Kádárképzés is indul
Amatőr színjátszó csoportoknak és színjátszással foglalkozó csoportvezetőknek kíván szakmai segítséget nyújtani a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola a mostani tanévben induló tanfolyamokkal, de a hagyományápoló irányvonalat folytatva újabb népi mesterség, a kádárképzést is elindítja.
Az amatőr színjátszókkal és rendezőkkel Fazakas Mihály színész, rendező, színházpedagógus; Prezsmer Boglárka dramaturg, dráma-, és színházpedagógus, illetve Fehérvári Péter színművész, koreográfus foglalkozik, a kádár mesterséget a haralyi Szőke Tibor Barnától tanulhatják meg a mester falujában, ahol megismerhetik a fenyőfa edények elkészítésének folyamatát, és együtt készíthetnek dézsát, kútvedret, kádat vagy csebret. A tanfolyamokról érdeklődni és jelentkezni a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában lehet, a Szabadság tér 9. szám alatt naponta 8 és 18 óra között október 10-ig, illetve a 0267 351 560-as telefonszámon. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi példaképeket ismert el Magyarország
A magyar államalapítás, augusztus 20-a alkalmából öt jeles székelyföldi személyiséget tüntetett ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Az elismeréseket a lakhelyükhöz legközelebbi, a csíkszeredai főkonzulátuson vehették át a díjazottak Zsigmond Barna Pál főkonzultól, szeptember 24-én.
Páll Rozália keramikusművész, Vargha Mihály Béla, a Székely Nemzeti Múzeum vezetője, dr. Péter H. Mária nyugdíjas egyetemi adjunktus, gyógyszerésztörténész, Kovács Géza szobrászművész, illetve dr. Hermann Gusztáv Mihály egyetemi adjunktus vehetett át magas rangú magyar állami kitüntetést Csíkszeredában.
Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntőjében elmondta, maradandó élményt, kellemes emléket jelent minden alkalom, amikor magyar állami kitüntetést adnak át a csíkszeredai főkonzulátuson, a kitüntettek példája erőt, bátorságot ad, eddigi életútjuk inspiráció lehet számunkra.
Páll Rozália jelentős hagyományőrző tevékenységet végez: szembemenve a piaci igényekkel, ragaszkodik az autentikus szín- és motívumvilághoz, megőrizve és továbbörökítve ezáltal az ősi székely jelképeket, a sajátos sóvidéki motívumkincset. Ezen a téren végzett tevékenysége elismeréseként vehette át a művésznő a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét az államalapítás alkalmából.
Vargha Mihály Bélát eddigi szobrászművészeti alkotótevékenysége mellett a magyar állam az erdélyi művészeti élet szervezése és népszerűsítése érdekében végzett munkájáért ismeri el: a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, az Erdélyi Művészeti Központ kuratóriumának elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. "Ezt az elismerést a három családomnak ajánlom fel: a kis családomnak, aki elkísért ide, feleségemnek és gyermekeimnek, a nagy családomnak, vagyis a Székely Nemzeti Múzeum csapatának, és a legnagyobb családomnak, az erdélyi képzőművészeknek" – mondta.
Számos díj, elismerés birtokosaként Péter H. Mária úgy fogalmazott: a magyar államtól kapott kitüntetés megkoronázza az eddigieket, és segíteni fogja további útján – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végzett kiemelkedő tanári és kutatói tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta neki.
Kovács Géza szobrászművésznek 106 műve 84 közgyűjteményt gazdagít a világ különböző országaiban, Japántól az Amerikai Egyesült Államokig. 2007-ben a magyar állam Pro Cultura Hungarica emlékéremmel ismerte el, az államalapítás ünnepe alkalmából idén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át különlegesen eredeti alkotómunkája, valamint a magyar képzőművészet külföldi népszerűsítése terén elért eredményei elismeréseként.
Fő kutatási területe a székelység újkori története, különös tekintettel a 18. századra és a 19. század első felére. Szakmai hozzáértésének, szervezői és szerkesztői tevékenységének kimagasló eredményeként 2012-ben megjelent A székelység története című tankönyv és kézikönyv – Hermann Gusztáv Mihály a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át a történelemtudomány átörökítése és népszerűsítése érdekében történészként, könyvtárigazgatóként és muzeológusként végzett munkája elismeréseként. Hermann Gusztáv megköszönve a kitüntetést szerényen azt mondta: eddig a munkáját végezte, a jövőben azonban arra fog törekedni, hogy rászolgáljon az elismerésre.
Népújság (Marosvásárhely)

Várfelújítás városházi módra
Lassan három éve tart a marosvásárhelyi vár európai uniós alapokból történő felújítása, több-kevesebb sikerrel. A közvélemény jogosan háborog és kéri számon a várostól az eredményeket és a munkálatok elhúzódását. Természetesen ilyenkor megindul a bűnbakkeresés, és miért ne lenne jó egy magyar múzeumigazgatót támadni, még akkor is, ha semmi köze a múzeumnak a vár felújításához. Talán inkább egyebekre kéne választ adjon a polgármester. Ha 2007-ben Lokodi Edit elnök asszony közbenjárására a megyei tanács nem adja át a múzeumnak a várban levő egykori sorozóközpontot, ma nem lenne a Kultúrpalotában román és magyar művészeti galéria, mert azok a kiállítótermek raktárként szolgáltak. A megyei tanács jóvoltából van Marosvásárhelynek régészeti és történelmi múzeuma, és a jelenlegi várfelújítással ellentétben itt szakszerű feltárás és restaurálás zajlott. Ennek eredménye, hogy előkerült a marosvásárhelyi 17. századi városháza, hogy restauráltuk az egykori tiszti szalont, és számos sikeres kiállításnak helyt adott az épület (lásd Leonardo da Vinci zseniális találmányai, Funeraria praehistorica, Necropolis Porolissensis, Keszthely – Fenékpuszta késő római erődje, Dák csonttárgyak –, a Gyámolító gyógyír, kúráló pirula című gyógyszertörténeti kiállítás, számos képzőművészeti – pl. Vida Árpád, Nagy Pál – kiállítás, hogy csak a jelentősebbeket említsem). Ennek ellenére továbbra is a város szégyene, hogy nincs egy várostörténeti vagy céhtörténeti kiállítás sehol a megyeszékhelyen.
A megyei múzeum igyekezett támogatni a vár felújítását és a szakmai szempontból számos mulasztást és hibát tartalmazó felújítási tervet sikerült utólagos régészeti feltárásokkal valamelyest javítani. Persze, ha a tervezés több mint tíz éve alatt figyelembe vették volna a múzeum kérését a kötelező régészeti tanulmányokra vonatkozóan, akkor sokkal gördülékenyebb lenne a felújítás, de sajnos, szükségtelennek tartották a feltárásokat. A vár, illetve városunk történelme és hagyományai csak azért nem tűntek el nyomtalanul a felújítások és a munkálatok alatt, mert a törvény kötelezte a várost a régészeti feltárások elvégzésére, és szerencsére a polgármesteri hivatal és a városi tanács megértették a feltárások fontosságát, és támogatták a munkánkat. Sajnos, továbbra sincs a városnak stratégiája Székelyföld legjelentősebb késő gótikus műemlék együttesének, a Vártemplomnak a felújítására, amit csendben kihagytak a projektből, és utólag nehéz pótolni.
A sajtónyilatkozatok helyett arra kérném a polgármesteri hivatalt és a polgármester urat, hogy a múzeummal közösen dolgozzunk ki a vár hasznosítására vonatkozó stratégiát, kiállításokat, turistaprogramokat, hiszen ez közös érdek, és ebben bármikor partnerek lehetünk. A városháza nem rendelkezik szakemberekkel, a múzeum viszont szívesen hozzájárulna a vár működtetéséhez, és meggyőződésünk, hogy csak a párbeszéd és a szakmaiság teremt értékeket, lássunk tehát munkához!
Köszönettel,
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, városi tanácsos
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–román együttműködés a klímainnováció területén
Szeptember 25–26-án 22 magyarországi, „zöld” technológiák iránt érdeklődő magyar cég képviselői látogattak el Temesvárra Climate KIC nemzetközi program keretében. A Climate-KIC az Európai Innovációs és Technológiai Intézet által létrehozott Tudás- és Innovációs Közösség (Knowledge and Innovation Community), célja, hogy széles körben elérhetővé tegye a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentéséhez szükséges szaktudást és elősegítse az ökoinnovatív termékek, szolgáltatások piacra jutását.
Szeptember 25-én, tegnap a magyar delegáció részt vett a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában megtartott konferencián, amelynek előadói bemutatták a Climate-KIC programot, a globális felmelegedés várható következményeit és az ezeknek a csökkentésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, valamint a Temesvár fenntartható fejlesztésére irányuló stratégiát. A konferencia egyik előadója Virág Annamária, a budapesti IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft munkatársa, aki Climate KIC program céljáról és a program keretében megvalósuló magyar–román együttműködésről nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– Az IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft 2012-ben csatlakozott a Climate-KIC Középmagyarországi Régió tevékenységéhez. Ez egy fiatal európai szervezet, amely eredetileg 6 régióban fejtette ki a tevékenységét, elsősorban klímainnovációs céllal. Megpróbálnak egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, KKV-ket, nonprofit kft-ket és közszféra-szervezeteket is bevonni egy közös gondolkodásba, amelynek a célja az lenne, hogy az üvegházgáz-kibocsátások csökkentése, az energiahatékonyság növelése és a hulladékcsökkentés érdekében tegyünk, a fenntarthatóság irányába mozduljanak el az európai országok, a városvezetések, a kis- és nagy közösségek.
– Hogyan kerültek kapcsolatba a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával?
– A közép-kelet-európai országok közül először Magyarország és Lengyelország csatlakozott Climate-KIC programhoz, amelyek az idén kiterjesztették a tevékenységüket az ún. outreach régiókra is, mint amilyen a Nyugat-Romániai Régió Temesvár központtal. A fő célunk, hogy bemutassuk a román cégeknek a magyarországi Climate-KIC működését, azt, hogy hogyan valósul meg ez a gyakorlatban. Idén júniusban 25 román cég jött Magyarországra tanulmányútra, bemutattuk nekik, milyen folyamatokon keresztül valósulnak meg ezek a tevékenységek: van inkubációs, oktatási és innovációs tevékenység, ami pályázatok beadását és projektek finanszírozását jelenti. Ennek a második fordulója zajlik most. Magyar cégeket rekrutáltunk a Közép-Magyarországi Régióból arra, hogy jöjjenek el Temesvárra tanulmányozni, milyen módon tudnánk együttműködni az itt aktív cégekkel.
– Milyen területen működnek ezek a magyarországi cégek?
– Elsősorban a hulladékgazdálkodás terén, de vannak közöttük az analitika, tudomány területén működő kutatóintézetek, a logisztika, az anyagtudományok és az életciklus-elemzés, környezetmenedzsment kérdéseivel foglalkozó cégek is. A közszféra és a nonprofit szektor képviselői is jelen vannak a 22 résztvevő között.
– Milyen együttműködési lehetőségek vannak a magyar és a román cégek között az klímainnováció területén?
– Közös pályázatok beadása lehet az egyik vonal, illetve technológiáknak az exportja Magyarországról Romániába vagy fordítva. A magyar cégek elsősorban arra kíváncsiak, hogy a hulladékkezelési technológiákból tudnak-e esetleg olyasmit átvenni, amit otthon hasznosíthatnak.
A magyar delegáció tagjai a tanulmányút keretében meglátogatták a Műszaki Egyetem megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkozó Kutatóintézetét, valamint a Smithfield cég temesvári vágóhídját és a Timişoreana sörgyárat, ahol a hulladékgazdálkodás és energetikai hatékonyság növelése területén alkalmaznak innovatív technológiákat.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Márki Sándor-díjak – 2014
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Arad megyei vezetősége odaítélte az idei Márki Sándor-díjakat, illetve a Márki Sándor-életműdíjakat. Ezek kiosztására kétévenként, a páros években kerül sor az Aradi Magyar Napok keretében.
A felsorolás nem rangsor, hanem – akárcsak az iskolában – ábécérendben történik
Márki Sándor-díjazottak:
ALMÁSI VALÉRIA ANNA a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola tanítója, megyénk magyar oktatásának egyik szerény, de határozott pedagógusa. Nagyon különböző körülmények között élő családok gyermekeit neveli, irányítja szülőfalujában, számos megyei versenyen szerepel eredményesen tanulóival.
MÓDI KINGA az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola angol nyelv és református vallás tanára. Évek óta a faluközösség életének, társadalmi és művelődési tevékenységének egyik meghatározó személyisége, pályázik, szervez, segít és oktat. Tanít az iskolában, a templomban, de akár az utcán is.
SIME JUDIT a kisjenői Erdőhegyi Általános iskola igazgatója, történelem-földrajz szakos tanára. Amikor még kevesen hittek a magyar iskola önállósodásában, csendesen, de határozottan állt a közösség élére. Kiváló koordináló tevékenysége révén ma a Körösvidék ismert és keresett intézménye az erdőhegyi iskola.
Márki Sándor-életműdíjjal tüntetik ki a következő pedagógusokat:
CSÁKY APOLLÓNIA és CSÁKY BARNA nyugalmazott zerindi tanárokat. Csáky Apollónia évtizedekig tanított román nyelv és irodalmat a Zerindi (ma Tabajdy Károly nevét) viselő iskolában. Mint magyar anyanyelvű pedagógus, jól ráérzett azokra a nehézségekre, amelyekkel a nyelvileg izolált helységben a gyermekek küzdöttek, ezért is volt eredményes munkája. Férje, Csáky Barna fizika-kémia szakos tanár hosszú ideig volt a zerindi iskola igazgatója. Ott volt mindenhol, amikor a faluban történt valami – művelődési csoportokat szervezett, fogadott, a képtár megalapításának egyik alapembere volt. A kilencvenes évek elején, a magyar pedagógusok szakszervezetének alapító tagjaként, sokat segített a megye magyar oktatási intézményeinek megerősödésében.
DANI ROZÁLIA a nagyiratosi iskola nyugalmazott tanítója, a község egyik mindenese. Gond esetén elhangzik a „Majd Rózsi tanító néni megoldja” jelszó, s ez nem csak szólam. Ha szükség van rá, most is ugrik, segít az iskolában, a faluban, a családban. Ő az aktív nyugdíjas pedagógus.
Az RMPSZ Arad megyei szervezete ugyanezen alkalommal tiszteletbeli pedagógus címet adományoz dr. VAJDA SÁNDOR borosjenői fogorvosnak, aki két évtizede szervezi a Horváth Béla-szavalóversenyt, elsősorban magyar iskola nélküli szórványban élő magyar gyermekeknek.
A díjak ünnepélyes átadására az Arad megyei magyar pedagógusok napján, október 2-án, csütörtökön 17 órától kerül sor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk a kitüntetendők igazgatóit, kollégáit, mostani vagy egykori tanítványaikat, tisztelőiket.
Azok a magán- vagy jogi személyek, akik a díjakhoz hozzá szeretnének járulni, megtehetik ezt Kiss Annánál vagy a főgimnáziumban Rogoz Marianna tanárnőnél szerdáig (október 1.).
Matekovits Mihály, az Arad megyei RMPSZ elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

A 85 éves Albert professzor köszöntése
Tanítás, alkotás, szolgálat
A temesvári Új Ezredév Református Központ konferenciatermében szeptember 24-én, szerdán este barátai, tisztelői, tanítványai bensőséges ünnepség keretében köszöntötték fel a 85 éves dr. Albert Ferenc professzort, a nemzetközi hírű szociológust és közéleti személyiséget. A Szórvány Alapítvány – amelynek Albert professzor alapító tagja – és a Csíky Gergely Állami Magyar Színház rendezvényén részt vett dr. Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke bevezető előadásában Albert Ferencet, a közéleti embert mutatta be, aki miután „piros diplomával”, végig jelesként végezte el tanulmányait, 1953 és 2012 között 59 évet tanított! Albert professzor a rendszerváltás után részt vett a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség és a Szórvány Alapítvány létrehozásában, mindkettőnek alapító tagja, utóbbinak máig meghatározó személyisége, alelnöke. Dr. Papp Z. Attila budapesti szociológus, akinek karrierje Temesvárhoz is kötődik, Albert Ferenc szociológusi pályafutásáról beszélt: az eredetileg mezőgazdasági egyetemet végzett Albert Ferenc a szabadidő szociológiájáról írt dolgozatával már 1974-ben világhírnevet szerzett, és részt vehetett a Szociológiai Világkongresszuson! Dr. Daróczi Csaba, a Temes Megyei Állategészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese volt tanárát köszöntötte, akinek előadásait öröm volt végighallgatni és diákja melletti kiállásával döntő módon befolyásolta dr. Daróczi Csaba állatorvosi pályafutásának alakulását. A majláthfalvi származású Somogyi Levente vállalkozó, akit Albert professzor védőszárnyai alá vett, mentorát köszöntötte fel, aki „felnyitotta a szemét a falu iránt”.
Megható pillanatok következtek, amelyek megríkatták a 85 esztendős professzort. Dr. Bodó Barna és dr. Erdei Ildikó díszoklevelet adtak át a professzornak – amelyet a teremben levők közül sokan kézjegyükkel láttak el – az alábbi szöveggel:
Mi, Temesvár és Temes megye magyar polgárai, elődeink iránti tiszteletünk valamint a jövő iránti felelősségünk jegyében, az értékmegőrzés gondolatával és szándékával, az alkotó élet iránti tisztelet jeleként, közös akaratunk kinyilvánításával Albert Ferenc társunknak a kisebbségi sorsban, tanárunknak a szellemiek világában, elöljárónknak a közösségi ügyek vitelében a
TEMESVÁR IGAZ POLGÁRA OKLEVELET adományozzuk.
Oklevelünk általános akaratot jelenít meg, melynek értelmében azok, akik életükkel, munkásságukkal, szerepvállalásaikkal, példaadásukkal közösségünket szolgálták, a közösségünk által elismertessenek.
Temesvárott, 2014. szeptember 24-én.
A könnyekig meghatódott Albert professzor lépett a pulpitushoz, aki személyes vallomásnak is felfogható, de egyetemi előadásnak is beillő beszédet intézett az egybegyűltekhez. Egy árva gyerekről mesélt, aki elektromérnöknek készült, de végül agrármérnök lett belőle, mert „magyar agrármérnökökre volt szükség” 1949-ben és akkoriban „hittük, hogy lehet itt magyar jövő”. Kiderült, hogy az agrártudományokban minden benne van, az ásványoktól a genetikán keresztül az építészetig (utóbbi tantárgyat Kós Károlytól tanulta Kolozsváron Albert Ferenc). Úgy látszik, a szociológiai is az agrártudományok közé tartozik, mert a „kis agrármérnökből” később világhírű szociológus lett. A professzor félórás előadása során beszélt tanári hitvallásáról, közéletről, kisebbségi és szórványsorsról. „A Bánságban a török kiűzése után 150 évig tilos volt a magyaroknak letelepedni, így lettünk mi ősi földünkön jöttmentek” – mondta keserűen Albert Ferenc professzor, aki időskori közéleti szerepléseinek motivációját így sommázta: „a közéletből nem lehet nyugdíjba menni”. Az est befejező részében Éder Enikő, a Csíky Gergely Magyar Színház művésznője Az alkotó élet című zenés versműsorával ajándékozta meg Albert professzort, Kiss Attila (gitár) és Borsos Pál (harmonika) kíséretével.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Húszéves a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Járd ki lábam, járd ki most!
Vidám csujogatások, dalolás és tánc közepette ünnepelte huszadik évfordulóját a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület.
Hunyad megye legmagyarabb falujában „mióta a világ, világ”, azaz a bukovinai székelyek múlt század eleji betelepedése óta mindig is pezsgett a közösségi élet, a kommunizmus éveiben is megtartották a bálokat, a karácsonyi katonajátékot, és dalárda, tánccsoport, színjátszókör működött a településen. – Az utóbbi évtizedek rohanása azonban talán mindezt felemésztette volna, ha húsz esztendővel ezelőtt nem látogat a faluba Kóka Rózália bukovinai származású néprajzgyűjtő, és nem hívja fel a figyelmünket arra, hogy milyen drága kincset őrzünk. Ő bíztatott, hogy jogi formát adjunk hagyományőrző csoportunknak, az ő kezdeményezésére fogtunk neki tájházat alakítani. Személyesen vitte el pályázatunkat az Illyés Alapítványhoz és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a csernakeresztúri hagyományok életben maradhassanak – emlékszik vissza a kezdetekre Szabó Julianna, az egyesület elnöke.
A helyiek közül is sokan felkarolták az ötletet. Az idősebbek, de fiatalok is lelkesen kapcsolódtak be a munkába.
– Egész nyáron dolgoztunk, hogy a tájháznak megvásárolt ingatlannak visszaadjuk eredeti jellegét és berendezzük. Édesanyám, Rókay Zena, aki akkoriban a 70-es éveit taposta, még pontosan tudta, minek hol a helye a házban, és a tárgyak begyűjtésében is sokat segített. Ő tanította a hagyományos tánclépéseket is. Korábban is volt tánccsoportunk, de a bukovinai gyökerekre kevésbé fordítottunk figyelmet. Kóka Rózália biztatására tudatosan kezdtük felderíteni, ápolni mindazt a hagyományt, ami még élt a faluban – meséli Szabó Julianna.
Az évek során a hagyományos táncok mellett újra felelevenítették a májusfaállítást is, a szüreti szekeres felvonulást, a bukovinai mesemondást és számtalan más régi szokást. A tánccsoportba eredetileg idősek és középkorúak is bekapcsolódtak. – Édesanyám nyolcvanéves korában még szerepelt a színpadon. Később a felnőttek már háttérbe vonultak, hiszen egyre több fiatal kapcsolódott be a hagyományőrzésbe. Az évek folyamán közel 150-en fordultak meg a tánccsoportunkban. Az első táncoktató Kelemen János volt, az egyesületi elnök pedig Tamás Ferenc – emlékszik Szabó Julianna, aki immár több mint egy évtizede vette át az egyesület vezetését Kelemen Ilonával és Blozsné Rókay Annával karöltve.
A húszéves évforduló alkalmával valamennyi hajdani táncos és családja hivatalos volt az ünnepségre.
– Megemlékezéssel indítottuk az évfordulós rendezvényt. A Tájházban elevenítettük fel azok emlékét, akik már örökre elköltöztek. Blozsné Rókay Anna sok évig tanította a fiataljainkat, egészen eredeti koreográfiákat dolgozva ki. Sajnos, ő sincs már közöttünk. Tavaly a Főnix Somogyi Nagyasszonyok kitüntetését nyerte el. Ezúttal utóbbiak egy emléktáblát hoztak Csernakeresztúrra, amit a tájház falán helyeztünk el. Egy hálaadó szentmisén is részt vettünk közösen – számolt be az évfordulós ünnepségről Szabó Julianna. A rendezvény vidámabb részére másnap került sor, amikor a fiatal táncosok a helyi kultúrotthonban mutatták be a 20 év munkájának gyümölcsét, bukovinai táncokban bővelkedő műsort adva elő. A rendezvény meghívottja volt a dévai Szivárvány nyugdíjasklub énekkara is, szintén bukovinai dalokkal léptek föl. Az előadásokat követően pedig elkezdődött a hajnalig tartó mulatság. – Közel kétszázan voltunk. A 2010-es nagy bukovinai székely találkozó óta még nem volt ennyi ember együtt a kultúrházban. Nagyszerű volt a hangulat: régi és mai táncosok egymást túlszárnyalva ropták a táncot, pattogtak a hagyományos csujogatások, közben fogyott az ízletes gulyás, melyet a tánccsoportunk újházasai: Nisztor Sándor és felesége, Annamária készített. Támogatóink jóvoltából még egy díszes ünnepi tortára is tellett – mondta a főszervező, hálásan említve az egyesületet ezúttal is támogató Communitas Alapítványt, Corvin Kiadót, RMDSZ-t és külön Dézsi Attila kormánytisztviselőt, aki az előbbiekhez hasonlóan az évek folyamán mindig bátorította, támogatta a csernakeresztúri hagyományőrzést.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)

Kopjafát avattak Szombati Szabó István emlékére
Amint arról év elején már beszámoltunk, 2014. január 19-én Budapesten posztumusz a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki az egykori lugosi református lelkipásztort, Szombati Szabó Istvánt, dr. Higyed István javaslatára, aki a neves előd irodalmi és műfordítói munkásságát gyűjtötte össze, és szerkesztette kötetekbe közel ezer oldalon.
A Budapesti Gálára eljött a költő-lelkipásztor Angliában élő unokája is, aki a többi unokával egyetértésben a kitüntetést felajánlotta a Lugosi Református Egyházközségnek, aki a Szombati Szabó örökséget őrzi és ápolja.
A kitüntetéssel járó Oklevelet és lovagi bronzplakettet május 17-én a Szombati Szabó István neve által fémjelzett Nemzetközi szavalóverseny díjkiosztó gáláján adta át Higyed István-Levente és Higyed János Mátyás a lugosi gyülekezet lelkipásztorának, Gáll Zoltánnak, az angliai unoka, Szombati Szabó Ildikó üdvözletével együtt, aki betegség miatt nem lehetett jelen ezen az eseményen.
Szeptember 20-án a Felső-Tisza Völgyében fekvő Aranyosapátiban, a Kultúra Lovagjainak Emlékparkjában, halálának 80-ik évfordulóján kopjafát avattak Szombati Szabó István emlékére.
Az ünnepség délelőtt a helyi református templomban vette kezdetét, ahol a kultúra lovagjainak ünnepélyes bevonulását követően az üdvözlő szavak után az erre az alkalomra meghívott Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor Kórusa adott egyórás téma-koncertet, „Nemzedékről-nemzedékre” mottóval.
Az istentiszteletet követően a jelenlevők átvonultak a lovagok emlékparkjába, ahol Nick Ferenc, a Kuratórium elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Fazakas Csaba a Temesvári Református Egyházmegye esperese köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy talán nincs is a világon még egy olyan ország, amelynek annyi hármas határa lenne, mint Magyarországnak. A délen fekvő Bánság és az Északkelet-Magyarországgal szomszédos Kárpátalja szórványvidékeinek nagy közös kincse és megtartó ereje a kultúra. Szombati Szabó István Trianon után választhatta volna szülővárosának, Debrecennek vagy Sátoraljaújhelynek a karriert és kényelmet ígérő meghívását is, de Lugoson maradt. Fazakas Csaba, aki dr. Higyed István után egy ideig maga is lugosi lelkipásztor volt, büszkén és egyben örömmel tette fel a kérdést: „Vajon van-e még egy olyan gyülekezet ahonnan két lelkipásztornak is kopjafája áll az aranyosapáti emlékparkban? És talán az sem véletlen, hogy pont egymás mellé került a két egykori lugosi lelkipásztor kopjafája”.
Gáll Zoltán Szombati Szabó István egyik olyan versét szavalta el, amely Trianon után, 1922-ben született, és amelyért államellenes izgatás vádjával tíz hónapig tartó meghurcolás következett a lelkipásztor életében. Kereken 33 évvel azután, 1955 őszén, egy egész napos ünnepségen, amelyen a néhai lelkipásztor-költőre emlékeztek Lugoson, az akkor nagybodófalvi lelkipásztor, Higyed István ismertette az ominózus vers születésének és utóéletének körülményeit és következményeit. 1956 után ezért neki is számolnia kellett a következményekkel. Akkor érte is eljött a fekete autó...
Szombati Szabó Ildikó erre az alkalomra eljött Angliából, és miközben az emlékezés harangja megkondult, a két palástos lelkipásztor kíséretében elhelyezte a lugosi templomkertből hozott hazai földet a harangláb talapzatába. Azt a földet, amelyben nagyszülei nyugosznak, akiknek hamvait annakidején ő maga hozta haza Lugosra, a budapesti Farkasréti temetőből.
A kopjafák megszentelése és felavatása után, amely római katolikus, görög katolikus és református szertartás szerint történt, a hozzátartozók elhelyezték az emlékezés koszorúit a kopjafákon. A kórus éneke zárta a szertartást: „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.”
Szombati Szabó István és dr. Higyed István kopjafája egy olyan tizenkettes körben áll egymás mellett, amelynek közepén a „Megmaradás” nevet viselő hársfa mélybe ereszkedő gyökereivel és égre kapaszkodó ágaival az elmúltak és az eljövendők határán mintha azt üzenné:
„Csak álljatok, mint elő-őrsök itt,
Didergő posztján egy új kikeletnek:
Új ég lesz majd itt, föld is, lomb is új
És más dalok születnek.”
(Szombati Szabó István: Beszélgetés hervadt, őszi kerttel – a betiltott vers utolsó szakasza)
H. I., Nyugati Jelen (Arad)

Muhi András kapja a Sárga Csikó Díjat
Idén Muhi András producernek ítélte oda az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat a Filmtett Egyesület. A díjat 2012-ben alapították, és évente adják át egy-egy olyan filmes személyiségnek, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.
Szabadság (Kolozsvár)

1944, ahogyan emlékszem
Elsötétítés
1944 elején nem sokan lehettek, akik ha nem is tudták, de legalább gyanították, hogy az arcvonal még az év vége előtt átvonul rajtunk. Napjaink akkoriban csendesen, vagy inkább viszonylag csendesen teltek. Bár gyermek voltam, a háborúról én is tudomást szereztem. Esténként be kellett sötétíteni az ablakokat, nehogy a kiszűrődő fényről az ellenséges repülők, amelyek a város fölött szállnak, így észrevegyék, egy esetleges célponttá váljék. Késő este hallani lehetett a magasban szálló gépek moraját. Mint mondták, viszik Tito partizánjainak az utánpótlást.
Asztalos Lajos
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Feltámadna a madéfalvi turulmadár, ha lenne hozzá pénz
Most Kolozsi Tibor szobrász udvarán várja a szebb jövőt
A madéfalvi veszedelem történelmünk egyik tragikus epizódja, amelyről napjainkban sok anyaországi, sőt kolozsvári magyarnak sincs tudomása.
A Rákóczi-szabadságharc leverése után a Habsburgok az abban részt vevő székelyeken is megtorolták a lázadást: az adókötelezettség mellett eltörölték régi kiváltságaikat. Később Mária Terézia, a külpolitika kedvezőtlen szorításában úgy akarta őket ismét határőrzésre kényszeríteni, hogy közben megmaradjon az adóztatásuk. Ez ellen tiltakozó mozgalom indult, amit az osztrák haderő vert le: 1764. január 7-én a csíkszéki Madéfalvát, ahol az ellenállás küldöttei gyűltek össze, ágyútűz alá vette, és kétszáz embert ölt meg. A gyászos esemény mementójaként 1905. október 8-án avatták fel a Tamás József tervezte emlékművet, amelynek központi díszeleme a Köllő Miklós szobrász által kivitelezett turulmadár. Ennek felújítása Kolozsváron zajlana, ha lenne miből…
Szabadság (Kolozsvár)

„Mea culpa, mea culpa…”
Óriási port kavart fel Robert Turcescu tévés műsorvezető töredelmes vallomása és önostorozása, miszerint ő tulajdonképpen a hadsereg hírszerzésének rangrejtett ügynöke, alezredese volt, s „szakterülete” az újságírás, az újságírói társadalom megfigyelése volt. A tegnap még a demokrácia bajnokaként, az igazszólás és a visszaélések leleplezőjeként tetszelgő tévés lovag hirtelen lelkiismereti válságba jutott, s az Isten, a nép és a független bíróság ítéletére bízta kettős életének minősítését.
Valahogy nem nagyon értem, miért is tette ezt ily hirtelen és ily drámaian. Nálunk annyiféle titkosszolgálat van, hogy már eligazodni is bajos, s az ismertebbek, a SRI, a SIE és a katonai elhárítás mellett majd minden minisztériumnak van saját külső és belső „kémhálózata”, s ha összeszámolnánk, akkor az ügynökök népes tábora akár a lakosság egyharmadát is megközelítheti.
Azt sem értem, mely földi bírákra bízná magát Turcescu, s főleg milyen törvényekre, hiszen egyetlenegy jogszabályról sem tudok, ami megtiltaná a titkosszolgálatokban való tevékeny ügyködést. Továbbá az sem fér a fejembe, hogy mi a csudát keres az újságírás eléggé zűrzavaros vizein a katonai hírszerzés, az elhárítás, mert ott az égadta világon semmiféle keresnivalója nincs.
Ám mindezeket összevetve, ki kell mondanunk, hogy Robert Turcescu – saját lelkiismeretén kívül – elsősorban a közvélemény és az újságírói társadalom ítéletére kárhoztatható, hiszen az előbbit hosszú ideig képmutatóan hülyítette, utóbbit pedig becsapta, és elárulta, s ezek igazán főbenjáró vétségek, még akkor is, ha kies hazánkban semmiféle paragrafus nem foglalkozik velük. Vétkét tetézi még az is, hogy titkosügynöki ténykedéséért valószínűleg szép summácskákat húzott a hadsereg különben szegényesnek mondott költségvetéséből, mert az bizonyos, hogy a besúgókat ott is jól megfizetik. Főleg, ha már ezredesi magasságokig lépkedett felfelé.
Szó, ami szó, a román újságírás egy újabb „legendával” lett szegényebb, mert ki is hinne többé Turcescu nagy demokrata, igazságosztó hőbörgéseinek? Ezzel le is zárhatnánk az ügyet, de „nem oda, Buda!”, a politikum rögtön rácsapott a csemegére, s már parlamenti bizottságok kajtatnak, vizsgálódnak. Miben és miről?
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Állásfoglalás
A romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) etikai testülete, a Becsületbíróság, a közelgő államfő-választásokra való tekintettel megerősíti az újságírók politikai szerepvállalásáról szóló, 2004-ben elfogadott és 2008-ban meg 2012-ben is közzétett ajánlását, mind tagságának, mind a hazai írott és elektronikus médiában dolgozó valamennyi újságírónak, hogy politikai szerepvállalása idejére függessze fel újságírói tevékenységét.
A MÚRE politikai szerepvállalásnak tekinti a média munkatársainak a jelöltek kampánystábjában betöltött szerepét és tevékenységét.
Jelen ajánlást annak tudatában tesszük, hogy az újságíró szabad véleménynyilvánítási joga nem korlátozható, de az új, ideiglenes munkakörrel járó politikai érdek összeegyeztethetetlen és összeférhetetlen az etikai kódex által is előírt, pártatlan, kiegyensúlyozott újságírás elvével. Amennyiben a politikai szerepet vállaló újságíró közölni szeretne a sajtóban, azt minden esetben politikai tisztségének megjelölésével és kizárólag a média véleményrovatában tegye.
A MÚRE Becsületbírósága a médiafogyasztók pontos és hiteles tájékoztatása érdekében szükségesnek érzi megismételni azt a szerkesztőségeknek tett javaslatát is, hogy amint egy munkatársuk bekapcsolódik a választási kampányba, illetve politikai szerepet vállal, ezt a tényt kiemelt közleményben tudassák az olvasókkal/hallgatókkal/nézőkkel. Amennyiben a választások lejárta után az újságíró a szerkesztőségbe való visszatérés mellett dönt, ezt is hasonló körülmények között hozzák nyilvánosságra.
MÚRE-közlemény
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Funar, te disznó”
Vadim Tudor ismét formában van
Hajdani cimborájával, Gheorghe Funarral mosta fel a padlót élő tévéadásban. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke a Romania TV-ben telefonon üvöltözve pocskondiázta a műsorba szintén telefonon bekapcsolt Gheorghe Funart szerdán – tudósít az „eseményről” a főtér.ro.
A műsorban felmerült, hogy a Központi Választási Iroda elutasíthatja Vadim Tudor államfőjelöltségét a támogató aláírások körüli problémák miatt. A politikus persze határozottan elutasította ezt a lehetőséget, de annyira felpaprikázódott, hogy nem tudott uralkodni magán, amikor Funar telefonon bejelentkezett a műsorba, és megköszönte, hogy több PRM-szervezet is gyűjtött neki aláírásokat. Funart ugyanis – miután korábban a PRM főtitkára és elnöke is volt – Vadim kezdeményezésére kirúgták a PRM-ből, így függetlenként indul az államfő-választáson.
„Ez egy semmirekellő, akit még ma beperelek. Melyik PRM-szervezetek segítettek neked, te gyengeelméjű? Miért használod most is »a PRM elnöke« címet, te kolozsvári disznó? Nem szégyelled magad? Én vagyok a párt elnöke. (…) Szerencséd, hogy nem vagy itt, mert lekevernék neked két pofont! Nem fejeznéd be végre ezt az agybajt? Menj, kezeltesd magad, te marha!” – fogalmazott Vadim. „Milyen minőségedben kaptál támogató aláírásokat a PRM-től, te idióta?” – kérdezte hajdani párttársát.
Válaszul Funar azt mondta: ő függetlenként indul, de több PRM-szervezet is gyűjtött neki aláírásokat. Azt is elmondta, hogy csütörtökön megtámadja az Alkotmánybíróságon Vadim Tudor elnökjelöltségét.
Vadim a citynews.ro portálnak azt nyilatkozta: Funar „felébresztette az alvó oroszlánt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kallódó hagyaték
Még sok a tennivaló épített örökségünk körül
Épített örökségünkről, műemlékvédelemről esett szó a baróti Tortoma Önképzőkör e heti előadásán, melyen a meghívott előadó, Ferenczi Z. Sámuel építészmérnök a Hereditatum online műemlék-adatbázist is ismertette.
Az Erdélyben fellelhető, több mint ötezer műemlék közül csaknem kétezernek a leírása, adatai fotókkal együtt megtalálhatók már a hereditatum.ro honlapon – mondta Ferenczi, kifejtve, az adatbázis létrehozásának célja az volt, hogy épített örökségünkről az internet segítségével bárki ismereteket szerezhessen. A honlap bemutatóját követő beszélgetésen felvetődött azonban néhány, az erdővidéki műemlékvédelmet is érintő sarkalatos probléma: elhangzott, a védelemre érdemes helyi épületeknek talán még 15%-a sincs rajta az országos műemlékvédelmi listán, amely jegyzék nemcsak hiányos, de hibákkal is tarkított. Egy érdeklődő arra kérdezett rá, hogy ugyan milyen érdeke lehet egy tulajdonosnak, hogy házát például műemlékké nyilváníttassa, illetve ezt hogyan teheti meg, és milyen szempontokat vesznek alapul?
Ferenczi válaszában kifejtette, hogy a műemlék épület adómentességet élvez, felújítására elvileg kedvezményes hitelt is kellene adjanak a bankok, de ha a felújítási szándék megvan, a megyénkben működő LEADER-egyesületek is kínálhatnak erre pályázati alternatívát. A műemlékké nyilvánítási eljárás pedig azzal kezdődik, hogy a tulajdonosnak előbb meg kell keresnie egy szakembert, aki miután eldönti, hogy valóban védelemre érdemes épületről van-e szó, felterjesztik a kérelmet az Országos Műemlékvédelmi Hatósághoz. A kritériumokat, hogy mitől műemlék egy épület, még a múlt század hatvanas éveiben állították össze, ezek szerteágazóak lehetnek. Például, ha egy híres ember lakott benne, az is lehet érv a műemlékké nyilvánítás mellett.
Az előadó véleménye szerint műemlékeink történelmünk részét képezik, ha közülük egy is elvesz vagy tönkremegy, az annyi, mintha egy oldalt kitépnénk a történelemkönyvünkből. Fölöttébb szükséges lenne a hivatalos felfogás megváltozása is, fel kellene kutatni a még fellelhető építészeti emlékeket, értékeket – ebben a megyei tanács is segíthetne egy ilyen célt szolgáló program elindításával.
Épített örökségünk pillanatnyi állapotát néhány beszédes kép által is szemléltette Ferenczi, végül szó esett arról a szerepről is, melynek az épületek megőrzését, védelmét, feljavítását illetően a helyi önkormányzatokra, tanácsosokra kellene hárulnia. Jó példa erre itthon és külföldön is akad (például egységes falu- vagy városkép kialakítására való törekvés), már csak az hiányzik, hogy elöljáróink ezeket észrevegyék, és kövessék is – hangzott el. Az est keretében Szőts-Papp Zsuzsa és Simon Réka Ágnes a Kulturális Örökség Napok háromszéki programjáról számoltak be, a rendezvény Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében zajlott.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzetmegtartók és hiterősítők
Kilenc erdélyi és partiumi református kollégium tartotta szeptember 21-én közös tanévnyitóját a kézdivásárhelyi református templomban.
Igét hirdetett Szegedi László generális direktor, aki a kollégiumok nemzetmegtartó és hiterősítő szerepét emelte ki.
„A bűn szörnyűsége mindnyájunkat kikezd, nincs ember, aki önerőből ellenálljon ennek. Sokszor elfelejtjük az örökséget, a szülők, a nagyszülők Bibliáját. Ebben is nagy szerepet játszanak a református kollégiumok, meg kell mutatniuk, hogy az almának nem szabad messze esnie a fától. Nem szégyelljük az igét, Kálvin János tanítását, aki mindig felmutatott és visszamutatott Istenre, mondván, hogy egyedül övé a dicsőség!” – hangsúlyozta Szegedi László, aki szerint fontos, hogy mivé lesznek a gyermekeink, fontos, hogy milyen iskolában milyen lelkiséget, milyen oktatást kapnak, részesednek-e olyan hitbeli nevelésben, amely megtartja őket.
Az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora Manassé példáját hozta fel, aki amikor nagyon mélyre csúszott, akkor elkezdett imádkozni, megalázta magát Isten előtt. „A történelemben példátlan esetről olvasunk, a királyt, aki a babiloniak fogságában volt, visszahelyezték a trónra. Istennél semmi sem lehetetlen, nem juthatunk olyan messze Istentől, hogy ne lehetne mindent újból kezdeni. Aki nem hiszi, hogy a kutyából is lehet szalonna, sőt szalonnából is kutya, az a hit dolgait vétózza meg. Istennél sok minden lehetséges, amit a népi bölcsesség másképpen tanít. A kegyelem csodát cselekszik, azonban nem érdemes ekkora árat fizetni azért, hogy visszakerüljünk Isten közelébe” – mondta Szegedi László.
Az igehirdető szerint Manassé története nemcsak az évet kezdő gyermekekhez szól, hanem Isten a lelkészeket, oktatókat, pedagógusokat is megszólítja, tőlük is megkérdi, hogy mi az, amit elfelejtettek? „Ha az Istennel való viszonyunkat nem hozzuk helyre, ha a feledés generációja leszünk, akkor elveszünk. Figyelmeztetni kell népünket, hogy Isten az Ő Fiának drága vérével váltott meg bennünket. Azon senki sem csodálkozott, hogy Manassé bűnös emberként hova jutott, de Isten kegyelmén mindenki elképedt” – emelte ki.
Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a nap örömünnep, hiszen a kollégium fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. Beszédében kiemelte, hogy a kollégium elsősorban nem intézmény, hanem szeretetközösség.
Kiss Gábor, Krónika (Kolozsvár)

Kivándorlásról, „amerikázásról” a Kós Károly Akadémia előadásán
A Kárpát-medence népei történelmi sorozat csütörtök esti rendezvényének rendkívüli módon nem a bevándorlás, hanem ennek ellenkezője, a kivándorlás volt a témája. A Kós Károly Akadémia meghívottja Gyáni Gábor akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének kutató-professzora az „amerikázásról” tartott előadást.
A 19-ik században Európában elkezdődik egy olyan kivándorlási folyamat, amely száz évig tart és amely által 50 millióan hagyják el szülőföldjüket, folyamatosan feltöltve az amerikai kontinenst, amely várja, befogadja őket. Ez a folyamat az írekkel kezdődik, őket követik a németek, a skandináv országok lakói, az Osztrák-Magyar Monarchia népei, a Balkán, majd Oroszországból az első világháború után a zsidók. Ennek az exodusnak különféle okai vannak: az egyik az a népesedésrobbanás, ami a 19-ik században következett be és amellyel a gazdaság modernizálása nem volt képes lépést tartani. A jogegyenlőség, az, hogy semmiféle korlátja nem volt az utazásnak, útlevél és vízum nélkül mehetett mindenki oda, ahová akart, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek, az elszegényedés, a tömeges éhínség, a gazdasági ellentétek kiéleződése is odavezetett, hogy az emberek elhagyják megszokott helyeiket. A politikai elit ezt nemhogy nem akadályozta, de inkább segítette is – magyarázta Gyáni Gábor.
Magyarország területéről nem mindenhonnan mennek az emberek Amerikába, úgynevezett szigetszerű gócok léteznek, például a vegyes nemzetiségű települések, a Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben, illetve a mélyszegénységgel jellemezhető Székelyföld, ahol kezdettől fogva nagy a kivándorlás és az nem is lankad. Nem feltétlenül a magyarok távoznak – hangsúlyozta a történész, a Felvidéken például az akkor tótoknak, ma szlovákoknak nevezett népcsoport indult először, akikre a csehekről terjedt el és akik a magyaroknak továbbították a kivándorlási lázt. A példa viszont hamar ragadóssá vált, hiszen a fejlesztésekből kimaradt, gazdaságilag elszigetelt területek, az iparosodás, a városiasodás, az infrastruktúra hiánya, a kevés termőföld taszítóerőnek számított, a cél, Amerika viszont olyan húzóerőnek, amely következtében egy „láncmigráció” jött létre. Ez azt jelenti, hogy a szegény magyarok Amerikában sikert érnek el, pozitív tapasztalatokat szereznek, azonnal munkahelyet és szállást találnak, bár ott a legalacsonyabb, de az óhazában mesésnek számító javadalmazást és visszajeleznek az otthonmaradottaknak, sok esetben hajójegyet küldenek, hívó szót, hogy érdemes felkerekedni. Létezik egy Amerika-propaganda is, a száz év kedvező imázsa, a szabad ország képe, erre alapoznak azok az ügynökök is, akik ellepik el Magyarországot, megkeresik a településeket, utazási lehetőségről, vonat- és hajójegyről gondoskodnak, „kipárnázzák” az utat Amerika felé. Ez a szállítócégek számára óriási profitot hoz, verseng egymással a két nagy hajótársaság, a német és az angol. Az előbbi a magyarokat Hamburgból, Brémából szállítja az ígéret földjére, míg az utóbbi Fiuméból.
Azzal kapcsolatban, hogy hányan mentek ki Magyarországról ez alatt az idő alatt Amerikába, nehéz pontos számadatokat mondani – fogalmazott az előadó. A hajóutas listák, az amerikai bevándorló hivatal nyilvántartása és a magyar statisztika adatait figyelembe véve másfélmillióra tehető azok száma, akik elhagyták az országot. 1900 és 1910 között, de főleg 1905, ’06, ’07 és ’08-ban hág a tetőpontjára a kivándorlás, százezrek kerekednek fel, a magyar szaporulatnak mintegy 75 százaléka. Ennek ellenére mégsem fogyatkozott meg Magyarország népessége, mert a bevándorlás, a magas szaporulat ellensúlyozta a kivándorlást. Sokan hazajönnek, vannak akik többször is megfordulnak az óhazában, sokan viszont életük végéig készülnek, addig amíg kitör az első világháború, utána pedig az akadályozza meg a hazatelepülést, hogy gyerekeik beilleszkednek az amerikai társadalomba, egyre kevesebben beszélik a magyar nyelvet, sőt az sem ritka, hogy a második-harmadik generáció gyerekkorában sem beszéli anyanyelvét.
A társadalmi hozzáállásról a történész elmondta, az állam tolerálja a kivándorlást, felelőtlen módon hagyja, hogy a munkaerő, a 30-40 éves, életerős férfiak, majd a nők is elmenjenek. Vannak törvények, amelyek ezt próbálják szabályozni, de nem akadályozzák, ahogyan az 1908-ban hozott, egy kicsit szigorúbb törvény is, amely azt szabályozza csupán, hogy a távozóknak a külügyi és a hadügyminisztériumtól engedély kell kérniük, de továbbra is útlevél és vízum nélkül lehet utazni. Mindez részben a liberalizmussal magyarázható, amely tiszteletben tartja azt az alapvető emberi jogot, amely az egyén szabad helyváltozatására vonatkozik. Ugyanakkor az is szempont, hogy az állam így akarja pozitív irányba elmozdítani a magyar ajkúak lélekszámát. Míg korábban 50 százalék fölött van a nem magyarok száma, ez kivándorlás során változik. A közvélemény zöme közömbös, nem érdekel senkit, hogy egy-egy távolabbi helyen, mint például a Székelyföldön milyen nyomorban élnek az emberek.
A kivándorlók zöme az elején férfiakból állt, 1905 körül ez az arány kiegyenlítődik, ugyanannyi nő megy el, mint férfi. A foglalkozás szempontjából a többség mezőgazdasági napszámos, őket követi a cseléd és a kisiparos, vagy a kisegzisztenciájú társadalmi réteg. Valamennyien New Yorkba érkeznek, ahol a képzettebbek találnak munkahelyre, gyári munkások lesznek. A többiek Ohio, New Jersey, New York, Penssylvania államokban telepednek le, az ettől nyugatabbra eső államokban nem jellemző a magyarok jelenléte. Mivel egész közösségek települnek ki, nem idegenek közt élnek, saját rokonaik, ismerőseik, szomszédaik közösségében, magyar iskolába járatják gyerekeiket az elején, illetve magyarul gyakorolják vallásukat is. Az etnikai identitásuk megőrzésében nagy szerep jut az egyháznak, ezért ezt megszervezik, hogy az óhazából papokat küldjenek ki. Az identitás megőrzése ellenben csak az első generációra jellemző, a kivándoroltak gyermekei, unokái sok esetben már meg sem tanulnak magyarul, amerikaiakká válnak, beolvadnak.
Antal Erika , maszol.ro

Ady Endre
S ha Erdélyt elveszik?
„Erdély néhányszor ország volt, társadalom, muszájból is a nyugattal szövetkező, protestáns és a kor engedelme szerint haladó is” – egy legendás és vizionárius Ady-szöveg, 1912-ből.
Igazodhat-e, javulhat-e a mai társadalmak élete, ha Brennus-kardok kormányozzák a világserpenyőt, s ha égszakadás, földindulás kedvétől függ minden civilizációnk? Bizonyos, hogy van vadság, fegyver és háború, s bizonyos, hogy kínos, szomorú, de kényszerű beletöröttséggel készen kell állnunk minden elé.
Minden elé, ami akár bennünk rekedt babonák, akár humánus, szép indulataink, akár racionális megállapításaink miatt nagyon-nagyon fájdalmas. Emerrébb, keleti külvárosain a nyugati kultúrának, veszélyes a járás, s minden pillanatban tőrt szegezhetnek túlbizakodó hitünknek és életünknek. Gyermekségem legfurcsább fényű emléke, édesapánk sokszor ismétlődött ígérete évvégi tiszta jeles bizonyítványaink nagy hangulataikor: "no, most már igazán elmegyünk Erdélybe, a rokonokhoz".
Mi csak olyan erdélyszéliek voltunk, a Partium egy része, Sylvania, a Szilágyság, büszkébbek, kényesebbek, mint Transsylvania, mégis Erdélybe vágytunk. Dehogyis a rokonokért, mert kölcsönösen és rokonosan alig-alig tudtunk valamit egymásról mi és az erdélyiek. Gőzösvonatra se gondoltunk egy új, panamás, rossz, görbe, vicinális vasút nehéz dolgai folytán, és mert az apánk Erdélyhez méltatlannak vallotta a síneket. Ő ifjúságos korából Erdély postakocsis s fuvaros világára emlékezett ragyogó emlékekkel, s az Erdély-imádást naiv szándéktalansággal oltotta erősre, később tudatosra fiaiba[n].
Kocsival kellett volna az erdélyi nagy útnak vágnunk, régimódisan itt-ott, ismerősöknél és atyafiaknál megszállván, hogy két-három hét múltán kerüljünk vissza. Elmaradt a szép út, mi, a fiúk, fölnőttünk a száz kilométereket száguldó vasparipához, kiidegenedtünk a legendás rokonság emlékezetéből is, de Erdély máig megmaradt a mi Kaliforniánk-képpen.
Tudják, akik egy kicsit ismernek, hogy magamról a buta sovinizmust régen letörültem, s a nacionalizmusom: kétségbeesett alkud[o]zás sorsom és a között, ami már a legtöbb internacionalizmusnak is fölötte jár. Román barátaimnak, testvéreimnek, szeretettjeimnek már szinte unalmasan s kedvetlen kedvességgel, de majdnem egész hittel mondogatom el régi, komoly tréfámat: – Hiszen én nektek adom Erdélyt, ha kell Aradig és Máramarosszigetig is, a magam külön hazácskáját szintén, de nem hal-e majd [bele] ebbe Románia, akit én szeretek, s akinek én önzetlenül s már régen álmodom a legfényesebb jövendőt?
És mégis, Erdélyre gondolván el kell lágyulnom, ha nem is mint egy sipuluszi református papnak, de egy emlékekkel s szabadító vágyakkal egyképpen eltelt, kultúrás eklektikusnak.
Alig nyolc évvel ezelőtt, amikor éppen a Huszadik Század s a Társadalomtudományi Társaság embereitől várhattam mindent, ami megértésben kapható, s nekem okvetlenül, halálosan kellett, gyóntam már le valamit ebből. Árván, üldözötten, évszázadok keserű-sötét mélyébe hasztalan tekintve, babonára szorulva jajgattam föl hitetlenül: csak Erdély! Azóta egyre jobban tudom és hiszem ennek a babonának a miértjét: valóban az európai nemzet-társadalmak legparancsolóbban fejlődéses korszakában Erdély volt: Magyarország. Erdély néhányszor ország volt, társadalom, muszájból is a nyugattal szövetkező, protestáns és a kor engedelme szerint haladó is, s Magyarország pedig – nem volt. Úri bűnei talán Erdélynek is szörnyűek voltak, Werbőczi-szelleműek, mint a Habsburgok magyarországi, kegyelt és törökmentes nagyurainál, de igaz, saját kultúrára az az Erdély iparkodott, melynek románjai például bibliafordítást magyar fejedelmek által kaptak. S talán az új s ma már könnyen érthető Amerikán kívül, ha a régi keresztény Kelet Róma-ellenes s csoportos lázadásait leszámítjuk, sehol a szektáknak, tehát a lelkek forradalmának bujább talaja Erdélynél nem volt. És Erdélynek, a kicsi Erdélynek a magyarországi török hódoltság idején több lakosa volt, mint az úgynevezett s nemvolt Nagy-Magyarországnak.
Elpirulok a magam, látszó, romantikájától, de leírom, hogy Erdélynek külön lelke van, s fenyegető, brutális, de vajmi lehető térképváltoztatások két emlőről szakítanának le két ikergyermeket, a magyart és a románt. A szász megél vagy elpusztul magától is, eddig se csinált mást, s az ő ügyük hasonlatos volna az oroszországi német kolóniákéhoz. De mi, magyarok s az erdélyi románok gyökereinkkel lennénk kiszakítva, mihelyst ez az őrült militáris világ, melyet ma még a szociáldemokrácia legáncsolni képtelen, diplomaták diagnózisa szerint kezd gyógyít[a]ni bennünket. Rongyolt és csaknem reménytelen fajtának tartom a magyart, pláne hogy demokratizáló forradalmába beleordított, tiport a nagy kultúrájú rontás, a háború. Mai, barbár csodák idején el tudom képzelni azt is, hogy Erdély hamaros megvalósulása lehet tüzes vad álmoknak, mik nem minden alap nélkül kísértenek az alsó Kárpátok alatt. De a dilemmás Erdéllyel évszázadok marasztaló szellemét lázítja föl a vad haza-politika, s hazátlanná tenne két szerencsétlen s minden más, nemes fölszabadulásra joggal váró nációt.
Beszéljünk-e a Romániába olvasztandó magyarságról, melynek, ha lehet, rosszabb, embertelenebb s főképpen otthontalanabb sorsa volna a mai erdélyi románokénál? Minden további kérdést és választ átengedek azoknak, akik nem olyan nagy soviniszták és politicienek, mint én, kinek csak Erdély-babonája túl nagy talán, de kinek Erdély egyetemes nyomorúsága fáj.
Hogy múljanak el, oh, már a srapneles igazságok, s hogy engedjenek bennünket a magunk srapneleivel, emberszerető és fölszabadító munkánkkal, tovább munkálkodni nemzettelen népboldogságokért. Huszadik Század 1912. november-december
Transindex.ro

Feleannyi egyetemista van, mint 2008-ban
61 ezer egyetemista tanult 48 állami egyetemen a 2013/2014-es tanévben Romániában – derül ki a felsőoktatás finanszírozását vizsgáló országos tanács (CNFIS) jelentéséből. Egyetemenkénti bontásban csak 2012/2013-as adatokkal rendelkezik az intézmény, eszerint a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek van a legtöbb, 36 ezer diákja az országban, ebbe az alapképzésen, mesterképzésen tanuló és doktori tanulmányokat folytatók is beleszámítanak. A 36 ezer diákból közel 14 ezer tandíjas képzésen tanul.
Az Universitatea din București a második legnépesebb romániai egyetem 30 ezer diákkal (ebből 9 ezren tanulnak fizetős képzésen), a harmadik a iași Alexandru Ioan Cuza Egyetem 26 ezer hallgatóval. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek egyébként 5 ezer diákja van, 2700-an állami támogatással, 2400-an tandíjas helyen tanulnak itt.
Ami a városi összesítést illeti, állami egyetemen 124 ezren tanulnak Bukarestben, Kolozsváron 71 ezren. Valósággal zuhan a magánegyetemen tanulók száma. A 2013/2014-es tanévben csak 79 ezren tanultak magánegyetemen, ami hatalmas esés a 2008/2009-es tanévben tapasztalt 410 ezres számhoz képest. Igaz, akkor az összes egyetemista száma is a mostani duplája, 1 millió 36 ezer fő volt. A visszaesést erősen megérezheti az egyetemek költségvetése: míg az állami helyeken tanulók száma gyakorlatilag nem változott 2007 óta, 282-289 ezer között mozgott minden tanévben, addig a fizetés képzésen tanulók száma a 2007/2008-as 361 ezerről 174 ezerre esett vissza.
Drasztikus a csökkenés az új elsőévesek számát vizsgálva is. 2007/2008-ban még 285 ezer diák iratkozott be valamilyen felsőoktatási képzésre, 2013/2014-ben már csak 129 ezer. Szakemberek szerint ennek három oka van, az egyik, hogy a rendszerváltás után egyre kevesebb gyerek született, ők most kerülnek be a felsőoktatása. A másik ok, hogy négy évről három évre csökkent az alapképzés időtartama a 2005-ben elindított bolognai folyamat miatt, melynek hatásai 2008-2009 után kezdtek el érződni. A harmadik tényező, hogy az elmúlt három évben a – főleg a vizsga alatti felügyeletre vonatkozó - szigorítások miatt jelentősen csökkent a középiskolát sikeres érettségi vizsgával elhagyók aránya, ami előfeltétele az egyetemre iratkozásnak. (hírszerk.)
Transindex.ro

Fellebbezés a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák ügyében
A kolozsvári polgármesteri hivatal fellebbezett az ellen a bírósági ítélet ellen, amelyik kétnyelvű – román és magyar – helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a hivatalt, ezért újabb bírósági forduló következik a város helységnévtáblái ügyében.
A fellebbezés tényét Oana Buzatu, a kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője közölte az MTI-vel pénteken, a fellebbezési határidő lejártának a napján. Hozzátette, hogy a hivatal jogi osztálya által megfogalmazott indoklás nem nyilvános. A szóvivő szerint a városháza megszokott gyakorlata, hogy fellebbez az általa elvesztett perekben, amíg erre van lehetősége.
A Kolozs Megyei Törvényszék július közepén a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány keresete alapján kötelezte alapfokú ítéletében a kolozsvári polgármesteri hivatalt a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére.
Emil Boc polgármester csütörtök este még kitérő választ adott az MTI arra vonatkozó kérdésére, benyújt-e fellebbezést. Azt mondta, péntekre várja a hivatal jogi osztályának álláspontját, s ez után hozza meg döntését. Hozzátette azonban, függetlenül attól, hogy fellebbeznek-e vagy sem, októberben az önkormányzati testület napirendjére kerül a helységnév többnyelvű kiírásának kérdése. Ekkor vitatják meg ugyanis a város bejáratainál felállítandó látványos városkapuk kérdését.
Hozzátette, 2015-re, amikor Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa lesz, olyan városkapukat akarnak felállítani, amelyek európai módon jelzik a város multikulturális jellegét.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább egy ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán.
A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.

Korrupucióval gyanúsítanak kilenc román exminisztert
Románia kilenc egykori oktatási és távközlési minisztere ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
A volt tárcavezetők közül jelenleg hárman a román, Dan Nica pedig az Európai Parlament (EP) tagja, ezért a nyomozó hatóság a jogszabályoknak megfelelően a brüsszeli törvényhozástól, Traian Băsescu államfőtől, valamint a bukaresti törvényhozástól kért engedélyt az eljárás beindításához.
A DNA Ecaterina Andronescu, Valerian Vreme, Şerban Mihăilescu, Dan Nica, Adriana Ţicău, Gabriel Sandu, Daniel Funeriu, Alexandru Athanasiu és Mihai Tănăsescu ellen kezdeményezte a bűnvádi eljárást.
Az ügyészség azzal gyanúsítja a zömében szociáldemokrata politikusokat, hogy mandátumuk idején hivatali visszaélést és korrupciós bűncselekményeket követtek el egy több száz millió euró értékű közbeszerzés megkötésével, majd meghosszabbításával kapcsolatban.
A bukaresti oktatási, illetve távközlési tárca által 2004-ben kötött szerződésről van szó, amelynek értelmében a Microsoft társaságtól származó szoftverekkel és segédanyagokkal látták el a romániai iskolákat. Az ügyészség szerint a csúszópénz elfogadásával, sikkasztással és pénzmosással gyanúsított volt minisztereket fejenként több százezer euróval megvesztegették annak érdekében, hogy az osztrák Fujitsu Siemens Computers cég bonyolíthassa le a szoftverbeszerzést.
Székelyhon.ro

Mi a SZAR?
„A romániai Székelyföld autonómia statútuma” – ez a címe a dokumentumnak, amelynek már több mint egy hete uralnia kellene a közbeszédet, lázban kellene tartania mindenkit. De nem. A társadalmi vita helyett egyelőre csak alpári hangvételű vitát sikerült generálni. Nem véletlenül.
Kemény erőfeszítés komoly arccal végigolvasni a tervezetet és átérezni, hogy a szövetség szakértői mennyire odatették a csontot, amikor korszakalkotó megfogalmazásban határozták meg mindazt, amit akarunk, az autonóm Székelyföldet. Nehéz úgy olvasni a statútumot, hogy közben ne röhögjünk ordítva.
Már a fent idézett cím sokat elmond az egészről. Így mindjárt az elején el van oszlatva minden kétely: a romániai Székelyföldről van szó, nem pedig a szlovákiai vagy az algériai Székelyföldről. Azt ugorjuk át nagystílűen, hogy az „autonómia statútum” normális körülmények között egybeírandó. Figyeljünk inkább egy kicsit a tervezet 1. cikkelyére: „Az egységes és oszthatatlan Román Államon belül, Kovászna, Hargita és Maros megyei közigazgatási egységekből, a helyi autonómia Alkotmányban lefektetett elve és jelen Statútum alapján létrejön a jogi személyiséggel rendelkező, Székelyföld Autonóm Régió.” Vagyis létrehoznák a SZAR-t. Ügyes. Ezért érdemes volt ennyi ideig várni, érdemes volt türelmesnek lenni. Látszik, hogy okos, értelmes, megfontolt, körültekintő és odaadó emberek kezében van a sorsunk. Hát persze.
Felmerül a kérdés, hogy milyen társadalmi vitát lehetne lefolytatni egy olyan dokumentumról, amelynek hülye a címe, az első cikkelye pedig nagyon kínos. Amely ráadásul olyan, mintha román nyelvről fordították volna magyarra. A Google-fordító segítségével.
Felvetődhetne az is, hogy miért kötekedem ilyen apróságokkal, amikor jóval többről van szó. Tulajdonképpen a saját sorsunk a téma, az érdemi résszel kellene foglalkozni. Na, a kérdésfelvetésben benne van a válasz. Ha ez komoly téma, sorsdöntő és így tovább, akkor komoly munkával kell előrukkolni, nem egy ilyen félviccel, ami csak arra jó, hogy az újabb választások előtt ismét el lehessen játszani az autonómista szerepét félszájjal.
Szüszer-Nagy Róbert, Székelyhon.ro

Szórványotthon a magyarságért
Amiről két évtizeddel ezelőtt még csak álmodtunk, most valóra válik: vasárnap a régi református parókiából kialakított gyülekezeti központot és benne magyar diákotthont avatnak a Mezőség szívében, Nagysármáson – hálálkodik Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, aki évtizedek óta szívén viseli a szórványban élő magyarok ügyét.
Megtudtuk, hogy Nagysármáson (és nem csak) az egész magyar közösséget összefogta, megmozgatta a szórványkollégium létrehozása.
Felvállalták a szórvány-ügyet
Maros megye határánál, a Belső-Mezőségen levő kisvárosban mintegy ezerötszáz magyar él. Az elmúlt években többször szerveztek oktatási-, régiófejlesztési konferenciákat, keresve a megoldásokat a szórványosodás megállítására. A nagysármási közösség, Vetési László közbenjárásával, 2012-ben kereste meg a Kallós Zoltán Alapítványt és a Téka Alapítványt, támogatást kérve, hogy elérhessék: ne vonják össze az iskolában működő magyar alsó tagozatot. Erre az egyetlen megoldást az jelentette, hogy a környező településeken élő magyar gyerekeket is behozzák Sármásra, elkerülve, hogy román nyelven tanuljanak, beolvadjanak. Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója vállalta, hogy a helyi református egyházzal karöltve létrehoznak egy szórványkollégiumot, ahol a vidéki kisdiákoknak szállást, ellátást biztosítanak.
Nem vagyunk a meghátrálás emberei...
Balázs Lajos nagysármási református lelkész csak hosszas csengetés után veszi fel a telefont, hiszen épp a lámpákat szerelik, és a tanítónőket várják, akik a nagytakarításba besegítenek. Érdeklődésünkre elmondta, hogy már tavaly megszervezték a környező településekről ingázó kisdiákok ebédeltetését és a délutáni foglalkozást, hiszen fontosnak tartották azt is, hogy anyanyelvükön tanuljanak, de azt is, hogy megfelelő körülmények között töltsék napjaikat.
„A gyerekek szegény, nehéz körülmények között élő családokból származnak, ezért fontos a kollégium beindítása. A régi református parókia épületét alakítottuk át, ide költözhetnek majd be a gyerekek. Mozgósítottuk a környező települések lelkészeit is, hogy amennyiben tudnak kallódó gyerekekről, segítsenek meggyőzni a szülőket, hogy itt a magyar diákotthonban jó helyen lesznek. Egyelőre Mezőörményesről, Mezőölyvesről, Mezőbándról költöznek be gyerekek, és várjuk a mezőméhesi lelkész visszajelzését, hogy náluk van-e olyan gyerek, aki igénybe venné a kollégium által nyújtott lehetőségeket” – mondta a lelkész, akinek mottója a Zsidókhoz írt levélből van: „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hit emberei vagyunk, hogy életet nyerjünk”.
Vetési László szerint azonban vasárnap felavatják az otthont, de most jön majd a neheze: „meg kell tölteni élő lélekkel, hívekkel, fiatalokkal, diákokkal. Bízunk benne, hogy sikerülni fog!”.
Támogatásra van szükség Balázs Lajos református lelkész elmondta, hogy ezután is bíznak a magyarországi és helyi adakozók, támogatók segítségében, de szívesen fogadnak mindenféle adományt, amellyel fenntartani, működtetni tudják a szórványközpontot. Aki e nemes ügyet támogatni szeretné, vegye fel a kapcsolatot a lelkipásztorral a 0743-476 790-es telefonszámon.
Simon Virág, Székelyhon.ro

Csíkból indította elnöki kampányát Kelemen Hunor
"Ha megválasztanának államfőnek, mindenekelőtt az emberek elnöke szeretnék lenni" – jelentette ki péntek este Kelemen Hunor. Az RMDSZ csíkszeredai kampánynyitó rendezvényén az államfőjelölt azt mondta, hogy csak akkor lesz erős és tiszteletet kivívó Románia, ha tudja rendezni a többség és kisebbség viszonyát. Az eseményről percről percre tudósítunk.
21.00: "Mi, magyarok itt tulajdonosok vagyunk, nem albérlők. De akkor viselkedjünk is úgy. Jogunk van elmondani, mit szeretnénk" – kezdte beszédét az államfőjelölt. Kelemen Hunor a román választóknak azt üzente: a székely zászló nem egy állam zászlaja, hanem egy közösségé, az autonómia pedig nem elszakadást jelent. "A kommmunizmust akkor tudjuk lebontani, ha románok és magyarok el tudjuk érni, hogy tabuk nélkül beszéljünk egymással, ha együtt tudunk országot építeni" – fogalmazott a szövetségi elnök.
Hangsúlyozta, új alkotmányra van szükség, a konszolidált Románia új alaptörvényére. „Olyan országot akarunk, ahol az igazságszolgáltatás az állampolgárokért van, és nem fordítva, ahol nem történhet meg egy olyan ügy, mint a MOGYE-é” – magyarázta. Szerinte az elmúlt 25 évben felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek nincs köze a kommunizmushoz, az erdélyi magyar közösségnek mások a viszonyítási alapjai, változtak a prioritásai. „Az erdélyi magyarok csak akkor maradnak itthon, ha úgy látják, érdemes” – jelentette ki Kelemen.
Kelemen szerint az elmúlt 25 évben felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek nincs köze a kommunizmushoz, az erdélyi magyar közösségnek mások a viszonyítási alapjai, változtak a prioritásai. „Az erdélyi magyarok csak akkor maradnak itthon, ha úgy látják, érdemes” – jelentette ki Kelemen.
A jelölt arról beszélt: ha megválasztanák államfőnek, mindenekelőtt az emberek elnöke szeretnék lenni. „Mert az állam elsősorban nem hivatalok összessége, hanem maguk az emberek” – vélekedett. Kitért arra, hogy csak akkor lesz erős és tiszteletet kivívó Románia, ha tudja rendezni a többség és kisebbség viszonyát. „Nem szeretnénk az erdélyi szászok sorsára jutni” – fogalmazott.
Kelemen szerint az erdélyi magyar közösség dolga nem a csodavárás, hanem a kemény munka. "Sok mindent elvitathatnak tőlünk, de azt nem, hogy az RMDSZ taposta ki azt az utat, amin ma járunk" – jegyezte meg. Felidézte: Karcfalván, szülőfalujában, a hokiban tanulta meg, hogy milyen a csapatjáték. "Ez az elnökválasztás sem egyszemélyes játék. Ám én nem vagyok egyedül. A Szövetség és az erdélyi magyar közösség áll mellettem!" – mondta az RMDSZ államfőjelöltje.
20.45: Antal Árpád emlékeztetett arra, hogy a románok '96-ban azt mondták: akkor lesz Romániának magyar elnöke, amikor Amerikának fekete. "Hajrá, Kelemen Hunor!" – tette hozzá Sepsiszentgyörgy polgármestere.
20.30: Biró Rozália szerint az erdélyi magyaroknak tudatosan kellett vállalniuk, hogy a nemzeti kisebbség korlátai között kell élniük mindennapjainkat, a harcot pedig a jövő nemzedékért folytatják. A Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke nagy tapasztalú politikusnak nevezte az RMDSZ államfőjelöltjét, „aki egyben apa is, és aki nem csak tudja, hanem érzi is, hogy milyen háttérbe szorulni a gyerek miatt, őérte küzdeni, ugyanakkor minden nap elmenni a közösségért dolgozni”. Szerinte egy ilyen politikus államelnöknek való. „Én mellette állok, hiszen olyan világot akar teremteni itt Romániában, hogy a gyerekeinknek érdemes legyen itthon maradni” – fogalmazott Biró.
20.20: Borbély László kampányindító beszédében felidézte: „Az évek során azt láttuk, hogy sok képzett, ügyes magyar politikus bebizonyította azt, hogy méltóképpen tudja képviselni, nem csak nemzeti közösségünket, de Románia minden állampolgárát. És ez érvényes parlamenti képviseletünkre is – hiszen például az utóbbi hónapokban is sikerült néhány olyan intézkedést elfogadtatni a koalíciós partnereinkkel, amelyek közvetlen módon érintik az erdélyi magyarságot is".
Az RMDSZ politikai alelnöke megemlítette a nyugdíjasokat és a kismamákat érintő pénzügyi amnesztiát, a köztisztviselőket érintő pénzügyi amnesztia. "Mi mindig meg kell győznünk 45 vagy 60 százalékot a román parlamentben arról, hogy igazunk van. És ez a mi felelősségünk. Mert mi vagyunk ott, ahol a döntéseket hozzák. Ezért van szükségünk folyamatos párbeszédre. Ezért tudtunk hitelesek és következetesek lenni az elmúlt 25 évben. És ezért is nagyon fontos a szolidaritás a magyar közösségen belül. Mert erre kaptunk felhatalmazást a választóinktól 2012-ben. Legyünk szolidárisak, elképzeléseinket közösen mutassuk fel” – hangsúlyozta felszólalásában Borbély László.
20.10: „Népszavazás volt a minap Skóciában, és sokakat elkeserített, hogy nem sikerült. De Skócia üzenete az, hogy Európa egy részében ma már ellenzők és támogatók elfogadják: nem erőszakkal, hanem népszavazás által lehet ezt rendezni. Ilyen Európát akarunk mi is” – mondta beszédében Markó Béla volt szövetség elnök, aki szerint egész Európában lehetővé kellene tenni, hogy demokratikus úton szavazhassanak a közösségek arról, amit szeretnének.
A politikus számolgatott is a beszédében. „89 óta eltelt több mint 24 esztendő, és ez idő alatt csak román elnök volt. A magyarság számaránya 6,4 százalék. Nekünk is kell jusson másfél esztendőnyi államelnökség az arányok szerint. Én azt mondom, vegyük ki a következő 50 évre járó részt is, és legyen magyar elnök. Mert ha Kelemen Hunor lesz az államfő, már a románok nem akarnak majd többet román elnököt választani, csak magyart” – jelentette ki a politikus.
A szenátor szerint az erdélyi magyar közösség olyan államelnököt akar, mint Kelemen Hunor. „Azért, mert máris bebizonyította, hogy képes lenne elvezetni az országot. A kultúra területén, a Művelődési Minisztériumot vezetve bebizonyította a románoknak, hogy tud az ő fejükkel is gondolkodni. Aki el tud egy ilyen tárcát vezetni, az Romániát is el tudja vezetni” – fogalmazott Markó.
19.55: Böjte Csaba atya videóüzenetben biztosította támogatásáról az RMDSZ államfőjelöltjét. „Hiszem, hogy a bölcs döntésekkel meg lehetett volna előzni a világháborúkat is. Úgy gondolom, napjainkban is nagyon sok méregfogat ki lehetne húzni a helyes megvalósításokkal. Az emberiségnek az a feladata, hogy a világ továbbteremtésén munkálkodjon, a gyűlölet fokozása helyett pedig, alkosson” – hangzott az üzenete.
19.50: "Ahhoz, hogy ne nélkülünk döntsenek rólunk, élni kell a november másodikai lehetőséggel" – mondta beszédében Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, a csíkszéki szervezet vezetője. A politikus szerint a erdélyi magyarságnak félre kell tennie a vitát és egységesen kell fellépnie, mert akkora lesz a súlya, a befolyásunk, amennyit szavazatokban fel tud mutatni. "Ennek hiányában megveregetik a vállunk és nélkülünk döntenek. Ezt nem szabad megengednünk” – nyomatékosított Borboly.
19.45: Günther Ottó moderátor felvezető szavai után Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket az Erőss Zsolt Arénában. "Bolond világ van" – fogalmazott. Arról beszélt, hogy Gyergyótölgyesen van egy RMDSZ-es képviselő, aki átigazolt a Szociáldemokrata Pártba.
"Ilyenek történnek, bolond világ van. Mi nem inoghatunk meg, mert bár olyan világot élünk, ahol az adott szó nem számít, a törvények nem számítanak, de éppen ezért a mai világban olyan emberekre van szükség, olyan vezetőkre, akik bölcsek, és jól képviselik a kisebbséget és a többséget is" – jelentette ki Ráduly, aki ezért kéri, hogy mindenki szavazzon Kelemen Hunorra.
19.35: A román, a magyar és a székely himnusz eléneklésével kezdődött a rendezvény. A sportcsarnok megtelt szimpatizánsokkal.
19.10: Az RMDSZ Facebook-oldalára felkerült egy fotó a rendezvényre igyekvő államfőjelöltről. Kelemen Hunor feleségel érkezett az Erőss Zsolt Arénába.
maszol.ro

Testvérmegyei együttműködés Kolozs és Hajdú-Bihar megye között
Testvérmegyei együttműködési megállapodást írt alá pénteken Debrecenben Bodó Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlésének elnöke és Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának ügyvezető elnöki feladatokat ellátó alelnöke.
Az MTI szerint felek célja a két regionális repülőtér együttműködésének elősegítése, közös vállalatok létrehozásának ösztönzése a határ két oldalán, közös pályázatok benyújtása, a vállalkozások piacra jutásának elősegítése az érintett megyékben, illetve harmadik piacokon.
A két megye vezetője kormányzati lépéseket szorgalmaz az észak-erdélyi autópálya megépítése érdekében.
maszol/MTI

Papp Sándor Zsigmond: Gyűrött notesz
Újra itthon. Vagy otthon. Vagy minek is kellene nevezni ezt az egészet? De ha ez az otthon, akkor mi a pesti hely? Szállás? Átmenet?
Ahol én fekszem, az a hazád?
Valami ilyesmiről szól különben az az írói konferencia is, amit Borzonton tartanak ezekben a percekben is. Amikor olvassák, Potozky Lászlótól Láng Gusztávig válaszolt tucatnyi szerző arra a kérdésre, hogy: Hol van az író hazája? A legérdekesebb válaszok persze Tompa Andreától, Csender Leventétől vagy Nagy Koppány Zsolttól várhatóak, hiszen ők már évek óta nem élnek itt, s valamit kezdeniük kellett a haza-meghatározással.
Jómagam délután következem, addig van időm gondolkodni a kérdésen. Valamiért a saját novellahősöm, Kurpu György jut eszembe, aki helyettem is feltette már ezt a kérdést. De ő csak egy szűk pincéig jutott abban a zsugorodásban, amit a haza keresgélése jelentett. Mert előbb csak a város, aztán az utca, végül csak a ház jelentette a hazát. Aztán elment, itt hagyta ezt az egészet, a talpalatnyi föld ideológiáját, állampolgárságot szerzett, és azt hitte, hogy ezzel vége a zsugorodásnak, sőt a bővülés ideje jön, egész országnyi lesz a haza, de nem, nem ez történt. Végül a bérház pincéjében lelt a hazájára, egy fotel és néhány könyv társaságában. Szűk, levegőtlen helyen. Hatvanas égő fényénél.
Sajnálom őt? Inkább: megértem. Mert hiába volt a sok hazafias vers, a rengeteg „patria”, az iskolai ünnepségek hónaljszaga, a haza folyton kicsúszott a kezéből. Legtöbbször a tévében vélte felfedezni, Kudlik Júlia háta mögött, ahogy az kései Karádi hangon a tudományos világ híreiről mesélt. S talán csak azt a hazát lehet igazán gyűlölni, amely nem is létezik. Hiszen mi is van a Kárpátokon túl, a Baragan búzával behintett síkján, a tengerparton? Egy idegen ország. Egy mese. Egy rosszul megírt versszakasz. Amely még idegenebbé vált, miközben épp úgy kellett szeretni, olyan bensőséges érzülettel, ahogy a vezetőit. Vonaglani előtte, mintha csak huszonégyórás élvezet hömpölyögne végig az alattvalón.
Románia mindig is fikció volt, ahogy Magyarország: egy álom. És köztük, valahol, egy nagyon vékony ösvényen, ott a haza. Az el nem ismert, a meg nem talált. A név nélküli. Ami inkább csak sejtés. Ha Erdélyt mondok, máris pontatlan vagyok, mert Erdély is inkább kirakat, illúzió, a bűvész egyetlen trükkje. Van is, meg nincs is. Ha ott vagyok, szinte tapintható, ha eltávolodom, homályba vész. Ilyenkor irigylem Wass Albert vagy Nyirő mai híveit, a Nagy-Magyarország matricáival közlekedő turistákat, akiknek a kérdésre oly egyértelmű válaszuk van, miközben talán ők kerülik meg leginkább a kérdést.
Tehát: mi a haza? Falatnyi kürtős kalács? Erdélyben énekelt magyar himnusz? Pesten dúdolt „maroknyi székely”? A miccs vagy a töltött káposzta? Tamási Áron vagy Dsida? Szilágyi Domokos árnyképe a falon? Füst Milán klasszikus hirdetése: meglévő érzelmekhez tárgy kerestetik?
Keresem, kutatom hát a tárgyat, amelyre ráönthetném érzelmeimet. Könnyes, ráborulós, feszengős, tenyérizzadós érzelmeimet. Mert ahhoz, hogy hontalan legyek, túl sok hazám van, ahhoz meg, hogy otthon legyek végre valahol, túl sok kétségem. Maradnak a pillanatnyi örömök. Ez a kis borzonti faház, ahol most gépelek. Sosem láttam még eddig, de akár ez is lehet a haza. A kilátás, a sürgés-forgás, a Bucsin-tető idáig hallatszó lélegzete. A friss levegőt szabdaló eső, amely oly közönnyel öntözi a földet. Neki aztán tényleg mindegy, hogy hova esik.
Néha szeretném eltanulni ezt a közönyt. De ahogy megpróbálom, máris árulónak érzem magam. Nem baj, majd csak lesz valahogy. Ha megunom magam, hát hazamegyek. Van még pár cím a zsebemben.
maszol.ro

Borboly: van három témakör, amit módosítani kell vagy kihagyni az autonómiatervezetből
A magyar nyelv kötelező oktatása, a régiós vagyon és a bányajáradékok kérdése, valamint az etnicizálás és a helyi autonómia azok a témakörök az RMDSZ múlt héten bemutatott autonómiatervezetében Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint, amelyeket ki kellene hagyni vagy módosítani kellene ahhoz, hogy reális román-magyar párbeszéd alakulhasson ki.
A magyar nyelv kötelező oktatása
Borboly azt javasolja, hogy a magyar nyelv ne kötelező legyen az autonóm régióban, hanem választható tantárgy, mert ez nagyon visszás fogadtatásra számíthat a román közösség részéről.
Régiós vagyon és bányajáradékok
Szerinte a régiós vagyon és a bányajáradékok kérdése is problémákat vet fel. „Mint egy földhözragadt önkormányzati politikus” azt javasolja, hogy a régiók és megyék köz- és magánvagyona című V. fejezetet „úgy, ahogy van, törölje a tisztelt Bizottság”, ugyanis szerinte ezek óriási terheket rónának az önkormányzatokra.
A bányák és altalajkincsek ügyével kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy annak ellenére, hogy jól hangzik az ezek feletti rendelkezés, ugyanis „a közhiedelemmel ellentétben Székelyföldön az altalaj kincsei után bányajáradék jogcímén befizetett pénzek egy főre eső összege elmarad az országos átlagtól, annak nagyjából a fele.” Borboly szerint ez az arány tovább romolhat abban az esetben, ha a Fekete-tengerben folyó kutatások meg a palagázkutatások is sikeresek lesznek.
„Az ezek után befizetett pénz, ha leosztjuk egy lakosra, lényegesen elmarad az országosan egy főre számított bányajáradék-bevételtől. Mert gondolom, ha már bányajáradék terén autonómiát emlegetünk, akkor az azt jelenti, hogy ami Székelyföldön befolyik, az helyben marad, de azt már nem jelenti, hogy ami Székelyföldön kívül befolyik, abból is részesedjen Székelyföld. Tehát ez csak egy konkrét példa arra, hogy egy dolog a valóság, és más dolog, ami a közbeszédben sokszor olyan jól hangzik” – írja Borboly.
Etnicizálás Borboly „a legvédhetetlenebb, legalkalmazhatatlanabb témakörnek, szabályozási elvnek” az etnicizálást tartja. „A követett mintaként megjelölt dél-tiroli modell egyetlen elemében sem etnicizál, nem etnikumhoz való tartozás szerint fogalmaz meg rendelkezést, hanem nyelvi közösséghez való tartozás alapján.”
A helyi autonómia pénzügyi kereteinek bővítése
Ennek kapcsán Borboly úgy vélekedik, hogy inkább a dél-tiroli modell lakosságarányos közintézmény-finanszírozási modelljét kellene követni. Borboly szerint a tervezet készítői éppen ezekre a részekre szánták a legkevesebb figyelmet, energiát, annak ellenére, hogy „van az a mondás: a pénz beszél, a kutya ugat”. (hírszerk.)
Transindex.ro

Tabudöntögetést ígért kampánynyitóján Kelemen Hunor
Az erdélyi magyarok és a románok kapcsolatait feszélyező tabuk döntögetését vállalta az RMDSZ választási kampányának péntek esti nyitórendezvényén Kelemen Hunor, a szövetség államelnökjelöltje. A csíkszeredai Erőss Zsolt-sportcsarnokban román, magyar és székely himnusszal indított kampánynyitón Kelemen Hunor kijelentette, ha a románok és magyarok el tudják érni, hogy tabuk nélkül beszéljenek egymással, hogy ne mindig a hátsó szándékot kutassák a másikban, máris jó úton járnak. Kelemen Hunor fontosnak nevezte a szavak helyes használatát is. Úgy vélte, magyaroknak és románoknak is meg kell érteniük, hogy az autonómia nem az elszakadás szinonimája. Kijelentette, ha Románia elnökévé választanák, mindenekelőtt az emberek elnöke lenne. Úgy vélte, a többnemzetiségű Románia csak akkor lesz erős és tiszteletet kivívó, ha képes rendezni a többség és kisebbség viszonyát; ha a benne élő nemzeti közösségek nem érzik veszélyben nemzeti identitásukat. „Nem lehet tabutéma az, hogy a közel száz esztendős ígéretnek a betartását várjuk” – jelentette ki. Hozzátette, lehet vitatkozni az RMDSZ kulturális autonómia-tervezetéről és a Székelyföld területi autonómiájának a tervezetéről, de nem érdemes úgy tenni, „mintha ez csupán néhány fickónak lenne az agyréme”.
A rendezvényen Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke fogalmazta meg a Skócia elszakadásáról rendezett népszavazás Erdélyben is érvényes üzenetét.
Kelemen Hunornak videoüzenetben kívánt sok sikert Böjte Csaba ferences szerzetes és Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke.
MTI, Erdély.ma

Korrupciós ügyeket vizsgálna ki Tőkés
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének vezetőségét alkotó politikusok vélt korrupciós ügyeinek magyarországi és romániai kivizsgálását sürgette egy pénteki nagyváradi sajtótájékoztatón Tőkés László, a Fidesz jelöltjeként megválasztott erdélyi európai parlamenti képviselő.
Tőkés László Ady Endre érmindszenti szülőházának a felújítása és múlt heti felavatása kapcsán rótta fel Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, hogy nem tett semmit annak a kiderítéséért, hová tűnt az Ady-kultusz támogatására 2002-ben megítélt 320 millió forintos magyar állami támogatás nagyobb része – írta az EP-képviselő sajtóirodája.
Tőkés László felszólította a RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőit, hogy számoljanak el a magyar állami támogatással. „Kelemen Hunor ne asszisztáljon tovább párttársai, Szabó Ödön, Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter és mások korrupciós ügyeihez" – idézte az EP-képviselőt a közlemény. A volt püspök bejelentette, azt is fontolóra veszi, hogy a Román Állami Számvevőszékhez és a korrupcióellenes ügyészséghez fordul a Mecénás Alapítvány ügyleteinek átvilágítását kérve.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő politikus elengedhetetlennek tartotta az erdélyi közélet megtisztítását a „korrupt politikusoktól". Úgy vélte, nemcsak Romániában, hanem az adományozói oldalon is ki kell vizsgálni a magyar kormánytámogatás bihari felhasználását.
Az első Orbán-kormány idején az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyert a Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást, hogy Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hozzon létre. A Medgyessy-kormány azonban a pénzt nem az egyházkerületnek, hanem az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott Mecénás Alapítványnak folyósította, amely nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek. A Nagyváradon felépített Ady-központot a Mecénás Alapítvány ez év februárjában elcserélte Ady Endre nagyváradi múzsájának, a Lédaként emlegetett Brüll Adélnak a házára, melynek értékét az önkormányzat 283 ezer euróra (88 millió forint) becsülte. Tőkés László úgy vélte, kézen-közön eltűnt mintegy 7-800 ezer euró (220-250 millió forint) az Érmindszent revitalizációjára szánt támogatásból, és máig nem derítették ki, hogy pénzmosás, sikkasztás, korrupció vagy más törvénytelenség történt. A politikus hozzátette, Románia schengeni csatlakozását is az Európai Unió által lanyhának minősített romániai korrupcióellenes harc késlelteti. MTI
Erdély.ma

Hogy Erdély közös hazánk legyen
Kampánycélokat szolgál, vagy a zsigeri nacionalizmus megnyilvánulása, esetleg mindkettő – tény viszont: igen rossz fényt vet Kolozsvár polgármesterére az a konok elszántság, amellyel akadályozza, hogy a kincses város nevét magyarul is kiírják. A kolozsvári polgármesteri hivatal ugyanis megfellebbezte azt a civil kezdeményezés nyomán született törvényszéki ítéletet, melynek értelmében kétnyelvű helységnévtáblákat kellene elhelyezni a város bejáratainál.
A városháza eljárása jelzi: messze állunk attól a normalitástól, melyről Emil Boc az augusztusi Magyar napok során beszélt, büszkélkedve Kolozsvár történelmével, többnemzetiségű jellegével. De nem is ez a legnagyobb baj, a kétszínű, képmutató politikusokhoz hozzászoktunk, meg aztán Gheroghe Funar uralgása után bizonyos értelemben mégiscsak lehet normalitásról beszélni Kolozsvár esetében. Az viszont sokkal aggasztóbb, és sokat elmond a jelenlegi román–magyar viszonyról, hogy a többség kizárólag akkor hajlandó úgymond engedményeket tenni a kisebbségnek – valójában természetes, a többség érdekeit semmiben nem sértő jogokat biztosítani számukra –, ha valaki, valami kötelezi őket erre. Most éppen arra hivatkoznak, hogy a törvény csak akkor teszi kötelezővé a többnyelvű feliratokat, ha a nemzeti kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, Kolozsvár esetében pedig ez nem áll. De nem az volna a természetes, hogy a jövőre Európa Ifjúsági Fővárosának tisztjét betöltő, Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsvár vezetése büszkén mutassa fel: nagy múltú erdélyi város, amely óvja örökségét, hagyományait, és értékként tekint arra, hogy lakossága több nemzetiségű?
Vajon eljutunk-e oda, hogy az anyanyelvhasználat joga, a kétnyelvűség természetes állapot legyen, nem pedig jogi, bírósági vita tárgya? És vajon az-e a járható út, hogy Bukarestben kicsikart politikai alkuk révén próbálunk eljutni ide? Ahelyett például, hogy valós párbeszédet kezdeményeznénk román értelmiségiekkel, civilekkel, a környezetünkben élő egyszerű emberekkel, és együtt lépnénk fel mindazzal szemben, amit a Bukarest-központúság hozott életünkbe: az állandó viszállyal, a balkániasodással, a kizsákmányolással, értékeink elherdálásával, a korrupcióval.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)