Dokumentumokkal cáfolni az áligazságokat -interjú Boros Ernő újságíróval (1952. szeptember 12-én született Nagykárolyban. 1974–1978 között elektromechanikus szakképesítést szerzett. 1978 és 1982 között a bukaresti Ştefan Gheorghiu Akadémia újságírói fakultásán tanult, 2008-ban pedig a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia szakán másoddiplomázott.
1982 és 1991 között a Szatmári Hírlap, illetve a Szatmári Friss Újság riportere, 1991 és 1993 között pedig a csíkszeredai Tromf című szatirikus hetilap belső munkatársa. 1993-tól 2005 áprilisáig a Szatmári Friss Újság szerkesztője, azóta a Nagykároly és Vidéke hetilap főszerkesztője.
Több könyve jelent meg a szatmári svábok és magyarok deportálásáról, illetve két kötetbe gyűjtötte szatirikus írásait. 1987 és 1990 között a nagykárolyi művelődési ház színjátszó csoportjának a tagja, közönségszervezője és menedzsere, 1991-ben rendezője. 1995 óta a MÚRE tagja.
Számos szakmai díj tulajdonosa, több pályázat nyertese. Legutóbb, 2008-ban az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szociográfiai riportpályázatának 2. díját kapta meg.)
Az oroszországi tapasztalatok hatására hazatérve sem beszéltek a gyerekeikkel, unokáikkal svábul, sőt nem ritka, hogy egymás közt is a magyart használták. A háború után ezek az emberek úgy érezték, nem érdemes svábnak lenni, és inkább a magyar identitást választották.”
December végén újra kiadták a korábban komoly visszhangot kapott, dokumentumriportokat tartalmazó kétkötetes munkáját. Hogyan került kapcsolatba a szatmári deportáltak témájával? – Amint azt a Brassóföldvárra elhurcolt emberekről szóló kötetem előszavában is megírtam, a deportáltakról a legtöbbet a Kálmándon élő apósomtól hallottam. Csak annyit lehetett tudni, hogy nagyon sokat szenvedtek az ottani mostoha körülmények között, ám arról senki nem beszélt, miért is vitték oda őket. Az okokat nem ismerték, csak a következmények voltak világosak számukra. Mivel érdekelt a téma, és azelőtt mástól nem hallottam semmilyen kapcsolódó információt, lassan bejártam Szatmár megye azon 20 települését, amelyben tudomásom szerint Földvárról hazatért hadifoglyok, vagy azok hozzátartozói éltek.
A gyűjtőmunka során azonban egy másik fontos téma is a felszínre került, mégpedig a szatmári svábok oroszországi deportálása. Ugyanis a földvári deportálás 1944 novemberének közepén történt, az oroszok pedig pár hónappal később, 1945 januárjában svábokat hurcoltak el. A két történet különböző okokra vezethető vissza, ugyanis a földváriakat román csendőrök deportálták és őrizték, a svábokat pedig szovjet katonák gyűjtötték össze. Végül közel 5 év alatt, 1997-től 2002-ig 42 települést jártam be, és szinte mindenütt másképp emlékeztek vissza a múltbéli eseményekre, sőt még a közeli magyarországi Mérk és Vállaj községben is gyűjtöttem információt. Először azt gondoltam, elég lesz, ha csak a beszélgetések anyagát közlöm, ám végül kiderült, úgy kaphatunk átfogó képet a deportálásról, ha elolvassuk a több száz mélyinterjút.
Emellett pedig a magyarázó előszóra is nagy szükség van. A legtöbb interjúalany idős néni volt, mivel a nők általában hét évvel tovább élnek a férfiaknál. A végkövetkeztetésem pedig egyértelműen az, hogy a köztudatban meglehetősen hamis kép él a svábok deportálásáról, míg a beszélgetések pontosabb képet adnak a helyzetről. A részanyagot folytatásos sorozatban közöltem az akkori megyei lap hasábjain, ahol történetesen riporterként dolgoztam. Magyarországon nem tudtam közölni az ottani kutatás eredményeit, mert a térséghez tartozó megyei lapot már akkor, a 90-es évek végén külföldi tulajdonos vásárolta fel, és elbulvárosította. Nem foglalkoztak ilyen jellegű anyagokkal.
– Ha jól tudom, magyarországi díjat is nyert ez a munka. Mi ennek a története? – A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete keretében működő Erdély-történeti Alapítvány írt ki pályázatot történelmi és irodalomtörténeti dolgozatok megírására. Öt-öt pályamunkát díjaztak mindkét kategóriában, és a történelmiben én kaptam meg a második díjat úgy, hogy elsőt nem osztottak ki. Akkor Takács Péter, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa figyelmeztetett, ennek az anyagnak nem szabad megjelennie előszó nélkül, amelynek az elengedhetetlen következtetéseket kell tartalmaznia.
A kutatás kapcsán ugyanis a deportáltak történetei mellett olyan kérdések is felbukkannak, mint például a svábok elmagyarosodása, vagy képet kaphatunk arról, hogyan éltek az emberek ezen a vidéken a két világháború között. Kiderül, hogy szó sincs arról, hogy a svábokat erőszakkal magyarosították volna el. Például a mezőpetri sváb néni, amikor kényszermunkára hurcolják Oroszországba, egy szót sem beszél magyarul, mikor hazajön, jól kommunikál ezen a nyelven.
Tudniillik arról van szó, hogy az orosz kényszerlakhelyen nem beszélték az anyanyelvüket, mert ott nem volt jó németnek lenni akkor. Sőt volt olyan személy, aki egyenesen letagadta német származását, és magyarnak vallotta magát. Az oroszországi tapasztalatok hatására hazatérve sem beszéltek a gyerekeikkel, unokáikkal svábul, sőt nem ritka, hogy egymás közt is a magyart használták. A háború után ezek az emberek úgy érezték, nem érdemes svábnak lenni, és inkább a magyar identitást választották.
Továbbá Oroszországban a szatmári svábok (még a korábbi volksbundisták is) mind magyarnak vallották magukat. (Volksbund ném. Volksbund der Deutschen in Ungarn, vagyis Magyarországi Németek Népi Szövetsége – szerk.). Kutatásaim, következtetéseim olyan alapvetőnek hitt tézisekre cáfolnak rá, amelyek addig etalonként éltek a köztudatban. Példának okáért érdemes megemlíteni, hogy az Ernst Hauler (volt szatmári némettanár – szerk.) könyveiben leírt koholmányokkal szemben homlokegyenest mást mondanak a tények, és ezek olyan igazságok, amelyeket több száz visszaemlékezés támaszt alá. Érdemes megemlíteni, hogy tavaly levélben keresett meg egy New York-i professzor, aki egyébként egy Temesvárról kitelepült sváb nő fia, és a nevéből ítélve az apja román lehet.
Mivel a családjában szintén vannak egykori deportáltak, az amerikai vezető napilap hasábjain készült megjelentetni egy dolgozatot a témában. Azért érdeklődött, mert az édesanyja tud magyarul, és olvasta a könyvemet, viszont ő nem tud, és a távolság miatt problémás az édesanyjával való egyeztetés. Megbeszéltük, hogy bizonyos kérdéseire elektronikus levélben válaszolok románul. Az együttműködés két fordulóig tartott, ám amikor megjegyezte, hogy olvasta Hauler mind az öt ilyen vonatkozású könyvét, és azok szellemiségében gondolkodik, befejeztem vele a társalgást. Sajnos az a helyzet, hogy a történészek még nem gondoltak arra, a valós dokumentáció alapján már ideje lenne megcáfolni a korábbi tévhitek sokaságát, mert a végén elszaporodnak az előbb említetthez hasonló esetek.
Nem lenne jó, ha évtizedek múltán az ilyen áligazságok lennének a kordokumentumok, és ezeket idéznék tovább. Nem beszélve arról, hogy már manapság nagyon kevesen vannak, akik túlélői voltak a deportálásoknak. Lehetne még vizsgálódni a szomszédos megyékben is, de sietni kell vele, mert lassan már nem lesznek hiteles források. Az orális, magnószalagra rögzített vallomások mellett az illető települések historia domusait, azaz a templomi könyvek bejegyzéseit is megvizsgáltam. A római katolikus templomok házkönyvei fontos kordokumentumok. Természetesen ez is településfüggő, mert volt olyan plébános, aki csak három sor erejéig említi meg, hogy a nyájából több mint 300 lelket vittek el az oroszok, viszont több oldalon keresztül ecseteli a parókia tetőzetének javítását. Ellenpélda pedig az a település, ahol még az is részletesen olvasható, milyen volt a két világháború között a svábok és magyarok közötti viszony a településen, illetve a deportálás körülményeiről is alapos beszámolót írt a plébános.
– Segített a munkájában az újságírói képesítése, illetve a később elvégzett szociológiai stúdium? – Az ilyen munkát végeredményben nem tanítják sehol. Módszertana sincsen, munka közben alakul ki. Vannak is a könyvben olyan narratív részek, amelyek ismétlődnek különböző mesélőknél, de ez hozzátartozik a történethez. Gondolkodtam rajta, hogy kiveszem, de akkor csorbulna az összkép, ugyanis hiányoznának a mozaikdarabok. Végül benne maradt minden, mégha átfedésnek is minősül. Újságíróként is tanultam valamennyi szociológiát, de akkor nem vettem komolyan. A szociológia szakot pedig később, a könyv megjelenése után végeztem el Kolozsvárott. Nem tagadom, lehet, a kutatás miatt kaptam kedvet felvételizni oda.
Egyébként nincsen róla tudomásom, hogy valaki korábban végzett már ilyen jellegű feltárómunkát. Ahhoz, hogy megbízható következtetéseket vonjak le az oroszországi deportálás kapcsán, illetve az ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekben, fontos volt áttekinteni 500–600 ember véleményét ugyanarról a témáról. A végkövetkeztetésem pedig egybehangzik Karinthy tréfás megjegyzésével: „Minden másképp volt”. Annyira másképp, mint ahogyan az a történelemkönyvekben áll, hogy az is előfordult, miután megírtam a 42 település deportálástörténetét, nyolc évvel ezelőtt, az egyik szatmári sváb falu deportáltjainak emlékére rendezett összejövetelen nagyon furcsa tapasztalatom volt. Minden év januárjában tartanak valamelyik faluban hasonló megemlékezést, és engem is meghívtak oda. Mivel többször jártam ott interjúzni, a nénik megismertek, és maguk mellé ültettek a nézőtérre.
A dísztribünön egy professzor beszélt a deportálásról románul, sűrűn hivatkozva a levéltári forrásokra. Az egyik néni, akinek nem jelentett gondot a nyelvismeret, és gyönyörűen beszélt magyarul, románul, németül, csodálkozva fordult hozzám és kérdezte meg, hogy az illető most miről is beszél, mert nem ismerős a helyzet, pedig ő átélte a meghurcoltatás minden percét. Azt mondta, nem hitte volna, hogy ennyire félremagyarázzák a dolgokat. Például a levéltári kutatások alapján az derül ki – és az ottani anyag tetemes része politikai befolyás alatt született –, hogy a megye akkori kormánybiztosa azt jelentette, Szaniszló településről az oroszok ugyanúgy deportáltak románokat is, mint svábokat, holott erről szó sincsen. Vittek ugyan románokat, de sokkal kevesebb számban, és más okokból. Onnan elsősorban svábokat és református magyarokat hurcoltak el. Teljesen másképp hangzik a történet azoktól, akik átélték az eseményeket, mint a történészek tollából, akik történelmi távlatból közelítenek a kérdéshez.
– Említette az újságírói tanulmányait. Milyen volt egyetemistának lenni a 70-es évek végén a román fővárosban? – Annak idején az országban csak egyetlenegy helyen lehetett ezt a szakmát tanulni, a Ştefan Gheorghiu Akadémia újságírói fakultásán. Nagyon jó képzést kaptunk, hiszen ott tanítottak az akkori Bukarest legnevesebb professzorai. Többek között világirodalom-tanárom volt Dan Grigorescu, aki elismert kritikus volt. Persze szükséges rosszként tanultunk pártépítést is, de nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. Sőt volt olyan román anyanyelvű tanárom, aki kitűnően beszélt magyarul, és ha megakadtam valamiben, folytathattam az anyanyelvemen.
Olyan tantárgyakat is tanultunk, amelyeket most csak nagyon kis réteg, választhatóként ismer. Ilyen volt a pszichonyelvészet. Szerintem semmi gond nem volt a tanárokkal, és a legnagyobb nemzetközi lapok főszerkesztőinek elméletei alapján tanultuk a szakmát. Azt tudni kell viszont, hogy annak idején csak ajánlással lehetett felvételizni, és engem a Szatmár megyei napilap küldött, ahol már középiskolásként rendszeresen közöltem, illetve az is nagyon motivált, hogy megnyertem több országos cikkpályázatot. Azért nem jutottam be a televízió szakra, mert abban a bizottságban nem volt magyar tag, és ott beszélni kellett, a román pedig nem ment jól nekem. Az írott sajtó szakon írhattam anyanyelvemen, mert a dolgozatot javításra kiadták egy bedolgozónak. Egyébként a tanárok 90 százaléka bedolgozó volt. Az is említésre méltó, hogy magyarul írhattam az államvizsgám, védeni viszont románul kellett.
Végh Balázs. Krónika (Kolozsvár)

A pápával találkozott Böcskei
Bogdánffy Szilárd vértanú püspök boldoggá avatásáért mondott köszönetet az elmúlt héten a Vatikánban tett látogatásával Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, aki XVI. Benedek pápával is találkozott.
megyés püspök meglátogatta mindazon római hivatalokat és személyeket, akik hozzájárultak a 2010. október 30-án tartott beatifikáció előkészítéséhez és kivitelezéséhez. A látogatás szentmisével kezdődött, amelyet Böcskei László a Szent Péter-bazilika alagsorában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában mutatott be.
A Szentté Avatási Kongregációnál találkozott Angelo Amato bíboros-prefektussal és munkatársaival, akik a boldoggá avatáshoz szükséges anyagokat előkészítették és a hivatalos eljárást lefolytatták. Ezek örömüknek és elégedettségüknek adtak hangot, hogy sikerült lezárni egy olyan ügyet, amely bemutatja a világnak, milyen megpróbáltatásokat kellett kiállnia a katolikus egyháznak Romániában, másrészt rávilágít a püspökök és a hívek üldöztetés ideje alatt tanúsított hősies helytállására. A beszélgetés alatt elhangzott, hogy nagyon fontos ezen példák kiemelése, hisz napjainkban is sokan halnak meg keresztény hitükért.
A bíboros elismeréssel nyilatkozott a beatifikációról, és elmondta, örömmel várja a következő romániai látogatását, amikor július 3-án Szatmárnémetiben Scheffler János vértanú püspököt avatja boldoggá. A látogatás fő pontját az általános kihallgatás, illetve a XVI. Benedek pápával való személyes találkozás képezte.
Böcskei László megyés püspök köszönetet mondott a boldoggá avatás nagy kegyelméért és a nagyváradi római katolikus egyházmegye nevében ajándékot adott át a pápának: egy Bogdánffy Szilárd-emlékérmet, valamint egy, a székesegyházról készült fotóalbumot, jelezve ezzel, hogy a boldoggá avatás a székesegyház felszentelésének 230. évfordulóján történt. A szentatya örömét fejezte ki, hogy Bogdánffy Szilárd a boldogok sorába kerülhetett.
Elismeréssel szólt a boldoggá avatás szertartásáról, amely – mint fogalmazott – a hívek nagy lelki hasznát szolgálta. A nagyváradi egyházmegye híveit a további kitartó imára buzdította, hogy a vértanú püspök mielőbb a szentek sorába kerülhessen. XVI. Benedek pápa áldását küldte az egyházmegye papjaira és híveire egyaránt.
Böcskei László megyés püspök római látogatása során a Pápai Magyar Intézet közösségénél is tiszteletét tette, amely fennállása 70 éves évfordulóját ünnepli. Az intézet képviselői is részt vettek az általános kihallgatáson, ahol a szentatya magyar nyelven köszöntötte őket. A Pápai Magyar Intézet elődje, a Papi Osztály 1928-tól működött a Collegium Hungaricum keretében. Ez az osztály magyar papok római továbbképzésére jött létre. A harmincas évek végére önálló lett, és így 1940. július 16-án nyerte el Serédi Jusztinián bíboros közbenjárásra a pápai címet. Krónika (Kolozsvár)

Tisztújítások, elnökök – Sorrendben tizedik kongresszusára készül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Dialógusban Európával
Egyed Emese irodalomtörténész szerint a színházban is a változatosság a jó, ezért műsorrendekre van szükség
Hosszú lenne felsorolni részletesen kolozsvári beszélgetőtársunk tevékenységi területeit, hiszen egyetemen tanít, emellett költő, mese- és drámaíró, konferenciák szervezője, résztvevője, nem mellékesen két gyermek édesanyja... Szakterülete a felvilágosodás, a magyar felvilágosodás irodalmából alapos antológiát is szerkesztett a Polis Kiadónak. Interjúnkban műhelymunkák, azokból kinövő könyvek, mindennek a színházzal való kapcsolódásai képezik a fő témát, de arra is választ keresünk: veszít-e élvezhetőségéből az irodalmi mű, ha tananyaggá válik?
Ha jól sejtem, önt a felvilágosodás tanulmányozása a színház felé vezette. Hogyan történt ez?
– A színház nálam valamivel korábban jelentkezett, mert gyermekkoromban is szerettem vele foglalkozni: játszótársaimat rendeztem, a nagymamáknak, testvéreinknek bemutattuk a produkciókat. De nem véletlen, hogy a felvilágosodás a színházhoz vezet. Valójában a felvilágosodás fedezi fel azt, hogy a játék, főleg ha nem zárja ki a természetes beszédet vagy a nyelvi részt, nagyon sok mindenkit bekapcsolhat.
S mint ismeretes, a felvilágosodás korában a nemzeti nyelveknek, az anyanyelveknek megnő a szerepe, és ebből kifolyólag robbanásszerűen megnő a színdarabok száma is. Jancsó Elemér professzor, akinek a munkássága megkerülhetetlen, jó érzékkel fedezte fel azt, hogy a felvilágosodás idején beindult nyelvújítás nem steril dolog volt, hanem sok kísérletezés, kommunikáció, játék, fordítás, tehát valóban eleven tevékenység hozta létre azt a nyelvet, amelyet aztán a 19. század a tudományok művelésére is alkalmasnak talált.
Ezt akár egy ön által szerkesztett 2005-ös könyv is dokumentálhatja, az Ismeretség: Interkulturális kapcsolatok a színház révén a 17–19. században.
– Azt mondhatnám még el erről, hogy az egyetemen nagyon sok tehetséges fiatal megfordul, és elég keserűség a tanárnak, hogy nem tudja valamennyiüket a közelben tartani. De vannak olyan periódusok, amelyek kedveznek annak, hogy megjelenítsük a munkánkat. A Sapientia egyetem induló éveiben például lehetővé vált, hogy a kutatásaink eredményét megjelentessük. A Sapientia Kutatási Programok Intézete pályázatot hirdetett kutatási témákra, és vállalta azt is, hogy a létrejött munkákat megszerkesztve közzétegye.
Három könyvünk jelent meg. Az első a Teatrumi könyvecske, amely egy magyarországi katalógus ellenőrzésével kezdődött, tehát hogy megvannak-e azok a színházi zsebkönyvnek nevezett érdekes színházi nyomtatványok, amelyeket a 18. század végén adtak ki a magyar társulatok. A fordítással foglalkozott a második kötetünk, a Szabadon fordította. Valójában a színházi célból készült fordításokat, adaptációkat elemzi.
És a harmadik: Néző, játék, olvasó. Dráma- és színháztörténeti tanulmányok. A negyediket már nem támogatta a Sapientia, mert közben kifejlődött saját kutatói hálózata, saját oktatóinak jelenteti meg a könyveit.
És a negyedik könyv miről szól?
– Nyelv és képzés, nyelv és színház összefüggéseiről a 18–19. században. Úgy tűnik, sokkal nehezebb az állami egyetemi hálózatban a könyveinket megjelentetnünk akkor, ha nem egyetemi jegyzetről van szó, hanem a tudományos kutatás eredményéről.
Pedig gazdát kellene találni ennek a könyvnek.
– Ennek is, meg annak a nemzetközi színházi konferenciának is, amelyet tavaly szerveztünk a csapattal, vagyis ezekkel a fiatal kutatókkal, doktorandusokkal. Metamorfózis volt a címe, és az irodalom színházi produkcióvá válását, a színdarabok egyik nyelvből másikba való áttételét vagy másféle adaptációkat vett tárgyául, és nagyon érdekes előadások hangzottak el angolul, németül, magyarul, franciául...
Olyasmikről esett szó ezen a konferencián, amiről kiderült, hogy jobb helyeken is előfordul. Strasbourgban, például... A politikai, hatalmi változások rendszerint begyűrűztek a színház életébe. Ahogy nálunk egy időben román és magyar társulatok váltották egymást az élen, illetve egyazon épületben, ugyanúgy történt Strasbourgban a franciával és a némettel, tehát, mondhatni dialógusban vagyunk Európával.
Maradjunk még a színháztörténetnél. Fájdalmas, hogy a Bánk bán eltűnt a színpadainkról. Legalábbis romániai magyar vonatkozásban nem létezik, és román vonatkozásban sem, pedig a Bánk bánnak 1953-ban megjelent egy nagyon jó fordítása, és egyetlen román színház, társulat sem tűzte műsorára. Mivel magyarázható a Bánk bánnak ez a mostoha sorsa szép hazánkban?
– Van, aki azt mondja, például Lövétei Lázár László, de nem ő az egyetlen, hogy az irodalmi élvezetek halála, ha tananyaggá változnak a szövegek.
Kétségtelenül így van.
– Ez magyarázat lehetne magyar vonatkozásban: hogy megrettennek a rendezők attól, amit az iskolában túlságosan sokat magyaráznak...
És attól, amit ott „ráakasztanak” a műre.
– ... a mű jelentésének bizonyos fokú vulgarizálódásától. A másik dolog az, hogy korunkban kérdésessé vált: a történelemszemlélet és a hagyományok, amelyek identitásképzőek, a nemzeti közösségekben jó identitást hoztak-e létre, vagy pedig valamiféle idegengyűlöletet? És jelen pillanatban ott tartunk, hogy merészség kell ahhoz, hogy a történelmi tárgyat esetleg empátiával, nem pedig ironiával vagy szatirikusan közelítse meg valaki.
Persze, ez nem mai találmány, Voltaire is halálra nevettette a közönségét például a Jeanne d’Arc történetével. Ugyanő viszont rendkívül rajongó szövegeket írt IV. Henrikről. Azt hiszem, hogy a művésszínház, amely most elterjedt, valamit kihagyott a terveiből, éspedig azt, hogy többféle műsor tud egymás mellett megférni, és hogy szükség van műsorrendekre.
Mintha szektaként működne ez a művésszínház néha.
– Inkább azt mondom, hogy sokfélék vagyunk, és az igényeink is különbözőek, ugyanígy a színházban is a változatosság a jó, és előfordul, hogy néha az ember szeretne megnézni egy olyan művet is, amelyről vannak ismeretei. Mert jó érzés a ráismerés alapján való véleményformálás. Tehát örömet jelenthet a találkozás a színházban a Csongor és Tündével vagy Balassi Bálint Szép magyar komédiájával, ami még nem ment pocsékba, és hosszan folytathatnánk...
Valóban figyelemre méltó, hogy a román színpadon sincs jelen a Bánk bán, pedig a románok nem csépelték agyon az iskolában... De ha már a bajoknál tartunk, hadd mondjam el: hiányzik az a fajta színházi krónika, az az állandó napirenden tartása a színpadi nyilvánosság és a közönség viszonyának, ami olyan boldogító állandóság volt például a 20. század elején, amikor a sajtónak is köszönhetően mindenki ismerte a színészeket, sokat tudott róluk, hozzászólt a játékukhoz.
A 19. században, a Nemzeti Színház indulásakor Pesten Vörösmarty egy évig minden áldott nap elment a színházba, és írt ugyanannak az előadásnak többféle, sikeres vagy kevésbé sikeres változatáról, a bemutatójáról és az azt követő előadásokról, estéről-estére. Nem restellte...
És ha Vörösmarty ezt vállalta, akkor kutyakötelességünk lenne nekünk is...
– Erről van szó. Kell a visszajelzés a színészeknek is, mert különben elbizonytalanodnak a játékukban. A közönségnek pedig a sokféle színház kell. Vannak, akik szeretnének olyasmit is látni, ami benne van a kulturális emlékezetükben, nemcsak a ma született darabokat... Visszatérve a Bánk bánra: szerzője, Katona József színészből lett drámaíró, és voltak elképzelései arról, hogy miért nehéz a színházi művészetet kifejleszteni, például Magyarországon. És valójában ma is, sok tekintetben, hasonló a helyzet...
A nagyvilágban bátran kísérleteznek, és a klasszikus művek előadását esetleg más módon teszik modernné, nem úgy, hogy teljesen feledésbe merítik azokat. A test művészete, a nonverbális érvényesülés kedvéért nem áldozzák fel a szöveget.
Egyed Emese (1957, Kolozsvár)
Irodalomtörténész, költő, tanár. Szülővárosában érettségizett (1976), majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem francia–magyar szakán diplomázott (1980). Ugyanott 1996-ban doktori címet szerzett. 1980– 1988 között a Brassai Sámuel Líceumban tanít, 1988–1990 között az Utunk/Helikon szerkesztője, 1990-től a Babeş–Bolyai bölcsészkara magyar irodalomtudományi tanszékének tagja, 2002 óta professzorként.
Számos szakmunka szerzője, szerkesztője, szépíróként több vers- és mesekötetét adták ki 1988 óta, dramaturgi tevékenysége is számottevő. Az utóbbi időben megjelent könyvei közül: Adieu, édes Barcsaym (életrajzi monográfia, 2001), Ötven csillag (gyermekversek, 2008), Szabadító versek (2009). Szakmai elismerései közül: a Látó folyóirat vers-díja (1994), Déry Tibor-díj (1995), a Romániai Írók Szövetségének díja (1998), a Székelyföld folyóirat költészeti díja (2003), Bartók Béla-díj (2006).
A Bánk bán esetében, szerintem, arra lenne szükség, hogy a művésszínház pontosan a saját eszközeivel közelítse meg ezt a művet, nem pedig botcsinálta politikusi képzelgésekkel. Ha valóban művésszínházként közelítené meg, meglátná benne azt, amit például Maia Morgenstern, aki azt mondta egy alkalommal: „A Bánk bán egy shakespeare-i formátumú mű!” És tudta, mit beszél, mert Zsámbékon eljátszotta magyarul Gertrudis szerepét. Ő a Bánk bánban az emberi történetet látta, nem pedig valami politikai képzelgést.
– És egy ilyen típusú mű megjelenítése színpadi eszközökkel lehetővé teszi, hogy a színész megmutassa saját magát, a tehetségét minden vonatkozásban. És az értelmező képességét is. Tehát nemcsak a nonverbális hajlamait. Shakespeare nagyon is értékmérő, de azért mi sem maradunk alább, vannak olyan magyar színházi szövegek, amelyek megállják a helyüket ebben az összehasonlításban. És érdekes, hogy a felvételin még mindig kérnek monológot is a jelölttől, aztán valahogy elsikkad ez az igény...
Nem biztos, hogy elsikkad. Inkább arról van szó, hogy amikor kikerül a színházi életbe, nem ezt várják a fiatal színésztől. De térjünk vissza az ön diákjaira. Kötő József egy alkalommal azt mondta, hogy ön egész színháztörténészi iskolát hozott létre Kolozsváron, és most már ideje lenne, hogy létrejöjjön Kolozsváron egy erdélyi vagy romániai magyar színháztörténeti intézet is. Mert az ön diákjaiból lett tanárok, szakemberek forráskutatásokat végeznek, értelmezik azt, amit feltárnak, és szükség lenne egy archívum létrehozására is, hogy biztonságba helyezzék a felkutatott anyagot. Hogyan látja ezt?
– Ott van egyrészt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelyben ki lehet fejleszteni egy ilyen osztályt. Csakhogy az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek nincs saját vagyona. Valamikor volt, de nem sikerült visszaszereznie, s ez nagy hátrány, mert alapításakor olyan gazdag emberek hozták létre a kereteket, akikhez hasonlóak ma nemigen jelentkeznek. Valóban szükség van helyiségre, és szükség van valakire, aki az archívumot felügyelje, a kutatást összehangolja, mert szakemberek lennének.
Tudna említeni közülük néhányat?
– Említeném Tar Gabriella-Nórát, aki most a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem német tanszékének adjunktusa, és megjelent már a doktori disszertációja magyarul, a gyermekszínjátszás múltjáról, A gyermekszínjátszás a Habsburg Birodalomban, a 18. században címmel.
Érdekes téma!
– Bartha Katalin Ágnes, aki az EMKE kutatója, a Szabédi Házban dolgozik, és Köllő Károly színházi hagyatékát dolgozza fel, de Szabédival is foglalkozott. Neki Budapesten, az Irodalomtörténeti Füzetek sorozatban jelent meg a doktorija: A Shakespeare-olvasás és -interpretáció története Erdélyben, a 18. és a 19. században. János-Szatmári Szabolcs a váradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora lett, egyébként némettanárként dolgozik, könyve, Az érzékenység színháza itt jelent meg, az EMKE kiadásában.
Ők voltak a csapat lelke, amikor ezeket a Sapientia Kutatási Könyveket kiadtuk, és még vannak néhányan. Tőkés Orsolya doktoranduszom a Csongor és Tünde erdélyi recepciójával foglalkozik, nyilván összehasonlítva azt a magyarországi előadásokkal, sikerrel vagy feledéssel. Én úgy látom, hogy sikerült a kutatásainkat megnyitni a nagyvilág felé. Voltak olyan konferenciák, ahol a csapat tagjai jól szerepeltek, idegen nyelveken beszélnek, hozzá tudnak szólni a külföldi témákhoz, tehát jó irányban halad a dolog. Aztán lássuk, mit hoz a jövő.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

A Külügymiisztériuman ülésezett a MÁÉRT Külügyi és Jogi Szakbizottsága
EU-elnökségünk idején az egyik legfontosabb feladat a bővítési folyamat újraindítása, s ebben déli szomszédaink, komoly magyar közösségekkel kifejezetten érintettek – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Külügyi és Jogi Szakbizottsága ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Azon vagyunk, hogy lezárjuk a horvát csatlakozási tárgyalásokat, ha ez sikeresen megtörténik, akkor ez nemcsak a horvátországi magyaroknak fontos üzenet, hanem a Nyugat-Balkánnak, és Szerbiának is – tette hozzá. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyarok mindenképpen szeretnék kihasználni a csatlakozási folyamatot helyzetük javítására, s ebben a magyar külpolitika támogatja őket. Kitért arra, hogy Szerbia elnyerheti a tagjelölti státuszt az év végére, majd jövőre megkezdődhetnek a tényleges csatlakozási tárgyalások is.
A prioritások között említette még a keleti partnerségi programot, amelynek keretében egy komolyabb kárpátaljai mezőgazdasági projektet terveznek. A célok közé sorolta emellett a Duna-stratégiát, mint olyan makrogazdasági fejlesztést, amely az egész kárpát-medencei magyarság sorsát érinti.
„A stratégiában kiemelt szerepet szánunk a határok átjárhatóságának és a transzparenciának” – jegyezte meg Németh Zsolt, hozzátéve, hogy a szomszédos államokban élő magyar közösségek számára az uniós elnökség nagyon fontos lehetőségeket hordoz és reméli, hogy az ebben rejlő lehetőségekkel élni tudnak.
A szakbizottság az ülés után állásfoglalást adott ki. kormany.hu

Autonómiastratégia kidolgozását tűzte ki célul a MÁÉRT
Egységes Kárpát-medence autonómiastra- tégia megalkotása, a határon túli magyarság anyagi támogatását biztosító Bethlen Gábor Alap, az egyszerűsített honosítás és Magyarország uniós elnökségével összefüggő kérdések szerepeltek a MÁÉRT külügyi és jogi bizottságának pénteki ülésén.
Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint a testület olyan autonómiakoncepció kidol- gozására fog törekedni, amely tekintettel van a nemzetközi példákra és az egyes országok sajátosságaira.
A külügyi államtitkár hozzátette: „eltérő jogi, közigazgatási keretek között kell az egyes magyar közösségek autonómiájukat megvalósítsák, de a magyar kormány elkötelezett az autonómiastratégia megvalósításai iránt". Erdély.ma

Nem kötnék lakóhelyhez a szavazati jogot
(MTI) – Németh Zsolt szerint nem indokolt lakóhelyhez kötni a választójogot. A külügyi államtitkár erről pénteken beszélt újságírók előtt a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottsága pénteki ülése után nyilatkozva, kérdésre válaszolva. Hangsúlyozta: a választójog kérdésével az alkotmányozás után foglalkoznak.
Indokolatlannak minősítette azt a jelenlegi alkotmányban szereplő korlátozást, hogy a választójog a lakóhelyhez kötődik.
Magyarországon tavaly ősszel a Fidesz részéről elsőként Gulyás Gergely, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke vetette fel, hogy választójogot kaphatnak a határon túli magyarok. Az új alkotmány koncepciójának december elején nyilvánosságra hozott egységes szövege azt tartalmazza, hogy minden magyar állampolgárt sarkalatos törvényben meghatározott feltételek esetén megillet a választójog.
December végén Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes, a KDNP elnöke is azt mondta, személyes véleménye szerint a határon túli magyaroknak meg kell adni a szavazati jogot.
Kövér László házelnök a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma szerdai ülésén úgy fogalmazott: nagy valószínűséggel az Országgyűlés többségének szándéka arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot.
Az LMP-s Dorosz Dávid a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma állandó bizottsága ülése után úgy nyilatkozott, hogy továbbra sem támogatják a határon túli magyarok szavazati jogát.
Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformájának ügyvezető alelnöke január 14-én azt mondta: "a platform határozott álláspontja, amit a magyarországi közvélemény túlnyomó többsége is támogat, hogy annak legyen szavazati joga, aki itt él az országban, itt adózik, illetve viseli a választás eredményének következményeit." Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ megvédi Markó Attilát
Az RMDSZ országos vezetősége tegnap közleményben foglalt állást a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási kísérlet ügyében:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség felháborodással és értetlenül fogadja azt a tényt, hogy Markó Attila államtitkár ellen közérdek elleni hatalommal való visszaélés vádjával eljárást indított a Korrupcióellenes Igazgatóság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt. Az RMDSZ megalakulása óta következetesen képviselte az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyét, 1990 óta az RMDSZ tisztségviselői folyamatosan küzdöttek ezért. Ezt tette Markó Attila is, aki politikai pályája során közel ezer elállamosított ingatlan visszaszolgáltatásában segített.
Álláspontunk szerint megengedhetetlen, hogy ilyen tisztességtelen módon kompromittáljanak egy felelős politikust, aki a romániai magyar közösség és a szövetség érdekeit tartva szem előtt végezte feladatait.
Ugyanakkor úgy véljük, hogy a Markó Attila ellen indított eljárás nem elszigetelt eset, hanem szervesen kapcsolódik abba az RMDSZ és a magyarság ellen indított támadássorozatba, amely a szervezetünk hitelvesztését, politikai súlyának gyengítését célozza, és amelynek során egy másik fontos politikusunkat, Nagy Zsoltot szintén koholt vádakkal hurcolják meg a bíróságokon.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szolidaritást vállal Markó Attilával, kiállunk mellette, és bízunk abban, hogy ártatlansága hamarosan bizonyítást nyer. Ugyanakkor határozottan elítéljük az ellene folyó bűnvádi eljárást, amely nem egyéb, mint boszorkányüldözés, rossz szándékú meghurcolás, amely nyilvánvalóan a magyar érdekképviselet és a történelmi magyar egyházak ellen is irányul. Népújság (Marosvásárhely)

Tudományos Gyűjtemény
Összeállította: B. D.
1817. január 1-jén jelent meg az első magyar időszaki sajtótermék, enciklopédikus jellegű havi folyóirat. Megjelenését Fejér György és Trattner János Tamás kezdeményezte. Újdonság volt a Tudományos Gyűjteményben a helyismereti, a népleírás: másfél évtizeden át ez lett egyik legfontosabb tárgyköre. A nyelvújítási harc utolsó, döntő szakasza a Tudományos Gyűjteményben zajlott (Kazinczy, Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél, 1819). A lapnak jelentős szerepe volt a feudális nemzetfogalom lebontásában, a polgári nemzetté válás eszméinek megvitatásában. 1828. januártól a megújulás érdekében Trattner jogutóda, Károlyi István az új nemzedék képviselőjének, Vörösmarty Mihálynak adta át a szerkesztést. Vörösmarty az általa szerkesztett első kötetben megszólaltatta Kazinczyt és Kölcseyt. Vörösmartyék felsorakoztak Széchenyi társadalmi reformjai mögé. 1828–1832 között rendszerint itt jelent meg az első tudósítás Széchenyi javaslatairól. Hamarosan műszaki gárda alakult a lap körül a Hitel írójával együtt dolgozó mérnökökből. A reformtervek népszerűsítésével párhuzamosan gyakran tárgyalták a liberalizmus központi ideáit, egyéniség- és szabadságeszméjét. Kedvelt szavaik voltak a természetjog és a polgári szabadság; fő politikai követelménnyé vált a nép nemzetbe emelése, a Nyugat polgári eredményeinek utolérése.
A Tudományos Gyűjtemény (1817–1841) havonta megjelenő magyar nyelvű tudományos folyóirat. Kiadás helye: Pest. Kiadó és nyomdász: Trattner János Tamás. A 19. század második évtizedében nagy vállalkozás volt a Trattner János Tamásé, jeles írók gyülekeztek köré, Kultsár István, Vitkovics Mihály és Szemere Pál írói köre. A Tudományos Gyűjtemény első szerkesztője Fejér György lett, megírta e folyóirat előszavát, azaz a programadó cikket. Éppen úgy, mint 18. század végi elődjei, rámutatott az anyanyelvű időszaki sajtó fontosságára az irodalom, a tudomány és a kultúra terjesztése szempontjából: "A magyar nemzetnek felvilágosítását, csinosulását, szerencsésítését is önnön nyelvénél fogva érhetni el legkönnyebben, legbizonyosabban, legközönségesebben; csak e közzel tarthatni fenn annak sajátságát is, mely azt bilyegzi." Méltatta Trattner János Tamás vállalkozásának jelentőségét, s kifejezte abbeli reményét, hogy a vállalkozás nem fog csalódást okozni. Valóban, a folyóiratnak hamarosan 800 fő előfizetője lett, s egészen az 1830-as évek elejéig nagy népszerűségnek örvendett. Számos vitacikk látott napvilágot e folyóiratban, írói, kritikai kezdeményezések születtek. Az 1830-as évek elején indult a Conversations- lexikoni pör, amelyben a legjobbak a születési előjogok ellen, a kritikáért, a nyilvánosságért szálltak síkra. Melléklapjában, a Szépliteratúrai Ajándék címűben feltűntek Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály írásai.
1833-tól a lap hanyatlásnak indult, mivel Horvát István szerkesztő az őstörténeti kutatást teljességgel előtérbe helyezte a lap hasábjain is. Trattner János Tamás még 1824-ben meghalt, utóda, Károlyi István nem tudott a lapnak koncepciót adni. 1841- ben megszűnt. A lap e késői hanyatlása és megszűnése ellenére is sokat adott a magyar anyanyelvű tudományos kultúrának. A lap hasábjain jelent meg 1819-ben Kazinczy Ferenc: Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél című írása, mely a nyelvújítási harc utolsó szakaszában született. A nemesi nemzet fogalma mellett a polgári nemzet fogalma is megjelent, s a nemzeti irodalom gondolata. Kazinczy mellett Kölcsey Ferenc is teret kapott Vörösmarty szerkesztősége idején. A német irodalom mellett az angol és a francia irodalomra is ráirányították a figyelmet. Stettner- Zádor György segédszerkesztő pl. a francia romantika folyóiratából, a Globe-ból emelt át írásokat. A folyóirat színvonalát emelte, hogy gyakran foglalkoztatott illusztrátora Lenhardt Sámuel grafikus volt. Szerkesztői: Fejér György (1817–1818), Vass László (1818. július–1819), Thaisz András ügyvéd (1819–1828), Vörösmarty Mihály (1828–1833), Horvát István (1833–1837), Károlyi István (1837–1841). Könyvészet: Fried István: Vörösmarty Mihály és a Tudományos Gyűjtemény. Irodalomtörténeti Közlemények, 1971. 107–127. p., Szalontay Gabriella: A Tudományos Gyűjtemény nyelvtudományi jelentősége. Budapest, 1972. 114. p., Tudományos gyűjtemény 1817–1841. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta: Juhász István. Magvető Kiadó, Budapest, 1985. (Forrás: Wikipédia)

Népújság (Marosvásárhely)

KZST +20
Ünnepel a Kemény Zsigmond Társaság. Az ötödszörre újjászületett, nagy múltú marosvásárhelyi közművelődési egyesület húsz évvel ezelőtt, 1991. január 17-én tartotta első összejövetelét a Bolyai Farkas Középiskola zsúfolásig megtelt dísztermében. Nagy esemény volt az akkor a város magyarsága számára, értékes hagyomány továbbvitelét, megújítását, a korigényekhez való igazodását vállalták fel a társaság alapító tagjai és a frissen választott vezetők. Tudatában voltak, hogy a megújuló társadalomban komoly szerep hárul rájuk, a KZST a megváltozott körülmények közt is fontos tényezővé válhat Marosvásárhely szellemi életében. És az is lett, az eltelt két évtized ezt igazolja.
Berde Mária, akit Dávid Gyula irodalomtörténész ezen a nyitóesten idézett, kiragadva az írónő egyik 1928-ban megfogalmazott gondolatát, tudta, hogy a több mint nyolc évtizeddel korábban megfogalmazottak az újraindulást szorgalmazó értelmiségiekre is érvényesek. "... mindenkire bízatik valami, kicsire kisebb, nagyobbra nagyobb, reánk itt e helyen az esett, hogy a háború után járó fájdalomnak, gyűlölködésnek, közönynek és anyagiasságba süllyedt életfelfogásnak az esztendőiben lomha és mégis örvényes folyón mentsük át a feléledő új munkakedv partjaira az önzetlen, másra soha rá nem törő, önértékében boldogan kiteljesülő szellemi munka fehér glóriás géniuszát." Nagyjából hasonló körülmények között kellett a követőknek is végezniük a maguk értékmentő tevékenységét. És majdnem mindenki tette azt, amit becsületbeli kötelességének érzett. Egyesek azóta elhunytak, mások kissé eltávolodtak a KZST-től, de mindig akadtak olyanok, akik átvegyék a stafétabotot. Ennek köszönhető, hogy húsz év múltával itthon és jóval távolabb is számos híve van a társaságnak, elismerés övezi munkásságát, és szívesen jönnek rendezvényeire a honi és anyaországi jeles irodalmárok, művészek, tudósok, előadók.
Lapozgatom a 91-es Népújság-kollekciót, böngészem a sárguló oldalakat, keresgélem a KZST akkori eseményeiről szóló tudósításokat, interjúkat. Van elég. Álljunk meg Gergely Géza Egy régi-új Társaság köszöntése című cikkénél. A színházi rendező már rég nincs közöttünk, mint ahogy a megújult KZST első elnöke, Oláh Tibor irodalmár, egyetemi tanár, alelnöke, Tonk Sándor történész is végleg eltávozott. Íme egy jellegzetes részlet a szövegből: "A legnagyobb élmény számomra: az újrakezdés feletti öröm, az együttlét boldogsága. Az, hogy olyanokkal is találkozom, akikkel több mint négy évtizeddel ezelőtt ugyanebben a teremben össze-összegyűltünk... És mint akkor régen, kialusznak a fényes csillárok, ünnepi csend üli meg a termet. Csakhogy Sényi Laci bácsi helyett, aki időközben az elíziumi mezőkre költözött, ez alkalommal fáradhatatlan jó barátunk és közírónk, Oláh Tibor jelenik meg a rivaldafényben. Alakulás-e vagy újraalakulás ez a mai rendezvény? – teszi fel az elnöki megnyitóbeszédében a főbenjáró kérdést. "Megválaszolása sokban függ attól, hogy a közeljövőben mivé válik, fejlődik – s remélhetőleg terebélyesedik – a most beinduló marosvásárhelyi társaság: márpedig ezt csak az egyesülethez önként csatlakozó tagság és a szabadon választott vezetőség hivatott eldönteni." Eldöntötték. A KZST-nek, amely a két évtized folyamán többnyire Bernády György nagyszerű megvalósításában, a Kultúrpalota kistermében gyűjtötte egybe az érdeklődőket, hűséges törzsgárdája alakult ki. Inkább korosnak mondható, mint fiatalnak, de az ifjak felé megmutatkozó folyamatos nyitás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, nyilvánvaló lesz a közönség-utánpótlás jelenléte az összejöveteleken. Legyünk optimisták ezen az évfordulón. Oláh Tibor is így állt és tevékenykedett az egyesület élén, és ugyanez az őt követő elnök, Csíky Boldizsár zeneszerző alapelve is. És titkárként Fülöp Géza vegyész-informatikus is azonos derűlátást, következetességet és nyitottságot tanúsított a KZST eddigi két évtizede során.
A jubileum számvetésre is alkalmat ad. A tizedik évfordulón Fülöp Géza már számos beszédes adatot felsorakoztatott, többek között közel 100 előadást és 69 előadót említett. Ezt bizonyára a január 25-i ünnepi összejövetelen is megteszi, látványos gyarapodással szemléltetve az elért eredményeket. De talán nem is a konkrétan mérhető sikerek a leglényegesebbek. Hanem az, hogy ebben a valós értékeket háttérbe szorító, emberségéből kivetkőzött társadalomban és korszakban, ahol mindenekelőtt a pénz az úr, anyagiak nélkül, szinte a semmiből sikerült a KZST-nek a szellemet és humanizmust olyan hőfokon éltetnie, hogy abból havonta vagy még gyakrabban egész közösség biztosíthatott magának lelki meleget, tartós élményeket. A társaság mellé a szóban forgó időszakban hála Istennek több más hasonló alakulat sorakozott föl, mindenik igyekszik becsülettel végezni a maga munkáját. És mindenikükre szükségünk is van. A KZST azonban a tradíció zászlóshajójaként mindig is megkülönböztető figyelemre tarthat számot. Éltetőinek ezt tudniuk kell. Csak így tovább, Kemény Zsigmond Társaság!
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Törvényes a Mikó visszaszolgáltatása (Markó Attila szerint)
Miközben az ortodox egyház folyamatosan építkezik, megkap olyan ingatlanokat, területeket, melyek nem is voltak az övéi, a történelmi magyar egyházaknak azt sem akarják visszaadni, ami jogos tulajdonuk, sőt, a Mikó körüli hercehurcával a visszaállamosítást akarják elkezdeni, illetve végérvényesen leállítani a restitúciós folyamatot; ez elfogadhatatlan, ezért kell újra a gyertyás tüntetés eszközéhez folyamodnunk, meg kell mutatnunk, erős közösség vagyunk, hangunk eljut Bukarestbe, Brüsszelbe is akár, sőt, ki kell használnunk Magyarország európai uniós elnökségét arra, hogy hangunkat felerősítse, hogy külső hatásra Románia felgyorsítsa a visszaszolgáltatást ― fejtette ki Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester tegnap azon a sajtótájékoztatón, melyet Markó Attilával, a restitúciós bizottságnak a Mikó visszaadása miatt bűnügyi perbe fogott tagjával tartot.
Markó Attila felvázolta a történések sorrendjét, ismertetve, hogyan lett köztisztviselőből köztörvényes bűnöző. Hangsúlyozta, a Mikó-ügy országos erdélyi magyar érdek, mely két sepsiszentgyörgyi magyar ember, Benedek Levente és Fejér Zoltán személyes problémái miatt került veszélybe. Véleménye szerint nem törvénytelen a Mikó visszajuttatása a református egyház tulajdonába, és ezt a jogi háttér ismertetésével bizonyította.
Az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása 1997-től kezdődött, akkor még kormányrendeletekkel történt a restitúció, egy-egy ilyen rendelet melléklete meghatározott számú ingatlan listáját tartalmazta. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Mikóra vonatkozó visszaszolgáltatási kérését az 1999. évi 83-as sürgősségi kormányrendelet, illetve a következő évi 1334-es számú kormányhatározat szabályozta, ezek mellékletében 31. tételként szerepelt a Mikó kollégiumi épülete, de semmi más ingatlanvagyona. A visszaszolgáltatási bizottság feladata az igénylő által bemutatott bizonylatok áttekintése, az ingatlan akkori jogi helyzetének ellenőrzése, valamint a jogutód-megállapítás, ezek alapján állították ki a visszaadás tényszerű megállapítását tartalmazó dokumentumot, mely az egyházi tulajdon telekkönyvezését tette lehetővé ― a Mikó esetében ez a 2002. május 14-én kelt 58-as számú ténymegállapító jegyzőkönyv. Markó elmondta, a rendelkezésükre álló iratok szerint egyértelmű volt: a Mikó a református egyház tulajdona, kételyre okot adó dokumentum nem létezett, ezt bírósági jogerős döntés is megerősítette. A kollégium épületének visszaszolgáltatási eljárásával párhuzamosan az egyház ― joggal, emelte ki Markó Attila ― megtámadta azokat az adásvételi szerződéseket, amelyekkel a korábbi bérlők megvették az egyháztól elkobozott és önkormányzati tulajdonná vált lakásokat, arra hivatkozva, hogy a törvény kizárólag a magánszemélyektől államosított lakások eladását tette lehetővé. Benedek Levente és Fejér Zoltán az egyház által indított szerződésmegsemmisítési per kezdeményezését követően ellenpert indított, megkérdőjelezve az egyház jogképességét és perben állási minőségét, azt állítván, hogy az egyház sohasem volt a tanári lakások tulajdonosa. Ez utóbbi pert lezárva, 2006. március 15-én a bíróság jogerős ítéletben megállapította az egyház perben állási minőségét, azaz kimondta, az egyház megalapozottan kezdeményezte az adásvételi szerződések megsemmisítését a Mikó-kollégium vagyonának nyilvánvaló örököseként ― magyarázta Markó Attila. E jogerős határozat következményeként az adásvételi szerződések megsemmisítéséért indított per folytatódhatott, a tárgyalást 2007. június 29-ére tűzték ki. A bérlőknek nem maradt más eszközük, mint büntetőper indítása, hiszen ennek lezárásáig a polgári pert felfüggesztik. Céljuk az időhúzás, a bárhová üssünk, csak mi maradjunk épen elv alapján ― mondta Markó, hozzáfűzve: ezt nem tudja elfogadni. Mielőtt a szerződésmegsemmisítési per tárgyalására sor kerülhetett volna, 2007. május 30-án Benedek és Fejér feljelenti az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjait (Markó Attila mellett Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium akkori jogtanácsosát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori jogtanácsosát), a telekkönyvi hivatal köztisztviselőit. Az ügyben tavaly decemberig folyt a nyomozás, Markó Attilát is többször meghallgatta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, mint mondta, annak tudatában, hogy nem követett el törvénytelenséget, nem nyugtalanította az ügy ― mígnem azt mondták neki: nem érdekes, hogy igaza volt, visszaélést követett el. A tíz vaskos dossziéba összegyűlt nyomozási anyagból megszületett a vádirat, az ügy átkerült a bíróságra, Markó és társai ellen a vád: közérdek elleni hatalommal való visszaélés minősített formában. E vád azonban ― Markó szerint ― nem állhat, hiszen a visszaszolgáltatáskor sem szándékosan nem rejtettek el dokumentumokat, sem ellenérvekről nem vettek tudomást, azok nem is lévén (tudomása szerint Benedek Levente később, 2005-ben kezdett el nyomozni a levéltárakban, melyek során ― állítja ― bizonyosságot szerzett arról, hogy a Mikó sosem volt egyházi tulajdon), és anyagi kárt sem okoztak. Ha egy jogszabály téves lenne, azt kell támadni, nem az alkalmazók vétkét próbálni vélelmezni ― fejtette ki, levonva a következtetést: Romániában az igazság még mindig nem jelent nyert ügyet. Lenne eszköze hamis vádért, meghurcoltatásért ellenlépéseket kezdeményezni, de ,,inkább viszem a keresztet közösségünkért, mint azok sorába süllyedjek, akik ellenem tették ezt" ― mondta befejezésül Markó. A sajtótájékoztatón Antal Árpád András ismertette az RMDSZ országos vezetőségének állásfoglalását is, melyben a Markó Attila, illetve a Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ellen indított eljárásokat boszorkányüldözésnek tartják. A Mikó konviktusában tartott sajtótájékoztatón részt vettek a történelmi magyar egyházak képviselői, hangsúlyozva állásfoglalásukat az igazság mellett. A polgármester pedig azzal zárta az eseményt: találkozzunk vasárnap délután a gyertyás tüntetésen.
Gyertyás tüntetés a Mikóért
Utcai tiltakozásra szólítanak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében a magyar történelmi egyházak sepsiszentgyörgyi lelkészei, a megyeszékhely önkormányzata és Antal Árpád András polgármester. A gyertyás, néma tüntetést az egyetemes imahét holnapi zárórendezvénye után tartják. A kezdeményezők kérik Sepsiszentgyörgy és Háromszék felelősen gondolkodó polgárait, hogy január 23-án, vasárnap 18 órától vegyenek részt az egyetemes imahét zárórendezvényén az evangélikus templomban, majd ezt követően, 19.30-kor együtt egy-egy szál gyertyával kezükben némán tiltakozó tömegként vonuljanak a Mikó-kollégium épülete elé.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tíz év Moldvában (Könyvbemutató Kézdivásárhelyen)
Tegnap este a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban bemutatták a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Zelegor Kiadó által megjelentetett Tíz év Moldvában — Csángó Oktatási Program, 2000—2010 című kötetet, melyben a moldvai csángómagyar falvakban tanító pedagógusok személyes vallomásai olvashatók.
Az igényes kivitelezésű kötetet Sántha Attila költő, lapszerkesztő méltatta, a moldvai magyar nyelvű iskolán kívüli oktatás megszervezéséhez kapcsolódó eseményeket is elmesélte, majd Hegyeli Attila, a program korábbi felelőse beszélt a tízéves moldvai magyar oktatásról, azt sem rejtve véka alá, hogy nem tartja nagy eredménynek, amit elértek. A Bákó megyében valamilyen szinten magyarul is beszélő gyermekek közül huszonhat településen ezernyolcszáznegyvenen tanulnak hetente háromszor magyarul, s habár a kötet gyönyörűre sikeredett, a moldvai valóság nem olyan szép, mint ez a könyv — hangsúlyozta Hegyeli, aki mindezért elsősorban nem a románokat, hanem a magyar értelmiséget és az RMDSZ-es politikusokat is elmarasztalta. Ezt követően a Moldvában már nem tanító vagy ma is ott oktató magyartanárok vallomásait hallgathatták meg az érdeklődők.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely társadalom
A kavarok és a székelyek
A kavar (kabar) nép nem volt egységes etnikumú, különböző csatlakozott néptöredékekből állt — horezmiek, alánok, jászok, barszilok és óbolgár székelyek stb. Kniezsa István Ligeti Lajosra hivatkozva azt állítja, hogy a kavar népnév jelentése: lázadó. László Gyula a három kavar törzsnevet a tárkánnyal, a varsánnyal és a székellyel azonosítja.
A kavarok nemzetségei (törzsei), miután sikertelen polgárháborút vívtak a kazár kagánnal, és a harcokban alulmaradtak, szövetségre léptek a magyarokkal. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár azt írja: ,,a polgárháborúban az uralom kerekedett fölül, és némelyeket közülük levágatott, a többi, aki elmenekült, elment, és a turkokkal együtt él". A menekülőkből, a különböző néptöredékekből a megyer törzs fejedelme önálló törzset szervezett, amely katonai szövetségi, segédnépi státust nyert. Ez nem volt szokatlan eljárás a pusztai népek körében. A tradicionális nemzetségi szervezési kereteket nem bontották meg, hanem a jobb, a szorosabb kapcsolattartás céljából a különböző segédnépek irányítását egy kézbe összpontosították. Az egyesített új törzs létszáma jelentős, mindenképp egy nagyobb magyar törzséhez hasonló lehetett. Konstantin császár 950 táján készült művében a magyar törzsszövetség nyolc törzsének felsorolását nem véletlenül kezdte velük: ,,Az első a kabaroknak a kozároktól elszakadt nemzetsége, a második a Neké, a harmadik a Megeré, a negyedik a Kurtugermat." Konstantin nem részletezi, hogy a kavarok a magyar törzsszövetséghez vagy valamelyik magyar törzshöz csatlakoztak-e, mivel az ő korában természetesnek számított, hogy a magyarok több törzsből álló törzsszövetséget alkotnak. Úgy tűnik, hogy a székely, a bolgár––hun származású eszkil mint határvédő csatlakozott népcsoport is része a kavarok több nemzetségéből létrehozott törzsének, melyben megőrizték sajátos nemzetségi szerkezetüket és bizonyos fokú különállásukat. Tény, hogy a székely, az eszkil (eszegel) még a kavarok csatlakozása előtt a megyer törzs segédnépe volt. Ibn Ruszta és Gardézi arab krónikás leírása szerint a székelyek a magyarok szomszédságában éltek, majd egy részük hozzájuk csatlakozott. Véleményem szerint egyáltalán nem lehet véletlen, hogy a magyarok hét törzsből álló szövetségében a honfoglalást megelőző évtizedekben miért épp a megyer törzs ragadta magához az egész törzsszövetség katonai irányítását. Egyértelmű, hogy a megyer törzs katonailag erősebbé vált azáltal, hogy csatlakozott hozzá a székelység jelentős katonai ereje is. Később, a kavarok csatlakozása idején az összes magyar törzzsel együttműködő néptöredéket, nemzetséget, köztük a székelyt is egy törzsbe, illetve egy vezetés alá helyezték. A magyar törzseknél ismert harmadik fejedelmi méltóság, a horka (kharkha) cím arra utal, hogy még a honfoglalás idején a csatlakozott népeknek külön, önálló vezetője volt. Ha az egyesített kavar nemzetségek lélekszámát ― óvatos becsléssel ― egy magyar törzsre taksáljuk, akkor mintegy 125 000 fős segédnéppel kell számolnunk. Elfogadva László Gyula feltételezését, amely szerint a székely a három, kavarnak mondott törzs egyike volt, akkor arányuk a kavar közösségen belül egyharmadra tehető. Rugonfalvi Kiss István a honfoglalás kori székelység létszámát százezer főre becsülte, e sorok írója ezt –– nagyon óvatosan –– 41 666 főre teszi, miközben tudja, hogy Kristó Gyula a székelyek számát mindössze 5000—10 000 főre taksálja. De Kristó nemcsak a székelyeket, de a magyarságot is oly nevetséges létszámban határozta meg, amely számomra –– a forráskritika és demográfiai elemzéseim alapján ― teljesen elfogadhatatlan. Egy 5000—10 000-es székelységet megbízni egy több száz, sőt, ezer kilométeres határszakasz őrzésével akkor, amikor egy ilyen kis közösség aktív, harcra használható férfinépessége alig egy-kétezer ember, képtelenség. Az általam számolt székely közösség már komolyabb haderőt állíthatott ki. Ha közülük csak minden ötödik székelyt tartjuk fegyverre foghatónak, akkor teljes mozgósítás esetén több mint 8333 fegyverest, lovast tudtak kiállítani. Az egész kavarság mozgósítható katonai ereje pedig elérhette a 25 000 főt, így a 10. század első felében kialakult gyepűvonalak védelmét már rájuk lehetett bízni.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verscsillagok Kányádi Sándorral
Miközben tegnap a templomharangok a delet hirdették Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium dísztermében legalább százötven diák együtt mondta Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra című versét Kányádi Sándorral, aki a rendhagyó irodalomórának is beillő találkozón Bartók Bélával, Kodály Zoltánnal és Márton Áronnal együtt emlegette a szerinte ma is modern Petőfit.
Ötödik és hatodik osztályos tanulók kérdésére válaszolva beszélt diákéveiről, a nyolc-kilenc évesen Damjanich Jánosról írt első verséről, történelem- és zeneszeretetéről, egy versírással próbálkozó fiúnak pedig azt mondta, olvasson minél többet, mert csak gazdag szókinccsel lehet verselni. Röpke egy óra alatt megtanította, mi a ballada ismérve, Vörösmarty Mihály A vén cigány című versével emlékezett a Szózat költőjére, arra pedig, hogy melyik a kedvenc verse, azt válaszolta: a versekkel úgy van, mint a szeptemberi csillagos éggel, amelyen nehéz kiválasztani, melyik a vezérlő csillag. Kányádi Sándor a diákok által elmondott versek hangulatával és egy általuk válogatott és illusztrált, saját verseit tartalmazó egyedi verseskötettel gazdagodva távozott a Székely Mikó Kollégiumból, akik pedig őt hallgatták, sokáig emlékeznek majd arra, miként röppentette őket egy óra alatt a költő Nagygalambfalvától a verscsillagos égig.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszavazták a Kolozs megyei kongresszusi küldötteket
Harmincketten mennek februárban Nagyváradra
Kis híján érvénytelennek nyilvánították a szavazást az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) január 21-i ülésén, mivel egy szavazaton múlt a voksolás érvényessége. Ötvenegy személy vett részt ugyanis azon a szavazáson, amelynek tétje az volt, hogy ki lesz az a tizenhat küldött, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusán. Mint kiderült, az ötvenegy szavazatból egy érvénytelen volt. Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének képviselője elmondta: ha csak 49 érvényes szavazat lett volna, a szavazást meg kellett volna ismételni. Kolozs megyéből összesen 32 küldött vesz majd részt a kongresszuson. Ebből 16-an hivatalból lesznek jelen, további 16 személyt pedig tegnap választottak ki egy 25-ös listából. A jelenleg 102 tagból álló testületből 62-en jelentek meg, ám az elnökségi tagok – az alapszabályzat értelmében – nem szavazhattak.
A Pro Iuventute Alapítvány székházában gyűlt össze tegnap a Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT) azért, hogy megválassza azt a 16 személyt, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ tizedik, tisztújító kongresszusán, amelyre február végén kerül sor Nagyváradon. Mivel az elnökségi tagok nem szavazhattak, a három tagból álló szavazatszámláló bizottság – Csoma Botond, ifj. Deák Ferenc és Makkai Zsolt – 51 szavazójegyzéket „fésült át”, ebből egy érvénytelennek bizonyult.
Máté András Levente MKT-elnök elmondta, hogy a kongresszuson Kolozs megyéből összesen 32-en vesznek részt. Ebből 16-an korporatív tagok, akiket hivatalból jelöltek küldöttnek. Közéjük tartoznak, többek között, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tagjai: Boros János, Csoma Botond, Fekete Emőke, Kerekes Sándor, Pálffy Mózes Zoltán, László Attila, Máté András Levente, Mátis Jenő, Póka András György, Szedilek Lenke és Kötő József. Az ifjúsági szervezetek ifj. Deák Ferencet, a Szabadelvű Kör Eckstein-Kovács Pétert és Czika Tihamért, a Szociáldemokrata Platform pedig Kira Miklóst jelölte. Korporatív tagnak minősül Török Bálint, Szamosújvár alpolgármestere is.
A tegnap kiválasztott 16 személyre egy 25 nevet tartalmazó jegyzékből voksoltak a küldöttek: Vákár István (48 szavazat), Góger Ferenc (46 szavazat), Deák Ferenc (44 szavazat), Ádámosy Klára (43 szavazat), Horváth Anna (42 szavazat), Zeng János (41 szavazat), Somogyi Gyula (38 szavazat), Lőrinczi Zoltán (38 szavazat), Makkai László (37 szavazat), Balázs-Bécsi Attila (36 szavazat), Duy Erika (36 szavazat), Pálfi Károly (36 szavazat), Péntek László (36 szavazat), Péter Tünde (36 szavazat), Molnos Lajos (35 szavazat) és Okos-Rigó Dénes (35 szavazat).
Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének a képviselője, a szavazás lebonyolítása, illetve az eredmény kihirdetése után elmondta: a választás érvényes és eredményes volt, óvást az elkövetkező 24 órában lehet leadni. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, ha eggyel kevesebb lett volna az érvényes szavazatok száma, azaz nem 50, hanem 49, úgy a szavazást meg kellett volna ismételni.
A szavazást megelőző elnökségi beszámolójában László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy a vidéki közösségekben minél hamarabb tartsák meg a falugyűléseket, ahol szervezési, önkormányzati kérdésekről, illetve a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról értekezhetnek. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta: a falugyűléseken ki kell emelni az iskola és a közösség együttműködésének fontosságát. Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök szintén a vidéki ülések ütemtervéről szólt néhány szót.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: az EMNT készen áll a párbeszédre
„Neveket nem mondanék, fölöslegesnek tartom, hogy valaki mellett korteskedjek, és talán nem is tenne jót azoknak a jelölteknek, akik vállalták a megmérettetést. Viszont az RMDSZ alapító tagjaként és sokáig tiszteletbeli elnökeként látom, hogy milyen súlyos örökséggel, ezáltal felelősséggel járhat az elnöki tisztség. Bő húsz év hosszú idő, sok döntéssel, és értelemszerűen több tévedéssel járt” – nyilatkozta lapunknak Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az RMDSZ és az EMNT közti jövőbeni együttműködésről szólva, Tőkés László kifejtette: az EMNT és az általuk kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt készen áll az új vezetőséggel való párbeszédre. Gyakorlatilag 2006 óta megfogalmaztak egy „rendszerváltó csomagot”, annak aktualizált változatát tekintik kiindulópontnak.
Az RMDSZ kongresszus közeledtével arról kérdeztük az érdekvédelmi szövetség volt tiszteletbeli elnökét, hogy mit vár el az RMDSZ legfelsőbb fórumának februári ülésétől, illetve kit látna a legszívesebben az elnöki székben.
Tőkés László szerint megengedhetetlen, hogy a szűkebb pártpolitika és a kicsinyes önérdek felülkerekedése miatt képviselet nélkül maradjon az erdélyi magyarság akár Romániában, akár az Európai Parlamentben. Márpedig az utóbbi voksolások azt mutatják, hogy az RMDSZ alól kezd kicsúszni a választóréteg, egyre kevesebben érzik és vallják azt, hogy egyetlen parlamenti képviselettel rendelkező alakulatként az RMDSZ valóban az erdélyi magyarság érdekeit képviseli, hangsúlyozta az EP alelnöke.
„Az emberek elkeseredését meg tudom érteni: túl azon, hogy nemzetstratégiai céljainkhoz alig kerültünk közelebb sem autonómiánk, sem állami magyar egyetemünk, sem önálló gazdasági rendszerünk nincs, még az ország általános, csőd közeli helyzete is rányomja a bélyegét az állampolgárok kedélyére. És az utóbbiért – mint 1996 óta majdnem megszakítás nélkül kormányon, vagy hatalom közelben lévő erő – az RMDSZ is nagymértékben felelős” – szögezte le Tőkés László, hangsúlyozva: az RMDSZ új elnökének ezzel a felelősségvállalással kell kezdenie.
„Látnunk kell azt is: most kegyelmi időket élünk. Az új magyar nemzeti kormány megtesz minden tőle telhetőt, hogy a határok feletti nemzetegyesítés érdemben elkezdődhessen, rajtunk áll, tudunk-e élni a lehetőséggel, vagy pedig az erdélyi magyarság jövőjét továbbra is szolgai módon Bukarest és a román nagypolitika szempontjai alá rendeljük – vélekedett az EMNT elnöke. Hozzátette: ez utóbbiban nem tudnak partnerek lenni.
Tőkés László szerint együtt kell élnünk a románokkal, és – Trianon gyógyításaként – meg kell békülnünk a múltunkkal. De ezt csak egyenlő partnerekként, önfeladás nélkül érdemes végigvinni” – vélekedett.
PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár)

A BKB javaslatai az új román tanügyi törvény alapján
A február 10.-én hatályba lépő új román tanügyi törvény (2011. évi 18.-as) 135. szakaszának rendelkezései új lehetőségeket nyitnak a romániai magyar nyelvű felsőoktatás bővítéséhez, szervezeti önállóságának megteremtéséhez.
A Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen magyar nyelveken működő karokat és oktatási vonalakat lehet létrehozni, amelyek különálló szervezeti egységbe szerveződhetnek és saját szervezeti szabályzatuk szerint működnek. A törvény szerint az egyetemek működését szabályozó chartákból a kisebbségi oktatást érintő diszkriminációs rendelkezéseket törölni kell, például a szemináriumok, a gyakorlatok, államvizsga dolgozatok, feliratok stb. nyelvének tekintetében.
Meg kell akadályoznunk hogy a történelem megismételhesse önmagát, és akárcsak 1998-ban, most is kisszámú, a magyar közösség akaratával szembehelyezkedő oktató gáncsolja el -tevőlegesen vagy passzivitása által- a következő hetekben elinduló újabb kezdeményezéseket. Ez a kérdés nem az egyetemi oktatók belügye, hanem az egész magyar közösség ügye. Emlékeztetnénk, hogy az oktatóink 80 százaléka több ízben aláírásával erősítette meg a magyar karok létrehozásának igényét, és a diákszervezeteink is ezt szorgalmazzák (lásd www.bolyai.eu). Kérjük a Magyar Köztársaság Kormányát, támogassa a BBTE és a MOGYE magyar karait is magukba foglaló szervezeti egységek létrehozását. Ugyanakkor tarthatatlannak ítéljük azt a korábbi gyakorlatot, hogy a magyar felsőoktatás elemi érdekei ellen, sőt esetenként Magyarország érdekei ellen fellépő oktatók jelentős támogatásban részesülnek. Javasoljuk, hogy a jövőben csak azok az oktatók és műhelyek kapjanak anyaországi anyagi támogatást, akik és amelyek nyíltan kiállnak a magyar karokat is magukba foglaló szervezeti egységek beindítása mellett. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy minden magyar egyetemi oktató a nyilvánosság előtt is vállalja fel álláspontját. Bízunk benne, hogy a jövő tanévben már a BBTE és a MOGYE magyar karain tanulhatnak diákjaink. Dr. Hantz Péter, alelnök,
Dr. Kovács Lehel István, alelnök. Erdely.ma

Tőkés László Debrecenben kérte honosítását
Tőkés László Debrecenben kérte honosítását: az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és három gyermeke hétfőn a helyi polgármesteri hivatal okmányirodájában adta le a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentumokat.
A volt Királyhágó-melléki református püspök ünnepi pillanatnak nevezte a honosítás elindítását. Örömmel jegyezte meg, hogy Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere híve a szavazati jog megadásának is, ami – mint fogalmazott – a nemzetközi jognak is megfelel.
Kósa Lajos megtiszteltetésként értékelte, hogy Tőkés László gyermekeivel együtt Debrecent választotta a magyar állampolgársági kérelem beadásának. Hozzátette: a debreceni polgármesteri hivatal felkészült arra, hogy több ezer honosítási kérelmet fogadjon; előkészítésükben fontos szerepet vállalnak az EMNT által működtetett demokráciaközpontok.
Erdely.ma

Alapvető változások szükségesek, ebben értett egyet Tőkés és Eckstein
A hét végén, 2011. január 22-én Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, EP-alelnök Orbán Mihály EMNT-régióelnök társaságában nagyváradi hivatalában fogadta Eckstein-Kovács Péter államelnöki kisebbségügyi főtanácsadót, RMDSZ-elnökjelöltet, Bihar megyei kortesútja rendjén.
Kolozs megye jelöltje tájékoztatást nyújtott elnöki programjáról és elképzeléseiről. Vendéglátója egyetértését fejezte ki az iránt, hogy az RMDSZ-ben nem az – eufémikusan kifejezett – „folytonosságra”, hanem alapvető változásokra, másfelől pedig az elszéledt tagsághoz, a választói bázishoz való visszatérésre van szükség. Abban is egyetértettek, hogy a kormányban való részvétellel szemben – a maga helyén – a magyar parlamenti képviselet elsőbbséget élvez, és ennek érdekében, a február végi választás után újra kell gondolni és folytatni kell az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében megtorpant erdélyi Magyar Összefogást. Az erdélyi regionális építkezés és az autonómia ügye távlatilag szintén szoros együttműködést tesz szükségessé.
Tőkés László az RMDSZ-elnökválasztás viszonylatában kialakult, pártos utódlási törekvéseket bírálta, és a közösségi érdekből kívánatos demokratikus esélyegyenlőség kialakítása mellett foglalt állást. Továbbá azon készségét is kifejezésre juttatta, hogy más jelöltekkel, köztük Olosz Gergely székelyföldi RMDSZ-jelölttel is találkozzon – a remélt összefogás munkálása érdekében. Erdely.ma

Ezrek a Mikóért
A húsz évvel ezelőtti gyertyás-könyves tüntetéshez mérhető létszámban, óvatos becslések szerint is kétezer-ötszázan vonultak ki tegnap este Sepsiszentgyörgyön a város legnevesebb iskolájának visszaállamosítási kísérlete elleni tiltakozásként
A rég nem látott tömegben az idősebbek mellett nagyon sok harmincas, negyvenes, ötvenes is kiállt a kínnal-bajjal visszaállított, de ismét veszélybe került tulajdonjog mellett, jó néhány család gyermekeivel együtt. A sort a tegnap zárult egyetemes imahetet végigszolgáló református, katolikus, unitárius és evangélikus lelkészek nyitották meg, közöttük menetelt Antal Árpád András polgármester, mögöttük az istentiszteleten is részt vevő hívek az evangélikus templom előtt várakozókkal vegyesen. Ötösével-hatosával igazodott egymáshoz választott elöljáró, tanár és kisiparos, nyugdíjas és hivatalnok, volt mikós diák vagy jelenlegi szülő, de olyanok is, akik közvetlenül nem kötődnek az ügyhöz, csak szolidaritásból jöttek ki a havas, de amúgy nem túl hideg estébe. A menetet székely zászló kísérte, és egy busznyi csíkszeredai látogató zárta, derűsen és magasra emelt fáklyával. Csendesen, méltóságteljesen haladt a menet, de nem volt teljes némaság: mivel többnyire ismerősök, rokonok, barátok indultak együtt, itt is, ott is halk beszélgetésbe kezdtek.
Az iskola sorsáról, az időről, a napi ügyekről és az aznap esti prédikációról is eszmét cseréltek — Dávid György plébános ugyanis tételesen megfogalmazta, hogy a keresztény eszmék ellen vét, aki önös érdekből cselekszik; az jár el helyesen, aki önmagát is beépíti az egyházba, a közösségbe. A közös akarat által együvé szólított sepsiszentgyörgyiek este fél nyolckor az evangélikus templomtól indultak, a törvényszék előtt haladtak el, és amikor az első sor a Mikó kapuja előtt megállt, az utolsó még nem kanyarodott be a Mikesnél. A magyar, majd a székely himnusz eléneklése után sokan hagyták a fal tövében gyertyájukat, a távozókat azonban egy darabig még elkísérte a csíkszeredai csoport jókedvű dalolása: a csíksomlyói Mária-himnusz után Kossuth-nótákkal és népdalokkal bátorították a hazatérőket.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Markó után az özönvíz
Február végén rendezik meg Nagyváradon az RMDSZ tizedik kongresszusát, mondhatni stílszerűen, hiszen az elsőt is itt tartották meg 1990 tavaszán, a marosvásárhelyi fekete március követő feszült belpolitikai-etnikai légkörben, nagy belbiztonsági és médiaérdeklődés közepette, de minden incidens nélkül. A mostani kongresszust is megelőzi némi feszültség és sajtókampány, de ez kizárólag annak szól, hogy Markó Béla 18 évnyi regnálás után már nem vállal újabb elnöki mandátumot. Három jelölt is pályázik a helyére, holott van általa kiszemelt utód Kelemen Hunor jelenlegi kultuszminiszter személyében, nagy meglepetés lenne, ha a markói éra megkövesedett pártfegyelme nem működne. Elemzők nem sok esély adnak Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsosnak és Olosz Gergely háromszéki képviselőnek, alsóházi frakcióvezetőnek Kelemennel szemben, de vannak, akik egyenesen azt tartják, hogy reális tétje nincs is ennek a tisztújításnak, hiszen az RMDSZ a széthullás küszöbére jutott, akárcsak jelenlegi kormányzati partnere, a Demokrata-Liberális Párt. Utóbbit saját inkompetenciája és impotenciája viszi sírba, előbbit a koalíciós társutazás – vélik sokan megjegyezve, hogy az RMDSZ-nek immár jelentős konkurensei is vannak az erdélyi magyar politikában és közképviseletben. Ha nem sikerül újra parlamenti tényezővé válnia a szövetségnek a legközelebbi választásokon – aminek nagyon nagy az esélye –, akkor könnyen lehet, hogy Várad nemcsak az első, hanem az utolsó tulipános kongresszus helyszíneként marad fenn a romániai magyarság történetében.
A három elnökjelölt kampánya mindenesetre máris balkáni jellemzőket mutat, Kelemen versenytársai szerint ugyanis súlyos belső demokráciadeficit van az RMDSZ-ben, és ez nap mint nap megmutatkozik. Olosz Gergely nyilatkozatot adott ki minap „a tisztességes megmérettetés esélyeiről”. Ezt idézzük a következőkben: „Hiszem, hogy egy igazándiból demokratikus kampány lehetőséget kell adjon minden egyes jelöltnek, hogy nevén nevezhesse a dolgokat. Ezt a lehetőséget senki sem veheti el egyetlen jelölttől sem! Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy fenyegetéssel és megfélemlítéssel, Dâmboviþa-parti módszerekkel meg tudják akadályozni indulásomat. Az alapszabályzat értelmében lehetőségem van közvetlenül közösségünkhöz fordulni támogatásért, és én élni is fogok ezzel a lehetőséggel. A háromszéki területi szervezet alapszabályzata célként fogalmazza meg, hogy intézményesen biztosítja a háromszéki magyarság egyéni és kollektív jogainak érvényesítését. Nem engedhetem meg, hogy az én személyem a szervezet testületeiben megosztó eszközzé váljék, hogy miattam az emberek egzisztenciáját fenyegessék, vagy arra kényszerüljön valaki, hogy lelkiismerete ellen szavazzon, nyomás vagy fenyegetettség következtében. A döntést a testületekre bízom, de én visszatérek közösségünk tagjaihoz, hogy igazi megerősítést szerezzek a megmérettetéshez! Nem tűrhetjük, hogy a szövetség vezetői saját döntéseiket testületi döntések mögé megbújva legitimálják! Itt az ideje szakítani ezzel a nem demokratikus gyakorlattal! A fentiek tükrében én nem akarom kierőszakolni a testület döntését, de számítok mindazok támogatására, akik egyetértenek RMDSZ-elnökjelölti programommal, elveimmel, céljaimmal, hisznek abban, hogy változásra van szükség, és a szövetségnek meg kell újulnia. Gyávaság lenne részemről, ha most megfutamodnék, és csalódást okoznék azoknak, akik Háromszéken és országszerte hisznek bennem, bíztatnak és támogatnak. Engem nem lehet megfélemlíteni és kiszorítani a versenyből! Végig fogom vinni ezt a kampányt! Teljes szívemből hiszem, hogy reális esélyem van a győzelemre, mert hiszem és vallom, hogy eljött a demokratizálódás ideje az RMDSZ-ben. Reális, felszíni változást, jobb életszínvonalat akarok hozni az erdélyi magyarságnak! Ebben kérem minden erdélyi magyar támogatását!”
Rögtön ezután Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely közösen aláírták az előbbi által előterjesztett, az elnökválasztási kampányt szabályzó etikai kódexet. Eckstein-Kovács ekkor nyilatkozta: „Örülök, hogy Olosz Gergely barátom egyetértett velem abban, hogy az RMDSZ csak egy olyan elnökválasztási kampányt engedhet meg magának, amelyben a jelöltek egyenlő esélyekkel indulnak, amelyben minden jelöltnek egyformán jogában áll használni a szervezet infrastruktúráját, információit, apparátusát. Sajnos Kelemen Hunor jelölt kollégánk a mai napig nem hajlandó aláírni ezt a dokumentumot. Én azt is felajánlottam neki, hogy jöjjön módosító javaslatokkal, nézzük meg, lehet, nem tökéletes a szöveg, nem fed mindent. Elmondtam neki, hogy aláírhatnánk Csíkszeredában, az ő otthoni területén, vagy Sepsiszentgyörgyön, hisz találkozunk mindkét helyen. Hunor azonban eddig elzárkózott ettől a javaslattól. Azt nyilatkozta, hogy legfeljebb január 26. után tárgyalna róla, amikorra már a kampány kétharmada lejárt. Hunor válasza lényegében témaelterelés, és látszik, hogy nem kívánja tárgyalni a számára kritikus pontokat. Itt egy olyan RMDSZ apparátusával állunk szemben, amely preferenciálisan csak az egyik jelöltet, Kelemen Hunort segíti. A kongresszusi biztos maga Kovács Péter, nyíltan Kelemen Hunornak kampányol offline és online is. Hogyan garantálható az egész választás tisztasága, ha azok, akik megszervezik, nyíltan az egyik jelölt mellett teszik le a voksot? Olosz Gergely kollégám élt a módosítás jogával, majd aláírta ezt a fontos dokumentumot. Én ezt tisztelem, és várom, hogy ugyanilyen korrektségről tegyen tanúbizonyságot Kelemen Hunor is. Az aláírás lehetősége számára is nyitva áll, ha komolyan gondolja, hogy az RMDSZ-ben a demokrácia elementáris szabályait követni kell egy ilyen kampány esetén is”.
Olosz szerint az Eckstein-Kovács által javasolt kódex tartalmazza azt a minimumot, amely a jó ízlés kereti közé helyezi ezt a kampányt. Kelemen Hunor szerint viszont az RMDSZ belső választásait szabályozó etikai kódexről csak azután kell egyeztetni, miután hivatalosan minden jelölt benyújtotta indulási szándékát, teljesítve az alapszabályzat előírásait. „Egyrészt nem tartom szerencsésnek, hogy a sajtón keresztül kaptam meg a felhívást egy etikai kódex aláírására, másrészt úgy vélem, erről január 26-a után kell beszélnünk, amikor tudjuk pontosan, hogy kik az érintett felek. Akkor pedig közösen le kell ülnünk, ki kell dolgoznunk ennek az etikai kódexnek a tartalmát úgy, hogy minden fél számára elfogadható és vállalható legyen” – szögezte le Markó Béla támogatottja hozzátéve, ő személyesen etikai kódex nélkül is tud viselkedni egy politikai megmérettetésen. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Partiumi autonómiaq-lehetőslgek, érmelléki térképek. – Itthon is otthon lenni
Pénteken délután az érmihályfalvi Gyermek- és Ifjúsági Központ Padlás Galériájában az Érmelléki Demokrácia Központ, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében a partiumi autonómia lehetőségeiről, illetve az Érmellékről tartottak előadást.
Ifj. Szilágyi Ferenc, a helyi demokráciaközpont vezetője mellett Orbán Mihály, az EMNT partiumi elnöke, Török Sándor, a szervezet Bihar megyei elnöke, Kiss József Barna ügyvezető elnök, Zatykó Gyula, a Demokráciaközpontok Partiumi Regionális Hálózatának igazgatója, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) képviseletében Csomortányi István voltak jelen.
Ifj. Szilágyi Ferenc előadása az autonómia fogalmának meghatározásával, európai példáinak felsorolásával kezdődött. Ezt az Érmellék mint tájegység bemutatása követte, amely, mint kiderült, korántsem jól behatárolható kisrégió, ugyanis sok meghatározója volt és van a mai napig, mind történelmi-néprajzi, mind földrajzi vonatkozásban. Azonban ez a tájegység Székelyföld után az egyik legkompaktabb, autonómiatörekvés szempontjából a legbehatárolhatóbb, a legerősebb identitástudattal rendelkező magyarlakta terület. Ezt a többi partiumi kisrégió behatárolása, önrendelkezési elképzelése, tervezete követte. Szilágyi előadása után Török Sándor fejtette ki az önrendelkezés népszerűsítésének fontosságát. Mint mondta, az autonómia igényét és szükségszerűségét először az emberi fejekben kell helyre tenni és tisztázni. Az önrendelkezés lényege, hogy a magyar többségű területeken, azaz itthon is otthon érezhesse magát az erdélyi-partiumi ember.
Csomortányi István a magyar nyelv használatáról tartott előadást. Mint mondta, az emberek kényelemből és tudatlanságból nem élnek a 2001-ben elfogadott, az anyanyelvhasználatot biztosító adminisztrációs törvénnyel. Az Önrendelkezés a Partiumban című brosúra bemutatásával egyben felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy annak utolsó passzusai azokat a helyi közigazgatást érintő magyar nyelvhasználati jogokat is tartalmazzák, amelyek 2001 óta vannak érvényben, de egyetlen közintézményben sem alkalmazzák.
A térképbemutató, valamint az előadások után a Részek önrendelkezésére vonatkozó ingyenes ismeretterjesztő anyagot osztottak szét a jelenlévők között.
Sütő Éva. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egyeztetés az új tanügyi törvény alkalmazásáról
Az új tanügyi törvény előírja, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának saját alapszabályzat szerint kell működnie, saját döntéshozó testületekben, oktatásszervezési önállósággal, ezért hamarosan megkezdődik az a tanácskozó munka, ahol eldől, mely szervezési, döntési formát tartja működőképesnek a magyar oktatók és diákok közössége – közölte Magyari Tivadar rektorhelyettes a hétvégi kari találkozón.
A BBTE magyar tagozatának sajtóirodája szerint Andrei Marga, a BBTE rektora a múlt héten az egyetem vezetőiből álló munkabizottságot jelölt ki az új tanügyi törvény alkalmazására. A bizottság az egyetem alapszabályzatának, a chartának a módosítását készíti elő, illetve az áttérést az új egyetemi szerkezetre, amelynek fő eleme, hogy a tanszékeket különböző részlegekbe („departament”) egyesíti. Andrei Marga ebbe a bizottságba kinevezte Magyari Tivadar magyar tagozatvezetőt.
Magyari a kari találkozón a magyar tagozat önállósága kapcsán elmondta: a BBTE a törvényben rögzített állapotot az elmúlt időszakban megközelítette már, mert az oktatásszervezés számos vonatkozásában a magyar oktatók és diákképviselők önállóan döntöttek már korábban is. – Most, a törvény szellemében a lehető leghatékonyabb működési kereteket kell kiválasztanunk és megalkotnunk. A következő időszakban azt fogom e téren képviselni, amit a magyar oktatók vezetői testületekben, lentről felfelé – tanszéki szinttől az egyetem magyar vezető tanácsáig – számomra kijelölnek – mondta Magyari.
A rektorhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy még nagyobb önállósodás esetén, sőt egy esetleg teljesen jószándékú környezet mellett sem lehet olyan a majdani döntéshozatali mechanizmus, amilyen egy különálló magyar intézet esetében volna lehetséges. Magyari üdvözölte azt, hogy Marga fenntartásai ellenére is alkalmazni kívánja az egyetemen az új oktatási törvényt.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azt kéri a romániai magyarság érdekképviseleteitől és a Magyar Köztársaság kormányától, hogy hatékonyan támogassák a Babeş–Bolyai Tudomány Egyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karait is magukba foglaló autonóm szervezeti egységek létrehozását és működtetését.
A BKB szombati közleményében emlékeztet, hogy a multikulturális és többnyelvű egyetemeken kisebbségi nyelveken működő karokat és oktatási vonalakat lehet létrehozni, amelyek különálló szervezeti egységbe szerveződhetnek, és saját szervezeti szabályzatuk szerint működnek. Hozzáfűzik, hogy bármelyik felsőoktatási intézményben lehetőség van anyanyelvi csoportok, tagozatok és oktatási vonalak megteremtésére.
A BKB szerint az egyetemek működését szabályozó chartákból a kisebbségi oktatást érintő diszkriminációs rendelkezéseket törölni kell. Fontosnak tartják: a magyar oktatók, tisztségviselők történelmi felelősségük tudatában aktívan vegyenek részt az új egyetemi charták megalkotásában. Szabadság (Kolozsvár)

Kettős feladatunk van: értéket teremteni és értéket megőrizni
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter Nagyváradon vett részt a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepi eseményen, ahol átadták a Magyar Kultúráért Díjat mindazoknak, akik az elmúlt esztendőkben hozzájárultak identitásunk megőrzéséhez, kulturális értékeink ápolásához.
Kelemen Hunor köszöntő beszédében arra reflektált, hogy mit jelent a kultúra. „Ha megkérdezzük száz embertől, hogy számára mit jelent a kultúra, akkor valószínűleg száz különböző választ kapnánk. Egyesek azt mondanák, hogy a kultúra a nyelv, a vallás, a jelen, a múlt vagy a jövő. Úgy vélem, az összes válasz helyes, mindenkinek az legyen a kultúra, amit megél, amiben jelen van. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk kettős feladatunkról, amikor a kultúráról beszélünk: az értékteremtés mellett hangsúlyos szerepet kell kapjon az értékek megőrzése is.”
A kulturális tárcavezető a magyar kultúra befogadó jellegét hangsúlyozta: „Szent István óta érik hatások a magyar kultúrát, ezek közül számosat befogadott, ugyanakkor hatott is másokra. A mi kultúránk mindig a párbeszédről szólt. Büszkék lehetünk kulturális értékeinkre, de ez nem jelent kizárólagosságot, hiszen számtalan esetben gazdagítottuk az egyetemes kultúrát”.
A nagyváradi ünnepi előadás után Kelemen Hunor jelen volt Székelyhídon, a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott hagyományos bálon, ahol aukciós vásárt szerveztek Böjte Csaba gyerekotthona számára.
Január 21-én, pénteken a csíkszeredai Kriterion Galériában megszervezett kiállítás-megnyitón is részt vett Kelemen Hunor, itt a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkmadarasi fotótáborának anyaga révén kaphattak betekintést a résztvevők Csíkmadaras mindennapjaiba. A kulturális és örökségvédelmi miniszter a vizuális nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet, méltatva a kiállított fényképeket, „amelyek olyan pillanatokat örökítettek meg, amelyek a hétköznapi szemlélő figyelmét elkerülik”. Szabadság (Kolozsvár)

Ketten kaptak debüt-díjat 2010-re az EME-től
Kinda István Csaba néprajzkutatónak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársának, valamint a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát kutató Varga P. Ildikónak ítélte oda 2010-es debüt-díját az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az elismeréssel járó oklevelet és pénzjutalmat szombaton délután, az EME Jókai/Napoca utcai székházában tartott rendezvényen adták át. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség a délelőtti órákban is tartalmas programmal szolgált az érdeklődőknek: az EME és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) jóvoltából a BBTE Bölcsészkarárak épületébe betérők Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikus, egyetemi tanár Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa című előadását hallgathatták meg.
Középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, diákok, valamint a kolozsvári kulturális élet személyiségei gyűltek össze szombaton délelőtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épületében, hogy Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikussal, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjával találkozzanak. A 2003-ban Széchenyi-díjjal kitüntetett irodalomtörténész a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanít, pályája során számos külföldi felsőoktatási intézménynek volt előadótanára (Cambridge King’s College, American Council of Learned Societies stb.). Kolozsváron ezúttal Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa címmel értekezett.
– Tudománnyal ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ugyanakkor – a jövőbe tekintve – újragondoljuk örökségünket, irodalmi hagyományainkat – magyarázta köszöntőjében Egyed Emese költő, irodalomtörténész. Lévén, hogy Babits Mihály életműve még nem teljesen hozzáférhető, Szegedy-Maszák az értekező prózájára támaszkodva ismertette a témát, a faj és az osztály, a saját és az idegen, a kelet és a nyugat, valamint a történetiség vonatkozásában.
„Én a magyarságban kultúrát láttam; de lehetetlen volt nem éreznem, hogy más nézőpontok is vannak. Az idő végzetes volt, valami készülődött, amit mi még nem sejtettünk”, írta egykoron Babits, Szegedy-Maszák pedig ebből az idézetből kiindulva tárgyalta a huszadik század eleji magyar irodalom jelentős alakjának nemzetfelfogását. Előadásában többek között Széchenyi, Kosztolányi, Ady, Márai és Krúdy neve is szóba került, párhuzamba állítva az általuk képviselt értékeket, kultúra-, társadalom- és nemzetértelmezést a Babits által vallottakkal.
A tehetséggondozás és a fiatalok kutatási eredményeire való odafigyelés jellemezte az ünnepség folytatásaként, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai székházában délután 4 órától tartott programot. Pöllnitz Boróka (fuvola) és Farkas Barabás Szabolcs (gitár) muzsikája után Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár kifejtette: örvendetes, hogy a rendszerváltás után egyetemi és doktori tanulmányait végző generáció jelen van a tudományos életben: keresi a helyét ezen a pályán, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, és kutatási eredményeit közzéteszi.
– Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az EME konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. A tudós társadalom újratermelődése egyaránt tapasztalható az irodalom-, a nyelvészet-, a történettudomány területén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya meg van győződve arról, hogy az új generációnak a romániai magyar tudományos életben helye van, amit felkészültsége és munkája alapján érdemel ki – mondta Keszeg, majd az elsőként 2006-ban kiírt debüt-díj odaítélésének körülményeit ismertette, kiegészítve ezt az elmúlt négy évben pályázott és kitüntetett személyek névsorával. Mint kiderült, az elismerést az EME azon tagjai pályázhatják meg, akik kötet, tanulmány közzétételével, egy bizonyos kiadvány tudományos igényű gondozásával, szakmai rendezvény megszervezésével stb. a közelmúltban beléptek a tudós társadalomba.
2010-ben négy személy jelentkezett az EME debüt-díjára: Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Kinda István Csaba és Varga P. Ildikó. Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi-emlékház tudományos kutatója, Szabédi László életművének értelmezője és a Szabédi-napok szervezője az Argumentum Kiadó gondozásában tavaly megjelent Shakespeare Erdélyben – XIX. századi magyar nyelvű recepció című kötetével pályázott, Biró Annamária, az EME kiadójának vezetője pedig az általa sajtó alá rendezett Aranka György Erdély-története (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című kötetet nyújtotta be. Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a Mentor Kiadónál 2010-ben napvilágot látott Ellenőrzött közösségek – Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban című kötetével és az Acta Siculica 2009-es kiadványával, a Helsinkiben tartózkodó Varga P. Ildikó pedig Hiisi szarvasától a csodaszarvasig – A Kalevala magyar fordításai (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című munkájával jelentkezett.
Keszeg Vilmos azt is elmondta, hogy a pályázatokat a szakosztály tagjaiból álló bizottság bírálta el, amely valamennyi jelentkező munkáját elismeréssel értékelte. A bizottság döntése értelmében Kinda István Csabának és Varga P. Ildikónak ítélték oda a debüt-díjat, távollétükben Egyed Emese vette át az ezzel járó oklevelet. A debüt-díjhoz társuló anyagi juttatást Székely Tibor és felesége, Székely Zsuzsa ajánlotta fel a díjazottaknak.
A másik két pályázónak sem kell szomorkodnia: Bartha Katalin Ágnes és Biró Annamária között egy egyhavi Szabadság-előfizetés, valamint egyenként kétszemélyes belépő talál gazdára a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera egy-egy előadására. A vigaszdíjként szolgáló ajándékokat Egyed Emese a nagyenyedi Papp Péter pincéjéből származó borral toldotta meg.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Kapocs az időben
Magyar kultúra napja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
A magyar kultúra napját ünnepelte szombaton a világ magyarsága – 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását. 1989 óta emléknap ez a huszonkettedike, amelynek alkalmából Marosvásárhelyen is több rendezvényen vehettek részt az érdeklődők. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház érdekes és nívós eseménnyel várta közönségét szombat délelőtt a színház Kistermébe: a Hangemlékek, képkulisszák sorozat keretében a társulat, illetve neves elődje, a Székely Színház egykori előadásaiból hallhattak, illetve láthattak részleteket az érdeklődők, a hangfelvételek a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárából, a képek a színház archívumából származnak.
Szinte telt házas közönség gyűlt össze a sorozat második részének megtekintésére: előhangként Somody Hajnal és Kárp György színművészek olvastak fel egy rövid, az emléknap alkalmából írt köszöntőt. Mint elmondták, ezen a napon a magyar művészetet ünnepeljük, ezen művészetnek a színház is szerves része. Az időkön átívelve, az egykori és kortárs szerzők játszott művei megteremtik az időn belül a kapcsolatot. A színház a magyar kultúra napját régi és mai szerzők darabjainak műsorra tűzésével ünnepli: délelőtt a Székely Színház és a régi társulat előadásaiból tekintenek meg részleteket az érdeklődők, este Kiss Csaba A dög című lányregényét játssza a társulat. A két részből álló délelőtti rendezvény első felében először Bródy Sándor A tanítónő című drámájának 1956-os, Tompa Miklós és Kőmíves Nagy Lajos rendezte előadásából hallhattak részleteket a jelenlévők, ezt Móricz Zsigmond Úri murijának zárójelenete követte. Az 1949-es előadást Tompa Miklós és Szabó Ernő rendezte, az utóbbiban Lantos Béla, Izsó Johanna, Jenei Ottó, Szabó Ernő, Szabó Duci és Andrássi Márton szerepelt, az előbbiben Erdős Irma, Kovács György, Borovszky Oszkár, Kőszegi Margit, Andrássi Márton, Szabó Duci, Lohinszky Loránd, Lantos Béla, Kiss Laci, Mende Gaby és Tamás Ferenc lépett fel.
A szünetet követően a Román Televízió magyar nyelvű adásának archív felvételei közül vetítettek: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének színpadi adaptációját 1977-ben Hunyadi András rendezésében játszotta a társulat, míg az utolsóként vetített jelenet a szintén '77-es Sütő András-mű, a Vidám sirató egy bolyongó porszemért részlete volt: utóbbin – akárcsak egykoron – ismét remekül szórakozott a közönség, a Harag György és Hunyadi András rendezte előadás ezúttal sem maradt hatástalan. Ahogyan a délelőtti rendezvény sem – a szünetben a közönség jó része a vetítővászon előtt tolongott: a vásznon a Székely Színház társulatának és munkaközösségének fotója volt látható, a publikum soraiban pedig spontán vetélkedő alakult ki a Ki ismer többet közülük? témakörben. Vásárhely közönsége nem feledte el régi színházát...
Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár kérdésünkre elmondta: az archív hanganyagok és vetítések sorozata a nemrég lezajlott Tompa Miklós-centenárium keretében kezdődött, azt megelőzően nagyon sokat dolgoztak az archívum anyagainak összegyűjtésén. A munka során derült ki, hogy mekkora érték birtokában vannak, nagyon sok segítséget kaptak az egykori és mostani sajtósoktól, köztük Csifó Jánostól, Jászberényi Emesétől, Borbély Melindától. A levéltári feltárás jelenleg is zajlik, elfeledettnek hitt tévéfelvételek, albumok, képek kerültek elő, így a fellelt anyagot sorozat keretében mutatják be az érdeklődőknek. E sorozat harmadik részét valószínűleg a színházi világnap keretében vetítik majd.
A szombati színházi ünneplés Kiss Csaba színjátékával zárult, azt megelőzően Bányai Kelemen Barna színművész olvasta fel a délelőtt elhangzott köszöntő rövidebb változatát.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Isten éltesse a Magyar Himnuszt, a magyar kultúrát!
A Magyar Himnusz kivételes Európában és talán az egész világban, mert számunkra a Himnusz több politikai üzenetnél: a Himnuszban a teljes magyar kultúra, a teljes magyar történelemszemlélet benne van – jelentette ki szombaton Kolozsváron Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi eseményen.
A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház, az RMDSZ, a Kolozsvári Magyar Opera és a Járosi Andor Keresztény Kulturális Műhely által szervezett rendezvényen a szövetségi elnök kifejtette: ennek a sajátos ünnepnek az a legfőbb üzenete, hogy a magyar nemzet számára mindennél fontosabb a kultúra, mert ez magába foglal minden mást, legyen szó politikáról vagy közéletről. Rámutatott: Himnuszunk mondandója az, hogy értékeinkhez és hagyományainkhoz ragaszkodó nemzet vagyunk. Nem a politika éltette a magyarságot történelmi fordulópontról történelmi fordulópontra, hanem a kultúra – mondta Markó Béla. – Himnuszunk más, mint más nemzetek himnuszai: nem lehet díszlépésben menetelni rá és énekelni, ez a Himnusz többet jelent számunkra ennél. Azt üzeni, hogy értékeinkhez, hagyományainkhoz ragaszkodó nemzet vagyunk, amely nem dobja el értékeit. Ez a himnusz töprengő, önmagunkba néző, önkritikára képes nemzetnek mutat föl, amely nem más nemzetekben keresi a hibát, hanem önmagában. Olyan nemzet vagyunk, amely képes önmagába nézni, képes újra és újra végiggondolni saját történelmét. Isten éltesse a Magyar Himnuszt és a magyar kultúrát! – zárta beszédét a miniszterelnök-helyettes.
A rendezvényt megelőzően ökumenikus istentiszteletet tartottak, amelyet Adorjáni Dezső Zoltán, Dr. Pap Géza és Bálint Benczédi Ferenc püspökök, valamint Kovács Sándor főesperes cerebrált.
Az ünnepségen többek között jelen volt Lukács Tamás magyarországi kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, Dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, valamint Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon véglegesítette a Himnusz szövegét. Nyugati Jelen (Arad)

A Magyar Kultúra Napja
Átadták a Kölcsey-díjakat
Az év első legjelentősebb aradi magyar kulturális eseményére szombaton délután került sor a Jelen Házban.
A Magyar Kultúra Napján, Kölcsey Ferenc Himnusza,nemzeti imánk születésének 188. évfordulóján adták az aradi Kölcsey Egyesület díjait, amit olyan személyek vagy közületek kaphatnak, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az aradi magyarság identitásának megőrzéséhez, gyarapításához, szellemi és épített örökségének megőrzéséhez, kisközösségek építéséhez, illetve, akik az egyletet támogatják ebbéli munkájában.
A Kölcsey-díj 2004 óta íródó történetében a következők kapták meg az oklevelet és a vele járó bronz emlékplakettet (Dinnyés László budapesti képzőművész munkáját): id. Kosara Géza, aki a két világháború között is Kölcsey-tag volt, a Kaposvári Berzsenyi Társaság, Szűcs Sándor grafikus, Ujj János tanár, helytörténész, Brauch Magda nyelvész, dr. Huber Ildikó (Budapest), Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános; tavaly Puskel Péter újságíró és helytörténész, valamint post mortem – halálának 25. évfordulója alkalmából – Ficzay Dénes néhai tanár. Ebbe a névsorba íratott fel idén Böszörményi Zoltán író és laptulajdonos, valamint a Khell tanítóházaspár.
Az ünnepség elején Berecz Gábor titkár foglalta össze dióhéjban Arad legpatinásabb civilszervezetének, a 130 éve alakult Kölcsey Egyesület történetét, majd a jelenlévők a Himnuszt hallgathatták meg Murvai Dávid középiskolás diák szavalatában. Jankó András egyesületi elnök Böszörményi Zoltánról mondott méltatásában kiemelte a díjazott irodalmi munkásságát, tucatnyi magyarul megjelent, de több idegen nyelvre is lefordított verseit, regényeit, novelláit, és azt, hogy bár távolra vetette a sors, sosem feledkezett meg gyökereiről, szívügyének érezte az aradi magyar kulturális élet támogatását. A díjat a kitüntetett távollétében Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője vette át.
Az Aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban tanító Khell házaspárról, Jolánról és Levente Lászlóról Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke mondott laudációt, amihez a pedagóguskollégák Petőfi Színészdal című – átköltött – versét megzenésítve biztosítottak kóruskíséretet. „Találkoztak már harangozóval, aki virágkertész, aratóval, aki gyémántcsiszoló, ékszerésszel, aki lélekgyógyász? – kezdte Matekovits. – Igen, ha találkoztak a Khell házaspárral, együtt és külön-külön is. Ők harangozói az anyanyelv jelenlétének. De Németh László szerint minden tanító egyben gyémántcsiszoló is, és az ékszernek való a gyermek lelke – s ezeket a lelkeket alakítani, ápolni, edzeni kell. (…) Apostolok, Trabanttal járó fáklyavivők, akik 25 évig gurultak hetente két-három alkalommal Pécskára, aminek az eredménye a ma is működő Búzavirág néptáncegyüttes.” A magyar identitást megtartó közösségi munkájukért az RMPSZ Márki Sándor-díjjal tüntette ki Khell Leventét és Jolánt 1995-ben, illetve 1998-ban, továbbá a családfő 2008-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet oklevelét vehette át. A díjátadó végén Gál Zoltán Vörösmarty Szózatát szavalta el, majd Bognár Levente aradi alpolgármester mondott üdvözlő szavakat. A meghatódott Khell házaspár kifejtette: több mint három évtizedes pályafutással a hátuk mögött úgy érzik, jó úton haladnak a kitűzött tervek megvalósítása felé, és mindig újabb célok vezetik őket hivatásukban.
Az ünnepség végén az idén 20 éves Kölcsey Diákszínpad mutatta be a Jelentek egy hősszerelmes életéből című előadást.
130 éve
A Kölcsey Egyesület 1881-ben alakult meg, de csak 1882. január 22-én jegyezték be hivatalosan. A kor aradi értelmisége hozta létre, nagykereskedők, bankárok, iskolaigazgatók stb., és elsősorban az iskolásokat volt hivatott segíteni különböző jótékonysági rendezvények szervezésével. Később kiterjesztették a tevékenységet, például az egyesület felhívására indult el a gyűjtés az 1848–1849-es Ereklyemúzeum létrehozására, és a több mint 17 ezer emléktárgy lett a mai aradi történelmi múzeum alapja; művelődési-irodalmi esteket is szerveztek az egylet tagjai. Első elnöke Tabajdi Károly főispán, első titkára Márki Sándor történész volt. A Kölcsey Egyesületet 1948-ban megszüntették, akkor Olosz Lajos költő volt az elnök és Ficzay Dénes tanár a titkár. A kommunizmus alatt lappangó tevékenysége volt, majd 1990. januárjában Pávai Gyula kezdeményezésére a hamvaiból újjáéledt az egylet, és többek között fiatal színészek, szárnybontogató írók, költők támogatását vállalta fel. Jankó András jelenlegi elnök elmondta, a megalakulás 130. évfordulója alkalmából szeretnék újra kiadni Márki Sándor Arad szabad királyi város története című munkáját, ami a történészek számára autentikus forrásanyag, és aminek az eredeti kiadásából tudomása szerint csak 4-5 példán található Aradon. Október 6-ra tervezik a könyv megjelenését.
Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad)

Az RMDSZ gazdasági programja európai prioritásokra épül
Kolozsváron szombaton ülésezett az RMDSZ kongresszusi programmódosító bizottsága. A bizottságot Kelemen Hunor vezeti, a gazdasági munkacsoportot Winkler Gyula EP-képviselő koordinálja. A konzultációsorozat decemberben kezdődött, a javaslatokat beépítették a módosító tervezetbe.
Az RMDSZ gazdasági programjának módosítójavaslatában a kulcselemek az EU 2020 új európai stratégiára épülnek – számolt be Winkler Gyula, aki az RMDSZ EP-képviselőjeként részt vett az európai dokumentum kidolgozásában is, ezért is tartotta fontosnak, hogy az RMDSZ programjában megjelenjenek az EU-s tendenciák és prioritások.
„Az EU 2020 három fontos területen tesz javaslatot. Egyrészt a tudásalapú gazdaság és az információs társadalom kialakításának ösztönzése, másrészt az úgynevezett “zöld gazdaság” megteremtése, ennek kulcsszavai: a megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímaváltozás, versenyképesség. A harmadik pillér az emberközpontúság, vagyis a szociális Európa újragondolása, azzal a céllal, hogy az állampolgár legyen a közpolitikák középpontjában; a szociális háló, a nyugdíjrendszer, az új munkahelyek teremtése, ezek mind az Európai Néppárt által promovált prioritásrendszer részei” – magyarázta Winkler Gyula. Az EP-képviselő kiemelte, hogy az RMDSZ-nek az EU 2020 prioritásai mellett még két fontos területen kell álláspontját világosan megfogalmaznia. „A 2013 utáni Közös Agrárpolitika és a Regionális Fejlesztési Politika területén az RMDSZ álláspontja azonos több új tagállaméval, mely szerint ez a két terület az EU közös költségvetéséből 2013 után is kiemelten részesüljön, különösképpen, hogy a Románia rendelkezésére álló alapok túlnyomórészt az agrárpolitika és a regionális fejlesztés terén folyósíthatóak” – hangsúlyozta Winkler Gyula. A programmódosítási javaslatokat a bizottság február elején a TEKT és az SZKT elé terjeszti.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája. Nyugati Jelen (Arad)

A meglét bizonytalansága
Na, már megint kell agyat gyúrni.
Kedvenc nemzetalkotónk Aradon kitalálta, hogy történelemkönyvet irat, s ebből fogják a diákokat okítani a hely múltjából. Ezáltal megdagad bennük a lokálpatriotizmus, s legalább megtudják, melyik híres épített történelmi omladvány előtti járdára köpik a magot, a rágcsit, szaratják a kutyát, köpnek, pakolják ki a buliban felszolgált szilárd kaját vasárnap hajnalban, s szabadulnak meg egyéb, a szervezet számára fölöslegessé vált, vitaminoktól kiaknázott szerves anyagoktól. Mert amúgy szerintem a HELY szeretetét, tiszteletét otthon kell megtanulni, persze, ha van kitől.
Eszem ágában sincs megkérdőjelezni a népcizelláló programra felkért kolozsvári történész professzorok multikulturálisan szegmentált és jóhiszemű agytekervényeit, akik helyi historikus potentátok bevonásával írják meg Arad megye igaz történetét, de hát nem véletlenül fut végig rajtam a zsigeri inger, amikor újabb történelemkönyv születéséről hallok.
Mert, mint kezdtem, megint agyat kell gyúrni. Illetékes fennvalóink máris fussanak a kamrába, és keressenek megfelelő gatyamadzagot, vértezzék fel magukat kellő türelemmel, dézsa mosollyal, történelmi forrásokkal, diplomáciával, koalíciós zsarolótésztával és egyéb, csupán általuk ismert herejajokozó ketyerével, hogy a könyvbemutatón ne nagyon szégyenkezzünk. És szóljanak német, szerb, szlovák, zsidó, bolgár értelmiségieknek, hogy ők is keressenek ketyerét a sufniban, másképp félő, hogy szintén kimaradnak, vagy kapnak egy félmondatot.
Nem akarom előre felnyársalni a medve bőrét, de hát mindannyian tudjuk, a tapasztalatok keserűek, Európának ebben a szegletében a közös történelemírás még afgán békegalambnak számít. Nem feltételezek én startból beágyazott rosszindulatot a nagytudású kolozsvári professzoroknál és a kiválasztott aradi bedolgozóknál, ám a kísértet, hogy végre rrrromán helytörténeti kötet kerüljön a diákok kezébe, hatalmas. Aggodalmaimat alátámasztva elmondom, a közelmúltban készült vékonyka kis, Aradot bemutató képes kötetecskében, amelyet a polgármesteri hivatal rendelt és adott ki, csak azért szerepel a Megbékélés Parkról készült felvételen a Szabadság-szobrunk is, mert Bognár Levente alpolgármester szemfüles volt. Ugyanis az utolsó ellenőrzésre készült kefelevonaton még rajta volt, a nyomdában azonban tiszta véletlenül levágták a fotóról, s csak a román diadalív maradt rajta. Ez nem mese, ez tény, még ha a felek nem is dicsekszenek vele.
Szóval, kötelező, hogy a készülő történelemkönyvben minden Arad megyében élő kisebbség méltóan szerepeljen helye, fontossága, mindannyiunk kincséhez való hozzájárulásának arányában.
Ja, egyébként arról szó sincs, hogy a kisebbségek anyanyelven kapják kézbe a most írandó történelemkönyvet. Pedig adófizetők pénzéből gyártják, adót pedig mindenki fizet ebben a megyében.
Irházi János. Nyugati Jelen (Arad)