Kalotaszegi népművészek Szamosújváron
A népi iparművészeti tárgy csak akkor válik alkotássá, akkor töltheti be valódi társadalmi funkcióját, ha az igényes közösség elfogadja és besorolja általános értékei közé – hangzott el a hétvégén Szamosújváron, a 2004-ben alakult Bokréta Kulturális Egyesület Kalotaszegi Csillagok elnevezésű találkozóján.
Az egyesület már tizennegyedik alkalommal szervezte meg a Régiók találkozójaként is emlegetett rendezvényt, ahol népművészek gyűlnek össze, évről évre más-más helyszínen, eddig elsősorban kalotaszegi településeken. Szamosújvár – jelesül a Téka Alapítvány és Filep Erzsébet helyi népművész – először volt az esemény házigazdája. E rendezvény célja a személyes találkozáson túl bevonni értékmentő munkájukba a vendéglátó helyi közösségeket is. A találkozón népművészeti kiállítás is nyílt, a részvevők pompás népviseletekbe öltöztek.
FODOR EMŐKE
Szabadság (Kolozsvár)

DNA-vizsgálat a bukaresti Ady-kollégium ügyében
Belátható időn belül nem várható előrelépés a bukaresti Ady Endre Gimnázium torzóban maradt bentlakása felépítésének ügyében, amelynek kapcsán immár az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is vizsgálatot folytat.
Ez derül ki a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő interpellációjára adott válaszából. Az ellenzéki politikus augusztus elején fordult a tárcához, azt tudakolva, sikerült-e érdemi párbeszédet, egyeztetést folytatnia a magyar félnek a témában a román hatóságokkal, illetve várhatóan mikor folytatódhat az építkezés.
A Krónika idén májusban, a bukaresti magyar oktatás 200 éves évfordulója kapcsán cikkezett arról, hogy egy 2008-ban létrejött kormányközi megállapodás értelmében a magyar állam felvállalta, hogy kibővíti a battonyai román nemzetiségi iskolát, a román fél pedig ezzel párhuzamosan kollégiumot emel a román főváros egyetlen magyar tannyelvű középiskolája számára. Megírtuk azt is, hogy miközben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával modern iskola- és óvodaépületet kapott a battonyai románság, a bukaresti Ady-gimnázium kollégiumából a mai napig csak a betonfalak készültek el, a papíron kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt" egymillió euró.
Szávay István interpellációjára a napokban Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára írásban válaszolt. A kormány illetékese emlékeztetett, hét évvel ezelőtt a magyar és a román fél közötti kétoldalú megállapodás rögzítette a területén található kisebbségi iskolák fejlesztésének szándékát, a munkálatok pedig meg is kezdődtek. Rétvári közölte, Budapest akkoriban nem az Ady-gimnáziumot jelölte meg elsődleges prioritásúnak, hanem a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontot, amelynek felújítása a battonyai román tannyelvű iskoláéval párhuzamosan meg is történt a kijelölt határidőig.
„A román állam akkor is és most is tisztában volt/van azzal a ténnyel, hogy Románia területén hatványozottan több magyar tannyelvű iskola van, mint amennyi román iskola Magyarország területén. 2008-ban és 2010-ben folytak egyeztetések több iskola felújításáról, fejlesztéséről, kialakításáról – köztük a bukaresti Ady Endre Líceum és a szamosújvári szórványközpont –, de azóta nem történt érdemi változás az ügyben" – olvasható az államtitkár levelében. Ebből kiderül, hogy a kivitelezés során tapasztalt különböző viszszásságokra tekintettel az Ady- kollégium felépítésére szánt bukaresti sürgősségi kormányrendelet útján megítélt összeget befagyasztották, emiatt a projekt leállt, és azóta is stagnál.
A főváros 2. kerületének polgármesteri hivatala Bencze Mihály igazgató megkeresésére azt válaszolta, hogy az önkormányzatnak nem áll módjában lépéseket tenni a projekt újraindítása érdekében, a parlament pedig azzal hárította el a közbenjárást, hogy csak a román kormány illetékes a szükséges pénzügyi alapok biztosítására. Rétvári Bence közölte: a DNA idén májusban kezdeményezte a kollégium felépítésével megbízott cég vizsgálatát, amelyre tanúként beidézték az Ady igazgatóját is, az ügyészségi nyomozás idején pedig feltehetően nem lesz előrehaladás a projekt ügyében.
„Fontosnak tartjuk, hogy a bukaresti magyar nyelvű oktatás alma materje sikerrel és eredményesen végezhesse Sükei Imre református papjelölt 200 éve elkezdett misszióját, a magyar nyelv és kultúra ápolását, megtartását, továbbadását. Nagykövetségünk folyamatosan tartja a kapcsolatot a román oktatási minisztériummal, illetve az Ady Endre Líceum igazgatójával a kollégium építési projektje kapcsán" – közölte az Emmi államtitkára. Hozzátette: azért is tartják fontosnak minden fórumon napirendre tűzni a kérdést, mert nemzetpolitikai jelentőségén túl a kétoldalú kapcsolatok előmozdításában is jelentőséggel bír.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Álló tapssal ünnepelte a kassai fesztiválközönség a váradiakat
Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából érkeztek társulatok arra az ötnapos szemlére, amelynek a Kassai Állami Színház adott otthont szeptember 2-6. között.
A Közép-Európai Színházi Fesztivál keretében tíz társulat előadását láthatta a közönség, köztük a nagyváradi Szigligeti Színház Anca Bradu által rendezett A mi osztályunk című előadását. A váradi teátrum közleménye szerint a produkciót álló tapssal dicsérte a kassai közönség. Tadeusz Słobodzianek drámája egy tízfős osztály diákjainak sorsát követi nyomon. Lengyelek és zsidók vegyesen képviselik azt a generációt, akiknek életét megpecsételték a második világháború borzalmai. A szereplők személyes elbeszéléseik és emlékeik révén idézik fel a 20. században való részvételüket 1925-től napjainkig.
„Rajtuk keresztül szembesülünk azzal, hogy egy kisváros életét miként bombázza szét a történelem és a kiszolgáltatottság. A gyermeki tréfák, a felelősségmentes konfliktusok észrevétlenül átalakulnak, és a gyűlöletig fajulnak. Megrázó elbeszélés a történelemről, melyet lehetetlen objektíven elbírálni, főképpen pedig megmagyarázni" – olvasható az ajánlóban.
A produkcióval a társulat egyébként júniusban elnyerte a 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja fődíját. A mi osztályunk című előadás legközelebb a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon lesz látható.
A nagyváradi teátrum ugyanakkor közleményében kitér arra is, hogy az új évadban 13 bérletfajta közül válogathatnak az érdeklődők, idén új diákbérlet és három szabad bérlet is igénybe vehető. A tavalyi bérleteket szeptember 15-ig lehet megújítani, bérletvásárlásra pedig október 9-ig van lehetőség.
Krónika (Kolozsvár)

Református ünnep volt Maroshévízen
Temploma fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte múlt szombaton a maroshévízi református közösség. Az ünnepi istentiszteleten a maroshévízi születésű Baczoni Sándor tiszteletes prédikált, majd Barticel Kiss Krisztián helyi lelkész ismertette dióhéjban a jelenlevőkkel az 1895-ben épült templom történetét. Végezetül a református egyház zenekarának ünnepi előadása hangzott el.
A jelenlegi templomtelket a Bánffy család adományozta a református egyháznak. Erre Éltető Albert és felesége, Urmánczy Janka pénzadományából építették a ma is álló templomot, melyet 1897 augusztusában Szász Domokos püspök is megáldott.
Az évek során a templomot többször kellett teljesen újjáépíteni. 1916 augusztusában, az első román betöréskor feldúlták, még a harangot is magukkal vitték. 1944-ben az orosz repülők bombázása okozott komoly kárt az épületben, a templom súlyosan megsérült, tornya ledőlt, harangja a tűz martalékává vált.
Feljegyezték, hogy a tornya már nem lett az a régi szép torony, sőt a tetején levő kakast, amely mindig szélirányba fordult, sem sikerült megjavítani, így oda kellett hegeszteni. A templomot körülvevő egykori kert ma már nincs meg, a kommunizmus idején államosították, területén tömbházak épültek. A maroshévízi református közösséget sem hagyja érintetlenül a szórványmagyarságot sújtó fogyás, a 2011-es népszámlálási adatok szerint jelenleg 572 személy tartozik a református közösséghez.
Czirják Károly
Krónika (Kolozsvár)

Bevándorlóhullám: emberségre szólítanak az egyházak
Együttérzést vár híveitől az illegális bevándorlókkal szemben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházi elöljáró a Ştiripesurse.ro hírportálnak adott nyilatkozatában szégyenletesnek nevezte azt, ami az Európába érkező migránsokkal történik.
A román hírportál számos romániai egyház vezetőjét faggatta a menekültkérdésről. „Ha Európa menekülteket akar fogadni, akkor a határon, ahol a kontinensre érkeznek, vonatszerelvényeknek és gépkocsiknak kellene állni, amelyek idehozzák őket. Miért kell ily módon végigvonulniuk Európán? Szégyen, ami történik" – értékelte a hírportálnak Kató Béla.
A református püspök szerint az arab országokban uralkodó krízisért azok a felelősök, akik ezt a helyzetet előidézték, vagy hagyták megtörténni. Rámutatott, Szíriában és több másik országban már képtelenség kezelni a helyzetet, így kétségbe esett emberek százezrei kénytelenek fejvesztve menekülni. A hírportál kérdésére a református püspök úgy vélte, egyelőre nem áll fenn az iszlamizáció veszélye Európában, azonban hozzátette: „ha 200 millió muzulmán akar Európába jönni, akkor már erről is lehet beszélni".
Kató Béla arra szólította a református híveket, hogy legyenek együttérzők a menekültekkel, és elmondta, hogy szükség esetén a református egyház kész segítséget nyújtani, hogy a társadalommal közösen megoldást találjanak a problémára. „Ha hagytad őket belépni, akkor kötelességeid vannak. Ami Ausztriában történt, az embertelen, nem keresztényhez méltó, senki nem engedheti, hogy ilyesmi megtörténjen" – idézte a hírportál a 71 menekültet szállító jármű esetére utaló püspököt.
„Jósággal" kell fogadni az Afrikából és Ázsiából érkező menekülteket – hívta fel a figyelmet Andrei Andreicuţ kolozsvári ortodox mitropolita is, rámutatva, hogy ezek nem jókedvükben hagyták el hazájukat. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint arra a kérdésre, hogy az arab államokból érkező menekülthullám mennyire jelent veszélyt az európai kereszténységre, kifejtette: az európaiaknak nem szabad elfelejteniük, hogy a teljes európai civilizáció a kereszténységre épül. Azonban úgy vélte, arról sem szabad megfeledkezniük, hogy a bevándorlók az Iszlám Állam szörnyűségei elől menekülnek, ezért „jósággal" kell fogadni őket. A metropolita elsősorban a fiataloktól várja ezt, hiszen mint rámutatott, a migránsok zöme fiatalkorú.
„Jónak kell lennünk, ugyanakkor figyelmesnek is, figyelmesen kell követnünk, ami történik" – tanácsolta az ortodox egyházi elöljáró. Andrei Andreicuţ mitropolita ugyanakkor úgy vélte, hogy a szerinte kevésbé spirituális franciáknak és angoloknak nem lenne szabad megfeledkezniük keresztény gyökereikről, hozzátéve „nem szeretné, ha megváltozna Európa spirituális konfigurációja". Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bevándorlók között sok a keresztény, hiszen az Iszlám Állam számos keresztény templomot rombolt le, a keresztények pedig sok atrocitásnak vannak kitéve.
Az AP hírügynökség szerint eddig több mint 330 ezer bevándorló érkezett Európába, elsősorban a Közel-Keletről és Ázsiából, miközben az Európai Unió tagállamai között nézeteltérések vannak a menekülthullám kreálta krízishelyzet megoldását illetően.
Együttműködést szorgalmaz a pápa
Hatékony nemzetközi együttműködést sürgetett Ferenc pápa a migránsok védelmében a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében. A római katolikus egyház feje az osztrák pályán holtan megtalált 71 menekültért imádkozott, a hívők is néhány percre csendben imádkoztak az áldozatokért. Jelen volt Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek is. „Meg kell akadályozni, hogy ezek, az egész emberiséget sértő bűncselekmények megismétlődjenek" – jelentette ki a pápa, aki ennek érdekében hatékony együttműködést sürgetett az érintett államoktól. Úgy fogalmazott, hogy a bevándorlók „borzasztó körülmények között teszik meg útjukat".
Az úrangyala imádság (Angelus) előtt mondott beszédében Ferenc pápa a keresztényekhez fordult, arra figyelmeztetve őket, hogy a jó kereszténynek nem az számít, aki a külvilág előtt azt mutatja, hogy „betű szerint" betartja az egyházi tanításokat, hanem az, aki a szegényeket, gyengéket és elnyomottakat segíti. Ferenc pápa ugyanakkor a Közel-Keleten és a világ más térségeiben üldözött keresztényekről is megemlékezett. Kijelentette, azt kéri a nemzetközi közösségtől, „tegyen valamit az erőszak és a visszaélések leállítása érdekében."
Erdő Péter: a karitász teszi a dolgát
A Katolikus Karitász csendben, szerényen, de hatékonyan teszi a dolgát, együttműködve a menekültekkel foglalkozó hivatalos szervekkel – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) őszi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Kifejtette: nagyon sok figyelmet fordítanak a kiskorúakra, rendkívül aktív a karitász például a fóti gyermekotthonban, ahol nemcsak élelmiszercsomagokkal és tisztítószerekkel segít, hanem pszichológiai és egyéb személyes munkával, hiszen az oda érkező gyermekek sokszor nagyon stresszes állapotban vannak.
Hasonlóképpen segít számos más katolikus szervezet is, hangsúlyozta, példaként említve a Szent Egyed közösséget. Erdő Péter szólt arról is, hogy a Katolikus Karitász további segítségre is kész, de ezt nehezíti, hogy a migránsok jogi helyzete szinte napról napra változik. „Nagyon rugalmas és felelős közös megoldás keresésére van szükség" – jelentette ki a bíboros, hozzátéve, hogy az idő sürget.
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (9.)
Marseille
1993-ban megismerkedtem egy marseille-i matematikussal Erdős Pál 80. születésnapjának megünneplésére rendezett keszthelyi konferencián. Később sikerült a román és a francia akadémia közötti együttműködés keretében néhányszor ellátogatnom Marseille-be, azaz Luminybe, a Marseille-től mintegy 20 kilométerre lévő tudományos központba. Marseille érdekes és különös város. Már 1998-ban, amikor először jártam ott, elektronikus buszjeggyel és bérlettel utazhattunk, a bérletkártyát automatáknál fel lehetett tölteni, egy utazás egy óra használatot jelentett akárhány járműre.
Minden felszállásnál (a buszoknál ez mindig elől történt) a kártyát be kellett helyezni egy automatába, de csak akkor vont le összeget, ha már lejárt az előbbi utazás egy órája. A közlekedési eszközök, beleértve a metrót is, este csak negyed 10-ig jártak. Luminybe, ahol egyébként diákkollégiumok is voltak, szintén csak negyed 10-ig járt a busz. Amikor ezen csodálkoztam, és megkérdeztem, miért van így, azt a rövid választ kaptam, hogy ebben a dologban „a taxisok győztek".
Kihajóztam If szigetére, amely jól látszik Marseille partjaitól, és ahol kis börtönmúzeum emlékezik meg többek között Dumas Monte Cristójáról is. Más látnivaló nincs a kopár szigeten. Nagyon tetszett, hogy menettérti jegyet adtak, de csak odafelé ellenőrizték, visszafelé ellenőrzés nélkül ülhettünk fel a kis hajóra. Úgy gondolhatták, hogy aki kiúszik oda, azt ingyen behozzák. Ha jól emlékszem, Monte Cristót is felvette egy hajó, nem kellett kiúsznia a partig.
Szeretnék még írni néhány szót egy igen hasznos tapasztalatomról. Egy alkalommal egyik matematikus belvárosi üres lakásában laktam, aki éppen Párizsban tartózkodott több hónapig. Sehogy sem sikerült rájönnöm, hogyan lehetne a bojlert rávenni, hogy ne csak a konyhába, hanem a fürdőszobába is szolgáltasson meleg vizet. Egyik fiatal kolléga készségesen akart segíteni, de neki sem sikerült rájönnie a dolog nyitjára, hiába tanulmányozta át a hosszú használati utasítást.
De talált a papírok között egy szerződést egy szolgáltató vállalattal. Felhívta őket, és megígérték, hogy másnap délutánra kijönnek. Azt mondta a kolléga, hogy ez egyáltalán nem biztos, számítsak arra, hogy késnek egy-két napot. De nem így történt! Másnap délután megjelent a szakember, meg is javította gyorsan, aláíratta velem, hogy elvégezte a munkát, és csak annyit mondott, üzenjem meg a házigazdának, alkalomadtán hosszabbítsa meg a szerződést, mert már lejárt. Azután tudtam meg, hogy a vállalat egy (nem drága) évi bérlet fejében minden évben egyszer ingyen ellenőrzi a villanyt, gázt, vizet. A javításokat pedig kérésre végzik, bármikor lehet hívni őket telefonon, ezekért fizetni pedig a bérlet fizetésekor kell. Igen hasznos dolog!
Luminy tudományos és technológiai park, ahol egyetemi karok, diákkollégiumok és különféle kutatóközpontok vannak, csodálatos természeti környezetben. Úgy hallottam, hogy a második világháború végén Marseille kommunista polgármestere államosította (egyszerűen elvette a tulajdonostól) azt a helyet, ahol ma ez a tudományos park található, és a tulajdonosnak majdnem két évtizedébe került, hogy jogi úton visszaperelje. De akkor is csak úgy, hogy felajánlotta: ha visszakapja, odaadja a városnak tudományos célra (részben vagy egészben, azt már nem tudom).
Most, amikor ezeket írom, megpróbáltam utánanézni az interneten ennek a dolognak, sikertelenül. Csak annyit tudtam meg, hogy Marseille-nek a második világháború után az 1990-es évek közepéig mindvégig baloldali polgármestere volt, és egyetlen egyszer volt kommunista polgármestere, 1946–1947-ben. A tudományos és technológia park Lu­minyben 1963-ban létesült. A második világháború után a kommunista párt tervszerűen próbálta elfoglalni Marseille-t, a város minden részébe költöztettek kommunistákat vagy szimpatizánsokat, akiknek a propaganda volt a feladatuk. Kulturális és sportrendezvényeket szerveztek, minden hétre került legalább egy. Fiatalokat küldtek az akkori szocialista országokba kirándulni, sport- és kulturális rendezvényeken részt venni. Így a fent említett államosítás talán nem is elképzelhetetlen.
Csak részben furcsálltam, hogy nem találtam semmit az interneten, mert azt tapasztaltam, hogy a franciák nemcsak a múlt kellemetlen eseményeivel nem szeretnek szembe nézni, hanem a jelenlegiekkel sem. Egyszer az egyik újság büszkén közölte, hogy Franciaország Európában a második helyen áll, ami az egy nőre eső átlagos élve szülések számát illeti. Sajnos már nem emlékszem az első helyen álló országra. De a második hely sem jelentett két szülést, hanem annál valamivel kevesebbet. Megkérdeztem az egyik francia kollégától, hogy ez tényleg így van-e, és nem arról van csupán szó, hogy sok a bevándorló, és ők javítják az átlagot. Azonnal tiltakozott, hogy nem ez áll fenn, hanem ez az őshonos nőkre is vonatkozik.
Hasonlóképpen nagy pompával ünneplik minden évben július 14-ét, a Bastille bevételének napját, a francia forradalom nagy tettét, de elhallgatják, hogy az a „bevétel" nem a szabadság, testvériség, egyenlőség nevében történt, hanem csupán azért, mert előző napon nagy mennyiségű lőport szállítottak oda, és azt akarták megszerezni. Politikai foglyok akkor már nem voltak ott bezárva, csupán néhány köztörvényes, akinek kiszabadítása nem épp oly nagy tett. Tévedés ne essék, nem akarom megszólni a franciákat, tisztelem a történelmüket, a kultúrájukat, ahogy tisztelem Batsányi és Petőfi feltétlen franciaforradalom-imádatát is. De ma már el kellene választani a jót, a szépet, a tiszta eszméket a kétszáz év alatt megkopott, bemocskolódott, végletekig elvitt korcs eszméktől. Látjuk, hogy egyelőre a franciák képtelenek erre. Hogy lehet az, hogy néhány gazember napokig sakkban tarthat egy több mint hatvanmilliós nemzetet?
Én is megkaptam a „keresztem"
Amikor 2000-ben Emil Constantinescu elnöknek lejárt a mandátuma, szokás szerint rengeteg „keresztet" (államelnöki kitüntetést) osztogatott. Lányi Szabolcs forradalmár barátunk (1989. december 21-e éjszakáját börtönben töltötte, mert tüntetett aznap) akkor éppen államtitkár volt a tudomány és technológiai minisztériumban, és látta, hogy kevés magyar van a listán. Nos, javasolt néhány nevet, többek között az enyémet is. Így nekem is megvan a keresztem. Amikor Kolozsváron átadták, szerencsére épp nem voltam otthon, ezért Ionescu Klára kolleganőmet kértem meg, hogy vegye át helyettem (aki szintén kapott, de ő megérdemelten az informatikai versenyek szervezéséért, és őt nem Lányi Szabolcs írta fel a listára). A saját lovagkeresztjét és hengerét hazavitte, az enyémet pedig feltette az irodájában az egyik polcra.
Még mielőtt érte mentem volna, egyszer bement valaki hozzá, és megkérdezte, hogy mi az ott a polcon. Klári elmagyarázta, levette a hengert, kibontotta, és üres volt. Majdnem elájult, úgy megrémült. Mi történt, mikor, hol tűnt el a diploma? Mit fogok én szólni?! Azonnal felhívott telefonon, és arra kért, menjek be hozzá a kitüntetésért. Láttam, hogy nagyon zavarban van, nem tudta, hogyan mesélje el. Végül úgy mesélte el, ahogy történt. Ő bosszankodott, restelkedett, én pedig jót nevettem a dolgon.
Gondoltam, jelzem Szabolcsnak, hogy mi történt. Felhívtam telefonon, és elmondtam, hogy üres a henger. A legtermészetesebb hangon csak annyit mondott: tudja, hiszen ő vette ki a diplomát, hogy nehogy eltűnjön (!). Egyszer, amikor éppen Csíkszeredában jártam (most ott lakik), ideadta úgy, hogy mivel lusta voltam felmenni hozzá a harmadik emeletre, ledobta az erkélyről... Az lett volna tisztességes, ha visszautasítom a díjat, de nem tettem. Akkor ez még nem volt divatban. De az életrajzomba nem szoktam beleírni. Csak később olvastam valahol azt a Bernard Show-idézetet, hogy nem szabad visszautasítani semmilyen díjat, kitüntetést, úgy kell élni, hogy az ember ne kapja meg. Neki ez nem sikerült, sok díjat visszautasított, de a Nobel-díjat (hosszas töprengés után) elfogadta. Ez utóbbin, nem tudom, miért, de nem csodálkozom.
Kell-e nekünk önálló egyetem?
Erre a kérdésre a válaszom mindig igen volt. Ez annyira természetes volt számomra, mint az, hogy magyarul beszélek. Csodálkoztam azokon, akik nem így gondolkoztak, akik azt tartották, hogy nem lennénk képesek arra, hogy egy önálló egyetemet hatékonyan működtessünk. Hangoztatták ezt akkor, amikor közelünkben új országok születtek! Azok a népek nem féltek attól, hogy nem tudják majd működtetni az új országukat, pedig nem is voltak mindig többen nálunk, erdélyi magyaroknál.
Ma már ezt sem lehet állítani, hisz a Sapientia léte, sikere bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk erre. Most azt szokták hangoztatni egyesek, nem tisztességes, hogy magyarországi pénzből működtetünk egyetemet, amikor jogunk lenne román állami egyetemre. Jogunk lenne természetesen, és lehetne is román állami egyetemünk, ha hatékonyabban küzdöttünk volna érte. Ha mindenki oda tette volna a vállát. Én azt sem tartom elítélendőnek, hogy Magyarország működteti az egyetemet, hisz hány teljesen kész szakembert kapott Erdélyből, akinek a tanításáért nem kellett fizetnie!
Már az 1990-es évek elején volt két szélsőséges vélemény, amely rombolta a Bolyai-egyetem visszaállításának lehetőségét. Egyik volt a kishitűeké, akik kétségbe vonták egy önálló állami magyar egyetem létjogosultságát. Ezek vezére volt Cs. Gyimesi Éva. A másik a mohóké volt, akik mindent egyből akartak, el sem tudták képzelni az új egyetemet úgy, hogy azon ne legyen minden lehetséges szak, az összes mérnöki szaktól minden zenei szakig. Ezeket képviselte Jeney Dezső.
Emlékszem egy tanácskozásra a Bolyai Társaságnál valamikor 1990 kora nyarán, amikor egyesek már felvetették, hogy amíg megalakul az önálló egyetem, kérjünk külön magyar helyeket a Babeş–Bolyain. Ezt én akkor elleneztem, mert még voltak illuzióim. Jeney Dezső kész tervvel állt elő, minden szakra megjelölte az igényelendő helyek számát. Ezek a számok teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Az informatika szakra például 100 helyet kért, amikor évente összesen 25 helyet hirdettek meg. Mára jutottak oda az informatika szakon, hogy 100 körüli magyar hallgatót vesznek fel évente, de ebből csak 80 tandíjmentes. Fantazmagórikus terveket tettek közzé egy építendő campusról valahol a város szélén. Ekkor mondta, kicsit kesernyésen, Balázs Márton matematikus kollégám, aki mindig a realitások talaján állt, hogy ő azt sem bánná, ha kunyhóban kezdenénk meg az oktatást, csak lenne már egyetemünk.
Sokszor nem hagy nyugodni az a kicsit összeesküvés-elméletszerű gondolat, hogy vajon ezeket az embereket nem manipulálta-e az akkor újra lendületbe jött titkosszolgálat? No, nem egyenesen, hanem áttételesen úgy, hogy ők nem is tudtak róla. Ha valaki irreálisan hisz valamiben, annak ezt a hitét könnyen lehet erősíteni, csak duruzsolni kell a fülébe, hogy milyen igaza van. Ezt meg lehet tenni több láncszemen keresztül úgy, hogy csak az első láncszem tudja, miszerint itt manipuláció folyik. Túl sok krimit, Poirot- és Stirlitz-történetet olvastam volna?
Világmegváltó ötleteim
Mint mindenkinek, nekem is vannak világmegváltó ötleteim, néha el is mondom itt-ott, de csak ennyi, hisz tudom, hogy ezeket nem szokták megvalósítani, még ha megvalósíthatók lennének is. Most csak háromra térek ki.
Gyerekkoromban nagy élvezettel lapozgattam, olvasgattam az Élet és Tudomány számait. Akkor nagy dolog volt, hogy édesapámnak sikerült több mint harminc éven át mindig megrendelnie. Persze ehhez kellett a postásunk, bizonyos Hamza bácsi segítsége, aki mindig megsúgta, hogy mikor lesz az a bizonyos egy nap, amikor meg lehet rendelni a postán. Hamza bácsi nagyon szimpatikus cigány ember volt, aki felnőtt korában tanult meg írni-olvasni, és lett belőle postás több évtizeden keresztül.
Amikor egyetemistaként a nyári vakációban vártam, hogy levelet hozzon, gyakran mondogatta, hogy ma csak falével van. Ünnepnapokon (például húsvéthétfőn, mert akkor ez nem volt szabad nap) nem volt könnyű számára, hogy a felkínált italt-ételt miként utasítsa vissza, de kitalálta azt, hogy köszöni, és majd máskor szól, ha kell egy pohár ital. Nagyon ritkán tényleg élt ezzel a lehetőséggel. Valamikor az 1960-as években olvastam az Élet és Tudományban egy cikket a naptárreformról. A terv úgy szólt, hogy minden év vasárnappal kezdődik, január 31 napos, február és március egyaránt 30, és így tovább minden évnegyed első hónapja 31 napos, a másik kettő 30 napos. Hogy kijöjjön a 365 nap, minden év végén lenne egy M-mel jelölt nap, amelyik általános szabadnap lenne, és nem számítana bele a hét napjaiba (azaz M lenne csupán, és nem hétfő, nem kedd, ..., nem vasárnap).
Szökőévben lenne egy MM-mel jelölt hasonló nap is június és július között. Ez az ötlet nekem akkor nagyon tetszett. Akkor még nem volt szabad szombat, így minden hónapban ugyanannyi munkanap, azaz 26 lett volna (a könyvelők örömére). Azt írta a cikk, hogy ezt az új naptárat leghamarabb 1967-ben lehetett volna bevezetni, mivel az az év vasárnappal kezdődött. Azóta is várom!
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Kassán vendégszerepelt a Szigligeti Társulat
Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából érkeztek társulatok arra az ötnapos szemlére, amelynek a Kassai Állami Színház adott otthont szeptember 2–6. között. A Közép-Európai Színházi Fesztivál keretében tíz társulat előadását láthatta a közönség, köztük az Anca Bradu által rendezett A mi osztályunk című darabot. Az előadást álló tapssal dícsérte a kassai közönség. A mi osztályunk legközelebb a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon lesz látható.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szórványdíj átadása és fergeteges táncjáték
A III. Fekete Körös-Völgyi Magyar Napok belényesi záróprogramja vasárnap délután istentisztelettel kezdődött a református templomban, ahol a környékbeli magyar egyházak kórusai szolgáltak. Később átadták a Zsisku János Szórványdíjat, fellépett a Hajdú Táncegyüttes.
Az ünnepségen részt vett a belényesi református egyházközség vegyeskara, a belényesi baptista gyermekkórus, a várasfenesi baptista kórus, a köröstárkányi és várasfenesi református kórusok, élükön lelkipásztoraikkal és híveikkel. A templomi szolgálat után, este, a belényesi kultúrház színháztermében folytatódott a program. Ekkor került sor a Zsisku János Szórványdíj átadására, amelyet idén Mérai István vehetett át Szabó Ödön parlamenti képviselőtől és Grim Andrástól, a megyei RMDSZ szórványügyi alelnökétől. Méltatásában Grim András ismertette Mérai István életpályáját, mely szerint 1949-ben született Örvénden, Nagyváradon és Kolozsváron végezte tanulmányait, majd a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki hivatalának volt főkönyvelője. Később magánszektorban dolgozott, de aktívan részt vett a magyarság életében, mint az alsólugasi RMDSZ helyi tanácsosa, hatékony és aktív tevékenységével igazi szakértője és partnere volt mind a polgármesteri hivatalnak, mind a hozzá forduló magánembernek, gazdáknak. Ezért a önzetlen hozzáállásért, segítőkészségért, a magyarság ügyének szolgálatáért a 2015. évi Zsisku János Szórványdíjjal jutalmazták a szervezők.
Színpadon a Hajdú
A díjátadás után, az előző napi köröstárkányi sziporkázó fellépést követően, a belényesi színpadon is bemutatta produkcióját a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, mely 1953-ban alakult, fenntartója a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ. A megalakulás óta több táncos generáció nőtt fel az együttesben, átadva egymásnak lelkesedésüket, tudásukat, s ma már diákok és különböző foglalkozású fiatalok egyaránt az együttes tagjai. Jelenleg 7 csoportban 6 évestől 30 éves korig több mint 400 táncosa van a Hajdúnak. Az együttes műsorában a sokféle hiteles népviselet, a népdalok, a muzsika a táncokkal együtt mutatja be a magyar nép művészi alkotó szellemét, ízlését és karakterét. Számos hazai szakmai kitüntetés és nemzetközi díj mellett 1979-ben megkapták eddigi legnagyobb nemzetközi kitüntetésüket, a Népművészet Európa Díját (a Herder-díjat). A csoport eddig minden alkalommal az elérhető legmagasabb szintre, az Arany I. fokozatra minősült. Az együttest a Morotva Népzenei Együttes kíséri.
Finálé
A vasárnap esti programban a Ponyva, avagy a legenda tovább él című táncjátékot adták elő, mely színesen és mélyrehatóan mutatja be a letűnt kor betyáréletét, a pásztorvilágot, drámaian és humorosan ötvözve a színpadi technikát és a fergeteges néptáncot. Ritkán adatott meg, hogy belényesi színpadon ilyen minőségi, megható és kicsit szívszorító produkciót mutassanak be, a közönség három ráadást is „kitapsolt”.
Gyönyörű fináléja volt ez a hétvégi Fekete Körös-Völgyi Magyar Napoknak, öröm a szervezőknek, kik mindannyian bebizonyították, hogy lehet és tovább is kell vinni ezt a hálás tevékenységet, magyaroknak magyarokért, egy jobb és emberségesebb jövőért.
Kovács Zoltán
erdon.ro

„Sántít az egyenlő távolságtartás elve”
Nyolcszázezer forint kártérítést nyert egy peren Tőkés László Budapesten, egy róla szóló könyv miatt – első fokon. Többek között erről is beszámolt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor a Mecénással kapcsolatos feljelentésről is állást foglalt.
„Külön gratulálok Csomortányi Istvánnak, aki folytatja azt a harcot, amit püspökként elkezdtem” – mondta hétfőn Tőkés László, aki közleményben is üdvözölte azt, hogy Csomortányi büntetőfeljelentést tett a DNA-nál az Ady-központ ügyében. Mint ismeretes, 2002-ben a Széchenyi Terv keretében az akkori magyar kormányzat a Királyhágómelléki Egyházkerület ama projektjére adott 1,1 millió eurónyi összeget, hogy Adyfalván, Szatmár megyében komplexumot építsenek. Ám közben kormányváltás lett, és a Bihar megyei RMDSZ közbenjárására az új kormányfő, Medgyessy Péter úgy határozott, hogy a pénzt átirányítja a Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványhoz, amelynek vezetését Szabó Ödönre bízták. A pénzből – a projekt szerint – Váradon építettek volna Ady-központot, azaz konferenciatermet és hotelt, de utóbbi máig sem készült el, a félkész komplexumot pedig végül az önkormányzattal elcserélték egy másik ingatlanra, az Ady-központot pedig nemrégiben a néhai Mudura Sándor családjához kötődő cég szerezte meg, árverésen. Csomortányi István szerint ez is gyanús, és az is, hogy a támogatási összeg jelentős része eltűnt, és azzal a mai napig nem számoltak el – ezért tett feljelentést a DNA-nál.
Reakció
Az ügyről hétfőn Tőkés közleményt is kiadott, ebben így fogalmaz: „Az egyházkerület vezető képviselői több rendben is a pártoktól való egyenlő távolság elvét hangoztatva próbálták igazolni a korrupció gyanújával vád alá helyezett Kiss Sándor vezette bihari RMDSZ iránti pártos viszonyukat. (…) Az ún. egyenlő távolság elve azonban abban a tekintetben is eleve sántít, hogy nem egyházi irányelv, hanem eredetileg egy, a Markó Béla volt pártelnök nevéhez fűződő RMDSZ-doktrína. (…) jelen összefüggésben nem lehet kérdéses, hogy egyházaink (…) nem lehetnek egyenlő távolságra a Mecénás Alapítvány vezérkarát kitevő bihari RMDSZ-potentátoktól, valamint azoktól, akik egyházunk elorzott tulajdonához fűződő jogát védelmezik. Az Anyaszentegyház éppen úgy nem állhat egyforma közelségben a mentelmi jognak örvendő Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön parlamenti képviselővel, mint ahogyan a Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz viszonyított távolságuk sem lehet azonos”.
Újságírói kérdésként felmerült tegnap, hogy mi történik, ha esetleg bírósági eljárás lesz az ügyből, amit ebben az esetben román hatóságok indítanának, de mivel magyarországi közpénz volt a támogatás, a károsult a magyar állam, ezért utóbbinak is be kellene lépnie az esetleges eljárásba. Csomortányi István szerint ez jó kérdés, egyelőre nem tudják, de még nem is tart ilyen szakaszában az ügy, ezért ez később fog kiderülni.
Megnyerte
Egy másik témáról szólva Tőkés László tudatta: első fokon megnyerte azt a pert, amit Budapesten indított, a Noran Libro kiadó ellen. Ez jelentette meg ugyanis az időközben súlyos betegségben elhunyt Andrassew Iván könyvét, Ne vígy minket a késértésbe címmel. A 2012-ben megjelent kötet Tőkés László életéről szól, bíráló formában, magánlevelezésekből, netes forrásokból is közölve részleteket. Tőkésék Szász Jelnőt, a Magyar Polgári Párt volt elnökét sejtik a kiadvány mögött, valamint az RDMSZ akkori választási ellenkampánya részének gondolják a könyv megjelenését. A tegnapi tájékoztatón jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés irodavezetője is, aki emlékeztetett: a könyvet akkoriban sok magyar helyi vezetőnek is megküldte valaki postán, Nagyváradon adva fel a küldeményeket – ők pedig hiába próbálták kideríteni, ki volt a feladó, a posta nem adta ki az információt. Nos, a Tőkés által indított perben első fokú ítélet van: a bíróság 800 ezer forintnyi nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, azaz a kiadót. A bírák azt látták ugyanis igazolva, hogy a kötetben szereplő adatok megszerzése során a kiadó magántitok- és levéltitok-sértést követett el.
A tájékoztató egyéb témáinak során Tőkés László fontosnak látta cáfolni azt, hogy Magyarországon élne, azt hangoztatta, hogy új családjával Váradra költöztek, és bár ő a Fidesz-KDNP listáján lett EP-képviselő, erdélyi képviselőnek tekinti magát. Néhány kontextusban felmerült a migránsügy is. Erről Szilágyi Zsolt többek között azt mondta, szerinte „nemsokára Romániában, Erdélyben is szembesülni fogunk vele”. Tőkés László szerint pedig „A migránsok inváziójának jelenlegi körülményei között meg kell védenünk Európát, értékeinket és országainkat.” Hozzátette: szolidárisnak kell lennünk a menekültekkel, üldözöttekkel, de ez nem jelenthet önfeladást. Azt jelezte, hogy Orbán Viktor politikáját támogatja.
Váltás
Belső szervezési ügyről is szó esett a tájékoztatón. Mint kiderült, eddig tartott Orbán Mihály tevékenysége, mint Tőkés László itteni irodavezetője. Helyette mostantól Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke lesz egyben Tőkés irodavezetője is. Szilágyi Zsolt jelezte: ezért ismét többet lesz Váradon, bár brüsszeli feladatainak is igyekszik megfelelni, valamint a pártvezetéssel kapcsolatos, sokszor utazásokkal járó munkájának is.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Milyen magyarok?
Bevezetésként kénytelen vagyok egy kissé okoskodni, illetve egy olyan fogalomról írni, amelyről a hétköznapi publicisztikában nem szokás. A paradigmára szeretném felhívni a figyelmet. A kifejezés voltaképpen nem jelent mást, mind adott korszakban elfogadott nézetek összességét. Az idők múlásával, új szempontok térnyerésével természetesen ezek a paradigmák változhatnak.
Ha belelapozok a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon bármelyik kötetébe, a sorozat címe jelzi: a romániai magyar irodalom létezik, a fogalom semmiképpen valamiféle politikai megrendelésre született. Ha az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár köteteit forgatom, akkor vagy azt gondolom, hogy a magyar szavak történetiségét Erdélyben külön sajátosságok is jellemzik, vagy arra a következtetésre jutok, hogy itt írták meg minden magyar számára a magyar szavak eredetét és változásait. Ha a számítógép egerével ide-oda ugrálok a Kolozsvári Akadémiai Bizottság összesen jóval több mint ezer oldalt kitevő, a Magyar tudományosság Romániában 2002-2013 között című három kötetében (immár teljes terjedelmében le lehet tölteni a kab.ro honlapról!), akkor a címből voltaképpen azt érezhetem ki, hogy az általános értelemben vett magyar tudományosság nyúlványával ismerkedem meg egy más ország területén, nem pedig önálló tudományos élettel. Az három kötet tanulmányainak fejlécei az oldalakon még inkább fokozzák kételyeimet, legyen szó akár társadalom-, akár természet-, akár műszaki tudományokról. A romániai magyar nyelvtudomány. Ez az egyik tanulmány címe. Az erdélyi magyar történetkutatásról. Ez a másiké. A romániai magyar nyelvű filozófia kutatásról. Ez a harmadiké. Az erdélyi szociológia eredményeinek szintézise (immár a “magyar” szó nélkül), ez a negyediké. A politológusok viszont a romániai magyar politikatudományok helyzetét elemzik az említett időszakban. A közgazdászok úgy gondolják, hogy felmérésük eredményét az erdélyi magyar közgazdaság és gazdálkodási tudomány cím alatt kell összegezni. A műépítészek képviselői a romániai magyar építéstudományi szintézist készítik el, és ugyancsak a romániai magyar gépészeti kutatásokról beszélnek a gépészmérnökök. A matematikusok viszont erdélyi magyar matematikusok és informatikusok munkásságával foglalkoznak, és hasonlóképpen közelítik meg önmaguk tevékenységét a fizikusok, kémikusok és biológusok.
Érezzük a különbségeket? Romániai magyar vagy erdélyi magyar, netán csupán magyar nyelvű, esetleg a nyelvre utaló jelzőtől független, hiszen a tudomány önmagában nem nyelvfüggő.
Úgy tűnik, mindez szőrszálhasogatás. Pedig korántsem az, hanem eltérő paradigma, ha úgy tetszik, más és más látásmód áll a különböző szókapcsolatok mögött. A “romániai magyar” mintha hanyatlóban lenne, és úgy tűnik, vele együtt az út szélére került az a politikai koncepció is, miszerint a romániai magyarság kisebbségként vagy önálló közösségként államalkotó tényező Romániában. Ha a jelenleg uralkodó magyarországi kormányzati nemzetpolitika szerint gondolkodunk, akkor ez voltaképpen logikus is, hiszen egy magyar nemzetrész miért alkotna román államot? Az újrahonosítás kiterjesztésével, a kettős állampolgárokra vonatkozó szavazati jog megadásával miért nem inkább olyan magyar államot, amely szívesen kiterjesztené központosítását a nemzet bárhol élő fiára, lányára?
Úgy gondolom, a “romániai magyar” szerkezetet helyettesítő – és feljövőben levő – “erdélyi magyar” szókapcsolat vagy a magyarság fogalmának egyre gyakoribb használata ezt a koncepciót erősíti a hétköznapi beszéd és az írás szintjén is. Nem biztos, hogy veszélyek nélkül. Hiszen az “erdélyi magyar” szerkezet a tudományos-műszaki életben például kizárhatja a Kárpátokon túl tevékenykedő romániai magyar tudósokat (noha akadnak szép számmal, akik kutatóintézetekben dolgoznak, egyetemi tanárok, doktori iskolákat vezetnek és így tovább), a “romániai magyar” viszont belefoglalná és egyben utalna arra is, hogy az országunkbeli (nagyon meg kellett keresnem a szót!) magyar tudományosságot anyagi-pénzügyi szempontból voltaképpen két forrás élteti: az egyik, a romániai: költségvetési és intézményesített (kutatóintézetek, állami egyetemek ), a másik, a magyarországi viszont részben költségvetési (Sapientia, Partiumi Keresztény Egyetem) részben civil, ha úgy tetszik alapítványi, egyesületi, pályázati rendszerű, amelyben a támogató szabja meg a válogatás szabályait.
A három kötetes KAB-jelentés politológiai tanulmányának a szerzője azt írja, hogy saját tudományága “semmit nem tett annak érdekében, hogy legveszélyesebb szövetségesétől, a publicisztikától elhatárolódjon.” Értem én, nagyon is jól értem, hiszen a publicisztika rendszerint nem használ tudományos fogalmakat, az úgyszintén szavakkal dolgozó politológus viszont könnyen a közírás hálójába esik.
Ezért szigorúan tudományos alapon várom a választ: hogyan nevezzük meg magunkat?
Székedi Ferenc
maszol.ro

Értékalkotó és értékmegőrző munkát ünnepeltek Szentgericén
Egyház, közösség és politikum összefogása eredményeként új gyülekezeti központ épült, és felújították a református templomot is a Maros megyei Szentgericén, ahol vasárnap hálaadó istentiszteletet tartottak a hollandiai, illetve nagyborosnyói testvérgyülekezet részvételével, egyházi elöljárók jelenlétében – számolt be hétfőn az RMDSZ hírlevele.
A háromszáz lelket számláló szentgericei közösség hitét, élni akarását bizonyítják, értékalkotó munkáját dicsérik a megvalósítások – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki első kulturális miniszteri mandátuma idején támogatta a helyiek értékmegőrző tevékenységét.
„Ami itt megvalósult az elmúlt öt esztendőben, az nem egy megszokott történés, hiszen itt kívülről-belülről megújult a templom, új gyülekezeti központ és egy új parókia épült. Amikor ezt mind együtt látjuk ilyen rövid idő alatt, akkor arra gondolunk: vajon mitől van az, hogy az egyik gyülekezetben egy évtized alatt szinte semmi nem történik, nem épül, a másikban pedig minden megújul, minden újjá épül öt év alatt” – fogalmazott hálaadó prédikációjában Ft. Kató Béla református püspök, aki szerint lehetőségeivel és jogaival a teljes romániai magyar közösségnek élnie kell azért, hogy ehhez hasonló eredményeknek örvendhessen.
„A családok, a gyülekezet, a közösség jövőjét szolgáló megvalósításokat ünnepeljük Szentgericén. Ez az otthon megerősítésének és újjáépítésének pillanata, amely összeköti a múltat a jövővel, de sokkal inkább a jövőbe tekint. Mert azok újítják fel a templomot, építenek gyülekezeti házat, akik tudják, hogy szülőföldjükön akarják életüket továbbtervezni. Nem akarják a világot a nyakukba venni, nem akarnak vándorbotot ragadni, hanem itthon akarják továbbörökíteni és újragondolni azokat az értékeket, amelyek ezt a közösséget itt tartották és megerősítették” – hangsúlyozta Kelemen Hunor az új gyülekezeti központ felszentelésén, majd megköszönte Batizán Attila szentgericei református lelkész meghívását, és méltányolta azt a tevékenységét, amelyet a közösség összetartozásáért végez.
Az ünnepi eseményen részt vettek és köszöntőt mondtak a testvérgyülekezetek képviselői, a református egyház elöljárói. Az RMDSZ Maros megyei szervezetét Szabó Árpád Maros megyei tanácsalelnök, Soós Zoltán marosvásárhelyi tanácsos és Kovács Mihály Levente ügyvezető elnök képviselte.
maszol.ro

Éltükben látta nagyjainkat, hozzájuk igyekszik
Elment Pali bácsi, Pali bátyánk – s ez nem amolyan urambátyámos cifrálkodás, valóban bátyánknak tudhattuk, ha literatúráról volt szó, tudása, tapasztalatai okán –, Nagy Pál irodalomkritikus, -történész és szerkesztő, közel kilencvenkét esztendő dolgos-munkás hétköznapjai után, egy olyan élet után, amelyben azt végezhette, amit tanult és szeretett – az írott szó szolgálatát.
A Mezőségről, Kölpényből indult, akárcsak szeretve tisztelt elődei, Wass Albert és Sütő András – utóbbinál három évvel korábban – innen jutott el a vásárhelyi Kollégiumba, hogy kolozsvári egyetemi kitérő után szenvedélyének, az írott szó művészetének szolgálhasson itt, Vásárhelyütt, s így lett, ha nem is született mégis tősgyökeres vásárhelyivé. Szerencsésnek mondotta magát, mert Móriczot, Tamásit, Moltert személyesen ismerhette, mert személyes ismerőse volt az erdélyi irodalom jelentős személyiségeinek, s mert soha nem volt ideje unatkozni.
Tollát mindig a becsület, a szerénység és a megértés vezette ha műbírálatot írt, soha a személyeskedő indulat, az alkotó ember iránti tisztelet jellemezte, akár az irodalom elismert nagyjairól, akár szárnyait bontogató ifjoncról volt szó. Fél évvel ezelőtt, amikor a 91. okán kis házi ünnepségen köszöntöttük a Bach-pincében, elsőnek érkezett. Mert nem illik – mondotta akkor nekem – a barátokat megvárakoztatni. Elhittem neki és megtanultam – nem illik a barátokat megvárakoztatni. Mert ő már csak tudta, annyi év és annyi barát után.
Nem volt sértődő, haragvó természet, nyugodt megértéssel tekintett el az emberi gyarlóságok fölött. Temetői viráglopásokról írtunk egyszer, s mert illusztrálni kellett a cikket, elment hát a fotósunk a református sírkertbe képet készíteni. Pali bácsi volt akkor, pillanatnyilag az egyetlen temetőlátogató, a kolléga nem ismerte, bekerült hát a képbe – hogy legyen ember is rajta –, anélkül, hogy észrevettük volna. A megjelenés másnapján kaptunk tőle egy (mű)felháborodott levelet, amelyben elmagyarázta, hogy ő nem temetői virágtolvaj, hanem tisztességben megőszült irodalmár, következésképpen tegyünk közzé helyesbítést. Tettünk. Aztán azon a kilencvenegyediken rákérdeztem, elégedett volt-e a helyesbítéssel, mire nevetve kérdezte – ugyan már, hát nem ismered a viccet? Akkor világosodtam meg, mint Buddha, hogy tulajdonképpen nem is kellett volna leközölni azt a helyesbítést.
A pinceborozóban tartott ünnepségen adták át neki utolsó könyvének, az Emlékek otthona: tegnapi színház címűnek – akkor még reméltük, hogy nem utolsó – egy nyomdai példányát, annyira örült neki, hogy azonnal beletemetkezett, s hiába emeltük a poharat egészségére, ő a magáét érintetlenül hagyta legalább egy órán keresztül – kritikushoz méltó nagy élvezettel olvasta a saját munkáját, mindenről és mindenkiről megfeledkezve.
Megadatott neki az isteni kegy, hogy azt tegye, amit szeretett, amit tanult, s azt úgy, hogy neki is, de mindenkinek öröme teljék benne. A jól végzett munka megnyugtató tudatáéval szenderült át a nemlétbe, olyan csendesen, halkan, szerényen, mint ahogyan élt. Végső búcsúztatása csütörtökön lesz, a virágokkal teli református sírkertben, délután három órakor.
Bakó Zoltán |
Nagy Pál /Mezőkölpény, 1924. jan. 24. – Marosvásárhely, 2015. szept. 4.
Székelyhon.ro

Andrassew-ügy – Pert nyert Tőkés László
Meglepő adalékokkal szolgált tegnap Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő az általa a magyarországi Noran Libro Kiadó ellen kezdeményezett személyiségi jogi per kapcsán, melyet alapfokon megnyert. A brüsszeli honatya szerint a 2012-ben megjelent, lejáratását célzó, Andrassew Iván által jegyzett könyv születésének hátterében egész összeesküvés húzódott meg, melynek részese volt mások mellett Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt egykori elnöke is.
A per és az ügy részleteit ismertető tegnapi tájékoztatóban Tőkés László sajtóirodája részletesen ismerteti a budapesti törvényszék ítéletének körülményeit. Eszerint a testület 2015. július 1-jén tárgyalta a Noran Libro Kiadóval szembeni személyiségi jogi ügyét, megállapítva, hogy „a felsorolt 18 pontból egy kivételével valamennyi esetben a kiadó magántitok- és levéltitoksértést követett el Tőkés László sérelmére”. A bíróság 800 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, illetve eltiltotta a további jogsértéstől.
A tájékoztató arról is beszámol: az ítélőszék elutasította az alperes azon védekezését, hogy közszereplőként a felperesnek el kellett volna tűrnie az őt ért sérelmeket, megállapítva: a jogsértés annyira durva, hogy ezt senkinek nem kötelessége elfogadni. 2012-ben a Noran Libro Kiadó gondozásában jelent meg az időközben elhunyt budapesti újságíró, Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című riportkönyve, amelyben az EP-képviselő magánéletének részleteit teregeti ki, egyebek mellett magánlevelezés közzétételével. Az ítélet nem jogerős.
A per kimenetele mellett a tájékoztató felsorolja mindazokat az összefüggéseket, amelyekre szerintük a tanúvallomásokból fény derült. Eszerint a könyv megjelenése szoros kapcsolatban volt a 2012-es romániai helyhatósági választásokkal, illetve Szász Jenőnek az EP-képviselő ellen irányuló lejárató tevékenységével, amelyek szerves összetevői, illetve eszközei voltak az RMDSZ Tőkés Lászlót célzó ellenkampányának. A tájékoztató megfogalmazói szerint ugyanakkor kétségtelen az összefüggés a jelzett események, valamint a román sajtóban ugyanabban az időben beindult, szintén lejárató cikksorozat között. A dokumentum egyébként súlyos vádakat fogalmaz meg Szász Jenővel szemben, aki állítólag a könyv megjelenését megelőzően „házalt” azzal az iratgyűjteménnyel, amely később megjelent.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kapkodás
Kapkodás, képmutatás, hazudozás – nagyjából ez jellemzi az európai vezetők megnyilvánulásait az egyre intenzívebbé váló népvándorlás kérdésében, így aztán lassan már a reménye is szertefoszlik annak, hogy a kontinens országai egységesen lépjenek fel és közösen találjanak megoldást az egyre súlyosbodó válságra.
Az Európai Unió reakciókészségét jól mutatja, hogy jó hónap múlva, októberre kívánnak uniós csúcstalálkozót összehívni, miközben a helyzet napról napra, óráról órára súlyosbodik. A brüsszeli vezetők helyzetismeretéről, éleslátásáról pedig sokat elárul, hogy még nem is tárgyalták az Európai Bizottság korábbi javaslatát, hogy 40 ezer migránst osszanak szét a tagországok között, az élet máris felülírta a bürokrácia fellegvárában kidolgozott tervet, és most már 160 ezer bevándorlót kellene befogadniuk az uniós államoknak. Sőt, Orbán Viktor magyar kormányfő szerint már az 500 ezres szám is felmerült Brüsszelben. Arra a kérdésre pedig továbbra sem válaszol senki, hogy a menekültkvóták mitől jelentenének megoldást, hiszen a bevándorlás várhatóan nem csitul el, hanem fokozódik. S ha már a közös cselekvés esélyét eleve rontja, hogy nevén sem nevezik a problémát, az európai államok többsége saját hatáskörben, saját érdekei szerint intézkedik, miközben ujjal mutogat a másikra. A tehetős Németország nagyszabású tervvel állt elő a bevándorlók ellátására, hárommilliárd eurót különített el a célra, Angela Merkel azonban figyelmeztetett: mindenkit ők sem tudnak befogadni. Bajorország vezetői is jelezték: egyre nehezebb megbirkózniuk a menekültáradattal. A németek vélhetően kiválogatják majd azokat, akikről úgy gondolják, helyük van a munkaerőpiacon, a többieket pedig hazaküldik. Az osztrákok nemes egyszerűséggel semmibe vették az uniós jogszabályokat, és megnyitották határaikat a törvénytelen bevándorlók előtt csak azért, hogy mielőbb Németországba érjenek. A macedónok, a szerbek, a görögök meg sem próbálják feltartóztatni az érkezőket, a schengeni határnak számító Magyarország pedig paradox módon éppen amiatt került az európai vezetők és a nyugati média célkeresztjébe, mert a szabályokat betartva próbálja regisztrálni őket. Még az uniós elvárásokat általában hűségesen teljesítő Romániában is kibontakozóban a vita arról, hogy fogadja-e be az ország a Brüsszel által rátukmált migránsokat, egyáltalán hány menekültnek tudnak helyet biztosítani. Traian Băsescu exállamfő kategorikusan elutasítja a bevándorlók befogadását, de nem túl nagy a lelkesedés a vezető kormánypártban sem, a budapesti Keleti pályaudvaron is megfordult Liviu Dragnea például kijelentette: egyáltalán nem biztos abban, hogy szeretne menekülteket látni Bukarest utcáin.
S ha ennyire élesek a véleménykülönbségek a tagországok között, ennyire lassú, nehézkes a döntéshozatal, adódik a kérdés: mi tartja össze még az Európai Uniót? És vajon meddig? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segített az eligazodásban (Búcsú Nagy Páltól)
Diákként láthatta Móricz Zsigmondot a református kollégiumban, személyes ismerőse volt Tamási Áronnak, ismerősének, barátjának tudhatta a huszadik századi kortárs (és azon belül az erdélyi) magyar irodalom jeleseit és napszámosait, életkorban is előkelő helyezést ért el: Anavi Ádám, Kós Károly, Jánosházy György után következik a sorban.
A kilenc évtized mérlege most, napnyugtakor mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt Mezőkölpényi Nagy Pál: irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő- és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életműsorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése. „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.”
Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is.
Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben született. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat.” Töretlen volt az a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült – feltehetően – a szóban forgó időszak itthoni történéseiről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról egyet-mást megörökítenie a nyomtatott betűk mezején. Kötetekben sorjáznak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, méltatásai s két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. A kötet immár színháztörténeti jelentőségű.
Munkálkodását méltatva írta Sütő András: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Nos, az „eligazító” írástudó, Nagy Pál távoztával egy letűnt nemzedék után zárul a kapu. Azt a fajta irodalmat már nemigen művelik; az érthető, egyenes, tiszta beszéd valahogy nem „trendi”. Őróla legalább annyi bizonyosan megmarad, hogy egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a szerkesztői támogatását igénylő s élvező fiatalabb korosztályok is nagyra becsülték. Pali bácsi a jól végzett munka örömével térhet barátai körébe, Urához – hiszen a rá bízott tálentumokkal jól sáfárkodott.
Béke Vele!
Bölöni Domokos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Balesetveszélyes visszaszolgáltatott iskolák
"Florea ne hárítsa az egyházakra a felelősséget!"
A Liberális és Demokraták Szövetségének (ALDE) megyei képviselői – Ionela Ciotlaus elnök, Pui Sebastian és Ioan Covaciu – tegnap sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat a marosvásárhelyi, egyházi tulajdonban levő tanintézetek helyzetével kapcsolatban. "Aggasztónak tartom Dorin Florea polgármester azon kijelentését, hogy minden tanintézmény készen áll a tanévkezdésre, ellenben az egyházi tulajdonban levő iskolák állapota veszélyt jelent a diákok számára, és emiatt az egyházakat teszi felelőssé" – jelentette ki Sebastian Pui volt közgyűlési képviselő.
A volt tanácsos szerint olyan körülmények között, amikor a törvényes előírásoknak megfelelően az iskolákat az igazgatótanács, az igazgató és aligazgató vezeti, illetve a polgármesteri hivatal adminisztrálja, aggodalomra ad okot a városvezető által a nem megfelelő infrastruktúra miatt közveszélyesnek nevezni a visszaszolgáltatott tanintézeteket. "Követeljük, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal járjon el a bérleti szerződésekben foglaltak értelmében a Bolyai Farkas, Unirea és Művészeti Líceum esetében. Pontosabban a szerződés VII. és IX. fejezetében az ingatlan karbantartására vonatkozó vállalásokat tartsák be" – jelentette ki Sebastian Pui, emlékeztetve, hogy 2012 őszén, a Művészeti Líceum amfiteátruma mennyezetének beomlását követően a vészhelyzeti felügyelőség, az építkezési felügyelőség és a közegészségügyi igazgatóság a város polgármesterének mint az ingatlan adminisztrátorának tett javaslatokat az épület rendbetételére, nem pedig az ingatlan tulajdonosának, vagyis az egyháznak. "Felkérjük a polgármesteri hivatalt mint adminisztrátort, hogy sürgősen intézkedjen az egyházaknak visszaszolgáltatott iskolák esetében is" – tette hozzá a volt képviselő.
Az ALDE megyei elnöke, Ionela Ciotlaus szerint az elmúlt években a polgármesteri hivatalnak gyakran több mint 12 hónapos lemaradása volt a visszaszolgáltatott tanintézmények bérleti díjának törlesztésében, az ingatlantulajdonos pedig éppen a bérleti díjak felhasználásával végeztetett volna főjavításokat. "A polgármesteri hivatal azt állítja, nem végeztethet főjavításokat, beruházásokat e tanintézetekben, mert nem tulajdonos. Az ASA fociklubnak sem tulajdonosa, de azt jelentős összeggel támogatta. Ha a visszaszolgáltatott iskolák tulajdonosaival hosszú távú bérleti szerződést kötött volna, vagy megvásárolta volna az ingatlanokat, akkor ezeket is fel lehetett volna újítani. Az iskolakérdést a polgármester megoldhatta volna a 15 éve ígérgetett campus megépítésével vagy az iskolahálózat átalakításával" – tette hozzá Ionela Ciotlaus.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Külhoni Magyarságért Díjat kapott Miholcsa József
"A magyarságban és a művészetben nincs megalkuvás"
– vallja, Bartókkal együtt, a szobrászművész –
Összesen tíz Külhoni Magyarságért Díjat adtak át augusztus 19-én Budapesten, a Parlamentben. A díjazottak között volt Miholcsa József marossárpataki szobrászművész, akit a rangos elismerésről kérdeztem.
– Mióta osztanak Külhoni Magyarságért Díjat? Hogyan történik a díjra érdemes személyek kijelölése?
– Tudomásom szerint az Orbán-kormány kezdeményezésére, 2011-től osztanak Külhoni Magyarságért Díjat. A jelölés úgy történik, hogy a politikusok ajánlásokat, önéletrajzokat kérnek be, majd kiválasztják és a díjra jelölik az arra érdemesnek talált személyeket. A Külhoni Magyarság Díjjal azokat a személyeket és szervezeteket tüntetik ki, akik Szent István szellemiségében végzik tevékenységüket, és ezzel a nemzet fennmaradását szolgálják.
– A tíz díjazott közül hányan voltak Erdélyből?
– Mindenekelőtt el szeretném mondani, hogy tízből csupán két magánszemély részesült a kitüntetésben, nyolc díjat intézményeknek ítéltek oda. Erdélybe három díjat hoztunk haza, elismerést kapott rajtam kívül a Segesvári Gaudeamus Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A díjazásra a Parlament Delegációs Termében került sor, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettestől vehettünk át emlékplakettet és oklevelet. A kitüntetéssel pénzdíj is jár, amit egy későbbi időpontban fogunk megkapni. A díjátadást közös fotózás, majd ünnepi fogadás követte.
– Mit jelent számodra a kitüntetés?
– Először is hangsúlyozni szeretném, hogy rajtam kívül sok olyan erdélyi ember van még, aki rengeteget tett a nemzetért. Továbbá, úgy érzem, hogy az elismerést nem egyedül én kaptam, hanem azokkal a személyekkel együtt tüntettek ki, akik számomra ezt az utat lehetővé tették. A díj tehát egyben az erdélyi közösség kitüntetése is. Egy másik gondolat, amely átvillan rajtam, hogy ennek a kitüntetésnek a súlyával hogyan lehet élni. Váratlanul ért a jelölés, de biztatásnak veszem a díjat, ami azt bizonyítja, hogy nem vagyunk elfelejtve.
– Biztos vagyok benne, hogy ezzel a nemzetért kifejtett munkád, alkotói és hagyományőrző tevékenységed nem ért véget...
– Természetesen, ha Isten erőt és egészséget ad, a továbbiakban is népemet és nemzetemet fogom szolgálni. Életem vezérfonala az ismert Bartók-idézet, amely így szól: "A magyarságban és a művészetben nincs megalkuvás". Ehhez igyekszem ezután is tartani magam.
– A közelmúltban említetted, hogy egy Szűz Mária-szobron dolgozol. Mit árulhatunk el erről olvasóinknak?
– Még egy alkotást, egy két és fél méteres Mária-szobrot tervezek a marossárpataki történelmi szoborparkba. Áthaladva a székely kapu alatt, a látogató jobbra fogja megtalálni Szűz Máriát az erdélyi fejedelmek körében, mintha azok körbevennék, és védenék Jézus anyját. Tisztában vagyok azzal, hogy református falu vagyunk, de remélem, senki sem veszi rossz néven, hogy Mária-szobrunk is lesz. Mint ismeretes, Szűz Mária a magyarság védőszentje volt, neki ajánlotta fel Szent István a koronát.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres III. Néptánctalálkozó Ágyán
Országos EMKE-díj Erdős Mártának
Szombaton délután szervezték meg a III. Ágyai Néptáctalálkozót. Programja 16 órakor a helybeli iskolában a vendégek, a fellépő Néptánccsoportok fogadásával indult, majd 17 órától a főutcán összegyűlt tapsoló tömeg közepette vonult végig a népviseletbe öltözött fiatalok menete. Élen az óvodásokat felvezető Zsóri Hortenzia és Péter Patrik haladt, a hosszú menet végén a nt. Dénes József nagyzerindi lelkipásztor által irányított zenekar indulóinak a ritmusára lépve. Miután a központi útkereszteződésben csoportonként körcsárdást, majd forgóst jártak, a tömeg kíséretében bevonultak a kultúrotthonba. A nagytermet zsúfolásig megtöltő közönséget Kiss. P. Anikó iskolaigazgató köszöntötte, örömének adott hangot, amiért a helybeli pedagógusok és iskolások hathatós közreműködésével III. alkalommal is megszervezhették a néptánctalálkozót. Mindenkinek jó szórakozást kívánt, majd átadta a szót Erdős Bálint polgármesternek. A község első embere szeretettel üdvözölte a megjelenteket, örömét fejezte ki, amiért Ágya egy szép hagyomány házigazdája lehet, ami nem jöhetett volna létre Szintye Község Polgármesteri Hivatala és Tanácsa, az RMDSZ Arad megyei szervezete, az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának az anyagi támogatása, illetve sok szervező és segítő támogatása nélkül. Miután név szerint üdvözölte Sipos György megyei tanácsost, Péró Tamás RMDSZ ügyvezető elnököt, Matekovits Mihályt és feleségét, Máriát, valamint Lucian Flueraş alpolgármestert – aki egyben a szintyei román néptánccsoportot is képviseli, amely, sajnos nem tudott eljönni – mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Magyarul elmondott köszöntőjét románul is megismételte.
A továbbiakban a fő szervező, Erdős Márta a néptánctalálkozók megszervezésének a motivációját ecsetelte, kiemelve: összefogással, ápolni az anyanyelvű kultúránkat a néptánc, a népi gyermekjátékok területén. Ezt követően köszöntötte a fellépő tánccsoportokat és vezetőiket, nő tagjaiknak egy-egy szál virággal, a férfiaknak egy-egy üveg borral kedveskedtek. A megajándékozottak között volt Nagy Rozália és Haász Endre, az ágyai Tőzike néptánccsoport koreográfusai, valamint Matekovits Mihály megyei RMPSZ és Matekovits Mária megyei EMKE elnök is. Matekovits Mária, az EMKE Arad megyei elnöke ismertette az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnökségének áprilisi határozatát, miszerint az idei EMKE Díjat Erdős Mártának ítélik oda, az ágyai iskolában zajló közművelődési élet előmozdításáért, a helybeli Tőzike néptánccsoport megalapításáért, vezetéséért. E díjat a megyében évente 1-2, arra érdemes személyiség kaphatja meg. Átadva a díjat gratulált, további hatékony, kultúraszervező munkát kívánt neki. A díjjal együtt átadta a megjelenés előtt álló, Hídverés című kötetét is, ami ugyancsak az anyanyelvű közművelődési élet egy vidéki szeletét fogja át. A kitüntetett meghatódva mondott köszönetet, fogadta a gratulációkkal járó virágcsokrokat, köztük Erdős Bálint polgármesterét.
Színes program
A műsorvezető Kiss Evelin házigazdaként az ágyai óvodások Almaszüret című népi játékát konferálta be, amit Hadi Tünde óvónő tanított be. Ezt követően a simonyifalvi Leveles néptánccsoport 6 párjának Péter Anikó és Bablina Norbert vezetésével, Farkas Tamás koreográfiájával előadott szatmári, magyapalatkai táncainak tapsolt a közönség. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport Halál Endre vezetésével, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájára lendületes délalföldi táncot adott elő. Hotăran Bernadett kisiskolás Borsos-Laczkó Vilmos orgonakíséretével magyar népdalokat énekelt. Az ágyai kisiskolások gyermekjátékokatz mutattak be, a kisperegi Napraforgó tánccsoport Zámbori Renáta koreográfiájára délalföldi táncot adott elő, vastaps közepette. Az ágyai Tőzike néptánccsoport 5 párja Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, nagy tetszés közepette adta elő délalföldi táncát. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya néptánccsoport, Kiss Csilla vezetésével, ifj. Szilágyi András koreográfiájára mosolyogva, jókedvűen adta elő szigetközi táncát. Hotăran Bernadettnek, Borsos-Laczkó Vilmos közreműködésével előadott újabb népdalai után a kisperegi Napraforgó méhkeréki román táncai emelték a tetszésindexet. A nagyzerindi Ibolya tánccsoport felszabadultan előadott békési szlovák táncai élményszámba mentek. Hotăran Bernadett újabb népdalait követően az ugyancsak nagyzerindi Kékibolya menyecske csoport 10 tagjának délalföldi táncai bizonyították a 45 fős zerindi küldöttség csúcsformáját. A III. Ágyai Néptánctalálkozó végét, csattanóját képezte a helybeli Tőzike tánccsoport 5 párja által igényesen kidolgozott koreográfiájára bemutatott szatmári tánca, amit szűnni nem akaró tapssal jutalmazott a közönség. Miután a fellépők és a meghívottak Székely Éva és férje, Attila jóvoltából elfogyasztották az ízletes birka-, illetve sertéspörköltet, 20 órától a nagyváradi MM Pódium Színház művészei, Molnár Júlia és Meleg Attila A bugaci határon címmel előadott, sok humorral fűszerezett nótaesten szórakoztatták a közönséget, amelynek némely férfi tagjai a nézőtéren táncra is csábította a művésznő.
Köszönet
A III. Ágyai Néptánctalálkozó a fiatalok számára késő éjszakáig tartott diszkóval zárult. A rendezvány sikeréért köszönet jár a Szintyei Polgármesteri Hivatalnak és a községi tanácsnak, az RMDSZ Arad megyei szervezetének, az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának anyagi támogatásáért, illetve a szervezésben és a vendégek ellátásában kiemelkedően közreműködött pedagógusoknak, minden segítőnek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tanévnyitó Nagyenyeden: létrák, törmelék és munkások közt
Egyelőre raktáron marad a kéttucatnyi interaktív tábla
Csupán hat tanterem áll teljesen készen az iskolakezdésre Nagyenyeden, ám a kollégiumba hétfőn hétszáz diák érkezik – sorolja Szőcs Ildikó iskolaigazgató.
A közel négyszáz éves iskolaépület általános felújítására 2012-ben aláírt kivitelezési szerződés teljesítésének határideje október közepe, ám a hátralévő munkálatok mennyiségét tekintve igen kétséges, hogyan sikerül azt betartani. Bár az épület külseje tetszetősen megújult, nyáron alig haladtak a munkával: már a kapu alatt botorkálni kell, a lépcsőfeljárók megépítése folyamatban van, a tölgyfalépcsőkhöz még hozzá sem nyúltak, tizenhárom tanteremben egyáltalán nincs villanyáram. Az oktatásnak alig egy hét múlva el kell kezdődnie. A bentlakást felújították már, a református egyház által végeztetett munkálatok is megfelelően haladnak, ám mindez nem elég. Kerekes György projektmenedzser abban bízik, nyomásgyakorlással sikerül maximális teljesítményt kipréselniük a kivitelezőből.
BAKÓ BOTOND, KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Ponta: 1500, Johannis: 1785, EB: 6351 menekült
Románia szolidaritást vállal európai uniós partnereivel a bevándorlók problémájának kezelésében, de az egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogokra is igényt tart – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök. 
Most látszik, „milyen igazságtalanság érte Romániát”, amikor nem vették fel a schengeni övezetbe, hiszen most azon országok követelnek leghangosabban szolidaritást Romániától, amelyek megakadályozták csatlakozását – tette hozzá. Ponta szerint Románia legfeljebb 1500 menekültet fogadhat. Klaus Johannis államfő tegnapi sajtótájékoztatóján úgy vélte: Románia nem fogadhat 1785-nél több menekültet, és hozzátette: nem tartja megoldásnak a menekültkvóták bevezetését. A Le Monde tegnap internetes kiadásában arról számolt be: az Európai Bizottság további 4646 menekült befogadását fogja javasolni Romániának.
Szabadság (Kolozsvár)

Interjú – A második bécsi döntés: történészek és túlélők szemével
Nagy Alpár: az észak-erdélyi magyarság 70 éve a négy év „kicsi magyar világ” erőforrásából él z 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából az Agnus Rádió interjúsorozatot indított, amelyben egyrészt szakemberek vázolják az akkori történelmi és egyházi helyzetet, másrészt idős embereket szólaltatnak meg, akik annak idején gyerekként átélték az akkori időszakot. A Szabadság és az Agnus Rádió együttműködése révén az újságban is közöljük ezeknek az interjúknak a szerkesztett, rövidített változatát. A sorozat második interjújában Nagy Alpár lelkipásztor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának egyetemi adjunktusa ismerteti a református egyház helyzetét a II. bécsi döntés utáni időszakban. Az interjút Szegedi Csaba készítette.
Meglepetés volt
Azt tudni kell, hogy a bécsi döntés elég váratlanul jött. Nem számítottak rá! Bár a visszaemlékezések szerint sejtették, hogy valami történik, mert mindenki feszülten figyelte a korábban lezajlott Turnu Severin-i tárgyalásokat, és sejtették, hogy ha nem békés, akkor hadi úton, de határrevízió fog történni. Arra nem számított senki, hogy egyik napról a másikra kihirdetik, hogy Erdély egy része Magyarországhoz fog tartozni. Wass Albert Jönnek című könyvének bevezetőjében is írja, hogy kalapot kell lengetni azok előtt, akik kimaradtak ebből. A kormányzó a szeptember 6-i bevonulás alkalmából Kolozsváron tartott beszédében is mondja, hogy szeretettel gondolunk azokra, akik most nem tértek vissza a magyar hazához, és imádkozunk és dolgozunk értük. Az egyik meglepetés az volt, hogy ilyen hirtelen jött a bécsi döntés, és a másik, hogy színmagyar területek nem kerültek vissza Magyarországhoz. Sok helyen inkább logisztikai mint etnikai szempontokat követett a Belvedere palotában meghúzott új határ.
Meglepő és csüggesztő volt például, hogy Nagyenyed és környéke nem kerül vissza, és csüggesztő volt a tordaszentlászlói völgy lakói számára, mert Magyarfenes, Tordaszentlászló, Magyarléta, mind színmagyar falvak voltak, de a községet alkotó román falvak miatt a község szintjén a románság többségben volt, ezért ez a rész nem került vissza itt, közvetlenül Kolozsvár szomszédságában. Érthetetlen, hogy miért nem került vissza Györgyfalva például, illetve Kolozsvártól keletre, délkeletre húzódó rész Ajtonnyal, Patával.
Kiürülnek dél-erdélyi gyülekezetek
Meglepetésként érte a döntés az egyházat is. Augusztus 29-én volt igazgatótanácsi gyűlés, egy nappal a bécsi döntés kihirdetése előtt. A jegyzőkönyvekben semmi nem utal arra, hogy valaki is szólt volna, hogy itt valami történni fog, aztán másnap kihirdetik a bécsi döntést. Vásárhelyi János püspök elmondása szerint azt az éjszakát álmatlanul, forgolódva töltötte, és Teleki Pál miniszterelnök éjféli beszéde volt az, ami megadta neki is az irányvonalat. Teleki Pál azt mondta, hogy most az első magyar feladat a kötelesség teljesítése. Mindenki keljen fel és végezze a munkáját úgy, mintha semmi sem történt volna. Akkor Vásárhelyi végiggondolta, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben. Nagyon bonyolult volt egy kettészakadt egyházkerület kérdését megoldani.
A két ország törvénykezése különbözött. A román kultusztörvény kimondta, hogy más ország területéről egyházat irányítani Romániában nem lehet. Ezzel próbálták kizárni a római katolikus egyház vatikáni irányítását. Másrészt pontosan a református egyházzal kapcsolatban akarták kizárni azt, hogy bármilyen módon kapcsolódjon a magyarországi református testéhez. Ezt Vásárhelyi püspök jól tudta. Azt is jól tudta, hogy a püspöknek hűségesküt kell tenni a román királynak. De a bécsi döntés kimondta, hogy elveszti a román állampolgárságát azzal, hogy a magyar állampolgárság javára optál. Azt is tudta, hogy magyar állampolgárként nem lehet püspöke a Romániában maradt, magyar reformátusoknak.
Tudni kell, hogy az optálás miatt masszív migráció indul Dél-Erdélyből északra.
Elmennek azok, akik észak-erdélyi származásúak voltak, de Dél-Erdélyben dolgoztak.
A székely bányászok a Zsil völgyéből, a székely munkások Brassóból, Bukarestből mind visszatérnek a Magyarországhoz csatolt területekre. Viszont a nem földhöz kötődő réteg is távozik, például a kereskedők, az iparosok, a hivatalnokok, a gyári munkások vagy a vasútnál dolgozók. Ezeknek egyik része is elmegy, főleg azért, mert a bécsi döntés miatti bosszúból a román hatóságok a magyarokkal szemben numerus clausust vezetnek be (korlátozzák a magyar alkalmazottak számát), illetve ezeket az embereket elbocsátják. Egész gyülekezetek ürülnek ki, csak két példát mondanék: Konstanca mindössze 30 lélekkel marad a bécsi döntés után, a lelkésze is távozik, illetve Petrila-Lónyaytelepen a 600 lélekből a bécsi döntés után mindössze ötven marad. Várható volt az is, hogy a gyülekezetekkel együtt a lelkészek is mennek, hisz ők is pontosan a nem földhöz kötött réteghez tartoztak. Volt a lelkészi karnak egy bizonyos szűk rétege, aki küldetésként vállalta a Dél-Erdélyben való helytállást, de nagy részük legszívesebben eltávozott volna. Most ezt meg kellett állítani.
Azt is meg kellett állítani, hogy a nyáj szétszéledjen, teljes káosz lett volna. Vásárhelyi püspök úgy gondolta, hogy ideiglenes intézőbizottságot nevez ki Dél-Erdélyben. Egyetlenegy Dél-Erdélyben maradt lelkész volt, aki igazgatótanácsi tag is volt, Nagy Ferenc, a gyulafehérvári egyházmegye esperese, tövisi lelkész. Őt bízza meg azzal, hogy hozzon létre ideiglenes intézőbizottságot addig, amíg megszerveződik a végleges egyház.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: szülőföldjükön rendezzék a menekültek helyzetét!
Sajnálatosnak tartja Tőkés László, hogy az Európai Unió nagyobb figyelmet szentel a bevándorlók jogainak, mint az őshonos kisebbségek helyzetének.
A menekültkáosz kezelésében a magyarországi kormány álláspontját támogató európai parlamenti képviselő kedden Nagyváradon elmondta: az európai és balti államoknak egységesen kellene fellépniük ebben a kaotikussá vált helyzetben. Szerinte azonban a jelenlegi „megszállás” csak ideiglenesen fenntartható, mert bár a menekültek megérdemlik a szolidaritást, mégis a saját szülőföldjükön kellene rendezni a helyzetüket.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint a hullám előbb-utóbb Romániát, Erdélyt is érinteni fogja, márpedig a krízis kezelésére európai terv még nincs, csupán nagy kérdőjelek vannak. Rámutatott, hogy Magyarország csak annyit szeretne elérni, hogy Brüsszel ne erőltessen rá tagországaira befogadási kvótát, hanem biztosítsa azok jogát, hogy saját fennhatóságuk alatt gyakorolják saját menekültpolitikájukat.
Tőkés hozzátette, hogy az anyaországi kormányzás csupán a törvények betartását szorgalmazza, rámutatott ugyanis arra, hogyha ő követne el olyan tetteket, mint egyes bevándorlók, akkor már rég bebörtönözték volna. Az EP-képviselő azt is szomorúnak tartja, hogy a jobb megélhetés reményében Romániát is rengetegen hagyják el. Úgy gondolja, hogy a bevándorlók „inváziója” közepette még inkább ragaszkodnunk kellene a szülőföldünkhöz.
„Itthon kell megoldani a problémát, nem lenne szabad azt exportálni, mert kívülről nem fogják megoldani. Én leszek az utolsó, aki elmegyek innen” – hangsúlyozta, miután az elmúlt időszakban többen is azt hitték, hogy a Fidesz–KDNP listán nyerve parlamenti mandátumát átköltözött Magyarországra. Tőkés fontosnak tartotta most ismét tisztázni: családjával Nagyváradon él, változatlanul erdélyi EP-képviselő és „itthoni pozíciónk” megerősítésére törekszik. „A Markó-doktrínát gyökerestől ki kell irtani az erdélyi magyar értékelvű politikából” – állapította meg Tőkés, emlékeztetve arra, hogy Markó Béla korábbi RMDSZ-elnök megfogalmazása szerint az erdélyiek egyenlő távolságra vannak Budapesttől és Bukaresttől, Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől.
„Mi nem vagyunk ugyanolyan távolságra Gyurcsánytól és Orbántól, Pontától vagy Johannistól, sem a tisztességes RMDSZ-es politikusoktól a korruptakkal szemben, mint ahogyan például az egyház sem tarthat egyenlő távolságot azokkal, akik a kereszténység ellen vannak” – hangsúlyozta az értékelvű szemléletet szorgalmazó EP-képviselő.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Korruptterápia
A korrupcióellenes ügyészségnek köszönhetően újabb politikai bálvány omlott le Romániában a bukaresti főpolgármester lebuktatásával.
Miközben szenátorként nem sokat hallatott magáról (pedig két cikluson át volt a felsőház tagja), Sorin Oprescunak 2008-ban hatásos trükkel sikerült meghódítania a főváros elöljárói székét: kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD), és függetlenként vágott neki a megmérettetésnek.
De nemcsak arra játszott rá erősen, hogy úgymond kívülálló, és nem részese a pártok alkotta politikai rendszernek, hanem azt is bizonygatta, miszerint ő a megtestesült feddhetetlenség és szakértelem, olyan közéleti szereplő, akit politikai és gazdasági érdekcsoportok egyaránt képtelenek befolyásolni. Újraválasztása annak a bizonyítéka, hogy a bukaresti választók többsége bevette a maszlagot, holott már első mandátuma idején kiderült, hogy Oprescu csapnivaló városgazda, aki képtelen a fővárosiak hasznára fordítani a rendelkezésére álló egymilliárd eurós költségvetést.
A jelenleg a hivatalnak otthont adó ingatlanért az elmúlt öt évben 13 millió euró bérleti díjat fizetett, holott ennyiből új székház vásárlására is futotta volna. Bár sokan azt hitték, alapszakmájához méltóan sebészi pontossággal fogja végrehajtani a korszerű városgazdálkodást, hangzatos kampányígéreteiből semmi nem valósult meg: se az ötven kilométer hosszúságú felfüggesztett autópálya, se a több száz szociális lakás, se a több ezer új parkolóhely, a 2020-as olimpia megrendezésének ötletéről ne is beszéljünk.
Ehelyett bűnbandává sülylyesztette a bukaresti városházát, amelynek korrupt vezetői vele együtt közpénzen tettek szert busás vagyonra. Oprescu számára súlyosbító körülmény, hogy fittyet hányt az elmúlt években fokozott üzemmódra kapcsolt korrupcióellenes küzdelemre, valószínűleg azt hitte, az ő körét nem zavarhatják az ügyészek. A főpolgármestert övező botrány kapcsán hazai pszichológusok már arról beszélnek, hogy a romániai korrupció kezdi magára ölteni a szenvedélybetegségek tüneteit: nehéz leszokni a kenőpénzről. Oprescu példáján okulva remélhetőleg sokan maguktól kigyógyulnak, és inkább nem választják az igazán hathatós terápiát: a fogda hűvösét.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„… hogy ezt a várost… részben elrománosíthassa”
Mit is jelentett a „horthysta-fasiszta terror” alóli felszabadítás?
Sepsiszentgyörgyön ma katonai csinnadrattával készülnek megemlékezni a város román és orosz csapatok általi „felszabadításának” 71. évfordulójáról. Nehéz megérteni, hogy a többségében magyarok lakta Kovászna megyében mi célja lehet egy ilyen erődemonstrációnak, de hogy a békés együttélést nem segíti elő, arra mérget vehetünk. József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténészt arra kértük, foglalja össze, mit is jelentett a székelységnek a „horthysta–fasiszta terror” alóli felszabadítás, amit most állítólag nekünk is ünnepelnünk kellene.
1944 augusztusában már elkerülhetetlennek látszott a szövetséges államok csapatainak végső győzelme. Észak-Erdély polgári és katonai vezetése a szovjet és vele augusztus 23-án szövetkezett román csapatok közeledésére a visszavonulás és a kiürítés menetét igyekezett megszervezni. Elsőként a köztisztviselők hagyták el szolgálati helyüket, majd az október 26-i Úz-völgyi áttörés hírére a polgári lakosság kezdte meg a menekülést hol szervezett, hol szervezetlen formában.
Szeptember 2-án, amikor Kökös, Illyefalva, Uzon és Előpatak már az ellenség kezén volt, Szentiványi Gábor, Háromszék főispánja felszólítja Sepsiszentgyörgy lakosságát is a város kiürítésére. Augusztus közepétől mintegy 30 ezer háromszéki lakos menekült el, egyesek csupán a közeli, eldugottabb helységekben, mások Magyarországon vagy még tovább kerestek menedéket. Ekkor vagonírozták be a Székely Nemzeti Múzeum számos féltve őrzött tárgyát, amit aztán a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat semmisített meg.
Gyors hatalomátvétel
Sepsiszentgyörgyre szeptember 8-án este vonult be a várostól délre, az Olt vonalán álló román hegyivadász hadtest egyik hadosztálya és egy orosz alakulat, ahol csupán egy század tartalékos és néhány német harckocsi gyenge ellenállásába ütközött. Az érkező csapatokat a baloldali beállítottságú Ferencz Zoltán megyeházi levéltáros és Albert István városházi tisztviselő fogadták, és „adták át a várost”. Albertet a városháza óvóhelyén már előzetesen polgármesternek választotta az otthon maradt lakosság, székét azonban nem foglalhatta el, hiszen az érkező román csapatokkal szinte egy időben jelent meg, és vette vissza hatalmát, néhány új személlyel kiegészülve, a második bécsi döntéskor távozni kényszerült román adminisztráció. Az 1945 májusában Sopronból Sepsiszentgyörgyre visszatelepülők névsora. A korábban elmenekülőket nyomor és szegénység várta itthon
Visszatértek régi beosztásukba a négy évvel ezelőtt a Háromszék elhagyására kényszerült román hivatalnokok, rendőrök is. A polgármesteri széket néhány napra Ilie Sima foglalta el, majd visszatért Eugen Sibianu volt polgármester. Az előbbi első ténykedései közé tartozott a Kossuth Lajos utca Szeptember 8. névre való átkeresztelésének kérvényezése a bevonult hegyivadász hadosztály parancsnokától. Újra feltűnt Cerghi Pop Victor gyógyszerész is, akit 19-én prefektusnak neveznek ki, és aki a beiktatási ünnepségen kijelentette, „meg kell semmisíteni minden fészket, amely a román nemzet létérdekeit szabotálja.”
Az oroszoktól jobban féltek
Hogy Sepsiszentgyörgy lakossága miként élte meg az immár győztes csapatok bevonulását, egy-két levéltári dokumentummal érzékeltethető, hiszen a fogyatkozó élő emlékezet egyre kevesebb adatot tud szolgáltatni. 1944. szeptember 30-i iktatással P. G. Vasút utca (akkor már ismét I. G. Brătianu) 90 sz. alatti lakos a polgármester tudomására hozza, hogy lakásá­nak elhagyására kényszerült, mivel az „orosz katonákkal van tele, akik bútoraimat összetörték, majorságomat lelőtték, így életem biztonsága miatt kénytelen voltam onnan eljönni.” J. Á. arra emlékszik, hogy Kossuth Lajos utcai lakásukba néhány napra egy egész teherautónyi orosz katona – férfiak és nők – rendezkedtek be. A családnak bántódása nem esett, sőt, a saját főztjükből kínálták meg őket. Az egyik tiszt a meggyfa árnyékában az édesapjával sakkozott, a nők viszont a kertben levő gyümölcsöt mind megették.
F. R. azt meséli el, hogy Z. E. helybéli ügyvéd felesége és cselédje nem menekült el. Az augusztus 23-i fordulat után leköltöztek a pincébe, és ott várták a helyzet alakulását. A cseléd naponta felmerészkedett, hozta a híreket. Kisebb lövöldözéseket, ágyúszót hallottak. Szeptember 9-én kiment a városba, ahol a román katonák között Nicolae Cambrea tábornokot fedezte fel, aki Z. E. felesége testvérének volt a férje. Állítólag ő vezette az Előpatak felől Szentgyörgyre érkező hegyivadász egységet. Egy szemerjai meséli, hogy a lakosok megtapsolták, mert az oroszoktól inkább féltek (innen az előpataki út negyvenes évekbeli Gen. Cambrea elnevezése).
A pópa szándéka
Alexandru Petruț frissen kinevezett ortodox lelkész 1944. október 6-án Sibianu polgármesternek címzett (jelenleg a szentgyörgyi levéltárban őrzött) levelében kéri a deportált Silberstein Izsó nyomdáját és a Mikó könyvesboltot az ortodox egyház használatába helyezni és megnyitását engedélyezni, „hogy ezt a várost és főként annak kereskedelmét legalább részben elrománosíthassa”. Megjegyzi, a könyvesbolt célja a román kultúra terjesztése lenne, és „égbekiáltó volna, ha annak bérletét egy kisebbségi vagy bármely más személy nyerné el.” Sibianu polgármester mindkét kérést elutasítja, egyrészt azzal, hogy Silberstein fia hazaérkezett, és ő veszi át a nyomdát, másrészt pedig a könyvesbolt a tanfelügyelőség kezelésébe fog kerülni.
Az ismét uralomra jutott román közigazgatás a megfélemlítés eszközével sújtotta a helyi lakosságot, hogy rávegye a szülőföldjéről való „önként” távozásra. Megalakultak a hírhedt Maniu-gárdák, melyeknek garázdálkodásáról (így a szárazajtai és csíkszetdomokosi vérengzésekről) számtalan emlékezés, leírás látott napvilágot. Cerghi Pop Victor gyógyszerész is e gárda aktív tagja, szervezője és támogatója volt. Luka Lászlónak, az 1945.március 6-án hatalomra került, dr. Petru Groza vezette első „demokratikus” kormány miniszterének közbelépésére kellett végleg elhagynia Háromszéket.
Szovjet fennhatóság alatt
Székelyföld lakossága 1944. november 14-én szabadult meg a Maniu-gárdák atrocitásaitól, amikor az erdélyi magyar lakosság veszélyeztetettségére hivatkozva, a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében Vinogradov tábornok átiratában közli Sănătescu miniszterelnökkel, hogy „a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése.” És felszólították a román hatóságokat, hogy 24 óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélyből. Sepsiszentgyörgy katonai parancsnoka egy Odinkov nevezetű szovjet tiszt lett. A szovjet katonai fennhatóság 1945. március 13-ig tartott, amikor már véglegessé vált a demokratikus erők választási győzelme.
Még 1944 őszén megkezdődött a háborús károk helyreállítása. A tanács, pénzügyi lehetőségeihez képest, pénz- és építőanyag-támogatásban részesítette a károsult lakóházak tulajdonosait, út- és járdajavításokat végeztek, újjáépítették, illetve helyreállították az állomás felé vezető fa- és vashidat, valamint a szemerjai patakon átvezető hidat. A hazatérő kereskedők újra megnyitották boltjaikat, az áru beszerzése viszont nagy nehézségekbe ütközött.
A Székely Mikó Kollégiumban az 1944–45-ös tanév megnyitóját csak december 10-én tarthatták meg, annak ellenére, hogy az oktatás céljainak megfelelően megkezdték az iskolák osztálytermeinek felújítását. Az elmaradt javítóvizsgákért fizetni kellett, a menekülésből visszatértek magánvizsgát kellett tegyenek 100 pengő tandíj és 25 pengő beiratkozási díj befizetése ellenében. A tanítóképzőt összevonták a Mikóval, vegyes osztályokban folyt a tanítás, hogy ne veszítsen senki évet.
Vélelmezett ellenség
Sokáig mindkét fizetőeszköz, a pengő és a lej is érvényben volt Észak-Erdély területén, mígnem 1944. november 27-én Kerekes Béla, Háromszék megbízott főispánja a megyében el nem rendeli a lej kötelező használatát, és fel nem szólítja a lakosságot a pengőnek az 1 pengő=40 lej paritás alapján való beváltására.
Prefektusi rendelettel értéktelenítették el a pengőt
Tegyünk még említést az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – röviden CASBI) 1945. február 10-i megalakításáról. Ez törvényben fogalmazta meg a „vélelmezett ellenség” fogalmát, mely azokra a magyar és német nemzetiségű román állampolgárokra vonatkozott, akik a közeledő front elől elmenekültek, és 1944. szeptember 12-ig (román-szovjet fegyverszüneti egyezmény) nem tértek vissza. Az ezután hazatérők otthonukat nem foglalhatták vissza, egy részüket a mai katonai lőtéren a magyar katonaság által itt hagyott barakkokban helyezték el, és teljes bizalmatlanság vette körül őket.
A CASBI-törvény és végrehajtásának célja a magyar kisebbség elszegényítése volt. Ily módon az elmenekültek ingóságait és ingatlanjait lefoglalták, raktározták, majd szétosztották többnyire az új adminisztráció helyi és ide helyezett alkalmazottai, valamint a besszarábiai menekültek, kisebb részben a valóban rászorulók között. Már a Groza-kormány beiktatása után a károsultak nagy része pert indított vagyona visszaszerzéséért, ezek érdekes és tanulságos anyaga bárki által hozzáférhető az állami levéltár szentgyörgyi fiókjában.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem Hitler adta vissza Észak-Erdélyt
1940. szeptember 6-án vonult be a Királyi Honvédség Nagyváradra. Erre a napra emlékeztek 2015. szeptember 6-án, vasárnap hat órától a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székházának dísztermében.
A visszaemlékező eseményen Raffay Ernő történész tartott előadást Észak- és Kelet-Erdély visszacsatolása 1940-ben címmel. A szervezők nevében Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi elnöke köszöntötte a PKE dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget, majd Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke szólt az egybegyűltekhez. Kifejtette, hogy 1940-ben az volt az igazságos, „és ma is az jelentené az igazságtételt, ha a törvénytelenül és igazságtalanul elszakított területek visszakerülnének Magyarországhoz. A trianoni békediktátum egy igazságtalan rablóbéke volt, melynek a mai napig isszuk a levét” – fogalmazott Tőkés László, aki azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a határrevíziónak jelen pillanatban nincs esélye. „Mivel a politikai és népességi körülmények figyelembe vételével nem lehet valóságalapja bárminémű területfelülvizsgálatnak, éppen ezért a járható utat kell keresnünk”. Ezt a járható utat a „területért jogokat” formulában foglalta össze Tőkés László, kifejtve, hogy ha Magyarország nem nyerheti vissza a magyar haza elszakított részeit, akkor ezzel szemben legalább teljes körű jogokat nyerjen a külhonban szakadt magyarság. „A korlátozott önrendelkezés, vagyis az autonómia jelenthetné a megoldást, ami megállíthatná azt a leépülési folymatot, amely az elmúlt évszázadban végbement. De nem csupán a politikai rendezésen, hanem a mi erkölcsi alapállásunkon, szellemiségünkön, cselekvőképsségünkön múlik, hogy ki tudjuk-e vívni a bennünket megillető jogokat” – szögezte le Tőkés László, majd így folytatta: „Sajnos a külhoni magyarság és az anyaország sincs abban a helyzetben, hogy ezt a jogérvényesítést ki tudjuk harcolni. Gyökeres változásra van szükség a magyar politikában és a magyarság állapotában ahhoz, hogy erről a célkitűzésről egyáltalán beszélhessünk”. Végezetül a politikus felhívta a figyelmet a magyarság fogyásának negatív folyamatára, ami miatt nagyon meggyengült a magyar közösség.
A revízió alapja
Tőkés László beszéde után tartotta meg előadását Raffay Ernő történész, aki elöljáróban emlékeztetett arra, hogy a trianoni béke megkötésével Magyarország területének 71,3 százalékát, lakosságának pedig két harmadát vették el, a magyar nemzetiségűek egy harmada került idegen uralom alá. „Példátlan méltánytalanság volt ez a magyarsággal szemben” – szögezte le Raffay Ernő, elárulva azt, hogy így gondolták ezt a korabeli magyar politikusok is, hiszen mindenkinek, a baloldali közéleti személyiségeknek is az volt az elvük, hogy amikor lehet, Magyarország szerezzen vissza annyi területet, amennyit csak lehet.
Politikai próbálkozások
Raffay elmondta, hogy a két világháború között Magyarország arra törekedett, hogy az őt gyűrűbe fogó Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia alkotta szövetséget szétbontsa. Először egy lengyel-magyar-román szövetséggel próbálkoztak, ami azért nem valósult meg, mert a románok nem voltak hajlandóak visszadni Magyarországnak a Szatmárnémeti-Nagyvárad vonalat. Majd egy jugoszláv-magyar szövetséget próbáltak kiépíteni a magyar politikusok, ez viszont Olaszország ellenállásán hiúsult meg, mely balkáni hatalmi törekvéseinek gátját látta ebben a szövetkezésben. „A csehszlovákokkal érdemben sosem lehetett tárgyalni” – fűzte hozzá a történész, aki a továbbiakban elmondta, hogy a geopolitikai helyzet akkor változott radikálisan, amikor Németországban Hitler került hatalomra, akinek deklarált törekvése volt az első világháborút lezáró békerendszer felülvizsgálata.
Nem Hitler adta
Ebben a kontextusban szögezte le Raffay Ernő azt, hogy nem igaz az a széltében-hosszában hangoztatott tézis, miszerint Magyarország Hitler tenyeréből kapta vissza Észak-Erdélyt. 1940 július 2-án Csáky István külügyminiszter ugyanis nyilatkozatot tett közzé, melyben háborút helyezett kilátásba Románia ellen, ami kiváltotta Hitler dühét, hiszen ő már készült a Szovjetunió megtámadására, és ehhez szüksége volt a romániai olajra. Hitler ennek nyomán írt levelet a román királynak, amelyben szorgalmazta azt, hogy Románia kezdjen tárgyalásokba Magyarországgal a területi problémákról. Hitler azzal győzte meg Romániát, hogy jogosnak ítélte meg a magyar, illetve a bolgár területi igényeket, és amennyiben Románia nem bocsátkozik tárgyalásokba, akkor magyar és szovjet csapatok fogják megtámadni az országot. Románia tehát nem Németország kényszerítésére, hanem amúgy is szorult helyeztében bocsátkozott tárgyalásokba a határrevízióról.
Alkudozás
Az 1940 augusztusában Magyarországgal folytatott szörényvári (Drobeta -Turnu Severin) tárgyalásokon a román fél eleinte 14 ezer négyzetméternyi területet ajánlott fel Magyarországnak, utóbbi ennek a területnek a többszörösét kérte. A románok végső ajánlata 27 ezer négyzetkilométer volt azzal a feltétellel, hogy a Romániának megmaradó területről áttelepítenék a teljes magyar lakosságot. Ezt a magyar fél nem fogadta el. Ekkor kérte Románia a döntőbíráskodást Németországtól és Olaszországtól. Hitler korábban már bejelentette, hogy Magyarország maximum negyvenezer négyzetkilométert kaphat vissza, de az 1940 augusztus 30-án aláirt második bécsi döntés során végül több mint 43 négyzetkilométert nyert vissza Magyarország. A második bécsi döntés eredményeképpen került vissza Magyarországhoz Nagyvárad is, ahova a magyar katonaság 1940 szeptember 6-án vonult be Horthy Miklós kormányzó vezetésével. Raffay Ernő előadása után Csomortányi Istvántól, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke átnyújtotta neki a Partium zászlóját, majd levetítették az 1940 szeptember 6-iki bevonulásról és ünnepségekről készült korabeli filmfelvélt. Az esemény utolsó részében felléptek a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus.
Pap István
erdon.ro

Menekültek jöhetnek Váradra is – esetleg
Ide is elér a migránsügy. Lapunkban már többször írtunk róla, hogy Romániát is eléri rövidesen a menekülthullám. Íme, lassan itt van: már összeírták, hány menekültet lehetne elszállásolni iskolai épületekben. Ez azért is érdekes, mert az állami vezetők ezt nem említik.
Azt sem tudja még Románia, hány menekültet fogadjon be az esetlegesen megállapítandó közös európai kvótarendszer keretein belül (mint jeleztük, az ország vezetői ellentmondásosan nyilatkoztak erről, de körülbelül ezerötszázat-ezernyolcszázat emlegettek), továbbá az sem világos, igazából fel van-e készülve az ország arra, ha a kvótákon kívül egyszerűen eléri a menekülthullám (a jelenlegi kormány azt hangoztatta, hogy igen, az ellenzék szerint azonban ennek semmi konkrét jele). Mindezzel együtt némi – egyelőre statisztikai jellegű – mozgolódás már van az ügyben, mégpedig olyan, ami térségünket is érinti. Az Oktatásügyi Minisztérium ugyanis felkérte a megyék főtanfelügyelőségeit, hogy összesítsék, hány olyan szabad hely van a megyék tanintézeteinek bentlakásaiban, ahol esetleg menekülteket lehetne elszállásolni. (Egyes források szerint a felkérésben tételesen az szerepelt, hogy szíriai menekültek – ám egyelőre valószerűtlennek látszik, hogy ennyire specifikusan tudná a jövőt bármilyen romániai intézmény, főleg olyan, amelyik nem közvetlenül foglalkozik migránsügyekkel.)
Akiknél lehet
Bihar megyében is elkészült a vonatkozó összeírás. Eszerint nálunk öt olyan helyet azonosítottak, ahol – a tanügy hatáskörében – ez lehetséges. A következőkről van szó: a belényesi Nicolae Bolcaş Pedagógiai Líceum, a nagyváradi Iuliu Maniu Görög-Katolikus Líceum, a nagyszalontai 1-es számú Technológiai Líceum, a papfalvai 1-es számú Technológiai Líceum, valamint a sonkolyosi 1-es számú Technológiai Líceum. A belényesi tanintézet azt tudatta, hogy bentlakásában száz személyt tud elszállásolni és étkeztetni, a többiben pedig összesen további ötszáz hely van. A Nagyváradi Egyetem is visszajelzett – ők azonban azt, hogy nincsenek bentlakásban szabad helyeik, legfeljebb pszichológiai szaksegítség nyújtását tudják felajánlani. Időközben az Oktatásügyi Minisztériumhoz a többi megyéből is érkeznek a kimutatások.
Csak semmi pánik
Fontos jelezni: egyelőre nem arról van szó, hogy ezekre a helyekre menekültek érkeznének most. Az összeírás amúgyis országos jellegű. Tehát ha a későbbiekben ilyen helyeken is elszállásolnak esetleg migránsokat, akkor sem csak Bihar megyében. Sőt, egyelőre azt sem tudni, szükség lesz-e ezekre a helyekre is, és ha igen, hogyan osztják el a megyékben a migránsokat. Magának a statisztika elkészítésének a ténye viszont figyelemre méltó. Románia – az államfő és a miniszterelnök révén is – ugyanis azt kommunikálja kifelé, hogy elveti a kötelező kvótarendszert, de ha mégis az lenne, akkor sem tud befogadni ezerötszáz-ezernyolcszáz menekültnél többet, mert úgymond „ennyi hely van”. Ehhez képest a mostani összeírás további helyek feltérképezésére utal.
Hisztéria sem kell
Közben tegnap Victor Ponta miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy az államfő megszólalása nyomán „eldőlt az, hogy Románia hány menekültet tud befogadni”, és az ország nem ért egyet a kvótákkal. „Aki szavaz az Európai Tanácsban, az az államfő” – tette hozzá, jelezve, hogy szerinte jó, hogy az elnök már ismertette a román álláspontot. S hogy ez mi is – legalábbis jelenleg? Az, hogy Románia továbbra is a menedékkérők önkéntes alapon történő elosztását szorgalmazza, a befogadási kvóták kötelezővé tételét nem tartja megoldásnak. Ezt jelentette ki egy nappal előbb Klaus Iohannis államfő. Hozzátette: Románia júliusban felajánlotta, hogy 1785 menedékkérőt átvesz a nehéz helyzetbe került országoktól. „Ennyit tudunk befogadni, többet nem” – szögezte le a román elnök, azokra a sajtóértesülésekre utalva, amelyek szerint az Európai Bizottság a korábbi befogadási kvóták növelését és kötelezővé tételét szeretné elérni. A román államfő ezt azzal indokolta, hogy az ország területén lévő hat regionális elhelyezési központban ennyi hely áll rendelkezésre. Elismerte: nem lenne gond egy kiürült kaszárnya átalakításával növelni a befogadható menedékkérők számát, de szerinte Romániának azt is figyelembe kell vennie, hogy a társadalom nem lenne képes integrálni több bevándorlót. Iohannis ezzel – a migránsok önkéntes befogadásának elutasítását szorgalmazó – Traian Băsescu volt államfő érvelését vette át, ugyanakkor megjegyezte: a kérdést nyugodtan és felelősségteljesen kell kezelni, Romániának semmi oka arra, hogy „hisztérikusan reagáljon, és idegengyűlölő oldalát mutassa”. A román államfő megállapította, az illegális bevándorlók tízezreinek beözönlése logisztikai problémákat is okozott több európai országban, ugyanakkor szerinte a schengeni övezet és a – menedékkérők regisztrálást szabályozó – dublini egyezmény működési elvei is sérültek, „a menekültek gyakorlatilag az egész európai építményt felforgatták”. A menekültek elosztásával kapcsolatos brüsszeli javaslat megismerése nyomán a Legfelső Védelmi Tanács alakítja ki Románia ezzel kapcsolatos álláspontját. A nemzetbiztonsági testület szeptember 17-i ülésén és az EU állam- és kormányfőinek októberi csúcsértekezletén is az önkéntes befogadási kvóták megtartását fogja javasolni.
Nincs nyomás
Iohannis rámutatott: Románián nincs migrációs nyomás, így számára csak elvi kérdés, hogy szolidáris legyen a többi uniós tagállammal. Kizártnak tartotta, hogy számottevően megnőjön a Romániába érkező menedékkérők száma, mondván, hogy „Romániába nem az jön be, aki akar, hanem az, aki teljesíti annak törvényes feltételeit”. Úgy vélte: „paradox módon” ebből a szempontból Románia előnyére vált, hogy még nem tagja a schengeni övezetnek.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Köröstárkány ünnepelt
Köröstárkány volt a fő helyszíne a III. Fekete-Körös völgyi Magyar Napok szeptember 5-i, szombati rendezvényeinek. Ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap a helyi református templomban, majd Bartók Béla mellszobrának avatójával folytatódott a délelőtt, délután pedig a szabadtéri szórakoztató rendezvényeké volt a főszerep.
Az 1960-1975 között konfirmáltak találkozóját felölelő istentiszteleten Márk evangéliumának 11. fejezetéből szólt az ige Sebestyén László Ede lelkipásztor tolmácsolásában, és egyben a közös énekszó is arról adott bizonyságot a színültig megtelt templomban, hogy az ünnep alkalmával „Itt van Isten köztünk”.
Isten gondviselése a hit, szeretet és megbocsátás útján kíván vezetni mindenkit az új lehetőségek felé. Az olyan összetartó, értéket megőrző és továbbadó találkozások, mint a Fekete-Körös völgyi szórvány ünnepe kiváló lehetőséget ad arra, hogy a közösség erejét mindenki együtt tapasztalhassa meg – hangzott el.
Szakács Zoltán, a tárkányiak korábbi lelkipásztora köszöntötte ezután a gyülekezetet, majd néma felállással emlékeztek azokra, akik már nem lehettek jelen az ünnepen.
Megható szavalat és ének hangzott el végezetül özv. Bunta Ferencnétől, majd ünnepélyesen a templom elé vonult a gyülekezet, ahol Bartók Béla Deák Árpád által készített mellszobrát leplezték le közösen a szervező helyi és megyei RMDSZ, valamint a tárkányi egyház képviselői. S bár Bartók hatalmas életműve és hagyatéka után, illetve mellett igen nehéz megszólalni, azért néhány ünnepi szónoklat még következett.
Sebestyén László Ede lelkipásztor reményét fejezte ki, hogy Köröstárkányban a megbékélés jelképévé és nem az ellenségeskedés tárgyává válik majd az otthonra talált Bartók-szobor. Bartók dél-bihari gyűjtéseiről, különösen a köröstárkányi népzenei anyagról ejtett szót ezután rendkívül precízen dokumentálva Szakács Zoltán lelkész: „emléket állítunk annak, aki emléket állított nekünk” – zárta mondandóját.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Bartók dél-bihari gyűjtéseinek rögös útjára emlékeztetve utalt a Belényes felé tartó, még ma is rögös útviszonyokra, majd a román és magyar népzenét egyaránt gyűjtő alkotó példáját idézve hangsúlyozta, nem lehet megállítani azt, aki hittel és folytonossággal próbál a jó ügyek mellett kitartani.
Bartók eljött, leásott a gyökerekig, megtalálta a tiszta forrást, és felmutatta azokat az értékeket, melyek mindannyiunkat közelebb hozhatnak egymáshoz – foglalhatjuk össze a zeneszerző hitvallásában a felszólalók gondolatait.
Borsi Imre Lóránt, a megyei RMDSZ társadalmi kapcsolattartásért felelős ügyvezető alelnöke és Mikló Ernő, a tárkányi helyi RMDSZ képviselője mondott még köszöntőt, majd közösen leleplezték Bartók mellszobrát a templom előtt.
Bartók tanár úr szobrának éles és egyenes tekintete figyelte ezután Egyed István megható szavalatát, a Tárkányi Serkentők férfikarának autentikus népdalénekét és a debreceni Hajdú Néptánccsoport rövid előadását.
A debreceni huszárok kíséretében ezután mindenki átvonult a Fekete-Körös melletti sportpályára, ahol a hivatalos megnyitót és az áldást követően megkezdődött a szeretetvendégség és az estébe nyúló szórakoztató programok. A koradélutáni napsütésben a színpadon énekszó és tánc következett és gulyásfőzés illata lengte be a teret, ez utóbbi ízletes eredményeit már mindenki türelmetlenül várta. A későbbiekben a színpadi program a népzene felől a könnyűzene irányába tolódott el. Nagy Feró esti fellépését már jóllakottan, de azért átvitt értelemben kiéhezve várta már a közönség.
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egy értékteremtő közösség
A borsi kultúrházban bő másfélszázan jelentek meg pénteken délelőtt a nagyváradi székhelyű Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) által XXI. alkalommal megszervezett Partiumi Honismereti konferencia megnyitóján. A vendégek határon innenről és túlról, a Kárpát-medence számos vidékéről érkeztek azért, hogy az itt töltött három napig ismerkedjenek vagy ápolják a már kialakult barátságokat, de legfőképp azért, hogy megosszák tapasztalataikat és meghallgassák a temérdek előadást. Az idei konferenciának négy fő témája volt. A házigazda település, Bors írásos említésének 800. évfordulója, a száz esztendeje kitört első világháború, nagy személyiségeink emlékezete és a műemlékvédelem.
A múltat ismernünk kell
A megjelenteket Dukrét Géza főszervező, a PBMET elnöke köszöntötte, s megkért mindenkit, hogy fennállva közösen énekeljék el a Szózatot. A rendezvény ökumenikus áhítattal kezdődött. Pálos István apátkanonok kiemelte: megtapasztaltuk már, voltak idők, amikor nem dönthettük el, hogy kik vagyunk, mert a hatóságok megtették ezt helyettünk. De az ember, aki nem ismeri önmagát, szükségszerűen rossz döntéseket fog hozni. Mi felelősek vagyunk egymásért, ezért jó döntéseket kell hoznunk – mondotta a kanonok, aki hangsúlyozta, értékeli ennek a helytörténész társaságnak a munkáját, végül pedig az ismert Nemeskürty-idézettel zárta beszédét: „A múltat nem lehet tőlünk elvenni, de az csak akkor a mienk, ha ismerjük.” Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökhelyettese intézménye és Csűry István püspök nevében köszöntötte az egybegyűlteket. A lelkipásztor rövid beszédében a régi korok tanítóihoz, „a nemzet napszámosaihoz” hasonlította a konferencia részvevőit, kiemelve, hogy az a munka, amit végeznek, pótolhatatlan. Mint tudjuk, múltunk meghatározza akár személyes, akár közösségi jelenünket. Forró László ugyanakkor hangsúlyozta: a hívő ember számára azonban a jövő határozza meg a jelen minőségét. Ahhoz, hogy biztos jövőnk legyen, kellenek az eltökélt emberek, akiknek a céljuk, hogy tanítsanak, megőrizzenek, büszkévé tegyenek, tehát megtartsák a közösséget.
Meg kell mutatnunk értékeinket
Nyitóbeszédében Dukrét Géza elnök megköszönte szervezőtársainak a segítséget, valamint megemlékezett két nemrég elhunyt tagtársukról, Kordics Imréről és Mihálka Zotánról. A főszervező kérésére a hallgatóság egyperces néma csönddel adózott az ismert és elismert két váradi személyiség emlékének. Bátori Géza, Bors község polgármestere felidézte, a tavalyi konferenciát a szomszédos településen, Biharszentjánoson tartották meg. A község magyarsága átélte a történelem viharait, hívta fel a figyelmet az elöljáró, aki hangsúlyozta, Bors település első írásos említése éppen 800. esztendővel ezelőttről való, és a Váradi Regestrumban található. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a konferenciázó társaságot értékteremtő közösségnek nevezte, kiemelve, hogy most, amikor az értékek válságát éljük, nagyon fontos, hogy legyenek ilyen közösségek. Ennek a csapatnak köszönhető, hogy megismerhetjük múltunk töredékeit, mert kiadványaikban egybegyűjtik, összefogják a forrás-szilánkokat. A képviselő hangsúlyozta: vannak olyan értékeink, amelyeket meg kell mutatnunk. A nyelvi akadályok leküzdése érdekében pedig egyes munkákat érdemes románul is kiadni, hiszen ha ezt mi nem tesszük meg, más nem teszi meg helyettünk.
Páratlan a teljesítmény
A megnyitón jelent volt és rövid köszöntőbeszédet mondott Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke is. Méltatta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság munkáját, külön kiemelve, hogy a XXI. Partiumi Honismereti Konferenciára megjelent a Társaság 100. honismereti kötete. Mint Széman mondta, ez húsz esztendő alatt ez a munka óriási teljesítmény, a sok történelmi és tematikus konferencia megszervezéséről nem is beszélve. Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke páratlan teljesítménynek nevezte a PBMET száz kötetének megjelentetését, és azt mondta: erdélyi, Kárpát-medencei viszonylatban is egyedülálló az, amit a Társaság véghezvitt, munkája pedig pótolhatatlan.
Köszöntötte a szervezőket és üdvözölte a részvevőket Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, valamint Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Átadták a Fényes Elek-díjakat
A konferencia megnyitása, a köszöntőbeszédek után adták át az idei Fényes Elek-díjakat. Dukrét Géza egyesületi elnök elmondta, a vezetőség döntése értelmében idén egy elismerést adnak át a Társaság egyik tagjának, és ugyancsak egyet egy egyesületen kívüli személynek. Mint kiderült, a PBMET egyik régi oszlopos tagja, a nagyszalontai születésű, déznai tanító, borossebesi helytörténész, Deák József Sándor kapta a szervezet legnagyobb elismerését jelentő Fényes Elek-díját. A társaságon kívüli díjazott pedig Bátori Géza, Bors község polgármestere volt. Dukrét Géza ugyanakkor bejelentette: szent István emlékplakettet adományoz az alpolgármesternek, Lőrincz Lajosnak.
A XXI. Partiumi Honismereti Konferencia tematikus előadásokkal folytatódott pénteken délután és szombaton, vasárnap pedig kirándulni mentek a részvevők.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Így hamisították a román történelmet a kommunista korszak filmrendezői
Mihai Viteazul úgy győzött, hogy visszavonult, a dák filmekben pedig többet gyűléseztek, mint a vörös aranykorszakban.
A kommmunizmus idején készített román történelmi filmek hemzsegnek a hazugságoktól és hamisításoktól. Egy sor uralkodót teljesen más körülmények között ábrázolnak, és a bemutatott cselekmények köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Ennek oka egyrészt a kommunista rezsimnek való megfelelési kényszer volt, másfelől pedig a hősökre szomjazó közönségigények kielégítése. A filmek általi történelemhamisítás legnagyobb mestere Sergiu Nicolăescu színész és rendező volt – írja az historia.ro. A történelmi magazin pedig egy listát is közöl a szóban forgó hazugságokról.
A călugăreni-i csata – győzelem vagy vereség Mihai Viteazul számára?
A román történelmi filmekben előforduló ferdítések legtöbbjére Marius Diaconescu történész hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy az 1595-ös călugăreni-i csata a valóságban közel sem volt akkora siker, mint ahogy azt a történelemkönyvekben és az 1970-ben forgatott Mihai Viteazul filmben bemutatják.
„Mihai Viteazul jelentős veszteségeket okozott ugyan a törököknek, ám a nap végén visszavonult csatamezőről a hegyekbe. Ha csataként tekintünk rá, Mihai Viteazul győzött, mert csapdát állított, viszont ha a törökök szemszögéből nézzük, veszített” – fogalmazott a történész. A fejedelem ugyanis a hegyekbe visszavonulva várta Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem seregeit, hogy Giurgunál ismét megtámadhassa a törököt.
Mihai Viteazul és a Román Országok egyesítése
A fentiekben említett film egyik jelenetében a fejedelem belovagol Gyulafehérvárra, ahol egyesíti a három román fejedelemséget. A valóság ezzel szemben az, hogy Mihai Viteazulnak esze ágában sem volt minden románok egyesítése, mivel a középkorban nem volt semmiféle erre vonatkozó terv, vagy elképzelés. Sokkal később, a 19. század második felében a kulturális elit hívta újból életre Mihai Viteazul alakját, ezzel is alátámasztva a románok évszázados egyesülési igényeit.
A rovinei csata rejtélye
„Mindenki tudja, hogy Mircea cel Bătrân Rovinenél legyőzte Bajazid szultánt. Csakhogy ez nem igaz, mivel a csata után Mircea cel Bătrân közel két és fél évig Erdélyben tartózkodik. Ha megnyerte volna az ütközetet, mit keresett 1395 márciusában, Brassóban, ahol behódolt Luxemburgi Zsigmond magyar királynak? Miért próbálkozott négy alkalommal is a magyar hadsereg, hogy visszasegítse Havasalföld trónjára, de egyszer sem sikerült, mert a törökök mindig elűzték” – teszi fel a kérdést Diaconescu. A rovinei csatát hamisan jelenítik meg – mondja, hisz arra 1394 októberében került sor egy mocsaras területen, közel egy Craiova melletti római erődítmény romjaihoz. A zűrzavart tetézi, hogy 1395 májusában volt egy másik csata is Argeş mellett, amit Bajazid nyert meg.
A rabló Pintea Viteazul
Az 1976-os rendezésű filmből az derül ki, hogy a Habsburgok a románok elnyomói voltak, akik ezért harcoltak ellenük. Ez nem igaz, hisz Pintea egy közönséges tolvaj volt, és a film állításával ellentétben a Habsburgok a románokat támogatták a magyarokkal szemben az éppen akkor kezdődő konfliktus során. Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş ellentmondásos barátsága
Egy másik népszerű mítosz, ami a könyvekben és filmekben is megjelent, az Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş barátsága. Számos történész keresi a magyarázatot arra, hogy miért támadta meg Chilia várát és ez által Havasalföldet Ştefan cel Mare akkor, amikor Vlad Ţepeş épp hadban állt a törökkel. Sok történész azt mondja, hogy Ştefan cel Mare Chiliát akarta megmenteni a törököktől, de ez is hazugság – állítja a történész. Chilia várát a tenger felől a törökök, míg a szárazföld felől Ştefan cel Mare támadta. Tulajdonképpen a moldovai és a török hadseregek közötti együttműködésről volt szó.
Propaganda a Mircea című filmben
A történelmi filmekben tetten érhető hamisítások kapcsán Stelian Tănase író is megszólalt. „A Mircea cel Bătrânról készült film pontosan ugyanannyira propagandisztikus, mint a Mihai Viteazulról készített, és nem tudom mosolygás nélkül végignézni. A filmben feltűnik Dan, Mirce cel Bătrân testvére, akit Bajazid udvarában tartózkodó árulóként mutatnak be. Pedig Mircea vajda nagyobbik testvére már 1386-ban meghalt, nyolc évvel a rovinei csata előtt. Az író arra is felhívja a figyelmet, hogy a filmben Bajazid szultán jóval fiatalabb Mirceanál, holott a valóságban ez sem állja meg a helyét. A filmben ráadásul Mircea cel Mare volt a vajda neve, hogy véletlenül se asszociáljanak a nézők Nicolae Ceauşescu előrehaladott korára, aki 1989-ben már 71 éves volt.
A romanizmus bástyája félig szerb volt
Mircea cel Bătrân nem volt tősgyökeres román, ahogy azt a filmekben ábrázolták. „Mirceáról hibásan állítják mindezt, hisz a korszakban nem lehetett ilyesmiről beszélni. Mircea félig szerb volt, hisz édesanyjaLázár szerb kenéz lánya volt. Azonban, amíg Mihai Eminescu és Dimitrie Bolintineanu tévedései természetesek voltak Mircea cel Bătrân és Ştefan cel Mare anyjával kapcsolatban, mivel nem álltak rendelkezésükre elégséges történeti források, addig a kommunisták tévedései szándékosak voltak – állítja Stelian Tănase.
A dákokról és rómaiakról szóló filmekben a kommunista nagygyűléseket is megjelenítik
Hamisítások a dákokról szóló filmekben is megjelennek. Ciprian Plăiaşu történész három filmet elemzett: a Dákokat (1967), az Oszlopot (1968) és a Burebistát (1980). Ezekben az alkotásokban kötelező módon megjelennek az Aranykorszakra jellemző elemek.
„A Ceauşescu-rezsim első éveiben készült két filmben a gyűlések mennyisége még elviselhető. Ám a Burebistában már nyomasztóan hatnak, és mintha a korszak valóságát igyekeznének tükrözni a fejedelmek tanácsával, a fegyverek és erődítmények tanácsával, a külföldi követekkel való találkozásokkal, a Magna mater találkozójával, a haditanácsok, Cézár tanácskozása Gallia meghódítása után”- magyarázza Ciprian Plăiaşu, aki szerint ezekben a filmekben a vezérkultuszt is eltúlozzák. Az európai léptékű Tudor Vladimirescu
A Tudor című filmet 1963-ban rendezték, és az első darabja volt az úgynevezett nemzeti filmművészeti eposznak. A filmben Tudor Vladimirescut bölcs, nemzeti, európai kaliberű hősként ábrázolják, aki az elnyomottakért szállt síkra. „A valósággal ellentétben Mihnea Gheorgiu rendező az orosz-török háborúban kitüntetett Tudort a Bécsi Kongresszusra küldi, ahol bennfentesen mozog az európai vezető politikai elit körében, sőt maga I. Sándor orosz cár is fogadja, akitől méltósággal és bátran kér segítséget a török ellen” – írja Călin Hentea író.
A kapzsi bojárok és a bátor betyárok
A kommunista időszak valamennyi propagandafilmjében jelen van ez a két kategória, amelyeknek tulajdonságai nem felelnek meg mindig a történelmi valóságnak. „Még a történelmi kalandfilmekben (pl. a Dinu Cocea által rendezett Betyár-sorozat, vagy a Doru Năstase által rendezett Mărgelatu-sorozat), vagy a háborús és rendőrös filmekben (a Sergiu Nicolaescu rendezte Moldovan felügyelő-sorozat) a bojárok vagy a burzsoá szereplők kapzsik, gyávák, arrogánsak és képmutatók. Ezzel szemben a betyárok, az illegális kommunisták kizárólag bátrak, őszinték, segítőkészek és szimpatikusak lehettek” – mondja Călin Hentea.
S. I.
Transindex.ro

Új évad a Figuránál
Hét új produkcióval, vendégelőadásokkal és a Nemzetiségi Színházak Kollokviumának 11. kiadásával várja a nagyérdeműt az új évadban a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Követve a kísérleti jelleget, az új évadban a fiatal alkotóknak biztosít kibontakozási lehetőséget a Figura Stúdió Színház – mondta évadnyitó sajtótájékoztatóján Czegő Csongor színházigazgató. Ebben az évadban két fiatal rendező mutatkozik be, illetve két darab ősbemutatójával is készülnek a Figuránál.
„Egy friss, új és eredeti szövegnek lesz az ősbemutatója szeptember 15-én” – ajánlja mindenki figyelmébe a marosvásárhelyi drámaíró, Székely Csaba által írt, A homokszörny című évadindító előadást a színházigazgató. A darab külön érdekessége, hogy szövegét a Figura felkérésére írta Székely Csaba. A fiatal Nagy Botond rendezésében színre vitt előadás egyszerű történetekről szól, mindennapi emberek mindennapi helyzeteiről.
Szintén a Figuránál lesz az ősbemutatója a Franciaországban élő román szerző, Matei Vişinec Nyina című darabjának Sardar Tagirovsky rendezésében. Ez az előadás novemberre készül el, addig viszont Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című előadását is bemutatja a gyergyói társulat. Ion-Luca Caragiale Farsang című komédiája Albu István rendezésében jövő év januárjában készül el, ezt követően Barabás Olga egy saját szerzeményű szövegét fogja rendezni a figurásokkal. És lesz egy darab, amely több tervből, több előadásötletből áll majd össze – egyelőre ennyit tudhattunk meg az évad utolsó előadásáról.
Ebben az évadban is készít gyermekelőadást a színház: Moşu Norbert László Incanto című mesejátékát Csiki Zsolt fogja színre vinni. A Nemzetiségi Színházak Kollokviumát vendégtársulatok meghívásával szeptember 24. – október 4-e között rendezi a gyergyói színház.
A gyerekbérletet és a mecénásbérletet megtartja, a felnőtt- és diákközönségnek viszont idén nem fog bérletet hirdetni a Figura. „A színház sokkal kötetlenebbül, szabadabban tud működni, hogyha nem vállal magára olyan kötelezettségeket, amelyek 9–10 hónapra béklyóba kötik a működését” – fogalmazott Czegő Csongor. Kifejtette: a színház célja nem az kell legyen, hogy terveket teljesít, hogy ígéreteket tesz, amiket aztán nem biztos, hogy valóra tud váltani. „Nekünk az a dolgunk, hogy hiteles előadásokat csináljunk. Olyan előadásokat nyújtsunk a közönségnek, amik hordoznak valami igazságot arról, hogy kik is vagyunk” – hangsúlyozta.
A diákbérlettel példázódva rámutatott, ezeket nagyon nehezen lehetett eladni, és fel kellett vállalni azt, hogy azok a diákok sem mennek el színházba, akik bérletet váltottak. Vagy ha el is mennek, viselkedésükkel kifejezik, hogy a látottak nem kötik le őket. „Fontos, hogy az jöjjön színházba, aki kíváncsi rá” – összegzett Czegő.
Bérletek hiányában marad az alkalmi jegyek vásárlásának lehetősége – a jegyárak nem változtak tavalyhoz képest. Felnőttek 15 lejért, diákok és nyugdíjasok 10 lejért válthatják meg. Ötfős csoportok esetében elővételben kedvezmény igényelhető: felnőtteknek 12, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lejbe kerül így a jegy.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro