Rácz „eltünteti a nyomokat”
Szerződéseket köt, számlákat állít ki és fizet Kézdivásárhely bukott polgármestere, az MPP-s Rácz Károly, mutattak rá tegnapi sajtótájékoztatójukon az RMDSZ háromszéki vezetői.
Bokor Tibor megválasztott RMDSZ-es polgármester kifejtette: fontosnak tartja a magyar– magyar összefogást Kézdivásárhelyen, ma találkoznak az EMNP helyi képviselőjével, ellenben az MPP-vel való együttműködés bonyolultabb lesz, mert ettől a párttól több sebet is kaptak a választási kampányban. Bokor Tibor szerint jelenleg is terror van a kézdivásárhelyi városházán. Az új városgazda szerint Rácz Károly folytatja a dokumentumok égetését, és tegnap az utolsó pillanatban tudták megakadályozni a Fortyogó fürdő eladását. Bokor szerint át fogják világítani az elmúlt négy évben kötött szerződéseket. Kifogásolja, hogy Rácz Károly továbbra is úgy viselkedik, mintha megnyerte volna a választást. „Nincs semmilyen törvényes eszközünk arra, hogy leállítsuk, mert amíg az új polgármestert és önkormányzatot be nem iktatják, a jelenlegi teljes jogkörrel rendelkezik, és ezt hangoztatja is” – mondta Bokor Tibor. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök sajtótájékoztatón azt mondta: tudomásuk van arról, hogy Rácz Károly saját cégének kiszámlázott 3300 lejt, amiből villanyégőt vásárolt a városnak. Az RMDSZ-es vezetők vádjaira válaszolva Rácz Károly a sajtónak elmondta: nem voltak és nem is lesznek visszaélések, és visszautasítja a vádakat.
Keresik a „pozícióvesztés” okait
Összetett okai vannak, hogy az RMDSZ fontos pozíciókat veszített a vasárnapi önkormányzati választások során, mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Székelyföldön is fájnak a Szatmár és Maros megyei kudarcok. Antal Árpád leszögezte: Európában mindenki ott kampányol, ahol akar, így Kövér Lászlónak is joga volt Romániába jönni, de nem mérte fel látogatása következményeit. Szerinte a magyarországi politikusok azért jöttek Erdélybe, hogy az RMDSZ-től elvegyenek mandátumokat, és azokat a kedvenc pártjaiknak szerezzék meg. Sajnos ezeket a tisztségeket végül román pártok vették el a szövetségtől, ugyanis Kövér László nyilatkozatai olyan hangulatot generáltak, amely interetnikus környezetben a románokat jobban mozgósította.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mikó-per meghurcolással
A buzău-i bíróság várhatóan június 26-án hirdet ítéletet abban a perben, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot visszaszolgáltatók ellen indítottak. Markó Attila, az elkobzott ingatlanokat visszaszolgáltató bizottság egykori tagja úgy véli, ez az ügy már nem az ingatlanokról, hanem az érintett személyek meghurcolásáról szól.
Továbbra is börtönbüntetést kér az ügyészség Markó Attila, az etnikumközi kapcsolatokért felelős hivatal államtitkári rangú vezetője, Marosán Tamás volt egyházkerületi tanácsos és Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt jogásza ellen. A vád szerint ugyanis az említett három személy jogtalanul adta át a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ingatlanát az egyháznak, ezzel pedig megkárosította az államot.
Markó Attila, államtitkár, RMDSZ: „Számunkra már régóta egyértelmű az, hogy egy ilyen kérdésben nem is annyira fontos az, hogy különböző emberek hibáztak vagy sem. Sokkal inkább fontos az, hogy különböző embereket meghurcoljanak, egészségileg kicsinálják. Ez történt egyébként az igazságügyi minisztériumi kollégával, Clim úrral is.”
Markó Attila elmondta, a legutóbbi tárgyaláson egyértelművé vált, hogy a Mikó kollégium az egyház tulajdona volt, így a visszaszolgáltató bizottság semmilyen bűncselekménnyel nem vádolható. Hozzátette, biztos abban, hogy amennyiben felmentik a vádak alól, a korrupcióellenes ügyészség meg fogja fellebbezni a bíróság döntését.
A visszaszolgáltató bizottság volt tagjai ellen két sepsiszentgyörgyi család panasza nyomán indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség. A két család ugyanis a tanári lakásokként szolgáló, a református egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanban lakott, a rendszerváltást megelőzően bérelték, azt követően pedig megvásárolták a lakásokat.
Farkas István
Erdély Tv. Erdély.ma

Egy út áll előttünk
Az idei helyhatósági választás volt az első, amelyen három magyar párt mérkőzött meg egymással. Az RMDSZ sajátos módon jobb eredményeket ért el, mint négy évvel korábban, noha ezúttal két kihívója is akadt. A Magyar Polgári Párt fontos pozíciókat vesztett, az Erdélyi Magyar Néppárt viszont meg tudott kapaszkodni önkormányzati szinten. Nem túlzás és nem sikerpropaganda, amit az EMNP vezetői állítanak, hogy új politikai erő született, amelynek sikerült a közösség szolgálatába állítania korábban inaktív fiatalokat, s helyenként az urnákhoz szólítania passzív választói csoportokat. Mindezt igen kedvezőtlen peremfeltételek mellett.
A vetélytársaknak jóval több idejük volt a felkészülésre, valamint az RMDSZ birtokolja mindmáig a hajdan közösen megteremtett infrastruktúrát, a kezdeti lelkesedésből született országos hálózatot és humán erőforrásokat, és rendelkezik az erdélyi magyar közösségnek címzett román állami támogatások felett.
Leltár A Magyar Polgári Pártnak 2008 óta négy esztendeje volt a tudatos építkezésre és az önkormányzati szinten való bizonyításra, más kérdés, hogy ezt mennyire használta ki. Az eredmény azt igazolja, hogy hiba volt az MPP részéről dupla vagy semmit játszani. Célravezetőbb lett volna, ha ésszerű megállapodásokat kötnek települések tucatjain. Hiba volt Szász Jenőtől, hogy csak és kizárólag kvázi kötelező jellegű országos szintű MPP– EMNP megállapodásban volt hajlandó gondolkodni, s ennek EMNP-s elutasítása után letiltotta az alapszintű megegyezéseket. Egy-két „renitens” szervezet így is akadt, országos szinten azonban hatott az elnöki tiltás, mely mindkét szervezet eredményein rontott. Alapvetően helyes volt közösségi szempontból az EMNP konstruktív hozzáállása, amely szerint nem indított jelöltet az elmúlt ciklusban jól teljesítő polgármesterek ellen – legyen az RMDSZ-es – mint a sepsiszentgyörgyi Antal Árpád – vagy MPP-s, mint a Gyergyószentmiklóst vezető Mezei János. Előzékenységük értelemszerűen a párt statisztikai eredményei ellen hatott, ám egy olyan politikai szervezet, amely komolyan veszi a nemzeti felelősség gondolatát, egyszerűen nem tehet mást. Még akkor sem, ha ellenfelei a lehető legetikátlanabb eszközöket vették elő a kampány során. A Tőkés Lászlót lejáratni szándékozó könyv megjelentetése és célzott terjesztése az erdélyi magyar politikatörténet morális mélypontja, különösen ha figyelembe vesszük az egész akció alantasságát és azt, hogy a „szerző”, akit az EMNP ellenfelei megnyertek a piszkos munka elvégzésére, a nemzetellenes kozmopolitizmus egyik legfröcsögőbb, leggátlástalanabb képviselője.
Valami új egység
Sokat lehetett hallani az utóbbi időben az új egységről, a magyar összefogásról, leginkább a Fidesz és az EMNP oldaláról. A választások eredményei nem ezt vetítik előre. Az RMDSZ már a választások előtt erőből próbált megoldani mindent, a marosvásárhelyi kudarc éppen ezzel magyarázható. E bukás dacára az RMDSZ csúcsvezetése továbbra is azokra mutogat, akik az utolsó pillanatig kiálltak a közös magyar jelölt indítása mellett, mely ügy vitathatatlanul az RMDSZ ellenállásán bukott meg. A Szövetség saját, kizárólagos pártjelöltben gondolkodott, s miután Vass Levente – akinek személye körül széles társadalmi támogatottság körvonalazódott – nem volt hajlandó belemenni a várható bukásba, Frunda György személyében olyan jelöltet indítottak, akinek veresége borítékolható volt. Ezzel az RMDSZ immár harmadszor indított olyan közösségmegosztó pártjelöltet, akinek személyéről sejteni lehetett, hogy képtelen felsorakoztatni maga mögött a magyar választói bázis teljes spektrumát. Minden jel arra mutat tehát, amit már korábban is vélelmeztünk többen is: az RMDSZ tulajdonképpen nem akart győzni Marosvásárhelyen. Az új egység gondolatkörére visszatérve: az optimális magyar erőfelhasználás és érdekérvényesítés szemszögéből nincs más alternatíva. Az EMNP élcsapatát alkotó politikusok taktikai célja 1990 óta ugyanaz: a magyar önkormányzatiság, a magyar szabadságpolitika, szaknyelven a belső önrendelkezés elvén nyugvó háromszintű autonómia megvalósítását célzó érdekképviselet.
Szintek Hadd ejtsünk itt meg egy vargabetűt. A közösségi programalkotásnak van egy paradigmatikus, egy stratégiai, illetve egy taktikai szintje. A paradigmatikus szint az alapvető értékrendet jelöli: hogy egy közösség – a maga kollektív voltában – meg akar-e maradni szülőföldjén, megőrizve önazonosságát. A felvidéki magyarság körében – ahol tömbmagyar vidékeken is számottevő az alapvetően nacionalista Ficóra való szavazás – paradigmatikus problémák vannak. A román fennhatóság alá került németek exodusa, kimenekítésük kérdése a Ceauşescu-korszak idején paradigmatikus döntés volt a németek számára. Ezen a szinten az erdélyi magyar közösség még nem ingott meg. Stratégiai kérdés, hogy milyen célokat tűzünk ki a közösségként való megmaradás érdekében. A háromszintű autonómiánál többet a jelenlegi geopolitikai körülmények, erőforrások birtokában nem tudunk elérni, kevesebbet követelnünk viszont nem érdemes, mert az egyenértékű a középtávú felmorzsolódással. A közösségi stratégia ott bicsaklik meg, hogy az autonómiát legjobb esetben is csak választási jelszóként használó RMDSZ továbbra is képes elfogadtatni a szavazói bázissal saját, komprádor jellegű, bukaresti politikáját. Ilyen körülmények között taktikai szinten mi mást tehet egy, a nemzeti önrendelkezés és autonómia célkitűzését hirdető csapat, mint hogy előbb elfogadtatja e célokat az RMDSZ-főáram ellenére a szervezeten belül (ez történt lépcsőzetesen 1990 és 1993 januárja között), majd miután sikertelen a saját hivatalos programjának RMDSZ-en belüli elfogadtatása (1996-2003), ugyanezt kívülről próbálja meg. Erről szólt a 2009-es összefogás, és erről szólna az új egység, amit a választási eredmények szerint az erdélyi magyar nemzeti közösség is elvár. Az RMDSZ választás utáni diadalittas szólamait hallgatva egyre nagyobb a kétkedésünk e stratégia sikerében. De ahogy Nagy Feró fogalmazott a rendszerváltás környékén egyik dalában: „Egy út áll előttem, melyiket válasszam?”
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Győzött az RMDSZ, önkormányzati tényező a Néppárt
A Szociálliberális Unió (USL) országosan elsöprő győzelmét hozták a június 10-én megtartott önkormányzati választások. Magyarlakta vidékeken – főleg Székelyföldön – az RMDSZ aratott látványos győzelmet, interetnikus környezetben azonban helyenként jelentős veszteségeket könyvelhet el a magyarság. A Magyar Polgári Párt több polgármesteri széket és számos önkormányzati képviselői helyet veszített el, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig első választási megmérettetésén felkerült Erdély önkormányzati térképére.
A helyhatósági választások részlegesen feldolgozott, kedd délutáni eredményei szerint a Szociálliberális Unió (USL) Románia több mint harminc megyéjében és Bukarestben aratott elsöprő győzelmet. A balliberális szövetség szerezte meg a megyék többségének az elnöki székét, és közel 42 százaléknyi szavazatot söpört be a polgármesteri tisztségekért folyó küzdelemben. Jóval mögötte – 20 százalék alatti eredménnyel – szerepel a Demokrata Liberális Párt (PDL), 8 százalék körüli eredményt ért el a Dan Diaconescu-féle populista Néppárt, és ezt követi 5,5 százalék körüli eredményével az RMDSZ. A helyhatósági választások legnagyobb vesztese a volt kormánypárt, a PDL, amely szavazóbázisának több mint felét vesztette el. Románia legfontosabb 10 városából mindössze hármat tudott megtartani, azt is Erdélyben: Kolozsváron, Brassóban és Aradon maradt demokrata-liberális polgármester és jelentősebb önkormányzati képviselet. A kolozsvári polgármesteri székért folyó küzdelem országos eseménnyé vált: a választások napján készült, az USL győzelmét jósló exit-pollos eredmények ellenére Emil Boc kevesebb mint 1500 szavazat előnnyel nyert. Politológusok véleménye szerint a négy évvel ezelőtti szavazási részvételt meghaladó érdeklődés annak tulajdonítható, hogy a választók többsége büntetni akarta az elmúlt évek megszorító intézkedéseiért felelős Demokrata Liberális Pártot. Erre vezethető vissza az USL mindent elsöprő győzelme, ami előrevetíti az ősszel sorra kerülő parlamenti választások kimenetelét is.
A magát „túlnyerő” RMDSZ
A kisebbik kormánypártot, az RMDSZ-t elkerülte a magyar protesztszavazás, és valamivel jobb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt. 95 százalékos feldolgozottság mellett a 410 ezer szavazatnak országosan 5,50 százalék az értéke: ez 2219 önkormányzati képviselőt, 57 megyei tanácsost és 199 polgármestert, valamint két megyei tanácselnököt jelent. A két székely megyében az RMDSZ többséget szerzett olyan településeken is, ahol négy évvel ezelőtt még az MPP-nek termett babér. A Hargita és Kovászna megyében elkönyvelt elsöprő sikere ellenére a Szövetséget jelentős veszteségek érték vegyes lakosságú településeken: immár nem csak Marosvásárhely polgármesteri széke veszett el harmadszorra, hanem a megyei tanácselnöki tisztség is elúszott. De elveszett Szatmárnémeti polgármesteri és a megye tanácselnöki széke is. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt eredményeihez viszonyítva az RMDSZ sikert aratott. Kelemen Hunor pártelnök szerint Székelyföldön az RMDSZ mindenhol javította önkormányzati pozícióit, ugyanakkor a vegyes lakosságú településeken – a magyar–magyar verseny miatt – helyeket is veszített. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, az EMNP nem mozgósította a választókat, és sok helyen kárt okozott a magyar közösségnek. Kelemen azt tanácsolta a két párt vezetőjének, hogy politizálás helyett keressenek maguknak más munkát.
EMNP és MPP
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor kolozsvári sajtóértekezletén úgy vélte, elért eredményeik – a várható 250 helyi és megyei önkormányzati képviselői hely, valamint a néhány általuk támogatott polgármesteri tisztség – nem értékelhetőek kedvezőtlennek. Toró elismerte, hogy az RMDSZ a helyhatósági választások magyar győztese. Ez az eredmény a PDL büntetése mellett is bejött, az RMDSZ vezetőinek ugyanis sikerült a kormányzás felelősségét áthárítaniuk a koalíciós partnerre, fogalmazott a pártelnök. Toró számottevő megvalósításnak tartja, hogy az MPP-vel szemben a Néppártnak sikerült kitörnie Székelyföldről, és interetnikus környezetben is eredményeket elérnie. Néhány vegyes lakosságú községben – az EMNP kampányának köszönhetően – az eddiginél több magyar önkormányzati képviselő jutott be a helyi képviselő-testületbe. Toró a hiányosságok közt említette, hogy a vegyes lakosságú megyék és nagyvárosok önkormányzatába – Kolozsvár, Nagyvárad, Zilah, Szatmárnémeti és Marosvásárhely – nem sikerült képviselőt bejuttatni, amit az RMDSZ riogató kampánya is jelentősen befolyásolt. Az Erdélyi Napló kérdésére, hogy a Néppárt és az MPP szélesebb körű összefogása nem lett volna-e eredményesebb, Toró azt válaszolta: ez nem a Néppárton múlott. Az EMNP több helyen szorgalmazta az összefogást, ezt azonban Szász Jenő országos protokollumtól tette függővé. E mögött az állt, hogy a Néppárt Szászt támogassa a székelyudvarhelyi polgármesteri megmérettetésben, amit viszont az EMNP nem tudott vállalni. A kedd délutánig összesített adatok szerint az EMNP helyi tanácsosi listájára Erdélyben 36232-en voksoltak, ez 207 helyi önkormányzati képviselőt, négy megyei önkormányzati képviselőt és két polgármestert igazol vissza.
Szász Jenő szerint a Néppárt és az MPP együttvéve nem érik el az MPP 2008-as eredményeit. A pártelnök ezt a jobboldali összefogás elmaradásával magyarázza, amiért a Néppártot tette felelőssé. Szász továbbra is az MPP-t tartja az erdélyi magyar jobboldal vezető pártjának. Újságírói kérdésre úgy fogalmazott: „az EMNP részéről történt megosztás gyakorlatilag meggyilkolta a jobboldalt, megnehezítette a jobboldali szavazók helyzetét”.
A választási eredmények 95 százalékos feldogozottsága mellett az MPP helyi önkormányzati képviselői listájára 31 996 személy szavazott: ez 259 helyi önkormányzati képviselőt, 3 megyei képviselőt valamint 7 polgármesteri széket jelent.
Az MPP lényegesen gyengébb teljesítményt könyvelhet el, mint négy évvel korábban. Több polgármesteri széket veszített, és jelentős vereséget szenvedett számos székelyföldi város és a két tömbmagyar megye önkormányzati testületeiben is.
Az önkormányzati választások második helyét mindkét párt magáénak tulajdonítja, a Néppárt azért, mert Erdély viszonylatában több listát állított, mint az MPP. Tény, hogy a négy évvel ezelőtti, hozzávetőleg 80 ezres MPP-szavazótábor köszönt vissza 2012-ben, immár két pártra leadott voksok formájában.
Székelyföldi körkép
Háromszéken, Csíkban, Udvarhelyszéken, Gyergyóban és a marosszéki falvakban egyértelműen az RMDSZ tarolt. Nagy többséggel nyerte meg Hargita és Kovászna megye elnöki székét – Borboly Csaba és Tamás Sándor megyei tanácselnökök maradtak –, ugyanakkor mindkét megyei önkormányzatban többséget szerzett a Szövetség. A két megyében az MPP és az EMNP is szerzett mandátumokat a megyei közgyűlésben, illetve a székelyföldi városok többségében. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád az EMNP támogatásának is köszönheti elsöprő győzelmét, a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, baróti és kézdivásárhelyi hármas küzdelemben azonban magabiztosan nyert az RMDSZ jelöltje. Székelyudvarhelyen Bunta Levente a szavazatok 54 százalékát söpörte be, míg Szász Jenő pártelnök 27,6 százalékot. A Néppárt jelöltje, Tankó László ennek valamivel több mint felét érte el. Az MPP mind Udvarhelyen, mind Sepsiszentgyörgyön elveszítette önkormányzati mandátumainak többségét. A polgáriaknak három székelyföldi városa maradt: Gyergyószentmiklós, Tusnádfürdő és Szováta. Mezei János gyergyószentmiklósi polgármestert az EMNP is támogatta, noha az EMNP itt nem jutott be a városi önkormányzati testületbe.
A székelyföldi magyarságot legérzékenyebben Marosvásárhely polgármesteri székének és a megyei önkormányzat elnöki tisztségének az elvesztése érinti. Amint az várható volt, Dorin Florea PDL-s polgármester nyert 50 százalék fölötti eredménnyel, Frunda György – ettől messze elmaradva – 37,26 százalékot szerzett, míg az MPP jelöltjére, Benedek Imrére a szavazatok mindössze 1,68 százaléka jutott. Az EMNP által is támogatott Smaranda Enache 2,63 százaléknyi szavazatot kapott. A Maros megyei magyarság számarányánál kevesebb képviselői mandátumot ért el: 13 helyet a 31 tagú önkormányzatban. Hasonlóan rossz az arány a megyeszékhely városi közgyűlésében is. Az adatok ismeretében egyértelmű: Maros megyében 5 százalék fölötti hozama lett volna egy közös EMNP–MPP-listának. Kedd délelőtt derült ki az is, hogy Lokodi Emőke szintén elveszítette megyei testületi elnöki mandátumát, helyét a liberális Ciprian Dobre veszi át.
Jó kampány, apró veszteségek Közép-Erdélyben
Kolozs, Fehér és Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ megőrizte polgármesteri székeit, a kemény néppárti kampánynak köszönhetően azonban több községben nőtt a magyar önkormányzati képviselők száma. A Néppárt több községben is önkormányzati mandátumhoz jutott. A Beszterce-Naszód megyei Árpástón hosszú idő óta most van először magyar polgármester, ami egyértelműen a két párt közötti verseny mozgósító hatásának köszönhető. Vegyes lakosságú környezetben Kolozsváron zajlott az egyik legjobban felépített RMDSZ- és EMNP-kampány, Eckstein-Kovács Péter és Gergely Balázs polgármesterjelöltek azonban számottevően nem tudták befolyásolni saját pártjaik önkormányzati listáit sem. Kolozsváron és a megyében a szokásosnál egy-két mandátummal kevesebb lesz, ami megkérdőjelezi a kolozsvári magyar alpolgármester, illetve a megyei magyar tanácselnök-helyettes kilátását is.
Etnikai szavazás a Partiumban
Marosvásárhely mellett Szatmárnémeti és Szatmár megye a magyarság legnagyobb „vérvesztesége”. Itt az RMDSZ elveszítette a megye mindkét vezető tisztségét: megbukott Illyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, illetve a megyei önkormányzat eddigi magyar elnöke, Csehi Árpád is. Az MPP szatmárnémeti polgármesterjelöltje, Zazula Béla mindössze 467 voksot kapott, ami lényegesen nem befolyásolta az RMDSZ-es polgármester eredményét. A Néppárt szerint a szatmári vereség egyértelműen az RMDSZ-polgármester megosztó személyiségnek tudható be. Amint az várható volt, Nagyváradon fölényesen nyert Ilie Bolojan USL-s polgármester. A magyarság valós részaránya azonban itt sem mutatkozik meg az elnyert 6 önkormányzati mandátumban. A következő négy évben aligha lesz magyar alpolgármestere Nagyváradnak. Az RMDSZ szerint a szokatlanul magas részvétel okolható a gyengébb eredményekért, ugyanis jelöltjeik valamivel több szavazatot kaptak, mint négy évvel ezelőtt. A szilágysági magyarság 14 településen nyerte meg a polgármesteri széket. A három legjelentősebb partiumi megyében – az RMDSZ-dominancia mellett – a községekben főleg a Néppárt, szerzett mandátumokat, a városi, illetve megyei közgyűlések listáin azonban nem tudta átlépni az 5 százalékos küszöböt.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyarul a közigazgatásban (Ballagtak a helyi egyetemen)
A helyi közösségek ügyeinek intézését hivatottak ellátni azok a fiatalok, akik közigazgatási szakon szerzik meg felsőfokú oklevelüket.
Sepsiszentgyörgyön tizenöt esztendeje képeznek szakembereket az ágazatnak, tegnap ballagott a tizenkettedik évfolyam.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozata közigazgatási szakának ballagó ünnepségén dr. Székely Zsolt egyetemi docens, tagozatvezető felhívta a végzősök figyelmét, hogy arra kapnak mandátumot, magas szinten műveljék a közügyek igazgatását, Sztakics Éva alpolgármester pedig arra kérte őket, használják ki a törvényes lehetőséget, és teremtsék meg annak feltételét, hogy mindenki anyanyelvén intézhesse ügyeit a közigazgatásban. A végzősöket búcsúztatta Codrin Munteanu kormánymegbízott, egyetemi tanár, valamint másodéves hallgatók, a ballagók megköszönték az elmúlt három évet a tanároknak, majd okleveleket osztottak. A nappali tagozaton huszonhárman magyar és tizenkilencen román tannyelvű csoportban végeztek, távoktatásban tizenhárman, illetve négyen, tizenketten pedig a mesteri fokozaton zárták egyetemi tanulmányaikat. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Szívemhez közel álló világot hagyok itt”
Beszélgetés Szilágyi Mátyással, a távozó kolozsvári magyar főkonzullal
2012. június 23-án jár le négyéves megbízatása Szilágyi Mátyásnak, Magyarország kolozsvári főkonzuljának, aki 2008 és 2012 között töltötte be ezt a tisztséget. A búcsúzó diplomatát négyéves tevékenységéről, kellemes és kellemetlen élményeiről, jövőbeli terveiről kérdeztük. Az új tisztségviselő beiktatásáig ideiglenesen Bitay Levente konzul látja el a főkonzuli teendőket.
– Milyen szívvel hagyja el Kolozsvárt?
– Mindig hivatásomnak tekintettem a román–magyar kapcsolatok ápolását és a határon túli, így a romániai magyar közösség sorsának figyelemmel követését. Régóta foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, 1991 és 1997 között ugyanis több mint hat évet Bukarestben töltöttem diplomataként. Bukaresti tevékenységem logikus folytatásának tartom kolozsvári főkonzuli mandátumomat. Az itt eltöltött négy év alatt teljesen azonosultam az itteni magyar emberek érzésvilágával. Nagyon jól éreztem magam Kolozsváron. A szívemhez közel álló világot hagyok most el. Fontosnak tartottam az itt végzett konzuli munkát: a politikai képviselet mellett figyelemmel kísértem a magyar közösség jogérvényesítésének folyamatát, érdekvédelmi szervezeteinek a jogos társnemzeti státusz eléréséért folytatott törvényes, parlamentáris küzdelmét. Sajnos, e célkitűzésekből sok mindent nem lehetett megvalósítani az elmúlt négy évben, maradt feladat bőven a következő évekre is. Abban a reményben búcsúzom el Erdélytől és Romániától, hogy ez az erőfeszítés sikeres lesz. Nem könnyű szívvel megyek el ebből a városból, ahol otthon éreztem magam, de reménykedem és bízom abban, hogy a magyar–román kapcsolatok és a romániai magyar közösség érdekérvényesítése hosszabb távon jó úton fog haladni, erre az erdélyi magyar közösség részéről kiváló személyek állnak rendelkezésre, és remélhetőleg a továbbiakban majd a megfelelő feltételek is adottak lesznek. Ezzel az érzéssel köszönök el Kolozsvártól.
– Román nyelvtudását hány év alatt, és milyen körülmények között szerezte meg?
– A Magyar Külügyminisztérium diplomatái számára főként a szomszédos országokban elengedhetetlen, hogy beszéljék annak az országnak a nyelvét, ahol tevékenykednek. A nyelvtudás bizalomerősítő tényező és egyben munkafeltétel is. Az 1980-as években Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanultam meg románul, öt év alatt. Ezenkívül franciául, angolul és oroszul beszélek. Édesanyám családja bánsági eredetű, anyai nagyapám Lugoson született. Soha nem volt közömbös számomra a magyar történelem és a Magyarország ezeréves történetében részt vállaló népek történelme sem.
– Milyen szempontok vezérelték kolozsvári tartózkodása alatt? A szigorú konzuli feladatokon kívül mire összpontosított?
– Minél eredményesebb konzuli munkát, azaz minél hibátlanabb konzuli képviseletet akartam megvalósítani Kolozsváron. Elsődleges kötelességemnek tartottam, hogy a magyar közösség gondjait folyamatosan figyelemmel kísérő, a magyar Alkotmány vonatkozó előírásainak megfelelő magyar állami intézmény legyen a konzulátus. Ezt meg is valósítottuk, nem csak a különböző ünnepi alkalmakkor, hanem a néhány olyan, nem kívánatos történés alkalmával is, amikor nemzeti vagy nyelvi alapon diszkriminálták a magyar közösség tagjait, és állást kellett foglalnom. Ilyen esetekben érvényesítenem kellett azt a kötelezettségvállalást, amit a magyar Alkotmány is szavatol. Fontosnak tartottam ugyanakkor a helyi politikai, gazdasági és kulturális állapotokról való folyamatos és pontos tájékozódást. Nagy hangsúlyt fektettem a kulturális tevékenységekre, a jövőben egyébként szeretnénk elősegíteni egy Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet megalapozását. Az itt eltöltött évek alatt sikerült betagozódni a város kulturális életébe. Kiemelten fontosnak tartottuk a magyar kulturális produkciók népszerűsítését, a könyvbemutatókat a konzulátus udvari termében, társszervezőként vettünk részt különböző művelődési programok megvalósításában. Kolozsvár méltó a magyar–román kulturális együttműködés kereteinek létrehozásához, ám ehhez főállású kulturális tanácsosra, illetve Magyar Kulturális Intézetre lenne szükség, aki, illetve ami teljes munkaidőben végzi ezt a tevékenységet. Régóta aktuális lenne itt Kolozsváron egy ilyen intézet létrehozása, ám ezt diplomáciai keretek között, mindkét fél beleegyezésével kell megvalósítani. Bukarestben a Magyar Kulturális Intézet, Sepsiszentgyörgyön pedig ennek az intézménynek kirendelt irodája működik – az utóbbi tíz-húsz év tapasztalata alapján körvonalazódott ezeknek az intézményeknek a sajátos, fontos szerepe. A bukaresti intézet a román főváros magas értelmiségi közösségével ápolja a kapcsolatot, ám Erdélybe nem sugárzik át ennek működése. Ezért tartom indokoltnak immár több mint tíz éve egy kulturális intézet létrehozását Erdély fővárosában is. A majdani Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet egyenrangú lehet a bukarestivel. Ne feledjük el, hogy Erdély a magyar nemzeti kultúra jelentős szeletét képviseli, és ily módon híd létesülne a magyarországi és az erdélyi magyar, valamint a magyar és a román kultúra között is. Úgy vettem észre, hogy román részről is jelentős igény van erre. Szerintem a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézetnek politikai bizalomerősítő ereje is lehet. Reménykedjünk, hogy a jövőben megteremtődnek ennek pénzügyi feltételei is.
– Milyen kellemes kolozsvári élményekre emlékezik vissza?
– Nagyon sok kellemes élményben és felemelő pillanatban volt részem. Számos évfordulós megemlékezésen vettem részt, amelyek mindannyiszor látványosan igazolták, hogy Erdélyben ma is él, és virágzik a magyar kultúra. Másrészt, nagyon fontos Magyarországról kiinduló kulturális program volt a 2011-ben Kolozsváron megszervezett VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, vagy korábban szintén Kolozsváron a Magyarországi Rektorok Konferenciája. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatot a térség legkomolyabb civil rendezvényének tartom, amelynek nemzetek közötti kultúraközvetítő jellegét sem hagyhatjuk figyelmen kívül.
A jelentős eredmények között tartom számon, hogy a Házsongárdi temető műemlék-sírjait a romániai művelődési tárca nyilvántartásba vette. Ebben heroikus részt vállalt Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány által és az RMDSZ, hiszen a kezdeményezés megvalósíthatósága Kelemen Hunor volt művelődési miniszter tevékenysége alatt történt. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a magyar Külügyminisztérium felvállalta a Házsongárdi temetőben található Bánffy-kripta felújítását, amelyet egykor Ybl Miklós magyar építész tervezett. Ez Martonyi János külügyminiszter személyes óhaja volt. Úttörő, mi több, példa nélküli kormányközi projektnek tartom a főtéri Mátyás király szoborcsoport restaurálását is. Az aradi Szabadság-szobor mellett ez a szobor Erdély egyik legjelentősebb magyar történelmi emlékműve. Ezt folytatni kell a Mátyás király emlékház kialakításával. A magyar Külügyminisztérium ugyanakkor részt vállalt a nagyenyedi diákemlékmű felújításában is. Ezt az emlékművet egy évvel ezelőtt adták át. Szintén tervbe van véve a magyar Külügyminisztérium hozzájárulása a szamosfalvi 1849-es honvéd emlékmű rendbetételéhez. Megemlítem még a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottsággal, annak elnökével, vitéz Pataky Józseffel való együttműködésünket, aki fáradhatatlanul kutat, és tesz meg minden lehetségest az emlékhelyek rendbehozataláért. Aradon a II. világháborús honvéd emlékművet a magyar állam segítségével hoztuk helyre, és úgy vettem észre, hogy ezt nagyra értékeli a helyi közösség.
– Kellemetlen emlékek?
–Szorgalmaztuk a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, hiszen a véleményünk az, hogy ez a város magyarságának jogos követelése, amelyet az új városvezetés remélhetőleg meg is old. A 2000-es évek második felében észlelt pozitív tendencia remélhetőleg újraindul, hiszen a 800 éves múltra visszatekintő város jelenlegi magyar lakóinak elidegeníthetetlen joga, hogy többnyelvű helységnévtáblán magyarul is szerepeljen a város neve. Ami a Mátyás király szoborcsoport előtt elhelyezett Iorga-tábla ügyét illeti, kis belátással, konstruktív hozzáállással ez is rendezhető lehetne. Véleményem szerint a legfontosabb az lenne, ha tudósok és szakértők által kialakított hiteles történelmi információ kerülne az emlékmű kapcsán a köztudatba, nem pedig egy szöveg-kontextusból kiragadott idézet. Apróbb kellemetlen dolgokat említenék még, ilyen a túlzsúfolt kolozsvári közlekedés, a nehéz parkolás. Azonban mindezeken kívül, szerencsére nincsenek nehezebb vagy súlyosabb sérelmekre utaló emlékeim, negatív tapasztalataim.
– Mit tart főkonzuli tevékenysége legfőbb megvalósításának?
–Sikerült normális, korrekt kapcsolatot kialakítanom helyi, megyei és regionális szinten a hatóságokkal. Tevékenységünkkel azt az üzenetet tolmácsoltuk a román közösség felé, hogy mi itt nem valaki ellen dolgozunk, nem vagyunk valamiféle obskurus hivatal, hanem az itt élő magyaroknak és románoknak is a barátai. A kolozsvári főkonzulátushoz tartozó hat megyében (Kolozs, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad és Temes) zajló eseményeken, rendezvényeken kívül igyekeztünk jelen lenni a konzuli szempontból Bukaresthez tartozó megyékben, de az onnan nehezen megközelíthető Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megyékben is.
– A könnyített magyar állampolgárság kérelmezése és elnyerése mennyiben bonyolította főkonzuli tevékenységét?
– Először is azt szeretném elmondani, hogy 2011 első negyedévéhez képest idén több tíz százalékkal nőtt a magyar állampolgárságot kérelmezők száma Kolozsváron. Mindez hatalmas többletmunkát jelentett mind számomra, mind a konzulátuson tevékenykedő kollégáim számára. Ennek ellenére örülök, hogy ezt a témát megfelelő módon sikerült kezelni. A magyar államigazgatás történetében precedens nélküli, hogy a 90 éven át igazságtalanul megtagadott jognak most érvényt lehetett szerezni. Ügyfélközpontú, magas humánus és nemzeti elkötelezettséget igénylő tevékenységet végeztünk, amelyet a korábbiaknál nagyobb számú munkatárssal lehet elvégezni.
– Mivel töltötte szabadidejét?
–A szabadidő legtöbbször az éjszakára korlátozódott. Nap- közben hivatali teendőimet végeztem el, délután és este pedig rendezvényekre jártam. Kolozsvár magyar kulturális élete változatos, sokszínű: naponta négy-öt rendezvény közül válogathattam. Csak párat sorolok fel állításom alátámasztására: a színházi és operaelőadások mellett az evangélikus egyház által szervezett Járosi-műhely, az Erdélyi Magyar közművelődési Egyesület (EMKE) Györkös-Mányi emlékháza, a Római Katolikus Nőszövetség rendezvényei, a Barabás Miklós Céhnél megszervezett kiállításmegnyitók, a Sapientia– EMTE-előadásai, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Kolozsvár Társaság gazdag kínálatot jelentettek. Ez is azt bizonyítja, hogy Kolozsvár szellemi gazdagsága egyedülálló. Szeretem a növényeket, a virágokat, ezért lakásomban elég sok van belőlük. Szenvedélyes „irodalomfogyasztó” vagyok, mindig a szépség művészi megvalósítását keresem. Gyakori kirándulásaimkor igyekeztem a kimeríthetetlenül gazdag erdélyi műemlékállomány egy-egy műremekét megtekinteni. Legutóbb például különösképpen elbűvölt a Beszterce-Naszód megyei Somkeréken a XII. századi Árpád-kori templom, illetve az apanagyfalui templom. Jártam a gyulafehérvári székesegyházban is, felmásztam a toronyba, jártam a fedélszék fölött. Minden hivatalos látogatás során lehetőség szerint egyúttal megtekintettem a helybeli műemlékeket is.
– Mit ad át utódjának?
– Először is azt kívánom, hogy szeresse Kolozsvárt, értse meg és érezze át a város múltját és mai társadalmi helyzetét egyaránt. A nehéznek látszó feladatok megvalósításáért vívott küzdelmet pedig soha ne adja fel. Ez a város és Erdély arra bátorít, hogy mi magyarok mindig pozitívan tekintsünk a jövőbe, ami a magyar–román kapcsolatokat, a magyar közösség fennmaradását, gyarapodását, teljes körű érdekérvényesítését illeti.
• Szilágyi Mátyás Budapesten született, itt érettségizett a József Attila Gimnáziumban, majd Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemen szerzett oklevelet 1989-ben, 23 éve dolgozik a diplomáciában. Édesapja építészmérnök, édesanyja egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Római katolikus vallású. Elvált, két gyermeke van. 22 éves fia biológus hallgató a Szegedi Tudományegyetemen, 19 éves lánya most készül budapesti egyetemi felvételire.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

ANI: gyanús székely tanácsosok
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hétvégi tájékoztatása szerint országosan összesen 78 helyi és megyei tanácsos esetében áll fenn az összeférhetetlenség gyanúja, mert vállalkozásuk szerződéses viszonyban volt az önkormányzattal vagy annak alárendeltségébe tartozó intézménnyel. Az ANI rostáján fennakadtak Kovászna és Hargita megyei önkormányzati képviselők is.
Értesítőt sem kaptak
A Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi helyi tanácsnak összesen hat tagját gyanúsítják összeférhetetlenséggel. Az érintettek szerint az ügynökség túloz, többen pedig azt tartják furcsának, hogy az ANI nyilvánosságra hozta a neveket, miközben az összeférhetetlenség ténye nincs bizonyítva. Tulit Attila, a megyei önkormányzat tagjának cége az ügynökség szerint 8,1 millió lej értékben, öt aszfaltozási szerződést kötött a Kovászna megyei tanáccsal és annak alárendelt intézményeivel. Tulit Attila lapunknak elmondta: újságíróktól hallott először az ügyről, hivatalosan semmiről nem értesítették. „Nekem nyomdaipari vállalkozásom van, aminek semmi köze nincs a felhozott vádakhoz. Ezek a szerződések nem léteznek” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Tulit.
Lényegesen kisebb összeggel szerepel az ANI listáján a sepsiszentgyörgyi tanács képviselője, Kató Béla, akinek cége 29300 lej értékben készített bútort az önkormányzat alárendeltségébe tartozó tanintézménynek. Kató Béla lapunknak kifejtette: az önkormányzat év elején megszabja a tanintézmények költségvetését, azok pedig önálló jogi személyiségként belátásuk szerint költik el a pénzt. A tanácsos cége 2008-ban pályázat útján nyerte el egy helyi tanintézmény bútorzatának elkészítését, de véleménye szerint nincs szó összeférhetetlenségről.
Ferencz Csaba sepsiszentgyörgyi tanácsos – aki a Háromszék napilap (H-Press) gazdasági igazgatója is – 84200 lejre nyújtott reklámszolgáltatást és adott utazási jegyet a helyi ökormányzatnak. „Kaptam egy értesítést az ANI-tól, abban azonban nem írják le, hogy konkrétan mivel gyanúsítanak. Válaszlevélben kértem, hogy írják le a vád tartalmát is, mivel ennek hiányában nem tudok védekezni” – mondta Ferencz Csaba.
A Kovászna megyei tanács tagjának, Kiss Tibornak a cége 23900 lej értékben végzett szolgáltatásokat az önkormányzatnak. A tanácsos leszögezte: mandátuma elején lemondott a cégben való részvételéről, a vállalkozása ügyvezetője mulasztott, mert lemondását nem iktatta időben a cégbíróságon. Fazakas Tibor megyei tanácsos benzinkútja 19400 lej értékben adott üzemanyagot az oltszemi kisegítő iskolának. Ő ezzel került be az ANI látóhatárába. Elmondása szerint önkormányzati képviselőként nem köthetett szerződéseket és nem volt beleszólása a szerződések megkötésének döntéshozatalába. Az ugyancsak Kovászna megyei tanácsos Joos Stefan turisztikai irodája 1300 lej értékben foglalt szállást az Árkosi Kulturális Központban, ezért gyanúsítják öszszeférhetetlenséggel. Lapunknak elmondta: furcsának találja a vádat, hiszen nem kapott pénzt, ellenkezőleg, fizetett a szállásért, amit piaci áron foglalt le, nem kedvezményesen.
Szakmaiatlan az ANI?
Az ANI több Hargita megyei önkormányzati képviselő esetében is összeférhetetlenséget talált. A listát országosan is Pálffy Domokos, Hargita megyei önkormányzati képviselő vezeti: nevéhez az ügynökség által közzétett jelentés szerint mintegy 25 millió lejes összeg fűződik. Az ANI szerint 2008 és 2011 között összesen 43 olyan szerződés született a megyei önkormányzat és különböző kivitelező cégek között, melyekhez Pálffy-t üzleti érdekeltség fűzi. „Tudomásom szerint egyetlen olyan cégben sem vagyok ügyvezető vagy részvényes, amely szerződést kötött a megyei önkormányzattal. Négy éve, amikor mandátumot szereztem, a megyei önkormányzat jogi osztályával egyeztettem az esetleges öszszeférhetetlenségekről, de ilyen nem állt fenn” – nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak a tanácsos.
A listán Rafain Zoltán és Árus Zsolt neve is szerepel. Rafain személye egy csíkszeredai lakóparkban található, a megyei tanács által fenntartott szolgálati lakással kapcsolatosan merült fel.
Árus nevét az ANI közleménye egy, a Hargita Megye Tanácsával megkötött 8065 lej értékű szerződéssel kapcsolatban említi, amely egy számítógépes rendszer felszerelésére vonatkozik. „Láttam én is a listát, de okosabb attól én sem lettem. Az azonban kétségtelen, hogy az ANI törvénytelenül járt el, amikor közzétette a neveket” – fogalmazott az ÚMSZ megkeresésére Árus Zsolt, aki szerint az ügynökség jócskán túllépte a hatáskörét, amikor a névlistát közzétette. Csak annyit közöltek vele, hogy törvénytelenséget követett el, arra már nem tértek ki, hogy pontosan mit. Rafain Zoltánt és Pálffy Domokost lapzártáig nem sikerült elérnünk.
Horváth István, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Zavarja a magyar plakát a háromszéki prefektust
Eltávolíttatná a Nemzeti Filharmonikusok sepsiszentgyörgyi koncertjének az óriásplakátját a háromszéki kormánymegbízott. Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa a Diszkriminációellenes Tanács fellépését várja a magyarországi zenekar koncertjét hirdető, kizárólag magyar nyelvű óriásplakát miatt.
A prefektus egy tegnap tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón tette fel a retorikai kérdést: „Nem követelné meg a jóérzés, hogy az óriásplakáton románul is szerepeljen a felirat, hogy mindenki megérthesse?” Codrin Munteanu hangsúlyozta: „a normalitás azt jelentené, hogy mind az állam nyelvét, mind a kisebbség nyelvét használják a törvény által megszabott viszony és a nyelvek tisztelete figyelembevételével.”
Kovászna megye prefektusa kijelentette, hogy az őt nacionalizmussal vádoló magyar elöljáróknak figyelembe kell venniük, hogy Romániában a román az állam nyelve. Hozzátette, a kisebbségeknek jogukban áll használni a nyelvüket, de csakis a hivatalos nyelv tiszteletben tartásával. „Ne leckéztessen engem olyan valaki, aki a Szent György-szobor felavatásakor csak magyarul beszélt” – utalt Antal Árpádra, Sepsiszentgyörgy polgármesterére a prefektus. Antal Árpád korábban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen arról beszélt, hogy Ceauşescu szelleme visszatért a megyébe, a májusban beiktatott Codrin Munteanu prefektus kizárólag a magyar nemzeti identitással kapcsolatos önkormányzati határozatokat támad meg a közigazgatási bíróságon. A prefektus először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felszólította Antal Árpádot: viselje a törvényben előírt román nemzeti színű vállszalagot. Megtámadta ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi tanácsnak a kétnyelvű reklámozásra vonatkozó határozatát, valamint a Kovászna város és Kovászna megye zászlójáról szóló határozatokat. A prefektus azt a határozatot is kifogásolta, amelyben a Kovászna megyei tanács Incze Lászlóról nevezte el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Codrin Munteanut május 13-án iktatta be a tisztségébe Mircea Duşa, a baloldali-liberális Ponta-kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere. Munteanu György Ervint váltotta a tisztségben.
MTI. Új Magyar Szó (Bukarest)

Összerdélyi múzeum: megalakult a kuratórium
Neves erdélyi képzőművészekből és múzeumi szakemberekből alakult szakmai kuratórium, amelynek az a szerepe, hogy megalapozza és fejlessze a Sepsiszentgyörgyre tervezett kortárs képzőművészeti közgyűjteményt.
Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója kifejtette: a testület létrehozása elodázhatatlan lépés volt, hiszen hétről hétre érkeznek felajánlások, adományok bel- és külföldről. Eddig Pallos Schönauer Jutta Stuttgartból, Abodi Nagy Béla, Kántor Lajos, Vetró Mária Kolozsvárról, Véső Ágoston Nagybányáról, Kőnig Frigyes Budapestről adományozott alkotásokat a közgyűjtemény számára. A szakmai kuratórium tagjai: Csíkszeredából Botár László, Kolozsvárról Kántor Lajos, Kolozsi Tibor, Murádin Jenő, Székely István, Nagyváradról Újvárossy László, Jakobovits Miklós, Sepsiszentgyörgyről Damokos Csaba, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály, Vinczeffy László, Székelyudvarhelyről Vécsi Nagy Zoltán.
Elképzelésük szerint a testület negyedévenként tartja üléseit, levelezőlistát működtet és a gyűjtemény fejlesztése, gyarapítása érdekében mozgósítja a honi és külföldi művészvilágot, lobbizik a székház építése ügyében, figyelemfelkeltő akciókat szervez, feltérképezi a mentésre váró életműveket – mondta Vargha Mihály, aki szerint a huszonnegyedik órában szükség van egy intézményre, amely megakadályozhatja az Erdélyben született műalkotások elkallódását. Ennek érdekében létrehozzák az egész Erdélyt kiszolgáló Képzőművészeti Múzeumot, amely gyűjti, feldolgozza, és értékelvűen bemutatja az elmúlt kilenc évtized művészeti termését. Tervek szerint sepsiszentgyörgyi székhelylyel, a Székely Nemzeti Múzeum keretében jönne létre az összerdélyi képzőművészeti közgyűjtemény.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Frigyre lépni a szülőfölddel – Megtörni a székely kevélységgel keveredő magyar erőt...
Húshagyókedd éjszakáján vittek el minket is. Dr. Horváth Miklós orvos, későbbi marosvásárhelyi orvosprofesszor volt az államosítási bizottság elnöke. Tudta ő is, akárcsak Nagy Viktor főispán, hogy állapotos vagyok, hiszen nem első látogatásuk volt nálunk – mondta magnószalagra több mint egy évtizeddel ezelőtt Gál Máriának Temesváryné Gerlóczy Marietta, Gerlóczy Gábor tábornok leánya. „A szeszgyárat már előzőleg elvették. De ezeknek az embereknek semmi sem számított... Már elkezdődtek a szülési fájdalmaim, amikor megérkeztek. A későbbi professzor azzal kezdte az ügyködését egy vajúdó asszony mellett, hogy kitépte a fülbevalót a fülemből, majd lelkiismeret-furdalás nélkül felcsomagolt a teherautóra. Nagyon hideg volt azon a hajnalon, magamra akartam venni a kisbundámat, de ő nem engedte. Szabadulásom után, a Miskolczy Dezsőné temetésén felismertem a bundámat dr. Horváth feleségén. Azonnal odamentem és felszólítottam, hogy adja ide, különben szóvá teszem a ravatalozóban. Kijött és ellenvetés nélkül ideadta. Ott rögtön átadtam a temető gondnokának.
Az átélt izgalmak és a zötyögő teherautón való utazás következtében leállt a szülés.
Gyermekem meghalt, én vérmérgezést kaptam. Öt nap múlva kapartak ki.” Régi barátom, egykori sepsiszentgyörgyi színházi rendező, S.K.A. azért utazott Budapestről Háromszékre, hogy engem rávegyen arra, hogy dokumentum filmet kellene készíteni a legkisebb székelyföldi megyéből 1949-ben kiemelt és kényszerlakhelyre, kényszermunkára hurcolt nagyszámú földbirtokos másfél évtizedes dél-romániai (dobrudzsai) száműzetéséről. A témát, s a még élő személyek egy részét ismerem, érvelt S.K.A., s magyarországi áttelepedése előtt az „átkosban” több ízben is beszélgettünk a Háromszékről elhurcolt vagy sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyen fogott földbirtokosok tragédiájáról. És az elhárító gesztust mintegy megelőzve a téma fontosságának nyomatékául az asztalomra helyezte Gál Mária D.O. (KÉNYSZERLAKHELY) című könyvét, amely valamiképp a kiadás évében (Minerva Könyvek, Kolozsvár, 1996) elkerülte a figyelmemet.
Napok múltán, egyik álmatlan éjszakán, nem is gondolva a Kommunizmus Áldozatainak közelgő Emléknapjára, beleolvastam a Kényszerlakhelybe. Előbb az ismerősök visszaemlékezéseibe lapoztam bele. Annak idején egyetlen tanévben Dózsa szülőfalujában, Dálnokban is tanítottam, ezt megelőzően apám elbeszéléséből is hallottam a dálnoki „mintagazdákról”, Beczássy Istvánról, a háromszéki „lencsekirályról”, a Hadnagy-testvérekről, tudtam, hol voltak a földjeik, a Beczássy-tag, az Albis-völgyében a Hadnagy-tag, amely éppen szemben volt a mi albis-völgyi földjeinkkel.
Dálnokban megismertem azt a társadalmi- gazdasági környezetet is, amelyet a „kiemelt” földbirtokosok maguk körül és a maguk számára teremtettek, a Beczássy- és a Hadnagy-kúriákat, a „sztálinvásár” korszakában elpusztított dendrológiai parkot, s dálnoki tanárkodásom évében érzékelhettem azt az osztályharcos agresszivitást is, amelyet a magukat Dózsa örököseinek tartó elvtársak gyakoroltak.
Az ismerős dálnokiak visszaemlékezésének olvasása után tágítottam a kört, s Garlóczy Marietta sorsának alakulásánál egyrészt azért ragadtam le, mert vallomása életesen élményszerű, no meg azért is, mert a háromszéki földbirtokos-sorsba beágyazódik a Kárpát-medence magyarságára a háborút követő esztendőkben rázúdult szenvedésözön. Marietta Horthy Miklós közvetlen környezetéhez tartozó édesapját 1944. október 16-án a nyilasok tartóztatták le. December elején megszökött a Margit körúti börtönből, két napra rá a szovjetek törtek rá a családra, apját ismeretlen helyre hurcolták, őket internáló táborba szállították, ahol 1946 március 7-ig tartották fogva.
Marietta szabadulása után Temesváry János uzoni földbirtokoshoz ment feleségül, és hazaköltöznek Háromszékre. Még azt sem mondhatjuk, hogy szerencsétlenségükre, mert ha Magyarországon maradnak, ott is elkapja őket az osztályharcot meghirdetők és gyakorlók hevülete, s több mint bizonyos, hogy a Hortobágyon, vagy valami ehhez hasonló helyen kötnek ki, Hortobágyon, ahol még ma is élénken vöröslik a Kun Béla utca.
Mariettát 1949. szeptember 22-én férjével együtt dobrudzsai kényszermunkára hurcolják. Nem voltak tekintettel magyar állampolgár voltára sem. Sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyükön egy hivatalosan kiutalt fáskamrában laktak, a várostól nyolc kilométerre levő legelő takarításán dolgoztak. Egyedüli nő volt tizenegy férfi társaságában. A férfiak dolgoztak kőbányában, útépítésénél is, az asszonyok, ki hol tudott.
„Egyszer, amikor a szekun ablakpucolás után Beczássy Jucit és engem felküldtek a padlásra, hogy ott csináljunk rendet, találtunk ott egy iratcsomót. Feljelentések voltak, amelyek alapján a sepsiszentgyörgyi internáló táborba vittek nagyon sok embert, apósomat is. Ellene a falubeli kocsmáros tette a legsúlyosabb kijelentéseket. (…) A feljelentések nem számítottak. Pusztán a formaságok betartása végett íratták őket. Általában az abszentistákat zárták ide, azokat, akik az oroszok bejövetelekor elmenekültek, de később visszatértek. Apósomék akkor sem hagyták el Uzont, mégis internálták. Ellene azt hozták fel, hogy fia, vagyis a férjem aki akkor Budapesten tartózkodott, a németekkel ment el. Természetesen nem volt igaz, de ez nem számított. Apósom bele is halt 1947-ben a táborban szerzett tüdőbajba.”
Akkor sem volt semmi magyarázat, amikor Sepsiszentgyörgyről Dobrudzsába hurcolták őket. Természetesen senki sem tudta, hová viszik. A Duna-Fekete-tengeri csatornára gondoltak, voltak, akik Szibériát emlegették. Marietta szerint elhurcolásukat „...valószínű azért tették, mert meg akarták törni bennünk a székely keménységgel keveredő magyar erőt, azt a jellemességet, amellyel Háromszék ellenállt. A legnagyobb bűnnek azt tartottam, hogy mindezt sajátjaink tették. Dobrudzsa előtt mindenki, aki ellenünk vétkezett, magyar volt. (...)”
Mikor Marietta édesapja Budapesten megtudta, hogy magyar állampolgárságú lányát Romániában deportálták, megpróbálta felvenni a kapcsolatot a magyar követséggel. „De hát akkor Magyarországon is kommunizmus volt, sehol sem szenteltek figyelmet a kérdésnek. Máskülönben én úgy sem hagytam volna soha el a férjemet.”
A Temesváry-család 1960-ban kapta meg a hazatelepedési engedélyt Magyarországra – Marietta nevére állították ki -, férje két napra rá, barátai körében Kolozsvár főterén összeesett és meghalt. Dobrudzsában szerzett szívizomgyulladása volt. A kényszermunka a halálba vitte. A temetés miatt két napot késtek, de közben a hatóságok az engedélyt a családi tragédia ürügyén sem hosszabbították meg, s emiatt engedéllyel a kezében sem tudott Magyarországra visszatelepedni.
„Ugyanilyen tragikus hirtelenséggel hunyt el Teleki Mihály is. Ő Magyarországra kérte a kitelepedését, de a Kádár-rezsim nem adta meg, azt válaszolták, hogy Magyarországnak nincs szüksége Telekiekre. Németországi kérésére igennel válaszoltak, nyolc és félév után, 1969-ben. A család, Telekiné Bethlen Mária és két fia már fenn voltak a vonaton. Keresték Mihályt. A vonat indulásakor látták meg az ablakon keresztül, hogy óriási tömeg gyűlt össze a pályaudvar egyik részén. Teleki Mihály ott halt meg, 51 évesen. Ezt a stresszt már nem bírta ki. Máriáék az első állomásról visszamentek, és a temetést követően hagyták el véglegesen Romániát.
A marosvásárhelyi vártemplom lelkésze búcsúztatójában azt mondta: „Két embert nem engedett el Erdély földje, visszatartotta őket, Teleki Mihályt és Temesváry Jánost”.
A Telekiekre vonatkozó akkori szentencia a mai Magyarországon is érvényben van.
A dobrudzsai viszonyokról még annyit, hogy táplálkozásuk leírhatatlanul szörnyű volt, köleskása döglött svábbogárral, korpacibere. Ünnep volt, ha puliszkát ehettek.
Patkányokkal, rovarokkal, piócákkal küszködtek. Egyik társukat a patkány, a másikat a disznó harapta meg. A Duna vizét itták, abban mosakodtak, mostak, ebbe hugyoztak az állatok. Néhány napig lavórjuk is volt, de Mikes Éva grófnő nem ismerte ennek a használatát, beleállt és a lavór feneke lekerekedett.
Télen szörnyen szenvedtek az orosz puszták felől érkező széltől, a Kriváctól, egyetlen istálló-szerű barakkba zsúfolt nyolcvan ember vödörben tartotta az ivóvizet, egy másikat kübliként használtak. Éjjel nem tudtak a hófúvástól kimenni, tüzelőfa nem volt, kukoricacsutkával, napraforgó kóréval tüzeltek. A dálnoki Bene Zoltán mondta a riporternek: Emlékszem, egy kövér makedón cigányné volt a szakácsnőnk. Hát egyik este látom, hogy mossa a lábát abban az üstben és abban a vízben, amiben és amiből reggel nekünk majd a teát főzi. Egy hétre rá kimosta benne a ruháit. (…) A Duna vizét ittuk, iszapos volt, halízű...
Szóval Dálnok, Dózsa szülőfaluja. A '70-es években, amikor átmenetileg Romániában lazult a politikai szorítás – amíg a Kárpátok Géniusza a saját hatalmát konszolidálta – Dózsának két emlékművet is sikerült összehozni. Az egyik, bevallom, a hatalmat froclizó szélhámia magasiskolájában is példaértékű lehetne. Dózsa, a parasztkirály neve jó, politikai húzó név volt, amelyet az osztályharc ürügyén érvényesíteni lehetett. Háromszék kultúrmindeneseként felterjesztettem és jóváhagyattam egy emléktáblát. Bukarestben, a szakminisztériumban természetesen nem kérdezték meg, hogy mire helyezzük el, mert, bizonyára, úgy vélték, hogy Dózsa muskátlis ablakos háza épségben áll. Mivel az emléktáblát a levegőre nem lehet ráhelyezni, állítottunk mögéje egy hatalmas kőoszlopot. Hogy a csordába járó marhák ne dörzsöljék hozza a marjukat, építettünk egy kőoszlopos, ráfvasból kalapált lándzsából, pallosból, kiegyenesített kaszákból megalkotott kerítést. És hogy a ganédombra néző háttért esztétikailag feljavítsuk, göcsörtös gyertyánfából egy bojt erdőt ültettünk.
Az emléktáblából így lett emlékmű.
Aztán amire a tulajdonképpen Dózsa-szobor – Szobotka András munkája – elkészült, arra már engem is eltanácsoltak a szobrok mellől.
Benkő Samu írja a Gál Mária könyvének előszavában, hogy A vidéki földbirtokosság felszámolása és az azt követő kollektivizálás olyan méretű társadalmi szerkezetváltást eredményezett, amelyre az 1514-es Dózsa vezette parasztlázadás leverése óta nem került sor. A humánum azonban a XX. században nagyobb vereséget szenvedett, mint amilyenről hírt hagytak ránk a XVI. századi források. A D.O.-val megbélyegzett földbirtokosok jogilag rosszabbul jártak, mint az 1514-ben felkelt parasztok, mert ez utóbbiakat csak a szabad költözés jogától fosztotta meg a Werbőczy István Hármaskönyvében rögzített törvény, de a román jogszabály magát a mozgást, a szabad helyváltoztatást korlátozta, amikor előírta, hogy az intézkedés hatálya alá esők csak különleges esetekben hagyhatják el – rövid időre is – a kényszerhelyül kijelölt várost.”
(A D.O. A román Domicuilu Obligatoriu – kötelező lakhely, kényszerlakhely rövidítése. Ezt a betűkombinációt lila pecséttel ütötték be a személyazonossági igazolványokba.)
Csupán Dálnokból, amely egy néhány száz fős falu hat családból húsz embert hurcoltak el, Beczássy Imrét, feleségét, leányát és fiát, Beczássy Istvánt, feleségét, két leányát, Beczássy Arankát, Margitot és Ilonát, Bene Józsefet, feleségét és fiát, Hadnagy Gyulát és a feleségét, Hadnagy Istvánt, feleségét, leányát, fiát.
A számkivetettek halottaikat Dobrudzsa földjébe hantolták el – hosszú ideig semmiféle orvosi ellátás és gyógyszer nem volt -, és nemcsak a deportáltak pusztultak, vesztek, ment tönkre egészségük, hanem az itthon elrabolt vagyon is ebek harmincadjára jutott, a szó fizikai értelmében is tönkrement, s a mozdítható dolgokat pedig széthordták. Volt község, ahol a „sztálinvásár” önkiszolgáló vevői és hozzátartozóik évek múltán is a bútorszövetből, bársonyfüggönyből összefércelt szoknyában, köntösben feszítettek, s legendák, valós történetek keringtek arról, hogy a „kiemelt” földbirtokosok arany és ezüst holmija hova tűnt el.
A D.O. hatálya alá eső földbirtokosok és családtagjaik, akik élve megúszták, 14 év múltán 1963. augusztus 23-án hagyhatták el kényszerlakhelyüket. Háromszékről mintegy 80 személyt hurcoltak el, ezek közül 1995-ben már a fele sem élt. Országszerte 3500 családot telepítettek ki, s ez mindenek előtt a magyar arisztokráciát és a földbirtokos réteget érintette. 1949-ben, az 1946-os földosztás után meghagyott 50 hektáros birtok felszámolására került sor. Egy évre rá ezt követték a kulákosítások. 1949-ben országszerte mintegy 80 ezer földműves, gazdaember ellen foganatosítottak kényszerintézkedéseket. Háromszék különleges helyzetét illusztrálja, hogy az itteni földbirtokosok zömével különleges kegyetlenséggel jártak el, két provokációs kollektív elleni „lázadást” is mímelve tömegesen deportálták őket Dobrudzsa kietlen és kíméletlen idegenségébe.
És a folytatás?
Hogy mennyire kísérte végig életemet a D.O.? – ismétli meg a kérdést Apor Márta, Apor László kisebbik leánya. Bizonyára furcsának hangzik, de csak a kényszerlakhely évei alatt éreztem magamat szabadnak. Utána a zaklatás, megkülönböztetés időszaka következett. Az iskolával kezdődött mindez. Nagyon nehezen tudtam elvégezni, állandóan eltanácsoltak a Brassaiból. Minden negyedévben félrehívtak, megkérdezték, hogy miért nem tanulok magánúton? (…) Állami munkahelyet nem kaphattam. 1956-tól Kolozsvár zárt városnak számított, kolozsvári személyazonosságit tehát nem kaphattam, anélkül pedig, még ha származásomtól el is tekintettek volna, szó sem lehetett állami alkalmazásról.
Cselédként helyezkedtem el. (…)
Háromszéken még él néhány személy, Apor Csaba, Beczássy István, mások, úgy jóval 80 év fölött. Élnek olyan nyugdíjas korban lévők is, akik apró gyermekként kerültek szüleikkel Dobrudzsába, vagy akik éppenséggel ott születtek.
És húzzák még az élő emlékezet szálát valamennyi ideig.
Mi annyi nép és annyi ember gondját-baját, annyi üldözött, a nácizmus, a kommunizmus rémuralmának áldozatául esett népcsoport, társadalmi réteg szenvedéstörténetét ismerjük, csak a magunké, a mieinké felejtődött és olvadt bele az amnéziás semmibe. Ha Seprődi Kiss Attila dobrudzsai tényfeltáró dokumentum film-elképzelése nem valósulhat meg, akkor majd, illő akasztófahumorral azt tanácsolom neki, hogy válasszon ázsiai vagy afrikai témát, valami jó Che Guevara-kultuszba építhető történetet, s menten a megtekintésre ajánlott művek élére tornássza magát.
Még díjat is nyerhet.
2007. március 23.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből. Erdély.ma

Tischler Ferenc az új alpolgármester (Alakuló testületi ülés Sepsiszentgyörgyön)
Gyötrelmesnek és sikeresnek is mondható Sepsiszentgyörgy új vezetőségének alakuló ülése: a teremben alig lehetett levegőt kapni, a beiktatás két és fél órát tartott, de az újonnan választottak ellenszavazat nélkül léptek tisztségbe tegnap délután.
Az előző mandátumát meghosszabbító Antal Árpád András polgármester és Sztakics Éva alpolgármester mellett Tischler Ferenc lett az új alpolgármester – mindhárman az RMDSZ emberei –, az EMNP-s Nemes Előd számára pedig új tisztséget, afféle harmadik vagy (Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnoki megbízatását is számolva) negyedik alpolgármesteri munkakört hoznak létre, részint azért, mert a legújabb magyar párt Antal Árpád újraválasztását támogatta, másrészt, mint elhangzott, a másképp szavazók iránti tiszteletből.
Tanács, főleg új emberekkel
A nem annyira ünnepélyes, mint amennyire formális összejövetelen hivatalból Codrin Munteanu prefektus, vendégként Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár, Füzesi Oszkár bukaresti magyar nagykövet, a beregszászi és a csíkszeredai magyar főkonzul, az RMDSZ képviselői, szenátorai, különböző tisztségviselői, román és magyar pártvezetők, civil érdeklődők és a sajtó képviselői vettek részt. Az ülést az EMNP színeiben megválasztott Czegő Zoltán korelnök nyitotta meg – tiszta tekinteteket és tiszta kezeket látva és kívánva –, és alighanem a legfiatalabb, kissé elfogódott RMDSZ-es Aczél Kata zárta, aki a névsor szerinti első ülésvezetője az új tanácsnak. Kezdetben a frakcióvezetők mutatták be a megválasztottakat – az RMDSZ-nek 14, az NLP-nek, SZDP-nek, EMNP-nek két-két, az MPP-nek egy tanácstagja van. Kézfelemeléssel döntöttek elfogadásukról, kivétel nélkül egyöntetűen. Az új összetétel: Aczél Kata, Csatlós László, Debreczeni László, Kató Béla, Kelemen Szilárd Péter, Kondor Ágota, Magyarósi Imola Piroska, Miklós Zoltán, Mild Zoltán, Sztakics Éva Judit, Tischler Ferenc, Vajna László, Vargha Mihály, Zsigmond József (RMDSZ), Czegő Zoltán, Nemes Előd (MPP), Mădălin Guruianu, Marilena Profiroiu (NLP), Rodica Pârvan, Palela Rădiţa (SZDP); az előző időszakban nyolc mandátummal rendelkező MPP-t a következőkben Bálint József volt alpolgármester egyedül képviseli. A tanácstagok egyenként esküt tettek (a Bibliára, illetve az alkotmányra) románul, a magyar tanácstagok azonban magyarul is hozzátették, hogy esküszöm. Sepsiszentgyörgy legyen Székelyföld fővárosa
Utánuk az újraválasztott Antal Árpád András polgármester beiktatása következett, ő is elismételte magyarul, hogy Isten engem úgy segéljen. Rövid beszédet is tartott, üdvözölte az egybegyűlteket, és elmondta, hogy az elmúlt négy évben nemcsak fizikailag fejlődött a város, hanem meghatározó közösségi érzés is kialakult, ezt kívánja folytatni, az építkezést és a közösségfejlesztést, hogy Sepsiszentgyörgy Székelyföld legdinamikusabban fejlődő városa, sőt, fővárosa legyen, elegáns, élhető, európai település, ahol jó élni gyermeknek és szülőnek, ahova jó hazajönni, ahol otthon vagyunk. Meg fogunk találni minden használható lehetőséget, és ki fogjuk aknázni – ígérte, mert „hittel és szívós munkával hegyeket lehet mozgatni”. Sepsiszentgyörgy Székelyföld fővárosa lesz, ez nem presztízs, hanem infrastrukturális és szellemi fejlődés kérdése, azaz tudatos jövőtervezés – mondotta, és Isten áldását kérte a városra és a térségre. Ekkor került sor az alpolgármesterek megválasztására: az RMDSZ részéről Sztakics Éva Judit és Tischler Ferenc, a négytagú román frakció részéről Mădălin Guruianu neve hangzott el, újabb szünet következett a cédulák nyomtatására (ez már titkos szavazás volt), és a választáson 20 igennel Sztakics Éva, 15-tel Tischler Ferenc nyert, Guruianu pedig 4-gyel veszített. Egy szavazat érvénytelen volt. Nem szerepelt a napirenden, de a szakbizottsági helyeket is elosztották, nyílt és ömlesztett (egyszeri, kézfelemeléses) szavazással jóváhagyva a tanácstagok kívánságait. Mindenki két bizottság munkájában vesz majd részt, kialakításukban tekintetbe vették a pártok közötti arányosságot, és bár az RMDSZ-frakció kétharmados többséggel mindent vihetett volna, egy-egy elnöki tisztséget átengedtek az EMNP-nek, illetve a román tanácstagoknak. Végül a prefektus egy jó magaviseleti útmutató füzetet nyújtott át a polgármesternek, viszonzásul pedig – széles és célzatos mosolyok mellett – a város zászlaját vette át, amit nem bontott ki, de megköszönt. Győztes gesztus
A pezsgőt fél öt felé bontották ki (az ülés kettőkor kezdődött), és ezután tartott közös sajtótájékoztatót Antal Árpád és Nemes Előd: ekkor jelentették be, hogy a néppárt listavezetője a közösségfejlesztési egyesület elnöke lesz, ez nem összeférhetetlen a képviselői tisztséggel, de olyan feladat, amelyet eddig civil szervezetek láttak el, az éppen elérhető pénzforrásoktól függően több-kevesebb rendszerességgel. A Hunyad, Fehér, Szeben megyei szórványprogramok – amelyeket Brassóra is kiterjesztenek –, diáktáborok kapnak ezután szervezett és rendszeres keretet, intézményi odafigyelést. Antal Árpád azzal indokolta a döntést, hogy a szavazatok mögött érzelmek állnak, és ők, mint úgynevezett győztesek, nem kívánják félreseperni az úgynevezett veszteseket, hanem – felismerve, hogy a legnagyobb érték a városban kialakult közhangulat – bizonyítani kívánják, hogy a vezetők alázattal közelednek egymáshoz és az emberek gondjaihoz, mert a közös cél az, hogy mindenki jól érezze magát. Nemes Előd hozzátette: az EMNP mintegy ezer szavazatot veszített Antal Árpád támogatásával (ennyi a különbség a megyei és a városi lista választási eredménye között), de nem a párt, hanem a város érdekét nézték, ezután is ezt kívánják érvényesíteni. Remélhetőleg mindenki a város zászlaja alatt fog menetelni – jelentette ki Antal Árpád, aki azt is elmondta, hogy Tischler Ferenc nem a leköszönt Bálint József hatáskörét veszi át, újragondolják a feladatköröket, és az új alpolgármester – aki igencsak nagy tapasztalattal rendelkezik e téren – az eddig nem eléggé sikeresen kezelt szociális ügyekkel, elsősorban az Őrkő és a Csíki negyed gondjaival foglalkozik majd, és minden támogatást megkap, hogy előrelépés legyen.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hazatért a Lőrincz Csaba-díj (Kitüntették a Magyar Kisebbséget)
Hazahoztuk a díjat – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a magyarországi közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Lőrincz Csaba-díjat átadó ünnepségen tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított díjat – amely tudósok, szakértők, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza – idén a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemlének ítélték. Az egybegyűlteket Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere üdvözölte. Elmondta, nehéz dolga van a folyóiratnak, mert eddig bizonyított ugyan, de a díj kötelez, mégpedig arra, hogy az erdélyi magyar közösségért dolgozzék. Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sepsiszentgyörgyi születésű Lőrincz Csabára emlékezve felidézte: kellemetlenül őszinte ember volt. Őszinteségére szükségük volt, s van ma is. Elmondta, életcélja a nemzeti integráció volt, s ebből oroszlánrészt vállalt. A magyarok határok fölötti szolidaritásáért, összetartozási tudatának erősítéséért, az erdélyi magyarságnak az önrendelkezés irányába való előrelépéséért munkálkodott. Németh feltette a kérdést: vajon hogyan nézne reánk Lőrincz Csaba ma, a helyhatósági választások után? Vajon nem a nemzeti dezintegrációnak vagyunk tanúi, szereplői? A díjazott folyóiratot Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója laudálta, elmondva többek között, hogy az 1922–1942 között Jakabffy Elemér, Sulyok István és Willer József által Lugoson szerkesztett folyóirat új folyama, melyet 1995-ben hívtak életre, tizenhét éven át színvonalasan képviselte a nemzetpolitika ügyét. A díjat Németh Zsolt és Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány elnöke adta át. A Nagy János felvidéki szobrászművész által készített Lőrincz-plakettet Székely István felelős szerkesztő vette át, a szerkesztőség jelen lévő tagjai – Bakk Miklós, Györgyjakab Izabella, Tamás Sándor és Toró T. Tibor – oklevelet kaptak. Nem voltak jelen, de tagjai a szerkesztőségnek: Bárdi Nándor és Borbély Zsolt Attila. Székely István előadásában az új román választási törvényt boncolgatta. Ezt igen rossznak tartja, nemcsak azért, mert a kétpártrendszer irányába vezet, de a magyarság szempontjából is káros, megszünteti a hasznos szavazat elvét, hiszen azokban a választókerületekben, ahol magyar jelöltnek nincs esélye mandátumhoz jutni, elvész a nemzetiségi jellegű szavazat. Identitásunk részét képezte, hogy magyar szervezetre voksoltunk – mondotta. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket vázolta fel, s feladatot fogalmazott meg a díjazott folyóiratnak: járja körül az új magyar egység témakörét. Tamás Sándor felelevenítette a folyóirat indítását, majd elmondta, habár a szerkesztők különböző pártokat képviselnek, mégis barátok, egy értékrendet képviselnek. Az eseményen közreműködött az Evilági együttes. A díjátadás előtt megkoszorúzták Lőrincz Csabának a sepsiszentgyörgyi köztemetőben levő sírját. *Lőrincz Csaba (1959–2008) sepsiszentgyörgyi származású politikus. Fiatalon a Limes Körben folytatott ellenzéki tevékenységet, majd 1986-ban kitelepült Magyarországra. A Magyar Köztársaság külügyminisztériumának helyettes államtitkáraként, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának főtanácsadójaként, a Fidesz szakértőjeként, egyetemi oktatóként és publicistaként hatékonyan hozzájárult Magyarország külkapcsolatainak és nemzetpolitikájának alakításához. Ő dolgozta ki a 2001-ben elfogadott kedvezménytörvényt (státustörvényt).
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szakma erdélyi szellemi műhelye (Kriza János Néprajzi Társaság)
Érdek-képviseleti civil szervezet, oktatási háttérintézmény, szakmai könyvek kiadója...
...kéziratok, fotók, hangszalagon rögzített felvételek adattárának létrehozója, neves néprajzosok hagyatékának őrzője, az erdélyi néprajzi szakma dokumentációs központja, és még ki tudja, hányféle feladatot teljesítő szellemi műhely az 1990-ben létrehozott kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság, amelynek a tavalyi tisztújítás utáni elnöksége hét elején mutatkozott be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében nem hangzott idegenül a Kriza János Néprajzi Társaság neve, Vargha Mihály múzeumigazgató elismerte, Pozsony Ferenc korábbi elnöknek köszönhetően évtizedes kapcsolat fűzi a múzeumot ehhez a civil szervezethez. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén olyan szakemberek végeztek az elmúlt két évtizedben, akik meghatározóak a jelenkori erdélyi néprajzi oktatásban és kutatásban, közéjük sorolható többek között a Székely Nemzeti Múzeum fiatal munkatársa, Kinda István, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság új elnöke, Jakab Albert Zsolt és két alelnöke, Szabó Árpád Töhötöm, illetve Peti Lehel. Ez a nemzedék folytatja a Kriza-társaság nemes hagyományát: szakmai érdekképviseletet, oktatástámogatást, kiadványok megjelentetését, dokumentálást, kutatást, és továbbra is lehetőséget teremtenek kiállítások, szakmai konferenciák szervezéséhez – összegeztek az elnökségi tagok. Kérdésre válaszolva azt is elmondták, nem a pénz, nem az elnyert, illetve visszautasított pályázatok működtetik a társaságot, hanem a szakmai összetartozás, a felgyűjthető, megőrizhető és értelmezhető néprajzi kincs iránti felelősség. Albert Ernő nyugalmazott tanár, megbecsült néprajzos szakember felvetésére, miszerint létre kellene hozni a romániai magyar néprajzi lexikont, a Kriza-társaság képviselői ismertették az eddig tett lépéseket. A magyar nyelvterület egyik legismertebb és legelismertebb néprajzi civil szervezete jelenleg megkerülhetetlen a szakmában, felgyűjtött és tárolt tudásanyaga nélkülözhetetlen a kutatók számára.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalakultak a helyi tanácsok
Megalakultak a hétvégén a városi tanácsok: míg Marosvásárhelyen és Kolozsváron magyar alpolgármestert választottak, Szatmárnémetiben az RMDSZ kiszorult a városvezetésből. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kétharmados többsége ellenére is együttműködik az EMNP-vel.
marosvásárhelyi választásokat megnyerő Dorin Floreának péntek óta úgymond négy alpolgármestere van: két régi és két új. Miközben a frissen megalakult önkormányzat az RMDSZ-es Józsa Tibornak és a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjének, Ioana Ciotlăuşnak szavazott bizalmat, a negyedik mandátuma elején járó demokrata-liberális polgármester kijelentette: ő továbbra is PDL-s társával, Claudiu Maiorral és még a tanácsosi mandátumtól is eleső Csegzi Sándorral kíván együtt dolgozni.
Mindkettőjük megőrzi titkárságát és irodáját, és a továbbiakban Florea személyes tanácsadójaként szerepelnek a városházi munkatársak lajstromán. Az elöljáró egyelőre nem kívánta elárulni, hogy milyen irodahelyiséget és feladatköröket szán az RMDSZ–USL helyi koalíció által megválasztott új alpolgármestereknek.
„Én a város érdekeit helyezem előtérbe, nem a mindenféle egyezségeket kötő politikusokét” – magyarázta döntését a frissen beiktatott Dorin Florea. Négy évvel ezelőtt, amikor a tanács szintén nem az ő kedve szerint választotta meg az egyik alpolgármestert, Florea Marius Ichimmel szemben is hasonló taktikát alkalmazott. A liberális alpolgármestert a Hangyaépület egyik manzárdszobájába száműzte, és semmiféle feladattal nem látta el. A megalázott Ichim néhány hónap után beadta felmondását, helyébe pedig a polgármester favoritja, Claudiu Maior került.
Józsa Tibor, az ismeretlen ismerős Vásárhelyen
Az RMDSZ csúcspolitikusai által támogatott, ám a helyi szervezet választmánya előtt szinte ismeretlennek számító Józsa Tibor a Krónikának elmondta: a következő négy évben keveset politizálna, viszont annál többet foglalkozna a közigazgatással és a város gondjaival. Az alpolgármester úgy véli, a legfontosabb feladat visszaszerezni a polgármesteri hivatalban csalódott lakosok bizalmát. Azt szeretné, hogy Marosvásárhely ismét a nyugalom, a csend városa legyen, ahol virágzik a magyar kultúra, és ahonnan az ifjak nem kényszerülnek elköltözni.
„Ugyanakkor azt mondom, hogy a fülünket eresszük le az emberek felé, és figyeljünk oda, mit szeretnének” – tette hozzá. A Floreával való jövendőbeli együttműködésről a volt városházi igazgató elmondta, hogy a múltban korrekt és eredményes munkaviszonyban voltak, és reméli – a polgármester legfrissebb, egyáltalán nem hízelgő nyilatkozatai ellenére – visszaáll a kettőjük közötti kölcsönös bizalom.
Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ választmányi ülésén visszatérő motívum volt, hogy a testületi tagok egyáltalán vagy alig ismerik, Józsa elmondta: „az idéntől lettem felkérve, hogy lépjek be az RMDSZ-be”. „Nem tudom, hogy ki az, aki nem hallott rólam. Elismerem, hogy nem voltam kirakatban, hogy mindenki bámuljon, de nem most kezdtem a közéleti tevékenységet” – nyilatkozta a Vásárhely.ro portálnak a fiatal alpolgármester. „Én nem tartok a székemhez, ha majd úgy érzem, hogy nem tudok teljesíteni, akkor lemondom a széket” – replikázott Józsa azon választmányi tagoknak, akik megkérdőjelezték az alkalmasságát az alpolgármesteri tisztségre.
Elbukott anyanyelvvizsga
A közgazdász-végzettségű Józsát rögtön beiktatása után számos támadás érte magyar részről. A „lemondom a székemet” és a választmányi ülésen elhangzott hasonló kijelentéseire számos ironikus megjegyzés jelent meg a Székelyhon.ro honlapon. Az RMDSZ-es politikus Facebook-oldalát tanulmányozva kiderül, Józsa nemcsak az anyanyelvén való kommunikációval, de a helyesírással is hadilábon áll. „Erdemes meghalgatni ...... valaszuk Frunda Gyorgy -Rmdsz”, „Frunda Gyorgy –polgarmester lehet ha elmegyunk szavazni egyutt iunius 10 en”, „csucs.......szavazzunk Frunda Gyorgy polgarmester”, „Csak sajnos meg nincsenek bicigli utak.... a zold festekel amivel a foter jardajat festete le a polgarmester inkabb vonalazott volna bicigli savokat.....de majd mi megteszuk meg egy het van hatra !!!!” – ezek a megjegyzések voltak olvashatók péntek estig az újdonsült alpolgármester üzenőfalán.
„Ne vonja kétségbe senki a magyarságomat, anyám-apám magyar volt. A középiskolát és az egyetemet románul végeztem, de szerintem helyesen beszélek magyarul. Az is lehet, hogy bizonyos dolgokat nem én írtam, az is, hogy véletlenül elütöttem a betűket, mert telefonról töltöttem fel. És különben is, nem olyan nagy hiba, amiért el legyek ítélve” – mondta a vádak kapcsán lapunknak Józsa Tibor, aki eltávolította közösségi oldaláról a kampányban írt bejegyzéseket.
Horváth Anna az alpolgármester Kolozsváron
Akárcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron is magyar alpolgármester segíti Emil Boc városvezető munkáját. A PDL-vel kötött koalíciónak köszönhetően a helyi tanács pénteki alakuló ülésén az RMDSZ részéről Horváth Anna szerezte meg az egyik alpolgármesteri tisztséget. Horváth Anna újonc a kolozsvári önkormányzati testületben, de a szövetség önkormányzati főosztályát vezető főtitkárhelyettesként jelentős tapasztalattal rendelkezik a területen. A másik alpolgármester a PDL-s Gheorghe Şurubaru lett. Az önkormányzati testületben az USL 12, a PDL 10, az RMDSZ 4, míg a PPDD egy mandátummal rendelkezik.
A helyhatósági választásokat minimális fölénnyel megnyerő Emil Boc beiktatásakor elmondta, minden kolozsvári polgármestere akar lenni, nemcsak azoké, akik megválasztották. A volt kormányfő, aki immár harmadik mandátumát kezdte meg a kolozsvári városháza élén, elmondta: a város fejlesztéséhez minden jó ötletet fel fog használni, függetlenül attól, hogy a hatalomtól, az ellenzéktől vagy a civil társadalom felöl érkezik. Az ellenzéki polgármester hozzátette, a kolozsváriak érdekében együtt fog működni a kormánykoalíció által kinevezett prefektussal és az USL-s megyei tanácselnökkel is.
Halasztott ülés Károlyban, román vezetés Szatmáron
Nagykároly kivételével Szatmár megyében is megalakultak a helyi tanácsok, illetve a megyei képviselőtestület. A kisvárosban a hétvégén a 19 tanácsosból mindössze 12 jelent meg az alakuló ülésen, ezért halasztani kellett az ünnepi eseményt – a prefektúra tájékoztatása szerint szerdán ülnek ismét össze. A találkozóról a 8 USL-színekben tisztségbe jutott képviselő hiányzott, akik minden bizonnyal azért maradtak távol, hogy nyomást gyakoroljanak az RMDSZ és a Német Demokrata Fórom által alkotott, 12 személyes frakcióra annak érdekében, hogy engedjék át nekik az alpolgármesteri posztot.
Kovács Jenő, az RMDSZ színeiben ismét mandátumhoz jutott polgármester korábban a helyi sajtónak nyilatkozva beszélt arról, hogy ismét a volt alpolgármestert, Keizer Lajost kívánja megbízni az alpolgármesteri teendőkkel. Nagykárolyban egyébként mindössze két párt jutott be a tanácsba: az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum által alkotott koalíció, illetve az USL-szövetség.
A szatmárnémeti tanács is megalakult a hétvégén – itt az USL-s Dorel Coica polgármester munkáját Radu Roca és Marcela Papici segítik majd alpolgármesterként, miután a kétharmados többséget szerzett pártszövetségnek nem volt szüksége az RMDSZ támogatására, így az eddig polgármester és alpolgármestert is adó szövetség ellenzékbe került. A Szatmár megyei képviselőtestületnek ellenben az USL-vel kötött országos egyezménynek köszönhetően RMDSZ-es alelnöke lett.
A megye vezetésében személyi csere nem történt, mindössze az erőviszonyok rendeződtek át: Csehi Árpád, aki eddig tanácselnökként tevékenykedett, alelnökként folytatja, míg a liberális Adrian Ştef volt alelnök elfoglalhatja a tanácselnöki széket, a szociáldemokrata Mircea Govor eddigi alelnök pedig megtartja tisztségét.
RMDSZ–EMNP-együttműködés Szentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Néppárttal működik együtt az RMDSZ, annak ellenére, hogy a szövetség megszerezte a kétharmados többséget az önkormányzatban. Antal Árpád polgármester alpolgármester-rangú tisztséget ajánlott fel Nemes Elődnek, a néppárt háromszéki elnökének, listavezetőjének.
A két politikus pénteken közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a következő négy évben közösen dolgoznak a város érdekében, Nemes Előd pedig a közösségfejlesztési egyesület vezetését látja el. Antal Árpád hangsúlyozta, ez valójában a negyedik alpolgármesteri tisztség, feladata a közösségépítés mellett a székely szórvány és a székely csángó programok koordinálása. „Nem szabad lesöpörni a legyőzötteket, fontos, hogy a győztesek alázattal viszonyuljanak azokhoz, akik gyangébben szerepeltek a választásokon” – fogalmazott a polgármester, aki bízik benne, hogy az együttműködésből a szentgyörgyiek nyernek.
Sepsiszentgyörgyön pénteken alakult meg az új döntéshozó testület, amelynek 14 RMDSZ-es, két–két EMNP-s, nemzeti liberális párti (PNL) és Szociáldemokrata Párti (PSD), valamint egy MPP-s képviselője van. Az ülésen az alpolgármestereket is megválasztották, mindkét tisztséget RMDSZ-es jelölt tölti be: Sztakics Éva folytatja az elmúlt négy évben elkezdett munkáját, Tischler Ferenc szociális és egyházi ügyekkel foglalkozik, Czimbalmos Kozma Csaba pedig továbbra is a városmenedzser tisztséget tölti be. Codrin Munteanu prefektus az ülésen az önkormányzati korrupció megelőzéséről szóló kézikönyvet adott át Antal Árpádnak, aki a város zászlójával ajándékozta meg a kormánymegbízottat, melyet az a közigazgatási bíróságon támadott meg.
Pénteken tette le hivatali esküjét Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is, és megkezdte második mandátumát. A megyei tanács a héten tartja alakuló ülését, az RMDSZ az alelnöki tisztségekre Henning László eddigi alelnököt és Nagy Józsefet, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség korábbi igazgatóját javasolja.
Változatlan városvezetés Csíkszeredában
A régi polgármesterrel és alpolgármesterekkel, de zömében új tagokkal folytatja a munkát Csíkszereda önkormányzata, amely szombaton tartotta alakuló ülését. Ráduly Róbert Kálmán régi-új városvezető mellett újra Antal Attila és Szőke Domokos alpolgármestereknek szavazott bizalmat a testület. Az elöljárókat adó RMDSZ-frakció 13 tanácsossal rendelkezik a 19 tagú testületben, az EMNP, az MPP és az USL két-két mandátumot mondhat magáénak. Ráduly elmondta, a konfrontáció helyett a továbbiakban is az együttműködést fogja keresni. A testület összetétele az alakuló ülésen hiányos maradt: formai hiba miatt nem igazolták az MPP-s Bokor Márton mandátumát, ez ugyanis nem lehetett jelen az ülésen, az általa bemutatott orvosi igazolás érvényessége pedig egy nappal az ülés előtt lejárt.
MCL–RMDSZ-koalíció alakul Aradon
A PDL által alapított Keresztény-Liberális Mozgalommal (MCL) lép koalícióra az RMDSZ Aradon a helyi, illetve megyei önkormányzatban, döntött pénteken a megyei szervezet állandó tanácsa. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök elmondta, a döntés meghozatalakor a PDL-vel való eddigi jó együttműködésre alapoztak, és a továbbiakban folytatnák az elkezdett projekteket. A támogatás fejében az RMDSZ a következő négy évben is megkapná az alpolgármesteri tisztséget, mondta a tisztséget eddig betöltő Bognár, aki most is a legesélyesebb a posztra. Az RMDSZ két tanácsosának a támogatásával a 12 mandátumot szerzett MCL-nek egyszerű többsége lesz a 23 tagú testületben. A néppárt miatt nincs magyar alpolgármester?
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosának szavazatán múlt, hogy Kolozs községnek nem lett magyar alpolgármestere – véli az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Amint a szövetség közleményéből kiderült a 13 tagú tanács 7–6 arányban szavazta le az RMDSZ alpolgármester-jelöltjét, Debreczeni Józsefet. „Megítélésünk szerint ez az eset is azt példázza, hogy az egyéni érdekek, illetve az RMDSZ-szel való nyílt szembenállás képes felülírni a közösségi elköteleződést. Sajnálatosnak tartjuk, hiszen a magyar célokat csak magyar emberek tudják képviselni” – olvasható a Máté András megyei elnök által aláírt közleményben.
Kurucz József, a kolozsi tanács EMNP-s tagja a Krónikának elmondta, a szavazat eredménye annak köszönhető, hogy az RMDSZ az elmúlt évekhez hasonlóan most sem tudott olyan jelöltet állítani, amely valóban a közösség érdekeit képviselné, tiszta háttérrel rendelkezne, és így méltó lenne a támogatásra.
„Korábban próbáltunk arról is tárgyalni, hogy a szövetség támogassa a néppárt által javasolt alpolgármester-jelöltet, akit más pártok is segítettek volna, az RMDSZ azonban teljesen elzárkózott ettől a lehetőségtől” – magyarázta Kurucz. Hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy valakit csak azért kellene megszavazni, mert magyar nemzetiségű, ehelyett a szövetség jelöltjeinek tettekkel és felmutatott eredményekkel kellene támogatókat szerezniük.
„Magunk mögött kellene hagyni azt a gyakorlatot, hogy a magyarság és öszszefogás címszó alatt toborozzunk szavazatokat” – fogalmazott az EMNP képviselője, aki hozzátette, a szavazás titkos volt, így senkinek nem kellene tudnia, hogy melyik tanácsos kire adta le voksát.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Pap Melinda, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Intézetek Éjszakája
Különlegesen tartalmas két napot és két éjszakát töltöttem meghívott székelyföldi meseíróként Bukarestben, az Intézetek Éjszakája alkalmával, amelyet a Magyar Kulturális Intézet rendezett 2012. június 22-én, és ahol, úgy gondolom, méltóképpen képviseltem székelyföldi szülővárosomat, Sepsiszentgyörgyöt.
A gyermekprogram nyitotta meg a rendezvénysorozatot, melyben felolvasták a Nyuszi legyőzi rettenetes félelmét című mesémet magyar, román és német nyelven, majd e köré építette fel játékos tevékenységét a Marosvásárhelyről meghívott óvó néni. Mivel a tevékenység központi célja a magyar nyelv népszerűsítése volt, a meseolvasást színes, szórakoztató játékok előzték meg, amelyek folyamán három nyelven szólaltak meg a gyermekek és a játék vezetői. A bemutatkozást olyan didaktikai játék követte, melynek keretében a mese szövegéből kiragadott szavakat mondott az óvó néni, miközben kézről kézre járt egy spárgagomolyag, és aki épp a kezében tartotta, annak ellentétes értelmű szóval kellett felelnie. A gomolyagról lebomlott szál gyermektől gyermekhez érve óriás hálót hozott létre, amelyet a három nyelven zajló játék végén a barátság hálójának neveztek el. Nyusziról szóló dalos-mozgásos játék következett, amelynek egyszerű szövegét lelkesen tanulták a román és német ajkú gyerekek is. Ezt követte a meseolvasás mindhárom nyelven, majd a három csoport tagjai elkezdték a festést, vágást, ragasztást, míg elkészült a mese általuk legkedveltebb jelenete. A kollázsokból albumot állítottak össze, amelyet a Magyar Kulturális Intézet megőriz a nap emlékére. A tevékenység végén felkértem két meghívott képzőművészt, készítsen ott helyben jutalom-könyvjelzőket, az ún. hálós technikával kidolgozott kis műalkotásokat a résztvevő gyermekek kapták meg emlékül. A hajnalig tartó Intézetek Éjszakájában egymást követték a rendezvények a Magyar Kulturális Intézet épületében és annak tágas udvarán, ahol zene, színház, divatbemutató, műhelytevékenységek, filmek, táncház és sok más színes program várta az érdeklődő bukaresti vendégeket. Éjfélre elkészült a fenségesen finomra sikeredett, hagyományos gulyás is, melyet a vendégsereg lelkes nótázással hálált meg. Különleges éjszaka volt ez, amelyben egymásra találtak magyar, román, német ajkú emberek, akiket a nagy kánikula nem akadályozott meg abban, hogy pár órát egymás és a kultúra társaságában töltsenek.
M. SIMON KATALIN, Sepsiszentgyörgy. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Három év börtönbüntetésre ítélték a Mikó-per vádlottjait
Az első fokon meghozott ítélet szerint hivatali visszaélés történt
Az első fokon meghozott ítélet szerint hivatali visszaélés miatt három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Markó Attila államtitkárt (képünkön), Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját, valamint Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadóját. Mindhárman annak az állami restitúciós bizottságnak a tagjai, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét a református egyháznak szolgáltatta vissza. A buzăui bíróság honlapján pénteken olvasható ítélet megsemmisítette teljes egészében a visszaszolgáltatási iratot, és elrendelte, hogy töröljék az Erdélyi Református Egyházkerületet, mint tulajdonost, az ingatlan telekkönyvéből. A három vádlottat védelmébe vette a református egyház és az RMDSZ is. Tőkés László szerint a Mikó-per az egyházi ingatlanok visszaállamosítására tett kísérlet.
A restitúciós bizottság 2002-ben szolgáltatta vissza a református egyháznak a Sepsiszentgyörgy leghíresebb iskolájának otthont adó épületet. Az egyház visszaigényelte az iskolaépület mellett lévő, az egykori tanári lakásoknak otthont adó ingatlanokat is. Az egykori bérlők megvásárolták ezeket egy 1996-os jogszabály értelmében. Ezért ez utóbbiak feljelentést tettek az ügyészségen, és azt állították, hogy nemcsak a volt tanári lakások, hanem az iskola épülete sem képezte az egyház tulajdonát, ezért szerintük törvénytelen volt a visszaszolgáltatás.
A korrupcióellenes ügyészség nagy értékre elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat, a vádirat szerint a restitúciós bizottság tagjai érvénytelen dokumentumok alapján szolgáltatták vissza az ingatlant a református egyháznak, s ezáltal 1,3 millió lej kárt okoztak az államnak.
A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte, hogy ők nem tartanak igényt az épületre, mert az a református egyházé volt. Antal Árpád polgármester május elején olyan dokumentumot mutatott be a sajtónak, amely szerinte alátámasztja, hogy az iskola az egyházé volt. A tanári lakásokat építő mester örökösétől egy 1897-es keltezésű, kézzel írott szerződést mutatott be, amelyet a kollégium főgondnoka, az egyházi főjegyző és az építő vállalkozó írt alá.
Benedek Levente a vádiratban megjelölt egyik feljelentő szerint a református egyház a Székely Mikó Kollégium megépítésére csak a szükséges összeg töredékét adta, a többi közadakozásból gyűlt össze, így az ő értelmezése szerint az ingatlan a nép, vagyis az állam a tulajdona, és nem az egyházé.
Markó Attila nem kívánta lapunk kérésére kommentálni az ítéletet. „Nincs erőm, nincs erőnk és nincs igazság”. Marosán Tamás megdöbbenésének adott hangot: „Egy százalék esélyt se láttam arra, hogy elítéljenek”. Máté András képviselő szerint koncepciós perről van szó, megfélemlítésről. Szabadság (Kolozsvár)

A magyar kormány értetlenül áll a Székely-Mikó Kollégium ügyében született ítélet előtt
A magyar kormány - bár elismeri és tiszteletben tartja a román igazságszolgáltatás függetlenségét - értetlenül áll a Székely-Mikó Kollégium ügyében született ítélet előtt, szolidaritást vállal az elítéltekkel, egyben mindent megtesz, hogy a per ügye a legfontosabb nemzetközi fórumokig eljusson.
Ezt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Répás Zsuzsanna területért felelős helyettes államtitkár és Németh Zsolt külügyi államtitkár közölte hétfőn az MTI-vel.
Közös állásfoglalásukban felidézték, hogy a román bíróság június 29-én a Székely-Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáról szóló perben Markó Attila volt államtitkárt, a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának volt vezetőjét és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, a Székely-Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítette, az ingatlant elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől, továbbá mintegy 256 ezer euró befizetésére kötelezte az egyházkerületet. (Markó és Marosán is tagja volt a romániai restitúciós bizottságnak, amely a kollégiumnak otthont adó épületet visszaadta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, amelytől a kommunizmus idején vették el a román hatóságok.)
Az ítélet visszaállítja a 2002. május 14., a Székely-Mikó Kollégium visszaadása előtti állapotot, vagyis kötelezi az Erdélyi Református Egyházkerületet, hogy törölje az ingatlan-nyilvántartási bejegyzését a kollégium vonatkozásában.
A magyar kormány - bár elismeri és tiszteletben tartja a román igazságszolgáltatás függetlenségét - értetlenül áll az ítélet előtt - írták, megjegyezve: közismert mindenki számára, hogy a Székely-Mikó Kollégium az erdélyi magyar református egyház tulajdonában van évszázadok óta. Ezt a helyi közösség, Sepsiszentgyörgy városa nyilatkozatban is elismerte.
Hozzátették: nem értik, miért ítélték el a vádlottakat annak ellenére, hogy a román bíróság 2012 januárjában a tulajdonjog kérdésében helyt adott a védők indítványának; ők egy 2006-os jogerős brassói bírósági ítéletre hivatkozva bizonyították: az iskola épületét a református egyháztól kobozták el 1948-ban. A most meghozott bírói döntés veszélyezteti a restitúciós törvény végrehajtását, valamint az alapvető európai jogelvek érvényesülését: a jogbiztonságot, a tulajdonhoz való jogot és az egyházak függetlenségének elvét.
Kitértek arra is, hogy a magyar kormány egyetért az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának július 1-jén hozott állásfoglalásával, és hasonlóan jár el: szolidaritást vállal az elítéltekkel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mikó-per ügye eljusson a legfontosabb nemzetközi fórumokhoz.
A kormány továbbá felkéri a Kisebbségi Jogvédő Intézetet, hogy vizsgálja meg a jogi segítségnyújtás lehetőségét - olvasható a közleményben.
MTI

Kató Béla: történelmi visszalépés az ítélet a Mikó-ügyben
Történelmi visszalépésnek, precedensértékű gesztusnak nevezte Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a buzăui bíróság döntését, melynek értelmében három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte alapfokon annak a restitúciós bizottságnak a tagjait, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét visszaszolgáltatta az egyháznak. A Krónikának adott interjújában Kató úgy fogalmazott: az erdélyi magyar közösségnek tiltakoznia kell a döntés ellen.
– Hogyan kommentálja a buzăui bíróság döntését, melynek értelmében három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte alapfokon annak a restitúciós bizottságnak a tagjait, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét visszaszolgáltatta a református egyháznak?
– Mindenképpen történelmi viszszalépés. Kérdésünkre, hogy miért akadt el a restitúciós folyamat, egy éve rendszerint azt a választ kapjuk a visszaszolgáltató bizottságtól, hogy a Mikó-per kimenetelére várnak. Nos, ha ez precedensértékű ítélet – a pereskedés pedig bizonyos céllal folyik –, akkor még tragikusabb a helyzet, mert azt jelenti, hogy mostantól kezdve ebben az országban bármit vissza lehet fordítani, és viszsza lehet térni a kommunizmus vagy még rosszabb idők állapotaihoz is. Elgondolkodtató, hogy elítélhetik a restitúciós bizottságnak a tagjait, úgy, hogy egy papírba sem néznek bele, csak ötven embert megkérdeznek az utcáról, hogy kié volt ez az intézmény, és így perdöntő bizonyítékot nyerhetnek a jogos tulajdonos kilétéről. Ha ezt a három embert ma letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni, az egyházat pedig meg lehet büntetni, azzal az összeggel, amit eddig bérként kapott – nem véve figyelembe, hogy ennél sokkal többet fektetett be az egyház ez idő alatt –, akkor ez egyértelműen koncepciós pernek számít, és ily módon Románia megítélésének sokat fog ártani. Nem véletlen az sem, hogy az utóbbi idők politikai zűrzavara és az a hatalmi küzdelem, ami ma itt zajlik, időben egybeesik a mi perünkkel. Korábban úgy néztek ki a dolgok, hogy a józan ész fog dönteni, és jogos ítélet születik. Most pedig az utolsó másfél hónapban a per teljesen a visszájára fordult. Ez jelzi azt, hogy itt koncepciós elfogultságról van szó, és olyan döntés született, mellyel ellehetetlenítik az egész magyar közösséget. És amikor a szomszéd földjét elveszik – bár pillanatnyilag engem közvetlenül nem érint –, számíthatok rá, hogy ugyanaz az igazságtalanság engem is utol fog érni. Itt tehát az erdélyi magyar közösség össze kell hogy fogjon a kérdésben és tiltakoznunk kell. A történtek nem arról szólnak, hogy valaki gazdagabb vagy szegényebb lesz, hanem arról, hogy a demokrácia súlyosan sérül, és 22 év után kitehetjük a táblát: eddig tartott, fiatalon elhunyt – mert ha ezt így meg lehet tenni, akkor jó lesz fokozottabban odafigyelni arra, ami következik.
– Önök más ítéletre számítottak. Volt egy jóindulatát kinyilvánító bíró korábban, aki szülési szabadságra ment, a változás az új bíró alatt következett be pár hete, ezzel 180 fokos fordulatot vett a tárgyalás „hangulata” is.
– Valóban, a vádlottak korábban zárolt vagyonát felszabadította az első bíró – ezzel is jelezvén, nem arról van szó, hogy ők valamilyen kárt okoztak volna az államnak. A tanúkihallgatások folyamán a feltett kérdésekből is lehetett érezni, másként vélekednek. Korábban például a bíró elfogadta, hogy ebben az ügyben egyszer már a brassói táblabíróságon mondtak ki véglegesen egy ítéletet, melyben az egyházat örökösnek ismerték el. És ez most az új ítélettel teljességgel érvényét veszíti. Ilyen formában, ha ennyire eltéríthető valami, akkor mindent vissza lehet venni. Az egyházak minden intézményüket – ez a protestáns egyházszervezeti felépítésből következik – önálló jogi személyként kezelik, úgy is alakultak meg. Emiatt nem állhat egyetlen telekkönyvben sem az, hogy az erdélyi református egyház a tulajdonos, hanem mindegyik intézményt a maga saját nevén nevezik meg, miként esetünkben az Ev. ref. Székely Mikó Kollégiumról van szó. Ha tehát ebből indulnak ki, akkor tényleg nem volt semmije senkinek.
– Pillanatnyilag hogyan áll egészében a visszaszolgáltatás?
– Adatokat mondhatok: 860 kérést nyújtott be az erdélyi református egyház, ebből 2009-ig úgy 300-at vettek elő, ezekben született valamilyen elutasító vagy jóváhagyó ítélet, de ennek mindössze egyharmada került igazán vissza.
– Hasonló gondokkal küszködik a Királyhágón túli püspökség és a katolikus egyház is.
– Igen. Természetesen most fellebbezés következik. Az indoklás még nem jelent meg. Az is nagyon érdekes, ahogyan megbüntették a bizottság tagjait: míg Markó Attila államtitkár és Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadója letöltendő szabadságvesztést kapott, Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadója felfüggesztettet. Elgondolkodtató továbbá, hogy míg Sepsiszentgyörgyön az ortodox egyház a nemzeti bank volt épületét ajándékba megkapja, addig a református egyház azt sem kaphatja vissza, ami az övé, mi több, meg is bírságolják 1,1 millió lejjel. Majd erre fogunk gyűjteni Erdély-szerte, hogy ezt az összeget ki tudjuk fizetni a román államnak.
Kelemen Hunor egyházi támogatást kér
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn levélben tájékoztatta a történelmi magyar egyházak püspökeit a Mikó-per ügyében, a Szövetségi Képviselők Tanácsa által elfogadott állásfoglalásról. Kelemen tájékoztatásából kiderül, hogy az RMDSZ egy olyan állásfoglalást fogadott el egyhangúlag, amelyben határozottan elítéli a Mikó-perben született alapfokú ítéletet. „Ezt a jogállamiság teljes mértékű lábbal tiprásának tartjuk, és úgy véljük, az erdélyi magyar közösséget ért egyik legaljasabb támadásról van szó” – fogalmazott a szövetségi elnök, majd hozzátette: az RMDSZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mikó-per ügye eljusson a legfontosabb nemzetközi fórumokhoz, ugyanakkor széles körű társadalmi szolidaritás kifejezésére kérik az egyházakat, a civil társadalmat, az egész erdélyi magyar közösséget. (Krónika)
B. Kovács András
Krónika (Kolozsvár)

BRANDŐRÖK Cseke Péter Tamás: az ÚMSZ nem megszűnt, hanem esélyt kapott az újjászületésre A júliustól nyomtatásban már nem megjelenő országos napilap online-ban folytatja. Az új felelős szerkesztőt az első munkanap végén kérdeztük.
Július elsejétől megszűnt az Új Magyar Szó. Vagy csak átalakult?
– Úgy fogalmaznék – bár van ebben némi kötelező optimizmus is –, hogy az ÚMSZ nem szűnt meg, még csak nem is alakult át, hanem újjászületett. Legalábbis az újjászületésre kapott most egy esélyt. - Ha esélyt kapott, akkor elvárások is társulnak hozzá. Mi a célja az "újjászületett" ÚMSZ-nek?
- Az ÚMSZ, akárhogy is vesszük, egy brand volt az erdélyi magyar sajtóban. Még akkor is, vagy talán éppen azért, mert sokan szitkozódva emlegették a lapot. Az már eredmény, ha zavartak egyeseket az írásaink. Az ÚMSZ onlájnosított változata megpróbálja megőrizni ezt a brandet. Egy fajta folytonosságot képvisel, de más formában. Az újjászületés esélyét az új média lehetőségei adják. - Mi az, ami marad, és mi lesz új? Például mi lesz a névvel? Maszol.ro vagy ÚMSZ lesz? – Már készül az új weboldalunk. Ennek fejlécén "Új Magyar Szó online" szerepel. A korábban említett "brandet" elsősorban a publicistáink kölcsönözték a lapnak, ők mindenképpen megmaradnak. Tulajdonképpen ugyanazok az emberek maradnak a szerkesztők is, akik eddig a nyomtatott ÚMSZ-t készítették. Mindannyiunk számára nagy szakmai kihívást jelent majd ez a munka. - Hogy néz ki az új organigramma? Hány munkatársatok lesz? – Hét "főállású" szerkesztő készíti a lapot Kolozsvárról, tudósítónk van Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, emellett legalább 10 publicista ír majd továbbra is nálunk. A hét főállású között vagyok én is, illetve a webszerkesztő is.
Ennyi ember fizetése elég sok pénzbe kerül, még akkor is, ha nincs nyomda- és terjesztési költség.
- Mekkora a büdzsé, és milyen forrásaitok vannak-lesznek?
– Nem tudok még számokat mondani, a költségvetésünk nem véglegesítődött. Kezdetben elsősorban pályázati, alapítványi forrásokból működnénk, később tán reménykedhetünk reklámbevételekben is. Mielőtt kérdeznéd: új kiadónk lesz. A neve sem titok, Eurotrans Alapítvány.
- Miért volt szükség a kiadóváltásra?
– A Scripta kiadó igen nehéz anyagi helyzetbe került. (Maradjunk ennyiben.)
- Mennyire volt mostanig prioritásként kezelve az online felület?
– Teljesen háttérbe szorult. A felületet szinte kizárólag a nyomtatott tartalom megjelenítésére használtuk, erre is tervezték. Emiatt nem is felel meg egy korszerű internetes újság követelményeinek. - Mikor újul meg a felület?
– Reményeink szerint hamarosan. Az új oldal gyakorlatilag már elkészült, alakítgatni, csinosítani kell, és reméljük, nem lesznek nagyobb technikai akadályai a beüzemelésnek.
- Meg tud felelni a nyomtatott sajtóhoz szokott csapat az online kihívásainak?
– Kóstolgatjuk ezt a műfajt mindannyian. Ma (hétfőn – szerk. megj.) van az első munkanapunk, még mindig nagyon erősek a nyomtatott sajtós reflexek. A sokszor sematikus, merev írásmódtól nehezen szabadulunk, nem merünk lazábbak lenni, nehogy nyegleség legyen belőle. Remélem, nem szégyen ezt beismerni.
- Hány látogatóról indultok, és mi a cél, mekkorára akarjátok növelni ezt a számot?
– Munkanapokon átlagosan 1000 egyéni látogatónk van. Számokban rögzített célunk nincs, a határ a csillagos ég. De talán kezdeti célkitűzésnek nem rossz, ha néhány hét alatt legalább a nyomtatott lap példányszámával egyenlő számú látogatónk lesz. Meglepődve tapasztaltam, hogy sokan olvasnak bennünket Magyarországról is. Szóval nagy a piac.
- Mennyi volt a nyomtatott lap példányszáma?
– 4-5 ezer. Gondoltam, megúszom a kérdést.
- Ez elég lesz a portál fenntartásához?
– Úgy fogalmaztam: "kezdeti" célkitűzés. Tisztában vagyok azzal, hogy a maszol.ro-nál sokkalta látogatottabb online újságok sem képesek kizárólag reklámból megélni.
- Három szóban: mitől lesz más a maszol.ro, mint eddig volt?
– Pillanat, csak tegyek fel egy hírt. (Közben a kollégák rángatják az ingemet, hogy "Cseke, arról volt szó, ötig dolgozunk, és már öt óra".) Mondom a három szót, és remélem, nem szakad rám az ég: friss, tartalmas, fiatalos. De ezt inkább az új szájttól várom el, a jelenlegivel fiatalosítani nehezen lehet.
Tranisndex

Répás Zsuzsanna: a román bíróság alapvető európai jogelveket vesz semmibe
A magyar kormány közleményben közölte állásfoglalását a Székely-Mikó Kollégium visszaszolgáltatása kapcsán született román bírósági ítéletről.
A román bíróság 2012. június 29-én a Székely-Mikó Kollégium visszaszolgáltatása körüli perben Markó Attilát és Marosán Tamást három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, a Székely-Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítette, az ingatlant elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől, továbbá mintegy 256 000 euró befizetésére kötelezte az egyházkerületet. Az ítélet visszaállítja a 2002. május 14-e, a Székely-Mikó Kollégium visszaadása előtti állapotot, vagyis kötelezi az Erdélyi Református Egyházkerületet, hogy törölje az ingatlan-nyilvántartási bejegyzését a kollégium vonatkozásában.
Évszázadok óta a magyar református egyház tulajdona
A magyar kormány – bár elismeri és tiszteletben tartja a román igazságszolgáltatás függetlenségét – értetlenül áll az ítélet előtt. Közismert mindenki számára, hogy a Székely-Mikó Kollégium az erdélyi magyar református egyház tulajdonában van évszázadok óta. Ezt a helyi közösség, Sepsiszentgyörgy városa nyilatkozatban is elismerte. „Nem értjük, miért ítélték el a vádlottakat annak ellenére, hogy a román bíróság 2012 januárjában a tulajdonjog kérdésében helyt adott a védők indítványának, akik egy 2006-os jogerős brassói bírósági ítéletre hivatkozva bizonyították: az iskola épületét a református egyháztól kobozták el 1948-ban. A most meghozott bírói döntés veszélyezteti a restitúciós törvény végrehajtását, valamint az alapvető európai jogelvek érvényesülését: a jogbiztonságot, a tulajdonhoz való jogot és az egyházak függetlenségének elvét” – tudatták a közleményben.
A magyar kormány egyetért az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa 2012. július 1-jén írt állásfoglalásával, és hasonlóan jár el: szolidaritást vállal az elítéltekkel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mikó-per ügye eljusson a legfontosabb nemzetközi fórumokhoz.
A magyar kormány továbbá felkéri a Kisebbségi Jogvédő Intézetet, hogy vizsgálja meg a jogi segítségnyújtás lehetőségét.
- Teljesen érthetetlen az ítélet, hiszen van egy jogerős brassói 2006-os ígéret, amely egyértelműen megállapítja, hogy a Székely-Mikó Kollégium a református egyház tulajdona. (...) A román bíróság olyan alapvető európai jogelveket vesz semmibe, mint a jogbiztonság, a tulajdonhoz való jog, az egyházak függetlensége. Remélem, hogy nem kell elmenni ezekhez a nemzetközi fórumokhoz, de azt szeretném, ha már most minden nemzetközi partnerünk tudomására jutna az ügy, mert azért ezek olyan alapelvek, amelyeket nem lehet megsérteni – mondta Répás Zsuzsanna.
MNO
Erdély.ma

Mikó-ügy: dől a fa?
A várakozásoknak megfelelően magyar körökben nagy felháborodást és szimpátiahullámot keltett a Mikó-ügyben hozott alapfokú ítélet. Mint ismeretes, bő évtizeddel ezelőtt a református egyháznak szolgáltatta vissza a román állam Sepsiszentgyörgy patinás iskolája, a Székely Mikó Kollégium épületét, amit megnyugodva, jogbiztonságában megerősödve könyvelhetett el a háromszéki közösség. A restitúció részét képező egykori tanári lakásokat még a visszaszolgáltatás előtt megvásárló jelenlegi tulajdonosokkal azonban nem sikerült kiegyezni. Per lett az ügyből, ennek egyik – véglegesnek korántsem tekinthető – állomásaként kezelendő a restitúciós bizottság három tagjának börtönbüntetéssel sújtása, illetve az épületegyüttes egyházi tulajdonjogának megkérdőjelezése. Ha van kényes eset, hát ez az. Közösségi és egyéni érdek ütközik, jogi és erkölcsi szempontokat egyaránt figyelembe véve lehet csak beszélni az ügyről. A közösségi empátiára való alapozással, a hasonló helyzetekben meglehetősen egységen megnyilvánuló média segítségével az egyház, a politikai szervezetek, az anyaországi fórumok mára felállították a jó és a rossz (már-már démoni) pengeélesen megrajzolt ellentétpárosát. E kettős árnyékában pedig valahogy még nem sikerült felfedezni a precedensveszélyt hordozó ügy néhány fontos elemét. Szögezzük le mindjárt: a legrosszabb, ami a Mikóval történhet, hogy önkormányzati tulajdonba kerül. A visszaállamosítás úton-útfélen hangoztatott réme nem több jól mobilizáló retorikai fordulatnál, annál is inkább, mivel az alapfokú bírói döntés is az önkormányzat kárára elkövetett veszteségről beszél. Közösségi szempontból tehát nem olyan nagy a vész – Sepsiszentgyörgy esetében. A háromszéki fővárosban ugyanis aligha kell számolni olyan városvezetéssel, amely ne kezelné értékéhez méltó módon a Székely Mikó Kollégiumot. A mikós precedensre való hivatkozással azonban elképzelhető az egyházi ingatlanok restitúciós folyamatának újragombolási kísérlete. Kellemetlen meglepetések esetén pedig több helyen kényszerülhet kevésbé barátságos önkormányzatokkal való egyezkedésre a magyar közösség. Kolozsvár, Nagyenyed, Marosvásárhely vagy Szatmárnémeti esetében korántsem egyértelmű, hogy a romániai magyar oktatási múlt fellegvárai a magyar közösségek vonzáskörében maradnak. A fejlemények a parlamenti választások utáni esetleges kormányzati szerepről tárgyaló RMDSZ-t is kiszolgáltatott helyzetbe sodorhatják. A Mikó-precedens ugyanis minden korábbinál hatékonyabb zsarolási eszközhöz juttathatja a román hatalmat. Akkor már valóban állandósulhat a dőlésveszély.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Plakátokkal nem lehet választást nyerni”
A 9. EU Tábor pénteki napjának megnyitó előadásán Tamás SÁndor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az idei választásokról, eredményekről, valamint időszerű politikai témákról folytattak beszélgetést. Tamás Sándor a politikai gondolkodás és a kampányok műhelytitkait fedte fel a hallgatóság előtt: „Ma már nem lehet egy választást plakáttal és szlogennel megnyerni, ehhez több kell. Sokkal fontosabb a rendszerben való gondolkodás és a közösségépítés” – fejtette ki.
A későbbiekben a választásokra visszatérve Antal Árpád az RMDSZ sepsiszentgyörgyi kampánystratégiáját is ismertette röviden: „Senki nem hitte volna, hogy az amerikai modell beválik, még jómagam sem. Az embereknek már nem elég három szó és egy plakát. A hitelesség az, amire építettünk, és úgy látszik a szavazókkal való folyamatos kapcsolattartás bevált.”
A területi és gazdasági autonómia kérdése is felmerült, amely során Antal Árpád buzdítóan szólította meg a hallgatóságot: „Fiatalok, viszonyuljatok bulisan az autonómia kérdéséhez! Amíg nem hiszünk a székely autonómiában, addig az, nem is fog megvalósulni. Egy csodálatos Székelyföldet mondhatunk magunkénak, és nem tudunk élni vele.”
A témakör folytatásaként Tamás Sándor végezetül kiemelte: „Románia semmit sem veszíthet abból, ha Székelyföldnek autonómiája lesz. Igaz, hogy két-háromgenerációnyi politikusra van szükség, aki feláldozza magát az ügy érdekében, de a harmadik nemzedék idejére meglesz. A mi feladatunk az, hogy a politikai elitet olyan helyzetbe hozzuk, hogy ezt elfogadja”.
Szabadság (Kolozsvár)

Ponta: Romániában csak Tőkés gyakorolt nyomást az igazságszolgáltatásra
Victor Ponta miniszterelnök szerint Romániában senki sem próbált beavatkozni az igazságszolgáltatás működésébe Tőkés László európai parlamenti képviselő kivételével.
Ponta péntek este sajtóértekezleten beszélt arról, hogy kormánya tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás függetlenségét, miután a parlament felfüggesztette hivatalából Traian Basescu államfőt.
Az elnök többször hangsúlyozta: a Bukarestben kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) az ő eltávolításával az igazságszolgáltatást akarja befolyása alá vonni, hogy megmentse korrupt politikusait.
Victor Ponta az elnökhöz közel álló politikusok aljas rágalomhadjáratának tulajdonítja a román jogállamisággal kapcsolatos európai aggodalmakat, és azt mondta, kész az ország külföldi partnereit személyesen is megnyugtatni, hogy kormánya betartja az Európai Unió alapelveit.
"Mindenkinek azt mondtam: küldjenek szakértőket, hogy semlegesítsük ezeket a hazugságokat. Senki sem gyakorolt nyomást a bíróságokra, és ezután sem fog. Egyetlen eset sincs, amikor valaki megpróbált volna beavatkozni egy perbe, egyetlen figyelemre méltó kivételtől eltekintve: amikor Tőkés László európai parlamenti képviselő azt mondta a buzaui bíróság ítéletéről, amely egy magyar nemzetiségű államtitkárt marasztalt el, hogy a román igazságszolgáltatás a románoké, és a magyarok ellen van. Ez nagyon súlyos kijelentés, de Tőkés úr, Macovei asszonnyal együtt (Monica Macovei az ellenzéki Demokrata Liberális Párt EP-képviselője), a felelőtlenek kategóriájához tartozik" - mondta Victor Ponta.
A miniszterelnök megjegyzésében arra utalt, hogy a buzaui bíróság három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte annak az állami restitúciós bizottságnak a tagjait - köztük Markó Attila államtitkárt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét -, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét visszaszolgáltatta a református egyháznak.
Tőkés László EP-képviselő már a vádemelés után felhívta Viviane Reding EU-biztos figyelmét az esetre. Tőkés szerint a Mikó-per az egyházi ingatlanok visszaállamosítására tett kísérlet. Az EP-képviselő az ítélethirdetés után a Ponta-kabinet "balliberális erődemonstrációját" bíráló július 4-ei állásfoglalásában tért ki a Mikó-ügyre.
"Romániában a posztkommunista visszarendeződés új szakaszába lépett. A kormány bukását követően hatalomra került romániai balliberális erők »nyitányként« magyarellenes intézkedések sorozatát indították útjukra. Ennek egyenes folytatásaképpen a román igazságszolgáltatás magántulajdon elleni merényletet követett el akkor, amikor a református egyháznak visszaszolgáltatott sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében letöltendő börtönbüntetésre ítélte a restitúciós bizottság magyar nemzetiségű tagjait" - fogalmazott az EP-képviselő július 4-ei nyilatkozatában.
Július elsején a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is szolidaritást vállalt a Mikó-per elítéltjeivel. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke az RMDSZ döntéshozó fórumán politikai koncepciós perről beszélt. "Ez nem jogállam, ez vályogállam" - jelentette ki. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere vérlázítónak találta, hogy miközben Sepsiszentgyörgyön az állam ingatlanokat ajándékoz az ortodox egyháznak, a magyar egyházak nem kapták vissza ingatlanjaikat, és meghurcolják a visszaszolgáltatókat. Az elöljáró úgy vélte, ha elveszik az egyháztól a kollégium épületét, holnap ugyanezt megtehetik az egyháznak visszaszolgáltatott más ingatlanokkal is.
Július 2-án a magyar kormány Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna, a területért felelős helyettes államtitkár, valamint Németh Zsolt külügyi államtitkár aláírásával adott ki állásfoglalás a Mikó-ügyben. A dokumentum szerint a magyar kormány - bár elismeri, tiszteletben tartja a román igazságszolgáltatás függetlenségét - értetlenül áll a Székely Mikó Kollégium ügyében született ítélet előtt, szolidaritást vállal az elítéltekkel, egyben mindent megtesz, hogy a per ügye a legfontosabb nemzetközi fórumokig eljusson.
Baranyi László
MTI

Elindult a Székely Vágta – 37 csapat mérte össze erejét
Lónyerítéstől, patadobogástól volt újra hangos a maksai Óriáspince-tető – a Székely Vágta 2012-es kiadásán a tét változatlan: az első három helyezett Székelyföldet képviselik majd Budapesten, a Nemzeti Vágtán.
A megnyitó napján, július 14-én, szombaton verőfényes napsütés fogadta a nézőket, versenyzőket – a lovasok szerint ideális körülmények közt indulhattak neki a megmérettetéseknek.
A vágtát szervező önkormányzatok részéről elsőként Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere szólalt fel: „Innen, az Óriáspince-tetőről, erről az ősrégi rituális dombról látni fél Háromszéket, Székelyföld egy részét, annak a földnek a részét, amiért élünk, dolgozunk, meghalunk. Jó itt lenni, jó a lovak patájának dobogását hallani, érezni a levegőben a versenyzők izgalmát. Ezt az érzést és ezt a hangulatot, nem veheti el senki sem tőlünk. Még azok sem, akiket zavar, hogy mi ilyen rendezvényeket szervezünk.”
Tamás SÁndor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke a székelyek lovas hagyományaira összpontosított köszöntőjében: „A történelem azt igazolja, hogy lovas, katonanemzet vagyunk. Kassai Lajos lovászíjász világbajnok szavaival élve: »Ne őseinket kövessük, hanem azt, amit őseink követtek«. Az a legfontosabb, hogy azokat az értékeket kövessük, amit elődeink is követtek: hit, becsület, hazaszeretet. A Székely Vágta célkitűzéseit, üzenetét tekintve nem csupán lovasverseny, hanem hagyományőrző történelmi bemutató, Székelyföld önmagába vetett hitének, erejének, összetartozásának képviselője.”
Horváth László miniszterelnöki megbízott, a Nemzeti Lovas Stratégia koordinátora Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üdvözletét tolmácsolta. A megbízott beszédében hangsúlyozta: a környező nemzetekkel ellentétben a magyarok nem csupán lóhasználók, hanem lovasok. A kormány ennek érdekében olyan projektet indított, amely kiemelten foglalkozik a lovak, lovas sportok hagyományának ápolásával, ez a Kincsem Nemzeti Lovas Program.
A megmérettetések sorát díjugratással kezdték: a lovasok közt feltűnően sok volt a hölgy, ők talán még nagyobb lelkesedéssel hajtották paripáikat, mint férfitársaik. A látvány magért beszél: az akadályok fölött szárnyaló állatok nyomában kavargott a por, miközben a közönség a napernyők védelme alatt követte a történéseket.
A versenyszámok közti szünetek sem teltek unalmasan: a lacikonyhák mellett számos helyi és kézműves terméket lehetett a hagyományos vásárban találni, az érdeklődőkre kiállítás és játszóház is várt.
A versenyen két 3. díjazott is volt Márton Gréta, Orson nevű lován, valamint Imre Katalin, Katovice hátán. A dobogó második lépcsőjére a Darius nyergében ülő Tamás Anita került, az első díjat Keresztély Beáta és Herceg nevű lova szerezték meg.
Erdély.ma

Az egyetlen női lovas vitte el a pálmát a Székely Vágtán
Csernáton, Csíkdelne és Gidófalva lovasa jutott a második Székely Vágta döntőjébe. A szotyori versenyző a döntő előtti állatorvosi vizsgálaton nem ment át, így mind a szervezők, mind a versenybíróság, mind a versenyző maga úgy döntött, visszalépteti a lovat a versenyből. A nap folyamán többször hallani lehetett, hogy sokan a Vágta egyetlen női versenyzője mellett teszik le voksukat, ami a döntőfutamban be is igazolódott. A 19 éves csíkdelnei lány, Keresztély Beáta és Herceg lova vitte el a pálmát.
Fölényes előnnyel győzött a fiatal csíkdelnei lány a 2012-es Székely Vágtán. Keresztély Beáta már szombaton megmutatta, hogy teljes összhangban van lovával, hiszen a délelőtti díjugrató versenyt is ő nyerte meg. Az előfutamokban és a középfutamban egyaránt nagyon jól futott, ezért sokan megelőlegezték neki a győzelmet. Bár nem hazai pályán volt, magabiztosan és elegánsan győzte le hazai ellenfeleit, a gidófalvi Fazakas Jánost és a csernátoni Ugron Attilát. A döntőben egyébként második lett a 19 éves Fazakas János és Pali lova, harmadikként futott be Ugron Attila és Villám lova.
A budapesti Nemzeti Vágtán mindhárom lovas részt vehet, és a Nemzeti Vágta szervezőinek döntése alapján Sepsiszentgyörgy is képviselheti Székelyföldet, direkt benevezőként.
Keresztély Beáta gyergyószentmiklósi, lovas családból származik, édesapja fogathajtásban román bajnok, de ő maga is kiskora óta ül a nyeregben. Díjugratásban edzője, Balázs Sándor segítségével számos román díjugrató versenyen vett részt, jó eredménnyel. Másfél éve a delnei Huszár Sportklub lovasa. A verseny után Beáta elmondta: egy hétig intenzíven készült a galoppversenyre, előtte a díjugratásra összpontosított, mert azt is meg szerette volna nyerni. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy megnyerem a Székely Vágtát is, de most már nagy reményekkel készülök a Nemzeti Vágtára” – tudtuk meg Beátától. A fiatal versenyző azt is hozzátette, hogy különösebb stratégiát nem alkalmazott, a középfutamban viszont kihasználta a helyzetet, amikor lehetősége volt rá, és a számítása bejött.
A Székely Vágta fődíja a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutás, amit mindhárom lovasnak biztosítanak, emellett az első helyezett 2000 lejt, a második 1500 lejt, a harmadik lovas 1000 lejt vihet haza, és természetesen a győztes serlegeket. A díjakat Tamás SÁndor megyei elnök, Antal Árpád András polgármester és Horváth László kormánymegbízott adta át Székely Tibor Vágtafőkapitány jelenlétében. A rangos lovaseseményen részt vett Füzes Oszkárné Bajtay Erzsébet nagykövetné asszony, és képviseltette magát a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusa is. lapszemle.ro
Erdély.ma

Óriáspince-tető, a lovas zarándokhely (II. Székely Vágta)
Akár egy zarándokhely, úgy festett az elmúlt hét végén a Maksa szomszédságában emelkedő Óráspince-tető, ahová több ezren látogattak ki a Székely Vágta második rendezvénysorozatára.
Az igényes programkínálat, illetve a lovasbemutatók, megmérettetések mellett az ünnep látogatottságát emelte az is, hogy a szervezők fohásza idén meghallgatásra talált, a domboldalon gyalogolók pedig gyakran emlegették is: itt aztán nem lehet fázni… Szombat délelőtt verőfényes napsütésben az immár kétnaposra bővült Székely Vágta ünnepi megnyitóján Tamás SÁndor, a megyei önkormányzat elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte a látogatókat, Orbán Viktor magyar kormányfő üdvözletét Horváth László miniszterelnöki megbízott tolmácsolta. Díjugratással indult a lovas esemény első napja, a pályán gyergyószentmiklósi, csíkdelnei, csíkszeredai versenyzők, köztük meglepően sok hölgy vette sorra az akadályokat lóháton, a nézők elismerő tapsa a nap folyamán nem csupán nekik, de a puszta ötös és csikós bemutató résztvevőinek, a díjlovaglóknak és a díjugratóknak is szólt. Sokan szurkoltak szombaton Kézdivásárhely ifjú versenyzőjének, az alig hat és fél éves Botondnak is, aki fogathajtásban indult.
Székely vágta harapnivaló
Tűző napsütésben igencsak nehéz volt egy-egy bemutatót, versenyszámot a nézőtérről végig követni, így sokan a domboldalon felállított három jurtához tartozó sátrak alatt kerestek menedéket. Szomjoltóként főként csapolt sört, üdítőt, vizet kínáltak a megfáradt, bágyadt közönségnek, s a bátrabbaknak egy jól ismert, mínusz húsz fokosra hűtött szeszes italból kupicányit is mértek. Harapnivalóból volt választék, aki a kánikula ellenére is enni tudott, rostonsültek, bográcsban készült ételek közül választhatott, egy óriási üstben hatalmas adag babgulyás rotyogott, hozzávalóit – a szakács pólóját díszítő felirat szerint – székely vágta, fűszerezte, sütötte-főzte. Kürtőskaláccsal, lángossal is csábították az éhes látogatókat, a maksai fiatalok pedig hatalmas fonott kosarukkal járták a sátrakat, frissen sült fánkot kínálva.
Vásárfia mindenkinek
Kézművesek munkájuk legjavát ajánlgatták a vágta egyik legsikeresebb rendezvényén, a népművészeti és lovastermékek vásárán. A székelyföldi termékmustrán székelyszenterzsébeti szíjgyártó, kőrispataki szalmafonó, nagykárolyi kötélfonó, szovátai ostorkészítő, sepsiszentgyörgyi nyeregkészítő, valamint rézműves is bemutatkozott. Ismerkedhettünk a tojáspatkolás türelmet próbáló munkafolyamatával, egy szomszédos asztalon pedig sepsiszentgyörgyi cipész kifényesített csizmái mellett sorakoztak a zetelaki szűcs, egy Fancsalról érkező kádár, illetve bodosi mézeskalácsos és viseletkészítők portékái egyaránt. Gyepre terített szőnyegen és asztalok mellett fehér, fekete és sárga lovacskák készültek az Ispiláng Egyesület sátrában, a gyermekeknek szánt foglalkozáson Péter Kinga nagy türelemmel igazította a kicsik mozdulatait, így rövid idő alatt életre keltek a lobogó sörényű bot-lovak. A Bodvaj Egyesület sátrában arcfestéssel, lovagi játékokkal várták a gyerekeket, a Sikló Egyesületnél puhakönyves meséket olvastak, a csernátoni Csiporkázó Játszóházasok ostor- és körmön-fonást, ügyességi játékokat tanítottak. Sokan ellátogattak a Székely Vágta vasárnapi kulturális kísérő rendezvényére, a Székely Székek találkozójára is. A történelmi székek szellemi, tárgyi és gasztronómiai hagyományainak seregszemléjén mások mellett a Sóvidék, Csíkszék, Gyergyó- és Kászonszék, Orbaiszék, Kézdiszék, valamint Erdővidék is bemutatkozott. Lovak szerelmesei
Bármerre fordultunk, mindig megakadt a szemünk egy-egy paripán az Óriáspince-tetőn, a sátrak közt árnyékot keresve pillantottunk meg egy póniló hátán érkező kislányt. A tizenegy éves Babos Edina magabiztosan szállt le a nyeregből, s ahogy azt illik, kikötötte lovát egy közeli bokorhoz. Szendvicsmajszolás közben mesélte: hat éve lovagol már, két éve lovas iskolába jár, Sári nevű lovát pedig öt éve kapta édesapjától, aki megjegyzi: lányának babája nem volt soha, mindig a lovak érdekelték. Hozzá hasonlóan lovak iránt vonzódó gyerekek tucatjai fordultak meg hét végén a Székely Vágta rendezvényein. Sűrűn váltották egymást a lovak kísérői az árkosi Barabás Lovarda számára kijelölt pályán, ahová – a kánikula ellenére – folyamatosan érkeztek lovagolni kicsik és nagyok egyaránt. Szombaton kora délutánig már több mint százan rótták a köröket lóháton náluk – mesélte Berde Orsolya, aki évek óta rendszeres látogatója a lovardának. Fiatal kora ellenére tapasztalt lovasnak számít, társaival együtt komolyan kivette részét a hét végi munkában is: jegyet vágott, kobakot osztott, vizet hordott az állatoknak, s közben megszállottan mesélt Barabásék kettőről 27 fősre gyarapodott lóállományáról is. S bár nem mondta ki, így is meggyőzött: amit a lovak iránt érez, az több, mint szeretet…
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

NAGY KIHÍVÁS
Országvédelem Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között
A semmiből szervezte meg a Honvéd Vezérkar a partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területek védelmét.
Nagy kihívás elé állította a Magyar Honvéd Vezérkart a második bécsi döntés eredményeként visszakapott partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területeknek az ország védelmébe történő betagolása. A katonaföldrajzi szempontból igen változatos országrész katonai megszervezése a korlátozott lehetőségekkel rendelkező Honvédség szervei számára igen
megterhelő szervezőmunkát és anyagi áldozatot jelentett.
A továbbra is feszült viszony miatt a Román Királysággal szembeni határ biztosítása mellett ugyanis fő szempont egy új – sorban a IX. – hadtest felállítása volt. Az új seregtest a katonai közigazgatás megszűnése után, az Erdélyben véglegesen elhelyezett csapattestek működését fogta össze. A katonai szervezés irányítását a Honvéd Vezérkar főnöke megbízásából a Nagy Vilmos gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 1. hadsereg-parancsnokság végezte. Az első lépésben meghatározott területbiztosító feladatokkal a VI., a VII. és a gyorshadtestet, illetve a hadsereg-parancsnokságnak közvetlenül alárendelt 1. és 2. gépkocsizó dandárt bízták meg.
Feladatuk az Erdélybe települő és ott végleg berendezkedő katonai alakulatok és szervek felvonulásának, az erdélyi területeken tevékenykedő Erődleszerelő Parancsnokság és a különböző építő és karbantartó műszaki alakulatok működésének biztosítása volt. A határvédelem megszervezését Nagy Vilmos gyalogsági tábornoknak 1940. október 26-án és 29-én kiadott rendeletei szabályozták.
A passzív határvédelem biztosítása érdekében
a VI. hadtestet (Kolozsvár) a pécsi 4. határvadász-dandárral, a VII. hadtestet (Marosvásárhely) pedig a beregszászi 7., a komáromi 2. és a sátoraljaújhelyi 3. határvadász-dandárral erősítették meg.
Szükség esetén a seregtestek saját – stratégiailag fontos helyeken elhelyezett – alegységeiket is igénybe vehették. A fent említett seregtesteken kívül a közel 1000 km-es határvonal közvetlen védelmében és őrzésében 19, az erdélyi bevonulásban részt vett határvadász-zászlóalj is közreműködött. Új hadtest születik
Az új „erdélyi” csapattestek megalakulásával az 1. hadsereg-parancsnokság és a neki alárendelt seregtestek tevékenysége november végén lezárult, úgyhogy azok visszatérhettek békehelyőrségeikbe. Feladatkörüket a IX. hadtestparancsnokság vette át, mely a Budai Várban alakult meg az I. hadtestparancsnokság támogatásával.
A Stirlig László altábornagy irányítása alatt álló új seregtest november 20-án kezdte meg működését Kolozsvárott. Az új hadrend szerint a hadtest három gyalogdandár-parancsnoksággal (25. – Nagyvárad, 26. – Dés és a 27. – Marosvásárhely), illetve a nekik alárendelt alosztályokkal rendelkezett volna.
A három seregtestből, ember és anyagi korlátok miatt, csupán kettőt sikerült hadrendbe állítani. A dandárok állományát 18 megszüntetett határvadász-zászlóalj átszervezett állománya adta. A dandárok egy-egy gyalogezrede és tüzérosztálya mozgósítás esetén ikreződött.
Az ezredek tényleges állományukat megosztva és tartalékosokkal feltöltve létrehozták a harminccal magasabb hadrendi számú ikerezredüket. A tüzérosztályok hadrendi számukat megtartva két osztályos tüzérezreddé alakultak át.
A dandárok alárendeltségében lévő gyalogezredek egy-egy zászlóalját (nagyváradi 25/I., a kolozsvári 26/I. és a sepsiszentgyörgyi 27/I. zászlóaljat) különleges határvédelmi feladatokkal bízták meg, s ezért magasabb állományon tartották őket. Ezt a lépést elsősorban a Román Királysággal szemben húzódó, sokkal sebezhetőbb dél-nyugati határvonal tette szükségessé.
Annak ellenére, hogy a Román Királysággal való katonai konfliktus veszélye egy időre elhárult, az ország határainak védelme a Honvéd Vezérkar számára továbbra is elsődleges célt jelentett. A védelmi feladatok ellátása elsősorban a véglegesen Erdélybe helyezett határvadász-csapatokra hárult.
1940 végétől tehát a IX. hadtest kiegészítési területén, Váradlestől a Borsai-hágóig hét határvadász-zászlóalj (a 2., 21., 22., 23., 24., 32. és a 33.) és három határvadász portyázó osztály (59., 61., és a 60.) tevékenykedett.
A magas fekvésű, nehéz terepviszonyok között védő zászlóaljakat (21., 32. és 33. hv. zlj.) hegyi felszereléssel látták el és a könnyebb irányíthatóság miatt a 24. határvadász-zászlóaljjal együtt, a Gyergyószentmiklósra települt sátoraljaújhelyi 9. határvadász-dandár parancsnokság (pk. Lánghy Emil gyalogsági tábornok) alárendeltségébe helyezték. A nem hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljakat pedig a Marosvásárhelyen megalakult 69. határvadászezred-parancsnokság alá vonták.
A fent említett alakulatokon kívül ugyanakkor számos hadtest közvetlen tüzér-, műszaki-, híradós-, illetve gyors- és vonatalosztálya, illetve néhány önálló műszaki alosztálya is Erdély területén nyert elhelyezést. A továbbiakban a két Fővezérség-közvetelen csapattesten kívül (101. híradóezred II. zászlóalja és a 105. légvédelmi tüzérosztály) a munkácsi 1. hegyidandár parancsnokság Máramarosra, a magyar Királyi Honvéd Légierő három repülőszázada pedig Szamosfalvára települt. Hadiállapotban A Honvédség alakulatainak erdélyi berendezkedését követő békeidőszak rövid életű volt. A német csapatok Jugoszlávia ellen megindított hadműveletébe 1941. április 12-től a magyar Honvédség is bekapcsolódott. A Délvidéki magyarlakta területek birtokbavételében, az a néhány erdélyi helyőrségű csapattest is részt vállalt, amelyek az 1. lovasdandár alárendeltségében tevékenykedtek. Az erdélyi csapatok feladata főleg folyammegfigyelésben és a csetnik gócpontok felszámolásában merült ki.
A magyar katonai vezetés számára sokkal nagyobb problémát jelentett azonban a német-szovjet viszony várható alakulása, amely további álláspontját is jelentős mértékben befolyásolta. A Románia elleni konfliktus lehetőségét 1941 tavaszán egy, a Szovjetunió elleni támadás eshetősége váltotta fel.
A Szovjetunió elleni katonai részvétel mellett – az eddig elért revíziós eredmények megtartása, illetve újak elérése érdekében – kardoskodó Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke elképzeléseit a magyar politikai vezetés nem osztotta és ebben a kérdésben óvatosságra intett.
A magyar politika ezen álláspontját a június 26-i kassai és rahói támadás azonban keresztbe húzta. Az események hatására a Kormányzó élt az 1920. évi XVII. tc. 2. paragrafusának 2. bekezdésében biztosított jogával. Ennek megfelelően a felelős kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulását kikérve elrendelte a honvédségnek a határon túl történő harcba vetését és a hadiállapot kimondását.
A Szovjetunióval szemben 1941 júniusában beállt hadiállapot következtében a m. kir. Honvédség keleti hadszíntéren bevetett seregtesteinek kötelékében a hadműveltek két éve alatt számos erdélyi helyőrségű csapattest teljesített szolgálatot.
Így pl. a Gyorshadtest kötelékében a 13. és 14. kerékpáros-zászlóalj, a tragikus sorsú 2. hadsereg kötelékében a 25/2. és a 27/2. könnyű ágyús üteg, a 9. élelmező oszlop, a Megszálló Erők kötelékében pedig a zilahi 55/II. gyalogzászlóalj vett részt a harcokban.
Ez az időszak azonban hátországban maradt csapatok számára sem volt eseménymentes, hiszen a magyar-román határon 1943. november 20-ig a források 74, sok esetben tragikus kimenetelű határincidenst jegyeztek, amelyek a két fél közötti feszült viszonyt bizonyították.
A keleti hadszíntér eseményeiben bekövetkezett fordulat a magyar katonai felsőbb vezetés figyelmét a keleti határrész, illetve az Erdély területén állomásozó erők megerősítésére fordította. A keleti határrész egyik alapvető – nem összefüggő rendszert képező – elemének, az Árpád-vonal erdélyi szakaszának építése már 1940-ben kezdetét vette.
Az Országos Erődítési Parancsnokság kirendeltségének felügyelete alatt hatalmas anyagi és emberáldozatokkal készült vasbeton védelmi rendszert, amely a Keleti Kárpátok hágóit és szorosait volt hivatott lezárni, az 1941 októberétől fokozatosan hadrendbe állított erődszázadok szállták meg.
A 13 erődszázadot, amely a felállító határvadász-zászlóalj hadrendi számát viselte, 1942. október 1-jétől a 9. határvadász-dandárnak rendelték alá és annak a védelmi rendszerébe vonták. A gyengén – általában zsákmányanyaggal felszerelt – erődszázadok mellet Erdély délkelti határszakaszának védelmét, a 27 határőr-zászlóaljból álló Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága egészítette ki.
A régi székely határvédelmi hagyományokat felelevenítő milícia rendszerű szervezet alapjait Kozma István vezérőrnagy felügyelete alatt 1942. március 1-jén fektették le. Parancsnoksága 1943. május 1-jén kezdte meg működését. Az eredeti elképzelés szerint 28 zászlóaljat terveztek felállítani, amelyek személyi állományát idősebb korosztályok képviselték volna.
Békeidőben csak a keretekkel létező alakulatok alosztályait a székely városok, falvak állították volna fel. A honvédek harcképességét meghatározott idejű fegyvergyakorlattal kívánták tökéletesíteni. A zászlóaljak szervezésében és kiképzésében szinte a teljes székelyföldi katonai-, kiegészítő- és leventeparancsnokság részt vállalt.
A zászlóaljak állománya később annyiban módosult, hogy az öreg honvédek mellé a legfiatalabb korosztályokat is beosztották, tehát apa fiával együtt vett részt szülőföldje védelmében. A határőr-zászlóaljakon kívül a Határvédelmi Erők parancsnokságának a 9. határvadász-dandár és a 69. határvadász-ezred is alárendeltségébe lépett.
Hadrendi változások
Az Erdélyben állomásozó seregtestek szervezetében az 1943. október 1-jén életbelépő ún. Szabolcs-hadrend is jelentős változásokat eredményezett. Jelentősebb lépésként a 25. könnyű hadosztályt gyaloghadosztállyá szervezték, míg a jobb vezetés érdekében Székely Határvédelmi Erők keretén belül határvadászcsoport-parancsnokságokat hoztak létre: a 65.-et Gyergyószentmiklóson, a 70.-et Csíkszeredán, a 67.-et Sepsiszentgyörgyön, a 68.-at Székelyudvarhelyen, a 69.-et pedig Marosvásárhelyen. A határvadász-zászlóaljak ütegeit pedig két hegyitüzérosztály-parancsnokság alá vonták. Az 1. tüzérosztály parancsnoksága Csíkszeredán, a 2. osztályé pedig Marosvásárhelyen székelt.
Továbbá a 68. határvadászcsoport-parancsnokságának alárendeltségébe helyezték a Nagybereznáról Sepsiszentgyörgyre irányított 26. határvadász-zászlóaljat és ugyancsak itt felállították a X. hadrendi számmal ellátott utász- és híradó-zászlóaljat. A X. székely vonatosztályt Csíkszeredában szervezték meg. A X. szám a Határvédelmi Erők parancsnoksága átszervezésével tervbe vett új hadtest számát jelentette, ami a hadiesemények miatt nem valósult meg. A folyamatos átszervezések és fejlesztések ellenére az erdélyi határvédelem igen törékenynek bizonyult.
A román határvédelem szempontjából főleg a Székelyföld védelme hagyott kívánnivalót maga után. A „Kosnai nyak” okozta előnytelen védekezési lehetőségek miatt körkörösen védhető zászlóaljtámpontokat alakítottak ki Kézdivásárhely, Barót, Sepsiszentgyörgy, illetve Parajd térségében. A magyar katonai vezetés terve szerint az R (román) határvédelem keretén belül öt határvadász-csoport védett volna, amelyekhez észak-nyugaton a Borgói-hágótól Máramarosig az 1. hegyidandár egységei csatlakoztak. A hadvezetés a Székelyföld védelmében a 27. székely könnyű hadosztály egységeivel is számolt. A nyugati határszak megszállását pedig az ország belterületéről átirányított csapattestekkel oldották volna meg. Ezek a tervek az 1944 tavaszán bekövetkezett katona-politikai események miatt nem valósultak meg.
Két tűz között
Magyarország 1944. március 19-i megszállása, illetve a szovjet csapatoknak, az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette. Az román határvédelem mellett fel kellett készülni az O (orosz) határvédelemre is.
A magyar politikai és katonai vezetés nem számolt azzal, hogy az orosz csapatok szükségesnek tartják majd a Kárpátok erődített vonalának áttörését, ennek ellenére azonban az északkelti határ védelmét megfelelő körültekintéssel kezelték. A megszállást követően életbe lépő mozgósítás a IX. hadtest csapatait is érintette.
Közülük 1944. április elején a 25. gyalog- és a 27. könnyű hadosztály a galíciai hadszíntérre vonult. A délkeleti határvonal védelme így tehát a Székely Határvédelmi Erők 1944. március 22-én mozgósított csapataira hárult. A Keleti Kárpátokba felvonult parancsnokságok és csapattestek 1944 tavaszán-nyarán erődítési munkálatokat, illetve kiképzési gyakorlatokat végeztek, harci tevékenységre azonban nem került sor. Románia 1944. augusztus 23-i átállásával a magyar határok védelme lényegesen átértékelődött.
A két ország között beállt hadiállapot miatt a magyar katonai és politikai vezetés figyelme, a Déli Kárpátok hágóinak lezárása érdekében, Dél-Erdély felé irányult. A dél-erdélyi hadműveletekkel egy időben, a magyar hadvezetés a teljes román-magyar határ lezárását is elhatározta. Ennek megvalósítását a rendelkezésre álló határvadász-csoportokra bízta.
A rendelkezés értelmében az Ojtozi-szorostól a Borgói-hágóig terjedő határszakaszt négy (67., 70., 65., és 69.) határvadász-csoport szállta meg, amelyeket a Határvédelmi Erők parancsnoksága fogott össze, míg a tőlük északra, Felsővisóig védekező határszakaszon két (71. és 72.) határvadász-csoport védett. Utóbbiak fölött a 9. székely határvadász-dandár rendelkezett.
A határvédelemben szerepet vállalt csapatoknak tilos volt a határt átlépniük, azonban román részről sokszor érte őket támadás. Ez azonban elenyészőnek bizonyult azokhoz a harci eseményekhez képest, amelyek a Székelyföld és Erdély hadműveleti területté válása váltott ki.
Berekméri Árpád-Róbert
1974-ben született Gernyeszegen. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas elméleti líceumban végezte, majd Kolozsvárott, a BBTE-en történelemtanári diplomát szerzett. 2003-tól az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa. Főbb érdeklődési területe a Horthy-kor katonatörténete, illetve a helytörténet.
Fontosabb munkái:
Fegyver alatt (A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály tisztikara, 1940-1945). (Under the weaponry. The officer corps of the royal Hungarian 27th secler light division of Marosvásárhely, 1940–1945) Marosvásárhely, Mentor kiadó, 2008. 289 p. és 32 old. képmelléklet. (ISBN: 978-973-599-301-6)
A marosvásárhelyi 27. székely könnyű hadosztály története megalakulásától 1944 szeptemberéig. (The history of the 27th székely light division from its formation to September 1944) = Hadtörténelmi Közlemények. 118 (2005). 1–2. sz. 152–184; Székelyföld. 9 (2005). 11. sz. 77–96, 12. sz. 60–86.
Berekméri Róbert
Transindex.ro

Megjelent az Acta Siculica 2011
Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány.
A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte.
A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik.
Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sógor Csaba és Winkler Gyula levele Viviane Redinghez
Tisztelt Alelnök Asszony!
Alulírottak, Sógor Csaba és Winkler Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselői, egy olyan súlyos ügyet szeretnénk az Ön, és Ön által az Európai Bizottság figyelmébe ajánlani, amely az egész romániai magyar közösség megbotránkozását és aggodalmát váltotta ki.
A romániai Sepsiszentgyörgyön, a református egyház tulajdonát képező Székely Mikó Kollégium épületét a román állam 1948-ban államosította. Az 1989-es rendszerváltást követően elfogadott visszaszolgáltatási törvénykezés értelmében az ingatlant az Országos Restitúciós Bizottság visszaszolgáltatta: 2002-ben már a református egyház telekkönyvezte. A döntést követően a bizottság tagjai ellen két fizikai személy polgári pert indított, amelyet elveszíttetek, a református egyház tulajdonjogát pedig a brassói Táblabíróság 2006. március 15-i jogerős határozata megerősítette.
Időközben a nyomozást a Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vette át, és hatalommal való visszaéléssel vádolta meg a bizottság mindhárom tagját. A Buzău-i büntető bíróság, egy 2012. januári végzésében megállapítja, hogy „nem hagyhatja figyelmen kívül a jogerős ítéleteket”. Ennek ellenére ugyanazon ügyben, ugyanaz a Buzău-i Bíróság, 2012. június 28-án, alapfokon olyan ítéletet hozott, amely visszaállamosítja a Székely Mikó Kollégium épületét, és negyedmillió euró értékű kártérítés kifizetésére kötelezi a református egyházat, valamint három év letöltendő börtönbüntetésre ítéli a restitúciós bizottság tagjait, Markó Attila volt államtitkárt és Marosán Tamás jogtanácsost, illetve három év felfüggesztett börtönre Clim Silviut.
Tisztelt Biztos Asszony! Ezen ítéletnek két vonatkozása van. Egyrészt megtöri a kommunista rezsim által a magyar kisebbség ellen elkövetett vagyonelkobzások jóvátételi folyamatát, és veszélyes precedenst teremt azzal, hogy egy visszaszolgáltatott közösségi ingatlan tulajdonjogától fosztja meg a magyar történelmi egyházat. Másrészt börtönbüntetésre ítéli az Országos Restitúciós Bizottság említett tagjait, akik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása során a törvényt alkalmazták, érvényesítve a magyar közösség és a történelmi egyházak visszaszolgáltatási jogát.
A romániai politikai válság Európa figyelmét országunkra irányította. Habár nem az elmúlt hetek fejleményeihez kapcsolódik, mégis elengedhetetlen, hogy ezt az ügyet Ön elé terjesszük. A történtek újból bizonyítják, hogy Romániában halaszthatatlan az igazságszolgáltatás mélyreható reformja, biztosítani kell a hatalmi ágak teljes és tényleges szétválasztását, illetve az igazságszolgáltatás teljes függetlenítését mindennemű politikai befolyástól. A romániai igazságügy több éve tartó átalakítását mi nem tekinthetjük sikeresnek, ha olyan visszaélésekre ad lehetőséget, mint a Székely Mikó Kollégium ügyében folytatott nyomozás, vádemelés és ítélethirdetés. Véleményünk szerint az ügyben született alapfokú ítélet az egész erdélyi magyar közösség és érdekképviselete ellen irányul, hiszen az államosított vagy elkobzott közösségi javak visszaszolgáltatása a romániai magyarságot képviselő RMDSZ több mint két évtizedes, következetes érdekképviseleti munkájának egyik legnagyobb eredménye.
Kisebbségi közösségünk mélységes felháborodását mutatja, hogy az alapfokú ítélethirdetés óta Sepsiszentgyörgyön folyamatos tüntetések zajlanak, a résztvevő tömeg az elítéltekkel szolidarizál. Félő, hogy a Romániában az elmúlt két évtized következetes munkájával megteremtett etnikumközi békét megzavarja a nevezett igazságtalan ítélet jogerőre emelése és végrehajtása.
Az Európai Unió következetesen kiáll a világon bárhol igazságtalanul meghurcolt és börtönbe vetett közéleti személyiségek érdekében; annál inkább szolidarizálnia kell tehát azokkal, a munkájukat jóhiszeműen, törvénytisztelő módon végző, a közösséget megbízás alapján képviselő politikusokkal, akikkel az Európai Unió egyik tagállamában történik ilyen igazságtalanság. Sógor Csaba, Winkler Gyula
EP-képviselő (RMDSZ, ENP)
Brüsszel, 2012. július 17.
kolozsvaros.ro
Erdély.ma

A református oktatási intézményvezetők nyilatkozata
A Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról.
A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét.
Léva, 2012. július 11.
Aláírók:
Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium.