad, hogy „egy civilizált, európai országban élek, ahol látható és nemzetközi szinten is elismert erőfeszítéseket tesznek a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása érdekében”. Természetes és törvényes, hogy egy olyan városban, ahol számottevő a kisebbségek számaránya, ezek nyelvét is használják a közigazgatásban, emlékeztet Cernea, rámutatva, hogy ebben csak a „gyűlölet apostolai”, a másságot kifogásolók találnak kivetni valót. „Egy ilyen attitűd veszélyes, demokráciaellenes és nem vezethet máshoz, mint ellenségeskedéshez, feszültséghez, az előítéletek és az ésszerűtlen gyanúsítgatás állandósulásához” – véli közleményében Cernea, hangsúlyozva, hogy egy demokratikus államban az emberek közötti különbségek gazdagítják a társadalmat, nem pedig fordítva. „Nem, a mi országunk nem lehet a nacionalisták, sovének, szélsőségesek, és ezek propagandájának prédája!” – zárja közleményét Remus Cernea, arra szólítva a demokratikus értékek elkötelezettjeit, hogy határolódjanak el a Diaconu-féle szélsőséges megnyilvánulásoktól.
A hatályban lévő törvények értelmében jártak el, amikor a helyi rendőrség szolgálati autójára magyarul is felírták az intézmény nevét, hangsúlyozta szerkesztőségünknek László Szabolcs, az udvarhelyi helyi rendőrség vezetője. „A 2001/215-ös törvény kimondja, hogy azokon a romániai településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a közérdekű feliratok (utcanévtáblák, intézmények nevei stb.) kétnyelvűek lehetnek. Sőt, egy strasbourgi szabvány határozotton előírja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség létszáma ezt indokolttá teszi és a lakosságnak igénye van rá, kötelező a kétnyelvű feliratok használata” – sorolta az illetékes. Hangsúlyozta, Székelyudvarhelyen a magyar anyanyelvű lakosság a város 95–96 százalékát teszi ki, így magától értődő volt, hogy egy, a köz szolgálatában álló intézmény szolgálati járművére magyarul is felkerül az intézmény neve. Egyébként a Helyi rendőrség felirat csupán a jármű egyik oldalán szerepel, a másik oldalon, illetve az autó első és hátsó részén román nyelven olvasható ugyanez. „Az ügy nyomán vissza kell térnünk és alaposan át kell néznünk a törvényeket, hogy annak minden szavát betarthassuk. Amennyiben szükséges, az autó mind a négy oldalára magyarul is felírjuk az intézmény nevét” – szögezte le László Szabolcs.
Kovács Eszter, Pap Melinda
Erdély.ma

„Marosvásárhely éppen csak túlél”
Kolozsváron egyre több a befektető, Szebenben egyre több a turista, Marosvásárhely éppen csak túlél, elkerülik a befektetők, gyenge az idegenforgalma – miért van ez így? – erről tartottak kerekasztal-beszélgetést Marosvásárhely, a város, amely túlél címmel a Vásárhelyi Forgatag keretében.
Jakab István vállalkozó, a Clinilab igazgatója, Albert Attila, a Bioeel gyógyszergyár igazgatója, Dan Mașca vállalkozó, Radu Bălaș újságíró, vállalkozó vitázott arról a Borudvarban, hogy miért tart ott gazdaságilag Marosvásárhely, ahol tart, mi ennek a magyarázata és melyek a lehetőségei a változásnak. A beszélgetést Cora Muntean újságíró moderálta.
A régióban nagyon alulmarad gazdasági és társadalmi szempontból is, úgy tűnik, hogy évek óta a középszerűség útján jár Marosvásárhely, amelynek több oka is van – derült ki a beszélgetésből, amelynek volt egy román-magyar vetülete is. Albert Attila a nemzeti kisebbségek, azon belül is a magyarság fogyására hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy amikor iskolába járt, német iskolatársai is voltak, de ma már nincsenek németek Marosvásárhelyen. Az 1989-es forradalom előtt a vásárhelyi lakosság 55 százaléka magyar volt, most ez 45 százalékra csökkent. „Meg szoktak nyugtatni, hogy a románok közül is sokan elvándorolnak” – fogalmazott. Kifejtette, miért rossz a gazdasági helyzetre nézve, ha a kisebbségi közösség tagjai elhagyják az országot, és hogyan lehetne meggyőzni a fiatalokat, hogy maradjanak itthon. Azért, mert nincsenek beruházások, a helyieket okolta a vállalkozó, és egy példát hozott fel arra, hogy kezdeményezni bárhol lehetséges, az adottságokat ki kell használni. Például Svájcban sízés közben egy pohár bort akart inni a hegy tetején, és megkapta a pohár borát. Egyfajta bor volt csupán, az igaz, de létezett, mert valakinek érdeke volt, hogy ott is kiszolgálja a turistákat.
Radu Bălaș szerint a magyarok nem voltak itt leigázva, kifosztva, sokkal inkább gazdasági okokból távoztak, a legtöbben Magyarországra, mert nem kellett elsajátítaniuk egy idegen nyelvet, és mert ott jobbak voltak a gazdasági lehetőségek. A vállalkozó beszélt a városvezetés hiányos gazdasági stratégiájáról, a közpénzekről, amelyeket nem célszerűen használ. Például a sok úgynevezett ingyen koncertet is a helyi adófizetők pénzéből szervezik. „Magyarok és románok egyformán lelkesednek, amikor egy ingyen koncerten vehetnek részt. Ha tíz lejt kérne a szervező, azt már nehezményeznék” – tette hozzá.
A statisztikai adatok szerint Maros megye a harmadik helyen áll Romániában, ami a turisták számát illeti, de ez Segesvárnak és Szovátának köszönhető. „Marosvásárhelyen húsz éve csak szobrokat állítanak, mert csak ennyi eszük van a magyaroknak és a románoknak is. A románok körében már nagy a krízis, ha egy újabb magyar kezdeményezésre egy román szoborral kell előhozakodniuk” – magyarázta Dan Mașca, aki szerint ezek a szobrok nem érdeklik sem a német, sem a japán turistákat, csak a helyieknek fontosak.
Antal Erika
Székelyhon.ro

A román–magyar kapcsolatokról beszélgettek
Marosvásárhelyen két közösség él egymás mellett úgy, hogy csak akkor érintkezik, amikor az elkerülhetetlen: munkahelyen és hivatalokban. Erről beszélgettek a Vásárhelyi Forgatag Borudvarában szervezett kerekasztal-beszélgetésen románok és magyarok.
Többségi nemzet soha nem vonult utcára azért, hogy jogokat követeljen a kisebbség számára. Azért viszont igen, hogy a kisebbséggel szemben megvédje saját jogait – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja arról beszélt, hogy amióta hatalmi harcok léteznek az emberiség történetében, akik hatalmon vannak, megpróbálják saját arculatukra formálni a többieket is. Biológiai szempontból pedig egy olyan ősi ösztön él az emberben, ami a mástól való tartózkodás, idegenkedés ösztöne. Az viszont tudatosan ellenőrizhető és kordában tartható.
A szinkrontolmács segítségével zajlott beszélgetésre Skype-on bejelentkezezett Lucian Mândruță újságíró, az asztalnál pedig ott ült egymás mellett Kós Anna, Novák Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi kihelyezett részlegének munkatársa, Labancz Dávid, a Művészeti Egyetem hallgatója, Lucian Săcălean, a Petru Maior Egyetem tanára, Aurel Lazăr egyetemi hallgató és a beszélgetést moderáló Lázok Klára történész, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője. A beszélgetőtársak arra próbáltak választ találni, hogy mióta létezik ez a szinte lebonthatatlannak tűnő fal a románok és magyarok között, esetleg mindig is létezett? Miért van az, hogy a pragmatikus dolgok kezelhetőek, működnek, az elviekkel pedig nem szabad foglalkozni, mert ott szinte azonnal kialakulnak a nézeteltérések, és egymásnak feszül a két közösség? Klaus Johannis államelnök kijelentésére, miszerint ő német származású román, Kós Anna így reagált: ő „magyar származású magyar nemzetiségű magyar” és a többség, aki jelen van a beszélgetésen szintén az, és mind tud románul. A román származású román nemzetiségű románok viszont nem tudnak magyarul.
Az anyanyelven való tanulás alapvető joga mindenkinek, erről beszélni sem kellene, ám amikor ez az igény megfogalmazódik a magyarság részéről, a románok minden alkalommal provokációként élik meg – mondta Lucian Săcălean, aki szerint a két közösség arra van ítélve, hogy együtt éljen. Nap mint nap ugyanazokról a hírekről olvasnak, ugyanolyan az életszínvonaluk, egyformán tekintgetnek Nyugat felé, vágyakoznak a jobb élet után, mégis létezik a kerítés közöttük, amiről nem lehet tudni azt sem, hogy kik építették fel, vagy hogy mindig létezett-e.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Barátság tábor Nagyszalontán
A nagyszalontai Magyar Ház számos nyári tábornak adott otthon. Az RMDSZ tulajdonában lévő székházban a hétvégén ért véget az amelyben a román gyerekeket tanították magyarul.
Az RMDSZ nagyszalontai szervezet néhány hete nagy érdeklődéssel szervezte meg azt az egy hetes kisdiák tábort mely céljául tűzte ki, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak románul. Most a románokra került a sor és Tóth Zsuzsanna óvónő vezetésével azon fáradoztak, hogy a magyar nyelv elsajátítására kerüljön a hangsúly. A szervezők úgy vélik, hogy a román közösségek minél inkább meg kéne ismerjék a magyar kultúrát, mert valójában csak akkor lehet együttélésről, barátságról beszélni. Amíg csak a magyarok ismerik a román nemzet irodalmát, érzésvilágát addig csak a mi értékeink feladásával jöhet létre tartós kapcsolat. Ezért is fontos, hogy a román gyerekek megtanuljanak magyarul.
Tóth Zsuzsanna, nyugalmazott vezetőóvónő jól összefogva, a tőle megszokott alapossággal szervezte meg az egy hetes tábort. Az első napokban az lapokra került a hangsúly. A gyerekek elsajátították az évszakokat és más mindennapi tudnivalót. Sort került majd a színekre és később a mondókákra, Csütörtökön Struber Éva óvónő már magyar néptáncra tanította a román gyerekeket. Az egész hetes foglalkozáson Török László polgármester is meglátogatta a gyerekeket aki örömmel tapasztalta, hogy több pedagógus, így Guias Éva, Bereczki Magdolna és Nica Katalin is bekapcsolódott a tábor levezetésébe. Az egy hetes foglalkozás végén a kisdiákok örömmel mutattál be szüleik előtt, hogy mit is sajátítottak el a “tanfolyam” ideje alatt. Őket is köszöntötte Sárközi Sándor, megyei tanácsos, aki az RMDSZ nevében kiemelte, hogy fontos az önálló kultúránk, identitásunk megtartása mellett, hogy megismerjük egymás nyelvét is a sajátunk feladás nélkül.
Ennek aktualitását az is adja, hogy Nagyszalontán is számos vegyes házasság köttetik. Ha a házaspár magyar tagja nem adja fel gyökereit és majdani gyermekeit magyar iskolába járatja és elülteti benne a magyar identitást, akkor megtartható az egyensúly. Ez lenne az ideális s talán ez is beleérthető a tábor szellemiségébe.
Szatmári Katalin
erdon.ro

Tanítót keres az óradnai magyar közösség
Tizenkét magyar óvodás és hét kisiskolás várja az óvó és a tanító nénit vagy bácsit a Beszterce-Naszód megyei Óradnán. Két állás, szolgálati lakással és a helyi, maroknyi magyarság támogatásával megtoldva – olvasható a Kolozsvári Rádió honlapján.
A Kolozsvári Rádió riportjában azt is elmondják, a tanítónak a fakultatív magyar órákat is vállalnia kellene, mert vannak román anyanyelvűek is (elsősorban vegyes házasságokból születettek), akik szívesen megtanulnának magyarul.
„Lehet fiatal, vagy nyugdíjas, csak tudjon magyarul és románul. Ez utóbbi ismerete nélkül aligha boldogulna, Óradnán ma már nagyon kevesen beszélnek magyarul” – tájékoztat a rádiós riporter, idézve Décsei Attilát, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnökét, aki szerint Óradna végvárnak számít.
„A probléma nem egyedi, a megye más településein is gondot jelent a magyar tanító hiánya ” – nyilatkozta az RMDSZ elnök.
Az Óradnán állást vállaló tanítónak és óvónőnek/óvóbácsinak biztosítva van a fizetése, hiszen úgynevezett tituláris állásokról van szó.
Óradna Naszódtól mintegy negyven kilométerre, a Radnai-havasok déli, a Borgói-hegység északi lábánál, a Nagy-Szamos két partján fekszik. Több mint ötezer lakosa van, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint szinte ötszáz magyar él itt. Helyi sajátosság, hogy sokan vallják magukat magyarnak, annak ellenére, hogy a nyelvet már nem beszélik.
maszol.ro

Hol él a százezer székelyföldi emigráns?
Facebook-adatokból mondta meg egy székely tudós, mely városokból a legnagyobb arányú az elvándorlás, de Csala Dénes azt is kimutatta, hogy szinte mindenütt találkozhat székelyekkel az ember. Na, ilyen dolgokra jó az adatújságírás: Csala Dénes adattudós (data scientist), a Székelydata nevű blog szerkesztője adatbányászattal vizsgálta meg, hová lett az a százezer székely, aki elhagyta szülőföldjét, hogy a jobb élet reményében munkát keressen külföldön. A Facebookon gyűjtött adatokat, azt vizsgálta, hogy milyen tartózkodási hely van beállítva azoknál, akiknek egy-egy székelyföldi település volt megadva szülőhelyként. Székelyföld tizenhat nagyobb városából (a romániai Hargita, Kovászna és Maros megye székhelyei és nagyobb települései) összesen 61 789 találata lett.
Ha a települések lakosságának arányában vizsgálták a már másutt élőket, azt találták, hogy bizonyos városoknak akár a negyede-ötöde is elszármazott szülőhelyéről. Balánbányán 31, Baróton 22, Székelykeresztúron 21 százalékos volt az elvándorlás. Az adatokat végül geokódolta a tudós, majd megalkotta a székelyföldi nagyvárosok emigránstérképét.
Az adatokból kiderül, hogy székelyek mindenütt vannak: Grönlandtól Tahitiig, Madagaszkártól Szibériáig. Igaz, Európán és Észak-Amerikán kívül már elég szétszórt a diaszpóra: „Ázsiában (Közel-Kelet nélkül) ~50, Dél-Amerikában kb. 30, Ausztráliában és Afrikában 10-10 találat volt. A Közel-Keleten összesen ~100 honfitárs él, ebből 30-30 Cipruson és Izraelben, valamint 16, illetve 17 Irakban és az Egyesült Arab Emírségekben” – áll a posztban.
Észak-Amerika már népesebb, több mint kétszáz fős székelységgel rendelkezik, főleg az USA keleti partján laknak, elvétve Kanadában és Mexikóban is felbukkannak. Érdekesség, hogy „a 16 székelyföldi város mindenike majdnem a lakosságával arányosan van jelen az amerikai kontinensen”.
Százezer emigráns
Európa a legnépszerűbb célpont – földrajzi és kulturális közelsége miatt ez nem meglepő. Az európai államok közül természetesen Magyarországon él a legtöbb olyan Facebook-felhasználó, aki Székelyföld nagyobb városaiban született (több mint kétezren), a további sorrend pedig Németország, Egyesült Királyság, Olaszország és Ausztria. Érdekesség, hogy az Olaszországba emigrált székelyek kétharmada maroshévízi és balánbányai – ezt az magyarázhatja, hogy az emberek inkább oda emigrálnak, ahol élnek ismerőseik, mint a teljes ismeretlenbe. Balánbánya egyébként is érdekes, innen emigráltak a legtöbb különböző településre a lakosok.Csala Dénes hozzáteszi: Magyarországon nagyon sok településen telepedtek le vagy dolgoznak a székely emigránsok, míg a többi országban többnyire egy-egy településre koncentrálódnak. „A volt szovjet blokk államaiba még Afrikánál is kevesebben költöznek, ám a Kanári-szigetekre annál többen” – írja Csala, aki egy statisztikai becslés révén azt is kimutatta: durván 97 ezer székely városi lakos lehet külföldön. Ám hozzátette: a Facebook-lekéréseken alapuló adatai azért lehetnek megtévesztőek, mert a „Facebook-felhasználók demográfiája majdnem teljesen biztosan nem adja vissza a valós székelyföldi demográfiát”.
A tudós is volt kivándorló
A csíkszeredai Márton Áron Líceum egykori diákja Abu-Dzabiban és az Egyesült Államokban is tanult, ide vissza is térne doktori tanulmányai után – ezt maga Csala Dénes mondta a Hargita Népének adott interjújában. Szerinte egyébként „elmenni nem könnyű, de sokkal nehezebb visszajönni”, mert ő például kitanulja a szakmát külföldön, de közben az otthon tanulók kiismerik magukat a bürokráciában és jobb lesz a kapcsolati hálójuk. Hozzátette: az övéhez hasonló kutatást végzett az elmúlt öt-tíz évben Néda Zoltán és Barabási Albert László is, akik hálózatalapú elemzést készítettek, de akkor még nem volt ennyire fejlett a média adatbányászata.
A Székelydatán azt is megemlítette, milyen kutatási lehetőségek rejlenek ebben a módszerben. „Adatfeldolgozás szempontjából ez valóságos aranybánya: egy jövőbeli bejegyzésben megvizsgáljuk, hogy milyen munkakörben dolgoznak külföldön (vagy éppen otthon) ezek az emberek és milyen oktatással a hátuk mögött, valamint, hogy ezek összefüggenek-e egymással” – írta Csala Dénes. mno.hu
Erdély.ma

Csoda, hogy még működnek az önkormányzatok
Túl alacsony az önkormányzati alkalmazottak bére, emiatt nem találnak szakembereket, mutatott rá Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint csoda, hogy a lecsökkentett fizetésekkel, a hatalmas munkamennyiség, és felelősség mellett még működnek a hazai önkormányzatok.
A sepsiszentgyörgyi városházán még legalább negyven alkalmazottra lenne szükség, a közbeszerzési és a beruházási osztályon is túl kevesen dolgoznak. Rovana Plumb munkaügyi miniszter a nyár elején bejelentette ugyan, hogy növelik a közalkalmazottak fizetését, de ezt a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés nem teszi lehetővé.
Antal Árpád hozzátette: nem támogatja, hogy Sepsiszentgyörgyön létszámcsökkentést hajtsanak végre a tanügyben. Felhívta a figyelmet, hogy az esetleges elbocsátásokat éppen a román oktatás szenvedné meg. Sepsiszentgyörgy különleges helyzetben van, hiszen a román tannyelvű osztályokban az alacsony létszám miatt több pedagógusra van szükség, magyarázta a polgármester. Az önkormányzat eljuttatott az oktatási minisztériumhoz egy tanulmányt, alátámasztva, hogy ha létszámcsökkenést szorgalmaznak, akkor a román osztályokat kell összevonni, és a lakónegyedekben megszűnik a román oktatás. Hangsúlyozta, kiállnak a tanfelügyelőség mellett, és lobbiznak azért, hogy minél kisebb mértékű legyen a háromszéki tanügyben az elbocsátás.
marosvasarhelyiradio.ro

RMPSZ: lehetetlen helyzetbe kerülnek a tanintézetek
Állásfoglalásban figyelmeztet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) országos elnöksége a tanügyi munkahelyek újabb csökkentésének veszélyeire.
„A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöksége aggodalmát fejezi ki az elmúlt időszakban kiújult, a tanügyi alkalmazottakat érintő újabb nagymértékű leépítéshullám miatt. Aggodalmaink előzményét az elmúlt tanév során is véghezvitt álláscsökkentés, illetve a tanév közben érvényesített, számos tanintézményünket érintő igazgatóhelyettesi funkció megvonása jelenti” – mutatnak rá a szervezet közleményében.
Ebben kifejtik, a testület határozott véleménye, hogy a rendszertelen, az országos gyereklétszám-átlagot egyedüli szempontként felállító, a felelős közoktatás-politikai gondolkodás legalapvetőbb feltételeit sem teljesítő intézkedéssorozatok fokozatosan ellehetetlenítik tanintézményeink működését, veszélybe sodorják diákjaink, pedagógusaink biztonságát.
„A romániai magyar közoktatási rendszer legnagyobb részét meghatározó magyar többségű megyékben az elmúlt hónapokban közel ötszáz tanügyi munkahely csökkentését irányozta elő a szaktárca, amely indokolatlan, sőt, legtöbb érintett tanintézmény esetében felelőtlen intézkedés” – véleményezik. Kifejtik, meglátásuk szerint teljes mértékben téves és felelőtlen megközelítés az egyes megyékben a tanügyi állások számait az országos gyereklétszám szerint meghatározni, hisz nem hasonlítható össze például egy Hargita megyéhez hasonló megye közoktatási helyzete egy dél-romániai megye iskolahálózatának sajátosságaival.
Az RMPSZ országos elnöksége leszögezi, álláspontjuk szerint a kisegítő- és a nem oktatói személyzet állásainak a számszerű megállapítását az érvényesített gyereklétszám (fejkvóta) szerinti szempontrendszeren túlmutató komplex normatíva kell meghatározza. Úgy gondolják, a „lehetetlenségek politikája” helyett a szaktárcának a felelősségteljes és a lehetőségek megteremtésének közoktatás-politikáját kellene elindítania. „Ennek szellemében minden jogi személyiségű tanintézménynek garantálni kell az egy igazgatóból és egy igazgatóhelyettesből álló operatív vezetőséget, illetve lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tanintézmény szervezeti, szerkezeti, tevékenységi komplexitásától függően további igazgatóhelyettesi funkciók legyenek létrehozhatók” – írják az állásfoglalásban. Ugyanakkor kérik a szaktárca elöljáróit, hogy az álláscsökkentések helyett a közoktatás tartalmi reformjának (a tananyag csökkentésével járó tantervek, valamint a hozzájuk rendelt minőségi és időben kiadott tankönyvek, didaktikai segédanyagok stb.) megvalósítására összpontosítsanak, a tanfelügyelőségek munkatársait pedig arra bátorítják – és támogatásukat fejezik ki ehhez –, hogy a fenntarthatatlan és kivitelezhetetlen csökkentések felelősségét ne vállalják fel, és ésszerűsítési javaslataikat szakmai érvekkel alátámasztva hozzák a szaktárca tudomására.
Székelyhon.ro

A napköziseket és a keretszámok kiigazítását várják
Napokon belül ismét gyerekzsivajtól lesznek hangosak a székelyudvarhelyi napközik. A nyári vakáció alatt is adódtak feladatok az intézményekben, a tanépületeket, termeket és udvarokat elő kellett készíteni az oktatásra.
Több beruházás befejezésével készültek fel az új tanévre a székelyudvarhelyi Eszterlánc Napközi Otthonban: ablakokat cseréltek, valamint elkészültek az épület külső szigetelésével. Koncz Melinda igazgató az Udvarhelyi Híradónak elmondta, jelenleg a játszótéri elemeket javítják és bővítik, a nyár alatt pedig több teremben ágycsere is történt.
Szintén az udvart rendezik a Ficánka Napközi Otthonnál. Antal Csilla intézményvezető szerint nem volt szükség nagyobb újításokra, ezért nem is különítettek el erre a költségvetésből. A szokásos előkészületek természetesen megtörténtek, csak a térrendezés maradt hátra. „Nem kaptunk pénzt, ezért semmilyen nagyobb újítás nem történt” – válaszolta érdeklődésünkre Tóth-Harsányi Éva, a Zsibongó napközi igazgatója. A fertőtlenítésen és a meszelésen kívül a Zsibongó udvari játékait festették le, az intézményvezető megkeresésünkkor épp meseillusztrációkkal díszítette a falat.
Több száz kisgyerek kezd el szeptembertől napközikbe járni, a kisegítőszemélyzet létszámát pedig ősztől a gyerekek számához igazítja az oktatási minisztérium. A megkövetelt normák alapján az udvarhelyi tanintézmények – többek között az óvodák és a napközik is – a kisegítőszemélyzet egy részének elbocsátására kényszerülnek. Kivétel nélkül rosszallják az erőltetett leépítéseket az igazgatók, akik szerint a normacsökkentés miatt beinduló felmondáshullám csak súlyosbítaná a jelenlegi helyzetet.
Mintegy százkilencven kisgyerek jár majd ősztől az Eszterlánc napközibe, ahol a leépítés miatt idéntől kénytelenek egy órával később fogadni a gyerekeket. Koncz Melinda szerint ez jelentősen befolyásolja a napközisek családjainak mindennapjait, hiszen a munkába járó szülők közül többen már fél hatkor bevitték gyerekeiket az oviba. Az Eszterláncnál a kisegítőszemélyzet egy tagját sem bocsátották el, azonban csökkentették a dadák normáját. Mint megtudtuk, a megyei tanfelügyelőségnél kérvényezték a posztok növelését, az optimális helyett csupán a minimálisat kérve, azonban egyelőre csak ígéretet kaptak, választ még nem.
Nagyon rosszul érinti a Zsibongó napközit is a leépítés, ahol három és fél állást kellene megszüntetni. Tóth-Harsányi Éva ennek ellenére reméli, visszakapnak a posztokból. Rámutatott, a kisgyerekeknél elengedhetetlen a szüntelen felügyelet, hiszen testi épségüket biztosítják a dadák. Szinte naponta akad olyan gyerek, aki külön figyelmet igényel például betegség miatt, de vele párhuzamosan társaira is vigyázni kell – említette az napközi vezetője, felelevenítve egy fővárosi esetet, amikor hasonló helyzetben a felügyelet nélkül hagyott gyermek kimászott és kiesett a napközi tetőtéri ablakán.
A huszonhatból huszonhárom és fél állást hagytak jóvá a Ficánka napközinél – tudtuk meg Antal Csillától. A két és fél állás lefaragásának eredményeként egy fél normás irodai, valamint két kisegítői poszttal kevesebbel kezdi az új tanévet a II. Rákóczi Ferenc utcai tanintézet. A csökkentések egy részére megoldást jelent, hogy a karbantartó ősszel nyugdíjba vonul, illetve egy fél normával dolgozó dada már jelezte felmondását, ám az adminisztrátori állást még így is négy órára kénytelenek csökkenteni. Az igazgató elmondta, minden ember számít egy intézmény működésénél, az irodai alkalmazott feladatai nem csökkennek, valakinek át kell majd vennie azokat, illetve karbantartó hiányában is nehezen elképzelhető az épület- és udvargondozás, ahol ősztől mintegy százhetven gyerek fog játszani, tanulni.
A dadák csökkentett normával fognak dolgozni, így nem fogják érezni a fizetésnövelést – mutatott rá Koncz Melinda, aki szerint ez akár felmondásokat is eredményezhet, ugyanis egyébként sem magas egy dada havi bére. Az igazgató úgy véli, abba is érdemes lenne belegondolni, hogy milyen módon hat a gyerekekre, ha elégedetlen, gondterhelt alkalmazottak vigyáznak rájuk. Szintén egy esetleges felmondáshullámra figyelmeztet Antal Csilla és Tóth-Harsányi Éva, akik hasonlóan úgy vélik, a normacsökkentés miatt nagy az esély arra, hogy a dadák megelégelik az alacsony béreket és felmondanak.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Kezdődnek az őszi felvételik a felsőoktatási intézményekben
Négy szakra várják a jelentkezőket szeptember elsejétől Udvarhelyen a MÜTF Oktatási Központ munkatársai, míg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett karán csak jövő héten kezdődik az őszi felvételi.
Elkezdődött a beiratkozási időszak a MÜTF által meghirdetett szakokra, a diákokat szeptember 10-éig várják az intézmény székhelyén – tudtuk meg felvételi koordinátorától. Veres Hanga elmondta, a nyáron meghirdetett szakok mindegyikén maradtak még üres helyek, így turizmus-vendéglátásra hét, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökire négy, könnyűipari mérnökire harmincöt, kereskedelem-marketingre pedig huszonhét diákot várnak. Utóbbin csak költségtérítéses helyek vannak, valamint a könnyűipari mérnökin is fizetnie kell az oktatásért az utolsó tíz hallgatónak – a többi képzés ingyenes. Idén egyébként csak távoktatásos tagozatokat indítanak a MÜTF-ön, hiszen az oktatók nagy része Magyarországról származik, nekik pedig csak a hétvégéken van idejük Székelyudvarhelyre utazni – magyarázta Veres Hanga.
Lakatos Zsuzsanna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett karának titkárnője tudatta: a tanítóképzői szakra szeptember 8-án és 9-én jelentkezhetnek a hallgatók. Kifejtette, a nyári beiratkozási időszak után egy hely maradt a távoktatásos, továbbá huszonhat a nappali tagozaton – ezek mindegyike költségtérítéses. A hallgatóknak szeptember 10-én felvételi vizsgán kell bizonyítaniuk tudásukat magyar nyelv és irodalom, illetve elemi osztályos szintű matematika terén. Kérdésünkre, hogy hol fognak oktatni, a titkárnő azt felelte, egyelőre a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tantermeiben, ám a következő félévet már a volt UCECOM épületében kezdenék.
Kántor- és pedagógusképzés Marosvásárhelyen
Őszi felvételit hirdetnek az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó marosvásárhelyi kántor-tanítóképzőben, amely egyben a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozata. A tanító-óvodapedagógus szak nappali tagozatán csak ingyenes, a távoktatásos tagozaton pedig költségtérítéses helyekre is várják a jelentkezőket – olvasható az intézmény közleményében. A kántorképzés nappali tagozaton református, római katolikus, unitárius, evangélikus és baptista felekezetű hallgatóknak is felvehető. Levelező tagozaton újdonságnak számít a kétéves, ingyen elvégezhető posztliceális rendszerű református és unitárius kántorképzés, melynek eredményeként megszerezhető az egyházkerületi kántori oklevél. A beiratkozási időszak szeptember 1-jétől 10-éig tart, az alkalmassági vizsgákat 11-én tartják. Érdeklődni a 0265–215278-as telefonszámon, illetve a kantortanito@gmail.com e-mail címen lehet.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

A megmaradás emberei vagyunk (A bölöni templom ünnepe)
Az unitárius templom felavatásának 120., az azt övező vár befejezésének 400. évfordulója állt a szombaton megtartott III. Bölöni Középkori Várnap középpontjában. A felszólalók a templomépítők hitét és áldozatvállalását emelték ki, s elismeréssel adóztak a műépítész Pákei Lajosnak is. A ma nemzedékét megszólítva arra figyelmeztettek: úgy kell dolgozniuk, hogy a rájuk testált örökség még évszázadok múltán is fennmaradjon.
Nagy László marosvásárhelyi lelkész a Zsidókhoz írt levélből vett igére – „nem a meghátrálás emberei vagyunk” – alapozta szószéki beszédét. Mint mondotta, örömöt jelent, hogy a szélesebb körben értelmezett nagy család, a közösség összegyűlt, s az elődök példamutató erőfeszítése előtt kifejezi tiszteletét. Arra kérte a bő kétszáz fős ünneplő közönséget, ne feledkezzenek meg arról a felelősségről, amivel tartoznak gyermekeik, szüleik, templomaik és anyanyelvük iránt: tettre és cselekedetre van szükség, hogy kultúránk s az évszázadok alatt elért eredményeink megmaradjanak. Felelősséget kell vállalnunk, s cselekednünk kell a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem érdekében – a közösségünk egészét illető kérdést nem intézhetjük el azzal, hogy majd a parlamentben megoldják; állást kell foglalnunk a kormányoknak az egyházaink gyengítésére és „a mellettünk élő egyház” erősítésére tett kísérletei ellen – fel kell emelnünk szavunkat, amikor tőlünk elvesznek, másnak pedig szállodát adományoznak; el kell utasítanunk azt az álságos képmutatást, amivel időről időre Marosvásárhely polgármestere hozzánk viszonyul. „A léleknek belső, éltető erejét ne engedjék bemocskolni, tartsuk tisztán imával. Ragaszkodjunk templomainkhoz, iskoláinkhoz és földjeinkhez, mert azokat elődeink szerezték és örökítették ránk nagy szeretettel. Mi nem a meghátrálás, hanem a megmaradás emberei leszünk akkor is, amikor nyomorgatni, megalázni próbálnak” – mondotta Nagy László.
Ifjabb Kozma Albert helybeli lelkész köszönetet mondott Lőfi Áronnak, a templom építését kezdeményező lelkésznek és mindazoknak, akik testi-lelki erejüket összeadván bő százhúsz esztendeje új templom építésébe kezdtek: ha ők nem lettek volna erősek és kitartóak, az unitáriusoknak talán ma nem lenne, ahol összegyűlniük. „Nem csak a testnek, leginkább a léleknek építették e falakat. Ide minden bölöni s minden távolról érkező betérhet megnyugodni, imádkozni s hitét megerősíteni. Lőfi Áronnak és társainak köszönhető, hogy ma a lélek művelésének és a magyar kultúrának otthona ez a templom” – mondotta a tiszteletes.
Fehér János művészettörténész a százhúsz évvel ezelőtt megszentelt templom építéséről szóló előadását a Keresztény Magvető korabeli cikkének ismertetésével kezdte, majd Ferencz József püspök önéletrajzi jegyzetének részleteivel, a tervező Pákei Lajos hagyatékából előkerült dokumentumokkal, fényképek és tervrajzok segítségével szemléltette, hogy mely műépítészek hatása érződik az Erdélyben egyedülálló templomon, illetve európai viszonylatban melyekkel mutat hasonlóságot. Fehér János szólt a templomépítők által tervezett, de elmaradt díszítőelemekről is: az egyházközséget arra bátorította, egy esetleges felújítás során vegyék fontolóra az ablakok színes üvegre való cserélését, illetve a mennyezet bizonyos részeinek bibliai idézetekkel való feliratozását. A művészettörténész úgy vélte, az unitáriusoknak azóta sem sikerült – sem méretben, sem az elvégzett munka minőségét tekintve – a bölöni templomot felülmúlót építeniük, ezért megőrzése, folyamatos karbantartása felelősséget ró az utókorra. A templomot övező várfalakról Fehér János úgy vélekedett, habár a vár építése befejezésének 400. évfordulóját üljük, azok sokkal régebbiek: nem állítanánk valótlant akkor sem, ha ötszázadik „születésnapját” ünnepelnénk, hiszen azok még annál is régebbiek. A bölönieket ünnepükön köszöntötte Apáca evangélikus lelkésze, Simon László, aki a két gyülekezet sorsa közti hasonlóságot emelte ki – bár nehézségek sora érte őket, a bajon sikerült felülkerekedniük –, majd azt kívánta, hogy a templomépítők erejét örökítsék tovább az istenházát megőrző utódaiknak. A Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör esperese, Török István a templomot védő várfalakról és a hitet őrző templomfalakról szólva úgy fogalmazott: van, ami sosem változik, csak a szorgalmasokban volt és van elég erő, hogy építkezzenek, megőrizzenek, átörökítsenek. Ifjabb Koz­ma Albert úgy vélte, a lelkésznek és a keblitanácsnak a Lőfi Áron korában elvégzett munkát kell folytatnia manapság. Tenni kell azért, hogy a román állam által elvett iskola, kultúrház és föld visszakerüljön a közösséghez, a vagyont pedig úgy kell szaporítani, hogy az magyarságot megtartó erővé gyarapodjon. „Nagy felelősség hárul mindannyiunkra: kiderül, meg tudunk-e állni vagy elsodor az ár. A falunak fel kell ismernie, egységben az erő, és csak a jó munkával lehet jövőt teremteni” – jelentette ki a bölönieket szolgáló lelkész. Uzoni István gondnok arról a munkáról szólt, amit az utódok az elmúlt százhúsz esztendőben elvégeztek, hogy a templom ma is régi díszében tündököljön. A templomi ünnepség után a résztvevők a szeretetotthonban közösen fogyasztották el a felszolgált ebédet, a délutáni órákban az abásfalvi cigányzenekar kíséretében nótás mulatságot tartottak.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)