Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2014. szeptember 20.
A román politikum elutasítja az autonómiát
A megszokott elutasító álláspontot fogalmazták meg a román politikusok az RMDSZ autonómiatervezetével kapcsolatban. A vezető román politikusok közül Victor Ponta nyilatkozott újságírói kérdésre válaszolva.
Nem támogatja Székelyföld területi autonómiáját Victor Ponta miniszterelnök. Az Adevărul című napilap honlapján élőben közvetített interjúban Ponta elmondta: a tervezet kezdeményezői is tudják, sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a többi román párt nem támogatja a tervezetet. Úgy vélte, annak bemutatása része az államelnök-választási kampánynak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön mutatta be Kolozsváron az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútumát. A dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal az RMDSZ a román egységes és oszthatatlan állam keretében szeretne autonómiát biztosítani a – Maros, Kovászna és Hargita megyei településeket magába foglaló – székelyföld régiónak.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 20.
Dél-tiroli megoldások Székelyföldön
Interjú Bognár Zoltán politológussal
– Milyen példákból merítettek a tervezet megfogalmazói?
A területi autonómia a gyakorlatban politikai autonómiát jelent. Nem csak Európában, hanem mindenütt a világon, ahol ilyen típusú autonómia-megoldások működnek. Ez azt jelenti, hogy egy államon belül autonómiával felruházott közigazgatási egységek önállóan dönthetnek és járhatnak el a kizárólag a jogalanyt érintő ügyekben.
Azonban területi-politikai autonómia nagyon sokféle lehet. Nem csak nemzeti kisebbségek védelmét szolgálhatja, számos példát találunk arra, hogy egy ilyen típusú autonómiával rendelkező régió nem kisebbségvédelmi célzattal kapta meg ezt a státust. Minden esetben a térség lakosságának sajátos identitása, speciális érdekei állnak a háttérben, de ezek nem feltétlenül etnikai vonatkozásúak. A szövetségi államok tagállamai is területi elvű politikai autonómiát élveznek, léteznek etnikai föderációk is, ahol legalább egy tagállam határait úgy jelölték ki, hogy egy nemzetiség az entitáson belül a lakosság többségét adja.
Székelyföld vonatkozásában azonban azok a példák relevánsak, amelyek a Románia államszerkezetével megegyező országokban működnek, tehát egységes államokban vagy tagállami szint alatt, intézményesített autonómia-megoldások. Ebből következően politikai autonómiával felruházott területi önkormányzatokat kell keresnünk, mert államszint alatt ebben a formában oldható meg.
Még akkor is, ha csak az Európai Unió tagállamait vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy a területi autonómiák létrejöttéhez két eltérő törekvés vezetett: az egyik a történelmi régiók autonómiájának garantálása, a másik a kisebbségek autonómiájának biztosítása. Jogi szempontból nem jelent nagy különbséget, de a két eltérő koncepció jelentősen meghatározza az autonómiák intézményszerkezetét és működését.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 20.
Kelemen: Székelyföld autonómiáját nem szabad szembeállítani a kulturális autonómiával
A szórványmagyarság számára a kulturális autonómia kivívása továbbra is nagyon fontos az identitás megőrzéséhez, az oktatási-kulturális intézmények működéséhez, fenntartásához – mondta az Index.hu-nak adott interjújában Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint a területi autonómiát és a kulturális autonómiát nem szabad szembeállítani.
Kelemen elmondta: a Székelyföld régió kialakításában jelenleg nincs az RMDSZ-nek szövetségese Romániában: “Nem kértük sem a kormánykoalíciós partner szociáldemokraták támogatását, sem az ellenzéki, korábban koalíciós partner liberálisok és demokraták támogatását. Először társadalmi párbeszéd kell. Fölösleges addig terhelni a viszonyunkat Victor Pontával vagy Klaus Johannissal, vagy bárki mással, amíg a politikusok azt érezhetik, hogy ezzel szavazatokat veszíthetnek. Ha majd látják, hogy a társadalom ezzel szemben nem annyira elutasító, akkor majd őket is könnyebben meg lehet győzni.”
Az autonómiastatútum nyilvánosságra hozásának időzítésével kapcsolatban az RMDSZ elnöke kifejtette: “Az RMDSZ programjában 1993-tól benne van a különböző típusú autonómiák elérésének célja. Nem mondom, hogy most nagyobb esély van a területi autonómiára, mint korábban. De az utóbbi időben Romániában is beindultak az alkotmánymódosítással és az új, területi-közigazgatási határokkal kapcsolatos viták. Ezek meg fognak történni, ezekre fel kell készülni. Megvan ugyanis a veszélye, hogy a területi-közigazgatási határok átalakításánál, a reform álcája alatt, közigazgatási eszközökkel felborítják az etnikai határokat. Ez olyan helyzetet taszítana bennünket, hogy minden döntéshozatali pozícióból kikerülnénk egy olyan régióban, ahol – átszabdalva Maros, Kovászna Hargita megyék határait – teljes kisebbségbe kerülnénk. Ezért kell most párbeszédet kezdeményezni a román társadalommal, hogy lássák, ezek a tervek nem veszélyeztetik a román állam területi integritását.”
Az interjúban Kelemen beszél a Fideszhez fűződő kapcsolat alakulásáról, kritizálja a Jobbik politikáját, és kifejti a skóciai népszavazással és annak hazai hatásával kapcsolatos véleményét is. (hírszerk.)
2014. szeptember 20.
Tamás: a háromszékiek bele akarnak szólni a politika fősodrába
Kovászna megyében összesen 37 077 személy támogatja aláírásával Kelemen Hunort, az RMDSZ államelnök-jelöltjét – tájékoztat az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája.
Az elnökválasztás során lényeges, hogy Kelemen Hunort támogassuk. Az őt támogató aláírások azt mutatják, hogy a háromszékiek bele akarnak szólni a politika fősodrába – mondta Tamás Sándor. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke rámutatott: „akkor tudunk befolyással lenni az országos politikai döntésekre, ha Székelyföldön folyamatosan komoly támogatottságot tudunk felmutatni. Az erdélyi magyarság ereje a bukaresti tárgyalások során az általunk leadott voksok számától függ. A Kelemen Hunort támogató aláírások azt mutatják, hogy a háromszékiek bele akarnak szólni a politika fősodrába. Az elnökválasztás során lényeges, hogy Kelemen Hunort támogassuk. Úgy vélem az aláírásgyűjtés alatt tapasztaltak alapján, hogy a választások során jelentős mobilizáló erőt tudunk majd felmutatni” – tette hozzá.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség államelnök-jelöltjét támogató 270 ezer aláírás 14 százalékát Háromszék teljesítette.
Transindex.ro
2014. szeptember 20.
Háromezren az igazságért
Tiszteletet és igazságot vezérmondattal vonult fel a szervező Chopper Academy MC Romania összesítése alapján mintegy háromezer, az ország minden pontjáról érkezett motoros szombat délután Kézdiszentléleken.
A községben augusztus 10-én történt motoros tragédia 40. napjára szervezett békés megemlékezésen a húsz bejelentkezett motoros egyesület (Chopper Academy MC, Free Frog’s Riders RC, Burnout MC, Crazy Bike MC, Daimler MC, Flagellum Dei MC, Heavy Riders MC, Kronstadt MC, Rebel Wolves MC, Red Evils MC, Moldavia Bikers RC, Free Riders RC, Slowriders RC, Black Helmets RC, Road Wolves RC, Intruder Owners Club Romania, Dusty Dogs RC, Vulcan Riders Romania RC, The Gents RC és On The Road To Heaven RC) tagjai mellett rengeteg „szabadúszó” is lerótta kegyeletét a szovátai Sebestyén Attila emléke előtt.
„Az igazság megtalálja a maga útját”
Az összesereglő motorosok a kézdivásárhelyi Kaufland áruház és a Vadrózsák vendéglő parkolójában gyűltek össze, hogy összetartásuk, részvétük és igazságszolgáltatással szembeni kitartó „konokságuk” bizonyításaként több kilométeres konvojban vonuljanak be a kézdiszentléleki cigánysorra, a baleset helyszínére.
A kézdivásárhelyi Free Frog's Riders RC vezetője, Kiss Levente (Béka) a gyülekezés helyszínén tartott rövid sajtótájékoztatójában elmondta, a főszervező Chopper Academy MC Romania kérte fel őket, hogy „az elmúlt huszonöt év legnagyobb ilyen jellegű eseményének” lebonyolításához segítséget nyújtsanak.
„Egyesek szerint baleset történt. Mi azt állítjuk, hogy gyilkossági ügyben kellene nyomozni. Lassú az egész igazságszolgáltatási rendszer, amire oda kerülnénk, hogy valakit ténylegesen azonosítani kell, el fog telni három év, és a tanúk nem fognak emlékezni az arcokra” – fejtette ki Kiss Levente. Mint mondta, a gyilkosság tényének igazolására bizonyítékuk is van, „egy fénykép a baleset után, amelyen Sebestyén Attila látható, olyan bántalmazásnyomokkal az arcán – levágott fül, eltörött állkapocs, roncsolódott orr, koponya –, amelyeket nem szerezhette bukósisakban”. Hozzátette, amikor Pál Tamás, a balesetet szenvedett mögött érkező, majd két késszúrással életveszélyesen megsebesített motoros a helyszínre ért, még Attila fején volt a sisak, ugyanakkor lélegzett, életben volt.
A Free Frog's Riders RC vezetője ugyanakkor üdvözölte a bukaresti motoros klub kezdeményezését, hiszen így bizonyítást nyert, hogy olyan összetartó közösségről van szó, amelynek tagjai nemzetiségtől függetlenül mind döbbenten állnak a történtek előtt. Fő szempont továbbá, hogy követelik, az illetékes hatóságok minden erejükkel igyekezzenek egyrészt a hasonló esetek megelőzésére fektetni a hangsúlyt, másrészt, hogy időhúzás és félremagyarázás helyett minél gyorsabban és objektívebben folytassák le a nyomozást, kézre kerítve a felelősöket.
A Chopper Academy MC Romania névtelenséget kérő képviselői kihangsúlyozták: „mindenféle rasszista kicsengést mellőzve” is a hatóságoknak be kell ismerniük, hogy Kézdiszentléleken a cigányok bűncselekményt követtek el, de „elég megnézni az itt lévő tömeget, megtörténhet ez fordítva is”. Abban mindannyian bizonyosak, hogy „az igazság megtalálja a maga útját”.
„Nevetséges apróságon múlik”
A nyomozás „egy rendkívül nevetséges apróság, egy ürügy” miatt stagnál – tértek a szervezők jelenlétük megemlékezés melletti lényegére, a vizsgálat felgyorsítására. „Bürokráciai ostobaság miatt történhet az meg, hogy negyven nappal a tragédia után sem adták még ki a törvényszéki orvostani jelentést” – hangsúlyozták. Mint kiderült, a nyomozóhatóság „jelenleg nem rendelkezik anyagi forrással arra, hogy a boncolási jegyzőkönyvet kiváltsák a törvényszéki orvostól”, ezért a Chopper Academy MC Romania fogja jövő héten kifizetni a szakvélemény kétezer lejes ellenértékét.
Motoros sorfal kilométereken át
A kézdivásárhelyi Kaufland áruház és a Vadrózsák vendéglő parkolóiból rendezetten, kettes sorban útra kelő mintegy háromezer motoros rendőri felvezetéssel ért Kézdiszentlélekre, azonban a község bejáratánál kialakult torlódás miatt néhányan felborultak kétkerekűikkel.
A végeláthatatlan, több kilométeres sort megtekinteni már Kézdivásárhelyen is több százan gyűltek a motorosok útvonala mellé, Kézdiszentléleken pedig tömött emberi sorfal várta az érkezőket, szűnni nem akaró tapssal fejezve ki szolidaritásukat. A motorosok fegyelmezetten foglalták el a számukra kijelölt helyeket, majd az első kerékhez helyezett bukósisak mellett mindenki egy-egy gyertyát gyújtott Sebestyén Attila emlékére.
A békés, csendes megemlékezést követően a résztvevők Kászonok irányába indultak, ahol egy ideiglenesen létrehozott körfogalom segítségével mindenki egy felszabadított közlekedési sávon távozhatott.
Menekülőre fogták
A hír igaz – közölte Kiss Levente azzal a szóbeszéddel kapcsolatban, miszerint a Sebestyén Attila által elsodort cigány kislány családja, továbbá a balesetet követő lincselésbe bekapcsolódó felbőszült rokonok, közeli ismerősök a megtorlástól való félelmükben elköltöztek Kézdiszentlélekről. „Megjelentek olyan nyilatkozatok a hatóság részéről, hogy a cigányok ismeretlen helyre távoztak. Mindenkit meg lehet találni, csak egy kevés akarat kell hozzá” – jelentette ki, hozzátéve, a motorosok is tudják, hol tartózkodnak a szóban forgó személyek.
„Megtréfálták” a csendőröket
A kézdivásárhelyi gyülekezőt megelőzően egy kisebb krosszmotoros csapat a cigánysorra „merészkedett”, némi mozgásra kényszerítve a délelőtt óta ott állomásozó csendőrcsapatokat, majd a közeli domboldalon keresztül rendbontás nélkül távoztak.
A budapesti Gój Motoros Egyesület szervezte augusztus 27-ei megemlékezésen megjelent több száz csendőrhöz és számos hírszerző-szolgálati ügynökhöz képest ezúttal csupán néhány tucat – Brassóból és Sepsiszentgyörgyről kivezényelt – csendőr és rendőr biztosította a helyszínt.
Megbeszélés: eredmény egyelőre semmi
A Gój motorosoktól kapott augusztusi javaslatcsomagból „kézzel foghatóan” még semmi nem valósult meg – tudtuk meg a helyszínen. Amint Kiss Levente tájékoztatott, egyelőre a térfigyelő kamerarendszer felszerelésére van ígéret, ez valószínűleg a közeljövőben megtörténik.
Segítségnyújtásért kiközösítés
A tragédia helyszínén Sebestyén Attila segítségére a közeli házból egy idős cigány asszony sietett, aki vízzel locsolta a sérültet, mielőtt a cigánysor többi lakója kirobbantotta a verekedést. Mint kiderült, az asszonyt a sajtónak tett nyilatkozatai, illetve a motorosokkal való szolidaritása miatt kiközösítették, és teljesen elfordultak tőle.
Székelyhon.ro
2014. szeptember 20.
Bukarest – 555, magyarokkal, sztereotípiákkal
Bukarest pénteken ünnepelte „fennállásának”, voltaképpen első hivatalos, írásos említésének 555. évfordulóját. Negyvennégy éve a román fővárosban élő (és több sorstársához hasonlóan magát „átmeneti bukarestinek” tartó) magyarként érdemesnek tartottam eltöprengeni e több mint hatodfél évszázados várostörténet magyar vonatkozásain.
Részben megtettem a budapesti Heti Világgazdaság felkérésére egy – Londont, Berlint és Bécset is magába foglaló – rövid összeállításban, de a hazai olvasó számára nyilván bővebb megközelítés szükséges.
Bucur pásztor és a csángáló nyája
A legenda szerint a várost egy Bucur nevű, juhait a környéken legeltető pásztor alapította, s innen jön a neve is. Történészek valószínűbbnek tartják, hogy a 14. század végén tette le az alapkövét Mircea cel Bătrân havasalföldi uralkodó. Tény, hogy első írásos említése 1459-ben történik, nevének eredetére pedig több magyarázat született. Egy 17.századi török utazó szerint egy itteni török törzs fejének Ebu-Karis nevű fia lett volna a „névadó”. A 18. század végén egy svájci történész a „bucura, bucuros”, tehát az öröm szót tartja eredeténél. Ezt alátámasztani látszik, hogy a város nevét a fanarióta (vagyis Konstantinápoly, Isztambul Fanar nevű negyedéből származó) görög uralkodók Hilariopolisnak fordították, ami a Vidámság Városát jelenti. Tény, hogy Bukarest ma is, az Európai Unió tizedik legnagyobb városaként (közel kétmillió stabil, bizonyos napokon hárommillió lakossal, nem is számítva a város körüli, nemsokára Metropolis Övezetté nyilvánítandó helységek félmillió lakosát) meglehetősen vidám hely.
Hány magyar él Bukarestben?
Csak azt a tévhitet kellene leszoknunk, hogy Bukarest „Budapest után a legnagyobb magyar város”! Sosem volt az, most pedig alkalmasint a tizedik sem. Persze a bukaresti magyarok számát soha senki nem tudta pontosan megmondani. A legutóbbi, 2012-es népszámlálás Romániában 1 millió 238 ezer magyart (az ország összlakosságának 6,5 százaléka), a fővárosban nem egészen három és félezer magyart mutatott ki.
Az utóbbi érték nem lehet reális, hiszen csupán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti szervezetének nyilvántartásában közel hatezer fő szerepel. Adatokkal szolgálhat a három egyházközösség (két református és egy katolikus), az Ady Endre Elméleti Líceum, a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság (amely a Petőfi Házat, a magyarok kulturális központját működteti), ám az összesítést nehezítik a nyilvántartás nehézségei, az átfedések és a demográfia bonyolult dinamikája. A derűlátó becslés sem teheti ma több, mint tízezerre a bukaresti magyarok számát. Már azokét, akik nem asszimilálódtak teljesen, magyarnak vallják magukat. Ezen fölül vannak az „átmeneti magyarok”: itt dolgozó, de Erdélybe visszavágyó és adandó alkalommal visszatérő köztisztségviselők, politikusok, újságírók, orvosok – no meg magyarországi diplomaták, üzletemberek.
A kurucok telepedtek meg leghamarabb
Egy rövid történeti áttekintés érdekes lehet. Bár már előbb, akár a 15. században letelepedhettek itt erdélyiek (a legkorábbi magyar feljegyzések Bukarestről a városon átutazó Borsos Tamástól, a 17. századból származnak), az első népesebb csoport a menekülő kurucokkal érkezett Bukarestbe. A város egyik negyede, Berceni szinte bizonyosan a menekülő kuruc főgenerális, gróf Bercsényi Miklós nevét őrzi, II. Rákóczi Ferenc harcostársa a török-osztrák háború idején, 1717-ben vonulhatott át itt. Mikes Kelemen két ízben is megfordult Bukarestben, biztosan tudjuk, hogy 1739-1740 telét itt töltötte.
Különben a városnak mindig is volt – többé-kevésbé történelmi kényszerből is – némi kozmopolita jellege. Az első olyan népszámlálást, amely az etnikai hovatartozásra is kiterjedt, 1810-ben az orosz megszállók készítették Bukarestben, ez összesen 70 ezer lakost mutatott ki, amiből 1226 volt az “osztrák” (ami főleg magyart jelenthetett), a bukaresti magyarság akkori létszáma három-négyezer főre tehető. Az 1838-as összeírásban utalás történik a magyar iparosok, munkások, segédek foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, borbély, pék, gombkötő.
Tömegesen érkeztek a magyar menekültek Havaselvére a világosi fegyverletétel után és a Bach-korszak éveiben. 1856-ban a református egyházközösség körülbelül négyezer hivőt számlált, a katolikusok száma nagyjából ugyanennyi lehetett. 1899 decemberében a 282 ezer bukaresti lakos közül hozzávetőlegesen 20 ezer magyar volt – ez már az 1877-es függetlenségi háború utáni gazdasági fellendülésnek is eredménye. Az 1930-as népszámlálás 24.052 magyar lakost talált Bukarestben, az Országos Magyar Párt azonban megóvta a cenzust, a fővárosi magyarság lélekszámát 35-36 ezerre becsülve. Ez lehet a csúcsérték, ennek alapján és ekkor nevezhették Bukarestet a legnagyobb magyar városnak Budapest után.
A két világháború közötti felvirágzása idején kapta a város (voltaképpen a központi része, amit ma Óvárosnak neveznek!) a “kis Párizs” kissé gúnyos felhangú, de elismerő becenevet. Az 1940-es bécsi döntés után sok magyar elhagyta Bukarestet, a háború után a csökkenés folyamatos: 1956 február – 11.687 fő, 1966 március – 9.287 fő, 1977 január – 8453 fő. A rendszerváltó fordulat után, 1991-ben hivatalosan 8355 ember vallotta magát Bukarestben magyar nemzetiségűnek.
A templom és az iskola
A lemorzsolódás tehát egyértelmű – és belátható a folyamat végeredménye is. Ilyen körülmények között pedig, reálisan tekintve, a megmaradt intézményi háttér és az olykor önfeláldozó szervezőmunka ellenére nehéz egységes és tagolt, specifikusan „bukaresti magyar” kultúráról, gazdasági-társadalmi tevékenységről beszélni. Az oktatás és a vallásgyakorlás a kivétel. A magyar tannyelvű Ady Endre Elméleti Líceum, vagyis a középiskolai szintű oktatás mellett a Bukaresti Tudományegyetemen hungarológiai tanszék is működik. A román közszolgálati televízió heti öt órában sugároz magyar műsort, a Bukaresti Rádió napi egy órában.
A már említett Petőfi Házzal együtt a Magyar Kulturális Intézet nem csupán a művelődés rangos központja, hanem a bukaresti magyarok közösségápoló találkozóhelye is. A Barátok római katolikus templomában hetente kétszer magyarul miséznek. A Calvineum és a Szőlőskerti református templomokban hetente többször tartanak magyar nyelvű istentiszteletet, s az unitáriusoknak is van istentiszteletük.
Budapest névadásakor Bukarest volt a minta
És maradnak a „léggyökereken” táplálkozó kapcsolatok Erdéllyel és Magyarországgal. Például akik manapság derülnek vagy füstölögnek azon, hogy messziről jött turisták, művészek a két főváros nevét összetévesztik, gondolhatnának arra (alkalmasint még jobban bosszankodva), hogy bizony a Budapest név létrejöttekor mintegy Bukarest volt a minta. Amikor ugyanis Széchenyi István 1831-ben felvetette, hogy a magyar főváros neve legyen Budapest, egyik érve az volt, hogy ez a név „kevés év, sőt hónap múlva olyan megszokottan s könnyen hangoznék, mint Bukarest”.
Széchenyinek egyébként közismerten jók voltak a kapcsolatai a havasalföldi politikai és gazdasági elittel – alkalmasint az 1834 őszén az Al-Dunán és Bukarestben tett látogatása volt az, amikor egyik jótanácsával nem csak a román főváros fejlődéséhez járult hozzá, hanem a nyelvet is gazdagította. Síksági városként – aminek turisztikai és nem kevésbé gazdasági előnye, hogy egyaránt viszonylag közel van a Fekete-tengerhez és a Déli-Kárpátok vonulatához – Bukarest mind a mai napig meglehetősen védtelen az időjárás viszontagságaival szemben.
Híresek a kánikulák és a gyakori szélfúvások. Miután többször leégett, Széchenyi javaslatára építették fel a bukaresti elöljárók azt a tűzoltótornyot (a bukaresti magyarok tűzvigyázó toronynak hívják), amelyet a körfolyosója miatt, a ’folyosó’ szavunk alapján a mai napig „foişor”-nak neveznek: Foişorul de Foc. (A román nyelvben több száz magyar jövevényszó van, a szókincs mintegy másfél százaléka.)
Koós Ferenc, az intézményalapító
Néhány szót a bukaresti magyar intézményépítőkről. Úttörőként Sükei Imre (1780 – 1848) református lelkészt tartjuk számon, aki 1815-ben a lakásán kezdte tanítani írni-olvasni a magyar gyermekeket, négy év múlva pedig közadakozásból felépítette az első bukaresti református templomot és az „iskolaházat". A bukaresti magyarság első igazi nagy szervezője Koós Ferenc (1828 – 1905) volt.
1855-től 1869-ig tevékenykedett református lelkészként és tanítóként Bukarestben, hathatósan támogatta az 1848-as magyar emigránsokat.
Koós 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, a magyarságot felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Bukarestről szóló emlékirata (Életem és emlékeim) az első jelentős irodalmi mű, amely belülről ábrázolja Bukarest és az itt élő magyarság világát. Koós indította meg, Oroszhegyi Józsával együtt, 1860-ban az első bukaresti magyar újságot, a Bukaresti Magyar Közlönyt. Egyszemélyes intézményként tartjuk számon a pezsgő életű 19. századból Barabás Miklós (1810 – 1898) festőművészt, aki másfél évig lakott Bukarestben, és itt telepedett le és dolgozott mint udvari festő és fotográfus a kolozsvári születésű Szathmáry Pap Károly (1812 – 1887).
A '70-es évek „nyitása”
Nagyot ugorva, 1970 körül történt meg Romániában a magyar kulturális intézményeknek az a központosítása, ami – nyilván propagandisztikus indítékkal, a „nyitás” bizonyítására – egyszersmind új intézmények létrehozását is jelentette. A Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadó, a Huszár Sándor főszerkesztette A Hét, valamint a Bodor Pál igazgatta, már említett magyar tévéadás egy ideig a romániai magyar könyvkiadás, az írott és sugárzott sajtó központjává tette Bukarestet. A kiadó és a lap elköltöztével a bukaresti magyar kulturális elit sokat veszített. Jegyezzük azért meg itt, hogy 2013. novemberétől ismét van periodikus kiadványa: a Brassói Lapok havi mellékleteként megjelenő Bukaresti Magyar Élet. (Közvetlen elődje a 2004 és 2007 között szintén havonta megjelenő Bukaresti Magyar Közlöny volt.)
A bukarestiek „szívesen ütköznek”
Mivel szembesül a Bukarestbe érkező, költöző magyar ember? Néhány alapélményről szólni kell. A legfeltűnőbb a pergő, hangos beszéd, az emberek összehasonlíthatatlanul barátságosabbak és közlékenyebbek, mint például Budapesten. Proxemikai sajátosság, hogy a közlekedési eszközökön, bevásárlóhelyeken a bukarestiek keresik a közelséget, a testi érintkezést, „szívesen ütköznek”.
„Nagyon meglepő volt és nagyon pozitív ez a délies nyüzsgés, ez a mediterrán pezsgése a városnak. A mindennapi életben azért vannak bosszantó apróságok. Például, amikor az ember bevásárolni megy, ritkán esik meg, hogy ne lökjék fel legalább tízszer vásárlás közben. Nem elítélem, ez a helyi kultúra, nem rossz, ez itt így van, az én személyes ízlésem ennél visszafogottabb, nyugodtabb” – vallotta be egyszer Diósi László, a bukaresti OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Ha a viselkedés olykor keleties is, ma már nem kevésbé tapasztalható a nyugati tempó. Egy évtizedes pangás után, különösen az utóbbi években, a második mandátumánál tartó főpolgármester, Sorin Oprescu sebészprofesszor érdemeként is, a román főváros elképesztő változáson ment át.
Drávucz Herbert nagykövetségi tanácsos: „Négy év ittlét után elmondhatom, hogy igazán látványos fejlődés tapasztalható minden téren. Sorra nyílnak a plázák és bevásárlóközpontok, amelyekben minden Európában létező vagy szokásos árut meg lehet vásárolni. Év végén, de különösen ünnepek előtt nagy vásárló tömeget látunk, és bár tudom, hogy nagy a szegénység Romániában, mégis az az érzésem, hogy az emberek jól élnek, sok mindent meg tudnak engedni maguknak.”
Ki nem használt lehetőségek
„Közös dolgaink”, a két nép kapcsolata természetesen fontos a szórványnak számító, hovatartozása tekintetében bizonytalan bukaresti magyarság számára is. Annak ellenére, hogy a bukaresti magyarok nem csupán az anyaország, de még az RMDSZ által is elhanyagoltnak érzik magukat, s valahogy tényleg nincs meg az az összekötőkapocs-szerepük, ami kialakulhatott volna. Ehhez hozzájárult a magyar, de akár az erdélyi jobboldal lenézése, olykor kifejezetten kiközösítő magatartása a bukaresti magyarokkal szemben. Kár, mert sok a lehetőség.
Füzes Oszkár, volt magyar nagykövet: „Úgy gondolom, hogy Románia hatalmas utat tett meg az elmúlt tizenkilenc évben, nagyon jelentős a szellemi-, civilizációs- és értékrendi fejlődés, nagyon fontosnak tartom, hogy Románia végül is a nyugati értékrend mellett döntött. Azt hiszem, hogy 1992-93-ig ez nem volt ennyire biztos és világos, azóta egyértelmű, hogy Románia velünk együtt közös nyugati értékrendhez tartozik. Azt hiszem, ez olyan történelmi horderejű dolog az itt élő magyarság és Magyarország szempontjából, amit nem hangsúlyozok, mert túl általánosnak hangzik, valójában mindent befolyásol és mindent meghatároz.”
A bukaresti románok magyarokhoz való viszonya érezhetően javult. Bukarest egyre inkább kozmopolita város. Szomorú összehasonlítás: a romániai, bukaresti fiatalok sokkal nagyobb arányban beszélnek idegen nyelveket, jelesen az angol nyelvet, mint a magyarországiak, a budapestiek. Persze élnek még sztereotípiák, de – az olykor a politika miatt felkavart nacionalizmus ellenére – lecsengőben vannak.
Garzó Ferenc, az MTI volt tudósítója: „Úgy vettem észre, hogy az erdélyi románokban még ott van a magyarokhoz való viszonyulásnak egyfajta fóbiája. Bár a szó egy kicsit erős, azt mondhatjuk, hogy az erdélyi nem tud nem gondolni a fehér elefántra, nem tud nem gondolni arra, hogy magyarok vannak a környezetében, és hogyan élte meg ezt az apja, a nagyapja. Van, akiben megmaradt az indulat, van, aki éppen ellenkezőleg túlkompenzálva próbál kedves és udvarias lenni a magyarokkal, még inkább hangsúlyozni, hogy neki semmi baja a magyarokkal, hogy nehogy az legyen, hogy az őseinek a fóbiája él benne tovább. Érzem mindig, hogy valahol számukra ott van a kisagyukban a magyarokhoz való viszonyulás problémája. Bukarestben ilyent nem látok, itt nem is nagyon értik sokszor, hogy mi a baj a magyarokkal, alig-alig lehet érezni magyarellenes megnyilvánulást. Egy kicsit emberarcú, jó értelemben vett naivitás van a nacionalista kérdésben. Valaki viccesen elmondta nekem, hogy mit kívánnak Erdélyben a románok egymásnak, és mit kívánnak Bukarestben: Erdélyben azt mondják „Spor la treabă!” (Jó munkát!), itt meg "Servici uşor!" (Könnyű szolgálatot!) kívánnak egymásnak. Ők maguk is egy kicsit ironikusan látják a különbséget az erdélyi és a bukaresti románok között.”
Mint látható, fentebb magyarországi bukarestiek szövegeiből idéztem. Pontosabban rádióinterjúiból, amelyek Vincze Loránt Életeink című negyvenöt részes sorozatában hangzottak el a bukaresti rádió magyar adásában, könyvként pedig a Bukaresti magyarok című, a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó által tavaly megjelentetett kötetben jelentek meg. (Az interjúk a 2007 és 2008 között készültek. A nyilatkozók akkori tisztségeit tüntettem fel, ahogy a kötetben szerepelnek.) Fontos könyv még a bukaresti magyarokról Nagy Sándor (1896 – 1954) volt bukaresti református lelkész korai munkája (A regáti magyarság, Kalota Kiadó, Kolozsvár – Zé Kiadó, Sopron, 2000), a jelenből Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak. Beszélgetések bukaresti magyar értelmiségiekkel) című kötete (Kolozsvár, 2006, Komp-Press – Korunk Baráti Társaság), és talán elolvasható e sorok írójának szubjektív Bukarest-rajza is (Bukaresti élet, képek, Scripta Kiadó, Nagyvárad, 2000).
Román nyelven a legfontosabb könyvek: Demény Lajos (1926 – 2010) történészprofesszor összefoglaló munkája (Maghiarii din Bucuresti, Editura Kriterion, Cluj, 2002) és Hentz Hilda részletes leírása (Bucureştiul maghiar: scurtă istorie a maghiarilor din Bucureşti de la începuturi până în prezent, Biblioteca Bucureştilor, 2011; amelynek egyetlen elírását kell kiigazítanom: Varga Katalin nem a férjével, Dankanits Ádámmal együtt halt meg a földrengésben, hanem sorstragédiába illően néhány hónap múlva, autóbalesetben.)
Több „alapélményről” nincs terünk írni: a monumentális-megalomániás Nép Házáról (amelyben a Parlament működik és amely az 555. évforduló alkalmából ma nagyszabású, hipermodern látvány- és előadó művészeti rendezvény színhelye); a híres kóbor kutyákról (martak meg halálosan japán diplomatát is, két éve pedig egy parkban egy kisgyereket marcangoltak szét – ezzel telt be a pohár, s a népharag hatására a hatóságok számukat idén hatvannégyezerről húszezerre csökkentették); a földrengéstől való félelemről (1977. március 4-én este a Richter-skálán 7,2-es fokozatú volt a katasztrófa, a lapokban rendszeresen jelennek meg rémhírek a közelgő újabb nagy földrengésről, Bukarestben sok a roskatag épület); a város tavak-övezte parkjairól (a leglátogatottabb a Herăstrău, de a magyaroknak kedvesebb a városközpontban, a Petőfi Ház tőszomszédságában fekvő Cişmigiu, amelynek taván tavasztól őszig csónakázni, télen korcsolyázni lehet); az ingatlanpiac pangásáról (az idén állítólag megmoccant, de alulírott még mindig képtelen eladni jó negyedben levő lakását); az eklektikus építészetről, a csodálatos természettudományi múzeumról, az egykor káprázatos és még mindig eleven színházi életről, a kulináris szokásokról és lehetőségekről, a legnagyobb kelet-európai sörözőről, amelyet a Herăstrău parkban tervek szerint jövő nyáron avatnak fel ...
Mentségünk, hogy Bukarestről a kevés is sok.
Ágoston Hugó, maszol.ro
2014. szeptember 20.
Bakk Miklós szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem is a történelmi Székelyföldre vonatkozik
Bakk Miklós, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az RMDSZ autonómiatervezete kapcsán az MTI-nek kifejtette, egyik hibájának tartja azt, hogy a tervezet nem rendelkezik nemzeti névjegyzék összeállításáról. Megjegyezte, nélküle nehéz megnyugtatóan rendezni, hogy a köztisztviselői állásokat az etnikai arányoknak megfelelően töltsék be.
Bakk Miklós a tervezet hibájának tartotta továbbá, hogy az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megye társulásával hozná létre a Székelyföld régiót. A romániai megyék 1968-as kialakításakor e három megyéhez olyan területek is kerültek, amelyek soha nem voltak Székelyföld részei, és román többségűek. Hozzátette, ha az RMDSZ úgy gondolja, hogy a három megye csak kiindulópont, és a települések csatlakozási, leválási folyamatával alakul ki a végleges terület, akkor az ezt leíró a mechanizmust is be kell építenie a tervezetbe. A terület pontos körülhatárolását azért is fontosnak tartotta a politológus, mert szerinte csak a történelmi Székelyföldön biztosítható a törekvések mozgalmi háttere, amit elengedhetetlenül fontosnak tartott a célok megvalósításához.
A politológus azt is megemlítette, hogy a tervezet közzétételét régóta halogatja az RMDSZ, mégsem sikerült kiérlelt szöveggel a nyilvánosság elé állni. Szerinte a közzétett magyar szöveg számtalan fogalmi hibát, pontatlanságot tartalmaz. A közvitára bocsátott tervezettel az RMDSZ azon a helyzeten próbál változtatni, hogy jelenleg az ellenzéke uralja az erdélyi autonómiadiskurzust - tette hozzá Bakk Miklós.
(mti)
Transindex.ro
2014. szeptember 20.
Ki árt a romániai magyar autonómia ügyének?
Szokatlanul kemény hangnemű közleményben bírálta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az RMDSZ-t, illetve a szövetség autonómiatervezetét.
Izsák többek között azzal vádolja az RMDSZ-t, hogy autonómiatervezetével valójában a bukaresti hatalom malmára hajtja a vizet, mivel a korábban már az SZNT által kidolgozott tervezettel szemben összeállított törvényjavaslat valójában arra szolgál, hogy Bukarest által ellenőrzött módon megossza az autonómiamozgalmat, és ellehetetlenítse azt.
Az egyik legkeményebb megfogalmazás az, miszerint a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének. Ezzel minden bizonnyal arra utalt, hogy nemrégiben George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója azt mondta: a hírszerzés feladatának tekinti a magyar autonómiatörekvések meghiúsítását.
Az Izsák Balázs által megfogalmazott vádak a cinikus szemlélők szerint akár az összeesküvés-elmélet fogalmát is kimeríthetik, ugyanakkor a Maior által megfogalmazottak, illetve a Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes által tett kijelentés, miszerint az autonómia sohasem fog megvalósulni, jelzik: Bukarest igenis odafigyel a magyar önrendelkezési törekvésekre, és a legkevésbé sem nézi őket jó szemmel.
Az RMDSZ autonómiatervezetével kapcsolatosan elmondható: létrejöttének körülményei alapján a kényszer szülte. A szövetség lépéskényszerbe került, miután az SZNT és a két rivális párt, az EMNP és az MPP is az autonómia jelszavával jelent meg a politikai színtéren. Ezért az RMDSZ-nek is elő kellett állnia egy olyan projekttel, amellyel azt sugallhatja: nem csupán a többiek által diktált trendet követi, de kezdeményezőleg lép fel az önrendelkezés témájában.
A tervezet bemutatásának időzítése – a bemutatás hónapok óta tartó halogatása – arra enged következtetni, hogy az RMDSZ elsősorban kampányeszközként akarja felhasználni a novemberi államfőválasztás előtt, hogy ezáltal bírja rá a magyarokat Kelemen Hunor támogatására az első, illetve az RMDSZ által megnevezett jelöltére a második fordulóban. Maga Kelemen árulta el, hogy jelenleg nem is fűznek sok reményt a tervezet megvalósulásához, ahhoz ugyanis előbb nem csupán alkotmánymódosításra, hanem egyenesen új alkotmányra van szükség.
A projektet amúgy is számos bírálat érte, többek között azért, mert a jelenlegi, 1968-as megyerendszert veszi alapul, ami egyrészt nem fedi a történelmi Székelyföld határait, másrészt az autonóm területen lényegesen több román nemzetiségű polgár élne, mintha a hagyományos székek jelentenék a székely autonóm terület határait. Márpedig ez következetlenségnek tűnik, hiszen ha teljesen új alkotmányt tartanak szükségesnek, akkor abban már a jelenlegi megyerendszer módosítása is szerepelhet. Végső soron megállapítható, hogy az RMDSZ tervezete valóban alkalmas arra, hogy megossza az autonómiát óhajtó erdélyi magyar közösség táborát.
Ugyanakkor úgy tűnik, mintha Izsák Balázs az SZNT-nek vindikálná a székelyföldi autonómiamozgalom vezetésének jogát. Bár a civil szféra tevékenysége rendkívül fontos, az SZNT legitimitását némileg csökkenti, hogy nem hivatalosan bejegyzett szervezet, az autonómia-nagygyűlések és a székely menetelés viszonylagos sikere pedig nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy maradéktalanul elismerhessék a vezető szerepét. A probléma gyökere ott keresendő, hogy a romániai magyar politikai és civil szervezeteknek, pártoknak nem sikerült megállapodniuk egy egységes, közösen felvállalt autonómiatervezetben.
Márpedig amíg ahelyett, hogy közös célért közösen elfogadott projekttel állnának elő, és egységes hangon szólalnának meg, egyfelől kampánycélból külön projektekkel állnak elő, másfelől azon vitatkoznak, hogy melyikük képviseli autentikusabban az önrendelkezés ügyét, addig az egész ügynek egyetlen haszonélvezője van: a központosítás megőrzésében és a kisebbségi jogegyenlőség elutasításában érdekelt bukaresti hatalom.
Mensura Transylvanica
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 21.
Az RMDSZ választási üzeneteiről beszélt Kelemen Hunor
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség arról kíván beszélni az államelnök-választási kampányban, hogy az erdélyi magyarok milyen Romániában szeretnének élni – jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség államfőjelöltje Zilahon, ahol egy óvoda avatóünnepségén vett részt.
„Az államelnöki kampány számunkra jó alkalom arra, hogy elmondjuk, milyen Romániát akarunk, és milyen szerepe van ebben az országban az erdélyi magyar közösségnek. Mi egy erős Romániát akarunk, egy olyan államot, amelynek súlya van a balkáni térségben, és az Európai Unióban egyaránt. Egy olyan országot szeretnénk, amely az állampolgárok jólétét tartja legfontosabb feladatának" – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, azt reméli, hogy a többi államelnök-jelölt is az általa vizionált Romániáról beszél majd, és nem sárdobálással foglalkozik a kampányban. Kelemen Hunor úgy látta, Románia olyan régiók országa, amelyekben erős a regionális identitástudat. Ezért is tartotta fontosnak a történelmi régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentését.
Kelemen Hunor azt is kijelentette, hogy Romániának új alaptörvényre van szüksége. Az RMDSZ néhány célja csak új alkotmánnyal valósítható meg. Azt is megemlítette, hogy egy kisebbség akkor erős, ha összefog, és élvezi az anyaország támogatását abban, hogy szülőföldjén maradjon és fejlődjön. A választási kampányüzenetekkel kapcsolatban Kelemen Hunor korábban kijelentette, nem kívánnak a felépített hidakkal, a leaszfaltozott utakkal dicsekedni. Az RMDSZ hétfőn adja le a Központi Választási Irodánál azt a közel 270 ezer aláírást, amelyet Kelemen Hunor elnökjelöltsége támogatására gyűjtött.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 21.
A Kárpát-medencei magyar politikai vezetők a skóciai népszavazásról
Minden döntés minél közelebb szülessen meg ahhoz, akit érint, az ottani emberek döntsék el, hogy mit akarnak, ez az egyetlen közös pont a skót függetlenedési népszavazás és az RMDSZ területi autonómiatervezete között – nyilatkozta Szilágy Szabolcsnak, a Kossuth Rádió munkatársának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára, Kovács Péter.
Kovács Péter kihangsúlyozta, hogy az RMDSZ semmiféle párhuzamot nem lát a skót és a katalán törekvések, illetve a székelyföldi autonómiát célzó törvénytervezet között.
A főtitkár fontosnak tartja, hogy London lehetőséget biztosított a skótoknak dönteni saját sorsuk felett. A skóciai népszavazásról az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Toró T. Tibor Lehőcz Lászlónak azt mondta: nem is az eredmény a fontos, hanem az, hogy egyáltalán ez a népszavazás bekövetkezhetett, és a skót nemzet békés, demokratikus úton élhetett önrendelkezési jogával.
Toró szerint most a népszavazás utáni időszakban az a tét, mennyire tudják a skótok betartatni a brit kormánnyal azokat az ígéreteket, amelyeket ez a kampányban tett az autonómiarendszerük megerősítésére vonatkozóan.
A skóciai népszavazás hatása egyértelműen pozitív lehet a székelyek autonómiatörekvéseire, a londoni kormány magatartása pedig példa kell legyen a román kormány számára – véli az EMNP elnöke. Varga László, a szerb parlament integrációs bizottságának elnökhelyettese Németh Ernőnek, a Kossuth Rádió munkatársának úgy vélekedett, hogy a Balkánon csitítani fogja a kedélyeket a skót népszavazás végeredménye, hosszabb távon pedig a kisebbségi önrendelkezés fokára pozitív hatással lehet.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Haják-Szabó Máriának azt nyilatkozta, hogy a felvidéki magyarság számára fontos tanulságai vannak a skót referendumnak. Az autonómia és az elszakadás nem egyenlő, és ezt addig kell mondani, amíg ezt el nem fogadják a szlovákok politikusok – fejtette ki Berényi.
Kossuth Rádió, Erdély.ma
2014. szeptember 21.
Lehet-e magyar többségű régió? – ítélet október 2-án
Két halasztás után szeptember 18-án érdemben tárgyalta Izsák Balázs SZNT-elnök keresetét a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság abban a perben, amelyet azért indított, mert az ország vezetői szerint a magyarok alkalmatlanok egy régió vezetésére.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke először az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) fordult panasszal Victor Ponta miniszterelnök, Traian Băsescu államelnök, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes és Crin Antonescu, a szenátus akkori elnöke ellen, akik kijelentették: kizárt, hogy magyar többségű régió jöjjön létre Romániában a közigazgatási átalakítás során. Ezt azzal támasztották alá, hogy Románia magyar nemzetiségű polgárait anyanyelvük és magyar nemzeti önazonosságuk alkalmatlanná teszi arra, hogy az általuk lakott terület igazgatását ellássák, ezért ezeket a területeket román többségű közigazgatási egységekbe kell akár erővel is beolvasztani.
Mivel a panaszt az ODT elutasította a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva, Izsák Balázs a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon támadta meg ezt a döntést, mert szerinte a kijelentés súlyosan diszkriminatív, és ellentétes a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáival és Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival.
A bíróság csütörtökön elutasította az alperesek eljárásjogi kifogásait, de elutasította a felperesnek azt a kérését is, hogy a döntés meghozatala előtt jogszabály-értelmezést kérjen az Európai Unió Bíróságától. A 2000. évi 43-as irányelv szerint – amelyet Romániában a 2003. évi 137-es számú kormányrendelettel ültettek gyakorlatba – közvetett megkülönböztetésnek minősül, és mint ilyen, tilos akár egy „látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat”, amely az egy faji vagy etnikai származású személyeket más személyekhez képest különösen hátrányosan érint. A romániai kormányrendelet büntet minden olyan aktív, vagy passzív magatartást is, amely következményei révén hátrányosan érint, vagy igazságtalan, méltánytalan vagy megalázó bánásmódnak tesz ki egy személyt, egy csoportot, vagy egy közösséget más egyénekhez, csoportokhoz, vagy közösségekhez képest.
Az Izsák Balázst képviselő Kincses Előd ügyvéd felhívta a bíróság figyelmét arra, hogy egy olyan jog megvonását helyezték kilátásba az állami vezetők, amelyet még a kommunista diktatúra idején elfogadott 1968. évi 2-es számú törvény is elismer, nevezetesen azt, hogy a közigazgatási egységek létrehozásakor tekintettel kell lenni az etnikai kritériumra, és a lakosság kulturális kapcsolataira is. A bíróság az elsőfokú ítélethirdetést október másodikára tűzte ki.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro
2014. szeptember 21.
Világhálón toboroznak olvasót
Kilencedik alkalommal tartott vándorgyűlést a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (RMKTE). A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban pénteken és szombaton főként arról értekeztek, hogy miként lehet életképessé tenni napjainkban a könyvtárakat.
Többek közt Bákai Magdolna könyvtáros tartott előadást, aki a ReMeK-e hírlevélről beszélt, mint kifejtette, 2006 óta működik a könyvtárosok internetes újságjának is minősíthető kiadvány, amelyet ő is szerkeszt, és amely tartalmazza az erdélyi magyar könyvtárakhoz köthető legfontosabb híreket. Ezekből szemelgetett néhányat.
Kötődött Bákai értekezéséhez Bodnár Róbert és Kovács Eszter Könyvtárak a közösségi médiában című előadása. A Kolozsvári Egyetemi Könyvtár munkatársai azzal foglalkoznak, hogy miként lehet a világhálón népszerűsíteni a könyvtárakat. Méréseik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az erdélyi magyarok legnagyobb hányada a facebook közösségi oldalt használja, így szerintük inkább erre érdemes információkat feltenni. Bemutatták, hogy akár ingyenes programok segítségével ezen a felületen is elérhetővé tehetik a könyvtárak a katalógusaikat.
Könyvadományokat vár az Erdélyi Magyar Gyűjtőkönyvtár
Természetesen a könyvtárak továbbra is főként a nyomtatott kiadványok gondozói és kölcsönzői kell legyenek, a vándorgyűlésen felolvasták Szonda Szabolcsnak az Erdélyi Magyar Gyűjtőkönyvtárra vonatkozó levelét. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója az ügykezelője az elmúlt héten alapított intézménynek, amelynek a fő célja, hogy minden, 1990-től kiadott romániai magyar könyvből legalább egy példányt begyűjtsön. Az állomány alapját a már említett Kovászna megyei könyvtárból létesítik, de természetesen szívesen fogadják a könyvadományokat. Persze ehhez fel is kell mérni a potenciális állományt. Egy on-line katalógust hoztak létre, ahol rá lehet keresni a jelenlegi kötetekre, illetve lehet jelezni azt is, ha valami hiányzik, kitöltve a megfelelő űrlapot.
Újráztak az egyesület vezetői
Szombaton az RMKTE tisztújító ülést tartott, melyen továbbra is bizalmat szavaztak a korábbi vezetőségnek. Elnöki tisztségben marad Kopacz Katalin Mária, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója, tiszteletbeli elnök Kiss Jenő, az RMKE alapító elnöke és alelnök Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának vezetője.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro
2014. szeptember 21.
Cselekvő hitvallás a megmaradásért
Kis és nagy egyházközségek, illetve a szórványban élők népesítették be a szabadtéri liturgia helyszínét szombaton a Márton Áron téren: a Kálvin-nap ünnepélyes nyitányán, a Szatmári Szilárd egyházmegyei főjegyző által végzett ünnepi istentiszteleten mintegy ezren vettek részt. A Kálvin-éveket záró egész napos rendezvény a hitvalló és cselekvő egyházközségi csoportok találkozási alkalma volt.
Kántor Csaba püspökhelyettes igehirdetésében a Zsidókhoz írt levél alapján a hitvalló ősök, reformátorok, hitben megálló és harcoló hajdani fejedelmek lelkületét és győzelmét idézte – egyetemes és örök érvényű példaként hozva fel a jelen és jövő nemzedékei számára. A megállás és a kiállás; a hit megőrzése és cselekvő megvallása a megmaradás biztosítéka mind hitbeli, mind nemzeti szinten.
A legfontosabb a hit
Az igehirdetés után Kovács Tibor egyházmegyei főgondnok köszöntötte a részvevőket. Bekő István Márton lelkipásztor emlékeztetett: a megye reformátusságának képviselete összegyűlve az evangélium alapján reformált hitről tesz vallást az „egész napos nyitott istentiszteleten”. Szegedi László generális direktor az egyházkerület vezetőségének üzenetét tolmácsolta. Kérve: „Ma állítsátok át órátokat a kálvini időkre, próbáljatok úgy gondolkodni, mint Kálvin János, és próbáljatok odafigyelni életetekben arra, ami igazán fontos: maga a hit”.
Gyermekek, fiatalok
Közel kétszer annyi gyermeknek nyitották meg a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban a Gyermekek Udvarát, mint amennyien előzetesen jelentkeztek. Kisfaludi Viola kántortanító kérdésünkre elmondta: a kézműves-tevékenységeken agyagoztak, magvakkal díszítettek, kollázst készítettek, origamiztak és a bútorfestés elemeit gyakorolták. A több mint hatvan fiatal a Bocskai István Közösségi Házban a Székelyudvarhelyen és környékén szolgáló fiatal lelkipásztorok vezetésével énekelt, majd Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor Kálvin és a nők című előadását hallgatták meg.
Kálvini üzenetek
A Városháza Szent István Termében több mint kétszáz presbitert, lelkipásztort és érdeklődőt üdvözölt Pitó Zsolt egyházmegyei missziói előadó. Majd Buzogány Dezső egyháztörténész, teológiai professzor Kálvinról beszélt. Az Institutiót legutóbb száz éve fordították le magyarra. A napokban jelenik meg újra az előadó fordításában. Kitért a reformátor magyar kapcsolataira, majd a kálvini szolgálat négy területét foglalta össze: a lelkészi, oktatói, presbiteri és a diakóniai szolgálat. „A presbiteri tisztséget Kálvinnak köszönhetjük” – nyomatékosította.
Jézust szolgáló asszonyok
A belvárosi református templomban került sor a nőszövetségi konferenciára. A bibliai nőkről és szolgálatukról szóló igéket nőszövetségi tagok olvasták fel, Gede Ildikó lelkipásztor a szentírási asszonyok mának szóló üzenetét tolmácsolta a nagyszámú részvevőnek. Szász Edit Ilona, az egyházmegyei nőszövetség elnöke emlékeztetett: a saját termékekből álló vásár bevételéből az udvarhelyi református kollégium bentlakásának vásárolnak új ágyakat.
Dicsőítés
Tizenkét református gyülekezet énekkara dicsőítette Istent kórusművekkel, egyházi énekekkel a belvárosi templomban. A püspökhelyettes arra buzdította az „egyházmegye nagy kórusát”, hogy szolgálatát vígan, örömmel végezze, és úgy énekeljen, mintha mindig az Úr előtt hangzana fel a dicsőítés. Zárásképpen a Transylmania együttes tartott szabadtéri koncertet a Márton Áron téren.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro
2014. szeptember 22.
Lemondott Teodor Melescanu kémfőnök
Lemondott tisztségéről Teodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója hétfőn, hogy indulhasson az elnökválasztáson.
A Központi Választási Iroda (BEC) szóvivője közölte: keddre várják Melescanut a hivatalba, hogy iktassák az államfőjelöltségét támogató aláírásokat.
Melescanu 2012 februárja óta vezeti a SIE-t, amikor a poszt azért üresedett meg, mert Traian Basescu államfő Mihai Razvan Ungureanu akkori SIE-igazgatót jelölte miniszterelnöknek. A jelenleg 73 éves politikus 2012-ben az akkor ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátori tisztségéből került a külföldi hírszerzés élére, korábban védelmi és külügyminiszter is volt. 1995-ben, a magyar-román alapszerződés előkészítése és aláírása idején ő vezette a román diplomáciát.
Romániában kedd éjfélkor jár le a jelöltállítás határideje a novemberi államfőválasztásra. Melescanut a – gyakorlatilag ismeretlen – Társadalmi Igazságosság Pártja (PDS) jelöli az államfői tisztségre – közölte a BEC.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 22.
Mikó-ügy: részben helyt adtak a védelem bizonyítási kéréseinek
Részben helyt adott a ploiesti-i táblabíróság a védelem bizonyítási kéréseinek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében zajló per hétfői fellebbviteli tárgyalásán – közölte az MTI-vel Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje. A kéttagú bírói tanács elfogadta azt, hogy beidézze azt a szakértőt, aki felértékelte az ingatlant, és annak a polgári pernek a dossziéját is becsatolják a bizonyítékok közé, amelyben a Kovászna megyei törvényszék megállapította, hogy a restitúciós bizottság jogosan adta vissza az ingatlant az egyháznak. Ez csak azt jelenti, hogy a bíróság elfogadta a polgári peres ítéletet, mint bizonyítékot, de azt nem lehet tudni, figyelembe veszi-e büntetőperben a jogerős ítélet meghozatalakor – jegyezte meg az ügyvéd. Hozzátette: a védelem által javasolt további tanúk kihallgatását elutasították.
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőjét és Marosán Tamást három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet. A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében. Az erdélyi történelmi egyházak egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítási kísérletének tekintik. Az amerikai külügyminisztérium is jelezte: figyelemmel kíséri a Mikó-pert, és nagy hangsúlyt helyez a kommunista rezsim által elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatására.
A fellebbviteli tárgyalás október 21-én folytatódik.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 22.
Tiltakozó megmozdulást hirdet a szatmári Északi Színház szakszervezete
Az Északi Színház munkatársai késlekedő fizetésük miatt vonulnak az utcára.
Hétfőn Adriana Boca, a Színpad színházi szakszervezet vezetője, illetve Gál Gyula, a Harag György Társulat szakszervezeti vezetője tartott sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették: az Északi Színház dolgozói kedden 10.30 és 11.30 között az új főtéren fognak tiltakozni fizetésük késlekedése miatt. Az alkalmazottak ugyanis nem kapták még meg augusztusi fizetésüket, emiatt pedig többen is kellemetlen helyzetbe kerültek. Számlákat kell ugyanis fizetniük, banki részletet törleszteni, az iskolakezdéssel kapcsolatos költségeket kifizetni, mint bárki másnak.
Az Északi Színház alkalmazottai egy ideje fehér karszalaggal tiltakoznak az elmaradó fizetés miatt, most viszont az utcára is vonulnak. Kilátásba helyezték azt is, hogy mindaddig tartani fog a tiltakozás, amíg át nem utalja nekik a polgármesteri hivatal a járandóságukat. Boca szerint akciójuk nem fog előadások elmaradásával járni, hiszen nem a közönséget akarják büntetni és nem is akarják felborítani az évad műsorát.
A sajtótájékoztató keretében Adriana Boca telefonon érdeklődött Vasile Taran vezérigazgatótól a fizetések után, aki szerint a Polgármesteri Hivatalban megtalálták a lehetőséget, hogy mielőbb utalni tudják a színház munkatársainak augusztus havi fizetését. A szakszervezeti vezetők azonban nem mondtak le a tiltakozó megmozdulásról.
Ezzel kapcsolatban a Harag György Társulat egy rövid közleményt is kibocsájtott, amelyben arra kérik azokat, akik szolidarizálnak velük, hogy csatlakozzanak a tiltakozókhoz.
„A Szatmárnémeti Északi Színház Színpad Szabad Szakszervezete 2014. szeptember 23. – kedden, 10:30 órától 11:30 óráig utcai megmozdulást hirdet Szatmárnémeti új főterére, a városháza elé, ahol a színházi dolgozók béreinek elmaradása miatti nemtetszésének ad hangot. Amennyiben a szakszervezet nem kap írásos biztosítékot arról, hogy a színház fenntartója, Szatmárnémeti Város Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa pontosan melyik nap fizeti ki a dolgozók elmaradt béreit, folytatja az utcai tüntetést hétköznaponként a fentebb említett időpontban. Kérjük, ha tehetik, csatlakozzanak a felvonuló tömeghez, szolidarizálva a színház és a társulat munkatársaival!"
A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk: a keddi tiltakozás során sem fognak megfeledkezni a színészek hivatásukról, így egy békés, de igazán rendhagyó akción vehetnek majd részt, akik csatlakoznak az Északi Színház munkaközösségéhez.
szatmar.ro, Erdély.ma
2014. szeptember 22.
Lovas ünnep: Székelyföld büszke lehet
A Székelyföldi Lovas Ünnep nézőinek nem volt okuk a csalódásra, azt kapták, amire számítottak, amit már évek óta megszokhattak: színes, látványos, szórakoztató műsort, kikapcsolódási lehetőséget minden korosztály, a család minden tagja számára, s mindezt kimagasló színvonalon megszervezve. A lovas hétvége felnőtt új nevéhez, nemcsak Gyergyó, de egész Székelyföld rangos eseménye lett.
A hetven műsorszám sokoldalúságának köszönhetően egy dologra nem nyílt lehetőség a Székelyföldi Lovas Ünnepen: unatkozásra. A fellépők, versenyszámok, bemutatók sorát sikerült úgy összeállítania a főszervező Bajkó családnak, hogy ne laposodhasson el a látvány, a lovas versenyszám vagy kutyás produkció mellett beillettek a rendezvénybe az ünnepélyesebb mozzanatok, mint a zászlófelvonás vagy a kulturális jellegű műsorszámok, mint egy népi vagy modern táncprodukció, vagy akár a fúvószenekarok előadása. A hetven műsorszám részletes bemutatására nem törekedhettünk, pillanatképeket ragadtunk ki.
Kutyaszépségek díszköre
A kutyakiállítás visszatérő eseménye a lovas ünnepnek, s aki nem ismeri közelebbről a környék „kutyásait”, nem is gondolná, hogy ilyen sok, bemutatásra méltó fajtiszta ebet tartanak mifelénk. A „versenyzőket” fajtájuk szerint külön értékelte a szakavatott zsűri, kilenc kategóriában hirdettek győztest, de alig akadt olyan kutya, amelyik ne érdemelt volna elismerést.
A hetven műsorszám sokoldalúságának köszönhetően egy dologra nem nyílt lehetőség a Székelyföldi Lovas Ünnepen: unatkozásra. A fellépők, versenyszámok, bemutatók sorát sikerült úgy összeállítania a főszervező Bajkó családnak, hogy ne laposodhasson el a látvány, a lovas versenyszám vagy kutyás produkció mellett beillettek a rendezvénybe az ünnepélyesebb mozzanatok, mint a zászlófelvonás vagy a kulturális jellegű műsorszámok, mint egy népi vagy modern táncprodukció, vagy akár a fúvószenekarok előadása. A hetven műsorszám részletes bemutatására nem törekedhettünk, pillanatképeket ragadtunk ki.
A ló is ért a szóból
Az eseménysor egyik „sztárját”, azaz a mifelénk még nem látott és világszinten is ritkának számító produkciót Magyarországról Hamza Viktória hozta el. Sokaknak „tátva maradt a szájuk”, látván, hogy miként tud együttműködni ember és ló, ostor, zabla és más irányítóeszközök használata nélkül. Tényleg hihető volt: a ló valóban ugyanúgy akarja, hogy jól sikerüljön a fellépés, mint a gazdája.
Mosás, favágás, cséplés lóerővel
Száz éve, dédszüleink korában nem volt elektromos áram minden háztartásban, mégis kényelmesen megéltek – mondják sokan, kik úgy látják, a technika túlságosan nagy szerepet kap az életünkben. Mások ezzel szemben azt mondják, hogy a világ fejlődik, s gépek nélkül ma már aligha lehetne megélni. Nos, a Czimbalmos Tivadar által, német mintára szerkesztett „lógép” mindkét félnek igazat tud adni: a ló erejével számos olyan gép működtethető, amire szükség lesz akkor is, ha egyszer csak kikapcsolják az áramot: fát vág, ruhát mos, csépel. Ami még nem működik, annak módját majd kitaláljuk – tehetnénk hozzá.
Lobog a zászló
Székelyföldi Lovas Ünnep. A név kötelez. Természetes volt: annak, hogy az esemény immár hivatalosan is székelyföldi rangúvá vált, meg kell mutatkoznia, meg kell adni a módját. Erre volt felemelő alkalom a székely zászló ünnepélyes felvonása.
Száguldás, ugrás, ügyesség, versenyzés
A fő hangsúly természetesen idén is a lovas sportokon, ezek népszerűsítésén volt a Székelyföldi Lovas Ünnepen. A díjugratás és fogathajtás sportágakban Székelyföld és Erdély legjobbjai között vannak az itt fellépő versenyzők. Persze a fogathajtó bajnok nem szállhatott versenybe, Bajkó Tibornak szervezőként vagy műsorvezetőként, „hangulatcsinálóként” más feladatai voltak ezúttal.
A Székelyföldi Lovas Ünnep eredményeit, a különböző versenyszámok győzteseinek nevét a Gyergyói Hírlapban közöljük. Egy eredményt azonban már most ismertetünk: a legnagyobb érdeklődéssel várt versenyre a zuhogó esőben is több ezren voltak kíváncsiak, a közösségek vezetői nem engedhették meg maguknak, hogy feladják a küzdelmet az esőre hivatkozva. A legjobb pedig – már ami az itt adódott próbákat illeti – Márton László Szilárd, Csomafalva polgármestere lett.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. szeptember 22.
Hányan vagyunk?
Közeledik a Románia sorsát hosszú évekre eldöntő elnökválasztás, dúl a kampány, minden erről szól, így nem is csoda, hogy a kormánynak hirtelen fontos lett megtudni – az egyik államfőjelölt éppen a miniszterelnök, Victor Ponta –, hányan is vagyunk az országban és szerte Európában?
Ideje lenne nyilvántartásba venni a külföldön élő és sok országban feketén dolgozó honfitársainkat, akiknek száma felbecsülhetetlen, hiszen – akár a legutóbbi államfőválasztáson – most is eldönthetik a szavazás végeredményét.
Ahhoz képest, hogy Constantin Noica filozófus – aki barátaival, Eliadeval és Ciorannal szimpatizált a Vasgárdával, s ezért őt a kommunista rendszerben felelősségre is vonták, Eliade és Cioran időben tűntek ki a képből – egy nagyralátó tanulmányában 1940-ben úgy vélte, ha minden jól megy, az ezredfordulóra Nagyrománia lakóinak száma elérheti a hetvenmilliót. De hát nem így történt, noha a Ceauşescu-rendszer szigorú megszorításai, az eszelősen kegyetlen abortusztörvény kétségtelen hozzájárult egy viszonylagos, évtizedes népességrobbanáshoz, azóta ez a trend leállt, Románia lakosságának ma csak egyetlen etnikuma, a roma népesség szaporodik.
Mivel a választási nyilvántartásokkal sincsen minden rendben (néhány éve botrányosan derült ki, hogy régen elhalálozott személyek is szerepelnek a listákon), s a legutóbbi népszámlálás adatai is hozzáférhetetlenek, senkinek nincs fogalma arról, hogy végeredményben hányan is vagyunk az országban és a határokon túl. Nemrég Bogdan Stanoevici diaszpóráért felelős tárca nélküli miniszter beismerte: a kormánynak nincs pontos kimutatása a külföldön élő románokról, az egyedüli biztos adat, hogy Olaszországban több mint egymillió, Spanyolországban pedig közel egymillió román állampolgár él. De, tehetjük hozzá, lehet, hogy sokkal több, és akkor még nem is beszéltünk más országokról. Ráadásul a konzulátusok, nagykövetségek, a helyi hatóságok és az egyházak nyilvántartásaiban szereplő számok különböznek, a külföldre utazó román állampolgárok nem kötelezhetőek arra, hogy regisztráljanak a nagykövetségeken. Aki feketén dolgozik, a befogadó ország nyilvántartásaiban sem szerepel sehol. Ki kellene minél sürgősebben alakítani egy adatbázist, de hát ez az említett okból nagyon nehéz, szinte megoldhatatlan. Maradnak tehát a becsült adatok.
Ott vagyunk, ahol a part szakad, vagy még ott sem. Ráadásul ismeretlen nálunk a levélben való szavazás is. Még jó is, mert ez újabb visszaélésekre adhatna alkalmat – bár ami a hazai választások tisztaságát illeti, dőre ábránd.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 22.
Új emlékhely Gelencén (Jancsó napok)
A magyarság két döntő történelmi eseményének állítottak emlékjelet Gelencén: a faluközpontban elhelyezett köztéri alkotás egyrészt a nándorfehérvári győzelemre, másrészt a trianoni döntésre emlékeztet. Az avatóünnepségen méltatták a kétoszlopos emlékmű megálmodóját és elkészítőjét, Kelemen Dénes nyugalmazott tanítót. A tegnapi rendezvény a Jancsó Benedek Emléknapokhoz kapcsolódott.
A két oszlopról maga az alkotó beszélt: a baloldali oszlopon az 1456. július 22. dátum olvasható, egy stilizált óramutató pedig déli tizenkét órát mutat. Kelemen Dénes így ismertette Hunyadi János törökök feletti győzelmét, mely nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát is megmentette a turbános uralomtól. A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet, III. Kallixtusz pápa ezzel hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy imádkozzanak a szabadságukért.
A második oszlop pontosan 282 centiméter magas – 282 ezer négyzetkilométer volt egykoron Magyarország területe – magyarázta Kelemen Dénes. A több szakaszra osztott oszlopon a Magyarország nevével jegyzett rész 93 centiméter, 93 ezer négyzetkilométer maradt az ország területe a trianoni döntés után. Erdélyt 102 centiméter jelzi, helyet kapott Felvidék, Délvidék neve is, kisebb sávok jelzik a Csehszlovákiához, Olaszországhoz, Ausztriához csatolt magyar területeket. A fába faragott Trianon név a helyesírási szabályok tudatos megszegésével kisbetűvel íródott, három részre osztott. Tri-a-non – olvasta, ami azt jelzi: háromszor is nem a döntésre! Ezt a kijelentését vastapssal fogadta a több mint százfős közönség. Egy képletes harang is helyet kapott az oszlopon, félredöntött helyzetben. Néma harang, ez Trianon jelképe – jelentette ki. Az alkotás oldalán lévő négy fül a Tiszát, Dunát, Drávát és Szávát jelképezi. Ott, ahol zúg az a négy folyó – ismertette a tanító.
Az emlékhely még nem teljes, itt kap majd helyet a falu három korszakát bemutató térképegyüttes, és két másik, kisebb oszlop is. Ezeket június 20-án, pontban 16.32 órakor (a trianoni döntés ideje), illetve július 22-én délben avatják. Úgy lesznek beállítva, hogy említett időpontokban a kis és nagy oszlopok árnyéka épp egybe fog esni – magyarázta Kelemen Dénes. Az alkotót hosszasan méltatta Cseh József polgármester. Ötven éve él Gelencén, nemcsak tanítóként, hanem művelődés- és turizmusszervezőként, köztéri alkotások létrehozójaként, fafaragóként, festőként is beírta nevét Gelence történetébe. Nyolcvanhét székely kaput faragott, ezekből huszonegyet Gelencén állítottak fel, a többi a világ minden sarkában – mondta a községvezető. A polgármester a helyi tanács és a község nevében emléklappal, plakettel tüntette ki Kelemen Dénest. Az új emlékhelyet Berecz István plébános áldotta meg. Rövid beszédében hangoztatta: nem sebeket akarnak felszakítani, emlékeztető, meggondolkodtató jel kell legyen az emlékhely.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 22.
Tahitótfalu lovasa nyerte a 2014-es versenyt (Nemzeti Vágta)
Molnár Gyöngyi, Tahitótfalu lovasa nyerte Iceman nevű lován a Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a budapesti Hősök terén rendezett versenyen. Molnár Gyöngyi a döntőben Baja, Hernádnémeti, a háromszéki Lemhény és Szentlőrinc versenyzőjét utasította maga mögé.
A tahitótfalui lovas immár második alkalommal lett a Nemzeti Vágta leggyorsabb versenyzője: a 2011-es vágtán aratta első győzelmét. Az ünnepélyes díjátadón a győztes, 2014 leggyorsabb lovasa átvehette a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát és az ötmillió forintos jutalmat. Iceman hátára arany lótakarót terítettek. A döntőben másodikként befutó tavalyi győztes, Németh János, Baja lovasa egymillió forintot, a harmadik helyezett, az idén Hernádnémetit képviselő Vass Jennifer – a 2012-es vágta bajnoka – ötszázezer forintot vihetett haza. A negyedik és ötödik helyen vég-zett lovas, Zsigmond János (Lemhény) és Arató Barna (Szentlőrinc) 300–300 ezer forintot kapott. A Hősök terén kialakított különleges helyszínen megrendezett eseményen összesen 72 település képviseltette magát, a 17 elővágta során pedig mintegy 300 települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. A kétnapos versengésre több tízezren látogattak ki a budapesti helyszínre, az otthonról szurkolók a közmédia csatornáin követhették élőben a vágtát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 22.
RMDSZ-es gyakornoki ösztöndíjak Brüsszelben
Folytatja gyakornoki programját Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, amelyet a MIÉRT-tel közösen hirdet meg, immár negyedik éve. Szeptember 19-én, a XIII. MIÉRT Akadémián, Püspökfürdőn jelentették be, hogy idéntől hat gyakornoki ösztöndíjat hirdetnek meg, pályázni október 15-ig lehet.
Winkler Gyula negyedik éve fogad MIÉRT által javasolt gyakornokokat európai parlamenti képviselői irodájában, évente gyakornoki találkozót is tartanak. „A nyári találkozóknak a célja éppen az, hogy felmérjük, mennyire hasznosak ezek az időszakok, a visszajelzések azt mutatják, hogy igen, hasznosítani tudták a Brüsszelben szerzett tudást, tapasztalatot” – mondta el a képviselő. Winkler Gyula kiemelte, mindig fontosnak tartotta a közösségi tevékenységet, ez mindig feltétel volt, pár éve intézményes formát is kapott, ugyanis a MIÉRT-tel megállapodást is kötöttek. Idéntől a gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai iránt érdeklődő fiatalok mellett mérnöki szakmát tanuló egyetemistákat is szívesen látná a képviselő a pályázók között. „Az egyetemi ajánlat – Erdélyben is – egyre távolabb van attól, amire a reálgazdaságnak, a munkaerőpiacnak szüksége van, ezt maguk a fiatalok is kimondták májusban Strasbourgban (Európai Ifjúsági Rendezvény – szerk. megj.), hogy közelíteni kell az oktatási ajánlatokat a munkaerőpiac elvárásaihoz. Huszonöt évvel ezelőtt mindenki mérnök volt, akik közül sokan pályaváltásra kényszerültek, utána mindenki közgazdász lett, aztán a kommunikációs szakmákra volt nagy igény, úgy látom, hogy Európában a következő évtizedekben visszatér a mérnöki szakma becsülete, én erre hívnám fel a pályaválasztás előtt levő fiatalok figyelmét. Az ipart felszámoló társadalmakban kiveszett az innovativitás, nemcsak a digitális tartalmakat, a fizikailag kézben tartott tárgyakat is elő kell állítani” – hangsúlyozta.
Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese ismertette a gyakornoki program gyakorlati részét, elmondta, a miert.ro honlapon megjelenik az ösztöndíjfelhívás, olyan fiatalok jelentkezését várják, akik már egyetemi hallgatók, vagy felsőfokú diplomával rendelkeznek. A gyakornoki ösztöndíj négy hét brüsszeli, egy hét strasbourgi tapasztalatot jelent Winkler Gyula képviselői irodájában. A kiírás szerint hat fiatal nyerhet gyakornoki ösztöndíjat a MIÉRT-től.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 22.
Ady Endre közös örökségünk
Felavatták az adyfalvi múzeumot
Megnyitotta kapuit az adyfalvi Ady Endre Múzeum és Emlékház. Az Európai Unió által finanszírozott felújítás több mint egyszerű helyreállítás: a szakemberek igazi, korabeli miliőt teremtettek a Szatmár megyei településen, a régi fényképeken látható berendezés, a különféle tárgyak Ady Endre szellemiségét tükrözik.
„Szimbolikus értékű az, hogy ezt a házat, ahol Ady Endre gyerekeskedett, Európai Uniós alapokból újítottuk fel, hiszen ő nemcsak a magyar kultúrának, hanem a világirodalomnak, az európai kultúrának is része. Ady Endre a közös örökségünk. Olyan érték, amelyre lehet jövőt építeni” – fogalmazott Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke az emlékház avatóján, majd megköszönte a renoválási munkálatokban résztvevő partnerek munkáját, lelkes hozzáállását, hiszen, mint kiemelte, így sikerül átörökíteni az utókor számára is kulturális és irodalmi örökségünket.
„Egy ilyen felújítás, egy ilyen program csak akkor kap értelmet, ha Ady Endre emlékét, örökségét nemcsak könyvekből, irodalmi alkotások lapjaiból, az irodalmi órák során tudjuk magunkévá tenni, hanem ha érezzük is mindezt azáltal, hogy eljövünk ide. El kell ide jönnie minden iskolásnak, látnia és éreznie kell, hogy hol született, milyen körülmények között élt, gyermekeskedett és nőtt fel az az Ady Endre, aki a világirodalom, az európai irodalom kitörölhetetlen lapjain helyet szerzett magának” – mondta. A szövetségi elnök azt kívánta, minél több autóbusz álljon meg az emlékház előtt, érkezzen az Erdélyből, Magyarországról, vagy a Kárpát-medence bármely pontjáról.
Semjén Zsolt, magyarországi miniszterelnök-helyettes üzenetét Gál Gergely főtanácsadó tolmácsolta, hangsúlyozva, a magyarság kulturális örökségének védelme kiemelt feladat, és ha ezt sikerül összekapcsolni – mint jelen esetben is – gazdasági lehetőségekkel is, akkor lesznek látványos eredmények.
Az Ady Endre Múzeum és Emlékház felújítása a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg a Szatmár Megyei Múzeum és a nyíregyházi Jósa András Múzeum együttműködése révén, a Cult-Tour projekt részeként.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 22.
„Csökkenteni fogja a román-magyar feszültségeket”
Borbély bízik az autonómia-tervezet közvitájában
„Aggasztónak tartom, hogy bár mindenkinek van véleménye az RMDSZ autonómia-tervezetéről, valójában kevesen olvasták el annak tartalmát pontról pontra” – nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) rádióállomás román nyelvű adásának. Hozzátette, a Szövetség értetlenül állt a Legfelső Bírói Tanács (CSM) állásfoglalása előtt is, amely, egy kiszivárogtatott, nem hivatalos és akkor még nem is végleges verzió átolvasása után azt mondta ki: maga a tény, hogy erről a kérdésről tárgyaljanak a közbeszédben, már önmagában is veszélyes a román alkotmány és a román jogrend számára. „Egy demokratikus jogállamban bármiről közvitát lehet indítani, főként akkor, ha egy közel másfél milliós közösség igényeit fejezi ki” – magyarázta Borbély.
Borbély László elmondta: reméli, hogy a székelyföldi autonómia témája kapcsán kialakult egyeztetések nem növelni, de csökkenteni fogják a román–magyar feszültségeket, hiszen a tervezet nem szól senki ellen, mi több, olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek a székelyföldi román közösség javát szolgálnák. „Hogy csak egy példát említsek, a tervezet értelmében a megye, vagy a régió egyik helyi alelnöke automatikusan egy nem magyar etnikumú, tehát román anyanyelvű személy lenne. Remélem, mindenki úgy véli, hogy Románia egy demokratikus állam, amelyen belül beszélhetünk decentralizációról, és a kisebbségi közösségek számára fontos jogokról, amelyek a fejlett európai országokban, köztük Olaszországban vagy Finnországban, már működnek. Remélem, sikerül a politikai pártokkal nyugodt és eredményes tárgyalásokat folytatnunk az autonómiatervezet kapcsán is, ahogyan azt a 90-es évek óta tesszük más szövetségi kezdeményezések kapcsán.
Az RMDSZ autonómia-tervezetének csütörtöki bemutatása és a skóciai népszavazás között vélt összefüggések kapcsán, a politikai alelnök kifejtette: véletlen egybeesésről van szó. „A Szövetség által bemutatott tervezetnek semmi köze nincs a Skócia függetlenségére irányuló népszavazáshoz. Skóciának volt államisága, és tulajdonképpen ma is van, még akkor is, ha az Egyesült Királyság része marad. Mi a székelyföldi régiónak az autonóm elismerését szeretnénk, egy egységes és oszthatatlan román állam keretén belül” – hangsúlyozta Borbély László az RFI-interjúban.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol az egyes román politikusok által a tervezet kapcsán megfogalmazott negatív véleményekről, az RMDSZ politikai alelnöke elmondta: mindenkinek azt ajánlja, olvassák el figyelmesen a tervezet pontjait, és pusztán azért, mert választási kampány előtt áll az ország, ne zárkózzanak el a tárgyalásoktól.
„A tervezet több cikkelye is szorosan kapcsolódik a decentralizációs törvényhez, amely mint tudjuk, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányprogramjának a része. Sajnálom, hogy a törvény elakadt az alkotmánybíróságnál, remélem, hamarosan ismét napirendre kerülnek a decentralizációs tárgyalások” – tette hozzá Borbély.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 22.
Az Új jobboldal Kelement is fenyegeti
Október 6-án az Új jobboldal is jelen lesz a Megbékélés parkjában, ugyanis engedélyt kapott a 13 vértanúról való megemlékezéssel párhuzamosan zajló rendezvényére. A szélsőséges mozgalom aradi szervezetének elnöke szerint arról emlékezik meg, hogy „1848–49-ben a 13 tábornok által vezényelt magyar csapatok 40 ezer románt gyilkoltak le”. Ugyancsak az elnök szerint eredetileg visszautasították kérésüket az október 6-i tüntetésre, a jóváhagyást akkor kapták meg, amikor a közigazgatási bírósághoz való fordulással fenyegették meg a bizottság tagjait.
A mozgalom aradi szervezete kategorikusan visszautasítja az RMDSZ-nek az „Székelyföld (Hargita, Kovászna és az ún. Székelyföld határait messze meghaladó egész Maros megye) autonómiájára vonatkozó kezdeményezését”, többek között azért, mert Maros megyében található a román földgáz-kitermelés több mint 60 százaléka. Nem utolsósorban az elnök felhívta Kelemen Hunor figyelmét: ne beszéljen október 6-án a Székelyföld autonómiájáról, mert az a románok semmibevételét és provokálását jelentené.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 22.
200 000 aláírás Szilágyi Zsoltnak
Tegnap délben kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke 200 ezredikként írta alá a Szilágyi Zsolt államfőjelölti indulásához szükséges támogatási ívet.
Toró gesztusa jelképes, ugyanis az EMNP még nem összesítette az aláírásokat: a „területekről” még 10-20 ezer aláírásnak kell beérkeznie, így egészen pontosan nem tudták megmondani, hány aláírást gyűjtöttek. Ez legkésőbb kedden fog kiderülni, amikor az Állandó Választási Bizottsághoz leadják az induláshoz szükséges csomagot.
„Ha már nem lehettem az első aláíró, akkor a kétszázezredik akartam lenni", monda a pártelnök, aki megköszönte az EMNP és a Minta önkénteseinek a munkáját, illetve Izsák Balázs SZNT-elnök és Tőkés László EMNT-elnök bizalmát. Toró szerint az MPP egyes helyi vezetői és szervezetei is segítettek az aláírásgyűjtésben, bár az országos vezetőség részéről nem érkezett támogató nyilatkozat.
Az elnök szerint meglepően sok román nemzetiségű állampolgár is aláírta a támogatói ívet, ő ezt annak tulajdonítja, hogy „meggyőzőnek tartják a föderális államra vonatkozó elképzelésüket”. (Transindex, Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 22.
Milyen az a „helyes magyar út” (I.)
A múlt hónapi ünneplés táncos, zenés, tűzijátékos hangulata után, ismét elindult egy ingerlékeny politikai polémia, eléggé rosszmájúan és a mai valóságtól erősen eltávolodva, az ún. magyar útról, pontosabban a „szentistváni, keresztény, magyar útról”. A hozzászólások nagy része zűrzavaros, rosszindulatú vagy túlságosan elfogult volt, és mint mindig a magyar politikában, mindkét oldal szócsőnek használta a „szentistváni” témát.
Az anyaországi viták mellett Erdélyben is megemlékezések hosszú soráról olvashattunk, de ezek nagy része mérsékelt hangú volt.
Lokálpatrióta módon egy picit itthon maradok, a mi aradi újságunknál, és egy személyes „sérelemre” is válaszolok.
Tíz évvel ezelőtt megjelent könyvem, első, szent királyunkról írt kis fejezetét, a Nyugati Jelen aug. 20-án leközölte. Egy „hozzászóló” több pontban elég erősen megbírált. Megjegyzi, hogy „talán mégsem voltak annyira pogányok a magyarok, mint ahogyan ennek tudatát ma ránk akarják erőszakolni”. Most bocsánatot kell kérnem, én nem akarok senkire, semmit ráerőszakolni, de mindenütt, ahol eddig olvastam, a régi nomád, lovas pásztornép, a magyar pogány nép volt. Különben a pogány szó latin eredetű, és a régi (pl. őskeresztény) időkben falusit, vidékit jelentett. (Az új keresztények inkább a városokban szaporodtak, talán innen a megkülönböztetés.) Később a többistenhívőkre használták, tehát aki nem zsidó, nem keresztény vagy mohamedán. „Hozzászólónak” ajánlom Herczeg Ferenc: Pogányok című könyvét. Régi (bocsánat) pogány magyarokról szól.
Második megjegyzése, hogy a Szent Koronát István nem kaphatta a Vatikántól, „mert ott a levéltárban semmi nyoma sincs a korona küldésnek”. Most szégyenkeznem kellene, mert eddig mindenütt úgy olvastam, hogy a Szent István fejére helyezett korona II. Szilveszter pápától ered. Nos, félre téve az iróniát, a Szent Korona körül még mindig tartanak a viták, de ez nem is lényeges. Két komolyabb levéltári anyag maradt fenn, szó szerint egyik sem bizonyítja, hogy ténylegesen Szilveszter küldte volna (személyesen) a koronát. Tudjuk azonban, hogy a Koronának elsősorban szimbolikus értelme (tisztelete) van, az viszont tény, hogy a korona és királyi cím adományozása, annak idején pápai jog volt, de erre „csak a császárnak, mint a keresztény világ tényleges irányítójának hozzájárulásával kerülhetett sor”. A pápától kért koronát végül is, mai szóhasználattal, lobbizás útján kaptuk meg, mert István ügyét támogatta felesége, Gizella és sógora, Henrik bajor herceg is, aki jó viszonyban volt a császárral, és kihasználva politikai befolyását, minden erővel támogatta a magyarok önálló királyságát, hiszen ott húga lett a királyné.
Hozzászólóm kötekedő szándékát mi sem bizonyítja jobban utolsó megjegyzésénél: „Amúgy, ez az egész forrás-könyv zagyvaságokkal lehet tele,…amiként Polgár Judit sem éppen az a szentistváni nagyság, hogy egymás mellett lenne a helyük. Egyazon könyv-címlapon emlegetni őket, enyhén szólva is nagy túlzás. Nagyon nehéz erre józanul reagálni. Könyvem megjelenésekkor – a jobboldalról – olyan megjegyzéseket kaptam, hogy a 101 híres magyar között sok a „nem tiszta magyar”. Kényes téma ez nálunk, és látom, még sokáig az marad. A zsidószármazású sakkozó lány, és a szent király egy könyvben? ! Mosom kezeimet, és kijelentem: nem tehetek róla, hogy a zseniális magyarok egy része zsidószármazású volt. Arról sem tehetek, hogy Nyugaton pl. a Puskás, vagy éppen a Polgár nevet jobban ismerik, mint Szent Istvánét. Az a Polgár- lány egy zseni, akit az egész világ csodál, megérdemli, hogy ott legyen a kiemeltek között. Ezzel nem rontom a nagy király „presztízsét”. Arról, hogy Judit nem „tiszta magyarnak” született, nem tehet, mint ahogy Molnár Ferenc, Teller Ede, Szilárd Leó, Ábrahám Pál, Köstler Arthur és a többiek sem tehetnek.
A fentiek, látszólag magányügynek számítanak, hiszen csak egy könyvről, és néhány megjegyzésről esett szó, de a probléma vetülete szélesebb.
A magyarság még mindig hajlamos, hogy részben téves, és nem ritkán veszedelmes felfogások rabja legyen. A szentistváni útról szóló viták is ezt bizonyítják.
(Folytatjuk)
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 22.
Kelemen: Duşa elég jól beszél magyarul
Erős Romániát akarunk, ehhez el kell tüntetni a régiók közötti szakadékokat – nyilatkozta az elnökválasztási kampány kapcsán Kelemen Hunor vasárnap Zilahon, ahol a Szilágysági Magyar Napok alkalmával tartózkodott. „A kampánybeli vitáknak Romániáról kell szólniuk, nem személyekről, és tervekről, nem jelentéktelen dolgokról” – vélte az RMDSZ elnökjelöltje.
Kelemen Hunor az autonómiatervezet kapcsán azt is elmondta: Mircea Duşa védelmi miniszter egészen elfogadhatóan beszél magyarul, ha lehetősége lett volna arra, hogy az iskolában tanulja a magyar nyelvet, sokkal jobban beszélné. Az RMDSZ elnöke ezzel a védelmi miniszter korábbi kijelentésére utalt: mint ismeretes, Mircea Dusa úgy értékelte a magyar nyelv második osztálytól való bevezetését a székelyföldi román tannyelvű iskolákban, ahogyan azt az RMDSZ autonómiatervezete javasolja, miszerint az „még viccnek is rossz”.
Kelemen Hunor azt is hozzátette: rajta és Korodi Attilán kívül a kormányban, félig-meddig mókából, a belügyminisztert is székelynek tekintik, hiszen hargitai.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 22.
Kelemen Hunor: olyan Romániát akarunk, amelynek súlya van az EU-ban
Az RMDSZ arról kíván beszélni az államelnök-választási kampányban, hogy az erdélyi magyarok milyen Romániában szeretnének élni - jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség államfőjelöltje vasárnap Zilahon, ahol egy óvoda avatóünnepségén vett részt.
Az államelnöki kampány számunkra jó alkalom arra, hogy elmondjuk, milyen Romániát akarunk, és milyen szerepe van ebben az országban az erdélyi magyar közösségnek. Mi egy erős Romániát akarunk, egy olyan államot, amelynek súlya van a balkáni térségben, és az Európai Unióban egyaránt. Egy olyan országot szeretnénk, amely az állampolgárok jólétét tartja legfontosabb feladatának" - idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, azt reméli, hogy a többi államelnök-jelölt is az általa vizionált Romániáról beszél majd, és nem sárdobálással foglalkozik a kampányban. Kelemen Hunor úgy látta, Románia olyan régiók országa, amelyekben erős a regionális identitástudat. Ezért is tartotta fontosnak a történelmi régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentését.
Kelemen Hunor azt is kijelentette, hogy Romániának új alaptörvényre van szüksége. Az RMDSZ néhány célja csak új alkotmánnyal valósítható meg. Azt is megemlítette, hogy egy kisebbség akkor erős, ha összefog, és élvezi az anyaország támogatását abban, hogy szülőföldjén maradjon és fejlődjön.
A választási kampányüzenetekkel kapcsolatban Kelemen Hunor korábban kijelentette, nem kívánnak a felépített hidakkal, a leaszfaltozott utakkal dicsekedni.
Az RMDSZ ma adja le a Központi Választási Irodánál azt a közel 270 ezer aláírást, amelyet Kelemen Hunor elnökjelöltsége támogatására gyűjtött.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 22.
Össztűz az RMDSZ autonómiatervezetére
Román politikusok és elemzők szinte kivétel nélkül bírálták és elutasították az RMDSZ által csütörtökön közvitára bocsátott, a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezetet. Beigazolódott tehát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jóslata, miszerint heves, olykor hisztérikus viták fogják övezni a statútumot.
Victor Ponta kormányfő, az RMDSZ-szel koalícióban lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken leszögezte, nem támogatja a Hargita, Kovászna és Maros megyei településeket magába foglaló, többségében magyarok lakta autonóm régió kialakítását, a kezdeményezést pedig a novemberi államfőválasztáson induló Kelemen kampányfogásának nevezte.
A miniszterelnök az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban elmondta: a kezdeményezők is tudják, hogy sem a PSD, sem a többi román párt nem támogatja a statútumot. „Nem szabad elindulni olyan lejtőn, amely viszályt, széthúzást eredményez. Támogatom a decentralizációt, azt, hogy a helyi választottak több hatáskört kapjanak, de van egy határ, amit egyetlen román párt sem lép túl" – jelentette ki Ponta, aki a székely autonómiával szembeni érvként sorakoztatta fel Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterének hasonlóképpen elutasító álláspontját is.
Klaus Johannis, az ellenzéki román jobboldal államfőjelöltje még a törvénytervezet közzététele előtt egyértelművé tette, nem ért egyet azzal, hogy etnikai alapon húzzák meg valamely régió határait. Johannis hozzátette, az országnak szüksége van a régiók kialakítására, ám ezt szerinte közigazgatási, az érintett entitások gazdasági fejlődését szolgáló szempontok alapján kell végrehajtani.
Mircea Geoană PSD-s szenátor, volt külügyminiszter úgy nyilatkozott, „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan" az RMDSZ célja, az autonómia hangoztatásával pedig elszigetelődését kockáztatja az alakulat a román és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt.
Ciprian Dobre Maros megyei tanácselnök primitívnek, kabaréba illőnek, Horia Grama, a román kormánypárt Kovászna megyei elnöke pedig alkotmányellenesnek nevezte a dokumentumot, amelyet meggyőződésük szerint nem fog elfogadni a bukaresti parlament.
Dorin Florea, a statútumban a székely autonóm régió központjának javasolt Marosvásárhely demokrata polgármestere azzal vádolta az RMDSZ vezetőit, hogy az elmúlt húsz évben csak gyűlöletet szítottak románok és magyarok között, és a szerinte alkotmány- és Európa-ellenes tervezettel is ezt folytatják.
Párttársa, Vasile Blaga, a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke kijelentette: a kezdeményezés szélsőséges nézőpontot tükröz, és ugyanannyi önrendelkezés jár a székelyföldi megyéknek, mint a Kárpátokon túli régióknak. Monica Macovei volt igazságügy-miniszter – aki korábban úgy vélekedett: az RMDSZ Oroszország érdekeit szolgálja a magyar önrendelkezés erőltetésével – ugyancsak az államfőválasztási kampánynak tudta be a törvénytervezet közzétételét, amely szerinte politikai válságot gerjeszthet Romániában.
Az ország szétszabdalásával kísérletező, szeparatista akciónak nevezte a tervezetet a nemrég a PSD-ből éppen az RMDSZ-szel való közös kormányzás miatti tiltakozásként kilépett Bogdan Diaconu parlamenti képviselő. Az Egyesült Románia néven pártot alapított, szélsőségesen magyarellenes politikus az európai szeparatista mozgalmakat, Orbán Viktor magyar kormányfőt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt láttatta a kezdeményezés mögött, amely miatt szerinte be kellene tiltani az RMDSZ-t.
Még a mértéktartó, higgadt elemzők is kitámadták az RMDSZ-t a statútum miatt, amelynek közzétételét a bukaresti média a skóciai elszakadási törekvésekkel, a függetlenségről rendezett népszavazással hozta összefüggésbe.
Ion Cristoiu, az Evenimentul Zilei napilap publicistája szerint az autonómia tematizálásával a magyar alakulat szavazatokra vadászik, és egyetlen célja a hatalmon maradás. Alexandru Cumpănaşu politikai elemző provokációnak nevezte a törvénytervezetet, amelynek kidolgozásával az RMDSZ szerinte bevonult a szélsőséges pártok sorába.
Nem aratott osztatlan sikert a dokumentum az erdélyi magyar politikusok körében sem. Tőkés László európai parlamenti képviselő és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke pénteken közös nyilatkozatában azzal vádolta az RMDSZ-t és elnökét, hogy a háromszintű autonómiaprogram világos megjelenítése helyett annak törvényi kerete megteremtését egy távoli és kétséges új alkotmány elfogadásához köti. Ezáltal szerintük az alakulat veszélybe sodorja az autonómia körüli közösségi konszenzust és az autonómiamozgalomban való cselekvő részvétel szándékát.
Kiss Előd-Gergely, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 22.
Erdélyi koncertturnén a Csík zenekar
Erdélyi koncertturnén mutatja be legújabb, tizedik albumát a Csík Zenekar. A Kossuth-díjas együttes október 14-én, kedden 19 órától Szatmárnémetiben, a Szakszervezetek Művelődési Házában, szerdán, 20 órától a Kolozsvári Magyar Állami Színház színpadán lép fel a Litera Kulturális Egyesület szervezésében.
Az Amit szívedbe rejtesz című album autentikus erdélyi és moldvai dallamokat, rockátdolgozásokat egyaránt tartalmaz, ugyanakkor abban különbözik a 25 éves zenekar eddigi albumaitól, hogy saját szerzemények is felkerültek rá.
A Csík Zenekar tavaly volt 25 éves, számos koncertet adott Magyarországon és a határon túl, Kossuth-díjat kapott, és az év végén dupla best of vinyl lemezt jelentetett meg. Az Amit szívedbe rejtesz három évvel követi a 2011-ben megjelent Lélekképeket. Címe József Attila verse nyomán azt érzékelteti, hogy az album szellemiségére a szívből jövő érzések nyomták rá a bélyeget – nyilatkozta Szabó Attila, a zenekar hegedűse az MTI-nek.
„Muzsikánkban igyekszünk megmutatni, hogy a mai gyorsan változó, az élet szépségeit lassan felejtő világunkban mindannyian, akik itt élünk, esendő, ennek ellenére szerethető, értékeket tisztelő emberek vagyunk. Hiszünk abban, hogy élhetünk hasznos, szép életet, de ehhez meg kell látnunk igényes szemmel, lélekkel, hogy hol, mit, mikor, hogyan tegyünk, viseljünk, együnk, igyunk, szeressünk. Még léteznek igazi értékek. Reméljük, a mi muzsikánk is azzá válik" – írja Csík János az új nagylemez kapcsán.
Az autentikus népzenék közül a Csík Zenekar ezúttal többek között szászcsávási, palatkai, valamint moldvai anyagot készített. A rockfeldolgozások sorában a lemezen hallható a Zár az égbolt a Bálnák ki a partra című, 1997-es Kispál és a Borz-albumról, valamint a Hobo Blues Band Mesél az erdője egy moldvai-szerű népzenével – a szám eredetije a Vadászat című 1984-es HBB-korongon hallható.
Az érdeklődők jegyeket a szatmárnémeti színház és a művelődési ház jegypénztárában, valamint a kolozsvári színház jegypénztárában vásárolhatnak 35 lejért. További részletek a www.csikband.hu honlapon olvashatóak.
Krónika (Kolozsvár)