Évad az ünnep jegyében
Tizedik évadját kezdi a sepsiszentgyörgyi mozgásszínházi társulat, az évforduló pedig kötelez: az M Stúdió különleges, izgalmas és mozgalmas idényt tervez, melybe még egy fesztivál is belefér a mozgásszínház csúcsát jelentő társulatok részvételével.
Az elmúlt évad legfontosabb célja az M Stúdió megismertetése volt a nagyvilággal, nagyon sok fesztiválon részt vettek, több helyről díjakkal tértek haza, és a hírnév meghozta gyümölcsét, hiszen a fesztiválmeghívások folytatódnak, illetve a helybeli közönséghiány is megszűnőben – értékelte a társulat közelmúltját Márton Imola, az M Stúdió művészeti vezetője.
A 2015–2016-os évadot is mindjárt négy fesztiválszerepléssel kezdik, szeptember 20-án a Brassói Magyar Napokon lépnek fel Kampf című előadásukkal, 26-án Gyergyószentmiklóson a Kisebbségi Színházak Kollokviumán a Személyazonosság cíművel, október 1-jén ugyancsak a Kampffal egy új nagyszebeni fesztiválon, 4-én pedig Macedóniában a Panphys 2015 – Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon a Kecsevecse előadásukkal. Közben megkezdik székhelyükön az évadot, szeptember 29-én a Személyazonosság előadásukra várják a közönséget. Ebben az évadban is három új bemutatót tart a társulat. A Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel az M Stúdió és a Tamási Áron Színház közös produkciójaként valósul meg, Nagy Botond rendezésében, novemberi bemutatóval. A sepsiszentgyörgyi román színház volt igazgatója, Horaţiu Mihaiu rendezésében A tenger című előadás bemutatását február közepére tervezik, míg az Andrea Gavriliu rendezésében és koreográfiájában színre vitt Tavaszi áldozat – Igor Sztravinszkij zenei partitúrájának értelmezése – bemutatását március végére.
A tizedik évad kiemelkedő eseménye lesz a novemberben szervezett fesztivál, melyen az M Stúdió két előadással lép fel, illetve négy meghívott társulat mutatkozik be – erről egyelőre több részlettel nem szolgált Márton Imola, csupán annyit mondott, a fesztiválprogramot úgy állították össze, hogy az érdeklődő közönség a mozgásszínház csúcsát jelentő előadásokból kaphasson ízelítőt. Az M Stúdió a régi felállásban, ugyanazokkal a színészekkel kezdi az évadot, viszont az immár évek óta nem működő honlapjuk megújul, szeptember közepétől elérhető lesz.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nincs kisebbségvédelem
Kisebbségvédelmi monitoringrendszer bevezetését kérte a kormánytól Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet a román kisebbségvédelmi modellről rendeztek a nagykövetek értekezletén;
Arról emlékeztek meg, hogy az Európa Tanács húsz éve fogadta el, Románia pedig elsőként ratifikálta a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. Az RMDSZ politikusa elismerte, hogy Románia magas standardokat vállalt a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan, és azok betartását szorgalmazta. Emlékeztetett: Románia 2007-ben aláírta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ám több mint egy éve késlekedik az alkalmazásáról szóló jelentéssel.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dragnea a Keletiben
Aggodalommal nyilatkozott az illegális bevándorlók befogadásáról és az uniós kvótákról Liviu Dragnea, az SZDP ideiglenes elnöke tegnap, miután felkereste a budapesti Keleti pályaudvart. A kormánypárt vezetője a magyar–román labdarúgó Eb-selejtező mérkőzésre érkezett Budapestre, ahol személyesen akart tájékozódni a migránsok helyzetéről.
A Hotnews.ro hírportál beszámolója szerint a politikus kijelentette: „Látni akartam a bevándorlókat, mert a román állam nagyon derűsen ajánlkozik, hogy mi is befogadjuk őket, holott azt sem tudjuk, fel vagyunk-e erre készülve vagy sem”. Dragnea úgy vélekedett, hogy vannak a bevándorlók között szánalomra méltó, elesett emberek, ugyanakkor furcsának tartotta, hogy a többség fiatal férfiakból áll, akik nagyon jól szervezetteknek tűnnek, elrejtik arcukat, amikor filmezik őket. Minden csoportnak megvan a vezetője, és egyetlen céljuk van, hogy eljussanak Németországba – mondta.
BARTÓK BÉLA-SZOBOR NAGYSZENTMIKLÓSON. Bartók Béla szobrát, Aurel Gheorghe Arde­leanu temesvári szobrászmű­vész alkotását avatta fel szülőhelyén, a Temes megyei Nagy­szentmiklóson Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes tegnap. Kiemelte: Bartók Béla életére tekintve látni kell, hogy lelki, szellemi értelemben egyaránt rendkívüli gazdagság örökösei vagyunk. Munkássága példa az egymás felé fordulás, egymás gondolkodásmódjának közelítésére, elfogadására is, tevékenysége minden bizonnyal közelebb hozta egymáshoz a Kárpát-medencében élő embereket. (MTI)
APRÓPÉNZ A MENEKÜLTEKNEK. A belügyminisztérium közlése szerint a hat romániai menekültközpontban (Bukarest, Giurgiu, Galac, Radóc, Nagysomkút, Temesvár) egy menekült eltartása aprópénzből kijön: naponta mindössze 3 lej értékben kapnak ételt, „zsebpénzt” pedig 60 banit. A szállás díja 1,8 lej/nap, minden migránsnak ingyenesen jár az orvosi és kórházi (sürgősségi) ellátás, krónikus betegségek esetén a kezelés. Amennyi­ben a migráns formailag is védettséget kap, kérvényezheti a munkaügyi minisztérium által biztosított segélyt, melynek személyenkénti összege nem haladhatja meg a napi 5,4 lejt. Ezt legfeljebb hat + három hónapig kaphatja kézhez. A letelepedési engedély megszerzése után a bevándorlók társadalmi felzárkóztatásukat elősegítendő programokon vesznek részt, amelyek célja, hogy állami segítség nélkül, önállóan is talpon maradjanak. A program keretében hat hónapig kapnak pszichológiai tanácsadást, felvilágosítják őket jogaikról, és segítséget kapnak a román nyelv elsajátításában is. Miután hivatalosan is megkapják a menekültstátuszt, személyi számot kapnak, amelynek alapján ugyanolyan jogokkal bírnak, mint a román állampolgárok, kivéve, hogy nem szavazhatnak. Munkakönyves állásokat pályázhatnak meg, és biztosított számukra a szabad helyváltoztatás az Európai Unió területén. Amennyiben nem jutnak munkához, a menekültek jogosultak a havi 540 lejes munkanélküli-segélyre. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld „igazi román terület”?
1918 novemberében, amikor az Erdélyi Román Nemzeti Tanács megfogalmazza Magyarországgal szembeni területi követeléseit, a székely megyéket a románlakta vidékek sorában említi, s kijelenti, hogy „Erdély románok által lakott” vidékeire tart igényt.
Ez már akkor érthetetlen volt, mert a székely megyék nem tartoztak a román vidékek közé. Talán akkor is azt jelentette, mint most, a 21. század elején, hogy Székelyföld nem létezik? Ha úgy fogalmaztak volna, hogy Erdély románok, magyarok és szászok lakta megyéit szeretnék elszakítani Magyarországtól, az tükrözte volna a demográfiai adottságokat és a politikai célt. Székelyföldre a helyes és pontos meghatározás a magyarlakta kifejezés lenne. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a románok számaránya itt a következő volt: Udvarhely megyében 2,28, Csík megyében 12,37, Háromszéken 15,5, míg Maros vármegye marosszéki részén mintegy 10 százalék. Érthető, hogy a 90 százalékarányban székelyek lakta Székelyföldre miért nem használják a románok által is lakott vidék kifejezést. Mert az egyértelműen csak a peremvidéki román településekre vonatkozna. Márpedig a területszerzők egész Székelyföld elszakítására törekednek. A románlakta meghatározást csak megtévesztésként használják, mert hogy nézne ki a magyarlakta Székelyföld fölötti román önrendelkezést emlegetni? Jól tudták, hogy e régió a székely népet illetné meg. Ha ők a 43 százalékarány nevében jogosnak tartották követelni Kelet-Magyarország területét, akkor a székelyek 90 százalékarányának igénye Székelyföldre vitathatatlan!
Vajon mit takar Liviu Dragnea 2013-as székelyföldi turnéján elhangzott, címben idézett kijelentése? A régiók átalakításáért felelős miniszterelnök-helyettes talán politikai megfontolásból fogalmaz úgy, hogy „Székelyföld nemcsak egy szép térsége” Romániának, hanem „igazi román terület” is. Lehet, hogy a területi autonómia elleni bizonygatási kényszer hatására tört ki belőle az őszinteség, hogy minek szeretné látni e régiót. Teszi ezt egy „baráti” látogatás alkalmával, amikor senki nem vitatja, hogy Székelyföld államjogilag Románia része. Akkor, amikor jól tudjuk, hogy az önrendelkezési jog minden nép számára „elévülhetetlen, úgynevezett ius cogens”, olyan jog, amellyel bármikor lehet élni. Ami a trianoni diktátumot illeti, precedensértékű az 1713-ban kötött utrechti békeszerződés, amely nem megegyezés alapján, hanem diktátummal született.
Az ENSZ-közgyűlés az angol–spanyol vitában úgy nyilatkozott, hogy jogos Spanyolország részéről e terület visszakövetelése. Minket, akik Románián belüli területi autonómiát kérünk, köszönetképp, hogy beérjük ennyivel, még arra sem méltatnak, hogy az általunk lakott régiót elismerjék igazi székely területnek?
Mitől igazi román terület? A miniszter ennek magyarázatával adós, de nem hihetjük, hogy ne tudná, a hivatalos román népszámlálási adatok szerint Székelyföld – a statisztika nyelvén is – igazi székely-magyar terület. Lehetséges, hogy Dragnea ismeri és elfogadja a legnagyobb román történész, Nicolae Iorga, valamint G. Popa-Lisseanu fajelméletét, amely alapján úgy gondolja, hogy Székelyföld székely népe „vérében” román, vagyis román származású?
Tiszától a Dnyeszterig
Nyilvánvaló, hogy a székely megyék románlakta vidékké nyilvánítása politikai célzatú. A román politikai elit számára 1918-ban közismert volt az Aurel Popovici által – Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös sugallatára – 1906-ban összeállított Nagy Ausztria Egyesült Államok konföderációjának terve, amely a történelmi Székelyföldnek (Seklerland) Erdéllyel egyenrangú szövetséges státust biztosítana. Tehát tudják, hogy – a népek önrendelkezési joga alapján – jogtalan e székely régió bekebelezése. 1918. december elsején Gyulafehérváron (is) a minél nagyobb terület megszerzését határozták el. Magyarországtól 26 magyar vármegyéjének átadását követelték – köztük színmagyar nagyvárosokat és a Tisza keleti sávját –, mindezt az 57 százalékarányú nem román ajkúak megkérdezése nélkül.
A Tiszától keletre levő magyarországi települések lakói – közel száz évvel Magyarország szétroncsolása után – még álmukban sem hinnék el, hogy a szélsőséges román nacionalisták mindmáig nem mondtak le e területekről. A 2000-ben alapított Noua Dreaptă (Új Jobboldal) – a Vasgárda szellemi örököse – legfőbb célkitűzése a Tiszától a Dnyeszterig tartó területek megszerzése. E követelés Moldva és Havaselve egyesülése ünnepén, 2015. január 24-én is elhangzott.
Kollektív jogok nélkül
Ha tisztességes politikai morál jellemezné Romániát, akkor lehetne olyan demokratikus törvényeket alkotni, amelyek egyenlőségre, kölcsönös tiszteletre alapoznák a nemzeti közösségek jogait. Ha a román nacionalista elitet nem a más nyelvű és kultúrájú nemzeti közösségek léte zavarná, hanem célja a magasabb életszínvonal megteremtése lenne, akkor törekedne arra, hogy a döntések helyben szülessenek. Azokra bízná, akiket érint, a nagy történelmi régiók etnikumtól függetlenül maguk dönthetnének sorsukról. Sabin Gherman, a jeles román értelmiségi adatokkal alátámasztott előadásaiban rámutat, hogy a román demokrácia alapköve Románia föderális átszervezése lenne. Bizonyos alrégiók területi autonómiát élveznének, mint például Székelyföld, Partium stb. Romániában ennek ellenkezője zajlik. Az 1990-ben megszerkesztett alkotmány első cikkelyét úgy fogalmazták meg, hogy lehetetlenné tegyék a közösségi jogok gyakorlását, köztük a magyarok, a székelyek területi, kulturális, illetve helyi autonómiáját, és meggátolják az ország föderális átszervezését. Az alkotmány első cikkelyének horderejét a politikailag éretlen magyar parlamenti csoport is érzékeli, és nem vesz részt a szavazáson. Egyedül Király Károly érti e törvény valódi súlyát, és tiltakozásként elhagyja a termet. Fültanúja voltam (Sepsiszentgyörgyön) az olyan megjegyzéseknek, hogy: Király megint kiviselte magát! Annak a cikkelynek semmi jelentősége! Miért kell a románokat heccelni? Azóta mindenki meggyőződhetett arról, hogy az említett alaptörvényre hivatkozva akadályozzák meg a kollektív jogok biztosítását.
Csaba királyfi visszatér?
Az ősi szimbólumokat tartalmazó székely zászló kitűzése miatti első pénzbüntetést a marosvásárhelyi rendőrség szabta ki. Egy másik székely szimbólum eltávolításának követelése Kovászna megye prefektusától származik. Őt a Terra Siculorum (Székelyföld) nevet tartalmazó tábla zavarta, amely Sepsiszentgyörgy központjában állt. Végül a „modellértékű” román demokrácia 2015 Kisasszony havában már nem tűri a kis ovális SIC feliratú öntapadóst sem. A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelem munkatársai Sepsiszentgyörgyön ezért háborgatták a magántaxisokat, kapartatják le az autók farán lévő jelképet, mert jogos használatáról nem tudtak semmilyen igazolást felmutatni! Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen! Ha április elseje lenne, azt hihetnénk, hogy az említett intézmény tréfát űz. Megfigyelhető, ha korábban a szélsőséges önjelölt hőbörgők gyalázták a székelységet, illetve szélsőséges bandák ordítozták, hogy a székelyek és Székelyföld nem létezik, most egyre gyakrabban a román állam törvényes intézményei teszik ugyanazt. Büntetve, fenyegetve és a törvényességre hivatkozva! Kérdés, meddig lehet porig alázni egy őshonos népet. Székely voltunk szimbólumait – székely zászló, a Terra Siculorum, a SIC-jelkép – népszerűsítő reklámnak csúfolni? Kérjünk engedélyt jelképeink használatára! Kitől? Az égi hatalmaktól? Csaba királyfitól? Köztudott, hogy hadai élén – a székely mitológia szerint – a Tejúton lovagol, de a csillagösvényről hazatér, ha a székely nép veszélybe kerül!
Talán a legegyszerűbb az lenne, ha már születésünk pillanatában résen állva követelnénk azt a román nyelvű, lepecsételt igazolást, amely bizonyítja székelységünket, s hogy Székelyföldön születtünk. Amire nagy szükség lenne, mert nélküle nem használhatjuk a Székelyföldet és székely mivoltunkat szimbolizáló SIC-jelképet. A megalázott székely atyafiakat az­óta is fűti a kíváncsiság, és kérdezgetik is egymástól, hogy a buzgó hivatalnokok a RO jelzést is levakartatják, büntetik, ha arra a székely taxisnak nincs szerződése? Hogy a székelyudvahelyi rendőrautó magyar felirata körüli siralmasan nevetséges hacacárét most ne is emlegessük.
Az úgynevezett Székelyföld
A román politikai elit és a szélsőséges nacionalisták kínosan ügyelnek, hogy nehogy kiejtsék szájukon a Székelyföld megnevezést. Ha mégis elhangzik, akkor az úgynevezett szóval jelzik, hogy ők tudják, nem létezik. Agyrém: területi autonómiát kérni néhány száz székelynek? Márpedig a román népszámlálás csak ennyit talált. Micsoda pofátlanság a székelyek követelőzése! – halljuk a román médiában. Mi lenne ebből a szép, kerek országból, ha minden kis csoport autonómiát kapna? A székelyek nyelve és kultúrája azonos a magyarral, de sajátos történelmük révén egy évezreden át külön népnek tartják magukat. A székely nép fogalmát sokan az iskolában tanultak alapján csak rendi értelemben, a középkorra vonatkoztatva használják. Márpedig a székelyek önálló nép a magyarokhoz való csatlakozástól kezdve, de az azonos nyelv és kultúra révén részesei a magyarságnak is. Abban különböznek a magyarságtól, hogy annak legöntudatosabb csoportja. A külön nép tudatát úgy kell érteni, mint a németeknél: vannak osztrákok, bajorok stb.
Hogy a székely hivatalos népszámláskor nem vállalja székelységét, annak magyarázata egyszerű. Brătianu román miniszterelnök a párizsi tárgyalások (1919–20) idején a székelyeket külön nemzetiségnek nyilvánítja, és különböző csúsztatásokkal lefaragja az 1,7 millió erdélyi magyar lélekszámát 600 ezerre, ezzel is alátámasztva a román igényt a románlakta Erdélyre. Azóta a román népszámláskor a magyar politikusok óva intik a székelyeket, hogy vallják magukat magyarnak. Azonban most, amikor a székely területi autonómiát követeljük, szükség van a székely identitás vállalására! Székelyföld létezik!
Az utóbbi másfél évtizedben a székely nemzeti öntudat megerősödött. Akik részt vettek az autonómiáért folytatott tüntetéseken, tudják, hogy az egyik erőteljesen skandált jelszó: Székelyek vagyunk! Ebben szerepet játszik a hun származás tudata és a sajátos székely történelem! Nem elhanyagolható: ez tiltakozás az ellen is, hogy a hatalom nem ismeri el a székely népet, Székelyföldet! A román nacionalistáknak meg kell érteniük, hogy történeti források százai bizonyítják Székelyföld létét, mely már akkor is létezett, amikor a román államok (1330, 1359) alapítására még nem került sor. A székely ispánra utaló oklevél 1235-ből származik. Székelyföldet nem most találtuk ki! Egy 1495-ből fennmaradt latin szövegben olvasható az in terra Siculi megnevezés, egy másikban, melyet 1497-ben kelteznek, az in terram Siculorum, majd a 16. századtól kedve egyre gyakrabban magyarul és németül is olvasható a Zekel földen és a Zegelland formában is. Mi tudjuk, hogy Székelyföld volt és lesz! Mert egy nép (nemzet) – nem rendi nemzet, nemzeti kisebbség, nemzetiség – létét nem lehet letagadni!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Köszönöm, jól vagyok (Születésnapi beszélgetés a 80 éves Tar Károly íróval)
– Első kötete, amelyre felfigyelt a szakma és egyöntetű sikert aratott az olvasók kö­rében, a Köszönöm, jól vagyok volt, 1969-ben jelent meg a Forrás-sorozatban. Miről szól a kisregény? – Már akkor sem volt titok, hogy kisregényemmel a proletárburzsoáziáról rángattam le a vörös bársonyleplet. A könyvet az egykori illegálisok elégették, az előszót író Bálint Tibort veréssel fenyegették, engem kilenc évig eltiltottak a közléstől.
– Kolozsváron, Európa egyik legszebb városában született a két világégés között, 1935-ben. Meséljen gyermekéveiről, háborús emlékeiről...
– Megtettem ezt készülő pentalógiám első kötetében, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható: SUMMA – A Boldog utcán innen.
Máig érő bajom, hogy apám Károlynak nevezett, s a születési bizonyítványomba Carolt írtak. A hivatalon kívül soha senki nem használta ezt a nevet. Most, amikor gondoskodtam, hogy „nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet”, és a svédek az ékezetet is kiteszik keresztnevemre, otthon nem kaphatok igazolványt és útlevelet sem, mert a hivatal szerint nem is létezem. Négyesztendős koromban, apámmal élve, akkor laktam jól, amikor elettem előle az egy tál ebédet. Mostohaapámnál élveztem a külvárosi életet, jó voltam mézeskalácsos-inasnak, a Református Kollégiumban pedig szobrásztehetségnek hittek. Aztán úgy is volt, hogy négy kolozsvári szülőm között, mert mostoha volt a sors, internátusban kellett laknom. Későn érő gyerek voltam, de a sok iskolareform miatt 17 évesen már technikusi diplomám volt, és a magam lábára állva kezdtem felnőtteknek való életet, jó messze szülővárosomtól, amely, ha ragaszkodom is hozzá, mindig kiebrudal. Konstancán, a Duna–Fekete-tenger csatornánál vezettem elektromos exkavátort, és a tervezőirodában műszaki rajzolóként fénymásolási újításomért pénzt is adtak.
– Milyen emlékeket őriz a moldvai katonáskodás idejéről, a múlt század ötvenes éveiből?
– Katonáskodásom idején, amikor azért is rettegtünk, hogy bevetnek bennünket a magyar forradalom ellen, füzetnyi verset írtam erről. Őrmesterem félelmében, titkon megsemmisítette verseimet. Blogomban, amelyet Titoktárnak neveztem (titoktarcsi.blogspot.se), közlök ezekből, néhányat másolatban őriztem.
– 1958 és ’68 között az Igazság című Kolozs megyei tartományi lap munkatársa volt, majd tíz év után otthagyta a lapot, hogy fél évig a helyiipari vállalatnál keresse kenyerét, technikusként. Miért hozta ezt a döntést?
– Miután kisregényemet a főszerkesztő kulcsregénynek minősítve lapunkban elhallgatta, egy vajdrágító kormányintézkedést bíráló vitám nyomán letettem újságírói igazolványomat a titkárnő asztalára és távoztam a szerkesztőségből. Az akkoriban elrendelt személyzetleépítéssel úsztam meg a dolgot, és kaptam technikusi állást a helyiipari vállalatnál.
– De közben elvégzett egy bukaresti újságírói főiskolát és a magyar–román szakot a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán.
– Később, amikor már az Ifjúmunkás publicistája voltam, hároméves mesteri tanfolyamon sajtóvezetői képesítést nyertem.
– Mint Kolozs megye utolsó magyar nemzetiségű közművelődési felügyelője két éven keresztül az újonnan átszervezett adminisztratív-földrajzi tájegység magyar művelődési életét igazgatta – a lehetőségekhez mérten. Mennyire adtak „szabad kezet” akkor az élet minden területét behálózó cenzorkorifeusok? – Napilapnál művelődési rovatot is vezettem, innen van bizonyos tájékozottságom a közművelődésben. Elégtételt az adott, hogy sikerült két Kolozsvár környéki énekkar évfordulójának ünnepléséhez kormánykitüntetéseket szereznem és munkakörömön kívül, saját felméréseim alapján a kalotaszegi falvak magyar könyvállományát fővárosi könyvraktárban porosodó kötetekkel gyarapítanom. Ezt a megyei könyvtár elrománosító törekvései ellenében, a falusi könyvtárak címére küldött könyvekkel értem el. A megyei néptanács értünk felelő alelnöke jelzésére, miszerint igen sokat dolgozom, szívesen vállaltam Cseke Gábor felkérésére munkát az Ifjúmunkásnál. – 1970-től közel két évtizeden keresztül meghatározó egyénisége a Bukarestben megjelenő erdélyi magyar ifjúsági lapnak. Mi hozta a váltást, amikor új megbízatást kapott, s el kellett vállalnia a Napsugár és a Haza Sólymai főszerkesztését?
– Cseke Gábor felfelé buktatása után magát a diktátor fia barátjának feltüntető főszerkesztőm ellehetetlenítette munkámat. Azt terjesztette a szerkesztőségben, hogy magyarkodom, nincs olyan írásom, amelybe ne csempészném be a nemzetiségek ügyét. Évek óta a nevelési rovat vezetőjeként igyekeztem elhallgatott történelmünkről írni riportjaimban, elemző írásaimban és jegyzeteimben is. Ezer kilométer a Dunán, Ezer kilométer a Kárpátokban, Keskenyvágányon, Regények színhelyén, Tanítók nyomában, Váraink, Szerelmes történelem és más sorozataimban Erdély történelméről igyekeztem a lehető legtöbbet elmondani. A Szülőföldtől távol riportsorozatomra a Központi Bizottság is felfigyelt. Csak az mentett meg, hogy pártkönyvem mellé tette a sajátját Cseke Gábor is. A későbbi aktivista főszerkesztő megpróbált fegyelmi eljárással fenyegetve távozásra bírni, végül a felfelé buktatás kényelmesebb változatát választva, javasolta áthelyezésemet a két gyermekirodalmi laphoz. – Kik azok a jeles romániai költők, írók, képzőművészek, akikkel dolgozott, s ma is szép emléket őriz róluk? – Tamás Gáspár pelenkázott, a napilap szerkesztőségében engem nevezett meg írástudóként, Papp Ferenc és Kemény János biztatott regényírásra, Kacsó Sándor bátorságra tanított. Nem tartoztam egyik írói csoportosuláshoz sem. Szőcs Géza támogatására keltem a Fellegvár védelmére. Balogh Edgárral és Gaál Ernővel egy székelyföldi körutazás nyomán kerültem ismeretségbe. Edgár később tanítványául fogadott. A Napsugárnál, ha kellett, Kányádi két kis verséből harmadikat csináltam, hogy kieszközölt külföldi távollétében fizetését biztosítsam. Bálint Tibor dicsérete jólesett, Fodor Sándor barátsága még a Bajor-féle katolikus lap szerkesztőségébe való fogadásom után is tartott. Jó esztendeig dolgoztam Szőcs Gézának az Erdélyi Szépmíves Céh újraindításakor. Egyetlen korombeli íróbarátom a nemrégen elhunyt Lászlóffy Csaba volt. Varró János két regény megírására ösztönzött, nem sejtettem, hogy a Securitatét is szolgálnia kellett... Nem tudok megbocsátani a besúgóknak! A csoport, ahova tartoztak, ma is védi őket. Györkös Mányi Alberthez is közel álltam. Soó Zöld Margit mellett Deák Ferenc értette lapújító terveimet, neki köszönhető a Napsugár máig használatos címlapja. – Hogyan emlékszik a ’85-ben kezdődő megszorításokra?
– A nyolcvanas évek végéhez közeledve csak a vak nem látta, hogy rendszerváltás küszöbén állunk. A főszerkesztőséget tudatosan, a szerkesztőség kérésére vállaltam. Akkoriban majd minden magyar lap élére pártaktivistát neveztek ki, feladatuk a lapok elsorvasztása volt. Aki valamiért nem felelt meg ennek, az Huszár Sándor sorsára jutott. A módszert már előbb sikerrel használta Kovács András főszerkesztőm is. Mezei Józsefet, mert tisztafejként nem vette észre, hogy a spalton lévő fekete folt tótágast álló cinklemez eredménye, sietve menesztette. Az igazi ok az volt, hogy Jocó szemébe mondta főnöknek: nem ért a képzőművészethez.
– A ’89-es változást követően önkéntes újjászervezője, törvényes beiktatója, majd intézője is az Erdélyi Szépmíves Céhnek, amely manapság keveset hallat magáról. Mi volna ma a legfontosabb feladata ennek a Céhnek?
– A Céh újraindítását mostanában is felvetettem Szőcs Gézának. Hiszem, hogy eljön az ideje ennek is... Mert olyan, Kós Károly által reánk hagyományozott kincse az erdélyi magyarságnak, amelyet kár ne folytatnunk. Távozásom után az erdélyi magyarság vezetői közötti torzsalkodás légkörében sajnálatosan ellehetetlenült ez a részvételemmel bejelentett művelődési egyesület, amelynek 27 fiókját terveztem és félszáznál több külön könyvtárat létesítve beindítottam. Mert sablonos módon, a közérdek követelő igényét semmibe véve, a személyes érdekek kerültek előtérbe. Hirdettem, hogy a Céh nem valakié, hanem az erdélyi magyaroké, így sikerült 2600 fizető támogatót toboroznom. Kós Károlyt követve, hiába adtam nyomdába az első sorozat hat kötetét, a nyomtatásra szükséges pénzt a sokféle rosszindulatú akadályoztatás miatt nem sikerült biztosítani.
– ’95 végén, fia, szülei és felesége halála után Svédországba költözik, ebből hosszabb „svéd szerelem” következik. Miért döntött úgy, hogy élete hátralévő éveit Európa északi felében, egy erős, nyelvét és gyökereit szerető-ápoló magyar kolóniában tölti?
– Engem szüleim példája szolgálatra nevelt. Fiam, szüleim és feleségem halála után, ha megkésve is, de szilárd elhatározással családom szolgálatára szántam el magam. Családegyesítés nyomán, nyugdíjasként kerültem Svédországba, félmagyar unokáim nevelésére. Azóta minden vasárnap magyarórára várom három unokámat. Közszolgálatomnak is helye van itt: alapítottam és szerkesztem a Magyar Liget családi lapot és az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot. Némi rádiós tapasztalattal egy ideig vezettem az egyetlen svédországi magyar rádióadást, és főszerkesztésem alatt jelent meg a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränsen (Határokon át). Tanári képesítésemnek hasznát vettem. Minden karácsonyfánk alatt unokáim saját verssel vagy svéd–magyar fordításokkal szerepelnek. Nagyobbik unokám tavaly nyáron kitűnően vizsgázott a Balassi Intézetben, s nemzetközileg elismert diplomája révén a svédországi fiatal fordítók közösségének ismert tagja.
– Készítene egy kisebb leltárt az elmúlt húsz évről?
– Lassan befejezem önkéntes küldetésemet. Az Ághegy (aghegy.hhrf.org) egyféle, 50 számát tíz vaskos kötetbe foglaló antológia is, amelybe összegyűjtöttem a Skandináviában élő magyar alkotókat. Éppen most fejezem be utolsó számát. Az egyetlen, csaknem minden támogatás nélkül megjelenő magyar folyóirat a világon. Nyolcvanévesen, társadalmi segélyből élve anyagilag sem bírom tovább. Tizenhárom könyvem vár kiadóra, az elmúlt két évtizedben Erdélyben mindössze az Irodalmi Jelen pályázatán különdíjas regényemet jelentették meg. Okáról az egyik kiadó igazgatója azt mondta, hogy ez azért van, mert valaki olyanhoz tartozónak számítanak, akit nem kedvelnek az uralgó erdélyi magyar politikusok. Átadom a Magyar Liget (magyarliget.hhrf.org) szerkesztését egyik munkatársamnak, az Ághegy pedig mellékletként fog megjelenni.
– Több írószövetségnek, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságnak is választmányi tagja. Mi a véleménye, hol kellene jobban odafigyelnünk, hogy anyanyelvünk ne sérüljön, hanem gazdagodjon, úgy adjuk át utódainknak, ahogyan kaptuk?
– Évtizeddel ezelőtt meghirdettem: magyarságunk jövője a magyar családokban dől el. Éppen úgy, ahogyan a magyar egyesületekben is, nem az emeleteken ütköződő pózolók, hanem a földszinten élő ezrek a fontosak. Az RMDSZ alapításából is kivettem a részem, a kolozsvári huszonhét tagú szervezőbizottságot vezettem, amíg a saját pecsenyéjüket vigyázók meg nem rágalmaztak. A magyar szervezkedés alapjait, az „alagsorokkal” kezdődően, a régi magyar tízes szervezetek hagyományának folytatásában látom. Ilyen irányú javaslataim szervezeti szabályzatba foglalását azok nem hagyták, akiknek a közösség csak arra kellett, hogy karrierjüket építhessék.
– Több kötete jelent meg, kérem, sorolja fel. Várhatunk-e újabb Tar Károly-válo­gatást?
– Remélem Est című versgyűjteményem mielőbbi megjelenését. Baráti biztatást Pomogáts Bélától és Kalász Mártontól kaptam, kiadót ezután kell keresnem. Kiadtam többek között barátaim megajándékozása céljából, kis példányban néhány könyvemet: SUMMA: A Boldog utcán innen, Saját lábon, Ezer kilométerekkel – 1, Ezer kilométerekkel – 2, Erdélyi Szépmíves Céh – Emlékkönyv, Pánik – regény, Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt – regény, Tar Károly TITOKTÁRa – publicisztika, Kedves könyveim könyve – könyvismertetők, esszék, regények színhelyén, Itt és ott – versek és képek, Száraz oázis – négy színjáték, Ami eszembe jut – kisprózai írások.
– Ha holnap kérnék/sugallnák, térjen vissza Erdélybe, megtenné?
– Az újraindított ESZC ismételt elindítását – amennyi eszem és jóindulatom még akad – a következő évtizedben is vállalnám...
Székely Ferenc
TAR KÁROLY tagja a román, a magyar és a svéd írószövetségnek, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. 2002-ben a Magyar Írószövetség irodalmi pályázatán különdíjat, 2006-ban a Várad folyóirat Horváth Imre-pályázatán különdíjat, 2006-ban az Irodalmi Jelen regénypályázatán Szerenád dobra, cintányérra és egyéb ütőhangszerekre című munkájáért szintén kü­löndíjat kapott. A magyar művelődésben végzett munkájáért 2003-ban a Magyar Kultúra Lovagja címmel, 2013-ban Ex Libris-díjjal, 2014-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Újságíró Szövetség Aranytoll-díjával tüntették ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés 2.
Bevonulás Háromszékre
A magyar hadvezetés már szeptember első napjaiban felvázolta az erdélyi bevonulás forgatókönyvét, melyben a Tiszántúlon felvonultatott csapatoknak majdnem egésze részt vett. A légvonalban mintegy 375 kilométer mély terület megszállását a döntés időpontjától számított 14 nap alatt, tehát szeptember 13-áig be kellett fejezni.
Az első csapatrészeknek – a magyar 1. hadsereg miskolci VII. hadteste – vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy vezérletével szeptember 5-én Técsőnél (Máramarossziget felett) kell átlépniük a határt, majd Naszód, Óradna és Beszterce elérése után Szászrégennél kettéválva (Marosvásárhely, Sóvidék, Székelyudvarhely, Barót, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Zágon, illetve Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon, Csíkkozmás, Kászonújfalu vagy Kászonjakabfalva, Szárazpatak, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Bereck, Sósmező vonalon) nyomulnak elő Székelyföldre. A jelentősebb erdélyi városok közül Nagyváradot 6-án, Kolozsvárt 11-én vették birtokukba a magyar 1. és 2. hadsereg kijelölt alakulatai. Marosvásárhelyre szeptember 10-én a Gyorshadtest, majd szeptember 15-én a szekszárdi 12. gyalogdandár vonult be vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok vezényletével. A háromszéki bevonulásban részt vevő magyar 1. hadsereg 1940. március 10-én alakult Szolnokon nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok parancsnoksága alatt. Alárendeltségébe tartozott a miskolci VII. és a kassai VIII. hadtest (az előbbi parancsnoka szotyori Nagy Gyula altábornagy, vezérkari főnöke vitéz felsőtorjai Kozma István vezérkari ezredes), valamint a vitéz lófő dálnoki Miklós Béla tábornok parancsnoksága alatt álló Gyorshadtest. Ennek két gépkocsizó dandárja, a budapesti 1. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Major Jenő tábornok), illetve a munkácsi 2. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Heszlényi József tábornok), valamint két lovasdandárja (a nyíregyházi 1. és a kecskeméti 2.) volt.
Miután a rossz útviszonyok, a gyakori torlódás, az utánpótlás elmaradása, az emberek és lovak kimerültsége miatt félő volt, hogy a magyar csapatok nem tudják a bevonulást időben végrehajtani, nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok utasítására Székelyföld megszállására a dálnoki Miklós Béla tábornok vezette Gyorshadtestet küldték előre. Az 1. gépkocsizó dandár, a lovasság egy része Major Jenő tábornok és Zsombolyai Béla ezredes irányításával szeptember 11. és 13. között a Marosvásárhely, Korond, Székelyudvarhely, Oklánd útvonalon haladt, szeptember 12-én belépett a már erdővidéki Vargyasra, majd onnan a Barót, Nagybacon, Málnásfürdő, Málnás vonalon továbbmenve 13-án felszabadítják Sepsiszentgyörgyöt. Itt szétválva egyfelől Illyefalva–Kökös, Uzon–Bikfalva, másrészt Réty, Nagyborosnyó, Zágon, illetve Réty, Barátos, Kovászna, Kommandó a haladás iránya A 2. gépkocsizó dandár Heszlényi József tábornokkal az élen a Szászrégen, Gödemesterháza, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon vonalat követte. Innen a csapatok két irányba haladnak: egy rész Csíkkozmás, majd Kászonjakabfalva érintésével szeptember 13-án Szárazpatakon át belép Felső-Háromszékre, és Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre érkezik. A másik Tusnádfürdőn, Sepsibükszádon, majd a Nagy-Csomád déli lejtőin, Torján át jut Kézdivásárhelyre. Innen a felszabadítók Nyujtódot, Lemhényt, Berecket, illetve Ojtozt elhagyva a történelmi Magyarország legkeletibb helységébe, Sósmezőre érve befejezik Észak-Erdély visszafoglalását. A szeptember 12–13-án érkező gyorsalakulatok általában csak a kijelölt útvonalakon levő településeken haladtak át. A VII. hadtest csapattestei viszont – amelyek a bevonuló honvéd hadsereg zömét képezték, és melyből a helyőrségi alakulatokat állították össze, különböző útvonalakon csak szeptember 20–21-ére érkeztek meg Háromszékre és szóródtak szét a megye településein, így rendezvényekkel egybekötött ünnepélyes fogadásukra csak ezekben a napokban kerülhetett sor. (Jegyezzük meg, hogy a megszállást követő három hónapban, november 26-áig három szinten szervezett katonai közigazgatás alatt állt Észak-Erdély. A határvédelem megszervezése mellett a hadsereg gondoskodott a közigazgatás és oktatás újjászervezéséről, a lakosság ellátásáról és biztonságáról, valamint a szociális ügyek kezeléséről.)
Sepsiszentgyörgyre az egri magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezred a Csíkszereda, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Málnás, illetve Oltszemnél szétválva a Zalán, Kálnok, Kőröspatak, Árkos országúton haladva szeptember 21-én vonult be szotyori Nagy Gyula altábornagy vezetésével, majd oszlott szét a megye déli és délnyugati helységeibe.
(folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Hogy véget érjen a hallgatás"
Gondolatok a Sütő-tanulmánykötet bemutatóján
Mi vetett véget a Sütő András-kultusznak, pazarlás-e megfeledkezni az íróról, mi az, ami életművéből a mai olvasó számára befogadható, és egyáltalán, védelemre szorul-e az író és életműve? – ezek a kérdések fogalmazódtak meg többek között a tavalyi Sütő András-konferencia dolgozataiból készült tanulmánykötet bemutatóján, amelyre múlt hét csütörtökén, a Vásárhelyi Forgatag teleki tékás programjainak keretében került sor a Téka-udvar diófája alatt. Az időnként polemikus jelleget öltő eszmecserére ígéretünkhöz híven ez alkalommal visszatérünk.
– Egy olyan könyv bemutatójára gyűltünk össze, amely okán ilyen vagy olyan vélemény minden marosvásárhelyiben megfogalmazódik – mondta Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője a rendezvény indításakor, majd átadta a szót Lázok Jánosnak, a konferencia főszervezőjének és a kötet szerkesztőjének, aki a moderátori szerepet töltötte be az elkövetkező órában. Lázok Dávid Gyula irodalomtörténésznek a 2014-es ülésszak második napján elhangzott összegzését ismertette. A Polis kiadó és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS gondozásában megjelent kötetről bevezetőként az egyetem képviselői osztották meg gondolataikat a jelenlevőkkel.
– Egy egyetem életében nemcsak az fontos, hogy hogyan viszonyul dolgokhoz, de az is, hogy elindítson folyamatokat – mondta Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója, majd Almási Miklósnak az Advent a Hargitán című Sütő-darabról szóló 1986-os kritikáját vetítette a jelenbe. Mit visz magával az olvasó? Talányos kérdés. Talán a közösséget építeni képes, reméljük – hangzott el a ma is időszerű következtetés. Sorin Crisan, a Művészeti Egyetem rektora a Sütő-életmű csodálójának nevezte magát, Balási András rektorhelyettes pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvénysorozatot folytatni szeretnék, a pályázati lehetőségek függvényében a közeljövőben Székely János-konferenciát terveznek.
Ezt követően a tanulmánykötet jelen levő szerzői emeltek ki gondolatokat dolgozataikból. A kötetben esszéíróként jelen levő Markó Béla arra kereste a választ, hogy mi történt a Sütő-kultusszal, illetve pazarolunk-e, amikor Sütőt felejtjük. Markó leszögezte, hogy nem kíván különbséget tenni az író és a kisebbségpolitikus Sütő között, akit nem lehet azért szidni, mert szolgálatnak tekintette az írást, majd követendőnek nevezte a Sütő-féle életmintát. Sorin Crisan rektor arról szólt, hogy Sütőt nem megmenteni, elfogadni, hanem megérteni kell azon kor ideológiájának a kontextusában, amely önkifejezésre késztette.
– Számomra Sütő írói modell – zárta gondolatait a Művészeti Egyetem rektora.
Demény Péter "túlságosan jólnevelt-nek" nevezte a rendezvényt, amelyen mindenki hitet tesz Sütő mellett, mintha meg kellene őt védeni. Demény szerint inkább arról kellene beszélgetni, hogy mi is valójában a színház közönsége elé kerülő dráma – "szent szövegként színpadra tett beszéd" vagy az, ami a szerző és rendező egyeztetéséből születik –, és azt is megjegyezte, hogy ismer anekdotákat arról, hogyan húzta meg Harag György a Sütő-drámákat.
Kuszálik Péter, Demény azon felvetésére reagálva, hogy ezen az eszmecserén nem adódik lehetőség a vitára, megjegyezte, hogy a háromnapos Sütő-konferencia alkalmával ez már megtörtént. Végső következtetésre úgysem jutnak, mert fölösleges – szögezte le Kuszálik, majd mint egyetlen objektív megközelítési módot, a Sütő- életműről készült bibliográfiáját ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
Vida Gábor elárulta, hogy a baráti körében senki nem szeret Sütőt olvasni. – Az a kérdés, hogy mit jelent számunkra ez a szöveg, mi az, ami belőle aktualizálható. A nemzedékem, illetve a fiatalabbak is le kellene üljenek, hogy az életművet újraolvassák, hogy lássák, a mai irodalomismeret, nyelvérzékelés számára mi az, ami értékesíthető, a többit pedig engedjék át az irodalomtörténet számára.
Az eszmecserét Lázok János gondolatai zárták: "A Sütő-életmű hetvenes évekre eső műveit, elsősorban drámatrilógiáját a nyolcvanas években már-már egy monolitikus olvasatban szentesítette a kisebbségi magyar kultúra, még inkább a magyarországi irodalmi köztudat. (…) Ebben a monolitikus olvasatban az 1989 utáni megváltozott körülmények között merő anakronizmus lett volna színre vinni ezeket a műveket, ezzel magyarázható, hogy a ’90-es években megritkultak, majd szinte teljesen eltűntek a drámák az erdélyi és magyarországi színpadokról. Alapvető célom volt a Sütő- konferencia megszervezésével, hogy ez az életmű körüli hallgatás és pangás érjen már egyszer véget, és valamilyen formában kezdődjék el az életmű újragondolásának folyamata".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Évadkezdés a Tamási Áron Színházban is
Szeptember 3-tól, csütörtöktől megvásárolhatók a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2015/2016-os évadra érvényes bérletei. A színház vezetősége tudatja, az idei évadtól kezdődően a www.biletmaster.ro oldalon is lehet bérleteket vásárolni, és a helyfoglalás is megoldható internetről.
Mivel a marosvásárhelyi színházkedvelők gyakorta megfordulnak a neves sepsiszentgyörgyi teátrum nézőterén is, érdemes tudniuk, milyen előadásokkal várja közönségét a székelyföldi színház. Mint azt az intézmény által kiküldött közlemény tudatja, a 2015/2016-os évadban hat új bemutatóval készül a társulat. A legelső premierre, a Bocsárdi László által rendezett Vízkeresztre szeptember 17-én kerül sor az Új Stúdióban. Bocsárdi László a többszörös UNITER-díjas Hamlet színpadra állításával a "kizökkent a világ" állapottal való szembesülést, a tragikus világérzethez való viszonyunk megfogalmazását tűzte ki célul. Annak ellenére, hogy a két mű vélhetően egy időben keletkezett, a Vízkeresztnek van komikus jellege, amely groteszkké, bizarrá és humorossá teszi az előadást. A Vízkereszt bemutatóját követi majd Zakariás Zalán rendezése, a Jegesmedvék. A svéd darab egy idősödő nő elmagányosodását, gyerekeihez való viszonyát tárgyalja. A szereplők szeretet nélküliségre vannak ítélve, és a túlélés érdekében igyekeznek minden lehetőséget megragadni.
Az idei évadban folytatódik a fiatal rendezőknek/alkotóknak teret biztosító program, melynek keretében a POSZT-ról négy díjat hazahozó Meggyeskert rendezője, Sardar Tagirovsky ismét a társulattal dolgozik, idén Moliére Úrhatnám polgár című komédiáját állítja színpadra. A szerző által bemutatott közeg és a kortárs társadalmi viszonyok között rendkívül sok a hasonlóság: a káosz, az elvárások és az ösztönök, az etikett és az alázat közti feszültség, illetve a magány problémaköre. Az előadás bemutatójára szilveszter estéjén kerül sor. Nagy Botond, Sardar Tagirovsky évfolyamtársaként szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett diákja: ő a svéd drámaíró, Strindberg Júlia kisasszony című műve alapján rendezi meg a Julie kisasszony Tarkovszkij-jele-netekkelcímű kísérleti produkciót. A naturalista egyfelvonásos egy férfi és egy nő szenvedélyes viszonyát bontja ki, amely a rendező eddigi munkáihoz hasonlóan erős képi világgal egészül majd ki. Azokon a dramaturgiai gócpontokon, ahol az előadás fő szövege már nem tud elég kifejező lenni, Tarkovszkij munkásságából inspirált képek, mozgások és hangulatok váltják fel az előadás fő dramaturgiai fonalát.
Victor Ioan Frunza, aki a legutóbbi előadásáért UNITER-díjat kapott, a Halni jó! című előadást fogja tavasszal színpadra vinni. Forgách András Halni jó! című műve Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című groteszk komédiája alapján íródott, a történet azonban a mai Budapestre, egy körgangra kerül. A cselekmény helyett a nyelv lett Forgách drámaírói (adaptátori, színpadra írói, fordítói) eljárásának szervezőelve. Az évad sorrendben legutolsó produkciójaként pedig Molnár Ferenc egyik legsikeresebb művét, a Lilioms zínrevitelét láthatják Bocsárdi László rendezésében. A két, faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetének bemutatásával számtalan kérdés fogalmazódik meg, és a darab szerzője szerint ez a legfontosabb: a kérdésfeltevés, a döntéshozatal, a világhoz való viszonyunk, nem pedig a végeredmény. Az új bemutatók mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai, valamint különböző vendégelőadásokat tekinthet meg a közönség.
A Tamási Áron Színház új évadára szóló bérletek a Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók meg; a jegyvásárlás, helyfoglalás is itt történik, személyesen, illetve a 0267-312-104 és 0728-083-336-os telefonszámokon, valamint interneten a www.biletmaster.ro weboldalon.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Püspöki találkozás a kastélyban
Úgy indult az ez évi helikoni találkozó, mint az elmúlt esztendőben: a Marosvásárhelyi Forgatag társrendezvényeként a Teleki Téka udvarán kezdődött el. A diófaaljnyi közönség rendkívüli esemény résztvevője lehetett, amikor dr. Fekete Károly református püspök beszélt Makkai Sándorról, az egykori erdélyi református püspökről. E rendkívüli "püspöki találkozó" apropóját az adta, hogy 125 éve született Nagyenyeden Makkai Sándor erdélyi író, püspök, és Fekete Károly, a jelenlegi debreceni püspök éppen Makkai Sándorról írta doktori dolgozatát, s egyben az egykori író, tanár, püspök egyik legszakavatottabb ismerője. Ezért is volt érdekes és színvonalas a marosvécsi kastélyban megismételt előadás, hiszen a Makkai Sándor által kimondott és leírt, 1926-ban megélt Nem lehet! írás azóta is heves vitákat vált ki. Fekete Károly pedig, aki behatóan áttanulmányozta levéltárak és magánlevelezések Makkaira vonatkozó iratait, e felkavaró vita rejtélyét nyitotta fel, és megbízható igazolások alapján hozta emberközelbe a misztikus titokzatossággal körülvett életet. A néhai püspökről szóló püspöki előadás legnagyobb ajándéka az volt, hogy egy debreceni tudós ember tárta fel és mutatta meg erdélyieknek Makkai Sándor debreceni életét, aki 1936–1951 között ott volt teológiai tanár. Érdekes életsors tárult fel élete végének közvetlen ismertetésében, amiről eddig még a szakmabeliek is oly keveset tudtak.
A helikoni leszármazottak találkozójának második előadója az évente visszatérő vendégként érkező Pomogáts Béla volt, aki Makkai Sándor Holt tenger című regényéről beszélt. A Makkai Sándor mezőségi, vajdaka-marási lelkipásztori szolgálatának élményeiből és fájdalmaiból összeállt regény azóta is megkerülhetetlen, sőt egyfajta jelképe, szimbóluma lett az erdélyi Mezőség sajátos világának. Az Erdély irodalmát ugyancsak ismerő előadó Kuncz Aladár kőasztala és Kemény János sírja között a százados tölgyek oltalmában állapította meg a helikoni íróról szóló beszédében: "nekünk mindig az íróink voltak az államfőink és szolgálóink, ezért él a magyar nemzet".
Végh Balázs Béla Makkai Sándor ismeretlen arcát mutatta fel – a költőt. Mindmáig talán csak az irodalomtörténet tartotta számon, hogy 1912-ben, alig huszonkét évesen a Számadás című verseskötettel jelentkezett, de a regényíró, a közéleti személyiség, a mozgalmas egyházi tevékenység teljesen háttérbe szorította ezt, sőt elfeledtette. Viszont éppen Végh Balázs Béla gondozásában és bevezető tanulmányaival jelentek meg Makkai Sándor nagyon fontos esszéi a Kriterion kiadónál 2003-ban és 2009-ben: Magyar fa sorsa és Erdélyi szemmel.
A marosvécsi találkozó kedves színfoltja volt Zika Klára dokumentumfilmje, amely a marosvécsi Helikon 15 évét mutatta be, azt a másfél évtizedet, amióta megalakult a Helikon – Kemény János Alapítvány, és amióta évente augusztus utolsó hétvégéjén a helikoni leszármazottak találkoznak. Így történt ez most is, amikor éppen a 125 éve született író, püspök unokája, Makkai Lilla lelkipásztor tartott megható áhítatot a kastélykertben. Ezért is volt hiteles az igehirdető bizonyságtétele az egykori 55 helikoni íróról, költőről, amikor így fogalmazott: "nagyapám és társai próféták voltak".
Mivel az elmúlt ősszel az örökösök használatba vehették a marosvécsi Kemény- kastélyt, így ott zajlott a teljes találkozó, s mintha egyre jobban ráérezne a mai Marosvécs, milyen áldott lehetőség és kincs számára az Erdélyi Helikon két világháború közötti hősi korszaka. Csak egyetlen példát említek: a marosvécsi református iskolát a falu népe építette báró Kemény János által adományozott területre, Kós Károly tervei alapján, és Makkai Sándor szentelte föl. Akár szó szerint is benne élnek a helikoni írók a mai és holnapi Marosvécs hétköznapi életében. Egyre aktívabb is a helybéliek részvétele ezeken a találkozókon. Az iskolások Kemény János Fenyőmuzsika című verses történetét adták elő, majd két néptánccsoportjuk tette emlékezetesebbé a 15. helikoni találkozót. Illesse köszönet ezért Zsigmond Székely Edit és Méra Ilona tanárnőket.
Székely ruhába öltözött tizenévesek énekeltek, szavaltak a frissen kaszált széna illatában, hátterük volt a kert, hol egykor vitázott a "bősz kalotaszegi" Kós és Bánffy Miklós gróf, vagy felolvasott Áprily és Dsida. Ma Marosvécsen így él tovább az erdélyi irodalom.
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Románia tárgyalni akar az IMF-el egy újabb hitelmegállapodásról
Románia tárgyalni akar a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
A miniszter a Bloombergnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a bukaresti kormány 2016-ban újabb hitelmegállapodást köthet az IMF-el, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal.
Kifejtette, hogy Románia meg tud állni a saját lábán, nincs szüksége hitelre, de jó lenne, ha rendelkezne egy rugalmas hitelmegállapodással, ami megvédhetné a nemzetközi pénzpiacok lehetséges ingadozásaitól. „Jelenleg Románia nagyon olcsón tudja finanszírozni a piacokról működését, de sose lehet tudni” – mondta a pénzügyminiszter.
Eugen Teodorovici előtt a fő kormányzó erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea is kijelentette korábban, hogy a felhatalmazták a kormányt, tárgyaljon a nemzetközi hitelezőkkel egy újabb hitelmegállapodásról.
Romániának ebben a hónapban jár le a 2009 óta sorozatban harmadik hitelmegállapodása. A legutóbbi, 4 milliárd euró értékűt 2013-ban kötötte meg az IMF-el és az uniós végrehajtó szervvel.
Tavaly június óta az IMF és az Európai Bizottság nem bocsátott Románia rendelkezésére újabb hitelrészleteket, mert nézeteltérés támadt a bukaresti kormány és a nemzetközi hitelezők között, akik nem értettek egyet a kormány adócsökkentési és béremelési politikájával, amit a román parlament által csütörtökön megszavazott adótörvény részben tartalmaz. A parlament időközben átütemezte az adócsökkentési intézkedések egy részét, és 2017-re, illetve 2018-ra halasztotta azokat.
Bukarestnek most nincs szüksége hitelre, hiszen a legutóbbi 4 milliárd eurós keretéből sem használt fel pénzt, mint ahogy az azelőtti, szintén elővigyázatossági típusú megállapodásból sem.
Románia 2009 és 2011 között szorult segítségre, amikor csaknem 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodást zárt le. A román kormány tagjai korábban elutasították egy újabb megállapodás megkötésének gondolatát, amivel nem értett egyet a román nemzeti bank kormányzója, aki többször szorgalmazta újabb egyezség tető alá hozását. (MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Oprea is plagizált?
Plágiumot követett el Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes a doktori dolgozatának megírásakor, állítja Marian Popescu, a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottságának elnöke. Popescu kifejtette, hogy személyes véleményt mond, mert a felsőoktatási intézet testülete nem vizsgálhatta meg a dolgozatot.
A magas rangú tisztségviselők esetében ugyanis az oktatási minisztérium alárendeltségébe tartozó tudományos kutatások etikai bizottsága illetékes eljárni. Ez a testület már júliusban bejelentette, hogy Oprea nem plagizált, a rekordidőnek számító 16 nap után gyorsan lezárva az Oprea-ügyet. Akkor az oktatási minisztérium közölte, hogy a tudományos munkát a jogtudomány területén elismert, tekintélyes szakemberek vizsgálták meg.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyújtópontban – Képek a múltból a Minerva Archívumában
Ismerje fel magát, ismerőseit, a helyet, az időpontot, az eseményt! – ezzel a felhívással is indíthatnánk sorozatunkat. Ebben olyan sajtófotókat tárunk az olvasók elé, amelyeket a hatvanas évektől kezdődően a kilencvenes évek elejéig (1993-ig) készítettek az Igazság, a Făclia, továbbá (1989 decemberétől) a Szabadság napilap fotóriporterei. A Minerva Művelődési Egyesület (a Szabadság napilap tulajdonosa) lehetővé tette ezeknek a fotóknak a digitalizálását, 2014-től a Tranzit Házban, a Conset projekt keretein belül működő műhelyben pedig elkezdték a fényképek archiválását, a Minerva Archívum elkészítését. Jelenleg is zajlik a műhelymunka, a képek egy része máris megtekinthető, ezekből közlünk most sorozatunkban. Célunk, hogy olvasóink segítségével feltárjuk és megismerjük a múltat. Október 8-án közösségi találkozót tervezünk ebben a témában.
Ki hol dolgozott?
A Minerva sajtófotó gyűjtemény az 1965 és 1993 közötti kolozsvári Igazság és Făclia, majd 1989 decemberétől Szabadság napilapok fotóriporterei által készített felvételeket tartalmaz. A közel 50 000 6x6-os fotónegatívokból álló archívum az 1989-es fordulat után lett megmentve, és az elmúlt rendszer különféle hagyatékait, a propagandában használt anyagokat és dokumentumokat rögzíti, melyek tudatosan vagy tudattalanul felejtésre vannak ítélve. Hasonló hagyatékok vagy elvesztek, vagy lappanganak.
Mostanáig a gyűjteményt a Minerva Művelődési Egyesület médiakutató központja őrizte, és zömében láthatatlan volt, kis részük került csak publikálásra a napilapok hasábjain.
2014-től a kolozsvári Tranzit Házban, a Conset projekt keretein belül működő műhelyben, a fotónegatívok átvilágítása, pozitívba való átültetése láthatóvá tette ezt a hatalmas képhalmazt. Az egy év alatt zajló digitalizálás után egy nyilvánosan hozzáférhető, lapozható, kutatható, interneten elérhető archívum létrehozása a cél.
A képek hivatalos megrendelésre készültek és a társadalom különböző területeire nyújtanak betekintést: iparosítás, munkásélet, mezőgazdaság, városi és vidéki élethelyzetek, különböző hivatalos események stb. A műhely egy potenciális kutatási infrastruktúra létrehozásában igyekszik több irányból jövő intézményi és személyes/szakmai érdeklődést egybegyűjteni. Az érintett szakterületek között a következőket említenénk meg: ipartörténeti kutatás, munkásmozgalmi és szakszervezeti szociológia, antropológia, politikai gazdaságtörténet, fotográfia, képek előállítása és használata, művészetelmélet (pl. a művészeti reprezentáció és a társadalmi szerepvállalás szövevényes viszonya) stb.
Alapgondolatunk az, hogy a központosított tervezés változatosabb megvilágításba kerüljön.
Az október 8-ig tartó jelen montázssorozatunk csupán apró töredékeiben villantja fel azokat a perspektívákat és ismereteket, melyek összeolvasása segíthet közelmúltunk és jelenünk megértésében, felelősséggel azok iránt, akik mindezt az időt végigdolgozták. Célja felvezetni azt a közösségi eseményt, amelynek keretein belül eddigi tevékenységünket megismertessük, egyben partnereket keresvén elveszőben lévő tapasztalatok, tanúvallomások, megvalósítások és életutak feltárásához, a képek esetleges beazonosításához.
Az esemény szervezői: Miklósi Dénes, Miklós Szilárd
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Szeretetfonallal szegélyezett türelemfátyol
Többszöri átgondolással járó döntéshozás a Gyimesi Tánctáborba való részvételünk a frumószai gyerekekkel. Mert olyan közeli ott minden. Egy osztályteremben lakunk egy héten át, a földön, matracokon, én ébresztem őket, fogat mosni, mosakodni indulunk, felöltözünk, majd a szolgálatosak kijelentik, hogy indulhatunk, hisz mindenki rendet rakott a matracán és annak környékén.
Szép sorban haladunk a forgalmas út szélén, néha elhangzik egy Jó regvelt!. Az ebédlőben hamar megtanulják kikérni a reggelit, evőeszközöket, szalvétát, meleg teát is hozva egyszerre magukkal. És ez még csak a reggel egy órája… Aztán ki-ki elmegy a választott foglalkozásra. A furulyások Krisztiánhoz mentek, a kézműveskedést választók Kati nénihez vagy Emese nénihez, vagy a festő bácsihoz.
Én meg figyeltem őket… A kezdeti zavarukat, az anyaghoz való lassú érintésüket, a bátortalan tartását a furulyáknak, a hamis hangokat. Tartott mindez úgy pár percet, majd életre keltette a kíváncsiság a tenni akarást, mellé csapva társként a kitartást.
Így esett, hogy a hat furulyásból egy sem adta fel az idén, végigülték az órákat, fújták, annyit fújták a furulyákat. A kézművességet választó öt gyerek pedig szőtt, font, varrt, nemezelt, festett, bügyürgetett. És mindannyian barátkoztak. Olyan sokat tanulhatunk a gyerekektől…
Aztán jött az ebéd. Hol jóval korábban mentünk, hol késtünk, ez volt az alapfelállás. Sokban változtam, mióta anya lettem. A játék öröme lesöpri a kötelező megjelenések pontos idejének betartását. De mennyire megéri megengedni ezt magunknak. Szerencsére éhen nem maradtunk egyszer sem. Ebéd után hazasétáltunk. A kisszobának nevezhető osztályterembe ki-ki birtokba vehette a saját matracát. És jött a pihenő, ami két órát tartott. Figyeltem őket, mind a 11 gyereket… Ahogy kártyázni, rajzolni, gyöngyöt fűzni hívják egymást. Suttogva. Mert valakit közben mindig elnyomott az álom. Figyeltem, ahogy figyelnek egymásra.
– Lassan készülődhetünk – szóltam az idő elteltével a szolgálatosoknak, akik felébresztették az alvókat, rendbe rakatták a matracokat, és kitűzték az időt az indulásra.
És mentünk megint szép libasorban, párban vissza a foglalkozásokra. Onnan meg vacsorázni, és készültünk a serketáncra.
Hogy mekkora egy boldogság az a serketánc! A gyerekeknek szóló egy órás táncház, de jóval több annál.
A serketánc után azonnal indulunk haza lefeküdni, igen, haza, már első este így beszéltünk a pici osztálytermünkről. Sötét volt már, sorban, fáradtan, hangosabban, egy-egy furulyabesípolással megáldott utak voltak ezek. Majd mosakodás, pizsamaosztás, és megkezdtük az esti egybegyűlést.
Körbeültünk, és egyenként meséltünk a napunkról. Hogy mi volt jó és rossz benne. Hogy morzsolódott-e el könnycseppecske az édesanyák hiányáért, hogy fáj-e még a has a zöld fosókaszilva evése után, hogy mi volt az a szóváltás ott mesze tőlem, hogy… És mesélnek… Napról napra lelkesebben és ragyogóbb tekintettel. Körbeér a beszéd és szót kap a két szolgálatos. Ők adnak, csak ők adhatnak piros vagy fekete pontot, indoklással alátámasztva. És érkeznek a piros pontok a tábori naplóba, és a mosolyok, felháborodás a feketéért, amit jó érvelés követ, szóba kerül a holnapi nap terve, kiválasztódik az új szolgálatos pár, majd szép álmokat kívánunk egymásnak. Gyorsan alszanak el.
Csak nekem nem jön azonnal álom a szememre. Hallgatom az egyenletes szuszogásokat, a néha felkiáltó álombeszédeket.
És hogy miért kell minden egyes esztendőben átgondoljam, hogy menjünk-e a Gyimesi Tánctáborba? Azért, mert olyan közel kerülünk egymáshoz, amit a tanári és anyai lelkem nehezen visel el. Mert megint évekre szóló szeretetfonalat fontak körém ezek a gyerekek, nemezeltek türelemfátylat nekem, furulyáztak varázsszavakat a szívembe, amolyan bármikor előkapható ütőlapokat festettek a lelkembe, amivel megvédhetem magamat és a közös ügyünket. Ez a cseppet sem játék, nagy kötelezettség, összességében a tetteinkért azonnali és tudatos felelősségvállalásra késztető erő. Erő, mely megtart és tovább visz, de súlya nagy, a tanári és anyai lelkemnek egyaránt.
Ez egy valódi tábor lényege. Erőt meríthet belőle évekig gyerek és tanár egyaránt…
Szívből köszönöm mind a 11 frumószai gyereknek, a támogatóknak, a táborszervezőknek, az oktatóknak, az érdeklődőknek és a barátoknak.
(2015. július 26-augusztus 2., Gyimesközéplok)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Esélyt adni a pusztuló erdélyi kastélyoknak a fennmaradásra
Az épített örökség megőrzéséről, közösségtudatról, a hálózatépítés lehetőségeiről és sok másról
Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek cím alatt szervezett augusztus 17-én konferenciát Kolozsváron a PONT Csoport. A társadalmi innovációval foglalkozó szervezet 2009-től kezdődően arra törekszik, hogy az erdélyi épített örökség egyik legfontosabb kategóriáját alkotó kastélyok helyzetét minél hangsúlyosabban megjelenítse a köztudatban. A PONT Csoport kastélytulajdonosok, szakemberek, közintézmények, üzletemberek, civilek és helyi közösségek hálózatának kiépítésében, az együttműködés feltételeinek megteremtésében vállal szerepet – magyarázta Farkas András alapító tag. Elmondta, szeretnének hozzájárulni egy modellrendszer, stratégia kialakításához, hogy a kastélyokat gazdasági és társadalmi szempontból is értékesíthesse a tulajdonos és a közösség. A szervezet körülbelül 300 erdélyi kastélyról fotódokumentációt is szándékszik összeállítani, és adatbázisba gyűjtenék azoknak az elérhetőségét, akik szerepet vállalhatnak a kastélyok megmentésében.
Meg kell teremteni a kastélyok iránti igényt, és olyan funkciót kell találni számukra, amely fontossá teszi őket a közösség számára. Mindemellett, a kastély gondozójának – legyen az magánszemély vagy önkormányzat – meg kell értenie, és el kell fogadnia, hogy feladata az épület vagy épületegyüttes megfelelő karbantartása, és következő generációkra való átörökítése – emelte ki megnyitó beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. – A kastélyokat meg kell nyitni a nagyközönség számára, mert a hozzáférés biztosítja a társadalmi támogatottságot, és nem kell félni az újító jellegű funkcióktól – tette hozzá. Emlékeztetett: a bonchidai Bánffy-kastélyt koncesszióba vevő, és annak restaurálásán dolgozó Transylvania Trust Alapítványt sokan bírálták, amiért lehetővé tette az Electric Castle fesztivál megszervezését, de az idén immár harmadik alkalommal megszervezett rendezvény miatt semmi kár nem esett a kastélyban. Mindemellett, körülbelül 120 ezer fiatal beszél különböző közösségi fórumokon arról, hogy Erdélyben, Kolozsvár mellett van egy gyönyörű magyar kastély, amelynek kapui nyitva állnak a látogatók számára – részletezte Hegedüs Csilla.
Bánffy Farkas, aki felújította a családja által visszakapott fugadi kastélyt, és jelenleg a saját és más családok visszaszerzett birtokrészeit igazgatja, megállapította: a kastélyoknak azokat a belső tereit, ahol a családok laktak, és ma is laknak, magánszférának kell tekinteni. Köszönetet mondott mindazoknak, akik szívügyüknek tekintik az erdélyi kastélyok felújítását, és az utókor számára való megőrzését.
Hozzátette: már kisgyermekként meghallgathatta a családdal, a rokonsággal, az erdélyi arisztokrácia életformájával kapcsolatos történeteket, így azt lehet mondani, hogy „beleszületett” a családi hagyomány, a nagyszülők, szülők által közvetített értékek szeretetébe és tiszteletébe. – Egy-két évesen már hallhattuk például, hogy Sáromberkén (a sáromberki Teleki-kastélyban – szerk. megj.) mindennap 32 személyre terítettek, vagy, amikor a Bánffy-férfiak összeültek, hogy a családi birtok ügyeit megvitassák, a teljes személyzetet elküldték, s a tizenéves nagyanyámnak kellett felszolgálnia – mesélt néhány érdekes adalékot Bánffy Farkas.
Vendégek a kastélyban: egy működő modell
A találékony vállalkozói szellemű, erős közösségtudatú Rácz Attila közgazdász és felesége megvásárolták, és szakemberek közreműködésével, az Európai Unió vidékfejlesztési alapjától elnyert pénzügyi támogatással felújították az olaszteleki Daniel-kastélyt. A 17. századi, később klasszicista stílusú szárnnyal is kiegészült épület ismét méltó módon fogadhatja látogatóit; annál is inkább, mivel az épület alapvető funkciója a vendégfogadásra épül: a Daniel család egykori udvarháza immár egy éve kastélyszállóként működik.
Rácz Attila a konferencián elmondta: az épület ugyan meglehetősen félreeső helyen áll, de marketingjük eleve azt a vendégkört célozza, amely kifejezetten egy kastélyszállóban óhajtana megszállni. A vállalkozás eddig minden negyedévben jövedelmet hozott, nyolc személy megélhetését képes biztosítani, tehát úgy tűnik, ez egy működő modell, fenntartható befektetés – magyarázta az igazgató-tulajdonos. Elmondta, az átfogó felújítási munkálatok során szinte hetente újabb érdekes leletek bukkantak elő, ezek közül a legimpozánsabb az emelet egykori nagytermének falain secco technikával készített, a késő reneszánsz időszakából származó falfestés volt.
Fehér János művészettörténész feltételezése szerint ezt a helyiséget egykor a Daniel család életének, politikai pályafutásának főbb jeleneteivel díszítették. Egyik feltárt jelenet egyedinek számít a fennmaradt erdélyi falfestészetben: az Erdélyi Fejedelemség Portai adójának beszolgáltatását ábrázolja. A virágdíszítéssel keretezett falkép hátterében láthatók Konstantinápoly részletei, és viszonylag jól kivehető egy tollas fejfedőt viselő, enyhén meghajló alak – feltehetőleg a főkövet–, a pántokkal erősített, veretes láda tömött erszényekkel, illetve egy másik alak, feltartott kezén egy sólyommal, amelyet ugyancsak ajándékba vittek a török császárnak – olvasható a kastélyszálló honlapján közölt leírásban. A Portai adó beszolgáltatása országos érdekű tevékenység volt, a főkövetséggel megbízott személy számára pedig különösen fontos eseménynek számított, nem véletlen, hogy falkép formájában is megörökítették.
Kutatás, tervezés, helyreállítás
A konferencia előadásait hat témakörbe csoportosították. Makay Dorottya tartószerkezet-tervező mérnök, műemlékvédelmi szakember a műemlék-helyreállítás, restaurálás, konzerválás folyamatának legfontosabb lépéseit összegezte. Elmondta: minden helyreállítás alapvető célja, hogy az épület leromlott állapotát feljavítsa. Valamennyi ezirányú beavatkozás kutatással kezdődik, arra épül a tervezés. A kutatási szakaszban készülnek a topográfiai-, építészeti-, tartószerkezeti felmérések, falkutatások, művészettörténeti, épületfizikai, épületbiológiai tanulmányok, a régészeti, és több esetben talajmechanikai felmérések is. A tervezési fázisban előnyös, ha már első körben együttműködnek műépítészek, művészettörténészek a tartószerkezeti problémákat azonosító mérnökökkel. A tervek összeállítását, a különböző engedélyek beszerzését, majd a sikeres pályázást követően a beruházónak licitáltatnia kell a kivitelezést. A helyreállítási munkálatokból nem maradhatnak ki az épületgépészeti szakértők, akik a fűtési, világítási, vízellátási követelményeknek megfelelően korszerűsítik az épületet, illetve a szakrestaurátorok sem, akiknek területén értékes emlékeket fedeztek fel – részletezte Makay Dorottya.
A helyreállítás lezárulását követően, az úgynevezett jótállási időszakban a kivitelező felelőssége a bekövetkezett károsodások kijavítása, az épület tulajdonosának, haszonélvezőjének pedig gondoskodnia kell a karbantartásról, figyelnie kell az épület állapotában jelentkező változásokra – tette hozzá a tervezőmérnök.
Szabadság (Kolozsvár)

Őrséggel harcolnak a famaffia ellen!
A politikusok is sok gondot okoznak erdőügyben is – mondja lapunknak egy szakember. Emellett további újdonságokat tudtunk meg az új próbálkozásról: ezúttal az Erdészeti Őrségek felállításával és bevetésével küzdenének a maffiává nőtt fatolvaj-bandák ellen. Nemzetközi tanácskozás volt Félixen.
8,8 millió köbméter fát vágnak ki illegálisan Romániában minden évben. Ezt Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter közölte, amikor bejelentette: Erdészeti Őrséget hoz létre a kormány. Erről az ügyről is tudakoltunk részleteket, ugyanis újabb nagyszabású, nemzetközi erdészeti tanácskozás volt nálunk, Félixfürdőn. Pénteken ott tartotta idei egyeztetését az Erdészek Európai Tanácsa (CEF – Council of European Foresters), az Európai Erdészeti Szakértők Konzultatív Csoportja (AGFEE), és a romániai Consilva erdészeti konföderáció. De igazából nem csak ezek a szervezetek, hanem lényegében az összes erdészeti csúcsvezető eljött Romániából csakúgy, mint Németországból, Magyarországról, Ukrajnából, Törökországból, Moldova Köztársaságból.
Stratégia és tolvajok
Így ott volt az Állami Erdészeti Igazgatóság, azaz a Romsilva vezérigazgatója, Adam Crăciunescu is. Ő adott interjút lapunknak a tanácskozás helyszínén. Mint kérdéseinkre elmondta, a fő téma az Európai Erdészeti Stratégia volt – ezt ugyanis a klímaváltozás miatt is módosítani kell, továbbá az egyes államokban (így Romániában a fatolvajlás miatt) felmerülő gondok miatt is. Jövő héten lesz egyébként az Erdészeti Világkongresszus, ott is felmerül a téma, és ezt igyekeztek előkészíteni most, Félixfürdőn. S hogy mi ez egyáltalán? Nos, a jelenleg érvényes Európai Erdészeti Stratégiát 2013-ban fogadták el, és mivel az EU-ban nincs közös erdészeti politika, az ágazati érdekérvényesítés kiemelt eszköze a stratégia. Céljai többrétűek. Kimondja: “biztosítani kell, hogy az EU valamennyi erdejét bizonyíthatóan fenntartható erdőgazdálkodási elvek alapján kezeljék, valamint, hogy növekedjék az EU hozzájárulása az erdőgazdálkodás fenntarthatóbbá tételéhez és az erdőirtás visszaszorításához.”
Mi van konkrétan?
Na igen, az erdőirtás: Romániában az illegális kitermelés a legnagyobb gond e téren, sok éve. Erről is kérdeztük Adam Crăciunescut, aki szerint “A romániai fafajták közül több igen gyorsan nő, nagy hozamú, így a külföldi piac egy részét is el tudjuk látni innen. Összességében Európa is elég híres exportőr. Nekünk itthon sincs félnivalónk, ameddig csak annyit termelünk ki, amennyit pótolni is tud a természet és az ember. Nálunk, a romániai állami erdőgazdálkodásban, azaz a Romsilvánál részletes számítások nyomán végezzük a kitermeléseket, és vigyázunk. Ki kell azonban mondanom, hogy a nagy gondok a magán erdőkerületek által kezelt erdőségek esetében vannak. Már a világháborúk előtt, de még utánuk is egy darabig egészen jó volt itt az erdőgazdálkodás. Ám az utóbbi jópár évben a bűnözési hullám ide is lecsapott. És ennek hátteréhez tartozik az is, amit nagyon sajnálok, nevezetesen, hogy a témakör sokszor politikai tényezők szintjére terelődik át. Sok esetben politikusok döntenek ilyen kérdésekben, anélkül, hogy értenének hozzá. És akkor inkább mindenféle érdekek mentén hoznak döntéseket, már a visszaszolgáltatásokkor is csoportokat, önkormányzatokat favorizálnak. Akik aztán nem tudják megfelelően kezelni az erdőket. Itt, Bihar megyében is van ezekre példa. Vannak aztán azok, akik ráteszik a kezüket az erdőkre, és továbbadják azokat, kivágásra. Ráadásul az elmúlt 25 év során a törvények sem voltak következetesek. Most talán jöhet valamicske változás, mert döntés született az Erdészeti Őrség létrehozásáról. A vonatkozó kormányhatározat megvan, és pár napon belül az új hatóság hatáskörét is meghatározhatják. Aztán kezdődhet az alkalmazottak kiválasztása.” Értesüléseink szerint egyébként Bihar megye azon megyék között van, ahol a legkevesebb alkalmazottja lesz az Erdészeti Őrségnek. Erre a felvetésünkre azonban Adam Crăciunescu így válaszolt: “Nem. Legalábbis még nem határozták meg a keretszámokat. De mindenképpen minden megyében az dönt majd, hogy hol mekkora erdős terület van”.
Egyébként az Erdészeti Őrségnek a tervek szerint körülbelül ezer alkalmazottja lesz országosan, a hatóság működtetése pedig mintegy 500 millió lejes pluszköltséget jelent az államnak idén. Az őrség létrehozásáról a Környezetvédelmi Minisztérium dolgozott ki sürgősségi rendeletet, miután a Legfelső Védelmi Tanács nemzetbiztonsági kérdésnek minősítette az illegális fakivágásokat. A sürgősségi rendeletben az új őrség létrehozását azzal indokolják, hogy Romániában évente 8,8 millió köbméter fát vágnak ki törvénytelenül, ez pedig az országban kitermelt famennyiség egyharmadát jelenti. Az új alakulat célja az illegális erdőkitermelés visszaszorítása, de a kormány nem határozott meg pontos célértékeket.
Munkahelyteremtő fa
A félixfürdői nemzetközi tanácskozás elnökségének tagja volt a Németországot képviselő Barbara Koch is, a Freiburgi Egyetem erdészeti karának reprezentánsa. Őt arról kérdeztük, miről beszéltek még az egyeztetéseken. Elmondta: „Az új és fejlődő, úgynevezett biogazdaság is szóba került. Ennek alapvető eleme az erdészet, és az erdőterületek terjesztése, fejlesztése. Manapság, amikor már megújuló energiaforrásokat keresnek egyre több helyen, kezdik felfedezni, hogy a fa egy ilyen lehet. Ez most nagyon aktuális téma. Még az Európai Bizottság is figyel erre, és nagyon sok pénzt pumpál ennek a támogatásába. Mi, a mi szakmai szervezeteink is szeretnénk részesedni ebből, erről is egyeztettünk. Emellett a faipar szociális aspektusáról is szó volt. Közérthetőbben arról, hogy a legális faipar egyre több munkahelyet teremt. És még többet fog, mivel a fa, mint megújuló energiaforrás lassan egy külön iparágat teremt majd magának”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Felépült a háromkúti iskola
Az utolsó munkálatokat végzik, a felépült háromkúti iskolán, mely 2012-ben égett le. A beruházást, számos adományozó támogatta. A Bethlen Gábor Alap 8,5 millió forintot adott hozzá, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig, saját forrásából 1,5 millió forinttal segítette az intézmény felépülését. Az iskola ünnepélyes átadása, szeptember 14-én lesz.
A gyimesi falu iskolája, azt még túlélte, hogy 2010-ben a falut kettészelő Kis-Békás patak kiöntött. A már akkor, rossz állapotban lévő épületben, kár nem keletkezett, viszont az intézmény udvarának jelentős része a víz martalékává vált. Még ebben az évben indult az adománygyűjtés egy új iskola építéséhez Imre Anna tanítónő irányításával, a helyi Hármaskútért Egyesület közreműködésével, melynek a tanítónő férje az elnöke. (Ebbe a gyűjtésbe az Erdély.ma is aktívan bekapcsolódott, eredménye itt látható: http://erdely.ma/adomany.php?ad_id=5 Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a portálunkon 2010. augusztus 23-án elindított nyilvános gyűjtés mellett közvetlenül is érkeztek adományok Háromkútra! Az iskolaépítéssel járó bonyodalmakról, a helyszín-változásokról, az iskola terveinek változatairól és az építkezés megkezdéséről több cikkünkben is beszámoltunk – szerk.) Az épület, ami egyben az óvodai és iskolai funkciót is betöltötte, 2012. márciusában égett le. Ekkorra már, számos jótékonysági koncertet és előadást szerveztek több magyarországi településen, így az iskola építéséhez, a pénz jelentős része, rendelkezésre állt. Mihók Péter, Gyimesközéplok polgármestere, a sajnálatos esemény kapcsán, a sajtót arról tájékoztatta, hogy maximális mértékben az ügy mellé állnak, mivel az új iskola építéséhez szükséges pénz jelentős része már akkor rendelkezésre állt. „Segítünk, az intézményt berendezni, az elégett eszközöket pedig, pótoljuk" – mondta.
Az új oktatási intézményben egy-egy óvodai és iskolai terem, egy fiú- és egy lánymosdó, valamint egy tanári szoba van.
Takács Judit
Erdély.ma

A második világháború hőseire emlékeztek
Több mint százötvenen vettek részt szombaton az Ajnád térségben elhunyt második világháborús hősök tiszteletére készített emlékmű és a falu határában újraállított honvédkeresztek megáldásán.
A második világháborúban Ajnád térségében elhunytak tiszteletére készíttetett emlékművet és állított vissza eredeti helyére tizenkét keresztet a csíkajnádi Szent István Szervezet. Terepjárókkal, traktor vontatta szekerekkel indultak az ajnádi templomnál összegyűltek Varjadorjára (Csíki-havasok) szombaton reggel, hogy az ott 11 órakor kezdődött szentmisén részt vehessenek, és a háborús hősök emléke előtt leróják kegyeletüket. A helyszínre érkezés után keresztaljába rendeződtek a jelenlevők, és az egyházi lobogók alatt tették meg az utolsó száz métert. A magyar honvédelmi minisztérium által állíttatott kő emlékmű mellett megtartott szentmisén az összegyűlt hívek a háborús hősök lelki üdvéért imádkoztak.
A szentmisét követően Bogos Róbert, az ajnádi Szent István Szervezet tagja egy kis történelmi betekintést nyújtott a szépvízi, szentmihályi és ajnádi erdőkben 1944 őszén az oroszokkal folytatott heves harcokba. Ismertette, az oroszok próbáltak a hegyeken előtörni és Szépvíz felé nyomulni, hogy ott a főutat elfoglalják, ezáltal biztosítsák hadseregük szállítmányainak zavartalan haladását. S habár a csata nem Varjadorján dőlt el, véleménye szerint azért egy kicsit ott is. „Ugyanis ezek a kisebb magyar csapatok szembeálltak az előőrsként beszivárgó orosz csapatokkal. Így bizonyos értelemben feltartóztatták, késleltették a magaslati pontok, harcászati állások és az út elfoglalását.” Ezt követően a harcokról szóló beszámolókból és a helyiek visszaemlékezéseiből is idézett.
Szőgyör Loránd, a Szent István Szervezet elnöke is köszöntötte az összegyűlteket. „Tavaly szeptemberben, a faluégés 70. évfordulóján szentmisével emlékeztünk a szomorú eseményre, a háborúra és a menekülésre. Akkor határoztuk el, hogy újraállítjuk a honvédkereszteket, és ekkor álmodtuk meg egy világháborús emlékmű létrehozását is. És ez az álom, ez a terv megvalósult.” Mint mondta, a hatékony együttműködés eredményeként elkészülhetett a honvéd emlékmű, amely Dóczy András szobrászművész alkotása, továbbá helyi összefogással sikerült újraállítani a tizenkét ismeretlen honvéd sírhelyét jelölő keresztet.
Lukács Bence Ákos konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa fontos bejelentést tett: idén nyáron módosították a hadigondozotti ellátásról szóló 1994. évi XLV. törvényt, amely így a hősi halált halt katonák magyar állampolgárságot már megszerzett hozzátartozóiról is méltóképpen gondoskodik. Azaz a határon túli területeken élő, de egykor a magyar királyi honvédségben harcolt katonák leszármazottaira, rokonaira is vonatkozik, amennyiben magyar állampolgársággal is rendelkeznek. „Hétfőtől a hadigondozotti ellátással kapcsolatos kéréseket Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán is le lehet adni, éppen ezért várunk minden érintettet. Főkonzulátusunk meg fogja keresni azokat a személyeket, akik ez ügyben minket a nyár folyamán már megkerestek és elérhetőségüket meghagyták, továbbá szívesen tájékoztatunk minden kedves érdeklődőt” − hangsúlyozta.
Az ünneplők között jelen volt vitéz idős Orbán Ferenc, a Bilibók-tetői csata utolsó élő tanúja. Az ajnádi születésű férfi Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét szavalta el. Ezt követően leleplezték az emlékművet, melyet a helyi plébános áldott meg, majd elhelyezték a kegyelet koszorúit is. Ugyanakkor megemlékeztek az 1945-ben 17 évesen Varjadorján életét vesztett Szakáli Aladárról is, akivel egy aknaszilánk végzett. A hazafelé vezető út mellett megáldották a Csűrkertben újraállított három fakeresztet, a közös ebéd után pedig a Sándor-oldalában elhelyezett két keresztet is.
A tekerői hét honvédkereszthez hosszú, meredek út vezetett, terepjárókkal közelítettük meg a helyszínt, végigautózva Pogányhavas, Széphavas és Kőnyak gerincein. Az ott újraállított ismeretlen honvédek emlékét őrző keresztek megáldásán részt vettek a Gyimesekből érkezett idősek is, akik valamikor az ott állt régi keresztekhez is gyakran vittek virágot.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Márton Áron nyomában
Hetedik alkalommal szervezik meg a Márton Áron püspök nyomdokait bejáró zarándokutat szeptember 7–9. között, hogy általa jobban megismerjék életét.
A háromnapos zarándoklatot Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora, Kasza László brassói káplán, viceposztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa vezeti. A zarándokok Áron püspök életének legfontosabb állomásait járják be: hétfőn reggel a csíksomlyói kegytemplomban szentmisén vesznek részt. „Nemcsak a csíksomlyói Szűzanya áldásával indulunk három napos utunkra, hiszen Áron püspökhöz is nagyon kötődik ez a megszentelt hely. Itt végezte iskoláját, majd püspöki életében is fontos szerepet töltött be Csíksomlyó” – mondta a Vatikánban szolgáló Kovács Gergely posztulátor a legutóbbi zarándoklatnyitó szentmiséjén.
A lelki útravalóval felkeresik Erdély püspökének szülőfaluját, Csíkszentdomokost, a szülői ház és a templom megtekintése mellett a Márton Áron Múzeumba is ellátogatnak. Gyergyószentmiklóson és Szászrégenen áthaladva érkeznek meg a börtönévek helyszínére, Máramarosszigetre. Kedden megtekintik a börtönmúzeumot majd szentmisén vesznek részt a plébániatemplomban és felkeresik a szegények temetőjét. Désen közös esti imát tartanak a ferencesekkel, majd innen a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvárra érkeznek. Szerdán reggel szentmisét celebrálnak a Szent Mihály templomban. A zarándoklat utolsó állomása Gyulafehérvár, ahol a püspöki palotát, a székesegyházat és a kriptát tekintik meg. Az esti órákban érkeznek vissza Csíksomlyóra.
„Isten szolgája Márton Áron püspök élete és tanítása világító jelként áll mindannyiunk előtt, de csak akkor tudjuk követni, ha ismerjük is” – vallják a zarándoklat szervezői. Éppen ezért a programban minden nap központi helyet kap a közös imádság és a szentmiseáldozat.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Őrizetbe vették Bukarest főpolgármesterét
Vasárnapra virradó éjszaka őrizetbe vették Bukarestben Sorin Oprescut, a főváros főpolgármesterét, miután tetten érték, hogy egy közvetítőtől, egy önkormányzati intézményvezetőtől 25 ezer euró kenőpénzt vett át – közölte a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A vádhatóság szerint Oprescu (képünkön) egy jól szervezett hálózatban vett részt a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál, amely azzal a feltétellel adott megbízási szerződéseket különböző cégeknek, hogy azok nyereségük egy részével megvesztegessék a városháza döntéshozóit.
A kivitelező nyeresége 30-33 százalékát tarthatta meg, a többi a városháza tisztségviselőihez jutott, Oprescu tízszázalékos részesedést kért a szerződés összértékéből – olvasható a DNA közleményében.
A főpolgármesternek állítólag egy bizalmi emberével történt előzetes egyeztetés alapján adott át az egyik önkormányzati intézmény vezetője 25 ezer eurót, amikor tetten érték. Az összeg annak a 60 ezer eurós kenőpénznek az első részlete volt, amelyet az ügyben feljelentőként szereplő négy vállalkozótól kértek Oprescu számára a közvetítők.
A DNA, a szükséges engedélyek megszerzése után, vasárnap 13 helyszínre, köztük három közintézményhez szállt ki házkutatást végezni Bukarestben és három környező megyében, hogy további bizonyítékokat gyűjtsön a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál észlelt korrupciós bűncselekmények felderítése érdekében.
Oprescut, aki korábban a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora volt, 2008-ban és 2012-ben függetlenként választották meg Bukarest főpolgármesterévé. A legutóbbi, 2012-es önkormányzati választásokon már a PSD és Victor Ponta miniszterelnök támogatásával szerzett újabb mandátumot. A vezető kormánypártban elfogadott tényként kezelték, hogy jövőre is Oprescut támogatják a bukaresti főpolgármester-választáson.
MTI
Székelyhon.ro

Nyolcszáz éves írásos említés
Szeptember 4-6. között tartotta XXI. Partiumi Honismereti Konferenciáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Az ünnepélyes megnyitót a borsi kultúrházban tartották.
Bors nyolcszáz éves első okleveles említése- kiemelve egyúttal azt is, hogy a település ennél jóval régebbi múltra tekint vissza-, valamint a helyi értékfeltárás és -megőrzés volt a fő témája a PBMET elmúlt hétvégén zajlott XXI. Partiumi Honismereti Konferenciájának, melyre több mint 120 vendég érkezett itthonról, illetve Magyarországról is. Az ünnepélyes megnyitót a borsi művelődési házban tartották, és áhítattal kezdődött. Pálos István római katolikus apátkanonok arra hívta fel a figyelmet: napjainkban, amikor sajnos egyre nagyobb teret hódít az azonosságtudati zavar, különösen szükség van olyanokra, mint a PBMET tagjai, akik emberpróbáló erőfeszítéseket tesznek közös múltunk, történelmünk, és épített örökségünk megismerése, Istenbe és önmagunkba vetett hitünk megtartása érdekében. Forró László református püspökhelyettes Máté evangéliuma 6. részének 33. versét idézve („Keressétek először Istennek országát”) arról beszélt: az ige szempontjából Isten országa határozza meg a jelen minőségét, a tanácskozás résztvevőiről pedig elmondható, hogy a múltat átértékelve egy kegyelmi időbe helyezik át. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke arra kérte a jelenlevőket: egyperces néma felállással emlékezzenek az idén elhunyt Kordics Imrére- aki csendessége és zárkózottsága dacára sokoldalú, fantasztikus kutató volt-, valamint Mihálka Zoltánra, a mindent tudó, „kétlábon járó enciklopédiára”.
Értékközösség
Bátori Géza borsi polgármester azt emelte ki: idén van 800 esztendeje annak, hogy a Varadi Regestrum említi Bors települést, melynek jelenlegi vezetői Várad elöljárójával ellentétben fontosnak tartják, hogy megismerjük gyökereinket, hogy legyen mihez ragaszkodnunk. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azon meggyőződésének adott hangot: a műemlékvédők egy értékközösséget alkotnak, és olyan szakemberek, akik összegyűjtve sokféle dokumentumokat, múltunk töredékeit, a morzsákat összerakva megteremtik ezek írott formában való tanulmányozásának lehetőségét. A megjelenteket ezután üdvözölték még: Széman Péter, az EMKE elnöke, Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság vezetője, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökhelyettese, Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, valamint Révász Gizella, az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Fényes Elek-díjak
Fényes Elek-díjat kapott Deák József Sándorborossebesi tanár, helytörténész és Bátori Géza borsi polgármester, valamint Szent István emlékplakettet vehetett át Lőrincz Lajos alpolgármester. A szünet után plenáris üléssel folytatódott a konferencia. Lőrincz Lajos Bors természet-földrajzi viszonyait ismertette, Kupán Árpád helytörténész pedig Bors történetét foglalta össze röviden, majd Dukrét Géza mutatta be Kupán Árpád: Új borsi krónika- Állandóság és változás a városiasodó község életében című monográfiáját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A Kolozsvári Magyar Lovasnapokon jártunk
Erre a hétvégére, Lőrinc fordulónapjára szervezte a 2. Kolozsvári Magyar Lovasnapokat Tunyogi Béla, a Szilaj Lovastanya vezetője. A kerekdombi lovastanyán tartott rendezvény menetébe beleszólt az ősziesre fordult, esős időjárás is, ám a lovak szerelmesei és az ősmagyar harci művészetek csodálói kitartóan követték a gazdag szombati programot.
Láthatáron a Nemzeti Vágta
„Amíg van magyarság Kolozsváron, akit megmozgatni, addig lesznek lovasnapok – évről évre egybe jobban, egyre gazdagabb műsorral kívánjuk megszervezni a kolozsvári lovasnapokat” – tudtuk meg Tunyogi Bélától két műsorszám és két kósza eső között a Kerekdombon.
A másodszorra megszervezett Kolozsvári Magyar Lovasnapokon számos új műsorszámmal kedveskedtek a Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület tagjai: vágtaverseny, baranta bemutató, sólyomröptetés, rönkhúzás, közösségi vetélkedő, nyílzápor és galambröptetés is volt műsoron, a kicsiknek pedig zokniló-készítés, majd a zokniparipákkal díjugratás, bábjáték és bűvészmutatvány.
Tervek közt szerepel, hogy közösségi segítséggel 2-3 éven belül megépítsenek egy olyan pályát, amin már a Székely Vágtához hasonlóan, a Nemzeti Vágtára lehessen előfutamokat, selejtezőket szervezni. Mint Tunyogi elmondta, Kolozsvár elég nagy város ahhoz, hogy egy ilyen pályát év közben is el tudjon látni eseményekkel, sportrendezvényekkel, lévén, hogy a lovassportok iránt egyre nő az érdeklődés. Az ősmagyar harci művészetek és vadászszokások hasonlóképp ennek a lovaskultúrának a részei, amelyekkel szívesen ismerkedik a többségi közösség is.
A főszervező elmondta, idén számszerűleg már több támogatót tudhat magának az esemény, hiszen a 10 lejes belépőjeggyel minden érdeklődő személyesen járult hozzá a lovasnapokhoz. „A személyes, emberközeli hozzájárulás fontos, mi nem kívánunk magunk mellé úgynevezett pénzgyári támogatókat, akik ezer lejért a mi hírnevünkre pályáznak” – fogalmazott a főszervező.
Szárnyas fegyverek
Sajnos a szombati nap a hajnali eső miatt csúszással kezdődött, az összesereglett közönség várható létszámát megtizedelte. Aki maradt, nem bánta meg: a Budapest mellől, Ecserről érkező solymász-páros: Bódis Gergely és Nyeső Szintia a ragadozó madarakkal való együttélésről tartott előadást, két héjával, Csengével és Samuval mutatva be az elmondottakat; a héják olykor alig 2-3 centiméterre repültek a közönség feje fölött.
A „szárnyas fegyverek” napi 10-12 órás törődést, nevelést igényelnek, így teljes összhangban tudnak együttműködni gazdájukkal. Mint megtudtuk, a régi magyar nemeseknél nagy divat volt sólymot tartani – solymásszal együtt -, ám ha nem volt, aki foglalkozzon a madárral, elvadultak és kárt okoztak a vadban, de a lakott területek gazdaságaiban is, ezért később valóságos hajtóvadászatot indítottak ellenük a történelem folyamán. Gergő elmondta, a modern kori Európába is a magyarok hozták vissza a solymászatot, ám a magyarországi rendkívül szigorú törvénykezés, illetve egyéb okok miatt ez az ágazat manapság nem Magyarországon, hanem Olaszországban éli aranykorát.
Igaz, manapság a solymászatból nemigen lehet megélni. „A kulturális rendezvényeken tartott bemutatók mellett létezik a biológiai vadkárelhárítás, amikor hívnak bennünket, hogy akár reptereken, akár a vetést pusztító, elszaporodott seregélyek miatt a madárkolóniák természetes ritkításánál vessük be a madarainkat, de ezek annyira ritkán fordulnak elő, hogy solymász ebből nem tudna megélni – emiatt a solymászkodás mellett olyan munkát kell vállalni, hogy mellette jusson napi tíz-tizenkét óra foglalkozás a madarakra is” – magyarázta Gergő.
Nyereg nélkül jobb
A szombati nap koraestéjére tervezett fénypontját, Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovas bemutatóját vasárnapra halasztották a teljesen szétázott pálya miatt, így az első lovasnapot Ilyés Kinga és Klarisza testvérpáros lovasbemutatója zárta. Kinga nyereg, kengyel és kantár nélkül lovagolta meg a fekete Táltost, mondván, sokkal jobban lehet így érezni a lóval való összhangot. Klarisza a hófehér sportpónit, Blankát teljes sportlovász szerelésben ülte meg, a lányok a kétféle lovaglás közötti különbségekre hívták fel a figyelmet. A lovaspáros csodálatos összhangban lépte, járta, ugratta, táncolta és vágtázta a pályát, miközben teljesen elázott ló is, lovas is, közönség is.
Vasárnap rendhagyó történelemórával kezdik a napot a kolozsvári Szilaj Lovastanyán, továbbá néptánc, partaszttriatlon, fogathajtó verseny, nyílzápor és galambröptetés van műsoron, illetve, ha az időjárás megengedi, 13 órától Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasíjász bemutatója.
maszol.ro

Borbély: Románia magas standardokat vállalt a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan
A román diplomácia éves találkozójának keretén belül, A nemzeti kisebbségekre vonatkozó román kulturális modell – 20 évvel a Nemzeti Kisebbségek Védelmére vonatkozó Keretegyezmény aláírása után címmel szerveztek csütörtökön, szeptember 3-án panelbeszélgetést Bukarestben, amelyen Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Aurel Veiner képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke szólaltak fel.
Borbély László hozzászólásában elmondta: amikor a képviselőház külügyi bizottságának vezetését átvette, arról biztosította képviselőtársait, hogy nálánál jobb pártfogója és ügyvédje nem lesz a külföldön élő románoknak, hiszen első kézből tudja, milyen érzés kisebbségben élni, melyek azok a jogok, esetleg jogfosztások, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek. „Tény és való, hogy vannak olyan országok, amelyek nem ismerik el a területeiken élő nemzeti közösségeket.
Románia szerencsére felismerte, hogy a kisebbségi közösségek, a pluralitás elfogadása társadalmi és kulturális gazdagságot jelent, amit az is bizonyít, hogy a parlamentben 19 nemzeti kisebbségnek van képviselete. Fontos, hogy ezek az érdekképviseletek ott legyenek, ahol a politikai döntések születnek, és gyakran előfordul az is, hogy a kormányok ezen kisebbségi szervezetektől függnek” – fogalmazott Borbély László. Hozzátette, a romániai magyar közösség és annak politikai érdekképviselete bármikor vállalja a híd szerepét az anyaországgal, amennyiben ez a kapcsolat kölcsönös bizalmon alapul.
A képviselőház külügyi bizottságának elnöke elmondta: a kulturális sokszínűségére való tekintettel, Románia 2007-ben magas standardokat vállalva írta alá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. „A jogi eszközeink megvannak tehát, de jobb szerveződésre, egy jó monitorizáló rendszerre van szükségünk” – hívta fel a figyelmet Borbély, hozzátéve, Romániának már több mint egy éve véglegesítenie kellett volna a Chartával kapcsolatos jelentését.
„A Charta és a Nemzeti Kisebbségek Védelmére vonatkozó Keretegyezmény aláírása fontos előrelépést jelentett, eredményes politikai tárgyalásoknak lehettünk tanúi, most viszont arra kell összpontosítanunk, hogy a vállalt kötelezettségek be is legyenek tartva. Addig, amíg a tanügyi törvény előírásait egyes egyetemek, mint például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, nem tartják tiszteletben, amíg az igazságszolgáltatásban nem mindig van biztosítva az anyanyelven való megszólalás lehetősége, amíg azokon a településeken sem biztosítják a kétnyelvűséget, ahol ez törvény adta jog lenne, teljesen indokolt egy hatékony monitoring rendszer létrehozása, amely biztosítja, hogy a meglévő törvények, előírások érvényesülni tudjanak. Nem tudjuk azt mondani, hogy Románia teljes mértékben tiszteletben tartja a Charta és a Keretegyezmény előírásait addig, amíg prefektusok perek tucatjait indítják el a magyar közösség nemzeti szimbólumainak, például a székely zászlónak a használata miatt. Ezért felhívást intézek a kormány felé, hogy együttesen alakítsunk ki egy hatékony monitorizálást, és így az országos jelentéseket is időben le tudnánk adni” – tette hozzá Borbély. Laczikó Enikő államtitkár felszólalásában emlékeztetett: az elmúlt 25 évben Románia valóban számos nemzetközi egyezménnyel és belső rendelkezéssel bővítette a nyelvi, a kulturális és a vallási jogokat, a nemzeti kisebbségek kérdését mindig is sajátosan kezelve. „Az állami intézmények szerepe most az kell legyen, hogy a vállaltakat a kisebbségek szükségleteihez mérten alkalmazza, ez által is reális megoldást kínálva a közösségek helyzetére. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az a feladata, hogy felmérje mindazokat a problémákat, amelyekkel a Romániában élő kisebbségek szembesülnek.
Az általunk támogatott modell egy olyan multikulturális társadalmat feltételez, amelyben a kulturális sokszínűség tiszteletben van tartva, legfőbb célunk úgy előtérbe helyezni a kulturális és nyelvi sokszínűséget, hogy közben felvállalva küzdünk a rasszizmus, a xenofóbia ellen, elősegítsük a párbeszédet a többségi és kisebbségi közösségek között” – fogalmazott Laczikó Enikő. Hozzátette: a romániai kisebbségek helyzete a legátfogóbb törvénykezés mellett is csakis akkor fog rendeződni, amennyiben az állami szervek határozottan lépnek fel a jogsértések alkalmával, a meglévő törvénykezést gyakorlatba ültetik és következetesen alkalmazzák.
Közlemény
Erdély.ma

Ponta: Románia jogokat is akar a kötelezettségek mellé
Románia szolidaritást vállal európai uniós partnereivel a bevándorlók problémájának kezelésében, de az egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogokra is igényt tart – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök hétfőn Bukarestben.
Most látszik, „milyen igazságtalanság érte Romániát", amikor nem vették fel a schengeni övezetbe, hiszen most azon országok követelnek leghangosabban szolidaritást Romániától a bevándorlók ügyében, amelyek megakadályozták csatlakozását a belső határellenőrzés nélküli térséghez – tette hozzá a román kormányfő.
A schengeni tagság fontos téma volt Victor Ponta román és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök között a migrációs válság ügyében hétfőn lezajlott telefonbeszélgetésen is – derült ki a bukaresti kabinet közleményéből. A dokumentum szerint a két kormányfő közös fellépésben egyezett meg a regionális embercsempészet leküzdésében, továbbá szorgalmazzák Románia és Bulgária felvételét a schengeni övezetbe, legalább a légi közlekedés terén.
Az Európai Bizottság által javasolt befogadási kvóták növekedéséről szóló sajtóértesülésekre reagálva Ponta azt mondta: Románia legfeljebb 1500 menedékkérőt tud átvenni más uniós országoktól, mert ennyit lehet elhelyezni a meglévő központokban. A rendelkezésre álló helyek közül csaknem 200 már foglalt – tette hozzá.
A román sajtó a Daily Mail című brit lap értesüléseire hivatkozva múlt héten azt közölte, hogy Romániának a korábban vállalt 1785 helyett csaknem 7000 menedékkérőt kellene átvennie az Európai Bizottság legújabb terve szerint, amely már 160 ezer bevándorló elosztásával számol.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerint Románia még nem kapott Brüsszeltől hivatalos értesítést a menekültkvóták változásáról.
Bukarest azt követően dönthet a menedékkérők átvételéről, hogy szerdán az Európai Bizottság közzéteszi új válságkezelő tervét – mutatott rá a román diplomácia vezetője.
Hétfőn Victor Ponta úgy pontosított: jövő héten összeül a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelső Védelmi Tanács (CSAT), és Románia ott alakítja ki álláspontját, hány bevándorlót hajlandó befogadni. A szociáldemokrata politikus hétfői nyilatkozata hangnemváltást tükröz a migrációs válság ügyében. Múlt héten Ponta még élesen bírálta Traian Basescu volt államfőt, aki szerint Romániának nem kellene önként migránsokat befogadnia, mert nem tudja majd integrálni őket. A román kormányfő akkor azt hangoztatta, hogy Románia nem zárhatja le határait, és a menekültválság kérdésében „európai politikát kell folytatnia".
MTI
Erdély.ma

Tiltakozás helyett
Ijesztően erőtlen, döbbenetesen gyáva politikai vezetőink reakciója mindazokra a túlkapásokra, amelyeket a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője immár jó ideje elkövet.
Mircea Diacon vállalkozókat, vendéglősöket, taxisokat tart rettegésben, feszültséget szít, újságírókat fenyeget, újabban pedig karhatalmi erőkkel vonul be egyházi táborba, gyermekeket riogatva – s hiába van három magyar pártunk is, mindenik hallgat, a legerősebb magyar politikai szervezet háromszéki vezetője pedig azzal nyugtatgatja a közvéleményt, hogy majd csak „kipiszkálják” onnét a hatalmát fitogtató, azzal visszaélő felügyelőhelyettest.
Nincs azonnali és kemény hangú tiltakozó nyilatkozat, nincs elképzelés, netán cselekvési terv arról, hogy miként, milyen eszközökkel lehetne felhívni ország-világ figyelmét a fogyasztóvédő túlkapásaira, s arról sincs tudomásunk, hogy bár jogi segítséget biztosítanának az időnként abszurd bírságokkal sújtott vállalkozásoknak.
A székely ízek miatt kirobbant botránykor Tamás Sándorék hatalmas lendülettel még levelet küldtek az államfőnek, a miniszterelnöknek, az országos fogyasztóvédelemhez – hogy akciójuk mennyire volt elszánt vagy mennyire kommunikációs fogás, arról sokat elárul: bár érdemi választ nem kaptak, semmilyen további lépést nem tettek, be nem számoltak róla, szóvá sehol nem tették, pert nem indítottak. Pedig lennének módszerek, amelyekkel tiltakozni lehet, amelyekkel fel lehet hívni országos intézmények vagy jogvédő civil szervezetek figyelmét a hatósági túlkapásokra, léteznek jogi és politikai eszközök, amelyeket be lehetne vetni. És igenis, ezekkel elsősorban politikai vezetőinknek kellene élniük, hisz a vállalkozó kiszolgáltatott a hatóság bosszújának (magunk is drágán megfizettünk a Diacon tevékenységét bíráló írásainkért, hiszen azonnal lecsapott terjesztőhálózatunkra a hatóság), érthető hát, ha inkább a hallgatást választja.
De Tamás Sándor még azzal a meglehetősen kézenfekvő megoldással sem kíván élni, amely pedig erőteljes jelzés lehetne: a „politikai feltételek” hiányára hivatkozva, csendben tűri, hogy a hatóság székel a megyei tanács vagyonkezelésében levő ingatlanban. Érvelése alapján mintha csak meg akarná leckéztetni a háromszékieket: látjátok, ilyen az, ha nem vagyunk kormányon, hát azért kell ott lennünk Bukarestben, hogy ne történhessék ilyesmi.
Csakhogy így meg az a skizofrén helyzet állt elő, hogy a megyei önkormányzat akaratlanul bár, de segítő kezet nyújt a gyakorta túlkapásokat elkövető hatóságnak és vezetőjének. Mintha csak magunk hívnánk be a várunkat ostromlókat: jöjjenek, mi biztosítjuk a megfelelő körülményeket, hogy akadálytalanul dolgozhassák ki az ellenünk, legyőzésünkre irányuló terveiket…
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar–román irodalmi határvidékek
Hétvégén tartották az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) tizennegyedik írótáborát Árkoson, melyre magyar és román írók is hivatalosak voltak, ugyanis az Irodalmak, határvidékek elnevezésű rendezvény a magyar szerzők román nyelvre, román szerzők magyar nyelvre való átültetésének kérdéskörét próbálta többek közt körüljárni, érdekes és tanulságos gondolatokat fogalmazva meg általában a műfordításról, annak szépségeiről és nehézségeiről.
A csütörtök esti megnyitó után, melyen a főszervező Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke köszöntötte a vendégeket, elkezdődtek az éjszakába nyúló kötetlen, baráti beszélgetések, melyek a pénteki és szombati program hivatalos eseményein túl is végig jellemezték a tábort. Péntek délelőtt Hubbes László, Andrei Dosa és Markó Béla volt a házigazda Karácsonyi Zsolt beszélgetőtársa, akik az általuk végzett fordításokról, saját műveik fordításairól, a magyar–román irodalmi kapcsolatok alakulásáról és a műfordítói munka működésének támogatását célzó intézményrendszer szükségességéről értekeztek, majd a fiatal román szerzők bemutatkozása következett Fischer Botond közreműködésével. A három fiatal író – Andrei Dosa, Vlad Drăgoi és Alex Vasies –, mint felolvasott műveikből is kiderült, különbözőképpen használja a nyelvet, de mindhárman friss, élő, mai hangon szólalnak meg, és úgy tükrözik egyelőre még névtelen nemzedékük életérzéseit, hogy nem próbálnak teljesen szakítani a korábbi generációk versírói hagyományaival. Szombaton 10 órától magyar és román könyvkiadók képviselői osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel: Király Zoltán, a Sétatér Egyesület ügyvezetője, Kovács Attila Zoltán, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője, Dan Lungu író, a jászvásári Irodalmi Múzeumok Kiadó igazgatója és Marin Mălaicu Hondrari, a Charmides Kiadó vezetője, miután röviden bemutatták kiadóikat, fordításokkal kapcsolatos tapasztalataikról, a magyar és román irodalom általuk érzékelt viszonyrendszeréről, saját kiadói gondjaikról és a jelenkori könyvkiadás általános nehézségeiről beszélgettek, a házigazda Lakatos Mihály volt. A délben tartott E-MIL-közgyűlés után Filip Florian és Lucian Dan Teodorovici, valamint fordítóik, Lövétei Lázár László és Karácsonyi Zsolt az írás-fordítás folyamatáról, az író magányáról és saját fiktív világába való elvonulásáról, az időről, múltról, nosztalgiáról beszélgettek Szonda Szabolcs kérdései nyomán, később pedig Dan Lungu és Ioan Groşan, valamint fordítóik, Szonda Szabolcs és Lakatos Mihály közreműködésével az író és fordító személyes kapcsolatáról, az irodalmi művekben megjelenő humorról, a regények szerkezeti felépítéséről és más érdekes témákról esett szó. Este a fiatal magyar szerzők mutatkoztak be: Horváth Előd Benjámin, Varga László Edgár, Fischer Botond és Kali Ágnes a beszélgetést irányító Fekete Vince kérdéseire válaszolva őszinteségről és hitelességről, az erdélyi irodalomban való fogadtatásukról, a generációik közötti különbségekről és hasonlóságokról, egy esetleges írói csoportosulásba való szerveződésükről, valamint az erdélyi és magyarországi befogadói közeg sajátosságai­ról mondta el gondolatait a hallgatóságnak. Amint Karácsonyi Zsolt lapunknak összefoglalta, a táborban a már megszokott szintet és létszámot idén is tartani tudták, idén is érdemi eszmecsere zajlott a jelen lévő szerzők, műfordítók, kiadóvezetők között, és annak ellenére, hogy kicsit magába forduló ez a rendezvény, néhány irodalomkedvelő is ellátogatott az árkosi táborba, és végighallgatta a viszonylag zsúfolt program előadásait.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száztíz éves az Andrássy telep
"Tenni kell a megmaradásért"
A Marosludashoz tartozó Andrássy telep betelepítésének 110. évfordulóját ünnepelték, valamint Marosludasi Magyar Napokat tartottak a hét végén a közigazgatásilag Marosludashoz tartozó Andrássy-telepen.
A Hajdina Kulturális Egyesület által szervezett rendezvénysorozat szombaton a település Boldog Gizella nevét viselő római katolikus templomában szentmisével vette kezdetét, melyet Ambrus Vilmos főesperes és Pál Antal segesvári esperes celebrált. Amint a főesperes a szentmisét megelőzően elmondta, a szomorkás hangulatú bevonulási ének a száztíz évvel ezelőtti eseményeket idézte, de annak tudata kell örömmel eltöltse a szíveket, hogy ennyi idő elteltével is van még magyar a településen, illetve a Kárpát-medencében. "Tenni kell annak érdekében, hogy meg tudjunk maradni magyarnak itt" – hangzott el a főesperes biztatása. Ezt követte egymás köszöntése a békesség jelét idéző kézfogásssal, a szentáldozás, könyörgés és a közösen elénekelt nemzeti imádság. Tóth Sándor, a Hajdina Kulturális Egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és örömét fejezte ki, hogy a 2009-ben átadott új istenházában ünnepelhetnek, ami a katolikus többségű település lakosait némileg kárpótolja azért, hogy évtizedekig Marosludasra jártak Isten igéjét hallgatni. Amint jelezte, az ünnepség a múltat, a jelent, a jövőt, az időtlenséget egyaránt magában hordozza.
A telepesek őrzik magyarságukat
Szekeres Adél történelemtanár szerint nem egyszerű száztíz év történelmét néhány percbe tömöríteni. Előadásában tömören elevenítette fel az új közösségek születését – amelyek nem szóródtak szét, ellenkezőleg, Marosludas gazdasági fejlődéséhez is hozzájárultak –, illetve a telepítések politikai célját, előzményeit, körülményeit. A telepítések 1907-ben fejeződtek be, a népcsoportok új jövőbe vetett hittel hagyták el szülőföldjüket és telepedtek le a környék nagybirtokosainak földjeire, akiknek nevét megőrizték a települések: Andrássy telep, Eckentelep, Mezőalbis stb. 1948-61 között mind a négy településen négyosztályos iskola is működött. Két éve bezárta kapuit az egykor kétszáz diákot számláló, felújított Petőfi Sándor Általános Iskola, ami az ország oktatáspolitikájának tudható be, a település százhúsz diákját immár iskolabusz szállítja Marosludasra. A beolvasztási politika dacára a telepek lakói megőrizték magyarságukat, és a marosludasi magyar közösség szerves részét képezik – zárta előadását a tanárnő.
Mindannyiszor talpra álltak
Dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajz karának előadótanára mint telepes a telepest köszöntötte a jelenlévőket, dédnagyapja ugyanis Komárom megyéből, a napjainkban Szlovákiához tartozó településről indult útnak. Mint értekezésében említette, 1894. március 17-én fogadták el dr. Darányi Ignác magyar földművelésügyi miniszter törvénycikkelyét, amely az állami telepítések hullámát szabályozta és a gazdálkodás reformját léptette érvénybe. A telepítési törvénnyel kizárólag a magyar anyanyelvű lakosságot célozták meg. Mivel a telepek környékének őslakosai protestáns vallásúak voltak, a magyar állam csupán református vallású lakosság betelepedését támogatta. Kivételt Marosludas képezett, ahol harminchat római katolikus család telepedett le, akiket a történelem vihara Bukovinából sodort a Maros völgyébe. Amint az előadó hangsúlyozta, mindenekelőtt olyan családok vállalták a telepekre költözést, amelyek pénzzel rendelkeztek annak érdekében, hogy a gazdaság ellenértékét kifizessék, illetve bíztak saját munkaerejükben, hogy az évek során kitermelik az állami kölcsön törlesztéséhez szükséges összeget. A túlnépesedett települések lakosságának átirányítása lakatlan vagy gyéren benépesült területekre egyazon időben szolgálta a sűrűn lakott települések fellazítását, valamint a szórványosodó települések felerősítését, a lakatlan területek benépesítését, illetve a mezőgazdaság számára előnytelen földek feljavítását, megművelhetővé tételét. Hat év leforgása alatt ezernégyszáz család települt át új gazdaságába, ami generációk sorsát befolyásolta. A történelem azonban igencsak sanyarú sorsot készített elő a telepesek számára – folytatta értekezését az előadótanár. A trianoni békeszerződés után a román hatalom nem ismerte el a telepes családoknak a magyar állammal kötött szerződésben lefektetett jogait, és mire törlesztették birtokaik értékét, megfosztotta őket azok nagy részétől, ennek ellenére mindannyiszor talpra álltak, visszavásárolták jogtalanul elkobzott földjeiket.
Európában közel száz éve a háziasított történelem van divatban, a nemzeti történelem mellett megjelent a településtörténelem, ezért ne várjunk arra, hogy mások írják meg a mi történelmünket – hangsúlyozta az előadó. Befejezésként az andrássytelepi örökség, patrimónium értékeinek számbavételére biztatta a helybélieket, mint jelezte, az elődöknek kötelességük átadni az utókornak megőrzés végett a teljes örökséget. Követendő példaként említette a Kali Tünde református tiszteletes asszonynak a tárgyi bizonyítékok enyészettől való megmentésére tett igyekezetét az iskolában berendezett falumúzeum révén.
Megmaradni keresztyénnek és magyarnak
Ezt követően Tóth Mária Orsolya olvasott fel részleteket a telepesekről szóló szakdolgozatából. Dr. Tóth Bernadett Eszter,Magyarország csíkszeredai konzulja beszédében a jókedv és a felhőtlen öröm napjának nevezte az emlékünnepséget, amikor öröm költözik a szívekbe és mosoly az arcokra. Mint jelezte, az itt élő népek együttélésében a kölcsönös tisztelet lehetett elsőrendű ahhoz, hogy fennmaradjanak. Kis István polgármester-helyettes is telepes elődök leszármazottjaként szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, Eckentelephez kötődik, és annak ellenére, hogy ezeket a településeket 110 éve létesítették, nincs több évszázados múltjuk, mint más erdélyi településeknek, a lakóik ennek ellenére annyit dolgoztak, mint más településekéi hat-nyolcszáz év alatt. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a gyermekeik is ugyanígy fogják majd ünnepelni a település évfordulóját. Kali Barna, a gyülekezet református lelkipásztora fohászában arra kérte az Urat, hogy még száz évig megmaradhasson a közösség keresztyénnek és magyarnak.
Ifj. gróf Andrássy Gyula hazatért
Az egyház keretei között zajló ünnepséget ifj. gróf Andrássy Gyula országgyűlési képviselő mellszobrának a leleplezése követte a templomkertben. A település névadója ezáltal jelképesen végképp hazatért egykori birtokaira. Amint a főesperes megjegyezte, koszorúk helyett a legszebb virágszálak, a magyar népviseletbe öltözött aprócska legénykék és lánykák állhattak karéjba Simon Attila alkotása előtt.
Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozója
A Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozójával folytatódott az ünnepség, amint a főszervező elmondta, Andrássytelepen ezt első ízben rendezték meg. Fellépett Kásler Magda az Üver zenekar kíséretében, a Baranya megyei Garai Ifjúsági Tánccsoport, a dévai Szivárvány énekkar, a Csernakeresztúri Hagyományőrzők, illetve a Tatárka, Pohánka, Hajdina néptáncegyüttesek. "A betelepítéskor a száznegyven család tizenhat vármegyéből került ide, köztük bukovinai székely családok, ezért úgy gondoltuk, érdemes itt is megszervezni a bukovinai székelyek folklórtalálkozóját" – fejtette ki Tóth Sándor kulturális vezető, aki megköszönte a főtámogatónak, a Bethlen Gábor Kulturális Alapnak, illetve a helyi önkormányzatnak, a La Bologa étterem tulajdonosának, valamint a Copy Tech Kft., Poli Izo Construct Kft., illetve a Holler Kft. által nyújtott támogatást.
Marosludasi Magyar Napok
A Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület és az RMDSZ által közösen szervezett Marosludasi Magyar Napok ünnepsége vasárnap zajlott, mintegy folytatásaként az andrássytelepi kétnapos rendezvénysorozatnak.
Kérdésünkre Kis István polgármester- helyettes kifejtette, azért tűnhetett széthúzásnak a két ünnepség külön szervezése, mert a péntek-szombati rendezvénysorozatot a Hajdina Kulturális Egyesület teljes mértékben önállóan szervezte, a magyar napokat pedig az RMDSZ a Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület égisze alatt. Remélhetőleg a marosludasi magyar közösség elöljáróiban csupán a kívülálló szemlélő számára körvonalazódott a széthúzás szándéka, a valóság teljesen más, és a vasárnapi magyar napok a péntek-szombati események méltó megünneplése, a közös, önfeledt szórakoztatást és szórakozást hivatottak szolgálni. Amint a polgármester-helyettes elmondta, a magyar rendezvények számára legalkalmasabb helyszínen, a szombati vigadalomnak is helyet adó Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán és sportpályáján zajlott az ünnepség, úgy állították össze a programot, hogy minden korosztály kellemesen szórakozhasson. A vasárnapot gulyásfőző versennyel indították, azt követően a helyi pedagógusok tartottak kézműves- foglalkozásokat a gyerekeknek, a délutánt kulturális programok színesítették, és a Marosludasi Magyar Napokat éjfélig tartó szabadtéri mulatsággal, illetve a helyi művelődési otthonban tartott bállal zárták.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Nagy Pál halálára
Elmentél hát te is, Pali bátyánk. Hosszú, küzdelmes életed végén a Rád jellemző módon, szinte észrevétlenül hagytad el az élők sorát. Vagy, és egyszerre csak nem vagy? Vagy, Pali bátyánk, Te vagy! Vagy nekünk, barátaidnak, tisztelőidnek és újra vagy legjobb barátodnak, Sütő Andrásnak. Halk szavadra mindig figyelt, véleményedre mindig adott, legyen szó irodalomról, színházról, forradalomról, fekete márciusról.
Szerkesztőségi gyűléseken, színházak sötét nézőterén vagy épp fehér asztal mellett hallgatta megértő, bölcs, halk szavaidat.
Mi, barátaid nagyon elszomorodtunk, mivel távozásoddal Marosvásárhely, Erdély magyar szellemi életében újabb sötét, betölthetetlen űr keletkezett. Hiányozni fognak esszéid, tanulmányaid, amelyekben megfogalmazott ítéleteid, gondolataid ma is érvényesek.
De valahol fent a végtelenben András már vár. Fehér felhő lesz az abrosz. Balázs Imre hozza már a butéliát, a félszáraz fehérbort és a borvizet, ahogy illik. S az első koccintás után beszélgetni kezdtek, hallgatjátok egymás szavait, csendjeit – az idők végezetéig immár.
Tiszteletbeli elnöke emlékét megőrzi a Sütő András Baráti Egyesület
Népújság (Marosvásárhely)

Semjén Zsolt Nagyszentmiklóson
„A határainkat meg kell védeni!”
Semjén Zsolt, Magyarország helyettes miniszterelnöke a hét végén Nagyszentmiklóson a városnapok keretében részt vett a Bartók emlékmű leleplezésén. Ez alkalommal a közvéleményt lázban tartó menekültválságról nyilatkozott a temesvári magyar újságíróknak.
Magyarország helyettes miniszterelnöke Nagyszentmiklóson kijelentette: a menekült válságot az okozta, hogy az Európai Unió képtelen összehangolt lépéseket tenni annak érdekében, hogy megvédje a saját határait. „Magyarország képes arra, hogy megvédje a határait. De méltánytalan dolog az, hogy eközben az EU részéről támadás ér bennünket. Miután Magyarország betartja a schengeni egyezményt, elsősorban nem azt kérjük, hogy az Európai Unió segítsen minket, hanem azt, hogy legalább ne akadályozzon bennünket!” – nyilatkozta Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes szerint az erkölcsi dilemma abból adódik, hogy „a migráns emberekkel szemben kötelez minket a karitász és a felebaráti szeretet, a migrációval szemben pedig kötelez Magyarország és Európa önvédelme”.
A politikus leszögezte: világosan kell látni, hogy különbség van a gazdasági bevándorlók és a politikai üldözöttek között. „Akik a háború elől menekülnek, azoknak a befogadása természetes kötelezettség. Mindenkit, aki a jobb élet reményében indul el, Európa nem tudja befogadni. Ha nem beszélünk őszintén és világosan, ez egyfajta üzenet hogy Közép-Afrikából vagy Ázsiából újabb milliók, tízmilliók vagy akár százmilliók induljanak el Európa felé. Ezeknek az embereknek a befogadására Európa képtelen. Ha Európát meg akarjuk őrizni Európának, akkor meg kell védeni az illegális bevándorlással szemben. A menekülteket természetesen be kell fogadni, de a gazdasági migránsoknak az illegális beözönlése Európába az egy lehetetlen dolog.” – mondta Semjén Zsolt, aki szerint képtelenség beazonosítani a migránsokat, miután eldobják okmányaikat és mindenki szír menekültnek vallja magát. „Ki vállalja a felelősséget ezekért az emberekért? Ki tudja megmondani, hogy az Iszlám Állam hány embert küld ide? Ki vállalja a felelősséget azért a veszélyért, amelynek az Európai Unió államait, köztük Romániát is kitesszük? – tette fel a kérdést a magyar politikus, aki végezetül így foglalta össze a magyar kormány álláspontját: „Azt tudom mondani mindenkinek, hogy a határainkat meg kell védeni. Mi betartjuk az EU jogszabályait és készen vagyunk rá, hogy megvédjük a határainkat és az Európai Unió határait. Világos különbséget kell tenni a gazdasági bevándorlás és a valóban üldözött menekültek között! A mi álláspontunk: emberség és karitász a migránsokkal szemben, jogos önvédelem a migrációval szemben!” – nyilatkozta Nagyszentmiklóson Semjén Zsolt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Szövétnek, 2015 augusztus
A macska rúgja meg
Böngészem a Szövétnek legújabb számát, s azon kapom magam, hogy időnként „nahát, ez igen, azt a” és hasonló „értelmes, sokatmondó” megjegyzéseket fűzök hozzá. Amiből az olvasónak azt kellene leszűrnie, hogy határozottan tetszik, amit a jelenleg Juhász Béla szerkesztette aradi kulturális szemle augusztusi számában látok.
Aztán, letéve a 40 oldalas lapot, az fut át rajtam: ez a kiadvány valójában a szellemi érdeklődésű olvasóhoz szól. (Na, bumm. Hát kihez szólna?) A „szellemi érdeklődésű” pedig közelebbről és konkrétabban azt jelenti: a történelmi, helytörténeti, kultúrtörténeti, irodalmi, zenei stb. érdeklődésű, mondjuk így: „kultúrember” olvasóhoz. Mert akit csak a napi megélhetés apróbb-nagyobb, kétségtelenül létező gondjai, netán üzleti ügyei, családi problémái köt le (van-e olyan, aki ilyet nem ismer?), az nagy valószínűséggel a Szövétneket sem fogja elolvasni. Őket nem érdekli, mondjuk, a vers (ebben a számban Böszörményi Zoltán, Szabó Péter, Brittich Erzsébet, Gál Z. Csaba alkotásai), az olyan lírai szösszenet, karcolat, mint a Fekete Rékáé vagy Juhász Béláé, Nótáros Lajos kitűnő Arad marad sorozatának írása (e számban A magyar kérdés), dr. Vajda Sándor A szabadságharc ábrázolása Thorma János festészetében, az aradi Móré-Sághi Annamária Németországban kiállított munkái, Tatár Etelka egykori aradi, ma Chicagóban élő magyartanár beszámolója az Amerikában bemutatott Liliomról, és folytathatnánk.
Vajda Anna Noémi Irányvonalakc. írásában azon kesereg – joggal –, hogy Bartis Attila (több mint húsz nyelvre lefordított) erdélyi író, a júniusi Aradi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál meghívottjának magyar felolvasóestjére alig volt kíváncsi a helybeli magyar közönség. Merényi-Metzger Gábor az aradi vár foglyaként elhunyt legendás Simonyi óbester (ezredes) ugyancsak Aradon (1868-ban) elhalálozott) özvegyének családjáról ír, a kisiratosi gyökerű, a neves, többszörösen díjazott Sarusi Mihály az Iratosi kertek alatt c., a Lönni vagy nem lönnikönyvéből vett sorozatát folytatja a Dorobánci grániccal. Piroska Katalin ny., egykori aradi (ma magyarországi) magyartanár, színháztörténész kedves témáját, az aradi színház történetét folytatja az elfelejtett aradi énekesnőről, Várady Margitról szóló írásával. (Érdekes: már újságíró voltam 1971-ben, amikor elhunyt, és nem emlékszem, hogy akár egy sor is megjelent volna róla – ha csak nem egy gyászjelentés – , az akkori aradi magyar sajtóban.) A Piroska házaspár férfi tagja, István írása (Kitörölt lapok a régi Arad történetében) arról szól, hogy az Arad városi tanács 1849. április 21-i ülésének – a Habsburg ház trónfosztását üdvözlő – határozatának jegyzőkönyvében az erre vonatkozó részeket utólag vastagon áthúzták. (Hogy ne lehessen a megszavazókat később felelősségre vonni?) Piros Dénes ny. tanár folytatja a Gondolatok, emlékek a 70 éves UTA-ról c. sorozatát a II. résszel („Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban”), az egykor tündöklő aradi textilgyári labdarúgó- csapat fénykorát idézve. Matekovits Mihály egy nemrég elhunyt aradi pedagógus, Baróthyné Guld Mária emlékére ír nekrológot. S még nem is szóltam a „világjáró” Puskel Péter Gibraltárról szóló Andalúz áprilisc., (az általam nagyra becsült öniróniáról árulkodó fotóval illusztrált) cikkéről, Jakab István LEKKJ-konferenciáról, a zsidóság és az európai evangélikus-lutheránus egyházak közötti párbeszédről (magam most hallok róla először) szóló írásáról, Cs. Borócsik Irén–J. Péterszabó Ilona tornyai Mária-jelenésekről szóló cikkéről.
Ennyi talán bőven elég lenne a szellemi érdeklődésű olvasó kíváncsiságának felkeltésére a Szövétnek legújabb száma iránt. Utoljára hagytam az általam talán leginkább „díjazott” két írást. Az egyik Ódry Mária képzőművész-költő (az idei érettségi találkozóján elhangzott) beszéde (Gyerekek, nincs baj): szép, megható kisesszé a barátságról és emberi tartásról, a másik dr. Kövér Péter (Németországban élő) egykori aradi eszmefuttatása a káromkodás jelenéről és történetéről A macska rúgja meg címmel. Okos, találó, (eredetinek tűnő) észrevételek sokasága (legközelebb megkérdezem tőle: mind a saját kútfejéből származik?), amiből annyit biztosan érdemes megjegyezni, hogy a legkorábbi, írásban fennmaradt káromkodás a magyar nyelvben 1458-ból származik, s a Váradon összeállított dubnici krónikában lelhető fel. Nem feltétlenül kell dicsekedni vele, de a magyar – az e tekintetben harmatgyenge angollal, némettel stb. ellentétben – ízesen, zamatosan, változatosan, gyakran alpárian tud káromkodni. (Némelyek szerint azonban az oroszokkal szemben alulmaradunk.) Azt olvassuk a szerzőnél: „a káromkodás erősíti a hatékony munkavégzést, stresszoldó hatása van, befolyásolja az indulatokat, és még a szociális kapcsolatokat is erősíti”.
Ne feltétlenül higgyünk neki, inkább ne káromkodjunk. Ha tehetjük.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Muhi Sándor: „Az élet szép!”
Kiállításmegnyitó a Barabás Miklós Galériában
Az élet szép, állítja Muhi Sándor grafikus abban a kisméretű katalógusban, amelynek rövid bevezetőjében ki is fejti, hogy miért gondolja így.
„Fontolgattam, hogy hetvenévesen, az utolsó szó jogán egy a koromhoz illően komoly, filozofikus tárlattal rukkolok elő, de ahogy munkához láttam, heteken, hónapokon át semmi más nem jutott eszembe, csak az, hogy az élet szép, attól függetlenül, hogy mit gondolunk róla”, olvashatjuk már az első bekezdésben, a következő kettőben pedig csupán nyomatékosítja a megállapítását.
KÖLLŐ KATALIN
Nyugati Jelen (Arad)