Aláírták a Pécs- Arad kulturális együttműködési szerződést
Páva Zsolt pécsi és Gheorghe Falcă aradi polgármesterek aláírták a baranyai megyeszékhelyen a két testvérváros 2011-es kulturális, művészeti, oktatási együttműködési programját, de megbeszélték az eddigi közös programok tapasztalatait is.
Az aradi küldöttség meglátogatta, többek között, a Zsolnay Múzeumot, a Tudásközpontot és a Kodály Központot.
A program keretében idén is kölcsönösen megszervezik a két város napját, lesznek színházi, zenei vendégelőadások, kiállítások.
Irházi János. Nyugati Jelen (Arad)

Válaszúton Jelentősen szűkült az RMDSZ ideológiai pluralizmusa, és felerősödött a területi érdekcsoportok befolyása
Célegyenesbe fordult az RMDSZ belső választási kampánya. A jelöltek teljes erőbedobással dolgoznak, egyesek népszerű protektorokat keresnek határon innen és túl, mások pedig épp ellenkezőleg, függetlenségüket hangoztatják. Mintha a romániai magyar médiát is az elnökválasztás kérdése uralná, pedig az RMDSZ olyan helyzetbe került, hogy bárki legyen is az elnöke, nem könnyen birkózik meg vele.
Egyfelől az a hatalmi konstrukció, amelynek a Szövetség is része, egyre inkább elveszteni látszik demokratikus jellegét. Erőltetett ütemben koncentrálja a hatalmat és rombolja a demokratikus intézményrendszert. A parlament házszabályának folyamatos megsértése, csalással vagy a felelősségvállalás eszközének túlzott és indokolatlan alkalmazása révén elfogadott jogszabályok, a bírósági ítéletek semmibevétele, egy politikai ihletésű megfélemlítés gyanúját keltő letartóztatás, a távszavazás bevezetésének szándéka, illetve a fővárosi kerületek központosítására tett kísérlet (ami szöges ellentétben áll a meghirdetett decentralizáció elvével, de lehetővé tenné a helyi bevételek megszerzését és a főpolgármester irányítása alá vonását) jól jelzik ezt a folyamatot. Ehhez társul még a kabinet ijesztő fantáziátlansága, a gazdaság élénkítésének elmaradása, újabb és újabb megszorító intézkedések bevezetése.
Az RMDSZ asszisztenciája ezekhez az intézkedésekhez máris megrendítette a választók egy részének – elsősorban az értelmiségnek – a bizalmát immár nem is a Szövetség demokratikus elkötelezettségében, hanem a koalíciós szolidaritás értelmében. A kongresszus előtt álló legnagyobb dilemma az, hogy érdemes-e és ha igen, akkor meddig éri meg ezen az úton maradni, különösen olyan körülmények között, amikor az ellenzék – a narancssárga sajtó minden óbégatása ellenére – egységesül, s a magyar érdekképviseletnek csak korlátozott ideig van lehetősége átigazolni a demokratikusabb táborba.
Másfelől nagyvonalú magyar kormánypárti segédlettel és kaján elnöki jóváhagyással új magyar párt próbál gyökeret verni Erdélyben, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a választások előtt osztozkodásra kényszerítse az RMDSZ-t egy minimális támogatottságú, távirányított politikai alakulattal. Úgy tűnik, az RMDSZ-nek egyelőre nincs elképzelése arra, hogy miként kezelje ezt a helyzetet, hogyan őrizze meg Európa legnagyobb kisebbségének érdekképviseleti egységét. Épp ellenkezőleg, létezik a Szövetségen belül egy nem domináns, de mindenképp jelentős vonulat, amelyik azt hangoztatja, hogy máris oda kell adni a fele leányságot és a teljes királyságot a politikai Borsszem Jankónak.
Harmadrészt – és erről is nyíltan kell beszélni – az elmúlt években, talán mert a majdnem folyamatos kormányzás érdeke ezt követelte meg, jelentős deficitet halmozott fel a Szövetség belső demokráciája. A Szövetségi Képviselők Tanácsa formális intézménnyé vált, a döntéseket jobb esetben a Szövetségi Állandó Tanács, rosszabb esetben még szűkebb grémium hozta, s az aktíva utólag megerősítette.
Nem véletlenül, egyes tisztségviselők „titokpártnak” titulálták az RMDSZ-t, utalva a döntéshozatal átláthatatlan jellegére és arra, hogy a formálisan kompetenciával rendelkező tisztségviselők rendszerint a sajtóból értesültek arról, hogy mit „döntöttek”. Ha nem is szűnt meg, de jelentősen szűkült az RMDSZ ideológiai pluralizmusa, és felerősödött a területi érdekcsoportok befolyása.
Jól nyomon követhető volt ez a jelenség a tisztségek elosztása esetében, amelynek kizárólagos szempontját a területi algoritmus képezte, s ez nem minden esetben esett egybe a kinevezettek szakmai kompetenciájával. Azt hiszem, hogy olyan fontos döntések meghozatala előtt, mint amilyenek az RMDSZ-re az elkövetkező hetekben várnak halaszthatatlan követelmény a belső demokrácia helyreállítása, s ennek az alapszabályzati feltételeit is biztosítani kell.
Lesz tehát feladata és hatalmas felelőssége az RMDSZ leendő elnökének (akiről már tudjuk, hogy ő nem Markó Béla), s akivel szemben a várakozás minden eddiginél nagyobb.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

Menetel Kelemen Hunor
Három további szórványmegye támogatja Kelemen Hunort a február végi RMDSZ-elnökválasztáson – vált ismertté a hétvégi küldöttgyűlések nyomán.
Három további szórványmegye támogatja Kelemen Hunort a február végi RMDSZ-elnökválasztáson – vált ismertté a hétvégi küldöttgyűlések nyomán.
Pénteken az RMDSZ Arad és Szeben megyei területi szervezeteinek küldöttgyűlése döntött: Aradon a művelődési miniszter 32 támogató szavazatot kapott Olosz Gergely képviselőházi frakcióvezető 7 és Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos 3 szavazatával szemben, míg Szeben megyében 52 RMDSZ-küldött szavazott Kelemenre és 16 Ecksteinra; itt Olosz egyetlen voksot sem kapott.
Szombaton Beszterce-Naszód megyén volt a sor. Itt – Kelemen és Eckstein jelenlétében – szintén titkos szavazással a művelődési miniszter 36, Eckstein 8, Olosz pedig egyetlen voksot könyvelhetett el. A besztercei küldöttek ezzel megerősítették a megyei állandó tanács múlt heti, szintén Kelement támogató döntését.
Kelemen Hunyad megyében folytatta hétvégi „szórványkörútját”, ahol megköszönte a hunyadi RMDSZ támogatását; erről a szervezet már decemberben döntött. Winkler Gyula megyei RMDSZ-elnök házigazdaként elmondta: nem volt erről nagy vita, hiszen „a hunyadiak úgy gondolják, Kelemen Hunor közülük való, mert számtalan esetben segítette az itt élő közösséget”.
Nem döntött viszont egyetlen jelölt támogatásáról sem a Temes megyei RMDSZ: a választmányi ülés mintegy száz küldöttje szombaton úgy határozott: a kongresszusi küldöttekre bízzák, hogy választási programjaik tanulmányozása nyomán „arra a jelöltre adják a voksukat, akire jónak látják”.
Platformvigasz Ecksteinnak
Miután a hétvégén ülésező megyei szervezetek egyike sem állt ki mellette, Eckstein-Kovács Péter egy RMDSZ-platform támogatásával vigasztalódott. A szombaton, Marosvásárhelyen ülésező Szociáldemokrata Platform 26 küldöttje közül 18 szavazott Eckstein-Kovács Péterre, 7 Kelemen Hunorra, 1 szavazat pedig érvénytelen volt.
Olosznak itt sem termett babér; a háromszéki képviselő eddig egyetlen területi szervezet, a Történelmi Máramaros támogatását élvezi, míg Eckstein mellett eddig szintén egy területi – a Kolozs megyei –, valamint három platform állt ki. Kelemen Hunor ezzel szemben már tizenkét területi szervezet támogatását mondhatja magáénak.
Tőkést hívja harcba Olosz
Olosz egyébként nem jelent meg a küldöttgyűlések egyikén sem, a képviselőházi frakcióvezető ugyanis a hétvégén „külső támogatást” keresett az RMDSZ-elnöki jelöltségéhez. Olosz Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pártalapításra készülő elnökével találkozott Nagyváradon azután, hogy csütörtökön Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök is fogadta.
Olosz Nagyváradon Tőkéssel egyetértésben az RMDSZ-t bírálta. Mint mondta, a szövetséget ernyőszervezetként szokás nevesíteni, csakhogy meglátása szerint „ez az ernyő ma lehúzott állapotban van: egyfelől azért, hogy a más véleményen lévőket kizárják, másfelől pedig azért, hogy az erdélyi magyar közösség ne láthassa, mi történik alatta”.
Kritikákat fogalmazott meg az RMDSZ vezetőségével szemben Eckstein is, aki a csütörtöki, Maros megyei küldöttgyűlés megszervezését tartotta antidemokratikusnak. „A kerületi szervezetekre az RMDSZ központi apparátusa szemmel láthatóan jelentős nyomást gyakorol” – fogalmazott közleményében Eckstein.
Mint ismeretes, az RMDSZ február 26-27-én Nagyváradon rendezendő tisztújító kongresszusán az eddigi elnök, Markó Béla már nem kívánja újra jelöltetni magát. Markó Béla, aki tizennyolc éve áll a szövetség élén, nem titkolta, hogy Kelemen Hunort szeretné utódjaként látni. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mennyei frakció
A múlt héten elhunyt az RMDSZ egyik volt szenátora. Szép, hirtelen halállal – mint villanásnyi szavazómozdulat, határozott opció egy gyökeres változás mellett. Idős is volt már, de nem nagyon, ismerték azonban mindenekfelett precíz, mindenben az ésszerűségre törekvő igazi mérnökemberként.
A kezdetekkor ilyen értelmiségiekből állt össze az RMDSZ-t a parlamentben működtető csoport: persze leginkább humán értelmiségiek (írók-költők, szerkesztők), jogászok, tanárok, orvosok, lelkészek, vagyis természetes módon olyanok, akiknek mesterségüknél fogva kapcsolatuk volt az emberekkel, akiket tágabb körben ismertek, akiknek szavaik voltak, sőt szavuk volt.
Nálunk nem voltak magas forradalmi öntudatú, szervezett munkások vagy nyugaton is elismert közgazdászok, liberális gondolkodók, a rendszerváltozáskor és napra kész, képzett politikusok, mint voltak Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon. De hamar megmutatkozott, hogy ezek a demokrácia, a piacgazdaság és a jogállamiság megszilárdítására – sajátos esetünkben pedig a nemzeti közösség képviseletére és érdekérvényesítésére – életüket és jövőjüket föltevő törvényhozási harcosok mégis rendelkeztek a legfontosabb adományokkal: ésszel, akarattal, erkölcsi tartással.
És biztos az, hogy azokban az első lázas-veszélyes években vállalásuk sokkal inkább szolgálta a közösség eszméit és eszményeit, céljait, mint személyes érdekeiket. (Az arány – becsüljük úgy: nyolcvan százalék a húszhoz – ma is az, csak fordítva érvényes, miután a politikai pályának felvillantak új meg új lehetőségei.)
Szabó Károly szenátor úr múlt heti halála legelőször azokat az úttörőket juttatja eszünkbe, a kedves jó Domokos Gézával az élen, akik az egészségükkel fizettek ezért a vállalásukért, a magyar ügy képviseletéért. Érdekes csoport, tagjaiban közös, hogy rendkívül komolyan vették az adott szót, tiszteletben tartották a játékszabályokat, kerülték a demagógiát, példát mutattak demokratikus elkötelezettségből, és dolgoztak megfeszítetten.
Meg hát volt, van még valami bennük, ami ezekben a bonyolult időkben szintén időszerű: az a politikai méltóságérzet, amelynek lényegét Markó Béla szövetségi elnök nemrég úgy fogalmazta meg: semmilyen körülmények között nem hagyunk diktálni magunknak, ami azt jelenti, hogy nem hagyjuk fölülírni választott érdekvédelmi szervezetünk legitimitását. Sem Bukarestből, sem Budapestről, egyik nemzetállami önkénytől sem. Nem tántorítanak el sem túlhatalmi demagógiák, sem koncepciós fenyegetések.
Ők, ott fenn, az RMDSZ elhunyt parlamenti képviselői, a végleges nagy áthonosítás után már helyes kis frakciót alakíthattak. Átmeneti helyzetünkben jó lenne néha felnézni, hogy ez a csoport milyen elvi döntéseket hozna a legfontosabb, sorshatározó politikai stratégiai, erkölcsi kérdésekben.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mit gondolnak rólunk a románok? És nem csak az értelmiségiek
A feleségemmel nemrég – mondhatni a napokban – történt három eset eszembe juttatta Kiss Olivérnek jó egy éve közölt, hasonló című írását arról, hogy úgy tűnik, nem ismer bennünket a többség. Ha így van, fölmerül a kérdés: miért nem ismer, és mi ennek az oka? Mert valamilyen oknak lennie kell.
Régi ismerősével találkozott a feleségem az egyik trolibusz megállóban. Közeledett a troli, amivel hazajöhet. Elköszöntek. Természetesen magyarul beszéltek. Futólag úgy látta, mintha a közelükben álló, középkorú, félig vidékies öltözetű nő nézné, netán figyelné őket. Fölszállt a trolira, helyet foglalt. Nem sokkal ezután elébe állt az illető nő, és letegezve, románul szólt rá: „Állj föl!”. „Miért?” – kérdezte a feleségem. „Azért”, jött a válasz, „mert ebben az országban a románoknak van elsőbbségük”. A feleségem persze nem állt föl, és méltatlankodva leteremtette az illetőt, már csak azért is, mert a „nagy honleány” jóval fiatalabb volt nála. A hangoskodásra több utas is fölfigyelt, és lehordták az elsőbbségeskedőt.
Néhány nap múltán egyik unokatestvérét akarta fölhívni. Miután a vonal másik végén fölvették a kagylót, magabiztosan, magyarul kérdezte: „XY család?” Az illető válasz helyett fölcsattanva, éles hangon, románul, kérdéssel felelt: „Miii? Miféle nyelv ez?” A „téves kapcsolás” elmaradt.
Alig két napra rá szomszédokkal beszélgetett a ház előtt. Egyikkel románul, a másikkal magyarul. Egy férfi közeledett feléjük kerékpáron. Leszállt, kerékpárját a kerítés mellé támasztotta, odalépett a feleségemhez, aki épp magyarul beszélt, és a fülébe köpött. Azzal, mint aki jól végezte dolgát, felült a kerékpárjára és indult. A feleségem utána kiáltotta, „Mit akar? Mi baja? Ki maga?” Az illető a pedált taposva, félig visszafordulva, románul, durván anyázni kezdte.
Ez a három eset nem értelmiségi válaszféle a címben föltett kérdésre.
Saját intézményeink szükségessége
Nem általános jelenség, de időnként előfordul. Vajon azért, mert nem ismernek bennünket? Mert, amint Kiss Olivér írta, kolozsvári, erdélyi magyarként úgymond légmentesen elzárt világban élünk? Mert külön színházunk, operánk, újságunk, folyóiratunk, műszaki, tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk, talán méhész, bűvész és sírkőfaragó egyesületünk is van? Mert külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb.?
Mindez nem különcködés, nem befelé fordulás, nem elzárkózás, hanem a lehető legtermészetesebb szerveződés. Valamennyi iskolára, egyetemre, egyesületre, társaságra szükségünk van ahhoz, hogy nyelvünket, nemzeti tudatunkat megtartsuk, és tovább fejlesszük. Közhely, de igaz, hogy nyelvében él a nemzet. A fordulat előtti parancsuralomban megtanulhattuk – a lényegében spanyolfalként használt egyetemünket, iskoláinkat, lapjainkat mindinkább sarokba szorították, rendre felszámolták, intézményeink, egyesületeink, szervezeteink nem léteztek, mert a hatalom nyelvünket, öntudatunkat, létünket fenyegette. 1919 óta, a kisebb ereszdmegekkel együtt, arra akart kényszeríteni, hogy beolvadjunk vagy kivándoroljunk. Vagyis föl akart számolni bennünket. És ez ellen jóformán semmit sem lehetett tenni. A sorainkból kikerült és különleges helyzetbe emelt lakájok, talpnyalók pedig itthon és külföldön azt bizonygatták, hogy márpedig milyen jó nekünk. És csakis így jó. Aki, ne adj isten, mégis föl merte emelni a szavát, azt nyomban elővették, a román nép, az ország befeketítőjének, ellenségének, a „feddhetetlen, imádott” vezér rágalmazójának, lejáratójának kiáltották ki. És ez csak a kezdet volt. A nemzeti „egységállam” építése, ha enyhébben is, de töretlenül folytatódik. Vagyis: olvadjunk be vagy tűnjünk el. Amennyire lehet, ennek ellensúlyozására szükséges a sok saját intézet, szövetség, egyesület stb.
Történelem: hazugság és szégyentelenség között
Az iskolában tanított „történelemmel”, a „történelmi tárgyú” filmekkel, a sajtóban menetrendszerűen közölt „történelmi” anyagokkal, az időnként szervezett nagy „történelmi” fölhajtásokkal azt verték, sulykolták az emberek fejébe, hogy az „egységes nemzetállam” több mint kétezer éve létezik, hogy a többségi nép ősidőktől itt él, innét soha tapodtat sem mozdult. És mindezt a szentség, a megkérdőjelezhetetlenség rangjára emelték. Ezek alapján megismerhettek bennünket? A cél nyilván ennek ellenkezője, a hazugságok terjesztése volt.
Amikor a nyolcvanas évek közepén megjelent a háromkötetes Erdély története, hisztérikus kampányt szerveztek a magyar „történelemhamisítás”, „történelemhamisítók” ellen. Ezért mind többen bennünket is ferde szemmel kezdtek nézni. De a hatalom azért kegyesen „megengedte”, hogy hellyel-közzel – amikor úgy érezte –, szemszúrásból a nemzeti kisebbségek is szóba kerüljenek. De csakis úgy lehetett őket bemutatni, mint akik az évszázadok során idetelepedtek az „örökös” őslakók mellé. Az iskolai történelemkönyvben például az állt, hogy a magyarok, ez az ázsiai mongol horda, csupán háromszáz évi kegyetlen harc után igázta le a hősiesen védekező erdélyi román államokat. Azok a nemzedékek, amelyek ezen a tanításon nőttek föl, eme „ismeretek” alapján megismerhettek bennünket?
Mindennek a gyümölcse az 1989. évi fordulat, a parancsuralom bukása után érett be. Hosszú évekig a bőrünkön érezhettük a sokak részéről megnyilvánuló, mérhetetlen gyűlöletet – marosvásárhelyi pogrom, kolozsvári „polgármester” stb.
Hazugság az alapja a nemismerésnek
A hosszú évekig tartó, felsőbbrendűséget sugalló politikának köszönhető, hogy nem ismernek bennünket, hogy szinte semmit nem tudnak rólunk, vagy ha mégis valamit, az is többnyire hazugság. Ezért ütköznek meg, jobb esetben csodálkoznak azon, hogy miért beszélünk nyelvünkön, amit nem értenek, ezért várják el, hogy előttük egymás között is az ő nyelvükön beszéljünk.
Persze, vannak, akik az agymosás ellenére is értelmes, művelt emberek maradtak. De ezek között is egyesek, amint Kiss Olivér írta, úgy vélik: nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, érzékenyek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek, ufólény-szerűek, akik hirtelen megjelennek, és ismét kérnek valamit a történelem nevében. A dicső múlt nevében. Mert szerintünk az nekünk jár és kell. Mert az a jussunk. Úgy tartják, hogy relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. Temetővel, Házsongárd Alapítvánnyal foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. Miért a múzeumokkal? És mi az, hogy Erdélyi Múzeum-Egyesület? És miért nem foglalkozunk, mondjuk, a kortárs művészek kiállításaival? Hiányolták ugyanakkor, hogy a Szabadság miért nem közöl legalább a világhálón román nyelvű összefoglalót a magyarság kérdéseiről.
Érdemes elolvasni Kiss Olivérnek a világhálón olvasható írásához fűzött megjegyzéseket. Van, aki szerint új himnuszra lenne szükségünk e helyett, a több mint százötven éves avíttság helyett, mert a mostani csak a múltra emlékeztet. Érdekes, Sabin Gherman, a Torkig vagyok Romániával című írás szerzője épp azt emlegette, hogy mikor lesz a románoknak olyan himnusza, amit nem váltogatnak állandóan.
Másik, ugyancsak magyar hozzászóló Kolozsvár helytörténetének, a magyar történelemnek a román nyelvű változatát hiányolta. Ez valóban jó lenne. A kérdés csak az, melyik román kiadó vállalná a hazaáruló megbélyegzést azzal, hogy olyan könyvet, mi több, könyveket adna ki, amelyek az úgynevezett dák–román folytonossági elméletet cáfolják?
Az általunk írt román nyelvű lap, az 1991 áprilisa és 1993 júliusa között, a megyei RMDSZ által kiadott Puntea – amelynek egyik kezdeményezője, szorgalmazója, majd szerkesztője voltam –, ma is elkelne. Sajnos ezt a mieink akadékoskodása, rövidlátása szüntette meg. Pedig volt érdeklődés iránta.
Néhány román fiatal hozzászólása Kiss Olivér írásához igen figyelemre méltó. Jól ismerik a magyarság helyzetét, sőt Erdély valós történetét is. Vannak tehát, akiket érdekel ez a kérdés és igyekeznek minél többet megtudni róla.
A megoldást elősegítő két eszköz
A kérdés azonban így nem oldódik meg. Ehhez két dologra lenne szükség. Az egyik, hogy a dák–román folytonosság mítoszának alaptalanságát ne csak néhány történész ismerje föl, de kezdjék el tanítani az iskolában is. Ez, sajnos, egyelőre nehezen kivihető, mert szorgalmazóira azonnal rásütnék a hazaáruló bélyeget. Előbb-utóbb azonban mind többen fognak rájönni arra, hogy a porhintés mögött ott vannak a tények – amelyek, mint mondják, fölöttébb makacsok –, a helynevek, beleértve a kis folyók nevét is. Ha valóban a románok lennének az őslakók, akkor nem a magyaroktól vették volna át ezek nevét – Almás (kettő is), Aranyos, Békás (kettő is), Berettyó, Borsa, Lápos, Sajó, Sebes, Székelyjó stb. –, hanem a magyarok tőlük, mert ők adtak volna nevet ezeknek. Ugyanígy a települések döntő többségének a neve.
A másik pedig, hogy ott, ahol kisebbségek élnek, az iskolában kötelező legyen az illető kisebbség nyelvének, valós, rövid történetének tanítása. Ezt Finnországban úgy oldották meg, hogy a körülbelül hat százalék svéd lakosság gyermekei számára az első kötelező idegen nyelv a finn, a többségi finnek számára az első idegen nyelv a svéd. Az abói (turkui) egyetem svéd tannyelvű, ezen kívül Helsinkiben svéd tannyelvű műszaki egyetem és női tanárképző főiskola működik. De a Helsinki és még két másik egyetemen minden tantárgyat svédül is előadnak. Azokon a településeken, ahol svédek is élnek, minden felirat kétnyelvű, elől a finn, utána a svéd. Ahol viszont a svédek vannak többségben, a svéd az első, második a finn.
Közelebbi példát is fölhozhatunk. A sokat szidott, sőt fasisztának is kikiáltott Horthy-rendszerben, a románok által megszálltnak mondott Észak-Erdélyben, a magyar tannyelvű iskolákban kötelező volt a román nyelv tanítása. Székelyföldön is. A pénzjegyeken minden magyarországi kisebbség nyelvén feltüntették azok értékét. Így például a tízpengősön ott állt a cirill betűs szerb és ruszin, a latin betűs német, horvát, szlovák, szlovén mellett a román zece penghei is.
Az említettekhez hasonló megoldást nálunk is alkalmazni lehetne. Amikor ezt román értelmiségi fiataloknak elmondtam, volt, aki hevesen ellenezte még a gondolatát is. Ami az autonómiát, vagyis a területi önkormányzatot illeti, a román politikusok az egész ország érdekében jobban tennék, ha nem kiáltanának rá kígyót-békát, hanem belátnák, ez nem az ország feldarabolásával, hanem a gazdaság föllendülésével jár.
Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár)

Tizenhat millió lejt kap az RMDSZ a nemzeti kisebbségeknek járó állami keretből
Az RMDSZ kapja a legtöbb pénzt 2011-ben a kormányfőtitkárság által az Etnikumközi Kapcsolatok Főosztályán keresztül a kisebbségek támogatására kiutalt összegből.
A támogatások elosztását kormányrendelet rögzíti, az összesen 73,7 millió lejből az RMDSZ-nek 15,98 millió lej jut, míg a második legnagyobb összegű támogatást, 10,3 millió lejt a Pro Európa Roma Párt kapta.
A Német Demokrata Fórum 5,7 millió lejből gazdálkodhat idén, míg az Ukrán Szövetség 6, a Lipován Oroszok Szövetsége 4, az Örmény Egyesület pedig 3,1 millió lejt kap. Az ily módon kapott összegeket a szervezetek székházköltségeire, a személyzet béreire, művelődéi rendezvények szervezésére, ingó és ingatlan javakba történő befektetésekre, valamint uniós programok társfinanszírozására használhatják.
A tavalyi év végén a kormányfőtitkárság 23 millió lejjel egészítette ki a kisebbségek támogatására fordítható összeget, az RMDSZ akkor is a legtöbb pénzt kapta: 5,7 millió lejt.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Magyarellenes botránykeltés és csillapítás Váradon
Miközben a helyi román sajtó egy része egyre vadabbul támadja a váradi román és magyar színtársulat különválását, a román társulat ma közleményben cáfolta a mind abszurdabb pletykákat.
Hecckampányszerűen zajlik immár a román média egy részében a magyarellenes hangulatkeltés annak nyomán, hogy a Bihar Megyei Tanács megszavazta a váradi román és magyar színtársulatok különválását. Mint megírtuk, a tanács lényegében a felügyelete alá tartozó váradi kulturális intézmények (színház, Arcadia bábszínház, filharmónia) átszervezésének szabályzatát fogadta el. Ennek alapján létrejött két külön, önálló kulturális intézmény: az egyik a román, amely Iosif Vulcan néven működik tovább, a másik a magyar, amely Szigligeti Színház néven. A magyar például a Szigligeti színtársulatot, a Nagyvárad néptáncegyüttest és a bábszínház magyar társulatát foglalja magába.
Ezen döntés után azonnal megindult a sajtó egy részében az akciózás, az uszítás: magyarellenes felhangoktól sem mentesen etnikai szegregációt kiáltottak. Ez a kampány mostanra fokozódott.
Állítások és cáfolatok
Olyan hírek terjedtek el - a román sajtó közreműködésével -, amelyek szerint a magyarok a román társulat kitúrását terveznék. Eszerint "a románoknak az Arcadia épületébe kellene átköltözniük, míg a magyarok a színház épületében maradnának". Mi több, már tüntetést is megpróbáltak szervezni egyes román körök, a két külön társulat megszületésének tényét a váradi színház halálaként állítva be. Ma estére a szímnház elé várják, gyertyás megmozdulásokra azokat, "akiket érdekel a színház sorsa". (A lapzártánk utánra időzített tüntetés sorsa kérdéses volt, amennyiben megtartották, beszámolunk róla.)
A hangulatkeltésre először lapunkban reagált a Szigligeti Színház nevében Dimény Levente, aki jelezte: a szétválást a román társulat is akarta. Az egyre inkább elfajuló fejleményekre reagálva tegnap közleményt adott ki a Iosif Vulcan Társulat is. (Ez az új intézmény a román színtársulatot, a Crisana néptáncegyüttest és az Arcadia bábszínház román csapatát foglalja magában.) A nekünk is megküldött közleményükben így fogalmaznak "csakis azt tehetjük, hogy vehemensen cáfoljuk azon álhíreket, amelyek szerint a románoknak az Arcadia épületébe kellene átköltözniük, míg a magyarok a színház épületében maradnának". Kifejtik azt is: a különválás, s az egyes kulturális intézmények összevonása még csak nem is itteni találmány. Hasonló lejátszódott már Bákóban, Ploiesti-en, Konstancán, Pitesti-en, s előkészítés alatt áll Aradon.
A román és a magyar "különválás" kapcsán ez áll az iratban: "Ez csak mindkét fél számára jó lehet, hiszen akaratlanul is voltak pénzügyi nézetreltérések a két tagozat között. Például egyes szerzői jogdíjakat a román tgaozat pénzéből kellett kifizetni a magyarnak, mivel az utóbbi pénzalapjai elfogytak. A szétválást nem kell barátságtalan gesztusként értékelni, hiszen a felek jól együttműködtek eddig is, s a jövőben is így tesznek".
Paktum　
A Iosif Vulcan Társulat közleményében tudatta: a két új intézmény paktumot fog kötni a színház, a bábszínház és a volt Transilvania mozi épületének közös használatáról. Hangsúlyozzák: a színház épülete változatlanul a Megyei Tanácsé, s azt mindkét új intézmény használhatja. Hozzáteszik: az új szervezési forma egyenesen "előrehaladást biztosító tényező".
Szeghalmi Örs. Erdon.ro

Utcanévvita Csíkszeredában
Mihai Eminescu vagy Attila király? Tudor Vladimirescu vagy Pál Gábor? Utcanevek cseréje körüli javaslatokról vitáznak a csíkszeredaiak. Közben Hargita megye egyetlen szociáldemokrata parlamenti képviselője az utcanevek változtatásának törvényes tiltását fontolgatja.
Tudor Vladimirescu, az 1821-es havasalföldi forradalom betyárvezére valószínű nem is hallott Csíkszeredáról. A diktatúra idején nevezték el ezt az utcát róla azok, akiket nem érdekelt a csíkiak jogait védő Pál Gábor tevékenysége. Pedig ebben az utcában van az ő háza is, amely jelenleg a Magyar Főkonzulátus otthona.
„Még jónéhány utca van Csíkszeredában amit olyan személyekről neveztek el, akiknek nem sok közük van Csíkszeredához. Biztos, hogy még lehetne jónéhányat elnevezni olyanokról is, akik ténylegesen itt éltek és dolgoztak illetve alkottak valamit ami maradandó volt a város számára" – vélte Kovács Attila.
Ez az utca a városban sosem járt román költő, Eminescu nevét viseli. Itt már összegyűltek a névcserét szorgalmazó aláírások: a lakók többsége Attila király nevét választaná.
Román ajkúakat is megkérdeztünk. Azt mondták, ez kényes téma, kamera előtt nem akartak véleményt nyilvánítani. A névváltoztatások egyik szorgalmazója viszont úgy véli: egy terület megjelölése tulajdonosaik hatásköre. Csibi Barna múlt héten egy köztéri rendezvényen is nyomatékosítani szerette volna véleményét. Eminescu 1872-ben írt, annak idején a Federatiunea bukaresti újságban közölt és jelenleg is bárki számára hozzáférhető publicisztikai írását akarta felolvasni. Csibi Barna, kezében Eminescu és az utcanévcseréket törvénnyel is szabályozni óhajtó Mircea Dusa képviselő portréjával, köztérre vonult ugyan, de erre a sajtó képviselői és a csendőrökön kívül, senki nem volt kíváncsi. Ez utóbbiak viszont magukkal vitték a meg sem tartott rendezvény ötletgazdáját, és ezer lejes, azaz 240 eurónyi bírsággal „értékelték” a véleménynyilvánítást. A lakosság igényét mindig komolyan veszik – mondta el a polgármester, Ráduly Róbert Kálmán. Az Eminescu utca nevének megváltoztatásával kapcsolatos határozattervezet megkapta a bizottságok támogatását. A január 28-i tanácsülésen a színmagyar testület, egy RMDSZ-es tanácsos javaslatára, e témában mégis elnapolta a döntést.
Csúcs Mária, Csúcs Péter
Duna Televízió. Erdély.ma

Tizenhatezren kérték már a kettős állampolgárságot
Folyamatos az érdeklődés a kettős állampolgárság iránt, hetente átlagosan négyezren igénylik a honosítást. Mindez azt jelenti, hogy annyian kérik a magyar állampolgárságot egyetlen hét alatt, mint korábban egy egész évben. Eddig 16 ezren nyújtottak be kérelmet.
Az eddigi kérelmezők több mint fele Erdélyben, körülbelül negyede pedig a Délvidéken adta be papírjait. Wetzel Tamás miniszteri biztos elmondta: az erdélyi, úgynevezett Demokrácia Központokra azért is szükség van, hogy segítsenek kitölteni a kérelmeket, és előkeríteni a sokszor nehezen hozzáférhető, régi iratokat. Észak-, illetve Dél-Amerikában is szükség van segítségre, itt kihelyezett konzuli napokat tartanak majd. Venezuelában például előzetesen négyszázan jelezték, hogy igényt tartanak az állampolgárságra, ott a konzul február elején veszi majd át a kérelmeket.
Az érdeklődés folyamatos, Los Angelesből, Katarból, Ausztráliából – ahogyan Wetzel Tamás mondja –, a világ minden tájáról érkeznek a kérelmek a nagykövetségekre, konzulátusokra, vagy egyenesen Budapestre.
Az elmúlt hónap sikertörténet – fogalmazott a miniszteri biztos, hozzátéve: sok kérelmet már véleményeztek, az első dokumentumokat pedig már továbbították is a köztársasági elnöknek.
Az első átadásokat összekötik a nemzeti ünneppel: március 15-én Budapesten, több más magyarországi nagyvárosban, ezenkívül Csíkszeredában, Kolozsvárott és Szabadkán is ünnepélyes eskütételt tartanak.
Berek Patrícia, Ionescu Nikolett
Kossuth Rádió. Erdély.ma

Elhunyt Bartolomeu Anania érsek
Elhunyt Bartolomeu Anania, 1993-tól kolozsvári ortodox érsek majd 2006-tól metropolita, a román görögkeleti egyház egyik legtekintélyesebb méltósága. A főpap márciusban töltötte volna be 90. évét. Bartolomeu Anania szívbántalmakban szenvedett, egy ideje a kolozsvári sebészet intenzív osztályán kezelték. Korábbi tervek szerint Bécsben kellett volna megműteni, ám előrehaladott kora miatt az osztrák orvosok nem vállalták a sebészeti beavatkozást.
Marosvásárhelyi Rádió
Bartolomeu Anania /1921. márc. 18. – 2011 január 31. Erdély.ma

Erősödik a magyar művelődési élet Nagyváradon
Önállósulhat a magyar művelődési élet Nagyváradon, miután Bihar Megye Tanácsa döntésének megfelelően szétválik a román és magyar színtársulat, a két bábszínházi társulat és a két néptánccsoport. Az átszervezés révén két új intézmény jön létre: a Szigligeti Színház és a Iosif Vulcan Színház. Az önálló magyar színház keretében működne a továbbiakban a Liliput magyar bábos társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes. A román nyelvű Iosif Vulcan Színházhoz kerülne a Crisana Táncegyüttes és a bábszínház román társulata, az Arcadia. Korábban a két színházi társulat egy intézményben, a Nagyváradi Állami Színházban, a két bábos társulat pedig az Arcadia Ifjúsági és Gyermekszínházban tevékenykedett. A néptánccsoportokat a filharmónia működtette.
Népújság (Marosvásárhely)

Visszatérés a diktatúrába
(MTI) – Február 17-én kerül a magyar mozikba Elek Judit új filmje, a Visszatérés-Retrace. A magyar- román koprodukcióban, svéd financiális közreműködés mellett készült film 1,73 millió euróba került.
Elek Judit az MTI-nek elmondta: a román partner még nem teljesítette egészen koprodukciós kötelezettségeit, ezért a produkció még nem tudta maradéktalanul kifizetni a stábot és a színészeket. A rendező kiemelte: a film költségei azért is magasabbak egy átlagos magyar filménél, mivel a cselekmény megkövetelte, hogy a Visszatérést szinte kizárólag külföldön rögzítsék. Forgattak Svédországban, valamint Romániában, Erdélyben.
Elek Judit arról is beszélt, hogy a 98 perces film forgatókönyvét Mészöly Miklós Szárnyas lovak című novellája és Marguerite Duras Nyár este fél 11-kor című kisregényének szabad felhasználásával írta. "Egyes motívumokat szó szerint átvettem, másokat átértelmeztem és új hangsúlyt adtam nekik" – fogalmazott a rendező.
Elek Judit a történetet ismertetve kifejtette: a film főszereplője Katherine, aki kisgyerekként Erdélyben túlélte a holokausztot, majd Svédországban telepedett le. "Férje neurológus, és ráveszi, hogy apjának halála után látogassanak vissza szülőföldjére, hátha így megszabadul az életben maradása miatti, gyötrő önvádjaitól, ha visszatérnek gyerekkori emlékei" – fogalmazott Elek Judit, hozzátéve, hogy a film jelen ideje 1980, így nemcsak "elveszettnek hitt gyermekkorának boldog és félelmetes emlékei elevenednek meg, de szembesülnie kell Ceausescu diktatúrájának nyomasztó valóságával is".
A rendező elmondta, hogy a cselekménynek egy másik szála is van: a néző megismerheti a diktátort erdészeként szolgáló Sándor tragédiába torkolló történetét is. "Sándor Katherine gyerekkori pajtása volt, ő mentette meg az életét, ételt vitt neki, bújtatta" – tette hozzá.
Elek Judit azért hagyta meg a film angol címét is, mert az jobban utal a múlt feltárásának, visszakeresésének igényére. "Katherine egy régi babáját is megtalálja, amit egykori búvóhelyén ásott el. Ezt a babát én szinte eleven szereplőnek tekintem, hiszen fontos szerepe van a történetben" – tette hozzá.
A helyszínválasztás szempontjairól Elek Judit úgy vélekedett, hogy a film nyitójelenetében felbukkanó tenger éppúgy a szabadságot jelképezi, mint Erdély hegyei. "A szabadságot jelentő természet hangsúlyosabbá teszi az idilli környezetben pusztító diktatúra brutalitását" – fogalmazott, s hozzátette: hivatásának érzi, hogy a diktatúrákról beszéljen filmjeiben.
"Mivel nekem megadatott, hogy mind a fasiszta diktatúrát, mind a magát szocialistának mondó rezsim diktatúráját megéljem, feladatomnak érzem, hogy megmutassam azok hasonlóságait és különbözőségeit is" – mondta, majd hozzátette: Erdély mellett szólt az is, hogy második otthonának tartja az országrészt.
Elek Judit elmondta, a főszerepet játszó kanadai-magyar színésznőre, Kathleen Gátira George Sluizer filmes, a Script East forgatókönyv-fejlesztő fórum egyik vezetője hívta fel a figyelmét. "Kati Hollywoodban él. Küldött magáról fotót, de csak akkor győződtem meg arról, hogy ő a legalkalmasabb a szerepre, amikor láttam Dettre Gábor A színésznő és a halál című filmjében" – mondta a rendező.
A Katherine húgát játszó Sarah Clark szintén kanadai gyökerekkel rendelkezik, vele Budapesten, egy posztgraduális képzésen ismerkedett meg a rendező. Régi személyes kapcsolat fűzi a Sándort alakító Demeter András erdélyi színészhez is, aki a tanítványa volt, amikor a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen tanított az 1990-91-es tanévben.
A további szerepekben Philip Zandén svéd, Péter Hilda, Váta Lóránt, Molnár Gizella, Tankó Norbert erdélyi, Kenderesi Manna, Lukáts Andor, Tamási Zoltán magyarországi színész tűnik fel. A Visszatérés-Retrace-t Elek Judit Kanadában végzett operatőr fia, Berger László fényképezte. Népújság (Marosvásárhely)

A kormány kéri a parlamenttől, júniusig fogadja el a kisebbségi törvényt
A kormány felkérte a parlamentet, véglegesítse a négy évvel ezelőtt elakadt, a kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadási procedúráját, a javasolt időpont 2011 júniusa.
A dokumentum szerepel a kormány idei első parlamenti ülésszakra benyújtott prioritáslistáján.
A kisebbségek jogállásáról szóló törvényt 2005-ben kezdeményezték, a szenátus elutasította, és négy éve áll a képviselőház szakbizottságaiban, ahol többször elnapolták a vitát kvórum hiányában.
Kelemen Hunor művelődési miniszter szombaton azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ 2011-es és 2012-es prioritásai között szerepel a kisebbségi törvény és a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló jogszabály, kifejtve: meggyőződése, hogy a jövő év végéig az RMDSZ-nek sikerül véglegesítenie a két tervezetet.
A kormány azt is kéri a parlamenttől, február végéig fogadja el a tulajdonok megadózására vonatkozó jogszabályt és júniusig az egészségügyi jegyekről szóló törvényt.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

ELHUNYT BARTOLOMEU ANANIA
Kolozsvár metropolitája, aki a kolozsvári 1-es számú sebészeti kórház intenzív osztályának egyik különleges kórtermében feküdt. A halálhírt az ortodox érsekség jelentette be. Anania 18 évig töltötte be érseki tisztségét. Holttestét az ortodox katedrálisban ravatalozzák majd fel, a temetés napját pedig csak később közlik. Szabadság (Kolozsvár)

Széchenyi István történelmi pályázat
A Fidens Egyesület harmadik alkalommal hirdeti meg történelmi pályázatát országos szinten, mely tavalytól felvette a Széchenyi István történelmi pályázat nevet. Az idei év témája Széchenyi István élete és munkássága. Korcsoportok: III-IV. osztály, V-VIII. osztály. A pályamunkákat el lehet küldeni a fidens.kultegy@yahoo.com e-mail címre, vagy postacímre: 1. számú Postahivatal, 67. postafiók, Nagyvárad (Of. Postal nr.1., C.P. 67., Oradea). A pályamunkákat tartalmazó borítékra kérik ráírni a pályázó nevét, az iskola nevét, ahol tanul, a pályázó diák korát, az osztályt, a pontos lakcímét, telefonos elérhetőségét. A zsűri döntése révén értesítést kapnak azok, akik I., II., III. helyezést értek el és különdíjakban részesülnek. Ők meghívást kapnak majd a kiértékelő és díjkiosztó gálára. A programban lesznek: történelmi előadások felnőttek részére, kiértékelő és díjkiosztó gála, valamint kiállítás. Jelentkezési határidő: március 31. További hasznos információk a 0740-386101 begin_of_the_skype_highlighting 0740-386101 end_of_the_skype_highlighting telefonszámon, vagy a www.fidens-nagyvarad.ro honlapon kaphatók. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Etnopolitikusi álom
Hálával tartozom egy kolozsvári örökzöld etnopolitikusnak, aki nemzetvédő buzgalmában postaládákba dugdosott röplapokkal világosítja fel az istenadta népet.
Küldeményéből megtudtam az ő igazát az igazságos Mátyás király szobrával kapcsolatban. Azt, hogy a magyar barbár, kegyetlen, ravasz, kapzsi és képmutató nép, akiknél a történelemhamisítás állampolitika. Így sikerült maguknak kisajátítani Corvin Mátét, aki a román Iancu de Huneadoara és Saveta Sălăjan gyermekeként lett legnagyobb magyar király. Többek között az Európa legfelsőbbrendű és legelső civilizációjával, valamint a világ legrégibb írástudományával rendelkező román nép területén. Ennek a bizonyos Corvin Máténak 1902-ben, a magyarok alig 51 éves ittléte (1867–1918) idején, szobrot emeltek a kincses város egyik terén, amelynek megalkotója a galgai születésű, később elmagyarosított Ion Fădruţiu szobrász volt.
Megtudtam, továbbá, hogy veszélyben a haza, mert március 15-én Magyarország és az udéméré vezetőinek jelenlétében nagy magyar népgyűlést szerveznek a felújított szobor újraavatása ürügyén, amelyen, koszovói mintára, kikiáltják Erdély autonómiáját. A provokációt úgy lehet kivédeni, ha addig népszavazást rendeznek a város békét és igazságot szerető lakossága körében arról, hogy adjuk-e el a szobrot Magyarországnak, hadd hordják el innen, és a helyébe Traianus oszlopának mását építsük fel, vagy költöztessük a szobrot Vajdahunyad várába, a turizmus fellendítésére, vagy maradjon itt, de tegyük rá N. Iorga bronztáblás pontosító szövegét a király moldvai katonai kalandjának fiaskójáról. És természetesen arról is döntenünk kell, hogy a szobor háta mögé visszaállítsuk a zászlórúd-együttest, úgy, ahogyan az tizenkét dicsőséges éven keresztül félreérthetetlenül közölte a világgal, ki uralkodik e király, e tér, e város felett. Létfontosságú kérdéseket tehát a bölcs nép kezébe!
Én minden esetre köszönöm a röpiratot, mert nélküle sosem képzeltem volna el, hogy Romániában és az Európai Unióban miként lehet büntetlenül űzni a nyílt, tömeges uszítást egy egész nép ellen, miként próbálhatnak jóhiszemű fiatalokat műlegendákkal és nyilvánvaló hazugságokkal hergelni. Az ötletszerző talán már azt is elképzelte, hogy abban a városban, ahol egy helyi nyugdíjas filmsztár lóháton vonulhat fel a saját nevét felvevő mozi újraavatására, ő, mint volt háromszoros polgármester, milyen jól szoborkodhatna Mátyás király helyén a nyeregben a róla elnevezett téren. Mert az álmodozásban a történelem szemeteskukájából való visszatérésről egy javíthatatlan „nemzetmentő” etnopolitikus számára nincsenek határok. Szerencsére azok a gátak a valóságban keményebb lábakon állnak
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Húsz év után
Kívánnám, hogy mindig a hétköznapi emberek sorsával törődő céltudatosság határozza meg munkájukat.
A parkban és a park körül sok minden megváltozott. De maga az épület a legkevésbé. A nagyváradi Szakszervezeti Művelődési Ház, ahol húsz esztendővel ezelőtt, 1990. április 21-22.-én az RMDSZ első kongresszusát tartották, ugyanazt a képet mutatja.
A szocreál típuskocka, a maga beton díszítőelemeivel, a néhány reklámfelirat ellenére ma is ugyanolyan szürke mint egykoron, de talán azóta sem látott annyi katonát és rendőrt, mint azokban a napokban.
Marosvásárhely fekete márciusa után a magát már demokratikusnak nevező kormányzat semmiképpen sem szerette volna az események megismétlődését és többszörös védgyűrűvel biztosította a helyszínt. Etnikai jellegű incidensnek nem is volt se híre, se hamva, csupán a magyarországi tévések (Panoráma, Fekete Doboz – emlékszünk még rájuk?) igyekeztek drámai közelképeket rögzíteni, lehetőleg békaperspektívából filmezve az egyenruhásokat és fegyvereseiket, hogy felmagasodjanak az égre és a terror látszatát keltsék.
De mit tudtak akkor például az egyetlen román nyelvű tévéadás tartalmi és formai színtelenségéből éppenhogy ébredező székelyföldiek a finomabb média-manipulációkról? Majdhogynem semmit, mint ahogyan még ma is sokan fogják a fejüket szerte az országban, amikor rájönnek, hogy a tévés világ reggeltől-estig, hétfőtől-vasárnapig nem akar nevelni, tiszta és szép kultúrát tálcán kínálni, hanem egész egyszerűen terméket eladni.
De hát akkor még más volt a politikai termék fogalma is, és jól emlékszem, ott a teremben, az Egységben az erő jelszava alatt az első politikai összecsapásokra. Az egyszínű véleményekből éppenhogy kikerült gondolkodásmódnak bizony nem volt könnyű elfogadnia, hogy mindannak, ami az éppen feltápászkodó és önmagához térő romániai magyarság javát szolgálja, többféle árnyalata is lehet. Igaza van – bólogattak a küldöttek, amikor Domokos Géza beszélt, de hát akkor is felcsattant a taps, amikor Király Károly lépett a mikrofonhoz örökölt szókinccsel megfogalmazott mondataival, mások mintha magának a magyar nyelvnek a feltámadását ünnepelték volna Tőkés László választékos önkifejezésének hallatán. És Szőcs Gézával ugyanúgy szólt a kongresszusi küldöttekhez egy más látásmód, mint Cs. Gyimesi Évával az európai szellem, vagy Katona Ádámmal a nagytudású magyar művelődés- és intézménytörténet.
Mint ahogyan ott kavargott, akár nevén nem nevezve is, szociáldemokrácia és liberalizmus, kereszténydemokrácia és konzervativizmus, a mifelénk mindeddig alig érzékelt politikai ideológiák sokféle árnyalata a kölcsönös megismerés, a románokkal való közös társadalomépítés, az államon belüli önállóság vagy lehetséges etnikai elszakadás, a helyi és összerdélyi jelleg, a közös európai jövő megannyi érzékeny határvonalának észérv- megalapozottságú vagy perzselő érzelmi lángolású, de soha, egy pillanatra sem unalmas közös kibeszélése.
Igen – tűnődöm most el Váradon, az errefelé meglehetősen szokatlan januári fagyban, az első és a tizedik kongresszusnak egyaránt otthont adó, majdhogynem ugyanolyan kinézésű épület szomszédságában: vajon húsz év távlatából mit kívánnék én most az RMDSZ-nek?
Minden bizonnyal – személyiségeket.
Minden bizonnyal – szorosabb kapcsolatot a romániai magyar értelmiséggel. Mindazokkal, akik olyan egyetemeken vagy olyan intézményekben tevékenykednek, amelyeket többek között éppenséggel az elmúlt két évtized jog-helyreállító és közösségi érdekvédelmi politikája teremtett meg. Minden bizonnyal – jóval kevesebb kötődést a tisztséghez, és jóval többet a tisztességhez. Ugyanis bármilyen kis helyi közösségben ez a legfontosabb kulcsa annak, hogy újból felnézzenek a szervezetre. És azt is kívánnám, hogy mindig és mindenekelőtt a hétköznapi emberek sorsával törődő céltudatosság határozza meg munkájukat. Akár a csúcsvezetés szintjén is. És soha nem az, hogy feltételek megszabta támogatásért, kapcsolatért, pénzért ki mit óhajt cserébe akár a Dâmboviţa, akár a Duna partjáról.
Azaz, hogy maradjon független és bármennyire is változzék a világ, soha ne engedjen a sajátosságnak abból a méltóságából, amelynek más, tömör megnevezései a szabadság és az önállóság.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Történelem
Makkai Sándor püspök, a két világháború közötti erdélyi magyar útkeresés nagy alakja, a Magunk revíziója írójának szavai ezek. Az erdélyi fejedelem személyisége kapcsán kibontakozott, akkor nagy port vert Szekfű–Rugonfalvi-vita kapcsán Makkai 1930-ban írta „Egyedül. Bethlen Gábor lelki arca” című esszéjét, amely most, nyolcvan év távlatából is vádlón cseng az erdélyi szellemiséggel szemben értetlen „nyugati magyarok” felé.
„Bethlen Gábor a magyar nemzet egységét akarja az ő keze alatt megépíteni, hogy aztán ez az egységes magyar nemzet elfoglalhassa méltó helyét a középeurópai államok között. Ezekben a törekvésekben érte el őt is a legnagyobb magyarok tragédiája: éppen a magyarságát és a magyar nemzet megtartására alkotott terveit nem értette meg senki. Egyedül volt, végzetesen egyedül volt a magyarság egységéért vívott küzdelemben. Nem volt egyetlen megértő ember sem a nyugati magyarok között, akik folyamatosan az értük hadakozó kardot akarták a Bethlen kezéből kivenni. Így aztán hiába viaskodott a magyar egységért, hiszen a magyarság maga volt az, akinek az egység nem kellett. Bethlen Gábor tragikuma a magyar bűnt vádolja...”
Makkai Sándor püspök, a két világháború közötti erdélyi magyar útkeresés nagy alakja, a Magunk revíziója írójának szavai ezek. Az erdélyi fejedelem személyisége kapcsán kibontakozott, akkor nagy port vert Szekfű–Rugonfalvi-vita kapcsán Makkai 1930-ban írta „Egyedül. Bethlen Gábor lelki arca” című esszéjét, amely most, nyolcvan év távlatából is vádlón cseng az erdélyi szellemiséggel szemben értetlen „nyugati magyarok” felé.
A Bethlen Gábor nevét anélkül használó mai magyar államvezetők, hogy egyáltalán ismernék és megértenék az általa képviselt szellemiséget, ugyanabba az örök magyar tragédiába vonszolják bele a magyar nemzetet, amelyre Makkai annyira keserűen mutat rá: az önpusztító széthúzás tragikumába. De miért is csodálkoznánk, hiszen közhely, hogy a történelem megismétli önmagát. Szintén a két világháború közti időszakba nyúlunk vissza egy olyan esemény kapcsán, amely ha ma történne, ha a mai híradásokból értesülnénk róla, akkor sem lenne benne semmi meglepő. 1930. március 15-e, Budapest, a csehszlovákiai magyar főiskolások Sarló nevű egyesülete koszorúzni készül Petőfi Sándor szobránál. A koszorún öt szalag, a magyar, román, szlovák, horvát, szerb trikolórok színeivel. A budapesti magyar diákegyesületek megbotránkozással veszik tudomásul a tervet, és közbenjárásukra a rendőrfőkapitányság megtiltja a sarlósoknak a koszorúzást. A magyarországi diákság tiltakozik a „botrányos merénylet” ellen, a magyar parlamentben interpelláció hangzik el, amelyben a Sarló tagjait „érvényesülni vágyó fajárulóknak”, „a csehszlovák külpolitika ágenseinek” nevezi. Balogh Edgár és további kilenc csehszlovákiai magyar diák a Sarló nevében nyilatkozatot jelentet meg a Pesti Naplóban, amelyben kifejti a Sarló programját, az állami és nemzeti közeledések szükségességét, a Duna-konföderáció elképzelését. Mint fogalmaznak, a közép-európai nemzetek színeinek szalagjaival Kossuth Lajos dunai konföderáció-tervének korszerűsített változatát, a kelet-európai népek egymásra utaltságát kívánták szimbolizálni.
Hány és hány ilyen vád éri ma is azokat, akik át akarnak lépni a(z ön)pusztító magyar gőg, a nagyhatalmi nosztalgia futóhomokjáról a belső egység és a szomszéd népekkel való egyetértés és összefogás biztos talajára? „Nemzetárulók”, „érvényesülést kereső opportunisták”, „népidegenek”, „idegenszívűek”, „kétes eredetűek”, és még sorolhatnánk a jelzőket, amelyeket a fejünkhöz vágnak.
A megbélyegzést azonban, bármilyen fájdalmas is, vállalni kell. Vállalni kell, hogy újabb nyolcvan év múlva az utókor úgy emlékezzen majd a mai időkre, mint olyan korra, ahova vissza lehet nyúlni, példát véve az akkori jelen számára. Mert a történelem, mint tudjuk, megismétli önmagát.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Toró: az EMNT demokrácia központjait nem a magyar állam hozta létre
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), nem pedig a magyar állam hozta létre a demokrácia központokat, megalakításuk hátterében nem a „pártalakítási szándék" támogatása áll – hangsúlyozta szerdán az MTI-nek Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. A tisztségviselő azokra a vádakra reagált, amelyek szerint a magyar kormány a demokrácia-központok finanszírozásával akarná támogatni egy új erdélyi magyar párt megalakítását. A romániai magyar sajtó ez ügyben Borbély Lászlót, az RMDSZ ügyvezető alelnökét idézte, aki a napokban Marosvásárhelyen kijelentette: a szövetséget aggasztja Tőkés László pártalapítási szándéka.
Borbély kifogásolta, hogy miközben az RMDSZ-nek is megvannak a lehetőségei tájékoztatni a magyar állampolgárságért folyamodó erdélyi magyarokat, a magyar kormány szerinte jelentős összeggel támogatja az EMNT működtette demokrácia-központokat, ezáltal pedig közvetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrejöttét. Toró az MTI kérdésére leszögezte: a demokrácia központokat nem a magyar állam, hanem az EMNT hozta létre, függetlenül a honosítási törvénytől. A honosítási folyamatban való részvételük jogalapja az a megállapodás, amelyet a szervezet az illetékes magyarországi minisztériumok képviselőivel írt alá – mondta. Ezt a folyamatot felgyorsította, hogy a demokrácia központok teljes kapacitással képesek segítséget nyújtani az embereknek a honosítási törvény alkalmazásában, elsősorban a kérvények beadásában – hangsúlyozta Toró. Hozzáfűzte azonban: ezeknek az irodáknak nem ez az egyetlen és nem is ez a fő feladatuk, hanem az, végrehajtsák az EMNT által kijelölt programokat. Toró T. Tibor ismételten leszögezte: nem maga az EMNT kíván párttá alakulni. Székelyudvarhelyi küldöttgyűlésén eldöntötte: támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalakítását, de maga a tanács a továbbiakban is mozgalomként kíván működni. Felhatalmazta a pártalakítást kezdeményező testületet, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az új alakulat létrehozásához. Elmondta: az EMNT területi szervezeteinek a székhelyei és a demokrácia központok többnyire egy épületben működnek. Természetesnek nevezte, hogy az EMNT ezekben az irodákban aláírásokat gyűjt az új párt megalakítása érdekében (a bejegyeztetéshez szükséges aláírásgyűjtés már elkezdődött, 25 ezer aláírást kell 18 megyében és Bukarestben összegyűjteni, a tud.). „Azt viszont határozottan tiltjuk, hogy bármilyen árukapcsolás legyen a honosítási kérelmek kitöltését és a pártalapításhoz szükséges aláírások gyűjtését illetően" – jelentette ki az EMNT ügyvezető elnöke. Ezzel azokra az állításokra utalt, amelyek szerint az iroda alkalmazottai és önkéntesei csak azoknak a személyeknek segítenének a gyorsított honosításban, akik előbb aláírják a pártbejegyzéshez szükséges íveket. „A kettőnek semmi köze sincs egymáshoz. A lelkiismeretünk ebből a szempontból tiszta" – mondta az MTI-nek Toró. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke szerint jelenleg összesen 26 demokrácia központ működik Erdélyben, január 3-tól mintegy 17-18 ezer érdeklődő fordult meg ezekben a hivatalokban az állampolgárság igényléséről szóló információkért. Erdély.ma

A nehézségek ellenére is bővül a moldvai magyar oktatás
Már hagyománynak számít, hogy ilyenkor, a Csángó Bál előtt eljön Moldvából az összes magyartanár (idén már negyvenen vannak), és egy nagy szülői értekezletet tartanak a magyarországi keresztszülők számára. Most vasárnap Piliscsabán szervezték meg az országos értekezletet, majd a hét folyamán valamennyien továbbképzésen vesznek részt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Szombaton pedig ők is ott lesznek a Csángó Bálon, s azután mennek vissza Moldvába. Eredetileg is odavalósi pedagógusok, de székelyföldiek és magyarországiak is vannak közöttük.
Romániában törvény adta joga lenne a csángóknak, hogy az iskolában is magyarul tanulhassanak, több helyen mégis megpróbálja ellehetetleníteni hol a pap, hol a polgármester, hol az iskolaigazgató. Erdély.ma

Máté váltja Oloszt az RMDSZ-frakció élén
A kolozsvári Máté András-Leventét választotta meg vezetőjének az RMDSZ képviselőházi frakciója. Máté az RMDSZ elnöki tisztségéért harcba szálló háromszéki Olosz Gergelyt váltja a csoport élén. Hiánytalanul jelen voltak a szövetség parlamenti képviselői a frakció első idei munkaülésén, ahol a házrendnek megfelelően megválasztották a frakció elnökét. Az eddigi vezető, Olosz Gergely az RMDSZ-elnökséggel kapcsolatos terveire való hivatkozással már előbb jelezte lemondási szándékát. Így a 22 képviselő az egyetlen jelöltként induló Máté András-Leventét választotta meg elnöknek 13 igen, 1 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett. Háromszéknek Márton Árpád révén (aki 2009 végéig frakcióvezetőként tevékenykedett) egy alelnöki tisztség jutott, 13 igennel és 9 tartózkodással választották meg.
Az RMDSZ új parlamenti frakcióvezetője, Máté András-Levente (képünkön) munkáját a szatmári Erdei D. István segíti alelnöki minőségben, a gyergyószentmiklósi Pál Árpád lett a titkár. A képviselők a szilágysági Seres Dénest választották háznagynak. Az elnök és a háznagy esetében nem volt más nevesítés, az alelnököknél Derzsi Ákos neve merült fel, ám a bihari képviselő nem vállalta. A titkár esetében öt nevesítés is elhangzott, de egyikük sem fogadta el, végül Pál Árpád vállalta a jelölést, őt 12 igen, 1 nem és 9 tartózkodás mellett választották meg a kollégái. "Tevékeny, homogén frakciót szeretnék összehozni és vezetni ebben az esztendőben — mondta el a Háromszéknek az újdonsült frakcióvezető. — Mivel az elmúlt évben is derékig benne voltam ebben a munkában, tudom, mi vár rám, és bízom a közös erőnkben." Információink szerint a frakcióülésen nem vett részt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, a küszöbön álló szövetségi elnökválasztás pedig csak érintőlegesen merült fel az ülés során.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
VALAMIT TUD A CSENDŐRSÉG? Felkelések leverésére alkalmas felszerelés vásárlásáról tudósít a Román Csendőrség honlapja. A közlemény szerint kb. 41,2 millió lej értékben vásárolnának védősisakokat, pajzsokat, könnygázgránátokat, vízágyúkat, töltényeket, géppisztolyokat. A tervek szerint a közbeszerzést március 1-jéig bonyolítják le. Néhány kérdés adódik a tervvel kapcsolatban: milyen lázadások leverésére készülnek, és mióta használhat bármely fegyveres testület, így a csendőrség géppisztolyokat civil lakosság ellen?
HA NEM CSURRAN, CSÖPPEN. A kormány idén 73,7 millió lejt szán a kisebbségi szervezetek támogatására. A legtöbb pénzt, 15,9 millió lejt az RMDSZ kapja, a cigányszervezeteknek 10,3 milliót juttatnak, a németek 5,3 milliót kapnak. (Jurnalul naţional). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?
Kedves Szülő! Mielőtt döntene ebben a kérdésben, amely egy életre meghatározó lehet gyermeke számára, kérem, olvassa el, és gondolja végig alaposan, mi nekem erről a véleményem szülőként, tanárként, a hazai nyelvi helyzettel foglalkozó kutatóként.
A magyar nyelv még Romániában sem értéktelenebb a románnál: a román a románok anyanyelve, a magyar a magyaroké. Akinek magyar az anyanyelve, annak az még értékesebb, fontosabb is minden más nyelvnél. Fontos és értékes, mert elődeink évszázadok alatt kiművelték, mindenre alkalmassá tették, amire az embernek szüksége lehet, amikor beszél, olvas vagy ír.
A román hivatalos nyelve az országnak, a magyar az ország legnagyobb kisebbségének nyelve, a mi nyelvünk. A Székelyföldön a legtöbben ezt a nyelvet beszélik, Erdélyben a lakosság 20%-a, azaz minden 5. ember. Mellettünk itt van Magyarország és itt vannak a többi Kárpát-medencei magyarok. A Kárpát-medencében éppen mi, a magyar anyanyelvűek vagyunk a legtöbben. Az pedig, hogy többen leszünk-e a jövőben vagy kevesebben, az is éppen szülői döntéseken múlik.
Országunkban a magyar nyelv használatának széleskörű, törvények által biztosított lehetőségei vannak éppen az oktatásban, az egyházak életében, a tudományos életben, a közigazgatásban, a közéletben. Fontos tudnia, hogy a magyar nyelvű oktatást, a magyar iskolákat a magyar állam és az erdélyi civil szervezetek is jelentősen támogatják ösztöndíjakkal, tanulmányi kirándulásokkal, anyanyelvi versenyekkel és táborokkal. A szorgalmas, tehetséges gyermekeket különösen.
Ha gyermeke a magyar nyelvet tanulta meg elsőként beszélni, akkor írni-olvasni is könnyebben megtanul ezen a nyelven. Az olvasással pedig megismeri ősei történelmét, a magyar irodalmat, mindannyiunk közös kincsét: a magyar kultúrát, szülei vallását. Az anyanyelv tanulása nem ér véget az elemi vagy általános iskolában, a középiskolai és egyetemi tanulmányok során válik magabiztossá, kellően gazdaggá.
Ha gyermeke ezen a nyelven tanul, gyorsabban, pontosabban szerzi meg ismereteit, és amit megtanul, az emlékezetében is inkább megmarad.
Igaz: itt a mi szülőföldünkön fontos a román nyelv megtanulása és ismerete is. Két nyelv még több lehetőséget biztosít újabb ismeretek megszerzésére, szakmák megtanulására. Arra is, hogy eligazodhassunk a mindennapi életben: a hivatalokban, az üzletekben, utazás közben. Hogy beszélni tudjunk szomszédjainkkal vagy azokkal, akikkel találkozunk, megismerkedünk.
De ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon románul, nem szükséges román tagozatra, román iskolába járnia. Azt saját szorgalmából és a magyar iskolában is megtanulhatja, és mindenütt gyakorolhatja. És a román nyelvet is nagyon jól meg kell tanulni, sokféle változatában: ahogy az utcán beszélik, ahogy a könyvekben írják, ahogy a televízió közvetíti műsorait. Csak ez a mélyebb és változataiban kiterjedtebb nyelvismeret válik igazán hasznossá, értékessé az életben.
A két nyelv ismeretének, a kétnyelvűségnek akkor van igazi haszna, ha mindkét nyelvben magas szintű, és ha annak az alapja az anyanyelv: ahogy otthon beszélik, és ahogy közös változatában a legtöbb magyar ember írja és beszéli. Ez az ismeret, ennek mindennapos használata tarthat csak meg bennünket műveltségünkben, magyarságunkban. Ennek alapján, ehhez hozzáadva kell megtanulni és használni a román nyelvet. És lehetőség szerint más nyelveket is.
Ha Önöknek, a két szülőnek különböző az anyanyelve, akkor a gyermek bizonyára párhuzamosan mindkét nyelven megtanult beszélni. Ilyen esetben az a jó, ha a gyermek a továbbiakban is megmarad mindkét nyelvben. Ezt úgy lehet elérni, ha az egyik oktatási ciklust az egyik, a másikat a másik nyelven végzi. Még ilyenkor is jobb a magyarral kezdeni, az alsó tagozatra (I–IV. osztály) magyar osztályba íratni a gyermeket, hiszen ott a román órákon románul is megtanul írni-olvasni, és később nem okoz számára nagy nehézséget, hogy románra váltson. Ha viszont ezt kihagyja, már nem tud visszatérni a magyar nyelvű íráshoz, olvasáshoz.
Sok minden nem igaz abból, amit mások tanácsolnak, még ha jó szándékkal teszik is.
Nem igaz az, hogy aki románul tanul, jobban boldogul az iskolában és később az életben. Ellenkezőleg: tudományosan is igazolták, hogy a második nyelven nehezebb az előrehaladás az iskolában. A magyar nyelven való tanulásnak pedig javultak a lehetőségei, lényegesen megnőttek az esélyei: folyamatosan bővül a szakoktatás és a magyar egyetemi hálózat. Abból pedig senkinek nincs hátránya, ha tanulmányait végig anyanyelvén folytatja.
Nem igaz, hogy a magyar nyelv jelenti a terhet, egy tantárggyal többet az iskolában, megnövelve a heti órák számát, a vizsgák számát. Gyermekeink számára ez az a tantárgy, amellyel megalapozzák anyanyelvi műveltségüket, minden egyéb iskolai tanulásnak az alapja. A magyarok számára a román nyelv és irodalom jelenti a többletet, ezt azonban jó lehetőségnek kell tekinteni, és vállalnia kell minden Romániában élő magyar gyermeknek, éppen azért, hogy több lehessen, hogy semmi ne jelentsen számára akadályt.
Igaz viszont, hogy aki már kisgyermek korában román iskolába kerül, az sohasem tanul meg rendesen magyarul: nem fog tudni írni, kín lesz számára az olvasás.
Igaz viszont, hogy nehezebben boldogul majd más iskolai tantárgyakkal is.
Igaz viszont, hogy az eredeti magyar nyelvtudása is megkophat az idő múlásával, lassan azt is elfelejti, amit kisgyermekként megtanult.
Igaz viszont, hogy ebben a 2. nyelvben kevésbé lesz magabiztos, egyéniségében is bizonytalanná válhat.
Igaz viszont, hogy a jobban ismert és beszélt 2. nyelv eltávolíthatja magyar rokonaitól, ismerőseitől, átvezetheti a másik nyelvet beszélők társaságába.
És igaz az is, hogy az új nyelv és az új kapcsolatok meggyengíthetik magyar tudatát: teljesen felcserélheti nyelvét, feladhatja magyarságát.
Mi tehát a nyeresége annak, ha gyermeke magyar nyelven tanul?
Teljes értékű ember lehet, megmarad a magyar nyelvben és a mi kultúránkban, magyarságában. Tökéletesen megtanulhat románul és más idegen nyelveken is. Szakmákat tanulhat, egyetemen tanulhat.
A magyar nyelvet szeretni lehet. A magyar nyelvet szeretni kell!
Mi történik, ha a román nyelvű tanulást választja?
Akkor is teljes értékű ember lehet, de számolni kell azzal, hogy eltávolodik a magyar nyelvtől, ő vagy gyermekei már könnyebben cserélik fel magyar nyelvüket, vallásukat, nemzetiségüket a többségire, a románra.
Vigyázzon gyermekére! Most helyette dönt: döntsön okosan, döntsön felelősen!
Péntek János, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége – Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. Szabadság (Kolozsvár)

Hivatalos gyász Kolozsváron
Háromnapos gyászt hirdetett február 1–3. között a kolozsvári önkormányzat és prefektúra Bartolomeu Anania ortodox érsek emlékére. A közintézmények félárbocra eresztik a fekete pántlikával kiegészített zászlókat, emellett a városvezetés felfüggeszti az erre az időszakra tervezett rendezvényeit is. Hétfőn este a Bocskai téri ortodox katedrálisban ravatalozták fel az érsek testét, ahova a tegnap folyamatosan érkeztek a hívek virágokkal és gyertyákkal. A temetési szertartást csütörtökön 12 órakor tartja az érseki katedrálisban Daniel pátriárka, az érsek kijelölt helyettese. A megüresedett érseki székbe hatvan napon belül kell új egyházi vezetőt választani az ortodox egyház szabályzata szerint, addig Daniel pátriárka látja el az érseki teendőket. A Szent Szinódus, az ortodox egyház kormányzati szerve javasolja az érsekjelöltek listájának bővítését titkos szavazás segítségével. Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális szubszidiaritás
Nem meglepő, hogy az utolsó pillanatig titokban folytak a Nagyváradi Állami Színház román és magyar társulatának szétválása, önálló intézményekké alakulása körüli egyeztetések – olyannyira, hogy még a teátrum román vezérigazgatója is csak azután értesült a kialakult helyzetről, hogy a Bihar Megyei Tanács megszavazta a határozattervezetet.
Amint ugyanis a Szigligeti Társulat – amely, ha minden igaz, önálló Szigligeti Színházként működhet tovább – művészeti vezetője, Dimény Levente is rámutatott, ha jó előre szétkürtölik a tervet, akkor „a román nemzeti indíttatású közvélemény a mostaninál is sokkal keményebben tálalta volna a szétválást”. Nem meglepő, hiszen bármenynyit is beszélünk multikulturalizmusról, azoknak a románoknak a szemében, akik – az alkotmányra hivatkozva – foggal-körömmel ragaszkodnak Románia nemzetállamiságához – akik szerint a német ajkú Herta Müller az első román irodalmi Nobel-díjas –, bármilyen törekvés, amely a kisebbségek kulturális önrendelkezését célozza, etnikai szegregációnak, a „nemzetállam” elleni támadásnak minősül. Még akkor is, ha a román társulat is a szétválást szorgalmazza, mondván, hogy az átszervezéssel mindkét trupp nyerni fog, hiszen egyszerűbbé válik az adminisztráció, különálló intézményekként nem akadályozzák egymás munkáját, és végre arra koncentrálhatnak, ami a dolguk: a politikai színjátékok és a mindenki számára előnytelen kompromisszumok helyett az igazi színjátszásra. Ezt kellene megérteniük azoknak a román tüntetőknek is, akik – bár ezt az illetékesek cáfolják – attól való félelmükben, hogy a szétválás a román társulat „száműzését” vonja maga után a patinás színházépületből, tegnap este a tiltakozás gyertyáit gyújtották meg a „Pece-parti Párizs” teátruma előtt. Vagyis azt, hogy nem a magyarok támadásáról, hanem egy példaértékű egyezségről van szó, amely nemcsak a két társulatnak, de – és ezt valahogy mindig kifelejtik a történetből – leginkább a közönségnek lesz jó. Nem befolyásolják ugyanis tovább a művészek munkáját a sok esetben hozzá nem értő vezérigazgatók, hanem a szubszidiaritás elve alapján az immár különálló intézmények szabadon eldönthetik, szerintük mit látna szívesen közönségük. És így a felújítás alatt álló épület valóban Thália temploma lehet.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Az EMNP bejegyzését a Tusványosi Szabadegyetemen jelenthetik be
Tőkés András, Tőkés László testvére, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos kezdeményező bizottságának tagja közölte: az EMNP bejegyzését az idei tusványosi szabadegyetemen jelenthetik be.
Tőkés András keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a testvére, Tőkés László EMNT-elnök által kezdeményezett párt bejegyzéséhez Maros megyében 2500 aláírást szeretnének összegyűjteni.
„Országos szinten legalább 25 000 aláírásra van szükség 18 megyéből és Bukarestből, de megyénként legalább 700 aláírás kell. Tehát, ha a 19 egységben egyenként 1000 aláírást gyűjtenek, abból még nem jön ki a 25 000, tehát kellenek olyan megyék, ahol többet gyűjtünk, és ilyen lehet Hargita, Kovászna, Maros ás Bihar. Maros megyében mi 700 helyett 2 500-2 700 aláírást szeretnénk gyűjteni” – magyarázta.
Tőkés András szerint leginkább az önkéntesek által gyűjtött aláírásokra számítanak, de, akik aláírásukkal szeretnék támogatni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését, megtehetik azt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által megnyitott Demokrácia Központokban is.
A Demokrácia Központokat azzal a céllal nyitották meg, hogy tanácsadással szolgáljanak a magyar állampolgárságot igénylőknek, de, aki akarja, ott is támogathatja aláírásával az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését – mondta.
„Én nem nagyon dolgozom itt, a Demokrácia Központban, de itt csak több mint 110 aláírást gyűjtöttek össze. Ez elég gyenge arány. Nem azzal kezdik, hogy »Alá akarod írni?«, hanem, miután befejezték (az állampolgársággal kapcsolatos tanácsadást – szerk. megj.), ha akarja, aláírhatja. Ha nem, hát nem (…)” – panaszolta Tőkés András.
Tőkés András elmondta, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését az évente megszervezett tusnádfürdői Nyári Szabadegyetemen jelenthetik be.
„Két elképzelés van: minél hamarabb gyűjtsük össze az aláírásokat, hogy legyen bejegyezve a párt, vagy hogy az aláírásgyűjtést kössük össze a belső szervezetépítéssel. Én a második elképzelést támogatom. Le kell lassítanunk az aláírásgyűjtés folyamatát annak érdekében, hogy minél egészségesebb új pártot építsünk, mert ez a párt nem lehet olyan, mint az RMDSZ vagy a Magyar Polgári Párt (MPP). A javasolt határidő március vége. Nem állunk meg a 2500 aláírásnál, hanem minden településre el akarunk jutni, hogy ott hozzunk létre helyi szervezetet. Nem zavarna, ha az aláírásokat április végéig gyűjtenénk össze. Azt mondták, jó lenne, ha Tusnádfürdőn bejelenthetnénk a párt bejegyzését, az megfelelő alkalom lenne” – foglalta össze Tőkés András.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közgyűlésének küldöttjei 2010 december elején Székelyudvarhelyen szavazták meg az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról szóló határozatot. A határozat szerint a pártot az erdélyi magyar közösség politikai érdekeinek képviselete céljából hozták létre.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

"Mi eddig is kollégák voltunk"
Nagyvárad – A Szigligeti Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes között mindig is szoros volt a kapcsolat. Örvendetes, hogy ez az együttműködés intézményesült, nyilatkozta az Erdon.ro-nak Miklós János, a néptáncegyüttes vezetője.
A Nagyvárad Táncegyüttes tagjai is örömmel fogadták a hírt a Szigligeti Színház megalakulásáról, és az őket is érintő ügyvezetési átszervezésekről, annak ellenére, hogy a Nagyváradi Filharmónia keretében is eredményesen működtek, közölte érdeklődésünkre Miklós János, a hivatásos néptáncegyüttes vezetője. A Szigligeti Társulattal eddig is szoros volt a kapcsolat, ami annak is betudható, hogy a táncegyüttes rendszeresen alkalmaz színházi elemeket előadásai keretében. A társulat, illetve Dimény Levente művészeti igazgató sokat segített a táncegyüttes tagjainak abban, hogy a színpadon ne csak táncosként, hanem előadóművészként legyenek jelen, ami egy táncszínházi produkcióban rendkívül fontos. A kellékek, jelmezek vonatkozásában eddig is számított egymásra a két társulat. “Mi eddig is kollégák voltunk. A Szigligeti Színház megalakulásával azonban a magyar társulatok lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák összefogással mire képesek” – fogalmazott Miklós János.
Művészeti autonómia
Az egyik pozitív hozadéka a változásnak, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes ezentúl bemutató előadásait a színházban is megtarthatja, melynek színpada a Filharmónia színpadához képest sokkal alkalmasabb egy táncművészeti előadásra. Nagy tehert vesz le a vállukról, hogy a Szigligeti Színház keretében lesz egy külön iroda, amely a pályázatírásért, értékesítésért és a marketingért felel. A táncegyüttes esetében mindeddig maga Miklós János, illetve a közönségszervező, Kraus Emília látta el ezeket a feladatokat a mindennapi munka mellett. Az eddigi gyűléseken Czvikker Katalin menedzser biztosította a táncosokat arról, hogy nem lesznek leépítések, illetve tiszteletben fogja tartani a társulatok művészeti autonómiáját. Menedzseri munkája elsősorban arra fog kiterjedni, hogy minél több pénzhez juttassa a Szigligeti Színházat. Ugyanakkor fontos, hogy transzparensebb legyen a költségvetés. Miklós János említést tett arról is, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes mindeddig nem rendelkezett külön költségvetéssel, így megtanultak kevés pénzből is gazdálkodni. Komoly pályázati pénzeket sikerült elnyerni különböző magyar és román kulturális alapoktól, ami nélkül a tánccsoport nem valósíthatta volna meg azokat az előadásokat, melyeket sikerült az utóbbi években színpadra vinni.
Készülnek a bemutatóra
A változások ellenére nem állt meg az élet a Nagyvárad Táncegyüttesnél, javában készülnek az új bemutatóra. A Bambuc ördög című táncjáték elsősorban gyermekeknek szól és Tamási Áron egyik novellájára épül. A színházzal való szoros kapcsolatot mi sem igazolja jobban, hogy az új darab egyik rendezője – László Csaba mellett – Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője. A táncegyüttes tervei között szerepel leckeelőadások szervezése nagyváradi és Bihar megyei iskolákban, melyek keretében a diákok megismerkedhetnek a népművészeti tájegységek zenéjével, népviseletével, jellegzetes népi hangszereivel, stb. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a színházhoz hasonlóan bérleteket hirdessenek meg.
Mészáros Tímea. erdon.ro

Nyugalom
A megszorítások táplálta kisebb-nagyobb tüntetéseket és az ellenzék lármáját leszámítva, csend és béke van nálunk. Rendben zajlik a gyorsított honosítás, amelyről pár éve még álmodni sem mertünk. Még kevésbé, hogy a magyar konzulátusok mellett a hangzatos nevű demokrácia központokban is intézhető a nemes művelet.
Hála a jó magyar-román kapcsolatoknak! Az új médiatörvény szerint működő anyaországi közszolgálati tévék ezt a két jó barát (a szabadszájúságukkal néha nagy nyugati partnereiket is meghökkentő) Băsescu és Orbán tusványosi parolázásával magyarázzák. De hatással van rá a magyar miniszterelnök ama ígérete is, hogy uniós elnökségük idején segítik Románia schengeni csatlakozását. Bár jól tudott: a francia és német ellenállás miatt ebből aligha lesz valami.
Bukarest egyelőre türelmes. Miért is? Mert RMDSZ nélkül nincs román kormány! Vak, aki nem látja, hogy e ténynek meghatározó szerepe van nem csak az itthoni békében, de a két ország jó viszonyában is. Vagy elfelejtettük: ha nem vagyunk ott, milyen hamar kirúgnak minden magyar igazgatót, prefektust, államtitkárt, főtisztviselőt? A most csöndes Székelyföld forrong. Nem egyszer megtapasztaltuk: ellenzékben eszköztelenek és árvák leszünk, s borul a magyar–román jó viszony!
Már abba bele lehetne kötni, hogy a demokrácia-központok homlokzatán lévő táblákra sokkal kisebb betűvel írták a román szöveget, mint a magyart. Ám ez csak tűszúrás ahhoz viszonyítva, hogy szlovák mintára (à la kisantant!) a kettős állampolgároknak megtilthatják, hogy rendőrök, pénzügyőrök, tűzoltók stb. lehessenek.
Más szavakkal ugyanerre azt is mondhatják: magyar állampolgárságú székelynek nem jár román autonómia! Persze, a másik állam nem köteles kiadni, hányan és kik kérték a honosítást. De hát nem is kell kérnie, hiszen az M1, M2 és a Duna Tv-ből folyik az adat! Naponta többször bemondják: hány ezren jelentkeztek Csíkszeredában, Kolozsváron stb. (A „legjobb magyarokról” riportok is készülnek.) Mert a kormánynak alig van más olyan sikere, ami ilyen kevés bírálatot kapna. Meg hát mi, magyarok szeretünk fölöslegesen hencegni, vitézkedni! Ahelyett, hogy stratégiai fontosságú dolgokat csöndben intéznénk, mint a románok a moldovaiak honosítását!
Sok-sok erdélyi magyarral várom: milyen nyugalom lesz nálunk, amikor a magyarországi adófizetők pénzén gyúrt új néppárttal szétverik a romániai magyar parlamenti (és egyéb) képviseletet. Máris látni, mint ölelkezik Băsescu, Ponta, Antonescu: végre nem a magyarok döntik el, ki kormányoz Romániában!
Kövérék gratulálhatnak!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bodó Barna: a szórvány nem más, mint a nemzet határa
Átfogó Kárpát-medencei szórványstratégia készül, a tervek szerint az év végéig – hangzott el a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szaktestületének hétfői budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón.
Bodó Barna, a Máért Kárpát-medencei szórványalbizottságának elnöke kiemelte: mindenképpen lépni kell, mert az elmúlt húsz évben mintegy 200 ezerrel csökkent a határon túli magyarok száma.
Elmondta, hogy a hétfői ülésen erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai, szlovéniai, horvátországi és szerbiai magyar közösségek képviselői vettek részt. A felek a megbeszélésen azt vállalták, hogy év végéig olyan szórványstratégiát állítanak össze, amely a következő költségvetés kidolgozásakor elméleti és gyakorlati szempontokat tartalmaz a szórványkérdés kezeléséhez – mondta.
A szórványkérdésben évtizedeken át a maradványelv érvényesült, akkor kaptak támogatást ezek a közösségek, ha maradt rá forrás. Ezt a kérdést újra kell fogalmazni, mert „a szórvány nem más, mint a nemzet határa" – emelte ki az albizottság vezetője, hozzátéve: akkor válik a nemzet kulturálisan erőssé, ha a szórványokat meg tudják őrizni, s erősítik az esélyt, hogy az ott élők magyarok maradhassanak. MTI - Erdély.ma

Teljes elnéptelenedés fenyegeti a székely falvak egy részét
A falvak közel húsz százalékát fenyegeti a teljes elnéptelenedés. A kommunista rendszer faluromboló és magyarellenes politikája megtette hatását. Az ’50-es évek elején a Ceauşescu-diktatúra megfosztotta a gazdákat a termőföldektől és parancsba adta a házak lebontását, amelyeket – a terv szerint – tömbházakkal helyettesítettek volna.
A Székelyudvarhely mellett fekvő Ábrahámfalva élő bizonyítéka a volt kommunista rendszer faluromboló politikájának. Ma már csupán 2 család, azaz 5 személy éli itt mindennapjait. A közel 600 éves településen egykor 40 család lakott.
Csiki Dénes nyugdíjas építész-technikus és felesége nyolc éve költözött ki Székelyudvarhelyről a kis településre. A házaspár eltökélt szándéka életet lehelni a kihalt faluba. Echo TV, Erdély.ma