Evenimentul Zilei: „Újramelegíti viszonyát Orbánnal az RMDSZ"
Az RMDSZ „újramelegíti" viszonyát Orbán Viktorral – írta csütörtökön az Evenimentul Zilei című napilap. A lap szerint megnyílt a Fidesz és az RMDSZ viszonyának normalizálásához vezető ajtó azt követően, hogy szervezet vezetője, Kelemen Hunor találkozott Orbán Viktorral Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.
A lap Kelement idézi, aki elmondta, hogy Orbánnal „négyszemközti beszélgetés" keretében megállapodtak arról, kiszélesítik a párbeszédet, amelyet ősszel folytatni fognak. A lap szerint Tőkés László elveszítheti a romániai magyar szervezeteknek a Budapesttel való viszonyában élvezett „monopóliumhelyzetét". MTI. Erdély.ma

Önálló magyar tagozat: közeledünk vagy távolodunk?
Az elmúlt időben a magyar közvélemény méltán sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével, azon aggodalmát fogalmazva meg, miszerint az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségek ellenére mégsincs előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén. A hiteles tájékoztatás és véleményformálás jegyében kötelességemnek érzem az alábbiak közlését, tisztázását.
Az 1989-es változásokat követő euforikus hangulat előrevetítette azt a jogos kisebbségi elvárást, miszerint az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé vált Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen valóban kialakuljon és önállóvá váljon a magyar tagozat. Az 1990 februári-márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom ezen törekvést befagyasztotta, kialakított egy ránk kényszerített status quot. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében is fokozódott.
Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán elérkezettnek tűnjön az idő a magyar tagozat létrehozása igényének az újabb felvetésére. Az 1999 júliusában elfogadott tanügyi törvény ugyanis lehetőséget nyújtott önálló karok, kollégiumok létrehozására, valamint magánegyetemek alapítására a kisebbségek nyelvén. És miközben a Babes-Bolyai Tudományegyetemen megerősödött a magyar nyelvű oktatás, és elkezdődött a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása, az orvosin nem történt előrelépés. A politikusok hallgattak, mintha mostohagyermeküknek tekintették volna a marosvásárhelyi orvosegyetemet, miközben a magyar oktatók többsége által 1999. november 19-én beterjesztett beadványt nem tűzte napirendjére az egyetemi szenátus. Alulírott a 2000. január 12-i szenátusi gyűlésen a beadvány sorsáról érdeklődött, mire az akkori rektor (tisztsége több mint tíz évvel túlélte a diktatúra bukását, talán egyedüliként Romániában) ingerült válaszában viccnek minősítette az egészet, majd következett a fejmosás.
Akkori beadványunk így kezdődött: "Románia parlamentje, elfogadván az új tanügyi törvényt, a létező felsőoktatási intézményekben lehetővé tette a csoportok, tagozatok, karok és kollégiumok létrehozásának lehetőségét a kisebbségek nyelvén...."
Abszolút semmilyen előrelépés sem történt. Hacsak annyi nem, hogy kétezerben választásokra került sor az egyetemen, új rektor és új román és magyar rektorhelyettes került a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem élére.
Néhány évvel később végre megszólaltak az RMDSZ-politikusok is. A PSD és az RMDSZ közötti 2003-as megállapodás értelmében megjelent az 1432. számú kormányhatározat, amely a 2004/2005-ös tanévtől külön beiskolázási számokat határozott meg a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára. A politikum mindezt sikeres áttörésnek tekintette, a valóságban azonban félmegoldás. Csak két negatív következményt említenék: 1. Mivel az adott keretszámban az utolsó magyar hallgató általában nagyobb médiával jutott be, az évek során több százra tehető azon hallgatók aránya, akiket a sikeresnek vélt kormányhatározat tandíjas helyekre "száműzött". 2. Mivel a nehézkes és pontatlan szövegezésű kormányhatározat (talán akarattal) nem tesz külön említést tandíjmentes és tandíjas helyekről, ezért az egyetem vezetősége aközött lavírozhat, hogy a tandíjas helyeket vagy fele- fele arányban osztja szét a román és magyar diákok között, vagy a törvényre hivatkozva a média csökkenő sorrendjében. Ez történt az idei felvételin, és ennek "köszönhető", hogy több tucat magyar diák elesett a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől.
Alulírott a beiskolázási számok kérdését, a marosvásárhelyi orvosegyetem helyzetét, a bizonytalan jövőképet, saját hibáinkat részletesen kielemezte "A beiskolázási számoktól az önálló magyar tagozatig" című írásában (Krónika, 2004. március 5-7).
De mi történt azóta, főleg az elmúlt hónapokban, hetekben, napokban?
Az évek teltek, a magyar oktatás néhány írott rendelkezés és számos kompromisszum alapján fennállt, és a többnyire behatárolt keretek között működött tovább. A magyar oktatók alacsony aránya megmaradt, az újonnan létrehozott szakok zöme (kivétel az általános egészségügyi asszisztensképzés és a bábaképzés) csak román nyelven indult és zajlik manapság is. Miközben a felsőoktatás átreformálására, a minőség követésére, az oktatók előléptetésére, az egyetem akkreditálására számos rendelkezés, határozat jelent meg. No, és 2008-tól beindult az angol nyelvű orvosképzés.
Eredmények? Hirtelen néhányat tallózok: apró kompromisszumokkal kicsikart behatárolt magyar oktatói helyek, a MOGYE vezetése által is támogatott Tudományos Diákköri Konferencia, egyre javuló kapcsolatok magyarországi orvosegyetemekkel, vendégtanár professzorok meghívásának rendszeresítése, korszerűbb könyvtár, a nemrég tatarozott egyetem parkjának fokozódó szépsége és a többi.
Kudarcok? A javuló lehetőségek ellenére a diákok érdeklődése változó, a minőségi és felszabadult oktatás gyakorta még várat magára, az elvándorlás csökkent ugyan, de még mindig jelentős (lásd: Ábrám Zoltán: Az erdélyi magyar orvosmigráció újabb hullámai, Korunk, 2011. április), a méltánytalanul alacsony fizetések és a korlátozott lehetőségek miatt nehéz oktatói pályára állítani a tehetséges végzetteket, az egyetemünkön tanuló magyarországi diákoknak a mai napig románul kell államvizsgázniuk stb., stb. Továbbá: a MOGYE szenátusa tehetetlenségénél fogva ma is leginkább szavazógépezet, mint értelmes vitafórum helyszíne.
Sikerek és kudarcok együttes eredménye, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ma egy olyan szekérhez hasonlítható, amelyet egyre több ló egyre több irányba húz, miközben az alig-alig halad előre, néhol akár téves irány felé veszi útját.
Az idén januárban megjelent legújabb tanügyi törvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozása által, hanem azt elő is írja (135. cikkely). Az egyetemi autonómia nyilván az alkotmányban garantált jog marad, ám az egyetemi szenátusnak a döntéseit a törvény szellemében kell meghoznia (123. cikkely).
A tanügyi törvény hatályba lépését követően a MOGYE vezetőiből, szenátusi tagjaiból külön román és külön magyar munkacsoport alakult meg, amelyek az egyetemi charta (belső működési szabályzat) új formáján dolgoztak. Előbbit a román rektorhelyettes, utóbbit prof. dr. Szabó Béla dékánhelyettes irányított, és jelentős szerepet vállalt benne dr. Szilágyi Tibor professzor. A megbeszélések és egyeztetések beindulásáról és menetéről a magyar oktatók két alkalommal értesülhettek, amikor a dékánhelyettes összehívta őket. Bár a szenátus időközben megtartott gyűlésein a kérdés nem került még említésre sem, a kompromisszum körvonalazódni látszott, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (departament) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, amikor június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz tartoznak.
A június 9-i szenátusi gyűlésen akkor támadtak kételyek egyesekben, amikor a szeptemberi licencvizsga szabályzatának elfogadásakor az egyetem vezetősége elzárkózott az új tanügyi törvény átal lehetővé váló magyar nyelvű államvizsgavédés lehetőségétől, arra utalva, hogy a chartát majd úgyis módosítani lehet, amikor időszerűvé válik.
Egy hétre rá, június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatot a jelenlegi állapotában nem sikerülne akkreditálni, és ez veszélyeztetné az egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől, és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést sem jelentett az addigi állapothoz képest. Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ra újrahívott szenátusi gyűlést sem erősítették meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú egyetemi szenátus 13 magyar tagja távolmaradt, és így a kétharmados többségre nem volt lehetőség, a chartatervezetet megszavazták, és – ezúttal az új tanügyi törvény szellemében – közvitára bocsátották, azaz egy hónapon át az egyetem honlapján megtekinthető volt bárki számára.
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyminiszterhez címzett levelükben a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek, felhíva a figyelmet a törvény szellemiségének a megtagadására és a törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában.
A beadványra válaszként, a tanügyminiszter a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttséget fogadta, és leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében. A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős, amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hivatott szenátusi gyűlést július 22-re tűzte ki a vezetőség. A pártfegyelem azt diktálta, hogy amíg a vakációzó magyar diákok mindnyájan távolmaradtak, addig a szenátus román diáktagjai a tanárok képviselőivel együtt teljes létszámban jelen voltak. Ráadásul az egyik elhunyt szenátusi tag helyére mindjárt új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették érvényesíteni. És bár e gyűlés törvényességéről is kötekedni lehetne, mindez értelmetlen, hiszen bebizonyították, hogy megvan a kétharmad, ha szükséges.
A szenátusi gyűlés jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (azaz leginkább beszűkítésének) a megvitatását a legvégére hagyták. Bár elkezdődtek a szabadságolások, az egyetemi életnek folytatódnia kell ősszel, és azt nem lenne etikus bojkottálni: elfogadtuk hát az oktatási szabályzatot, a nyugdíjazandó professzorok tevékenysége meghosszabbítására vonatkozó lehetőségeket és feltételeket, az új tanévben induló mesterképző oktatási formákat, sőt a charta részeként, kiegészítéseként a három prorektori tisztség leosztását, valamint a választási szabályzatot is. Néhol egy-egy tartózkodással, ellenszavazattal, ám többnyire az évek óta megszokott szavazógépezeti stílusban.
A szenátusi gyűlés már négy órája tartott, amikor az új egyetemi charta megvitatása, a magyar oktatók és egy szenátusi tag által benyújtott módosító javaslatok megbeszélése következett. Miközben az ásványvizes palackok némelyikébe sárga rózsa került – magyar civil kezdeményezésre gyűlés előtt minden szenátusi tag kapott egy szálat, de a többség nem vette át –, és az asztalon virítottak a rózsaszállal együtt járó zöld cetlik a János apostoli idézettel: "Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.".
A rektor mindannyiunk tudomására hozta, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, és ennek érdekében "szimulálásra lenne szükség", tehát akarják, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani. Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, az előrelépések és a kutatási eredmények kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek?)
Végül szavazásra került sor. Egy olyan egyetemi chartáról, amelyben nyoma sincs a magyar tagozat, sőt még az annyit vitatott magyar vonal létrehozásának sem (amikor az előbbit elvetették, még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy legalább az utóbbiban gondolkodjunk). Egy olyan szabályzatról, amely említést sem tesz magyar nyelvű gyakorlatról, államvizsgáról, mesterképzésről, doktorálásról, bár a tanügyi törvény szabad utat nyit előttük.
Egy olyan dokumentum került terítékre, amely az eddigihez képést visszalépést jelent. Hiszen a chartát kiegészítő választási szabályzatban a román fél még azt az eddig gyakorlatban levő gesztust sem teszi meg, miszerint a kari tanácsba beválasztott tagokat külön választják meg a román és magyar oktatók, onnan kezdve viszont mindenki szavaz román és magyar szenátusi tagokra és tisztségviselőkre. Tehát: amíg eddig a magyar oktatók saját képviselőiket juttatták tovább, akik közül a román többség választotta meg például a magyar rektorhelyettest, addig az új szabályzat szerint bárki jelöltetheti magát, és a gyakorlatban majd a kétharmados többséget élvező románság dönt. Pédául arról, hogy a MOGYE szenátusa magyar oktatói közé ne olyan jámbor, saját lelkiismeretükkel küszködő, jóindulatú és ügyszerető képviselők kerüljenek, hanem leginkább "bólogató jánosok".
Mi más maradhatott hátra a maratoni és ominózus szenátusi gyűlés utolsó mozzanataként: a rektorhelyettes kivételével a jelen levő magyar szenátusi tagok felálltak, és a terem elhagyására készülődtek. Távozásig még végig kellett hallgatnunk a rektori útmutatásokat, az alapos fejmosást és az igazolatlan távolmaradások miatt esedékes kizárás lehetőségét. A rektorhelyettes, akinek legmagasabb magyar tisztségviselőként egyetlen hozzászólása sem volt egész szenátusi gyűlésen, két perc múlva hagyta el a termet. Kommentár nélkül...
Hiteles tájékoztatásom talán igen hosszúra sikeredett, de a MOGYE szenátusa magyar oktatói nevében tisztáznom kell: a magunk részéről minden lehetségeset megtettünk, ennyire tellett, és immár a helyzet meghaladott bennünket.
A tanügyi törvény értelmében a tanügyminisztérium átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. Tehát innen kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére.
Amennyiben viszont nem történik előrelépés, ne csodálkozzanak, ha az idén tandíjas helyekre be nem jutó potenciális orvostanhallgatók és családtagjaik, a nagyszerűnek beharangozott, ám csapnivalóan alkalmazott törvények szenvedő alanyai nemcsak most, hanem a választások idején is kiábrándultak lesznek.
Mivel a fenti történet személyes és közösségi csalódottságról szól, legalább említenem kell saját hibáinkat, széthúzásunkat, helyenként egyéni és nem közösségi érdekérvényesítésünket. Sajnos, húsz év távlatában még mindig nincs egy egységes, pozitívabb jövőképet előrevetítő stratégia az erdélyi (marosvásárhelyi) orvosképzés ügyében.
Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret.
Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár,
a MOGYE szenátusának tagja. Népújság (Marosvásárhely)

RMDSZ és egyházi partnerség a népszámlálás népszerűsítésében
Partneri megállapodást írt alá a magyar történelmi egyházakkal a Bihar megyei RMDSZ az októberi népszámlálás és lakásösszeírás népszerűsítéséről és lebonyolításáról. Fodor József a római katolikus püspökség püspöki helynöke, Dénes István, a Királyhágó-melléki Református Egyházmegye lelkésze, valamint Buzogány-Csoma István, a Bihar megyei unitárius egyház részéről valamint a bihari RMDSZ képviselői újságírók jelenlétében írták alá az együttműködési megállapodást.
„A magyarság számára fontos, hogy a népszámlálás minél jobb körülmények között történjen, és az emberek anyanyelvükön adhassák meg a pontos választ minden kérdésre” - nyilatkozta a csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó Ödön. „Amikor templomba mennek az emberek, a lelkészek elmondják nekik, hogy októberben népszámlálás lesz, és arra ösztönzik őket, hogy jelentkezzenek számlálóbiztosoknak, illetve hogy engedjék be a házaikba a számlálóbiztosokat, és válaszoljanak helyesen a kérdésekre” - fejtette ki a Bihar megyei RMDSZ-vezető.
„A korábbi összeírásokkor, 2002-ben engem meg sem kerestek a számlálóbiztosok. Márpedig, ha a püspökség plébánosát sem találják meg, hogy bízzunk a népszámlálás eredményeiben?” - mondta Fodor József római katolikus püspöki helynök mintegy magyarázatként arra, miért kell az egyházaknak részt venniük a népszámlálás népszerűsítésében. A három egyház képviselői ugyanakkor elmondták, hogy egyházaik számára a népszámlálás arra is alkalmat ad, hogy ellenőrizzék a hozzájuk tartozó hívek létszámát.
„A nagyváradi római katolikus püspökség legutóbbi hivatalos statisztikája 1896-ban készült. Azóta nagyon sok idő eltelt, és rengeteg minden változott. Tudjuk, hogy évente 400-500 lélekkel csökken a híveink száma, s ez fájdalmas valóság. Azt hiszem, most már százezer hívünk sincsen” - mondta Fodor. Azt is megjegyezte, hogy nem etnikai alapon értékeli a népszámlálást, hiszen a nagyváradi püspökséghez tartozó római katolikus hívek között nem csak magyar nemzetiségűek vannak. „Amikor legutóbb házasságkötéseket celebráltam, a menyasszony és a vőlegény, illetve valamelyikük román nemzetiségű római katolikus volt” - mondta.
A Királyhágó-melléki Református Egyházkerületet illetően Dénes István elmondta, 168 000 lélek szerepel a nyilvántartásokban, a Bihar megyei unitárius egyház pedig, Buzogány-Csoma István lelkész szerint 600 hívet pásztorol.
Szabó Ödön szerint elképzelhető, hogy a szövetség megyei szervezete és a történelmi magyar egyházak közötti együttműködés példáját más, magyar lakta megyékben is követni fogják. Hozzátette: az államnak is érdeke a népszámlálás megfelelő lebonyolítása, és hogy a lakosság tájékozott legyen, helyes válaszokat adjon a számlálóbiztosoknak.
Romániában október 20–31. között tartják a népszámlálást és lakásösszeírást. 2011-ben először az összes EU-tagállamban ugyanabban az évben szerveztek népszámlálást. Romániában többek között az egyházak szempontjából azért is fontos a felmérés, mert azok a hívek száma szerint kapnak állami támogatást. Krónika (Kolozsvár)

A rend helyreállítására szólít fel az EMNT
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Elnöksége határozottan felszólítja Kelemen Hunor szakminisztert, valamint az általa vezetett RMDSZ-t, hogy vegyék elejét magyar épített örökségünk, valamint Kolozsvár természeti öröksége további károsításának, és hatékonyan járuljanak hozzá az e téren kívánatos törvényes rend helyreállításához. Szerkesztőségünkbe eljuttatott tegnapi közleményében az EMNT balkáninak nevezi azt az attitűdöt, amelynek jegyében a megyei illetékes hatóság elutasító szakvéleményét és határozatát felülbírálva, az Országos Műemlékvédelmi Bizottság zöld utat adott a kolozsvári Kétágú templom mögötti terület Románia törvényeivel ütköző beépítésének.
Ennél is sajnálatosabb, hogy az országos műemlékvédelmi törvényeket, valamint a város zöldövezeteire vonatkozó előírásokat sértő engedélyt – valószínűleg politikai nyomásnak engedve – a kulturális tárca magyar vezetője, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök írta alá, utóbb maga is beismervén, hogy súlyos hibát követett el ezáltal” – áll a közleményben, amely arra is felhívja a figyelmet: az Alsóvárosi Református Egyházközségtől a kommunista diktatúra idején elkobzott ősi terület-tulajdon ügye, közel két évtizednyi hasztalan pereskedést követően, jelenleg a Strasbourgi Nemzetközi Bíróság asztalán található.
Ennek ellenére – állapítják meg –, a munkagépek már felvonultak a templom kertjében, és Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének oktatásügyi alelnökének cinkos közreműködésével, – aki ez ügyben a fenyegetéstől és a nyomásgyakorlás egyéb eszközeinek használatától sem riadt vissza – egy újabb, a bukaresti Cathedral Plazáéhoz hasonló botrány van kialakulóban a „kincses Kolozsváron”, az Erdélyi Református Egyház rovására, az érintett alsóvárosi gyülekezet bénult beletörődésével.
Intézkedett a minisztérium
A kolozsvári Kétágú templom mögötti területen folyó munkálatok, azaz a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség új székhelye építésének leállítása kapcsán Hegedűs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa lapunknak a következőket nyilatkozta: – Hétfőn kiküldtük a Megyei Kulturális Igazgatóság régész munkatársát az építkezésre, ahol a szakember megállapította, hogy ott fontos római kori és középkori régészeti leletek vannak. Ezért kedd reggel átiratot küldtünk a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségre és az építkezést végző céghez, amelyben elrendeltük az építkezés leállítását – mondta Hegedűs. Megtudtuk: a most elvégzendő régészeti kutatás alapján jelentés készül, és annak függvényében a minisztérium dönt ez ügyben. – Nagy valószínűséggel változtatni kell majd a kivitelezési terven – vélte a minisztériumi tanácsos. 
NAGY-HINTÓS Diana. Szabadság (Kolozsvár)

Verespatak: az akadémia is ellenez, Kelemen magyarázkodik
A Román Tudományos Akadémia elnöksége megerősítette korábban meghozott döntését, miszerint ellenzi a verespataki ciántechnológiás aranybánya-beruházást. Kelemen Hunor kulturális miniszter szerint a verespataki kulturális örökség tönkremegy, ha nem kötik meg a megállapodást, miszerint a beruházó 140 millió dollárt költ műemlékvédelemre.
Az akadémia elnöksége felkérte a hatóságokat, teljes felelősséggel elemezzék a beruházási terv hatásait úgy, hogy az ország érdekei ne sérüljenek. Az akadémia fenntartja aggodalmát a terv közép- és hosszútávon fennálló lehetséges következményeivel és kockázataival kapcsolatban. A testület azt követően ismertette döntését, hogy a beruházás mellett foglalt állást három román akadémikus. A testület ezért leszögezte: ők csak magánvéleményüket fejtették ki, és álláspontjukat nem támogatja a Román Tudományos Akadémia tagjainak nagy többsége. A tudományos testület szerint a verespataki bányaberuházás ügyében népszavazást kellene tartani. Az akadémia már 2009-ben kifejtette, hogy a beruházás nem közérdekű, ezért nem indokolhatók a kitermeléssel együtt járó negatív hatások és kockázatok.
Kelemen Hunor a Mediafax hírügynökségnek kifejtette, a Kirnyik-hegység régészeti mentesítési bizonylatának jóváhagyása még nem jelenti azt, hogy a beruházás meg is valósul. Ennek ellenére a megállapodás szerint a vállalat komoly pénzösszeget költ a kulturális örökség megmentésére. Kelemen újabban 140 millió dollárról beszélt, noha az általa vezetett minisztérium által a mentesítési bizonylat kibocsátásáról szóló közlemény még csak 70 millió dollárról tett említést. E szerint a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) 70 milliót költ a verespataki kulturális örökség megmentésére. Emellett létrehoznak egy másik 70 millió dollár értékű alapot is, amelyből a minisztérium más, országos érdekeltségű műemlékeket javít fel. A mentesítési bizonylat biztosítja a verespataki régészeti és építészeti örökség 80 százalékának megmentését, a ugyanakkor a Kirnyik-hegységben lévő értékes római kori leletek megsemmisülnének.
Az interjúban Kelemen arról biztosította a lakosságot: a beruházó nem kapja meg a kitermelési engedélyt, ha a legcsekélyebb kétely is felmerül azzal kapcsolatban, hogy a beruházás veszélyes az egészségre és a környezetre. Kelemen szerint a kulturális miniszternek joga van személyesen leállítani a beruházást abban az esetben is, ha az RMGC nem hajlandó kifizetni az örökségvédelemre megígért összeget.
A miniszter szerint a verespataki kulturális és régészeti örökség pusztulásra lenne ítélve, ha nem lépnek közbe most, és nem fogadják el a beruházó által felkínált alkut, sőt azt is kijelentette: a kulturális örökség megmentésének nincs köze a ciántechnológiával kapcsolatos vitához, vagyis szerinte még nem biztos, hogy a beruházó megkapja a kitermelési engedélyt annak ellenére, hogy a régészeti mentesítés értelmében a beruházónak 140 millió dollárt kell fizetnie. Hangsúlyozta: a beruházás engedélyezéséről nem az RMDSZ-nek, hanem a kormánykoalíciónak és a kormánynak kell döntenie.
A Kirnyik-hegység régészeti mentesítési bizonylatának kibocsátása miatt civil szervezetek úgynevezett Hunoriádát indítottak, és tüntetéssorozatot hirdettek a kulturális miniszter ellen. Ők a lemondását követelik a mentesítési bizonylat kibocsátása miatt. A kulturális szaktárca döntését Eckstein-Kovács Péter, Traian Băsescu államfő tanácsadója is bírálta, aki RMDSZ-tagként annak a véleményének adott hangot, hogy Kelemennek a kulturális örökségnek nem csak a 80 százalékát, hanem 100 százalékát köteles megóvni.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)

Băsescutól „védik” Csekét
Megvédte Cseke Attila egészségügyi minisztert a Traian Băsescu államfő részéről elhangzott vádakkal szemben Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. Szerinte az RMDSZ-es tárcavezető tisztességesen végzi munkáját, mélyreható egészségügyi reformot hajtott végre, ezért nem látja okát annak, hogy felelősségre vonják.
A köztévének adott hétfő esti interjúban az államfő többek között arról is beszámolt, hogy négyszemközti beszélgetésen egyeztetett Emil Boc miniszterelnökkel arról, hogy az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) közötti konfliktust miképpen lehetne feloldani.
„Vagy megegyeznek, vagy mindketten mennek útjukra” – fenyegetőzött Băsescu, aki szerint 2010 végén a kormány 2,5 milliárd lejt volt kénytelen átirányítani más területekről azért, hogy az egészségügyben felhalmozódott adósságokat törlessze. „Azóta újabb 2 milliárd gyűlt fel, ez nem mehet így tovább” – fogalmazott az államfő.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a megoldást Cseke Attila egészségügyi miniszter menesztése jelentené-e, Băsescu elmondta, ez a megközelítés nem vezetne eredményre, ugyanis Cseke lemondatásával az RMDSZ nem értene egyet, és a koalíció is veszélybe kerülne.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a problémát a szaktárca és az egészségbiztosítási pénztár közötti tisztázatlan jogi viszony okozza. „El kell végre dönteni, hogy a CNAS betagozódik-e a minisztériumba, és akkor a tárcavezető felel a biztosítópénztárnál tapasztalt pazarlásért, vagy két külön intézményként kezeljük őket. Most mindenki az egészségügyi minisztertől várja a megoldást, de a szakterületre szánt összegek jelentős hányadát a CNAS költi el” – fogalmazott Kelemen. Hozzátette: az RMDSZ és a koalíció azon az állásponton van, hogy semmi ok nincs arra, hogy Cseke Attilát felelősségre vonják.
Az érintett RMDSZ-es tárcavezető tegnapi közleményében „tartalmas és hasznos tárgyalásnak” minősítette azt a találkozóját, amelyen a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Jeffrey Franks vezette küldöttségének bemutatta az elmúlt egy év és hét hónap reformintézkedéseit.
„A mandátumom alatt végrehajtott reformokról minden kormány és minden egészségügyi miniszter beszélt az elmúlt 15 évben, azonban gyakorlatba ültetni ezeket senkinek sem sikerült. Azokról, a rendszer reformja szempontjából szükséges lépésekről beszélek, mint a kórházak decentralizációja és átszervezése, a betegszabadságolások terén bevezetett szigorítások, amelyek kivétel nélkül az egészségügyi rendszer hatékonyabb működéséhez járulnak hozzá” – mondta el Cseke Attila.
Hozzátette: a reformintézkedésekkel párhuzamosan feltétlenül szükséges a pénzügyi hozzájárulás annak érdekében, hogy a továbbiakban a reform folytatásának szükségességét a lakosság is elfogadja. „Azt várom el, hogy azokon a területeken, ahol fontos reformok végrehajtására került sor, így az egészségügyben is, a következő költségvetés-kiegészítéskor prioritás legyen az anyagi erőforrások kiutalása” – foglalta össze az RMDSZ-es tárcavezető.
A miniszter leszögezte, nincs személyes konfliktusa Lucian Duţă CNAS-elnökkel, az egészségügyi rendszer jelenlegi felépítésének menedzsmentje okoz feszültséget a tárca és az egészségbiztosítási pénztár között.
„Az egészségügyi rendszer nem működhet hatékonyan, ha két különálló intézménynek vannak fontos hatáskörei. A CNAS az egészségügyi költségvetés 82 százalékát kezeli, a fennmaradó 18 százalékot pedig a minisztérium. A két intézmény között nincs alárendeltségi viszony, a gondok nagy többsége a CNAS tevékenységéből adódik, mégis mindenért az Egészségügyi Minisztériumot és a minisztert tartják felelősnek. Nekünk ezt a rendszert kellene átalakítani és mindent meg kell tennünk egy egységes és hatékony menedzsment bevezetéséért” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter. Új Magyar Szó (Bukarest)

Strasbourgba viszik a könyvtárügyet
A brassói táblabíróságnak a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére 2008-ban kiírt versenyvizsgát megsemmisítő végzésével nem értenek egyet, de tiszteletben tartják azt, mondotta Tamás Sándor a megyei tanács tegnapi soros ülésén. Az elnök hozzátette, az ügyet a strasbourgi emberi jogi bíróságra viszik.
A román igazságszolgáltatás követelményeinek eleget téve, a testület többségi szavazattal tudomásul vette a Szonda Szabolcs igazgatói tisztségbe való kinevezését semmissé nyilvánító határozatot, ugyanakkor megbízta Hollanda Andrea osztályvezetőt az igazgatói teendők időleges ellátásával. Az intézményfenntartó önkormányzat új versenyvizsgát hirdet a tisztség betöltésére. A téma kapcsán mindhárom frakció képviselői kifejtették nézeteiket.
Az elnök ismertette a történteket, hogy Dan Tănasă és Codrin Munteanu volt prefektus megtámadta a tanácshatározatot, mert feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete. Hangsúlyozta, nem magyar nemzetiséget kértek, csupán azt, hogy egy 75 százalékban magyarok lakta megyében, egy 85 százalékban magyarok által látogatott, többségében magyar könyvállománnyal rendelkező könyvtár igazgatója ismerje a helyi többség nyelvét. Bosszantja, de nem lepi meg az állapot, hogy Románia mai napig nem érte el a demokrácia megfelelő szintjét. Említette, Románia 1995-ben aláírta a kisebbségi nyelvek európai chartáját, s a hazai könyvtárügyi törvény is megengedő. Eltévesztették a címezettet, ha azt gondolják, hogy meg fogunk hátrálni – hangoztatta Tamás Sándor. Kulcsár-Terza József, az MPP-frakció vezetője elfogadhatatlannak nevezte a táblabírósági döntést, jelesül azt, hogy Székelyföldön egy könyvtárigazgatónak nem lehet feltételül szabni, ismerje a magyar nyelvet. Párttársa, Fazakas Tibor egyenesen úgy fogalmazott, hogy durva támadás érte a székelyföldi, háromszéki magyarságot, s kíváncsi volt a román kollégák véleményére. Sabin Calinic szerint az igazságszolgáltatás helyesen döntött. Ő is úgy véli, a kitéttel diszkriminálták a magyar nyelvet nem ismerőket, mert ők eleve ki voltak zárva a vizsgáról. Ioan Solomon tanácstag furcsállta: hogy nem értik meg, ha az igazságszolgáltatás összes foka úgy vélte, hogy diszkrimináció történt, akkor ez a valóság. Értsék meg, ez a könyvtár romániai megyében van, és román állampolgárok látogatják! A tanácselnök ekkor jelentette be, hogy Strasbourgba viszik az ügyet. Baka Mátyás RMDSZ-es képviselő a román kollégáknak célozva mondta, a hazai igazságszolgáltatás minőségét mutatja az a rengeteg ügy, amely az európai bíróságra került.
Új versenyvizsga kiírásáról is döntött a testület. Az igazgatójelöltnek feltételül szabták, hogy egyetemi végzettsége, mesteri fokozata vagy egyetem utáni szakképesítése legyen, a művelődési minisztérium által elismert kulturális menedzseri képesítéssel rendelkezzék, legyen szakmai múltja, s ismerjen uniós nyelveket. Utóbbi kitét vitát váltott ki. Az előterjesztés szerint az Európai Unióban hivatalos három nyelv ismeretét követelték volna meg. Tamás Sándor azt javasolta, a követelményt a román és még két, EU-ban hivatalos nyelvre módosítsák, hogy ne adjanak felületet újabb támadásra. Pró és kontra vélemények hangzottak el. Többen említették, ha már diszkriminációról van szó, ez a kitét is diszkriminál, hiszen a versenyvizsgán az EU polgárai vehetnek részt, s jókora hányaduk nem ismeri a magyar nyelvet. Baka Mátyás azzal érvelt, hogy Craiován minden bizonnyal nem kérnék a román nyelv ismeretét, mert aki Romániában érettségizett, értelemszerűen vizsgázott az állam nyelvéből. Végül tizenegy tartózkodás mellett többségi szavazattal a román és két EU-s nyelv ismerete lesz kötelező.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László EMNT-elnök a néppárt elutasításáról, az aláírások ellenőrzéséről, az erdélyi örökség védelméről – INTERJÚ
Nem hiszem, hogy egyesek rövid távú belpolitikai érdekei miatt nekünk kellene lemondanunk azokról az értékekről, amelyekért 1989-ben sokak életüket áldozták – nyilatkozta Tőkés László a Krónikának az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének elutasítása kapcsán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint semmi okuk kételkedni aláírásgyűjtőik megbízhatóságában, és nemtelen sajtóhadjáratnak tartja az EMNP-aláírások hitelességét megkérdőjelező állításokat. Az Európai Parlament alelnöke szégyennek nevezi a verespataki bányaprojektre és a kolozsvári Kétágú templom körüli építkezésre kiadott engedélyt.
Hogyan kommentálja a Bukaresti Törvényszéknek az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése elutasításáról szóló indoklását, miszerint az EMNP nem a nemzeti érdekek képviseletét, hanem csupán egy közösség érdekképviseletét tűzte ki célul?
– Az indoklás egészen abszurd. Azt sejtettük, hogy nem lesz éppenséggel kényelmes sétagalopp egy olyan politikai alakulat bejegyeztetése, mely nem képezi integráns részét a Dâmboviţa-parti „kéz kezet mos” típusú politikai-gazdasági rendszernek – tehát nem zsarolható és nem megvásárolható –, viszont erre, a demokratikus többpártrendszer lényegét tagadó, cinikus elutasításra nem számítottunk. Az ugyanis a maga módján talán megérthető, hogy – a bíró szerint – az erdélyi magyarság szülőföldjén való boldogulása és „komfortérzete” nem kifejezetten „román nemzeti érdek”. Ezzel szemben viszont a pártos hovatartozás mióta számít inkább „nemzeti érdek”-kategóriának? Mióta liberális, konzervatív, demokrata, szocialista stb. egy egész nemzet? Ez a bírói argumentáció a közérdeken és a sokszínűségen alapuló, egységesülő Európában egészen egyszerűen értelmezhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ugyanakkor súlyosan magyarellenes, kizárólagos és diszkriminatív.
– Ezek után milyen lépésre készülnek? Nem merült fel, hogy esetleg változtassanak a párt kifogásolt alapszabályán vagy elnevezésén?
– Fellebbezünk, ehhez kétség sem fér. De nem hiszem, hogy egyesek rövid távú belpolitikai érdekei miatt nekünk kellene lemondanunk azokról az értékekről – demokrácia, többpártrendszer, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága –, amelyekért 1989 szabadító karácsonyán sokak életüket áldozták, és amelyekben hittünk akkor, amikor közösen elkezdtük építeni a szabad Romániát, és amelyek erdélyi magyarságunk számára is az egyetlen életesélyt és kibontakozási lehetőséget kínálták.
– A bukaresti Jurnalul Naţional és az Új Magyar Szó napilapok nevük elhallgatását kérő grafológusokra hivatkozva azt állítják, hogy az EMNP bejegyzését támogató aláírások hamisak. Ez ügyben egy magánszemély feljelentést is tett az ügyészségen. Mi a véleménye az aláírások hitelességét megkérdőjelező állításokról?
– Semmi okunk kételkedni az aláírásgyűjtőink megbízhatóságában. Az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezői az aláírások ellenőrzése terén is minden lehetőt megtettek. Ez az egész nemtelen sajtóhadjárat, illetve a magyar–román sajtókommandó akciózása az EMNP bejegyzésének a megakasztását célozhatja, hiszen amíg nyomozás folyik, addig a bejegyzési kérésünket akár fel is függeszthetik. Azt azonban alig hinném, hogy a bíróságon bárki is tarthatónak gondolná az első fokon megfogalmazott bírói elutasítást, következésképpen minden lehetséges eszközt bevetnek annak céljából, hogy a néppárt minél később léphessen a porondra. Ezen túlmenően, én inkább magát a történetet tartom szimptomatikusnak. Kezdődött azzal, hogy miközben az RMDSZ potentátjai úton-útfélen azt nyilatkozták, hogy ők nem fogják akadályozni az EMNP bejegyzését, ezenközben Kelemen Hunor szövetségi elnök közvetlen munkatársa, Novák Levente és az RMDSZ bukaresti szervezetének elnöke, Budai Richárd, strómanként egy hevesen magyarellenesnek bizonyuló bukaresti ügyvédet felhasználva, pártos célzatossággal aláírási listáink ellenőrzésébe fogtak. Majd minekutána ezáltal első fokon nem sikerült megakadályozniuk az EMNP bejegyzését, aláírási íveinket „véletlenül” befújta a szél két újság ablakán. Az elvtársi összefogással készült román–magyar sajtóankét diszkrét bája, hogy a magyarbarátsággal aligha vádolható Jurnalul Naţional, valamint az RMDSZ szócsöveként működő újság szállott rá a témára. Igazán jó gyomorra vall öszszefeküdni saját gyalázóinkkal… A romániai abszurdhoz az is hozzátartozik, hogy az Új Magyar Szó főszerkesztője, „a sajtószabadság elkötelezett bajnoka” nem Európa legdiszkriminatívabb párttörvénye ellen emeli fel a szavát, vagy nem a kolozsvári Kétágú templom körül történteket vizsgálja, hanem egy magyargyűlöletéről hírhedt napilappal karöltve inszinuál csalást. Mindez igencsak sokat elárul a bukaresti morálról és „érdekérvényesítésről”…
– A román sajtó és a bukaresti pártok egy része hazaárulónak kiáltotta ki amiatt, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen kijelentette: Bukarestnek jogokat, autonómiát kell biztosítania a magyarok számára a Trianonban elvesztett területek fejében. Mit szól azokhoz a vélekedésekhez, miszerint Romániában megválasztott európai parlamenti képviselőként a kisebbségi jogokat nem követelheti Magyarország területvesztésére hivatkozva?
– Talán Ovidiu Pecican írta ennek kapcsán, hogy el kellene fogadnom: én nem Magyarország, hanem Románia „hőse” vagyok. Külön köszönöm a professzor úrnak, hogy emlékeztette az olvasókat Temesvárra és a kezdetekre, hiszen akkoriban éppen az volt a közös nevező, hogy mind a magyaroknak, mind a románoknak otthon kellene érezniük magukat saját hazájukban és Európában. Formailag ez a folyamat el is kezdődött, tartalmilag viszont éppen ez a hazaárulási vád mutatja, hogy mennyire az elején vagyunk még a megbékélésnek. Tusnádfürdőn a magyar nemzet és a román nemzet közötti párbeszédet szorgalmaztam, és egyben azt hangsúlyoztam, hogy nem a többség és a kisebbség párbeszédére, hanem az egyenrangú nemzetek közötti szóértésre volna szükségünk – hiszen erről szól Európa. A képlet világos és – viszonylag – egyszerű. Az anyaország „felelősséget visel” az elszakított nemzetrészekért – ez áll az új alkotmányban –, hiszen azok is alkotórészei a nemzetnek. Márpedig hogyha a nemzet területeket vesztett – és kicsoda tagadhatná ezt? –, akkor igenis helye van a méltányos rendezésnek, éspedig annak, hogy Európában általánosan elfogadott jogok biztosításával kompenzálják a jogfosztással járt területvesztést. Ennél mi sem természetesebb… De akár fordíthatunk is a nézőponton. Romániának is jól felfogott érdeke, hogy minél inkább magához kapcsolja a területén élő nemzeti közösségeket.
Demográfiai hullámvölgyben vagyunk, rengeteg román költözik el végérvényesen országunkból. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a maradók – márpedig mi, magyarok különösképpen hűségesek vagyunk szülőföldünkhöz – hogyan viszonyulnak a nehéz gazdasági helyzetbe került államukhoz. Korbáccsal és hatalmi szóval hazaszeretetet parancsolni nem a legszerencsésebb. Tehát Pecican professzor úrnak és az általam igen tisztelt, józanabb román véleményformálóknak talán ezt kellene elmagyarázniuk a politikai jövőkép híján magyargyűlöletre hergelt választók számára: közös érdekünk, hogy velük együtt mi is itthon érezzük magunkat. Nekünk viszont ehhez arra van szükségünk, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. Nem magyarkodásból, hanem jövőnk érdekében; nem mellesleg pedig azért is, mert a mindenkori kormány képtelen kielégítően ellátni a feladatait – arról nem is beszélve, hogy a mostani csődközeli állapot kialakulásáért az egész bukaresti politikai osztályt felelősség terheli. Mi úgy gondoljuk, hogy magyarnak lenni Erdélyben is jó kell legyen – a közös teherviselés és a javak igazságos elosztása, a román–magyar jogegyenlőség jegyében. Ehhez kérünk eszközöket mindannyiunk érdekében. Addig is mindent megteszünk, ami rajtunk áll – erről szól példának okáért a Tusnádfürdőn bemutatott Mikó Imre-terv.
– Tusványoson a verespataki aranybányaprojekt régészeti mentesítési engedélyének kibocsátásával egy lapon emlegette a kolozsvári Kétágú református templom szomszédságában zajló építkezéssel kapcsolatban kirobbanó botrányt. Mi a közös az Ön által bírált két ügyben?
– A szégyen. Hogy magyar miniszterek ellenjegyzik az erdélyi – hangsúlyozom: közös – épített és természeti örökségünk rombolását. Ezért nem érdemes hatalmon lenni. Ha már a Valutaalapnál elzálogosították a jövőnket, legalább a múltunkat hagynák békén, vagy legalább védenék meg. Hiszen erre esküdtek fel, ezt vállalták! Ezzel szemben viszont képesek inkább bagóért eladni az egész örökségünket… Amit a Ceauşescu-diktatúra idején nagy nehezen mégiscsak sikerült megmentenünk, azt a sajátos román demokrácia mostani időszakában vesztegetnének el? Ezek után ne csodálkozzunk, hogyha fiataljaink többé egy csöppet sem bíznak a politikai osztályban, hiszen látják, érzékelik, hogy a közérdek helyett a rövid távú önérdek diktálja a bukaresti tempót. Ez pedig az egész ország számára káros, erdélyi magyarságunkra nézve pedig kifejezetten életveszélyes. Ezzel együtt egyes elöljáróink úrhatnámsága is visszataszító. Egészen friss fejlemény, hogy az említett törvénytelen építkezés élharcosa, az RMDSZ által odatett Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde tanárnő telefonon fenyegeti mindazokat, akik meg akarják akadályozni örökségünk elprédálását, mondván, hogy Bukarestből „elzáratja a pénzcsapokat”, ha nem hagyják annyiban. Gyalázat. Ezt mi aztán végképp nem hagyhatjuk annyiban.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Tizenkét európai fővárosban készülnek tüntetni a MOGYE-ért
Tizenkét európai főváros román nagykövetsége előtt készül csendes tüntetést szervezni a Marosvásárhelyen bejegyzett Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE). A nagyrészt orvosokból és egyetemi tanárokból álló civil szervezet arra a diszkriminációsorozatra kívánja felhívni a közvélemény figyelmét, amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyarságát sújtja.
Az akció főszervezője, Ádám Valérián ugyanakkor arra szeretné ösztönözni a tanintézet magyarságát, hogy a jelenlegi körülmények között október elsején ne kezdje el a 2011/12-es tanévet. Az egyetem volt diákja, aki jelenleg a RMOGYKE titkára, Marosvásárhelyen imával egybekötött főtéri körmenetet készül szervezni, melynek eszmei támogatására neves politikusokat, orvosprofesszorokat és pápai képviselőket próbál megnyerni. A városháza egyelőre nem hagyta jóvá az egyesület kérését, ennek ellenére Ádám nem mond le eredeti elképzeléséről. „Minden egyes megmozdulást a felebaráti szeretet jegyében szervezek. Éppen ezért mind az európai fővárosokban, mind a Marosvásárhely főterén felszólalók majd a békét fogják hirdetni. Így próbálunk igazságot teremteni Marosvásárhelynek” – fejtette ki a Krónikának Ádám Valérián. A szervezet titkára egyébként a múlt héten egy román, illetve magyar nyelvű bibliai idézettel tűzdelt rózsát nyújtott át az egyetem szenátusi tagjainak. Miután kiosztott huszonhat virágszálat, a gyűlésezni készülő egyetemvezetőség rendőrséggel tessékeltette ki a MOGYE épületéből a szenátus tagjait toleranciára intő Ádám Valériánt.
A felsőoktatási intézmény egykori diákjának gesztusa emlékezetes, ám hatástalan maradt: az intézmény többségben lévő román vezetői a magyarságra nézve kirekesztő, diszkriminatív chartát szavaztak meg. Néhány nappal később, Constantin Copotoiu rektor kezdeményezésére az általános orvosi karon mind a nyolcvan fizetéses helyet román diákoknak ítélték oda. A vonal alatt rekedt magyar felvételizők közül negyvenen csak a kormány beavatkozása után jutottak tandíjas helyekhez. Lapunk kíváncsi lett volna a RMOGYKE elnökének álláspontjára is, de Csiszár Anna Adrienn elzárkózott a sajtónyilvánosságtól.
„Nem nekünk való charta”
A napokban megszavazott új chartáról nyilatkozva, Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora a Krónikának úgy fogalmazott: „Az nem nekünk való! Visszalépést jelent, hisz rosszabb, mint a régi. Egyrészt nincs döntéshozatali jogunk, másrészt az új oktatási törvény által lehetővé tett tagozatalakítási lehetőséget startból kizárja” – sorolta a retrográd szellemben született új charta hátrányait az egyetem helyettes rektora. Nagy Örs szerint – aki egy nappal korábban azt állította, hogy az egyetem magyarsága egyelőre mindössze csatát vesztett, háborút nem – most már a politikának kell beavatkoznia a kérdés megoldásába. Az intézményvezető ismételten el szerette volna oszlatni azokat a kételyeket, melyeket a román nemzetiségű pedagógusok és diákliga-vezetők fogalmaztak meg, miszerint a magyarok a MOGYE kettészakítását tűzték ki célul. „A magyar tagozat létrehozása, az önállósodás semmiképp nem jelenti az egyetem kettéosztását” – szögezte le Nagy Örs.
Egyetlen járható út: az önállósodás
Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke, Benedek István szerint is minél előbb lépni kellene az egyetem ügyében: a MOGYE-n tanító professzor a magyar tagozat létrehozásában és annak önállósodásában látja az egyetlen megoldást. „Az a magyar tagozat, amelynek megkerülésével, a megkérdezése és beleegyezése nélkül a többségiek döntenek, halálra van ítélve. Ezért az egyetlen járható út a függetlenedés” – fejtette ki az orvos-politikus. Benedek arra is felhívta a figyelmet, hogy a többség diktatúrája nemcsak az egyetem magyarságának, hanem magának az intézménynek és a városnak is árt. Ugyanakkor a Copotoiu-féle vezetés, eddig törvényes köntösbe bújtatott, szintén magyarellenesnek vélt másik mozzanatára is felhívta a figyelmet. Benedek István emlékeztetett arra a kisebbséget érintő döntésre, melynek értelmében a tavasszal számos, európai hírnévnek örvendő idős professzort kényszerítettek nyugdíjba. „Miután az egyetem vezetősége megszabadult a számára kényelmetlen személyektől, most meghirdette, hogy az is maradhat, aki betöltötte a 65. életévét. Hát nem a magyar tagozat ellehetetlenítése ez is?” – tette fel a kérdést az egyetemi tanár.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Önálló magyar tagozat a MOGYE-n: közeledünk vagy távolodunk?
Az utóbbi időben a magyar közvélemény méltán sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével, azon aggodalmát fogalmazva meg, miszerint az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségek ellenére sincs előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén. A hiteles tájékoztatás és véleményformálás jegyében kötelességemnek érzem az alábbiak közlését, tisztázását.
Az 1989-es változásokat követő euforikus hangulat előrevetítette azt a jogos kisebbségi elvárást, miszerint az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé vált Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) valóban kialakuljon és önállóvá váljon a magyar tagozat. Az 1990. februári–márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom ezen törekvést befagyasztotta, kialakított egy ránk kényszerített status quót. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében fokozódott. Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán elérkezettnek tűnjön az idő a magyar tagozat létrehozása igényének az újabb felvetésére.
Az 1999 júliusában elfogadott tanügyi törvény ugyanis lehetőséget nyújtott önálló karok, kollégiumok létrehozására, valamint magánegyetemek alapítására a kisebbségek nyelvén. És miközben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen megerősödött a magyar nyelvű oktatás, és elkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása, az orvosin nem történt előrelépés. A politikusok hallgattak, mintha mostohagyermeküknek tekintették volna a marosvásárhelyi orvosi egyetemet, miközben a magyar oktatók többsége által 1999. november 19-én beterjesztett beadványt nem tűzte napirendjére az egyetemi szenátus. Alulírott a 2000. január 12-i szenátusi gyűlésen a beadvány sorsáról érdeklődött, mire az akkori rektor (tisztsége több mint tíz évvel túlélte a diktatúra bukását, talán egyedüliként Romániában) ingerült válaszában viccnek minősítette az egészet, majd következett a fejmosás.
Tandíjas helyekre száműzött magyar diákok
Akkori beadványunk így kezdődött: „Románia parlamentje, elfogadván az új tanügyi törvényt, a létező felsőoktatási intézményekben lehetővé tette a csoportok, tagozatok, karok és kollégiumok létrehozását a kisebbségek nyelvén....” Abszolút semmilyen előrelépés sem történt. Hacsak annyi nem, hogy 2000-ben választásokra került sor az egyetemen, új rektor és új román és magyar rektorhelyettes került a MOGYE élére. Néhány évvel később végre megszólaltak az RMDSZ-politikusok is. A PSD és az RMDSZ közötti 2003-as megállapodás értelmében megjelent az 1432. számú kormányhatározat, amely a 2004/2005-ös tanévtől külön beiskolázási számokat határozott meg a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára. A politikum mindezt sikeres áttörésnek tekintette, a valóságban azonban félmegoldás. Csak két negatív következményt említenék: 1. Mivel az adott keretszámban az utolsó magyar hallgató általában nagyobb médiával jutott be, az évek során több százra tehető azon hallgatók aránya, akiket a sikeresnek vélt kormányhatározat tandíjas helyekre „száműzött”. 2. Mivel a nehézkes és pontatlan szövegezésű kormányhatározat (talán akarattal) nem tesz külön említést tandíjmentes és tandíjas helyekről, ezért az egyetem vezetősége aközött lavírozhat, hogy a tandíjas helyeket vagy fele-fele arányban osztja szét a román és magyar diákok között, vagy a törvényre hivatkozva a média csökkenő sorrendjében. Ez történt az idei felvételin, és ennek „köszönhető”, hogy több tucat magyar diák elesett a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől.
Alulírott a beiskolázási számok kérdését, a marosvásárhelyi orvosegyetem helyzetét, a bizonytalan jövőképet, saját hibáinkat részletesen kielemezte A beiskolázási számoktól az önálló magyar tagozatig című írásában (Krónika, 2004. március 5–7.). De mi történt azóta, főleg az elmúlt hónapokban, hetekben, napokban? Az évek teltek, a magyar oktatás néhány írott rendelkezés és számos kompromisszum alapján fennállt, és a többnyire behatárolt keretek között működött tovább. A magyar oktatók alacsony aránya megmaradt, az újonnan létrehozott szakok zöme (kivétel az általános egészségügyi aszszisztensképzés és a bábaképzés) csak román nyelven indult és zajlik manapság is. Miközben a felsőoktatás megreformálására, a minőség követésére, az oktatók előléptetésére, az egyetem akkreditálására számos rendelkezés, határozat jelent meg. No, és 2008-tól beindult az angol nyelvű orvosképzés.
Eredmények? Hirtelen néhányat tallózok: apró kompromisszumokkal kicsikart, behatárolt magyar oktatói helyek, a MOGYE vezetése által is támogatott Tudományos Diákköri Konferencia, egyre javuló kapcsolatok magyarországi orvosegyetemekkel, vendégprofesszorok meghívásának rendszeresítése, korszerűbb könyvtár, az egyetem parkjának tatarozása és a többi. Kudarcok? A javuló lehetőségek ellenére a diákok érdeklődése változó, a minőségi és felszabadult oktatás gyakorta még várat magára, az elvándorlás csökkent ugyan, de még mindig jelentős (lásd: Ábrám Zoltán: Az erdélyi magyar orvosmigráció újabb hullámai, Korunk, 2011. április), a méltánytalanul alacsony fizetések és a korlátozott lehetőségek miatt nehéz oktatói pályára állítani a tehetséges végzetteket, az egyetemünkön tanuló magyarországi diákoknak a mai napig románul kell államvizsgázniuk stb., stb. Továbbá: a MOGYE szenátusa tehetetlenségénél fogva ma is leginkább szavazógépezet, mint az értelmes vitafórum helyszíne.
Több irányba húzott szekér
Sikerek és kudarcok együttes eredménye, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ma egy olyan szekérhez hasonlítható, amelyet egyre több ló egyre több irányba húz, miközben az alig-alig halad előre, néhol akár téves irányba veszi útját. Az idén januárban megjelent tanügyi törvény a MOGYE-t multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozása révén, hanem azt elő is írja (135. cikkely). Az egyetemi autonómia nyilván az alkotmányban garantált jog marad, ám az egyetemi szenátusnak a döntéseit a törvény szellemében kell meghoznia (123. cikkely). A tanügyi törvény hatálybalépését követően a MOGYE vezetőiből, szenátusi tagjaiból külön román és külön magyar munkacsoport alakult, amelyek az egyetemi charta (belső működési szabályzat) új formáján dolgoztak. Előbbit a román rektorhelyettes, utóbbit prof. dr. Szabó Béla dékánhelyettes irányította, és jelentős szerepet vállalt benne dr. Szilágyi Tibor professzor.
A megbeszélések és egyeztetések beindulásáról és menetéről a magyar oktatók két alkalommal értesülhettek, amikor a dékánhelyettes összehívta őket. Bár a szenátus időközben megtartott gyűlésein a kérdés nem került még említésre sem, a kompromisszum körvonalazódni látszott, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (departament) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, amikor június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz tartoznak. A június 9-i szenátusi gyűlésen akkor támadtak kételyek egyesekben, amikor a szeptemberi licencvizsga szabályzatának elfogadásakor az egyetem vezetősége elzárkózott az új tanügyi törvény által lehetővé váló magyar nyelvű államvizsgavédéstől, arra utalva, hogy a chartát majd úgyis módosítani lehet, amikor időszerűvé válik.
Egy hétre rá, június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatot a jelenlegi állapotában nem sikerülne akkreditálni, és ez veszélyeztetné az egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől, és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést sem jelentett az addigi állapothoz képest. Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ára újrahívott szenátusi gyűlést sem erősítették meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú egyetemi szenátus 13 magyar tagja távol maradt, és így a kétharmados többségre nem volt lehetőség, a chartatervezetet megszavazták, és – ezúttal az új tanügyi törvény szellemében – közvitára bocsátották, azaz egy hónapon át az egyetem honlapján megtekinthető volt bárki számára.
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyminiszterhez címzett levelükben a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek, felhívva a figyelmet a törvény szellemiségének a megtagadására és a törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában. A beadványra válaszként a tanügyminiszter a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttségét fogadta, és leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében. A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős, amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hívatott szenátusi gyűlést július 22-ére tűzte ki a vezetőség. A pártfegyelem azt diktálta, hogy amíg a vakációzó magyar diákok mindnyájan távol maradtak, addig a szenátus román diáktagjai a tanárok képviselőivel együtt teljes létszámban jelen voltak. Ráadásul az egyik elhunyt szenátusi tag helyére mindjárt új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették érvényesíteni. És bár e gyűlés törvényességéről is vitázni lehetne, mindez értelmetlen, hiszen bebizonyították, hogy megvan a kétharmad, ha szükséges.
Akarják, de nem lehetséges?
A szenátusi gyűlés jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (azaz leginkább beszűkítésének) a megvitatását a legvégére hagyták. Bár elkezdődtek a szabadságolások, az egyetemi életnek folytatódnia kell ősszel, és azt nem lenne etikus bojkottálni: elfogadtuk hát az oktatási szabályzatot, a nyugdíjazandó professzorok tevékenysége meghosszabbítására vonatkozó lehetőségeket és feltételeket, az új tanévben induló mesterképző oktatási formákat, sőt a charta részeként, kiegészítéseként a három prorektori tisztség leosztását, valamint a választási szabályzatot is. Néhol egy-egy tartózkodással, ellenszavazattal, ám többnyire az évek óta megszokott szavazógépezeti stílusban. A szenátusi gyűlés már négy órája tartott, amikor az új egyetemi charta megvitatása, a magyar oktatók és egy szenátusi tag által benyújtott módosító javaslatok megbeszélése következett. Miközben az ásványvizes palackok némelyikébe sárga rózsa került – magyar civil kezdeményezésre gyűlés előtt minden szenátusi tag kapott egy szálat, de a többség nem vette át –, és az asztalon virítottak a rózsaszállal együttjáró zöld cetlik a János apostoli idézettel: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.”
rektor mindannyiunk tudomására hozta, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, és ennek érdekében „szimulálásra lenne szükség”, tehát akarják, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani. Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, az előrelépések és a kutatási eredmények kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek?)
Végül szavazásra került sor. Egy olyan egyetemi chartáról, amelyben nyoma sincs a magyar tagozat, sőt még az annyit vitatott magyar vonal létrehozásának sem (amikor az előbbit elvetették, még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy legalább az utóbbiban gondolkodjunk). Egy olyan szabályzatról, amely említést sem tesz magyar nyelvű gyakorlatról, államvizsgáról, mesterképzésről, doktorálásról, bár a tanügyi törvény szabad utat nyit előttük. Egy olyan dokumentum került terítékre, amely az eddigihez képest visszalépést jelent. Hiszen a chartát kiegészítő választási szabályzatban a román fél még azt az eddig gyakorlatban levő gesztust sem teszi meg, miszerint a kari tanácsba beválasztott tagokat külön választják meg a román és magyar oktatók, onnan kezdve viszont mindenki szavaz román és magyar szenátusi tagokra és tisztségviselőkre. Tehát: amíg eddig a magyar oktatók saját képviselőiket juttatták tovább, akik közül a román többség választotta meg például a magyar rektorhelyettest, addig az új szabályzat szerint bárki jelöltetheti magát, és a gyakorlatban majd a kétharmados többséget élvező románság dönt. Például arról, hogy a MOGYE szenátusa magyar oktatói közé ne olyan jámbor, saját lelkiismeretükkel küszködő, jóindulatú és ügyszerető képviselők kerüljenek, hanem leginkább „bólogató Jánosok”. Mi más maradhatott hátra a maratoni és ominózus szenátusi gyűlés utolsó mozzanataként: a rektorhelyettes kivételével a jelen levő magyar szenátusi tagok felálltak, és a terem elhagyására készülődtek. Távozásig még végig kellett hallgatnunk a rektori útmutatásokat, az alapos fejmosást és az igazolatlan távolmaradások miatt esedékes kizárás lehetőségét. A rektorhelyettes, akinek legmagasabb magyar tisztségviselőként egyetlen hozzászólása sem volt egész szenátusi gyűlésen, két perc múlva hagyta el a termet. Kommentár nélkül...
A MOGYE szenátusa magyar oktatói nevében tisztáznom kell: a magunk részéről minden lehetségeset megtettünk, ennyire tellett, és immár a helyzet meghaladott bennünket. A tanügyi törvény értelmében a tanügyminisztérium átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. Tehát innen kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást, és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzésben. Amenynyiben viszont nem történik előrelépés, ne csodálkozzanak, ha az idén tandíjas helyekre be nem jutó potenciális orvostanhallgatók és családtagjaik, a nagyszerűnek beharangozott, ám csapnivalóan alkalmazott törvények szenvedő alanyai nemcsak most, hanem a választások idején is kiábrándultak lesznek. Mivel a fenti történet személyes és közösségi csalódottságról szól, legalább említenem kell saját hibáinkat, széthúzásunkat, helyenként egyéni és nem közösségi érdekérvényesítésünket. Sajnos, húsz év távlatában még mindig nincs egységes, pozitívabb jövőképet előrevetítő stratégia az erdélyi (marosvásárhelyi) orvosképzés ügyében.
Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret. Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár, a MOGYE szenátusának tagja. Krónika (Kolozsvár)

Sarmaság a két arcú község
Az Ady hepehupás, vén Szilágyságához való közeledésre még nem sok jel utal, mindössze hosszan elnyúló, észrevétlen emelkedők láttatják, hogy véget ért az Alföld síkja. Nagyvárad irányából rendszerint Szilágysomlyón át vezet az út Sarmaságra, de mi letérünk a Báthoriak, majd Károlyiak szép kastélyát rejtő Bályoknál, amely az „aranykorban” Ceauşescu, manapság a gazdasági elit vadászatairól vált inkább hírhedtté, mint híressé. Kémeren és Kárásztelken vezet át a részben aszfaltos, részben kaviccsal szórt kanyargós, legelők ölelte út, amelyet Szabó Ödön útjaként is emlegetnek az ottaniak, nem véletlenül, hisz a szilágysági származású Bihar megyei politikus közbenjárására tették a személygépkocsik számára is elfogadható állapotúvá. Az ily módon megnyirbált távolság jócskán lerövidül, a kikerült Magura hegy csupán kaszálóvá szelídülve kísér. Valamikor az átkos utolsó éveiben jártam errefelé, jóleső érzés kerít hatalmába, amint „rápattanunk” a falut érintő, Zilahot Szatmárral összekötő kiváló minőségű aszfaltútra. A vidékkel nem fukarkodtak a teremtéskor, a gabonának való sík termőföld, a szőlőművelésre, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldal mellett gazdag szénkészletet rejt a mély.
Megérintő bányászmentalitás. Sarmasági éveim alatt előbb a régi falurészen, majd az úgynevezett Bányatelepen laktam hosszú ideig. Az utcán jövő-menőket fürkészve keresem az emlékezetembe vésődött arcokat, de mind idegenek számomra. Azóta felnőtt egy új nemzedék, a régiek pedig elköltöztek, vagy az évek jócskán átcsiszolták az ábrázatukat. Az erre tévedt idegen első pillantásra megállapíthatja, hogy gazdag településre tévedt, az emeletes házak némelyike már-már hivalkodó, a giccses megoldás sem ritka, a jómód gyakori errefelé. Közel száz éven keresztül volt pénzforrás a szénbánya, emellett a szorgalmáról is ismeretes sarmasági ember soha nem szakított a földdel, a gazdálkodással. A vasúti csomóponttal áldott településről három irányba fut a vicinális, és Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad piacaira mindig jutott a sarmasági tejfölből, túróból, zöldségből, baromfiból. A Szilágy megye északi részén elterülő nagyközséget 25 kilométer távolság választja el a megyeszékhelytől, Zilahtól. A Nagykároly–Szilágysomlyó autóút itt ágazik el a megyeközpont felé. A bányászmentalitás szellője megérintette bár az ott élőket, mégis inkább megmaradtak nyakas, büszke magyar gazdának, aki számára a tisztességes munka becsülete elsődleges.
Macskafarknyi történelem. Sarmaság vaskori település, első írásos emléke a 14. század közepéről való, amikor is a Sarmassághyak birtokolták a környéket, értelemszerűen az elnevezése is innen eredeztethető. Bár akadtak, akik egy hasonló hangzású növénynévből, a medvehagyma jelentésű sarmásból származtatják a falu elnevezését. A későbbiek során, házasság révén, a Kemény família tulajdonába került a település; a legrégibb – ma faluházként működtetett – épület az általuk 1745-ben emelt udvarház. 2005-ben a helybéliek szobrot emeltek Kemény János fejedelem tiszteletére. Az egykoron magyarok lakta Sarmaság lakossági összetétele jócskán megváltozott. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint Szilágy megye legnagyobb községében 5168 magyar, 1156 román és 217 cigány él, 4 ukrán, valamint egy-egy német és orosz nemzetiségű polgár mellett. Ide tartozik még közigazgatásilag Szilágylompért, Selymesilosva, Majád, Magurahegy és a ma már lakatlan Parttanya.
Városiasodó falukép.
A polgármesteri hivatalt keresem, de a régi épület helyén háromszintes ingatlan éktelenkedik, a külső falak szigetelésén még dolgoznak a kivitelezők. A belső tér viszont már teljesen elkészült, és számtalan nagyváros megirigyelhetné a funkcionalitásában is remek hivatalt. Már belépéskor polgárbarát figyelmességként kávéautomata, ivóvíz-adagoló fogadja az ügyfeleket. Dombi Attila János polgármester, ahogyan a sarmasági emberek általában, mosolyogva fogad, bizalmat előlegez a messziről jövőnek. Elsőként azzal sikerül meghökkentenie az elöljárónak, hogy nem tősgyökeres sarmasági. Bevallom, elképzelhetetlennek tartottam mind ez idáig, hogy egy bányatelepit maguk fölé válasszanak az „őslakosok”. Tudni kell ugyanis, hogy Sarmaság két részre tagolódik, az egyik a régi falurész, a másik a szénbányának köszönhetően kialakított, többnyire tömbházakból álló telep, ahol jobbára más vidékekről érkezett munkások leltek otthonra. A polgármester maga is így került ötéves kisgyerekként Sarmaságra. Emellett – kimondva vagy kimondatlanul – az sem segítette a polgármesterré válásban, hogy édesanyja román nemzetiségű. Dombi úgy véli, hogy a lakosság elégedetlen volt az előző évek vezetési stílusával, az ő hiteles választási programja ezért is hozta meg a sikert. Olyannyira, hogy az RMDSZ szervezte előválasztáson négy jelölt közül aratta le a babért, míg a végső megmérettetésen a szavazók nyolcvan százalékának a bizalmát élvezte, miközben a Magyar Polgári Párt jelöltjének meg kellett elégednie a maradékkal. Dombi fájlalja az erősen érezhető megosztó politikát, véleménye szerint ez nem használ a magyarságnak; amúgy a település két református lelkipásztorából egy élenjáró képviselője a Tőkés-vonalnak – ahogy ott fogalmaznak.
„Ez nemcsak az egyházat, de a magyarságot is megosztja” – toldja meg az elhangzottakat az időközben hozzánk csatlakozó Dari Tamás iskolaigazgató. A tanügyért felelős sarkítva fogalmaz, úgy véli, hogy a helyi RMDSZ ellenlábasai elvesztették hitelüket, mivel az említett lelkipásztor helyi RMDSZ-es tanácsos volt előzőleg, az MPP helyi elnöke pedig a megyei tanács tagjaként a tulipánt képviselte, Dombi ellenpolgármester-jelöltje korábban szintén helyi RMDSZ-es tanácsosként működött. Az ok nélküli pálfordulást nem tolerálja a választók többsége – vélekedik Dari Tamás.
Megragadva az alkalmat iskolaügyekről ejtünk szót, s evidens módon a nemrég lezajlott érettségi eredményeiről érdeklődöm először. Az igazgató bizonygatja, hogy diákjai semmivel sem maradtak alatta a megyei átlagnak. És ez, falusi középiskoláról lévén szó, igen nagy dolog. A líceumi oktatás kétnyelvű, románul és magyarul képezik a diákokat mechanikára, elektrotechnikára, és reál tagozat is működik. Az óvodától kezdődően közel hétszáz gyerekkel, fiatallal foglalkoznak, amint azt Dari mondja, kiváló körülmények között. Erről később, az iskolában tett látogatásom során magam is meggyőződöm: a tantermek rendezettek, az alig három éve épült tanműhelyek felszereltsége is modern, a testedzésre pedig a szabvány sportterem ad lehetőséget. Dombi Attilával útnak eredünk egy kis falunézőbe, s a község első embere közben sorolja az eredményeket, a még megvalósulásra váró terveit. Már pirosban áll a 24 lakrészes ANL-tömbház, a kultúrház rendbe téve, nemrég az erdélyi származású Tamás Gábor énekes volt a vendégük. A szennyvízelvezetést, a vízellátást szinte teljes egészében megoldották.
Tárnazárás - talajvesztés.
Húsz esztendőn át szinte senki nem foglalkozott a telepen élőkkel. A múlt század ötvenes éveiben épült bányászházak, panelek lelakottá váltak, itt volt az ideje a vízvezetékcserének. Ottjártunkkor javában folyt egy mini sportpályával megtoldott park kiépítése, egy sikeres pályázat eredményeként. A teleplakók nehezen birkóztak meg a kilencvenes évek változásai után bekövetkezett bányabezárással. Ez a bevándorolt réteg hozzászokott a nehéz munkáért járó jó fizetéshez, az ingyen lakáshoz, a különböző kedvezményekhez. A munkaidő végeztével többnyire a tömbházak előtt verték a kártyát, sörözgettek, mondhatni, gond nélkül éltek. A munkahelyvesztéssel egyben talajvesztetté váltak, szemben a faluban élőkkel, a régi sarmaságiakkal, akik számára ott volt a gazdálkodás, ami perspektívát jelentett. Persze nem lehet általánosítani, hisz az ember hihetetlen mértékben alkalmazkodó, ezért a bányatelepen lakók közül sokan magukra találtak, vállalkozásba kezdtek, külföldön próbáltak szerencsét – sorolja a szociológiai tanulmánynak is beillő helyzetképet a polgármester.
A bányavállalat irodaépülete ma elhagyottan áll, kivert ablakok, kosz mindenfelé. A valaha szép napokat látott virágoskertet embermagasságú gyom, gaz, bozót uralja. Odébb foghíjas lépcsőjű felüljáró, a szénosztályozó óriás rémként mered a homályba, a csendet kóbor kutyák és szúnyogzümmögés-kíséretű békabrekegés teszi még kietlenebbé. Egy kis fantáziával a bagolyhuhogást is odaképzelheti az ember, és készen is állnak egy kísértetfilm díszletei. De a tikkasztó nyári nap, a poros kánikula sem kelt több bizalmat, a tömbházak előtt elvadult gaz, helyenként a tetőzet is csak mutatóba cipeli még a cserepeket. Egyes vállalkozók igyekeznek színvonalas kereskedelmet folytatni, ízléses terasszal ellátott szórakozóhely is akad. Furcsa kontraszt – már-már groteszkbe hajló – a telep látványa: a korszerűség lenyomatainak szomszédságában romokban hever a bányavállalat egykori klubépülete, ahol hajdanán naponta folyt a filmvetítés. Beljebb merészkedek, ürülék- és vizeletszag, a tetőzet a csillagos ég, a még ottfelejtett vörös bársonycsíkú függönyszegély a múltból kiált. E borzalom-házából kilépve szemközt még üzemel a régi csorgó, az emberek gondtalanul cseverésznek a jó artézi vízre várva. A felszíni fejtés után megmaradt bányató környéke szemétteleppé degradálódott, s az ölnyi gazban ha látszani nem látszik is a lopva odavitt hulladék, a szag óhatatlanul is trehányságról árulkodik. Dombi szeretné a tavat a falu tulajdonában tudni, hogy bekerített, korszerű, vonzó halastóvá alakíthassa. A kilencvenes évek után a fokozatosan leépített bányavállalat vezetői széthordtak mindent. A meglévő értékek megőrzésének jogcímén hatalmas összegeket nyúltak le, és állagmegőrzés helyett töméntelen mennyiségű vasszerkezetet értékesítettek ócskavasként, amiből csinos kis vagyont kapartak össze. A megyei tanács most próbálja valamilyen úton-módon megvásárolni a bányaépületet, benne öregotthont létesítenének. Az ingatlanban nagyméretű ebédlő, konyha szolgált egykoron a bányászok étkeztetésére. A polgármester további álma egy strand megépítése, mivel Szilágy megye igencsak híjával van a fürdőhelyeknek. A hajdani bányavállalatnál saját orvosi ügyelet működött; jelenleg a nagyközségben mindössze két általános orvos óvja az egészséget. Dombi most talpal egy sürgősségi osztály létrehozásáért, de így is három kilométert kell gyalogolniuk a telepieknek a falusi rendelőig.
Bányamúlt bányászszemmel.
Még jól emlékszem Spurigán Géza mérnökre, aki éveken át a vállalat aligazgatójaként dolgozott, mígnem 1991-ben nyugdíjba vonult. A ranglétra minden fokát megjárta, fiatalként segédbányászkodott, a zsebében már technikusi diplomával érkezett Lupényba, szüleinek kulákká való nyilvánítása nehezítette a pályája alakulását, de végül elvégezte az egyetemet. 1965-től él a sarmasági bányatelepen. Az öregúr szívélyesen fogad, fizikai és szellemi frissessége irigylésre méltó. Beszélgetésünk óhatatlanul a bányászatra terelődik. Az első tárnát 1910 körül nyitották meg, akkoriban még kezdetleges eszközökkel dolgoztak, jobbára szekerekkel szállították a kitermelt portékát az állomáson pöfögő gőzmozdonyok etetésére. A második világháború után beindult a nagyüzemi kitermelés. Összesen huszonhárom rétegben folyt a munka, 30-tól 180 méter mélységig merészkedtek le. Összefüggő, nagy kiterjedésű szénrétegeket rejtett a mély, a tizenhatos réteg volt a leggazdagabb, ott két és fél méter vastagságot is elért a szén – hallgatom a nyugalmazott mérnök-igazgató szakszerű magyarázatát. A sarmasági szén jellemzői kiválóak, szennyezettsége alig 3-4 százalékra tehető, kalóriaértéke 2,4–2,8 kilónként, vagyis az egy kilogramm elégetett szénből felszabaduló energia három kilogramm keményfáéval egyenlő. 1965-re az évi kitermelés közel 500 ezer tonnára volt tehető, 1975 és 1989 között felpörgették a termelést évi 900 ezer tonnára, és 2500 munkással dolgoztak. A nyolcvanas években megkezdődött a külszíni kitermelés is, hat méter mélyen már találtak szenet. Ebből évente 30 ezer tonnát szedtek ki. Spurigán mérnök megítélése szerint még nyolcvan évig gondtalanul működtethető lett volna a bánya, már ami a mélyben lapuló tartalékokat illeti. De az emberi szándék másként döntött, mindinkább visszafogták a termelést, 2004-ben pedig leállt a mélyszíni fejtés.
Új gyülekezetnek új templom dukál.
Manapság ritkán fognak új templom építésébe, mármint a magyar közösségek, mert a hagymakupolás az gombamód terem, ha kell, ha nem. A templomépítés már önmagában is csoda, hát még ha új gyülekezet születésével társul. A bányatelepen élő reformátusok zöme egyáltalán nem vagy csak ritkán jutott el a falusi templomba, a távolság gyakran legyűrte az ige iránti éhséget. Hamar felismerték a lehetőséget a Jehova Tanúi szekta tagjai, és bevetették magukat a bányászok megtérítésébe. Ennek veszélyeit felismerve az akkori lelkipásztor, Bessenyei István kibérelt egy helyiséget a telepen, és a Ha a hegy nem megy Mohamedhez… mondást szem előtt tartva minden vasárnap délután istentiszteletet tartott az ottani híveknek. A telep 1400 lakosából körülbelül 450 református, ami tetemes lélekszám külön gyülekezet létrehozásához. Így gondolták ezt az ott élők is, és testvéri szeretettel leváltak a falusi gyülekezettől 2001-ben – tudom meg a gyülekezet főgondnokától, Nagy M. Sándortól, aki szívesen informál a történtekről, mivel a lelkipásztor épp szabadságát tölti. Az új gyülekezet egy lelkes és elszánt papot is kapott Lucza István személyében. A polgármesteri hivatal kiutalt egy lakrészt, ahol a lelkipásztor ideiglenesen meghúzódhatott családjával. Közös összefogással megvásároltak egy romos épületet, felújították, még harangot is szereltek be. Ez volt az első „temploma” a kis közösségnek. Hamarosan felmerült új templom és paplak építésének a gondolata is, s a tervet tett követte, így 2008-ban már megtarthatták az első istentiszteletet az új templomban. Az épület többfunkciójú, az alagsorban iroda, valamint egy konferenciateremnek is beillő helyiség is található. Az eltelt években a gyülekezeti tagok száma megközelítette a hétszázat, ami a falu közelebb eső részén lakó hívek „átigazolásának” tudható be – magyarázza a tisztségét öt éve ellátó főgondnok. Az elmúlt hónapban ünnepelték a gyülekezetalapítás 10. évfordulóját, s a megemlékezésre többek között Csűry István püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is meghívást kapott. Ez utóbbi annál az oknál fogva, hogy a magyar szervezet másokkal egyetemben hathatós támogatást nyújtott a templomépítéshez.
Teraszárnyék vagy pincehűs.
Már délutánba szaladt az idő, aki csak teheti, árnyékba menekül a tikkasztó kánikula elől. A telepen élők többnyire vendéglők teraszain ücsörögnek, jéghideg üdítő, sör mellett, a falubéliek inkább a gyönyörű panorámát nyújtó szőlőhegyet választják menedékként. Régi ismerősömet, Meleg Imrét is a pince hűvösében köszönthetem, karimás szalmakalapjában a hordók igencsak megapadt borszintjét méregeti. Nemcsak az okos beosztás, de a hőség miatt is ajánlatosabb fröccsöt fogyasztani, nem tiszta bort. Nyaralószerű pincéje előtt 500 tőke szőlőt művel, s mióta nyugdíjas, itt szinte naponta talál elfoglaltságot, matatnivalót. A sorok között megterem a télire való zöldség, hagyma. Jó terméskor ötszáz liter bornak valót is kisajtol, most éppen azon bosszankodik, hogy nemrég jégeső verte el a szemeket. A kollektivizálás az ősi pincék zömét tönkretette, a legtöbb már új építésű, tetőtérrel hivalkodó.
Amikor tiszta, páramentes a levegő, messzire ellátni innen, a látóhatárnak csak a szilágysomlyói hegyek szabnak határt. A képzeletnek még az sem, hisz tárnák mélyére látni innen, csillék zakatoló csattanása réveszt, mígnem átköszön a pinceszomszéd, amúgy bányászmódra: Jó szerencsét! Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Tőkés két szép szeme
Bár már lassan egy hete véget ért a tusványosi tábor, a rendezvény politikai utóhangjai még csak most kezdenek igazából felerősödni. A napilapok kommentátorai azóta kivesézték az ott elhangzott beszédeket, a politikai elemzőknek azonban még hetekig van min csámcsogniuk.
Bár már lassan egy hete véget ért a tusványosi tábor, a rendezvény politikai utóhangjai még csak most kezdenek igazából felerősödni. A napilapok kommentátorai azóta kivesézték az ott elhangzott beszédeket, a politikai elemzőknek azonban még hetekig van min csámcsogniuk.
Például azon, hogy Tusnádon állítólag négyszemközt találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz vezére Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. A hír – amelyet eddig sikerült titokban tartani – csak néhány nappal később szivárgott ki, egy román központi napilap, a nagyobbik román kormánypárthoz és Traian Băsescuhoz közel állónak tartott Evenimentul Zilei révén. (Hadd ne kommentáljuk most az RMDSZ kommunikációs stratégiáját, jegyezzünk meg csak annyit, hogy az exkluzív információk közlésére felhasznált csatornákat érdemes jól megválogatni, azoknak ugyanis jelentős szolgálatot teszünk ezáltal.)
Az exkluzív hírt közlő lap kommentárja szerint a találkozó aggodalommal töltötte el az RMDSZ-szel rivalizáló erdélyi magyar politikai szervezeteket, elsősorban Tőkés Lászlót és híveit, akik a volt püspök személye köré szerveződött csoport párttá alakulásának kudarcától való félelmükben attól tarthatnak, hogy a Fidesz – „jobb” híján – az RMDSZ-szel köt végül partnerséget.
Tőkésék aggodalmai már csak azért is indokoltak, mert a magyar kormánypárt vezetői elsősorban pragmatizmusukról híresek, és a Fidesz határon túli szándékai, elképzelései aligha függetlenek az anyagi érdekektől. Gondoljunk csak olyan előzményekre, mint amilyenek a Fidesznek a székelyföldi önkormányzatokkal a legfagyosabb politikai légkörben is fenntartott gazdasági jellegű kapcsolatai, amelyek – ha nem is teljesen függetlenek a politikai széljárástól – elsősorban a pénzről, közbeszerzésekről, versenytárgyalásokról szólnak.
A túlnyomóan RMDSZ-es erdélyi magyar önkormányzatok döntéshozói olyan állami megrendelésekhez juttathatják a romániai üzletkötésekben, szolgáltatások végzésében érdekelt magyarországi – zömmel Fidesz-közeli – cégeket, amelyektől eltekinteni épeszű politikus nem fog. Orbánékról pedig sokminden elmondható, csak éppen az nem, hogy nem ismernék a saját (cégeik) érdekei(ke)t, és valakinek a „szép szeméért” veszni hagynának zsíros(nak remélt) szerződéseket. Még ha azt a valakit Tőkés Lászlónak is hívják...
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Hoffmann Rózsa nem tudja, mit beszél
Egyre elviselhetetlenebb terhek
Aczél Endre, Népszabadság
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tusnádfürdői beszédében fölbukkant egy racionális elme számára teljességgel értelmezhetetlen fogalom: a még kialakításra váró „egységes Kárpát-medencei tudástér”. E térben erősödne szerinte az összmagyarság azonosságtudata, nyelvi kultúrája, kultúrája – az oktatáson keresztül. A húzóerőt a magyar pedagógiai reform jelentené.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tusnádfürdői beszédében fölbukkant egy racionális elme számára teljességgel értelmezhetetlen fogalom: a még kialakításra váró „egységes Kárpát-medencei tudástér”. E térben erősödne szerinte az összmagyarság azonosságtudata, nyelvi kultúrája, kultúrája – az oktatáson keresztül. A húzóerőt a magyar pedagógiai reform jelentené.
Először is egységes Kárpát-medencei tudástér csak akkor létezhetne, ha abban a bizonyos egységesülő „tudásban” a magyarság osztozna a Kárpát-medencét belakó többi néppel: szlovákokkal, románokkal, ukránokkal, szerbekkel, sőt talán horvátokkal, szlovénokkal, osztrákokkal is. A Kárpát-medence nem a miénk. Minden olyan referencia, amelyik összeköti ennek a földrajzi térségnek a létét a magyarsággal, de/és csak azzal, a közel száz éve nem létező történelmi Magyarország továbbélésének illúzióját kelti vagy épp a „Kárpát-Duna-Nagyhaza” irredenta szlogenjét idézi föl. Létezett „egységes Kárpát-medencei tudástér” a dualizmus idején, csak akkor és ott az egyenlő volt a nemzetiségek nyelvének, kultúrájának, iskolázásának elnyomásával, a magyar kultúrfölény hirdetésével. S mint ilyen, halálra volt ítélve.
De nem is ezzel van bajom igazán. Hanem az államtitkár asszonynak azzal az ábrándjával, hogy ami majd a magyar közép- és felsőktatási reformban megvalósul, az egyenest átszivárog a határon túlra, s ott, ahogyan Hoffmann Rózsa fogalmazott, éreztetni fogja a hatását. Ez annyit jelent, hogy Romániában, ahol Hoffmann szónokolt, olyan irányt vesznek a dolgok, amilyeneket az Orbán-kormány megszab nekik. Tartok tőle, a szónok nem egészen volt tisztában azzal, hol van. A romániai (és kiterjesztőleg: szlovákiai, szerbiai, ukrajnai) tanügy az ottani parlament kezében van. Bármilyen fokon újuljon is meg Hoffmann kezén a magyar pedagógia, annak tovasugárzó hatása csak akkor lesz, ha azok a parlamentek is úgy akarják.
Ami súlyosabb: Hoffmann-nak tudnia illett volna arról, hogy a román parlament a Fidesz-kormány által nagyon nem szeretett RMDSZ sokéves, kitartó harca eredményeképp elfogadott egy oktatási törvényt, amely (ha szeptember 15-én valóban életbe lép) a magyar kisebbség régi követeléseit teljesíti: 1. a magyar tannyelvű iskolákban a történelmet és a földrajzot magyarul tanítják – idővel majd erdélyi magyar szerzők műveiből; 2. az „államnyelv”, a román ugyanezekben a tanintézetekben tanítható idegen nyelvként is; 3. megvalósul az anyanyelvi szakoktatás (nagyon fontos!); 4. megkapják a normatív támogatást a magyar tannyelvű egyházi és magániskolák is.
Az RMDSZ, a román parlament nagy lépést tett afelé, hogy az államtitkár asszony által megjelölt célkitűzés, az egy tömbben vagy szórványban élő magyarság anyanyelvi kultúrájának erősödése megvalósulhasson. Ő viszont nem létező magyarországi pedagógiai reformokra hivatkozik. Igaz, még a politizáló magyar közvélemény se tud arról, hogy az RMDSZ a román politika színpadán – ahol Hoffmann statisztaként sincs jelen – mit ért el. Új Magyar Szó (Bukarest)

Sérelemlista
Veszélybe került a kolozsvári Kétágú templom, időközben pedig negyven hellyel egészítette ki a román oktatási minisztérium a magyar diákoknak járó tandíjas helyek számát a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, miután az intézmény rektora elvett ugyanennyi helyet a magyar tagozattól – csak két magyarellenes intézkedés Romániából, ami az elmúlt két napban került be a különböző hírfolyamokba, s akkor még nem beszéltünk a kolozsvári Mátyás-szobor körüli táblaháborúról, a gyulafehérvári magyar rektor megveréséről, a csaknem nyolcezer egyházi és közösségi ingatlan visszaszolgáltatásának vontatottságáról, az autonomista Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése körüli bizánci gáncsoskodásról, a magyar megyék megszüntetéséről szóló komédiáról, a kisebbségi törvény megszavazásának elodázásáról, a szoborgyalázásokról, az emlékműrongálásokról, a házsongárdi temető háborgatásáról, az állami magyar egyetem ordító hiányáról, a polgármester által lebontásra ítélt marosvásárhelyi Kós Károly-épületről, a Tőkés László meggyilkolására buzdító kiadványról, az egykori Securitate magyarok körében (is) kifejtett mai aktivitásáról, a székely és partiumi önrendelkezés esélytelenségéről, a kulturális autonómia halogatásáról, a népszámlálási trükkökről, Székelyföld elrománosításáról, a kormánytag Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikertelenségéről, a brüsszeli Székelyföld-iroda elleni ágálásról, románok magyarellenes masírozásáról, de a felsorolást helyszűke miatt kénytelen vagyok berekeszteni.
Amikor az elmúlt napokban átautóztam egykori Tündérkertünkön, megpróbáltam száműzni e sérelmeket a gondolataimból. Hadd legyen pihentető az utazás, a fenyőillat, a transzilván táj.
Csucsa környékén már éppen Ady és Goga barátságát kezdtem elirigyelni, amikor kénytelen voltam rádöbbenni, nemcsak a magyarellenes intézkedések szaporodtak el, de egyik évről a másikra egész dombok, hegyek, erdők tűnnek el a Kőrös, a Maros vagy az Olt folyása mentén.
Kavicsbányákban porladnak el a kárpáti bércek, számlálatlanul lopják a fenyőt, a bükköt, a tölgyet, a követ éjszakánként nyugodtan alvó tolvajok, s mialatt Románia többi része megállíthatatlanul fejlődik, Erdélyben az elmúlt húsz évben kiépült ötven kilométernyi autópálya, a székelyföldi települések infrastruktúrája háborús időket idéz, s az emberek többsége jövőkép nélkül botladozik a mindennapi betevőért.
A múlt hét végén véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik eszmecseréjének előadói kifejtették: a román pártokban erős a hajlandóság arra, hogy a lakosság magyarellenes érzéseinek meglovagolásával próbáljanak maguknak támogatókat szerezni, ráadásul a romániai „politikai kártyajátékban” mindig a magyarok a Fekete Péterek. A romániai „ügyeletes ellenzék” mindig keményebben játssza ki a magyar kártyát, mint a hatalmon lévők, ráadásul szociológiai felmérések igazolják a román társadalomban szunnyadó, magyarokkal szembeni elutasítást.
Miután az előadáson az is elhangzott, hogy Románia és Magyarország viszonya nem vonatkoztatható el az erdélyi magyarság helyzetétől, kénytelen vagyok a fentebb csak nagy vonalakban összefoglalt sérelemlistára mutatni és megállapítani: az elmúlt húsz év mindenképp, de az azt megelőző évtizedek is azt bizonyítják, Románia képtelen megbecsülni a Trianonnal ölébe hullajtott Erdélyt, az ott élőket, a transzilvanizmus értékeit.
A jelek szerint Bukarestnek csak az erdélyi altalaj és a térség különböző erőforrásai a számottevők, míg a románokból a mindennél erősebb birtoklási vágy (és az orvul szerzett zsákmány miatti lelkiismeret-furdalás) csalja elő a magyarellenességet. E támadásokat azonban tovább tűrni nem lehet. Az eddigi viszonyrendszer (az Európai Unió, a NATO) nem bizonyul elegendőnek a románok észre térítéséhez, de ősszel Traian Basescu államfő Budapestre látogat. El kell mondanunk neki: többé nem vagyunk Fekete Péterek!
Melyik nemzet visel még el ennyi sérelmet? Magyar Hírlap

A menekülési út
Tusnádfürdői utóhangként olvasom az egyik magyarországi tulajdonú, székelyföldi újságban, hogy mivel mindig az szabja meg a következő egy évre az irányt, amit Orbán a Tusványoson elmond, az elkövetkező időben mindenki törekedni fog az egységre, és sokan fogják az együttműködés kifejezést hangoztatni.
„Akkor leszünk erősek, ha a határon túli területeken a közösségeink képesek egységet mutatni, ezért mindent támogatunk, ami az egység fele vezet. A Fidesz, illetve a magyar kormány nem szervezeti formákat, szervezeti megoldásokat támogat, hanem a legjobb meggyőződésünk szerint azokat az embereket, szervezeteket keressük, amelyek, mindegy, hogy milyen szervezeti formán keresztül, de a végén a közös nagy egységes fellépés fele akarják terelni az itt élők életét.”
Többek között ezt mondta Tusnádfürdőn a magyar kormányfő, és a kijelentés kapcsán nagyvonalakban, olykor meglehetősen homályosan célozgatva, a következő alapgondolatra helyezett kommentárok láttak napvilágot: tekintve az EMNP bejegyzésének várható kudarcát, a magyar miniszterelnök lemondott a romániai magyarság leendő, harmadik pártjának a támogatásáról, és mivel Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is találkozott, nincs kizárva, hogy kiemelik a süllyesztőből a Fidesz-RMDSZ kapcsolatokat.
Valóban, az elmúlt két évtized megtanított: a politikában általában, az egyéni és csoportérdekek vezérelte politikában pedig különösképpen minden lehetséges, a színe és a fonája bármikor változhat az ellenkezőjére, sőt nem is egyszer. Aki néhány esztendővel ezelőtt a legnagyobb ellenség volt, abból néhány hónap alatt lehet kebelbarát, és a fordítottja is igaz, ráadásul bármilyen mértékű elmozdulás igazolható a köz érdekeivel.
A politikai meggyőződésükből nem egyszer kifordított, állandó alkalmazkodásra képtelen kisemberek közül ezért fordítanak nagyon sokan hátat a politikának, és többek között ezért zuhan olyan látványosan a választási részvétel. Kétség nem fér hozzá: az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása mögött ott állt az a szándék is, hogy zsarolási eszköz lehessen egy kisebb csoport kezében ahhoz, hogy felkerüljenek a romániai parlamenti választási listákra, akár koalíciós, akár RMDSZ-színekben.
Ha nem jön létre a párt, a cél akkor sem változik. A mellékvágányra helyezett Magyar Polgári Párt hiába lobogtatja továbbra is a pluralizmust és a választás szabadságát, az egység-ideológia bármilyen végkifejletben megfelelő eszköz arra, hogy megélhetési politikusok hozzájussannak a megélhetéshez.
Voltaképpen amiről Orbán beszélt, az lehet a menekülési út, és előre lehet látni, az „egység a sokszínűségben”, „az új egység, amely képes összefogni a különböző erdélyi áramlatokat”, „az új egység, amelyhez mindenki csatlakozhat”, „az autonómia elképzelhetetlen egység nélkül” típusú magyarázatokat, persze mindennél jóval lelkesebb és mozgósítóbb formában is, amelyek majd az elkövetkező komoly vagy komolykodó politikai tárgyalásokból kisugároznak.
Természetesen anélkül, hogy emlegetnék mindazokat a háttérbeszélgetéseket, ahol az alapkérdések eldöntetnek. Ezek között pedig ott rejlik egész sor gazdasági érdek is: a jelenlegi magyarországi kormányzathoz közeli gazdasági és pénzügyi vállalkozások az ugyancsak Orbán által meghirdetett közös magyar gazdasági tér jelszavával a romániai, erdélyi és székelyföldi piacon csak akkor találják meg számításaikat, ha a légkör nyugodt, ha például egy magyar összetételű városi tanács egyik fele nem fűrészeli el a leginkább biztos pénzeknek számító, helyi költségvetéseken alapuló profitkereső törekvéseket.
Ami persze korántsem biztos, hogy előnyös a helyieknek. Ők ugyanis legszívesebben mindig ahhoz szegődnének, aki a szolgáltatásokért kevesebbet kér, és a termékekért többet fizet, ez az elv viszont csak teljesen nyitott piacokon érvényesülhet. Az egységpolitika nemzeti érzelmi töltete megpróbálja befolyásolni ezt a nyitottságot, mint ahogyan a romániai magyar kormányzati részvétel is előnyös a hazai bürokrácia útvesztőiben. Egyszóval, Tusványos után lehet latolgatni. Akkor is, ha lesz EMNP, és akkor is, ha nem.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Közös fellépés körvonalazódik (Régiósítás)
Még augusztusban megpróbálnak egy asztalhoz ülni a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat RMDSZ-es és MPP-s képviselői, hogy együtt döntsék el, milyen válaszlépést kezdeményeznek Traian Băsescu államfő és a nagyobbik kormánypárt régiósítási elképzeléseire – közölte lapunk érdeklődésére Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a szövetség háromszéki szervezetének vezetője, miután tegnap találkozott Kulcsár-Terza Józseffel, a polgáriak megyei vezetőjével.
Mint arról beszámoltunk, az MPP megyei önkormányzati frakciói a két székelyföldi megye tanácsa elé terjesztettek egy-egy határozattervezetet, melyben kezdeményezik az együttes tanácsülést, illetve népszavazás kiírását javasolják arról, hogy az itt élők akarják-e a székelyföldi régió létrehozását. A tervezetet egyik megyében sem tűzték napirendre, a háromszéki önkormányzat legutóbbi ülésén az MPP képviselői elégedetlenségüknek adtak hangot emiatt, végül abban maradtak, hogy Tamás Sándor és Kulcsár-Terza József egyeztet a kérdésről.
A tegnapi találkozó után mindketten úgy nyilatkoztak, közös fellépés körvonalazódik az ügyben. Azt is hangsúlyozták: egyetértenek abban, hogy a régiósítás ügye nem pártpolitikai kérdés, ezért nem szeretnék elpolitizálni a témát.
Kulcsár-Terza József szerint augusztus folyamán közös állásfoglalást fogalmaznak meg, az együttes tanácsülést is támogatja a Kovászna megyei tanácselnök. A népszavazás kérdésében sincsenek elvi nézeteltérések, a kérdés megfogalmazását, a konkrétumokat azonban később rögzítik – fejtette ki a Háromszék érdeklődésére, hozzáfűzve: ő maga szeptember végét javasolja a referendum időpontjának, hogy az egyetemisták is szavazhassanak. Tamás Sándor lapunknak elmondta: egyeztet Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökkel, hogy augusztusban üljenek össze a két önkormányzat MPP-s és RMDSZ-es tagjai, Kulcsár-Terza Józsefre a Hargita megyei MPP-sekkel való konzultáció feladata hárul. Ezen a találkozón döntenek majd, hogy mi lesz a következő lépés, ha együttes tanácsülést szerveznek, akkor mit tűznek annak napirendjére.
 Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Köszönet
Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanári karának, az MMDSZ tagjainak illetve az RMDSZ vezetőségének, akik kiálltak ez alkalommal is a magyar diákokat megkülönböztető, jogtalan döntések orvoslása érdekében, mely a MOGYE felvételi eredmények kihirdetésekor történt.
Wass Albert írja: "Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége – a Te veszteséged is."
Köszönettel,
a MOGYE-re felvételiző tanulók szülei. Népújság (Marosvásárhely)

Politikusok „érdekvédelme”
Többen és többször is mondták már, hogy a románoknak mindig jobb politikusaik voltak, mint nekünk, magyaroknak. Van benne igazság, mert azért a történelmi helyzeteket sokszor politikusok alakítják ki. Sajnos én is meggyőződtem, hogy a román politikusok jobban végzik a dolgukat, mint a mieink.
Írt már róla a Reggeli Újság is, hogy a Belényest elkerülő utat, ami a egyben Nagyvárad–Déva gyorsforgalmi autóút is lesz, rányomják Tárkányra. Nem mondom, hogy ráerőszakolják, mert a helyi tanács RMDSZ-es tanácsosai is jóváhagyták. A bennünket „képviselők” rábólintottak, mi több, kiálltak mellette, mert mint mondták: lesz majd „invesztíció”. Hogy a poron, füstön, zajon kívül mit fektetnek még belénk, az csak talány, de tény az, hogy jóváhagyták. A Pro Tharkan civil egyesület tiltakozott helyben, kérve a tanácsi határozat visszavonását, a megyei szakmai és politikai intézményeknél, a bukaresti minisztériumoknál – környezetvédelem, szállításügy. Még a pénzügyminisztériumhoz is küldtünk beadvány, hogy ne finanszírozzanak egy olyan változatot, mely sokkal drágább, mint más, Tárkányt nem érintő. Mindhiába, mindenhonnan elutasító választ kaptunk. Még olyan kifogásoló, hazugságot sem nélkülöző választ is kaptunk, amit magyar nevű állami alkalmazott írt alá. Gondolom, az RMDSZ ültette irodai székébe, hogy a magyarság érdekeit képviselje…
Nem maradt más hátra, csak az EU-hoz, Brüsszelhez való folyamodás. Hogy az „érdekvédelmi” szervezetünk emberei a fent leírt módon viselkedtek, megkerestük Tőkés László EP-alelnök parlamenti irodáját, hogy segítsen a dokumentumok célba juttatásában, illetve ellenkezésünk képviseletében. Már több hónapja várjuk onnan a választ, de semmilyen érdemleges választ nem kaptunk a nagyváradi EP-irodától. Közben román politikusok, polgármesterek elutaztak Brüsszelbe, hogy európai pénzeket kérjenek az elkerülő utak építésére, közöttük a már említett Tárkányt érintőre is. Habár a román politikai pártok között sincs egyetértés, ami az elkerülő utak irányát, helyét illeti, ők azért elutaztak Brüsszelbe, mi több, olyan változatra kértek pénzt, ami jóval drágább, mint másik kettő. A cél csak egy: Tárkányra vinni rá a teherforgalmat.
Hát ennyi a különbség ma román és magyar politikusok között. Lehet, nem is a politikusainkkal van a baj? Inkább a tiltakozást megfogalmazókkal vagy a közösséggel? Nincs elég potenciális szavazó, mitugrász talpnyaló, potya után sündörgő? Vagy nem éri meg egymás köreit zavarni egy magyar kisközösség miatt? Gábor Ferenc
Köröstárkány. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A nagybányai fal
Megépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítő fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják.
Megépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítő fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják.
Igazi működő gettót ma már nagyon keveset találni a világon, nemhogy Európában, ezért a városatya ötlete nem kizárt, hogy felkelti a Regionális Fejlesztés és Idegenforgalmi Minisztérium érdeklődését, amelyik nyugati turistáknak és norvég merénylőknek megszervezi az Auschwitz – Gyöngyöspata – Nagybánya körutazást, természetesen közpénzen és a CFR másodosztályú vagonjaiban, amelyeknek komfortja nem sokban különbözik a haláltáborokba induló vonatokétól, így a nagyérdeműnek korhű élményekben lenne része.
Azoknak a látogatóknak, akiknek az adrenalinszintjük megtartása még ennél is magasabb szabványú szolgáltatásokat igényel, felár ellenében Jobbikos vonatkísérőket is biztosítanának.
Ökörködhetnék még tovább is, de azt hiszem, ezt sem a téma, sem pedig az eset emberjogi vonatkozásai nem indokolják. A nagybányai történet ugyanis nem az első kísérlet a roma közösség gettósítására. Néhány évvel ezelőtt Gheorghe Ştefan Piatra Neamţi-i, majd Radu Mazăre konstancai polgármesterek is hasonló „megoldáson” törték a fejüket.
Miközben a magyar uniós elnökség egyik legnagyobb fegyverténye az Európai Roma Stratégia elfogadása volt, Romániában és Magyarországon is tapasztalható, hogy a gyakorlat homlokegyenest az ellenkezője a nagy európai többséggel elfogadott dokumentumnak, amely – egyebek mellett – a megkülönböztetés tiltását és a „lakhatás, beleértve az egészséges környezetet és a megfelelő infrastruktúra” jogát is statuálja.
Az elmúlt évekre a roma integráció problémájának a szőnyeg alá söprése volt a jellemző. Ha a romák megnevezéséről (pontosabban a hivatalos lecigányozásáról) időnként fellángolt a parlamenti vita vagy egy csűr Csíkszentkirályon, akkor a média pörgette néhány napig a kérdést, aztán az visszasüllyedt a közélet bűnös közönyébe.
A mindenkori kormányok – miután belátták, hogy a kérdés pénzt, mégpedig sok pénzt igényel – megelégedtek látszatintézkedésekkel. Európai alapokból megtömték néhány általuk preferált roma civil szervezet zsebét, amelyek rendeztek néhány konferenciát, szimpoziont és állófogadást – és minden maradt a régiben.
A helyzetért a kormányok mellett a roma közösség elitje is felelős. Nagy részük igen hamar idomult a hatalmi érdekekhez. Képtelenségük arra, hogy egyetlen vagy bár néhány erős szervezetbe tömörülve hatékonyabban képviseljék közösségük érdekeit, odavezetett, hogy manipulálhatóvá váltak és beleolvadtak a pártpolitikai csatározásokba.
A gazdasági válság csak tetézte a gondokat. A szociális gondoskodás csökkenése egyenlőtlenül érintette a társadalmat, mert a segélyek kedvezményezettjei nagyobb arányban tartoztak a roma közösséghez (ami épp esélyegyenlőtlenségük következménye, éppen ezért nem legitimálhatja a kirekesztésükre tett kísérleteket).
Az elszegényedés viszont nemcsak a roma közösséget érintette. A nem roma szegények egyre inkább zokon vették, hogy a csökkenő szociális alapokon osztozni kényszerülnek a romákkal. Ez a helyzet pedig tágítja a kisebbségellenességre, szélsőségességre „szakosodott” politikai erők mozgásterét.
A feszültségterhes társadalmi helyzetet csak rontja a közelgő választási kampány. A jövő évi helyhatósági és (ha lesznek) parlamenti választások kimenetelét az döntheti el, hogy melyik politikai erő tudja saját táborába csatlakoztatni a szélsőségesek – növekvő – választói bázisát. Amint látni, sem a Szociál Liberális Szövetség – amelynek a színeiben Cătălin Cherecheş két és fél hónappal ezelőtt polgármesteri tisztséget nyert –, sem pedig az RMDSZ-t etnikai zsarolással vádoló Traian Băsescu nem finnyás.
A kisebbségellenesség viszont olyan fegyver, amelyet egy nemzeti kisebbség nem alkalmazhat anélkül, hogy újabb téglákat ne építene be a szegregáció falába. Jó lenne, ha ezt a körülményt figyelembe vennék az alsórákosi elöljárók éppúgy mint a néha meggondolatlanul nyilatkozgató székelyföldi magyar politikusok is.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó Béla: Természetes az RMDSZ és a Fidesz közötti párbeszéd
Természetesnek nevezte Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, hogy párbeszéd van a Fidesz és az RMDSZ között még akkor is, ha a felek nem mindenben értenek egyet - ezt maga Markó jelentette ki egy televíziós műsorban.
A politikus - aki egyben a román kormány miniszterelnök-helyettese - az RMDSZ szerdai közleménye szerint az Erdélyi Magyar Televízió egyik adásában elmondta: teljesen természetes, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke külön is találkozott Orbán Viktor magyar kormányfővel Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem ideje alatt, hiszen „az a normális”, ha a magyarországi kormánypárt és az RMDSZ között párbeszéd van.
Hozzátette: nem arról van szó, hogy most már mindenben egyetértenek, de párbeszédre, együttműködésre szükség van - mondta Markó.
A miniszterelnök-helyettes leszögezte: A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére indult Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése nem növeli, hanem rontja az összefogás lehetőségét. A pértbejegyzés még folyamatban van, első fokon a bukaresti törvényszék elutasította a kérelmet.
Markó azt mondta: képmutatás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ-t nem foglalkoztatja a pártbejegyzési szándék. Rámutatott: az RMDSZ-t is érdekli, mi történik a romániai magyar politikai életben, ki akar pártot bejegyeztetni, és érdekli az is, hogy ezt tisztességesen csinálják-e vagy sem.
Markó arra utalt ezzel, hogy két napilap is kétségbe vonta a pártbejegyzést támogatók aláírása egy részének hitelességét. „Az RMDSZ nem élt feljelentéssel az ügyben, nem kezdeményezett vizsgálatot, de azt ne várja el senki tőlünk, hogy örüljünk a pártbejegyzésnek. Egyáltalán nem szurkolok azért, hogy ezt a pártot sikerüljön bejegyeztetni” - mondta.
Hangsúlyozta: a romániai magyar politikai szervezeteknek kell együttműködniük, de a pártbejegyzés ezt nem könnyíti, hanem nehezíti. Krónika (Kolozsvár)

Közösen védik Székelyföldet
A régióátszervezés kérdésében közös álláspont körvonalazódik a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok RMDSZ-es és MPP-s képviselői között. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat RMDSZ-es elnöke és Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, megyei tanácstag találkozóján többek között abban állapodtak meg, hogy augusztusban megpróbálnak megszervezni egy közös tanácskozást a Hargita megyei önkormányzat vezetőivel és képviselőivel is.
Ennek érdekében Tamás Sándor vállalta, hogy egyeztet Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökkel, Kulcsár Terza József pedig a szomszédos megye MPP-s vezetőivel folytat megbeszélést a konzultációról.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a találkozó után kifejtette: vannak pártok feletti ügyek, amelyeket nem kell elpolitizálni, ilyen a tervezett régióátszervezés és Székelyföld ügye is. Ezekben a kérdésekben a Kovászna és Hargita megyei RMDSZ-es és MPP-s vezetőknek le kell ülniük és közös álláspontot kell kialakítaniuk arra az esetre, ha újra napirendre kerül a Traian Băsescu államfő által kezdeményezett régióátszervezés.
Kulcsár Terza József, a háromszéki MPP elnöke lapunknak elmondta: múlt héten felháborította, hogy Kovászna Megye Tanácsa nem tűzte napirendre az általuk kezdeményezett népszavazásról szóló határozatot. Ezért kereste fel Tamás Sándor tanácselnököt, akivel megállapodtak, hogy közösen kell megvédeniük Székelyföldet, hiszen őket a székely nép választotta meg – fejtette ki Kulcsár Terza József.
Szerinte mindkét politikai szervezetnek van egy állásfoglalása a tervezett régióátszervezésről, és ezeket szeretnék úgy összefésülni, hogy mindkét alakulat számára elfogadható legyen. Az MPP háromszéki elnöke ugyanakkor szorgalmazza, hogy még ebben a hónapban szervezzék meg a közös Kovászna és Hargita megyei tanácsülést, ahol határozhatnának a népszavazásról, amelyen az itt élők kinyilváníthatnák akaratukat a régiófelosztásról. Erre meghívnák a Maros megyei önkormányzat magyar tanácstagjait is.
Kulcsár Terza József szerint azért lenne fontos az időzítés, mert ha szeptemberben szervezik a referendumot, akkor még az itthon tartózkodó egyetemisták is szavazhatnának. Hozzátette: a népszavazáson eldöntendő kérdésről még meg kell állapodniuk a feleknek.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Közös állásponton a romániai magyar pártok a régióügyben
Közös álláspont körvonalazódik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna és Hargita megyei önkormányzati képviselői között a Romániában tervezett területi-közigazgatási átszervezés kérdésében - adta hírül szerdán az Új Magyar Szó című napilap.Az újság beszámolt arról, hogy Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke és Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke megállapodtak abban: augusztusban megpróbálnak szervezni egy közös tanácskozást a Kovászna és a Hargita megyei önkormányzat vezetőivel és képviselőivel együtt a tervezett területi-közigazgatási átalakításról.
Tamás Sándor szerint vannak pártok feletti ügyek, amelyeket nem kell elpolitizálni, ilyen a tervezett közigazgatási átszervezés és Székelyföld ügye is. A felek azért akarnak közös álláspontot kialakítani, mert ősszel ismét napirendre kerülhet a Traian Basescu román államfő által kezdeményezett régió-átszervezés.
A román államfő azt javasolta júniusban, hogy alakuljon nyolc nagy régió vagy tíz úgy, hogy a nyolc nagy régió mellett Hargita és Kovászna megye maradjon meg a jelenlegi határai között. Az RMDSZ elutasította mindkét javaslatot, ugyanis az első változat szerint a romániai magyarság mintegy 90 százalékát magába foglaló két nagyrégióban a magyarság aránya 30, illetve 20 százalék alá csökkent volna, a második változat pedig figyelmen kívül hagyja a belső-erdélyi és partiumi magyarság érdekeit.
Az MPP azt akarja, hogy a Kovászna és a Hargita megyei önkormányzat határozzon egy népszavazás kiírásáról, amelyen a két megyében élő lakosság kinyilváníthatja véleményét a régiófelosztásról. Közben egy olyan kimutatás került napvilágra a Gandul című román elektronikus újságban, amely szerint Hargita és Kovászna megye a középmezőnyben található a romániai megyék között abban a tekintetben, hogy a romániai megyék mennyi pénzzel járulnak hozzá az országos költségvetéshez, és abból mennyit kapnak vissza a kormánytól.
A román újság számításai szerint Hargita megye a befizetett pénz 59,5 százalékát, míg Kovászna 60,5 százalékát kapja vissza az államtól, és ezzel a középmezőnyben helyezkednek el számos moldvai, dobrudzsai, vagy havasalföldi megyét megelőzve.
Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke és Tamás Sándor a Krónika című napilapnak elmondták: a román újság adatai azt támasztják alá, amit maguk is számtalanszor hangsúlyoztak, hogy a székely megyéket nem az állam tartja el, azok képesek megállni a saját lábukon. Ugyanakkor úgy vélik, a kormánynak a jelenleginél több pénzt kellene kiutalnia a térségnek, hogy behozza az elmúlt évtizedek lemaradásait, amikor a kommunista rezsim tudatosan alulfinanszírozta a magyarlakta megyéket. MTI/Bumm.sk

Markó: Teljesen természetes az RMDSZ és a Fidesz közötti párbeszéd
– Teljesen természetes, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke külön is találkozott Orbán Viktor magyar kormányfővel, hiszen mégiscsak az a normális, ha a magyarországi kormánypárt és az RMDSZ között párbeszéd van: persze nem arról van szó, hogy most már mindenben egyetértünk, de párbeszédre, együttműködésre szükség van – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV) nyilatkozva. A szövetség volt elnöke a Többszemközt című vitaműsorban beszélt az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról, valamint az új erdélyi magyar párt létrehozásáról.
Lokodi Imre műsorában Markó Béla cáfolta, hogy a Tusnádfürdőn létrejött találkozó titkos lett volna. Mint ismeretes, az elmúlt napokban több politikai elemző is úgy vélte: Kelemen Hunor és Orbán Viktor megbeszélése az RMDSZ és az Fidesz közötti viszonyok egyfajta rendeződését jelzi.
A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor leszögezte: egy új magyar párt bejegyzése nem növeli, hanem rontja az összefogás lehetőségét. – Ezt annak tudatában mondom, hogy végül is egy olyan időszak után vagyunk, amikor sok-sok vitával, de sikerült összefogni és közös listán indulni az EP- választásokon. És akkor utólag meg kell kérdeznem: ebben mi nem tetszett? Miért kell akkor mégis megpróbálni egy új pártot bejegyeztetni? – tette fel a kérdést Markó Béla, aki hozzátette: képmutatás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ-t nem foglalkoztatja a pártbejegyzési szándék.
– Az RMDSZ-t is érdekli, mi történik a romániai magyar politikai életben, ki akar pártot bejegyeztetni, és a szövetséget persze hogy érdekli az is, hogy ezt tisztességesen csinálják-e avagy nem. Vissza kell utasítanom azokat a bizarr felvetéseket, hogy az RMDSZ miért foglalkozik ezzel a kérdéssel. A szövetség nem élt feljelentéssel az ügyben, nem kezdeményeztünk vizsgálatot, de azt ne várja el senki tőlünk, hogy örüljünk ennek. Egyáltalán nem szurkolok azért, hogy ezt sikerüljön bejegyeztetni. Együttműködni lehet és kell, de egy pártbejegyzés ezt nem könnyíti, hanem nehezíti – szögezte le. Népújság (Marosvásárhely)

Florea: az RMDSZ gátolja a decentralizációt
Az RMDSZ vezetői akadályozzák a decentralizációt – állítja Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, a PDL alelnöke egy, a városháza honlapján tegnap megjelent dokumentumban. Az elöljáró szerint az RMDSZ-es miniszterek által vezetett két tárcánál – a művelődési és környezetvédelmi minisztériumban – érvényesül leginkább a magas fokú központfüggés, ezek túlzott centralizálása hátráltatja a tevékenységet helyi közigazgatási szinten.
A kormányfőnek és a pártvezetésnek címzett írás javaslatokat tartalmaz a leválás és az adminisztratív döntéshozatal decentralizálásának módjáról. A városatya szerint például a művelődési minisztérium esetében meg kellene szüntetni a szakminiszteri engedélyt az országos rangú és helyi személyiségek szobrainak, mellszobrainak, emlékműveinek, valamint emléktábláinak állítása esetén. Florea a miniszteri jóváhagyás mellőzését ajánlja akkor is, ha a tárcának vannak területi vagy helyi kirendeltségei. A környezetvédelmi minisztériummal kapcsolatban a polgármester úgy gondolja, az erdők, vadállományok, vizek szennyezése tekintetében a döntéseket a helyi hatóságoknak kellene meghozniuk. „Ha a törvények világosan és egyértelműen fogalmaznak, nem kellenek a miniszterek kézjegyét viselő jóváhagyások” – áll a dokumentumban. Az iratot több polgármesternek is elküldték, hogy kiegészíthessék a témához kapcsolódó ötleteikkel és javaslataikkal. Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ nem képes akkreditáltani a Sapientiát
A román kormány botrányosan gáncsolja a Sapientiát, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet számtalan hátrány éri a végleges akkreditáció késleltetése miatt - írta 1egutóbbi számában a Kolozsváron megjelenő Erdélyi Napló. Szomorú évfordulóhoz érkezett az EMTE: pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be ünnepélyesen Dávid László rektor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ugynökség (ARACIS) elfogadta az intézmény akkreditációját. Ettől a pillanattól a végleges akkreditáció ügye a pülitikum térfelén pattogott, és egy év alatt emiatt nem történt semmi. Nagy kérdés, hogy a kormányon lévő és a magát minden erdélyi magyar érdeket képviselő szervezetnek nevező RMDSZ miért nem tudta megsürgetni a folyamatot, ami Romániában más magánegyetemek esetében átlagosan négy hónapos procedúra. Mostanáig egyetlen egyetem esetében sem húzódott el ilyen hosszasan az akkreditáció. A kormány beleegyezéséhez - a parlamenti szavazással ellentétben - nincs szükség politikai egyeztetésekre, hiszen az egész procedúra egy egyszerű adminisztratív dolog. A Partiumi Keresztény Egyetem esetében is nem a kormány jóváhagyása miatt késett négy esztendeig az akkreditáció, hanem a két ház stakbizottságainak lassú munkájáért. „Sokszor megtörtént, hogy nem volt meg a neffelelő kvórum, és a nagyváradi kollégák teljesen feleslegesen utaztak Bukarestbe. Mi még ettől is messze állunk, hiszen ahhoz, hogy a parlamenti bizottságok elé kerülhessen ügyünk, már rég meg kellett volna kapnunk a kormány jóváhagyását. Eppen ezért legnagyobb fájdalmunk az, hogy az ARACIS nagyon jó mnősítése - amely sokat nyomhatrıa a latban, a parlamenti viták során - az időhúzás miatt egyre veszít súlyából, jelentőségéből és lassan a homályba vész” - nyilatkozta Dávid László, a magyar történelmi egyházak által alapított és - román állami szubvenció híján - magyarországi támogatásokból élő Sapientia EMTE rektora. Az akkreditáció politikai hátterű késleltetése miatt az erdélyi magyar magánegyetem diákjai nem államvizsgázhatnak saját intézményükben, mesterképzésüket is más egyetemeken kell elvégezzék, az Erasmus, illetve a Socrates ösztöndíjak számukra elérhetetlenek. A rektor elmondta még, hogy nem lesznek új szakok, minden beiskolázási feltétel a tavalyihoz hasonló, így a tandíjak összege sem változik a Sapientián, amelynek Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron karai. A végleges akkreditáció időpontja azonban megjósolhatatlan, mivel a bukaresti kormánynak nincs napirendjén az erről szóló jogszabály megalkotása. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Traian Băsescu saját alkotmánya – Csak PSD–PNL fúzió esetén nevezne ki ellenzéki kormányfőt az elnök
„Ha megkérdeznének, milyen lehetséges kormánykoalíciót tartok hasznosnak és lehetségesnek Románia számára a jövő évi választások után, a válaszom egyértelmű: PDL– PNL–RMDSZ koalíciót” – fejtegette Traian Băsescu a B1 kereskedelmi televízió kedd esti műsorában.
Az államfő szerint a miniszterelnöknek olyan személynek kell lennie, aki „nem adja el a becsületét a kormányfői szék megtartása érdekében”. Băsescu ugyanakkor arra „figyelmeztette” az ellenzéki vezetőket, hogy választási győzelmük sem biztosítaná számukra a kormányalakítás lehetőségét.
Băsescu úgy fogalmazott, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) anakronisztikus politikai alakulat, Victor Ponta pártelnök pedig „még gyerek”. „Pragmatikus hozzáállásra van szükségünk, egyszerűsítenünk kell az állami apparátust és támogatnunk kell a magánszférát” – nyilatkozta az államfő, aki szerint a szociáldemokraták képtelenek ezt a szerepet ellátni.
Az elnök alkotmányértelmezése szerint az ellenzék 95 százalékos választási eredménnyel sem győzne
Băsescu nem kímélte a liberálisok elnökét, Crin Antonescut sem, ám a PNL-vel való szövetséget politikai, gazdasági és társadalmi szempontból rugalmasabbnak és pragmatikusabbnak ítélte. „A szocialistákkal már kormányoztunk együtt, és láttuk, hogy mennyire rugalmatlanok” – mondta el az államfő.
Újabb elnöki trükk
Traian Băsescu ezt követően „robbantotta fel a valódi bombát”, ugyanis arra figyelmeztette a két ellenzéki párt alkotta Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetőit, hogy az alkotmány 103. cikkelye nem kötelezi az államfőt arra, hogy a fele plusz egy szavazatot megnyerő pártszövetség vezetőjét bízza meg a kormányalakítással.
„Olvassák el figyelmesen Románia Alkotmányát; ott az 51 százalékot megnyerő pártról, nem pedig pártszövetségről van szó. Egyelőre csak szövetkezik a PSD és a PNL, ha összeolvadnának, akkor más lenne a helyzet” – fogalmazott az állam feje.
Ponta lecsukatná
„Amennyiben a jövő évi választások után a Szociál-Liberális Szövetség (USL) a mandátumok több mint felét megszerzi és az államfő nem a szövetség berkeiből nevezi ki a miniszterelnököt, le kell mondania” – reagált az államfő kijelentésére Victor Ponta. A PSD elnöke az alkotmányra hivatkozva kijelentette, Traian Băsescu ez esetben államcsínyt követne el, ami nemcsak azt jelentené, hogy a parlament felfüggeszti, hanem el is kell ítélni és börtönbe kell zárni.
A szociáldemokrata politikus szerint az államfő annyira felelőtlen hazudozóvá vált, hogy semmiféle figyelmet nem érdemel többé. „Ha a választók többsége abszolút bizalmat szavaz nekünk, a lehető legrövidebb időn belül új köztársasági elnökünk lesz” – tette hozzá Ponta.
Antonescu felfüggesztené
Az ellenzéki pártszövetség másik társelnöke, Crin Antonescu leszögezte, alakulata „soha nem fog együttműködni Traian Băsescuval és pártjával”. Hozzátette: amennyiben az államfő nem tartja tiszteletben a választások eredményét, akkor fel fogják függeszteni. „Băsescu ismét bebizonyította, hogy a választások eredményétől függetlenül Emil Bocot akarja megbízni kormányalakítással” – fogalmazott Antonescu.
Preda: árulástól tartanak
A Demokrata Liberális Párt (PDL) részéről Cristian Preda európai parlamenti képviselő úgy értelmezte Traian Băsescu nyilatkozatát, hogy az államfő felhívást intézett a politikai pártokhoz az alkotmány módosításának megvitatására. „Az állam elnöke tulajdonképpen észrevételezte az alaptörvény értelmezhető 103. cikkelyét és figyelmeztette az USL vezéreit.
Tapasztalt politikusok ezt nem hisztérikusan reagálják le, hanem asztalhoz ülnek tárgyalni” – fogalmazott blogbejegyzésében Preda. Az EP-képviselő szerint az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség társelnökei kölcsönösen azt feltételezik a másikról, hogy a választások után cserben hagyják a partnerüket. Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyt és Magyarországot fenyegeti a cián
Kelemen Hunor elgördítette az első követ a verespataki bánya megnyitásának útjából
Heves indulatokat váltott ki Kelemen Hunor kulturális miniszter döntése, amikor régészeti mentesítési engedélyt adott ki a Fehér megyei településre. Egyes ellenzéki politikusok szerint ezzel a határozattal a román kormány gyakorlatilag engedélyezte a cián alapú bányászatot Verespatakon. A részletekről Eckstein Kovács Péter államfői tanácsossal beszélgettünk, aki korábban RMDSZ-es szenátori minőségében többször is felemelte szavát a környezetvédelmi katasztrófával fenyegető bánya megnyitása ellen.
– A kedélyek azért borzolódtak fel, mert azáltal, hogy a kulturális minisztérium kiadta a feltárási engedélyt, meghatározó lépés történt a verespataki projekt megvalósításának az irányában, amit én csak elutasítani tudok. A tervezetet egyrészt a környékbeli lakosság támogatja, másrészt a bányavállalathoz kötődő érdekcsoportok. Az ott élők érthető módon rokonszenveznek a bánya megnyitásával, hiszen munkahelyeket ígértek nekik, de véleményem szerint más épeszű ember nem támogathat egy olyan projektet, amely visszafordíthatatlanul és súlyosan károsíthatja a környezetet. Ha biztonsági problémák vetődnek fel, a szennyezés Erdélyen kívül Magyarországot is sújthatja. Kilenc éve terítéken van ez a rendkívül népszerűtlen intézkedés, de időközben hiába váltakoztak a kormányok és a miniszterek, eddig senki nem merte kiadni a bánya megnyitásához szükséges engedélyeket. Ennek felelősségétől valósággal menekültek a politikusok, éppen ezért tartom rendkívül súlyosnak Kelemen Hunor döntését, aki gyakorlatilag egyet előre lépett ebben a kérdésben. Habár Kelemen a döntést miniszterként írta alá, és ez látszólag technikai kérdésnek tűnik, az ügy politikai vonatkozásai már a demokrata liberálisoknál is jelentkezni kezdtek, ezért az RMDSZ-nek is mihamarabb állást kellene foglalnia.
– Úgy tűnik, az EU nem fog beleszólni a verespataki bányaügybe, tehát a végső döntés a román állam kezében van…
– Kétségtelen, hogy az EP kibocsátott egy ajánlást az EB felé, amelyben meg szeretnék tiltani a cián alapú bányászatot az unió területén. A politikai manifesztumot a parlament nagy többséggel megszavazta, a bizottságban viszont, ahol az államok képviselői döntenek, bizonyos gazdasági érdekek miatt nagy az ellenállás. A tiltakozó hangok azokból az országokból érkeznek, ahol cián technológiával működő bányák léteznek, de ebben a pillanatban, amikor Németország például környezetvédelmi okokból be akarja fagyasztani az atomerőműveit, Románia nem engedheti meg magának azt, hogy zöld utat adjon egy olyan projektnek, ami szembe megy az EP akaratával, és potenciális veszélyforrást jelent az egész régió számára.
– Lehet-e súlya a hazai civil szervezetek tiltakozásának a végső döntés meghozatalában?
– A bányatársaság, az RMGC az utóbbi hónapokban rendkívül agresszív médiakampányt folytatott, azok a források pedig, amelyek kritikusan nyilvánulnának meg, valósággal eldugultak. Kulcskérdésnek találom tehát a civil szervezetek találékonyságát és meggyőzőképességét abban, hogy megakadályozzák ennek a katasztrófával fenyegető megaprojektnek a beindítását.
– Tudomása szerint hány embert érintene közvetlenül a bánya megnyitása?
– A hangsúly a potenciális munkahelyek számán van, a vállalat ugyanis főként ezzel próbálja kicsikarni a lakosság támogatását. Az RMGC korábban több ezer, ma már csak négyszáz-nyolcszáz munkahelyről beszél, és ami nagyon fontos: ezek csupán időleges állások lennének. A lényeg az, hogy amíg környezetbiztonsági szempontból a bánya nagyon sok embert érint, addig a munkalehetőségek szemszögéből a leendő bányában dolgozók száma rendkívül korlátozott.
–Milyen eszközöket vetett még be az RMGC a lobbija során? – Kevesen írták meg, de hihetetlenül durva volt a magyarok ellen kijátszott kártyájuk. Annak idején, amikor Korodi Attila környezetvédelmi miniszterként, jómagam pedig szenátori és jogi bizottságelnöki tisztségemben tiltakoztunk a verespataki bánya megnyitása ellen, hallatlanul magyarellenes hangot ütött meg az RMGC. A ciántechnológia-ellenes törvénytervezetünket magyar összeesküvésnek nevezték, mondván, hogy szándékosan le akarjuk szegényíteni Romániát, és az aranyat mi akarjuk kitermelni, miután visszafoglaltuk Erdélyt. Nekem éppen ez a legnagyobb bajom a bányavállalattal, hogy a saját gazdasági érdekei miatt magyarellenes politikai feszültséget keltett. Amikor észrevették, hogy ez a kampányuk hatástalan, azonnal elkezdték keresni az erdélyi magyar választók és döntéshozók kegyeit, de a korábbi húzásuk akkor is megbocsáthatatlan. Persze értetlenül állok azon jelenség előtt is, amikor erdélyi magyar újságokban egész oldalas RMGC reklámokat látok. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A mór mehet
Nem valószínű, hogy sok betegnek könnybe lábad a szeme a Cseke Attila egészségügyi miniszter lemondásáról szóló hír hallatán. Annak sem túl nagy az esélye, hogy a rendszert alapjaiban átszervező, a betegek ellátásában is tapasztalható eredményeket elérő vezetőként kerül be Cseke neve a krónikákba.
Azért nem, mert Cseke Attila nem olyan tárcavezető volt, aki a romániai egészségügy rákfenéit orvosolni tudta volna. Nevéhez többek között kórházak bezárása, a gyógyszerellátás emberéleteket veszélyeztető bizonytalansága tapad – s bár megeshet, utólag bebizonyosodik, hogy jó döntés volt az intézmények átalakítása, az úgynevezett reformnak egyelőre csak a fájó következményeit érzékelhettük. Legnagyobb – mindenképpen értékelendő – vívmánya a decentralizáció, a kórházak átadása az önkormányzatoknak, az intézkedés pozitív hozadékai azonban egyelőre ugyancsak kevéssé látványosak. Mindezek ellenére ujjongást sem válthat ki Cseke Attila távozása. Azért nem, mert tapasztalatból tudjuk: jöhetnek, mehetnek a miniszterek, az egészségügy gondjai maradnak, mi több, mélyülnek. A rendszer évek, évtizedek óta alulfinanszírozott, hiába pumpálnak bele időnként több vagy éppen kevesebb pénzt, annak nyoma sem látszik, útja követhetetlen. És azért sem örülhetünk felszabadultan a lemondást követően, mert az valamiképpen mégiscsak tiszteletre méltó. Nem divat Romániában a magas funkcióba jutott tisztségviselők önkéntes visszalépése. Cseke Attila gesztusának hivatalos indoklásával azonban egyetérthetünk. Ha a költségvetés kiigazításakor a román kormánynak az egyik kulcsfontosságú ágazat irányításával megbízott tagját meg sem kérdezik, mennyi pénzre lenne szükség a betegellátás biztosításához, akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a történet hátterében nem szakmai érvek, sokkal inkább politikai játszmák húzódnak. Amikor az egész romániai közvélemény szidta az egészségügyi minisztert, mert számos kórházat bezártak, az államfő, a miniszterelnök, a hatalom minden képviselője elismerőleg nyilatkozott Cseke bátorságáról. Csakhogy amint a munka kényelmetlen felét elvégezte, azonnal rájárt a rúd, Traian Băsescu az elmúlt hetekben folyamatosan ostorozta őt, és azt is jó előre megmondta, amiről a tárcavezető szerdán értesült: nem számíthat több pénzre a minisztérium. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. A betegellátásban mindez aligha jelent lényeges változást. De vajon milyen politikai következményei lesznek az ügynek? Vajon meddig tűri még az RMDSZ, hogy a nagyobbik kormánypárt és az államfő kénye-kedve szerint elbánjon vele? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Markó: Cseke komoly reformot valósított meg…
Markó Béla kormányfő-helyettes csütörtökön elmondta: Cseke Attila komoly reformot valósított meg az egészségügyben, de „rendszerhiba” tapasztalható e téren, mivel a CNAS a minisztériumtól független intézmény.
„Nagyon sajnálom, hogy Cseke Attila úgy döntött, nem folytatja. Nagyon jó miniszter volt, komoly reformot valósított meg az egészségügyben a decentralizáció és a működésképtelen kórházak bezárása révén. Olyan nézeteltérések vezettek ehhez a döntéshez, amelyeket talán meg lehetett volna oldani. Nem kapott elég támogatást a Pénzügyminisztériumtól” – mondta Markó Béla.
A miniszterelnök-helyettes szerint a Pénzügyi Minisztériummal akadt gondok mellett Cseke szembesült egy „rendszerhibával is az egészségügy terén”.
„A miniszter dolgozza ki az egészségpolitikákat, de az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) független a minisztériumtól, persze ez egy ál-függetlenség, amely nem segít a gondok megoldásában” – magyarázta.
Markó Béla közölte: korai még az utódokról beszélni vagy arról, hogy az RMDSZ hajlandó lenne-e átengedni az Egészségügyi Minisztérium irányítását a Demokrata Liberális Pártnak.
„Az RMDSZ-en belül kell megbeszélnünk, mit teszünk, hogyan megyünk tovább. Egyelőre nem lehet döntésünk, korai még az utódvariánsokról beszélni”, mondta Markó Béla. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ hajlandó lenne-e átengedni az egészségügyi tárcát a PDL-nek, azt válaszolta, erről is korai még beszélni.
Cseke Attila egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy lemond, mert elégedetlen a költségvetés-kiigazításkor a tárcájának juttatott összeggel, amelyről megkérdezése nélkül tárgyaltak, és elmondta, mandátuma idején többször nézeteltérésbe került a pénzügyminisztérium képviselőivel. Elmondta, a szerdai kormányülésen is kifejezte elégedetlenségét, csütörtökön pedig tárgyalt Emil Boc miniszterelnökkel, akinek benyújtotta a lemondását.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön elmondta, sajnálja Cseke Attila lemondását, megérti őt, és köszöni neki erőfeszítéseit. Mint mondta, az RMDSZ a következő 15 napban nevesíti az új egészségügyi minisztert.
Emil Boc kormányfő próbálta megnyugtatni az egészségügynek szánt összeggel elégedetlen Cseke Attilát, és azt ígérte, több pénzt kap majd októberben, az újabb költségvetés-kiigazításkor, de Cseke diszkriminatív bánásmódra panaszkodott a PDL által vezetett országos egészségbiztosítóval szemben.
A kormányfő és az egészségügyi miniszter közötti beszélgetés Cseke lemondása előtt zajlott Markó Béla miniszterelnök-helyettes jelenlétében, a kormányfő az utolsó pillanatig arra számított, hogy a miniszter letesz szándékáról.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint a CNAS „gátlástalanul”, hatékony ellenőrzés nélkül költi a pénzt, miközben az Egészségügyi Minisztériumot mindenki szidja, és az intézményt okolják a rendszer finanszírozási gondjaiért.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Cseke Attila lemondott az Egészségügyi Minisztérium éléről
Lemondott csütörtökön tisztségéből Cseke Attila egészségügyi miniszter. Az RMDSZ-es politikus rövid sajtótájékoztatón közölte: azért döntött így, mert kevesli a költségvetés-kiegészítés során az egészségügyi tárcának szánt juttatásokat, amelyek összegéről ráadásul nem egyeztettek vele. Azt is elárulta, hogy miniszteri mandátumának időtartama alatt több ízben is vitába keveredett a pénzügyminisztérium képviselőivel.
Mint Cseke Attila közölte, a költségvetés módosításáról szóló adatokat csupán szerdán délután kapta meg. A lemondott miniszter rendkívül súlyosnak nevezte, hogy előzőleg nem egyeztettek vele az összegről, és tarthatatlannak nevezte, hogy mindig a pénzügyminisztérium dönt az egészségügyi tárca költségvetéséről. Kifejtette: már a szerdai kormányülésen is hangot adott elégedetlenségének, majd csütörtökön Emil Boc miniszterelnökkel is egyeztetett, akinek át is nyújtotta lemondását. A kormányfő ugyanakkor Cseke szerint arra kérte őt, hogy maradjon meg tisztségében.
A politikus elmondta, hogy még a múlt héten hivatalos átiratban kérte a pénzügyi tárcától, hogy tartsanak háromoldalú egyeztetést a két minisztérium, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) vezetőivel a költségvetés-kiegészítésről, a pénzügyminisztérium azonban nem tett eleget a kérésnek.
Cseke végezetül reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ – a koalíciós megállapodás szerint a szövetséget illeti az egészségügyi miniszter jelölésének joga – rövid időn belül megtalálja utódját, mivel az egészségügy terén elkezdett reformokat folytatni kell.
Cseke Attila – aki 2009 decembere, az RMDSZ kormányra lépése óta töltötte be az egészségügyi miniszteri tisztséget – az utóbbi hetekben bírálatok kereszttüzébe került. Múlt héten Traian Băsescu államfő a közszolgálati televízióban jelentette ki: az egészségügyi miniszter és az egészségbiztosító vezetője vagy megállapodnak egymással, és rendbe hozzák az intézmények pénzügyi helyzetét, vagy mindkettejüknek távoznia kell. Az elnök akkor azt mondta: már tárgyalt az ügyről a kormányfővel, akivel egyetértettek abban, hogy gyors megoldásra van szükség. Az államfő emlékeztetett, hogy 2010 utolsó negyedévében a kormány 2,5 milliárd lejt vont el más ágazatoktól, hogy azt az egészségügyi rendszer által felhalmozott adósságok törlesztésére fordíthassák. Mára azonban újra ismét közel kétmilliárd lejnyi adósság halmozódott fel. Băsescu azt mondta: már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének közelmúltbeli Bukarestbe érkezésekor jelezte, hogy a továbbiakban a kormány nem hajlandó a fejlesztésekre szánt pénzeket egy olyan ágazathoz átirányítani, amely képtelen a reformra.
"Beteg az egészségügy"
Betegnek nevezte az egészségügyet Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője is, aki a nemzetközi pénzintézet és Románia közötti hitelmegállapodás feltételeiek teljesítését ellenőrizte Bukarestben. Franks hétfőn, a delegáció látogatása végén szintén az egészségügyi reform szükségességéről beszélt, ezt nevezve meg az egyik legfontosabb prioritásként az ország számára.
Cseke ugyanakkor még július 13-án azt mondta, az egészségügyi rendszernek további négymilliárd lejre van szüksége. A legnagyobb gondokkal az egészségbiztosító küszködik, a kért összeg háromnegyedét ide kellett volna irányítani. Ennek ellenére a költségvetés-kiegészítés során az egészségügyi tárca csupán 341,2 millió lejt kapott.
Ellentétek az egészségbiztosítóval
Kormányközeli források szerint egyébként Emil Boc azzal próbálta jobb belátásra bírni Csekét, hogy megígérte: az októberben esedékes újabb költségvetés-kiegészítés során további pénzeket kap az általa vezetett tárca. Cseke azonban felrótta a miniszterelnöknek, hogy nem tárgyaltak vele, a költségvetés kiegészítés során diszkriminációt alkalmaztak az általa vezetett tárcával szemben, a PDL irányította egészségbiztosító javára, akinek vezetőjével viszont konzultáltak a költségvetés-kiegészítés előtt.
A megbeszélésen Markó Béla miniszterelnök-helyettes is részt vett, aki megjegyezte: a biztosító „gátlástalanul” költekezik, hatékony ellenőrzés nélkül, azonban mégis az egészségügyi tárcát vonják felelősségre a rendszer rossz pénzügyi helyzete miatt.
Mint arról beszámoltunk, Cseke több ízben is kérte, hogy az egészségbiztosítót utalják az általa vezetett tárca irányítása alá, hogy hatékonyabb legyen a pénzek elköltése – ez azonban nem történt meg.
Markó Béla szerint Cseke nagyon jó miniszter volt, aki komoly reformot indított el, amely során sikerült elindítani a kórházak decentralizációját és az alacsony hatékonysággal működő közgyógyellátási intézmények bezárását. Az egészségügyi rendszer legnagyobb gondjának azt nevezte, hogy az egészségbiztosító független intézményként működik. Ugyanezt mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki szerint nem létezhet „két egészségügyi minisztérium”, és amíg a biztosító nem kerül a minisztérium irányítása alá, nem lehet megoldani az egészségügyi rendszer problémáit. Emellett létfontosságúnak nevezte a megfelelő pénzügyi támogatást is.
Kelemen: 15 napon belül meglesz az utód
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a lemondás hírére közölte: sajnálja ami történt, de megérti Csekét, és köszönetet mondott eddigi munkájáért. Azt is közölte, hogy a szövetség 15 napon belül kijelöli a lemondott miniszter utódját. „Cseke Attila kiváló munkát végzett az egészségügyi minisztériumban. Az elmúlt egy év és hét hónap során, amíg a tárcát irányította, komolyságról és következetességről tett tanúbizonyságot, és olyan reformokat hajtott végre, amilyeneket az elmúlt 11 évben senki” – mondta Kelemen.
Cseke a következő 15 napban, utódja kijelöléséig a helyén marad. Roberta Anastase a PDL első alelnöke megerősítette, hogy az utód kijelölése az RMDSZ hatáskörébe tartozik, annak személyéről a koalíción belül egyeztetnek majd. Azt is elmondta, hogy Cseke lemondása egyoldalú lépés volt. Eugen Nicolăescu volt egészségügyi miniszter, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselője szerint véget ért egy cirkusz. Csekének szerinte azért kellett távoznia, mert egyértelmű volt, hogy nem ő, hanem az egészségbiztosító vezetője élvezte az államfő és a miniszterelnök támogatását. Haoonlóan vélekedett a másik ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt is.
A jogász végzettségű Cseke 2009 december 18-a óta töltötte be a miniszteri tisztséget, 2007-tl a 2008-as kormányváltásig kormányfőtitkárként tevékenykedett. Korábban a nagyváradi városi közgyűlés tagja is volt, és a Bihar megyei RMDSZ-ben is vezető tisztséget tölt be.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)