Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. szeptember 13.
Alföldi szemmel Erdélyről, Székelyföldről
Székelyekkel olvasmányaimban a hetvenes évek közepén találkoztam először. Akkor vettem kezembe a kézdivásárhelyi születésű Dávid Antal regénytrilógiájának (Erdély nagy romlása) első kötetét. Ebben nagy meglepetéssel olvastam, hogy a székelyek borvizet isznak és harisnyát hordanak.
Sehogy sem értettem: ezek a székelyek folyton fröccsöt isznak, és zokniban járnak, gatyát vagy nadrágot nem is viselnek?? Utóbb persze az egyik tanáromtól megtudtam, hogy a borvíz egyáltalán nem fröccs – és a székelyharisnya sem zokni. Amikor mindezt elmeséltem évekkel később székely barátaimnak, nagyokat kacagtak az alföldi suhanc tudatlanságán… 1980 legelején jutottam el először Székelyföldre, egy újdonsült oroszhegyi ismerősömet próbáltam megkeresni. Akkora hó volt, amilyet korábban nem láttam, pedig a hatvanas-hetvenes években még az Alföldön is voltak kemény telek. Az ismerősömet nem találtam otthon, viszont megismerkedtem Burus tanár úrral, aki megszánta a fagyoskodó idegen fiatalembert, és behívta a házukba melegedni. (Az élet furcsa fintora, hogy most abban a faluban lakom, amelynek Oroszhegy a romániai testvérfaluja, és majd’ két évtizeddel később a tanár úr fia, Endre adta ki néhány könyvemet a Pro Printnél...) A nyolcvanas években rendszeresen jártam Erdélyt, a végcél legtöbbször Székelyföld volt. A Kádár-rendszer utolsó évtizedének elején még nem volt olyan nagy divat az Erdély-járás, mint a nyolcvanas évek vége felé. A rokonokkal rendelkezőkön és a csempészeken-üzéreken kívül inkább csak humán értelmiségiek, egyetemi, főiskolai hallgatók alkották az „Erdély-járók” kis csapatát. Mindig nagy szeretettel és örömmel fogadtak be teljesen ismeretlen emberek – pedig bőrüket vitték vásárra. A rendszer bukása után született nemzedék már el sem tudja képzelni, hogy a Ceauşescu-diktatúrában tilos volt külföldi állampolgárnak – hacsak nem elsőfokú rokon – magánháznál megszállnia. (A 21. század elején budapesti levéltári kutatásaim során tudtam meg, hogy az 1974-es, nyíltan diszkriminatív törvény kérdését Magyarország képviselői minden magas szintű találkozón fölvetették – eredményt elérni azonban nem tudtak, a románok erről még csak tárgyalni sem voltak hajlandóak.) Akiről megtudta a rendőrség, hogy idegeneket fogadott be, azt komoly pénzbüntetéssel sújtották, és a Securitate is zaklatta. Ennek ellenére a magyarok döntő többsége vállalta a kockázatot. Szerencsére miattam senkit sem büntettek meg. A szállást mindig igyekeztem meghálálni, leginkább valamilyen tiltott könyvvel. Akkoriban ugyanis a román vámosok és határőrök szabályszerűen vadásztak a magyar nyelvű könyvekre, főleg, ha az a magyar történelemről szólt. Voltak kimondottan szigorúan tiltott könyvek (például Orbán Balázs munkája, majd a háromkötetes Erdély története), de a nyolcvanas évek vége felé még az útikönyveket is elkobozták. Természetesen, mi nem adtuk fel: újabb és újabb trükköket találtunk ki, amivel – ideig-óráig – ki tudtuk játszani a határőrizeti szervek éberségét. Ha valaki lebukott (vagyis megtalálták az eldugott könyveket, és sikerült rábizonyítani, hogy az övé), leszedték a nemzetközi vonatról, vagy az autóval visszafordították (a könyveket persze elkobozták). Amikor a 2000-es évek elején végre kutathatóvá váltak a nyolcvanas évek romániai vonatkozású magyar diplomáciai iratai is, meglepetten tapasztaltam, hogy a budapesti külügyminisztériumban egyre nagyobb aggodalmat váltott ki az, hogy évről évre mind több magyar állampolgárt fordítanak vissza a románok a határról. (1985-ben csak a kürtösi határállomásnál majdnem négyezer volt a visszafordított turisták száma. Ebben én is szerepelek – nemegyszer buktam le Kürtösön…) Amikor ezt a kérdést fölvetették egy-egy tárgyaláson, a román partner lesöpörte az asztalról. Meg kell még azt is jegyeznem, hogy a „hivatalos Magyarország” egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy a magamfajta fiatalok rendszeresen járnak Erdélybe, és hozzák az ottani híreket az újabb és újabb jogfosztásról, az erdélyi magyarság üldözött helyzetéről. „Veszélyes nacionalistáknak” tartottak minket, akikkel csak baj van. (Egy alkalommal egy belügyes tiszt azt próbálta nekem bemagyarázni, hogy a Ceauşescu-rendszer magyarellenességét Nyugatról szítják, hogy ezzel is éket verjenek a két baráti szocialista ország közé. Nyelni-köpni nem tudtam ekkora marhaság hallatán…) Tulajdonképpen nemcsak a Securitatétól kellett tartanunk, hanem bizonyos szinten a magyar állambiztonsági szervektől is.
A rendszeres „kijárással” párhuzamosan, szegedi tanulmányaim során igyekeztem minél több könyvet elolvasni az erdélyi magyarság történelméről. Szerencsém volt, ugyanis mivel az egyetemi könyvtárban dolgoztam, a szigorúan tiltott és csak igazgatói engedéllyel olvasható könyvekhez is hozzájutottam. Ráadásul a nyolcvanas évek közepén létrejött az egyetemen a Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjtemény (közkeletű nevén Dokumentációs Tár), ahol mindenféle olyan anyagot gyűjtöttünk, amely a kisebbségi kérdéssel, az erdélyi magyarság sorsával foglalkozott. Részben ennek köszönhetően az Erdéllyel kapcsolatos olvasottságom messze az átlag fölött volt. Azt is meg kell azonban gyorsan jegyeznem, hogy ez az információhabzsolás nem öncélú volt: ha kiutaztam, mindig igyekeztem továbbadni a legfrissebb ismereteimet székely barátaimnak. Egyetemi tanulmányaimat szerencsére a Kádár-rendszer bukása után fejeztem be, ekkor már kutathatóvá váltak azok a korábban hozzáférhetetlen magyarországi levéltári források, amelyekből meg lehetett ismerni az erdélyi magyarság 1945 utáni történetét. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába, egyre többet publikáltam – jórészt erdélyi folyóiratokban, egyebek között a Székelyföldben. Szándékom most is az volt, hogy minél többen ismerjék meg az 1945 utáni évtizedek történelmét – hogy okuljanak a múlt hibáiból, tévedéseiből. A napokban ismét a kezembe vettem Bözödi György legendás könyvét, a Székely bánját. Újraolvasva ismét az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a székelység mindig akkor tudott boldogulni, ha összefogott, és nem egymás ellen harcolt. Mindazok, akik napjainkban a székely autonómia kivívásáért küzdenek, jó lenne, ha erről nem feledkeznének el…
Vincze Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székelyekkel olvasmányaimban a hetvenes évek közepén találkoztam először. Akkor vettem kezembe a kézdivásárhelyi születésű Dávid Antal regénytrilógiájának (Erdély nagy romlása) első kötetét. Ebben nagy meglepetéssel olvastam, hogy a székelyek borvizet isznak és harisnyát hordanak.
Sehogy sem értettem: ezek a székelyek folyton fröccsöt isznak, és zokniban járnak, gatyát vagy nadrágot nem is viselnek?? Utóbb persze az egyik tanáromtól megtudtam, hogy a borvíz egyáltalán nem fröccs – és a székelyharisnya sem zokni. Amikor mindezt elmeséltem évekkel később székely barátaimnak, nagyokat kacagtak az alföldi suhanc tudatlanságán… 1980 legelején jutottam el először Székelyföldre, egy újdonsült oroszhegyi ismerősömet próbáltam megkeresni. Akkora hó volt, amilyet korábban nem láttam, pedig a hatvanas-hetvenes években még az Alföldön is voltak kemény telek. Az ismerősömet nem találtam otthon, viszont megismerkedtem Burus tanár úrral, aki megszánta a fagyoskodó idegen fiatalembert, és behívta a házukba melegedni. (Az élet furcsa fintora, hogy most abban a faluban lakom, amelynek Oroszhegy a romániai testvérfaluja, és majd’ két évtizeddel később a tanár úr fia, Endre adta ki néhány könyvemet a Pro Printnél...) A nyolcvanas években rendszeresen jártam Erdélyt, a végcél legtöbbször Székelyföld volt. A Kádár-rendszer utolsó évtizedének elején még nem volt olyan nagy divat az Erdély-járás, mint a nyolcvanas évek vége felé. A rokonokkal rendelkezőkön és a csempészeken-üzéreken kívül inkább csak humán értelmiségiek, egyetemi, főiskolai hallgatók alkották az „Erdély-járók” kis csapatát. Mindig nagy szeretettel és örömmel fogadtak be teljesen ismeretlen emberek – pedig bőrüket vitték vásárra. A rendszer bukása után született nemzedék már el sem tudja képzelni, hogy a Ceauşescu-diktatúrában tilos volt külföldi állampolgárnak – hacsak nem elsőfokú rokon – magánháznál megszállnia. (A 21. század elején budapesti levéltári kutatásaim során tudtam meg, hogy az 1974-es, nyíltan diszkriminatív törvény kérdését Magyarország képviselői minden magas szintű találkozón fölvetették – eredményt elérni azonban nem tudtak, a románok erről még csak tárgyalni sem voltak hajlandóak.) Akiről megtudta a rendőrség, hogy idegeneket fogadott be, azt komoly pénzbüntetéssel sújtották, és a Securitate is zaklatta. Ennek ellenére a magyarok döntő többsége vállalta a kockázatot. Szerencsére miattam senkit sem büntettek meg. A szállást mindig igyekeztem meghálálni, leginkább valamilyen tiltott könyvvel. Akkoriban ugyanis a román vámosok és határőrök szabályszerűen vadásztak a magyar nyelvű könyvekre, főleg, ha az a magyar történelemről szólt. Voltak kimondottan szigorúan tiltott könyvek (például Orbán Balázs munkája, majd a háromkötetes Erdély története), de a nyolcvanas évek vége felé még az útikönyveket is elkobozták. Természetesen, mi nem adtuk fel: újabb és újabb trükköket találtunk ki, amivel – ideig-óráig – ki tudtuk játszani a határőrizeti szervek éberségét. Ha valaki lebukott (vagyis megtalálták az eldugott könyveket, és sikerült rábizonyítani, hogy az övé), leszedték a nemzetközi vonatról, vagy az autóval visszafordították (a könyveket persze elkobozták). Amikor a 2000-es évek elején végre kutathatóvá váltak a nyolcvanas évek romániai vonatkozású magyar diplomáciai iratai is, meglepetten tapasztaltam, hogy a budapesti külügyminisztériumban egyre nagyobb aggodalmat váltott ki az, hogy évről évre mind több magyar állampolgárt fordítanak vissza a románok a határról. (1985-ben csak a kürtösi határállomásnál majdnem négyezer volt a visszafordított turisták száma. Ebben én is szerepelek – nemegyszer buktam le Kürtösön…) Amikor ezt a kérdést fölvetették egy-egy tárgyaláson, a román partner lesöpörte az asztalról. Meg kell még azt is jegyeznem, hogy a „hivatalos Magyarország” egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy a magamfajta fiatalok rendszeresen járnak Erdélybe, és hozzák az ottani híreket az újabb és újabb jogfosztásról, az erdélyi magyarság üldözött helyzetéről. „Veszélyes nacionalistáknak” tartottak minket, akikkel csak baj van. (Egy alkalommal egy belügyes tiszt azt próbálta nekem bemagyarázni, hogy a Ceauşescu-rendszer magyarellenességét Nyugatról szítják, hogy ezzel is éket verjenek a két baráti szocialista ország közé. Nyelni-köpni nem tudtam ekkora marhaság hallatán…) Tulajdonképpen nemcsak a Securitatétól kellett tartanunk, hanem bizonyos szinten a magyar állambiztonsági szervektől is.
A rendszeres „kijárással” párhuzamosan, szegedi tanulmányaim során igyekeztem minél több könyvet elolvasni az erdélyi magyarság történelméről. Szerencsém volt, ugyanis mivel az egyetemi könyvtárban dolgoztam, a szigorúan tiltott és csak igazgatói engedéllyel olvasható könyvekhez is hozzájutottam. Ráadásul a nyolcvanas évek közepén létrejött az egyetemen a Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjtemény (közkeletű nevén Dokumentációs Tár), ahol mindenféle olyan anyagot gyűjtöttünk, amely a kisebbségi kérdéssel, az erdélyi magyarság sorsával foglalkozott. Részben ennek köszönhetően az Erdéllyel kapcsolatos olvasottságom messze az átlag fölött volt. Azt is meg kell azonban gyorsan jegyeznem, hogy ez az információhabzsolás nem öncélú volt: ha kiutaztam, mindig igyekeztem továbbadni a legfrissebb ismereteimet székely barátaimnak. Egyetemi tanulmányaimat szerencsére a Kádár-rendszer bukása után fejeztem be, ekkor már kutathatóvá váltak azok a korábban hozzáférhetetlen magyarországi levéltári források, amelyekből meg lehetett ismerni az erdélyi magyarság 1945 utáni történetét. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába, egyre többet publikáltam – jórészt erdélyi folyóiratokban, egyebek között a Székelyföldben. Szándékom most is az volt, hogy minél többen ismerjék meg az 1945 utáni évtizedek történelmét – hogy okuljanak a múlt hibáiból, tévedéseiből. A napokban ismét a kezembe vettem Bözödi György legendás könyvét, a Székely bánját. Újraolvasva ismét az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a székelység mindig akkor tudott boldogulni, ha összefogott, és nem egymás ellen harcolt. Mindazok, akik napjainkban a székely autonómia kivívásáért küzdenek, jó lenne, ha erről nem feledkeznének el…
Vincze Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 13.
A történelem közelről, avagy mi lett volna, ha 1848-ban már létezik televízió? (Bemutató a Tamási Áron Színházban)
Pintér Béla ma a magyar színház egyik legkülönösebb alakja. (Ha nem a másik.) Maga írja és rendezi társulatában darabjait, melyekben játszik is.
Milyenek ezek a darabok? Blaszfemikusak, játékosak, parodisztikusak, dialógusai peregnek. Ismeri a színpadot, mint a tenyerét, legképtelenebb ötleteit is hitelesen vitelezi ki, gondol színészeire, hálás szerepeket kreál nekik és nyilván magának is. A pesti Kaisers TV Ungarn ősbemutatóján maga alakította Petőfit. (A teljes előadás sajnos nincs a You Tube-on, részletek viszont igen, így azt is megnézhetjük, hogyan.) Ezzel az összehasonlításoknak vége.
Koncentráljunk Porogi Dorka előadására. Annál is inkább, mert a pályája elején álló rendező előadása szuverén vízió, nagy reményekre jogosít, színészvezetése bámulatos, a szereposztás kiváló, fel tudja szabadítani művészeit, ezért aztán fergeteges két óra következik, Pintér Béla képtelen ötleteit realisztikusan álmodja meg, és ami még fontosabb, hitelesen kivitelezi! A legbizarrabb helyzetek is valóságosak, csupán el kell fogadnunk, hogy hipnózissal ide-oda mászkálhatunk az időben, hogy 1848-ban, nemzeti múltunk e végzetes és hősi történelmünkből kimeredő esztendejében már létezett televízió, és ilyen volt. Milyen is lehetett volna, a nagy és kisebb euro-ázsiai hazugságládák nagyjából egyformák. A darabban megjelenített Kaisers TV Ungarn császárhű, német nyelvű, bár a reklámok magyarul szólítják meg a nézőt, s üzletemberek pénzért magyarul is hirdethetik portékáikat. Ennek a játékban fontossága is van, amikor Kossuth (Mátray László alakítja frenetikus játékkedvvel, parodisztikusan, de ezzel együtt az alak nem nélkülözi a nagyságot, noha állandóan ellenfénybe kerül, s a karakter gúnyképe villódzik) és Petőfi átveszi a televíziót és átalakítja. Kossuth azonnal lepaktál egy termékeit reklámozó magyar vállalkozóval (Erdei Gábor újra elemében, káprázatosan komédiázik). Petőfi Sándor, az új vezető kirúgja a régi, „megalkuvó” munkatársakat. Kónya-Ütő Bence ötletesen játszik rá a nagy nemzeti költő hiúságára, mindenki összetéveszti a Toldi írójával, csupán a megalkuvó s általa kirúgott majd visszavett operatőr, Marian Kornél idézi pontosan egyik versét! (Kolcsár József egy kaméleont állít elénk, felejthetetlenül.) Petőfinél is óhatatlanul elrajzolódik a karakter, de gúnyképe sem tudja elhomályosítani a költői és emberi nagyságot, ami föltétlenül Kónya-Ütő Bence nagy érdeme! Az egyik bemondóművésznő, Lágyvölgyi Dombor Panka (Gajzágó Zsuzsát is rég láttuk ennyire felszabadultan komédiázni) kirúgása után felháborodottan mondja bemondóművész-társnőjének, a történetben kulcsszerepet játszó Üreghi Szidóniának, hogy ő a magyar reklámokkal legalább annyit tett a változásért s a „forradalomért”, mint Petőfi! Benedek Ágnes alakítása méltó társnőjéhez, akivel elképesztő kettőst jelenítenek meg, a tévék mindenkori rivalizálására és különös, a beavatatlanok számára érthetetlen belső világára játszva rá. Később visszaveszik őket (kéz kezet mos, közbenjárnak érdekükben, a tévé világa már csak olyan, mint ma, milyen is lehetne?), s a helyszínről, a pákozdi csata színhelyéről tudósíthatnak, élőben.
De mondjuk már végre el, miről van szó. Egy kettős időutazásról. Rozi (Pál Ferenczi Gyöngyi) ápolónővérként, flott fehérben, szigorúan, mint egy oroszlán-szelídítőnő játszik nézőivel, s 2014-ből, sanyarú jelenünkből, ahol és amikor bármi megtörténhet, időutazásra csábítja őket. 1881-ben vagyunk egy pesti kórházban. Amália grófnő anyja tetemével szembesülve mondja el az ideges orvosnak, hogy anyja sírba vitte bankszámlakódját, ezért nem juthat hozzá örökségéhez. Az orvos felajánlja, hogy hipnotizálja, s visszamehet születése előttig, 1848 őszébe, amikor édesanyja hasában készülődik a boldog jövőre. A kettős is telibe találó választás, Kovács Kati tudálékos, naiv grófnője és Derzsi Dezső hisztérikus, állandóan vizelési ingerekkel küszködő orvosa úgy esnek a hősi történelembe, mint légy a tejbe, de nem maradhatnak rezonőrök. A lány imádott atyjáról, a sukorói oroszlánról kiderül, nem volt éppen olyan, mint azt azóta róla állítják. S nem a csatanyerésre készült, sőt, meg volt győződve róla, hogy ezt a csatát elveszítik, akár a szabadságharcot! Ezért a bemondóművésznővel (Benedek Ágnes) a tévéstúdióban, amikor maga Kossuth nevezi ki tábornoknak, arra készül, hogy megfut, Brazíliába szökik szeretőjével! Lányát, aki kényszerűségből készíti vele az interjút, Petőfi rögtön alkalmazza és bedobja a mély vízbe, mélységesen felháborítja mindez, noha ő sem imádja anyját, aki szintén megjelenik, véle a hasában! Gróf Baráznay Ignác szerepében Pálffy Tibor régen látott játékkedvvel villog, egyszerre tragikus és tragikomikus hős, hirtelen kerülünk közel a történelemhez, amely nem teljesen olyan, mint ahogyan a történelemkönyvekben írják. Felesége szerepében D. Albu Annamária bűvölhet el. Kettősük frenetikusan elragadó.
És beindul a történet. Minden megoldódik, a magyarok győznek, felharsan a Petőfi által átírt, felgyorsított, pattogóan „optimista” himnusz Kertész János m.v. előadásában. S ezentúl a németek küzdenek a külön hadügy- és pénzügyminisztériumért s nyelvi jogaikért, Magyarország csillaga felível, 1881-ben legalábbis. Hogy ma mi van, nem tudni, harsog a dal, Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, amelynek motívumai Bartók utolsó zongoraművében is feltűnnek. Igen, ez a legkevesebb, amit elmondhatunk. A rendező azoknak ajánlja előadását, akikben van némi hajlam a nemzeti öniróniára. Remélhetőleg megtalálta őket, a második előadást követő vastaps legalábbis ezt bizonyíthatja, de olyan keveset tudunk.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Pintér Béla ma a magyar színház egyik legkülönösebb alakja. (Ha nem a másik.) Maga írja és rendezi társulatában darabjait, melyekben játszik is.
Milyenek ezek a darabok? Blaszfemikusak, játékosak, parodisztikusak, dialógusai peregnek. Ismeri a színpadot, mint a tenyerét, legképtelenebb ötleteit is hitelesen vitelezi ki, gondol színészeire, hálás szerepeket kreál nekik és nyilván magának is. A pesti Kaisers TV Ungarn ősbemutatóján maga alakította Petőfit. (A teljes előadás sajnos nincs a You Tube-on, részletek viszont igen, így azt is megnézhetjük, hogyan.) Ezzel az összehasonlításoknak vége.
Koncentráljunk Porogi Dorka előadására. Annál is inkább, mert a pályája elején álló rendező előadása szuverén vízió, nagy reményekre jogosít, színészvezetése bámulatos, a szereposztás kiváló, fel tudja szabadítani művészeit, ezért aztán fergeteges két óra következik, Pintér Béla képtelen ötleteit realisztikusan álmodja meg, és ami még fontosabb, hitelesen kivitelezi! A legbizarrabb helyzetek is valóságosak, csupán el kell fogadnunk, hogy hipnózissal ide-oda mászkálhatunk az időben, hogy 1848-ban, nemzeti múltunk e végzetes és hősi történelmünkből kimeredő esztendejében már létezett televízió, és ilyen volt. Milyen is lehetett volna, a nagy és kisebb euro-ázsiai hazugságládák nagyjából egyformák. A darabban megjelenített Kaisers TV Ungarn császárhű, német nyelvű, bár a reklámok magyarul szólítják meg a nézőt, s üzletemberek pénzért magyarul is hirdethetik portékáikat. Ennek a játékban fontossága is van, amikor Kossuth (Mátray László alakítja frenetikus játékkedvvel, parodisztikusan, de ezzel együtt az alak nem nélkülözi a nagyságot, noha állandóan ellenfénybe kerül, s a karakter gúnyképe villódzik) és Petőfi átveszi a televíziót és átalakítja. Kossuth azonnal lepaktál egy termékeit reklámozó magyar vállalkozóval (Erdei Gábor újra elemében, káprázatosan komédiázik). Petőfi Sándor, az új vezető kirúgja a régi, „megalkuvó” munkatársakat. Kónya-Ütő Bence ötletesen játszik rá a nagy nemzeti költő hiúságára, mindenki összetéveszti a Toldi írójával, csupán a megalkuvó s általa kirúgott majd visszavett operatőr, Marian Kornél idézi pontosan egyik versét! (Kolcsár József egy kaméleont állít elénk, felejthetetlenül.) Petőfinél is óhatatlanul elrajzolódik a karakter, de gúnyképe sem tudja elhomályosítani a költői és emberi nagyságot, ami föltétlenül Kónya-Ütő Bence nagy érdeme! Az egyik bemondóművésznő, Lágyvölgyi Dombor Panka (Gajzágó Zsuzsát is rég láttuk ennyire felszabadultan komédiázni) kirúgása után felháborodottan mondja bemondóművész-társnőjének, a történetben kulcsszerepet játszó Üreghi Szidóniának, hogy ő a magyar reklámokkal legalább annyit tett a változásért s a „forradalomért”, mint Petőfi! Benedek Ágnes alakítása méltó társnőjéhez, akivel elképesztő kettőst jelenítenek meg, a tévék mindenkori rivalizálására és különös, a beavatatlanok számára érthetetlen belső világára játszva rá. Később visszaveszik őket (kéz kezet mos, közbenjárnak érdekükben, a tévé világa már csak olyan, mint ma, milyen is lehetne?), s a helyszínről, a pákozdi csata színhelyéről tudósíthatnak, élőben.
De mondjuk már végre el, miről van szó. Egy kettős időutazásról. Rozi (Pál Ferenczi Gyöngyi) ápolónővérként, flott fehérben, szigorúan, mint egy oroszlán-szelídítőnő játszik nézőivel, s 2014-ből, sanyarú jelenünkből, ahol és amikor bármi megtörténhet, időutazásra csábítja őket. 1881-ben vagyunk egy pesti kórházban. Amália grófnő anyja tetemével szembesülve mondja el az ideges orvosnak, hogy anyja sírba vitte bankszámlakódját, ezért nem juthat hozzá örökségéhez. Az orvos felajánlja, hogy hipnotizálja, s visszamehet születése előttig, 1848 őszébe, amikor édesanyja hasában készülődik a boldog jövőre. A kettős is telibe találó választás, Kovács Kati tudálékos, naiv grófnője és Derzsi Dezső hisztérikus, állandóan vizelési ingerekkel küszködő orvosa úgy esnek a hősi történelembe, mint légy a tejbe, de nem maradhatnak rezonőrök. A lány imádott atyjáról, a sukorói oroszlánról kiderül, nem volt éppen olyan, mint azt azóta róla állítják. S nem a csatanyerésre készült, sőt, meg volt győződve róla, hogy ezt a csatát elveszítik, akár a szabadságharcot! Ezért a bemondóművésznővel (Benedek Ágnes) a tévéstúdióban, amikor maga Kossuth nevezi ki tábornoknak, arra készül, hogy megfut, Brazíliába szökik szeretőjével! Lányát, aki kényszerűségből készíti vele az interjút, Petőfi rögtön alkalmazza és bedobja a mély vízbe, mélységesen felháborítja mindez, noha ő sem imádja anyját, aki szintén megjelenik, véle a hasában! Gróf Baráznay Ignác szerepében Pálffy Tibor régen látott játékkedvvel villog, egyszerre tragikus és tragikomikus hős, hirtelen kerülünk közel a történelemhez, amely nem teljesen olyan, mint ahogyan a történelemkönyvekben írják. Felesége szerepében D. Albu Annamária bűvölhet el. Kettősük frenetikusan elragadó.
És beindul a történet. Minden megoldódik, a magyarok győznek, felharsan a Petőfi által átírt, felgyorsított, pattogóan „optimista” himnusz Kertész János m.v. előadásában. S ezentúl a németek küzdenek a külön hadügy- és pénzügyminisztériumért s nyelvi jogaikért, Magyarország csillaga felível, 1881-ben legalábbis. Hogy ma mi van, nem tudni, harsog a dal, Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, amelynek motívumai Bartók utolsó zongoraművében is feltűnnek. Igen, ez a legkevesebb, amit elmondhatunk. A rendező azoknak ajánlja előadását, akikben van némi hajlam a nemzeti öniróniára. Remélhetőleg megtalálta őket, a második előadást követő vastaps legalábbis ezt bizonyíthatja, de olyan keveset tudunk.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 13.
Európai konferencián a régi székely címer
A régi székely címerről is szó esett a II. Európai Címertani és Zászlótani Konferencián, melyet a Lengyel Heraldikai és Vexillológiai Intézet szervezett múlt hétvégén. A lengyelországi Cieszyn városában (az Olza folyó és a cseh határ által elválasztott egykori Teschen nagyobbik, lengyelországi részén), a Sziléziai Egyetem előadótermében tartott rendezvényen tizenhárom ország szakemberei vettek részt.
Erdélyt, a magyarságot is érintő előadást tartott Paweł Dudziński, a Lengyel Heraldikai Bizottság elnöke, aki a Hunyadiak címerét is bemutatta a holló mint címertani jelkép témát boncolgatva, valamint Alfred Znamierowski, a Heraldikai és Vexillológiai Intézet alapító elnöke, aki a Magyar Királyság kettős keresztes, középkori zászlaját ismertette a kereszteknek zászlókon való megjelenését taglaló előadásában.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a konferencia egyetlen magyar résztvevője a helyszínhez, valamint a magyarsághoz, Erdélyhez és a Székelyföldhöz igazított előadással jelentkezett: II. Ulászló király címerei Erdélyben. II. Ulászló király címerét három heraldikai elem jelképezi: a Magyar, a Cseh- és a Lengyel Királyság jelképe, ugyanis II. Ulászló (1456–1516) a Lengyelországban uralkodó Jagelló-ház tagja, 1471-től cseh, 1490-től haláláig magyar király volt. A Magyar Királyságot az Árpád-ház sávozott címere jelképezi, a Cseh Királyságot vörös mezőben ágaskodó kétfarkú, koronát hordó ezüstoroszlán, a Jagelló-házat a vörös mezőben levő kiterjesztett szárnyú ezüstsas. A heraldikus öt II. Ulászló-címert azonosított Erdélyben. Közülük egy a vármegyék területén, Gyulafehérváron, egy a Szászföldön, Segesváron látható, három pedig a Székelyföldön készült. Utóbbiak festettek, Székelydályán falfestmény, másik kettő fára, egy-egy szárnyas oltár predellájára festett, jelenleg egyik Kolozsváron, másik Magyarországon, Budapesten található. A gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyház 1512-ben bevégzett Lázói-kápolnájának homlokzati párkányán az egyik kőbe faragott címer II. Ulászló királyé. A legkorábbi II. Ulászló-címert a segesvári ún. hegyi templom északi bejáratának ajtajába faragták, mégpedig az első szárnyba. A másodikba Segesvár jelképét – hárombástyás, nyitott kapujú vár –, fölöttük bevésett felirat: „W R U B 1495”, azaz Wladislaus Rex (H) Ungariae et Bohemiae 1495. Csíkszentlélek Csíkszereda városától 4–5 kilométerre, Csobotfalvához közel található. A Szentlélek eljövetele titulusú római katolikus templom szárnyas oltára 1510-ben készült, 1914-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került, jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában állandó kiállítás része. Predellájára két címert festettek. Az első a Czakó család címere: vörös mezőben zöld hegyen fekete madár. Fölötte a latin felirat: Insignia Filiorum Czako 1510. A másik oldalon II. Ulászló király címere. Fölötte a felirat: Insignia Regis Ungariae. Az 1941-től Csíksomlyóhoz, így 1959 óta közigazgatásilag Csíkszereda városhoz tartozó Csobotfalva Szent Péter és Pál tiszteletére épült templomának oltárait szétbontották, s azok alkatrészenként a 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század elején különböző művészeti gyűjteményekbe kerültek Budapestre és Kolozsvárra. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárában található, 1510 körül készült lábazaton látható II. Ulászló király címere, valamint az ún. régi székely címer. Székelyföld címerekben leggazdagabb középkori épülete a székelydályai református templom, mely egyben egész Erdély egyetlen festett címeregyüttessel rendelkező középkori műemléke. 1508–1516 között festett szentélyboltozatán nyolc címerből álló együttes látható: II. Ulászló király, Barlabásy Lénárd erdélyi alvajda, székely alispán, a székely, a szász közösség, Brassó, Nagyszeben, Segesvár valamint az Árpád-ház címere. A bemutatott öt királyi címer közül kettő a régi székely címer szomszédságában jelent meg, s Szekeres Attila István kihasználta az alkalmat európai szakemberek előtt népszerűsíteni a székelyek jelképét. A régi székely címer pajzsának vörös mezejében gomolygó ezüstfelhőből aláereszkedő, könyökben hajlított ezüstpáncélos kar, kezében függőlegesen álló kardot tart, hegyével fölfelé. A kard nyitott aranykoronán halad át, szívet és medvefejet döf át. Az állatfejet arany holdsarló és hatágú aranycsillag övezi. A fegyvert tartó páncélos kar a gyepűk védelmét jelképezi, felhőből való eredeztetése arra utal, hogy ez mennyei küldetés. A kard elsőként a koronán hatol át, ezzel azt jelképezi, hogy a Magyar Királyságot, annak határait kellett a székelyeknek védelmezniük. Az átszúrt szív az áldozatkészséget jelképezi, a medvefej a székelyek bátorságát hivatott mutatni. A csillag és a hold, mint az úgynevezett új székely címer elemei, a jelkép székely voltát erősítik.
Madarasi István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A régi székely címerről is szó esett a II. Európai Címertani és Zászlótani Konferencián, melyet a Lengyel Heraldikai és Vexillológiai Intézet szervezett múlt hétvégén. A lengyelországi Cieszyn városában (az Olza folyó és a cseh határ által elválasztott egykori Teschen nagyobbik, lengyelországi részén), a Sziléziai Egyetem előadótermében tartott rendezvényen tizenhárom ország szakemberei vettek részt.
Erdélyt, a magyarságot is érintő előadást tartott Paweł Dudziński, a Lengyel Heraldikai Bizottság elnöke, aki a Hunyadiak címerét is bemutatta a holló mint címertani jelkép témát boncolgatva, valamint Alfred Znamierowski, a Heraldikai és Vexillológiai Intézet alapító elnöke, aki a Magyar Királyság kettős keresztes, középkori zászlaját ismertette a kereszteknek zászlókon való megjelenését taglaló előadásában.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a konferencia egyetlen magyar résztvevője a helyszínhez, valamint a magyarsághoz, Erdélyhez és a Székelyföldhöz igazított előadással jelentkezett: II. Ulászló király címerei Erdélyben. II. Ulászló király címerét három heraldikai elem jelképezi: a Magyar, a Cseh- és a Lengyel Királyság jelképe, ugyanis II. Ulászló (1456–1516) a Lengyelországban uralkodó Jagelló-ház tagja, 1471-től cseh, 1490-től haláláig magyar király volt. A Magyar Királyságot az Árpád-ház sávozott címere jelképezi, a Cseh Királyságot vörös mezőben ágaskodó kétfarkú, koronát hordó ezüstoroszlán, a Jagelló-házat a vörös mezőben levő kiterjesztett szárnyú ezüstsas. A heraldikus öt II. Ulászló-címert azonosított Erdélyben. Közülük egy a vármegyék területén, Gyulafehérváron, egy a Szászföldön, Segesváron látható, három pedig a Székelyföldön készült. Utóbbiak festettek, Székelydályán falfestmény, másik kettő fára, egy-egy szárnyas oltár predellájára festett, jelenleg egyik Kolozsváron, másik Magyarországon, Budapesten található. A gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyház 1512-ben bevégzett Lázói-kápolnájának homlokzati párkányán az egyik kőbe faragott címer II. Ulászló királyé. A legkorábbi II. Ulászló-címert a segesvári ún. hegyi templom északi bejáratának ajtajába faragták, mégpedig az első szárnyba. A másodikba Segesvár jelképét – hárombástyás, nyitott kapujú vár –, fölöttük bevésett felirat: „W R U B 1495”, azaz Wladislaus Rex (H) Ungariae et Bohemiae 1495. Csíkszentlélek Csíkszereda városától 4–5 kilométerre, Csobotfalvához közel található. A Szentlélek eljövetele titulusú római katolikus templom szárnyas oltára 1510-ben készült, 1914-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került, jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában állandó kiállítás része. Predellájára két címert festettek. Az első a Czakó család címere: vörös mezőben zöld hegyen fekete madár. Fölötte a latin felirat: Insignia Filiorum Czako 1510. A másik oldalon II. Ulászló király címere. Fölötte a felirat: Insignia Regis Ungariae. Az 1941-től Csíksomlyóhoz, így 1959 óta közigazgatásilag Csíkszereda városhoz tartozó Csobotfalva Szent Péter és Pál tiszteletére épült templomának oltárait szétbontották, s azok alkatrészenként a 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század elején különböző művészeti gyűjteményekbe kerültek Budapestre és Kolozsvárra. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárában található, 1510 körül készült lábazaton látható II. Ulászló király címere, valamint az ún. régi székely címer. Székelyföld címerekben leggazdagabb középkori épülete a székelydályai református templom, mely egyben egész Erdély egyetlen festett címeregyüttessel rendelkező középkori műemléke. 1508–1516 között festett szentélyboltozatán nyolc címerből álló együttes látható: II. Ulászló király, Barlabásy Lénárd erdélyi alvajda, székely alispán, a székely, a szász közösség, Brassó, Nagyszeben, Segesvár valamint az Árpád-ház címere. A bemutatott öt királyi címer közül kettő a régi székely címer szomszédságában jelent meg, s Szekeres Attila István kihasználta az alkalmat európai szakemberek előtt népszerűsíteni a székelyek jelképét. A régi székely címer pajzsának vörös mezejében gomolygó ezüstfelhőből aláereszkedő, könyökben hajlított ezüstpáncélos kar, kezében függőlegesen álló kardot tart, hegyével fölfelé. A kard nyitott aranykoronán halad át, szívet és medvefejet döf át. Az állatfejet arany holdsarló és hatágú aranycsillag övezi. A fegyvert tartó páncélos kar a gyepűk védelmét jelképezi, felhőből való eredeztetése arra utal, hogy ez mennyei küldetés. A kard elsőként a koronán hatol át, ezzel azt jelképezi, hogy a Magyar Királyságot, annak határait kellett a székelyeknek védelmezniük. Az átszúrt szív az áldozatkészséget jelképezi, a medvefej a székelyek bátorságát hivatott mutatni. A csillag és a hold, mint az úgynevezett új székely címer elemei, a jelkép székely voltát erősítik.
Madarasi István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 13.
Tanévnyitásra készen
Hétfőn 9 órától tartják a tanévnyitót megyénk valamennyi óvodájában és iskolájában, ahova 86 000 gyermeket várnak, akiknek az oktatásáról több mint nyolc és fél ezer pedagógus fog gondoskodni – jelentette be a sajtó képviselőivel való találkozón Somesan Stefan főtanfelügyelő. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a beiratkozott 86 000-ből évente körülbelül ezer gyerek marad ki az iskolából a tanév során.
Tegnap az építészeti iskola dísztermében még folyt a helyek betöltése, ugyanis 820 rész- vagy egész (220) katedra volt még üres. Élelmiszeripari és turisztikai szaktanárból volt hiány a magyar tagozaton, a románon tanítókból, a németen a tanítók mellett szaktanárokból is kevesebb volt a szükségesnél. Emiatt nyugdíjas pedagógusokat is alkalmaznak az állások betöltésére. Más szakterületeken sokkal nagyobb a kínálat, ami gyakran nem egyezik a szükséglettel. A kevésbé vonzó állásokra továbbra sincsen jelentkező. A korábbi elosztások nyomán sok pedagógus mondta vissza a választott katedrát, miután a helyszínen is tájékozódott. A tegnap lezárult elosztás nyomán a betöltetlen állásokra ötös alatti általánost elért szakos és szakképzetlen helyettesítők jelentkezhetnek. Ez utóbbiak száma az idén sem fogja meghaladni az egy százalékot megyénkben – ígérte a főtanfelügyelő.
A 811 jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény közül 765-nek van közegészségügyi működési engedélye, 38 a hiányosságok kiküszöbölésére kidolgozott terv alapján működik, nyolcnak egyáltalán nincs engedélye. Ezek vagy az egyházaknak visszaszolgáltatott épületekben működnek, vagy olyan helyiségekben, ahol nincsen vezetékes ivóvíz. Továbbra is közöttük szerepel az Egyesülés negyedbeli tömbházban levő óvoda, amelynek nincs elkerített saját játszótere.
Megyénkben a legnagyobb beruházást a mezőcsávási iskola teljes felújítása jelentette. Az európai pénzekből korszerűsített épületet szeptember 27-én adják át. Mezőpagocsán a világbank támogatásával épült új óvoda, Bátoson októberben készül el az épület. Lapunk kérdésére, hogy nem tudnák-e siettetni Nagysármáson a kormánypénzekből elkezdett új óvoda építését, a főtanfelügyelő a fejlesztési minisztériumra és a polgármesteri hivatalra hárította a felelősséget, amibe nincs beleszólása a tanfelügyelőségnek, mivel nem az ő tulajdonát képezi az épület. A marosvásárhelyi 16-os óvoda felújítását az ígéretek szerint novemberre, decemberre fejezik be.
Az idén újabb 13 kisbuszt utaltak ki megyénknek, amelyekből kettő már megérkezett (Bátos és Mezőtóhát kapja), s újabb 14-re van kilátás a második szakaszban. A miniszter megígérte, hogy jövőben nagybuszokat is kiutalnak, a főtanfelügyelő hozzátette, hogy megyénkben négy ilyen 29 férőhelyes járműre lenne szükség, amivel két kisbuszt helyettesítenének.
Az iskolák vezetése élén eszközölt változások célja a tevékenység hatékonyságának növelése volt – hangoztatta a főtanfelügyelő. Hárman nyugdíjba mentek, 13 esetben a marosvásárhelyi óvodák jogi személyiségének elvesztésével szűntek meg az igazgatói állások. Három esetben az igazgató és az aligazgató tisztségét cserélték fel, kilenc esetben az iskolák vezetésében tapasztalt hiányosságok miatt váltották le a régi vezetőséget és neveztek ki új igazgatókat, a tanfelügyelőségen három új tanfelügyelő kezdi meg működését.
A kormányprogramok folytatódnak, a tej és kifli program a megyei tanács ígérete szerint szeptember 15-től indul, s 16.354 gyermeket érint. Tanszercsomagot 18.771 diák kap, a középiskolás tanulók támogatására és számítógépek vásárlására az iskolakezdés napjától adhatják be a kérelmet az arra jogosultak.
Öt kilencedik osztályt nem töltött be a középiskolába beiratkozott 3 650 diák. A magyar tagozaton az építészeti iskolaközpontban és a szászrégeni Lucian Blaga középiskolában nem indul egy-egy meghirdetett osztály, a román tagozaton három maradt betöltetlen.
Az 1232 szakiskolai helyből 1038-at foglaltak el, a IX. osztály után 263-an iratkoztak át a felajánlott 563 helyre.
– Az elmúlt napokban elhangzott, hogy több iskola szűnik meg megyénkben. Melyek ezek?
– Nem számoltunk fel egyetlen iskolát sem. Az önállóságát veszítette el a 14-ből kilenc óvoda Marosvásárhelyen. A kerelő- szentpáli iskolát a búzásbesenyőihez csatoltuk, Görgény községben minden tanügyi egység az erdészeti iskolaközpont fennhatósága alá került, Sárpatak és Széplak községben szintén csak egy központi iskola maradt – válaszolta a főtanfelügyelő.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
Hétfőn 9 órától tartják a tanévnyitót megyénk valamennyi óvodájában és iskolájában, ahova 86 000 gyermeket várnak, akiknek az oktatásáról több mint nyolc és fél ezer pedagógus fog gondoskodni – jelentette be a sajtó képviselőivel való találkozón Somesan Stefan főtanfelügyelő. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a beiratkozott 86 000-ből évente körülbelül ezer gyerek marad ki az iskolából a tanév során.
Tegnap az építészeti iskola dísztermében még folyt a helyek betöltése, ugyanis 820 rész- vagy egész (220) katedra volt még üres. Élelmiszeripari és turisztikai szaktanárból volt hiány a magyar tagozaton, a románon tanítókból, a németen a tanítók mellett szaktanárokból is kevesebb volt a szükségesnél. Emiatt nyugdíjas pedagógusokat is alkalmaznak az állások betöltésére. Más szakterületeken sokkal nagyobb a kínálat, ami gyakran nem egyezik a szükséglettel. A kevésbé vonzó állásokra továbbra sincsen jelentkező. A korábbi elosztások nyomán sok pedagógus mondta vissza a választott katedrát, miután a helyszínen is tájékozódott. A tegnap lezárult elosztás nyomán a betöltetlen állásokra ötös alatti általánost elért szakos és szakképzetlen helyettesítők jelentkezhetnek. Ez utóbbiak száma az idén sem fogja meghaladni az egy százalékot megyénkben – ígérte a főtanfelügyelő.
A 811 jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény közül 765-nek van közegészségügyi működési engedélye, 38 a hiányosságok kiküszöbölésére kidolgozott terv alapján működik, nyolcnak egyáltalán nincs engedélye. Ezek vagy az egyházaknak visszaszolgáltatott épületekben működnek, vagy olyan helyiségekben, ahol nincsen vezetékes ivóvíz. Továbbra is közöttük szerepel az Egyesülés negyedbeli tömbházban levő óvoda, amelynek nincs elkerített saját játszótere.
Megyénkben a legnagyobb beruházást a mezőcsávási iskola teljes felújítása jelentette. Az európai pénzekből korszerűsített épületet szeptember 27-én adják át. Mezőpagocsán a világbank támogatásával épült új óvoda, Bátoson októberben készül el az épület. Lapunk kérdésére, hogy nem tudnák-e siettetni Nagysármáson a kormánypénzekből elkezdett új óvoda építését, a főtanfelügyelő a fejlesztési minisztériumra és a polgármesteri hivatalra hárította a felelősséget, amibe nincs beleszólása a tanfelügyelőségnek, mivel nem az ő tulajdonát képezi az épület. A marosvásárhelyi 16-os óvoda felújítását az ígéretek szerint novemberre, decemberre fejezik be.
Az idén újabb 13 kisbuszt utaltak ki megyénknek, amelyekből kettő már megérkezett (Bátos és Mezőtóhát kapja), s újabb 14-re van kilátás a második szakaszban. A miniszter megígérte, hogy jövőben nagybuszokat is kiutalnak, a főtanfelügyelő hozzátette, hogy megyénkben négy ilyen 29 férőhelyes járműre lenne szükség, amivel két kisbuszt helyettesítenének.
Az iskolák vezetése élén eszközölt változások célja a tevékenység hatékonyságának növelése volt – hangoztatta a főtanfelügyelő. Hárman nyugdíjba mentek, 13 esetben a marosvásárhelyi óvodák jogi személyiségének elvesztésével szűntek meg az igazgatói állások. Három esetben az igazgató és az aligazgató tisztségét cserélték fel, kilenc esetben az iskolák vezetésében tapasztalt hiányosságok miatt váltották le a régi vezetőséget és neveztek ki új igazgatókat, a tanfelügyelőségen három új tanfelügyelő kezdi meg működését.
A kormányprogramok folytatódnak, a tej és kifli program a megyei tanács ígérete szerint szeptember 15-től indul, s 16.354 gyermeket érint. Tanszercsomagot 18.771 diák kap, a középiskolás tanulók támogatására és számítógépek vásárlására az iskolakezdés napjától adhatják be a kérelmet az arra jogosultak.
Öt kilencedik osztályt nem töltött be a középiskolába beiratkozott 3 650 diák. A magyar tagozaton az építészeti iskolaközpontban és a szászrégeni Lucian Blaga középiskolában nem indul egy-egy meghirdetett osztály, a román tagozaton három maradt betöltetlen.
Az 1232 szakiskolai helyből 1038-at foglaltak el, a IX. osztály után 263-an iratkoztak át a felajánlott 563 helyre.
– Az elmúlt napokban elhangzott, hogy több iskola szűnik meg megyénkben. Melyek ezek?
– Nem számoltunk fel egyetlen iskolát sem. Az önállóságát veszítette el a 14-ből kilenc óvoda Marosvásárhelyen. A kerelő- szentpáli iskolát a búzásbesenyőihez csatoltuk, Görgény községben minden tanügyi egység az erdészeti iskolaközpont fennhatósága alá került, Sárpatak és Széplak községben szintén csak egy központi iskola maradt – válaszolta a főtanfelügyelő.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 13.
Három új magyar igazgató marosvásárhelyi iskolák élén
Marosvásárhely három általános iskolájában neveztek ki magyar igazgatót. Az utóbbi évtizedekben ilyenre nem volt példa, hiszen a magyar nemzetiségű pedagógusoknak csak a "másodhegedűs" vezetői tisztség dukált. Ezek a kinevezések elégtételt jelentenek nemcsak az illető intézmények testületének és diákjainak, hanem összességében a magyar közösségnek is. Az új tanév kezdetén a három frissen kinevezett igazgatót: Körtesi Sándort, Boczog Szabolcsot és Kupán Editet kérdeztük: milyen tervekkel indulnak, milyen nehézségekkel szembesülnek, illetve mit javítanak az eddig bevett oktatási módszereken, hogy a gyerekek tanulmányi előmenetelét elősegítsék?
Körtesi Sándortól, a 600 körüli diáklétszámú 7-es Számú Általános Iskola igazgatójától kérdeztük, hogyan lett igazgató?
– Már én sem tartozom a fiatalok közé, hiszen tíz éve tanítok, de igazgató mégis váratlanul lettem. A jelenlegi tanügyi törvény egy évre nevezi ki az igazgatókat. Tavaly Tamási Zsolt volt az iskola vezetője. Augusztus végén hívtak fel a tanfelügyelőségre átvenni a kinevezést. Tényleg, váratlanul ért, de azért gondolkodás nélkül elvállaltam, tudván, hogy nem túrom ki Tamási tanár urat a helyéről, hanem ő mondott le. Átveszem és folytatom azt a munkát, amit ő elkezdett. Ő úgy vállalta el az igazgatóságot itt húsz hónappal ezelőtt, hogy addig folytatja, amíg egyenesbe kerül az egész. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy olyan iskolát és tisztséget veszek át, amely rendben van. Nem elölről kell kezdenem az építkezést.
Természetesen, terveim vannak, nem is kevés. Szeretném megőrizni az iskolának a jó hírnevét, és ezt gazdagítani. A mi iskolánk az egyetlen Marosvásárhelyen, amelynek nincs neve. Mi szeretjük a 7-es számot, misztikus, népmesei jelentőséggel bír, és eddig mindig szerencsét hozott számunkra. Szeretném a gyerekközpontúságot tovább fejleszteni, szeretnénk arra törekedni, hogy ne besavanyodott, hanem pezsgő iskolai élet legyen. Eddig is én voltam a diáktanács vezetője, továbbra is ugyanolyan jól szeretnék kommunikálni a diákokkal. El szeretném kerülni, hogy a szülőkön keresztül vagy ne adj’ isten, a tanfelügyelőségen keresztül értesüljek az iskolai problémákról. Meg kell találni az arany középutat, azt szeretném, hogy a diákokban továbbra is partnerre találjak, s meglegyen a kellő tisztelet mindkét részről. Az iskola partnerkapcsolatait továbbfejlesztem Kisinyovval és Kecskeméttel. Ennek újabb fejezete következik október 15-19. között, amikor Kecskemétre vagyunk hivatalosak. Tavaly az említett két városból nálunk voltak az iskolák küldöttségei, most mi megyünk hozzájuk. Pályázni szoktam, szeretek és fogok, mert azt a pénzt, amire szükségünk lenne fejlesztésekhez, képzésekhez, ami javítana az iskola hírnevén, hiába kérjük, nem kapjuk meg. Ezért nekünk kell tenni, hogy terveink megvalósulhassanak. Szeretném véglegesíteni a kollégákat. Egyre kevesebb a helyettesítő tanárunk, fontos, hogy minden tagozaton állandósítsuk a tanárokat. A folytonosság mindig jól fog a diákok előrehaladásában. Két hét múlva "összerázót" szervezek a kollégáknak, hogy jobban megismerjük egymást, hogy jó csapatként dolgozzunk ebben a tanévben.
A polgármesteri hivatalnak köszönhetően a főépületben idén kicserélték az ablakokat, az udvar leaszfaltozása várat magára. A másik iskolában a régi ablakok maradtak, s a régi, csempekályhás fűtési rendszer is maradt.
Boczog Szabolcs a Tudor Vladimirescu Általános Iskola igazgatója lett, miután 2011 óta az intézmény aligazgatója volt. – Hogyan kapta meg a kinevezést, és milyen tervekkel kezdi a tanévet?
– Aligazgatóként három igazgatóval dolgoztam a Tudor Vladimirescu Általános Iskolában. Stan Otiliával kezdtük, rendkívül jó képességű, eredményes és ismert pedagógus volt. Sajnos, betegsége miatt nem fejezhette be a mandátumát, azóta el is hunyt, Isten nyugtassa! Visszatért Nistor igazgató úr, őt követte Detesan igazgató úr. Most szerepcsere történt, én lettem az igazgató, s az igazgató lett az aligazgató. Bizonyára szakmai szempontok is számítottak, ismertek a kollégák, és támogattak. A szaktanfelügyelőkkel is jó viszonyt ápolok, az iskola nagyon sok problémáját sikerült közösen megoldani. Gondolok itt a személyzeti kérdésekre, hogy minden szakon szakemberek oktassanak. Nem vettem részt politikai egyeztetéseken, ilyesmikről nem tudok, nem hiszem, hogy politikai alku tárgya lett volna a kinevezésem. Van aki ezt is látja a dologban, én személyesen nem tudok róla. Felkértek, vállaljam, s igent mondtam rá. Nagy kihívás szakmailag és emberileg is. Sok munkával jár, sok harccal. Elsősorban az előítéleteket kell leépíteni azzal kapcsolatban, hogy lehet-e jó igazgató egy magyar ajkú, mert vannak ilyen előítéletek. Aztán nagyon sok az önjelölt egy hetventagú tantestületben. Sokan nem szívesen fogadják, hogy kinevezték Boczogot. Vajon hogy nevezték ki?
Rátérve az oktatásra, a 635 diákból 209 tanul magyar tagozaton óvodától nyolcadik osztályig, tíz osztályközösségben. Az oktatás minőségén, színvonalán kell emeljünk, ne veszítsünk diákokat, hogy ne azért menjenek el a diákok, mert nem elégedettek az oktatás minőségével. Nagy a konkurencia, sok az általános iskola a Tudor negyedben. Marosvásárhelynek túlméretezett iskolahálózata van a jelenlegi gyermeklétszámhoz viszonyítva. Arra törekszenek, hogy központi megerősített iskolák legyenek, de ez egy sor negatívummal is jár, hiszen megszűnhetnek a lakótelepi magyar osztályok, akárcsak Kolozsváron. Nekünk az a célunk, hogy megőrizzük a lakótelepi magyar osztályokat – mondta az igazgató.
Kupán Edit, a Nicolae Balcescu Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy tavaly is jól együttműködtek Nicusan Constantinnal, akivel tulajdonképpen helyet cseréltek. – Jól dolgoztunk, olyan együttműködés volt, amelyben az én ötleteim is érvényesültek. Most tulajdonképpen arra törekszünk, hogy javítsunk a munkán, s ami nem működött, működőképessé tesszük. A nyáron feltettük a kétnyelvű táblákat, ez nem volt konfliktus forrása. A kétnyelvűség érvényesül évnyitókor, évzárókor, bármilyen rendezvényen. A diákok majdnem fele-fele arányban tanulnak román és magyar tagozaton. Az osztályok száma egyenlő. Előkészítő osztályból is két magyar és két román indult. Ebben az évben elfogadtuk a Waldorf óvodások szüleinek kérését, hogy Waldorf osztályt indítsunk. Ezzel a megnevezéssel nem sikerült, mert nem tettek eleget minden kritériumnak, de jövőre arra számítunk, hogy ilyen néven indulhat be az osztály. Azt szeretnénk, ha jövőtől egy hagyományos magyar és egy Waldorf első osztály indulna. Tervünk az, hogy jó kommunikáció legyen tanárok, diákok és szülők között. Ebben a tanévben közel 700 diák tanul az iskolában, gond adódik. A szervezési részen is újítottunk már, amivel áttekinthetővé tettük az adminisztrációs munkát. Bevezettük, hogy egy füzetbe mindenki beírja, milyen problémája van, mit kell javítani. Követjük azt is, hogy mit tesz a kisegítő személyzet, hogyan teljesíti a feladatát – mondta Kupán Edit igazgató.
Az általunk pénteken felkeresett iskolákban nagy volt a sürgés-forgás. Az utolsó simításokat végezték, az osztálytermek készen álltak a hétfői becsengetésre. Eredményes, jó tanévet diáknak, tanárnak, szülőknek egyaránt!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
Marosvásárhely három általános iskolájában neveztek ki magyar igazgatót. Az utóbbi évtizedekben ilyenre nem volt példa, hiszen a magyar nemzetiségű pedagógusoknak csak a "másodhegedűs" vezetői tisztség dukált. Ezek a kinevezések elégtételt jelentenek nemcsak az illető intézmények testületének és diákjainak, hanem összességében a magyar közösségnek is. Az új tanév kezdetén a három frissen kinevezett igazgatót: Körtesi Sándort, Boczog Szabolcsot és Kupán Editet kérdeztük: milyen tervekkel indulnak, milyen nehézségekkel szembesülnek, illetve mit javítanak az eddig bevett oktatási módszereken, hogy a gyerekek tanulmányi előmenetelét elősegítsék?
Körtesi Sándortól, a 600 körüli diáklétszámú 7-es Számú Általános Iskola igazgatójától kérdeztük, hogyan lett igazgató?
– Már én sem tartozom a fiatalok közé, hiszen tíz éve tanítok, de igazgató mégis váratlanul lettem. A jelenlegi tanügyi törvény egy évre nevezi ki az igazgatókat. Tavaly Tamási Zsolt volt az iskola vezetője. Augusztus végén hívtak fel a tanfelügyelőségre átvenni a kinevezést. Tényleg, váratlanul ért, de azért gondolkodás nélkül elvállaltam, tudván, hogy nem túrom ki Tamási tanár urat a helyéről, hanem ő mondott le. Átveszem és folytatom azt a munkát, amit ő elkezdett. Ő úgy vállalta el az igazgatóságot itt húsz hónappal ezelőtt, hogy addig folytatja, amíg egyenesbe kerül az egész. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy olyan iskolát és tisztséget veszek át, amely rendben van. Nem elölről kell kezdenem az építkezést.
Természetesen, terveim vannak, nem is kevés. Szeretném megőrizni az iskolának a jó hírnevét, és ezt gazdagítani. A mi iskolánk az egyetlen Marosvásárhelyen, amelynek nincs neve. Mi szeretjük a 7-es számot, misztikus, népmesei jelentőséggel bír, és eddig mindig szerencsét hozott számunkra. Szeretném a gyerekközpontúságot tovább fejleszteni, szeretnénk arra törekedni, hogy ne besavanyodott, hanem pezsgő iskolai élet legyen. Eddig is én voltam a diáktanács vezetője, továbbra is ugyanolyan jól szeretnék kommunikálni a diákokkal. El szeretném kerülni, hogy a szülőkön keresztül vagy ne adj’ isten, a tanfelügyelőségen keresztül értesüljek az iskolai problémákról. Meg kell találni az arany középutat, azt szeretném, hogy a diákokban továbbra is partnerre találjak, s meglegyen a kellő tisztelet mindkét részről. Az iskola partnerkapcsolatait továbbfejlesztem Kisinyovval és Kecskeméttel. Ennek újabb fejezete következik október 15-19. között, amikor Kecskemétre vagyunk hivatalosak. Tavaly az említett két városból nálunk voltak az iskolák küldöttségei, most mi megyünk hozzájuk. Pályázni szoktam, szeretek és fogok, mert azt a pénzt, amire szükségünk lenne fejlesztésekhez, képzésekhez, ami javítana az iskola hírnevén, hiába kérjük, nem kapjuk meg. Ezért nekünk kell tenni, hogy terveink megvalósulhassanak. Szeretném véglegesíteni a kollégákat. Egyre kevesebb a helyettesítő tanárunk, fontos, hogy minden tagozaton állandósítsuk a tanárokat. A folytonosság mindig jól fog a diákok előrehaladásában. Két hét múlva "összerázót" szervezek a kollégáknak, hogy jobban megismerjük egymást, hogy jó csapatként dolgozzunk ebben a tanévben.
A polgármesteri hivatalnak köszönhetően a főépületben idén kicserélték az ablakokat, az udvar leaszfaltozása várat magára. A másik iskolában a régi ablakok maradtak, s a régi, csempekályhás fűtési rendszer is maradt.
Boczog Szabolcs a Tudor Vladimirescu Általános Iskola igazgatója lett, miután 2011 óta az intézmény aligazgatója volt. – Hogyan kapta meg a kinevezést, és milyen tervekkel kezdi a tanévet?
– Aligazgatóként három igazgatóval dolgoztam a Tudor Vladimirescu Általános Iskolában. Stan Otiliával kezdtük, rendkívül jó képességű, eredményes és ismert pedagógus volt. Sajnos, betegsége miatt nem fejezhette be a mandátumát, azóta el is hunyt, Isten nyugtassa! Visszatért Nistor igazgató úr, őt követte Detesan igazgató úr. Most szerepcsere történt, én lettem az igazgató, s az igazgató lett az aligazgató. Bizonyára szakmai szempontok is számítottak, ismertek a kollégák, és támogattak. A szaktanfelügyelőkkel is jó viszonyt ápolok, az iskola nagyon sok problémáját sikerült közösen megoldani. Gondolok itt a személyzeti kérdésekre, hogy minden szakon szakemberek oktassanak. Nem vettem részt politikai egyeztetéseken, ilyesmikről nem tudok, nem hiszem, hogy politikai alku tárgya lett volna a kinevezésem. Van aki ezt is látja a dologban, én személyesen nem tudok róla. Felkértek, vállaljam, s igent mondtam rá. Nagy kihívás szakmailag és emberileg is. Sok munkával jár, sok harccal. Elsősorban az előítéleteket kell leépíteni azzal kapcsolatban, hogy lehet-e jó igazgató egy magyar ajkú, mert vannak ilyen előítéletek. Aztán nagyon sok az önjelölt egy hetventagú tantestületben. Sokan nem szívesen fogadják, hogy kinevezték Boczogot. Vajon hogy nevezték ki?
Rátérve az oktatásra, a 635 diákból 209 tanul magyar tagozaton óvodától nyolcadik osztályig, tíz osztályközösségben. Az oktatás minőségén, színvonalán kell emeljünk, ne veszítsünk diákokat, hogy ne azért menjenek el a diákok, mert nem elégedettek az oktatás minőségével. Nagy a konkurencia, sok az általános iskola a Tudor negyedben. Marosvásárhelynek túlméretezett iskolahálózata van a jelenlegi gyermeklétszámhoz viszonyítva. Arra törekszenek, hogy központi megerősített iskolák legyenek, de ez egy sor negatívummal is jár, hiszen megszűnhetnek a lakótelepi magyar osztályok, akárcsak Kolozsváron. Nekünk az a célunk, hogy megőrizzük a lakótelepi magyar osztályokat – mondta az igazgató.
Kupán Edit, a Nicolae Balcescu Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy tavaly is jól együttműködtek Nicusan Constantinnal, akivel tulajdonképpen helyet cseréltek. – Jól dolgoztunk, olyan együttműködés volt, amelyben az én ötleteim is érvényesültek. Most tulajdonképpen arra törekszünk, hogy javítsunk a munkán, s ami nem működött, működőképessé tesszük. A nyáron feltettük a kétnyelvű táblákat, ez nem volt konfliktus forrása. A kétnyelvűség érvényesül évnyitókor, évzárókor, bármilyen rendezvényen. A diákok majdnem fele-fele arányban tanulnak román és magyar tagozaton. Az osztályok száma egyenlő. Előkészítő osztályból is két magyar és két román indult. Ebben az évben elfogadtuk a Waldorf óvodások szüleinek kérését, hogy Waldorf osztályt indítsunk. Ezzel a megnevezéssel nem sikerült, mert nem tettek eleget minden kritériumnak, de jövőre arra számítunk, hogy ilyen néven indulhat be az osztály. Azt szeretnénk, ha jövőtől egy hagyományos magyar és egy Waldorf első osztály indulna. Tervünk az, hogy jó kommunikáció legyen tanárok, diákok és szülők között. Ebben a tanévben közel 700 diák tanul az iskolában, gond adódik. A szervezési részen is újítottunk már, amivel áttekinthetővé tettük az adminisztrációs munkát. Bevezettük, hogy egy füzetbe mindenki beírja, milyen problémája van, mit kell javítani. Követjük azt is, hogy mit tesz a kisegítő személyzet, hogyan teljesíti a feladatát – mondta Kupán Edit igazgató.
Az általunk pénteken felkeresett iskolákban nagy volt a sürgés-forgás. Az utolsó simításokat végezték, az osztálytermek készen álltak a hétfői becsengetésre. Eredményes, jó tanévet diáknak, tanárnak, szülőknek egyaránt!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 13.
Beszélgetés Vékony Zsolt lelkipásztorral
Építeni, kovásza lenni a közösségnek
Nt. Vékony Zsolt, frissen végzett református lelkipásztort szeptember 1-jétől helyezték a szentleányfalvi és a zimándközi református gyülekezetek szolgálatába. Az alkalomból a tervei felől faggattuk.
– Tiszteletes úr, gondolom, tudja, hogy szórványban élő kis létszámú gyülekezetet kell szolgálnia. Mennyire ismerős az ön számára a szórvány?
– Nagybányáról, tehát szórványvidékről származom, ebben nőttem fel. Igaz, hogy a Kolozsváron eltöltött évek után kissé furcsa visszacsöppenni a szórványba, ahol naponta szükséges az állam nyelvének is a használata. Kolozsváron, keresztyén körökben szinte kizárólag anyanyelven értekeztünk, ezért kihívást jelent számunkra az itteni helyzet, ahol apadó létszámú magyarságot szolgálunk, talán az egyház jelentheti az utolsó mentsvárat.
– Hogy kerültek éppen Szentleányfalvára?
– Amikor az illetékes egyházi tanácsos megkeresett afelől érdeklődni, ki, hol szeretné elkezdeni a szolgálatot, úgy került szóba Szentleányfalva, hogy kifejtettem: a jövendőbeli feleségem, Dóra az Arad megyei Simonyifalván él, ezért néhány napi gondolkodás, megbeszélés után, elfogadtuk az itteni szolgálatot. Mivel mindketten jártasak vagyunk a falusi életmódban, reméljük, könnyen beilleszkedünk a szentleányfalvi közösségbe. Nem csak ez, hanem a falusi ember őszintesége, közvetlensége is sokat jelent számomra. Ezen túlmenően, soha nem féltem a munkától, annak nem próbáltam a könnyebb végét megragadni.
– A teológián felkészítik-e a lelkésznövendékeket a szórványszolgálatra?
– Nem igazán foglalkoznak a szórványkérdéssel, az egyházon belül azonban vita témáját képezi a szórványvidéken használatos nyelv, mert ott temetések, esketések alkalmával sokszor vegyes nyelvű emberekhez, hívekhez kell szólni, ezért gyakran az állam nyelvét is használnunk kell. A nyelvhasználat emberfüggő, azon is múlik, ki milyen vidékről származik, milyen szinten uralja az állam nyelvét, de egyre jobban hangoztatják: valamit kezdeni kellene a román ajkú reformátusokkal is, sőt olyan vélemény is elhangzott, hogy talán létre kellene hozni a román ajkú református egyházat.
– Ez viszont buktató is lehet, mert különösen szórványvidéken igen elszaporodhatnak a román ajkú hívek. Meg vannak-e elégedve a lelkészlakással?
– Májusban jártunk először a lelkészlakásban, amit azóta a hívek nagyon szépen felújítottak, rendezett parókiával, lakással vártak minket, amiért nagyon hálásak vagyunk. Mióta megérkeztünk, naponta látogatnak, szeretettel vesznek körül. Éppen ezért úgy érezzük, befogadnak minket.
– Mi lesz a kertben lévő fóliasátor sorsa, ahol az előző lelkész zöldségféléket, főként uborkát termesztett?
– A fóliasátrat elköltöztették, még vannak bizonyos maradványai, de nekünk nem tervünk zöldségtermesztéssel foglalkozni. Egyelőre a hívek megismerésére törekszünk, sokkal inkább a lelki munkára szeretnénk összpontosítani. Mert igaz ugyan, hogy mindenkinek szüksége van pénzre, de mi fiatalok vagyunk, elegendő energiával rendelkezünk ahhoz, hogy összeszedjük a közösséget. Abban reménykedünk, hogy a soron következő Szentleányfalvi Napon jobban megismerhetjük nem csak az itt élő, hanem az alkalomra hazalátogató híveket is. Nagy Gizella magyartanár sokat beszélt a szép hagyományról, amelynek a szombati rendezvényére izgatottan készülünk.
– Gondolom, minden teológushallgató népes, jól szituált gyülekezetről álmodik. Tisztában vannak-e az összesen 160-170 lelket számláló két gyülekezet által nyújtott lehetőségekkel?
– Én soha nem szerettem a gyülekezetek között jobb vagy kevésbé jó szinten különbséget tenni. Szerintem nincs jó vagy jobb gyülekezet, mert minden gyülekezet, minden magyar ember ragaszkodott a saját lelkészéhez. Mivel Szentleányfalvának egy éve nincs saját lelkésze, bizonyára a hívek is rádöbbentek a lelkész szükségességére még akkor is, ha voltak bizonyos nézeteltérések. Én mindenképp építeni kívánom a közösséget, amelynek a kovásza szeretnénk lenni, itt kívánunk családot alapítani. Éppen ezért végig szeretnénk látogatni az összes családot, a jelenlegi heti egy istentiszteleti alkalomnál több együttlétet kívánok szervezni, de túl zsúfolttá sem kívánom tenni a hívek dolgos életét. Mindenképp lelkiekben kívánunk építkezni, azt az érzést szeretném elmélyíteni bennük, hogy szükségünk van egymásra, minél jobban összetartunk, annál erősebbek vagyunk. Kevesen vagyunk, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy bizonyos testvéreink eltávolodjanak a nyájtól.
– Köszönöm a beszélgetést, és sok lelki erőt, kitartást, Isten segedelmét kívánom az új szolgálatukhoz.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
Építeni, kovásza lenni a közösségnek
Nt. Vékony Zsolt, frissen végzett református lelkipásztort szeptember 1-jétől helyezték a szentleányfalvi és a zimándközi református gyülekezetek szolgálatába. Az alkalomból a tervei felől faggattuk.
– Tiszteletes úr, gondolom, tudja, hogy szórványban élő kis létszámú gyülekezetet kell szolgálnia. Mennyire ismerős az ön számára a szórvány?
– Nagybányáról, tehát szórványvidékről származom, ebben nőttem fel. Igaz, hogy a Kolozsváron eltöltött évek után kissé furcsa visszacsöppenni a szórványba, ahol naponta szükséges az állam nyelvének is a használata. Kolozsváron, keresztyén körökben szinte kizárólag anyanyelven értekeztünk, ezért kihívást jelent számunkra az itteni helyzet, ahol apadó létszámú magyarságot szolgálunk, talán az egyház jelentheti az utolsó mentsvárat.
– Hogy kerültek éppen Szentleányfalvára?
– Amikor az illetékes egyházi tanácsos megkeresett afelől érdeklődni, ki, hol szeretné elkezdeni a szolgálatot, úgy került szóba Szentleányfalva, hogy kifejtettem: a jövendőbeli feleségem, Dóra az Arad megyei Simonyifalván él, ezért néhány napi gondolkodás, megbeszélés után, elfogadtuk az itteni szolgálatot. Mivel mindketten jártasak vagyunk a falusi életmódban, reméljük, könnyen beilleszkedünk a szentleányfalvi közösségbe. Nem csak ez, hanem a falusi ember őszintesége, közvetlensége is sokat jelent számomra. Ezen túlmenően, soha nem féltem a munkától, annak nem próbáltam a könnyebb végét megragadni.
– A teológián felkészítik-e a lelkésznövendékeket a szórványszolgálatra?
– Nem igazán foglalkoznak a szórványkérdéssel, az egyházon belül azonban vita témáját képezi a szórványvidéken használatos nyelv, mert ott temetések, esketések alkalmával sokszor vegyes nyelvű emberekhez, hívekhez kell szólni, ezért gyakran az állam nyelvét is használnunk kell. A nyelvhasználat emberfüggő, azon is múlik, ki milyen vidékről származik, milyen szinten uralja az állam nyelvét, de egyre jobban hangoztatják: valamit kezdeni kellene a román ajkú reformátusokkal is, sőt olyan vélemény is elhangzott, hogy talán létre kellene hozni a román ajkú református egyházat.
– Ez viszont buktató is lehet, mert különösen szórványvidéken igen elszaporodhatnak a román ajkú hívek. Meg vannak-e elégedve a lelkészlakással?
– Májusban jártunk először a lelkészlakásban, amit azóta a hívek nagyon szépen felújítottak, rendezett parókiával, lakással vártak minket, amiért nagyon hálásak vagyunk. Mióta megérkeztünk, naponta látogatnak, szeretettel vesznek körül. Éppen ezért úgy érezzük, befogadnak minket.
– Mi lesz a kertben lévő fóliasátor sorsa, ahol az előző lelkész zöldségféléket, főként uborkát termesztett?
– A fóliasátrat elköltöztették, még vannak bizonyos maradványai, de nekünk nem tervünk zöldségtermesztéssel foglalkozni. Egyelőre a hívek megismerésére törekszünk, sokkal inkább a lelki munkára szeretnénk összpontosítani. Mert igaz ugyan, hogy mindenkinek szüksége van pénzre, de mi fiatalok vagyunk, elegendő energiával rendelkezünk ahhoz, hogy összeszedjük a közösséget. Abban reménykedünk, hogy a soron következő Szentleányfalvi Napon jobban megismerhetjük nem csak az itt élő, hanem az alkalomra hazalátogató híveket is. Nagy Gizella magyartanár sokat beszélt a szép hagyományról, amelynek a szombati rendezvényére izgatottan készülünk.
– Gondolom, minden teológushallgató népes, jól szituált gyülekezetről álmodik. Tisztában vannak-e az összesen 160-170 lelket számláló két gyülekezet által nyújtott lehetőségekkel?
– Én soha nem szerettem a gyülekezetek között jobb vagy kevésbé jó szinten különbséget tenni. Szerintem nincs jó vagy jobb gyülekezet, mert minden gyülekezet, minden magyar ember ragaszkodott a saját lelkészéhez. Mivel Szentleányfalvának egy éve nincs saját lelkésze, bizonyára a hívek is rádöbbentek a lelkész szükségességére még akkor is, ha voltak bizonyos nézeteltérések. Én mindenképp építeni kívánom a közösséget, amelynek a kovásza szeretnénk lenni, itt kívánunk családot alapítani. Éppen ezért végig szeretnénk látogatni az összes családot, a jelenlegi heti egy istentiszteleti alkalomnál több együttlétet kívánok szervezni, de túl zsúfolttá sem kívánom tenni a hívek dolgos életét. Mindenképp lelkiekben kívánunk építkezni, azt az érzést szeretném elmélyíteni bennük, hogy szükségünk van egymásra, minél jobban összetartunk, annál erősebbek vagyunk. Kevesen vagyunk, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy bizonyos testvéreink eltávolodjanak a nyájtól.
– Köszönöm a beszélgetést, és sok lelki erőt, kitartást, Isten segedelmét kívánom az új szolgálatukhoz.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 13.
Beszélgetés Király András oktatási államtitkárral
MOGYE-ügy, tanévkezdés előtti újdonságok
Király András oktatási államtitkárral a legutóbb készített interjúban megjegyeztük, hogy a MOGYE-ügy „megér még egy misét”. A Kisiratoson megszervezett idei Máltai táborban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tanuló diákoktól azt hallottam, hogy az Orvosi Karon a román, illetve a magyar diákoknak 134–134 helyen felül 80 fizetéses hely volt legutóbb meghirdetve. Ezek viszont nincsenek elosztva a román, illetve a magyar hallgatók között, hanem a felvételi átlageredményei szerint számítják, idén viszont egyetlen magyar sem jutott be fizetéses helyre. Emellett a 134 helyből idén előfordult, hogy az orvosira két éve készülő egyik magyar lány a 134. helyre jutott be, csakhogy a neve mellett azt írta: bejutó, hely nélkül, mivel a helyét egy roma diáknak tartották fenn. A Gyógyszerészeti Karon meghirdetett 35-35 ingyenes hely mellett összesen 80 fizetéses helyet hirdettek meg, ám a 159 jelentkező közül 9 nem írta meg a bejutó átlagot, mégis 11 személy neve mellett írta: bejutó, hely nélkül. A diákok érdeklődésére az Egyetem titkárságán csak annyit mondtak, hogy a romák és a moldovaiak részére tartották fenn a helyeket. Később azonban levélben értesítették az érintett hallgatókat, hogy mégis megadják a 11 helyet, amelyeknek az igénylését az Egyetem tikárságán kell visszaigazolni.
– Államtitkár úrnak mi a véleménye a MOGYE-n szervezett idei felvételiről?
– A MOGYE-n két év óta vannak gondok, amikor is kialakult az új egyetemi struktúra új rektorral és szenátussal. Akkor a sajtó széles körben tárgyalta az új vezetői rendszer kialakulását. Azóta kezdődtek a gondok is a 80 fizetéses helynek a Minőség-felügyelő Bizottság által történő kiosztásával kapcsolatban. A fizetéses helyek tulajdonképpen az intézmény beiskolázási képességéhez viszonyítva vannak leosztva. Az igaz, hogy nem csak Marosvásárhelyen, hanem minden egyetemen bizonyos helyek fenn vannak tartva a romáknak, illetve a moldova köztársaságbeli tanulóknak. Ez viszont nem befolyásolja a leosztást, senkinek nem veszik el a helyét, hiszen a 134 plusz 80 helyre nem kerülhet be se roma, se moldovai diák. Két évvel ezelőtt az új szenátus olyan döntést hozott, hogy a 80 fizetéses helyet a bejutási médiák arányában osszák el. Hozzá kell tennem: az Egyetem szenátusának magyar tagjai is vannak, és a tavalyi szavazáson egyöntetű véleménynyilvánítás történt a helyek leosztását illetően. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a 134–134 ingyenes hely az RMDSZ és a PSD közötti egyezmény következtében alakult ki 2003. környékén. Akkor azt kritizálták, hogy az RMDSZ miért egyezett bele, hogy a magyarok csak 134 ingyenes helyet kapjanak, miközben a diákjaink igen jól fel vannak készülve. Ehhez viszonyítva azonban el kell mondanunk, hogy az utóbbi három évben a román felvételi eredmények jobbak a magyarnál. Ebbe a kérdésbe akkor ütköztünk, amikor az Oktatási Minisztérium előtt esernyős tüntetést szerveztek, ahol azt hangoztatták, hogy kitoltak a magyar diákokkal, megmásították a felvételi eredményeket. Akkor jutott eszünkbe, hogy nézzük meg az eredményeket, amelyeknek az ellenőrzésekor kiderült az állítottak ellenkezője. A mostani beszélgetésre is készültem, ezért elhoztam az eredményeket – húzta elő a jegyzeteit, majd folytatta –, a román nyelvű versenyvizsgára idén 714-en, a magyarra 303-an jelentkeztek. Tavaly 504 román jelentkezővel szemben 301 magyar volt. Tehát idén az arány jelentős mértékben eltolódott. Idén a versenyvizsgán a 134. helyet elért románnak az átlageredménye 9,77, míg a 134. magyarnak 9,44. Mindez azt is jelenti, hogy a tavalyinál jóval magasabbak voltak a bejutási átlageredmények. Felhasználva a szenátusi döntést, miszerint a 80 fizetéses helyet a médiák arányában osszák ki, a 213. románnak a médiája 9,68 volt, míg a 134. magyarnak, mint említettem 9,44. Most nehéz a számokra alapozva összehasonlítani a dolgokat, de ha nem lenne az ingyenes helyeknek az arányos elosztása, csupán 33 magyar jutott volna be, mivel a 33. magyarnak 9,77 volt az átlagos osztályzata. Mi is azt szeretnénk, ha a 80 fizetéses hely is arányosan lenne elosztva. Vagyis, ha a román jelentkezőknek a száma kétszer annyi, mint a magyaroké, akkor is legyen kétharmad az egyharmadhoz. Egyszer azonban megfordulhat az arány, hogy 60 magyarnak lesz magasabb az átlagosztályzata. Mi megpróbálunk tovább tárgyalni az Egyetemmel is és a Minőség-Ellenőrző Bizottsággal is, hogy adjanak több fizetéses helyet. Példának okáért, két évvel ezelőtt még plusz 20 hellyel oldották meg, idén is folynak a tárgyalások, amelyeken abban reménykedem, hogy a magyar vonal még kap 20 fizetéses helyet. Ehhez még annyit tennék hozzá: nem árt, ha jobban felkészülnek a diákjaink a vizsgákra, amelyek a magyar tagozatra jelentkezőknek magyar nyelven folynak, ezért valahogyan ki kellene küszöbölni a két vonal között meglévő bejutási osztályzatkülönbséget.
– Nem lehetne-e a magyar tagozat számára a romántól független fizetéses helyeket létrehozni?
– Fiatalkorunkban azzal a tudattal éltünk, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar. Én is ebben a tudatban érkeztem Bukarestbe, ahol viszont rádöbbentem a valóságra: 2011-ig nem is volt külön román és magyar vonal, hanem voltak román és magyar helyek, míg a kurzusokat, aki akarta magyarul, aki úgy akarta, románul hallgathatta. A gyakorlat románul ment, mint ahogy jelenleg is, de 2011 óta elindult a folyamat, ami a magyar vonal megerősödéséhez vezethet. Azért nem lehet szétválasztani, mert kis egyetemről van szó, a két vonal együtt is kicsi, egy épületben vannak a laboratóriumok, a klinikák, amelyeket mindkét vonal használ.
Megerősíteni az oktatói gárdát
– Mi lenne a megoldás a MOGYE válságára?
– Komoly gondot jelent, és a rendszerváltás előtti politikára vezethető vissza, hogy a magyar oktatói gárda kiöregedett, nem lehetett pótolni, de a rendszerváltás után erre lehetőség lett volna. E téren Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen hamarább, jobban léptek, ott erősek a magyar vonalak. Ugyanakkor Marosvásárhelyen is ki kell használni a lehetőségeket, fel kell tölteni a struktúrát. Erre az Oktatási Minisztérium is megadja a lehetőséget, csakhogy kevesen jelentkeznek oktatói posztokra, ami az alapoktól kezdve, betartva az egyetemi hierarchiát is, szívós munkával megoldható. Ugyanakkor meglepődve olvastuk, hogy a magyar prorektor, a dékán és a prodékán otthagyták a tisztségeiket, nem vesznek részt a szenátus ülésein. Szerintem ez a hozzáállás nem szolgálja az intézmény érdekeit, mert ha nem is tudták teljes mértékben érvényesíteni a magyar vonal érdekeit, ha kivonulnak a döntéshozatalból, egyáltalán nem szolgálhatják a jelzett érdekeket.
– A magyar vonal vezetőségének a tagjai nem jelentkeztek kihallgatásra az Oktatási Minisztériumban?
– Számtalanszor voltak kihallgatáson, viszont az oktatási miniszter és a felsőoktatásért felelős miniszter szerint nem volt meg a türelmük részt venni a folyamatban, amivel a magyar vonalat meg lehet erősíteni. Jelen pillanatban kevesen vannak professzorszámban, docensszámban, amit sürgősen fel kell tölteni. Jó ötletekkel jöttek, de a Minisztérium és az Egyetem szenátusának a vezetősége úgy értékelte, hogy az ötleteiket nem tudják kivitelezni.
– Nem lehet, hogy keményen keresztbe is tesznek nekik?
– Én csak azt mondhatom, amit a szövetségünk elnöke mondott, vagyis 33–33%-ban felelős a MOGYE-ügyben a Minisztérium, az Egyetem szenátusa és a magyar vonal vezetősége. Ismétlem: 1990-től 2011-ig lett volna idő és mód a kiesett oktatógárda pótlására. Eddig számtalan minisztériumi bizottság volt Marosvásárhelyen, ugyanannyi egyetemi bizottság járt Bukarestben, hasztalan. Sajnos, most már eljutottak arra a szintre, hogy egymással sem tárgyalnak. Én ott voltam a tárgyaláson, amikor kormányhatározattal megalakult a magyar kar, aminek a következménye a kormánybukás lett, de azóta a helyzet nem igen javult. Érdekes, ha elbeszélget az ember a két kar képviselőivel, mindkettő az Egyetem javát akarja: a román fél azonnal előhozakodik a hiányosságokkal, amiért meg lehet akadályozni bizonyos dolgokat, míg a magyar fél szívósan ragaszkodik a törvényes előírásokhoz, amit nem tartanak be. Erre mindig az a válasz, hogy a törvénynek a módszertana tartalmazza a mikéntet. Legnagyobb gond, amiben a Minisztérium legkevesebb a semlegességgel okolható, és amiben a magyar kar vezetőinek igaza van, hogy a szenátus számaránya kétharmad az egyharmadhoz, ezért bármikor megszavazhatnak a magyar vonal számára hátrányos intézkedéseket. Itt feltétlenül az Egyetem érdekeit kellene szem előtt tartani, mert igaz ugyan, hogy a szenátus bármikor leszavazhatja a magyar kezdeményezéseket, ha viszont a magyar vonal elmegy, a román is megszűnik a kis létszáma miatt.
– Ön szerint van-e megoldás a jelenlegi patthelyzetre?
– A vásárhelyi kollégák által folyamatosan gyakorolt egyezkedések mindig adnak egy kis okot a bizakodásra. Mindenképp a törvényes előírásokat kell elővenni, és azokon belül kell megteremteni a magyar vonal megerősítésének a lehetőségét. Úgy érzem, a Minisztériumban megvan a jó szándék a megoldásra, amióta ott van a felsőoktatásért felelős miniszter, mindig odafigyel, hogy megkapják az oktatói szinten igényelt helyeket, embereket viszont nem tud odavinni. Olyan eset is van, hogy a meghirdetett 40 helyre 14-15-en jelentkeznek. Egyrészt eléggé alulfizetett állásokról van szó, másrészt nagy az elvándorlás az orvosok, a gyógyszerészek, sőt az ápolók részéről is. Amíg e kérdések nem oldódnak meg, vagy valakik nem éreznek elhivatottságot az egyetemi oktatói vagy tudományos kutatói munka iránt, addig nehéz a MOGYE-ügyet orvosolni. Számunkra mindenképp nagyon fontos az Egyetem léte, működése, mert a romániai magyarságnak politikamentesen is elemi szüksége van a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre.
Tanévkezdési újdonságok
– Tanévkezdés előtt állunk, milyen újdonságok várhatók a következő oktatási ciklusban?
– Egyik legfontosabb, hogy az új tanterveket kidolgozó folyamat folyatódik, most már az előkészítő és az első osztályosok után a második osztályosok tankönyvei is új tantervek alapján készülnek, amelyek a kompetenciára és a transzdiszciplinaritásra alapulnak. Ez a folyamat a következő évben a harmadik osztállyal folytatódik, a 2015–16-os tanévtől már minden osztály új, tehát hasonlóképpen átgondolt tantervvel fog működni.
– Lesznek-e hozzá megfelelő tankönyvek?
– Eltelt elég hosszú idő, miközben kisebb-nagyobb botrányba került a tankönyvkiadás. Nagyon remélem, hogy decemberig sikerül azokat a tankönyveket kiadnunk, amelyek nem mentek át az országos liciten, amiről sokat írt a sajtó, jómagam is eleget nyilatkoztam. Mert 2006 óta az országban nem adtak ki új tankönyvet. Most megszerveztek egy versenytárgyalást a 2009-es Közbeszerzési Törvény alapján, ennek az előírásai viszont nagyon szigorúak. Ne keressünk bűnbakot, hogy a Minisztérium nem hívta fel a kiadók figyelmét vagy a kiadók nem figyeltek oda kellőképpen. Egy kérdés a fontos: miért kellett a tankönyvet versenyeztetni a kiadókkal közösen, miközben a normalitás az lett volna, ha a tankönyvet tartalmilag versenyeztetik, majd a kiadók jelentkeztek volna a kiadás jogának a megszerzéséért.
– Milyen új magyar tankönyvekre lehet számítani?
– Az I. osztályos ábécés-, illetve az I. osztályos matematikakönyv biztosan megjelenik, ha nem is szeptember 15-ig, de a tanévkezdés elején. Ha az óvások elbírálása gyorsabban történne, még szeptemberben ki lehetne írni a második licitet, amitől két hónapon belül megjelenhetne a magyar nyelv és kommunikáció, illetve a specifikus román tankönyv, amit mindenki nagyon vár. Szerintem az egyik legnagyobb megvalósítás közoktatás szintjén, hogy a románt a tanügyi törvény és mindenféle módszertan szerint, specifikus tantervek alapján lehet oktatni, úgy történik a tudásfelmérés is. Remélem, hogy 2014 végéig megjelennek a jelzett új tankönyvek. Másik dolog, amire a pedagógus társadalom nagyon vár, kidolgozták az új módszertanokat, amelyek egyrészt az iskolák szervezésével, vezetésével kapcsolatosak, másfelől megjelennek azok a módszerek, amelyek a főtanfelügyelők, a tanfelügyelők, illetve az igazgatók választásával kapcsolatosak. Remélem, ezzel megszűnnek azok az állapotok, hogy bizonyos nyomásokra neveznek ki igazgatókat.
– Óhajt-e hozzáfűzni valamit az elmondottakhoz?
– Csak annyit, hogy az új tanévben sok sikert kívánok az anyanyelvű oktatásunkban részt vevő pedagógusoknak, diákoknak és a szüleiknek!
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
Balta János
MOGYE-ügy, tanévkezdés előtti újdonságok
Király András oktatási államtitkárral a legutóbb készített interjúban megjegyeztük, hogy a MOGYE-ügy „megér még egy misét”. A Kisiratoson megszervezett idei Máltai táborban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tanuló diákoktól azt hallottam, hogy az Orvosi Karon a román, illetve a magyar diákoknak 134–134 helyen felül 80 fizetéses hely volt legutóbb meghirdetve. Ezek viszont nincsenek elosztva a román, illetve a magyar hallgatók között, hanem a felvételi átlageredményei szerint számítják, idén viszont egyetlen magyar sem jutott be fizetéses helyre. Emellett a 134 helyből idén előfordult, hogy az orvosira két éve készülő egyik magyar lány a 134. helyre jutott be, csakhogy a neve mellett azt írta: bejutó, hely nélkül, mivel a helyét egy roma diáknak tartották fenn. A Gyógyszerészeti Karon meghirdetett 35-35 ingyenes hely mellett összesen 80 fizetéses helyet hirdettek meg, ám a 159 jelentkező közül 9 nem írta meg a bejutó átlagot, mégis 11 személy neve mellett írta: bejutó, hely nélkül. A diákok érdeklődésére az Egyetem titkárságán csak annyit mondtak, hogy a romák és a moldovaiak részére tartották fenn a helyeket. Később azonban levélben értesítették az érintett hallgatókat, hogy mégis megadják a 11 helyet, amelyeknek az igénylését az Egyetem tikárságán kell visszaigazolni.
– Államtitkár úrnak mi a véleménye a MOGYE-n szervezett idei felvételiről?
– A MOGYE-n két év óta vannak gondok, amikor is kialakult az új egyetemi struktúra új rektorral és szenátussal. Akkor a sajtó széles körben tárgyalta az új vezetői rendszer kialakulását. Azóta kezdődtek a gondok is a 80 fizetéses helynek a Minőség-felügyelő Bizottság által történő kiosztásával kapcsolatban. A fizetéses helyek tulajdonképpen az intézmény beiskolázási képességéhez viszonyítva vannak leosztva. Az igaz, hogy nem csak Marosvásárhelyen, hanem minden egyetemen bizonyos helyek fenn vannak tartva a romáknak, illetve a moldova köztársaságbeli tanulóknak. Ez viszont nem befolyásolja a leosztást, senkinek nem veszik el a helyét, hiszen a 134 plusz 80 helyre nem kerülhet be se roma, se moldovai diák. Két évvel ezelőtt az új szenátus olyan döntést hozott, hogy a 80 fizetéses helyet a bejutási médiák arányában osszák el. Hozzá kell tennem: az Egyetem szenátusának magyar tagjai is vannak, és a tavalyi szavazáson egyöntetű véleménynyilvánítás történt a helyek leosztását illetően. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a 134–134 ingyenes hely az RMDSZ és a PSD közötti egyezmény következtében alakult ki 2003. környékén. Akkor azt kritizálták, hogy az RMDSZ miért egyezett bele, hogy a magyarok csak 134 ingyenes helyet kapjanak, miközben a diákjaink igen jól fel vannak készülve. Ehhez viszonyítva azonban el kell mondanunk, hogy az utóbbi három évben a román felvételi eredmények jobbak a magyarnál. Ebbe a kérdésbe akkor ütköztünk, amikor az Oktatási Minisztérium előtt esernyős tüntetést szerveztek, ahol azt hangoztatták, hogy kitoltak a magyar diákokkal, megmásították a felvételi eredményeket. Akkor jutott eszünkbe, hogy nézzük meg az eredményeket, amelyeknek az ellenőrzésekor kiderült az állítottak ellenkezője. A mostani beszélgetésre is készültem, ezért elhoztam az eredményeket – húzta elő a jegyzeteit, majd folytatta –, a román nyelvű versenyvizsgára idén 714-en, a magyarra 303-an jelentkeztek. Tavaly 504 román jelentkezővel szemben 301 magyar volt. Tehát idén az arány jelentős mértékben eltolódott. Idén a versenyvizsgán a 134. helyet elért románnak az átlageredménye 9,77, míg a 134. magyarnak 9,44. Mindez azt is jelenti, hogy a tavalyinál jóval magasabbak voltak a bejutási átlageredmények. Felhasználva a szenátusi döntést, miszerint a 80 fizetéses helyet a médiák arányában osszák ki, a 213. románnak a médiája 9,68 volt, míg a 134. magyarnak, mint említettem 9,44. Most nehéz a számokra alapozva összehasonlítani a dolgokat, de ha nem lenne az ingyenes helyeknek az arányos elosztása, csupán 33 magyar jutott volna be, mivel a 33. magyarnak 9,77 volt az átlagos osztályzata. Mi is azt szeretnénk, ha a 80 fizetéses hely is arányosan lenne elosztva. Vagyis, ha a román jelentkezőknek a száma kétszer annyi, mint a magyaroké, akkor is legyen kétharmad az egyharmadhoz. Egyszer azonban megfordulhat az arány, hogy 60 magyarnak lesz magasabb az átlagosztályzata. Mi megpróbálunk tovább tárgyalni az Egyetemmel is és a Minőség-Ellenőrző Bizottsággal is, hogy adjanak több fizetéses helyet. Példának okáért, két évvel ezelőtt még plusz 20 hellyel oldották meg, idén is folynak a tárgyalások, amelyeken abban reménykedem, hogy a magyar vonal még kap 20 fizetéses helyet. Ehhez még annyit tennék hozzá: nem árt, ha jobban felkészülnek a diákjaink a vizsgákra, amelyek a magyar tagozatra jelentkezőknek magyar nyelven folynak, ezért valahogyan ki kellene küszöbölni a két vonal között meglévő bejutási osztályzatkülönbséget.
– Nem lehetne-e a magyar tagozat számára a romántól független fizetéses helyeket létrehozni?
– Fiatalkorunkban azzal a tudattal éltünk, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar. Én is ebben a tudatban érkeztem Bukarestbe, ahol viszont rádöbbentem a valóságra: 2011-ig nem is volt külön román és magyar vonal, hanem voltak román és magyar helyek, míg a kurzusokat, aki akarta magyarul, aki úgy akarta, románul hallgathatta. A gyakorlat románul ment, mint ahogy jelenleg is, de 2011 óta elindult a folyamat, ami a magyar vonal megerősödéséhez vezethet. Azért nem lehet szétválasztani, mert kis egyetemről van szó, a két vonal együtt is kicsi, egy épületben vannak a laboratóriumok, a klinikák, amelyeket mindkét vonal használ.
Megerősíteni az oktatói gárdát
– Mi lenne a megoldás a MOGYE válságára?
– Komoly gondot jelent, és a rendszerváltás előtti politikára vezethető vissza, hogy a magyar oktatói gárda kiöregedett, nem lehetett pótolni, de a rendszerváltás után erre lehetőség lett volna. E téren Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen hamarább, jobban léptek, ott erősek a magyar vonalak. Ugyanakkor Marosvásárhelyen is ki kell használni a lehetőségeket, fel kell tölteni a struktúrát. Erre az Oktatási Minisztérium is megadja a lehetőséget, csakhogy kevesen jelentkeznek oktatói posztokra, ami az alapoktól kezdve, betartva az egyetemi hierarchiát is, szívós munkával megoldható. Ugyanakkor meglepődve olvastuk, hogy a magyar prorektor, a dékán és a prodékán otthagyták a tisztségeiket, nem vesznek részt a szenátus ülésein. Szerintem ez a hozzáállás nem szolgálja az intézmény érdekeit, mert ha nem is tudták teljes mértékben érvényesíteni a magyar vonal érdekeit, ha kivonulnak a döntéshozatalból, egyáltalán nem szolgálhatják a jelzett érdekeket.
– A magyar vonal vezetőségének a tagjai nem jelentkeztek kihallgatásra az Oktatási Minisztériumban?
– Számtalanszor voltak kihallgatáson, viszont az oktatási miniszter és a felsőoktatásért felelős miniszter szerint nem volt meg a türelmük részt venni a folyamatban, amivel a magyar vonalat meg lehet erősíteni. Jelen pillanatban kevesen vannak professzorszámban, docensszámban, amit sürgősen fel kell tölteni. Jó ötletekkel jöttek, de a Minisztérium és az Egyetem szenátusának a vezetősége úgy értékelte, hogy az ötleteiket nem tudják kivitelezni.
– Nem lehet, hogy keményen keresztbe is tesznek nekik?
– Én csak azt mondhatom, amit a szövetségünk elnöke mondott, vagyis 33–33%-ban felelős a MOGYE-ügyben a Minisztérium, az Egyetem szenátusa és a magyar vonal vezetősége. Ismétlem: 1990-től 2011-ig lett volna idő és mód a kiesett oktatógárda pótlására. Eddig számtalan minisztériumi bizottság volt Marosvásárhelyen, ugyanannyi egyetemi bizottság járt Bukarestben, hasztalan. Sajnos, most már eljutottak arra a szintre, hogy egymással sem tárgyalnak. Én ott voltam a tárgyaláson, amikor kormányhatározattal megalakult a magyar kar, aminek a következménye a kormánybukás lett, de azóta a helyzet nem igen javult. Érdekes, ha elbeszélget az ember a két kar képviselőivel, mindkettő az Egyetem javát akarja: a román fél azonnal előhozakodik a hiányosságokkal, amiért meg lehet akadályozni bizonyos dolgokat, míg a magyar fél szívósan ragaszkodik a törvényes előírásokhoz, amit nem tartanak be. Erre mindig az a válasz, hogy a törvénynek a módszertana tartalmazza a mikéntet. Legnagyobb gond, amiben a Minisztérium legkevesebb a semlegességgel okolható, és amiben a magyar kar vezetőinek igaza van, hogy a szenátus számaránya kétharmad az egyharmadhoz, ezért bármikor megszavazhatnak a magyar vonal számára hátrányos intézkedéseket. Itt feltétlenül az Egyetem érdekeit kellene szem előtt tartani, mert igaz ugyan, hogy a szenátus bármikor leszavazhatja a magyar kezdeményezéseket, ha viszont a magyar vonal elmegy, a román is megszűnik a kis létszáma miatt.
– Ön szerint van-e megoldás a jelenlegi patthelyzetre?
– A vásárhelyi kollégák által folyamatosan gyakorolt egyezkedések mindig adnak egy kis okot a bizakodásra. Mindenképp a törvényes előírásokat kell elővenni, és azokon belül kell megteremteni a magyar vonal megerősítésének a lehetőségét. Úgy érzem, a Minisztériumban megvan a jó szándék a megoldásra, amióta ott van a felsőoktatásért felelős miniszter, mindig odafigyel, hogy megkapják az oktatói szinten igényelt helyeket, embereket viszont nem tud odavinni. Olyan eset is van, hogy a meghirdetett 40 helyre 14-15-en jelentkeznek. Egyrészt eléggé alulfizetett állásokról van szó, másrészt nagy az elvándorlás az orvosok, a gyógyszerészek, sőt az ápolók részéről is. Amíg e kérdések nem oldódnak meg, vagy valakik nem éreznek elhivatottságot az egyetemi oktatói vagy tudományos kutatói munka iránt, addig nehéz a MOGYE-ügyet orvosolni. Számunkra mindenképp nagyon fontos az Egyetem léte, működése, mert a romániai magyarságnak politikamentesen is elemi szüksége van a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre.
Tanévkezdési újdonságok
– Tanévkezdés előtt állunk, milyen újdonságok várhatók a következő oktatási ciklusban?
– Egyik legfontosabb, hogy az új tanterveket kidolgozó folyamat folyatódik, most már az előkészítő és az első osztályosok után a második osztályosok tankönyvei is új tantervek alapján készülnek, amelyek a kompetenciára és a transzdiszciplinaritásra alapulnak. Ez a folyamat a következő évben a harmadik osztállyal folytatódik, a 2015–16-os tanévtől már minden osztály új, tehát hasonlóképpen átgondolt tantervvel fog működni.
– Lesznek-e hozzá megfelelő tankönyvek?
– Eltelt elég hosszú idő, miközben kisebb-nagyobb botrányba került a tankönyvkiadás. Nagyon remélem, hogy decemberig sikerül azokat a tankönyveket kiadnunk, amelyek nem mentek át az országos liciten, amiről sokat írt a sajtó, jómagam is eleget nyilatkoztam. Mert 2006 óta az országban nem adtak ki új tankönyvet. Most megszerveztek egy versenytárgyalást a 2009-es Közbeszerzési Törvény alapján, ennek az előírásai viszont nagyon szigorúak. Ne keressünk bűnbakot, hogy a Minisztérium nem hívta fel a kiadók figyelmét vagy a kiadók nem figyeltek oda kellőképpen. Egy kérdés a fontos: miért kellett a tankönyvet versenyeztetni a kiadókkal közösen, miközben a normalitás az lett volna, ha a tankönyvet tartalmilag versenyeztetik, majd a kiadók jelentkeztek volna a kiadás jogának a megszerzéséért.
– Milyen új magyar tankönyvekre lehet számítani?
– Az I. osztályos ábécés-, illetve az I. osztályos matematikakönyv biztosan megjelenik, ha nem is szeptember 15-ig, de a tanévkezdés elején. Ha az óvások elbírálása gyorsabban történne, még szeptemberben ki lehetne írni a második licitet, amitől két hónapon belül megjelenhetne a magyar nyelv és kommunikáció, illetve a specifikus román tankönyv, amit mindenki nagyon vár. Szerintem az egyik legnagyobb megvalósítás közoktatás szintjén, hogy a románt a tanügyi törvény és mindenféle módszertan szerint, specifikus tantervek alapján lehet oktatni, úgy történik a tudásfelmérés is. Remélem, hogy 2014 végéig megjelennek a jelzett új tankönyvek. Másik dolog, amire a pedagógus társadalom nagyon vár, kidolgozták az új módszertanokat, amelyek egyrészt az iskolák szervezésével, vezetésével kapcsolatosak, másfelől megjelennek azok a módszerek, amelyek a főtanfelügyelők, a tanfelügyelők, illetve az igazgatók választásával kapcsolatosak. Remélem, ezzel megszűnnek azok az állapotok, hogy bizonyos nyomásokra neveznek ki igazgatókat.
– Óhajt-e hozzáfűzni valamit az elmondottakhoz?
– Csak annyit, hogy az új tanévben sok sikert kívánok az anyanyelvű oktatásunkban részt vevő pedagógusoknak, diákoknak és a szüleiknek!
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
Balta János
2014. szeptember 13.
Fotónegatívok a Tranzit Házban
Napoca Hotel címmel Miklós Dénes kiállítása nyílik meg ma, szeptember 13-án, szombaton este 7 órakor a Tranzit Házban (Malom/Bariţiu utca 16. szám).
Miklósi Dénes műhelyében a Făclia és az Igazság napilapok sajtófotó-gyűjteményével foglalkozik, amely a Minerva Művelődési Egyesület médiakutató központjában található. Az 1960-as, ’70-es és ’80-as évekből származó, körülbelül 70 000 darab 6x6-os fotónegatív egy párhuzamosan zajló kutatás során került Miklósi figyelmébe.
Szabadság (Kolozsvár)
Napoca Hotel címmel Miklós Dénes kiállítása nyílik meg ma, szeptember 13-án, szombaton este 7 órakor a Tranzit Házban (Malom/Bariţiu utca 16. szám).
Miklósi Dénes műhelyében a Făclia és az Igazság napilapok sajtófotó-gyűjteményével foglalkozik, amely a Minerva Művelődési Egyesület médiakutató központjában található. Az 1960-as, ’70-es és ’80-as évekből származó, körülbelül 70 000 darab 6x6-os fotónegatív egy párhuzamosan zajló kutatás során került Miklósi figyelmébe.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 13.
A romániai oktatás leszegényített, elbürokratizált rendszer
– véli Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkár-helyettese
Régi gondok – új tanév. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkár-helyettese is visszaigazolta aggodalmainkat, miszerint a 2014/2015-ös tanév sem lesz különb elődeinél, hiszen a megoldatlan problémák maradtak. „De a tanáraink helyükön vannak, dolgoznak: több mint százezer magyar gyermek és fiatal kezdi Erdélyben az új tanévet” – összegzett Magyari.
N.-H. D., Sz.K.
Szabadság (Kolozsvár)
– véli Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkár-helyettese
Régi gondok – új tanév. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkár-helyettese is visszaigazolta aggodalmainkat, miszerint a 2014/2015-ös tanév sem lesz különb elődeinél, hiszen a megoldatlan problémák maradtak. „De a tanáraink helyükön vannak, dolgoznak: több mint százezer magyar gyermek és fiatal kezdi Erdélyben az új tanévet” – összegzett Magyari.
N.-H. D., Sz.K.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 13.
Rendőriskola: idén sem teltek be a kisebbségeknek fenntartott helyek
Csütörtökön este függesztették ki a kolozsvári Septimiu Mureşan Rendőriskolában a felvételi eredményeket, amelyekből kiderül, hogy a romák számára elkülönített helyek ugyan elkeltek, de a további nemzeti kisebbségeknek fenntartott helyek ezúttal sem teltek be, pedig a – mindössze – két helyre eredetileg négyen iratkoztak be.
Szabadság (Kolozsvár)
Csütörtökön este függesztették ki a kolozsvári Septimiu Mureşan Rendőriskolában a felvételi eredményeket, amelyekből kiderül, hogy a romák számára elkülönített helyek ugyan elkeltek, de a további nemzeti kisebbségeknek fenntartott helyek ezúttal sem teltek be, pedig a – mindössze – két helyre eredetileg négyen iratkoztak be.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 13.
A köz tisztviselői és alkalmazottai
A bürokráciáért ne a hivatalnokokat okoljuk, mert az eljárásokat nem ők találták ki. Ha pedig mogorva velünk egy köztisztviselő, akkor gondoljunk arra, hogy esetleg azért morcos, mert rengeteg munkája van. Cseke Péter Tamás a Köztisztviselők Országos Ügynökségének elnökét, BIRTALAN JÓZSEF államtitkárt kérdezte.
Először segítsen tisztázni: kiket nevezünk köztisztviselőknek?
Ők a különböző helyi, vagy központi hatóságok és intézmények alkalmazottai, akik közfeladatokat látnak el. A legkisebb polgármesteri hivataltól az államelnöki hivatalig mindenütt dolgoznak köztisztviselők. Különleges jogállású köztisztviselőknek számítanak például a rendőrök, a börtönök alkalmazottai, a parlamenti alkalmazottak, tehát elég széles a spektrum.
Kik az úgynevezett magas rangú köztisztviselők?
Ezt a közalkalmazotti kategóriát 2007-ben vezettük be. Elsősorban a prefektusok és az alprefektusok, illetve a különböző központi közintézmények, például minisztériumok főtitkárai és főtitkárhelyettesei tartoznak ide.
Ha jól tudom, ennek az alkalmazotti kategóriának különleges státusa van. Milyen feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki köztisztviselő lehessen?
A köztisztviselői posztokat versenyvizsgával lehet elfoglalni. A megpályázott poszttól függenek a feltételek is: közép- vagy felsőfokú végzettség, az állásnak megfelelő szakképesítés, szakmai tapasztalat, emellett általános kritérium a román állampolgárság (a kettős állampolgárság nem akadály) és a román nyelv ismerete.
Mennyire felel meg a valóságnak az, hogy a köztisztviselők bizonyos fokú védettséget élveznek a többi alkalmazotthoz képest, nehéz őket kirúgni az állásukból?
A törvény valóban oltalmazza a köztisztviselőket, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet őket elbocsátani. Szakmai, fegyelmi vétségek miatt kirúghatók, mint bárki más, egy bizonyos – a fokozatosság elvét követő – procedúra szerint. Igen nagy hibát kell elkövetnie egy köztisztviselőnek, hogy azonnali hatállyal menesszék az állásából. Emellett nem mentesülnek az elbocsátásoktól átszervezésekkor, amikor posztok szűnnek meg. Ilyen esetben azonban egy tartaléklistára kerülnek, ahonnan ki lehet őket nevezni más pozíciókba.
Lehetnek-e a köztisztviselőknek saját vállalkozásaik?
Cégtulajdonosok, részvényesek lehetnek, cégvezetők ellenben nem. Egy köztisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet a magánszférában, amely gazdasági haszonnal jár. Vannak persze kivételek, például az oktatói munka, vagy a szerzői jogdíjakból szerzett jövedelem.
Jelenleg hány köztisztviselőt tartanak számon Romániában?
Az országban jelenleg 160 ezer körüli a köztisztviselői pozíciók száma, ebből mintegy 135 ezer állás van betöltve. Nem soroltam ide a különleges jogállású köztisztviselőket.
És mi a különbség a közalkalmazottak és a köztisztviselők között?
A közalkalmazott egy sokkal szélesebb kategória, ide tartozik az összes, költségvetésből fizetett alkalmazott, számuk jelenleg hárommillió Romániában. Világbanki értelmezés szerint a tanárok, orvosok és az állami nagyvállalatok alkalmazottai is közalkalmazottak.
A romániai köztisztviselők aránya a közalkalmazottak körében nagyobb vagy kisebb az EU-átlagnál?
Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert az EU szintjén nem egységes a közigazgatási rendszer. Olaszországban például a közszállítási alkalmazottak is közalkalmazottak.
Melyek a Köztisztviselők Országos Ügynökségének a fő feladatai?
Három fő feladatunk van, az egyik a köztisztségek menedzsmentje. Nyilvántartjuk minden egyes hivatal személyzeti struktúráját, létszámát, és ha az intézményvezetők ezen változtatni akarnak, akkor az ügynökség ellenőrzi a törvényes előírások betartását. A humánerőforrás menedzsmentjével is foglalkozunk, követjük és egyengetjük a köztisztviselők karrierjét. Mindemellett a köztisztviselők képzése is a feladatunk.
Öt év után nevezték ki ismét az ügynökség élére. Mi változott az eltelt években az ügynökségnél?
Még a korábbi intézményvezetői mandátum alatt elkezdtünk egy informatizálási folyamatot, amelyet sikeresen befejeztek a kollégák, sőt tovább is fejlesztettek. Jelenleg 4325 intézménnyel kommunikálunk elektronikus úton. Mindenféle jóváhagyás – kettő kivételével – elektronikus formában történik. Ez egy nagy előrelépés, mert csökkentette a bürokráciát. Ezt én nagy pozitívumnak tartom. Ellenben, az egész rendszerre nézve, az utóbbi öt évben születtek olyan jogszabályok, amelyek hátrányosan érintik a köztisztviselőket. Több ilyen, leépítéseket előirányozó törvény időközben alkotmányellenesnek bizonyult. Időközben megszületett a közalkalmazottak egységes bérezési törvénye is, amely azonban alkalmazhatatlan, és egyelőre nem is alkalmazzák. Mostanában ismét próbálkoznak az életbe léptetésével, de szerintem nem lehet méltányosan alkalmazni.
Mekkora most a köztisztviselők nettó átlagbére?
Erre a kérdésre is nehezen tudnék választ adni. Van statisztikánk bérsávonként, de sok a torzító elem. A helyi közigazgatásban egy típusú bértábla van, a központi adminisztrációban más. A bérezésbe jó értelemben beleszólnak a különböző európai uniós finanszírozások is, mert emelik egyes köztisztviselők fizetését. Más jellegű torzulások is vannak. Például az adóhivatalnál az alkalmazottak a teljesítménytől függően bérpótlékokat is kapnak.
Mit tart a romániai köztisztviselők jelenlegi legnagyobb problémájának?
Hát éppen a fizetés szintjét. Másrészt a helyi közigazgatásban dolgozó köztisztviselőknek sajátos problémáik is vannak, a leggyakoribb a létszámhiány. Akadnak kisebb polgármesteri hivatalok, ahol egy-egy hivatalnoknak két-három hatásköre is van, mert nem elegendő a személyzet. A közbeszerzési rendszer miatt a köztisztviselők bizonyos kockázatoknak is ki vannak téve, ha véletlenül, nem szándékosan mulasztanak, az ellenőrző szervek azonnal lecsapnak rájuk. A jogszabályi háttérnek is sok a hiányossága, bizonyos törvények egyszerűen nem alkalmazhatók.
Mi a leggyakoribb panasz a köztisztviselőkre, amelyről az ügynökségnek tudomása van? Nyomon követik a lakossági visszajelzéseket?
A romániai köztisztviselőknek van egy etikai kódexük. Ennek betartásáról évente készítünk jelentést, amely felkerül az intézmény honlapjára. Sok a panasz a bürokráciára, ám a bürokratikus eljárásokat nem a köztisztviselők találják ki, csak a törvény előírásait követik. Az emberek panaszkodnak a hivatalnokok mogorvaságára, amire azt tudom felhozni mentségként, hogy sokszor igen nagy a munka volumene.
Milyen jellegű képzésekkel foglalkozik az ügynökség?
Négy éve vettük át a köztisztviselők képzésével foglalkozó intézetet. Különböző tanfolyamaik vannak, amelyeket már nem finanszíroz a költségvetés, ezért partnereket kerestünk hozzájuk. Cégeket akkreditálunk, amelyek ezeket a tanfolyamokat lebonyolítják. Mi magunk is végzünk képzéseket, ezeket általában európai uniós forrásokból finanszírozzuk. Számítógép-használói (ECDL) képzést tartottunk például ingyen 14 ezer köztisztviselőnek, és hamarosan tanfolyamot indítunk a következő költségvetési ciklus uniós programjairól. Ez utóbbi 2500 embernek szól majd, már lehet is jelentkezni rá a honlapunkon.
Nemrégiben közölte az ügynökség, hogy Japánban képeznének romániai köztisztviselőket. Miért éppen Japán?
Ez a képzés egy több éves múltra visszatekintő csereprogram révén valósul meg. De nem ez az egyetlen ilyen programunk. Ugyanilyen partnerségünk van a francia képzési intézettel, és hamarosan beindul a partnerségünk egy német alapítvánnyal. A csereprogramok lényege, hogy a romániai köztisztviselők a partnerországok hivatalaiban dolgozhatnak, egészen jó fizetésért egyébként.
Idén nyáron költözik a bukaresti székházuk. Miért?
A székházunknak helyet adó ingatlan 1936-ban épült. Gyönyörű épület, csak nagyon rozzant állapotban van, gyakorlatilag omlik össze. Sikerült a kollégák segítségével a kormány támogatását elnyerni korszerűbb ingatlan megvásárlására.
Viszonylag rövid ideje van újra tisztségben. Mi az, amit eddigi mandátuma alatt el tudott érni az ügynökség élén, és amiről szívesen beszélne?
Többek között éppen ez a költözés. Ez a művelet még csak a kezdeti szakaszban sem volt, amikor ide kerültem. Emellett bekapcsolódtam több olyan munkába, amelybe próbáltam a mi sajátos – romániai magyar – szempontjainkat is bevinni. Készülőben van a köztisztviselői törvényt módosító tervezet, amely további decentralizációs elemeket tartalmaz. Átadjuk például minden egyes hivatalnak a versenyvizsgák szervezésének a jogát. A még létező papír alapú kommunikációt kiiktatjuk, és mindenkit arra kérünk majd, hogy elektronikus aláírásokkal kommunikáljon velünk. Megemlíteném azt is, hogy megengednénk a nyugdíjasoknak a hivatalban maradást. Főleg a kisebb hivatalokban jelent problémát, hogy ha mondjuk a könyvelő néni nyugdíjba ment. Szeretnénk ugyanakkor bevezetni a rugalmas részmunkaidőt, ami főleg a tanulmányaikat folytató fiataloknak jelentene segítséget.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
A bürokráciáért ne a hivatalnokokat okoljuk, mert az eljárásokat nem ők találták ki. Ha pedig mogorva velünk egy köztisztviselő, akkor gondoljunk arra, hogy esetleg azért morcos, mert rengeteg munkája van. Cseke Péter Tamás a Köztisztviselők Országos Ügynökségének elnökét, BIRTALAN JÓZSEF államtitkárt kérdezte.
Először segítsen tisztázni: kiket nevezünk köztisztviselőknek?
Ők a különböző helyi, vagy központi hatóságok és intézmények alkalmazottai, akik közfeladatokat látnak el. A legkisebb polgármesteri hivataltól az államelnöki hivatalig mindenütt dolgoznak köztisztviselők. Különleges jogállású köztisztviselőknek számítanak például a rendőrök, a börtönök alkalmazottai, a parlamenti alkalmazottak, tehát elég széles a spektrum.
Kik az úgynevezett magas rangú köztisztviselők?
Ezt a közalkalmazotti kategóriát 2007-ben vezettük be. Elsősorban a prefektusok és az alprefektusok, illetve a különböző központi közintézmények, például minisztériumok főtitkárai és főtitkárhelyettesei tartoznak ide.
Ha jól tudom, ennek az alkalmazotti kategóriának különleges státusa van. Milyen feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki köztisztviselő lehessen?
A köztisztviselői posztokat versenyvizsgával lehet elfoglalni. A megpályázott poszttól függenek a feltételek is: közép- vagy felsőfokú végzettség, az állásnak megfelelő szakképesítés, szakmai tapasztalat, emellett általános kritérium a román állampolgárság (a kettős állampolgárság nem akadály) és a román nyelv ismerete.
Mennyire felel meg a valóságnak az, hogy a köztisztviselők bizonyos fokú védettséget élveznek a többi alkalmazotthoz képest, nehéz őket kirúgni az állásukból?
A törvény valóban oltalmazza a köztisztviselőket, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet őket elbocsátani. Szakmai, fegyelmi vétségek miatt kirúghatók, mint bárki más, egy bizonyos – a fokozatosság elvét követő – procedúra szerint. Igen nagy hibát kell elkövetnie egy köztisztviselőnek, hogy azonnali hatállyal menesszék az állásából. Emellett nem mentesülnek az elbocsátásoktól átszervezésekkor, amikor posztok szűnnek meg. Ilyen esetben azonban egy tartaléklistára kerülnek, ahonnan ki lehet őket nevezni más pozíciókba.
Lehetnek-e a köztisztviselőknek saját vállalkozásaik?
Cégtulajdonosok, részvényesek lehetnek, cégvezetők ellenben nem. Egy köztisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet a magánszférában, amely gazdasági haszonnal jár. Vannak persze kivételek, például az oktatói munka, vagy a szerzői jogdíjakból szerzett jövedelem.
Jelenleg hány köztisztviselőt tartanak számon Romániában?
Az országban jelenleg 160 ezer körüli a köztisztviselői pozíciók száma, ebből mintegy 135 ezer állás van betöltve. Nem soroltam ide a különleges jogállású köztisztviselőket.
És mi a különbség a közalkalmazottak és a köztisztviselők között?
A közalkalmazott egy sokkal szélesebb kategória, ide tartozik az összes, költségvetésből fizetett alkalmazott, számuk jelenleg hárommillió Romániában. Világbanki értelmezés szerint a tanárok, orvosok és az állami nagyvállalatok alkalmazottai is közalkalmazottak.
A romániai köztisztviselők aránya a közalkalmazottak körében nagyobb vagy kisebb az EU-átlagnál?
Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert az EU szintjén nem egységes a közigazgatási rendszer. Olaszországban például a közszállítási alkalmazottak is közalkalmazottak.
Melyek a Köztisztviselők Országos Ügynökségének a fő feladatai?
Három fő feladatunk van, az egyik a köztisztségek menedzsmentje. Nyilvántartjuk minden egyes hivatal személyzeti struktúráját, létszámát, és ha az intézményvezetők ezen változtatni akarnak, akkor az ügynökség ellenőrzi a törvényes előírások betartását. A humánerőforrás menedzsmentjével is foglalkozunk, követjük és egyengetjük a köztisztviselők karrierjét. Mindemellett a köztisztviselők képzése is a feladatunk.
Öt év után nevezték ki ismét az ügynökség élére. Mi változott az eltelt években az ügynökségnél?
Még a korábbi intézményvezetői mandátum alatt elkezdtünk egy informatizálási folyamatot, amelyet sikeresen befejeztek a kollégák, sőt tovább is fejlesztettek. Jelenleg 4325 intézménnyel kommunikálunk elektronikus úton. Mindenféle jóváhagyás – kettő kivételével – elektronikus formában történik. Ez egy nagy előrelépés, mert csökkentette a bürokráciát. Ezt én nagy pozitívumnak tartom. Ellenben, az egész rendszerre nézve, az utóbbi öt évben születtek olyan jogszabályok, amelyek hátrányosan érintik a köztisztviselőket. Több ilyen, leépítéseket előirányozó törvény időközben alkotmányellenesnek bizonyult. Időközben megszületett a közalkalmazottak egységes bérezési törvénye is, amely azonban alkalmazhatatlan, és egyelőre nem is alkalmazzák. Mostanában ismét próbálkoznak az életbe léptetésével, de szerintem nem lehet méltányosan alkalmazni.
Mekkora most a köztisztviselők nettó átlagbére?
Erre a kérdésre is nehezen tudnék választ adni. Van statisztikánk bérsávonként, de sok a torzító elem. A helyi közigazgatásban egy típusú bértábla van, a központi adminisztrációban más. A bérezésbe jó értelemben beleszólnak a különböző európai uniós finanszírozások is, mert emelik egyes köztisztviselők fizetését. Más jellegű torzulások is vannak. Például az adóhivatalnál az alkalmazottak a teljesítménytől függően bérpótlékokat is kapnak.
Mit tart a romániai köztisztviselők jelenlegi legnagyobb problémájának?
Hát éppen a fizetés szintjét. Másrészt a helyi közigazgatásban dolgozó köztisztviselőknek sajátos problémáik is vannak, a leggyakoribb a létszámhiány. Akadnak kisebb polgármesteri hivatalok, ahol egy-egy hivatalnoknak két-három hatásköre is van, mert nem elegendő a személyzet. A közbeszerzési rendszer miatt a köztisztviselők bizonyos kockázatoknak is ki vannak téve, ha véletlenül, nem szándékosan mulasztanak, az ellenőrző szervek azonnal lecsapnak rájuk. A jogszabályi háttérnek is sok a hiányossága, bizonyos törvények egyszerűen nem alkalmazhatók.
Mi a leggyakoribb panasz a köztisztviselőkre, amelyről az ügynökségnek tudomása van? Nyomon követik a lakossági visszajelzéseket?
A romániai köztisztviselőknek van egy etikai kódexük. Ennek betartásáról évente készítünk jelentést, amely felkerül az intézmény honlapjára. Sok a panasz a bürokráciára, ám a bürokratikus eljárásokat nem a köztisztviselők találják ki, csak a törvény előírásait követik. Az emberek panaszkodnak a hivatalnokok mogorvaságára, amire azt tudom felhozni mentségként, hogy sokszor igen nagy a munka volumene.
Milyen jellegű képzésekkel foglalkozik az ügynökség?
Négy éve vettük át a köztisztviselők képzésével foglalkozó intézetet. Különböző tanfolyamaik vannak, amelyeket már nem finanszíroz a költségvetés, ezért partnereket kerestünk hozzájuk. Cégeket akkreditálunk, amelyek ezeket a tanfolyamokat lebonyolítják. Mi magunk is végzünk képzéseket, ezeket általában európai uniós forrásokból finanszírozzuk. Számítógép-használói (ECDL) képzést tartottunk például ingyen 14 ezer köztisztviselőnek, és hamarosan tanfolyamot indítunk a következő költségvetési ciklus uniós programjairól. Ez utóbbi 2500 embernek szól majd, már lehet is jelentkezni rá a honlapunkon.
Nemrégiben közölte az ügynökség, hogy Japánban képeznének romániai köztisztviselőket. Miért éppen Japán?
Ez a képzés egy több éves múltra visszatekintő csereprogram révén valósul meg. De nem ez az egyetlen ilyen programunk. Ugyanilyen partnerségünk van a francia képzési intézettel, és hamarosan beindul a partnerségünk egy német alapítvánnyal. A csereprogramok lényege, hogy a romániai köztisztviselők a partnerországok hivatalaiban dolgozhatnak, egészen jó fizetésért egyébként.
Idén nyáron költözik a bukaresti székházuk. Miért?
A székházunknak helyet adó ingatlan 1936-ban épült. Gyönyörű épület, csak nagyon rozzant állapotban van, gyakorlatilag omlik össze. Sikerült a kollégák segítségével a kormány támogatását elnyerni korszerűbb ingatlan megvásárlására.
Viszonylag rövid ideje van újra tisztségben. Mi az, amit eddigi mandátuma alatt el tudott érni az ügynökség élén, és amiről szívesen beszélne?
Többek között éppen ez a költözés. Ez a művelet még csak a kezdeti szakaszban sem volt, amikor ide kerültem. Emellett bekapcsolódtam több olyan munkába, amelybe próbáltam a mi sajátos – romániai magyar – szempontjainkat is bevinni. Készülőben van a köztisztviselői törvényt módosító tervezet, amely további decentralizációs elemeket tartalmaz. Átadjuk például minden egyes hivatalnak a versenyvizsgák szervezésének a jogát. A még létező papír alapú kommunikációt kiiktatjuk, és mindenkit arra kérünk majd, hogy elektronikus aláírásokkal kommunikáljon velünk. Megemlíteném azt is, hogy megengednénk a nyugdíjasoknak a hivatalban maradást. Főleg a kisebb hivatalokban jelent problémát, hogy ha mondjuk a könyvelő néni nyugdíjba ment. Szeretnénk ugyanakkor bevezetni a rugalmas részmunkaidőt, ami főleg a tanulmányaikat folytató fiataloknak jelentene segítséget.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. szeptember 13.
Novák Csaba Zoltán BARÁTSÁGRA ÍTÉLVE Kádár János és Nicolae Ceaușescu viszonya 1. Ötezer kilométer távolságból mindketten csak kommunista vezetők voltak? Mi volt a két ország közötti feszültség legfőbb oka? Válaszok az eheti történelem anyagunkban.
„Teller Edének próbáltam megmagyarázni egyszer, mi a különbség Kádár és Ceauşescu között. Teller egy darabig hallgatott, aztán azt mondta: Nézze, ez a maga szemében különbség. Ötezer kilométer távolságból az egyik is kommunista vezér, a másik is.” Popper Péter
Igaza van Teller Edének? Valóban „csupán” két, egymással nagyon sok közös jegyet felvonultató kommunista vezetőről van szó? Kádár János és Nicolae Ceauşescu az 1945-1989 közötti Magyarország, illetve Románia meghatározó politikusai voltak. A két ország kapcsolatát illetően látszólag valóban két, a szocialista tömbhöz tartozó baráti országról beszélünk, amelyeket elvileg közös gazdaságpolitika és ideológia kötött össze. Ha ezt a viszonyt felnagyítjuk és egy közelebbi optikával szemléljük, sokkal árnyaltabb képet nyerünk. A két ország és a két nemzet közismerten sajátos történelmi örökséggel bírt, ami értelemszerűen, az emberi, politikai személyiségjegyeken túl, meghatározta a két pártvezetés és politikus közötti kapcsolatot. Ebben a viszonyrendszerben az 1965-1988 közötti időszak számított meghatározónak, amikor is Nicolae Ceauşescu az RKP első titkáraként, 1974-től államelnökként vezette Romániát, Kádár János pedig az MSZMP első embereként Magyarországot. Milyen kapcsolatban állt egymással a két pártvezetés és a két vezető ebben az időszakban?
Előzmények Kádár és Ceauşescu kapcsolatához
Kádár János és Nicolae Ceauşescu legfelsőbb vezetői szintű kapcsolata 1965-ben kezdődött, amikor az utóbbit megválasztották az elhunyt Gheorghe Gheorghiu Dej utódjának. Kádár János az 1956-os forradalom leverése után került Magyarország élére és az ezt követő zűrzavaros és ellentmondásos korszakban kellett megszilárdítania hatalmát és nem utolsó sorban, helyrehozni az ország megtépázott bel- és külpolitikai imidzsét. Belpolitikai téren a kádári vezetés, igyekezve, hogy megszerezze és megtartsa a legitimációját, a kezdeti megtorlások, hatalmi konszolidáció rögös útján érkezett el a hatvanas évek első felében ahhoz a rendszerhez, amit a szakirodalom a „klasszikus kádárizmusnak”, a sajátos magyar modellnek is nevez: kiegyezés a társadalommal, az értelmiséggel, gazdasági reformok, a szocialista nemzet megfogalmazásával egy új típusú nemzeti integráció stb. Ekkortól kerülhetett sor arra is, hogy az ország az 1956 után megtépázott nemzetközi megítélésből fokozatosan kilábaljon felhagyjon a kimondottan defenzív külpolitikával.
Nicolae Ceauşescu 1965-ben viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókat örökölt elődjétől. Az RKP nem csak hogy sikeresen vészelte át az 1956-os magyar forradalmat, hanem meg is erősödött. A magyarországi eseményeket követve a román pártvezetés sikeresen zárta le mindazon társadalmi szelepeket, amelyek a legkisebb mértékben is veszélyeztethették a párt hatalmát. Jelentős mértékben erősödött az ideológiai szigor, a politikailag veszélyesnek tartott társadalmi, etnikai csoportok körében nagyméretű letartóztatási hullám zajlott le.
Helyzeti előnyét kihasználva a román pártvezetés jelentős külpolitikai sikereket is elkönyvelhetett. 1958-ban a szovjet csapatok elhagyták az országot, 1964-ben pedig az úgynevezett függetlenségi nyilatkozattal a román pártvezetésnek sikerült kiharcolnia a szocialista táboron belüli „különutas” státust. Ennek köszönhetően felértékelődtek az ország nyugati kapcsolatai, amelyek jelentős gazdasági előnyöket jelentettek. Az ötvenes évek végére, hatvanas évek elejére a román pártvezetés tehát nem csak, hogy túlvészelte a desztalnizációt, hanem biztos alapokon álló politikai rendszert épített ki, gazdasági reformokat vezetett be és ennek birtokában mérsékelt nyitást hajtott végre a társadalom irányába. Az 1965-ben hatalomra kerülő Nicolae Ceauşescu a legtöbb szempontból követte a már kijelölt utat.
Ami a román-magyar kapcsolatokat illeti,
a román külpolitikai gondolkodás magyarságképét 1956 után (is) rendkívül komplex ok-okozati tényezők befolyásolták, határozták meg. A kommunista ideológia, a világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek mellett meghatározó volt a két ország és párt vezetője politikai koncepciói közötti különbségek, a két nép történelmi öröksége, a Romániában élő magyar kisebbség helyzete, az 1918 utáni utódállamokra jellemző Trianon-félelemből fakadó bizalmatlanság, valamint a román kül- és belpolitikai élet változásai.
1956-után Magyarországot és a magyar külpolitikát a hivatalos nyilatkozatok ellenére is gyanúsan szemlélte a román külpolitikai gondolkodás. A defenzívába kényszerült magyar külpolitikától pedig a román pártvezetés azt próbálta meg kisajtolni – sikeresen –, hogy elfogadja az eddig foganatosított, az erdélyi magyarságot érintő belpolitikai lépéseket, hogy a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartást visszaterelje a román fél által ellenőrzött és jóváhagyott keretek közé, és mindezt szimbolikusan meg is jelenítse mind a román és magyar közvélemény előtt, mind pedig a szocialista táboron belül is. A román tárgyalók a két ország közötti estleges feszültségek legfőbb okát a nacionalizmusban látták.
A hatvanas évek közepétől belpolitikai szinten mindkét vezető viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókból politizálhatott. A magyar-román kétoldalú kapcsolatok mindkét fél számára a minél ideálisabb bel- ás külpolitikái helyzet megteremtéséhez szolgáltattak terepet és eszközt, jól körülhatárolt stratégiai megfontolásokkal. Ceauşescunak fontos volt megfelelő terepet biztosítani a hatvanas évek végétől elkezdődött neosztálinista típusú rendszer működtetéséhez, és folyatni a sikeresen kidolgozott különutas politikát, ebben pedig elnyerni Magyarország támogatását vagy semlegességét. Nemzetiségpolitikai szempontból pedig fontos tényező volt, hogy a lehető legnagyobb mértékben minimalizálják a mindenkori magyar vezetésnek a romániai magyarsághoz történő közeledését. Magyarország fontosabb stratégiai céljai közé tartozott a szocialista együttműködés (KGST, Varsói Szerződés) elmélyítése, a kedvező gazdasági kapcsolatok kialakítása, a nemzetiségi kérdés tematizálása (az ezen a téren a társadalom vagy az értelmiségiek részéről érkező kritikák kivédése). A magyar fél mindezt a kádári vezetés sajátosságából kiindulva a konfrontációmentesség, a jószomszédi viszony fenntartásával képzelte el.
Az eddig előkerült forrásokat elemezve úgy véljük, hogy Kádár és Ceauşescu politikai kapcsolatát három, egymástól jól elkülöníthető szakaszban írhatjuk le. Az első szakasz a hatvanas évek második felétől a hetvenes évek első feléig tartott. Ezt az időszakot a „terepfelmérő barátkozás” szakaszának is nevezhetjük. Ekkor a magyar pártvezetés, személyesen Kádár János vezetésével megpróbálta új alapokra helyezni a román-magyar kapcsolatokat. A hetvenes évek második felétől magyar részről az előző időszak kudarcainak számonkéréséről beszélhetünk. A nyolcvanas évek második felétől egy fokozatosan romló kétoldalú viszonyról beszélhetünk. Ekkor Kádár János, szembesülve az előző időszak kudarcaival, tudatosan kerülte a találkozást Ceauşescuval.
1.A „terepfelmérő barátkozás” konfrontáció nélkül
A hatvanas évek második felében Kádár azt remélte az új román pártvezetéssel való kapcsolatából, hogy Románia tekintetében is sikerül kilépni az 1956 utáni defenzív külpolitika árnyékából és az 1964-es román külpolitikai sikerek okozta lépéshátrányból. Kádár megpróbálta feltérképezni a romániai gazdasági és belpolitikai helyzetet, és ennek alapján megvalósítani a magyar stratégiát: szorosabbra fűzni a kétoldalú kapcsolatokat (egyezmény az orvosi, egészségügyi ellátásban a kulturális élet területén, cserekapcsolatok, rokoni kapcsolatok, kishatárforgalom, a külpolitika egyeztetése stb.).
A magyar remények szerint mindezek előnyt jelentettek volna az ország számára kül- és belpolitikai téren egyaránt. Valószínűnek tűnik, hogy Kádár azzal a szándékkal találkozott az új román pártvezetéssel, hogy a nemzetiségi kérdést leszámítva tisztázza a két ország viszonyát érintő legfontosabb problémákat. A magyar párt-és kormányküldöttség 1966. március 10-11. közötti romániai látogatása ennek a „politikai tapogatózásnak” a jegyében zajlott le. A találkozó két fontosabb téma köré szerveződött: a két ország belpolitikai helyzetének kölcsönös bemutatása, illetve a nemzetközi helyzet kielemzése. A kétoldalú kapcsolatok elemzésekor a magyar fél igyekezett túllépni 1958, 1959 árnyékán, először fogalmazott meg nyílt kritikákat. A két ország közötti talán legkényesebb kérdést, a nemzetiségi problémát illetően Kádár a kétoldalú kapcsolatok elmélyülésétől várta a megoldást.
Ceauşescu stratégiáját alapjában a hatvanas évek elejétől kialakult romániai viszonyok határozták meg. A román pártvezetés továbbra is azt tartotta prioritásnak, hogy egyrészt a titkosszolgálati szervek igénybevételével hatékonyan fellépjen az általa nacionalistának bélyegzett magyarországi és romániai magyar nacionalista elemek ellen, másrészt továbbra is igyekezett minimalizálni, minél szűkebb mederbe terelni minden olyan jellegű magyar közeledést, amely a kétoldalú (tudományos, tömegszervezeti, kulturális stb.) kapcsolatok elmélyítését, kiszélesítését célozta meg. A magyar „közeledés” negatív megítélésében az is szerepet játszott, hogy a román fél megítélése szerint Magyarország a nemzetközi szervezeteket is arra próbálta felhasználni, hogy gazdasági előnyöket csikarjon ki Romániától és, hogy ezeken keresztül valósítsa meg mindazt, amit kétoldalú kapcsolatok során nem sikerült.
Ceauşescu a fent megfogalmazott stratégiai megfontolások szellemiségében cselekedett és tárgyalt Kádárral, illetve a magyar pártküldöttséggel. Remek taktikai érzékkel tért ki a konkrét válaszadástól. A kétoldalú kapcsolatokat alapjában kielégítőnek találta, konkrétumok megfogalmazása nélkül ígért bizonyos változtatásokat.
A magyar kormányküldöttség 1966-os romániai látogatása sem hozott komolyabb áttörést, de Kádár feltérképezhette, milyen szinten áll a két ország közötti kapcsolat, melyek voltak az 1958-as találkozó után fontosabb változások, melyek azok a kérdések, ahol még pozitív változást lehetett remélni és melyek azok, amelyek nagyobb odafigyelést igényelnek. Kádár 1966-ban még illúziókat táplált abban a tekintetben, hogy az internacionalizmus szellemében közelebb lehet hozni az álláspontokat. A találkozóban és főleg az azt követő időszakban viszont ott lebegtek mindazon problémák, amelyek később összebékíthetetlennek számítottak a két vezető és a két ország kapcsolatában: a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének román részről történő szándékos halogatása, a nemzetközi helyzet megítélésében fennálló nézetkülönbségek, eltérő stratégiai célok.
Az 1967-ben lezajlott pártközi találkozó jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy a felek felmérjék az előző évi párt- és kormányküldöttség találkozójának eredményeit. Egy év távlatából Kádár számára már világosabbak voltak a két ország kapcsolatára vonatkozó problémák. Ennek függvényében az alapcélok magyar részről, ha minimálisan is, de változtak: fenntartani az érintkezést, de nem legitimálni a különutas politikát, hatást gyakorolni Bukarestre, szóvá tenni a kétoldalú kapcsolatok stagnálását. Ezen a találkozón még inkább világossá vált, hogy a Ceauşescu-féle nyitás (kül- és belpolitikai) szándékaiban és mélységében nem azonosak a magyar fél által megvalósítottakkal. A belpolitikai különbségeknél sokkal komolyabb problémát jelentett egyes külpolitikai történések megítélése és a kétoldalú kapcsolatok alakulása. A román fél világosan jelezte, hogy teljesen másképpen értékeli és értelmezi a szocialista táboron belüli kapcsolatokat, mint a magyar fél.
Mint említettük, a kétoldalú kapcsolatok alakulása terén tapasztalható stagnálás jelentette a legnagyobb dilemmát Kádárnak. Az 1966-ban megfogalmazott és gyakorlatba ültetett stratégia, ami a kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédsági viszony elmélyítésére alapozott több kérdőjelet is felvetett. Ezt Kádár közölte is tárgyalópartnerével, ugyanakkor mélyebb szintű konfrontációt ezúttal sem volt hajlandó felvállalni.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro
„Teller Edének próbáltam megmagyarázni egyszer, mi a különbség Kádár és Ceauşescu között. Teller egy darabig hallgatott, aztán azt mondta: Nézze, ez a maga szemében különbség. Ötezer kilométer távolságból az egyik is kommunista vezér, a másik is.” Popper Péter
Igaza van Teller Edének? Valóban „csupán” két, egymással nagyon sok közös jegyet felvonultató kommunista vezetőről van szó? Kádár János és Nicolae Ceauşescu az 1945-1989 közötti Magyarország, illetve Románia meghatározó politikusai voltak. A két ország kapcsolatát illetően látszólag valóban két, a szocialista tömbhöz tartozó baráti országról beszélünk, amelyeket elvileg közös gazdaságpolitika és ideológia kötött össze. Ha ezt a viszonyt felnagyítjuk és egy közelebbi optikával szemléljük, sokkal árnyaltabb képet nyerünk. A két ország és a két nemzet közismerten sajátos történelmi örökséggel bírt, ami értelemszerűen, az emberi, politikai személyiségjegyeken túl, meghatározta a két pártvezetés és politikus közötti kapcsolatot. Ebben a viszonyrendszerben az 1965-1988 közötti időszak számított meghatározónak, amikor is Nicolae Ceauşescu az RKP első titkáraként, 1974-től államelnökként vezette Romániát, Kádár János pedig az MSZMP első embereként Magyarországot. Milyen kapcsolatban állt egymással a két pártvezetés és a két vezető ebben az időszakban?
Előzmények Kádár és Ceauşescu kapcsolatához
Kádár János és Nicolae Ceauşescu legfelsőbb vezetői szintű kapcsolata 1965-ben kezdődött, amikor az utóbbit megválasztották az elhunyt Gheorghe Gheorghiu Dej utódjának. Kádár János az 1956-os forradalom leverése után került Magyarország élére és az ezt követő zűrzavaros és ellentmondásos korszakban kellett megszilárdítania hatalmát és nem utolsó sorban, helyrehozni az ország megtépázott bel- és külpolitikai imidzsét. Belpolitikai téren a kádári vezetés, igyekezve, hogy megszerezze és megtartsa a legitimációját, a kezdeti megtorlások, hatalmi konszolidáció rögös útján érkezett el a hatvanas évek első felében ahhoz a rendszerhez, amit a szakirodalom a „klasszikus kádárizmusnak”, a sajátos magyar modellnek is nevez: kiegyezés a társadalommal, az értelmiséggel, gazdasági reformok, a szocialista nemzet megfogalmazásával egy új típusú nemzeti integráció stb. Ekkortól kerülhetett sor arra is, hogy az ország az 1956 után megtépázott nemzetközi megítélésből fokozatosan kilábaljon felhagyjon a kimondottan defenzív külpolitikával.
Nicolae Ceauşescu 1965-ben viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókat örökölt elődjétől. Az RKP nem csak hogy sikeresen vészelte át az 1956-os magyar forradalmat, hanem meg is erősödött. A magyarországi eseményeket követve a román pártvezetés sikeresen zárta le mindazon társadalmi szelepeket, amelyek a legkisebb mértékben is veszélyeztethették a párt hatalmát. Jelentős mértékben erősödött az ideológiai szigor, a politikailag veszélyesnek tartott társadalmi, etnikai csoportok körében nagyméretű letartóztatási hullám zajlott le.
Helyzeti előnyét kihasználva a román pártvezetés jelentős külpolitikai sikereket is elkönyvelhetett. 1958-ban a szovjet csapatok elhagyták az országot, 1964-ben pedig az úgynevezett függetlenségi nyilatkozattal a román pártvezetésnek sikerült kiharcolnia a szocialista táboron belüli „különutas” státust. Ennek köszönhetően felértékelődtek az ország nyugati kapcsolatai, amelyek jelentős gazdasági előnyöket jelentettek. Az ötvenes évek végére, hatvanas évek elejére a román pártvezetés tehát nem csak, hogy túlvészelte a desztalnizációt, hanem biztos alapokon álló politikai rendszert épített ki, gazdasági reformokat vezetett be és ennek birtokában mérsékelt nyitást hajtott végre a társadalom irányába. Az 1965-ben hatalomra kerülő Nicolae Ceauşescu a legtöbb szempontból követte a már kijelölt utat.
Ami a román-magyar kapcsolatokat illeti,
a román külpolitikai gondolkodás magyarságképét 1956 után (is) rendkívül komplex ok-okozati tényezők befolyásolták, határozták meg. A kommunista ideológia, a világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek mellett meghatározó volt a két ország és párt vezetője politikai koncepciói közötti különbségek, a két nép történelmi öröksége, a Romániában élő magyar kisebbség helyzete, az 1918 utáni utódállamokra jellemző Trianon-félelemből fakadó bizalmatlanság, valamint a román kül- és belpolitikai élet változásai.
1956-után Magyarországot és a magyar külpolitikát a hivatalos nyilatkozatok ellenére is gyanúsan szemlélte a román külpolitikai gondolkodás. A defenzívába kényszerült magyar külpolitikától pedig a román pártvezetés azt próbálta meg kisajtolni – sikeresen –, hogy elfogadja az eddig foganatosított, az erdélyi magyarságot érintő belpolitikai lépéseket, hogy a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartást visszaterelje a román fél által ellenőrzött és jóváhagyott keretek közé, és mindezt szimbolikusan meg is jelenítse mind a román és magyar közvélemény előtt, mind pedig a szocialista táboron belül is. A román tárgyalók a két ország közötti estleges feszültségek legfőbb okát a nacionalizmusban látták.
A hatvanas évek közepétől belpolitikai szinten mindkét vezető viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókból politizálhatott. A magyar-román kétoldalú kapcsolatok mindkét fél számára a minél ideálisabb bel- ás külpolitikái helyzet megteremtéséhez szolgáltattak terepet és eszközt, jól körülhatárolt stratégiai megfontolásokkal. Ceauşescunak fontos volt megfelelő terepet biztosítani a hatvanas évek végétől elkezdődött neosztálinista típusú rendszer működtetéséhez, és folyatni a sikeresen kidolgozott különutas politikát, ebben pedig elnyerni Magyarország támogatását vagy semlegességét. Nemzetiségpolitikai szempontból pedig fontos tényező volt, hogy a lehető legnagyobb mértékben minimalizálják a mindenkori magyar vezetésnek a romániai magyarsághoz történő közeledését. Magyarország fontosabb stratégiai céljai közé tartozott a szocialista együttműködés (KGST, Varsói Szerződés) elmélyítése, a kedvező gazdasági kapcsolatok kialakítása, a nemzetiségi kérdés tematizálása (az ezen a téren a társadalom vagy az értelmiségiek részéről érkező kritikák kivédése). A magyar fél mindezt a kádári vezetés sajátosságából kiindulva a konfrontációmentesség, a jószomszédi viszony fenntartásával képzelte el.
Az eddig előkerült forrásokat elemezve úgy véljük, hogy Kádár és Ceauşescu politikai kapcsolatát három, egymástól jól elkülöníthető szakaszban írhatjuk le. Az első szakasz a hatvanas évek második felétől a hetvenes évek első feléig tartott. Ezt az időszakot a „terepfelmérő barátkozás” szakaszának is nevezhetjük. Ekkor a magyar pártvezetés, személyesen Kádár János vezetésével megpróbálta új alapokra helyezni a román-magyar kapcsolatokat. A hetvenes évek második felétől magyar részről az előző időszak kudarcainak számonkéréséről beszélhetünk. A nyolcvanas évek második felétől egy fokozatosan romló kétoldalú viszonyról beszélhetünk. Ekkor Kádár János, szembesülve az előző időszak kudarcaival, tudatosan kerülte a találkozást Ceauşescuval.
1.A „terepfelmérő barátkozás” konfrontáció nélkül
A hatvanas évek második felében Kádár azt remélte az új román pártvezetéssel való kapcsolatából, hogy Románia tekintetében is sikerül kilépni az 1956 utáni defenzív külpolitika árnyékából és az 1964-es román külpolitikai sikerek okozta lépéshátrányból. Kádár megpróbálta feltérképezni a romániai gazdasági és belpolitikai helyzetet, és ennek alapján megvalósítani a magyar stratégiát: szorosabbra fűzni a kétoldalú kapcsolatokat (egyezmény az orvosi, egészségügyi ellátásban a kulturális élet területén, cserekapcsolatok, rokoni kapcsolatok, kishatárforgalom, a külpolitika egyeztetése stb.).
A magyar remények szerint mindezek előnyt jelentettek volna az ország számára kül- és belpolitikai téren egyaránt. Valószínűnek tűnik, hogy Kádár azzal a szándékkal találkozott az új román pártvezetéssel, hogy a nemzetiségi kérdést leszámítva tisztázza a két ország viszonyát érintő legfontosabb problémákat. A magyar párt-és kormányküldöttség 1966. március 10-11. közötti romániai látogatása ennek a „politikai tapogatózásnak” a jegyében zajlott le. A találkozó két fontosabb téma köré szerveződött: a két ország belpolitikai helyzetének kölcsönös bemutatása, illetve a nemzetközi helyzet kielemzése. A kétoldalú kapcsolatok elemzésekor a magyar fél igyekezett túllépni 1958, 1959 árnyékán, először fogalmazott meg nyílt kritikákat. A két ország közötti talán legkényesebb kérdést, a nemzetiségi problémát illetően Kádár a kétoldalú kapcsolatok elmélyülésétől várta a megoldást.
Ceauşescu stratégiáját alapjában a hatvanas évek elejétől kialakult romániai viszonyok határozták meg. A román pártvezetés továbbra is azt tartotta prioritásnak, hogy egyrészt a titkosszolgálati szervek igénybevételével hatékonyan fellépjen az általa nacionalistának bélyegzett magyarországi és romániai magyar nacionalista elemek ellen, másrészt továbbra is igyekezett minimalizálni, minél szűkebb mederbe terelni minden olyan jellegű magyar közeledést, amely a kétoldalú (tudományos, tömegszervezeti, kulturális stb.) kapcsolatok elmélyítését, kiszélesítését célozta meg. A magyar „közeledés” negatív megítélésében az is szerepet játszott, hogy a román fél megítélése szerint Magyarország a nemzetközi szervezeteket is arra próbálta felhasználni, hogy gazdasági előnyöket csikarjon ki Romániától és, hogy ezeken keresztül valósítsa meg mindazt, amit kétoldalú kapcsolatok során nem sikerült.
Ceauşescu a fent megfogalmazott stratégiai megfontolások szellemiségében cselekedett és tárgyalt Kádárral, illetve a magyar pártküldöttséggel. Remek taktikai érzékkel tért ki a konkrét válaszadástól. A kétoldalú kapcsolatokat alapjában kielégítőnek találta, konkrétumok megfogalmazása nélkül ígért bizonyos változtatásokat.
A magyar kormányküldöttség 1966-os romániai látogatása sem hozott komolyabb áttörést, de Kádár feltérképezhette, milyen szinten áll a két ország közötti kapcsolat, melyek voltak az 1958-as találkozó után fontosabb változások, melyek azok a kérdések, ahol még pozitív változást lehetett remélni és melyek azok, amelyek nagyobb odafigyelést igényelnek. Kádár 1966-ban még illúziókat táplált abban a tekintetben, hogy az internacionalizmus szellemében közelebb lehet hozni az álláspontokat. A találkozóban és főleg az azt követő időszakban viszont ott lebegtek mindazon problémák, amelyek később összebékíthetetlennek számítottak a két vezető és a két ország kapcsolatában: a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének román részről történő szándékos halogatása, a nemzetközi helyzet megítélésében fennálló nézetkülönbségek, eltérő stratégiai célok.
Az 1967-ben lezajlott pártközi találkozó jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy a felek felmérjék az előző évi párt- és kormányküldöttség találkozójának eredményeit. Egy év távlatából Kádár számára már világosabbak voltak a két ország kapcsolatára vonatkozó problémák. Ennek függvényében az alapcélok magyar részről, ha minimálisan is, de változtak: fenntartani az érintkezést, de nem legitimálni a különutas politikát, hatást gyakorolni Bukarestre, szóvá tenni a kétoldalú kapcsolatok stagnálását. Ezen a találkozón még inkább világossá vált, hogy a Ceauşescu-féle nyitás (kül- és belpolitikai) szándékaiban és mélységében nem azonosak a magyar fél által megvalósítottakkal. A belpolitikai különbségeknél sokkal komolyabb problémát jelentett egyes külpolitikai történések megítélése és a kétoldalú kapcsolatok alakulása. A román fél világosan jelezte, hogy teljesen másképpen értékeli és értelmezi a szocialista táboron belüli kapcsolatokat, mint a magyar fél.
Mint említettük, a kétoldalú kapcsolatok alakulása terén tapasztalható stagnálás jelentette a legnagyobb dilemmát Kádárnak. Az 1966-ban megfogalmazott és gyakorlatba ültetett stratégia, ami a kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédsági viszony elmélyítésére alapozott több kérdőjelet is felvetett. Ezt Kádár közölte is tárgyalópartnerével, ugyanakkor mélyebb szintű konfrontációt ezúttal sem volt hajlandó felvállalni.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro
2014. szeptember 13.
Tabudöntögetés – Interjú Bakk Miklóssal
Ars Fori rovatunk jelenlegi témájaként az erdélyi magyarok helyzetével foglalkozunk, melynek apropóját Románia regionális átszervezésének ötlete és az egyre intenzívebbé váló autonómia diskurzus szolgáltatta. Korábbi interjúnkban Varga Attila úgy fogalmazott, hogy “a föderalizáció gondolatának a felvetése is nemzetállami szentségtörésnek számít.” A témakör megvilágítása érdekében Bakk Miklóst, a Szövetségi Románia kezdeményezés alapítóját kérdeztük.
Korábban elindították a Szövetségi Románia kezdeményezést, az utolsó Facebook bejegyzés ugyanakkor 2012. decemberi. Miről szólt ezt a projekt és mi történt vele?
A projektnek volt egy közvetlen politikai célja, ami azzal függ össze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt közjogi programjának egyik központi elemévé tette Románia föderális átszervezését. Kezdeményezésünk – néhány politológus és újságíró vett részt benne, akik nem tagjai a Néppártnak – ezt segítette, azzal a szándékkal, hogy a kampány után, immár civiltársadalmi keretek közt folytatja a nyilvánosságot teremtő, napirendet alakító vitát Románia föderalizálásának kérdéséről. Az inspiráló minta a Provincia folyóirat sikertörténete volt; ez a lap és a körülötte kialakult román-magyar értelmiségi csoport 2000-2002 között jelentős szerepet játszott abban, hogy a regionalizmus fogalomköre bekerüljön a romániai politikai viták középpontjába, és jelen legyen a közbeszédben.
Sajnos a föderalizmusnak ehhez hasonló, civil társadalmat átható vitáját nem sikerült elindítani, és ennek több oka van. A logisztikaiakat most nem említve, menetközben világossá vált, hogy ezt a vitát – bár a Szövetségi Románia honlapja két nyelvi felüleleten (románul és magyarul) működött – alapvetően románul kell lefolytatni, tehát ez a vita akkor lehet fenntartható, ha már induláskor rendelkezik ehhez a szükséges „humán erőforrás” minimumával. Azaz, nem elég azzal számolni, hogy a téma feltételezett újszerűsége, provokatív jellege, netán aktuális volta behozza menetközben a román munkatársakat, ehhez igazából már előzetesen meg kellett volna szervezni azt az aktív román és erdélyi csoportot, amelynek ez a kérdés fontos. E csoport ugyan virtuálisan létezik, de aktív és együttműködő alakzatban kell lennie ahhoz, hogy az említett föderális projekt fenntartható és sikeres legyen.
A föderalizmus eszméje, mint egyféle gyógyír egyre inkább előtérbe kerül mindenféle nemzetközi konfliktus esetén (legújabban Ukrajna, Ciprus), illetve végsősoron erre épülnek a többszintű kormányzati rendszerrel bíró integrációs szervezetek is. Felvetődik a kérdés, hogy vannak-e Romániának föderalista hagyományai vagy egyértelmű választás volt az unitárius államszerkezet? Mi a helyzet ha csak Erdély esetében vetjük fel ezt a kérdést?
Érdekes ellentétet figyelhető meg: miközben a román politikai kultúra és az államszervezési gyakorlat folyamatosan az unitarista és központosító gondolat jegyében alakult, a román eszmetörténetben a föderalizmus mindvégig kísértő gondolat maradt. Egyes román gondolkodók, mint például Ion Maiorescu, a pánszláv mozgalom mögé búvó orosz expanzió ellenében egy átfogó, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő konföderációt javasoltak. Ez hatott az 1848-as román politikusokra is: Dumitru Brătianu és Nicolae Bălcescu e gondolat jegyében folytatott tárgyalásokat Batthyányval, illetve Kossuthtal. A forradalom bukása után, immár emigrációban, Bălcescu és Ghica kidolgozták a Dunai Egyesült Államok tervezetét, mely a Magyar Királyságot, Bukovinát, Moldvát, Havasalföldet, Szerbiát és Besszarábiát foglalta volna magában.
Közben az 1858-as párizsi konferencia elfogadta Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségét a Porta fennhatósága alatt. Habár a Párizsi Egyezménybe foglalt politikai tervben sehol sem jelenik meg a „szövetségi” kifejezés, a terv intézményi elemei egyértelműen utalnak erre a lehetőségre. Az egyezmény ugyanis egyrészt a fejedelemségek saját intézményeire, másrészt viszont „föderális” intézmények szervezésére is vonatkozik. A közhatalom feje mindkét fejedelemségben egy-egy „hospodár” és mellette egy választott testület gyakorolja a törvényhozói hatalmat; ezek az egyezmény által megszabott esetekben együttműködnek egy központi, a két fejedelemség számára közös bizottsággal, ami viszont föderatív elem. A központi intézmények székhelyéül az egyezmény 27. cikkelye Focşani-t javasolta. Itt működött – rövid ideig – a közös központi bizottság, amely tulajdonképpen kiindulópontja lehetett volna a föderációs intézményrendszer kiépítésének. A bizottság maga egyfajta „szövetségi tanáccsá” alakulhatott volna, azonban a kormány és a törvényhozás Cuza-féle egyesítése nyomán (1862) az egyesített román parlament szenátusa lépett a helyébe. Tehát az átmeneti román föderáció tulajdonképpen csak három évig tartott, és Cuza 1864-es egész rövid életű alkotmánya már a francia állammodell győzelmét jelentette, mintája is ismert: az 1852-es francia alkotmány volt.
Érdekes párhuzamaként az 1859 és 1864 között végbement folyamatnak, az első világháborút követően immár Nagy-Románia egészére nézve 1919 és 1923 között is felmerült annak a lehetősége, hogy a román alkotmányfejlődés föderatív irányt vegyen. A liberális-unitarista bukaresti elgondolással szemben a bukovinai George Grigorovici szociáldemokrata képviselő, az osztrák szociáldemokrata hagyományokra alapozva, Nagy-Románia tartományainak a szövetségi államát javasolta. A Parasztpárt képviseletében Constantin Stere 1922-ben pedig olyan alkotmánytervezetet nyújtott be, amely a közigazgatás decentralizációját a tartományok („provinciák”) közbülső szintjének a létrehozásával kívánta megvalósítani. A tartományokat Stere történelmi alapon javasolta kijelölni: Munténia, Moldva, Erdély, Besszarábia, Bukovina és Dobrudzsa, élükön közvetlenül választott testületekkel. A regionális/föderatív alternatíva még az 1923-as alkotmány elfogadása után is újrafogalmazódott, ezt jelzi például Romul Boilă 1931-es föderális alkotmányterve. Tehát a föderatív gondolatnak is megvan a maga kontinuitása Romániában, azonban mindig alulmaradt az unitárius állam hatalmi igényével szemben.
Föderalista gondoltok, kissé más előjellel, de úgy tűnik Moldvában is megfogalmazódtak már. Ugyanakkor nem lehet nem felvetni azt a régóta nem tabu kérdést, hogy a romániai politikai elit szívesen fogadná, ha Moldova beolvadna Romániába, ráadásul a jelenlegi orosz politika még erősebb élt ad az ilyen találgatásoknak. Mennyiben lehet reális alapja annak, hogy egy fúzió ára az unitárius államszerkezet felváltása lehet, illetve ennek milyen következményei lehetnek Erdélyre és Székelyföldre?
Kétségtelen, Moldova Köztársaságban – Romániától eltérően – jelenleg élénk vita folyik a föderalizmusról. Azonban a moldovai vita elsősorban biztonságpolitikai és geopolitikai összefüggésekben folyik, és ez teljesen más, mint például a Romániában fel-feltörő regionalizmus-vita, amelynek egyik fő indítéka a területileg kiegyensúlyozatlan és területi különbségeket növelő gazdasági fejlődés immár felismert és tudatosított ténye. Moldova föderalizálása a térség biztonságpolitikájának részproblémájaként jelenik meg, és ezért az ezzel kapcsolatos terveket a nemzetközi kapcsolatokban meghatározó aktorok kezdeményezik elsősorban. Elegendő megemlíteni az orosz érdekekhez kapcsolható Kozak-memorandumot, amely Moldova Köztársaságon belül két tagállamot javasol, Transznisztriát és Gagauziát, melyek területi egységekként Moldova „föderális területe” mellett léteznének (a tervezet ezáltal a brit devolúciós modellel is párhuzamba állítható), vagy az EBESZ 2004-es javaslatát, amelyben egyetlen tagállam kerül csupán nevesítésre, Transznisztria, és ezért sokan a Dnyeszteren túli terület leválásának tervezeteként tekintenek rá.
A javaslatok – nem csupán az említettek – a moldvai nyilvános vitákban általában az orosz térnyerés esélyeinek az összefüggésében merülnek fel, jóval kevesebb szó esik a föderalizmusról mint társadalomszervezési elvről. Ugyanakkor a román közvélemény minderről tudomást sem vesz, viszont Traian Băsescu nyomán az ország „következő nagy történelmi feladatának” tekinti a Moldovával való egyesülést. Úgy tűnik, az ezzel kapcsolatos elképzelések domináns (de a vitákból kimaradó) változata a problémamentes nemzetállami egyesítés útja – immár az EU égisze alatt. Nagyon kevesen vetnek számot azzal, hogy amennyiben ez az egyesülés bekövetkezik – nem most, csak Moldova esetleges EU-tagságát követően –, akkor ahhoz mind a moldvaiak, mind pedig egyes nemzetközi aktorok beleegyezése szükséges lesz, ez pedig olyan feltételeket jelent, amelyek bizonyosan tartalmazzák az új ország föderális átalakítását. Ez pedig egyértelműen fölveti Erdély státusának a kérdését az új, megnagyobbodó Románián belül.
Megjegyzés: Ars Boni jogi folyóirat
http://arsboni.hu/tabudontogetes-interju-bakk-miklossal.html
Ars Fori rovatunk jelenlegi témájaként az erdélyi magyarok helyzetével foglalkozunk, melynek apropóját Románia regionális átszervezésének ötlete és az egyre intenzívebbé váló autonómia diskurzus szolgáltatta. Korábbi interjúnkban Varga Attila úgy fogalmazott, hogy “a föderalizáció gondolatának a felvetése is nemzetállami szentségtörésnek számít.” A témakör megvilágítása érdekében Bakk Miklóst, a Szövetségi Románia kezdeményezés alapítóját kérdeztük.
Korábban elindították a Szövetségi Románia kezdeményezést, az utolsó Facebook bejegyzés ugyanakkor 2012. decemberi. Miről szólt ezt a projekt és mi történt vele?
A projektnek volt egy közvetlen politikai célja, ami azzal függ össze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt közjogi programjának egyik központi elemévé tette Románia föderális átszervezését. Kezdeményezésünk – néhány politológus és újságíró vett részt benne, akik nem tagjai a Néppártnak – ezt segítette, azzal a szándékkal, hogy a kampány után, immár civiltársadalmi keretek közt folytatja a nyilvánosságot teremtő, napirendet alakító vitát Románia föderalizálásának kérdéséről. Az inspiráló minta a Provincia folyóirat sikertörténete volt; ez a lap és a körülötte kialakult román-magyar értelmiségi csoport 2000-2002 között jelentős szerepet játszott abban, hogy a regionalizmus fogalomköre bekerüljön a romániai politikai viták középpontjába, és jelen legyen a közbeszédben.
Sajnos a föderalizmusnak ehhez hasonló, civil társadalmat átható vitáját nem sikerült elindítani, és ennek több oka van. A logisztikaiakat most nem említve, menetközben világossá vált, hogy ezt a vitát – bár a Szövetségi Románia honlapja két nyelvi felüleleten (románul és magyarul) működött – alapvetően románul kell lefolytatni, tehát ez a vita akkor lehet fenntartható, ha már induláskor rendelkezik ehhez a szükséges „humán erőforrás” minimumával. Azaz, nem elég azzal számolni, hogy a téma feltételezett újszerűsége, provokatív jellege, netán aktuális volta behozza menetközben a román munkatársakat, ehhez igazából már előzetesen meg kellett volna szervezni azt az aktív román és erdélyi csoportot, amelynek ez a kérdés fontos. E csoport ugyan virtuálisan létezik, de aktív és együttműködő alakzatban kell lennie ahhoz, hogy az említett föderális projekt fenntartható és sikeres legyen.
A föderalizmus eszméje, mint egyféle gyógyír egyre inkább előtérbe kerül mindenféle nemzetközi konfliktus esetén (legújabban Ukrajna, Ciprus), illetve végsősoron erre épülnek a többszintű kormányzati rendszerrel bíró integrációs szervezetek is. Felvetődik a kérdés, hogy vannak-e Romániának föderalista hagyományai vagy egyértelmű választás volt az unitárius államszerkezet? Mi a helyzet ha csak Erdély esetében vetjük fel ezt a kérdést?
Érdekes ellentétet figyelhető meg: miközben a román politikai kultúra és az államszervezési gyakorlat folyamatosan az unitarista és központosító gondolat jegyében alakult, a román eszmetörténetben a föderalizmus mindvégig kísértő gondolat maradt. Egyes román gondolkodók, mint például Ion Maiorescu, a pánszláv mozgalom mögé búvó orosz expanzió ellenében egy átfogó, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő konföderációt javasoltak. Ez hatott az 1848-as román politikusokra is: Dumitru Brătianu és Nicolae Bălcescu e gondolat jegyében folytatott tárgyalásokat Batthyányval, illetve Kossuthtal. A forradalom bukása után, immár emigrációban, Bălcescu és Ghica kidolgozták a Dunai Egyesült Államok tervezetét, mely a Magyar Királyságot, Bukovinát, Moldvát, Havasalföldet, Szerbiát és Besszarábiát foglalta volna magában.
Közben az 1858-as párizsi konferencia elfogadta Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségét a Porta fennhatósága alatt. Habár a Párizsi Egyezménybe foglalt politikai tervben sehol sem jelenik meg a „szövetségi” kifejezés, a terv intézményi elemei egyértelműen utalnak erre a lehetőségre. Az egyezmény ugyanis egyrészt a fejedelemségek saját intézményeire, másrészt viszont „föderális” intézmények szervezésére is vonatkozik. A közhatalom feje mindkét fejedelemségben egy-egy „hospodár” és mellette egy választott testület gyakorolja a törvényhozói hatalmat; ezek az egyezmény által megszabott esetekben együttműködnek egy központi, a két fejedelemség számára közös bizottsággal, ami viszont föderatív elem. A központi intézmények székhelyéül az egyezmény 27. cikkelye Focşani-t javasolta. Itt működött – rövid ideig – a közös központi bizottság, amely tulajdonképpen kiindulópontja lehetett volna a föderációs intézményrendszer kiépítésének. A bizottság maga egyfajta „szövetségi tanáccsá” alakulhatott volna, azonban a kormány és a törvényhozás Cuza-féle egyesítése nyomán (1862) az egyesített román parlament szenátusa lépett a helyébe. Tehát az átmeneti román föderáció tulajdonképpen csak három évig tartott, és Cuza 1864-es egész rövid életű alkotmánya már a francia állammodell győzelmét jelentette, mintája is ismert: az 1852-es francia alkotmány volt.
Érdekes párhuzamaként az 1859 és 1864 között végbement folyamatnak, az első világháborút követően immár Nagy-Románia egészére nézve 1919 és 1923 között is felmerült annak a lehetősége, hogy a román alkotmányfejlődés föderatív irányt vegyen. A liberális-unitarista bukaresti elgondolással szemben a bukovinai George Grigorovici szociáldemokrata képviselő, az osztrák szociáldemokrata hagyományokra alapozva, Nagy-Románia tartományainak a szövetségi államát javasolta. A Parasztpárt képviseletében Constantin Stere 1922-ben pedig olyan alkotmánytervezetet nyújtott be, amely a közigazgatás decentralizációját a tartományok („provinciák”) közbülső szintjének a létrehozásával kívánta megvalósítani. A tartományokat Stere történelmi alapon javasolta kijelölni: Munténia, Moldva, Erdély, Besszarábia, Bukovina és Dobrudzsa, élükön közvetlenül választott testületekkel. A regionális/föderatív alternatíva még az 1923-as alkotmány elfogadása után is újrafogalmazódott, ezt jelzi például Romul Boilă 1931-es föderális alkotmányterve. Tehát a föderatív gondolatnak is megvan a maga kontinuitása Romániában, azonban mindig alulmaradt az unitárius állam hatalmi igényével szemben.
Föderalista gondoltok, kissé más előjellel, de úgy tűnik Moldvában is megfogalmazódtak már. Ugyanakkor nem lehet nem felvetni azt a régóta nem tabu kérdést, hogy a romániai politikai elit szívesen fogadná, ha Moldova beolvadna Romániába, ráadásul a jelenlegi orosz politika még erősebb élt ad az ilyen találgatásoknak. Mennyiben lehet reális alapja annak, hogy egy fúzió ára az unitárius államszerkezet felváltása lehet, illetve ennek milyen következményei lehetnek Erdélyre és Székelyföldre?
Kétségtelen, Moldova Köztársaságban – Romániától eltérően – jelenleg élénk vita folyik a föderalizmusról. Azonban a moldovai vita elsősorban biztonságpolitikai és geopolitikai összefüggésekben folyik, és ez teljesen más, mint például a Romániában fel-feltörő regionalizmus-vita, amelynek egyik fő indítéka a területileg kiegyensúlyozatlan és területi különbségeket növelő gazdasági fejlődés immár felismert és tudatosított ténye. Moldova föderalizálása a térség biztonságpolitikájának részproblémájaként jelenik meg, és ezért az ezzel kapcsolatos terveket a nemzetközi kapcsolatokban meghatározó aktorok kezdeményezik elsősorban. Elegendő megemlíteni az orosz érdekekhez kapcsolható Kozak-memorandumot, amely Moldova Köztársaságon belül két tagállamot javasol, Transznisztriát és Gagauziát, melyek területi egységekként Moldova „föderális területe” mellett léteznének (a tervezet ezáltal a brit devolúciós modellel is párhuzamba állítható), vagy az EBESZ 2004-es javaslatát, amelyben egyetlen tagállam kerül csupán nevesítésre, Transznisztria, és ezért sokan a Dnyeszteren túli terület leválásának tervezeteként tekintenek rá.
A javaslatok – nem csupán az említettek – a moldvai nyilvános vitákban általában az orosz térnyerés esélyeinek az összefüggésében merülnek fel, jóval kevesebb szó esik a föderalizmusról mint társadalomszervezési elvről. Ugyanakkor a román közvélemény minderről tudomást sem vesz, viszont Traian Băsescu nyomán az ország „következő nagy történelmi feladatának” tekinti a Moldovával való egyesülést. Úgy tűnik, az ezzel kapcsolatos elképzelések domináns (de a vitákból kimaradó) változata a problémamentes nemzetállami egyesítés útja – immár az EU égisze alatt. Nagyon kevesen vetnek számot azzal, hogy amennyiben ez az egyesülés bekövetkezik – nem most, csak Moldova esetleges EU-tagságát követően –, akkor ahhoz mind a moldvaiak, mind pedig egyes nemzetközi aktorok beleegyezése szükséges lesz, ez pedig olyan feltételeket jelent, amelyek bizonyosan tartalmazzák az új ország föderális átalakítását. Ez pedig egyértelműen fölveti Erdély státusának a kérdését az új, megnagyobbodó Románián belül.
Megjegyzés: Ars Boni jogi folyóirat
http://arsboni.hu/tabudontogetes-interju-bakk-miklossal.html
2014. szeptember 14.
RMDSZ-válaszlépés: követelések a Legfelsőbb Bírói Tanács irányába
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség aggodalommal vette tudomásul a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) álláspontját a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetről.
A Legfelsőbb Bírói Tanács, a hazai igazságszolgáltatás függetlenségének letéteményese túllépett alkotmányos hatáskörén azzal, hogy politikai álláspontot fogalmazott meg politikai témáról a sajtóban megjelent törvénytervezet kapcsán. A Legfelsőbb Bírói Tanács nem nyilvánulhat meg politikai szereplőként.
Álláspontja súlyosan sérti a sajtó- és szólásszabadságot, a jogállam alapvető elveit, a hatalommegosztás törvényes követelményét.
Az Európai Emberjogi Bíróság a szólásszabadról való döntéseikor több ízben is hangsúlyozta, hogy ez a jog „nem csak a kedvező és közömbös fogadtatású, avagy ártalmatlan tartalmú információkra terjed ki, hanem a zavart keltő és sértő tartalmúakra is. Ez a pluralizmus, a tolerancia és a szellem szabadságának követelménye, amely nélkül nem létezik demokratikus társadalom.” (CEDO, Lingens Ausztria ellen, 08.07.1986, 9815/82-as számú határozat).
„A szólásszabadság minden személy számára érték, ugyanakkor kifejezetten nélkülözhetetlen a köztisztségbe megválasztottaknak, a politikai pártoknak és tagságuknak, mert ők képviselik mindazokat, akik szavazatukkal erre felhatalmazták, ismerik igényeiket és védik érdekeiket.” (Incal Törökország ellen, 46. bekezdés, in: Corneliu Bârsan, Európai Emberjogi Egyezmény/magyarázatokkal, jegyzetekkel, I. kötet, 750. oldal, 66. pont).
„A demokrácia egyik alapvető jellegzetessége az a lehetőség, hogy az állam párbeszéddel, erőszak elkerülésével rendezheti kérdéses ügyeit, még akkor is, ha ezek a problémák módfelett nehezek és zavart keltőek. A demokrácia táptalaja pedig a szólásszabadság.” (ibidem, 66, pont).
Az a tény, hogy a Legfelsőbb Bíró Tanács egy közérdekű téma közvitáját „az igazságszolgáltatás tekintélyére és függetlenségére fenyegetőnek” és a „jogállamiság elveivel szemben erőszakosnak” nevez, súlyos beavatkozás, illetve a sajtó- és szólásszabadság jogának porba tiprása.
Az RMDSZ követeli, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács nyilvánosan mutasson be jelentést a 2013/2014-es időszakra arra vonatkozóan, hogy miként alkalmazták országszerte az anyanyelvhasználat alkotmányos előírását az igazságszolgáltatásban. A jelentésből annak is ki kell derülnie, hány civil és hány büntetőjogi perben használták a magyar nyelvet, miben áll a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak az anyanyelvhasználat biztosítására vonatkozó stratégiája, illetve milyen humán- és anyagi erőforrásokat különített el erre a célra. Ugyanakkor tudassák, milyen intézkedésekkel népszerűsítették a nemzeti kisebbségek tagjai körében azt, hogy használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban. Közlemény
Erdély.ma
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség aggodalommal vette tudomásul a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) álláspontját a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetről.
A Legfelsőbb Bírói Tanács, a hazai igazságszolgáltatás függetlenségének letéteményese túllépett alkotmányos hatáskörén azzal, hogy politikai álláspontot fogalmazott meg politikai témáról a sajtóban megjelent törvénytervezet kapcsán. A Legfelsőbb Bírói Tanács nem nyilvánulhat meg politikai szereplőként.
Álláspontja súlyosan sérti a sajtó- és szólásszabadságot, a jogállam alapvető elveit, a hatalommegosztás törvényes követelményét.
Az Európai Emberjogi Bíróság a szólásszabadról való döntéseikor több ízben is hangsúlyozta, hogy ez a jog „nem csak a kedvező és közömbös fogadtatású, avagy ártalmatlan tartalmú információkra terjed ki, hanem a zavart keltő és sértő tartalmúakra is. Ez a pluralizmus, a tolerancia és a szellem szabadságának követelménye, amely nélkül nem létezik demokratikus társadalom.” (CEDO, Lingens Ausztria ellen, 08.07.1986, 9815/82-as számú határozat).
„A szólásszabadság minden személy számára érték, ugyanakkor kifejezetten nélkülözhetetlen a köztisztségbe megválasztottaknak, a politikai pártoknak és tagságuknak, mert ők képviselik mindazokat, akik szavazatukkal erre felhatalmazták, ismerik igényeiket és védik érdekeiket.” (Incal Törökország ellen, 46. bekezdés, in: Corneliu Bârsan, Európai Emberjogi Egyezmény/magyarázatokkal, jegyzetekkel, I. kötet, 750. oldal, 66. pont).
„A demokrácia egyik alapvető jellegzetessége az a lehetőség, hogy az állam párbeszéddel, erőszak elkerülésével rendezheti kérdéses ügyeit, még akkor is, ha ezek a problémák módfelett nehezek és zavart keltőek. A demokrácia táptalaja pedig a szólásszabadság.” (ibidem, 66, pont).
Az a tény, hogy a Legfelsőbb Bíró Tanács egy közérdekű téma közvitáját „az igazságszolgáltatás tekintélyére és függetlenségére fenyegetőnek” és a „jogállamiság elveivel szemben erőszakosnak” nevez, súlyos beavatkozás, illetve a sajtó- és szólásszabadság jogának porba tiprása.
Az RMDSZ követeli, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács nyilvánosan mutasson be jelentést a 2013/2014-es időszakra arra vonatkozóan, hogy miként alkalmazták országszerte az anyanyelvhasználat alkotmányos előírását az igazságszolgáltatásban. A jelentésből annak is ki kell derülnie, hány civil és hány büntetőjogi perben használták a magyar nyelvet, miben áll a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak az anyanyelvhasználat biztosítására vonatkozó stratégiája, illetve milyen humán- és anyagi erőforrásokat különített el erre a célra. Ugyanakkor tudassák, milyen intézkedésekkel népszerűsítették a nemzeti kisebbségek tagjai körében azt, hogy használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban. Közlemény
Erdély.ma
2014. szeptember 14.
A Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület állásfoglalása a SZNT autonómia-tervezete felhígításának veszélyeiről
Előzmények
A Székely Nemzeti Tanács 2004-ben fogalmazta meg Székelyföld Autonómia Statútumát, amely a regionális, közigazgatási autonómiák európai tapasztalataira és az Európa Tanács, valamint az EBESZ sajátos jogállású, európai nemzeti kisebbségekre vonatkozó ajánlásaira épül. A tervezet szerint Székelyföld – Románia területén belül – egy sajátos jogállású, jogi személyiséggel rendelkező autonóm régió lesz, amelynek területét a székely székek, mint hagyományos közigazgatási alapegységek képezik.
Az SZNT Statútumot 2006. december és 2008. február között 210 ezer székelyföldi polgár hagyta jóvá, közvetlen népszavazással. A romániai magyar parlamenti képviselők által beterjesztett SZNT Statútumot 2012-ben Románia Képviselőháza ismételten elutasította. Megjegyzést érdemel, hogy egy évtized alatt az SZNT Statútumhoz egyetlen politikai szervezet, párt sem nyújtott be, írásos észrevételt, módosító javaslatot.
2. SZNT autonómia-statútuma
Az SZNT által egy évtizede következetesen képviselt autonómia-tervezet két fő pillérre épül:
1.1. Székelyföld közigazgatási határai
Az autonóm terület határait a történelmi Székely Székek, mint önálló közigazgatási egységek települései alkotják. A jelenlegi megyehatárok ezzel csak részben esnek egybe, mert azokat a román államigazgatás önkényesen, az őshonos Székely Nép rovására alakította át.
1.2. Gazdasági működőképesség és közigazgatási-kulturális időtállóság
A Statútum javaslata szerint az autonóm terület közigazgatási szervezetének, adózási viszonyainak, kereskedelmi kapcsolatainak elő kell segítenie azt, hogy az autonóm terület határai között élő népek és etnikumok hosszú távon is képesek legyenek az autonóm terület szellemi-gazdasági működtetésére. A szubszidiaritás elve alapján a Statútum feltételezi, hogy a Román Állam átengedi az autonóm terület közigazgatási Önkormányzatának mindazokat a jogokat, amelyek – Románia központi hatalmi struktúrájának jelentős érdeksérelme nélkül – az autonómia keretein belül helyben, hatékonyabban, jobban működtethetők.
3. Tervezett, új autonómia-statútumok kockázatai
Tíz évvel az SZNT jól kiérlelt Statútuma után, egyes magyar politikai szervezetek új, alternatív autonómia-tervezeten dolgoznak. Állásfoglalásunk az alábbi kockázatokra hívja fel a figyelmet:
2.1 Székelyföld autonóm területének határait csak a történelmi hagyományokra épülő székek képezhetik. A székely-magyar közösséget ettől eltérő, mesterséges megyehatárok közé kényszerítő megoldás, regionális, közigazgatási átszervezés Székelyföld magyarságának kisebbségi jogait sértené, tiltakozáshoz vezetne.
2.2 A Székely Nemzeti Tanács autonómia-tervezete bármely, az autonóm terület határai között élő etnikum számára azonos jogokat biztosít. A Statútum tartalma egy évtizedes – belső és külső – egyeztetési folyamat eredményeképpen alakult ki. Tartalmi módosítások csak a Statútumot belső népszavazással már korábban jóváhagyó Székely Néppel való előzetes konzultáció és annak jóváhagyása esetén lehetségesek.
2.3 Álláspontunk szerint a fenti alapelvektől eltérő szerkezetű, átgondolatlan engedményeket tartalmazó új autonómia-tervezet megosztó jellegű, kilátástalan közvitára bocsátása hosszú időre visszavethetné az SZNT első elnöke, dr. Csapó József egyetemi tanár, RMDSZ szenátor által kidolgozott Autonómia Statútumban megfogalmazott közigazgatási önrendelkezés folyamatát. Fennáll a veszélye annak is, hogy az fellángoló viták elhúzódása Székelyföld önigazgatási esélyeit akár véglegesen meghiúsíthatja.
Figyelmeztetünk minden, Székelyföldért felelősséget érző szervezetet, magyar politikai pártot, hogy ebben a kritikus helyzetben minden új autonómia-tervezet közvitára bocsátása a székelyföldi autonómia ügyét végzetesen késleltetheti, s ezért a kezdeményezőknek a politikai-társadalmi felelősséget viselnie kell!
Érd, 2014. szeptember 13.
Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület Elnöksége
Erdély.ma
Előzmények
A Székely Nemzeti Tanács 2004-ben fogalmazta meg Székelyföld Autonómia Statútumát, amely a regionális, közigazgatási autonómiák európai tapasztalataira és az Európa Tanács, valamint az EBESZ sajátos jogállású, európai nemzeti kisebbségekre vonatkozó ajánlásaira épül. A tervezet szerint Székelyföld – Románia területén belül – egy sajátos jogállású, jogi személyiséggel rendelkező autonóm régió lesz, amelynek területét a székely székek, mint hagyományos közigazgatási alapegységek képezik.
Az SZNT Statútumot 2006. december és 2008. február között 210 ezer székelyföldi polgár hagyta jóvá, közvetlen népszavazással. A romániai magyar parlamenti képviselők által beterjesztett SZNT Statútumot 2012-ben Románia Képviselőháza ismételten elutasította. Megjegyzést érdemel, hogy egy évtized alatt az SZNT Statútumhoz egyetlen politikai szervezet, párt sem nyújtott be, írásos észrevételt, módosító javaslatot.
2. SZNT autonómia-statútuma
Az SZNT által egy évtizede következetesen képviselt autonómia-tervezet két fő pillérre épül:
1.1. Székelyföld közigazgatási határai
Az autonóm terület határait a történelmi Székely Székek, mint önálló közigazgatási egységek települései alkotják. A jelenlegi megyehatárok ezzel csak részben esnek egybe, mert azokat a román államigazgatás önkényesen, az őshonos Székely Nép rovására alakította át.
1.2. Gazdasági működőképesség és közigazgatási-kulturális időtállóság
A Statútum javaslata szerint az autonóm terület közigazgatási szervezetének, adózási viszonyainak, kereskedelmi kapcsolatainak elő kell segítenie azt, hogy az autonóm terület határai között élő népek és etnikumok hosszú távon is képesek legyenek az autonóm terület szellemi-gazdasági működtetésére. A szubszidiaritás elve alapján a Statútum feltételezi, hogy a Román Állam átengedi az autonóm terület közigazgatási Önkormányzatának mindazokat a jogokat, amelyek – Románia központi hatalmi struktúrájának jelentős érdeksérelme nélkül – az autonómia keretein belül helyben, hatékonyabban, jobban működtethetők.
3. Tervezett, új autonómia-statútumok kockázatai
Tíz évvel az SZNT jól kiérlelt Statútuma után, egyes magyar politikai szervezetek új, alternatív autonómia-tervezeten dolgoznak. Állásfoglalásunk az alábbi kockázatokra hívja fel a figyelmet:
2.1 Székelyföld autonóm területének határait csak a történelmi hagyományokra épülő székek képezhetik. A székely-magyar közösséget ettől eltérő, mesterséges megyehatárok közé kényszerítő megoldás, regionális, közigazgatási átszervezés Székelyföld magyarságának kisebbségi jogait sértené, tiltakozáshoz vezetne.
2.2 A Székely Nemzeti Tanács autonómia-tervezete bármely, az autonóm terület határai között élő etnikum számára azonos jogokat biztosít. A Statútum tartalma egy évtizedes – belső és külső – egyeztetési folyamat eredményeképpen alakult ki. Tartalmi módosítások csak a Statútumot belső népszavazással már korábban jóváhagyó Székely Néppel való előzetes konzultáció és annak jóváhagyása esetén lehetségesek.
2.3 Álláspontunk szerint a fenti alapelvektől eltérő szerkezetű, átgondolatlan engedményeket tartalmazó új autonómia-tervezet megosztó jellegű, kilátástalan közvitára bocsátása hosszú időre visszavethetné az SZNT első elnöke, dr. Csapó József egyetemi tanár, RMDSZ szenátor által kidolgozott Autonómia Statútumban megfogalmazott közigazgatási önrendelkezés folyamatát. Fennáll a veszélye annak is, hogy az fellángoló viták elhúzódása Székelyföld önigazgatási esélyeit akár véglegesen meghiúsíthatja.
Figyelmeztetünk minden, Székelyföldért felelősséget érző szervezetet, magyar politikai pártot, hogy ebben a kritikus helyzetben minden új autonómia-tervezet közvitára bocsátása a székelyföldi autonómia ügyét végzetesen késleltetheti, s ezért a kezdeményezőknek a politikai-társadalmi felelősséget viselnie kell!
Érd, 2014. szeptember 13.
Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület Elnöksége
Erdély.ma
2014. szeptember 14.
A romániai magyar pedagógusok első országos évnyitója Csíksomlyón
Háromnapos rendezvénysorozattal búcsúztatták a vakációt és töltődtek fel az új tanévre a romániai magyar pedagógusok Csíksomlyón. A szeptember 11–13-án a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és Hargita megye tanácsa közös szervezésében megtartott hiánypótló eseménysort hagyományteremtő céllal kezdeményezték.
A rendezvénysorozat szeptember 11-én, csütörtökön 19 órától a csíksomlyói kegytemplomban Böjte Csaba celebrálásával megtartott szentmisével kezdődött.
Pénteken délelőtt 10 órától minikonferencia kezdődött Hargita Megye Tanácsa volt tanulmányi központjában, amelyen oktatáson kívüli programokat szervező pedagógusok tartottak előadást. A konferencián elsőként Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte a jelenlevőket, útravalóul Márton Áron püspök örök érvényű gondolatait idézte: „A leghatékonyabb nemzetalkotó és fenntartó erő maga a kultúra: a nemzet kultúrájában él.” A megnyitón a megyei tanács képviseletében Barti Tihamér alelnök mondott köszöntőt. Beszédében a pedagógusok nagyon fontos és hálás munkáját méltatta, amelyet csak hivatással lehet végezni, hiszen minden gyerekből a legjobbat igyekeznek kihozni. Hiánypótló kezdeményezésnek nevezte a mostani találkozót, hiszen mint mondta, az oktatóknak is fel kell töltődniük, meg kell kapniuk azt a megfoghatatlan valamit, amit tovább tudnak adni. Végül Hargita Megye Tanácsának alelnöke sok sikert és kitartást kívánt minden pedagógusnak a kezdődő tanévhez.
A minikonferencián előadást tartott Sándor Csaba Lajos Balánbányáról, aki néptáncra tanítja a gyerekeket több táncegyüttest is vezetve, köztük az Ördögbordát, amely közönségdíjat nyert a magyarországi Fölszállott a páva tehetségkutató 2012-es kiadásában, Haáz Sándor karnagy, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia létrehozója és vezetője, valamint Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella iskolanővérek, akik a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart vezetik.
Ezeket az iskolán kívüli, közösségformáló és –megtartó tevékenységet folytató pedagógusokat munkájukért Majláth Gusztáv-díjjal tüntette ki Hargita Megye Tanácsa. A tanárok munkáját és eredményeit Lukács Levente, a megyei tanács munkatársa mutatta be, a díjakat Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke adta át.
Sándor Csaba Lajos elmondta, ő a közösségformálás útját a néptáncon keresztül találta meg, Haáz Sándor pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a gyerek megtalálja azt a közösséget, amelyben jól érzi magát. Az iskolanővérek az erőszakmentes légkör létrehozásában, a jó erősítésében a gyermekben látják a hatékony nevelés útját, hangzott el az előadások alkalmával.
Széll Adél óvodai tanfelügyelő a pedagógus a tananyag átadásán kívüli nevelő munkájáról beszélt, arról a felelősségről, hogy példaképek kell legyenek a gyerekeknek, majd megköszönte a szervezőknek a hagyománypótló rendezvény kezdeményezését.
Utolsó előadóként Ferencz Levente alapítótag a Kalibáskő Erdei Iskola tevékenységét mutatta be, amelynek célja hatékonyabbá tenni a környezeti nevelést, és a gyakorlati tevékenységre fekteti a hangsúlyt. Végül zárszóként Böjte Csaba testvér a társadalmi munka fontosságát hangsúlyozta, amelynek során felkeltik a gyerekek érdeklődését, ez elengedhetetlen emberré válásukhoz. Minél több szabadidőközpont, a szervezetek közötti partnerségek létrehozására bíztatta a jelenlevőket, amelyekhez, mint mondta, meggyőződése, hogy támogatóra találnak a megyei tanács vezetőségében is. Országos tanévnyitó ünnepség
Szombaton délelőtt 11 órától a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével kezdődött a magyar iskolák országos tanévnyitó eseménye. Ezt követően Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, megyei tanácsos a szakmai szolidaritás és az összefogás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében, majd eredményekben gazdag, sikeres tanévet kívánt, akárcsak Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Nagy Éva, Király András, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium RMDSZ-es államtitkár kabinetjének vezetője köszöntött minden magyar tanintézetbe járó óvodást, iskolást és szüleiket, illetve azt hangsúlyozta, hogy legnagyobb kincsünk az anyanyelvünk. Dávid László, a csíkszeredai Sapientia EMTE rektora szintén az értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja pedig az iskolai tapasztalatok egy életre szóló hatásáról beszélt.
Hargita Megye Tanácsa prioritásként kezeli az oktatás kérdését, az intézmény képviseletében Borboly Csaba elnök mondott ünnepi beszédet. Mint fogalmazott, a tanintézetek feladata megtanítani beszélni, tanulni és cselekedni a gyerekeket. És ha mindez a hit, a remény és a szeretet jegyében történik, itthon maradásra sarkallja gyerekeinket, hiszen jelenleg a legnagyobb problémánk nem a beolvadás, hanem az elvándorlás, mondta a megyeelnök.
- Az erdélyi magyar iskolai rendszer számára a piaci igényeknek megfelelő képzettség nyújtása az egyetlen módja annak, hogy ez a rendszer hosszútávon megmaradjon. A tudás piacképessége nem feltétlenül a megszerzett diploma szintjétől függ. Példa erre, hogy a Hargita megyei munkaügyi központnál egy tavaly meghirdetett portási állásra ketten is jelentkeztek, akik az európai tanulmányok karán szereztek felsőfokú diplomát, ugyanakkor a képzett szakmunkásokból hiány van. Különösen a szakoktatás területén évről évre fontosabbá válik a képzettség. A jövőben ez méginkább így lesz, elsősorban a számítástechnika fejlődése és az ezzel járó automatizáció terjedése miatt. Hozzá kell járulni a szakoktatás persztizsének növeléséhez, akár a jó példák hangsúlyozásával, már a családban megerősíteni a hagyományos mesterségek iránti megbecsülést. Ebben a folyamatban a pedagógusok meghatározó szerepe mellett a szülőkre is jelentős feladat hárul – mondta Borboly Csaba, majd kitartást és eredményes tevékenységet kívánt mindenkinek.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a házigazda szerepében köszöntötte az egybegyűlteket, és gratulált a kezdeményezéshez, majd Ráduly Róbert Kálmán polgármester üzenetét is közvetítette. Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szintén elhozta kollégái jó kívánságait. Végül a fiatal, pályakezdő pedagógusokat Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte, a nyugdíjba vonuló kollégákat pedig Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos. Az esemény ünnepi hangulatát diákok szavalatai, valamint a Codex régizene együttes kórusművei emelték. Közlemény
Erdély.ma
Háromnapos rendezvénysorozattal búcsúztatták a vakációt és töltődtek fel az új tanévre a romániai magyar pedagógusok Csíksomlyón. A szeptember 11–13-án a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és Hargita megye tanácsa közös szervezésében megtartott hiánypótló eseménysort hagyományteremtő céllal kezdeményezték.
A rendezvénysorozat szeptember 11-én, csütörtökön 19 órától a csíksomlyói kegytemplomban Böjte Csaba celebrálásával megtartott szentmisével kezdődött.
Pénteken délelőtt 10 órától minikonferencia kezdődött Hargita Megye Tanácsa volt tanulmányi központjában, amelyen oktatáson kívüli programokat szervező pedagógusok tartottak előadást. A konferencián elsőként Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte a jelenlevőket, útravalóul Márton Áron püspök örök érvényű gondolatait idézte: „A leghatékonyabb nemzetalkotó és fenntartó erő maga a kultúra: a nemzet kultúrájában él.” A megnyitón a megyei tanács képviseletében Barti Tihamér alelnök mondott köszöntőt. Beszédében a pedagógusok nagyon fontos és hálás munkáját méltatta, amelyet csak hivatással lehet végezni, hiszen minden gyerekből a legjobbat igyekeznek kihozni. Hiánypótló kezdeményezésnek nevezte a mostani találkozót, hiszen mint mondta, az oktatóknak is fel kell töltődniük, meg kell kapniuk azt a megfoghatatlan valamit, amit tovább tudnak adni. Végül Hargita Megye Tanácsának alelnöke sok sikert és kitartást kívánt minden pedagógusnak a kezdődő tanévhez.
A minikonferencián előadást tartott Sándor Csaba Lajos Balánbányáról, aki néptáncra tanítja a gyerekeket több táncegyüttest is vezetve, köztük az Ördögbordát, amely közönségdíjat nyert a magyarországi Fölszállott a páva tehetségkutató 2012-es kiadásában, Haáz Sándor karnagy, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia létrehozója és vezetője, valamint Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella iskolanővérek, akik a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart vezetik.
Ezeket az iskolán kívüli, közösségformáló és –megtartó tevékenységet folytató pedagógusokat munkájukért Majláth Gusztáv-díjjal tüntette ki Hargita Megye Tanácsa. A tanárok munkáját és eredményeit Lukács Levente, a megyei tanács munkatársa mutatta be, a díjakat Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke adta át.
Sándor Csaba Lajos elmondta, ő a közösségformálás útját a néptáncon keresztül találta meg, Haáz Sándor pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a gyerek megtalálja azt a közösséget, amelyben jól érzi magát. Az iskolanővérek az erőszakmentes légkör létrehozásában, a jó erősítésében a gyermekben látják a hatékony nevelés útját, hangzott el az előadások alkalmával.
Széll Adél óvodai tanfelügyelő a pedagógus a tananyag átadásán kívüli nevelő munkájáról beszélt, arról a felelősségről, hogy példaképek kell legyenek a gyerekeknek, majd megköszönte a szervezőknek a hagyománypótló rendezvény kezdeményezését.
Utolsó előadóként Ferencz Levente alapítótag a Kalibáskő Erdei Iskola tevékenységét mutatta be, amelynek célja hatékonyabbá tenni a környezeti nevelést, és a gyakorlati tevékenységre fekteti a hangsúlyt. Végül zárszóként Böjte Csaba testvér a társadalmi munka fontosságát hangsúlyozta, amelynek során felkeltik a gyerekek érdeklődését, ez elengedhetetlen emberré válásukhoz. Minél több szabadidőközpont, a szervezetek közötti partnerségek létrehozására bíztatta a jelenlevőket, amelyekhez, mint mondta, meggyőződése, hogy támogatóra találnak a megyei tanács vezetőségében is. Országos tanévnyitó ünnepség
Szombaton délelőtt 11 órától a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével kezdődött a magyar iskolák országos tanévnyitó eseménye. Ezt követően Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, megyei tanácsos a szakmai szolidaritás és az összefogás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében, majd eredményekben gazdag, sikeres tanévet kívánt, akárcsak Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Nagy Éva, Király András, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium RMDSZ-es államtitkár kabinetjének vezetője köszöntött minden magyar tanintézetbe járó óvodást, iskolást és szüleiket, illetve azt hangsúlyozta, hogy legnagyobb kincsünk az anyanyelvünk. Dávid László, a csíkszeredai Sapientia EMTE rektora szintén az értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja pedig az iskolai tapasztalatok egy életre szóló hatásáról beszélt.
Hargita Megye Tanácsa prioritásként kezeli az oktatás kérdését, az intézmény képviseletében Borboly Csaba elnök mondott ünnepi beszédet. Mint fogalmazott, a tanintézetek feladata megtanítani beszélni, tanulni és cselekedni a gyerekeket. És ha mindez a hit, a remény és a szeretet jegyében történik, itthon maradásra sarkallja gyerekeinket, hiszen jelenleg a legnagyobb problémánk nem a beolvadás, hanem az elvándorlás, mondta a megyeelnök.
- Az erdélyi magyar iskolai rendszer számára a piaci igényeknek megfelelő képzettség nyújtása az egyetlen módja annak, hogy ez a rendszer hosszútávon megmaradjon. A tudás piacképessége nem feltétlenül a megszerzett diploma szintjétől függ. Példa erre, hogy a Hargita megyei munkaügyi központnál egy tavaly meghirdetett portási állásra ketten is jelentkeztek, akik az európai tanulmányok karán szereztek felsőfokú diplomát, ugyanakkor a képzett szakmunkásokból hiány van. Különösen a szakoktatás területén évről évre fontosabbá válik a képzettség. A jövőben ez méginkább így lesz, elsősorban a számítástechnika fejlődése és az ezzel járó automatizáció terjedése miatt. Hozzá kell járulni a szakoktatás persztizsének növeléséhez, akár a jó példák hangsúlyozásával, már a családban megerősíteni a hagyományos mesterségek iránti megbecsülést. Ebben a folyamatban a pedagógusok meghatározó szerepe mellett a szülőkre is jelentős feladat hárul – mondta Borboly Csaba, majd kitartást és eredményes tevékenységet kívánt mindenkinek.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a házigazda szerepében köszöntötte az egybegyűlteket, és gratulált a kezdeményezéshez, majd Ráduly Róbert Kálmán polgármester üzenetét is közvetítette. Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szintén elhozta kollégái jó kívánságait. Végül a fiatal, pályakezdő pedagógusokat Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte, a nyugdíjba vonuló kollégákat pedig Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos. Az esemény ünnepi hangulatát diákok szavalatai, valamint a Codex régizene együttes kórusművei emelték. Közlemény
Erdély.ma
2014. szeptember 14.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra.
Az SZNT - Izsák Balázs elnök által jegyzett - vasárnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é volt, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, "autonomista arculatát építő RMDSZ".
Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy "a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját". Az új mozgalom támogatói ezzel "a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek" - véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll a rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező mozgalomra, "amely Bukarestből ellenőrözött és irányított". "A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának a fölszámolása, vagy legalább az ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól, és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése" - vélte a tanács, mely szerint "a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének".
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, "ellenőrzött autonómiamozgalomhoz".
Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. "Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!" - szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Az SZNT szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ tervezete, 2014 szeptember 14., Kolozsvár
MTI
Az SZNT - Izsák Balázs elnök által jegyzett - vasárnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é volt, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, "autonomista arculatát építő RMDSZ".
Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy "a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját". Az új mozgalom támogatói ezzel "a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek" - véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll a rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező mozgalomra, "amely Bukarestből ellenőrözött és irányított". "A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának a fölszámolása, vagy legalább az ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól, és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése" - vélte a tanács, mely szerint "a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének".
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, "ellenőrzött autonómiamozgalomhoz".
Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. "Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!" - szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Az SZNT szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ tervezete, 2014 szeptember 14., Kolozsvár
MTI
2014. szeptember 14.
ROMÁNIÁT IS ELLEPI A MIGRÁNSÁRADAT
ELRENDELTÉK A KOCKÁZATOS HATÁRSZAKASZOK VÉDELMÉT
Minden eddiginél nagyobb „fogást” hajtott végre a román határrendészet: szerda hajnalban egy viharba került, több mint 150 embert szállító halászhajót vontatott be a Fekete-tengerről a Constanta közelében lévő Midia kikötőjébe.
Egyre sűrűbben érkeznek ázsiai bevándorlókat szállító kisebb-nagyobb hajók Törökország irányából a román felségvizekre, legutóbb szeptember 9-én egy csaknem száz illegális bevándorlót szállító hajót füleltek le a hatóságok. A 96 iraki és iráni migráns ügyében épp csak megkezdték a 30 napos őrizetbe vétellel és a kiutasítással kapcsolatos eljárást, az otopeni és aradi befogadóközpontban való elhelyezésüket, máris itt a következő nagyobb léptékű ügy.
A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelőrendszere már kedden este észlelte a Midiától 32 tengeri mérföldnyire lévő hajót, amelynek fedélzetén egy helikopteres járőr nagyon sok ember tartózkodását valószínűsítette. A parti őrség két hajója el is indult a gyanús jármű felé, annál is inkább, mert a viharos tengeren szemmel láthatóan irányítás nélkül maradt halászhajó vészjelzéseket adott le. A hajót hajnalban sikerült bevontatnia Midiába egy olajkutató platformhoz tartozó civil hajónak. Fedélzetén 157 ember, köztük 56 gyermek zsúfolódott össze, valamennyien iráni, illetve iraki állampolgárnak mondták magukat, de egyiküknél sem volt személyazonosságot bizonyító igazolvány.
A tengeri kísérletek mellett egyre nő az illegális vasúti határátlépéssel próbálkozók száma is. Vasárnap Temesváron szállítottak le a rendőrök egy 30 fős csoportot egy vonatról, majd 15 olyan személyt, akiket Magyarországról fordítottak vissza a határrendészeti erők. A bánsági nagyváros botanikus kertjében amúgy máris kisebb menekülttábor alakult ki, a helyzetet egyre aggasztóbbnak tartja a lakosság és a város elöljárósága egyaránt. Az év első hat hónapjában a román határrendészek 2474 határsértőt tartóztattak fel, 1437-en illegálisan érkeztek Romániába, 1037-en pedig törvénytelen módon próbálták elhagyni az országot.
Bár Románia még mindig nem szembesül olyan nagyságrendű migrációs nyomással, mint más uniós országok, a határrendészet fokozott figyelmet szentel a jelenségnek. A kockázatosnak ítélt határszakaszok védelmét más térségekből érkezett határrendészekkel erősítették meg, csendőri és rendőri alakulatokat is bevontak a járőrözésbe. A kerítésépítés még nem szerepel a napirenden. Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy) / Magyar Idők (Budapest)
ELRENDELTÉK A KOCKÁZATOS HATÁRSZAKASZOK VÉDELMÉT
Minden eddiginél nagyobb „fogást” hajtott végre a román határrendészet: szerda hajnalban egy viharba került, több mint 150 embert szállító halászhajót vontatott be a Fekete-tengerről a Constanta közelében lévő Midia kikötőjébe.
Egyre sűrűbben érkeznek ázsiai bevándorlókat szállító kisebb-nagyobb hajók Törökország irányából a román felségvizekre, legutóbb szeptember 9-én egy csaknem száz illegális bevándorlót szállító hajót füleltek le a hatóságok. A 96 iraki és iráni migráns ügyében épp csak megkezdték a 30 napos őrizetbe vétellel és a kiutasítással kapcsolatos eljárást, az otopeni és aradi befogadóközpontban való elhelyezésüket, máris itt a következő nagyobb léptékű ügy.
A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelőrendszere már kedden este észlelte a Midiától 32 tengeri mérföldnyire lévő hajót, amelynek fedélzetén egy helikopteres járőr nagyon sok ember tartózkodását valószínűsítette. A parti őrség két hajója el is indult a gyanús jármű felé, annál is inkább, mert a viharos tengeren szemmel láthatóan irányítás nélkül maradt halászhajó vészjelzéseket adott le. A hajót hajnalban sikerült bevontatnia Midiába egy olajkutató platformhoz tartozó civil hajónak. Fedélzetén 157 ember, köztük 56 gyermek zsúfolódott össze, valamennyien iráni, illetve iraki állampolgárnak mondták magukat, de egyiküknél sem volt személyazonosságot bizonyító igazolvány.
A tengeri kísérletek mellett egyre nő az illegális vasúti határátlépéssel próbálkozók száma is. Vasárnap Temesváron szállítottak le a rendőrök egy 30 fős csoportot egy vonatról, majd 15 olyan személyt, akiket Magyarországról fordítottak vissza a határrendészeti erők. A bánsági nagyváros botanikus kertjében amúgy máris kisebb menekülttábor alakult ki, a helyzetet egyre aggasztóbbnak tartja a lakosság és a város elöljárósága egyaránt. Az év első hat hónapjában a román határrendészek 2474 határsértőt tartóztattak fel, 1437-en illegálisan érkeztek Romániába, 1037-en pedig törvénytelen módon próbálták elhagyni az országot.
Bár Románia még mindig nem szembesül olyan nagyságrendű migrációs nyomással, mint más uniós országok, a határrendészet fokozott figyelmet szentel a jelenségnek. A kockázatosnak ítélt határszakaszok védelmét más térségekből érkezett határrendészekkel erősítették meg, csendőri és rendőri alakulatokat is bevontak a járőrözésbe. A kerítésépítés még nem szerepel a napirenden. Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy) / Magyar Idők (Budapest)
2014. szeptember 15.
Román civilek helytelenítik a közvita korlátozásának szándékát
Több román civil szervezet közleményben tiltakozott a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) a székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatos állásfoglalása ellen, arra hivatkozva, hogy a szabad véleménynyilvánítás betiltása vagy korlátozása a demokráciát és a jogállamiságot ásná alá – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
A bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM csütörtöki állásfoglalásában megkérdőjelezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatának alkotmányosságát, és az erről rendezendő közvitát is veszélyesnek minősítette.
„Felhívjuk a CSM figyelmét arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének tízedik cikkelye szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához (...) Ez a jog magába foglalja az alkotmány előírásainak megvitatási szabadságát is, beleértve azokét a cikkelyekét, amelyeket nem lehet alkotmánymódosítással megváltoztatni" – olvasható a négy civil szervezet közleményében.
MTI, Erdély.ma
Több román civil szervezet közleményben tiltakozott a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) a székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatos állásfoglalása ellen, arra hivatkozva, hogy a szabad véleménynyilvánítás betiltása vagy korlátozása a demokráciát és a jogállamiságot ásná alá – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
A bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM csütörtöki állásfoglalásában megkérdőjelezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatának alkotmányosságát, és az erről rendezendő közvitát is veszélyesnek minősítette.
„Felhívjuk a CSM figyelmét arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének tízedik cikkelye szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához (...) Ez a jog magába foglalja az alkotmány előírásainak megvitatási szabadságát is, beleértve azokét a cikkelyekét, amelyeket nem lehet alkotmánymódosítással megváltoztatni" – olvasható a négy civil szervezet közleményében.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 15.
A Gazprom tíz százalékkal kevesebb gázt szállít keddtől Romániának
A Gazprom közölte a bukaresti hatóságokkal, hogy keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét; az orosz cég nem indokolta a döntést – jelentette be hétfőn Razvan Nicolescu, román energiaügyi tárca nélküli miniszter. „Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk ehhez a helyzethez, amely várhatóan a következő hónapokban is meg fog ismétlődni. Az orosz gázimport azonban elenyésző mennyiségű, nem érinti az ellátás biztonságát, akkor sem, ha teljesen leállítják a gázszállítást, és csak tavasszal indítják újra. Felkészültünk minden eshetőségre, és Románia lakossága akkor sem fog a hidegtől szenvedni, ha rendkívül kemény lesz a tél" – jelentette ki a miniszter.
Nicolescu ugyanakkor közölte, azt is jelezte bolgár, szerb és moldovai kollégájának, hogy Románia legfeljebb nagyon kis mértékben tud majd szomszédainak segíteni, ha gondjaik lesznek a gázellátásban. Mint kifejtette, a román gázhálózatot a moldovaival összekötő Jászvásár (Iasi) – Ungheni vezeték egyelőre műszakilag sem alkalmas arra, hogy a moldovai gázszükséglet három százalékánál nagyobb mennyiségű földgázt szállítsanak rajta.
Nicolescu elmondta: Romániának jelenleg 2,5 milliárd köbméternyi földgáztartaléka van a tározókban, amely 2,8 milliárdra növelhető a tartalékolási időszak végéig. A miniszter szerint ebben az időszakban Románia napi 16 millió köbméter földgázt használ, és ennek csaknem kétszeresét, 31 millió köbmétert termel.
A Mediafax hírügynökség szerint Románia évi földgázszükséglete 12,5 milliárd köbméterre tehető, ugyanakkor a belföldi termelés évi 11 milliárd köbmétert tesz ki.
A kelet-közép-európai országok közül Románia függ a legkevésbé az orosz gáztól: eddig is évi szükséglete kevesebb mint negyedét importálta Oroszországból, de ennek egy jelentős részét saját termelésből is képes lenne pótolni, hőerőműveinek többsége pedig fűtőolajjal is üzemeltethető.
MTI, Erdély.ma
A Gazprom közölte a bukaresti hatóságokkal, hogy keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét; az orosz cég nem indokolta a döntést – jelentette be hétfőn Razvan Nicolescu, román energiaügyi tárca nélküli miniszter. „Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk ehhez a helyzethez, amely várhatóan a következő hónapokban is meg fog ismétlődni. Az orosz gázimport azonban elenyésző mennyiségű, nem érinti az ellátás biztonságát, akkor sem, ha teljesen leállítják a gázszállítást, és csak tavasszal indítják újra. Felkészültünk minden eshetőségre, és Románia lakossága akkor sem fog a hidegtől szenvedni, ha rendkívül kemény lesz a tél" – jelentette ki a miniszter.
Nicolescu ugyanakkor közölte, azt is jelezte bolgár, szerb és moldovai kollégájának, hogy Románia legfeljebb nagyon kis mértékben tud majd szomszédainak segíteni, ha gondjaik lesznek a gázellátásban. Mint kifejtette, a román gázhálózatot a moldovaival összekötő Jászvásár (Iasi) – Ungheni vezeték egyelőre műszakilag sem alkalmas arra, hogy a moldovai gázszükséglet három százalékánál nagyobb mennyiségű földgázt szállítsanak rajta.
Nicolescu elmondta: Romániának jelenleg 2,5 milliárd köbméternyi földgáztartaléka van a tározókban, amely 2,8 milliárdra növelhető a tartalékolási időszak végéig. A miniszter szerint ebben az időszakban Románia napi 16 millió köbméter földgázt használ, és ennek csaknem kétszeresét, 31 millió köbmétert termel.
A Mediafax hírügynökség szerint Románia évi földgázszükséglete 12,5 milliárd köbméterre tehető, ugyanakkor a belföldi termelés évi 11 milliárd köbmétert tesz ki.
A kelet-közép-európai országok közül Románia függ a legkevésbé az orosz gáztól: eddig is évi szükséglete kevesebb mint negyedét importálta Oroszországból, de ennek egy jelentős részét saját termelésből is képes lenne pótolni, hőerőműveinek többsége pedig fűtőolajjal is üzemeltethető.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 15.
Már az ábécé sem fontos
Egy olyan országnak, amelyben a pénz, a megvesztegetés, a politikai ambíció nagyobb úr, mint a becsület, az őszinteség, a szorgalom, a tudás iránti vágy, ahol naponta ezrek válnak munkanélkülivé, és szinte minden második család szétesik, ahonnan emberek százezrei vándorolnak évente külföldre a jobb megélhetés reményében, egy ilyen országnak egyetlen esélye, hogy megmeneküljön a további mélyrepüléstől, ha olyan fiatalokat nevel, akik kreatívak, önállóan oldanak meg feladatokat, lépést tartanak a tudomány fejlődésével, és cselekvéseikben szem előtt tartják a közösségi érdekeket is.
Ezzel ellentétben mit tesz az ilyen ország? Politikai csatározások eszközévé süllyeszti az oktatást, prédaként dobva azok elé, akik egy-egy mandátum erejéig ülnek az oktatási tárca különböző szintű bársonyszékeiben, és mindent megváltoztatnak, amit elődjük hátrahagyott. A ma kezdődő tanév minden eddigitől eltér, 2014. szeptember 15. annak okán kerül be a történelembe, hogy az első és a második osztályosok tankönyv nélkül vágnak neki az új (reform)tanterv szerinti tanulásnak. Ábécéskönyv nélkül tanulják az ábécét, munkafüzetből a románt, matematikát és természetismeretet, és tanítóik felkészültségén, leleményességén múlik, hogy ilyen körülmények között mire jutnak. A tanévkezdés másik botránycikke az a miniszteri rendelet, amely megengedi az egyetemeknek, hogy középiskola utáni technikumi képzést indítsanak, amelyekre érettségi oklevél nélkül is be lehet iratkozni. A színvonalas, nagy hagyományú állami egyetemek azonnal kijelentették, hogy nem élnek a lehetőséggel, sőt, követelik a rendelet visszavonását, de a magánegyetemek fontolóra veszik, mert ilyenképpen hallgatókat nyernének. Az a hír is szárnyra kelt, hogy a kollégiumnak nevezett, két-három éves tanfolyamokon kreditpontok szerezhetőek, amelyeket az egyetemi alapképzésre átiratkozóknak elismernek. Ezt Remus Pricopie tárcavezető azonnal cáfolta, a felsőfokú oktatásért felelős megbízott miniszter pedig azt is megmagyarázta, hogy a jól felkészült oktatók és az egyetemek infrastruktúrája miatt lennének eredményesek ezek a kollégiumok. Nos, botrányból van bőven tanévkezdéskor is – a diákok és a pedagógusok nyári vizsgaidőszakáról ne is beszéljünk, amikor a megvesztegetett tanárok ügyei voltak terítéken –, pénz ellenben annál kevesebb, csak a helyi önkormányzatoknak köszönhető, hogy frissen meszelt tantermekben, felújított épületekben fogadják ma legtöbb helyen az óvodásokat, iskolásokat. Mindezek ellenére és ezekkel együtt ma virágerdők borítják az óvodák, iskolák udvarát, és újból becsengetnek. Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egy olyan országnak, amelyben a pénz, a megvesztegetés, a politikai ambíció nagyobb úr, mint a becsület, az őszinteség, a szorgalom, a tudás iránti vágy, ahol naponta ezrek válnak munkanélkülivé, és szinte minden második család szétesik, ahonnan emberek százezrei vándorolnak évente külföldre a jobb megélhetés reményében, egy ilyen országnak egyetlen esélye, hogy megmeneküljön a további mélyrepüléstől, ha olyan fiatalokat nevel, akik kreatívak, önállóan oldanak meg feladatokat, lépést tartanak a tudomány fejlődésével, és cselekvéseikben szem előtt tartják a közösségi érdekeket is.
Ezzel ellentétben mit tesz az ilyen ország? Politikai csatározások eszközévé süllyeszti az oktatást, prédaként dobva azok elé, akik egy-egy mandátum erejéig ülnek az oktatási tárca különböző szintű bársonyszékeiben, és mindent megváltoztatnak, amit elődjük hátrahagyott. A ma kezdődő tanév minden eddigitől eltér, 2014. szeptember 15. annak okán kerül be a történelembe, hogy az első és a második osztályosok tankönyv nélkül vágnak neki az új (reform)tanterv szerinti tanulásnak. Ábécéskönyv nélkül tanulják az ábécét, munkafüzetből a románt, matematikát és természetismeretet, és tanítóik felkészültségén, leleményességén múlik, hogy ilyen körülmények között mire jutnak. A tanévkezdés másik botránycikke az a miniszteri rendelet, amely megengedi az egyetemeknek, hogy középiskola utáni technikumi képzést indítsanak, amelyekre érettségi oklevél nélkül is be lehet iratkozni. A színvonalas, nagy hagyományú állami egyetemek azonnal kijelentették, hogy nem élnek a lehetőséggel, sőt, követelik a rendelet visszavonását, de a magánegyetemek fontolóra veszik, mert ilyenképpen hallgatókat nyernének. Az a hír is szárnyra kelt, hogy a kollégiumnak nevezett, két-három éves tanfolyamokon kreditpontok szerezhetőek, amelyeket az egyetemi alapképzésre átiratkozóknak elismernek. Ezt Remus Pricopie tárcavezető azonnal cáfolta, a felsőfokú oktatásért felelős megbízott miniszter pedig azt is megmagyarázta, hogy a jól felkészült oktatók és az egyetemek infrastruktúrája miatt lennének eredményesek ezek a kollégiumok. Nos, botrányból van bőven tanévkezdéskor is – a diákok és a pedagógusok nyári vizsgaidőszakáról ne is beszéljünk, amikor a megvesztegetett tanárok ügyei voltak terítéken –, pénz ellenben annál kevesebb, csak a helyi önkormányzatoknak köszönhető, hogy frissen meszelt tantermekben, felújított épületekben fogadják ma legtöbb helyen az óvodásokat, iskolásokat. Mindezek ellenére és ezekkel együtt ma virágerdők borítják az óvodák, iskolák udvarát, és újból becsengetnek. Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 15.
Székely Nemzeti Tanács: Bomlaszt az RMDSZ tervezete
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra. Az SZNT – Izsák Balázs elnök által jegyzett – tegnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, „autonomista arculatát építő RMDSZ”. Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy „a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját”. Az új mozgalom támogatói ezzel „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek” – véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező, „Bukarestből ellenőrzött és irányított” mozgalomra. „A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának felszámolása vagy legalább ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése” – vélte a tanács, mely szerint „a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének”.
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit tegnapi közleményében az SZNT.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra. Az SZNT – Izsák Balázs elnök által jegyzett – tegnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, „autonomista arculatát építő RMDSZ”. Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy „a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját”. Az új mozgalom támogatói ezzel „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek” – véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező, „Bukarestből ellenőrzött és irányított” mozgalomra. „A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának felszámolása vagy legalább ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése” – vélte a tanács, mely szerint „a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének”.
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit tegnapi közleményében az SZNT.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 15.
Zászló és címer kerestetik (Partium Székelyföld nyomában)
Nagyváradon kiállítás nyílt azokból a partiumi zászló- és címertervekből, amelyeket a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) által meghirdetett pályázatra küldtek be – közölte szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A május végén kiírt pályázatra tizennyolc pályamunka érkezett, melyek közül egy heraldikusból, történészből, grafikusból és földrajztudósból álló szakértői bizottság választja ki Partium majdani jelképeit. A szélesebb közönség egy hónapig láthatja a terveket. A pályázat kiírásakor a szervezők közölték: az erdélyi országgyűlés 1659-ben Szászsebesen elfogadott határozata írja le az erdélyi nemzetek jelképeit, és rendelkezik azok elkészítéséről és használatáról. A pályázati kiíráshoz mellékelt, 355 évvel ezelőtti határozat a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg „Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része” jelképeként. A Partium pecsétnyomója és címere azonban a váradi vár török kézre jutása miatt sohasem készült el. A kiállítás pénteki megnyitóján Csomortányi István, a PAT elnöke elmondta, a Partium bő másfél évtizedes lemaradásban van a székelyföldi autonómiaküzdelemhez képest, amely szintén a székely jelképek elkészítésével kezdődött. Csomortányi hozzátette, jól tudják, a Partium leendő jelképeit ugyanolyan támadássorozat fogja érni, mint a székely szimbólumokat. Úgy vélte azonban, hogy az esetleges támadások akár hasznára is válhatnak az önrendelkezési mozgalomnak. A PAT elnöke hangsúlyozta, hogy a Partiumban élő 400 ezer magyart ugyanúgy megilleti a területi önrendelkezés joga, mint a Kárpát-medence más területein élő magyarokat.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőjében kifejtette, talán nem is beszélnénk ma Partiumról, ha az első világháború végén nem kerül Romániához a terület. „Rajtunk a sor, hogy a regionális önazonosságtudatot minden eszközzel megerősítsük, és ezt nagymértékben szolgálja a saját zászló és címer” – hangsúlyozta.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje szerint a partiumi identitás és a helyi közösségek érdekeinek felmutatása az európai normalitás része. Megjegyezte, ma még csak vágyálomnak tűnik, hogy például az Érmellék saját parlamenttel és kormánnyal rendelkező, virágzó kisrégió legyen a partiumi régió keretében, pedig néhány száz kilométerre, Európa számos országában ez a realitás.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagyváradon kiállítás nyílt azokból a partiumi zászló- és címertervekből, amelyeket a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) által meghirdetett pályázatra küldtek be – közölte szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A május végén kiírt pályázatra tizennyolc pályamunka érkezett, melyek közül egy heraldikusból, történészből, grafikusból és földrajztudósból álló szakértői bizottság választja ki Partium majdani jelképeit. A szélesebb közönség egy hónapig láthatja a terveket. A pályázat kiírásakor a szervezők közölték: az erdélyi országgyűlés 1659-ben Szászsebesen elfogadott határozata írja le az erdélyi nemzetek jelképeit, és rendelkezik azok elkészítéséről és használatáról. A pályázati kiíráshoz mellékelt, 355 évvel ezelőtti határozat a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg „Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része” jelképeként. A Partium pecsétnyomója és címere azonban a váradi vár török kézre jutása miatt sohasem készült el. A kiállítás pénteki megnyitóján Csomortányi István, a PAT elnöke elmondta, a Partium bő másfél évtizedes lemaradásban van a székelyföldi autonómiaküzdelemhez képest, amely szintén a székely jelképek elkészítésével kezdődött. Csomortányi hozzátette, jól tudják, a Partium leendő jelképeit ugyanolyan támadássorozat fogja érni, mint a székely szimbólumokat. Úgy vélte azonban, hogy az esetleges támadások akár hasznára is válhatnak az önrendelkezési mozgalomnak. A PAT elnöke hangsúlyozta, hogy a Partiumban élő 400 ezer magyart ugyanúgy megilleti a területi önrendelkezés joga, mint a Kárpát-medence más területein élő magyarokat.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőjében kifejtette, talán nem is beszélnénk ma Partiumról, ha az első világháború végén nem kerül Romániához a terület. „Rajtunk a sor, hogy a regionális önazonosságtudatot minden eszközzel megerősítsük, és ezt nagymértékben szolgálja a saját zászló és címer” – hangsúlyozta.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje szerint a partiumi identitás és a helyi közösségek érdekeinek felmutatása az európai normalitás része. Megjegyezte, ma még csak vágyálomnak tűnik, hogy például az Érmellék saját parlamenttel és kormánnyal rendelkező, virágzó kisrégió legyen a partiumi régió keretében, pedig néhány száz kilométerre, Európa számos országában ez a realitás.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 15.
Százéves történet tavalyról (Tompa Andrea Sepsiszentgyörgyön)
Nem tudni, maradt-e még szék a Lábas Ház más termeiben, mert több kellett a Fejtől s lábtól írójával meghirdetett közönségtalálkozóra, mint ahányra a szervezők számítottak, így hát a második pulzArt szombati irodalmi estje cipekedéssel kezdődött.
Ez amúgy rendben is lenne, mert Tompa Andrea tavaly megjelent regényét mindjárt első szavaival fajsúlyosnak minősítette a beszélgetőtárs Tamás Dénes író, ami nyilván nem a közel 500 oldalas kötet emelgetési nehézségeire vonatkozik, hanem elsősorban a témára: a múlt század tízes-húszas éveiben élt értelmiségi fiatalok – két orvos – sorsának változásait követjük nyomon, és hiába tudjuk, hogy kitalált a hol egyik, hol másik szereplő által továbbvitt történet, a közeg – az akkori kolozsvári és vidéki, fürdői élet – annyira hiteles, hogy a száz évvel ezelőtti Erdélyről is képet alkot az olvasó. Hosszas dokumentálódás és megfontolás eredménye ez, ahogy a régies nyelvezet sem pusztán formai elem, hanem a néző távolságtartását, tisztább látását is segíti egy sokakat foglalkoztató, de irodalmi szempontból igen kevéssé feldolgozott területen. Az 1971-ben Kolozsváron született, 1990-től Budapesten élő, majd 2008-tól ismét Kolozsvárra visszatérő szerző T-szindrómával jelölte az impériumváltás utáni belső vívódásokat, amelyek közül főként a gyászt kívánta ábrázolni, ugyanakkor az élet lehetséges módját is felmutatja, és mindezt végleges „igazságok” megfogalmazása nélkül, hiszen a világ folyton változik, már mi is korábban elképzelhetetlen történelmi események tanúi és résztvevői vagyunk. Az emberi pillanatokról azonban a szakemberek, a történészek nem írnak, pedig laikusok számára így válik érthetőbbé egy-egy korszak: ha van, aki „lefordítja”. A már több díjjal kitüntetett Tompa Andrea előző regénye, A hóhér háza is Kolozsváron játszódik, a hetvenes-nyolcvanas éveket mutatja be egy kamasz lány szemszögéből.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem tudni, maradt-e még szék a Lábas Ház más termeiben, mert több kellett a Fejtől s lábtól írójával meghirdetett közönségtalálkozóra, mint ahányra a szervezők számítottak, így hát a második pulzArt szombati irodalmi estje cipekedéssel kezdődött.
Ez amúgy rendben is lenne, mert Tompa Andrea tavaly megjelent regényét mindjárt első szavaival fajsúlyosnak minősítette a beszélgetőtárs Tamás Dénes író, ami nyilván nem a közel 500 oldalas kötet emelgetési nehézségeire vonatkozik, hanem elsősorban a témára: a múlt század tízes-húszas éveiben élt értelmiségi fiatalok – két orvos – sorsának változásait követjük nyomon, és hiába tudjuk, hogy kitalált a hol egyik, hol másik szereplő által továbbvitt történet, a közeg – az akkori kolozsvári és vidéki, fürdői élet – annyira hiteles, hogy a száz évvel ezelőtti Erdélyről is képet alkot az olvasó. Hosszas dokumentálódás és megfontolás eredménye ez, ahogy a régies nyelvezet sem pusztán formai elem, hanem a néző távolságtartását, tisztább látását is segíti egy sokakat foglalkoztató, de irodalmi szempontból igen kevéssé feldolgozott területen. Az 1971-ben Kolozsváron született, 1990-től Budapesten élő, majd 2008-tól ismét Kolozsvárra visszatérő szerző T-szindrómával jelölte az impériumváltás utáni belső vívódásokat, amelyek közül főként a gyászt kívánta ábrázolni, ugyanakkor az élet lehetséges módját is felmutatja, és mindezt végleges „igazságok” megfogalmazása nélkül, hiszen a világ folyton változik, már mi is korábban elképzelhetetlen történelmi események tanúi és résztvevői vagyunk. Az emberi pillanatokról azonban a szakemberek, a történészek nem írnak, pedig laikusok számára így válik érthetőbbé egy-egy korszak: ha van, aki „lefordítja”. A már több díjjal kitüntetett Tompa Andrea előző regénye, A hóhér háza is Kolozsváron játszódik, a hetvenes-nyolcvanas éveket mutatja be egy kamasz lány szemszögéből.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 15.
Hagyományőrzők zászlóavatása
Történelmi múltidézés
Szombaton Rigmányban, azon a helyen, ahol állítólag hajdanában II. Rákóczi Ferenc is megpihent, a korabeli ceremóniát idéző ünnepségen megszentelték a marosvásárhelyi Magyar Királyi 23. Határvadász Zászlóalj Hagyományőrző Csoport zászlaját, majd ünnepélyes fogadalmat tettek azok a fiatalok, akik felvállalták azt, hogy az elődök előtt tisztelegve, hozzájuk méltón felidézik a közelmúltat, ápolják azok emlékét, akik elhunytak a második világháborúban.
Az ünnepély ökumenikus istentisztelettel kezdődött egy, a tisztáson szimbolikusan kialakított téren: nyírfából készített kereszt és vallási kellékekkel, ugyanakkor katonai tárgyakkal "díszített" két asztal előtt. Valószínűleg nem erre az alkalomra készült, de az is jelképes volt, hogy a hagyományőrző katonák által alakított teret kisebb árok vette körül, hiszen valamikor a zászlóalj küldetése az volt, hogy a Kárpátok által övezett országhatárt védjék.
A tábori oltárnál az ökumenikus istentiszteletet Buksa Ferenc rigmányi református lelkész, Palkó Ágoston magyarjárai róm. kat. plébános és Varró Bodóczi Barna szentgericei unitárius lelkipásztor tartotta. Az egyházak képviselői szolgálatukban kifejtették, hogy azok az elődök, akiknek az emlékére létrejött a hagyományőrző zászlóalj, tulajdonképpen a hazát védték, otthonukat, és a kommunizmus ellen is harcoltak. Példamutató volt bátorságuk, helytállásuk, hazaszeretetük – olyan erények, eszmék ezek, amelyeket ma is érdemes "zászlónkra tűznünk", amiért érdemes küzdenünk. "Tud-nunk kell, hogy kik voltunk és vagyunk, hagyományainkat ápolva a jövőbe tekintünk" – hangzott el – s ezért szükségünk van ma is példaképekre.
Az istentiszteletet, misét követően Fráter Olivér, a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Orbán Balázst idézve Erdély jelentőségét hangsúlyozta a magyar történelemben, s röviden kitért arra is, hogy a Trianon után elszakított országrészekben milyen áldozatokat kellett hozni a megmaradásért. Ezek között volt az az időszak is, amikor annak reményében vonultak háborúba a székely hadosztályok, hogy megvédik az ősi hazát, de a második világháborút követően, akik ezt túlélték, azok fogolytáborokba kerültek és megjárták a poklok poklát. Ezért is dicséretre méltó a hagyományőrzők kezdeményezése, hogy az elődök emlékét ápolják.
Szolnokról és Debrecenből egy tíztagú küldöttség élén eljött Rigmányba Nagy Péter, aki a Szent László Hadosztály hagyományőrző alakulatát vezeti. Elmondta, 1995- től vállalta fel azt, hogy katonaruhát ölt és emléket állít nagyapjának, nagybátyjának, akik szintén honvédként harcoltak a világégéskor. A mai fiatalok nem is tudják, hogy milyen történelmi időket éltek át eleink, ezért kötelességének tartja mindezekről hiteles képet nyújtani a mai nemzedéknek, s ezért is örömmel vállalták fel azt, hogy segítik az ifj. Benkő József által kezdeményezett hagyományőrző zászlóalj megalakulását.
Ifj. Benkő József történész meghatódottan mondott köszönetet mindazoknak, akik kitartottak mellette. Négy évbe került, ameddig eljutottak oda, hogy zászlót avassanak. Volt, amikor hárman, máskor pedig tízen vették fel az egyenruhát. De a hagyományápolás nemcsak ebből állt. Felkeresték, felújították az elesett honvédok sírjait, megszervezték a doni csata emlékmenetét. Emléktárgyakat gyűjtenek azzal a reménnyel, hogy valamikor önálló múzeumban is felidézhetik a kort. Ifj. Benkő József elmondta, mindezekkel Kosztándi Gyula nagyapjának is emléket állít, aki honvéd volt. Doktorandusz történészként pedig azért választotta a második világháború és körülményei kutatását, mert még élnek azok, akiktől első kézből, hiteles forrásból tájékozódhat a történtekről. Majd egy perc néma csenddel adóztak a második világháborúban elhunyt honvédek emléke előtt.
Élő kapcsolatot teremtett múlt és a jelen között a 91 éves Radó László aki 1943-ban Székelyudvarhelyen vonult be. Miután az oroszok áttörtek a Kárpátokon, az 1300 fiatalból álló zászlóaljat visszavonulásra kényszerítették. A németekkel együtt utoljára 1945. február elsején a küstrini csatába vetették be. (Sz.m.: Berlin eleste előtt ez volt az utolsó erőd, ahol a német haderő azt remélte, hogy megállítja a Georg Zsukov marsall vezette orosz hadsereget, azért, hogy megerősítsék a főváros védelmét. Itt zajlott a második világháború egyik utolsó, legvéresebb csatája, amelyben a hozzávetőleges számítások szerint 5000 német katona esett el, 9000-en megsebesültek, 6000-en estek fogságba. Az oroszok is drágán megfizettek a végső győzelemért: 5000-en haltak meg és 15.000-en megsebesültek.) Radó László a zászlószentelési ceremóniát megelőzően elmondta, a küstrini csatában az 1300 fős zászlóaljból mindössze 134-en maradtak meg. A csata a városban utcáról utcára zajlott és 42 napig tartott. (Sz.m.: március 29-én vonultak vissza a megmaradt német haderők.) Laci bácsi március 12-én esett orosz fogságba. A vladimiri táborban töltött háromévi kényszermunka után szabadult. Honvédsapkával a fején – mint mondta, kissé megfiatalodva – megköszönte a fiataloknak, hogy "nem feledkeznek meg azokról, akik a magyar hazáért az életüket áldozták."
Az ünnepi beszédeket követően az egyházak képviselői megáldották, megszentelték a zászlót, majd Gergely Orsolya zászlóanya felkötötte a háromszínű szalagot, illetve a zászlószegelés következett. A hagyomány szerint azok díszítették ezüstverettel a rudat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a hagyományőrző zászlóalj. Nagy Péter hagyományőrző százados feleskette az újoncokat, majd az immár felszentelt zászlót – mintegy történelmi köszöntésként – a jelen levő hagyományőrző huszáralakulatok zászlóihoz érintették. Mindezt megelőzően rendfokozatokat, emlékérmeket és elismerő oklevelet kaptak azok, akik támogatták az eseményt, a hagyományőrző alakulatot.
A zászlószentelést követően Miholcsa József hagyományőrző huszár elmondta, az alakulatzászló a történelem során a hazát s mindazt az értéket képviselte, amiért harcba szálltak eleink. A hagyományőrzés "halálosan komoly játék", mondta, aki ezt felvállalják – nem kevés anyagi áldozattal –, arra kell törekedjenek, hogy hitelesen tegyék, s mindazzal, amit cselekednek, méltó utódai legyenek azoknak, akiknek az emlékét megidézik. Megtudtuk, az erdélyi hagyományőrző mozgalom szándéka az, hogy lefedje a magyar történelem nagyobb korszakait. Ez még csak részben sikerült – még nincsenek középkori lovagok –, de remélik, hogy kiteljesedik ez a paletta, s az új és újabb nemzedék közelebbi képet kaphat azokról a korokról, amelyeket "újrajátszhatnak".
A rigmányi eseményt színesebbé tette Papp Richárd, Göndör Rezső, Bod Attila és Radó Ilona szavalata, majd a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
Történelmi múltidézés
Szombaton Rigmányban, azon a helyen, ahol állítólag hajdanában II. Rákóczi Ferenc is megpihent, a korabeli ceremóniát idéző ünnepségen megszentelték a marosvásárhelyi Magyar Királyi 23. Határvadász Zászlóalj Hagyományőrző Csoport zászlaját, majd ünnepélyes fogadalmat tettek azok a fiatalok, akik felvállalták azt, hogy az elődök előtt tisztelegve, hozzájuk méltón felidézik a közelmúltat, ápolják azok emlékét, akik elhunytak a második világháborúban.
Az ünnepély ökumenikus istentisztelettel kezdődött egy, a tisztáson szimbolikusan kialakított téren: nyírfából készített kereszt és vallási kellékekkel, ugyanakkor katonai tárgyakkal "díszített" két asztal előtt. Valószínűleg nem erre az alkalomra készült, de az is jelképes volt, hogy a hagyományőrző katonák által alakított teret kisebb árok vette körül, hiszen valamikor a zászlóalj küldetése az volt, hogy a Kárpátok által övezett országhatárt védjék.
A tábori oltárnál az ökumenikus istentiszteletet Buksa Ferenc rigmányi református lelkész, Palkó Ágoston magyarjárai róm. kat. plébános és Varró Bodóczi Barna szentgericei unitárius lelkipásztor tartotta. Az egyházak képviselői szolgálatukban kifejtették, hogy azok az elődök, akiknek az emlékére létrejött a hagyományőrző zászlóalj, tulajdonképpen a hazát védték, otthonukat, és a kommunizmus ellen is harcoltak. Példamutató volt bátorságuk, helytállásuk, hazaszeretetük – olyan erények, eszmék ezek, amelyeket ma is érdemes "zászlónkra tűznünk", amiért érdemes küzdenünk. "Tud-nunk kell, hogy kik voltunk és vagyunk, hagyományainkat ápolva a jövőbe tekintünk" – hangzott el – s ezért szükségünk van ma is példaképekre.
Az istentiszteletet, misét követően Fráter Olivér, a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Orbán Balázst idézve Erdély jelentőségét hangsúlyozta a magyar történelemben, s röviden kitért arra is, hogy a Trianon után elszakított országrészekben milyen áldozatokat kellett hozni a megmaradásért. Ezek között volt az az időszak is, amikor annak reményében vonultak háborúba a székely hadosztályok, hogy megvédik az ősi hazát, de a második világháborút követően, akik ezt túlélték, azok fogolytáborokba kerültek és megjárták a poklok poklát. Ezért is dicséretre méltó a hagyományőrzők kezdeményezése, hogy az elődök emlékét ápolják.
Szolnokról és Debrecenből egy tíztagú küldöttség élén eljött Rigmányba Nagy Péter, aki a Szent László Hadosztály hagyományőrző alakulatát vezeti. Elmondta, 1995- től vállalta fel azt, hogy katonaruhát ölt és emléket állít nagyapjának, nagybátyjának, akik szintén honvédként harcoltak a világégéskor. A mai fiatalok nem is tudják, hogy milyen történelmi időket éltek át eleink, ezért kötelességének tartja mindezekről hiteles képet nyújtani a mai nemzedéknek, s ezért is örömmel vállalták fel azt, hogy segítik az ifj. Benkő József által kezdeményezett hagyományőrző zászlóalj megalakulását.
Ifj. Benkő József történész meghatódottan mondott köszönetet mindazoknak, akik kitartottak mellette. Négy évbe került, ameddig eljutottak oda, hogy zászlót avassanak. Volt, amikor hárman, máskor pedig tízen vették fel az egyenruhát. De a hagyományápolás nemcsak ebből állt. Felkeresték, felújították az elesett honvédok sírjait, megszervezték a doni csata emlékmenetét. Emléktárgyakat gyűjtenek azzal a reménnyel, hogy valamikor önálló múzeumban is felidézhetik a kort. Ifj. Benkő József elmondta, mindezekkel Kosztándi Gyula nagyapjának is emléket állít, aki honvéd volt. Doktorandusz történészként pedig azért választotta a második világháború és körülményei kutatását, mert még élnek azok, akiktől első kézből, hiteles forrásból tájékozódhat a történtekről. Majd egy perc néma csenddel adóztak a második világháborúban elhunyt honvédek emléke előtt.
Élő kapcsolatot teremtett múlt és a jelen között a 91 éves Radó László aki 1943-ban Székelyudvarhelyen vonult be. Miután az oroszok áttörtek a Kárpátokon, az 1300 fiatalból álló zászlóaljat visszavonulásra kényszerítették. A németekkel együtt utoljára 1945. február elsején a küstrini csatába vetették be. (Sz.m.: Berlin eleste előtt ez volt az utolsó erőd, ahol a német haderő azt remélte, hogy megállítja a Georg Zsukov marsall vezette orosz hadsereget, azért, hogy megerősítsék a főváros védelmét. Itt zajlott a második világháború egyik utolsó, legvéresebb csatája, amelyben a hozzávetőleges számítások szerint 5000 német katona esett el, 9000-en megsebesültek, 6000-en estek fogságba. Az oroszok is drágán megfizettek a végső győzelemért: 5000-en haltak meg és 15.000-en megsebesültek.) Radó László a zászlószentelési ceremóniát megelőzően elmondta, a küstrini csatában az 1300 fős zászlóaljból mindössze 134-en maradtak meg. A csata a városban utcáról utcára zajlott és 42 napig tartott. (Sz.m.: március 29-én vonultak vissza a megmaradt német haderők.) Laci bácsi március 12-én esett orosz fogságba. A vladimiri táborban töltött háromévi kényszermunka után szabadult. Honvédsapkával a fején – mint mondta, kissé megfiatalodva – megköszönte a fiataloknak, hogy "nem feledkeznek meg azokról, akik a magyar hazáért az életüket áldozták."
Az ünnepi beszédeket követően az egyházak képviselői megáldották, megszentelték a zászlót, majd Gergely Orsolya zászlóanya felkötötte a háromszínű szalagot, illetve a zászlószegelés következett. A hagyomány szerint azok díszítették ezüstverettel a rudat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a hagyományőrző zászlóalj. Nagy Péter hagyományőrző százados feleskette az újoncokat, majd az immár felszentelt zászlót – mintegy történelmi köszöntésként – a jelen levő hagyományőrző huszáralakulatok zászlóihoz érintették. Mindezt megelőzően rendfokozatokat, emlékérmeket és elismerő oklevelet kaptak azok, akik támogatták az eseményt, a hagyományőrző alakulatot.
A zászlószentelést követően Miholcsa József hagyományőrző huszár elmondta, az alakulatzászló a történelem során a hazát s mindazt az értéket képviselte, amiért harcba szálltak eleink. A hagyományőrzés "halálosan komoly játék", mondta, aki ezt felvállalják – nem kevés anyagi áldozattal –, arra kell törekedjenek, hogy hitelesen tegyék, s mindazzal, amit cselekednek, méltó utódai legyenek azoknak, akiknek az emlékét megidézik. Megtudtuk, az erdélyi hagyományőrző mozgalom szándéka az, hogy lefedje a magyar történelem nagyobb korszakait. Ez még csak részben sikerült – még nincsenek középkori lovagok –, de remélik, hogy kiteljesedik ez a paletta, s az új és újabb nemzedék közelebbi képet kaphat azokról a korokról, amelyeket "újrajátszhatnak".
A rigmányi eseményt színesebbé tette Papp Richárd, Göndör Rezső, Bod Attila és Radó Ilona szavalata, majd a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 15.
Szívvel-lélekkel munkálkodnak a mezőszengyeli templomon
Közeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát.
Menteni, ami még menthető!
A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát.
Péter bácsi kívánsága
Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal.
Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány
De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot.
Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban
A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye.
– Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete.
– Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc.
Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész.
Megmutatjuk, mire vagyunk képesek!
– Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják.
– Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes.
Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
Közeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát.
Menteni, ami még menthető!
A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát.
Péter bácsi kívánsága
Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal.
Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány
De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot.
Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban
A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye.
– Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete.
– Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc.
Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész.
Megmutatjuk, mire vagyunk képesek!
– Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják.
– Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes.
Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 15.
Profilbővítés a Bartók Béla Líceumban
Tanévkezdés előtt a Temes megyei magyar nyelvű oktatásban bekövetkezett változásokról, újdonságokról nyilatkozott a Nyugati Jelennek Kiss Ferenc magyar nyelvű oktatásért felelős tanfelügyelő.
– Az idei tanév legfontosabb újdonsága a mozaik (vegyes) osztályok létrehozása a temesvári Bartók Béla Líceumban. Ez azt jelenti, hogy az eddigi három profil helyett (matematika–informatika, társadalomtudományok, közgazdaság) négy profilból választhattak a kilencedikes diákok, idén ősztől természettudományos profil is indul. Ezek valójában fél osztályok, a reál osztály kettéválik matematika–informatika és természettudomány profilokra, a humán pedig közgazdasági és társadalomtudományok profilokra. A diákok a szaktárgyakat külön tanulják, de vannak közös tantárgyaik is. Mind a négy (fél) osztály megtelt, összesen 53 tanuló iratkozott be a kilencedik osztályokba.
– Megyei szinten a vidéki iskolákban mindenhol megmaradtak a magyar tagozatok?
– Temes megye 13 iskolájában van magyar nyelvű oktatás, akárcsak a múlt tanévben. Ezek közül öt iskolában csak elemi szintű magyar oktatás folyik, líceumi osztályok pedig csak a Bartók Béla Líceumban és a Gerhardinum Katolikus Líceumban vannak. Az előkészítő osztályok (0-dik osztályok) 88 gyerekkel indulnak el az idén, egyedül Nagyszentmiklóson nincs gyerek a magyar előkészítő osztályban, első osztály viszont ott is indul. Megyei szinten 23 magyar óvodai csoport működik, akárcsak az előző évben.
– Az újszentesi iskolába magyar tanítót kerestek, sikerült-e megoldani ezt a problémát, van-e más iskolában is pedagógushiány?
– Az újszentesi iskolából elment egy tanító és egy magyar osztállyal is több indult idén, ezért két tanítóra van szükség. A megyében nem találtunk szakképzett magyar pedagógust, de végül jelentkezett a Székelyföldről egy tanító, aki elvállalta az újszentesi állást, így megoldódott a probléma erre a tanévre. Valamennyi Temes megyei magyar iskolában szakképzett pedagógusok oktatnak.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
Tanévkezdés előtt a Temes megyei magyar nyelvű oktatásban bekövetkezett változásokról, újdonságokról nyilatkozott a Nyugati Jelennek Kiss Ferenc magyar nyelvű oktatásért felelős tanfelügyelő.
– Az idei tanév legfontosabb újdonsága a mozaik (vegyes) osztályok létrehozása a temesvári Bartók Béla Líceumban. Ez azt jelenti, hogy az eddigi három profil helyett (matematika–informatika, társadalomtudományok, közgazdaság) négy profilból választhattak a kilencedikes diákok, idén ősztől természettudományos profil is indul. Ezek valójában fél osztályok, a reál osztály kettéválik matematika–informatika és természettudomány profilokra, a humán pedig közgazdasági és társadalomtudományok profilokra. A diákok a szaktárgyakat külön tanulják, de vannak közös tantárgyaik is. Mind a négy (fél) osztály megtelt, összesen 53 tanuló iratkozott be a kilencedik osztályokba.
– Megyei szinten a vidéki iskolákban mindenhol megmaradtak a magyar tagozatok?
– Temes megye 13 iskolájában van magyar nyelvű oktatás, akárcsak a múlt tanévben. Ezek közül öt iskolában csak elemi szintű magyar oktatás folyik, líceumi osztályok pedig csak a Bartók Béla Líceumban és a Gerhardinum Katolikus Líceumban vannak. Az előkészítő osztályok (0-dik osztályok) 88 gyerekkel indulnak el az idén, egyedül Nagyszentmiklóson nincs gyerek a magyar előkészítő osztályban, első osztály viszont ott is indul. Megyei szinten 23 magyar óvodai csoport működik, akárcsak az előző évben.
– Az újszentesi iskolába magyar tanítót kerestek, sikerült-e megoldani ezt a problémát, van-e más iskolában is pedagógushiány?
– Az újszentesi iskolából elment egy tanító és egy magyar osztállyal is több indult idén, ezért két tanítóra van szükség. A megyében nem találtunk szakképzett magyar pedagógust, de végül jelentkezett a Székelyföldről egy tanító, aki elvállalta az újszentesi állást, így megoldódott a probléma erre a tanévre. Valamennyi Temes megyei magyar iskolában szakképzett pedagógusok oktatnak.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 15.
Csángó magyar, csángó magyar
Egy magyar tévéadón sugárzott dokumentumfilmet küldött egy barátom a világhálón. A legkeletibb magyar faluban, Dobrudzsában, a Konstanca melletti Oituzban (Ojtoz) forgatták. Az első világháború után erőszakkal oda telepített csángó falu mintegy félezer lakossal. Avval a szándékkal, hogy „visszarománosítsák” a lakóit. Közel száz éve elszigetelten, más anyanyelvű, vallású közösségben élnek. (Római katolikus templomuk áll, de abban réges-rég nem magyarul folyik az istentisztelet.) Mégis megtartották anyanyelvüket, vallásukat, énekeiket. Iskola és templom, magyar tévé- és rádióműsor nélkül is. Többségük sohasem járt az anyaországban, olvasni nem tudnak anyanyelvükön. Szájukból olyan fájdalmasan cseng az ősi „Csángó magyar, csángó magyar…” ének. De egy évszázada még mindig azt éneklik.
Úgy ezer kilométerrel nyugatabbra. Első generációs városba települők. Magyar többségű településről repültek ki, a városban raktak fészket. A lakodalomban összegyűlt pénzből kitelt a panellakás. Számukra elérhetők a tévéprogramok, napilap, óvoda, iskola anyanyelven. Egy kis törődéssel a magyar közösségek (érdekvédelmi szervezet, politikai párt, kulturális szervezetek) felé is megtalálhatnák a kapcsolatot. Gyermekeiket mégis többségi iskolába járatják, a közösségben csak az ország hivatalos nyelvén beszélnek. Azért nem olvasnak magyar újságot, mert „a másikban több az apróhirdetés”. Gyermekeik már alig értenek szót a falun maradt nagyszülőkkel.
Bizton állítom: egyetlen generáció alatt beolvadnak. Hiába javasolnám, nézzék meg az említett filmet, úgysem győzném meg őket igazamról, igazunkról.
Ki érti, miért? Pedig mindkettő magyar!
Ujj János, Nyugati Jelen (Arad)
Egy magyar tévéadón sugárzott dokumentumfilmet küldött egy barátom a világhálón. A legkeletibb magyar faluban, Dobrudzsában, a Konstanca melletti Oituzban (Ojtoz) forgatták. Az első világháború után erőszakkal oda telepített csángó falu mintegy félezer lakossal. Avval a szándékkal, hogy „visszarománosítsák” a lakóit. Közel száz éve elszigetelten, más anyanyelvű, vallású közösségben élnek. (Római katolikus templomuk áll, de abban réges-rég nem magyarul folyik az istentisztelet.) Mégis megtartották anyanyelvüket, vallásukat, énekeiket. Iskola és templom, magyar tévé- és rádióműsor nélkül is. Többségük sohasem járt az anyaországban, olvasni nem tudnak anyanyelvükön. Szájukból olyan fájdalmasan cseng az ősi „Csángó magyar, csángó magyar…” ének. De egy évszázada még mindig azt éneklik.
Úgy ezer kilométerrel nyugatabbra. Első generációs városba települők. Magyar többségű településről repültek ki, a városban raktak fészket. A lakodalomban összegyűlt pénzből kitelt a panellakás. Számukra elérhetők a tévéprogramok, napilap, óvoda, iskola anyanyelven. Egy kis törődéssel a magyar közösségek (érdekvédelmi szervezet, politikai párt, kulturális szervezetek) felé is megtalálhatnák a kapcsolatot. Gyermekeiket mégis többségi iskolába járatják, a közösségben csak az ország hivatalos nyelvén beszélnek. Azért nem olvasnak magyar újságot, mert „a másikban több az apróhirdetés”. Gyermekeik már alig értenek szót a falun maradt nagyszülőkkel.
Bizton állítom: egyetlen generáció alatt beolvadnak. Hiába javasolnám, nézzék meg az említett filmet, úgysem győzném meg őket igazamról, igazunkról.
Ki érti, miért? Pedig mindkettő magyar!
Ujj János, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 15.
Vitatott autonómiatervezet
Az RMDSZ szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatáról.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) még nem tudja, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Izsák Balázs SZNT-vezető szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített tervezet. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Szabadság (Kolozsvár)
Az RMDSZ szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatáról.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) még nem tudja, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Izsák Balázs SZNT-vezető szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített tervezet. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 15.
Ősromán jelenlét
A Kovászna és Hargita megyei ortodox kolostorok népszerűsítését tűzte ki célul Marius Popica prefektus, legalábbis az Agerpres hírügynökségre hivatkozó Vocea Transilvaniei beszámolója szerint. A kormánymegbízott elmondta, az intézmény támogatásával ezer darab színes tájékoztató füzetet nyomtattak, melyben „a román vonatkozású egyházi, kulturális és történelmi létesítmények” leírása szerepel, fotókkal illusztrálva. A szövegben kiemelik a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök, Ioan Selejan szerepét, akinek az irányítása alatt a meglévők mellé öt újabb ortodox kolostor és egy remetekolostor épült a két székely megyében. A kormánymegbízott ígérete szerint további kiadványokra is számítani lehet, amelyekben nemcsak a románok, hanem a magyarok számára is fontos létesítményeket népszerűsítenek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),
A Kovászna és Hargita megyei ortodox kolostorok népszerűsítését tűzte ki célul Marius Popica prefektus, legalábbis az Agerpres hírügynökségre hivatkozó Vocea Transilvaniei beszámolója szerint. A kormánymegbízott elmondta, az intézmény támogatásával ezer darab színes tájékoztató füzetet nyomtattak, melyben „a román vonatkozású egyházi, kulturális és történelmi létesítmények” leírása szerepel, fotókkal illusztrálva. A szövegben kiemelik a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök, Ioan Selejan szerepét, akinek az irányítása alatt a meglévők mellé öt újabb ortodox kolostor és egy remetekolostor épült a két székely megyében. A kormánymegbízott ígérete szerint további kiadványokra is számítani lehet, amelyekben nemcsak a románok, hanem a magyarok számára is fontos létesítményeket népszerűsítenek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),