Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. május 19.
Magyar rendezvények a marosvásárhelyi városnapokon
A május 18-24. között zajló Marosvásárhelyi Napok keretében a hét minden napján magyar kulturális rendezvényekre kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Az eseménysorozat hétfőn Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásával kezdődött, akik a Zanza kávézőban léptek fel a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében és a Hajdani derűs Marosvásárhely című műsorukkal Molter Károlyra emlékeztek. Nagy Olga magyar szakos tanárnő beszélt Molter Károlyról, azt követően az író műveiből Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina olvasott fel. Gitáron játszott Pethő Csaba a Művészeti líceum XI-es tanulója. Ma délután 5 órától a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az Apolló palotában (Rózsák Tere 5 sz.) kiállítás nyílik: Albert Olga - magyar népművészeti festményei, Mózes Katalin - üvegre festett képek, Tóth Csilla - gyöngyök, fülbevalók, karperecek és Gellért Márta - női díszmagyar ruhák. Egész héten megtekinthetők a helyszínen naponta 14-17 óra között.
Ugyancsak ma este 6 órától a Marosvásárhelyi Napokkeretében az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna kulturális Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében vidám jelenetek és magyar nóták hangzanak el Szabadi Nóra,Vígh Ágnes, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Buta Árpád Attila, Cseke Péter, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Ábrám Tibor, Tollas Gábor és Ördög Miklós Levente előadásában. Táncolnak Ritziu Ilka Krisztina és Mészáros Zoltán. Művészeti tanácsadó Kovács Levente Koreográfus: Eötvös Mária. A belépés ingyenes. Azt követően dél 9-től az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozások koncertje lesz. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László - dob, Ila Gábor - zongora, Molnár Ede - basszusgitár, Ségerc Ferenc - furulya, Szász Csaba - gitár, Ritziu Ilka Krisztina - ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerda este 7-kor a Kultúrpalota nagytermében Köszönöm, hogy imádott címmel operett részletek, couplék, chansonok, filmbetétek hangzanak el a Varieté Expressz közreműködésével. Fellép: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorázik Páll Erzsébet. Aműsorban szerepel a Tonight Jazz Quartet előadása is: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Este 9 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében egy rendkívüli kulturális eseményre kerül sor: a Bernády-építtette Városháza tornyából Toronymagasra hangolva címmel „torony koncert” lesz, ahol klasszikus zene, opera-operett részletekés sanonok hangzanak el. Közreműködnek: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér - Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs,Jakab Roland - hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. A szervezők minél több zenekedvelőt várnak a Városháza elé. Csütörtökön 18 órakor az EMKE, a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kluturális Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az örmény genocídium 100. évfordulójára emlékezik Várady Mária színművész Üvöltő kövek birodalma című örmény irodalmi alkotásokat és népdalokat tartalmazó előadóestjével az Unitárius templomban. Szombaton délelőtt 11 órától a az EMKE Maros megyei szervezete a magyar közösségért végzett munkáját köszöni meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának, az Értékteremtől gálája rendezvényen. A művészi műsorral egybekötött eseményre a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében – (Jókai-Eminescu utca 28. sz.) kerül sor. Ugyancsak szombaton 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében a Maros Művészegyüttes termében (Kövesdomb) Néptánc- és népdalestre várják a közönséget a Napsugár Néptáncegyüttes, a Csernakereszturi Hagyományőrző- és a Kecskeméti Néptánccsoport előadásában. Az egész hetes kulturális rendezvénysorozatot a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében a Helikonisták a fasizmus karmaiban című előadás zárja a zsinagógában, ahol Spielmann Mihály művészettörténész életútjáról tart előadást Kilyén Ilka és Szabó Dániel, valamint Lokodi Károly (hegedű) és Zágoni Előd (cselló) együttműködésével.
Antal Erika
maszol.ro
2015. május 19.
A DNA lehallgathatja a gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) saját maga oldja meg a nyomozás során a gyanúsítottak lehallgatását - mondta el Laura Codruța Kövesi, a DNA vezetője. A telefonos lehallgatások bírósági engedéllyel történnek, a gyanúsítottnak a nyomozás lezárta után tudomására hozzák, hogy lehallgatták. A korrupcióellenes ügyészség vezetője leszögezte, a lehallgatásokkal foglalkozó iroda tevékenységét törvény szabályozza, amely lehetőséget teremt az önálló munkára a nyomozati időszak során. (pro tv)
Transindex.ro
2015. május 19.
Szent László alakja volt a téma
Nagyvárad- Kedd délután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében díjazták azokat a diákokat, akik alkotásokat küldtek be a lovagkirály alakját központba helyező pályázatra.
A beküldött, különböző technikával készült alkotások arról tanúskodtak, hogy a gyermekek milyen ügyesek és tehetségesek. A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum amúgy immár hatodik alkalommal hirdette meg idén februárban 0-IX. osztályos diákok számára azt a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által láttamozott pályázatot, melynek központi témája a névadó király alakja, cselekedetei és legendás személyisége volt. Nem csupán Nagyváradról, vagy a közeli Nagyszalontáról, hanem még a távoli Gyergyóból, illetve Bákóból is érkeztek pályaművek, összesen közel 500, melyeknek körülbelül háromnegyedét alsó tagozatos diákok készítették.
Díjazottak
A díjátadó ünnepséget kedd délután tartották a tanintézmény dísztermében. Először a Rázmán Enikő és Kovács Márta tanárnők által felkészített kilencedikesek mutatták be Arany János A bajusz című költeményét egy ötletes színpadi előadás formájában, majd a verseny főszervezői, Tankó Zita és Kiss Csilla tanítónők értékelték röviden a képeket.
Külön kiválósági díjban részesült a negyedikes Rázmán Botond és az ötödikes Trubács Vivien, mindketten a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola növendékei. Első helyen végzett az előkészítő osztályos Gáll Attila (gyergyóalfalui Sövér Elek Iskola) és Baricz Lukács (gyergyóalfalui Sövér Elek Iskola), az elsős Janota Hanna (Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum) és Văduva-Kémenes Eszter (gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Iskola), a másodikos Bölöni Edina (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Berszán Andrea (kézdimártonfalvi iskola), a harmadikos Ardelea Beatrix (Dimitrie Cantemir Iskola) és Farkas Klaudia (Dimitrie Cantemir Iskola), a negyedikes Cziprián-Kovács Kinga (temesvári Bartók Béla Iskola), az ötödikes Kovács Janka Ágnes (berettyószéplaki 1-es iskola) és Szallós Csenge Zsófia (szalontai Arany János Iskola), valamint a hatodikos Török Boglárka (kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola). A másik három évfolyam esetében valamennyi jelentkező elismerő oklevelet kapott, rangsorolás nélkül: a hetedikes Adam Claudia (gyímesbükki Dani Gergely Iskola), Pál Ferenc (gyergyószentmiklósi Vaskertes Iskola) és Péter-Jani Bianka (kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola), a nyolcadikos Miklós Sándor (fenyédi Márton Áron Iskola), és a kilencedikes Bencsik Alexandra (érmihályfalvi Zelk Zoltán Iskola).
Az ajándékba kapott játékokért és a szeretetvendégségért a mallersdorfi ferences nővéreket illeti köszönet és hála.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. május 19.
Hiányzók miatt nem történt előrelépés Borbolyék perében
Már csak egy tárgyalási időpont maradt a nyári ítélkezési szünet előtt Borboly Csaba és tizenkét másik érintett személy büntetőperében a Hargita Megyei Törvényszéken. Kedden ismét halasztottak.
Nem tartott sokáig az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által korrupciós ügyben való részvétellel megvádolt Borboly Csaba és tizenkét társa ügyének keddi tárgyalása a Hargita Megyei Törvényszéken. Ahogy már többször, most sem jelent meg az egyik vádlott, a Iaşi-ban élő Daniel Cristian Mandache, aki ezúttal indoklást sem küldött távollétének okáról. Ugyanúgy hiányzott az elmúlt alkalommal a károkozásért felelősnek tekintett félként a perbe bevont cégek közül a Consunit Kft. képviselője is.
Mint kiderült, a cég képviselőjének távolmaradása eljárásjogi hiányossággal magyarázható. Ahogy ezt a jelen levő ügyvédek jelezték, a cég csődeljárás alatt áll, és az idézést a felszámoló cégnek kell küldeni. A hiányosság miatt a bíró elnapolta a tárgyalást, és június végére tűzött ki újabb időpontot. Erre a következő tárgyalási időpontra minden bizonnyal a rendőrség fogja előállítani Daniel Cristian Mandachet, mivel ezt az ügyész is külön kérte a tárgyalást vezető bírótól.
Borboly Csaba és az ügyben érintett személyek perét 2014 tavaszán helyezték Csíkszeredába, miután először Marosvásárhelyen, az ítélőtáblánál tárgyalták, de a büntetőjogi perrendtartási törvény módosítása miatt vissza kellett küldeni az előzetes bírói testülethez, majd a Hargita Megyei Törvényszékre. Mint ismert, a korrupcióellenes vádhatóság azért fogta perbe Borbolyt, mert szerintük Hargita Megye Tanácsának elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy cégnek. Ezzel állítólag ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. május 19.
Aggódnak a magyar csoportokért
Meg akarják szüntetni az Európa Gimnáziumhoz tartozó Meseház Napközi két magyar nyelvű óvodai csoportjának egyikét – állítja a szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében egy szülő. Az általunk megkérdezett illetékesek szerint erről nincs szó.
Kajcsa László levelében azt feltételezi, hogy az Európa Gimnázium vezetőségének eltökélt szándéka, hogy megszünteti az orvosi egyetemmel szembeni, volt 19-es napközi egyik magyar csoportját. Ennek alátámasztására a következő érveket sorakoztatja fel: „Semmilyen nyilvános helyen nem tüntették fel a meghirdetett csoportok/helyek számát. Ezenkívül a közép- és nagycsoportban felszabadult helyekre (az iskolát kezdő óvodások helyére) átírták a kiscsoportosokat. Ezzel nincs is gond, mert ők már középcsoportosok. Az a probléma, hogy a kiscsoportba nem akarnak egyetlen gyereket sem beíratni. A gimnázium titkárságáról azzal küldik haza a szülőket, hogy a helyek már beteltek, és nem veszik át tőlük az iratokat”. Végezetül azon aggodalmának ad hangot, hogy ezzel a trükközéssel utólag, gyerekhiányra hivatkozva, megszüntetik az egyik magyar csoportot.
Szerkesztőségünknek Haller Katalin, a magyar óvodai oktatásért felelős szaktanfelügyelő kifejtette: nincs tudomása arról, hogy meg szeretnének szüntetni egy csoportot, főleg egy olyan óvodában, ahol mindig népes csoportok voltak. Hozzátette, addig nem tud semmi konkrétumot mondani, amíg ki nem száll a helyszínre. A tanfelügyelőtől megtudtuk: a beiskolázási terv értelmében a két csoportba 52 gyerek van betervezve. „Mivel a már óvodába járó gyerekeket is újra be kell íratni a következő tanévbe, nem kizárt, hogy a kiscsoportból annyi szülő íratta át a gyerekét a nagycsoportba, hogy betelt a nagycsoportnak igényelt harminc hely. Az viszont kevésbé elképzelhető, hogy a kiscsoportnak fenntartott 22 hely máris mind betelt volna” – vélekedett Haller Katalin.
Sebestyén Márta, az Európa Gimnázium aligazgatója megkeresésünkre röviden így reagált: „Kellemetlen helyzetbe kerültem a levélben leírtak miatt, és annak tartalmát alaptalannak tartom. Szeretném, ha a szerzője személyesen tolmácsolná kifogásait”.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. május 19.
Negyedszerre lesz román-magyar vitafórum Sepsiszentgyörgyön
Sorin Mitu, kolozsvári történész lesz a Vox populi akadémiai vitafórum negyedik kiadásának meghívottja, aki az Én Erdélyem címmel tart értekezést az említett régióban és Romániában élő románság és magyarság mindennapjait taglalva, kedden.
Cziprián-Kovács Loránd, a Vox populi egyik ötletgazdája a meghívott előadóval kapcsolatban elmondta, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történelemben jártas professzora. Két könyvét is kiemelhetjük, egyikben a magyarok nézőpontjából a románságról kialakult képekről beszél az osztrák-magyar monarchia idején, illetve az Én Erdélyem című kötete rövid történetekkel ábrázolja a nemzetiségi kérdéseket, mentalitást és viszonyokat – fejtegette az ötletgazda. A meghívott előadó felesége különben magyar származású, több alkalommal is férje könyveinek szerzőtársa. Mădălin Guruianu, a Vox populi másik szervezője elárulta, Sorin Mitu könyvei nagyban befolyásolták jelenlegi gondolkodásmódjának kialakulását, illetve új nézőpontokat ismerhetett meg a könyvekből az erdélyi román-magyar viszonyokat illetően, az előadást pedig úgy a magyarság, mint a románság számára ajánlja.
A vitafórum felépítése a korábbi elképzeléseknek megfelelően fog maradni, ezek alapján tehát mindkét előadónak 15–15 perc áll rendelkezésére, hogy kifejtse véleményét az adott témával kapcsolatban, majd az eseményen résztvevő közönség teheti fel kérdéseit legfeljebb egy percben. Az esemény zárásaként a meghívott előadók néhány percben összegezhetik véleményüket az elhangzottakról. A vita ezúttal is két nyelven zajlik majd, csakúgy, mint az előző kiadások alkalmával. Mădălin Guruianu, ismét hangsúlyozta, bár mindketten a liberális párt színeiben politizálnak, ugyanakkor a megyei, valamint helyi önkormányzat képviselő-testületének tagjai, ezt a fórumot civilként kezdeményezték. Szándékuk szerint ugyanakkor bármilyen téma megvitatható, így tabuk sincsenek, viszont a civilizált vitaformát igyekeznek támogatni, és úgy a személyeskedést, mint egymás megszégyenítését is ki fogják zárni. A május 26-án kedden 18 órától sorra kerülő esemény helyszíne a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának Bibó István terme lesz, a belépés pedig ezúttal is ingyenes.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. május 19.
Lemondodott megyei tanácsosi mandátumáról Magyari Vencel
Hét esztendeig volt a megyei döntéshozó testület tagja Magyari Vencel. A legutóbbi ülésen társai elfogadták döntését, hogy nem kíván a továbbiakban tanácsosi tevékenységet folytatni. Döntése mögött személyes okokat nevezett meg. Erről is kérdeztük.
– Hét esztendei tevékenység után a kilépés mellett döntött Magyari Vencel (fotó). Van, aki azt állítja, ez várható volt, már a második mandátumban a sor végén szerepelt a neve, éppen ön alatt húzták meg a bejutók vonalát...
– A jelölési folyamat nem arról szól, hogy szólóban megyek tanácsosnak. Volt egy csapat, amelyik engem 2008-ban magába szippantott, és az a csapat folytatta a munkát 2012-ben, és engem is vitt tovább. Az első mandátumot akartam, tény és való, a második pedig következett magától, én sem hittem, hogy a huszadik pozícióból tanácsos leszek. De ha így alakult, igyekeztem végezni a munkát, olyan voltam, mint az a játékos a focicsapatban, aki sok gólt ugyan nem rúgott, de mégis hozzájárult az eredményhez.
– 2012 után még három évig folytatta a munkát. Mi történt, ami miatt most ezt a döntést meghozta?
– Rá kellett döbbennem, hogy a munkáim megszaporodtak, és mindenre nem tudok akkora energiát szánni, amekkorára szükség lenne. Fő feladatom a Szent Erzsébet Öregotthon igazgatójaként, hogy a mindennapi teendők mellett az elkezdett beruházásokat is megfelelőképpen felügyeljem. Ha a tanácsosi teendőim időt vonnak el, akkor az az ügy kárára lesz. Azt is érzem már egy éve, hogy a döntéshozói feladatokon túl nem tudok olyan munkákat vállalni, mint például azok a kollégák, akik csíkszeredaiak. Kevesebb módom volt arra is, hogy a meghozott döntések végrehajtását követni tudjam. Túl sok lett tehát a két munka, annak ellenére, hogy már korábban lemondtam a Hargita Megyei Egyeztető Tanács tagságról is.
– Lemondott a megyei tanácsosi feladatról, kilépett a HET-ből. Lehetséges, hogy az RMDSZ-től is el fog távolodni?
– Egyáltalán nem távolodtam el a szervezettől. Amikor 90-ben megalakult, tagja lettem, és az is maradok.
–Tehát a döntés hátterében nem kell olyan okokat keresni, hogy Magyari csapattársaival összerúgta a port?
– Dehogyis. Sőt egész szerepvállalásom alatt azt tartom a legeredményesebbnek, hogy számos alkalommal sikerült békebírónak lennem. Mert a mi csapatunkban is erős emberek vannak, szilárd véleménnyel. És volt, amikor a vélemények ütköztek, egymásra ferde szemmel néztünk. Ilyenkor volt szükség a nézőpontok közelítésére. Beszélgettünk, megvitattuk, fényt derítettünk hátterekre, és olyan is történt, hogy egy haragnak induló nézetkülönbséget sikerült teljesen megszüntetni. De nemcsak megyei döntéshozóként éreztem ezt feladatomnak, a gyergyószentmiklósi választmányban, a Területi Képviselők Tanácsában is sokszor szóltam a béke pártján. Számtalanszor elmondtam: az RMDSZ-ben nem egymás ellen kell harcoljunk, nem a hatalomért kell küzdjünk. Volt, amikor sikerült békét kötni, de olyan is, amikor nyílt támadással találtam szembe magam minden jóakaratom ellenére. Csak elkönyveltem: van ember, aki magára ölt egy szerepet, egy mezt, és elfelejti, hogy ő tulajdonképpen ember. Ezeket sosem hagytam válasz nélkül, így nem maradt bennem harag sem.
– Mire büszke az elmúlt hét esztendőre visszanézve?
– Büszke vagyok a gyergyói megvalósításokra. Arra, hogy a kezdeti megkülönböztetések most átfordultak a másik oldalra, és a megyei tanács kiemelt figyelemmel követi ezt a várost. Gondoljunk csak a műjégpálya-felújítás finanszírozására. A betartásforma, a csipkelődés megszűnt, ma már nem számít, ki milyen színekben képviseli az intézményét, hála Istennek. Ez nem az én érdemem, de mint a csapat tagja, büszke vagyok rá, hogy a két választás között tudunk normálisan kommunikálni. A választás egy kötelező megmérettetés, akkor elfelejtjük, hogy mi történt a múltban, összecsap a társaság, utána pedig megint együtt megyünk tovább.
– Ki fogja átvenni az ön munkáját, az ön szerepét?
– Az RMDSZ egy teljes csapatot indított a 2012-es helyhatósági választásokon, így lesz, aki elvállalja a megüresedett helyet. A szociális bizottságba majd kinevez valakit a testület, a Gyergyó Területi RMDSZ-ben pedig hamarosan rá fognak ébredni az emberek, hogy összefogás nélkül nem lehet szolgálni azt a közösséget, amely szavazatával megbízta a politikusait egy jó ügy képviseletére. Úgy gondolom, elérkezett annak az ideje, hogy minden magyar egyszerre kell húzza azt a bizonyos evezőt, ellenkező esetben a magyarság hajója a képviselőivel együtt zátonyra fog futni.
– Mit nyert ön a hétesztendős munkából, mit tud felhasználni további, igazgatói tevékenységében?
– Sokat tanultam. Például beleláttam, milyen fontos, hogy a testületben legyen szociális szférából érkező képviselő, hisz a mi problémánkat nincs, ahonnan mélységeiben ismerjék a kollégák. A tanácsos nem mindentudó ember, hogy értsen az úthoz, a vízhez s minden egyébhez is egyszerre. Ugyanakkor rádöbbentem arra is, hogy a kéréseink, elvárásaink elérhetik a csillagos eget, az önkormányzatnak nincs akkora költségvetése, hogy minden olyan problémát megoldjon, ami jobbító szándékkal van előtárva. Megláttam: prioritások felállítására van szükség. És megtanultam azt is, hogy a törvények értelmezhetők, sokszor kell elolvasni, sok szemszögből értékelni. Fontosak számomra az emberi kapcsolatok, és nagyra értékelem azt a munkabírást, amiről a végrehajtó személyzet tanúságot tett. Igaz, ott az alá-fölérendeltségi viszony érvényesült, és ezt én az öregotthonnál nem szeretném bevezetni. Itt csapatmunkára, közös felelősségvállalásra van szükség.
– Mi kellene történjen a következő választások küszöbén, hogy Magyari Vencel neve a jelöltek listáján szerepeljen?
– Úgy gondolom, hogy olyan nem történhet. A feladatokat nem akarom halmozni. Ha itt, az öregotthonnál befejeződik a beruházás, akkor is lesz bőven teendőm, a további fejlesztésekre kell koncentrálnom, hogy a demens betegellátás a mostani kihívásoknak megfeleljen. És feladatból ez nekem éppen elég. Be kell látni: a politikai megbízatás csak egy időre szól. Én egy kihívásnak, egy feladatnak tekintettem a megyei tanácsosi feladatot, és ez véget ért. Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik azt gondolják, hogy egy bizonyos funkcióból kell nyugdíjba menniük.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2015. május 19.
Vallásóra - 12 év alatt elég egyszer kérni
Hétfőn, május 18-án a szenátus döntőházként elfogadta azt a jogszabály-tervezetet, amely a vallásórák terén tehermentesíti a szülőket és iskolákat a felesleges bürokratikus eljárások alól.
Pataki Csaba, a szenátus jogi bizottságának tagja szerint a törvény az iskolák számára tervezhetőséget, stabilitást és minőségi oktatást biztosít.
„Tanév közben az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy csak azoknak a diákoknak kell vallásórára járniuk, akiknek szülei ezt írásban kérik. A most elfogadott jogszabály értelmében nem szükséges minden évben megújítani a vallásoktatásra vonatkozó kérvényt, az egyszeri kérelem érvényes lesz a tizenkét éves iskolai ciklusra” – fogalmazott az RMDSZ Szatmár megyei szenátora, aki rámutatott: csak akkor kell újabb okmányt benyújtani, amennyiben időközben valaki meggondolja magát, és már nem kíván az órai aktivitáson részt venni. Ebben az esetben a diákot nem zárják le az adott tárgyból – tette hozzá Pataki Csaba.
„A jogszabály tehermentesíti a szülőket és az iskolákat az évenkénti kérvényezés alól, hiszen azokat minden évben iktatni és összesíteni is kell” – szögezte le a szenátor.
maszo.ro
2015. május 19.
Vandalizmus a Házsongárdi temetőben?
Szándékosan rongálhattak meg néhány sírt a Házsongárdi temetőben - kedd reggeli terepszemlénk legalábbis ezt támasztja alá. A temető középső részén több olyan sírt is találtunk, amelynek sírkövét ledöntötték. Az általunk készített felvételekből jól látható, hogy nem tönkrement, erodálódott kövekről van szó, hanem olyanokról, amelyet karban tartottak, és gondosan odaragasztottak a sírlaphoz. Kizárható az is, hogy célzottan magyar sírokat rongáltak volna meg, hiszen az egyik ledöntött sírkövön román név szerepel.
Helyszíni terepszemlénk során kizártuk annak a lehetőségét is, hogy a szél rongálta meg a sírokat, hiszen sehol máshol, a szélnek jobban kitett helyeken sem láttunk hasonlót, másrészt túl nagy erő kell a több tonnás kövek kidöntéséhez.
A sírásók főnöke lehetett?
A Ziar de Cluj portál úgy tudja, hogy a jelenség már tavaly elkezdődött, és 2014 novemberétől több mint 70 sír esett a rongálások áldozatául. A portál szerint a rongálásokért a helyi közterület-fenntartó vállalat (RADP) sírásókat felügyelő illetékese, Iurian Teodor tehető felelőssé, az egyik temetőőr állítólag rajtakapta, amint ledönt egy sírkövet. A portál cikkírója úgy véli, Iurian Teodor "így szeretné a régi helyeket megjelölni és feketén értékesíteni".
Iurian Teodort megpróbáltuk telefonon elérni, sikertelenül.
Valami nem stimmel
Horváth Anna alpolgármester irodájában úgy tájékoztattak, hogy a temetők felügyeletével megbízott osztályhoz 2015-ben nem érkezett írásos bejelentés síremlékek rombolásáról, vandalizmusról. A tavalyi év során bejegyzett bejelentések a kővázák lopását jelezték.
Az alpolgármester kedden írásos tájékoztatást kért a temetőfelügyelőségtől az összes rongálásra vonatkozó bejelentésről. Az irodában elmondták, akkor tudnak gyorsabban lépni az ügyben, ha írásos panasz érkezik a sírkövek ledöntéséről.
Ami Iurian Teodor állítólagos módszerét illeti, a Ziar de Cluj állításaival valami nem stimmel. Nem érthető, miért kell ledönteni a sírköveket, amikor a temetőszabályzat szerint vandalizmus nélkül is nyilván lehet tartani a gazdátlan, vagy gazdátlanná váló sírokat.
A temetőszabályzat szerint a sírokat 20 évre válthatják meg a tulajdonosok. A szerződési év lejárta előtt a temetőgondnokság írásban figyelmezteti a tulajdonost, miszerint hamarosan lejár a szerződése. Amennyiben erre nem reagál, a szerződés lejártával is küldenek egy figyelmeztetést. A szerződés lejártával még 90 nap áll a sírtulajdonos rendelkezésére újra megváltani a sírhelyet. Ha ez nem történik meg, a sírhelyeket a soron következő igénylőnek osztják ki (figyelembe véve, hogy a szóban forgó sírhelyben nem történt az elmúlt 7 évben temetkezés). Iurian Teodornak tehát elég belepillantania a nyilvántartásba, vagy megszereznie azt, hogy tudja, melyik sírhely vált, vagy válik gazdátlanná. A gazdátlanná váló sírhelyeket őrültségnek tűnik ilyen látványosan megjelölni, amennyiben valaki feketén akarná értékesíteni. Az már inkább hihetőbbnek tűnik, hogy valaki így teremt munkát a kőfaragóknak, de ahhoz nincsenek eléggé tönkretéve a sírkövek. A szabályzat szerint amennyiben sírrombolást észlelnek a temetőfelügyelőség alkalmazottai, a felügyelőség értesíti a sírok tulajdonosait az esetről. A szabályzat másik része úgy szól, ha írásos bejelentés tesznek a vandalizmusról, hivatalos eljárás indul az ügyben.
maszo.ro
2015. május 20.
Johannis megbecsüléséről biztosította a romániai kisebbségek képviselőit
Az államfő mély megbecsüléséről biztosította a nemzeti kisebbségek érdekvédelmi szervezeteit és parlamenti képviselőit kedden, amikor hivatalában fogadta a (nem magyar) kisebbségek parlamenti frakcióját. A találkozóról kiadott közlemény szerint Klaus Johannis a kisebbségi képviselők „európai értékrendjét, és párbeszédkészségét” méltatta, amely nézete szerint a stabilitás tényezőjévé tette a kisebbségi képviseletet a romániai politikai életben az elmúlt negyed évszázadban.
Varujan Pambuccian frakcióvezető az MTI érdeklődésére elmondta: a kisebbségi frakció azért kezdeményezett találkozót, hogy az államfő közvetítői szerepére alapozva támogatását kérjék oktatási, egészségügyi, műemlékvédelmi célkitűzéseik megvalósításához, a kommunizmus idején államosított egyházi és közösségi ingatlanok ügyének rendezéséhez.
„A restitúció rendkívül lassan halad: meg kéne már oldani ezt a kérdést, és nagyon hasznos volna, ha az államfő párbeszédet kezdeményezne ebben a témában. Mi természetesen az egyházi és közösségi javakra utalunk, de ez ugyanakkor egy általános probléma” – mutatott rá a frakcióvezető. Elmondta: az albán kisebbségi képviselő javaslatára azt is felvetették, hogy a Romániában tanuló, és az országban letelepedni szándékozó külföldi diákok számára könnyítsék meg a román állampolgárság megszerzését.
Pambuccian kifejtette: azt javasolták az államfőnek, hozzon létre konzultatív csoportot egy országprojekt kidolgozására, mivel Romániának a NATO-hoz, illetve Európai Unióhoz való csatlakozása óta nem volt az egész országot mozgósító, nagyszabású célkitűzése.
A kisebbségi frakció az államfő támogatását kérte továbbá az oktatásra szánt költségvetési források növelése érdekében, hogy az ágazat valóban megkapja a bruttó hazai termék hat százalékát, úgy, ahogyan arról korábban egyezményt írtak alá a politikai pártok.
Az MTI kérdésére, hogy szóba került-e a tíz éve parlament elé terjesztett, de mindmáig elfogadásra váró nemzeti kisebbségi törvénytervezet ügye, Pambuccian azt mondta: természetesen felmerült a téma, de úgy vélte, ebben az esetben az államfő közvetítői szerepvállalása nem lesz elegendő ahhoz, hogy kimozdítsa a kérdést a holtpontról.
Romániában 18 nemzeti kisebbségi érdekvédelmi szervezetének egy-egy képviselője kerül be könnyített eljárással a kétkamarás parlament alsóházának számító képviselőházba, ahol a kisebbségi képviselők külön frakciót alkotnak. Az ország lakosságának 6,5 százalékát kitevő magyarságot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviseli a parlamentben, amely – az ötszázalékos parlamenti küszöböt átlépve – a törvényhozás mindkét kamarájában önálló frakcióval rendelkezik. MTI
Erdély.ma
2015. május 20.
Normális és különös kéréseink
Megtanultuk már: ha Klaus Johannis államfő nyilatkozik a nemzeti kisebbségekről, a romániai magyarságról, nem árt óvatosan értelmezni szavait.
Nem olyan régen Németországban még azt mondta, Romániában nincs magyarkérdés. Aztán a többféleképpen értelmezhető kijelentés után már-már ünnepelni készültünk, amikor az RMDSZ kongresszusának szánt üzenetében ott olvastuk a felismerést, hogy a romániai magyarság számos gondja megoldatlan – az elnöki hivatal honlapján közzétett nyilatkozatot azonban két nap után rejtélyes módon kicserélték, s eme igen jelentős beismerés kimaradt. Most a német közszolgálati televíziónak adott interjúban ejtett – szokásától eltérően nem is oly kevés – szót a magyarságról, valamint Románia és Magyarország viszonyáról.
Áttörésnek nem nevezhetőek az elnök szavai, de higgadt, józan kijelentések, melyek – ha komolyan gondolja, és nem változtat véleményén – az őszinte párbeszéd alapját jelenthetik. Johannis utal arra, hogy szász nemzetiségűként ismeri az etnikai kisebbségek helyzetét, és leszögezi: ő maga nem problémaként tekint a magyar kisebbségre, hanem úgy gondolja, gazdagítják az országot. Milyen kár, hogy ez a szemlélet a gyakorlatban nem érvényesül, és minduntalan azzal szembesülünk, hogy a román államhatalom nemzetbiztonsági kockázatként viszonyul a magyarsághoz!
Alaposabb helyzetismeretről árulkodik az államfő azon kijelentése is, melyben azt taglalja: a magyarság nagy kisebbség, több pártja és szervezete működik, s bár eltérő módon, de mindenik arra törekszik, hogy a magyaroknak jobb legyen. E mondat már csak azért is érdekes, mert szakítani látszik azzal a bukaresti politikai elitben hosszú évek óta rögzült – az RMDSZ segítségével is fenntartott! – képpel, mely szerint a magyarság egyedüli igaz képviselete a Kelemen Hunor vezette szövetség, a többiek legalább radikálisok, de inkább szélsőségesek, akik az ország területi épségét, az egységes nemzetállamot is veszélyeztetik.
Eddig tart az államfői nyilatkozat pozitívumainak sora, s bár ezúttal is elhangzik egyfajta beismerés – miszerint vannak még megbeszélésre váró problémák, teljesen normális követelések –, ezt elfödi a jól ismert bukaresti álláspont ismétlése, hogy a román állam a legtöbb kérést teljesítette, és a magyarságnak vannak nem helyénvaló, különös követelései is.
Jó volna ezért azt megértetni Klaus Johannisszal és a bukaresti politikai osztállyal, hogy ami Romániában különös, avagy nem helyénvaló – vélhetően az autonómia tartozna ide –, az Európa jobbik részén természetes, és igen jól működik, elég csak Dél-Tirol példáját nézni vagy a napokban zajló, a skót önrendelkezés bővítéséről szóló tárgyalásokra figyelni.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 20.
A kormánypárt összezár
Nincs benne semmi szokatlan, nem is keltett különösebb felháborodást, hogy az uralkodó kormánypárt ismét átlépett saját, szépen szóló kinyilatkoztatásain, és még egy kivételt tett a szabályzat és az erkölcs alól, megvédve korrupcióért elítélt ügyvezető elnökét. Az SZDP-vezetők szavai és tettei nem először kerülnek ellentmondásba, mégsem lehet egy legyintéssel napirendre térni fölöttük. Többről van itt szó Liviu Dragnea tisztségeinél, akkor is, ha ő nem egy hirtelen feltűnt és ugyanúgy távozó ifjú titán (mint Ghiţă és Vâlcov), hanem Victor Ponta legtevékenyebb helyettese a kormányban és a közvetlenül mögötte álló vezető a pártban, amelyben annak ellenére rendíthetetlennek látszik, hogy már két elnökjelölt kampányát és a 2012-es népszavazást is elveszítette. Folyton szervezői erényeit emlegetik, amelyeknek most már mártírjává vált, hiszen a szociáldemokraták szerint a mozgósításért ítélték el.
A per részleteit nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy ez önmagában még nem ütközik törvénybe – a halottak és külföldön élők nevében szavaztatás, az itthoniak tömeges buszoztatása azonban már bűncselekmény, és emiatt indult ellene eljárás. A jelek szerint minden eszközzel megpróbálta befolyásolni a Traian Băsescu akkori államfő menesztésére kiírt referendumot. A csalás mértéke nem ismert, de mérvadó politikai elemzők szerint maga a kezdeményezés is a törvényesség határát súrolta, amire nem mentség, hogy az államelnök is ki-kicsapott az alkotmányos mederből. Végül a népszavazás az állami, kormányzati trehányságon bukott el: ha naprakész választói névjegyzéke lett volna Romániának, elegendő lett volna a leadott 8,3 millió voks ahhoz, hogy érvényes (és a szociál-liberális koalíció számára kedvező kimenetelű) legyen. De Dragnea volt miniszterelnök-helyettesnek könnyebb volt szavazatokat szaporítani így-úgy megnyert vagy megfélemlített emberekkel, mint kitartó munkával rendet vágni a nyilvántartások zűrzavarában. És ez csak az egyik, viszonylag egyszerűen megoldható feladata lett volna.
Ha elvégzi, az államfőtől is megszabadul, és tárcáját is megtarthatja. De elmulasztotta, és duplán ráfázott. Ez nem vall sem előrelátásra, sem hatékonyságra, és elég szomorú, hogy a legnagyobb – gyakorlatilag egyeduralkodó – kormánypárt egyik legértékesebb emberéről van szó, aki körül még mindig erős védőfalat tud állítani az utóbbi hónapok sok-sok korrupciós botrányától megtizedelt SZDP. Jelezve, hogy hiába minden elhatárolódó nyilatkozat és mához igazított szabályzat, mindez külsőség, a kommunista utódpárt nem tud és nem akar kilépni a törvényen felül állók kasztjából, és elvtársi szolidaritást mutat az egyenlőbbek iránt. És ez az egész országnak baj.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 20.
Domokos Gézáról a Kriterion-évfordulón
Domokos Géza munkásságáról, valamint a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáiról volt szó egyebek mellett azon a konferencián, amelyet a Kriterion Kiadó alapításának 45. évfordulója alkalmából tartottak Bukarestben.
A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett kétnapos rendezvényen a kiadó egykori munkatársai találkoztak egymással. Tegnap tudományos ülést tartottak, amelynek központi témája az 1928-ban született és 2007-ben elhunyt Domokos Géza kiadóvezetői szerepe, illetve a Kriterion működése volt. Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész ismertette azt a politikai és társadalmi környezetet, amelyben 1970 elején elkezdte működését a kiadó. A történész szerint 1968-ban vetődött fel először egy romániai kisebbségi kiadó megalapításának gondolata azon a találkozón, amelyen a romániai magyar és a német kisebbség elitje találkozott az akkori román kommunista vezetőséggel. Lőrincz D. József a Kriterion az egykori Securitate tükrében címmel tartott előadást. Az eddig ismert dokumentumok szerint a Securitatét Domokos Géza esetében is szinte kizárólag a kisebbségpolitikához való viszonya érdekelte, a kommunizmusra vonatkozó kritikái egyáltalán. Ez így volt addig, amíg a titkosszolgálat tudomására jutott, hogy olyan rendszerellenes románokkal szolidarizál, mint Mircea Dinescu költő. A kutató kiemelte, hogy Domokos Géza – felhasználva a funkciója adta lehetőségeket – olyan informális hálózatot szervezett a romániai magyar értelmiségiek körében, amely a titkosszolgálat figyelmét sem kerülte el. A Securitate úgy értelmezte, hogy ezt irredenta és nacionalista nézetek népszerűsítésére használja fel, és idővel a különböző rendezvények betiltásával, illetve a megfigyelés szigorításával próbálták korlátozni ebben a tevékenységében. Az idén előkerült megfigyelési akták szerint azért is bírálták, hogy igyekszik a két világháború közötti, nacionalistának tartott magyar szerzők munkáit kiadni, akárcsak erdélyi magyar középkori írók munkáit. 1975-ben született az első megfigyelési jelentés, majd 1979-től szinte minden évben részletes elemzést készítettek róla. Ezekben egyebek mellett úgy jellemezték, hogy okos, ravasz, óvatos, konok, makacs ember volt, aki maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat. Domokos Géza kényes témákat is felvetett tárgyalásain a kommunista párt vezetőivel – magyarázta Lőrincz D. József. Bartha Katalin Ágnes a Kriterion tevékenységéről tartott előadást. Az általa ismertetett adatok szerint a rendszerváltozás előtt kilenc nyelven adott ki könyveket, a többségét magyarul. A kiadónál 1987 könyv magyarul, 623 németül, 206 szerbül, 154 ukránul, 151 románul, 53 jiddisül, 27 szlovákul jelent meg. H. Szabó Gyula, a Kriterion jelenlegi igazgatója az MTI-nek elmondta: a Kriterion egyik titka az önállósága volt, de az is nagyon előnyös volt, hogy Bukarestben működött. A legfontosabb könyvek 1977 és 1983 között jelentek meg. A Kriterion közepes méretű kiadó volt az akkori romániai kiadók között. A hatalom szemében a fontosságát az határozta meg, hogy német valutát szerzett a német nyelvű könyvekkel. A ma Kolozsváron működő Kriterion kizárólag magyar nyelvű kiadó, és pár fős szerkesztőséget működtet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 20.
"A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye"
A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye – erről a magyarországi nemzetpolitikai államtitkár beszélt az Európai kisebbségvédelem kihívásai címmel kedden rendezett nemzetközi konferencián Budapesten.
Potápi Árpád János a Magyarság Házában az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) részvételével tartott rendezvényen kiemelte: a magyar kormányzat a kisebbségi jogérvényesítés fontos szereplőjeként tekint a szervezetre, amely európai szinten kifejtett lobbitevékenységével jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek mai napig megoldatlan kérdésére irányítsa.
Felidézte, hogy néhány napja ért véget a FUEN 60. kongresszusa, s azt mondta: Magyarország külön üdvözli az ülés határozatát, amelyben az Európai Unióban működő kulturális és területi autonómiák legjobb gyakorlatainak alkalmazását, a régiók történelmi, kulturális, nyelvi, vallási és hagyományos értékeinek figyelembe vételét kéri Romániától és Szlovákiától.
Elkötelezett partnerei maradunk a FUEN-nek azon törekvéseiben, amely során azt kívánja elérni, hogy a nemzeti kisebbségek saját maguk döntsenek saját ügyeikben – rögzítette a nemzetpolitikai államtitkár.
Kitért arra, hogy a FUEN tevékenységének egyik kiemelkedően fontos eleme a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés, amellyel azt kívánja elérni, hogy az Európai Unió fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét növelő és az unió kulturális és nyelvi sokféleségét erősítő jogi aktusokat. Magyarország támogatja a kezdeményezést és minden tőle telhető segítséget megad annak sikerre juttatása érdekében – jelezte, hozzátéve: bíznak benne, hogy az Európai Bizottság is belátja, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűségnek a nemzeti kisebbségek is elengedhetetlen részei, még akkor is, ha több tagállam (például Románia és Szlovákia) nem feltétlenül ért egyet ezzel.
Hozzátette: a magyar érdekek képviselete szempontjából rendkívül fontos, hogy több magyar tagja is van az ernyőszervezetnek, alelnöke például az RMDSZ soraiból került ki. Az aktív tagság lehetővé teszi, hogy a közösségek nemzetközi téren is rámutathassanak az egy-egy országban fennálló visszás helyzetre, különösen pedig annak megerősítésére szolgál, hogy a kisebbségek helyzete nem az ország belügye – jegyezte meg Potápi Árpád János.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 20.
Premier, diáktábor, római fesztivál…
A Széllyes Sándor Csűrszínház idei évadáról
Amikor más színházak nyári szünetet tartanak, amikor a kulturális élet holtszezonja kezdődik, Mikházán akkor zajlik a parti! Kulturális események követik egymást egész nyáron, színházi, zenei, képzőművészeti, gasztronómiai, történelmi estek sorozatára látogathatnak el az érdeklődők – Mikháza végérvényesen a Nyárádmente kulturális központjává vált. Köszönhető ez elsősorban a Széllyes Sándor Csűrszínháznak, ötletgazdáinak és működtetőinek, akik munkájának eredményeképpen idén a 13. Csűrszínházi Napokon vehetünk részt – az említett évad keretében, mert az évad évek óta nem csak a Csűrszínházi Napokból áll.
A nyárádremetei önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Maros Művészegyüttes, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Spectrum Színház, a Bekecs néptáncegyüttes, az Artecotur Egyesület, a Nyárádmenti Kistérségi Társulás, az RMGE Maros, a Maros Megyei Múzeum és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület által szervezett, társszervezett, támogatott rendezvénysorozat a tavasz utolsó napján, ez év május 31-én veszi kezdetét és szeptember 5-én ér véget. A két időpont között színes, tevékeny és értékes kulturális élet zajlik Mikházán, amellyel kapcsolatosan kedd délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a főtéri Spectrum Színház előcsarnokában.
Szélyes Ferenc színművész az idei évad programját ismertette, és elmondta: azért izgalmas a csűrszínházi nyár, mert történelem, irodalom, egyház, népi hagyomány és színház egy helyen megtalálható. A Maros Megyei Múzeum részvétele tovább gazdagította az arculatot, és nagyon fontosak számukra a Spectrum Színház előadásai is – az intézmény "elődtársulata" a Csűrszínházban lépett fel.
A Maros Megyei Múzeum nevében Ötvös Koppány és Györfi Zalán szólalt fel, akik elmondták: nagy az esély arra, hogy a római limest kultúrtájként bemutató projektek várbeli kiállításán bemutatott időkapszula felépüljön a mikházi ásatások helyszínén, továbbá idén is sor kerül a nagy sikerű Római fesztiválra. A csűrszínházi évad keretében, augusztus 8- án megszervezendő egynapos fesztivál ezúttal reneszánsz és barokk elemekkel is bővül. – Ez lesz a harmadik fesztivál, az eddigiek sikere a folytatásra ösztönöz. Mikházán, a csendesebb, nyugodtabb helyet kínáló kolostoron kívül bőven akad még látnivaló, a háromnyelvű fesztivál programját pedig idén is akként alakítjuk, hogy az mindegyik korosztály számára megfeleljen. Ez évben is lesz kilátogatás, szervezett idegenvezetés az ásatásokhoz, a kolostorban szervezendő események partnereként pedig a Teleki Téka is közreműködik a programok lebonyolításában.
Török Viola rendező a Spectrum Színház társulatának Mikházán július 24-én este 8 órától bemutatandó előadásáról – Molière Nők iskolája című darabjáról – szólt.
– Kihívás megtalálni azt a művet, előadást, amely a mikházi szellemiséget tükrözi, azt a vidéki lelkületet, amely mindannyiunk számára nagyon fontos. Olyan darabot kell ilyenkor választani, amely közelebb hozza az ősi dolgokat. Molière szóban forgó drámájában nagyon sok reneszánsz elem megtalálható. Mi azt a szellemiséget is igyekszünk folytatni, amely a római, a reneszánsz és a barokk világlátást jellemezte, ugyanakkor a magyar barokkból is átcsempészünk elemeket az előadásba, megpróbáljuk megtalálni a kapcsolódási pontokat. Zenés darabról van szó, a produkció zenei része Kelemen László zeneszerző munkája. Ezzel az előadással kezdjük az őszi évadunkat is.
Az Artecotur Egyesület nevében Vajda György kollégánk nyilatkozott, aki a június 28-án sorra kerülő Széllyes Sándor népi előadóművészeti vetélkedőről, valamint a június 29-e és július 4-e közötti színművészeti diáktáborról szólt. Mindkét esemény a csűrszínházi évad része – az első esetében elsősorban az iskolákat, a diákokat kívánják megszólítani: a humor, az ízesség, a népi beszéd fontos szerepet játszik majd az értékelésben. Ami a színművészeti tábort illeti, a tavalyi pénzhiány miatt elmaradt, pénz az idén sincsen, de úgy döntöttek, mindenáron megszervezik. – Maszkos tábort szervezünk, amelyben a résztvevők elkészítik a maszkot, majd a tábor lejártáig a maszkhoz alakítanak, felépítenek egy karaktert. Hosszú távra tervezünk, célunk, hogy megmaradjon és a csűrszínházi hagyomány részévé váljon ez a tábor. Csíki Szabolcs, Koszorús Krisztina és Gyéresi Júlia oktatja majd a résztvevőket: húsz-huszonöt VIII–XII.-es diákot – hallottuk az idei nyári évad beharangozóján. A Széllyes Sándor Csűrszínház 2015-ös évadának programját pedig hamarosan ismertetjük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 20.
Nem a kisebbségeket, az anyóst kell tolerálni
Közgyűlését tartotta az európai kisebbségi lapok egyesülete
Európa jóformán minden részéről összesereglett, a MIDAS égisze alá tömörült lapokat képviselő újságírókat az esemény hivatalos megnyitóján rendre Pietro Varljen, a helyi olasz közösség elnöke, Gasparic Marina, Opatija alpolgármestere, Slezákné Kovács Edit, a MIDAS elnöke (az Új Szó lapigazgatója), Verner Stuflesser, a bolzanói EURAC Kisebbségjogi Intézet elnöke, valamint Olaszország fiumei (Rijeka) főkonzulja, Renato Cianfarani köszöntötte. A folytatásban Ivan Jakovcic EP-képviselő, Erik Fabijanic, a Primorje – Gorski Kotar megyei közgyűlés elnöke, továbbá az Olasz Szövetség részéről Norma Zani tartott rövid előadást, ismertetve a horvátországi és a szomszédos szlovéniai olaszok, valamint más kisebbségek helyzetét.
Az előadásokból megtudhattuk, hogy az itteni kisebbség helyzete sok szempontból hasonlít az Európa más országaiban élő kisebbségi közösségekéhez, hiszen megvannak ugyan a jogaikat szavatoló törvényes keretek, a gyakorlatba ültetés azonban bizonyos esetekben csorbát szenved. Mindezekről az alkotmányos jogokról, illetve a kisebbségekre vonatkozó horvát és szlovén törvényekről Norma Zani tartott nagyon alapos bemutatót, míg az EP-képviselő Ivan Jakovcic elsősorban azt hangoztatta, hogy a kisebbségek jogait számarányuktól függetlenül be kell tartani, hangsúlyozva: a nemzeti közösségek fennmaradásának két fő pillére az anyanyelvű iskola és a sajtó.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 20.
Zajlik a fotós fesztivál Kolozsváron
Félidejénél tart az ötödik Photo Románia Fesztivál, amely számos kiállítással, workshoppal, versennyel, koncerttel, könyvbemutatóval és különleges eseménnyel kedveskedik a kolozsváriaknak, a fényképezés és a vizuális művészetek iránt érdeklődő amatőrök és profik figyelmére egyaránt számítva. A május 15-e és 24-e között zajló rendezvénysorozat apropóján mintegy 160 külföldi és hazai fotóművész, fesztiváligazgató tartózkodik Kolozsváron, nekik is köszönhető az a 70 tárlat és a 20-nál is több műhelytevékenység, amely ezekben a napokban „kínálja magát”.
Sok minden történt az elmúlt öt nap folyamán, tegnap például a legfontosabb európai fotófesztiválok menedzserei találkoztak a Hunyadi tér (Piaţa Ştefan cel Mare) 18. szám alatt működő Photo Románia Házban – amely a tíz nap alatt fotómúzeumként működik, a tárlatok mellett sokféle program helyszínéül szolgálva –, a sétatéri Kaszinóban pedig az esküvői fotók témában tanácskoztak. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is szinte minden kiállítás nyitva tart a rendezvénysorozat teljes ideje alatt, és különböző időpontokban vannak a nyitóünnepségek; ami a mai napot illeti, a Művészeti Múzeumban (Bánffy-palota, Főtér/Piaţa Unirii 30. szám) két esemény is zajlik délután 6 órától: ekkor nyitják meg az Éjféli tej (Midnight Milk) és a Szépség atlasza (Atlasul frumuseţii) című kiállításokat, előbbi a norvég Marie Sjøvold, utóbbi pedig a bukaresti Mihaela Noroc nevéhez kapcsolódik.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 20.
Kiutat keresnek a zsákutcából
Nem elegendő mindössze egy-két alkalom a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Altusz Kristóf, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A román–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnöke lapunknak elmondta, az erdélyi magyar kisebbség helyzete olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amelyet Budapest mindig fel fog vetni a kétoldalú megbeszélések során. Az államtitkár szerint nem volt reális elképzelés Bukarest részéről, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter nemrég tett budapesti látogatása során jegyzőkönyvet írjanak alá a kisebbségi ügyekről. Altusz Kristóf közölte, megindult a konszenzus keresése a problémás ügyekben, de a jelenlegi politikai szándék egyelőre nem ad lehetőséget arra, hogy a szakbizottság egységes álláspontot tudjon kialakítani.
– Három év után járt először nemrég román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is így érzékeli?
– A kérdés eléggé összetett. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban ezt mi úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni.
A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy a Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, akkor azokat természetesen fel fogjuk vetni a kétoldalú megbeszélések során.
Ennek megfelelően az Aurescu-látogatásnak is volt egy olyan része, ahol a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja-e ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns lépés a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre mi odafigyeltünk. Nézze, mi itt arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amit a Magyarországon élő román kisebbségek az irányunkban közvetítenek. Márpedig mi nem kaptunk ilyen típusú jelzéseket, hogy veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt az álláspontunk eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, hogy alá lehet írni egy kisebbségi jegyzőkönyvet, erre végül mégsem került sor. Miért hiúsult meg ennek a megállapodásnak a megkötése, milyen konkrét ügyekben vannak markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, azóta a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag állt, zsákutcában volt. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen teljesen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni.
Amint a kérdésében is rámutatott, természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a konszenzus keresése megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad arra lehetőséget, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Említenék egy olyan példát, amelyet mi rendszeresen megemlítünk. A bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja a beterjesztett kisebbségi törvénytervezet megtárgyalását, illetve elfogadását.
Ez olyan ügy, amely a kisebbségek védelmében jelent további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, éppen ezért ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, hogy a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne, hogy legyen egy ilyen jogszabály.
De egyelőre úgy tűnik, hogy e téren nem várható komolyabb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok beazonosítása történik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy végleges aláírásra kerül sor, hanem a bizottság a két állam közötti kisebbségi együttműködésnek a legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar Külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését ebbe a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen az összes vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, akkor ez valószínűleg gátolná az épp most zajló párbeszéd kimenetelét.
Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy a kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van. Nyilván nem arról kell szóljon az egyeztetés, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések minden szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját.
Ha sikerül konszenzust találni, akkor előre tudunk haladni, ha pedig nem – például az ön által említett kérdésben –, akkor magasabb szintre kell utalni a kérdést. Tehát nyitva is hagyhatjuk a kérdést, és megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megállapodni erről, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– Ide vonatkozóan azt tudom mondani, hogy 2009-ben nem teljes bizottsági kör előtt került aláírásra az ominózus jegyzőkönyv. Nem szeretném túl sokszor önmagamat ismételni, de én nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik egyébként legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Tehát értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként úgymond a saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni, hogy az akkori társelnök éppen mit és miért cselekedett. Én viszont a szakbizottság jelenlegi társelnökeként nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Ön szerint felgyorsulhatnak a kétoldalú tágyalások a következő időszakban, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójára, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. Az Aurescu külügyminiszter úr látogatása előtti napon elég hosszan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra.
Amint már említettem, elég komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megbeszélni a vitás kérdéseket, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi magát a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és úgy veszem észre, hogy a román fél is.
De megmondom őszintén, most nem tudom önnek pontosan megmondani, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 20.
Szülőföldmérés
Veszélyes vizekre eveztek a Nemzetstratégiai Kutatóintézet halászai, ám vitathatatlan érdemük, hogy olyan problémákat hoztak felszínre, amelyekkel sokkal többet kell foglalkozni, mint eddig.
A szórványmagyarság a kisebbségi lét súlyos következményeiről szolgáltat nap mint nap „élő tudósítást”, ám a kétségbeejtő, egyúttal tanulságos történések ellenére eddig nem született átfogó mentési stratégia. Abban egyetértés mutatkozik, hogy a legfontosabb cél a szülőföldön maradás és az anyanyelven való boldogulás, ám a szülőföld igen tág fogalom, amely szubjektíven megítélhető jelentéstartalmat hordoz.
A nem olyan régen Budapesten megalakult Nemzetstratégiai Kutatóintézet úgy döntött, saját szakállra belevág a szórványmentésbe, a jelek szerint Erdély szintjére „kitolva” mindannyiunk szülőföldjének határait. A besztercei és medgyesi példák arról tanúskodnak, hogy a Szász Jenő által vezetett intézet a tömbmagyarság óvó szárnyai alá menekítené a diákokat, nem törődve azzal, hogy ösztöndíjjal, ingyenes bentlakással és utaztatással kecsegtetető ajánlatuk tönkreteheti azt, amin évek óta vért izzadva munkálkodnak a „végeken”.
A székelyföldi küldöttek besztercei és medgyesi kampánya nagy felháborodást váltott ki – abszolút jogosan, hiszen Szász Jenőék anélkül indultak el egy úton, hogy széles körű egyeztetést folytattak volna az érintettekkel, a helyi közösségek tagjaival, vezetőivel. Azonban magánakciójuknak pozitív hozadéka is van: egyértelművé vált, hogy nem így kell csinálni. Szintén örvendetes, hogy kiderült, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet rendelkezik anyagi forrásokkal, amelyeket a magyarul tanuló diákok támogatására fordíthat.
Nagyon reméljük, hogy ezt az összeget nemcsak Székelyudvarhelyre szállított gyerekekre költhetik el, hanem mondjuk Besztercén, Medgyesen, Nagyenyeden, Déván, Temesváron, Aradon vagy Nagybányán is, ott, ahol a szülők, tanárok és érdekvédelmi vezetők régóta harcolnak a megmaradásért – csak „kicsiben”.
Mert a csábító felajánlás helyben, a szórványtérségek központjaiban is szép eredményekkel járhat. S talán épp az életbevágóan fontos támogatásnak köszönhetően fogják valamivel többen kimondani a végeken is: boldogulok a szülőföldemen.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 20.
Két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítését szorgalmazza az államfő
Klaus Johannis államfő a parlament jóváhagyását kérte két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítéséhez – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál.
Johannis a parlamenthez intézett üzenetében rámutatott, hogy az ukrajnai válságra, Oroszország „agresszív” lépéseire válaszolva a NATO olyan döntéseket hozott legutóbbi, walesi csúcsértekezletén, amelyek védelmi és elrettentő képességei növelését szolgálják.
Ezek sorában Románia, Lengyelország, Bulgária és a három balti ország területén úgynevezett integrációs egységeket (vezénylési központokat) hoznak létre a gyorsreagálású NATO-erők számára (NATO Forces Integration Unit – NFIU).
A román államfő a NATO-erők egyik integrációs egységének és egy hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központnak (Multinational Division South-Est Headquarters – MND-SE HQ) a befogadásához kérte a parlament jóváhagyását.
Johannis leveléből kiderült, hogy ez utóbbi a Románia és Bulgária területén létrehozandó integrációs egységek parancsnokságaként működik majd, és a délkeleti szárny NATO-erői parancsnoki szerepének betöltésére is alkalmas lesz, ha egy tagállam elleni támadás az észak-atlanti szövetség kollektív ellenlépését tenné szükségessé. Mindkét vezénylési központot Bukarestben alakítják ki.
A NATO védelmi miniszterei idén februárban tisztázták a készültségi akcióterv részleteit: ennek keretében az észak-atlanti szövetség területén rövid időn belül bárhol bevethető, mintegy 5000 fős dandárt állítanak fel.
Bogdan Aurescu külügyminiszter a Hotnews.ro-nak nyilatkozva rámutatott: a NATO-erők integrációs egységeinek az a feladata, hogy előkészítsék az adott területen a gyorsreagálású egységek fogadását, kidolgozzák a haditerveket, nemcsak a potenciális bevetések, hanem a közös gyakorlatozás esetére.
Az NFIU, azaz a gyorsreagálású erők bukaresti vezénylési központja 2016-ra kell elérje teljes operatív kapacitását, de a tervek szerint már idén júniusban megkezdi működését. A bukaresti hadosztály-parancsnokságot (MND-SE HQ) jövőre bocsátanák a NATO rendelkezésére, teljes operatív kapacitását pedig 2018-ra éri majd el.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 20.
Bukarestben vizsgálódnak a nemzetközi hitelezők
Számos házi feladatot kell teljesítenie a Ponta-kormánynak ahhoz, hogy sikerrel le tudja zárni a szeptemberben lejáró készenlétihitel-megállapodást – a hogyan továbbról május 26-áig zajlanak majd az egyeztetések a hitelezői trojka – Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank – kedd óta újra Bukarestben tartózkodó küldöttségével.
Mint ismeretes, Románia az IMF szervezésében kötött két évvel ezelőtt 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amit fele-fele arányban az IMF és az Európai Bizottság biztosít. Románia 2011 óta nem szorult IMF-es kölcsön lehívására, és a jövő évtől Bukarest már csak rugalmas hitelvonalról szóló megállapodásban érdekelt.
Ugyanakkor még mindig kérdésesnek tűnik, hogy Románia lezárja-e a hitelszerződést, mivel tavaly és idén is nézeteltérések merültek fel a felek között – a hitelezők küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek nem állapodtak meg bizonyos feltételekben, így szándéknyilatkozat sem készült a román fél vállalásairól.
Eközben Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a napokban határozottan állította, hogy Bukarest újabb megállapodást akar, ezúttal egy lazábbat, amihez hasonlót Lengyelország is kötött – ehhez a lépéshez viszont elengedhetetlen a futó szerződés sikeres lezárása.
A kedden elkezdődött tárgyalássorozat egyik fő témája minden valószínűség szerint az élelmiszeripari termékek és nem szeszes italok általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a jelenlegi 24 százalékról 9 százalékra történő csökkentése, illetve a január elsejétől tervezett általános áfacsökkentés és fiskális relaxáció lesz, ugyanakkor a vajdahunyadi energetikai komplexum átszervezése is szóba került – legutóbb e tekintetben nem sikerült a feleknek közös álláspontra helyezkedniük.
„Jelen pillanatban a megállapodás egyéves késésben van. Hogy újra naprakész lehessen, és szeptemberben le tudjuk zárni, kevés idő áll a rendelkezésre, így igen agresszív strukturális reformokra lesz szükség" – nyilatkozta a témában az Adevărul napilapnak Ionuţ Dumitru, a Pénzügyi Tanács elnöke, aki egyben a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza is.
Hozzátette: újabban a költségvetési hiány kérdése is súlyosbítja a helyzetet, hiszen miközben a megállapodás értelmében a büdzsé strukturális hiányának 2016 végén a bruttó hazai termék (GDP) alig 1 százalékára kellene rúgnia, az Európai Bizottság legfrissebb prognózisa – ami már számol a januártól hatályba lépő, jelenleg a parlamenti elfogadásra váró új adótörvénykönyvvel – 3,5 százalékos deficitet vetít előre.
„1 és 3,5 százalék között a különbség óriási. Vagy lemondanak a tervezett adócsökkentések egy részéről, vagy kompenzáló intézkedésekkel rukkolnak elő" – vázolta a kormány számára adódó lehetséges forgatókönyveket Ionuţ Dumitru.
Mint ismeretes, a tervezett intézkedések között az áfacsökkentés mellett megtaláljuk még az üzemanyagokra kivetett jövedéki adó 20 százalékos csökkentését, eltörölnék továbbá az osztalékok megadóztatását, valamint a sokat vitatott „oszlopadót" is, amit tavaly vetett ki a kormány a nem épületjellegű ingatlanokra.
A kormány számításai szerint az intézkedések 18,29 milliárd lejes lyukat ütnének a költségvetésben, de abban bíznak, hogy sikerül kompenzálni a kieső források jó részét, így mindössze nettó 7,26 milliárd lejes hiánnyal számolnak. Egyébként a szenátus nemrég kivette a törvénytervezetből az üzemanyagok jövedéki adójának a csökkentését, az osztalékok adóját pedig a jelenlegi 16 százalék helyett 5 százalékban állapította meg – a felsőház intézkedései révén 4 milliárd lejt lehetne megspórolni az államkassza számára.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|
2015. május 20.
Tanulmánykötetek a Partiumról
A mihályfalvi Nyíló Akác Napok keretében a városi könyvtárban szombat délután könyvbemutatóra is sor került. A Partium – társadalomföldrajz, területfejlesztés című kötet bemutatóján házigazdaként és egyik szerzőként dr. Szilágyi Ferenc köszöntötte a mintegy negyven érdeklődőt, majd az elmúlt évek kutatásait és az azokból megszületett köteteket ismertette. Elhangzott, hogy mindenkire szükség van a partiumi identitás erősítésének folyamatában, ezen belül a tudományos élet szereplőinek is ki kell venniük a részüket a munkából. Bemutatásra kerültek azok a kiadványok, amelyek a régió egészének meghatározását hivatottak szolgálni, valamint azok is, melyek egy-egy kistérséget (Érmellék, Hegyköz) ismertetnek, írnak le. A Partiummal foglalkozó tematikus kötetek dr. Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán közös munkájának eredményei. Ennek a tematikus sorozatnak a második kiadványa a Partium – társadalomföldrajz, területfejlesztés címet viseli. (Az első Partium – társadalom és térszerkezet 2013).
A most bemutatásra került kötet egy interdiszciplináris jellegű kiadvány, amely földrajzi, területfejlesztési, közlekedésszervezési, történelmi, vallásföldrajzi, demográfiai, önrendelkezési tanulmányokat foglal magába. A szerzők sorában a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) kutatói mellett, képviselve van az ELTE, a Debreceni Egyetem is. Elhangzott az is, hogy a Partium-kutatás irányában egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a közeli magyarországi kutatóhelyek részéről, illetve több megkeresés is érkezett a PKE felé közös kutatások beindítása céljából. Zakota Zoltán informatikus-közgazdász (PKE), a kötet társszerkesztője az információs társadalom határ menti helyzetképéről, illetve a jövőbeli tervekről beszélt.
A bemutatásra került kötetek fő célja, hogy tudományos keretet adjon a regionalizálási folyamatnak, mely jelenleg az országban zajlik.
A könyvbemutató végén a megjelentek tehették fel a kérdéseiket.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. május 20.
Vincze: Európának foglalkoznia kell az őshonos kisebbségek jogaival
„Az európai nemzeti kisebbségek egy hangon szólalnak meg az Európai Unióban, amikor jogi normarendszer megteremését kérik, amelynek alapja a Minority SafePack kisebbségi európai polgári kezdeményezés. Az EU elutasítását követően a kisebbségek úgy látják, hogy az EU demokrácia-deficittel küszködik, hiszen szőnyeg alá söpri egy olyan kérdésnek a rendezését, amelyet korábban maga azonosított értékként" – jelentette ki Vincze Loránt kedden Budapesten, az Európai kisebbségvédelem kihívásai című, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által rendezett nemzetközi konferencián. Magyarság Házában tartott rendezvényen, amelyet Kántor Zoltán, a kutatóintézet elnöke nyitott meg, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára A kisebbségi státustól az autonómiáig címmel tartott előadást. A konferencián Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tartott vitaindítót, aki kiemelte, a magyar kormányzat a kisebbségi jogérvényesítés fontos szereplőjeként tekint az FUEN-re, amely hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek megoldatlan kérdésére irányítsa. Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke az európai nemzetiségek előtt álló legfontosobb kihívásokról beszélt.
A kisebbségi ernyőszervezet a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyarok érdekvédelmi intézménye is azáltal, hogy munkájában valamennyi magyar közösség tagszervezete részt vesz" – mondta Vincze Loránt, aki fontos közös kapcsolódási pontnak nevezte, hogy a FUEN-ben jelen vannak a magyarországi nemzetiségek közül a német, a szlovák és a román kisebbség képviselői is. A FUEN alelnöke a kisebbségi szolidaritás fontosságáról is beszélt: főként a nyugat-európai tagszervezetek érzik kötelességüknek, hogy segítsenek az Európa kevésbé szerencsés felén élő közösségeken. Előadásában rámutatott, hamis az ideális kép, amelyet a román kormány a kisebbségi helyzetről fest, hiszen az erdélyi magyarok tudják, hogy hiányos a meglévő törvényi keret alkalmazása az oktatásban, az anyanyelvhasználatban és más területeken, illetve elfogadhatatlan, hogy az etnikai autonómiáról szóló vitát Bukarest közbiztonsági fenyegetésként akarja elkerülni.
„A FUEN segíteni kíván Európának, hogy elismerje az őshonos nemzeti kisebbségek jogos felvetéseit, foglalkozzon helyzetükkel, és így pótolja a meglévő mulasztásait. Az ernyőszervezet ebben a munkában minden partnerre számít, beleértve az anyaországokat is" – összegzett Vincze Loránt.
A FUEN elnöke és alelnöke Budapesten Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel és Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével találkozott. A megbeszéléseken elhangzott, hogy Magyarország a jövőben erősíti kapcsolatait a FUEN-nel és segíteni kívánja a kisebbségi ernyőszervezet érdekérvényesítő munkáját.
2015. május 21.
Ezren ropták a táncot a Csűrdöngölőn Csíkszeredában
Május 21-én, csütörtökön gyermekek és ifjak vették birtokba a csíkszeredai megyeháza oszlopcsarnokát és a Szabadság-teret, hogy együtt ropják a táncot a 27. Csűrdöngölő gyermek és ifjúsági néptánctalálkozón.
A XI. Hargitai Megyenapok keretében szervezett néptánctalálkozón több mint harminc néptánccsoport lépett fel. A nagy közös táncot megelőzően tartották a hivatalos megnyitót, amelyen András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket.
András Mihály, Hargita Nemzeti Székely Nép Együttes vezetője annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a gyerekek szülei, nagyszülei, tanítói is legyenek jelen a Csűrdöngölőn, mert a gyerekeknek számít, ha osztoznak az örömükben, sikerükben.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója arra biztatta a gyerekeket, hogy mindent lessenek el egymástól, a nagyobbaktól, táncoljanak, énekeljenek, és szőjék bele az életükbe népi örökségünket.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetét fejezte ki az András Alapítványnak és a Hargita együttesnek, hisz több mint harminc csoport mutatkozott be az idei Csűrdöngölőn a XI. Hargitai Megyenapok keretében. A tanácselnök köszönetet mondott a hivatásos táncosoknak, zenészeknek, a tanácsos kollégáknak, hogy odafigyelnek a kulturális életre.
A jó hangulatú táncnak az eső sem szegte kedvét, az oszlopcsarnok védelmébe húzódva folytatódott a néptánctalálkozó.
Erdély.ma
2015. május 21.
Elutasító válasz jött a nagyváradi szoborügyben
Nem érdekli a sok kérvényező aláírás sem a nagyváradi önkormányzatot: nem lesz Szent László-szobor annak a városnak a központjában, amit épp a nevezett történelmi személyiség alapított.
„Nemzeti, vallási, kulturális identitásunk és örökségünk megőrzése végett álljon I. László királyunk szobra Nagyvárad róla elnevezett, Szent László terén!” – ezzel a jelmondattal hozott létre adatlapot és kezdett aláírásgyűjtésbe az interneten szerveződő nagyváradi civilek csoportja márciusban. Mint akkor megírtuk, egy új Szent László szobor elkészítése és a váradi főtéren való elhelyezése érdekében kezdték akciójukat, az EMNT és az EMNP felkarolta az ügyet. Pár hét alatt mintegy nyolcezer (!) támogató csatlakozott, ennyi kézjegy gyűlt össze.
Az aláírásokat petícióval együtt április 20-án iktatta a nagyváradi polgármesteri hivatalban a polgári csoportosulás. Még románok is aláírták az íveket, ők is támogatták, hogy a városalapító új, közpénzből elkészített szobra is ott lenne a felújítás alatt álló főtéren, ha végeznek a munkálatokkal. Sztuflák Gyula, az interneten szervezett civil csoport kezdeményezője az aláírások egy hónappal ezelőtti benyújtásakor azt mondta: „Remélem, hogy a nyolcezer aláírás jobb belátásra bírja majd a városvezetést, és a kölcsönös tisztelet jegyében eleget tesz a kérésnek”. Nos, nem bírta jobb belátásra, és nem tett eleget.
Üres szöveg
Szerdán, május 20-án ugyanis lejárt a válaszadási határidő: a válasz időközben már meg is van, és lényegében elutasító. A kezdeményező tegnap a csoport Facebook-oldalára töltötte fel az önkormányzattól kapott reakciót. Így összegzett: „Levelet hozott a posta! Megkaptuk a választ. Nesze semmi, fogd meg jól, avagy minek nevezzelek…
Azoknak, akik nem tudnak románul kb a következőkről van szó. A váradi önkormányzat az egykori Szent László teret vissza nem térítendő pénzalapból újitattja fel, olyan formában, mint az 1920-1940 között volt, és ahol ekkor Ferdinánd román király szobra volt felállítva.. A projekt csak ennek az egy szobornak az elkészítését engedélyezi, másképp a pénz elvesztését kockáztatnák. Pont ezért a kérésünket, hogy Szent László szobrát is felállítsák a téren, nem tartják elfogadhatónak.” Az Ilie Bolojan polgármester és Adriana Lipoveanu főépítés által aláírt válaszban konkrétan úgy fogalmaznak, hogy „nem lehetséges” a Szent László-szobor elhelyezése. A válaszlevél egyébként május 14-i keltezésű.
Megkerestük mindennek nyomán Sztuflák Gyulát, aki kérdéseinkre elmondta: „A válaszról a személyes véleményem annyi, hogy semmitmondó, illetve arra van benne utalás, hogy nem látnak szívesen egyetlen magyar szobrot sem a főtéren, csak a térnek a két világháború közötti állapotát akarják újraalakítani.” És hogy mi jön most? Erre a kérdésre ezt válaszolta: „A további lépésekről a jövő hét folyamán esedékes sajtótájékoztatón beszámolunk, aminek időpontjáról értesítjük majd a sajtót.” A következő lépéseket is a civil csoportosulás tervezi – tette hozzá, mivel rákérdeztünk arra is, milyen háttérrel terveznek továbblépni. „mi csak a civilek nevében tartunk bármit, mint egyszerű polgárok” – jelezte.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Erdély.ma
2015. május 21.
G. Feszt: nyolc napon túl tartó kultúrpörgés
Minőségi koncertek, találkozás népszerű irodalmi személyiségekkel, közkedvelt színészek előadásai – a székelyudvarhelyi G. Caféban május 29. és június 6. között mindenből kaphat ízelítőt a látogató, természetesen díjmentesen. A G. Kulturális Egyesület által immár negyedik alkalommal megszervezett G. Feszten helyi, környékbeli és magyarországi, kevéssé ismert előadók és sztárok is jelen lesznek – többen már nem is először.
Akiket egyszer szívébe zárt a székelyudvarhelyi kultúrkocsma közönsége, örömmel járnak vissza fellépni – ez olvasható ki az idei, immár negyedik G. Feszt programjából, amelyet idén nem május elejére, hanem a hónap végére időzített a szervező, a G. Kulturális Egyesület. A rendezvénysorozatot ugyanis rögtön a Mucsi Zoltán, Scherer Péter és az udvarhelyi Katona László színművészek alkotta Nézőművészeti Kft. két előadása nyitja meg május 29-én és 30-án: pénteken és szombaton is este nyolctól lépnek fel, előbb a Nézőművészeti Főiskola című saját produkciót (Mucsi, Scherer, Katona), majd A hal nem hal bele című Emmanuel Robert-Espalieu-darabot (Scherer, Katona) mutatják be a kocsmaszínházban. A Nézőművészeti Kft. korábban két előadását is elhozta Udvarhelyre, először a tavalyi G. Feszten láthatta őket a helyi közönség.
31-én, vasárnap este megkezdődik a hozzáértéssel meghívott együttesek koncertfüzére is a G. Caféban: Alapi István (EDDA Művek, Keresztes Ildikó Band, Alapi István Band) nívó-, Fonogram- és Artisjus-díjas rockzenész csap a húrok közé, zenekara közreműködésével rázva fel a hallgatóságot. Június 1-jén este nyolctól a helyi Városháza Szent István Termébe várják az irodalomkedvelőket: Bogdán Zsolt, a szatmárnémeti színház Jászai- és kétszeres UNITER-díjas színművésze Dsida Jenő verseit adja elő. Kedden este héttől Látó irodalmi estre várják az érdeklődőket a G. Caféba, ahol az azonos nevű szépirodalmi folyóirat szerkesztőivel találkozhatnak a részvevők. Két órával később ugyanott a klasszikusnak számító, több nagy múltú magyar együttes (Európa Kiadó, C. A. F. B. stb.) tagjai alkotta Balaton zenekar ad összetéveszthetetlen hangzású koncertet.
Irodalmi kavalkád
Szerdán este héttől Székelyudvarhely szóbűvésze, Dósa Zoltán pszichológus, író, költő avatja be munkásságába az érdeklődőket, kilenctől a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház vendégelőadására várják az érdeklődőket – a bábjáték ugyancsak a G. színpadán játszódik majd. Csütörtökön folytatódik az irodalmi találkozók sora: este héttől Murányi Sándor Olivér Bartis Attila többszörösen díjazott vásárhelyi íróval, fotográfussal beszélget. Az irodalmi találkozót este kilenctől a Triád zenekar koncertje (G. Café), illetve táncház (Udvarhely Néptáncműhely) követi.
Tánc és a cappella
Június 5-én, pénteken, illetve 6-án, szombaton két stúdióelőadás is szerepel a programban: előbb az András Lóránt Társulat Székek (E. Ionesco) című kortárs táncelőadását, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfus végzőseinek vizsgadarabját kísérhetik figyelemmel a Művelődési Házban. Az előadások után is érdemes lesz benézni a kultúrkocsmába: péntek este kilenctől a Jazzapella együttes nyújt zenei csemegét, másnap este a Soul Buster koncertezik, utolsóként az idei G. fesztiválon.
A tavalyi tapasztalatokból okulva a kocsmaszínházi előadások előtt néhány perccel bezárják a kávézó ajtaját, hogy az előadást ne zavarhassák meg a későn érkezők – hangsúlyozta Bihari Lóránt szervező, hozzáfűzve, minden rendezvényre ingyenes a belépés. Mint megtudtuk, egy nem várt anyagi nehézség miatt a tervezett programból két koncertet ki kellett hagyniuk, ezenkívül le kellett mondaniuk a livestreamről, de terveik javát így is sikerült kivitelezniük.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. május 21.
Elfogadták a pártok az RMDSZ által javasolt alternatív parlamenti küszöböt
Megegyeztek a romániai pártok vezetői az új parlamenti választási törvény alapelveiről, egyebek mellett arról, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, illetve az RMDSZ által javasolt alternatív parlamenti küszöb bevezetésében is egyetértettek – tájékoztatta az MTI-t szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A képviselőház elnökének irodájában tartott szerdai egyeztetésen a kormánykoalíció részéről többek között Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a jobbközép ellenzék részéről pedig Alina Gorghiu és Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke volt jelen.
Az RMDSZ képviseletében részt vevő Kelemen Hunor szerint a tanácskozáson megállapodtak a – megyei pártlistás választással kialakítandó – kétkamarás parlament létszámáról. Elmondta: a képviselőház létszáma 336-ra csökken (beleértve a 4 külföldön megválasztandó, illetve a 18 kedvezményes módon mandátumot szerző kisebbségi képviselőt), a szenátusé pedig 136-ra (beleértve a két külföldön megválasztandó szenátort).
Kelemen Hunor rámutatott: az, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, pozitív diszkriminációt jelent az olyan – átlagosnál kisebb lakosságú – megyék esetében, mint Kovászna, Szilágy vagy Tulcea megye.
A politikus elmondta: az RMDSZ által javasolt alternatív parlamenti küszöb bevezetésében is egyetértettek, így a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át az ötszázalékos küszöböt. Hozzátette: az előírást korábban a választási reformot előkészítő parlamenti különbizottság is elfogadta.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a külföldön élő választópolgárok a számukra – előzetes regisztráció alapján – megszervezett szavazókörzetekben személyesen adhatják majd le voksukat négy képviselőre és két szenátorra. Az MTI érdeklődésére megerősítette: 2016-ban nem levélben szavaznak majd a külföldön élő román állampolgárok. A voksolás előtt fél évvel kezdődő és a szavazás előtt 75 nappal véget érő regisztráció arra szolgál, hogy a választási hatóság fel tudja mérni: hány választókörzetet kell kialakítania külföldön.
Aki nem regisztrált, az külföldön már csak a külképviseleteken adhatja le voksát. Attól függetlenül, hogy hányan járulnak az urnákhoz, a külföldön voksolók négy képviselőt és két szenátort küldenek a törvényhozásba a 43., számukra létrehozandó választókerületből – pontosította Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
MTI
Székelyhon.ro
2015. május 21.
Zászlótörvény: csak a helyi és megyei lobogók helyzetét oldja meg
Az új zászlótörvényről nyilatkozott Antal Árpád, valamint Kulcsár-Terza József is. Mindketten kijelentették: a jogszabály nem oldja meg a székely zászló használatát, ám az elkövetkezendőkben regionális szimbólumhasználatot érintő törvény kidolgozását szorgalmazzák.
Különbséget kell tenni a székely, valamint helyi és megyei zászlók között – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki hozzátette: az új zászlótörvény nem oldja meg a székely lobogó önkormányzatok homlokzatán való használatát. Megoldja viszont a helyi és megyei zászlók problémáját, ez pedig Sepsiszentgyörgynek jó, mert, bár évekkel korábban sikerült kormányhatározattal elfogadtatni a megyeszékhely címerét, a város lobogójának jogos használatáért még jelenleg is perek folynak.
Háromszék vármegye rendelkezett címerrel és lobogóval, ám mivel Hargita megye, mint történelmi terület nem létezett, így ott a székely zászlót fogadták el megyezászlónak – jegyezte meg az elöljáró, aki hozzáfűzte: kezd erősödni a regionális identitástudat, az igény is megjelent már, így kell egy jogszabály, amely a regionális zászlók használatát szabályozza. „Nem szabad becsapni az embereket, sem magunkat, hogy ez a törvény megoldotta a székely zászló kérdését, de nem az a feladat, hogy kiskapukat keressünk, hanem ki kell mondanunk: nincs megoldva, és megoldást kell keresnünk” – jelentette ki Antal Árpád, aki elutasítja azt az ötletet, miszerint mind Hargita, mind pedig Kovászna megye fogadja el zászlójaként a székely lobogót, és az említett területek megnevezéseit írják fel rá. „Bár a törvény biztosítja, hogy a megyék nevei megjelenjenek a zászlón, mi mégsem fogjuk ezt tenni, hiszen a heraldika szempontjából sem elfogadott ez a lehetőség” – zárta gondolatait az elöljáró.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője üdvözölte Orbán Viktor azon kijelentését, miszerint „Európa az európaiaké, Magyarország a magyarországiaké”, illetve általa kiegészítve: „Székelyföld a székelyeké”. Az új zászlótörvénnyel kapcsolatban hasonlóan vélekedik, akárcsak Antal Árpád: fölösleges viták vannak ekörül, hiszen valóban nem oldja meg a székely zászló ügyét, de nem is az Izsák Balázs, Székely Nemzeti Tanács elnöke által felvázolt helyzetet vonja maga után.
Az MPP megyei vezetőjének értelmezése alapján a jelenlegi jogszabály nem tiltja a székely zászló intézmények homlokzatán való használatát, csupán a román, az Európai Unió lobogójának kitűzéséről és azok sorrendjéről szól. Azt azonban az MPP háromszéki vezetője is nehezményezi és problémaként értékeli, hogy a zászlókat Bukarestben engedélyeztetik.
„Ki kell tűzni a székely zászlót, pereljenek majd a kormánymegbízottak, nem kell, és nincs is amiért félni, hisz egy nemzet szimbólumainak használata az Európa Unióban elfogadott jogszabály” – hívta fel a figyelmet Kulcsár-Terza, aki hozzátette: az elkövetkezendőkben olyan tervezetet dolgoznak ki partnereikkel, amely célja a regionális szimbólumhasználat szabályozása.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. május 21.
Strasbourgban keresi igazát a református egyház
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult az Erdélyi Református Egyházkerület a bírósági ítélettel visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium épülete ügyében – közölte Kató Béla, az egyházkerület püspöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.
Az MTI beszámolója szerint a püspök nem tartotta örömtelinek, hogy az egyháznak Románia ellen kell egy Románián kívüli bírósághoz folyamodnia jogorvoslatért, de hozzátette, nem maradt más lehetőségük a Székely Mikó Református Kollégium ingatlanai tulajdonjogának a rendezésére.
Amint Veress Emőd egyetemi docens, a strasbourgi periratot összeállító jogászcsoport tagja elmondta, a beadványban azt próbálták bizonyítani, hogy a patinás iskolaépület a visszaszolgáltatás után tisztességtelen eljárás útján került újra az állam tulajdonába, valamint azt, hogy a román állam megsértette az egyház tulajdonhoz való jogát.
Példaként hozta fel a tisztességtelen eljárásra, hogy a visszaszolgáltatást érvénytelenítő büntetőjogi perben a bíróság nem vette figyelembe, hogy az ingatlan tulajdonjogát korábban egy polgári perben már jogerős bírósági ítélet tisztázta. Úgy vélte, az is a tisztességtelen eljárást támasztja alá, hogy a bírósági ítélet Sepsiszentgyörgy önkormányzatát annak ellenére tette az ingatlan tulajdonosává, hogy az önkormányzat a per során nyomatékosította, nem tart igényt az ingatlanra.
Veress Emőd a tulajdonjog megsértését azzal bizonyította, hogy az 1948-as államosítási rendeletben az állam rögzítette, a református egyháztól vette el az ingatlant. „A román államnak megfelelt a református egyház, amikor el kellett venni, de nem felelt már meg, amikor vissza kellett adni az ingatlant” – jelentette ki a jogász. Hozzátette, hogy a perirat összeállításába levéltári kutatókat is bevontak, az ügy jogi képviseletével pedig egy – a strasbourgi esetjogot jobban ismerő – francia ügyvédi irodát bíztak meg.
Veress Emőd szerint az egyházat azáltal is sérelem érte, hogy a ploiești-i táblabíróság egy büntetőperben, mintegy mellékesen döntött a tulajdonjogról, anélkül, hogy annak a részleteit megvizsgálta volna.
Hozzátette, a perirat elkészítése során alaposan megvizsgálták, hogy miért szerepelt a 19. század végi telekkönyvben az ingatlan tulajdonosaként az „Ev. Ref. Székely Mikó Kollégium” bejegyzés, és miért nem a református egyház. Kijelentette, a telekkönyvi bejegyzés azt a célt szolgálta, hogy rögzítse az épület rendeltetését, mely az egyházat is kötelezte a rendeltetésszerű használatra.
A jogász szerint azt remélik, hogy a strasbourgi bíróság megállapítja, a Mikó-ügyben sérültek az alapvető jogok, és ezután új bírósági eljárás indulhat el Romániában az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.
A ploiești-i táblabíróság 2014 novemberében jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő testület három tagjára.
Amint arról beszámoltunk, a ploieşti-i táblabíróság döntése felháborodást váltott ki a magyar politikai szervezetek és a történelmi magyar egyházak körében.
Kató Béla a történtek után felajánlotta lemondását, ám az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári rendkívüli közgyűlésén egyhangúlag megerősítették tisztségében a püspököt, aki ezután kijelentette, azért volt szükség a szavazásra, „mert háborúra készülünk, és a háborúban a tábornoknak tudnia kell, hogy milyen hadsereg áll mögötte”.
Székelyhon.ro
2015. május 21.
Bizottság a Kárpát-medencei magyarokért
Munkabizottságot hozott létre a budapesti kabinet azzal a céllal, hogy összehangolja a Kárpát-medencei magyarokkal kapcsolatos kormányzati munkát – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
Elmondta: az előző napi kormányülésen áttekintették a Kárpát-medencei magyarság helyzetét, azon belül a magyar kormány támogatáspolitikáját.
Utóbbival kapcsolatban a kabinet úgy döntött: az új támogatási rendszer középpontjában a gyermekvállalásnak és az oktatás-nevelésnek kell állnia a határokon túl is – ismertette.
A megújuló támogatáspolitikában a magyar kormány kiemelt szövetségesként tekint a határon túl működő történelmi egyházakra, azokra a településekre, ahol a magyarságnak sikerült megőriznie a demográfiai többséget, valamint a vállalkozói érdekképviseletekre – mondta Lázár János.
Székelyhon.ro