Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2011. május 23.
A székely viasz
A magasztalt turisztika Hargita megyében az összgazdasági forgalom alig egy százalékát tette ki.
Két nagyobb szabású tanácskozás is foglalkozott az elmúlt hét végén a Székelyfölddel. Marosvásárhelyen megalakult a Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács, Csíksomlyón pedig újabb megbeszélést szerveztek a Székelyföld gazdasági fejlesztéséről.
Míg az első rendezvényt akár az RMDSZ belügyének is lehetne tekinteni, hiszen a szervezet legutóbbi, nagyváradi kongresszusa tette lehetővé a regionális önkormányzati testületek megalakítását, addig a gazdasági eszmecserén nem csupán az RMDSZ, hanem az MPP és az EMNT holdudvarához tartozó szakértők, valamint magyarországi gazdasági szakemberek és a magyar kormány nemzeti gazdasági szemléletének a kidolgozásával megbízott tisztségviselők is körvonalazták a maguk nézeteit.
A RÖK természetesen nem lehetett politikamentes és sok szó esett a jövő esztendei önkormányzati választásokról is. Kelemen Hunor RMDSZ elnök nem véletlenül hívta fel a jelenlevő tanácsosok figyelmét arra, hogy itt nagyon jól kell teljesíteni és be kell bizonyítani, hogy az önkormányzati vezetők az elmúlt négy évben eredményesek voltak, jobbá tették a közösségek életét, minden eszközt felhasználtak, amit a bukaresti kormányzat RMDSZ-es tagjai biztosítani tudtak a válság időszakában.
Az igazság az, hogy Székelyföld számos településen az önkormányzati vezetők az elmúlt négy vagy éppen nyolc esztendőben is bizonyítottak, hiszen aki nyitott szemmel figyeli a községeket, falvakat, az rájön arra, hogy különösképpen az infrastruktúra terén jelentősek a változások, nagyon sok helyen van már ivóvíz- és földgázhálózat, imitt-amott a csatornázás is megjelent, a sokfelé mostanig ismeretlen szemételhordás legnagyobbrészt most már falvakon is szerződésekkel biztosított, aminek megvan a maga környezetkímélő hatása.
Történtek előrelépések az útjavítások, -felújítások tekintetében is, noha nem éppen a kívánt ütemben és mértékben. A legtöbb helyen a községi-, falusi középületek, iskolák megújultak, a tornaterem-program is számos községközpontba eljutott, a székelyföldi városok pedig szinte kivétel nélkül rendezettebbé váltak, és ez a megállapítás még akkor is igaz, ha leginkább a városközpontokat érinti.
Ezeknek az átalakulásoknak a hátterében azonban legnagyobb részt központi költségvetési pénzek állnak. Azok a közcélokra felhasználható jövedelmek, amelyeket a székelyföldi gazdasági élet termel, még mindig igen szerények, és ez bizony érződik a térség lakosainak mindennapjaiban. Annak a ténynek, hogy Romániában továbbra is az úgynevezett tömbmagyar megyékben a legalacsonyabb a nettó átlagjövedelem, hatása van az életszínvonalra, különösképpen ha figyelembe vesszük azt is, hogy még ezeket az értékeket is csupán néhány jobban kereső, de meglehetősen szűk foglalkoztatási csoport segítségével sikerül elérni.
Ilyen összefüggésben jogos minden olyan tanácskozás, amely a Székelyföld gazdasági életének élénkítését célozza, egyetlen megjegyzéssel: ne találtasson fel újra a székely viasz! Az elmúlt két évtizedben ugyanis számos – vagy számtalan – olyan tanácskozást tartottak, amelyen megállapították, hogy a székelyföldi kitörési pontok csakis a turisztika és ezen belül a fürdőgyógyászat, az erdőgazdálkodás és a faipar, a mezőgazdasági biotermelés, a házi- és kézműves ipar lehet, mivel az infrastruktúra hiánya miatt a külföldi tőkebefektetés elkerüli ezt a térséget.
Csakhogy a tavalyi mutatók szerint az olyannyira magasztalt és meglehetősen látványos médiavisszhangnak örvendő turisztika Hargita megyében az összgazdasági forgalom alig egy százalékát tette ki. A gazdasági élet alapmutatói pedig az egyik vállalkozásszervező szakember szerint nem lépik túl egy közepes németországi cég hasonló adatait.
A csíksomlyói tanácskozáson néhányan a megoldást valamiféle magyar nemzeti hitelrendszer kialakításában és ennek alapján a vállalkozói kedv ösztönzésében látják, mások az európai pályázati pénzeket szeretnék nagyobb arányban idevonzani. Annyi bizonyos: a székelyföldi természeti környezet továbbra is csodálatos, de a modernizáció az ország más, magyarok is lakta térségeiben jóval gyorsabb.
Székedi Ferenc
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 23.
Régióban gondolkodnak – Marosvásárhelyen megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács
„Hamarosan összeülnek az elnökségi tanács munkacsoportjai, felállítjuk a prioritásokat. Addig is elmondhatom, hogy kiemelten fontosak számunkra a település-, illetve régiófejlesztéssel kapcsolatos, valamint a közösségünket érintő ügyek” – nyilatkozta lapunknak Péter Ferenc szovátai polgármester, a hét végén megalakult Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) megválasztott elnöke. Hozzátette: Maros, Hargita és Kovászna megyéknek közösen kell tervezniük, minden szinten egy közös régióban kell gondolkodniuk.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében múlt pénteken megalakult SZÖT-ben Maros megye 23, Csík térség 12, Gyergyó térség 5, Udvarhelyszék 10, Háromszék pedig 15 küldöttel rendelkezik. Amint arról lapunkban már beszámoltunk, az RMDSZ alapszabályzatába foglaltak szerint székelyföldi, partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanácsok alakulnak, ugyanakkor a regionális tanácsok mellett megmarad az Országos Önkormányzati Tanács. A héten megalakul a közép-erdélyi önkormányzati tanács is, míg a partiumi június elején tartja alakuló ülését.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a Székelyföldi Önkormányzati Tanács hétvégi alakuló ülésén hangsúlyozta a régiók szerinti leosztás fontosságát, ugyanis „eltérőek, változóak az igények, a prioritások, a cselekvési tervek”. Hozzátette: „az önkormányzatiság elvének érvényesítését az RMDSZ már a 90-es évek elejétől kezdődően felvállalta, ez máig a szövetség prioritása”. Az RMDSZ-elnök szerint „ez a struktúra, lehetővé teszi a különböző régiók érdekeinek jobb artikulálását, illetve az üzenetek és a feladatok pontosabb meghatározását”.
Az alakuló ülésen jelen levő Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-elnök, a szövetség képviselője beszédében arra mutatott rá, hogy a SZÖT megalakulásával, az érdekvédelmi szervezet megerősödését, erős parlamenti képviseletet és nem utolsósorban a jövő évi választások sikerét tűzte ki célul.
Ezzel kapcsolatban Kelemen Hunor kiemelte: „Az RMDSZ-nek első lépésként az önkormányzati választásokon kell nagyon jól teljesítenie. Be kell bizonyítania, hogy önkormányzati vezetői az elmúlt négy évben eredményesek voltak, javítottak az általuk képviselt a közösségek életszínvonalán, és minden eszközt felhasználtak, amit a bukaresti kormányzat RMDSZ-es tagjai a válság időszakában biztosítani tudtak.”
A szövetségi elnök mellett Borbély László politikai alelnök is felszólalt, aki a befektetések szempontjából hangsúlyozta a régiók fontosságát, bemutatva azokat a pályázati lehetőségeket, amelyekkel az önkormányzatok az elkövetkező időszakban élni tudnak. „Vannak pályázati lehetőségek, és van pénz. Arra biztatok mindenkit, hogy minél jobban használják ki a lehetőségeket, tanuljanak, kérdezzenek egymástól” – fogalmazott a környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint a hét végén megalakult politikai testület elsődleges szerepe, hogy „kiteljesítse a székelyföldi régió kohéziójának megteremtéséhez nélkülözhetetlen közpolitikai folyamatokat, megteremtse a politikai kereteket ahhoz, hogy ezen térséghez tartozó entitások egymással összefogva, egymásra támaszkodva, kihasználják mindazokat a lehetőségeket, amelyek számunkra adottak.”
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 23.
Répás: nem, szegtünk szerződést
Budapest nem sértette meg a magyar–román kormányközi szerződést azzal, hogy a Romániai Magyar Pedagógusszövetségnek adta át az oktatási-nevelési támogatási program koordinálását – jelentette ki a hét végén Répás Zsuzsanna.
A nemzetpolitikai államtitkárság vezetője azt mondta, értetlenül fogadta ezeket az aggodalmakat. Értelmezésük szerint Magyarország a szerződést nem sérti meg, csak alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez.
„Nagyon hosszú idő telt az oktatási-nevelési támogatások folyósításának kezdetétől, és azóta mind a két ország uniós tag lett” – érvelt a helyettes államtitkár. Szerinte fontos volt a rendszer megújítása, hiszen az utalási költségek nagyon magasak voltak, több milliárd forintot tettek ki, és ezt a forrást sokkal jobb célokra is el lehet költeni. Hangsúlyozta: a helyi lebonyolítók feladatköre is megváltozik, kifejezetten szakmaivá alakul, s az ő dolguk az lesz, hogy iskolákkal, tanulókkal tartsák a kapcsolatot, az igényeket felmérjék.
Mint ismert, egy 2003-es román-magyar kormányközi egyezség értelmében a magyar állam az Iskola Alapítványt bízta meg az oktatási-nevelési támogatási program romániai lebonyolításával. Az RMDSZ szerint a Fidesz-kormány egyoldalúan megszegte ezt az egyezséget azáltal, hogy a program lebonyolítását az RMPSZ-re ruházta.
Az Iskola Alapítvány igazgatója, Nagy Zoltán kitart álláspontja mellett. Szerinte butaság Répás Zsuzsanna érve, miszerint a két ország már uniós tagállam. „Az uniós tagság nem írja felül a korábbi államközi szerződéseket” – érvelt a miniszterelnök-helyettesi kabinet államtitkára. Nagy szerint a magyar kormány azért nem meri az RMPSZ-nek utalni az oktatási támogatások összegét, mert tudja, hogy ezzel megszegné az államközi egyezséget. „Ehelyett egyenként utalják majd a pénzt az arra jogosultaknak. Ki lehet számolni, hogy ez mekkora plusz költséggel jár majd” – mondta az Iskola Alapítvány igazgatója.
Répás egyébként korábban Nagy Zoltánnak arról beszélt, diplomáciai úton próbálják majd elhárítani az oktatási támogatások körüli változásokkal szembeni esetleges román fenntartásokat. Lapunk értesülése szerint Teodor Baconschi román külügyminiszter Martonyi János magyar kollegájával tartott csütörtöki budapesti találkozóján készült is felvetni ezt a kérdést, ám ez végül nem történt még. Az oktatási támogatások ügye a román-magyar vegyes bizottság júniusi ülésén kerül majd terítékre.
Külön keret a nagyobb szervezeteknek
A határon túli magyar szervezetek 1,2 milliárd forintos keretre adhatnak be kérelmet a Bethlen Gábor Alaphoz – közölte Répás Zsuzsanna. Hozzátette: a nagyobb szervezetek a jövőben meghatározott, világos kritériumok alapján normatív támogatást kapnak majd. Kifejtette: azt szeretnék, ha ezek a szervezetek ne vonják el a forrásokat a kisebb tömörülésektől és programjaiktól. A nagyobb, nemzeti jelentőségű intézményeket és programokat jelentő szervezetek számára előre kiszámítható, hosszú távú finanszírozást szeretnének.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 24.
Elhunyt Cs. Gyimesi Éva kolozsvári nyelvész és irodalomtörténész
Életének hatvanhatodik évében elhunyt Cs. Gyimesi Éva kolozsvári nyelvész, irodalomtörténész és publicista. Az elhunyt családja kedden megerősítette az MTI bukaresti irodájának, hogy a professzor asszony Kolozsváron halt meg egy nappal korábban. A temetés időpontja egyelőre ismeretlen.
Cs. Gyimesi Éva Pulitzer-emlékdíjas publicista 1945-ben született Kolozsváron. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1968-ban, 1994-től 1998-ig az irodalomtudományi tanszék vezetője volt.
A Ceauşescu-diktatúra idején az egyik meghatározó egyénisége volt az erdélyi és a kolozsvári értelmiségi ellenzéknek. A kommunista rendszer rettegett titkosszolgálata, a Securitate ezért folyamatosan megfigyelés alatt tartotta őt és családját. Megfigyelési aktáját utólag maga Cs. Gyimesi Éva dolgozta fel és adta közre kötetben saját megjegyzésekkel ellátva. A Szem a láncban című könyv 2009-ben jelent meg.
Részt vett 1989 után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megalapításában, 1994-től 1995-ig az RMDSZ országos magyar oktatási ügyekért felelős alelnöki tisztségét is betöltötte. Rendszerváltás után számos romániai magyar és magyarországi napilapban, folyóiratban jelent meg publicisztikája. Élete során számos kitüntetésben részesült, egyebek mellett 1991-ben a Romániai Magyar Írók Szövetségének díját, 1995-ben a Pro Cultura Hungarica díjat, 1996-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta meg. MTI
Erdély.ma
2011. május 24.
II. Hunyad Megyei Magyar Napok 
Szombaton kezdődik a II. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat, amely szórványvidéken a legnagyobb ilyen jellegű, egész megyét átfogó megmozdulás. A május 28-a és június 5-e között sorra kerülő eseménysorozat 23, magyarok lakta településen zajlik.
„Míg tavaly a bukovinai székelyek megtelepedésének századik évfordulóját ünnepeltük, idén szeretnénk, ha a közösség tagjainak egymásra találása és a szolidaritás megerősödése kerülne középpontba. Tavaly népviseletben vonultunk fel és megmutattuk, hogy VAGYUNK, és elegen ahhoz, hogy egy hét erejéig egy kis magyar világot teremtsünk ott, ahol ezt sokan lehetetlennek tartották, idén minden nagyobb városban egy teljes napot fogunk a főtereken vagy köztereken tölteni. Hunyad megyében is MIÉNK ITT A TÉR” – fogalmazta meg a rendezvénysorozat célját Babos Aranka főszervező.
Az egyhetes rendezvénysorozat műsorai mindenkihez szólnak, gyermekhez és felnőtthöz, fiatalhoz és időshöz, magyarhoz és nem magyarhoz, mindenkihez, aki szereti a magyar hagyományokat, a kultúrát, a jókedvet és a zenét. A kínálat Bikini koncerttől, klasszikus és könnyűzenei valamint színházi előadáson, gyerekprogramokon át ifjúsági és nyugdíjas programokig, humorparádétól tudományos szimpóziumon és fotókiállításon át filmvetítésig terjed, de lesz emlékműavatás, gulyásfőzés, néptánc, hagyományos foglalkozás, vásár, vallási rendezvény, kirándulás, sportrendezvény és vetélkedő is.
A Hunyad Megyei Magyar Napok szombaton 14 órakor a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban kezdődik a második alkalommal megszervezett Összetartozunk szórványkonferenciával. A megnyitón részt vesz Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa és Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke. A rendezvényen jelen lesznek az Összetartozunk programban résztvevő közösségek (Háromszék, Hargita, Hunyad, Temes, Beszterce, Fehér, Szeben megye és Torda), valamint magyarországi testvérvárosok, testvérmegyék küldöttei. 17 órától oktatási és ifjúsági együttműködések címszó alatt zajlik a tanácskozás, amelyen részt vesz Király András, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára, Széll Lőrincz, az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság alelnöke, Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke és Bodor László MIÉRT elnök.
Szombaton este a veszprémi Honvéd Bakony Néptánccsoport lép fel a Téglás Gábor Iskolaközpontban, míg Petrozsényban a Jézus Szíve Kollégiumban a magyar értelmiség szerepvállalásáról szerveznek beszélgetést, Lupényban pedig a Római Katolikus Iskolában látják vendégül az erdőfülei néptánccsoportot. 
Főszervező: az RMDSZ Hunyad megyei szervezetei és a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács
Erdély.ma
2011. május 24.
A WikiLeaks az RMDSZ-ről
Az amerikai nagykövetség a magyarokról is jelentett. A táviratok az RMDSZ és a radikálisok vezető személyiségeit mutatják be, az autonómia és a korrupció is szóba jön. Az amerikai nagykövetség aprólékosan beszámolt az Egyesült Államok külügyminisztériumának a szövetség viselt dolgairól, vezéralakjairól, illetve a romániai magyarság, az RMDSZ-en kívül tevékenykedő hangadó, politikai befolyással bíró személyiségeiről. Összesen tucatnyi emberről közöl adatokat.
A nagykövetség 43 oldalas jelentésének bevezetőjében általános képet fest a romániai magyarságot vezető erőkről, két csoportba osztja a romániai magyar politikai osztályt: egyrészt a mérsékeltekről ír, akik fokozatosan próbálják kivívni a romániai magyarság jogait, illetve az autonómiát, másrészt a radikálisokról, akik a kisebbség számára fontos reformokat gyorsabb ütemben szeretnék megvalósítani. A 2005 júliusában írt távirat szerint az RMDSZ-t 1993 óta a Markó Béla által vezetett mérsékeltek uralják, akik céljaikat a román politikai pártokkal és vezetőkkel való együttműködésre alapozó párbeszéd révén érték el, ez a hozzáállás azonban elégedetlenséget szült a radikálisok körében. A dokumentum szerint a radikálisok – köztük korábbi RMDSZ-esek – sem alkotnak egységes csoportot, ők is különböző szervezetekbe tömörülve tevékenykednek. Nemcsak a “kis lépések politikáját” helytelenítik, hanem azt is, hogy a fiataloknak gyakorlatilag nincs esélyük labdába rúgni a szövetségen belül. A távirat szerint a radikálisok a szinte teljes körű autonómiáért küzdenek a Románia központi térségében lakó székelyek számára, és az oktatási rendszert is függetlenítenék a romániai rendszertől. Ők alkotják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a Magyar Polgári Szövetséget és a Székely Nemzeti Tanácsot. 2006. október 16-án keltezett táviratát az amerikai nagykövetség a Székelyföldi területi autonómia kérdésének szenteli. A dokumentum szerint az RMDSZ a radikális magyar hangadókat tömörítő szervezetek nyomására, a választók megnyerése, illetve megtartása céljából, nem pedig saját elképzelésének eredményeként kezdett hangsúlyosabban beszélni az autonómiáról. A távirat szerzője megállapítja, bár addig inkább a kulturális autonómia kérdése került terítékre, a távirat keletkezését megelőző hetekben hangoztak el első alkalommal a területi autonómia megalapítására vonatkozó nyilatkozatok az RMDSZ részéről, ez pedig a választások kapcsán a Magyar Polgári Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nyomásgyakorlásának tudható be. A távirat szerzőjének kommentárjából kiderül, az RMDSZ autonómiatörekvése alighanem halva született elképzelés, hiszen a magyar lakosság csökkenő aránya, az RMDSZ erősödő konkurenciája miatt kétséges, hogy a szövetség egyáltalán képes lesz-e megőrizni politikai pozícióját, illetve a román pártok ellenszegülése nem sok teret biztosít a területi szintű önrendelkezés megvalósítására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. május 24.
Ismét arcul csapták a kolozsvári magyarságot
Visszakerült a Mátyás-szoborhoz a Iorga-idézet, eltűntek az ötnyelvű köszöntő táblák
Egyetlen nap leforgása alatt váratlan övön aluli ütések érték a kolozsvári magyarságot. Elsőként a pénteken kihelyezett, ötnyelvű köszöntő táblák tűntek el szombatról vasárnapra virradóra a város három bejáratától, majd tegnap észrevettük: titkon visszakerült a Mátyás-szoborcsoporthoz az a Iorga-idézet, amelyről László Attila alpolgármester alig néhány napja úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a tábla elhelyezése még esetleges opcióként sem merül fel, és a kérdést lezártnak tekinti. Most azonban mégis ott van az idézet, igaz ugyan, hogy nem a szobor talapzatán, hanem az ahhoz tartozó zöldövezet közepén elhelyezett bronztáblán. Nem sokat árnyalja a tényeket az sem, hogy nem a Gheorghe Funar által 1992-ben elhelyezett plakett került vissza, hanem egy tájékoztató táblának álcázott felirat, amely azonban szóról szóra a Iorga-idézetet tartalmazza. A kettős tábla-ügy kapcsán egyébként az egyik helyi román napilap portálja tegnap késő délután „bombaként” dobta be a hírt: titkos politikai egyezség született Kolozsváron, amelynek értelmében a Iorga-idézetért cserébe a magyarok megkapják a háromnyelvű helységnévtáblákat, bónuszként pedig az alpolgármesteri széket. László Attila cáfolta, Máté András kacsának nevezte a Ziua de Cluj értesüléseit.
Amint a Iorga-idézet („A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult”) elhelyezésének híre terjedni kezdett, a magyar értelmiségiek valóságos zarándokhelyévé változott Kolozsvár főtere: mindenki a saját szemével akart meggyőződni arról, hogy a híresztelés nem alaposan megkésett április elsejei tréfa. Értesüléseink szerint megjelent a helyszínen Virgil Pop, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság főtanácsosa is, aki a látottak után átirattal kíván a polgármesteri hivatalhoz fordulni a tábla eltávolítása érdekében. Pop egyébként éppen a múlt héten fejtette ki a Szabadságnak, hogy műemlékvédelmi engedélyt csak konkrét terv alapján bocsátanak ki, illetve az 1992 november–decemberében, a Főtéren végzett átalakítási munkálatok – így a Gheorghe Funar által elhelyezett tábla is – törvénytelenek voltak. Mint elmondta, a megyei műemlékvédelmi igazgatósághoz nem érkezett kérvény, márpedig a tábla esetleges visszahelyezését a tulajdonosnak, ez esetben a kolozsvári polgármesteri hivatalnak kell kérelmeznie az intézménytől. Hozzátette: a műemlékvédelmi engedély mellett a városháza által kibocsátandó építkezési engedély is szükséges a beavatkozáshoz.
László Attila az ügy kapcsán elmondta: engedély nélkül, ismeretlenek tették ki a táblát. Kolozsvár alpolgármestere rámutatott, hogy az A kategóriás műemlékként besorolt Mátyás-szoborcsoporton módosításokat csak a regionális vagy az országos műemlékvédelmi bizottság engedélyével lehet végrehajtani, de senki nem kérte ezektől a testületektől a jóváhagyást. László Attila sajnálatosnak nevezte a történteket, ugyanakkor cáfolta a Ziua de Cluj azon értesüléseit, miszerint titkos paktum létezne a Iorga-idézet és a magyar nyelvű helységnévtáblák elhelyezését illetően.
A térfigyelők rögzítették a táblák eltávolítását
Tiszavirág-életűnek bizonyultak azok az ötnyelvű köszöntő táblák, amelyeket pénteken kora este helyeztek ki Kolozsvár három bejáratához. A román, magyar, német, angol és francia nyelvű üdvözlő feliratokat tartalmazó pannókat a feltételezések szerint szombatról vasárnapra virradó éjszaka távolították el a helyükről, egyelőre ismeretlen tettesek.
A különböző helyszíneken általunk tapasztaltak szerint a táblákat meglehetősen szakszerűen távolították el. Az RMDSZ képviselői Kisbácsnál és Szászfenesen a pannókat pénteken este a meglévő helységnévtáblákra helyezték el, a Cluj-Napoca felirat alá. A tettesek innen szerelték le és vitték el azokat, de érdekes módon a román nyelvű helységnévtáblát sehol sem érte bántódás. A város erdőfeleki bejáratánál kirakott táblát fémből készült két tartórúdhoz rögzítették, amiket az elkövetők feltételezhetően vágókoronggal „szakítottak el” a talapzattól, és mindenestől, azaz a tartórúdakkal együtt tűntettek el a helyszínről. A város erdőfeleki és szászfenesi bejáratánál közvetlenül a pannók közelében térfigyelő kamerák léteznek, ezek egészen bizonyosan rögzíthették a történéséket, tehát az elkövetők is láthatók. Következésképpen a felvételek kulcsfontosságúak lehetnek az igazság kiderítése szempontjából, és akár bizonyítékként is szolgálhatnak az ügyben.
László Attila lapunknak elmondta: péntekről szombatra virradó éjszaka mind a három táblát őrizték, hogy megakadályozzák azok esetleges megrongálását és eltávolítását. A feliratok szombaton este még a helyükön voltak, vasárnap viszont kollégái már jelentették, hogy azok eltűntek. Kolozsvár alpolgármesterének közlése szerint azért is döntöttek úgy, hogy elsőként a köszöntő táblákat, és nem a háromnyelvű helységnévtáblákat helyezik el a város határainál, mert a korábbi példák alapján számítottak ezek „bántalmazására”.
A térfigyelő kamerák által rögzített felvételekről szólva László Attila elmondta: azokat nem tudta megtekinteni, mivel a két helyszínen található készülékek nem a helyi önkormányzathoz tartoznak. Hozzátette: telefonon felvették a kapcsolatot a kolozsvári rendőrséggel, és az ügy kivizsgálását kérték. Abban maradtak, hogy kedden, azaz a mai nap folyamán személyesen fognak találkozni a rendőrfelügyelőség vezetőivel a helyzet tisztázása érdekében, és valószínűleg feljelentést fognak tenni a rendőrségen az ügyben. Kolozsvár alpolgármestere hangsúlyozta: semmi különöset nem tettek a köszöntő táblák kifüggesztésével, hiszen 2002 óta érvényes tanácsi határozat létezik a háromnyelvű helységnévtáblák elhelyezéséről is.
Máté András Levente, az RMDSZ megyei szervezetének frissen megválasztott elnöke lapunknak kifejtette: a Iorga-tábla kihelyezése valaki részéről provokáció, és mivel bűnténynek minősül, el kell induljon a tettes ellen a kivizsgálás. Tudomása szerint a feljelentés már megtörtént a műemlékvédelmi hatóságok részéről. Szerinte a tettesek azonosítása könnyű lesz, hiszen a Főtéren számos térfigyelő kamera van. Hozzátette: reméli, hogy nem a PDL áll az akció mögött.
Az ötnyelvű táblákat illetően Máté elmondta: amennyiben azok törvényes keretek között lettek kihelyezve, akkor szintén büntetés szabható ki az eltávolításuk miatt, rongálásért. Végül kijelentette: a titkos paktumról szóló sajtóhír kacsa, ha lett volna valamilyen egyezség, akkor arról László Attila korábbi megyei elnök szólt volna neki.
BALÁZS BENCE, PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. május 24.
Elmaradt az aláírás
A tárgyalásokat folytatják
Az EMNT megyei szervezetének közleménye szerint hétfőn délelőtt az RMDSZ marosvásárhelyi székházában kellett volna sor kerüljön annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amelynek értelmében az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) együttműködne abban, hogy Marosvásárhelyen közös polgármesterjelöltet indítsanak a jövő évi helyhatósági választásokon. Az aláírás azonban elmaradt.
A sajtóhoz eljuttatott meghívó szerint az öt alkalommal megtartott előzetes tárgyalásokon “részt vettek az MPP (László György, Kelemen Ferenc, Toldi Gyöngyike), az RMDSZ (Benedek István, ifj. Benedek István, Csegzi Sándor, Brassai Zsombor), az EMNT (Jakab István, Tőkés András, Ábrám Noémi, Portik Vilmos, Kali István) és az SZNT (Bíró Zsolt, Gáspár Sándor) képviselői, illetve hogy a május 19-i, csütörtöki találkozón “megegyeztünk, hogy hétfőn, május 23-án aláírjuk az EMNT által elkészített Együttműködési megállapodást (mellékelve!). A megegyezés értelmében az aláírásra várjuk a sajtó képviselőit is”.
Az RMDSZ álláspontját a megyei és marosvásárhelyi szervezetek elnökei (a mellékleten olvasható) közös nyilatkozatban fogalmazták meg.
Hétfő délelőtt kiderült, hogy az aláírás elmarad. Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke tizenegy óra előtt bejelentette: valóban hónapok óta folytatják a tárgyalásokat, hogy Marosvásárhelyen sikerüljön közös magyar polgármesterjelöltet állítani. “Ehhez összefogásra van szükség, erről kell az elkövetkezendőkben beszélni, enélkül nem fog sikerülni, pedig számunkra rendkívül fontos, hogy Marosvásárhelyen a magyar polgármester mellett magyar többségű tanács álljon össze. A tárgyalások előrehaladottak, úgy nézett ki, hogy a héten talán aláírunk egy együttműködési szándékot”.
Formabontó villám- sajtótájékoztató
Az EMNT és az MPP aláírásra érkezett, de megtudták, hogy nem kerül sor erre.
Kali István, az EMNT alelnöke rendkívüli, formabontó villám-sajtótájékoztatót tartott az RMDSZ székháza előtt.
– Eljutottunk ehhez a történelmi pillanathoz is, hogy reményeink szerint egy olyan példátlan összefogás momentumát pecsételjük meg a mai napon, ami eddig még Marosvásárhelyen nem volt.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy még a télen elkezdődött egy egyeztetés az RMDSZ, az MPP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselői között. Eddig öt hasonló egyeztetés volt, ez most a hatodik, amely éppen az RMDSZ székházában folyik. A célunk az, hogy közös magyar polgármesterjelöltet állítson a három politikai alakulat. Nem célunk megosztani a magyarságot, egységes, közös jelöltet szeretnénk. Ennek érdekében a Demokrácia Központban elkészült egy dokumentum, egy együttműködési megállapodás, amit magunkkal is hoztunk. Úgy álltunk fel csütörtökön a tárgyalóasztaltól, hogy ezt a megállapodást itt ma 11 órakor aláírjuk.
A megállapodás három fő pontot tartalmaz: az első, hogy a három politikai alakulat egyetért abban, hogy Vásárhelynek közös magyar polgármesterjelöltet szeretnénk állítani, a második pont azt rögzíti, hogy ezt a jelöltet konszenzusos alapon és maradéktalan egyetértéssel választjuk ki, vagyis nem egyik vagy másik párt vagy politikai alakulat jelenti be, hanem egy jelöltet közösen fogunk megjelölni. A harmadik, hogy e mögé a jelölt mögé a legnagyobb társadalmi összefogást szeretnénk állítani, ami azt jelenti, hogy történelmi egyházaink és civil szervezeteink és nem utolsósorban a vásárhelyi magyar polgárok véleményére vagyunk kíváncsiak, ezért széles körű konzultációt fogunk kezdeményezni, hogy ki legyen a jelölt. Mi ma személyeket nem fogunk megnevezni, ez három elv, és mi egy elvi megállapodást jöttünk ide megkötni.
Reményeink szerint ez az elvi egyezség ma aláírásra kerül.
A tanácskozás végén nyilatkoztak a szervezetek vezetői.
Bizonyos félreértéseket tisztáztunk
Benedek István: – Bizonyos félreértéseket tisztáztunk, mindhárom jelen levő szervezet egyetért az együttműködéssel. Jelenleg, úgy gondoljuk, egyelőre még nem érkezett el az aláírás pillanata, erre a következő napokban-hetekben kerül sor.
Az RMDSZ nagy szervezet, szabályok szerint működik, amelyeket tiszteletben kell tartani.
Hasznos beszélgetésre került sor, úgy gondolom, hogy mindhárom szervezet őszintén akarja ezt az összefogást, amely a következő napokban-hetekben aláírás formájában is megfogalmazódik. Az RMDSZ régebbi, konszolidált szervezet, a struktúrái bizonyos szabályokat követelnek, amelyeket be kell tartani. Szükség van a választmány jóváhagyására. Ez a napokban megtörténik, s utána sor kerülhet az aláírásra.
Az MPP többet szeretne egy szándéknyilatkozatnál
László György, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke továbbra is egyetlen járható útnak tekinti a reális összefogást. – Ha tényleg mindannyian komolyan gondoljuk, hogy vissza akarjuk nyerni Marosvásárhelyt, akkor csak összefogással érhetjük el. Február óta, amióta megkezdtük a tárgyalásokat, ebben egyetértettünk mindannyian. Az MPP többet szeretne egy szándéknyilatkozatnál, véleményünk szerint egy konkrét együttműködési megállapodásnak minél hamarabb meg kellene születnie. Nincs veszve semmi, két hét alatt esetleg kis időt veszítettünk, s annak reményében, hogy az RMDSZ ezt a szerződést aláírja velünk és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, számunkra elfogadható. Szándéknyilatkozat létezik, de végül is az együttműködési megállapodás fog számítani.
A Magyar Polgári Párt hisz abban, hogy a közösséget a pártérdekek elé lehet helyezni, és Marosvásárhelyen csak ez a járható út. Nem ragaszkodunk saját jelölthöz, remélhetőleg az RMDSZ is megérti azt, nem biztos, hogy a tulipános jelölt a jó. Véleményünk szerint egy olyan személy, mint Bölöni László, megfelelő jelölt lehetne.
A kérdésre, hogy támogatnák-e az RMDSZ jelöltjét, kategorikus nemmel válaszolt.
Marosvásárhely megérett a változásra és a magyar összefogásra
Jakab István, az EMNT megyei elnöke: – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Marosvásárhely magyar polgármesteréért küzd, és az együttműködés láttán örömmel mondjuk el, hogy Marosvásárhely megérett a változásra és a magyar összefogásra. Az elmúlt egy órában nagyon fontos dolgokat beszéltünk, és remélem, hogy az összefogás szándéka mindannyiunkban megvan, Mi ehhez az összefogáshoz máris aláírásunkat adtuk, és technikai procedúrák után mindhárom szervezet emellett nyilatkozik. Úgy látom, hogy Marosvásárhelynek csakis összefogással lehet magyar polgármestere, mindhárman erről nyilatkoztunk.
Az összefogásról szóló szándéknyilatkozatot az EMNT és az MPP írta alá.
Nyilatkozat
Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezetei a jövő esztendőben sorra kerülő önkormányzati választásokon kiemelt figyelmet szentelnek a megyei tanácsnak és Marosvásárhelynek. A legutóbbi választásoktól eltelt időszakban is bebizonyosodott, hogy a magyarság érdekeit nem lehet másokra bízni, erős magyar érdekképviseletre van szükség az önkormányzati döntéshozó és vezető testületekben. Ez a szempont szükségszerűen összefogásra kötelez!
Mindent el kell követnünk, hogy a megyei tanács élén ismét elnökünk, a megyeszékhelyen magyar polgármesterünk legyen, illetve a tanácstestületben a magyar érdekképviselet tekintélye megerősödjön – mindezt csak józansággal, együttműködéssel, okos döntésekkel lehet.
Mindez csakis úgy valósítható meg, ha a város magyarsága összefog! Megítélésünk szerint a magyar összefogás minden érdekképviseletre vállalkozó magyar politikai szervezetet együttműködésre kötelez. Ennek megfelelően az RMDSZ nyitott minden olyan politikai és civil szervezet illetve történelmi egyház felé, amelyek ezt a célkitűzést támogatják.
Ennek megfelelően kell szempontjainkat egyeztetni és a választási stratégiát kivitelezni. Az esetleges politikai iszapbirkózás – mely nem jellemző a magyar politikai elitre – nem szolgálja a magyarság érdekeit, ezért az RMDSZ ilyen jellegű konfliktusokban nem kíván részt venni.
Bízunk abban, hogy felhívásunk meghallgatásra talál, és a következőkben mindenekelőtt a megyei és a marosvásárhelyi magyarság érdekeit szem előtt tartva, sikerül jövőben összefogással az önkormányzati választásokat megnyerni.
Dr. Kelemen Atilla megyei elnök
Dr. Benedek István marosvásárhelyi elnök
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2011. május 24.
Iorga-idézet a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatánál
Román nyelvű tábla jelent meg a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt. A táblán a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övező füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kőtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Krónikának azt nyilatkozta: az önkormányzat nem tudott a tábla elhelyezéséről, az ismeretlen tetteseket műemlékgyalázásért vonhatják felelősségre. Az elöljáró elmondta, a táblát Virgil Pop, a megyei műemlékvédelmi bizottság elnöke is megtekintette, és ma hivatalosan is értesíti az önkormányzatot erről, így várhatóan még a nap folyamán eltávolítják azt.
Paktum eredménye?
A Ziua de Cluj című kolozsvári napilap honlapján tegnap azt állította forrásaira hivatkozva, hogy a tábla megjelenése politikai alku eredménye. Eszerint az RMDSZ beleegyezik a Iorga-idézetet tartalmazó plakett elhelyezésébe, cserébe pedig a település nevét magyarul is feltüntető helységnévtáblákat állítanak fel a város bejáratainál, ugyanakkor az RMDSZ garanciát kap arra, hogy a 2012-es önkormányzati választások után is betöltheti az egyik alpolgármesteri tisztséget. A lap arra is utal, hogy a történelem folyamán ez a tábla mentette meg a szobrot a lerombolástól, hiszen a román nép a Iorga-idézetnek köszönhetően érezte magáénak az alkotást.
Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ újdonsült elnöke „kacsának” nevezte a paktum létezését. „Nincs ilyen egyezség” – jelentette ki a szombaton megválasztott megyei vezető. Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak László Attila alpolgármester is. Elmondta, semmilyen titkos megállapodás nem született, különösen nem olyan, amely törvénytelenséget tartalmazott volna, hisz az Országos Műemlékvédelmi Bizottság engedélye nélkül a Mátyás-szoborcsoportra bármilyen feliratot elhelyezni szabálysértésnek számít.
Mint arról beszámoltunk, mintegy tíz napja több kolozsvári román akadémikus nyílt levélben követelte, hogy a helyi önkormányzat helyezze vissza a Mátyás-szoborcsoport talapzatára a Gheorghe Funar által 1992-ben engedély nélkül feltétetett, a Iorga-idézetet tartalmazó táblát. A levelet olyan személyiségek írták alá, mint Camil Mureşan, Horia Colan, Dumitru Protase vagy Emil Burzo. Az akadémikusok azzal érvelnek a tábla visszaállítása mellett, hogy az „részese volt a szobor történelmének, illetve Kolozsvár jelenkori kollektív tudatának”.
A táblát 2009-ben távolították el, amikor elkezdődött a szoborcsoport felújítása, az idei átadásra pedig nem helyezték vissza. Újbóli elhelyezését április közepén Radu Moisin, a kincses város demokrata-liberális párti (PDL) alpolgármestere helyezte kilátásba, azonban a Krónika megkeresésére akkor László Attila alpolgármester és Molnos Lajos önkormányzati képviselő egybehangzóan úgy nyilatkozott, teljesen esélytelen a próbálkozás, ehhez ugyanis a megyei, illetve az Országos Műemlékvédelmi Bizottság engedélye szükséges.
Eltűntek az üdvözlő táblák
A román nyelvű tábla megjelenésével egy időben tegnapra eltűntek a Kolozsvár kisbácsi, erdőfeleki és szászfenesi bejáratainál pénteken elhelyezett ötnyelvű táblák. A pannók tartóoszlopait tőből vágták ki ismeretlenek. Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári tanács RMDSZ-frakciójának tagjai és László Attila alpolgármester péntek délután helyezték el a többnyelvű táblákat a kincses város erdőfeleki, szászfenesi és kisbácsi bejáratánál. Ezeken románul, magyarul, németül, angolul és franciául volt olvasható az „Üdvözöljük Kolozsváron!” felirat. A tervek szerint a táblákat a következő időszakban a város Apahida, Kajántó és Györgyfalva felőli bejáratainál is felszerelték volna a magyar önkormányzati képviselők, akik maguk állták azok előállítási költségeit. Kifejtették, ezzel megtörtént az első lépés afelé, hogy a háromnyelvű – román, magyar és német – helységnévtáblákat is kihelyezzék, amit a tanács 2002-es, még a Funar-korszakban hozott határozata tesz lehetővé.
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 24.
Versenyhelyzet
Az RMDSZ elfogadta, hogy komoly verseny vár rá a jövő évi választásokon, és máris keményen kampányol – ez szűrhető le a szövetség legutóbbi lépéseiből.
Az önkormányzati tanácsok létrehozásának egyik oka az RMDSZ elnöke szerint is a választásokon elérendő győzelem. A szintén Kelemen Hunor részéről elhangzott nyilatkozatok pedig arra engednek következtetni, hogy a kommunikációs küzdelem már el is kezdődött – ennek fő csapásiránya pedig továbbra is annak a sulykolása, hogy a magyar kormány az RMDSZ-t sújtó döntéseivel a magyarság parlamenti képviseletének felszámolására törekszik. Az egyértelmű, hogy az oktatási-nevelési támogatáshoz kapcsolódó ügyintézés kivonása az RMDSZ hatásköréből a szövetség ázsiójának csökkentését szolgálja, de objektíven nézve nehéz fogást találni azon az érven, hogy ezt a feladatot nem egy politikai alakulatnak, hanem egy szakmai szervezetnek kell végeznie. Budapest a támogatásokkal kapcsolatos ügyintézést eleve az oktatók szervezetére bízta, és csak az MSZP–SZDSZ-kormány játszotta át az RMDSZ-nek ennek a jogát, hogy a pénzosztó szerep rábízásával növelje a befolyását. Az RMDSZ frusztrációja érthető, mégis, meglehetősen vad az a feltételezés, hogy a magyar kormány, illetve az általa támogatott új párt a romániai magyarok parlamenti képviseletének felszámolását szeretné.
Tény, hogy a kormány nemzetpolitikai elképzelései nem esnek egybe az RMDSZ önnön szerepéről szóló felfogásával – míg az eddigiek alapján úgy tűnik, a kormány egységes, Budapestről koordinált nemzetpolitikát kíván kialakítani, az RMDSZ továbbra is az eddigi gyakorlatot részesíti előnyben, miszerint minden, a romániai magyarokat érintő ügyben kizárólagos ügyintézési jogot követel magának mind Bukarest, mind Budapest felé. Csakhogy már rég nem képviseli a romániai magyarság egészét. Az RMDSZ számára bosszantó, hogy a kormány helyzetbe kívánja hozni azon erdélyi politikusokat, akik hajlandóak együttműködni nemzetpolitikája megvalósításában – mindemellett még a versenyhelyzet ellenére sem kis kommunikációs túlzás, ha monopóliuma megnyirbálását gyarmatosításként, importált megosztásként (mintha az erdélyi magyarságon belül amúgy nem lennének politikai nézetkülönbségek) vagy pláne a magyar parlamenti jelenlét felszámolására tett törekvésként próbálja beállítani.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 24.
Valótlanságot állít a kolozsvári városháza a Iorga-idézet ügyében
Valótlanságot állít a kolozsvári városháza abban a közleményében, mely szerint a Nicolae Iorga történésztől származó idézetet tartalmazó táblának a Mátyás-szoborcsoport elé helyezése a restaurálási terv része. A Kelemen Hunor kulturális miniszter által a Krónikához eljuttatott dokumentumokból kiderül: csupán a műalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvű táblára bólintott rá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság és a polgármesteri hivatal, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálás dokumentációjában.
Ezt a tervet hagyta jóvá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság. A tervnek része a tábla is, pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplő szöveg is. A kolozsvári Polgármesteri Hivatal által tegnap elhelyezett tábla nem az engedélyezett szöveget tartalmazza, emiatt ezt onnan el kell távolítani” – áll a kulturális miniszter által küldött tájékoztatóban.
A jóváhagyott terv pontosan leszögezi, milyen felirat kerül a szoborra, illetve a műalkotás elé tervezett táblára. Utóbbiról a dokumentum 3.9 paragrafusa beszél, amely szerint négy nyelven tüntetik fel a következő feliratot: „Mátyás Király Lovasszobra. Fadrusz János alkotása. Felavatták 1902 október 12-én”. A domumentumcsomag nem tartalmaz egyetlen utalást sem a Iorga-féle idézetre.
A Kolozsi Tibor szobrászművész aláírásával ellátott javaslatokat (a tábla pontos tervével együtt) maga Sorin Apostu polgármester is jóváhagyta. A restaurálást végző Concefa cégnek küldött levelében az áll: a „MATHIAS REX” feliratot tartalmazó táblát ugyanúgy helyezik vissza a szoborra, ahogy a restaurálás megkezdése előtt volt – az Utilitas Kft és a Part of Art alapítvány közös tervének megfelelően. Ugyanakkor a szobor elé tervezett táblát a Kulturális Minisztérium által jóváhagyott tervnek megfelelően készítik el.
A kolozsvári polgármesteri hivatal keddi közlése szerint a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazta. Oana Buzatu szóvivő szerint az építkezési engedély is előírta egy „feliratos, bronzból készült lap” elhelyezését. Mint mondta, a restaurálást végző vállalat valószínűleg csak most helyezte el a táblát – ahogyan a terv azt előírta.
Kelemen Hunor kedd délelőtt felszólította a városházát, hogy azonnal távolítsa el az új táblát a szobor közeléből, az ugyanis mindössze a magyar és román közösségek közötti mesterséges feszültségkeltésre szolgál. Érvei szerint a műemlékvédelmi törvény is tiltja annak elhelyezését.
Egyetért László Attila, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere Kelemen Hunor azon felszólításával, hogy azonnal el kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát a szoborcsoport elől.
Az alpolgármester a Krónikának határozottan cáfolta a kolozsvári polgármesteri hivatal állítását, miszerint már az építkezési engedély tartalmazta a fent említett tábla elhelyezését. „Percről percre követtem az engedélyeztetési eljárást, a kulturális minisztérium által elfogadott technikai terv pedig nem csupán azt írja elő, hogy csak egyetlen bronztáblát helyezzenek el a szoborcsoport talapzata előtt, hanem annak teljes szövegét tartalmazza, sőt még a betűtípust is rögzíti” – nyilatkozta a Krónikának László Attila, aki állítása alátámasztására szó szerint felolvasta az engedélyezési dokumentáció vonatkozó passzusait. Az alpolgármester hozzáfűzte: megkapta Virgil Popnak, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Bizottság elnökének a jelentését, amelyben Pop is azt kéri: távolítsák el a táblát, illetve javasolja, hogy az eredeti terveknek megfelelően, helyezzék középre a hivatalosan engedélyezett, most a szoborcsoport jobb oldalán látható négy nyelvű bronztáblát.
„Félrevezeti a közvéleményt a kolozsvári önkormányzat” – reagált lapunknak a polgármesteri hivatal közleményére Máté András, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke. „Amit tettek bűnténynek minősíthető” – kommentálta a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését az egyébként jogász végzettségű politikus. Kérdésünkre, hogy a történtek hogyan befolyásolják az RMDSZ és a Demokrata Liberális Párt (PDL) koalíciós együttműködését, Máté András leszögezte: nem marad következmény nélkül, főleg akkor, ha az önkormányzat még kedden nem távolítja el a táblát. Hozzáfűzte: épp ezért péntekre összehívta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Állandó Tanácsát. „Ez nem csak a kolozsvári RMDSZ hátbatámadása, hanem a kolozsvári magyarság arcul csapása” – nyilatkozta a Krónikának Máté András.
A Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt hétfő délután jelent meg egy román nyelvű tábla, melyen a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övező füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kőtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
A törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ellen egyébként tegnap délután tiltakozó akciót hirdettek az egyik közösségi portálon: a résztvevőket arra kérték fel, hogy este nyolc órakor takarják el virágokkal a bronztáblát. A felhívás szerint az akció egy hétig tart, ennyi ideig szeretnék, ha a feliratot virágszőnyeg takarná el.
Gyújtópontban – El kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát!
Szőcs Géza: Brutális beavatkozás a szobor esztétikai terébe
A Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett vitatott tábla eltávolítását kérte Kelemen Hunor művelődési miniszter a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, amely azonban tegnap azt állította, hogy törvényesen történt a Nicolae Iorga idézetét tartalmazó tábla elhelyezése. Kelemen tegnap délután újabb közleményt bocsátott ki, amelyben ismételten a tábla eltávolítására szólította fel az önkormányzatot, és csatolta azokat a dokumentumokat, amelyekből egyértelműen kiderül: az országos műemlékvédelmi bizottság csak a már korábban elhelyezett, négynyelvű felirat elhelyezését hagyta jóvá. Kolozsi Tibor restaurátor is ugyanerről számolt be lapunknak, aki maga készítette el a táblát, és szereltette fel a szobor elé. Ez nem pontosan a tervrajzban szereplő helyre került, hanem kicsit odébb, a gyep enyhén baloldali részén. Ezt a helyzetet használták ki a Iorga-idézetet tartalmazó tábla kifüggesztői, bár az eszközölt változtatásokról írásos dokumentum létezik.
A művelődési minisztérium hétfőn késő este kiadott közleményében arra kérte Sorin Apostu kolozsvári polgármestert, hogy haladéktalanul távolítsák el a Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet is tartalmazó táblát a szobor előtti gyepről, amit hétfőn délután vettek észre először Kolozsvár főterén.
László Attila kolozsvári alpolgármester úgy nyilatkozott hétfőn, hogy engedély nélkül, törvénytelenül helyezték el azt a szobor talapzata előtti gyepre. Csakhogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya kedden délelőtt közleményben azt állította, hogy az „építtető cég” helyezte el hétvégén a táblát az emlékmű restaurálására a 2008. december 8-án kibocsátott 1237-es számú építkezési engedély alapján. A hivatal sajtóosztálya a közlemény mellé egy tervrajzot is csatolt, amely szerint a szobor fő alakja elé, tehát a gyepes rész kellős közepén egy tájékoztató táblát kell elhelyezni.
„A múlt hét végén a kivitelező által felszerelt plakett fontos tudnivalókat tartalmaz a szobor történetét illetően” – szögezi le a városháza. Ez egyébként kizárólag román nyelvű, és a fordításban így hangzik: „1932 – a szobor talapzatára feliratozzák a nagy történész Nicolae Iorga idézetét: «A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult» 2010 – a szoborcsoport restaurálásakor megtartották a Fadrusz J. által elhelyezett feliratot, amely azon a munkán szerepelt, amellyel megnyerte az 1894-es versenyt: «Mathias Rex».
Kolozsi: megindokoltuk a változtatást
Az április eleji újraavatási ünnepség előtt elhelyezett négynyelvű tábla román, magyar, angol és német nyelven írja le, hogy Fadrusz János alkotásáról van szó, és felidézi, hogy 1902-ben avatták fel a szobrot. Ezt a szoborhoz viszonyítva enyhén baloldali részen rakták ki a gyepen, vagyis eltértek az eredeti tervrajztól.
Kolozsi Tibor képzőművész, az alkotás restaurátora lapunknak elmondta, hogy gyakorlati szempontok miatt módosították a tábla eredetileg meghatározott helyét, amiről hivatalos iratokat is készítettek, és megindokolták a változtatást. Szerinte a restauráláskor használt acélállvány betonalapja már megvolt a munkálatok befejezésekor, ezért célszerűnek tartotta, hogy erre szereljék fel a táblát. Ellenkező esetben egy újabb alapot kellett volna önteni a tervrajz által eredetileg kijelölt helyre. Kolozsi szerint az emlékmű restaurálásának engedélyezésére vonatkozó dokumentumokban – amit a román művelődési minisztérium hagyott jóvá – pontos leírás van arról, hogy a tájékoztató táblának milyen szöveget kell tartalmaznia. Kolozsi szerint kizárt, hogy az általuk elkészített feliraton kívül egy másik tábla elhelyezésére vonatkozó tervek is szerepeltek volna a jóváhagyott dokumentumok között. A polgármesteri hivatal által elküldött tervrajz szerint egyébként a szobor előtt egyetlen táblának van kijelölve hely, nem pedig kettőnek.
A Kolozsi által elmondottakat tegnap délután megerősítette a szoborcsoport restaurálására vonatkozó projektből származó kivonat is, amely szerint a restaurálási tervnek része a tábla is. Pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplő szöveg is. Kelemen Hunor szerint ezért el kell távolítani a hétvégén elhelyezett táblát, hiszen az nem az engedélyezett szöveget tartalmazza.
Szabó Bálint, a restaurálás terveit készítő Utilitas Kft. vezetője cáfolta, hogy ők helyezték volna el a vitatott táblát. Szerinte a tervrajzban középen látható tábla csakis az a négynyelvű felirat lehet, amit már az újraavatás előtt helyeztek el a restaurátorok. Hozzátette: csütörtökön az országos műemlékvédelmi bizottságnál tisztázzák a részleteket, és az Utilitas ez után közli az üggyel kapcsolatos hivatalos álláspontját.
Felül kell vizsgálni a PDL-vel a megállapodást
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felháborítónak tartja, hogy a Mátyás-szoborcsoporthoz tartozó zöldövezet közepére elhelyezték a Iorga-idézetet tartalmazó bronztáblát. Az RMDSZ megyei szervezetének frissen megválasztott elnöke, Máté András Levente és Csoma Botond, az RMDSZ városi frakciójának vezetője tegnap szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben leszögezik: sajnálatosnak tartják, hogy a PD-L-vel kötött helyi koalíciós megállapodása ellenére erre a minősíthetetlen gesztusra sor került, egy magát multikulturálisként meghatározó, és Európa kulturális fővárosa címére pályázó településen.
„Kolozsvár egész magyarságának arculcsapása elleni tiltakozásunk jegyében minden politikai és jogi lehetőséget latba vetünk a bűncselekménynek minősülő provokációt elkövetők azonosítása érdekében. Felszólítjuk egyben a polgármestert, hogy azonnali hatállyal távolítsa el a jogtalanul elhelyezett, sértő táblát. Annál is inkább, hogy az építkezési engedélyt nem a Iorga-tábla kihelyezésére bocsátották ki, hanem a szoborcsoport restaurálására vonatkozó információk közlésére” – hangsúlyozzák.
Az RMDSZ képviselői úgy vélik: mivel a kormánypárti polgármesternek tudomása volt a tábla elhelyezéséről, az RMDSZ és PD-L közötti együttműködés azonnali felülvizsgálatára van szükség.
Nyílt levélben tiltakozik az EMNT
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök és Csigi Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke nyílt levélben fordulnak Kolozsvár polgármesteri hivatalához, a rendőrségéhez és a csendőrségéhez. Ebben megütközéssel veszik tudomásul, hogy Mátyás király kolozsvári lovas szobrának talapzatán engedély nélkül újból elhelyeztek egy, a történelmi valóságot elferdítő és a magyarságot sértő feliratot tartalmazó bronztáblát, valamint hogy a város bejáratainál eltűntek az érkezőket románul, magyarul, németül, angolul és franciául üdvözlő, alig egy nappal korábban felszerelt feliratok.
„Mindezek a törvénysértések egyben nyilvánvaló provokációk, amelyek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen kirobbant súlyos nemzetiségi zavargások kiváltó okait juttatják eszünkbe” – állapítják meg.
Véleményük szerint súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy az illetékes hatóságok az azonnali és határozott fellépés helyett tétlenül szemlélik az eseményeket, ezáltal hallgatólagosan járulva hozzá – akárcsak Marosvásárhely tragikus emlékezetű márciusán – a feszültség fokozásához és a helyzet elmérgesedéséhez.
„Határozottan visszautasítjuk és elítéljük ezeket a cselekedeteket, és követeljük a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé elhelyezett, a Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla azonnali eltávolítását, a város bejáratainál az érkezőket üdvözlő ötnyelvű táblák visszahelyezését, valamint a két nyilvánvaló bűncselekmény elkövetőinek felderítését és felelősségre vonását” – szögezik le.
Nem távolítjuk el a feliratot!
A városháza képviselői Kelemen Hunor kérésére reagálva tegnap kijelentették: nem távolítják el a kifogásolt táblát, mert elhelyezése annak a restaurálási projektnek a része, amelyet a minisztérium hagyott jóvá. Oana Buzatu a Mediafaxnak megismételte, hogy a projektben szerepel az információs feliratot tartalmazó bronztábla. „Azt hiszem, hogy Kelemen Hunort nem tájékozatták pontosan, mert a terv haszonélvezője a kulturális minisztérium, és abban világosan ki van jelölve a plakett helye. A projektet a haszonélvező írta alá és pecsételte le” – érvelt.
…dobd vissza kenyérrel!
A világhálón terjeng annak a békés ellenszegülésnek a terve, amelynek célja a Iorga-idézetet tartalmazó tábla virágokkal való eltakarása. „Hogy miért éppen virág? Mert békés; mert tiszteletet fejez ki Mátyás királlyal szemben, ugyanakkor pedig eltakarja a tendenciózus, lejárató Iorga-idézetet; mert nem létezik olyan törvény, mely tiltaná egy virágcsokor elhelyezését egy szobor talapzatán” – áll a kétnyelvű felhívásban.
Szőcs Géza: Egyfajta szellemi és politikai rongálás történik
 Az ügyben megkérdeztük Szőcs Gézát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárát, aki a Szabadságnak adott exkluzív nyilatkozatában elmondta: a magyar kormány, mint a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatainak társfinanszírozója elvárja, hogy ne kerüljön olyasmi a szoborra, amiről őt előzetesen nem tájékoztatták, és amivel aligha értene egyet, hiszen kontextusból kiragadott feliratról van szó.
Leszögezte ugyanakkor, hogy az eset miatt a magyar kormány egészen biztosan nem kívánja visszafizettetni a restaurálásra adott összegeket, hiszen Fadrusz János munkájának a megmentéséről volt szó, amikor anyagilag támogatták a műalkotás felújítását. „Sajnálatos viszont az, hogy brutális beavatkozás történik a szobor esztétikai terébe, amely legalább olyan ártalmas, mint a rozsda száz év alatt elvégzett munkája, csak ez egyfajta szellemi és politikai rongálás” – hangsúlyozta a kulturális államtitkár.
Úgy vélte: „Egyetlen egy műtárgy esetében sem engedhető meg, hogy hozzátoldjunk valamit, még ha csak a talapzatára is, illetve többet akarjunk elmondani róla, mint amennyit a szobrász vagy a festő közölni akart. Hogy néznének ki a világ képtárai és múzeumai, ha az éppen hatalmon lévők a politikai érdekeknek megfelelően, kényük-kedvük szerint értelmeznék azokat az alkotásokat, amelyeket más korok művészei hagytak ránk” – mondta Szőcs Géza, hozzáfűzve: a legbarbárabb és leggyermetegebb lépésnek tartja azt, hogy egy műtárgyba „behatoljanak” politikai üzenetekkel.
Balázs Bence, Borbély Tamás és Papp Annamária 
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 24.
Egy év alatt sem épült új híd Magyarandrásfalván
Magyarandrásfalván egy éve várat magára a tavaly júniusi áradás által elsodort híd felújítása. A lakosok kétségbeesésükben Borboly Csaba megyeitanács-elnököt hívták május 22-ére helyszíni tanácskozásra.
A két falurészt összekötő híd felújítására tavaly az árvízkárok felszámolására leosztott kormánytámogatásból 90 ezer lej jutott a településnek, ezenkívül Hargita Megye Tanácsa a tartalékalapokból 55 000 lejt, év végén pedig újabb támogatás érkezett a településre Pál Árpád RMDSZ-es képviselő jóvoltából a híd újjáépítésére. Mindeddig azonban nem történt semmi, csupán egy néhány napja összeállított hevenyészett gyalogospalló köti össze a két partot – panaszolják a lakók, akik nem értik, hogyan lehet fontosabb egyes falusi utcák kavicsozása, mint az életbevágóan fontos híd újjáépítése.
– Nagyon fontos lenne a híd, hiszen Isten ments, tűz esetén minden elégne, míg a tűzoltók kerülőúton ideérnek, és szülés, baleset esetén élet-halál kérdése lehet – mondja a lakossági kezdeményezést összefogó László József nyugdíjas agrármérnök.
A lakosok és a jelen lévő helyi tanácsosok beszámoltak arról, hogy a polgármester hitegeti őket, nem számol be a helyi tanácsnak, ugyanakkor kevésbé fontos munkálatok elvégzését rendeli el a véleményük kikérése nélkül, hídépítésnek azonban nincs jele, ezért fordultak a megyeitanács-elnökhöz, hogy járjon utána, mi lett a hídépítésre szánt alapok sorsa, és mikor kezdődik el végre az elsodort híd pótlása.
Borboly Csaba szerint az ügyben a megyei tanács is érdekelt, hiszen 55 ezer lejt osztottak vissza a településnek, ezért utánajár az ügynek. Megnyugtatta a lakosokat, hogy átiratban fog magyarázatot kérni a polgármestertől a munkálatok késlekedéséért, illetve számon fogja kérni a hídépítésre szánt pénz sorsát, ugyanakkor a kormánypénzek hollétének tisztázására a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közbenjárását kéri. A tanácselnök megígérte, hogy egy hónap múlva visszatér Magyarandrásfalvára újabb lakossági egyeztetésre, és ellenőrzi, történt-e előrelépés.
– Régóta tudomásunkra jutott a probléma, és bár a megyei tanács is adott pénzt az újjáépítésre, reméltük, hogy helyben sikerül megoldani. Ezt a továbbiakban is fenntartjuk, ezért a júniusi egyeztetésre meghívjuk a polgármestert is, hogy az ő álláspontját is megismerhessük. Ha addig történik előrelépés, akkor bízva az RMDSZ-frakció támogatásában a megyei tanács megpróbál további 50 ezer lejjel hozzájárulni a híd építéséhez. Addig sajnos csak ennyit tudok tenni, hiszen nem adható több pénzt valamire, amíg nem tudjuk, hogy arra költötték-e a korábbi alapokat, amire szántuk – szögezte le Borboly Csaba.
A lakosok elégedetlensége a polgármester tevékenységével szemben már a médiában is visszhangot kapott, mégis arra voltak kíváncsiak, hogy létezik-e olyan hatóság, amelyik számon kérheti a polgármester tevékenységét, és kiderült, hogy az maga a helyi tanács, ezért az elkövetkező hónapban a tanácsosok írásos dokumentumok felmutatását fogják igényelni a polgármestertől.
erdon.ro
2011. május 24.
A MIÉRT és a szórványban élők
A Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács – a MIÉRT tagszervezete – közreműködésével rendezték meg a hét végén a MIÉRT szórványkonferenciáját Pojánán. Kovács Attila, a Brassó megyei RMDSZ elnöke a szórványtelepüléseken a fiatalok közéletbe történő bekapcsolásának nehézségeiről számolt be. „Nem mindenhol sikerül meggyőzni a fiatalokat arról, hogy vállaljanak közéleti szerepet, ha azonban ez sikerül, akkor sok mindent meg lehet valósítani” – emelte ki.
„A fiatalok ereje, kitörési lehetősége abban rejlik, hogy tudnak dolgozni, van energiájuk és lelkesedésük, amely lendületre nagy szükség van az RMDSZ néhol archaikusan elrendezkedő struktúráiban is” – fejtette ki beszédében Bodor László, a MIÉRT elnöke. „Azok a fiatalok, akik dolgoznak, előre is tudnak jutni, és a Magyar Ifjúsági Értekezlet az a szervezet, amely ezt biztosítani tudja a számukra” – hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A megnyitó után a fiatalok Széll Lőrinccel, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság alelnökével egyeztettek a különböző önkéntes programokról és a készülő önkéntestörvényről, minden megyéből kijelölve egy személyt, aki a törvény előkészítésén dolgozik.

IKSZ: külön szórványstratégia készül határon túli ifjúsági szervezetekkel közösen
Budapest, 2011. május 24., kedd (MTI) - Külön szórványstratégia készül az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), valamint felvidéki, kárpátaljai és erdélyi ifjúsági szervezetek közreműködésével - mondta el Stágel Bence az IKSZ elnöke az MTI-nek.
 Az ifjúsági szórványstratégia év végére készülne el, ezzel kívánják az asszimilációs folyamatokat mérsékelni és lehetőség szerint megállítani - tette hozzá, kiemelve: fontos, hogy a magyar fiatalok a jövőben is büszkén vállalják magyarságukat, kiálljanak jogaikért és aktív résztvevői legyenek a közéletnek. A KDNP ifjúsági szervezete vezetőjének tájékoztatása szerint a hétvégi nemzetpolitikai hétvégén - amelyen a felvidéki Via Nova, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, valamint az erdélyi MIÉRT és Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviselői vettek rész - arról is megállapodtak, hogy külön munkacsoportot hoznak létre a nemzetpolitikai szakmai együttműködés segítésére. A munkacsoportok találkozóinak helyszínét rotációs rendszerben, a résztvevő ifjúsági szervezetek biztosítják majd.
Stágel Bence felidézte, hogy a találkozón résztvevő szervezetek egyetértettek azzal, hogy az új magyar kormány csak az elmúlt egy évben már többet tett a határon túli magyarokért, mint az előző kormányok nyolc év alatt. Külön üdvözölték az egyszerűsített honosítási eljárás (kettős állampolgárság) lehetőségét, valamint a Nemzeti Összetartozás Törvény megszületését.
 Az ifjúsági szervezetek képviselői értékelték a szlovákiai népszámlálás kapcsán végzett közös kampányt, melynek célja az volt, hogy minél több felvidéki magyar fiatal vállalja magyar nemzetiségét. Ezen túlmenően a kárpátaljai fiatalok számoltak be a kettős állampolgárság kapcsán az elmúlt időszakban őket ért atrocitásokról. A résztvevők elismerősen szóltak a magyar kormány határozott fellépéséről, valamint a helyzet mielőbbi megoldására irányuló törekvéséről.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 25.
Erdély-azonosító konferencia 
Fejleszteni csak egységes stratégia mentén lehet és érdemes: ez volt az üzenete a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szervezete (SZVESZ), valamint Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa által szervezett székelyföldi üzletember-konferenciának.
A székelyföldi megyékből és Magyarországról érkezett vállalkozók és fejlesztési szakemberek népesítették be a csíkszeredai Salvator Szállót, ahol a Székelyföld gazdasági lehetőségei az Európai Unióban címmel rendeztek konferenciát. A Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul köszöntőbeszédét követő előadások a régió fejlesztési lehetőségeit és a román–magyar gazdasági kapcsolatokat egyaránt célozták.
Gazdasági patriotizmus 
Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a válság jelenségének – a magyarországi válságra kihegyezve – „természetrajzát” vázolta fel. A balatonőszödi beszéd által gerjesztett erkölcsi válságtól kezdte, a romló makroadatok által „berobbantott” gazdaságival folytatta, de kitért az IMF-hitelkérelemmel járó pénzügyi és a válságkezelő szocialista kormány által elindított pénzügyi és politikai válságra is. Azzal, hogy 2008 októberében a kormány meghirdette a forint védelmét – jelentette ki –, gyakorlatilag megüzente a nemzetközi devizapiacnak a magyar fizetőeszköz törékenységét. Vereczkey szerint exportösztönző, munkahelyteremtő, hazai árut védő hazafias gazdaságpolitikára van szükség, amely azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy a közbeszerzések tekintetében a helyi vállalkozások is eséllyel rúgjanak labdába.
Szakáli István Loránd, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője a stratégiai lépéseket ismertette az Erdélyre gyakorolt hatásokkal együtt. Az Új Széchenyi Terv megalkotói makrorégióban gondolkodnak, a Kárpát-medencei alprogram prioritásai: a befektetés- és exportösztönzés, a regionális klaszterek támogatása, a határ menti infrastruktúra-fejlesztés, illetve a Kárpát-medencei szak- és felnőttképzés megvalósítása. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kidolgozandó Mikó Imre-terv szakmai koordinációja is ide tartozik, akárcsak a Kárpát-medence gazdaságáért díj megalapítása. Érdekes kezdeményezésnek tűnik a Széchenyi-kártya típusú kamat- és garanciatámogatási rendszer kísérleti bevezetése Erdélyben, illetve a székelyföldi Erdélyi Magyar Gazdasági Kamara létrehozása.
Befektetési irányok és a Mikó-terv 
Hová menjenek a befektetők? – tette fel a kérdést előadásában Gyerkó László szenátor. A válasz is érkezett: oda, ahol létező látványtervek vannak, és a tervező tudja is, mit akar csinálni. Erdélyt a térség sajátos környezeti adottságai alkalmassá teszik az idegenforgalom kiépítésére, mégsem özönlenek a vállalkozók: nincs autópálya, a befektetők komolytalanok, az ipar csak nyomokban lelhető fel. A szenátor azonban jó hírt is mondott: az áfát 5 százalékra csökkentik a falusi turizmus tevékenységeire. Korodi Attila képviselő szerint a klaszteresedés az egyetlen megoldás Székelyföldön, ahol egymagában nehezen képes életben maradni egy cég. A közszféra és a magántőke együttes hatása révén kevés állami pénzzel is lehet egy-egy településen versenyképes klasztert, termelőszövetkezeteket alkotni.
Az EMNT gazdasági bizottságának képviselői a Mikó Imre gazdaságfejlesztési terv, illetve a Bethlen Gábor Alapítvány mikrohitelezési projektjének bemutatását tartották fontosnak. Jakabos Janka programvezető a tervet az erdélyi magyarság hosszú távú gazdasági programjának nevezte, amely a gazdasági szereplők véleményezése nyomán formálódik üzleti terv jellegű tanulmánnyá, kitörési pontokat felvázoló akciótervvé. Az első vitairat bemutatását az idei Tusványosra ígérte, ugyanakkor igényét és reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ gazdasági tanácsával együttműködve sikerül végleges formába önteni a tervet. Ennek első gyakorlati példája lehet a Kovászna és Hargita megyei tanács nemrég nyert EU-s térségfejlesztési pályázata, amelyet szeretnének integrálni a Mikó Imre-tervbe. A projekt révén Székelyföld, Közép-Erdély és a Partium célkitűzései szervesen illeszkednek az EU 2020-as stratégiájába, illetve a magyarországi Széchenyi Tervbe. Jakabos Janka szerint vertikális kitörési pontokként az erdő- és vadgazdálkodást, az agráriumot és élelmiszeripart, a turizmust és vendéglátást, a megújuló energiát, az építőipart és energiakereskedelmi integrációt jelölte meg. Horizontális kitörési pont lehet az üzleti környezet és az infrastruktúra, illetve az emberi erőforrás fejlesztése.
Azonosított források?
Konkrét forrásötletek is elhangzottak: Mátis Jenő mikrohitel-felvételi lehetőséget villantott fel. Ilyés Szabolcs – ismertetve a lesújtó hazai EU-s alapfelhasználási arányokat – hangsúlyozta: forrás van bőven, a szakmai befektetők sem elhanyagolhatók, ugyanis a tőke újra éledezik, és jó befektetési lehetőségeket keres. A mezőgazdasági forráslehetőségekről beszélve Molnár Róbert mezőgazdasági államtitkári tanácsos elmondta, hogy 2013-ig 8,12 milliárd eurós pénzügyi támogatást biztosítanak a Nemzeti Vidékfejlesztési Programnak, amelyet az állami költségvetés további 1,97 milliárd euróval egészít ki. Európában Románia az egyik legfontosabb akácméztermelő ország, a méhészeti ágazat rendkívül hatékony a nemzetközi piacon.
A konferencián azzal is szembesülnünk kellett, hogy a szélessávú internetszolgáltatás-kereskedelem szempontjából Románia az egyik legelmaradottabb piac az EU-ban. A huszonhét ország rangsorában több tekintetben is az utolsó helyre szorul a teljes DSL elméleti lefedettség a lakosság vagy a háztartások internetet használó arányát nézvést. A kihívásra a szaktárca az e-kormányzás, az e-kereskedelem, az e-oktatás és a tudásalapú társadalom kialakításával felelne. 
Emellett az e-Románia program kivitelezése is zajlik, az 500 millió eurós projekt célja, hogy a közigazgatási rendszerek és folyamatok elektronikus platformon mozogjanak. Például azért, mert az egészségbiztosítási pénztár külön nyilvántartása szerint Romániának 29 millió lakosa van.
Csinta Samu, Háromszék
Erdély.ma
2011. május 25.
Pozsonyi és Dâmboviţa-parti ramazúri
Robert Fico a négy saroktornyos pozsonyi vár alatt dühöng, most már nem (csak) a kettős állampolgárság, hanem a szlovák–magyar állampolgárok esetleges magyarhoni választójogának biztosítása ellen. Ebben az esetben szerinte a felvidéki magyarok fogják a budapesti politikai vezetést megválasztani, s a fránya magyarok így akarják elszakítani nagy múltú országuk déli részét.
Eszmetársa, Adrian Năstase a Dâmboviţa partján hőzöng az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése ellen, és kioktatja Traian Băsescut, ha a mérsékelt RMDSZ-szel szemben a radikális EMNT-t támogatja, amely az erdélyiségét lobogtatja, egyértelművé válik, hogy az erdélyi párt el akar különülni Romániától, s “gyengeelméjűeknek” nevezi azokat, akik nem ismerik fel, hogy az 1,7 milliós magyar közösség veszélyes tömeget képez, ha a magyarok a nyugati radikálisok vonzáskörébe kerülnek. Szakítóképességünk ilyen felértékelése után ki kellene húznunk magunkat. Ekkora erővel akár az uzoni virtusverseny erőpróbáit is megnyerhetnénk. Bár egyelőre még a kötélhúzásban jeleskedünk. Jó lenne ebben a hangnemben adomázgatni erőnkről és erényeinkről, ha a nemzeti önvizsgálatot mellőzve eltekintenénk attól, hogy az a nagy magyar felvidéki erő, meglehet, félmilliós létszám alá töpörödik, s ezt a maradékot is rontja-bontja az anyanyelvű oktatás beszűkülése, az asszimiláció, az elvándorlás, a vegyes házasságok és az ezeket a folyamatokat elfogadó vegyes párt. Mifelénk pedig észre kell vennünk, hogy a politikailag is izmos nyakú Năstase – ismervén az RMDSZ és a magyar kormányzat közti elhidegülést – Erdély elszakításának szokásos rémképével riogatva tulajdonképpen az EMNT és a magyar érdekképviselet közti árkot mélyíti, amiben számára partner vezérével az élen az MPP is, amely úgy gondolja, hogy az RMDSZ-t kirekesztő erdélyi jobboldal egymagában is sikerre viszi majd az erdélyi magyar szavazó hadakat. No, de ne mi magunk gyengítsük a mások által ránk ruházott erőnket. Vannak biztató jelek is az összefogásra. Marosvásárhelyen a közös akarat pajzsára emelt magyar polgármesterjelölt visszaszerezheti a városvezetést. Szász Jenő is hajlik arra, hogy szorgalmazza a szórványban élők közös jelöltállítását.
Higgyük, hogy az RMDSZ, az EMNP és az MPP alapvető kérdésekben képes lesz a koalíciós együttműködésre, s akkor lesz majd nagy ramazúri a Kis-Kárpátok alatt és a Dâmboviţa partján
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. május 25.
Magyarul a tanácsülésen (Kovászna)
Kemény szavakkal illette hétfői sajtótájékoztatóján a kovásznai MPP-szervezet a város RMDSZ-es vezetését. “Az RMDSZ Kovásznán is ugyanazt a kétszínű látszat- és látványpolitikát folytatja, mint országos szinten. A közösség érdeke itt is csak másodlagos, esetleg harmadlagos. A legfőbb cél a hatalom megtartása, az egyéni gazdasági érdekek érvényesítése” – hangoztatta Ferencz Botond tanácstag, városi MPP-elnök.
Az MPP úgy látja, az ígéretek ellenére lényeges, alapvető előrelépés nem történt a városban. A megvalósított befektetésekkel sem elégedettek, szerintük a valós érték többszörösét fizették ki bizonyos munkálatokra. Látvány- és látszatberuházások történnek – állapították meg. A magyar nyelv közhivatali használatának jogát nem lehet érvényesíteni Kovászán, még a tanácsülések is csak román nyelven folynak – erről beszélt Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök. Ferencz Botond kijelentette: a következő tanácsüléstől kezdődően az MPP-frakció csak magyarul fog szólalni. A magánkézbe juttatott közterületekkel is gondok adódtak, sok esetben a törvényesség határát súrolták – jegyezték meg. Szó esett a körforgalmakról, az MPP úgy véli, ezek inkább akadályozzák, veszélyeztetik a forgalmat. Végső soron azt kifogásolták, hogy az MPP-s tanácstagokat nem választják be a közhasznú cégek vezetőtanácsaiba, mivel oda politikai alapon jelölnek ki személyeket.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. május 25.
Elhunyt Cs. Gyimesi Éva nyelvész, publicista
Életének 66. évében hétfőn tragikus körülmények között elhunyt Cs. Gyimesi Éva. A kolozsvári nyelvész, irodalomtörténész és publicista 1945-ben született Kolozsváron, 1968-ban végzett a BBTE Bölcsészettudományi Karán, majd 1994–1998 között az irodalomtudományi tanszék vezetője volt. A Ceauşescu-diktatúra idején egyik meghatározó egyénisége volt az erdélyi és a kolozsvári értelmiségi ellenzéknek, a Szekuritáté ezért folyamatosan megfigyelés alatt tartotta őt és családját. Aktáját utólag ő maga dolgozta fel és adta közre kötetben, megjegyzésekkel ellátva (Szem a láncban című könyve 2009-ben jelent meg). 1989 után részt vett az RMDSZ megalapításában, ’94-ben és ’95-ben pedig a szövetség magyar oktatási ügyekért felelős alelnöki tisztségét töltötte be. Számos erdélyi és magyarországi újságban közölt írásokat, lapunk közvetlen munkatársa volt.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. május 25.
Korodi Attila megvédené az új tanügyi törvényt
Politikai nyilatkozatban figyelmeztetett tegnap Korodi Attila RMDSZ-es képviselő arra, hogy a nagy sikerként elkönyvelt új tanügyi törvény elfogadását beárnyékolhatja az alsóházban hallgatólagosan elfogadott törvénykezdeményezés, amely eltörli Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatását a nemzeti kisebbségek esetében.
Politikai nyilatkozatban figyelmeztetett tegnap Korodi Attila RMDSZ-es képviselő arra, hogy a nagy sikerként elkönyvelt új tanügyi törvény elfogadását beárnyékolhatja az alsóházban hallgatólagosan elfogadott törvénykezdeményezés, amely eltörli Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatását a nemzeti kisebbségek esetében. Emlékeztetett arra, hogy decemberben, Románia nemzeti ünnepének a szellemiségére hivatkozva már jelezte: az oktatási törvény egy európai jogszabály, amelyet a gyulafehérvári nemzetgyűlés minden bizonnyal megszavazott volna.
„A jogszabály elfogadásakor bizonyítottuk, hogy ugyanaz a közösség vagyunk, mint 1918-ban, ugyanaz a közösség, amely tiszteli az együtt élő nemzetiségeket, saját értékeit, kultúráját és hagyományait, és amelynek nincs szüksége arra, hogy egy mesterségesen kreált ellenséghez viszonyítva határozza meg nemzeti identitását” – hangsúlyozta a honatya. A jelenlegi viszás helyzetre utalva kifejtette: a nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekek számára elengedhetetlenül fontos, hogy anyanyelvükön tanulhassanak.
Korodi felvetette a kérdést: milyen üzenetet szeretnénk közvetíteni a diákok, a szülők felé? Egy olyan közösség és ország vagyunk, amely tisztában van értékeivel, és tudja, hogy a sokszínűség lényegében erősebbé tesz, vagy ellenkezőleg, egy sebezhető, gyenge ország, amely fél mindentől, ami új, ami más? „Biztos vagyok benne, hogy a szenátusban meg tudjuk akadályozni a módosítás elfogadását, ezáltal bizonyítva, hogy valóban egy erős, európai szellemiségű ország vagyunk – összegzett Korodi.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 26.
Szórványmagyar
A cím sokunknak jelent valamit.
A szó és a fogalom csak a magyar nyelvben használatos, míg a bennünket körülvevő népek csak diaszpóráról beszélnek.
A gyarapodó, terjeszkedő népeknek elcsángált, világgá ment diaszpórájuk van, a fogyóknak, visszaszorulóknak pedig szórványuk is. A románok sokáig nem törődtek a Szerbiába rekedt Timok-völgyi nemzettársaikkal, akiket 2007 augusztusában Szerbia – Románia Koszovóval kapcsolatos álláspontja miatt – nemzeti kisebbségként ismert el, ezért román anyanyelvüket már iskolában is tanulhatják. Vannak, akik tudományos alapossággal elemzik és értelmezik a szórványt, tudományként foglalkoznak a szórványlét kérdéskörével.
Temesvári egyetemi oktatók, középiskolai tanárok, kutatók, újságírók 1993-ban létrehozták a Szórvány Alapítványt, amely a maga 18 éve alatt sok tudományos konferenciát szervezett, könyveket és folyóiratot ad ki a Bánságban együtt élő különböző nemzeti közösségek kölcsönös megismeréséről, azok önismeretének elősegítése, illetve a többség és kisebbségek közötti kapcsolatok harmonizálása reményében. Tanulmányozták a kisebbségi közösségek helyzetét és státuszát, az etnikumok közötti kapcsolatokat, az érdekképviseletek és a közigazgatás kapcsolatát, a regionális folyamatokat. Kutatnak, terveznek, nemzetközi képzéseket szerveznek, tanácsokat adnak, könyveket írnak és jelentetnek meg, emlékjeleket állítanak, elismerő díjakat kapnak.
Ha beírjuk az internetkeresőbe a szórvány-konferencia szókapcsolatot, akkor az első tíz találatban az utóbbi év brassói, dévai, gyulafehérvári, temesvári és tordai rendezvényeiről értesülhetünk.
Azt szoktuk mondani, hogy elméletekkel teli a padlás. Elméletek már vannak. Belőlük egy válogatás itt is elérhető: http://szorvany.hu/olvasnivalo. De mintha az elméletek nem jutnának el a döntéshozókhoz, vagy azok csak a saját fejükre hallgatnak. Mert ha eljutnának, vagy figyelembe vennék a tudós megállapításokat, javaslatokat és azokat beépítenék érdekképviseleti munkájukba, akkor javulás jeleit kellene észlelnünk, de szinte sehol semmi.
Ha lenne javulás, akkor megállt volna, és már nőne a magyar nyelven tanító iskolákba íratott gyermekek száma. Fogytak volna, és majd eltűnnének a nem magyar iskolákban tanuló, de magyar szülők utódai, mert azokat egytől egyig mind anyanyelvükön, magyarul taníttatnák a szüleik.
Az anyanyelv, a családjában beszélt nyelv, az a nyelv, amelybe belenő a gyermek, ezen tanulja meg az életével, környezetével kapcsolatos fogalmakat, és az a leghatékonyabb emberformáló, ismeretszerző és tanulási eszköze mindenkinek.
A néhai nagyváradi román ortodox püspök, Roman Ciorogariu családjából nem egy gyermeket magyar iskolába járattak szüleik a XIX–XX. század fordulóján. De akkor a pécskai zsidók gyermekei is mind magyarul tanultak, a temetőben lévő kétszáznyi sírkő zöme kétnyelvű, egy-kettőn van román, nyolc-tízen német felirat a többin magyar a héberrel átellenben. Mára megfordult az igazodás. Magyar családok küldik román iskolákba gyermekeiket, de igazán sikeres alig akad közöttük. Meggyőződésem, hogy ők, magyarul tanulva is sikeresek lettek volna.
De az a magyar, akinek a lakhelyén csak néhányan beszélik az anyanyelvét, vagy vannak néhány tízen, egy-két százan, és magyar óvónő foglakozik a csöppségekkel, esetleg többségi települések által körülvett falujukban több százuk iskolás gyermekeit magyarul tanítják tanítóik, tanáraik, az nem elméletekre vágyik, még szórványszakértői képzésekre sem. Jó lesz, ha közülük valaki tudomást szerez a róluk elméleteket faragókról, és azok tudományáról.
A gyalogmagyarnak ugyanis reményre van szüksége. Reményt pedig a döntéshozók cselekményei nyomán alakuló lehetőségek adnak.
A népek versenyében a nemzetnek pedig növekedésre van szüksége, ami egyelőre még nem látszik. A magyarság fogy. Fogy az anyaállamban, fogy az elcsatolt területeken, tömbben és szórványban egyaránt. Falvaink apadnak, az azokból városba költözött magyarok beolvadtak.
A Maradékország lakosságának fogyása annál aggasztóbb, hogy 1985–2000 között igen sok szülőkorba lépő erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai fiatal oda költözött, akiknek a szaporulata nem érződik az utóbbi két évtized magyarországi lakosságszámában.
Ezek az akkor fiatalok és gyermekeik ma nagyon hiányoznak tájainkról.
A nemzetfogyás megállítására, majd növekedésére kellene megoldást találnia a nemzet kormányainak. Látszólag évtizedek óta keresik a megoldást, de a siker mindeddig elmaradt.
Az emberek elemi igényeinek egyike a biztonságra való törekvés. Áhítjuk a lelki békét, a jó szót, de az anyagi, pénzügyi biztonságot, a nyugodtabb holnapot is. Ezért ki-ki a maga módján, képességei és lehetőségei szerint tesz is. Régen se volt ez másként.
A szórvány kapcsán olykor föl-föl vetődnek a széttagoltság kártételei. A tisztségeikhez szokott politizálók nem munkájuk hatékonyságának fokozásával, elért sikereik elismertetésével, hanem a velük okkal elégedetlenkedő nép szapulásával foglalkoznak. Választásokon egységre szólítanak föl, de azok között csak önmagukkal vannak elfoglalva.
Az 1989-es fordulat óta eltelt évtizedekben az Arad megyei magyarság kapcsán elmondhatjuk, hogy fogy, létező szervezeteiknek nincsenek saját tulajdonú székházaik. Vagy történelmi egyházaink épületeibe jönnek össze, vagy településeik bérleményeiben. Szervezeteinek csak önkéntesei vannak, akik szabad idejüket, szellemi és fizikai erejük maradékát fordítják magyar ügyekre, miközben másból élnek, és tartják el családjaikat.
Nincsenek intézményeink és hivatalaink, ahova nyugodt szívvel fordulhatna magyarként az ember. A vegyes iskolákban az történhet, amit a többség jóváhagy.
Mindaddig, amíg a romániai magyarságnak nem lesznek, nem lehetnek saját intézményei, nem lesz autonómiája, addig semmi remény a fejlődésre, a gyarapodásra. Csak a saját, kiszámítható intézmények léte és közösségépítő munkája nyújthat közösségi biztonságérzetet, ami nélkül a gyarapodás reményéről sem beszélhetünk nemhogy növekedésről.
A pécskai magyar iskolára a napokban új tábla került. Azon nyoma sincs magyar szónak. És a jelek szerint ezt a magyar tanügyi államtitkár nem vette észre akkor, amikor május 21-én, szombaton RMDSZ-gyűlésre érkezve átlépte az épület küszöbét, vagy ha igen, akkor annál rosszabb – hiszen az még mindig a helyén van.
Az Apáczai Közalapítvány honlapján, a szorvany.hu-n írja Csete Örs elnök a világban szétszórtságban, szórványban élő magyaroknak: „Mindenekelőtt magunkkal kell megbékülnünk. Növekednünk kell, biztonságot kell adnunk azoknak, akik hozzánk tartoznak, és egyként kell tekintenünk egymásra. Ez az első lépés. És ha már magunkkal jóban vagyunk, mert növekszünk, mert biztonságban érzik magukat a mieink és mert tapasztaljuk mindnyájan, hogy összetartozunk, akkor lesz valódi esély arra, hogy megbéküljünk a történelemmel s szomszédjainkkal.”
Nagy István, az Arad megyei EMNT elnöke
Erdély.ma
2011. május 26.
Uniós szintű kisebbségvédelmet (RMDSZ-kezdeményezés)
Nemzetközi és erdélyi szintű összefogást kezdeményez az RMDSZ: határozattervezetet terjeszt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának június 3-án Eisenstadban ülésező kongresszusa elé, amelyben javasolja, hogy a mintegy nyolcvanhat tagszervezetet számláló testület hasznosítsa az Európai Unió által létrehozott állampolgári kezdeményezés eszközét, az európai uniós politikában való részvétel új formáját.
Mint ismeretes, a Szövetségi Képviselők Tanácsa április 2-i ülésén Európai szintű politika a nemzeti közösségek védelme érdekében címmel határozatot fogadott el. A dokumentum leszögezi: a szövetség célja egy olyan európai uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatása, amely az őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének és közösségek széles körű jogait tartalmazza az önrendelkezéstől – beleértve az Európai Unióban meghonosodott autonómiaformák alkalmazhatóságát – a nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogokig. A szövetség széles körű konzultációt kezdeményez e témában a Kárpát-medencei és erdélyi magyar érdek-képviseleti és civil szervezetekkel, egyházakkal, valamint az Európai Unióban élő őshonos nemzeti kisebbségek szervezeteivel. A konzultáció eredményeként összeállított cselekvési terv egyik fontos eleme, hogy a szövetség a Lisszaboni Szerződés által teremtett állampolgári kezdeményezés jogintézményére is támaszkodni kíván, amelynek értelmében legalább egymillió – legkevesebb hét tagállamból származó – polgár közvetlenül kérheti az Európai Bizottságot, hogy az EU hatáskörébe tartozó területen új kezdeményezést tegyen. A 2012. április 1-jén életbe lépő állampolgári kezdeményezés lehetőséget ad arra, hogy a romániai magyarság – és tágabb értelemben az Európai Unióban élő őshonos nemzeti kisebbségek – jogkövetelő törekvéseit új keretben érvényesítsék. Az RMDSZ bízik abban, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója és tagszervezetei támogatásával széles körben tudatosítható, hogy az állampolgári kezdeményezés valós eszközt jelent a kisebbségi jogérvényesítésben.
Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács alakul
Az RMDSZ Kolozs, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyei küldötteinek részvételével holnap megalakul a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács. A regionális önkormányzati tanácsok létrehozását a szövetség tizedik kongresszusán határozták el, ennek értelmében született meg május 20-án Marosvásárhelyen a Székelyföldi Önkormányzati Tanács is. A szórványvidékeken élő magyarokat képviselő új testület alakuló ülését Kolozsvárra hívták össze, és a tervek szerint kész működési szabályzattal és megválaszott vezetőséggel zárul a zárt ajtók mögötti összejövetel. A Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács megalakulását követően a Szövetség Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa is ülésezni fog.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. május 26.
Román hisztériakeltés a Székelyföld brüsszeli képviselete ellen
Heves magyarellenes hangulatkeltésre használta fel az utóbbi hónapokban egyre nacionalistább retorikát alkalmazó román ellenzék és a sajtó egy része azt, hogy kiderült: az RMDSZ színeiben az Európai Parlamentben mandátumot szerzett három képviselő kedden megnyitja a Székelyföld európai uniós képviseletét Brüsszelben. A hírt reggel a Realitatea hírtelevízió dobta be a köztudatba, bemutatva a Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula által aláírt meghívót, amely szerint kedden délután öt órától az Európai Parlament épületében tartják a képviselet ünnepélyes megnyitóját.
„A magyar ügyekben korábban is számos alkalommal nacionalista hangnemben megnyilvánuló csatorna honlapján mindezt úgy ütik fel, hogy „az RMDSZ európai parlamenti képviselői ismét arra készülnek, hogy felszítsák a kedélyeket – ha nem Brüsszelben, akkor Bukarestben”.
Az ügy kapcsán a nagyobbik ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonnal offenzívába lendült, és a kormány közbelépését követelte. Cătălin Ivan, a párt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerint a helyzet aggasztó, ugyanakkor nem kell hisztériába esni.
„Az európai intézmények mellett amolyan kisebb követségek működnek, amelyek városok, kisrégiók képviseletei. Azonban ezek létező, törvényesen és alkotmányosan elismert közigazgatási egységeket képviselnek. A Székelyföld képviselete ostobaság. Provokáció is lehet, ami egyesek számára hangzatos lehet. Szinte minden, ami európai szinten történik, belpolitikai ügyekkel kapcsolatos. Nem tudom, miért teszi ezt Tőkés úr, talán a két romániai magyar párt közötti csatáról szól. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) sorain belül nem okoz gondot, mivel ők támogatták Tőkést az EP alelnöki tisztségének elnyerésében. Mi többiek azonban aggódunk amiatt, hogy az RMDSZ zömmel a magyar EP-képviselőkkel hangolja össze politikáját, és csak magyarul beszélnek. Az aggodalom azonban elégséges, nem kell hisztérikusan reagálni, hiszen midig tudtuk, hogy az RMDSZ inkább Budapest felé tekint, mint Bukarestre” – hangoztatta Ivan.
Felhördült az ellenzék
Bukaresti páttársai azonban nem fogadták meg Ivan tanácsát, és igencsak vehemensen reagáltak a képviselet megnyitásának hírére.
Olguţa Vasilescu, a PSD szóvivője bírálta a kormányt, amiért nem reagál Tőkés lépésére. „Teodor Baconschi külügyminiszter továbbra sem reagál a provokációkra, amelyek a román állam nemzeti, egységes, független és oszthatatlan jellegével kapcsolatosak” – sérelmezte Vsailescu.
A PSD-s politikusnő szerint a reakció hiánya annak tudható be, hogy a PDL fél: az RMDSZ feldühítésével elveszíti a parlamenti többségét.
„A meghívón az Európai Néppárt frakciójának logója is szerepel, amelynek az a PDL is tagpártja, amely támogatta Tőkés Lászlót az EP alelnöki tisztségének megszerzésében, ez bizonyítja, hogy Baconschi úr reakciójának hiánya nem véletlen” – fogalmazott Vasilescu.
Hevesen kikelt a képviselet megnyitása ellen Mircea Geoană, a szenátus PSD-s elnöke is. Szerinte a kormánynak határozott álláspontot kell kialakítania az üggyel kapcsolatosan. Közleményében „törvénytelen, alkotmányellenes és európaiatlan” jelzőkkel illeti az RMDSZ-es európai parlamenti képviselők kezdeményezését. Ő is azzal érvel, hogy csupán azon régiók nyithatnak törvényesen képviseletet, amelyeket azon országok alkotmánya vagy törvénykezése is elismer, amelyben találhatók.
Támadásba lendült a kormánykoalíció egyik pártja is: szintén keményen bírálta a lépést a Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR), amelyet a jelenlegi ellenzéki pártokból kilépett, a kormányt támogató honatyák alapítottak, és amely ezért cserében megkapta a védelmi miniszteri tisztséget.
A PSD-ből kilépett Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, az UNPR vezető politikusa szerint a képviselet megnyitása alkotmányellenes, és az állami hatóságoknak is fel kell lépniük ellene. Szerinte fölösleges provokációról van szó, az Európai Unió ugyanis nem ismerheti el a Székelyföld létezését.
Sógor Csaba: normális és szükséges lépés
Nem így látja viszont Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, aki szerint már jóval korábban meg kellett volna nyitni a székelyföldi képviseletet Brüsszelben.
„Azért székelyföldi képviselet a neve, mert a Székelyföld név jóval régebbi, mint a 43 Hargita, Kovászna és Maros megye megnevezések, sőt a most az év európai fájává választott hatszáz éves csíkszenléleki hársfánál is régebbi” – ecsetelte a Krónika kérdésére Sógor.
A politikus igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, rámutatva, hogy a kezdeményezés nem alkotmányellenes, hanem normális, reális igényeknek megfelelő lépés.
„Brüsszelben hivatalosan 15 ezer, nem hivatalosan 30 ezer lobbiiroda működik” – tájékoztatott Sógor, hozzátéve, hogy román kollégái akkor nem panaszkodtak, amikor egy suceavai képviselő Bukovina turisztikai célpontjait reklámozta.
A Székelyföld képviselete a nevében foglaltak értelmében Maros, Hargita és Kovászna megye képviseleteként működik majd. A képviselet a Magyar Régiók Házában kap helyet. Létrehozásának célja az, hogy információt gyűjtsön az EU politikájáról, tájékoztassa a három megyét az Európai Parlament, az Európai Bizottság, a Régiók Tanácsa és egyéb uniós intézmények döntéseiről, valamint ezek mellett az, hogy segítse az érintett megyék részvételét az európai uniós pályázatokon. Emellett kapcsolatot kíván teremteni a székelyföldi régió és az uniós intézmények között, és lobbitevékenységet is kifejt majd.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 26.
Szatmáron és Váradon összefoghatnak, Kolozsváron kizárt a magyar együttműködés
Összefoghat a jövő nyáron rendezendő helyhatósági választásokon az RMDSZ, az MPP és az EMNP Nagyváradon és Szatmárnémetiben. Mint mondják, így lehet esélyük a polgármesteri tisztség megszerzésére. Kolozsváron eközben magyar–magyar verseny körvonalazódik.
„Minden megyének más-más sajátosságai vannak, így az, hogy Marosvásárhelyen nem jött létre az elképzelt háromoldalú együttműködés, nem föltétlenül jelenti, hogy máshol, például Biharban sincs rá esély” – fejtette ki Biró Rozália, az RMDSZ nagyváradi szervezetének elnöke, amikor arról faggattuk, lehet-e számítani az immár három pártból álló romániai magyar politikum összefogására a helyhatósági választásokon. „Én a nyitottság híve vagyok” – jelentette ki Nagyvárad alpolgármestere, aki maga is többször versenybe szállt az elöljárói székért. Hangsúlyozta: az RMDSZ nemcsak a saját tagjait képviseli, hanem az egész magyar közösséget, így a párbeszédre szükség lehet. „Az önkormányzati választások első fordulójában az RMDSZ szép eredményeket szokott elérni, ám ha a választási törvény módosul, a teljes kampánystratégiát át kell gondolni, ugyanis az eddigitől eltérő helyzet áll majd elő” – fejtegette, arra utalva, hogy jövőre várhatóan egyfordulós lesz a voksolás, s a legtöbb szavazatot begyűjtő jelölt lesz a polgármester.
Biró Rozália ugyanakkor emlékeztetett: 2000 óta a román pártok általában a második fordulóban szoktak összefogni, de ha egyfordulóssá válik a választás, fordulhat a kocka.
Korainak tartja a közös jelölt állításának kérdését eközben Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke, aki az alakulóban lévő Erdélyi Magyar Néppárt ügyeivel foglalkozik a térségben. „Már többször elmondtuk: nem rajtunk múlik, hogy barátok leszünk-e az RMDSZ-szel” – jelentette ki. Emlékeztetett: korábbi ajánlatuk – jelesül hogy közös előválasztás után állítsanak jelöltet a szövetséggel – még áll, egyébről korai beszélni. Zatykó szerint Marosvásárhelyen azért más a helyzet, mert ott akár polgármestert is adhat a városnak a magyar közösség. A magyarok által mindössze 27 százalékban lakott Váradon azonban szerinte ez nem valószínű. Lengyel György, a Magyar Polgári Párt Bihar megyei elnöke szerint is túlságosan korai a kérdés felvetése. Leszögezte: megvárják, amíg az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésre kerül, megalakítja helyi szervezeteit, mert elsősorban ettől függ, hogyan néz majd ki egy esetleges együttműködés az önkormányzati választásokon.
Együttműködés körvonalazódik Szatmáron
Nem árt leülni tárgyalni, hiszen veszélyeztetve lenne a polgármesteri szék, ha több magyar jelölt szállna ringbe – vallják egybehangzóan a három alakulat szatmárnémeti vezetői is. Konkrét lépések ez irányba azonban még nem történtek. Csehi Árpád Szatmár megyei RMDSZ-elnök állítása szerint nem zárkózik el a konzultációtól, azonban úgy véli, a kérdést fordítva kell föltenni. Vagyis nem egyeztetések révén kell közösen jelölni valakit, hanem előbb azt kell megvizsgálni, hogy ki az, aki esélyes lehet a győzelemre. Csehi kifejtette: Ilyés Gyula az egyetlen, aki 100 ezer lakosnál több főt számláló romániai városban magyarként polgármester tudott lenni, ráadásul már a második mandátumát tölti, utalva rá, hogy ismét ő lehet a szövetség polgármesterjelöltje. Ilyés Gyula lapunk kérdésére, hogy vállalna-e még egy mandátumot, elmondta: az ő esetleges indulása még nyitott kérdés. Azt viszont megjegyezte, egyáltalán nem örül annak, hogy újabb magyar pártok jelennek meg a láthatáron, különösen a Tőkés Lászlóhoz köthető Erdélyi Magyar Néppártot nem nézi jó szemmel. „Ha az ördög ide is bedugja a farkát, akkor olyan sorsra juthatunk, mint Marosvásárhely, ahol az utóbbi két alkalommal kicsúszott a magyarok kezéből a polgármesterség. Vagy Székelyudvarhely, az ország egyetlen olyan megyei jogú városa, ahol minden képviselő magyar, azonban a viszálykodás miatt évek óta nem működik a tanács” – fogalmazott Ilyés.
Hegedűs Pál, az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, túl korainak tartaná még a tárgyalások megkezdését, hisz a választásokig több mint egy év van még hátra. Kérdésünkre elmondta, nem tartja kizártnak, hogy az MPP más párt jelöltjét támogassa, hisz három évvel ezelőtt is az RMDSZ-es induló mögé sorakoztak föl a szatmárnémeti polgármester-választáskor és a megyei elnökre történő voksolásnál egyaránt. Veres-Kupán Enikő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szatmár megyei elnöke elmondta: még nem született döntés arról, hogy kit indít vagy kit támogat a bejegyzésre váró EMNP. A másik két magyar szervezettel való egyeztetéseket szükségesnek tartja, mivel nem kizárt, ez elengedhetetlenül fontos lesz ahhoz, hogy a polgármesteri vagy a megyei elnöki székbe ismét magyar nemzetiségű személy kerüljön.
Nincs összefogás Kolozsváron
Kolozsváron immár biztos, hogy nem lesz hárompárti összefogás a jövő nyáron esedékes helyhatósági választásokon. „Véleményem szerint a kolozsvári RMDSZ-nek mindenképp önálló polgármesterjelöltet kell indítania” – szögezte le a Krónika érdeklődésére Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. Korai azonban még szerinte erről beszélni, hiszen még egy év áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, versenybe szállnak-e a polgármesteri tisztségért folytatott küzdelemben, s ha igen, kit indítsanak. Máté ugyanakkor „a magyarság elleni bűnnek” tartaná, ha magyar–magyar verseny lesz a helyhatósági választásokon.
Márpedig biztosnak tűnik, hogy lesz verseny, hiszen az MPP kincses városi szervezete kedden este eldöntötte, önálló polgármesterjelöltet indít. Keizer Róbert, az MPP városi szervezetének elnöke a Krónika kérdésére nem fedte fel az elöljáróaspiráns nevét, mindössze annyit mondott, hogy gazdasági szakemberről van szó, akinek nevét hamarosan sajtótájékoztató keretében hozzák nyilvánosságra. A politikus ugyanakkor elmondta, azért döntöttek az önálló polgármesterjelölt állítása mellett, mivel a kolozsvári magyarság számaránya ezt lehetővé teszi, a kincses városban ugyanis nem kell ugyanazokkal a kockázatokkal számolni, mint Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben. „A nem egészen húszszázalékos kolozsvári magyarság nem tud saját polgármestert választani. Ahhoz azonban elegen vagyunk, hogy akár több pártot is bejuttassunk a helyi képviselő-testületbe” – fogalmazott Keizer Róbert, aki arra számít, hogy a verseny mozgósítani fogja a magyar szavazókat, és így több magyar tanácsost küldenek a városi közgyűlésbe. „A helyhatósági választás igazi tétje a magyar szavazatok maximalizálása mellett az, hogy a következő négy évben hiteles és elkötelezett személyek képviseljenek bennünket a városi tanácsban. Jelen pillanatban bajban vagyunk, Erdély fővárosában nemcsak számbelileg, hanem minőségben is erősebb képviseletre van szükség” – fogalmazta meg lapunk érdeklődésére Gergely Balázs, a bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnökségének a közép-erdélyi régiót képviselő tagja. Szerinte ezt a két szempontot szem előtt tartva kell majd meghozni a megfelelő döntéseket. „Meggyőződésem, hogy a tiszta lapokkal induló EMNP és az EMNT képviselői ezekhez a szempontokhoz felelősen fognak viszonyulni. Azon dolgozunk, hogy alázattal, konkrét tevékenységgel és eredményekkel bizonyítsuk: alkalmasak vagyunk a közösségszervezésre, netán annak képviseletére” – fejtette ki a politikus. Kérdésünkre, hogy a cél elérése érdekében együttműködnének-e az RMDSZ-szel, elmondta, ők megpróbáltak jó példát mutatni azáltal, hogy a Kolozsvári Magyar Napok életrehívásakor a rendezvény társszervezését felajánlották a Kolozs megyei RMDSZ-nek. „Bízunk benne, hogy igaz a mondás, miszerint amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. Egy biztos, az együttműködés nem rajtunk fog múlni” – szögezte le Gergely Balázs
Babos Krisztina, Bálint Eszter, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 26.
Mi fáj az RMDSZ-nek?
„Nem múlik el nap, hogy valamelyik tulipános tisztségviselő vagy valamelyik RMDSZ-es bértollnok el ne sikítaná bánatát: Budapest már nem utalja számolatlanul a pártkasszába a forintmilliókat, mint tette azt az elmúlt években, a szocialista-szabaddemokrata rablókormányzás idején. Sőt nemcsak hogy nem utalja, vagy küldi a támogatásokat és pályázatokon „elnyert” pénzeket a szövetség marosvásárhelyi és kolozsvári irodáiba, hanem egyenesen másoknak adja azokat. És ez botrány! A magyar kormány nem a mindenkori román hatalom szekerét toló RMDSZ-ben bízik, hanem inkább az erdélyi magyar civil szférában, szakmai szervezetekben és polgári szerveződésekben. Vagy ahogy a mosdatlanabb szájú tulipánosok fogalmaznak: Tőkésben és bandájában. Amibe persze belesorolnak mindenkit, aki nem az RMDSZ sorkatonája. De mi a baj a pénzzel? Mi a baja az RMDSZ-nek azzal, hogy az Erdélyben valamilyen úton-módon érkező magyarországi támogatások nem a Kelemen Hunorék bankszámláin landolnak? Miért baj az, ha most már mások is hozzájuk férnek, nemcsak ők? Hiszen azt tulipánosék sem állították – még –, hogy a magyarországi adófizetők határon túli testvéreiknek szánt pénze netán nem azokhoz jut el, akiknek küldik, hanem mondjuk a románokhoz, szlovákokhoz, szerbekhez, ukránokhoz stb. vagy épp a hottentottákhoz, apacsokhoz, szingalézekhez. Márpedig ha az erdélyi magyaroknak megítélt és küldött (apró)pénzek hozzájuk kerülnek, akkor mi a baja az RMDSZ-nek a támogatásokkal? A kérdés persze retorikai, mert a vak is látja, hogy a Pártnak az fáj, hogy egy ideje nem az ő emberei szabják meg a kedvezményezettek körét…”
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. május 26.
Belső-erdélyi önkormányzati tanács alakul
A Székelyföldi Önkormányzati Tanács múlt hét végi létrejöttét követően holnap Kolozsváron megalakul a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács, az RMDSZ Kolozs, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyei küldötteinek részvételével. Mint ismeretes, az RMDSZ Nagyváradon, idén februárban tartott X. kongresszusán elfogadott alapszabályzat értelmében az önkormányzati érdekképviselet új testületeként létrejönnek a regionális önkormányzati tanácsok.
Az ülésre az Iskola Alapítvány kolozsvári székházának üléstermében kerül sor; napirenden szerepel a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács működési szabályzatának megvitatása és elfogadása, valamint a tanács elnökének és az elnökség tagjainak megválasztása. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség rendkívül fontosnak tartja a régiók szerinti leosztást, hiszen tudatában van annak, hogy eltérőek, változóak az igények, a prioritások, a cselekvési tervek.
Meggyőződésünk, hogy a regionális tanácsokra épülő struktúra lehetővé teszi a különböző régiók érdekeinek jobb artikulálását, illetve az üzenetek és a feladatok pontosabb meghatározását” – fogalmazott Horváth Anna nemrégiben kinevezett, önkormányzatokért felelős főtitkár-helyettes. A Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács megalakulását követően az RMDSZ Főtitkárságának kolozsvári, Majális utcai székházában ülésezik a Szövetség Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa (TEKT). Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 27.
Visszatért a Funar-szellem?
Mintha a kolozsvári Mátyás-szoborra visszahelyezett Funar-tábla a kincses város egykori, magyargyűlölő polgármesterének irányítása alatt uralkodó nacionalista szellemet is visszahozta volna a romániai közéletbe.
A magyarellenes megnyilvánulások mindenüvé begyűrűznek: tapasztalhattuk ezt például a műemlékgyalázások során, majd a képviselőházban a Giurgiu-féle, a földrajz és történelem magyar nyelvű oktatását ellehetetlenítő tervezet hallgatólagos elfogadása során, tegnap pedig Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának jövő hétre tervezett megnyitója ütötte ki a biztosítékot a romániai politikai osztály képviselőinél.
Ellenzékiek és kormánypártiak egy emberként sorakoztak fel és ítélték el a kezdeményezést, versenyt nyilatkozva alkotmányellenesnek, provokációnak, sértésnek minősítették az iroda létrehozását, habzó szájjal szajkózták, ilyen régió, hogy Székelyföld, márpedig nincsen, nem is volt, nem is lesz. Talán nem is kellene túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanunk az ügynek, ha csak az ellenzék részéről érkezne a nemzetféltő hőzöngés. Magyarázhatnánk azzal, hogy a szociáldemokraták és a liberálisok minden alkalmat megragadnak a kormánypárt, a hatalom bírálatára. Jól tudjuk azt is, a román politikusok szemrebbenés nélkül rántják elő a magyar kártyát, valahányszor érdekeik ezt kívánják – márpedig számukra hálásabb támadási felület aligha elképzelhető, mint amikor az ország területi integritásának védője szerepében tetszelegve egyszerre ostorozhatják a magyarokat és a velük paktáló alakulatokat. Csakhogy újabban a koalíciós partnerek is bekapcsolódnak a nacionalista kampányba. Egyelőre nem a legfelsőbb szinten, de mindenképpen gyanús, hogy a kolozsvári demokrata-liberális polgármester nem hajlandó eltávolítani a Funar-táblát. A brüsszeli iroda ügyében pedig a másik koalíciós párt, a dezertőrökből verbuválódott Románia Haladásáért Országos Szövetség sürgeti a román hatóságok mielőbbi állásfoglalását vezető politikusa, Cristian Diaconescu volt külügyminiszter révén. De nincsenek elragadtatva a kezdeményezéstől a legnagyobb kormánypárt EP-képviselői sem, provokációnak minősítették a székelyföldi képviseletet.
Mindegyre kibújik hát a szeg a zsákból, hiába a koalíciós megállapodás, az RMDSZ kormányzati szerepvállalása, a szövetség partnerei csak ideig-óráig képesek kordában tartani magyarellenességüket, a többieket meg semmi nem tartja vissza a hőzöngéstől. A nacionalizmus szellemét kiengedték a palackból. Visszaterelése az erdélyi magyar politikai elit bölcsességén, a magyar szervezetek együttműködési készségén is múlik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. május 27.
Lakatos Péter a Wikileaks-szivárogtatásról: nem korrupt az RMDSZ
A Wikileaks RMDSZ-ről szóló kiszivárogtatásiból csak az igaz, hogy Traian Băsescu az MPP „keresztapja”, és hogy Tőkés László a román kommunista titkosszolgálathoz való közel kerülése miatt sodródott a szélre – véli Lakatos Péter RMDSZ-képviselő.
Kétféle információt tartalmaznak a romániai magyar politikumra vonatkozó, a Wikileaks internetes oldal által kiszivárogtatott dokumentumok: olyan, 2005 és 2008 között közszájon forgó állításokat, amelyek idővel beigazolódtak, és olyanokat, amelyek nem – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a Bihar megyei parlamenti képviselő.
Lakatos Péter a beigazolódott információk között említi Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos kijelentését, amely szerint a Magyar Polgári Párt „keresztapja” (naşul) Traian Băsescu államfő. Szerinte az is beigazolódott, hogy Tőkés László, a romániai forradalom hőse azért sodródott a partvonalra, mivel kiderült: köze volt a román kommunista titkosszolgálathoz.
Nem igazolta az idő Adriana Săftoiu liberális párti képviselő azon állítását, hogy az RMDSZ nem éri el a parlamenti küszöböt, mert elvesztette szavazóbázisát, illetve azt sem, hogy a szövetségen belül elharapózott a korrupció, így nem áll érdekében egy korrupcióellenes törvény meghozása – véli a képviselő.
Mint arról tájékoztattunk, a Wikileaks szivárogtató portál nemrég olyan amerikai nagykövetségi táviratokat hozott nyilvánosságra, amelyek az RMDSZ-szel és a romániai magyarok helyzetével is foglalkoznak.
Az egyik távirat szerint Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsos arról beszélt, hogy Traian Băsescu áll a Magyar Polgári Párt megalakulása mögött, mivel így akart bosszút állni az RMDSZ-en, amiért az megmaradt a Nemzeti Liberális Párttal kötött koalícióban. Szó esik arról is, hogy Eckstein szerint az RMDSZ-t is elérte a korrupció, ezért ódzkodnak egyes RMDSZ-es politikusok egy erős korrupcióellenes intézmény létrehozásától.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 27.
A Iorga-tábla miatt kivonult a Kolozs megyei tanács üléséről az RMDSZ-frakció
A Iorga-idézetet tartalmazó tábla Mátyás-szobor elé helyezése miatti tiltakozásképp kivonult a Kolozs megyei tanács üléséről a testület RMDSZ-es frakciója. Vákár István frakcióvezető szerint nem érthetnek egyet a magyar közösség reprezentatív műemlékénél történt brutális beavatkozással. „Kivonulásunkkal tiltakozunk az ellen, hogy jogtalanul helyezték el a kifogásolt táblát a szoborcsoport előtt. Figyelmen kívül hagyták az építkezési engedélyt és két lábbal gázoltak a Mátyás-szobor eredeti tervébe. Példánkat követik majd a helyi tanácsosok is” - mondta Vákár. A szociáldemokrata párti (PSD) frakció ellenben provokációnak minősítette az RMDSZ-esek gesztusát. „Nem értünk egyet ezzel, ez mindössze provokáció, egy uralkodó magatartásra utal” - mondta Liviu Medrea PSD tanácsos.
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 27.
Erdélyi EP-képviselők: aggasztó a szélsőséges-nacionalista indulat
Közös nyilatkozatban utasít vissza minden olyam kísérletet a három erdélyi magyar EP-képviselő, amely belpolitikai haszonszerzésre kívánja felhasználni a Székelyföldi brüsszeli képviseleti iroda megnyitását. Aggasztónak tartják, hogy a régiót népszerűsítő iroda létrehozása – amelynek közintézmények képviseleteként nincsenek és nem is lehetnek politikai célkitűzései – szélsőséges-nacionalista indulatokat gerjeszt.
Tőkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba közös pénteken szétküldött közös levelében úgy vélik: a brüsszeli képviselet megnyitásával Székelyföld csatlakozik azon európai tartományok, régiók, megyék, és városok hosszú sorához, amelyek saját érdekképviseleti irodával vannak jelen Európa fővárosában. Mint írják: egy európai régió brüsszeli jelenléte a normalitás és a mindennapok része.
A képviselők üdvözölik, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyék önkormányzati vezetői közös európai képviselet mellett döntöttek, mert ezáltal egységes arculattal, egységes stratégiával tudják bemutatni a székelyföldi régiót. A közös iroda létrehozása kifejezi a három megye lakosságának összetartozását, lehetőséget teremt a közös gazdaságfejlesztési és egyéb irányú projektek összehangolására az idegenforgalom, a kulturális cserék, a vállalkozások, valamint a társadalmi élet számos területén.
Az állásfoglalás szerint az iroda munkatársai segíteni tudnak abban is, hogy a megyék önkormányzataival, vállalkozásaival pályázati lehetőségeket ismertessenek, támogatást nyújtsanak a pénzalapok lehívásában. Ez rendkívül fontos tevékenység, hiszen az elmúlt évtizedben az EU-hoz csatlakozott 12 új tagállam közül Románia a maga hét százalékos felhasználási arányával, továbbra is sereghajtó a pénzalapok lehívásában. A gyenge eredmény azt is mutatja, hogy Románia jelenlegi régiós felosztása strukturálisan és intézményileg sem alkalmas a források hatékonyabb lehívására. Ezért sürgető a régiók átrendezése a történelmi hagyományokat és a belső kohéziós erőt figyelembe véve, mert ezekre alapozva prosperáló régiók kialakítására mutatkozik esély – ez olyan cél, amelyet az RMDSZ és az EMNT támogat.
Mindezt az önkormányzati vezetők és a politikusok is tudják, de a törvényhozás egyelőre képtelen túllépni az európai szempontból túlhaladottnak számító szűklátókörűségen – írja a három EP képviselő, hozzátéve, hogy meggyőződésük szerint a három megyének egy régióba kell tartoznia, mivel közös múlt, művelődés és nyelv köti össze őket; jövőjüket, terveiket is közösen kívánják tehát tervezni és alakítani.
Korábban egyébként többek között a Romániai Megyei Tanácsok Országos Tanácsa, valamint Kolozs és Temes megye is nyitottak irodát Brüsszelben.
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 27.
Folyik a városnapok első napja – és a sör a Mátyás-szobor körül
Városi határozat tiltása ellenére is sörsátrak a Főtéren
Az időjárási viszonyoktól függetlenül gyülekeznek a fekete felhők a Főtér fölött: a Iorga-idézetet tartalmazó tábla mellett újabb illegális elemek kerültek a Mátyás-szobor, sőt a Szent Mihály-templom köré, mégpedig sörsátrak. Az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Városnapok miatt a tetőfokára hágott a fesztiválhangulat, ezzel együtt pedig városi tanácsi határozaton is átgázoltak a szervezők. A döntés értelmében a Főtéren tilos sörsátrak felállítása. Hétfőig a templom melletti parkoló sem vehető igénybe, ugyanakkor forgalomkorlátozások nehezítik az autósok dolgát. Az egyhetes rendezvénysorozat keretében több magyar rendezvénnyel is találkozhatunk, ennek ellenére megtörténhet, hogy szegényesnek tűnik majd a magyar felhozatal – mondta Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos –, mert kevés volt az anyagi támogatottság, emellett pedig a szervezők a Kolozsvári Magyar Napokra hegyezik ki a főbb magyar arculatú rendezvényeket.
A magyar közintézmények és civil szervezetek többsége bekapcsolódott a május 27 – június 3. között zajló Kolozsvári Városnapokba. A mai nyitónap legjelentősebb magyar jellegű rendezvénye a városháza Unió (Memorandumului) utcai étkezdéjéhez, a Memo 10-hez kötődik, ahol a gasztronómiai napok sorozatának megnyitóját éppen a magyar konyha jellegzetességei képezhetik.
Ugyancsak ma van a megnyitója a Civil Fesztnek, amelyet a várfal közelében található utcákban rendeznek. Kolozsvár magyar lakosaiként a Farkas utcai könyvvásáron találkozhatunk további magyar vonatkozásokkal.
„Mindenhol ott leszünk: kézműves- és könyvvásáron, gasztronómiai napon, a Főtéren, a Karolina téren, a Farkas utcában, az operában. Ennek ellenére talán szegényesnek fog tűnni a magyar felhozatal, de figyelembe kell vennünk egyrészt azt, hogy csakis a támogatók pénzére alapozhattunk, másrészt pedig azt, hogy a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata elsőbbséget élvez a kifejezetten magyar rendezvények tekintetében” – nyilatkozta Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos. Az első alkalommal rendezett városnapok segít majd a tanulságok levonásában, és felkészíti a magyar szervezőket a következő évre, hogy hatékonyabban „oszthassák el” a magyar napok és a városnapok fellépőit.
A Megasztár-nyertes Tolvai Renáta, valamint két versenytársa, Patai Anna és Giorgio június 1-jén, szerdán lép fel a főtéri nagyszínpadon 18 óra 30 perces kezdettel.
Tanácsi határozatot „csapolt pofon” a sör
A rendezvénysorozat – úgy tűnik – városi tanácsi határozatot semmibe véve alkalmat nyújtott városnapba bújtatott főtéri „sörfesztivál” lebonyolítására is. Az egyik főtámogató, az Ursus sörgyár a Főteret tegnap elborította a sörsátraival. A parkoló hétfőn felszabadul ugyan, de tegnap délután az RMDSZ-es tanácsosokat és a városháza sajtóirodáját is meglepte a sörsátrak ottléte.
Molnos Lajos hívta fel a figyelmünket arra, hogy határozatot sért a „sörparádé”, László Attila alpolgármester pedig megerősítette Molnos kijelentését: az RMDSZ-es tanácsosok által kezdeményezett és korábban már elfogadott tanácsi határozat tiltja bizonyos jellegű rendezvények szervezését a Főtéren, és ebbe a körbe tartozik a sörsátrak felállítása is. Mint elmondta, magának is ki kell derítenie, hogy mi a magyarázat, és biztosított, hogy intézkedik az ügyben.
Az első városnapok első napja
A központi helyszínen, a Főtéren 15.30 órakor kezdődik az első esemény, amelyen Kolozsvár sportolói vonulnak fel, egy órával később pedig ünnepélyesen is megnyitják a városnapokat. A délután folyamán négy előadó – Andra, Incognito, Deep Central és Akcent – lép fel a főtéri színpadon.
A Vár, a Fogoly és a Búza utcában 12 órakor megnyitják a kézműves vásárt, valamint elkezdődik a Civil Feszt.
A Farkas utcában 13 órakor nyílik meg a könyvvásár, ekkor azonban már megtekinthetők a Szabók bástyájában a kiállítások, ugyanitt pedig 18 órakor középkori ünnepség kezdődik.
11 órától próbálhatják ki a magyar ízeket a Memo 10-ben, a már említett gasztronómiai magyar nap alkalmából. 18 óráig várja magyar ételekre vágyó vendégeit az étkezde.
A Karolina téren 18 órától könnyűzenei koncerteket hallgathatnak az érdeklődők, a Florin Piersic moziban pedig 12 órától három filmet vetítenek.
Az autósportok rajongói sem szomorkodhatnak, 18 órakor ugyanis elindul a városnapok keretében rendezett Kolozsvár Rali a Főtér Bánffy-palota felőli oldalán.
A városnapok alkalmából a polgármesteri hivatal az alábbi módon némileg átirányítja a belváros forgalmát. A Főtér nyugati (a Szent Mihály katolikus plébánia felőli) oldalán már tegnap este lezárták a gépkocsiforgalmat, a Deák Ferenc utca és a Melody szálló felőli oldalán pedig ma 14.30 órától vasárnap estig nem lehet autóval közlekedni.
Éjfélkor lezárták a Bethlen (Baba Novac) utcának a Petőfi (Avram Iancu) és a Farkas (Mihail Kogălniceanu) utca közötti szakaszát egész napra. Úgyszintén a teljes napra leállítják a közlekedést ma a Kismester (Episcop Ioan Bob) és a Kötő (Ioan Raţiu) utcán 13, a Deák Ferenc (Eroilor), a Jókai (Napoca), és az Egyetem (Universităţii) utcán pedig 14.30 órától.
A Farkas utca Minorita (H. Oberth) és Bethlen utca közötti részén, valamint a Kovács Dezső utcán június 2-ig, csütörtökig állították le a gépkocsiforgalmat. A Rózsa (Samuil Micu) utcán reggel hét órától nem lehet autóval közlekedni. Déli 12 órától a Főtér Nemzeti Bank felőli oldalát is lezárják.
KOVÁCS HONT IMRE, ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. május 27.
Éva
Lelki, erkölcsi, szellemi szenvedésének vetett véget egy nagyszerű ember. Mielőtt azonban elhagyta volna a világot – a világ hagyta el őt. Mert körülvette megátalkodottsággal, hazugsággal, mocsokkal, s neki látnia kellett, hogy mennyi minden megy rossz irányban annyi remény után.
Ezt a kivételesen erős embert, aki – emlegette néha – gyermekkorától a munka és a vallásos hit fegyelmében nőtt fel, gyengévé tette érzékeny idegrendszere és a gonosz elfogadásának képtelensége. De ebben az érzékenység és kényszeresség meghatározta gyengeségben rejlett sokszor az ereje is. Nem a mindennapok sűrűsödő gondjai viselték meg annyira (bár azok is, mint mindannyiunkat, és neki volt része belőlük bőven), hanem inkább a világ csúf menete: az, ami itt és most történik, ott és ezután már mindig történni fog – mondhatni, a mi kis rommagyar korszellemünk. Az, hogy látta: az ember sárkányfogvetemény.
Jó ideje az írás teendői, az írással kapcsolatos tervei tartották életben. Kultúránk a magyarul legszebben, legpontosabban író, mélyre hatoló gondolkodású és elragadó stílusú, meghatározó személyiségeinek egyikét veszítette el vele. És egy örök tanárt, a maga kifogástalan szakmai és erkölcsi habitusával.
Végső tette is, a feladás: a bele nem törődő emberé. Megsemmisítette önmagát, mielőtt megsemmisítette volna őt fennkölt és dölyfös percemberek durvasága. (Ahogyan zseniális Marcus Aurelius-értelmezésében írta: akik a hatalmi gőg bűvöletében képtelenek az „El ne császárosodj!” normális emberi parancsa szerint élni.)
Mielőtt a világ végleg elhagyta volna őt – elhagyta ő a világot. Megkímélve attól, hogy szenvedése tovább növelje az összegyűlt mérhetetlen fájdalmat. Így vált a szenvedés vértanújává.
Elment egy kivételes ember. Munkatársunk volt, a minőség és a siker garanciája. Jobban szerettük, mint éreztettük vele. És jobban hiányzik máris, mint gondoltuk.
Cs. Gyimesi Éva
Irodalomtörténész, -kritikus, egyetemi tanár. Kolozsváron született 1945. szeptember 11-én, ugyanott hunyt el 2011. május 23-án. 1968-ban szerzett diplomát a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán.
1968–1971 között gyakornok az egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékén, 1971– 1977 között tanársegéd a Magyar Irodalomtudományi Tanszéken, 1977–1989 között ugyanott adjunktus, 1990-től 2008-ig professzor, 2002-től konzulens professzor, doktorátus-irányító.
A filológiai tudományok doktora (1977, Kolozsvár), a szegedi József Attila Tudományegyetem díszdoktora (1995). 1993-tól egy ideig tagja a BBTE szenátusának, ugyanabban az évben létrehozza Kolozsváron a Collegium Transsylvanicum Alapítványt, annak keretében pedig Románia első specializált egyetemi szakkollégiumát, az irodalomtudományi jellegű Láthatatlan Kollégiumot. 1994–1998 között a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője.
A diktatúrában markáns ellenzéki értelmiségi, 1989-ben a kolozsvári Magyar Demokrata Tanács egyik alapítója, az RMDSZ alapító tagja, majd oktatásügyi alelnöke (1994–1995), a romániai Soros Alapítvány Kuratóriumának egyik első tagja, több kiadvány szerkesztőbizottságának tagja.
Munkái közül: Mindennapi nyelvünk (1975), Találkozás az egyszerivel. Kísérlet mai líránk értelmezésére (1978), Teremtett világ. Rendhagyó bevezetés az irodalomba (Bukarest, 1983, Budapest, 1992), Gyöngy és homok. Ideológiai értékjelképek a romániai magyar irodalomban (1990), Álom és értelem. Szilágyi Domokos lírai létértelmezése (1991), Honvágy a hazában (1993), Kritikai mozaik (1999), Szem a láncban (2009).
Kutatási területe: stíluselmélet, -történet, 1973-tól az irodalomelmélet és a romániai magyar irodalom. Elismerései közül: Ius Humana (emberjogi díj, Amszterdam, 1990), a Ponkkala Alapítvány díja a kisebbségi kultúráért (Helsinki, 1990), a Romániai Magyar Írók Szövetsége Kolozsvári Fiókjának díja (1991), Pro Cultura Hungarica (1995), Soros Alkotói Díj (1996), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1996), Széchenyi Professzori ösztöndíj (1997–2001), Pulitzer Emlékdíj (2005).
Új Magyar Szó (Bukarest)