Az elhurcoltakra emlékeztek
A Gulág emléknapja alkalmából a volt munkaszolgálatosok emlékművénél tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést szombaton Csíkszeredában, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében.
Emlékezni kell, és jó dolog, hogy emlékezetünkbe tartsuk azokat a mozgalmas eseményeket, amelyek a második világháborút követték. Mint ismeretes, az akkori Magyarország területéről körülbelül nyolcszázezer embert hurcoltak el a Szovjetunióba – mutatott rá Szilágyi Árpád, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Hargita megyei szervezetének elnöke. 
Csige Sándor Zoltán vezető konzul átadta Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét az emlékezőknek, majd elmondta, sokat beszélhetünk a Gulágról, és minden, amit elmondunk, fontos, mert segít abban, hogy ez a borzalom ne merülhessen a feledés homályába. Ezt követen a Gulág Emlékbizottság üzenetét tolmácsolta. „...hogy ne legyen hallgatás, és ne merüljön feledésbe mindaz, ami a magyarsággal 1944-ben és az azt követő néhány esztendőben történt, Magyarország Kormánya a 2015. évet Gulág Emlékévvé nyilvánította, tudván azt, hogy ez az a szó, amely a határainkon kívül is az embertelenség, a félelemterhes kommunista terror, a sztálini önkény szinonimájaként ismert (…) Legyen tehát ez az emlékév – amely 2017. február 25-éig tart – mementó és erőt, hitet adó valamennyiünk számára, akik tudjuk: múltunk hiteles ismerete nélkül nem építhető a jövő, a múlt áldozatai emlékének megőrzése nélkül elveszítjük nemzeti múltunk egy darabját” – állt az emlékbizottság üzenetében.
A vezető konzul beszéde után Adorján Sándor egykori hadifogoly Milyen is az a Szibéria? című emlékirataiból olvasott fel egy részletet Szekeres Adorján. A megemlékezés végén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége és az1956-os Magyar Nemzetőrség részéről koszorúkat helyeztek el a szobornál.
Péter Beáta | Székelyhon.ro

Akinek elege van Romániából – beszélgetés Sabin Ghermannal románokról, magyarokról, Erdélyről
Csak közös román–magyar párt létrehozásában lenne partner, de abban nagyon. A román közvélemény szemében fekete báránynak számító Sabin Gherman kolozsvári újságíróval román ünnepekről és Erdély autonómiájáról is beszélgetett Csinta Samu újságíró.
 Van kedvenc román történelmi alakja?
– Nincs. Inkább olyan példákat tudnék felhozni, amelyek nagyon zavarnak. Baba Novac kolozsvári emlékművén például az áll, hogy magyarok által megölt román hős. Márpedig ha ugyanazt művelném, mint Baba Novac, hasonló bánásmód járna nekem is. Mert mit érdemel egy kém? Ő ugyanis szerb betyárként az ortodox pappal szövetkezve pénzért szolgáltatott információkat a temesvári pasának, hogy mikor kellene megtámadni Lugost és Karánsebest.
– Az 1918. december elsejei nagy egyesüléssel azért csak jobb a viszonya...
– Nem feltétlenül. Az én diákkoromban a nagy egyesülés korántsem volt még akkora esemény, gyakorlatilag mindent augusztus 23-ában élt ki a Ceaușescu-rezsim. A gyulafehérvári események nem sokat mondtak nekem, jelentőségük csak jóval később kezdett tudatosodni bennem. És az is, hogy december elseje nem más, mint egy győzelemre, illetve veszteségre való emlékezés apropója, amelyben mindkét érdekelt fél, a román és a magyar is abban hibázik óriásit, hogy aránytalanul felnagyítja a pillanat súlyát. Márpedig a történelmet nem lehet újrajátszani.
– A gyulafehérvári kiáltványban foglalt vállalásokat sem? Például amelyik teljes nemzeti szabadságot ígér valamennyi együtt élő nép számára.
– És amely vállalásokat a mai napig elmulasztottuk életbe léptetni. A Kárpátokon túl a magyarokat ma is hazátlanoknak, bozgoroknak nevezik, bennünket, románokat pedig magyar keverékeknek, boanghenoknak. Ha te lebozgorozod a magyart – szoktam ilyenkor válaszolni –, akkor én is az vagyok, mert azzal vagyok szolidáris, aki mellettem él Erdélyben. Persze tudom, hogy ez édeskevés.
– A magyar és román történetírás pedig továbbra is párhuzamos pályákon fut. December elseje tekintetében is.
– Ami a történelemkönyvekben ma zajlik, egyszerre szomorú és abszurd. A magyar szemlélet Erdély elvesztésének folyamatos siratásában merül ki. A román nacionalizmus ugyanakkor furcsa kettősségben fuldoklik: miközben állandóan a román felsőbbrendűséget hangsúlyozza, nem bízik saját történelmében. Minden győzelem mögött ott érzékelhető az örökös frusztráció, hogy bennünket, románokat mindig nyomorult jobbágyokként kezeltek. A német és francia diákok viszont ma saját térségük összefésült történelmét tanulják. Pedig közöttük több száz éves háborúskodás húzódik, míg mi, magyarok és románok ezer év alatt talán kétszer-háromszor estünk egymásnak háborúban, akkor sem feltétlenül nemzeti okokból. A német–francia példa alapján kellene nekünk is megírnunk közös történelmünket, előtte viszont olyan környezetet kellene kialakítanunk, amelyben mindenki saját nyelvén írhat, olvashat, énekelhet, és ebből semmiféle hátránya nem származhat.
– Közel húsz éve jelent meg a nagy vihart kavart, Elegem van Romániából című vitairata. Másként fogalmazna, ha ma írná?
– Részben biztosan, időközben ugyanis változott a befogadó közeg. A román állampolgárok negyedének van már elege ebből a Romániából, derül ki egy nem régi felmérésből. Én mindenekelőtt gazdasági érvekkel próbálom meggyőzni az embereket. Miért kell 41 megye, amikor hét régió sokkal hatékonyabban működhetne? Mindenkinek szüksége van gazdaságilag érvényesíthető régiós identitásra, Erdélynél ismertebb régió pedig kevés van a világon. A hivatalos kurzus azonban Erdélyt ma is csak az időjárás-jelentésben nevezi a nevén. Holott Erdély több száz éve létezett, amikor Romániának még nyoma sem volt. Amikor Havasalföld és Moldva még valahol a ködben bolyongott, Erdély már a vesztfáliai béke aláírói között szerepelt. Az egyik jelentős román szociológus – nevét saját védelmében hallgassuk el – máig nem merészeli nyilvánosságra hozni annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyben arra kérdeztek rá, hogy hányan szorgalmaznák Erdély adminisztratív-pénzügyi autonómiáját. Nos, 62 százalékról van szó.
– Mi akadályozza leginkább az erdélyi autonomista mozgalom – amelynek érdekében megalapította az Erdély–Bánság Ligát – sikerét? A magyarok jelenléte?
– Ellenkezőleg. Ez a mozgalom csak akkor teljesedhet ki, amikor a magyarok, a románok és a szászok egyformán akarják. Sokan megkeresnek, hogy csináljunk külön pártot. Én viszont kizárólag egy alku tárgyát soha nem képező elv- és alapvetésrendszer mentén, váltott elnökséggel működő erdélyi párt létrehozását támogatom. És ezt a magyar pártok vezetői felé is többször egyértelműsítettem már.
– Ebben a műfajban viszont elég riasztó a felvidéki Most–Híd párt példája...
– Valóban, az a modell legalább tíz évvel késleltette a mi törekvéseinket. Azóta az aludttejet is tízszer megfújja mindenki ebben a témában. A Most–Híd esetében az volt az alapvető hiba, hogy nem fektették le azokat a soha alku tárgyát nem képező alapelveket, amelyek megszabják a párt működését. Ilyen az anyanyelv használata, egy másik kulturális-nyelvi közösségben való lét jogosságát és jogegyenlőségét szabályozó megállapodás. Mindig elképeszt, amikor a magyarok kisebbségként határozzák meg magukat. Hagyjátok ezt a Ceaușescutól hallott kifejezést, mondom nekik, ti nemzeti közösség vagytok, amely az én identitásomat is alakította. Érdemes lenne a nemzeti közösségek szintjén is érvényesíteni a felvinciek és alvinciek példáját. A két Fehér megyei település lakói annak idején megegyeztek, hogy soha nem emlegetik fel az elődök által egymás ellen elkövetett sérelmeket. Sőt, a gyerekeiknek sem mondják el, hogy ne mérgezzék a tudatukat.
– A történelem elhallgatható? Mi több: elhallgatandó?
– Nem ebben az értelemben. Ha egy csepp tintát öntünk egy pohár vízbe, máris oda a tisztaság. Egyetlen csepp gyűlölettel egész nemzedékeket mérgezhetünk meg. A történelmet úgy kell ismernünk és értékelnünk, ahogy megtörtént, a teljes körülményeikkel együtt. Ki kell mondani, milyen őrült dolgokat voltunk képesek művelni egymással. Hogy mi sem voltunk okosabbak a korabeli világnál. Erdély velünk, mindannyiunkkal az igazi, ezért nem vagyok hajlandó más pártban gondolkodni, csakis vegyes pártban.
– Akkor az RMDSZ elbukásáért szurkol a december 11-i parlamenti választáson?
– Nem feltétlenül, ha ugyanis az RMDSZ nem éri el az ötszázalékos küszöböt, és csak alternatív útvonalon, mondhatni a hátsó bejáraton jut be a parlamentbe, sebzett farkassá válik, amelyet az ép farkasok – akikkel korábban kormányon volt – kíméletlenül széttépnek. Azonnal a többi jelentéktelen magyar párt közé sorolják, feladat kipipálva, ellenség hatástalanítva, mondják majd a nagy román pártok. Nem kívánom az RMDSZ vesztét, bár nem kedvelem túlságosan. Azt szerettem volna ugyanis, hogy engem, az erdélyi románt is képviseljen a parlamentben. Ezt nem nagyon érzem, de lévén az egyetlen erdélyi identitású regionális párt, szurkolok neki. Ugyanakkor számomra az egyetlen erkölcsileg elfogadható párt. Egyetlen adalék: a dák állam központját, Sarmisegetuza maradványait Kelemen Hunor kulturális miniszter mentette meg a leaszfaltozástól.
– Mit gondol, Erdély autonómiája esetén Románia milyen tekintetben veszítené a legtöbbet?
– Semmiféle veszteséget nem szenvedne el Erdély saját lábra állásával. Nyereségről annál inkább beszélhetünk. Mindenekelőtt hatástalanítani lehetne a nacionalizmust, eltűnne az a kép, miszerint a románok magyart reggeliznek, és fordítva. Egy jóléti Erdély ugyanakkor több szomszédos régiót is képes lenne maga után húzni. Persze nem az 1927-es szinten, amikor Románia költségvetésének 86 százalékát Erdély és a Bánság biztosította. Ma Bukarestben adóznak az ország legnagyobb cégei, az a 2500 vállalat, amelynek éves üzleti forgalma meghaladja az 50 millió eurót. Csak így érdemes értelmezni, hogy Bukarest adja a hazai össztermék 25 százalékát. Az ország bármelyik Mol-kútjánál vásárolsz benzint, annak adóvonzatai a bukaresti kasszát gazdagítják. Arról nem is beszélve, hogy míg országszerte 600 ezer köztisztviselő dolgozik, Bukarestben 430 ezerre rúg a számuk.
– Hol tápláltak a fejébe ennyi „hazaáruló” gondolatot?
– Így alakult. A Marosvásárhelytől 35 kilométerre fekvő Mezőzáhon születtem, Vásárhelyen éltünk, s ma is sajnálom, hogy nem tanultam meg tisztességesen magyarul. Magyar barátaink szülei ugyanis mindig arra kérték anyámat, beszéljünk románul, hogy az ő gyerekeik is megtanulhassák a nyelvet. Az egyik első dilemmám is Záhról fakad: az iskolai tankönyvekből a népnyúzó magyar nemesekről tanultunk, az öregektől viszont azt lehetett hallani, hogy a falu földesura, Ugron István egyáltalán nem a hétfejű sárkány megtestesítője volt, hanem visszahúzódó, diszkrét ember, aki sokat segített az embereken. És ott volt a gyönyörű kastély, amely mindig is meghatározta a falu identitását. 1989-ig nem is volt magyar- vagy románkérdés: együtt húsvétoztunk, szilveszterkor román és magyar éjfélkor egyaránt koccintottunk, normálisan éltünk. A disznóság a forradalmat követően tört ki, amikor hirtelen sok embernek lett fontos a nemzetiségi kérdés.
SABIN GHERMAN
Újságíró, publicista, Erdély adminisztratív autonómiája ügyének animátora. A Maros megyei Mezőzáhon született 1968. november 22-én, a craiovai egyetem román–francia szakán diplomázott, 1992 és 1999 között szerkesztőként dolgozott a köztelevízió kolozsvári stúdiójában. Ma a kolozsvári székhelyű Transilvania Look tévé népszerű műsorvezetője. A Monitorul de Cluj napilapban 1998-ban közölte a nagy vitát gerjesztő, Elegem van Romániából című vitairatát, amelyet a ProTransilvania Alapítvány saját kiáltványává nyilvánított. 2000 májusában megalapította az Erdély–Bánság Ligát, amelynek elnöke is volt. Az Európai Szabad Szövetség romániai jelentéstevője.
[Háromszék] itthon.ma/erdelyorszag

Erdélyi tehetséggondozó egyesületet támogat egy Prima Primissima-díjas
Oplatka András svájci magyar újságíró 7,5 millió forintot adományoz a Nyilas Misi Egyesületnek.
A magyar sajtó kategóriában Prima Primissima Díjjal idén kitüntetett Oplatka András újságíró a díjjal járó 15 millió forint felét az erdélyi Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesületnek ajánlotta fel. Az összeg másik felét a szintén  helyzetű gyerekek tehetséggondozásával foglalkozó magyarországi Igazgyöngy Alapítvány kapja.
A Prima Primissima Díjakat idén 14. alkalommal, tíz kategóriában vehették át a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. Oplatka András történész, újságíró, műfordító az 1956-os forradalom után emigrált családjával Svájcba. A Zürichi Egyetemen végzett 1968-ban, utána a Neue Zürcher Zeitung munkatársa lett. Volt stockholmi, párizsi, moszkvai, valamint budapesti tudósító. Cikkeiben sokat foglalkozott Magyarország helyzetével és demokratikus átalakulásával. Történészként és egyetemi oktatóként is tevékenykedik.
A Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület egy olyan tehetségmentő akció eredménye, amelyet erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok kezdeményeztek 2003-ban. Az ötlet Péntek János kolozsvári egyetemi tanártól származik, aki a 2004-ben Romániában bejegyzett egyesület alapítója és elnöke. A kezdeményezés célja hátrányos körülmények között, falun és szórványban élő magyar iskolások támogatása ösztöndíjakkal. foter.ro

Segítség lépésről lépésre: interjú Semjén Zsolttal
Egészen biztos, hogy a Kárpát-medencében, de nem Magyarországon élő magyar közösségek helyzetéről, a nekik nyújtható és nyújtandó segítség mértékéről és állapotáról más képe van egy magas posztot betöltő kormányzati tisztviselőnek, mint az érintetteknek. A MÁÉRT idei plenáris ülését követően Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest kérdeztük.
Ön szerint milyen helyzetben van ma a felvidéki Magyar Közösség Pártja?
A Magyar Közösség Pártja stabilizálta a helyét, ami egy rendkívül komoly teljesítmény. Nagyon erős és elkötelezett szavazóbázisa van, ami magas szlovákiai szavazói részvétel esetén viszont nem elég a pozsonyi parlamentbe szükséges 5 %-hoz, hanem annál ugyan nem sokkal, de alacsonyabb. Szerény szlovákiai választói aktivitás esetén viszont elég! Ugyanakkor akár bent vannak a pozsonyi parlamentben, akár nem, vitathatatlan, hogy a magyarlakta országrészekben regionális pártként ők a meghatározó erő. A Magyar Kormány számára nem elengedhetetlenül szükséges, hogy partnere parlamenti párt legyen az adott országban. Természetesen mi örülünk annak, ha ez mégis így van, és többnyire minden támogatást meg is adunk ehhez, de azt is nagyon nagy értéknek tekintjük, ha a magyar közösség egy stabil, regionális párttal rendelkezik. És az MKP ilyen!
A szavazóbázisa biztos, megújuló, és erős pártstruktúrával is rendelkezik. Ráadásul, miután a felvidéki magyarok a szlovák-magyar határ mentén élnek, ezért az ottani települések szoros együttműködést alakítottak ki a szomszédos magyarországi megyékkel. Ennek is szerepe van abban, hogy az MKP hosszú távon kiszámítható, komoly erő, amiből az is következik, hogy akár a következőkben is átlendülhet a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöbön, és akkor immár parlamenti párt lehet!
Mi a véleménye a vegyes pártot illetőleg?
A Most-Híd kérdését sem kívánom megkerülni, hiszen ők is Szlovákia politikai életének a formálói. Szerencsétlen és tragikus, hogy a magyarság abba a helyzetbe került, hogy egy tisztán etnikai és egy vegyes párt közül kellett választania! Ráadásul sokan arra a következtetésre jutottak, ha a helyzet ilyen, akkor inkább egyáltalán nem vesznek részt a választásokon, vagyis a magyar szavazóbázis széthullott!
Ha a Felvidéken többen lennénk, akkor megkerülhetetlenek lennénk. Akkor Szlovákiában nem lenne ilyen nyelvtörvény, és az állampolgársági törvény is más lenne, a V4-ek együttműködése pedig gyorsabb, és sikeresebb lenne, hiszen olajozottabban működne. A fő problémánk a Híddal a Kárpát-medencében főként az, hogy megalapozza a félelmünket. Ugyanis ha létrejön egy vegyes párt, utána könnyen bekövetkezhet, hogy ebben a vegyes szlovák pártban előbb lesz egy magyar tagozat, majd a magyar tagozat esetleges felbomlása esetén néhány magyar képviselő marad.
Ezért a MÁÉRT a statútumában ki is mondta, hogy a MÁÉRT tagszervezeteinek kizárólag az etnikai magyar pártokat tekinti. De abban például mi nem foglalunk állást, ha az MKP a Híddal tárgyal. Ha az ottani legitim magyar civil szervezetek: a Csemadoktól, a pedagógusok szövetségén át a Via Nováig ezt fontosnak látják, és ebben megegyezésre is tudnak jutni, nem fogjuk őket ebben akadályozni.
Mi a helyzet ugyanebben a kérdésben Erdélyben? Ott december 11-én parlamenti választások lesznek.
Erdélyi vonatkozásban tisztában kell lenni azzal, és itt a személyes pártszimpátiáknak nem szabad szerepet játszaniuk, hogy ha az RMDSZ megroppan és – ne adj Isten! – nem, vagy csak nagyon megroggyant állapotában jut be a bukaresti parlamentbe, mondjuk 5% alatti eredménnyel, akkor ennek nem az lesz a következménye, hogy egy másik magyar párt jut oda be, hanem nem lesz ott a magyarok közül senki. Veszélyes, hogy a magyar értelmiség ideológiailag a román pártstruktúrába kezd el integrálódni, hogy a székelyföldi polgármesterek esetleg elkezdenek kliensrendszeri alapon helyezkedni, hogy valamiképpen mégiscsak juthassanak forrásokhoz, mert ez az erdélyi magyar érdekképviselet végét jelentené!
Ezért van minden összefogásra és szavazatra szükség, és ezért kulcsfontosságú, hogy december 11-én legyen meg az 5 százalék, már csak azért is, mert Romániában az úgynevezett regionalizáció réme is fenyeget bennünket, melynek során Maros, Hargita és Kovászna megye tömbmagyarságát különböző régiókba sorolnák be. Ha a három megyével ezt megteszik, és egyiküket Brassóhoz, másikukat a kolozsvári régióhoz csatolják, ahol e jelentős iparterületek óriási román többséggel rendelkeznek, akkor ott a magyarság nyomasztó kisebbségbe szorul, ami a magyar érdekérvényesítés megroppanását jelentené. Mindezt csak úgy tudjuk megakadályozni, hogy az RMDSZ kellő súllyal jelen van a bukaresti parlamentben.
A MÁÉRT és a Magyar Kormány is felszólította a román állampolgársággal is rendelkező magyarokat, hogy vegyenek részt a választásokon. Ez végül is nem személyes szimpátia kérdése, mert Kövér László házelnök úrról például tudható, hogy volt konfliktusa az RMDSZ-szel. De az adott helyzetben a kérdés nem az, hogy valaki nekem szimpatikus-e, vagy volt-e vele vitám, hanem létfontosságú, hogy a magyar párt, a Magyar Összefogás bent legyen a bukaresti parlamentben!
Az utóbbi hónapokban a Vajdaság, majd utána Kárpátalja kapott jelentős gazdasági támogatást. A felvidéki politikusok között van, aki sérelmezi, hogy különösen a Felvidék keleti része: az Ipolyságtól a Királyhelmecig húzódó területsáv mostohagyermeke a szlovák államnak. Úgy látják, hogy a helyzet itt rosszabb, mint bárhol másutt. Erre persze a magyar politikusok mondhatják, hogy az aggteleki térség, vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szlovákia határával érintkező járásai szintén Magyarország mostohagyermekeinek számítanak. Voltak-e, vannak-e az említett régió felemelésével kapcsolatos elképzeléseik, vagy a helyzet az, hogy bár voltak ilyenek, de egyszerűen nem jut rá anyagi erő?
Most jutottunk el először oda, hogy Magyarországon stabil állapotok vannak. A bővülő gazdaság gyümölcsét mindenki élvezheti: fizetés- és nyugdíjemelésről is szó van. Nagy összegű gazdasági támogatást tudunk ezért nyújtani – elsősorban a Vajdaságnak, majd Kárpátaljának is. Miért pont nekik? Azért, mert ők vannak az unión kívül. Vagyis uniós pénzekhez ők ilyen formában nem tudnak hozzájutni. Gazdasági értelemben Szlovákia nem szegényebb, mint Magyarország, Románia pedig szintén az Európai Unió része. Tehát nekünk az első segítséget oda kellett juttatni, ahol az ínség a legnagyobb és egy nem uniós ország nyilvánvalóan nehezebb helyzetben van, például azért is, mert nincs módja uniós pályázatokhoz hozzájutni. Ráadásul Kárpátalján kvázi háborús helyzet van…
Aminek következtében bármikor menekülésbe kezdhetnek az emberek…
Behívhatják őket katonának, vagyis a katonai behívó, de a nyomor és a kilátástalanság elől is útra kelhetnek. Kétségtelen, hogy a Felvidék keleti részén nehéz a helyzet. Persze az is igaz, hogy Miskolc és Kassa között a helyzet szintén hasonló, sőt, ettől keletre a magyar oldalon sem Kánaán például Borsod északi része. De azért mégsem hasonlítható össze azokkal az állapotokkal, amelyekkel Kárpátalján találkozik az ember.
Mindemellett nem teszünk le arról, hogy lépésről lépésre a Délvidék és Kárpátalja mellett az erdélyi és felvidéki vállalkozóknak is nyújtsunk segítséget.
Gecse Géza Felvidék.ma

„Egy csepp magyarság" Plojesten
A közel 150 éves múltra visszatekintő szerény számú plojesti magyar közösség tagjait kereste fel a háromszéki elöljárók egy csoportja. A regáti város nagyrészt vegyes házasságban élő magyarjai hetente összegyűlnek a református templomban, hogy találkozzanak ismerőseikkel, és magyarul imádkozzanak. Halász Csaba, református lelkész szerint a plojesti gyülekezet 150 évvel ezelőtt született: néha beteg, néha haldoklik, de nem hal meg, „élnivalója” van. Bíznak abban, hogy az RMDSZ parlamenti képviselete az összmagyarságnak csak jó lehet. „Reméljük, tudják majd segíteni gyülekezetünket, például az öregeknek való pihenőotthon létrehozásával, vagy a gyülekezeti hely támogatásával, ahova örömmel jönnek a hívek, hiszen a magyar emberek többsége egy héten egyszer a református templomban hall magyar szót” – tette hozzá.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a Székely-Szórvány Programhoz hasonlóan megyeközti partnerséget ajánlott Háromszék és a Prahova megyei magyar közösség között, elsősorban kulturális vonatkozásban.
Az RMDSZ Prahova megyei szenátorjelöltje, Vántza Tibor kihangsúlyozta: „Fontosnak tartjuk, hogy ott is, ahol kisebb magyar közösségek élnek eljuttassuk az RMDSZ üzenetét, hiszen számunkra ezek a közösségek is olyan fontosak, mint a tömbben élő magyarok.”
A székelyudvarhelyi születésű Coman Vilhelmina ötven éve él Plojesten. Elmondta, ha az RMDSZ bekerül a parlamentbe, azt szeretné, hogy fordítsanak több gondot a Regátban élő magyarokra. „Sok városban vagyunk magyarok, de el vagyunk veszve, elég nehéz sorsunk volt, de itt kellett élnünk” – mondta. Erdély.ma

Gyertyagyújtás és koncert
Zatykó Gyula, a Szent László Egyesület képviselője a  Városháza és az egyesület által közösen szervezett programokról számolt be. Folytatódik az adventi gyertyagyújtás és koncert is lesz.
Deecember 4-én, vasárnap délután 18 órától meggyújtják az adventi koszorú második gyertyáját Nagyváradon, a Szent László templom bejárata mellett, akárcsak az elmúlt héten, váradi templomi kórusok énekével kísérve. Szeretettel várnak mindenkit a gyertyagyújtásra, mely terveik szerint hasonlóképpen folytatódik a következő két hét során is, majd 25-én, karácsony napján, amint az már hagyomány, karácsonyi énekek hangzanak majd el a koszorú mellett.
Koncert
Szintén a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal a főszervezője és a Szent László Egyesület a partnerszervezője annak a december 9-i koncertnek, melynek során LGT-sztárok lépnek fel egy 120 perces előadás keretében. Az este hét órakor kezdődő koncert helyszíne a Szent László téren felállított színpad lesz. A Zenevonat-szuperprodukció LGT-sztárokkal címet viselő műsorban fellépnek volt LGT-sztárok – Karácsonyi János, Solti János – továbbá Heincz Gábor „Biga”, Veres Mónika „Nika” és az Abrakazabra zenekar. Huszonhat dal hangzik el, többek között  az Ő még csak 14, Nem adom fel, Álomarcú lány, Neked írom a dalt, Engedj el, Elfelejtett szó, Embertelen dal, Zenevonat, Ringasd el magad.
Nagy szeretettel várnak mindenkit, mondta Zatykó Gyula, hozzátéve: ne az LGT-t várják, ez ugyanis egy utazás lesz az LGT-munkásságában, egy több mint kétórás koncert, melynek során rengeteg LGT-szám hangzik majd el. Az LGT-korszakra ugyan főként a ma 40-50 évesek emlékeznek, de a fiatalok is gyakran egy-egy LGT-dalra buliznak. „Aki eljön, jól fogja magát érezni, egy kóstolót kap azokból a dalokból, melyek annyi örömet szereztek az idő folyamán”- összegezte Zatykó Gyula. erdon.ro

Kolozsvári táblaper: beidézték a magánszemélyeket is
Kedden tárgyalják újra első fokon a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére vonatkozó pert a Kolozs megyei törvényszéken.
A tárgyalásra ezúttal beidézték valamennyi felperest – mint ismeretes, időközben a Musai–Muszáj civil akciócsoport felhívására több mint 400 magánszemély is csatlakozott a Minority Rights Egyesület által kezdeményezett perhez. Bethlendi András, a Musai–Muszáj képviselője a Krónikának elmondta: először fordul elő, hogy a perhez csatlakozó magánszemélyeket is beidézte a bíróság.
Hozzáfűzte, a dolog váratlansága miatt többen megijedtek, ezért a mozgalom közleményt adott ki, amelyben igyekeznek megnyugtatni mindenkit, aki idézést kapott, hogy senkinek sem kötelező részt venni a tárgyaláson. A kézhez kapott dokumentum csupán informatív jellegű, a tárgyaláson való részvétel jog és nem kötelesség. Hangsúlyozta: bármilyen döntés születik, az a felperesekre nézve nem járhat anyagi vagy más teherrel. A mozgalom tagjai arra kérik a kolozsváriakat, osszák meg ezt az információt azokkal, akikről tudják, kaptak idézést a törvényszéktől.
Kérdésünkre elmondta: természetesen, ha az emberek úgy döntenek, hogy elmennek a tárgyalásra, annak örülnek, ugyanis a tömeg jól mutat majd a teremben, hiszen „a kereset hitelességét nyomatékosítaná". Hozzátette: ami a tárgyalás kimenetelét illeti, bármi megtörténhet, a bíróság azonnal dönthet, de akár el is halaszthatja a tárgyalást.
Mint ismeretes, a kolozsvári polgármesteri hivatalt eredetileg a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz. Első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, kötelezve a városvezetést, hogy a település öt bejáratánál lévő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét. Később a táblabíróság helyt adott a hivatal kifogásának, miszerint egy külföldi szervezetnek nincs perbeli minősége, ezért a civilek újabb pert indítottak, immár a hazai bejegyzésű Minority Rights Egyesület nevében. A lassan kétéves pereskedés legutóbbi tárgyalásán a kincses város többnyelvű helységnévtábláinak dossziéját a kolozsvári táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszéknek. „Elfogadták a fellebbezést, ami nagyon jó, de visszaküldték első fokra, azaz nagyjából ott tartunk, mint másfél évvel ezelőtt" – értékelt akkor a Krónikának Szőcs Izabella, a felperes Minority Rights Egyesület képviselője.
Kiss Előd-Gergely
kronika.ro Erdély.ma

Idegenek követték el (Tavalyi zászlócsere)
Egy évvel ezelőtt a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett háromszéki rendezvényeken borzolta a kedélyeket a kézdivásárhelyi úgynevezett „székely terroristaügy”, valamint a sepsiszentgyörgyi zászlóbotrány. Ez utóbbi fejleményeit az alábbiakban foglaljuk össze.
Tavaly november 30-ára virradóra eltűnt a piros-sárga-kék lobogó A román katona emlékműve melletti árbócról, és helyébe székely zászló került. A hír bejárta az országos sajtót, és nagy port kavart, sokan nyilatkoztak, zömmel magyarellenes megnyilvánulásoknak lehettünk tanúi. Ion Popa, Kovászna megye akkori rendőrparancsnoka úgy nyilatkozott, addig nem nyugszanak, amíg kézre nem kerítik a tetteseket.
Az esetet igen kétkedően fogadta a magyar közösség, több gyanús elem is közrejátszott. Egyrészt a zászlócserét az a Ioachim Grigorescu tartalékos ezredes, a Háborús Veteránok Szövetségének Kovászna megyei elnöke jelentette, aki nem egészen három hónappal korábban szintén zászlóbotrány miatt került a román sajtó figyelmébe: amiatt háborgott, hogy a polgármester nem engedte meg, Sepsiszentgyörgy „felszabadításának” 70. évfordulóján ismét kitűzzék a román zászlót a városháza tornyára. Aztán Sebastian Cucu prefektus közölte, amint értesült az esetről, azonnal a helyszínre sietett, és új román lobogót vont fel. Feltevődött a kérdés, honnan akasztott le egy lobogót, mely sokkal nagyobb méretű, mint egy átlagos zászló, hisz annak a magasban kell lobognia. Ráadásul az „új” lobogó egyáltalán nem tűnt újnak, eléggé használt, hogy ne mondjuk, piszkos textília benyomását keltette, ráadásul mintha a széle is megbomlott volna. 
A nyomozás állását firtató újságírói, valamint megyei tanácsi kérdésekre a főkapitány igen arrogánsan válaszolt. Korábban még volt két jelképekhez fűződő botrány Sepsiszentgyörgyön. 2013. január 27-én ismeretlen tettes két helyen felhasította azt a kék-sárga-piros színekből összeállított textíliát, amellyel Moldva és Havasalföld egyesülésének ünnepére eltakarták a prefektúra elé felállított SIC Terra Siculorum táblát. 2015-ben március 8-ára virradóra az ismételten felállított SIC-táblát barnás-vöröses festékkel öntötték le. A nyomozás állására vonatkozó kérdésünkre Ion Popa mindig azt válaszolta, megvan a gyanúsítottak köre, de még nem tudják rábizonyítani az elkövetőre a tettet, s különben sem érti, miért akkora ügy ez, tette hozzá a rendőrparancsnok, aki kihasználva az idei kedvezményes lehetőséget, nyugdíjba vonult.
Silviu Stoenescu megbízott rendőrfőkapitány érdeklődésünkre most kifejtette, az egy évvel ezelőtti zászlócsere valóban megtörtént, a székely zászlót bűnjelként lefoglalták, ott van a vizsgálati anyagok között. A nyomozás még folyik, mondotta, de a beszélgetés során szavaiból kiérződött: az elkövetők nem háromszékiek.
A másik két esetre vonatkozóan az új parancsnok közölte, mindkét esetben tudják, ki követte el, mindketten megyénkbeliek, de még nem sikerült rájuk bizonyítani a tettet. Az elől, hogy a tettesek nemzetiségét megjelölje, határozottan elzárkózott. Ám hozzátette, úgy értékeli, ezek huligán akciók, amelyeket forrófejűek követtek el, de ezek nem jellemzőek a megyénkbeli magyar vagy román közösségre. Rákérdeztünk a táblamázolásokra is. Ugyanis tavaly december 13-án több háromszéki településnévtábla (Bikfalva, Kézdivásárhely, Kézdiszárazpatak) magyar feliratát meggyalázták, s Popa idejében nem sikerült kézre keríteni a tetteseket. Stoenescu elmondta, az elkövetők megvannak, átutazók voltak, szabálysértésért megbírságolták őket.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

István Ildikóék ünnepváró ajándéka
Az ünnepvárásban is megtörténhet a csoda – bizonyították tegnap este István Ildikó tanítványai, akik az internetes világ kihívásai mellett és ellenére a magyar népdalok megismerését, megtanulását és tovább éltetését választották. Advent második vasárnapján a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott, Örvendezzünk című műsorral a Művészeti és Népiskola népdal szakkörös diákjai mutatkoztak be. Az elemista és általános iskolás tanoncok székelyföldi karácsonyváró dalaikkal, archaikus imádságaikkal, rigmusaikkal, köszöntőikkel Jézus-várástól János napjáig kísérték a nagyszámú közönséget. Oktatójuk munkáját dicséri, hogy nemcsak a gyermekhangokat csiszolta, hanem figyelmet szentel a hagyományok éltetésére is.
Így került műsorba egy-egy eleme a híres udvarhelyszéki regölésnek, amit a kénosiak vicces és komolyabb formában is ismernek. István Ildikó mezőföldi altatója volt az előadás gyöngyszeme, de az egy szólamban éneklő, vegyes korosztályú népdalkórus már csak azért sem maradt le ettől a produkciótól, mert minden énekese úgy tartotta: gyöngyszemet hordoz énekhangon. Az osztálynyi énekcsoportot hangszerrel kísérte Mihály Pál (hegedű) és Lőrinczi Zsolt (brácsa, koboz).
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politológusok a választásokról
A romániai magyar választók többsége üdvözli az RMDSZ és az MPP összefogását a december 11-ei parlamenti választásokon – hangoztatták az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában tegnap nyilatkozó politológusok.
* Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta, a két párt közös listaállítását bár a többség üdvözli, azért vannak olyanok, akik elégedetlenek az adott összefogás jellegével. Hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy egy másfél milliós közösségről van szó, amelyben különböző politikai nézetek vannak. A kulcskérdés az, hogy januártól milyen módon folytatódik – a parlamenti felhatalmazás alapján – a közösségépítés. * Illyés Gergely szerint az egységnek és az összefogásnak a gondolata még mindig népszerű Erdélyben. „Azt mutatják a közvélemény-kutatások, hogy az erdélyi magyarok igenis, igénylik ezt a fajta összefogást” – mondta. Kérdésre elmondta azt is, a globális trendnek megfelelően a helyi fiatalok inaktívabbak a választási hajlandóság tekintetében, mint az idősek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar huszárok Bukarestben
100 évvel ezelőtt foglalták el az Európa egyik legmodernebb erődrendszerével rendelkező Bukarestet a magyar alakulatokat is magában foglaló központi hatalmak hadseregei – miután megakadályozták a mélyebb román benyomulást Magyarországra. A román front különlegességét az adja, hogy a két szemben álló csoportosulás szinte minden európai tagja képviseltette magát, ráadásul az állóháború vérszivattyúja helyett itt dinamikus, mozgó hadmozdulatok zajlottak. Románia belép a háborúba
1916. augusztus 27-én nyújtotta át Edgar Mavrocordat, a román király bécsi követe Burián István közös külügyminiszternek hazája hadüzenetét. A román hadvezetés Budapest elfoglalását tűzte ki célul, de az új front megnyitását leginkább szorgalmazó Franciaországnak már az is kapóra jött, ha eggyel több arcvonalon kötik le a központi hatalmakat, miközben a francia hadsereg élet-halál harcát vívja Verdunnél.
Románia stratégiai helyzete igen kedvezőtlen volt, ugyanis Bulgária révén hosszú déli határai mentén is ellenséggel kellett szembenéznie. Az 1916. augusztus 17-én megkötött bukaresti szerződésben az antanthatalmak és Olaszország a jól ismert területi ígéretek mellett orosz segítségről biztosították a román hadsereget, és Bulgáriát egy Szalonikiből kiinduló támadással tervezték lekötni.
Az 1., 2. és 4. román hadsereg összesen 370 ezer román katonája törte át a Kárpátok védelmét augusztus 28-án. Úgy tűnt, a Monarchia már nem bírja ki az újabb égtáj felől érkező nyomást. Számos fronton lekötött szövetségesei azonban mindjárt a segítségére siettek: még augusztusban német, bolgár és török hadüzenet érkezett a román fővárosba, és néhány napon belül teljes koalíciós haderő várta az ellentámadás megindítását.
Erdély felől az 1. osztrák–magyar és a 9. német hadsereg állt szemben a három román hadsereggel, míg délen August von Mackensen tábornok német–bolgár–török Duna-hadseregével és a bolgár 3. hadsereggel szemben csak a 3. román hadsereg állt. A román erők bekerítésének tervét Paul von Hindenburg készítette elő. Szeptember 2-án a 70 ezer főt számláló Duna-hadsereg törte át a román védelmet, amit 16-án követett a bajor Alpenkorps támadása Erdélyben, a cs. és kir. 2. hegyidandárral kiegészülve. A román erők két tűz közé kerültek.
Mackensent segítette a Dunán egészen Dobrudzsáig hajózó osztrák és magyar monitorflotta, amelynek köszönhetően szeptember 23-ra elfoglalta Konstancát. Erdélyt október 25-ére szabadították fel a német és osztrák–magyar erők, másnapra pedig Romániát elvágták a tengertől, megnyitva az utat a központi hatalmak előtt a román alföld és Bukarest felé.
A bevehetetlen erőd
Novemberre a parlament, Ion I. C. Bratiănu kormánya és I. Ferdinánd király is Jászvásárba tette át székhelyét, miközben a Szaloniki felől jövő elterelő támadás is eredménytelen maradt a görögországi helyzet miatt. A Havasalföldön visszavonuló román, orosz, szerb és francia egységek a felperzselt föld taktikájával igyekeztek minél nehezebbé tenni a nyersanyagok ellenséges kézre jutását. Bukarest elfoglalása sok fejtörést okozott a szövetséges erőknek. I. Károly király parancsára már 1884-ben elkezdték a fővárost körülvevő erődöv kiépítését Henri Brialmont belga hadmérnök tervei alapján. Az antwerpenihez hasonló erődrendszert körvasút és kocsiút kötötte össze (amely egyébként a mai bukaresti körgyűrű alapja), páncéltornyos erődei, modern védműi és nehézágyúi véres ostromot vetítettek előre. De a sors, pontosabban a román vezetés másképp alakította a hadjárat menetét. A Zeppelin-bombázásoktól már így is 4 ezer lelket sirató Bukarestet a kormány meg akarta kímélni az ostromtól, így november végére az Argeș folyó mentén készültek egy erőteljes végső támadással megfordítani a harcok menetét. A francia Philippe Berthelot szövetségi összekötő egy, a marne-ihoz hasonló ellentámadással akarta a Duna-hadsereget megsemmisíteni. A masszív roham majdnem összeroppantotta Mackensen hadseregét, de Erich von Falkenhayn német vezérkari főnök és egy török hadosztály szárnytámadása visszavonulásra késztette a román hadsereget december 5-re.
Az Argeș menti csatát követően Bukarest sorsa eldőlt. Mackensen Duna-hadserege előtt megnyílt az út a román főváros felé. A parancsnok december 5-én üzenetet küldött Bukarest parancsnokának: „A központi hatalmak csapatai Bukarest megtámadására készülnek. Ebben sem a román tábori hadsereg, sem az ott lévő orosz kötelékek nem fogják megakadályozni. (…) Magának a várnak a lövetésére messzehordó ágyúk állnak rendelkezésünkre. Hogy a román fővárost és annak lakóit (…) megkíméljük, (…) felszólítom Nagyméltóságodat, hogy a helyőrséget és a várost feltétel nélkül adja át.”
Bevonulás német és magyar szemmel
A hadseregparancsnok az erődrendszer szétlövetését helyezte kilátásba, de az erőfitogtatásra már nem volt szükség, ugyanis a német hadikövet a következő választ hozta vissza: a románok közölték, hogy a városnak már nincs önálló parancsnoksága, a hadsereg szinte teljesen kiürítette azt. A védelmet gyengítette, hogy a nehézágyúkat a románok már korábban a dobrudzsai frontra szállították. A német hadosztályok így legnagyobb megdöbbenésükre sorra üresen találták a Bukarest körüli erődöket. Mikulás napján, december 6-án Mackensen törzstisztjeivel az elővéd oltalma alatt beautózott a belvárosba. Naplója tanúsága szerint itt érte az újabb nagy meglepetés: „Nyitott üzletek és telt kávéházak! Üdvözölnek bennünket. Jól öltözött rendőrök szabályozzák kifogástalan tartásban a közlekedést. Berlinben sem mehetne rendesebben. (…) Hát nem vagyunk az ellenség fővárosának kellős közepén? Nincsen háború? Álom ez, ami elvakít bennünket?” – és valóban, merényleteknek, partizánakcióknak semmi jele nem volt a kortársak által „Kelet Párizsaként” emlegetett városban. Maderspach Viktor azon kevés magyar katonák egyike volt, akik részt vettek a bukaresti bevonulásban 1916. december 6–7-én. A német-magyar származású mérnök egy hatfős lovasjárőr parancsnoka volt a bevonulás napján. Ő is hasonló hangulatról adott számot: a lakosság „hurrázott és az ablakokból virágokat szórt. Mindenki azon volt, hogy a kedvünkben járjon. (…) Majdnem azt a benyomást szereztem, mintha a lakosság az ellenségnek bevonulását valami látványos népünnepélynek tekintette volna, nem pedig egy olyan eseménynek, mely minden nemzet történetében mint gyászos és szomorú epizód szerepel.” Az üdvrivalgás nem is hangzik olyan meglepően annak tudatában, hogy az a néhány ezer főt számláló bukaresti német, osztrák és magyar kolónia és az addig internált diplomáciai személyzet részéről történt.
Maderspach beszámol még egy hátramaradt orosz kötelékkel való áldozatmentes tűzharcról, mikor a maroknyi járőr a királyi palota elé ért. A lovas kozákok és a császári-királyi előőrs közti lövöldözés Mackensen és a német főerők bevonulását megelőzően történt, ugyanis Maderspach ekkor még hallotta kelet felől a front ágyúdörgését, és azt a hírt is kapta, hogy a Pantilimon-erőd még ellenáll. Maderspachot és egységét másnap már továbbvezényelték a frontra.
A megszállt főváros
A bukarestiek fellélegeztek, hogy megszabadultak a négy hónapja tartó háború borzalmaitól. Szádeczky–Kardoss Lajos, Bukarestbe küldött kolozsvári egyetemi oktató visszaemlékezéseiben így magyarázza a jelenséget: „A lakosság, mint egy nehéz álomra, úgy gondol vissza a rémes napokra és éjszakákra. És csodálatos ennek a léha népnek a lélektana. Most jóízűen mulat rajta, amint az Amicii Orbilor tágas arénájában előadják Bukarest bombázásának mulatságos paródiáját.”
Bukarest 1916. december 6. után négy hadsereg megszállása alá került. A megszálló erőkben a központi hatalmak minden állama képviseltette magát német, bolgár, török, osztrák és magyar alakulatokkal. Bukarest élte tovább mindennapjait, a város német parancsnokának a későbbiekben sem jelentettek komolyabb atrocitásokat a megszállás alatt – a központi hatalmak mindenesetre leszerelték a város erődgyűrűjét.
Románia hadba lépése a központi hatalmaknál is változásokat hozott, hiszen a Monarchiát csak a német támogatás mentette meg a katasztrófahelyzettől. A segítségért cserébe még 1916. szeptember 6-án a központi hatalmak hadseregeinek fővezérletét német kézbe helyezték. Ugyanakkor a Románia elleni győzelem azt a látszatot keltette, hogy a központi hatalmak ereje szinte kifogyhatatlan, ami a hátországokban is optimista hangulatot keltett.
A nyugati hatalmak örültek, hogy Románia több százezer német és osztrák–magyar katonát köt le, ugyanakkor Liddel Hart hadtörténész kiemeli, hogy a román hadba lépés csak késleltette az antanthatalmak győzelmét, mert bár az Osztrák–Magyar Monarchiát majdnem összeroppantotta az újabb égtáj felől jövő támadás, de végül Románia nagy részének gyors elfoglalásával Havasalföld olajmezői és gabonatermelő vidékei mind a központi hatalmak erejét növelték egészen 1918 őszéig.
Bukaresttől Budapestig
A román vezetés ugyan feladta a fővárost, de ezzel megmentette hadseregét a pusztulástól. Mackensen Bukarest elfoglalása után egész Romániát ki akarta ütni a háborúból. 1917 januárjára egész Dobrudzsa a kezére került, de a Duna és a Szeret folyó vonalánál a román–orosz erők megállították az ellenséget. A másik oldalról viszont a román frontot még a II. Bruszilov-offenzíva sem hozta kedvezőbb helyzetbe, így az megmerevedett.
Változást csak az oroszországi „októberi forradalom” hozott, amivel Románia biztos támaszát vesztette el. Egy évvel Bukarest elfoglalása után Oroszország összeomlott, s a helyzetet a Moldovai Köztársaság kikiáltása is bonyolította. December 7-én Foksányban a felek tárgyalóasztalhoz ültek, két nap alatt megegyeztek a fegyverszünet feltételeiben, ennek értelmében megszűntek a harcok Románia és a központi hatalmak között.
1918 tavaszán nemcsak Breszt–Litovszkban kötöttek békeszerződést győztesként a központi hatalmak, hanem a Bukarest melletti Bufteán is (1918. március 5.), amelynek nyomán a Monarchia és Németország a Prut folyóig megszállta Romániát. Az előzetes békét május 7-én követte a háborút Romániával lezáró bukaresti béke, amely Bulgáriának juttatta Dobrudzsa nagy részét, a Monarchiához egy vármegyényi területű sávot a Kárpátok hágói mentén, de Románia kompenzációként megkapta Besszarábiát. Az ország továbbra is megszállás alatt maradt, nyersanyagait pedig a németek aknázták ki.
A különbéke elvileg megszegte az 1916-os bukaresti szerződést, de a keleti front békeszerződéseit később semmisnek tekintették – igaz, Románia a compiégne-i fegyverszünet előtt egy nappal, 1918. november 10-én újból belépett a háborúba, és a Mackensen-hadsereg kivonulását követően megkezdte Magyarország megszállását is. A román hadsereg megóvása Bukarestért cserébe két évvel később hozta meg gyümölcsét: az újabb román–magyar háborúban már elérték 1916-ban kitűzött céljukat – húsz nap híján három évvel azután, hogy magyar katonák masíroztak Bukarestben, a román királyi hadsereg bevonult a magyar fővárosba.
Csernus Szilveszter (Múlt-kor) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tudományos ülésszak Maros megye történetéről - Korok, emberek, történések
Egy hosszú és érdekes napot töltöttünk helybeli és vendég történészek társaságában november 26-án a Kultúrpalota kistermében. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumán Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete szervezett emlékkonferenciát. A rendezvényt Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének titkára és László Lóránt, a Borsos Tamás Egyesület elnöke ajánlotta a nézők figyelmébe és mondott köszönetet a támogatóknak. A konferencia zárszavaként Pál Antal Sándor akadémikus foglalta össze a nap tanulságait. Mint elmondta, a címben megfogalmazott témáról – Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulójára – egy mondat sem hangzott el, de nem véletlenül, hiszen április 29-én ugyanabban a teremben az idei kerek évforduló témáját már feldolgozták a vásárhelyi történészek. Az előzményeket figyelembe véve terveztek a tudomány napjára egy olyan vegyes hely- és régiótörténeti tematikájú ülésszakot, ami magába foglalja a Bethlen Gábor kiváltságlevele utáni 400 évet, sőt a korábbi korokat is. A cél az volt, hogy a múlt kutatásával foglalkozó szakemberek összegyűljenek, és egymással, valamint a történelem iránt érdeklődő közönséggel az utóbbi időben végzett kutatásaik eredményét ismertessék. Pál-Antal Sándor szerint a szervezőkben volt egy hátsó gondolat is: lehetőleg olyan előadások kerüljenek bemutatásra, amelyeknek az írott változata idővel kiadvány formájában napvilágot láthat. Az emlékkonferencián a középkortól a 20. századig terjedő idő- szakról 14 előadást hallottunk, amelyek közül kilenc Marosvásárhely város történetére vonatkozott, három Maros megyére és kettő általános témát dolgozott fel. Tartalmukat tekintve három tanulmány 20. századi köztörténetről, négy személyiségtörténetről szólt. – Ez utóbbiakat hallgatva arra gondoltam, hogy pár évvel ezelőtt kiadtunk egy marosvásárhelyi személyiségekről szóló tanulmánykötetet. A könyv sikere kapcsán készítettem egy lajstromot, amelyen 200 körüli név szerepel. Téma tehát volna, csak legyen, aki ezeket a tanulmányokat megírja – jegyezte meg Pál-Antal Sándor. A konferencián három előadó címertörténetről, pecséttörténetről beszélt, egy szerző egyháztörténeti, egy pedig nemzetiségtörténeti témát dolgozott fel. – A 14 előadóból hatan marosvásárhelyiek, nyolcan pedig meghívottak voltak, ami bizonyos szempontból rossz aránynak tekinthető, mert a vásárhelyi történészek egy része politikai útra tér, és kezdi a szakmát elhanyagolni – tette hozzá Pál-Antal Sándor. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, és még inkább a kutatóknak, akik hosszú utazás után Budapestről és távoli erdélyi településekről érkeztek Marosvásárhelyre, hogy húszperces előadásukat megtartsák. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, aki az egyedüli hiteles és országosan elismert magyar heraldikus Romániában, színesen és érdekesen beszélt és mutatott be képeket a marosvécsi református templomban látható címeres táblákról és azok feliratáról, amit az átlagember már nem vagy csak nehezen tudna kibetűzni, s talán a jelentésükkel és a háttérinformációkkal sincsen tisztában. A Gyergyószentmiklósról érkezett Garda Dezső az 1916. augusztus 27-i Gyergyó elleni román katonai támadásról és annak következményeiről, a menekülésről számolt be. Tegyük hozzá, hogy az évforduló kapcsán ezt a témát taglalta Pál-Antal Sándor is, aki az 1916-os menekülőket fogadó és továbbító Marosvásárhely helyzetét mutatta be. Simon Zsolt a marosszéki pecsétekről szóló, újonnan előkerült adatokat magyarázta. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára, aki a kolozsvári helyett a marosvásárhelyi tanácskozást választotta, Borsos Tamás lányának, Balogh Lászlóné Borsos Annának a végrendeletéről írt érdekes tanulmányt. A végrendeletet a mezőbándi Kovács család családi levelei között találta meg. Mihály János székelyudvarhelyi (lövétei) történész, aki Pál-Antal Sándorral évek óta együtt dolgozik a régi székely szimbólumok kutatásán, azt a folyamatot követte nyomon, ahogy az ősi székely címer a karról, amely szívet és medvefejet szúr át, és ami sok székelyföldi templom bolthajtásán megtalálható, hogyan vált Marosvásárhely szabad királyi város címerévé. Boér Máté (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) fiatal kutató Kovásznai Sándornak, a marosvásárhelyi Református Kollégium professzorának két fordításkötetét elemezte, amelyekből az 1871-es Erdély-szintű oktatási tervezetet támadó és védő álláspontoktól eltérő felfogás olvasható ki. Minden történészkonferenciára tanulságos, új témával érkezik a nagyernyei Nemes Gyula – hangzott el az értékelőben. Ezúttal Dillmont (Széphegyi) Gyula (1872-1921) búzaházi hangszerkészítő asztalosmesterről tartott elő- adást, aki az európai nyomdatörténetben páratlan fabetűs nyomdát hozott létre Búzaházán, és működtetéséhez saját kezűleg készítette el a felszerelést. – László Lóránt történészt mi ragadta meg szakemberként? – tettem fel a kérdést a konferencia egyik szervezőjének. – Vásárhely története szempontjából érdekes újdonságot hozott Rüsz-Fogarasi Enikő előadása, aki nagyon jó rálátást nyújtott arra nézve, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a Borsos család. Örvendetesnek tartom, hogy három heraldikai előadás hangzott el. Nagyon alapos kutatáson alapult a két életrajz két olyan személyről, akinek az élete jelentősen kötődik Marosvásárhelyhez. Süli Attila (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Jeney József, Marosszék honvéd őrnagyának életét mutatta be, akit túlkapásaiért Bem altárbornagy hadbíróság elé állított. Somogyi Gréta a kiváló marosvásárhelyi jogtudor és politikus Dósa Elek pályaképét rajzolta meg. Dósa Elek a Református Kollégium tanára, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Brassó kerület kormánybiztosa, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, az 1867-es kiegyezés jogi előkészítésében pedig Deák Ferenc fő segítőtársa volt. Külön színes foltja volt a konferenciának Petelei Klára előadása a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről, amely 1901-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra szecessziós stílusban kézzel illusztrált album készült, amely sok érdekes adatot tartalmaz a szervezet működéséről. Tamási Zsolt alapos levéltári kutatáson alapuló visszatekintése az 1913-as zsinatnak az erdélyi katolikus egyházmegyében betöltött szerepéről és a marosi esperesi kerület előkészítő koronaüléséről szólt. Nagyon keveset beszélünk Marosvásárhely zsidó lakosságának a II. világháború utáni történetéről, az újrakezdés nagyon kényes témájáról, amelyről alaposan dokumentált előadásában Spielmann Mihály beszélt. Lázok Klárának a Teleki Téka és a Bolyai-könyvtár 1950-es évekbeli történetéről tartott előadása az ismert adatok mellett sok érdekes újdonságot is tartalmazott. Összefoglalójában Pál-Antal Sándor arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a marosvásárhelyi EME-fiók a tudomány napjának megünneplését hamarabb elkezdte, mint a kolozsvári központ. Az első ülésszakot ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1997-ben tartották, 1999-től az Orvosi Szakosztállyal közösen, majd 2005-től újra önállóan. – Az utóbbi időben, érezve, hogy az erőnk lankad, sikerült hasznosan együttműködni a Borsos Tamás Egyesülettel, amelynek László Lóránt személyében kiválóan szervezni tudó elnöke van. Ami a jövőt illeti, Pál-Antal Sándor a korábbi példákra alapozva azt reméli, hogy a szerzőknek ezúttal is sikerül az előadásokból nyomtatásban kiadható tanulmányokat szerkeszteni, és lesz olyan kiadó, amely könyv formában megjelenteti a gyűjteményt. A történészek ülésszakának megtartását a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Teleki Téka, a megyei múzeum támogatása tette lehetővé.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Hol vagytok, temesvári magyarok?
Hatalmas érdeklődést váltott ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) legújabb riportkötetének temesvári bemutatója, amely Hol vagytok, temesvári magyarok? címmel jelent meg a nagyváradi Europrint Kiadónál. A közel kéttucatnyi hazai és vajdasági újságíró riportjaiból összeállt több mint 450 oldalas kötetet Rácz Éva MÚRE-elnök és Szűcs László, a kötet szerkesztője mutatta be a temesvári közönségnek az Új Ezredév Központban, a beszélgetést Bartha Csaba rádiós szerkesztő moderálta.
A szombat esti könyvbemutató résztvevőit Gazda István házigazda lelkipásztor köszöntötte, majd Rácz Éva beszélt a MÚRE legújabb riportkötet sorozatáról, amely 2014-ben indult az Időutazás Farnastól Zsobokig című, kalotaszegi témájú kötettel. 2015-ben jelent meg a besztercei szórványról szóló Nem magyarul magyarok című kötet és idén született meg a harmadik, eddig legterjedelmesebb Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet, amely a MÚRE újságíróknak a nagyvárosi szórványban szerzett tapasztalatait foglalja kötetbe. A terjedelmes könyv a 2016. július 8–10. között megszervezett temesvári MÚRE-riporttábor hozadéka, az ötletgazda nem más, mint a színházi bemutatókról, fesztiválokról elmaradhatatlan Simon Judit nagyváradi újságíró, aki a nagyvárosi környezetben van igazán elemében, akkor is, ha egy szórványközösségről kell írni.
Mi van a kötetben? Erről Szűcs László szerkesztő számolt be az olvasóknak, aki szerint a Brassóból, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, a Székelyföldről és a Vajdaságból érkezett újságíróknak az volt az első temesvári benyomása, hogy külföldön járnak. Az írott és az elektronikus sajtó jeles képviselői felosztották egymás közt a „vadászterületeket”: a város múltja, történelme, egyházak, kultúra, művészetek, oktatás, helyi személyiségek, intézményemberek vagy a hétköznapok hősei (pincér, nyugdíjas, szállodai dolgozó, önkéntes stb.). Az újságírók nyomába eredtek a multikulturalizmus, a bánsági soknyelvűség mítoszának és mai valóságának, felkutatták a székely gyökerekkel rendelkező temesváriakat, de szó esik a kötetben a művészeti élet sajátos helyi fejlődéséről, az anyanyelv oktatásának és színháznak, a kulturális intézményeknek a kulcsszerepéről a szórványban. A temesvári magyarságról szóló különleges kötet szerzői: Ambrus Attila és Ambrus Melinda (Brassói Lapok), Antal Erika (maszol.ro), Bakó Zoltán (Vásárhelyi Hírlap), Bodolai Gyöngyi (Népújság), Bögözi Attila (Erdélyi Riport), Deák Gyöngyi (Kolozsvári Rádió), Farkas-Ráduly Melánia (Nőileg Magazin), Gáspár Sándor (Marosvásárhelyi Rádió), Kemenes Henriette nagyváradi költő, kulturális újságíró, Kovács Péter és Prózsa Lilla-Zsuzsanna egyetemi hallgatók (BBTE), Maksay Magdolna (Kolozsvári Rádió), Martinek Imre (Hét Nap, Vajdaság), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió), Sarány István (Hargita Népe), Simon Judit (Erdélyi Riport), Szekeres Attila (Háromszék), Szucher Ervin (Krónika) és Tóth Lívia (Hét Nap, Vajdaság).
A riportkötet címét provokálónak, figyelemfelkeltőnek szánta a kötet szerkesztője, de ugyanakkor azt a realitást is tükrözi, hogy a temesvári utcán csak elvétve hall magyar szót az ember, és csak előzetes tájékozódás, hosszas előkészítés nyomán találtak riportalanyaikra a messzi földről érkezett újságírók. „A teljesség igénye nélkül, de a hitelesség igényével igyekszik ez a könyv megmutatni legalább néhány vonását e város arcának, Temesvár sokarcúságának” – mondja a kötet előszavában Szűcs László. A kötetbe becsúszott néhány apró pontatlanság, ami nem meglepő, viszont megbocsátható, hiszen a riporttábor résztvevői közül sokan először jártak életükben Temesváron. A színes és fekete fehér fotókkal illusztrált Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet 25 lejbe kerül, és bárkinek ajánlom, akit érdekel a temesvári magyar közösség múltja és jelene, épített öröksége, intézményei, örömei és bánatai, mindennapos küzdelmei.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Băse az új Vadim?
Őszintén remélem, hogy nem a kampány utolsó hetének nyilatkozatai számítanak a román nacionalizmus fokmérőjének, s hogy a választások után az indulatok visszatérnek a csendes gyűlölködés medrébe, ahogy azt a poszt-Vadim időszakban megszokhattuk. Ugyanígy nem szeretném túlértékelni Traian Băsescu Orbán Viktorhoz címzett odamondogatásának jelentőségét sem. A volt elnök, aki a csúcsról a román politika „futottak még” kategóriájába sodródott, érthetően frusztrált. Keresi helyét a páston, s mint minden későn érkező, annak szélén – szélsőjobbján - találja meg azt, komoly konkurenciát jelentve az Egységes Románia Pártnak (PRU).
Băsescu az RMDSZ törvényen kívül helyezését kezdeményező PRU-vezér, Bogdan Diaconu szájától veszi el a falatot, amikor olyasmiket mond, hogy az igazi Románia tulajdonképpen a Tiszáig tart. Meg hogy utasítsák ki a magyar nagykövetet Bukarestből, amiért Budapest letiltotta diplomatáinak a román egyesülés ünnepén való részvételt. (Mellesleg úgy tűnik, a magyar külügyminiszter utasításait odahaza sem értik egyesek, mármint hogy miért nem képviseltette magát a magyar kormány azon a cuccos kis fogadáson, amit a román követség rendezett, pedig még Bartókot is elhúzatták a kedvünkért … ej, jönne az ilyen ide, Erdélybe december 1. tájékán ünnepelni, ne a budapesti partikra!)
Értem én a voksra váltott hazafiság logikáját, régi, jól bevált módszer tájainkon is. Valamikor ugyanaz a Băsescu a székelyek nyakára járt szavazatszerzés céljából – meglehetős sikerrel.
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Vásárhelyi iskolaügy: se igazgató, se pénz
Csak akkor neveznek ki új igazgatót a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium élére a hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt helyébe, amikor a tanfelügyelőség tisztázza a tanintézet jogi helyzetét – szögezte le kérdésünkre Nadia Raţă főtanfelügyelő, a harmincnapos házi őrizetbe helyezett Ştefan Someşan utódja. 
Az iskola tanárainak csalódniuk kellett: hiába javasolták Székely Szilárdot az ügyvivői tisztségre, a két hete kinevezett főtanfelügyelő nem sieti el a dolgokat. „Nem épp olyan egyszerű feladat” – jelentette ki a Krónikának Nadia Raţă. A főtanfelügyelő elmondta, egy sor kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz, írásbeli választ azonban senkitől nem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt az oktatási tárca illetékeseivel. 
Kettős beszéd iskolaügyben 
Míg egy korábbi találkozón Raţă azzal nyugtatta a felekezeti iskola tanárait, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban, a román sajtónak nyilatkozva a főtanfelügyelő úgy fogalmazott, számára a katolikus tanintézet problémája mindössze egy a listáján tornyosuló gondok közül. Kérdésünkre, hogy az idén lesz-e új igazgatója a magyar tannyelvű középiskolának, Nadia Raţă nem tudott választ adni.
„Bármilyen újdonság van, a sajtót fogom először értesíteni” – zárta rövidre a korábban tévés bemondónőként is dolgozó fiatal főtanfelügyelő. Amint arról beszámoltunk, közben a szülők is kérdésekkel fordultak a tanfelügyelőséghez, a polgármesteri hivatalhoz és a minisztériumhoz. Képviselőjük, György Annamária elmondta, beadványaik célja az, hogy állásfoglalásra bírja az illetékes intézmények vezetőit.   Király András: az iskolának léteznie kell 
Nadia Raţă minisztériumi látogatásával kapcsolatosan Király András államtitkár lapunknak annyit mondott, nem tud arról, hogy az új főtanfelügyelő szóba hozta-e a vásárhelyi helyzetet Bukarestben, egy dolgot viszont biztosnak tart: az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nincs az igazgatók kinevezésébe. „Legyen tiszta: az igazgatót a főtanfelügyelőnek kell kineveznie. A mi megkérdezésünk nélkül. Mivel felekezeti iskoláról van szó, mindössze az egyháznak kell beleegyeznie” – szögezte le a szakpolitikus. Király hozzátette, a minisztérium és a tárcavezető számára teljesen egyértelmű, hogy a DNA vizsgálatától függetlenül az iskolának léteznie kell.
Közben a DNA által vizsgált iskola tanárai – aláírási joggal rendelkező igazgató hiányában – nem kaphatják meg a fizetésüket. A pszichológusi oklevéllel rendelkező új főtanfelügyelő mindmáig nem magyarázta el a katolikus iskola tanárainak, miként készülhetnek boldogan és üres zsebbel a közelgő szent ünnepekre. 
Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltje egyébként az Antena 1 televízió marosvásárhelyi vitaműsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a katolikus gimnázium tanárainak bérezése még mindig nincs megoldva. „Arra kérem az illetékes hatóságokat, hogy oldják meg a gimnázium oktatóinak és kisegítő személyzetének kifizetését, hiszen minden nap bejártak, és ezután is be fognak járni dolgozni azért, hogy biztosítsák az iskola problémamentes működését. Nem mellékes az sem, hogy karácsony előtt állunk, és hideg hónapok elé nézünk mindannyian. Az RMDSZ korábban az oktatási minisztériumot és az újonnan kinevezett Maros megyei főtanfelügyelőt is megkereste ez ügyben, de semmilyen előrelépés nem történt” – mondta szombaton Vass Levente. Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség a vásárhelyi felekezeti iskola létrehozásának körülményei miatt indított vizsgálatot egy hónappal ezelőtt.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)

Interferenciák: varázslatos alakítások és csalódások
A budapesti Vígszínház előadásával, Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című darabjából született, Jóembert keresünk című produkcióval zárul vasárnap este az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron. 
A november 24-én kezdődött seregszemlére több európai országból, továbbá Amerikából és Dél-Koreából is érkeztek vendégművészek, számos, különféle rendezői stílust és koncepciót, sokszínű színpadi nyelvezetet és színészi játékot vonultattak fel a fesztiválra érkezett produkciók.
A seregszemle nívója egyenetlen volt: bár számos színpadi megnyilvánulás jelentett igazi élményt, a néző több ízben is azt érezhette, a megtekintett előadás valójában nem „érinti meg", nem nyújt maradandó élményt, felejthető és nem illik egy nemzetközi fesztivál színvonalához. A rendezvénysorozat keretében több kiállítást nyitottak meg, könyvbemutatókat tartottak, az előadások alkotóival találkozhatott a közönség, és koncertek is várták esténként a nagyérdeműt. Csütörtökön mutatták be Visky András dramaturgnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének a Koinónia kiadónál napvilágot látott, Ki innen című, hét színpadi szöveget tartalmazó kötetét.
Túlzások egy „lakhatatlan világról"
A vasárnap esti budapesti záróelőadást valószínűleg azért is várták sokan, mert Brecht A szecsuáni jólélek című darabját már láthatta az Interferenciák közönsége pénteken este Andrei Şerban rendezésében, a bukaresti Bulandra színház előadásában. A korábbi években a neves rendezőnek számos nagyszerű színpadi alkotását láthatta a kolozsvári közönség – elég, ha csak Csehov Ványa bácsijára gondolunk, amelyet tíz éve mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata és amelyre éveken keresztül érkeztek más városokból, sőt külföldről is érdeklődők. A Ványa bácsit több rangos díjjal jutalmazták, akárcsak Ibsen Hedda Gablerét vagy Bergman Suttogások és sikolyokját – ezeket a produkciókat szintén Şerban állította színpadra a kolozsvári magyar társulattal.
Így nem meglepő, hogy az Interferenciák közönségének egy része hasonlóan ragyogó előadásra számított, azonban kissé csalódottan nyugtázhatta, hogy Şerban bukaresti rendezése, A szecsuáni jólélek nem jelent igazi élményt. Az üzenet kissé szájbarágósra sikeredett, akárcsak a közönség felé irányuló, fölöslegesnek tűnő „kikacsintások", „kiszólások". Az előadás több pontján is indokolatlannak, túlzónak tűnt a rendezői koncepció, amelynek értelmében a brechti világ karikatúraszerűen tart tükröt elénk. Az aktuális romániai társadalmi-politikai helyzetre a figyelmet felhívó színpadi eszközök túlságosan direktnek bizonyultak, a néző hiányolta a şerbani rendezésekre általában jellemző árnyaltságot, letisztultságot.
A színészi játéknak köszönhetően azonban összességében véve fordulatosnak, pörgőnek és változatosnak tűntek a színpadi történések. A főbb szerepeket játszó művészek játéka átütő és kitűnő volt, külön kiemelendő a címszereplő utcalányt, Sen Tét alakító Ana Ularu alakítása. Brecht 1940-ben írt drámájának főhőse, a segítőkész Sen Te a Szecsuánba látogató, egyetlen jó embert kereső istenek jóvoltából vagyonhoz jut, majd rá kell jönnie, ha jót akar cselekedni, kíméletlennek is kell lennie. Rádöbben, senkire vonatkozóan nem hozható egyértelmű ítélet, és arra is, hogy – mint elhangzik: „a világ lakhatatlan".
Elsöprő erejű egyszemélyes előadás
A fesztivál egyik legkiemelkedőbb eseményét, Jaram Lee: Stranger's Song (Az idegen éneke) című előadását szombaton este láthatta a közönség. A Gabriel García Márquez Jó utat, elnök úr című novellája nyomán írt pansori-előadást a dél-koreai Pansori Project ZA vitte színpadra Ji Hye Park rendezésében. A pansori hagyományos koreai előadásmód, amely egy énekes előadót és egy őt kísérő, bukon (népi ütős hangszeren) játszó zenészt vonultat fel. A műfajnak az az egyik jellegzetessége, hogy az előadó közvetlen kapcsolatot teremt a nézőkkel.
Kiss Judit, Sárosi István | Krónika (Kolozsvár)

Sógor: visszavehetik a megszerzett jogainkat
Már nem az a kérdés, hogy a romániai magyarság bővítheti-e a megszerzett jogait, hanem az, hogy visszaveszik-e azokat a közösségünktől – jelentette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által szervezett szombati kolozsvári fórumon. 
A politikus szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar közösséget érő újabb és újabb támadások uniós szinten is figyelmet kapjanak, hiszen a nyomásgyakorlás kitűnő eszköze lehet a brüsszeli fellépés. Hozzátette: Románia a csatlakozáskor vállalta a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, ennek ellenére az utóbbi években visszafejlődés tapasztalható ezen a téren.
Csoma Botond képviselőjelölt, kolozsvári városi tanácsos véleménye szerint a nyelvhasználat és a kisebbségi jogok az utóbbi időben többször felmerültek témaként európai intézményekben. Meglátása szerint az Európai Unió keretében is szükség lenne egy kisebbségi és nyelvhasználati keretszabályozásra. A jelölt elképzelése szerint Romániában a nyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra kellene csökkenteni, valamint egy számszerűsített, ötezer fős alternatív küszöböt is be kellene vezetni a magyar nyelvű ügyintézés és a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése érdekében.
Hegedüs Csilla képviselőjelölt az erdélyi magyar iskolákat ért támadásokat vetette fel. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának eltiltása hivatalának gyakorlásától, akárcsak a kolozsvári Apáczai-gimnázium képzőművészeti osztályának esete is a kisebbségi oktatás ellen elkövetett támadásként értelmezhető. Éppen ezért Csoma Botonddal közösen célul tűzték ki, hogy képviselői mandátumuk alatt megvédik a magyar iskolákat, és azon dolgoznak majd Bukarestben, hogy minden magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson.
László Attila szenátorjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió huszonnyolc tagállamából mindössze kettőben, Romániában és Franciaországban van rezidensvizsga, más országokban személyes interjú alapján alkalmazzák a kórházak a fiatal orvosokat. „Nálunk is el kellene törölni a rezidensvizsgát ebben a formájában, és lehetővé kellene tenni, hogy a rezidensek ne csak egyetemi központokban végezhessék gyakorlatukat, hanem akár megyei vagy városi kórházakban is” – mondta.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár) 

Folytatják a háromszékiek a szórvánnyal való együttműködést
Szorosabbra fűzik jövő évtől az együttműködést Kovászna és Hunyad megye között, a közös programokról, illetve a tervekről két helyszínen, Déván és Lupényban egyeztettek a háromszéki önkormányzat illetékesei, valamint a Hunyad megyei RMDSZ-es politikusok – számolt be közleményében a szövetség. 
A megbeszéléseken ugyanakkor civil és szakmai szervezetek, a történelmi egyházak, nyugdíjas klubok, a nőszervezet képviselői, valamint pedagógusok is részt vettek, akik az elmúlt években aktívan részesei voltak a székely–szórvány partnerségnek, vagy ezután szeretnének bekapcsolódni.
Széll Lőrincz, az RMDSZ Hunyad megyei képviselőjelöltje kifejtette: több pillérre szeretnék helyezni a partnerséget, a céljuk az, hogy a székely–szórvány programban résztvevő iskolák, egyházak és civil szervezetek közvetlen kapcsolatban legyenek egymással, és közösen pályázzanak. A hétéves múltra visszatekintő együttműködés keretében a továbbiakban is olyan projekteket valósítanának meg, amelyek mind a háromszéki, mint a Hunyad megyei magyar közösség javára válik.
Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke úgy fogalmazott: fontos, hogy a két közösség megismerje egymás értékeit, ezért javasolták, hogy mindkét helyszínen szervezzenek bemutató rendezvényeket. Hozzátette: továbbra is kiemelten támogatják a Hunyad Megyei Magyar Napokat és a Zsil-völgyi Magyar Napokat. Széll Lőrincz egyébként a parlamenti választásokon is számít a háromszékiek segítségére, mint rámutatott: többéves kihagyás után lehetőség nyílik arra, hogy Hunyad megyének ismét legyen parlamenti képviselője, ehhez pedig a visszaosztott szavazatok is nagyban hozzájárulhatnak. Krónika (Kolozsvár)

Ők koccintanának augusztus 30-án?
Bár tudvalevő, hogy választási kampányban fokozott érzékenységről tesznek tanúbizonyságot a politikusok és az állami intézmények egyaránt, enyhén szólva is túlzás, amit Bukarest leművel a magyar külügyminiszter december elsejével kapcsolatos rendelete miatt. 
Egészen pontosan arról van szó, hogy Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak a részvételt a román nemzeti ünnepen való megemlékezéseken. Sőt a tárcavezető meg is indokolta a lépést: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, amikor 98 évvel ezelőtt, 1918-ban kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Nem tudjuk, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter idei gesztusa összefüggésben áll-e a közelgő romániai parlamenti megmérettetéssel, az viszont egyértelmű, hogy a magyar államnak már jóval korábban egyértelművé kellett volna tennie, miként is viszonyul ehhez a naphoz. Mint ahogy az is hasznos lett volna, ha az RMDSZ nem csak most, kampány idején eszmél rá, miszerint december 1. csak gyásznap és veszteség Magyarország, valamint az elcsatolt területeken élő magyar közösségek szempontjából.
És itt nem is arról van szó, hogy bárki elvitatná Románia, a románok ahhoz fűződő jogát, hogy megünnepeljék december elsejét Bukarestben, Csíkszeredában, Kolozsváron vagy az ország budapesti nagykövetségén. Ahhoz viszont nagyfokú intoleranciára van szükség bárki részéről, hogy elvárja, miszerint ezen a napon a magyarok jó nagyokat mosolyogva eldiskuráljanak román testvéreikkel a történelem tanulságairól, a jószomszédi kapcsolatokról és egyebekről. Ugyan elmenne-e koccintani valamelyik román politikus vagy diplomata a bukaresti magyar nagykövetségre vagy a kolozsvári főkonzulátusra, ha ott éppen a második bécsi döntés évfordulójának tiszteletére rendeznek fogadást augusztus 30-án? A válasz egyértelműen – és magától értetődően! – nemleges.
Aki ezen kifogást keres, az nem akarja megérteni mások történelmi érzékenységét, és rossz úton keresi a román–magyar megbékélés módozatait. Aki azt állítja, hogy az effajta gesztusokkal és koccintásokkal a magyar érdekeket igyekezett képviselni – mint például Kelemen Atilla és Verestóy Attila 2002-ben a budapesti Kempinski Hotelben Medgyessy Péter és Adrian Năstase oldalán vagy Szász Jenő hét évvel később a Cotroceni-palotában –, az egyszerűen félrebeszél, és hülyének nézi az embereket. Akárcsak a román külügyminisztérium, amely most úgy beszél egy ország értékei és a nemzeti jelképek iránti tiszteletről, mintha ezeket az értékeket és jelképeket éppenséggel nem a román hatóságok taposnák sárba, amikor a magyar közösségről van szó.
Rostás Szabolcs | Krónika (Kolozsvár)

Akinek leverték a veséjét, az nem az informátor személyiségére kíváncsi
„... Te vagy az az ember...”
(Sámuel próféta II. könyve 12,7)
Érdeklődéssel olvastam a Krónika november 23-ai és 25–27-ei számában megjelent két tudósítást(Az EP-ben tiltakozott Tőkés, illetve Az nem fontos, ki volt informátor). Mindkettő „kényes”, de sajnos mára „átszabott” témát boncolgat.
Tőkés László a rá jellemző pragmatizmussal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) elvi szinten kezeli az informátori kérdéskört. Előbbi saját tapasztalatból két szekuritátés kulcsfigurát nevesít, mintegy jelezve, hogy a hálózat működtetői nem lettek elszámoltatva. Sőt egy negyedszázad múltán újra reflektorfénybe kerülnek. Utóbbi szociológiai, lélektani oldalról közelít a témához. Lőrincz József álláspontja sajátosan hangsúlyos e vonatkozásban. Megállapítása szerintem meredek: „...nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor, és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk...”
Véleményem szerint akinek leverték a veséjét, aki éveket töltött el Szamosújváron, a Duna-deltában, akinek jövője derékba tört, az nem arra kíváncsi, milyen volt a „tégla” személyisége, hanem hogy kinek köszönheti tönkrement életét. Könczei Csilla is nem véletlenül szeretett volna választ kapni személyhez kötötten édesapja halálának körülményeire. Nyilván ezek a legtragikusabb esetek, amikor az informátor létében tett tönkre életet, életeket. Ilyenkor tizedrangú kérdés, hogy „az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba”.
Amikor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László püspök kezdeményezésére elsőként indította el az átvilágítást, a cél a múlt tárgyilagos feltárása volt személyhez kötötten. Az érdemi munka a törvényi szabályozás után – megkésve – kezdődhetett el. A létrejött átvilágító bizottság munkája, illetve dr. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumgyűjteménye személyre szabottan elemezte 45 lelkipásztor múltját (köztük az enyémet is). Néhányan magunk kértük ki s adtuk át dossziéinkat az átvilágító bizottságnak. Sajnos volt néhány olyan eset is, amikor az illetékes hatóság valószínűleg szándékosan tarthatott vissza terhelő iratokat, egész dossziékat azok védelmében, akik megbízható ügynökeik voltak, sőt részükre felmentő igazolást is adtak. Külön kategóriát képeznek azok, akik érintettekként „idejében” külföldre, elsősorban Magyarországra távoztak. Ezért illúzió az L. J. által ajánlott összehasonlítási módszer, nem beszélve arról, hogy Magyarországon csak nyomokban történt, történik átvilágítás.
Nos, ha a társadalom egészére próbáljuk kivetíteni az ügynökkérdést, úgy gondolom, ez lehetetlen próbálkozás főleg amiatt, mert eltelt egy bő negyedszázad. Legfennebb reménykedhetünk abban, hogy az egyre fogyó „koronatanúk” megszívlelik Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének intelmét: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének. S ezt megpróbálják nemcsak emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk.”
P. S. A téma egyházi vonatkozása iránt érdeklődőknek szíves figyelmébe ajánlom dr. Molnár János lelkipásztor, történész tudományos igényességgel írott dokumentumgyűjteményét.
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medencei magyar írók találkozója Kolozsváron
Hét ország huszonhat fiatal alkotójának részvételével szervezi meg december 5. és 7. között az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Kolozsvári Kikötő 2.0 – Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozója elnevezésű rendezvényt.
A másodízben szervezett nemzetközi esemény keretében az esti felolvasások és beszélgetések java a Bulgakov kávéház és kultúrbisztró fedélzetén zajlik délután 6 órai kezdettel, délelőttönként kolozsvári magyar tannyelvű iskolákba is ellátogatnak a délvidéki, erdélyi, felvidéki, magyarországi és kárpátaljai fiatal hajósok, fedélzeti tisztek – közölték a szervezők.
A Linişte, pace, perversiuni, heppiend – tineri poeţi maghiari (Csend, béke, perverziók, heppiend – fiatal erdélyi magyar költők antológiája) című kötetet december 5-én du. 4 órától mutatják be a Book Corner könyvesboltban a Deák Ferenc/Eroilor utca 15. szám alatt. Az Ex-Yu Bárka elnevezésű rendezvény keretében horvát, szerb, illetve szlovén szerzők mutatkoznak be a Sapientia EMTE Tordai úti épületében december 6-án délután 2 órától.
Az eseménysorozat E-MIL-gálaesttel zárul Marosán Csaba színművész közreműködésével. A belépés díjtalan, a szervezők várnak minden érdeklődőt a Kolozsvári Kikötőben. Az esemény társszervezője többek közt a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet, a Helikon Kulturális Egyesület, a József Attila Kör, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége, a Magyar Írószövetség, a Sapientia EMTE, a Szépírók Társasága. Krónika (Kolozsvár)

Magyar reakciók: Băsescu „bolond" és „politikai nyugdíjas"
Egy LMP-s politikus bolondnak, egy fideszes pedig politikai nyugdíjasnak nevezte Traian Băsescu volt román államfőt a december elsejei megemlékezéssel kapcsolatos magyar–román szópárbaj kapcsán.
Csárdi Antalt, a Lehet Más a Politika (LMP) budapesti közgyűlési képviselőjét vasárnapi sajtótájékoztatóján arról is kérdezték, mi a véleménye Traian Băsescunak a magyar diplomáciát érintő pénteki Facebook-bejegyzéséről. Ebben a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöki tisztségét betöltő politikus a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja annak kapcsán, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. Az exelnök azt is leírta, hogy az „igazi Románia a Tiszáig terjed". Csárdi Antal kérdésre válaszolva azt mondta: „Băsescu bolond", és a volt román államfő megnyilvánulása nem európai és nem elfogadható.
Visszatért a kérdésre Szijjártó Péter tárcavezető is. Vasárnap Dunakeszin rendezett sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter december 1-jei döntésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország mindig tiszteletben tartja mások történelmi érzékenységét, és ezt másoktól is megköveteli. „Mivel a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, főképp nem a románokkal együtt, ezért helyes az a döntés, hogy a magyar diplomaták ne járjanak fogadásokra ezen a napon, amit a román követségek szerveznek" – idézte az MTI Szijjártót. Aki hozzátette, hogy Traian Băsescu szavai pedig a nyilatkozót minősítik.
A külügyminiszter döntését egyébként korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nagyon helyes döntésként értékelte, és hozzátette: „végre, hajrá". „Azok az események, amelyekre a román nemzeti ünnepen emlékeznek, csak veszteségként foghatók fel Magyarország szempontjából" – jelentette ki Lázár János. „Băsescu kijelentése provokatív, felháborító, minden jó érzésű magyar ember számára elfogadhatatlan" – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Deutsch Tamás fideszes európai képviselő, aki azonban csupán egy „politikai nyugdíjas", egy „súly és jelenték nélküli szereplő" akciójának tartja a volt román elnök kifakadását, akinek szerinte az a célja, hogy valamiképpen magára irányítsa a figyelmet a választások előtt.
„Ne vegyük túl komolyan Traian Băsescu kijelentését!" – figyelmeztetett Schöpflin György európai parlamenti képviselő. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában zajlik a kampány, ilyen időszakban pedig a „magyar kártyát" többször is elő szokták venni. „Magyarország és Románia európai uniós tagállamok, nem csak a határmódosítás, de a diplomáciai kapcsolatok megszakítása is elképzelhetetlen" – jelezte Schöpflin György. Krónika (Kolozsvár)

Volt egyszer egy Communitas kör
A román kommunista diktatúra legsötétebb éveiben működött a Communitas kör, amely egyáltalán nem azonos a kilencvenes évek végén létrejött Communitas Alapítvánnyal.
Előbbi ugyanis a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gînduri Studențești című diákfolyóirata keretében alakult meg, és az orvostanhallgatók általános műveltségi színvonalának az emelését szolgálta. Az alakulásakor még el nem nevezett kör első találkozójára a szerkesztőség szűknek bizonyuló szobájában került sor 1986. november 24-én, amelyen Mészáros József Könyv és ember címmel értekezett. Két héttel később is megtisztelte körünket, és az alábbi szövegű cédulával oldotta meg névadó dilemmánkat: „A kör nevének javasolnám: Kommunitas – kis közösség, társaság – gondolom, ez mindkét nyelven megfelelne!” Egyöntetűen elfogadtuk, és tapintatból Communitasnak írtuk.
A diáklap akkori főszerkesztője, Andrei Cristian nagy szerepet játszott abban, hogy a Communitas körnek hivatalos alapot és hátteret találtunk. Az már más kérdés, hogy román nyelven csupán egyetlen találkozóra került sor, amely Mircea Eliade munkásságát ismertette. Magyar nyelven viszont több mint három éven át kéthetente egymást követték a találkozók. Igényeinkből fakadtak. A tervezett programot közösen állítottuk össze, és alapító-szervező társaimmal együtt (Pávai Zoltán, Seres-Sturm Róbert) leosztottuk a feladatokat.
Az előadások története a találkozóról találkozóra vezetett Communitas-emlékfüzet, amely összesen harmincnyolc szellemi együttlét krónikája 1986 novembere és 1989 májusa között. Művelődéstörténeti jelentőségét alátámasztja, hogy a meghívottak gondolatait, némely esetben verseit, novelláit tartalmazza, és általuk ismert személyiségek egykori vallomásai elevenednek meg. A Communitas kör tizedik születésnapjára emlékkönyv készült, amely az emlékfüzet anyagán kívül néhány egykori előadó és résztvevő visszaemlékezését, valamint újságcikkeket is tartalmaz, és röviden beszámol az 1990 novemberét követő újjáalakulás összesen tizennégy találkozójáról. Ha figyelembe vesszük, hogy 1989 őszén is sor került négy előadásra, akkor összesen 56 értelmiségi találkozó volt megszervezve a Communitas kör égisze alatt (Communitas Emlékkönyv 1986–1996, szerkesztette Ábrám Zoltán, kiadja a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, 1996).
Jelképes köszönetünk mindazoknak, akik erdélyi magyar értelmiségi felelősségük birtokában eleget tettek az egykori marosvásárhelyi orvostanhallgatók lelkes meghívásának. Az egykori meghívottak közül ma már sokan nincsenek az élők sorában, tisztelettel adózunk nekik. A Communitas kör vendégeinek a nagy családját alkotják: Mészáros József, Markó Béla, Kozma Béla, Nemess László, Spielmann Mihály, Béres András, Balogh András és Józsa T. István, Dósa Jenő, Oláh Tibor, Jakabffy Tamás, Bogáthy Zoltán, Éltető József, Tonk Sándor, Dóczy Tamás, Lázár László (Lazics), Csíky Boldizsár, Marosi Ildikó és Illyés Kinga, Györffi Kálmán, Gergely Géza, Marosi Barna, Szépréti Lilla és Molnár Dénes, Rostás Zoltán, Székely János, Tófalvi Zoltán együtt Barabás Lászlóval és Bálint Zsigmonddal, Ander Zoltán, Lászlóffy Aladár, Chereji Peris Teréz, Dávid Gyula, Olosz Katalin, Olosz Egon (Öcsi Bácsi), Gálfalvy György és Jánosházy György, Kincses Elemér, Cs. Gyimesi Éva, Mózes Attila, a Pávai István–Könczei Árpád–Kostyák Botond–Sinkó András–Fazakas János kvintett, Domokos Géza. Milyen csodálatos társaság! Egy aranykorszakbeli jelképes vásárhelyi találkozó, vagy marosvécsi találkozó résztvevőiként bizonyára nem vallottak volna szégyent!
Az emlékfüzet tanúsága szerint régebbi meghívottakkal szervezett kerekasztal-beszélgetéssel ünnepeltük meg a kör fennállásának kétéves évfordulóját. Továbbá az Igaz Szó szerkesztőit többször vendégül láttuk, jöttek külön-külön, de egyszer szerkesztőségként is. Hajdú Győző nélkül, azaz Hajdu Victort a telefonkönyvben hagyva. Sütő Andrást viszont nem hívhattuk meg, erre „jóindulatú” figyelmeztetést kaptunk. Rajta kívül még akadt olyan személy, akitől el kellett tekintenünk.
A köri találkozók közül a disszidensnek számító Cs. Gyimesi Éva jelenléte volt a legemlékezetesebb. Az 1989. április 3-ai köri találkozón száznál többen vettünk részt, számosan nem orvostanhallgatók. A találkozót követően az alábbi bejegyzést tettem az általam vezetett emlékfüzetbe: „Létköltészet a modern és a posztmodern határán. Végre létrejött a mai találkozó! Cs. Gyimesi Éva, a kolozsvári bölcsészkar előadótanára Szilágyi Domokos költészetét méltatta hibátlan logikai építkezéssel, gondolati okfejtéssel. A kör osztatlan sikeréhez hozzájárult Nagy Zsuzsa VI. éves orvostanhallgató egyéni előadóműsora, aki a költő verseiből szavalt.” Meghívottunk – többek között – az alábbiakat írta az emlékfüzetbe: „A remény ugyan enyhülést kínál, de a költő ehhez is ellentmondásosan viszonyul: hol elfogadja, hol elveti, remény és reménytelenség között hányódik. Az emberi lét mélységeinek és magasságainak, a történelem pozitív és negatív tanulságainak tragikus ellentmondásain megpróbál felülemelkedni az ironikus megalkuvás felülnézetével.” (A sors iróniája: idén halottak napján Szilágyi Domokos negyven évvel ezelőtti halálára emlékeztünk; öt esztendeje Cs. Gyimesi Éva szintén öngyilkosságot követett el.)
A fentieken kívül számomra másért vált felejthetetlenné 1989 áprilisa. Akkoriban ugyanis Marosvásárhelyen gyakran megfordultam a Borsos Tamás utcában (itt működött a Szekuritáté), pedig még nem oda szólt a személyi igazolványom. A Communitas kör létrehozásával és működtetésével szinte párhuzamosan folyó megfigyelésem ekkor „gyümölcsöt termett”. Az I/B ügyosztályt irányító Sabin Bordea őrnagy jóváhagyásával 1989. április 24-én Ștefan Pocan őrnagy, az egyetemünkért felelő szekustiszt írásbeli figyelmeztetésben részesített. Az előző évben már megfogalmazott, szorosabb megfigyelésemre vonatkozó cselekvési tervezet vádpontjai alapján: irodalmi érdeklődés és nacionalista tartalmú írások, kapcsolattartás az állambiztonsági szerv figyelmében álló személyekkel, ellenséges magatartás.
Nem voltam hős, de szerencsére áldozat sem lettem. Csak azt tettem, amit tennem kellett, amit egy értelmiségitől el lehetett, el lehet várni: felvenni a küzdelmet a belenyugvás, a megalkuvás, a közöny ellen. A hatalom helyett a lelkiismeretet választottam. És ma is hiszem, hogy a Communitas kör működtetése nem volt hiábavaló.
Ábrám Zoltán 
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár Krónika (Kolozsvár)

Caritas: istáp a rászorulóknak
Sokszínű Caritas címmel jelent meg a Gyulafehérvári Caritas 2016-os évi beszámolója – a vaskos kiadványban szerteágazó tevékenységéről számol be a szervezet. 
Alig akad olyan település a Székelyföldön, ahol napi, heti rendszerességgel ne fordulna meg a Gyulafehérvári Caritas autója. Ápolók kopogtatnak az idős, beteg, sokszor magukra hagyott emberek ajtaján. Bekötözik sebeiket, megfürdetik, ha kell, megvásárolják gyógyszereiket, mindenkinek jut egy jó szó, és ha éppen a ház körüli teendőkre képtelen a személy, helyette elvégzik a takarítást. Ebédet is visznek számos helyre, és a szennyest frissen mosottra váltják pár nap alatt.
Ők a Caritas otthoni beteggondozói, akik 108 településen 8511 személynek viselik gondját. Köztük olyan is akad, aki szó szerint senkire sem számíthat, itt minden tevékenységet a mosástól az élelmezésig, a mosogatáson át a tűzrakásig a Caritas munkatársai végeznek. Átlagban 25 személy jut egy gondozóra, bár tág annak a köre, hogy ki milyen ellátásra szorul. Van, akinek napi jelenlétre van szüksége, beleeértve a hétvégét is. Vannak ugyanakkor olyan személyek, akik állandó felügyeletet igényelnek, bizonyos betegségek utáni rehabilitációban szükséges számukra szaksegítség.
A „tornáztató" ápolók
Mozgáskompetencia-fejlesztés, egy bonyolult kifejezés, aminek lényegét azok értik, akik részt kértek belőle. A Caritas keretében erre képzett ápolók segítenek, hogy a betegség folytán korlátozott mozgáskészséget részben vagy egészen visszanyerhesse a lábadozó. Olyan személyekhez járnak, akik agyvérzést szenvedtek, akiket baleset ért, vagy más okból mozgásukban korlátozottak. Ide tartoznak a fejlődésben visszamaradt gyerekek is. Van, akinél nagy eredmény, ha fel tud ülni az ágyban, más pedig képes zongorázni is újratanulni. Sikerélmény itt a motiváció, hiszen az ember saját magán tapasztalhatja meg a módszer hasznosságát.
Ahol a „kicsi polgármesterre" lehet számítani
Különböző oka van annak, hogy hol miért alakult ki a falugondoki szolgálat hajdanán, és miért szeretné még ma is egy-egy település, hogy hasonló szolgáltatás legyen elérhető. Tény, hogy a falugondnok az a személy, aki ha kell, orvoshoz viszi a rászorulót, ha kell, a napi ételéről gondoskodik, gyógyszert írat számára, és hivatalos ügyeit is elintézi. Nem is szólva arról, hogy esetenként ő az egyetlen, aki rendszeresen megnyitja a magára maradt személy ajtaját. Segít, amiben tud, hogy kicsit könnyebb legyen az élet. Ezért is nevezték el egykor a borzontiak kicsi polgármesternek a falugondnokjukat. Az első, Caritas által működtetett falugondnoki szolgálat egyébként még 2004-ben indult Hargita megyében, jelenleg hét kis településen öt falugondnok tevékenykedik.
Betegközvetítés, a kevésbé ismert szolgálat
Bár a fentiekben több hátrányos helyzetű csoportot is felsoroltunk, akadnak, akik egyikhez sem tartoznak, mégis segítségre szorulnak. Ők azok, akik betegségükkel nem tudják, milyen orvost kereshetnének fel, nincs lehetőségük az utazásra, esetenként állapotuk nem is engedi ezt meg, ráadásul pénzük sincs drágább kivizsgálásokra, beavatkozásokra, kezelésekre. Ebben segítség a Betegközvetítő Szolgálat, melynek koordinátora szakorvosokkal, egészségügyi alkalmazottakkal alakított ki partneri kapcsolatot, így operatívan és ingyenesen tudnak segíteni sok esetben az állapot jóra fordulásában.
Az ember nem szívesen tudatja mással a nyomorát, így sok esetben közvetett módon sikerült tudomást szerezniük a rászorulóról. Egyik legnagyobb segítség, amit nyújtottak, egy fiatal férfi mellkas-helyreállító műtétsorozatának megszervezése volt, közreműködésükkel el tudott jutni mellkassebész szakorvoshoz, és betegségét sikerült a lehető legjobban korrigálni. Az utóbbi időben a szemüvegek iránt nőtt meg az érdeklődés, partneroptikákkal próbálnak segíteni.
Iskola a hozzátartozóknak
Ugyanakkor számos képzésre nyílt idén lehetőség, amelyek során az egészségügyben, tanügyben dolgozók nyerhettek szakképesítést, illetve családtagok sajátíthatták el a betegápoláshoz feltétlenül szükséges tudnivalókat. A térségben szervezett oktatásban több, mint százan vettek részt.
Balázs Katalin Krónika (Kolozsvár)

Megtalálni az utat egymás felé
„Irgalmasok mint az Atya”. Ezt az irgalmasságot gyakorolva szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség idén is a Jótékonysági Adventi Vásárt szombaton a Székesegyház előtti téren.
A Betlehem felé vezető úton megállunk egy pillanatra, hogy az egymáshoz vezető utat is megtaláljuk, hiszen az egymással való találkozás is az ajándékozás egy formája- nyomatékosította rövid köszöntő beszédében Exc. Böcskei László megyés püspök, egyúttal örömének adva hangot, hogy a jelenlevők „rátaláltak” arra a lelkesedésre, mely tulajdonképpen ezt a napot előkészítette, és amely a várakozásról szól, illetve nem utolsósorban a megosztásról, és kifejeződik általa mindaz, amit ilyenkor, advent idején próbálunk komolyabban venni, átélni.
Bár igazi téli hideg volt, a szív- és lélekmelengető programoknak és látványnak, valamint a kedves fogadtatásnak köszönhetően mintha még az eddigieknél is többen látogattak volna ki a Székesegyház előtti térre, ahol újabb tagokkal bővülve családoknak, gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek kínáltak a szervezők sokszínű, érdekes vásári termékeket, finom, házi készítésű karácsonyi süteményeket, ötletes díszeket, lélekemelő adventi és karácsonyi muzsikát, kézműves foglalkozásokat. Egy tucatnyi csoport képviselte magát ötletes, saját kezűleg készített ajándéktárgyakkal: a Caritas Catolica, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Vár-Lak Ifjúsági Központ, Az Élet Autizmussal Egyesület, a családosok, a püspökség alkalmazottjai, a könyvkiadók, a szerzetesrendek, a Partiumi HÁLÓ Egyesület, a Neokatekumenális út, valamint a várad-olaszi Szent Rita és a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz katolikus nőszövetségek.
Program
Az alkalomhoz illő adventi gondolatok hangzottak el, kézműves-foglalkozásokba lehetett bekapcsolódni, és a Mikulásra várva csodálatosan szép énekeket hallgatni a Családosok kórusa, a Székesegyház gyermekkórusa, a Szent Cecília-kórus (karnagy Oláh Gabriella), illetve a Neokatekumenek kórusa jóvoltából.
Megjegyzendő, hogy a rendezvény egész ideje alatt meleg teát kínáltak a Caritas Catolica munkatársai, az eladásból, felajánlásokból befolyt összeggel pedig egy kilenc éves beteg kisfiú, és egy nagy család lesz megsegítve. A hangulatos, lélekemelő összejövetel a második adventi gyertya meggyújtásával zárult.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Rendkívüli születésnap Egriben
Van múltunk, jövőnk is lesz - hangsúlyozta Márton Zsuzsa, Egri község polgármestere vasárnap délután a település 800-adik születésnapján.
Egy egész napos ünnepségsorozattal emlékeztek meg a község elöljárói és lakosai a rendkívüli évfordulóról. Az eseményt pedig Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Biró Zsolt az MPP elnöke, Magyar Lóránd és Erdei D. István RMDSZ-es képviselőjelöltek is megtisztelték jelenlétükkel.
„A Szamoshát e kis településén 800 éve megmaradtunk. Magyarok, románok, ukránok itt élünk egymás mellett, de még mindig nem ismerjük egymást, egymás szokásait és hagyományait, mint az illene, s ezen javítani szeretnénk a következőkben. Tiszteletben tartva múltunkat, megértve jelenünket -  így lesz jövőnk is" - fogalmazott a polgármester asszony köszöntő beszédében. Az elmúlt években gyakran volt feszültség a településen, hosszú idő után most először ünnepelt együtt a település apraja-nagyja.
„Olyan településen vagyok, ahol voltak feszültségek - de végignézve a teremben most az emberek együtt vannak és együtt tudnak ünnepelni. Azt kívánom az egrieknek, hogy leszármazottaik 800 év múlva is itt legyenek, és ilyen összefogó közösség legyen itt akkor is"- fogalmazott köszöntő beszédében Magyar Lóránd, RMDSZ-es parlamenti képviselőjelölt.
Ugyanakkor Egri község az, ahol a statisztikai adatok szerint a legnagyobb a népszaporulat a megyében. Ezt értékelve Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke egy bölcsőt hozott ajándékba a település legfiatalabb lakosának. szatmar.ro

Hetedszer báloztak
Az önkéntesek nemzetközi napja 
Ma van az önkéntesek nemzetközi napja, ebből az alkalomból a hét végén a HITI Önkéntesközpont hetedik alkalommal szervezte meg a báljukat. Idén minden korábbinál többen, 38 szervezet több mint 150 önkéntese vett részt az eseményen, amelyen egyetértettek abban, hogy segíteni jó.
Grüman Éva-Orsolya, a Háromszéki Önkéntes Központ vezetője megnyitóbeszédében azt mondta: a bállal egy álmuk valósult meg.
– Ha csak a legnagyobb létszámú rendezvények számát adom össze, 8.515 résztvevő jön ki, és ez csak egy projekt minden szervezet életéből. Minden új év kezdetén megfogalmazzuk céljainkat, ugyanezt tesszük most is: kiemelt célunk, hogy jövőre létrehozzuk az önkéntes koordinátorok hálózatát Kovászna megyében.
Ezt követően a rendezvényt támogató szervezetek nevében Zsigmond József sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, Oltean Csongor megyei tanácsos, Cătălin Lazăr, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság ifjúsági tanácsadója, majd Kocsis Boldizsár János, a Háromszéki Ifjúsági Tanács ügyvezető elnöke köszöntötték a résztvevőket.
Díjazták a jelenlevő 38 megyei ifjúsági és civil szervezetet, a legaktívabb háromszéki önkénteseket, valamint a legnagyobb létszámú idei rendezvényt is. Kitüntetésben részesült a megye legfiatalabb önkéntese, Bajcsi Bíborka, aki 4 éves és a Máltai Ifjúság sepsiszentgyörgyi szervezetében tevékenykedik. 
A legtapasztaltabb önkéntesnek járó díjat Bába Berta kapta, aki a Diakónia Sepsiszentgyörgy szervezet önkénteseként többéves önzetlen munkát és odaadó, aktív jelenlétet tudhat maga mögött a közösségi szférában. A díjosztás után a szervezők és ünnepeltek hajnalig tartó élő zenés mulatsággal zárták az eseményt. 
Erdély András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az ember borzalmasan csodálatos
Interjú Lackfi Jánossal 
Író, költő, műfordító, több mint harminc könyvet írt gyerekeknek és felnőtteknek, legalább annyit jegyzett műfordítóként. Tizenhét év tanítás van a háta mögött, mindezek mellett „szélsőségesen normális” családi helyzettel rendelkezik, azaz hat gyermeke, három unokája van. Benne van a kutyavér, igazi irodalmi showman, aki akár évi száz fellépést is bevállal. Nemrég erdélyi körutat tartott Herczku Ágnes énekessel és Sinha Róbert gitárművésszel, akkor beszélgettünk Lackfi Jánossal.
– Utóbbi interjúiban többször is említi, hogy jó lenne visszavenni a tempóból. Sikerült-e?
– Bizonyos értelemben igen, van menedzserem, a technikai dolgokat igyekszem átruházni, de nyugdíjba vonulnom nem kellett. Ezer terv burjánzik a fejemben, sűrű és felkavaró az élet is, édesapám nemrég halt meg, s ezzel párhuzamosan valóságos baby-boom van a családban, új baba, unokák… Sűrűsödnek a megjelenések is, őszre–télre kilenc könyv jön ki, gyerekverseskötet a Kalákával, fordítás-antológia, mesesorozat, ifjúsági regény.
Nem épp olyan bohém és bulis az irodalmi lét
– Mi a titka, hogy ennyi minden belefér az életébe?
– A rossz időbeosztás. Ha valamit sürgősen meg kellene csinálni, gőzerővel dolgozom bármi máson. A PhD-dolgozatom helyett például beépített szekrényt csináltam, de azért meglett a fokozat is. Mindig sok vasat tartok a tűzben, s közben nem feledem, amit Örkény mondott, hogy „én olyan hivatalnok vagyok, akit azért fizetnek, hogy írjon”. Ez így nem olyan bohém és bulis, mint ahogy Móricka elképzeli az irodalmi létet, viszont működik. A nyugatosoktól örököltük ezt az egyszerre lángoló és módszeres munkamorált. Krúdy Gyula a világ legnagyobb lumpja volt, ám ki se tette a lábát otthonról, amíg össze nem hozta a maga 17 oldalát. Azért pont annyit, mert Jókai 16-ot írt naponta…
– Ritka az olyan író, költő, aki ennyire erős személyes brandet épített fel. Mennyire volt ez tudatos?
– Gondviselésszerű véletlenek kellettek hozzá. Nyilván minden másképp alakul, ha nem találkozom a Kaláka együttessel, majd Lovasi Andrással és Heidl Györggyel, akik nagyszerű lemezt készítettek a verseimből. Ha a Lyukasóra, a tévés szereplések nem lettek volna, ha nincs az internet, a Facebook… Minket, bölcsészeket, beoltanak, hogy kóklerség minden, ami a céges világból jön, vagy hogy mindenki agyhalott, aki női magazinokban publikál. Szerencsére írócsaládba születtem, s onnan hoztam azt a józan meggyőződést, hogy az írás viszonylag normális munka, két lábbal földön járó emberek végzik, mint az összes többit. Úgyhogy érdemes élni a lehetőségekkel, amik elénk kerülnek, s akár meg is küzdeni értük.
– De élvezi ezt a brandépítést?
– Persze, bennem van a kutyavér. Szeretek sok ember előtt fellépni, jó látni, hogy az irodalom örömet szerez. Két éve jártam utoljára Erdélyben, sok helyütt találkoztam diákokkal, felnőttekkel, idősekkel, mindenki máshonnan ismert engem. 
– Itt is volt ilyen néző akkor, aki a Fábry-show-ban látta…
– Jó, ha ki tudunk lépni a nagyközönség elé, és jó néha hazaérkezni abba a szakmai közegbe, ahonnan én is kiindultam. Legutóbbi marosvásárhelyi estemen, mikor már több népes közönségtalálkozón túl voltam, úgy jött ki a lépés, hogy nagyon magas lett az egy négyzetméterre eső irodalmárok száma: KAF, Balázs Imre József, Demény Péter, Csordás Gábor, Horváth Péter, Potozky László. Jólesett igazán elmélyült, megszállott irodalmárokkal is osztozni az írott szó örömében. 
Esernyő és egy varrógép a boncasztalon
– Sokat dolgozott azon, hogy közel hozza az irodalmat, marketinges eszközökkel is akár. Miért fontos ez? 
– Az irodalom, akármilyen kifinomult is, mindig az életről szól. Ott van, mondjuk a szürrealista meghatározás: szép, mint egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása a boncasztalon. Hű milyen elvont, dobd el az agyad! De ha belegondolunk, zömmel kétféle ember találkozik egy boncasztal környékén: orvos és halott. Mire képes egy halott? Hát legfeljebb kinyílik meg becsukódik, akár… az esernyő! Az orvos pedig bevarrja, mint… egy varrógép. Milyen logikus ez az elvarázsolt kép valójában! És ez még csak egyetlen értelmezés… Ha az irodalmi szöveget nem kezdjük el faggatni, kapuin kívül rekedünk. Szépen rászoktatnak a közoktatásban, hogy bemagoljunk életrajzokat, elméleteket, definíciókat! Pedig sokkal fontosabb, hogy egy szöveggel beszélő viszonyban álljunk. Zelk Zoltán mondta egyszer József Attilának, hogy ezt a két sort egyszerűen nem érti: „szép a réz kerek virága, ha kihajt a napvilágra”. Felröhögött Attila, előhúzott egy rézpénzt a zsebéből, megpörgette a napfényben és visszatette. Még Zelk, aki remek költő, is visszarettent a legkézenfekvőbb olvasattól. Rontsunk rá nyugodtan a szövegre, legyünk elefántok a porcelánboltban, erre való az irodalom.
– Milyen kérdések foglalkoztatják mostanság, amikor ennyire furcsa időket élünk?
– A közéletben rengeteg az epehányás, a gyűlölködés, ám a szolidaritás szép történetei is előjönnek időnként. Ennél jobbat író ember számára keresni sem lehet, olyan, mint egy Shakespeare-dráma. A legaljasabb, legmocskosabb és a legszebb, legkülönlegesebb kavarog együtt. Mindig sírunk, miért nem élünk inkább Svájcban, de egy biztos: ebből a vulkanikusan izzó hangulatból remekül lehet dolgozni. 
Szereljük ki az irodalmat kis adagokba
– Soha nem írtak, olvastak olyan sokan, mint ma, mégis siratják az irodalmat. Saját gyerekeinek sikerült-e átadni az olvasás iránti szeretetet?
– Nem akartam munkatábort létesíteni idehaza, hogy akkor is olvassanak, ha beledöglenek. Vegyes tehát a kép, Margit lányomat le se lehet vakarni a könyvekről, mások viszont kevésbé megszállottak, válogatósak vagy egyáltalán nem ez izgatja őket. Mindenesetre az irodalom nyitott ajtó előttük, időnként eljönnek kreatívírás-tanfolyamomra, és a kapolcsi Kaláka Versudvar-stábját is ők alkotják. Úgyhogy irodalommérgezési tünetek akadnak bőven. Amúgy pedig tényleg sokan írnak, olvasnak manapság. Sajnos egyfajta irodalmár gőgből hajlamosak vagyunk eltanácsolni az írástól azokat, akiket reménytelen esetnek érzünk, pedig érdemesebb lenne a fejlesztésükkel foglalkozni. Olyat még nem hallottam, hogy egy futóedző megtiltaná a futást valakinek, és helyette sört, chipset, meccsnézést javasolna. Hiszen élettanilag remek dolog a futás is, az írás is. Nem biztos, hogy jó nézni, ahogy ő fut, nem biztos, hogy jó olvasni azt, amit ő ír, de lehetőséget kell adni a továbblépésre, ezért is foglalkozom kreatívírás-tanítással. És bizony, ha nem olvassák elegen a Háború és békét, de annál többen blogbejegyzéseket, akkor szereljük ki az irodalmat olyan kis adagokba, ahogy az emberek hajlamosak fogyasztani. Ha sok jó szöveg kering a neten, az nem nagy baj.
– Erdélybe ez alkalommal a Zenés emberszabás műsort hozták el, ez egy megjelenés előtt álló verseskötethez kapcsolódik. Milyen is az emberszabás?
– Mindig nagyon érdekeltek az emberek. Ha sorban állunk a feleségemmel a postán, kifele jövet kifogyhatatlan vagyok a megfigyelésekből: láttad a pasast, akinek ferdén állt a szája, és azt a nőt, vajon mi lehetett a szatyrában… Ő pedig nem érti, miről beszélek, hiszen csak a postán állt sorba. Én viszont az embertani intézetben végeztem kutatásokat. Mindig izgatott, miben lehet megfogni valakinek a karakterét, amitől olyan, amilyen. Weöres szerint minden emberben ott van egy szent és egy tömeggyilkos, hozzátenném: meg a kettő közötti teljes paletta. Az író ember folyamatosan elevenen tartja magában az összes árnyalatot, azokkal dolgozik.
– Lemerül néha az akkumulátor? Mivel töltődik fel?
– Vannak dolgok, amik lelkesítenek, család, filmek, irodalom, sport. Meg persze az is jó, hogy a hobbimból élek. Szophoklész mondta, sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb. A görög nyelvben az a melléknév nemcsak a csodálatost, hanem a borzalmast is jelenti. Sok van, mi borzalmas, de az embernél nincs semmi borzalmasabb, sok van, mi izgalmas, sok van, mi felemelő, sok van, mi unalmas… Folyton figyelek, mindig van bennem egyfajta nyugtalanság, amit az élet hullámzása kelt.
Gy. Turoczki Emese Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Emléke legyen áldott
Öt esztendeje, 2011. december elsején helyezték örök nyugalomra a Dobolyka-tetőn meghúzódó ősi temetőbe id. Kelemen Antalt, a rétyi Antos János-iskola nyugalmazott igazgató–tanárát, a Kováts András Fúvós Egyesület Zenekarának karnagyát, a községi képviselő testület tagját. Hatvanöt éves korában szólította magához az Úr. Távoztával óriási űrt hagyott maga után, hiszen pedagógusi, intézmény- és alapítványvezetői, karnagyi és politikusi minőségében, valamint a Romániai Magyar Dalos Szövetség Fúvós Tagozatának elnökeként egyaránt azt a székely-magyar közösséget szolgálta elszántan és fáradhatatlanul, amelyből vétetett, és amelyre büszke volt egész életében.
Kivételes akaraterővel megáldott, céltudatos és annak elérése érdekében küzdeni tudó, áldozatokat is vállaló konok székely volt. Abból a fajtából, aki egy esetleges botlás után nemcsak feltápászkodni képes, hanem másokon segíteni is. Aki mindig megfogalmazta és kimondta a véleményét; aki nem csak tanította, hanem nevelte és okította a rá bízott gyermekeket. Mert tudta és vallotta, hogy a hit és az anyanyelv mellett csak az iskola és az ott magunkba szívható szellemiség, valamint megszerezhető tudás tarthatja meg az erdélyi magyarságot.
És a zene, melynek az életében betöltött szerepéről utolsó felvidéki útján, a csallóközi Csilizradványon így nyilatkozott: „Létem értelmét az ifjúság zenei nevelésében találtam meg, melynek érdekében lemondtam tanári pályafutásom és történészi kutatómunkám kiteljesedéséről, valamint még számos, fiatal koromban dédelgetett álmomról is. Ezt azonban a mai napig sem bánom, mert általam a rétyi és a székelyföldi ifjúság egy része megismerkedhetett a fúvószenével, illetve bekapcsolódhatott a felélesztésén és kiszélesítésén munkálkodó mozgalomba. Ez pedig óriási dolog, hiszen a zenei anyanyelvnek is gondolat-, érzelem- és öntudatformáló hatása van, így nem csak fontos, hanem nélkülözhetetlen szerepet tölt be népünk életében. Éppen ezért azokra, akik ebben nőnek fel, bármikor számítani lehet.” 
Tanár úr, valóban helyesen döntöttél, amint ezt az idő is igazolta. Köszönjük, hogy voltál nekünk, emléked legyen áldott!
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Borcsa János új kötete
Megjelent az Írói üzenetek nyomában 
Az idei, november 9–13-a között tartott Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében mutatták be a Kézdivásárhelyen élő és dolgozó dr. Borcsa János kritikus, irodalomtörténész új, sorrendben tizedik könyvét, a kritikákat, tanulmányokat és irodalmi jegyzeteket tartalmazó Írói üzenetek nyomában című kötetet.
A Kriterion Könyvkiadó által gondozott kötetet Nagy Attila marosvásárhelyi költő és H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója méltatta a szerző jelenlétében. „Voltak a magyar irodalomban létrejött szépirodalmi folyamatokban nagy szakítások. Petőfitől kezdve, az avantgárdon keresztül – szakítások a hagyománnyal, az elődökkel. Mostanában ennek ellenkezőjét vehetjük észre: látványos kapcsolódások és kapcsolatfelvételek jöttek létre a tradícióval. A kortárs költészet is jó példa erre, annak ellenére, hogy a fiatal erdélyi költők is mást hirdettek még a kilencvenes évek elején. De öt-tíz év eltelte után a számottevő alkotók esetében – például Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László – a hagyomány újra birtokba vételét látom. Ennek még mindig helye van. Én magam egyetlen nyelvbe vagyok bezárva, amit próbálok úgy alakítani, hogy ne tűnjön portugálnak” – válaszolta Nagy Attila egyik kérdésére a szerző.
A kritikák és tanulmányok az utóbbi négy-öt évben keletkeztek, irodalmi lapokban és folyóiratokban jelentek meg (Bárka, Forrás, Helikon, Hitel, Kortárs, Korunk, Székelyföld), az irodalmi jegyzetek nagy részét pedig a Székely Hírmondó közölte. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)