Őszinte művek Zabolán (Tájmisztika Műhely Tábor)
Negyedik alkalommal szervezték meg a zabolai Csipkésben a Tájmisztika Műhely Tábort. Az ott készült alkotásokat tegnap mutatták be a helyi kultúrotthon előterében megszervezett tárlaton.
A nemzetközi táborba különböző műfajokban alkotó művészeket hívtak meg. Tíz napig itt dolgozott Éltes Barna (Feldoboly), Fazakas Csaba és Tompa Lehel (mindketten Bécsből), Hegyeli Hunor (Zabola), Madaras Péter (Zalán), Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Szabó Anna Mária és Szabó Zoltán Judóka (mindketten Marosvásárhelyről) és Ütő Gusztáv (Sepsiszentgyörgy). Vendégként jelen volt Keserű Katalin Budapestről, Jakab Ágnes és Vécsi Nagy Zoltán Sepsiszentgyörgyről. A szervezést Gábor Sándor, Hegyeli Győző és Ütő Gusztáv vállalta. Az anyagi hátteret a zabolai önkormányzat és az Etna Alapítvány biztosította, a megyei tanács idén nem támogatta pénzzel a tábort. A tegnapi zárlótárlaton Hegyeli Győző a helyi önkormányzat nevében köszöntötte a jelenlévőket. Ütő Gusztáv a tábor létrehozásának előzményeit ismertette. 2009-ben első alkalommal szervezték meg a Csipkésben, amely az­óta helyi és művészeti fontosságú rendezvénnyé nőtte ki magát. Céljaként fogalmazták meg, hogy újra összejöjjenek régi iskolatársak, az alkotás mellett szellemi, lelki kapcsolatok is kialakuljanak – mondta Ütő. A tábor résztvevői nemcsak a marosvásárhelyi iskola egykori diákjai, a fiatalabb generáció is helyet kapott a műhelymunkában, idén a legifjabb résztvevő tízéves sem volt. A tábor nevében is benne lévő misztika a fizikai, földrajzi táj misztikuma mellett a lelki misztikumot is magában foglalja – magyarázta. Leíró, ábrázoló művek, performanszok, köztéri alkotás is született a táborban, a tárlaton természetművészeti alkotás fotóját is bemutatták. A műveket Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője méltatta. A zabolai táborban jó alkotások születettek, különböző színvonalas ötletek vannak itt együtt – hangoztatta. Sok alkotás a világ bármelyik tárlatán megállná helyét. Összefoglalva őszinte műveknek lehet nevezni a kiállított alkotásokat – méltatta. Nem könnyű dekódolni üzenetüket, kell hagyni, hogy a művek közeledjenek a szemlélőhöz, így lehet felfedezni hangulatukat, mondanivalójukat. Az idei tábor érdekessége, hogy megszületett a Csipkés székely zászlója Ütő Gusztáv alkotásában – fűzte hozzá Vécsi. A tárlat megnyitója után a résztvevők felavatták Tompa Lehel köztéri szobrát, melyet a községnek ajánlott fel, és amelyet a turisztikai információs iroda előtti téren állítottak fel. A betontalapzatra helyezett, fémből készült obeliszk az Ukkó & Gönüz nevet viseli.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antall Józsefre emlékeztek Kisborosnyón (Jeszenszky Géza Háromszéken)
Antall József-emlékfát ültetett szombat délután a kisborosnyói Székely-Magyar Történelmi Emlékparkban Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, 1990–1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998–2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011–2014 között norvégiai és izlandi nagykövete és felesége, Héjj Edit, Antall József (1932–1993) néhai miniszterelnök unokahúga.
A jeles vendégeket az emlékhely bejáratánál Damó Gyula ny. tanító, az emlékpark megálmodója és a nagyborosnyói Pakucs Etelka ny. tanítónő fogadta, majd a Jeszenszky házaspár egy mályvafacsemetét ültetett a rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke emlékére. A volt külügyminiszter köszönetét fejezte ki azért, hogy Háromszéken halála után több mint két évtizeddel is tisztelik Antall Józsefnek, a lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének emlékét, aki írásaival ma is üzen számunkra: a tizenötmillió magyar – melynek létszáma, akárcsak más népeké, csökken – csak akkor maradhat fönn a következő évszázadokban, ha a bajban össze tud tartani. Ezen múlik az erdélyi, illetve az összmagyarság jövője. „Ez a kis fa még ebben a kis faluban is emlékeztessen arra, hogy a magyaroknak milyen nagy embereik voltak” – mondotta. Az emlékparkban a kopjafák és emlékkövek mellett többek között Mikes Kelemennek, Kőrösi Csoma Sándornak, Orbán Balázsnak, Benedek Eleknek, Dávid Ferencnek, Kodály Zoltánnak, Bartók Bélának, Csutak Vilmosnak, Haszmann Pálnak és Sylvester Lajosnak ültettek eddig emlékfát. Szombat este Jeszenszky Géza részt vett az imecsfalvi falunapokon. Tegnap délelőtt a Jeszenszky házaspár a kézdivásárhelyi református templomban istentiszteleten vett részt, és Beder Imre tiszteletes felkérésére ünnepi beszédet is mondott. Az istentiszteletet követően a volt külügyminiszter Kosztándi Jenő festő- és Vetró András szobrász­művész műtermeit látogatta meg. Délután megkoszorúzta távoli rokona, Turóczi Mózes mellszobrát, majd a Bujdosó vendéglő különtermében a Turóczi nemzetség mintegy húsz tagjával találkozott. Jeszenszky Géza és felesége ma reggel utazott el.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisebbségi fesztivál Segesváron
A megbékélés jegyében
Nem sokkal a középkori fesztivál után a segesvári vártér ismét színes kavalkád helyszíne volt a hét végén. A segesvári Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ a tizenötödik alkalommal szervezte meg a kisebbségi fesztivált, amelyre – immár hagyományosan – meghívják a Romániában lévő elismert 21 kisebbség (magyar, szász, roma, rutén, szerb, cseh, szlovák, tatár, albán, görög, bolgár, aromán, örmény, török, zsidó, horvát, macedón, lengyel, olasz, ukrán, orosz-lipován) képviselőit. Az idén is minden egyesület, szervezet képviseltette magát valamilyen szinten. A fesztiválszervezők szerint 846 kisebbségi személy volt jelen, 53 néptánc- és népdal-, valamint színházi előadást mutattak be, de volt kerekasztal-beszélgetés, képzőművészeti és fotókiállítás is. És a vártéren felállított standoknál a kisebbségek kézműves-foglalkozásába is betekintést nyújtottak a meghívottak.
Volker Reiter főszervező szerint a rendezvénnyel egy olyan fórumot teremtettek, ahol a Romániában élő kisebbségek bemutatkozhatnak. Nyilván ennek leglátványosabb helyszíne a színpad, ahol csütörtöktől vasárnap estig a néptáncegyüttesek felvonulnak a hagyományos viseleteikben, ugyanakkor önálló folklórműsorral is jelentkeznek. Az idén interaktívvá tették ezt a találkozást. A színpadi produkciót követően a táncosok, énekesek a térre vonultak, és a közönséget is bevonták táncaikba. A legjobbak pedig szimbolikus ajándékot is kaptak. Jó volt látni, tapasztalni, hogy számos etnikum táncában, énekében közös elemek vannak, a népviseleti ruhák pedig valójában azt a sokszínűséget tükrözik, amelyet nem csak a külsőségeikben hordoznak a kisebbségiek. A fesztivál nem csak a népi jellegre összpontosít, így akik alaposabban is meg akartak ismerkedni a kisebbségek mindennapi életével, gondjaival, azok részt vehettek a kerekasztal-beszélgetéseken, amelyeknek a Segesvári Polgármesteri Hivatal kisterme adott otthont. Itt tudományos előadások hangzottak el az örmény, zsidó, szász és magyar kisebbségről, de szó volt olyan szociális kérdésekről is, mint a szexuális zaklatás, a nők elleni erőszak, a rasszizmus, vagy az embercsempészet. Az idén a fesztivál kiemelten foglalkozott a romák helyzetével, ezért az információs központban egy fórumszínházat is működtettek, ahol inter-aktív módszerekkel világítottak rá a romák helyzetére, és próbáltak megoldásokat javasolni, leginkább a fiataloknak. Ebbe a környékbeli községek roma közösségeit is bevonták.
Két helyszínen is voltak kiállítások. A Szarvas-házban fényképeket, míg a volt szász művelődési házban festményeket, textilmunkákat és szintén fotókat – kisebbségi alkotók munkáit – láthattak az érdeklődők. Aki pedig valamilyen – szintén a kisebbségekhez kötődő – emléktárgyat szeretett volna vásárolni, a várban felállított sátras standoknál megtehette. Talán jobban el kellett volna határolni a szuvenírárusokat az autentikus kézművestárgyakat kínálóktól, de az is igaz, hogy ez a vásári összevisszaság nem rontott a fesztivál összhangulatán.
Volker Reiter szervező azt is hangsúlyozta, hogy nemcsak a múltat, a hagyományokat szeretnék felvonultatni évről évre a „békés együttélés jegyében”, hanem együtt a kisebbségekkel, a többségiekkel a dialógust szorgalmaznák, a jövőt is közösen képzelik el, s ezért hagytak teret kortárs képzőművészeti alkotások felvonultatására is, ugyanakkor a fórumokon, kerekasztal-beszélgetéseken elhangzottak nem-csak a kisebbségeknek, hanem a többségieknek is szólnak. „Tizenöt év távlatából – amióta szervezzük ezt a fesztivált – a közönség reakciójából, a visszajelzésekből ítélve, úgy érzem, elértük célunkat” – összegezte véleményét a fesztivál főszervezője.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A vízről a kastélyban
Nyolc képzőművész vette birtokába augusztus 8–22. között az erdélyi barokk egyik legszebb épületét, a gernyeszegi kastélyt, amely másodjára adott otthont a Kastélypark Művésztelepnek. A táborban határon túli és marosvásárhelyi képzőművészek. Filp Csaba, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Nyilas Márta, Knyihár Amarilla, Alois Lindenbauer, Szabó Zoltán Judóka, Miklya Gábor és Pokorny Attila vettek részt, meghívott vendégként pedig dr. Keserű Katalin és Márton Eszter Zsófia művészettörténészek.
A Teleki Alapítvány és a Castle Art Port Közhasznú Művészeti Egyesület által szervezett alkotóműhely idei témája a víz – tájékoztatott a helyszínen Pokorny Attila szobrászművész, a tábor szervezője, én pedig kíváncsian vártam, hogy betekintsek a művészek munkájába, s tetten érjem őket, ahogy feldolgozzák ezt a hétköznapi gondolkodásban közhelynek tűnő, de valójában rendkívül izgalmas, képlékeny, sokjelentésű és manapság egyre fontosabbá váló témát. Nem csalódtam. A kastély termeiben és kertjében működő alkotóműhelyeket végigjárva láttam, ahogy a művészek sajátos látásmódján keresztül hátborzongatóan különös, újszerűen izgalmas, harmonikusan szép, ötletesen humoros szoborrá, természetművészeti alkotássá, festménnyé szerveződött a megadott téma.
Egy koncert emlékét őrző szalmabálák és hiányzó darabjaikat kereső faragott ajtókeretek között egyensúlyozva értünk el egy földszinti árnyékos terembe, ahol a nyugalommal, a harmóniával találkoztam. Knyihár Amarilla festőművész, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola festészettanárának nagyalakú képén a Maros vagy talán képzeletünk folyójának eszményien kék vizében lágyan tükröződik a part menti fák zöld lombozata, s a csupán pici sötétkék borzongásoknak látszó vízililiomok jelzik, hogy a tökéletesség valójában elérhetetlen. Természetesen ez csak egy amatőr néző olvasata, az alkotó talán egészen másra gondolt.
Az ablakkereten át behulló fényben szalmabála hátára kikötve bölcs öreg köveket hordoz a hátán egy kőrisfából faragott kecses kenu, a pécsi Miklya Gábor szobrászművész alkotása. Később, amikor találkozunk, kiderül, hogy alaposan melléfogtam, az alapgondolat ugyanis az volt, hogy a fából faragott burok, amely a hüvelyesek terméséhez hasonlít, más értelmet ad a víz által hordozott, alakított élettelen anyagnak, a kőnek, ami a szobrász elképzelése szerint termésként, magként kel életre.
Az alapgondolathoz a hajómotívum is hozzákapcsolódhat – egészíti ki a szobrász magyarázatát dr. Keserű Katalin művészettörténész, majd hozzáteszi: Alois Lindenbauer, Ausztriából érkezett szobrászművész szerint a kőben is ott van a víz, a nedves márvány például könnyebben faragható. A követ pedig, mint az idő, a víz munkájának nyomát izgalmas dolog foglalatba helyezni.
Az egyik emeleti teremben a már távozott Filp Csaba festménye megdöbbent kicsit, hisz egy mosdókagylóban levő fejet ábrázol. Amikor kiderül, hogy az Ébredés címet viseli, és a kastély előcsarnokában látható szoborfejet festette meg, ahogy a mosdó kagylójában ráhull a víz, a kép humoros mondanivalója is kibomlik. Ugyanott két művésznő szorgoskodik. Nyilas Márta, a Pécsi Egyetem művészeti karának festészettanárát láthatóan a sokarcú víz halmazállapotának változásai foglalkoztatják, ezt tükrözi már elkészült festménye is, amelyen a sebes folyású hegyi patak energiáját állította szembe a lépcsők által behatárolt állóvíz tehetetlenségével. Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna a fény ígéretébe kapaszkodó fuldokló énünket örökítette meg szimbolikus képén, s ottjártamkor egy száraz faág felnagyított képét festette, amelyet harmatcseppekkel megrakottan talált a parkban.
Szabó Zoltán Judóka műhelyébe is betekintettünk, aki a kavargást, örvénylést jelképező márványozott papíron a stabil geometrikus formák felbomlásának a megörökítésébe kezdett. Keserű Katalin felejthetetlen élményként beszélt a performanszáról, amelynek nyomai még láthatók a parkban. Először egy földművet készített, majd a fűből kialakított napkeresztek között a mélyebben kiásott árokba vizet hordott, amibe kék felsőruhában belefeküdt, s egy követ tett a homlokára. Feje körül szabályosan gyűrűzött a víz, amelyben az alámerülő, a kő alatt fuldokló, avagy ellenkezőleg: a víz és súly ellenére is túlélő embert, tágabb értelmezésben jelenkori létünket jelképezte számomra. Szintén a Szabó Zoltán műve a Dionüszosznak vízzel teli műanyag palackból tett műkar, amelynek a benne levő vízi növények adnak életet, s a zuhanyozás mozdulatát utánzó szalagok figyelmeztetnek, hogy műveleti területen található.
Pokorny Attila szobrászművész ezúttal is a természetszobrászatot választotta. Sajnos, már nem láthattam a Maros két partját összekötő kőgát hálót, megtekinthettem viszont, ahogy színes dalra bírta a Mária-forrásból eredő csermely medrét, amelyet a helyszínen talált rózsaszín és kék csempetörmelék apró darabjaiból rakott ki, újrahasznosítva a hulladékot. A tájszobrászati alkotás A patak nyelve címet viseli, s a látványon túl kedvenc tartózkodási helye békának, gyíknak egyaránt.
Ugyancsak a park-ban dolgozott Alois Lindenbauer vendég művész is, akinek térszobrai a világ különböző pontjait díszítik. A gernyeszegi kastély parkjában botvastagságú ágakat virágoztatott ki és szúrt be a patakba, majd újabb helyekre költöztette őket más felállításban. Ez az ő ajándéka a kastélyparknak, a természetnek, s olyan, akár egy hölgynek adott virágcsokor – mondta. Csakhogy ahhoz, hogy a bot kivirágozzék, több tonnányi lassú, finom leütés szükséges, ami egy meditációs folyamat is egyben. Szeret az ágakkal szobrászkodni, s vannak olyan alkotásai, amelyeken a földbe, vízbe szúrt ágak kizöldültek.
Miközben végigjárjuk a kastélybeli és a szabadtéri „műtermeket”, Keserű Katalin Széchenyi-díjas ismert művészettörténészt, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének emeritus professzorát kérdezem.
– Meghívtak, és óriási örömmel jöttem. Egyetemi hallgató koromban jártam a gernyeszegi kastélyban először, az Entz Géza tanár úr vezette tanulmányi kiránduláson. Nagy élményt jelent számomra megfigyelni az alkotások születését, végigkövetni, hogyan alakul egy festmény vagy egy szobor.
Amit Márton Eszter Zsófia frissen végzett művészettörténész, a tábor kurátora azzal egészített ki, hogy az alkotótáborban való részvételt az tette izgalmassá, hogy rá lehetett kérdezni a művészekre: mit miért tesznek. Azonkívül mindketten értékelték a tábor programját, amelybe belefért a fiatal képzőművészek csejdi alkotótáborát záró kiállításon való részvétel, a Kultúrpalota alapos megtekintése, a parajdi sóbányában tett kirándulás, a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) művészeti mozgalomra való emlékezés, s esténként a tábor résztvevőinek bemutatkozása, illetve a múlt évi művésztelep bemutatása, amelynek néhány értékes alkotása a kastélyt díszíti, és a Teleki Kálmán gróf által adott vacsora, a szalonnasütés is.
Az alkotótábor megszervezését a Soós Zoltán vezette megyei múzeum, a megyei tanács, cégek, magánszemélyek támogatták.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

XVI. Végvári Falunapok és Testvértelepülések Találkozója
„Megérdemlik ezt a háromnapos ünnepet!”
Az elmúlt hét végén 16. alkalommal szervezték meg a Végvári Falunapok és Testvértelepülések Találkozója háromnapos rendezvénysorozatot, amelynek a kedvezőtlen időjárás ellenére több száz résztvevője volt. A falunapok alkalmából sikeresen bemutatkozott az újraalakult, helyi fiatalokból verbuválódott Végvári Torna Club (VTC) futballcsapat és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület fiatal csapata.
Péntek este a magyarországi Farkas-Jenser Balázs, valamint Varga Feri és Balassy Betty koncertjeivel rajtolt a háromnapos rendezvénysorozat a végvári piactéren. A végvári fiatalok a szakadó esőben is kitartottak és kiválóan szórakoztak a koncerteken, majd DJ Mark Nova szabadtéri diszkójában. Velük tartottak a röszkei (Magyarország) néptánccsoport fiataljai is, akiket Csáki Károly végvári polgármester külön meghívott a szabadtéri koncertekre és ők lelkesen válaszoltak a meghívásra.
Szombat reggel a futballpályán esős időben került sor az idén eltávozott G. Szabó Mihály végvári sportember emlékére megszervezett labdarúgó kupa mérkőzéseire. A mini focibajnokságot a Végvári Torna Club (VTC) futballcsapat nyerte, a Június 1 Vállalat, Vukova és Nitzkyfalva csapatait megelőzve.
Délután a Pataki Árpád tűzoltó parancsnok vezette Önkéntes Tűzoltó Egyesület fiataljai tartottak látványos bemutatót Végvár főutcáján, nagy közönségsikert aratva. A végvári fiatal tűzoltók nemrég egy megyei bajnokságon harmadik helyezést értek el.
A hagyományos bográcsfőző versenyre az esős idő miatt idén csak nyolc csapat nevezett be. A Márki Antal (Röszke) főszakács vezette csapat bográcsában disznópörkölt, Szabó Szabolcs bográcsában marhagulyás, Cs. Nagy Áronéban borjúpaprikás, míg Tóth Béla bográcsában „szilaj bikából” főzött marhapörkölt rotyogott. Két bográcsban főzte a marha- illetve sertéspörköltet az Álmosdi Lászlóné főszakács vezette szeged-kiskundorozsmai csapat. Szőke Csaba és Horváth Tibor bográcsában szintén illatos marhapörkölt rotyogott. A kilencedik méretes üstben versenyen kívül főzték a végváriak a sertéspörköltet a vendégek számára. A főzőverseny résztvevőit és a Falunapok közönségét a végvári Szarvas Lajos nótacsokorral ajándékozta meg.
A Kele Sándor vezetésével megszervezett nemzetközi bográcsfőző verseny eredményhirdetésére az esti műsor keretében került sor. A szakértő zsűri a szeged-kiskundorozsmai Álmosdi család főztjét nyilvánította győztesnek. Álmosdi Lászlóné főszakácsot az a megtiszteltetés érte, hogy jövőre a Falunapok alkalmából ő főzheti a bográcsost a végvári vendégeknek (mintegy 100 személynek!). A bográcsfőző verseny második helyét Tóth Béla (Végvárért Alapítvány), a harmadikat G. Szabó László (Végvár) érdemelte ki.
A Végvári Falunapok háromnapos rendezvénysorozatának csúcspontja volt a hagyományos felvonulás és a szombat esti kulturális műsor. A főutcán zajló felvonulás résztvevőit a falu apraja-nagyja nagy tapssal köszöntötte. A felvonulók a temesvári Elin fúvószenekar zenéjének ritmusára meneteltek, nem hiányoztak a sorból az Önkéntes Tűzoltók, a VTC labdarúgói és a népviseletbe öltözött végvári néptáncosok sem.
A piactéren egybegyűlt nagyszámú közönséget Csáki Károly polgármester és Horváth Béla röszkei alpolgármester köszöntötték. „Bármilyen szűkös a költségvetésünk, a Falunapok megszervezéséről nem mondhatunk le, hiszen a végváriak megérdemlik ezt a háromnapos rendezvénysorozatot!”, mondta a végvári polgármester, aki megköszönte a szervezőknek áldozatos munkájukat és a támogatóknak az önzetlen segítséget.
A Păștean Erika iskolaigazgató konferálásával lezajlott ünnepi műsor keretében fellépett az Elin fúvószenekar, majd a végvári Csűrdöngölő és Szederinda néptánccsoportok fergeteges lőrincrévi és marossárpataki táncokat adtak elő, vastapsot aratva. A legkisebbek Rece – Fice tánccsoportja dél-alföldi táncokkal örvendeztette meg a közönséget, akárcsak a röszkei Ezüstfás néptánccsoport, amely dél-alföldi és nyírségi táncával aratott elismerést. A röszkei Farkas Csamangó Norbert kalotaszegi legényes szólója virtuóz teljesítmény volt! A közönség kedvencei voltak a Kiscsillagok és Holdfény moderntánc csoportok, amelyek látványos műsorral örvendeztették meg a közönséget. A változatos műsorból a helybéli Tóth Izabela jóvoltából nem hiányoztak a népszerű pop-rock slágerek sem. Befejezésül a temesváriak és az aradiak kedvencei, Éder Enikő és Borsos Pál, valamint Kiss Attila mutatták be tartásos, rendkívül színvonalas zenés műsorukat, amelyből nem hiányoztak a közkedvelt Tetem-tangó, a megzenésített versek és a saját szerzemények sem. Az est a végvári éjszakába nyúló sikeres utcabállal zárult, a talpalávalót a 4+2 Asszinkron zenekar szolgáltatta.
„Van összetartás Végváron”
Csáki Károly végvári polgármester a Nyugati Jelennek elmondta: a helyi civil szervezetek minden évben besegítenek a Falunapok szervezésébe. „A Riveto Egyesület, a Végvárért Alapítvány, a Pro Community Ifjúsági Egyesület, a Református Egyház, a kisgazdák, de magánszemélyek is anyagi eszközökkel vagy termékekkel járulnak hozzá a Falunapok sikeréhez – nyilatkozta lapunknak Csáki Károly. – Az a fontos, hogy van összetartás Végváron! Akkor is meg tudnánk szervezni a Falunapokat, ha az önkormányzat nem tudna besegíteni, ennek csak örülni tudok. Van a végvári civil szervezetekben akarat és lelkesedés, támogatnak bennünket minden alkalommal, bármilyen rendezvényünk van!”
Azt is megtudtuk: sikerült a Végvár községhez tartozó két román falu, Sipet és Kádár lakosságát is bevonni a Falunapok rendezvényeibe. „Pénteken a fiatalok számára szerveztünk pop-rock koncerteket, arra is eljöttek a román fiatalok. Szombaton megtartjuk a hagyományos rendezvényeinket, bográcsfőzéssel, sportvetélkedőkkel, felvonulással, kulturális műsorral, vasárnap este pedig román zene szól Végvár főterén, így mindenkit kielégítünk. Jönnek is a kádáriak, sipetiek, sőt a berényiek is jönnek a szomszéd faluból! Tavaly vasárnap nagyobb közönségünk volt, mint szombaton, a románság is rájött, hogy komolyabban megszervezzük a falunapokat, és szívesen vesznek részt a rendezvényeinken.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Csáki Károly polgármester.
„Hazaérkeztünk Végvárra!”
„A testvér az testvér, a szó szoros értelmében. Mindig úgy jövök Végvárra, mintha a testvéreimhez jönnék. A Végvár táblánál a feleségemnek mindig mondom: hazaérkeztünk! És ezt szívemből mondom, úgy is érzem! – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Horváth Béla, Röszke testvértelepülés alpolgármestere. A röszkeiek és a végváriak kölcsönösen részt vesznek egymás Falunapján. „Amikor nálunk indultak a Falunapok, meghívtuk a testvértelepüléseinket is, köztük a végváriakat is. Azután náluk is beindult ez a kezdeményezés, és minden alkalommal örömmel jövünk ide, eleinte mi adtuk át a tapasztalatainkat, most már mi is tanulunk a végváriaktól!” – mondta Horváth Béla. A két település közötti kapcsolat kulturális szinten, a néptáncmozgalom kapcsán erősödött meg. A röszkeiek a kezdetektől fogva, önzetlenül elvállalták a szegedi táncoktatók Végvárra szállítását és ez a mai napig működik. „Most újítani szeretnék, hiszen Röszkén a sportkörnek is elnöke vagyok – tette hozzá Horváth Béla. – Örömmel értesültem róla, hogy újból beindult a labdarúgás Végváron, amelynek nagy múltja volt, de időközben megszűnt. Most jelképesen 11 futball-labdát hoztam ajándékba az egyesületnek. Úgy képzelem el ezt az együttműködést, hogy oda-vissza alapon barátságos mérkőzéseket játszhatnánk, akár a Falunapok alkalmából. A labdarúgásban fontos a harmadik félidő is, meccs után egy birkapörkölt, egy-két sör mellett jó hangulatban elbeszélgethetnénk a végvári focistákkal”. Horváth Béla lapunk olvasóinak azt is elmondta: személyesen 15. alkalommal vesz részt a Végvári Falunapokon, és olyan családdal hozta itt össze a Jóisten, hogy rendes testvéreivel nincs olyan jó kapcsolata, mint ezzel a végvári családdal, a közösséggel. „Szívesen jövök ide, itt jól érzem magam, kikapcsolódok, mások itt az emberek – mondta a röszkei alpolgármester – úgy érzem, hogy otthon Magyarországon könnyű magyarnak lenni, aki itt magyar, az a MAGYAR!”
A XVI. Végvári Falunapok vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelettel és a vendégek búcsúztatásával folytatódott. Az esti utcabálon Anculia-Kiss Nicoleta és Atty szórakoztatták a községbeli fiatalokat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Gergely Balázs: Jövőre a 700 éves Kolozsvárt ünnepeljük
„Összefogással bármit sikerre vihetünk” – mondta Horváth Anna
Vasárnap késő este így búcsúzott a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) hatodik kiadásától és a Főtéren jelen levőktől a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke és Erdély fővárosának alpolgármestere.
A zárógálán jelen volt még Seszták Miklós magyar fejlesztési miniszter és Mihai Seplecan, a Kolozs Megyei Tanács elnöke. A rendkívül változatos rendezvényeknek köszönhetően a hivatalosan augusztus 16-án kezdődött, de egy nappal azelőtt már több programot ajánló kulturális fesztivál Erdély szinte valamennyi vidékéről idevonzotta az érdeklődőket, mi több, hazacsalogatta a külföldre távozott hazánkfiait. A koncerteken és kulturális eseményeken kívül a magyar napokon az érdeklődők több sportrendezvény (külön említésre méltó Polgár Judit sakkmester jelenléte) közül válogathattak, s a KMN történetében először az RMDSZ külön (Communitas) sátorral és rendezvényekkel gazdagította a felhozatalt.
Szabadság (Kolozsvár)

Jubilált a Livingroom a Farkas utcában
Varga Csilla, Balla Szabolcs, Sinkó Ferenc, Orbán Attila, Albert Csilla, Imre Éva, Sigmond Rita, Marosán Csaba, Vatány Zsolt, Keresztes Sándor, Pethő Anikó – sorrendben ők voltak a Livingroom elnevezésű beszélgetéssorozat vendégei tavaly szeptember óta, egy-egy előadás után sokszor éjfélbe nyúlóan is meséltek munkájukról, életükről a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában berendezett nappaliban.
Mindent egybevetve eredményesnek bizonyult a kezdeményezés; amellett, hogy a nézők jobban megismerhették a művészeket, bizonyosan sok kellemes pillanatot tartogatott utóbbiak számára is a sorozat, elvégre csapatmunkával valósult meg, néhány csipetnyit mindenki hozzáadott a jó hangulathoz: egyesek kérdeztek, mások zenéltek, és voltak, akik a gasztronómiai kínálatról gondoskodtak.
Nem volt ez másként a Kolozsvári Magyar Napok keretében, szombat délután tartott Livingroom esetében sem, csak éppen a helyszín különbözött a megszokottól. A nappalit a Farkas utcai színházsátorba költöztették, éppen oda, ahol a sorozat egy évvel ezelőtt debütált. Tavaly nyáron Laczkó Vass Róbert volt a vendég, ezúttal pedig, miután egy egész évadon keresztül vendéglátó/házigazda szerepkörben állt helyt, az ötletgazdát, Bodolai Balázst faggatták kollégái, Vajna Noémi és Balla Szabolcs.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Európa Kulturális Fővárosa: Kolozsvár vagy Sepsiszentgyörgy?
Rivalizálnak is, meg nem is. Vetélytársnak tartják egymást, de mégsem – annyira. Együttműködnek, de csak amennyire szükséges. Talán ezek a gondolatok szűrhetők le a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Communitas Alapítvány által szervezett Kolozsvár vagy Sepsiszentgyörgy? – verseny az Európa Kulturális főváros címért, amelyen a székelyföldi és a kolozsvári „csapat” vett részt.
– Kétségtelen, hogy a néhány évvel ezelőtti, az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázására vonatkozó döntés komoly lendületet adott Sepsiszentgyörgynek. Öt másik várossal, Csíkszeredával, Gyergyószentmiklóssal, Kézdivásárhellyel és Székelyudvarhellyel közösen tűztük ki magunk elé ezt a célt, Sepsiszentgyörgy tulajdonképpen Székelyföld nevében pályázza meg a címet – jelentette ki Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere.
Hozzátette: a székelyföldi település kulturális intézményei egyre ismertebbek mind Erdélyben, mind Románia egész területén, ugyanakkor külföldön is. A városban képzőművészeti központ jön létre, amely tovább erősíti Sepsiszentgyörgy esélyeit – jelentette be a tisztségviselő, akinek meggyőződése, hogy Sepsiszentgyörgy, a régióval együtt „tud Európa Kulturális Fővárosa lenni”.
K. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Piros festékkel mázolták be az emlékoszlopot
Ismeretlen tettes piros festékkel mázolta be a Karolina téri emlékoszlopot, tájékoztat a Mediafax. A hírügynökség szerint ráadásul a tettes a Mad (őrült) szót zöld színű festékkel írta rá az emlékműre.
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal illetékesei ma azt nyilatkozták, feljelentést tesznek a rendőrségen. Hozzátették: a városi tanács szeptember eleji ülésén pénzkiutalásra kerül sor annak érdekében, hogy a város több műemlékét és szobrát graffiti-ellenes védőréteggel vonják be.
A közhivatal képviselői elmondták: ma a rendőrségen ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek a kolozsvári rendőrségen a Karolina téri emlékoszlop ellen elkövetett vandalizmus miatt.
– Azt tapasztaltuk, hogy bizonyos személyek graffitit festettek az obeliszkre és festékkel betűket írtak rá.
Szabadság (Kolozsvár)

Milyen is Kolozsvár közelről?
Zsúfolásig megtelt a Bocskai-ház Óváry terme szombaton délután, amikor a kincses város helytörténészének és lapunk külső munkatársának, Asztalos Lajosnak Kolozsvár – közelről című új kötetét Gaal György művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tiszteltbeli elnöke mutatta be.
A méltató a sokoldalú szerzőt a város „közintézményének” nevezte, aki autodidakta módon képezte magát, nyughatatlansága nem engedi passzívan elmenni az igazságtalanságok mellett, és szóvá tesz minden olyan kísérletet, ami a magyar múlt nyomainak eltörlésére irányul. Ebben a kötetben, amely a 2005-ben kiadott Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár kiegészítése, harminchét, a Szabadságban megjelent írást, valamint huszonnégy fotóstól felvételeket tartalmaz. Mindig valamilyen aktuális eseményből indul ki, hogy aztán részletezze vagy legalább felsorolja az arra vonatkozó helytörténeti adatokat.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

KMN – Seszták: ahol a diplomácia dadog, a kultúra mindig folyékonyan beszél
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter szerint „ahol a politika és a diplomácia nyelve olykor kicsit dadog, ott a kultúra és a művészet mindig folyékonyan beszél”. A miniszter a Kolozsvári Magyar Napok zárógáláján mondott ünnepi beszédében fogalmazott így vasárnap este a Kolozsvár főterén összegyűlt több tízezres tömeg előtt.
„Bármennyire is fontos népeink identitásának az ápolása és kölcsönös tisztelete, itt a Kárpát-medencében mindannyiunknak egy a sorsunk” – jelentette ki Seszták Miklós az MTI beszámolója szerint.
Hozzátette, Kolozsvár az 50 ezer főnyi magyar lakosságával, oktatási, kulturális és művészeti intézményeivel a magyarság egyik legfontosabb bástyája. „Kolozsvár Erdély kulturális fővárosa, és ez a legméltóbb hely arra, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen” – jelentette ki a miniszter.
Felidézte, hogy augusztus 20. körül az összetartás, összetartozás, identitás, közösség és nemzet fogalmakat szokás sorolni, s mint fogalmazott, ezeknek a szavaknak az ereje soha nem kopik el. Külön szólt a város fiataljaihoz. „Ők jelentik a garanciát arra, hogy a magyar szó még sokáig hallatszik Kolozsvár utcáin” – állapította meg Seszták Miklós.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arra figyelmeztetett, hogy a magyar napok megszervezése „akkor vált lehetségessé, amint volt összefogás, amint a kolozsvári magyar emberek hinni kezdtek közösségük erejében".
„Együtt, közösen bármit, amiben őszintén hiszünk, amit igazán akarunk, képesek vagyunk sikerre vinni, és ennek valóra váltása rajtunk, csakis rajtunk áll” – fogalmazott az RMDSZ színeiben megválasztott elöljáró.
Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke arra figyelmeztetett, hogy Kolozsvár 2016. augusztus 19-én ünnepli szabad királyi várossá nyilvánításának 700. évfordulóját. „Kiáltsuk ki 1316-ot Kolozsvár 700 név alatt a város születésnapi évének” – kezdeményezte.
„Ez a dátum világszerte bármely városnak büszkesége lenne. Nincs sok belőlük. De olyan városról nem tudok, amelyik egy ilyen dátumot ne ünnepelne meg méltóképpen. Idén ifjúsági főváros voltunk, 2021-ben, ha minden jól megy, kulturális főváros leszünk, a 2016-os év csak a miénk lesz” – fogalmazott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöki tisztségét is betöltő Gergely Balázs.
Mihai Seplecan, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke azt ígérte, az általa vezetett intézmény jövőre hathatósabban segíti a magyar napok szervezését.
A gálaműsoron a város főterét teljesen megtöltő több tízezres közönség Koncz Zsuzsával és meghívottjaival együtt énekelt közkedvelt dalokat.
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (7.)
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rek­torhe­lyet­te­sének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre."
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembement. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB (Bolyai Kezdeményező Bizottság)-vezetők „polgári engedetlenség"-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szer­vezett a Bolyai Egyetemért, Ko­lozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután (képünkön – szerk. megj.). Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket".
Többen hozzászóltak a szöveghez, én is. Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-ai száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem, és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott.
Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás. Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel". Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedélyt kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem.
A november 19-ei nyilatkozat így szólt: „Azonnali hatállyal lemondok a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig.
Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1. az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2. nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3. mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett.
A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembehelyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell."
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót".
Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást. A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat", persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni" alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Egyetemi fejlesztés
1990-ben nyolc kar volt az egyetemen, a karok száma 2000-re 18-ra nőtt. A fejlesztés teljesen ad-hoc módon történt, nem volt semmilyen stratégiai elképzelés. Ezért ahelyett, hogy az egyetem megvásárolt volna egy területet, ahova építsen, fejlesszen, mindig a pillanatnyi helyzetnek megfelelően próbálták megoldani a tanteremgondokat. Voltak karok, amelyek terjeszkedtek, nőtt a diáklétszámuk, más karokon viszont csökkent a diákok száma. De senki sem volt hajlandó könnyen lemondani a birtokolt épületekről, épületrészekről.
A főépülethez minden ottani kar nagyon ragaszkodott. Inkább vállalták, hogy több épületben tanítanak, egymástól akár távol levőkben, csak ne kelljen lemondani a főépületben lévő addigi termeikről. Legjobb példa erre a matematika–informatika kar, amelynek vezetői nem voltak hajlandók elfogadni azt, hogy egy számukra építendő új épületbe költözzenek, inkább vállalták, hogy a város három, egymástól igen távol levő épületében tartsanak órákat. A szervezetlenség miatt az egyetem egyre több épületet vásárolt a város különböző részén, hogy kielégítse a karok igényeit. Egyetlen ingatlan épült tervszerűen, a közgazdasági kar impozáns épülete a Györgyfalvi negyedben.
Amikor a magyar karokért harcoltunk, sokan szemünkre vetették, hogy miért nem készítettünk egy olyan pontos számítást, amely kimutatta volna, hogy mennyibe kerülne ezek működtetése, hisz akkor egyszerűbb lenne a megvalósításuk. Ez ellen én mindig tiltakoztam, tudtam, hogy ez nem pénz kérdése, hiszen tíznél több új kar alakult úgy, hogy semmilyen számítást nem végeztek, és a karok működtek, akkor miért kellene nekünk ilyet készíteni. Ezt csapdának véltem, és vélem ma is. Azt előre lehet tudni, hogy egy kétezer diákkal működő karnak nincsenek anyagi gondjai. Márpedig ezek a magyar karok ilyen nagyságrendűek lettek volna.
Az egyetem felvállalta a teológiai karok indítását is. Mind a négy nagyobb felekezet alapított kart (ortodox, görög katolikus, római katolikus, református). Kezdetben ezek vallástanárképzők voltak, de később az ortodox és a római katolikus egyház bevitte az egyetemre a lelkészképzést is. Mi magyarul ezeket a karokat tanárképző jelzővel illettük: református tanárképző kar, római katolikus tanárképző kar stb. A református egyház, a többi felekezettel ellentétben, nem biztosított épületet a tanárképző kar számára (csak ideiglenesen a református teológia épületében).
Andrei Marga rektor nagyon támogatta azt az ötletet, hogy a református karnak az egyetem biztosítson helyet, ezért az első adandó alkalommal megvásároltak egy épületet a Horea úton két kar (a református tanárképző és a business) részére. Az épület megvásárlásának a története igen érdekes. Egyik vezetőtanácsi gyűlésen konkrétan szóba került a Horea úti épület megvásárlása. Marga rektor nagyon támogatta a megvásárlást, mások óvatosabbak voltak. A gazdasági igazgató elmondta, hogy a tulajdonos sokkal többet kér az épületért, mint amennyire egy belső bizottság felbecsülte azt. Az egyik rektorhelyettes, aki ismerte a tulajdonost is, az épületet is megnézte, hogy mennyire alkalmas oktatási célra, egyáltalán nem javasolta a megvásárlást. Drágállta, és nem találta jónak az épületet arra, hogy ott megfelelő tantermeket lehessen kialakítani.
Marga rektor többször hangoztatta, hogy neki semmilyen érdeke nem fűződik az épület megvásárlásához, csupán a három kar (akkor talán még a földrajz karról is szó volt) teremproblémáit szeretné megoldani. Azt is többször elmondta, hogy ha gondoljuk, ő kimegy, és döntsünk nélküle, ő a döntést elfogadja, de egyáltalán nem tett olyan mozdulatot, hogy ezt komolyan gondolná.
Kása Zoltán
Folytatás a következő Szempontban
Krónika (Kolozsvár)

„Újrafelfedező” találkozások a Kolozsvári Magyar Napokon
Pezsgő hangulat uralta a Kolozsvári Magyar Napok utolsó szakaszában a város központját: a Farkas utca, a középkori időutazás helyszínéül kijelölt Fogoly utca, a Deák Ferenc utcai ifjúsági pavilon, a New York Szálló, valamint a Főtér és környéke is megannyi külföldi és Erdély minden szegletéből érkező vendéget vonzott.
Szinte minden kincses városbeli családnak érkezett vendége a hét végére – így feltételezhető, hogy a magyar ünnepre talán annyian szállingóztak ide más településekről, mint amennyi kolozsvári magyar a szokásosnál otthonosabban érezhette magát a gazdag programokat felsorakoztató belvárosban.
„Annak ellenére, hogy idén több napon át esett az eső a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, a Farkas utcai fesztiválutcában csak az első napon vette el a látogatók kedvét a mostoha időjárás. Aznap kevesebben jöttek el, mint azt korábban megszoktuk, a fesztivál következő napjain viszont még tavalyhoz képest is többen látogattak ki: naponta 15000 ezer ember kapcsolódott be a gazdag programkínálatába" – értékelte lapunknak Szász Péter, a fesztiválutca programjainak főszervezője.
Hozzáfűzte, szervezői szempontból még jól is jött az eső, a kánikula elmúltával ugyanis sokkal könnyebb volt felhúzni a sátrakat, illetve mindent felszerelni a Farkas utcában. Szász Péter kérdésünkre kifejtette, a korábbi évekhez hasonlóan helyt adtak a kézművesvásárnak, a hagyományos termékeket felsorakoztató standoknak, könyvesboltoknak, sőt kilenc múzeum is önálló standdal jelentkezett.
Emellett a bortermelők kínálták portékájukat a külön számukra fenntartott kis utcában, helyszíni sátrakból tudósítottak a tévék, rádiók, a Kolozsvári Magyar Színház is változatos programokkal várta a közönséget. Magyaros ételeket lehetett kapni: a lángostól a kürtős kalácson át a lacikonyhák kínálatáig szinte mindent.
A gyönyörűen felújított Farkas utcai református templom is rengeteg látogatót vonzott, a megújult épületre kíváncsi turisták kívül-belül megcsodálták a korszerű megvilágítással gazdagodó műemlék impozáns látványát.
Megidézett élmények, gasztronómiai „utazás”
Megannyi találkozás színhelye volt a kincses város a magyar napokon: ilyenkor olyanok is összefutnak, akik évek óta nem látták egymást, de az újrafelfedezés örömét erősítették az előre megszervezett, nagyobb lélegzetű találkozások is. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar szakos végzettjei elevenítették fel közös élményeiket a Horea úti „alma materben", ahol egyetemi tanárok, valamint a nagy múltú intézményben végzett bölcsészek találkoztak.
Mintegy ötvenen gyűltek össze egy fergetes hangulatú estére-éjszakára lapunk valamikori és mostani munkatársai: a Krónika 16 éve alatt ugyanis több mint száz újságíró, szerkesztő, fotós, tördelő, korrektor dolgozott majdnem mindig jó hangulatú légkörben, több szerkesztőségi helyszínen.
A közös élményeket, a mindenkori felhőtlen „krónikás” hangulatot idézték meg a több erdélyi városból érkezett résztvevők, akik a lap örökre eltávozott munkatársairól is megemlékeztek az Insomnia kávéházban péntek este.
Természetesen a gasztronómiai élmények sem maradhattak ki a hétvége kínálatából: ezúttal vendégek látták vendégül a Kolozsvári Magyar Napok sajtós résztvevőit a Magyar Turizmus Zrt. (MTZ) jóvoltából a Via étteremben, ahol ínyencségekkel – többek közt fenséges szürkemarhapörkölttel, szilvapálinkával, minőségi száraz vörösborral – kényeztették a betérő újságírókat.
Soós Júlia, az MTZ romániai képviseletének vezetője volt az esemény házigazdája, a jellegzetes magyarországi étekről pedig Barabás Zoltán mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség alelnöke, a debreceni Barabás Étterem vezetője gondoskodott. Barabás Zoltán érzékletes kiselőadásban foglalta össze a a tudnivalókat a szürkemarháról, illetve a mennyei pörkölt elkészítésének módjáról. Mint megtudtuk, a szürkemarha és más marhák íze, állaga közt is lényeges a különbség, lévén hogy előbbi más életmódot folytat: ridegtartásban él, szabadon, úgynevezett külterjes állattenyésztésben.
Hetven hónap Bolívia börtöneiben
A La Paz-i börtönkomplexumban öt éven és tíz hónapon át politikai fogolyként elzárt, nemrég szabadult, szovátai Tóásó Előddel beszélgetett pénteken délután Lukács Csaba újságíró, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa az egykori Continental szállóban, rengeteg érdeklődő jelenlétében.
Lukács Csaba az államellenes és felforgató cselekedetek elkövetésével vádolt Tóásót rabságának ideje alatt évente látogatta, részt vett tárgyalásain, és szabadlábra helyezésekor a Bolíviából való, filmbeillő kimenekítésében is szerepet vállalt. Az érdekfeszítő beszélgetést nagy figyelemmel kísérő hallgatóság megtudhatta, milyen rémálomhoz hasonlatos következményekkel jár az, ha egy fiatal meggondolatlan módon vállal külföldi munkaajánlatot, és nem számol azzal – Lukács Csaba kifejezésével élve –, hogy ingyen ebéd márpedig nincs, és a csábító ajánlatok mögött óriási veszélyek leselkedhetnek.
Tóásó Előd elmondása szerint Eduardo Rózsa Flores meghívására utazott ki Bolíviába, hogy egy magyar származású, New York-i producerrel dokumentum- és játékfilmeket készítsen elő. Három társát, köztük Florest egy előre megszervezett kommandóakció során 2008 áprilisában lemészárolták szállodai szobájukban. Tóásó szinte csodával határos módon életben maradt, és Mario Tadiccal együtt letartóztatták, majd megkezdődött egy, a bizonyítékokat és észérveket semmibe vevő, kirakatperhez hasonlatos eljárás ellenük, amelyek Evo Morales indián származású államfő, szocialista hátterű diktatorikus rendszerének megerősítését szolgálták.
Az államelnök konkrét politikai tőkét kovácsolt, és két választási kampányt nyert meg azáltal, hogy sikeresen fellépett az állam rendjét veszélyeztető, terroristának titulált vádlottak ellen. Tóásó Előd nővére, Edit segítségével ártatlanságának bizonyításán dolgozott csaknem hat éven át, szabadulását azonban csak az idén megkötött vádalku tette lehetővé, amelyben el kellett ismernie, hogy fegyveres felkelést követett el.
A bolíviai állam Tóásóval szemben újra és újra megszegte, szükség esetén átírta saját törvényeit és a nemzetközi, emberi jogi szabályokat is, a börtönben pedig olyan állapotok uralkodtak, amelyek valóban rémálomhoz hasonlatosak. Néhány aspektus a La Paz-i rabéletből: a bolíviai társadalom nem tartja el a börtönbe jutott tagjait, így pénz híján azok sem ételt, sem ágyat nem kaphatnak. Hatalmas arányú a drogfüggőség, és a dependens rabok kiszámíthatatlansága – derült ki a beszélgetés során.
A legfontosabb következtetés a munkaajánlatokat illető óvatosság lenne – szögezte le Lukács Csaba, felhívva a fiatalok figyelmét arra is, hogy semmilyen virtuskodó, például fegyverrel, puskával készített fotót ne töltsenek fel közösségi oldalakra, mert azokat nagy valószínűséggel rosszul értelmezik majd.
Virtuózok, „nagy öregek” a főtéri nagyszínpadon
A tervek szerint Koncz Zsuzsa és meghívottai fellépésével, valamint az immár hagyományosnak számító főtéri tűzijátékkal zárul vasárnap este a Kolozsvári Magyar Napok egy hétig tartó színpompás koncertsorozata. A hétvégi fellépések rengeteg nézőt vonzottak a főtéri nagyszínpad elé, akárcsak a Farkas utcai kisszínpad elé.
A Vajdaság Paganinijének is nevezett Lajkó Félix hegedűvirtuóz fergeteges csütörtöki koncertjére is rengetegen voltak kíváncsiak, akárcsak Fenyő Miklós, a veterán rock and rollos pénteki fellépésére. Lajkó Félix augusztus 20-i színpadra lépése végén három különleges hangú énekesnő, a hegedűs játékába bekapcsolódó Palya Bea, Csizmadia Anna és Tintér Gabriella énekelte el a Himnuszt különleges, emelkedett hangulatot teremtve.
Szombaton este a Magashegyi Underground, a magyarországi alternatív zene egyik legnépszerűbb együttese csapott a húrok közé. Bocskor Bíborka, a zenekar csíkszentmártoni származású, jellegzetes hangú énekesnője egyedi mozgásvilággal és előadásmóddal, dalaiknak újszerű megszólaltásával kápráztatta el a főtéri közönséget.
A Bikini együttes, a magyar rockzene utóbbi évtizedeinek egyik „nagy öreg” zenekara állt a főtéri színpadra szintén szombat este: D. Nagy Lajos és zenésztársai régi nagy Bikini-slágereket és újabb dalokat is felvonultató koncerten szórakoztatták a magyar napok népes közönségét. A tömeg lelkesen énekelte a jól ismert slágereket, azonban némi csalódást keltett, hogy mindössze egy szám erejéig jöttek vissza az együttes tagjai a visszatapsolás után.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Féltenek minket
Van valami diszkrét bája annak, hogy a Kolozsvári Magyar Napokon, két magyarországi politikus (az egyik Fideszes, a másik LMP-s) csatározásából kell megtudnunk, egy év múlva lejár a magyar–román alapszerződés, és ha valaki változtatni akar rajta, azt idén szeptember 16-áig jelentheti be. Olyan ez, mintha minket, romániai magyarokat az egész ügy nem is érdekelne, s számunkra csupán a Gulyás Gergely–Schiffer András bokszmeccs kapcsán előjövő, másodlagos téma lenne, amin harcoljon csak a két állam.
Hogy mennyire nem így van, azt talán nem is kell külön hangsúlyozni: az alapszerződésben foglaltak alapján van kisebb vagy nagyobb mozgástere az erdélyi magyarságnak és a magyar államnak. Ha az alapszerződésbe sikerülne belevinni például azt, hogy a nemzeti kisebbségnek mint közösségnek is jogai vannak, és nem csak személyenként, külön-külön, akkor nem kellene a magyar államnak hallgatnia az éppen soros román külügyminiszter hisztérikus kirohanását az erdélyi magyar autonómiatörekvések támogatása miatt. (Márpedig ezt mindenik magyar kormánynak támogatnia kell, legalábbis a magyar alkotmány szerint.)
A Gulyás–Schiffer csatán az is kiderült, a fideszes Gulyásnak (akitől többet vártuk volna) nem fűlik a foga ahhoz, hogy kezdeményezze az alapszerződés módosítását, mondván, ennek „kizárólag szimbolikus jellege lenne, hiszen alig van esélye annak, hogy a jelenlegi román kormánnyal sikerüljön megállapodni a kényes kérdésekről”. Magyarán: ne próbálkozzunk, s akkor nem fogunk pofára esni.
Kedves Gulyás, mit mondjak erre? Önt össze kellene kötni erdélyi magyar politikusainkkal, akiket szintén nem melegít az alapszerződés, s akik úgy dolgoznak a székely autonómián, de úgy, hogy annak még a tervezetét sem voltak képesek elkészíteni. (Apropó: mi a helyzet ezzel, azon kívül, hogy mindenki nyaral?)
Három év múlva lesz száz éve annak, hogy Erdély Romániához került, három év múlva száz éve várjuk, hogy megadják a székely autonómiát, amiről a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozott. Most mintha ideje lenne, hogy tegyünk is érte valamit, ne csak várjuk a sült galambot. Capisci, kedves Gulyás?
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Halasztottak a tanügyi béremelés ügyében
A tanévkezdésig, szeptember 15-éig halasztotta a kormány a tanügyi alkalmazottak bérének növeléséről szóló tárgyalást – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter hétfőn, a szakszervezetekkel folytatott egyeztetés után.
„Megpróbálunk közös nevezőre jutni, hogy a jövő év elején az oktatási szektorban és az egészségügyben ugyanakkor béremelést tudjunk végrehajtani” – fogalmazott. A tárcavezető rámutatott: „több tárgyalási időpont és százalék is felmerült”, végül azonban a halasztás mellett döntöttek, szeptember közepén ugyanis „már konkrét adatokról” lehet beszélni. Cîmpeanu hozzátette: számukra továbbra is a tanügy és az egészségügy jelenti a prioritást.
Cîmpeanu múlt héten jelentette be, hogy hétfőn Victor Ponta kormányfővel, valamint Rovana Plumb munkaügyi és Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel, illetve a szakszervezetek képviselőivel fog tárgyalni a pedagógusok fizetésemeléséről. Az oktatási tárca vezetője ugyanakkor megjegyezte: a minisztériumnak nincs egyéb javaslata a bérkiegészítésre vonatkozóan, mint amit az új bérezési törvénybe már belefoglaltak – vagyis, hogy a következő három évben 70 százalékkal növelik a kezdő tanárok juttatását –, és amelyet már elküldtek a munkaügyi tárcához.
A hétfői egyeztetés előtt Simion Hancescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke úgy nyilatkozott: a találkozóra nem kellett volna sor kerüljön, „ha a dolgok az elvárásoknak megfelelően történtek volna”, vagyis a kormány több szakaszban béremelést hajtott volna végre a közszférában.
„A kabinet hibát követett el, amikor megemelte a magas rangú tisztségviselők fizetését, majd a kormányban dolgozók juttatását, végül pedig bérkiegészítésre tett ígéretet az egészségügyi alkalmazottaknak. Elvárjuk, hogy az intézkedést mindenki számára egyszerre, egyenlő mértékben alkalmazzák” – fogalmazott Hancescu. A szakszervezeti vezető azt is elmondta: figyelembe véve, hogy márciusban és szeptemberben 5–5 százalékkal emelték a tanügyben a béreket, ezúttal 10–15 százalékos kiegészítést fognak kérni.
Kőrössy Andrea
Székelyhon.ro

A kölcsönösség jegyében állítanának szobrot Bethlen Gábornak
A keddi marosvásárhelyi tanácsülés napirendjén szerepel az a határozattervezet, amelynek értelmében Marosvásárhelyen, a Bernády tér közelében, a Vár szomszédságában szobrot állítanának Bethlen Gábor fejedelemnek. Az ötletgazda, Soós Zoltán önkormányzati képviselő szerint lehetséges, hogy a szociáldemokrata (PSD) tanácsosok nemmel fognak szavazni, de remélhetőleg a demokraták a kölcsönösséget figyelembe véve rábólintanak a tervezetre.
A Constantin Romanu Vivu Alapítvány kérésére a júliusi ülésen jóváhagyták, hogy szobrot emelnek a román hősnek nevezett politikusnak, akiről Vásárhelyen utcát neveztek el, Marosszentgyörgy központjában pedig szobra áll. Soós Zoltán önkormányzati képviselő akkor azt javasolta, hogy a kölcsönösség elvét tiszteletben tartva Bethlen Gábornak is állítsanak szobrot. Az ülésen a magyar önkormányzati képviselők is elfogadták a Vivu-szobor felállításáról szóló határozattervezetet, néhány feltétellel – számol be hétfői címlaptörténetében a Vásárhelyi Hírlap.
A keddi, augusztusi önkormányzati ülés napirendjén szerepel a Bethlen Gábor-szobor állításáról szóló tervezet, amelyet az RMDSZ-es önkormányzati képviselők terjesztettek elő. A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére az ötletgazda, Soós Zoltán elmondta, több bizottságban tárgyalták már a Bethlen-szoborról szóló tervezetet, és nem voltak negatív visszajelzések, ellenvetések. „Ha mi elfogadtuk, hogy ők Vivu-szobrot akarnak állítani, akkor a kölcsönösség jegyében ők is meg kell hogy szavazzák a mi javaslatunkat. Bethlen Gábor, akit nem lehet és nem szabad párhuzamba állítani Vivuval, egy felvilágosult fejedelem volt, akinek első számú kancellárja román nemzetiségű volt, ő maga is jól beszélt románul. Azt is fontos elmondani, hogy 1616. április 29-én Bethlen Gábor, Erdély fejedelme írta alá azt az okiratot, amely által Marosvásárhely szabad királyi város lett. Ő hagyta jóvá a marosvásárhelyi vár építésének folytatását, valamint a város címerét is. Jövőre lesz a szabad királyi város cím megszerzésének négyszázadik évfordulója. Méltó módon ünnepelhetnénk meg, ha sikerülne addig felállítani Bethlen Gábor fejedelem szobrát” – indokolta ötletét a Maros Megyei Múzeum igazgatója.
Amennyiben az önkormányzati képviselők elfogadják a határozatot, Soós Zoltán azt szeretné, ha egy Kárpát-medencei pályázatot hirdetnének meg, s a nagy fejedelemhez méltó szobrot állítanának. „Nem szeretném, ha egy félredöntött süvegű szobor lenne, hanem egy olyan, amelyre büszkék lehetünk, és méltó helyen állna. El lehetne helyezni a Bernády téren, a vár mellett vagy annak udvarán, de az sem kizárt, hogy a főtéren, a központi parkban, a Nemzeti Bank szomszédságában kapna helyet. A végleges helyszín még nincs eldöntve”.
Az említett szoborállításról szóló tervezetben, csakúgy, mint a már megszavazott Vivu-szoborállítást szabályozóban, feltételként szerepel, hogy csak akkor lehet felállítani őket, amikor az eddig megszavazott szobrok (például a Sütő Andrásé) már helyükre kerültek.
Kolozsváron egyébként Bethlen Gábor egész alakos szobrát 2013-ban avatták fel az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Díjat kapott Mezei János
Majsáért-díjat adományozott a kiskunmajsai Majsa Alapítvány Mezei Jánosnak. Gyergyószentmiklós hivatalából felfüggesztett polgármestere az ellene érvényben lévő tiltások miatt nem lehetett ott az ünnepségen, a díjat távollétében Czink Attila önkormányzati képviselő vette át.
A 2006-ban alapított Majsáért-díjat, mindig olyan személyiségnek adományozzák, aki sokat tett Kiskunmajsa fejlődéséért, a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztéséért és erősödéséért.
Amint a Majsa Alapítvány közleménye írja, idén a kuratórium egyhangú döntésével ítélték a díjat Mezei Jánosnak „a két város kapcsoltainak kiszélesítése, elmélyítése terén végzett kitartó munkájának elismeréséül”. A díjat augusztus 20-án a hagyományos kenyérszentelő ünnepség keretében adták át – Mezei János távolléte miatt Czink Attilának.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Ónkincseket lehet megcsodálni az udvarhelyi Képtárban
A szász mesterek ónkincseit tekinthetik meg az érdeklődők a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A hatodik Szent István-napi ünnepségsorozat keretében az intézmény péntek délután Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum Az erdélyi ónművesség (XVII–XIX. század) – Funkció és ikonográfia című időszakos kiállítását nyitotta meg.
Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, hogy intézménye szoros kapcsolatot igyekszik ápolni az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeummal. Korábban is, de az elkövetkezőkben is terveznek olyan tárlatokat, amelyek darabjai az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum gyűjteményéből származnak. Ezúttal az óngyűjtemény jelentősebb darabjai vannak kiállítva a Haáz Rezső Múzeum Képtárában, feltárva a 17-19. századi erdélyi ónművesség világi és egyházi tárgytípusait, valamint a díszítés módjait.
A kiállítást Kovács Mária Márta, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze, a tárlat témájának szakértője nyitotta meg, beavatva az érdeklődőket a szász mesterek ónkincseinek világába és egyben az erdélyi családok életébe. A szakértő elmondta, hogy az ónedények a korabeli háztartás jelentős részét tették ki a porcelán elterjedéséig, továbbá az egyházakban szakrális célokra használták az ónból készült tárgyakat. Mint kiderült, a nagyobb nemesi udvarokban olykor több száz ónból készült edény volt, noha a nemesek nem ezekből étkeztek, a nagy lakomákon a vendégeknek ezekbe tálaltak. A „szegények ezüstjeként” tartották számon, ugyanis könnyen sérülékeny anyagként nem volt alkalmas vagyonképzésre, azonban, ahol nem engedhették meg maguknak a nemesfémből készült tárgyakat az óntárgyak fényesítésével tették ezeket az ezüsthöz hasonlóvá.
Elsősorban a szász városokban voltak Erdély jelentősebb ónöntő központjai, azonban az ónedények kevesebb megbecsülésben részesültek, mint más kézműves ötvöstárgyak – fedte fel a szakértő. Hozzátette, hogy a „szegények ezüstje” népszerűségét vesztette a porcelán elterjedésével 18. századtól kezdődően. A Képtárban látható ónkincsek az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum 213 darabot számláló gyűjteményéből származnak. A művészettörténész szakmai tárlatvezetést is tartott a kiállításmegnyitón megjelent közönségnek, akik így megismerhették az egykori kávés kannákat, gyógyszerészeti mérőedényeket, az erdélyi céhek fedeles kannáit, a korszak jellegzetes eljegyzési tálait, illetve ezek sokszínű díszítő motívumait. A szakértő elárulta, hogy az óntárgyakat előszeretettel hamisították meg a huszadik század első felében: a 18-19. századból származó díszítetlen tárgyakra később vésték rá a díszítő elemeket, elsősorban zsánerképeket, illetve lakodalmas, jegyes párokat. A félhamisítványok akkor jelentek meg, amikor a műgyűjtők körében divatossá vált az ónkincsek beszerzése. A tárlat október 21-éig látogatható a Haáz Rezső Múzeum Képtárában.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Felavatták Szentjóbi Szabó László szobrát Ottományban
Ottományban augusztus 22-én, szombat délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szervezésében, Szabó István helybéli nyugalmazott tanár nemes adományaként felavatásra került az ottományi születésű Szentjóbi Szabó László (1767–1795) költő és drámaíró mellszobra.
Az irodalmi személyiség 1795. október 6-án hunyt el a Martinovics-féle jakobinus mozgalomban vállalt szerepének büntetését töltve, Kufstein várbörtönében. Nevét viseli a helyi általános iskola, halálának 200 éves évfordulója alkalmából pedig emléktáblát is avattak a református templom falán.
A szoboravatást megtisztelte jelenlétével Tőkés László, az EU-parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, Takács Péter kolozsvári magyar konzul, Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Partiumért felelős alelnöke, Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke, helybéli tisztségviselők, Fazekas István Albertirsa (Magyarország) polgármestere, Szentjóbi Szabó Andor, a költő oldalági leszármazottja és élettörténetének kutatója, valamint más oldalági leszármazottjai is. A ceremóniát Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke vezette.
Ünnepi beszédet mondott Nagy József Barna, Szabó István, aki mint említettük, saját költségén készíttette el Deák Árpád nagyváradi szobrásszal a költő büsztjét, Szentjóbi Szabó Andor, aki 2006-ban a település díszpolgári címét is megkapta, Takács Péter konzul, valamint Tőkés László EP-képviselő. Közreműködött a szalacsi Örökzöld asszonykórus, az ottományi Nefeljcs Férfikórus, verset mondott Darabont Réka. A költő mellszobrát Tőkés László és Takács Péter leplezte le. Az esemény koszorúzással és a Himnusz eléneklésével zárult.
A délután második felében Szalacson (Ottománnyal alkot községet) sor került a Partiumi Autonómiatanács (PAT) helyi sejtjének alakuló ülésére, amelyet a tervezett és a programban feltüntetett szalacsi művelődési ház helyett – a helyi polgármesteri hivatal elutasító hozzáállása következtében – a helyi gazdaegylet épülete melletti magtárban tartottak meg.
Románia regionalizációjáról és az ezzel járó régiós autonómiák szükségszerűségéről dr. Szilágyi Ferenc, az EMNT érmelléki szervezetének elnöke tartott kiselőadást, majd a régiók önálló közigazgatásáról, illetve más európai példákat felsorakoztatva Tőkés László vont párhuzamot a nyugati országokban jól működő hasonló önszerveződésekről.
A helyi autonómiatanács megalakulásának mozzanatait Csomortányi István vezényelte le. A szavazás eredményeképpen a helyi PAT elnöke Rencsik Ferenc lett, alelnökei pedig Nagy Ferenc és Szabó János. Végül Tőkés László átadta a frissen alakult szervezetnek a Partium zászlaját. Az alakuló ülésen részt vett a helyi Örökzöld asszonykórus is, akik népdalokkal és nemzeti érzületű magyar nótákkal tették színesebbé a magtárában zajló eseményt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
erdon.ro

Bélfenyéri falunapok
A bélfenyéri sportpálya volt a központi helyszíne a település falunapjának: itt focibajnokság, bográcsfőző verseny és persze mulatság várta nem csak a helybelieket.
Szerencsésnek mondhatja magát a bélfenyéri falunap szervezője – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezete -, hiszen a korábbi napok esős borús időjárásától eltérően vasárnap egész nap napsütéses, kellemes idő fogadta Bélfenyéren a szórakozni vágyókat. A falunapok egyik fontos eleme a bográcsfőző verseny, és természetesen a bélfenyériek is megmutatták szakácsművészetüket a délelőtt tíz órától kezdődő főzőversnyen. Miközben főttek a finom falatok, délben a helyi római katolikus templomban első áldozással egybekötött mise zajlott. Koradélután két órától kezdődött és délután öt óráig tartott a focibajnokság, amelyre a környékbeli települések csapatai neveztek be, délután három órától pedig a gyerekek lovagolhattak, emellett az ugrálóvárban, vagy a sportpályán játszadozva töltötték el az idejüket, ha nem éppen a vattacukor- vagy kürtőskalács árus közelében sertepertéltek. A nagyobbak a boxgépet ütögetve fitogtatták erejüket, és persze a sörsátor is igen vonzó része volt a rendezvény helyszínének mindaddig, amíg el nem kezdődtek a színpadi programok, mert akkor sokan a színpad elé vonultak, hogy lássák a produkciókat. Az este hat órakor kezdődő színpadi programok felvezetéseképpen Csomortányi István az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte a falunap résztvevőit, örvendetesnek nevezve azt, hogy évről évre egyre többen vannak jelen ezen a rendezvényen. Ezt követően a bélfenyéri Csillag néptánccsoport lépett fel a helyiek legnagyobb örömére, majd bemutatták a falu tortáját, amit meg is lehetett kóstolni. A következő fellépő a szintén helyi Rezgő néptánccsoport vol, majd a bihari TDC. B. Like tánccsoport fellépése következett. Az ezt követő esti szabadtéri mulatságon a Kiss Music Band szolgáltatta a talpalávalót. Az idei bélfenyéri falunapot tüzijáték zárta.
Pap István
erdon.ro

Újabb magyar műemléket vandalizáltak Kolozsváron
Ismeretlen tettesek piros és zöld színű graffitivel lefújták a hét végén a Múzeum (Karolina) téri Karolina-oszlopot Kolozsváron. A polgármesteri hivatal a rendőrséghez fordult segítségért – írja a Mediafax.
Ez már a harmadik kolozsvári magyar műemlék, amelyet az utóbbi időben ismeretlenek megrongálnak. Korábban a Mátyás-szobor, majd a Szent Mihály templom fala és szentélye lett vandálok áldozata. A városháza panaszt tett a rendőrségen, ám a tettesek még mindig nem kerültek elő.
A polgármesteri hivatal most arra készül, hogy a szeptemberi költségvetés-kiigazítás után graffitiálló burkolattal vonja be a város köztéri szobrait. A befektetés megtérülne, mert a szobrok megtisztítása sok pénzbe kerül.
A kolozsvári Karolina-oszlop (korábbi, népszerű nevén Státua), a város legrégibb világi emlékműve az Óvárban, a Karolina téren áll. Az oszlopot I. Ferenc király, és negyedik felesége, Karolina Auguszta királyné látogatásának emlékére emelték. A látogatásra 1817. augusztus 18. és 27. között került sor. A látogatás célja a nép megnyugtatása volt a napóleoni háborúk okozta nehézségek közepette. A császári pár a Bánffy-palotában szállt meg. (Forrás: Wikipédia)
maszol.ro

Kolozsvár: felleg? vár? – beszélgetés a magyar kultúra erdélyi központjáról
Fellegvár? Felleg? Vár? És kinek a vára, fellege, fellegvára? Természetesen Kolozsvárról van szó. A Kolozsvári Magyar Napok zárónapján, Benkő Levente újságíró vezetésével a kincses város kulturális múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetett a TIFF-házban Kántor Lajos író, publicista, Szilágyi István író, Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja, Koós Ferenc vállalkozó, kulturális projektek mecénása, Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője, Jakab Gábor plébános, pápai káplán és Vetési László szórványügyi szakértő.
A Kolozsvár, a magyar kultúra fellegvára című beszélgetésen Kántor Lajos mondta a vitaindítót, kiemelve, hogy szerencsére az erdélyi kulturális életre nem jellemző az a megosztottság, ami Magyarországon tapasztalható, ahol két politikai tábor áll szemben, rányomva bélyegét a kulturális életre is. Kolozsváron új szellemi műhelyek alakultak, de a továbbiakban az is fontos, hogyan kommunikálnak ezek a magyar kultúra egészével, a románsággal és Európával – tette hozzá Kántor.
Szilágyi István író hozzászólásában arra emlékezetett: Kolozsvár kulturális főváros-jellege kapcsán mindenki elsőként a szimbolikus műemlékekre gondol. Ezek kálváriája az idők során egybefonódik a magyarság sorsával. A Mátyás-szobor ellen elkövetett különböző atrocitások felidézésekor azt is megemlítette: mindenek ellenére, a műalkotást soha nem próbálták elköltöztetni a város főteréről.
„A jövőhöz kizárólag a múlt nem elegendő. Kolozsvár eddig is az egyéni és közösségi teljesítményekre épített, ezek nélkül továbbra sem tudja megőrizni kulturális főváros jellegét. Természetesen, a múltban létrehozott örökség nélkül föl sem tehetnénk a kérdést: kulturális főváros-e Kolozsvár? De az új oktatási, kutatási és kulturális intézmények és megvalósítások is biztosítják ma a város értékét, folytonosságát a szellemi piacon” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azt is elmondta: a beszélgetés témáját kérdésnek tekintette, amelyre válasza igenlő, de azt a kérdést is meg kell válaszolni: milyen anyagi háttér szolgálja Kolozsvár szellemi jövőjét? „Az önkormányzati és kormányzati források szükségesek, de nem elegendők. A magyarországi támogatások mellett a helyi gazdasági háttérre is támaszkodniuk kell azoknak az intézmények, amelyeknek köszönhetően ma is kedvező Kolozsvár megítélése a szellemi piacon” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki arra is emlékeztetett: a hatékony kulturális intézményeknek csak egy része magyar illetőségű, a város pedig az eddigiekben is támaszkodott a magyar mellett a szász, a zsidó és a román kultúra értékeire, ezt a nyitottságát kell megőriznie. A szövetségi elnök továbbá azt is hozzátette: a magyar közösség szempontjából a Minerva-ház és - vagyon az, amelyre a következő néhány évben új kulturális perspektívát lehet építeni.
Pozsony Ferenc néprajzkutató szerint a „fellegvár” kifejezés az agressziót vagy az ellene szükséges védelmet idézi meg, ezért szerencsésebb Kolozsvárt a magyar kultúra „sűrűsödési pontjaként” emlegetni. Kiemelte: a város fontos kereskedelmi útvonalak találkozópontja, amely a szellemi és anyagi javak cseréjét egyaránt lehetővé tette. E két tőkeforma kapcsolata, szimbiózisa hozta létre a „Kincses Kolozsvárt”, amelyet szabad emberek laktak, akik életüket maguk szervezték meg. A város nyitottsága, etnikailag színes és befogadó jellege mellett az is jelentős volt, hogy nemcsak értelmiségiek, gazdag kereskedők lakták, hanem a populáris világ tagjainak és egy jelentős munkásrétegnek is otthona volt.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja szerint az egyetem világa is hozzátartozik Kolozsvár kulturális-szellemi arcéléhez, hiszen évente százezer diák kap hallgatói státust, ami két kisvárosra is elegendő lélekszám.
Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke a XVII. századba kalauzolta a hallgatóságot, hiszen Kolozsvár kulturális főváros-jellegének gyökerei oda vezethetők vissza. Magyar-szász vegyes lakosságú településként Erdély legmozgalmasabb városa volt akkoriban, és ezt a hangulatát a XVIII. században is megőrizte. Az első állandó magyar hivatásos színtársulat születési helye hajdanán a politikum különlegesebb támogatása nélkül vált erdélyi kulturális fővárosává – tette hozzá.
Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője szerint Kolozsvár kétségkívül kulturális főváros, de olykor „felleg”, olykor „vár” is lehet, ezért oda kell erre figyelni arra, hogy virágzása folyamatos legyen. A város képzőművészeinek nemzetközi szinten elismert munkássága gondoskodhat erről, az irodalom szempontjából pedig a magyar és román teljesítmények egyformán fontosak. Ez természetes, mert itt van a legtöbb irodalommal kapcsolatos intézmény, ami az egyetemisták ösztönzése tekintetében sem mellékes. A jövőben szükséges az, hogy a város jobban bekapcsolódjon az európai áramlatokba – összegezte mondandóját.
Koós Ferenc vállalkozó arra hívta fel a figyelmet, hogy a magánszemélyek és vállalkozások által fizetett adóknak csupán kis hányadát használják a kultúra szponzorálására. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy a kultúraszervezők nem ismerik a vállalkozókat, nincs egy lista vagy egy fórum, amely a lehetséges támogatókat magába foglalja. Javítani kell ezen, a két rétegnek találkozási felületek kell biztosítani – mondta.
Vetési László szórványügyi szakértő szerint Kolozsvár titka az eddigiekben az volt, hogy a magas kultúra intézményei integrálták a tömegeket. Ezt a tevékenységet a jövőben is előtérbe kell helyezni ahhoz, hogy a kulturális tartalmak nélkül maradottság orvoslása ne kizárólag az egyházakra háruljon. Egyetemista fiatalok segítségével kell felkeresni a lakónegyedeket, a kultúrát vissza kell adni annak, aki megteremti és fogyasztja: a népnek – hangsúlyozta.
Jakab Gábor plébános, pápai káplán saját gyermekkorát idézte fel annak illusztrálására, mennyire fontosak az első évek a szellemi fejlődés szempontjából. Elmesélte, hogy Tamási Áron szülőfalujában, Farkaslakán született és ott is cseperedett fel, de senki nem mondta neki, hogy olvasni (is) kell. Míg egy napon a helyi plébános könyvtárát rendezgetve megtalálta a Tamási-köteteket, az író dedikálásával. Ez az első olvasmányélménye meghatározta életét. „A templomnak és az iskolának hatalmas szerepe van a gyermek elindítása szempontjából” – figyelmeztette az egybegyűlteket a pápai káplán.
maszol.ro

Informatikai nagyhatalom lett Kolozsvár. A székely megyék sem szégyenkezhetnek
2008 óta szinte megháromszorozódott az IT-szektorban dolgozók száma Kolozs megyében. A kincses városban immár hiány van szakemberekből, további kétezer szakemberre lenne szükség.
Kolozsvár már az elmúlt évtizedben is az ország második számú informatikai és számítástechnikai központja volt Bukarest után, a gazdasági válság alatt pedig tovább erősítette pozícióját. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008-ban Kolozs megyében 5.438 személy dolgozott az IT-ágazatban, ennél több informatikusa csak Bukarestnek volt, szám szerint 73.163.
Öt év alatt a gazdaság szinte minden területét sújtó globális krízis ellenére az erdélyi megyében robbanásszerűen fejlődött az informatikai ipar, az alkalmazottak száma 11.682-re nőt, ami 115 százalékos növekedést jelent. Ugyanezen időszakban a főváros 3.235 IT-állást vesztett, az ágazat 4 százalékkal zsugorodott.
Kolozsváron időközben tovább izmosodott az informatikai piac, Kelemen András, a több tucat vállalatot tömörítő Cluj IT Cluster ügyvezető igazgatója szerint jelenleg körülbelül 15 ezren dolgoznak ezen a területen a kincses városban. A tendencia megmarad az elkövetkező időszakban is, ugyanakkor a növekedés mértéke kisebb lesz. „A piac évi 2-3 százalékkal fog nőni. A fejlődés mértékét több tényező korlátozza, melyek közül legfontosabb a munkaerőhiány, ami a bérköltségek növekedését vonja maga után” – nyilatkozta Kelemen András.
Munkaerőhiány van az IT-szektorban
Egy idén tavasszal, a human erőforrások témakörében rendezett konferencián a szakember kifejtette, hogy a meglevőkön kívül Kolozsváron hozzávetőleg 2.000 informatikai szakemberre volna szükség. „Rendszeresem hallom a cégvezetőktől: a forgalmunk növekedése az alkalmazottak számától függ, mivel van igény új projektekre, ám nincsenek embereim, akikkel megvalósíthatnám őket” – mondta Kelemen András. Kolozsváron évente több száz informatikus végzi el az alapképzést, ám ez alatta marad a munkaerőpiac igényének.
Mi a helyzet más erdélyi megyékben?
Az informatikai ipar lendületesen fejlődött a válság alatt más magyarlakta erdélyi megyékben is. Hargita megyében 2008 és 2013 között 52 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma, 695-ről 1.059-re, Maros megyében 22, Brassó megyében pedig 48 százalékkal. Jelen pillanatban, a szakemberek számát tekintve ez utóbbi az ország negyedik számú IT-központja, alig valamivel lemaradva Iași megye mögött.
Ellenben Arad, Temes, Bihar, és Fehér megyékben számottevő mértékben csökkent az informatikai ipar alkalmazottainak száma, 8 és 22 százalék között arányban.
A másik végletet Szilágy megye jelenti. Köztudomású, hogy az erdélyi megyéről a legnagyobb jóindulattal sem lehet elmondani, hogy dübörög a gazdasága, ám még így is meglepő, hogy az IT-ágazatban 2013-ban csupán 290-en dolgoztak. Ennél kevesebb, 249, illetve 273 informatikusa mindössze két megyének, Giurgiunak és Mehedinți-nek volt. Az informatikai ipar Szilágy megyei helyzetéről sokat elmond az a tény, hogy a nagyjából ugyanakkora lakosságú Kovászna megyében az ágazatban több mint kétszer annyian, 618-an dolgoztak a válság végén.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Elhunyt Szentimrei Judit néprajzi szakíró
A XX. századi erdélyi és a moldvai magyar népi kultúra klasszikus kutatója, a Kriza János Néprajzi Társaság alapító tagja Kolozsvárott született 1921. május 19-én, tanulmányait Kolozsváron, Budapesten és Helsinkiben végezte. 1940-től a Kós Károly által tervezett sztánai műtermében dolgozott és tanított.
A kalotaszegi háziipar szakmai felügyelője és irányítója, a kolozsvári Állami Leánygimnázium tanára, az Iparművészeti Szövetkezet alapítója és bedolgozója, a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola tanára, a Dolgozó Nő, majd a Családi Tükör szerkesztője, a bukaresti magyar adás tudományos tanácsadója is volt. Számos hazai és külföldi kiállításon vett részt, első önálló munkája a Székely festékesek; később a Széki iratosok aratott nagy sikert.
Hat tájegység (a Kászonok, a Szilágyság, a Kis-Küküllő vidéke, a moldvai csángók, Torockó és a Mezőség) etnográfiai szintézisét jelentette meg dr. Kós Károly és dr. Nagy Jenő szerzőtársaival. Meghatározó szerepet vállalt a Román Tudományos Akadémia művészettörténeti osztályának dr. Kós Károly által vezetett kutatási programjaiban.
A Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja volt, 1989 után az Orbán Balázs Társaság, a Magyar Filológiai Társaság, a Romániai Képzőművészeti Szövetség és a Barabás Miklós Céh tevékenységében vett részt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beindult a fenyővágóhíd (A civilek folytatják a tiltakozást)
Beindította a termelést rétyi fűrészüzemében a Holzindustrie Schweighofer (HS) osztrák óriásvállalat. A papíron 800 ezer köbméter fenyőrönk feldolgozására alkalmas telep egy hete történt beüzemeléséről maga a vállalat számolt be honlapján. A háromszéki beruházást ellenző civilek egyelőre tudomásul veszik a helyzetet, de nem adják fel: jövő hónapban folytatják a bírósági eljárásokat, illetve várhatóan az utcai tiltakozásokat.
Az óriáscég honlapján augusztus 20-án jelent meg az a viszonylag szűkszavú, jórészt már ismert adatokat felsorakoztató tájékoztató, mely szerint a Réty határában hetven hektáron felépített fűrésztelepen augusztus 17-én elkezdődött a feldolgozási tevékenység, miután minden ehhez szükséges engedélyt sikerült beszerezniük.
Noha a vállalat semmilyen részletesebb közléssel nem szolgált, tény, hogy hétvégén már készáru, valamint fűrészporrakás állt felhalmozva a telep udvarán, illetve rönkszállító kocsik, alaposan megrakott nyerges vontatók is érkeztek az üzemhez. A cég tájékoztatója a továbbiakban felsorolja az eddig már több rendben is nyilvánosságra hozott tudnivalókat, a beruházás értékét, a létrejövő munkahelyek számát – 650 állást ígértek. Utóbbi kapcsán hangsúlyozzák, az csak a telep teljes kapacitáson való működtetése esetén érvényes. Arról, hogy jelenleg milyen hatásfokkal üzemel a telep, illetve pontosan hány személyt alkalmaztak eddig, a vállalat nem közöl információkat. A beruházást ellenző civilek egyelőre tudomásul veszik az új helyzetet – mondta el lapunk érdeklődésére Toró Attila. A sepsiszentgyörgyi aktivista kifejtette: szeptemberben folytatódnak azok a perek, amelyeket a fogarasi Neuer Weg, valamint a bukaresti BankWatch egyesület indított a Holzindustrie Schweig­hofer ellen. A jogi eljárások során egyebek mellett a rétyi beruházás területrendezési tervét, az építési engedélyt, illetve a kapcsolódó engedélyezési folyamatot is megtámadták. Tudomása szerint szeptember 10-étől várhatóak a következő tárgyalások, majd 20-ától elviekben az illegális erdőirtások elleni utcai tiltakozásokat is újrakezdik. A Holzindustrie Schweighofer ellen egyébként az elmúlt hetekben újabb vádak láttak napvilágot. Legutóbb a Rise Project portál hozta nyilvánosságra, hogy a környezetvédelmi szaktárca ellenőrzést végzett 2014 januárja, valamint 2015 áprilisa között a cég radóci és szászsebesi gyárainál, és az erről készült jelentésben az áll: tisztázatlan eredetű, származási tanúsítvány nélküli fát is átvettek nagy tételben (megközelítőleg 166 ezer köbmétert) a beszállítótól (huszonhét vállalkozástól). A HS a portálnak küldött állásfoglalásában általánosságban tagadja a vádakat. Leszögezik: a minisztériumtól még nem kapták kézhez a jelentést, és hangsúlyozzák, illegálisan kitermelt fát semmilyen körülmények között nem vesznek át, sőt, a faanyag teljes útja lekövethető a kitermeléstől a gyárba jutásig. Az átvett és a leszerződött mennyiségek közötti különbséget azzal magyarázzák, hogy három hónapra szóló megállapodásokat kötnek, és ez idő alatt a havonta szállított rönkmennyiség különbözhet a kitermelési körülmények függvényében.
A minisztériumi jelentésből a Rise Project szerint az is kiderül, hogy az elektromos áramot, valamint a szárításra felhasznált hőt termelő erőművekben nem fahulladékot, hanem feldolgozásra alkalmas rönköket használnak fel, ezzel párhuzamosan pedig a vállalat egymás után „zsebeli be” a zöldbizonylatokat. A HS közleményében ennek kapcsán az olvasható: a megfelelő minőségű rönköket csak fűrészáru előállításához használják, mivel gazdasági szempontból ennek sokkal nagyobb a hozadéka, mint az energiatermelésnek, ami egyébként csak másodlagos a vállalat számára.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kinyújtott magyar kéz és annak elutasítása (Villáminterjú Jeszenszky Gézával a magyar–román kapcsolatokról)
Dr. Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere, Magyarország volt washingtoni, majd norvégiai és izlandi nagykövete és felesége, Héjj Edit a múlt hétvégét Háromszéken töltötte, amint arról már beszámoltunk. A jeles diplomatával, a Háromszékre évek óta rendszeresen visszatérő vendéggel Imecsfalván a Turóczy-portán készítettünk exkluzív beszélgetést.
– A magyar diplomácia egykori vezetőjeként miként értékeli a jelenlegi magyar–román kapcsolatokat? – A jelenleginél rosszabb viszony is volt a két szomszédos állam között, és itt nem a Ceauşescu-korszakra, hanem a rendszerváltás utáni Iliescu-érára gondolok, amikor én külügyminiszter voltam. Nagyon komoly „meccseim” voltak Ad­rian Năstase akkori román kollégámmal. Utódja, Teodor Meleşcanu már más kategóriába tartozott, vele sikerült elérnem érzékelhető enyhülést, de az őszinte, kívánatos megbékélés és kiegyezés a két nemzet között akkor sem született meg, ma pedig még távolabb állunk attól. Ez senkinek sem jó, és jóindulattal ezen lehetne változtatni, hiszen formálisan mi szövetségesek, uniós és NATO-tagállamok vagyunk, és a veszélyek – a menekültáradat vagy az orosz nacionalizmus – egyformán fenyegetnek bennünket. A probléma ma is az, ami huszonöt esztendővel ezelőtt is volt, éspedig az erdélyi magyarság helyzete, jogos követelései. Ezekből van, ami teljesült, de messze nem annyi, mint amit jómagam is jogosnak tartottam és reméltem a kilencvenes évek elején, ami felé haladtunk a Constantinescu-korszakban. Ahhoz, hogy a helyzet változzon, személyi változások szükségesek. Erre esélyt kínál, hogy Romániában a közeljövőben választások lesznek, és akármilyen összetételű lesz az új kormány, az mindig egy új lapot, új lehetőséget nyit. Úgy gondolom, Magyarországnak is fontos, nemcsak érdeke, hanem kötelessége is, hogy megpróbáljon ezzel élni. Persze, az elmúlt huszonöt évre mindvégig a kinyújtott magyar kéz és annak elutasítása volt a jellemző. Bízzunk abban, hogy ez nem lesz mindig így. Meg kell találni a két ország között az olyan közös programokat, amelyek egyesítik őket. Vannak ötleteim, egyet említek: Székelyföld idegenforgalmi fejlesztését. Ezek­ről beszélgettem Csíkszeredában Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökkel és munkatársaival. Ha a két kormány ebben megegyezne, az a helyi viszonyokon javítana, munkahelyeket teremtene, az idegenforgalmat növelné, közelítené a két kormányt és a két nemzetet.
– Mi a véleménye az Európát és Magyarországot is elözönlő menekültáradatról? A magyar–szerb határon épülő kerítés megoldja-e a problémát?
– Nem oldja meg. Sok mindenre érvényes egy régi latin közmondás, amely magyar fordításban így szól: ma nekem, holnap neked. Attól félek, a kerítés annyit ér, hogy majd Románia kap a menekültekből egy nagyobb adagot. Csak föl kell fedezni, egy pici kerülőt kell megtenni. Egy kerítéssel gátat vetni egy emberáradatnak éppen olyan reménytelen, mint egy gáttal egy hatalmas árvizet megfogni. Mindenképpen közös lépésekre lenne szükség – ez is közös érdek Románia és Magyarország között –, de az én visszatérő vesszőparipám ezzel kapcsolatosan az, hogy a kérdést a gyökereinél kell kezelni. Elejét kellene venni a menekülésnek. Sajnos, túl sok indok van arra, hogy ennyi ember vándorbotot vesz a kezébe, és mindent hátrahagyva – ami kis értéke van, azt pénzzé téve, embercsempészeknek adva – menekül. Az volna a segítség, ha a világ összefogna. Ezt csak katonai eszközökkel lehetne kezelni. Miért jött létre az ENSZ 1945-ben? Hogy a világ politikai válságait közös erővel orvosolja, amiben – végső eszközként – a katonai fellépés is benne van. Most kellene lépni. Ha egy állam megtámad egy másikat, akkor agressziót követ el. De ami most zajlik, az is az agresszió egyik formája. Most a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet követi el azt, ami az életet lehetetlenné teszi Irakban, Szíriában, Líbiában. Az iszlám fundamentalizmus, és nem Amerika borította lángba a Közel-Keletet. Az Amerikai Egyesült Államok segíteni próbált egy akkor nagyon veszélyes diktátor megsemmisítésével, de nem volt kellőképpen felkészülve arra a helyzetre, hogy a síiták és a szunniták ennyire gyűlölik egymást. Arra sem volt felkészülve, hogy az iszlám fundamentalizmus elvakultságában képes merényleteket elkövetni, rengeteg ártatlan embert megölni. Az Iránnal a nukleáris program ügyében született megegyezés révén esély van arra, hogy nemcsak európai és amerikai, hanem mohamedán részvétellel lehessen fellépni az Iszlám Állam és a terrorizmus ellen. Széles nemzetközi koalícióval kellene ennek véget vetni, és ebben Oroszország is érdekelt, hiszen őt is fenyegeti az iszlám fundamentalizmus. A közös érdek fölülírhatja az épülő konfliktusokat és az ellentéteket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Letette írókését (Búcsú Máthé Ferenc Ilonkától)
Ötvenöt évvel ezelőtt lettünk munkatársak az Ebhát-határ tetején. Lent a mélyben ásták a belszinti szénbánya lejtősaknáját, s mi, Veled együtt, Isten szabad ege alatt a széntelep mélységét kerestük egy autóra szerelt fúrógéppel.
Sok mindenhez értek, mondtad, de géppel fúrni még nem fúrtam, szeretem s csinálom, mert megfizetik, s ez becsületes-féle fúrás! Itt ismertelek meg.
Te meséltél sokat szeretett Vargyas szülőfaludról, a Sírókút- és Tatárhídja-mondáról, a Látóhegyről, alakítottad házi múzeumodat, beszéltél az ágas-bogas vargyasi Máthé családokról, s édesanyáddal, Ilonka nénivel, Esztike testvéreddel s Gúzs Sanyi sógoroddal bámultuk, ahogy kezed-vésőd alól pattognak szerteszét a cserefaforgácsok, és születnek szebbnél szebb emlékkopjáid, sulyokjaid. Édesanyád megsúgta: ne ellenkezzen vele semmiben sem, mert erőst ákációs természete van! Megtudtam, megtudták sokan, de ebben benne volt, hogy magyarságtudatodból egy fikarcnyit sem engedtél. Addig faragtad mintáiddal ékített díszsulyokjaidat, hogy 1977-ben Máthé Ferenc írókése címmel Rólad írtam bemutató tanulmányt a Népi mesterek címet viselő megyei rangú kiadványban. Huszonkét díszsulykod dörzsmásolatát közöltem, s ezekről ismerhették meg mértani és indadíszes mintáidat az akkori háromszéki, pályára lépő fiatal faragók. Azóta Te már a bútorfestéssel is összebarátkoztál, s lassacskán gyűjtögetted a rólad szóló írásokat, elismerő okleveleket. Csak nagyot néztél s nagyot nézett mindenki, amikor A megye díszpolgára okleveled átadásakor magam mondtam laudációdat. Lásd, milyen sok szállal kötődtünk egymáshoz. Halálod előtt dossziédba tetted az Életfa-díjadról szóló okleveledet, de örökre letetted írókésedet.
Idősebb voltál nálam, s mégis így búcsúzom: Nyugodjál békében, Ferikém!
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Úz völgye, nem felejtünk
Hetven évvel ezelőtt ért véget a második világháború, sajnos hatalmas, hatvanmilliós katonai és polgári áldozattal. A magyarok vesztesége közel egymillió halott, melyből 560 ezer magyar zsidó. Természetesen, nem feledhetjük az első világháború áldozatait sem.
Augusztus 26-a mély nyomot hagyott azon családok lelkében, amelyek hozzátartozói 1944-ben, a szovjet betöréskor az Úz völgyében a legdrágábbat, életüket adták a haza védelméért. Az ő emlékükre 1994-ben impozáns emlékművet emeltek, amelyet azóta is minden évben felkeresnek az emlékezők, hozzátartozók. Idén immár a 22. alkalommal tisztelik meg a hősök emlékét jelenlétükkel a háromszékiek, csíkiak, kászoni és magyarországi barátaink. Mára nemzeti zarándokhely lett az Úz völgye, ahová mindazon városok, falvak kopjafát és keresztet állítottak, ahonnan férfijaik hadiútra tértek: Sepsiszentgyörgy, Árkos, Étfalvazoltán, Kálnok, Szentivánlaborfalva, Kisborosnyó, Gelence, Mikóújfalu, Csíkszentmárton, Csíkcsekefalva, Kászon, Sóvidék. Emlékkopját kaptak azon jeles személyek is, akik őrizték, ápolták Úz völgye szellemét, személyesen kötődtek a helyhez: Sylvester Lajos, Kovács Béla, Kajcsa András, Ilkei Albert, a Forró hadnagyok, és ide tartozik a 11. székely határőr zászlóalj katonazenekarának emlékére állított kopjafa is. Sok olyan honvéd, aki a második világháborúban itt harcolt, a tiltott időkben is minden évben augusztus 26-án felkereste e szent helyet Háromszékről – számuk ma már igen lecsökkent. Tisztelettel és szeretettel köszönjük meg azon hozzátartozók, gyermekek, testvérek, szülők, hadiözvegyek soha el nem felejthető nemes tettét, akik – amikor még az ágyúk dörögtek! – kiásták és hazavitték szeretteiket Sepsiszentgyörgyre, Árkosra, Étfalvazoltánba, Kálnokra, Olasztelekre, Bibarcfalvára és a messzi Ülkére. Pihenjenek békében, emléküket szeretettel őrizzük. Adassék tisztelet hősi emléküknek.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fél évszázada Isten szolgálatában (Aranymise Kézdiszárazpatakon)
Nem mindennapi esemény helyszíne volt tegnap az egyházközség búcsúnapján, Szent Bertalan napján a kézdiszárazpataki, 1798-ban épült római katolikus templom. Mintegy harminc székelyföldi plébános és rengeteg hívő gyűlt össze Bodó Imre aranymiséjén, pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján. Az eseményen Tamás József püspök és Vargha Béla főesperes is jelen volt.
A nyugalmazott, 1941-ben Kászonaltízben született aranymisés főesperest, kézdiszárazpataki plébánost ötven esztendővel ezelőtt, 1965. április 25-én Márton Áron püspök szentelte pappá. Negyven évet Háromszéken szolgált. Papi pályafutását Csíkszentsimonban, Csíkmadéfalván és Gyergyócsomafalván segédlelkészként kezdte, majd plébánosként Alsócsernátonban, Kézdiszentkereszten és Kézdivásárhelyen, 2004 augusztusától Kézdiszárazpatakon szolgált. A falu búcsúnapján Piliscsaba, Kézdiszárazpatak magyarországi testvértelepülése részéről Deli Árpád volt önkormányzati képviselő volt jelen. A szentmise előtt a plébánost az egyháztanács nevében Opra András egyházgondnok, majd a gyermekek és a kórustagok köszöntötték, Balogh Tibor polgármester pedig Bodó Imre értékteremtő tevékenységére mutatott rá. Vargha Béla főesperes Jakubinyi György gyulafehérvári érsek levelét olvasta fel, majd pápai áldással ajándékozta meg Bodó Imrét. A szentbeszédet Sánta Pál lemhényi plébános mondotta el, a misét a kézdivásárhelyi-kantai és a helyi egyházi énekkar tette ünnepélyesebbé.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tanári béremelést is elnapolták
Sikertelenül zárultak tegnap a tanárok béremeléséről folytatott tárgyalások: a szakszervezetek nem jutottak közös nevezőre a kormány képviselőivel, ezért szeptember 15-én újra összeülnek.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint a pedagógusok több határidőt és százalékot javasoltak, de dönteni akkor lehet, amikor az adótörvénykönyvet és a bértörvényt is elfogadják; utóbbit október elsejéig akarják véglegesíteni, és ha november elsejéig a parlamenten is átmegy a jogszabály, elméletileg lehetséges megelőlegezni a 2014-es keretszerződésben előirányzott béremelést – vélekedett. A tanügyi alkalmazottak fizetésének emelésére egyébként ugyanannyit szánnak, mint az egészségügyi dolgozókéra: 1,6 milliárd lejt, de a létszámkülönbség miatt a tanárok 15, az orvosok pedig 25 százalékos bérnövekedésben reménykedhetnek.
A tárgyalásokon részt vevő tanügyi bizalmik értékelték a kormánytagok tárgyalókészségét, de leszögezték, hogy még semmiben nem állapodtak meg, és kifogásolták, hogy a közalkalmazottak bérére vonatkozó törvényt nem egyszerre lépteti érvénybe a kormány, hanem egyes kategóriáknak – a parlamentnek, magas rangú vezetőknek, belügyi személyzetnek – külön emelte a juttatásait, a tanügyet és az egészségügyet pedig egymáshoz köti. „Semmi kifogásunk az orvosok nagyobb fizetése ellen, de látni szeretnénk a kormány terveit, tudni akarjuk, hogy mit mikor alkalmaznak” – nyilatkozta az egyik szakszervezeti vezető, Simion Hăncescu. Arra is emlékeztetett: a 2014-es keretmegállapodás 2017-ig 34 százalékos béremelést ír elő, amiből most 10–15 százalékkal is beérnék. „Eredetileg 60 százalékot kértünk, de újragondoltuk kissé a rácsot, többet adnánk a kezdőknek, mert már senki nem akar a tanügyben dolgozni” – magyarázta.
A tanügyi alkalmazottak bérét idén márciusban öt százalékkal emelték, és szeptembertől ugyanennyivel többet kapnak, de egy kezdő tanító jelenleg 780 lejt kap kézbe, egy friss diplomás tanár pedig 830 lejt. Ez 1115, illetve 1133 lejes bruttó bért jelent, amikor a minimálbér bruttó 1050 lej, 2016 januárjától pedig 1200 lej lesz; a szakszervezetek szerint egy pedagógusnak többet kell adni, mint egy szakképzetlen munkásnak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)