„Érezzék csángó testvéreink is, hogy a Szűzanya várta őket”
A moldvai csángók számára idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a több éves hagyományra visszatekintő liturgiát. A csángó misét, akárcsak a tavaly, ezúttal is Berszán atya celebrálta.
Bár a csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, annak néhány éve tartó restaurálása miatt, idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a liturgiát. „Imádkozzunk együtt azért, hogy mihamarabb legyen a plébániatemplom újra kultikus hely, hogy újra ott köszönthessük csángó testvéreinket” – kérte Kovács Attila plébános a szentmise kezdetén, majd hozzátette: a perselyes adományokat is erre a célra fordítják, hogy mielőbb befejezhessék a templom felújítását.
Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója, a szentmise celebránsa elmondta, a világon több Mária kegyhelyen járt, és mindenütt érezte a Szűzanya jelenlétét. „Segített, várt, mint édesanyja a gyermekét” – fogalmazott az atya.
Éppen azért, aki a kegytemplomba jön el, vigasztalást, lelkierőt meríthet a nehézségek elviselésére is. „Köszönjük meg a Szűzanyának, hogy szeret minket. Érezzék meg a mi csángó testvéreink is, hogy vár itt a Szűzanya. Őseik nyomán, ezután is jöjjenek ide, mert itt elmondhatja az ember az örömét, bánatát, elsírhatja a könnyeit és elénekelheti: nem vagyunk árvák, édesanyánk a magas mennyekből , gondot visel ránk” – idézte prédikációjában az egyházi ének sorait a liturgia vezetője.
Az egyházi énekeket a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa adta elő.
A moldvai csángók számára az 1990-es évektől kezdődően kezdtek szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Ereklyemúzeumot hoznak létre Agyagfalván
Ereklye- és emlékmúzeumot hoz létre a székely nemzetgyűlések helyszínén, Agyagfalván az Agyagfalva 1848 Alapítvány – hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Antal István RMDSZ-képviselő, az alapítvány elnöke (képünkön) elmondta, a kivitelezés a kezdeti stádiumban van, elkezdték a gyűjtést, az alapanyag 30-40 százaléka összegyűlt, jövő héten például gerendaadomány érkezik. Bíznak benne, hogy a beruházást két éven belül megvalósíthatják – jegyezte meg.
Jogos igénye ez a múzeum egész Székelyföldnek – hangsúlyozta Antal István. Hozzátette: a kiállítás anyaga megvan, ahhoz hozzájárul a Székely Nemzeti Múzeum, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi múzeum is.
Antal István közölte, az alapítvány dolga az, hogy a 100 ezer eurót összegyűjtse.
A műsorban elhangzott az is, hogy a múzeum a székely kiállásra emlékező szoborcsoport mellett épülne fel. 1848 őszén itt határoztak a székelyek a magyar kormány melletti kiállásról, és ez a nemzetgyűlés jelentette a székelység csatlakozását a szabadságharchoz.
1506-ban a székely nemzetgyűlés itt alkotta meg a nemzet törvényeit.
MTI
Székelyhon.ro

Csíksomlyó örök
Csíksomlyóra zarándokolni: test és lélek tornája. Évente több százezren gyalogolnak ki a legnagyobb magyar katolikus búcsúnak otthont adó, két Somlyó-hegy közötti nyeregbe hitet s tartást erősíteni, gondolatokat pallérozni, csendet, békét, megnyugvást keresni.
Bár sokan emlegetik a pünkösdi csíksomlyói búcsút nemzeti, összmagyar ünnepnek, annak vallásos jellege, a mindenkori befelé fordulás lehetősége továbbra is felülír minden világi sajátosságot, ez Csíksomlyó esszenciája. Ám mivel évszázadok óta ferencesek doméniumán lépkedünk, kevésbé hangsúlyozott, de megfontolható, hogy pünkösd előtt s után egyaránt érdemes lenne azonosulni a ferencesek szemléletével, meríteni az egyszerűség és méltóság e ritka ötvöződéséből.
Jó arcokat, tekinteteket fürkészni a keresztalják között, jó érezni a hatalmas tömeg sehol másutt nem érzékelhető egységét. Történelmi tény, hogy ennyi magyar, székely ember szíve soha nem dobban olyannyira egyszerre, miként Csíksomlyón. Jó érezni ezt a békességet. Jó látni az alvó csángó gyermekeket, hallani az aligzöld levelek zizzenését Jézus hegyének északi oldalán, jó megpillantani a fák közül kilépőket, jó követni a zarándokok vég nélküli sorát. Még a májusi zápor is másként mos, mint bárhol máshol. Ennyi ember más körülmények között elviselhetetlen lenne, itt: halk morajlást, összekapaszkodást, együtt mondott imát jelent. S ha mindennek katalizátora, működtetője a hit, hát erre alapozva lehetne életképes jövőt tervezni.
Csíksomlyó megszokottsága ellenére mindig más. A szombati nagymisét magyarok milliói követik, e szentbeszédek tehát súlyosságra is rendeltettek. Böjte Csaba ferences szerzetes az általa hatalmas bazilikának nevezett csíksomlyói nyeregben öt esztendővel ezelőtt úgy fogalmazott, zarándoklásra soha nincs rossz idő, legfennebb gyenge ember, ám eközben gyengeségeink, gyarlóságaink legyőzésére ösztönzött. Az imádkozó, keresztény ember nem keseredik el, mondotta, nem jajveszékel, nem torpan meg, hanem hittel, alázattal cselekszik, így hát „vigasztalni, bátorítani kell, hinni az újjászületésben, újrakezdésben, hisz igazából mindenik szentírási történet erről szól”. Ne korlátainkat nézzük csupán, az élő Isten arra hívott, hogy legyőzzük gondjainkat, nehézségeinket, hogy összefogjunk, bátorított.
„Szent István nem nyafog, nem siránkozik, hogy mennyi pogány ember van, hanem nekiáll hatalmas életerővel, munkával, imádkozó szeretettel egy új világot teremteni itt, a Kárpát-medencében. Milyen jó lenne, ha mi is ezzel a Szent István-i hozzáállással viszonyulnánk a magunk feladataihoz, nehézségeihez.”
Ha beszélhetünk Csíksomlyó örök üzenetéről, hát Böjte Csaba megfogalmazta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Születésnap örömmel, gonddal (25 éves a Háromszék Táncegyüttes)
Rendhagyó és rendkívüli produkcióval zárta a fennállása huszonötödik esztendejét ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az évfordulós évadot. A tegnapi gálaműsorban a társulat korábbi, jelenlegi és vendég koreográfusainak alkotásaiból mutattak be egy estérevalót. A színfalak mögött ellenben komoly gondokkal küzdenek, az együttes igazgatója és művészeti vezetője szerint a Háromszék Táncegyüttes az eddigi legsúlyosabb mélypontjára érkezett.
A huszonötödik évfordulóra egész évadban emlékeztetett a táncegyüttes. Két folkhétvégét tartottak, fotó- és jelmezkiállítással idézték fel az elmúlt évek bemutatóit, és egy hat előadásból álló miniévaddal ért véget a sorozat, amelynek a tegnapi gálaműsor volt a záróakkordja. A békéscsabai Farkas Tamás gyergyói táncokból állította színpadra koreográfiáját, szilágysági táncokat mutattak be a Százlábúak, Horváth Zsófia, a budapesti Honvéd Táncegyüttes egykori művésze nyolc lánnyal táncoltatta el Madarak voltunk című játékát, Melles Endre, a Háromszék Táncegyüttes tagja ezúttal koreográfusként is bemutatkozott a legényesek védelmében összeállított produkciójával, a társulat felelevenítette Orza Călin Lajtha László emlékére készített, egyik népzene- és néptánctalálkozón bemutatott koreográfiáját, énekelt Erőss Judit, muzsikált a Heveder zenekar. Rendhagyó volt ez a gála, mert az együttes jelenlegi tagjain kívül olyan külsősök is felléptek, akik már nem táncolnak, és rendkívüli, mert a fináléban több előadás koreográfiáiból szőtték össze a zárótáncot.
A tegnap esti ünnepi műsor méltó lezárása volt az eltelt huszonöt esztendőnek, szomorú ellenben, hogy a régi gondoktól az együttes nem szabadult meg, továbbra sincs táncosképzés, a minimálbérért művészeti munkát végző tánckar folyamatosan cserélődik, és az újak, a kezdők betanítása rengeteg erőfeszítésbe kerül. Ivácson László művészeti vezető és Deák Gyula együttesigazgató az eddigi legsúlyosabb mélypontról beszél, veszélyben érzik a jövőt, mindazt, amit eddig felépítettek és elértek. Ivácson László elmondta, a gondok ellenére jövőbenéző gálaműsorral zárták az évadot, és azzal a szándékkal, hogy a tiszta folklór mellett folytatják az eddig bejárt utat, nyitnak más műfajok irányába is, mert továbbra is szeretnék megszólítani a közönség minden rétegét, amihez elengedhetetlen, hogy a kortárs szemléletet is kövessék.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Képezzétek magatokat és váljatok hasznossá (Ballagás a helyi egyetemen)
Ötvenegy alapképzést és tizenhét mesteri fokozatot végző hallgató ballagott tegnap a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kara sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. A vállalatgazdaság, valamint a kereskedelem, turizmus és szolgáltatások gazdaságtana szakon végző fiatalok búcsúztatását az alkalomra feldíszített földszinti aulában tartották.
A tanárok és a hallgatók bevonulását a Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa kísérte, mely a köszöntőbeszédek között is előadott néhány dalt. Laura Oltean, a sepsiszentgyörgyi tagozat igazgatója, az említett szakok vezetője hangsúlyozta, az életben lesznek olyan kihívások, amelyekre a fiatalok nem számítanak, éppen ezért folyamatosan kell képezniük magukat, hogy le tudják győzni az akadályokat. Az igazgató szerint egy egyetem az ott tanítók és tanulók által válik erőssé. Sebastian Cucu prefektus folytatta a gondolatot, és arra kérte a hallgatókat, bárhová jutnak, vigyék jó hírét a megerősödött szentgyörgyi egyetemnek. Sztakics Éva alpolgármester hangsúlyozta, a helyi vállalkozók a társadalom biztos megtartói, és arra biztatta a fiatal közgazdászokat, indítsanak vállalkozásokat Sepsiszentgyörgyön. Fosztó Mónika, a magyar tanulmányi vonal vezetője azt kívánta a ballagóknak, ne csak kitűnő, hanem hasznos emberekké váljanak. A ballagás a hallgatók által a tanároknak mondott köszönettel és a legeredményesebb végzősök díjazásával zárult.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Pusztakalán szomszédságában a nyolcvanhét éves Piroska néni az egyetlen református, Lozsádon kilencvenlelkes a református gyülekezet, de a kéthetente tartott istentiszteleteket hatan-heten hallgatják, és nincs ez másként Hunyad megye többi, magyarok által is lakott falujában, ahol a vegyes házasság és a magyar iskola hiánya alaposan megváltoztatta a települések etnikai arculatát. A vaskohászat és általában az ipar, a Zsil-völgyi bányászat összeomlása a városi magyar közösségekben is tizedelt, sokan elmenekültek a munkanélküliség elől, aki pedig maradt, nem az identitása megtartásáért, inkább a megélhetéséért küzd.
Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórvány magyarságban vannak olyan kovász emberek, akik nem adják fel anyanyelvüket, kultúrájukat, és mindent megtesznek, hogy a fiatal nemzedékeket is erre ösztönözzék – ezt tapasztaltuk legutóbb, a május első felében megszervezett VI. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával is.
– Ha önerőből el is indítottuk volna valamikor a magyar napokat Hunyad megyében, az biztos, hogy nem mertük volna ekkora méretűre tervezni, ennyi településen ennyi meghívott előadót felvonultatni, rangos kiállításokat, találkozókat szervezni – tereli a szót már beszélgetésünk elején a háromszéki kapcsolatra Kocsis Attila Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, majd Kiss Csillát és Demeter Lászlót emlegeti, akik Kovászna Megye Tanácsának megbízásából felelnek a szórványkapcsolatokért. – Rajtuk is múlik, hogy ez a tevékenység ilyen élettel tele működik. Sokat köszönhetünk nekik, úgy érezzük, hogy ők a Kovászna megyei Hunyad megyeiek. A megyei tanács elnöke, Tamás Sándor, valamint Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád is sokat segít, a legtöbb, amit adtak, hogy van, akire támaszkodni, és ezt pénzben nem lehet kifejezni. Az iskolaigazgató a háromszéki önkormányzat hat éve indított szórványprogramjára utal, amely Hunyad megye mellett érinti a Szeben és Fehér megyei magyarságot is.
A magyarság vállalására biztatnak
Amikor arról kérdezzük Kocsis Attila Leventét, hogy mi a hozadéka a magyar napoknak, nem igyekszik rózsaszínben láttatni a dolgokat, de hiszi, hogy a közösségek számára fontos, ilyenkor talán egy kicsit bátrabban merik vállalni magyarságukat:
– Itt nagyon sokan nyakbehúzós magyarok, akik úgy érzik, abból, hogy kimutatják magyarságukat, valamiféle hátrányuk támadhat. A legelső Hunyad megyei magyar napokon, 2010-ben született az ötlet, hogy a meghívott tánccsoportokkal vonuljunk végig Déva főterén, majd kigondoltuk, hogy a vár alatt szervezzünk koncertet. Sokan azt mondták, ez sértené a helyi románságot. De megvolt a felvonulás és a koncert is, tapsolt a lakosság, nem volt semmi baj. Úgy tartom, az embereknek büszkének kellene lenniük arra, hogy magyarok. Ezt a gyermekekben is megerősítjük, előadásokat, színdarabokat tanítunk be az iskolában, és a szülők büszkék, amikor látják gyermekeiket ilyen produkciókban, még akkor is, ha nekik, az ő nemzedéküknek nem olyan fontos, hogy ők magyarok. Tehát a gyermekeken keresztül is próbálunk hatni, megerősíteni magyar öntudatukat. Ezért volt szükség az önálló magyar iskolára, mert egy vegyes iskola tagozataként ez nem ment volna. Most már a lakosság tudja, hogy ezek nem a városnapok, nem a várnapok Déván, hanem a magyarság ünnepe, és szép számban vesznek részt a rendezvényeken. A fiatalok is egyre inkább bekapcsolódnak, saját eszközeikkel, a Facebookon reklámozzák a programokat. Idén a rendezvény mottójával is utaltunk arra, hogy számítunk a fiatalokra: 25 év a 25 évesekért, mivel huszonöt éve alakult érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, a vele egyidős fiatalok pedig azok, akiknek át akarjuk adni a stafétabotot. Ez a nemzedék szólítható meg a legkevésbé, sokan nincsenek itthon, valahol tanulnak vagy munkahelyet keresnek, próbálják a jövőjüket megalapozni, vagy itthon vannak, de éppen a családalapítás kezdetén, és akkor mások az elfoglaltságaik, nem a szervezés. Idén mégis sokan hazajöttek ezekre a napokra, főleg a koncertekre, de más programokra is. Egy kicsit érzik, hogy itthon van a helyük, az együvé tartozás számít nekik. Ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy a minket mindig segítő RMDSZ évfordulójára is felhívjuk a figyelmet, ennek jegyében hívta meg Winkler Gyula Hunyad megyei RMDSZ-elnök, európai parlamenti képviselő Csáky Pál felvidéki európai képviselőt, hogy ossza meg velünk a felvidéki magyarság lehetőségeit.
A dévai magyar iskola
A tíz esztendővel ezelőtt alapított Téglás Gábor Elméleti Líceum az egyetlen Hunyad megyei állami tanintézmény, amely óvodától tizenkettedik osztályig magyar nyelven oktatja a gyermekeket. A dévai magyar iskola hármas szerepet tölt be: oktatási intézmény, értékmegőrző tevékenységet végez, például a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programmal, és itt működik a Hunyad megyei oktatási, nevelési és kulturális központ.
Jelenleg 110 óvodás, 140 elemista, 160 gimnáziumi tanuló és 170 felsős diák jár az iskolába, utóbbiak elméleti és szakközépiskolai, valamint szakiskolai osztályban tanulnak matematika, idegenforgalom és közélelmezés szakon. Az iskolát a helyi Geszthy Ferenc Társaság alapította a Communitas Alapítvány anyagi támogatásával, a tantermeken kívül az iskola épületében működik a százhúsz férőhelyes bentlakás és étkezde is. Az alapító társaság jelenleg is támogatja a szociálisan hátrányos helyzetű családból származó tanulókat, akik anyagi segítség nélkül nem járhatnának lakóhelyüktől távol eső iskolába, ami egyúttal azt jelentené, hogy nem tanulhatnának anyanyelvükön. A szórványban a magyar oktatás szívügye azoknak az idős embereknek is, akik hatvan-hetven esztendővel ezelőtt magyar iskolában végezték legalább az elemit. 2013-ban a Piskiben élő Bogdánné Serfőző Ilona felajánlotta vagyonát az iskola javára, a tavaly elhunyt adományozó emlékére az idei magyar napokon emléktáblát avattak Piskiben.
Palacsintától a versig
A VI. Hunyad Megyei Magyar Napok tíz napja alatt Déva, Vajdahunyad, Lupény, Petrozsény, Szászváros mellett olyan kis településeken is voltak rendezvények, mint Lozsád, Sztrigyszentgyörgy, Bácsi, Petrilla, Brád, Csernakeresztúr, közülük több helyszínen fellépett a kovásznai Zorkóczy Zenóbia gyermek- és felnőttműsorral, valamint csapatépítő játékokat tartott Egyed Edit sepsiszentgyörgyi tanítónő. Ők ketten képviselték Háromszéket a magyar napokon, az utolsó programokon Demeter László, Kovászna megyei önkormányzati képviselő is jelen volt, szorosabbra fonva a szórványkapcsolatokat.
Utolsó nap, amikor az esti koncertet Kovászna Megye Tanácsának támogatásával a magyarországi Bojtorján együttes tartotta, majálishangulat uralta Déván a városháza terét, üstökben főttek a különféle ínyencségek, kürtőskalács és palacsinta illata vonzotta az ünneplőket.
A palacsintás asztalnál csapatával Gyuris Zsolt, a Csongrád megyei Zsomboly polgármestere is fehér kötényt öltött, hogy délutánra elkészüljön a kétezerkétszáz palacsinta, de beszélgetés közben kiderült, nemcsak palacsintasütőként van jelen a küldöttség, hisz a zsombolyi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum testvériskolai kapcsolatot ápol több éve. Az együttműködésről Gyuris Zsolt elmondta, „a legfontosabb mozgatórugó a közös felelősség nemzettársainkért. A gyermekeket hozzuk évente Dévára adventi versmondó versenyre, fontos, hogy már kiskorukban megtanulják, nemcsak a határig tart a nemzetünk, hanem bizony azon túl is. A dévaiak tavaly voltak nálunk június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a hazafias versek versenyén, jöttek székely testvértelepülésünkről, Orotváról is, valamint a felvidéki Ipolynyékről, utóbbiakkal idén júniusban írjuk alá a testvértelepülési kapcsolatot. Mindig bővülnek ezek a körök, jó érzés valamit nyújtani.
Régi idők emlékei
Még egy utolsó kör Déva régi központjában, aztán kezdődik a Bojtorján-koncert, amikor megszólalnak a régi és új dalok, felidéződnek az egykori emlékek. Éppúgy, mint a kilencvenéves Dumitraşcuné Szalló Irén számára, akivel egy padon ülve beszélgettünk életéről:
– Gyermekkoromban nagyon békés város volt Déva, az emberek ismerték egymást, tudtak egymásról. Az idősebb nemzedékből mindenki tudott magyarul is. Én csak az elemit jártam Déván, aztán 1944-ben Kolozsváron a református leánygimnáziumban érettségiztem. Abban az esztendőben a húsvéti vakáció után néhány nappal bejelentették, hogy nem folytatják tovább a tanévet, mert már nagyon közel a front, éppen annyi idő maradt, hogy letettük az érettségit. Beiratkoztam az orvosi egyetemre, de annyira közeledtek az oroszok, hogy engem elmenekítettek Pestre egy tehervonattal. A szüleim itt maradtak. Sokszor elgondolkodtam, hogy mennyire szerethettek, hogy képesek voltak elválni tőlem, mert tudták, nekem az jobb. 1945. februárban indultam haza az első vonattal. Ősszel felvételiztem, és kezdtem az orvosi egyetemet Marosvásárhelyen. Az első éven ötszázhatvan hallgató volt, aztán lemaradoztak. 1951-ben végeztem, elhelyeztek Beszterce mellé, Radna tartományba. Öt falu tartozott hozzám, az elején nehezen boldogultam, mert nem tudtam jól románul, ráadásul a hegyekből betelepített románok olyan különlegesen beszéltek. Mit ad Isten, egy Konstanca mellőli román emberhez mentem férjhez, de a leányom az én vallásom szerint református, és magyar a férje. Déván nagyon sok a vegyes házasság, és vannak családok, ahol mind a ketten magyarok, de a gyermekek nem tudnak magyarul, mert otthon nem beszélnek az anyanyelvükön velük, és román iskolába járatják őket. Jó, hogy vannak ezek a magyar napok, de lassan nem ismerek senkit, az idősek meghaltak, a fiatalok pedig már nem is magyarok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Daczó Árpád: A gyimesi Babba Mária
A Babba Mária elnevezéssel legelőször Csíksomlyón találkoztam. Egy csíkborzsovai asszony a fiacskájának így mutatta meg a csíksomlyói Mária kegyszobrát: – Né, látod, ott van a Babba Mária.
Kíváncsian kérdeztem akkor az asszonyt, hogy mit jelent a Babba Mária.
– Azt jelenti, hogy Szép Szűz Mária. Mert a babba azt jelenti, hogy szép. – Igen. Ha a gyermekeknek azt akarjuk mondani, hogy szép, azt mondjuk, hogy babba, babbás. Mert a babba, az szép.
– Igen. Ő a legszebb. Azért Babba Mária.
Egy másik alkalommal akkor találkoztam a babba szóval, amikor új ruhába öltözködtem. Meglátott egy menasági öreg. Kedvesen összecsapta a kezét, és úgy mondta: – Jaj, milyen babba!
– Babba? – kérdeztem. – Rég voltam én baba. Bár fiatalabb volnék!
– Nem baba, hanem babba. Két b-vel – magyarázta az öreg bácsi. – Babba annyi, mint szép. Babba. Babbás.
Amint a gyermek értelme nyiladozni kezd, a tátá és a mámá, az édesapám és az édesanyám szavai mellett a Babba Mária nevét tanulja meg legelőször. Ha egyebet nem is tud a gyermek, de kicsi kezével már a falra mutat, a Mária-képre. Az anya is boldog, ha gyermeke már meg tudja mutatni, hol van Babba Mária, s még inkább akkor, ha már fel is fohászkodik, összetéve kicsi kezét:
– Babba Mária, segélj meg! Babba Mária, légy velem!
Ez a gyermek első imája. Számára nincs is más Isten, mint Babba Mária. Annak bizonyításához, hogy Babba Mária tulajdonképpen a hold, az újholddal kapcsolatos szokások is hozzájárulnak. Ha valamelyik családtag kinn észreveszi, hogy újhold van, az bemegy, és kezdi kihívni a házból a többieket:
– Gyertek ki, valamit mutatok.
Nem mondja meg, hogy mit mutat, mert ha benn megmondja, akkor abban a hónapban valamit elront, pl. eltör egy tányért. Csak kinn mondja meg, hogy újhold van. Akkor aztán feléje fordulnak, és összetett kezekkel fohászkodnak.
Egyik este Gyepecén voltam. Épp akkor jött fel az újhold, amikor beléptem Kászoni Fekete Tamás (43, felesége, Csilip Mária, 40) udvarára. Ismerve már a szokást, bekiáltottam a házba:
– Jöjjenek csak ki, valamit mutatok!
Erre kijött az ember is, az asszony is. Örömmel nézték az újholdat. Amint vártam, hogy mondjanak valamit, az asszony hirtelen befutott a házba, kihozta másfél esztendős fiacskáját, férjének a karjára tette, és az újholdra mutatva mondta: – Né, Mihályka, Babba Mária! Felbútt a Babba Mária!
A gyermek odanézett. Kicsi karját is felemelte, s most o is mutatta: – Né, Babba! Né, Babba!
Erre az asszony örömében énekelve kezdte mondani:
– Mihályka már tudja, hol a Babba Mária! Mihályka már tudja, hol a Babba Mária! Közben körültáncolta a férjét. Majd elkapta a gyermek kezét, összecsókolta, és most már ellenkező irányban is körültáncolta a férjét:
– Mihályka már meg is mutatta, hol a Babba Mária! Mihályka már meg is mutatta, hol a Babba Mária!
Az apa mosolyogva állott ott egy helyben, a hold felé fordulva. Kezét gyermeke fejére tette, és boldogan nézte táncoló, éneklő feleségét. Közben kijött a házból egy nagyobb, már iskolás leányka. Az ember azt is, asszonyát is magához vonva, közösen kezdték mondani:
– Ebben a hónapban is segéljen meg a Babba Mária.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb színészgenerációval bővült a nagybetűs élet színpada
Utolsó csengőszó a Művészeti Egyetemen
Közel százhúsz diáknak szólalt meg utoljára a csengő tegnap délben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Már megszokhattuk, hogy a színisek ballagási ünnepsége eltér a megszokottól, csöppet sem unalmas, és ez idén sem volt másképp, a leendő művészekre jellemző, humorral fűszerezett, bohém stílus ezúttal is meghatározta a hangulatot. Az egyetem végzősei, diákjai „játszották a főszerepet", a leendő színészek színes jelmezekbe öltözve táncoltak, énekeltek, poénkodtak. Egy szó mint száz, bebizonyították, ismét egy tehetséges művészgeneráció hagyja el az egyetemet, amely minden bizonnyal nem vall majd szégyent a nagybetűs élet színpadán.
Elsőként dr. Balási András rektorhelyettes szólt a végzősökhöz, aki szerint a jelentős események sorában a ballagás a legmeghatóbb, holott a bolognai rendszernek köszönhetően a szorgalmas diákok nem csak egyszer ballagnak el. Hozzátette, az intézmény egykori hallgatójaként úgy érzi, hogy ez az egyetem amellett, hogy szakmai tudással vértezte fel, egyúttal az életre is felkészítette. – Igyekeztünk mindezt diákjainknak megadni, lehetőséget biztosítani számukra az alkotásra – fogalmazott.
Dr. Oana Leahu, a román művészeti kar dékánja elmondta, minap egy rádióműsorban hallotta a mondást, miszerint az embert cselekedetei és nem a szavai alapján ítélik meg, ezért elhatározta, hogy bebizonyítja, mindenik végzős hallgató már az egyetemen eltöltött évek során ért el szakmai sikereket. Dr. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja egy dilemmáról szólt, ami az egyetem vezetőségét foglalkoztatja. – Néhány napja egy sajtóban dolgozó kolléga arról faggatott, hogyan is határozzuk meg az egyetemen folyó munkát, melyek a céljaink: a diákok mélyvízbe dobása vagy a medencében való gyakorlás. A ballagás pillanata kettős érzéssel tölt el, egyrészt szurkolunk a diákjainknak, és szeretnénk még néhány olyan évet biztosítani nekik, amikor a színpadon való munka nem létfenntartási kérdés. Másrészt pedig meg vagyunk győződve, hogy mindenik diákunk profi módon megállja a helyét a színpadon. Ugyanakkor tudjuk, hogy a művészet terén a tehetség és szaktudás nem minden, szerencse is kell, hogy akkor kapja az illető a megfelelő lehetőséget, amikor arra szakmailag felkészült – hangsúlyozta a dékán, aki szerencsét kívánt a búcsúzó hallgatóknak. A végzősöket a román tagozat részéről Andrei Stan, a magyar kar képviseletében pedig Illés Alexa búcsúztatta csöppet sem megszokott módon. Andrei Stan kiemelte, társaival a 2015-ös évet minden bizonnyal emlékezetükbe vésik, hiszen ekkor adózták meg a borravalót, emelték meg a gyerekpénzt, na és nem mellékes... ekkor hagyták el az egyetem padjait. Illés Alexa szavain jót derült a közönség – hogy az elvárásoknak eleget tegyen és szívhez szóló beszédet mondjon, az internetről csent egyet, de becsületére legyen mondva, megjelölte a forrást. Ellenben, a viccet félretéve, a fiatal színésznő ráérzett a színészet lényegére: „Ez az életünk, a szenvedélyünk, a szerelmünk. – mutatott rá, és társai hangos tapssal jelezték, hogy ugyanígy érzik. Ezek azok az alkalmak, amikor nem lehet nem észrevenni, hogy a Művészeti Egyetem diákjai és tanáraik, főként a színészek, román és magyar tagozat együtt, egy nagy családként élik meg az itt töltött éveket.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Grafikus a színek útján
Haller József nyolcvanéves
Jelentős esemény színhelye volt csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház. Haller József, itthon és külföldön egyaránt ismert és elismert képzőművész nyolcvanadik éve alkalmából szervezett retrospektív kiállításnak adtak helyet a művészeti központ földszinti és emeleti galériái.
A tárlatnyitón házigazdaként a Bernády alapítvány elnöke, Borbély László szólalt fel, aki elmondta, a kiállítás napja nem csak Haller József, hanem egész Erdély magyar képzőművészetének ünnepe. – Amit letett az asztalra, feltett a falra, az referencia szerte a világon, ahol ismerik, tisztelik a nevét. Fontos dolog, hogy élnek közöttünk olyan személyiségek, akik folytonosan képesek a megújulásra. Haller József is ilyen, és ezért köszönettel tartozunk neki – mondta Borbély László, majd a kiállítás méltatója, Nagy Miklós Kund szólt a teljes telt házas közönséghez.
– Ha Haller József összes munkáját ki szerettük volna állítani, még legalább egy emeletet kellett volna húzzunk a Bernády Házra. E mostani tárlat gyűjteményes kiállítás, hetvenes évekbeli alkotásokat is megtekinthetünk, szinte lírai, költői jellegű az anyag, amit láthatunk. A művész ma is fiatalos, tele van energiával, ötletekkel, folyamatosan dolgozik. Évtizedeken keresztül rajzolt, festett képein sok-sok nő jelentette a mindenséget, sok-sok férfi a teremtést. Napjaink mítosztalan világáig minden megtalálható ebben az életműben, ezen a tárlaton. Haller József egyike azon, Marosvásárhelyt felfuttató, a képzőművészet terén ismertté tevő művészeknek, akik nem itt végeztek, de amióta ide kerültek, teljesen vásárhelyivé váltak. Ismerjük gazdag művészetét, gyakran kiállítja legújabb alkotásait. Mindazt, amit magunkba szívtunk vagy megálmodtunk, megtaláljuk a képein. Generációk sora által ismert bábszínházi díszleteit, jelmezeit nem tudjuk itt bemutatni, ahogy többezres saját sorozatát sem, azokat a bizonyos "grafikai festményeket". Ami itt van, két nagy tömbre bontható: grafika és festészet. Szobrászként kezdte, grafikusként vált ismertté. Csodát varázsol a papírra. Képei álomszerűek, olyanok, mint egy-egy csomósodott gondolat, érzelem, hangulat – a képzeletünket mozgatják meg. Ezért lírai az anyag, ezért olyanok a munkák, mint a versek. A mítoszainkról szólnak.
De egyik legnagyobb grafikusunkból egyszer kikövetelődzött a szín is. Azóta erőteljesen, expresszivitással, rendkívüli tudással festi képeit. A színek útján úgy haladt tovább, hogy alkotásai az alkotó sajátos módján mítoszaink ismerős történeteit idézik Ikarosztól a boldogság kék madaráig. Mindaz, amit magukkal hoznak a corpusok, régmúlt idők embereinek üzenetét hordozza, érzelmeket kelt a ma emberében. A nagyon gazdag életmű további részét képezik azok az illusztrációk, amelyeket nagy költők művei ihlettek. Haller József beszél körülöttük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Csomagban átcipelt múlt
Beszélgetés a 60 éves Kapui Ágota költővel, szerkesztővel
– Erdélyben, sepsiszentgyörgyi pedagóguscsaládban született. Kérem, meséljen gyermekéveiről.
– Édesanyám szívbeteg volt, tehát a szüleim tudták, hogy nem lehet testvérem, ezért teljes lényükkel rám koncentráltak. Én voltam az egyke iskolapéldája, akinek mindent megadtak, amit a hatvanas-hetvenes években egy család egy gyermeknek megadhatott. Két maximalista pedagógusszülő irányította a lépteimet, fontosnak tartották, hogy nyelvet tanuljak, zongorázzak, rajzoljak, olvassak. Könyveket adtak a kezembe, megmondták, mi a nekem való olvasmány. Persze, én mindig azt olvastam titokban, ami nem volt nekem való. Kisgyermekként nagymamám sok mesét olvasott. Soha nem engedtem, hogy abbahagyja addig, amíg teljesen be nem rekedt. Anyukámnak gyönyörű hangja volt, sokat énekelt, verset olvasott, így kaptam rá a költészet ízére, Adyra, Arany Jánosra, Reviczky Gyulára, Juhász Gyulára. Még ma is elszorul a torkom, ha a Pillangókisasszony nagyáriáját meghallom, mert az volt anyám kedvenc operája.
Édesapám a Bánságból jött, és benősült egy székely családba. Apai nagyapámnál töltöttem minden nyaramat egy Temesvár melletti faluban, ahol egy másik kultúrát, mentalitást ismerhettem meg. Az iskolában mindig a maximumot kellett kihoznom magamból, mert a tízes nálunk elvárás volt. Ha gyengébb jegyet kaptam egy dolgozatra, azt édesanyám hamarabb tudta, mint én, és a büntetés nem maradt el. Ez az állandó megfelelési kényszer lassan-lassan lázadóvá tett, szerettem olyan barátokkal lenni, akik nem voltak eminensek, mert mellettük csupa izgalom volt az élet. A megfelelés és a világ másik oldalának megismerése közt lavíroztam, a barátaim körében átlagos, hétköznapi tizenévesnek érezhettem magam.
– Kik voltak tanítói, tanárai, akikre ma is szívesen emlékszik vissza? Milyen volt az egykori 1-es számú, híres-neves, ma "elhíresült" Mikó Kollégium szellemisége az 1960-as évek végén, a ’70-es évek elején?
– Az akkori 1. számú líceum hiába viselte ezt a semmitmondó nevet, nem feledte el múltját, hagyományait, a Mikó az Mikó maradt. Mindannyian büszkék voltunk arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba járunk, ahogy szüleink, nagyszüleink is azok voltak. A tanáraink is erősítették bennünk ezt a szellemet, és olyan tudást adtak, amelyből egész életemben megéltem, bárhová sodort a sorsom. Az a humánműveltség, amelyet az oktatóim megalapoztak, sok helyzetben kisegített engem. Berde Zoltán tanár úr a világ legjobb magyartanára volt, egy igazi példakép. Ő volt az első kritikusom, minden versemet az ő útmutatásai alapján gondoltam tovább, javítottam, tisztáztam le. Szász Fehér Gyöngyi tanárnő szerettette meg velem a francia nyelvet, de nem feledem Becsei Pali bácsit, a latintanáromat sem. Édesanyám volt a történelemtanárom, furcsa volt őt anyaként szeretni és tanárként elfogadni. Láttam, hogy mindennap vázlatot ír és lelkiismeretesen készül az óráira. Szigorú volt és kedves, következetes, de megértő is. Sokan szerették, és ez leginkább akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor eltávozott, és sok-sok volt diákja búcsúzott tőle.
– Melyek voltak első próbálkozásai, és ezek hol "kötöttek ki": a szemétkosárban, az iskola faliújságján vagy a újságszerkesztők asztalán?
– A versírás mindig valamifajta elvonulást jelentett számomra egy olyan világba, amelyet más nem ismerhet. Most is emlékszem, milyen is volt az ihlet pillanata. Eszembe jutott egy szókapcsolat, amely nem hagyott nyugodni, bezárkóztam a szobámba és továbbgondoltam, papírra vetettem, játszadoztam vele egy kicsit. Nyugtalanító volt, izgalmas, ígéretes, furcsa kis folyamatok indultak meg a lélekben, és jöttek a szavak, a képek, a rímek… A Mikónak volt egy diáklapja, a Gyökerek, az első verseimet ebben publikáltam, de a Megyei Tükörnek is volt egy gyerekrovata, a Cimbora, amelynek szerkesztője voltam, és itt is megjelent egy-egy írásom. A Cimborát szerkesztő diákcsoportot, Zsehránszky István irányította, akivel sokat beszélgettem költészetről, irodalomról. Emberileg is nagy hatással volt rám.
– Kolozsvár akkor (és most is) az erdélyi magyar kultúra szellemi fellegvára volt. Kiket ismert egyetemistaéveiben az ott élő költők, írók közül?
– Az egyetem olyan magasra tette a mércét, hogy utána nehéz volt elszakítani azt a köldökzsinórt, amellyel magához fűzött a város. Kolozsvár szellemisége meghatározó volt az életünkben, minden köve, minden utcája, épülete lehelte magából a kultúrát, a múlt hagyatékát, az erdélyiség lényegét. Jó volt ott lenni, érezni a pezsgést, a fiatalság varázsát…A háttérben azonban egy aljas játszma bábjai voltunk mindannyian. Sokáig nem hittem, hogy engem is megfigyelnek, és "bűneimet" lajstromozzák azért, hogy egyszer a szememre vethessék.
– Hol kapott állást az egyetem elvégzése után?
– Ez az euforikus állapot egy csapásra megszűnt, amikor ott álltunk a kihelyezés küszöbén. Kolozsváron nem lehetett maradni, mert akkor még létezett a zárt város fogalma. Ma már tudjuk, hogy ez a diktatúra kényszerítő eszköze volt, hogy szétszórjon minket a legeldugottabb falvakba, belenyomjon a sárba, a megalkuvásba. Egy súlyos magánéleti válság, egy baleset más irányt szabott az életemnek. Hazakerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol műszaki fordítóként kezdtem dolgozni a kapcsolószekrénygyárban. Ekkor kezdődött el életem legreménytelenebb időszaka.
– Mikorra gyűltek össze kötetre való versei? Miért nem jelenhettek meg a Forrás-sorozatban, amellyel egykoron a romániai magyar irodalom fiatal tehetségei dobbantottak?
– A nyolcvanas évek közepe tájékán összegyűlt egy kötetre való írás, és egy gyermekverskötet terveit is dédelgettem. Elvittem a bukaresti Kriterion Kiadóhoz az anyagot, és ígéretet is kaptam arra, hogy megjelenhet, de aztán évekig nem történt semmi. Már Magyarországon éltem, amikor megtudtam, hogy a kötetek anyagát "kukába dobták", mert elhagytam az országot, tehát "hazaárulóvá" váltam. Furcsa volt az is, hogy minden szerkesztőségből csak visszautasítást kapok épp azoktól az emberektől, akik régebben szívesen közölték az írásaimat.
– Úgy érezte, hogy figyelték, vagy most már bátran kimondhatjuk: meg is fenyegették a 80-as évek végén, amikor nem volt szabad leírni pl. azt, hogy kézdivásárhelyi, csak így: tg- secuiesci…
– Igen, és ez a fenyegetés volt az utolsó csepp a pohárban. A gépgyárban eltöltött kilenc esztendő börtön volt számomra. ’87-ben megcsillant a szabadulás reménye, amikor a Háromszék elődjénél, a Megyei Tükörnél megüresedett egy hely az ipari rovatnál. Nagyon távol állt tőlem ez a terület, de reméltem, hogy idővel testhezállóbb feladatot kaphatok.
Az akkori főszerkesztő meg is ígérte, hogy felvesz, amint lehet. Akkor váratlan dolog történt, amely mindent felborított. Behívattak a pártbizottsághoz, ahol megfenyegettek és megaláztak. Azt mondta egy elvtárs, hogy örüljek, hogy van munkám, és ne akarjak újságíró lenni, mert az én múltam nem fér össze az újságírói etika szabályaival. Azért nem jelennek meg mostanában a verseim, mert kritikus és lázító hangvételűek. Villámcsapásszerűen ért ez a támadás. Akkoriban hallani lehetett, hogy Magyarország nyit az erdélyiek felé, befogadja és nem küldi haza őket. Ez a kényszerhelyzet szülte a döntésünket, hogy elhagyjuk az országot.
– Valahol olvastam, hogy 1988-ban, amikor családja elhagyta az országot, férjével, fiával és egy bőrönddel lépte át a határt. Nehéz volt az a bőrönd, vagy sokkal nehezebb volt az a másik "csomag", amit a szívében vitt, s úgy hívjuk: szülőföldszeretet?
– Abban a csomagban minden benne volt, ami az addigi életünket jelentette. Otthagytuk az édesapámat és a nagyanyámat, az anyám sírját, a barátainkat, a múltunkat. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a "mitikus monstrum" másfél év múlva megbukik, és lesz újrakezdés otthon is.
– Hogyan alakult élete az áttelepedést követő években?
– Voltak jó és rossz dolgok, remények és reményvesztett időszakok. Dabasra kerültünk, egy olyan településre, amelyről Vay Sarolta Régi magyar társasélet című könyvében olvastam valamikor, és akkor lenyűgözött a kisnemesi fészek különleges hangulata, a bálok, farsangok, vadászatok és nagy kártyapartik világa, amely az 1800-as évek végének Magyarországára jellemző volt. Dabas befogadott minket, megélhetést adott, lettek nagyszerű barátaink, jó- és rosszakaróink. A Táncsics Mihály Gimnázium tanáraként megélhettem a hivatás minden szépségét, elnyerhettem a diákok bizalmát, szeretetét. Kiteljesedhettem mindabban, amit szülőföldemen kellett volna művelnem, hogy hasznos legyek, és legyen értelme, visszaigazolása a sok tanulásnak.
– Farkas Árpád mondta: megírta azt, amit akart, új verset nem ír, ne várjon az olvasó, nem lesz… Miben reménykedhetünk az Ön esetében?
– Nem tartom magam költőnek, mert soha nem váltam azzá. A költők életművet hagynak maguk után, én ezzel nem szolgálhatok. Amióta hazát váltottam, nem nagyon írtam verset. Elfelejtettem, milyen az az érzés, amit gyermekként megtapasztaltam, az ihlet pillanata. Cserében sok minden más megadatott nekem. Voltam tanár, rendező, tehetséges fiatalok útját egyengethettem. Újságot, helytörténeti kiadványokat szerkesztek, szeretem összehozni a helybélieket szülőföldem magyarjaival. Igazi másodvonalbeli háttéremberré váltam, és minden tudásommal azt segítettem, aki valóban előtérbe kívánkozott, és ott van a helye.
– Egyetlen verskötete jelent meg, Vers az időben. Gondolt- e arra, hogy régebbi és újabb verseit egybegyűjtve egy teljes Kapui Ágota- válogatást tesz az olvasók asztalára?
– Nincsenek ilyen ambícióim! Jó, ha az ember idejében belátja, hogy középszerű, nem kell mindenáron arra törekedni, hogy költő legyen. Aki költőnek született, az a diktatúra, a fenyegetések, sanyargatások ellenére is az lett. Bennem nincs tüske azért az elvetélt költősorsért, most is az irodalom közelében mozgok, szeretem a szerkesztői munkát, jó dolog egy szerzőt hozzásegíteni egy új kötethez.
– Igaz, hogy nem írt sok verset, de annál több szépirodalmi kötetet szerkesztett, mégpedig a dabasi Valentyik Ferenccel és Feldman Lászlóval. Kérem, sorolja fel ezeket, és miről szólnak?
– Van, amit velük együtt szerkesztettem és van amit önállóan. Valentyik Ferenc dabasi helytörténész rengeteg értékes témát kutatott fel a helyi kötődésű írók-költők, politikusok, közéleti személyek elfeledett életművéből. Társszerkesztőként részt vettem az általa felkutatott Vay Sarolta-versek kötetté szerkesztésében (Virág borul minden rögre), Gyóni Géza Idegen lantokon című kötetének szerkesztésében (amelyben Valentyik Ferenc összegyűjtötte a Csak egy éjszakára című vers 12 nyelvre lefordított változatát), az 1000 dabasi pillanat c. helytörténeti album szerkesztésében. Szerkesztettem dr. Zlinszky János volt alkotmánybíró családtörténetét, Mitták Ferenc Pirkadat című kötetét, valamint a szerző Nyíló ablakok című középiskolás naplóját. Összeállítottam az Áldás a magyarra című kötetet, amelyet a honosított magyaroknak ajándékoz a dabasi önkormányzat. Feldman Lászlóval együtt szerkesztettem a Díszpolgári portrék sorozat két darabját: A dabasi csodadoktor című kiadványt és a Két, istennel beszélő ember című kötetet.
– Az Ötödik évszak (1980) c. vers-, próza- és képzőművészeti antológiában azt írja: "Csak az időnek nem tulajdonítasz/ különösebb fontosságot/ míg szorítását nem/ érzed". Érzi már az idő szorítását?
– Kár volna tagadnom: érzem az idő szorítását, hiszen hatvanéves vagyok. Ha a hatvanéves nagyanyámra gondolok, ő ebben a korában egy fájós lábú, kendős, ősz hajú asszony volt, aki csak értünk élt. A világ sokban megváltozott, és én is változtam. Nem érzem öregnek magam, és mindent megteszek, hogy egészséges maradjak, szellemileg és fizikailag is friss legyek. A középkorúság státusza kitolódott, engem fiatalítanak a barátaim, az aktív, feladatokkal teli életem, a sport, az az olthatatlan vágy, hogy még sokáig együtt legyek a gyermekeimmel, és ha lesznek majd unokáim, akkor ne legyen köztünk generációs szakadék. Nem adom meg magam az időnek, hiába érzem a szorítását…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Kibédi Varga Sándor
Kibédi Varga Sándor (eredetileg Varga Sándor; Marosvásárhely, 1946. október 14. –2015. május 17., Budapest) erdélyi származású újságíró, író, tanár, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola román–magyar szakának elvégzése után öt évig falusi általános iskolákban tanított. 1978-ban újságíró lett a Maros megyei Vörös Zászlónál: a művelődési rovat szerzőjeként recenziókat, színikritikákat írt. Négy év múlva a Bukarestben szerkesztett Előre tudósítója lett. 1988. május 1-jén Karlovy Varyba indult pihenni, de nem érkezett meg, mert Budapesten leszállt a vonatról.
Az "új hazában" az újságírói hivatást folytatta, de a Varga Sándor nevet kiegészítette a Kibédi előnévvel, ugyanis meg kellett különböztetnie magát a hasonló nevű kollégától. Más indítéka is volt: közeli rokonai, akik az első világháború után érkeztek Budapestre, szintén ezt az előnevet vették fel. Apja unokatestvére, az 1902-ben Szentgericén született, 1986-ban Münchenben elhunyt Kibédi Varga Sándor a kolozsvári filozófiai iskola neves képviselője volt.
Négy évig dolgozott a Magyar Rádióban, az egymilliós példányszámú RTV Újságnál, majd nyolc évig a Kurír című országos politikai napilapnál. Sokáig parlamenti tudósító is volt. Különböző időszakokban a Mai Nap, az Új Magyarország és a 168 Óra című hetilap állandó külső munkatársának mondhatta magát. 1999-ben az MTI Kiadói Kft. szerződtette, majd hamarosan ismét tanár lett. Nyugdíjazásáig, 2006-ig, magyar nyelvet és irodalmat tanított egy újpesti általános iskolában.
Újságírói pályájával párhuzamosan, 1973 és 1982 között körülbelül száz novellája jelent meg, főleg az Utunk című kolozsvári szépirodalmi hetilapban. 1979-ben színpadi művel szerepelt az Utunk Évkönyvében, 1986-ban pedig rövidprózával szerepelt a Kriterion Könyvkiadó Ajtók című antológiájában. 2001-ben a marosvásárhelyi Impress Kiadó elkészítette A megváltás ezután következik című novelláskötetét. Egy pesti alapítvány felhívására szociográfiát írt az 1990- es rendszerváltás előtt Magyarországra menekült több mint háromszázezer erdélyiről. 1998-ban részt vett a Másság Alapítvány cigányellenes diszkriminációkat feltáró Ácsi! című riportkötetének (Osiris Kiadó) készítésében. Az Üveghegyen túl – Erdélyi ki- és bevándorlók az ezredfordulón című kötetét a Mentor Kiadó gondozta és publikálta 2009-ben.
2002-ben megírta munkahelyének, a Langlet Valdemar Általános és Felnőttképző Iskolának centenáriumi évkönyvét (az intézmény névadója a svéd vöröskereszt zsidómentő főtitkára volt Budapesten a vészkorszak idején).
Források: Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2011, Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006. Kibédi Varga Sándor, 2001. november 7.
Élet és Irodalom, 2010. május 7. Láng Zsolt: Becsületes antimese. Recenzió Kibédi Varga Sándor Az Üveghegyen túl című kötetéről.
Duna tévé, a Kívánságkosár vendége Kibédi Varga Sándor. Interjú. 2010. május 31.
Káfé Főnix internetes irodalmi és fotóművészeti lap. Kibédi Varga Sándor: Rövid szakmai életrajz
Népújság (Marosvásárhely)

Két jelölt az RMDSZ megyei elnöke, tisztségre
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének Állandó Tanácsa megvizsgálta és elfogadta a megyei elnöki tisztségre benyújtott jelentkezéseket.
A két elnökjelölt: Zámbori Magdolna, az RMDSZ Arad megyei Nőszervezetének alelnöke és Faragó Péter,az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
A tisztújító Küldöttgyűlés június 6-án, szombaton 9 órakor kezdődik az aradi színház nagytermében.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének Állandó Tanácsa
Nyugati Jelen (Arad)

Szemelvények Déva 18. századi történetéből
Bulgár telepesek és sáskahad
Déva történetének 18. századi mozzanatiról folyt a beszélgetés a Bethlen Gábor Helytörténeti Kör májusi találkozóján. Alapként Issekutz Antal 1902-ben megjelent tanulmánya szolgált, melyet Barra Árpád nyugalmazott tanár ismertetett a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat 13. Évkönyvéből.
Déván a 18 század elején egész új városrész alakult: Görögváros néven. A feljegyzések szerint azonban az itt letelepedők jelentős hányadát a Balkánról felszivárgó bulgár telepesek adták, akik a Lipót császár biztatására szervezett bulgár szabadságharc kudarca nyomán kényszerültek menekülésre. Az osztrák birodalomban szívesen látták őket, Déván is évi 50 forint fejében telepedhetett le a népes közösség a Maros és a Cserna folyó közé. Ők építették meg a ma is álló ferences kolostort, illetve a köreikben élő örmény kereskedők a város főterén is kápolnát emeltek. Utóbbi azonban már a 19. században elpusztult. Szintén örmény kereskedő nevéhez fűződik a később nagyipari létesítménnyé fejlődött dévai rézbánya megnyitása is.
A bulgárok, görögök, örmények betelepedésével Déva gyakorlatilag új arculatot öltött: díszes lakóházak, üzlethelyiségek épültek a város főterén. Ezek nagy részét azonban az 1756-os tűzvész elpusztította. 24 évvel később egy óriási sáskahad érkezik a városba, és augusztustól októberig minden termést, növényt lelegel. A sáskahad ellen a lakosság „síppal, dobbal, kapával, lapáttal, hangos szóval” hadakozik, de a kártevőket csak az őszi hideg beállta tudta megfékezni. Issekutz cikkében az áll: „A hidegtől elgyengült és a nép által megölt sáskát, mintegy 80 ezer köbméter(!) mennyiségben összegyűjtötték, s az egészet elégették és elföldelték”. Az említett mennyiség minden bizonnyal jócskán el van túlozva, vagy sajtóhiba miatt olvashatunk a reális sáskamennyiség sokszorosáról, de tény, hogy a város lakossága igencsak megszenvedte az „Oláhországból érkezett iszonyú mennyiségű sáska” garázdálkodását.
Issekutz Antal tanulmányában említésre kerül II. József császár erdélyi körútja is, melynek során Dévát is érinti, illetve számos egyéb érdekes adat a város 18. századi történetéből, melyhez a helytörténeti kör tagjai további adatokkal szolgáltak.
A májusi találkozó résztvevőinek külön élményt jelentett Chirmiciu András dévai munkatársunk beszámolója az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Szövetsége (MIDAS) által szervezett tanácskozásról, melyen nemrégiben vett részt a horvátországi Abbázián (Opatija).
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Székhely kialakítására gyűjt a Szebeni Magyar Ifjúsági Szervezet
Ifjúsági Központot szeretne létesíteni a szebeni magyar fiataloknak a Szebeni Magyar Ifjúsági Szervezet (SZMISZ), annak érdekében, hogy legyen egy központjuk, egy gyülekezőhelyük, ahol változatos programokat szervezhetnek a város és térség magyarsága számára.
Úgy érzik, erre nagy szükség van annak érdekében, hogy összetartsák a helyi magyarságot, a fiataloknak akár aktív szórakozási lehetőséget biztosítsanak. A hely kialakítására most adott a lehetőség, a nagyszebeni református egyház ugyanis rendelkezésükre bocsát egy helyiséget azzal a feltétellel, hogy felújítsák, ami egyúttal az épület védelmét is szolgálja. A felújításhoz szükséges pénz egy részét szeretnék támogatásból megszerezni a hónap végén megrendezésre kerülő félmaratonon való részvétellel – tájékoztat sajtóközleményében a SZMISZ.
Szabadság (Kolozsvár)

Ilyen volt a Boldogasszony zarándokvonat gyimesi útja
A Gyimesekbe is elvitte pénteken a zarándokokat a Boldogasszony zarándokvonat, amely csütörtökön indult Budapestről. A 15 kocsiból álló vonat mintegy nyolcszáz zarándokkal indult el a budapesti Nyugati pályaudvarról május 21-én, utasai az ezeréves határnál, Gyimesbükkön misén vettek részt másnap.
Az idei csíksomlyói búcsú zarándokai teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesülnek abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az - ebből az alkalomból meghirdetett - jubileumi Mária-évben kerül sor.
A csíksomlyói hegynyeregben 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise. Az idei búcsú jelmondata, az „Oltalmad alá futunk” a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, a mise ünnepi szónoka Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke lesz.
Az eseményre a magyar kormány támogatásával újították fel a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom oltárt. A csíksomlyói búcsúra idén is magyarok százezreit várják szerte a világból. A zarándokok között lesz Áder János köztársasági elnök is.
Az idén ötszáz éves csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás magassága 2,27 méter, alkotója ismeretlen. (mti, hírszerk.)
Transindex.ro

Erdélyi jelenlét a XXIII. Szent István Könyvhéten
A keresztény szellemiségű kiadók magyarországi seregszemléjét ebben az évben is Budapesten tartotta meg a Szent István Társulat (SZIT) május 11–16. között. A rendezvényen, amelynek helyszíne idén ismét a közelmúltban felújított és átalakított Ferenciek tere volt, a SZIT erdélyi partnereként kiadónk is jelen volt új és korábbi kiadványaival.
Az ünnepélyes megnyitót május 11-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirály utcai dísztermében tartották, ahol bemutattak néhány címet a harminchárom kiadó idei könyvhétre kiadott hatvannégy újdonságából, köztük a Vasárnapot és a Keresztény Szót is megjelentető Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában napvilágot látott két kötetet. Sarbak Gábor professzor, a SZIT elnöke felhívta a jelenlévők figyelmét Homa Ildikó Evangéliumi lélektan című könyvére, amelyet nem csak azoknak ajánlott, akiket érdekel a pszichológia, míg Max Picard kultúrfilozófus Menekülés Isten elől című, Kolozsváron megjelent kötetét „érdekes, de nem könnyű olvasmánynak” nevezte.
1993-tól hagyományosan az ünnepi megnyitón adják át a Stephanus-díjat teológia és irodalom kategóriában olyan szerzőknek, akik magyar nyelvű műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik.
Az idei díjazottak André-Joseph Léonard brüsszeli érsek, valamint Kányádi Sándor költő, akik Erdő Péter bíborostól, a SZIT fővédnökétől és Spányi Antal székesfehérvári püspöktől, a Stepanus Alapítvány elnökétől vették át az elismerést. A brüsszeli érsek a megnyitó után dedikálta a könyvhétre újra kiadottMiért hiszünk? A hit érvei című könyvét. Kányádi Sándor, aki köszönő beszédében bevallotta: éppen a kórházból „szökött meg”, hogy első reformátusként átvehesse az elismerést, csak szerda délután dedikálta transzcendens tematikájú költeményeit összegyűjtő kötetét, amelynek címe: A Corcovado Krisztusa. Válogatott versek és műfordítások. Erdélyi szerzőként Kányádi a második a 48 díjazottat tartalmazó listán, ugyanis 2002-ben Jakubinyi György érsek vehette át a Stephanus-díjat teológiai munkásságáért.
Az idei Szent István Könyvhét további erdélyi vonatkozása, hogy a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület először vett részt az általa kiadott könyv szerzőjével a seregszemlén. Homa Ildikó pszichológus, szociális testvér május 15-én délután dedikálta az ünnepi megnyitón is röviden bemutatott Evangéliumi lélektan című könyvének most megjelent második kiadását, amely az idei rendezvény legkeresettebb erdélyi kiadványának számít. A kötetet a tervek szerint május 28-án Petrozsényban, június közepén pedig több más erdélyi helyszínen is bemutatják.
Szőcs Csaba
igazgató, Verbum KKE
Vasárnap (Kolozsvár)

Így szólt százezrek ajkáról a magyar himnusz Csíksomlyón –
A csíksomlyói zarándoklat 2015-ben jubileumi évet ír. 500 éve teszik tiszteletüket Csíksomlyón mindazok, akik hálával és kéréssel a szívükbe jöttek el a szűzanyához.
Az idei év búcsújának a mottója a Hűség a hithez, a hazához és az anyanyelvünkhöz. Aki részt vesz a zarándoklaton olyan kegyelmet, szeretet és egységtudatot tapasztalhat meg, amelyet nehéz szavakkal leírni.
„Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz”– mondta az egybegyűlteknek Jakubinyi György érsek.
A búcsú egyik legmagasztosabb pillanata, amikor ezrek ajkáról szól tiszta szívvel és lélekkel a magyar és székely himnusz.
magyarvagyok.info
Erdély.ma

Áder: a hűség, amiről a szentbeszéd szólt, mindenki számára megszívlelendő
Az államfő, aki feleségével, Herczegh Anitával közösen több százezer zarándok között vett részt a csíksomlyói szabadtéri szentmisén, a közmédiának nyilatkozott.
Mindenki számára megszívlelendőnek nevezte a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszéd hűségről szóló üzenetét Áder János köztársasági elnök szombaton, a szertartás után a közmédiának nyilatkozva. Áder János, feleségével, Herczegh Anitával közösen több százezer zarándok között vett részt a Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben bemutatott szabadtéri szentmisén.
„A hűségről szólt ez a szentbeszéd, amit mindannyian megszívlelhetünk. A hit hűségéről, a szülőföldhöz és a nemzethez tartozás hűségéről, és az anyanyelv megtartásának hűségéről. Nehéz lenne ehhez bármit is mondani, azt gondolom, hogy ez pont elegendő útravaló mára, holnapra és holnaputánra mindannyiunknak, hogy ki-ki a pünkösdi ünnepeket e gondolatok jegyében töltse, továbbadva e gondolatok magvas tartalmát hozzátartozóknak, barátoknak, ismerősöknek" – mondta a köztársasági elnök.
Úgy vélte, a szentbeszéd egyaránt szólt azoknak is, akik elzarándokoltak Csíksomlyóra és azoknak is, akik a tévén vagy rádión keresztül követték a szentmisét, a hűség üzenete egyaránt megszívlelendő azoknak is, akik Magyarországról érkeztek, és azoknak is, akik Erdélyben élnek.
Áder János megjegyezte: elnökké választása óta harmadik alkalommal vett részt a csíksomlyói búcsún, amely számára a „legek" pünkösdje volt. Most volt a legmelegebb, most voltak becslése szerint a legtöbben és a három alkalom közül ez volt „a leggöröngyösebb út", amelyen felmászott a mise helyszínéül szolgáló hegynyeregbe – mutatott rá Áder János a székely himnuszra utalva, amelyet a szentmise végén – a pápai és a magyar himnusz után – együtt énekelt el a csíksomlyói nyeregben összesereglett több százezer ember.
Idén teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesültek a csíksomlyói búcsú zarándokai abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az – ebből az alkalomból meghirdetett – jubileumi Mária-évben került sor.
MTI

Erdély.ma

A magyar és a román titkosszolgálat is figyelte Páskándit
Halálának 20. évfordulójára emlékezve Páskándi Géza író, színházi szakember életéről és munkásságáról tartottak tudományos értekezést Szatmárnémetiben. Kiemelten foglalkoztak a levéltári kutatók Páskándi romániai meghurcolásával, a Duna-deltában eltöltött éveivel, de az is kiderült, hogy a magyar állambiztonsági szervek is figyelték.
Tófalvi Zoltán történész a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmesélte, hogy a román állambiztonsági szolgálatok célkeresztjében hogyan volt jelen Páskándi Géza. A magyarországi 1956-os események miatt hat évre elítélték, raboskodásának nagy részét a Duna-deltában töltötte. De a szabadulása után sem feledkeztek meg róla a román biztonsági szervek. Páskándi csak a hetvenes évek elején, 1974-ben, a nyomás hatására jön vissza Magyarországra. A történész szerint tudatában volt annak, hogy megfigyelik, hogy minden lépését ellenőrzik.
Páskándiné Sebők Anikó, az író felesége a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, hogy már akkor figyelték őket, amikor megismerkedtek. Megjegyezte, hogy a férje börtönéveiről nagyon keveset tudott, mert nem mesélt róla. Majd a hetvenes évektől a megfigyelésekkel keserítették meg férje életét egészen a haláláig. Felidézte Páskándi Géza szavait: „amikor Erdélyben azt mondták, hogy ne magyarkodjon, azt értette, az Románia. De amikor Magyarországon azt mondták neki, hogy ne magyarkodjon, az borzalmasan fájt neki.”
hirado.hu / Kossuth Rádió
Erdély.ma

Ötezren emlékeztek az ezeréves határnál
Mintegy ötezren vettek részt tegnap a gyimesbükki, egykori ezeréves határon megrendezett pünkösdi ünnepségen. Az ezúttal összekapcsolt Székely gyors és Csíksomlyó expressz 1100, többnyire magyarországi zarándokot hozott az újonnan keletkezett emlékhelyre. A legendás 30-as számú vasúti őrháznál, amely az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb őrháza volt, ma vasúttörténeti múzeum működik.
Pünkösd vasárnapján ide látogat a magyarországi nosztalgiaszerelvények mindenkori, történelmi személyiségeink nevét viselő mozdonya. Az eseményről rádiónk tegnap több ízben is élőben közvetített tudósítást.
Boér Károly
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Szoboravató a Sapientián Marosvásárhelyen
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

A háromszéki Zabolán is látható a bukovinai székelyek történetét ismertető kiállítás
Pünkösd vasárnapján a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum is bemutatta az „Emelt fővel” – Bukovinai székelyek Magyarországon 1941-2011 című vándorkiállítást, amelyet a bonyhádi Völgységi Múzeum készített. A tárlat anyagát korábban Sógor Csaba európai parlamenti képviselő támogatásával a madéfalvi Fészek Tájházban és a Csíki Székely Múzeumban is láthatta a közönség, valamint a tavalyi évben a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében Kolozsváron is bemutatásra került.
A Csángó Néprajzi Múzeum immár 12 éve működik a Kovászna megyei Zabolán, tárgyállományának alapját pedig a helyi származású Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökének több évtizedes gyűjtőmunkája adja. Az intézményben állandó és időszakos kiállítások ismertetik a csángó kultúra értékeit, használati tárgyait, népművészetét.
Legújabb kiállításukat Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Házának igazgatója nyitotta meg, aki részt vett a bukovinai székelyek történetét bemutató tárlat anyagának előkészítésében. A kiállítás többéves kutatómunka eredményén alapszik, melynek során a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége bukovinai székely családoktól gyűjtött dokumentumokat és fotókat.
Sógor Csaba EP-képviselő a kiállítás zabolai megnyitóján elmondta: a bukovinai székelyek 250 éves története a szülőföld iránti tiszteletre figyelmeztet bennünket. – A bukovinai székelyek bárhová is kerültek, ők mindig ragaszkodtak a szülőföldjükhöz – mondta a képviselő. Véleménye szerint a moldvai magyarság még őriz olyan keleti értékeket, mint a fegyelem, az áldozatkészség és az összefogás: ezeknek az értékeknek a megtartása pedig közösségünk megtartását is jelenti. – Ezért fontos számunkra, hogy a moldvai magyarság felé irányítsuk a tekintetünket – fejtette ki. A képviselő emellett arra is kitért: a történelmünk megismerése, hagyományos értékeink megőrzése és ápolása akkor tud teljes lenni, ha vannak és lesznek a Csángó Néprajzi Múzeumhoz hasonló civil kezdeményezések. A megnyitót Thiesz Katalin, illetve a Dezső család népdalokkal színesítették.
Közlemény
Erdély.ma

Kossuth-mellszobor Marosvásárhely kapujában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karainak bejárata előtti téren avatták fel május 24-én, vasárnap délután Kossuth Lajos mellszobrát. Az ünnepségen jelen volt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkaközössége, az egyetem vezetősége, tanárok, képzőművészek, politikusok, érdeklődők.
Az egyetem nagy aulájában Bolyai János, a bejárat előtt Kossuth Lajos szobra áll. Akár találkozhattak volna, vitatkozhattak volna is, hiszen kortársak voltak – mondta köszöntőbeszédében Dávid László rektor, azt is kiemelve, hogy a Sapientia teremt kapcsolatot a két nagy személyiség között, ami nem is áll távol a realitástól, hiszen Kossuth javasolta annak idején a külön román kar létesítését a budapesti egyetemen. Államalapító királyunk, Szent István mellett a legismertebb magyar történelmi személyiség Kossuth Lajos, akinek nagysága előtt a világban szobrokkal, emléktáblákkal tisztelegnek, nevét szinte valamennyi magyar városban utca viseli. Marosvásárhelyen azonban sem utca, sem szobor nem hirdeti nagyságát, az utca nevét a mai napig nem sikerült visszaadni, ahogy a most felállított mellszobrot sem. A Simon János, Németországban élő adományozó által felajánlott szobrot a Vártemplom előtti téren szerették volna felállítani, de ahhoz nem adott engedélyt a polgármesteri hivatal, így Koronkába, úgymond Marosvásárhely kapujába került, várva, hogy talán egyszer eljön az idő, hogy méltó helyére kerülhet.
Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja a szobor történetéről beszélt, elmondta, hogy hogyan kereste meg őt Simon János, és hogy a szobor egy évig a konzulátuson állt. A polgári jogok nem választhatók el a nemzeti öntudattól, az európaiság egyet jelent a mások önazonosságának tiszteletével. Simon János barátai segítségével az 1892-ben Kiss György szobrászművész által gipszbe-mintázott Kossuth-szobrot öntette bronzba. Az összefogás meghozta a gyümölcsét – hangsúlyozta a főkonzul. A szoborról és annak alkotójáról Bordi Géza, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára beszélt.
A történelmi magyar egyházak képviselői megáldották a szobrot, majd a Himnusz eléneklésével és koszorúzással ért véget az ünnepség.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Hazahozták Ugron Gábor és felesége hamvait
Pünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán.
A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni.
Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta.
László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta.
Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl.
„Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk…
A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Matematikusokat és közírót tüntetett ki az EMKE a városnapokon
Értékteremtők gálája címmel szervezte meg művészi műsorral egybekötött díjátadó-rendezvényét szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai termében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A magyar közösségért végzett munkáját köszönte meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának az egyesület a szombat délelőtti rendezvényen. Amint a Maros megyei egyesület elnöke, Kilyén Ilka színművésznő elmondta portálunknak, évek óta folyik az ilyen jellegű elismerések ünnepélyes átnyújtása, s ezt a folyamatot szeretnék továbbvinni, hagyományként megőrizni, hogy a nemzetünkért tevő emberek érezzék – munkájukat elismerés övezi, fáradozásukat értékeli a közösség, amelynek érdekében dolgoznak. És íme, az idei díjazottak.
A Csíkcsicsóban született Sebestyén Júlia a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát, 1966-ban, azóta matematikatanárként dolgozik Marosvásárhelyen. A tantárgyversenyeken tanítványai rendszerint kitűnő eredményeket értek el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen többször képviselték Maros megyét a kecskeméti országos döntőn. Nevéhez fűződik a Vályi Gyula Matematikai Társaság megalapítása (1994-ben), de Vályi Gyula, a világhírű tudós, Marosvásárhely nagy szülöttje emlékének ápolása is. Évről-évre megszervezte a Vályi Gyula Matematika Emlékversenyt, melyeken Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék több mint 50 helysége és Kecskemét tanulói vettek részt. A férjével közösen, Vályi Gyula halálának 100. évfordulója emlékére létesítették a Vályi Gyula Díjat. Számos kitüntetés, érdemérem és -oklevél tulajdonosa.
Kuti Márta szerkesztő, publicista ízig-vérig marosvásárhelyi. Fontos számára mindaz, ami ebben a városban történt és történik, igazi erdélyi értelmiségi is, aki tudja, hogy várunk, de ugyanakkor fegyverünk is az anyanyelv. A transzszilván értelmiségi feladatának tekinti, hogy megmentse a feledéstől és felmutassa a nem is annyira távoli múltból mindazt az értéket, ami ebben a városban termett vagy ehhez kapcsolódik. Az Igaz Szónál, majd a lap jogutódjánál a Látónál 1980-tól műszaki-, kép-, tördelő- és olvasószerkesztőként dolgozott. A rendszerváltás után megalakult Mentor Kiadónál több mint száz könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, majd a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap külső munkatársaként írta esszéit. 2000-ben jelent meg első önálló kötete az Írásnyomok.
Bandi Árpád matematikatanár Marosvásárhely emblematikus alakja. A két hónap múlva 90. életévét töltő Árpi bácsi korát meghazudtoló energiával, kitartással, munkabírással és lelkesedéssel kutatja a Bolyai család emlékeit, állítja az emléktáblákat, kopjafákat, avat emlékhelyeket, szervez kiállításokat. 1947-ben kezdett el tanítani, Ádámoson, Küküllődombón, Kerelőszentpálon, Balavásáron, Gogánváralján, Bátoson és Gyulakután. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhely több mint 15 iskolájában tanított matematikát. Első tanítási időszakban gyakran szolgálati érdekből került más-más iskolához, hol igazgatónak, hol karvezetőnek, hiszen minden településen sikeres kórusokat alapított. Kórusaival járt Ádámoson, Dombón, Kerelőszentpálon, Dicsőszentmártonban, Balavásáron, Bonyhán, Segesváron, Szebenben, Szászrégenben, Erdőszentgyörgyön, Kibéden, Szovátán és Marosvásárhelyen. Kelementelkén egy száz tagú vegyeskart vezényelt. Ezzel a kórussal az országos megyék közti versenyen harmadik helyezést ért el. Szavalóversenyre kétszer indított versenyzőt Bátosról. Nyugdíjazása után is fáradhatatlanul foglalkozott a matematikát kedvelő tanulókkal. Bolyai János eredeti sírhelyét kopjafával jelölte meg, emléktáblával pedig a Vár sétányon azt a házat, amely az 1846-ban Bolyai János által megvásárolt sövényfalu ház helyébe épült. Felkutatta és felújíttatta felsőkápolnai Kakutsi János királyi táblabíró címeres sírkövét, aki Bolyai Farkas anyai nagyanyjának a testvére volt. Eddig új, ismeretlen Bolyai családtörténeti adatokat kutatott fel, amelyekről gazdag képanyagot örökített meg. Most épp azon dolgozik, hogy Bolyai János női felmenőinek öt kopjafáját a Sapientia marosvásárhelyi épülete mellett felállítsák. Az avatási ünnepség október 10-re időzíttetett. Ahogyan Árpi bácsit, vagy a Tanár urat ismerjük, nem csak ezt, de számos más Bolyai-emléket fog még avatni nekünk.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Írók az őrület forgatagában
A Helikon – Kemény János Alapítvány a marosvásárhelyi városnapok alkalmával szervezett megemlékezést a marosvásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel.
Ligeti Ernő és Karácsony Benő között rengeteg a hasonlóság – izraelita vallású magyar írók, mindketten jogászok voltak, egyikük sem tekintette élethivatásnak az ügyvédkedést, mindketten a Helikon írói csoportosulás tagjai voltak, mindkettőjük Marosvásárhelyen adta ki első munkáit, s végül: mindkettejükkel a fasizmus végzett.
Életútjuk végső szakaszát jellemezte a vasárnapi rendezvényen Spielmann Mihály, kivetítve arra a korra, avagy kórra, amely a magyar irodalom legjelesebbjeit vitte a nemlétbe. A szokatlanul sok hallgatót vonzó előadáson – pünkösd vasárnapja volt – sok érdekes dolgot tudhattunk meg az ész- és emberveszejtő időszakról, arról, hogy bár az erdélyi zsidóság 1895-től politikailag egyenjogúnak tartotta – és tekinthette – magát a magyarsággal, s bár 1924-től az erdélyi zsidóságot jogfosztások érték, akárcsak a magyarokat, az ő helyzetük még súlyosabb volt, hiszen a román hatalom újólagos és pótlólagos tiltásokkal súlyosbította helyzetüket, pontosan a magyarsághoz való tartozásuk megtorlásaként. A Goga-Cuza és a Iorga kormányok már a paroxizmusig fokozták a zsidók és különösen az erdélyi zsidó értelmiségiek elleni megszorításokat, hogy aztán a bécsi döntés utáni időszakban a saját vállalt nemzetük forduljon ellenük. Ligeti Ernőt – aki egy szerencsésebb végkimenetel reményével a fővárosba költözött, a budapesti Pozsonyi úti védett házból rángatták ki a nyilasok családjával, majd az Andrássy út 60-ban kínozták, s a Liszt Ferenc téren végezték ki a családjával együtt. A gyulafehérvári születésű Karácsony Benőt (Klärmann Bernát) Auschwitzban érte a halál.
Ligeti Ernő 1920-ban, Marosvásárhelyen adta ki Asszony című novelláskötetét, majd 1931-ben Az ő kis katonája című regényét. Karácsony Benő első, és egyetlen önálló novelláskötete, a Tavaszi Ballada is Marosvásárhelyen jelent meg 1925-ben Révész Béla könyvkereskedésének kiadásában. De első színdarabját, a Válás utánt is a marosvásárhelyi színház mutatja be, néhány hónappal a kolozsvári bemutató előtt. Ezt követi a sorozatként megjelenő regények folyama (Pjotruska, Napos oldal, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, A megnyugvás ösvényein stb.)
Talán soha senki nem tudta úgy ábrázolni az erdélyi kisvárost, mint Karácsony Benő. A Gyulafehérvárba oltott városok képe plasztikusan, hallhatóan, érezhetően, kitapinthatóan kap életet minden írásában. Álljon itt tanúságul a Vásárhelyen kiadott kötet néhány sora: „Az állatorvos is kilép a kávéházból. Apró kocsi várja. Nem ül még fel, szivart akar venni. A fodrász függönye lágyan libben egyet. A takarékpénztárban serényen folyik a munka. A szabóék kis ölebe kifekszik a gyalogjáróra. A papírkereskedés előtt kukoricát mázsálnak. Az állatorvos megvette a szivart és bepréseli magát a szűk kocsiba. A mezítlábas parasztfiú, aki gazdája szivarvásárlását arra használta fel, hogy parittyájával a szemközti zárda frízei között üldögélő galambok közé lőtt, megigazítja tornyos szalmakalapját és elindítja az apró mokánylovat. A kis csikó is előkerül valahonnan, és a kövezeten kibicsakló, zsenge lábakkal fut a kocsi után. Az állatorvos megbillenti szájában a szivart, annak jeléül, hogy tudomásul vette a virágüzlet tulajdonosának köszöntését. Elnéz az Óvoda utcába: a román templom tornya krétafehér a rátűző naptól.”
Kilyén Ilka színművésznő és Szabó Dániel Ligeti és Karácsony művekből való felolvasása, Lokodi Károly és Zágoni Előd alkalomhoz illő, szívhez szóló hegedű és gordonka játéka tette még hangulatosabbá, ünnepibbé Spielmann Mihály előadását.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Active Watch: a hatóságok túlreagálják a magyar politikai törekvéseket
Ugyan nem szisztematikusak a magyarság elleni fellépések, de a hatóságok számos esetben próbálták korlátozni a magyarok szabad véleménynyilvánításának jogát.
A választási kampány kontextusában és a Székelyföld területi autonómiatervezet bemutatását követően a romániai magyar közösség abban a helyzetben találta magát, hogy olyan alapvető emberi jogait kérdőjelezik meg, mint véleménynyilvánítás szabadsága – írja éves sajtójelentésében az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség, amely a sajtó és a hatóságok számára egy sor ajánlást is megfogalmaz, hogy a jövőben a jogtiprások elkerülhetőek legyenek.
A jelentés a kisebbség helyzetének sajtóban történő ábrázolására egy teljes fejezetet szán. Megemlíti, az Európai Bizottság rasszizmus- és intolerancia-ellenes 2014-es országjelentése (ECRI) először tesz arról említést, hogy a magyar közösséget veszélyezteti a xenofóbia.
Ebben a jelentésben a román hatóságok számára több javaslat is szerepel a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó toleráns és esélyegyenlőséget biztosító légkör megteremtését illetően, azonban ezeknek a javaslatoknak gyakorlatba ültetésére – az Active Watch szerint – nem létezik politikai akarat. Ebben a kontextusban egyre gyakoribb jelenség volt tavaly a magyarok véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása.
A legtöbb korlátozási szándék a magyarság politikai törekvéseihez kapcsolható, olyan törekvésekhez, mint például a magyarság helyi, regionális szimbólumainak a használatát szabályzó törvény elfogadásának szorgalmazása, vagy az etnikai alapú területi autonómia megteremtésének a témája. Az ECRI jelentésben a román állam felé megfogalmazott javaslatok ellenére a román hatóságok azon ügyködtek, hogy betiltsák a szimbólumok használatát, és meggátolják az autonómiával kapcsolatos közvitákat.
Az Active Watch jelentése több jogsértést és kísérletet is ledokumentál. Egy szatmári esettel indít: 2014. január 24-én a kovásznai hajpántos kislány gesztusához hasonló eset történt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A szatmárnémeti iskolában éppen a román fejedelemségek egyesülését ünnepelték, amikor egy diáklány egy improvizált magyar zászlót lobogtatott meg. A jelentés szerint a Szatmár Megyei Főtanfelügyelőség és az iskola vezetősége a kovásznai esethez képest aránytalanul durván lépett fel, a főtanfelügyelőség „azonnali és pontos” információkat kért az esetről, az iskola pedig egy kivizsgálóbizottságot állított fel, hogy azonosítsa a „vétkes diákot”.
Az ActiveWatch jelentésében emlékeztet az ügyben kibocsátott állásfoglalására. Eszerint, noha egy másik ország zászlójának használatát egyesek sértésnek tekintik és provokációként értelmezik, attól a gesztus a CEDO által meghatározott szabad véleménynyilvánítás jogának a kereteit nem lépi át. Az a tény, hogy az eset kapcsán „vétkeseket, bűnösöket” kerestek, a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlását fenyegette.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tavaly betiltotta a Székely Szabadság Napi felvonulást Noha a 2013-ban megtartott Székelyek Nagy Menetelése nagyobb incidensek nélkül zajlott le, a marosvásárhelyi köztéri rendezvényeket engedélyező bizottság nem hagyta jóvá a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Székely Szabadság Napi felvonulást a városban - idézi fel jelentésében az Active Watch.
A jelentés sajtóbeszámolókra hivatkozva azt írja: Valentin Bretfelean rendőrfőnök úgy nyilatkozott, csak a város utcáira tervezett felvonulást tiltották meg, a Székely Vértanúk emlékművénél való megemlékezést nem. Bár a felvonulásra nem volt engedély, több ezer személy vonult végig az előre leegyeztetett útvonalon. Volt rá példa, hogy a rendfenntartó erők meglökdöstek néhány magyar szélsőjobboldali jelképet viselő felvonulót. A sajtó arról számolt be, hogy a csendőrség 11 személy bírságolt meg.
A felvonulást követően Corneliu Grosu, az akkori Maros megyei prefektus úgy nyilatkozott, hogy soha többé nem kerülhet sor olyan rendezvényekre, amelyeknek célja a román föld felszabdalása, és ezt törvény által kellene betiltani. Noha Grosu is elismerte azt, hogy a felvonuláson csak kis számban voltak jelen szélsőjobboldaliak, és a szervezők is elhatárolódtak ezektől a személyektől, 2015-ben sem engedélyezték a felvonulást a marosvásárhelyi illetékes hatóságok. Döntésüket azzal indokolták, hogy a felvonulók 2013-ban és 2014-ben is megsértették a szabad gyülekezést szabályzó 60/1991-es törvényt. Az SZNT elnöke a demokrácia elleni támadásként értékelte az engedélyeztetés megtagadását.
A Kovászna megyei prefektus a magyar himnusz éneklése miatt bírságolt
2014 novemberében a Kovászna Megyei Prefektúra maximális, 5000 lejes bírságot szabott ki a Magyar Polgári Pártra, mert június 4-én, Sepsiszentgyörgyön, egy trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. A bírság kirovását követő napokban mintegy 200 személy nap mint nap elénekelte a magyar himnuszt a prefektúra épülete előtt.
Nemzeti szimbólum használata és autonómia-közvita
Az Active Watch által vizsgált periódusban a parlamentben több olyan törvénytervezetet is benyújtottak, amelyek a magyarság jogait és általában a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozná. Az egyik ilyen tervezet a közintézmények és hatóságok által Románia zászlójának, az ország címerének használatát és a himnuszéneklést szabályzó törvény módosítására vonatkozik. A módosítás a magánterületekre is kiterjesztené a tiltásokat, melyeknek értelmében nem lehetne kitenni egy, már nem létező zászlót, vagy olyan régiónak, területnek tulajdonított zászlót, aminek esetében létezik egy Románia által nem támogatott függetlenedési szándék.
Az Active Watch jelentésében problematikusnak nevezi azt is, hogy a bírságok mértéke hatalmas: 30 ezer és 100 ezer lej közötti pénzbírságra számíthatnának azok, akik ezt a törvény megsértenék. A szenátus vita nélkül, hallgatólagosan elfogadta a módosító tervezetet, az ügyben a képviselőház tölti be a döntő fórum szerepét. A törvénymódosító tervezet megjelenésekor az Active Watch nyilvános állásfoglalásában nehezményezte, hogy benyújtói nem tudták megalapozni, milyen társadalmi igény miatt korlátoznak olyan alapvető jogokat, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága, a magánélethez és a lelkiismereti szabadsághoz való jog. A jelentés megemlíti, Bogdan Diaconu Egyesült Románia Párti képviselő nevéhez négy véleménynyilvánítás szabadságát drasztikusan korlátozó törvénytervezet fűződik.
A székely zászló, mint reklámfelület, amely sérti a román közösséget
A zászlóháború 2014-ben is folytatódott, egyes helyi hatóságok megtiltották a székely zászló kitűzését. Miután 2013 végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot 30 ezer lejre bírságolta a Marosvásárhelyi Rendőrség, mert kitűzte a székely zászlót a székhelyére, 2014-ben már az EMNT elnöke, Tőkés László került célkeresztbe.
Tőkést a Nagyváradi Rendőrség szólította fel, hogy vonja be a zászlót az EP-képviselői irodájának homlokzatáról, arra hivatkozva, hogy a székely zászló reklámbannernek minősül. A kihágás 30 és 50 ezer lej közötti bírsággal büntethető.
Egy jelentős eset volt még az a Maros Megyei Ítélőtábla által hozott bírósági döntés, amely kimondta, hogy a székely zászló diszkriminatív a Hargita és Kovászna megyei románságra nézve.
Ugyancsak tavaly született végleges bírósági döntés a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszéken a székely zászló ellen, amelyet egy 2010-ben kirobbant ügy folyományaként hoztak meg. 2012-ben három Hargita megyei román civil szervezet kérte az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatának a megsemmisítését, amely kimondta, hogy a székely zászló közterületen történő kitűzése nem diszkriminatív. Ennek az előzménye volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének egy 2010-es nyilatkozata. A megyeelnök egy március 15-i ünnepségen azt nyilatkozta, hogy a megyeházán lobogó székely zászló a Székelyföld zászlója. A bíróság helyt adott a román civil szervezetek keresetének, és kimondta, hogy mind a székely zászló kitűzése, mind a megyeelnök nyilatkozata „nacionalista-soviniszta propaganda”, amely ellenséges, megfélemlítő, degradáló, és megalázó hangulatot gerjeszt a román közösség ellen. A Legfelsőbb Bíróság tavaly október 10-én pedig helyt adott ennek az alsóbb szinten megfogalmazott bírósági döntésnek.
A Legfelsőbb Bírói Tanács „betiltja” a területi autonómiáról való nyilvános vitát
2014 szeptemberében az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómia-tervezetét. A Legfelsőbb Bírói Tanács erre reagálva egy közleményében kijelentette, hogy bármely olyan, a tömegkommunikációs eszközökön véleményformálók által terjesztett téma, amely nem illeszkedik bele az igazságszolgáltatás alkotmányos kereteibe, potenciálisan veszélyezteti ennek függetlenségét, presztízsét, és a jogállamiság alapelveit támadja. Ugyanakkor az alkotmány 152-es, ennek módosítására vonatkozó cikkelyt is megemlítik, amely szerint nem módosítható az egységes nemzetállam fogalma, és az állam hivatalos nyelvére vonatkozó előírás.
Válaszként az Active Watch további civil szervezetekkel együtt tiltakozott a CSM által megfogalmazottakra, és aláhúzta: „egy magát demokratikusnak beállító társadalomban a közvitának szabadnak kell lennie, a tolerancia és a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit nem meghaladó témákat nem szabad tabuként kezelni”.
A belügyminisztérium megbélyegzi az autonómiáról szóló vitát
A belügyminisztérium egy Közrendi és -biztonsági Országos Stratégia 2015-2020 című tervezetében stigmatizálja az autonómiáról szóló törekvéseket, úgy állítva be a kérdést, mint a polgárok biztonságát és jólétét veszélyeztető tényezőt.
„A rasszizmus, a xenofóbia, a szélsőségesség és az intolerancia egyéb formái, amelynek célja egy régió vagy terület etnikai alapú autonómiájának kivívása” megfogalmazás kétértelmű és olyan fogalmakat használ, amelyeknek nincs keresnivalójuk egy biztonsági stratégiában. Ezeket a fogalmakat az etnikai autonómiáról szóló közviták ügyével kötik össze, és azt a képzetet keltik, hogy azok a rasszista, idegengyűlölő vagy szélsőséges megnyilvánulások veszélyeztetik a leginkább a közbiztonságot, amelyek az autonómia igényléséről szólnak.
Ennek az a rizikója, hogy diszkriminációt és feszültséget gerjesztenek a nyilvánosságban, és az autonómia témáját stigmatizálják, amely egyébként egy legitim közvita tárgyát képezheti bármely demokratikus társadalomban – fogalmaznak az ActiveWatch jelentésében. Az Active Watch a belügyminisztériumhoz fordult és kérte a mondatrész törlését, azonban választ nem kapott.
A DIICOT bűnvádi eljárást indít terrorizmus vádjával
Tavaly december 15-én terrorizmus gyanúja miatt bűnügyi eljárást indított az Országos Terrorizmus és Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóság (DIICOT) a december 13-án, Marosvásárhelyen szervezett RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT) elhangzottak miatt. Az ügy kapcsán az Agerpres hírügynökség Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének felszólalását közölte az eljárásáról szóló hírében: „Felkérem Frunda György urat, hogy kérje meg főnökét, Románia miniszterelnökét, hogy utasítsa Kovászna megyei helytartóját, hogy ne provokálja a magyarokat. A prefektusok tettei őt is minősítik (…) Ha ez nem történne meg, a Székelyföldön bekövetkezhet, ami 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen.
Később az RMDSZ közzétette az SZKT-n elhangzott beszédet és annak írott változatát. Kiderült, hogy az Agerpres hiányosan közölte Antal Árpád felszólalásának a témába vágó részét, amely a valóságban így hangzott el: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is, és hacsak valakinek nem az az érdeke, hogy a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 90-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányukba”.
Az Active Watch következtetései és ajánlásai a hatóságok és az újságírók számára
A következtetésekben a jelentés készítői elmondják, noha nem beszélhetünk a magyarok elleni szisztematikus fellépésről, számos olyan eset létezett, amikor a román hatóságok megpróbálták, néha sikerrel, korlátozni a magyar kisebbség szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Mind a sajtó, mind a hatóságok túlreagálják a magyarság politikai követeléseit, és már eleve szélsőségesnek tartják ezeket, és emiatt olyan közvita-témákat bélyegeznek meg, amelyek egy demokráciában legitimnek minősülnek.
Az Active Watch egy másik következtetése szerint a román törvénykezés kiskapukat hagy a visszaélések számára, amelyeknek leggyakoribb elszenvedői a magyar kisebbség tagjai. Leginkább a nemzeti szimbólumaik használat és a himnuszéneklés korlátozásában nyilvánul meg ez a visszaélés. A hatóságoknak a jelentés készítői azt javasolják, hogy Románia tartsa be az ECRI-jelentésben megfogalmazott javaslatokat, kiemelten azt, amely a szimbólumhasználatra vonatkozó törvények pontosítására vonatkozik, és kezdeményezzenek valós párbeszédet a magyar közösséggel az interetnikus feszültségek elkerülése végett. Biztosítsanak egy olyan környezetet, amely lehetőséget teremt a magyar közösségnek többek között a politikai természetű kéréseik és követeléseik kifejezésére. Kezdeményezzenek a tolerancia, sokszínűség és kölcsönös megértés szellemében multikulturális oktatási programokat, amelyek révén megelőzhetőek a magyar és román közösség közötti konfliktusok.
Az újságíróknak az Active Watch azt tanácsolja, hogy maximális odafigyeléssel ellenőrizzék a magyar közösségre vonatkozó információkat, a sajtón keresztüli hangulatkeltés elkerülése végett. Amennyiben lehetséges, kérjék ki a magyar közösség valamely képviselőjének a véleményét a magyar kisebbséget illető témák kapcsán. A román újságírók ugyanakkor igyekezzenek a magyarul elhangzó nyilatkozatok eredeti verzióját megszerezni, és egy független fordítást is kérni.
Kertész Melinda
Transindex.ro

Mégsem szabad a székely? – Márton: ez a törvény valóban nem szól a regionális zászlókról
„Én soha nem mondtam azt, hogy a most elfogadott zászlótörvény a székely zászlóról szól” – jelentette ki Márton Árpád. Az RMDSZ parlamenti képviselője szerint viszont a jogszabály kedvezően rendezi a közigazgatási egységek szimbólumainak a helyzetét.
A perek és a bírósági ítéletek jelentős része a közigazgatási egységek és az ezek alárendeltségébe tartozó intézmények épületeire kitűzött saját zászlókra vonatkozik, elég csak Kovászna megye vagy Sepsiszentgyörgy zászlóira utalni, amelyeket levetetett a prefektus. Ez a jogszabály ezt a gondot orvosolja – mondta Márton Árpád.
– Ez a törvény arról szól, hogy éppen úgy, ahogy minden településnek lehet saját címere, most minden közigazgatási egységnek lehet saját zászlaja, azt szabadon használhatja, kitűzheti a saját épületeire – magyarázza a képviselő.
Ez a törvény tehát valóban nem szól a regionális zászlókról. A kisebbségi és nemzeti közösségek jelképeit, azok elfogadási módját és használatát a kisebbségi törvény tartalmazza. Ugyanakkor figyelemre méltó az a felvetés, hogy talán érdemes lenne egy külön, a regionális jelképhasználatra vonatkozó törvényt kidolgozni, amelyben végre rendezni lehetne a székely zászló ügyét is – állapította meg az RMDSZ erdővidéki parlamenti képviselője. Ugyanakkor, amíg erre sor kerül, nem ártana egyeztetni annak kapcsán sem, hogy sok csíkszéki településen nem a Székely Nemzeti Tanács szaktestülete által elfogadott és Háromszéken széles körben használt kék-arany zászlót, hanem a piros-fekete lobogót tekintik a székely zászlónak – tette hozzá.
Márton Árpád azt mondta: amikor a székely zászlót „alapként” ajánlotta települési zászlónak, akkor nem „elsikkasztani” akarta a sokak által kedvelt jelképet.
– Amikor azt sugalltam, hogy a székely zászlóra minden település felírhatja a saját nevét, nem azért mondtam, hogy „megsemmisítsem” a székely zászlót, hanem azért, mert két falunak, községnek, városnak nem lehet ugyanaz a zászlója. Valaminek meg kell különböztetnie egymástól, mert különben már nem saját zászló. Hargita megyének nem volt külön címere, zászlója, mint Háromszéknek, ezért a kék-arany székely zászlót elfogadta megyezászlónak, de azt Kovászna megye már nem tehetné meg – érvelt a politikus.
Mint ismeretes, Kovászna megye zászlóját azzal az indokkal vetette le a megyeházról a prefektus, hogy Romániában a közigazgatási egységeknek csak címerük lehet, zászlójuk nem. Ugyanerre a sorsra jutott a sepsiszentgyörgyi zászló is, azzal a különbséggel, hogy ebbe a perbe, az önkormányzat felhívására, magánszemélyek is beléptek, ezért – a megyezászló esetétől eltérően, amelynek jogtalan voltát végleges és visszavonhatatlan döntés mondja ki – fellebbezni lehet európai fórumokon. Sem a prefektust, sem a bíróságot nem zavarta az a körülmény, hogy Románia összes megyéjének (Hargita és Kovászna kivételével) és több száz településének van saját zászlója, és azokat szabadon használják is.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Ezrek emlékeztek meg Tamási Áronról Farkaslakán
Ezrek látogattak a hétvégén Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára az író halálának évfordulója alkalmából – mondta el Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, tanár az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Az egyesület vezetője elmondta, hogy Tamási Áron-emlékév veszi kezdetét, ugyanis majdnem fél évszázada, 1966. május 26-án hunyt el az erdélyi író.
Az emlékévben számos programmal emlékeznek meg Tamási Áronról és szeptember 20-i születésnapjára a szülőház és az alkotóház mellett egy újabb épületet is átadnak, ahol az egyesület működik majd, az érdeklődők pedig az íróhoz kapcsolódó fotókiállítást, irodalmi eseteket, filmvetítéseket láthatnak – tette hozzá Hadnagy Jolán.
Az egyesület célja, hogy felhívja az emberek figyelmét Tamási Áron életművére. „Egyedül a lélek tesz emberré minket" – idézte az író egyik emlékezetes sorát az egyesület vezetője.
Már készül Tamási Áron regénytrilógiájából, az Ábel-könyvekből forgatott film román szinkronizált változata, így a román közönséghez is eljuthatnak ezek az alkotások – tette hozzá.
Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író 1897. szeptember 20-án született az erdélyi Farkaslakán, 1966. május 26. hunyt el Budapesten. Prózai és drámai műveket írt, közülük legismertebbek az Ábel-regények, onnan származik szállóigévé vált hitvallása: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
MTI
Erdély.ma

A román bírói tanács újabb állásfoglalásban marasztalta el az RMDSZ elnökét
Szerintük nem jól tette Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy széles nyilvánosság előtt ismét ártatlannak minősített két jogerősen elítélt RMDSZ-politikust. A romániai bírák és ügyészek szakmai testülete szerint az RMDSZ elnöke megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor az RMDSZ kongresszusán azt állította, hogy Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ártatlanul ül börtönben, Markó Attila volt parlamenti képviselőt pedig azért ítélték el, mert – a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásakor – jóhiszeműen alkalmazta a törvényt.
A CSM szerint Kelemen Hunor kijelentéseivel azt sugallja, hogy a két politikus esetében ítélkező bírák önkényesen, politikai megrendelésre jártak el, döntésük megalapozatlan, és törvénytelen volt. A testület azt állította: az RMDSZ elnöke bizalmatlanságot ébreszt az ügyben eljáró bírákkal és az igazságszolgáltatás egészével szemben, megkérdőjelezve annak függetlenségét.
A CSM februárban is elmarasztalta Kelemen Hunort egy hasonló kijelentés miatt. Akkor a szövetség megalakulásának a 25. évfordulója alkalmából tartott kolozsvári gálán azt állította, hogy Nagy Zsoltot ártatlanul ítélték el, ügye nem korrupciós ügy, az ellene felhozott vádakra nincsenek bizonyítékok mások lehallgatott beszélgetéseiből következtettek az ő állítólagos bűnösségére.
A CSM a romániai bírák és ügyészek szakmai testülete, amely arra hivatott, hogy felügyelje az igazságszolgáltatás működését. Állásfoglalásának nincs jogi következménye.
A CSM egyebek mellett azon is őrködik, hogy más hatalmi ágak ne avatkozzanak be az igazságszolgáltatás munkájába. A testület az ilyen esetekben kiadott állásfoglalásokkal a bírákat és ügyészeket védi: egyfajta szakmai szolidaritásról biztosítja a vitatott ítéletet meghozó vagy az ítélethozatal előtt „nyomás alá" került ügyészeket vagy bírákat.
MTI
Erdély.ma