Markó: Az Alkotmánybíróság döntése természetes
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke a Mediafax tudósítójának elmondta: örül az Alkotmánybíróság döntésének, miszerint alkotmányosnak ítélte a kormány felelősségvállalásával elfogadott oktatási törvényt.
"Ez természetes volt, őszintén örülök, hogy az Alkotmánybíróság végre meghozta ezt a döntést. Én már az elejétől kezdve azt nyilatkoztam, hogy nem látok semmi alkotmányelleneset ebben, és íme, az Alkotmánybíróság döntése bebizonyította ezt. Sokat dolgoztunk ezen a törvényen, jómagam és kormánybeli társaim is, köszönetet szeretnék mondani a képviselőház és a szenátus szakbizottságaiban levő kollegáknak és az oktatási minisztériumnak, amely kidolgozta és támogatta ezt a törvényt" – mondta Markó Béla.
A miniszterelnök-helyettes hozzáfűzte: nagyon reméli, hogy az elkövetkezendő napokban a tanügy- minisztérium megkezdheti az új törvény gyakorlatba ültetését, amely feltétele "a reform bevezetésének".
"Így is sokat késtünk. Az oktatási törvény elfogadása lehetőséget nyújt arra, hogy a következő tanévet más körülmények között kezdjük. Hangsúlyoznám, hogy a kisebbségek jogaira vonatkozó előírások csak egy részét jelentik a törvénynek, fontosabb ennél az általános reform, a közoktatás decentralizációja" – mondta Markó Béla. Népújság (Marosvásárhely)

Alaptalanok voltak az aggodalmak
(MTI) – Már látszik, hogy alaptalanok voltak a kedvezményes magyar honosítási eljárással kapcsolatos korábbi aggodalmak – mondta Martonyi János kedden az InfoRádiónak nyilatkozva.
Nem arról van szó, hogy bárki államhatárok megváltoztatásában vagy területekben gondolkodna – jelentette ki a külügyminiszter a rádió Aréna című műsorában a két napja kérelmezhető kedvezményes honosítás tapasztalataira vonatkozó kérdésekre. Hozzátette: "mindenkit meg kell nyugtatnunk, azt hiszem, mindenki be fogja látni, hogy itt semmiféle aggodalomra nincs ok, itt semmiféle magyar irredentizmus nincsen". Azt mondta, elemi emberi igénynek tesznek eleget, amelynek a térség országai már eleget tettek.
Martonyi János szerint az egyszerűsített honosítási eljárás esetében arról van szó: a magyar identitásukat átérző emberek ne legyenek megfosztva attól a lehetőségtől, hogy a magyar állampolgárságot felvegyék, magyarországi letelepedés nélkül.
A magyar diplomácia vezetője úgy fogalmazott: az első napok tapasztalatai azt mutatják, óriási lelki- érzelmi jelentősége van a kérdésnek, megható jelenetekre került sor Szabadkán, Csíkszeredán, Kolozsvárott és másutt. Elmondta, eddig ebben a három városban jelentkeztek a legtöbben.
Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a szomszédos országokban, hanem a világ bármely országában élő magyarokról is szó van, akik eddig nem kérhettek magyar állampolgárságot, illetve útlevelet, mivel ők vagy a felmenőik nem a jelenlegi Magyarország területéről származnak. A távoli országok között említette Argentínát, Ausztráliát és az Egyesült Államokat.
Arra a kérdésre, lesz-e Magyarországnak az ügy miatt konfliktusa Szlovákiával, azt mondta: véleménye szerint nem lesz ilyen konfliktus. Megjegyezte, úgy tudja, Szlovákiában eddig csak egy vagy két ember folyamodott állampolgárságért. Elmondta, mindig is arra számított, hogy a Felvidéken viszonylag kevesen fogják igényelni az állampolgárságot, "tudniillik nincs rá igazán szükségük".
Azt mondta, más kérdés, hogy azt a szlovák törvényt, amely szerint automatikusan elveszti a szlovák állampolgárságát az, aki egy másik állampolgárságot kérelmez, még nem módosították. Hozzáfűzte: "elég egyértelmű, hogy ez a módosítás meg fog történni". A módosítással a szlovák szabályozás ki fogja mondani, hogy egy másik állam állampolgárságának nincs jogi hatása Szlovákia területén – mondta.
A kettős állampolgárságnak gyakorlati jelentősége a miniszter szerint elsősorban a Szerbiában és Ukrajnában élő magyarok, és nagy jelképes jelentősége mindenekelőtt az erdélyi magyarok számára van.
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a választójog megadásában gondolkodik-e a kormány, Martonyi János azt mondta: ez egy következő kérdés, amelyről feltételezhetően a parlament dönt majd, és erről különböző elképzelések vannak.
Kifejtette, hogy a legtöbb országban, ahol a kettős állampolgárságot elismerik, valamilyen formában szavazati jogot is adnak, de bizonyos korlátok alkalmazásával, például meghatározzák azoknak a képviselőknek a számát, akiket a külföldön élő állampolgárok megválaszthatnak. Szerinte erről a kérdésről a választójogi törvény módosításakor lehet majd dönteni.
A külügyminiszter kijelentette: most az a lényeg, hogy az állampolgársági kérelmeket Magyarország befogadja, és ez a folyamat sima, zavar nélküli legyen, mindenki, köztük a szomszédos országok és azok kormányai megelégedésére. Népújság (Marosvásárhely)

Személyes adatokat gyűjt a Bihar megyei RMDSZ a magyar állampolgárságról érdeklődőktől
Nevét, címét és igazolványszámát is elkéri az RMDSZ Bihar megyei szervezete azoknak, akik a magyar állampolgársággal kapcsolatos információkat kérnek tőlük. „Kérem, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete, úgy, mint eddig, tájékoztasson, illetve tájékoztathasson a kettős állampolgárságról” – áll az adatgyűjtő íven.
A Bihar megyei RMDSZ 2004 decemberében harmincezer aláírást gyűjtött a kettős állampolgárságért” – emlékeztetett Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök. „Innentől kezdve nyilvánvaló, hogy mi felelősséggel tartozunk azokért az emberekért, akik annak idején támogatták ezt a kezdeményezést” – szögezte le. Felidézte: nemrég tájékoztató füzetet is kiadtak, illetve körutat is szerveztek a megyében. A füzetet több ezer példányban nyomtatták ki.
Szabó Ödön kijelentette: a mostani adatlap egy felmérés is egyben, hogy a szervezet lássa, nagyjából hány ember részére kell tájékoztatás nyújtaniuk az elkövetkezendőkben. Arra a kérdésünkre, hogy mire számíthat az, aki nevét, címét és igazolványszámát is megadja az RMDSZ-nek, az ügyvezető kitérően azt felelte: „sok mindenre”. Hozzátette: a lényeg az, hogy ne csak vaktában, hanem az igény pontos ismeretében tájékoztassák a lakosságot. „Másrészt az is egyértelművé válik ezáltal, hogy az emberek igénylik, hogy az RMDSZ is tájékoztathassa őket úgy, ahogy azt megtettük az eddigiekben is, és megtesszük ezentúl is” – jelentette ki Szabó Ödön.
„Egy dolgot folyamatosan elfelejtenek: a RMDSZ által létrehozott irodákban is ugyanúgy kap mindenki tájékoztatást a kettős állampolgárságról, mint bármilyen más irodában. Ukrajnában, Szlovákiában és Szerbiában, vagy ha úgy tetszik, Kárpátalján, Felvidéken és Délvidéken ugyanúgy az emberek nagy többsége azokkal az információkkal rendelkezik, amelyeket ugyanarról a honlapról szereznek, és az ottani helyi szervezetek adnak tovább. Ott nincs demokrácia-központ” – folytatta. Hozzátette: a romániai demokrácia talán valamivel előrébb van, mint az ukrajnai, de hogy ez pontosan mit jelent, már nem magyarázta el. (Lakatos Péter: magánügy a honosítás. Egyelőre nem igényelte a magyar állampolgárságot Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, de kijelentette: ha meg is teszi, az a magánügye. Az állampolgársági törvény ilyen formájú módosítását mindenesetre rég várt lehetőségnek tartja. Ő is felidézte az RMDSZ 2004-es aláírásgyűjtési akcióját, hozzátéve: akkor talán még aktuálisabb lett volna a dolog, mint most, hiszen több országba csak vízummal léphettek be román állampolgárok, mégis jobb későn, mint soha. Azt, hogy választása nem publikus, a magyar igazolvány példájával illusztrálta: mint elmondta, az is van neki, de annak igénylését sem verte nagydobra. Mindemellett a státustörvény biztosította jogokat nem is használja ki, hiszen, mint fogalmazott, arra is megvan a pénze, hogy megvegye magának teljes áron a gyógyszereket, és úgy véli, az a korrekt, ha nem ő, hanem olyasvalaki kér költségtérítéses orvosságot, aki valóban rászorul.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nemrég kettős kommunikációval vádolta meg az RMDSZ-t – Lakatos szerint az európai parlamenti alelnök csak magából indul ki, amikor ilyet mond. Azt is kijelentette, ha tőle valaki megkérdi, hol kaphat felvilágosítást a honosításról, az RMDSZ irodájába irányítja az illetőt. Azt viszont szerinte senki számára nem lehet előírni, hogy kérje vagy ne kérje az állampolgárságot, és politikus részéről helytelen egy másik politikust vádolni amiatt, hogy így vagy úgy dönt.)
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

PSD-szenátor: magyar paramilitáris szervezet tagjai „hemzsegnek” Erdélyben
Olguţa Vasilescu szociáldemokrata (PSD) szenátor sérelmezte szerdán, hogy a román hatóságok semmit nem tesznek az ellen, hogy Romániában működik egy magyar „paramilitáris és fasiszta” szervezet, amelynek tagjai „hemzsegnek” Erdélyben.
Dolj megyei PSD-szenátor annak kapcsán nyilatkozott, hogy Traian Băsescu államfő az oktatási törvény keddi aláírása után tartott sajtótájékoztatóján bírálta a jogszabályt ért nacionalista bírálatokat.
„Hogyan engedheti meg magának Traian Băsescu, hogy nacionalizmusról beszéljen, miközben tudnia kellene, hogy megyei tanácsok elnökei és prefektusok sorban állnak a csíkszeredai magyar konzulátusnál, hogy magyar állampolgárságot kapjanak, és hogy Erdély-szerte magyarra változtatják a román elnevezéseket” – fogalmazott Vasilescu utalva arra, hogy Borboly Csaba, Tamás Sándor, és Lokodi Edit Emőke, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsának elnökei benyújtották állampolgárság-igénylésüket.
Olguţa Vasilescu szerint noha Magyarországon izraeli nyomásra betiltották a Magyar Gárdát, a szervezet nehézség nélkül működik Romániában. „Felvonulnak Románia utcáin, még egy székely zászlóaljat is létrehoztak, hemzsegnek Erdélyben, anélkül, hogy az államelnök reagálna erre” – tette hozzá a PSD-szenátor. Krónika (Kolozsvár)

Schengen-hisztéria egy félreértett Pintér-nyilatkozat miatt
Hisztérikus reakciókat váltott csütörtökön a romániai közéletben Pintér Sándor, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Magyarország belügyminiszterének egy állítólagos nyilatkozata, amelyet a politikus egy, a német dpa hírügynökségnek adott interjúban tett, és amely szerint a tervezett márciusi időpont helyett a felkészülésben tapasztalt hiányosságok miatt októberre halasztják Románia és Bulgária csatlakozását a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létre jött schengeni övezethez.
A román média tényként kezelte a halasztásról szóló hírt, az ellenzéki politikusok össztüzet zúdítottak a kormányra és Traian Băsescu államfőre a kudarc miatt, többen az Európai Uniót is bírálták.
A budapesti belügyminisztérium később közleményben ismertette Pintér nyilatkozatát, ebből pedig kiderül: csupán eshetőségként beszélt a halasztásról, mondván, hogy ha a schengeni országok nem támogatják száz százalékosan, Románia és Bulgária csatlakozása nem történik meg.
Korodi Attila, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke a Krónika kérdésére leszögezte: félreértelmezték Pintér Sándor szavait, a magyar belügyminiszter ugyanis nem tényként közölte a román és a bolgár csatlakozás elhalasztását, csupán a forgatókönyvet vázolta arra az esetre, ha a Bizottság a halasztás mellett döntene. „Mind a budapesti román, mind a bukaresti magyar nagykövetségen érdeklődtünk, és megerősítették: a magyar belügyminiszter nem jelentette ki tényszerűen a halasztást. Közölték, Magyarország továbbra is elkötelezett Románia márciusi csatlakozása mellett” – szögezte le lapunknak Korodi.
A Pintér-nyilatkozat
A budapesti belügyminisztérium közleményben hozta nyilvánosságra az ominózus Pintér-nyilatkozatot.
„Optimista ember vagyok, soha semmit nem tekintek vesztett ügynek. Nagyon sok munka van mind Bulgáriában, mind Romániában a schengeni csatlakozás érdekében. Nagyon sokan készültek erre, rendszereket állítottak be, tanultak annak érdekében a rendőr kollégák, határőrök, hogy teljesíteni tudják a schengeni vállalásokat. Ismerjük a német és a francia álláspontot, de van egy meghatározott jogi lépéssorozat, amit végre kell hajtani. Szakértők elvégezték a munkájukat, a szakértők az első olvasatban megtárgyalták a véleményeiket, és január végén közzéteszik ezt a véleményt. Ekkor, ennek a véleménynek az ismeretében kell a következő lépést megtennünk, és a Tanács előtt megbeszélni a vélemények ismeretében, hogy hogyan, mit kell még végrehajtani Bulgáriában és Romániában annak érdekében, hogy a schengeni országokhoz csatlakozhassanak. Egyértelmű az eljárás ebben a tekintetben: 100 %-osan kell valamennyi schengeni országnak a véleménye és a szavazata ahhoz, hogy tagok lehessenek. Ha ezt a 100%-ot nem érjük el, akkor természetesen a két ország schengeni tagsága nem történik meg. Úgy gondolom, hogy legkésőbb júniusig olyan politikai állásfoglalást kell elérnünk, hogy milyen feladatokat kell még végrehajtani a két országban, milyen határidővel kell megtenni, hogy ezt a német és francia véleményt meg tudják változtattatni.” – mondta a magyar belügyi tárca vezetője a dpa-nak adott interjúban.
A közlemény egyúttal rámutat: „a magyar elnökség egyik legfontosabb prioritása Románia és Bulgária schengeni övezethez való gyors csatlakozása, amelyhez minden energiánkat mozgósítjuk az ügy sikere érdekében. Hazánk - ahogy eddig is - megad minden segítséget mind Bulgáriának, mind Romániának a mihamarabbi csatlakozásuk érdekében. Bárhogy is alakulnak a körülmények, a magyar elnökség úgy szeretné átadni a stafétát Lengyelországnak, hogy Bulgária és Románia schengeni csatlakozásának ügyét a két ország szempontjából megnyugtatóan lezárta.”
Teodor Baconschi külügyminiszter – aki egy szerda esti televíziós műsorban arról beszélt, amennyiben a schengeni csatlakozás kudarccal végződik, a miniszterelnök kérésére hajlandó lemondani, ugyanakkor úgy vélte, a távozásra nincs ok, mivel az általa vezetett tárca minden feladatának eleget tett – szintén megerősítette a Korodi által mondottakat. Mint elmondta, egy nyilatkozat csak akkor tekinthető hivatalosnak, ha azt diplomáciai úton közlik, vagy ha a két ország nagykövetsége is megerősíti. Ennek nyomán továbbra is a márciusi csatlakozási időpont számít hivatalosnak – szögezte le Baconschi.
Marian Tutilescu, a belügyi tárca schengeni csatlakozásért felelős osztályvezetője leszögezte, a csatlakozás témája leghamarabb január 20-a táján kerülhet napirendre Brüsszelben. A híresztelést cáfolta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki szintén megerősítette: Magyarország a márciusi schengeni csatlakozást támogatja, és az Unió soros elnökeként igyekszik ennek fontosságáról meggyőzni a vonakodó tagállamokat is.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke közölte: Németország és Franciaország álláspontját ismerve – a két ország belügyminisztere néhány héttel ezelőtt levélben fordult az Európai bizottsághoz, a román és a bolgár csatlakozás halasztását javasolva a felkészülési hiányosságok miatt – lehetnek problémák a csatlakozással, de Románia továbbra is számít Magyarország támogatására. Rámutatott: tudja, hogy fennáll a halasztás veszélye, de továbbra is arra számít, hogy az eredetileg kitűzött időpontban sikerül majd csatlakozni. Mint kifejtette, Románia teljesítette a csatlakozás műszaki feltételeit, a politikai feltételek viszont bármikor vita tárgyát képezhetik, bár álláspontja szerint nem várható, hogy jelentős politikai problémák merülnének föl.
Renate Weber, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője rámutatott: lehetetlen, hogy most kiderüljön, esélyes-e a most a csatlakozás, vagy sem, mivel előbb be kell mutatni a műszaki felkészültségről készült jelentést, majd februárra újabb jelentést készül, amelyet az Európai Parlament elé terjesztenek, ezt követően pedig az Európai Bizottságnak kell meghoznia a végső döntést. Weber szerint ugyanakkor ez a végső döntés márciusban vagy áprilisban várható.
Az ellenzék ugyanakkor folyamatosan bírálta a kormányt a vélelmezett külpolitikai kudarc miatt, Adrian Severin, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője pedig úgy értékelte, hogy a hibásan értelmezett Pintér-nyilatkozattal bizonyos körök az európai törvényhozásra próbálnak nyomást gyakorolni. Úgy vélte, a nyomásgyakorlás mögött a francia kormány áll, amely belpolitikai problémáiról és korrupciós ügyeiről kívánja elterelni a figyelmet, illetve bizonyos kereskedelmi problémák miatt akarja büntetni Romániát. Severin úgy vélte, a korrupciós ügyek miatt akár Franciaországot is ki lehetne zárni a schengeni övezetből, és álláspontja szerint a francia-román stratégiai partnerség halott. Úgy vélte, Romániának diplomáciai offenzívába kellene kezdenie, amelyben bemutatja: a német és a francia belügyminiszter kezdeményezése erkölcstelen és törvénytelen. Kijelentette, az igazságügyi reform gyakorlatba ültetésére kidolgozott együttműködési és ellenőrzési mechanizmus csupán ürügyül szolgál Románia megzsarolására, és semmilyen következményekkel nem járna, ha Románia – Baconschi külügyminiszter hét eleji fenyegetését megvalósítva – egyoldalúan felmondaná. Számos bírálat érte Traian Băsescu államfőt is, aki épp egy nappal korábban jelentette be, hogy vállalja a politikai felelősséget a schengeni csatlakozás esetleges kudarcáért.
Mint ismeretes, Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ellen Németország, Franciaország és Hollandia is szót emelt. A német és a francia belügyminiszter szerint a két országot akkor lehet felvenni a határellenőrzés megszűnése nyomán létre jött övezetbe, ha sikerült leküzdeni a korrupciót, gyakorlatba ültetni az igazságügyi reformot, valamint biztosítani a külső határok védelmét. A román álláspont szerint ugyanakkor a csatlakozásnak csupán műszaki feltételei vannak, ezeket pedig – ahogy ezt az EB ellenőrei is jelezték – az ország teljesítette. A határőrizet megerősítésének elégségességéről szóló jelentést várhatóan a közeljövőben teszi közzé az illetékes bizottság, és ezt követően várható döntés arról, hogy valóban elhalasztják-e a két ország csatlakozását, vagy már márciusban részévé válhatnak a schengeni övezetnek. Krónika (Kolozsvár)

A Hívó Szó első olvasója voltam
Leírtam, de leírták már mások is, sok szemszögből vizsgálva azokat az órákat, amelyekben az 1989. decemberi romániai népfelkelés közepette a kolozsvári Szabadság napilap első száma elkészült. Hogy erre most mégis visszatérek, csupán azzal magyarázható, hogy a lapindulás egyik fontos mozzanatát felelevenítsem, és azzal kapcsolatban a magam tapasztalatát a nagyérdemű olvasóval megosszam.
Hónapok óta nem volt kapcsolatom az Igazságnak, a város korábbi magyar napilapjának a szerkesztőivel. Pedig annak előtte a lap belső munkatársa voltam. 1988-ban ugyanis László Ferenc és Orbán Ferenc vettek rá, hogy hagyjam ott addigi munkahelyemet, a kolozsvári Hűtő- és Élelmiszeripari Kutató- és Tervezőintézetet (az ICPIAF-ot, vagy ahogyan azt a felejthetetlen és rendkívüli tudású Tenkei Tibor mérnökkel együtt magyarul neveztük, a HÉKUTI-t), és adjam újságírásra a fejem. Hiszen a lap – magyarázták nekem – csak olyan egyetemi képzettségű munkatársat alkalmazhat, aki gyakorlati éveit már letöltötte, és aki kolozsvári illetőségű. Ilyen személy kevés volt, s főképp olyan nem, akinek az írásra is hajlama legyen, ezért végső érvként azt a rémképet is szemem elé vetítették, hogy a nyugdíjazások okán meg fog szűnni a kolozsvári magyar napilap, hiszen nem lesz, aki megírja.
Jó kollégámat és barátomat, Murádin Jenőt akkor nevezték ki a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjévé, így az ő helyére kerülnék, és a művészeti és tudományos rovat szerkesztése lenne a dolgom. Vonakodtam a váltástól, a kutatóintézetben ugyanis jó fizetést kaptam, az újságírás iránti vonzalmam azonban erősebbnek bizonyult. Gyorsan elintézték az áthelyezésemet, összesen egy hét alatt, a szerkesztőségi munkám első napján – amellett, hogy fizetésemet egyharmadával csökkentették – mégis hatalmas meglepetés várt rám: Orbán Ferenc lemondott a főszerkesztő-helyettességről. A megyei pártbizottság az általam akkor kevésbé ismert Pálfi Mirceát nevezte ki a lap élére, főszerkesztője az Igazságnak ugyanis akkor már évek óta csak névlegesen volt.
A szerkesztőség vezetősége nem tartotta be az ígéretét, a művészeti és tudományos cikkek mellett gyakran kértek ipari jellegű beszámolókat tőlem, ami a politikához jóval közelebb állott, s amitől minél nagyobb távolságra törekedtem. Csakhogy amikor például a régi kolozsvári ipari létesítmények múltját és hagyományait kezdtem prezentálni, durván rendre utasítottak. Visszaút a kutatóintézetbe persze nem volt, s párhuzamosan azzal, hogy viszonyom a hatalommal egyre jobban és egyre látványosabban romlott, nőtt bennem az elszántság, hogy kilépek az egészből.
A kilépésre egyetlen lehetőség volt, a kivándorlás. Így lettem 1989 nyarán munkanélkülivé, hogy aztán házkutatások és titkosszolgálati megfigyelés tárgyává váljak. 1989 novemberében, a párt XIV. kongresszusának közeledtével, tömbházlakásom lépcsőházában a Szekuritáte már 24 órás ügyeletet tartott. Októbertől kezdődően legtöbb barátommal és ismerősömmel megszakítottam a kapcsolatot, nehogy bajt hozzak rájuk is. A teljes elkeseredés mellett csak a szabadságvágy növekedett bennem napról napra.
December 17-én vettek őrizetbe, és szállítottak be a Szekuritáté Árpád utcai székházába, ahol sikertelenül arra próbáltak rávenni, valljam be: tudomásom van arról, hogy Temesvárra külföldi horthysta, fasiszta, irredenta elemek törtek be, amelyek ott „destabilizálják a helyzetet”. Nekem a Kossuth rádióból már tudomásomra jutottak a temesvári lövöldözések, és biztos voltam abban, hogy a rendszer vége igen közel lehet. Azzal védekeztem azonban – amint utóbb kiderült, hatásosan –, hogy Temesváron nem jártam, ki sem mozdultam a lakásomból, munkatársaik ezt igazolhatják, s ha kimozdultam, legfeljebb a kenyéradagomat „vettem ki” a boltból. Végül december 21-én délben azzal engedtek el, egyik percről a másikra, hogy „majd még találkozunk”.
Előbb a protestáns teológiára siettem. Onnan mentem a Főtérre, majd az ottani események láttán tovább, az Igazság szerkesztőségébe. Csakhogy aznap még minden képlékeny volt, új lap szerkesztéséről szó sem lehetett. Ez másnapra maradt. A forradalom első évfordulóján a Szabadságban részletesen leírtam, hogy miképpen és kik írták és szerkesztették az első lapszámot, hogyan állt össze december 22-én az az ad hoc szerkesztőség, amelynek produktumát december 23-án 35 ezer példányban jelentettük meg. A szabadság sóvárgása tette velem azt, hogy abban az első lapszámban írásomnak a Hogy visszatérhessünk Európába címet adtam. Ma már inkább szégyellem azt a parttalan lelkesedést, azt a hatalmas naivitást, amely rajtam akkor erőt vett. Fogalmam sem volt arról, hogy Európa majdnem húszévnyi távolságra van tőlünk, s hogy még éveknek kell eltelnie, amíg mások is az Európába való visszatérést fogják ezen a földön szorgalmazni.
Akkor azonban kézenfekvőnek az tűnt, hogy – bár a nyomda környékén már lövöldöztek – a nyomdaszolgálatot, mint az akkori szerkesztőség legfiatalabb tagja (újra annak éreztem magam, bár erre akkor még senki nem kért fel), elvállaljam. Ott is maradtam a következő napokra a nyomdában. Nem voltam egyedül, az összeverődött szerkesztőség tagjai közül többen is lejöttek az első estéken, köztük Székely Raymond és Krizsán Zoltán is. Ha az első lapszám megszületését megelőző nyomdai viták jelentős része a lap címére vonatkozott, a második lapszám szerkesztése azzal kezdődött, hogy a Jókai utcai szerkesztőségből telefonon értesítettek: egy fontos anyagnak tartsunk fent helyet, felhívásról van szó, amelyet majd Kántor Lajos hoz el a nyomdába.
Kántor Lajos meg is érkezett a kora esti órákban a szöveggel, amelyet szolgálatos szerkesztőként a szedés előtt feladatom volt elolvasni, megszerkeszteni. Hozzá is láttam a Hívó Szó című kiáltvány olvasásához. A szöveg, amelynek geneziséről úgyszólván semmit nem tudtam, óriási lelkesedést váltott ki belőlem. Úgy éreztem, ez az a szöveg, amelyre éveken át vártam, benne vannak ugyanis mindazok az elemek, amelyeket évek hosszú során át suttogva megejtett baráti beszélgetéseken egymásnak kifejtettünk, amelyek fölött vitáztunk. Csakhogy azok az elemek itt rendszerré ötvöződtek, teljes mértékben összefüggővé váltak, és egymást szervesen kiegészítették. Egyszóval habzsoltam a kiáltvány minden mondatát, és – első olvasójaként – a teljes szöveget elfogadtam. Akkor még nem tudtam, hogy a szöveg sikerét az a politikai tapasztalat biztosította, amelyet megalkotói évtizedeken át szereztek meg, s amellyel magam akkor távolról sem rendelkeztem.
Egyetlen dolgot tudtam, hogy azokban a napokban, órákban a legfontosabb a szolidaritás kell hogy legyen, ezt pedig leginkább úgy lehet kifejezésre juttatni, ha mindazt, amivel egyetértünk, névvel vállaljuk, aláírjuk. Ezért is fordultam lelkendezve Székely Raymond kollégámhoz: kértem, olvassa el a felhívást, amellyel én teljes mértékben egyetértek, és hitelességének növelése céljából írjuk mi is alá a többi tizenöt név alatt. Annyit ugyanis akkorra már sikerült megtudnom, hogy a Hívó Szót Gáll Ernő Vörösmarty (Brassó) utcai lakásán szövegezték a házigazdával együtt néhányan, majd utána a kiáltvány bejárta a várost, hogy mások is aláírják (ezért került csak este a nyomdába). E néhány részlet ismeretében gondoltam, hogy az aláírások listája nyitott. Tévedtem.
Miután a kiáltványt elolvasta, Székely Raymond, a több évtizedes tapasztalattal rendelkező újságíró, korábbi rádiós szerkesztő is kijelentette: kész vállalni és aláírni a Hívó Szót. Már a szedőnek készültem átadni a kéziratot, amikor a lépcsőn Kántor Lajossal találkoztam. Lelkesedéssel tájékoztattam egyetértésünkről, elhatározásunkról. A Korunk nagyra becsült szerkesztője habozva állt előttem, és közölte: ezt a kiáltványt csak az adott tizenöt személy írja alá, ez nem egy nyitott lista.
Mondanom sem kell, mekkora csalódás ért. Közöltem, hogy megértettem, kihúztam az aláírások közül a Raymondét meg a sajátomat, és leadtam a kéziratot a szedőnek. De a történetet soha nem voltam képes elfelejteni. Ma már tudom, hogy az aláírók névsora – egy-két kivételtől eltekintve – az erdélyi magyarság 20. századi történetében elévülhetetlen érdemeket szerzett személyek lajstroma is akart lenni, egyféle mértéke a további cselekvésnek, amelyhez ők adták meg a programot. Akkor azonban úgy éreztem, hogy engem olyan közösségi jövőépítési elképzelésből hagytak ki szándékosan, amely akaratomat és elkötelezettségemet tükrözte, azzal mindenben megegyezett.
Amikor pedig néhány héttel később a Hívó Szóra már úgy kezdtek utalni közösségünk hirtelen közszereplővé is avanzsált tagjai, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) születési bizonyítványára, a közösség akaratának első dokumentumára, végképp úgy éreztem, hogy nem közösségről, hanem zárt klubról van szó, amelybe engem, amikor kopogtattam, nem engedtek be. Néhány héttel később, amikor a magyar színház előcsarnokában egyik tagtoborzó ismerősöm felszólított, hogy lépjek be az RMDSZ-be, megdöbbenésére azt válaszoltam, engem abból már a megalakulásakor kizártak. A valósághoz persze hozzátartozik, hogy akkorra már a Szabadságnál elfogadott belső szabályzat írta elő az újságíróknak: ne váljanak politikai szervezetek tagjává.
A Hívó Szó aláíróinak többségére ennek ellenére ma is felnézek. Élőkre és közülünk már eltávozottakra egyaránt. Nincs harag közöttünk. Ma már pontosan tudom, hogy az a többnyire humán beállítottságú értelmiség, amelynek a kiáltványt aláírók tagjai voltak, édes-keveset tudott a kolozsvári magyar műszaki értelmiség helytállásáról és zajtalan ellenállásáról, így joggal gondolhatták, hogy az akkor megbukni látszó rendszerrel korábban csakis ők szálltak szembe. Mindennek az elszigeteltség volt az egyik fő oka, a korábbi rendszer, sátáni eszközeivel, csaknem teljesen elzárta ugyanis egymástól az értelmiség különböző csoportjait. Olyannyira, hogy már-már azt sem tudták, ugyanazt a szekeret próbálják húzni. Persze jóformán egyik fél sem tehetett róla.
A fenti írás A Hívó szó és a vándor idő. Kolozsvár, 1989–1990 című, a két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat taratalmazó kötetben jelent meg, amelynek bemutatására január 7-én, pénteken 17 órakor a Kolozsvár Társaság Főtér 22. szám alatti székhelyén kerül sor. Bevezetőt mond Kántor Lajos, a kötet szerkesztője; az eseményt Markó Béla RMDSZ-elnök és Kelemen Hunor művelődési miniszter méltatja.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN, Szabadság (Kolozsvár)

A Nemzetpolitikai Államtitkárság közleménye
Az egyszerűsített honosítási eljárás első két napján beérkezett adatokról 2011 januárjának első két munkanapján a Külképviseletekről (nagykövetségek, konzulátusok), az anyakönyvezetőktől illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egységeiből beérkezett adatok alapján 1665 kérelmet adtak be az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban. Külföldről a legtöbb kérelem Szabadkáról, Csíkszeredáról és Kolozsvárról érkezett be.
Ezen kívül még több nyugat-európai nagyvárosból, és két észak- amerikai országból volt számottevő honosítási igény. Érdekességként megjegyeznénk, hogy még Abu Dhabiból is volt példa kérelem befogadására. Két nap alatt közel annyi kérelmet adtak be, mint a tavalyi év első hat hónapjában. Az eljárással kapcsolatban sem a külképviseleteken, sem a magyarországi befogadó helyeken nem merült fel probléma. erdon.ro

Szilágy megyei RMDSZ: Tőkés kisajátítja a honosítást
Közleményben tiltakozott tegnap az Szilágy megyei RMDSZ-szervezet amiatt, hogy Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke legutóbbi sajtótájékoztatóján kijelentette: Fekete András szenátor és Seres Dénes képviselő a kettős állampolgárság ellen kampányolt.
Közleményben tiltakozott tegnap az Szilágy megyei RMDSZ-szervezet amiatt, hogy Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke legutóbbi sajtótájékoztatóján kijelentette: Fekete András szenátor és Seres Dénes képviselő a kettős állampolgárság ellen kampányolt. „Mindezek ellenére a Szilágy megyei RMDSZ azt hirdeti, hogy az emberek vigyék el hozzájuk az állampolgársági dokumentációikat, amelyeket aztán az RMDSZ továbbít az illetékes hatóságokhoz. Ez félrevezetés” – mondta hétfőn Nagyváradon Tőkés.
A közlemény szerint sem Seres Dénes, sem Fekete Szabó András szenátor soha nem nyilatkozott a kedvezményes honosítási eljárás ellen; a két politikus többször hangsúlyozta, hogy a magyar állampolgárság igénylése mindenkinek egyéni döntése.
A szilágyságiak elhárították a félretájékoztatás vádját is. „Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének tájékoztató füzete tartalmazza a legfontosabb információkat és azokat az elérhetőségeket, ahol egyénileg és csak személyesen beindítható az eljárás, amint az a tájékoztató füzetben is szerepel. A szervezetnek nem érdeke a félretájékoztatás, hiszen ezzel hitelét vesztené az RMDSZ” – hangsúlyozzák.
A közlemény szerint az egyszerűsített honosítási eljárás népszerűsítése, a magyar közösségek informálása és segítése nem sajátítható ki egyetlen személy által sem. „A szilágysági magyarok úgy értékelik, hogy a kedvezményes honosítás az anyaországnak a határon túli magyarság iránti odafigyelését és a magyar nemzet szellemi újraegyesítését bizonyítja, és ez nem Tőkés László érdeme, ugyanakkor ez nem Tőkés László feladata, és nem Tőkés László a felelőse ennek a tevékenységnek” – állapítja meg a Szilágy megyei szervezet, amely leszögezi: Tőkés Lászlónak az RMDSZ-től kapott megbízatása szerint az erdélyi magyarság érdekképviseletét kellene ellátnia az Európai Parlamentben, ez pedig Tőkés László részéről nem volt érzékelhető Szilágy megyében. Új Magyar Szó (Bukarest)

Óvatoskodik a MÚRE
Romániai magyar újságírókat is érint a magyarországi médiatörvény
F. I.
Bár elítéli a sajtó és véleményszabadság korlátozását, a MÚRE kivár a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos állásfoglalást illetően. A magyarországi lapok romániai tudósítóit nem „készítették fel” a törvényre.
„A tiltakozás semmilyen formájának nem vagyok híve” – jelentette ki lapunk megkeresésére Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, akit arról kérdeztünk, miért nem foglalt állást a szervezet a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban. Mint elmondta, jelenleg belső vita zajlik a törvényről, amelyen MÚRE-tagok vesznek részt, hamarosan pedig az igazgatótanács is tárgyalni fogja.
„Sikerült az MÚRE-t egységesnek megtartani, nem politikai törésvonalak szerint rendezkedtünk be, mint Magyarországon, ezért sokkal átgondoltabban kell reagálnunk olyan esetekben, amikor úgy tűnik, hogy politikai felhang is társul az egyes eseményekhez” – érvelt a hallgatás mellett Karácsonyi.
Elmondta, a magyarországi médiaszervezetek nem voltak egységesek a tiltakozás terén, a MÚRE mindenikkel együttműködik, viszont csak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége részéről láttak határozott állásfoglalást. Ugyanakkor kifogásolta azt, hogy a törvényalkotók nem konzultáltak a sajtószervezetekkel, hogy megnézzék, a bizonyos esetekben jogos elvárásaik miként érvényesülhetnének. Úgy véli, párbeszéddel elkerülhető lett volna az, hogy sajtószabadságot érintő és korlátozó rendelkezések kerüljenek be a törvénybe.
Tudósítókra is érvényes
A magyar médiatörvény rendelkezései egyébként értelemszerűen érvényesek a magyarországi lapok romániai tudósítóira is, mint ottani sajtóban közlő újságírókra. Szőcs Levente, a Népszabadság romániai tudósítója az ÚMSZ megkeresésére elmondta: sem figyelmeztetést, sem jelzést nem kapott arra vonatkozóan, hogy a január elsejétől életbe lépett médiatörvény miatt vigyázzon arra, hogy mit ír le.
„Úgy gondolom, hogy én innen nem foglalkozok olyan témákkal, amelyek a médiatörvény alapján kifogásolhatók lennének, habár az is igaz: Magyarországon mindenki attól retteg, hogy ez úgyis politikai alapon fog működni, és akkor bármi kikezdhető” – fogalmazott Szőcs.
A magyarországi baloldali ellenzékhez közel állónak tartott Népszava című napilap romániai tudósítója, Lokodi Imre lapunknak szintén azt nyilatkozta: sem szóbeli, sem írásbeli figyelmeztetést nem kapott arra vonatkozóan, hogy hogyan „viselkedjen” az új médiatörvény hatálybalépése után.
„Karácsony előtt voltam legutóbb a budapesti szerkesztőségben, akkor még vakon abban bíztunk, hogy a köztársasági elnök nem fogja aláírni a törvényt vagy pedig visszavonják a súlyosabb rendelkezéseket” – magyarázta lapunknak Lokodi. Mint mondja, ezután is ugyanúgy fogja írni a cikkeit, ahogy eddig, a cenzúrát pedig a médiahatóságra bízza.
Nem képezték ki a romániai munkatársakat
„Semmilyen felkészítést nem kaptam Budapestről az új médiatörvény érvénybe lépésével kapcsolatosan” – válaszolta lapunk megkeresésére Gazda Árpád, a magyarországi Heti Válasz jobboldali hetilap és a szintén magyarországi Info Rádió romániai tudósítója. Gazdát arról kérdeztük, felhívták-e a figyelmét szerkesztőségbeli felettesei arra, hogy az új jogszabály rendelkezéseihez igazítsa tudósításait.
„Nem szólt senki, hogy erre vagy arra a dologra figyeljek oda, sem a Heti Választól, sem az Info Rádiótól. Igaz, idén még nem is adtam le egyetlen tudósítást sem, egyik szerkesztőségnek sem, a médiatörvény pedig csak idéntől érvényes” – tette hozzá az újságíró. Mint kérdésünkre kifejtette: úgy tudja, ottani sajtótermékek külföldi tudósítójaként valóban a magyarországi jogszabály hatálya alá esik ő maga is, de nem tart attól, hogy emiatt „baja eshet”.
„Húszéves újságírói tapasztalatom azt mutatja, ha az ember tisztességesen végzi a munkáját, akkor akármilyen szigorúan, akármilyen szigorú törvény alapján bírálják el, nincs mitől félnie” – vágta ki magát Gazda.
Kevésbé volt bőbeszédű a budapesti kormányhoz közel állónak tartott Magyar Nemzet romániai tudósítója. Kérdésünkre, miszerint kapott-e utasításokat a lap szerkesztőségétől a médiatörvény életbe lépése után azzal kapcsolatosan, hogy cikkeiben vegye figyelembe annak rendelkezéseit, Rostás Szabolcs elzárkózott a válaszadástól. Új Magyar Szó (Bukarest)

ADATBANK.RO Több mint 22 ezer tétellel bővült a romániai magyarság kronológiája
Mostantól valamennyi 2003. és 2006. közötti fontos esemény is elérhető az Udvardy Frigyes által összeállított kronológiában.
Az Erdélyi Magyar Adatbankban 2005 óta elérhető kronológia mától összesen több mint 62800 tételt tartalmaz, és a 1990-től 2006-ig terjedő időszakot öleli fel. Az adatbázis, amely tulajdonképpen egy aprólékos sajtószemle, ebből az időszakból napi rendszerességgel rögzíti valamennyi lényeges romániai magyar történést. Az általános, illetve az évek és hónapok szerinti keresési lehetőség mellett az intézmény-, név- és helységnévmutatók könnyítik a használatát.
A politikai eseményeken kívül a kronológiában helyt kaptak a kulturális élet eseményei, a szerkesztő fontosnak tartotta nyomon követni, mi történik a szórványban, az egyházaknál, az oktatásban, a magyar intézményekben, a kis településeken vagy a moldvai csángóknál, de ugyanígy figyelt a kisebbségellenes megnyilvánulásokra is.
Udvardy Frigyes a HTMH sajtóosztályának volt a munkatársa, a nyolcvanas évek második felétől foglalkozik az erdélyi magyar kisebbség helyzetének dokumentálásával. Az összeállítás folyamatosan bővül és mélyül, az erre vonatkozó észrevételeket az olvasóktól is várja a szerkesztő. Transindex.ro

Olosz Gergely is megpályázná az RMDSZ elnöki tisztségét
Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének tegnapi választmányi ülésén Olosz Gergely képviselő, a tulipános szervezet képviselőházi frakciójának vezetője nem hivatalosan bejelentette, ő is megpályázná a szövetségi elnöki tisztséget. Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter után ő a harmadik versenybe szálló politikus. A bejelentést felszólalások követték, a választmány egyelőre nem foglalt állást a kérdésben.
szekelyhirmondo.ro, Erdély.ma

Kelemen Hunor elnökjelöltet támogatja Markó Béla
Markó Béla elmondta: közel áll a művelődési miniszterhez, és úgy véli nagyon alkalmas az RMDSZ-elnöki tisztségre. Markó Béla ma kijelentette: az elmúlt húsz évben szerzett politikai tapasztalatából adott át Kelemen Hunornak, és az RMDSZ-elnöki tisztségre pályázó jelölt hasznosíthatja ezeket. Mindez nem jelenti azt, hogy csak ő lehetne az RMDSZ elnöke – tette hozzá Markó Béla. Kolozsvári Rádió, Erdély.ma

Magyarország az unió első csillaga
Csodát nem tud tenni a magyar elnökség, de képes lehet megdörzsölni a palackot, amelyből ismét előbújhat a szellem, amelyet úgy hívnak, Európa megújulása ― fogalmazott Orbán Viktor magyar miniszterelnök az EU-elnökség tegnapi hivatalos átadás-átvételi ünnepségén, melyet az Országház kupolacsarnokában tartottak. Az eseményen a belga és a magyar himnuszt követően bemutatták a történelmi zászlókat, valamint a két ország lobogóit, Yves Leterme ügyvezető belga miniszterelnök mondott beszédet, ami után hivatalosan átadta az unió soros elnökségét Magyarországnak. Az egyórás rendezvényen részt vett Schmitt Pál államfő, Kövér László házelnök, a kormány, valamint a budapesti diplomáciai kar tagjai és más meghívott magyar vendégek.
Az EU az elmúlt időben dinamikusabbá vált, ezt Magyarország a következő fél évben, soros elnöksége alatt tovább erősítheti — mondta Yves Leterme belga miniszterelnök, mielőtt átadta az elnökségi zászlót Orbán Viktor miniszterelnöknek. A belga kormányfő a Parlamentben tartott ceremónián hangsúlyozta: Magyarország a történelem során már többször bizonyította erős kötődését a szabadsághoz, ezért bizakodva adja át a stafétát. Bár Belgium több eredményt ért el elnöksége alatt, még sok teendő vár a magyar elnökségre is — tette hozzá. Yves Leterme szerint az EU nemcsak a közös piacot jelenti, hanem elkötelezettséget a béke, a szabadság és a demokrácia értékei mellett, ezek gyakorlatba történő átültetését szolgálják az intézmények, amelyek megerősödtek az utóbbi időben. Orbán Viktor szerint Magyarország a megújulás időszakát éli, a magyarok úgy tekintenek 2011-re, mint az ország megújulásának évére. A kormányfő szerint Magyarországot is ugyanaz a válság késztette jövőjének újragondolására, mint Európát. "A különbség az, hogy minket, magyarokat egy pusztító és hatalmas államadósságot felhalmozó politika következtében különösen felkészületlenül és kiszolgáltatottan ért a válság. Ezért nekünk sokkal jobban össze kellett kapaszkodnunk, nagyobb közös erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy egyáltalán a felszínen maradjunk" — mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, Európának ismét fel kell mutatnia azokat az értékeket, erényeket, képességeket, amelyek a kontinenst évszázadokon át egy sikeres, csodált, irigyelt civilizáció bölcsőjévé tették. "Ugyanakkor a magyarok soha nem látott összefogása különös energiákat szabadított fel: mára miénk Európa egyik legrendezettebb államháztartása, az államadósságot csökkentjük, és készen állunk arra, hogy egy év alatt Magyarországot teljesen újjászervezzük. Mi, magyarok megértettük, ha állni akarjuk a versenyt, nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig éltünk" — emelte ki, hozzátéve, hogy ezt az energiát, ezt az elszántságot, ezt a hitet ajánlják fel a magyar emberek az EU-nak. "Ma, vízkereszt napján érdemes emlékeztetni magunkat: az unió soros elnökségét egy ezeréves európai állam veszi most át, amelyet megedzettek a történelem viharai, amely rengeteg tapasztalatot gyűjtött diadalai és kudarcai során, és amelybe a kereszténység oltotta be az emberi méltóság megbecsülését, a tisztelet kultúráját és az emberiesség érzésvilágát" — mondta Orbán Viktor, aki szerint komoly örökséget vesz át az ország: vannak jó ügyek, amelyeket folytatni kell, és vannak, amelyeket viták öveznek a közösségben. Orbán Viktor beszéde után versrészleteket — egyebek mellett a Himnuszt — szavaltak el magyarul, franciául és angolul, majd zenei darabok következtek Rúzsa Magdi, Érdi Tamás előadásában. Az ünnepség idejére a kupolacsarnokot színes, a magyar és az uniós zászlókat megjelenítő fényekkel világították meg. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jelentősen bővült az Erdélyi Magyar Adatbank
Több mint 22 ezer tétellel bővült a romániai magyarság kronológiája: mostantól valamennyi, 2003 és 2006 közötti fontos esemény is elérhető az Udvardy Frigyes által összeállított Erdélyi Magyar Adatbankban. A 2005 óta elérhető Erdélyi Magyar Adatbank mostantól összesen több mint 62 800 tételt tartalmaz. Az erdélyi magyarság történetével foglalkozó adatbank az 1990-től 2006-ig terjedő időszakot öleli fel, és most bővült a 2003 és 2006 közötti időszak információival. Az adatbázis részletes sajtószemle, a majdnem két évtizedes időszakból napi rendszerességgel rögzíti valamennyi lényeges romániai magyar történést. Az általános, illetve az évek és hónapok szerinti keresési lehetőség mellett az intézmény-, név- és helységnévmutatók könnyítik a használatát. Népújság (Marosvásárhely)

Jó magyarnak lenni – de hogyan?
Egy politikai szervezet érdekérvényesítő stratégiájából nyeri hitelességét. Sajnos, olyan időket élünk, amikor különböző politikai képződmények, valamiféle kedvező közéleti időjárás nyomán, gombamód dughatják ki fejüket az avarból, és szédítik az erdélyi magyarságot. Márpedig kisebbségben élő nemzeti közösségünk érdeke a következetes, tervszerű politizálás. Egyben ez a hiteles képviselet ismérve. Az RMDSZ több mint két évtizedes képviseleti szolgálatának mindenekelőtt a következetesség szavatol hatékonyságot és társadalmi hitelességet! Fenntartom ezt az állítást, annak dacára, hogy az utóbbi években politikai ripacsok kereszttüzébe kerültünk, akik életképes, realitásokból kiinduló stratégiák felmutatása helyett, kizárólag az RMDSZ elvtelen bírálatából próbálnak politikai tőkét kovácsolni önös érdekeiknek. Az erdélyi magyarság társadalmi tekintélyének megerősödése – lásd az anyanyelv-használati jogokat, az elkobzott közösségi és magánvagyonok visszaszerzését, az oktatási intézményhálózat, a művelődési intézmények és a civil szerveződés megerősödését, a magyar vidékek és térségek dinamikus gazdasági fejlődését – az RMDSZ sokat bírált, de következetes, kis lépések sorozatából kiteljesedett politikai szolgálatának a következménye. Ezt lehet elemezni, bírálni, javítani – és kell is! –, de elvitatni csakis rosszindulat árán lehet. Sajnos, tetten érhető ez a szándék, mind az erdélyi magyar közélet, mind a magyarországi politikum porondján. Éppen ezért időről időre újra kell fogalmazzuk a kérdést: mire szegődik el 2011-ben a Maros megyei RMDSZ?
Hadd vázoljam fel 2011-es stratégiánk néhány fő irányvonalát. – Merthogy ez így becsületes!
Kétségtelen, hogy a közeljövőben az RMDSZ szempontjából a februári kongresszus az egyik legnagyobb kihívás. Fontos a szövetségi elnöki tisztségre kiírt tisztújítás – hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy ki fogja tovább kormányozni a Kárpát-medence legnagyobb politikai szervezetét –, de legalább ennyire fontos a szervezeti struktúra és cselekvési program újragondolása is.
A Maros megyei RMDSZ a szövetség legnagyobb területi szervezete, éppen ezért meghatározó a mi álláspontunk. Meggyőződésem, hogy a leköszönő szövetségi elnök, Markó Béla, egy olyan politikailag érett, józanul mérlegelő, kiegyensúlyozott vezető személyiség, akit nehéz lesz pótolni az elnöki tisztségben. Szervezetünk ugyan még nem döntötte el, hogy kit támogat e fontos tisztség elnyerésében, azonban egyértelműen az lenne a kívánatos, ha a következő elnök kormányzói attitűdjét is a realitásokra hangolt politikai látásmód, a nyitott és mértékletes tárgyalókészség, a józan konfliktuskezelésre való alkalmasság, és a szövetségi jelleg érvényesítését szolgáló türelem jellemezné. Az RMDSZ leendő elnökének igen nehéz feladat jut, ugyanis még több irányba kell megfelelő diplomáciai érzékkel tárgyalásokat folytatnia – egyrészt helyt kell állni az erdélyi magyar közélet iszapbirkózásában, másrészt folyamatosan meg kell küzdenie azért, hogy az erdélyi magyarság politikai erejének tekintélyt szerezzen a többségi román politikum korántsem barátságos közegében, harmadrészt a magyarországi politikai elittel is eredményes együttműködést kell kialakítson. De, a személyi kvalitásokon túlmenően, erős szervezeti háttérre is szükség van!
Többféle elképzelés körvonalazódott már a szervezeti struktúra átalakítására. Én elsődlegesnek tartom a szövetségi jelleg erősítését – ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy még nagyobb teret enged az ideológiai sokféleség érvényesülésének, másrészt összefogja a kisebb-nagyobb magyarlakta térségeket. Az RMDSZ- nek az ereje eddig is abból származott, hogy Konstancától, Csíkszeredán át, Nagybányáig és Aradig egységes szervezetben működött, amelyben a térségi erőviszonyok kiegyensúlyozódtak, védelmet nyújtottak a szórványnak, és erőt a többségében magyarlakta vidékeknek. Véleményem szerint ezt a szervezeti formát kell erősíteni, hogy továbbra is érvényesülhessen a "minden magyar felelős minden magyarért" elv.
A szervezetépítés egy másik olyan kihívás, amivel nagyon komolyan szembe kell nézzünk Maros megyében is, ugyanis a választói háttér megerősítése nélkül nehezen ismételjük meg azokat a választási eredményeket, melyek eddig erőteljes parlamenti, kormányzati, közhatósági és önkormányzati képviseletet biztosítottak a magyarságnak. A megyei RMDSZ rendkívül fontosnak tartja a tagsággal való kapcsolattartást, ezért folyamatosan frissítjük tagságnyilvántartásunkat, illetve kiemelt figyelmet fordítunk a helyi szervezetek társadalmi szerepének meghatározására. Ezeket a kongresszus után is folytatni fogjuk.
A szervezeti megerősödés elsősorban erős önkormányzati képviseletet szavatol. Köztudott, hogy az elmúlt években az önkormányzatok szerepe, illetve az úgynevezett decentralizáció rendkívül felértékelődött a román társadalomban. Éppen ezért az RMDSZ is politikai stratégiáját hangsúlyosan erre a területre hangolta, ami a továbbiakban is fontos szempont marad. Maros megyében az RMDSZ vezeti a megyei önkormányzatot, illetve a helyi önkormányzatok több mint egyharmadában meghatározó az érdekképviseletünk jelenléte. Ez a politikai hatalom megjavított utak, felújított középületek és oktatási intézmények, korszerűsített közterületek, ivóvízhálózatok, csatornarendszerek, korszerű önkormányzati székházak, új sportcsarnokok és sportpályák számottevő megvalósításában nyilvánult meg. Ugyanakkor az is bizonyosságot nyert, hogy amennyiben mi vesszük kezünkbe településeink sorsának egyengetését, kellő politikai háttérrel és több évszázados gazdálkodói hagyományokkal képesek vagyunk magyarlakta térségeinket felzárkóztatni arra az európai szintre, mely decens életkörülményeket biztosít a magyarságnak. Ezért az önkormányzatok, illetve a kistérségi együttműködés intézményes megerősítése a megyei RMDSZ-nek elsődleges célja lesz 2011-ben is. Folytatjuk a fejlesztési programokkal kapcsolatos konzultációt, a vidékfejlesztési folyamatok monitorizálását, az illetékes tisztségviselők felkészítését, tájékoztató rendezvények, tréningek szervezését.
Dr. Kelemen Atilla
(Folytatjuk) Népújság (Marosvásárhely)

A főtanfelügyelő az új tanügyi törvényről
Nem lép rögtön érvénybe az új tanügyi törvény minden passzusa, folyamatról van szó, amely a következő négy-öt évben fog kiteljesedni. A kidolgozásra váró alkalmazási módszertanok sok részletkérdést tisztáznak majd – véli Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő.
Rövid távon bebizonyosodik, hogy számunkra jó az új tanügyi törvény – mondja Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő, aki úgy látja, hogy a közoktatás területén a mostaninál sok minden jobb lesz – elsősorban azért, mert az új rendelkezés a gyerekek oktatási igényét tekinti prioritásnak. Lényegesen csökkentik a tananyagot, és a heti kötelező óraszám is kevesebb lesz, ami nemcsak a gyerekek, de a pedagógusok szempontjából is előnyös. Nagyobb lehetőség lesz a felzárkóztatásra, a differenciált oktatásra, így a tehetséggondozásra is – fogalmazott. A számos újdonság közül ezúttal az általános iskolai oktatás kibővítését, a kötelező tíz osztály terén jelentkező változásokat vizsgáltuk. A gyerekek kötelező oktatása ugyanis az új törvény szerint hatéves kortól kezdődik. Ez nem azt jelenti, hogy hatévesen kell iskolába indulniuk a gyerekeknek, hanem azt, hogy az óvodák iskolaelőkészítő csoportja a kötelező oktatás részévé válik. Új tanterv alapján, de továbbra is az óvodában fognak tanulni a hatéves gyerekek – mondja a főtanfelügyelő.
Ami a kilencedik osztályoknak az általános iskolákba való „lehozását” illeti, ezt is fokozatosan lehet végrehajtani: a 2011-ben ötödik osztályt kezdő évfolyam lenne az első, amelyik a kilencedik osztályt is az általános iskolában járná. A felsőbb évfolyamok a már elkezdett rendszerben folytatják tanulmányaikat. Arra a kérdésre, milyen infrastrukturális lehetőség van rá, hogy a kilencedik osztály az általános iskolai oktatás részévé váljon, Ferencz S. Alpár bizakodó választ adott. Szerinte falvakon nem okozna gondot, sőt, a vidéki oktatásban az iskolák visszanépesedését hozhatja az új struktúra. Városokon megoldást lehet találni arra, hogy helyet kapjanak az iskolákban ezek az osztályok, egyik lehetőség az iskolák közötti konzorciumos szerződés lehet, illetve a középiskolákban felszabaduló helyeket is figyelembe kell venni. Arra is lehet gondolni, hogy a kormánynak is fejlesztenie kell a rendszert, és ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt, válságos évben a Hargita megyei tanügy megadta adóssága felét, van remény az infrastrukturális fejlesztésre is – bizakodott. Takács Éva, Hargita Népe (Csíkszereda)

Frunda: mély változásokra van szükség az RMDSZ-ben
Meg kell reformálni az RMDSZ-t, mivel nagyon nehéz, sőt, lehetetlen lesz elérnie a parlamenti küszöböt, egyrészt a többi romániai magyar politikai alakulat nyomása, másrészt a kormányzati szerepvállalás miatt – szögezte le Frunda György szenátor.
Az RMDSZ Maros megyei szenátora csütörtökön, sajtótájékoztatón kifejtette: szükséges az RMDSZ megreformálása, ebben a folyamatban pedig a szövetségi elnök leváltásánál is fontosabb a szövetség programjának és alapszabályának módosítása.
„Az RMDSZ jelenlegi szerkezete egy államéra hasonlít: az elnök államelnökhöz hasonlóan, a Szövetségi Képviselők Tanácsa parlamentként, az ügyvezető elnökség pedig kormányként működik. Ez a struktúra az 1990-es években épült ki, hogy minél több magyart fogadjon be az RMDSZ. Ezen változtatni kell, mivel létezik egy másik magyar alakulat, a Magyar Polgári Párt, és egy újabb is létrejön, az Erdélyi Magyar Néppárt. Az RMDSZ-nek így van vesztenivalója, ha nem változtat politikáján” – fogalmazott Frunda.
A szenátor szerint az RMDSZ helyzetét az is nehezíti, hogy az emberek a Boc-kormány népszerűtlen politikájával társítják, a bírálatokat pedig még a tanügyi törvény kapcsán elért siker sem enyhíti.
Ebben a helyzetben az RMDSZ számára nagyon nehéz, sőt, lehetetlen lesz elérni a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt – figyelmeztetett Frunda. Szerinte az RMDSZ-nek vissza kell térnie erdélyi magyar választóihoz, mivel a szövetség vezetői nagyon ritkán találkoznak az emberekkel, nincs kommunikáció az RMDSZ és a választók között és rengeteg probléma vár megoldásra.
Az RMDSZ-nek újra kell építenie helyi szervezeteit és fel kell készülnie a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra – mondta a szenátor, aki szerint a felkészülésnek nem kedvez az RMDSZ kormányon maradása. „Az állami költségvetési törvényt és a nagy politikai döntéseket elemezve látni lehet, hogy az emberek élete nem fog javulni a következő évben. Akkor viszont miért maradjunk kormányon?” – fogalmazott Frunda. Szerinte a februárban esedékes RMDSZ-kongresszusig már nincs idő, de azt követően átfogóan elemezni kell a szövetség jövőjét. Krónika (Kolozsvár)

Borboly összmagyar alkotmányt szorgalmaz
„Erdélyi, székelymagyar vezetőként akkor lennék elégedett Magyarország új alkotmányával, ha annak betűje és szelleme új alapokra helyezné a magyar–magyar viszonyrendszert, az őt érintő anyaországi döntési folyamatokban – a nemzeti együttműködés rendszerének megfelelően – partneri, mellérendelt szerepbe kerülne a határon túli magyarság” – jelentette ki Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke tegnap annak kapcsán, hogy több alkotmánymódosító javaslatot is megfogalmazott az anyaország most készülő alaptörvényéhez.
A székelyföldi politikus ugyanis úgy látja, hogy az elmúlt 20 esztendőben felgyülemlett tapasztalat alapján megérett az idő a határon túli magyar közösségek „közjogi szintű nagykorúsítására, s ezzel arra, hogy az új alkotmány ne csak Magyarország, de a magyar közösség egészének alaptörvényévé váljék”. A magyar–magyar kapcsolatokra vonatkozó javaslataival Borboly tegnap levelet írt Salamon Lászlónak, a Magyar Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottsága elnökének, amelyben négy pontban foglalja össze javaslatait és észrevételeit a tervezett új magyar alkotmányhoz. A székelyföldi elöljáró indokoltnak tartja, hogy a jelenlegi alkotmány alapvető rendelkezéseinek 1. pontja – „Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért” – jobban részletezze a felelősségvállalás konkrét megvalósulási formáit.
Javaslatai második pontjában a tanácselnök olyan „sarkalatos törvényt” tart megfelelő jogszabályi keretnek, amely átível a kormányzati ciklusokon, illetve kiszámítható módon részletezi és szabályozza a Magyar Köztársaság által a határon túli magyarokért vállalt kötelezettségeket. Borboly szerint ugyanakkor a magyarországi politikai elitnek változtatnia kell azon a felfogáson, hogy „nem biztosít érdemi döntési/együttdöntési jogosítványokat a határon túli magyar politika legitim képviselőinek, olyan jogviszonyokat, amelyek alanya a határon túli magyarság”. A tanácselnök pozitív példaként említi a román rendszert, amelyben a magyarság parlamenti képviselete tagokat delegálhat minden olyan testületbe, amely parlamenti felügyelet alá tartozik, függetlenül attól, hogy kormánypárt az RMDSZ, vagy ellenzéki. Javaslatainak negyedik pontjában a tanácselnök fontosnak tartja a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítását. Krónika (Kolozsvár)

Mérlegvonás, tervek az RMDSZ-nél
Idén a kisebbségi törvény a cél
Király András megyei elnök, oktatási államtitkár, Faragó Péter képviselő és Bognár Levente a Megyei Választmány elnöke vont ma rövid mérleget 2010-ről, és tájékoztatott 2011 legfontosabb prioritásairól.
– Nagy ügyekben nem merültek fel koalíciós problémák, kisebb kérdésekben viszont igen, s ez a megállapítás vonatkozik Arad megyére is – sommázta a PD-L-vel eddig letöltött egy esztendő mérlegét Király András, majd ismét elmagyarázta, miért volt annyira fontos az RMDSZ-nek az oktatási törvény átverekedése: „életbevágóan jelentős ez a kisebbségek számára, hisz mi, magyarok 950 éves múltra tekintünk vissza itt, s megmaradásunk függ attól, hogy a fiataljaink anyanyelvükön, szülőföldjükön tanulhatnak”.
Szintén az oktatási törvénnyel kapcsolatban mondta el, hogy a minisztériumban csak most rajtol a munka dandárja, hisz körülbelül félszáz végrehajtási intézkedést kell kiadjanak, hogy a gyakorlatban is használható legyen az új törvény.
Visszatérve a koalíciós problémákra megemlítette, hogy új alapokra helyezik idéntől a viszonyt, és a fontos döntések előtt konzultálni fognak a PD-L-vel. Helyi szinten továbbra is a decentralizált intézmények élére kialkudott magyarok kinevezése a legélesebb tüske, mert a PD-L továbbra is a minisztériumokra mutogat, azok nem írják ki a versenyvizsgát. „Pedig a miniszterek is PD-L-sek” – jegyezte meg az elnök, de ennek ellenére „amennyiben nem merül fel különösebb vita, probléma, a koalíció 2012-ig egyben marad”. Szintén tüske még a vingai polgármester, aki Király szerint úgy dolgozik, mintha állam lenne az államban, beleavatkozik Majláthfalva magyar közösségének életébe, és „saját csoportját támogatja”, megosztva ezzel a helyi magyarságot.
Bognár Levente a Csiky Gergely Iskolaközpont új szárnyának befejezéséről, a Megbékélési Park rendezésének folytatásáról, a kongresszusi előkészületekről beszélt, Faragó Péter pedig 2010 három kemény parlamenti csatáját elevenítette fel: az oktatási és a nyugdíjtörvényt, valamint a szülési szabadság körüli kemény egyezkedéseket. „Az idei esztendőre a fő célkitűzés a négy éve porosodó kisebbségi törvénytervezet megszavazása és a fejlesztési régiók újrarajzolása lesz” – mondta a képviselő, de megemlítette, hogy személy szerint mindent megtesz, hogy a magyarok lakta települések minél több uniós forráshoz jussanak. Nyugati Jelen (Arad)

Dr. Kiss Zoltán, a korszerű vasbeton csarnokszerkezetek szakértője
A temesvári Brumar könyvkiadónál jelent meg a Pavel Petroman – Cornel Jiva szerzőpáros dr. Kiss Zoltán, a Kolozsvári Műszaki Egyetem tanszékvezető tanára munkásságát bemutató román nyelvű kötete, Építészetnek szentelt élet címmel.
A korszerű vasbeton tartószerkezetek egyik legnagyobb hazai szakértője, számos Metro és Selgros áruház csarnokának, valamint a temesvári Continental és KROMBERG & SCHUBERT, az aradi Leoni gyárcsarnokok tartószerkezetének tervezője kétségkívül megérdemli a méltatást, hiszen nem csak kiváló egyetemi tanár és építőmérnök, hanem sikeres üzletember is, az 1999-ben alapított Plan 31 Ro Kft. tervező cég vezetője. A 180 oldalas, fényképekkel bőven illusztrált kötet bemutatja dr. Kiss Zoltánnak a rendszerváltás óta töretlenül felfelé ívelő szakmai pályafutását, az általa vezetett tervezőcsapat legfontosabb megvalósításait, gyakorlati példákkal, színes fotókkal és tervrajzokkal illusztrálva.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Ünnepi jókívánságok – hogy láthatóvá váljunk!
Tavalyelőtt tavasszal, a Főtér feldúlásának kezdetén, a polgármesteri hivatal bejelentette: a városba látogatók – hazaiak és külföldiek – tájékoztatására, a Babeş–Bolyai Egyetem történelem tanszékével háromnyelvű – román, angol, francia –, szakszerű feliratot készíttet a város műemléképületeire. Amint az egy művelt városhoz illik. A kérdésre, hogy a román mellett miért nem magyar és német feliratot, a polgármester azt válaszolta: azért, mert a magyar nem nemzetközi nyelv, a német sem különösebben. Az angol viszont az, akár a francia. Ezenkívül Románia úgymond frankofon, francia nyelvű ország.
Az ilyen-olyan kijelentések után most úgy néz ki, mégis kiírják magyarul az illető műemlékek rövid ismertetőjét. Erre bizony erősen kíváncsiak vagyunk. Mert ha ez valóban valóra válik, elmondhatjuk – ha lassan is, de fejlődünk.
2010. december 8-án, szerdán, a polgármester sajtóértekezletén a Szabadság tudósítója föltette a kérdést: lesznek-e ünnepi jókívánságok magyarul is a városháza elektronikus hirdetőtábláján? Amint válaszában a polgármester mondta, még nem kapta meg az RMDSZ-es tanácsosok ez irányú beadványát. Arról meg nem tudott, a létező számítógépes program lehetővé teszi-e magyar szöveg kijelzését. Mert, tegyük hozzá, ezen a nyelven „rendkívül nehéz” akár három szót – Kellemes karácsonyi ünnepeket!, Boldog új esztendőt! – egy efféle táblára kiírni.
A polgármester a sajtóértekezlet előtt Csoma Botond városi tanácsossal beszélve, egyszerűen nem értette, egyáltalán miért van szükség az ünnepek alkalmával magyar nyelvű jókívánságokra. Hiszen, mint mondta, a magyarok tudnak románul. Ez igaz, de nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy a magyar nyelvet mellőzzék. Erre azok hivatkozhatnak, akik az úgynevezett egységes nemzetállamban gondolkodnak, akik szerint ennek alapján a magyarok betolakodók, s akiknek időnként oda kell kiáltani: „Halál a magyarokra!”, „Ki a magyarokkal az országból!”. Igazi demokráciára ez nem jellemző, ilyesmi szóba sem jöhet.
Ugye, nem érti a polgármester, mert többségben gondolkodik, hogy a magyar nyelvű felirat egyszerű tett. Jelentéktelen apróság, de számunkra mégis jelentős. Mert jelzi, hogy mi is vagyunk. Hogy mi is itt vagyunk. Hogy egy ilyen apróság láthatóvá tesz bennünket ebben a városban, ahol élünk. Hogy valamelyest érezzük, bennünket is emberszámba vesznek.
Mintegy másfél évtizede multikulturalitásról van szó úton-útfélen. De illetékesék részéről még senki sem fejtette ki, mit jelent tulajdonképpen ez a bűvös, előszeretettel ismételgetett szó. És ami, a jelek szerint, a magyar nyelvre, az ilyen nyelvű feliratokra nem vonatkozik.
És láss csodát, már a sajtóértekezlet után kiderült, minden valószínűség szerint sikerült megtalálni a műszaki megoldást arra, hogy magyarul is megjelenjenek az ünnepi jókívánságok.
Valóban, a városházának a Monostori út elején, a mostani városházával, valamint a Bem utcával szemben álló elektronikus hirdetőtábláján, a város úgymond soknyelvűségét bizonyítandó, a román, angol, német, francia, olasz, spanyol, lengyel, holland és portugál mellett, magyarul is olvasható volt a Kellemes karácsonyi ünnepeket!, majd ezután a Boldog új évet! jókívánság. Egy kis jóindulat kellett hozzá, semmi több.
De van egy harmadik hirdetőtáblája is a városházának, amit a sajtó nem említett, a Györgyfalvi út (Bârncuşi) és a Pata utca (Titulescu) találkozásánál. Itt, amikor a másik kettőn már Boldog új évet! kívánt a városháza, még a Kellemes karácsonyi ünnepeket! volt olvasható.
Érdekes ez a nagy, tíznyelvű üdvözletezés. Valószínűleg a városháza ezzel akarja bizonyítani a soknyelvűség iránti odaadását. Ha ezt az ötletet nem tekintjük amolyan túltengésnek, nem is rossz. Mint ahogyan az sem, minden nyelv külön jelenik meg, így a sorrend nem is lényeges. Ráadásul váltakozik. A városházára korábban jellemző felfogáshoz viszonyítva, ha kicsi is, de előrelépés. Jelentős részben Csoma Botondnak is köszönhetően.
Várjuk a folytatást! A terebélyesedőt!
ASZTALOS LAJOS, Szabadság (Kolozsvár)

[ánélé], [fénéi], [pénélé], [pérémé]
Magyarul van ez így? Bizony, nem. Mint ahogy az NVA, nálunk FMI, mint [féméi] vagy IMF, mint [ájemef], ING, mint [ájendzsi] stb. sem. Az egyesületek, pártok, szervezetek nevét az első, teljes említés után, rövidítve írjuk. Ezek az ún. mozaikszavak. Ami a pártok nevét illeti, a hazai magyar tömegtájékoztatásban a román pártok magyar nevét használjuk. Így pl. a Partidul Naţional Liberal magyarul Nemzeti Liberális Párt.
A hazai magyar lapok, a magyarországiakat utánozva, néhány éve, fölöttébb sajnálatos módon, áttértek arra, hogy a teljes név után a magyar rövidítés, mozaikszó helyett következetesen a román mozaikszót közlik. Így a fenti párt esetében a PNL-t. Ez önmagában véve nem volna baj. Csakhogy nálunk a román nyelv lépten-nyomon hat nyelvünkre, és ezzel a megoldással a magyar nyelvű lapok, mondhatni gépiesen, a mozaikszó román kiejtését sugallják, erre is ráveszik az olvasót. Annyira, hogy a magyar helyett mindenki a román betűzést követi. Senki sem mondja a PNL-t [pé-en-el]-nek, a PSD-t [pé-esz-dé], netán [pé-es-dé-]-nek, már csak azért sem, mert ezeket lapjaink, hogy teljes legyen az átvétel, kizárólag a román kiejtéshez csatolt raggal közlik: PNL-vel, PRM-vel.
Ugyanígy ANL-vel (pl. Krónika, 2010. XII. 17–19., első és hetedik oldal). Magyarul a [pé-en-el-vel], [pé-er-em-vel], [á-né-lé-vel] betűzés meglehetősen furcsán hangzik. Idegenül. Mintha a magyar nyelvben századok óta bekövetkezett mássalhangzó-hasonulás nem történt volna meg. Vagy ismeretlenné vált volna. Persze ezeket senki sem így, hanem, magyar szöveg ide meg oda, „magától értetődően”, csakis románul olvassa: [pé-né-lé-vel], [pé-ré-mé-vel], [á-né-lé-vel].
Vajon újságíróink gondoltak-e, gondolnak-e arra, hogy ez a megoldás egyáltalán nem tollforgatókhoz méltó? Nem lépten-nyomon sárba taposott nyelvünk védelmét, ápolását szolgálja? Hozzá kell tennünk, hogy e magyartalanság terjesztésében politikusaink is élen járnak. Az ő szájukból, magyar szövegben, csakis a román kiejtés hallható.
Ez az írásmód, kiejtés több szempontból is kifogásolható:
1. A magyar nyelvben a mássalhangzók kiejtése más, mint a románban. Természetszerűleg, hiszen a két nyelv nem azonos. A romántól eltérően, az f, l, m, n, r, s, sz kiejtését a magyarban nem a mássalhangzó utáni -é könnyíti meg ([fé], [lé], [mé], [né], [ré], [sé], [szé]), hanem az előtte ejtett e- ([ef], [el], [em], [en], [er], [es], [esz]). Ebből következik, hogy az ilyen betűvel kezdődő mozaikszók elé nem a, hanem az határozott névelőt kell tennünk, az ilyen betűvel végződő mozaikszók után pedig nem hasonulatlan mássalhangzóval kezdődő -val, -vel határozóragot.
2. Mivel a pártok mozaikszava a románban p-vel kezdődik, ez elé csakis a határozott névelő kerül. Ez, meg a román rövidítés a többi betű román kiejtését is maga után vonja: a PNL tehát nem [pé-en-el], hanem [pé-né-lé], a PRM nem [pé-er-em], hanem [pé-ré-mé], az ANL nem [á-en-el], hanem [á-né-lé] lesz. Vagyis az olvasó a román kiejtést követi.
3. Egyáltalán mi az értelme, a célja a párt magyar neve utáni román rövidítésnek? Mert ez ellentmondásos. Következetes használata talán emlékeztető akar lenni arra, hogy ne feledjük, Romániában élünk? És ennek a mozaikszavak román betűzésének a nyakunkba varrásával kell járnia? Tréfálni persze lehet, de ez nem egyéb, mint a román mozaikszavak román kiejtésének a magyar olvasóba való sulykolása. Ami nyelvünk sajátosságának figyelmen kívül hagyásával, tovább rontja nyelvi öntudatunkat.
4. Politikusaink, újságíróink a magyarországi példát követik. Ott pl. a németországi Kereszténydemokrata Pártot a német név rövidítése szerint csakis CDU-nak írják, a romániai Nemzeti Liberális Pártot PNL-nek, a Nagy-Románia Pártot PRM-nek. De nyilvánvaló, hogy ezeket magyarul is mondják: [cé-dé-u], [pé-en-el], [pé-er-em]. És nem románul.
Természetesen arra kell törekednünk, hogy a magyar nyelv egységét megőrizzük. De a nyelvi egységhez ennek semmi köze. Nálunk ugyanis, a magyarországival ellentétben, rendkívül erős román hatás éri a nyelvet. Ezért minden olyan lehetőséget, ami nyelvi romlást idéz, idézhet elő, ki kell küszöbölnünk. A román betűzés hatására pl. az RMDSZ-t egyesek [ré-mé-dé-szé]-nek, mások, ugyancsak magyarok, egyenesen [u-dé-mé-ré]-nek mondják.
5. Ha meggondoljuk, a más nyelvet beszélők sem ejtik ki a magyar mozaikszavakat magyarosan. Például a Magyar Távirati Iroda rövidítését, az MTI-t, románul [mé-té-i]-nek, angolul [em-ti-áj]-nak mondják. Ki-ki a maga nyelvén.
A Nemzetközi Valutaalap magyar rövidítése NVA, angolul IMF (International Monetary Fund). Nálunk viszont, anélkül, hogy teljes román neve megjelenne, mondhatni következetesen, román mozaikszava lát napvilágot: FMI (Fondul Monetar Internaţional). A nemzetközi pénzintézet román nevének átvétele szükségtelen, hiszen magyarul is írhatjuk. A román névnek „természetesen” a román kiejtését is sugallják: az FMI helyett a FMI-t írnak, sőt, mondanak is. De szükségtelen az eredeti angol név, az IMF átvétele is, ahogyan ez Magyarországon történik, és ahol ezt a magyar [i-em-ef] helyett teljesen fölöslegesen, [áj-em-ef]-nek mondják. A nálunk is fiókot nyitott egyik bank, az ING nevét, az angol kiejtést majmolók nyomban [áj-en-dzsi]-nek kezdték mondani. Pedig ez magyarul egyszerűen [ing].
Asztalos Lajos
A szerző kolozsvári műfordító, helytörténész. Krónika (Kolozsvár)

Magyar történelem Románián keresztül
Erdélyi magyarok körében komoly érdeklődésre számot tartó könyvvel (Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése 1866–1920) jelentkezett az ismert magyarországi történész, Raffay Ernő, akinek A vajdaságoktól a birodalomig című, a nyolcvanas évek második felében írt művének átdolgozott verzióját adták ki a Nagy-Magyarország könyvek sorozatban. A történész az előszóban hangsúlyozza, hogy könyve a jelenkori történelmünkben oly fontos szerepet játszó nép és ország történelmébe kíván bevezetni, mert ahhoz, hogy a változatlanul létező magyarkérdés valamikor nyugvópontra jusson, ismerni kell a szomszédos népek múltját, politikai, nemzeti törekvéseit.
Csakhogy a szomszéd nép megismertetése meglehetősen egyoldalúra sikeredett, ami jobbára Raffay azon prekoncepciójának köszönhető, miszerint a románok terjeszkedő politikája tulajdonképpen a dákoromán kontinuitáselméletének elterjedésére vezethető vissza. Szerinte ez az oka annak, hogy „a román külpolitika legfőbb célja 1918 előtt a megszerzés: a románlakta területek, a népesség és a gazdasági potenciál bekebelezése volt.
A belpolitika (a nemzeti propaganda, az irredenta, a fegyverkezés), a nemzetiségi politika (a moldvai magyarok és 1878 után a dobrudzsai nemzetiségek románosítása, a dobrudzsai falutelepítések, a nem román egyházak elleni eredményes támadások) e célokat szolgálta.” (11. oldal) Raffay pusztító hatásúnak nevezi a kontinuitás-elméletet, csakhogy a románok szempontjából éppen ez az elmélet lett a legkifizetődőbb gondolat. Ugyancsak ennek az eredetmondának a térnyerésére fogja Raffay azt is, hogy kialakult Romániában az idegengyűlölet és az antiszemitizmus, márpedig ebben a korban ezek egy cseppet sem számítottak román specialitásnak, hiszen azoknál a népeknél is erőteljesen jelentkeztek, amelyek nem a dákoromán kontinuitáshoz fordultak önigazolásért. Raffay úgy állítja be a román területszerző vágyat, mintha az egy teljesen sajátságos vadhajtása lenne egy olyan népnek, mely elrugaszkodott a realitásoktól, holott egész Európát átjárta abban a korszakban az imperializmus és a harcos nacionalizmus eszméje. Mivel a szerző ebből az alapállásból tanulmányozza a románok történelmének 1866–1920 közötti időszakát, nem is éri meglepetésként az értőt, hogy nem kap teljesen pontos képet arról, aminek bemutatására Raffay vállalkozott.
Zanza történelem
Az előszó után Raffay belecsap Cuza fejedelem lemondatásának történetébe, és a könyv első részében végiggaloppozik a román történelmen, egészen az első világháború hajnaláig. Itt, valamint a második rész első harmadában bemutatja a jelentős romániai pártokat és a legbefolyásosabb politikusokat, a királyválasztás okait és szempontjait, adatokat közöl az erdélyi románok masszív telekvásárlásairól, de az 1907-es parasztlázadás és annak kíméletlen leverése is szóba kerül. Raffay leírásából lényegében semmivel sem tudunk meg többet annál, mint amennyit az iskolában tanultunk, hacsak nem említjük azt, hogy a történész olyan idézetekkel fűszerezi múltidézését, melyek egy román történelem tankönyvbe aligha kerülnének be. Nekem, már csak időszerűsége miatt is, a következő Caragiale-mondat a kedvencem: „Romániában hagyományokra, régi és új osztályérdekekre, elvekre támaszkodó, vagyis európai értelemben vett politikai pártok nincsenek. A két, úgynevezett történelmi párt, amely egymást követi az uralmon, alapjában véve nem más, mint két párttöredék, amely tagok helyett ügyfelekkel rendelkezik”. (62. o.) De ez se rossz, szintén Caragialétól, szintén a romániai politikai elitre vonatkoztatva: „Ennek a gyülevész oligarchiának a bizánci önkénye elviselhetetlen.” (64. o.)
Aránytévesztés
Noha Raffay könyve is azok közé tartozik, amelyekben az idézetek a legérdekesebbek, ám szerzőnk itt is túllő a célon, amikor a román történelem tárgyalt korszakának vázlatos ismertetése után Tisza István nemzetiségpolitikai koncepcióját, és ezen belül az ún. románkérdést taglalja kimerítő részletességgel, ennek a kérdéskörnek a tárgyalása ugyanis a könyvnek mintegy negyedét teszi ki. Bőséges és hosszú idézeteket találunk Tiszának a nemzetiségi kérdésről tartott többórás parlamenti beszédéből (1910. július 12.), és bár a kormányfő koncepciója érdekes és tanulságos, mégis túl sok teret foglal el egy olyan kiadványban, amely Románia történelméről kellene hogy szóljon a jelzett időszakban. Vagy ha ez ilyen, akkor ugyanilyen részletekbe menően kellett volna tárgyalni a romániai politikai folyamatokat is, legalább Románia függetlenné válásától a világháborúig. Ebben a kontextusban szívesen olvastam volna forrásokkal, nyilatkozatokkal, dokumentumokkal alátámasztott beszámolót a regáti politikai életről, különösen arról a folyamatról, ahogy a német orientáltságot felváltja az antantorientáltság, és az erdélyi románok szervezkedéseibe is mélyebb bepillantást igényeltem volna. A hiányérzet mellett tehát az aránytévesztés benyomása is feltámadt bennem azok után, hogy egy Románia történelméről szóló könyvben hosszú oldalakon keresztül azt bizonygatja a szerző, hogy Tisza István mekkora politikus volt. Ráadásul miközben dicséri Tisza politikáját, aki a megegyezés őszinte szándékával különböző engedményeket kíván tenni az erdélyi románoknak, Raffay ellentétbe kerül az egykori magyar miniszterelnökkel, amikor így fogalmaz: „a magyar liberalizmus éppen az ilyen, látszólag kis dolgokkal erősítette Magyarországon a magyarellenes politika megnövekedését, ahelyett, hogy csírájában elfojtotta volna.” (144–145. o.) A szerző beleesik abba a csapdába, amelyet, úgy látszik, sok magyar Trianon-történész nem tud kikerülni: a magyar politikában keresi a kudarc legfőbb okait, az érzelmi megközelítés miatt nem tud megfelelően mérlegelni a történelmi mozgatórugók fontosságát illetően. Az ideológiai bűnbakkeresés során Raffay ujjal mutogat a liberalizmusra, amellyel a mai Magyarország aktuálpolitikájában érdekeltek szoktak érvelni, ha történelemről van szó. Pedig Raffay maga is kimondja a könyv első részében: „a térségben (a Balkánon – szerk. megj.) érdekelt nagyhatalmak kizárólag saját érdekeikért léptek föl, s csak akkor támogatták a balkáni népeket, amikor érdekazonosság keletkezett közöttük.” (33. o.) Márpedig a nagyhatalmak érdekeit sem liberalizmussal, sem egyéb ideológiával nem lehetett féken tartani. A Tisza-hódolat után a második rész utolsó három fejezete az 1914–1920 közötti időszakkal foglalkozik, majd ezt a részt az oktatásról, művelődésről szóló fejezet zárja. A könyv utolsó, harmadik tartalmi egysége túlnyomórészt statisztikai táblázatokra épül, amelyekhez a szerző fűz magyarázatokat. Adatokat találunk itt Románia kereskedelmére, iparára, mezőgazdaságára stb. vonatkozólag. Ez kevésbé olvasmányos része a könyvnek, bár kétségtelen, hogy Románia fejlődésének érdekes részleteire világít rá.
Párhuzamok
Az eddig leírtak alapján megállapítható, de a szerző neve is garancia arra, hogy a könyv sem hangvételében, sem szerkezetében nem akar Románia történetének objektív bemutatása lenni, annál inkább fáradozik Raffay azon, hogy kifehérítse a dualista Magyarországról, főként a korabeli magyarellenes hangulatkeltés miatt kialakult sötét képet, hiszen az ismeretes, hogy Trianon előtt a nemzetiségek nyugati propagandája nyomán Magyarország a népek börtönének volt kikiáltva. Ehhez képest a történész igen elgondolkodtató adatokat közöl: például azt, hogy a dualizmus fél évszázada alatt Kelet-Magyarországon körülbelül 300 magyar település románosodott el. A szám megdöbbentő; kérdés, hogy valóban hiteles-e. A könyvben az is írva áll, hogy a kiegyezés utáni Magyarországon több román nyelvű iskola működött (2756), mint a Regátban (2505), ahol egyébként – legalábbis Raffay könyve szerint – egyetlen nemzetiségi iskola sem létezett. És a hírhedt Lex Apponyi is csupán arról szólt, hogy bevezesse a magyar nyelv oktatását a nem állami nemzetiségi népiskolákban, amit a románok azonnal erőszakos magyarosításnak neveztek, és a román történetírás azóta is úgy említi ezt a törvényt, mint a magyar asszimilációs szándék bizonyítékát. Ehhez csak annyit tegyünk hozzá, hogy a Lex Apponyi után több mint száz évvel az európai uniós Romániában sokáig arról folyt a vita, hogy a kisebbségi gyerekek tanulhatják-e anyanyelvükön Románia földrajzát és történelmét...
Raffay emlékeztet arra, hogy a központi hatalmakkal megkötött különbéke után a románok elfoglalják az akkor Oroszországhoz tartozó Besszarábiát, annak ellenére, hogy az orosz csapatok vállvetve harcoltak a románokkal az ojtozi csatában, aminek köszönhetően Románia megmenekült a kapitulációtól, és emlékeztet arra is, hogy Románia a világháború befejezése után támadja meg Magyarországot (188. o.). A felsorolt tényeket érdemes párhuzamba állítani azzal, amit Spiru Haret román közoktatási miniszter fogalmazott meg követelményként egy 1897. április 22-én keltezett körrendeletében, melyben felszólította a romániai néptanítókat: „Legyetek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét (...), higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt mentől tovább mennek, annál jobb lesz” (Raffay idézi Spiru Haretet, 200. o.). Ez a felszólítás és ez a párhuzam a Nagy-Románia megvalósításáról szóló román közbeszéd és történelemnarratíva során ragyogóan kisötétlik.
Revízió
A történelem folyamán birodalmak születtek, birodalmak hullottak szét, de ha tudjuk a történelmet némileg objektíven tekinteni, akkor ma már azt sem fogadjuk felháborodva, hogy a románok a kedvező konjunktúrát kihasználva onnan szereztek területeket, ahonnan tudtak. Minket, magyarokat az bánthat joggal, hogy a román közgondolkodás Erdély megszerzését minden politikai, ideológiai, áltörténelmi, áltudományos eszközzel a világtörténelem lehető legigazságosabb eseményeként igyekszik feltüntetni, és a románok ezt a célkitűzésüket többek között úgy kívánták elérni, hogy Magyarország rossz hírét keltették. Kilencven évvel Trianon után érdemes lenne megtisztítani a történelmet és a magyarságképet az ideológiai lerakódásoktól. Mert a revízióra igényt tartunk. Ha területire nem is, de erkölcsire mindenképpen. És ebben a vonatkozásban Raffay Ernő könyve, a szerző elfogultsága, esetleges túlzásai ellenére mégiscsak hasznunkra van.
Raffay Ernő: Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése 1866–1920; Nagy-Magyarország könyvek, Magyar Menedék Könyvesház, Budapest, 2010
Pap István, Krónika (Kolozsvár)

A Hit Gyülekezetétől tart az EMI
A Hit Gyülekezetének erőszakos térfoglalásától tart az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete. Csomortányi István elnökségi tag csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, félő, hogy a kezdeti visszautasítás után a magyarországi székhelyű neoprotestáns egyház újfent megpróbálja majd megszerezni a város egyik, jelenleg elhagyatott épületét, a volt huszárlaktanyához tartozó lovardát.
A nagyváradi önkormányzat képviselő-testülete november 30-ai ülésén tűzte napirendre azt a határozattervezetet, amelynek alapján a lovardát, illetve a körülötte lévő csaknem 3000 négyzetméteres telket a Hit Gyülekezete kapta volna meg harmincéves használatra. A tervezet 14 igen és 7 nem szavazattal, illetve 6 tartózkodással elbukott.
Csomortányi István azonban gyanúsnak tartja, hogy a magyarországi pünkösdi-karizmatikus gyülekezet kéréséből egyáltalán határozattervezet születhetett, és biztos benne, hogy a Hit Gyülekezete az önkormányzat tagjaitól kaphatott támogatást. Úgy véli, nem elrugaszkodott ötlet azt gondolni, hogy magyar szervezetről lévén szó az RMDSZ-frakció biztosíthatta a hátszelet a számára – a szervezet tanácsosai ugyanis igennel szavaztak az indítványra. Csomortányi elmagyarázta: A Hit Gyülekezete 1979-ben alakult Magyarországon, és tudvalevő, hogy erős SZDSZ-es kapcsolatokkal rendelkezik, illetve többször keveredett adócsalás gyanújába. „A legrosszabb, hogy folyamatosan gyalázza a történelmi egyházakat, és onnan szipkázza el a híveket” – fogalmazott az elnökségi tag.
Delorean Gyula RMDSZ-es tanácsos azonban visszautasítja a politikai lobbi vádját. Mint a Krónikának elmondta, a közérdeket és a magyar érdekeket szolgálva bármikor hajlandó segíteni egy törvényesen bejegyzett egyesületnek elérni a célját, azonban nincs tudomása arról, hogy a Hit Gyülekezete milyen ideológia híve, de a bírósági bejegyzést nem kérdőjelezheti meg. Mint mondta, a határozatot azért támogatták, mert látták, hogy a kérelmező egyesület magyarokból áll.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

Júliusban avatják boldoggá Scheffler János szatmári vértanú püspököt
Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök boldoggá avatása után idén újabb nagyszabású egyházi eseményen vehetnek részt az erdélyi és partiumi katolikusok: július 3-án avatják boldoggá Scheffler János szatmári püspököt és nagyváradi apostoli kormányzót.
Szatmári Római Katolikus Egyházmegye idei legfontosabb ünnepei között szerepel az a július 3-ára kitűzött szertartás, amelyen boldoggá avatják Scheffler János szatmári püspököt és nagyváradi apostoli kormányzót. A Szentszék elismerte a kálmándi születésű, szent életű egyházfi vértanúságát, így a ceremónia előkészítésének már semmilyen akadálya nincsen. „Őszentsége XVI. Benedek pápa tavaly július elsején hagyta jóvá azt a dokumentumot, melyben elismeri Scheffler János szatmári püspök és nagyváradi apostoli kormányzó vértanúságát. Ennek nyomán megkezdtük az előkészületeket a boldoggá avatáshoz. Kidolgoztuk az éves lelkipásztori tervünket, és a programokat tartalmazó füzet már eljutott a kedves hívekhez” – olvasható Schönberger Jenő szatmári megyés püspök közleményében.
A püspökség egyébként 2010 adventjének első vasárnapján ünnepélyesen is megnyitotta a Szeretetszolgálat Évét, és az adventi vasárnapok szentbeszédeiben már meghirdették az eseményt. „Az esemény időpontja 2011. július 3., az egyházmegye Jézus szíve búcsújának ünnepi szentmiséje lesz. A boldoggá avatást a szentatya személyes megbízottjaként Angelo Amato bíboros-érsek, a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának prefektusa végzi majd, a szentmisét pedig Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek vezeti” – részletezte a püspök, hangsúlyozva, nagy öröm a szatmáriak számára, és kimondottan büszkék rá, hogy a boldogok között tisztelhetnek egy közülük való személyt. Schönberger úgy véli, a vértanú püspököt nemcsak a Szatmár megyei kálmándiak érzik magukénak, ahol született és nevelkedett, de a nagyváradiak is, ahol tanított, valamint a váradi egyházmegye hívei, ahol apostoli kormányzóként tevékenykedett. Továbbá büszkén emlékeznek rá a kolozsváriak, ahol tanárkodott, valamint az egyházmegye elcsatolt részeinek hívei, akik ma a debrecen–nyíregyházi, a munkácsi vagy a kassai egyházmegyében élnek, és természetesen a szatmári egyházmegye hívei, akiknek egykor püspöke volt. Emellett sváb származása miatt magukénak érzik őt a határon innen és túl élő német katolikusok is. „Örüljetek, testvérek velünk, és segítsetek, hogy jól felkészülhessünk erre a rendkívüli eseményre! Szeretettel kérek mindenkit, kapcsolódjunk be tevékenyen a lelkipásztori programokba és imádkozzunk, hogy sok lelki hasznot meríthessünk, és Isten kegyelme megújíthasson minket és szeretett egyházmegyénket” – üzeni az egyházi vezető.
Scheffler János – akinek a boldoggá avatási perét több mint tíz éve készítik elő a szatmáriak – 1887. október 29-én született a Szatmár megyei Kálmándon, és 1952. december 6-án halt vértanúhalált a jilavai börtönben. Koporsó nélkül, jeltelen sírba temették, ám a börtön akkori ortodox lelkésze megjegyezte a sírhelyet. Csontjait titokban, útitáskájában vitte haza Galambos Ferenc nagyprépost 1965 őszén. Végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában, Hám János mellett találtak számára. Boldoggá avatásának aktáit Márton Áron ügyével együtt 1996. december 6-án nyújtották be a Szentté Avatási Kongregációhoz.
Végh Balázs, Krónika (Kolozsvár)

Markó: módosítani kell a választási törvényt
Még az idén meg kell változtatni a választási törvényt, de az alkotmány módosítására 2012 előtt nincs esély – jelentette ki pénteken, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke. Markó Béla szerint az RMDSZ addig nem folytathat párbeszédet az ellenzéki pártokkal, amíg azok nem tisztázzák nacionalista álláspontjukat az oktatási törvény kapcsán. Markó az anyanyelvű oktatásért folytatott huszonegy éves küzdelem mérföldkövének nevezte az oktatási törvényt.
A jelenlegi parlamenti rendszer rosszul működik, ezért meg kell változtatni – szögezte le Markó, aki szerint az alkotmány módosítása – amire egyébként szükség van – kivitelezhetetlen a mostani parlamentben, ahol elképzelhetetlen a kétharmados többség. A szövetségi elnök úgy véli, sürgősen, még az idén módosítani kell a választási rendszert: meg kell tartani az egyéni választókerületeket, de egyfordulós választást kell tartani, amelynek eredményeképpen a legtöbb szavazatot megszerző jelölt jutna a parlamentbe. Az országos listát is megtartaná Markó, amellyel szerinte biztosítható lenne a választási eredmények egyensúlya, továbbá – mint mondta – az öt százalékos parlamenti küszöböt sem módosítaná.
Markó: Kelemen Hunor alkalmas RMDSZ-elnöknek
Kelemen Hunor nagyon alkalmas az RMDSZ elnöki tisztségére – szögezte le Markó Béla. „Kelement támogatom, ő áll hozzám a legközelebb. Ez nem azt jelenti, hogy ő az egyetlen, aki az RMDSZ elnöke lehet, de kétségtelenül nagyon alkalmas erre a tisztségre. Egyesek a szemére vetik, hogy túl közel állt hozzám, de azt hiszem, ez előnyére szolgál, mivel megtanulhatta mindazt, amit én az elmúlt húsz évben tanultam, átadhattam neki a tapasztalataimat” – fogalmazott Markó.
„Támogatjuk a nemzetállamra vonatkozó rész törlését az alaptörvényből, de nem hiszem, hogy egyhamar módosítani lehetne az alkotmányt. Azt hiszem, a 2012-es választásokig az alaptörvény módosítása kivitelezhetetlen” – fogalmazott.
Az RMDSZ számára komoly elégtételt jelent az oktatási törvény elfogadása, ez ugyanis nemcsak az elmúlt hónapok politikai küzdelmeinek, hanem gyakorlatilag az anyanyelvű oktatásért folytatott huszonegy éves küzdelemnek a mérföldköve is – mondta Markó.
Az oktatási törvény ugyanakkor a koalíciós együttműködés tesztje is volt – mutatott rá Markó Béla, aki úgy vélekedett, hogy a jogszabály elfogadása erősítette a koalíciós szolidaritást, és ezzel egyidőben az RMDSZ távolabbra került az ellenzéktől. Az elnök egyébként ismételten élesen bírálta az ellenzéki pártokat, amelyek az elmúlt időszakban hangsúlyosan magyarellenes magatartást tanúsítottak, és minden eszközzel azon voltak, hogy megbuktassák az oktatási törvényt. Álláspontja szerint az ellenzék rendkívül felelőtlen módon, gyakorlatilag önös érdekek miatt és politikai megfontolásokból akadályozták a jogszabályt, ennek érdekében akár az etnikumközi kapcsolatokat, az együttélést is beáldozták volna. „Az ellenzék felelőtlen, magyarellenes magatartása azt mutatja, hogy nem érkezett még el a Kánaán, pontosabban, hogy a Kánaán sohasem érkezik el: lényegében az etnikumközi viszonyt, a román-magyar viszonyt csak akkor tudjuk megfelelő módon kezelni, ha politikailag erősek vagyunk, és erősek leszünk. A történelem nem visszafordíthatatlan, csak akkor, ha vigyázunk” – hangsúlyozta az elnök.
Markó Béla szerint az ellenék kisebbségellenes vehemenciája mögött kétségtelenül az az elgondolás is húzódott, hogy amennyiben sikerül megbuktatni az oktatási törvényt, ez akár a koalíció végét is jelentené. –„A jogszabály elfogadása közelebb hozta az RMDSZ-t a PDL-hez, és eltávolította a PNL-, illetve a PSD-től. Nem látom, miért kellene most az RMDSZ-nek más koalíciós képletben gondolkodnia” – mondta a Szövetség elnöke.
Az ország gazdasági helyzetéről szólva Markó kifejtette: a kormánynak az idei évben ösztönöznie kell a gazdaságot és fejlesztenie kell az infrastruktúrát. A megszorításokra szükség volt, de ezek nem elegendőek ahhoz, hogy az ország kilábaljon a nehéz helyzetből. Kiemelte, hogy a decentralizációt az egészségügy után a tanügyben is végre kell hajtani, ezt pedig lehetővé teszi az új oktatási törvény alkalmazása. Krónika (Kolozsvár)

Felmérték a kulturális igényeket Sepsiszentgyörgyön
Csütörtökön ismertették azt a kulturális igényeket felmérő tanulmányt, amelyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tavaly novemberben rendelt egy bukaresti szakcégtől.
Carmen Croitoru kulturális menedzser tegnap az önkormányzat művelődési bizottságának, majd a sajtó képviselőinek is bemutatta a több mint százoldalas tanulmány kivonatát. A felmérés készítői közel ezer sepsiszentgyörgyit kérdeztek meg, a válaszadók többsége 15 és 45 év közötti. „A felmérés arra derített fényt, hogy Sepsiszentgyörgyön jól elkülöníthető rétegek vannak a kulturális fogyasztói szokások tekintetében” – mondta Croitoru. „Van egy kemény mag, az állandó és hűséges közönség, amely minden kulturális megmozdulásra nyitott, ám ez a réteg a lakosságnak csupán 4–8 százaléka. A potenciális közönség 19–28 százalék, ők vevők lennének a kultúrára, de nem találják vonzónak a kínálatot. A többség – mintegy 70 százalék – nem ismeri a kínálatot, de nem is érdekli őket. Croitoru szerint jellemző a városra, hogy aki ismeri a művelődési intézményeket, az ajánlatokat, programokat, az nagyon jól ismeri, ám sok sepsiszentgyörgyihez egyáltalán nem jutnak el ezek az információk.
„A kemény mag nagyon kifinomult ízlésű és nagyon magasra helyezi a mércét. A városban működő kulturális intézmények a legmagasabb minőséget nyújtják, ajánlatuk elitista, és ez a népszerűségük rovására megy” – mondta a szakember. A zenei ízlés is az elitizmust mutatja, 9 százaléknak van igénye szimfonikus zenére, és mindössze 3 százalék kedveli a manelét, mindkét mutató jelentősen eltér az országos átlagtól. A város legismertebb művelődési intézménye a Tamási Áron Színház. Amikor valamilyen kulturális terméket, előadót kellett megnevezni, a megkérdezettek legtöbbje a színház előadásait, művészeit említette, viszont a megkérdezettek 90 százaléka nem válaszolt semmit. A legnépszerűbb kulturális eseménynek a városnapok és a március 15-éhez kötődő rendezvények.
A tanulmányból kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat országos szinten a legtöbbet költ kultúrára, a költségvetése 17,7 százalékát fordítja erre a célra, és lakosonként évi 302 lejt. A kulturálisvitalitás-mutató is nagyon magas, Sepsiszentgyörgy az országos harmadik, erre a helyre néhány év alatt a 22. helyről tornászta fel magát. Ugyanakkor fejletlen az infrastruktúra, nincsenek megfelelő terek, a meglevők nincsenek jól kihasználva és nincs filmszínház.
A felmérést elemző szakember szerint a művelődési intézmények és a helyi hatóságok feladata, hogy megszólítsák a potenciális közönséget, a kultúra népszerűsítésére törekedjenek, nagyobb hangsúlyt fektessenek a jó minőségű szórakoztatásra. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette, a tanulmány is bizonyítja, hogy a válság ellenére a lehető legtöbbet fordítják a kultúrára. Reméli, idén sikerül befejezni az épülő stúdiótermet és megszerezni a mozi épületét, a városközpontban több szabadtéri kulturális rendezvényt kellene szervezni, és nagyobb hangsúlyt fektetni a városnapok és a március 15-i rendezvények kulturális ajánlatára.
Keresztély Irma főtanfelügyelő, a kulturális bizottság vezetője elmondta: hamarosan össze kell állítani egy csapatot, hogy kidolgozzák a kulturális stratégiát. A tanulmányt figyelembe veszik a színházi vezetők menedzseri szerződésének meghosszabbításakor is. A két színház igazgatója, Bocsárdi László és Horaţiu Mihaiu részt vettek a tanulmány bemutatásán, de egyelőre nem nyilatkoztak róla.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

A nyelv akkor szép, ha beszélik
„Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, gondot fordít rá, és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének” - interjú Murádin László kolozsvári nyelvésszel, nyelvjáráskutatóval.? (Nyelvész, nyelvjáráskutató, nyelvművelő. 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth-gimnáziumban, Kolozsváron a Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai-gimnáziumban végezte; a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát 1954-ben. Már harmadéves korában gyakornokként alkalmazta a BBTE, majd két évet tanársegédként dolgozott. 1958 óta a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézet tudományos kutatója. 1964-ben főkutató, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője. Kutatási területe a magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai, fő műve a tizenegy kötetes Romániai magyar nyelvjárások atlasza, ő gyűjtötte össze a nyelvföldrajzi adatokat, és ő is szerkesztette a nyelvatlaszt. Életműve példátlanul gazdag, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki.);;;?Nemrég töltötte be nyolcvanadik életévét, és ez idő alatt olyan sok írása, könyve jelent meg, hogy szinte lehetetlen felsorolni. Hogyan esett a választása a nyelvészpályára, miként vált nyelvművelővé?
– Nyolcvanévesnek lenni nem nagy öröm, csak olyan értelemben, ha az ember még tud dolgozni, gondolkozni, írni, és nem beteg, nem fekszik az ágyban. Persze jobb lenne negyvenévesnek lenni, de a kor mégis alkalmas számot adni életünk folyásáról. Már a gimnáziumban szerettem az irodalmat, azért jöttem egyetemre, hogy irodalmár legyek, de úgy alakult, hogy megkedveltem a nyelvészetet, és úgy éreztem, talán a nyelvtudomány konkrétabb, nem annyira sokoldalú, nem annyira sokféleképpen megközelíthető, mint az irodalom. Elsősorban a nyelvtörténethez vonzódtam – jó tanáraim voltak, például Szabó T. Attila, Gálffy Mózes –, olyannyira, hogy harmadéves koromban kineveztek a nyelvészeti tanszék gyakornokává. Miután elvégeztem a szakot, a tanszéken maradtam, ahol négy évet töltöttem el, kettőt gyakornokként, kettőt pedig tanársegédként. Szemináriumokat tartottam nyelvtörténetből, magyar nyelvtanból és nyelvjárástanból. Tulajdonképpen ez a négy év az én nyelvészi formálódásomnak a kora, mert az egyetem négy éve nem nagyon elég ahhoz, hogy kiforrott nyelvész legyen valakiből. Kiváló kollégám, Szabó Zoltán ott volt tanársegéd, a tanszéknek rendkívül jól felszerelt könyvtára volt Szabó T. Attila tevékenységének köszönhetően. Ott maradtunk a tanszéken esténként tízig, és mindent elolvastam, amit ebbe az időbe be tudtam szorítani.
– Mi áll közelebb a szívéhez, a nyelvjárástan vagy a nyelvművelés? Hogyan kezdett hozzá a romániai magyar nyelvjárásokat feltérképező atlaszok elkészítéséhez?
– Elsősorban nyelvjárástannal foglalkoztam, és másodsorban nyelvműveléssel. Nyelvjárástannal azért, mert az egész tanszék a nyelvatlaszkészítés lázában élt. Akkor készült el a csángó nyelvjárás hétkötetes atlasza, amelyet végül 1991-ben adtak ki, ebben tevékenyen részt vettem, főleg az ellenőrzés, kiegészítés munkájában. Ekkor kezdődött a székely nyelvjárás felmérése is, amely sajnos a mai napig nem látott napvilágot, bár úgynevezett mutatványlapok készültek belőle. Márton Gyula igyekezett minden fiatal kutatót bevonni ebbe a munkába, és szűkebb szülőhazájának falvait osztotta ki. Én Aranyosszéket kaptam, pontosabban az Aranyos-vidék nyelvjárását. A nyelvművelés nem sajátosan az én területem volt. Elsősorban Gálffy Mózes, de Gyimesi Éva is könyvet jelentetett meg nyelvművelődési témában, és lényegében minden nyelvész érezte, hogy a romániai viszonyok között a formálódó sajtóban, közbeszédben és a mozgalmi nyelvben olyan feladatok vannak, amelyeket szóvá tenni, segíteni, ajánlatokat tenni szükséges. Nincs a romániai magyar nyelvészek között olyan, aki ne foglalkozott volna nyelvműveléssel is. Ezt jól mutatja, hogy, ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén megjelent a Kriterion Könyvkiadónál Anyanyelvünk művelése címmel egy olyan könyv, amelybe lényegében valamennyi erdélyi nyelvész cikket írt Gálffy Mózes és az én szerkesztésemben. Négy év után átkerültem a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézetbe, ahol a nyelvföldrajzi kutatások intenzíven folytak. Kettéváltak a munkálatok részint a Márton Gyula, részint a Szabó T. Attila vezetésével. Márton Gyula véleménye szerint minden magyarlakta településen gyűjteni kell kis (800 címszavas) kérdőívvel. Az általános nagy atlasz sokkal kevesebb kutatóponttal, de 3400 címszóval készült. Ez egymásnak nem mond ellent, sőt kiegészíti egymást. Az egyik mélyfúrást végez, a másik összefüggéseket, a nyelvjárási határok megrajzolását segíti elő. Bihartól Moldváig, Máramarostól a szerb határszélig kb. 25 kilométernyire egy-egy falut jelöltünk ki, ami persze függött az egyes vidékek nemzetiségi megoszlásától is. A szilágyságit 8, a székelyföldit 56, a mezőségi nyelvjárást 48 kutatóközponton gyűjtöttük össze. Szabó T. Attila, aki maximalista volt, 2250 falura tervezte az atlaszt, de így 136 falu lett, ami lefedi a területet.
– Mennyire korlátozta a kommunista hatalom a nyelvészek tevékenységét?
– A nyelvtudományi intézetben 1955-ben, 1956-ban alakult egy nyelvjárás-kutatói csoport, amelynek vezetője Szabó T. Attila volt. Két főkutatót neveztek ki, Gazda Ferencet és Nagy Jenőt. Mire a kérdőív elkészült, politikai okokból Gazda Ferenc kikerült az intézetből, tulajdonképpen bezárták. Én besegítettem egy darabig. Aztán Szabó Attila kérte, hogy menjek át a nyelvkutató intézetből a nyelvtudományi intézetbe, mert hallás tekintetében kiváló dialektológiai lejegyző vagyok, míg a nagyatlasz két személyre kiosztva elkészült. Át is kerültem 1958 novemberében, de alig dolgoztam együtt Nagy Jenővel fél évig, ő is kikerült az intézetből, szintén politikai okokból. 1958-nál tartunk, amikor az ’56-os forradalom megtorlása épp divat volt. Volt neki egy nyelvtankönyve, amelynek óriási szójegyzékében, ha az ember felülről lefelé olvasta, egymás után következett Gorkij és a gorilla. Egy év vizsgálati fogság után kiengedték.
– Gondolom, a rezsim Önt is megfigyelte.
– A Nagy Jenő helyét nem töltötték be, így rám maradt mind a 3400 kérdés, ami egy-egy falut felölelő kutatóponton körülbelül 3-4 napi munkát jelentett. Emberfeletti munkát igényelt, mert figyelni kellett, meg kellett keresni a megfelelő embert, kérdéseket feltenni, fonetikusan lejegyezni mindent, ráadásul teljesen ismeretlen terepen. Közben Szabó T. Attilának is megszűnt az állása, s egyedül maradtam az atlasszal. Úgy alakult, hogy eljött hozzánk az intézetbe Bakos Ferenc magyarországi nyelvész – ő készítette az idegen szavak szótárát, és megírta a magyar nyelv román kölcsönszavainak történetét –, előgyakorlati összefoglalót adott, a mi anyagunkat jegyzetelte. Nem volt ez ellen semmi kifogásunk, bár Márton Gyulának igen, mert ő is hasonló jellegű könyvet írt a munkatársaival. Szerintem egy kicsit hangosan beszéltünk a nyelvészeti tanszéken, amire rögtön felfigyeltek az állambiztonsági szervek. Azután állandó megfigyelés alá kerültem: hová megyek, kinél alszom, mit csinálok, mikor lesz atlasz. Az intézet igazgatói nem akadályozták a munkámat, de többször feljelentettek, hogy terepezés során a papnál aludtam, amit a párttitkár egyszer mosolyogva közölt is velem. Végül megúsztam, mert nem velem volt bajuk, hanem azzal, hogy miként lehet összehozni egy olyan nyelvatlaszt, amelyben tulajdonképpen fel van tüntetve, hogy a magyarság hol, milyen vidéken, mennyire él tömbben. Ez azt is jelentette, hogy amikor már elkészítettem az egész atlaszt, és hozzá kellett volna kezdeni a térképek megrajzolásához, akkor már lekerült napirendről a magyar nyelvatlasz az intézetben. Nem bántottak engem, de az atlasz kiadásáról szó sem lehetett. Gondolkodtam, hogy ezt hogyan tudnám valamiképpen hasznosítani. Arra gondoltam, írok egy adattárat, amely tulajdonképpen felsorakoztatja a térképlapok adatait.
Végül jött a rendszerváltás, és az atlaszt a Budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadta. Eddig tíz kötet jelent meg, háromszáz térképlap minden kötetben, az utolsó várhatóan a következő két hónapban fog megjelenni, és ezzel ez a munka befejeződik.
– A nyelvjáráskutatás mellett miként maradt ideje a nyelvművelésre is?
– Egy erdélyi magyar nyelvésznek több mindennel kell foglalkoznia. Köztem és a többi nyelvész között az a különbség, hogy a többiek is közölnek egy-két nyelvművelő cikket itt-ott, de senki nem tart ki, megunják az emberek. Szilágyi N. Sándornak is rovata volt az Új Életben, egy évig csinálta, majd átadta nekem. Másoknak is volt nyelvművelő rovatuk, de általában tizenöt-húsz cikk után megunták, és inkább a szűkebb szakmájukkal foglalkoztak. Én eléggé csökönyös ember vagyok, és a nyelvjáráskutatással párhuzamosan kitartottam a nyelvművelés mellett is. A nagyközönség nem olvassa el a nyelvjárásokról szóló írásokat, az inkább a szakmának szól. Annak köszönhetően, hogy népszerűsítő és olykor bíráló cikkeket is írok, a nagyközönséggel sokkal jobb a kapcsolatom, mint a kollégáimnak. A cikkek válogatásából pedig időnként könyvek születnek, körülbelül hat nyelvművelő jellegű könyvem jelent meg, az utolsó ezelőtt két éve Mitől szép egy szó? címmel. Talán azért is szerettek engem a lapszerkesztők, mert nem voltam az a típusú nyelvművelő, aki lát egy hibát egy lapban, és azzal dörgedelmesen kioktatja a szerzőt, hogy márpedig ez így van. Nyelvművelő cikkeimet tulajdonképpen olvasmánynak szánom. Hiába mondja meg az ember, hogy ezt így kell írni, azt meg úgy, vagy ezt nem szabad használni... Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, akkor a nyelvére gondot fordít és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz.
– Egyik tanulmányában vitatkozik azokkal a nyelvészekkel, akik szerint a nyelv folyamatosan változik, ezért nem kell beavatkozni a nyelv demokratikus folyamataiba.
– Azzal persze egyetértek, hogy a nyelv változik. Ami ma hibának számít, lehet, hogy száz év múlva nem lesz az. Én csak azzal nem értek egyet, ha valahol nem figyelnek a nyelvhelyességre, nem művelik a nyelvet. Azt vallom: mindenki beszélhet úgy, ahogy akar, de ennek határt kell szabni. Elvileg nagyon szép, hogy a nyelvművelő leírhatja mindenről, ha nem jó, de nem ez a nyelvművelés útja. A nyelvművelés útja az anyanyelv ismeretének a gyarapítása, az anyanyelv szeretete. Az anyanyelv kötelezettségvállalás, az én nyelvem kifejezhet mindent, amit el akarok mondani. Vannak olyanok a nyelvészet berkeiben, akik teljesen feleslegesnek tartják a nyelvművelő, nyelvvédő munkát. Van egy másik irányzat, amelynek az a neve, hogy „határtalanul”. Szerintük nem igaz, hogy az anyaországiak beszélnek helyesen, hanem mindenki helyesen beszél, aki a magyar nyelvet használja. Azt viszont nem lehet megengedni, hogy egy szóra, fogalomra hatféle változat legyen. A második világháború óta a nyelvfejlődés nem egy irányba, az egységesülés felé, hanem az elkülönülés felé halad. Minden nyelvre hat a másik nyelv, el kell ismerni, hogy a magyar nyelvre a környezeti és az európai nyelvek hatottak. A magyar nyelv elég egyedi, de a körülötte levő indoeurópai nyelvek hatása teljesen megfigyelhető. Nem lehet elkerülni, hogy egy másik nyelvből ne vegyünk át szavakat, csak vigyázni kell, hogy mit, mikor, hogyan és miért.
– Hogyan vélekedik az erdélyi magyar sajtó nyelvhasználatáról?
– Sokaknak rossz véleménye van a sajtó nyelvéről, ami szerintem igazságtalan. Lehetne jobb, nem eléggé gondos, de nem igaz, hogy rossz a sajtó nyelve. Persze könnyű annak, aki folyóiratot szerkeszt, amelyből két szám jelenik meg egy évben, így könnyebb csiszolni a szöveget. Más viszont az, ha délután ötre le kell adnom az anyagot. De tudja, mi a baj? Valahol elsikkad az ellenőrzés. Nem tudom, most hogy működik, de régebben öt ember olvasott el egy szöveget, márpedig ebben az esetben nagy marhaság nem maradhat benne.
– Mit gondol a kortárs magyar irodalomról, a napjainkban használt nyelvről, illetve az elharapódzó vulgaritásról? Hol a határ, amelyen túl a vulgáris nyelvhasználat is hiteltelenné válik?
– Ez eléggé kérdéses a mai színházi, drámai irodalomban. Én mérlegelnék, és egyfajta középutat tartok jónak. Mert akik gyakorta használnak vulgáris szavakat, azok azt mondják: kérem, én ezzel jellemeztem azt a szereplőt, aki beszél. Minden fél mondata végén ott a bazd meg. Ebben természetesen van valami, az ember jellemét visszaadja a beszéde is, de azért arra vigyázni kell, hogy az olyan mértékkel történjék, amellyel csak épp érzékeltesse. Én jobban szeretek Mikszáthot olvasni, mint Spiró Györgyöt, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartom őt nagy írónak.
– Ön szerint önmagában, szakmailag vagy a társadalom egésze szempontjából fontos a nyelv művelése?
– Erre nehéz válaszolni. A hibás nyelv a társadalom számára is hibás, nemzeti identitásvesztéshez vezet. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének. Belső identitás kell ahhoz, hogy tudjam, ki vagyok. Engem rettenetesen bosszant például, hogy ha becsengetek valakihez, akiről tudom, hogy magyar, úgy válaszol nekem: „cine?” Szóvá is szoktam tenni. Saját magunk alatt vágjuk a fát, ha nem beszéljük a nyelvünket, hiszen a nyelv akkor szép, ha beszélik.
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

A cenzúra a legjobb stiliszta
Ha úgy tetszik, a beszédmód, a stílus, a szellemi színvonal kérdése ez az egész.
„Aki az ideológiai normákhoz nem tud alkalmazkodni, az fogalmazzon úgy, hogy ne vevődjék észre, mert már Goethe megmondta: a cenzúra a legjobb stiliszta.” Kitűnő kollégám és barátom, Láng Gusztáv bírálta így az egyetemi jegyzetemet 1983-ban, egy olyan tanszéki értekezleten, amelyről minden bizonnyal egy másik kéztől származó, menetrendszerű beszámoló is ment az ilyen „ideológiai” ügyekben illetékes „szervekhez”.
A pannon magyar értelmiségnek ajánlom
Ha nekem nem is, de kollégámnak éppenséggel akkor nagyon vigyáznia kellett, hogy megfelel-e az elvárásoknak, mert másképpen nem kap kivándorlási útlevelet. Elhangzott mástól is ilyen irányú kritika, az viszont már kielégítette az állítólag Goethétől származó szentencia imperatívuszát, mert az elméletekben jártas másik férfiú idevágó mondatában az öncenzúra ügyesen működött, valahogy így: „A szóban forgó irodalomelméleti jegyzetben a sajátos szellem fénye időnként nem a legmegfelelőbb helyeken villan fel.”
Csodák csodája, minden óvatoskodó változtatás nélkül jelent meg aztán nyomtatásban a kézirat Teremtett világ címmel a Kriterionnál, valószínűleg azért, mert a közvetlen szerkesztőt (Szilágyi N. Sándor kollégát) kivéve, a szolgálatos fülek közül senki nem értette, cenzorunk pedig meg se parittyázta az ontológiai, ismeretelméleti, esztétikai és nyelvfilozófiai hátteret, ami a marxista esztétikákkal szemben „villant fel” a könyvben, eléggé következetesen.
Elnézést, hogy ezzel a személyes emlékkel hozakodom elő, de még sorolhatnám azokat a filozófiai és elméleti tárgyú könyveket, amelyek akkoriban szintén átcsúsztak a szigorú réseken: Tamás Gáspár Miklós, Egyed Péter, Molnár Gusztáv, Ágoston Vilmos, Szilágyi N. Sándor tanulmányaira gondolok legfőképpen, a Bretter-iskola markáns csoportjára. Számbavéve, milyen kompromisszumokra kényszerítettek egykor a publikálási körülmények, a nyilvánosság folytonos állami kontrollja, és újraolvasva különböző műfajú szövegeinket, úgy gondolom, minden múltbeli gondolatunkat és kifejezésünket nyugodtan vállalhatjuk.
Most nem beszélek olyan nyilvánvaló veszteségekről, amelyekben többünknek része volt, mint például a letiltottság állapota, mondjuk, 1986-ban, vagy egy-egy kézirat kiadásának időbeli eltolódása, esetenként a Szekuritáté általi elkobzása is a házkutatások törvénytelen aktusai során, mert nem siránkozni, hanem bátorítani akarok.
Közben nálunk igazi kunszt lett úgy megírni a mondanivalót, hogy a folyóiratokban, heti- és napilapokban kötelező, zsarnokunkhoz intézett dicshimnuszok túloldalán lehessen valami olvasnivaló is azok számára, akik nem a címlapon megjelenő ideológiai szószra voltak kíváncsiak. Az ilyesmikért felelős szerkesztőkkel olykor alkuk is köttettek, hogy például Láng Gusztáv távozása után, nagy sikerű sorozata, a Kiskatedra megszűntével, az ő műfajához hasonló, legszűkebben szakmaira redukált, önkorlátozó stílusú rovat jelenjék meg Bölcsészkedjünk címmel.
És mindezt az ember nem úgy művelte már, hogy közben a Reményik Sándor képviselte Ahogy lehet rezignációját éreztük és éreztettük folytonosan az olvasókkal is, hanem olykor a cirkuszi mutatványos mosolyával, amint hajlékonyan átbújik azon a bizonyos karikán. Nem tartom becstelen dolognak, hogy rendszeresen publikáltunk egy olyan rezsimben, amikor jogos lett volna minden tiltakozás, de az a sztrájk, amit a fogalmazni és publikálni képes erdélyi értelmiség vezetett volna be, ha nyíltan ellenáll, az erdélyi magyar nyelvhasználat és irodalmi vagy tudományos értékteremtés mindennapi kis tetteinek feladását jelentette volna, a szellemi táplálék megvonását azoktól, akik mégis csak megtanulhattak anyanyelvükön olvasni.
Nos, ha úgy tetszik, a beszédmód, a stílus, a szellemi színvonal kérdése ez az egész. Nem néztem utána, hol is állította volt a szellemóriás német író ezt a ragyogó jellemzését a hatalom egyik eszközének, legtöbbször eléggé iskolázatlan lakájának, vagyis a cenzúrának, sokkal jobban bízom egykori kollégám, Láng Gusztáv memóriájában, mert ez a gondolat megér… egy meditációt, testvéreim.
Cs. Gyimesi Éva, Új Magyar Szó (Bukarest)

Kinek fütyöl?
Sajnos a tévé- és filmterméssel lassan úgy vagyok, mint a könyvekkel, ami szórakoztat, az nem felel meg az ízlésemnek, ami meg megüti a színvonalat az én mértékemmel, az untat. A Megasztár meg köztes kategória, se nem szórakoztat, se nem tartom színvonalasnak. Nem követtem az adásokat, mégis van véleményem arról a zűrzavarról, amit Tolvai Renáta győzelme itt kiváltott.
Sajnos a tévé- és filmterméssel lassan úgy vagyok, mint a könyvekkel, ami szórakoztat, az nem felel meg az ízlésemnek, ami meg megüti a színvonalat az én mértékemmel, az untat. A Megasztár meg köztes kategória, se nem szórakoztat, se nem tartom színvonalasnak. Nem követtem az adásokat, mégis van véleményem arról a zűrzavarról, amit Tolvai Renáta győzelme itt kiváltott.
A román állampolgárságú magyar kislány már korábban megnyert egy hasonló vetélkedőt Romániában, miközben nem igazán átütő tehetség. Most internetes fórumokon és lapok hasábjain (meg a fejekben) gyarapodik a zűrzavar. Összefoglalva a vitázókat ingerlő lényeget: magyar leány nyerte meg a román megasztárt, vagy román leány nyerte meg a magyart? Leszámítva azok népes táborát, akik csak vagy-vagyokban képesek gondolkodni, s érvelésük második szavától az anyázás szókincsébe csapnak, meg azokat, akik a nemzetpolitikák aktuális szólamait ismétlik, észre kellene venni az ügy kapcsán jelenségeket, folyamatokat, pozitív vagy negatív irányú tendenciákat.
Van egy kettős identitású személy a tizenötperces világhír középpontjában. Nyilván hibátlan románsággal nyilatkozik, ha a román televízió mikrofonját dugják az orra alá, és amikor magyarul kérdezik, akkor szép nagyváradi lokális ízeket hallunk idehaza. Ott fogja megcsinálni a zenei karrierjét, ahol jobb feltételeket kínálnak neki, ügyesebben sztárolják, profibb menedzsert állítanak mellé. Ahogy az építőmunkás is mobilis ma már, és oda megy, ahol jobb fizetést ígérnek a munkájáért. S körülötte őrjöng az összes elvakult, nehogy elorozzák azok a mi fényes ígéretünket.
Összes Trianonozásunkon és hazafias fogalmainkon messze túl alakul az élet a maga törvényei szerint. Vitáink – különösen a szélsőséges megnyilatkozások – egy száz-kétszáz évvel ezelőtti szókincsrendszerben értelmezik a haza, a szülőföld meg a nemzet fogalmát. Büszkélkedünk Bartókkal, Nobel-díjasokkal, akiket akkoriban a hivatalos politika késztetett távozásra innen, s lerománozzuk, leszlovákozzuk azt, aki kicsit is tájékozottabb annak az országnak a tömegkultúrájában, amelyben élnie adatott.
Mindeközben a Megasztárban egy harmadik nyelven, angolul, énekelnek javarészt a szereplők, a Youtube-on nézheti vissza mindenki, aki nem bírja a kereskedelmi adók időhúzó praktikáit, természetesen kínai gyártmányú számítógép monitora előtt ülve. És a megvalósult sajtó- és szólásszabadság természetes jogával élve névtelenül kurvanyázhatja a másikat, akinek övétől eltérő a véleménye.
Krebsz János, Új Magyar Szó (Bukarest)