"A státustörvény módosításával az egységes magyar nemzetre való utalás kimaradást a preambulumból. Ezt elemezte Borbély Zsolt Attila. A státustörvény, mint arra Orbán Viktor több ízben rámutatott, azt célozta, hogy jogi nyelven fogalmazza meg a határon átívelő magyar újraegységesülés gondolatát. Hogy jogi viszonyt hozzon létre a határon túlra szakadt magyar nemzeti közösségekhez tartozó egyén és a magyar állam között. Nem véletlenül kezdték jobboldali politikusok is - főleg a külügyminiszter Martonyi János - a kedvezménytörvény megnevezést használni a jogszabály vonatkozásában. Azt a megnevezést, melyet a Népszabadság dobott a köztudatba hiteltelenítési szándékkal. Mindazonáltal a státustörvény történelmi jelentőségű, hisz Trianon óta először kerül közvetlen intézményes kapcsolatba a határon túli magyar s az anyaállam, most először birtokolhat minden határon túli magyar egy igazolványt, melyen a magyar nemzet közös történelmének legfőbb szimbóluma, a Szent Korona látható. A státustörvény megjeleníti a Kárpát-medencei őshonos magyarság összetartozását, részint pedig egy olyan jogi státust körvonalaz, mely a későbbiekben bővíthető. A módosító csomag magyar szempontból értelmetlen. Kárt okoz, miközben a remélt hasznot, a kisantant-államok jóindulatát nem képes elérni. A gyengeség láttán a poszt-trianoni államok magyarellenességgel beoltott elitje éppenséggel vérszemet kap. /Borbély Zsolt Attila: A státustörvényről érzelemmentesen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4./"

"A nemzetközi listán, amelyet sokáig Magyarország vezetett, az öngyilkossági esetek számát tekintve Románia a középmezőnyben foglal helyet, mutatott rá Hecser László, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezetője. Az Egészségügyi Világszervezet 2000-es kimutatása szerint jelenleg már Litvánia áll az élen a százezer lakosra számított 40,9 esettel, őt követik Észtország 40,1, Oroszország 37,6 és Lettország 33,9, ötödikként pedig Magyarország 32,8 esettel. Az adatokat összevetve kiderül, hogy Romániához viszonyítva Magyarországon kétszeres az öngyilkossági esetek gyakorisága. Az, hogy az anyaország a világlista ötödik helyére csúszott vissza, korántsem a pozitív irányú változásoknak tudható be, hanem annak, hogy a balti államokban és Oroszországban az utóbbi évtizedben ugrásszerűen megnövekedett a szuicídiumok száma. Romániát vizsgálva a székely megyékben az országos átlagot jóval meghaladó az esetek gyakorisága. A listát Hargita megye vezeti, sorrendben követik Kovászna, Szatmár és Maros megye 38,7; 35,2; 32,5; illetve 28,6 esettel. Maros megyében az utóbbi öt esztendőben az elkövetők mintegy 65 százaléka magyar nemzetiségű volt. Vannak a jelenségnek kiváló külföldi kutatói, mint az amerikai Ronald W. Maris vagy a szegedi Varga Tibor és a pécsi Bajnóczky István. Maros megyében Hecser László kidolgozott egy 52 pontos kérdőívet , ezt próbálják alkalmazni. Egyes vélemények szerint a szuicídiumot elkövetők jelentős hányada az alkoholisták közül kerül ki. Tekintve, hogy az esetek 60 százalékában alkoholos befolyásoltság állapotában követik el tettüket, akár el is fogadható ezt a hipotézis. A depresszió manapság népbetegség, ezért nem állítható, hogy a depresszióban szenvedők úgymond predesztináltak lennének az öngyilkosságra. Az öngyilkosságok gyakorisága szorosan összefügg egy társadalom szellemi-lelki egészségi állapotával. Azonban akkor mivel magyarázható, hogy a cigány lakosság körében, amely kétségbeejtő anyagi és szociális helyzetben él, alig-alig észlelhető a jelenség? A Maros megyei adatokat alapul véve a reformátusok körében a legmagasabb az öngyilkosok aránya, a katolikusoknál a legalacsonyabb. A szuicídiumot elkövetők több mint kétharmada, férfi. Valamiféle genetikai okok is közrejátszhatnak abban, hogy egy nemzeten belül huzamosabb ideig növekvő vagy csökkenő tendenciát mutat az öngyilkosságok aránya. /Szentgyörgyi László: Öngyilkos nemzet a magyar? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4./"

"Csomós Atilla, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezetének elnöke szerint kétségbeejtő a romániai mezőgazdaság helyzete. A kormányzatnak tudomásul kellene vennie, hogy jelenleg az összlakosság mintegy 50 százaléka falun, s további 25 százaléka a faluból él. Ezek az arányok nagyjából érvényesek az erdélyi magyarságra is. Jelenleg az agrármaffia külföldről behozott és dömpingáron kínált termékekkel próbálja letörni a hazai piacot. A népfőiskolai mozgalommal megoldható lenne a gazdák folyamatos képzése. Sajnos az RMDSZ csúcsvezetősége nem támogatja kellőképpen a népfőiskolák ügyét. A Maros megyei RMGE igyekszik mindent megtenni, a képzést, a szaktanácsadást tartják elsőrendű feladatuknak. Székházukban oktatási központot is működtetnek. A vásárhelyi központon kívül Aradon és Temesváron is tartottak hasonló képzést. /(szentgyörgyi): Pénzre és szemléletváltásra van szükség. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4./"

"A Benedek Elek Tanítóképző /Székelyudvarhely/ Camerata leánykórusa norvégiai turnéról érkezett haza a múlt héten. Orosz Pál József karnagy, zenetanár elmondta, hogy a helyi ifjúsági énekkar és egy londoni egyetemi kamarakórus társaságában léptek fel. Négy nap utazás oda és vissza autóbusszal a bergeni Santa Suniva énekkar meghívására, mert egy Udvarhelyen végzett diák nem felejtette el az egykori tanítóképzőt és kijárta, hogy meghívják a székelyföldi lányokat. Norvégiában összesen öt hangversenyt adtak, egyet még Hamburgban, ahol Wass Albert író Endre fiának a vendégszeretetét élvezték. /(haáz): Erdélyi dallamok Norvégiában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4./"

"A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában megjelent Tőkés László püspök legújabb kötete Rádióba mondom címmel, melynek bemutatója jún. 5-én lesz Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. /Könyvbemutató. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4./"

"A máramarosi magyar nyelvű oktatás a többi magyarlakta megyéhez viszonyítva jól áll: Máramaros az egyedüli megye, ahol az idén nőtt a magyar osztályok és a beiskolázott magyar tanulók száma. Ugyanakkor Máramarosszigeten sikerült beindítani a Leövey Klára magyar gimnáziumot, összegezte a megyei helyzetet Cziple Aurél máramarosi főtanfelügyelő-helyettes. 2002 októberében egy főtanfelügyelői konzílium "nagyon jó"-nak minősítette a munkáját, idén a megyében ő kapta a legnagyobb pontszámot. Ezután májusban kiszállt egy miniszteri ellenőrző bizottság, mely megállapította: "elégtelennek tartjuk a főtanfelügyelő-helyettes tevékenységét, ezért javasoljuk a leváltását". A bizottság tagjai nem beszéltek vele. Négy román kollégáját akarták rábírni arra, hogy ellene hamisan tanúskodjanak, amit ők visszautasítottak.Cziple Aurél azonnal fellebbezett a minősítés ellen. Az RMDSZ-hez fordult ügyében. Ludescher István területi elnök közölte: "Tudok róla, mert felhívott a prefektus, mert téged meneszteni kell. Nem támogathatunk." Ez nagyon bántja őt. Kérte, hallgattassák meg őt és ha tényleg valamit rosszul csinált,, akkor váltsák le. Cziple Aurél rájött: az RMDSZ akar tőle megszabadulni. Ha valami jól megy, azt el kell rontani. Felajánlották: mondjon le és megúszhatja a hercehurcát. Ő ezt elutasította. Azt akarja, hogy mindenki lássa: valójában mennyire nem törődik az RMDSZ a máramarosi magyar oktatással. Ugyanezt csinálták az elődjével is: addig szekálták a magyar főtanfelügyelő-helyettest, míg nem bírta idegekkel és lemondott. /Bölönyi Zoltán: Ha a fa túlnő a bokron... = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 10./"

"Egy éve ismeretes, 200 ezerrel kevesebben vannak a magyarok Romániában. "Nagybányán nem is olyan rossz a helyzet", a máj. 9-én tisztújítónak nevezett RMDSZ-közgyűlésén bejelentették: a város magyarsága 25 ezerről "csak" ötezerrel csökkent 20 ezerre a tavalyi népszámlálás adatai szerint. Székely József tanárnak készítette azt a statisztikát, amely a nagybányai történelmi egyházak összesített anyakönyvi adatait tartalmazza az 1952-2002 közötti időszakra, tízéves intervallumokra felosztva, tekintettel a keresztelők és a temetések számára. Íme: 1952-ben 262 keresztelő, 155 temetés, 1962-ben 284 és 137, 1972-ben 425 és 161, 1982-ben még 371 és 257, majd 1992-ben 234 keresztelő és 347 temetés, 2002-ben pedig 113 és 310. A magára hagyott civil társadalom egymagában nem boldogul. Az Európai Unió és az Egyesült Államok által mélységesen korruptnak minősített bukaresti hatalom segítségével megtett apró lépések zsákutcába vezetnek, és az új alternatíva ideje elérkezett, állapította meg Bölönyi Zoltán. /Bölönyi Zoltán: Kisebbségi sors(talanság). = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 10./"

"A Bocskai Szövetség minden évben - immár kilencedik alkalommal - kiosztja a Bocskai Díjakat. Elismerésben részesül egy-egy Erdélyben, Magyarországon és Nyugaton élő olyan személyiség (és intézmény), aki (amely) tevékenységével - a Bocskai Szövetség programjából eredő erkölcsi-politikai értékrend szerint - kiemelkedően szolgálja nemzetünket, ezen beül az erdélyi magyarságot. (Eddigi díjazottak: 1995-ben: dr. Csapó József szenátor Erdélyből, dr. Szűrös Mátyás Magyarországról és dr. Éva Mária Bárki Ausztriából; 1996-ban: Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Erdélyből, Püski Sándor Magyarországról és dr. Marácz László Hollandiából, intézményként pedig a DUNA Televízió; 1997-ben: Tempfli József püspök Erdélyből, dr. Hegedűs Lóránt püspök Magyarországról, dr. Fabianna Wassmer Franciaországból, intézményként pedig Kolozsvár Önkormányzata Képviselőtestületének RMDSZ-frakciója; 1998-ban: Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor Erdélyből, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke Magyarországról, dr. Benczédi Pál Genfből, intézményként pedig a Rákosszentmihályi Református Gyülekezet; 1999-ben: Erdélyből Czirják Árpád, Magyarországról dr. Szilágyi Ferenc, az USA-ból Hámos László, intézményként a Demokrata és a Határok nélkül szerkesztősége; 2000-ben: Erdélyből Duma András, Magyarországról Beke György, Nagy-Britanniából Vitéz Szakály János, intézményként: Vasárnapi Újság és a Szatmári Friss Újság szerkesztősége; 2001-ben: Erdélyből Kató Béla és dr. Egyed Ákos, Magyarországról dr. Lovas István, intézményként az Erdélyi Napló szerkesztősége; 2002-ben: Erdélyből Gergely István plébános, Magyarországról dr. Orbán Viktor, Nyugatról Komlóssy József, intézményként a Marosvásárhelyi Bolyai Gimnázium.) A díjak átadására jún. 21-én kerül sor a szinérváraljai református templomban. /Ebben az évben Szinérváralján adják át a Bocskai Díjakat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 11./"

"Milyen elkötelezettségűek a romániai magyar lapok? - tették fel a kérdést a Transindex.ro internetes hírújság munkatársai. A Romániai Magyar Szót 41 százalék tartja középbalnak, 31 százalék pedig szélsőbaloldali irányultságúnak. Az erdélyi napilapok nagy részét a középbalra helyezték a szavazók. Az Erdélyi Napló hetilapot 49 százalék tartja középjobbhoz húzónak, 30 százalék pedig a szélsőjobb sávra helyezi a kiadványt. Az Erdélyi Riport hetente megjelenő lapot legtöbben a szélsőbalra helyezték (47 százalék), 30 százalék pedig úgy véli, hogy inkább középbal-irányultságú. A Krónikát 47 százalék a középjobbra helyezi, 33 százalék szavazott úgy, hogy centrum-irányultságú. /(princz): Felmérést készített a transindex.ro hírportál: Hová sorolják a politikai palettán a lapokat az erdélyi olvasók? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 14./"

"Önzés és önteltség korát éli az RMDSZ, sajnos, állapította meg Kónya-Hamar Sándor képviselő a vele készített interjúban. Az egység jelszava ma már nem elegendő. Aggasztó ugyanakkor a riogatás, hogy parlamenti képviselet nélkül marad az erdélyi magyarság. Talán csak Kolozsban működött a belső pluralizmus, hiszen az egyetlen megye, ahol a mérsékeltek és radikálisok. Nem igaz az, hogy az anyaországi pártok részéről egyfajta politikai export zúdul Erdélyre. Inkább véleményt kell mondani a státustörvény kilúgozásától kezdve a helyi gazdasági reform stagnálásáig sok mindenben. Az RMDSZ-ben "van egy élcsoport, amelyik azt hiszi, hogy eredményes, hatékony és pótolhatatlan. Ezért öntelt és önző, az uralkodásig menően. Létezik egy másik, egy elkeseredett csapat, amely alternatívát keres, de pillanatnyilag nem látja, nem találja, emiatt aztán pótcselekvésekhez folyamodik." Közösen fel kellene mérni, hogy tizenhárom év alatt mit sikerült teljesíteni. Most már az egyházak, valamint a civil társadalom tekintélyes része is kivonult az RMDSZ-ből. A Szövetségi Egyeztető Tanácsban például a történelmi magyar egyházak jobbára csak megfigyelőkkel, a civil társadalom pedig volt és jelenlegi RMDSZ-tisztségviselőkkel van jelen. Az erdélyi magyar adófizetők pénzének visszaosztása ugyanazoktól függ, akik csak e közösségnek egy részét képviselik. Mmindenre csak rálicitál a magyar kormány, amikor arra biztatja az erdélyi magyarságot, hogy merjünk kicsik lenni. Az erdélyi magyar társadalomban kísértetiesen ismétlődik minden, ami a két világháború között történt. Most is megint a többségnek sikerült éket verni az erdélyi magyarság különböző érdekcsoportjai közé. /Román Győző: Önzés és önteltség. Beszélgetés Kónya-Hamar Sándor képviselővel, a Kolozs megyei RMDSZ elnökével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 24./"

"Amikor Dávid Ibolya azt mondta, hogy megsértették nemzeti önérzetét, azt hittem, hogy na végre, megint egy húron pendülünk, írta Nits Árpád. Azt hittük, hogy Dávid Ibolyát is a szocialista magyar és a szintén szocialista román rendőrség civilizációs foka közötti különbség bántja. Azonban kiderült, hogy az MDF megint az MSZP-vel együtt szavazott. A legnépszerűbb politikusnak kinevezett pártelnök nemzeti önérzetét az bántja, hogy a Fidesz a lisszaboni jelentésben szóvá tett bizonyos jelenségeket. /Nits Árpád: Nemzetiségi önérzetsérelem. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 24./"

"A Szilágyság, afféle RMDSZ-közlöny nem fogadta el kistestvérét, a Szilágysági Vidéki Naplót, a vidéki naplócskát. Ez utóbbi, a "polgári hetilap" reményteljes egy év után egyszemélyes internetes újság lett. Olyan értelemben, hogy szinte csak a világhálóról letöltött anyagokat publikál. Az impresszumban szereplő személyek soha nem írnak a hetilapba, mert Nagy István Németországban van, Brebán Mircea karikaturistaként próbál boldogulni, Kaszta István a nagybányai Erdélyi Féniksnek ír, Soica Erika vendégmunkásként pincérkedik valamerre, Vér István egeresi nyugdíjas - szóval "nem érnek rá" közreműködni. A Szilágysági Vidéki Napló 2003-as évkönyve írta, hogy: "Mindkét szilágysági hetilapon meglátszik a mesterember keze munkája, az egyiket egy villanyszerelő, a másikat egy mérlegjavító csinálja". A Szilágyság idei 23. számában megjelent Fórumok című minden mondatából az ellenszenv, a gyűlölet érződött a magyar nemzeti önkormányzat megteremtéséért küzdők irányába. A Szilágyság gyakran ad teret az egyoldalú, konfliktustápláló, pártos elfogultságnak. /Papp Lajos: A szilágysági sajtó két hajója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 24./"

"Bukarestben alig telik el nap, hogy falakon, aszfalton, hídkorlátokon ne tűnjenek fel festékszóróval, krétával készült feliratok, néha egy-egy horogkereszt, továbbá "Afara cu jidanii!", "Afara cu ungurii" (Ki a zsidókkal, ki a magyarokkal!). Másnap a felirat vagy rajz eltűnik, anélkül, hogy rendőrség, csendőrség, kormány, SRI, RMDSZ, izraelita hitközösség az esetet felfújná. De mi a helyzet a Székelyföldön, ahol nem a magyar és a zsidó az uszítás vizuális agitációjának témája, hanem - Isten bocsássa meg - a román? Ez már szentségtörésnél is súlyosabb merénylet, ezért nem is marad visszhang nélkül. Június 12-én és 13-án a Hargita Népe hasábjain Szondy Zoltán mutatott be egy ilyen esetet, majd ennek fonákját: "A romániai sajtó egy része szenzációként tálalta, valakik ákombákomokat festettek - többek között - a csíkszeredai ortodox templom falára is. A Hargita-Kovászna megyei ortodox püspökség fellépésének köszönhetően az incidensből ügy lett: a tettest a rendőrség azonosította, lakásán házkutatást tartott (?!?), tízmillió lejes büntetést rótt ki rá." A kézre került tettest a Nagy István Művészeti Líceum buzgó tanári kara kizárta az iskolából. Néhány nap múlva csíkszeredai gyermekek sárral kenték be egy magyar vállalkozó üzletének kirakatát, ajtaját, falait. Ez alkalommal nem történt házkutatás, pénzbüntetés, a tetteseket nem csapták ki az iskolából. Szondy cikkét helyesbíteni kell. A bukaresti román sajtó híradásaiban, Ioan Selejan püspök tévényilatkozataiban nem fordult elő az "is" szócska. Nem fogalmaztak úgy, hogy "ismeretlen tettesek firkáltak az otodox templom falára is." Következetesen csak az ortodox székesegyházat emlegették. Ezt az is szócskát tehát el kellett hallgatni. Mert ha a teljes igazságnak megfelelően tálalják a hírt, miszerint ugyanazon éjjel az ortodox templom és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szomszédos épülete esett áldozatul a profanizálásnak, akkor az újságírói etika szerint dr. Ioan Selejan ortodox püspök mellett meg kellett volna szólaltatni dr. Lányi Szabolcs dékánt is, mert egyformán voltak szenvedő kárvallottak. Ha pedig így történt, akkor az ügynek eleve ki van húzva a nemzeti méregfoga: Selejan püspök fájdalomtól el-elcsukló hangon nem siránkozhatja végig a román médiát, hogy Hargita és Kovászna megyében az ortodox üldözésének újabb tanúbizonyságával van dolgunk, ahogy történik már 700 éve. Hogy milyen ortodox mártírium kezdődött 700 évvel ezelőtt, az megtudható a románul és öt világnyelven 1995-ben megjelent könyvből: Romanii din Sfanta Episcopie a Covasnei si Harghitei (A románok Kovászna és Hargita szent Püspökségéből), kiadta a Vacaroiu-kormány tájékoztatási főosztálya. Ugyanezen kormány Vocea Romaniei című hivatalos napilapja (később megszűnt, mert nem volt olvasója) 1995. dec. 7-i száma azzal ajánlotta olvasói figyelmébe a kiadványt, hogy megismerhetik belőle "az itteni ortodoxia felszámolásának 700 éve módszeresen zajló kampányát." Mesélt a könyv a románok kemény ellenállásáról, amellyel útját állták az erőszakos elmagyarosításnak, a vallásuk megsemmisítésére irányuló "szüntelen hadjáratnak", felrobbantott ortodox templomokról, szétdúlt temetőkről. "A könyv célja bemutatni, milyen körülmények között működik az egy évvel előbb, 1994 őszén létesült Hargita-Kovászna Ortodox Püspökség" - olvasható az ismertetésben. Ennek a 700 éves, szakadatlan pusztítóhadjáratnak újabb fejleménye a csíkszeredai ortodox templom falára 2003 nyáréjszakáján a magyar gyermek kezemunkájával felkent, nem igazán azonosítható, nonfiguratív zagyvaság. Selejan püspök Csíkszeredában még nem érzi az Észak-atlanti Szövetség, az Európai Unió felől lengedező új szellőket, ő még a 700 éves múltban él, mert csak így tetszeleghet a nemzetmentő védangyal szerepében. A román ortodox püspök Oláh-Gál Elvirának adott interjújában (Erdélyi Napló, 2003. máj. 7.) büszkén említette: "2001-ben 700 óvodásgyereknek adtunk kalácsot és kiflit." Ugyanitt elmondta, hogy a magyaroktól lerombolt templomaikat helyreállítatta, vagy újakat épített s megjegyezte: "Ebben az évben 700 millió lejt adtam az épülő templomokra. Azt hiszi, a román államtól van? Nem." Selejan püspök bevallott 700 millió leje mellé a román kormány 1997-ben 802-es határozatával 1,5 milliárd lejt ajándékozott a püspökségnek. Más kormányhatározatok újabb milliárdokat és ingatlanokat utaltak ki kolostorok építésére, és talán marad még az óvodások kalácsára, kiflijére is. Az interjúban árva szó sem esett a bukaresti Adevarul szerkesztősége által 1997. november 19-én beindított országos gyűjtés eredményéről. Márpedig, e jótékonysági keresztény akció kifejezett célja a Hargita-Kovászna megyei ortodox templomok "megmentése" volt. A begyűlt összeg sorsáról a csíkszeredai püspöki könyvelőség azóta sem tett közzé elszámolást. /Barabás István: Firkálni veszélyes. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./ "

"Az RMDSZ képviselőházi frakciójának Polgári Szárnya jún. 28-án, az SZKT alakuló ülésén felhívással és kéréssel fordult a szövetségi képviselőkhöz az RMDSZ sokszínű és konszenzuskereső jellegének visszaállításáért: "Annak tudatában, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség politikai érdekképviselete országos szinten csak egységben lehet hatékony; azon meggyőződés által vezérelve, hogy ez az egység csakis sokszínű és befogadó lehet; azon aggodalomnak adva hangot, hogy az értékek és érdekek ekkora sokszínűségét mutató közösség politikai képviselete homogén és központosított párttá válása, a központi vezetés álláspontjától eltérő vélemények elfojtása és e véleményeket megjelenítő egyének és csoportok kiszorítása vagy ellehetetlenítése nem segíti, inkább gyengíti a képviselet és az érdekérvényesítés hatékonyságát, az RMDSZ képviselőházi frakciójának Polgári Szárnya felkéri a Szövetségi Képviselők Tanácsa tagjait az alábbiak támogatására: 1. Az SZKT napolja el az RMDSZ parlamenti csoportja működési szabályzatának elfogadását és újratárgyalás céljából utalja azt vissza a parlamenti frakciókhoz; 2. Az SZKT kérje megfontolás tárgyává tenni a szabályzat azon pontjának módosítását, amely az egyszerű többséggel hozott csoport-döntést kötelezővé teszi a frakciók tagjai számára, akkor is, ha az ellenkezik a képviselők belső meggyőződésével vagy közvetlen választóik értékrendjével és érdekeivel; 2. Az SZKT ajánlja a parlamenti csoportnak az eddigi gyakorlatot: a kötelező érvényű határozatok esetében a konszenzushoz közelebb álló, kétharmados minősített többségű döntéshozatalt." "Ha sérelmezzük a többségi szavazás módszerét a magyar közösség dolgainak kezelésében mint a többség diktatúráját a kisebbség felett, akkor ne csináljunk ebből belső gyakorlatot a fontos kérdéseink eldöntésében" - kérte a Polgári Szárny. A felhívást és kérést az SZKT figyelembe sem vette, és egy gyors szavazással úgy módosította az eddigi frakciószabályzatot, hogy a többségi diktatúra érvényesüljön az RMDSZ parlamenti csoportjában is. /Elutasított konszenzuskeresés. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"

"Feljelentést tett az ügyészségen Antal István parlamenti képviselő Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere ellen. A képviselő azért tett feljelentést, mert a polgármester visszaadta jogos tulajdonosának azt a kommunista állam által elkobzott házat, melyet időközben Antal potom pénzért megvásárolt a bitorlótól. A politikus szerint neki már sikerült korábban kiegyeznie a Svédországban élő Nyisztor családdal, az ingatlan egykori tulajdonosával. A polgármester szerint a képviselő az RMDSZ által megfogalmazott program ellen cselekszik, hiszen az tételesen kimondja: az elkobzott javak megilletik azok volt jogos tulajdonosait, a szövetség ezen elv maradéktalan érvényesítéséért küzd. Ez az eset is mutatja: csak papíron. A Nyisztor család visszakövetelte és megkapta az általuk épített családi házat, ami teljesen természetes - nyilatkozta Szász a Príma Rádiónak. /Antal feljelentette Szászt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"

"A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"

"Kuszálik Péter néhány éve még "független értelmiségiként" nyilvánított véleményt az erdélyi közélet dolgairól számos lapunkban, beleértve az Erdélyi Naplót is. Az RMDSZ bukdácsolása sem úszta meg vitriolos kritikája nélkül. Ma már? Főként szép honoráriumokat fizető "kormánypárti" lapokban morfondíroz, mörfizál, jópofizik utolérhetetlenül nyegle modorában, és láss csodát, kizárólag Pártunk és Kormányunk ellenségeit tűzve éles tollára. Manapság ő az egyik legvehemensebb és legproduktívabb RMDSZ-propagandista, olvasható az Erdélyi Naplóban, D. L. /Dénes László/ tollából. /D. L.: Na, bumm! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"

"Az RMDSZ képviselőházi frakciójának Polgári Szárnya jún. 28-án, az SZKT alakuló ülésén felhívással és kéréssel fordult a szövetségi képviselőkhöz az RMDSZ sokszínű és konszenzuskereső jellegének visszaállításáért: "Annak tudatában, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség politikai érdekképviselete országos szinten csak egységben lehet hatékony; azon meggyőződés által vezérelve, hogy ez az egység csakis sokszínű és befogadó lehet; azon aggodalomnak adva hangot, hogy az értékek és érdekek ekkora sokszínűségét mutató közösség politikai képviselete homogén és központosított párttá válása, a központi vezetés álláspontjától eltérő vélemények elfojtása és e véleményeket megjelenítő egyének és csoportok kiszorítása vagy ellehetetlenítése nem segíti, inkább gyengíti a képviselet és az érdekérvényesítés hatékonyságát, az RMDSZ képviselőházi frakciójának Polgári Szárnya felkéri a Szövetségi Képviselők Tanácsa tagjait az alábbiak támogatására: 1. Az SZKT napolja el az RMDSZ parlamenti csoportja működési szabályzatának elfogadását és újratárgyalás céljából utalja azt vissza a parlamenti frakciókhoz; 2. Az SZKT kérje megfontolás tárgyává tenni a szabályzat azon pontjának módosítását, amely az egyszerű többséggel hozott csoport-döntést kötelezővé teszi a frakciók tagjai számára, akkor is, ha az ellenkezik a képviselők belső meggyőződésével vagy közvetlen választóik értékrendjével és érdekeivel; 2. Az SZKT ajánlja a parlamenti csoportnak az eddigi gyakorlatot: a kötelező érvényű határozatok esetében a konszenzushoz közelebb álló, kétharmados minősített többségű döntéshozatalt." "Ha sérelmezzük a többségi szavazás módszerét a magyar közösség dolgainak kezelésében mint a többség diktatúráját a kisebbség felett, akkor ne csináljunk ebből belső gyakorlatot a fontos kérdéseink eldöntésében" - kérte a Polgári Szárny. A felhívást és kérést az SZKT figyelembe sem vette, és egy gyors szavazással úgy módosította az eddigi frakciószabályzatot, hogy a többségi diktatúra érvényesüljön az RMDSZ parlamenti csoportjában is. /Elutasított konszenzuskeresés. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"

"Eredményes volt az Erdélyi Napló főszerkesztőjének Nagyváradon a városháza előtti júl. 3-i tiltakozó akciója. Dénes László kiállt a Szent László téri polgármesteri hivatal elé, mellkasán-hátán egy-egy, a városvezetést és a közműveket kárhoztató feliratú transzparenssel. Az önkormányzat részéről szinte senki sem méltatta arra, hogy szóba elegyedjék vele. Egyedül az RMDSZ egyik városi tanácsosa kérdezte meg a tiltakozót: miért nem próbálja meg felhasználni hírlapírói tisztségéből eredő befolyását az ügy érdekében. Dénes azonban elutasította a vízkérdés effajta megoldását. Később érkezett a helyszínre Constantin Tomulescu, az Apaterm műszaki igazgatója, és közölte a tiltakozóval, immár értelmetlen az akciója, mivel lakásában ismét folyik a hideg víz. A műszaki igazgató szerint a szolgáltatás újraindításának oka nem az egyszemélyes tüntetés volt, hanem hogy időközben a lakótársulás törlesztette 59 millió lejes adósságának egy részét. /Pengő Zoltán: Dénes vizet fakasztott. = Krónika (Kolozsvár), júl. 4./"

"A kiadott több százezer igazolványt semmiképpen sem kívánjuk visszavonni. Azok érvényességének lejártával viszont érdemes megváltoztatni a küllemét" - nyilatkozta a Népszabadságnak Kovács László külügyminiszter. Az ügy előzménye, hogy két héttel korábban Erik Jürgens jelentéstevő az Európa Tanácsban azt kifogásolta, hogy a magyarigazolványon szerepel a Szent Korona, és Magyarország néhány szomszédja ezt a motívumot Nagy-Magyarországra történő utalásnak tekinti. Kovács nyilatkozatát a jobboldali pártok határozottan elítélték, egyes határon túli magyar szervezetek vezetői érthetetlen és elfogadhatatlan elképzelésnek tartották a felvetést. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szellemesen úgy fogalmazott: a jövőben kiadandó igazolványok legyenek szivárványszínűek, rajtuk rózsaszín háromszöggel - ebben az esetben a szomszédos országok talán nem emelnek kifogást. Ezek után a magyar külügy szóvivője közölte: a korona levétele a magyarigazolványról egyáltalán nincs napirenden. A szóvivő szerint főnöke határozottan azt mondta: nincs lehetőség arra, hogy a kiadott mintegy 700 ezer igazolványban bármilyen változás történjék. Kovács László nyilatkozatának tényleges tartalmát viszont nem cáfolta, vagyis, hogy érvényességüknek lejárta után a jövőben kívánják megváltoztatni a magyarigazolványok küllemét. /(szakács): Kovács koronája. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./"

"Júl. 7-én Kovács László magyar külügyminiszter pozsonyi megbeszéléséről "bratislavai tárgyalásként" nyilatkozott. Minden bizonnyal, hogy tévedés ne essék, később mondott még egy Bratislavát. Ha így halad, jövőre Tirgu Murest fog mondani a székely vértanúk emlékművénél szónokolva március idusán. /Na, bumm! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./"

"Egy napon megjelentek: ők, akik mindenhol ugyanazok. A hitetlenek, a cinikusak, az erkölcsi hazátlanok és erkölcsi gatyátlanok, írta György Attila. A jövőt veszik el, a maradék levegőt szívják el az amúgy is csonka nemzettest elől. Ők a "nyitott erkölcsök" harcosai. A libertinizmus prófétái, akiknek szép a rút és rút a szép. Akik számára a nemzet csupán egy közösségen mérhető statisztikai fogalom. Örömüket lelik a pusztulásban, a sárban és a dekadenciában. Ők az autofasiszták: akik saját népüket gyűlölik. Elhatárolódtak, sokszor és lelkesen a türelmetlenektől. És elhatárolódtak ezek eszméitől: a hazától, a hittől, az erdélyi magyarságtól, az erdélyi, majd a székelyföldi önkormányzattól. Majd azt mondták: nem kell magyar egyetem Erdélyben. Petőfi-Schillert álmodtak, trójai falovat. Amikor mégis meglett az egyetem, beültek katedráira. Azt is mondták, nem kell a státustörvény. Mert káros, mert címkéz, mert "diszkriminál". Aztán belesimultak a szakértői bizottságokba, és ma avatott értői a kedvezménytörvénynek. Most éppen azt mondják: az önkormányzattal nem lenne mit kezdenünk. Nem aggódnak a székelyföldi ortodox templomok és fegyveres járőrök miatt. De ezek az emberek legyőzhetők és túlélhetők: egyszerű recepttel, dolgozni kell. Épnek maradni testben, lélekben. Vitatkoznunk pedig nem kell és nem szabad ezekkel. /György Attila: Az autofasiszták. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./"

"A szilágysági Kárásztelken jún. 27. és 29. között tartották meg az első teljes partiumi Háló-találkozót. Ezen a vártnál is többen vettek részt. Nemcsak Erdélyország képviseltette magát, hanem felvidékiek, kárpátaljaiak, délvidékiek és az anyaországiak is eljöttek erre a római katolikus találkozóra. Kárásztelek Szilágy megye egyetlen olyan helysége, ahol az egész falu római katolikus. A kis csoportos megbeszéléseken 14 csoportot alakítottak. A csoportbeszélgetéseknek a célja megismerni egymást. /Papp Lajos: "Szűk a kapu, keskeny az út". Partiumi Háló-találkozó Kárásztelken. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./"

"Jún. 26-án újabb fotótárlat nyílt a nagybányai Teleki Magyar Házban a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, valamint a kolozsvári Művelődés című folyóirat szerkesztőségének szervezésében, a felvételek az első erdélyi magyar műemlékvédelmi egyesület alapítójának, Balogh Ferenc (1941-2002) építészmérnöknek, a téma avatott ismerőjének, szakírójának hagyatékát képezi. Balogh Ferenc a kincses város főterének házait vette lajstromba, de tervezte az erdélyi műemléképületek, valamint sírok számítógépes jegyzékének elkészítését és az interneten való megjelentetését; nagy álma volt ezek helyének műholdas bemérése is. Ám a kivitelezésben korai halála megakadályozta. Egyetemi előadásai mellett számos szakkötete, tanulmánya, monográfiája jelent meg, melyek közül a legjelentősebbek: Betekintés korunk építőművészetébe (Bukarest, 1975), a kolozsvári épületekről a Korunk Évkönyvben megjelent Eklektika, szecesszió és kezdeti modern című tanulmánya, valamint az erdélyi haranglábakról írott monográfiája. Balogh Ferenc egy ideig Kolozsvár alpolgármestere volt, az általa alapított Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság keretében pedig szervezőmunkát vállalt. Támogatta Gaál Györgynek az Apáczai Csere János Baráti Társaság által A házsongárdi temető térképe címen kiadott munkáját (Kolozsvár, 1994). Elkészítette a temető régi sírjainak lajstromát, ám ezt nem voltak hajlandók hivatalosan elfogadni az illetékesek. /(szika): Műemlékvédelmünk úttörője. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./"

"A parlament tavaszi ülésszakának befejeztével Szatmárnémetiben elsőként Pécsi Ferenc képviselő osztotta meg a helyi sajtóval gondolatait az alkotmánymódosításról, egy nappal később pedig Varga Attila és Erdei D. István tartott sajtótájékoztatót, amelynek ugyancsak ez volt a legfontosabb témája. Havi háromszáz helyett csak mintegy ötven határozatot ír alá az egyházi vagyon visszaszolgáltatása körüli papírmunka elvégzésével megbízott bizottság, figyelmeztetett Pécsi képviselő. Pécsi Octav Cozmanca volt közigazgatási minisztert interpellálta meg az egyházi ingatlanok ügyében. Jelenleg 7568 visszaigénylési kérvény van az illetékesek asztalán, amiből 2570 ingatlant a romániai magyar egyházak tulajdonába kellene visszajuttatni. Az Adrian Marasoiu vezette bizottság válaszlevelében azt írta, hogy júniusban háromszáz visszaszolgáltatási döntést fognak meghozni, közölte Pécsi, azonban a képviselő szerint az elmúlt hónapban csak ötven ilyen papír látott napvilágot. Pécsi szerint a 2002-ben megindított alkotmánymódosító kezdeményezés főleg az RMDSZ parlamenti csoportja miatt halódik. Az Európa Tanácsban az RMDSZ-t képviselő Frunda György nem hívta fel idejében az itthoniak figyelmét az ott történő pozitív változásokra. Pécsi hangsúlyozta: ki lehetett volna használni azt, hogy Andreas Gross, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének képviselője és egyben alelnöke kidolgozott egy olyan jelentést, amelyben a regionális autonómia elveinek kodifikációját kéri. Az ET parlamenti közgyűlése ezt a kezdeményezést el is fogadta. A Polgári Szárny azt szeretné, ha az RMDSZ s azon belül az SZKT illetékesei elemeznék a kialakult helyzetet, s ennek nyomán a kormánypárttal való további együttműködés középpontjába helyeznék a kulturális és regionális autonómia megvalósítását. Pécsi tájékoztatóját követő napon Ilyés Gyula megyei RMDSZ-elnökkel közösen Varga Attila és Erdei D. István állt a sajtó elé. Elmondták, hogy 275 törvényt fogadtak el összesen az alsóházban, ezekbe 1400 módosítás került bele. Ilyés főleg a Pécsi által elmondottakra reagált, nevetségesnek találva az RMDSZ-szel szembeni kritikákat. Ilyés szerint nem jött még el az ideje annak, hogy helyt adjanak az RMDSZ által is pártolt autonómia-törekvéseknek. Varga Attila képviselő később írásban cáfolta, hogy ő olyan kijelentést tett volna, hogy "nincs még itt az ideje az autonómiatörekvéseknek", amit különben a szatmári román és magyar sajtó egyaránt ilyen formában közölt. /Princz Csaba: Eltérő álláspontok az RMDSZ-ben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./"

"Alig egy hete a marosvásárhelyi Jókai utcában levő Bocskai-teremben tartottak vitafórumot a státustörvényről és az uniós csatlakozás lehetséges hatásairól a Kárpát-medence utódállamaiban élő magyarságra. A műsorvezető, Szőlősi Csaba először azokat a klézsei, budai, forrófalvi és petrozsényi csángó gyerekeket szólította a közönség elé, akik már egy hete a Maros megyei Erdőcsinádon szervezett táborban mélyítették el magyar nyelvismeretüket, tanultak vallásos énekeket, bibliaismeretet, marosszéki magyar népdalt. Most csángóföldi magyar népdalokat énekeltek, végül a csángó himnuszt adták elő. Gaudi-Nagy Tamás, az anyaországi Magyar Csodaszarvas Egyesület elnöke kifejtette, hogy a jelenlegi anyagi és nemzetközi-politikai jellegű megszorítások miatt a státustörvény már nem tudja betölteni azt a szerepet, amit létrehozásánál szántak neki. Mihajlovics József, a felvidéki Magyar Föderalista Párt elnöke szerint Felvidéken már az ízléstelenség határát is túllépte az a mód, ahogyan a Magyar Koalíció Pártja alárendeli a kisebbségi magyarság érdekeit a hatalomnak. A magyarigazolvány amolyan kegyelemkenyérré silányult, de még így is jelent valamit azoknak az időskorúaknak, akik számára ha mást nem, de elégtételt szolgáltat a hosszú évtizedeken át elviselt jogtiprásokért, a másodrendű állampolgárrá való minősítésért a Szent Koronás könyvecske. Amit az Orbán-kormány meglehetősen óvatosan, de mégiscsak elkezdett, azt most ilyen-olyan egyezkedésekkel, egyeztetésekkel próbálják meg aláaknázni. "Mi a szövetségi állami státust követeljük. Olyan valamit, amire már van számos példa Európában. Csupán Belgiumot szemlélve is láthatjuk, hogy ott a flamand, vallon, német mind államnyelv. Miért ne lehetne ugyanezt megvalósítani felvidéki viszonylatban is?" - tette fel a kérdést az előadó. Felvidéken nem történt meg a rendszerváltás, ezért hozták létre a Magyar Föderalista Pártot, ami nem az MKP ellen, hanem helyette alakult, ha úgy tetszik, alternatívaként. Tíz év alatt a felvidéki magyarság lélekszáma 10 százalékkal csökkent. Kassa, Rozsnyó, Losonc, Érsekújvár magyar népessége megfogyatkozott, s ezzel párhuzamosan sorvad el a körzetükben levő magyar falvaké is. Az uniós földvásárlás immár kezd aggasztó méreteket ölteni Szlovákiában - mondotta Mihajlovics. Mindkét előadó szerint a kisebbségek és nemzeti közösségek sarkalatos kérdéseire semmilyen választ nem ad az EU. Kárpátalja például gyakorlatilag vasfüggöny mögé kerül, s az ottani másfél százezer fős magyarságnak megszűnik a kapcsolata az anyaországgal, holott léte eddig szervesen kötődött hozzá. Hasonlóképpen aggódik a tíz év alatt felére apadt szerbiai magyarság is. A globalizáció körülményei között az Uniónak nem érdeke megoldani a nemzeti kisebbségek és közösségek legégetőbb gondjait. Egyetlen pozitívuma lehet a csatlakozásnak - az, hogy ily módon a kisebbségi sorsba taszított magyarság egy része valamiképpen "egy kalap alá" kerül az anyaországi többséggel. /Bakó Zoltán: Hátrálni már nincs hova. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./"

"A Partitipatio Alapítvány (elnök Szilágyi Zsolt) kiadásában jelent meg Nagyváradon, az idei Tusványosra időzítve, Az örök folyamat című kötet, amely egyfajta emlékalbuma a Bálványosi Nyári Szabadegyetem eddigi 13 évének. A 14. "tanévnyitóra" készülve tették a szerkesztők az olvasók asztalára ezt a kétosztatú képes gyűjteményt, amelynek első felében az 1990-96 közötti bálványosi őskorszakról adnak ízelítőt különböző műfajú írások, dokumentumok, anyagok közlésével. Az 1997-2002 közötti tusnádfürdői évekre hasonló tartalmú és szellemű válogatás emlékezteti az olvasókat, részvevőket. /Az örök folyamat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./"

"Mintha megállt volna az idő, mintha a valóságban nem is történt volna kormányváltás, ugyanolyan intenzitással folyik az orbánviktorozás, abcúgozás, polgárfalás a sajtóban, sőt új dimenziót kapott az előző kabinet állítólagos pénzügyi visszaélései miatti fenyegetőzéssel. A média képtelen volt váltani. Merthogy ebből és így és ezért élt, mert egyes műsorok-kiadványok erre, a jobboldal ócsárlására, politikusok módszeres lejáratására álltak rá, erre épültek, ezért voltak kitalálva és életben tartva. A médián túl azonban egyes vezető politikusok sem tudnak szabadulni kényszerképzeteiktől, mindegyre Orbán Viktor-szerű kísérteteket látnak. Ebben is leginkább Kovács László külügyminiszter viszi a prímet, öreg pártmunkáshoz méltó céltudatossággal és akarnoksággal orbánviktorozik mindegyre. Olcsó szlogen maradt a társadalmat megosztó árkok betömése, eltüntetése. /Fábián Tibor: Démonizálás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./"

"Sylvester Lajos Csupa csapás az élet /Háromszék Lap- és Könyvkiadó Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2000/ Az elsorvadt moldvai magyar oktatás és a csángó szétrajzások emlékkönyve alcímmel írt riportkönyve arra a háttéranyagra épül, amelyet 1996- 99 között a Voltunk mük es hatvanperces történelmi dokumentumfilmhez a Kárpátok külső lábánál, Csángóföld ön és a Kárpát-medencében a Barcaságtól Sopronig gyűjtött. Sylvester felfigyelt az elmúlt napokban a csángóföldi magyarórák tárgyában közölt, többnyire euforikus hangvételű írásokra. Az eddigi csángómentő erőfeszítések óvatosságra intenek, figyelmeztetett Sylvester.A papság agresszívebbé vált magyarellenessége, és a helyi hatóságok jelenlegi támadása is erősebb minden ellen, ami a csángók magyar identitástudatát alakíthatná vagy megtarthatná. A helyi sajtó hajmeresztő hamisítás pedig egyszerűen példátlan. A hírek szerint júl. 3-án Bákóban egy olyan megbeszélésre került sor, amelyen a csángószervezetek vezetői, Markó Béla RMDSZ-elnök és kísérői társaságában jelen volt Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt alelnöke, Radu Catalin Mardare prefektus és Gheorghi Iorga megyei főtanfelügyelő. A megbeszélésen a magyar részvevők meglepetésére elvben megállapodtak, hogy szeptembertől magyar nyelvet tanuló csoportok indulhatnak a szülők közjegyző által hitelesített kérése alapján Frumószán, Külső-Rekecsinben, Lészpeden, Magyarfaluban és Somoskán is. Ekképpen a heti néhány órányi magyaroktatás Klézsével és Pusztinával együtt hét déli csángó településre terjedne ki. Ez a magyarkönyvmáglyákhoz, a gyermekek és szülők meghurcoltatásához és megfélemlítéséhez, a papság intoleráns viselkedéséhez viszonyítva üdvözlendő lépés. A csángókérdés kapcsán viszont nem szabad megfeledkezzünk alapvetően fontos dolgokról, írta Sylvester Lajos. A moldvai csángóság ősztől összesen 140 gyermekre kiegészülő heti néhány órás anyanyelvi oktatása nem helyettesíti a teljes értékű anyanyelvű oktatást. A mostani ígéret elsősorban gesztus- és szimbólumértékű. A mostani néhány órás magyar nyelvű oktatás és képzés, az anyanyelvi nevelés az első lépés a moldvai magyarság teljes értékű anyanyelvi oktatásának megszervezése felé. A csángó fiatalok erdélyi és magyarországi oktatását fenntartó támogatásra és ennek bővítésére alapvetően szükség van. /Sylvester Lajos: Moldvai magyar oktatás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./ "

"Gazda József politikai nyilatkozatában leszögezte, hogy lemond Kovászna városi RMDSZ elnöki funkciójáról. Nem megy tovább azon az úton, melyen az RMDSZ-nómenklatúra gyakorlatilag már kezdetektől, de Neptun és 1996 óta mind hangsúlyozottabban menetel, s mely nem vezet sehová, csak az önfeladáshoz. A romániai magyarság megmaradásának egyetlen biztosítéka: az önrendelkezés kiharcolása. Az RMDSZ nem tett semmit az 1993-ban alapszabályzatába is beiktatott háromszintű autonómiáért. Nem tett semmit érte, s azokat a politikusokat, akik emellett kiálltak, l kitaszította a vezetésből, megfosztva őket funkciójuktól. Ez történt Patrubány Miklóssal, Borbély Imrével, Kolumbán Gáborral, később Csapó Józseffel s legutóbb Tőkés Lászlóval is. Amikor az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt, pártérdekeit a nemzet érdeke elé helyezte. A magyarság igazi érdekeinek a képviseletére alkalmatlanná vált az RMDSZ, mely a VII. kongresszusán szinte teljesen felszámolta belső ellenzékét is. A vezető nómenklatúra bebetonozta magát. Az RMDSZ még a félmillió aláírással támogatott oktatási törvénytervezet mellett sem állt ki. Egy tollvonással lehet osztályok tucatjait megszüntetni, illetve minden évben új harcot lehet kezdeni egy-egy magyar osztály megmentéséért. Kezdetben az önálló magyar egyetem visszaállításáért, aztán a Petőfi-Schiller "multikulturális" egyetemért, majd már csak "egyes önálló magyar karok felállításáért" folyik a harc, önmagában példázva az állandó visszalépéseket. /Gazda József: Politikai nyilatkozat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 29./"