Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
3980 tétel
2011. január 7.
Irodalmi mozgások színpadán
Kovács András Ferenc költő úgy véli, főszerkesztői munkáját addig végezné, amíg legjobb tudása szerint teszi
Kossuth-díjas beszélgetőtársunk, a jeles marosvásárhelyi költő, műfordító magán- és szakmai életében kerek évfordulók voltak az utóbbi időben: 2009-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját, 2010-ben lett húszéves az általa főszerkesztett, rangos szépirodalmi folyóirat, a Látó. Beszélgetésünk ezt a két síkot, illetve a személyes mindennapok tekintetében összefonódásukat világítja meg, tervek és beteljesülések, gondok és örömök időtengelyén, vásárhelyi és szélesebb kitekintésben.
Hogyan helyezhető el a Látó a magyar kulturális sajtópalettán, a közönség opcióit is figyelembe véve?
– A Látó olvasottságáról igazán felmérés nem készült, mindazonáltal azt hiszem, különféle visszajelzésekből ítélve, amelyek közé természetesen beletartozik a honlapunk nézettsége és az ilyen jellegű felmértsége is az adatoknak, hogy sokan olvassák, honlapon elsősorban. Tehát a honlapon a lap megjelenése után olyan egy- másfél héttel felkerül a lapszám teljes anyaga.
Megjegyezném, hogy a Látó honlapján most már visszamenőleg a Látó-bibliográfia is olvasható Kuszálik Eszternek köszönhetően, ugyanakkor teljes a feldolgozottsága a Látó anyagának, ’90-től kezdve elérhetőek az anyagok. Ebben nagy szerepet játszott a Jakabffy Alapítvány és a Teleki Alapítvány. Tehát a Látóról mindaz, ami a húsz év alatt történt, a pillanatok nem, de a lényeges dokumentumok elérhetőek a neten. Lényegében ez az, ami számunkra nagyon fontos.
Mint minden más folyóirat, nyilvánvalóan terjesztési nehézségekkel küszködünk, mert a lapterjesztők olyanok, amilyenek, romániai színvonaluk és minőségük közismert. Segítenek, mondjuk, ebben a terjesztésben a különféle könyvesboltok, könyvterjesztő hálózatok.
Ugyanakkor azt hiszem, a nehézségek ellenére, ezen volna a legtöbb javítanivaló, csak ez a javítási szándék nem kimondottan a szerkesztőségeken múlik, hanem a partnerségeken. Másrészt pedig túlzott illúziókkal nincs miért viseltetni ezen a téren, mert az írott sajtó mintha regresszióban volna, nyilvánvalóan nem a nagy napilapokra és hetilapokra gondolok, hanem a kulturális sajtóra, nevezzük annak, lévén szó egy havi szépirodalmi folyóiratról, ami mindenütt nehezebben eladható.
Miben látja az okát ennek?
– Ezek már nem azok a társadalmi helyzetek, amelyek, mondjuk, ’89 előtt így vagy úgy meghatározták az irodalomolvasást vagy a szépirodalmi sajtó olvasását, sajnos, már nem is azok, amelyek, mondjuk, ’95-ig meghatározták, mert akkor még a nóvum erejével hatottak, annyi minden nem történt, nem jött még be, hogy talán még jobban odafigyeltek a Látóra. Nos, a Látó ettől függetlenül, a visszajelzésekből ítélve, jól áll ilyen szempontból – és, mondom, a visszajelzések nagyon egyszerűen mérhetők, a nézettségi indexével, amivel Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes kollégám foglalkozik.
Olyan hat-hét ezer az állandó nézettség. Ez lesz a jövő útja szerintem, akarjuk, nem akarjuk. Ettől függetlenül a Látónak a külalakjára mindig is adott a mindenkori szerkesztőség, 2008 óta teljesen megújított, érdekes külalakkal jelenünk meg, amit a drága jó, néhai Irsai Zsoltnak és Birtalan Kölök Zsoltnak köszönhetünk. Tehát ezzel nagyon sok érdeklődőt „fogtunk”.
Lehet egy csomó negatívumot mondani, de lehet legalább annyi pozitívumot is, vagy talán még többet is, ugyanis a Látó belső berkeiről azt mondanám, hogy óriási a sorban állás és rengeteg közül lehet válogatni, nincs olyan, hogy kézirat miatt fennakadna a megjelenés, mert nincs kézirat vagy mert nem küldenek, tehát ilyesmi nincs, rengeteg van, amiből lehet válogatni, ami jó a szerkesztőség szempontjából, mert elosztható, hogy minden hónapra minél érdekesebb lapszámokat találhatunk ki.
Nagy hozadékot jelentenek a Látó rendszeres író-olvasó találkozói, az úgynevezett irodalmi színpadai.
– Több helyszínen vagyunk jelen ezzel, elsősorban a Művészeti Egyetem stúdiótermében, ha sikerül, aztán a Bernády Ház nagytermében is szoktunk lenni, hála Gabi Cadariunak a bábszínházba mindig beengednek, az egy jó kis hely, nagyon meghitt, vagy a Kultúrpalota kistermében. Ezek a Látó irodalmi színpadok is lassanként húsz éve tartanak, ezek nagy dolgok nekem. Legalább akkora dolog, mint a Látó irodalmi díjak átadása, ami ’91-től tart.
Az első év olyan szempontból volt még érdekes, hogy nemcsak szépirodalomra lehetett adni díjat, akkor még létezett olyan projekt, hogy adhattunk a romániai magyar szellemi élet vagy a média kimagasló műhelyeinek, vagy újságírói életművekre, de azután a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vette át ezt a feladatot, illetőleg aztán nem kaptunk annyit, hogy ezt már tudjuk felvállalni.
Érdekességként mondható, hogy megjelent ez az antológia, A hibátlanság vágya, amit Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor szerkesztett. Ebbe, mivel vannak többszörös Látó-díjasok is, mindenkitől egy szöveg került be, tehát olyanoktól, akik közöltek effektíve, és szépirodalmat közöltek a Látóban. Holott az első időben, érdemes megjegyezni, mert magából az antológiából ezek így kimaradtak, egy intézményről van szó, az első évben például díjat kapott a Balogh Edgár vezette munkacsoport, amely a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont szerkesztette, vagy az újraindult Marosvásárhelyi Rádió kulturális adása, ezt a díjat Jászberényi Emese vette át, ő annak idején nagyon-nagyon sokat dolgozott ebben, illetve a harmadikat, a publicisztikai tevékenységért, Makkai János, a Népújság akkori főszerkesztője kapta.
Nyilvánvaló, hogy őket az antológiában nem lehett leképezni igazán, mert nem a Látóban közöltek, tehát ez lett volna a másik irányvonala a Látó-díjaknak, és ezt nekünk nem sikerült továbbvinnünk. Viszont ami sikerült, az évről évre látszik, nagyon sok felfedezett is van, díjat adunk, van széppróza, vers, esszé kategória, sőt még a kezdet kezdetén arra is gondoltunk, hogy nevesítjük ezeket a díjakat Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával, aki még haza-hazajárt annak idején. Nagy dolog a Látó irodalmi színpada maga, hogy majdnem mindenkit vagy nagyon sok mindenkit, mindenféle műhelyt, különálló szerzőket és szerkesztőségeket is idehívtunk.
Van előre elkészített terv?
– Mindig van egy elképzelés, mindig van egy megszerkesztett terv, már volt olyan, hogy kétszer-háromszor visszatértek meghívottak, tehát tulajdonképpen azért álltunk át az utóbbi két-három évben fokozottabban arra, hogy egy-egy embert hívunk beszélgetőpartnernek, mert a műhelyeken egy kicsit most már túl vagyunk, a kiadókon, mert könyvkiadók is voltak, szintén egy kicsit túl, így külön embereket hívunk.
Namármost, ennek a látogatottsága, szerintem, meghatározó, negyven-negyvenöt ember bárhol megirigyelhető, mondjuk, még Budapesten is. Viszont azt kell mondanom, hogy egy magára valamit is és vehemens gőggel adó városban, kultúrára adó városban, mondjuk, ez nem olyan sok ... engedtessék meg, hogy bennem a nosztalgia még működjön. Előfordul, hogy néha sokan vannak, mondjuk, az Esterházy-koncerten, mert az egy koncert volt januárban Dés Lászlóval, amit a sepsiszentgyörgyi könyvtárral és az ottani magyar kulturális intézettel együtt csináltunk, de közben olyan hangokat is lehetett hallani, hogy megint Esterházy, ez miért jön ide, satöbbi. Ez megint Vásárhely.
Vásárhely nagyon sokféle, az egyik utcasarok okosabb a másiknál. Tehát mindenki mindent jobban tud, minden bizonnyal nálunk is jobban tudják, hogy milyen kell legyen egy irodalmi lap, de szerencsére ez kimondottan szépirodalmi lap, és ezt szeretném is kihangsúlyozni. És ez a szépirodalmi lap, bár lehetséges, hogy egy adott vásárhelyi, úgynevezett értelmiségi réteg nem szereti elfogadni, meg kell mondanom, egyik nevezetessége ennek a városnak.
Kovács András Ferenc (1959, Szatmárnémeti)
Költő, műfordító, szerkesztő. 1978-ban érettségizett szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Líceumban, 1984-ben végzett a kolozsvári egyetem magyar–francia szakán. 1984–1991 között tanár Szentábrahámon, Siménfalván és Székelykeresztúron. 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője. 1991–2002 között a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem dramaturgiatanára. 1997-ben a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója. 2008-tól a Látó főszerkesztője.
Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közöl. Elsősorban románból és franciából fordít, emellett esszéket, irodalmi tanulmányokat ír. Verseiből angol, bolgár, cseh, észt, francia, horvát, lengyel, német, olasz, orosz, román, svéd és szlovén fordítások készültek. Költészetének a mai magyar irodalomban szinte példa nélküli formagazdagságát a következetes részletességgel felépített költői maszkok, alakmások (Jack Cole, Lázáry René Sándor stb.) is erősítik.
Számos rangos irodalmi elismerés, illetve a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Költője Díj (2006) és a Kossuth-díj (2010) kitüntetettje. (A Digitális Irodalmi Akadémia adatai nyomán)
– Hozott anyagból dolgozunk, én azt szeretném, hogy olyan korszerű, jól olvasható, szépirodalmilag jól olvasható, a kortárs irodalmi mozgásokat tükröző lap legyen, amely bármelyik vidéki, magyarországi vagy akár budapesti lappal felveszi a versenyt, és meg kell mondanom azt, amire szintén nem figyelnek Vásárhelyen, hogy a vezető szépirodalmi lapok között említik a marosvásárhelyi Látót Budapesten is, ami, azt hiszem, nagy dolog.
A főszerkesztői munka sok lemondással jár? Hátráltatja, mondjuk, a versírást, vagy arra még marad idő?
– Nagyon sok munkám maradt abba, maradt félig-meddig torzóban. Azelőtt versrovatszerkesztőként dolgoztam, most már több mint húsz éve itt vagyok, utánam jött Láng Zsolt, Vida Gábor, úgyhogy így épült, ahogy mentek el nyugdíjba, utoljára Gálfalvi György barátom. Tehát a versrovatot szerkesztettem, aztán voltam főszerkesztő-helyettes, 2008-tól én vagyok a főszerkesztő.
Nyomasztó felelősségtudattal tölt el ez a dolog, nagy boldogsággal azonban, mint gyakorló írót és rendszeresen írni szerető embert, nem tölt el, sem ma, sem holnap, sem holnapután. Ameddig a legjobb tudásom szerint tudom ezt csinálni, addig csinálom. Hátráltat, hogyne hátráltatna, főszerkesztőnek ideális esetben egy kiváló tanárembernek kellene lennie. Nem igazán hosszan elvonuló regényírónak vagy kiváltképpen nem egy alanyi költőnek.
Adminisztratíve szerencsére olyan a szerkesztőség, hogy ezt leveszi a vállamról, meg kell dicsérjem a kollegákat, és külön kiemelném Szabó Róbert Csabát is, aki mozgékony, nálam fiatalabb főszerkesztő-helyettes, ez nagyon fontos, mindent megbeszélek vele, és kétségtelen, hogy egészen más, még ha nem is teljesen más látásmódot képvisel, hanem frissebb a szeme, frissebb dolgokra hívja fel az én kiöregedő tekintetemet, a szemem figyelmét, és ez így nagyon jó.
A közelmúltban ön új kötetet tett az olvasók asztalára. Ezt mikor írta?
– Most nagyon sok minden abbamaradt, úgy jött 2008-tól az összes változás, ami azóta rám hullott, kicsit felkészületlenül talált, befejezetlen könyvek vannak. Most nem dolgozom semmin, mert leadtam egy könyvet a csíkszeredai Bookart kiadónak, amely december közepén meg is jelent. Ebben egyrészt 14 régebbi vers van, és 45 új vers is van benne. A címe Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka.
Volt egy ilyen kitalációm annak idején, amikor ’94–’95-ben Alekszej Asztrov verseit Baka István barátom vigasztalására írtam, vagy vele párhuzamosan, ugyanis neki volt egy ilyen orosz alteregója, a Sztyepan Pehotnij, ami saját nevének a fordítása, Sztyepan Pehotnij testamentuma, és akkor még élt Pista, főleg a Tiszatájban közöltem ezeket, hogy érezze a kollegialitást, akkor már nagyon beteg volt.
Tehát ezt a 14 verset vettem, nem nyúltam hozzájuk, és úgy döntöttem augusztus 18-án, hogy még írok ehhez néhány verset, írok egy történetet is, nevezzük egyelőre alakmásnak, de nem alakmás, egy érdekes könyv lett. Nagyon fáradtra dolgoztam magam, ez az igazság, de augusztus 18-tól december 8-ig sikerült befejeznem.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 8.
Olosz Gergely is RMDSZ-elnök lenne
Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter mellett a háromszéki Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is megpályázza a szövetség elnöki tisztségét.
Olosz Gergely a kézdivásárhelyi RMDSZ ülésén nem hivatalosan bejelentette: jelölteti magát a szövetségi elnöki tisztségbe, írta a Székely Hírmondó. A Mediafax hírügynökség RMDSZ-es forrásokból úgy tudja, hogy Olosz a jövő héten jelenti be hivatalosan indulási szándékát.
Az RMDSZ elnöki tisztségét eddig két politikus vette célba: Kelemen Hunor kulturális miniszter, valamint Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsadója decemberben közölték, hogy a szövetség februári kongresszusán indulnak az elnökválasztáson. Krónika (Kolozsvár)
2011. január 8.
Aláírásokat gyűjt az RMDSZ
Szerkesztőségünket is riadóztatták érmelléki olvasóink arról, hogy az RMDSZ aktivistái házról házra járva aláírásokat gyűjtenek egy olyan ívre, amelyen egyetlen mondat áll, mégpedig: „Kérem, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete, úgy mint eddig, tájékoztasson, illetve tájékoztathasson a kettős állampolgárságról”. Ehhez kérik a polgárok nevét, lakcímét, személyi igazolványának számát és aláírását. Az emberek elsődlegesen riadalmukat és bizalmatlanságukat osztották meg velünk, mivel rossz emlékeket és érzéseket kelt bennük a hatalom képviselőinek akciózása, sokan nem értik, hogy miért kérik el az adataikat és mihez kérik az aláírásukat. Volt, aki azon háborgott, hogy mi lehet a kérdés mögött, mivel az azt sugallja, hogy az RMDSZ-nek valaki megtiltotta, hogy tájékoztassa a romániai magyarokat a kedvezményes honosításról. A román vagy a magyar hatóságok, netán az unió tiltotta meg a kisebbik román kormánypártnak ezt? – kérdezik, mivel nem hallottak-olvastak erről. Kifogásolják, a kérdőívvel házalók nem képesek elmagyarázni a lakosoknak, mit kell támogatniuk.
Mire az akció híre eljutott hozzánk és megkérdezhettük a kezdeményezőket a hátteréről, a Kolozsváron megjelenő Krónikának már magyarázattal is szolgált Szabó Ödön, a bihari RMDSZ ügyvezető elnöke, aki lapunknak tegnap megerősítette az ott megjelenteket. (Az más kérdés, hogy a találgatásoknak és értetlenkedéseknek elejét vehette volna a párt azzal, ha még az aláírásgyűjtés megindítása előtt tájékoztatja a közvéleményt akár a helyi sajtó révén is.) A Bihar megyei RMDSZ 2004 decemberében harmincezer aláírást gyűjtött a határon túli magyarok honosításáért – emlékeztetett Szabó –, ezzel pedig felelősséggel tartoznak azok felé, akik annak idején támogatták ezt a kezdeményezést. Felidézte, hogy nemrég tájékoztató füzetet is kiadtak, illetve felvilágosító körutat szerveztek a megyében. A füzetet több ezer példányban nyomtatták ki, erre pénzt áldoztak. A mostani adatlap egy felmérés is egyben, hogy a szervezet lássa, nagyjából hány ember részére kell tájékoztatást nyújtaniuk az elkövetkezendőkben, és erre mennyi pénzt kellene áldozniuk. Ugyanakkor e sok ezer aláírással szeretnék bizonyítani a magyar kormányzat előtt, hogy a szövetség eddig is partner volt a kettős állampolgárság kérdésében és ezután is az kíván lenni, persze ehhez anyagi támogatást is igényelne. Szabó szerint nem az EMNT demokráciaközpontjai az egyedüli jogosultak felvilágosítást és eligazítást adni a romániai magyaroknak, mivel a szükséges információkkal és készséggel az RMDSZ emberei és irodái is rendelkeznek. Ugyanakkor minden, az adatvédelemmel kapcsolatos aggályt eloszlatna, hiszen a személyi igazolvány (CI) száma nem azonos a személyi számmal (CNP), az előbbivel szerinte nem lehet visszaélni. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. január 8.
A Hit Gyülekezetétől félti az EMI a volt lovardát
Már nem szokatlan, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete szabadtéri sajtóértekezleten nyilvánít véleményt, tegnap is ezt tette Csomortányi István elnökségi tag megyeszékhelyünkön, a váradújvárosi Kaszárnya téren, a hajdani huszárlaktanya és lovarda romjainak közelében. A telek és a II B műemléki besorolású ingatlanok önkormányzati tulajdonban vannak, a rácsos kaput lakat zárta előlünk. Az EMI szószólója azt kifogásolta, hogy a helyhatóság döntéshozó testülete a november 30-ai ülésen egy olyan határozati javaslatot tárgyalt, amelynek értelmében a Hit Gyülekezetének adták volna át 30 évre ingyenes használatba a lovardát és a hozzá tartozó telket, hogy ott konferenciaközpontot alakítson ki a Csomortányi által pénzügyi szektának nevezett vallási szervezet („asociaţie religioasă”). Az 1700-as évek végén épült lovarda 1181 négyzetméter alapterületű, ehhez 1827 négyzetméternyi udvar átadása szerepelt a tervezetben. Az épület évtizedekig használaton kívül állt, egy időben a Dinamo nevű sportterem működött benne, aztán raktárként szolgált, a romlás csak fokozódott, végül 1999-ben leégett a teteje. A falakon belül azóta fák sarjadnak, az udvari homlokzatot bádograktárak, színek takarják el.
Csomortányi szerint a magyarországi balliberális, főleg SZDSZ-es politikusok által támogatott szekta már másfél éve kinézte az ingatlant magának, valószínűleg önkormányzati segítséggel elő-megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett, holott nem juthatott volna be a városi tulajdonú telekre. „A szekta a történelmi magyar egyházaktól szipkázza el a híveit, és ennek akarja átjátszani gyaníthatóan az RMDSZ az ingatlant. Valljon színt az RMDSZ, miért támogatja a szélsőségesen magyarellenes pénzügyi szektát!” A szövetség az EMI-s vezető szerint már eddig is beleszólt a történelmi magyar egyházak életébe.
Az RMDSZ-es támogatást egyébként csak feltételezi Csomortányi abból kiindulva, hogy bizonyára a szövetség frakciójának tagjai szavaztak az átadási határozat mellett. Az ominózus határozat viszont – a városházi honlap tanúsága szerint – 14 igen szavazattal, 7 ellenében és 6 tartózkodás mellett elbukott. Csomortányi viszont meg van győződve róla, hogy a Hit Gyülekezete újra próbálkozni fog, mert úgymond „sok munkát fektetett az előkészítésbe”. Mint mondta, az nem érv, hogy inkább adjuk oda akárkinek az ingatlant, mintsem hagyjuk összeomlani. Úgy véli, a városkasszában kell hogy legyen pénz a felújításra. „Ugyanaz a városvezetőség, amely bünteti a nem karbantartott házakban lakó polgárokat, tulajdonosként miért nem ilyen igényes?” – tette fel a kérdést. „Ne adjon köztulajdont a szektának a város” – foglalta össze az EMI álláspontját. Elismerte ugyanakkor, hogy sem a szervezet, sem ő nem fordult ezzel közvetlenül az önkormányzathoz.
Megkérdeztük Biró Rozália alpolgármestert az önkormányzat álláspontjáról, illetve az érintett városi RMDSZ-szervezet elnökeként is. Utóbbi minőségében elhárította a véleménynyilvánítást azzal, hogy a szervezetben testületileg határoznak majd, reagálnak-e a vádakra. A helyhatóság nevében közölte, hogy a város szívében lévő, sajnos romos műemléket építészeti sajátosságait megőrizve szeretnék felújíttatni, és ehhez évek óta keresnek befektetőt. Sajnos nem állnak sorban a nyolcszázezer eurót ajánlók – tette hozzá. „Továbbra is nyitottak minden ajánlatra, akár más egyházakéra is, de eddig csak a Hit Gyülekezete jelentkezett” – mondta. A környékbeliek is örülnének, ha felszámolnák ott a patkányfészket – tette hozzá. Várják az olyan jelentkezőket, akiknek a tervéhez megvan a regionális műemlékfelügyelet jóváhagyása is. (A Hit Gyülekezete tavaly júliusban megkapta az övéhez a hatóság elvi beleegyezését.) A tanács elé terjesztik a határozati javaslatot, és az dönti el, adják-e és kinek az ingatlant – magyarázta a folyamatot az alpolgármester. Máté Zsófia, Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. január 8.
Közös székelyföldi megemlékezés (Madéfalvi veszedelem)
Piros-fehér-zöld zászló díszített tegnap majdminden csíkmadéfalvi portát, hiszen az 1764. január 7-i vérengzés évfordulója volt. Hagyomány szerint méltó megemlékezést tartottak a székely gyásznapon. Ezúttal nem sereglett a szomszédos falvak népe az emlékoszlophoz, ám a rendezvény mégis különleges volt, hisz egész Székelyföld területéről eljöttek a közösségek képviselői, mindhárom megyei tanács elnöke részt vett és beszédet mondott a megemlékezésen.
Mínusz 20 Celsius-fokos hidegben mentek a helybeli székely harisnyás férfiak, ünneplőbe öltözött helyiek és vendégek a felcsíki falu római katolikus templomába, ahol emlékező misét tartottak, közreműködtek a Zöld Péter Általános Iskola tanulói. Innen már ,,csak" -15 Celsius-fokban vonult fel szép rendben a gyülekezet az emlékoszlophoz. Elöl a gidófalvi és uzoni huszárok, igaz, csak gyalogosan, majd alcsíki kollégáik már lóháton, a csíki határőr gyalogezred hagyományőrzői, a helybeli rezesbanda, aztán a vörösével kirívó népviseletbe öltözött csángó asszonyok, s folytatódott a sor a megemlékezők sokaságával. Az obeliszknél a székely himnusz eléneklésével kezdődött, nemzeti imánkéval végződött a megemlékezés. Az egybegyűlteket Szentes Csaba házigazda polgármester köszöntötte, kiemelve, a székely gyásznap üzenete az, hogy nekünk, székelyeknek mindvégig össze kell fognunk. Kelemen Hunor művelődési miniszter kifejtette, a népirtás tanulsága kettős: szabadságunkért, értékeinkért, önazonosságunkért nem szabad semmiféle kompromisszumot kötnünk. A másik az, hogy nem szabad engednünk annak a csábító erőnek, mely egymás ellen akarja fordítani közösségünk tagjait. Ezt csak együtt tehetjük meg sikeresen. Hozzátette, nem szabad elfelednünk a csángók iránti felelősségünket. Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának ügyvezető konzulja a madéfalvi vérengzés kapcsán elmondta, a szabad székelyek, akik a később megszülető magyar nemzet előképét hordozták, a nemzetpusztulásra kiadott parancsra kimondták azt a szót, hogy NEM, amely szó bukásban is legyőz minden fegyvert. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke kifejtette, ezer esztendő alatt egyik kezünkkel védtük, másikkal építettük ezt a tájhazát. Székelyföld közös alkotás, mindannyiunk tulajdona, azoké, akik megdolgoznak, megküzdenek, és áldozatokat hoznak érte. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke emlékeztetett, székely történelmünk ismétli önmagát, az autonómia, a szerzett közösségi jogok visszaállítása ma éppoly aktuális követelésünk, mint volt az elmúlt évszázadokban. A megemlékezésen koszorút helyezett el többek között az erdővidéki önkormányzatok nevében Bölön, Nagyjta és Vargyas polgármestere, valamint Réty és Illyefalva elöljárója, közreműködött Nyisztor Ilona csángó énekes és a pusztinai Házépítő Egyesület női kara. Imát mondott ft. Csintalan László címzetes kanonok, főesperes.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 8.
Acta Siculica, 2010
Hagyomány szerint múlt esztendő végére megjelent a Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, az Acta Siculica, mely negyedik éve új alakban kerül az érdeklődők kezébe, borítóját a kiadó intézmény Keöpeczi Sebestyén József által rajzolt pecsétje díszíti.
A Kinda István, Boér Hunor, Kocs Irén, Szőcsné Gazda Enikő, Bordi Zsigmod Loránd, Méder Lóránt László, Sztáncsuj Sándor József, Csáki Árpád és Demeter Lajos által szerkesztett kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. Annak ellenére, hogy gazdaságilag gyengébb évet zárt a múzeum, új egységgel, a Magma Kiállítótérrel gyarapodott, 2010-ben hazaérkezett az Apor-kódex, melynek az Országos Széchényi Könyvtárban történt restaurálásáról Tóth Zsuzsanna számol be. A vaskos kötetben az alábbi, Háromszékhez kötődő témákról olvashatunk: adalékok az erősdi kultúra kronológiájához, az oltszEMI Auxilia ellentmondásos értelmezése, 16—17. századi kályhacsempék egy nyujtódi pincéből, kilenc falu erdőtörvénye, szárazság és pestis Háromszéken, az angyalosi honvédek, nemzetőrök, honfiak, honleányok jegyzéke, a háromszéki ágyúgyártás nehézségei, a második kökösi csata, a 19. századi közúti forgalom jellegzetességei, megélhetési taktikák válság idején, a kézdivásárhelyi, illetve kovásznai polgári fejlődés, a sepsiszentgyörgyi olvasóegylet, kaszinó, illetve a Sancta Maria intézet története, erdővidéki hímzés, orbaiszéki települések társadalmának változásai. Boér Hunor a történeti Erdély magyar népességének tagolódását tárgyalja a 2002-es népszámlálási adatok tükrében, és különleges nyelvhasználati megoldásokat javasol.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 8.
A székely társadalom (895—1614) — Népesedéstörténet
Általános népességi ismertető
A korábbi szakirodalom azt állítja, hogy a székelység lélekszáma a honfoglalás korában, valamint a következő századokban jelentéktelen. Úgy tűnik, a székely―magyar népességszám megállapításánál a kutatók többsége megelégedett az egymásra hivatkozással, a szakirodalomban közismert és alacsonyra becsült népességszámok egyszerű átvételével.
Székelyföld címere — Luxemburgi Zsigmond adományozta 1437-ben
Lényegében nem vették figyelembe azt a katonai potenciált, amellyel a székely nép az említett korszakban rendelkezett, mert azok ismeretében egyértelmű lett volna, hogy a szakirodalomban ismert népességi adatok irreálisan alacsonyak. A Székelyföldön épült nagyszámú kőtemplom és kőből rakott erődítmény is arra figyelmeztet, hogy azokat a néhány családból álló közösségek aligha emelhették. Mindezek mellett a magyar kutatás ez idáig nem hasznosította a francia demográfia eredményeit, amelyek az analógia alapján, közvetett módon, de egyértelműen jelzik, hogy a honfoglalás idején és az azt követő századokban ― a Kárpát-medencében ― sokkal nagyobb lélekszámú magyarság és székelység élt. Ha elfogadjuk a szakirodalomban ismert, honfoglaláskorra vonatkozó népességi adatokat, akkor az 1300-as évek táján Magyarország lakossága mindössze egy, legtöbb másfél millió lehetett volna, márpedig biztosan állítható, hogy az említett korban az ország lakossága több mint hárommillióra tehető, a székelységé mintegy 72 000 főre. Az 1330-as években dr. Kováts Zoltán számításai szerint Magyarország népessége 3,5 millió, melynek keretében a székelység lélekszámát 83 426 főben határoztam meg. A honfoglalás kori székelység számaránya a honfoglaló magyarság keretében 4―5 százalékra tehető, ami a következő századokban némileg csökkent, mert a székelyeknek csak egy része települt át a mai Székelyföldre. Útközben a székelység némely része leszakadt, és helyben maradt, ezzel megmagyarázható a székely nyelvjárások továbbélése azokon a területeken, ahol hajdanán a székelyek hosszabb-rövidebb ideig tartózkodtak. A székelység lélekszámát elemezve, az analógia módszerével ellenőrizve, úgy látom, hogy az 1330-as és az 1500-as évekre (általam) számolt népességi adatok elfogadhatóbbak, mint a szakirodalomban olvashatók. Egyértelműnek tartom azt, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul magasabb volt, mint amennyit a szakirodalom elfogad. Ha nem így lett volna, akkor az alábbi képtelen torz számarányokat kellene elfogadni. A szakirodalomban ismert honfoglalás kori 5―10 ezer fős lélekszám esetén a székelyek szaporodása 1330-ig 1660, illetve 830 százaléknak kellett (volna) lennie ahhoz, hogy elérje az általam számolt 83 426 főt, amely a magyarság keretében még így is szerény százalékarányt képvisel. Ha az 1330-as évekre vonatkoztatott népességi adatok, köztük a Kristó Gyula által 19―25―28 ezer főre becsültek lennének helytállóak, akkor a székelyek számának 1614-ig 500―600 százalékkal kellett (volna) emelkednie, míg a honfoglalás korához mérve 1200―2400 százalékkal. Azonban ilyen arányú népességnövekedésre nem volt lehetőség, mert a tanulmányozott korszakban csupán 2 ezrelékes átlagszaporulattal lehet számolni. Nos a fenti torz és elfogadhatatlan szaporulatot tükröző százalékarányok alapján egyértelmű, hogy a magyar szakirodalomban meghonosodott népességi becslések távol állnak a valóságtól. Ha Kristó Gyula népességi becslései az 1330-as évekre vonatkoztatva megközelítenék a valóságot, akkor a székelység a magyarság alig 0,54―0,71―0,80 százalékát tette volna ki, míg Szűcs Jenő, Györffy György 34 000, Veres Valér 35 000 fős székely népessége is mindössze 0,97―1,00 százalékarányt mutatna. Amint már említettem, még a székelység általam számolt lélekszáma is szerény, mindössze 2,38 százaléknyi, de ne feledjük, ez így is többszöröse a szakirodalomban ismert népességi adatoknak. Biztosan állíthatjuk, hogy a székelység számaránya a magyarságon belül soha nem lehetett 1 százalék alatti. Ha az 1330-as évekre vonatkoztatható számarányokat összehasonlítjuk a ma élő székelyföldi (Aranyos, Maros, Udvarhely, Csík, Gyergyó, Kászon és Háromszék) székelyekével, akkor azt látjuk, hogy a 700 000 fős székely nép a 15 milliós magyar nemzet 4,66 százalékát alkotja. Ha a világon élő székelység 1―1,5 milliós lélekszámát összevetjük a magyarságéval, akkor a számarány még nagyobb, azaz 6,66 és 10 százalék körül mozog. Egyértelmű tehát, hogy ily mértékű székely―magyar népességarány-eltérés, a korábbi századokhoz mérve, nem alakulhatott ki. Ez még akkor is így van, ha a történelem vihara, a török hódoltság, a síkvidéki létből fakadó nagyobb méretű pusztulás (a katonai expedíciók rablásai, gyilkolásai, a ragályos betegségek) a magyarságot jobban sújtotta, mint a hegyvidéken élő és katonailag jól szervezett székelységet. Népesség-rekonstrukciós vizsgálataim, elemzéseim egyértelműen igazolják azt, hogy a nevezett korszakban a szakirodalomban közismert és elfogadott lélekszámok, becslések légből kapottak, irreálisan alacsonyak. Tény, hogy a honfoglalás korában, 895 táján egymillió honfoglaló, köztük 41 000 fős székely nép érkezett a Kárpát-medencébe. Ez utóbbiak lélekszáma 1330 táján 83, 1500-ban 112, a 16. század végén 160, 1614-ben 115―120 ezer fő. Elképzelhetőnek tartom, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általam számolt népességarányokat, de a szakirodalomban ismertek elfogadhatatlanok.
(folytatjuk)
Kádár Gyula, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 8.
Objektív történelmi szemlélet mítoszokkal ötvözve
Ha minden jól halad, a következő tanévtől már forgathatják a Székelység története című tankönyvet a hatodikos és hetedikes diákok. A munkacsoport vezetője, dr. Hermann Gusztáv Mihály, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa azt mondja, objektív történelmi szemléletű tankönyvet szerkesztenek, de megkeresik a módját annak is, hogy a nem igazolható történelmi hagyományok, a legendák, mítoszok is helyet kapjanak benne. „Ne eltűnjenek, csak kerüljenek a helyükre” – mondja Hermann. „Egy csíki községben tartottunk előadást Mihály János kollégámmal, amikor Borboly Csaba megyeitanács-elnök felvetette: szerkesszünk egy tankönyvet a székelység történetéről” – emlékezett vissza a kezdetekre a székelyudvarhelyi Hermann Gusztáv Mihály történész. A tankönyvet készítő munkacsoport koordinátora azt mondja, a székelység történetét egyelőre opcionális tantárgyként tanítják majd, később viszont – adott régióban – kötelező tantárgyként is bevezethetik. „Jómagam azt sem tartanám elvetendő ötletnek, hogy régiónkban a román osztályokban a román változatot is tanítsák, a kölcsönös megismerés jegyében” – mondja Hermann.
A leendő tankönyvet két évre, heti egy órára strukturálnák. Némi vitát szült, hogy a székelység vagy Székelyföld történetét írják meg. Hermann és a szerkesztőbizottság a székelység története mellett foglalt állást, hiszen – mint mondja – a Székelyföld története feltételezné a székelyek letelepedése előtti Székelyföld történetét is, s valószínűleg szintén vita lenne abból, hogy mit tekintsünk Székelyföldnek. „Leegyszerűsítené a dolgot, ha csak a székelységről, a székely székek közösségéről beszélnénk, de természetesen szó kell essen a székelységgel együtt élő egyéb etnikai csoportokról is” – véli a történész.
A megyei tanfelügyelőség javaslatára – a szervezés jelenlegi fázisában – egy ötfős tankönyvszerkesztő munkacsoport jött létre: Székelyudvarhelyről Mihály János és Novák Károly-István, Csíkszeredából Orbán Zsolt és Forró Albert, valamint a megyei főtanfelügyelő, Ferencz S. Alpár tagja a csoportnak, a munkálatok koordinátora pedig Hermann Gusztáv Mihály. A tartalomjegyzék nagyvonalakban elkészült, egyelőre a következő fő témák körvonalazódtak: földrajzi bevezető; Székelyföld a székelyek letelepedése előtt; székely eredetkérdés; székely honfoglalás; a székely társadalom; a változás kora; székelyek az erdélyi fejedelemség korában; székelyek a Habsburg-birodalomban; a diktatúrák kora; a dualizmus; a székelység az első világháborúban; kisebbségben, a „kicsi magyar világ” és a második világháború; a székelység a kommunizmus időszakában.
Hermann azt mondja, a szerzők egyhangúan egyetértettek abban, hogy egy objektív történelmi szemléletű tankönyv készüljön, bár mostanság egyre tágabb és magasabb körökben újra divatos a mitikus történelmet előnyben részesíteni. „Szeretném, ha szakmai szempontból szakszerű tankönyv készülne” – mondja Hermann. „Ugyanakkor meg kell keresni a módját annak is, hogy a nem igazolható történelmi hagyományok is bekerüljenek a tankönyvbe, például az eredetmítoszok is helyet kapjanak benne. Ne tűnjenek el, csak kerüljenek a helyükre. A gyermek azután is szereti, fogyasztja a mesét, miután megtudja, hogy nincs tündér, nincs sárkány, táltos paripa. A mítosz nem történelem, de hozzátartozik a mi regionális tudatunkhoz, s azután is lehet szeretni, miután megtudjuk, hogy valójában nem úgy történt” – állítja a történész. Szerinte jól átgondolt pedagógiai módszerrel megoldható, hogy a kamasz elfogadja a történelmi valóságot, s közben nem szenved traumát, ha kiderül, hogy Csaba királyfi nem hiteles történelmi személy, ráadásul a mítoszokat a gyermek továbbra is értéknek, identitását meghatározó elemeknek tekintse – mindezt egy másik értékrendbe helyezve.
Hermann szerint ennél a korosztálynál nagyon fontos a tankönyv grafikai arculata, erre is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a közeljövőben.
A munkacsoport terv szerint legközelebb január 18-án ül össze. Ahhoz, hogy a diákok már az idei szeptemberi becsengetés után kézhez kapják a Székelység történetét, legkésőbb tavaszra el kell készülnie. „Azt látom, hogy sok iskolában foglalkoznak a székely történelem kérdéseivel a pedagógusok. Ki bővebben, mélyebbre ásva, mások ritkábban, felületesebben, esetleges szakmai háttérrel. Ez a tankönyv egy átgondoltabb, szakmailag jobban ellenőrzött mederbe terelné a dolgot, s az információk is szakszerűbbek lesznek. Ez lenne a készülő tankönyv legnagyobb haszna” – állítja Hermann Gusztáv Mihály.
Jakab Árpád
Hargita Népe (Csíkszereda)
2011. január 8.
Huszonegy éves küzdelem mérföldköve
– Az RMDSZ számára komoly elégtételt jelent az oktatási törvény elfogadása, ez ugyanis nemcsak az elmúlt hónapok politikai küzdelmeinek, hanem gyakorlatilag az anyanyelvű oktatásért folytatott huszonegy éves küzdelemnek a mérföldköve is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Kolozsváron tartott sajtóértekezletén.
A szövetségi elnök nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az új jogszabály felszámolja a kisebbségi oktatást sújtó utolsó hátrányos, diszkriminatív rendelkezéseket, megteremti többek között a földrajz és történelem anyanyelven történő tanításának, valamint a román nyelv sajátos tankönyvek és tanterv szerinti oktatásának lehetőségét. Hasonlóan fontos, hogy több rendelkezést sikerült bevinni az esélyegyenlőség biztosítása érdekében, különösen a kis létszámú szórványiskolák fenntartása, valamint a tanfelügyelőségeken és az iskolák vezetésében történő arányos magyar jelenlét biztosítása tekintetében.
Közölte: rendkívüli elégtétel, hogy egy válságos, nehéz megszorító intézkedésekkel terhelt időszakban is sikerült jelentős reformintézkedéseket foganatosítani, főként az egészségügy, a tanügyi törvény által pedig az oktatási rendszer területén is. – A reform lényege a decentralizáció: az egészségügyi intézmények esetében ez már gyakorlatilag fél éve lezajlott, és ez az időszak azt bizonyította, hogy a decentralizáció hasznos és életképes – mutatott rá a szövetségi elnök, aki szerint a tanügyi jogszabály által most ez a folyamat mehet végbe az oktatás terén is, melynek nyomán az iskolákkal kapcsolatos döntések a helyi közösségek kezébe kerülnek majd, és ez az erdélyi magyarság számára nagyon fontos eredmény.
– Az oktatási törvény ugyanakkor a koalíciós együttműködés tesztje is volt – mutatott rá Markó Béla, aki úgy vélekedett, hogy a jogszabály elfogadása erősítette a koalíciós szolidaritást, és ezzel egy időben az RMDSZ távolabb került az ellenzéktől. Az elnök egyébként ismételten élesen bírálta az ellenzéki pártokat, amelyek az elmúlt időszakban hangsúlyosan magyarellenes magatartást tanúsítottak, és minden eszközzel azon voltak, hogy megbuktassák az oktatási törvényt. Álláspontja szerint az ellenzék rendkívül felelőtlen módon, gyakorlatilag önös érdekek miatt és politikai megfontolásokból akadályozta a jogszabályt, ennek érdekében akár az etnikumközi kapcsolatokat, az együttélést is feláldozták volna. – Az ellenzék felelőtlen, magyarellenes magatartása azt mutatja, hogy nem érkezett még el a Kánaán, pontosabban, hogy a Kánaán sohasem érkezik el: lényegében az etnikumközi viszonyt, a román–magyar viszonyt csak akkor tudjuk megfelelő módon kezelni, ha politikailag erősek vagyunk és erősek leszünk. A történelem nem visszafordíthatatlan, csak akkor, ha vigyázunk – hangsúlyozta az elnök. Népújság (Marosvásárhely)
2011. január 8.
Szellemi készenlétben
A Mentor Kiadónál 1998-ban jelent meg az Erdélyi Panteon című sorozat első kötete, Művelődéstörténeti vázlatok alcímmel, ezt 1999-ben követte a második, s 2001-ben a harmadik kötet. Azóta Erdély jeles írói, művészei, tudósai közül többen elhunytak, s mindamellett rajtuk kívül is hiányoznak többen, akiknek a harmadik kötetben lett volna a helyük ennek a sorozatnak a lapjain. Ezért döntött úgy a Mentor Kiadó vezetősége, hogy folytatják az Erdélyi Panteon sorozatot, a negyedik kötetben ezúttal elhunyt és kimaradt írókat, irodalomtörténészeket mutatnak be a szerzők – olvasható a szerkesztő Nagy Pál kötet végi Jegyzetében. Terveik szerint egy következő, ötödik kötetben szerepelnek majd a művészek és tudósok. Nagy Pál olyan szövegekből válogatott, amelyek kötetben, folyóiratban korábban már napvilágot láttak. Az alábbiakban mazsolázunk ezekből. Regénye, A zöld csillag és naplószerű önéletrajzi könyve, az Íme, az emberek! Madridban jelent meg, a szerző kiadásában. Mindkét könyv a menekülttábori lét keserveiről, a hontalanságról ad számot. A székelység írója a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát a nyugati világ megnyerésére és jobb tájékoztatására fogalmazta. A pánszlávizmussal és a szovjet bolsevizmussal szemben erős Magyarországra van szükség, ez a nyugati világ érdeke. 1953. október 16-án a Fennvalóval és egyházával megbékélve hunyt el Madridban. Neve fennmarad, amíg magyarok élnek a földön. (Nyirő Józsefről – Medvigy Endre). Makkai, ha nem is vitatkozik mindezen, de az írásban közlés, a mondanivaló, az üzenet célba jutását tartja lényegesnek; a stílus helyenkénti ékessége csak némi hangszeres kedvderítő kísérlet hozzá – alkalmi eszköz, kellék... És maga az írás is! Makkai afféle kultúrhéroszi, népnevelői alkat, néppedagógus; nála az írás ennek a hivatásnak rendelődik alá. (Makkai Sándorról – Szőcs István) Tabéry regényei a társadalmi harcok mozgását, a világnézetek küzdelmét kívánták megvilágítani. A kor tablójának gazdag és festői ábrázolására, drámai jellemek és helyzetek teremtésére, a történelmi atmoszféra érzékeltetésére törekedtek. Tabéry ennek következtében zsúfolta regényeibe az adatok bőségét, és kísérletezett a nyelvi archaizálás korfestő lehetőségeivel. (Tabéry Gézáról – Pomogáts Béla) Hunyady legmaradandóbb alkotásai elbeszélései. Az élet apró mozzanatainak megragadása, emberi sorsokat jellemző tettek, magatartás és erkölcsiség művészi formába való öntése nála az elbeszélés műfajában sikerült a legjobban. (Hunyady Sándorról – Jancsó Elemér) * A bábaasszony fiában, a minden lépten visszarúgott, a puszta egzisztenciáért tíz körömmel verekedő, a tüdővészével fiatal halálraítélt Sipos Domokos írásaiban ne lett volna drámai erő? Ő, akit az élet nap nap mellett nem feszít keresztre, és nem húz karóba, talán meg se tudta volna írni a Vajúdó idők küszöbén infernális erejű utolsó mondatait, amelyeknél megrázóbban csak az evangélista örökítette meg a pillanatot, amikor a Megváltónak a kereszten felnyújtják az ecetes vizet. (Sipos Domokosról – Szentimrei Jenő) * "...amit vetett, az termést hozott, az megmarad. Abból kenyeret sütünk ma, holnap, holnapután, kenyeret, mi, s a jövő nemzedékei. A csend, amelyről De különben csend van címmel a hazai magyar költészet egyik legszebb versét írta, örökre körülzárta őt, ám olvasói számára csupa mozgás, csupa illat, '16-féle nyelven' zengő madárdal, harangszó és hattyújáték lesz továbbra is az ő csendje. (Bartalis Jánosról – Kiss Jenő) Akik ismerték, elmondhatják: nem volt mindennapi ember. Szálfatermetű – amikor én az ötvenes évek fordulóján, nem sokkal utolsó meghurcoltatása és azt követő halála előtt megismertem, már kissé hajlott hátú –. Gorkijra emlékeztető fejjel, valóságos Gorkij-bajusszal, mélyen emberi, de mégis bizonyos fajta távolságtartó gesztusokkal. (...) Nem volt mindennapi írói útja sem, mert (...) volt ereje ahhoz, hogy levonja a következtetést tévedéseiből. (...) ezt Daday Loránd a legnehezebb időkben is tettekkel, társadalmi pozíciója, sőt olykor élete kockáztatásával bizonyította. (Daday Lorándról – Dávid Gyula) Humorista volt, vagyis olyan író, aki mellre szívta a fájdalmat, azután szivárványkarikát fújt belőle. Így csak kevesen tudták a mutatvány bámészai közül, hogy a szokatlan szemfényvesztő zokog-e vagy dohányzik. (Tomcsa Sándorról – Bajor Andor) Emberi, tiszta vallomás; kortársairól, bajtársairól szólva is magáról beszél, s magára emlékezve is a nemzetiségi történelmet mondja. Őszi fényben rezdülő lírával, az elvégeztetettség érzésével. Mindenre pontosan emlékszik, mindent környezetével együtt láttat, s mégis, mintha olykor atlantiszi mélységből, beomlott tárnák alól szivárognának fel a dallamok, amikor még hitték, hogy valamit tenni lehet az emberért, még a vidéki lapok deszkapadlós szerkesztőségeiben is. (Kacsó Sándorról – Czine Mihály) Vita Zsigmond írásai a 17. századtól a 20. századig, Gyulafehérvártól Kolozsvárig, Apáczai Csere Jánostól Áprily Lajosig járták be az erdélyi magyar művelődés és irodalom útjait. Minden megállapítását, minden felfedezését gazdag levéltári anyaggal támasztotta alá, azonban a filológiai munkán, az adatok és adalékok meggyőző bőségén is minduntalan átüt személyes vonzalma, elkötelezettsége szülővárosa és az erdélyi magyar kultúra iránt. (Vita Zsigmondról – Pomogáts Béla) Beke György és nemzedéke 1944 őszén találkozik először a történelemmel; mégpedig úgy, hogy az mindjárt harcba is dobja a népi demokrácia kivívásáért, a nemzeti előítéletek eloszlatásáért, az egyenjogúságért, az egyéni és közösségi jogokat szavatoló demokratikus társadalmi rend megteremtéséért. Társadalmi és nemzeti rianások befolyásolták tehát kezdeti tájékozódását; aminthogy később ugyanilyen jellegű tektonikus mozgások juttatták búvópataksorsra induláskori eszményeit, hogy aztán a hatvanas évek végén újból előtérbe kerüljenek, tudatosan megtervezett munkába állítsák, majd a nyolcvanas évek végén számvetésre késztessék, hogy a 20. századi erdélyi magyarság illúzióival leszámolva életműve kiteljesítésén munkálkodhassék. (Beke Györgyről – Cseke Péter) * Huszár küldetéstudatban élte meg bukaresti létét, az idegenségérzetet a "hazánk az anyanyelv" kompenzálta, s célként fogalmazta meg e kulturális missziót. Ehhez persze munkatársakra is volt szükség. A Hétnek nagy szerepe volt abban, hogy a protokolláris Bukarestet értékes emberek gyülekezetévé varázsolták, Huszárnak pedig abban, hogy meghatározó szava volt a szerkesztőség tagjainak kiválasztásában, ennek köszönhetően az ötvenes évek végén " elásott" Földes Lászlót főszerkesztő-helyettesi rangban maga mellé véve rehabilitáltatta. (Huszár Sándorról – Bányai Éva) Bálint Tibor, az ízig-vérig kolozsvári író, az erdélyi sors különleges szavú megörökítője, a jellegzetes közép-európai társadalmi-történelmi élethelyzetek látomásos megelevenítője és az emberiségnyi léthorizontok megvilágítója: az erdélyi és az egyetemes magyar szépírás mesterei, legkiválóbbjai közül való volt – és marad. (Bálint Tiborról – Bertha Zoltán) Páskándi Géza munkássága, különösképpen drámaírása, drámaírói életműve nemcsak a modern magyar irodalom külön fejezete, hanem, mint ahogy ma már egyre inkább látszik, s remélhetőleg mindenki számára egyre bizonyosabbá, nyilvánvalóvá is fog válni, az egész európai modernségnek és főként a kelet-közép-európai drámaművészetnek is az egyik kiemelkedően jelentős alkotása. (Páskándi Gézáról – Bertha Zoltán) Ebben a tisztes korban az életmű karaktere már jól látszódik az arcon. A világító, ám fáradt fényű szem – akárcsak gazdája – begyűjtött mindent. Jót is, rosszat is, de az utóbbit nem karéjozhatta annyi bánat, hogy ne ragyogna. Avval is, hogy Torda ama híres országgyűlésének fölszabadító erejét és Mátyás igazságát, a szülötte föld és a befogadó város, Kolozsvár fényét egybemontírozta. (Lászlóffy Aladárról – Szakolczay Lajos) Erdélyi Panteon. Művelődéstörténeti vázlatok. Negyedik kötet. Szerkesztette: Nagy Pál. Mentor Kiadó Marosvásárhely, 2010 Népújság (Marosvásárhely)
2011. január 8.
Hívó szó értelmisége régen és ma
A Hívó szó és a vándor idő című kötetet mutatták be tegnap délután a Kolozsvár Társaság főtéri székházában, az RMDSZ 1990. január 7-i, első kolozsvári küldöttgyűlésének évfordulója alkalmából. – Emlékezések, dokumentumok, illetve a korabeli sajtó tükrében próbáljuk körüljárni az 1989. december 24-től 1990. április-májusáig tartó időszakot – összegezte bevezetőjében Kántor Lajos, a kötet szerkesztője.
Markó Béla RMDSZ-elnök szerint a különálló kezdeményezések úgy állhattak össze országos szövetséggé, hogy alázattal, hűséggel és szolidaritással viszonyultak az egység gondolatához. Kelemen Hunor művelődési miniszter kiemelte: a mai értelmiség részéről tévedés volna, ha nem hallatná hangját, amikor a közösség jövőjéről véleményt kell alkotni. Az est hangulatát a Concordia vonósnégyes és Vindis Andrea színművész előadása biztosította. A részletekre visszatérünk.
(Zay Éva) Szabadság (Kolozsvár)
2011. január 8.
Módosul a státustörvény
A kettős állampolgárság megszerzése után sem esnek el az eddigi támogatásoktól a magyarigazolvánnyal rendelkezők a státustörvény módosításának köszönhetően – mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Az eredeti törvényszöveg azt tartalmazta, hogy aki magyar állampolgár, vagy folyamodik az állampolgárságért, az nem lehet alanya a státustörvénynek, azaz számára az oktatási-nevelési és egyéb támogatások nem járhatnak. A tavaly év végén hozott módosítással ezt megszüntették, az állampolgárság megszerzése után sem esnek el az érintettek a támogatásoktól – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, hozzátéve: a honosítási törvény életbe lépésével nem szerették volna, ha diszkrimináció éri a magyarokat. A döntés mintegy kilencszázezer embert érint, napjainkig ennyien igényeltek magyarigazolványt.
„Azt szeretnénk, ha a szomszédos országokban élő magyarok juthatnának hozzá azokhoz a támogatásokhoz, kedvezményekhez, amelyek a státustörvényben vannak, ők azok akiknek erre szükségük van, s a magyar kormány őket szeretné segíteni” – fogalmazott Répás Zsuzsanna. Kifejtette: a támogatás feltétele ezentúl az, hogy valaki a szomszédos államokban éljen, s magyar ajkú legyen, de akár magyar állampolgár, akár nem, igényelheti a támogatást.
A kedvezmények köre nem változott, minden juttatás ugyanúgy jár majd mint eddig – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy több helyen – így például Kárpátalján – elterjedtek olyan hírek, hogy az állampolgárság miatt nem járnak majd a juttatások. Ezeket a téves információkat szeretnék eloszlatni, hogy ne érezzenek akadályt az ott élő magyarok az egyszerűsített honosítás kérelmezésében – emelte ki.
A technikai módosítás mellett újdonság, hogy az oktatási-nevelési támogatás éves, húszezer forintos összege az óvodások után is jár ezentúl. Az iskolások után ezenfelül egy kétezer forintos taneszköz vásárlási támogatást is utalnak. Répás Zsuzsanna hangsúlyozta: szigorúbban szeretnék azt venni, hogy ki kapja meg ezeket a támogatásokat. Annak jár ez a juttatás, aki valóban magyar iskolába járatja a gyermekét - szögezte le, kiemelve: ennek a kedvezménynek az a célja, hogy a magyar nyelvű iskoláztatást segítse. Megjegyezte: a szórványterületeken, ahol nem elérhető a magyar iskola, szóba jöhetnek egyéb formák, mint például hétvégi magyar iskola.
Egy hét alatt több mint négyezren kérték az egyszerűsített honosítást
Az első héten annyian adták be kérelmüket a magyar állampolgárság iránt, ahányan korábban egy egész évben – tudtuk meg Wetzel Tamás miniszteri biztostól. Öt nap alatt 4107 kérelmező folyamodott egyszerűsített honosításért – a legtöbben Szabadkán, de sokan nyújtottak be kérelmet Kolozsváron és Csíkszeredában is. További érdekességként említették, hogy ezen a héten Abu Dzabin kívül Dohából, Isztambulból és Buenos Airesből is érkezett be állampolgársági kérelem.
A honosítási kérelmet a konzulátusokon is be lehet adni. Hamarosan az interneten keresztül is időpontot kérhetnek az érintettek – mondta a Krónikának Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul.
Egyszerűsített honosítási kérelmeket január 3-tól lehet benyújtani. A kérelmek 2200 magyar anyakönyvi hivatalban, több mint 90 külképviseleten, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megyeszékhelyeken lévő ügyfélszolgálati irodáiban adhatók be. Wetzel Tamás miniszteri biztos korábban azt mondta, hogy az első évben 250-400 ezer kérelmezővel számolnak.
A mostantól alkalmazandó törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok.
A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát. MR/MTI
2011. január 9.
„Legyen egyaránt jó románnak, cigánynak, zsidónak és magyarnak lenni!”
Az egyesülő Európa schengeni rendszerében visszafordíthatatlan módon kezdetét vette Trianon közjogi korrekciója, a szétszakított nemzet közösségi újraegyesülése – mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti alelnök a hétvégén Nagyváradon rendezett újévi fogadáson.
Az EMNT – mint arról a szervezet közleménye hírt adott – közel húsz éves hagyományt ápolva az idén is megszervezte az eddig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által patronált újévi fogadást. Az „Új év – új kezdet" címét viselő esemény házigazdája Tőkés László volt.
A fogadáson elhangzott beszédében kifejtette: a nacionál-kommunizmus bukását követően két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy – a posztkommunizmus keserű időszakát átvészelve – a kárpát-medencei magyarság életében tavaly végre a nemzetpolitikai rendszerváltozás is bekövetkezzen. Az anyaországi választások nemzetpolitikai fordulatot eredményeztek, és az új magyar kormányzat, az Országgyűlés – Trianon gyógyításaképpen – törvénybe iktatta az egyetemes nemzeti összetartozás eszmeiségén alapuló, határokat meghaladó magyar állampolgárságot – emlékeztetett Tőkés. „Az egyesülő Európa schengeni rendszerében íme visszafordíthatatlan módon kezdetét vette Trianon közjogi korrekciója, a szétszakított nemzet közösségi újraegyesülése" – hangsúlyozta az EP-alelnök. Szerinte a tavalyi esztendő végre megteremtette a feltételeit annak, hogy a visszahúzó múlttal véglegesen szakítsunk, hogy a gyógyulás útjára lépjünk, és az egész nemzettel együtt az erdélyi magyar nemzetrész is emelkedő pályára álljon. Tőkés úgy véli: a magyarságnak szakítania kell eddigi beidegződéseivel, elhibázott politikájával és gyakorlatával, a meddő önsajnálat, valamint a történelmi, erkölcsi felelősség-áthárítás „trianoni legendavilágából a valóság talajára" kell lépnie.
Közel száz év után Európa integrációja páratlan esélyt és keretet kínál Trianon és a kommunizmus meghaladására, Európa egységében végre megvalósulhat a magyarság nemzeti egysége, ezen belül pedig Erdély, Partium és Székelyföld integrációja – mondta Tőkés László.
„Az egyesült Európában végre legyen mindenkinek jó: legyen egyaránt jó románnak, cigánynak, zsidónak és magyarnak lenni!" – tette hozzá, megállapítva: Orbán Viktor miniszterelnök egy erős Európában egy erős Magyarországot remél és akar. Tőkés szerint a „nemzetek Európájában" az elszakított magyar nemzetrészek is benne foglaltatnak, a politikai és gazdasági önrendelkezését visszaszerző Magyarországgal együtt a határon túli magyar közösségek egész autonóm szövetségének, és benne egy erős Erdélynek is helye van. MTI, Erdély.ma
2011. január 9.
Magyar státusztörvény: Óvodásoknak is jár a támogatás
A tavalyi év végén módosított sátusztörvénynek köszönhetően a kettős állampolgárság megszerzése után sem esnek el az eddigi támogatásoktól a magyar igazolvánnyal rendelkező magyarok. A 2010-es esztendő végén a Magyar kormány módosította a státusztörvény néhány előírását – nyilatkozta Répás Zsuzsanna Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki azt is kihangsúlyozta, hogy a módosításoknak köszönhetően a kettős állampolgárság megszerzését követően sem esnek el az érintettek az az oktatási-nevelési és egyéb támogatásoktól, amit a magyar igazolvánnyal lehetett igényelni.
A döntés mintegy kilencszázezer embert érint, hiszen napjainkig ennyien igényeltek magyar igazolványt. A státustörvény által biztosított kedvezmények, támogatások igénylésére minden olyan személy jogosult, aki Magyarországgal szomszédos országban él, magyar ajkú, és mostantól az sem akadály, ha magyar állampolgár. A kedvezmények köre nem változott, minden juttatás ugyanúgy jár majd mint eddig, derül ki Répás nyilatkozatából. Az oktatási-nevelési támogatás éves, húszezer forintos összege az óvodások után is jár a státusztörvény módosítását követően, ugyanakkor az iskolások egy kétezer forintos taneszköz vásárlási támogatást is kapnak. A támogatás megítélését szigorúbban fogják elbírálni az idei esztendőtől kezdve, mivel a támogatás célja, hogy azok részesüljenek ebben, akik valóban magyar iskolába járatják gyermekeiket. Erdély.ma
2011. január 9.
Kelemen: új társadalmi szerződést kell kötni
Át kell gondolni a kereteket, új társadalmi szerződést kell kötni a Szövetségben – jelentette ki Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter pénteken délután Kolozsváron, az RMDSZ 1990. kolozsvári, első küldöttgyűlésének évfordulóján szervezett könyvbemutatón. Itt bemutatásra kerül a két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó kötet, A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989-1990).
Utalva a kordokumentumnak számító kötetre, Kelemen Hunor kiemelte annak néhány olyan felvetését, amelyek 21 éve folyamatosan jelen vannak az erdélyi magyar közbeszédben. „Van néhány olyan probléma, amelyeket a mai napig nem tudtunk megoldani, ilyen például a Kolozsvár és Marosvásárhely közti versengés, vagy az RMDSZ párt vagy szövetség jellegének dilemmája. Sok, fontos kérdésben azonban teljes az egyetértés közöttünk. A Hívó Szóban megfogalmazott nyelvi és oktatási szabadságjogok megszerzése akkor és most is egyformán fontosak, és az is, hogy ezeket itthon, szülőföldünkön akarjuk megszerezni és érvényesíteni.”
Kelemen Hunor ugyanakkor az értelmiségiek szerepvállalására hívta fel a figyelmet, kérve támogatásukat az új társadalmi szerződés megfogalmazásában és megkötésében. „21 évvel ezelőtt is voltak olyan értelmiségiek, akik azonnal vállalták a cselekvést, olyanok, akik irányt mutattak, elméleti hátteret biztosítottak és olyanok is, akik elsőre tudták, hogy nem akarnak aktív, politikai szerepet vállalni. Ezt a kordokumentumot olvasva azt látom, hogy ’90-ben semmi nem döntetett el végérvényesen. Minden megfordítható ebben az országban, az értékrendek még nem kristályosodtak ki, még nem állnak a biztos alapok. Társadalmi közvitára szükség van, a XXI. században sem állhat félre a romániai magyar értelmiség, amikor ennek a közösségnek a jövőjéről van szó. Szükség van a párbeszédre, még akkor is, ha a háttérből történik ez, és nem aktív politikai szerep felvállalásával.”
(sajtóközlemény) Transindex.ro
2011. január 10.
EMNT: magyar nyelvű szoftvereket a magyar iskolákba!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács brassói megyei szervezete azt kezdeményezi, hogy az új tanügyi törvény értelmében a tanács Oktatási Szakbizottsága szólítsa fel a tanügyminisztériumot, hogy a magyar tannyelvű iskolákban az informatika oktatása magyar nyelvű szoftverekkel történjen. Jelenleg ugyanis Románia összes iskolájában az operációs rendszertől kezdve, a szerkesztőprogramokon át, az összes programozási eszközt az informatika oktatási nyelvétől függetlenül román nyelvű szoftverek segítségével tanítják.
Kovács Lehel István, a szervezet alelnöke elmondta, hogy most, amikor a történelmet és a földrajzot immár lehet magyarul tanulni, nem megengedhető, hogy az informatika laboratóriumokban a magyar diákok minden szakkifejezéssel először román nyelven szembesüljenek. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a diákok nem veszik a fáradtságot, hogy a magyar szaknyelvet elsajátítsák, és emiatt egy magyar munkakörnyezetet használó cég esetében hátrányos helyzetbe kerülnek az alkalmazás során. Kovács Csaba P. Erdély.ma
2011. január 10.
Nem lehet hivatalos ünnepnap március 15-e
Vissza kell vonniuk a március 15. ünnepnappá nyilvánításáról szóló határozatokat azoknak a székelyföldi önkormányzatoknak, amelyek korábban erről döntöttek – közölte hétfőn György Ervin, Kovászna megye prefektusa.
A kormány területi képviselőjének számító prefektus annak kapcsán beszélt erről egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy több Kovászna megyei önkormányzat az elmúlt időszakban határozatot fogadott el március 15. ünnepnappá nyilvánításáról. A kormánymegbízott az Agerpres román hírügynökség szerint elmondta: túlléptek hatáskörükön az erről határozó önkormányzatok, ugyanis hivatalos ünnepnap kijelölése kizárólag a román parlament hatáskörébe tartozik.
György Ervin figyelmeztette az önkormányzatokat, hogy bíróságon támadja meg a határozatokat, amennyiben azokat nem vonják vissza. A prefektusi hivatal eddig a Kézdivásárhely, Uzon, valamint Kovászna települések önkormányzatainak határozatát vizsgálta meg, és találta törvénytelennek. Ugyanakkor György Ervin elmondta: nem ütközik törvénybe például a Kovászna megyei tanács azon eljárása, miszerint a hivatal dolgozóival kötött kollektív munkaszerződést úgy módosították, hogy március 15-ét hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánították. Ugyanezt tette a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal is.
Az 1848-49-es szabadságharc kitörésének időpontját, a magyarság nemzeti ünnepét Erdély-szerte megünneplik a magyar közösségek. A székelyföldi településeken eddig is előfordult már, hogy egyes közintézményekben munkaszüneti napot rendeltek el a magyar nemzetiségű önkormányzati vezetők. MTI, Erdély.ma
2011. január 10.
Ismét a magyaroké lehet Erdély?
A kommunizmus ideje alatt elkobzott családi vagyona visszaszerzését kezdeményezte több erdélyi, nemesi család örököse, és a visszaigénylési folyamat számos esetben sikerrel is járt. Több ezer hektárnyi földterületről, erdőkről, udvarházakról és fontos épületekről van szó Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen is, írja a România Liberă napilap. A kiadvány az erdélyi nemesek tulajdonát érintő visszaszolgáltatásokról közölt egy terjedelmes írást.
A Csiszár család – ezer hektár erdő és Bálványosfürdő
2005-ben Johann Taierling Németországban volt egyetemista, ekkor kapcsolódott be nagyszülei, Csiszár Dénes és Nagy Ferencz egykori vagyonának visszaszerzésébe. A család már korábban, 2000-ben indította el a visszaigénylési folyamatot, de jelentősebb sikerek nélkül. „Öt évvel ezelőtt megjelent egy új törvény, ami lehetővé tette, hogy minden földterületünket visszakaphassuk. Csak Kovászna megyében 410 hektárnyi erdőt kell visszaszolgáltassanak számunkra", nyilatkozta Johann a România Liberă napilap érdeklődésére. A fiatalember kezdetben többször megtette a Románia-Németország közti utat, egyetemi tanulmányai befejeztével pedig Kézdivásárhelyre költözött, az egyik visszaszolgáltatott családi ingatlanba. „A befektetett pénzemet áldoztam erre a célra, majd úgy döntöttem, hogy itt maradok, mert lehetőséget, jövőt láttam itt. Mivel Bálványos egy részét is vissza kell kapjuk a román államtól, a turizmusban látok lehetőséget, és az életemnek is inkább itt van értelme, mint Németországban” – magyarázta Johann Taierling.
Az egykori egyetemista Bákó megyében is visszaigényelt egy 317 hektáros erdőt. „Kovászna megyében is végleges döntés született, bár különféle kifogások merültek fel annak érdekében, hogy ne kaphassunk tulajdonjogot. Az elmúlt 5 évben több akadályt gördítettek az utunkba, gondot jelent a hatalmas bürokrácia, valamint az, hogy a törvényeket nem alkalmazzák megfelelőképpen. Ezek a területek nagyon értékesek, így érdekek ütköznek fölöttük”, mondta az örökös. Szilveszter előtt azonban jó hírt közöltek a fiatalemberrel a Kovászna megyei erdészeti hivataltól, egy újabb erdőterületet vehet birtokba. Johann Taierling azt reméli, egy hektár erdőért 3000 eurót kaphat majd. Ioan Niculaie üzletember háromszéki érdekeltségei
A Csiszár családnak Bálványoson is vannak érdekeltségei. „Dédapám 1850-ben vadászni érkezett ide, akkor még épületek sem voltak a környéken. Pihenni szeretett volna, így kért egy széket, majd leült és észrevette, hogy a szék lábánál víz tört fel a földből. Azonnal felismerte a mélyből feltörő víz értékét, s üzletember lévén, a torjai Apor báróktól megvásárolta a területet. Hat medencét, illetve több épületet és házakat építtetett fából”, mesélte Johann Taierling. Az épületek nagy része ma már nem is áll, a medencék pedig elhanyagoltak.
„Mi a földterületet szeretnénk visszakapni, és csak egyetlen épület visszaszolgál- tatását kértük, mert a többi faépítmény már összedőlt. A kommunisták a ‘60-'70- es években üdülőket építettek a mi területeinken. Többet kétes körülmények között értékesítettek, ezek most lepusztult állapotban vannak. Hiába újítanánk fel őket, nem felelnek meg a mai követelményeknek", nyilatkozta az örökös. Követve a család tulajdonainak adásvételét, Taierling felfedezte, hogy az ingatlanok egy része egy brassói üzletember, Ioan Niculaie tulajdonába kerültek, akivel felvette a kapcsolatot, és akitől ígéretet kapott arra, hogy a Csiszár család tulajdonát képező épületeket átadja az örökösöknek. „Mindeddig nem történt előrelépés az ügyben, jómagam pedig a kormánybiztosi hivatalhoz és a többi illetékes hatósághoz fordultam. A jogszabályok szerint a cég vissza kellett volna szolgáltassa a tulajdonunkat, de erre nem került sor”, mondta Csiszár Dénes örököse. Johann Taierling szerint az érintett ingatlanok egy része banki jelzálog alatt van, és szándékosan hagyják őket tönkremenni.
Ioan Niculaie üzletember a România Liberă napilapnak úgy nyilatkozott, már nem tulajdonosa annak a társaságnak, amelynek Bálványoson érdekeltségei vannak. Mindezek ellenére, Johann Taierling úgy döntött, nem adja fel a küzdelmet. Visszaigénylendő tulajdonai közé tartozik a kézdivásárhelyi strand is, amelyet családja épített még a kommunizmus ideje előtt.
Mikes család – tízezer hektárnyi erdő és egy kastély
Egy másik grófi család leszármazottai tízezer hektárnyi erdő és mezőgazdasági terület visszaszerzését intézik. A Mikes grófok örököse, Roy-Chowdhury Katalin fiaival együtt visszakapott már egy kastélyt valamint a hozzá tartozó, 34 hektárnyi erdőt és tavakat, a Kovászna megyei Zabola községben. Az 500 évvel ezelőtt épült kastélyban a kommunizmus idején, illetve a ’89-es fordulat után kórház, gyerekotthon és iskola is működött. A kastélyhoz tartozó, 300 éves egykori gazdasági épület 2006 óta luxuspanzióként működik.
A felújítást követően olyan lapok cikkeztek turisztikai rovatukban a panzióról, mint a The Guardian, a The Independent, valamint a New York Magazine, a Financial Times és a CNN Traveller. A kommunizmus előtt Mikes Ármin gróf az egyik legnagyobb kiterjedésű, magánerdő tulajdonosa volt Erdélyben. A román visszaszolgáltatási törvényeknek köszönhetően, örökösei újraindíthatják azt a virágzó erdőgazdálkodást, amit a család folytatott a XX. század elején, idézi a zabolai kastély honlapján közölteket a bukaresti napilap.
Mikes Ármin egyik dédunokája, valamint a zabolai kastély egyik tulajdonosa, Gregor Roy-Chowdhury, a londoni School of Economics tanulója volt és négy évig az amerikai Salomon Brothers bank londoni kirendeltségének munkatársaként dolgozott. „Az elmúlt 15 évben édesanyámmal és testvéremmel folyamatosan dolgoztunk azon, hogy visszaszerezzük és helyreállítsuk dédapám örökségét. Mindannyian Romániába költöztünk, és az a célunk, hogy a kastély ismét visszanyerje régi csillogását, hogy stabil munkahelyeket és barátságos turisztikai környezetet hozzunk létre” – magyarázta Gregor.
A Mikes-örökösöknek közel tízezer hektárnyi erdő- és mezőgazdasági terület visszaszerzésére van esélyük Kovászna megyében, de Erdély szerte másutt is több jelentős ingatlant visszaszolgáltathatnak számukra; Sepsibükszádon például egy 2000 hektáros területet visszaszolgáltatásáról döntöttek a család javára. Az örökösök a Mikes Ármin hagyatékát képező területeknek csupán egyharmadát kapták eddig vissza.
Gregor Roy-Chowdhury elmondta: felesége, Ugron Zsolna is olyan erdélyi nemesi családból származik, amely több ingatlantulajdonnal rendelkezett Hargita, Maros és Kolozs megyékben.
A Bánffy család tulajdona – Kolozsvár központja és százezer hektár terület
A Bánffy grófok örökösei is azok közé tartoznak, akik Erdély szerte több épületet és mezőgazdasági területet igényelnek vissza. A család összesen százezer hektár erdő- és mezőgazdasági területet kíván visszaszerezni a román államtól. Az örökösök egy része épületeket igényelt vissza Kolozsvár központjában és Erdély más városaiban is.
Az Bánffyak leszármazottai olyan Maros megyei erdőket igényelnek vissza, melyekben eddig nem kezdődtek kitermelési munkák. A helyi hatóságok szerint a legnagyobb fejfájást a Bánffy Dániel örököseinek követelése jelenti számukra. A család több mint 30 ezer hektáros terület visszaszolgáltatását sürgeti, de érkezett visszaigénylési kérelem más részéről is a területre. Az erdélyi nemes rokonai, Bethlen Anna és Zsuzsanna jelezték először visszaigénylési szándékukat, 2005 után pedig Bánffy Miklós magyar állampolgár – Dániel fia – kérte vissza a hatóságoktól ugyanazt a területet, közvetlen örökösként.
Maros megye kormánybiztosi hivatala szerint a család két ága között megállapodás született, hogy a Bethlen testvérek fogalmazzák meg először visszaigénylési kérésüket, román állampolgárok lévén. 2005 után azonban létrehoztak egy alapítványt unokatestvérükkel, így most közösen igénylik vissza a szóban forgó területet. „Jogaik érvényesítését az 1945-ből származó kisajátítási dokumentumok alapján kérik, ám ezek az iratok nem szolgálnak pontos adatokkal a területek tulajdonosairól. Az 1921-es kisajátítási törvény szerint, senkinek sem lehetett 200 holdnál nagyobb tulajdona hegyvidéki erdőkben, ami közel 100 hektárt jelent. Nem tudjuk, hogy mi alapján követelnek ők most több ezer hektárt„ idézi a România Liberă a kormánybiztosi hivatal álláspontját.
A hivatal egyik munkatársa, aki neve elhallgatását kérte a bukaresti napilaptól, így nyilatkozott: vizsgálódásaik során több fiktív irattal találkoztak, melyből kitűnik, hogy a nagy nemesi családok csupán papíron értékesítették területeiket egymás közt, annak érdekében, hogy azoknak nyoma vesszen. „Ők lassították az 1921-es agrárreformot is, mert soha nem felelt meg nekik az éppen aktuális helyzet. És ezt megtehették, mert fontos tisztségeket töltöttek be Erdély Romániához való csatolása után is”, nyilatkozta ugyanaz a forrás. A visszaigénylési dosszié iratai szerint, a grófok nagy pénzösszegeket kaptak a román államtól 1921-ben, a kisajátítások után.
Bánffy Dániel soha nem veszítette el magyar állampolgárságát. „A hortista Magyarország kormányának agrárminisztere volt, és kiderült, hogy a román állam ellen harcolt, és rá is vonatkozott Mihály román király 1945-ös rendelete, mielőtt a kommunisták hatalomra kerültek. A jogszabály leszögezte: azoknak, akik ellenséges magatartást tanúsítottak a román állam iránt, minden tulajdonát kisajátították „ nyilatkozta a Maros megyei kormánybiztosi hivatal munkatársa, akit a România Liberă napilap idéz. A Bánffy-hagyaték így a háborús ellenségek vagyonáért felelős hatóság kezelésébe került, akárcsak azok a német és olasz állampolgárok vagyona is, akiknek volt romániai tulajdonuk, de ellenségnek minősítették őket.
„Mindeddig nem született olyan jogszabály, ami a hasonló esetben történt vagyonfosztás tárgyát képező ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik”, derült ki a prefektúra nyilatkozatából. Az RMDSZ-képviselők 2005-2006-ban egy indítványban próbálkozták ezen tulajdonok visszaszolgáltatásának ügyét rendezni, de a képviselőház elvetette a javaslatot arra hivatkozva, hogy erkölcstelen törvényről van szó.
Erdészre bízott nemesi vagyon
A Bánffy család egy másik ága is több ezer hektárnyi erdőt igényel vissza. A tavaly elhunyt Bánffy Éva teljes vagyonát két unokájára, ügyvédjére és Ratosnya erdészeti hivatalának egykori igazgatójára hagyta. Utóbbiak azért kerültek be az örökösök közé, mert különféle iratokkal segítették a családot. Azok a területek, amit az érintettek visszaszereznének, most a háborús ellenségek vagyonáért felelős hatóság kezelésébe tartoznak. Visszaszolgáltatás tárgyát képezik Bánffy Zoltán erdőterületei is, annak ellenére, hogy ő jelentős anyagi kárpótlást kapott, aranyban, 1921-ben. Bánffy Zoltán véglegesen átköltözött Magyarországra és a párizsi békebíróságon pereskedett a román állammal. Az ügyben hozott döntés a Maros megyei Kormánybiztosi Hivatal tulajdonában van, és ebből kitűnik, hogy Románia kárpótolta őt” – nyilatkozta a hivatal vezetősége.
A Bánffy nemesek leszármazottainak jogi képviselői nem nyilatkoztak a visszaszolgáltatásokról a România Liberă napilapnak, és megtagadták azt is, hogy a lap megbízóikkal felvehesse a kapcsolatot, mondván: a média képviselőivel csak ügyvédein keresztül folytat párbeszédet a család.
57 kastély örökösei
A kolozsvári Kerekes Mária, a Beldi grófok leszármazottja, egy udvarházat igényelt vissza egy Kolozs megyei községben, írja a bukaresti napilap, idézve a Clujeanul kiadványt. Utóbbinak a hölgy úgy nyilatkozott: 1630-ig vezette vissza családfáját, és kiderült, elődei abban az időben Székelyföldön éltek.
A Kemény család is számos tulajdonát szeretné visszaszerezni. Egyik marosvásárhelyi örököse visszaigényelte és vissza is kapta a család egykori felsőzsuki ingatlanát, ami addig a település kulturális központjának számított: iskola, óvoda, könyvtár és művelődési ház működött benne.
A dálnoki Gaál grófok több száz hektárnyi terület visszaszolgáltatását kérték a Kolozs megyei Korpádon, valamint egy épületet is, melyen most is látható a család címere. Az ingatlan a helyi óvodának és iskolának adott helyet. A család másik tulajdonát, egy épületet, a kommunisták lebontották. 15 évvel ezelőtt az örökösök egy része Castellum néven alapítványt létesített, hogy megkönnyítsék a visszaszolgáltatási folyamatot. A Clujeanul lap szerint a szervezet 57 kastélyt és udvarházat azonosított, ami a néhai nemesi családok tulajdona volt és visszaigénylés tárgyát képezte.
A Teleki grófok örökösei beperelték a gernyeszegi TBC- elkülönítőt, mert a Maros megyei egészségügyi intézmény a család egykori kastélyában működik, írja citynews.ro. Szintén a Teleki örökösök 100 hektárnyi területet is visszaigényeltek a Maros megyei erdészeti igazgatóságtól.
romanialibera.ro Fordítás: Demeter Virág-Katalin , Erdély.ma
2011. január 10.
Tőkés: elkezdődött Trianon korrekciója
Az egyesülő Európa schengeni rendszerében visszafordíthatatlan módon kezdetét vette Trianon közjogi korrekciója, a szétszakított nemzet közösségi újraegyesülése – mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti alelnök a hétvégén Nagyváradon rendezett újévi fogadáson.
Az EMNT – mint arról a szervezet közleménye hírt adott – közel húsz éves hagyományt ápolva az idén is megszervezte az eddig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által patronált újévi fogadást. Az „Új év – új kezdet" címét viselő esemény házigazdája Tőkés László volt.
A fogadáson elhangzott beszédében kifejtette: a nacionál-kommunizmus bukását követően két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy – a posztkommunizmus keserű időszakát átvészelve – a kárpát-medencei magyarság életében tavaly végre a nemzetpolitikai rendszerváltozás is bekövetkezzen. Az anyaországi választások nemzetpolitikai fordulatot eredményeztek, és az új magyar kormányzat, az Országgyűlés – Trianon gyógyítása képpen – törvénybe iktatta az egyetemes nemzeti összetartozás eszmeiségén alapuló, határokat meghaladó magyar állampolgárságot – emlékeztetett Tőkés. „Az egyesülő Európa schengeni rendszerében íme visszafordíthatatlan módon kezdetét vette Trianon közjogi korrekciója, a szétszakított nemzet közösségi újraegyesülése" – hangsúlyozta az EP-alelnök. Szerinte a tavalyi esztendő végre megteremtette a feltételeit annak, hogy a visszahúzó múlttal véglegesen szakítsunk, hogy a gyógyulás útjára lépjünk, és az egész nemzettel együtt az erdélyi magyar nemzetrész is emelkedő pályára álljon. Tőkés úgy véli: a magyarságnak szakítania kell eddigi beidegződéseivel, elhibázott politikájával és gyakorlatával, a meddő önsajnálat, valamint a történelmi, erkölcsi felelősség-áthárítás „trianoni legendavilágából a valóság talajára" kell lépnie. Közel száz év után Európa integrációja páratlan esélyt és keretet kínál Trianon és a kommunizmus meghaladására, Európa egységében végre megvalósulhat a magyarság nemzeti egysége, ezen belül pedig Erdély, Partium és Székelyföld integrációja – mondta Tőkés László.
„Az egyesült Európában végre legyen mindenkinek jó: legyen egyaránt jó románnak, cigánynak, zsidónak – és magyarnak lenni!" – tette hozzá, megállapítva: Orbán Viktor miniszterelnök egy erős Európában egy erős Magyarországot remél és akar. Tőkés szerint a „nemzetek Európájában" az elszakított magyar nemzetrészek is benne foglaltatnak, a politikai és gazdasági önrendelkezését visszaszerző Magyarországgal együtt a határon túli magyar közösségek egész autonóm szövetségének, és benne egy erős Erdélynek is helye van.
szatmar.ro, Erdély.ma
2011. január 10.
Az egyszerűsített honosítás tapasztalatait is megtárgyalják
Az egyszerűsített honosítás tapasztalatairól, a kisebbségi vegyes bizottságokról és a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakbizottságairól lesz szó a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi ülésén – mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár.
Kifejtette: örömmel látják, hogy a kedvezményes honosítás ügyintézése problémamentesen zajlik, de az eddigi tapasztalatokat, fejleményeket szeretnék áttekinteni. Napirenden szerepel még a Bethlen Gábor Alap, amelyről december 23-án fogadott el törvényt az Országgyűlés. A bizottság tagjait az alap indulásáról tájékoztatják, illetve arról, hogyan alakul át az eddigi támogatási rendszer, milyen nyilvántartást működtetnek, hogyan szeretnék az adatszolgáltatást megvalósítani az egyes államtitkárságok között. Megjegyezte: az alaphoz kapcsolódó alapkezelő nonprofit zrt. létrehozása is folyamatban van, várhatóan egy hónapon belül megkezdheti munkáját.
Téma lesz a Máért szakbizottsági rendszere. A helyettes államtitkár felidézte, hogy tavaly a Máért ülésén négy szakbizottság felállításáról döntöttek, az oktatási és kulturális, a gazdasági és önkormányzati, a külügyi és jogi, illetve a szórványtestület. Utóbbinak két albizottsága lesz, az egyik a kárpát-medencei szórványmagyarsággal, a másik a nyugati diaszpórával foglalkozik majd. A diaszpóra szakbizottság kivételével mindegyik testület még januárban ülésezik, a diaszpóratestület pedig várhatóan februárban tanácskozik. A szakbizottság munkájában a Máért tagszervezetei mellett a kormányzat képviselői is jelen lesznek – hangsúlyozta.
A tárcaközi bizottság negyedik témája a vegyes bizottságok munkája lesz. Répás Zsuzsanna elmondta, hogy összesen hat kisebbségi vegyes bizottság ülése várható az első félévben, először a magyar–szlovák vegyes bizottság tart majd ülést.
A kormány augusztus 27-i hatállyal hozta létre a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolására. A testület elnöke Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese, alelnöke pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az NPTB feladata – a kormányhatározat szerint – egy, a kormány nemzetpolitikai tevékenységét segítő kölcsönös tájékoztatáson alapuló, egységes információs rendszer létrehozása, a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtásának koordinálása és értékelése, az egyes minisztériumok külhoni magyarokat érintő tervezési tevékenységének összehangolása, a központi államigazgatási szervek külhoni magyarokat érintő tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérése, és javaslattétel a kormány számára a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtása során a forrásigény összehangolt tervezésére és a pénzfelhasználás ellenőrzésére.
A bizottságban képviselteti magát a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári, illetve parlamenti államtitkári szinten. A bizottságban helyet foglal a KSH elnöke is. A kormány határozatában felkérte a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjét, hogy személyesen vagy delegáltja útján állandó meghívottként vegyen részt az NPTB munkájában. A testület legalább negyedévente tart teljes ülést.
MTI, Erdély.ma
2011. január 10.
Kémenes Lóránt türi plébános, aki ébresztőt fújt a szórványban
Kémenes Lóránt türi plébánost Gyergyószentmiklóson szentelték pappá 2000-ben. Első állomáshelyén, Marosvásárhelyen a gye- rekpasztorációt és a fiatalok lelki irányítását bízták rá. Jogi diplomát szerzett Rómában, 2006-tól egy dél-erdélyi szórványfaluban, Türben szolgál.
Mostohán alakult ennek a kis falunak a tör- ténete, alapvetően Balázsfalva közelségének és az 1918-ban ott történteknek köszönhető ez.
100 éve itt ortodox nem volt, ám 1948-ban mikor betiltják a görög katolikus egyházat, rögtön átveszik templomaikat az ortodoxok és akkor indul meg a betelepítés. 1972-ben bezárják az utolsó magyar iskolát is. Mikor Kémenes Lóránt ide került, Isten házát is romokban találta. Rájött, hogy ahhoz, hogy az embereknek visszaadja a hitét és az önértékelését, először méltó helyet kell hozzá teremtenie. Nekifogtak a munkálatoknak, de volt két számla, amit nem tudott a közösség kifizetni. Ezért a plébános olaszországi vendégmunkát vállalt, és abból fedezte a felújítást.
Én székely ember vagyok, fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent, hogy szórvány. Itt sokkal többet kell arra adni, hogy egyenként minden embert megkeressek. Én nyitva ha- gyok mindent. A lakat csak a tolvajt kísérti, de a nyitott ajtó kísért arra, hogy betérjek" – vallja a türi plébános.
Lóri atya nemcsak a templomban, de az éte- ren keresztül is megszólítja a híveket, ugyan- is ő álmodta meg és vezeti a Balázsfalvi Rádió magyar nyelvű műsorát, az Ébredést, amely kedden és pénteken hallható. Erdély.ma
2011. január 10.
Nem lehet hivatalos ünnepnap március 15-e
Vissza kell vonniuk a március 15. ünnepnappá nyilvánításáról szóló határozatokat azoknak a székelyföldi önkormányzatoknak, amelyek korábban erről döntöttek – közölte hétfőn György Ervin, Kovászna megye prefektusa.
A kormány területi képviselőjének számító prefektus annak kapcsán beszélt erről egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy több Kovászna megyei önkormányzat az elmúlt időszakban határozatot fogadott el március 15. ünnepnappá nyilvánításáról. A kormánymegbízott az Agerpres román hírügynökség szerint elmondta: túlléptek hatáskörükön az erről határozó önkormányzatok, ugyanis hivatalos ünnepnap kijelölése kizárólag a román parlament hatáskörébe tartozik.
György Ervin figyelmeztette az önkormányzatokat, hogy bíróságon támadja meg a határozatokat, amennyiben azokat nem vonják vissza. A prefektusi hivatal eddig a Kézdivásárhely, Uzon, valamint Kovászna települések önkormányzatainak határozatát vizsgálta meg, és találta törvénytelennek. Ugyanakkor György Ervin elmondta: nem ütközik törvénybe például a Kovászna megyei tanács azon eljárása, miszerint a hivatal dolgozóival kötött kollektív munkaszerződést úgy módosították, hogy március 15-ét hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánították. Ugyanezt tette a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal is.
Az 1848-49-es szabadságharc kitörésének időpontját, a magyarság nemzeti ünnepét Erdély-szerte megünneplik a magyar közösségek. A székelyföldi településeken eddig is előfordult már, hogy egyes közintézményekben munkaszüneti napot rendeltek el a magyar nemzetiségű önkormányzati vezetők. MTI, Erdély.ma
2011. január 10.
Csupa csapás az élet – utószó helyett
Az elsorvasztott moldvai magyar oktatás könyvét az 1989-es fordulat után a Kárpátok külső lábánál élő és az Erdélybe áttelepedett csángóság anyanyelvű oktatásának visszaállítása körül kialakult bonyodalmak hívták életre. „Visszaállításról" beszélünk, mert a moldvai csángó népelem történetében első ízben 1948 és 1959 között a Magyar Népi Szövetség (1946—1953) szervezőmunkája eredményeképpen, mondhatni törzsi szinten és körülmények között, anyanyelvű iskolák, tagozatok vagy osztályok és óvodák is működtek. Ezeknek a története alig ismert, csak részkutatások és visszaemlékezések alapján tudunk róla ezt-azt. A háború utáni csángókutatás, ameddig a nacionálkommunista érában ez egyáltalán lehetséges volt, elsősorban nyelvészeti és néprajzi fogantatású. Az iskolákra vonatkozó emlékanyag feltárása háttérbe szorult. 1990-ig ez politikai tabutéma volt, az egykori magyar iskolák tanulóinak emlékezetében is megkopott, a valamikor missziós tudattal érkező vagy kényszerrel Moldvába kihelyezett erdélyi tanítók — többségük szakképzetlen — már az iskolák bezárása előtt, ha tehették, visszaszivárogtak szülőföldjükre, „Magyar Földre", ahogyan a legkeletibb csángók Erdélyt nevezik. A székelyföldi iskolákba toborzott, később kicsempészett csángó gyermekek zöme nem tért vissza szülőföldjére, jelentős részük Erdélyben „ragadt", s aki visszament, az rendszerint elrománosodott, s egyébként is, amire az első tanítóképzősök szülőföldjük iskolái felé indultak volna, ezeket brutálisan felszámolták. A könyv a szó szűkebb értelmében az 1947—1959 közötti időszak történéseit visszaemlékezések és dokumentumok alapján próbálja rögzíteni. A Csupa csapás az élet könyvborító közé fogott események, életpályák, a szerző szubjektív „csángóélményei" azonban fél évszázadnál is tágabbra kerekítik ezt az időszakot, hiszen az egykori iskolák létesítésének előzményei, a tanulók-tanítók pályaíve későbbi alakulásának ismerete nélkül nem érthető meg az a történelmi-társadalmi háttér, amely ezeknek az iskoláknak a szülőanyja, majd gyilkosa.
Az iskola- és emberi sorstörténetek kiszálazásának földrajzi háttere régiókat és országokat átfogó. Moldvában Szászkúttól vagy a jelenlegi legkeletibb csángó településtől, Lábnyiktól az északi csángó szigetig, Szabófalváig térképez fel egy hatalmas szellemi térséget, ehhez társulnak a székelyföldi kirajzások történetei s a Magyarországra különböző időszakokban áttelepedett csángó életpályák indázata.
A Csupa csapás az élet sűrített és a mozgókép műfaji követelményeihez igazított változata a Voltunk mük es… című történeti dokumentumfilmből (Magyar Történeti Dokumentumfilm és Dunatáj Alapítvány, Budapest, 1998) is megismerhető. A riportkönyv természetesen dimenzióiban és szerkezeti felépítésében is más. A szerző annak örülne, ha a könyv és film páros együtt kerülne az olvasó/néző elé.
Sylvester Lajos, Erdély.ma
2011. január 10.
Módosult a státustörvény
Maradnak a kedvezmények
(MTI) – A kettős állampolgárság megszerzése után sem esnek el az eddigi támogatásoktól a magyarigazolvánnyal rendelkezők a státustörvény módosításának köszönhetően – mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek.
Kiemelte: az eredeti törvényszöveg azt tartalmazta, hogy aki magyar állampolgár, vagy folyamodik az állampolgárságért, az nem lehet alanya a státustörvénynek, azaz számára az oktatási-nevelési és egyéb támogatások nem járhatnak.
A tavaly év végén hozott módosítással ezt megszüntették, az állampolgárság megszerzése után sem esnek el az érintettek a támogatásoktól – hangsúlyozta, hozzátéve: a honosítási törvény életbe lépésével nem szerették volna, ha diszkrimináció éri a magyarokat. A döntés mintegy kilencszázezer embert érint, napjainkig ennyien igényeltek magyarigazolványt.
"Azt szeretnénk, ha a szomszédos országokban élő magyarok hozzájuthatnának azokhoz a támogatásokhoz, kedvezményekhez, amelyek a státustörvényben vannak, ők azok akiknek erre szükségük van, s a magyar kormány őket szeretné segíteni" – fogalmazott Répás Zsuzsanna.
Kifejtette: a támogatás feltétele ezentúl az, hogy valaki a szomszédos államokban éljen, s magyar ajkú legyen, de akár magyar állampolgár, akár nem, igényelheti a támogatást.
A kedvezmények köre nem változott, minden juttatás ugyanúgy jár majd mint eddig – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy több helyen – így például Kárpátalján – elterjedtek olyan hírek, hogy az állampolgárság miatt nem járnak majd a juttatások. Ezeket a téves információkat szeretnék eloszlatni, hogy ne érezzenek akadályt az ott élő magyarok az egyszerűsített honosítás kérelmezésében – emelte ki.
A technikai módosítás mellett újdonság, hogy az oktatási-nevelési támogatás éves, húszezer forintos összege az óvodások után is jár ezentúl. Az iskolások után ezenfelül egy kétezer forintos taneszköz-vásárlási támogatást is utalnak.
Répás Zsuzsanna hangsúlyozta: szigorúbban szeretnék azt venni, hogy ki kapja meg ezeket a támogatásokat. Annak jár ez a juttatás, aki valóban magyar iskolába járatja a gyermekét – szögezte le, kiemelve: ennek a kedvezménynek az a célja, hogy a magyar nyelvű iskoláztatást segítse.
Megjegyezte: a szórványterületeken, ahol nem elérhető a magyar iskola, szóba jöhetnek egyéb formák, mint például hétvégi magyar iskola. Népújság (Marosvásárhely)
2011. január 10.
A székelymagyar szabadság bibliája (Egyed Ákos új könyve)
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében templomi istentiszteleti időpontra, szombaton 11 órára hirdettek könyvbemutatót Egyed Ákos professzor Erdély, 1848—1849 című kötetének második, bővített kiadása kapcsán. Aggódtunk is, amikor szállingózni kezdtünk a Kós Károly megálmodta-megépítette múzeum-katedrális felé, némi mentséget kereső restelkedést is rejtegetve a székelység és Erdély történetének legavatottabb kutatója, a páratlan termékenységű és igen népszerű Nesztóra előtt az elképzelt szerény érdeklődés miatt. És tessék: a Sepsiszentgyörgy, valamint környékének történelmi múltja iránt érzékenyen érdeklődő közönség templomi gyülekezetként sereglett a múzeumba ebben az író-olvasó találkozóra lehetetlennek vélt időpontban.
A könyv ránézésre is impozáns. Tartalmát tekintve a szerző a kétkötetes első kiadást (1998—1999) az ezt követő évtized kutatásainak eredményeivel egészítette ki. A kötet sepsiszentgyörgyi méltatói, Vargha Mihály múzeumigazgató, Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Kiadó igazgatója, és Boér Hunor múzeumi könyvtáros is nyomatékosította Egyed Ákos professzornak azt a képességét, hogy a históriai tényeket a széles műveltségi skálán és tágas területi szórásban rétegződő olvasót képes maga is művei köré vonzani. Ez a tudósi, írói tartás Egyed Ákos professzor esetében közvetlen és a legelvontabb témák tálalása kapcsán is közérthetően egyszerű, a történeti korokon átsugárzó, a mai olvasó véleményét és magatartását formáló képessége bámulatos és követésre méltó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 10.
Felsorakoznak az elnökjelöltek
Nagyon lassan körvonalazódnak az RMDSZ-ben a februári kongresszuson várható változások. Egyelőre kevés szó esik az alapszabályzat és a program módosításáról, az új irányok, célok szinte csak az elnökjelöltek "csatolmányaként" kerülnek szóba. Az azonban kitetszik, dolgoznak a táborok, érdekcsoportok, háttéralkuk születnek, s jó kampányhoz illően ígéretek hangzanak el. Egy-egy kiszivárgott, kiszivárogtatott nyilatkozat jelzi, nagy a munka, sürgés-forgás a kulisszák mögött.
Eddig három nagyon különböző jelölt jelentette be, hogy az RMDSZ elnöke szeretne lenni. Kelemen Hunor egyértelműen Markó politikáját folytatná, néhány változást ő is célként határozott meg, ám ezek többnyire formai módosítások. Mögötte áll a teljes RMDSZ-gépezet, a szövetségi források csak Kelemen üzeneteit közvetítik, főszereplő az alárendelt médiában, és sok, a jelenlegi vezetésnek elkötelezett megyei szervezet úgy dönt támogatásáról, hogy az ellenjelölteket meg sem hallgatja. Eckstein-Kovács Péter nem számíthat elsöprő többségre, érdekes színfoltja a megmérettetésnek, ötletei, elképzelései akár figyelemre méltóak is lehetnének, ám előre borítékolható: kevesen adják rá voksukat. Van, aki Băsescu faltörő kosaként tekint rá, mások szabadelvűségét, szabad véleménynyilvánításait nem fogadják el. Olosz Gergely szándékairól egyelőre keveset tudni. Sokat elárul azonban, hogy itthon elzárkózott, de magyarországi lapoknak nyilatkozott terveiről. Változást, új irányt akar a szövetségnek, a felsorakoztatott közhelyhalmazból annyi kihámozható, hogy a magyar közösség versenyképessé tételét tartja fontosnak. Aránylag későn jelentette be indulását, de nem tekinthető esélytelennek, képviselőházi frakcióvezetőnek való megválasztásakor már bizonyította: jól ért a szervezkedéshez, maga mellé tudja állítani azokat, akik úgy érzik, háttérbe szorították őket, semmibe veszik véleményüket. Olosz eredményesen építgette magyarországi kapcsolatait, Semjén Zsolt KDNP-elnök kebelbarátjának tekinthető, és ezt sikerült úgy tálalnia, hogy sokan hiszik, a Fidesz támogatását is élvezi. Tény, régóta készítette a terepet a szövetségi elnöki megmérettetéshez, tetemes vagyonával eddig is jó helyeket, embereket vásárolhatott magának, bizonyára most is megteszi majd. Három nagyon különböző elnökjelölt pályázik az RMDSZ vezetőségére, s hosszú évek óta most először van esély a váltásra, mégis úgy tűnik, csak a rossz és még rosszabb közül választhatnak majd a kongresszusi küldöttek. Nevezhetnénk az egyik romániai magyar párt belügyének a kérdést, de még mindig az RMDSZ a legnagyobb, legnépszerűbb alakulat, amely — egyelőre legalábbis — meghatározó a magyar közösség jövője szempontjából. Nem mindegy hát, hogy ki vezeti, és merre halad, meg tud-e újulni, jövőt építeni, vagy szétcincálják hatalomsóvár önjelöltek, egyéni és kis csoportérdekek.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 10.
Kiadvány az RMDSZ születéséről
Telt ház előtt mutatták be péntek este Kolozsváron A hívó szó és a vándor idő Kolozsvár 1989–1990 című, az RMDSZ megalakulásáról szóló kiadványt. A Kolozsvár Társaság székhelyén tartott könyvbemutató a Concordia vonósnégyes műsorával, illetve Vindis Andrea színművész szavalataival kezdődött, majd az est házigazdája, Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke szólalt fel.
Elmondta, a kötetben 13 szerző visszaemlékezése, illetve korabeli dokumentumok olvashatók. Mint hangsúlyozta, a kötet többre vállalkozik, mint az RMDSZ első küldöttgyűlésének a bemutatása. Ezt követően Markó Béla szövetségi elnök beszélt a kötetről, az RMDSZ megalakulása óta eltelt 21 évet a két világháború közti időszakhoz hasonlította.
„Ezt a könyvet végiglapozva egy közhelyre, a szolidaritás gondolatára hívnám fel a figyelmet, amelyről nem beszélünk eleget mostanában. Amikor az RMDSZ megalakult országosan, 1990. január 7-én már vádakkal kellett szembenéznünk az első napok közös magyar–román eufóriája után. Azzal vádoltak, hogy valójában egy föld alatti szövetséget hoztunk ki a napfényre. Már akkor is voltak különvélemények, de megvolt bennünk az alázat, a hűség a szolidaritás és az egység iránt” – jelentette ki Markó Béla.
„Számomra azért tanulságos a kötet, mert már A hívó szóban van néhány olyan probléma, ami az azt követő húsz-huszonegy évben folyamatosan jelen volt. Már azokban a pillanatokban volt néhány ütközőpont, s ezeket azóta sem sikerült végérvényesen lezárni, kezdve attól, hogy szövetség vagy párt legyen, milyen nevet adjanak neki, hogyan fogalmazzák meg a célokat.
Ugyanakkor az általános célokban teljes egyetértés volt” – tette hozzá Kelemen Hunor művelődési miniszter. Markó Béla és Kelemen Hunor beszédét követően, a zömmel a kolozsvári értelmiség alkotta közönség soraiból elsőként megszólaló Sípos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ megalakulásakor nem jelent meg az erdélyi magyarság világnézeti sokszínűsége.
Kiss-Előd Gergely, Krónika (Kolozsvár)
2011. január 10.
Együtt emlékeztek a székelyföldi megyék elöljárói Madéfalván
Először emlékezett a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsának elnöke közösen az 1764-es madéfalvi veszedelemről.
fagyos idő ellenére számos politikus, helybéli és Csángóföldre elszármazott csíki látogatott el a madéfalvi emlékműhöz, ahol arra emlékeztek, hogy 247 éve történt a madéfalvi veszedelemként emlegetett tömeggyilkosság, amelyet az osztrákok követtek el a csíki falucskában, ahol akkor összegyűltek a székely vezetők. Az ágyútűzzel indított támadásban mintegy 400 embert, köztük ártatlan gyermekeket és aszszonyokat mészároltak le. A mészárlás és az erőszakos katonasorozás következtében kezdődött el a székelyek kivándorlása Moldvába. A vérengzés emléke még ma is él nemcsak a madéfalviak, de a Csángóföldre került magyarok körében is.
Pénteken több mint százan gyűltek össze az emlékműnél, hogy leróják tiszteletüket a tömeggyilkosságban elhunytak előtt. Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter beszédében elmondta, bár az emberiség különböző népcsoportjai gyakran törtek egymásra azért, hogy földet, erőforrásokat szerezzenek, hogy megszüntessék egy nemzet önazonosságát vagy elvegyék szabadságát, a madéfalvi veszedelemhez fogható mészárlásra ritkán volt példa. „Voltak olyan harcok, amelyeket nem lehetett háborúnak nevezni, így 1764 sem nevezhető egyenlő felek küzdelmének, hiszen védtelen, alvó székely családokra törtek rá” – fogalmazott a tárcavezető. Kelemen szerint múltunkból le kell szűrni a tanulságot: nem szabad kompromisszumot kötnünk, ha szabadságunkról, értékeinkről, önazonosságunkról van szó, illetve soha nem fordulhatunk egymás ellen.
„Az, aki a határon áll, mindig jobban ki van téve a támadásoknak. A székely ember mindig a határon állt, még most is, amikor nem fegyverekkel harcolunk” – mondta a politikus. A megemlékezésen felszólalt Balogh György csíkszeredai konzul is, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy több évszázada azért harcoltak a magyarok, mert elvették tőlük a szabadságukat. Fontos ezért, hogy a jövőben egy nemzetként küzdjön a nép, hangsúlyozta a diplomata. Gyerkó László szenátor a jelen döntéseinek fontosságáról beszélt. „Történelmünket mi alakítjuk, döntéseink befolyásolják jövőnket, és erre a legaktuálisabb példa az oktatási törvény” – jelentette ki a honatya.
Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök kifejtette, bármi is történt közel 250 éve, nem vehették el a magyaroktól nyelvüket, kultúrájukat, és ez a kitartás feljogosítja a székelyeket a magyar állampolgárságra. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök arra buzdította a jelenlévőket, vigyék előre együtt a Székelyföld ügyét. „Székelyföld ne azoké legyen, akik kigúnyolják, hanem azoké, akik szeretik ezt a tájat, az itt lakó embereket. Ne azoké legyen, akik fékezik a szántóföldek, a legelők és az erdők visszaadását, hanem azoké, akik megművelik azokat, akiknek nem szégyen a kétkezi munka. Székelyföld ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik az adónkat, hanem azoké, akik itt termelik meg az anyagi javakat. Ne azoké legyen, akik a sót, a borvizet, az erdőt elveszik előlünk, hanem azoké, akik kitermelik az altalajkincseket és újraültetik a letarolt hegyoldalakat.
Székelyföld ne a nyakunkra ültetett ellenőrző szerveké legyen, hanem azoké, akik akkor is szeretik, amikor nem könnyű szeretni. Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne” – hangoztatta az elöljáró. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen úgy, ahogy közel 250 éve saját vezetőket akartak a székelyek, ma is ragaszkodnak hozzá, hogy saját soraikból válasszák tisztviselőiket. „Számunkra Madéfalva az együvé tartozás, a jó- és balsors közös vállalásának, a székely múlt ismeretének, szimbólumaink és emlékhelyeink tiszteletének, az elveink mellett a végletekig való kitartásnak, jogaink érvényesítésének, a személyes és közösségi áldozatvállalásnak, az állhatatosságnak a jelképe” – összegzett az elöljáró.
Az idei megemlékezés a madéfalvi római katolikus templomban kezdődött, ahol a Zöld Péter Általános Iskola tanulói mutattak be ünnepi műsort. A műsorral egybekötött szentmisén a madéfalviak és meghívottaik mellett csángók és hagyományőrző huszárok voltak jelen. A Siculicidium emlékművénél tartott ünnepi beszédek között szavalat és csángó asszonyok kórusának éneke hangzott el. Ezt követően került sor a koszorúzásra, amely a székely himnusszal kezdődött és a magyar himnusszal zárult. Az emlékműtől az ünnepség résztvevői a helyi iskolába vonultak, ahol a Forradalom és szabadságharc 1848–1849 című vándorkiállítást tekinthették meg.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)
2011. január 10.
Nyugtasson a Donnak zúgása
Nagyvárad – A Pro Liberta Partium Egyesület szervezésében január 15-én, szombaton délután 16 órától mutatják be Nagyváradon a Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot a volt Arlusban.
A Pro Liberta Partium Egyesület szervezésében január 15-én, szombaton délután 4 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban mutatják be a Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot. Ezzel kapcsolatban Meleg Vilmos rendező azt nyilatkozta az erdon.ro-nak: “Egy olyan dokumentumjátékról van szó, melyet Szabó József János magyarországi történész állított össze, különböző levelek, iratok, beszámolók, nyilatkozatok és parancsok alapján. Az előadás tehát egy egyvelege a 2. magyar hadsereggel kapcsolatos dokumentumanyagoknak. Előfordul benne minden, ami érinti ezt a témát. Természetesen egy válogatásról beszélhetünk, mert ellenkező esetben több órát venne igénybe a produkció, így viszont körülbelül 50 percet tart. Hogy mégse legyen annyira száraz, a kor hangulatát idézű dalok fognak felcsendülni, Karády-számok alapján, Molnár Júlia közreműködésében. A dokumentumokat részben felolvassa, részben pedig előadja Halasi Erzsébet, F. Márton Erzsébet, ifj. Kovács Levente és jómagam. Az előadást vetített képanyag is kiegészíti, korabeli híradókból kivágott fotókból, tehát nem lesznek mozgó képek.”
Jegyek elővételben a Nagyváradi Állami színház jegypénztáránál válthatóak, 15 lejért. Az esemény médiatámogatója a Bihari Napló.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2011. január 10.
Hívó szó, vándor időkben
RMDSZ-évfordulós dokumentumkötetet mutattak be a hétvégén Kolozsváron
A két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989–1990) című kötetet mutatták be a hétvégén Kolozsváron. A kiadvány az 1990 januárjában tartott első RMDSZ küldöttgyűlés évfordulója alkalmával jelent meg a Korunk-Kompress Kiadó és a Kolozsvár Társaság közös gondozásában.
A két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989–1990) című kötetet mutatták be a hétvégén Kolozsváron. A kiadvány az 1990 januárjában tartott első RMDSZ küldöttgyűlés évfordulója alkalmával jelent meg a Korunk-Kompress Kiadó és a Kolozsvár Társaság közös gondozásában. A résztvevőket Kántor Lajos, a könyv szerkesztője, a Kolozsvár Társaság elnöke köszöntötte.
„Ma is példaértékű, ahogyan 1990 januárjában az erdélyi magyar értelmiség képes volt alázattal, hűséggel és szolidaritással egységbe kovácsolni a számos helyi kezdeményezést, és letenni az egységes érdekvédelmi szervezet alapjait: ebben a hatalmas munkában a kolozsvári magyar értelmiségnek elsődleges szerepe volt” – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes a könyvbemutatón.
Az RMDSZ elnöke szerint az is példaértékű, hogy bár az értelmiségnek nem a politikai szerepvállalás, hanem az alkotás az alapvető feladata, 1989 után többségében tudósok, írók, művészek voltak azok, akik élére álltak a kisebbségi jogküzdelemnek, és megfogalmazták a lényegében ma is érvényes célkitűzéseket. Az elmúlt két évtized politikai tanulságairól szólva Markó Béla úgy fogalmazott: szabadságot, jogot egyszer s mindenkorra kivívni nem lehet, ezt ugyanis minden nemzedéknek ki kell vívnia magának.
„Mi, akik akkor alapítói voltunk a szövetségnek, a magunk szövetségét megkötöttük, most pedig a következő generációknak is meg kell kötniük a maguk szövetségét, és ezt az esélyt, lehetőséget meg kell nekik adni” – mutatott rá beszédében Markó Béla.
A könyvbemutatón részt vett Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is, aki beszédében elmondta: 21 évvel ezelőtt is voltak olyan értelmiségiek, akik azonnal vállalták a cselekvést, olyanok, akik irányt mutattak, elméleti hátteret biztosítottak, és olyanok is, akik elsőre tudták, hogy nem akarnak aktív, politikai szerepet vállalni. A miniszter kifejtette: a kiadványból az derül ki számára, hogy ’90-ben semmi nem döntetett el végérvényesen, minden megfordítható ebben az országban, az értékrendek még nem kristályosodtak ki, még nem állnak a biztos alapok.
A kötet méltatásaként a kulturális miniszter kiemelte: ez nemcsak a lenyomata a 21 évvel ezelőtt történteknek, de útmutató, útravaló is azoknak, akik a közéleti, politikai szerepre vállalkoznak. A kordokumentumnak számító kötetből Kelemen Hunor kiemelte annak néhány olyan felvetését, amelyek 21 éve folyamatosan jelen vannak az erdélyi magyar közbeszédben.
A könyvbemutatón felszólalt több közéleti személyiség is, Gyimesi Éva egyetemi oktató, Bakk Miklós politikai elemző, Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője. A kiadványból Vindis Anrea kolozsvári színésznő olvasott fel, a rendezvényt a Concordia vonósnégyes zenéje tette hangulatosabbá. Új Magyar Szó (Bukarest)