Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2011. június 3.
A partnert zsarolni nem hasznos dolog
Költészet és politika kettős tematikájában hívta beszélgetésre Lakatos Péter a Varadinum hetében a váradi városháza dísztermébe Markó Bélát, mint költőt s miniszterelnök-helyettest. A másfél órás hangos interjú fontosabb mozzanatainak szerkesztett változatát olvashatják, kérdések helyett témamegjelöléssel, amit az is indokol, hogy a vendég gyakran el-elkalandozott a kérdésfeltevéstől. A Szűcs László által szerkesztett szöveg az Erdélyi Riport 2011/11., június 3-i számában jelent meg.
Szonettekről. Ez az egyik legkötöttebb versforma, itt adott nemcsak a szótagszám, hanem a sorszám is, a rímképletek. Aki ilyesmit ír, az többlet kötöttséget vállal, hiszen egy egészen szoros keretbe, formába kell beilleszkednie, s abban úgy beszélnie, hogy a forma ne sodorja magával. Pontosan ezért szeretem, mert az életünk mintája, életminta is. Általában a körülményeinket csak részben alakítjuk mi magunk, beleszületünk egy helyzetbe, egy országba, egy közösségbe, egy időbe, s ezeket tudomásul kell vennünk. Persze, úgy éljük le az életünket, hogy közben próbálunk változtatni a körülményeken. A politika az én elképzelésemben erről szól elsősorban. A feladat az, hogy mások által teremtett körülmények közepette is tudjunk szabadok lenni, úgy cselekedni, hogy azok mi legyünk.
Az életembe ma belefér egyszerre a költészet és a politika is. Én tíz esztendeig egyáltalán nem írtam, ennek az egyik következménye, hogy amikor egyesek hallják, hogy verset írok, egészen meglepőnek s komolytalannak tartják egy felelős politikus részéről. Manapság már szinte naplószerűen írok verset, a szonettkönyvem alig fél év alatt született. Csoóri Sándornál olvastam valahol, ő a kilencvenes években erősen benne volt a közéletben, aztán írt egy verset, amelynek a fő motívuma az volt, hogy csak most veszi észre, hogy milyen szép zöld a fű. Valahol az én verseim is erről a felfedezésről szólnak.
Dossziék, zsarolások. Nem hiszem, hogy ez úgy működne, ahogy ezt egyesek elképzelik. Hogy időnként megkeres valaki valakit, s dossziékat tesz eléd. Lehetségesek közvetett fenyegetések, egy olyan légkör kialakítása, hogy ez mindig ott lebeg valaminek e feje fölött. A szekus dossziék története is így működött. Időnként valamit nyilvánosságra hoztak, de sokan élhetnek közöttünk abban a félelemben, hogy mi kerül még elő a soha teljesen ki nem ürített levéltárakból. Sokkal rafináltabban működik ez, bár elképzelhető a közvetlen zsarolás is sokak esetében. Ezért fontos az átláthatóság, a nyilvánosság. Magánemberként én kíváncsi lehetek, hogy mi van a szomszédom, a fodrász, az orvos egykori dossziéjában, de mint állampolgárnak a kíváncsiságomon túl semmi közöm hozzá. Viszont ahhoz, hogy egy felelős, választott vezetőnek milyen a múltja, ahhoz van közöm. Tudnom kell, kik döntenek rólunk, velünk kapcsolatosan. Ezért igenis egyetértek azzal, hogy azoknak a dossziéját, akiket mi képviselővé, szenátorrá választunk, vagy akiket fontos tisztségbe kineveznek, azoknak a dossziéját át kell világítani. Nem a botránykeltés, a csámcsogás érdekében, hanem egyszerűen tudnunk kell, hogy kik hoznak döntéseket. S persze azért is, hogy tudjuk, az illető nem zsarolható. Nincs a múltjában olyan mozzanat, ami által zsarolható. Azzal nem értek egyet, hogy azt a kört, amit át akarunk világítani, a végtelenségig bővítsük, s egyszer csak azt vegyük észre, hogy a társadalom egyik fele figyeli a társadalom másik felét.
Kormányszerep. 1996-ban jutottunk el oda, hogy hoztunk egy történelmileg előzménytelen döntést arról, hogy belépünk a kormányba – szövetségeseinkkel, a Demokratikus Konvencióval, akikkel ellenzékben is szövetségben voltunk. Nagyon erős és konfliktusos vitáink voltak erről az RMDSZ-ben, azóta folynak viták arról, hogy mit jelent a kormányzati szerep egy olyan szervezet esetében, amely nem ideológiai alapon jött létre. Voltak olyan teóriák, hogy egy kisebbségben lévő közösség, etnikum képviseletének mindig kormányon kell lennie, erre példa a finnországi svéd párt, amely évtizedek óta ott van a különböző kormányokban, s ebben senki nem lát problémát. Én idáig nem mernék elmenni, hogy az RMDSZ-nek minden körülmények között ott kell lennie. Nem mernék ilyen elvet kimondani, talán nem is lenne hasznos stratégiailag sem, taktikailag sem. Elvi szempontból sem. De azt igen, hogy ha lehet fontos célokat fogalmazni a kormányprogramba, akkor a partner ideológiai alapállásától függetlenül ott kell lenni. A határ nem ott van, hogy a partner baloldali vagy jobboldali, a határ ott van, hogy az a koalíció, amibe bemegyünk, román–magyar viszonylatban mit fogad el, lehet-e előrehaladni ezen a területen.
Doktrínák. Engem a doktrínák különösebben nem érdekeltek, soha nem próbáltam doktriner politikát folytatni. Van nekem is meggyőződésem szociálpolitikai-gazdasági kérdésekben, de soha nem próbáltam az RMDSZ haladási irányát doktrínákhoz kapcsolni. Ilyen szempontból az RMDSZ rugalmasabb. Persze látjuk a román pártok esetében, hogy már mindenki mindenkivel volt szövetségben. Romániában nem ideológiák és doktrínák alapján alakulnak a dolgok. Jobbközépen helyezzük el magunkat, tagjai vagyunk az Európai Néppártnak, de ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ-ben nincsenek baloldaliak, vagy olyanok, akik a jobbközéptől is jobbra állnak. Hál’ istennek a parlamentben most nincs ott az a párt, amellyel idegengyűlölő programja okán nem lehetne semmiféle szövetséget kötni, eddig sem, ezután sem. A román törvényhozásban ma nincs olyan párt, amellyel ne lehetne együttműködést elképzelni. Mostani partnereinkkel azért volt lehetséges a koalíció, mert el tudtunk fogadtatni fontos programcélokat. Az elmúlt húsz év egyik legjelentősebb eredménye az oktatási törvény. Minden tiltó rendelkezést ki tudtunk iktatni belőle. Sikerült végigvinni ezt a Demokrata-Liberális Párttal. Azt is oda számolom, amiért sokan támadnak, a kórházak decentralizációját. Ez magyar szempontból is fontos, hiszen számos helyen a helyi közösség dönt a kórházak lényeges ügyeiben. Cseke Attila egy rendkívül makacs, konok, nehéz ember, de erre a feladatra ő kellett. Azokat az ütéseket, amiket kapott, kevesen állták volna. Persze, ez nem sikertörténet, hogyan is lehetne az, amikor nincs elég pénz, gyógyszer.
Magánszféra. A politika nem egy nyolcórás munka. Nem lehet úgy politikusként dolgozni, hogy délután négy után hazamegyek, s elfelejtem, mi volt bent. Igazán jól persze sehol nem lehet úgy teljesíteni, hogy az ember otthon elfelejt minden benti gondot. A politikában este tizenegykor is megszólal a telefon, kérnek egy nyilatkozatot, reagálni kell. Kialakult az utóbbi időben az a gyakorlat, hogy az újságírók vasárnap délben kérdezik az embert a legszívesebben, s az ő szempontjukból ez így van jól, hiszen a lapok hétfőn megjelennek. Nincs szünet. Ez nagy teher, különösen akkor, ha a család máshol él. Az én esetemben a család kétlaki, velem együtt Bukarest és Marosvásárhely között ingázik. Ezzel együtt olyan ez, mintha az ember egy karanténban, egy gettóban élne, ami veszedelmes dolog. Ugyanúgy, mint a közvéleményt gyakran érthetően ingerlő privilégiumok. Ha valaki miniszterelnök-helyettes, akkor testőr jár a nyomában, de ez azt is jelenti, hogy elzárja magát a világ többi részétől, s ha nem vigyáz, egy idő után már nem tudja, mennyibe kerül egy kiló kenyér. Vagy mennyi egy liter benzin. Ezt tudatosan kell úgy építeni, hogy ne engedjünk ennek a vonzásnak, s a politikus ne higgye el, hogy ez örökre így marad.
Szálka Orbán szemében? Politikustól teljes őszinteséget ne várjanak. Nem olyan értelemben gondolom ezt, hogy feltétlenül hazudni fog a politikus, mert az nagy baj. De kimondani az ember azt mondja ki, amit kimondhatónak tart. Vannak olyan tények, amelyeket esetleg csak később fog a nyilvánosság elé vinni. Az RMDSZ–Fidesz-viszonyról tudok őszintén beszélni. Sokan úgy értelmezték, azért nincs felhőtlen viszony a két szervezet között, mert valamiért Orbán Viktor és Markó Béla nincsenek felhőtlen viszonyban. Azonosították a pártelnökök viszonyát a pártok viszonyával. Ez a politikában gyakran tagadhatatlanul számít, de meg kell mondanom, soha nem ez a döntő. A román politikában sem. Általában az érdekek döntenek. Én a Fidesz politikusait húsz éve ismerem, s volt idő, amikor kiválóan együttműködtünk, például a Fidesz első kormányzása idején. Együtt alakítottuk például a magyarigazolvány vagy a státustörvény kérdését. Másik irányban a Năstase-kormánnyal ugyancsak mi alakítottuk, hogy például az oktatási támogatást alkalmazni lehessen.
Nem tudok arról, hogy én személyesen bármelyik fideszes vezetővel rossz viszonyba kerültem volna. Voltak vitáink, s voltak nagyon jó együttmunkálkodásaink. Itt másról van szó. S én ezt drámainak és szomorúnak tartom. Ugyanis lehet vitázni arról, hogy minek mi a következménye, hogy a jövőben mi lesz. Azzal nem különösebben értek egyet, hogy a kettős állampolgárság legfontosabb kérdése, hogy lehet-e Magyarországon szavazati jogunk. Egészen más vetületben most a román törvényhozásban fog szóba kerülni a külföldön élő román állampolgárok szavazati jogának az alkalmazása. Vezessük-e be a levélben való szavazás lehetőségét? Miért legyen nekem a célom, hogy azok is szavazzanak a román parlamentről, akik egyébként nem élnek ebben az országban? Nem ők isszák meg a levét annak, amiről szavaznak. Ugye, kicsit bonyolultabb a dolog, ha együtt tekintünk e kettőre.
Hogy miért nincs rendben a Fidesszel a viszony? Az elmúlt években tapasztaltam, hogy nem tudtuk elfogadtatni azt az elvet, s itt a konfliktus lényege, hogy a mi dolgainkban végül is nekünk kell döntenünk, ehhez várjuk a segítséget, a tanácsot. De nekünk önállóan kell eldöntenünk, hogy mit teszünk. Nincs, aki nekünk megoldásokat adjon, nekünk kell Bukarestben érvényesíteni az érdekeinket. Itt van a konfliktus forrása, drámainak tartom, hogy ezt nem tudtuk elfogadtatni Budapesten. Nem tudjuk magunkat alárendelni semmilyen más pártnak. Csak partnerek tudunk lenni. Most létrejön egy új magyar párt, ezt sokan azért támogatják, mert végre lesz egy olyan magyar politikai szervezet Erdélyben, melyet távvezérléssel lehet irányítani.
Jót, rosszul. A politikában lehet teljesen jó szándékkal rossz döntéseket hozni. Mondok egy távoli példát. Jó döntések vezethetnek később rossz helyzetekhez. Utánaolvastam annak, amire az idősebbek emlékezhetnek, a romániai németek és zsidók eladásának. Nyilvános állami döntés soha nem volt erről, Németország megbízott egy ügyvédet, román részről securitatés tábornokok tárgyaltak. 1968-tól egy évre, utána 3-5 évre szóló egyezményt kötöttek ezek a felek, s pontosan szabályozták, hogy milyen kategóriájú németért mennyi pénz jár, diplomásért több pénz, nyugdíjasok után kedvezmény. Olajozottan működött a dolog, Románia 1968 és 1989 között 230 ezer németet adott el Németországnak. Ki tagadhatná azt, hogy Németországnak igaza volt, amikor az ő németjeit ki akarta menekíteni egy diktatúrából, amelynek a vége akkoriban nem látszott? De ki tagadhatná, hogy ma egészen másként nézne ki Erdély, ha itt lenne 3-400 ezer német? S milyen mértékben lenne jelen a német gazdaság Erdélyben?
Egység. Az egységes fellépés kapcsán nem csak a küszöbről van szó. Ha átlépjük, ott vagyunk, ha nem, akkor kimaradunk. Nemcsak a parlamenti küszöbről van szó, hanem arról is, hogy egyébként is egységesen kell fellépni. Mi lenne, ha a román parlamentben a magyar képviselet egyik fele azt mondaná, hogy a történelem és a földrajz oktatása a fontos, a másik fele pedig azt, hogy most inkább a vízhálózat fejlesztése. Egyébként mind a kettő fontos. Az egységre nemcsak azért van szükség, hogy képviselőink legyenek, hanem mert különben semmilyen eredményt nem érnénk el, a román politika úgy játszana velünk, mint macska az egérrel. Ezt láthatjuk abban a pillanatban, amikor felerősödik az újabb erdélyi magyar pártalakítási szándék. Abban a pillanatban a román politika is kezd odafigyelni. A Wikileaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai jelentésekből is kiderült, hogy Săftoiu államelnöki tanácsos annak idején arról beszélt, milyen jó az MPP megjelenése, mert az RMDSZ-t meg lehet szorítani Szászék segítségével. Legyünk őszinték, olyan nagy öröm az a román politikusoknak, hogy azzal kell folyton számolni, hogy az RMDSZ nélkül nem lehet kormányt alakítani, s csak az RMDSZ-szel lehet többséget alkotni? Helyettünk aligha lesz majd ott ez az új párt a román parlamentben. Legfeljebb csak abban reménykedhet, hogy minket is kiüt onnan.
Kormányzás. A költségcsökkentés megtörtént, viszont a gazdaságélénkítő intézkedésekkel húztuk az időt, vacilláltunk, totojáztunk, s még most sem történt meg, aminek meg kellett volna történnie. Ennek a kormánynak a legnagyobb baja a rendkívül lassú, habozó előrehaladás, döntések, újratárgyalások, visszalépések, aztán lassan előreindul a dolog. Most látom, milyen nehézkesen, sok hordalékkal tud működni egy rosszul elképzelt közigazgatás. Amihez hozzájárul, hogy a politikai elit, a vezetés nagyon lassan dönt. S nagy ellentéteket is látok, mert miközben Traian Băsescu valóban úgy viszonyul a dolgokhoz, hogy mindegy, hogy népszerű, népszerűtlen, kell menni előre, vágni, nyesni, igen ám, de a parlamentben az ő pártja, a PD-L, de majdnem mindenki más is, egyfolytában meg van ijedve a népszerűségvesztés miatt. Egyfolytában azon törik a fejüket, hogy lehetne úgy csinálni, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. Legközelebb is ránk szavazzanak, a nehezét pedig vigye el más.
Ma valamelyes realitását a kisebbségi törvénytervezetnek látom. Ez most már annyira tárgya a köztünk lévő viszonynak, hogy nem hiszem, hogy a partnereink elállnának attól, amiben megegyeztünk. Ha nem másként, akkor felelősségvállalással, aminek elvileg ellene vagyok. Zsigerileg ellenzem, hogy a kormány hozzon törvényeket s ne a parlament. Félek attól, hogy a parlamenti vitában mi lesz ezzel a törvénnyel. Sokszor van úgy, hogy mindenben egyetértünk, csak a lényegben nem. Azzal sohasem szerettem fenyegetőzni, hogy ha valami eddig és eddig nem történik meg, akkor ezt vagy azt fogjuk csinálni. Az nem hasznos. A partnereknek el lehet mondani, hogy ez nekünk létkérdés, enélkül nincs értelme az együttműködésnek. Igen, ezt el lehet mondani, de hogy zsarold, hogy „ha eddig nem csinálod, akkor én felbontom a szövetséget”, azzal már átlépsz a hiúságok, a gőgök, önérzetek területére, s visszakapod azt, hogy „te engem ne zsarolj”. Elég sokat tárgyaltam, sok egyezséget kötöttem, de ezt mindig kerültem. Most sem vagyok hajlandó ilyet mondani.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2011. június 6.
Az autonómia a jövő (Trianon-megemlékezések Sepsiszentgyörgyön)
Emlékezni Trianonra, kilencvenegy év után szemléletváltással, összefogással kezünkbe venni, alakítani sorsunkat, megteremteni a székely autonómiát – e gondolatok köré csoportosultak a szombati sepsiszentgyörgyi rendezvényeken elhangzott beszédek.
A nemzeti összetartozás napját a megyeszékhelyi magyar szervezetek az összefogás jegyében tartották meg.
Az első, kora délutáni rendezvénynek a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont, ezt az RMDSZ és a Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezte. Tamás Sándor kijelentette, idéntől megyeszerte a jövő felé fordulva próbálják bemutatni ezt a pillanatot; az elmúlt 91 év keserűségét csak egy másfajta szemlélet tudja feloldani, ezért Székelyföldön a gondolkodásmód megváltoztatása a legfontosabb. Antal Árpád András a Székelyföld–szórvány partnerségre is utalva elmondta: a Kárpát-medencében össze kell kapcsolnunk a kis magyar világokat a nagy magyar világokkal, s ha a jövőt nézzük, együtt meg tudjuk valósítani az önálló Székelyföldet. Történészek előadásai következtek: Székely Zsolt kijelentette, 91 év után végre megértük, hogy szülőföldünkön magyar állampolgárok lehetünk. Kádár Gyula leszögezte, Trianon – mely diktátum és nem békeszerződés – mindenkinek kárára volt, győzteseknek, hódítóknak és megszállott népeknek egyaránt. S hogy legyen székely jövő, székely haza, egységre van szükség, s egyetlen politika van, az autonómia politikája – tette hozzá. Délután fél hatkor harangzúgás közepette az Erzsébet parkban kezdődött el az MPP által szervezett megemlékezés, erre mintegy két-háromszázan jöttek el, s több erdélyi magyar szervezet képviselője is felszólalt. Nyitányként Gazda Zoltán szögezte le, nem tudjuk feledni megcsonkolásunkat, nem tudjuk elfelejteni az újkori gyarmatosítást. Pap Alpár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében jelentette ki, “a nemzeti radikálisok példát mutatnak”, egy kilencpontos petíciót címezett a bukaresti hatalomnak, melyben kéri, a kormány ismerje el az autonómia-népszavazás eredményét, legyen magyar nyelvű szentmise és oktatás a csángók számára, tiltsák be a román fasisztoid szervezeteket, rehabilitálják Wass Albertet, majd radikális, kemény hangvételű beszédét a Vesszen Trianon! szavakkal zárta. Nemes Előd kijelentette, nem lehet egymással hadakozni, miközben gondjaink megoldatlanok, ezért az EMNT a magyar szervezetek közti megbékélést szorgalmazza. Sztakics Éva arra biztatott, kesergés helyett inkább a jövőre figyeljünk, mert sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját. Sánta Kriszta Hanna szavalata után Fazakas Tibor beszélt, kijelentve, nekünk mint őshonos államalkotó nemzetnek kijár az autonómia, majd román politikusoknak üzente, Székelyföld pedig van, létezik, hús-vér, magyar identitású emberek lakják, mi vagyunk a Székelyföld. Végül Izsák Balázs szólt, kijelentve: “a magyar hazához, Magyarországhoz való ragaszkodás elsősorban a szülőföldhöz való ragaszkodást jelenti; a feldarabolhatatlan, a megsemmisíthetetlen, az örök Magyarország kitüntetett pontja Sepsiszentgyörgy”. Az SZNT által szervezett autonómia-népszavazás, a negyedmillió szavazat értelme az volt: felmutatni a székely nép akaratát, hogy igényli Székelyföld területi autonómiáját, ez a jövő, ez lehet a kárpótlás, a vigasz, de a megmaradás útja is; ez nem csak szavakat jelent, hanem gyakorlati tennivalókat. “Mi Székelyföldön nem vagyunk kisebbség, mi itt többséget alkotunk, és megilletnek bennünket ugyanazok a jogok, mint Európa bármely népét, Székelyföldnek lesz regionális kormánya, regionális parlamentje, de ehhez az kell, hogy mi magunk is higgyünk benne” – vélekedett. A megemlékezés Kovács István unitárius lelkész imájával ért véget. “Csak az nem visszaadható soha, amit önként adtak fel, amiről lemondtak” – hangsúlyozta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 6.
Egységes szabályozás a kisebbségi jogoknak
Az RMDSZ javaslatára az európai nemzetiségek legnagyobb szervezete, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) fogja kezdeményezni, összehangolni és kivitelezni az európai uniós kisebbségi keretszabályozás megteremtésére irányuló állampolgári kezdeményezést. Erről a szervezet Kismartonban június 2–4. között tartott kongresszusa döntött egyhangúlag.
– A kisebbségi jogok területén egységes európai szabályozási kereteket kell alkotni, hogy a kisebbségi közösségek jogai ne függjenek a tagállamok változó politikai légkörétől. A mi elképzelésünk szerint az európai kisebbségi keretszabályozás legfontosabb kulcskifejezései: önrendelkezés; a kisebbségeknek kedvező tagállami megoldások alkalmazhatósága más tagállamokban is, beleértve az autonómiaformákat; anyanyelvhasználat; teljes körű anyanyelvű oktatás és oktatáshoz való hozzáférés – mondta el a FUEN kongresszusán Vincze Lóránt, az RMDSZ európai külügyi titkára. – Álláspontunk szerint ezeknek a garanciáknak már az állampolgári kezdeményezés szövegében meg kell jelenniük, ami nem lesz könnyű feladat, hiszen a javaslatok egy előzetes normakontrollon esnek át a bizottságban, mielőtt az aláírásgyűjtés zöld utat kapna – tette hozzá felszólalásában Vincze Lóránt.
Az EU-s eszköz értelmében hét tagállamból összesen egymillió állampolgár szabályozás megalkotását kérheti az Európai Bizottságtól annak hatáskörébe tartozó európai témában. A kezdeményezés előkészítésébe a FUEN – szoros partnerségben az RMDSZ-szel – bevonja az európai kisebbségi szervezeteket, szakértőkkel és jogászokkal konzultálva fogalmazzák majd meg a kezdeményezés pontos szövegét, hogy az illeszkedjen az EU-s jogrendbe. Az eszköz 2012 áprilisától lép érvénybe.
Az RMDSZ áprilisi SZKT-ja döntött úgy, hogy konzultációt kezdeményez és cselekvési tervet dolgoz ki az európai kisebbségi keretszabályozás megteremtésére, és ennek érdekében felhasználja az állampolgári kezdeményezés nevű új politikai eszközt. Az egy héttel ezelőtt megalakult Külügyi Tanács döntött arról, hogy az RMDSZ Európa legnagyobb kisebbségi szervezeteként a kérdésben határozatot javasol a FUEN kongresszusára, a szervezet szerepvállalását kérve a kezdeményezés elindításában.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. június 6.
Sikeres volt a kolozsvári könyvhét, jövőre is megszervezik
„Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis – mint kiderült – nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esőt” – magyarázta az egyik eladó.
Tegnap délután ért véget a 70 év után ismét megszervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amely négy napig több helyszínen változatos kulturális programokkal, számos könyvbemutatóval, dedikálással és rengeteg könyvvel várta a látogatókat. A Mátyás király szülőháza előtti téren felállított standokon 22 erdélyi és magyarországi kiadó kínálatából lehetett kedvezményesen vásárolni. Az árusok már szombat délelőtt elégedettek voltak, jó forgalomról számoltak be lapunknak. „Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis – mint kiderült – nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esőt” – magyarázta az egyik eladó.
Folytatása következik
„Mind a kiadók, mind a rendezvényre ellátogatók pozitív visszajelzése azt igazolja, hogy Kolozsváron és Erdélyben van igény az ilyen és ehhez hasonló kulturális rendezvényekre. A programok népszerűsége, valamint a kiadók eladásai – a 22 kiadó négy nap alatt több mint 1000 könyvet adott el – arra bátorítanak, hogy ezt a hagyományt a jövőben is folytassuk” – ismertette a sajtóval Bodor László, az RMDSZ főtitkárhelyettese. „A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megszervezésével olyan jeles eseményt állt szándékunkban visszahelyezni a kolozsvári kulturális élet eseménynaptárába, mely anyanyelvünkre, hagyományainkra és értékeinkre koncentrál, megteremtve annak lehetőségét, hogy író és olvasó találkozzék, és együtt ünnepelje a magyar könyveket” – tette hozzá.
A kicsi, hangulatos téren felállított színpadon változatos koncertekre, előadásokra került sor, a gyermekdalok apró közönségét pedig bohócok is szórakoztatták. A könyvbemutatókra többek között a Sapientia-egyetemen, a Kolozsvár Társaság székhelyén, illetve több kávéházban került sor, de – ahogy az egy ilyen rendezvényhez illik – néhány szerző dedikálta is könyveit a standoknál. A Bulgakov kávéház teraszán fiatal írók, de a Helikon folyóirat néhány szerzője is felolvasott a közönségnek.
Szintén a Bulgakov teraszán mutatták be csütörtök délután az 1994-ben elhunyt Palocsay Zsigmond verseiből válogatott Írottmuzsika című, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet, amelyhez egy CD is jár, a költő valamennyi verskötetének gyűjteményével. A tordaszentlászlói születésű költő munkásságáról és az Írottmuzsika című kötetről Egyed Péter egyetemi tanár, a könyv szerkesztője és az előszó szerzője beszélt. Palocsay Zsigmond Bajor Andorhoz fűződő kapcsolatát emelte ki, aki elsőként ismerte fel a fiatal költő tehetségét és kortársaival ellentétben meglátta annak újszerűségét. Mint mondta: a Kolozsváron élő költő legfontosabb témái a természet, a teremtés és az elmúlás.
„Jellemző Palocsayra egyrészt, hogy nem beszél a természetről, hanem hagyja azt beszélni, másrészt a régi magyar nyelvjárások fordulatait alkalmazza a természeti jelenségek hitelesebb érzékeltetéséhez. Palocsay Zsigmond műveiben a zene, a muzikalitás játssza a másik főszerepet. Verseit sokszólamúság és a zenei nyelv szóhasználata, mégis egyszerű zenei tudatosság jellemzi, mely által tökéletesen adja át egy-egy kor életérzését” – fogalmazott Egyed Péter.
Könyvek szórványiskoláknak
Péntek délután a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban a Kallós Zoltán Alapítvány által támogatott válaszúti iskola tanulóinak részvételével mutatták be Csoóri Sándor Hova megy a hegy? című verseskötetét. A gyermekverseket tartalmazó kötet érdekessége, hogy a Válaszúti Szórványkollégiumban tanuló kisdiákok illusztrálták. Eszenyi Farkas Gábor, az intézmény nevelője elmondta, februárban keresték meg az iskolát, hogy rajzaikkal illusztrálják a kötet verseit, és a kevés idő ellenére vállalták a felkérést. A gyerekek két hét alatt gyors és ügyes munkával érték el, hogy az április közepén tartott budapesti bemutatón a kötetben megjelent mind a 71 vers mellett rajz is szerepeljen. A kolozsvári bemutatón a gyerekek néhány mezőségi népdal eléneklésével színesítették a programot. A szervezők szerint a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idején az RMDSZ Főtitkárságának kezdeményezésére meghirdetett könyvadományozási akció is eredményesnek bizonyult: a látogatóktól több mint 100 könyv gyűlt össze, amelyet szórványiskoláknak juttat el a szervezet.
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 6.
Kisebbségekről uniós szervezetekben
Országjelentést készített a romániai kisebbségi helyzetről Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kismartoni (Ausztria, Burgenland) kongresszusán, a múlt héten terjesztette elő. Véleménye szerint a legnehezebb a többség meggyőzése arról, hogy a kisebbség tagjai lojális állampolgárok, ezért is bizonyult mérföldkőnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részvétele a bukaresti kormányzásban, ahol nagyon kényes egyensúlyt kell tartania. Folyamatosan egyeztetnie kell és kompromisszumokat kötni, gyakran népszerűtlen intézkedések mellett kiállni, ami szavazatvesztéssel járt. „Még nagyon sok tennivalónk van a többség mentalitásának megváltoztatásában, de a meglévő jogok érvényesítésben és a törvények alkalmazásában is. Bár támogatjuk és szorgalmazzuk a decentralizációt, kiderült, hogy a szubszidiaritás gyakran akadálya a kétnyelvűségnek, az oktatási intézmények önállósításának” – mondta Sógor Csaba.
A romániai többség óvakodik attól, hogy hosszú távra garantálja a különböző jogszabályokban lévő kisebbségi jogokat; nem akarja a kisebbségi törvényt támogatni. „Látnunk kell, hogy az oktatási törvénybe foglalt jogok nacionalista politikusok nyomására rövid idő alatt veszélybe kerülhetnek” – érvelt az erdélyi magyar képviselő, aki szerint az igazi európai multikulturalizmus azt jelentené, hogy nemcsak a kisebbség tanulja meg a többség nyelvét, hanem a többség is elsajátítja a mellette élő népek nyelvét, megismeri kultúráját.
A képviselő úgy véli, hogy Európa sem akar a kisebbségi jogokkal kapcsolatban döntést hozni. Jó példa erre, hogy 2009-ben az Európai Parlamentben nem sikerült elfogadtatni egy kisebbségvédelmi véleménytervezetet, mert a legnagyobb politikai csoportok, a szociáldemokraták és a néppártiak nem támogatták. A harcot azonban nem szabad feladni – fogalmazott Sógor hozzátéve: a kisebbségi politikusok feladata, hogy meggyőzzék a többséget terveikről, de közben arra is figyelniük kell, hogy egyes kisebbségek ne adják fel a békés eszközöket. A romániai magyarság politikai síkon érvényesíti követeléseit. „Nálunk a politikus a mikrofont választja, esetleg az utcai tüntetésekét, de nem fog erőszakos módszerekhez folyamodni” – hangsúlyozta az EP-képviselő.
Sógor Csaba véleménye szerint a civil szervezetek nagyon fontos szerepet játszanak a kisebbségi közösségek jogköveteléseinek megfogalmazásában, kiegészítik a szakpolitikák és intézmények tevékenységét. Európai szinten a kisebbségpolitikában az egyik legfontosabb szerep a FUEN-é – hangsúlyozta az előadó, aki köszönetet mondott a nyitottságért, amellyel a szervezet az RMDSZ által javasolt kisebbségi tematikájú európai polgári kezdeményezést fogadta
2011. június 6.
Sógor a kisebbségek helyzetéről
Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) burgenlandi kongresszusán a romániai kisebbségi helyzetről számolt be. A képviselő a június 1. és 4. között megtartott eseményre országjelentést készített.
Véleménye szerint a legnehezebb a többség meggyőzése volt arról, hogy a kisebbség tagjai lojális állampolgárok, ezért is bizonyult mérföldkőnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részvétele a bukaresti kormányzásban, ahol nagyon kényes egyensúlyt kell tartania. A képviselő úgy véli, hogy Európa nem akar a kisebbségi jogokkal kapcsolatban döntést hozni.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. június 7.
Sógor Csaba a romániai magyarellenességről beszélt az EP-ben
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő (EP) Strasbourgban, az intézmény plenáris ülésének első napján, napirenden kívül, a közelmúltban Romániában észlelt magyarellenes megnyilvánulások ellen emelt szót. A június 6-i, hétfő esti beszédében az erdélyi magyar képviselő utalt a Székelyföld Brüsszeli Képviseletének megnyitása kapcsán Romániában észlelt ellenséges megnyilvánulásokra, de kitért a Trianon emléke és fontossága előtt tisztelgő, hazai, békés akciókat ért támadásokra is.
Az erdélyi magyar képviselő felszólalásának szövege alább olvasható:
„A multikulturalitás azt feltételezi, hogy az egymás mellett élő népek kölcsönösen ismerjék egymás múltját, kultúráját és nyelvét. Ennek a kölcsönösségnek a hiányával magyarázható az a hisztériakeltés, amelynek a napokban tanúi voltunk Romániában.
Két romániai megye képviselete irodát nyitott Brüsszelben. Az egyik fővárosi riporter véleménye szerint csupán az a gond, hogy a két megye lakossága túlnyomórészt más etnikumú, mint az országos többség. Gond ez ma Európában? 
Hasonlóan furcsa az a gondolkodás is, amely megtiltaná a szomszédnak, hogy megemlékezzen a napról, amikor elvesztette vagyonát, földjét, esetleg családtagjait. Erre is volt példa a napokban, amikor az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésre emlékeztünk június 4-én.
Egy kirekesztő, elnémító, múltat és történelmet letagadó, egy régió fejlődését megtiltani akaró gondolkodásra van ellenszer: egy nyitott, befogadó, kulturális értékeket megbecsülő, a kisebbség jogait tiszteletben, tartó erős Európa.”
Erdély.ma
2011. június 7.
Nem lájkolják a románok Sógor Csaba „ánlájkját”
Kisebb felhördülést keltett a román politikai életben, hogy a hétvégén Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti (EP) képviselő Trianon ánlájk címmel írt posztot Facebook-oldalára, amelyen az évforduló alkalmával a „nem tetszik” (unlike) opciót magyarul, fonetikusan leírva, ellenérzésének adott hangot a 91 évvel korábbi békediktátummal szemben.
Én június 4-én erre emlékezem. Mert a közös múltunkból, a történelem tanulságaiból meríthetjük az erőt jövőnk megalapozásához. Ha Te is így érzed, tedd ki a profilképed mellé a magyar zászlót, hogy mindenki láthassa, nem felejtjük június 4-ét!” – állt a közösségi portálra föltöltött üzenetben. A politikus kifejtette, hogy tájékoztató jelleggel azt is megírta, mekkora veszteségek érték Magyarországot az 1920. június 4-én aláírt diktátum nyomán. Az utóbbi időben egyre szélsőségesebben magyarellenes retorikát alkalmazó ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) ifjúsági szervezetének elnöke, Nicolae Bănicioiu egy sajtótájékoztató keretében „aberránsnak” nevezte a bejegyzést, ostobaságnak minősítve az abban foglaltakat, és felszólította az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Demokrata–Liberális Pártot (PDL), követelje az RMDSZ-től, hogy foganatosítson szankciókat Sógor ellen.
Szerinte az utóbbi időben a magyar politikusok nyilatkozatai egyre „harciasabbak”, ami azt jelzi, hogy Emil Boc kormányfő immár bármit hajlandó eltűrni. Alexandru Petru Frătean, a PSD Maros megyei szervezetének elnöke kijelentette: nem tiszteli Sógor álláspontját, és ő is RMDSZ-en belüli szankciókat szorgalmazott ellene. Mint ismeretes, az elmúlt héten szélsőséges nacionalista támadásözön zúdult a romániai magyarokra, annak nyomán, hogy a két székely megye önkormányzata megnyitotta a Székelyföld brüsszeli lobbiképviseletét.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 7.
Tamás Sándor: tizenhat régió kellene
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint – az európai standardokat figyelembe véve – nem lehetséges a 8 megyére vagy régióra történő közigazgatási újraosztás, az optimális 16 közigazgatási egység lenne.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn elmondta: szerinte nem megvalósítható az a közigazgatási átszervezésről szóló javaslat, hogy csak 8 megye legyen, úgy véli, az ideális 16 közigazgatási egység lenne.
Tamás Sándor emlékeztetett, az RMDSZ kidolgozott már egy törvénytervezetet a fejlesztési régiók átszervezéséről, oly módon, hogy 16 fejlesztési régió legyen, az egyik tömörítené Kovászna, Hargita és Maros megyéket.
A Kovászna megyei tanács elnöke hangsúlyozta: függetlenül attól, hogy fejlesztési régiókról vagy megyékről van szó, az RMDSZ Kovászna, Hargita és Maros megyék csoportosítását támogatja.
Tamás Sándor hozzáfűzte: nem lenne gond számára, ha a közigazgatási újraosztás nyomán felszámolnák a jelenlegi prefektúrákat és megyei tanácsokat.
„Ha arról beszélünk, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egy régióba kerül, illetve ugyanabba a régióba, akkor semmi kifogásom egy-egy intézmény felszámolása ellen”, mondta a tanácselnök, aki a háromszéki RMDSZ elnöke is.
Hétfőn reggel a Demokrata Liberális Párt (PDL) országos állandó tanácsa felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy tárgyaljon a koalíciós partnerekkel egy olyan jogszabály kidolgozásáról, amely az ország területi-közigazgatási átszervezéséről szól – jelentette be Gheorghe Flutur alelnök.
Pártbeli források szerint a PDL vezetőségének a szándéka az, hogy a kormány még a héten véglegesítse az ország közigazgatási átszervezéséről szóló tervezetet. Ha a törvényt a Traian Băsescu és a PDL által támogatott formában fogadják el, Romániában 8 régió lesz majd, amelyeket továbbra is megyéknek neveznek. Ugyanakkor felszámolják a megyei tanácsokat és a prefektúrákat, mert megyénként csak egy közigazgatási struktúra lesz.
Nyugati Jelen (Arad)
2011. június 7.
Tőkés László privát „nyomora”
„Az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok” nevében követelte nemrégiben Tőkés László egyik, a tőle megszokottnál is harsányabb hangvételű sajtóközleményében azt, hogy az RMDSZ „a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel (...) ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el”.
„Az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok” nevében követelte nemrégiben Tőkés László egyik, a tőle megszokottnál is harsányabb hangvételű sajtóközleményében azt, hogy az RMDSZ „a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel (...) ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el”.
Már akkor sejteni lehetett, hogy az RMDSZ által európai parlamenti képviselői székbe, majd a Fidesz által egyenesen az EP alelnöki tisztségébe röpített volt püspök ezzel a néhány hónappal ezelőtti kirohanásával elejét akarja venni a neki és klikkjének a magyar államkasszából juttatott, a mai körülmények között csillagászatinak nevezhető összegek firtatásának. A „Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel” krisztusi tanítás helyett
„A legjobb védekezés a támadás” nem éppen bibliai bölcsességét követő egykori egyházi ember úgy vélhette: ha túlharsogja a demokrácia-központok pénzügyei felől érdeklődő újságírók egyre kellemetlenebbé váló kérdezősködéseit, ha eltereli a figyelmet arról, hogy pártépítés folyik közpénzből – és pártlegitimálás a magyar állampolgársággal kapcsolatos tájékoztatás révén –, akkor megúszhatja a számonkérést.
Nos, akár önkritikának is tekinthető az, amit most mondani fogok. Nem az erdélyi magyar sajtó volt az, amelyik kiderítette, hogy Tőkés László nem mondott igazat, amikor azt állította – egy másik, hasonlóan agresszív hangvételű közleményében –, hogy az úgynevezett demokrácia-központokat nem közpénzből, hanem „jószándékú támogatók” pénzéből gründolták össze. Nem a „Tőkés László tönkretételén munkálkodó” romániai magyar „pártsajtó”, ahogyan előszeretettel nevezi a volt püspök a neki nem tetsző, neki nem hódoló újságokat, köztük lapunkat is, hanem egy – történetesen a román kormánypárthoz közel állónak tartott – központi lap.
Amely arra is fényt derít, hogy a magyar adófizetők pénzét határon túli klienseinek nagyvonalúan osztogató budapesti kormány juttatásaiból a demokrácia-központok egyszerű munkatársainak nagy része minimálbért alig meghaladó összegű béreket kap, miközben a „nagymenők” – Tőkés, Toró és családtagjaik – miniszteri fizetésnél alább nemigen adják.
A cikkünk elején idézett Tőkés-közlemény szavaival élve: gondjuk volt arra, hogy ők maguk ne osztozzanak „az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok” sorsában.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. június 8.
Felelősségvállalás és kisebbségi törvény – Bizalmatlansági indítványt szül
Bizalmatlansági indítvánnyal fenyeget az ellenzék, amennyiben a kormány felelősséget vállal a kisebbségi törvényért. Az ellenzék úgy véli, további vitákra van szükség. Az RMDSz viszont rámutatott: a vita tulajdonképpen már évekkel ezelőtt lezajlott. A törvényt jelenlegi változatában a Nemzeti-Liberális Párt is támogatta.
A Koalíciós megállapodás keretében a kormánypártok kötelezték magukat, hogy még ebben a parlamenti ülésszakban, vagyis hónap végéig elfogadják a kisebbségi törvényt. 
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
2011. június 8.
Különleges státuszt Székelyföldnek (Románia közigazgatási átszervezése)
Az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a három székelyföldi megyének, Kovásznának, Hargitának és Marosnak különleges státusza legyen, bármilyen regionális vagy közigazgatási átszervezésnek szerez érvényt a román kormány – mondta el a Háromszék kérdésére Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke. A tárgyalások folynak, a Demokrata Liberális Párt már a héten megoldást kíván, de koalíciós partnerük, az RMDSZ kitart a kisebbségi törvény sürgős elfogadása mellett is – hangsúlyozta Borbély.
A szövetségnek megvan a saját regionális átszervezési javaslata, amelynek értelmében tizenhat régióra osztanák Romániát, és ebben külön régiót alkotnának a székelyföldi megyék. A magyarság szempontjából sem a nyolc-, sem a tizenkét régiós változat nem megfelelő, egyetlen térségben sem lenne többségünk, és esélyünk sem az irányításba való beleszólásra – fejtette ki Borbély László, aki elmondta, csak abban az esetben fogadhatja el az RMDSZ a nagyobbik kormánypárt javaslatát, ha különleges státuszt biztosítanak a három székelyföldi megyének. Borbély László elismerte, hogy az átszervezésre szükség van, és lehet vitatkozni ennek módjáról, akár arról is, hogy a megyék hatásköreinek egy része átkerüljön a régió hatáskörébe. Ugyanakkor kiemelte: igaz, a politika a kompromisszumok játéka, de a magyarság számára előnytelen megoldást nem hajlandóak elfogadni. Tisztában vannak azzal is, hogy az idő sürget, a DLP-vel még ezen a héten igyekeznek közösen elfogadható megoldást találni. Az RMDSZ politikai alelnöke azt is kiemelte, a kisebbségi törvény továbbra is elsődleges, ragaszkodnak ahhoz, hogy még ebben a parlamenti szesszióban elfogadják azt. A legnagyobb kormánypárt hétfőn jelentette be, hogy még a héten véglegesíti az új területi-közigazgatási átszervezési elképzelést, nyolc, legfeljebb tizenkét régióra osztanák Romániát, a miniszterelnök szerint ez feltétlenül szükséges, hogy az ország 2013 után ne kockáztassa az európai pénzek lehívását. A román sajtó értesülései szerint Emil Boc az államfőtől kapta feladatul az ország adminisztratív átszervezését, és két mintát vesznek alapul: vagy a lengyel vajdaságok mintájára 3–4 millió lakosú mamutrégiókat hoznak létre, vagy megmaradnának a jelenlegi megyék, de a döntéshozatal jelentős része átkerülne regionális szintre, a kormánynak alárendelt prefektusok kezébe. Bukaresti források szerint a miniszterelnök felelősségvállalással szeretné elfogadtatni az új felosztásról szóló törvényt, ám ehhez a koalíció minden tagjának támogatására szüksége lesz.
MPP-s tiltakozás
A Magyar Polgári Párt közleményben jelezte, a programjában is szereplő aszimmetrikus regionalizmust tekinti Románia számára a legmegfelelőbbnek, és a következő régiókat tartja elfogadhatónak: Észak-Moldva–Bukovina, Dél-Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság, Partium (Körös-vidék), Észak-Erdély, Máramaros, Dél-Erdély, Bukarest és Székelyföld. Az MPP felszólítja a kormánykoalícióban részt vevő, illetve a parlamenti többséget biztosító RMDSZ-t, hogy ne járuljon hozzá a kormány által tervezett átszervezéshez, véleményük szerint ugyanis annak katasztrofális következményei lehetnek az erdélyi magyarság jövőjét illetően. “Ne tetézzék eddigi nemzetsorvasztó, megalkuvó politikai tevékenységüket, és az utolsó utáni órában próbáljanak meg felülemelkedni szűk csoport- és pártérdekeiken!”– áll az MPP dokumentumában.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 8.
Nem egyezik a román és a magyar elképzelés a régiók átszervezéséről
Romániának legkevesebb nyolc, legtöbb tizenkét régiója lesz – jelentette ki tegnap a Radio France Internationale-nak (RFI) Sulfina Barbu demokrata-liberális képviselő, aki szerint az átszervezés nyomán nyolc régió bőven elég lenne. A régiótérkép átrajzolásának kérdése azt követően lett ismét a közbeszéd témája, hogy a PDL állandó bizottsága hétfőn felhatalmazta az alakulat vezetőségét, hogy a kormánykoalícióban dolgozzák ki az ország közigazgatási-területi átszervezésére vonatkozó törvénytervezetet. PDL-s források szerint az alakulat vezetősége azt szeretné, ha ez a jogszabályjavaslat már a héten elkészülne.
Gândul információi szerint Traian Băsescu államfő vasárnap este magához hívatta Emil Boc kormányfőt, és a régióátszervezés témájában egyeztettek. A hírportál újságírója úgy tudja, úgymond „szupermegyék” jönnének létre. Közlése szerint ezek kialakítására két munkaverzió létezik. Az egyik a lengyel vajdaságokat venné példának, amelyekben egyenként 3–4 millió lakos élne, s amelynek közvetlen fennhatósága alá tartoznának a megyei jogú városok, városok, községek. A másik verzió szerint a leendő régiók keretében megmaradnának a jelenlegi megyék, a régiókat a prefektus vezetné, s ezen a felső szinten születnének a nagyobb döntések.
Sulfina Barbu tegnap annyit árult el, hogy a tervezet megalkotásában jó kiindulópontot jelent a jelenlegi régiós felosztás. A legnagyobb kormánypárt képviselője azonban leszögezte, kihívás lesz a koalícióban elfogadtatni ezt az elképzelést.
Kelemen: ez nem járható út
„A koalíciós partnerek hivatalosan nem mutattak be semmilyen, Románia regionális átszervezésére vonatkozó tervet. Ez a téma fel sem merült a hétfői koalíciós egyeztetésen” – szögezte le a Krónika megkeresésére Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke elmondta, a sajtóba kiszivárogtatott „fél vagy negyed tervezetről” nehéz véleményt nyilvánítani, ezt szerinte csak akkor lehet érdemben megtenni, ha a koalíciós partnereik hivatalos tervezettel rukkolnak elő. „Romániában szükség van a közigazgatási reformra, ezt mindenki elismeri, és ez lehet a tárgyalásokhoz a kiindulási alap. Az RMDSZ benyújtotta saját közigazgatási átszervezésre vonatkozó tervezetét, amely a régiók történelmi-kulturális-társadalmi-szociális sajátosságait figyelembe véve javasolja az újrafelosztást. Ez a tervezet szenvedhet árnyalatnyi módosításokat, de például a romániai közéletben nem folytattak még nyilvános vitát a megyék megszüntetéséről vagy egy harmadik közigazgatási szint beiktatásáról” – részletezte Kelemen Hunor.
Szerinte ezeket a módosításokat alaposan meg kell fontolni, és erről még nem voltak egyeztetések. A szövetségi elnök szerint azonban a kiszivárgott felosztástervezet az RMDSZ számára nem járható út. „Az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy régióba, vagy Dél-Tirolhoz hasonlóan egy alrégióba tartozzon, és a Partium is egy entitás legyen. A magyar közösség érdekeit a helyi közigazgatásban kell érvényesíteni, ám ha a helyi közigazgatásban megszűnik a magyar többség, ellehetetlenül az érdekérvényesítés” – fogalmazta meg Kelemen. A szövetségi elnök elmondta, a koalíciós megállapodás szerint a régióátszervezésnek legkésőbb a jövő év tavaszi ülésszaka alatt kell napirendre kerülnie. „Ez egy tartható határidő, de fel is gyorsítható” – összegzett a szövetség elnöke.
Mint ismeretes, Csutak István, az RMDSZ regionális politikai szakértője a szövetség felkérésére készítette el a szövetség régióátszervezési törvénytervezetét. Ennek alapján az országot fejlesztési és makrorégiókra osztanák fel. Így a jelenlegi nyolc helyett 16 fejlesztési régió jönne létre, valamint öt makrorégió. Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkotna, és Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Máramaros, illetve Beszterce-Naszód megyével együtt alkotnák az ötös számú makrorégiót. A felosztás tervezete az Európai Unió által kidolgozott NUTS-rendszeren alapszik (Nomenclature of Territorial Units for Statistics – Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája).
Ez makro- (NUTS 1), közepes (NUTS 2) és kisrégiókra (ezek nálunk a megyék – NUTS 3) osztja fel az Unió országainak területét. Az RMDSZ által javasolt új regionális felosztás a NUTS 2, a makrorégiók pedig a NUTS 1 felosztást tükrözik. Az RMDSZ szerint mindez azért szükséges, mert a jelenlegi régiós felosztás nem tartja tiszteletben a hagyományos, tájegységekkel is azonosítható, térségi hasonlóságokat és ellentéteket. A régiókat alkotó megyék gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsósorban kulturális különbözősége anynyira heterogén régiókat eredményezett, hogy lehetetlen a területi és tematikus koncentráció elvét követő, összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket kidolgozni. Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók jelenlegi, 2004-ben elfogadott felosztása épp ellenkező hatást váltott ki, mint ami a célja lett volna, a gyengébben fejlett megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek.
Az MPP aggódik
A történelmi régiók visszaállítását szorgalmazza a Magyar Polgári Párt is. Kiss István országos alelnök szerint a Székelyföldet sem megosztani, sem máshova csatolni nem szabad. Mint tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, Hargita és Kovászna megye összevonásával, négy Brassó és 26 Maros megyei település hozzácsatolásával kellene újjárajzolni a régiótérképet. Az MPP-s politikus azt is fontosnak tartja, hogy a leendő régió fővárosa – akárcsak az 1968-ban megszüntetett Magyar Autonóm Tartományé – Marosvásárhely legyen. „A régiókat politikai egyeztetéssel, népszavazások útján történő konzultációval, a létező történelmi, kulturális és kisebbségi identitások tiszteletben tartásával és az Európai Unió regionalizmusának, valamint regionális politikáinak figyelembevételével kell kialakítani. Az MPP a következő régiókat tartja elfogadhatónak: Észak-Moldva–Bukovina, Dél-Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság, Partium (Körösvidék), Észak-Erdély, Máramaros, Dél-Erdély, Bukarest és Székelyföld” – áll a párt tegnap kiadott közleményében.
A székelyföldi régió megalakulásával Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke is egyetért. A polgáriak mégis attól tartanak, hogy a Kelemen Hunor által vezetett szövetség nem áll ki a székelység akarata mellett. Éppen ezért az MPP a tegnap felszólította az RMDSZ-t mint a kormánykoalíció tagját és a parlamenti többséget biztosító pártot, hogy ne járuljon hozzá egy, az erdélyi magyarság és főként a székelység számára elfogadhatatlannak bizonyuló átszervezéshez. Egy ilyen lépésnek katasztrofális következményei lehetnek az erdélyi magyarság jövőjét illetően, vélik a polgáriak. „Ne tetézzék eddigi nemzetsorvasztó, megalkuvó politikai tevékenységüket, és az utolsó utáni órában próbáljanak meg felülemelkedni szűk csoport- és pártérdekeiken” – hívják fel a nagyobbik erdélyi magyar párt vezetőségének figyelmét. Az MPP vezetői úgy tudják, hogy PDL tervei szerint a három székelyföldi megye további hét erdélyi megyével együtt alkotná az úgynevezett Erdély régiót, amely az etnikai arányok teljes felborulásához vezetne.
Kérdésünkre, hogy a Demokrata-Liberális Párt országos alelnökeként mi a véleménye arról, hogy amennyiben mégis a magyarság akarata érvényesül, rövid időn belül a régió fővárosának, Marosvásárhelynek a polgármestere lehet, a város elöljárója, Dorin Florea nem adott választ. Kifejtette: előbb pártbeli kollégáival tanakodik, s csak azután hozza nyilvánosságra álláspontját. Ezzel szemben Cornel Brişcaru, a Szociáldemokrata Párt Maros megyei ügyvezetője kijelentette, hogy a Székelyföld esetleges egységesítése ezer évvel vetné vissza a régiót. Szerinte Maros megyének Kolozzsal és Beszterce-Naszóddal kellene társulnia.
Arad prefektusa is változtatna
Nem ért egyet a jelenlegi régiókon alapuló újratervezéssel Călin Bibarţ, Arad megye prefektusa sem. Szerinte jobb lenne, ha Arad Temes és Bihar megyével kerülne egy területi egységbe, amelynek neve Bánság–Körösvidék lehetne, fővárosa pedig „valahol a régió közepén” lenne – kijelentésével Bibarţ Aradra utalt. A kormánymegbízott szerint azonban valószínűsíthető, hogy az új régiótérkép a jelenlegiből indul majd ki, így Arad Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyével fog egy egységbe tartozni.
Az ellenzékre várni kell
Az ellenzéki szociáldemokraták, nemzeti liberálisok és konzervatív pártiak alkotta Szociálliberális Unió (USL) szombaton a három alakulat önkormányzati képviselőinek találkozóján mutatja be elképzelését a régiók átszervezéséről – válaszolta tegnap újságírói kérdésre Victor Ponta PSD- és Crin Antonescu PNL-elnök, akik egyelőre nem kívántak részleteket elárulni. (Az RMDSZ által javasolt felosztás: Maros–Hargita–Kovászna, Szeben–Brassó, Kolozs–Beszterce-Naszód–Máramaros, Szatmár–Szilágy–Bihar, Fehér–Hunyad, Arad–Temes–Krassó-Szörény, Gorj–Vâlcea, Mehedinţi–Olt–Dolj, Argeş–Dâmboviţa–Prahova, Teleorman–Giurgiu, Ilfov–Bukarest, Ialomiţa–Călăraşi, Tulcea–Konstanca, Buzău–Brăila–Vrancea–Galac, Bákó–Vaslui–Iaşi–Neamţ, Suceava–Botoşani. Makrorégiók: I. makrorégió: Botoşani–Suceava, Bákó–Iaşi–Neamţ–Vaslui, Brăila–Buzău–Galac–Vrancea; II. makrorégió: Konstanca–Tulcea, Bukarest, Călăraşi–Ialomiţa–Ilfov, Giurgiu–Teleorman, Dolj–Mehedinţi–Olt; III. makrorégió: Gorj–Vâlcea, Argeş–Dâmboviţa–Prahova; IV. makrorégió: Arad–Krassó-Szörény–Temes–Fehér–Hunyad, Szeben–Brassó; V. makrorégió: Kovászna–Hargita–Maros, Beszterce-Naszód–Kolozs–Máramaros–Bihar–Szilágy–Szatmár.)
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Szucher Ervin Bálint Eszter, Bíró Blanka, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 8.
Sógor Csaba felszólalt a hisztériakeltés ellen
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő (EP) Strasbourgban, az intézmény plenáris ülésének első napján, napirenden kívül, a közelmúltban, Romániában észlelt magyarellenes megnyilvánulások ellen emelt szót. Hétfő esti beszédében az erdélyi magyar képviselő utalt a Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitása kapcsán Romániában észlelt ellenséges megnyilvánulásokra, de kitért a Trianon emléke és fontossága előtt tisztelgő, hazai, békés akciókat ért támadásokra is.
„A multikulturalitás azt feltételezi, hogy az egymás mellett élő népek kölcsönösen ismerjék egymás múltját, kultúráját és nyelvét. Ennek a kölcsönösségnek a hiányával magyarázható az a hisztériakeltés, amelynek a napokban tanúi voltunk Romániában. Két romániai megye képviselete irodát nyitott Brüsszelben. Az egyik fővárosi riporter véleménye szerint csupán az a gond, hogy a két megye lakossága túlnyomórészt más etnikumú, mint az országos többség. Gond ez ma Európában? – tette fel a kérdést a politikus.
Ugyanakkor leszögezte: hasonlóan furcsa az a gondolkodás is, amely megtiltaná a szomszédnak, hogy megemlékezzen a napról, amikor elvesztette vagyonát, földjét, esetleg családtagjait. „Erre is volt példa a napokban, amikor az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésre emlékeztünk június 4-én.
Kirekesztő, elnémító, múltat és történelmet letagadó, egy régió fejlődését megtiltani akaró gondolkodásra van ellenszer: nyitott, befogadó, kulturális értékeket megbecsülő, a kisebbség jogait tiszteletben tartó erős Európa.”
Egyébként Cătălin Ivan szociáldemokrata parlamenti képviselő Tőkés Lászlónak az EP-alelnöki tisztségről való lemondását követelte.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 9.
Toró: a Demokrácia Központok a magyar kormány nemzetpolitikai partnerei
A 2005 óta készülő, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetről, a Demokráciaközpontok működéséről megjelent újságcikkekről, valamint a kolozsvári Mátyás-szoborral kapcsolatos legújabb fejleményekről számolt be, illetve fejtette ki álláspontját június 8-i sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor, valamint közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs.
Javítani kell a kisebbségi törvénytervezetet
A kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetéről Toró T. Tibor elmondta: a jogszabály elfogadása rendkívül fontos, mert megnyugtatóan rendezheti a többség-kisebbség viszonyt. „Úgy vélem, most van esély arra, hogy pontot lehessen tenni a történet végére, de a jelek szerint erre nincs tényleges politikai akarat” – mondta, majd felvázolta a készülő jogszabály néhány hiányosságát. Ezek közé sorolta, hogy a törvénytervezet nem fogalmazza meg tisztán a kulturális autonómiát, nem jeleníti meg egyértelműen a kollektív jogokat, nem rendelkezik a kisebbségi önkormányzatok állami finanszírozásáról, ugyanakkor komoly akadályokat gördít újabb kisebbségi szervezetek létrehozása elé.
Toró T. Tibor elmondta: évekkel ezelőtt az RMDSZ parlamenti frakciójának tagjaként benyújtotta a törvénytervezettel kapcsolatos módosító javaslatait, amelyeket nem veszik figyelembe. Hozzátette: mivel nagyon komoly közösségi érdekről van szó, a törvénytervezet ügyében levelet intéztek Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz, arra kérve őt: tegyék félre a politikai nézeteltéréseket, és egyeztessenek. „Ilyen horderejű kérdésekben nem lehet kamarilla-egyezségekkel eredményre jutni, hiszen ez előbb-utóbb megbosszulja magát. Ha egy tízes skálán osztályoznánk a törvénytervezetet, ez nálunk 4-est érne, vagyis elbukna. Úgy vélem, a jelenlegi politikai konjunktúrában, amikor az RMDSZ-en múlik, hogy áll vagy bukik a kormány, romániai magyar-magyar konszenzussal és közel tíz cikkely módosításával ez a törvény legalább 8-as szintre feljavítható” – mondta Toró T. Tibor. Lejárató célú újságcikkek
Az EMNT vezetői kitértek az Evenimentul zilei, valamint az Új Magyar Szó című központi napilapokban az elmúlt napokban megjelent cikkekre is. Emlékeztetőül: a két bukaresti lap az EMNT által létrehozott Demokrácia Központok működését és finanszírozását taglalta, a civil intézmény munkatársai béréről is közölve adatokat. Toró T. Tibor és Gergely Balázs elmondták: alapos a gyanú, hogy az említett cikkekbe foglalt, „részben hiteles, részben eltorzított, de mindenképpen lejáratási szándékkal közölt” információk a pénzügyőrségtől szivárogtak ki, ugyanis e hivatal munkatársai négy héten át vizsgálódtak a Demokrácia Központokban. „A pénzügyőrségnek kötelessége vizsgálni a törvényességet, ez ellen nincs kifogásunk, de nincs joga kiadni az információkat. A pénzügyőrség jelenlegi vezetője az RMDSZ által javasolt személy (Ladányi Árpád – sz. m.), és kérjük tőle, hogy belső vizsgálat útján tisztázza, hogyan szivároghatnak ki ezek az adatok” – mondta Toró T. Tibor. Hozzátette: az EMNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom Egyesület nem állami intézmények, hanem civil szervezetek, tehát belső pénzügyeik nem tekinthetők közérdekű információknak.
Toró T. Tibor elmondta: a Demokrácia Központok magyar állami és egyéb jó szándékú támogatók finanszírozásával működnek, de nem a Bethlen Gábor Alapban elkülönített forrásokból. A magyar kormány 500 ezer eurót (2,25 millió lejt) biztosított a Demokrácia Központok működésére, miután a magyar kormány nemzetpolitikai prioritásai és a Demokrácia Központok szándékai nagymértékben azonosak. A Romániában jelenleg működő 30 Demokrácia Központban összesen 110 munkaszerződéses alkalmazott dolgozik teljes vagy részmunkaidőben; az ügyintézők bére havi 870-1100 lej, az irodavezetőké, igazgatóké 1200-2000 lej, a hat központi koordinátoré egyenként 2000-2900 lej közé tehető. Az eltelt öt hónapban a Demokrácia Központok munkatársai 20 ezer könnyített honosítási iratcsomót állítottak össze, ami 42 ezer személyt jelent, egyben 118 ezer embernek nyújtottak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése kapcsán.
Gergely Balázs megköszönte az Evenimentul Zilei napilapnak, hogy mintegy harminc százalékos fizetésemelésben részesítette, és bankszámla kivonattal támasztotta alá, hogy a hálózat egykori igazgatójaként havi nettó 2900 lejes jövedelme volt, és nem 4100 lej, amint az Evenimentul Zilei, illetve Új magyar szó című lapokban megjelent.
Toró T. Tibor elmondta: a lejárató szándékú cikkekben éppen azok a személyek szerepelnek, akik kezdeményezői az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának és jogi bejegyzésének, az Evenimentul zilei című lap annak a politikai vállalkozónak az érdekeltségébe tartózik, aki több román politikus mellett „állítólag Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tanácsadója”; az Új Magyar Szó pedig RMDSZ-közeli lap.
A Mátyás-szobor mindnyájunké, és nem eladó
„Nem vagyunk eladhatók, a szobrok sem adhatók el. Mátyás király szobra mindazoké, akik magukénak érzik” – szögezte Gergely Balázs arra a kérdésre válaszolva, hogy mit szól az EMNT Horia Uioreanu kolozsvári liberális párti politikus javaslatához, miszerint Kolozsvár fizesse vissza a magyar kormánynak a Mátyás-szobor restaurálására fordított 400 ezer eurót. Gergely Balázs elmondta: az ilyen javaslatok a zsidóknak és főleg a szászoknak a Ceauşescu-diktatúrában lezajlott kiárusítására emlékeztetnek. Nagyon téved Horea Uioreanu, ha azt hiszi, hogy az erdélyi magyarság és a magyar kulturális örökség biznisz tárgyát képezheti.
Hozzátette: eddig egyedül az EMNT tett jogi lépést a Mátyás-szobor talapzata elé törvénytelenül elhelyezett, a magyarokat sértő Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla ügyében, amikor ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett az ügyészségen. „Amennyiben a helyzet nem változik, a jövő héten széleskörű politikai konzultációt tartunk, és az utcai kivonulást sem tartjuk kizártnak a vitatott bronztábla ügyében” – mondta Gergely Balázs.
Kolozsvár, 2011. június 8.
EMNT-sajtóiroda 
Erdély.ma
2011. június 9.
Egy régióba külön utakon? 
Össze kellene ülniük a három székelyföldi megye önkormányzatainak, és ezen az együttes tanácskozáson a népképviseleti demokrácia elve alapján ki kellene mondaniuk: nem egyeznek bele, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyét bármilyen más megyével közös régióba próbálják sorolni – javasolta Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke, a háromszéki megyei testület tagja.
Fazakas felhívással fordult Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez is, hogy támogassa az együttes ülés összehívását, és biztassa arra az RMDSZ-es többségű tanácsokat, fogadják el a javaslatot. Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt is az egy régióba tartozás akaratának kinyilvánítását javasolta, amikor Kovászna és Hargita megye közös tanácsülését tervezték. Végül a politikai ellentétek miatt az az ülés elmaradt, az RMDSZ az MPP-t, a polgáriak pedig a szövetséget okolták ezért. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Háromszék kérdésére leszögezte, nem értenek egyet a demokrata-liberálisok javaslatával, ám „még nincs végleges képlet arról, pontosan mit és hogyan gondolnak”. Azt is hozzáfűzte, „nem Fazakas Tibor mondja meg, mit tegyen az RMDSZ”. „Az a Fazakas Tibor osztogat tanácsokat, akinek a cégénél egyetlen magyar felirat sincs? Kivel fogjunk össze, a baróti polgármesterrel, aki a magyarellenes Dan Suciut veszi maga mellé tanácsadónak? Vagy Kézdivásárhely városvezetőjével, aki csak románul teszi ki az irányjelző táblákat?” – tette fel a szónokinak szánt kérdést Tamás Sándor. Elmondta, sokszor, sok formában kinyilvánították: egységes, különálló régióban képzelik el a három székelyföldi megyét, és most is megfogalmazták, hogy nem tartanak elfogadhatónak más regionális átszervezési megoldást. Tamás Sándor leszögezte, az RMDSZ foglalkozik a kérdéssel, tegnap Marosvásárhelyen a három tanácselnök találkozóján ez is napirendre került.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 9.
Băsescu nyolc megyét akar, Florea fogyatékosokhoz hasonlította Hargitát és Kovásznát
Arra kérte a tegnapi kormányülésen Traian Băsescu államfő a Boc-kabinet tagjait, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a régióátszervezés nyomán nyolc megye vagy hét megye és önálló státussal Bukarest maradjon a jelenlegi negyvenegy helyett. Az államelnök szerint az 1968-ban kijelölt megyék nem tudnak hatékonyan hozzájutni az európai uniós pénzalapokhoz, s ezek ugyanakkor meglátásában a korrupció melegágyai.
Băsescu leszögezte, a kevesebb megye lehetővé tenné a bürokrácia visszaszorítását, és felgyorsítaná a decentralizáció folyamatát. „Nem lehet racionális fejlődésre számítani ilyen apró közigazgatási egységekkel, az pedig ahogyan az uniós pénzeket a megyék kis projektjeire felhasználják, nem hatékony” – véli az államfő. A bürokráciát meglátásában azzal lehetne visszaszorítani, hogy a kevesebb megyében kevesebb intézményre lenne szükség, hiszen – mint mondta – jelenleg 41 megyei rendőr-főkapitányság, 41 mezőgazdasági igazgatóság, 41 közegészségügyi hatóság, 41 területi adóhatóság van, ezek helyett pedig csak hét vagy nyolc maradna.
Az államelnök a kormányülés kezdetén ugyanakkor arról is beszélt, tudatában van annak, hogy a pártokat érzékenyen érinti a közigazgatási rendszer átalakítása, mivel „valamennyien azt hiszik, hogy ha az ők pártjuk adta a megyei önkormányzat elnökét, akkor ők uralják a megyét”. Băsescu szerint a megyékben eluralkodott a korrupció, „pártokon átívelő családok jöttek létre”. Hozzátette: az elkövetkező napokban jelenik majd meg egy olyan jelentés, amelyből kiderül, hogyan használták fel a megyék a lehívott európai uniós pénzeket.
Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, hivatalos kormányverzió még nincs. A nyolc megyéről szóló PDL-javaslat kapcsán azonban kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke lapunknak azt mondta, hogy ez nem járható út. „Az RMDSZ benyújtotta saját közigazgatási átszervezésre vonatkozó tervezetét – fogalmazott Kelemen Hunor. – A szövetség számára nagyon fontos, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy régióba, vagy Dél-Tirolhoz hasonlóan egy alrégióba tartozzon, és a Partium is egy entitás legyen. A magyar közösség érdekeit a helyi közigazgatásban kell érvényesíteni, ám ha a helyi közigazgatásban megszűnik a magyar többség, ellehetetlenül az érdekérvényesítés.”
Floreának nem kellenek a magyar szomszédok
Nem támogatja Dorin Florea azt, hogy egy régióba tömörüljön Hargita, Kovászna és Maros megye. Marosvásárhely polgármestere szerint a két megyével együvé tartozni olyan, mintha „úgy látnál hozzá a munkához, hogy két fogyatékost odatennél, hogy felássa a kertet”. Tegnapi sajtótájékoztatóján az elöljáró leszögezte, szerinte is szükséges a közigazgatási térkép újrarajzolása, azonban szerinte ebben a kérdésben a kormánynak nem szabadna felelősséget vállalnia a parlament előtt.
A székelyek kitartanak
A háromszéki MPP újra előrukkolt eközben tegnap tavalyi javaslatával, hogy a három székely megye önkormányzata együttesen ülésen mondja ki, hogy ragaszkodnak a Kovászna, Hargita és Maros megyéket magában foglaló Székelyföld régióhoz. Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke Sepsiszentgyörgyön úgy nyilatkozott, az önkormányzati képviselőket szavazataikkal hatalmazták fel a döntésre a választópolgárok, ezen elv alapján kinyilváníthatják akaratukat, hogy egy régióhoz akarnak tartozni, és nem fogadnak el semmilyen más változatot. Fazakas Tibor felkérte a három megye tanácselnökét, hogy szervezzék meg az együttes ülést, és Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt is arra kérte, támogassa ezt a kezdeményezést. Fazakas Tibor tavaly már levélben is elküldte javaslatát a Kovászna megyei közgyűlésnek, hogy a három megye együttes ülésen fogalmazza meg, hogy egy fejlesztési régióba kívánnak tartozni. Akkor azt a választ kapta, hogy törvény szabályozza, miről dönthet a tanács, és politikai döntéseket nem hozhat. Az MPP-s politikus kifejtette, az alakulatban aggodalommal figyelik, hogy a nagyobbik kormánypárt megpróbálja ellehetetleníteni a székelyföld régió létrehozását. „Ha a Székelyföldi magyarokat kisebbségbe taszító nagyrégió megalakul, a felelősség az RMDSZ-t terheli, mert évekkel ezelőtt megszavazta a jelenlegi fejlesztési régiók megalakulását” – szögezte le Fazakas Tibor.
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 9.
Magyar–magyar konszenzus kell a kisebbségi törvény kapcsán
Torz és valós adatok a Demokrácia Központok anyagi helyzetéről
A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadásával kapcsolatos álláspontjukról és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott Demokrácia Központok finanszírozásáról tájékoztatta tegnap Kolozsváron a sajtó képviselőit Toró T. Tibor ügyvezető alelnök és Gergely Balázs közép-erdélyi régió-elnök. Toró T. Tibor a kisebbségi törvény kapcsán – amelynek megszavazását még ebben az ülésszakban meg kellene ejteni az RMDSZ és a PD-L közti megállapodás értelmében – úgy vélekedett: meg kell teremteni a magyar–magyar konszenzust a jogszabályt illetően. Ugyanakkor Gergely Balázsal együtt reagáltak arra az Evenimentul zilei román napilapban megjelenő írásra, amely a Demokrácia Központok anyagi helyzetét, illetve munkatársainak jövedelmét firtatja. Az EMNT képviselői konkrét adatokkal cáfolták meg a cikkben megjelenő egyes valótlan adatokat. Továbbá tiltakoztak az ellen, hogy a pénzügyőrség magánjellegűnek számító információkat szolgáltat ki a sajtónak.
A kisebbségek jogállásáról szóló törvény kapcsán Toró T. Tibor elmondta: a jogszabály elfogadása nagyon fontos a romániai magyar közösség számára. Az EMNT ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy a törvénytervezet 2005-től szerepel a parlament és a közbeszéd napirendjén, időnként előkerül, s politikai bokszmeccsek témájává válik.
„Úgy vélem, most van esély arra, hogy pontot lehessen tenni a történet végére, de csakis akkor, ha erre tényleges politikai akarat létezik” – mondta Toró T. Tibor, aki azonban kételyeinek adott hangot ezzel kapcsolatban.
Véleménye szerint a kisebbségi törvény elfogadásának a kérdése egyrészt a román–magyar kapcsolatokat terheli, másrészt pedig mindmáig nem sikerült magyar–magyar konszenzust kialakítani az ügyben.
A kamarilla egyezségek nem jelentenek megoldást
„Ilyen horderejű kérdésekben nem lehet kamarilla-egyezségekkel eredményre jutni, hiszen ez előbb-utóbb megbosszulja magát” – hangsúlyozta Toró T. Tibor.
Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy az RMDSZ parlamenti frakciójának a tagjaként módosító javaslatokat nyújtott be a tervezet kapcsán, amelyek ott vannak ugyan a törvényhozás asztalán, de azokat nincsen, aki képviselje.
Toró felhívta a figyelmet a jogszabály néhány kitételére, amelyek szerinte változtatásokat igényelnének. Egyebek mellett ilyen például a kisebbségi politikai szervezetek státusára vonatkozó rész, amely szerinte kétszeresen is diszkriminatív. Egyrészt azért, mert a többség meg próbál akadályokat gördíteni a kisebbségi szervezetek létrehozása ellen, másrészt pedig a jelenleg létező parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek nem akarnak maguknak konkurenciát, s letörnek minden olyan kísérletet, amely az ő monopolhelyzetüket veszélyeztetné.
„Ez a román politikai elitnek is érdeke lehet, hiszen ha kialakít egy klientúra-rendszert valamilyen szervezettel, akkor annak az érdekeit próbálja védeni. Itt találkozik a román politikai elitnek az érdeke a jelenleg parlamentben lévő kisebbségi szervezetekével. Akik fent vannak a fán, felhúzták a létrát, s nem engednek mást felmászni a fára, ami kedvez az etnobiznisz jelenségének” – mondta.
„Körülbelül négyest adnék a kisebbségi tervezetre”
Toró T. Tibor hangsúlyozta: kisebb módosításokkal elfogadhatóbbá lehet tenni a törvényt, ehhez körülbelül tíz cikkelyt kellene módosítani.
„Ha egy tízes skálán kellene osztályozni a tervezetet, nálunk elbukik, körülbelül 4-est adnék rá. Kis erőfeszítéssel és egyeztetéssel azonban ez 7-8-ra feltornázható. Úgy vélem, a jelenlegi politikai konjunktúrában, amikor az RMDSZ-en múlik, hogy áll vagy bukik ez a kormány, akkor az érdekvédelmi szövetségnek legalább 8-asra fel kellene emelnie a törvényt ahhoz, hogy meglegyen mögötte a szükséges magyar–magyar konszenzus” – fejtette ki a politikus.
Elmondása szerint levélben fordultak Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez, amelyben egyeztetést szorgalmaztak az ügyben. Toró úgy véli, kőkemény közösségi érdekről van szó, ezért egyebek mellett a kisebbségi törvény kérdését politikamentessé kell tenni, s egyezségre kell jutni.
A pénzügyőrségtől származhatnak az adatok
Az EMNT vezetői kitértek az Evenimentul zilei című központi román napilapban a hét elején megjelenő írásra is, amely az EMNT által létrehozott Demokrácia Központok működését és anyagi hátterét taglalja, illetve adatokat közöl az intézmény munkatársainak a jövedelméről.
Toró T. Tibor és Gergely Balázs az ügy kapcsán kifejtették: alapos a gyanú, hogy a cikkben foglalt számok a pénzügyőrségtől szivárogtak ki, ugyanis a hivatal munkatársai az elmúlt időszakban négy héten keresztül napi rendszerességgel a vendégeik voltak. Alig fejeződött be az ellenőrzés, és az információk – amelyek közül bizonyos adatok hitelesek, mások viszont torzak – máris napvilágot láttak.
„Amúgy a pénzügyőrség jelenlegi vezetője az RMDSZ képviselője (Ladányi Árpád – szerk. megj.), akitől kérjük, hogy folytasson belső vizsgálatot az ügyben, s nézzen utána, hogyan szivároghattak ki egy jogállamban ilyen adatok” – mondta Toró T. Tibor.
Közölte: az EMNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom Egyesület nem állami intézmény, hanem civil szervezet, tehát belső pénzügyei nem tekinthetők közérdekű információknak.
„A törvény szerint a pénzügyőrségnek joga van kutakodni, és szívesen is láttuk őket, de ahhoz nincs, hogy magánjellegű adatokat szivárogtasson ki “ – szögezte le az EMNT ügyvezető elnöke.
Kifejtette: a Demokrácia Központok magyar állami és egyéb jó szándékú támogatók finanszírozásával működnek, amely összegek azonban nem a Bethlen Gábor Alapban elkülönített pénzekből származnak. Elmondása szerint megfelel a valóságnak az az adat, amely szerint 2,25 millió lejt biztosítottak a Demokrácia Központok működésére.
Száztíz szerződéses alkalmazott van
Toró T. Tibor tájékoztatott, hogy a 30 Demokrácia Központban 110 munkaszerződéses alkalmazott dolgozik. Az ügyintézők bére 870–1100 lej, az irodavezetők, igazgatók fizetése 1200-2000 lej, a központi koordinátoroké (6 személyről van szó) pedig 2000–2900 lej közé tehető.
„Köszönöm szépen az Evenimentul zileinek, hogy 30 százalékos fizetésemelésben részesített”– mondta Gergely Balázs, aki bankszámla kivonattal támasztotta alá, hogy a hálózat igazgatójaként nettó havi 2900 lejes jövedelme volt, és nem 4100 lej, amint az a cikkben megjelent.
„Szerintem vállalható, hogy mint a rendszer igazgatója, ennyi volt a fizetésem. Nyugodtan össze lehet vetni akár más – magán, üzleti és politikai – szférában nyújtott fizetéssel” – mondta Gergely Balázs.
Közlése szerint az eltelt öt hónap alatt a Demokrácia Központok munkatársai 20 ezer könnyített honosítási iratcsomót állítottak össze, ami 42 ezer személyt jelent. Ugyanakkor 118 ezer embernek nyújtottak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése kapcsán.
Csak három rokoni kapcsolat létezik
Toró T. Tibor cáfolta, hogy Tamás nevű fia a Demokrácia Központ munkatársa lenne. Az egész rendszeren belül három esetben fordul elő, hogy az illető alkalmazott az EMNT-hez közel álló valamely személy rokona. Egyikük közülük Gergely Balázs, aki Tőkés László unokaöccse, de aki nem ilyen jogon kapta a fizetését, hanem mint aki az egész hálózatot létrehozta, és irányította – mondta Toró.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint a cikk az új magyar párt bejegyzésével hozható kapcsolatba, ugyanis nem véletlenül emelték ki az írásban azokat a személyeket, akik a leendő politikai alakulatban szerepet játszanának.
PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 10.
Kis Szlovákia lett Kolozsvár – A magyarellenesség tetőfoka
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) piros lapot küld ma Sorin Apostu polgármesternek. Ugyanis a tegnap a kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta az egyik kolozsvári napilapnak, hogy megbüntetik az RMDSZ-t, illetve az RMDSZ megbízásából óriásplakátokat elhelyező céget, mivel magyar nyelvű plakátokat helyezett ki Kolozsváron, annak ellenére, hogy a Polgármesteri Hivatal nem ad engedélyt kizárólag „idegen” nyelvű szövegeket tartalmazó plakátokra.
- Az utóbbi hetek történései, illetve a Polgármesteri Hivatal tevékenysége súlyosan sértik a kolozsvári magyar közösséget, amely továbbra is megdöbbenéssel figyeli, hogy az a város, amely 2020-ban az Európai Kulturális Főváros címre pályázik pár hét alatt feltámasztotta a Funar-i idők légkörét és hangulatát. Három hete levágták a város határain az „Üdvözöljük Kolozsvárt!” feliratot is tartalmazó táblákat; újra kihelyezték Sorin Apostu eleinte hallgatólagos, majd nyílt támogatásával a Iorga-táblát a Mátyás szoborcsoportnál; a Városnapok alatt a nemrég felújított Mátyás király szoborcsoportot a városi rendőrök szeme láttára használták folyamatosan kilátóként, játszótérként a lakósok; a magyar énekesek fellépésének programját pedig az utolsó pillanatban megváltoztatva beékelték az U szurkolótábor ünnepségét is, amely azért nem vezetett nagyobb problémához, mivel az egészet elmosta az eső – áll a KIFOR közleményében.
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum felhívja a kolozsvári Polgármesteri Hivatal figyelmét, hogy ez az intézmény nem csak a 79%-os román közösségnek a képviselete, hanem az itt élő magyar közösségé is, aki igen is használja a magyar nyelvet, plakátokon, üzletekben, utcán és otthon is. Erről a jogárról pedig nem fog lemondani! Egyben elvárja a Polgármesteri Hivataltól, hogy ne tekintse a magyar nyelvet idegen nyelvnek, illetve tetteiben és nyilatkozataiban vegye figyelembe, hogy a város több nemzetiségű és több kultúrájú település. Ezen felül felszólítják Sorin Apostut, hogy mihamarabb tegyen meg minden lépést a helyzet rendezésére és a választási év előtt ne gerjesszen mesterséges etnikai súrlódásokat politikai célból a kincses városban.
Erdély.ma
2011. június 11.
Elfogadhatatlan a régióátszervezés (Kilépéssel fenyegetőzik az RMDSZ)
Elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ háromszéki területi szervezete a Demokrata Liberális Párt által előterjesztett, Románia közigazgatási felosztására vonatkozó javaslatot. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormányból való kilépés lehetőségét is felvetette, ha koalíciós partnereik ragaszkodnak a nyolc megyéről szóló elképzelésükhöz. 
Az RMDSZ háromszéki területi szervezetének állásfoglalása szerint elfogadhatatlan a nyolc megyéről szóló javaslat. Szükséges ugyan a közigazgatási reform, de azt tárgyalásoknak, széles körű társadalmi konzultációnak kell megelőznie. Emlékeztetnek: az RMDSZ által a parlament elé terjesztett törvény a régiók történelmi, kulturális, szociális és gazdasági sajátosságait figyelembe véve javasolja az átszervezést. A DLP tervét azért tartják elfogadhatatlannak, mert az gyakorlatilag a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék beolvasztását jelentené. Az egyetlen elfogadható változatnak azt tartják, hogy Dél-Tirolhoz hasonlóan Székelyföld különleges státussal rendelkező régiót alkosson, és különálló entitás legyen a Szilágyság és a Partium is. Nemzetpolitikai kérdésről lévén szó, felkérnek minden székelyföldi politikai és civil szervezetet, csatlakozzék az állásfoglaláshoz, és a következő időszakban egységesen lépjenek fel.
Elutasítja a nyolc megamegye ötletét az RMDSZ országos vezetősége is. Kelemen Hunor elnök a háromszéki önkormányzati vezetőkkel tartott ojtozi találkozóján leszögezte: visszautasítják a demokrata-liberálisok azon szándékát, hogy a kisebbségi törvényhez csatolt áruként hozzáteszik a közigazgatási felosztás tervezetét. “Ezt a közigazgatási reformot az RMDSZ nem tudja felvállalni, ha a koalíciós partnereink ehhez ragaszkodnak, akkor nekünk újra kell gondolnunk a közös kormányzás jövőjét. Mi csak olyan felosztást látunk elképzelhetőnek, amelyben Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Partium és a Szilágyság megyéi egységet alkotnak” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 11.
RMDSZ-esek ellenőrzik az EMNP aláíróit
Az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit. A Háromszékhez eljutott dokumentumokból kitetszik, a pártbejegyzést megóvó magánszemély, Adrian Drăghici közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét a dokumentumok tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van a bukaresti törvényszéknél iktatott 2011/3/32654-es iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is.
A két érintett nem tagadta, hogy járt a törvényszéken, és megvizsgálta az EMNP bejegyzési iratcsomóját. Novák Levente elmondta, azért kérte ügyvédkollégája, Adrian Drăghici felhatalmazását, mert testvérét Nyárádszeredában megvezették, azt hitte, más dokumentumot ír alá, amikor kézjegyét adta az új párt bejegyzéséhez. “A testvéremet a barátja kérte, írja alá az ívet, azt hitte, így azt támogatja, hogy az illető megőrizheti állását a Demokrácia Központban. Félrevezették, és ő jóhiszeműen aláírta. Ezt akartam ellenőrizni, és valóban ott volt a kézjegye” – mondta el Novák Levente. Kétszer is bent járt két-három héttel ezelőtt, de tagadta, hogy másolatot készítettek volna az ívekről. Novák Levente megkerülte a választ arra a kérdésre, hogyan került kapcsolatba Drăghici-csel, ki kit keresett meg. Budai Richárd, az RMDSZ bukaresti elnöke elmondta, őt a kíváncsiság vezette Drăghici-hez, gyakran járt a bukaresti magyarok közé templomba, a Petőfi-házba, iskolába, de aláírásgyűjtésről nem hallott, ezért akarta látni, kik támogatták az új pártot. Megkereste ügyvédkollégáját, és meghatalmazást kért tőle – mondta el a Háromszék érdeklődésére –, kétszer is bement a törvényszékre, főleg a bukaresti aláírásokat tanulmányozta, és azt állapította meg, hogy alig akad magyar a támogatók között, no meg véleménye szerint a kézjegyek is eléggé egyezőek. Fénymásolatot a párt alapszabályzatáról, programjáról készített, az aláírásokról nem, de azt nem is tehette, mert a törvény nem engedi – mondotta. “Meg is feddtek fentről, hogy miért kellett nekem odamennem, de felnőtt ember vagyok, és szabad akaratom van. Kíváncsi voltam, ezért néztem meg a dokumentumokat, és ez szerintem természetes” – magyarázta, igaz, nem akarta pontosítani, milyen “fentről” és ki feddte meg. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke – aki megbízottként irányítja az új párt bejegyzését – megdöbbenéssel értesült arról, hogy “a jelek szerint az RMDSZ-nek mégis köze van az EMNP elleni óvásokhoz”. “Szerettük volna elhinni, amit Kelemen Hunor, Borbély László és Kovács Péter nyilatkozott, hogy nincs közük ehhez” – mondta el Toró megkeresésünkre. Kiemelte, elemzik a helyzetet, látni kívánják a dokumentumokat, és azt követően állást foglalnak az ügyben. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését június 16-án tárgyalja érdemben a bukaresti törvényszék. Hárman, két párt és Adrian Drăghici magánszemélyként nyújtott be óvást, akkor mutathatják be bizonyítékaikat. A jogi személyként be nem jegyzett Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja az Európa Tanács alapjogi chartájának előírásait kérte számon az EMNP-től. A Néppárt (Partidul Popular) azt kéri, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó. Múlt héten már felröppent a hír, hogy RMDSZ-esek próbálják aláírásuk visszavonására biztatni a párt támogatóit, ám a szövetség legfelsőbb vezetői akkor tagadták a vádakat, elhangzott, nem állt módjukban hozzáférni az aláírási ívekhez.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 11.
Nem a PDL álláspontja?
Markó Béla kormányfőhelyettes pénteken közölte a Mediafax tudósítójával, hogy tárgyalt Emil Boc kormányfővel Ioan Oltean adminisztratív átszervezéssel kapcsolatos nyilatkozatáról, és megtudta, hogy az „nem a PDL álláspontját” tükrözi, valószínűleg Oltean javaslata.
Markó Béla azt mondta, megkérdezte Emil Boc miniszterelnöktől, hogy a PDL „egyeztetett-e” az ország átszervezési tervezetéről, amelyet a PDL főtitkára, Ioan Oltean ismertetett a nyilvánosság előtt, és amely nyolc régióról szól.
„Velünk nem konzultáltak, megkérdeztem Emil Boc kormányfőt, hogy egyeztetett-e a PDL. Megtudtam, hogy nem a PDL álláspontjáról van szó, Oltean úr valószínűleg saját javaslatát közölte. A koalícióban nem egyeztettünk, a PDL-nél sem tudnak ilyen koncepcióról. Létezik a szándék, amellyel egyetértünk, hogy Románia jelenlegi adminisztratív felosztását meg kell változtatni, hogy új szervezési formára van szükség. Egyelőre meg kell vitatnunk a dolgokat, hogy kikristályosodjék bizonyos koncepció” – mondta Markó.
Az RMDSZ képviselői azt a javaslatot támogatják, mely 16 adminisztratív egység létesítését tervezi – hangsúlyozta Markó, hozzátéve, hogy pillanatnyilag nem létezik „jól átgondolt és egyeztetett tervezet” erről.
„A felelősségvállalás csak abban az esetben lehetséges, ha a koalícióban erre a következtetésre jutunk. Egyelőre nincs erről döntés. Ha a koalíció által jól átgondolt és egyeztetett tervezetünk lenne, megfontolhatnánk a felelősségvállalás lehetőségét. Nem merül fel a kormányzásból való kilépés, nincs konfliktus az RDMSZ és a PDL között. Némelyek javaslatokat tesznek, nekünk is vannak javaslataink. Csak közösen fogadhatunk el bármilyen tervezetet” - hangsúlyozta Markó Béla, és megjegyezte, a kormányfővel nem tárgyalt az Oltean ellen hozandó esetleges intézkedésekről.
Ioan Oltean pénteki sajtóértekezletén elmondta, a mai kormányzat által javasolt változat 41 helyett nyolc megyére osztaná az országot, ami megfelel az európai irányzatoknak, és lehetővé teszi az uniós alapok ütemesebb felhasználását, sokkal hatékonyabb értékesítését.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a nyolc megyeszékhely Kolozsvár, Brassó, Temesvár, Craiova, Konstanca, Iaşi, Ploieşti és Bukarest lesz.
Ioan Oltean pénteken azt is bejelentette, hogy a kormány felelősségvállalással készül elfogadni az ország nyolc megyére való felosztását előíró jogszabályt, megjegyezve, hogy a 2012-es helyhatósági választásokat már az új törvény szerint szeretnék lebonyolítani.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)
2011. június 11.
Hadjárat a Szent Kamill Szociális Otthon ellen?
Egy évtizede végzi feladatát az intézmény, az őt ért vádak ellenére
Botrányt keltő cikket közölt a Szent Kamill Szociális Otthonról május 29-én a Gazeta de Cluj hetilap, amelyben egy korábbi alkalmazott, Varga Ernő embertelen tettekről számol be: az intézet vezetője, vitéz Tokay Rozália Anna kisemmizi a beutaltakat, és „aki oda bekerül, élve nehezen jut ki” – állítja. Megkerestük az otthon igazgatóját – aki alapítója és elnöke a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatának –, ugyanakkor megszólaltattuk Varga Ernőt is, és sikerült korábbi alkalmazottakkal, beutaltakkal is felvennünk a kapcsolatot. A vélemények eltérőek: akik hosszú időt töltöttek el a Szent Kamillban, vagy jelenleg is az otthonban élnek/dolgoznak, azok általában jó véleménnyel szolgáltak, de akik rövid ideig tartózkodtak az intézetben, azok keserű emlékeket őrizgetnek. Sokan inkább nem nyilatkoznak, mások úgy érzik, túljártak az eszükön. Sokan tisztelik az intézményvezetőt, mások fondorlatossággal vádolják.
Vitéz Tokay Rozália Anna teljes mértékben cáfolja a hetilapban közölteket, és felháborítónak tartja a román kiadvány hozzáállását: „Határozottan kijelenthetem, hogy egy betű sem igaz, a teljes cikk hazugságon alapul. Azt hittem – bármilyen rosszindulatú lapról is legyen szó – lehetetlen ilyen hangvételű cikk közlése az intézmény felkeresése vagy az én megkérdezésem nélkül.”
A hetilap újságírója, Sabin Ripan – aki a sajtókiadvány honlapja szerint elsősorban bírósági ügyekkel foglalkozik – kizárólag Varga Ernő terapeuta szavaira hivatkozik, aki annak idején a mobilizálás (tolószékek tologatása, betegek és terhek emelése), esetenként etetés feladatkörét látta el. Öt évvel ezelőtt, 2006-ban mindössze néhány hónapig dolgozott az intézetben, és mindamellett, hogy – Tokay Rozália szerint – nem szakember (és így nem juthatott a közölt információk birtokába), az igazgató véleménye alapján nem is beszámítható: „Úgy tűnt, hogy értelmileg zavaros, sérült ember, akit anyagi javakért könnyedén felhasználhattak arra, hogy valótlan információkat szerezzenek tőle. Neki fogalma sem lehetett arról, hogy az anyagiak hogyan gyűlnek össze.”
Sajtótájékoztató süket fülekkel, egészségügyi ellenőrzéssel
Tokay Rozália elmondta, hogy ezen az eseten nem lehetett átlépni, mert nemcsak őt rágalmazták, hanem az ott dolgozókat, sőt az egyházat is. Saját és az általa vezetett intézmény nevében ezért bírósági pert készít elő, és a vádakat a tervek szerint ezen a héten be is nyújtja.
A jogi útra terelés előtt azonban sajtótájékoztatót tartott, amelyet az elmúlt péntekre hirdetett meg. Az eseményen a román sajtó egyáltalán nem képviseltette magát, a román újságírókkal ellentétben azonban egészségügyi ellenőrök „tisztelték meg” látogatásukkal az intézményt: „Reggel 9 óra után néhány perccel ellenőrök jelentek meg, akik ellenünk benyújtott súlyos panaszok miatt jöttek. Nem árulták el, ki vagy kik nyújtották be a panaszt” – nyilatkozta lapunknak Tokayné. „Működésünk tíz éve alatt sosem adtunk pénzbírságolásra való okot. Minden, az újságban megjelent problémát kivizsgáltak, és azonnal nagy baj lett volna, ha az újságcikkben megfogalmazottakkal találkoznak.”
Csupán apróságokba kötöttek bele a létesítmény irányítója szerint, mint például a román nyelvű kiírások hiányára. Ez azonban magyar intézmény – hangsúlyozta Tokayné –, amely a beutaltakat és az alkalmazottakat segíti. „Ha diszkriminálnánk a román időseket, akkor már régen kiabált volna a világ! De ez nem így van! Legelsősorban keresztényi emberként viszonyulunk egymáshoz.” A Szent Kamill-otthon azért jött létre, hogy a környékbeli idős emberek életét könnyítse, méltó körülményeket biztosítson életük alkonyára, ahol azt a nyelvet és azt a vallást gyakorolhatja mindenki, amelyet az Úr elrendelt számára. Kevés a román beutalt, de hozzá is felmehet a görög katolikus vagy az ortodox pap, és végtisztességet vehet tőle – részletezte Tokayné.
Az öregotthonban nagy hangsúlyt fektetnek a vallásosságra. Katolikus tanokat hirdetnek, de – mint már említettük – nem zárnak ki más felekezetűeket. „Az emberek az otthoni lakásukban nem akarnak kibékülni azzal a gondolattal, hogy most már lassan-lassan készülni kell az örök hazába. Mi – erőszak nélkül – próbáljuk tudtukra adni, hogy nem kell félniük a haláltól. Felkészítjük őket.”
Az iratcsomó összeállítása folyamatban van, hamarosan benyújtják, és elindítják a rágalmazási pert a Gazeta de Cluj, Sabin Ripan újságíró, illetve a forrás, Varga Ernő ellen.
Tokay Rozália a reformátusok pártfogására is számít: „Elvárnám, hogy a reformátusok is – akik vasárnaponként istentiszteletet tartanak a bentlakók és a környékbeliek számára – tiltakozzanak két szóban, mert ennyit megérdemelnénk. Sok protestáns él az intézetben.”
„Isten nem az erszények után szeret”
A Szent Kamill Szociális Otthon több mint 30 dolgozót foglalkoztat. Köztük találunk portást, konyhai és mosodai személyzetet, karbantartót, takarítót, ápolót, egészségügyi asszisztenst, orvost, szociális munkást, gyógytornászt, irodást. Szociális otthonként és panzióként egyaránt szolgál: 50 beteg és ugyanennyi vendég befogadására alkalmas az intézet.
Pillanatnyilag 46 beteget szolgálnak ki, de további négyet hamarosan átszállítanak a kórházból, így mondhatni „teltház” van. „Idén alacsonyabb volt a vendégek szállásigénylésének aránya, ez pedig csökkentette az anyagi bevételeinket” – jelezte az elnök.
Az intézmény kevés támogatást kap: többnyire a beutaltak és a vendégek hozzájárulásaiból, illetve adományokból tartja el magát. A városi tanács támogatása hasznos, de háromhavi gázszámlára sem elegendő. Amit lehet, értékesítenek: így például az adományokból származó ruházati cikkeket monostori használtruha-boltban árusítják.
Tokay Rozália elmondja, hogy az intézmény vezetése mellett fafaragó művész. Az alkotásai értékesítéséből származó bevételből indította el a mozgássérültek szervezetét, majd ugyanebből a forrásból létesítette a Szent Kamill-otthont. A Szent Kamill felépítésébe nem kevés pénzt fektetett – mondja –, mert a külföldi segítség többsége természetben jött: elsősorban ágyneműk, edények, bútorok, nem pedig anyagiak képezték az osztrákok támogatását.
„Mindenki kap egy blúzt, ad egy lejt érte. Sok egy lejből lesz valami. A tenger sem lenne, ha nem lenne a sok vízcsepp” – vallja az intézmény vezetője, aki a betegek hozzájárulását az esetekhez mérten számítja. Megkérdeztük, mennyit kell fizetnie egy ápoltnak az ellátásért havonta. „Isten nem az erszények után szeret! Senki sem tudhatja, hogy ki mennyivel jött be, és ment el” – nyilatkozta Tokayné. „Ebből a gondolatból kiindulva a csúszópénz alkalmazása szigorúan tilos: aki ezt megszegi, annak távoznia kell – mind a beutaltnak, mind az ápolónak.”
Magas ugyanakkor a kiadások aránya – mutatott rá Tokayné: a beutaltak minőségi ellátásban részesülnek, naponta ötször étkeznek, és fokozottan figyelniük kell rájuk. Az alkalmazottak fizetése mellett az intézmény az államnak is mintegy 15 ezer lejt adózik havonta, illetékek és járulékok formájában. „Európa fejlettebb országaiban a szociális otthonok alkalmazottait felvállalja az állam, nem kell százalékot fizetni utánuk” – ecsetelte az alapító.
A vendéglátás sem jelent állandó bevételt, mert a vendégek adakozó szándékától függ, hogy mennyit hagynak ott: „Ha valakinek nincs pénze, előfordul, hogy nem ad semmit, ha 10 lejt ad, akkor annyinak is örvendek” – mondta Tokayné. Ugyanakkor a vendégfogadás ösztönzi, mi több, kötelezi az intézményt arra, hogy tisztaságot, rendet tartson. Tokay Rozália szánalmasnak tartja ilyen tekintetben, hogy bárki is Auschwitz-nak nevezi a Szent Kamillt.
Tokay Rozália úgy véli, a rágalmazás ellen vall az is, hogy olyan közismert személyek szavaztak bizalmat az intézménynek, mint az RMDSZ korábbi elnöke, Markó Béla – akinek az anyósa mintegy három évet töltött az otthonban –, vagy a neves operaénekes, Lya Hubic. Mindketten 2006-ban hunytak el, vagyis abban az évben, amikor Varga Ernő ott dolgozott.
Az „Auschwitz-ügy” nem az első hadjárat
A Szent Kamill szociális otthont már annak építése óta támadások érik – közölte Tokayné. „Próbálkoztak a személyzet bántalmazásával is: az alkalmazottak csak kísérőkkel jöttek dolgozni. Akkor az volt a »kampány, hogy megverik őket, ha itt dolgoznak. Ez a fenyegetés egy idő után nem működött, most jött az Auschwitz-módszer.”
Az egy évtizede tartó vádak ellenére Tokayné folytatta a munkáját, túllépett a rágalmazásokon, a legutóbbi azonban példátlan cselekedet. Érthetetlennek tartja, hogy Varga Ernő miért várt öt évet a kitálalással, mindamellett nyilvánvalónak tartja, hogy az újság évek óta készül a „merényletre”.
A Gazeta de Clujhonlapján (www.gazetadecluj.ro) közzétettek egy videófelvételt, amely ágyba rácsozott idős hölgyet ábrázol, amint görcsösen, magatehetetlenül vergődik. Ezt a felvételt körülbelül 2009-ben készítette az egyik akkori önkéntes, akit a hangjáról ismert fel Tokay Rozália. „Megdöbbentem, mert hihetetlennek tűnt, hogy visszaélt valaki egy beutalt beteg nyomorúságával. Sürgősen magamhoz hívtam a tettest, hogy írásban nyilatkozzon. Minden szó nélkül azonnal meg is tette, de ezt a nyilatkozatot még nem hozhatjuk nyilvánosságra” – válaszolta kérdésünkre az intézmény vezetője, jelezve, hogy az illető viccnek szánta a felvételt, azóta pedig bánja a tettét. „Lehetséges, hogy annak az önkéntesnek kellett egy lej, az újságíró pedig adhatott neki” – nyilatkozta Tokayné. A felvételen szereplő, 2002-ben beutalt hölgy pszichikailag teljesen leépült. Súlyos pszichikai betegségben szenvedett, agresszíven viselkedett, ezért óvintézkedések alkalmazására volt szükség, amelyek nem nevezhetők kínzásnak. A hölgyet azóta lábra állították, ma már lábán jár és él. A múlt pénteki sajtóértekezlet alkalmával kollégánknak be is mutatták az ápoltat.
Tokay Rozália úgy véli, nem Varga Ernő személyes bosszúja áll az eset hátterében. „Ha haraggal megy el egy alkalmazottunk, azt nem felejtjük el, mert bizonyára nyomós oka van. De én nem emlékszem, hogy fennállt volna ez a probléma” – világított rá a vezető. „Akik ilyen rövid ideig tevékenykednek nálunk, általában alkalmatlanok a munka elvégzésére. Ilyenkor megkérem az illetőt, hogy adja be a felmondási kérvényét, és én aláírom, minthogy büntetettként távozzon. Mindenki állást keres, megígérnek akármit, fogadkoznak, de lehetséges, hogy nem tudnak elvégezni egyes feladatokat, teszem azt, megmosni egy feneket, satöbbi” – tette hozzá.
Ugyanakkor Tokayné szerint az újság célja a Szent Erzsébet leányanyaotthon építkezési munkálatainak szabotálása.
A Szent Erzsébet a célpont
A Szent Erzsébet leányanyaotthon ötlete már régen megfogant, az alapkövét 2007 novemberében tették le a Szent Kamill szomszédságában. Több szervezet támogatása mellett a kivitelezés Fejérdi (született Marcián) Rozália jóvoltából történhetett, az idős hölgy ugyanis az intézetre hagyta a Trefort utcai családi házát, és úgy rendelkezett, hogy a nemzet épülésére és a gyermeknevelés javítására használják fel azt.
A leányanyaotthon megvalósíthatóságát segítette elő a szóban forgó ingatlan, de nem felelt meg a létesítmény kialakításához. Ezért Tokay Rozália értékesítette, és az árából létesítheti a Szent Erzsébetet, amely emléktáblán hirdeti majd a jótevő, Fejérdi Rozália nevét.
Az intézet egyik szárnyában idősek kapnak helyet, a másik szárnyában pedig gyermekek, akiket az abortusz elől mentenek meg, és emberséges gyermekkort biztosítanak számukra. „Felneveljük 6–7 éves korig, majd az egyház bentlakásai továbbnevelik a gyermekeket. Lehet, hogy időközben a lányanya meggondolja magát, és visszajön, felneveli majd ő a gyerekét” – nyilatkozta Tokayné, hozzátéve, hogy a fő cél a két korosztály összehangolása. A városrendészeti bizottság azzal a feltétellel hagyta jóvá a városrendészeti tervet, hogy a gyermekek játszótere az idősek sétálójától megfelelő távolságra legyen.
A Szent Erzsébet leányanyaotthon összköltségvetését 800–900 ezer euróra becsüli az igazgató, de nem kerül ennyibe, mert több jótékonysági szervezet segítségében bízik, amelyek hozzájárulásával csökkennek a költségek. Az alagsor már elkészült, a tervek szerint őszre pirosban áll majd az ingatlan.
Életek és távozások
A Szent Kamill 2001 októberében nyitotta meg kapuit. Mindmáig 364 beutaltat tartanak számon. Köztük vannak olyanok, akik csupán nappali gondozásra szorulnak (és a hozzátartozók éjszakára hazaszállítják), szép számban vannak, akik rehabilitációs kezelésre jelentkeztek, ugyanakkor nem kevés azok száma sem, akik végső stádiumban kerültek be, és csupán emberséges távozásra vágytak, amelyet esetenként nem kaphattak volna meg magányosan, négy fal között.
A szűk tíz év alatt emberi körülmények között 170 személy hunyt el az intézetben – közölte az igazgató. Emellett 105 személyt rehabilitáltak, állítottak talpra. „Volt, akinek 2 hónapot jósolt az egészségügy, itt pedig 5 évet élt. És nem egy eset volt, hogy rehabilitáció után az illető élt otthon 3–4 évet, majd visszajött, mert innen akart eltávozni” – mutatott rá Tokayné.
Ingat(hatat)lan-kérdés
A vádak alapján Tokay Rozália hasznot húzott a betegek kiszolgáltatottságából, ezeket a vádakat azonban határozottan visszautasítja az intézmény vezetője. „Ha valaki ezt állítja, akkor azt be kell bizonyítania, és nem tudom, hogyan fogja megtenni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatára íratott ingatlanok csakis adományokból származnak.
Egyes beutaltak – akiknek nincs hozzátartozójuk, örökösük – a gondozás, ápolás fejében felajánlják a házukat az intézetnek. „Ezeket az ajánlatokat csakis akkor fogadom el, ha az ember jó szívvel adja” – mondta Tokayné. Ilyen módon jutott hozzá (a már említett Szent Erzsébet leányanyaotthon anyagi fedezetét képező ingatlan mellett) három lakáshoz: egy ma is az otthonban élő néni – aki a fiával együtt költözött az otthonba, de a fia két év után rákbetegségben elhunyt – 30 négyzetméteres lakásáról, és két másik néni 25, illetve 20 négyzetméteres garzonlakásáról van szó. A „három kicsi lyukat” szolgálati lakásként használják a Szent Kamill egyes nehéz anyagi és szociális körülmények között élő alkalmazottai.
A monostori használtruha-boltnak otthont adó lakrészt Tokay Rozália abból a pénzből vásárolta, amelyet nyugat-európai országokban értékesített műalkotásaiból teremtett elő. Az üzlet – bár Tokayné saját pénzéből valósult meg – a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatának tulajdonát képezi, és nem a testvéréé, amint az a Gazeta de Cluj hasábjain megjelent. „A testvérem mindössze alkalmazott autóvezető, aki kiszállít vagy beszállít” – nyilatkozta az igazgató.
Varga Ernő tarthatatlan állapotokról beszél
Lapunknak sikerült felvennie a kapcsolatot Varga Ernővel, aki „kitálalt” a Gazeta de Clujnak. A „hadjárat” kezdeményezőjét 2006-ban munkaszerződéssel alkalmazta Tokay Rozália, munkakörébe a mobilizálás és betegápolás tartozott, de sok egyéb feladatot is elvégzett. Teljes szívből, önzetlenül végezte a munkáját – vallja. Szándékában állt már korábban is a média tudtára adni, hogy mit tapasztalt a Szent Kamillban, de korábban süket fülekre talált.
Varga jelenleg bioterápiával foglalkozik, és nemsokára befejezi az asszisztensképzőt. A természetgyógyászat Indiában kifejlesztett ágazatában, az ajurvédában mélyült el, és már több bénultat állított lábra – számolt be lapunknak.
A férfi valamennyi vádját fenntartja, amelyeket a Gazeta de Clujban megnevezett, és magabiztosan vállalja a nevét, mert nem függ Tokay Rozáliától, korábbi munkaadója nem árthat neki – mondja.
„Az ott dolgozók egyrésze képzetlen. A betegnek a mozdítását tanulni kell, akárhogyan nem lehet végezni ezt a munkát. 14 fajta pelenka van a világon, ezeknek a használatát is mind ismerni kell. Abban a kivégző táborban ez a szakértelem nem volt meg” – közölte Varga, hozzátéve, hogy az ellátás is nevetséges. „A vendégek olyan ételt kapnak, amilyent az idősek még fényképen sem láthatnak! Ezzel szemben a bentlakókat két kekszért vagy egy fél Eugeniáért felköltöttük, és azt kapták ebéd és vacsora között. Ennyit.”
A betegek kezelése csak egy kanál a fekete levesből Varga szerint: zsugorisággal vádolja az intézmény vezetőjét. „Aki oda bekerül, az mindenét otthagyja, legtöbb esetben az életét is” – állítja Varga Ernő. Továbbá azt is megtapasztalta, hogy a hozzátartozók küldeményének csak töredéke jut el a beteghez.
A takarítónőket túlhajszolják – véli a terapeuta –, ennek köszönhető a makulátlan rend. Ezzel együtt a tisztaságért felelős személyzetet alulfizetik, és ő maga is (2006-ban) mindössze négymillió lej körüli fizetést kapott.
Varga Ernő kész nyilatkozni bárkinek, nem titkolt célja Tokay Rozália leállítása. Számos személy igazolhatja a véleményét, és bízik benne, hogy „szimpatizánsai” kitartanak mellette. Ma is napirenden van a Szent Kamillal, mert tartja a kapcsolatot a személyzettel. Öt év után azért „keményített be”, mert úgy értesült, hogy ugyanaz történik az otthon falai között, amit öt évvel ezelőtt megtapasztalt. Varga Ernő szerint azért vált meg tőle Tokay Rozália, mert nem tetszett az igazgatónak, hogy beosztottja sok mindent látott, sok mindenről tudott.
Inkább hallgatnak…
Korábban a Szent Kamillban dolgozók, vagy ott ápoltak közül többről is tudomást szereztünk, az esetek többségében azonban sötétben tapogatóztunk: nem akarnak a Szent Kamill-otthonról nyilatkozni. „Nem szeretnék belekeveredni” – üzente az intézmény egyik korábbi alkalmazottja, aki jelenleg egy másik, hasonló intézetben dolgozik.
Sikerült szóba elegyednünk M. I.-vel, de az idős hölgy is tartózkodni kívánt. „Jó oldalai is vannak a Szent Kamillnak, de én nem tudok jót mondani róla, ezért inkább nem mondok semmit” – közölte lapunkkal.
Pozitívan nyilatkozott ugyanakkor S. E., az intézet egyik legrégebbi beutaltja. E. néni is cáfolja a Gazeta de Cluj-ban írottakat, és szinte szóról szóra elismételte kedden azt, amit a múlt pénteki sajtótájékoztatón kollégánknak már valaki elmesélt: „Az emberek – ápoltak és gondozók – is különbözőek, néha előfordulhat, hogy a kedvességre, szeretetre oly szomjúhozó időst érzékenyen érinti, ha gondozója magánügyeiből kifolyólag rosszabb kedvű, mint jellemzően. De mindez csak az emberi természet és az életkörülmények másságával magyarázható.” E. néni nem tudja, hogy melyik beteg mennyit fizet a gondozásért, és nem is érdekli őt, mert mint mondja, nem tartozik rá. Ugyanakkor helyesli, hogy a hozzátartozók csak indokolt esetben találkozhatnak az ápoltakkal a szobákban: „Jó, hogy nem járogatnak a szobákban. Annyi bacilus van, és öregként hamar elkaphatjuk” – válaszolta kérdésünkre E. néni.
Jó véleménnyel számolt be G. B. is, aki 2004. és 2007. között dolgozott az intézetben, fordítóként. „A külföldi kapcsolattartással foglalkoztam, német fordítóként” – mondta. Külön irodája volt, a betegekkel ritkán találkozott, a személyzetet sem ismerte túlságosan, és Tokay Rozáliával a mai napig jó kapcsolatot ápol. Nem tanúsíthat egyetlen bentlakókkal való visszaélést sem.
A román hetilap honlapján számos hozzászólás érkezett a cikkhez. Vannak kételkedők, szörnyülködők, támogatók és ellenzők egyaránt. Varga Ernőt igazolja egy személy Anna felhasználónév alatt, aki állítja, hogy ugyancsak dolgozott a Szent Kamillban. A terapeuta egyik hozzászólásában sajnálatát fejezi ki, amiért azok, akik ott dolgoztak, nem segítenek nyilvánossá tenni az otthonban uralkodó átveréseket.
Kinek végrendelkezett Marczián Rozália?
A leszármazottakkal nem rendelkező Ibi nénit (Marczián, szül. Fejérdi Rozália) 1996-ban ismerte meg az egyik család, majd 1999-ben O. E. családja, akik akkor irodahelyiséget béreltek tőle. Az érintettek rendszeresen, naponta találkoztak, sokat beszélgettek, megismerték egymás gondolkodásmódját, értékrendjét. O. E. mesélt Ibi néninek a terveiről, miszerint szeretne egy családokat segítő alapítványt létrehozni, kiderült, hogy Ibi néni is hasonló terveket dédelget, ám ennél több akkor nem történt.
– 2003 januárjában Ibi néni elesett, combnyaktöréssel kórházba utalták, ott a két család felváltva látogatta. Rendezni akarta dolgait, közjegyzőt kért a kórházba az alapítvány létrehozásáért, ám mi úgy láttuk jobbnak, hogy előbb felépüljön. Ekkor derült ki, hogy Ibi néni két kolozsvári belvárosi háza közül az egyiket szeretné annak adományozni, aki élete végéig elgondozza, a másikat pedig oly módon kívánná a magyar közösség javára fordítani, hogy szegény sorsú magyar gyermekek oktatását ösztöndíjjal támogassa. Az utóbbi célra szánta Trefort (Victor Babeş) utcai ingatlanát, ahol több üzlethelyiség is üzemelt, az ezekből származó jövedelem biztosíthatta volna a gyermekek ösztöndíját. A kórházból somkeréki rokonok vitték magukhoz, akik tisztában voltak Ibi néni szándékaival. Nagyon ragaszkodott az otthonához, mintegy hat hét után hazakívánkozott, márciusban hazajött, akkor felváltva aludtunk nála. Közben februárban kérvényeztük az alapítvány nevét (Napos oldal), március 17-én meg is kaptuk. Március 18-án közjegyző előtt megszületett a végrendelet, amelyben Ibi néni az alapítvány céljaira rendeli Trefort utcai házát, ugyanakkor felhatalmazást is adott az alapítvány létrehozására. Közben a nénivel folyamatosan egyeztetve szövegeztük az alapszabályzatot, amelynek bejegyzése érdekében ügyvédi szerződéskötésre került sor március 25-én. Ibi néninek ekkor ajánlották a Szent Kamill otthont. Beköltözése után két héttel az egyik házát adásvételi szerződéssel átírják, majd további két hét után adományozási okirat születik a másik házról, mindkettő a Tokay Rozália által képviselt Magyar Mozgássérültek Társulatának javára – mondta el O. E., akit rövidesen eltiltanak a további látogatásoktól azzal az indoklással, hogy nincs jó hatással a nénire, a másik család még látogathatja. Ibi néni úgy tudja, hogy az otthonnal eltartási szerződést kötött, június elején azonban rájön, hogy mindkét házát elveszítette, és ügyvédet kéret. A gyámhatósághoz intézett kérésében Ibi néni gondnokot nevez ki O. E. férjének személyében, az adásvételi szerződés és adománylevél érvénytelenítésére, e kérést június 10-én jóváhagyják, ám nem sikerül a néni kívánságát teljesíteni, ugyanis kiderül, hogy közjegyzői hiba csúszott a végrendeletbe.
– Láttam, hogy jogilag nincs mit tenni, teljesen elzártak Ibi nénitől, legközelebb a temetésére mehettem el. Tokay Rozália ugyan jogilag lehet, hogy támadhatatlanul járt el, ám emberileg és erkölcsileg minősíthetetlenül. Fejérdi-ösztöndíjat szeretett volna Ibi néni, ez volt neki és az Amerikában élő bátyjának a kívánsága. Ez nem valósult meg, ám örömünkre közös tervünkből a családsegítő rész, más módon, igen. A legembertelenebbnek és gyalázatosnak azt tartom, hogy a sírhelyére vonatkozó óhaját sem vették figyelembe: Ibi néni azt szerette volna, hogy a Házsongárdi temetőben található két sírhelye közül a bejárathoz közelebbibe helyezzék, de nem így történt – mondja O. E.
Kerekes Edit, Kovács Hont Imre, Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 11.
Szemet szúró a magyar plakát Kolozsváron
Pénzbírsággal sújtotta a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal azt a reklámcéget, amely az RMDSZ-szel kötött szerződést a szövetség által lebonyolított Erdélyi Konzultáció nevű országos kampány óriáspannókon való népszerűsítése érdekében. Kolozsváron két ilyen, a konzultációt népszerűsítő óriáspannót helyeztek el. A polgármesteri hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta: a pannó törvénytelen helyen volt kiállítva, majd egy törvényre hivatkozott, miszerint tilos csak idegen nyelvű feliratos pannókat elhelyezni. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerkesztőségünkbe eljuttatott tiltakozó közleményében kifejti: „a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal újabb magyarellenes megnyilvánulásának lehetünk tanúi. A hivatal jogi kiskapukat keresve, képzelt vádak megfogalmazása által, a magyar nyelvű hirdetések eltávolítására törekedik”.
– A kolozsvári polgármester attól fél, hogy az RMDSZ közvetlen kapcsolatot tart fenn a magyar családokkal, a magyar közösség tagjaival! Veszélyt lát abban, hogy ezáltal megerősödik nemzeti közösségünk, folyamatos párbeszéd alakul ki a magyar családok és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között! Meg akarja akadályozni, hogy az erdélyi, romániai magyar emberek sajátos gondjai, elvárásai, céljai a politika napirendjén szerepeljenek! Gáncsoskodik, amikor az RMDSZ választott tisztségviselői, munkatársai, önkéntesei 250 000 magyar emberrel kívánnak közvetlen párbeszédet folytatni! Mit tett a polgármesteri hivatal, illetve a város polgármestere a Mátyás-szobor elé bizonyítottan törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla eltávolítása érdekében? Ebben az esetben miért huny szemet az egyértelmű törvénytelenség fölött? A város határában elhelyezett számtalan, kizárólag angol nyelvű hirdetés miért nem szúrja a hivatalosságok szemét? Ezekért miért nem aggódik senki? Végezetül a legnagyobb tisztelettel felkérjük a polgármester urat, hogy ne pufogtassa üres szlogenként a multikulturalitás fogalmát, hiszen egyértelmű, hogy nehezen tud beilleszkedni egy többkultúrájú közösségbe – áll Kovács Péter közleményében, aki lapunknak az ügy kapcsán azt is elmondta: az RMDSZ a pannók elhelyezése érdekében szerződést kötött az Amprenta Advertising reklámügynökséggel, amely jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik e téren. „Nem tehetünk egyebet, minthogy tiltakozzunk, hiszen a 148/2000-es romániai reklámtörvény nem tartalmaz semmilyen megszorítást a reklámanyagok nyelvére vonatkozólag” – összegzett Kovács Péter.
Román vagyok, de nem zavar a magyar szöveg
Az Amprenta Advertising reklámcég képviselője megkeresésünkre elmondta: igaz, hogy a pannót törvénytelenül állították fel, de ezért vállalják a felelősséget. – A városban elhelyezett reklámpannók 90 százaléka törvénytelenül van ott, ahol van. A polgármesteri hivatal ugyanis annak és ott ad engedélyt reklámpannó elhelyezésére, ahol és akinek akar. Az említett pénzbírságról szóló értesítést még nem kaptuk kézhez, de ahogy ez megtörténik, tanácskozunk a cég ügyvédjével. Cégünk elhelyezett már a város területén kizárólag angol és német nyelvű pannókat is, de ezért soha nem volt semmi gond. Kíváncsi vagyok, milyen törvény alapján mondja a városháza azt, hogy törvénytelen a nem román nyelvű pannó elhelyezése? Én román nemzetiségű vagyok, de akkor sem értem: a városvezetést miért zavarja ez a magyar nyelvű pannó? – nyilatkozta a reklámcég egyik vezető beosztású munkatársa, aki szerint az is elképzelhető, hogy beperelik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalt.
A városháza a magyarokat is képviseli?
Tiltakozásának adott hangot a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) kolozsvári szervezete is. „Piros lapot küldünk a mai nap folyamán Sorin Apostu polgármesternek, ugyanis a tegnap a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta, hogy megbüntetik az RMDSZ-t, illetve az RMDSZ megbízásából óriásplakátokat elhelyező céget, mivel magyar nyelvű plakátokat helyezett ki Kolozsvárt, annak ellenére, hogy a Polgármesteri Hivatal nem ad engedélyt, csak „idegen” nyelvű szövegeket tartalmazó plakátokra. Biztos vannak, akik emlékeznek, hogy Gheorghe Funar egykori polgármesternek is 1992-ben az első intézkedései között volt megbüntetni az Apáczai Csere János Líceumot és a belvárosi Római Katolikus Plébániát, amelyek magyarul is kiírták az intézmény megnevezését. Az utóbbi hetek történései, illetve a Polgármesteri Hivatal tevékenysége súlyosan sértik a kolozsvári magyar közösséget, amely továbbra is megdöbbenéssel figyeli, hogy az a város, amely 2020-ban az Európai Kulturális Főváros címre pályázik, néhány hét alatt feltámasztotta a funári idők légkörét és hangulatát. Három hete eltüntették a város határain az „Üdvözöljük Kolozsvárt!” feliratot is tartalmazó táblákat; újra kihelyezték – Sorin Apostu előbb hallgatólagos, majd nyílt támogatásával – a Iorga-idézetet a Mátyás szoborcsoportnál; a Városnapok alatt a nemrég felújított Mátyás király szoborcsoportot a városi rendőrök szeme láttára használták folyamatosan kilátóként, játszótérként a polgárok; a magyar énekesek fellépésének programját pedig az utolsó pillanatban megváltoztatva ékelték be az U szurkolótábor ünnepségét is a Főtérre. Ez azért nem vezetett nagyobb problémához, mivel az egészet elmosta az eső. Felhívjuk a kolozsvári Polgármesteri Hivatal figyelmét, hogy ez az intézmény nem csak a 79%-os román közösségnek a képviselete, hanem az itt élő magyar közösségé is, amely igen is használja a magyar nyelvet, plakátokon, üzletekben, utcán és otthon is. Erről a jogárról pedig nem fog lemondani! Egyben elvárja a Polgármesteri Hivataltól, hogy ne tekintse a magyar nyelvet idegen nyelvnek, illetve tetteiben és nyilatkozataiban vegye figyelembe, hogy a város több nemzetiségű és több kultúrájú település. Ezen felül felszólítjuk Sorin Apostut, hogy mihamarabb tegyen meg minden lépést a helyzet rendezésére, és a választási év előtt ne gerjesszen mesterséges etnikai súrlódásokat politikai célból a kincses városban! – olvasható a KIFOR sajtóosztálya által kibocsátott közleményben.
(N.-H.D.) 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 11.
Négy nap a kisebbségi törvénytervezetre
Egy hét áll a kormánykoalíció rendelkezésére, hogy megszavazza a képviselőház emberjogi szakbizottságában a kisebbségi törvénytervezetről szóló jelentést. A vita az évekkel ezelőtt félbeszakadt cikkelytől folytatódik kedden.
Már februárban megállapodtak a kormánykoalíciót alkotó pártok a kisebbségi törvénytervezet elfogadásáról, mostanig azonban érdemi előrelépés nem történt.
Az utolsó órában próbálják menteni a helyzetet, és meglehetősen szűk határidőt szabtak maguknak arra, hogy „átvigyék” a tervezetet a szakbizottságon.
A vita kedden folytatódik attól a cikkelytől, amelynél évekkel ezelőtt félbeszakadtak a tárgyalások. Az utolsó pillanatban a nemzeti kisebbségek frakciója is előállt módosító javaslatokkal, ami kissé meglepte az RMDSZ-t, de végül a felek megállapodásra jutottak, és most már a szakbizottságban dől el, hogy van-e kellő akarat a koalícióban a tervezet elfogadására, vagy nincs. A jelentésnek péntekig kell megszületnie. Ezt követően már csak felelősségvállalással fogadható el a tervezet a parlamentben az ülésszak végéig.
Az ellenzék részéről a kormány szinte biztos, hogy nem számíthat segítségre. A demokraták sem kedvelik a tervezetet, hiszen 2006-ban és 2007-ben ők voltak annak egyik legfőbb ellenzői.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 11.
Borboly válasza Floreának
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester Maros, Kovászna és Hargita megye egy régióba csatolása kapcsán tett nyilatkozatára azt válaszolta, lehet a székelyeknek testi fogyatékosságuk, ám csavaros az észjárásuk, az elöljárónak pedig hiányosak az ismeretei. Borboly Csaba pénteken azt nyilatkozta, hogy a székelyeknek csavaros az észjárásuk, s mindez pótolhatná Florea polgármester „hiányos ismereteit” – tájékoztatott a Mediafax tudósítója. „Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem akar velünk, fogyatékos székely megyékkel társulni. Én ugyanis azt gondolom, hogy jó páros lehetnénk. Lehet ugyanis, hogy nekünk, székelyeknek testi fogyatékosságunk van, ám csavaros az észjárásunk, míg a nagy egészségnek örvendő Florea úrnak megvan ugyan mind a két keze, van hozzá két lába, s a feje is ott van a nyaka tetején, ám a hiányossága a fejéhez, pontosabban a fejében levőkhöz kötődik. Így aztán a társulásba mi vihetnénk az észt, ő meg hozhatná az erőt, s így már egymást kiegészítő pár lehetnénk” – nyilatkozta Borboly Csaba. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, a PDL alelnöke szerdán egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy nem gondolja, hogy Maros megyét „érzelmi alapon” Hargita és Kovászna megyéhez kellene csatolni, ahogy azt az RMDSZ fejlesztési régiók átszervezéséről szóló tervezete előírja, véleménye szerint ez olyan lenne, mintha valaki „két fogyatékossal kezdené felásni a kertet”. Kiemelte, szükségesnek tartja az ország közigazgatási átszervezését, és ezt az elmúlt két évben több ízben kérte.
Florea azonban ellenzi, hogy egy régiót alkosson Maros, Hargita és Kovászna megye, annak ellenére, hogy ez az RMDSZ folyamatos óhaja.
Florea szerint az RMDSZ tervezetét „egyetlen délután alatt készítette Borbély”, ebben az egyik különálló régiót Kovászna, Hargita és Maros megye alkotja, és ő ezzel nem ért egyet, mert azt jelentené, hogy megyéjét két szegényebb megyéhez csatolják.
„Gondolják, nekem megfelelne, hogy Maros megyét csupán érzelmi érvek miatt két szegény megyéhez csatolják? Azaz, gyerünk, haljunk meg mindannyian. (…) Kulturális szempontból normális, hogy a magyarok ragaszkodnak nemzetükhöz. De ha egy erős régió fejlesztéséről van szó, soha nem mondhatod azt: «láss munkához s ásd fel a kertet két fogyatékossal»” – nyilatkozta Florea.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. június 14.
Toró: az RMDSZ kérjen bocsánatot az EMNP támogatóitól!
Az ország új területi felosztásáról, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséről, valamint a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokról fejtette ki álláspontját június 14-i sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor, valamint közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs.
A közigazgatási átszervezés alapos előkészítést kíván
Az új közigazgatási felosztás kapcsán Toró T. Tibor elmondta: „Románia mindig sokszínű, és egymástól eltérő sajátosságokkal bíró régiókból állt, mint például a Bánság, a Partium, Máramaros, Közép-Erdély, a Székelyföld, Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa vagy Olténia. Sokévi homogenizációs törekvések ellenére a regionális identitástudat él, tehát az új közigazgatási felosztás csakis a természetes régiók szerint képzelhető el. Az 1968-ban kialakított mai megyerendszer mesterséges képződmény, nem lehet az akkori mintát követve több mai megyét összerakosgatni. Még szerencse, hogy a kormánynak nincs ereje elképzelését keresztülvinni”.
Toró T. Tibor hozzátette: a területi átszervezést csak több lépésben lehet megtenni. Mindenekelőtt hatástanulmányokat kell készíteni, ezek nyomán nem csak a gazdasági, hanem a kulturális, történelmi, földrajzi és a nemzetiségi szempontokat is figyelembe véve kell megtervezni az új megyehatárokat, amelyeket minden érdekelt bevonásával közvitára kell bocsátani, majd népszavazással kell azokat megerősíteni.
„A parlament csak ezeket a lépéseket követően készítheti el az új közigazgatási felosztásról szóló törvénytervezetet, amelyben a magyarlakta térségek sajátos jogállását is szeretnénk látni” – szögezte le Toró T. Tibor, aki a spanyolországi, olaszországi és franciaországi regionális sokszínűséget tartja figyelemre méltónak.
Az RMDSZ kérjen bocsánatot az EMNP támogatóitól
Az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzése kapcsán Toró T. Tibor elmondta: elegendő bizonyíték van arra, hogy az RMDSZ áll az EMNP jogi bejegyzése elé gördített akadályok egyike mögött. „Bár az RMDSZ csúcsvezetése, Kelemen Hunor elnök, Borbély László politikai alelnök és Kovács Péter főtitkár mindannyian tagadták, hogy az RMDSZ-nek köze lenne az EMNP bejegyzésének akadályozásához, ma már egyértelmű, hogy a pártbejegyzést megóvó Adrian Drăghici bukaresti lakos az RMDSZ bukaresti elnökétől, Budai Richárdtól, valamint Kelemen Hunor szövetségi elnök és művelődésügyi miniszter tanácsadójától, Novák Leventétől kapta ehhez az állítólagos bizonyítékokat. Nehezen hihető, hogy a beosztottak a főnökök tudta, vagy rábólintása nélkül léptek volna” – magyarázta Toró T. Tibor.
A sajtótájékoztatón kiosztották Adrian Drăghici óvását, az általa Budai Richárd és Novák Levente nevére kiállított felhatalmazást a Bukaresti Törvényszékhez benyújtott pártbejegyzési iratok és támogató aláírások tanulmányozására és lefényképezésére, valamint utóbbiaknak a törvényszék elnökéhez benyújtott, erre irányuló kérvényét.
„Ez az eset a hazug ember és a sánta kutya esete. Kelemen Hunornak és kollégáinak egy lehetősége van kimászni abból a hazugságból, illetve csőből, amelybe saját embereik húzták bele: a következő június 16-i tárgyaláson vonassák vissza az EMNP bejegyzése elleni óvást, az EMNP bejegyzését támogató 30 000 embertől kérjenek bocsánatot, és vegyék tudomásul, hogy az EMNP létezik. Ha pedig van egy kis eszük, lépjenek velünk szövetségre, mert az összefogás például éppen olyan kérdésben szükséges, mint az ország új közigazgatási felosztása” – foglalta össze Toró T. Tibor.
Az EMNT ügyvezető elnöke jelezte: még május 10-én levelet írt Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, arra kérve őt, hogy hívják össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, és érdemben tárgyaljanak az erdélyi magyarság nemzeti kataszterének összeállításáról, a belső választások megszervezéséről, valamint azokról a kérdésekről, amelyeket nem szabad pártpolitikai csatározások tárgyává tenni. Bár bő egy hónap telt el azóta, semmilyen válasz nem érkezett, ezért is kerül most ezúton a nyilvánosság elé. Az ajánlat a tárgyalások elkezdésére még mindig áll, az egyeztetésre váró kérdések sora pedig azóta folyamatosan bővül.
Nemzetközi szintre emelni a Házsongárd ügyét
Házsongárd nem csak kolozsvári, hanem nemzeti ügy. Ezt Gergely Balázs fogalmazta meg annak kapcsán, hogy a kolozsvári hatóságok semmit sem tesznek a sorozatos sírgyalázások megállításáért, valamint a vétkesek felelősségre vonásáért. Elmondta: pünkösdkor az Iktári Bánffy család sírkertjében elhelyezett két, 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek.
„A Házsongárd Alapítvány munkatársait a temető alkalmazottai és vezetői folyamatosan zaklatják, s ha a Mátyás-szoborra elhelyezett Iorga-tábla, valamint a város bejáratainál eltávolított ötnyelvű feliratok ügyét is beleszámítjuk, elmondhatjuk, hogy Kolozsvár mára valóban egyfajta Kis-Szlovákia” – mondta Gergely Balázs.
Hozzátette: „Halottaink nem tudják megvédeni magukat, nekünk kell megvédenünk őket. Minden eszközből kifogytunk, éppen ezért a héten az egyházak és civil szervezetek vezetőivel fogjuk megbeszélni, milyen konkrét lépéseket tegyünk, nem zárva ki az utcára vonulást sem”.
Gergely Balázs bejelentette: „a kolozsvári törvénysértéseket és magyarellenes bűntetteket” a nemzetközi sajtó és a nemzetközi politika szintjére kell emelni, éppen ezért nemzetközi sajtóértekezletet, valamint az Európai Parlament néhány képviselőjének meghívásával „városnézést” terveznek. Kolozsvár, 2011. június 14.
az EMNT sajtóirodája
Erdély.ma
2011. június 14.
A magyar nyelvű oktatás esélyei Romániában – Jegelik a módosítást
Egy hónapja hallgatólagos elfogadással átment a bukaresti képviselőházon az új tanügyi törvényt módosító indítvány, amely kivenné a jogszabályból Románia földrajzának és történelmének anyanyelven való oktatásának lehetőségét. Akkor az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor művelődési miniszter közleményében kijelentette, hogy a szövetség és kormánykoalíciós partnere, a Demokrata–Liberális Párt törvényhozói a szenátusban megakadályozzák a módosítás elfogadását. Kelemen szerint ez jó mozgósítással és fegyelemmel lehetséges, mivel egyik pártnak sem áll szándékában megváltoztatni a tanügyi törvényt.
Pető Csilla nagyváradi RMDSZ-es képviselő, az alsóház szakbizottságának tagja kérdésünkre elmondta, úgy véli, a parlamenti vakációig hátralevő néhány hétben nem kerül napirendre a volt D-LP-s Mircia Giurgiu Kolozs megyei törvényhozó javaslata. Különben is a jogszabály kimondja, hogy a román nyelven és irodalmon kívül minden más tantárgyat anyanyelven tanítanak a kisebbségi oktatásban.
A szenátus a döntő ház a módosító indítvány esetében, a változtatási javaslat jelenleg az oktatási állandó bizottságnál van. Érdeklődésünkre tegnap Bokor Tibor, a testület egyetlen RMDSZ-es tagja elmondta, hogy a bizottság fiókjában van a dokumentum, és egyelőre ott is marad. Csak az első házban van a hallgatólagos elfogadásnak megszabott időintervallum, a döntő ház akár 25 évig is „ülhet” egy előterjesztésen – amint ezt bizonyítja a kisebbségi törvény tervezete jó hat éve. Koalíciós szinten az a döntés született, hogy jegelik az indítványt, nem tűzik a bizottsági tárgyalások napirendjére, nem véleményezik, nem küldik a plénum elé az ülésszak végéig. Most a bizottságban többségben vannak a koalíciós erők, így ezt meg tudják tenni. A felsőházban viszont mindössze egy fővel van többségben a kormányoldal, s bár nehéz lehet az indítvány elfogadásához szükséges 69 igen szavazatot összehozni, nem kockáztatják a plénumbeli voksolást – magyarázta Bokor Tibor. Egy sarkalatos törvény elfogadásához vagy elfogadásának megakadályozásához jelen kell lennie a voksoláson az összes kormánypárti szenátornak, a minisztereknek, és ez az utóbbi időben nemigen történt meg – magyarázta a Kovászna megyei honatya.
Leszögezte továbbá, hogy nincs ok aggodalomra, ősztől magyarul tanítják majd az ország földrajzát és történelmét, és tanév közben nem lesz mód a metodológia megváltoztatására. Ezzel azonban a tanügyi bizottságban nem hárultak el az akadályok, mert az illető román képviselő még számos módosító indítványt előterjesztett a tanügyi törvényhez, például meg akarná tiltani, hogy külföldről behozott könyvekből lehessen oktatni a kisebbségi tannyelvű iskolákban. A magyar közösséget ez nem érinti, de a kisebb létszámúakat igen, hiszen csupán néhány száz tankönyvet nem nyomtat az állam, a taneszközöket eddig külföldről szerezték be – tájékoztatta lapunkat a szenátor.
Máté Zsófia, Reggeli Újság
Erdély.ma
2011. június 14.
Tőkés tiltakozik az EMNP-t támogató aláírások RMDSZ-es ellenőrzése ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tiltakozik az ellen, hogy az RMDSZ „egy kétes hátterű és ellenséges érzületű román magánszemély gyanús közreműködését veszi igénybe” ahhoz, hogy ellenőrizze a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) dossziéját és a támogató aláírásokat.
Mint hétfői közleményében írja, Tőkés László, az EMNT elnöke „megdöbbenéssel” értesült arról, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését a bukaresti bíróságon megtámadó Adrian Drăghici román ügyvéd közjegyző előtt hatalmazta fel Budai Richárdot, a bukaresti RMDSZ-szervezet elnökét, valamint Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsadóját arra, hogy az EMNP bejegyzési iratcsomóját tanulmányozzák és lefénymásolják.
Tőkés emlékeztet: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke több ízben is leszögezte, hogy a szövetség a bíróságon nem akadályozza az EMNP bejegyzését, amit Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, valamint Kovács Péter főtitkár is ismételten megerősített.
„Ezt szem előtt tartva, méltán fejezzük ki tiltakozásunkat aziránt, hogy az RMDSZ-párt egy kétes hátterű és ellenséges érzületű román magánszemély gyanús közreműködését veszi igénybe a vele szövetségben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett új párt bejegyzésével szembeni mesterkedésében annak céljából, hogy pénzt, fáradtságot – s talán minisztériumi apparátust – sem kímélve ellenőrizzék az EMNP dossziéját, ezen belül is a támogató aláírásokat” – olvasható a közleményben.
Tőkés szerint ezek után az is nehezen hihető, hogy „az RMDSZ-es vezetésű Pénzügyőrség – hosszú heteken át – »a feketemunka elleni küzdelem« jegyében ellenőrizte az erdélyi demokrácia-központok könyvelését, és hogy nem megrendelésre »szivárogtatták ki« – egyébként törvénytelenül – egy központi román napilapnak (Evenimentul Zilei) az így begyűjtött pénzügyi adatainkat”.
Az EMNT elnöke ennek alapján úgy látja: „az RMDSZ alias UDMR – ha önös érdeke úgy diktálja – sokkal közelebb áll többségi »partnereihez«, mint az erdélyi magyar közösségből való, saját Testvéreihez…”
Tőkés László szerint ez a politikai magatartás „a demokrácia megcsúfolását” jelenti. „Bő húsz esztendővel a rendszerváltozás kezdete után senkinek sincs joga ahhoz, hogy egy ilyen gesztussal semmibe vegye mindazokat a demokratikus eszméket, amelyekért harcoltunk 1989-ben, és amelyekben 1990 óta minden romániai állampolgár hitt, és amelyekre alapozva erdélyi magyarságunk békés úton igyekszik kivívni önrendelkezését” – írja Tőkés, majd felteszi a kérdést: „milyen alapon kérhetnénk számon demokratikus jogainkat a többségi románság politikusaitól, hogyha – ezzel szemben – mi magunk sem tartjuk tiszteletben azokat?!”.
Az EMNT-elnök felszólítja az RMDSZ vezetőit, hogy „az ilyen típusú akcióknak” vessenek véget.
„Erdélyi magyarságunknak nem attól lesz erős érdekképviselete, hogyha tűzzel-vassal fellépnek minden más magyar politikai képződmény ellenében, hanem attól, ha a szűkkeblű pártpolitikát félretéve és az önös érdekeink fölé emelkedve valamennyien egy irányba húzzuk a szekeret – vagyis hogyha minden politikai szereplő részvételével sikerül megteremtenünk az érdemi összefogást” – fogalmaz közleményében Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 14.
Az RMDSZ frakcióval tárgyalt a KDNP képviselőcsoportja Székelyudvarhelyen
A romániai magyar politikai helyzettel összefüggő aktuális kérdéseket tekintette át többek között a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőcsoportja és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának vezetése székelyudvarhelyi találkozóján.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a megbeszélés után elmondta: a találkozón az euróval kapcsolatos kérdések is napirendre kerültek.
Korábban a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács vezetésével találkozott és folytatott megbeszélést aktuális kérdésekről Székelyudvarhelyen Semjén Zsolt. A KDNP elnöke látogatást tett a székelyudvarhelyi demokráciaközpontnál is, ahol az állampolgársági ügyeket intézik.
Ezt megelőzően, csütörtökön, a székelyföldi magyar politikai helyzetről tárgyalt a kereszténydemokrata párt vezetője és Harrach Péter frakcióvezető az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel.
A kisebbik magyar kormánypárt frakciója zarándoklat keretében részt vett a csíksomlyói búcsún.
Krónika (Kolozsvár)