Elhunyt Borbély Ernő
Csíkszeredában december 20-ára virradóra elhunyt Borbély Ernő, Székelyföld egyik legjelesebb emberi jogi harcosa.
Borbély Ernő Nagytusnádon töltötte gyerekkorát, Sepsiszentgyörgyön járt a középiskolába, majd filozófia szakot végzett a kolozsvári tudományegyetemen. Ezután Csíkszeredában tanított.
A Ceausescu-diktatúra ellen szervezkedett társaival, Buzás Lászlóval és Bíró Katalinnal. 1982 őszén mindhármukat letartóztatták, és államellenes összeesküvés vádjával elítélték őket. Öt év múlva szabadult a börtönből, és kitelepedett Magyarországra.
A rendszer összeomlása után hazatelepedett, és 1990-ben parlamenti képviselővé választották. Mandátuma leteltével az RMDSZ csíki szervezetének elnöke lett. 2008-ban nyilvánosan kilépett az RMDSZ-ből az autonómia-törekvések feladása miatt.
Egy hónappal ezelőtt Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével tüntette ki Borbély Ernőt. A kitüntetést Németh Zsolt államtitkár betegágyánál adta át.
Borbély Ernő egy évvel harcostársa Buzás László, a Magyarok Világszövetsége felügyelő bizottsági tagja után távozik az élők sorából. Mindkettőjük halálát rákos megbetegedés okozta.
Borbély Ernő temetésére csütörtökön, december 22-én kerül sor.
MVSZ Sajtószolgálat
MVSZ

Összevonják a sepsiszentgyörgyi speciális iskolát és az oltszemi kisegítő iskolát
Összevonják a sepsiszentgyörgyi speciális iskolát és az oltszemi kisegítő iskolát, erről döntött hosszú vita után a háromszéki önkormányzat. Tamás Sándor tanácselnök szerint azért van szükség erre az intézkedésre, mert az új tanügyi törvény alapján nem működhet önálló pénzügyi intézményként olyan iskola, ahol 100-nál kevesebb tanuló van.
Az oltszemi kisegítő iskolában mindössze 74 diák van, a sepsiszentgyörgyi háromrózsai iskolában pedig 103-an tanulnak. Kulcsár-Terza József polgári párti tanácstag arra kérte a képviselő testületet, ne siessék el a döntést, hiszen az úgyis csak 2012 szeptemberétől lépne érvénybe, addig adjanak esélyt az oltszemi iskolának, hogy gyűjtsön diákot és megmaradhasson önálló intézménynek. Hozzátette: azért ellenzik az intézkedést, mert ezzel szerintük sérül a gyerekek oktatáshoz való joga. Válaszul Tamás Sándor kifejtette: a polgári párti politikus igazságtalanságot állít, hiszen a két intézmény összevonása nem érinti a gyerekeket és pedagógusokat, mindkét intézmény a jelenlegi helyén működik tovább, mindössze az oltszemi iskola könyvelői, titkári és igazgatói állása szűnik meg, mivel ezt a munkát Sepsiszentgyörgyön látják majd el. Elbocsátás sem lesz mivel az oltszemi iskola eddigi igazgatója, az összevont iskolaközpont aligazgatója marad. Végül 21 támogató- és a 7 polgári párti tanácsos ellenszavazatával elfogadták a két tanintézmény adminisztratív összevonását. marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Színesebb lett Erdély Hangja
A tavalyinál mindenképpen színesebb és érettebb produkciókat kínáló mezőnyt vonultat fel az Erdély Hangja, 2011 elnevezésű tehetségkutató verseny holnapi döntője – ígéri Szilágyi Zsolt Herbert, a verseny zsűrijének elnöke.
Több mint kétszáz jelentkező vágott neki a hazai tehetségkutató idei kiadásának, közülük 36-an jutottak a három elődöntőbe. Az átlagszínvonalnak mindenképpen jót tett a tavalyi, első tapasztalat – és nemcsak azok számára, akik idén másodszor próbálkoztak. Úgy tűnik, legtöbben megszívlelték a bírák tavalyi intelmeit, aminek eredményeként két eddigi előadás is kiérdemelte a legmagasabb jegyet. A zsűri változatlan szempontok – énektechnika, muzikalitás (a művel való azonosulás) és színpadi előadókészség – szerint értékelt, aki pedig legalább két kritérium alapján arra érdemesnek minősült, többnyire még egy lehetőséget kapott a tapasztalt hiányosság kiküszöbölésére. Idén a pop műfaj volt a legkedveltebb, de beatbox vagy Haki Tamást idéző füttyprodukció is elhangzott – tudtuk meg Szilágyi Zsolt Herberttől. Együttesek és táncosok is megmutatták tudásukat, a döntőbe azonban csak énekesek kerültek. "Idén sokkal változatosabb volt a dalválasztás is – osztotta meg megkönnyebbülését a zsűri elnöke. – A Most múlik pontosan című dallal például tavaly több mint hatvanan próbálkoztak, ami a teljesítmények értékelését is károsan befolyásolta." A 2011-es verseny díjazottjai ezereurós pénzdíjban részesülnek, videoklipet készítenek vele, ugyanakkor népszerűsítik őket a Music Mix és Nóta TV zenecsatornán. A szervezők jövőre tovább bővítenék a verseny szerkezetét és feltételeit, így például előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a jövő évi vetélkedő élő televíziós közvetítése érdekében.
Pénteken minden eldől
Három elődöntő után kialakult az Erdély Hangja tehetségkutató verseny döntőjének tizenkét fős mezőnye. A fináléba három háromszéki versenyző jutott: Maria Diana Logofătu Sepsiszentgyörgyről, Constantin Mihăiţeanu Kovásznáról és Kreiter Helga Gelencéről. A múlt pénteki, utolsó elődöntőn fellépett Ráduly Botond (Manó), a 2010-es Erdély Hangja nyertese és Kristóf Béla hegedűművész is. A döntőt és a gálaelőadást holnap 18 órától tartják a kézdivásárhelyi Vigadóban. Meghívott sztárvendég és tiszteletbeli zsűritag Tamás Gábor, a kézdivásárhelyi Teleki Zoltán közgazdász, a múlt évi Erdély Hangja egyik döntőse és a debreceni Papp József, aki idén az első elődöntőig jutott el.(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házasodni nem divat (Háromszéki népfogyatkozás)
A népszámlálási adatokat igazolják a háromszéki városok anyakönyvi hivatalainak számai, Háromszék lakosságának évek óta tartó fogyatkozása tavaly is folytatódott.
Ami ennél feltűnőbb, a házasulási kedv nagymértékű megcsappanása — ráadásul az egyszerűsített válásnak bevezetése első évében máris akadtak hívei. A sepsiszentgyörgyi anyakönyvi hivatalban tavaly 1059 születési bizonylatot állítottak ki, egy évvel korábban 1166-ot, 2009-ben 1221-et, 2008-ban 1300-at, 2007-ben 1210-et, 2006-ban 1272-t. A számok az itt bejelentett születéseket jelentik, Sepsiszentgyörgy vonzáskörzete viszont elég nagy, hiszen a tavalyi 1059 újszülöttből mindössze 292 vált városi lakossá – és ez is a folyamatos népfogyatkozást igazolja. 2010-ben sepsiszentgyörgyi szülők lakhelyük anyakönyvi hivatalában 391 újszülöttet jelentettek be, 2009-ben 393-at, 2008-ban 420-at, 2007-ben 444-et, 2006-ban pedig 508-at. Ami az elhalálozások statisztikai alakulását illeti: 2006-ban 711, 2007-ben 698, 2008-ban 778, 2009-ben 823, 2010-ben 747, 2011-ben 753 halotti bizonyítványt állítottak ki a városházán, ezen belül Sepsiszentgyörgy lakossága 2006-ban 448, 2007-ben 457, 2008-ban 466, 2009-ben 487, 2010-ben 438, 2011-ben 420 fővel fogyatkozott.
Legfeltűnőbb a házasságkötések számának alakulása, a sepsiszentgyörgyi városháza esketőtermében 2006-ban 434 pár mondta ki az igent, 2007-ben 467, 2008-ban 425, 2009-ben 429, 2010-ben 360, tavaly meg már csupán 274 pár hivatalosította kapcsolatát. Felső-Háromszék apadása
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 522 újszülöttet, 188 elhalálozást és 75 házasságkötést vettek nyilvántartásba. Tavalyelőtt 593-an születtek, 192-en hunytak el, és 118 házaspár mondta ki a boldogító igent, míg 2009-ben 544 születést, 229 elhalálozást és 125 házasságkötést iktattak.
A születések száma azért ilyen magas, mert az egész Felső-Háromszéken világra jött babákat a céhes városban veszik nyilvántartásba, ugyanakkor tavaly több tucat sepsiszentgyörgyi nő szült Kézdivásárhelyen. A házasságkötések száma évről évre csökken, a párkapcsolatban élő fiatalok az anyakönyvvezető előtt nem kötnek házasságot. Kovács Mária Magdolna irodavezető elmondása szerint a kilencvenes évek elején évente 180 pár házasodott össze. (Iochom)
Erdővidék kivétel
A két évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva felére esett vissza a házasságkötések száma Erdővidék központjában a tavaly: míg 2009-ben 54 egybekelést jegyeztek, következő évben csak 38-at, tavaly mindössze 29-et. Szinten maradt az elhalálozások száma, az utolsó három év statisztikája: 109, 102 és ismét 109. Emelkedett viszont a születések száma: míg egy évvel ezelőtt 93-ról 67-re esett vissza, tavaly 98 babát hoztak világra. (Szekeres)
Öregedik Kovászna
Aggasztóak a kovásznai adatok is: egyre kevesebben kötnek házasságot, egyre kevesebb gyerek születik a fürdővárosban. Mindezekkel párhuzamosan az elhalálozások száma is csökkenő tendenciát mutat, 2009-ben 141 halálesetet jegyeztek, tavaly lényegesen kevesebbet, csak 104-et – amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy nő a kovásznaiak átlagéletkora, öregedik a város lakossága. 2008-ban 68 házasságot kötöttek Kovásznán, tavalyelőtt 57-et, tavaly csupán 51-et. A születések száma is drasztikusan csökken, az anyakönyvi hivatalban 2008-ban 250 újszülöttet jelentettek be, 2009-ben 239-et, tavalyelőtt már csak 200-at, és az elmúlt esztendőben mindössze 168-at. Megjegyzendő, a kovásznai szülészeten napvilágot látott gyerekek nem mind helybeliek, egész Orbaiszékről, sőt, Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről is jönnek ide szülő nők – mondta Dancs Ibolya anyakönyvvezető. Idén újszülöttet még nem jegyeztek Kovásznán, egy halálesetet viszont már igen. (Bokor) Ötszáz lejes válás
Múlt évtől az egyszerűsített házasságfelbontás intézményét is bevezették Romániában, a gyermektelen, közös megegyezéssel, anyagi osztozkodási viták nélkül válni kívánó párok a polgármesteri hivatalok anyakönyvi hivatalában is érvényteleníthetik házasságukat a helyi önkormányzatok által megállapított illetékért. Sepsiszentgyörgyön 19 házaspár élt e lehetőséggel, esetenként ötszáz lejért érvénytelenítették frigyüket. Kézdivásárhely ugyanekkora illetéket szabott meg, ott három pár használta ki a lehetőséget. Barót ugyancsak ötszáz lejes házasságfelbontási taksát állapított meg, de az erdővidéki városháza kasszája ilyen illetékkel nem gyarapodott. Kovásznán csupán száz lejbe került az anyakönyvi szétválasztás, ott négy pár kérte ily módon kapcsolatuk megszüntetését
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reform vagy feladás?
Oktatási intézmények összevonása, felszámolása ellen tiltakozik az MPP. Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a megyei tanfelügyelőség „az új tanügyi törvényre hivatkozva balkáni ügyeskedéssel igyekszik leplezni tétlenkedését”, olyan lépéseket tesznek a reform jegyében, amelyek az „önazonosság feladása felé vezetnek”.
Bálint József elsőként a szotyori elemi iskola felszámolását említette, ez néhány éve szűnt meg, s azóta a kicsiket többnyire Sepsiszentgyörgyre hordják, „nem fél nyolckor kell kelniük, hanem hatkor, és késő délután keverednek csak haza” – magyarázta. 
Felidézte a szemerjai Kiss Árpád Általános Iskola felszámolását is, „akkor kevés gyerek volt, de most terjeszkedik a város, igény lenne az intézményre, megszüntetni azonban sokkal könnyebb valamit, mint újra létrehozni” – fejtette ki. Kifogásolta a Gámán János Mezőgazdasági Iskola felszámolását is (ezt a Puskás Tivadar-iskolához csatolták), meglátása szerint a gyenge eredmények javítására kellett volna megoldást találni, hasznosabb lett volna kiigazítani a hagyományokkal rendelkező intézmény hibáit, hiszen „a térségnek egyetlen kitörési pontja a mezőgazdaság”.
E folyamatot vitték tovább tavaly, amikor óvodákat csatoltak iskolákhoz, anélkül hogy ezeknek az intézkedéseknek bármilyen anyagi hozadékuk lenne, megkeserítették a gyermekek, szülők, pedagógusok életét, és még pénzt sem takarítottak meg – fejtegette Bálint József. Az átgondolatlan összevonások közé sorolták az oltszemi speciális iskola sepsiszentgyörgyihez csatolását, Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke elmagyarázta, miért szavazott a polgári frakció a döntés ellen. 
Meglátásuk szerint ez a lépés nem jelent megoldást, az oltszemi kastély épületét vissza kell szolgáltatni az egykori tulajdonosoknak, de a bentlakásosan működő iskola nem fér el a megyeközponti épületben. Három éve ismerik a helyzetet, és azóta kerülik a megoldás keresését, most sem érdemi döntés született, hanem újabb halasztás, és félő, egy jól működő, jelentős eredményeket felmutató intézmény felszámolásához vezet a megyei testületi döntés. Az oltszemi iskola bizonyította, megfelelő hozzáállással, szakértelemmel a speciális oktatást igénylő gyermekek is hasznos tagjaivá válhatnak a társadalomnak, ha elveszik tőlük ezt az esélyt, akkor alkotmányos joguk sérül – mondották a polgári politikusok.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismét tőlünk féltik a hont
Sokat tesz két bukaresti hírtelevízió, hogy növekedjék az RMDSZ hitele és népszerűsége a magyarság körében. Valós szándékuk a lejáratás volna, de minél inkább és minél többet csépelik őket, annál vitézebb legényeknek tűnnek Kelemenék ott, Bukarestben.
Mondják, időnként sírják, zokogják, hogy valójában a magyarok irányítják az országot, hogy a Boc–Băsescu páros vezette kormánypárt úgy táncol, ahogyan az RMDSZ-esek fújják. S ujjbegyre szedik, mire is vetemednek a magyarok a románok országában. Nemrég például szívszélhűdés közeli állapotba kerültek a román jégkorong-válogatott magyar játékosai és Tánczos Barna államtitkár miatt, pár napra rá az ütötte ki a biztosítékot, hogy ebben a hetvenöt százalékban magyarlakta megyében az egészségügyi igazgatóság magyar honlapja sorrendben megelőzi a románt, s hogy egyik link a magyar nyelv erdélyi hivatalossá tételét propagálja. E szörnyűség miatt, természetesen, az RMDSZ-es szakigazgató fejét követelik.
És jajonganak, hogy e törpe párt túlzott hatalma miatt – a többük szerint – a soha nem is létező Székelyföldön oda a román állam hatalma és becsülete. Komoly, európai parlamenti képviselőnek önti el szemét a könny a román államiság ingatag volta miatt, de a jelenlegi hatom legvehemensebb bírálói is képesek megfogalmazni, amit eddig Vadim Tudoron kívül kevesen mertek hangosan kimondani: ha így, költözzünk Magyarországra! Dúl tehát a magyarellenes retorika, ócsárolják hol Csíkszereda, hol Sepsiszentgyörgy, hol Gyergyószentmiklós polgármesterét, akiket különben oly könnyeden neveznek a magyar szélsőségesség megtestesítőinek, miként továbblökik asztalukon a kiürült teáspoharat. Sok bánatuk közepette kisebb örömök is érik román nacionalistáinkat. Például hallván azt az állítólagos hírt, miszerint a prefektúra (élén György Ervinnel – akit különben az Erdély.ma olvasói a legeredménytelenebb magyar politikusnak tartanak) újabb büntetést szán Antal Árpádnak, mert ünnepi alkalmakkor nem szívesen öltözik talpig trikolórba. Azon keseregni a huszonegyedik században, hogy a szép kerekre sikeredett, egységes és oszthatatlan nemzetállamukban mégiscsak van egy egymillió főt meghaladó, kollektív jogaitól megfosztott kisebbség, mely különféle autonómiát óhajt magának, mi több, dönteni kíván saját mindennapjairól, iskoláiról, kórházairól, nyelvhasználatáról, egyszóval jövőjéről, eszement dolog. S azt már minősíteni sem kell, hogy információik zömét egy Spanyolországban bloggerkedőtől kapják, kinek szent meggyőződése, szülei hatvanas évekbeli Szentgyörgyre telepedésével amolyan honfoglalásféle történt. Szerencsénkre harcát a virtuális térben vívja, balszerencsénk, hogy provokációira jó néhányan ráharapnak.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bogdán László új könyve
Nagyívű vállalkozásba kezdett Bogdán László A kintrekedtek című regényfolyammal – Tatjána, avagy kifelé a férfikor nyarából (2008), A vörös körben (2010), A két boldog fénygombolyag (2011) –, mely 1400 oldal terjedelemben trilógiának indult, de a harmadik kötetben a cselekményszálak egy nagyon izgalmas ponton abbamaradnak, ez a szöveg folytatását teszi szükségessé.
Akárcsak a posztmodern prózairodalom olyan jeles képviselői, mint Umberto Eco vagy Milorad Pavic, Bogdán olyan szöveglabirintust szerkeszt, melyben több olvasói réteg is megtalálja a maga számára kedves tartalmat.
A kisebbségi magyar irodalmakban tipikusnak tételezhető mágikus realista, szövevényes cselekményű, konkrét kisebbségi léthelyzetre utaló művet kap az olvasó, a kalandos történetek kedvelői valamelyik populáris műfajba tartozónak vélhetik: utazási regényként, kalandregényként, pikareszk-, sci-fi-, fantasy- vagy éppen detektívregényként értelmezhetik a szöveget, az erotikus témák kedvelői ugyanúgy megtalálják benne a maguk elvárása szerinti részeket, mint a transztextuális játékokat értékelő olvasók.
Bogdán úgy kíván megfelelni a kortárs (erdélyi) irodalmat érintő kihívásoknak, hogy tematizálja ezeket a kihívásokat. Így jelenik meg a felvetett témák között a művészet korábbi közösségformáló szerepének megszűnése olyan hősök, mint a kábítószercsempésszé váló, volt kiváló erdélyi magyar színész, Szabó Attila, vagy az alkalmi utcanőséget vállaló világhírű opera-énekesnő, Carla figurája révén. A regényciklus a pénz mindenható hatalmát és birtokosainak a totalitarizmusénál burkoltabb, de nem kevésbé veszélyes manipulációs technikáit fedi fel a hősök kalandos hajóútja kapcsán, akik a (részben Onassisról és Soros Györgyről mintázott) “filantróp olasz milliomos”, Eduardo de Sica és “halhatatlan” társai “szegénység elleni programjának” részeseiként, a Sirály nevű jachton hajókázva az adriai szigetvilágban, parapszichológiai kísérletek áldozataivá válnak.
A regények hősei többnyelvű értelmiségiek, akik idegen környezetben találják magukat, s ezért sokszor kérdéses: vajon milyen nyelven is beszélnek egymás között ezek a szereplők? Asztalos János ügyvéd legjobb barátai még bukaresti tanulóéveiből, nevük alapján román, szerb és német anyanyelvűek: Alex (esetleg csángóként) Szegeden telepedett le, Mirkó, aki “visszatért Jugóba” és Rolf, aki újra Bécsben él.
A férfi narrátorok (a bizonyos életrajzi vonatkozások tekintetében írói alteregónak tekinthető), Asztalos János és Szabó Attila erdélyi magyarok, szerelmeik, az orosz Tatjána (pesti egyetemi évei folytán), a székely történelemtanárnő, Anna, vagy “ikertestvére”, a román színésznő, Laura Chelaru Kellner pedig kettős identitásúak lévén, jól beszélnek magyarul. Ám nem tudni, Laura jelenlegi szerelme, Ahmed, az arab műgyűjtő üzletember érti-e, amikor a színész páros a Rómeó és Júlia egy jelenetének különböző magyar fordításait elemzi. Mint ahogy azt sem, hogy a hozzájuk csapódó olasz énekesnő, Eduardo kedvese, Carla milyen nyelven tesz nekik vallomást intim kalandjairól. Vendéglátóik, a “halhatatlanok” közül Eduardo és Vittorio olaszok, Kiseleff kapitány (a neve alapján) orosz, Diana amerikai, de halhatatlanságba vezető útja egy olasz kisvárosból indul. Az álmok, emlékek folyton megszakítják a történetszövést, így nem csupán a cselekmény veszíti el linearitását, a személyiség is töredezetté válik: az identitás a széttartó történetek, tudatos és tudattalan vágyak halmaza lesz.
Az identitás problémája a regényfolyam kulcskérdésévé nő: nem csupán a kísérleti nyúl helyzetébe belecsöppent értelmiségieknek kell minduntalan szembenézniük saját és mások múltjának tudatalattiba szorított traumáival, definiálniuk egyéni céljaikat, megtalálniuk a rájuk erőltetett kollektív rémálmok szorításából a kiutat, kideríteniük, hogy kik is a velük játszó “halhatatlanok”, maguk a titokzatos vendéglátók sem tudják önmagukról, hogy kik is ők valójában. A harmadik kötet, A két boldog fénygombolyag vége felé, amikorra Tatjánának sikerül megszerveznie a szökést, derül csak ki, hogy mielőtt felvették az évezredek alatt nem romló földi alakjukat, Eduardo és társai egy másik bolygón élő civilizációnak egy kozmikus összecsapásban alulmaradt képviselői voltak. A “halhatatlanoknak” csak azóta vannak emlékeik, mióta beleköltöztek egy-egy erőszakkal megölt ember testébe. Nekik is harcolniuk kell tehát saját identitásuk megtalálásáért, megőrzéséért, akárcsak azoknak az embereknek, akikkel unalmukban vagy rejtett célból pszichológiai kísérleteket folytatnak. A tér-idő koordináták egy része a rendszerváltás előtti és huszonegyedik század eleji Sepsiszentgyörgyre utal: Sugás-kert, Kripta nevű vendéglő stb. Az első kötet főszereplője, én-elbeszélő narrátora (a szerző életrajzára utaló biográfiai tényekkel felruházott), Asztalos János ügyvéd Bukarestben tanult, de egy vidéki kisvárosból, Bronz Béla szobra elől stoppolva indul Szegeden, Bécsen át Velencébe, ahol megismeri szerelmét, Tatjánát, és csatlakozik Eduardo de Sica társaságához, hogy velük hajóutat tegyen a Földközi-tenger szigetvilágában.
A második kötet fő narrátora, Szabó Attila, a pályáját elhagyó színész szintén felismerhetően e kisvárosi keretek közül jár fel csempészútjaira Bukarestbe, s többször visszatér emlékeiben az öngyilkosságra kényszerített színész-mestere, akinek alakja – a szentgyörgyi olvasó számára evidens módon – a tragikus sorsú, a Securitate által halálba kergetett, vagy öngyilkosságnak álcázva kivégzett Visky Árpádot idézi. János elmeséli egy 1984-es emlékét, kihallgatását a Securitate tisztje által. A bejárt tér a hősök utazásával párhuzamosan fokozatosan tágul, az idő az álmok és paranormális úton előhívott emlékek révén a közelmúltra, de a “halhatatlanok” esetében kétezer évre (Caesar, Ovidius kora, vogul sámánok áldozati szertartása a medveünnepen), a szuggerált rémálmok alapján közelebbi és távolabbi múltra (őslények, dionüszoszi bacchanáliák, kísértethajók, középkori boszorkányégetés stb.) is kinyúlik. A második kötetben konkretizálódik a cselekmény jelene: a kerettörténet 2004 kora őszének három hete alatt játszódik. Ezer szövegoldal, különböző tér- és idősíkok váltogatása után a “reális időben” még mindig csak két hét telt el. Az első és második regényben is ismétlődik az ironikusan ábrázolt jelenetsor, hogy a hős Bukarest felé utazva szembesül román utastársainak agresszív, nacionalista indulataival. Pl. “Nem akarunk autonómiákat etnikai alapon! – villogott a hölgy. – Nem akarunk magyar konklávékat... – Talán enklávét akart mondani – helyesbítette a szigorú katona.” (Tatjána)
”– A magyarok vissza akarják venni Erdélyt. Soha nem is mondtak le, nem is mondanak le, és soha nem is fognak lemondani róla.
– Ugyan már, drága asszonyom – húzódok el, hiszen félő, hogy a hadonászó, teljesen begerjedő hölgy véletlenül kiszúrja a szemem, s akkor egy félszeművel több lesz.” (A vörös körben) Az irónia mellett ott az önirónia is, a félszemű magyar esetleg Sütő Andrásra utalhat, akinek 1990. fekete márciusában Marosvásárhelyen a felbőszített román tömeg kiverte a fél szemét.
A magyarok is jól beilleszkednek a sötét képbe: a drogcsempész banda nemzetközi, ám az ismeretlen megbízók magyarul leveleznek a dílernek kiszemelt színésszel... Az ügyvéd János azért akar elválni feleségétől, mert kiderül: míg ő a politikai üldözötteket védte, a nő a Securitate besúgója lett. A kisebbségi volt célszemélyt lelkiismeret-furdalás nélkül bemártó, azt mégis fiaként szerető Badea ezredes figurája is arra figyelmeztet: kitörölhetetlen a romániai diktatúra világának jelenléte az erdélyi magyar szereplők tudatából.
A szövevényes történet mikrorétegének alaptézisei kitágíthatók és levetíthetők a makrorétegre is. (A hősnők majdnem vagy ténylegesen erőszakot szenvednek el: a hősök első szerelmei megszöknek a kommunista Romániából, vagy meg akarnak szökni, és közben mindketten balesetben meghalnak.) A nyílt vagy rejtett erőszak, és az ebből következő szabadulásvágy, szökés, menekülés a szövegfolyam alapmotívumai.
A harmadik kötetben részletes leírást kapunk a diktatúra Romániájában alkalmazott lehallgatási módszerekről, a Securitate által gerjesztett félelemről, az iskolában uralkodó terrorról. Ám nem csupán a Ceauşescu-féle Romániáról, hanem az átmenet nehézségei közt bukdácsoló egész Kelet-Közép-Európáról képet alkothatunk. Igazi kisebbségi művel állunk szemben, amelyikben a hely, nyelv és én közötti törések mind tematikusan, mind pedig – a beiktatott álmok, rémálmok, emlékek révén – a linearitás megszakításával, formailag is érzékeltetik egy posztkolonialista léthelyzet jellegzetességeit. A populáris műfajok beépített témái (szex, jeti, féregjáraton bejutó őslények, hajsza) eltakarják a regényfolyam eszmei vezérfonalát, ami nem más, mint a harc a személyiség integritásának, az önazonosságnak a megőrzéséért, a szabadságért. Ez pedig nagyon is egybecseng a transzszilván irodalom hagyományos értékrendszerével.
Tapodi Zsuzsa
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyv a várossá válásról
A mezővárostól a rendezett tanácsú városig című, Garda Dezső történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyószentmiklósi fiókjának elnöke által szerkesztett tanulmánykötetet mutattak be tegnap este a Székely Nemzeti Múzeumban.
Házigazdaként Boér Hunor főkönyvtáros, a kötet egyik szerzője köszöntötte az egybegyűlteket, s párhuzamot vont Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy között: utóbbi várossá válásának 550. évfordulóját ünnepeltük tavaly, s az alkalomra született könyvek kiadása most is folyamatban, a bemutatandó kötet anyagát azok a tanulmányok képezték, melyek a Gyergyószentmiklós várossá válásának tiszteletére szervezett történészkonferencián hangzottak el. Birtók József, a csíkszeredai Státus Kiadó igazgatója közölte, az eddigi közel háromszáz kötetükből tizenhét cím Garda Dezsőhöz fűződik. A könyv szerkesztője – 1977 óta a gyergyószentmiklósi történészkonferenciák szervezője – a kiadvány nehéz megjelenési körülményeit ecsetelte keserűen, szót ejtett a nagyszámú gáncsoskodóról is. Gyergyószentmiklósról elmondta, a történelem folyamán a városi státushoz való feltételeket teljesítette, de nem adott senki városi jogot neki. 1607-ben kapott vásártartási jogot, 1907-ben nyilvánították rendezett tanácsú várossá. Pedig Kelet-Erdély legfontosabb városa volt, főleg az örmények betelepedése után hatalmas gazdasági erőt képviselt – tette hozzá az előadó. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi történész, aki a kötet egyik tanulmányát jegyzi, a gyergyószentmiklósi történészkonferenciák színvonaláról és hangulatáról beszélt.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Baljós csend a cenzus körül
Rosszat sugall, hogy a nagyobb erdélyi városok magyar elöljárói óvakodnak nyilvánosságra hozni a már rendelkezésükre álló népszámlálási adatokat. Míg a „jól álló” Székelyföldön alig pár nappal a cenzus lezárása után bejelentették, hogy „van magyar jövő”, a Partiumban és Közép-Erdélyben viszont titkolóznak az illetékesek.
Kolozsvár 17 százalék alatt
Kolozsvár magyar lakosságának aránya és abszolút számban kifejezett lélekszáma is az erdélyi magyar lakosság arányának csökkenő képét mutatja – tudtuk meg Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsostól. Amint azt az ÚMSZ-nek elmondta, a tavalyi népszámlálás kolozsvári eredményeinek összesítése során kiderült, hogy a városban már csak 16,4 százalékot tesz ki a magyar lakosság, ami abszolút számokban kifejezve ötvenezer alatti lélekszámot jelent. „Az erdélyi és a kolozsvári magyarság elöregedőben van. Igaz ugyan, hogy négy-öt éve a gyerekvállalás emelkedő pályára állt, az elmúlt években megnőtt a magyar anyanyelvű elsőosztályosok száma, ám ez nem tudja ellensúlyozni a rendkívül magas elhalálozási arányt” – mondta el lapunk kérdésére Csoma Botond.
Maradt a status quo Marosvásárhelyen ?
Marosvásárhelyen még nem történt meg a teljes adatfeldolgozás, ezért nincsenek még számadatok – mondta el lapunknak Csegzi Sándor. Az RMDSZ-es alpolgármestertől megtudtuk, hogy a polgármesteri hivatal nem készített párhuzamos adatbázist, a kitöltött űrlapokat átadta a statisztikai hivatalnak, onnan várja az eredményeket. „Jelzések voltak, hogy nem mentek el mindenhová a számlálóbiztosok, vagy nem szerepelt mindenki a listán, ahogy én sem. Ahol jelezték a rendellenességeket, ott természetesen intézkedtünk” – mondta Csegzi, aki megerősítette korábbi véleményét, miszerint Marosvásárhely lélekszáma hozzávetőlegesen húszezerrel csökkent, a nemzetiségi arányok viszont nem változtak.
38 százalékos magyarság Szatmárnémetiben
Ugyancsak jelentősen visszaesett Szatmárnémeti lakossága, a tíz évvel ezelőtti 112 ezerről 96 ezerre apadt a Szamos-parti település népessége. Ilyés Gyula RMDSZ-es polgármester lapunknak elmondta, az előzetes, nem hivatalos adatok szerint a magyar közösség többnyire a teljes lakossággal arányosan csökkent, így a településen 38 százalékra tehető a magyarság aránya.
Apadás Nagyváradon
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke csak jövő hónapra ígért előzetes adatokat Nagyváradot illetően, de annyit elárult az ÚMSZ-nek, hogy a Körös-parti városban csökkent a magyar lakosság aránya. Egy korábban közzétett számítás szerint a tíz évvel ezelőtti 27 százalékról 23,81 százalékra esett vissza a város magyarságának aránya. A csökkenés a külföldre telepedéssel, a Nagyvárad környéki településekre való kiköltözéssel magyarázható, de – Kolozsvárhoz hasonlóan – a magyar közösség kedvezőtlen korfája is rontott a magyarság statisztikai adatain.
Székelyföldön a románok fogytak
A partiumi és közép-erdélyi régióval ellentétben Székelyföldön kisebb arányban csökkent a magyarok száma, mint a románoké. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere korábban azzal magyarázta az 1910 óta fennálló trend megfordulását, hogy a magyarság korstruktúrája sokkal kedvezőbben alakult a románságénál. „Háromszéken a románok 12,4 százalékkal, a magyar közösség 7,6 százalékkal fogyatkozott. Hargita megyében a magyarok 6,4 százalékkal, a románok 14,7 százalékkal vannak kevesebben” – mondta Antal Árpád.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Cáfolta Antal Árpád, hogy Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának nincs román alkalmazottja
Partnerek lehetünk az etnikai arányosság elvét a közigazgatásban, államigazgatásban alkalmazó törvény elfogadtatása ügyében Dan Voiculescuval és a Konzervatív Párttal – fogalmazott ironikusan mai sajtótájékoztatóján Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A PC szenátora a napokban nyílt levelet intézett Traian Basescu államelnökhöz, amelyben többek közt azt állította, Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalában a 119 alkalmazottból egy sem román nemzetiségű. 
Az etnikai diszkrimináció vádját Antal Árpád kategorikusan cáfolta. Egyrészt felhívta arra a figyelmet, hogy nincs is olyan nyilvántartás, amelyben az alkalmazottak nemzetiségi hovatartozását feltüntetnék, illetve annak eldöntése látatlanban, hogy egy személy minek vallja magát, nem lehetséges. Egy empirikus tapasztalattal támasztotta alá, hogy igenis vannak román nemzetiségű alkalmazottak a városházán: több munkatárssal is román nyelven folyik a komunikáció. Volt, hogy néhány állás meghirdetésekor bizonyos funkciók esetében feltételnek szabták a magyar nyelv ismeretét, de a Voiculescu-féle vád hamis, amely a román politikai közbeszédben jelenleg egyre erősödő, magyarellenes hangok sorába illeszkedik Antal Árpád szerint. A magyar kártyát egyre többen próbálják kijátszani 2012 folyamán is, főleg a választások közeledtével, vélte, hozzátéve: a legnagyobb magyar többségű város polgármestereként még inkább ki van téve ezeknek a támadásoknak. (tudósítónktól)
Transindex.ro

Kötelez a hely szelleme”
Hely szelleme igenis van, és úgy a többségnek, mint a kisebbségnek nagyon kellene vigyáznia rá, háborúsdi helyett – hangzott el a Pro Minoritate folyóirat téli számának kolozsvári bemutatóján, amelynek címe Etnikai térformáló tendenciák – Kisebbségi építészet.
A kiadvány szerzői – építészek és szociológusok – ezúttal azt a kérdéskört járták körül, miképpen igyekszik egy kisebbség a köztereket szimbolikusan birtokolni, visszaszerezni, számára otthonossá tenni. „Kisebbségi téralkotás igazából nem létezik, mert teret mindig a többség hoz létre. A kisebbség esetleg bebútorozza” – vélekedett Guttmann Szabolcs városépítész a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. A szakember (aki az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Nagyszeben főépítésze volt), elsősorban a kolozsvári Főtér körül zajló szimbolikus térhódítási akciókat emelte ki: „Még egyetlen városban sem hallottam ennyi vitát, beszédet arról, hogy kié a Főtér, mint Kolozsváron” – jegyezte meg. Hozzátette: nagyszebeni munkásságának óriási tanulsága, hogy a közteret, akármelyik nemzet is hozta létre, a hatalmat birtokló többség is magáénak kell hogy érezze ahhoz, hogy a kisebbség jól érezze magát benne.
Kocsmacégér Sepsiszentgyörgyön. Nem kérdés, hogy kié
„Székelyföldön a legnehezebb az olvasás. Azt írja az állomáson, hogy Izvoru Olt, és úgy kell olvasni, hogy Csíkszentdomokos” – anekdotázott Horváth István szociológus azokra a stratégiákra utalva, ahogy a kisebbségek igyekeznek átalakítani a fizikai teret, amelyet a többség dominál a maga eszközeivel. Térszervezésként, egyfajta honfoglalásként értelmezhető az utcanév-adás, az emléktáblák, szobrok, emlékművek kihelyezése. Ezért tárgya annyi politikai és etnikumközi vitának, és ezért jelent hálás témát a politikusok számára, akik ezekkel az ügyekkel a közösséget látványosan képviselhetik. A tér ugyanis a társadalmi folyamatokat is meghatározza – tudtuk meg a szociológusok és építészek beszélgetéséből.
A Pro Minoritate folyóirat téli számában a kolozsvári Főtér „színeváltozásai” mellett a marosvásárhelyi Bernády-kultuszról, a székelyföldi települések Ceauşescu-féle, erőszakos urbanizációjáról lehet olvasni tudományos igényességgel megírt tanulmányokat. A térformálás és térbirtoklás kérdése, mint a beszélgetésen elhangzott, folyamatosan aktuális. „Ez a vita nem fog elülni” – mondta Péter László szociológus – „szükség van rá”.
T. Koós Imola
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nyelvháborúzik” Kovászna megye alprefektusa
A közigazgatási bírósághoz fordult Kovászna megye alprefektusa, Valentin Ionaşcu, mert úgy véli, törvénytelen a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal bejáratánál található tábla, mivel azon első helyen szerepel az intézmény magyar megnevezése.
Valentin Ionaşcu
Ionaşcu a Sepsi Rádiónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, a „Kovászna megye – Sepsiszentgyörgy municípium – Polgármesteri Hivatal” feliratot először román nyelven kellett volna feltüntetni a táblán, emiatt a prefektúra előzetesen felszólítást küldött a megyeszékhelyi önkormányzatnak, hogy tartsák be a nyelvhasználatra vonatkozó törvényes előírásokat, és csak azt követően fordult a bírósághoz. Rámutatott: az érvényes jogszabályok alapján először az állam nyelvén, tehát románul kell feliratozni, majd csak azután szerepelhet a kisebbségek nyelvén megfogalmazott felirat a táblákon.
Amint arról mi is beszámoltunk, a magyarellenes kirohanásairól ismert Valentin Ionaşcu alprefektus tavaly arra szólította fel a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy a hivatalos levelei fejlécében ne használja a magyar nyelvet. Később a háromszéki magáncégekhez intézett levelében azt kérte, hogy köztéri reklámtábláikon kötelező módon használják a román nyelvet. Ionaşcu az 550-es számú jogszabályra hivatkozva szólította fel a kereskedelmi társaságokat a román nyelv használatára.
A jogszabály szerint közterületen mindent kötelező románul is feliratozni. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere korábban elmondta, az alprefektus és a kormányhivatal jogászai folyamatosan rosszindulatúan félremagyarázzák a törvényeket, és állandó hadjáratot folytatnak a magyar feliratok ellen.
Krónika (Kolozsvár)

Negyedmillió a Reflexre
Idén Sepsiszentgyörgy lesz Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa, erre a célra 500 ezer lejt különítene el az önkormányzat, jelentette be Antal Árpád
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint 250 ezer lejjel támogatják a Reflex színházi fesztivált, illetve hasonló összeggel finanszírozzák annak az ifjúsági rendezvénysorozatnak a megszervezését, amellyel Sepsiszentgyörgy pályázott az Európa Ifjúsági Fővárosa címre, amelyet végül nem nyert meg, de érdemesnek tartják, hogy a tervezett programok egy része megvalósuljon. Emellett idén szeretnék befejezni és átadni az új színházi stúdiótermet is, illetve tavasszal elkezdik a városközpont belső magjának átalakítását, és a sétálóutcák kialakítását, de felújítanák a színház homlokzatát is, mondta Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy költségvetés-tervezete tanulmányozható a www.sepsi.ro honlapon, javaslatokat január 25-ig lehet megfogalmazni.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyi szolidaritás Magyarországgal
Magyarországgal, a magyar kormánnyal szolidarizáló megmozdulásokat tervez a hét végére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt. A Tőkés László által irányított nemzeti tanács autóbuszokat indít, így segíti az érdekelteket, hogy eljussanak a szombaton Budapestre tervezett Békemenetre, a Szász Jenő vezette párt székelyföldi városokban tart a magyar fővárosival párhuzamos, azt támogató nagygyűléseket.
Az EMNT az az erdélyi magyar politikai-civil szervezet, amely már egy héttel ezelőtt kifejezte szolidaritását a magyar kormánnyal. Úgy döntöttek, a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indítanak egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT-központokban várják, és arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzetiszínű zászlót és helységnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás magyarországi idő szerint 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej. Szász Jenő, az MPP elnöke múlt héten jelentette be, hogy a budapesti rendezvénnyel párhuzamosan székelyföldi városokban szerveznek támogató nagygyűléseket. Háromszéken mind a négy magyar város csatlakozott a kezdeményezéshez, szombaton romániai idő szerint 17 órakor Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Baróton várják mindazokat, akik egyetértenek a Magyarországgal szolidarizáló megmozdulással. A budapesti Békemenetet a Magyar Hírlap és Demokrata hetilapok hirdették meg, a felhívás szerint: “Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.” A rendezvény egyben válasz a január 2-i ellenzéki tüntetésre, amikor Orbán Viktor és kormánya ellen demonstrálva több tízezres tömeg vonult fel. A Magyarországot bíráló nemzetközi hangok az új alaptörvény életbelépése óta erősödtek fel. Az Európai Bizottság szerdán három törvény visszavonását is kérte, és az unió történetében egyedülálló módon a kohéziós alapokhoz való hozzáférés befagyasztását helyezte kilátásba.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Valaki hajt a forgalommal szemben”
Mire jó a magyar kultúra címmel került sor arra a múlt heti rendezvényre, amelynek vendégei – L. Simon László író, magyarországi fideszes országgyűlési képviselő, a magyar parlament kulturális- és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke és Hatos Pál történész, a Balassi Intézet főigazgatója – „történelemről, kultúráról, borról és politikáról” beszélgettek a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Az est moderátora Lakatos Mihály, a Sepsiszentgyörgyön működő, Magyar Kulturális és Koordinációs Központ igazgatója volt. L. Simon László Személyes történelem című esszékötetét Király Zoltán költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezetője mutatta be.
A kötet bemutatása előtt Király Zoltán arra kérte a szerzőt, hogy olvassa fel a Mire jó a magyar kultúra című írását, majd ezt követően méltatásában – Valaki hajt a forgalommal szemben címmel – kifejtette: az egykori „avantgárd költő, borász és parlamenti képviselő, képzőművész és tanár, néhai civil harcos és szervező az X-faktorizált magyar trenddel, az »ahol élek az a hazám« világpolgár szindrómával” hajt szembe, s közben olyanokról ír, „mint haza és hazaszeretet, barátság, libává változott dédapa és nagyanyák, szülőföld, szőlő és bor, nemzet, és a városi ember gyomrát felfordító, törköllyel bőven öntözött disznóvágás”. Mindeközben pedig a szerzőt „hol vígan zsidózzák, mert megnézett, sőt, horribile dictu, végigült egy Alföldi Róbert-előadást a Nemzetiben, más fórumokon meg médiadiktátor-fasisztaként emlegetik a magyar országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elnökeként”. Az esszékötetet olvasva kezdjük nem érteni a diskurzust, fejtette ki Király Zoltán, ugyanis a szerző – a forgalommal szembehajtva, „pozitív jövőképet ábrázol, teszi mindezt a múlt tanulságaiból táplálkozva. Az író-politikus L. Simon megengedi magának és olvasóinak, amit gyakorló Kárpát-medencei magyar politikus nem, mégpedig azt, hogy nem akar meggyőzni igazmondása felől. Újra mondom tehát, valaki jó irányban hajt a forgalommal szemben”, fejezte be méltatását Király.
A moderátor kérdésére, hogy hogyan állt össze a 2011-ben megjelent könyv, L. Simon László kifejtette: körülbelül kétkötetnyi írása hever kiadatlanul, ebbe a mostaniba kifejezetten azokat az írásokat válogatta össze, amelyek valamilyen identitáskeresést vagy identitásproblémát tükröznek vissza. Hozzáfűzte: úgy tűnik, nemsokára megjelennek majd a képzőművészeti tárgyú esszéi. Az országgyűlési képviselő elmondta: „Nagyon sok hülyeséget csináltam életemben, a politikai riválisaim most keresik és kutatják, és szeretik a régi verseimet is előszedni, azokból idézgetni, amelyekre azt mondhatják, hogy értelmetlen zagyvaság”. Hozzáfűzte azonban: soha semmiért nem szégyellte igazán magát, a hülyeségeiért sem, de 2004. december 5-én, és azután egy jó darabig nagyon szégyellte magát. Úgy érzi, talán ezért is kezdte el írni azokat az esszéket, amelyek bekerültek a kötetbe. „Nem képverseket készítettem már, meg nem obszcén verseket írtam, amelyekkel most utólag támadnak – nem voltak obszcének azok a versek, csak vannak benne olyan szövegek, amelyeket nem értenek a művelt vagy a félművelt olvasók –, és teljesen más irányba haladt az érdeklődésem irodalmi szempontból is. Hát ennek a lenyomatai ezek az írások”.
Lakatos Mihály felvetésére, hogy személy szerint jó ideig úgy érezte, minthogyha szégyen lenne a szülőföldről, a hazafiságról beszélni, de mintha ez a trend mostanság kezdene megfordulni, L. Simon válaszában kifejtette: „Egyáltalán nem látszik megfordulni ez a trend, csak most mi kormányzunk, és ez egy kicsit más színt ad a dolgoknak, különben ugyanannyian fenik a késüket, és ugyanannyian gondolják ezeket, mint eddig”. A képviselő úgy vélte továbbá, hogy „óriási bajban vagyunk, mert ez a nemzet egyáltalán nem tud dolgok mellé úgy fölállni, mint ahogy a lengyelek képesek például. Vannak közös ügyek, értékek, amelyeket senki nem kérdőjelez meg náluk, a kommunista ugyanúgy büszke rá, mint a kereszténydemokrata. A magyarnak pedig az a speciális betegsége, hogy mindig mindent tagadni akar”. Az, amit Lakatos Mihály trendként érzékel, „csak és kizárólag a mi pillanatnyi politikai előretörésünknek köszönhető jelenség. Ahhoz, hogy ebben változás legyen, arra van szükség, hogy legalább három évtizedig konzervatív politika irányítsa Magyarországot, és hogy okos ösztöndíjprogramokkal, megfelelő felsőoktatás-politikával, remek kultúratámogatással – ezek most mind hiányoznak – segítsük hozzá az utánunk jövő nemzedékek sorát ahhoz, hogy ne szégyelljék azt, hogy magyarok, hogy olyan értékekhez ragaszkodnak, amelyeknek a vállalása ma ciki.”
Milyen elképzelések léteznek a magyar kultúrpolitika terén, tette fel a kérdést a moderátor, tekintve, hogy L. Simon László három hónappal ezelőtt vette át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) irányítását, ezen kívül pedig ő a parlament kulturális bizottságának az elnöke. Az író-politikus kifejtette: Minőség a kultúrában címmel két évvel a választások előtt dolgozták ki azt a kultúrpolitikai koncepciót, amellyel – egyebek mellett – a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel megnyerte a választást. Ez a koncepció – amelyet egyébként nem sokan olvastak el, mondta, de letölthető pdf-formátumban –, most is vállalható. Amikor feladatként megkapta az NKA irányítását, hogy tegye rendbe a kultúra legközvetlenebb finanszírozását, másfél hónap alatt a 17 kuratóriumot lecsökkentették kilencre, a 152 kurátor helyett 72 végzi a munkát, mindemellett pedig körülbelül 2 milliárd forinttal növelték a forrásaikat, ami óriási mozgásteret jelent a jelenlegi, igen szűkös gazdasági helyzetben, fűzte hozzá. „Az, hogy én lettem az NKA elnöke, garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”, hangsúlyozta a politikus.
Ezt követően a moderátor Hatos Pált, a Balassi Intézet főigazgatóját (2010 augusztusában vette át az intézet vezetését) arra kérte, beszéljen az elképzelésekről, stratégiai célkitűzésekről. A főigazgató úgy vélte, mindenütt a világon csökken a kultúrafinanszírozás, és sok helyütt csak az a lényeges, ami eladható. „2010-ben úgy határoztuk meg, az intézet célja eljuttatni a nemzetek közösségébe a magyarság jó hírnevét. Ez nagyon patetikus mondat, de szándékos. Mi magyarok igenis nagyon érzékenyek vagyunk arra, hogy hogyan vélekednek rólunk a nagyvilágban. Paradox módon, nem teszünk meg mindent azért, hogy meghalljuk a híreket. Az idegennyelv-tudásunk az utolsó előtti az Európai Unióban – az utolsó Nagy-Britannia, de ők ezt valahogy megengedhetik maguknak. Tehát a jó hírnév nekünk nagyon fontos, és mivel nincsen kőolajunk, leginkább a kulturális teljesítményben van az erőnk. Mi azért elég régóta hozunk létre kulturális teljesítményt, régi kultúra vagyunk, ezt nem árt nem elfeledni. A Balassi Intézet feladata tehát, hogy a magyarság jó hírnevét ne terjessze, hanem fenntartsa, működtesse”, magyarázta Hatos Pál. Hozzátette: ha azonban vendégségbe megyünk, akkor alkalmazkodni kell, „tehát, ha Németországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba visszük a kultúránkat, történelmünket, nem kezdhetjük rögtön a trianoni katasztrófával. Nem azért, mert a magyar nemzet nem szenvedett volna annyit, hanem azért, mert igenis azt kell bemutatnunk, hogy ezer év írott kultúra áll mögöttünk, nem kell rögtön panaszkodni, és nem kell az áldozati szerepet hangsúlyozni. Ezért a Balassi Intézetnek a filozófiája a magyar kulturális örökségnek vagy általában véve a magyar identitásnak pozitív viszonyulási pontok mentén történő végiggondolása”. Mint mondta, 19 magyar kulturális intézet van a világon, a magyar kulturális diplomácia egyik feladata pedig még mindig az: kimenni külföldre, ahogy kimentek Apáczaiék, Misztótfalusiék okosodni, és onnan hazahozni valamit. Persze ennek megvan a veszélye, hogy sokan kint is maradnak, és ott gazdagítják az illető országokat mindazzal, amit tanultak, „de ettől függetlenül nem adhatjuk fel”. Véleménye szerint a Balassi Intézet hivatása nem az, hogy kirakatként megmutassa magát egy estére, nem bemutatni, hanem teremteni kell. Felhívta a figyelmet arra, hogy „ha a nagy nemzeteket önmagában nem érdekli a magyarok világa, akkor be kell mutatni Közép-Európa világát, és be kell mutatni azt a fajta Közép-Európát, amelyben Kolozsvár az egyik középpont, vagy Eperjes, Budapest, Prága, és mindig azt kell mutatni, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz”.
A beszélgetés eme részénél Király Zoltán felvetette: látnak-e a meghívottak esélyt arra, hogy Kolozsváron is nyíljon magyar kulturális központ. Hatos Pál elmondta: az említett 19 intézetből 16 Európában működik – ebből kettő Románia területén, Bukarestben és Sepsiszentgyörgyön. Európán kívül New Yorkban, Kairóban és Delhiben létezik magyar kulturális központ. „Van igény a bővítésre, nagyon jó lenne, ha lehetne intézeteket nyitni Zágrábban, Belgrádban, ezek előkészület alatt is vannak, de létezik egy miniszterelnöki megállapodás Kína és Magyarország között is. A munka tehát zajlik, kicsit azonban közbeszólt a világgazdasági válság. Ám az is feladat, hogy fenntartsuk azt, ami megvan. Akkor jó, ha élettel tudjuk ezeket megtölteni. Ez ugyanúgy vonatkozik a bukaresti magyar intézetre is, ahol nemrégen változás történt, de ennek csupán az volt az oka, hogy azt gondoltuk, intenzívebb életet kell oda varázsolni, ugyanis ezek épületek, de épületekből hellyé kell lenniük”. A főigazgató úgy vélte, a magyar kulturális diplomácia, a magyar kulturális export – nem a politika jóvoltából, hanem az igen erős és folyamatos kortárs magyar kultúratermelés miatt – továbbra is élénk, erőteljes és számontartott. „Persze nem kerülöm meg a kérdést, de kénytelen vagyok egy diplomáciailag értelmezhető választ adni, mégpedig azt, hogy egy kulturális intézethez két szereplő kell: az egyik fél az Románia, és Romániában a kulturális tárca. Tehát, ha a román kulturális tárca, illetve az azt képviselő miniszter, úgy döntenek, hogy Kolozsváron legyen ilyen intézet, akkor mi teljesen nyitottak vagyunk. De attól is boldogok vagyunk, hogy Erdélyben megszülethetett egy. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy nagyon sok fontos szellemi központ van Erdélyben, de kincses Kolozsvár mégiscsak Erdély fővárosa”.
A témához L. Simon László hozzáfűzte: ő politikus, neki nem kell annyira árnyaltan fogalmazni, ennek megfelelően tehát azt gondolja: „Magyarországnak nagyon jó lenne, ha Kolozsváron lenne kulturális központja, lenne bázisa. A kulturális intézetek a magyar államnak az intézményei. Pekingben is erről tárgyaltunk, mert ma Magyarország számára minden szempontból fontosak a kínai–magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. De hogyha nemzetstratégiai célokat fogalmazunk meg, akkor valóban fontos, hogy Kolozsváron legyen a magyar államnak, a konzulátuson túl, kulturális intézményi formában is egy erőteljes alapja, ezért mindent meg kell tenni. Szerintem a romániai magyar politikai erőknek ez óriási felelősségük, hogy emellé állnak-e, ezt a maguk országában kezdeményezik-e, a maguk kormányzati pozícióit fölhasználva erősítik-e”, hangsúlyozta a politikus.
A beszélgetés végén lehetőség nyílt kérdések felvetésére a közönség részéről is. Mindenki egyenlő eséllyel pályázhat-e, és kizárólag szakmai szempontból hoznak-e döntést a pályázatok elbírálásakor, kérdeztem L. Simon Lászlótól, mivel a beszélgetés alatt hangsúlyozta, hogy személye „garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”. „Nem is értem a kérdését”, hangzott a válasz. „Elfogadhatatlan, hogy egy olyan szerv, amely a magyar állam legnagyobb kulturális mecenatúra szerve, amely több mint 11 milliárd forintos költségvetési összeggel gazdálkodik; amely 2012-ben több mint ötmilliárd forintot fog szétosztani a magyar kulturális szereplők között, és még további többmilliárd forintos tartalékkal rendelkezik; amelynek a 72 fős kuratóriumi testületét ötven százalékban a szakmai szervezetek delegálták, a szakma kiválóságai közül, ötven százalékban pedig, az ő javaslataikat figyelembe véve, a miniszter; amely kuratóriumokban a magyar tudományos és szellemi élet kiválóságai ülnek, hogy ne szakmai alapon döntenének, hogy ne lenne esélyegyenlőség. Nem is értem tehát a kérdést”, fogalmazott válaszában L. Simon László.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

A magyar heraldikus, aki megalkotta Románia címerét
Köpeczi Sebestyén József neve alighanem ismeretlen a nagyközönség számára. Kevesen tudják, hogy az egyik legnagyobb erdélyi címerfestő, képzőművész, család- és művelődéstörténész nevéhez fűződik Románia első világháború utáni címerének megalkotása is. Sas Péter budapesti művelődéstörténész kétkötetes könyvében a heraldikus Köpeczi Sebestyén József életét és életművét átfogó alkotását szerda este mutatták be Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent Sas Péter A heraldikus. Köpeczi Sebestyén József élete és munkássága című kétkötetes alkotását mutatták be a szerző jelenlétében szerda este a Bernády Házban. Az esemény „fogadott házigazdája” dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul volt, a kiadványt Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta. „A jó könyvnek még inkább kell a cégér, szűk a vásárlóréteg, ezért nagy hírverésre van szükség ahhoz, hogy minél több emberhez eljuthasson” – fejtette ki a főkonzul.
A Köpeczi Sebestyén József életét és munkásságát bemutató alkotás mélyen erdélyi, ugyanakkor az összmagyarság könyve is, amely mélyen a múltba gyökerezik, ám a mába is beleágyazódik – méltatta a kétkötetes vaskos alkotást Nagy Miklós Kund, aki azt is hozzátette: azon sem csodálkozna, ha a mostanában meghirdetett Szép Magyar Könyv Versenyen e két kötet is megjelenne. „Az alkotással Köpeczi Sebestyén József heraldikus, családtörténész, képzőművész, művelődéstörténész előtt tiszteleg a szerző, aki egy jól felvértezett kutató, író, ezért kellő kitartással és az értékek iránti hűséggel alkotta meg a könyveket” – mondta a tudományos igényességgel, ám olvasmányosan megalkotott, illusztrált kötetekről. 
Legendás személyiség
Az erdélyi heraldikus, Köpeczi Sebestyén József 1878. november 12-én a Beszterce-Naszód megyei Széken született, ifjúkorát Besztercén töltötte, majd 1902-ig festészetet tanult a budapesti Országos Mintarajziskolában. Tanulmányait Bécsben, Münchenben a festészeti főiskolán és Párizsban tökéletesítette. Hazatérése után élt Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten. A monarchia összeomlása idején hadnagyként teljesített szolgálatot a Székely Hadosztályban. Hadifogolyként a brassói fellegvárban együtt raboskodott Márton Áron főhadnaggyal, lelkésszel, ahol sikerült a kivégzést elkerülnie. Az anekdota szerint azért, mert olyan magas volt, hogy nem sikerült felakasztaniuk.
Kiszabadulása után előneve miatt Köpecre száműzték, ahol korábban soha nem járt. Itt élt egyszerű gazdálkodóként húsz éven át. „Legendás személyiségéhez sok anekdota, karikatúra fűződik. Sok felesége volt, jó kedélyű, színes egyéniség volt, bohém életéről, személyiségéről filmet lehetne forgatni” – részletezte Nagy Miklós Kund. 
A bohém heraldikus
Sas Péter budapesti művelődéstörténészt, kutatót már ismerheti a marosvásárhelyi közönség, ugyanis két éve Kós Károly képeskönyv című könyvének bemutatóját is Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota Tükörtermében tartották. Az anyaországi történész időt és fáradtságot nem kímélő munka során kutatta fel az erdélyi heraldikus életművét, akiről úgy tartja: nem volt igazi tudós ember, hanem olyan bohém, aki szerette a bort, az asszonynépet és a jó társaságot, ám a munkáját komolyan vette, a címereken keresztül pedig festőművész lehetett. „Erdélyi kutatásaim origója Kelemen Lajos, marosvásárhelyi születésű levéltáros, történész, aki Gidófalvy István királyi közjegyző családjának házitanítója volt. Legjobb barátja pedig a tőle teljesen különböző habitusú Köpeczi Sebestyén József” – mondta Sas Péter. 
Románia királyi címerének megalkotója
A Székely Hadosztályban szolgált címerfestő fél szemére megvakult, majd több mint két évtizedig a Kovászna megyei Köpecre száműzték, ahol gazdálkodásból tartotta el kétgyermekes családját. Ezért akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy I. Ferdinánd román király az eke szarvától hívta Bukarestbe, Románia államcímerének megtervezésére. A feladatot heraldikailag kifogástalanul teljesítette, Erdély is méltóképpen van rajta ábrázolva. Jutalomképpen 1922. július 6-án egy villásreggeli keretében a sinaiai palotában maga a király részesítette a legfelsőbb elismerésben: Királyi Koronarend Kitüntetést kapott – mesélte a szerző. Az ország mai, 1992-ben elfogadott címerének alapjául is a Köpeczi Sebestyén József által tervezett címer szolgált. 
A gyűjtés volt a legnehezebb
A heraldikus 1942-ben családjával Kolozsvárra költözött. Kelemen Lajos, levéltári főigazgató és jó barátja ajánlására az Egyetemi Könyvtár tisztviselőjeként alkalmazták. „Itt születtek a csodálatos alkotásai, ma is a címertan alapvető munkái ezek” – mondta Sas Péter, aki azt is bevallotta: kutatómunkája során a gyűjtés bizonyult a legnehezebb feladatnak. „A heraldikus kolozsvári felesége nem volt tisztában férje hagyatékának jelentőségével, ezért rengeteg okmány, műalkotás elkallódott” – részletezte a szerző. Köpeczi Sebestyén József számos anyagát beadta a Kolozsvári Állami Levéltárba, 1961-ben próbálta visszaszerezni azokat, ám hiába. A heraldikus levelezéseinek kutatása során jött rá Sas Péter erre, és végül a nyugalmazott kolozsvári levéltáros Kiss András segítségével jutott hozzá az anyagokhoz, amelyek munkája kétharmadát teszik ki. Az első kötet a címerfestő életét, a második pedig a megjelentetett és kéziratban maradt munkáit – rajzait, családok, városok, múzeumok és a székelység címerfestményeit – tartalmazza.
A nemesi családból származó Köpeczi Sebestyén József neve – mint általában a heraldikusoké – a szűk szakmai és családi körön kívül nem túl ismert. Sas Péter hiánypótló, „fehér foltokat kitöltő” kutatómunkájának gyümölcse pontosan ezért bír óriási jelentőséggel. A szerző arra kéri az erdélyieket, hogy amennyiben valakinek a birtokában Köpeczi Sebestyén József által festett címer van, értesítse a Pallas-Akadémia Könyvkiadót, hogy lefényképezhessék, hogy majd a kötet egy bővített kiadásába bekerülhessen.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Tüntetés Magyarországért
Szombaton 17 órától a budapesti kormánypárti tüntetéssel egy időben a négy háromszéki városban utcai megmozdulást szervez az MPP.
Tegnap a párt megyei vezetői ismertették a helyszíneket és a programot. Kulcsár-Terza József elnök elmondta, tudja, hogy az RMDSZ ellenpropagandát folytat, ám ennek dacára bízik a sikerben, s kiemelte, a szövetség színeiben politizálóknak nincs amit keresniük a “jobboldal rendezvényén”. Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban, Kézdivásárhelyen a főtéren, Kovásznán a központi parkban, az ’56-os emlékműnél, Baróton a református templom előtt várják január 21-én délután öt órakor azokat, akik szolidaritásukról kívánják biztosítani Magyarországot, Orbán Viktort és kormányát. Sokat tett értünk az anyaország, az állampolgárság és választójog megadásával régi sérelmeket igyekezett orvosolni, megérdemli, hogy mi is támogassuk most, amikor nemzetközi össztűzbe került – fogalmaztak a polgári politikusok.
Felhívásuk szerint békés, gyertyás szimpátiatüntetésre várják mindazokat, akik érzik, “közös felelősséggel viseltetünk egymás iránt”, és hangsúlyozták: politikamentes megmozdulás kíván lenni, a háromszéki helyszíneken beszédet mondanak az MPP, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői egyaránt.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MPP: a magyarok is az utcán tüntethetnek az RMDSZ ellen
Az erdélyi magyarok is az utcán tüntethetnek az RMDSZ ellen, ha a kormány nem enged, mivel a szövetség ugyanúgy vétkes az ország helyzete miatt, mint Boc, Băsescu vagy Udrea – jelentette ki csütörtökön László György, a Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezetének elnöke. A Kovászna megyei PSD elnöke ugyanakkor úgy véli, a székelyeket az RMDSZ próbálja távol tartani a tiltakozásoktól.
A Maros megyei MPP elnöke meglepetésének adott hangot amiatt, hogy a magyarok eddig nem tiltakoztak az utcán az RMDSZ ellen, amely „talán még hibásabb, mint a Demokrata Liberális Párt (PDL)” a „katasztrofális kormányzásért”. „Tizenhat év folyamatos kormányzati részvétel után az RMDSZ talán hibásabb, mint a PDL” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a marosvásárhelyi politikus.
„Számunkra is a romániai gazdasági és politikai helyzet a legfontosabb, mivel itt élünk és szenvedünk az ország többi lakosával együtt. Világos, hogy nem csupán Traian Băsescu elnök, Emil Boc kormányfő vagy Elena Udrea hibás a katasztrofális kormányzásért, hanem az RMDSZ vezetői is, például Markó Béla kormányfőhelyettes és a többi miniszter és tisztségviselő” – fogalmazott László György, aki szerint a „romániai magyar politikai rezsimet” le kell váltani 2012-ben.
A székelyek tüntetésekről való távolmaradásáról beszélt Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezetének elnöke is.
Grama szerdán este sajtótájékoztatón úgy vélekedett, a székelyek nem azért nem vesznek részt az országszerte zajló tiltakozó megmozdulásokon, mivel elégedettek a kormányzással, hanem mert – mint általában az erdélyiek – lassabban cselekednek, és előbb jól megfontolják döntéseiket.
„Viszont meggyőződésem, hogy Sepsiszentgyörgyön is az utcára vonulnak majd” – mondta a megyei PSD-elnök.
Horia Grama szerint az RMDSZ „vélhetően” befolyásolni próbálja az embereket, hogy ne vegyenek részt a tiltakozásokban, „mivel az RMDSZ ugyanúgy felelős a jelenlegi helyzetért, mint a PDL”.
„Támogatja ezt a kormányt. Az RMDSZ-esek örültek a koncnak, amit kaptak, és amit a PDL mellett maradással fizetnek meg” – fogalmazott Horia Grama.
Kovászna megyében egyébként eddig nem rendeztek utcai tiltakozó megmozdulásokat, viszont a Facebookon terjed egy felhívás, amely „Fütyöljük ki őket! Hai să-i fluierăm” címmel arra buzdítja a helybélieket, hogy csütörtökön 17 és 19 óra között a prefektúra épülete előtt tüntessenek a kormány ellen.
Krónika (Kolozsvár)

Autóbuszokat indít az EMNT a budapesti Békemenetre
A magyar kormányt tá­mogató és az elfogult nemzetközi híradásokat elutasító budapesti Békemenetre szervez szimpatizánsokat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A magyar kormánnyal szolidaritást vállaló civil-politikai szervezet a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indít egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT központokban várják szeretettel a szervezők, akik egyben arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helyégnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej.
A Békemenetet a Magyar Hírlap és Demokrata című hetilapok hirdették meg, a felhívás szerint: „Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.”
A rendezvény egyben válasz a január 2-i ellenzéki tüntetésre, amikor Orbán Viktor és kormánya ellen demonstrálva több tízezres tömeg vonult fel. A Magyarországot bíráló nemzetközi hangok az új Alaptörvény életbe lépése óta erősödtek fel. Az Európai Bizottság szerdán három törvény visszavonását is kérte, és az Unió történetében egyedülálló módon a kohéziós alapokhoz való hozzáférés befagyasztását is kilátásba helyezte.
További részletek a területi EMNT irodákban (Demokrácia Központok), valamint a három régióban a következő telefonszámokon igényelhetőek: Nagyvárad – 0259 220 126, Nagy József Barna / Kolozsvár – 0264 455 061, Szabó Lilla / Sepsiszentgyörgy – 0267 310 551, Nemes Előd – áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóközleményében.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szimpátiatüntetés a Petőfi-szobornál
Január 21-én 17 órakor a marosvásárhelyi Kossuth utcában, a Petőfi- szobornál tart szolidaritási akciót a Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezete. Bár meghívták a többi magyar szervezetet is, eddig csupán a Székely Nemzeti Tanács jelezte részvételi szándékát – hangzott el tegnap László György, az MPP megyei elnöke és Bíró Zsolt, az SZNT marosszéki elnöke közös sajtótájékoztatóján.
A magyar kormánnyal szolidarizálni kívánó eseményt a budapesti Hősök terére tervezett megmozdulással azonos időben tartják, és felolvassák a Hősök terén elhangzó üzenetet. Ugyanebben az időben hasonló szimpátiatüntetésre kerül sor Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Baróton. A marosvásárhelyi rendezvény kb. húsz percet tart, a résztvevők – mintegy 150 személyre számítanak a szervezők – nem csatlakoznak a főtéri tüntetőkhöz. Nem kampányrendezvényről van szó, mindenkit szeretettel várnak, nyilatkozta László György.
Arra az újságírói felvetésre, amely szerint a szerda esti tüntetésen első alkalommal hangzottak el Marosvásárhelyen is RMDSZ-ellenes szlogenek, László György kijelentette: – Csodálkozom, hogy a magyarság eddig nem tiltakozott a katasztrofális kormányzás ellen, amelynek részese az RMDSZ is. Az RMDSZ is ugyanolyan vétkes, sőt, mivel 16 éve kormányban van, a PDL-nél is vétkesebb az elhibázott kormányzás miatt. Megengedhetetlennek nevezte a kis lépések politikáját, s mint mondta, eljött az ideje, hogy ugyanúgy, ahogy 1989-ben rendszerváltás történt, az erdélyi magyar politikai rendszernek is meg kell változnia.
Az Erdélyi Magyar Néppártról az volt a véleménye, hogy ha valóban változást akarnak, hagyják az RMDSZ–EMNP koalíciót, “dolgozzanak velünk, alkossunk együtt alternatívát az RMDSZ ellen”.
Az RMDSZ–EMNP közös marosvásárhelyi polgármester-jelöltjéről azt mondta: “Vass Levente az egészségügyi miniszter főtanácsosa, két minisztert már megbuktatott. Nem hiszem, hogy Vásárhely ilyen polgármestert akarna”. Az EMNP-t az RMDSZ “zsebpártjának” nevezte, véleménye szerint így szerzi vissza a “hátsó kapun” az RMDSZ az elvesztett szavazatait.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Kormánybarát békemenet
Az előzetes felmérések alapján legalább százezer tüntetőre számítanak a holnapra meghirdetett Békemenet Magyarországért demonstráció szervezői, akik – Bayer Zsolt megfogalmazása szerint –néma, békés demonstrációval kívánnak tüntetni a kormányért és Európáért.
A tüntetők „szeretnék eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a jelenlegi kormányt senki nem támogatja Magyarországon”. A budapesti Hősök teréről az Országházig vonulók felhívásuk szerint azt szeretnék bemutatni, hogy nem kívánnak mást, „csak békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon élni”. Mint korábban megírtuk, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésére erdélyiek is részt vesznek a Fidesz-kormánnyal szolidaritást vállaló demonstráción. Az EMNT – 50 lejes díj ellenében – autóbuszokkal szállítja a részvevőket Kolozsvárról, Nagyváradról és Sepsiszentgyörgyről.
„Politikamentes” MPP-tüntetések Székelyföldön
Hét székelyföldi városban szervez Orbán Viktor melletti szimpátiatüntetést szombaton a Magyar Polgári Párt. Felhívásukból kiderül: így kívánják kifejezni együttérzésüket a magyarországi megmozdulókkal. Mint fogalmaznak, „a Kárpát-medencében minden, magát magyarnak valló ember számára fontos a magyar nemzet függetlensége és fölemelkedése.” A szolidaritási akció valamennyi székelyföldi városban a budapesti Hősök terére tervezett megmozdulással azonos időpontban kezdődnek. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal tegnap engedélyezte a tüntetést. Az akció engedélyezését kérő dokumentumban 200 személy részvételét jelzi az MPP a 45 perces időtartamú eseményen. Az engedélyt „szimpátia-megmozdulás” megszervezésére kérték, de hogy kinek a javára, ki mellett, azt nem tartalmazza a beadvány. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke szerint Sepsiszentgyörgyön politikamentes tüntetést szeretnének, amelyen azonban felszólalnak az MPP, az Erdélyi Magyar Nemzeti és a Székely Nemzeti Tanács képviselői. A politikusok a magyarországi polgárokat is türelemre intették, mivel meglátásuk szerint egy év alatt nem lehet helyrehozni azt, amit más kormányok húsz év alatt elrontottak.
(Baloga-Tamás Erika, Kovács Zsolt)
Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyi Himnusz-nap
Kölcsey Ferenc kéziratának tanúsága szerint 1823 január 22-én fejezte be a Himnusz megírását a költő. 1989 óta ezen a dátumon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A jeles ünnepre ma már minden magyarlakta településen  szerveznek kulturális eseményeket. Ezekből nyújtunk ízelítőt.
Sepsiszentgyörgy: kiadóbemutatkozás
Szombaton Sepsiszentgyörgyön 17 órától a Bod Péter megyei könyvtárban kezdődik a rendezvénysorozat a Magyar Könyvkiadás – Értékteremtő hivatás előadással, amelynek keretében a szegedi Lazi Könyvkiadó mutatkozik be. Az esten fellép Fekete Vince költő. A Tamási Áron színházban szombaton délután öt órától Ránézek az életemre címmel, Kovács Levente marosvásárhelyi színházi rendező élettörténetét összefoglaló interjúkötet bemutatójára kerül sor. Kovács Leventével Bogdán László író beszélget, és színészek részleteket olvasnak fel a kötetből. Szintén szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar ad hangversenyt. Kézdivásárhely: fotótárlat nyílik
Vasárnap 12.15-kor a Vigadóban nyitják meg Kézdivásárhelyen a Varázsképek, Székelyföld című fotókiállítást, amit Csire Gabriella könyveinek bemutatója követ, 14.30-kor felolvasnak Fülöp István verseiből. A Vigadóban vasárnap 18 órakor az Osonó színházműhely mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című darabot, nó színházműhely lép színpadra.
Nagyvárad: a színészeké a szerep
A színtársulat Színház az iskolában, iskola a színházban nevű, középiskolásoknak szóló program adja az ünnepi rendezvények fénypontját a partiumi városban. A projekt lényege a fiatalok közelebb vonása a színházhoz és a magyar drámairodalom meghatározó műveihez – fogalmazott Szabó K. István, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója. Ebben az évadban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című költeményét dolgozzák fel a különböző iskolákban szerveződött diákcsoportok. A produkciót vasárnap, a Magyar Kultúra Gálaestjén mutatják be a diákok, amely során a Magyar Kultúráért díjak is átadásra kerülnek.
Szatmárnémeti: versmaraton
Szatmárnémetiben 24 órás versmondó-maratont szervez az RMDSZ Szatmár megyei szervezete. A helyi versbarátokat várják, hogy elszavalják-olvassák kedvenc verseiket. Szombat déltől vasárnap délig bárki betérhet a székházba, hogy pár percig a nagy nyilvánosság előtt hódoljon a magyar költészetnek, miközben egy csésze meleg teát vagy kávét, egy friss szendvicset is elfogyaszthat. Semmi megkötés nincs, csupán annyi, hogy az utolsó órában csak szatmári költő versét lehet szavalni.
Székelyudvarhely: kamarazene
A székelyudvarhelyi program Sas Péter: A heraldikus Köpeczy Sebestyén József élete és munkássága című kötet bemutatásával kezdődik a Haáz Rezső Múzeumban. A Művelődési Házban ugyanakkor a székelyudvarhelyi Cimbora Tanulók Házába járó gyermekek munkáiból nyílik kiállítás. Késő délután magyar kamarazene-koncertnek ad otthont a polgármesteri hivatal Szent István-terme.
Szombaton az udvarhelyszéki fúvószenekar koncertjére várják az érdeklődőket, repertoárjukon Kodály Zoltán művei szerepelnek.  A napot az Udvarhely Táncműhely előadása, a Varázsének című folklórműsor zárja. Vasárnap délelőtt Egy évtized fényképlenyomatai címmel gyűjteményes kiállítás nyílik az Orbán Balázs szemével Udvarhelyszéken dokumentációs fotótábor anyagából. Az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjak kiosztására vasárnap délután kerül sor.
Marosvásárhely: felolvasások
Irodalmi felolvasó-maratonnal és marosvásárhelyi írókkal ünnepel a Studium Alapítvány. A rendezvény szombat éjfélkor kezdődik és vasárnap éjfélig tart, a Gh. Avramescu (volt Rigó) utca 11. szám alatti Orvosi Szakkönyvtárban. A felolvasás a marosvásárhelyi szerzőkre összpontosít, bárki jelentkezhet rá, a felolvasnivalót pedig a szervezők biztosítják. A Vártemplomban szombaton 18 órától Hűvösvölgyi Ildikó bemutatja Reményik Sándor: Csendes csodák című estjét.
A Művészeti Egyetem Stúdió Színháza szintén szombaton új bemutatóval lép közönség elé: Pintér Béla és Darvas Benedek szerzőpáros Parasztopera című darabját, amelyet Porogi Dorka vitt színre. A Tompa Miklós Társulat Székely János Hugenották című drámájával tiszteleg a Magyar Kultúra Napja előtt. Kolozsvár: ökumenikus istentisztelet
A kolozsovári ünnepi rendezvény  ökumenikus istentisztelettel kezdődik a lutheránus templomban szombaton 17 órától, majd Egyed Péter egyetemi tanár előadását hallgathatják meg Böhm Károly filozófusról. A kolozsvári színművészeti hallgatók előadásában  Heltai Gáspár: Egy nemes emberről és az ördögről című darabot nézhetik meg.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Mintegy kétszázan vettek részt Erdélyből a budapesti Békemeneten
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében közel kétszáz erdélyi magyar vett részt a budapesti Békemeneten – közölte vasárnap az EMNT sajtóirodája.
Az erdélyi résztvevők helységnévtáblákkal és mécsesekkel vonultak a Hősök terétől az Andrássy úton át a Kossuth térre.
A népes küldöttséget az érkezés pillanatától kezdve magyarországi felvonuló csoportok több alkalommal is hangosan, tapssal üdvözölték.
Az EMNT által szervezett autóbuszok Zaboláról, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról, Barótról, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Nagybányáról, Szatmárnémetiből, Kolozsvárról, Bethlenből, Zilahról és Nagyváradról is szállítottak résztvevőket.
MTI
Erdély.ma

Elismerték az egyház tulajdonjogát – Fordulat a Mikó-ügyben
Jogerősnek ismerte el a buzăui bíróság a brassói ítélőtábla azon (2007-ben született) határozatát, amely szerint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium mindenestül a református egyház tulajdonát képezte.
Ezáltal lényeges előrelépés történt abban a bűnvádi perben, amelyet a Korrupcióellenes Ügyészség az iskola visszaszolgáltatása miatt indított – közölte érdeklődésünkre az egyik vádlott, Marosán Tamás volt egyházi jogtanácsos. Ezzel a megállapítással tartalmilag kiürült, okafogyottá vált az ügy, és jó esély van arra, hogy hamarosan – talán már a következő, február 21-ére kitűzött tárgyaláson – felmentsék az egykori visszaszolgáltatási kormánybizottság tagjait – Marosán mellett Markó Attila államtitkárt és Silviu Clim jogászt, aki az igazságügyi minisztériumot képviselte –, alapfokon lezárva az egy éve kezdődött pert. Rossz irányú meglepetés már nem várható – véli Marosán. Marosán azt is elmondta, hogy az ügyvédek által emelt első kifogást – amely az ügyészi eljárásra vonatkozott – a bírónő visszautasította. Ezt azonban nem valamiféle nyomásnak tudják be, hiszen tárgyilagosságát, szakmai hozzáállását külön kiemelték. „Mi tudtuk, hogy nem történt bűntény, és azt is, hogy ez ki fog derülni – nyilatkozta Marosán –, de évekig el lehetett volna húzni az eljárást, és főleg az volt zavaró, amit köréje kerítettek: felfújták a nagy semmit, és ezért hurcoltak meg minket. Most azonban bizakodó vagyok, és bár nem látok a dolgok mögé, remélem, hogy nemsokára tisztázódik az ügy.” A Mikó 2002-ben történt visszaszolgáltatásának törvényességét az iskola egykori tanári lakásait megvásároló bérlők kérdőjelezték meg, miután a református egyház megpróbálta visszaperelni az értékes belvárosi ingatlanokat. A feljelentést a Korrupcióellenes Ügyészség hosszadalmas kivizsgálások után megalapozottnak ítélte, és 2010 decemberében nagy értékű (1,3 millió euróra becsülték akkor az iskolát) hivatali visszaélés miatt vádat emelt a restitúciós bizottság három tagja ellen. A per Sepsiszentgyörgyön kezdődött, de néhány halasztás – és egy 2011. január 23-án lezajlott, nagy létszámú gyertyás tüntetés – után az ügyészek kérésére semleges területre, azaz Buzăuba helyezték át. A fejleményeket nemcsak a magyar közösség, hanem a román sajtó, de az Európai Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok szenátusának külügyi bizottsága is figyelemmel kíséri.
Demeter J. Ildikó, Háromszék 
Erdély.ma

Nem zárja ki az EMNP-vel az együttműködést Antal Árpád
Nem zárja ki az EMNP-vel a helyi együttműködés lehetőségét Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem titok, hogy jó kapcsolata van a Néppárt országos vezetőivel; ám hogy a helyhatósági választásokon lesz-e valamilyen együttműködés Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ és az EMNP között, az annak függvénye, mi a szándéka a Néppártnak, és hogy a közös érdekérvényesítés szempontjából mi a legjobb. Nem kell meglepődni vagy megsértődni, ha az EMNP saját polgármester-jelöltet indít, fogalmazott Antal Árpád, de szerinte az összefogás sem zárható ki; „ha ők nem keresnek meg minket, mi keressük meg őket” – tette hozzá. (tudósítónktól)
Transindex.ro

Kötelező a magyar reklám
Magyarul is kötelező reklámozni Sepsiszentgyörgyön: tegnapi ülésén az önkormányzat rövid vita után, egy szavazat ellenében és három tartózkodás mellett jóváhagyta az erre vonatkozó határozatot.
A hét fejezetből, 43 szakaszból és számtalan alpontból álló szabályozás lényegében egy korábbi határozat módosítása, amelyet azonban a jogi szakbizottság két tagja nem helyesel: Nicolae Ivan szerint helyenként túlszabályozásról van szó, ami a vállalkozói szabadságot, de talán még az alkotmányt is sérti. Mădălin Guruianu tételesen megnevezte a kifogásokat: az egyik alpont szerint háromnál több egyforma reklámtáblát egymás után nem lehet elhelyezni (ezt az előírást végül törölték), a másik pedig kötelezővé teszi a reklámok legalább felének magyar nyelvű fordítását is. Erről viszont nem mondott le a testület: négy ellenszavazat és két tartózkodás dacára az előírás maradt. A román tanácstagok azzal érveltek, hogy “bízzuk a cégekre, az ő bajuk, hogy jól vagy rosszul célozzák meg az ügyfeleiket”, aztán kérték, hogy a román nyelvű szöveget is tegyék kötelezővé – magyar oldalon azonban úgy látják, hogy még mindig nem arányos az igényekkel az anyanyelven való megszólítás, a román nyelv kötelező használatát pedig már több törvény is rögzíti, a prefektúra is éberen felügyeli, ezt tehát kihagyták a határozatból.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A református egyház történetéből (Sepsiszentgyörgy 550-könyvek)
Csáki Árpád: A sepsiszentgyörgyi református egyház a 17–19. században című könyvét mutatták be szerda este a Székely Nemzeti Múzeumban. Házigazdaként Boér Hunor főkönyvtáros üdvözölte a közönséget, majd Antal Árpád András, a megyeszékhely polgármestere szólt az önkormányzat által létrehozott Sepsiszentgyörgy Könyvkiadóról, melynek harmadik kötetét mutatják be.
A könyv témájánál maradva a napi eseményekre tért, s örvendetesnek nevezte a Buzău-i bíróság minapi döntését, mellyel elismerte a református egyháznak a Székely Mikó Kollégium fölötti tulajdonjogát. A kötetet Demeter Lajos helytörténész mutatta be. Elmondta, időrendben tárgyalja a sepsiszentgyörgyi református egyház történetét, papjainak életrajzát. Elidőzik a fejedelemség idejére eső virágkoron, majd az azt követő hanyatlás időszakára tér. Kitér az egyházi iskolák fejlődésére, a vagyoni helyzetre, kegytárgyak bemutatására, temetőrendezésre, egy új templom építésére való törekvésre, amikor gróf Mikó Imre segítségét kérték és kapták, de végül a pénz a megrongálódott régi templom javítására kellett. A könyv végén adattár segít az egyház múltjára való jobb rálátáshoz. Demeter Lajos elmondta, az a jó történész, aki újat tár fel. Csáki Árpád ilyen kutató, nemcsak könyvészetből, hanem levéltári forrásokból is merített munkája megírásához. A szerző közölte, a vártemplomi egyházról van szó könyvében, hiszen Szemerja a tárgyalt időszakban még különálló település volt. Magyarázattal szolgált arra is, miért nem vezette végig a történetet a 20. századon napjainkig. A rendelkezésére álló szűk egy év kevés volt, miközben a múlt század történései túl bonyolultak, s még mindig folyamatban levő ügyek vannak – lásd a kollégium visszaszolgáltatását –, melyeket nem szerencsés ebben az állapotban tárgyalni. Ideje volt a témával foglalkozni, hisz utoljára 70 évvel ezelőtt jelent meg egy húszoldalas füzet Imre Dezső lelkipásztor tollából. Újat abban hozott, hogy az egyház mint intézmény történetét tárgyalja, bemutatja, hogyan működött. Csáki Árpád elmondta, könyve keretet jelenthet további kutatások számára, s nem hallgatta el, néhány kérdés nyitott maradt. Ilyen a reformáció lezajlása Sepsiszentgyörgyön, melyben a református és unitárius egyház álláspontja ütközik.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tízéves a Termini – a hálózat, amely összeköti a magyarokat
Termini- és Ariadné-köteteket mutattak be a főkonzulátus udvari termében
A nyelvi változatosság kölcsönös elfogadását, mások nyelvi jogainak elismerését, a magyar nyelv jellemzőinek felmérését és a kisebbségi nyelvi jogok folyamatos bővítését tűzte ki céljául a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, amely 2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére alakult meg. Nyelvi kutatóállomások jöttek létre a Kárpát-medence magyarlakta régióiban, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön például ennek nyomán alakult meg a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. Az elmúlt évek eredményeit tárja a nagyközönség elé A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve című reprezentatív gyűjteményes kötet, amelyet csütörtökön délután, az Ariadné-sorozatban megjelent két másik kiadvánnyal egyetemben mutattak be a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében.
Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntő szavai után Péntek János nyelvészprofesszor, az MTA külső tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke kifejtette: sikeres évet tudhat maga mögött a magyar nyelvészet Kolozsváron, 2011 utolsó hónapjaiban ugyanis több kötet is napvilágot látott ezen a területen. Közülük válogatva állították össze a most bemutatott könyvek listáját, a kisebbségi közösségek nyelvhasználatának témájára fókuszálva. Az ismertetések előtt a professzor vetített képes előadásban vázolta a Termini-hálózat legfontosabb megvalósításait.
– Akárcsak a „limes” és a „termini” által határolt terület a római közigazgatási egységek esetében, a külső régiók is védőövezetet alkotnak Magyarország körül, az országhatár és a nyelvhatár között, ilyen tekintetben a külső régiók nyelvi és kulturális végvárak, mi pedig, „terminisekként” ezeknek a végváraknak vagyunk a nyelvmunkásai, tanárai – magyarázta Péntek János. Hozzátette: bár mindössze tíz éves múltra tekint vissza a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, a Kárpát-medencei magyar nyelvészek közötti együttműködés már a rendszerváltás után elkezdődött. Évente, kétévente szervezett konferenciákon találkoztak a szakemberek, tudományos képzéseket tartottak Budapesten, Pécsen, Pozsonyban, Kolozsváron, Beregszászon, Debrecenben, Újvidéken, Veszprémben, Bukarestben, kutatásokat végeztek, adatbázisokat hoztak létre stb.
2001-ben kutatóállomások és egyéni kutatóhelyek létrehozását kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, a határon túli magyarság fennmaradásának szolgálata, a nemzetrészek nyelvének dokumentálása és a nyelvi jogok érvényesítése érdekében. Megalakultak tehát a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági „kirendeltségek” (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön stb.), kizárólag pályázati keretből, főállások nélkül, tevékenységüket pedig az MTA Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete koordinálja, részletezte Péntek János.
Az országhatárok által generált és felerősített nyelvhasználati eltérések csökkentése érdekében indították el a határtalanítási programot, emellett pedig kontaktológiai (nyelvi kapcsolatok) és kétnyelvűségi vizsgálatokat, nyelvjogi és nyelvpolitikai elemzéseket végeztek az elmúlt tíz évben. S hogy hasznosulhat-e a gyakorlatban mindaz, amivel foglalkoznak? Az akadémikus, válaszként a romániai intézménynevek (nyelvijogok.ro és sztanyi.ro) és a román hivatalos űrlapok magyar megfelelőinek (ispmn.gov.ro) közreadását, valamint a Transindex által kezdeményezett Keressük a legsármosabb nyelvjárást! elnevezésű projektet említette, amelyek azt bizonyítják: nem hiábavaló mindaz, amivel foglalkoznak. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a különböző vizsgálatok szerint továbbra is magas az erdélyi nyelv értékelése, és az erdélyiek is büszkék nyelvükre.
Az est folyamán Péntek János által elmondottakat is vázolja a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet által kiadott Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok című kötet, amelyet Benő Attila egyetemi docens, társszerző mutatott be. – A könyv megjelenése is azt bizonyítja, hogy működik a régiók együttműködése – hangsúlyozta, majd Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus, az ELTE egyetemi tanárának szavait idézte: „a kiadvány tárgya a magyar nyelv, a határokon kívüli magyar nyelvhasználat. A szerzők a mai nemzetközi nyelvtudomány módszertana, szemlélete és terminológiája alapján, tárgyilagosan és szakszerűen fogalmazzák meg kutatásaik eredményeit”. A gyűjteményes kötetben Péntek János és Benő Attila mellett másik két erdélyi szakember, Csomortáni Magdolna és Juhász Tihamér írása is szerepel.
A Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában újonnan megjelent nyelvészeti kötetek fontosságát, közérthetőségét és hasznát emelte ki Balázs Imre József szerkesztő, a Korunk főszerkesztője, majd Rigán Lóránd szerkesztőnek adta át a szót, aki Benő Attila A dolgok másik neve című kötetét méltatta. – A szerző lehetőségrendszerként értelmezi a nyelvet, amely által sokféleképpen létesíthetünk kapcsolatot a világgal, hogy „gondolatainkat, értékelő viszonyulásunkat kifejezzük. A dolgokat, a szavak és szószerkezetek jelöltjeit mindig megnevezhetjük másként is”, írja. Ez pedig azért jó, mert ezáltal idegenné tehetjük az ismerőst, szokásost, új nevet kereshetünk a dolgoknak, és új módon szemlélhetjük a saját életünket, viselkedésünket, intézményeinket – vélekedett Rigán. Hozzáfűzte: amennyiben a szakemberek – nyelvészek, filozófusok, politológusok stb. – saját eszközeikkel bebizonyítják, hogy egy elfogadott nyelvhasználat nem megfelelő vagy esetleg nem az egyedüli lehetséges, perspektívával szolgálhatnak arra nézve is, hogy miként lehetne „másként beszélni, másként cselekedni, élni ebben a világban”.
Keszeg Anna értelmiségi útinaplónak nevezte a Péntek János által jegyzett Változó korunk – változó nyelvünk című kötetet, amely, a benne szereplő írások révén „elegánsan és árnyaltan dokumentálja” a szerző útjait, amelyeket nyelvészként, tudományszervezőként és -teremtőként megtett. Földrajzi tekintetben a magyar nyelvterület minden régiójára kiterjed; a szövegek 2003 és 2010 között íródtak, s több más mellett a nyelvmegtartásra, Sütő András munkásságára, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltjára és jelenére is reflektál bennük Péntek János.
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgy népessége
A város etnikai összetétele
A román uralom kezdetéig Sepsiszentgyörgy magyar település volt, és még ma is (76,68 százalék arányban) magyar többségű. A 2011-es adatok alapján a románok számaránya 21,9 százalék. Az első román családokat a Daczó család telepítette be az 1600-as évek táján. Mivel a betelepedésük szórványos jellegű, hamar elszékelyesedtek.
Nagyobb lélekszámú gyarapodásra a XVIII. század utolsó harmadában került sor, amikor saját egyházközséget szerveztek, templomot és iskolát építettek. Hányan lehettek? Nem tudjuk. Rájuk vonatkozó adatok csak az 1848 utáni évekből maradtak fenn. Berecz Gyula 1893-ban írja: “A tanítás nyelve kezdetben román-magyar, később tisztán magyar, minthogy itt a görög keleti vallásúak is mind magyarul beszélnek. A román iskola 1871-ben szűnt meg.” Tény: századokon át a románokat a székelyektől csak a vallás különböztette meg. Az 1880-as népszámlálás idején a város népességének 0,58 százaléka, azaz 31 személy vallotta magát románnak. Az összeírók anyanyelvre vonatkozó felmérést is végeztek. Az anyanyelv bejegyzését a következő utasítás szabta meg: “A 6.ik rovatba az illető anya-nyelve írandó be. Mindenki oly nyelvűnek írandó be, aminőnek vallja magát, és ebbeli, határozottan teendő nyilatkozatára semmiféle befolyást sem szabad a számláló ügynöknek gyakorolni.” Ha a vallási arányokat elemezzük, akkor már jóval több a román származásúak száma. Azonban a származás és a nemzetiség megvallása, a valahová tartozás egyéni jog, tehát az adott korban is tiszteletben tartották azt. Amíg Berecz Gyula – a népszámlálási adatok alapján – az 1893-ban írt könyvében 38 román nemzetiségiről tud, addig a görögkeleti valláshoz tartozók lélekszáma 425, a görög katolikusoké 17 fő. Ez azt jelenti, hogy 1890-ben e két felekezethez tartozók lélekszáma az 5665 fős összlakosság keretében elérte a 8 százalékot. E sorok írója az 1970-es évek táján megvizsgálta a régi román, a mai Şaguna püspök szobra melletti templom körüli sírok feliratait, és azt tapasztalta, hogy a nevek, a feliratok döntő többsége magyar nyelvű. Több olyan személlyel is elbeszélgetett, akik vallásuk alapján román származásúak voltak, és többségük büszkén vallotta magát székelynek. A XX. századfordulón a város népessége rohamos gyarapodásnak indult, és 1910-ben elérte a 8665 főt. A románság számaránya az 1880. évihez mérve háromszorosára, azaz 1,24 százalékra emelkedett. Mivel a város területén állomásozó 111 fős katonaságot az 1910-es népszámláskor a város lakosságával együtt vették nyilvántartásba, nem tudjuk eldönteni, hogy a románok számaránya valóban ilyen nagymértékű volt-e, vagy a katonák etnikai összetétele befolyásolta azt. Ennek ellenére megállapítható, hogy a város mai román lakossága döntő többségében az 1920-as trianoni békediktátum után telepedett a városba. Nagyobb tömegük a kommunista parancsuralom idején érkezett. A szocialista iparosítás egyik célja épp a homogén nemzetállam megteremtése volt. Azonban az etnikai arányok megbontása, a székely városok elrománosítása az 1980-as években megtorpant. Ekkor a román nacionalista hatalom a nagyobb székely városokat – köztük Sepsiszentgyörgyöt is – zárt településsé nyilvánította. Adminisztratív módon akadályozták a magyarság betelepedését a székely városok természetes vonzáskörzetéből. Sepsiszentgyörgy esetében a tiltás a város 30 kilométeres körzetét foglalta magába, azaz a Kézdivásárhelyig és Kovásznáig terjedő területen élő magyarság betelepedését megakadályozták, így az etnikai arányok a magyarság rovására alakultak. Az elrománosítás, az etnikai arányok megbontása, a betelepítés nemcsak a várost, de az egész Székelyföldet érintette. Ennek eredményeképp Kovászna megyében 1977 és 1992 közt a románok számaránya 19 százalékról 23,4-re emelkedett. Megállapítható, hogy a ma itt élő románok többsége alig két-három generációs múlttal büszkélkedhet. Nem véletlen tehát az, hogy 2002 és 2011 között nagyobb arányban hagyták el a nagyobb székely városokat, mint az őshonos lakosság. A 93 éves román uralom után első ízben figyelhető meg a románok elvándorlása. A városban élő magyarok kivándorlása kisebb arányú volt, tekintélyes részük a környező falvakba: Árkosra, Illyefalvára, Kökösbe telepedett. A román elvándorlás 14,33 százalékos, a magyaroké 9,14, míg a város népességének együttes fogyása 11,21 százalék, abszolút számban 6902 fő. Jelenleg a város magyarsága (kerekítve) 42 ezer, a románoké 12 ezer fő. Az 1880-as adatokhoz mérve, az eltelt 130 év alatt a román népesség 387-szeresére emelkedett, míg a székelymagyarságé felfelé kerekítve is alig nyolc és félszeresére. Mindez mutatja, hogy a mai román népességi arány nem az organikus fejlődés, hanem az etnikai arányok államhatalmi eszközökkel való megbontása révén alakult ki. A várostörténeti oklevelek, a toponímia és a régészet tanúsága szerint egyértelműen megállapítható, hogy Sepsiszentgyörgy őshonos lakossága székelymagyar volt. A X. században itt élő néhány szláv családot leszámítva – a XVII. századfordulóig – csak székelymagyar lakosság itt élése bizonyítható. A románokra vonatkozó első adat 1614-ből származik. A korábbi időszakra vonatkoztatva a toponímia, valamint az oklevelekben és az összeírásokban szereplő családnevek nem utalnak a korabeli szóhasználatban ismert oláhokra (vlachokra), azaz románokra. A ma már jelentékeny lélekszámú román kisebbség nagyobb része az 1960-as évek után telepedett Sepsiszentgyörgyre. Természetesen a korábbi századokban más nemzetiségek is érkeztek. Számuk inkább a XVIII. és a XIX. században lehetett jelentékenyebb. Az 1890-es népszámláláskor 5665 lakost vettek nyilvántartásba, melyből 5480 tartozott a magyar nemzetiségű közé, míg a németek száma 90, a románoké 38, a szlovákoké 4 fő. Rajtuk kívül még élt 53 más nemzetiséghez tartozó személy is. Az elmagyarosodott zsidók száma is jelentős. Mivel ők nem szerepelnek a nemzetiségi táblázatokban, csak a vallás alapján tudunk arról, hogy a XIX. század végén 189 izraelita is élt Szentgyörgyön. Tény, a nemzetiségi bevallás szerint a nemzeti kisebbségek aránya Sepsiszentgyörgyön 3,26 százalék volt, míg az őshonos székelyeké 96,74. A székelymagyarság a románosítás következtében 1890-hez mérve tehát 20,06 százalékkal csökkent, míg a románok számaránya a 0,67 százalékról 21,9 százalékra emelkedett. A történeti forrásokban, az oklevelekben a legkorábban említett etnikai kisebbség a román és a cigány. Az első román és cigány családok sepsiszentgyörgyi megjelenését az 1614-es, az első, hitelesnek tekinthető név szerinti katonai összeírás alapján ismerjük. Más kisebbségek megtelepedése inkább a XVIII. század második felétől, a katonai határőrség 1764-es felállítása után figyelhető meg. Persze már korábban is említenek idegen nemzetiségűeket, de arányuk a népesség keretében mindvégig jelentéktelen maradt.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiss Tamás
ÚJ HÍVÓ SZÓ?
Kolozsvár, mint központ: lehetőség, vagy illúzió?
Kolozsvár esélyei arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi szerepet kapjon.
Írásomban megpróbálom röviden körbejárni, hogy milyen esélyei vannak Kolozsvárnak arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi (vagy legalább jelentős) szerepet kapjon. Kolozsvár hagyományosan Erdély centruma, a XIX.-XX. század fordulóján a magyar polgárosodás motorja, a két világháború között pedig a kisebbségi helyzetbe került közösség egyértelmű szellemi és politikai központja volt. A XX. század második felétől azonban egy sor olyan folyamat indult be, amelyek vezető szerepét gyengítették.
Új Hívó Szó
Központi tézisem, hogy a demográfiai, társadalomszerkezeti, majd az utóbbi két évtizedben a magyar közösségen belüli politikai folyamatok mára nagymértékben erodálták Kolozsvár (illetve a kolozsvári értelmiség) vezető szerepét a (tágan, nem pusztán pártpolitikai értelemben vett) erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül. Ezt az eróziót mi, a kolozsvári értelmiségiek jó ideje érezzük, de nyilvánosan nem vetettünk őszintén számot vele.
Írásom egyik apropója, hogy volt szerencsém részt venni a Kolozsvár Társaság 2012. január 27.-i megbeszélésén, ahol Kántor Lajos felolvasta a – később sajtóban is közzétett – Új Hívó Szót. Magát a tanácskozást, illetve a közlemény kibocsátását részben a központ-szerep eróziójának az érzete motiválta, amit a 2011-es népszámlálás Kolozsvárt érintő eredményeinek a nyilvánosságra kerülése fokozott. A közleményben és a tanácskozás során a magyar nemzeti mozgalom egysége feletti aggodalmak jutottak szóhoz. Magam úgy vélem, hogy ez a két dolog – vagyis Kolozsvár szerepe és a nemzeti mozgalom egysége – valóban összefügg. A józan gondolkodáshoz azonban túl kell lépnünk azokon a megközelítéseken, amelyek a kolozsvári értelmiség a priori vezető szerepéből indulnak ki. A következőkben azokat a tényezőket veszem sorra, amelyek Kolozsvár, illetve a kolozsvári értelmiségi perspektíva marginalizálódásához vezettek. Ezt követően azt próbálom vázlatosan végiggondolni, hogy – a vázolt folyamatokkal számot vetve – mi lehet egy új felállásban a kolozsvári értelmiség szerepe, megvillantva azt is, hogy a teljes marginalizálódással mit veszíthet a teljes erdélyi magyar nemzeti közösség.
Demográfiai háttér
A 2011-es népszámlálás nyilvánosságra szivárogtatott eredményei – miszerint az elmúlt kilenc évben Kolozsváron a magyarok száma 60 ezerről 49 ezerre, arányuk pedig 19 százalékról 16 százalékra csökkent – társadalomtörténetileg nem hoztak új fejleményt, hanem az évtizedes trendek folytatódását jelzik.
Részben új fejlemény viszont, hogy az erdélyi magyar népességfejlődésben az eddiginél sokkal élesebbé, kontrasztosabbá váltak a regionális különbségek. A Székelyföldön (Hargita és Kovászna megyét értve ez alatt) összességében nőtt a magyarok aránya, és igaz ez a regionális stratégia szempontjából kulcsfontosságú városok esetében is, mint Sepsiszentgyörgy, vagy Csíkszereda. Ez utóbbiak esetében ráadásul az előrejelzések nem voltak kedvezőek, hisz az 1980-as években betelepedett románság fiatal korszerkezete – masszív elvándorlás nélkül – aránycsökkenést vetített előre. Hasonlóan kedvezőek (az országos trendekhez, illetve az ottani románsághoz viszonyítva) a Nagyváradtól északra fekvő partiumi területek (Észak-Bihar, Szatmár, Szilágy) népesedési adatai. Az országosnál, vagy az erdélyinél ezeken a területeken is mérsékeltebb a népességfogyás és elképzelhető, hogy az adatok a magyar népesség arányának növekedését fogják mutatni. A kolozsvári fejlemények ezzel összevetve nagyon kontrasztosak, hisz míg 2002-ben a magyarok (aránybeli) térvesztése egyetemes volt, most a közösség népességfejlődését tekintve élesen kettéválik. A kolozsvári adatok pedig inkább a szórványterületek, mint a partiumi, vagy a székelyföldi tömb népesedési helyzetéhez állnak közelebb.
Ameddig az intézményes keretfeltételek (egyetemi tanszékek, egyéb állások stb.) adottak, a kolozsvári értelmiség képes arra, hogy – a Székelyföldről és Partiumból betelepülők által – bővítetten termelje magát újra. A probléma, hogy közben úgy tűnik, hogy az értelmiség alól elfogyóban a „nép”, ami által a kolozsvári értelmiség fokozatosan egy légüres térbe került. Ezzel a problémával a székelyföldi, vagy a partiumi értelmiségiek nem, vagy sokkal kisebb mértékben kell szembesüljenek. Eltérő társadalomszerkezet, eltérő tapasztalatok
A magyarok társadalmi státusa szintén erősen meghatározza Kolozsvár helyzetét. A két világháború között Kolozsvár (de hasonlóképpen Nagyvárad vagy Arad) magyarsága szociológiai értelemben nem volt kisebbségi helyzetben. A kisebbségi helyzetet ugyanis nem a számbeli csekélység, hanem az alávett pozíció hozza el. A két világháború között a románok adminisztráción és az állami intézményrendszeren belüli dominanciája ellenére a gazdasági/üzleti szférán belül megmaradt a magyarok (és tegyük hozzá, közöttük a magyar érzelmű és kultúrájú zsidók) dominanciája.
A tényleges kisebbségi helyzetet a második világháborút követő kommunista modernizáció hozta el a kolozsvári magyarok számára. Nem csupán azért, mert az erőltetett urbanizáció miatt számbeli fölénybe kerültek a románok, hanem mert az addigi etnikai rétegszerkezet is a visszájára fordult. Immár társadalmi értelemben is a románok kerültek felülre, ami megkönnyítette például a nyilvános nyelvhasználati normák átalakulását. A társadalmilag is alávetett magyarok nyelve a románok számára nem hordoz annyi presztízst, hogy (akár azok, akik vegyes házasságban élnek) megtanulják. A nyilvános nyelvhasználatban pedig mindenki számára természetes, hogy a román az alapértelmezett nyelv. Gyakran kapjuk magunkat azon, hogy egy ismeretlennel románul beszélünk, azt követően is, hogy kiderült: az illető magyar.
A székelyföldi, illetve a partiumi területeken az arányok mellett a nemzetiségek közötti társadalmi és gazdasági viszonyok is sokkal kiegyenlítettebbek. Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban a magyarok például nincsenek alulreprezentálva a magasabb státusú rétegeken belül, ami az erdélyitől eltérő nyelvhasználati normákban (kiegyenlítettebb kétnyelvűség), vagy a magyar politikai elit viszonylagos dominanciájában is megnyilvánul. Székelyföldön a román népesség elsősorban a városokban összpontosul és (a magyar elit önkormányzatokon belüli megerősödése ellenére) erősen kötődik az állami szférához (a dekoncentrált intézményekhez, illetve az igazságszolgáltatáshoz, rendőrséghez). Számbeli helyzetükből és a magyar elit erős pozícióiból fakadóan azonban a románok ebből a helyzetből sem tudják a mindennapokban megkérdőjelezni a magyar dominanciát.
A kiegyenlítettebb társadalmi-gazdasági viszonyok, a nyilvános nyelvhasználat, illetve a másként szerveződő etnikai viszonyok azt hozzák magukkal, hogy Székelyföldön, vagy akár a Partiumban mást jelent magyarnak lenni, mint Kolozsváron. Míg ott a kisebbségi helyzet sokkal inkább egy elvi besorolás, addig Kolozsvárott mindennapi tapasztalat.
Hangsúlyeltolódások az erdélyi magyar politikai és nemzeti mozgalmon belül
A fent vázolt demográfiai és társadalomszerkezeti háttér vezetett oda, hogy az erdélyi magyar társadalom-projekt Kolozsvár- és tegyük hozzá Marosvásárhely-centrikus víziója meghaladottá vált. A Kolozsvár Társaság tanácskozásán Eckstein-Kovács Péter nagyon helyesen állapította meg, hogy a jelenlegi helyzetben Kolozsvár természetes szövetségese Marosvásárhely. Időbeli eltolódással ugyanis Marosvásárhelyen is hasonló társadalomszerkezeti folyamatok játszódtak le, mint Kolozsváron. Ezek oda vezettek hogy (reálisan nézve) Vásárhely elvesztette az esélyét arra, hogy a Székelyföld központja legyen. A Kolozsvár-Marosvásárhely szövetség azonban az erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül feszülő látens és látható ellentétek feloldására már nem elégséges. Ez az érdekközösség és szövetség adta ugyanis az 1990-ben megszülető erdélyi magyar nemzeti mozgalom alaphangját és szabta meg a rendszerváltást követően kialakuló intézményes szerkezetet.
A Kisebbségi Társadalom koncepciója már a két világháború között kialakult. Lényege (például Sulyok Istvánnál) az volt, hogy a kisebbségi közösséget olymódon kell megszervezni, hogy a magyarok a lehető legtöbb élethelyzetet az etnikai közösségen belül tudjanak megélni, igényeiket lehetőleg ezen belül tudják kielégíteni. A kilencvenes években ugyanezt a koncepciót fogalmazták újra és változtatták több szempontból sikeresen intézményes gyakorlattá. Az újrafogalmazás nem jelentett mechanikus átvételt. Hamar beigazolódott például, hogy a gazdasági önállóság, ami a harmincas években fontos törekvés volt, az új körülmények között nem reális elképzelés. Más tekintetben azonban jelentős volt az előrelépés. Kiépült a magyar oktatási szerkezet, így a mai húszas, vagy harmincas generáción belül – a korábbiakhoz képest – többen vannak azok, akik a teljes oktatási vertikumot (illetve mobilitási pályájukat) egy magyar világon belül futották be. Hasonlóképpen a magyarok médiafogyasztási szokásai is fokozatosan a magyar-nyelvűség irányába tolódtak el, még ha nem is beszélhetünk egységes erdélyi magyar médiaszerkezetről. Az egyik legjelentősebb teljesítmény pedig talán az volt, hogy az erdélyi magyarokat politikai közösségként sikerült egyben tartani, egyetlen politikai pillérként betagolni a kialakuló román parlamentáris demokráciába. Az egységes politikai pilléren és a Kisebbségi Társadalom koncepcióján azonban repedések mutatkoznak, aminek oka nem is annyira az RMDSZ-szel konkurens politikai alakulatok megjelenése, hanem a kisebbségi lét teljesen eltérő tapasztalataiból adódó regionális szétfejlődés. Székelyföldnek és a Partiumnak jelenleg mások a természetes prioritásai mint Kolozsvárnak és Marosvásárhelynek (illetve a demográfiai értelemben olvadó szórványnak). (Megj: Ezen a ponton részben egyeznek az elképzeléseim Bakk Miklóssal, akinek így az írás sokat köszönhet.) A Partium, illetve a Székelyföld közösségen belüli politikai súlya pedig az eltérő népesedési pályák miatt elkerülhetetlenül növekedni fog.
A Székelyföld számára nem a Kisebbségi Társadalom (vagyis egy nagyobb/többségi társadalmon belüli etnikai intézményrendszer fenntartása, megerősítése) a kézenfekvő program. Itt a cél – ahogy ezt a székelyföldi magyar elit helyesen fel is ismerte – a régiószervezés: pontosabban a Székelyföld régió magyar dominancia alatti megszervezése. Ezen alap-elképzelés egy sokrétegű közpolitikai programon keresztül valósítható meg, aminek legfőbb pillére a gazdaságfejlesztés (hisz gazdasági értelemben leszakadó régióról van szó). E mellett hangsúlyos az egységes (széki ellentétek fölötti) regionális identitás megteremtése, de szerepet kell(ene) kapjon például a roma közösségek magyar intézményrendszeren keresztül történő integrációja is. Az autonómia valamilyen formája meglátásom szerint ezeknek a közpolitikáknak a jogi „megkoronázása” lehetne. A leírtak egyáltalán nem jelentenek újdonságot, hisz a székelyföldi elitek láthatóan ebbe az irányba mozdultak el.
A Partiumban az irányváltás az identitás-politikák, vagy explicit programok szintjén kevésbé látható, de egyfajta „külön-utasság” a politikai szerkezetet ismerők számára már jó ideje egyértelmű. Itt a helyi románsággal kötött többé-kevésbé paritásos alapú alkuknak lehet döntő szerepe abban, hogy egy, ha nem is magyar dominanciájú, de meghatározó magyar jelenléttel jellemezhető szerkezet kialakítható legyen. A fejlesztéspolitikában és a forrásszerzésben a határmentiségnek is kiemelt szerepe lehet.
Merre tovább kolozsvári értelmiség?
A demográfiai tények, illetve a magyar nemzeti mozgalmon (és itt elsősorban az RMDSZ-en belüli) csendes folyamatok olyan helyzetet teremtettek, amit a kolozsvári értelmiség (illetve a Kolozsvár-Marosvásárhely hátterű politikai elit) nem tud megkerülni. A Kolozsvár Istentől adott felsőbbségét és természetes központ-szerepét hangsúlyozó értelmiségi diskurzusok a nemzeti mozgalmon belüli fokozódó marginalizálódáshoz, majd intézményes leépüléshez fognak vezetni. Egy ilyen kimenetet azonban nem pusztán a kolozsvári értelmiségiek, hanem az erdélyi magyar nemzeti mozgalom szempontjából elkerülendőnek tartok. Kolozsvárnak továbbra is van legalább három olyan „aduja”, ami – ha nem is megkerülhetetlenné – felettébb hasznossá teheti a nemzeti mozgalom szempontjából. Az első a gazdasági centrum-szerepe. A Trianont követő demográfiai folyamatok sajnos a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó félkörben voltak a legkedvezőtlenebbek a magyar közösség szempontjából, ami egyben a régió gazdasági fejlődésének a motorja volt. Az ezen kívül eső partiumi, illetve székelyföldi területsáv a periférikus régiók közé tartozik (a román többségű Máramarossal, Hunyaddal és Krassó-Szörénnyel, illetve Beszterce-Naszóddal együtt). A gazdasági különbségek a belső migráció irányát is megszabják, így Kolozsvár az a város, ahova mind Partiumból, mind Székelyföldről jelentős számban érkeznek magyar fiatalok. Ez a migrációs irány minden bizonnyal megmaradna akkor is, ha a kolozsvári magyar intézményrendszer leépülne. Emellett megerősödne Bukarest, Budapest, illetve a Kolozsvárnál románabb városok vonzereje. Így megszűnne annak a lehetősége, hogy a Székelyföldről és Partiumból elköltöző mobil fiatalok jelentős része egy magyar intézményi hálón belül éljen és nevelje fel a gyermekeit.
A második szempont ezzel összefügg. Összerdélyi, a Partiumot a Székelyfölddel összekapcsoló integráció nehezen képzelhető el máshonnan. Az egyetemisták és a mobilitási pályák találkozási pontjaként Kolozsvár az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar identitások „melting pot”-jaként (olvasztótégelyeként) működött. Ha ilyenként kiesik, az a regionálisan továbbszerveződő nemzeti mozgalom teljes szétfejlődéséhez vezethet. De amennyiben nem egységes nemzeti mozgalomban, hanem a helyi szerveződések laza konföderációjában gondolkodunk (amire a román politikai rendszerben minimálisan szükség van), akkor is nehezen oldhatók meg máshonnan bizonyos logisztikai feladatok.
Végül Kolozsvár mégiscsak egy regionális és országos jelentőségű egyetemi központ. Ha nem számoljuk azt, hogy nincs olyan politikai szereplő, aki az egyetemi struktúrát uralná, vagy akár az önjáró fejlődési pályákat módosítani tudná, akkor sem tűnik jelentős veszteségek nélkül szétszervezhetőnek (mondjuk Szatmárra, Nagyváradra, Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába) a magyar felsőoktatási rendszer. Ennek köszönhetően Kolozsváron továbbra is olyan mennyiségű szellemi tőke fog összpontosulni, amit a magyar nemzeti mozgalom nem hagyhat parlagon.
Ez alapján tehát a magyar nemzeti mozgalom számára létfontosságú egy Székelyföld-Kolozsvár (és Marosvásárhely)-Partium szövetség megkötése. Ebben a magam részéről nem tartom reálisnak azt, hogy a kolozsvári (és marosvásárhelyi) értelmiség 1990-hez hasonlóan „Belső-Erdély, Partium, Bánság mellett hangsúlyosan a Székelyföld magyarságát” (Új Hívó Szó 2012 január 27.) programadóként szólítsa meg. Sokkal reálisabbnak tartok egy újfajta szolgáltatói, illetve regionális közvetítői szerepet. A szolgáltatói szerep azt jelenthetné, hogy (amennyiben erre igény van) a kolozsvári értelmiségiek aktív részesei lehetnének a Székelyföld régió „kitalálásának”, az ezzel kapcsolatos közpolitikák megtervezésének és kivitelezésének. Hasonlóképpen a partiumiak számára is segítséget jelenthetnek a kolozsvári értelmiségiek (már ha mondjuk debreceni kollegáikkal fel tudják venni a versenyt). Ez a szerep éltethetné a kolozsvári magyar intézményrendszert azután is, hogy a helyi demográfiai alapja megcsappant, és annál is természetesebb lenne, mert a székelyföldi, vagy a partiumi régióba sokan nem idegenként érkeznek, hanem haza mennek. A közvetítői szerep pedig (bár nem hangzik olyan jól, mint az egységes program kidolgozása) mégiscsak segíthet fenntartani a nemzeti mozgalmon belüli egység szükséges minimumát.
Transindex.ro