Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. március 6.
Márc. 4-i sajtóértekezletén Markó Béla RMDSZ-elnök még arról szólt, hogy a kormánypárttal kötendő idei megállapodás függőben levő problémáit – az aradi Szabadság-szobor felállítását, valamint a kolozsvári tudományegyetemen létrehozandó két magyar kar beindítását – illetően a közeljövőben megtalálják a megoldást. A Nastase kabinet márc. 4-én határozatot hozott: a Szabadság-emlékművet várhatóan április elején felállítják. /Ferencz L. Imre: Csak ne lenne áprilisi tréfa! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./
2004. március 6.
Tokay György aradi RMDSZ- képviselő hangsúlyozta: Az előrelépéshez és a munkához nem szájtépés és csinnadratta kell, hanem alapos és körültekintő megbeszélés. Ez az RMDSZ egyik alapelve. Tokay György szerint negyvenöt nap van az emlékmű felállítására. Hozátette: “A magyar iskola már megvan, és ha a Szabadság-szobor is a helyére kerül, akkor én nyugodtan befejezhetem parlamenti tevékenységemet: azt a két célkitűzést, amiért 14 évvel ezelőtt elmentem képviselőnek, sikerült megvalósítania az RMDSZ-nek”. /Karácsonyi Zsolt: Kormányhatározat a Megbékélés parkjáról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 6./
2004. március 6.
Márc. 5-én Kolozsváron az RMDSZ ügyvezető elnöksége Demográfiai Munkacsoportjának szervezésében Demográfiai tendenciák a romániai magyarok körében címmel tartottak konferenciát. A Kárpát-medencében élő magyarság körében észlelhető tendenciák nem túl biztatóak – mutatott rá Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Közös nemzetstratégiára van szükség, zárta szavait Markó Béla. Veres Valér szociológus rámutatott, míg Románia 1970 és 2001 között az elhalálozások szempontjából kedvező mutatókkal rendelkezett, ma az európai országok között az utolsók között található. A termékenységi arány esetében a Kárpát-medence adatai a legrosszabbak Dél-Erdély, Bánság és Észak-Erdély, a legjobbak pedig Székelyföld esetében. A szórvány- és szigetmagyarságnál az adatregisztráció adatai torzítanak és a kivándorlás, valamint a vegyes házasságok aránya is nagyobb volt. Románia teljes lakosságához viszonyítva, a romániai magyarságot elöregedettebb népesség jellemzi, mely jelenség a legerőteljesebb a Partiumban, míg Kovászna megye ebből a szempontból a legfiatalabb. /Szakmai tanácskozás a romániai magyarok körében észlelhető demográfiai tendenciákról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 6./ A kivándorlás, a vendégmunka vállalása, a vegyes házasságok, illetve a pozitív jövőkép hiánya – ezek az összetevői a romániai magyarság lélekszáma csökkenésének. Horváth István, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia Tanszéke adjunktusa szerint az elkövetkező időszakban – éves átlagban – körülbelül 20 ezer erdélyi magyar hagyja majd el az országot. Kiss Tamás, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének szakértője szerint a magyarságon belül nagyobb a halandóság, évente 10 ezer körüli a természetes fogyás. Ugyanakkor – hangsúlyozta Veres Valér, a BBTE Szociológia Tanszékének oktatója – az ideiglenesen külföldön (elsősorban Magyarországon) tartózkodók száma meghaladja a 200 ezret. A magyar fiatalok Hargita, Kovászna és Maros megyében vannak a legnagyobb számban, máshol viszont az idősebbek aránya kétszer nagyobb a huszonévesekénél. A Székelyföld az a magyar régió, amely biztosítja a megmaradáshoz szükséges emberanyagot Erdélyben. Horváth István szerint az 1987–1991-es időszakban 129–135 ezer romániai magyar hagyta el az országot. A becsült negatív népszaporulat okozta veszteség 39–45 ezer személyre tehető. Magyari Nándor szociológus, a BBTE adjunktusa szerint az erdélyi magyar családok 15 százalékát érinti a vendégmunkások jelensége. A külföldi munkát vállalók 77 százaléka férfi, kétharmaduk illegálisan dolgozik, és nyitottak arra, hogy végleg elhagyják szülőföldjüket. Gödri Irén, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal munkatársa köztudott tényt közölt: Magyarországra a legtöbben Hargita és Kovászna megyéből vándorolnak ki. Az okok: magyarként így látják biztosítva a jövőt (66 százalék), aggódnak gyermekük jövőjéért (54 százalék) és kilátástalan a romániai politikai helyzet (40 százalék). A Magyarországon történő letelepedés 74 százalékban végleges, 13 százalékban munkavállalás, 8,2 százalékban pedig tanulás miatt történt. Markó Béla szövetség elnök nem kívánta kommentálni, hogy a közösség intézményeit és ennek egyes vezetőit érintő különböző pénzügyi botrányok (például Communitas Alapítvány) milyen módon befolyásolják az erdélyi magyarság közérzetét, jövőképét és kivándorlási kedvét. /Kiss Olivér: Megmaradási esélyünk a Székelyföldön. Több gyermekre van szükség a szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./
2004. március 8.
Márc. 6-án tartották Marosvásárhelyen az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) ülését. A kormány 90 milliárd lejt biztosít a Megbékélési Emlékpark létrehozására, jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A területi elnökök támogatták a kormánypárttal való együttműködés folytatását. Nagy Zsolt, az Országos Kampánystáb vezetője elmondta: az RMDSZ abban különbözik a többi politikai alakulattól, hogy előválasztásokat szervez a jelöltek kiválasztására, lehetőséget biztosítva ezáltal a választóknak, ne csak megszavazzák, hanem ki is válasszák önkormányzati képviselőiket. Az RMDSZ nem mond le a marosvásárhelyi tévéstúdió létrehozásáról. A következő egyetemi évtől a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (OGYE) magyar tagozat is működik a 2003 végén elfogadott kormányhatározat alapján, jelentette ki Markó Béla. Markó kifejtette: az RMDSZ megoldott kérdésnek tekinti az OGYE külön – román és magyar – beiskolázási számait. /Elfogadták az új együttműködési megállapodás tervezetét. Marosvásárhelyen egyeztettek az RMDSZ területi elnökei. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./
2004. március 8.
A következő egyetemi évtől a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) magyar tagozat is működik, egy 2003 végén elfogadott kormányhatározat alapján, jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. – Zavarnak bennünket bizonyos kormánypárti politikusok és a MOGYE néhány szenátusi tagjának nyilatkozatai, de nem zavarják a külön beiskolázási számokat – szögezte le. /Az ősztől beindul a MOGYE magyar tagozata. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./
2004. március 8.
A hét közepén aláírhatják az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt vezetői a 2004-es évre szóló együttműködési megállapodást. Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ területi elnökei előtt márc. 6-án elmondta, az egyezségkötés útjából az aradi Szabadság-szobor felállításáról hozott múlt heti kormányhatározat hárította el az utolsó akadályt. Az együttműködési szerződésben továbbra is jelentős helyet kapnak a különböző oktatási és kulturális problémák, mint például a két kolozsvári egyetemi karnak, a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának, valamint a román televízió marosvásárhelyi stúdiójának a létrehozása. A Demokrata Párt (PD) ügyvezető elnöke. Emil Boc szerint előbb egy népszavazáson kellene kikérni a lakosság véleményét is a magyar Szabadság-szoborral kapcsolatban. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kampányfőnöke, Gheorghe Flutur szenátor szerint „a kormánypárt bármire engedményre hajlandó, csakhogy újabb megállapodást kössön az RMDSZ-szel”. Bochoz hasonlóan Flutur is kifejtette: ki kell kérni az aradiak véleményét is az ügyben. „Közpénzekről van szó, ezért referendumot kellene hirdetni a szobor elhelyezéséről” – hangsúlyozta a liberális politikus. Markó Béla valószínűnek tartja, hogy újra el kell indítani az aradi Szabadság-szobor engedélyeztetési procedúráját. /Félreállt a szobor az együttműködés útjából. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./
2004. március 8.
Jó döntés született az RMDSZ és a román kormány jóvoltából – közölte az aradi Szabadság-szobor felállításáról hozott bukaresti határozatot kommentálva Dávid Ibolya, az MDF elnöke. "Lehet időről-időre akadályt állítani. Átmenetileg le lehet állítani folyamatokat, azonban az alapvető igazságok előbb-utóbb valóra válnak. Közel nyolcvan évi hányattatás után a Szabadság-szobor is állni fog, a 48-as forradalom és tábornokainak emlékére" – olvasható az MDF elnökének közleményében. /Dávid Ibolya: Jó döntés az aradi Szabadság-szobor elhelyezése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./
2004. március 8.
Új magyar nyelvű napilap jelent meg márc. 8-án Nagyváradon, a Reggeli Újság. A szerkesztőség közleménye szerint az Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. által kiadott lap alternatívát kíván nyújtani a magyar olvasóknak, amire hatvan esztendeje nem volt példa. Dénes László, a lap főszerkesztője a Krónika kérdésére elmondta: az újság egyik irányban sem elkötelezett napilap lesz, amely a közéleti eseményeket kívánja bemutatni, ugyanakkor kritikusan tükrözi majd a társadalmi visszásságokat is. „A lapban a hírek mellett természetesen véleményanyagokat is közlünk majd, ezek szerzője többek között jómagam, Indig Ottó főmunkatárs, valamint Wagner Csilla lesz” – jelezte Dénes. A főszerkesztő hozzátette: a Reggeli Újság az első három hétben ötezer példányban kerül a standokra, majd annak függvényében, hogy milyen igény mutatkozik iránta, illetve hogy milyen eredményt hoz a tervezett előfizető-toborzó akció, módosulhat a példányszám. Dénes visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a lap munkatársai „eladták” volna magukat a románoknak (az Euro Media Kiadói és Sajtóház tulajdonosai a nagyváradi Micula fivérek). „Európában és a világban aligha van nemzetisége a pénznek. A romániai magyar sajtó részben magyarországi, részben román, osztrák vagy egyéb tőkével működik” – fejtette ki. A főszerkesztő „durva csúsztatásnak” minősítette azon felvetéseket, amelyek szerint az új lap RMDSZ-ellenes hangvételű lenne. „Még meg sem jelent a lap, amikor durva kirohanás jelent meg ellene az egyik napilapban, amelyben légből kapott információk alapján a szerző arról írt, hogy RMDSZ-ellenes lap készül Nagyváradon. Rosszulesett, hogy a szakma részéről gyűlölködés és irigység nyilvánult meg irányunkban, mint ahogy az is, hogy a helyi RMDSZ is ellenséges lapként próbált beállítani bennünket. Egy terméknek először meg kell jelennie a piacon, azután lehet csak eldönteni, hogy milyen” – fogalmazott Dénes. /Balogh Levente: Új magyar napilap. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./
2004. március 9.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke a vele készült beszélgetésben a Szabadság-szoborral kapcsolatban leszögezte „a mi múltunknak is helye van Erdélyben”. Amikor visszavonták az engedélyt, sokan azon voltak, hogy meg kell szakítani az együttműködést. Markó is napokig dilemmában volt. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy az előzmények feljogosítanak az együttműködés folytatására. Most láthatja, hogy jó döntés volt. Következetesnek, kitartónak kell lenni, összegezett. Medgyessy Péter miniszterelnök a múlt ősszel Bukarestben határozottan felvetette a szobor ügyét. Medgyessy Péter és Adrian Nastase között született is egyezség. Méltányolni kell az aradi RMDSZ-szervezet helytállását. Az egyetemen a magyar karok létrehozásáról kidolgozott terv az ottani oktatók teljes egyetértésével született. Most viszont az egyetemen a magyar értelmiség nem tud egyetértésre jutni. Markó az önálló karok létjogosultságát megkérdőjelező álláspontok mögött az önbizalom hiányát látja. Szerinte ez mutatja, hogy mit jelent a megosztottság. Ugyanaz történik, mint az RMDSZ esetében. Markó Béla az esszéjére /Egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről/ történt reagálásokról kifejtette: néhányan azt keresték, hogy mibe akaszkodhatnak bele. Markó szerint a „magyarországi politikában folyamatosan központi téma a megegyezés, a nemzeti minimum kialakításának szükségessége, hogy be kell temetni az elhíresült árkokat.” Közös stratégia kell, szögezte le újból Markó Béla. Ostobaságnak tartja például azt, hogy Marosvásárhelyen polgármesterjelöltet indítanak az RMDSZ jelöltjével szemben. Markó az erkölcsi tartás fontosságát hangsúlyozta. Markó kijelentette: „a Fideszben jelenleg talán nincs meg a határon túli magyarsággal kapcsolatosan a kellő empátia, vagy pedig kellő távlatosság, hogy a pillanatnyi szimpátiákat tegyék félre. Ugyanis minden párt ösztönösen törekszik arra, hogy a hozzá hasonló ideológiát valló csoportot támogassa, vagy a saját arculatára próbáljon alakítani más politikai szervezeteket. A mi viszonyunk velük most azért nem felhőtlen, mert szerintem egyszerűen másként értelmezik azt, ahogyan a határon túli magyar közösségeknek viszonyulniuk kellene a magyarországi politikai élethez. Az az érzésem, hogy szerintük nekünk is különbséget kellene tennünk az ottani pártok között. Erre mi nem vagyunk hajlandók. Ennek persze rendszerint az a következménye, hogy egy kicsit mindenki neheztel reánk.” Arra a véleményre, hogy baloldalinak mondják az RMDSZ-t, Markó rámutatott: RMDSZ-ben az egyik legerősebb áramlat a kereszténydemokrácia. /Makkai János: Beszélgetés Markó Bélával. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./
2004. március 9.
Kelemen Hunor RMDSZ-képviselő márc. 8-án közölte, hogy lemondott A Hét című hetilapnál betöltött főszerkesztői tisztségéről, amely a képviselőház jogi bizottsága szerint összeférhetetlen volt képviselői mandátumával. Kelemen kifejtette, a házbizottság döntése "igazságtalan és méltánytalan", mivel "más képviselők törvényesen betölthetnek vezetői posztokat kulturális közintézmények keretében". /Kelemen Hunor lemondott A Hét főszerkesztői tisztségéről. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./
2004. március 9.
Egy 17 személyes, televízióval, videólejátszóval, hűtőszekrénnyel és a világhálóhoz csatlakoztatható számítógéppel ellátott kisbuszt vásárolt Marosvásárhely polgármesteri hivatala. Míg kisbuszra jut pénz, Ráduly Levente kifogásolta, hogy a városháza évek óta halogatja az önkormányzat által megszavazott fordítógép megvásárlását. Florea polgármestert kérdőre lehetne vonni a költségvetés végrehajtásakor, de az RMDSZ-ben erre nincs meg a kellő akarat” – mondta Ráduly Levente, aki egyúttal az Magyar Polgári Szövetség elnökségi tagja. /Mercedesszel jön az újabb viszály. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./
2004. március 10.
Márc. 9-én újabb együttműködési megállapodást írt alá Bukarestben Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Adrian Nastase miniszterelnök, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PDS) elnöke. Az előző három évben is kötöttek protokollumot. Két fontos kérdésben húzódott el sokáig a vita az RMDSZ és a PSD között. Az egyik az aradi Szabadság-emlékmű megoldatlan helyzete, a másik pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Végül a kormány határozatot hozott arról, hogy Aradon április elején köztérre helyezik az aradi vértanúknak emléket állító szoborcsoportot. A dokumentumba csak annyi, hogy a felek megindítják a magyar karok létrehozásának folyamatát. A 2004-re szóló együttműködési megállapodásban az általános elvi kitételek megegyeznek az előző éviben rögzített elvi keretekkel (például, ami a törvényjavaslatok kapcsán a parlamentben történő előzetes egyeztetést, vagy a kormánypárttal való rendszeres találkozók tervezését illeti.). Az idei protokollumban jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a szociális kérdésekre. /Az RMDSZ aláírta az újabb együttműködési megállapodást a kormánypárttal. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./ A két párt továbbra is hetente fog egyeztetni a parlamentben előterjesztett törvénytervezetekről. A jövő tanévben ugyanakkora lesz a beiskolázási szám az egyházi középiskolákban, mint amekkora a 2003–2004-es tanévben volt. Az egyezmény a kisebbségi szakemberek részvételét is biztosítja az oktatás reformfolyamatában, továbbá anyagi támogatást a kisebbségek anyanyelvén megjelenő tankönyvek kinyomtatásához. Az egyezmény ismét előírja a marosvásárhelyi tévéstúdió létrehozását. Bővíteni fogják a marosvásárhelyi és a kolozsvári magyar nyelvű adások idejét. Megfelelő szakembert biztosítanak a magyar nyelvű rádió és tévé szerkesztőségeknek. A Belügyminisztérium programot dolgoz majd ki, amely szerint a kisebbségek által is lakott településeken biztosítják a kisebbségek nyelvét ismerő rendőrök jelenlétét is. /B.T. – Sz.K.: Aláírták az RMDSZ–SZDP együttműködést. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./
2004. március 10.
Három héttel ezelőtt az RMDSZ az idei együttműködési szerződés aláírási feltételének tekintette a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar karainak létrehozását, azután márc. 9-én olyan megállapodást írtak alá, melyben a felek csupán a két magyar kar létrehozási procedúrájának a beindításáról egyeztek meg. Ez visszalépés a 2003-as megállapodáshoz képest. A jelenlegiben nem vállalkoznak arra, hogy megvizsgálják a magyar csoportok indításának lehetőségét a kolozsvári Agronómiai Egyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen. A megállapodás több olyan kitételt tartalmaz, amelyről immár harmadszor állapodnak meg. Első alkalommal vállalkoznak viszont arra, hogy szabályba iktatják a restitúciós törvény hatálya alá eső egyházi ingatlanok eladási tilalmát. A kisebbségi fejezetben az RMDSZ fokozott odafigyelést vállal a magyar többségű megyék román kisebbségének problémáira, biztosítván az állampolgárok esélyegyenlőségét nemzetiségükre való tekintet nélkül. Cserében a kormánypárt azt vállalja, hogy azokban a megyékben, ahol jelentős a magyar kisebbség részaránya, a kormánynak alárendelt intézményekben a magyar szakértők jelenlétét is biztosítják. A két párt vezetői immár harmadszor foglalják bele a megállapodásukba a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának ratifikálását, ugyanúgy a kisebbségkutató intézet létrehozását. /Gazda Árpád, Szőcs Levente: Magyar oktatás helyett nyugdíjemelés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./
2004. március 10.
Szokatlanul sok eredményt hozott az utóbbi három hétben az RMDSZ és a kisebbségben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) együttműködése, állapította meg Gazda Árpád. A kényszerbérletbe adott egyházi ingatlanok bérleti díját rögzítették, a kisebbségi egyesületi restitúciós törvénnyel hároméves adósságot rótt le a kormánypárt. A törvény elfogadása már a 2001-es megállapodásban szerepelt, aztán a 2002-esbe, majd a 2003-asba is átírták, a többször megszegett ígéretek listáját gyarapította. Aztán jött az aradi szoborállításról hozott kormányhatározat. A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának elfogadása, a kisebbségkutató intézet létrehozása vagy a gyakorlatban vissza nem adható államosított ingatlanok utáni kárpótlás törvénye ügyében viszont a kormánypárt nem teljesítette ígéretét. Az elmúlt három hét eredményei a PSD bizonyítási kényszerét mutatják. Az RMDSZ felelőssége, hogy e bizonyítási kényszert csak a kritikus időszakokban érzi a kormánypárt. Az RMDSZ politikusai szoktatták hozzá partnereiket ahhoz, hogy a megállapodást csak a magyar oldalon kell betartani. Az újságíró szerint ha legalább egyszer a sarkára állt volna az elmúlt három év alatt az RMDSZ, ma minden bizonnyal az együttműködés még több eredményének örvendhetne a romániai magyarság. /Gazda Árpád: A hullámzó bizonyítási kényszer. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./
2004. március 10.
A kettős állampolgársággal kapcsolatban tisztázni kell, hogy pontosan mit akarnak a vajdasági magyarok, lényeges továbbá, hogy milyen állásponton van a szerbia-montenegrói kormányzat, s hogy miként viszonyul ehhez az Európai Unió – mondta Kovács László külügyminiszter az újvidéki Magyar Szó napilapban márc. 9-én megjelent nyilatkozatában. Ha valaki, mondjuk, Szabadkáról úgy kapja meg a magyar állampolgárságot, hogy élvezi az ezzel járó jogokat, de semmiféle kötelezettséget – adófizetés, katonai szolgálat – nem vállal, a magyarországi közvélemény jelentős része úgy gondolja, hogy ez nem tisztességes a magyarországi állampolgárokkal szemben. Azt, hogy valaki csak jogokat kapjon, de semmilyen kötelezettsége ne legyen, nem tartják elfogadhatónak – mondta a külügyminiszter, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke. – Nem érzelmi alapon kell a kérdést eldönteni, hanem józan mérlegelés alapján: mit visel el a magyar költségvetés, mit fogad el az Európai Unió és mihez lehet megszerezni a szerb kormány támogatását – idézte a lap a magyar külügyminisztert. Kovács szerint sajnálatos, hogy a vajdasági magyarok megosztottak, s a magyar pártok "egymás ellen mennek". Emiatt nincs most képviselete a magyarságnak a szerb parlamentben. Kovács tart attól, hogy hasonló dolog megy most végbe Romániában is, ahol az RMDSZ-szel szemben három új szervezet jött létre. Ennek az lehet a következménye, hogy nyáron, az önkormányzati választásokon az eddigi egy magyar jelölt helyett négy indul egy erdélyi magyar település polgármesteri tisztségéért, s a nevető ötödik fut be. Félő, hogy az év végére megmarad ez a fajta megosztottság, s a romániai parlamenti választások azt eredményezik, ott sem kerül be magyar képviselő – mondta az újvidéki Magyar Szónak Kovács László külügyminiszter. /Kovács László a kettős állampolgárságról és a határon túli magyarok megosztottságáról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./
2004. március 10.
Indulatokat keltett márc. 8-án a szenátusban a Magyar Nemzet publicistája, Bayer Zsolt kitiltásának ügye. Sógor Csaba szenátor politikai nyilatkozatában törvényszegőnek nevezte az eljárást. Adrian Paunescu kormánypárti szenátor indulatos válaszára Markó Béla és Frunda György viszontválasza következett. A határrendőrség márc. 2-i közleménye szerint febr. 28-án Bayer Zsolt magyar állampolgár megjelent a borsi határátkelőhelyen, mikor a határrendészek az „illetékes szervek kérésére" tiltották meg a belépést Románia területére Bayer Zsoltnak, tekintettel arra, hogy az illető cselekedetei „érinthetik" az ország területi épségét, veszélyeztethetik az ország védelmét, közrendjét és biztonságát. Sógor Csaba „zavarónak" nevezte az „illetékes állami szervek határozatlanságát a döntés felelősségének vállalásában". Miután felrótta a beutazás megtagadása törvényes feltételeinek mellőzését, gyanúját fejezte ki, hogy egyszerű baklövés történt, amely a magyarázkodások csapdájába rángatta a hatóságokat. Végül követelte, hogy a bukaresti Ítélőtábla mellett működő ügyészség mint egyedüli illetékes hatóság vizsgálja ki a történteket. Adrian Paunescu szenátor kirohanást intézett az RMDSZ ellen, mondván, ez utóbbi olyanok védelmére kel, akik veszélyeztetik az ország területi épségét. Frunda György szenátor hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a Bayer Zsolt által leírtakkal, de a vele szembeni eljárás többet ártott Romániának, mint az újságíró nyilatkozatai. Markó Béla azt nehezményezte, hogy Paunescu kiváltságos szenátor, hisz napirenden kívül is nyilatkozhat. /Politikai nyilatkozatok a Bayer-ügyben. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./
2004. március 10.
Éves közgyűlést tartott a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat. Elfogadták az elnök beszámolóját, majd arról határoztak, hogy a jelenlegi vezetés mandátumát újabb két évre meghosszabbítják. Kelemen Kálmán elnök beszámolójában elmondta, hogy eleget tettek vállalt célkitűzéseiknek, amelyek között fontos helyet foglal el a jogállam kialakításában vállalt szerep. A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat az RMDSZ kereszténydemokrata platformja és teljes jogú tagja a Kereszténydemokrata Internacionálénak. /(mózes): Ifjúsági központ a Maros partján? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./
2004. március 11.
Markó Béla RMDSZ-elnök a vele készült interjúban elmondta, ha le is mondtak arról, hogy határidőket tegyenek a dokumentum egyes pontjai mellé, számon fogják kérni annak betartását. Elismerte, az idei együttműködési megállapodásba kevesebb konkrétum került, mint a korábbiakba. Ezek megvalósulására abban látta a garanciát, hogy a Szabadság-szobor ügyében is olyankor jött az előrelépés, amikor sokan már lemondtak arról. Arra a felvetésre, hogy az egyetemi karok ügyében nem történt előrelépés, és az új megállapodásba a tavalyinál lényegesen puhább megfogalmazás került, Markó leszögezte, nem puhább, de a szöveg valóban egy folyamat beindításáról szól. Markó nehezményezte, hogy a magyar oktatók is nyilvánosan kételyeket fogalmaztak meg a két kar életképességével kapcsolatban. Gazda Árpád megjegyezte, az Operatív Tanács által jóváhagyott változatban szerepelt, hogy a karokat a 2004–2005-ös tanévben be kell indítani, a megállapodásban azonban már nem volt a tanév meghatározása és annak konkrét vállalása sem, hogy létrehozzák a karokat. Markó ezt úgy magyarázta, hogy vita volt a kormánypárttal arról, hogy be tud-e indulni már az őszi tanévkezdéstől a két kar. Markó szerint a határidők hiánya nem veszélyezteti ez a számonkérhetőséget. /Gazda Árpád: Intő szoborállítás. = Krónika (Kolozsvár), márc. 11./
2004. március 11.
Győzni szálltam be ebbe az ütközetbe, a velem szemben állót ellenfélnek, nem pedig ellenségnek tekintem – jelentette ki dr. Kelemen Attila képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke, a szövetség marosvásárhelyi polgármesterjelöltje az Ügyvezető Elnökségen (ÜE) márc. 10-én tartott sajtótájékoztatón. Kelemen Attila elmondta: Marosvásárhelynek az elkövetkező években olyan vezetésre lenne szüksége, amely nyugodt építkezést biztosít. /Köllő Katalin: Ünnepeljünk a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség szellemében. Marosvásárhely jövője nem múlhat 167 szavazaton. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./
2004. március 11.
Nagyszalontán tíz épületből laktanyát és földterületet juttatott a kormány a nagyváradi ortodox apácáknak. Részben a Belügyminisztérium, részben pedig a nagyváradi Szent Kereszt kolostor hatáskörébe utalt a román kormány egy nagyszalontai laktanyát. A kormány a szalontaiak feje fölött döntött, az önkormányzat és az RMDSZ városi szervezete tiltakozott a határozat ellen. Székely Ervin Bihar megyei képviselő jelezte, márc. 15-én interpellál a parlamentben az ügyben. A nagyszalontai magyarság attól tart, könnyen a székelyudvarhelyiek sorsára juthat. A székely anyaváros melletti Csereháton felhúzott hatalmas ingatlanegyüttest máig tisztázatlan körülmények között juttatta az építtető Aris Industrie Rt. a bukaresti Szeplőtelen Szív kongregáció apácáinak. Az ügyben jelenleg is perel az udvarhelyi polgármesteri hivatal. /Rostás Szabolcs: Cserehát szelleme kísért Nagyszalontán. = Krónika (Kolozsvár), márc. 11./
2004. március 11.
A Csíkszeredában megjelenő Jurnalul de Transilvania hetilap márc. 8-15-i száma súlyos vádat fogalmazott meg a magyarországi politika, az erdélyi magyar média egy része és néhány „elvakult" székely címére: Székelyföld etnikai megtisztítását készítik elő évek óta és minden áron! A lap szerint ez helyet kapott a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ 2001. novemberi, parlamentnek benyújtott jelentésében is, de a kormánypárt és az RMDSZ közötti „vadházasság" miatt úgymond keresztülnéztek rajta. Mára a helyzet tűrhetetlenné vált – állítja a Jurnalul szerzője, Adrian Cinpoieru, aki szerint a cél tulajdonképpen a székelység Budapest általi gyarmatosítása. „Gazdaságilag mindez sikerült is. A magyarországi befektetők magukhoz ragadták a vidék gazdaságának nagy részét. Dollármilliók százait mozgatták meg, főként közvetítők révén. E közvetítők pedig most politikai játékba fogtak. Hargita, Maros és Kovászna három gazdag megye. Statisztikai adatok szerint, az életszínvonalat tekintve mindhárom Románia első tíz megyéje között helyezkedik el. Nyersanyagkincsekben ugyancsak bővelkednek. Van itt fa, ásványvíz, kő és mindenek fölött, sok-sok szorgalmas ember. Akiket Budapest rabszolgastátusba emelne..." – indította „leleplezését" a lap. Megnevezte azokat a médiacsatornákat, melyek a székelyföldi románság elűzésén fáradoznak: a Fidesz-hű budapesti Magyar Nemzet, a csíkszeredai Hargita Népe és a kolozsvári Krónika. A magyar „radikálisok" szövetségeseket is találtak, mint a bukaresti Adevarul helyi tudósítóját. A Jurnalul szerint az a lap, amely pár éve még nyíltan leleplezte, milyen manőverekkel hozta létre a magyar kormány a Sapientia Egyetemet, illetve milyen törvényellenesen történt Szovátafürdő privatizálása, most „köpönyeget cserélt” és támogatja annak a csíki újságírónak románellenes terveit, aki „a Székely Nemzeti Tanács egyik vezetője, mely tanács a Hargita, Kovászna és Maros megyék etnikai megtisztítását tűzte ki célul” . Két eseményre hivatkozott a Jurnalul de Transilvania: (1.) a Bayer Zsolt kitiltásával kapcsolatos állásfoglalásokra, melyekben úgymond a Krónika járt elől, elhallgatva a magyarországi újságíró románellenes kirohanásait, illetve (2.) a csíki hokicsapat szurkolótáborának „kedvelt" és nem véletlenül gyakran hangoztatott harci jelszavára, mely a románok kiűzését szorgalmazza. A csíki hetilap megnevezte azt a néhány személyt, akiket a fenti manőverek mozgatóinak tart: Szondy Zoltán újságíró mellett György Attila író, Szász Jenő udvarhelyi polgármester, Gergely István és Boros Károly papok, Ráduly Róbert képviselő, Szabó Soós Klára és Benkő Sándor helyi tanácsosok. /A Jurnalul de Transilvania szerint: Budapest a székelyföldi románok elűzésén fáradozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./
2004. március 11.
A székely vértanúk kivégzésének 150. évfordulójára emlékeztek márc. 10-én Marosvásárhelyen. A Vártemplomban Tőkés László püspök hirdetett igét, a Postaréten koszorúzásra került sor. A székely vértanúk üzenete: legyünk bátrak és erősek városainkért, népünkért – mondotta a püspök. Hangsúlyozta: ne a hamis ünneplés, hanem a hiteles üzenet közvetítése legyen fontos. "Szomorú, ha a gyávák koszorúzzák a hősöket, az elnyomók a szabadság szobrát és a vértanúkét, ha a megalkuvók magasztalják a rendíthetetleneket". Tőkés László szerint az erdélyi magyarság számára Marosvásárhely a legfontosabb város, az autonómiával kapcsolatban pedig kijelentette, hogy aki az erdélyi magyarság jövőjére tekint, az az RMDSZ programjában is szereplő háromszintű autonómiát komolyan veszi.. /A. I.: A székely vértanúkra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./
2004. március 11.
Külön rendezvényt tart az RMDSZ és a református egyház Zilahon, az 1848-as szabadságharc évfordulója alkalmából. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyve szerint novemberben Tőkés László püspök felszólította Szilágy és Bihar megyék egyházközségeit, hogy „egyfelől semmilyen közös rendezvényen való fellépést ne vállaljanak az illető megyei RMDSZ- szervezetekkel, másfelől az illető megye egyházi képviselői hivatali minőségükben határolódjanak el mindenfajta együttműködéstől" A zilahi református egyházközségek külön ünneplést jelentettek be márc. 14-re, vasárnapra – a zsibói Wesselényi-szoboravató ünnepségével egyidőben. A rendezvényen Tőkés László püspök és Szűrös Mátyás, magyarországi politikus is részt vesz. /Március 15-én külön ünneplés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./
2004. március 11.
A Marosvásárhelyi Bíróságon márc. 10-én tárgyalták azt a bűnügyi panaszt, amelyet Lazar Ladariu, a Cuvantul Liber Maros megyei napilap igazgató-főszerkesztője, a Román Nemzeti Egységpárt országos alelnöke nyújtott be Spielmann Mihály városi tanácsos ellen, akitől egy euró kártérítést, illetve a sajtóban közzétett nyilvános megkövetést kért. A felperes becsületsértéssel és rágalmazással vádolta az RMDSZ helyhatósági képviselőjét, mivel azon a 2003 májusában tartott tanácsülésen, amelyen Marosvásárhely díszpolgári címeinek adományozásáról hoztak határozatot, Spielmann Mihály tanácsosi minőségében nem értett egyet azzal, hogy Lazar Ladariu is a város kitüntetettjei között legyen. A képviselő a marosvásárhelyi magyar közvéleményre hivatkozva jelentette ki: miért tüntessenek ki egy magyarellenes személyt, amikor vannak olyan tekintélyes román polgárai is a városnak, akiket nemzetiségétől függetlenül mindkét fél tisztel. Panaszában Lazar Ladariu agresszív etnikai szavazásnak minősítette a 2003 májusában hozott határozatot, amelynek során az RMDSZ-képviselők egyöntetűen ellene szavaztak. A felperes szerint Spielmann Mihály a szabad véleménynyilvánításhoz való jogában sértette meg, és ezzel az volt a célja, hogy tekintélyét csorbítsa. Spielmann Mihály egy cikkgyűjteményt adott át a bíróságnak, amelyek Lazar Ladariu magyarellenességét bizonyítják. A tárgyaláson Lazar Ladariu kifejtette, hogy nem ért egyet Románia föderalizálásával, a székelyföldi autonómiával, de szereti a tisztességes magyarokat a zsidókkal, cigányokkal és szászokkal együtt. Hozzátette: megengedhetetlen, hogy egy kisebbségi döntse el, hogy a többségi románok közül ki kapjon díszpolgári címet. A tárgyaláson a bírónő sorra elutasította a Spielmann Mihályt védő Jung Ildikó kérdéseit, aki a helyhatósági törvényre és alkotmányra hivatkozva jelentette ki, hogy képviselőként, az RMDSZ-tanácsosnak joga van választói véleményét fenntartani. Ezzel szemben a felperes magyar személyiségekre vonatkozó utalásai Tőkés Lászlótól Wass Albertig bekerültek a jegyzőkönyvbe. Mivel Spielmann Mihály megerősítette, hogy RMDSZ-tanácsosként nem vonhatja vissza azt az állítását, hogy Lazar Ladariu írásaiban, és az általa vezetett lap szellemiségében az elmúlt évek során magyarellenességét bizonyította, a tárgyalás azzal ért véget, hogy a következő alkalomra két- két városi tanácsost tanúként beidéznek. /(bodolai): Lazar Ladariu kontra Spielmann Mihály. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./
2004. március 12.
"Kínos" jelzővel illette Silviu Morariu, a Humanista Párt (PUR) Maros megyei alelnöke az aláírt SZDP-RMDSZ protokollumot. A legnagyobb "baj" azonban a Babes-Bolyai két magyar karával van. Ebben az esetben is ugyanúgy tiltakozott, mint amikor kormányhatározat született az orvosi egyetem beiskolázási számairól. Csakúgy mint akkor, ismét az alkotmányt és az egyetemi autonómia megsértését emlegette. Ugyanígy nem tetszett a politikusnak az a kitétel sem, hogy a magyar vidékeken magyarul is beszélő rendőröket kell alkalmazni. /(mózes): "Kínos" egyezmény. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 12./
2004. március 12.
Sepsiillyefalván sikerült megegyeznie az MPSZ-nek és az RMDSZ-nek. Egyedülálló kezdeményezés eredményeként a háromszéki Illyefalván megszületett a kompromisszum az RMDSZ és az MPSZ között: közös előválasztásokat tartanak. A megállapodás értelmében valamennyi magyar jelölt megmérettetik az ápr. 18-i előválasztásokon. A szavazócédulán mindegyik tanácsosjelölt neve mellett szerepelni fog, hogy milyen politikai alakulatot képvisel. A listákon a szavazatok száma szerint állítják fel a sorrendet, a választásokon az így kialakult tanácsosi listával indul a két szervezet. A megegyezés eredményeként a júniusi külön listák már nem vezetnek magyar szavazatvesztéshez, akár az RMDSZ-re, akár az MPSZ-re ütik pecsétjüket a választók, így is, úgy is magyar jelöltet támogatnak. A polgármesterjelölteknél a legtöbb voksot szerző jelölt száll versenybe a két alakulat jelöltjei közül, a többiek visszalépnek. /Farkas Réka: Közös előválasztások. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 12.
A romániai magyarság érdekvédelmi szövetsége első ízben 1992 októberében, a Kolozsvári Nyilatkozatban fejtette ki a területi önkormányzatokkal kapcsolatos álláspontját. A többségi politikusok ezt a román állam feldarabolására tett kísérletnek minősítve, azonnal elutasították. Ennek ellenére magyar részről az elmúlt években több tervezet született, de a román politikusok változatlan álláspontja miatt ezekről még vita sem bontakozott ki. Az RMDSZ-nek a brassói kongresszuson elfogadott programja célul tűzi ki „a nemzeti azonosság megőrzését s a kisebbségi társadalom önszerveződését lehetővé tevő önkormányzatok biztosítását”, illetve „történelmi és földrajzi sajátosságainkat tekintetbe véve, a romániai magyar nemzeti kisebbség számára a helyi és területi önigazgatást, a személyi és művelődési önkormányzatot tekintjük irányadónak és követendőnek”. Mégis 1995 óta, amikor Bodó Barna–Szász Alpár Zoltán–Bakk Miklós, majd Bakk Miklós, végül Csapó I. József kidolgozott egy-egy önkormányzat-tervezetet, az RMDSZ nem foglalkozott a kérdéssel. 2003-ban azonban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kidolgozott egy-egy tervezetet. Csapó I. Józsefnek az SZNT számára kidolgozott önkormányzati törvénytervezete a Székelyföldre vonatkozik, míg az EMNT szakértői csoportja által elkészített, Bakk Miklós által összehangolt tervezet a székelyföldi tervezetet a területi önkormányzatokra vonatkozó kerettörvénybe foglalja. Csapó I. József tervezetében Varga Attila a nemzetállam logikáját fedezte föl. Legújabban Székely Ervin képviselő még élesebben bírálta Csapó I. József tervezetét. Szerinte az burkoltan ugyan, de etnikai elvű közigazgatás létrehozását írja elő. /Asztalos Lajos: A területi önkormányzat megvalósításának esélyei. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 12.
Szász-Köpeczi István székelyudvarhelyi tanár hozzászólásában az RMDSZ mellett állt ki. Kinek áll érdekében, hogy felszámolódjon az erdélyi magyarság törvényes képviselete? – kérdezte. / Szász-Köpeczi István székelyudvarhelyi tanár: „Ki tudja merre…?” = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 12.
Annak ellenére, hogy az évek során Funar, Kolozsvár polgármestere több tucat román szobrot avatott fel, a városháza nem hajlandó hozzájárulni Márton Áron püspök szobrának felállításához. A polgármesteri hivatal különböző kifogásokat talál arra, hogy a római katolikus (a polgármester által aláírt közleményben református szerepel) Szent Mihály plébánia tervét meghiúsítsa. Máté András RMDSZ-es tanácsos úgy véli: a polgármester csak húzza az időt. /Kiss Olivér: Akadályozzák a Márton Áron szobor állítását. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 12.
Aranyosmeggyes község és a hozzá tartozó kisfalvak magyarsága 1350 főt tesz ki, arányaiban az összlakosság csupán 18,5 százaléka. Mégis polgármesterjelöltet állítanak, Oláh Szabolcs helybeli vállalkozó a jelöltjük, akit a község mindhárom református közössége, egyöntetűen az RMDSZ színeiben. Rreformátus papok is jelöltetik magukat az RMDSZ önkormányzati listáin. /(Sike Lajos): Református papok is indulnak az RMDSZ színeiben! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./