Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2004. február 21.
A határon túli magyarság informatikai, technológiai felzárkóztatását az Informatikai és Hírközlési Minisztérium idén 200 millió forinttal támogatja, ebből 97 millió forint jut Erdélynek, közölte Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A miniszter ismertette, hogy a támogatás nem titkolt célja az, hogy az adott területen a magyarság legyen a modernizáció motorja. A nagyváradi, 2003-as Magyarság az információs társadalomban nevű rendezvényen született meg a további együttműködés átfogó koncepciója és stratégiája. Kovács Kálmán elmondta, hogy a Közháló programot a határon túlra is kiterjesztik. A program célja, hogy 2006 végére szélessávú internetkapcsolattal lássanak el minden olyan oktatási intézményt, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Ugyanez a program 2007 végére a kulturális intézményeket kívánja szélessávú internet hozzáféréssel ellátni. A RMDSZ-nek jutó 97 millió forint elosztására a pályázatot már meghirdették. Szó esett arról, közszolgálati célokat is felvállaló kereskedelmi televízió a magyar kormány segítségével indulna el, Kovács Kálmán miniszter azonban nem volt hajlandó nyilatkozni a támogatás összegéről. /Vass Enikő, Budapest: Támogatás a határon túli magyaroknak. Informatikai felzárkózás, erdélyi televízió. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./ Február 20-án Budapesten tanácskozott Kovács Kálmán informatikai miniszter a határon túli magyar szervezetek képviselőivel. A megbeszélésen kiértékelték a határon túli magyar szervezetekkel folytatott 2003. évi informatikai együttműködés eredményeit, tárgyaltak a pénzügyi támogatásokról, és felvázolták a további terveket a tavaly a Körös-parti városban elfogadott Nagyváradi célok alapján. A tanácskozáson a magyar kormány képviseletében jelen volt Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke is. Bálint-Pataki József a Krónikának elmondta: a Nagyváradon megrendezett informatikai konferencián lefektetett alapelvek szellemében az IHM a Határon Túli Magyarok Hivatalával közösen tavaly 200 millió forint értékben biztosított informatikai felszerelést a határon túli magyarok – beleértve a nyugati magyarság lépviselőit – számára. E támogatásból sikerült többek között felszerelni a Vajdaságban a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnázium és a zentai Bolyai-gimnázium informatikai laboratóriumát. A HTMH-elnök leszögezte: a találkozón mind Kovács Kálmán, mind ő reményét fejezte ki, hogy a Magyarországon életbe lépő gazdasági megszorítások nem érintik majd a határon túli magyarok informatikai felzárkóztatásának tervét. /Balogh Levente: Készül az eTranszilvánia projekt. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./
2004. február 21.
Nem lehet autonómiát létrehozni, amíg Kovászna és Hargita megye a román állam támogatásából él. A két székely megye eltartottá vált, az elmúlt három évben jóval többet kapott a központtól, mint amennyit befizetett – jelentette ki Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. Tulit Attila, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a Magyar Polgári Szövetség háromszéki vezetője ezzel szemben az RMDSZ színeiben megválasztott vezetőket teszi felelőssé a régió erőteljes gazdasági romlásáért, és hangsúlyozta, el kell számolniuk eddigi munkájukkal. 2001-ben a Birtalan Ákos parlamenti képviselő által összeállított statisztikák még arról szóltak, hogy Erdélyből és a Székelyföldről sokkal több pénz megy Bukarestbe, mint amennyit visszakap a régió. Kovászna megye ugyan már akkor sem járt élen, ám a befizetések néhány százalékkal meghaladták a visszajuttatott összegeket. Az adatok kizárólag a költségvetési pénzekre vonatkoznak (nincsenek benne a különleges alapokból útjavításra és más beruházásokra folyósított összegek). A statisztikai adatok szerint Háromszéken a legkisebbek a fizetések Romániában, így a személyi jövedelemadóból összegyűlő összeg is alacsony, nagyon rosszak az ipari termelés mutatói, az ebből származó profitadóból és a hozzáadottérték-adóból (TVA) ugyancsak kevés gyűl össze, így tulajdonképpen nem lehet csodálkozni azon, hogy a megye nem járul hozzá túl nagy összeggel az országos költségvetéshez. Az elmúlt három évben a megyét elkerülték a külföldi befektetők is: míg 1996–2000 között több mint kétezer munkahelyet teremtettek a befektetők a megyeszékhelyen, 2000–2004 között alig száz új munkahely jött létre Sepsiszentgyörgyön. Háromszéken csak Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely önfenntartó, a községek túlnyomó többsége saját bevételéből csak költségvetése 20– 30 százalékát képes előteremteni. Hargita megyében csupán Csíkszeredának és Székelyudvarhelynek jobb a helyzete, valamint néhány községnek, Farkaslakának, Korondnak, Zetelakának, Csíkszentkirálynak – ezek ugyanis saját jövedelmükből is boldogulni tudnának. Az RMDSZ vezetői egyelőre csak a rossz hírt jelentették be, egyúttal pedig ezzel próbálták meg igazolni az autonómiatörekvések rossz időzítését. Demeter János szerint létre kell hozni a Székelyföldi Fejlesztési Régiót, megerősíteni a térség gazdaságát, és azt követően lesz értelme az autonómia kiharcolásának. „A tervek megvalósításához azonban hatalmon kell maradnia az RMDSZ-nek” – hangsúlyozta a tanácselnök. /D. Balázs Ildikó, Farkas Réka: Bukarest tartja el a Székelyföldet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./
2004. február 21.
Egy megfelelően ellenőrzött előválasztáson hajlandó megmérkőzni az RMDSZ nagyváradi polgármester jelöltjével Szilágyi Zsolt, aki nemrég fogadta el az MPSZ jelölését. A honatya szerint választási alternatívát kell kínálni a lakosságnak, hogy az RMDSZ-ből kiábrándultak más pártokra szétszórandó szavazatait összeszedjék. Azonban ha a közösségi érdek azt kívánja, az RMDSZ-nek és az MPSZ-nek tárgyalnia kellene, és egymást támogatva indítani az előválasztásból kikerülő győztest. Hasonlóan lehetne ez Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben, ahol szintén jó esélyei lennének a magyarságnak, ha a képviselőház a választási törvény egyfordulós változatát fogadja el, ami most az SZDP-nek is érdeke. A képviselő állóurnás előválasztást szeretne kettős ellenőrzéssel, tájékoztatta az újságírókat. Szilágyi abszurdnak tartja, hogy négy hónappal az önkormányzati választások előtt még ne létezzen választási törvény Romániában. Szerinte csak a polgári erők félreállításához, kiiktatásához kell a törvény szigorító cikkelye mivel a politikailag viszonylag szervezetlen romákon kívül más kisebbségekre nem alkalmazható. /(Balla Tünde): Szilágyi Zsolt az RMDSZ támogatását is elfogadná. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./
2004. február 21.
Az erdélyi magyar televíziónak az erdélyi magyarságot kell szolgálnia, nem pedig az erdélyi magyarság egyik vagy másik intézményét – jelentette ki február 20-án Markó Béla, az RMDSZ elnöke, elutasítva, hogy az erdélyi televízió az RMDSZ propagandaeszköze lesz. Arra kényesen ügyelnek, hogy a kuratórium összetétele a lehető legsokszínűbb legyen, tagjai közül mindössze ketten politikusok. Az RMDSZ-elnök hangsúlyozta: a kuratórium és az alapítvány csak felügyeli az intézményt, a tényleges vezetésre csak az ezután létrejövő „menedzsment” lesz hivatott. /Markó: nem párttévé. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./
2004. február 21.
Február 20-án az RMDSZ Szórvány és Szociális Kérdésekért Felelős Főosztálya szakmai tanácskozást tartott Kolozsváron, meghívást kaptak a szociális kérdésekkel foglalkozó civil szervezetek. Porcsalmi Bálint, a főosztály vezetője elmondta, 28 civil szervezet képviselője jelent meg. A tanácskozáson három fő témára fektették a hangsúlyt: a finanszírozási kérdésekre, tehát milyen lehetőségek, alternatívák vannak arra, hogy a szervezeteket és az általuk beindított programokat fenn lehessen tartani; az érvényes jogszabályok átfogó ismertetésére, és végül szó esett egy olyan együttműködési keret kialakításáról, amelyben a szervezetek és a döntéshozó parlamenti, illetve önkormányzati képviselők folyamatosan tudnak kommunikálni. A főosztály célja egy átfogó, magyar nyelvű kommentált kiadvány megjelentetni a jogszabályokról, hogy megfelelőképpen tudják majd hasznosítani helyi szinten. Az adófizető állampolgárok ezentúl jövedelemadójuk egy százalékát civil szervezetek működtetésére ajánlhatják föl. Ez a lehetőség már jövő tavasztól érvénybe lép. /Köllő Katalin: Támogatni kell a beindított programokat. Civil szervezetek és döntéshozók tanácskozása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2004. február 21.
Sógor Csaba február 20-án tartott sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy elkészítette egy új kultusztörvény tervezetét, illetve a felekezeti oktatásra vonatkozó jogszabály tervezetét. Bejelentette, hogy újabb szenátori mandátumra pályázik a következő választásokon. – Az RMDSZ színeiben nyertem mandátumot, és így is akarom azt befejezni – hangsúlyozta Sógor Csaba. Az elmúlt két évben négy politikai nyilatkozatot tett a szenátusban, tavaly pedig négy esetben interpellált. Február 23-án az 1958-as Szoboszlay-perben halálra ítélt és kivégzett áldozatok holtteste hollétének kiderítése érdekében kíván felszólalni a szenátusban. Sógor Csaba beszélt még a nagycsaládosok egyesületének alakulásáról és a moldvai csángók ügyének képviseletéről. /Sarány István: Sógor Csaba újabb mandátumra pályázik. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./
2004. február 21.
A Krónika profi újság, amely Erdély régiójellegét tekintve ritkaságszámba megy – hangsúlyozta a lap tordaszentlászlói író-olvasó találkozóján Boldizsár Zeyk Zoltán. Boldizsár Zeyk Imre az autonómia, a román tannyelvű iskolákba járó magyar diákok anyanyelvi oktatása, a közigazgatási reform és az erdélyi magyarság holokausztjának feldolgozására tett javaslatot. A romániai magyar politikusokkal szembeni bátrabb fellépésre ösztönözte a Krónika újságíróit Esztegár János szamosújvári RMDSZ-tanácsos a városban tartott olvasótalálkozón. Eckstein-Kovács Péter szenátor egyetértett a Krónika azon igyekezetével, hogy a Communitas Alapítvány ügyeit számon kéri az RMDSZ vezetőségén, ugyanakkor kérte az újságírókat: egyenlő mércét alkalmazzanak mindkét politikai tábor zűrös pénzügyei kapcsán. A szenátor „csillagos tízest” adott a lapnak – a Krónika érdeme, hogy „kinevelt egy újságíró-nemzedéket”. /Csillagos tízes a Krónikának. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./
2004. február 23.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) február 21-én Marosvásárhelyen tartotta együttes ülését. – Választások évében vagyunk, eddig sem szavaztunk, hanem választottunk, és idén is választanunk kell – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzésében. Nyitott, befogadó és demokratikus RMDSZ viheti tovább a romániai magyarság politikai egységét. „Be kell bizonyítani, hogy az RMDSZ-ben mindenki megméretkezhet, és aki mégis ellenlistát, ellenszervezetet tervez, csak rombolni akar”, mutatott rá Markó, egyben felhívást intézve a romániai magyarság jogaiért dolgozni akaró minden magyarhoz, hogy vegyenek részt az előválasztásokon. „Leülünk, tárgyalunk, egyeztetünk, konzultálunk természetesen, de csak az egységes RMDSZ-en belül. Az ajtókat minél tágabbra nyitva, de a közös épületet megtartva! Ez a mi ajánlatunk!” Nem lehet az RMDSZ biztosította erkölcsi-politikai-pénzügyi-logisztikai hátérrel egy másik politikai szervezet talpra állításán buzgólkodni. Kifejtette: valószínűleg együtt kell működni ezekben a hónapokban is a Szociáldemokrata Párttal (SZDP). Magyarországtól elvárják, hogy egy közös nemzetpolitika kialakítására törekedve próbálja meg egyformán szeretni határon túli nemzettársait, és a támogatási összegeket ne csökkentse. Frunda György szenátor szerint a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a polgári körök az RMDSZ ellen akarnak fellépni, amelyet minden szempontból elfogadhatatlannak tart, ezért azt javasolta: mindenkit, aki gyengíti az RMDSZ-t, ki kell zárni a szövetségből. Az idei évre kötendő kormánypárti megállapodásról Frunda kijelentette, ha az SZDP nem teljesíti két vállalt kötelezettségét, a két magyar kar létrehozását a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) és az aradi Szabadság-szobor ügyének a rendezését, akkor nem lehet szó újabb megállapodás létrejöttéről. Az RMDSZ-küldöttek nyilatkozatot fogadtak el az EP külügyi bizottságának Romániáról szóló jelentéséről. Eszerint az RMDSZ elengedhetetlennek tartja Románia mielőbbi csatlakozását az EU-hoz. /Papp Annamária: Nyitott ajtókat közös épületben! Az SZKT elfogadta az RMDSZ helyhatósági választási programját. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./ A vita során előbb a frakciók nevében szóltak hozzá a szövetségi képviselők. Lakatos Péter (Partium Frakció) azt kifogásolta, hogy egyes RMDSZ-es parlamenti képviselők az MPSZ polgármester-jelöltjei. Kónya Hamar Sándor (Polgári Centrum Frakció) szerint az autonómiáról sokkal többet kell beszélni. Puskás Bálint (Kereszténydemokrata Frakció): valakikkel együtt kell működni, mint ahogy a parlamenti sikerek érdekében ezt meg is tette a szövetség. De meg kell követelni a partnertől az együttműködési feltételek betartását. Szabó Ödön (Új Erő Frakció) azt a nagyváradi újságírót támadta, aki kezdetben az erdélyi magyarságot szolgálta, ezután pedig egy román vállalkozói kör által indítandó lapot fog vezetni. Winkler Gyula (Szórvány Frakció) szintén ez eredményeket sorolta, mondván, hogy a román önkormányzati képviselőkkel való együttműködés vezetett azokhoz. Eckstein Kovács Péter (Szabadelvű Kör) sérelmezte, hogy kevés szó esett az elnöki tájékoztatásban az idén kérdésessé vált protokollumról. Borbély László (Novum Forum Frakció) igen sértőnek minősítette azt, hogy a belső ellenzék szerint a csúcsvezetőség „árulja a hazai magyarság jogait". Visszautasította Tőkés Lászlónak (aki nem volt jelen az SZKT-n) azt a felvetését, miszerint az RMDSZ manipulálta az Európai Néppártot a FIDESZ ellen. Frunda György az idei protokollumot attól tette függővé, hogy meglesz-e Kolozsváron a két magyar egyetemi kar, viszont szerinte az aradi szoborügyet „nem kell elsietni". Takács Csaba ügyvezető elnök nem értett egyet ezúttal Frunda Györggyel a kizárásokat illetően. Varga Attila úgy vélte: az ellenzék autonómia statútumai „dilettáns munkák, steril szellemi környezetben születtek. Nem ér semmit egy program, ha nem lehet politikai cselekvéssé változtatni". Vekov Károly szerint szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy létrejött az RMDSZ alternatívája, evidencia az a másik szervezet, amely szintén az erdélyi magyarság érdekeit jeleníti meg. Benedek Imre doktor az egészségügy siralmas helyzetét ecsetelte. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke a mezőgazdaság súlyos gondjaira figyelmeztetett, Bakk László az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Platform közleményét ismertette, melyben követelik a három szintű autonómia megvalósulását, valamint azt, hogy a romániai magyarság nemzeti közösségként határozza meg magát; kérik: rehabilitálják az 1989-es események elítéltjeit; az EU-csatlakozás előtt valósuljon meg a reprivatizáció; tiltakoznak ugyanakkor a Székelyföld elrománosítása és gazdasági diszkriminálása ellen. /Máthé Éva: A helyhatósági választás volt a tét az SZKT-n. „Két jelölt kevesebb, mint egy jelölt!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2004. február 23.
Választási összefogást Erdélyben címmel a Szabad Demokraták Szövetségének ifjúsági szervezete /Új Generáció/, valamint az RMDSZ-szel együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) közös nyilatkozatot fogadott el. A romániai küldöttség magyarországi látogatása alkalmából írták alá a nyilatkozatot, amely szerint az erdélyi magyarság politikai ellehetetlenüléséhez vezet, ha a júniusi romániai önkormányzati választásokon az RMDSZ riválisai megosztják a magyarok szavazatait. Az SZDSZ-Új Generáció, valamint a MIÉRT közös fellépésekkel tervezik erősíteni egymás esélyeit. Közös közleményüket az SZDSZ részéről Csőzik László, a MIÉRT részéről Kovács Péter elnök írta alá. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, illetve Magyar Bálint oktatási miniszter is fogadta az erdélyi vendégeket. /B. T.: Összefogásra és egységre van szükség. Magyarországi liberális nemzedéktársaikkal találkoztak a MIÉRT-esek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./
2004. február 23.
A Demokrata Párt felsőházi frakciója megszűnt, és ezzel együtt a csoport összes tisztségei is. Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ február 19-i bukaresti sajtóértekezletén Puskás Bálintot a szenátus alelnökeként mutathatta be. A kormánypárt azt kérte, hogy a mostani ülésszakon az RMDSZ nyerje el ezt a funkciót. A szavazásnál az RMDSZ elnyerte az alelnöki tisztséget, Frunda György pedig az emberjogi, kisebbségvédelmi bizottság elnöke lett. /Béres Katalin: Puskás Bálint – szenátusi alelnök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2004. február 23.
Március 15-e nagyváradi megünneplésének kapcsán hívott össze sajtótájékoztatót Tőkés László püspök. Elmondása szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezte ünnepségsorozat program-tájékoztatása kimaradt a helyi napilapból, a Bihari Naplóból, ellenben az RMDSZ csúcsrendezvényéről bőséges híranyag látott napvilágot. Az egyházkerületi programot egy nappal később, rejtett helyen közölte a Bihari Napló, az RMDSZ tehát megpróbálja kisajátítani és manipulálni a teljes magyar sajtót. Ez érvényesül az erdélyi magyar televízió felállításában is, mivel az RMDSZ kampányfőnöke egyben a tévé kuratóriumát is vezeti. /Balla Tünde: Sajtómanipuláció áldozata? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2004. február 23.
Február 20-án az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének választmánya titkos szavazással elfogadta a testület előtt megjelenő valamennyi, RMDSZ–es megyei tanácsos beszámolóját. A választmányi ülésen csupán Kovács Jenő nem jelent meg, aki bár még az RMDSZ–frakció tagja, a helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Szövetség jelöltjeként indul Nagykároly polgármesteri tisztségéért. A választmányi ülésen Ilyés Gyula megyei elnök kifejtette: tiszteletben tartja Kovács Jenő döntését, hogy egy más szervezetben kíván politizálni, azonban úgy véli, hogy az RMDSZ tanácsosaként elvárható, hogy adjon számot tevékenységéről a szervezetnek. Kereskényi Sándor szenátor kifogásolta, hogy a Megyei Könyvtár élén mindeddig olyan személyek álltak, akik nem érezték magukénak az intézmény működését. /T. L.: Elfogadták az RMDSZ–es megyei tanácsosok beszámolóit. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 23./
2004. február 24.
A kistérségi iskolaközpontok kialakítása címmel munkaértekezletet szervezett február 20-án az RMDSZ Oktatási és Egyházügyi Főosztálya. A rendezvényen részt vettek a megyei (fő)tanfelügyelők és oktatással megbízott RMDSZ-tisztségviselők mellett a civil szféra vonatkozó érdekeltségű szervezeteinek küldöttei is. Az értekezletet követő sajtóértekezleten Kötő József országos oktatási alelnök elmondta: a kistérségi iskolaközpontok kialakítása Erdély-szerte azért szükséges, mert a küszöbön álló törvénymódosítások (fejkvóta bevezetése, stb.) során olyannyira hátrányos helyzetbe kerülhet a romániai magyar oktatás, hogy fennáll a veszélye a nagyarányú és visszafordíthatatlan leépülésnek. A fejkvóta-rendszer bevezetésével a kétszáznál kevesebb diákkal rendelkező iskolák elvesztik jogi személyiségüket, a magyar tagozatos iskolák egy része vagy arra kényszerül, hogy bezárja kapuit, vagy arra, hogy az újonnan bevezetett oktatásmenedzselési rendszer hátrányait elszenvedje. Ennek elkerülésére a romániai magyar társadalomnak ki kell építenie kistérségi iskolaközpont-hálózatát. Ennek érdekében az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Oktatási Főosztálya kezdeményezésére, a Szórvány Alapítvány szakmai előkészítésében nagyszabású felmérési kampány indul meg a napokban: felmérőív páros jut el ily módon Erdély 1020 magyarlakta településére és mintegy 1200 magyar tagozatos iskolájába annak érdekében, hogy felmérjék a helyi magyar oktatás direkt és indirekt meghatározó elemeit: lélek- és születési arányszám, oktatási helyzetkép, kisrégiós viszonyok, tantermek, iskolaudvarok, pedagógusok, stb. /Szabó Csaba: Rajzolják az erdélyi magyar iskolatérképet. Ezernyi felmérőív indul útnak. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./ Takács Csaba RMDSZ ügyvezető elnök hangsúlyozta, nem fogadható el az, hogy 180 ezer diák tanul magyar oktatási intézményben, ennél sokkal többen lehetnének. Adatok bizonyítják, 40 ezer magyar anyanyelvű diák román nyelvű intézményekben folytatja tanulmányait. Ezeken az arányokon tanároknak, diákoknak, szülőknek, politikusoknak kell közös erőfeszítéssel megpróbálniuk javítani. /Csomafáy Ferenc: Erdélyi magyar iskolatérkép készül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./
2004. február 24.
Nem sok újdonság van ebben az elnöki nyilatkozatban, legfeljebb most Markó Béla plasztikusabban fogalmazott, hogy egy akolba próbálja beterelni mindazokat, akik nem értenek egyet az elhibázott RMDSZ-politikával – jelentette ki Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Szabadság kérdésére. A püspök Markó Béla szövetségi elnök ajánlatára reagált, miszerint készek leülni tárgyalni, egyeztetni, konzultálni, de csakis az egységes RMDSZ-en belül. Tőkés László nem zárta ki a párbeszéd lehetőségét. /P. A. M.: Tőkés László: Nincs újdonság Markó nyilatkozatában. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./
2004. február 24.
Márton Árpád RMDSZ-képviselő törvényhozási kezdeményezést nyújtott be az alsóházban, amely 2004. és 2006. között fokozatosan megszüntetné a kötelező katonai szolgálatot a csendőrségnél. A tervezet értelmében a csendőrség csak hivatásos katonákat alkalmazhat szerződéses úton, az intézmény személyzete pedig a katonák mellett civil alkalmazottakból állna. A sorkatonák létszámát évente egyharmaddal csökkentenék a 2004-2006 időszakban, így 2007 január elsején a csendőrség kötelékében kizárólag hivatásos katonák szolgálnának. /RMDSZ-es javaslat a csendőrségi katonai szolgálat megszüntetésére. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2004. február 24.
Az egyházi ingatlanok bérleti díjáról döntött a kormány. Alacsonynak érzik az egyházi vezetők azt a kényszerbérleti díjat, amelyet a természetben visszaadott, de közintézménynek otthont adó épületeik után fizet az állam. A havi díj általában ötezer lej lesz négyzetméterenként. A jogszabály ugyanakkor 10 ezer lejes bérleti díjat szab meg a kutatási intézményeknek otthont adó épületekre, és 15 ezer lejes bérleti díjat a pártszékházként használt ingatlanokra. Külön tárgyalja a jogszabály a jogcím nélkül elkobzott ingatlanok bérletét. Az ide sorolt oktatási és egészségügyi létesítmények bérleti díja 6000 lej, a szociális létesítményeké (öregotthonoké, árvaházaké) pedig 2000 lej. A kormányhatározat kibocsátása szerepelt a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ együttműködési megállapodásában. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke azt nyilatkozta, hogy a határozat tervezetét korábban elküldték az egyházfőknek, és egyikük sem jelezte, hogy elégedetlen lenne az összeggel. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Krónikától értesült a kormányhatározatról. Az összeg alacsonynak tűnik. Sem ő, sem az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, Kató Béla, sem a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke, Potyó Ferenc nem tudott arról, hogy a kormány előzőleg konzultált volna erről az egyházakkal. /Gazda Árpád: Kényszerbérlet aprópénzért. = Krónika (Kolozsvár), febr. 24./
2004. február 24.
A Maros megyei rendőrfelügyelőség vizsgálatot indított a Wass Albert rehabilitációjának támogatására szervezett maratoni felolvasás kapcsán. Azt vizsgálják, hogy a rendezvény szervezői megszegték-e a béke- és emberiségellenes bűnöket elkövető személyek kultuszát tiltó 31/2003-as rendelet előírásait. ,,Jelenleg azt ellenőrizzük, hogy a február 20–21-én elszavalt versek a Wass-életmű részei vagy sem. Ha ez bebizonyosodik, és kiderül, hogy bűncselekmény történt, az ügyészséghez fordulunk. Ha csak kihágásról van szó, az ügyet átveszi a Maros megyei művelődési és kultuszügyi igazgatóság” – közölte a megyei rendőrparancsnok. A Nagy-Románia Párt Maros megyei szervezete azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy merényletet követ el az államrend ellen azáltal, hogy támogatja a Wass Albert rehabilitációját támogató felolvasást. /Rendőrség versek ellen. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 24./
2004. február 24.
A hatályos törvények értelmében csak rendkívüli fellebbezés révén lehetne rehabilitálni a háborús bűnökkel vádolt, 1946-ban halálra ítélt Wass Albertet – jelentette ki Frunda György RMDSZ-szenátor. Korábban a Wass-család az ügyvéd-szenátort kérte fel, hogy indítsa el a rehabilitációs folyamatot, amely azonban elakadt. Frunda felidézte: Wass Albertet 1946-ban halálra ítélte a kolozsvári népbíróság. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak a kivégzését. A vádlott nem volt jelen az ellene lefolytatott bírósági eljáráson, időközben ugyanis Németországba, onnan pedig az Egyesült Államokba menekült. Ott tisztázta magát, majd az amerikai hadsereg tisztjeként is szolgált. Amerikában halt meg kilencvenéves korában. Frunda emlékeztetett rá, hogy a kommunista kormány a hetvenes években kérte a kiadatását, hogy végrehajthassa a büntetést. Az amerikai kormány azonban az addigra lefolytatott vizsgálat eredményeként megállapította: az egykori ítélet alapjául szolgáló vádak nem felelnek meg a valóságnak, ezért nem is adta ki az írót. Amikor a román kormány másodszor is kérte a kiadatást, újból elutasításra talált. Néhány évvel ezelőtt a kormány rendeletet adott ki, amely tiltja, hogy háborús bűnösöknek szobrot emeljenek. Ennek alapján rendelték el a Maros megyei Holtmaroson és Szászrégenben Wass Albert szobrainak eltávolítását. Erről az egyik helyen a református, a másikon pedig a katolikus plébánosnak kellett gondoskodnia, mindkettőjüket beidézték az ügyészségre. Frunda bizonyítékot talált arra, hogy a bűncselekmény napjaiban Wass Albert nem volt abban a faluban, ahol a kivégzések történtek, így nem lehetett képes arra buzdítani a honvédséget, hogy kivégezzék az embereket. /Wass Albert jogi és politikai kálváriája. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./
2004. február 24.
Szilágyi Szilárd József olvasói levelében írta: a jelenlegi magyar kormánynak nem érdeke az erdélyi magyarság sorsának a rendezése. Szomorúbb, „hogy a mi neptunos RMDSZ-ünknek sem érdeke, sem szándéka a sorsunk rendezése. Sőt mindent megtesz azért, hogy az ezt felvállalók lejárattassanak, kirekesztessenek és valahogyan elhallgattassanak.” Markó a pozícióját félti és a tévében kijelentette: "Nekünk a románokkal van elszámolnivalónk és nem egymással". „Velünk, erdélyi magyarokkal kell elszámolnod, kedves Markó Béla, de igyekezz, nehogy valóban ne legyen kinek elszámolnod.” /Szilágyi Szilárd József, Mezőpetri: Kinek kell kivel elszámolnia? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 24./
2004. február 25.
Annak ellenére, hogy a szenátus már elfogadta a helyhatósági választásokat szabályozó törvénytervezetet, amely a parlamenti választásokhoz hasonlóan 5 százalékos bejutási küszöböt határoz meg a megyei és helyi tanácsosi listákat állító pártok számára, Viorel Hrebenciuc kormánypárti alelnök indítványozta, hogy az 5 százalékot 3-ra csökkentsék. Az RMDSZ számára a küszöb csökkentése lehetővé tenné, hogy azokban a megyei és helyi tanácsokban is legyen képviselet, ahol különben a küszöb bevezetése miatt már le is mondtak a bejutásról (Fehér vagy Beszterce megye, illetve azon kisvárosok, ahol a tanácsosok száma több mint húsz, a magyarság számaránya viszont 5 százalék körül van.) /Sz. K.: Csökkentik a küszöböt a helyhatósági választásokon? Az RMDSZ számára előnyös az indítvány. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./
2004. február 25.
Február 23-án nem Adrian Paunescu szenátor intézett vehemens kirohanást a romániai magyarság és az RMDSZ ellen, hanem régi harcostársa, George Pruteanu, jelenleg nagy-romániás szenátor, aki ezúttal Markó Bélát vette célba. Közölte, „borzalmas" jelenségről szándékozik szólni: Markó Béla a legutóbbi SZKT-én kijelentette, hogy az RMDSZ célja az autonómia. Pruteanu azt állította, hogy az RMDSZ olcsó színjátékot űz, mert legyen bár szó radikálisokról vagy mérsékeltekről, az autonómia kérdésében egy húron pendülnek. Markó Béla leszögezte: céljuk közös. Az autonómia Pruteanu szerint aljas szándékot rejt magában: Románia föderalizációját. Pruteanu emlékeztetett, néhány évvel ezelőtt Csapó József szenátor egy saját elképzelésű, középkori államformát akart kiharcolni, saját himnusszal, zászlóval, rendőrséggel. Markó Béla követelései sem esnek messze Csapó József elképzeléseitől – nyilatkozta ki Pruteanu –, végső soron mindketten Románia kettéosztását szeretnék. Markó a kis lépések politikáját folytatja, Pruteanu példaként említette, hogy Marosvásárhelyen az Orvostudományi Egyetemről száműzni akarják a román nyelvet oly módon, hogy speciális helyeket különítenek el a magyarok számára. Újabb „szörnyűségnek" nevezte, hogy ilyen kiváltságokat élveznek majd azok, akiknek egyetlen érdeme, hogy nem tudnak románul. Markó Béla válaszolt, érvekkel verte vissza Pruteanu kirohanását. Látszik, hogy közelednek a választások, mert Pruteanu szenátor úgy érezte, meg kell tennie hűségnyilatkozatát a román nemzetnek, mondta Markó. Hozzátette: csak azt nem hiszi, hogy a hűség kifejezése lenne az, ha valaki magyarellenes kirohanásokat intéz a szenátusban. Markó Béla kiemelte, hogy az SZKT-n elfogadtak egy nyilatkozatot, miszerint az RMDSZ továbbra is támogatja Románia európai integrációját, a tárgyalások folytatását. Az autonómiával kapcsolatban pedig Markó Béla így fogalmazott: különböző autonómia-formák már-már Romániában is elfogadottak. Beszélhetünk az egyházi autonómiáról, a helyi autonómiáról, és azt a Helyi Autonómia Európai Chartáját Románia is ratifikálta. Markó Béla ezzel zárta beszédét: „A kisebbségek autonómiája szerintem két elven alapszik: egyfelől résztvenni minden olyan döntésben, amelyben a kisebbségek érdekeltek, másrészt pedig ők hozhassák meg azokat a döntéseket, amelyek csakis őket érintik. Hogy ez milyen formákat ölt a kultúrában, oktatásban, közigazgatásban, az a helyzettől függ. Ezt csak a többséggel párbeszédet folytatva lehet kialakítani. Hosszú távon változást csak úgy érhetünk el, ha többséget meggyőzzük, fogadja el és szavazza meg a javaslatainkat." /Béres Katalin: Parlamenti tudósítás. Az autonómiáról, kétféleképpen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 25./
2004. február 25.
Egy nappal korábban Nagy Zsolt, az RMDSZ kampánystábjának vezetője még tagadta, hogy a szövetség közvélemény-kutatást rendelt Marosvásárhelyen, Borbély László alelnök viszont elismerte az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja által végzett felmérés létezését. Borbély szerint ugyanakkor hamisak a Dorin Florea polgármester által rendelt felmérés eredményei. Az RMDSZ is rendelt közvélemény-kutatást, és nemcsak Marosvásárhelyen, hanem más városokban is. Borbély közölte, most az eredményeket értékelik, majd az általuk közölhetőnek tartott adatokat a sajtóban is nyilvánosságra hozzák. A Krónika értesülései szerint az eredmények ugyan jobbak, mint a Dorin Florea által bemutatott másik felmérés eredményei, azonban még mindig arról tanúskodnak, hogy a helyhatósági választások esetleges második fordulójában sok magyar szavazna a jelenlegi polgármesterre. Borbély szerint a Krónikát inkább az kellene hogy érdekelje, hogy 2003 januárja óta Dorin Florea havonta végeztet közvélemény-kutatást, méghozzá a városháza pénzén. Miért tagadták a felmérés létezését, hangzott a Krónika kérdése. Borbély kijelentette, éppen a Florea által készíttetett közvélemény-kutatás miatt, „nem akartuk ellőni a puskaporunkat.” Borbély szerint hamisítvány, hogy a magyarok nagymértékben Folerát támogatnák. /Szucher Ervin: RMDSZ-es felmérés. Borbély elismerte a közvélemény-kutatást. = Krónika (Kolozsvár), febr. 25./ A Krónika értesülései szerint az RMDSZ öt erdélyi városban /Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben/ rendelt meg közvélemény-kutatást, melyek költségeit a Communitas Alapítvány fedezte.
2004. február 25.
Az előválasztások kétharmadán van túl a Temes megyei RMDSZ, amely – a szórványmegyékben alkalmazott általános gyakorlattól eltérően – a legtöbb településen közvetlen, álló- vagy mozgóurnás előválasztásokon dönt az RMDSZ-jelöltek személyéről. A szórványközösségek nem közönyösek a romániai magyar politikai élet iránt – jelentette ki a Krónikának Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök. Eddig 17 településen tartottak előválasztást. Ebből 16-ban teljesült a megyei RMDSZ által határozatban rögzített azon kitétel, mely szerint a helyi tanácsosjelöltekre vonatkozó előválasztás akkor érvényes, ha a 2000-es választásokon az RMDSZ listájára szavazók legalább fele most is szavazott” – fejtette ki Halász Ferenc. A Temes megyei városok közül Dettán és Zsombolyán sikeres volt az előválasztás – Zsombolyán Kaba Gábor polgármester szerezte meg a szavazatok túlnyomó többségét. A megyei tanácsosjelöltek listáját elektoros szavazás révén állítják össze/Salamon Márton László: Nem közönyösek a választók. = Krónika (Kolozsvár), febr. 25./
2004. február 25.
Egyre jobban kiéleződik a helyzet Nagyváradon az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség között a polgármesterjelölt-állítás ügyében. Február 23-án Hétfő az nagyvárad-olaszi RMDSZ-választmány feloszlott, miután miután a dr. Kóródi László vezette kilenctagú testület hat tagja az elnökkel együtt lemondott eddigi tisztségéről; a többi három tag tartózkodott a szavazástól. Kóródi László szerint a mostani RMDSZ immár nem ugyanaz a szervezet, amelyikbe 1990-ben beiratkoztak. Kóródi a nagyváradi Magyar Polgári Egyesületnek is alapító tagja. Egy másik nagyváradi körzetben pedig ultimátumot adott az RMDSZ megyei vezetőségének: amennyiben február 27-ig nem egyeznek meg egy közös polgármesterjelölt állításáról az MPSZ-szel, testületileg lemondanak. A bihari megyeközpontban mindeddig csak az MPSZ nevezte meg polgármesterjelöltjét, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő személyében. A többi nagyváradi RMDSZ-körzetben már megtörténtek a jelölések. /Lukács János: Ultimátum a közös polgármesterjelöltért. = Krónika (Kolozsvár), febr. 25./
2004. február 25.
Tizenkilenc Kárpát-medencei és észak-amerikai helyszínen tartottak a múlt hét végén 24 órás felolvasómaratont Wass Albert műveiből. A szervező Erdélyi Magyar Ifjak és a Kárpátok Népe Egyesület az író rehabilitálását és műveinek a tantervbe való felvételét kívánta elérni, illetve céljuk volt, hogy Guinness-rekordot döntsenek. A Maros megyei művelődési felügyelőség vezetője "bizonyítékokat gyűjt" arra vonatkozólag, hogy a felolvasás "bűntény-e" vagy csupán a "kihágás" kategóriájába tartozik, a megyei rendőr- felügyelőség pedig hivatalból indított eljárást az "ügyben". Vasile Cotoara rendőrparancsnok szerint ugyanis Wass Albert háborús bűnös, és a háborús bűnösök érdekében folytatott propagandáért, magánszemélyek esetében hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható. Dr. Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármester-jelöltje rámutatott, ahogy közelednek a választások, a szélsőséges nacionalizmus kártyáját mindig kijátsszák Maros megyében, Romániában. Ezúttal rendőrségi segédlettel. Vasile Cotoara nem volt ilyen buzgó, amikor Antonescut méltató rendezvények sorozatát szervezték. A kommunista időkre emlékeztető módszerekkel figyeltették, filmeztették a felolvasóestet. Kelemen szerint ez megengedhetetlen. Az RMDSZ a történteket jelezni fogja az SZDP felsőbb szerveinek, mert megengedhetetlen, amit buzgó funkcionáriusok művelnek Wass Albert ürügyén. /Mózes Edith: Dr. Kelemen Atilla: Wass Albert nevét arra használják egyesek, hogy megosszák a román, illetve a magyar lakosságot. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 25./
2004. február 25.
Szikszai László nyilatkozatában beszámolt tanácsosi tevékenységéről, melyre az RMDSZ kérte fel. A csíkszeredai RMDSZ széles körű tevékenységet ígért: támogatja, ellenőrzi a városi tanácsosok tevékenységét. Ehhez képest Szikszai nem tud olyan tanácsülésről, olyan bizottsági ülésről, amelyen az RMDSZ városi vezetői részt vettek volna. Soha nem akart egy vezetőségi tag sem beszélgetni, kérdezni, segíteni. Egyetlen RMDSZ-gyűlésre sem hívták meg. Csak nevében volt RMDSZ-tanács a csíkszeredai, egyébként függetlenként belátásuk szerint cselekedtek a tanácsosok. Az RMDSZ nem hallatta szavát, mikor Csíkszereda tanácsa megpróbálta megakadályozni egy magyar iskola megszüntetését. Hallgattak a tűrhetetlenné vált törvénytelen, erőszakos cselekedetekről. Nem szóltak a többször megvert tanácsos védelmében sem. Azonban hagyták, hogy az egyik RMDSZ-vezető aláírásgyűjtésbe kezdjen, hogy ne legyen Csíkszeredában Kossuth utca. Mindezek miatt Szikszai kilép a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből. /Szikszai László, Csíkszereda: Nyilatkozat. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 25./
2004. február 25.
Bánffyhunyadon az RMDSZ-es tanácsosok, többnyire nyomásra, de mégis elfogadták azt a határozattervezetet, amely a rendelkezésre álló pénzösszeg elosztásakor nem támogatták a református egyház kérését. Az egyházaknak megítélt támogatásnál a 350 millió lejből 200 milliót kapott az ortodox egyház, 70 milliót egy lakótelepi román gyülekezet, 50 milliót a görög katolikusok, és a fennmaradó 30 milliót a pünkösdisták. Az orgona felújításához részletes támogatást kérő református egyházat kihagyták az osztozkodásból. Az RMDSZ-es tanácsosok felvetették a kétnyelvű helységnévtáblák felújításának kérdését: a táblákat több helyen bemázolták. A magyar tanácsosok emlékeztették a testületet arra, hogy az előírt kétnyelvű feliratok még nem jelentek meg a helység intézményeinek épületein. /Kerekes Edit: Bánffyhunyad. "Kifelejtették" a református egyházat a pénzosztók. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./
2004. február 26.
A Székely Nemzeti Tanács által felkért képviselők benyújtották a képviselőháznak Székelyföld autonómia statútumának törvénytervezetét, amelyet február 25-én 100-as számmal iktattak. A tervezetet – Birtalan Ákos képviselő kezdeményezésére – Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly képviselő látta el kézjegyével. A tervezet a nyolc szék, valamint Székelyföld népességére, nemzetiségi összetételére, területére vonatkozó táblázatokkal, továbbá az autonóm terület javasolt térképével egészült ki. /Benyújtották az autonómiatervezetet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./ Az SZNT állandó bizottsága közleménye szerint a statútumtervezet a nyolc szék, valamint Székelyföld népességére, nemzetiségi összetételére, területére vonatkozó táblázatokkal, valamint az autonóm terület javasolt térképével egészült ki. Toró T. Tibor parlamenti képviselő jelezte, az aláírók előzőleg mintegy nyolcórás tárgyalást folytattak Csapó I. Józseffel és az SZNT alelnökével, Bán Istvánnal. Kérésükre a tervezeten még néhány apró jogtechnikai vagy stiláris javítást eszközöltek. „A tervezetnek 45 nappal a benyújtás után a képviselőház plénuma elé kell kerülnie. A végső döntést a szenátusnak kell meghoznia” – magyarázta Toró. Az RMDSZ szenátusi és képviselőházi csoportja nyilatkozatban foglalta össze a tervezet benyújtásával kapcsolatos kifogásait. A frakciók úgy vélték, érdemi vitát kellett volna folytatni a parlamenti csoportban a tervezetről, és ezt követően közösen kellett volna meghozni a döntést. Ugyanakkor ki kellett volna kérni a székelyföldi területi RMDSZ-szervezetek véleményét is a tervezetről. „Az elmúlt nyolc év azt bizonyította, hogy az autonómiákkal kapcsolatos törvények benyújtása soha nem időszerű” – fejtette ki a Krónikának Toró T. Tibor. /Gazda Árpád: Benyújtották az autonómiatervezetet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./
2004. február 26.
Az RMDSZ kiáll Románia mielőbbi európai uniós integrációja mellett, nem ért egyet semmiféle olyan intézkedéssel, amely a folyamat lefékezését, netán felfüggesztését eredményezné – mondta Markó Béla, a szövetség elnöke a szenátusban. Markó Béla ezzel reagált az RMDSZ-t a szenátusban érő, intoleráns vádaskodásokra. – Ami az autonómia eszményét illeti – mondta – ennek különféle formái már meghonosodtak Romániában. Ilyen például a felekezetek autonómiája, a helyhatóságok autonómiája is megvalósult, a Helyi autonómia chartáját pedig becikkelyezték. A kisebbségek, a kisebbségi közösségek életét érintő autonómiának két fontos szempontja van. Az egyik, hogy a kisebbségeknek legyen joguk részt venni a rájuk vonatkozó döntések meghozatalában. A másik pedig, hogy saját maguk határozhassanak a kizárólag őket érintő kérdésekben. Az RMDSZ programjának szerves részét képezik a különböző autonómiaformák – tette hozzá a szövetségi elnök. Az autonómia megvalósulása a többség és a kisebbség párbeszédétől függ. /Az RMDSZ kiáll az integráció mellett. Markó Béla az autonómiaformákról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./
2004. február 26.
Nem támogatja az RMDSZ képviselőházi frakciója az ellenzék bizalmatlansági indítványát, tájékoztatott Kelemen Atilla frakcióvezető, miután Emil Boc, a demokraták ügyvezető elnöke kijelentette: valós esély mutatkozik arra, hogy az RMDSZ társul az ellenzéki kezdeményezéshez. „Mi is úgy látjuk, hogy az ország valós problémákkal küszködik. Nem értünk egyet azonban azzal, hogy a helyhatósági választások előtt három hónappal megbukjon a kormány” – fejtette ki Kelemen. /Nem társul az RMDSZ. bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./