A haszonlesők diktátuma
Miért ne mondanánk el?
Június 4-e számunkra gyásznap akkor is, ha Trianon napját átkereszteljük a nemzeti összetartozás napjává. Természetes, a szomorú tények felsorolása mellett beszélni kell arról, hogy összetartozunk. Elmondjuk, hogy a világ legszebb nyelvét beszéljük, az egységes magyar kultúra és történelem részesei vagyunk. Tiszteljük és becsüljük történelmünket, melyet a nacionalisták igyekeznek kisajátítani.
Határozottan fogalmazunk, amikor jogfosztottságunkat nem fogadjuk el, küzdünk ellene. Nem kell elhallgatni, hogy a magyarság ezer éven át egy nagyobb történelmi, gazdasági egységet, államot tartott fenn, védelmezvén Európát. Amikor szükség volt, harcolt a moldvai, a havaselvi csatatereken. Befogadó népként hazát és védelmet biztosított azoknak, akik magyar földre, Magyarországra, Erdélybe telepedtek. Időközben a magyarság létszáma csökkent, és hazánk – a történelmi Magyarország – soknemzetiségűvé alakult. Mindezt tetézte az is, hogy elődeink Európa legliberálisabb nemzetiségpolitikáját folytatták. A betelepedők még évszázadok után sem kényszerültek a magyar nyelv megtanulására. 1880-ban az erdélyi románság kevesebb, mint 6 százaléka ismerte az államnyelvet, a magyart. A magyar nemzetiségpolitikát nem lehet együtt emlegetni az Oroszországéval, a Romániáéval. Nem alkalmaztak nyelvi kényszert, erőszakos asszimilációra sem hoztak törvényeket, mint például Franciaországban. Iróniával mondjuk, hogy a nagyhatalmak talán ezért büntették Magyarországot a legkegyetlenebbül.
A területrablók, félve az ebül szerzett területek elvesztésétől, állandóan fegyverkeztek. Példaként az első világháború utáni időszakot említem. Hihetetlen, hogy az utódállamok békeidőben közel 18-szor nagyobb létszámú haderőt tartanak fegyverben, mint a szétmarcangolt, darabolt Magyarország. Románia 278, Jugoszlávia 185 és Csehszlovákia 162 ezer, azaz 625 ezer fős szárazföldi hadserege nézett farkasszemet az alig 35 ezer fős magyarral. Ha nem hoznak létre több soknemzetiségű államot, a második világháború idején talán kisebb e térség népeinek véráldozata.
Trianonban a Horvátország nélkül számított Magyarország 283 ezer négyzetkilométernyi területéből 93 ezret hagynak az államszervező és fenntartó magyarságnak, amely elveszti hazája területének bő kétharmadát, magyar népességének egyharmadát. Miért ne mondanánk el, hogy 1920. június 4-én – a versailles-i kastélykertben, a Nagy-Trianon palotában – népünk példátlanul igazságtalan békediktátum elfogadására kényszerül? Trianon nemcsak magyar gyásznap, de a nagyhatalmi politika, felelőtlenség szimbóluma is. Amikor a történelmi Magyarországot emlegetjük, akkor arra az államra gondolunk, amely 1918 táján eljut a települések szintjéig lebontott nyelvi önállóság biztosításához, a nemzetiségek önrendelkezésének kantonális jellegű megoldásához. Ennek szemléltetésére mondjuk el, hogy a települések joga lenne meghatározni a nyelvhasználatot. Amilyen nyelven fordulnak a felsőbb fórumokhoz, azok ugyanazon a nyelven lennének kötelesek válaszolni. Trianon következményei
Miért ne említenénk meg: ha nincs Trianon, az életszínvonalunk két-háromszor magasabb szintű lenne, s a történelmi magyar haza területén legalább kétszer annyi magyar élne, mint most. Ha a népességfogyást nem állítjuk meg, néhány nemzedék alatt eltűnhet a magyarság. Ennek előidézésében jelentős szerep hárul az elrabolt területek magyartalanításában érdekelt nacionalizmusoknak. Erdélyből 95 év alatt jóval több magyar távozott, mind ahányan ma vállalják a magyarságukat. Elképzelhetetlen, hogy az utódállamok mennyi energiát pocsékolnak arra, hogy az államszervező magyarokat kisebbséggé tegyék. Hihetetlenül sok pénzt költenek a magyarság ellenőrzésére. A magyarok beolvasztásának, elűzésének vágya hivatás, életcél. Ezért spekulálnak, húzzák-halasztják a nyolc nagyrégió megteremtését. Semmilyen gazdasági és ésszerűségi érv nem számít, mert mögötte politikai érdek húzódik. A régiósítás célja Székelyföld és Partium magyar többségű tájegységeinek megszüntetése. Erről egy percig sem mondtak le, hanem várják a legkedvezőbb pillanatot a régiók véglegesítésére, a parlamenti, az elnöki és az alkotmányjogi megerősítést. A románosítástól a nacionalista vezetés nem sajnálja a hatalmas többletkiadásokat még akkor sem, ha az a románság életszínvonalának rovására megy. Az is igaz, hogy a magyarok háttérbe szorítása jól jön azoknak, akik a nagy létszámú elnyomó apparátusban dolgozhatnak. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a románság többsége nemzeti büszkeségből nem tud emberhez méltó körülmények közt élni, milliók kénytelenek vándorbotot fogni és vállalni a hontalanság megalázó kenyerét. Jogos kérdés: Hasznos-e Romániának a román nacionalisták azon törekvése, hogy a magyarság eltűnjön? Köztudott, hogy a román nép fiatal- és középnemzedéke milliószámra telepedik át Európa gazdagabb felébe, előbb-utóbb beolvad az őt befogadó nemzetekbe...
Nem félnek az autonómiától!
Közösségi jogoktól való megfosztásunkban Románia azért (is) sikeres, mert a hazug propaganda külföldön még mindig hatékony. A nacionalista elit tudja, hogy a magyar hivatalos nyelv a magyarlakta régiókban és a területi autonómia nem jelent veszélyt. Tudja, hogy Erdély területének tíz, Románia területének négy százalékán, a magyar határtól több száz kilométerre, a két és fél megyényi Székelyföld önkormányzati hatásköre nem veszélyezteti a román állam egységét. Az itt élő románokat pedig nem kell félteni, mert a székely autonómia Románia keretében működne. A román nacionalista elitnek minden bizonnyal olyan tanítómesterei vannak, mint Ion Antonescu és Nicolae Ceauşescu. Antonescu marsall – a tiszta fajú Románia híve – még a román hadsereget is felhasználta negyedmillió ukrán és román zsidó polgárának embertelen legyilkolására. A másik bálvány Ceauşescu, a Tiszta Románia program gyakorlatba ültetője, a falurombolás hírhedt kiagyalója, a zsidó és német nemzetiség áruba bocsátója.
A magyar veszéllyel való riogatás régi bevált módszer, akárcsak az autonómia emlegetése. Jól tudják, hogy a Trianon óta eltelt időszakban – Lucian Boia professzor szavaival – valósult meg Románia elrománosítása. Az elért sikerek Dobrudzsában és Erdélyben is látványosak. Ez utóbbiban már nincsenek nagy magyar városok, a magyarság kisebbségbe szorult, a szász és a zsidó lakosság eltűnt, csupán a 700 ezer fős székely tömb léte zavaró. A türelmetlen nacionalisták nem félnek az autonómiától, de úgy gondolják, hogy be kell fejezni Erdély magyartalanítását, meg kell teremteni a román alkotmányban vizionált egységes nemzetállamot.
A világtörténelem szégyene
Mitterand francia államfő úgy értékelte, hogy a trianoni diktátum „mocskos dolog volt”. Pozzi francia szakértő a világtörténelem szégyenének nevezte, míg Cherfis francia tábornok igazságtalan döntésnek. Lord Sydemann – a Lordok Házának tagja – döbbenetesnek tartja Magyarország szétverését. Francesco Nitti olasz miniszterelnök szerint e diktátum Magyarország megcsonkításával olyan becstelenséget követett el, melyért senki nem vállal felelősséget. Lord Newton – a Lordok Házának tagja – úgy véli, Európának be kell látnia, hogy Trianon igazságtalan volt. Magyarország szétcsonkolása igazságtalan azért is, mert nem az elszakításra ítélt területek népének beleegyezésével történt. A román politikusok sem merték vállalni a népszavazást, mert tudták, hogy az erdélyi románok egy része nem cserélné fel a magyar liberális rendszert, a magasabb életszínvonalat az elmaradott Romániáéra.
A Székelyföld területi önkormányzatát megtagadó erők nem tudják, hogy a székely nép makacs. Márpedig egy öntudatra ébredt népet nem lehet eltiporni, előbb-utóbb kiharcolja az őt megillető kollektív jogokat. Ebben érdekelt a román demokratikus gondolkodásúak tábora is. Ők most próbálgatják szárnyaikat, bár kevesen vannak, de a magyarsággal összefogva jó irányba tolhatják a román demokrácia szekerét, valamint a helyi, a kulturális és területi autonómiák kialakítását. Az autonómiára a románoknak is szükségük van.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elválasztva, de szétválasztva sosem
Száz év alatt nem változott sokat a világ. Vagyis hogy változott, geopolitikai értelemben mindenképp – bizonyos elvek azonban csalhatatlanok(nak hittek) maradtak. Ilyen a nagyhatalmak világirányítási elképzelése, ennek következménye – hogy a szétszabdalt és szétszóratott magyarság számára a naptár immár 95. éve fekete betűs dátumánál maradjunk – a trianoni, majd negyedszázad múltán az azt megerősítő párizsi diktátum.
Mindkettőt békeszerződésnek nevezték, de csak annak okán, hogy háborúkat zártak le. Holott a kis államokra ráerőltetett parancs volt mindahány, egyeseknek kisebb-nagyobb mértékben kedvező, ránk, magyarokra a történelem során legnagyobb csapást mérő.
Tudjuk, hamisított dokumentumok alapján döntöttek fejünk felett a „nagyok”, tudjuk, meg sem hallgattak bennünket. Fájdalmunk azóta is hatalmas, de betegségünk nem gyógyíthatatlan. Csak el akarják hitetni velünk. Hisz századnyi röpke idő sem kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjék, a nagyhatalmak által Kelet-Európára ráerőszakolt világrend omlékonyabb a kártyavárnál: a tákolmányország Jugoszlávia területén ma nyolc állam osztozik, az erőszakkal összeházasított Csehszlovákia rég túl van a válóperen. És Románia sem az az egységes nemzetállam már, belülről bontogatja a nacionalizmus falait az éledező erdélyi eszme. Magyarország pedig, a kicsinyke maradék, a hosszú sunyítás után végre szembeszáll elnyomóival, a magyar ember érdekét téve mindenek elé, a magyar nemzet jövőjét építve minden eszközzel. Határok feletti nemzetegyesítéssel és brüsszeli ellenszélben közös kiállással, a szétszabdalt és szétszóratott magyarságnak temploma és iskolája fenntartásával. Ehhez nekünk a magyar összetartozás tudatát kell csupán hozzátennünk, ami – innen, alulról nézvést legalábbis – nem esik nehezünkre, hiszen bennünk élt mindig is, általa maradtunk meg – akik megmaradtunk: elválasztva, de szétválasztva sosem. Hát ezért, ugyancsak innen, alulról nézvést, a múlt fájdalma helyett a jelen panaszát kell szóvá tennünk: bár az összetartozás nem követeli meg az összefogást is, azért egyetlen szekerünket nem szétszaggatni – akárhány lóval, de egyfelé húzva szeretnénk látni.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Magyari Lajos (Székelyudvarhely, 1942. október 26. –Sepsiszentgyörgy, 2015. június 3.)
Súlyos betegség után elhunyt tegnap sepsiszentgyörgyi otthonában Magyari Lajos költő, közíró, szerkesztő. Alapításától, 1968-tól a Megyei Tükör újságírója, főmunkatársa, főszerkesztő-helyettese, az 1989 decemberében alapított Háromszék független napilap első főszerkesztője. 1992-ben politikai pályára lépett, az újságíráshoz 2000-ben tért vissza.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felemás ítéletek a csendőrök elleni perben
Mint arról annak idején beszámoltunk, tavaly augusztus 23-án éjszaka a kézdiszentléleki falunapokon a brassói 0758-as csendőralakulat tagjai súlyosan bántalmaztak három helybeli fiatalt, Kovács Gábort, Kovács Leventét és Páll Zoltánt, akiket csendháborításért fejenként ezerlejes pénzbüntetéssel is sújtottak.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány anyagi támogatásával a kézdiszentlélekiek megfogadták Imre István védőügyvédet, és 2014. szeptember 8-án pert indítottak bántalmazóik ellen. Habár a három periratot egyszerre iktatták, a tárgyalásokra más és más időpontokban került sor. Az első alapfokú ítélet két tárgyalás után ez év január 15-én született meg, amikor a kézdivásárhelyi bíróság helyt adott Kovács Levente felperes panaszának, és eltörölte a büntető jegyzőkönyvet. A csendőrség fellebbezett, mire a megyei törvényszék megsemmisítette az ítéletet, és visszautalta a periratot alapfokú újratárgyalásra június 16-ára.
Kovács Gábor ügyében hat tárgyalás, illetve halasztás után május 27-én alapfokon döntött a bíróság: eltörölte a pénzbüntetést, amelyet írásbeli figyelmeztetéssé alakított át. Tegnapig a csendőrség nem fellebbezett. Páll Zoltán esetében tíz halasztás, illetve tárgyalás után a bíróság június 2-án helyt adott a felperes kérésének, és eltörölte a pénzbüntetést. A brassói csendőrség ebben az esetben is fellebbezhet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házi őrizetben maradnak
Elutasította a bukaresti táblabíróság Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester szabadlábra helyezési kérelmét, így a tisztségükből felfüggesztett elöljárók a hónap végéig házi őrizetben maradnak.
A korrupcióellenes ügyészség Ráduly Róbertet hivatali visszaéléssel, visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítja; házkutatás után, április 30-án helyezték őket házi őrizetbe. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mindkét városvezetővel szolidaritást vállalt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A fogdában is polgármesterek
Megőrizhetik mandátumukat a súlyos bűnvádi gyanú alatt álló polgármesterek: a képviselőház tegnap elsöprő többséggel (306 szavazattal 5 ellenében) elutasította azt a jogszabálytervezetet, amely előírta volna, hogy a legalább 90 napja előzetes letartóztatásban levő településvezetők elveszítsék tisztségüket.
A javaslat két liberális szenátortól ered, de már a jogi és a közigazgatási szakbizottságban is elbukott. A jelenleg érvényes törvény szerint egy elöljáró mandátuma akkor szűnik meg, ha egy évben több mint hat hónapig betegség miatt nem tudja tisztségét gyakorolni, vagy pedig 45 egymást követő napon keresztül indokolatlan módon nem gyakorolja tisztségét. A szigorító tervezet sorsát a szenátus dönti el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi városháza sportirodája, Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, a Pro Pectus Egyesület, a Zöld Nap Egyesület, a KSE kosárlabda-szakosztálya, a Rebeka Missziós Központ, a Manna Keresztény Egyesület, a Manócska Napközi Otthon, a Gyulafehérvári Caritas, a Búzakalász és a Mustármag Családos Közösség június 7--14. között harmadik alkalommal szervezi meg a Család és egészség hetét Kézdivásárhelyen.
Kocsis Zoltán, a kézdivásárhelyi sportiroda vezetője célként tűzte ki, hogy minél több kézdiszéki családot kimozdítson a megszokott, sport nélküli szürkeségből, és meggyőzze arról, hogy a családdal és az egészséggel igenis, kell foglalkozni – hangzott el a Pro Pectus Egyesület székhelyén megtartott sajtótájékoztatón.
A család és egészség hetén a civil szervezetek tizennégy programot szerveznek. Június 7-én, vasárnap a szervezők ökumenikus istentiszteletre várják az érdeklődőket a kézdioroszfalvi templomba.
Sütő Mária Rita és Csavar-Mátis Katalin, a Pro Pectus Egyesület vezetői családi limbóhintóval, családos foglalkozásokkal és játékokkal, valamint meseolvasással és mondással várják a résztvevőket. Mint hangsúlyozták: ,,a mese keretet ad a családi együttlétnek, ugyanakkor bölcsességközvetítő szereppel is bír”.
Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke arról számolt be, hogy zöldnapos csapata három programmal készül, amelyek közül az asztalitenisz-bajnokságot és a családi futást a sportirodával közösen szervezik. Idén kerékpártúrát terveznek a Nemere útján, mintegy hatvanöt kilométeres távon, a benevezők meleg ebédet kapnak. Néhai Szabó Zoltán egykori kiváló labdarúgóra emlékezve, emléktornára hívják a focikedvelőket. Ezenkívül lesz családos foci, manó torna, valamint családos streetball- és asztalitenisz-verseny a sportcsarnokban. Katona Csaba, TRX-oktató létfontosságúnak tartja a családról, a sportról és az egészséges táplálkozásról való beszélgetést. Június 11-én, csütörtökön 18 órától bemutató előadást tartanak a sportszálló társalgójában, ahol az egészségtelen életmód okozta problémák sport általi orvoslására hívják fel a figyelmet. Ezután TRX-bemutatót és funkcionális fitneszoktatást szerveznek a Sinkovits Stadion első pályáján. Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője újdonságként számolt be arról, hogy családos dobóversenyt is tartanak.
Raff Róbert református lelkipásztor, a Manna Egyesület titkára a családi mozgalmak fontosságát emelte ki. ,,Klasszikus értelemben a család és házasság Isten áldásával kezdődik, a keresztyén értékek fontosságára kell felhívnunk a kézdivásárhelyiek figyelmét. A családi mozgalmak egyre erősödnek Európa-szerte, ugyan nálunk még gyerekcipőben járnak, de egyre többen beszélnek rendezvényünkről. Célunk megvetni egy majdani erdélyi szintű családos fesztivál alapjait” – mondotta a szórványlelkész. A rendezvény keretében a szervezők rajzpályázatot is hirdetnek a fiatalabb korosztálynak Együtt a család témával. A kis alkotók június 5-ig adhatják le rajzaikat a Millennium Park mögötti Kertész Optikában.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserbenhagyatva
Végleg győzött a kolozsvári lobbi. A demokrata szövetség ügyvezető elnökségét a kincses város bennszülöttjei vagy tájba simult áttelepültjeink alkotják a hétvégi SZKT-ülés döntése alapján. Könnyen lehet, hogy ez a hatalomharácsolás okozza majd az RMDSZ vereségét a jövő évi választásokon. A Bukarest–Kolozsvár–Budapest háromszögben cikázó politikusok madártávlatából a mi flekkenfalvi sorsunk leértékelődött az utóbbi években, pontosabban a Markó-korszak végével. Bár az ügyvezető alelnöki pozíció megőrzésével még négy évig lélegeztetőkészüléken tartva, volt egy kis belekontárkodásunk az országos politikai életbe, de mára az is emlék csupán. A hargitai és kovásznai székelyek rég kivívták autonóm RMDSZ-üket. A megpezsdült sepsiszentgyörgyi gazdasági-kulturális életet nézve, talán nem is csinálják rosszul. Mi pedig mint vezér nélkül maradt nyáj kóválygunk. A kilencvenes évek elejétől közel két évtizedig Marosvásárhelyen volt az erdélyi magyarság politikai központja. Sérelmezték ezt sokan, főleg a Szamos-parti fellegvárból, ahol a funarióták sanyargatták magyarjainkat. De fordult a kocka, most mi érezzük sanyargatva magunkat, azért is, mert a sérelmeinknek markánsan hangot adó érdekképviselet vezérkara hallótávolságon túlra költözött.
lárvultunk. Nemcsak a jelenlegi, hanem az itt székelő előző szövetségi elnök is felelős ezért. Ennek a városnak, akár csak egy kihelyezett irodaként, szüksége van az ügyvezető elnökség jelenlétére. Nem arra gondolok, hogy a jelenlegi – a háttérelemzésekben, társadalomkutatásban, kultúrmenedzsmentben jártas – alelnököket kellene átdobni a mi portánkra, akiket a hét végén felkentek, a szervezetépítésben és önkormányzatiságban tapasztalattal rendelkezőkre lenne szüksége a városnak és a megyének. Itt vannak megoldatlan problémák már évek óta. A lejtmenet keserű bizonyítéka, hogy a minap, huszonkét év után, lemondott városi önkormányzati mandátumáról a városgazdálkodás legtapasztaltabb RMDSZ- képviselője. Van, aki úgy jellemezte az esetet, hogy megkezdődött a süllyedő hajó elhagyása. Törzsök Sándor eddigi tevékenységét ismerve feltételezhetően nem erről van szó. De döntése meghozatalában biztos közrejátszott az elmúlt három év önkormányzati kudarcsorozata is. Lapunk nem egy esetben adott le vészjelzést, hogy nem mennek jól a dolgok. De a füstjeleket ha fogták is a kolozsvári csúcsvezérek, helyzetmegoldó válasz nem érkezett. Segítség még kevésbé. A villámlátogatásokon osztogatott tanácsok médiaszereplésre elegendőek talán, de nem javítanak a helyzeten. Merjük kimondani végre: válságstábot kell felállítani a szövetségi ügyvezető elnökség irányításával. Régi sérelmeket félretéve, minden jó szándékú volt vagy jelenlegi közéleti szereplő tapasztalatára számítva, rövid és középtávú célokat meghatározva akciótervet kell kidolgozni Marosvásárhely jövője érdekében. A cserbenhagyott város akkor nem rántja magával a negyedszázados szövetség felépítményét.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Megerősítette partneri kapcsolatát az EMNT és az SZNT
Tegnap a Kultúrpalota nagytermében közös küldöttgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az ülésen a küldöttek megerősítették a két szervezet közti partneri kapcsolatot, meghatározták az elkövetkező időszak cselekvési tervét, javaslatokat fogadtak el a partiumi és székelyföldi autonómiakoncepciók tárgyában.
A tanácskozáson Tőkés László, az EMNT és Izsák Balázs, az SZNT elnökei értékelték az eltelt időszak közéleti eseményeit, valamint az EMNT és az SZNT partneri kapcsolatát, illetve határozati javaslatokat fogadtak el.
A tanácskozáson megvitatásra került a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetének kiegészítésére vonatkozó javaslat és a Partiumi Autonómiatanács előterjesztése a Partium sajátos jogállásáról, illetve közös állásfoglalást fogadtak el a Székelyföld és a Partium zászlóinak ügyében. Napirendre került a személyi elvű és a területi autonómiára, valamint a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájára vonatkozó tervezetek közös képviseletéről szóló elvi nyilatkozat, valamint egy állásfoglalás a romániai állampolgári törvénykezdeményezés szabályozásának antidemokratikus jellegéről.
A küldöttek egy Markku Markkulának, a Régiók Európai Bizottsága elnökének címzett nyílt levelet fogalmaztak meg és fogadtak el a székelyföldi területi autonómia támogatása érdekében. Továbbá állampolgári kezdeményező bizottságot hoztak létre, amelynek feladata a Székelyföld autonómiastatútumának benyújtása lesz.
A közös küldöttgyűlésen döntöttek Székelyföld határainak kivilágításáról, melyről korábban a két szervezet külön közleményben is hírt adott, végezetül pedig a Székely Nemzeti Tanács állandó bizottságának kiegészítésére és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alapszabályzatának módosítására került sor.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Rongyos Gárda – más megközelítésben
Balogh Gábor budapesti történésznek, publicistának, a Hagyaték című tévéműsor szerkesztőjének a Jelen Házban kedden délután megtartott előadása közben nem tudtam elhessegetni a (számomra régóta egyértelmű) gondolatot, hogy milyen sokféleképpen lehet megközelíteni és értelmezni a történelmet. Amelynek ezúttal egy „kényes” epizódjáról volt szó, amelyet – úgy 30-40 évvel ezelőtt – a hivatalos magyar történetírás részben elhallgatott, de ha nem, teljesen negatívan állított be: a Rongyos Gárda egyértelműen az általa elkövetett kegyetlenkedések megtestesítője volt.
Most, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által a Nemzeti Összetartozás Napja (június 4.) keretében megtartott A Rongyos Gárda harcai. Trianon élő revíziója című előadásban egészen más megvilágításba kerültek az események. Az előadó fél mondatban ugyan utalt arra, hogy a „hírhedt fehér terrornak” kétségtelenül voltak ártatlan áldozatai a „vörös terror” utáni számonkérést követően, alapjában véve azonban azt emelte ki: a Rongyos Gárda érdeme, hogy Sopron és környéke a szégyenletes trianoni diktátum után megmaradt Magyarország kebelében.
Az est házigazdája, Borbély Zsolt Attila politológus színvonalas bevezetőjében arról szólt, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja, június 4. (1920-ban ezen a napon hozták meg a Párizs melletti Trianonban a ma a Kárpát-medence nyolc országában élő magyarság által jól ismert, a nemzettest feldarabolását jelentő döntést) semmiképp sem ünnep, de meg kell emlékezni róla. A Horthy-korszak Magyarországának a szétszakított nemzet integrációja volt a célja, az azt követő kommunista rendszer igyekezett kitörülni a nemzet emlékezetéből a szétszakítást – a rendszerváltást követően Antall József volt az, aki „15 millió magyar miniszterelnökének” vallotta magát. Aztán következtek az ukrán, szlovák és román szerződések, a visszataszító mosoly-politika, majd az Orbán-kormány volt az, amelyik 2010-ben kiterjesztette a magyar állampolgárságot.
Fontos a pozitív példák felmutatása, amelyek egyike a soproni népszavazás – mondta az est házigazdája, átadva a mikrofont az est meghívottjának.
Balogh Gábor elmondta: 1918-ban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország a háborút elveszítette, de az azt követő csúfos összeomlásra senki nem számított, arra pedig végleg nem, hogy a magyar elit egy része aktívan közreműködik majd az ország elveszejtésében. 1920 elejére végtelen szégyenérzet, tehetetlen düh hatalmasodott el a nemzeten, s a júniuis 4-én aláírt békediktátum szülte meg a Rongyos Gárdát, amelynek magja már a Tanácsköztársaság alatt létrejön. A Prónay Pál, Héjjas Iván, Francia Kis Mihály vezette önszerveződő (irreguláris) fegyveres csoport célja a tanácsköztársaság ideje alatt a kommunistákkal szembeni ellenállás, a trianoni békeszerződésben Magyarországtól elvett Sopron környéke megtartása volt, de más elfoglalt területeket is vissza akart szerezni Magyarország számára. Fellépésük vezetett az 1921. december 14–16. közötti soproni népszavazás megtartásához, és ahhoz, hogy ez a terület (a városon kívül nyolc falu) Magyarországé maradjon.
Az előadó – sok, a hallgatóság számára eddig ismeretlen – adatot felvonultatva ismertette az akkori idők történéseit, kiemelve és tényekkel bizonyítva, hogy a magyar kormány, amelynek kezét gúzsba kötötte a trianoni békeszerződés, elnézéssel (és azt titokban támogatva) kezelte a Rongyos Gárda ügyét. A trianoni „béke” (1920. június 4.) szentesítette Magyarország felosztását Románia, Csehszlovákia és Szerbia javára, az illető országok hadsereggel meg is szállták az „őket illető” országrészeket (bár az Erdélyt is megszálló román hadsereget csak Mosonmagyaróvárnál, az ország nyugati határán állították meg a franciák), de egyes magyar területekre az első világháborúban szövetséges (és vesztes!) Ausztria is bejelentette igényét. Ez fájt a magyaroknak a legjobban, ezt kívánta – végül sikerrel – megakadályozni a volt tisztekből, katonákból, gazdálkodókból megalakult (csúcsidőszakában is legfeljebb 1300-1500 fős), gyengén felfegyverzett Rongyos Gárda, amely azonban sikeresen felvette a harcot az Ausztriának ítélt (többségében valóban német anyanyelvű, de helyi, és inkább magyar identitású lakosságú) területekre bevonulni készülő osztrákokkal, kikényszerítve a népszavazást, amely Magyarország javára dőlt el.
Felvetődik ennek kapcsán a – történelmietlennek tűnő – kérdés: mi lett, lehetett volna, ha a Károlyi-kormány, 1919-ben, nem akadályozza meg az ellenállást az antant-hatalmakkal szemben?
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

„A népi műveltség megismerése a mai kultúra számára is fontos”
Kedden este került sor a már hetedik néptáncgálára a nagyszínház színpadán. A rendezvénynek az Ide lábam, ne tova! – A hetedik… címet adták, hiszen éppen hét évvel ezelőtt mutatták be legelőször a Csiky középiskolás diákjai a Sztankó Károly, jól ismert néprajzkutató, néptánc- és drámapedagógus által betanított szatmári táncot.
Idén a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki színpadra lépett: a nyitótáncot Szlávik Nóra és Bablina Norbert, valamint Gál Csilla és Sisa Richárd adták elő. A négy táncos közül három végzős volt (Richárd tizenegyedikes), és számukra ez volt az utolsó tánc, amit csikys diákként adtak elő. Sztankó Károly jelképes búcsúajándékkal engedte őket útjukra a nagybetűs életbe, azzal a reménnyel, hogy a néphagyományok továbbra is meghatározó szerepet töltenek be az életükben.
Rögtön utánuk az előkészítősök következtek, énekes-táncos gyermekjátékokkal, majd az I. A osztály dél-alföldi játékokat, az I. B osztály felvidéki gyermekjátékokat mutatott be. A két első osztály közösen eltáncolt egy dél-dunántúli ugróst is. Sisa Richárd, Kecskés Lóránd (8. oszt.) és Magyar István (7. oszt.) Karsai Zsigmond lőrincrévi pontozósát járták el, és a tánc közben egyfajta versenyt is láthattunk az előadók között.
A második osztályosok kalocsai lakodalmast táncoltak, majd nagyobbak és még nagyobbak, azaz általános és középiskolások vegyes csoportja mutatott be székely verbunkot, forgatóst és szöktetőst. Utánuk megint elemisek következtek, ezúttal a harmadik osztályosok, rábaközi táncokkal, dél-alföldi ugróssal valamint somogyi kanásztánccal, üvegessel és ugróssal.
Ezek után a közönség megtekinthette a legelső táncot, amit hét évvel ezelőtt eljártak a diákok: a szatmári táncokat a licisták és a kicsit kisebbek mutatták be. Utánuk a negyedik osztályosok jöttek kalocsaival, csárdással és marssal. De hogy ne csak a tánc kapjon szerepet a folklórbemutatón, Szabó Csilla tanárnő karvezetésével az iskolai kórus Kodály Zoltán gyűjtéséből énekelt népdalokat.
Az utolsó műsorszámban széki táncokat tekinthettünk meg a vegyes csoport előadásában, de még ezek előtt ünnepélyes pillanatnak lehettünk tanúi: Matekovits Mária, az EMKE Arad megyei elnöke és Khell Levente, az iskola vezetőtanácsának tagja átadta Sztankó Károlynak az EMKE országos kitüntetését az Arad megyében végzet munkájáért.
Az délután végeztével a szervezők még egyszer köszönetet nyilvánítottak (diákoknak, tanítóknak, iskolának, szülőknek és) mindenkinek, aki hozzájárult és támogatta a munkát.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Az összefogás nemzete
Különös szimbolikus jelentőséget kölcsönzött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács negyedik együttes küldöttgyűlésének, hogy épp a nemzeti összetartozás napjának előestéjén zajlott. Az időzítés természetesen nem véletlen.
Két olyan civil érdekképviseleti testület közeledési törekvéseit jelzi, amelyek vezetői, tagjai nemcsak a kezdeti évek konkurenciális helyzetét látszanak immár véglegesen felülírni, hanem az erők egyesítésének eddig többnyire csak szóbeli dimenziójából a tényleges cselekvés tartományába is átlépnek.
Az erdélyi magyarság autonómiatörekvései két legőszintébbnek tűnő támogatójának összefogása egyértelműsíti: a mozgalom nem akar lemaradni a kisebbségi ügyekben egyre érzékelhetőbb módon átalakuló európai társadalmaktól.
A katalán, baszk, skót és más kisebbségi mozgalmak felerősödése ugyanis olyan hátszelet látszik biztosítani, amelynek áldásos hatásairól hiba lenne lemondani. Időben, hiszen kilencvenöt évvel Trianon után a kisebbségekkel leginkább „megvert" országok még egy végső offenzívát látszanak indítani a kisebbségek ellen a nyomasztó kérdés végső, de legalábbis visszafordíthatatlan benyomást keltő megoldására. A különböző nyelv- és állampolgársági törvények, az oktatási területeken tapasztalható művi akadályállítások, a szimbólumhasználati jogok formai eszközök révén való korlátozása mind-mind erre látszanak utalni.
Ilyenkor kell összerántani a sorokat, egységesíteni az üzeneteket, akár árnyékhatalmi struktúrák megfogalmazása révén bátorságot, elszántságot sugallani. Ez történt szerdán Marosvásárhelyen. És még valami, ami minden korábbinál reménykeltőbb fejleményeket ígér. Az EMNT és SZNT együttes ülésén végrehajtott szimbolikus zászlócsere a Székelyföld és Partium közötti versengés értelmes mederbe terelését vetíti elő, napjaink realitásainak megfelelő új identitások meghatározását.
A nemzeti összetartozás napja így válhat akár gyásznapból az értelem győzelmévé, hangsúlyos felhívást intézve a pragmatikus cselekedetekre is bőven feljogosított politikai pártok elodázhatatlan összefogására.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Lucian Boia: Igazság és igazságtalanság Versailles-ban
A békekonferenciát Párizsban nyitották meg, a békeszerződéseket viszont a francia főváros környékén írták alá: Versailles-ban Németországgal, Saint-Germainben Ausztriával, Neuilly-ben Bulgáriával, Trianonban Magyarországgal, és Sévres-ben az Oszmán Birodalommal (az annak széthullása után létrejött Törökország Lausanne-ban kötötte meg saját békéjét).
A békeszerződéseket kezdettől fogva vitatták, sokszor homlokegyenest különböző módon értékelték. A győztesek kedvezően ítélték meg őket, bár az ő táborukban is akadt frusztráció, hiszen egyesek többet akartak annál, amennyit végül kaphattak (az egész Rajna-halpartot a franciák, az egész Bánátot a románok, az adriai „birodalmat” az olaszok...). A legyőzöttek szemszögéből egy-egy béke egyszerűen diktátum volt, és következményeit tekintve elfogadhatatlan. A németek nem tudtak beletörődni a versailles-i békeszerződésbe, felháborodásuk egyenesen vezetett a második világháborúhoz. A nácik okozta katasztrófa után viszont Németország felelősséget vállalt még az első világháborúért is, lemondva minden további követelésről. Egyedüli tiltakozónak Magyarország maradt, amely Trianont máig égbekiáltó igazságtalanságnak tekinti. Lehet-e nemzeti előítéletek nélkül beszélni a „versailles-i rendszerről”? Nem könnyű, de érdemes megpróbálni, ha Európa történelmét másként akarjuk elmondani, mint a saját „igazságunkat” a többiek „igazságával” (illetve „igazságtalanságával”) szemben megfogalmazó nemzeti történelmek egyszerű csokraként. Egy dolgot mindjárt le kell szögezni: legyen ez a szerződéssorozat akár jó, akár rossz (vagy jó is meg rossz is) az eltérő nézőpontok függvényében, mégis ez a mai Európa keresztlevele.
A második világháború után, majd jóval később, a kommunista tömb összeomlását követően végbement területi változások nem módosították érdemlegesen a kontinens térképét az első világháborút lezáró rendezéshez képest. Sőt mi több, az első világháború nyomán kialakult nemzetállamok vagy utódaik azóta sokkal homogénebbek lettek, létezésük indokoltsága ma kevésbé vitatható, mint 1918-ban. Az akkor megszületett rend visszafordíthatatlan. Ez is átalakul majd, mert a történelem előre halad, újabb európai vívmányok felé, visszafelé nem mehet. Másképp megfogalmazva: a határok eltörlése, nem pedig azok megváltoztatása felé haladunk.
Teljesen felelőtlen még elképzelni is egy harmadik világháborút, amelynek célja a versailles-i „igazságtalanságok” helyrehozása lenne, úgy, ahogy korábban a második világháborúé volt.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Elfogadta az új választási törvényt a szenátus
Elfogadta a szenátus szerdán az új parlamenti választási törvényt, amelynek értelmében a román állampolgárok ismét arányos, megyei pártlistás választási rendszerrel küldenek képviselőket és szenátorokat a kétkamarás parlamentbe.
A választási reformcsomagot előkészítő különbizottság javaslatát elfogadva a szenátorok megszavazták, hogy 73 ezer állampolgárra jusson egy képviselő, és 168 ezer polgárra egy szenátor. Ez a képviseleti norma 308 fős képviselőházat és 134 tagú szenátust eredményez. Rajtuk kívül 18 nemzeti kisebbség egy-egy képviselője jut kedvezményesen mandátumhoz, valamint a külföldön szavazó román állampolgárok további négy képviselőt és két szenátort küldenek a bukaresti törvényhozásba.
Szabadság (Kolozsvár)

Terítéken az euróövezeti csatlakozás Romániában?
Népszavazást szervezhet a kormány Romániának az euróövezet-hez való csatlakozásáról, ha azt politikai szempontból megfelelőnek ítélik meg – közölte Victor Ponta miniszterelnök. Gazdasági és pénzügyi szakértők szerint mindenekelőtt a gazdasági fejlődés mértéke kellene az euró bevezetésének valós feltétele legyen, hogy az ország ne kerüljön esetleg olyan válságos helyzetbe, mint Görögország.
A kormányfő kedden délután a képviselőházban ismertette az ország gazdasági helyzetét és perspektíváit, majd újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Klaus Johannis államfővel, a Román Nemzeti Bank igazgatójával, Mugur Isărescuval, és Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel folytatott múlt heti beszélgetéseken nem esett szó arról, hogy a kérdésben referendumot kellene szervezni, de nem tartja rossz ötletnek. Ponta hozzátette, hogy a célkitűzés megvalósításának határideje 2019. július elseje, amikor Románia veszi majd át az Európai Unió soros elnöki tisztét.
Szabadság (Kolozsvár)

Megvenné a város a Gyógyszerészeti Múzeumot
A kolozsvári önkormányzat tegnapi ülésén a városi tanácsosok elfogadták azt a határozattervezetet, amely a Gyógyszerészeti Múzeumra vonatkozó elővásárlási jog igénybevételét nyilvánítja ki.
A nagy múltú Hintz-házat a németországi örökösök egymillió euróért bocsájtják áruba, és ebből a Kolozsvári Városi Tanács 224,24 négyzetmétert, a múzeum helyiségeit kívánja megvásárolni. A tárgyalások kezdeti szakaszban vannak. A TIFF-fesztivál kezdeményezésére a Méhes utcában egy ingatlanban az első romániai filmmúzeumot fogják berendezni. A tanácsosok aranydiplomával és ezer lejes díjjal jutalmazzák azokat a házaspárokat, akik megszakítás nélkül ötven évet töltöttek együtt. Emil Boc polgármester szerint ez az év a leginkább bővelkedik eredményekben, mert húsz uniós terv kivitelezése van folyamatban, miután további nyolcat már befejeztek. Ismertetése kiterjedt az utcakorszerűsítésekre: az Unió/Memorandumului utcát június 15-ig, a Király/Brătianu utcát június 25-ig fejezik be, a Mócok útját pedig június 15-e és november 30-a között, a Petőfi/A. Iancu utcát szeptemberben újítják fel. Az utcai tömegközlekedési jegyautomatákat (86-ot) ősszel fogják működésbe helyezni, de addig júliusban 7,4 km új kerékpárutat adnak át, majd beindulnak a biciklikölcsönző állomások is – ígérte az elöljáró. A sok vitát kiváltó Nádas-hidat június 15-ig fogják átadni a forgalomnak.
Ö.I.B:
Szabadság (Kolozsvár)

Trianoni megemlékezések megyeszerte
A Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete tizenegyedik alkalommal hívja a város lakóit az Erzsébet parkban megszervezett, hagyományosan 17 óra 30 perckor kezdődő megemlékezésre, melynek díszszónoka Tőkés László Európa Parlamenti képviselő.
Kovásznán ma 18 órától a Kovászna–Vajnafalva Református Egyházközség szervezésében, a vajnafalvi református templomkertben emlékeznek meg Trianonról. Beszédet mond Ilyés Botond történelem szakos tanár. Közreműködnek a helyi Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ lakói.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében Trianon-ellenes felvonulást tartanak Sepsiszentgyörgyön. Ma 19.30-kor a központi katolikus templom elől a közös temetőben található első világháborús emlékműhöz vonulnak, ahol meghallgatják a mozgalom erdélyi szóvivőjének a beszédét.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete ma megemlékező felvonulást szervez Kézdivásárhelyen. Gyülekező 16 órakor a Dózsa György és a Szabadság utca kereszteződésénél, a Kacsó Press lapárudánál. A felvonulás útvonala: Dózsa György utca–Petőfi Sándor utca–Gábor Áron tér–Bem József utca–Hősök emlékműve. A Hősök emlékművénél beszédek, szavalatok hangzanak el.
Kovászna és Vrancea megye határánál, a Vas-kútnál, Ozsdolától tizenhárom kilométerre, a 2008 őszén felújított első világháborús katonasírnál lévő emlékkeresztnél ma 12 órakor emlékeznek meg a trianoni békediktátum 95. évfordulójáról. Indulás 11 órakor Ozsdola központjából.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem szabad felejteni!
1920. június 4-én, budapesti idő szerint 16 óra 32 perckor a Nagy-Trianon-kastélyban aláírták az I. világháborút lezáró békediktátumot. Ezzel pedig a történelmi Magyarország sorsa hosszú időre megpecsételődött, s kezdetét vette a nemzet máig tartó kálváriajárása. A néhány tollvonásban megtestesülő emberi gonoszság és bosszúvágy átkos következményeként ugyanis magyarok milliói váltak hazátlanná, anélkül, hogy a szülőföldjükről elmozdultak volna; üldözötté, anélkül, hogy valakinek vétettek volna; földönfutókká, koldusokká és szolgákká, anélkül, hogy ezt a sorsot érdemelték volna.
El lehet-e, el szabad-e felejteni azt a sok megaláztatást és igazságtalanságot, ami minket az elmúlt 95 év alatt ért? A feldúlt otthonokat, tönkretett családokat és elkobzott javakat? A meggyalázott nőket, a meg nem született csecsemőket, az elhurcolt férfiakat? El lehet-e, el szabad-e felejteni a kiagyalt pereket, igazságtalan ítéleteket és embertelen kitelepítéseket? Jogaink lábbal tiprását, kultúránk megvetését és nyelvünk betiltását? A kisajátított intézményeket, megszüntetett egyesületeket és bezárt iskolákat? El lehet-e, el szabad-e felejteni a tengernyi fájdalmat, mely nekünk osztályrészül jutott? A kettétört életeket, kilátástalan jelent és bizonytalan jövőt? A kivágott erdőket, parlagon heverő termőföldeket és szennyezett vizeket?
Nem lehet és nem is szabad! Emlékezni kell, és a világot is emlékeztetni a minket ért égbekiáltó igazságtalanságra, s szembenézni a kegyetlen ténnyel, hogy sötét erők már évezredek óta próbálnak a Föld színéről eltüntetni minket. Már IV. Lajos keleti frank király 907-ben kibocsátott rendelete a magyarok kiirtásáról szólt. És nem rajtuk múlott, hanem Árpád fejedelmen, hogy ez akkor nem sikerült. Éppen ezért nem szabad eltitkolni, hogy napjainkban is tizedelnek minket. Természetesen nem úgy, mint ahogy ezt eddig tették, hanem finomabb módszerekkel és vértelenül, a következmények azonban még az eddigieknél is súlyosabbak, hiszen 25 év alatt csupán Erdélyből eltűnt félmillió magyar!
Megállást kell hát parancsolni a minket pusztító pokoli hatalmaknak, úgy, ahogy ezt őseink tették, azonban ez most is csak akkor lehetséges, ha összefogunk, sokasodunk és gyarapodunk! Ha asszonyaink tele szülik a Kárpát-medencét magyar csecsemőkkel.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyari Lajos (1942–2015)
„Kit érdekelne Bocharában,
hogy székely–magyar vagyok?”
Az embernek fia, ki halandónak született, életében nem szabadulhat az élet törvényeitől. Azokat tartja be azzal is, hogy végső lélegzetével visszatér az anyagba.
Magyari Lajos költő jól kivehető nyomokat hagyott maga mögött, a fájdalom mellett. Székelyudvarhelyen született 1942-ben, ott végezte iskoláit. 1966-ban végezte a magyar nyelv és irodalom szakot a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Maros megyében, Héjjasfalván tanított két évet, 1968-tól, az új megyésítéstől a frissen alakult Megyei Tükör belső munkatársa. Első versei 1962-ben jelennek meg az Ifjúmunkásban, majd a romániai magyar sajtóban, Magyarországon, rendre. Első verseskötete, a Hétarcú ballada 1969-ben került az olvasók kezébe. Nemsokára megjelent a Csoma Sándor naplója című verse külön kis kötetben, ezt több ázsiai, európai nyelvre is lefordították Kádár László debreceni egyetemi tanár ügyködése mellett.
A versben szerepel egy helyen ez: „...ha majd megalkotjátok az energikus táj fogalmát...” A sokat próbált költő, Magyari ezzel a szerdai nappal – 2015. június 3. – végleg ötvöződött az energikus székely tájjal. Himnikus verseinek tucatjait írta szülőföldje bűvöletében. Ebben nem volt egyedüli, hiszen egy nemzetet, földrészt, szülőföldet csak az elkötelezett közösség tud halhatatlanná, s tán örökkévalóvá emelni lélekben, valós és érette való küzdelemben.
Az élet törvényei érvényesültek az Ő elmúlásával is. Pár nappal ezelőtt még fölcsúszott párnáiról, mintegy erőt véve a nagy törvényeken, hagyatkozott kéziratairól. És a Székely Hírmondó napilap egyik hasábjáról, melyen fél évtizede naponta jelentkezett. A felelősségtudat vagy a halálos ágy riadalmai adtak erőt ehhez – ki lehet megmondhatója ennek? Élők között senki. Ám ott van Magyari versei között a sugallat s az értelem, együtt a maradék nép s nemzet jövendőjéért viselt aggodalommal. Nyugodalma a mai nappal elkezdődött a Székely Hírmondó főmunkatársának.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

MAGYARI LAJOSRA EMLÉKEZIK KEGYELETTEL AZ RMDSZ
„(…) Most a magam dolga minden,
nem hagyakozom, magamért nem remélek.
Ti se szerkesszetek belőlem
szakállas példabeszédet.”
A hazai magyar költészet eme gyöngyszeme, a Csoma Sándor naplójából című vers utolsó soraival búcsúzik az alkotás szerzőjétől, az öröklétbe távozott Magyari Lajos költőtől, műfordítótól, közírótól és közéleti személyiségtől a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Kegyelettel hajtunk fejet emléke, irodalmi munkássága, közéleti tevékenysége előtt, ugyanakkor – az utókornak címzett költői intésére – nem példabeszédben, hanem az ember egyediségéről szóló gondolatokkal szeretnénk emlékezni mindarra, amit közösségéért, a kultúráért, környezetének fejlődéséért tett.
A „Forrás-nemzedék” költője, Magyari Lajos 1942-ben született Székelyudvarhelyen, ahonnan magával hozta azt az értékrendet, amely a későbbiekben költészetében, világlátásában megannyiszor felsejlik. Magyartanári oklevelet 1966-ban a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen szerzett, majd két évig Héjjasfalván tanít. Ezt követően indul közírói pályája a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársaként, de verseit, publicisztikáját, tanulmányait már korábban is közli számtalan hazai irodalmi-közéleti kiadvány. 1979-ben a Marosvásárhelyi Írók Társaságának elismerését veheti át Kötések című verseskötetéért. A forradalom után megalakuló Háromszék napilap első főszerkesztője, 1992-től pedig politikai szerepet is vállal az RMDSZ háromszéki szenátoraként. Költészetének meghatározó hangja a szembesítés és önszembesítés, a közösség és az egyén felelősségének, világszemléletének mibenléte, helytállósága. Közíróként is ezek a kérdések foglalkoztatták, keményhangú bírálója és jövőbe tekintő elemzője volt környezete jelenségeinek, közössége viselt dolgainak. Négy önálló verseskötetet hagyott hátra, mindemellett pedig számtalan műfordítást, közéleti publicisztikát.
Az RMDSZ kegyelettel emlékezik rá, fejet hajt a romániai magyar közösség értékeit mindennél előbbre helyező irodalmi és közéleti munkássága előtt. Vigasztalódást gyászoló szeretteinek!
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
KELEMEN HUNOR
szövetségi elnök
http://kms.mtva.hu/hir/

Igazság ez?
A SRI „taktikai műveleti területe”
Úgy tűnik, most már a bírók is megelégelték, hogy olyan ügyekben kell dönteniük, amelyek messziről bűzlenek, és nem tudni, a bizonyítékok valódiak-e vagy hamisítványok, nem beszélve arról, hogy megszerzésük törvényessége is kétséges.
Natalia Roman, a Romániai Bírák Egyesületének elnöke nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a hírszerző szolgálatok helyzetükkel visszaélve beavatkoznak az igazságügyi rendszer működésébe. Roman a Digi 24 hírtelevízió hétfő esti beszélgetős műsorának vendégeként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jogi osztályának vezetője, Dumitru Dumbravă tábornok egyik korábbi kijelentésére utalt, miszerint az igazságszolgáltatás „taktikai műveleti terület” a SRI számára.
A bírák egyesülete korábban Klaus Johannis államfőhöz fordult az ügyben, azonban az elnöki hivatal még nem adott választ. Roman arra is rámutatott, hogy nem ez az egyetlen, a hírszerzéssel kapcsolatos gond az igazságügyben, mivel ki kellene vizsgálni a rendszerben titkos ügynökként tevékenykedő hírszerzők helyzetét is.
Roman szerint a SRI „túlságosan közel” került az igazságügyi rendszer vezetéséhez, és az is baj, hogy a bírák éves nyilatkozatait, amelyben saját felelősségre kijelentik, hogy nem tagjai a hírszerzésnek, valójában senki sem ellenőrzi. Ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak, a nyilatkozatok ellenőrzését kérve. Egyúttal azt is elmondta: az illetékes parlamenti bizottságot és a CSAT-ot annak kivizsgálására is felkérték, hogy milyen döntés alapján kezdett a SRI taktikai műveletekbe az igazságszolgáltatás terén.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A jó és a gonosz harca
A Szent László-legenda kettős olvasata
Az elmúlt hétvégén a sepsiszentgyörgyi Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, valamint a Cimborák Bábszínház szervezésében, a Szülőföldünk igaz meséi sorozat ötödik vetített képes előadásában Balla Ede Zsolt székelyudvarhelyi szakrálisföldrajz-kutató beszélt a székelyföldi templomok falképeiről és kazettás mennyezeteiről.
Érdemes lenne a tudatunkba vésni és a mindennapjainkat is ráhangolni arra az üzenetre, amelyet Székelyföld szakrális helyei, jelen esetben pedig a középkori templomok falképei közvetítenek – jelentette ki bevezetőjében az előadó, majd fotók segítségével be is mutatta, hogy állítását mire alapozza. Így bizonyosságot nyert, hogy a templomok Szent László-legendát megörökítő képsorai sokkal több mondanivalót rejtenek magukban a történtek egyszerű megjelenítésénél. A technika segítségével megfelelően kinagyított falfestmény-részleteket szemlélve és a kutató elemzését hallgatva rá kellett döbbennünk, hogy a látottakat valóban lehet az általa kifejtett módon értelmezni.
A kilyéni templomban fennmaradt freskón például az egymással szemben álló és összecsapni készülő magyarok és a kunok ugyanolyan színű, illetve szabású harci viseletben, azonos fegyverzetben és jelképek kíséretében jelennek meg, vagyis összetéveszthetően hasonlóak egymáshoz. Ez a tény okvetlenül felveti a kérdést: a művész vajon azért jeleníti meg őket ily módon, mert a jó és a gonosz harcán túl valami mást is ki lehet olvasni ebből a képi üzenetből?
Szántai Lajos és Papp László szerint olyan eseménysor van ebben megjelenítve, mely egy személyiség két különböző énjének a belső küzdelmét vetíti ki. Szent László király tehát nem egy külső ellenséget győz le, hanem saját rossz tulajdonságait és szokásait, melyek nem engednék kiteljesedni az ő fénykirályi létét. Mindezek pedig a kun alakjában öltenek testet, illetve vannak ábrázolva. Végignézve a sorozatot, beigazolódik, hogy a képen egy megigazító, megszabadító küzdelem van megjelenítve, mely a nemes férfiúi és uralkodói tulajdonságokat fejleszti.
Az üldözési jelenet, melyben a király lándzsája átszúrja, a birkózásé, melyben megragadja és a lefejezésé, melyben elvágja a kun torkát, egyértelművé teszi, hogy számára a legfontosabb célpont a torkosság. Ennek viszont csillagbölcseleti értelmezése a Bikához kötődik, ami a maga során a nyakasság és az érzéki örömök megtestesítője. A kun személye tehát a testi élvezeteket hajszoló és a szüzességet figyelembe nem vevő férfiúi magatartás hordozója, mely méltatlan az isteni akaratot teljesíteni hivatott királyhoz – ezért kell azt legyőznie, mint ahogy ez a festményeken meg is történik.
Ezeket a különben logikus következtetéseket a véletlen egybeesések számlájára is lehetne írni, ha nem ismétlődnének meg a gelencei, bögözi, székelydájai, valamint az összes Szent László-legendát ábrázoló freskón. Így viszont kevés az esélye annak, hogy mindez nem egy tudatosan megszerkesztett képi üzenet.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ma van a nemzeti összetartozás napja
A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva - teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott. A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én, délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd állva. Az Osztrák-Magyar Monarchiával hadban álló 17 ország kötött békét ekkor hazánkkal, az Egyesült Államok kivételével (Woodrow Wilson amerikai elnök nem adta nevét ehhez a békéhez, az amerikai-magyar békeszerződést 1921. augusztus 29-én kötötték meg). Délelőtt 10 órakor - az aláírás vélelmezett időpontjában - a történelmi Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbocra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.
A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyéből kapott területeket. Végeredményben a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az első bécsi döntéssel 1938-ban visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, Jugoszlávia 1941-es német megszállása után visszakerült a Délvidék is. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a náci Németország oldalán.
A második világháború után, 1947. február 10-én aláírt újabb párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.
szatmar.ro

Nemzeti összetartozás napja - Semjén: egy nemzet vagyunk
A nemzeti összetartozás napján mindenhol tartanak megemlékezéseket, ezáltal "mindenki tudatosítja magában, hogy egy nemzet vagyunk" - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában csütörtökön. Semjén Zsolt emlékeztetett: összefüggő törvénysorozat született az egyetemes magyarság megtartásáért. Három alapvető fontosságú törvényről van szó, a legfontosabb az alaptörvény, amely nem csak azt mondja ki, amit korábban, hogy Magyarország felelősséget érez a külhoni magyarságért, hanem azt, hogy felelősséget visel. Tehát alkotmányból következő kötelezettség támogatni a külhoni magyarokat - mondta. A másik alapvető fontosságú jogszabályként a miniszterelnök-helyettes a honosítási törvényt említette, amely - mint mondta - lehetővé teszi, hogy közjogilag is kapcsolódjanak Magyarországhoz azok a magyarok, akiket "a történelem viharai elszakítottak".
Szavai szerint a harmadik jogszabálynak, a nemzeti összetartozási törvénynek spirituális jelentősége van. Az államnak, miközben kulturális programokat, oktatási intézményeket támogat, elsősorban "katalizátornak" kell lennie. Kifejtette: az a cél, hogy minél több személyes szál szövődjön, és ezek mintegy hajszálgyökerekként átszőjék a Kárpát-medencét.
A nemzeti összetartozás napján látható, hogy ez a lehetséges válasz Trianonra: nemzetegyesítés az állampolgársággal, a külhoni magyarok támogatása, és az, hogy a magyar állam teljes súlyával kiálljon az autonómia mellett - mondta.
Semjén Zsolt azt mondta, a nemzeti összetartozási törvénynek és a kormány nemzetpolitikájának köszönhetően már teljes parlamenti és társadalmi konszenzus van a legfontosabb kérdésekben. Hangsúlyozta: pár évvel ezelőtt nem így volt. Egyetértés van abban, hogy jár az állampolgárság a külhoni magyaroknak, ebből következően a szavazati jog, és az autonómia - a tömbmagyarságnak területi, a szórványmagyarságnak kulturális autonómia - fejtette ki.
Ahhoz, hogy a magyarság megmaradjon, erős támogatási rendszert kialakítan. Felhívta a figyelmet arra, hogy ennyi pénzt még soha nem fordítottak a külhoni magyarságra, különösen az iskolarendszerre. Kitért a honosításra is, megemlítve, hogy eddig több mint 730 ezer állampolgársági kérelem érkezett, és 690 ezren le is tették az állampolgársági esküt.
A miniszterelnök-helyettes közölte: a kormány elkötelezett a szórvány megtartása iránt is (példaként említette a dél-erdélyi településeket), jelentős támogatásokat fordítanak például arra, hogy iskolabuszokkal eljuttassák a gyerekeket környező településekről a magyar oktatási intézményekbe.
Semjén Zsolt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is beszélt a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A többi között azt hangsúlyozta: Magyarországnak "nincs szüksége történelemhamisításra, mert a történelmünk olyan értékes, hogy önmagában megáll - ellentétben más országok történelemhamisításával".
maszo.ro

Bizottsági döntés: lesz magyar nyelv napja Romániában
A szenátus kulturális bizottsága szerdán elfogadta azt az RMDSZ képviselői és szenátorai kezdeményezésére benyújtott jogszabály-tervezetet, amelynek értelmében november 13-át a magyar nyelv napjává nyilváníthatják Romániában.
A jogszabály előírása szerint ezen a napon a magyarlakta településeken különböző kulturális programokat szervezhetnek, amelyeknek megvalósulásához a helyi önkormányzatokon kívül a civil szervezetek is hozzájárulhatnak. A köztévék és rádiók is sugározhatnak az ünnepre ráhangoló programokat. Ha a parlament megszavazza a törvénytervezetet, a magyar tannyelvű iskolák ünnepélyes keretek között is megemlékezhetnek a magyar nyelv napjáról.
„A magyar nyelv nélkülözhetetlen, elválaszthatatlan része mindennapi életünknek, éppen ezért tartottuk szükségesnek, hogy legyen olyan törvényes keret, amely anyanyelvünk méltó megünneplését szülőföldünkön is lehetővé teszi” – idézte az RMDSZ hírlevele csütörtökön László Attila szenátort, a bizottság tagját.
maszo.ro

Jövőtől kötelező lehet Trianon-napot ünnepelni
Összedobtak egy erre vonatkozó tervezetet, amelynek indoklása szerint a Trianoni békeszerződés visszajuttatta Erdélyt az Anyaországhoz.
Nemzeti ünnepnappá nyilvánítaná a szenátorok jelentős része a trianoni békeszerződés megkötésének napját. Az erre vonatkozó törvénytervezetet a 171 tagú szenátusnak több mint a fele, 90 szenátor támogatja. A törvénytervezet indoklása úgy írja le a trianoni békeszerződést, mint a román nép számára kiemelt fontosságú jogi eszközt, egy olyan alapvető dokumentumot, amelyre ráépül a román-magyar kétoldalú kapcsolat.
„A trianoni békeszerződés nemcsak Erdélynek az Anyaországhoz, Romániához való visszatérését szentesítette, hanem az ezen a területen többségben élő románok politikai és állampolgári jogait is elismerte” -áll az indoklásban, amely szerint ennek a dokumentumnak a fontosságát az állampolgárokkal is tudatosítani kell. Annál is inkább, mert – amint azt az kezdeményező szenátorok állítják - „az utóbbi időszakban számos példa van a trianoni szerződés kapcsán „egy ferdített szemléletnek a közvéleményre való rákényszerítésére”. Ugyanakkor leszögezik, „a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban, manapság már nem elfogadható".
A kezdeményező szenátorok szerint a trianoni szerződés aláírása dátumának ünnepnappá való nyilvánításáról szóló törvénynek pedig elő kell írnia azt is, hogy – akárcsak a többi nemzeti ünnepen – a helyi és területi önkormányzatok kötelesek minden évben méltóképpen ünnepelni június 4-én, amikor mindenhová fel kell húzni a román zászlót.
A tervezetet a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága már pozitívan véleményezte, a kormány részéről is kedvező visszajelzés érkezett. A szenátusnak elvben 45 nap állna a rendelkezésére, hogy a tervezetet megvitassa és szavazzon róla, ellenkező esetben hallgatólagos elfogadással átkerül a döntő ház szerepét betöltő képviselőházba. Mivel közeleg az ülésszak vége, a hallgatólagos elfogadás dátuma átcsúszik az őszi ülésszakra.
Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője megkeresésünkre elmondta, a térségben a történelmet kétféleképpen lehet szemlélni, ki lehet emelni azt, ami közös vagy azt, ami elválaszt egymástól. Trianon, június 4. jelentése akkor is, és ma is szembeállította a két nemzetet, hiszen a magyaroknak veszteséget, a románoknak pedig hatalmas nyereséget jelentett a békeszerződés.
Markó elmondta, június 4. a magyarok emlékezetében gyász, a románoknak viszont ünnepre ad okot. Hozzátette, eddig csak a december 1-je számított ilyen napnak, most úgy tűnik, hogy ráerősítenének erre. „Nem hiszem, hogy járható út lenne az, ha azt kezdenénk ünnepelni, ki mikor győzte le a másikat” - mondta. Markó szerint van rá esély, hogy a tervezetet megszavazza a parlament, a szenátus lehet, hogy nem fogja ebben az ülésszakban napirendre tűzni, de elfogadhatja, már csak abból is kiindulva, hogy a szenátorok többsége kezdeményezte a tervezetet, közöttük Vasile Blaga és Călin Popescu Tăriceanu pártvezetők is.
Markó azt is elmondta, az RMDSZ megpróbál fellépni a tervezet ellen: figyelmeztetik a román pártokat, hogy ennek a tervezetnek a támogatásával megterhelik a közöttük és az RMDSZ közötti kapcsolatot, és ez visszaüthet akkor, amikor a szövetségre, mint koalíciós partnerre szükségük lesz.
A szenátor szerint elképzelhető, hogy Titus Corlățean volt külügyminiszter ezzel a tervezettel próbált valamiféle választ adni arra a magyarországi törvényre, amely június negyedikét a Nemzeti összetartozás napjának nyilvánította.
Kertész Melinda
Transindex.ro

Románul szólni és mondani
Nemcsak beszélt, időnként mondott is dolgokat Klaus Johannis az ARD német köztelevíziónak adott, igen széles körben ismertté vált közelmúltbeli interjújában. Például azt, hogy a legnagyobb létszámú erdélyi kisebbség léte számára lehetőség, korántsem problémaforrás. És mivel a magyarság által hozzáadott mindenféle érték országgazdagító, ebből kell hát kiindulni, meg kell hallgatni őket, megoldást kell találni a gondjaikra. S hogy az eddig hivatalos retorika híveinek se biztosítson különösebb támadási felületet, hozzátette: a magyarság elvárásainak nagy többségét a román állam teljesítette, lásd iskolák, parlamenti képviselet, egyéb hasonló, Európában igen ritka kiváltságok.
Már az államfő kisebbségügyi kampánymegszólalásai alapján leszámolhattunk azokkal a szélsőséges illúzóinkkal, amelyeket esetleg az elnök kisebbségi identitásából fakadó különleges empátiája iránt tápláltunk. Hogy a hazai magyarság közel 90 százaléka mégis rá adta voksát, azt a normalitás iránti vágy magyarázza, ami, ugyebár, nem etnikai indíttatású elvárás. E tekintetben talán nem is kellett csalódnunk, a korrupcióellenes harc például minden vadhajtása ellenére is a normalitás felé terelgeti a hazai társadalmat.
Ennek az igénynek kellene most megtestesülnie a szenátus elé terjesztett oktatási törvénytervezet ügyében is, amelynek esetleges elfogadása több lépéssel vetné vissza az ígéretes perspektívákat felvillantó folyamatot. Mindenekelőtt a román nyelv oktatásában, az államnyelv idegen nyelvként való tanítása ugyanis könnyebb elsajátítást feltételez, ami nagyságrendekkel javítana az eddigi elutasítási „rátán” is. Mert a román nyelv alapos ismeretének fontosságáról aligha érdemes vitát nyitni. Az új tervezet azonban a specifikus román oktatást csak az 1–4. osztályban engedné meg, utána jöhetne az archaikus Creangă, nyolcadik osztálytól a történelem és a földrajz román nyelvű tanítása, aminek gyászos és haszontalan voltáról nemzedékek tudnának érvelni.
Valahogy azonban nem tudunk szabadulni a képzettől, hogy a tervezet kirakatba helyezése leginkább újabb veszélyérzet keltését szolgálja. A döntésközeliség mindenek felettiségét hangsúlyozó RMDSZ számára remek kampánybelépő lenne egy hasonló veszély elhárítása, akárcsak a kovásznai szívkórház elrománosítása megakadályozásának bravúrja. Mi meg hálásak leszünk, hogy gyermekeinknek, unokáinknak ne népmesék román ajkúak számára is értelmezhetetlen regionalizmusain kelljen megtanulniuk az elemi kommunikációs paneleket. Hogy az országos tantárgyversenyen ne angolul kényszerüljön szót érteni a háromszéki és suceavai diák.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár

A visszaszerezhető Marosvásárhely
A 2016-os helyhatósági választáson induló magyar polgármesterjelöltet őszi előválasztáson választja ki a marosvásárhelyi magyarság. A három erdélyi magyar párt egyessége 15 éve tartó politikai fiaskó végére szeretne pontot tenni. Összeállításunkban a három jelöltet mutatjuk be.
A 2000-es helyhatósági választásokon a mai napig nem tisztázott körülmények között veszítette el a polgármesteri széket a marosvásárhelyi magyarság. Utoljára Fodor Imre személyében 1996–2000 között volt magyar elöljárója a hajdani székely fővárosnak, majd mintegy 170 szavazatos többséggel került pozícióba a román jelölt, Dorin Florea. Az RMDSZ vezérkara annak ellenére sem tartotta fontosnak megóvni az eredményt, illetve a szavazatok újraszámlálását kérni, hogy több szavazókörzetből érkeztek visszaélésről szóló hírek. Nem tudni hát, hogy a 2000-es választáson elcsalták-e a magyar szavazatokat, vagy a magyarság részarányának csökkenésével többségbe kerültek a román szavazatok.
1992-ben a 164 445 marosvásárhelyi lakos 51,4 százaléka volt magyar, tíz évvel később, 2002-re részarányuk 46,4 százalékra csökkent, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a magyarság aránya 42,84 százalékra esett vissza a városban.
Az RMDSZ polgármesterjelöltjei 2000 óta három alkalommal maradtak alul a helyhatósági választásokon a több román párt színeiben is jelölt Dorin Florea polgármesterrel szemben. A legutóbbi, 2012-es megmérettetésen a Maros megyei RMDSZ keretében megszervezett előválasztáson Vass Levente orvos-politikus és Csegzi Sándor alpolgármester mérkőzött meg. Az RMDSZ országos csúcsvezetősége mégis úgy döntött, hogy a győztes Vass Levente helyett Frunda György szenátort indítja. Tulajdonképpen a 2008-as forgatókönyv ismétlődött meg, amikor Csegzi Sándor belső megmérettetésen körözte le Borbély László minisztert, Csegzit mégis visszalépésre kényszerítették. Egybehangzó vélemények szerint Borbély és Frunda csúfos veresége azzal magyarázható, hogy az RMDSZ csúcsvezetősége önkényesen változtatta meg a városi és a megyei szervezet polgármester-jelölési döntéseit.
Idén márciusban a három erdélyi magyar párt, az RMDSZ, az MPP és az EMNP helyi vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá a közösen szervezendő előválasztásról, amire a pártok országos vezetői is rábólintottak. Az eredetileg május végére tervezett előválasztást közös megegyezéssel halasztották 2015. október 11-re. Az előválasztáson az a jelölt vehet részt, aki legalább 1350 aláírást gyűjt be, társadalmi támogatottságát egyházak vagy civil szervezetek ajánlásával is bizonyítja. Állandó marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező, 18. életévüket betöltött, magyar nemzetiségű polgárok szavazhatnak, akik a választói névjegyzékbe regisztrálnak a www.elovalasztas.ro honlapon, a marosvásárhelyi magyar politikai szervezetek székházában az aláírásokat gyűjtő önkénteseknél vagy a marosvásárhelyi történelmi egyházaknál. Eddig mintegy 2500 személy regisztrált.
Az előválasztásra három polgármesterjelölt gyűjtött össze megfelelő számú támogató aláírást: Soós Zoltán az RMDSZ, Portik Vilmos, az EMNP jelöltje és Barabás Miklós független jelölt. Mindhármukat megkérdeztük az előkészületekről és a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzésének esélyeiről.
Soós Zoltán: választási biztosíték az összefogás
– Az RMDSZ jelöltjeként hogyan tekint a marosvásárhelyi előválasztások mozgósító erejére? Vajon milyen mértékben sikerül legyőzni a marosvásárhelyi magyarságon eluralkodott apátiát?
– Az előválasztásnak egyik fő célja eleve az emberek mozgósítása volt. Az utóbbi másfél évtized marosvásárhelyi helyhatósági választásain éppen az apátia bizonyult a legnagyobb visszatartó erőnek, s ennek veszélye ma sem múlt el. Az előválasztás egyféle konkurenciaharcot indított el a pártok között, és ennek legfőbb hozadéka a mozgósítás lehet. El kell érnünk, hogy legalább öt-hatezer magyar, azaz a marosvásárhelyi választópolgárok legalább 10 százaléka regisztráljon, és szavazzon az előválasztáson.
– Mennyire áll fenn annak a veszélye, hogy elszabaduljanak az indulatok, az embereket pedig épp a sárdobálás tartsa távol a részvételtől?
– Jól kezelt politikai kultúrában ez a fajta megmérettetés nem jelenthet veszélyt. A néppártos jelölttel, Portik Vilmossal több éve dolgozom együtt a Vásárhelyi Forgatag szervezésében. Ez a közös munka adott bizalmat ahhoz, hogy megméretkezzünk személyeskedés, vádaskodás, kardcsörtetés nélkül. A közösségen belüli viszálykodást csitítanunk, csillapítanunk kell, ez most a legfontosabb teendő. Marosvásárhely számára nem pártpolitikai stratégiát, hanem nemzetstratégiát kell közösen kidolgoznunk. Ha meglesz a közös jelölt, mögéje nyugodt lélekkel sorakozhat fel majd mindenki. A felelős politikai alakulatok összefogása jelent erre garanciát. Nyilván, ez sem zárja ki az esetleges magyar független jelölt indulását, de ilyen előzmények után bármilyen partizánakció választási hitelessége megkérdőjeleződik.
– Az elmúlt évek marosvásárhelyi helyhatósági választásainak statisztikái azt mutatják, hogy az RMDSZ polgármesterjelöltjei a magyarság számarányához képest kevesebb szavazatot kaptak. A magyarok vagy nem mentek el szavazni, vagy a román polgármesterre szavaztak. Hogyan szeretnének ezen változtatni?
– Az RMDSZ klasszikus szavazóbázisa a középkorú, 40 év fölötti, illetve az idősebb nemzedék, akik átélték a kilencvenes marosvásárhelyi eseményeket. Ők még érzik az igazi tétet, hogy miért is folyik a harc. A fiatalabb generációkat nehéz megszólítani, nehéz a politika felé vonzani. Esetükben a félelem mint üzenet már nem működik. A határok légiesedésével ők már teljesen más világban élnek. Számunkra is ez a kérdés: sikerül-e olyan közös üzenetet találni, amellyel a fiatalokat is meg tudjuk szólítani. Ott van ugyanakkor a politikából teljesen kiábrándultak tábora, akik egyetlen jelölt mögé sem tudnak igazából felsorakozni. Sokféle közömbösség létezik tehát, és nekünk többféle réteget és több generációt kell más-más üzenettel megszólítanunk. Ezt az ellenfél, a mai román polgármester jól tudja. A rendelkezésére álló hatalmas erőforrásokkal folyamatosan felméréseket, közvélemény-kutatásokat rendel, amiből nagyon jól megismeri a magyar választópolgár közhangulatát.
– Magyar jelölt milyen mértékben lenne képes román szavazókat is megszólítani?
– Nem vitás, a román középréteg számára is fontos, hogy változás történjen a város életében. Sok román ember etnikai hovatartozástól függetlenül szívesen látna egy olyan fiatal, dinamikus polgármestert, aki kiragadhatná Marosvásárhelyt a középszerűségből, és végre megfelelő irányba terelné. Nekünk ezt a román réteget is meg kell szólítanunk.
– Ön a Hit Gyülekezetének tagja. Mit gondol, felekezeti hovatartozása milyen mértékben befolyásolhatja együttműködését a történelmi magyar egyházakkal?
– Marosvásárhely vallási térképe az egyik legszínesebb Romániában: nemcsak reformátusok, római katolikusok és unitáriusok élnek nagy számban a városban, hanem sok a neoprotestáns is. Tovább árnyalja a képet, hogy a román vallási térkép is sokat változott az elmúlt 15 évben. Az egyházi hovatartozásomnak nem kellene problémát jelentenie. Nehéz eldöntenem, hogy egyházi elköteleződésem milyen hatást gyakorolhat a választók szimpátiájára. A támogató aláírások gyűjtése idején megkértem a munkát végző önkénteseket, hogy számoljanak be erről is, ha ezt a témát feszegetik az emberek. Kiderült: a mintegy 1400 aláírónak legfeljebb az öt százaléka kérdezett rá egyházi hovatartozásomra, de ők sem utasították el az aláírást. Minimális, fél százalék alatti volt azok aránya, akik emiatt nem támogattak.
Soós Zoltán
Történész, 1974-ben született Marosvásárhelyen. 2006-tól a Maros Megyei Múzeum igazgatója, 2002 óta a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-es képviselője. Idén, a magyar kultúra napján Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntették ki a térség szellemi és épített örökségének ápolásáért.
Portik Vilmos: le kell mondani a pártérdekekről
– Sokan és sokféleképpen vélekednek arról, miért veszett el 2000-ben a magyar polgármesteri szék, illetve azóta miért nem lehetett visszaszerezni. Ön tud erre racionális magyarázattal szolgálni?
– Kétezerben a vereségünk mintegy 170 szavazaton múlott. Ebben jócskán benne volt a mi ügyefogyottságunk is: egyrészt a mozgósításban voltak komoly hibák, másrészt nem számoltattuk újra a szavazatokat. Az akkori vereséget nem hoznám összefüggésbe a magyarság fogyásával, mert számarányunk enyhe apadása ezt nem indokolta. A következő másfél évtized viszont azt támasztja alá, hogy a magyar politikusok sem hittek már a visszaszerzés lehetőségében. Három évvel ezelőtt, RMDSZ-csúcsvezetők kolozsvári háttérbeszélgetésén hangzott el az az ominózus mondat, hogy „Marosvásárhelyt többé nem tudjuk visszaszerezni”. Ha egy magas rangú RMDSZ-vezető tesz ilyen egyértelmű kijelentést, hogyan viszonyuljon a kérdéshez egy helyi politikus? Az RMDSZ-kommunikációban az elmúlt években nagyon ritkán hangzott el az az álláspont, hogy Marosvásárhelyt vissza kell szereznünk. Ha ez nincs benne a magát legerősebb romániai magyar pártként definiáló RMDSZ közbeszédében, hogyan lehetne ennek az ellenkezőjéről meggyőzni a helyi magyarságot?
– Most mégis új kezdet előtt állunk. Az egymásnak feszülő erdélyi magyar pártok egyféle kegyelmi pillanatnak köszönhetően Marosvásárhelyen közös asztalhoz ültek és megegyeztek. Mekkora ennek a gesztusnak a mozgósító ereje?
– Romániai viszonylatban a marosvásárhelyi magyarság soraiban van a legnagyobb igény az összefogásra: közvélemény-kutatási adatok szerint az emberek több mint 90 százaléka igényli. Mindenki érzi és tudja, hogy egységesen támogatott, közös jelölt nélkül Marosvásárhelyen nem lesz magyar polgármester. A közösségi érdekek szempontjából az összefogáson alapuló előválasztás nagy pozitívum. Arra kell törekednünk, hogy ezt a marosvásárhelyi kezdeményezést ne rontsuk el. Látni kell azonban, hogy a marosvásárhelyi magyarok életében ma már olyan mérvű a politikától való elfordulás, hogy félő: még egy ilyen széles körű összefogás sem hozza meg a várt eredményt.
– Ön szerint mennyire őszinte az összefogás igénye a különböző pártok részéről? Lebonyolítható az előválasztás átlátható, tiszta módon?
– Ha pártpolitikai érdekeket veszünk szemügyre, a marosvásárhelyi pártszervezetek kezdeményezése nem mindenik párt csúcsvezetőségében jelent jó pontot. Módszertanilag nincs akadálya annak, hogy tiszta, tisztességes eszközökkel lebonyolított előválasztásunk legyen. Itt inkább az a kérdés, hogy a pártok országos vezetői milyen mélységben akarnak beleszólni az előválasztások menetébe, illetve az azt követő egyességekbe. Ha a pártok csúcsemberei hagyják, hogy a Maros megyei szervezetek bonyolítsák le a teendőket, akkor zökkenőmentesen alakul az előválasztás. Én igazából mást hiányolok. Azt, hogy nincs papíron rögzített megállapodás arról, hogy az előválasztás végkimenetelétől függetlenül a jövő évi helyhatósági választásokra Marosvásárhelyen választási szövetség jön létre. Sok ember legnagyobb félelme: az RMDSZ azt fogja erőszakolni, hogy az előválasztást nyert jelölt a tulipán színe alatt induljon, ami azonnal visszavetné a kezdeményezés sikerét. A pártérdekeknek való megfelelési kényszer azért sem volna szerencsés, mert nekünk az a dolgunk, hogy a politikától megcsömörlött 40–45 százaléknyi marosvásárhelyi magyart visszahozzuk a választási fülkékbe. Ez csak egy új egység megvalósításával lehetséges.
– Milyennek tartja ma a marosvásárhelyi magyar emberek lelkiállapotát?
– Félelem van ma a marosvásárhelyi magyar emberekben, nem mernek politikáról beszélni. Az utca emberét nem érdeklik a közügyek. Ebben az is közrejátszott, hogy a három magyar politikai alakulat nem ütött meg közös hangot. A fő okot mégis abban látom, hogy az elmúlt 15 évben a marosvásárhelyi magyar politikai elit olyan háttéralkukat kötött a végrehajtó hatalommal – Dorin Floreával és a hozzá tartozó politikai szereplőkkel –, amelyből a magyarságnak sem haszna, sem előnye nem származott. A támogatásunkért cserébe kapott apró helyi magyar eredményeket sem tudtuk igazából érvényesíteni. Egy példa: tíz évvel ezelőtt a Kossuth Lajos utca névhasználatát jóváhagyó önkormányzati döntést megtámadták a bíróságon, ahol mintegy tíz évig csűrték-csavarták az ügyet, mígnem végleges bírósági döntés tiltotta meg a névhasználatot. Ehhez képest a legutóbbi tanácsülésen újra engedélyezték más magyar utcanevek mellett a Kossuth Lajos névtábla kifüggesztését is, egyféle idegenforgalmi szempont szerint. Miközben a magyar közszereplők ezt sikerként könyvelik el, nem veszik észre, hogy valaki ismét megtámadja a bíróságon, és újra évekig eltart a román igazságszolgáltatás útvesztője, miközben az alkuért cserében a magyarok által megszavazott román kérések azonnal életbe lépnek.
– Győzelem esetén képes lenne-e átlépni a pártpolitikai falakon, igazi csapatot alkotni az RMDSZ-szel és a független jelölt embereivel?
– A marosvásárhelyi előválasztás számomra azt jelenti, hogy már most csapatot alkotok Barabás Miklóssal és az őt támogató civilekkel, valamint Soós Zoltánnal, akivel jól együtt tudunk dolgozni a Forgatagban. Közben a saját csapatom az a néppárti, EMNT-és társaság, amellyel a helyi közéletben tevékenykedem. Ezért sem értem, hogy a nemzeti összetartozás napján az RMDSZ és az MPP miért különcködik. Miért szerveznek külön eseményt, amiből a néppártot eleve kihagyják? Ha én szerezném meg a marosvásárhelyiek bizalmát, első dolgom volna véget vetni ennek a marosvásárhelyi vezetést jellemző haramiaságnak.
Portik Vilmos
Az EMNP Maros megyei elnöke, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője. A Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem kommunikációs és közkapcsolatok szakán végzett 2006-ban. 1982-ben született Marosvásárhelyen.
Barabás Miklós: gyógyír a politikából kiábrándultak számára
– Mi késztette arra a Civil Elkötelezettségi Mozgalom, a CEMO tagjaként, hogy benevezzen az őszi magyar polgármesterjelölt-előválasztásokra?
– Elsősorban az a tapasztalat, amit a CEMO-ban szereztem a marosvásárhelyi kétnyelvű táblákért folytatott küzdelem során. Azt látom, hogy a helyi magyarság 25 év alatt fájdalmas gyorsasággal veszítette el pozícióit Marosvásárhelyen. Tömegek indultak el az asszimiláció útján. Számarányunkban alig kerültünk 50 százalék alá, máris kiszorultunk szinte mindenhonnan. Az elmúlt 15 évben gyors ütemben neveztek el iskolákat román személyiségekről, anélkül hogy ezt a magyarság megakadályozta volna. Csupán néhány iskola maradt a városban, amelynek nem román a neve. A CEMO például két éven át keményen küzdött azért, hogy az iskolánk megkaphassa a Bernády György nevet. A kétnyelvű utcanév-táblák napi harcába keveredve jöttem rá, hogy a magyarság ellenében beindított folyamatot csakis teljes paradigmaváltással lehet megakadályozni és leállítani. Új politikai-érdekvédelmi eszköztár bevetésére van szükség.
– Bár valamennyi magyar politikus valódi érdekvédelmet hirdet Erdélyben, valahogy ezt mégsem sikerül átültetni a valóságba. Ön mit tenne másként Marosvásárhelyen?
– Az én előnyöm az, hogy nem köt semmiféle politikai alku vagy egyezség. Nem nehezedik rám politikai párt nyomása. Az embereket már régen nem érdekli a politikusok folyamatos mutyizása, ezért elfordultak a politikától. Nemcsak az RMDSZ-t büntetik ezzel, hanem az összes magyar politikai pártot. Óriási a közélettel szembeni kiábrándultság, s ezt a negatív trendet csak egy civil szférából érkező ember tudná megállítani és visszafordítani. A CEMO áll mögöttem, a civilek támogatnak, együtt alakítjuk a stratégiát. Indulásom tehát civil akcióként fogható fel, még akkor is, ha a helyi adminisztrációba való belépést tűztük ki célként.
– A politikusok által dominált közéletben vajon mennyire lehet olyan átlátható előválasztást szervezni, amelyben független jelöltként egy civil is megtalálhatja számításait?
– Szerintem ma Marosvásárhelyen megszervezhető egy mindenki számára elfogadható előválasztás. Erre azért van lehetőség és egyben szükség is, mert a marosvásárhelyi magyarság óriásit csalódott az RMDSZ-ben. Az RMDSZ sok esetben a közössége ellen dolgozik. Bizonyossá vált, hogy az eddiginél sokkal konfrontatívabb politikát kell folytatnunk ahhoz, hogy visszaszerezzük Marosvásárhelyt. Ma épp emiatt van nagyobb esélye független jelöltnek bekerülni a rendszerbe. Szeretném

Az egyházi rendszerváltás útvesztőiben
Szabadulás az egyház „babiloni fogságából” – 1989 címmel szervezett nemrég konferenciát és hálaadó emlékünnepélyt a Partiumi Keresztény Egyetem égisze alatt a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete. A konferencia igei bevezetőjében Tőkés László európai parlamenti képviselő a bibliai zsidóság negyven évig tartó pusztai vándorlását állította párhuzamba: „Mi a vándorlásunk 26. évében vagyunk, de a rendszerváltozás egy folyamat, ezen az úton kell tovább haladnunk”. A 25 éve a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségébe beiktatott lelkész-politikus rámutatott: a 25 éve elindult egyházi rendszerváltás azt célozta meg, hogy a „kiszolgáló egyházból” ismét „szolgáló egyházzá” tegye a református egyházat. A rendszerváltozás útján elindult egyháznak a kiválasztott úton kell továbbhaladnia, nincs számára visszaút – mondta Tőkés.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Robert Schumant, az Európai Unió alapító atyáinak egyikét parafrazálva úgy fogalmazott, hogy a magyar nemzet vagy keresztyén lesz, vagy egyáltalán nem lesz. A fideszes politikus szerint a határon túli magyar egyházakat jobb állapotban találták az 1989-es változások, mint a magyarországiakat, és a rendszerváltásban is előbbre tartanak. Véleménye szerint a határon túli magyar egyházakat az is megkülönbözteti a magyarországiaktól, hogy számukra „az elnyomás nem ért véget, csak átalakult”. Az utódállamokban azonban most is korlátozzák a szabad vallásgyakorlást, és az egyházi restitúció is megtorpant. „Romániában mintha legfelsőbb szintű támogatást élvezne a restitúció leállítása” – jegyezte meg. Németh Zsolt úgy ítéli meg, hogy Magyarországon „az egyház is beleszürkült a szürke rendszerváltásba”. A megújulást azonban mindaddig lehetségesnek tartja, „míg tart a kegyelmi idő”. Kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy a magyar nemzetpolitika egy következő új időszakában kitüntetett szerephez fognak jutni a határon túli magyar egyházak.
A konferencia keretében jeles teológusok, közéleti szereplők, egyháztörténészek taglalták az egyházban történt rendszerváltozás témáját. A 99 éves kolozsvári teológiai professzor, Tőkés István felolvasott üzenetében úgy fogalmazott: az egyházkormányzásban sem történt meg az alapos és kívánatos módszer- és rendszerváltás. Molnár János szegedi egyháztörténész a múlt feltárásának buktatóiról, nehézségeiről, illetve a jelenkor dilemmáiról és visszásságairól beszélt. Zalatnay István egyetemi docens, az Erdélyi Gyülekezet lelkésze a magyarországi egyházi életbe nyújtott bepillantást. Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök, Hafenscher Károly evangélikus zsinati lelkészi elnök, Tóth Albert, a Magyar Református Lelkészegyesület elnöke, valamint Fazekas László felvidéki református püspök saját egyházuk rendszerváltó történetéről szóltak. Levetítették Gyöngyössy Bence Janus című filmjét is, amely egy erdélyi ellenzéki család története révén mutatja be, hogy a romániai totalitárius rendszer titkosszolgálatának egyik ügynöke házasság útján miként hatol be az otthon négy fala közé.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A magyarok gyásznapjára emlékeztek
Közel kétszáz fős tömeg emlékezett meg a magyarság gyásznapjára, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára Sepsiszentgyörgyön. A Magyar Polgári Párt által szervezett eseményen az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője is felszólalt. Az RMDSZ tagjai a tömegben hallgatták a szónoklatokat.
Az eső ellenére is kisebb tömeg vett részt a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete által a megyeszékhelyen szervezett megemlékezésen. Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki elnöke rámutatott, már tizenhárom éve annak, hogy Erdélyben első alkalommal szervezték meg a trianoni megemlékezést a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban, a volt országzászló közelében.
„Napjainkban is félnek tőlünk, mert a magyarság mindig erős tudott lenni, tehetséges nemzet saját akarattal és elképzeléssel, és nem jellemzője a megalkuvás vagy meghunyászkodás mások előtt” – jelentette ki Gazda Zoltán. Alapvető jogaink megadásával pedig a mesterségesen létrehozott idegen országokban otthon érezhetnénk magunkat, de nem, a rabszolgasorsot, a másodlagos állampolgár szerepét adják csak nekünk – mondta, hozzáfűzve: nehéz elhinni, hogy mindez a demokratikus Európában megtörténhet.
Trianon gyásznapja nem csupán veszteségeinkre emlékeztet, hanem az ige szellemében arra is figyelmeztet: helyre kell állítani – jelentette ki az esemény díszszónoka,Tőkés László EP-képviselő a megemlékezésen. Tőkés felidézte, 2015-ben a II. bécsi döntés 75. évfordulójára is emlékeznek, amely a nemzet helyreállítására irányult, s részlegesen, rövid időre eredménnyel járt. „Új kiáltó szóra van szükség, Trianon sebeinek a gyógyítására, a békediktátum következményeinek teljes felszámolására, talpra állásunk és felemelkedésünk érdekében” – jelentette ki.
„Nincs helye nagyotmondásnak és fogadkozásnak, se az erdélyi vagy székely romantikának, sem magyarkodásnak, vagy székelykedésnek, dolgoznunk kell, ha élni akarunk” – mondta Kós Károly szavait is idézve Tőkés László. A képviselő fontosnak tartja a külföldi vendégmunkások hazacsalogatását, a népességfogyás, az asszimilációs politika megszüntetését, a nemzeti öntudat megerősítését, valamint az önrendelkezés megteremtését.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja rámutatott: „Ha nincs meg az összetartozás érzése, akkor nincs összefogás, ha nincs összefogás, akkor a megoldások keresésében sincsen irány, és a nemzetben kárt okozunk”.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi vezetője elmondta, Trianon a magyarok holokausztja, „de itt vagyunk, van szavunk, van szülőföldünk, és itt kell élnünk, hiszen jogunk van hozzá, még akkor is, ha sokszor nehéz, vagy vannak, akik megfutamodnak, illetve elárulnak”. Az eseményen felszólalt Czegő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője, Csíki Lóránd, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja, énekelt Szabó Fruzsina. A megemlékezést a székely és magyar himnusz eléneklése, zárta, rendbontás nem történt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro