Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. május 30.
Színház mozgással
"Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan…" Nikosz Kazantzakisz
Első ízben szervezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tánchetet. Az ötlet Keresztes Attila művészeti igazgatótól származott. A mi felfogásunkban a táncformában bemutatott színpadi produkciók is a színház kategóriába tartoznak. Az előadások lényege, mint a színházban, a világ megismerése, bemutatása. A táncszínházban (nem egy szerencsés szó) a szavak főszerepét a test mozgása, a gesztusok harmóniája vagy éppen diszharmóniája veszi át. Ebben az esetben is történeteket mesélnek a művészek, a szépről és a rútról, a szerelemről és az erőszakról, a háborúról és minden más fontos dologról, fények és tárgyak között. A mesélés befogadása, a történetnek megértése azonban másként történik. A táncolt történetekben a legbelsőbb és a legelvontabb gondolatokat is testtel, mimikával fejezi ki az alkotó és az alkotás maga, vagyis a színész. Amikor a színész a klasszikus színházban azt mondja, este van, mindenki tudja, a művész miről beszél… De hogyan lehet eltáncolni az estét szavak nélkül? Ez a színpadi forma nagyobb szerepet szán a nézőnek is a megértésben, mint az a színház, ahol a szavak vannak előtérben. A táncszínház esetében egy gesztus felér száz szóval, ha parafrazáljuk a régi mondást. Színházunk úgy gondolta, hogy a nézők megérdemelnek egy sűrített találkozást a tájainkon még újnak számító műfajjal. A főleg mozgással kifejeződő színházi forma a műfajon belül is hatalmas szórást mutat. A balettől a néptáncig, a kontakttáncig és ezek variációi mind láthatóak voltak egy hétig a Nemzetiben. Csodálatos volt közel tíz év után újra látni a világhírű szegedi balettet, először a világjáró budapesti Állami Népi Együttest, a Maros Művészegyüttest újragondolt formában. Az előadások mellett voltak szakmai műhelymunkák is. Számunkra külön öröm volt a legfiatalabb marosvásárhelyi együttes, az András Lóránt Társulat előadása. Előadásukkal azt bizonyították, hogy érdemes volt a Művészeti Egyetemen pár éve megindítani az egyetemi szintű táncoktatást. A színészek ugyanis mind a Köteles utcai intézmény végzettjei. A közel háromezer néző azt bizonyította, hogy megéri ezzel a műfajjal a jövőben is foglalkozni. Reméljük, hogy lesz hozzá anyagi forrás… Addig is köszönet a polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak, akik anyagilag is segítették a rendezvényünket.
Egy hét volt, jó volt, de a fejünkben már körvonalazódik egy táncfesztivál.
Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 30.
Szellemi jelzőfény
Bertha Zoltán 60 éves
Bertha Zoltán József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, könyvtáros, egyetemi tanár, kritikus Szentesen született 1955. június 4- én. Kutatási területe a 20. századi, benne a határon túli, főként erdélyi magyar irodalom. Művei: A hetvenes évek romániai magyar irodalma (tanulmány, Görömbei Andrással, 1983), A romániai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1971–1980 (Görömbei Andrással, 1983), A szellem jelzőfényei (tanulmányok, 1988), Bálint Tibor (monográfia, 1990), Gond és mű. Tanulmányok az erdélyi magyar irodalom köréből (tanulmányok, 1994), Arcvonalban. A közélet színterein 1980–1994 (1994), Sütő András (monográfia, 1995), Sorstükör (tanulmányok, 2001), Sorsbeszéd (tanulmányok, 2003), "Világképteremtő enciklopédizmus". Tanulmányok Németh Lászlóról (tanulmányok, 2005), Sorsjelző (tanulmányok, 2006), Erdélyiség és modernség (tanulmányok, 2006), Fekete-piros versek költője – Kányádi Sándor (2007), Sorsmetszetek (Tanulmányok, esszék, kritikák; 2012); Erdély felé (Esszék, tanulmányok, vallomások; 2012; Díjai, kitüntetései: a Művészeti Alap fiatal kritikusi ösztöndíja (1983), a József Attila Kör belső ösztöndíja (1987), Móricz Zsigmond- ösztöndíj (1989), Kölcsey-díj (1996), Széchenyi professzor ösztöndíj (2000–2003), Petőfi Sándor Sajtószabadság díj (2002), Tamási Áron-díj (2003), József Attila- díj (2004), Fehér Mária Emlékdíj (2007), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015). A 60. életévét töltő irodalmárt, az erdélyi rendezvények gyakori vendégét június 3-án köszöntik Budapesten a Magyar Írószövetség dísztermében. A magunk köszöntőjét egészítsük ki Bertha Zoltán egyik írásának közlésével.?;;; ?Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 30.
Bertha Zoltán
"Idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme"
Négy év múltán aztán bekövetkezett az újabb tragédia – a magyarság hatalmas tömegeit ismét tényleges kisebbségbe taszító (átmeneti időintervallum után konkrét politikai értelemben is kisebbségből kisebbségbe sodró) katasztrófa: az 1944–45-ös román és szovjet megszállás végképpen véget vetett a négyesztendős szabadságnak, s megpecsételte a magyar Erdély sorsát. Trianonban könnyű dolguk volt "azoknak a területhabzsoló térképszabdalóknak, akik már-már eszelős ceruzahúzásaikkal Közép-Európa eladdig egyik legszívósabb néptestét szabad – mert hisz senki által nem védett, vagy védeni rosszul próbált – zsákmánynak tekintették"; "Romániának odaadtak minden világtáj felől a szomszédai országaiból minden területet, amit csak megpendített akárhol akármelyik román" (írja Beatrice apródjai /1979/ című művében – Hemingway-t is idézve – Illyés Gyula). S az 1920. június 4. utáni megismételt, második országdaraboló Trianon, az 1947. február 10-én szentesített párizsi békediktátum megint milliós magyar nemzetrészeket szakított el, a még kegyetlenebbül bosszúéhes totalitárius-kommunista diktatúra áldozatául, prédájául vetve azokat. Az eleinte a román szabadcsapatok vérengzésében tomboló, majd évtizedekig a politikai-hatalmi genocídium (Sütő András szavával: hungarocídium) valóságos népirtó terrorjában uralgó magyarpusztítás korszaka még inkább rávilágíthat annak az igazságára, amit Tamási Áron 1941-es tézise így kristályosított ki: "idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme" (A tűz világossága). És egybehangzik ez azzal, amit Makkai Sándor szögezett le még 1937-ben (hogy "a kisebbségi sors nem politikai lehetetlenség, vagy legalábbis nemcsak az, hanem erkölcsi lehetetlenség"; "legmélyebb gyökerében elviselhetetlen, mert merőben ellenkezik az emberi méltósággal, és ez az, amit Európa lelkiismeretének – ha ugyan van lelkiismerete – nem szabadna eltűrnie és nem lehetne elhordoznia"); illetve azzal, amit pedig teoretikus jelleggel, definitív elméleti igénnyel később Bibó István jelentett ki: "A kisebbségi élet megszűnik teljes értékű emberi élet lenni, háttérbe szorított, nyomott életté válik"; "a reményből élésnek ez az állapota pedig, ha a remény hamarosan nem valósul meg (…) tartósan elviselhetetlen" (A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, 1946).
S a jövő? A kiszolgáltatottságot megszüntető összmagyar nemzeti önrendelkezés esélye? – Abban mindenesetre bízhatunk, amit – a Csonka Magyarország című, 1920-as versében szenvedélyesen megfogalmazottakat ("Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! / falak, omoljatok hangjaitól"; "Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: / Igazság!") mintegy értekező nyelven is megerősítve – Babits Mihály is állított (Az írástudók árulása, 1928): Magyarország "az a nemzetek közt, melynek legmerészebb álma sem haladja túl a legminimálisabb Igazságot. Ha valahol otthont remélhet még a földön az Igazság régi elve: itt van az. E szerencsétlen és megalázott nemzet – a harci erő védtelen áldozata – szellemi tekintetben szerencsésebb, mint a büszke hatalmasok: szabadon nézhet szembe a Gondolattal, melytől az Erő fél, s egyszerre szeretheti hazáját és az Igazságot"; s "az Igazság maga sem kívánhat itt egyebet, mint fölemelését ennek a boldogtalan népnek, melynek oly fájdalmasan igaza van". S abban az eszmei igazságtételben és igazságszolgáltatásban, hogy magyarság és igazság egybefonódása szerint – ahogyan szintén Babits vallotta Áldás a magyarra című, 1938-as költeményében –: "Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre, / bár a világ minden fegyvere őrizze. / Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, / de leghatalmasabb mégis az igazság." A transzcendens bizonyosság feltétlen győzelmében kell tehát hinnünk minden evilági hatalmi erőszak ellenében. ("A mi igazságunk: a mi erőnk" – hirdette prófétai méltósággal, Kiáltó szóval már Kós Károly is.) Hihetünk egyrészt Trianon megítélésének tisztaságában, akár a szellemi fölénynek abból a pozíciójából, ahonnan Szőcs Géza szójátékosan humoros, karikatúraszerű bökverse is szól: "Libát vettem Libanonban / haj, haj, haj. / El is lopták Trianonban / baj, baj, baj. / Non, non, non. / Liba / non / non / non" (A liba); vagy Lászlóffy Csaba villódzón asszociatív költeménye: »Éltem, haltam vígan, haragban. / Meddig maradhat bosszulatlan / (Magyarigenben, Musza Daghban) / a gőgös nagyhatalmi katlan? / Vesztes versailles-i kirakatban / vagyok/voltam – én, faragatlan – / az Öregistennel haragban. / ’Tartalékaid mind meghagytam’« (Sejtek szonettje). Másrészt úgy is reménykedhetünk, ahogyan pedig erre napjainkban Szentmihályi Szabó Péter biztat minket (Trianon című versében) a kilencvenedik gyászév alkalmával: "Szegény halottainkat átkeresztelik, / gyárat építenek a szent romokon, / betiltják a magyar történelmet, / de fejük felett a véres kard: Trianon. // Meglehet, egyszer tényleg elfogyunk, / elvész a négy folyó s a három halom, / mégis miénk az üdvösség koronája, / s a menny kapujában a jelszó: Trianon." * "Az igazságot is meg lehet szokni" (Trianon részleges revíziója, Észak-Erdély 1940-es visszatérése az irodalom tükrében – 7., befejező rész)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 30.
„Az aradiak magatartását szeretnénk megváltoztatni”
Az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott versenyről beszélt a Nyugati Jelen olvasóinak pénteken, a Pro Presens Alapítvány szervezésében zajló IV. Aradi Magyar Könyvnapok rendezvénysorozat keretében Andó András, az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület ügyvezető igazgatója. A Jelen Ház udvarán tartott, vetítéssel egybekötött prezentáción az igazgató az egyesület terveiről és a város eddigi legnagyobb kihívásának tartott megmérettetés fontosabb prioritásairól beszélt. Romániából összesen 11 város pályázik a titulusra, a pályázati dossziét Arad az elbírálás első szakaszában október 10-ig nyújtja be. Ha a rangos szakemberekből álló zsűrit meggyőzik, a város továbbjut a II. fordulóba, melyet 2017. közepe tájékán szervezik.
Andó hangsúlyozta, nem csak a dosszié tartalma fontos, hanem, hogy mennyire képesek meggyőzni a zsűrit Arad kiaknázatlan potenciáljáról. „Fel kell hívnunk Európa figyelmét Aradra!” – jelentette ki, hozzátéve: a pályázattal az aradiak nézőpontján, magatartásán szeretnének változtatni, elősegíteni egy fajta összefogást a nemzetiségek között, ami most igencsak hiányzik a város közösségéből.
Arad sikere nem utópia, vallja az igazgató, aki szerint a pályázaton dolgozók merész terve euroregionális kulturális központtá, Európa kulturális bástyájává alakítani Aradot, kiemelve azon értékekeit, hagyományait, melyek méltóvá tehetik a rangos cím viselésére.
Aradnak mindenképpen csak előnye származhat a pályázatból, véli Andó. Az Arad 2021 egyesület mozgatórugói nagy beruházásokban gondolkodnak, ilyen az aradi reptér fellendítése, a régi ipari objektumok felújítása, a Maros korszerű kihasználása és természetesen az egyik legösszetettebb elképzelés az aradi vár civil hasznosítására összpontosul.
„25 év után Arad nem ott van, ahol lennie kéne” – hangsúlyozta Andó András arra kérve a közönség soraiban ülőket, hogy építő ötleteikkel, javaslataikkal segítsék az egyesület munkáját.
Az előadás végén a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadónak, aki úgy érzi, bár sokan nem hisznek benne, Aradnak minden esélye meg van a sikerre.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 30.
Hitélet – Kitüntették Potyó Ferenc érseki helynököt
Az erdélyi katolicizmusnak szól a kitüntetés – mondta köszönő szavaiban Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke, amikor átvette Mile Lajos főkonzultól a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét nemzetünkért végzett szolgálatáért, a főegyházmegye pasztorációs tevékenységének hatékony vezetéséért, nyelvi és vallási szórványban végzett munkásságáért.
Potyó Ferenc a főegyházmegye egyik legtevékenyebb, lelkes, sokoldalú felkészültségű papja. 1954. szeptember 25-én született a Hargita megyei Csíkszentmártonban. Középiskolai és teológiai tanulmányait a gyulafehérvári kántoriskolában, majd a Hittudományi és Papnevelő Főiskolán végezte. 1980. június 22-én dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá Gyulafehérváron. 1980–1997 között Marosvásárhelyen, Marosújvár-Felvincen, Székelykeresztúron káplán, plébános. 1990-ben sikerült jóváhagyatni a Marosvásárhely-kövesdombi új plébánia (Szent Miklós) létesítését, melynek első lelkésze. Székelykeresztúri plébánosi szolgálata idején (1991–1997) elindította a Kolping-ház felépítését. 1997-től a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános érseki helynöke és irodaigazgatója. 1993-ban posztgraduális tanulmányokat folytatott a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza. Odaadó szolgálatát 2000-ben pápai káplán címmel jutalmazták, majd XVI. Benedek pápa 2013. február 22-én kelt bullájával Őszentsége tiszteletbeli Prelátusának (Prelato d’Onore di Sua Santita) nevezte ki.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 30.
Hitélet – Magyar áldást küldött Erdélybe Ferenc pápa
Fodor György piarista konfráter 70 éves
Ferenc pápa áldásában részesítette Fodor György piarista konfrátert, lapunk Hitélet rovatának római katolikus munkatársát, aki a napokban ünnepelte 70. születésnapját. Ő az első erdélyi, aki magyar nyelvű áldást kapott írásban Vatikánvárosból Ferenc pápától.
„Őszentsége Ferenc pápa szívből adja Apostoli Áldását 70. születésnapja alkalmából Fodor György konfráter életére, családtagjaira és barátaira, kérve számukra a bőséges mennyei kegyelmek és vigasztalások kiáradását, és a Boldogságos Szűz Mária állandó segítségét.” – ez olvasható a szárazpecséttel hitelesített, Ferenc pápa képével ellátott díszes okiraton, amelyet a pápa nevében Konrad Krajewszki érsek, Őszentsége főalamizsnása írt alá. Áldását küldte dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke is, dr. Florentin Crihălmeanu, a Kolozsvár–szamosújvári görög katolikus egyházmegye püspöke az egyházmegye 1989 utáni megerősítése és újjáépítése terén szerzett különleges érdemeiért jutalmazta oklevéllel és emlékéremmel, köszöntötték a piarista öregdiákok és nagyszámú tisztelője is szerte az országból, továbbá Kalazanci Szent József emlékplakettel ajándékozta meg Ruppert József, a Piaristák Romániai Rendtartományának felelőse.
A hitem megtart
A mindig segítőkész Fodor György konfráter hittudományi felkészültséggel is rendelkező, nyugalmazott újságíró, a Romániai Szerzetes Elöljárók Országos Konferenciájának alapító, ma tiszteletbeli titkára, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tagja erdélyi nemesi család kései sarjaként született Kolozsváron.
– Akkor már mindenből kiforgatta családunkat az új hatalom, kivéve az Istenben való hitet és a gerincességet. Szüleimet nagyon korán elvesztettem, nagyanyám nevelt fel nagy nehézségek közepette. Már gyerekkortól gyönyörűségem telt az olvasásban, ehhez „társult” később az írásra való hajlam. Nagyanyám rányitotta értelmem a zenehallgatásra. A zene szépsége láthatatlan finom reszelőként simítja, finomítja lelkünket. Nem tudom elképzelni az életem zenehallgatás nélkül. Az orgona mindent átjáró hangjain „úszva” közösen imádkozva éljük meg a szent liturgiában a csodát. Ugyanakkor a közösség ereje a magasba emel, s átérzem, hogy a hitem megtart, hiszen Istenhez szeretnék emelkedni.
Tetteink lélekkapuk
– Mindig vallottam az önnevelés fontosságát, hiszen tetteink lélekkapuk. Ne legyünk önmagunkban megbotló emberek, hagyjuk magunkat vezetni a kegyelem által. Nem keresztény magatartás a visszahúzódás. Az ésszerű kiállás etikai, erkölcsi kötelességünk. A hitről és lelki élményeinkről beszélni nemcsak lehet, hanem kell is. Ifjúkoromban a piarista paptanárok – akik már nem taníthattak, de ministráltam nekik – hangsúlyozták, hogy keresztényként „oázissá” kell válnunk a világban. Ha nincs hitünk, akkor nincs semmink. Sokszor megtapasztaltam, hogy Isten kegyelme megajándékoz, megvéd és felöltöztet.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 30.
Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tudja támogatni a liberális ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az csak a levélben való voksolás ügyét kéri számon a szociáldemokrata Ponta-kormányon – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. A szövetség elnöke kimondatlanul azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kifejtette: sok mindenért lehet bírálni a bukaresti kormányt, de nem a választási reformért, amely a parlamentre tartozik. Mint mondta: a körvonalazódó tervezet – jobb szervezéssel – lehetővé teszi, hogy minden, külföldön élő voksolni óhajtó román állampolgár személyesen leadhassa szavazatát.
Hozzátette: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. Kelemen Hunor kimondatlanul ugyan, de azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kelemen Hunor szerint a készülő választási reform lehetővé teszi a magyarság arányos képviseletét az önkormányzatokban és a parlamentben, ugyanakkor Románia kisebbségpolitikája távolról sem modellértékű. Úgy vélte: a kisebbségpolitikáról az érintettek – köztük a legnagyobb közösség, a magyarság – képviselőinek véleményét kellene kikérni, de Bukarest erre nem kíváncsi. Kelemen Hunor nehezményezte, hogy a román külügyminisztérium a kisebbségek nélkül rendezett konferenciát a kisebbségi keretegyezményről Kolozsváron.
„Miközben díszdoktori címmel meghajítják a Velencei Bizottság elnökét, egymás között lakkozzák az elmúlt 20 esztendőt, és azt mondják, hogy Románia modellértékű megoldás mára a kisebbségek ügyében. Ez nem igaz!” – jelentette ki Kelemen Hunor. Közölte: jövő héten Washingtonba utazik, ahol azt akarja megértetni tárgyalópartnereivel, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyar közösség céljai elfogadhatóak, nem jelentenek stabilitási kockázatot, fenyegetést a térség biztonságára.
Az RMDSZ belső parlamentjeként működő SZKT több tagja élesen bírálta a Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke által kezdeményezett „gyöngyhalász” programot, amely anyagi támogatással a Székelyföldre csábítja azokat a szórványban élő, magyarságukhoz ragaszkodó iskolásokat, akik szülőföldjükön nem tudnának továbbtanulni magyarul. A felszólalók úgy vélték: a program a szórványról való tudatos lemondást jelenti. Molnár Zsolt, Temes megyei parlamenti képviselő szerint inkább a szórványoktatást kellene erősíteni, és azt a támogatási elvet érvényesíteni, hogy „nem a gyereknek kell követnie a pénzt, hanem a pénznek kell követnie a gyereket”.
Markó Béla szenátusi frakcióvezető, az RMDSZ volt elnöke azt mondta: nem kérdőjelezi meg a kezdeményezés jóhiszeműségét, de veszélyesnek tartja azt. Az RMDSZ azt szeretné, ha Budapesten és Bukarestben is elfogadnák, hogy az erdélyi magyarsággal való konzultáció nélkül ne szülessenek döntések a közösségről – magyarázta.
Az SZKT - Kelemen Hunor javaslatára - kinevezte az RMDSZ ügyvezető elnökévé Kovács Péter eddigi főtitkárt. Az SZKT a társadalomszervezés erősítése reményében újjáalakuló ügyvezető elnökség tagjait is megválasztotta.
MTI
Székelyhon.ro
2015. május 30.
Szolgáljanak tudásukkal, enyhítsék a szenvedést
A gyógyításba, betegápolásba vetett hittel tanult három éven át a székelyudvarhelyi Páli Szent Vince Általános Egészségügyi Asszisztensképző ötvenkét növendéke. Szombaton hálaadó szentmisén és ballagási ünnepségen búcsúztak a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban.
Orvosok, hit- és szakoktatók, papok, családtagok, rokonok, diáktársak, barátok, kollégák együtt vettek részt a búcsúzókkal az élet egyik fontos szakaszát lezáró szentmisén. Mátyás Károly főesperes-plébános három, a környező világban jelen levő nehézségre hívta fel az életútjukra indulók figyelmét: a szeretetlenségre, az elszegényedésre és az elvándorlásra. Nyomatékosította: erőt nyújtani csak az tud, akiben erő rejlik. A nemzet talpig fehérbe öltözött napszámosaihoz szóló tanácsa: merítsenek az égből eredező isteni forrásból. Tudásukkal szolgáljanak, enyhítsék a szenvedést.
Imádkoztak mindazokért, akik tanulmányaik részesei voltak, és elhangzott egy-egy fohász a sikeres vizsgákért, valamint azért, hogy el tudjanak helyezkedni munkakörükben. Az ünnepség keretében a test és lélek gyógyítására vállalkozókhoz elsőként Cerghezán Imre szakmai igazgató szólt: miután elhangzott az utolsó csengetés, egyenlő partnerként lépnek be a felnőttek társadalmába, ahol a kudarcot bűnként kezelik, és a legkisebb hiba is végzetes lehet. De munkájuk nyomán mosolyok fakadhatnak, hálás tekintetek kísérik tevékenységüket, és részük lehet egy-egy kézszorításban. A szakmai igazgató útravalója: legyenek és a maradjanak önmaguk. Megérintő kicsengetési emléket adott ma még tanítványainak, holnap már kollégáinak: Pál apostol Szeretethimnuszát kibuggyanó könnyek között, rezgő hangon idézte.
Bunta Levente polgármester útravalója a „keserédes pillanatokban”: a jól végzett munka öröménél nincs szebb. Legyenek gyökereik, de próbálják ki a szárnyaikat. A Tamási Áron Gimnázium nevében Laczkó György igazgató sok sikert kívánt és nagy hitet e nemes szakma gyakorlásához. „Gyökerezzetek meg itthon, ha lehet” – kérte.
Jutalmazták a legkiemelkedőbb iskolai teljesítményeket, köztük Dani Brigittát és Kosztándi Zsuzsannát, mint osztályelsőket. A 25 éve alakult Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas önkéntes munkájáért Csató Bélát és Szabó István Csabát díszoklevéllel tüntette ki. A Florence Nightingale Alapítvány oklevéllel és ajándékkal jutalmazta Kosztándi Zsuzsannát, az évfolyamelsőt.
A maradók verses-dalos összeállítással köszöntek el diáktársaiktól. A frissen végzettek hiszik: a gyógyítás a lelkiismeretesség, a becsületesség és az életet szolgálata mellett a szereteten alapszik.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. május 30.
A magyar orvosképzés hetven évét idézték fel
A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 évét ünnepelték péntek este a Kultúrpalota nagytermében. Az ünnepi rendezvényen egykori végzősök, mai orvostanhallgatók, vendégek, meghívottak vettek részt. Mihály király 1945 május 29-én írta alá azt a Királyi Rendeletet, amellyel létrehozta a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Állami Egyetemet. A határozatot a 70. évforduló tiszteletére szervezett ünnepségen Szabó Béla professzor olvasta fel, hangsúlyozva az egyetemalapítás indoklását is, miszerint a magyar fiatalko tanulhassanak anyanyelvükön. Az oktató felidézte: az orvosi kar Marosvásárhelyre költöztetése tulajdonképpen egy kompromisszum volt, ugyanis a román kollégák gáncsoskodása miatt nem működött az eredeti megegyezés, miszerint a magyar professzorok és hallgatók közösen gyakorlatozhatnak az erre a célra kijelölt klinikákon a román egyetemmel.
Kényszermegoldásként költöztek tehát Marosvásárhelyre, egy rossz állapotban levő épületbe, és kezdték szinte a nulláról az egyetemépítést. „Ma az egyetem vezetősége megfeledkezik a királyi rendeletben leírtakról, arról, hogy magyar tannyelvű egyetemet hozott létre Mihály király. Példa erre az volt román uralkodónak a közelmúltban felavatott szobra, amelynek talapzatába azt vésték, hogy 70 éves a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, elhallgatva az eredeti hivatását. Mi ez, ha nem történelemhamisítás?” – tette fel a kérdést Szabó Béla professzor. Sebestyén Spielmann Mihály művelődéstörténész a rendezvény házigazdájaként köszöntötte a jelenlevőket. Marosvásárhelyiként, történészként, személyes okokból is kötődik e nagy múltú egyetemhez – mondta –, amely meghatározta a város életét, de Erdély értelmiségét is. Az intézmény ugyanis nem csupán orvosokat adott, de költőket, írókat, képzőművészeket és zenészeket is, hiszen köztudott, hogy az orvosok szakmájuk mellett a művészeteket is magas szinten művelték.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott oktatóinak visszaemlékezései során dr. Dienes Sándor ny. egyetemi tanár, Általános Orvosi Kar, dr. Bocskai István, ny. egyetemi tanár, Fogorvosi Kar és dr. Gyéresi Árpád, ny. egyetemi tanár, Gyógyszerészeti Kar a kezdetekről beszéltek, diákévekről, egykori tanáraik emlékét idézték fel. A visszaemlékezések során kis videofilmeket is bejátszottak, ahol Dr. Szabó Árpád, Dr. Papp Zoltán, Dr. Péter Mihály és Dr. Feszt György nyugalmazott egyetemi tanárokkal készített interjút láthatott a közönség.
A rövid zenei momentum után az ünnepi beszédek következtek: Dr. Lőrinczi Zoltán, egyetemi docens: A rendszerváltás és a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című előadásában az elrománosodást, a magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítését ismertette. Dr. Szilágyi Tibor, egyetemi tanár: A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a 2011-es Tanügyi Törvény árnyékában című értekezésében felvázolta mindazt, ami a törvény létrejötte után történt az egyetemen. Elmondta, a négy esztendő alatt hét tanügyi miniszter váltotta egymást, ígérete mindnek volt, de azt egyikük sem tartotta be. Ahogy az is valamennyiükre jellemző volt, hogy a magyar kar által iktatott kérvényekre, beadványokra, soha nem adtak választ, holott a román törvények szerint egy hivatalba iktatott kérvényre harminc napon belül válaszolni kell. Az oktató felsorolta mindazt, amit a sajtó révén a nagy nyilvánosság is megismert: a tárgyalásokat, a kompromisszumokat, a miniszteri látogatásokat, a román hallgatók spontán tiltakozását a magyar nyelvű oktatás ellen, a magyarok villámcsődületét a törvény tiszteletben tartásáért, az önszerveződésre való törekvéseket, a szenátussal való mindenkori küzdelmet sorolta.
Felidézte: 2012. szeptemberében került sor az úgynevezett hétpontos tárgyalásra, három magyar és három román tanár, valamint három miniszter jelenlétében. A találkozó súlyát mutatja – mondta –, hogy az oktatási minisztert az egészségügyi és a védelmi miniszter is elkísérte Marosvásárhelyre. „Ahogy a legutóbbi események során kiderült, eddig burkoltan, a háttérben akadályozták a törvény megvalósítását, most már nyíltan kimondják, hogy nem kell azt alkalmazni” – jelentette ki Szilágyi.
Dr. Mezei Tibor, egyetemi adjunktus: Itthon maradni nem elég című rövid előadásában arra biztatta a hallgatókat és mindazokat, akik az egyetemre készülnek, hogy ne hagyják magukat, a legnagyobb ellenség ugyanis a saját kishitűsége az embernek. Végül Tubák Nimród, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke beszélt arról, hogy milyen diáknak lenni Marosvásárhelyen a XXI. században.
Zárszóként Dr. Szabó Béla vonta le a végkövetkezetést: továbbra is érvényes az, hogy törvény ide, vagy oda, MOGYE-ügyben nem változik semmi. „Játsszuk az európai színezetet” – tette hozzá, miközben dúl a nacionalizmus, a magyar nyelvű oktatás teljes elsorvasztására irányuló tendencia.
A marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 éve című könyvet Sebestyén Spielmann Mihály méltatta. Az Erdélyi Múzeum Egyesület gondozásában megjelent kötet szerzői a kezdetektől idézik fel az egyetem történetét, kitérve a karok és a tanszékek megalakulására és működésére.
Az ünnepi hangulat művészi színvonalához Péter Zsuzsa és Péter Béla, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hegedűművészei járultak hozzá.
Antal Erika
maszol.ro,
2015. május 30.
SZKT: megnevezte csapatát Kelemen Hunor
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor javaslatot tett az RMDSZ miniparlamentjének az ügyvezető elnök és a hét alelnök személyére. A nyolctagú testület a főtitkárság „utódintézményét”, az ügyvezető elnökséget irányítja majd. A szövetségi elnök jelöltje az ügyvezető elnöki tisztségre Kovács Péter jelenlegi főtitkár. Az alelnökök: Magyari Tivadar (oktatás), Hegedűs Csilla (kultúra), Bodor László (országos programok), Székely István (társadalomszervezés), Ilyés Gyula (önkormányzatok), Nagy Zoltán (területi szervezetek) és Geréd Imre (ifjúság). –
„Ezzel a csapattal szeretnék együtt dolgozni a következő négy évben. Az együtt szó mindig fontos volt a szervezetünkben, azt gondolom, hogy az emberek, akit felkértem, el tudják látni a feladatukat” – mondta Kelemen Hunor. Az SZKT szombaton titkos szavazással dönt a jelöltekről.
Politikai beszámolójában az RMDSZ elnöke ismertette a választási törvények módosulásait. Mint ismert, az egyik újdonság, hogy a megyei önkormányzatok vezetőjét a megyei önkormányzat választja meg. „Bár a mi szempontunkból az lett volna jó, ha közvetlenül választják az elnököt, ez is jó nekünk. Ha erős frakciókat tudunk megválasztani Maros, Szatmár és Bihar megyében, nem kizárt, hogy mi vezessük e megyéket. Olyan esélyt kaptunk, adtunk magunknak, amellyel élnünk kell” – jelentette ki a politikus.
A parlamenti választási törvénnyel kapcsolatban elmondta: bevezetik az RMDSZ által javasolt alternatív küszöböt, amely szerint egy párt akkor is bejut a törvényhozói testületbe, ha legalább négy megyében megszerzi a szavazatok 20 százalékát.„Nekünk azonban az öt százalék meghaladására kell készülnünk és nem az alternatív küszöb elérésére, mert az erdélyi magyarság megérdemli, hogy ott legyen a román parlamentben” – szögezte le.
Kelemen közölte: bár nonszensznek tartja a liberálisok bizalmatlansági indítványát, mivel ellenzékben van, az RMDSZ nem fog ellene szavazni. A politikus ugyanakkor bírálta a külügyminisztériumot, mert a kisebbségek meghívása nélkül szervezett kisebbségi konferenciát Kolozsváron. Bejelentette azt is, hogy jövő héten az Egyesült Államokba látogat, ahol alkalma lesz több amerikai politikussal beszélni és tájékoztatni őket romániai magyarság és a kisebbségek helyzetéről. Külön kitért Csíkszereda házi őrizetben lévő polgármesterének és alpolgármesterének helyzetére, akikkel szolidaritást vállalt.
Az SZKT ülése a hozzászólásokkal folytatódott.
Antal Erika
maszol.ro
2015. május 30.
Trianon
Éppen kilencvenöt esztendeje: 1920. június 4-én a Versailles melletti Kis-Trianon-palotában Benárd Ágoston munkaügyi és népjóléti miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter (a magyar kormány megbízottaiként) aláírták a Magyarország és a Szövetséges és Társult Hatalmak (a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Államok, Japán, Kína, valamint több kisebb állam, így Görögország, Portugália, Panama, Nicaragua, továbbá a szomszédos államok: Románia, Cseh-Szlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság) között megkötött békeszerződést, amely trianoni szerződés néven vonult be a históriába, és vált a huszadik századi magyar történelem talán legvégzetesebb eseményévé.
A békeszerződés lezárta a magyar történelem ezeresztendős folyamatát, és mindenképpen lezárta azt a több mint kétszáz esztendős korszakot, amely a török uralom felszámolása, a három részre szakított ország állami egységének helyreállítása óta eltelt. Ebben a három évszázadban az ország nem volt a teljes állami függetlenség birtokában, és voltak olyan korszakok is, így az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után, amidőn a szuverenitás még erősen korlátozott módon sem érvényesülhetett. Mindenesetre az 1867-es kiegyezés után ez a szuverenitás fokozatosan kiteljesedett és a huszadik század elején már akadtak olyan magyar politikai gondolkodók (Tisza Istvántól és Apponyi Alberttől Károlyi Mihályig és Jászi Oszkárig), akik abban bíztak, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmi rendszerének előbb-utóbb nem Bécs, hanem Budapest lesz a szervező központja. Akik áttekintik a kiegyezés utáni évtizedek magyarországi fejlődését és számot vetnek ennek eredményeivel, azok valóban impozáns eredményekkel találkoznak.
Elmulasztott lehetőségek
Annak a gazdasági, politikai és kulturális fejlődésnek, amely egy közel félévszázadon keresztül (1867 és 1914 között) Magyarországon végbement, igen meggyőző eredményei voltak, és ezek valóban úgyszólván „nagyhatalmi” státust ígértek – természetesen csak egy további fejlődés esetén. Ez azonban további konszolidációt igényelt volna, ugyanakkor volt két – később végzetesnek bizonyuló – akadálya is. Az egyik a társadalmi, a másik a nemzetiségi kérdés, tudniillik az, hogy minden jótékony polgári fejlődés ellenére Magyarország társadalmi szerkezetét továbbra is tragikusan megterhelték annak a feudális berendezkedésnek és mentalitásnak az intézményei, gondolkodásmódja és hagyományai, amelyek a magyar mentalitástörténetben szinte egy egész évszázadra tehető lemaradást okoztak, és nem tették lehetővé (vagy csak szűkebb körben, például a Nyugat című folyóiratban) az Európában már széles körben érvényesülő polgári demokratikus gondolkodás és intézményrendszer kifejlődését.
Ebben a tekintetben a Monarchia osztrák tartományai, különösen Ausztria és Csehország már jóval a magyarországi társadalom előtt jártak. A másik végzetessé váló országos terhet a nemzetiségi kérdés radikális megoldásának halogatása vagy inkább elmaradása okozta, az, hogy egy „svájci” típusú államszerkezet kialakítása helyett (amelyet a magyar polgári gondolkodók, például Jászi Oszkár és Ady Endre javasoltak) fennmaradt az a magyar nemzetállami ideológia, amely egy olyan országban, amelynek lakossága nagyjából 46 százalékban nem tartozott az államalkotó etnikumhoz, eleve reménytelenné tette az állam és a társadalom konszolidációját.
A magyar politikai vezető csoportoknak az 1867-es kiegyezéstől a világháború végéig a történelem éppen ötven esztendőt adott arra, hogy konszolidálják a dualista államszerkezetben adott előnyöket és előkészítsék egy többnemzetiségű államigazgatási szerkezet létrehozását. Nem éltek a történelem által felkínált lehetőséggel, egyrészt konzerválták azt a korszerűtlen társadalmi és hatalmi berendezkedést, amely sem szociális, sem politikai tekintetben nem felelt meg az európai (a nyugati) normáknak, másrészt képtelenek voltak arra, hogy valamilyen választ adjanak azokra a kérdésekre, amelyek az ország vegyes etnikai összetételéből adódtak.
Könnyű dolog a történelem menetét sok eltelt évtized után kritikának alávetni, mégis úgy gondolom, hogy ennek a kritikának, éppen nemzeti sorsunk józan megítélése végett és különösen a trianoni kényszerbéke értelmezése miatt jogosultsága van. A paraszti és munkásrétegek, valamint a nemzetiségi közösségek hatékony bevonása az állam irányításába, tehát a választójog kiterjesztése, a helyi autonómiák rendszerének fokozatos kiépítése, végül pedig egy „keleti Svájc” jellegű államszerkezet létrehozása, a nemzetiségi népesség szolidaritásának megnyerése egy „magyarországi (hungarus) patriotizmus” érzésének kialakítása, és persze az első világháborús kaland elutasítása talán megkímélte volna Magyarországot attól a tragédiától, amelyet Trianon okozott.
A „hungarus patriotizmus" korábban sem volt ismeretlen a magyarországi németek, a kárpátaljai ruszinok, a felvidéki szlovákok (tótok) és az asszimiláns zsidók körében. Inkább csak a románok és a szerbek álltak szemben azzal az identitással, amelynek kialakítása, meggyökereztetése olyan fontos stratégiai cél lett volna. A „hungarus patriotizmus" eszméje különben nem pusztán a baloldali értelmiség (a Huszadik Század körül gyülekező polgári radikálisok) javaslata volt, megfelelt volna a régi Magyarország politikai hagyományainak is, amely a vajdaságok és bánságok rendszerével hasznosan tudta artikulálni a regionális érdekeket.
Katonai sikerek – politikai mulasztások
Az első világháborús hadba lépés, miként azt már akkor (1914-ben) az ország legvilágosabban látó elméi, mindenekelőtt Ady Endre és Babits Mihály, nem véletlenül a magyar irodalom nagy személyiségei pontosan látták, a legkevésbé sem felelt meg a magyarság történelmi érdekeinek. Valójában a német birodalom, illetve a bécsi udvar, különösen a meggyilkolt, egyébként magyargyűlölő trónörökös Ferenc Ferdinánd körül gyülekező katonai vezetők erőszakossága hajszolta bele Tisza István miniszterelnököt a háború gondolatának elfogadásába. Annak ellenére, hogy 1914-ben Magyarország - és általában a Monarchia - sem katonailag, sem gazdaságilag, sem politikailag nem volt felkészülve egy többfrontos háborúra. Az osztrák-magyar hadsereg hosszú időn keresztül a lényegesen gyengébb Szerbiát sem volt képes térdre kényszeríteni, és az 1916-ban hitszegő módon Erdélyre támadó Romániát is csak német segítséggel tudta legyőzni.
A Monarchia vezetése igen sok stratégiai hibát követett el, például képtelen volt arra, hogy a korábban szövetséges Olaszország esetében legalább a semleges státus megőrzését elérje, holott az olaszokkal Trieszt és Trentino átengedése fejében kompromisszumot lehetett volna kötni, ott szinte teljesen olasz lakosság élt, és az olaszok által követelt terület lényegesen kisebb volt annál, mint amelyről Ausztriának végül le kellett mondania.
A Monarchia hadserege különben egyedül az olasz fronton szenvedett vereséget, Szerbia és Románia fölött győzedelmeskedett, Oroszország pedig az 1917-es forradalom következtében békét kért, erőit saját belső háborúja kötötte le. A békerendszer következésképp nagyrészt a francia politikai akaratot érvényesítette, ez pedig az 1871 óta titokban ápolt németellenes revánsvágyhoz igazodott, a közép-európai régió tekintetében pedig alárendelte magát a Monarchia és a történelmi Magyarország romjain létrejövő kisállamok: Cseh-Szlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság rendkívül ambiciózus, semmiféle mértékletességet nem ismerő, államépítő és területszerző érdekeinek. Ha a háború „német” volt, minthogy kierőszakolásában a császári Németország játszotta a fő szerepet, a béke „francia” lett, és a francia békecsinálók messze elmaradtak attól a mértékletességtől és józanságtól, amelyet nagyrészt az osztrák Metternich hatására a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus tanúsított akkor, midőn a restaurált francia királyság határait megállapította, és például Elzászt és Lotharingiát nem juttatta vissza német fennhatóság alá.
A békefeltételek megfogalmazásakor a francia politika feladta a maga korábbi méltányosságát és józanságát is abban a hiszemben, hogy az utódállamok majd jobban féken tarthatják a német és az orosz terjeszkedési politikát - közelebbről: a bolsevizmus fenyegetését -, mint egy kompromisszumokra épülő közép-európai államszövetség, tehát a Habsburg-birodalmat felváltó valamiféle „dunai konföderáció”. Mindebben, miként ez mára jól tudható, Párizs erősen csalatkozott, és a francia politikai vezetés nem egy kiváló képviselője - legutóbb Mitterand elnök és Balladur egykori miniszterelnök - volt kénytelen elismerni, hogy a trianoni rendezés, miközben súlyos igazságtalanságokat tartalmazott és okozott, valójában nem érte el a kívánt eredményeket.
Történelmi veszteségek
A békeszerződés, amelyet két jelentéktelen (és a közéletből csakhamar eltűnő) magyar politikus írt alá, végül is a világtörténelem egyik legkíméletlenebb államközi szerződése lett, amely Magyarországot teljes mértékben régi és új szomszédai zsákmányszerző törekvéseinek rendelte alá. A történelmi magyar állam, amelynek jogi formulája a százötven esztendeig tartó török hódoltság idején is fennmaradt, Horvátország nélkül, amely nem volt a magyar állam része, csupán Szent István koronájának egyik országa, Magyarország „társországa”, 283 ezer négyzetkilométernyi területet birtokolt, ebből a csonka ország birtokában 93 ezer négyzetkilométer maradt. A 18,2 milliós lakosság 7,6 millióra csökkent, az országterületnek így csupán 30 százaléka, a lakosságnak csupán 42 százaléka maradt magyar szuverenitás alatt. Románia 102 ezer négyzetkilométernyi területet kapott - ez több volt, mint a Magyarországnak meghagyott terület - 5,2 millió lakossal, akik közül az 1910-es utolsó osztrák-magyar népszámlálás szerint 1,66 millió (az 1918-as becslések szerint 1,8 millió) volt magyar nemzetiségű. Csehszlovákia 63 ezer négyzetkilométerhez jutott, 3,5 millió lakossal, közöttük 1,1 millió magyarral. Jugoszlávia (Horvátországot nem számítva) 21 ezer négyzetkilométert kapott, 1,6 millió lakossal, közöttük 461 ezer magyarral, Ausztria 4 ezer négyzetkilométert, 292 ezer lakossal, közöttük 26 ezer magyarral, ezen kívül Lengyelország is kapott két kisebb területet a Tátra környékén, Olaszország pedig Fiumét szerezte meg, amelyre egyébként a délszláv állam is igényt tartott, holott a kikötőváros lakosságának többsége olasz volt.
Közel három és félmillió magyar: a magyarság lélekszámának egyharmada került idegen és vele szemben ellenséges érzületet tápláló, általában a magyar nemzeti identitás elfojtására törekvő kormányzatok uralma alá. Emellett a régi Magyarország társadalmában és közéletében általában jól elhelyezkedő németeket (szászokat, svábokat, cipszereket) is merőben új állami keretekbe kényszerítették a békeszerződés rendelkezései, az ő számuk is meghaladta az egymilliót. Ilyen módon a régi Magyarországtól az utódállamokhoz került tíz és félmillió főből nagyjából négy és félmillió, vagyis az elcsatolt lakosság 43 százaléka etnikai és kulturális értelemben idegen elemként került az újonnan létrehozott nemzetállamokba.
Ha meggondoljuk, hogy a történelmi Magyarország lakosságának (Horvátország nélkül) ötvennégy százaléka volt magyar és csak negyvenhat százaléka nemzetiségi, meg kell állapítanunk, hogy a trianoni rendezés nem vitte közelebb a térséget ahhoz az igazságos megoldáshoz, amelyet hosszabb távon a magyar közvélemény is elfogadhatott volna, és nem tudott érdemleges eredményeket felmutatni a térség konszolidációjában sem. A három „trianoni” állam (Cseh-Szlovákia, Jugoszlávia és Románia) közül kettő a kommunista rendszer bukása után szét is esett. A régi Magyarország terület- és népességveszteségére nem találunk példát az utolsó kétszáz esztendő európai történetében, mindehhez képest jóval kisebb az a veszteség, amelyet például a háború miatt elsősorban felelősnek tartott Németországnak el kellett szenvednie.
Trianon okai, következményei
A trianoni végzést végül is több politikai tényező alapozta meg. Csupán felsorolást próbálok adni ezekről:
1. A háborús vereség, amely egy olyan háború következménye volt, amely egy pillanatig sem állott a magyarság érdekében, ellenkezőleg, eleve a nemzeti tragédia lehetőségét vetette fel, hiszen bizonyos volt, hogy a vereség után az országot mohó szomszédai és kisebbségei feldarabolják, egy esetleges győzelem esetén pedig a Habsburg-birodalom átalakítására irányuló stratégiák fogják megváltoztatni, nyilván a magyarság kárára, a Monarchia szerkezetét.
2. A korábbi teljesen hibás nemzetiségi politika, amely a nemzeti kisebbségek (vagy legalább egy részük: a németek, a horvátok, a szlovákok és a ruszinok) megnyerése helyett szükségtelen és hatástalan intézkedésekkel idegenítette el a magyar államtól a nemzetiségeket.
3. A katonai csőd, az a politika, amely a magyar katonaságot szétzavarta, miközben az elszakadni kívánó nemzetiségieket jóformán felfegyverezte (az 1918-ban megvert román hadsereg kezében pedig, a világtörténelemben példátlan módon, meghagyta a fegyvereket – ezekkel vonultak be a románok 1918 végén Erdély területére).
4. A szociális reformok elmaradása, amely jóformán érdektelenné tette a paraszti és munkás rétegeket az ország védelmében (szemben például a negyvennyolcas szabadságharccal, mikor is a jobbágyfelszabadítás a honvédelem egyik legnagyobb politikai és erkölcsi erőforrása volt).
5. A Kun Béla-féle „vörös” uralom, amely Magyarországgal szembefordította a nyugat-európai polgári kormányzatokat (igaz, azt is el kell mondani, hogy az ország védelmének egyetlen sikeres és ígéretes akciója az az északi hadjárat volt, amely Stromfeld Aurél - egykori császári és királyi ezredes - nevéhez fűződött, és amelyet a népbiztosok, az antant követelésére, visszarendeltek – már pedig egy győztes hadsereget visszarendelni mindig vereséghez vezet).
Trianon a magyarság talán második legnagyobb történelmi tragédiája volt – Mohács után. A nemzeti tragédiák sorában számon tartott 1241-es Muhi pusztai vereséget és a „tatárjárásnak” nevezett országpusztítást viszonylag hamar kiheverte IV. Béla királysága, az 1849-es világosi vereségen is túl tudott jutni, hiszen az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követő néhány évtized Magyarország addig szinte nem ismert felvirágzását hozta. Talán csak Szent István, Szent László, III. Béla, Nagy Lajos és Mátyás király uralkodásának idején volt tapasztalható ehhez mért felemelkedés!
Trianon következményei mindazonáltal ma is érzékelhetők a nemzeti egység tragikus széttörésében, a hibás politikai döntésekben, mint amilyen a második világháborús szerepvállalás volt. Trianon nélkül jóval biztonságosabb és szerencsésebb lett volna huszadik századi történelmünk, amely jószerivel egymásra halmozta a nemzeti tragédiákat. Trianon következményei ma is szomorú módon érzékelhetők: a kisebbségi sorba taszított magyarság szinte kilátástalan helyzetében, a nemzeten belül kialakult konfliktusokban, a magyarság európai és világpolitikai elhelyezkedésének nem mindig biztató alakulásában.
A történelmet azonban természetesen nem lehet megváltoztatni. Elődeink rossz döntései a mi sorsunkat és utódaink sorsát is befolyásolják.
Pomogáts Béla
Népszava
2015. május 31.
Ügyvezető elnököt és alelnököket választott az RMDSZ vezetősége
Kovács Péter korábbi főtitkárt választották ma Marosvásárhelyen az RMDSZ ügyvezető elnökévé. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által javasolt egyedüli jelölt 53 támogató és 21 ellenszavazatot kapott a Szövetségi Képviselők Tanácsától, melynek ülését a Kultúrpalotában tartották.
Kovács Péter így nyilatkozott a célokról, megválasztása után: az SZKT ülésén ma hét ügyvezető alelnököt is választottak. Bodor Lászlót az RMDSZ országos programjaiért felelős alelnöknek, Hegedüs Csillát kulturális-, Ilyés Gyulát önkormányzatokért felelős-, Magyari Tivadart oktatási-, Székely Istvánt társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöknek választotta a testület.
Két új főosztályt is létrehoztak: az ifjúságit, melyért Geréd Imre felel, illetve a területi szervezetekért felelős főosztályt, melynek ügyvezető alelnökévé Nagy Zoltánt választották.
marosvasarheyiradio.ro
Erdély.ma
2015. május 31.
Nem támogatja a szórvány kiüresítését a magyar kormány
A magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, és nem támogat olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a „gyöngyhalász-stratégiát" sem – rögzítette Semjén Zsolt magyar nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő áprilisban, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt arról beszélt, hogy a szórványkollégiumokat alapvetően a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné, és ugyanezt a receptet alkalmazná a diaszpórára is az asszimiláció ellen.
A maszol.ro portál a hónap közepén írt arról, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviselői székelyudvarhelyi iskolába próbálják csábítani azokat a szórványiskolákban tanuló nyolcadik osztályos diákokat, akik otthon nem folytathatnák már magyar nyelven a tanulmányaikat.
A kormányfő helyettese az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: a magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, éljen akár Magyarországon, akár külhoni tömbben vagy szórványban.
Ennek megfelelően több programot működtetnek, számos támogatást nyújtanak a szórványban élő magyarságnak, hogy megőrizhessék identitásukat. „Nem támogatnak olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a gyöngyhalász-stratégiát sem" – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
MTI
Erdély.ma
2015. május 31.
Hatvanmilliárd forint nemzetpolitikára
Az alaptörvény határozza meg a nemzetpolitikát: kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túl élő magyarság sorsáért, ezt próbáljuk meg teljesíteni – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bonyhádon.
Potápi Árpád János a bukovinai székelyek letelepítésének 70. évfordulója alkalmából rendezett konferencián hozzátette: a Bethlen Gábor Alap idén 17,6 milliárd forint támogatást folyósít a határon túli magyarságnak, tágabb értelemben azonban Magyarország 60 milliárd forintot (200 millió euró) fordít nemzetpolitikára.
„Az elmúlt huszonöt évben kiépültek a nemzetpolitikai intézmények, amelyek jól vagy rosszul működtek” – idézte az MTI Potápit, aki előadásában kiemelte a státustörvény elfogadását, majd mélypontként a kettős állampolgárságról tartott, 2004. december 5-ei, sikertelen népszavazást. Felidézte azt is, hogy a nemzetpolitikában Antall József nyitott új korszakot, amikor azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.
Az államtitkár szerint 2010-ben kapott lendületet a nemzetpolitika. Ma már közel 700 ezren tettek egyszerűsített honosítási eljárás keretében állampolgársági esküt, és 727 ezren kérték az állampolgárságot. Potápi megjegyezte, a csíkszeredai magyar konzulátuson naponta kétszer több mint százan tesznek esküt.
A bukovinai székelyek áttelepítése 1941. májusban kezdődött el, amikor 13 800-an az akkor visszacsatolt Bácska kiürített, szerb telepes falvaiba kerültek. 1944 októberében körülbelül ennyien menekültek el a második világháború hadi eseményei elől Magyarországra.
Balog Zoltán a nemzet újraegyesítéséről
A magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítésének fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon.
Balog Zoltán a magyar–román határ mellett fekvő község egykori főjegyzője, Becsky Sándor (1882-1942) tiszteletére állított emlékmű avatásán elmondta, Trianon sebe még nem gyógyult be, és mindig vannak, akik „újra sót szórnak ezekbe a sebekbe”.
„Gondolunk azokra, akik kívül szorultak Magyarországon, és bármi történik, nem vagyunk hajlandóak feladni a magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítését és az egységes Kárpát-medencei térben történő gondolkodást” – jelentette ki Balog Zoltán.
A miniszter szerint ma is vannak olyanok, akik ki akarják oktatni Magyarországot kisebbség- és nemzetiségpolitikából, holott a magyar történelemben voltak példák a békés együttélésre. Szerinte Magyarországon olyan nemzetiségpolitika van, amelynek „nincsen párja Európában”, szavai szerint ugyanis folyamatosan növekszik a magukat valamilyen nemzetiséghez tartozók száma.
Székelyhon.ro
2015. május 31.
Atyhában járt az Élő Székelyföld Munkacsoport
Mint ahogyan azt januárban közölték az Élő Székelyföld Füzetek munkatársai, akik egyúttal az Élő Székelyföld Munkacsoportot fenntartó értelmiségi csoportosulás tagjai, idén Atyhában, a lokálpatriotizmus erősítése végett, három közösségépítő találkozót szerveznek. Az első ilyen alkalomra május 29-én és 30-án került sor. Mivel testi megújulás nem létezhet lelki megtisztulás nélkül, s ahogyan erkölcs nélkül sem lehetséges a gazdasági fellendülés, a szervezők úgy gondolták, hogy össze kell kapcsolni az egyházi vonatkozásokat a világiakkal. Úgyhogy ennek jegyében, pénteken és szombaton lelkigyakorlatot tartottak, amely alkalomból a falu vendége Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, a marosvásárhelyi Ady-negyed plébánosa volt. Az íróként és jeles szónokként, rádiós műsorvezetőként ismert lelkész a két szentmise keretében mondott szentbeszédet. Nem került sor ugyan közmunkára, hiszen a kiválasztott területet időközben teljesen váratlanul lekaszálták – talán éppen a bejelentett felajánlás hatására -, úgyhogy ez a két nap inkább a továbblépés tervezésével, a helyszínnel való ismerkedéssel telt. A találkozó nagy hozadéka volt, hogy sikerült megszólítani az érintetteket.
Bár a falu lakóinak csak egy része válaszolt a felhívásokra, a Székelyudvarhelyen élők közül sokan a ballagási ünnepségekre hivatkozva maradtak távol, kiderült, hogy a Marosvásárhelyre elszármazottakban sokkal erősebb a polgári öntudat, több család kizárólag erre az alkalomra látogatott haza szülőfalujába.
A következő találkozás június utolsó hétvégéjén lesz, a 26. és 28. közötti időszakban, amikor a Munkacsoport programját összekapcsolják a Vinczeffy László és a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Szakosztályának rendezvényével. A tervek szerint az a találkozó a helyben lakóknak és az elszármazottaknak kaláka-alkalmat szolgáltat, amelynek keretében megtisztítják és rendbe teszik a temető fölötti sétányt, amely a fogadalmi kápolnához vezet.
Ez a program része annak a folyamatnak, amellyel a hagyományos értékekre igyekeznek felhívni a figyelmet Székelyföld-szerte. A projekt állampolgári kezdeményezés jóvoltából, Székelyföld-barát vállalkozások és magánemberek segítségével, a mintegy 513 székelyföldi vidéki település öntudatos és értékőrző lakóinak együttműködésével valósul meg.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. május 31.
Öt éves a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar
A Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Ez idő alatt a hatalmas szakmai és szervezői munkának köszönhetően a zenekar olyan – a kezdetekkor még el sem képzelt – sikereket ért el, melyekre Nagyvárad méltán lehet büszke.
Ilyen a Nemzetközi arany fokozat a Szimfonikus Fúvószenekarok Világ Szövetségétől, kiemelt (Grand) első helyezés Szerbiában a Szimfonikus Fúvószenekarok nemzetközi versenyén. A zenekar nagy sikerrel képviselte Nagyváradot Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Szerbiában és természetesen Romániában több alkalommal is. A legnagyobb öröm és elégtétel talán az, hogy Nagyvárad a romániai minőségi fúvós muzsika egyik meghatározó településévé vált, áll a zenekar közleményében.
A jubileumi koncertnek a zenekart a kezdetektől támogató Nagyváradi Állami Filharmónia ad otthont június 5-én, pénteken este 19 órától Méltóképpen szeretne ünnepelni a zenekar, ezért eddigi legszínesebb programját készítette el. Vendégkarmester, -énekes és hegedűsszólisták lépnek fel, valamint a zenekar életében és kíséretében először egy kórus is gazdagítja a koncertet.
A közönségnek alkalma lesz meghallgatni többek közt a Superman című film zenéjét, ismert és közkedvelt opera és operett áriákat, a Schindler listája című film világhírű hegedűre írt darabját, valamint olyan kórusra és szimfonikus fúvószenekarra átdolgozott darabokat, mint Händel Hallelujah dzsesszfeldolgozása gospel stílusban vagy a híres Ryan közlegény megmentése című film Az elesettek himnusza darabját. Fények és projektoros vetítés is színesíteni fogja a színpadképet.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2015. május 31.
A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése
Várhatóan több mint 40 ezer magyarországi és határon túli magyar diák és tanár utazására lesz lehetőség a Határtalanul! program keretében a 2015/2016-os tanévben 1,2 milliárd forint támogatással - tájékoztatta a köznevelésért felelős államtitkár szombaton, május 30-én a médiát.
Czunyiné Bertalan Judit hangsúlyozta: a Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, a határok lebontása, személyes kapcsolatok kialakítása és elmélyítése elsősorban a középiskolások körében.
"A program keretében a határon túli magyar iskolák tanulói hozzánk látogatnak el, az itthoni diákok pedig a szomszédos országok magyarlakta területeit keresik fel, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni honfitársainkról" - mondta az mti-nek. Közölte, hogy a magyarországi tanulók Erdélybe, Felvidékre, Délvidékre, Kárpátaljára, Szlovéniába és Horvátországba szervezett kirándulásokon vesznek részt.
Tájékoztatása szerint jelenleg öt pályázati kiírás érhető el: a Kárpátaljai akcióprogram, a Cserkészek a Kárpát-medencében, a velencei táboroztatás, a 7. évfolyamos diákoknak és kísérőtanáraiknak kiírt tanulmányi kirándulás, valamint a gimnáziumok közötti együttműködésre kiírt pályázat. A 7. évfolyamosoknak szóló pályázaton utazási és szállásköltség támogatására személyenként maximum 35 ezer forintra lehet pályázni, gimnáziumok esetében a támogatás 40 ezer, szakképzőiskolásoknál legfeljebb 50 ezer forint lehet utazónként - ismertette a támogatási összegeket Czunyiné Bertalan Judit. Az államtitkár megjegyezte: a résztvevők tanulmányaikhoz kapcsolódó oktatási-nevelési jellegű és kulturális programokon vesznek részt, például egy adott témakörhöz tartozó nevezetességeket látogatnak meg.
A külhoni osztálykirándulásokat és iskolai együttműködéseket támogató Határtalanul! program idei pályázati kiírásai elérhetők az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján, a http://www.emet.gov.hu/felhivasok címen.
Felvidék.ma
2015. június 1.
Seregszemle
Egy év múlva önkormányzati, másfél év múlva parlamenti választásokat rendeznek, érthető hát, ha érezni már a kampány előszelét, mozgolódni kezdtek a pártok Bukarestben, de mifelénk is.
Ami a román alakulatokat illeti, eléggé egyértelmű a stratégia: a kormányzó szociáldemokraták kihasználják a kedvező konjunktúrát, és az állami beruházások leállítása nyomán az államkasszában maradó pénzből különféle jóléti intézkedésekkel – áfacsökkentés, gyermekpénznövelés stb. – próbálják majd elnyerni a választók bizalmát.
Az elnökválasztáson győztes jobboldali ellenzék köreiben egyelőre jobbára a tanácstalanság uralkodik, ha gyökeres változás nem következik be politikai magatartásukban, aligha terem majd babér számukra.
Az RMDSZ sajátos módon oldotta meg a már-már teljesíthetetlennek látszó ötszázalékos parlamenti küszöb kérdését: az újratervezés jegyében nem a választókhoz vezető utat keresik, hanem a román pártokhoz kanyargót, s kihasználva, hogy mind a bal-, mind a jobboldalnak szüksége lehet a magyar szervezet voksaira, hát a játékszabályokat módosították, könnyítendő a bejutást. Az újratervezésből egyébként innen egyelőre annyi látszik: Székelyföld, de még inkább Háromszék meglehetősen háttérbe szorult. Erre utal legalábbis, hogy Kelemen Hunor új, a Kovács Péter ügyvezető elnök irányítása alatt működő csapatába – amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén választottak meg – egyetlen háromszéki politikus sem került be. Igencsak megviselhette a március 15-i sepsiszentgyörgyi füttykoncert Kelemen Hunort, aki a jelek szerint megtalálta a felelős vezetőhöz leginkább méltó választ, és megsértődött a háromszékiekre.
A kissé magára hagyott háromszéki RMDSZ-vezetés pedig a saját eszközeivel próbálja bebiztosítani magát, Tamás Sándor elnök partnerre is talált a szövetségbe való beolvadás útján egyre magabiztosabban lépkedő MPP-ben. Így aztán stratégiai partnerséget kötöttek, s vélhetően a nemzeti ügyekben amúgy valóban elengedhetetlen összefogás jelszavával kampányolnak majd az egyik olyan vidéken, ahol talán még kockázatmentesen lehetne versenyezni az önkormányzati voksoláson. A megmérettetésre nyitott Erdélyi Magyar Néppárt berkein belül egyelőre még nagy a zavar, az igen hosszúra nyúlt tisztújítás, a belső konfliktusok igencsak meggyengítették az alakulatot.
E nagy mozgolódásban már csak az nem világos, hogy valaki egyáltalán meg akarja-e szólítani a pártoktól elfordulók évről évre, választásról választásra növekvő táborát. S ha igen, miként?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 1.
Számítógépek Angyalosnak
„Az egymáson való segítés sokszor nem a pénzen, hanem a hozzáálláson múlik” – mondta Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány vezetője azon a szerda délutáni eseményen, mely során a közösségi alapítvány közreműködésével a Bertis, a Háromszék napilapot kiadó H–Press Kft. és az Amőba Alapítvány tizenöt számítógépet adományozott az Angyalosi Közösségi Háznak.
Az átadáson Bereczki Kinga elmondta, Mátyás István angyalosi református lelkipásztor kereste meg a Háromszéki Közösségi Alapítványt azzal a kéréssel, hogy a falunak szüksége lenne számítógépekre. Az alapítvány felhívással fordult a helyi cégek, szervezetek felé, melyek gyorsan reagáltak, és az összegyűlt tizenöt számítógép segítségével nemcsak a felszerelt terem működése indul be, hanem három hónapos számítógép-kezelői képzésen is részt vehetnek az érdeklődők, mely az Amőba Oktatási Központ operatív programja részeként valósul meg. Ugron Sándor, a képzés oktatója elmondta: az alapszintű tanfolyamon az operációs rendszer kezelésén túl internethasználatot és szövegszerkesztést is tanulhatnak az érdeklődők. A tanfolyam, melyet hetente kétszer, délután tartanak, ma 17 órakor kezdődik az angyalosi kultúrotthonban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 1.
Folytatni kell az egyházi rendszerváltást
Folytatni kell a magyar egyházakon belüli rendszerváltást – vélekedtek a Balog Zoltán református lelkész, emberierőforrás-miniszter fővédnöksége alatt szervezett nagyváradi konferencia előadói.
A Szabadulás az egyház babiloni fogságából című, szombaton kezdődött kétnapos konferencia igei bevezetőjében Tőkés László európai parlamenti képviselő emlékeztetett: az egyiptomi fogságból szabadult bibliai zsidóság pusztai vándorlása negyven évig tartott. „Mi a vándorlásunk 26. évében vagyunk, de a rendszerváltozás egy folyamat, ezen az úton kell tovább haladnunk” – fogalmazott a lelkész-politikus, akit huszonöt éve iktattak be a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöki tisztségébe. Tőkés László rámutatott: a huszonöt éve elindult egyházi rendszerváltás azt célozta meg, hogy a „kiszolgáló egyházból” ismét „szolgáló egyházzá” tegye a református egyházat. Hozzátette, a rendszerváltozás útján elindult egyháznak a kiválasztott úton kell tovább haladnia, nincsen számára visszakozás.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Robert Schumant, az Európai Unió alapító atyáinak egyikét parafrazálva úgy fogalmazott: a magyar nemzet vagy keresztyén lesz, vagy egyáltalán nem lesz. A református gyülekezeti főgondnoki tisztséget is viselő politikus kijelentette, hogy a határon túli magyar egyházakat jobb állapotban találták az 1989-es változások, mint a magyarországiakat, és a rendszerváltásban is előbbre tartanak. Véleménye szerint a határon túli magyar egyházakat az is megkülönbözteti a magyarországiaktól, hogy „számukra az elnyomás nem ért véget, csak átalakult”. Úgy vélte, az utódállamokban most is korlátozzák a szabad vallásgyakorlást, és az egyházi restitúció is megtorpant. „Romániában mintha legfelsőbb szintű támogatást élvezne a restitúció teljes leállítása” – jegyezte meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 1.
Balog Zoltán: Nem adjuk fel a nemzet határok feletti békés újraegyesítését
A magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítésének fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon egy emlékműavatáson.
Balog Zoltán a magyar–román határ mellett fekvő község egykori főjegyzője, Becsky Sándor (1882–1942) tiszteletére állított emlékmű avatásán történelmi példamutatásnak nevezte azt a békés együttélést és összefonódást, ami ezen a tájon is magyarrá tette az itt letelepedett németeket és svábokat. „Minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk, célunk az, hogy minél több magyar, magyar szívű német és sváb legyen ezen a vidéken, és ők minél erősebbek legyenek” – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter felidézte, a trianoni békediktátumnál a nagyhatalmak az érintett népek megkérdezése nélkül döntöttek arról, hol húzódjon az az új a határ, ami elvágta volna Vállajt Magyarországtól. Vállajon azonban volt egy bátor ember és egy bátor közösség – folytatta –, amely nem fogadta el, hogy „rólunk döntenek nélkülünk”, így ez a magyar–sváb község továbbra is Magyarország része maradhatott. Van példa a bátor és hűséges falvakra: volt, aki a szlovénoktól perelte vissza pár puskalövéssel a faluját, és volt olyan is, ahol népszavazást tartottak erről – emlékeztetett. „Mi ragaszkodunk a földhöz, ami több, mint humusz. A föld történelem, életmód, kultúra, emberi kapcsolatok, közösségi összetartozás, ha ehhez hűségesek vagyunk, akkor a közös történelemhez vagyunk hűségesek” – mondta. Jelezte, Trianon sebe még nem gyógyult be, és mindig vannak, akik „újra sót szórnak ezekbe a sebekbe”. Gondolunk azokra, akik kívül szorultak Magyarországon, és „bármi történik, nem vagyunk hajlandóak feladni a magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítését és az egységes Kárpát-medencei térben történő gondolkodást” – jelentette ki Balog Zoltán. A miniszter szerint ma is vannak olyanok, akik ki akarják oktatni Magyarországot kisebbség- és nemzetiségpolitikából, holott a magyar történelemben voltak példák a békés együttélésre. Mindenki, aki ebben az országban élt – függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélt –, az a közös hazát építette – szögezte le Balog Zoltán. Megjegyezte, Magyarországon olyan nemzetiségpolitika van, amelynek nincsen párja Európában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 1.
Ballag már a… nem is olyan vén diák
Tegnap reggel nyolc órakor ünnepélyes keretek között utoljára csengettek be a Csiky Gergely Főgimnázium tizenkettedikesei számára. A szépen feldíszített osztálytermekben megkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd ez után, kilenckor vonultak ki a végzősök az udvarra, és kezdetét vette az évzáróünnepség.
Négy osztály végzett idén: három elméleti (matematika–informatika, közgazdaság és turisztika) és egy szakiskolai (autómechanika). Az iskola igazgatónője, Hadnagy Éva, valamint a meghívott vendégek jókívánságokkal és jó tanácsokkal engedték útjukra a végzősöket. Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő szavaival élve „Az ahogy 10 év múlva vagy 20 év múlva hogy fogunk kinézni, attól függ, hogy ma, holnap és holnapután mit teszünk, mit gondolunk – még ha nem is tesszük – és hogyan viselkedünk, elsősorban társainkkal. […] Minden tettünk és minden gondolatunk elsősorban a szeretet által legyen megbélyegezve”. A diákokat Király András, az Oktatási Minisztérium államtitkára és Cziszter Kálmán városi tanácsos (RMDSZ) is ellátták a ballagókat útravalóval, arra biztatva őket, hogy minden élethelyzetben törekedjenek a maximumra.
A vendégek között jelen volt még Lipták Julianna, a szülői bizottság elnöke, Matekovits Mihály, az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnöke, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője. És mivel az iskolába lengyel küldöttség is érkezett, a vendégek sorában köszönthettük Jadwiga Lewandowskát, a Łodz-i 13-as számú Bem József Általános Iskola igazgatónőjét.
A beszédek és a kulcsátadás után sor kerülhetett a díjak átadására is, ahol az osztályok legeredményesebb diákjai kaptak elismerést – akadt, aki többet is. Kovács Henrietta 12. A osztályos tanuló 9,80 feletti átlaggal végezte a négy évet, ráadásul végig osztályelső volt. A különdíjaknál is őt szólították először, hiszen neki járt a Wieser Tibor-díj. A Bolyai Farkas-díjat Szabó Izabella kapta, szintén a 12. A-ból. Az iskola különdíját olyan tanulóknak osztották ki, akik végig aktívan részt vettek az iskolai életben: Bálint Bernadett (12. B), Kiss Zsuzsanna (12. A), Pálfi Kinga (12. C) és Kiss Evelin (12. B). A számos különdíj és díjazott között természetesen ott voltak a Csiky-csuky és az iskola holnapjának elköszönő szerkesztői is – összesen tíz diák kapott Böszörményi Zoltán által felajánlott díjat –, valamint gazdára talált a dr. Vekov Károly-díj is, Bakai Kitty személyében. És persze díjazták azokat is, akik tevékenységükkel öregbítették az iskola hírnevét – többek között Bálint Bernadettet, aki hatalmas taps közepette vette át a diplomát. Ha valamennyi díjazott diák nevét nem is tudtuk felsorolni, valamennyiüknek (azoknak is, akiknek neve ma nem hangzott el a ballagáson) gratulálunk, sok sikert kívánunk az előttük álló érettségi és életvizsgákhoz!
A végzős osztályok búcsúprodukciója következett, azaz egy-egy közösen előadott dal, végül Király Árpád főesperes és kanonok adta áldását a jelenlévőkre. A három líceumi osztály elénekelte Demjén Ferenc Kell még egy szó című dalát, és ezek után már csak a virágok átadása, a szülők, rokonok, ismerősök és barátok gratulációja maradt hátra – a kellemes kavalkád minden ballagás végén.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
2015. június 1.
Nemzeti Összetartozás Napja a Jelen Házban
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete 2015. június 2-án, kedden 18 órakor a Jelen Ház nagytermében a Nemzeti Összetartozás Napja keretében A Rongyos Gárda harcai. Trianon élő revíziója címmel tényfeltáró megemlékező előadást tart a Lajtabánsági Köztársaságról, a soproni népszavazás előzményeiről és következményeiről.
Meghívott előadó: Balogh Gábor budapesti történész, publicista, a Hagyaték című tévéműsor szerkesztője.
Az est házigazdája: dr. Borbély Zsolt Attila. Társszervező az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Aradi EMNT
Balogh Gábor történész, szerkesztő, publicista 1982. október 26-án született. Középiskoláit a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumban végezte, majd 2007-ben az Eötvös Loránd TE Bölcsészeti kara Történelem szakán szerez diplomát.
2009–2010: Mindszenty Alapítvány levéltárosa, majd 2009–2012: a Nagy Magyarország történelmi magazin főmunkatársa és szerkesztője, aztán 2012-től a „Hagyaték” TV műsor szerkesztője.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 1.
Szent László ragyogó csillag életünk egén
A Váradi Esperesi Kerület kezdeményezésére vasárnap délután újra gyalogos zarándokútra indult Nagyvárad katolikus népe a várad-velencei templomtól Szent László király egykori sírjához a várba, a Kárpát-medence keresztényeinek valamikori zarándokhelyéhez.
Pék Sándor Várad-kerületi esperes irányításával a várad-velencei római katolikus templomnál gyülekeztek a város különböző plébániáinak, illetve közösségeinek képviselői, hogy immár harmadik alkalommal, közösen imádkozva, őseik nyomát követve és Szent László előtt tisztelegve az egyházmegye bölcsőjének számító várba zarándokoljanak fegyelmezett sorban, így gyakorolva, megélve és megmutatva a külvilág számára is hitüket. Az idén a felújítási munkálatok miatt némiképp módosult az útvonal és a helyszín, így az erődítmény egy épülettömbjében berendezett alkalmi kápolnában lett bemutatva a várzarándoklati szentmise Exc. Böcskei László megyés püspök főcelebrálásában. Külön ajándék volt amúgy a résztvevők számára, hogy a Ferenc pápa által meghirdetett megszentelt élet évében egy jezsuita szerzetes, a szatmárnémeti Kálvária-templom német nyelvű híveit két éve összefogó Orbán Mihály prédikált. Bevezetőjében az egyházmegye főpásztora hangsúlyozta: sok nagyváros akkora fényáradatban úszik, hogy ettől nem lehet látni a csillagokat, holott a mi életünkhöz igenis hozzátartoznak a csillagok. Szent László is egy vezénylő csillag, a hely pedig, ahol a sírja volt, egy olyan szent hely, mely semmihez sem hasonlítható, hiszen itt kezdődött a közel 1000 éves váradi egyházmegye története, annak a hitnek a kibontakozása, melyet elődeink évszázadokon keresztül ápoltak, őriztek, védtek és továbbadtak, és mi is ezt kell tegyük. Szent László közbenjárását kell kérjük magunkért, családjainkért, az egyházmegyéért, mindazokért, akit hitükért manapság is szenvednek, és az egész világért. „A vártemplom renoválása egy pozitív jel, reményt nyújt arra nézve, hogy a következő zarándoklatot már ott ünnepeljük. Fogadjuk meg ugyanakkor azt, hogy nem akarunk letérni őseink útjáról, hűségesek maradunk a hitünkhöz, és nem engedjük, hogy a világi szemlélet, a kényelem érzése eltérítsen bennünket a tanúságtételünktől”, tanácsolta a megyés püspök, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy életünk egén másik ragyogó csillag a Boldogságos Szűzanya, égi édesanyánk, akit később a májusi ájtatossággal köszöntöttek.
Különös embercsoport
Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Homíliájában Orbán Mihály Jézus-társasági atya Szent Lászlóról, a zarándoklat és a szentháromság lényegéről beszélt. Arra hívta fel a figyelmet: Szent László alakját a történelem folyamán mindig a legnagyobb tisztelet övezte, ismert volt szerte Európában. Erről tanúskodik egy 15. századi „belga” városi bíróság fennmaradt dokumentuma is. Akkoriban ugyanis egyházi hatásra zarándoklatra ítéltek bűnösöket, és azon a listán, melyen a megteendő távolság szerint osztályozva voltak a kegyhelyek, csupán három közép-európai templom szerepelt, s ezek egyike volt a váradi. A zarándokok amúgy egy különös embercsoportnak számítottak a Krisztus utáni első századokban, akikre életmódjuk miatt még a pogányok is felfigyeltek- magyarázta a szerzetes. Bár szegények voltak, mégis sokakat gazdagítottak, noha szidták őket, ennek ellenére áldást osztottak, és legfőképpen a szeretet érzésének gyakorlásában tűntek ki. Épp ezért egyre többen akarták megtudni a titkukat, kezdtek kíváncsiak lenni arra, hogy miféle Istenben hisznek, mi lehet az oka az általuk megtestesített életformának? A válasz pedig: az ősegyház titka a folytonos megújulás volt, és ez a legalapvetőbb titka a szentháromságnak is, mely a felsorolt tulajdonságokkal rendelkezővé tudja tenni a keresztényeket- nyomatékosította a szerzetes. Úgy fogalmazott: az egyház titkát akkor sejtjük meg, ha valamit megsejtünk a szentháromság titkából, abból, hogy a szentháromságos személyek külön személyek ugyan, mégis egyidejűleg egyek a szeretetben, ahogyan egy családnak a tagjai is egységet alkotnak. Isten képmásaiként bennünk tükröződnek ezek a titkok, Jézus életformája pedig nem más, mint a szentháromság életformája, erre tanít bennünket az evangélium és a parancsolatok, és erre kell vágyjunk, mert ez a keresztény ember hivatása. Az elhangzottakért, illetve a bemutatott áldozatért Ján Mlinárcsik plébános mondott köszönet, a zarándoklat pedig a májusi litánia elimádkozásával ért véget.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. június 1.
Csökken mától az áfa – és csökkennie kellene az élelmiszeráraknak is
Június elsejétől lép hatályba az élelmiszerek, alkoholmentes italok, közétkeztetéssel kapcsolatos szolgáltatások árának hozzáadottérték-adója (TVA-áfa) csökkenése: egységesen 24 százalékról 9 százalékra csökken az említett esetekben az áfa. A csökkenést elsősorban tejre és tejtermékekre, tojásra, élelmiszer előállításra és fogyasztásra szánt háziállatokra és –szárnyasokra, halra, mézre, zöldségekre és gyümölcsökre, fogyasztásra termesztett növényekre, kávéra, teára, gabonafélékre, alkoholmentes italokra alkalmazzák – tájékoztat a Hotnews hírportál. Ide tartoznak még a különböző lisztfélék és pékáruk, de ezek esetében a 9%-os adót már 2013 szeptemberétől bevezették.
Példaként említik: amennyiben egy negyedkiló sajt ára 10 lej volt, és a 24%-os áfával együtt 12,4 lejt kellett érte fizetni, most hétfőtől már csak 10,9 lejbe kellene kerülnie, tehát 1,5 lejjel lenne olcsóbb. A csökkentett hozzáadottérték-adót a teljes gazdasági folyamatra alkalmazni kell, vagyis a termeléstől kezdődően egészen a fogyasztóig, minden szállító esetében, függetlenül attól, hogy termelőkről vagy kereskedőkről van szó. Amikor például egy mezőgazdasági termelő gyümölcsöt ad el egy kereskedőnek, 9% áfát számít fel, hasonlóan a kereskedő is, amikor továbbadja a gyümölcsöt, függetlenül azok rendeltetésétől, hogy utólag élelmiszerként használják el, vagy élelmiszer alapanyagként, befőtt készítésére vagy szeszesital gyártásra. Amennyiben olyan csomagot árusítanak, amely egyaránt tartalmaz 9%-os áfás élelmiszert és 24%-os áfás nem élelmiszerterméket, az árat külön számolják ki, alkalmazva a kétféle áfa-értéket abban az esetben, ha elválaszthatók egymástól a termékek- abban az esetben, amikor nem számolhatják ki külön a hozzáadottérték-adót, akkor egységesen a 24%-os áfát számolják az ilyen csomagokra.
A közétkeztetési szolgáltatások esetében is 9% az áfa. Amikor például egy vendéglő készételt árul a helyiségen kívüli fogyasztásra egyaránt, ezt nem tekintik vendéglői szolgáltatásnak, hanem áruszállításnak, de amelyikre 9% áfát számolnak: az étel elszállítását tekintik fő szállításnak, amely az ehhez szükséges egyéb termék (doboz, pohár) szállítását is maga után vonja – magyarázzák a jogszabály alkalmazási előírásaiban.
A vásárlóknak az új árat látniuk kellene a termékek mellett, a polcokon feltüntetve, a pénztári utalványon pedig meg kell jelennie, az árban feltüntetve a 9%-os áfa értéknek, valamint a 24%-os áfa értéknek is.
Korábban a sajtó arról cikkezett, hogy egyes nagy üzletláncok növelték az árakat akár 30%-kal is, hogy majd legyen miből csökkenteniük június elsejétől. Erre vonatkozóan Victor Ponta kormányfő kijelentette, hogy a kormány ugyan nem fagyaszthatja be az árakat, de bevezethet ellenlépésként nagy illetékeket arra az esetre, ha a kereskedők nem csökkentik az élelmiszer árakat a kisebb értékű áfa bevezetése után. Felszólította a fogyasztóvédelmi hivatalt is, hogy figyelmesen ellenőrizzék majd a termékek árait az üzletek polcain. Egy május eleji jelentés azonban nem tartalmazott olyan adatokat, amelyek árnövekedésről szóltak volna. A Versenytanács is figyelmeztetett, hogy megfigyelés alatt tartja a kiskereskedőket, és ellenőriz az áfacsökkentés hatásainak időbeni alakulását.
Romániában a nagy üzletláncok, mint a Cora, Carrefour, Kaufland jelezték, hogy feltüntetik a termékeknél a régi és új áfa értéket.
A pénzügyminiszter Eugen Teodorovici szerint ez az intézkedés a nemzeti bruttó össztermék, a GDP 0,6%-os növekedését fogja eredményezni az év végéig.
Isărescu nem tart deflációtól
A Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, Mugur Isărescu nem tart attól, hogy a hozzáadottérték-adó csökkentése és az élelmiszerek olcsulása deflációhoz vezetne majd. Szerinte ez a jelenség egy olyan hangulati vagy szellemi állapot, amelyet nem lát elhatalmasodni a románok elméjében. Ez ugyanis a vásárlási szándék elhalasztásában jelenik meg, amely előbb a fogyasztás csökkenéséhez vezet, majd pedig árcsökkenéshez – magyarázta a BNR kormányzója. Liviu Voinea, a BNR vezetőségi tagja úgy vélte még korábban, hogy hasonló jelenséggel küzd egész Európa, Németországban is probléma a defláció, Japánban az ebből való kilábalás pedig 20 évet tartott.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 1.
SZKT: Kovács Péter az ügyvezető elnök
A Kelemen Hunor szövetségi elnök által javasolt Kovács Pétert választották az RMDSZ ügyvezető elnökévé szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ áprilisi kongresszusán döntött úgy, hogy a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget, Kovács Péter szerint „a pártosodás megelőzése érdekében”. Az SZKT ugyanakkor Bodor Lászlót az RMDSZ országos programjaiért felelős, Geréd Imrét ifjúsági, Hegedüs Csillát kulturális, Ilyés Gyulát önkormányzatokért felelős, Magyari Tivadart oktatási, Nagy Zoltánt területi szervezetekért felelős és Székely Istvánt társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöknek választotta.
Több szakmaiság, mozgalmi jelleg
Kovács Péter beszédében azt mondta, az ügyvezető elnökség megerősítené a szövetség mozgalmi jellegét, nagyobb nyomatékot adna a szakpolitikai munkának, civil és szakmai szervezetek, külső szakértők bevonásával javítana a közpolitika minőségén. Kovács szerint az új strukturális visszarendeződés elsősorban a hatékonyabb közösségépítési munkához járulna hozzá.
„Romániában az elmúlt 25 évben voltak előrelépések a kisebbségi közösségek jogai terén. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek alkalmazása akadozik, nehézségekbe ütközik vagy elmarad. Az ügyvezető elnökség erre vonatkozóan négy területen indít folyamatos monitorizálást: a kulturális intézménybeli arányosság, a költségvetés, a lebonyolított programok, a humánerőforrás, valamint a nyelvhasználat és a magyar nyelvű műemlékeink feliratozása, illetve a törvények alkalmazásának tekintetében” – sorolta az új ügyvezető elnök.
Terítéken a választójogi törvény
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök politikai beszámolójában kijelentette, a szövetség nem tudja támogatni a liberális ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az csak a levélben való voksolás ügyét kéri számon a szociáldemokrata Ponta-kormányon. Kifejtette: sok mindenért lehet bírálni a bukaresti kormányt, de nem a választási reformért, amely a parlamentre tartozik.
Mint mondta: a körvonalazódó tervezet – jobb szervezéssel – lehetővé teszi, hogy minden, külföldön élő voksolni óhajtó román állampolgár személyesen leadhassa szavazatát. Hozzátette: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol.
Kelemen Hunor kimondatlanul ugyan, de azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amenynyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon. Kelemen Hunor szerint a készülő választási reform lehetővé teszi a magyarság arányos képviseletét az önkormányzatokban és a parlamentben.
A szövetségi elnök úgy véli, hiteles választási programmal és jelöltekkel az RMDSZ meg tudja őrizni erős képviseletét az önkormányzatokban. Ugyanakkor megyei tanácselnöki tisztséget is szerezhet Bihar, Szatmár, Szilágy és Maros megyében, hiszen az új jogszabály szerint az elnököt a megyei tanácsosok választják meg az intézmény élére, és „ezzel az eséllyel a szövetségnek élnie kell”. Beszédében kitért arra is, hogy Románia kisebbségpolitikája távolról sem modellértékű.
Úgy vélte: a kisebbségpolitikáról az érintettek – köztük a legnagyobb közösség, a magyarság – képviselőinek véleményét kellene kikérni, de Bukarest erre nem kíváncsi. Kelemen nehezményezte, hogy a külügyminisztérium a kisebbségek nélkül rendezett konferenciát a kisebbségi keretegyezményről Kolozsváron. „Miközben díszdoktori címmel meghajítják a Velencei Bizottság elnökét, egymás között lakkozzák az elmúlt 20 esztendőt, és azt mondják, hogy Románia modellértékű megoldás mára a kisebbségek ügyében. Ez nem igaz!” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Washingtonban tárgyal az RMDSZ-elnök
Amerikai kongresszusi képviselőkkel, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőkkel, emberjogi és vallásügyi szakértőkkel, valamint az amerikai magyar közösség képviselőivel találkozik június 2–5. között a Kelemen Hunor elnök vezette RMDSZ-delegáció Washingtonban, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) meghívására.
A fennállása 39. évfordulóját ünneplő alapítvány közleménye szerint a tárgyalások során tájékoztatják az amerikai partnereket „a romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről, a román kormány gazdasági és politikai döntéseiről, a regionális biztonságpolitika kihívásairól, valamint az amerikai–román biztonságpolitikai, energetikai és befektetési együttműködés jövőjéről”.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 1.
Nagyváradi ősbemutató: levetítették Gyöngyössy Bence Janus című játékfilmjét
Nagyváradon az egyházi rendszerváltásról szervezett konferencia keretében tartották május 30-án, szombat este a Janus című magyar játékfilm ősbemutatóját.
A film egy erdélyi ellenzéki család drámai történetén keresztül mutatja be, hogy a kommunista politikai rendőrség ügynöke – a „megtestesült Janus” – miként hatol be az otthon falai közé, hogyan manipulálja a magánélet bensőséges pillanatait, és árulja el a család tagjainak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait és titkait.
A film egyik idősíkja annak a házasságnak a történetét kíséri végig, mely a Szekuritáté megbízásából köttetett egy orvos-ügynök és egy ellenzéki családba tartozó orvosnő között. A másik idősík azt a folyamatot mutatja be, amely során a házastársak közös ismerőse eljut a kételkedéstől a valóságról való meggyőződésig.
A bemutató előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő a balkáni háborúk során elaknásított mezőket említve jelentette ki: „Romániában 25 év alatt sem sikerült megtisztítani a terepet a Szekuritáté aknáitól”. Úgy vélte, a film ezt az „aknamentesítést” szolgálhatja.
Gyöngyössy Bence rendező elmondta, azért fontos számára a film, mert sok a törlesztenivaló a közelmúlt kapcsán. Úgy vélte, hogy azon emberek felé kell törleszteni, akik beleroppantak a politikai rendőrség üldözésébe, akik sérülten kerültek ki a csatákból. Megjegyezte, hogy a családja is érintett a történetben, hiszen édesapja megjárta az ÁVÓ börtöneit.
Kabay Barna, a film producere azt hangsúlyozta, hogy csak a múlttal való őszinte szembenézést követheti a megbocsátás.
A Janus című film főbb szerepeiben Marozsán Erika, Seress Zoltán, Jordán Tamás és Hatházi András látható. A 75 perces alkotás képeit Márton Balázs operatőr készítette. A mintegy 150 millió forintból készült filmet 80 százalékban támogatta a médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Programja keretében. A Janust a közeljövőben Budapesten, Esztergomban, Székesfehérváron és Vácott vetítik le. A film ősszel a Duna tévécsatornán is látható lesz.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 1.
Ismét lesz megyezászló Háromszéken
Kovászna megye az országban elsőként fog lépni a megyezászló elfogadása érdekében – jelentette be pénteken Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.
„Az egész országban volt lehetőség megyezászlók elkészítésére. Ez Kovászna és Hargita megyén kívül nem jelentett problémát, ebben a két megyében megtámadták a prefektusok, és el is lehetetlenítették azok használatát. Az új törvény lehetőséget teremt arra, hogy zászlónk legyen: természetesen lesz is” – mondta a háromszéki politikus.
Az ülésen részt vett Márton Árpád parlamenti képviselő is, aki hangsúlyozta: a székely zászló használatára nincs semmilyen vonatkozó jogszabály, így annak használatát sem tiltja semmi.
Ezzel egy időben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésén a városháza tornyára korábban kitűzött román trikolór sorsa iránt érdeklődött Mădălin Guruianu. A liberális képviselő rákérdezett, hogy miután elkészült a polgármesteri hivatalnak otthont adó egykori bérpalota felújítása, az eredeti tervek szerint készült csúcsdíszek is a helyükre kerültek, a kivilágítást is megoldották, mi lesz a korábban a torony tetején lobogó román zászlóval.
Antal Árpád polgármester válaszában leszögezte: az érvényben lévő törvény értelmében a polgármesteri hivatal homlokzatára tűzik ki a zászlókat a város lobogójával együtt. Az elöljáró kifejtette, reméli, a törvény értelmében minden tanintézet homlokzatán megjelenik majd a város zászlója. A Constantin Brâncuşi-iskolának is üzent, amelynek igazgatója, Rodica Pârvan szociáldemokrata városi tanácsos sem a kétnyelvű táblát, sem a városzászlót nem hajlandó kitenni.
A városháza tornyára évekkel korábban arra hivatkozva tetették ki a román zászlót, hogy 1944 szeptemberében a bevonuló román hadsereg is oda tűzte ki elsőként a lobogóját. Albert Álmos korábbi polgármester mandátuma idején levetette a zászlót, mert tönkrement, de beperelték, és bírságot kellett fizetnie emiatt. A zászlót a felújítási munkálatok kezdetén eltávolították.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 1.
Székelyföld képes
A szórványt menteni kell – bármi áron
A külpolitika, a tudásátadás és a szórvány voltak a Cselekvési alternatívák Székelyföldön című tanácskozás második napjának középpontjában. A Domokos Géza Egyesület által szervezett találkozón elhangzott: a szórványt bármi áron meg kell menteni.
Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója azt mondta: a követező tíz évben olcsóbb lesz az energia, enyhülnek a feszültségek, és több nyugati cég költöztet gyárakat a térségbe.
Kolumbán Gábor, a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskola tanára szerint előtérbe kell helyezni a „szociális gazdaságot”, amelynek nem a mindenáron történő profitszerzés a célja, hanem az, hogy értelmes munkát adjanak az embereknek.
– Székelyföld képes előállítani saját élelmiszerszükségletét. Ehhez fel kell tárni a hagyományos tudást és természetközeli, ún. low-technológiával, a saját értékek és érdekek menti összefogással be kell indítani a termelést – vélekedett az egyetemi oktató.
Demeter László, a megyei tanács szórványügyi programvezetője kijelentette: nincs az a pénz és energia, amelyet nem érne meg befektetni, hogy a szórványt megmentsük, mert „nélküle Székelyföld egy sziget lesz, amit lassan, de biztosan elnyel a tenger”.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. június 1.
Csernáton örökbe fogadta
Úgy élnek nagy kortársaink az időben, mint felkiáltó jelek. Mindig így volt és nagyon reméljük, minden pusztítás ellenére így is lesz még sokáig az embert vallató tereken. Ezzel sem fedeztem fel sokat, csak magamnak esetleg. Azzal viszont elégedett lehetek, hogy 1969 őszén „felfedeztem” Gál Sándort Sepsiszentgyörgyön, 85 éves korában. Az egykori traktoriskolában élt egy padlásfészerben az 1849-es honvéd hős Gál Sándor ezredes testvérének unokája, hat négyzetméteres mozgástérben.
Megtűrt volt az egykori hajómérnök az intézetben, nem zavart ő már senkit, egy vaságy körül, alatt, fölött voltak a könyvei... Nem sorolom. A nyomorúság szintjét sem bolygatom. Hallottam róla, ahogy mások is tudtak néhányan Horthy Miklós egykori hajómérnökéről, de a kommunista gyom- és nyomorrendszerben megfeledkezett róla a világ.
Mosollyal fogadott, ültetett volna is le, ám nem volt hova. Fiatal újságíró meg ilyesmi voltam, talán zavart kérdéseimre meg látogatásom mibenlétére mondotta, a Doppler-féle antinómiákkal foglalkozik, mutatta is nyalábnyi kéziratát ebben a témában; nem panaszkodott, hogy senki nem kapta föl a fejét a dolgozat olvastán. Magam sem.
– Elvagyok itt, megtűrnek – mondotta. Mosolyát ma sem feledem, őt magát sem. Hihetetlenül értelmes tudós volt. Rövid ideig a helyi, igen híres textilgyárban is dolgozott, többet a Június 11 helyi vállalatnál, ahonnan nyugdíjba is ment. A rendetlen rendszer kivetette magából. A takarítónő révén tartotta a kapcsolatot akkor már a világgal, kifli, tej, szappan erejéig. Nem bántom a városom egy szóval sem, hogy megfeledkezett róla. Írtam egy jegyzetet akkoriban a helyi Megyei Tükörben. Szép szerelmemmel rendszeresen vittünk neki ételt, látogattuk. Az iskolaigazgató attól a naptól, hogy a lap tudomásul vette hollétét, naponta háromszor ételt küldetett neki, ruhaneműt.
Áldja az ég őt ezért. Mostanában szakemberek is foglalkoztak vele, így Miholcsa Gyula matematikus. Még három évet élt akkor. 1972-ben vette és vitte magához a híres Haszmann-család Csernátonba, nyugodni. Tegnap Gogánváralján avatták emléktábláját szülőháza falán. A falu tájházat rendez be, abban lesz egy sarok Gál (Gaál) Sándor emléktárgyaival. Emlékeink biztos, megbecsült pontja az álló időben. Nyugodjék immár Székelyföldön.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)