Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. szeptember 16.
Tanévnyitó a Monostoron, kitéphetetlen gyökerekkel
Kolozsvár legnagyobb lakónegyedének, a Monostornak egyetlen, magyar tagozattal is rendelkező tanintézetében, az O. Goga Általános Iskolában Barta Kinga, a magyar tagozatért felelős igazgatóhelyettes köszöntötte hétfő reggel a magyar gyerekeket, szülőket és pedagógusokat a kétnyelvű tagozatos iskola közös évnyitóján.
Szabadság (Kolozsvár)

Nincs per Wass-ügyben
Úgy tűnik, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) el kell állnia attól a pertől, amit három hónappal ezelőtt hatósági túlkapás miatt helyezett kilátásba.
A két szervezet jogi úton készült fellépni amiatt, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsún felállított könyvesstandokról a rendőrök levétették Wass Albert könyveit, és egy árustól tíz könyvet el is koboztak, majd néhány nappal később Szovátán lefoglaltak egy magánterületen felállított Wass-szobrot.
Mindezt az író emlékének meggyalázásaként értelmezte az EMNT és az EMNP, mely ellen szerintük az erdélyi magyarság képviselőinek kötelező módon fel kell lépnie. A két szervezet közös, júniusi keltezésű közleményében leszögezte: Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy „25 évnyi demokrácia sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka.”
Lapunk arra volt kíváncsi, hogy három hónap elteltével a két szervezet beindította-e az akkor kilátásba helyezett pert. Mint kiderült: nem, és ennek már nemigen látják az esélyét. A tiltakozó levél egyik aláírója, Papp Előd, a néppárt országos alelnöke elismerte, jelenleg egészen más prioritásaik vannak. „Számunkra most az aláírásgyűjtés a legfontosabb dolog. A többi politikai tevékenységünket szeptember 23. után folytatjuk” – válaszolta megkeresésünkre Papp, aki a másik aláíróhoz, Nagy Pálhoz irányított.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette: nem is olyan könnyű pereskedni, mint ahogy a történések hevében elképzelték. „A szovátai férfi – akitől elkobozták a Wass-büsztöt – elutasította a segítségünket, mondván, ő ügyvédet fogadott, és azzal járja a maga útját. A könyvárusok pedig egyszerűen nem merik felvállalni az ügyet. Ilyen körülmények között nehéz perelni vagy beavatkozni a perbe” – fejtette ki a Krónikának Nagy Pál.
Az EMNT alelnöke hangsúlyozta, így sem tettek le a szándékukról, Wass Albert rehabilitálása érdekében egy munkacsoportot kívánnak létrehozni. Ebben valószínűleg helyet kapna többek között Vekov Károly történész és Kincses Előd jogász, akik az elmúlt években már próbálták jobb belátásra bírni a román igazságszolgáltatást Wass-ügyben.
A két kezdeményező szerint minderre azért is szükség mutatkozik, mert az erdélyi magyarság érdekképviseletének eddigi „lakájpolitikája” képtelen Bukarestben megoldani az efféle gondokat. A magyarság bukaresti politikai képviselete csak „segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel” – írta Papp Előd és Nagy Pál az RMDSZ-ről.
Többszörös próbálkozásunk ellenére a szövetség elnökét, Kelemen Hunort sem három hónappal ezelőtt, sem most nem sikerült megszólaltatnunk a téma kapcsán.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Közösen újraértelmezni Erdélyt – Interjú Szilágyi Zsolt államfőjelölttel
Jobb a pályán lenni, mint az öltözőben; szükség van arra, hogy az erdélyi magyarok és Erdély regionális érdekei megjelenjenek végre az államelnöki kampányban – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szilágyi Zsolt. Az EMNP államfőjelöltje szerint a novemberi választás tétje magyar szempontból az, hogy az Erdély-központú vagy a Bukarest-központú, az eddigi 25 évnek az autonómiaprogramot feladó politikája kap megerősítést. Szilágyi Zsolt úgy véli, az erdélyi magyar politika nagy hiányossága, hogy nem próbálta szövetségesként megszólítani az erdélyi románokat és azok politikai szerveződéseit.
– Az EMNP-ben mondhatni a kényszer szülte, hogy jelöltet állít az államfőválasztáson, miután nem vett részt az európai parlamenti megmérettetésen. Ugyanakkor a párt első körben Tőkés László és Izsák Balázs indítását tervezte, ezután esett a választás Önre. Ugródeszkának vagy esetleg nehéz tehernek tartja ezeket az előzményeket?
– Megtiszteltetés, hogy rám esett a választás, ugyanakkor sem én, sem pedig Toró T. Tibor EMNP-elnök nem éreztük, hogy hátrányos lenne, hogy több személy indulását elemeztük. Tudatos, hosszas elemzés alapján hozott döntésünk lényege, hogy jobb a pályán lenni, mint az öltözőben. Jobb mozgósítani, mint esetleg bojkottálni. Semmilyen kényszer nem volt, ugyanis világos, hogy ez a kampány, ez a választás egy esély.
A román államfőválasztáson egy magyar jelöltnek ugyanannyi az esélye, mint kettőnek, új politikai alakulatként viszont a néppártnak lehetőséget teremt arra, hogy bemutassa önmagát, programját, és jobban megismerjék. Ugyanakkor hasonló fontosságú az erdélyi románokkal folytatott párbeszéd és partnerség is, amely új lendületet kaphat az általunk képviselt témák révén.
– És az sem jelent hátrányt, hogy az elmúlt években Tőkés László kabinetfőnökeként jobbára Brüsszelben tevékenykedett, emiatt nem napi rendszerességgel vett részt az erdélyi magyar, illetve a romániai politikában?
– 1990 óta vagyok a politikában, és úgy érzem, kifejezetten előny, semmiképpen nem hátrány, hogy az elmúlt években Brüsszelben dolgozva megismerhettem a bukaresti és erdélyi mellett az uniós politika működését is. Még jobban kinyitotta a látóteremet, és egy uniós tagállam politikusa esetében előnyt jelent ismerni az EU működését. Kiegészítette a politikai ismereteimet, hogy 14 év Bukarest után Brüsszelben dolgozhattam, így nem érzem, hogy eltávolodtam volna a hazai közélettől, hiszen amikor tehetem, mindig itthon vagyok.
– Először történik meg a rendszerváltás óta, hogy a romániai választók két magyar államfőjelölt közül is válogathatnak. Miben rejlik a választás szabadságának előnye, miért érdemesebb Önre szavazni a rivális magyar alakulat jelöltjénél?
– Szükség van arra, hogy az erdélyi magyarok és Erdély regionális érdekei megjelenjenek végre az államelnöki kampányban. Fel kell mutassuk a megoldást, vagyis az autonómiát. Másrészt az emberek véleményt mondhatnak majd az elmúlt 25 év erdélyi magyar politikai vitáiról is. Épp ettől fél az RMDSZ. A jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy magatehetetlen bénultság jellemzi az RMDSZ-t: még ha képviselni szeretné is az autonómiát, nem teheti, mert amint láthattuk az elmúlt hetekben, szegény szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes még lemondani, kilépni sem tud a kormányból. Annyira nem ura a helyzetnek, hogy saját szervezete nem ért egyet a hatalomból való kivonulással. Vagyis nem a saját maguk urai.
Tulajdonképpen az elmúlt évek során is azt láttuk, hogy az Erdély-központú, az erdélyi magyar érdeket, az autonómiát képviselni akaró politikai tábor folyamatosan vitatkozott, versenyzett a Bukarest-központú politikai táborral, amelyik Bukarest politikai és pénzügyi támogatását élvezve mindig nyeregben volt. Tehát a választás tétje magyar szempontból az, hogy az Erdély-központú vagy a Bukarest központú, az eddigi 25 évnek az autonómiaprogramot feladó politikája kap megerősítést.
– Azaz a mostani megmérettetés az EMNP és az RMDSZ közötti egyfajta erőpróbaként is felfogható.
– Nyilván ez az olvasat is létezik, de ez nemcsak a két alakulat, nemcsak Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt versengése. A két személy az általa képviselt tábor, értékrend és politikai program révén tulajdonképpen az erdélyi magyarok eddigi dilemmáit, konfliktusait is megjeleníti. Nagyon jól tudom, hogy az RMDSZ tagjai és középvezetői között a legtöbben azt szeretnék, ha hangja, képviselete lenne az autonómiaprogramnak, és sokkal keményebb fellépést szorgalmaznának, azonban ők is kényszerben vannak, és fülüket-farkukat behúzva viszik az igát. Ám bízom abban, hogy a választófülke intimitásával élve őszintén a szívükre hallgatnak majd, és azt fogják támogatni, hogy az erdélyi magyarok végre emeljék fel a fejüket, és ne a bukaresti politika függelékeként, járulékos elemeként határozzák meg magukat, hanem egy önálló erdélyi, nem a román politikai többségnek kitett politikai egységként.
– Apropó, Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke többek között azzal kampányol, hogy őt Orbán Viktor is támogatja. Mi az igazság azokból a sajtóhírekből, miszerint a magyar miniszterelnök nem támogatta az EMNP részvételét az államfőválasztáson?
– Erről a Kelemen Hunor és az RMDSZ tulajdonában lévő médiaorgánumok újságíróit kell megkérdezni, akik bedobták ezt az álhírt. Nem túlzottan etikus, hogy egy miniszterelnöki találkozó után álhíreket próbálnak az eseményre utólag ráfűzni, de sajnos nem először történik. Lelkük rajta. Azt hiszem, a nemzet miniszterelnöke tapasztaltabb és bölcsebb annál, hogy egy ilyen helyzetben egy szocialista kormány miniszterelnök-helyettese mellett törjön lándzsát. Emlékeznek még, amikor 2007-ben, az európai választások alkalmával Orbán Viktor azt mondta: ne legyünk kishitűek, mindenkinek van hely a nap alatt, menjenek a magyarok szavazni, és mindenki be fog jutni? Mint annyiszor, neki lett igaza. Valamelyest hasonló a helyzet most is, sokkal jobban tesszük, ha a magyarok gondjaival és a mozgósítással törődünk, semmint az álhírekkel és azok terjesztőivel.
– Milyen mértékben lesz képes megszólítani a román nemzetiségű polgárokat a megmérettetésen? Különösen úgy, hogy kampányában kiemelt helyen szerepel az általuk idegenkedéssel fogadott autonómia és föderalizmus témája.
– Az erdélyi magyar politika nagy hiányossága, hogy nem próbálta szövetségesként megszólítani az erdélyi románokat és azok politikai szerveződéseit. Az elmúlt években változott az erdélyi románoknak a bukaresti nacionalizmushoz való hozzáállása, hiszen vendégmunkásként, turistaként sokan megfordultak Nyugaton, ahol rájöttek, hogy egy olyan gazdag ország, mint Románia, menedzselhető lenne jobban is. Mi Románia modernizációs programjaként egy olyan állammodelt tűztünk ki célul, amely a történelmi régiók szövetségén alapul, és ezáltal Erdélynek önálló adminisztratív, politikai és gazdasági intézményei lennének. Mindez ajánlat, hívó üzenet az erdélyi románok számára, ugyanis teljesen világos, hogy Erdélyt gazdaságilag, politikailag csakis az itt élő románokkal, németekkel, szlovákokkal, a többi nemzettel emelhetjük föl, és értelmezhetjük újra. Azt kell elérnünk, hogy Erdélynek önálló politikai intézményei lehessenek, ami adminisztratív, politikai és gazdasági önállóságot ad – nyilván egy modernizált Románia keretén belül.
Az erdélyi románokat is zavarja a korrupció, csakúgy, mint a magyarokat. Utóbbiak körében nagy visszatetszést kelt, hogy szinte nem múlik el hónap, hogy a tudósítások ne adnának hírt valamilyen RMDSZ-es korrupciós ügyről. De a politikától való elfordulás is nagyban tulajdonítható a korrupciónak. Úgy vélem, a történelmi régiók szövetségére alapozó szerkezeti reform eme jelenség ellen is hatékony választ adna, hiszen ha a közpénzeink nem vándorolnának messze attól a régiótól, ahol azokat befizetik, nagyobbak volnának az előrelépés esélyei.
– Nem nehéz úgy nekifutni az aláírás-gyűjtési, majd a választási kampánynak, hogy magyar jelöltként egyértelműen nincs esély bejutni a megmérettetés második fordulójába?
– Azok a magyarok, akikkel találkozok az utcán, azt mondják, hogy végre van választási lehetőség. Sokan közülük arra panaszkodnak, hogy megpróbálják őket megfélemlíteni, eltántorítani. Világosan látom, hogy az RMDSZ-nek az lesz az érdeke, hogy megakadályozza az indulásomat, megpróbálva gátolni az aláírásgyűjtést, majd a kézjegyek érvényesítését. Hiszen ha a romániai magyarok esélyt kapnak arra, hogy válasszanak egy ilyen megmérettetésen, akkor véleményt mondhatnak a regnáló kormány politikájáról, valamint az RMDSZ-ről mint ennek a kormánynak a foglyáról. Ennek tulajdonítható az aláírásgyűjtésünk kapcsán megnyilvánuló ellenkampány: egyesek félnek attól, hogy a romániai magyarok is választhatnak, és nagyon kényelmesnek tartják, hogy bírják a mindenkori politikai egyeduraság területét.
Másrészt, ha két magyar jelöltnek sikerül összegyűjteni külön-külön a 200 ezer aláírást, majd mindkettő elindul a választáson, akkor két jelöltnek lesz esélye elmondani, mi fáj nekünk. Ez tulajdonképpen kettős esély, ami nem elvesz valamit a közösből, hanem ellenkezőleg, hozzáad a közöshöz egy esélyt.
– De eljöhet majd az az idő, amikor egy német nemzetiségű politikushoz hasonlóan egy magyar is reális eséllyel pályázhat a legmagasabb romániai közméltósági tisztségre?
– Azon dolgozunk, hogy megváltoztassuk a románok általános gondolkodásmódját. Egyébként egy erdélyi magyar újságíró azt mondta: ha Klaus Johannis lehetett a Nemzeti Liberális Párt alelnöke, akkor Kelemen Hunor miért ne lehetne a Szociáldemokrata Párt alelnöke. Nem tudom, mennyire volt tájékozott, de nagyon lényeges kérdést vetett föl. Azt, hogy egy romániai német vagy egy romániai magyar mit képvisel, amikor lehetősége van elmondani közössége véleményét. Ahhoz, hogy a románok ezt elfogadják és tiszteljék, tiszta, világos beszéddel kell előálljunk, amelyből kitűnik, hogy Erdély nem Bukarest megtűrt kolóniája, hanem egy európai történelmi régió, amely gazdaságilag, politikailag, kulturálisan Románia gőzmozdonya lehetne, ha megkapná az önkormányzás lehetőségét.
Konkrét példával élve: a Székelyföld területi autonómiája jobbá, élhetőbbé, gazdagabbá tenné nemcsak a székelyek életét, de Románia helyzetét is. Megpróbáljuk ezt elmagyarázni Bukarestben? Vagy közösségünknek magyarázzuk, hogy mit miért nem lehet? Meggyőződésem, hogy egy erdélyi magyar politikusnak a magyar és az erdélyi érdeket kell képviselnie Bukarestben, és nem fordítva.
– Végezetül játszadozzunk el a gondolattal, és képzeljük el, hogy Szilágyi Zsoltot választják Románia államfőjévé. Mi lenne az első döntése vagy mandátuma legfontosabb célkitűzése?
– Jó kérdés. Románia az itt élő nemzetek közös hazája kell legyen. A keret, amely mindenkinek ugyanolyan esélyt ad, és ugyanúgy befogad. Az Unió nemcsak az államok, de a régiók Európája is. Ebben a keretben Erdély lehetne Kelet-Közép-Európa Svájca. Egy olyan modern államot kell teremtenünk, együtt a románokkal, amely nem a nemzeti kizárólagosságra, a többség diktatúrájára alapoz, hanem arra, hogy a társadalom, az állam az itt élő emberek, közösségek egyenrangú szövetsége legyen.
A Romániában létező nemzeti, nyelvi, vallási, regionális különbözőség nem az ország hátránya, hanem előnye kell legyen. Befogadó, mindenki számára élhető országot kell teremteni, amely biztosíthatja, hogy ne csak arra legyünk büszkék, hogy erdélyiek vagyunk, hanem esetleg arra is, hogy ennek a térségnek, ennek az országnak vagyunk a lakosai.
Tudom, hogy nagyon sok munka vár ránk, amíg ezt elérjük, de fontos látni a célt, ezért vállaltam a jelölést. Ezért kérek mindenkit, hogy támogassa az indulásomat, támogassa aláírásával, munkájával, hogy meglegyen a 200 ezer aláírás, és a kampány során fel tudjuk mutatni az erdélyi magyarok és Erdély érdekeit.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Magvetők
Önéletrajzi töprengések (1.) - Borcsa János
Köztudott, hogy a magvetés – átvitt értelemben használva ezúttal a szót – a családban kezdődik. A szülők a mindenkori első számú magvetők, s jó esetben megadatik számukra a lelki elégtétel, az aratás öröme is. Engem is áldott emlékű szüleim indítottak el, s tanítottak eligazodni a világban. S talán az irodalom felé is – önkéntelenül is – ők terelték utamat.
Különben egyfajta adománynak fogom fel az ember elhivatottságát valami iránt. Azt viszont tudom, hogy a nyelvi környezetnek jó esetben nagy szerepe lehet, továbbá az örökletes dolgoknak, hajlamoknak. Kezdhetném a „nyomozást” az édesanyám által énekelt, simogató bölcsődalokkal és az izgalmat keltő, nagyszülőktől és szülőktől hallott mesei történetekkel, s folytathatnám az édesapám felolvasásában megismert szellemes gyermekversekkel és verses mesékkel, mondjuk Mocskos Paliról, Tóbiás és Kelemenről – akkor indult a Napsugár, amelyre előfizettek szüleim, habár még óvodáskorú voltam –, hogy csupán a családi környezetre utaljak.
Kisiskolásként aztán felébredt bennem is az olvasás iránti vágy. Ez is családi örökség és hajlam. Apai nagyanyám egyszerű asszonyként egészen hajlott koráig nagy olvasó hírében állt a faluban, édesapám meg egész passzusokat tudott kívülről kedvenc könyvéből, a Svejk című Hasek-regényből.
Emellett nyilván sokat kaptam az iskoláimtól – mind a kézdiszentlélekitől, mind a kézdivásárhelyi középiskolámtól –, valamint vallásos nevelés terén az egyházközségtől, amelynek élén azokban az istentagadó időkben Kézdiszentléleken Farkas Antal plébános állt, aki kiváló szónok, nagy tudású pap volt, hittanórákon meg – amelyekre iskolai tiltás ellenére rendszeresen és nagy számban jártunk – igényes oktató. Érdeme továbbá, hogy a kommunista hatóságok szigorú tiltása ellenére, jó két évtizedes szünet után az augusztus 20-i Szent István-napi búcsús szentmisét az 1960-as évek végén újból kivitte a templom falai közül, s a Perkőn tartotta meg, amelyet – akárcsak ma – népünnepély követett.
A kommunista rendszerek ideológiájában fő helyet foglalt el az ateizmus és a nemzetköziség. A vallásüldözés ebből kifolyólag oly kíméletlen és kitartó volt, hogy túltett akár az etnikai-nemzeti alapú üldözéseken is. Nemzeti mivoltodat és anyanyelvedet megtűrte, vallásos hitedből viszont megpróbált kitéríteni, és a vallás gyakorlását szigorúan tiltotta minden állami hatóság. Az 1950-ben hozott vallásügyi törvénnyel Romániában megszüntették az egyházi iskolákat, elkobozták az egyházak vagyonát, felszámolták a szerzetesrendeket, valamint az egyházi sajtót és könyvkiadást. Tiltott volt a hitoktatás, megbélyegezték a templomba járót, kísérletet tettek még a homogén vallásos falusi közösségekben is a pap nélküli, kommunista temetések bevezetésére. Falumban is történt egy ilyen próbálkozás, 1960-ban talán, amely megrökönyödést, felháborodást váltott ki a színtiszta katolikus falu népében.
Nyilván, mindezektől a pártállami praktikáktól nem lett jobb, sem nem vált úgymond nemzetközivé másnapra a világ. Az iskola habár be is vétetett, a templom állt, s még egy kisiskolásra is mélyebb benyomást tett a vasárnapi szentmise vagy egy adventi roráte – ez utóbbiakra kisdiák koromban rendszerint édesapámmal jártunk gyönyörű decemberi hajnalokon, hetente háromszor –, mint egy vasárnapi, illetve karácsonyi vagy húsvéti pionírfoglalkozás, továbbá egy katolikus zsoltár vagy himnusz, mint egy szovjet „gyártmányú” induló.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Testvértelepülések találkoztak
Egymás értékei erősítik a kapcsolatokat
Hat határon túli küldöttség részvételével tartották a testvértelepülések találkozóját hétvégén Csernátonban. A házigazdák és meghívottjaik a kirándulás, szórakozás mellett a kapcsolataikban rejlő lehetőségeket is kielemezték, gyümölcsözőnek értékelve a kezdeményezést. A kétnapos, faluünnepnek is megfelelő rendezvényen újdonságnak számított a szépségverseny és a szekértoló vetélkedő. Az alábbiakban a testvértelepülések képviselőinek vasárnapi kerekasztal-megbeszéléséből idézünk.
A szervezők a kultúra és sport mellett rendhagyó kezdeményezéseknek is teret biztosítottak, gyerekfoglalkozásokat és könyvvásárt is tartottak a Szalay Könyvkiadó jóvoltából.
Az Európa a polgárokért című kerekasztal-megbeszélésen Berze Tibor, a vajdasági Törökfalu polgármestere örömmel nyugtázta, hogy a két község nyolcéves kapcsolata folyamatosan fejlődik. Horváth Tibor, Sármellék vezetője ez évben már negyedszer fordult meg Csernátonban, a községek pedig 25 éve ápolják a testvér-települési kapcsolatot. Mint mondta, a találkozó arra is jó volt, hogy megismerjék a többi testvértelepülés képviselőit.
Ádovics István, Szentgyörgyvár polgármestere ez idáig mintegy tíz csernátoni látogatást tud maga mögött. Kun László kaszaperi alpolgármester 12 éve látogatott Háromszékre először, akkor tankönyveket hozott, s azóta vallja: az anyaországból ide járnak magyarságot tanulni. Hárs József, Bóly első embere már a 90-es évek elejétől „hazajár” Csernátonba, időközben a háromszékiek többi testvértelepüléseivel is felvette a kapcsolatot.
Ezúttal nemcsak a civil szervezek képviselőit hozta magával, hanem a hivatal új alkalmazottait is. A Németh Ágnes kulturális referens vezette bogyiszlói küldöttség tagjai kifejtették, ezentúl gyakrabban látogatnának vidékünkre.
A házigazdák nevében Bölöni Dávid polgármester elmondta, tervezik, hogy a találkozót egy év múlva is megszervezik. Örömmel nyugtázta, a kezdeti időszakhoz viszonyítva sokat fejlődtek a települések közötti kapcsolatok, mind a lakosság, mind az intézmények szintjén.

Tömeges elbocsátások várhatók
Csökkent a munkanélküliség az elmúlt hónapban, ha nem is látványosan – mondta Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője havi sajtóértekezletén. Ugyanakkor a megyében tömeges elbocsátásokra kell számítani.
Háromszéken jelenleg 5885 munkanélküli személy van a nyilvántartásban, a mutató 6,44százalék, ami azt jelenti, hogy 0,13 százalékkal csökkent az állástalanok aránya augusztusban. A munkanélküliek közül 2659 női személy, számuk szintén alacsonyabb ebben a hónapban. Az összmunkanélküliek 27 százaléka, azaz 1605 személy részesült állami segélyben, de ebből 733 személy most végezte a középiskolai tanulmányait, 105-en pedig egyetemet végeztek – magyarázta az igazgató. Azok az állástalanok, akik nem kapnak munkanélküli segélyt, alacsony képzettségűek, és csupán szociális segélyben részesülnek. A szakvégzettségi hiánya is nagy hátrány a munkaerő-piacon – magyarázta az igazgató, ugyanis 71 százalék az alacsony végzettségűek aránya a megyében.
Az elmúlt hetekben 736 munkanélkülinek sikerült alkalmazásba állni, a legtöbben a Dália virágkertészetben kaptak munkát, de a Covalact tejgyár, a Valkes kábelgyár is alkalmazott munkásokat. Ebben a hónapban tömeges elbocsátások is lesznek – tájékoztatott Kelemen Tibor, a kovásznai Prim Zs & A fagylaltgyártól 40 személyt küldenek el, de a nemrégiben leégett fűrészteptől is elküldenek embereket. A fagylaltgyártól a szezon végén küldik el a munkásokat, akiket csak időszakosan alkalmaztak, a fűrésztelepen pedig a baleset miatt kell megszorításokat alkalmazni.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro

Romániai hatóságok a skót függetlenedési szimpátia ellen
Megpróbálta megakadályozni a csendőrség, hogy Skócia függetlenségi törekvése mellett fejezzék ki szimpátiájukat a gyergyóiak.
Villámcsődületet szervezett kedden délutánra az EMNT gyergyószéki szervezete, Gyergyószentmiklós főterére hat órára várták azokat, akik fontosnak tartják és támogatják Skócia függetlenedési törekvését.
Beszédeket nem terveztek, az elképzelés az volt, hogy székely és skót zászlókkal, függetlenségpárti plakátokkal kiállva jelzik, hogy Skócia függetlenségét és az erről szóló népszavazás sikerét azért is fontosnak látják, mert ez Székelyföld jövője szempontjából is lényeges lehet.
Az eseményt mindössze tíz percesre tervezték. Pontosan hat órakor a tucatnyi megjelentet hét csendőr és rendőr szólította fel, hogy oszoljanak, mert a tüntetés nem engedélyezett. Mire első szóra nem mozdultak, a gyülekezési szabadságra is hivatkozva, a csendőrök több, „skótpárti” személyt igazoltattak. Ezzel közben eltelt a tervezett tíz perc, és a villámcsődület résztvevői maguktól távoztak a helyszínről. Bákai Magdolna szervezőként kérdésünkre csak annyit mondott: a történtek önmagukért beszélnek.
Volt olyan személy is, aki megköszönte a karhatalom részvételét, mondván, hogy ezzel csak nagyobb figyelmet kapott a megmozdulásuk.
Gergely Imre, Székelyhon.ro

Kétezer gyermek tanulhat magyarul Moldvában
28 helyszínen több mint kétezer gyerek tanul majd magyarul az új tanévben a moldvai csángó magyar oktatási program keretében.
Két és fél éve, hogy a magyar kormány felkérésére a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége átvette a Csángómagyarok Oktatási Programjának irányítását. A hálózat átvétele a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől nem volt zökkenőmentes, az idei tanévkezdésre viszont úgy tűnik, rendeződött az együttműködés.
Ebben a tanévben 28 helyszínen összesen 2064 gyermek kezdhet magyarul tanulni a 47 oktató és hagyományőrző segítségével - mondta a Duna Közbeszéd című műsorában a csángó magyar oktatásért felelős koordinátor.
Márton Attila hozzátette: az oktatók toborzása nyáron kezdődött, a megfelelő bérezéssel pedig sikerült elérni, hogy sok pedagógus vállalja, átmegy Moldvába csángó magyar gyerekeket tanítani. "Tizenegy településre kerestünk tanárokat, és minden pozíciót sikerült betölteni" - hangsúlyozta, megjegyezve: az ösztöndíjprogramnak köszönhetően pedig arra is lehetőségük van, hogy akár hat évig a rendszerben tartsák azokat, akik ott szeretnének dolgozni.
Márton Attila kérdésre válaszolva kifejtette: a tanárok a magyarság nagykövetei ezekben a mélyen vallásos, katolikus közösségekben. Szakmai felügyeletüket olyan kollégák biztosítják, akik a kezdetektől részesei a programnak. Ha valakinél hiányosságokat fedeznek fel, akkor megválnak tőle - mutatott rá.
hirado.hu/2014/09/16 -

2014. szeptember 17.
Az MPP egyesülne a Néppárttal
Újra egyesíteni kell a nemzeti oldalt, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőinek tárgyalniuk kell, és meg kell találniuk az együttműködés módját, hogy a 2016-os választásokon már közösen induljanak – nyilatkozták tegnap az MPP két legerősebb szervezetének – a háromszékinek és a Hargita megyeinek – elnökei.
Kulcsár-Terza József háromszéki elnök felidézte, hogy ugyanezt elmondták a két megye tanácsa előtt is, ám több politikus viccként értelmezte felvetésüket, kigúnyolta javaslatukat. „Mi komolyan gondoltuk akkor is, most is. A szándék az, hogy ami egyszer jó és eredményes volt a nemzeti oldal számára, az újra létrejöjjön” – fogalmazott. Feidézte Tőkés László 2007-es sikerét és a 2008-as önkormányzati választásokat, amikor még egységesen léptek fel, majd a 2012-es külön-külön indulás kudarcát.
Mint ismert, Tusványoson a két pártelnök vitája során Toró T. Tibor néppárti vezető megfogalmazta erre vonatkozó javaslatát, Kulcsár szerint azóta elkezdődött egy folyamat, azon dolgoznak, hogy valamilyen módon újra összekapcsolják a két pártot. Elmondta: konzultáltak a tagsággal, a megyei és helyi elnökökkel, és egyértelműen megfogalmazódott a közös indulás igénye. „El kell felejteni a sérelmeket, bár nem könnyű, hisz akik szétverték a nemzeti oldalt, felelősséggel tartoznak ezért, de előre kell tekinteni. Olyan zűrzavaros az erdélyi politika, nincs szükség ennyi pártra” – fogalmazott Kulcsár-Terza. A részletekről, hogy egy pártba, szövetségbe vagy milyen módon egyesítenék a két pártot, az egyeztetések során kell megállapodniuk – mondotta, kiemelve: ha megfogalmazódik a politikai akarat, a részletek már nem jelenthetnek akadályt. Salamon Zoltán, a Hargita megyei MPP elnöke megerősítette Kulcsár szavait: ma kell lépniük a holnap sikeréért. „Egyesíteni kell a nemzeti oldalt, de ehhez egészséges önkritikára, kevés szerénységre és határozottságra van szükség” – fogalmazott. Kiemelte, az MPP erős székelyföldi potenciállal rendelkezik, ők hirdették meg a választás szabadságának szükségességét is, ám most felismerték a nemzeti oldalon való közös fellépés fontosságát. „Felkérjük az EMNP politikusait, értékeljék át az elmúlt időszak történéseit, és a nemzeti oldal egyesítésére vonatkozó felajánlásunkat tekintsék a nemzetben gondolkodó erdélyi magyarok elvárásának” – hangsúlyozta Salamon Zoltán. Kulcsár-Terza ismét elmondta, az államelnök-választási kampányban nem vesz részt az MPP. Sem az RMDSZ, sem az EMNP nem kérte támogatásukat, véleményük szerint ennek a megmérettetésnek nincs tétje. Kiemelte, az RMDSZ-szel van egy kimondottan nemzetpolitikai ügyekre vonatkozó együttműködési szerződésük, az EMNP-vel – mint Tőkés László is fogalmazott – „egy tőről fakadnak”. Salamon elmondta, szeptember 23-a után, amikor véglegesítik az államelnökjelöltek névsorát, mindenkinek elküldik a párt ötpontos alkotmánymódosító javaslatát, és az ehhez való viszonyulás alapján döntenek arról, kit támogatnak és kit nem.
Közvitára a statútumot
Az RMDSZ-szel közösen kidolgozott autonómiastatútum kapcsán elmondták, közvitára kell bocsátani azt, meghallgatni az egyházak, civil szervezetek képviselőinek véleményét is, és minél hamarabb benyújtani a parlamentbe. Meglátásuk szerint a tervezet elkészülése egy következő lépésnek tekinthető a tavalyi nagy menetelés után, ugyanakkor elismerték a Székely Nemzeti Tanács tizenegy éves munkáját, mint fogalmaztak, anélkül most nem lenne egyetlen autonómiatervezet sem.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanévnyitó a Sapientián
Erősítsék az intézmény társadalmi támogatását – biztatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőit és diákjait az intézmény kolozsvári tanévnyitó ünnepségén Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
A magyar állam osztozik a magyar költségvetésből fenntartott intézmény örömeiben, büszke eredményeire, de „a jövő építésének a felelősségében is osztozni kíván” az erdélyi magyar társadalommal. „A társadalomnak tudnia kell, hogy a felsőoktatásba fektetett energia megtérül” – jelentette ki. A diákoknak elmondta: olyan országban kezdik meg egyetemi tanulmányaikat, ahol – a negyedszázaddal korábbi bizakodás ellenére – nem lehet önálló állami magyar egyetem, nem használhatják teljes szabadságban anyanyelvüket és nemzeti szimbólumaikat, nem élhetik meg a maga teljességében nemzeti hovatartozásukat, de a nehézségeket ne sorscsapásként, hanem következményként fogják fel, mert ez a megközelítés tettekre és megújulásra készteti majd őket. A 2000-ben alapított egyetem rektora, Dávid László közölte: 200 főállású tanár irányítása alatt mintegy 2200 hallgató kezdte meg a tanévet 30 szakon és nyolc mesterképzésen. A rektor szerint a Sapientia nélkül teljesen hiányozna az anyanyelvű műszaki képzés az erdélyi felsőoktatásból, és a szigorú akkreditálási feltételek mellett ma már a műszaki oktatás elindítása is reménytelen lenne. Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának dékánja a népszámlálási adatokat idézve ecsetelte az intézmény fontosságát. Az erdélyi magyarság lélekszáma 1977 és 2011 között 30 százalékkal csökkent, a fogyás egyik oka Tonk szerint az volt, hogy a közösség nem rendelkezett működő, önmaga által irányított intézményhálózattal; a Sapientia létrehozása ezen a helyzeten változtatott. A tanévnyitón Szép Sándor vegyészprofesszornak kiváló oktatói díjat adtak át, a jogászhallgatók képzésére használt perszimulációs termet pedig Kuncz Ödönről nevezték el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
Moszkva kifogásolja Ponta nyilatkozatát
Felelőtlennek és elfogadhatatlannak tartja Victor Ponta kormányfőnek a nagy egyesülésre vonatkozó nyilatkozatát az orosz külügyminiszter, és az Európai Unió reagálását kérte egy tegnap kiadott hivatalos közleményben.
Oroszországot foglalkoztatják Victor Ponta kormányfő Moldovai Köztársaságra vonatkozó kijelentései, amelyek a szociáldemokrata párt gyulafehérvári rendezvényén hangzottak el. Ahogy az államfőjelöltnek a 2018-ig megvalósítható „második nagy egyesülésre” vonatkozó világos felhívásaiból kiderül, egyes bukaresti politikai körök folytatják a szomszédos szuverén állam annektálására irányuló tervek készítését – fejti ki a közlemény, és leszögezi: Oroszország felelőtlennek és elfogadhatatlannak tartja az efféle külső nyilatkozatokat, amikor a Moldovai Köztársaságban választási kampány van. Az orosz külügyminiszter várja, hogy a chişinăui hatóságok célirányosan elemezzék e kijelentéseket, és reméli, hogy Brüsszel, illetve az európai államok fővárosai is megfelelően reagálnak rájuk. * Victor Ponta szeptember 12-én az SZDP kongresszusán azt mondta: „Azt akarom, hogy mindannyian kötelezzük el magunkat. 1918-ban itt, Gyulafehérváron, miután több százezer román életét adta az első világháborúban, elértük legfontosabb nemzeti célunkat: a nagy egyesülést. Azt akarom – és kérem, legyenek mellettem –, hogy száz év után legyünk ama büszke, erős, tisztelt ország, amelyet 96 évvel ezelőtt itt levő őseink kívántak. Ez ez én vállalásom, ez az én felhívásom minden román felé: hozzuk létre együtt másodszor Románia nagy egyesülését!”
Lehet pótlistán szavazni
Elutasította az alkotmánybíróság az NLP-nek az elnökválasztási törvény módosításával kapcsolatos óvását tegnap, így a novemberi elnökválasztáson előzetes átjelentkezés nélkül az ország bármelyik szavazóhelyiségében feliratkozhatnak a pótlistára és leadhatják voksukat azok, akik nem tartózkodnak a lakcímüknek megfelelő településen. Az ellenzék azzal gyanúsítja Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a választási törvényt módosító kormányrendelettel választási csalást készít elő úgy, hogy megnehezíti a „választási turizmus”, vagyis a többszöri szavazás leleplezését. Az alkotmánybíróság azért utasította el a liberális óvást, mert sürgősségi kormányrendeleteket csak az ombudsman támadhat meg az alkotmánybíróságon.
Napirenden a migráció
Az alsóház jogi és közigazgatási bizottságai tegnap jóváhagyták az önkormányzati képviselők politikai migrációját 45 napig lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet. A liberálisok ellenzik a jogszabályt, mert az alkotmányba ütközik, de azt is kifogásolják, hogy szerves törvényt módosítanak sürgősségi rendelettel, ráadásul közvetlenül a választás előtt. * Ugyancsak a migrációs rendelet ügyében hallgatta ki tegnap a korrupcióellenes ügyészség Klaus Johannis liberális államfőjelöltet, aki Liviu Dragnea kormányfőhelyettes ellen tett feljelentést.
Befagyasztják a gáz árát
2021 közepéig felfüggeszti a gáz árának liberalizációs ütemtervét a kormány, így legalább két és fél évvel hosszabbít a jelenleg hatályos tervhez képest – jelentette be tegnap Răzvan Nicolescu energiaügyi miniszter. Az erre vonatkozó kormányhatározatot ezután dolgozzák ki. Románia 2012-ben állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal arról, hogy 2018 végéig mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók esetében liberalizálja a hazai kitermelésű gáz árát. Az új tervek szerint ezt a határidőt 2021. július 1-jéig tolják ki. Az elmúlt két évben a gáz fogyasztói ára 16 százalékkal emelkedett, és a jelenlegi ütemterv október 1-jétől újabb 3 százalékos drágulást ír elő.
Romboló vizek a Szörénységben
60 lakást és 116 gazdaságot öntött el a víz az ország heves esőzések által sújtott délnyugati megyéiben. Két teherautót egy hirtelen földcsuszamlás majdnem a Dunába borított, egy országút és egy vasútvonal járhatatlan. Orsován és Ieşelniţa községben a víz levonulásával térdig érő sár és iszap maradt az utcákon. Az eső- és árvízriadót ismét meghosszabbították, négy bánsági és szörénységi folyón másodfokú, a többin első fokú készültséget rendeltek el.

Európai védelmet a magyarságnak (Tőkés László felszólalása az EP-ben)
A székelyföldi autonómia mellett érvelt Tőkés László, a Fidesz EP-képviselője az európai parlament hétfő esti strasbourgi plenáris ülésén az úgynevezett egyperces hozzászólások között. A képviselő szerint a romániai magyarság egyöntetűen kiáll Székelyföld területi autonómiája mellett, ugyanakkor a román pártok és maga a román kormány élesen ellenzi a kisebbségi önrendelkezés bármely formáját, „a többségi média magyarellenes sajtópropagandájával egybehangzóan ellenséges hajszát folytat a félmilliónyi székely közösség autonómiatörekvései ellen”. A román hírszerző szolgálat – mondta Tőkés – a régi kommunista politikai rendőrség módjára uszít a magyar autonómia ellen, a Legfelsőbb Bírói Tanács pedig alkotmányellenes támadásként bélyegzi meg a legitim magyar törekvéseket. A politikus azt kérte az EP-től, hogy „védje meg az erdélyi magyarokat az alaptalan soviniszta támadásoktól”, és támogassa jogos autonómiatörekvéseiket.

Elismerés a Cimbora folyóiratnak (Átadták a Szalay Annamária-díjakat)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere első ízben adott át díjat a gyermekek tudatos médiahasználatra nevelését segítőknek a Szalay Annamária Média Alapítvány rendezvényén tegnap Budapesten. Az elismerésben a sepsiszentgyörgyi Cimbora folyóirat is részesült.
Balog Zoltán kiemelte: Szalay Annamáriának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavaly elhunyt elnökének szívügye volt a tudatos médiahasználat a gyermekek körében. Szalay Annamária médiaszakemberként felhívta arra a figyelmet, hogy ugyanaz a szülő, aki a játszótéren vagy a városi közlekedésben félti a gyermekét, a média világában rá leselkedő veszélyekről sokszor mit sem tudva hihetetlen támadásoknak engedi kitenni ugyanazt a kislányt vagy kisfiút. Éppen ezért azon az állásponton volt, hogy missziós feladatunk a szülői tudatlanságot megszüntetni, és a médiában, mindenekelőtt a digitális médiában, az interneten mindent meg kell tenni, „ha kell, szigorú jogszabályokat kell hozni, hogy az úgynevezett szabadság jegyében ne lehessen gyermeket zaklatni, bántani, károsan befolyásolni” – fejtette ki.
Az eseményen Balog Zoltán Szalay Annamária nevét viselő díjat adott át Balázs Biankának, az M2 gyermekcsatorna kidolgozójának, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap gyermek- és ifjúsági műsorokért felelős főszerkesztőjének, a sepsiszentgyörgyi Cimbora irodalmi folyóiratnak és a miskolci református Európa Rádió munkatársainak. A díj nettó egymillió forintos pénzjutalommal jár.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a rendezvényre küldött levelében azt írta: Szalay Annamária és nemzedéktársai, a fideszesek annak idején egymásra találtak, megszerveződtek és hűségesek maradtak önmagukhoz, a szabad gondolkodáshoz, a keresztény értékekhez és a nemzeti azonossághoz. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: az alapítvány 2013. októberben, nem sokkal Szalay Annamária halála után jött létre, feladata, hogy továbbvigye az ő munkáját, támogassa azokat, akik ugyanazokért a célokért dolgoznak, mint Szalay Annamária tette.
Farkas Kinga, a Cimbora főszerkesztője rámutatott: Benedek Elektől kezdődően a mai folyóirat sokak munkájának eredménye. Erdélyi, háromszéki, sepsiszentgyörgyi újraéledését – ahol megyei és városi önkormányzati támogatással ma is megjelenik – 1994-től számítják. Mai munkatársait, állandó szerzőit az egész magyar nyelvterületről toborozták, irodalmi rovata, a Cimbirodalom a kortárs magyar gyermek- és ifjúsági irodalom meghatározó alkotóit hozza közel olvasóihoz. Ugyanakkor a folyóirat rendszeres visszatérő szerzői maguk a diákok. „A díj lendületet jelenthet ahhoz, hogy új munkatársakat és olvasókat vonzzunk a Cimbora világába, jövő ősztől fiatalosabban indulhassunk, kereshessük tovább a közös szót kamasz olvasóinkkal, az erdélyi magyar iskolák 10–15 éves diákjaival, valamint a világunkkal való cimborálásra remélhetőleg egyre nagyobb kedvet kapó magyar diáksággal” – fejtette ki.

Az erdélyi politikának az erdélyi és a magyar érdeket kell érvényesítenie (Interjú Szilágyi Zsolttal az EMNP államelnökjelöltjével)
Két magyar jelölt is vállalná a megmérettetést az őszi államelnök-választáson. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szövetség színeiben szállna ringbe, Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt képviseletében. Kelemen Hunort nem kell bemutatni, Szilágyi pályáját, terveit, elképzeléseit azonban kevesebben ismerik. Hogyan lett politikus? Miért indul az elnökválasztáson? Miben képvisel mást, mint Kelemen Hunor? Káros vagy hasznos lehet a magyarság számára a versenyhelyzet? – ezekre a kérdésekre keresi a választ az alábbi interjú szűk egy héttel a választásokon való induláshoz szükséges 200 ezer aláírás leadásának határideje előtt.
— Hogyan indult el a politika felé?
— Temesváron ismerkedtem meg Tőkés Lászlóval a híressé vált Dsida-szavalóest kapcsán. 1988. október 25-én, a reformáció ünnepe alkalmával Tőkés László szervezte meg a szóban forgó szavalóestet, melyben én a Thália diákszínjátszó csoport tagjaként vettem részt. Műsorunk nagy port kavart a hatalom körében, aminek az lett a következménye, hogy a Securitate nyomására előbb a Tháliát betiltották, majd engedélyezték, de minket kizártak a színjátszó csoportból. Rá egy évre jött a rendszerváltás az erdélyi magyarság komoly részvételével, mi pedig elkezdtük szervezni az erdélyi magyar fiatalok első mozgalmát, a MISZSZ-t. 1990 májusában megtartották az első szabad választásokat, 22 évesen Románia történelmének legfiatalabb képviselője lettem. Így a sors felülírta eredeti terveimet, a Műszaki Egyetemet ott kellett hagynom. Végül az ELTE Állam- és Jogudományi Karán szereztem politológus diplomát a kilencvenes évek végén. Képviselőként a tanügyi majd a külügyi és az integrációs bizottságban dolgoztam. Különböző tanulmányi ösztöndíjakkal Strasbourgban, Londonban, Németországban, Dél-Tirolban, majd több ízben az Egyesült Államokban is jártam. A 14 és fél éves képviselői pályafutásom legemlékezetesebb kezdeményezései közül a Székely Nemzeti Tanács felkérésére benyújtott, a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet és a kulturális autonómia kerettörvényét említeném. Ezeket Toró T. Tiborral és öt másik képviselő kollégával kezdeményeztük úgy, hogy sajnos, párttársaink sem álltak mellénk. A Bolyai Egyetem újraindításáról szóló tervezettel ugyanez történt. 2004-ig voltam képviselő, ugyanis ezek után nem láttam más kiutat, mint hogy lemondjak RMDSZ-tagságomról. Ezt követően világos volt számunkra, hogy egy erős autonómiamozgalmat kell indítanunk, így lettem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egyik alapítója, később ügyvezető elnöke, majd alapító alelnöke az Erdélyi Magyar Néppártnak, mely funkciót azóta is betöltöm. — Mintha minden út a politika felé vezette volna.
— Valahogy mindig megtalált a munka és a feladat. Nem tagadom, már 1989 decemberének utolsó napjaiban is élveztem: akkor még sodort bennünket a hév és a szenvedély, később jóval racionálisabbnak kellett lennünk, a lelkesedés önmagában már nem volt elég. — És most?
— Egy elnökválasztási kampány remek eszköz lehet arra, hogy tudatosítsuk az erdélyi emberekben, magyarokban és románokban egyaránt, hogy az autonómia és Románia föderális átszervezése közös, erdélyi érdek. — Kivitelezhetőek ezek az elképzelések? Van-e közös akarat?
— Szerintem igen. A románok körében is egyre népszerűbb Erdély autonómiája és a föderális Románia gondolata. Ezt az érzést erősítenünk kell bennük, másokat pedig meg kell győznünk arról, hogy ezektől a gondolatoktól ne féljenek, ne fenyegetésként éljék meg, hanem álljanak mellé, mert legalább annyira érdekük, mint nekünk, magyaroknak. Erdélyt csakis az itt lakó népekkel együtt emelhetjük fel. Ha Svájc, Ausztria vagy Németország sikeres a föderális államszerkezettel, akkor Románia is nyerne az átalakítással. Egy központosított és korrupt állam sikertelen a nemzetközi viszonyokban is, nem képes például felhasználni a számára elérhető uniós alapokat. Éppen ezért Románia mély szerkezeti reformra szorul, ennek célja pedig a történelmi régiók szövetségén létrehozott, a regionalizmus minden előnyét hasznosítani tudó állam. Románia nyerne azáltal, ha az önmagukat kormányozni, igazgatni tudó közösségek autonóm módon élhetnének. Ezen túlmenően a nyugati példákhoz hasonlóan székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómiák rendszere egy élhetőbb, otthonosabb, biztonságosabb országot eredményezne. — Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is indul az államelnök-választáson.
— Romániában van egy Erdély-központú magyar politika és van egy Bukarest-központú magyar politika. Őszintén be kell vallanunk, hogy mind ez idáig a Bukarest-központúság fölényes túlsúlyban volt. Persze a mindenkori román kormányzatok hathatós pénzügyi és politikai támogatásával. Ezen változtatni kell! Az erdélyi magyar politikának az erdélyi és a magyar érdeket kell érvényesítenie a fővárosban, nem pedig fordítva. — Rivalizáló magyarok Romániában... érdekes helyzet.
— Én azonban nem valaki ellen, hanem valamiért indulok. Azért, hogy az erdélyi magyaroknak és az erdélyieknek legyen hangjuk. Persze, értem az utalás lényegét, ugyanis sokan úgy érzik, hogy a volt kommunista utódpárttal kormányzó RMDSZ már jó előre megegyezett Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökkel a magyar szavazatok átirányításáról. A jelek szerint ez a sejtés megalapozott. Az emberek nem szeretik, ha azt látják, hogy előre eladják szavazataikat. Nem titok, akik támogatnak, abban bíznak, hogy az államelnöki versenyben lesz végre valaki, aki tisztán kimondja a magyarok és az erdélyiek akaratát. Másrészt a magyaroknak is jár a választás szabadsága. Több magyar fog elmenni szavazni, ha nem az egypártrendszer logikája szerint kell voksolnia. Két jelöltnek pedig nyilván erősebb lehet a hangja, mint egynek. — Milyen esélyei vannak?
— Teljesen világos, hogy egy magyar jelöltnek ugyanannyi esélye van elnöknek lenni, mint kettőnek... Ettől még kérdezhetné valaki, hogy nagyobb lesz-e az esélye egy magyar jelöltnek Románia elnökének lenni, ha a másik visszalép? A kérdés azonban költői. — Mikor lesz a választás?
— Az elnökválasztás első fordulójára idén november 2-án kerül sor. Ahhoz pedig, hogy a rajthoz tudjunk állni, szeptember 23-ig 200 ezer aláírást kell összegyűjtenünk. Nem mondom, hogy könnyű feladat, mikor még olyan román jelölt, mint a volt miniszterelnök, Călin Popescu Tăriceanu is küszködik az aláírások összegyűjtésével, de örömmel jelzem, hogy gyűlnek az aláírások. Bízom abban, hogy határidő előtt meglesz a szükséges számú támogató kézjegy. Egy olyan csapattal harcba indulni, amelyben ott van Tőkés László és Toró T. Tibor, komoly biztonságérzetet ad. De meg kell említenem Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét is, aki szintén biztosított támogatásáról.
Peleskei Bíró Juli (Magyar Demokrata)

Háromszéki kalauz (A Nagybaconi medencezug és Kisbacon vidéke 15.)
Látnivalóban bővelkedik ez a vidék is. Bibarcfalva Baróthoz tartozó település, a múlt század derekán fürdőhely volt borvizes stranddal és meleg kádfürdővel. A régi Borhegyi borvízforrás vizét 1880-ban már palackozták.
Jelenleg két működő ásványvízpalackozó üzeme van: az egykori Baross-, később Május 1.-, jelenleg a 2-es számú egység, és egy újabb, a korszerű gépsorokkal működő 1-es számú palackozó, ahol a Bibco-ásványvizet és ásványvízzel készült üdítőket palackoznak. A Borvízpatak völgyében ősnövényi lelőhely van. Református temploma Szent László-falfestményt őriz. A Bodosi-hegy alatt mélyművelésű szénbánya működött, felette, a Várbükk nevű erdő fedte Várhegyen Tiborc várának romjait találjuk. A helységben született Bartalis Ferenc (1813–1854), a Makk-féle összeesküvés 1854-ben Sepsiszentgyörgyön kivégzett vértanúja, a szomszédos Bodosban pedig Budai József (1851–1939) a neves geológus és pomológus. Szülőházát emléktáblával jelölték meg. Bibarcfalváról piros kereszt turistajelzés mentén – a Baróti-hegység nyugati gerincén – Középajtára érünk. A Nagybacon felé tartó patakok – Köves, Kótya és Heveder – a pliocén üledékek klasszikus feltárásai, országos szinten nyilvántartott geológiai rezervációk. Nagybacon a hagyományos cserépgyártás központja. Református temploma műemlék, imaházán látható nagybaconi Nagy Vilmos emléktáblája. Temetőjében nyugszik Konsza Samu tanár, a falu szülötte, háromszéki népköltészeti gyűjtő.
A falu keleti részén tör fel a Faluborvize (1), nem messze innen a Súgóborvíz (2), a Kisbaconi út mellett a Sántéri borvíz (3). A Gyerkovács patakban kénes gyógyvízforrás, a Setétpatak völgyében pedig a Kincses-barlang.
Nagybaconból indul a Bodvajt és Magyarhermányt is érintő, piros ponttal jelzett turistaösvény.
Kisbacon a Benedek Elek emlékét kereső gyermekek zarándokhelye. Itt van a nagy székely mesemondó emlékháza, a temetőben pedig síremléke. A falut a Csíkorra (4) és a Mitács érintésével a Likati út köti össze Alcsíkkal. A Fenyőstöve övezetében a következő borvízforrások vannak: a 2013-ban felújított Kisbaconi Rezes (5), a Kőrises I. és II. (6–7) és a Tamásné borvize (8).
A Háromszék lapárusító bódéiban és a szerkesztőségben már kaphatóak a Háromszéki kalauz első fóliázott térképkockái, Kisgyörgy Zoltán 1984–85-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatának első darabjai. A frissített, fóliázott térképvázlatokat hetente adjuk ki, de később is igényelhetőek, illetve megrendelhetőek a korábbi lapok. A fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, a hpress@3szek.ro e-mail címen, illetve a lapárudákban lehet megrendelni.

"Digitalizált" fantáziajáték
Jó hazai szokás szerint botrányosan indult az idei tanév is. Az első és második osztályos gyerekek tankönyvek nélkül kezdték el a tanévet, mivel több kiadó óvást nyújtott be a könyvek kiadására kiírt közbeszerzési eljárás ellen. Az ellenzék a tanügyminiszter azonnali lemondását követelte, mert szerinte a kisdiákok az ő hozzá nem értése és közömbössége miatt voltak kénytelenek tankönyvek nélkül kezdeni a tanévet.
Ezzel szemben a tanévnyitón a miniszterelnök mosolyogva jelentette ki, hogy Romániában minden első osztályos gyereknek van internet-hozzáférése a telefonján, és a kormány úgy döntött, "hogy a XXI. századba lép a tankönyvekkel", azaz áttér a digitalizálásra, ami a jelek szerint nála kimeríti az oktatás reformját. A kormányfő úgy gondolja, probléma nincs, csupán annyi, hogy ez a "reform" számos érdeket sért, egyesek pénzektől fognak elesni, ezért tiltakoznak ellene, mert "megvásárolt támogatóik vannak a politikában és a médiában is".
A miniszterelnök nyugodt és derűs volt, hiszen ha Romániában nincs olyan gyerek, még az első osztályosok között sem, aki ne értene a számítógéphez, és akinek ne lenne internet- hozzáférése a telefonján, akkor nem is lehet gond. Ezért aztán azt is mondta, hogy "nem tarthatják meg a régi tankönyveket azok miatt, akiknek van pénzük megvásárolni a politikusokat", és sajnálta, hogy "megbénították az első osztályt", de "a romániai oktatásnak reformokra és új, digitális tankönyvekre van szüksége".
Ámulunk és bámulunk, hogyan pattanhatott ki eme zseniális sziporka a miniszterelnök agyából?! Mert az nehezen hihető, hogy ne látott volna például oltyán falut – hogy csak közelebbi hazájáról beszéljünk –, ha néha hazaruccant bukaresti aranykalitkájából, amelyekben talán még a középkorinál is elmaradottabb körülmények között élnek az emberek, nincs villany, telefonhálózat, víz- és csatornarendszer, az árnyékszék az udvar végében van, az iskola omlik a gyerekek fejére, és a tanulók többségének egyetlen napi tápláléka a napi kifli és pohár tej, amit a suliban kap. Vagy csak alulírott hiszi azt, hogy előbb egy "normális" iskolára, tankönyvre, napi kenyérre, jó oktatóra van szüksége egy elemistának, a telefonos internetezésre ráér majd azután, ha megtanulta leírni a nevét?
A kormány feje nagyvonalúan nem vett tudomást arról, hogy az első és második osztályosok új tankönyvek nélkül kezdik az új tanévet, és az oktatási rendszerrel kapcsolatos távlati tervekről, újításokról beszélt. Mint mondta, a pedagógusoknak, a szülőknek és a diákoknak minél előbb át kell térniük "a jövő oktatására".
Aki nem él itt, nem látja a szomorú valóságot, talán még hitelt is adhat ezeknek a szavaknak. De mi mindannyian tudjuk, hogy kizárólag kampányszövegről van szó. Annyira nem naivak a mezítlábas, éhes gyerekek szülei sem, hogy szavazási kedvüket növelné Ponta "digitalizált" fantáziajátéka.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

55 év után
"Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet, /mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.../" – Áprily Lajos versét adta ajándékba volt évfolyamtársainak dr. Nagy Lajos, Sepsiszentgyörgyön élő nyugalmazott körorvos, a város díszpolgára, hét könyv szerzője, szerkesztője, aki a köszöntőbeszédet mondta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1959-ben végezett évfolyamának (110+3 általános orvos, 25 gyermekgyógyász ) 55 éves találkozóján, amelyet az elmúlt szombaton tartottak az egyetem tanácstermében. Gyógyszerész kollégáik dr. Csedő Károly nyugalmazott egyetemi tanárral együtt elevenítették fel az elmúlt fél évszázad történéseit, számoltak be életük alakulásáról az utolsó találkozó óta.
Az egyetem történetében szinte páratlan volt az az évfolyam, amelyen a tíz osztályt végzett ’37-es születésű hallgatóktól az 1931-ben születettekig hét korosztály volt jelen, származásuk szerint is nagyon különbözőek. Olyan nemzedék, amelynek gyermekkorára, életére rányomta a bélyegét Trianon, a II. világháború, a fogság és a kitelepítés, a sztálinizmus, a szocializmus, a Ceausescu- korszak, a nélkülözés és a tetőfokára hágó osztályharc, a magyarországi forradalom után pedig a besúgórendszer kiépítése, amely a félelmet és az egymás iránti gyanakvást ültette el a hallgatók lelkében. Ez volt az utolsó évfolyam, amely kiváló tanároktól magyarul tanulhatott, hatodéven azonban meg kellett érjék az egyetem magyar jellegének a megszüntetésére tett első lépéseket. A kolozsvári egyetemek egyesítése után utolsó évesként végig kellett nézniük, ahogy letartóztatásokkal, tanárok és diákok eltávolításával kezdődött el ez a folyamat. Ennek lett áldozata dr. Bárányi Ferenc, a rendszerváltás utáni volt egészségügyi miniszter is, akit eltiltottak az államvizsgától és az idézett dr. Nagy Lajos, akit kicsaptak az egyetemről. Mindketten sikeres könyvben írták meg élményeiket (Égig érő kockakövek, Életünk kórtörténete). Dr. Nagy Lajos az ötvenéves találkozó után összegyűjtötte volt kollégáinak vallomását, amelyek többségéből rendkívül nehéz, küzdelmes életutak, pályaképek rajzolódnak ki, s a Múló évek sodrásában című könyvben adta ki az 1959-ben végzettek krónikáját. Számukra a diploma megszerzése sem jelentette a Kánaánt, hiszen az Erdély különböző vidékeiről származó fiatalok többségét a Kárpátokon túlra, félreeső, elmaradott településekre helyezték ki, s nagy küzdelmek árán sikerült jobbára csak a hiányszakmákban szakorvosi oklevelet szerezniük. Mivel sokan nem tudtak románul, ugyanis a magyar világ alatt kezdték el az elemi iskolát, s később a középiskolában csak bebifláztak bizonyos szövegeket, hasznos volt számukra, hogy anyanyelvükön sajátíthatták el a szakmát, s nagytudású, lelkes professzoraik megtanították a beteg ember iránti alázatra, tiszteletre, szeretetre is, s ennek köszönhetően bárhova kerültek, megállták a helyük. A román nyelvet pedig, akinek szüksége volt rá, megtanulta, a világ különböző tájaira szétszóródottak pedig a befogadó ország nyelvét.
Régi fájdalmak, sérülések, sebek tépődtek fel 55 év után is, ahogy egyesek megszólaltak. Bárányi Ferenc bocsánatot kért mindazoktól, akiket megsértett, hiszen nagyon szegény sorból származó hallgatóként annyira hitt a kommunizmus eszményében, hogy képes lett volna meghalni érte. Az ébredést az ’56-os események hozták el a számára, majd kizárták az IMSZ- ből és két évre eltiltották az államvizsgától. Tanárai közül Csőgör Lajos, Spielmann József és Mózes Magda biztatta – emlékezett a rendszerváltás után szenátornak megválasztott orvos. Dr. Ádám Gyula, aki a megye legkorszerűbb rendelőjének felépítését és felszerelését harcolta ki Mezőcsáváson, saját versét mondta el az orvos életútjáról.
Az egyetemi évek alatt soha nem érezte, hogy az évfolyam őt befogadta volna, ma mégis jó találkozni a volt évfolyamtársakkal – mondta a német származású Ari (Acher) Mária. A felszólalók közül egyesek beszámoltak arról, hogy ma is aktívak, dr. Hauer Erik példaként, aki Vajdahunyadon volt sebészorvos, s az asszisztensképző iskolában tanított, nyugdíjasként ismeretterjesztő újságcikket ír, mások a családnak örülnek, mint dr. Ungvári Júlia, s az unokák nevelésében segédkeznek, jótékonysági akciókban vesznek részt. Dr. Nagy Zoltán, az ismert marosvásárhelyi tüdőgyógyász és röntgenorvos hosszú verssel köszöntötte a találkozó résztvevőit. Dr. Mellau Melánia főszervező nyugodt, kiegyensúlyozott időszakot kívánt volt kollégáinak, akikkel az 55 év alatt 17-szer gyűltek össze Marosvásárhelyen és a más városokban szervezett vándortalálkozókon. Hadd soroljuk fel, hogy ezen az évfolyamon végzett dr. Mártha Papp Ilona szemészorvosnő, dr. Lüdke Boósy Ibolya gyermekgyógyász, dr. Kolumbán Pál, a vérközpont megálmodója és elhunyt felesége, a sokak által tisztelt és szeretett dr. Kolumbán Válics Margit reumatológus orvos.
Szakmai odafigyelés, hivatástudat, pontos, felelősségteljes munka – erre nevelték nagyon tisztelt tanáraik a gyógyszerészeti kar 27 hallgatóját, emlékeztek a megjelentek. Nem volt könnyű a botanikát, a gyógyszerhatástant, a sok kémiát megtanulni a kézzel írott jegyzetekből, de anyanyelven mindez sikerült. A legtöbb szép dolgot dr. Hankó Zoltán professzortól tanulták: "kicsi drága, maga mindig úgy álljon ahhoz a tárasztalhoz, mintha maga volna a beteg" – biztatta türelemre és együttérzésre hallgatóit – hangzott el Fazakasné Czirják Éva, Szabó Judit, Geréb Major Erzsébet, Papp Máthé Mária, Pásztor Irma, dr. Gáspár Mária és Hajdú Árpád visszaemlékezésében. Szavaikat dr. Csedő Károly nyugalmazott egyetemi tanár egészítette ki azzal, hogy azokban az osztályharcos időkben színvonalas oktatást szerveztek a jól működő gyógyszerészeti technikumban, ahol azok a hallgatók tanulhattak, akiket származásuk miatt nem vettek fel az egyetemre.
– Adjunk hálát a gondviselésnek, hogy élünk, vigyázzunk egymásra, tartsuk a kapcsolatot, hogy a családtagjainkon kívül még érezzük, hogy valahova tartozunk! Bár a magyar emberek szemérmesek, el kell mondanom, hogy nagyon szerettem az évfolyamtársaimat, boldog vagyok, hogy hat évig kollégájuk lehettem, együtt jártunk előadásokra, gyakorlatokra, színházba, moziba, az Apollóban szervezett bálokba, a Cementlapokhoz fürödni – hangzott el dr. Nagy Lajos beszédében, aki Áprily Lajos versét adta ajándékba volt évfolyamtársainak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Összevonták az építészeti és a faipari líceumot
A Római Katolikus Elméleti Líceum bekerült a marosvásárhelyi állami iskolahálózatba
A marosvásárhelyi közgyűlés tegnapi soros ülésén megszavazták a marosvásárhelyi állami iskolahálózat átszervezésére tett módosító javaslatokat, elvetve egyik képviselőnek a tervezet halasztására tett javaslatát. A testület döntése révén az állami iskolahálózatba bekerült a Római Katolikus Elméleti Líceum, és a Református Kollégiumhoz tartozó, a város más részein található tanintézetek is, ugyanakkor összevonták a Constantin Brâncusi építészeti líceumot a Ion Vlasiu faipari líceummal.
Bár az USL képviseletében tanácsosi mandátumhoz jutott Sabau Olimpiu kijelentette, hogy "az állami iskolahálózat módosításáról ma nem lehet szavazni", és kérte, hogy halasszák el a döntést a következő tanévre, a testület elutasította a javaslatát. Elsőként a Constantin Brâncusi építészeti líceum ügye került terítékre. A közgyűlés előtt felszólaló Nemes Andrea, a líceum aligazgatója hangsúlyozta, hogy nagy hiba lenne a tanintézet összevonása a faipari líceummal, az intézkedéssel gyakorlatilag egy igazgatói, egy fél könyvelői és egy fél titkárnői állás szűnne meg, ami nem jelent nagy megtakarítást, tehát jelentős gazdasági vetülete nincs a dolognak.
"Nem értjük, hogy e nagy múltú tanintézetet miért kell megszüntetni. Ezzel az intézkedéssel minden vagyonát, minden pályázatát elveszíti iskolánk. A tanfelügyelőség jóváhagyta az összevonást, de csak a városi tanács beleegyezésével terjeszthetik fel a javaslatot a szaktárcához. A tanács elutasíthatta volna a tervezetet! Igazságtalan döntésnek tartjuk a tanintézetünk alárendelését a faipari líceumnak" – jelentette ki az aligazgató, hozzátéve, jelenleg 182 diák tanul a Brâncusi líceumban. Somesan Cristina felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az iskolahálózat az igényeknek, a gyermeklétszám alakulásának megfelelően módosul, és egy szaklíceum létrehozásához legkevesebb 300 tanulót ír elő a vonatkozó törvény. Az önkormányzat számára gazdasági vetülete is van az ügynek, hiszen a gyermeklétszám csökkenése oda vezet, hogy iskolaépületek válnak üressé, amelyek karbantartása, kifűtése komoly anyagi terhet ró a polgármesteri hivatalra. Claudiu Maior alpolgármester szerint is rugalmasan kell kezelni a helyzetet, ha a gyermeklétszám jövőre például megkétszereződik, felülvizsgálják a döntésüket. Peti András alpolgármester szerint is az iskolahálózat dinamikus rendszer, amely év közben sokat módosul a beiratkozó gyermekek számának függvényében. "A törvény valóban előírja, hogy januárig kell véglegesíteni a következő tanévre vonatkozó iskolahálózatot, de ez nem mindig lehetséges, sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség, de még az oktatási minisztérium sem tudta tiszteletben tartani, mert év közben mindig változások történnek. Tavaly például tanévkezdés előtt két nappal a tanfelügyelőség felosztatta, illetve egy másik tanintézet alárendeltségébe vonta a kémiai líceumot, idén pedig ugyanez történt az építészeti líceummal, amit a Ion Vlasiu faipari líceum alárendeltségébe utalt. Az aligazgatónő tiltakozott, ami természetes, hiszen senkinek nem felel meg, hogy önállóságát, vagyontárgyait, saját pályázatok révén szerzett javait elveszítse egy másik tanintézet javára. Vita keletkezett a városi tanács ülésén az építészeti líceum diákjai számának kapcsán. Természetesen a nagyobb iskola kebelezi be a kisebbet, a tanfelügyelőségi adatok szerint jelenleg az építészeti líceumban nincsen 100 diák, a faipariban viszont teljesül a törvény által előírt minimális létszám, ami szaklíceum esetében 300" – jelentette ki Peti András.
A marosvásárhelyi állami iskolahálózat másik módosítása a Református Kollégium tanintézeteire vonatkozott. "Mindig vita tárgyát képezte, hogy a Református Kollégium miért nem fér meg a saját épületében, azaz ott, ahol a Bolyai is működik, illetve az, hogy a városnak számos olyan tanintézete van, amelyet kifűt, közköltséget fizet, de nincs az összes osztályterem elfoglalva – például ott van a kémiai líceum, amely üresen áll – tehát van, aki azt mondja, hogy nem szükséges újabb épületekkel bővíteni az iskolahálózatot. Ennek ellenére sikerült egy 3 éves bérleti szerződést kötni két, a Református Kollégiumhoz tartozó iskolarészre – az óvoda a cserealji református egyháznál működik, az elemi iskola a Forradalom utca 8. szám alatt működik, illetve a 11-es óvoda esetében, amit befogadott a Szabadi úti református gyülekezet. Ezek az új helyszínek bekerülnek és három évig megjelennek az iskolahálózatban" – nyilatkozta lapunknak Peti András.
A római katolikus gimnázium esetében pénteken, gyakorlatilag egy nappal az iskolakezdés előtt adta ki a megyei tanfelügyelőség a jóváhagyást és az alapító okiratot az új tanintézménynek Római Katolikus Elméleti Líceum néven, és Tamási Zsolt személyében kinevezte az igazgatót. "Ezen iratok alapján, amit csupán a tanácsülés megkezdése után kaptunk kézhez, ez az új tanintézet is bekerült az iskolahálózatba, innentől kezdve minden akadály elhárult a működése elől. A tanfelügyelőség döntése és a tanács határozata el kell jusson a szakminisztériumhoz, de már csak tudomásulvételre" – jelentette ki Peti András.
Az új tanintézet működése esetében a következő lépést a bérleti szerződés megkötése jelenti. E célból holnap délelőtt találkoznak a katolikus egyház és a polgármesteri hivatal képviselői. Peti András alpolgármester szerint várhatóan 20 évre kötnek bérleti szerződést, az önkormányzat mihamarabb egy 1,5 millió lejes restaurálási munkálatba szeretne fogni az Unirea líceum épületeinél. "Azt szeretnénk, ha 15-20 év múlva egy korszerű, a régi építészeti stílusnak megfelelő, de belül modern épület maradjon utánunk" – tette hozzá Peti András.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

„A forradalom azé, aki annak hiteles történetét megírja”
A temesvári forradalom 25. évfordulója tiszteletére megszervezett első rendezvénysorozatra került sor szeptember 14-én, vasárnap: a belvárosi református templomban istentisztelet keretében, majd az erzsébetvárosi temetőben koszorúzással emlékeztek meg Újvárossy Ernő építész, a forradalom első mártírja tragikus halálának évfordulójáról. Vasárnap délután a ’89-es Emlékbizottság az Újvárossy Ernő nevét viselő teremben előadásokat és beszélgetést szervezett a temesvári református gyülekezet 89-es ellenállása témakörében, amelynek előadói Tőkés László, Tolnai István és Balaton Zoltán voltak.
Tőkés László EP-képviselő, a gyülekezet akkori lelkipásztora felidézte Újvárossy Ernő 25 évvel ezelőtti titokzatos eltűnését és máig tisztázatlan halálát, hangsúlyozva: „amely ügynek hősi halottjai vannak, az megszentelődik”. Tőkés László szerint ez a nyilvánvalóan megfélemlítésnek szánt haláleset tudatosította a gyülekezetben, hogy élet-halál harc folyik, de ez a tudat nemhogy eltávolította, elrettentette volna az embereket, hanem egyre duzzadt, erősödött a gyülekezet ellenállása, összezártak Tőkés László körül és megvédték lelkipásztorukat. Ez a nehéz időszak nemcsak az ellenállás, de az építkezés ideje is volt – hiszen a templom akkoriban szűknek bizonyult a gyülekezet számára –, és ennek a folyamatnak volt a vezéralakja volt Újvárossy Ernő.
Tolnai István, aki 1989 előtt a temesvári gyülekezet tagja volt, hiteles dokumentumokkal idézte fel a temesvári református gyülekezet 1986–89 közötti történetét. Tolnai a nyolcvanas években egy szétzilált gyülekezetet talált Temesváron, amelynek lelkipásztora Ceauşescu-kép alatt prédikált a 10-15 templomba járó embernek. Az 1986-ban Désről Temesvárra érkezett Tőkés Lászlónak három év alatt sikerült újjáépíteni, megerősíteni a gyülekezetet, megtölteni a templomot több száz emberrel, a templomba vonzani az ifjúságot, reformátusokat és más vallásúakat. Tolnai István megemlékezett a sorsdöntő pillanatokról: a falurombolás elleni kiállásról, a Dsida-estről, a Tőkés Lászlót eltávolítani próbáló esperesek kiutasításáról, a presbitérium kiállásáról lelkipásztora mellett, a Panoráma műsorban bemutatott interjúról, Újvárossy Ernő eltűnéséről, a presbitériumi gyűlés meghiúsításáról és a testület megszüntetéséről, a Reformáció ünnepén történt eseményekről, a november 2-ai terrortámadásról. „Mindvégig a nyilvánosság, az igazság kimondása fegyverét használatuk, ami felkészületlenül érte a kommunista titkosrendőrséget. Így indult el a temesvári magyar református gyülekezetből a forradalom” – mondta befejezésül Tolnai István.
Balaton Zoltán egykori jó barátja, Újvárossy Ernő építész rendhagyó történetét idézte fel, aki jól szituált kolozsvári családból származott, majd 20 évig élt román környezetben és Temesvárra kerülvén magyarságát, kereszténységét keresve talált a gyülekezetre. „Újvárossy úgy érezte, hogy ennek a közösségnek szüksége van rá, végre hazatalált!” – mondta Balaton Zoltán, aki szerint bizonyos, hogy az építész közvetve vagy közvetlenül gyilkosság áldozata lett. Máig nem szabad tudni, hogyan is halt meg.
Az előadások után Borbély Zsolt politológus beszélt Tőkés László szerepéről, aki nemcsak 1989 előtt, de a rendszerváltás után is szálka volt a román hatalom és a magyarországi baloldal szemében. Az EMNP államelnökjelöltje, Szilágyi Zsolt, aki a Thália diáktársulat és az emlékezetes Dsida-est kapcsán került összeköttetésbe Tőkés Lászlóval, az 1988–89-ben a temesvári magyar diákság körében uralkodó hangulatot idézte fel. Szász Enikő színművésznő arra hívta fel a figyelmet, hogy a református gyülekezettől végleg „ellopják” a forradalmat, ha a többség nyelvén nem teszik közzé az 1989-es események valódi történetét. Tőkés László a Király Károlynak a Románia Csillaga kitüntetés kapcsán írt leveléből idézett, aki arra figyelmeztette a temesvári forradalom hősét: nem a Csillagot, hanem Temesvárt akarják elvenni Tőkés Lászlótól. A beszélgetés befejező részében a temesvári gyülekezet tagjai – Kabai József, Simon József, Gazsó János – idézték fel az 1989 előtti sorsdöntő eseményekkel kapcsolatos emlékeiket.
A Gyülekezeti ellenállás 89-ben című rendezvény végkövetkeztetését Balaton Zoltán fogalmazta meg: a temesvári forradalom azé, aki annak hiteles történetét megírja, ezért minden gyülekezeti tagot felkért, hogy vessék papírra az 1989-es eseményekkel kapcsolatos emlékeiket. Ezekből a visszaemlékezésekből összeállhat a temesvári forradalom igaz, hiteles története.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Pécskán 655-en mulattak a Székely Szüreti Bálban
Szombaton a 20 óra után Pécskára zúduló felhőszakadás sem vette el a jókedvét a III. Székely Szüreti Bál résztvevőinek. Bár a csapadék befolyt a piaccsarnok mögött felállított két nagyméretű sátorba is, a bálozók tovább táncoltak. Rövid időn belül a szervezők, Balta Tajcs Tünde és Borsos Endre megoldották a problémát, és hivatalosan megnyitották a bált, amely Pécska egyik legnagyobb eseményévé nőtte ki magát.
Felcsendült a székely himnusz, Balta Tajcs Tünde elénekelte a „Te bujdosó székely” című népdalt. Az éjszaka során Borsos Endre is előadott több ismert nótát, de ne vágjunk a dolgok elébe.
Táncos felvonulás
A program valójában már 15 órakor elkezdődött. A székely népviseletbe öltözött pécskai fiatalok és a battonyai Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző Egyesület táncosai elmondtak egy imát a katolikus templomban, majd a kisperegi Roulette zenekar kíséretében, szekereken járták végig a város főbb utcáit. Öt útkereszteződésben meg is álltak, táncoltak, a velük tartó szervezők pedig friss sóspereccel és borral kínálták az összegyűlt környékbelieket.
Az esti megnyitó után a pécskai származású Nagy Zsuzsanna vezette Szivárvány előadása következett, majd a pécskai Búzavirág néptánc-együttes négy táncosa adott elő egy verbunkost.
Mindkét produkciót vastapssal jutalmazta a közönség és visszahívta a táncosokat, hogy megismételjék azokat. Ezt követően a táncosok felszolgálták a 655 résztvevőnek a Lipták Marika néni és csapata által elkészített finom pörköltet. Vacsora után újra a kisperegi Roulette zenekar volt felelős a jó hangulatért és hamar megtelt a táncparkett.
Két sztárvendég, több tucatnyi nyeremény
23 órakor érkezett meg az este első sztárvendége, a pécskaiak által már ismert Kaczor Feri, akit a szintén közkedvelt énekes, Csocsesz követett. Felváltva szórakoztatták a bálozókat, 3 óra körül közös dallal, többszörös visszahívás után tudtak csak elbúcsúzni.
Eközben a szervezők frissen sült sóspereccel kedveskedtek a bálozóknak.
Hajnali 4 előtt került sor a tombolasorsolásra. Mivel szinte egész este sor volt a jegyárusító asztal előtt, mindenki izgatottan figyelte a húzást.
Több tucatnyi nyeremény talált gazdára, a fődíj, egy 81 centiméter átmérőjű televízió, Sztojka Szidóniához került.
Az első bálozók 5 óra körül indultak haza, az utolsó vendégek napkeltére hagyták el a sátrakat. A főszervezők, Balta Tajcs Tünde és Borsos Endre elmondták: a pécskai székely és magyar résztvevők mellett többen érkeztek a környékbeli településekről: Tornyáról, Kisperegről, Aradról, Nagyiratosról, Nagyvarjasról, Majlátfalváról és Szapáryligetről, de a bál átlépte az országhatárokat és vendégeket köszönthettek Battonyáról, Mezőkovácsházáról, Hódmezővásárhelyről, Kecelről és Budapestről is.
Ezúttal köszönetet is mondtak Pécska Város Polgármesteri Hivatalának és a helyi tanácsnak, Antal Péter polgármesternek és Miodrag Stanoiov alpolgármesternek, a nagyvonalú támogatásért, amely nélkül nem jöhetett volna létre ez a szép esemény.
Sinka Pál, Nyugati Jelen (Arad)

Iskolai névadó ünnepség Zimándújfalun
Hivatalosan ez év szeptember elsejétől, a magyar tanítási nyelvű Zimándújfalui Általános Iskola felvette Móra Ferenc író, publicista, muzeológus nevét. Az ünnepi névadásra szeptember 20-án, szombaton kerül sor.
A rendezvényt megtiszteli jelenlétével a budapesti Veszits Andrea asszony, Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, Móra Ferenc dédunokája. Jelen lesznek a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetői, a romániai és magyarországi oktatás több vezető személyisége, a szülőváros, Kiskunfélegyháza Móra Ferenc Gimnáziumának igazgatója, Arad megye magyar tannyelvű iskoláinak küldöttségei. Meghívást kaptak az iskola egykori igazgatói, pedagógusai, az intézményhez kötődő egyházi személyiségek.
Móra Ferenc 1879. július 9-én született Kiskunfélegyházán, nagyon szegény családban. Apja szűcs volt, édesanyja pék. Nehéz anyagiakkal küzdve, a Budapesti Egyetem földrajz-történelem szakán szerzett diplomát, de csak egy évet tanárkodott a Vas megyei Felsőlövőn. 23 éves korában írta meg Az aranyszőrű bárány című versét, majd 1905-től, Pósa Lajos hatására, teljesen a gyermekirodalomnak szentelte munkásságát. Másfél évtized alatt az Én újságom című lapban több mint ezer írása jelent meg. A szegedi könyvtárban és múzeumban dolgozott, amelynek 1917-től igazgatója is lett. Ezt a tisztséget 1934-ben bekövetkezett haláláig látta el. Igazgatóként nagyon sok ásatáson vett részt vagy vezetett, ezeket 12 szakdolgozatban rögzítette.
Legismertebb írásai (a teljesség igénye nélkül): Rab ember fiai (1909), Mindenki Jánoskája (1911), Csilicsali Csalavári Csalavér (1912), Kincskereső kisködmön (1918), Dióbél királyfi (1922), Ének a búzamezőkről (1927), Aranykoporsó (1932), Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig (1934), Dióbél királykisasszony (1935), vagy az első osztályosok kedvelt versikéje, a Zengő ABC.
Móra Ferenc tagja volt a Dugonics Társaságnak, a Petőfi Társaságnak, a Szegedi Múzeumbarátok Egyesületének, valamint a Kisfaludy Társaságnak. Szoros barátság fűzte Juhász Gyulához.
Nevét viseli a Szegedi Múzeum, több magyarországi iskola, egy székelyudvarhelyi általános iskola (ennek képviselői is részt vesznek a zimándújfalui ünnepségen), meséi, gyermekeknek szóló írásai révén kedves „íróbácsiként” tartják számon az iskolások, szülők és pedagógusok.
Arad megyében nevesítve van az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, a zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola és a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola. Hozzájuk csatlakozik most Zimándújfalu község magyar iskolája.
Az ünnepség szeptember 20-án, szombaton 10 órakor veszi kezdetét a község kultúrházában, majd 12 óra körül leleplezik a román, illetve magyar nyelvű iskolatáblát, s ezzel az intézmény neve véglegesen Móra Ferenc Általános Iskola, Zimándújfalu.
A rendezvényt szervező tantestület a meghívottak mellett várja az alkalomra a község magyarságát, az elszármazottakat és minden érdeklődőt, az iskolai névadás ugyanis ritka esemény megyénkben és egyedi a község történetében.
Matekovits Mihály, Nyugati Jelen (Arad)

A II. Néptánctalálkozó sikere
Hagyomány teremtődött Ágyán
Ágyán szombaton szervezték meg a II. Néptánctalálkozót. 15 órától az iskolában fogadták a fellépő néptánccsoportokat, majd 15.30 órától a Meteor együttes zenekíséretével, Hadi Tünde óvónővel az élen, a helybeli óvodások felvezetésével indult toborzó útjára a színes népviseletbe öltözött menet. A falu végétől visszafordultak, a központi útkereszteződésben körtáncot jártak, majd a falubeliek tapsa közepette bevonultak a kultúrotthonba. A színpadról Kiss P. Anikó iskolaigazgató, majd Erdős Bálint polgármester köszöntötte a nagy számú közönséget, megemlítve Bognár Levente RMDSZ megyei elnök, aradi alpolgármester, nt. Módi József református esperes, Pavel Carmen szintyei iskolaigazgató, Lucian Fluieraş szintyei alpolgármester nevét.
Bognár Levente üdvözlő szavait követően a hagyományápolás, a népszokások megtartó erejét, a közösségépítés fontosságát ecsetelte, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Ünnepi műsor
A műsorvezető, Kiss P. Anikó elsőként az óvodások Hadi Tünde által betanított táncát konferálta be. A produkciót vastapssal jutalmazta a közönség, Erdős Márta főszervező a fellépő csoportok betanítóinak virággal kedveskedett, részvételi oklevelet nyújtott át. Utánuk Bodó Enikő tanítónő betanításával a Pitypang csoport, majd Spătaru Florica jóvoltából a szintyei Moştenitorii román tánccsoport gyermekei mutattak be alföldi román táncot. A nagyzerindi Furulyások Kasza Rozália tanítónő vezetésével magyar népdalokat játszottak, illetve énekeltek. Ezt követően az ágyai Cinkosok csoportja mutatta be Az aranyszőrű bárány című mesejátékot, Kiss P. Anikó betanításával. A majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport dinamikus fellépése, illetve a magas színvonalon előadott délalföldi, illetve mezőségi táncai külön dicséretet kaptak a szervezőktől.
A nagyzerindi Ibolya néptánccsoport Szilágyi András betanításával, Kiss Csilla vezetésével előadott szilágysági táncai nagy sikert arattak. A csoport először lépett fel a közelmúltban tragikus balesetben elhunyt táncos, Kiss Lacika nélkül, ezért a csapat minden tagja, Lacika emlékére, gyászszalagot hordott a népviseletén. Állítólag idén minden fellépésük alkalmával viselni fogják, ami igen tiszteletre méltó, mély emberi gesztus.
Utánuk a simonyifalvi, Péter Anikó és Bablina Norbert vezette Leveles lendületes szatmári táncai arattak sikert, majd a majláthfalvi Százszorszép Orbán László és Bagi Ferenc által betanított marosszéki táncának tapsolt a közönség. A szintyei Moştenitorii felnőtt csapata által előadott bánsági és bihari román táncok új színt hoztak a programba, amit tovább fokozott a simonyifalvi Levelesnek az eredeti ruhákban előadott kalotaszegi tánca. A műsor csattanóját képezte, amikor, az ágyai Tőzike Nagy Rozália és Haász Endre által betanított délalföldi és szatmári táncait ünnepelte a hazai közönség. Fellépésük után a színpadra hívták az együttes vezetőjét, Erdős Márta magyartanárt, akinek megköszönték a több évi szervező-vezetőmunkát, majd a születésnapja alkalmából a tánccsoport tagjai virággal kedveskedtek, ajándékot nyújtottak át neki. Erdős Márta meghatottan mondott köszönetet a gratulációért és az ajándékért, majd kifejtette: a közösségi munkát a fiatalokért és az ágyai közművelődési élet fellendítéséért teszi. Reméli, a néptánccsoport, de a repertoárja is bővülni fog. Ezt követően az erdőhegyi lányok, majd a Farkasok moderntánc-csoportjai mutatkoztak be Pusztai Matild betanításával. Utánuk az ágyai iskolások moderntánc-csoportja, illetve a Black Vite csoport lépett fel Gomoi Beatrice betanításával. A felemás ruhába öltözött ágyai lányok rendhagyó tánca nagy sikert aratott.
z ünnepi program után a kultúrotthonban a Meteor együttes húzta a talpalávalót a késő estig tartott bálon. Reméljük, az ágyai II. Néptánc-találkozó megszervezése egyúttal egy tartós, szép hagyomány kezdő lépése is volt.
Elismerés, köszönet
A szervezők gondoskodása, vendégszeretete nyomán minden fellépő fiatalt és gyermeket, de a meghívottakat is ebéden, illetve vacsorán látták vendégül. Az ízletes bográcsos pörköltet ezúttal is Székely Éva és férje, Attila főzték számukra, míg a finom süteményeket a fellépő gyermekek édesanyái, nagymamái készítették.
Az ágyai II. Néptánc-találkozó sikere nagyban köszönhető a támogatóknak, a Szintyei Polgármesteri Hivatalnak és Községi Tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Communitas Alapítványnak, az RMDSZ megyei és ágyai szervezeteinek, a Lazăr és Fiai vállalatnak. Mindenkinek, aki bármiben is segített vagy a munkájával járult hozzá a rendezvény sikeréhez, elismerés jár.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Wetzel: a Sapientia bebizonyította, hogy nem olcsó diplomagyár
Per-szimulációs termet avattak a Sapientia EMTE 14. tanévnyitóján
Tizennegyedik tanévét kezdte meg szeptember 16-án a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsváron, a Tordai úti ingatlanban.
Az eseményt először tisztelte meg jelenlétével Wetzel Tamás magyarországi helyettes államtitkár, aki szerint a Sapientia célja és küldetése az erdélyi magyar közösség szolgálata. Dávid László rektor és Tonk Márton dékán beszédében az oktatás mellett a nevelés fontosságát hangsúlyozta. A tanévnyitón tüntették ki Szép Sándort, az egyetem professzorát, aki a csíkszeredai karon fejti ki tevékenységét. Horváth Anna alpolgármester az erdélyi tanévnyitók különleges hangulatáról értekezett. Záró eseményeként felavatták a harmadik emeleten a Kuncz Aladár testvére, Kuncz Ödön jogász nevét viselő per-szimulációs termet, ahol a joghallgatók a tárgyalási teremnek megfelelő körülményekkel találják szembe magukat. Közreműködött Laczkó-Vass Róbert (ének, szavalat) és Szép András (zongora).

Látványos magyar irodalmi atlasz iskolásoknak
Az RMDSZ Főtitkárságának székhelyén mutatták be tegnap az Irodalmi atlaszt, amely segédeszközként szolgál a magyarul tanuló hazai középiskolások számára.
Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettes a sajtónak elmondta, hogy a 2009-ben elkezdett program keretében rendszeresen adnak ki tanszereket és tankönyveket, kiegészítő anyagként a több mint százezer magyar nyelven tanuló iskolásnak. 2011-től pedig, amióta a törvény magyarul is lehetővé teszi a történelem és a földrajz oktatását, térképeket és atlaszokat jelentetnek meg. A kiadványok füzetszerűek, de nagyon hasznos tartalmúak, pedagógiailag jó felépítésűek, és az anyaországi kivitelező cég munkájának köszönhetően, a különben számítógépekhez szokott fiatalok számára is vonzóak, így az egyetlen szépséghiba az, hogy megfelelő anyagi háttér hiányában kevés példányra futja belőlük…
(Ö. I. B.)

A kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Antal-szobráról és alkotójáról, Vámszer Imre iparművészről
1939. február 10-én elhunyt XI. Pius pápa, akit Eugenio Pacelli bíboros XII. Pius néven március 2-án követett Szent Péter trónján.
A Bányai János szerkesztette Székelység 9. évfolyamának 7-8. összevont számában néhány mondatos hír tudósított az erdélyi híveknek az esemény feletti öröme és tiszteletadása kifejezéséről. „A csíksomlyói csodatevő Szűz Mária-szobor másolatát ajándékozták az erdélyi róm. kat. hívek a megválasztott új pápának. A szobor művészi másolatát Vámszer Imre iparművész készítette, aki felsőbb elismerést kapott szép munkájáért.” Vámszer Imre (Nagyszeben, 1903 – Sao Paolo, 1970) szobrász és iparművész 1939-ben a kolozsvári Szent Mihály egyházközségnek is faragott egy műalkotást, Szent Antalnak és a kis Jézusnak a főtéri plébániatemplomban mai napig megcsodálható szobrát.
Vámszer Imre nemcsak a fafaragásban, a festészetben és a rajzolásban is kipróbálta művészi képességeit. Alkotásai között tartjuk számon az avantgárd szellemiségű Lovas (1932) címen megismerhetett ceruzarajzát, melyet Dél-Amerikában alkotott. Az erdélyi tájaktól meglehetősen szokatlan módon, nem fenyőfák, hanem az ottani vidékhez alkalmazkodva, hatalmas kaktuszok közé helyezte paripáján vágtató lovasát. Szülővárosa ihlette festményét, az egykori második várgyűrű, A szebeni Kispiac meseszerűen idillikus akvarelljét. Néhány évvel későbbről fából készült szobrai maradtak fenn. Az otthoni környezetet idéző székelykapu-makett (1935), a dinamikát és erőt sugárzó Lakatos (1936), valamint 1939-ből a XII. Pius pápának ajándékozott csíksomlyói Szűz Mária-szobormásolat és a Szent Antal a kis Jézussal. A grafikához sem lett hűtlen, az Erdély honismereti folyóirat 1942. évi címlapját és egyik lapszámában (1942/3.) testvérének, Vámszer Géza néprajzosnak A székely juhtúró készítése című írásához készült rajza díszíti.
A Szent Mihály plébánia levéltárában fennmaradt az 1939. július 24-én kötött szerződés és a levelezés, melyek segítségével rekonstruálható a teljes munkafolyamat, a Szent Antal-szobor megszületése. Eredeti elkészülési határideje 1939. október 21. volt, melyet december 15.-ére módosítottak. A levelekben szereplő személyekről néhány adat. Ft. Veress Ernő hittantanár, 1917-ben az Erdélyi Tudósító, 1939-ben Márton Áronnal az Erdélyi Iskola folyóirat szerkesztője. Miután 1938. december 24-én XI. Pius pápa Márton Áront megyéspüspöknek nevezte ki, az új püspök kolozsvári plébánosi beosztását megtartva, segítségül Veress Ernő szentszéki tanácsost tette meg a Szent Mihály plébánia vicarius adiutorának, helyettes plébánosának. A másik levelezőpartner Dr. Kedves András, a Szent Mihály egyházközség gondnoka, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztályának választmányi tagja.
A levelezésanyagban fontos adalék a csíksomlyói Mária-szobor megrendelésének felvetése. Márton Áron püspök a somlyói Szűzanya lábánál nőtt fel, ezért hihetőleg az ő gondolata lehetett, hogy az új pápa, XII. Pius somlyói kegyszobor-másolattal való megajándékozása után a Szent Mihály-templom is kaphasson székelyföldi szülőföldjéhez köthető ereklyét, a keresztények Édesanyjának földi formában elképzelt művészi ábrázolását.
1.
A Római Katolikus Szent Mihály Egyházközség és Vámszer Imre szerződése
(Kolozsvár, 1939. július 24.)
Szerződés
létrejött egyfelől a cluji Római Katolikus Szent Mihály Egyházközség, másfelől Vámszer Imre szobrász, Sibiu Bruckenthal utca 34. szám alatti lakos között, a cluji Szent Mihály-templomban felállítandó Szent Antal-szobor elkészítésére és leszállítására vonatkozólag, az alábbiakban:
1. A cluji Róm. Kat. Szent Mihály Egyházközség a cluji Szent Mihály-templomban való felállítás céljából egy 1.30 cm, azaz egy méter harminc centiméter magas éger- vagy juharfából készítendő, barnára pácolt, lenolajjal beeresztett Szent Antal faszobor készítésével bízza meg Vámszer Imre szobrászt. A szobornak Szent Antalt a karján a gyermek Jézussal kell ábrázolnia a templom gótikus stílusához alkalmazottan. A szobor külső kivitelére irányadó a Kirchliche Kunst című szakmunka 1924-25. évfolyamának XXI. kötete 115. oldalán található Szent Antal-szobor, melyhez a készítendő szobornak legalábbis megközelítően hasonlítania kell.
2. Vámszer Imre az első pontban foglalt megbízást az ott részletezett elkészítési feltételek mellett vállalja.
3. A szobor elkészítéséhez szükséges anyagnak, azaz fának, lenolajnak, pácoló anyagnak stb. beszerzési árát, továbbá a szobor elkészítésének munkadíját és Clujra való összes szállítási költségeit felek kölcsönösen 17.000 Leiben, azaz Tizenhétezer lejben állapítják meg, mely összegért Vámszer Imre köteles a szobrot teljesen elkészítve megrendelőnek Clujon átadni. Ezenkívül sem anyagbeszerzés, sem munkadíj, sem Clujra való szállítási vagy csomagolási költség címen Vámszer Imre semmit sem követelhet.
4. A 3. pontban megállapított árból megrendelő Egyházközség köteles e szerződés aláírásakor 5.000 Leit, azaz Ötezer leit Vámszer Imre kezéhez lefizetni. A hátralékos 12.000 Lei a szobor átadásakor fizetendő.
5. A szobor legkésőbb 1939. október 21-én [áthúzva, kézírással az új dátum] december 15-én adandó át teljesen elkészítve a vevőnek Clujon. Amennyiben Vámszer Imre az átadást – vis maior esetét kivéve – bármilyen okból halasztaná, a késedelemért minden felelősség őt terheli. Különösen pedig köteles az Egyházközségnek minden megkezdett hónapi késedelemért 2.000 lei, azaz Kettőezer lej poenalét fizetni, melyet az Egyházközség a szobor árából azonnal levonhat. Jogosult az Egyházközség késedelem esetén tetszés szerint akár a megrendelést visszavonni, a szobrot mással elkészíttetni, mely esetben a 3. pontban megállapított ár és az ekképpen rendelt szobor ára között az Egyházközség terhére esetleg mutatkozó árkülönbözetet Vámszer Imre köteles az Egyházközségnek azonnal visszafizetni. Ezenkívül köteles Vámszer az előlegbe kapott 5.000 leit is azonnal visszafizetni.
6. A szobor elkészítésével és szállításával járó összes veszélyek, különösen a szállításnál előfordulható összes rongálások Vámszer Imrét illetik. Általában az átadásig a szobrot érhető bármiféle sérelem Vámszer Imre veszélyére és kárára történik, vis maior esetét kivéve.
7. Amennyiben a szobor átadásakor az tűnne ki, hogy az az 1. pontban megállapított feltételeknek nem felel meg, Egyházközség az átvételt megtagadhatja, mely esetben joga van az 5. pontban előírt rendelkezéseket alkalmazni, és a szobrot akár mással az ott írt követelmények terhe alatt elkészíttetni.
8. Ha az Egyházközség a 7. pontban írt okok miatt az átvételt megtagadná, mindkét fél jogosult egy művészi szakbizottság összehívását követelni, mely felekre nézve kötelezően dönt a tekintetben, hogy a szobor az 1. pontban írt feltételeknek teljesen megfelel-e vagy sem? E szakbizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt küld ki, akinek egybehangzó véleménye kötelező a felekre. Véleményeltérés esetén a két szakértő egy közösen választott harmadik szakértő döntése alá bocsátja a kérdést. Ha e szakértő megválasztására nézve felek szakértői nem tudnak megegyezni, az általuk jelölt egy-egy szakértő közül sorshúzással jelölik ki a felülvizsgáló szakértőt. E szakértő döntése felekre megfellebbezhetetlenül kötelező.
9. Miután a szobor szobortalapzatra lesz állítva, a talpazat, valamint a térdeplő rács elkészítéséhez szükséges tervrajzot és pontos méreteket Vámszer Imre szintén köteles legkésőbb 1939. augusztus 15-ig a megrendelő Egyházközségnek átadni. E rajzok elkészítési árát felek 1.500 Leiben, azaz egyezerötszáz leiben állapítják meg, mely összeg a rajzok átadásakor fizetendő. Egyidejűleg köteles Vámszer Imre a talpazat elkészítéséhez a szobor és a talpazat közötti művészi harmónia pontos betartása mellett szükséges faanyag mintáját is megrendelőnek átadni.
10. A talpazat tervrajzának elkészítését és átadását illetően is érvényesek a jelen szerződésben a szoborra nézve megállapított rendelkezések azzal, hogy a megállapított határidőbeni nem szállítás esetére a szobornál kikötött havi 2.000 Lei poenalé helyett havi 500 Lei poenalé értendő. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a megrendelő a tervrajzokat akár mással is elkészíttethesse az 5. pontban erre az esetre írt következmények mellett.
Felolvasás és helybenhagyás után alólírt tanúk jelenlétében felek által helybenhagyva aláíratott.
Kolozsvár, 1939. július 24.
Veress Ernő
Dr. Kedves András
Vámszer Imre
2.
Vámszer Imre levele Ft. Veress Ernőnek
(Nagyszeben, 1939. augusztus 6.)
Mélyen tisztelt Plébános helyettes úr!
Tegnap délután köszönettel megkaptam az 5000 Leit előlegképpen, melyet a levélben nyugtázok.
Hétfőn reggel rögtön megrendelem a fatömböt, hogy nehány nap múlva hozzáfoghassak a faragásnak, mert az összes tanulmányrajzokkal elkészültem.
A kolozsvári ottlétem alatt említést tetszett tenni egy életnagyságú somlyói Mária-szoborról. Szabad-e remélnem, hogy ha a Szent Antal jól sikerül, a Mária-szobor is meg lesz majd rendelve, vagy komolyan számításba jön.
Nagyon szépen kérem, szíveskedjék erre vonatkozólag némi ígéretet adni és az egyházi tanácsban esetleg szóvá tenni, hogy annál nagyobb örömmel dolgozzak a Szent Antal-szobron.
Köszönöm ismételten szíves és becses jóindulatát irántam, melyet kérem, a jövőben se vonjon meg tőlem.
Legkiválóbb tisztelettel és alázattal Vámszer Imre
Szeben, 1939. VIII. 6.
3.
Vámszer Imre levele Dr. Kedves Andrásnak
(hely és dátum nélkül, az egyházközség 1939. szeptember 1. dátummal iktatta)
Kedves András!
Leveledet a mai napon köszönettel megkaptam és nagyon szépen köszönöm, hogy hozzám fordultál, azaz ajánlottál.
Ez egy igen szép munka lenne, mert szeretem az egyházi szobrászatot és őszintén bele tudok mélyedni.
Már hozzá is fogtam az egésznek az elgondolásával, de egyelőre rajzot még nem küldhetek, mert annak alaposan utána akarok nézni.
Az a sárgás oszlop valószínűleg homokkő lesz v. pala. Ehhez jól találna vöröses barna égerfa, pácolva és lenolajjal beeresztve, amitől nemes matt fényt kap.
A szobor 3/4 embermagasság mellett 100–120 cm magas lesz. Szóval egy ilyen nagy fatömbből kell kihámozzam az alakot. Ehhez élő modell után tanulmányrajzokat kell készítsek 3 oldalról.
Csak az előkészítések és a faragás összesen 3 hónapot fognak igénybe venni. A Brukenthal Múzeumban előzetesen tanulmányozni fogom a gótikus Szent Antal méreteit és minden részletét.
Az ára szállítással és mindennel együtt 17.000 Leibe kerülne. Ez normális ipari ár, mert ha gipszből rendelnétek külföldről 9.000 Leibe jön.
Én megígérem, hogy komoly lelkiismeretes munkát adok, és ha a határidőt ki lehetne esetleg tolni, még jobb lenne. Magam is több lelket vinnék bele a munkába.
Becses válaszodat várva maradok legszívélyesebb üdvözlettel Imre
U. i. Kérlek mérjétek meg a talpazatot milyen nagy (szélesség-hosszúság), amire a szobor állítva lesz.
4.

(Nagyszeben, 1939. szeptember 30.)
1939. 9. 30.
Kedves András!
Megnyugtatásképpen közlöm, hogy a szobor szépen halad, úgyhogy csak vis maior esetén akadna meg a munka.
Nem vagyok bizonyos benne, hogy megkapták-e a rajzokat annak idején? Kérlek, írj egy lapot erre vonatkozólag nekem. Esetleg ha lehetséges, küldd el kérlek, a rajzokért járó összeget is. Készül-e az ajtómélyedés és a kő talpazat? Írj kérlek, ezekről is bővebben.
Szívélyes üdvözlettel Imre
SAS PÉTER, Szabadság (Kolozsvár)

Megnyitották a Sapientia 14. tanévét
Vállalja a versenyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), amelynek oktatói a diákoktól is ezt várják el, hiszen a felsőoktatási intézmény olyan embereket nevel ki, akik közösséget alkotnak, és azonos értékeket vallanak – jelentette ki Dávid László rektor a Sapientia EMTE keddi kolozsvári tanévnyitóján.
Dávid rámutatott: a felsőoktatási intézménynek idén meg kellett hosszabbítania intézményes akkreditációját, ugyanis már öt éve annak, hogy a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Hatóság (ARACIS) elvégezte az akkreditációhoz szükséges vizsgálatokat.
A Sapientia EMTE kedden tizennegyedik tanévét kezdte meg: Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen összesen 30 alapképzést és nyolc magiszteri képzést indítottak, a hallgatókat pedig mintegy 220 oktató tanítja. Dávid László emlékeztetett: az intézmény a 28 romániai magánegyetem rangsorában az első helyet foglalja el, míg az ország összesen 75 felsőoktatási intézménye közül a huszadik.
„Ha nem jött volna létre a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem, akkor nem lenne magyar nyelvű műszaki képzés az országban, ugyanis jelenleg hasonló képzést indítani szinte lehetetlen az akkreditációs feltételek miatt” – hívta fel a figyelmet a rektor.
Dávid hangsúlyozta: az igazi egyetemek közösséget teremtenek, szemben a tömegoktatás arctalanságával. Az elsőéves egyetemistákhoz fordulva az intézményvezető tanácsként Will Rogers amerikai humoristát idézte: „Érts ahhoz, amit csinálsz! Szeresd, amit csinálsz! Higgy abban, amit csinálsz!”
Kató Béla református püspök, a Sapienta Alapítvány kuratóriumának elnöke a kolozsvári tanévnyitón elmondta: az új tanévre sikerült felépítei a marosvásárhelyi kar kollégiumát, amelyben 240 hallgatónak tudnak szállást nyújtani. Hozzátette: a Sapientia EMTE tovább terjeszkedik, Sepsiszentgyörgyön ugyanis erdőgazdálkodás szakot szeretnének indítani, erre a célra 17 hektár erdőt kapott ajándékba a felsőoktatási intézmény.
A kuratórium idei célkitűzései között szerepel emellett az eddig megkezdett beruházások véglegesítése – egyrészt a csíkszeredai kar épületének felújítása, a tervek szerint ugyanakkor korszerű felszereléssel látják el a kolozsvári stúdiótermet is.
A tanévnyitón Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is részt vett, aki kifejtette: a magyar kormány büszke az általa finanszírozott Sapientia EMTE-re, amely „nem vált diplomagyárrá, évente pedig hét–nyolc helyet lép előre az egyetemeket osztályozó ranglistákon. Hozzátette: világszínvonalú egyetemet szeretnének, ugyanis a felsőoktatásba fektetett energia busásan megtérül.
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja arról értekezett, hogy a romániai magyarság demográfiai csökkenésének megakadályozásához szükség van független, autonóm magyar intézményekre, ezért a Sapientiának feladata van: szakmai tudást, tartást és identitást kell nyűjtania diákjainak.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szintén hangsúlyozta: az iskola hatékonyan szól bele a nemzeti közösség alakulásába.
A tanévnyitó keretében az egyetem kiváló oktató díjat adott át Szép Sándor professzornak, majd az elsőéves diákok letették az esküt, emellett felavatták a Kuncz Ödön nevét viselő perszimulációs termet.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

A székelyföldi elöljárók köszönik a kampányajándékot
A Hargita és Kovászna megyei önkormányzat vezetői örülnek annak, hogy a fejlesztési minisztérium több mint 12 millió lej értékben infrastrukturális beruházásokra szánt támogatást biztosít közel hetven székelyföldi településnek. Az elöljárók azonban nem értenek egyet azzal, hogy a kormány adakozókedve a novemberi államfőválasztással kapcsolatos korteskedéssel függ össze.
A támogatási szerződéseket, mint ismeretes, Victor Ponta miniszterelnök-államfőjelölt és Liviu Dragnea fejlesztési miniszter adta át az elöljáróknak múlt csütörtökön egy meglehetősen kampányízűre sikerült csíkkozmási ünnepség keretében, melyen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is részt vett.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, rendkívül zavarja, hogy bármit tesznek, a sajtó azonnal kampányfogásnak titulálja. „Tisztázzunk valamit: ebben az országban minden évben kampány van, idén kétszer is. Most éppen kampány van, jövőben kezdődik a helyhatósági választások előtti korteskedés, majd a parlamenti, és így tovább. Minden évben kétszer számíthatunk költségvetés-kiigazításra – az év elején és a végén –, akkor fejlesztésekre, kormányprogramokra biztosítanak összegeket, és egyesek akkor is azt mondják, persze, mert kampány van” – fogalmazott a háromszéki politikus, aki szerint az a legfontosabb, hogy a magyarok egyáltalán bele tudnak szólni a támogatások elosztásába.
„Ebben az országban is van pénz fejlesztésekre, de nekünk csak akkor jut belőle, ha ott vagyunk, ahol ebbe bele lehet szólni, különben úgy elosztják, hogy észre sem vesszük. Nem vagyok szerelmes sem a bal-, sem a jobboldalba, azokkal dolgozunk, akiket észérvekkel meg lehet győzni, vagy politikai mozdulatokkal befolyásolhatunk” – tette hozzá.
A Kovászna Megyei Tanács elnökétől megtudtuk, a múlt csütörtökön aláírt támogatási szerződések révén Uzon, Szentlélek, Nagybacon, Bárkány, Bereck, Gelence, Zágon, Ozsdola és Kézdivásárhely utak felújítására, Kökös, Hídvég, Bodzaforduló pedig az ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére kapott pénzt.
„Az év első felében is lehívtunk 20 millió lejt fejlesztésre, és a második felében is lehívunk újabb 20 milliót. Most szeptemberben már bejött ez a hatmillió lej, a szeptemberi költségvetés-kiigazítás után még számítunk 19 millió lejre” – mondta a tanácselnök.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke lapunknak elmondta, a helyi beruházásokra előirányozott, 6 millió lej értékű kormánytámogatáson kívül még legalább tizennégy millió lej folyhat be a megyeháza kasszájába. Borboly abban bízik, hogy a teljes összeget megkapják, mert a kérelmeket alaposan megindokolták, és jelentős részben már elkezdett munkálatokra kértek pénzt, ezek is a kormány prioritásai közé tartoznak.
„A helyi közösségek számára fontos fejlesztésekről van szó, az út-, víz- és csatornaépítések, illetve korszerűsítések az életkörülmények javítását szolgálják – mondta a tanácselnök. – A javuló életkörülmények előmozdíthatják a folyamatot, hogy a fiatalok minél nagyobb arányban falura költözzenek. A Hargita Megyei Tanács a Kisfalu elnevezésű keretprogramjával e folyamat elindítására, gyorsítására törekszik saját költségvetéséből és kormányzati forrásokból egyaránt” – szögezte le Borboly Csaba.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Megkezdődött a tanév a Sapientia erdélyi magyar egyetemen
A 2000-ben alapított Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetemen mintegy 2200 hallgató kezdte meg a tanévet 30 szakon és 8 mesteri szakon.
Képzésüket az intézmény 200 főállású tanára irányítja. Dávid László, az egyetem rektora a megnyitón kijelentette, a Sapientia nélkül teljesen hiányozna az anyanyelvű műszaki képzés az erdélyi felsőoktatásból, és a szigorú akkreditálási feltételek mellett ma már a műszaki oktatás elindítása is reménytelen lenne. A rektor arra figyelmeztetett, hogy idén újra meg kell hosszabbítani az egyetem akkreditációját.
Wetzel Tamás, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára arra biztatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőit és diákjait az intézmény keddi kolozsvári tanévnyitó ünnepségén, hogy erősítsék az intézmény társadalmi támogatását.
Kijelentette, a magyar állam osztozik a magyar költségvetésből fenntartott intézmény örömeiben, büszke eredményeire, de "a jövő építésének a felelősségében is osztozni kíván" az erdélyi magyar társadalommal. "A társadalomnak tudnia kell, hogy a felsőoktatásba fektetett energia megtérül" - jelentette ki Wetzel Tamás. A magyarországi helyettes államtitkár arra biztatta az intézmény diákjait, hogy késztesse őket munkára a nemzeti szabadságjogok hiánya.
„Önök olyan országban kezdik meg egyetemi tanulmányaikat, ahol - a negyedszázaddal korábbi bizakodás ellenére - nem lehet önálló állami magyar egyetem, nem használhatják teljes szabadságban anyanyelvüket és nemzeti szimbólumaikat, nem élhetik meg a maga teljességében nemzeti hovatartozásukat" - jelentette ki a helyettes államtitkár. Wetzel Tamás arra biztatta a fiatalokat, hogy a nehézségeket ne sorscsapásként, hanem következményként fogják fel, mert ez a megközelítés tettekre és megújulásra készteti majd őket.
Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának a dékánja a népszámlálási adatokat idézve ecsetelte az intézmény fontosságát. Megjegyezte, az erdélyi magyarság lélekszáma 1977 és 2011 között 30 százalékkal csökkent. Úgy vélte, a fogyás egyik oka az volt, hogy a közösség nem rendelkezett működő, önmaga által irányított intézményhálózattal. Szerinte a Sapientia egyetem létrehozása ezen a helyzeten változtatott.
Az ünnepségen Szabó László Zsoltnak az üzenetét is felolvasták. Az MTVA vezérigazgatója közölte, a két intézmény közösen tervezi jövőjét, és az MTVA leendő kollégaként tekint az intézményben tanuló média szakos hallgatókra.
A tanévnyitón Szép Sándor vegyész professzornak adták át a kiváló oktatói díjat, Kuncz Ödönről nevezték el a jogászhallgatók képzésére használt perszimulációs termet.
maszol/MTI

Az autonómia népakarat
Izsák Balázs aláírta Szilágyi Zsolt EMNP-jelöltnek az államfőválasztásokon való indulását támogató kérdőívet. Az SZNT-elnök úgy vélte, ez az egyetlen helyes út az autonómiaügy érdekében, hiszen Kelemen Hunor a székelység önrendelkezését elutasító Victor Pontának kampányol.
A nap meglepetéseként említette az SZNT elnöke, Izsák Balázs (képünkön) az EMNP alelnökét és államfőjelöltjét, Szilágyi Zsoltot a szeptember 17-ei sajtótájékoztatón, és elmondta: augusztus 17-én felhívást tett közzé Egy millió szavazatot az autonómiára címmel, amelynek célja az volt, hogy a két magyarajkú romániai államfőjelölt a kampányban hozza szóba és kötelezze el magát nyilatkozatban Székelyföld autonómiája, illetve az SZNT autonómia-statútuma mellett, egységes kiállást tanúsítva a székelyek önrendelkezése ügyében.
Csak Szilágyi válaszolt
„A felhívás másnapján, augusztus 18-án Szilágyi Zsolt válaszolt, amelyben leírta, hogy többedmagával már 2004-ben a romániai parlament elé vitte az SZNT tervét, amelyről úgy gondolják, hogy megvalósítható a jelenlegi alkotmányos keretek között. Kelemen Hunortól máig nem kaptam választ, csak üzenetet gesztusok és nyilatkozatok formájában: szerinte Székelyföld autonómiája lehetetlen a jelenlegi helyzetben. Mi ezt az autonómia ellenzéseként értelmezzük” – fogalmazott Izsák Balázs a Deus Providebit Házban tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, úgy érti, hogy Kelemen Hunor az RMDSZ – amúgy hosszasan elhúzódó – autonómia-statútumának a kormánypartner PSD szimpatizánsai körében történő ellensúlyozására nyilatkozott eképpen.
Kelemen Pontának kampányol
„Kelemen Hunor annak a Victor Pontának kampányol, aki miniszterelnökségét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának ellehetetlenítésével kezdte. Ebben az ügyben szolidarizálok a MOGYE magyar oktatóival. Kelemen Hunor annak a Victor Pontának kampányol, aki kijelentette, hogy Romániában nem lesz magyar többségű régió. Ebben az ügyben perben állok az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanáccsal, Victor Pontával és Traian Băsescuval, a tárgyalás következő fordulója pedig holnap (szeptember 18-án – szerk. megj.) lesz. Nem tudok tapsolni a Victor Ponta melletti kampánynak azért sem, mert ismerem, hogy a bíróságon milyen érveket hozott fel az erdélyi magyarok, a székelyek jövője ellen. Kelemen Hunor annak a Victor Pontának kampányok, akinek miniszterelnöksége alatt megromlott a Románia és Magyarország közötti jó viszony, és a 60 ezres marosvásárhelyi magyarság óhajával ellentétben nem jöhet létre Marosvásárhelyen magyar konzuli iroda. Továbbá Victor Ponta az SZNT európai polgári kezdeményezése ellen perel, és ha jól tudom, Kelemen Hunor még mindig a kormány tagja miniszterelnök-helyettesként. Azt vártuk volna, hogy Kelemen Hunor az autonómia mellett, és ne ellene lépjen fel” – sorakoztatta érveit Izsák Balázs, hangsúlyozva, hogy ezek ismeretében az önrendelkezés mellett már hosszú ideje elkötelezett Szilágyi Zsoltot, a Néppárt államfőjelöltjét támogatja, és aláírta a kérdőívet.
Az RMDSZ tervezete Columbo felesége
Szilágyi Zsolt elmondta, rég „egy táborban” vannak, az SZNT és az EMNT kitartó, szívós, következetes és becsületes munkája miatt kapott új lendületet a székelyföldi autonómia-mozgalom. „Rég zajlik a vita az erdélyi magyar közéletben, hogy melyik a helyes út. 25 évvel a rendszerváltozás után látjuk, hol tartunk, erről leltárt kell készíteni. Az autonómiáról bebizonyosodott, hogy népakarat. Az eddigi politika arra sem képes, hogy a kommunizmusban létező intézményeinket, mint a MOGYE-t, megtartsa. 2004-ben 90 év után először kényszerült arra a bukaresti parlament, hogy tárgyaljon a székelyek autonómia-igényéről, akkor 10-15 perces vita zajlott. Most reméljük, több lesz, ezért indítottuk elnökjelöltet, hogy ne az öltözőből, hanem a pályáról szóljunk bele a dolgokba. 2003-ban az Európa Tanács jelentése arra kérte a tagországokat, hogy kövessék az önrendelkezés jó példáit, és előzzék meg a konfliktusokat, ezért a román alkotmány nem tiltja, hanem politikai akarat mellett lehetővé teszi az autonómiát” – fogalmazott Szilágyi Zsolt, hozzátéve, hogy támogatása nem személyének, hanem az autonómiaügynek szól. Az RMDSZ autonómia-tervezetéről elmondta, olyan mint Columbo nyomozó felesége: folyamatosan szó van róla, de még senki nem látta, és nem is biztos, hogy létezik.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro

Táblamázolás Káposztásszentmiklóson
A település Nyárádtő felőli helységnévtábláját sárga színű festékkel mázolták le ismeretlen tettesek az elmúlt napokban. A kétnyelvű feliratból csupán a magyart festették le, sőt obszcén üzenetet is hagytak a magyar közösségnek.
A murokországi kis település közigazgatásilag Nyárádkarácsonhoz tartozik. Ferenczi György, a községközpont polgármestere érdeklődésünkre kifejtette: sosem történt hasonló eset a községben. „Valamilyen keleti nép sarja követhette el, mert nem tudom elhinni, hogy Romániában ilyen emberek élnének” – fogalmazott ironikusan, majd komolyra fordítva a szót, hozzátette: biztos abban, hogy nem a település román nemzetiségű lakosai festették le a helységnévtáblát.
A községvezető is csupán szerdán értesült a sajnálatos esetről, a polgármesteri hivatal mindennap arra járó alkalmazottai azonban már a hét elején észrevették a rongálást, amelyet valószínűleg a hétvégén vagy hétfőn követtek el.
A település Nyárádtő felőli helységnévtábláját sárga színű festékkel mázolták le, de (helyszűke miatt) egy fél üzenetet is hagytak: Muie ung (ami szabad fordításban annyit jelent: Kapjátok be magy). A polgármester a félmondatnyi szövegre a következőket reagálta: „Valamit írtak, de nem tudom, mit jelent. Nem ismerem én ezeket a szavakat, a mi szókincsünkben ezek a szavak nem szerepelnek”.
Kérdésünkre, hogy melyek a következő lépések, Ferenczi kifejtette: „Egyelőre semmilyen intézkedést nem szeretnénk hozni. Várunk, azért, hogy sokan láthassák: ilyen turisták is járnak errefelé. Aztán megnézzük hogy le lehet-e takarítani a feliratot. Ha pedig nem, akkor újrafestetjük a táblát”.
Vass Gyopár, Székelyhon.ro