Felszólítások
Mi, erdélyi-, partiumi- és szórványban élő magyarok igencsak emlékszünk még azokra az évekre, amikor egy (akkoriban) jelentős – egyébként romániai ősökkel rendelkező – magyar (magyarországi) politikus országgyűlési felszólalását szinte mindig azzal kezdte, hogy „Mondjon le!”
Nos, itthon, nálunk ma korántsem komikus, amikor szinte naponta elhangzik a „mondjon le!” felszólítás, vonatkozzon ez az államelnökre, a miniszterelnökre, vagy valamelyik szakminiszterre.
A szociáldemokraták elnöke a napokban kormányfőnket szólította fel lemondásra, de csak amúgy szónokiasan, jól tudva, hogy szavai nem egyebek pusztába kiáltásnál, s így hősies felszólítása nem is lépte túl az olcsó politikai propaganda és populizmus határait.
Kedden a szakszervezetek bizonyos tagszervezetei a munkaügyi miniszter lemondását követelték egy sikertelen tárgyalás után, melyen ismét kiderült, hogy a végrehajtó hatalom csak mímeli a társadalmi dialógust, szó sincs arról, hogy odafigyelne partnerei véleményeire és javaslataira.
Egy szatmári politikus ugyanaznap az aradi–pécskai gyökerekkel rendelkező új belügyminiszter lemondását követelte, akit többek között inkompetenciával és korrupcióval is vádol, s teszi ezt éppen egy olyan időszakban, amikor e magas pozícióba felbuktatott, eddig ismeretlen és jelentéktelen személy százszázalékosan teljesítette Băsescu elnök parancsait, hősiesen lefejezte a csendőrséget, amely annak idején nem volt hajlandó rendőröket verni a Cotroceni palota előtt.
Csupán mint érdekességet jegyezzük meg, hogy senki sem követeli Elena Udrea lemondását, pedig a miniszter asszonynak több vaj van a fülén, mint nálánál is inkompetensebb társainak, de hát a közvélemény elnéző magatartása megmagyarázható: egy szépasszonyt nem illik bántani.
Azon viszont nem nekünk, hanem a többségi nemzet fiainak és lányainak kell elgondolkozni, hogy a román kormány magyar nemzetiségű minisztereinek lemondását miért nem követelik, vagy miért kérik kevesebben. De ez már más kérdés, s talán azt is jelentheti, hogy a jövőben bármilyen kormányok is jönnek vagy mennek, bármilyen szövetségek és koalíciók is alakulnak, azokból most már aligha hagyhatók ki azok a politikusok és szakemberek, akik édesanyjuktól az első szavakat magyarul tanulták, s azok sem, akik magyar iskolákban lettek felelős romániai állampolgárok.
Kilin Sándor. Nyugati Jelen (Arad)

Mennyit ér a magyar…
Ezt is megértük, kedves sorstársaim! Ki hitte volna ezelőtt akár pár évvel is, hogy eljön az idő, amikor kiderül, milyen fontosak, jobban mondva mennyire kelendők vagyunk! Azt se tudjuk, kihez forduljunk, annyian szeretnének magukhoz ölelni bennünket, annyian akarnak segíteni. Nincs bűz, nincs izzadságszag, nem baj, ha eddig fityiszt mutattál, vagy arcukba prüszköltél.
Egyesek szíves örömest élnek az alkalommal, mások gyanakvón kivárnak, figyelnek: vajon mi lesz a vége ennek a nagy jóindulatnak, jóakaratnak?
Nem az egyszerűsített magyar állampolgárságra gondolok elsősorban, hanem annak hozadékára.
Előjelek, úgymond előjáték már volt: a Magyarok Világszövetsége már számtalanszor követelte a kettős vagy külhoni állampolgárságot. Lett belőle „státustörvény”. A 2004. december 5-ei népszavazás aztán kierőszakolta azt, amit sokan nem támogattak, csak tessék-lássék módon. Az UDMR (az RMDSZ románul – szerk. megj.) szövetségesei, az akkori anyaországi kormánypártok meg egyenesen ellenezték. Magyarellenességük tény! Ennyit az igazság kedvéért. Most aztán nagy a tülekedés, ki hogyan segítsen, hogyan könnyítse meg az eleddig románnak vagy egyszerű szavazónak degradált magyar ember dolgát – állampolgárság ügyben. Magyarországi politikusok nyájasan mosolyogva „jószívűsködnek”. Az erdélyi politika haszonlesői pedig nem kímélnek se pénzt, se időt, csakhogy megmutassák, mennyit jelent nekik a magyarság. Hát annyit, amennyiért adják-veszik az embereket. Tiszta matematika: ennyi pénz = ennyi potenciális szavazó!
Ami most történik, elő- és közjátéka a közeljövő történéseinek. Mondják, a politika világa kezd „egysíkúsodni”, kiismerhetővé válni. A könnyebb átláthatóság, irányítás kedvéért elég egy erős párt, a többi megsemmisítendő, beolvasztandó. Értendő ez a nemzeti és úgynevezett radikális pártokra, szervezetekre; a komcsik, a libsik maradhatnak. Majdnem elfelejtettem: az UDMR is – ő is hasznos eszköz!
Nehogy már nemzeti érdekek és értékek kerüljenek előtérbe! A mindenkori bukaresti kormánypárt majd megmondja, mikor, mennyit és mit lehet, mennyit enged meg a „nagy testvér”. Nem lesz többé kuruckodás, magyarkodás. Nincs többé Trianon, meg Benes-dekrétumok emlegetése. Az asszimilációról sem beszélünk többet, csak amennyit megengednek. Hallgatni fog mindenki, mert különben nem lesz segítség a párttól. Nem lesz EU-s pénz, meg hitel a Valutaalaptól. Csak egy a baj. Ki vállalja majd, hogy ha lehetetlenné is teszik, ha össze is szidják, ha le is köpik, akkor is kimondja az igazságot, a jogos követelést? Lesznek-e nemzetileg elkötelezettek? Önjelölt segítők persze mindig akadnak, amíg pénz van – nyugodt lehet mindenki, hogy nem ingyen csinálják. Matematikából erősek, szinte verhetetlenek.
A számítások rendbe rakva már a zsebben vannak, még egy kis pofa kell hozzá, és jöhet a következő igénylő, akarom mondani szavazó. Mert a testvérharc arcátlan hőseinek joguk van informálni, de még többször dezinformálni! A háborút kerülő alamizsnahősök és álvezérek ingyen osztják a jóakaratot. Tessék mosolyogni! Fotó is készül – az is ingyen –, meg az írás is, hogy magyar lehess. Látod, neked ennyi az ára! Nem kerül semmibe. Hogy valakik drágán megfizettek érte, az már nem ide tartozik. Hogy forog a gyomor? Hogy valami bűzlik? Biztos, hogy nem a pénz, mert annak nincs szaga.
Amúgy kit érdekel, hisz olyan jópofák vagyunk, hogy öröm egymásra nézni…
Gábor Ferenc
Köröstárkány. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tizedik alkalommal szervezi meg közösen „A magyar kultúra ünnepe” elnevezésű rendezvénysorozatot Nagyvárad és Berettyóújfalu magyar közössége. Az ünnepségsorozattal kapcsolatos gondolatait tegnap sajtótájékoztatón mondta el Biró Rozália, Várad alpolgármestere és Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere.
Eleinte egy-kétnapos volt csupán a rendezvény, mostanra egyhetes lett az ünnepségsorozat. Igyekeznek mindenkor felvillantani a magyar kultúra legszebb gyöngyszemeit, mondta Biró Rozália. Hozzáfűzte: a magyar kultúra ünnepe összefogást sugall – határon innen és túl, ugyanakkor egy-egy közösségen belül is. Első alkalommal történt meg az, hogy önkormányzati pénzből is elkülönítettek egy kisebb összeget erre a rendezvényre.
A berettyóújfalui eseményeket Muraközi István polgármester ismertette. Kiemelte: vezérelvük az, hogy a kevesebb több. Azaz törekednek arra, hogy kevesebb, ám nagyobb horderejű rendezvények legyenek. A településen január 17-én már el is kezdődött a sorozat egy rendhagyó irodalomórával az Arany János Gimnáziumban. A következő rendezvénycsokor január 20-án lesz Berettyóújfaluban. Ennek keretében egy fiatal váradi képzőművésznek, Lajtos Évának az alkotásaiból nyílik tárlat. Az esti gálán pedig a neves Csík Zenekar koncertezik. Az eseményen jelen lesz „A magyar kultúra ünnepének” fővédnöke, Halász János, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A váradi eseményeket Biró Rozália sorolta el. (A részletes programot nap mint nap közöljük lapunkban). Az alpolgármester több érdekesnek ígérkező rendezvényre is felhívta a figyelmet. Arról is szólt: a Nagyváradi Állami Filharmónia termében a szombat esti díszelőadás előtt átadják a Magyar Kultúra Díjakat.
Tóth Hajnal. Reggeli Újság (Nagyvárad)

„Műemlékvédelem” a Házsongárdi temetőben
Kolozs megye – 2011. január 16-án a Házsongárd Alapítványhoz lakossági bejelentés érkezett egy újabb temetői rongálásról.
Kertek parcellát határoló út mellé kihordott és a megszüntetett sírhelyek körül szétszórt nagy mennyiségű kőtörmelékből két márvány és egy homokkő síroszlopot sikerült azonosítanunk. Név, felirat és évszám töredékekből kiolvashatók a zabolai Mikes, a balázsfalvi Brencsán és a csíkszentmártoni Szabó Lajos családok nevei, 1800-as elhalálozási dátumok, valamint a főkormányszéki tanácsosi cím.
Egy műemlék temetőben, a műemlékvédelmi törvényt semmibe véve, valakik (az adatokat titkosították) így készítenek jó előre nyughelyet valakik számára.
Az utóbbi év egyre sokasodó pusztításai láttán nem nyugtat meg a Polgármesteri Hivatal illetékeseinek többszöri megkeresésünkre küldött hivatalos válasza sem, amelyből idézünk:
„Ca urmare a adresei nr. 239649 din 14.10.2010 prin care atrageți atenția și cereți sprijinul pentru rezolvarea unor probleme semnalate de către dumneavoastră în legătura cu Cimitirul Central, considerăm că afirmațiile făcute sunt nefondate și contrazise de multiplele lucrări executate în acest cimitir, cea ce a dus la schimbarea în bine, atât a aspectului, cât și a funcționării.” vagy
„De asemenea nu corespunde realității afirmația potrivit căreia o parte dintre monumentele/construcțiile funerare au fost dislocate de la locul lor şi au devenit, aşa cum fără nici un temei se afirmă material brut sub formă de piatră spartă pentru fundația de beton ciclopian al unor noi morminte.” sau
„Este total nefondată afirmația potrivit căreia presupuse obiecte funerare ”monumentale” ar fi „parazitate” de alte locuri de veci, …, ele fiind amplasate doar în spații libere.”
Azaz…
„A 2010. október 4-i 239649. számú kérvényre válaszolva, amelyben felhívják figyelmünket és támogatást kérnek az Önök által jelzett, a Házsongárdi temetővel kapcsolatos probléma megoldására úgy véljük, hogy az Önök kijelentései megalapozatlanok és ellentmondásban állnak a temetőben végzett munkálatokkal, melyek a temető jó irányú változásához vezettek mind a kinézet, mind a működés szempontjából.” vagy
„Nem felel meg a valóságnak az az állítás sem, mely szerint műemlék sírok/sírépítmények, helyére mások kerülnek, valamint teljesen alaptalan az az állítás is, hogy ezek darabjait nyersanyagként felhasználják az új betonkolosszusok alapozásánál.”
Vagy
„Teljes egészében megalapozatlan az az állítás, mely szerint úgynevezett „műemlék” síremlékekre „rátelepítenének” új sírokat,….a valóságban ezeket kizárólag szabad területekre helyezik.”
S közben akadálytalanul folytatódik a pusztítás!
Házsongárd Alapítvány
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság. erdon.ma

Közös imádságos együttlét
Nagyvárad – Kedd este a nagyváradi unitárius templomban tartották a Keresztény Egység Imahete 2011 rendezvény soron következő alkalmát. Ének-zenés összeállítással is dicsérték az Urat.
A közös imádságos együttlét alkalmából Buzogány Csoma István unitárius lelkipásztor köszöntötte a testvéregyházak képviselőit és a megjelent híveket, az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv II. részének 37-től 47-ig terjedő igeversei alapján, mely az első, jeruzsálemi gyülekezet megalakulásáról szól. Szószéki beszédében arra hívta fel a figyelmet: hálát kell adnunk a gondviselő Istennek azért, mert megáldott bennünket az összetartózás érzésével, csodájával. Egyazon szeretetközösség részei vagyunk mindannyian, mely nem arról szól, hogy fehér vagy fekete, kint vagy bent, enyém vagy tiéd, hanem az együttlétről. Ahogyan az otthonainkban jóérzés tölt el bennünket, amikor közösen fogyasztjuk el a családi ebédet, úgy az egyház is terített asztallal vár és étellel kinál minket Isten házában, hogy megérezhessük a közös kenyértörés és fohász szelídségét, melegségét, ízét és zamatát. Isten ugyanis az egyetlen erő és hatalom, mely újraformálhat bennünket, ezért helyet kell biztosítsunk számára a lelkünk templomában. Együtt, mert így könnyebb, mert közösen bátrabbak és erősebbek vagyunk, mondta a tiszteletes.
Virgil Bercea görög katolikus püspök úgy vélte: amikor a templomban együtt vagyunk, újra gyermeki izgalommal és őszinteséggel állunk Isten színe elé. Amikor pedig együtt imádkozunk, túllépünk a nyelvi és a felekezeti különbségeken, s a szeretet, jóság, megértés és megbocsátás lesz rajtunk úrrá.
Tanúságtevő gyülekezet
Böcskei László római katolikus megyés püspök azt tanácsolta: az első keresztény gyülekezet életéhez próbáljuk igazítani a mi hétköznapjainkat is, hogy átélhessük, megtapasztalhassuk az egység erejét, kötelékét. Ne térjünk le az egymás felé vezető útról, hanem tárjuk ki a szívünket, s fogadjuk el azt, amit Isten ajándékozni akar nekünk egymásban. Első lépésként közelítsünk embertársaink felé, fedezzük fel bennük Isten ajándékát. Akarjunk a jeruzsálemiekhez hasonlóan mi is tanúságtevő közösség lenni, mert nagy szükség van erre napjainkban is.
Csűry István királyhágómelléki református püspök az egyháza nevében kijelentette: jövőnket az apostolok tudományára kell helyezni, mert az igazi tudás Istennél van. Mindezt bizonyítja az is, hogy az évszázadok folyamán számos rendszer, világkép és fizikai törvény megdőlt és összeomlott, viszont az egyház kétezer éve él. Amíg tehát erre a tökéletes igazságra törekszük- melyről tudjuk, hogy kinél van-, addig nincs baj. Erről kell tehát tanúbizonyságot tenni, ezt kell hirdetni mindenkinek, hangsúlyozta az egyházfő.
A magyarul elhangzottakat Ráksi Lajos várad-réti református segédlelkész fordította le román nyelvre. Közreműködött a Benczédi-házaspár, Mónika (zongora) és Hunor (ének), valamint Soós Anna (zongora).
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ma

Sütő-szobor az évfordulóra
Szeptemberre, az író halálának ötödik évfordulójára tervezik Sütő András szobrának felállítását. Az emlékmű a jelenlegi Mărăşeşti téren fog állni, közel az író márványtáblával jelölt házához.
A Sütő András Baráti Egyesület még a múlt évben kezdeményezte a szoborállítást, amit azonnal felkarolt az RMDSZ is, kivitelezését személyesen Markó Béla és Borbély László támogatta. Nagy Pál, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, az író halálának ötödik évfordulójára, szeptember végére szeretnék, ha elkészülne a szobor. Az ötletet a helyhatóság is támogatja, Csegzi Sándor alpolgármester, illetve a megyei tanács részéről Szalkay József önkormányzati képviselő állt a szoborállítás mellé.
A szobor helye a jelenlegi Mărăşeşti tér lesz, amelynek közelében áll Sütő András egykori lakása is. Nagy Pál az ÚMSZ-nek elmondta, az is szóba került, hogy előbb-utóbba Mărăşti utcát is elnevezik Sütő Andrásról. „Csegzi Sándor megígérte, hogy a polgármesteri hivatal fogja finanszírozni a szobor talapzatának elkészítését, illetve a park elrendezését, amely miután felújítják, és padokkal, virágokkal teszik kellemessé, egy kvázi irodalmi zarándokhely lehet, irodalmi találkozóknak is megfelelő helyszín” – mondta Nagy Pál.
A szoborra pályázatot hirdettek, de még azt megelőzően létrehoztak egy szoborállító bizottságot, amelynek elnöke Csegzi Sándor, tagjai Bocskai Vince szovátai és Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész, Nagy Miklós Kund művészeti író, a Népújság főszerkesztője és Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke. A pályázat meghívásos alapon működik, a pályázóknak március 15-ig kell jelentkezniük munkáikkal.
Nagy Pál egyelőre neveket nem akart elárulni, annyit mondott, hogy már visszajeleztek néhányan, nemcsak erdélyi, de magyarországi alkotók is. Azt nem szögezte le a bizottság, hogy mellszobor vagy egész alakos szobor legyen-e, mindkét változatot elfogadják a meghívott pályázóktól.
A szoborállítás anyagi hátterének megteremtésére többen tettek ígéretet, így Csegzi Sándor a város részéről, Szalkay József megyei tanácsos, és Markó Béla is megígérte, hogy a Communitas Alapítvány támogatást fog nyújtani. Az Amerikában élő magyarok körében Laurer Edit jelezte, hogy szeretne gyűjtést szervezni a szobor költségeire, tudtuk meg Nagy Páltól.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Miért késlekednek?
A megújuláshoz az kell, hogy jól meghatározott művészi célt állítsanak a társulat elé.
„A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, és azon belül a Tompa Miklós társulat az elmúlt tizenöt-húsz év folyamán egyre súlyosabb válságba került, morális és művészi szempontból egyaránt. Ha tényleg meg akarunk menteni valamennyit hajdani hírnevéből, végre meg kellene hozni azokat a döntéseket, amelyekre szükség van – komolyabban és hozzáértőbben, több professzionalizmussal, mint amilyeneknek az eddigi ilyen irányú törekvések bizonyultak.”– véli Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója.
„És ezt szigorúan szakmai kritériumok, a szakmai etika szem előtt tartásával kell megtenni, félresöpörve minden mást, ami nem a színház sajátja vagy sajátossága, aminek nincs köze a művészethez, a színpadi alkotómunkához, aminek ez az intézmény és épület kizárólagos otthona kellene hogy legyen” – véli Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója. Szerinte a válságból kivezető út: „a gyökeres megújítás TELJES folyamata.”
A Tompa Miklós centenárium alkalmával rendezett megbeszélésen sok minden felmerült, elhangzott sok panasz, adminisztratív gond, műszaki nehézség, hiányosság, de magáról, az immár húsz éve halogatott „gyökeres megújításról”/megújulásról kevés szó esett. Elmondták, hogy mit kellene elrendeznie a minisztériumnak s mit a helyi hatóságoknak, sok naiv elvárást hallhattunk.
A minisztériumnak megvan a maga dolga, egy színház adminisztrálása az azzal megbízottak feladata; nem végzi el, és nem is kell hogy elvégezze helyettük senki. Eddig az önállóság hiányáról, az önálló cselekvés lehetőségének a korlátozásáról, illetve korlátozottságáról panaszkodtak, most mégis a mennyből várják a mannát, visszasírják a régi időket? Vagy azt szeretnék, ha a megyei, illetve a városi tanácsosok megszállnák a színházat, és – üsd, vágd! – aprítanák a művészetet, osztanák ott naphosszat a semmit? Ez hiányzik a megújuláshoz?
A megújuláshoz az kell, hogy jól meghatározott művészi célt állítsanak a társulat elé, s kiválasszák a megvalósításához szükséges embereket: színészeket, rendezőket, díszlettervezőket, dramaturgokat stb. Úgy, ahogy azt a nemrég ünnepelt marosvásárhelyi színházteremtő, Tompa Miklós tette, aki a maga korában a nagy művészi célhoz megnyerte Erdély legjobb magyar színészeit, akik maguk is azt várták, hogy végre csináljanak valami igazat, jelentőset, valami egyedülállót, művészileg mérhetőt. És ne mondja senki, hogy akkoriban jobb idők jártak a művészet, a színház számára; hogy a 40-es évek végén és az 50-es években ideális körülmények voltak...
De Tompa Miklós hajlandó volt égni, mint a két végén meggyújtott gyertya: a próbákon s a színpadon kérlelhetetlen igényességgel építette a realista színjátszás nagy momentumait, a közéletben pedig kijárt, kiravaszkodott, kiügyeskedett mindent, amire a társulatnak szüksége volt. Ha kellett, készen vitte a miniszterhez, a kormányfőhöz a gondra a megoldást, nem azt várta, hogy ők találják ki, mert azt várhatta volna az idők végezetéig... Gondoljunk csak arra, hogyan rántotta bele Petru Grozát a Székely Színház államosításába és implicite a finanszírozásába. Ha megvan a nagy cél, és megvan, aki harcoljon érte, akkor menet közben, előbb-utóbb az eszközök is előkerülnek. De ha az előző kettő nincs meg? Ez a gond Vásárhelyen, immár legalább húsz éve.
Amikor Kövesdy István fiatal – és markáns tehetségű – rendező ezelőtt pár évvel, pályázat révén, elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezetői tisztségét, reménykedtem abban, hogy előbb-utóbb meglesz a cél is, amelynek távlatában erős művészi gárda verbuválódik, és teljesítménye révén újra egyik legjobb színházunk lesz a vásárhelyi.
Kövesdy fel is villantott egy célt: nagyobb teret biztosítani a jelenkori drámának, mindenekelőtt a hazai magyar dramaturgiának! Ezt bemutatók jelzik, meg egy hosszabb lejáratú projekt, amely olvasószínházi előadások sorát nyitotta meg. És jól tájékozódott, mert a közönség is szereti, s meglehet, hogy várja is e művek megszólalását. Arra kérném Kövesdyt, hogy legyen bátrabb, álljon ki teljes erővel elképzelései mellett, tegye azokat az egész társulat törekvésévé.
Mert ha ő nem teszi, mástól hiába várja.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

A szólás és a szabadság
Egyfajta válasz Kelemen Attila Árminnak
Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan.
Sokáig méláztam Kelemen Attila Ármin szövege fölött, mert a belőle kiolvasható pozitív Tőkés-kép – bevallom – kissé kibillentett egyensúlyomból, így a reflexszerű randomválaszt céltalannak éreztem. (A gondolkodásra alig késztető anyagokat szerencsére abban a Bukarestben szerkesztett, és talán nyomtatott formában még megjelenő napilapban közlik vetésforgószerűen, amelynek internetes látogatottsága a traffic.ro kimutatása szerint – kérem, a szerkesztők ne vegyék ezt nyalásnak – minimum tízszer kisebb a Transindexszénél, tehát nem érdemes sok energiát feccölni beléjük.)
Kelemen szövege annál is inkább elgondolkodtatott, mert bár szerintem sem a médiatörvényről, sem pedig Tőkés Lászlóról nem szól érdemben, de rajtuk keresztül rátapint arra, ami a leginkább zavaró a magyarországi médiatörvény körüli hisztériában.
Az alapvető kérdés, hogy kicsoda és pontosan mit is véd?
Még mielőtt óva intenénk Angliát, gyorsan vessünk egy pillantást az alapképletre: Magyarországon demokratikus választások eredményeképpen a két cikluson át regnáló hatalmi elitet partvonalra küldték a tisztelt szavazópolgárok, egyben kétharmados felhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP szövetségnek (volt más lehetőség is: az, hogy az LMP és a Jobbik képtelenek voltak nagyobb számban meggyőzni az anyamagyarokat, talán nem a Fidesz hibája). És az Orbán Viktor demokratikusan választott miniszterelnök által vezetett kormány, illetve az őket támogató parlamenti frakció tagjai élnek is ezzel a felhatalmazással, saját elképzeléseik mentén formálják Magyarországot – az lenne a fura, ha nem ezt csinálnák.
Ez politikai tény, és a lehetősége bele van kódolva a képviseleti demokráciába, legalábbis én sehol nem olvastam olyasfajta korlátozást, ami a kétharmados többséget tiltaná. Azt viszont, hogy hogyan él ezzel a felhatalmazással a kormánypárt, leginkább a választók jogosultak megítélni, akik pedig nem hömpölyögnek az utcákon, hogy hupsz, tévedtünk, Orbán Viktor monnyon le. Sőt.
Továbbá: ha az ellenzék képtelen arra, hogy hiteles alternatívát mutasson fel, márpedig a magyarországi ellenzék nagyon halvány teljesítményt nyújt, vagyis legyünk őszinték: értékelhetetlent, akkor bocs, de nem látom a bármilyen fogantatású és irányú demokratikus változtatás lehetőségét. Igaz, van még az Európai Unió, mint feltételezett/vállalt érték- és érdekközösség, amely viszont a közelmúltban számtalanszor példáját adta annak, hogy jogértelmezése kissé konfúz, tolómércével dolgozik, és hogy fogalmunk sincs, melyek azok az alapvető európai értékek, vagy hogy mit is értünk a kínkeservesen nevesített közös értékeken. Hogy nem pont ugyanazt, az eléggé valószínűnek tűnik, éppen ezért kételkedve fogadok minden européer iránymutatást. Ebbe a mátrixba illeszkedne a független sajtó,
mint a hatalom negyedik ága, vagy hogyan is szól ez az urban legend. (Zárójel: különösen vicces a sajtószabadság féltése az erdélyi tollnokok esetében, hiszen nálunk lassan húsz éve a túlélés záloga az öncenzúra, ha nem igyenöst a közpénzek fölött egyeduralkodó érdekvédelmi szervezet szervilis kiszolgálása.) A média termék és eszköz, beazonosítható érdekcsoportok, jobb esetben értékközösségek eszköze, és ezt jó észben tartani akkor, amikor az alapvető emberi jogok utolsó védváraként próbálják eladni nekünk.
A magyarországi törvényalkotók ebbe a mítoszba tenyereltek bele. Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan. Meglehetősen sokkoló lehet ez az érzés, ám innen egy lépésből az öncenzúráig eljutni eléggé egydimenziós világképet feltételez. Minden apró részletet most nem zongoráznék végig (ráment két éjszakám, amíg elolvastam a törvényt, az értelmezéseket, a kifogásokat és ellenvéleményeket), a tartalmi kifogásokat (már akinek egyáltalán voltak) rendre cáfolja a médiahatóság, amelynek a működéséről még semmi gyakorlati tapasztalatunk sincs, de zsigerből megelőlegezzük, hogy Orbán Viktor vasökleként fog lesújtani mindazokra, akik hümmögni merészelnek a kormányzati politikák kapcsán. Pfuj.
És általában azok a „véleményformálók” inszinuálják ezt a helyzetet, akik saját hitelességük lenullázásáért rengeteget dolgoztak a ballib kormányzatok idején, megírták az őszödi apologetikát, és akik megkérdőjelezték a demokratikus jogállam eszméjét akkor, amikor hallgattak/védelmére keltek a volt hatalomnak, amikor az éppen az alapvető emberi jogokat vette semmibe karhatalmi erők segítségével.
Kelemen Attila Ármin azt állítja, hogy: „a szólásszabadság, ha tetszik, morális, a médiatörvény pedig szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai.” Amennyiben elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor a szólásszabadság militáns védelmezőinek morális álláspontját is vizsgálnunk kell,
és itt futunk bele abba a kérdésbe, ami engem a leginkább zavar.
Konrád György a Népszabadságban közölt hétfői írásában „az egykori földalatti sajtó hőseit” is nevesíti (a névsor: Haraszti Miklós, Rajk László, Demszky Gábor, Magyar Bálint és Hodosán Róza), mint akik az európai intézményekhez intéztek tiltakozó felhívást. „Az 1989 előtti közép-európai demokratikus ellenzék” fentebb felsorolt tagjainak gyakorló politikusai egyvalamit végzetesen elrontottak: 1989 után kiegyeztek a kommunista nómenklatúra újratöltött tagjaival, illetve azok szellemi örököseivel. Akkor, amikor erre a paktumra a hatalom akarásán és az önérdeken kívül semmilyen más erő, megfontolás nem kényszerítette őket. Az ún. szabad és demokratikus jogállamban. Volt más választási lehetőségük, de ők inkább együtt kormányoztak Horn Gyulával, Medgyessy Péterrel, Gyurcsány Ferenccel, és kormányzásuk nem volt sikertörténet – tehát még az eredményeik sem igazolják vissza a korábbi elveikkel ellentétes lépéseiket.
Itt már régen nem a szólásszabadságról van szó. A szólásszabadságot Konrád György és társai nap mind nap megélik, amikor véleményeiket szabadon közlik.
Itt arról van szó, hogy az 1989-előtti rezsim örökösei és a velük kiegyező, legyen, liberálisok elkúrták, az istenadta nép pedig hazaküldte őket. Ezt nem akarják megérteni.
2010 áprilisától nem az ő narratívájuk érvényesül. Az ő történetük dicstelenül ért véget, és gondolom, cseppet sem vigasztalja őket az, hogy ezért a legtöbbet ők maguk tették.
Szabadságukban áll szólni, kérdés, hogy ki hisz még nekik.
Orbán Viktor pedig rendszert változtat, ebben saját döntése alapján partnere Tőkés László. Hogy a rendszerváltoztatás iránya és mértéke helyes-e, azt néhány év múlva fogjuk megtudni – de hogy a miniszterelnöknek demokratikus felhatalmazása van rá, az aligha kétséges.
Demeter Szilárd Tőkés László sajtófőnöke. Transindex

Bemutatják az Erdélyország történelmi folyóiratot Gyergyószentmiklóson
Az Erdélyország című folyóiratot mutatják be Gyergyószentmiklóson, a Tarisznyás Márton Múzeumban, január 25-én 18 órakor. A negyedik alkalommal megjelenő budapesti folyóirat célja Erdély történetéhez kötődő írásokat, az erdélyi magyar identitástudat és a történelem kényesebb kérdéseiről szóló tanulmányokat közzétenni. A folyóirat első székelyföldi bemutatóján jelen lesz Szakács Árpád, az Erdélyország lapigazgatója, Szentesi Zöldi László, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, valamint Bajna György újságíró. (hírszerk) Transindex

Kétmilliárd forint az Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek
Akárcsak alapításakor, ismét kétmilliárd forint jut a magyar állami költségvetésből az Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek. A félmilliárdos többlet nagyobb részét fejlesztésre fordítják.
Fél milliárd forinttal növekedett idén az Erdélyi Magyar Tudományegyetem illetve Partiumi Keresztény Egyetem finanszírozása – közölte rádiónkkal Ulicsák Szilárd, miniszteri biztos Csíkszeredában a Sapientia Egyetemen. A kiegészítést az tette szükségessé, hogy az egyetem normatív finanszírozása feltételezett volna már idén egy 25 százalékos önrészt, de ezt a forrást a jelenlegi gazdasági körülmények között az egyetem nem tudta előteremteni, ugyanakkor évek óta nem jutott fejlesztésre sem, ami szintén elodázhatatlan.
A Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációja megtörtént, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a szakmai akkreditációt megszerezte, de a politikai döntés késik, ugyanakkor kérdésessé vált a román állami támogatás, mert az új oktatási törvény szerint magánegyetem nem támogatható állami költségvetésből. Csak kormányközi megegyezésben reménykedhetnek – mondta Dávid László, az egyetem rektora. /mr1-Kossuth.hu, jan. 19./ Kossuth Rádió

Kövér a magyar állampolgárok választójogáról
Kövér László szerint a törvényhozás többségének szándéka a választójogi törvény várható módosítása során arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot.A kormányváltással szemléletváltás valósult meg a nemzetpolitikában, új korszak kezdődött e téren - emelte ki az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szerdai ülésén a Parlamentben.
Az ülést megnyitó beszédében elmondta: az alkotmányozás után a kétharmados törvények módosításakor várható a választójogi törvény korrekciója is. Nagy valószínűséggel az Országgyűlés többségének szándéka arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot - mutatott rá a házelnök, hozzátéve: ha bármilyen formában választott határon túli magyar képviselői lesznek az Országgyűlésnek, a KMKF-t is érdemes újragondolni.
Az Országgyűlés elnöke megjegyezte: felvetődik az a kérdés is, a későbbiekben hogyan lehet tisztázni a KMKF és a Máért egymáshoz való viszonyát.
Kövér László beszélt arról, hogy jelen pillanatban hiányzik a nemzetpolitika intézményrendszeréből az a fajta társadalmi, civil elem, amit korábban a Magyarok Világszövetsége valósíthatott volna meg, ha nem "téveszt irányt".
A házelnök szerint ehelyett valamilyen intézményes szervezetet kellene létrehozni, amelynek a megfelelő pénzügyi és jogszabályi garanciák mellett elsődleges funkciója az összmagyarság kataszterének megvalósítása lenne, azaz hogy összefogja a világ magyarságát.
Kövér László az intézményi változások közül kiemelte, hogy az Országgyűlés decemberben létrehozta a nemzeti összetartozás bizottságát. Jelezte, hogy a bizottság elnöki feladatainak ellátására Potápi Árpádot (Fidesz) szeretné majd felkérni. A szemléletváltozást példázza a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság megalakítása is - jegyezte meg.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy mind a Magyar Állandó Értekezletre (MÁÉRT), mind a KMKF-re szükség van, utóbbi elsősorban a stratégiai tervezésben tölthet be fontos szerepet.
Mint mondta, nagyra értékelik, hogy amikor Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő ellehetetlenítette a Máért működését a "tragikus" december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt, akkor Szili Katalin ebben a formában átmentette a magyar-magyar párbeszéd lehetőségét.
Az eltelt időszak nemzetpolitikai szempontból fontos intézkedései közül kiemelte az állampolgársági törvényt és a nemzeti összetartozásról szóló törvényeket. Az állampolgárság kapcsán hangsúlyozta: a magyarság demográfiai és asszimilációs szempontból egyaránt óriási nyomás alatt van, A hagyományos támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek - mutatott rá, hozzátéve: erős impulzusra van szükség, és ez az állampolgárság megadása.
Hozzátette: az eljárás kapcsán eddig egyetlen panasz sem érkezett, fennakadás nem volt. Naponta mintegy nyolcszáz kérelmet vesznek át - mondta.
Kitért arra is, hogy a szomszédos országokkal soha nem volt ilyen jó Magyarország kapcsolata, mint most, a magyar-román kapcsolatokban paradigmaváltás következett be. A kormányfő-helyettese ismét üdvözölte a tanügyi törvényt, és nyilvánvalóvá tette, Magyarország mindent megtesz Románia schengeni csatlakozásáért. Szerbiával szintén is kiegyensúlyozott és jó a viszony, és Szlovákiával is egészen más hangnemben folynak a tárgyalások, mint Gyurcsány Ferenc és Fico idején - mondta a kormányfő helyettese.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) 2004. decemberében alakult meg azzal a céllal, hogy tagjai közös tanácsaival segítsék a Magyar Köztársaság Országgyűlésének munkáját.
A KMKF tagjai a Magyar Országgyűlés frakcióinak küldöttei, a Magyarországgal szomszédos országok parlamentjeinek, vagy regionális közgyűléseinek azon képviselői, akik az ott működő magyar kisebbségi szervezetek támogatásával szerezték mandátumukat, valamint az Európai Parlament magyar párt tagjaként megválasztott képviselői.
A magyar törvényhozás 2008. március 5-én országgyűlési határozatot fogadott el, amelyben a 2004-ben alkotott (illetve 2006-ban módosított) statútum alapján – tehát konzultatív testületként – saját intézményének ismeri el a KMKF-et, és ennek jegyében saját költségvetéséből biztosítja annak működését.
A KMKF állandó bizottsága utoljára 2010. márciusában ülésezett. Bumm.sk

Nyilatkozat Romániának és Bulgáriának a övezethez való csatlakozása tárgyában
Az európai integráció folyamatában kiemelkedő jelentősége van az egy adott térségre alkalmazott belügyi és igazságügyi együttműködésnek. Ennek jegyében alakulhatott ki az a schengeni térség, amelyben az európai polgárok mindennapi utazásaik során élvezhetik a szabad közlekedés előnyeit.
Az európai integrációnak folytatódnia kell a Nyugat-Balkán irányába. Horvátország csatlakozási tárgyalásainak lezárása, Szerbia európai vérkeringésbe való bekapcsolása, a csatlakozási tárgyalások megkezdése Macedóniával (FYROM) ugyanolyan, a térségünket érintő európai jelentőségű ügyek, mint Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása. Nem regionális, hanem kimondottan európai jelentőségű ügyekként kell kezelnünk ezeket.
A magyar uniós elnökség megkezdésével egy időben Románia és Bulgária schengeni csatlakozása is kézzelfogható közelségbe került. Sajnálatos, hogy néhány uniós ország ellenkezése halasztani látszik felvételünket.
Minekutána Románia az előző években a követelmény-csomag technikai feltételeinek teljesítésére eredményesen felkészült, a schengeni övezethez való csatlakozás nagyban növelhetné az európai intézmények iránti szimpátiát mindenekelőtt azért, mert ez az emberek mindennapi életében hozna változást. A belföldi és európai gazdasági válság, a növekvő euroszkepticizmus közepette az Unió belső kohéziójának ez irányú megerősítése és kiterjesztése ténylegesen európai jelentőséggel bírna.
Románia polgárainak érdekében szorgalmazzuk, hogy induljon újra a tartalmi párbeszéd a német és a francia külügyminisztérium vezetőivel. Ugyanakkor indítványozzuk, hogy az Európai Parlamentben dolgozó romániai képviselők együttes fellépéssel próbálják előremozdítani Románia schengeni csatlakozásának ügyét.
Meggyőződésünk, hogy – Orbán Viktor miniszterelnök, soros EU-elnök nyilatkozatának értelmében – a magyar Elnökség hatékonyan elő fogja mozdítani országunk mielőbbi befogadását.
Strasbourg, 2011. január 19.
Tőkés László
EP-alelnök. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Replika
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete közleményben reagált tegnap az RMDSZ kedden este megszületett, lapzártánk után kézhez kapott fenti közleményre. Eszerint: „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete véget kíván vetni az egyszerűsített honosítási törvény alkalmazása kapcsán a megyében napok óta zajló, méltatlan vitának. Felelőtlenségnek tartjuk, hogy az RMDSZ az általa kérelmezett, a fordítással kapcsolatos eljárási javaslatokat, amelyek amúgy minden szakszerűséget nélkülöznek, eleve úgy kezelte , mintha már érvénybe lépett eljárási módosítások lennének. Jelen pillanatban az eljárás megköveteli minden nem magyar nyelvű okmány magyarra való fordítását. Erről dr. Wetzel Tamás miniszteri biztos, az egyszerűsített honosítási törvény kidolgozója tájékoztatott bennünket. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szakképzett ügyintézői mindvégig ennek megfelelően jártak el. Ezután is arra kérjük az igénylőket, hogy fordíttassák le magyarra valamennyi nem magyar nyelvű dokumentumukat. Iratcsomójuk átnézését vállaljuk a Demokrácia Központokban. Az RMDSZ megalapozatlan és felelőtlen nyilatkozatai, a téves tájékoztatás miatt magyar emberek százai veszíthetnek időt az ügyintézésben, hiszen a magyar fordítást nélkülöző kérelmezők jobb esetben is okiratpótlási felszólítást fognak kapni az elkövetkezendőkben. A vitát lezártnak tekintjük.” Reggeli Újság (Nagyvárad)

Csángóföldre is kiterjesztik a szórványprogramot
Háromszék és Sepsiszentgyörgy testvérmegyéinek, testvértelepüléseinek vezetői tartózkodnak a napokban a megyében, a képviselő-testületek elnökei, polgármesterek az eddigi együttműködés folytatásának, bővítésének lehetőségeiről tárgyalnak. A tegnap délelőtti első munkaülésen a bemutatkozáson és a segítőkészség kölcsönös kifejezésén túl néhány kivitelezésre váró ötlet is felmerült, melyhez a magyarországi elöljárók csatlakozását várják.
A magyarországi nemzetpolitikai változásokat Erdélyben is érezni, új lehetőségek látszanak kibontakozni, az eddig intézményesített testvérkapcsolatok bővítésének is elérkezett az ideje, illetve az utóbbi egy-két évben a Székelyföld belső anyaországi szerepéből kisarjadzott szórványstratégia fejlesztéséhez való partnerkeresés hívta életre a magyar—magyar találkozót, melyen Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester meghívására munkatársaikkal Békés, Veszprém megye közgyűlésének elnöke, a Heves megyei alelnök, valamint Veszprém, Cegléd polgármestere vesz részt. Bemutatták a Kovászna―Hunyad megyei szórványprogramot, emellett folyamatosan ötletekkel bombázták a meghívottakat. Többek között felmerült a székely fürdőprogram támogatásának szük­ségessége magyarországi nép­­szerűsítés által. Igen fontosnak tartották a résztvevők a magyar kormány által kezdeményezett osztálykirándulásos programot, Tamás Sándor ezzel kapcsolatban bejelentette, kiemelten támogatja a megyei önkormányzat azokat a háromszéki iskolákat, melyek diákjaikat ópusztaszeri kirándulásra viszik, kötelező vajdahunyadi, marosillyei megállóval.
Legtartalmasabbnak a szórványprogram ismertetése mutatkozott, a legtöbb ötlet is ezzel kapcsolatban merült fel. Demeter László megyei önkormányzati képviselő többek között felvetette, november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésnapján lehetne, kellene megszervezni a Magyar Szórvány Napját, kiterjesztve azt a Kárpát-medencére; ugyancsak ő említette: a piski fogadó ― magyar történelmi emlékhely ― eladó, jó volna megvásárolni, egyfajta magyar központtá átalakítani. Miként a Retyezát tövében akár alaptáborként is működtethetőek lehetnének a hívek nélkül maradt egyházi ingatlanok, és általában Hunyad, Fehér megyének be kellene kerülnie a magyarországi turisztikai irodák által kínált útvonalakba, ebben a szórványbeliek köréből kiképezett idegenvezetők nyújthatnának hathatós segítséget. A szórványprogram indításáról egyébként Tamás Sándor megfogalmazta: lehet, az asszimilációt hosszú távon képtelenség megállítani, mégis megpróbálnak tenni ellene. A szórványprogrammal "aprópénzből fontos és jó ügyet indítottunk el", illetve bővíteni is szándékoznak, nem csupán más erdélyi megyékre, de a Csángóföldre is ki akarják terjeszteni, valamint ez évtől a Házsongárdi temető magyar emlékeinek mentési programjába is beszáll a megye és a megyeszékhely. Mindezek­hez jó lenne, ha a testvérmegyék, testvérvárosok segítséget nyújthatnának, például az Új Széchenyi-tervből eredő lehetőségek megvizsgálásával, de bármilyen más módon is ― hogy ki mit vállal fel, esetleg milyen újabb ötletekkel rukkol elő, az elkövetkezőkben derül ki, hiszen a házigazdák feltett szándéka: tervek, kézfogással biztosított ígéretek nélkül nem engedik haza meghívottjaikat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Félre! Tájékoztatunk
A magyar médiatörvény kapcsán tapasztalt széles körű berzenkedés a tekintetben is tanulságosnak bizonyult, hogy miként lehet temetni a sajtó- és véleményszabadságot, a demokráciát a tények alapvető ismeretének hiányában.
Neves értelmiségiek, emberjogi harcosok – Nyugat-Európától egészen keleti tájainkig – vizionáltak diktatúrát és cenzúrát úgy, hogy csak közvetett információjuk lehetett magának a jogszabálynak a tartalmáról, és az effajta önkényes szövegértelmezés révén arathattak részsikert, hiszen mondhattak bármit, a közönség többsége soha el nem olvas egy 168 oldalas törvényt.
Minden épeszű ember felkapja viszont a fejét azon, hogy miközben egyesek halottnak nyilvánították a magyarországi szólás- és sajtószabadságot, ugyanezek a kritikusok bármit, bárhol elmondhatnak a médiatörvényről – éppenséggel ennek a jogszabálynak a szelleme alapján. Az pedig már fölöttébb gyanússá teszi a bírálatok megalapozottságát, amikor román történész szájából halljuk: félti a magyar demokráciát a törvénytől, Orbán Viktortól és kormányától, hiszen pesti barátjától tudja, hogy a Fidesz cenzorai még a blogokra is rávetik magukat.
Miközben ha első kézből tájékozódna, tudhatná, hogy a magáncélú blogokat a jövőben sem ellenőrzik. Sajnos ugyanezzel a félretájékoztatási módszerrel operál – honosításügyben – az RMDSZ Bihar megyei szervezete is, amely úgy igyekszik ráerőszakolni „hathatós” támogatását a magyar állampolgárságot igénylőkre, hogy közben félrevezeti őket, sőt cinikus módon úgy állítja be, hogy minderre a közösség kérte fel. Ráadásul a párt nagyváradi potentátjai azután sem hajlandók abbahagyni a jóhiszemű magyarok hülyítését, hogy kiderül: badarságot állítanak, hiszen a magyar hatóságok valamennyi, román nyelven kiállított okiratról fordítást kérnek.
Reakciójuk: követelje a nép a magyar államtól a fordítások kötelezettségének elengedését, hogy mégis nekik legyen igazuk. Éppen itt az ideje, hogy az RMDSZ felső vezetősége valahogy leállítsa az elszabadult hajóágyúként viselkedő bihariakat, akik nyilvánvaló kampánycéloktól vezérelve legszívesebben már honoráriumot fizetnének a honosítandóknak, csakhogy náluk igényeljenek információt. Tökéleteset, olyat, amit kizárólag ők tudnak…
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Nemcsak az enyém, a tied is
Kolozsvár – Van egy nagyon régi beidegződés, melyet rendkívül nehéz egyeseknek megérteni. Azt is el kell ismerni, elődeink nem éppen tettek meg mindent annak érdekében, hogy ez a mai helyzet, mely most már több mint 90 éve tart, ne pont ilyenné alakuljon.
A kolozsvári magyar napilapban az elmúlt napokban megjelent egy hír az első oldalon keretes cikkben K.O. aláírással közli: Meggyalázták a Mátyásszobor talapzatát. Majd cikkecskében kijelenti többek között: „Megtudtuk: a főtéren működő térfigyelő kamerák hatósugarába nem esik bele, a szobor és közvetlen környéke.”
– Megkérdeztük László Attilát, Kolozsvár alpolgármesterét, mit tud erről az esetről?
Íme a rögzített válasz szerkesztett formában: Az újságban megjelentekkel kapcsolatban, a tényeket tartva szem előtt, kénytelen vagyok elmondani, a Főtért hat (6) térfigyelő kamera figyeli. Ebből kettő van a Mátyás szoborra ráállítva. Maga az esemény 2010. december 31. este tizen kilenc (19) óra húsz (20) perckor történt. Ekkor a szolgálatot teljesítő köztéri rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy valami füstöl a szobor talapzatának nyugati részében, tehát a templom felőli oldalán. A helyszínelő rendőr látott egy műanyag tasakot, melyben petárdák voltak, és azt meggyújtották. Ezek a petárdák működésbe léptek. Eltávolította a műanyag zacskó maradékot. Viszont azt, ami addig megolvadva ott maradt, az ráfolyt a szobor alapzatára, és a rendfenntartó nadrágjára, ami megperzselődött. Ezt követően értesítették az ügyeletes rendőrőrsöt, vizsgálják, ki az esetet. Az elkövetőt eddig nem sikerült azonosítani, mert elvegyült a tömegben.
– Az elkövetőnek sikerült lelépnie?
Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy igen. De csak pillanatnyilag, mert a rögzítések megvannak, és a türelmes szorgos munka valószínűleg eredményes lesz. A szakemberek nem adták fel a kutatást.
Van egy sajnálatos dolog a szoborral kapcsolatban, amit nem igazán tudok sem emberként, sem polgárként, sem alpolgármesterként megérteni.
A nap bármelyik órájában láthatjuk, felmásznak a talapzat alsószintjére fényképezkedni. Ennek következtében nagyon sokszor közbe kellett és közbe is lépnek a városi rendőrök. Oda fogunk jutni, hogy érvényt fogunk szerezni sajnos egy olyan jellegű városi tanács határozatnak, amely mint évekkel ezelőtt, büntetéseket szabott ki. Kénytelenek leszünk, megfelelő felhívás után, büntetéseket kiszabni. Mert úgy látszik a polgárok megfegyelmezésére más megoldás egyelőre sajnos nincs.
Egyelőre meg fognak jelenni a táblák, melyek tudatják a Főtért látogató egyéneket arról, hogy térfigyelő kamerákkal őrzött terület.
Befejezésül engedtessék meg a következőket:
A szoborcsoport háromszög alakot alkot. A háromszög alakzat csúcspontján a király babérkoszorús feje áll. A művész abban a pillanatban ábrázolja a nagy királyt, amikor egy vár bástyájáról végigtekint győztes seregén. Páncélos alakja büszkén üli meg a lovat, mely délcegen szegi le fejét, Mátyás arcán erő és büszkeség sugárzik. Kardját maga előtt keresztben fektetve tartja, mint aki most jött meg a dicsőséges csatából. Nem ül, hanem szinte áll a kengyelben, a ló kantárszárát szabadon engedve.
1900-ban a párizsi világkiállításon Fadrusz János Mátyás király lovas szobrának kompozíciója Grand Prix-t nyert el a zsűritől. Ami messze bizonyítja, mind térplasztika, kiemelkedő alkotás, melyre minden kolozsvárinak, nemzeti hovatartozástól függetlenül, büszkének kellene lennie.
Ha nem másért, turista vonzásáért, mert azért Kolozsvárnak, ha turizmus vonatkozásában gondolkodunk, akkor jelentős figyelmet kellene szentelnie arra az ágazatra, mely világviszonylatban is figyelemre méltó hasznot hajt, azoknak, akik ezeket a lehetőségeket ki is tudják használni.
Pontosan tudta ezt a román és a magyar kormány is, amikor közösen elhatározták, a szobor javítási költségeit együtt, állják.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Tőkés-lobbi Schengen-ügyben
Románia polgárainak érdekében a francia és német külügyminisztériummal tartalmi párbeszéd újraindítását szorgalmazta tegnapi, Strasbourgban tett nyilatkozatában Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a schengeni övezethez való csatlakozás előmozdítása érdekében a romániai EP-képviselőknek együttesen kellene fellépniük.
„Minekutána Románia az előző években a követelménycsomag technikai feltételeinek teljesítésére eredményesen felkészült, a schengeni övezethez való csatlakozás nagyban növelhetné az európai intézmények iránti szimpátiát mindenekelőtt azért, mert ez az emberek mindennapi életében hozna változást” – fejtette ki az EP-alelnök. Szerinte az európai integrációnak folytatódnia kell a Nyugat-Balkán irányában.
Tőkés úgy véli, Horvátország csatlakozási tárgyalásainak lezárását, Szerbia európai vérkeringésbe való bekapcsolását, a csatlakozási tárgyalások megkezdését Macedóniával (FYROM) nem regionális, hanem kimondottan európai jelentőségű ügyekként kell kezelni. Új Magyar Szó (Bukarest)

Identitásmunka vagy fajelmélet?
S ha utódja valakinek, akkor kinek az utódja Orbán Viktor?
Olvasom a kitűnő közíró Debreczeni József Mi, magyarok című cikkét a Népszabadságban. (Átvételben megjelent Színkép mellékletünk szemleoldalán – a szerkesztő megjegyzése.) A cikk tényeit megkérdőjelezhetetleneknek tartom.
A magyar népesség túlnyomó többségének alapbeállítódása valóban antidemokratikus, ez a többség (amellyel én – Dereczeni Józseffel ellentétben – ironikusan sem érzem azonosnak magam, tehát Debreczeni többes számából kénytelen vagyok kiiratkozni) riasztóan materialista, s ebből is fakadóan gazdaság- és hatalom-centrikus.
A demokratikus értékeket bármikor előnyben részesíti a materiális előnyökkel, biztonságot a szabadsággal, a központi vezérlésű gazdasági és politikai rendszert a piacgazdasággal és a pluralizmussal szemben. A nagyfokú bizalmatlanság, a normazavarok és a paternalizmus ennek az alapvető attitűdnek a járulékai.
Amit Debreczeni írásában problematikusnak érzek, az a tények mögé rejtett implicit állítások sora. Az egyik ilyen állítás az, hogy ”mi, magyarok”: ilyenek vagyunk. Azaz nem ilyenné „váltunk”, hanem mindig is ilyenek „voltunk”. Szemben – s ez a másik implicit állítás – a „lesajnált szomszédokkal”, akik, úgy tűnik, azért másak, mert mindig is azok voltak.
Debreczeni a felsorakoztatott vonásokat mintha a magyar népesség esszenciális és időtől független („nemzeti?”) sajátosságaiként azonosítaná. Márpedig a modern társadalomtudományok régen bizonyították, hogy sem az egyéni, sem a közösségi identitások nem meghatározóan genetikai eredetűek. A közösségek és az egyének jellemvonásait, attitűdjeit, nézeteit is a történelem, illetve a személyes élettörténet alakítja. Magyarán: a közösség és az egyén önmagához való viszonya, az a bizonyos identitásmunka, amelyben a szakma a közösségek és az egyének önazonosságának legfontosabb forrását látja.
Debreczeni cikkének alapvető problémája az, hogy ennek az identitásmunkának nem jár utána. Nem teszi fel a kérdést, hogy ha ilyenek „vagyunk”, mi tett „bennünket” ilyenné, más szóval hogyan tettük „magunkat” olyanná, amilyenek ebben a pillanatban „vagyunk”. A „tények” alakulásába persze az is jelentősen belejátszik, hogy milyennek gondoljuk „magunkat”, illetve milyenek „szeretnénk lenni”. Merthogy – ismétlem – „értékrendünket” és az ezzel összefüggő érzelmek, vágyak, törekvések bonyolult rendszerét (kulturális, állampolgári és személyes) „tapasztalataink” alakítják. Az előző nemzedékektől kapott tapasztalatok és jellemvonások bázisán természetesen.
Hogy ezeket a kérdéseket Debreczeni miért nem feszegeti, könnyen megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy a liberális-szocialista dominancia időszakában (’89 után volt már szocialista-liberális kétharmad is) szerzőnket és mai elvbarátait a magyar nemzeti sajátosságok nem nagyon foglalkoztatták, sőt efféle sajátosságok létét is előszeretettel tagadták, mint nacionalista, esszencialista, törzsi ideológiák megnyilvánulási formáit. Az úgynevezett nemzeti sajátosságok léte különös módon csak a jobboldal hatalomra kerülésének periódusaiban kerül előtérbe.
Pedig a jobboldalnak – legalábbis az utóbbi két-három nemzedék alatt – jóval kisebb befolyása lehetett az eltérő kulturális közösségekből felépülő magyar nemzeti (azaz állampolgári) közösség morális és politikai értékrendje, beállítódásai alakulására, mint a baloldalnak.
Debreczeninek tehát azt a kérdést kellett volna feltennie, hogy a szocialistáknak és a liberálisoknak (a magyar kommunizmus közismerten a legliberálisabb volt) miért nem sikerült több mint hatvan esztendő alatt (a nyolc jobboldali évet leszámítva) megváltoztatni a társadalom értékszerkezetét, vagy ha mégis, akkor miért éppen olyanná változatták, amilyen. Amikor a paternalizmusról van szó, érdemes volna megvizsgálni, kinek a személyisége gyakorolhatott nagyobb hatást a magyar társadalom mai értékrendjére: a Horthy Miklósé vagy a Kádár Jánosé? S ha utódja valakinek, akkor kinek az utódja Orbán Viktor?
Ezeknek a problémáknak a végiggondolása nélkül Debreczeni József mégoly megrázó megállapításai is ugyanolyan érzelmi elfogultságok megideologizálásainak tűnnek, mint másokéi.
Sajnos.
Bíró Béla. Új Magyar Szó (Bukarest)

"Nagyobb bennük a vitalitás" - Törzsök Erika szociológus a kettős állampolgárságról és a szavazati jog kiterjesztéséről
A korai SZDSZ kisebbségpolitikai titkára volt, majd különböző beosztásokban állami tisztségviselőként is a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozott. Az általa elnökölt Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványát a jelenlegi kormány lehetetlenítette el - a politika nem tart igényt arra a szaktudásra, ami pedig muníciót szolgáltathatna a máig uralkodó, avítt 19-20. századi eszméken alapuló kisebbségpolitika alternatívájához.
Magyar Narancs: A magyar állampolgárság állandó magyarországi lakhely nélküli megadása, illetve a szavazati jog tervezett kiterjesztése a határokon túlra miként hat az ottani közösségek életére?
Törzsök Erika: Két nagy problémát is látok. Az egyik a magyar politika fáziskésése. 2004-ben uniós tagok lettünk, s mi nem a régiós együttműködések lehetőségén kezdtünk gőzerővel gondolkodni, hanem Patrubány Miklóssal az élen és a Fidesz hathatós támogatásával népszavazást rendeztünk a kettős állampolgárságról. Pedig már akkor, amikor Románia még nem is csatlakozott, elmondható volt, hogy abban a két országban, ahol a legnagyobb lélekszámú magyar közösség él, a magyar érdekképviseletek ciklusokon át részesei voltak az adott országok kormányaiban a források elosztásának, a törvényhozásnak. De ezt a magyarországi politika a legtöbbször nem akarja tudomásul venni: talán mert kedvelt sérelmi politkájába belezavarna a valóság, és akkor hogyan lehetne szónokolni itthon és határokon túl nemzetről meg magyarságról? Manapság újra ezt látom: és persze, hogy egyszerűbb koszorúzni, kopjafát meg turulszobrot állítani, mint a realitásokkal szembenézni. Holott uniós tagállamokban él a határon túli magyarok több mint 90 százaléka: ha úgy tetszik, ők már kettős állampolgárok, hiszen uniós állampolgárok vagyunk valamennyien.
MN: És miben látja a másik problémát?
TE: A jelenlegi magyar politika nem tudja eldönteni, hogy földet vagy embert akar: autonómiát a határon túli magyaroknak, vagy pedig kettős állampolgárságot és szavazati jogot adni. Utóbbival ugyanis a Magyarországra csábítás folyamatát erősíti. Orbán Viktor ki is mondta 2000 körül, hogy Magyarországnak több millió munkáskéz áll a rendelkezésére a környező államokban, és ezekre szüksége is van, ráadásul e munkaerő társadalmi beilleszkedése nem okoz gondot. Ebben az esetben viszont kinek akarja a magyar kormány „kiharcolni” az autonómiát? Kinek nyújtja a közjogi megoldást?
MN: Nem új keletű az a fajta kormányzati politika, amelynek az a lényege, hogy a magyarországi döntéshozók jobban tudják, mi a határon túliak érdeke, mint maguk az érintettek.
TE: Ez a törekvés most a korábbinál is erősebben érzékelhető: a kormányzat nem tudja kordában tartani azt a hajlamát, hogy felülről és kívülről avatkozzon bele a határon túli magyar közösségek életébe. A szlovákiai vagy romániai magyar pártokat irányítani próbálják, és ha ez nem megy, akkor a meglévőt ellehetetlenítik és újat kreálnak. Ez zajlik most Romániában. Ezzel együtt is azt látom, hogy a romániai és a szlovákiai magyar közösség mentális állapota jobb, mint a magyarországié: túl fogják élni a Fidesznek ezt a megosztó politikáját.
MN: A tervezett Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt veszélyes lehet az RMDSZ-re? A Fidesz korábbi próbálkozásai, mint például a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt rendre kudarcot vallottak.
TE: Az RMDSZ-t sokan szidják helyben, és mint az egyetlen érdekképviseleti szervezettel, valóban van is probléma vele – de ez minden párttal így van. Az RMDSZ azonban a kulturális autonómia megteremtésében lényegében mindent elért. Most is okkal mondhatják: igen, bementünk ebbe a vitatható koalícióba, de elértük, hogy immár a földrajzot és a történelmet is az anyanyelvünkön tanulhatjuk, és az óvodától a doktorátusig minden szintű képzés magyarul folyik. Egy ilyen hatékony magyar képviseletet kívülről erőszakosan fölszámolni, az egyszerűen történelmi felelőtlenség. A magyarországi „nemzeti” politikusok képtelenek megérteni, hogy nemzeti entitás nemcsak az önálló államiságban, hanem kulturális autonómiákban is megélhető, hogy a nincs csatlakozás a világhoz kisebbségi életérzés jelentősen megváltozott. Mindenesetre, néhány székelyföldi jelenségen kívül az ottaniak pontosan tudják, hol élnek, hol van annak az országnak a fővárosa, hol kell az ügyeket intézni, mit kell ahhoz tenni, hogy egzisztenciálisan viszonylag biztonságban legyenek. Szerencse, hogy az RMDSZ és a szlovákiai Híd rendkívül rugalmasan politizál. Hiába lövik e pártokat hol Magyarországról, hol az adott országban, mennek a maguk útján cikkcakkban, és ezért nem is találják el őket. Ez a metódus eltér a bevett magyar politikai kultúrától; nem eresztik le a horgonyt a tengerfenékre, hogy aztán évtizedekig egy helyben vesztegeljenek, és ezt a mozdulatlanságot aztán erénynek hirdessék. A határon túli magyar szervezetek jobbára nyitottak, és megtanulták, hogyan kell túlélni. Az RMDSZ amúgy a Fidesz beavatkozásától függetlenül is változás előtt áll, hiszen Markó Béla elnök visszavonult.
MN: Markó Béla egyszerűen csak belefáradt a másfél évtizedes elsővonalbéli politizálásba, vagy a döntésébe belejátszott a Fidesz erdélyi nyomulása is?
TE: Magyarország miniszterelnöke nem fogott kezet a román miniszterelnök-helyettessel, aki történetesen magyar nemzetiségű. Ezek után Markó Béla, aki ügyes, rugalmas politikus, alighanem úgy ítélte meg, hogy nem megy bele abba a háborúba, amit a magyar kormány az általa kreált erdélyi szervezet érdekében az RMDSZ ellen fog folytatni.
MN: Pedig 1998-2002 között már átélhetett hasonlót.
TE: Markó egyelőre miniszterelnök-helyettes marad, és nyilván segíti továbbra is az RMDSZ-t. A következő pártelnökválasztáson a több jelölt közül én Kelemen Hunort látom esélyesnek, aki Markó mellett az elmúlt években beletanult a politizálásba. Nehéz időszakban kell majd helyt állnia, hiszen a Fidesz generálta leendő Tőkés-párttal neki kell majd megtalálni a hangot, s együttműködni, vagy adott pillanatban konfrontálódni vele. Úgy látom, hogy az RMDSZ-nek olyan társadalmi beágyazottsága és hatalmas rutinja van, a bukaresti világban úgy képes eligazodni, hogy nincs esélye vele szemben az új formációnak. AZ RMDSZ-nek talán nem is tesz rosszat e versenyhelyzet: frissülhet, összeszedheti magát, hogy aztán a következő választáson ismét helyt álljon.
MN: A leendő Tőkés-pártot sem lehet leírni…
TE: Ezzel egyetértek. A magyar kormányzat szervezte erdélyi Demokrácia Központok lényegében az új szervezet infrastrukturális és financiális hátterét teremtik meg.
MN: …márpedig a romániai magyar szavazók az 5 százalékos parlamenti küszöb miatt legfeljebb egyetlen pártot képesek a bukaresti törvényhozásba juttatni
TE: Ez valós veszély, de ezzel az ottani választók is tisztában vannak. Az RMDSZ mellett épp a már említett rugalmassága és az elért eredményei szólnak. Az, hogy szembenézett és elfogadta az ottani realitást, és ennek szellemében politizál. Ez a fajta valóságszemlélet a sikere a szlovákiai Hídnak is, amely az RMDSZ-hez hasonlóan nehéz helyzetben van, hiszen nemcsak belpolitikai, de magyarországi kormányzati támadásoknak is ki van téve. A Magyar Koalíció Pártja egyes vezetőinél azonban mintha megállt volna az idő. Különösen igaz ez Duray Miklósra, aki mintha 1990 óta nem venne tudomást a körülötte lezajlott változásokról. Hogy például vége a forradalomnak – ne feledjük, Duray néhány éve a magyar parlament előtt is forradalmat vizionált. Ez a fajta gondolkodás sok más mellett azzal sem számol, hogy az emberek nem forradalmat, felfordulást, hanem együttműködést, nyugalmat, kiszámíthatóságot és jólétet akarnak. A magyarországi politika pedig sok más mellett azzal nem számol, hogy 1989-ig mind Romániában, mind Csehszlovákiában egy mocskos diktatúra működött. Annak a bukása után mindent jobbnak tartottak annál, mint ami volt. Persze, hogy történnek ronda dolgok, de az ottani magyarok az elmúlt két évtizedben mégiscsak egy diktatúra utáni világot élnek meg, ahol folyamatosan bővülnek a szabadságjogaik és a lehetőségeik, ugyanúgy, mint Romániában. Már csak ezért is abszurd, hogy Magyarország 2011-ben „Demokrácia Központokat” nyit uniós tagállamokban. A szavak árulkodóak, és ismét a magyarországi szűklátókörűségre utalnak. Aki akarja, utálja nyugodtan Romániát – de azt senki nem mondhatja, hogy nem demokratikus ország. Az önkormányzatok komoly jogosítványokkal rendelkeznek, a választásokon a magyarok atrocitások nélkül részt vehetnek.
MN: Említette, hogy Magyarország mentális állapota rosszabb, mint a környező országok magyarságáé. Mit ért ezen?
TE: A problémák előli menekülést: nem szembenézünk velük, hanem önigazolást keresve megmagyarázunk. Jó példa erre mindaz, ami manapság zajlik. A sorozatban elszúrt kormányzati lépésekre adott külföldi kritikák miatt ahelyett, hogy visszalépnénk kicsit, elgondolkodnánk és rendeznénk a sorokat, inkább az egész társadalomra rázúdítjuk az „egyedül vagyunk” ideológiáját, illetve elképesztő arroganciával reagálunk. Ami egyébként olykor kifejezetten nevetséges és szánalmas, mint amikor például a magyar miniszterelnök lesajnálóan nyilatkozik a német kancellár asszonyról. Ami pedig a konkrét témánkat illeti: mindeközben nem vesszük észre, hogy körülöttünk megváltozott a világ. 1996-97-től például Romániában komoly gazdasági-társadalmi fejlődés indult meg. Szatmártól Nagyváradon át Aradig, Temesvárig dinamikusan fejlődik Románia északnyugati régiója, amely már most messze elhagyta Magyarország dél-alföldi, délkeleti része. Az európai integráció utáni vágyakozásban megfeledkeztünk arról, hogy észak-déli irányban is figyeljünk egymásra, és kezdjük revitalizálni e térségeket, amik ráadásul történetileg kialakult egységek. Szabadon mozoghat a munkaerő a határon, vagyis már rég el kellett volna kezdeni a közös gondolkodást a közös munkaerőpiac kialakításáról, a közös intézményekről. A verseny és az együttműködés jegyében kellett volna ezeket a térségeket szemlélni, kormányközi megállapodásokkal megteremteni a decentralizáció és az együttműködés feltételeit. Nem ezt tettük, hanem népszavazást rendeztünk, majd 2010-ben „bosszút álltunk” Trianonért, pontosabban, és most szó szerinti idézet következik, mert fölírtam, ilyet nem tudnék magamtól kitalálni, szóval: „a nemzeti összetartozás jegyében lelki mozgósító erőt adtunk a népnek”. A történelem kínálta lehetőséget pedig másnak hagytuk: a románok például elkezdtek élni vele, és ha a román politika a maga ugyancsak hülye, bürokratikus módján tette is mindezt, mégiscsak jutott valamire. Menjen végig a magyar-román határ mentén, vagy mondjuk Kolozsvárig. A változás mértéke és sebessége elképesztő. Tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni kellett volna a régiós kooperációról, mert együtt még előrébb tarthatna mindenki, hiszen 90 év után már mindenki láthatja: a természetes régiók földarabolása minden érintettnek rendkívül káros évtizedeket hozott. Az ET Európai Területi Együttműködésekre /egtc/ teremtett joganyaga mintha csak nekünk íródott volna. Alig történik ez irányban valami. Nem ebbe az irányba mennek a dolgok. Bár a nemzetállam a maga önzőségével, kisszerűségével és persze tőkeszegénységével ebben a térségben nem megoldás senkinek. De ahelyett, hogy normális dolgokon járattuk volna az agyunkat, éveken keresztül zajlottak az értelmetlen közjogi viták a velencei bizottság döntéséről, meg a státusztörvényről. A fülkék forradalma után ez még kártékonyabban folytatódik, és a győztes magabiztos elvakultságában elfelejtette például, hogy konfrontatív politikájával azoknak okozott kárt, akiknek a nevében föllépni óhajtott – lásd a Magyar Koalíció Pártjának tavaly nyári kiesését a szlovák parlamentből. Magyarország újra kívülről mászott bele ezeknek a közösségeknek az életébe.
MN: Hol jobban, hol kevésbé, hol gyorsabban, hol csikorogva, de valamiféle együttélési technikák kialakultak az elmúlt húsz évben a határon túli magyarok és a többségi nemzethez tartozók között. Vannak közös vállalkozásaik, és például egy szlovákiai magyar épp oly büszke volt az euró bevezetésekor, mint egy szlovák honfitársa. E viszonyokba bekavarhat-e a jelenlegi magyarországi politika?
TE: Nyilvánvalóan Huncik Péternek van igaza, amikor a Határesetek című munkájában azt írja: ha a politika békén hagyná ezekben a térségekben az embereket, etnikai konfliktusok nélkül is tudnának együtt élni. Hogy a kettős állampolgárság felmelegítése és a szavazati jog kiterjesztése milyen következményekkel járhat, ezt egyelőre nehéz megítélni. Például azért is, mert a kormány, amely ugyan szavakban mélyen elkötelezett a magyarság-ügy mellett, egyetlen kutatást sem végeztetett el a témában. Azt látom, hogy egyrészt a magyar társadalom belefáradt már ebbe, másrészt azt, hogy az érintettek különböző, főleg érzelmi okokból a magyar állampolgárságot adott esetben elfogadják, de szavazni már nem akarnak. Mi több, tapasztalataim szerint visszautasítják azt a feltételezést, hogy ők automatikusan Fidesz-szavazók. Volnának. Persze, az egyes térségekben és korcsoportoknál nyilván mások az arányok mind a szavazási hajlandóság terén, mind a magyarországi pártok megítélésében. A Székelyföld aprófalvas, elöregedett lakosságú településein biztosan másképp gondolkodnak ezekről, mint a nagyvárosokban. De, még egyszer, erről egzakt tudásunk tudományos fölmérések híján nem lehet. Az viszont több évtizedes tapasztalat, hogy a szomszédos országok magyar lakossága mindenekelőtt azt szereti, ha Magyarország kiszámítható, nemzetközileg megbecsült ország, olyan, amelyikre föl lehet nézni. Ez nekik is sokkal előnyösebb, mint az, amikor a magyar kormány mindenkiben ellenséget látó, konfliktuskereső politikát folytat.
MN: A demográfiai adatok azt mutatják, hogy a határon túli közösségek elöregednek, a fiatalok elvándorlása megállíthatatlan folyamatnak tűnik.
TE: Ráadásul Magyarország már nem annyira vonzó, mint akár egy évtizede. Sokak számára csak átmeneti megoldás, mert előbb-utóbb tovább mennek. Az tehát rendben van, hogy Magyarországnak jólképzett munkaerőre van szükség, mert hogy az utóbbi két évtizedben elfelejtettünk szakmunkásokat képezni, de a munkaerő csak akkor jön ide, ha megéri idejönni.
MN: Mindaz, ami most történik, indíthat-e el rövidtávon visszafordíthatatlan, káros folyamatokat akár a magyar-magyar, akár a szomszédos országokkal való viszonyban?
TE: A határon túli magyar közösségek tagjai nem hajlandók belemenni abba, hogy a magyarországi belpolitika meghosszabbított karjaként szerepeljenek. Inkább akár Magyarországot is megkerülve keresik egymással a kapcsolatot: ez igaz a vállaklozói és a politikai szférára is. Varratmentes Európában gondolkodnak, egy a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó, akár a Földközi-tenger felé orientálódó egységes térben. A mozgásszabadság megvan ehhez, és ami fontos, a vállalkozó kedv is. Ez utóbbi sokkal inkább jellemzi a határon túli magyarokat, mint az itthoniakat. Szabolcsból, Békésből vagy BAZ megyéből Nyugat-Magyarországig sem mennek el – hihetetlen depresszió ül az ország keleti részén. Ezzel szemben tudjuk, hogy nemcsak románok mennek milliószámra Olasz- és Spanyolországba munkát vállalni; az ottani magyarok is jelentős számban próbálkoznak Nyugat-Európában és Amerikában, kétkezi munkások és értelmiségiek egyaránt. Sokkal nagyobb bennük a vitalitás és a kezdeményezőkészség, mint a magyarországi magyarokban.
MN: Egyik négy évvel ezelőtti esszéjében arról írt, hogy miközben az országhatárok eltűnnek, a fejekben újraépülnek a mentális határok. Az ön által mondottakból úgy látom, véleménye ebben nem változott.
TE: Tragédiának tartom, hogy az itthoni új generáció egy része, amit a Jobbik reprezentál, milyen sötétségben él. Hogy a saját történelmünket nem tudják, az egy dolog; de hogy ezt agresszíven a szomszédos országokban élő magyarokra is ki akarják terjeszteni, az már nyugtalanító. Döbbenetes, hogy például Székelyföldön Vona Gábor az etalon magyar politikus – Orbán csak ezután jön. Mellesleg a kormány e téren is elszámolta magát. Amennyiben a határon túli magyarokban engedelmes szavazói tömeget lát, és itthoni befolyását az ő remélt segítségükkel akarja tartósítani – úgy, ahogyan azt Mikola István megfogalmazta 2006-ban –, akkor bizony tévedésben van. A nagymagyar ideológiára fogékony, és a magyarországi szavazásokon részt venni akarók körében ugyanis a Fidesz már most teret vesztett a Jobbikkal szemben. Ezt a szellemet a Fidesz szabadította ki a palackból, és nagy ügyességet igényel e helyzet rendezése. Ráadásul mindez ártani is fog az ottaniaknak – hiszen a környező országokban is élnek derék nacionalisták, akik a saját pozícióik erősítésére használják majd ki a „magyarveszélyt”. A Fidesz-kormánynak be kell látni, hogy egy leértékelődött imidzsű Magyarország a szomszédos országok magyarságának csak hátrányt jelent. A határon túli magyarok pedig újra csak azt fogják majd látni, amit oly sokszor megtapasztalhattak már: a zengzetes budapesti szólamok ellenére csakis magukra számíthatnak, a saját ügyességükben és politikai bölcsességükben bízhatnak. Ezért is gondolom azt, hogy a kinti magyarok túlnyomó többsége egy kis baksisért nem fog beállni a Fidesz pártkatonájának. Magyar Narancs (Budapest)

Új lehetőségek a romániai magyar nyelvű felsőoktatás bővítésére
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azt kéri a romániai magyarság érdekképviseleteitől és a Magyar Köztársaság kormányától, hogy hatékonyan támogassák a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem (BBTE) és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karait is magukba foglaló autonóm szervezeti egységek létrehozását és működtetését.
A BKB az MTI bukaresti irodájába szombaton eljuttatott közleményében (amely Kincses-Ajtay Máriának, a BKB elnökének az aláírását viseli), így fogalmaz: a február 10-én hatályba lépő új román tanügyi törvény rendelkezései új lehetőségeket nyitnak a romániai magyar nyelvű felsőoktatás lényegbevágó bővítéséhez, szervezeti önállóságának megteremtéséhez.
A multikulturális és többnyelvű egyetemeken kisebbségi nyelveken működő karokat és oktatási vonalakat lehet létrehozni, amelyek különálló szervezeti egységbe szerveződhetnek, és saját szervezeti szabályzatuk szerint működnek – emlékeztet a nyilatkozat, hozzáfűzve, hogy bármelyik felsőoktatási intézményben lehetőség van anyanyelvi csoportok, tagozatok és oktatási vonalak megteremtésére.
Az anyanyelv használata biztosított mind az első felsőoktatási ciklusban (előadás, gyakorlat, szeminárium, államvizsga), mind a második és harmadik ciklusban (mesterképzés, doktori képzés), valamint az egyetem utáni továbbképzésben is – áll a nyilatkozatban, amely utal arra is, hogy a törvény szerint az egyetemek működését szabályozó chartákból a kisebbségi oktatást érintő diszkriminációs rendelkezéseket törölni kell.
A BKB fontosnak tartja, hogy a magyar oktatók, tisztségviselők történelmi felelősségük tudatában aktívan vegyenek részt az új egyetemi charták megalkotásában, amelyeket a törvény rendelkezései szerint hat hónapon belül kell elfogadni. „Hangsúlyozzuk, hogy ez a kérdés nem az egyetemi oktatók belügye, hanem az egész magyar közösség ügye, olyan történelmi pillanatban, amelynek elmulasztása újabb évtizedekre vetné vissza a romániai magyar felsőoktatást. A jelenlegi lehetőség kihasználása csak összefogással, célratörő munkával valósítható meg” – olvasható a dokumentumban, amely szerint ennek érdekében el kell indítani a magyar oktatók tényszerű, célirányos tevékenységét összehangoló megbeszéléseket.
„Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy minden magyar egyetemi oktató a nyilvánosság előtt is vállalja fel álláspontját. Kérjük ugyanakkor a romániai magyarság érdekképviseleteitől, valamint a Magyar Köztársaság kormányától azt, hogy hatékonyan támogassák a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karait is magukba foglaló autonóm szervezeti egységek létrehozását és működtetését” – áll a BKB nyilatkozatában. Erdély.ma/MTI

A magyar név ára
A magyar állampolgárság igénylésével egyidejűleg enyhén megnőtt azoknak a kérvényezőknek is a száma, akik születésükkor elrománosított nevüket most hivatalosan is visszaváltoztatnák magyarra. Hogy az anyakönyvi hivatalokat mégsem rohanták le százával, arra éppen az érintettek adnak magyarázatot: túl sok az azt követő utánajárás.
Pontos számadatok ugyan nem születtek, becslések alapján viszont több tízezerre tehető Erdélyben azoknak a magyaroknak a száma, akiknek a nevét születésükkor román nyelven tüntette fel az anyakönyvvezető. 1921, majd 1944 után ugyanis az erőteljes elrománosítási politikát pártoló – vagy éppen attól félő – hivatalnokoknak hiába jelezték esetleg a szülők, hogy gyermekük nem Ion, Gheorghe, Ştefan vagy Ecaterina, a felnövő Jánosnak, Györgynek, Istvánnak és Katalinnak egész életében a román névvel kellett szembenéznie a hivatalos iratokban, bármennyire sem érezte azt magáénak. Bár a 2003/41-es számú kormányrendelet szabályozta, hogy akiknél az anyakönyv kitöltése nem anyanyelve helyesírási szabályai szerint történt, azok széljegyzettel kiigazíttathatják az anyakönyvet mind a kérvényező személyére vonatkozó rovatok, mind pedig a szüleire vonatkozó rovatok esetében, az anyakönyv kiigazítása sokáig mégiscsak bírósági határozattal volt lehetséges.
A 2006/117-es törvény azonban az anyakönyvek és az anyakönyvek széljegyzeteinek kiigazítását a polgármesterek hatáskörébe utalta. Ez a két jogszabály lehetővé teszi, hogy a legalább 20 százalékban magyarok által lakott településeken, egyszerűen, egy magyar nyelvű levéllel el lehessen intézni az anyakönyvben a helyes magyar név feltüntetését és helyes anyakönyvi kivonatok kiállítását.
Noha a lehetőség adott volt, kevesen éltek vele az utóbbi években: 2005 óta például Hargita megyében a kétszázat sem érte el azoknak a személyeknek a száma, akik kérték nevük „visszamagyarosítását”. Nemhiába elégedetlen tehát Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke, aki többek között kis cédulákkal vagy szórólapokkal igyekszik felhívni az emberek figyelmét, éljenek a törvény biztosította jogaikkal. „Az erdőink, elkobzott javaink mellett a nevünket is vissza kell kérni, főleg hogy jogszabályt is hoztak rá. Miért ne szerepeljen a román helyett hivatalosan is az a név, amelyiken szólítanak, amelyiket adtak születésemkor?” – teszi fel a kérdést Veress.
Két lej, majd a többi
– Egy írásban letett kérésre és az ehhez társított kétlejes illeték kifizetésére – válaszolták a csíkszeredai polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában, ahol arról érdeklődtünk: mi szükséges az egykor románul bejegyzett keresztnevek „visszamagyarosításához”? Maga a procedúra nem túl körülményes: a polgármester ellenvetés nélkül aláírja a névcserét óhajtó személy kérését, ezt követően az anyakönyvi irodában kiállítják számára az új keresztlevelet. Ennek birtokában viszont már meglehetősen bonyolult bürokratikus és adminisztratív procedúra elé néz a Ladislauból, Tiberiuból vagy Andreiből „visszaváltozott” László, Tibor vagy András. – Az természetesen jelentős pozitívum, hogy adott a lehetőség olyan személyes okmányok megszerzésére, amelyekben a helyes magyar keresztnév, és nem annak román megfelelője szerepel. Ez nem képezi vita tárgyát. Azonban helyes, ha a kérelmező tudja, hogy az új keresztlevél megszerzése után ki kell cserélnie minden iratát a személyi igazolványtól kezdve az iskolai végzettséget igazoló okiratokon vagy a vezetői jogosítványon át az útlevélig. Ez adott esetben a családban lévő gyerekeket is érintheti. Az sem mellékes, hogy a bürokratikus berendezkedésű rendszer nem siet a nevét megváltoztató segítségére: számos tanintézményben például csak elméletben létezik lehetőség az általuk kiállított diplomák cseréjére, de a keresztnév megváltoztatása okozhat fennakadást akár az örökösödési folyamatban vagy az élet egyéb területein is – figyelmeztettek az anyakönyvi irodánál.
Amint a lapunk rendelkezésére bocsátott statisztikából kiderül, a megyeszékhelyen az elmúlt két évben kérték a legtöbben, hogy irataikban a magyar keresztnevüket használhassák. Míg 2005-től kezdődően évente 12, 27, 18, illetve 21 személy kereste fel ez ügyben az anyakönyvi irodát, 2009-ben és tavaly 30-30 polgár élt ezzel a jogával.
Nem érv, hogy „nem értik” Székelyudvarhelyen is az utóbbi egy évben nőtt meg észrevehetően a hasonló jellegű kérések száma, a város polgármestere szerint azonban ez nem feltétlenül a magyar állampolgárság megszerzésével hozható összefüggésbe, bár a magyar igazolványok kibocsátásának idején is érezhető volt egy hasonló roham. Amint azt Bunta Levente lapunknak elmondta, újabban havonta 4–6 „névvisszamagyarosítási” kérést ír alá, szemben a korábbi havi 2–3-mal.
Csíkszentkirály viszont nem dicsekedhet hasonló számokkal, Székely Ernő polgármester szerint az utóbbi években egyetlen ilyen igénylést sem kellett aláírnia. „A 90-es évek elején még voltak néhányan, akik azonnal kérték nevük magyarra való visszaírását, azóta viszont nincs tudomásom ilyesmiről” – szögezte le lapunknak a község elöljárója.
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere azonban már tapasztalja, hogy újabban sokan érdeklődnek a névváltoztatás iránt, bár az idén még egyetlen ilyen kérést sem nyújtottak be. „Tavaly összesen ketten kérték, hogy nevük román megfelelője helyett a magyart használhassák hivatalosan, de a legtöbben valószínűleg a változtatást követő procedúra – a további dokumentumok cseréje – miatt hátrálnak meg végül. Az elöljáró hozzátette azonban, az alacsony szám annak is betudható, hogy a legtöbb tusnádfürdői lakos máshol született, és később telepedett a fürdővárosba. A jogszabály szerint ugyanis mind a születés, mind a jelenlegi lakhely szerinti településhez be lehet nyújtani az igényt, azonban mivel az anyakönyv eredeti példánya a születés szerinti településen van, gyorsabb, ha egyből ahhoz fordulunk – ott akár egy órán belül, de legfeljebb 30 nap alatt kibocsátják az új születési bizonyítványt.
Veress Dávid arra is felhívja a figyelmet, ne riasszon el a hivatalnok esetleges akadékoskodása. A nyelvijogok.ro oldalra hivatkozva az anyanyelvápoló szövetség elnöke elmondta, az anyakönyvvezető az anyanyelv szabályai szerinti beírást 1997/1-es törvény V. fejezetére hivatkozva nem köteles vállalni, azt mondván, nem biztos a fordításban, nem ismeri kellő mértékben a beírandó nyelv és nevek helyesírási szabályait. „Ezt azzal előzhetjük meg, hogy magyarul kérelmezzük a módosítást, erre ugyanis a törvény szerint magyarul (is) kell válaszolnia, így pedig életszerűtlenné válik a nyelv nem ismerésére vonatkozó érv. Ha mégis erre hivatkozva érkezne visszautasítás, akkor egy közjegyzővel hitelesített fordítást kell mellékelni, miszerint Ioan Sabo magyarul valóban Szabó Jánosnak felel meg” – hangsúlyozta Veress.
A magyar állampolgárság igénylésekor különben nem szükséges, hogy a kérelmező előtte „visszamagyarosítsa” nevét – elég, ha az űrlapon feltünteti, ő nem a hivatalos román iratokban szereplő románosított változatot látná viszont. Veress Dávid ettől függetlenül azt javasolja, hogy éljünk a jogainkkal, mert annak elmulasztása „egyfajta bűn”. Majd hozzáteszi: ha nem kérjük korábban, a gyászjelentő lesz az első, ahol úgy fog megjelenni a nevünk, ahogy életünkben ismertek. Hargita Népe (Csíkszereda)

Mondd, mi a neved?
Szakállas vicc immár, miszerint a különböző nemzetek képviselői azon versenyeznek, hogy kinek a nyelve a legnehezebb. Az angol azt mondja, hogy az ő nyelve a legnehezebb, mert azt írja: Shakespeare, és úgy olvassa, hogy „sekszpír”, a francia Marseille-t ír és „márszej”-t mond, mire a székely: mi úgy írjuk: Miercurea Ciuc, s úgy olvassuk: Csíkszereda.
Valahogy így van a kicsi román világban, no meg az 1945–1970 között született erdélyi magyarok többsége is: Andreinak írják irataiban az Andrást, Iosifnak a Józsefet, Floareának a Virágot és Ecaterinának a Katalint. Az én korosztályom már szerencsésebb helyzetben volt, így anyakönyvezhettek engem Istvánnak.
A rendszerváltás után sokan éltek azzal – az elvben már korábban is létező – lehetőséggel, hogy nevüket magyarítsák, magyar helyesírással anyakönyveztessék, és személyi okmányaikban, iskolai anyakönyvükvben, diplomáikon ugyanaz a név szerepeljen, amelyen édesanyjuk, családjuk szólítja őket. Sokan, de nem elegen – tegyük hozzá gyorsan. Van, aki vonakodik attól, hogy minden iratát kicserélje a névcsere miatt, ódzkodva a sok utánajárástól, fölöslegesnek tartott kiadástól.
A név magyarítására adott most a lehetőség az újrahonosítási eljárás során is, így legalább a magyar állam által kiállított okmányokban a magyar név szerepel majd – ha igényli a kérelmező.
Tehát a lehetőségek adottak, csak éppen nem élünk vele. Apáink generációja román keresztnevet volt kénytelen viselni, a mi korosztályunk már magyar nevet viselhetett, gyermekeink kortársai között viszont – immár önként választva – az idegen nevek dívnak: sok a Dzsenifer, az Evelinke, de hallottam már Indiráról, Naomiról, a fiúnevek közül pedig kedvencem a Szebasztián. Csak arra vagyok kíváncsi, ez utóbbit hogyan becézik? Basztika?
Szomorú, hogy saját nevünkre, gyermekeink nevére nem vagyunk igényesek, nem ragaszkodunk a magyar névhez, a magyar hangzáshoz. De amikor arról hall a székely, hogy a románok ragaszkodnak a csíkszeredai Eminescu utcanévhez, kinyílik a bicska a zsebében. S még jobban felháborodik, amikor arról olvas, hogy egy képviselő törvényben akarja szavatolni az ilyen és ehhez hasonló utcanevek fennmaradását. Ha mást nem, ezt a ragaszkodást kellene megtanulni: a ragaszkodást a kultúránkat megtestesítő személyiségek nevéhez, a ragaszkodást saját nevünkhöz és a ragaszkodást gyermekeink nevéhez.
Nem véletlenül fogalmazták meg régen: nomen est omen, ugyanis nevünk határoz meg minket. Ehhez kellene tartsuk magunkat, azért, hogy ne fordulhasson elő: a csíkszeredai Eminescu utcában lakó Ştefan fia István, unokája meg Szebasztián.
Sarány István. Hargita Népe (Csíkszereda)

Tankönyvfüggő románoktatás
A tanterven és a tankönyveken múlik az új tanügyi törvény valódi sikere – vélik a szakemberek. A nemrég hatályba lépett jogszabály szerint a kisebbségi diákoknak sajátos tanterv és tankönyv alapján kell tanítani a román nyelv és irodalmat, viszont a változás csak abban az esetben következik be, ha ezek valóban megfelelnek a célnak. Balázs Lajos, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának professzora a Krónika kérdésére elmondta, attól tart, elsietik a tanterv és a tankönyvek kidolgozását, és emiatt a román nyelv oktatása nem változik meg lényegesen. A szakember amiatt is aggódik, hogy lesznek, akik megpróbálják megakadályozni a törvény alkalmazását, hiszen a jogszabály nem írja elő, hogy a kisebbségi iskolákban román nyelvet oktatóknak ismerniük kell a tanulók anyanyelvét.
Lesznek, akik nem azt tartják majd fontosnak, hogy a gyereket megtanítsák románul, hanem azt, hogy megőrizzék állásukat” – vélte a professzor, aki szerint sokan azt szeretnék, ha nem változna semmi. Emlékeztetett, eddig is voltak átszervezések, például eldöntötték, hogy a más nemzetiségű öt-nyolc osztályosoknak megfelelő román tankönyvet írnak, de valójában csak annyi történt, hogy a borítóra ráírták: román tankönyv magyar diákoknak, és a kiadvány tartalma 98 százalékban ugyanaz maradt.
„Ennek végén, a silány román–magyar szószedetben a magyar főnevekhez is odaírták, hogy milyen neműek” – illusztrálta a kiadvány „minőségét” Balázs Lajos, aki szerint az új oktatási törvény jó, de az a döntő, hogy miként alkalmazzák azt.
Irodalmi szövegek helyett beszédközpontúság
A professzor Tódor Erika Mária docenssel és Lajos Katalin adjunktussal közösen már több mint két éve kidolgozott egy reformtervezetet a román nyelv oktatására vonatkozóan az általános és a középiskolások számára. Balázs Lajos szerint az volt az alapelv, hogy összeegyeztessék a két nyelv teljesen eltérő nyelvtani szerkezetét. Nagy hangsúlyt fektettek a magyar diákok motiváltságára. Balázs Lajos szerint jelenleg a magyar gyerekek annyi időt fordítanak a román nyelv tanulására, mint az összes többi tantárgyra együttvéve, mégis gyenge osztályzatot kapnak, ezért fogalmazódik meg bennük, hogy: „utálom a románt!” Rámutatott, a jó tanulók sem tudják megértetni magukat románul a hétköznapokban. „Lehet, hogy egy Eliade-regényről kiválóan értekeznek, de a piacon nem tudnak bevásárolni” – adott egy példát az egyetemi tanár.
Balázs Lajos a Krónikának elmondta, tantervükben teljesen más nyelvi anyagra építettek, kiküszöbölték az irodalmi szövegeket, amelyek archaikus nyelvezetűek, regionalizmusokkal tűzdeltek, és monumentális mondatfüzérekből állnak. Helyettük didaktikai szövegeket vittek be, úgy gazdagítva a magyar gyerekek román szókincsét, kifejezőkészségét, ahogy azok szemlélete is gazdagodik. A gimnáziumban már az irodalmi szövegek is bekerülhetnek, de nem a kronológia, hanem műfajok szerint, és párhuzamot vonnak a magyar és a román irodalom között, képzőművészek, zeneszerzők, feltalálók életrajzait olvashatják a diákok, így ezeket a tankönyveket az unalmas leírások helyett a dinamikus párbeszéd uralja. Balázs Lajos elmondta, a minisztériumban tudnak a programjukról, de eddig még nem jelezték, hogy felhasználnák azt.
Király: nem hagyunk ki senkit
A kisebbségek nyelvén zajló oktatásban új programra és új tankönyvekre van szükség – erősítette meg a Krónikának Király András tanügyi államtitkár is. Elmondta, amíg nincs meg az alaptanterv, nem tudnak analitikus tanterveket készíteni. Ha ez elkészült, meg kell vizsgálni, hogy mit irányoz elő. Szerinte a magyar diákoknak írt román tankönyvnek olyannak kell lennie, hogy minden régióban alkalmazni lehessen, ahol magyar nyelvű oktatás zajlik. Az államtitkár szerint párhuzamosan két-három központban is dolgoznak a tanterveken, és meg fogják szervezni, hogy a munkacsoportok találkozzanak, és együtt találják meg a legmegfelelőbb változatot, elkészítsék a legjobb tantervet és tankönyvet. Mint hangsúlyozta, a munkából senkit sem hagynak ki, de ez csak akkor kezdődhet el, amikor már kész van az alaptanterv.
Magyar földrajz- és történelemkönyv már ősztől
Az új tanügyi törvény alkalmazásának előkészítése már elkezdődött, csütörtökön Brassóban tanácskoztak a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők, valamint az RMDSZ szakpolitikusai. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, a szövetség a napokban széles körű szakmai konzultációt indított a jogszabály alkalmazásáról, a tanfelügyelőkkel, magyar oktatókkal, iskolaigazgatókkal és önkormányzati elöljárókkal egyeztetnek. A szövetségi elnök szerint az a céljuk, hogy az új tanév kezdetén már magyar nyelvű történelem- és földrajzkönyvet kapjanak a diákok.
Markó úgy véli, ez könnyebb feladat, hiszen a jelenlegi kiadványok lefordításával, a szükséges mentalitásbeli javításokkal viszonylag rövid idő alatt lehet biztosítani a magyar tankönyveket. Mint hangsúlyozta, a román nyelv oktatása ennél nehezebb, hisz sajátos tantervet és tankönyveket kell kidolgozni, amire Markó szerint minél hamarabb sort kell keríteni. Rámutatott, nagyon fontos, hogy ahol erre mód van, már menet közben érvényesítsék az új törvény biztosította, kisebbségeket érintő rendelkezéseket. Úgy vélte, az új jogszabály megteremti a teljes körű magyar nyelvű oktatás feltételeit, és legalább tíz évre biztosítja ennek minőségét. Ez szerinte a magyar szórványiskolák szempontjából is előrelépést jelent, hiszen biztosítja, hogy ezek az alacsony gyereklétszám ellenére megőrizhessék jogi személyiségüket.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Flashmobbal „avatták fel” a Mátyás-szobrot
Képletesen felavatta Kolozsváron a felújított Mátyás szobrot néhány tucat fiatal csütörtök délután a Szakáts István, az Alt Art alapítvány elnöke által kezdeményezett – angolszász nyelvterületen flashmobnak nevezett – villámcsődületen. A Főtéren összegyűltek a forgatókönyvnek megfelelően 16:58-kor arccal a szobor felé egy-egy vászondarabot tartottak maguk elé, majd 3 perc múlva elengedték a vásznakat és egy percen át tapsolták Fadrusz János alkotását. A helyszínen megjelent László Attila Kolozsvár alpolgármestere is, aki gratulált az akcióhoz a kezdeményezőknek.
kolozsvári elöljáró az újságíróknak elmondta, ha rajta múlik, már december 25-én meglett volna az avató ünnepség. Szakáts István, a villámcsődület kezdeményezője úgy nyilatkozott, megelégelte a szobor átadása körüli huzavonát, a szoborcsoport nem csak a politikusoké, hanem a civil társadalomé is. A hivatalos szoboravatásról továbbra sem tudtak megegyezni az illetékes politikusok.
Mint ismeretes, a magyar kormány jelezte a Román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumnak, hogy számára nem megfelelő a január 22-i időpont. Szőcs Géza, a magyar kulturális minisztérium államtitkára a úgy nyilatkozott, szerinte az eseményt az RMDSZ-kongresszus, február 26-a után kellene megszervezni. Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselője úgy vélte, a rendezvényt nem szabad kampánycélokra használni, míg az RMDSZ képviselői nem látnak összefüggést a két esemény között.
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: fontos a schengeni csatlakozás
A magyar uniós elnökség megkezdésével egy időben Románia és Bulgária schengeni csatlakozása is kézzelfogható közelségbe került. Sajnálatos, hogy néhány uniós ország ellenkezése halasztani látszik felvételünket – áll abban az állásfoglalásban, amelyet Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke adott ki tegnap.
Minekutána Románia az előző években a követelménycsomag technikai feltételeinek teljesítésére eredményesen felkészült, a schengeni övezethez való csatlakozás nagyban növelhetné az európai intézmények iránti szimpátiát mindenekelőtt azért, mert ez az emberek mindennapi életében hozna változást.
A belföldi és európai gazdasági válság, a növekvő euroszkepticizmus közepette az Unió belső kohéziójának ez irányú megerősítése és kiterjesztése ténylegesen európai jelentőséggel bírna” – mutat rá Tőkés. „Románia polgárainak érdekében szorgalmazzuk, hogy induljon újra a tartalmi párbeszéd a német és a francia külügyminisztérium vezetőivel. Ugyanakkor indítványozzuk, hogy az Európai Parlamentben dolgozó romániai képviselők együttes fellépéssel próbálják előremozdítani Románia schengeni csatlakozásának ügyét” – javasolta Tőkés László. Krónika (Kolozsvár)

Lelkiismeret kérdése
A magyar történelemben példátlan helyzet alakulhat ki, ha a magyar alkotmány valóban úgy módosul, ahogyan azt az Országgyűlés elnöke, Kövér László előrevetíti. Trianon utáni magyarországi szavazati joghoz ugyanis országhatárokon kívül élő ember csak úgy juthatott, hogy például 1990 után anyaországi letelepedés révén megszerzett magyar állampolgárként utóbb mégis hazament, netán kétlakivá vált.
magyarországi szavazati joggal tehát nem élhettünk úgymond testületileg, de legalábbis nem annyian, mint ahányan a jelek szerint az igen nagy érdeklődésnek örvendő egyszerűsített honosítás révén várhatóan élhetünk.
Ez jelenti a körvonalazódó tényállás példa nélküli voltát, s ezzel nem tud mit kezdeni a jelek szerint sem a magyarországi ellenzék, sem Európa néhány politikusa. Az olyasfajta érvelés vagy elszólás, miszerint a szavazati – és értelemszerűen a választhatósági – jog kiterjesztésével Magyarország nem ismeri el a mai államhatárokat, rosszindulatra, de mondhatnám azt is: az elődök valamikori rossz döntései miatt az új helyzet láttán ébredező rossz lelkiismeretre vall. Az is sántít, hogy a szavazati jog lakóhelyhez kötődjék, mert akkor mi okon-jogon szavazott, bennünket, határon túli magyarokat is érintően az 1989 utáni, mindenkori magyar Országgyűlés vagy kormány, ha nem a nemzet együvé tartozása, illetőleg a bennünket hol óvni, hol megtagadni akaró szándék okán?
Mert akkor Magyarországon miért is születtek szavazati joggal élők kézfelemelésével olyan jó és rossz döntések, amelyek nem az ott élőket, hanem bennünket érintettek? Az ilyesfajta érzelmi megközelítésekkel együtt azért valóban tisztázni kell, hogy miben áll a leendő magyar állampolgárok szavazati-választhatósági joga. Például a Kövér László bejelentése szerinti, megkülönböztetés nélküli, tehát a Magyarországon lakókéval azonos jog a helyhatósági választásokra is kiterjed-e, vagy sem?
S ha igen, miként lehet azt érvényre juttatni? Például – bár ez választási törvény kérdése – lehet-e egyszerre mind Magyarországon, mind az utódállamokban választható ugyanaz a személy? Ilyen kérdések közepette tiszta és világos, hogy legalább ilyen lépésekkel javítható valamelyest a valamikor elrontott Európa. S ez is tiszta: a lelkiismeretünk.
Benkő Levente, Krónika (Kolozsvár)

Markó: az RMDSZ kormányon marad
Nincs az RMDSZ-ben olyan csoportosulás, amely a szövetségnek a kormányból való kilépését szorgalmazná – nyilatkozta tegnap Markó Béla, az RMDSZ elnöke Brassóban. A politikus újságírói kérdésre válaszolva elmondta: vannak olyan fontos RMDSZ-es politikusok, akik a kilépést szorgalmazzák, de pusztán egyedi esetekről van szó. Markó megismételte, miszerint az RMDSZ-nek most az a feladata, végezze a dolgát a kormányban, és nem látja értelmét arról tárgyalni, hogy új kormánykoalíciót hozzanak létre.
Emlékeztetett arra, hogy a kormánykoalíciónak jelenleg megvan a többsége a parlamentben, és az oktatási törvény elfogadása fontos volt az RMDSZ számára. – Elvárnám az ellenzéki pártoktól, hogy tisztázzák álláspontjukat a jogszabállyal és a nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatban – mondta Markó.
Korábban Frunda György RMDSZ-es szenátor jelentette ki, amennyiben a kormány nem fogad el gazdaságélénkítő intézkedéseket, a szövetség lépjen ki a koalícióból. A szociáldemokraták és a liberálisok több ajánlatot is tettek annak érdekében, hogy átcsábítsák az alakuló félben lévő ellenzéki szövetséghez az RMDSZ-t, ugyanakkor ők voltak a tanügyi törvénynek és annak nemzeti kisebbségeket érintő rendelkezéseinek legfőbb ellenségei. Szabadság (Kolozsvár)

1848–1849 vitatott kérdései a tények tükrében
A világosi fegyverletétel sem Világosnál történt
Az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc vitás kérdéseiről tartott előadást hétfőn délután Hermann Róbert történész, a budapesti Hadtörténeti Közlemények Szerkesztőségének igazgatója a Kolozsvár Társaság székházában. A Korunk Akadémia történeti vonala keretében szervezett, évkezdő rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztő-helyettese volt, aki a korszak és a téma szakavatott ismerőjeként mutatta be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) docensét. Hermann Róbert az 1848-1849-es események kapcsán felvetődött különféle értelmezéseket tárgyalta színes, tartalmas előadásában. Mint elmondta, immár 160 éve állandó viták tárgya a forradalom, de megítélése egyértelmű azt illetően, hogy eseménysorai komoly fordulópontot képviseltek a térség életében, és hatásai összességükben inkább pozitívnak, mint negatívnak minősíthetők. 1848-1849 azon rendszerváltások közé tartozott, amely több társadalmi rétegnek inkább adott, mint elvett: az ország egészére kiterjesztett szabadságjogok kiegészültek a polgári értelemben vett tulajdonhoz jutással, a feudális jellegű tulajdonviszonyok megszüntetésével.
Mindmáig vita tárgyát képezi, hogy Magyarország az áprilisi törvényekkel, függetlenné vált kormányával túl nagy, avagy kevés önállósághoz jutott, illetve soknak vagy kevésnek bizonyult-e a jobbágyfelszabadítást, a törvény előtti egyenlőséget, a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás reformját eredményező társadalmi változás. Hermann Róbert véleménye szerint, az adott helyzetben nemigen lehetett volna sokkal többet elérni fegyveres erő alkalmazása nélkül. A magyar politikai elit az aktuális helyzetben nemigen erőltette a közös ügyek rendezését, lévén, hogy 1848 tavaszán felvetődött a német államok egyesítésének gondolata, amelynek nyomán a Habsburg birodalom súlypontja, az udvartartás Magyarországra került volna. Az osztrák fél ellenben sikeres észak-itáliai hadjárata után rádöbbent arra, hogy nem igényli a német egységet, és Magyarországot megpróbálta visszakényszeríteni az 1848 előtti alárendelt helyzetbe. Lehet tehát azt állítani, hogy Magyarország nem tett meg mindent a konfliktus elkerüléséért, de azt is, hogy Ausztria a maga során mindent megtett azért, hogy ez kialakuljon.
A nemzetiségi kérdés problematikája
Az áprilisi törvények hiányosságaként emlegetik a nemzetiségi kérdés rendezetlenségét – magyarázta a történész. Mint kifejtette, 1848-49-ben nem létezett olyan európai minta a nemzetiségi kérdés megoldására, amelyre alapozni lehetett volna, illetve az semmiképpen nem előnytelen, hogy a ténylegesen alkalmazott modelleket Magyarországon nem ültették gyakorlatba: Franciaországban a nemzetiségi problémát már a francia forradalom időszakában erőszakos asszimilációval próbálták megoldani, az első koncentrációs táborokat a forradalmi hadsereg állította fel. Az angolok az ír kérdésben többször is az éhenhalatás módszeréhez folyamodtak. Megemlíthető Bismarck javaslata is, aki szerint a poroszok által megszállt lengyel területeken a legkézenfekvőbb megoldás e népcsoport kiirtása lett volna.
A magyarországi horvátokkal a kormánynak nem voltak különösebb összetűzései. A magyar–horvát konfliktus annak következtében robbant ki, hogy Jellasics (Josip Jelačić) horvát bán a határőrvidék katonasága feletti parancsnokságot megszerezve, megszakította összeköttetését a magyar kormánnyal, és követelte, hogy az önálló magyar had-, pénz-, és kereskedelemügyet rendeljék az osztrák kormányzat alá. Elvárásai között szerepelt a Zala megyei muraközi járás elszakítása, illetve Fiume és a magyar tengermellék Horvátországhoz csatolása is. A nemzetiségekkel szemben a magyar politikai elit nem erőszakos beolvasztásra, legfeljebb az olvasztófelsőbbség elvének alkalmazására törekedett. A társnemzetek önálló nemzetként való elismerését viszont egyértelműen elutasította, lévén, hogy a nemzet fogalmát a független területi, állami léthez kötötték olyan elvek szellemében, amelyek meghatározóak voltak a korszak Európájában – magyarázta Hermann Róbert.
Tévedések a honvédsereg toborzása körül
Széles körben elterjedt vélemény, ugyanakkor közkeletű tévedés, hogy Kossuth Lajos toborozta az 1848 szeptemberében Jellasicsot feltartóztató honvédsereget – indította új gondolatsorát Hermann Róbert. A tény az, hogy a Kossuth által összeszedett népfelkelők közül egy sem vett részt a bán elleni pákozdi csatában. A haderő szervezéséről már április közepén döntött a Batthyány Lajos vezette kormány, májusban pedig megjelent az első hivatalos felhívás a nemzetőri zászlóaljak megszervezésére, amelyeket később honvédeknek neveztek el. Batthyány május folyamán azt is elérte, hogy a Magyarországon állomásozó, császári-királyi haderő magyar származású egységei a kormány irányítása alá kerüljenek. A csehek, morvák, ukránok, lengyelek természetesen többnyire átálltak a másik oldalra.
A másik téveszme Mészáros Lázár későbbi hadügyminisztert tekinti a honvédsereg szervezőjének, noha ő csak 1848 májusának végén tért haza Észak-Itáliából.
Elmulasztottnak ítélt történelmi lehetőségek
A magyar történelem elmulasztott lehetőségei közé sorolják egyebek mellett a pákozdi csata utáni fegyverszünetet is – hívta fel a hallgatóság figyelmét Hermann Róbert. A mulasztást hangsúlyozó értelmezések szerint, a horvát haderő megsemmisítő vereségét követően, a magyaroknak üldözniük kellett volna, és megsemmisítő csapást mérniük Jellasics seregére, amely mintegy negyvenezer főt számlált. A tény azonban az, hogy Pákozdnál 17-18 ezer fős magyar haderő állt szemben az említett hadsereg háromnegyedével, ugyanis ennek fennmaradó része csak a csata lezajlásával érkezett meg a helyszínre. A sikeres összeütközést követően Móga János altábornagy ráébredt arra, hogy Pákozdnál nem lehet fedezni a főváros felé vezető útvonalakat. Úgy határozott, hogy Martonvásárig vonja vissza a haderőt, ahol ezek az utak találkoznak. Hatalmas zűrzavart, sőt káoszt eredményezett azonban, hogy a sereg egyidőben, ugyanazon úton indult el: a császári egységek tévedésből a honvéd alakulatokra lőttek, összetévesztve barna egyenruhájukat a horvát határőrök tábori uniformisával, akik a maguk során természetesen lövésekkel válaszoltak. A győztes, de megtépázott haderő Martonvásárra érkezésekor kapták kézhez Jellasics fegyverszüneti kérését, amelyet egyértelműen elfogadtak.
Szétfoszlott lehetőségnek minősítik továbbá az 1848. október hatodikán kitört bécsi forradalom megsegítésének elmaradását is. A bécsi forradalmárok kiűzték a városból a császári-királyi haderő jelentős részét, az udvar Olmützbe vonult vissza. A Magyarországon sikertelenül járt Jellasics szintén Bécs alá igyekezett. A Lajtha mellékére érkezett magyar hadsereg a határon megtorpant, mivel hivatalos segélykérést nem kaptak Bécsből, a vezéreknek pedig több körülmény is töprengésre adott okot. Jellasics ugyanis kirostálta és hazaküldte haderejéből a csak fosztogatáshoz értő alakulatokat, a Dunántúlról és a Felvidék nyugati részéről pedig magához vonta a nem magyar származású császári-királyi csapatokat. A horvát bánnak csak a lovassága kétszer, két és félszer erősebb volt a magyar seregnél, amelynek létszáma nem volt több 25–26 ezer főnél. A bécsi forradalom fegyveres erőire kizárólag a város területén lehetett számítani. A forradalom támogatásának elmaradása ilyen megfontolásból nem minősíthető elmulasztott esélynek. Az október 30-i tényleges összecsapásnál a schwechati síkságon elszenvedett vereség nem volt végzetes, ugyanis Liechtenstein herceg és Jellasics nem működtek együtt a legsikeresebben. A bekerítő célzatú támadásnál a magyarok lőttek jobban, így elérhették a határt – fejtette ki a történész.
1849 áprilisában a magyar hadsereg mintegy négy hét alatt négy ütközetet és két csatát vívott, ezek közül egyiket sem vesztette el. Egyetlen helyszínen, Hatvannál szenvedett el a magyar lovasság az ellenfélnél nagyobb vereséget. Az egymást követő sikerek magyarázata az volt, hogy ameddig a császári fővezér, Windischgrätz egységben tartotta csapatait, a magyarok nem támadtak, ellenben mikor részekre bomlott, igen. Ismét elmulasztott lehetőségnek ítélték azt, hogy a magyarok nem követték a visszavonuló osztrákokat, nem foglalták el Bécset. A tényeket azonban a kiegyensúlyozatlan erőviszonyok befolyásolták: a magyaroknak áprilisban sem volt számbeli fölénye az ellenféllel szemben. A Bécs alá vonult osztrák haderő 55–60 ezer főt számlált, a magyar sereg egy része pedig visszamaradt Buda védelmére, hogy a Jellasics-féle esetleges felmentési kísérletet megakadályozza. Maga Kossuth is úgy vélte, hogy csak egy ötvenezer fős hadsereggel érdemes támadást indítani, ehhez pedig Bem tábornok seregére lett volna szükség, amelyet a maga során a Temesköz elfoglalása kötött le – derült ki az előadásból.
Vélemények az orosz beavatkozásról
Léteznek olyan értelmezések, amelyek szerint, ha Kossuth Lajos nem mondja ki az osztrák ház trónfosztását, Magyarország függetlenségét, akkor nem kerül sor a szabadságharc sorsát véglegesen eldöntő orosz beavatkozásra sem – fűzte tovább a vitatott kérdések sorozatát Hermann Róbert.
A kétségtelen tény azonban az, hogy az osztrák uralkodóház már 1848. április 21-én segélykérést intézett I. Miklós cárhoz, de csak májusban értesült a magyar függetlenség kinyilvánításáról. A cár 1849 nyarán állapodott meg I. Ferenc József császárral a kétszázezres orosz haderő bevetéséről, amely visszafordíthatatlanul eldöntötte a magyar forradalom és szabadságharc sorsát.
Az orosz intervenciót illetően diplomáciai támogatásra kevéssé számíthatott Magyarország, tekintetbe véve, hogy amikor Palmerston lord angol külügyminiszter értesült arról, hogy az orosz hadsereg bevonul a Kárpát-medencébe, ennyit mondott: „végezzenek velük hamar” – tájékoztatott a történész. Mint elmondta, az angol politikának tökéletesen megfelelt az elképzelés, hogy az orosz ellensúlyként szolgáló monarchia kisegítője éppen az legyen, akinek terjeszkedését meg kell akadályoznia.
Tényleges lehetőségnek minősült volna, ha IV. Frigyes Vilmos porosz király elfogadja az egyesített német koronát. Ebben az esetben az oroszok – mint a cár leveleiből kiderült – nem Magyar-, hanem Németország ellen indultak volna.
A magyar kormány jogosan reménykedett a Havasalföldre szorult osztrák csapatok lefegyverzése esetén kialakulandó, esetleges török–orosz konfliktusban, lévén, hogy a tengerszorosokra való tekintettel a török–orosz háborútól az angolok és a franciák egyértelműen idegenkedtek, így nyilván be is avatkoztak volna az eseményekbe. A várva várt konfliktus azonban elmaradt, így az oroszokkal szembeni nyugati beavatkozás esélye is – összegezte a szakértő.
A fegyverletétel értelmezése
1849. augusztus 13-án a szőlősi síkon – nem a köztudatban élő, szomszédságában levő világosin – a Görgey Artúr parancsnok vezette haderő letette a fegyvert. Mint Hermann Róbert kifejtette, a szabadságharc abban az esetben számíthatott volna valamilyen eredményre, ha minél tovább sikerül nyújtani az ellenállást, illetve, ha az osztrák félre elgondolkodtató csapást sikerül mérni. Görgey és Dembinszky (Henryk Dembinski) altábornagy egyesített hadereje nagy valószínűséggel eredményesen megküzdhetett volna a Haynau(Julius Jacob von Haynau) parancsnoksága alatt közeledő osztrák sereggel. De amíg Görgey a Felvidéken át Komáromból a saját erőinek négyszeresével rendelkező orosz főseregen átküzdötte magát Aradig, Dembinszky nem tett így, hanem az osztrák kézen lévő Temesvár irányába fordult, hogy csatlakoztassa az ott lévő magyar csapatokat – noha, mint a mondás szól, egy egész hadsereggel nem kellett volna tíz lovas huszár elé menni – emelte ki Hermann Róbert.
Haynau a maga során Temesvárnál elérte célját: elszigetelte egymástól a két magyar hadtestet. Görgey augusztus 9-én érkezett meg Aradra. Augusztus 10-én minisztertanácsi határozat született, hogy amennyiben a döntő csatában a szerencse nem kedvez a magyar fegyvereknek, és az oroszok sem a felajánlott koronát nem fogadják el, sem a császár irányába való közvetítést nem vállalják, nekik kell megadnia magát a magyar seregnek. Augusztus 10-én este megérkezett a temesvári vereség híre, illetve az orosz üzenet, miszerint csak a feltétel nélküli fegyverletételről hajlandók tárgyalni. Amikor augusztus 11-én Görgey azt javasolta a haditanácsnak, hogy az oroszok előtt tegyék le a fegyvert, mindössze a tizedikei minisztertanácsi határozatot próbálta meg elfogadtatni a hadsereg vezetésével.
A levelezésekből utólag kiderült: Haynaunak feltett szándéka volt a honvédtiszteket rövidített eljárás útján kivégeztetni – összegezte az előadó.
Gyakran hivatkoznak a fegyverletétel kapcsán arra, hogy a komáromi erőd milyen sokáig tartotta magát, illetőleg milyen előnyös feltételeket sikerült kialkudnia. Azonban, amint ezt az osztrák mérnökkar két szakembere bizonyítottan, írott értekezéseiben kiszámolta, az erődöt többe került volna szétlőni és újjáépíteni, mint eltűrni a várőrség szabad távozását.
Az alaptalan Petőfi-legenda
A segesvári ütközetről felvetett legenda az, hogy Petőfi esetleg orosz postamester-kisasszony férjeként élt tovább – tért ki az előadás utolsó vitatott kérdésére Hermann Róbert. Mint kiemelte, a ködösítés 1988-1989-ben kezdődött el, amikor néhány hozzá nem értő egyén kitalálta, hogy Petőfi a segesvári csatatérről szibériai fogságba került, ahol, mint szláv származék orosz nyelvű verseket írogatott. Fogolylistákra, névsorokra hivatkoztak – mint kiderült, egyiken sem szerepelt Petőfi neve, mi több, az említett fogolylisták tulajdonképpen az aradi várőrség átadási jegyzékei voltak.
Történelmi szempontból semmi nem bizonyítja, hogy Petőfi túlélte volna a július 31-i ütközetet, így továbbra is úgy kell rá emlékeznünk, mint egy olyan férfiúra, aki a gyakorlatban is komolyan gondolta az általa képviselt eszméket, és életét is áldozta ezekért – hangsúlyozta a történész.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Közlemény a magyar EU-elnökség átvétele tárgyában
Az Európai Parlament idei, első strasbourgi hetén, az Európai Unió soros elnökségének átvétele alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök személyesen mutatta be kormányának fél évre szóló európai programját, az Európai Néppárti Frakció 2011. január 18-i ülésén, másnap délelőtt pedig az EP plenárisán.
A családias hangulatú frakcióülésen Joseph Daul elnök köszöntötte a miniszterelnököt. A programismertetés, valamint az azt követő, kiadós megbeszélés rendjén a néppárti csoport egyöntetű támogatásáról biztosította a magyar elnökségi célkitűzéseket.
A magyar médiatörvénnyel kapcsolatban kibontakozott nemzetközi hisztériakampánnyal összefüggésben, a szükséges tisztázások nyomán Orbán Viktor – egyebek mellett – kijelentette, hogy a támadások zömének semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, hanem ezek egy, az ellenséges politikai táborból érkező, szervezett támadássorozat részét képezik.
A 2011. január 19-i plenáris ülésen Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke vezette a magyar elnökségi program vitáját. A magyar miniszterelnök meggyőző erejű előterjesztésében egy „erős Európa” kiépítése mellett foglalt állást, ami egyben egy „erős Magyarország” létét, illetve az Unió általános válságának a közös erővel való leküzdését is jelentheti. Orbán Viktor a magyar prioritások között kiemelten szólt az európai csatlakozási folyamat folytatásáról, Romániának a schengeni országok sorába való mihamarabbi felvételéről, az elfogadás előtt álló Duna-stratégiáról, valamint az európai cigánystratégia elkészítésének kivételes fontosságáról. „Európa hiába okos, ha nincsen szíve” – mondotta ez utóbbi kapcsán a magyar kormányfő.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Magyarország sikeres EU-elnökségével kapcsolatos jókívánságait azzal az elvi igényű szándékkal toldotta meg, hogy: „Hozzuk közelebb Magyarországot Európához – Európát pedig vigyük közelebb Magyarországhoz!”
Joseph Daul néppárti frakcióvezető beszédében egy „nagy európainak” nevezte Orbán Viktort, és az „erős Európa” magyar elnökségi jelszavával párhuzamosan – újból – azt hangsúlyozta, hogy az Unió társadalmaiban „több Európára van szükség”.
Martin Schulz szocialista frakcióelnök figyelme – fonák módon – még annak a „kulturális szőnyegnek” a bírálatára is kiterjedt, mely Magyarország 1848-béli határainak a „szimbólumát” ábrázolja ki.
A kimondottan ellenséges módon megnyilatkozó Daniel Cohn-Bendit zöldpárti frakcióvezető – a magyar médiatörvény mellett – még abba is belekötött, hogy a miniszterelnök prioritásai közé az üldözött keresztények védelmét is felvette, ahelyett, hogy a forradalmi Tunéziát vette volna védelmébe.
Orbán Viktor összefoglaló jellegű válaszában, valamennyi hozzászólást megköszönve, a demokratikus vita fontosságát méltatta. Az ellenséges érzületről tanúskodó – jobbára alaptalan – bírálatokra visszautalva, természetes módon jegyezte meg: sohse gondolta azt, hogy az EU-elnökség útja „diadalmenet” lesz Magyarország számára. Azt ellenben határozottan visszautasította, hogy hazáját nemzeti méltóságában sértsék meg.
A néppárti frakcióülésen tartott felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő különleges élménynek nevezte, hogy míg két évtizeddel ezelőtt az akkori fiatal politikus, Orbán Viktor még a megszálló szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását követelte, ők maguk, Temesváron pedig a Ceausescu-diktatúrával néztek farkasszemet – íme, most együtt vehetnek részt az országaikat is magába foglaló Európai Parlament munkájában. Az egykor szinte elképzelhetetlen változások beszédes vonatkozásaképpen Magyarország szomszédaihoz fűződő viszonyát méltatta, melynek gyökeres megjavulására vallanak – egyebek mellett –: a Duna-stratégia kidolgozása, Magyarország és Románia együttes néppárti jelenléte az Unióban, országa schengeni, valamint Horvátország és Szerbia európai csatlakozásának magyarok részéről való támogatása, vagy a Szlovákiával való kapcsolat jelentős megjavulása. Iliescu, Meciar, Milosevic és Fico posztkommunista országlása után a szomszédpolitikai viszonyok átalakulásáért elsősorban Orbán Viktort, az Európai Néppárt alelnökét és az általa vezetett kormányt illeti őszinte elismerés – mondotta Temesvár egykori lelkipásztora.
Tőkés László alelnök az EP plenáris ülésén is állást foglalt a magyar EU-elnökség, illetve a médiatörvény vonatkozásában. (Beszédét mellékeljük.)
A magyarországi Elnökség bemutatkozásának sajnálatos velejárójaként érdemel említést két olyan magyar ellenzéki megnyilatkozás, melyek közvetett módon híven rávilágítanak a Fidesz- és országellenes nemzetközi kampány mögöttesére. Bokros Lajos, a nevéhez fűződő „csomag” szerzője, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjának képviselője az EP plénumán szélsőséges támadást intézett az Orbán-kormány ellen. Vele párhuzamosan, Konrád György múlt heti „üzenetének” mintegy a folytatásaképpen, a délután folyamán az erdélyi származású Tamás Gáspár Miklós filozófus vett részt az anarcho-kommunistának aposztrofált Egységes Európai Baloldal / Északi Zöld Baloldal (GUE / NGL) frakció magyar médiatörvénnyel kapcsolatos rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Az elrugaszkodott médiakampányon, valamint a magyar EU-elnökség ellehetetlenítésére irányuló nemzetközi összefonódásokon túlmenően, mindenképpen igaznak tűnik, hogy: a Magyarországon, illetve a Vasfüggöny túlsó oldalán élő baloldaliaknak és liberálisoknak – hogyha élni és fejlődni akarnak –, a kommunista múlt visszahúzó örökségével mindenképpen szakítaniuk kell, és föltétlenül meg kell újulniuk.
Strasbourg, 2011. január 20.
Tőkés László
EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bizonyít vagy bizonyítgat az RMDSZ?
Az elmúlt hetekben, mióta az elcsatolt részeken élő magyar nemzetiségű személyek igényelhetik a magyar állampolgárságot, több ezren keresték fel mind a – többek között a – szükséges dokumentumok hiánytalan összeállításában segíteni hivatott demokráciaközpontokat, mind az RMDSZ-t.
Az emberek hálája és lelkesedése töretlen, azonban üröm az örömben, hogy nagyon sok egymásnak ellentmondó híresztelés, tájékoztatás és ellentájékoztatás lát napvilágot a honosítási procedúra kapcsán. Az elmúlt napokban a legtöbb vitát ez ügyben az váltotta ki, hogy vajon le kell-e fordítatni az összes, a honosítást igénylő személy magyarságát igazolni hivatott okmányt vagy sem. A demokráciaközpontok munkatársai úgy tudják, valamennyi ilyen jellegű, román nyelven íródott okmányt le kell fordítani, míg az RMDSZ munkatársai azt állítják, hogy az úgynevezett „köztes okmányokat”, például a második házasságot, a válás(oka)t igazoló bizonylatot, a nagyszülők, dédszülők iratait nem kell.
Tegnap délben erről a kialakult káoszról tartott sajtótájékoztatót Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, azonban az újságírók faggatózása ellenére végül semmi nem tisztázódott a fordításokkal kapcsolatban, csak az vált nyilvánvalóvá, hogy az RMDSZ az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokráciaközpontokat és az EMNT vezetőit azzal vádolja, hogy direkt ők intézték úgy, hogy több okmányt kelljen lefordíttatni a honosítás érdekében. Szabó szemmel láthatóan bizonyítani akarta a tulipános párt igazát, de csak egy – igen megkérdőjelezhető –bizonygatásra futotta. Az ügyvezető elnök teátrális elemekkel megtűzdelt erősködése végül kimerült abban, hogy kihangosított telefonon felhívott egy váradi polgárt, bizonyos Mihály Gézát, akinek az lett volna a feladata, hogy Szabó kérdéseire elmondja, az RMDSZ-nek van igaza a fordításokkal kapcsolatban, azaz a köztes okmányokat nem kell magyarra fordíttatni. Valójában azonban csak annyi derült ki, hogy a szóban forgó úriember beadta a honosítási kérelmét, ebben sem az RMDSZ, sem az EMNT nem segített neki, s mindössze három okmányt kellett lefordíttasson. Ezt követően Szabó ismét telefonált, felhívta Sarkad város aljegyzőjét, Sípos Kornéliát, s általa is bizonyítani akarta az RMDSZ igazát, azonban ezzel csak bonyolította az amúgy is nagy zűrzavart, ugyanis a felhívott hivatalnok is ellentmondásba került a Szabó által tett kijelentésekkel. Úgy tűnt, valójában a közjegyző sem tudja már igazán, mi is a procedúra aktuális menete.
Summa summarum, Szabó Ödön kijelentette: az RMDSZ honosítással kapcsolatos tájékoztatása a helyes, a köztes okmányokat nem kell fordítatni. A Reggeli Újság azon kérdésére, hogy vállal-e bármilyen garanciát a szövetség azért, hogy egyetlen honosításért folyamodó állampolgár sem kerül hátrányba, ha kiderül, hogy mégis a demokráciaközpontok munkatársai tudják helyesen az ügymenetet, azt felelte, ha ez kiderülne, akkor majd az RMDSZ lefordítja a többi okmányt is, azokat is ingyen, de ez nem fog fennakadást okozni senkinek.
Szabó az EMNT-t vádolta széthúzással, RMDSZ elleni hangulatkeltéssel, egyenesen azt állítva, hogy csak azért, hogy nekik legyen igazuk, kijárták, hogy több okmányt kelljen lefordíttatni. Arra a kérdésünkre, hogy ha már ennyire fontosnak véli, hogy ne gördítsen senki akadályokat senki elé, miért nem próbálnak közös nevezőre jutni a másik szervezettel, hiszen mindenkinek ez lenne az érdeke, Szabó csak valami homályos válaszfélét adott, mondván, ezt nem lehet, hiszen az EMNT egy új erdélyi magyar párt létrehozását kezdeményezte. Hogy ez hogy függ össze a honosítási ügyintézéssel, nem derült ki.
Szőke Mária. Reggeli Újság (Nagyvárad)