Elhunyt Matekovics János, Simonyifalva szülötte
Későn jutott el hozzám a szomorú hír, hogy „falusfelem” (ahogyan ő mondotta), Matekovics János újságíró, író, szerkesztő, műfordító, közösségszervező 2012. augusztus 26-án Szepsiszentgyörgyön hosszas betegség után elhunyt.
Simonyifalván született 1939. szeptember 3-án. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, majd Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron a Babeş–Bolyain magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett 1961-ben. De sohasem tanított iskolában… mintha József Attila gondolatait tette volna magáévá: „én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani”.
Pályáját riporterként kezdte, örökmozgóként a legeldugottabb falvakat is bejárta, hogy írjon a meghurcolt, megalázott kisemberekről. Mindig megtalálta a témát, amellyel felkeltette nemcsak hatalmas olvasótábora figyelmét, de a kommunista hatalomét is. Örök lázadó volt.
Már egyetemi évei alatt közölt cikkeket a kolozsvári Igazságban és a nagyváradi Fáklyában. 1961-től az Ifjúmunkás riportere, majd osztályvezetője. Megszervezte az Ifjúmunkás Matiné első sorozatát, melynek keretében számos egyfelvonásosát mutatták be. 22 fordulós Ifjúmunkás Műveltségi Versenyt vezetett. 1969–1972 között a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója. A fáradhatatlan szervező tevékenységét egyre éberebben figyelték, zaklatások sora következett, és ő lemondott.
Visszakerült az Ifjúmunkáshoz szerkesztőként, majd csak mint tudósító dolgozott. Aztán letelepedett Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyei Mozivállalatnál szervezői beosztásban dolgozott, 30:30:30 címmel kétnyelvű filmkultúra-műveltségi versenyfüzetet szerkesztett.
A „Hófehérke és a tizennégy törpe” című brassói riportjából a Kolozsvári Állami Magyar Színház felkérésére dokumentumdrámát írt „A lány volt a tizenötödik” címmel. A darabot betiltották még a bemutató előtt. Ugyanez lett a sorsa „Áramütés” című televíziós játékának is.
A sok zaklatás, visszaminősítés és rendezvényeinek betiltása miatt visszavonult. Esztergályosként, segédmunkásként dolgozott különböző gyárakban, majd munkanélküli lett. De nem adta fel. Szabadúszó újságíróként állt őrhelyén, éberen figyelve az élet visszásságait a szocializmus, a diktatúra legsötétebb éveinek idején. Közben román szerzők darabjait és elbeszéléseit fordította magyarra. Az uralkodó osztály tagja című regényének néhány fejezetét közölte a Megyei Tükör és annak Fórum című időszaki melléklete.
Az 1989-es fordulat után a Háromszék napilap munkatársa lett, rendszeresen közölt az Erdélyi Riportban is.
Sepsiszentgyörgyön éveken át sajtóklubot szervezett. Az irodalom, a művészetek, a politikai és a gazdasági élet jeles képviselői voltak hetente a Holló Ernő Sajtópince meghívottai.
A Sepsiszentgyörgyi Televízió belső munkatársaként vezette a „Lapozgató” című sajtókommentár műsort, „Felkiáltójel” címmel nagy népszerűségnek örvendő nyelművelő vetélkedőt szervezett/vezetett Zsigmond Győző egyetemi tanárral közösen gyermekek számára, László Károly színművésszel megalapították az ország első magyar televíziós gyermekszínházát „Puki bácsi és a Mesekaláka” címmel, melynek ő volt a produkciós vezetője.
2002-ben nyugdíjba ment. Kötetbe szerkesztette a romániai privatizáció lehetetlen hétköznapjairól és a kreatív vállalkozók sorsáról szóló 60 riportot és interjút „Eljutni a tulsó partra” címmel (Lehel kiadó, Sepsiszentgyörgy 2002). 2005-ben ugyancsak a Lehel kiadónál látott napvilágot három novelláját tartalmazó kötete: „Mentünk az utcán és vittük a gyereket”.
Közben, amikor bírt, ameddig tehette, hazalátogatott. Nagyon ragaszkodott a szülőfalujához.
Emlékezzünk rá kegyelettel.
Brittich Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)

Romagondok Háromszéken (Kevesen vallották cigánynak magukat)
Még legalább két hétig várniuk kell a kőröspataki romáknak, míg újra működőképes lesz az utcai vízcsap, és ismét biztosítani tudják számukra a zökkenőmentes vízellátást – jelentette be Codrin Munteanu prefektus, aki szerint az ügyben tartott vizsgálat számos rendellenességet hozott felszínre, ezek azonban nem helyi sajátosságok, megyei szinten jellemzőek. Legnagyobb gond, hogy a hivatalosan, népszámláláskor is jegyzékbe vett romák száma alig egytizede valós létszámuknak, s így az önkormányzatok nem tudják lehívni az életkörülményeik javítását célzó európai pénzeket. Bő egy hete robbant a botrány Kőröspatakon, amikor immár sokadszor elromlott (elrontották?) a roma negyed házainak vízellátását biztosító utcai csap. A prefektus szerint ültetik a cigányokat, hergelik a jelenlegi polgármester ellen, nem mondta ki, de szavaiból kitetszett, hogy Silviu Ioachim előző polgármestert tartja felbujtónak. Mindenben támogatja Kisgyörgy Sándort, helyesen járt el – hangsúlyozta. Mint mondta, a szivattyú hibásodott meg, megrendelték az alkatrészt, még legalább egy-két hét, amíg megérkezik, s akkor ismét lesz víz. A romák lázadása után a prefektúra vizsgálatot rendelt el Kőröspatakon. Kiderült, a házak többsége törvénytelenül, engedély nélkül épült, községi területre, bő tíz éve nem fizetnek semmilyen helyi adót, illetéket. A vízellátást az utcai kútról biztosítják, az áramot sok esetben lopják, a gyermekek nem járnak iskolába. A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy bár 900–1000 cigány lakos él Kőröspatakon, a népszámláláskor alig heten vallották magukat romának. Így hivatalos bizonyíték híján a polgármesteri hivatal nem pályázhat a romák felzárkóztatására szánt európai pénzekre. A prefektus szerint programok, alapok léteznek, ám majdnem sehol nem tudják igazolni, hogy jelentős számú cigány él ott. Nem mondta ki nyíltan, de több ízben célzott arra, hogy „egyesek” arra buzdították a romákat: ne vallják be származásukat. „Ezt én hivatalosan nem nyilatkozhatom, de azt hallottam, sok számlálóbiztos be sem ment a telepre – például Sepsiszentgyörgyön az Őrkőre –, megállt a szélén, s aki odament, az bediktálhatta, amit akart. Számos esetben, ha magyarul beszéltek, az anyanyelv mellett a nemzetiséghez is a magyart írták be” – magyarázta Codrin Munteanu. Így történhetett meg, hogy a megyeközpontban 420 roma került jegyzékbe, holott valójában több mint 4000-en vannak, Nagyborosnyón 38-at vettek nyilvántartásba, pedig több mint 1500 cigány él, Bardocon 645 került a hivatalos ívekbe, pedig a polgármesteri hivatal szerint majdnem ezer roma lakosuk van, Gidófalván legalább 700 cigány él, de csak öten vallották ezt – sorolta a prefektus. Szerinte Kovászna megyének több mint 20 000 roma lakosa van, azaz a lakosság legalább 10 százaléka ehhez a kisebbséghez tartozik. Kifejtette: a statisztikai hivatal vezetőjével, civil szervezetekkel közösen keresik a megoldást, hogy elkészítsenek egy népszámlálási adatokkal párhuzamos dokumentumot, amelyre hivatkozva lehetővé válna a pályázás. Kőröspatakon például pályázni lehetne könnyűszerkezetű házak építésére, s akkor rendezni lehetne a víz- és villanyellátást, de a törvénytelen építkezések is legalizálhatóak lennének. A prefektus nem tudta még, milyen javaslattal állnak majd elő, s azt sem, mikorra ölthet konkrét formát elképzelése.
Frakas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániai játszmák
Ma Romániában félelmek, gyanakvások, indulatok és szenvedélyek nélkül politikusnak a politikáról beszélni szinte lehetetlen. Ami az elmúlt néhány hónapban történt, azt bizonyítja, hogy bíró nélküli mérkőzés zajlik a pályán, és már nincsen, aki lefújja a szabálytalankodókat. Markó Béla írása.
Ma már megszokott látvány Bukarestben egy pártszékházban vagy valamelyik kormányhivatalban, hogy amíg bent a szűk körű tanácskozás zajlik, kint a titkárságon egymás mellett sorakoznak a résztvevők mobiltelefonjai. Egyik-másik titkárnő még cetlit is tesz a készülékek mellé, hogy amikor megszólalnak, tudni lehessen, kit keresnek. Nem azért vannak kint ezek a mobilok, hogy csörgetésükkel a tanácskozást ne zavarják, hiszen le is lehetne halkítani őket, hanem mert a bentiek attól tartanak, valaki lehallgathatja, mit beszélnek. Időnként még így is jelentőségteljesen elnémulnak, egyikük felír valamit egy cédulára, azt körbeadják, de nem kommentálják. Nem akárkikről van szó, hanem felelős politikusokról. Félelem nélkül, szabadon kellene mérlegelniük minden pillanatban, mert döntéseik sokszor valóban országos fontosságúak. Ehelyett suttogások, elhallgatások, nekirugaszkodások, meghőkölések és sejtetések töltik ki a szóközöket, sőt, lassan-lassan maga a közbeszéd is ilyen lesz. Miért? Nyilvánvaló, hogy ahol nincsenek félreérthetetlen törvénycikkelyek, és ahol a törvény betűjét mindig felülírja a rosszhiszemű törvényértelmező szelleme, ott senki sem tudhatja „…mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot…” Így lehetett az RMDSZ egyik, miniszterként is kiválóan teljesítő, tehetséges politikusát hazaárulással megvádolni és évek óta kihallgatásról kihallgatásra, tárgyalásról tárgyalásra hurcolni, de így lehetett legutóbb egy RMDSZ-es államtitkárt alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélni azért, mert az államosított javak visszaszolgáltatásáért felelő kormánybizottság tagjaként támogatta a sepsiszentgyörgyi volt református kollégium visszajuttatását az egyháznak. A román restitúciós törvény egyébként a természetbeni visszaszolgáltatás elvét követi, de az ügyészek azt próbálják bizonyítani, hogy bár a szóban forgó épületet az állam annak idején törvényerejű rendelettel az egyháztól vette el, az mégsem volt az egyházé. Nem folytatom. Csak érzékeltetni szerettem volna, hogy ma Romániában félelmek, gyanakvások, indulatok és szenvedélyek nélkül politikusnak a politikáról beszélni szinte lehetetlen. Ami az elmúlt néhány hónapban történt, azt bizonyítja, hogy bíró nélküli mérkőzés zajlik a pályán, és már nincsen, aki lefújja a szabálytalankodókat. Nem bíró az államelnök, nem bíró a parlament, nem bíró a törvényszéki bíró, sőt, lassan-lassan az alkotmánybíró sem, bár mindmáig még az alkotmánybíróság az a testület, amelynek döntéseit, ha fogcsikorgatva is, de tiszteletben tartják a játékosok. Miközben szó sincs arról, hogy valaki is függetlennek tekintené az alkotmánybíróságot, a politikai elemzők és kommentátorok folyamatosan azt számolgatják nyilvánosan, hogy melyik pártnak hány alkotmánybírája van, most például szerintük az döntötte el az államelnök leváltásáról szóló népszavazás sorsát, vagyis érvénytelennek nyilvánítását, hogy Traian Băsescu államfőnek több alkotmánybíróra volt befolyása, mint Victor Ponta miniszterelnöknek. Nyers, primitív visszarendeződés zajlik Romániában – a térség más országaiban is szerintem –, és azt hiszem, meglehetősen optimista vélemény, hogy máris a mélyponton vagyunk, ahonnan csak felfelé vezet az út. Hol kezdődött? Ki kezdte? Lehet ezekre a kérdésekre választ keresni, de nem biztos, hogy érdemes. Valószínűleg a kilencvenes évek ütnek most vissza, az a példátlan jótanulóság, ahogy Románia rendkívül gyorsan kiépítette a maga demokratikus intézményrendszerét, de valójában copy-paste segítségével szerezte „doktori címét”, amely feljogosította az uniós belépésre, és hiába vett át elveket és intézményeket egyaránt, mert ezek igazi értelmét viszonylag kevesen voltak hajlandók átgondolni és magukévá tenni. A többség – a politikusok többsége – számára minden bizonnyal máig értelmezhetetlen a hatalmi ágak szétválasztásának elve, és a különböző alapintézmények (közszolgálati média és médiafelügyelet, alkotmánybíróság, számvevőszék stb.) függetlenségét, illetve a kölcsönös ellenőrzés különböző alkotmányos eszközeit fölösleges akadálynak vélik a gördülékeny hatalomgyakorlás útjában. Valamikor 2004-ben, a választások után, vagy talán már a kampányban is, a győztes államelnökjelölt, Traian Băsescu, aki a most éppen korrupciós vádak miatt börtönbüntetését töltő akkori miniszterelnökkel, Adrian Năstaséval szemben nyert, többször is kijelentette, hogy nem bíró, hanem játékos kíván lenni államelnökként. Sokan felkapták a fejüket, de azért akkor ez még afféle bonmot-ként hatott az amúgy is szókimondó politikus szájából. Utólag viszont úgy látom, akkor kezdődött a semleges, önkorlátozó döntőbíró eltűnése-eltüntetése a közéletből. „Játékos” lett az államelnök (egyébként olyan értelemben is, hogy időnként saját híveivel is eljátszadozott, mint macska az egérrel), de nem csak ő, hiszen valamelyik oldalon nyíltan elkötelezték magukat még a televíziós műsorvezetők is, akik nem is leplezik véleményüket, és ha kell, durván ráförmednek meghívottaikra, a közvélemény pedig természetesen díjazza az ily módon fordulatosabbá lett közbeszédet. A román alkotmány szerint a közvetlenül választott elnöknek nincsen olyan erős hatásköre, mint amit ez a választási mód feltételez, de az ide vonatkozó alkotmányos rendelkezések eléggé általánosak és homályosak ahhoz, hogy egy kellőképpen céltudatos államfő újabb és újabb precedenst teremtve, megpróbálja elnyomni az egész intézményrendszert a félelnöki-elnöki köztársaság irányába, holott Romániában végül is parlamenti köztársaság van, vagy legalábbis volt ez idáig. Az alkotmány, illetve egyes sarkalatos törvények rendelkezései szerint számos testületbe delegál, a parlament és a kormány mellett, tagokat (például az alkotmánybíróságba, de a médiafelügyeleti tanácsba is), és döntő szava van a titkosszolgálatok vagy az ügyészség vezetőinek a kinevezésében is. Ugyanakkor részt vehet a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó kormányüléseken, és ilyenkor ő vezeti az üléseket. Emellett számos olyan eset van, amikor az ellenjegyzési kötelezettségét formálisnak kellene tekinteni, de a jelenlegi államfő úgy véli, ezekben az esetekben is mérlegelési joga van. Ha minisztercsere van a kormányban, ezt a miniszterelnök javaslatára az államfőnek kell aláírnia, és volt már úgy, hogy visszautasított egy ilyen javaslatot, amiből hosszú alkotmányjogi vita kerekedett. De a legfontosabb hatásköri kérdés kétségtelenül a miniszterelnök-jelölt megbízása, és mivel az alkotmány nem mondja ki, hogy feltétlenül a többségi koalíciót kell kormányalakítással megbízni, Traian Băsescu 2004-ben, majd 2008-ban, de a 2009-es kormánybukás után is, tudta úgy irányítani a helyzetet, hogy saját pártja alakított kormányt, amelynek a megbízás pillanatában még nem is volt meg a többsége. 2004-ben annyira eltökélt volt ebben a szándékában – és mi annyira biztosak voltunk, hogy végig is viszi –, illetve olyan erős volt a közvélemény, köztük vezető értelmiségiek nyomása ebbe az irányba, hogy az RMDSZ is az államelnök által vezetett koalícióval lépett szövetségre. Igaz, az is megkönnyítette a dolgunkat, hogy abban a koalícióban ott volt a Nemzeti Liberális Párt, amely akkor a román parlamenti pártok közül a legközelebb állt hozzánk, most pedig talán a legtávolabb. Sic transit gloria mundi! Egyébként azért nem érdemes analógiákat keresni a romániai és magyarországi pártkínálat között, mert például a román Nemzeti Liberális Párt adó- és pénzügypolitikájában liberális ugyan, de hol lappangó, hol erősödő nacionalizmusát figyelembe véve, mégis határozottan jobboldali, sőt, konzervatív alakulat. Miközben Traian Băsescu pártja, a Demokrata-Liberális Párt ma ugyan oszlopos tagja – mellesleg az RMDSZ-szel együtt – az Európai Néppártnak, de 2004-ben, amikor velük szövetkeztünk, még a Szocialista Internacionáléban voltak, és jól emlékszem egy beszélgetésünkre Traian Băsescuval, aki hangosan eltöprengett, hogy talán jobb lenne az Európai Néppártban. És a szót tett követte. Szívósan építette és építi mindmáig azt a populista-autoritárius rendszert, amelyben az államelnök által kialakított parlamenti és kormánytöbbség bírja gyakorlatilag az abszolút hatalmat. Azt kérdezhetné valaki, hogy ha így van, mivel magyarázható, hogy az RMDSZ még néhány hónappal ezelőtt is a Traian Băsescu pártjával volt koalícióban. Nos, miközben nekünk magyaroknak a hatalom egy kézben való összpontosítása, az ügyészi-rendőri hatáskörök növelése természetesen nem lehet érdekünk, hiszen mindez fokozatosan gyengíti a képviseleti-beleszólási lehetőségeinket, el kell ismernem, hogy Traian Băsescu alkalmas partnernek bizonyult egy szintén rendkívül kényes és fontos kérdés rendezésében: az anyanyelvű oktatás körének kibővítésében. Minden bizonnyal felismerte, hogy csak így lehet tartós szövetséget kötni az RMDSZ-szel. De hát mutasson valaki nekem román politikust, aki nem ugyanígy, saját érdekeire figyelve, lesz magyarbarát vagy éppen magyarfaló! Mint ahogy mi is csak egy ilyen koalícióban láttunk erőt az oktatás reformjának a véghezvitelére. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy azelőtt kétszer léptünk be egy Băsescu-ellenes szövetségbe, 2007-ben és 2009-ben, és mindkét alkalommal kudarcot vallottunk, márpedig én mindig azt gondoltam, hogy a magyar érdekképviseletet nem szabad túl hosszan ellenzékben tartani, mert annak az egész közösség látja a kárát. Csakhogy ahhoz, hogy az oktatási törvényt elfogadtassuk, majd az anyanyelvű oktatásra vonatkozó új rendelkezéseket gyakorlatba ültessük, mi magunk is sok esetben kötöttünk kompromisszumot, és támogattunk olyan törvénymódosításokat, amelyek nem a parlamenti, hanem az elnöki-félelnöki rendszer felé taszították a dolgokat, vagy legalábbis populista irányba. Többek közt akkor, amikor mi is megszavaztuk a referendumtörvénynek azt a módosítását, hogy a választásra jogosultaknak több mint a fele részt kell vegyen a népszavazáson, mert másképpen nem érvényes. Ebből lett aztán az a hetekig tartó tragikomikus huzavona, amellyel jószerével minden politikai párt lejáratta magát. Ugyanis Traian Băsescu ellenlábasai, Victor Ponta és Crin Antonescu, vagyis a szociáldemokrata–liberális szövetség vezetői, akikkel, mármint pártjaikkal, mi már voltunk tartós szövetségben valamikor, két alapvető hibát követtek el. Az egyik egy feloldhatatlan ellentmondás: a demokrácia értékeinek védelmében – és ha ez a parlamentáris köztársaságot jelenti, akkor ez a mi ügyünk is, márpedig azt jelenti – megszegték a Traian Băsescu által még többé-kevésbé érintetlenül hagyott demokratikus játékszabályokat is. Romániában ma már amúgy is általánossá vált, hogy aki többségbe kerül a parlamentben, az nem várja meg a különböző parlamenti felügyelet alá tartozó intézmények mandátumának a lejártát, hanem különböző fifikákkal, mondjuk, az évi jelentések elutasításával megbuktatja a közszolgálati média vezetését, de általában mindenhez hozzányúl, amihez lehet, és már rég azon töri mindenki a fejét, hogy ezt az elvet miként lehet akár az alkotmánybíróságra is kiterjeszteni. Holott a parlamenti többség és a különböző autonóm testületek mandátumának nem egyidejű lejárta minden bizonnyal a demokratikus hatalommegosztás egyik alapfeltétele. Ismétlem, Romániában így is mindenki azt latolgatja, az államelnök is, a miniszterelnök is, hogy hány tagot tudhat maga mellett ezekben a testületekben, és most Victor Ponta és Crin Antonescu nekiállt elvágni a gordiuszi csomót: pillanatok alatt leváltottak mindenkit, aki útjában állhatott az államelnök lecserélésének, a szenátus elnökét, a képviselőház elnökét, a nép ügyvédjét, de a televízió és rádió vezetőtanácsát is. Tették mindezt a játékszabályok megerőszakolásával, vagyis Traian Băsescu ellen Traian Băsescu eszközeivel léptek fel, és ezzel a kör bezárult. Lehet, hogy igazuk volt, amikor le akarták cserélni az államelnököt, mert lehetetlennek tartották az együttélést vele, de abban, ahogyan ezt meg akarták cselekedni, semmiképpen sem volt igazuk. Romániában az alkotmány megsértése miatt az alkotmány szerint le lehet váltani az államfőt, de ez két lépésben történik, a parlament csak felfüggesztheti, és utána záros határidőn belül népszavazásnak kell döntenie. Victor Pontáéknak nem volt türelmük kivárni az őszi parlamenti választásokat, még azelőtt, tehát ebben az esetben is a mandátum lejárta előtt, ugyanolyan módszerekkel, mint ahogy 2009-ben a mi koalíciós partnereink, a demokrata-liberálisok hozták össze a parlamenti többséget, visszacsábították tőlük az „árulókat”, és megbuktatták a kormányt. Néhány hét alatt mindent meg akartak oldani, ahelyett hogy a számukra elsöprő győzelmet jósló közvélemény-kutatásokra támaszkodva készültek volna az őszre. A népszavazás a jelenlegi törvény szerint nem volt érvényes, hiszen a szavazólistákon szereplő 18.292.464 személyből csak 46,24% vett részt a referendumon, ezeknek viszont 87,52%-a, 7.403.836 személy az államelnök leváltására szavazott. Ebből is látható, hogy a 2010-es fizetéscsökkentések után Traian Băsescu tartósan elveszítette népszerűségét, és ellenfeleinek kapkodása teljesen érthetetlen, hiszen néhány hónap alatt semmi sem változik, végül is itt nem személyekről kellene beszélni, hanem arról, hogy egy stabil parlamenti többség valóban módosíthatná az alkotmányt, és megerősíthetné a demokráciát. Így viszont mindenféle spekuláció ellenére, hogy a választói nyilvántartás elavult – valóban elavult! –, és hogy több mint hárommillióan tartózkodnak külföldön, többségük már valószínűleg állandó lakhellyel – ez is így van –, az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a népszavazást, tehát hivatalában marad Traian Băsescu. Victor Ponta és Crin Antonescu is bíró lehetett volna, de egyelőre csak rossz játékosoknak bizonyultak. A másik súlyos vétkük a mi szempontunkból: a pártérdekű nacionalizmus. A kormánybuktatás előtt, majd utána is rájátszottak a magyarellenes érzelmekre, és például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás ügyének is hatalmas kárt okoztak azzal, hogy megakadályozták az új oktatási törvény rendelkezéseinek az alkalmazását. Fölöslegesen. Hiszen a kormány alapjában véve nem ettől bukott meg, viszont Victor Ponta és különösen Crin Antonescu ezáltal kivívta a magyarok egyöntetű ellenszenvét. Ez a két politikus, azt hiszem, máig sem érti, hogy miközben államfelfogásunk egészen hasonló, mára törvény- és törvényesség-értelmezésünk tőlük is éppen annyira megkülönböztet minket, mint Traian Băsescutól, de ha nem is lenne így, mi a demokráciát és az etnikumközi viszonyt nem tudjuk szétválasztani, még akkor sem, ha időnkénti kompromisszumaink ezt cáfolni látszanak. Egyelőre a román politikában mindkét oldal bukásra áll, ám decemberben valaki nyilvánvalóan nyerni fog, a sok baklövés ellenére valószínűleg a szociáldemokrata–liberális szövetség, tehát Victor Pontáék. Az RMDSZ az önkormányzati választásokon jól vizsgázott, és talán a népszavazás után is átmenőjegyet kaphat – nem többet! – azért az álláspontjáért, hogy nem volt álláspontja: lelkiismereti szavazásra buzdította a magyarokat, akiknek ez kevés volt, és többnyire nem mentek el szavazni. Egyelőre ez is csak a bizonytalanságot növeli körülöttünk, de a parlamenti választásokon mégsem lesz gond, inkább azután. A nagy kérdés ugyanis, mint mindig, hogy kormányon-e vagy ellenzékben. Idézném Arany Jánostól az egyszeri bírót: „(Jobb felől üt) nekem fütyöl, / (Bal felől üt) s nekem fütyöl”. De ki itt a bíró? Egyelőre csak játékosok vannak, szétrúgott bokával, és a háló meg sem rezdül. (Most látom, egyes magyarországi politikusok által közkedvelt futballképekkel éltem akaratlanul. Hát nem, nincsen analógia. Orbán Viktor nem Victor Ponta, még akkor sem, ha az Európai Uniós kritikák szerint látszólag hasonlítanak. Akkor esetleg Traian Băsescu? Vagy ő sem. Azt hiszem, inkább a következmények lesznek ugyanazok majd itt is, ott is, ha nem vigyázunk: szürke és unalmas demokrácia helyett csillogó-villogó populizmus.)
Markó Béla
Az Élet és Irodalom hetilapban 2012. augusztus 31-én megjelent szöveg alapján.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Véres karót Gyulára! – Szobrot állítanak a magyarok ellenségének
Évek óta szorgalmazza a román kormány, hogy világ – a magyarok – csúfjára Magyarországon szobrot állítsanak Andrei Şaguna román ortodox mitropolitának. Bennünket ez meglep, noha szemtanúi és adózói voltunk annak a költségvetésnek is, amely meghintette a Romulust és Remust szoptató anyafarkas-szobrokkal Erdélyt. Nem Moldvát, nem Olténiát, hanem Erdélyországot – a római birodalom jelképével...
Megint Şaguna! Azért megint, mert Sepsiszentgyörgyön már áll egy szobra, Brassóban a másik annak a főpapnak, aki ádáz küzdelmet folytatott az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc leveréséért. Föllázította a hegyekben élő románságot a világszabadságot hirdető magyarság ellen, hívei megölték Vasvári Pált is, szálig kiirtották többek között Nagyenyed lakosságát. És most fogózzunk meg: Titus Corlățean mostani román külügyminiszter bejelentette sajtónak, világnak, hogy a magyar kormány elfogadta a Şaguna-szobor fölállítását Gyulán. Valószínű, állja is a nagylelkű a költségeket. Miért ne? Soha ilyen jó nem volt a magyar-román kapcsolat, mint most – ez hangzik naponta, és vallja Ponta. A tömeggyilkosságra sikerrel felhívó főpap most ott délcegül, ahol halt a honvédség. Őt a románság szentté avatta.
Juttatom észbe: a romános lakosságú Méhkerék 1993-ban azt üzente a magyar kormány felszólítására, hogy nincs pénzük román nyelvű utcanévtáblákat állítani. Bezzeg Erdélyben volt, van, de leverik Şaguna hívei! Nos, ezen a Méhkeréken – falu – a magyar kormány román kulturális központot létesít nemsokára. Húzzunk bele! És ez a kormány elismeri a Román Ortodox Egyházat történelmi egyháznak Magyarországon. Nem semmi! Ám a román kormány s külügyminisztere hallani sem akar magyar autonómiáról, mert az alkotmányellenes lenne. És elperelik a Mikó Kollégiumot, az egyházi javakat, épületeket államosítják. Megy ez, s így fog ez menni.
Şaguna 1849 januárjában Puchner tábornokhoz megyen Moldvába, tárgyal a magyarok leveretése, az oroszok sürgős behozása ügyében. Erdélyben nagy vérontás volt 1849-ben, őrjöngve mészárolták a magyarságot a románok, amikor már veszve voltak a seregek, védtelen a magyar civil lakosság. Ez volt Şaguna fő műve. Ezekért kapott egy halom kitüntetést az osztrákoktól, bárói rangot. El ne felejtsük: Budapesten kezdte és folytatta tanulmányait a pap, míg most kiköt Gyulán, ahol néhány száz román él, és semmiképp sem akart egyetlen román család máig Romániába költözni.
Ez a hírem október 6-ára, Arad véremlékére, kedves híveim. Nekünk Nyirő József hamvait sem szabadott eltemetnünk a szülőföldjén, holott soha nem bántott senkit a nagy székelymagyar író. Czegő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Cáfolja a rendőrség a megfélemlítést
Cáfolja a Kovászna megyei rendőrség, hogy megfélemlítették volna az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszeredai tagjait, akiket az Igazság Napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön megtartott tüntetés előtt rabosítottak. Mindez abból a válaszlevélből derül ki, ami Tőke Ervin csíkszeredai EMNP-s önkormányzati képviselő beadványára érkezett.
„A rendőrség válaszával kapcsolatban erős kételyek merültek fel, ezért további lépéseket fontolgatunk” – fogalmazott Tőke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett, a szentgyörgyi tüntetésre igyekvő csíkszeredai fiatalokat bekísérték a rendőrségre, ahol ujjlenyomatot vettek tőlük, és lefényképezték őket.
Az igazoltatáskor az intézkedő rendőrök nem mutatkoztak be a törvény által előírt módon, a fiataloknak nem engedélyezték, hogy értesítsék családjukat, ráadásul a rendőrőrsön töltött idő alatt nem biztosították számukra az anyanyelven való kommunikálás lehetőségét. Ugyanakkor az egyik kiskorú fiatalt többször megfenyegették.
Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár)

Holland tapasztalatcserén az erdélyi refomátus iskolák vezetői
Tanárként Nagyenyedről Hollandiába utazni nem teljes élmény Apáczai Csere János emléke nélkül. A 17. század nagy erdélyi pedagógus-tudósa (1625–1659) peregrinációja során már abban az időben felismerte a hollandiai oktatás óriási előnyeit a kelet-európaival szemben. Megdöbbentették a franekeri, leydeni, utrechti és harderweiki egyetemen tanultak. Kétségbeesetten tapasztalta, hogy az ottanihoz képest az itteni tudás gyakorlatilag nem is tudomány, és fájt neki nemzete elmaradottsága. Valószínűleg ma sem véletlen, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület folyamatosan küldi ki kollégiumainak igazgatóit hollandiai tapasztalatcserére. Idén a sepsiszentgyörgyi, a zilahi és a nagyenyedi iskolaigazgatók vettek részt egy kétnapos konferencián Apeldoornban, ahol több mint százan gyűltek össze az európai református tanintézetek képviseletében.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Tisztújítás a református egyházban
Az Erdélyi Református Egyházkerület törvényei szerint hatévenként tartják az egyházmegyei tisztújító közgyűléseket. Az évek teltével új lelkészek nőnek fel az egyre nagyobb elvárások szintjére, s a tisztújítással együtt jár a nemzedékváltás is. Kovászna megyében három református egyházmegye működik: a sepsi, a kézdi-orbai és az erdővidéki.
– A fellebbezésekre előírt tizenöt nap letelt, az egyházkerületi igazgatótanács ülése is véget ért. Milyen hírrel szolgálhatunk olvasóinknak? – kérdeztük nt. Kató Béla egyházkerületi főjegyzőt. – A Sepsi Egyházmegyében lezajlott tisztújítás eredményeként Incze Zsolt György sepsiszentgyörgy-szemerjai lelkipásztort mint egyházmegyei esperest, Mátyás István angyalosi lelkipásztort mint főjegyzőt bízta meg a közgyűlés az egyházmegye vezetésével. Világi (presbiteri) főgondnoknak Dálnoki Lajost, gondnoknak pedig Fodor Imrét választották meg. A másik két egyházmegyében nem sikerült betölteni az üresen maradt esperesi tisztségeket, amit az elkövetkező időszakban pótolni fognak, de az egyházmegyék zökkenőmentesen működnek majd. Dálnoki Lajos, a Sepsi Egyházmegye új főgondnoka kérdésünkre elmondta: – Az egyházmegye gondnoka voltam, s a szeptemberben lezajlott közgyűlés fölös többséggel választott meg főgondnoknak. Véleményem szerint az egyházmegyei tanács régi vezetősége a legmesszebbmenően tiszteletben tartotta ez alkalommal is az igazságosság elvét, és mindenben az egyházi szabályok és előírások szerint zajlottak a közgyűlés munkálatai. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező hat esztendőben a hívek legmagasabb elvárásainak szintjén végzi majd nemes munkáját az egyházmegye új tanácsa. Incze Zsolt lelkipásztor október elsejétől lelkipásztori feladatai mellett sepsi esperesként is teljes gőzzel és fiatalos erővel kezdte meg szolgálatát. – Véleményem szerint a tisztújítás eredményeként egy olyan közösség, olyan csapat került az egyházmegye élére, amely feladatainak maradéktalanul eleget tesz, s tagjai már a generációs váltás miatt is kissé másként gondolkodnak majd. Alapvető dolgunk lesz, hogy kiépítsünk egy jó lelkészi közösséget, jobban meg kell ismernünk egymás gondjait-bajait, egymás gyülekezeteit, fel kell építeni mindazt, ami az elmúlt időszakban nem működött az elvárások szintjén. Be fogjuk vezetni a havonkénti rendszeres találkozókat, hogy jobban megismerjük egymást, egyszóval ki kell építeni a mi kis belső lelki életünket. Főjegyző szolgatársam azt a gondolatát osztotta meg velem, hogy kéthavonta figyeljünk külön egy-egy gyülekezetre, életére, jövőképére, elképzeléseire, lelkiállapotára, mert ha megismerjük egymás örömét és bánatát is, könnyebben tudunk baráti kezet nyújtani. Valósuljon meg a tökéletes közösségépítés, legyen működő a kapcsolatteremtés, mert ha nem tudunk egymásról, nem vagyunk jó kollégák sem. Nem lehet most, a tisztújítás után világrengető dolgokra gondolni, hogy no most aztán megújul az egyház, zsúfolásig telnek majd templomaink, nem: magunkat kell először építeni az elvárások szintjén, közösségeinket és természetesen egyházmegyénket.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

November elsejére halasztották a Mikó-ügy fellebbviteli perének első tárgyalását
A másodfokon illetékes Ploieşti-i Táblabíróságon pénteken tárgyalták a Mikó-ügyet, a vádlottak pedig halasztást kértek a háromtagú bírói tanácstól, amely jóváhagyta ezt. Markó Attila még csütörtökön, a sepsiszentgyörgyi tüntetésen azt nyilatkozta: a tárgyalás halasztását kérik majd, hogy ügyvédet fogadhassanak, akinek elegendő ideje lehet átnézni a per iratait. Mint ismeretes, a Székely Mikó Kollégium ügyében a buzăui törvényszék június 29-én Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet, a restitúciós bizottság egykori tagjait alapfokon elítélte. Markó és Marosán letöltendő börtönbüntetést kaptak, míg Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadóját 3 év felfüggesztett börtönre ítélték.
Burszan Zsuzsanna
voxfm.ro
Erdély.ma

Megalakította országos választmányát az EMNP
Történelmi lehetőség kínálkozik arra, hogy Románia parlamentjébe két magyar párt is bejusson a december 9-ei választásokon – nyilatkozták az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői tegnap Marosvásárhelyen, a szervezet országos választmányának alakuló ülésén.
Szerintük már most borítékolható, hogy az RMDSZ ott lesz a bukaresti törvényhozásban, a 6-3-as alternatív küszöbbel azonban a néppárt is bejuthat. Toró T. Tibor pártelnök felszólalásában rámutatott, a választási törvényben foglalt alternatív küszöbről nagy a tájékozatlanság és a félretájékoztatás, holott az RMDSZ dolgozta ezt ki, amikor félő volt, hogy elveszíti parlamenti jelenlétét.
„Egy pártból akkor lesz parlamenti párt, hogyha vagy teljesíti az 5 százalékos küszöböt, azaz jelöltjei országos szinten összesen több mint 5 százalékot gyűjtenek össze, de ugyanúgy parlamenti párt lehet akkor is, ha 6 képviselő és 3 szenátori választókerületben lesznek a jelöltjei elsők, vagyis relatív többséget szereznek. Ez csak arra elég amúgy, hogy teljesítsék a küszöböt, és utána akkor részt vehetnek a mandátumok szétosztásában. Számunkra azért fontos ez, mert történelmi lehetőség nyílik arra, hogy két magyar párt jusson be Románia parlamentjébe” – mondta Toró T. Tibor.
Az MPP-re várnak
Elmondta továbbá, a néppárt Erdély valamennyi megyéjében, valamint Bukarestben és a csángók által lakott Bákó megyében is indít jelölteket, neveket azonban még nem árultak el, hiszen szeretnének együttműködni a Magyar Polgár Párttal, erről azonban csak a polgáriak október 13-ai kongresszusa után születik döntés.
Egyelőre annyi biztos, hogy a néppárt öt elnökségi tagja jelölt lesz: Gergely Balázs Kolozsváron, Szilágyi Zsolt Érmelléken, Zatykó Gyula Nagyváradon, Papp Előd Brassó megyében, Toró T. Tibor pedig Sepsiszentgyörgyön száll harcba szenátori székért. Arról is döntés született, hogy a néppárt országos kampányfőnöke Szilágyi Zsolt lesz.
Mint kiderült, az újonnan alakult EMNP-választmány lesz az a a testület, amely a párt tevékenységét vezeti két országos küldöttgyűlés közötti időszakban, tagjai pedig az országos elnökség mellett a megyei, illetve a széki elnökök, valamint az EMNP szakmai bizottságainak vezetői.
Tőkés: meg kell büntetni a korruptakat
Az ülést követően Tőkés László EP-képviselő, az EMNP védnöke leszögezte: csak akkor indul a választásokon a néppárt jelöltjeként, ha szükség lesz rá. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ néhány vezetője tudni véli, hogy ő maga is indul a választásokon, méghozzá a marosvásárhelyi szenátori körzetben Frunda György ellen, Tőkés László azt válaszolta: „Ez nevetséges, gyerekes. De miért ne indulhatnék? Minden jogom megvan erre. Amúgy őszintén szólva nem szívesen indulnék” – mondta Tőkés.
A politikus továbbá elmondta, a lakosságnak meg kell büntetnie azokat a magyar szenátorokat és parlamenti képviselőket, akik csupán a mentelmi jog megszerzéséért készülnek Bukarestbe, és olyan fontos döntések meghozatalakor, mint a Székelyföld autonómiája, kivonultak a teremből. Tőkés szerint elfogadhatatlan, hogy Markó Béla és Frunda György 10.54-kor még szavazott a román szenátusban, majd 11.14-kor, amikor a Székelyföld autonómiája kapcsán kellett voksolni, már nem voltak a teremben.
„Ezt a választóknak büntetniük kell. Ilyen emberekre nincs szükség, és azokra sem, akik a korrupció miatt a mentelmi jog megszerzéséért mennének Bukarestbe politikai háttéralkuk áraként” – fogalmazott Tőkés László.
Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Autonómiáról nem
Az RMDSZ vezetőivel csak közigazgatási kérdésekről beszélek, az autonómiáról nem, jelentette ki Mircea Duşa belügyminiszter annak kapcsán, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elöljáró párbeszédet kezdeményezne a Székelyföld autonómiájáról a románok képviselőivel.
Mircea Duşa közigazgatási- és belügyi minisztert pénteken, sepsiszentgyörgyi látogatása során Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azon kijelentése kapcsán kérdezték, mely szerint előkészített egy dokumentumot a Székelyföld autonómiája kapcsán, amely alapul szolgálhat a románokkal ebben a témában kezdeményezendő párbeszédnek.
„Én folyamatosan megvitatom a közigazgatási kérdéseket az RMDSZ képviselőivel is, az autonómiát érintő kérdésekről azonban nem tárgyalok” – felelte Mircea Duşa.
Duşa kiemelte, ő a közigazgatási- és a belügyi tárca minisztere, minek következtében az alkotmány és az ország törvényeinek a betartása felett őrködik.
„Igen, emellett Hargita megyei politikus vagyok, aki soha nem keltett etnikumközi konfliktusokat ezen a vidéken. Románia Alkotmányát tiszteletben kell tartani, az alaptörvény az első cikkelyben kijelenti, hogy Románia egységes állam, és bármely ennek ellentmondó eszmecsere értelmetlen” – tette hozzá Duşa.
Amikor majd sor kerül az alkotmányt módosító tervezet megvitatására, elemezni fogjuk, hogy az autonómia követelés tárgyilagos-e, vagy sem.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester előkészített egy dokumentumot a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban, amely alapja lehet a román közösséggel ebben a témában kezdeményezendő párbeszédnek, de nem tudja, ha ez az időszak megfelel-e ennek, mivel a téma kedvezményezne a nacionalistáknak.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és az RMDSZ városi szervezetének elnöke múlt csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján elmondta, előkészített egy dokumentumot Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, amely alapját képezné a román közösség képviselőivel ebben a témában indítandó párbeszédnek.
„A dokumentum készen van, de találnunk kell partnereket, akikkel meg tudjuk vitatni. Nem tudom azonban, hogy ez az időszak, a parlamenti választások előtt, megfelelő-e ilyenfajta megbeszélésekre, mivel ez a téma kedvezményezne a nacionalista szervezeteknek. Ugyanakkor lehet, hogy sok magyar is úgy gondolná, hogy a magyar politikusok azért beszélnek az autonómiáról, mert kampány van” – mondta az RMDSZ-vezető.
A felsőház plénuma múlt szeptember 25-én elutasította azt a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben nyújtott be az RMDSZ két akkori szenátora, Sógor Csaba és Becsek-Garda Dezső.
Az organikus jelleggel bíró jogszabálytervezet ellen 54 szenátor szavazott, mellette pedig öt szenátor. A szavazáskor ketten tartózkodtak. Az ügyben a szenátus volt a döntő szerv.
A képviselőház még 2005-ben elutasította a törvénytervezetet, amely ezt követően több évig állt a szenátus asztalán. 2009 júniusában a jogi és a közigazgatási bizottságok elutasították azt, majd decembertől kezdődően tízszer is felkerült a felsőház plénumüléseinek napirendjére, de egyszer sem sikerült szavazat alá bocsátani.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Az intolerancia a történelemhamisítás eredménye
A nyelvi egyenlőtlenség mellett a magyarságot a történelemhamisítás, a kulturális elnemzettelenítés is sújtja. Hasonlóképp a románság több nemzedéke is azt tanulja, hogy a román nép több ezer éve őslakója e földnek, míg az ázsiai hordákhoz tartozó magyarok viszonylag későn érkeztek e tájakra.
Leigázták az erdélyi román államot, rátelepedtek a románokra, bár mindig kevesen voltak, de annál kegyetlenebbül uralkodtak, nyomták el a magasabb kulturális szinten élő dák-római utódokat. Ilyen történelmi agymosás, akarám írni, oktatás eredményeképp a lehető legtermészetesebb, ha a román tömegek mozgósíthatóak, illetve felsorakoztathatóak az intoleráns, szélsőségesen nacionalista politikai vezetőik mellé. Erre utal az a néhány sor, amit a Háromszék napilapban (2012. október 2.) olvashatunk Farkas Réka tollából. Rámutat arra, hogy a „többségi, a hatalmi arrogancia” süt ki Kovászna (Háromszék) megye 75 százalékarányban székely lakta megye prefektusának szavaiból, amikor az autonómiával kapcsolatban kérdezik. Idézem: „Nincs, amit tárgyalni a magyarság autonómiaköveteléséről – újságírói kérdésre olyan határozottan utasította vissza a felvetést Codrin Munteanu prefektus, hogy szinte füstölt. Gúnyos kacaj követte első felháborodását: mutassanak nekem egy olyan román embert, aki leül erről egyeztetni.” Nos, e sorok egyértelműen jelzik, hogy miért fontos a román nacionalista politikát folytató mindenkori hatalomnak a történelem meghamisítása. Miért jó, ha a románság ellenséget lát a magyarokban? Mert a félrevezetett egyszerű román ember úgy érzi, hogy az „elmagyarosított” ősi föld jussa, hogy az ő nyelve legyen domináns. Végül is ezzel csak azt szerzik vissza, amit a magyarok elvettek. Sokan, még azok is, akik egyébként tisztességesen beilleszkednek a magyar közösséggel való együttélésre, nem hajlandóak magyarul beszélni. Tanuljon románul a betolakodó magyar! Ha egy községi tanácsba az újabb kori román betelepedőből tanácstag lesz, a helyiek képesek, még ha románul nem mindenki tudja is kifejezni magát, románul „nyögdösődni”. Erre, sajnos, találunk példát még Sepsiszentgyörgy környékén is. Van úgy, hogy a rendőr, a kihelyezett román ajkú tisztviselő miatt, egy szál emberért az egész közösség kénytelen törni az idegen nyelvet! Az aljas propaganda szerint a román a székely második anyanyelve! Nincs olyan, hogy kölcsönös nyelvismeret! Tehát Romániában van egy hivatalos nyelv, mert a világ „legdemokratikusabb” alkotmánya azt állítja, ez az ország homogén, értsd: tiszta román és egységes nemzetállam. Még Sepsiszentgyörgyön is gyakran hallható e jogi érvelés! A román alkotmány szerint a két és fél megye, a történelmi Székelyföld nem létezik. A kiváltságaikat féltő román nacionalisták közösségi jogokról még beszélni sem akarnak! Gondoljunk arra, ha volna valódi demokrácia, akkor a prefektusnak sem volna mit keresnie egy magyar többségű megye élén! Ha számítana a székelymagyar nép otthonérzete, akkor a központi hatalom, a kormány a helyi lakosság soraiból nevezné ki a kormánytisztviselőt! Ha a Székelyföldet 80 százalékarányban lakó székelymagyarság közösségi jogokat mer kérni, a román médiában a „vadimok” nyugodtan, tele torokból küldözgethetik Ázsiába őket! A székely autonómiakérést „beteg fejek szüleményének” titulálhatják olyan emberek, akik Sepsiszentgyörgyre más tájakról érkeztek. Újabban egyre gyakrabban az is megesik, hogy december elsején autókkal idegenből ideszállítottak „masíroznak” a székely városok központjában, és ordítozva gyalázzák az őshonos székelymagyar népet! Mindezt a 21. századi Európában a világ legtermészetesebb dolgaként teszik. Tehát nincs székely föld, csak román föld! Nincs magyar nyelv, csak román! A székely megye román prefektusa úgy véli: helyes, ha egyetlen román ember sem hajlandó az autonómiáról tárgyalni! Bizonyára ez a demokrácia mércéje, ez a hazafiságé is! Sajnos, nem csak ő gondolkodik így.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely jelkép nem klubzászló (A prefektus lemondását kérhetik)
A prefektus megsértette a székely közösséget, amelynek adójából fizetést kap, és ha nem kér bocsánatot, leváltását fogjuk kérni a kormányfőtől – jelentette ki tegnap Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki ugyan bevallása szerint nem kíván nyilatkozatháborút folytatni Codrin Munteanu kormánymegbízottal, de elsiklani sem tud a megnyilvánulásai mellett.
A prefektust láthatóan zavarja, hogy magyarellenesnek nevezik, de nevetséges érv, hogy azért nem tárgyal az autonómiáról, mert az alkotmány ezt nem engedi meg, hiszen az alkotmány módosítható, és jelenleg a kormányfőtől kezdve mindenki arról beszél, miképpen kell megváltoztatni. Románia alaptörvényét 1991-ben fogadták el, amikor még nem lehetett tudni, hogy nyugat vagy kelet felé fordul az ország, azóta azonban lényegesen változott a helyzet, egyértelműsíteni kell az elnök, a kormány és a parlament hatáskörét, az egykamarás törvényhozásról még népszavazást is tartottak, miért lenne szentségtörés az autonómiáról beszélgetni? El kell dönteni, hogy az alkotmányt szabjuk-e a valósághoz, vagy fordítva – fejtette ki Antal Árpád, aki azt is elmondta, miközben a prefektus rossz néven veszi, hogy nacionalizmussal vádolják, bírósági eljárást indított Uzon polgármestere ellen azért, mert a községháza homlokzatán székely zászló is lobog. Antal felháborítónak tartja, hogy a (Dan Tănasă feljelentésére született) beadványban a prefektus kisbetűvel írja a Székelyföldet, nemlétezőnek nevezi a székelységet, és ami a legrosszabb: úgy véli, hogy ennyi erővel akár egy fociklub zászlaját vagy egy autógyár márkajelét is ki lehetne függeszteni egy közhivatal bejáratához. A körítés természetesen az, hogy az alkotmányt és a törvényeket is sértik a székely szimbólumok. Antal Árpád leszögezte: a kormány képviselője nem sértheti meg az itt élőket, kikérjük magunknak a klubzászlót és az autómárkát.
Hárít a prefektus
Kovászna megye kormánymegbízottja, Codrin Munteanu tegnap közleményben reagált Antal Árpád polgármester nyilatkozatára, amelyben megfélemlítési kísérletnek minősíti a városvezető szavait. „Elutasítunk minden olyan nyilatkozatot, amely fenyegetés és megfélemlítés által megpróbálja a prefektusi hivatalt eltántorítani kötelezettsége teljesítésétől, vagy amely a választási kampányba próbálja bevonni” – olvasható a prefektus közleményében. Codrin Munteanu leszögezte, jogosan indított eljárást az uzoni községháza ellen a közigazgatási bíróságon, mert az ország vonatkozó törvényei szerint a hivatalosan elfogadott jelképeket kell a középületekre kifüggeszteni, a következőképpen: két román zászló közé helyezve az ország címerét és a község vagy a város címerét, ha van ilyen, illetve az Európai Unió zászlaját. Minden más jelkép, jelen esetben egy jogi státus és jóváhagyás nélküli lobogó közintézmények vagy hatóságok épületére történő kihelyezése az idevágó, 1994/75-ös jogszabály megsértésével történik – figyelmeztetett Codrin Munteanu.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kik ülnek a törzsasztalnál? (Vári Attila és Káli Király István Sepsiszentgyörgyön)
Egyre nehezebb működtetni, fenntartani egy erdélyi magyar kiadót, s noha a kiadványok minőségében látszik a fejlődés, és az évente Marosvásárhelyen megtartott nemzetközi könyvvásárt is megrohamozzák kiadók, kereskedők – a forgalom mindinkább csökken, kevesebben vásárolnak, olvasnak könyvet. De ha ez így is van – márpedig így van, mint azt tegnap este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban Káli Király István, a Mentor Kiadó vezetője részletesen ecsetelte –, akkor is megéri.
S hogy mennyire megéri, az kiderült ugyanakkor, ugyanott: jóllehet, Sebestyén Mihály végül nem jutott el a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó közönségtalálkozójára, Káli Király István és Vári Attila a város – Marosvásárhely – ürügyén „történelmi visszatekintőt megkörnyékező” könyvbemutatója után alighanem mindenki kicsit (vissza)vágyott az egykori székely főváros – ma már inkább Székelyföld határvárosa – Súrlott grádics nevű kisvendéglőjébe, annak törzsasztalához. Már csak azért is, mert becsordul oda a történelem, mert az ott ülőknek véleménye van a körülöttük, a térségben, a világban zajló kisebb és nagyobb eseményekről, azt elmondják, megvitatják, s azért is, mert átélnek, túlélnek mindent az első világháborútól napjainkig. Vári Attila Súrlott grádics című elbeszélésfüzérében hiteles helyszínen, hiteltelen szereplőkkel (hatuk életkora összesen 800 év) hitelessé váló történeteket ír meg – mutatott rá Káli Király István, hangsúlyozva: hiába járta meg a világot Vári Attila, úgyis csak azért tette, hogy végérvényesen marosvásárhelyi legyen. Egyszer boldognak érezte magát, aztán valami megváltozott – és ez egy regény keletkezéstörténete is lehet, Bíbor, avagy Hórusz szeme című kötete születéséről vallott így Káli. S mindezek csak foszlányok abból, ami elhangzott, mert a törzsasztalnál – ezúttal a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasóterem változott azzá másfél óráig – a törzsvendégek mindig ott vannak, sok mindent átélnek, és mindent túlélnek.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ötven éve miséznek magyarul (Megkezdődött a Hit éve)
Két-háromszáz hívő és a sepsi-barcasági római katolikus papság jelenlétében, ünnepélyes szertartással rajtolt a XVI. Benedek pápa által meghirdetett Hit éve a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban. Október 11-én, csütörtökön múlt ötven éve, hogy a nagy megújulást hozó II. Vatikáni Zsinat munkálatait Boldog XXIII. János pápa megnyitotta, és bár a több évig tartó egyházi reform végét nem érte meg, ekkortól vált központilag elfogadottá – többek között – az anyanyelvű misézés és az ökumenikus szemlélet.
Az egyórás szentségimádás – a kérések és hálaadások ideje – és az ezt követő szentmise után – amelyet most Hajdú János főesperes celebrált, de amúgy a hétköznapok rendjéhez tartozik, és mindig szép számmal vesznek részt más felekezetűek is – Sávai János teológus professzor beszélt a majdnem három évig tartó II. Vatikáni Zsinat jelentőségéről, a római katolikus egyház eszméinek és gyakorlatának tisztázásáról, új idők kihívásaihoz való alkalmazkodásáról, ennek máig ható következményeiről. Ötven éve mondták ki Rómában, hogy az egyháznak közösségben kell élnie a hívekkel, „együtt hordozzuk a közterheket, együtt fáradozunk, hogy együtt örülhessünk”, és erre ma is szükség van. Bár soha ilyen szabadságban nem élt az emberiség, ma a szolgaság, elnyomottság új formáival kell szembenézni, ehhez pedig erős hit kell, és kinek-kinek az egyéni erőfeszítése is a krisztusi úton való maradáshoz. Hogy ez koronként milyen feladatok elé állítja még a papságot is, erről Szabó Lajos kanonok és Csiszér Albert pápai prelátus visszaemlékezéseiből kaphatott ízelítőt a hallgatóság: az egyházon belüli konzervatívok mellett a kommunista rendszerek sem fogadták örömmel a nyitást, sőt: az elmúlt ötven évből 27 hírzárlattal, megfélemlítési és ellehetetlenítési kísérletekkel telt el. Szabó Lajos elmondta: a kántorképzőn szinte semmit nem tudtak a Zsinatról, csak a végzős teológus hallgatóknak tartott külön kurzust az új szellemről a boldog emlékű Márton Áron püspök. Nagy öröm volt, hogy magyarul is tanulhattunk, mert latinul nehezebb volt; minket már magyarul is szenteltek fel, megengedték, hogy együtt misézzünk, anyanyelvünkön, és 1972-ben megjelent a szembeoltár is (addig háttal álltak a gyülekezetnek), a sepsiszentgyörgyi ma is megvan az altemplomban – elevenítette fel. A hetvenes években kezdődött a hittantermek kiépítése, néhol nyári konyhákban rendezkedtek be, de nem kellett a gyermekeket hívni, jöttek tömegesen. A hatalom ezt nem nézte jó szemmel, válaszul korlátozta a teológus hallgatók létszámát, sok jelentkezőt el kellett utasítani – ma pedig, mikor már nem akadályozott a felvétel, alig vannak jelöltek ezen a pályán. Viszont 1990 óta alulról induló kezdeményezésként megjelentek az úgynevezett lelkiségek – Sepsiszentgyörgyön is több van belőlük – , és ezek a kis csoportok kezdték élesztgetni a hitet azzal, hogy tettekre próbálták váltani a keresztény elveket. E munkához is kértek felsőbb segítséget csütörtökön az egybegyűltek. A Hit éve 2013. november 24-én, Krisztus Király ünnepén zárul. A sepsiszentgyörgyi megnyitón a házigazdák két kórusa, a Laudate és a Kis Apostolok is fellépett.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Három nyelven a Várhegy alatt
Kissé nagyobbat ugrottunk szomszédolásunkkal. Sorrendben ugyan érdekes települések következtek volna: Árva Bethlen Kata faluja, Olthévíz, avagy a Persányi-hegyek mögé elrejtett Datk. Ugrani kellett, mert szeretettel hívott ünnepére a kőhalmi vallásos kisközösség, hadd húznánk meg jelképesen a harangokat, mutatnánk be az azokról szóló könyvet az államalapítás emlékünnepén. Szent Istvánra emlékeztek a kőhalmi keresztények, a szórványban élő magyarok.
Jókai és László Gyula nyomában a Homoród mentén
Az emlékezetes vasárnapon négy templom harangjai szóltak: a szász lutheránus központi nagy templomban, a városszéli kisebb görögkeleti tornyában, továbbá Szegedi László református tiszteletes főtéri templomában és a kőhalmi Várhegy alatt emelkedő magyar katolikus és unitárius templomban. Utóbbiban melegszívű kisközösség várt, ahol mindvégig úgy éreztük, nem Kőhalomban, hanem a Homoród mentén vagyunk, Homoródjánosfalván vagy Peteken, Homoródoklándon vagy éppen székelyzsomboriak, alsórákosiak között. Minden települést képviselnek – tudtuk meg tiszteletes Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkésztől. Hogyne tudná ő, milyen az etnikai összetétele ennek a kisvárosnak, milyen annak magyar lakóközössége, hiszen itt járt iskolába, itt szövődtek fiatalkori élményei-emlékei, falusfeleinek, régi barátainak és lehet, éppen iskolatársainak lett papja két évvel ezelőtt, amikor egyhangúlag meghívták az 5000 lelket számláló városkába. Ebből közel ezer ember vallotta magát magyarnak, azt is feltételezhetjük, hogy a 350 cigány között akadnak magyar ajkúak is.
Legyen elég abból a tizennyolc évből, tiszteletes úr – mondták bizonyára a kőhalmiak –, amit a fogarasföldi, majdnem haldokló unitárius szórványban töltött, itt többen vagyunk. A zsenge korban eltöltött kőhalmi és segesvári éveknek köszönheti a lelkész, hogy németül és románul is olyan szépen és folyékonyan prédikál bármilyen ünnepi alkalommal, hogy a más felekezetűek is magukénak tartották. A zömében románság lakta Fogarasban valaki úgy nevezte e sorok írójának, hogy „părintele cu gură de aur” (aranyszájú pap). Márkos Ervin tanár is, mert jelenleg a kőhalmi líceum minden nemzetiségű tanulóinak német nyelvet tanít. Ismerősként járta be néprajzi kutatóútjai alkalmával a Szentágota környéki szászság falvait, hiszen ő a lutheránus szász templomokban is megállta a helyét a szószéken. Így hát aztán bátran mondhatjuk: három nyelven él és tud prédikálni a kőhalmi Várhegy alatt is.
A parókia udvaráról, ahol már beérik a szőlő, rálátni a Hortobágyi-dombság Oltra behajló peremére. Miközben terül a fehér asztal, Torró Zoltánné Ida gondnokné asszony, aki a lelkét is belefőzte a savanyú levesbe, egy helybeli, főleg bútorokat restauráló kft. társtulajdonosa, a Kőhalom városi RMDSZ-választmány elnökeként és a városi tanács egyetlen magyar képviselőjeként arról beszélt, hogy másképpen kell tekinteni a szórványban élő magyarok sorsának alakulására. „Mi nem engedhetjük meg magunknak – mondta –, hogy több pártra szakadjunk, ajánlatos megmaradni egy tömbben az itt már működő RMDSZ mellett!” Beszélgetésünk idején közbeszúrta: „egyébként Kőhalomban született az önök tevékeny sepsiszentgyörgyi polgármestere is, Antal Árpád András, aki ugyancsak alsórákosi származású. Mi erre büszkék vagyunk.” Itt született a jeles farmakológus Issekutz Béla (1886–1979) is, fűzzük hozzá mi, az árapataki származású jeles magyar orvos, Jancsó Miklós életrajzírója is.
Kedves hely a parókia udvara. Birtalan Barangó, aki gépkocsi-vezetői gyakorlatát még az egykori téeszkamionokon szerezte, nyugdíjas ráérősként segít be a parókián, nekünk éppen a paplak kertjében termett szőlőből készült bort hoz fel a pincéből. A tiszteletes műkincseit mutogatja, kerámiagyűjteménye akkora, hogy kiállításra kívánkozik. Szomszédja, Faragó István a Kőhalomban és környékén élő magyar katolikus lelkek papjaként ugrott be villámlátogatásra, s mert a két lelkész két temploma nagyon közel egymáshoz, állja helyét a jó szomszédság. Mindkettőjüknek több szórványa van. Fiatal és háromszéki, csak egy kézfogásra futott be, mert hallotta, hogy földijei érkeztek: Faragó plébános bölcsőjét ugyanis Kovásznán ringatták. Van olyan fiatal is Kőhalomban, aki tanár úrnak szólítja Márkos tiszteletest, ugyanis vallást és német nyelvet is oktat a helybeli líceumban, ahol magyar anyanyelvű osztályok is működnek. Jó kapcsolatokat ápol a közismert tiszteletes Szegedi László református esperes-lelkésszel, aki nemcsak az anyanyelvű oktatásnak, hanem a kőhalmi magyar művelődésnek is mecénása. Az utóbbi népszámlálás alkalmával csak Kőhalomban közel ezren vallották magukat magyarnak. Ez az ezer lélek majdnem egyenlő arányban oszlik meg a három magyar felekezet között. A három lelkész által pásztorolt lelkekhez még hozzá kell adni a szórványban-filiákban élő magyarságot, no meg az illető településeken élő magyar anyanyelvű cigányokat. Mondanunk sem kell, három jeles és jó szónok-lelkész kezében a környéken élő magyarság identitástudatának ápolása. Az egykori szász településen, Kőhalomban az őslakó szászok száma megcsappant, helyüket túlnyomó többségben a románság és szerényebb kisebbségben a székelyek foglalták el. Ennek eredményeként jött létre a kőhalmi unitárius gyülekezet is 1978-ban, amelynek Vass Mózes nyugalomba vonult lelkész teremtett templomot, s később, a rendszerváltás után harangtornyot emelt.
Egy címer mesélni kezd
A parókia beépített udvarán emlékképek, művészi alkotások, László Gyula-emléktábla és a professzor rajzai láthatóak. A lelkész néprajzi gyűjtésének darabjai mellett szerettük volna látni az unitárius egyházközség ama címerét is, amely Pécsi L. Dániel magyarországi jelképtervező munkája. Márkos tiszteletes elmondta, a címer csak az egyházközség zászlóján látható, de távlati tervük plakettként is elkészíttetni. Leírását maga a szerző közölte a Budapesten megjelenő Unitárius Élet című folyóiratban. Felső felében az ismert unitárius címer látható, alsó mezőjében vörös színű háttérben aranyszínű szkíta szarvasbikafej. A szarvas fejéből agancskorona terebélyesedik, melynek középső mezejében egy félhold, fölötte pedig napkorong látható. „Ezzel az összetett jelképpel a Kőhalomban született és gyermekeskedő László Gyula unitárius régészprofesszornak állítottunk emléket – írja –, aki nemcsak a honfoglalás korát feltáró ásatásaival vált híressé, hanem a honfoglaló magyarság mindennapjait megálmodó gyönyörű rajzaival is. A címer és a zászló László János nemes adománya, amivel néhai nagybátyjának, László Gyula régészprofesszornak állított tiszteletre méltó emléket.”
A Széchenyi-díjas dr. László Gyula ősrégészt, a kettős honfoglalás megfogalmazóját több szál kötötte Háromszékhez. Édesapja, az unitárius vallású id. László Gyula kőhalmi igazgató-tanító Abásfalváról származott, édesanyja, Tordai Vilma bibarcfalvi, aki korán árvaságra jutott, és a székelyszáldobosi Jánó Sándor református kántortanító nevelte. Így kötődött emlékeiben, lélekben a gyerek László Gyula ehhez az erdővidéki székely-magyar településhez, ahová meglett emberként is gyakran visszajárt. Nosztalgiával emlékezett egyik könyvében azokra a kosaras bálokra, amelyeken a Hegyfarki feredő épületében vett részt. Szoros barátság fűzte a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács József (1928–2008) száldobosi bányafelmérő-helytörténészhez. Kovács Irén helybeli tanár tájékoztatott, hogy édesapja hagyatékában őrzik kettőjük levelezését is. Székelyszáldobos nem feledkezett meg a jeles tudósról, aki még az 1941-ben itt felszentelt magyar országzászló avatóünnepségére is eljött édesapjával, és előadást tartott. Kolumbán Sándor száldobosi lakos, Bardoc község alpolgármesterének kezdeményezésére 2009-ben egyházi és világi vezetők jelenlétében ünnepi keretek között emlékművet állítottak László Gyula professzornak a száldobosi református templom előtti emlékkertben, „hogy hirdesse az idők végezetéig, kölcsönös (volt) a tudós és a faluközösség ragaszkodása.” László Gyula, halálának története is hozzánk kapcsolódik. 1988-ban tartották Kézdimárkosfalván a nemzet festője, Barabás Miklós (1810–1898) halálának centenáriumát. „Erre az ünnepségre én hívtam meg László Gyulát – nyilatkozta Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész –, de Nagyváradon útját állta a halál. Fáradt szíve ekkor dobbant utolsót.”
Válságban is épül a vár
A várost első ízben 1324-ben említi oklevél castrum Kuholm néven. Léstyán Ferenc is feltételezi, hogy még a szász telepítés előtt, a XI. században a Várhegyen, ahol most magasodik-szépül a vár, királyi vár állt. Ezt legjobban, ellentétben a sajtóban megjelent és nem okadatolt nézetekkel, a szászok betelepítése előtti magyar neve mutatja, ami nem más, mint Kőhalom. Nem töltött be nagy stratégiai szerepet a történelem folyamán, inkább az alatta lakók élelmiszerraktáraként és rejtekhelyeként szolgált. 1451-ben törökök rombolják le, de utána megerősítik, 1791-ben pedig vihar letépi a fedélzetét. A geológus szeme itt ennél többet is lát, hiszen a hely valóságos földtani kuriózum, mert a vár egy 608 m magas bazalt-batolit tetején áll. Látogatásunk idején a várfalat javították, a bástyák tetején már piroslott az új cserépfedélzet. Mint megtudtuk, felújítása nyolcmillió eurós pályázatból történik, amelyből majdnem hatmillió vissza nem térítendő összeg. Bizonyára elcsodálkozna Jókai, aki megmászta a Várhegyet, hogy a mai ember felújítja az ősi várat. Minden poklokon keresztül című történelmi kalandregényének (1884) ez a vár a helyszíne. Cselekménye itt kezdődik, de nagyobbik részét a szentföldi keresztes hadjárat történelmi eseményrétegébe beágyazott, II. Endre királyunk idejében történő kalandsorozat tölti ki, a hűséges nő és a vérétől űzött, csapodár férfi ellentéte. Kőhalomra már rá sem ismerne a regény egykori írója. Talán a heti piaca hasonlítana a régi sokadalmakra. Mindenben utánozza Európát.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Konferenciát tartottak a fenntartható Székelyföldről
Az energiaárak liberalizálására a monopóliummal rendelkező vállalatoktól való függetlenedés lehet a válasz, a válságból való kilábalásra annak önerőből való kezelése a megoldás – hangzott el tegnap az I. Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencián.
A rendezvényt a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara, Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata szervezte meg, fő témája pedig az alacsony költségvetésből, de több élőmunkával épülő, kis fenntartási költséggel, energiatakarékosan működő, tájba illeszkedő házak építése volt. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a konferencia megnyitóján elmondta, azt szeretnék, ha a szakemberek megfogalmaznák javaslataikat, amit az önkormányzatok gyakorlatba ültethetnek, vagy segíthetik a megvalósítást. A rendezvényen a téma magyarországi és romániai szaktekintélyei tartottak előadásokat.
A dombház nem barlang
Hegedűs Zsolt építészmérnök húsz éve tervez dombházakat, Magyarországon eddig több mint ötven valósult meg a tervei alapján. Mint a sepsiszentgyörgyi konferencián rámutatott, a föld alatti otthonnak északon és a forró égövön is nagy hagyománya van, de Magyarországon és Erdélyben is építenek földdel fedett pincéket, amelyeknek kellemes, állandó klímája van.
„Az a szemlélet, hogy a vályog és a föld a szegények építőanyaga, holott korszerű technológiával a földhöz meszet, cementet keverve olyan földtéglákat gyártanak, amelyek áradás esetén is szilárdak maradnak. A dombház nem egy barlang, hanem költség- és energiahatékony, lakható családi otthon” – ecsetelte Hegedűs Zsolt. A szakembertől ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy a földdel és növényzettel fedett, boltozatos, kupolás, fafödémes épületek hőszigetelő és hőtároló képessége is nagy.
Az építész továbbá felhívta a figyelmet, hogy a dombház építésének nem kellene sokkal költségesebb lennie, mint egy bármilyen más házénak, ám az építészek, ha meglátnak egy ilyen tervet, rögtön azt gondolják, hogy a megrendelőnek rengeteg pénze van, és ez megdobhatja a kiadásokat. „A dombházak építése kihívás az építőnek és a megrendelőnek is. Egy korszerű ház megépítéséhez egy zsák türelem kell, ehhez legalább három zsákkal” – jegyezte meg Hegedűs Zsolt.
Az autonóm kisrégió
Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke eközben arról értekezett, hogy az autonómia kiterjeszthető a házról a településre, a kistérségre is. Ertsey a fenntartható építészettel foglalkozik, többek között vályog- és szalmabálából készült házakat tervez, de településeknek, kistérségeknek fenntartható stratégiát is készít, amely több elemet magában foglal, az energia-önállóságtól az élelmiszer-önrendelkezésig. A konferencián a különböző vonatkozó fogalmakat tisztázta. Kiderült például, hogy egy épület egyszerre lehet öko, bio, passzív és autonóm, az ilyen jellegű építkezés célja a fenntartható életmód és a Föld megóvása.
Ertsey Attila szerint elsődleges szempont az erőforrás-használatban – tehát a tájhasználatban –, a víz- és energiagazdálkodásban a környezeti egyensúly megtartása. „A helyi energiarendszer elemei az egyedi bioszoláros fűtés, vagyis a fafűtés és a napenergiás melegvíz-készítés, a közintézményekben a közösségi bioszoláros fűtőmű és távhőellátás, a helyi elektromos hálózat, amely nap-, szélenergia- és biogázalapon működik, a mezőgazdasági gépek üzemanyag-ellátása helyi kisüzemben előállított biodízellel. Az ezekre fordított befektetés gyorsan megtérül, csökken az energiaimportfüggőség, és jótékony társadalmi-szociális következmények lesznek az erdőművelésben, a mezőgazdaságban, a helyi kis- és közepes vállalkozások fellendülésében” – ecsetelte a szakértő.
Házak intelligenciája
A konferencián Dezső János épületgépész mérnök az intelligens házakat ismertette, kitérve arra is, hogy az intelligens épületautomatizálás energiát takarít meg, és nagyobb komfortot biztosít. Molnár József, aki élő tervezői, energetikai tanúsítói, energetikai auditori jogosultsággal rendelkezik, gyakorlati tanácsokat adott arról, hogyan kell eljárni egy új létesítmény építésekor, melyek az egyes lehetőségek terhei és előnyei. A bukaresti Ramona és Daniel Barbu Mocănescu – akik megépítették a sokat mediatizált boşneagui szalmabálából készült házat – a passzív házat mutatták be, amely 90 százalékkal is csökkentheti az épület energiafogyasztását, ezt a nagyon jó hőszigeteléssel, hővisszanyerő berendezésekkel, megújuló energiák hasznosításával és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével lehet elérni.
(Zalánpatak lehet az első
A Kovászna megyei Zalánpataka lehet az első székelyföldi önellátó falu – fogalmazta meg az I. Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencián Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanács elnöke szerint a rendezvényen elhangzottakat gyakorlatba is lehet ültetni, ennek érdekében a Málnás községhez tartozó Zalánpatakán a fenntartható falu elnevezésű tervet lehetne megvalósítani.
„A kis, elzárt faluban alig százan laknak, a hegyvidéki település képe, tájba simulása idilli, olyan jellegzetes, hogy már önmagában ez is védendő érték. Megőrizte eredeti településszerkezetét, építészeti emlékeit, a közösség tagjai pedig hagyományos életmódjukat. Mindazokkal az adottságokkal rendelkezik, amelyeket most ki lehetne használni és itt kialakítani az első székelyföldi fenntartható, önellátó települést” – fogalmazta meg Tamás Sándor.
Amint arról beszámoltunk, Kasléder József málnási polgármester már rég tervezi, hogy ökufaluvá alakítja Zalánpatakát, kihasználva adottságait, az érintetlen tájat, a tiszta levegőt és ivóvizet. Mint ismeretes, több mint egy évtizede Zalánpatakán vásárolt ingatlant Károly herceg, aki a régi házat természetes építőanyagokat használva újította fel.)
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Figyelemfelkeltő akciókkal sürgeti az EMNT és a MIT a visszaszolgáltatást
Restitutio in integrum jelszó alatt indít a romániai tulajdonvisszaszolgáltatásért országos kampányt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT).
A megmozdulásokat több erdélyi városban, a még vissza nem szolgáltatott ingatlanok előtt tartják. Az elkövetkező hetekben táblás felvonulást, matricák és magyar, illetve román nyelvű szórólapok terjesztését, a Restitutio in integrum pecsét járdára való felfestésé, illetve az államosítás körülményeinek nyilvános ismertetését tervezik.
A tervek szerint tíz erdélyi városban szerveznek ilyen akciókat: Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Nagyváradon és Kézdivásárhelyen.
A Restitutio in integrum akciósorozathoz a területi EMNT-szervezeteknél lehet csatlakozni, ahol részletes tájékoztatást nyújtanak a pontos helyszínekről és időpontokról. Utóbbit frissítik az EMNT honlapján (www.emnt.org) is.
Erdélyben az államosított ingatlanok visszaigénylésére a 94/2002-es törvény biztosít lehetőséget, ám a jogi buktatók és a közigazgatási szervek helyenkénti akadályoztatása miatt a perek gyakran meghiúsulnak vagy évekig elhúzódnak. A magyar történelmi egyházak és más közösségi javak visszaszolgáltatása Romániában igen lassú folyamat. A Restitutio in integrum célja, hogy előtérbe helyezze a még vissza nem adott ingatlanok sorsát, és a sajtónyilvánosság erejével hasson az illetékes hatóságokra, hogy ezek helyzete mielőbb rendeződjön.
A több állomásos figyelemfelkeltő sorozatot az október 4-én, Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium elé Sánta Imre lelkész kezdeményezésére szervezett élőlánc, majd az október 6-án, Zilahon, a Wesselényi Kollégium elé meghirdetett demonstráció előzte meg.
Erdély.ma

Sepsiszentgyörgyön Emlékpark után emlékmúzeum (’56-os megemlékezés)
Rendhagyó módon idén október 20-án, szombaton tartják Sepsiszentgyörgyön az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezését – ennek oka, hogy a magyarországi meghívottaknak az ünnepség napjára haza kell érniük. A sepsiszentgyörgyi ünnepség immár hat esztendeje az ’56-os események félszázados évfordulóján felavatott emlékmű körül kezdődik, s bár a köréje tervezett emlékpark addig nem készül el, egyúttal annak avatását is beiktatták a programba a szervezők. Közben készül a kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza is, ennek avatójára jövőben kerül sor.
Az október 20-ra előrehozott emlékünnepség magyarországi meghívottjai többek között a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) részéről a külügyi kapcsolatokért felelős dr. Kiss Tamás, a POFOSZ-ban az ’56-os hagyományőrzők szövetségének elnöke, Szécsi István és a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese – utóbbi, valamint Kiss Tamás beszédet is mond a szombaton 18 órakor kezdődő ünnepségen, mely az ’56-os emlékműnél lezajlott beszédek, szavalatok után fáklyás felvonulással folytatódik a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított Erzsébet parkbeli kopjafához, az ottani főhajtás után pedig szintén fáklyás menettel vonulnak az emlékünnepségen résztvevők a Székely Nemzeti Múzeumhoz, ahol könyvbemutató (Veress Sándor: Hét esztendő kálváriája), a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete által meghirdetett esszépályázat díjazása és 1956-os emlékérmek, emléklapok átadása zárja az ünnepséget. 23-án, kedden csendes felvonulással folytatódik a megemlékezés, ezúttal a helybeli volt politikai foglyok a polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblánál, illetve a Csíki utcai Szalay-emléktáblánál koszorúznak. A Kónya Ádám Művelődési Ház és a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvara most még sártenger, s bár munkások dolgoznak több helyszínen is, nyilvánvaló: szombatra leendő arcát még nem mutatja meg az ’56-os emlékpark. Török József, a VPFSZ megyei elnöke értetlenül áll a jelenség előtt, hiszen a tervek, a munkálat kiírása idejében megtörtént, eltelt a hosszú, építkezésre ugyancsak alkalmas nyár, de hát a kivitelező az anyagokat nem rendelte meg idejében, innen a csúszás – magyarázza bosszúsan.
Felderül azonban, amikor az emlékmúzeumról kérdezem. Egy alkalommal lement a Beőr-palota pincéjébe: sár, szeméttenger, ott meghúzódó hajléktalanok mindenféle maradéka, az egykori tévéstúdiótól megmaradt dobozok fogadták – ugyanakkor a nagyenyedi börtön valamelyik pincéjére emlékeztette, ehhez hasonlóban dolgoztatták elítéltetése idején. Adta hát magát az ötlet: a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházát kellene ott berendezni. Mert az idő telik, az ember hamar felejt, és egyre gyakoribbak az „akkor bezzeg jobb volt” kezdetű beszélgetések. De az emberek elfelejtik, mi volt szabad, és mi nem, a börtönök tele voltak politikai foglyokkal, hogy nem fértek a cellákban, s a körülmények: a porciózott élelmiszer, másodnaponként meleg víz, fűtés csak takaréklángon, egyetlen tévéadás napi két órában, megszüntetett magyar adás, áramkikapcsolás és a legfontosabb, a politikai terror, amiről csak az nem vett tudomást, aki belesimult a rendszerbe, bólogatójánosként próbált túlélni – nos, emiatt kell a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházát megvalósítani. Az ötletet azonmód támogatta a városvezetés, a Beőr-palota hatalmas pincéjét már átalakították, kiképezték a leendő helyiségeket: börtöncellát, szigorított cellát, vallatószobát, fekete szobát (a szigorított durvább változata: tenyérnyi hely szellőzés, fényforrás nélkül, amelybe alul még egy vödör vizet is beöntöttek, hogy bokáig vízben álljon a fogoly) és természetesen a kiállítófelületeket. Hatalmas kiterjedésű a Beőr-palota pincéje, de amikor Török József sorolni kezdi, mi mindent szeretnének ott elhelyezni, kiderül: kevés a százegynéhány négyzetméter. Az évek során felgyűlt dokumentumok a megfigyelési beszámolóktól a besúgók jelentésén át a periratokig, fényképekkel illusztrálva a kommunista hatalomátvételtől a rendszer bukásáig adna keresztmetszetet a korról, elsősorban az erdélyi magyarság többszörös meghurcoltatásaira (államosítás, kollektivizálás, ’56 stb.) fektetve a hangsúlyt. Mert a máramarosszigeti volt börtönből kialakított múzeumban gyakorlatilag ugyanez fellelhető, de ott az erdélyi magyarság szenvedéseit alig-alig láttatják. Az emlékház avatását jövő nyárra tervezik, bár a neheze még hátravan: a cellákhoz például eredeti börtönajtót, priccseket kellene keríteni (a Csíki utcai rendőrfogdát hamarosan felszámolják, talán a rendőrség megérti az emlékház fontosságát), a látványterv elkészítése is várat még magára, s minden bizonnyal akadnának még dokumentumok, melyeknek ott lenne a helyük.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki hadifoglyok a krasznojarszki fogolytáborban
Akár megfordított népvándorláshoz is hasonlítható az első világháború kezdetétől az orosz hadifogságba szállított magyar hadifoglyok tömege. Mintegy félmillióra becsüli a szakirodalom a Kijev melletti gyűjtő- és elosztótábortól Szibéria legkeletibb városáig, Vlagyivosztokig hurcolt magyar katonák számát.
A hazaitól lényegesen különböző éghajlati viszonyok, a tábori élet okozta elszigeteltség, a kezdeti tétlenség, a hazatérés teljes bizonytalansága csak néhány azon körülmények közül, melyekkel szembe kellett nézniük a foglyoknak. A nemzetközi egyezmények alapján a tisztek és a legénység ellátottsága és megítélése különbözött egymástól: amíg az előbbiek eleinte akár havi ötven rubelt is kaptak, és nem voltak munkára kötelezhetők, sőt, 1919-ig nem is dolgozhattak, addig a legénység alig kapott pénzbeli segélyt, és gyakran osztották be némi bér ellenében a hadigazdaság igényelte különböző munkálatok (út- és vasútépítés, bányászat, mezőgazdaság) elvégzésére. A tiszti táborok világa az említett közülmények következtében mind zártabbá vált, kapcsolata a külvilággal csak a legszükségesebbekre korlátozódott, a tisztek életmódjukban a hazai szokások megőrzésére törekedtek, melyeknek lényeges eleme a művelődési igények kielégítési volt. A civil élet valóságos kicsinyített mása alakult ki a táborokban: könyvtárak, újságszerkesztők, kaszinótulajdonosok, kávézósok, színészek... el egészen a pénzhamisítókig. A tisztek rendelkezésére álló szabadidő magyarázza azoknak a saját készítésű ládikáknak, sakkfiguráknak, faragott tárgyaknak, hangszereknek a létét, melyekből még ma is gyakran látni kiállításokon, hagyatékokban. A szibériai Jenyiszej folyó melletti Krasznojarszktól északkeletre volt Oroszország legnagyobb fogolytábora, melyet Vojenni Gorodoknak (katonai városka) neveztek el. A tábort 1909-ben kezdték építeni, és tíz év alatt kellett volna befejezni. Eredetileg egy gyalog hadosztály elszállásolására létesítették, de a világháború kitörése rendeltetésének megváltoztatását hozta. 1915 elején már több mint négyezer tiszti állományú foglya volt, melynek fele magyar nemzetiségű. A foglyokat számozott, emeletes téglabarakkokban, ún. pavilonokban, szükség esetén földbarakkokban helyezték el. Gábos Dénes sepsiszentgyörgyi tanító hagyatékából került elő a táborról feltételezhetően titokban készült felvétel (1. kép), ugyanis a fényképeket elkobozták, készítőjüket büntették. A 43-as számú földbarakkot egy Penicek nevezetű fogolytársa örökítette meg hadifoglyok részére nyomtatott levelezőlapon (2. kép). Különösen a tanítók szervezete volt aktív. Lapokat szerkesztettek és sokszorosítottak, színházuk volt, és az önművelés számtalan formáját használták ki. Egyed Csaba bodosi származású mérnök jóvoltából jutottam hozzá évekkel ezelőtt nagyapjának, Egyed Géza tanítónak a krasznojarszki fogolytáborra, különösen Gyóni Géza költőre vonatkozó visszaemlékezéséhez. Egyed 1915-ben esett fogságba és került Krasznojarszkba. Leírja, hogy a barakkokban a rendszeresség betartása és az ellenőrizhetőség miatt ún. priccsszakaszokat létesítettek, később azonban engedélyezték, hogy priccsekből tizenkét helyes, deszkafalú szobákat alakítsanak ki. 1916 tavaszán az 5-ös földbarakkban alakult meg a Hadifogoly Magyar Tanítók Egyesülete, melynek harmadik elnöke Egyed Géza volt. Kidolgozták az egyesület alapszabályzatát, és saját, fába faragott pecsétet készítettek. 1917-ben az egyesület 25 rubeles pályázatot hirdetett A magyar nyelv tanítása és a hazafias nevelés címmel, melyet Egyed nyert el. Elismerésként a Balatonyi József fogolytárs által készített díszes Emléklappal ajándékozták meg (3. kép). Az egyesület otthonról postán kapott és a finn fogolytársak által ajándékozott könyvekből könyvtárat létesített, melyet Gyóni Géza, az oroszországi magyar fogolyirodalom jeles költője is gyakran látogatott, közeli barátságba kerülve így Egyed Gézával is. 1964-ben rögzített visszaemlékezéseiben olvashatunk a Gyónival való találkozásairól, annak betegségéről és haláláról. Megtudjuk, hogy temetésén csak kis számú fogolytárs részvételét engedélyezték, birodalmi német evangélikus lelkész temette, sírjához fejfát állítottak. Egyed Csaba őrzi Gyóni Géza Levelek a Kálváriáról című versciklusa Hegyeken át kezdetű versének Krasznojarszkban készített és sokszorosított, a költő által Egyed Gézának ajándékozott illusztrált példányát (4. kép). József Álmos
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történelmi tárlat a Székely Nemzeti Múzeumban
Címerek, pecsétek, zászlók mesélnek a magyar és a székely múltról a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap megnyílt kiállításon, tömény, tartalmas betekintést nyújtanak az elmúlt öt évszázadba. A bemutatott anyag több erdélyi tudományos intézmény együttműködésének köszönhetően állt össze, s nagy szerepe volt Zepeczaner Jenő történésznek, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum nyugalmazott igazgatójának, a kiállítás kurátorának – derült ki Sztáncsuj Sándor József régész köszöntőjéből. A házigazda a tárlat „sztárvendégének” nevezte a Kolozsvárról ideiglenesen hazahozott pecsétnyomót: a székely nemzet pecsétjét.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök köszöntő szavai után részletesen beszélt a székely nemzet pecsétjéről Szekeres Attila István heraldikus, a Háromszék munkatársa, és ő ismertette a tárlat anyagát is. Felidézte, 1659-ben, Barcsay Ákos fejedelemsége alatt döntött a szászsebesi Országgyűlés négy pecsétnyomó megalkotásáról, és törvénybe foglalták, hogyan is nézzen ki az erdélyi vármegyék, a székelyek és a szász nemzet, illetve az Erdélyhez csatolt magyarországi részek (Partium) pecsétje. Ekkor iktatták törvénybe: a székelyek jelképe a nap és a félhold. A bélyegzőket elkészítették, de a zavaros időszakban a szászoké és a székelyeké elveszett, 1661-ben született az az ezüst pecsétnyomó, amely most két hónapig Sepsiszentgyörgyön is megtekinthető, s amelyet az udvarhelyszéki főkapitány őrzött. Az osztrák uralom idején, a székely autonómia és a székely és szász székek 1876-os felszámolása után már nem használhatták ezt a pecsétet, s Daniel Gábor, Udvarhely vármegye főispánja a székek beleegyezésével megőrzés végett elhelyezte az Erdélyi Múzeum Egyesületnél, innen államosították, s jutott az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum tulajdonába, amely most kölcsönadta a székelyföldi vándorkiállításra – ismertette történelmi visszatekintőjében Szekeres Attila István. Kiemelte, az alig 32 grammos, 35 milliméter átmérőjű ezüstereklyén az látható, amit az 1659-es Országgyűlésen meghatároztak: a nap és a holdsarló.
A kiállításon a főszereplő mellett még számos fontos és érdekes dokumentum, tárgy látható: például XVI. századi címerek, de megtekinthető az első magyar heraldikai könyv, Pápai Páriz Ferenc Ars heraldica című, 1695-ben kiadott munkája is. Megjelennek a háromszéki, sepsiszentgyörgyi címerek, több község jelképe, és láthatóak nemesi jelképek, halotti címerek, céhzászlók, ipartestületek pecsétjei, behívótáblák. Kísérőszöveg nyújt eligazítást az érdeklődőknek, akik a címertanba kapnak betekintést. Az Üzenet a múltból – Székelyföldi pecsétek és címerek című vándorkiállítás Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós után érkezett Sepsiszentgyörgyre, és december végéig látható a Székely Nemzeti Múzeumban.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNT: megmozdulásokkal sürgetik a restitúciót
Figyelemfelkeltő akciókkal akarja sürgetni az egykor államosított romániai ingatlanok visszaszolgáltatását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Az EMNT közleménye szerint a „restitutio in integrum” („előbbi állapotba visszahelyezés”) jelszavával elindított országos kampány során több erdélyi városban a még vissza nem szolgáltatott ingatlanok előtt tartanak megmozdulásokat az elkövetkező hetekben. E megmozdulások a táblás felvonulástól a matricák és szórólapok terjesztéséig, valamint a „restitutio in integrum” felirat járdára festéséig és az államosítás körülményeinek nyilvános ismertetéséig terjed.
A tervek szerint Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Nagyváradon és Kézdivásárhelyen szerveznek megmozdulásokat.
Az EMNT közleménye szerint a kampány célja, hogy előtérbe helyezze a még vissza nem adott ingatlanok sorsát, és a nyilvánosság erejével hasson az illetékes hatóságokra, hogy ezek helyzete mielőbb rendeződjön.
Romániában az erdélyi magyar egyházak által visszaigényelt mintegy 1700 ingatlan közül mindeddig körülbelül 1100 visszaszolgáltatásáról döntött az illetékes bukaresti bizottság. A Buzăui Törvényszék június 29-én három év szabadságvesztésre ítélte a bizottság három tagját: Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climt, mondván: jogtalanul juttatták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot.
Szabadság (Kolozsvár)

Semjén Zsolt: ma a nemzet közjogi egyesítése a magyar megmaradás parancsa -A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését nevezte a magyar megmaradás mai parancsának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékpark szombat esti avatóünnepségén mondott beszédében.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes úgy véli, akkor maradhat meg a magyarság, ha minden magyar nemzetrész megmarad. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát. Semjén Zsolt hozzátette, a magyar állampolgársághoz az útlevél és a szavazati jog is hozzátartozik, az Országgyűlés 2014-től minden magyar politikai akaratát kifejezi, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz.
Semjén Zsolt elmondta, az ünneplésnek egyfelől az az értelme, hogy hitet, erőt és büszkeséget lehessen meríteni a történelemből. Felidézte, az 1956-os magyar forradalom jelentett "halálos döfést" a kommunizmus, a bolsevizmus és a Szovjetunió számára. Úgy véli, Nyugat-Európa is hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert az 56-os menekültek nyitották fel a nyugati világ szemét, az "hajlamos lett volna beleszédülni a kommunizmusba".
A tanulságok levonását tekintette az ünneplés másik értelmének. Úgy vélte, amint a történelemben számos más alkalommal, a feladat ma is a nemzeti megmaradás, és az ehhez szükséges jogok biztosítása. "Ha más népeknek lehet autonómiájuk, önrendelkezésük és lehetnek nyelvi jogaik, akkor nekünk, magyaroknak is ugyanígy jogunk van ehhez" - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a mintegy ötszáz fős hallgatóság tapsát kiváltva. Hozzátette: a magyarság soha nem követelt olyat, ami más népeknél ne lenne természetes. "Ha másoknak lehet, nekünk is lehet" - nyomatékosította.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében arra figyelmeztetett, a szabadságnak ára van, azt soha nem adták ingyen. "Ne féljünk cselekedni!" - buzdította az ünneplőket a polgármester. Az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel.
Az ünnepség végén leleplezték az erdélyi 56-osok emlékművét, amelynek kőoszlopaira az 1956-os forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték. A sepsiszentgyörgyi megemlékezés az ünneplők fáklyás felvonulásával zárult.
Gazda Árpád
(MTI)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt
„…Mit tehet egy cseppnyi tiszta víz
A vörös pokol nagy tűzvésze ellen?
Ezrével hulltak – s ezrek szárnyszegetten
Futottak túlélni Moszkva tankjait.”
(Sziámi eredetiből fordította Makkai Ádám.
A jánossomorjai 1956-os emlékmű felirata.)
Bármely tanulmány szerzőjének ritkán adatik meg, hogy a leírt szöveg akkor lásson napvilágot, amikor az írásműben megidézett történés bekövetkezik. Ma kivételes, merjük kimondani az egyetemes magyarság egésze szempontjából kiemelkedő megemlékezésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön: 1956 erdélyi kivégzettjei, elítéltjei, hónapokon vagy éveken át vizsgálati fogságban tartott meghurcoltjai tiszteletére a Plugor Sándor nevét viselő képzőművészeti gimnázium tőszomszédságában, előterében felavatják azt az egyedülálló, készülő emlékművet, amelynek „kőlapjain” 774 nevet olvashatunk majd, mindazokét, akik nemcsak együtt éreztek a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel, hanem tevőlegesen is hozzájárultak azok megvalósításához. Az emlékművel átellenben készül az erdélyi 1956-os emlékház, Terror Háza, amely páratlan értékű dokumentumaival bizonyítja, hogy – az Illyés Gyulának tulajdonított metaforával szólva – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” legelőször az erdélyi magyarok hallották meg. E sorok írója – aki történészként huszonkét éve kutatja a romániai, erdélyi ’56 szervezkedéseinek periratait – úgy értékeli: a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József ezzel a kezdeményezésével élete főművét alkotta meg. A következő években ebben az emlékházban fogunk összegyűlni, hogy erőt merítsünk az egykori kivégzettek, halálra szántak áldozatvállalásából, helytállásából. Ezért is ajánlottam fel az emlékháznak közel negyedszázados, több tízezer oldalt kitevő levéltári kutatásaim eredményeit. Minden megtalált dokumentum a legszemléletesebben bizonyítja: 1956-ban – reméljük nem utoljára! – világraszóló példaadással valósult meg a magyar nemzet egysége! 1956-ban a magyar nemzet és a magyar nép valóban világtörténelmi szerephez jutott!
A Gondviselés különös kegyeként ebben az esztendőben egyetlen napra eljutottam Capri szigetére. Meghatódtam, fényképen is megörökítettem: a kis sziget fővárosának, Caprinak tenyérnyi főterét 1956 magyar mártírjairól nevezték el! Ha egy kis sziget megtiszteltetésnek tartja, hogy legszebb terét, ahol a világ minden részéből turisták tíz- és százezrei fordulnak meg, az 1956-os magyar forradalom magyar mártírjairól nevezzék el, akkor méltó, hogy Sepsiszentgyörgy – ahol diákok, munkások, értelmiségiek olyan szervezeteket hoztak létre, mint a Kossuth Kör, a Székely Ifjak Társasága, a legendás SZIT, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége tagjainak jelentős része is a megyeszékhelyről, illetve a környékéről származott – a forradalom 56. évfordulója tiszteletére egyedülálló emlékművet állítson, emlékházat avasson.
Ez a tanulmány egyfajta összegzése mindannak, ami 1956 őszén és az azt követő években Erdélyben, Romániában történt. Az Olvasó számszerű adatokat vár. Még csak a becsléseknél tartunk, mert a „sajátos” romániai jogalkotás eredményeként a politikai perek levéltári dokumentumai csak 2001-től váltak kutathatóvá. A Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban a Polis Könyvkiadó–Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 címet viselő kötetben 1200 egykori elítélt adatai szerepelnek. Azóta e sorok írója is több tucatnyi elítélt, meghurcolt ’56-os adatait azonosította. Teljes adatsort csak akkor állíthatunk össze, amikor valamennyi, 1956 történéseihez kapcsolódó politikai per levéltári dokumentumait sikerül áttanulmányozni. A félig olasz, félig magyar Stefano Bottoni történész főszerkesztésében 2006-ban a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál megjelent Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című kötet 1962. decemberéig 24 249 román állampolgár elítéléséről tesz említést. Köztudomású, hogy 1956-ért 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat, köztük éppen a Török József nevével fémjelzett csoportot. Horváth Ágoston kiváló marosvásárhelyi tanárt pedig 1965-ben a hírhedt „társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítélték két év börtönbüntetésre. Az erdélyi magyarság számarányánál jóval nagyobb mértékben hozott véráldozatot azért, mert azonosult az 1956-os magyar forradalom eszméivel. A magyar anyanyelvű meghurcoltak, vizsgálati fogságban tartott, illetve börtönbüntetésre ítélt személyek száma több ezerre tehető.
Az is már-már törvényszerű, hogy a retorzió első romániai áldozatai is erdélyi magyarok voltak. Amikor a világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron már sor került az első letartóztatásokra: 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola három hallgatóját, Balázs Imre, Tirnován Vid és Walter Frigyes VI. éves hallgatót, mert előző este Mátyás király szülőházának lovagtermében tartott diákszövetségi gyűlésen az egyetemi autonómiával, a legfelsőbb pártvezetés által nyugati nyomásra szorgalmazott diákszövetségek létrehozásával kapcsolatosan valóban forradalmi követeléseket fogalmaztak meg. Azért is különös ez a letartóztatás, mert a Kolozsváron megjelenő napilap, az Igazság terjedelmes cikkben számolt be a Képzőművészeti Főiskolán lezajlott „törvény- és szocializmusellenes” rendezvényről. Walter Frigyest hamarosan szabadon engedték, Balázs Imrét – a szabadulása után nemzetközi hírnevet szerző festőművészt – és a bolgár származású Tirnován Vid szobrászművészt 1956. december 13-án a Kolozsvári Katonai Törvényszék hét, illetve hat év börtönbüntetésre ítélte. A diákszövetségi alakuló gyűlésen való részvétel volt az egyik vádpont Fülöp G. Dénes református teológus hallgató – a későbbi szászrégeni, marosvásárhelyi vártemplomi lelkész – és Páll Lajos, akkor I. éves képzőművészeti hallgató ellen, akiket 1959-ben ítéltek el tizenegy, illetve hat év börtönbüntetésre. Az ő perük önálló fejezetként szerepel a 2013-ra tervezett, és A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetben.
A magyar forradalom és szabadságharc napjaiban a fürdőjéről világhírű Szovátán fegyveres felkelési kísérletre is sor került: Kelemen Imrét és csoportját „a népi demokratikus rendszer elleni szervezkedéssel és tiltott fegyvertartással” vádolták. A Btk. 227. és 315. szakasza, valamint az 1950/163-as törvényerejű rendelet 12–13. szakaszának előírásai alapján 1956. december 16-án Kelemen Imrét és Dósa Imrét első fokon tíz-tíz év szigorított fegyházbüntetésre, Magyari Ferencet és Tofán Mihályt nyolc-nyolc év, Fülöp Sándort és Páll Istvánt öt-öt év, Kelemen Lászlót és Tofán Sándort négy-négy év börtönbüntetésre ítélték. Másodfokon az ítéleteket valamelyest enyhítették: Kelemen Imre és Dósa Imre ítéletét hét-hét, Magyari Ferenc és Tofán Mihály büntetését hat-hat, Kelemen László és Tofán Sándor börtönbüntetését öt-öt évre csökkentették, míg Fülöp Sándor és Páll István büntetése változatlanul öt-öt év maradt. A periratukat nemrég találtam meg, a székelyföldi munkás fiatalok szervezkedéseit összesítő külön kötetben mutatom be. A Securitate félretájékoztatása még ma is hat: a szovátaiak egy részének kollektív emlékezete szerint Kelemen Imrét azért ítélték el, mert nem fizetett gyerektartást.
A kutató számára teljesen érthetetlen: a magyar–román kapcsolattörténetben kivételes egymásra találásként értékelhető 1956-ot miért nem használta és használja ki sem a diplomácia, sem a művelődési minisztérium, sem a kormányközi kapcsolatokért felelős tárcák bármelyike. A román köztudatban ma is úgy él: a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el. Gimnazisták, egyetemi hallgatók, értelmiségiek tucatjait ítélték el azért, mert együtt éreztek, rokonszenveztek a magyar forradalommal. Az teljesen más kérdés, hogy a legfelsőbb román párt- és államvezetésnek háromhetes propaganda, félretájékoztatás révén – amelyben nagy szerepe volt Walter Romannak, Petre Roman egykori miniszterelnök apjának s Mihai Beniuc költőnek! – sikerült elhitetnie, hogy a magyarok valójában Erdélyt akarták. A karhatalommal való egyetlen nyílt összecsapásra Temesváron, a zömmel román anyanyelvű műegyetemi hallgatók programja révén került sor. A magyar forradalommal való teljes azonosulásukat a jelképes tizenkét pontos követelésük is bizonyítja. 1956. október 30-án a műegyetemi hallgatók diákgyűlést szerveztek, ahol a kötelező beszolgáltatás eltörlése mellett a diákság életkörülményeinek javítását sürgető követelések is elhangzottak. Legfontosabb követeléseik egyike – akárcsak a magyarországi egyetemeken és főiskolákon – a szovjet csapatok azonnali kivonása volt. Felszólalásaikban nyíltan kiálltak a magyar forradalom és szabadságharc mellett. A diákgyűlés szervezőit ott, helyben letartóztatták. Kiszabadításukért Romániában addig soha nem tapasztalt tüntetés kezdődött 1956. október 31-én Temesvár főterén. A diákok összecsaptak a Bánság fővárosába vezényelt karhatalmiakkal és belügyi alakulatokkal. A kollégiumokban valóságos ostromállapot alakult ki: a diáklányok befőttesüvegekkel dobálták meg a campust körbevevő és megostromló katonai egységeket. Némely visszaemlékezések szerint 2500, mások szerint 3000 egyetemi hallgatót tartóztattak le.
A katonai törvényszék gyorsított eljárásban 1956. november 15–16-án tárgyalta a főszervezők ügyét. Aurel Baghiu, Teodor Stanca és Caius Mutiu egyetemi hallgatót nyolc-nyolc, Valentin Rusu egyetemistát és Ilie Haiduc előadótanárt hét-hét, Friedrich Barth és Heinrich Drobny hallgatót hat-hat, Nagy László, Gheorghe Pop, Nicolae Balaci, Aurelian Pauna, Octavian Vulpe és Iulian Stanciu egyetemi hallgatót három-három, Gheorghe Pacuraru és Victor Daiciuc diákot két-két, Ioan Petca, Axente Treba, Ion Ilca, Alexandru Daraban, Mircea Moraru, Matei Cristian, Desideriu Lazar és Romulus Tasca egyetemistát egy-egy év, Cornel Cormos és Valentin Radu diákot hat-hat hónap, Nicolae Boldea és Gheorghe Tamas diákot három-három hónap börtönbüntetéssel sújtották. A temesvári diákgyűlés és tüntetés nyomán lemondatták az oktatásügyi miniszter helyettesét, mivel a diákok szóhoz sem engedték jutni, nem tudta kezelni az eseményeket. A bukaresti diákok közül V. Teodor Lupast, Stefan Negreát, valamint Adrian Ionescut három-három évre, Alexandru Ivasiuc költőt és Marian Petrisort öt-öt, Paul Goma írót – hogy csak a legismertebbeket említsem – két év börtönbüntetésre ítélték. Számításaim szerint a magyar forradalommal való azonosulásért 81 román anyanyelvű diákot, tanárt ítéltek hosszabb vagy rövidebb börtönbüntetésre. Meglepő az a sietség, amellyel a nacionál-kommunizmus útjára lépett román párt- és államvezetés leszámolt a belső ellenzékével. Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem négy diákját tartóztatták le 1956. november 17-én, 18-án és 24-én. Sorrendben: Várhegyi Istvánt, Koczka Györgyöt, Kelemen Kálmánt és Nagy Benedeket. Perükben 1957. február 27-én hirdették ki az elsőfokú ítéletet, amelyet a másodfokú katonai bíróság 1957. április 22-én megerősített. Várhegyi Istvánt hét, Nagy Benedeket öt, Kelemen Kálmánt és Koczka Györgyöt három-három év javító fegyházbüntetésre ítélték. Az utóbbi kettőnél a börtönbüntetést „megtoldották” két-két évi kényszerlakhellyel is.
A magyar forradalommal való azonosulás egyik legnagyobb hatósugarú tettére Háromszéken, egészen pontosan a néhány évvel korábban alakult baróti gimnáziumban került sor. Moyszesz Márton vezetésével négy, 15–16 éves baróti diák 1956. november 11-én elindult a román–magyar határ felé, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Közülük Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült is átszöknie a szigorúan őrzött román–magyar határon. Egészen Debrecenig jutottak el. A Kádári hatóságok 1957. március 15-én – hogy soha ne felejtsék el a napot! – adták át a két diákot a Securitaténak. Gyorsított eljárással 3,5–3 év börtönbüntetéssel sújtották őket. Mojszesz Márton és Kovács János Érmihályfalváról – a sikertelen kísérlet után – visszafordult. Őket kizárták a baróti gimnáziumból. De akkor még működött a tanári szolidaritás: Mojszesz Mártont mint kiváló diákot átmentették a marosvásárhelyi Református Kollégiumba, a Bolyai Farkas nevét viselő gimnáziumba. Mojszesz Márton a börtönben a rabruhájából kitépett szálakkal levágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle. Négy zárkajelentés bizonyítja a kivételes hőstettet. A börtönből való szabadulása után 1970. február 13-án Brassó főterén, az akkori pártbizottság, a mai megyeháza épülete előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát. Egyedi hőstettét méltán említjük Jan Palach és Bauer Sándor tűzhalálával egyenlő rangú áldozatvállalásként. Mojszesz Márton perirata mellett megtaláltam Bíró Benjámin, Józsa Csaba és Szokoly Elek teljes periratát is, ezeket szintén külön kötetben ismertetem. A köztudatban úgy élt, hogy Bíró Benjámin is elhunyt a börtönből való szabadulása után. Nemrég találtam rá Orosházán. Olyan, eddig ismeretlen dokumentumokat találtam a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság bukaresti levéltárában, amelyek teljesen más megvilágításban bizonyítják a diákok kezdeményezésének emberi nagyságát. A magyar szervezkedések szinte mindenike az erdélyi kérdés megoldására kereste a választ. A trianoni békeszerződés után számtalan terv, javaslat született – magyar, román, német részről egyaránt –, amely a magyar–román, több évszázados „differendum”-ra próbált mindenki által elfogadható megoldást sugalmazni. Ma is különleges élmény olvasni a brassói, zömmel Háromszékről származó szakközépiskolások dolgozatait a szülőföldjükről, a magyar forradalom hatására írt verseiket. A létszámában legnagyobb politikai per, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének – az EMISZ-nek – vezéralakja, Orbán László úgy tudott szólni a magyar helyesírás szabályaival hadilábon álló szakmunkás tanulókhoz, hogy felkeltette bennük a magyar kultúrához, néphagyományokhoz, népviselethez, szellemi örökséghez való ragaszkodásukat. A maga nemében is páratlan az a dokumentum, amely szerint Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, a huszadik század legnagyobb magyarja – aki politikusokat, egyházi és világi vezetőket megszégyenítően pontosan tudta: a kompromisszumok megkötésében meddig lehet elmenni! – két napon át fogadta a brassói Orbán Lászlót, és egyetértett az EMISZ programjával. A történelem keserű fintora: 1956-ban még volt értelme az erdélyi kérdés felvetésének, elméletileg legalább. Azóta az erdélyi magyarság vészes népességfogyása, a román kommunista és posztkommunista hatalom által tudatosan végrehajtott, megszervezett betelepítés, a magyarok kivándorlása már nem tesz lehetővé az 1956-os évhez hasonló méretű kérdésfelvetést. Éppen ezért tartom elengedhetetlenül fontosnak, hogy az Olvasó és a történész szakma számára átnyújtsam – közel negyedszázados kutatás után – az erdélyi kérdés kialakulását, kritikussá válását és megoldását sürgető tervek, kísérletek, javaslatok ezeroldalas korpuszát.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Semjén: az állampolgársággal kell egyesíteni a világ magyarságát
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint 2014-től a parlament minden magyar politikai akaratát kifejezi majd, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz.
A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését nevezte a magyar megmaradás mai parancsának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékpark szombat esti avatóünnepségén mondott beszédében.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes úgy véli, akkor maradhat meg a magyarság, ha minden magyar nemzetrész megmarad. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát. Semjén Zsolt hozzátette, a magyar állampolgársághoz az útlevél és a szavazati jog is hozzátartozik, az Országgyűlés 2014-től minden magyar politikai akaratát kifejezi, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz. Semjén Zsolt elmondta, az ünneplésnek egyfelől az az értelme, hogy hitet, erőt és büszkeséget lehessen meríteni a történelemből. Felidézte, az 1956-os magyar forradalom jelentett „halálos döfést" a kommunizmus, a bolsevizmus és a Szovjetunió számára. Úgy véli, Nyugat-Európa is hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert az 56-os menekültek nyitották fel a nyugati világ szemét, az „hajlamos lett volna beleszédülni a kommunizmusba".
A tanulságok levonását tekintette az ünneplés másik értelmének. Úgy vélte, amint a történelemben számos más alkalommal, a feladat ma is a nemzeti megmaradás, és az ehhez szükséges jogok biztosítása. „Ha más népeknek lehet autonómiájuk, önrendelkezésük és lehetnek nyelvi jogaik, akkor nekünk, magyaroknak is ugyanígy jogunk van ehhez" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a mintegy ötszáz fős hallgatóság tapsát kiváltva. Hozzátette: a magyarság soha nem követelt olyat, ami más népeknél ne lenne természetes. „Ha másoknak lehet, nekünk is lehet" – nyomatékosította. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében arra figyelmeztetett, a szabadságnak ára van, azt soha nem adták ingyen. „Ne féljünk cselekedni!" – buzdította az ünneplőket a polgármester. Az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel.
Az ünnepség végén leleplezték az erdélyi 56-osok emlékművét, amelynek kőoszlopaira az 1956-os forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték. A sepsiszentgyörgyi megemlékezés az ünneplők fáklyás felvonulásával zárult.
MTI
Erdély.ma

Erdély és Partium több településén is megemlékeztek 1956-ról
A hétvégén Erdély és Partium több településén istentiszteletek keretében, emlékmű- és emlékpark-avatással emlékeztek az 1956-os forradalomra. “A magyarság megmaradása csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát” – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os emlékpark szombati avatóünnepségén.
Nem csak emlék. Sepsiszentgyörgyön parkot avattak az '56-os magyar szabadságharc tiszteletére
“Ez a teljes állampolgárságot jelenti, útlevéllel és szavazati joggal. 2014-től a Magyar Országgyűlés az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz, minden magyar politikai akaratát kifejezve” – szögezte le a magyarországi politikus. Semjén Zsolt szerint a történelemből hitet, erőt és büszkeséget kell meríteni, és le kell vonni a tanulságokat. “Van-e nagyobb büszkeség, mint 1956 örökösének lenni, annak az ’56-nak, amely halálos döfést mért a bolsevizmusra, a kommunizmusra és a Szovjetunióra. 1956-ban vált nyilvánvalóvá, hogy az a rendszer embertelen és istentelen – fogalmazott beszédében Semjén. – A Nyugat hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert Mindszenty bíboros kálváriája és az ötvenhatos menekültek felnyitották annak a nyugatnak a szemét, amely Franciaországban és Olaszországban is hajlamos lett volna beleszédülni az eurokommunizmusba.”
„Jogunk van az önrendelkezéshez”
Semjén Zsolt szerint a magyar megmaradás kettős parancsa a nemzeti függetlenség és szabadság biztosítása és a szükséges társadalmi átalakulás végrehajtása. “Ma is ez a kettős feladat: a nemzeti megmaradás és a megmaradáshoz szükséges jogaink biztosítása. Mi sem vagyunk alábbvalók egyetlen népnél sem Európában: ami más népeknél természetes, nekünk is természetes kell hogy legyen, ha más népeknek lehet autonómiája, önrendelkezése és nyelvi jogai, akkor nekünk magyaroknak is jogunk van ehhez” – mondta Semjén Zsolt.
Az ünnepségen Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, még mindig él egyesekben a kommunista diktatúra eszméje, hogy csírájában kell elfojtani minden a magyar közösség számára fontos kezdeményezést. “A Székely Mikó Kollégium ügye egyértelmű példája annak, hogy a régi beidegződések ma is élnek csak más módszerekkel. A Mikó-ügy precedens lehet arra, hogyan lehet még jobban kifosztani a magyar közösséget. A Székelyföldön állandóan a közösségünk szabadságáért és túléléséért küzdünk, nem mások ellen, hanem magunkért. Ez a park legyen emlékeztető mindenki számára, hogy semmi sem lehet elég drága, ha a szabadságról, a jogainkról van” – fogalmazta meg Antal Árpád.
Az ünnepségen az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel. Leleplezték az erdélyi ötvenhatosok emlékművét, amelyre a forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték, majd a fáklyás körmenet átvonult az Erzsébet parkba, ahol megkoszorúzták a kommunizmus áldozatai tiszteletére emelt kopjafát. Este a Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták Veress Sándor Hét esztendő kálváriája című könyvét.
Várad: megemlékezés az “ötvenhatos” istenházában
A nagyvárad-réti református istenházát “ötvenhatos” templomként tartja számon lelkipásztora és gyülekezete, ahol az 1956-os magyar szabadságharc évfordulójáról minden esztendőben hagyományosan megemlékeznek. Tegnap az ünnepi istentiszteleten Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke hirdette az igét. Tőkés visszaemlékezett a Reformátusok Világszövetségének 2002-es, váradi nagygyűlésére.
“A találkozó zárónyilatkozatának egy mondata a résztvevők egy részének ellenállásába ütközött, mivel az a kommunizmus áldozatainak állított volna emléket, és sokan úgy vélték, nincs rá bizonyíték, hogy áldozatok valójában voltak” – mutatott rá. Az EP-képviselő szerint ez a képtelen állítás még mindig él sokak tudatában, ezért lehetséges, hogy ma is mentességet élveznek a társadalomban azok, akiknek vér tapad a kezéhez. Tőkés úgy fogalmazott, jelenleg páratlan erőfeszítés részesei vagyunk, határon innen és túl, és ez az erőfeszítés arra irányul, hogy a múlt terheit végre levethessük.
Wittner Mária: ne féljetek!
Az évtizedeken át tartó hallgatás, a történelem meghamisítása ellen emelte fel szavát az istentiszteleten felszólaló Wittner Mária a forradalom egyik túlélő halálraítéltje, aki idén 75. életévét tölti be. Beszéde a hallgatóságot könnyekig meghatotta. Kijelentette: az 1956-ot követő véres megtorlások túlélőinek, illetve az utókornak kötelessége “lemosni a gyalázatot, a hazugságokat, amiket a világ legtisztább forradalmára rákentek, és amiket évtizedekig sulykoltak az emberekbe”.
Az egykori halálraítélt szerint valójában Krisztus ajándéka, a szeretet volt az, ami 1956-ban egybekovácsolta a magyar nemzetet, ám ezt a szeretetet ma sokan inkább felbontanák. Ezt pedig csak úgy tudjuk megakadályozni, ha száműzzük a félelmet az életünkből. “A félelem szörnyű. Azzal bármire rá lehet venni azt, aki fél” – mondta Wittner Mária, majd a bibliai és pápai üzenetet továbbította a gyülekezetnek: “Ne féljetek!” Az istentisztelet után Bába Iván magyar külügyminisztériumi államtitkár emlékeztetett arra, hogy az 1956-os forradalomnak erdélyi és partiumi vonzatai is voltak.
A templomkertben álló 56-os emlékkő körül idén a tárca támogatásával alakítottak ki emlékparkot, illetve egy olyan emléktáblát is elhelyeztek, amely a II. világháború végén lebombázott, majd 56-ban újjáépített templom történetére emlékezteti az erre járókat. A réti templom hagyományai szerint az államtitkár és Pálfi József lelkipásztor beszéde, illetve a Váradi Dalnokok szolgálata után a gyülekezet tagjai csendben helyezték el virágaikat az emlékmű mellé.
Főhajtás Zilahon
Zilahon tegnap kopjafaállítással emlékeztek meg az 1956-os forradalomra, az ünnepi eseményen Magdó János, Kolozsvár magyarországi főkonzulja is részt vett. Püsök Sándor Csaba zilahi református lelkipásztor a Krónikának elmondta, a Szilágyságban a zilahi az egyetlen kopjafa, amely az ’56-os forradalomnak állít emléket. Az emlékmű a város három református egyházközségének együttműködése nyomán valósult meg, több évvel az alapkőletétel után.
“Az alapkövet még 2006-ban raktuk le, a gyönyörű, emlékhelynek méltó kopjafa tulajdonképpen ebből nőtt ki. Azért tartottuk fontosnak a zilahi ’56-os emlékmű felállítását, hogy a mai nemzedék is összenőhessen ezzel az ünneppel, közösen emlékezhessen az akkor még egyetemi hallgató, ma már idősebb forradalmi résztvevőkkel, akiknek bőven részük volt a hatalmi megtorlásokban” – hangsúlyozta a lelkipásztor, aki azt is elmondta, a fiatalabb és az idősebb korosztály képviselői is szép számmal megjelentek az ünnepi eseményen.
Hozzátette, a kopjafaavatás az “Ötvenhatodik ’56” jelmondat alatt zajlott, hiszen éppen ennyi év telt el a forradalom óta. Magdó János főkonzul beszédében a szabadság és a forradalom eszmeiségének ápolására hívta fel a figyelmet. Mint mondta, korábban a forradalomra való megemlékezés eltért Erdélyben és Magyarországon, a diplomata azonban örvendetesnek találta, hogy most már a határ mindkét oldalán szabadon felidézhetők a fél évszázados események.
A főkonzul személyes kötődését is megemlítette a résztvevőknek, kiderült ugyanis, hogy édesapja a forradalmi események idején a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem harmadéves hallgatója, így a történtek résztvevője volt. A zilahi megemlékezésbe a gyermekek is bekapcsolódtak, a kopjafa koszorúzását megelőzően ugyanis nemzeti lobogókat készítettek. A vasárnap felavatott emlékműnél egyébként kedden délután gyertyagyújtásra várják a lakosságot.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Hit a büszkeségért és a megmaradásért (’56-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön)
Új helyszínen új hagyomány született: szombat délután, estébe hajlóan különleges, felemelő esemény részesei lehettek mindazok, akik az (előrehozott) ’56-os emlékünnepségen részt vettek. A felavatott emlékpark csak félig készült el ugyan, de már így is mutatja, több, mint építészeti kiválóság – igazi műalkotás. Az elhangzott beszédek pedig, különösképp a rendezvény fővédnökéé, nemcsak a múltat elevenítették fel, de hitet adtak a holnap, a holnapután megéléséhez – büszkén, emelt fővel.
Élni csak szabadon érdemes
A délután hat órai kezdettel meghirdetett emlékünnepségre számosan sereglettek össze, a frissen letett, még süppedő gyepszőnyeget kímélve, no meg az új helyszín be nem lakottsága miatt is a „régi” ’56-os emlékmű köré csoportosulva – holott a szónokok az új emlékmű, a pavilon túloldalán mondták majd el beszédeiket. Kissé zavaróan hatott (a tömegben néhány rosszalló megjegyzés is elhangzott emiatt), hogy a munkások hat előtt néhány perccel még nagy sebbel az utcát, járdát takarították, de az ünnepséget már nem zavarták.
A Kónya Ádám Művelődési Ház Cantus Firmus Vegyes Kara és Magyar Férfidalárdája a Szózat eléneklésével nyitotta meg az ünnepséget, „a lélekben felfakadó szabadságvágy tüzénél megtisztulni” összegyűlt közönséget László Károly színművész köszöntötte. Elsőként Dávid Gyula professzor, volt politikai fogoly szólalt fel, beszédében az emlékezés szilánkjait villantotta fel, kezdve: „amikor a szétdarabolt, megalázott nemzet kimondta: élni csak szabadon érdemes”, aztán a külföldi rádióadókra tapasztott füllel (mert „amit a mi újságjaink megírtak, a mi rádióink bemondtak, az színtiszta hazugság volt”) tájékozódni próbáló erdélyi magyarság, mely nemcsak együtt érzett, de segíteni is próbált – majd emiatt szenvedett, mert jöttek a letartóztatások, a kirakatperek, a kivégzések vagy a börtön, az éhezés, verés, kényszermunka szadista rabőrök hajszolásával, aztán „a szabadulás a szebbnek tűnő rabság külső világa”, majd lassan, sokak számára soha, a ’89-es változás a maga gyors kiábrándulásával, az új kiszolgáltatottság, a kor, melyben „az áldozat csak annyiban érték, amennyiben politikailag felhasználható”. Ilyen körülmények között „nem tehetünk mást, mint reméljük, unokáink, dédunokáink megérik mindannak a megvalósulását, amiért közülünk sokan életüket, még többen fiatalságukat áldozták” – zárta beszédét Dávid Gyula.
Küzdelmeink még nem értek véget
„Csak azért érdemes élni, amiért érdemes meghalni, ezt mi, székelyek úgy hívjuk: szabadság” – kezdte beszédét a budapesti Szent István Zeneiskola előadása után Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere párhuzamot vont ’56 és napjaink között, kiemelve, bár most békésebb időket élünk, de a rendszer ma is elroppantja azokat, akik szavukat emelik az igazságtalanság ellen, akik a közért cselekszenek. „Ma is megfigyelnek bennünket, ma is lehallgatnak bennünket, mert Ceauşescu szelleme továbbra is kísért, ott van a tévékben, a parlament padjaiban. A Székely Mikó Kollégium példája bizonyítja, a régi beidegződések ma is működnek, csak az eszközök változtak” – figyelmeztetett a polgármester. „Holott mi mindig a történelem folyamán nem mások ellen, hanem magunkért küzdöttünk, és küzdelmeink még mindig nem értek véget, még nincs autonómiánk, közösségünk tagjait még mindig védenünk kell, épp ezért az ’56-os emlékpark mindig arra emlékeztessen: semmi sem elég drága, ha jogainkról van szó. Ne alkudjunk meg, és ne féljünk cselekedni” – kérte az elöljáró.
Évszázadok múlva is meséljen
Ady Endre kortársa, a Holnaposok egyik alapítója, Dutka Ákos Ember és magyar című versét Darvas László színművész adta elő, majd Kiss Tamás, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) képviseletében szólalt fel. Kiemelte, az erdélyi bajtársak kegyetlenebb elbánásban részesültek a magyarországiaknál, holott „bűnük” annyi volt csupán: elénekelték a Himnuszt, vagy az éjszaka leple alatt gyertyát gyújtottak. Felidézve ’56 történéseit, a mérhetelen lelkesedést, szabadságvágyat emelte ki legfőbb értékként – de ugyanezt érezte az erdélyiek cselekedeteiben is, tette hozzá. „Köszönet a hősöknek, akik később áldozatokká váltak” – zárta beszédét, miután elmondta azt is, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének lyukas zászlót hozott ajándékba. Octav Bjoza, a Romániai Politikai Foglyok Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, a magyarországi ’56-os forradalom és szabadságharc mély nyomot hagyott Európa történelmében. És hogy miért kellett bekövetkeznie? „Leigázva élni hazádban, miközben azt mondják neked, szabad vagy – hát ezt a fiataloknak igen nehéz elmagyarázni” – jelentette ki. Kifejtette, a kommunista rendszer politikai foglyainak pontos száma ma sem ismert, az 1944–1964 közötti időszakban mintegy tízezerre tehető számuk, a börtönökben pedig nem számított a nemzetiség, ott mindenki a kommunistaellenes harcosok nemzetiségéhez tartozott. „Büszke vagyok mindarra, amit nem tudtunk megvalósítani” – mondta, majd a felavatandó emlékparkra utalva reményét fejezte ki, évszázadok múlva is állni fog, mesélve a kommunista börtönök áldozatairól.
A magyarságnak köszönheti a Nyugat
A Szabad Európa Rádióhoz eljuttatott, ismeretlen politikai foglyok román nyelven írt versét Sergiu Aliuş színművész szavalta el, Ady Endre Fölszállott a páva című versét Gazda Zoltán színművész adta elő, majd a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese lépett a mikrofon elé. Az emlékezésnek, az ’56-os megemlékezésnek az egyes ember és a közösség életében kettős az értelme: hitet, erőt, büszkeséget adni és a tanulságokat levonni – kezdte beszédét. Van-e nagyobb büszkeség, mint ’56 örökösének lenni? A szónoki kérdésre válaszként kifejtette, ’56 halálos döfést vitt be a kommunizmusba, melyet nem tudott kiheverni. Hogy itt lehetünk, hogy a bolsevizmus eltűnt a történelem süllyesztőjében, azért történhetett meg, mert volt ’56-ban a magyar szabadságharc, emiatt következhetett a Prágai Tavasz, a lengyel Solidarnosc, a temesvári forradalom. És hálás lehet a Nyugat is a magyarságnak, mert az ’56-os menekültek nyitották fel azoknak a nemzeteknek a szemét, melyek már-már hajlandóak lettek volna beleszédülni a kommunizmusba, micsoda embertelen és ezért istentelen, avagy istentelen és ezért embertelen rendszertől menekültek meg. Ami a tanulságokat illeti: ’56 szerencsésen illeszkedik a magyar történelem sodrába, miként Szent Istvántól napjainkig, a magyarság nem egyebet akar: függetlensége megmaradását, jogai biztosítását. Amit más népeknek lehet, nekünk is lehessen, az autonómia bennünket éppúgy megillet, mint Európa más népeit (szavait taps szakította félbe), soha semmit nem követeltünk, ami más népeknél már meg ne lenne – mondta. A magyar nemzet megmaradását a közjogi egyesítés teszi lehetővé, jelentette ki, e felismerés követeli meg a teljes állampolgárság megadását minden magyar számára. Végezetül arra szólította fel a jelenlevőket: tegyenek hitet, mindannyian ’56 örökösei akarunk lenni, mert ez a hit a büszkeségünket és a megmaradásunkat jelenti.
Intő példa az utókornak
A Kovács Kázmér tervei alapján készült új emlékművet, a pavilonszerűen kialakított építményt – melynek tartógerendáira magyar, román, német és angol nyelven Az 1956-os magyar forradalom romániai mártírjai és bebörtönzöttjei emlékére felirat, négy tartóoszlopán pedig 774 (és a névsor még nem teljes, talán soha nem is lesz az) név olvasható – Semjén Zsolt, Antal Árpád, Octav Bjoza és Török József leplezte le, Hajdú János római katolikus esperes szentelte fel és Bustya Dezső nyugalmazott református lelkész áldotta meg. A koszorúzás alatt a Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda énekelt, majd Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke mondott köszönetet mindazoknak, akik az általa megálmodott emlékpark létrehozásában részt vettek, és reményét fejezte ki, a park intő példa lesz az utókornak arra, mit jelentett ’56. Egypercnyi néma tisztelgést kért még a kivégzettek emlékére, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult az emlékünnepség első fele.
Hagyomány születik
Fáklyákkal kezükben vonultak át az ünnepség folytatásában részt venni szándékozók az Erzsébet parkbeli, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított kopjafához, ahol Márton Simon Anna mikós diák Faludy György: 1956, te csillag című versét szavalta el. Koszorúzás, gyertyagyújtás – és néhány fáklya földbe szúrása, ez a gesztus, önkéntelen cselekedet, mi új lehetőséget adhat az elkövetkező ’56-os megemlékezésekhez. És innen tovább, a Székely Nemzeti Múzeumig, szintén fáklyákkal a kézben. A Bartók Teremben Vargha Mihály köszöntőbeszédében kijelentette, az ’56-os emlékpark megvalósulásával a város és lakói kimondták: polgárok vagyunk. ’56 történései megismerésében, szellemének ébren tartásában nagy felelősség hárul az iskolákra, az egyházakra, de a múzeumra is – hívta fel a figyelmet. A Pofosz által meghirdetett esszépályázat nyerteseinek díjazása, Veress Sándor Hét esztendő kálváriája című könyvének Puskás Attila általi ismertetése után Antal Árpád polgármester és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a város nevében emléklapot és emlékérmet adott át az ’56-os Bajtársi Társaság sepsiszentgyörgyi tagjainak, azoknak, „akik megmutatták az irányt, melyet ígérem, követni fogunk” – indokolta a polgármester a kitüntetést.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új utat mutat az EMNP
Három jelöltjének nevét ismertette tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), már bizonyos, hogy a Sepsiszentgyörgy–Sepsiszék–Erdővidék körzetben Toró T. Tibor, a párt elnöke pályázik a szenátori székre, az erdővidéki–sepsiszéki képviselőjelöltjük Derzsi Sámuel vállalkozó, aki tavasszal függetlenként méretkezett meg a baróti polgármesteri tisztségért, Kézdiszéken pedig Johann Taierling indul néppárti színekben képviselői mandátumért.
Az EMNP azt hirdeti, hogy van alternatívája az RMDSZ által meghonosított bratyizós balkáni politizálásnak, lehet értékelvű, következetes politizálást folytatni, és hiszik, meg tudják érteni az emberekkel, ezúttal nem vagy-vagy a döntésük következménye, de lehet is-is, ha az EMNP-re ütik a pecsétet, az RMDSZ mellett a 6–3-as alternatív küszöbnek köszönhetően a néppárti szenátorok és képviselők is bejuthatnak a parlamentbe – derült ki Toró T. Tibor elnök és Papp Előd székelyföldi alelnök sepsiszentgyörgyi tájékoztatóján.
Az MPP országos elnökségével befejezték a tárgyalásokat, megyei szinten azonban még keresik a kompromisszum lehetőségét, nem zárják ki, hogy színeikben induljon egy-egy jó polgári jelölt, de azt sem, hogy átengedjenek körzeteket, és felsorakozzanak megfelelő függetlenek mögé – jelentették be tegnap a néppárti vezetők. Továbbra is politikai szövetségben gondolkodnak az MPP-vel, együttműködési ajánlatuk nemcsak a választásokra vonatkozott, utána is érvényes – erősítette meg Toró T. Tibor.
Az EMNP programja elkészült, és megszületett a döntés: negyven képviselő- és negyven szenátorjelöltjük lesz Erdély-szerte, elsősorban Székelyföldön, de Bihar, Szatmár megyében is vannak körzetek, ahol erősek. Az elmúlt hetekben, de a következő napokban is egyik legfontosabb feladatuknak tekintik a 6:3-as alternatív küszöb elmagyarázást, meg akarják értetni a polgárokkal, hogy nem helytálló a riogatás, a romániai magyarság semmiképpen nem marad parlamenti képviselet nélkül, de most reális esély van arra, hogy a biztos befutónak számító RMDSZ mellett az EMNP is mandátumokat nyerjen, és akkor jelentősen javítható lenne a magyarság bukaresti érdekképviseletének minősége – fejtette ki Toró T. Tibor. „A tavaszi választás egy fénykép volt arról, hogyan gondolkodnak az emberek az erdélyi magyar politikáról, és ez a pillanatfelvétel azt mutatja, hogy az erdélyi magyarság körülbelül 80 százaléka azt gondolja – ezért nem hibás, ezt tömték a fejébe több mint két évtizeden keresztül –, a politika abból áll, hogy Bukarestben meg kell kötni minden lehető és lehetetlen kompromisszumot, bele kell merülni a bukaresti politikai élet sűrűjébe, azonosulni velük, kicsi pénzeket, engedménymorzsákat megszerezni, hazahozni, és ezekkel az eredményekkel elnyerhető a következő mandátum. Ez Romániában szokásos politikai gondolkodás” – fejtette ki Toró. Hangsúlyozta, a néppárt hosszú távú építkezésében azt a célt tűzte ki, hogy ezt a gondolkodásmódot megváltoztassa, esélye csak akkor van az egyensúly megteremtésére, ha e mellé a balkáni politizálás mellé odateszi a maga „értékelvű, következetes, autonómiát célzó, nagyobb rendszerben és jövőképben gondolkozó politizálását”. Az EMNP vezetői elmondták, bíznak benne, hogy sikerül teljesíteniük az alternatív küszöböt, de még fontosabbnak tartják a már említett hosszabb távú célt, remélik, hogy sikerül mind több és több polgárral megértetni üzenetüket, elhitetni, hogy az általuk választott út az, amelyen érdemes haladni. Mi a 6:3-as alternatív küszöb?
A 2008-ban elfogadott választási törvény értelmében, ha egy párt, szervezet nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt, de képviselőjelöltjei hat, szenátorjelöltjei pedig legalább három körzetben első helyen végeznek (nincs szükség 50 százalék fölötti abszolút többségre, elég a relatív többség is), akkor részt vehetnek az országos elosztásban. Ez nem azt jelenti, hogy minden többséggel elnyert helyet megszerezhetnek, de egészen bizonyos, hogy lesz néhány szenátoruk és képviselőjük. A legalább 6:3-as arány teljesítése kötelező, nem elegendő öt képviselő és három szenátor vagy hét képviselő és két szenátor. Az RMDSZ a jelenlegi mérések szerint 5 százalék körül mozog, ha véletlenül csak 4,8–4,9 százalékot ér el, akkor érvénybe lép az alternatív küszöb, és elnyer majdnem ugyanannyi mandátumot, mint az 5 százalékkal. Ezért nevezi az EMNP kettős esélynek a lehetőséget, hisz ilyen formában mód van arra, hogy az RMDSZ mellett ők is teljesítsék az alternatív küszöböt.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Az RMDSZ elnök ellenzi az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását - Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke értelmetlennek tartja az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) választások előtti összehívását.
Kelemen Hunor egy szerda délután Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy kedd este informális beszélgetést folytatott Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével, és közölte vele, egyelőre nem áll módjában az EMEF újraélesztéséről egyeztetni.
Toró T. Tibor hétfőn kérte nyílt levélben az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, hogy csütörtökön üljenek tárgyalóasztalhoz, fogalmazzák meg azt a nemzeti minimumot, amelyet valamennyien képviselnek majd a román parlamentben, és alakítsanak ki közös álláspontot az EMEF új tartalommal való megtöltéséről is. A találkozó apropóját az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kinyilvánító Kolozsvári nyilatkozat elfogadásának 20. évfordulója adta volna.
Kelemen Hunor elmondta: értelmetlennek tartja az EMEF összehívását a decemberi választások előtt. "A választások után ez esetleg lehetséges" - tette hozzá. Az RMDSZ elnöke szerint "mérhetetlen cinizmusra vagy mérhetetlen amatőrizmusra" vall, hogy az EMNP saját kampányrendezvényére hívja a versenytársait. Toró T. Tibor csütörtökre hívta tárgyalásra a másik két párt vezetőit, pártja pedig szombaton mutatja be jelöltjeit. Mindkét esemény apropója a Kolozsvári nyilatkozat huszadik évfordulója.
Az RMDSZ elnöke megismételte álláspontját: az EMNP zavart kelt a választókban a hat képviselői és három szenátori választókerületben szerzett elsőséggel átléphető alternatív küszöb emlegetésével. Úgy vélte, az EMNP számára az alternatív küszöb is teljesíthetetlen, így a pártra leadott szavazatok azt eredményezik majd, hogy néhány RMDSZ-es jelölt helyett román képviselők jutnak a parlamentbe.
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot 2009 áprilisában hozták létre az egymással versengő erdélyi magyar politikai szervezetek, a testület azonban 2010 nyara óta nem ülésezett.
Gazda Árpád
(MTI)

Erdélyi autonomista pólus létrehozását tervezik
Politikai szövetséget, az erdélyi autonomista pólus létrehozását ajánlja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Magyar Polgári Pártnak (MPP) – jelentette be Sepsiszentgyörgyön Toró T. Tibor, a néppárt elnöke, aki szerint már kevés az esély arra, hogy a két szervezet a választásokig megegyezzen.
„Úgy látszik, hogy az MPP korszakváltása még nem zárult le, de bízunk benne, hogy útjaink találkoznak. A néppárt a Partiumban építette ki állásait, az MPP inkább a Székelyföldön van jelen, közösen lehetne kiegyensúlyozni az erdélyi magyar politika jelenleg kiegyensúlyozatlan helyzetét” – mondta a pártelnök.
Toró hangsúlyozta, arra még mindig van lehetőség, hogy a polgári párt megyei szervezeteivel helyi szinten egyezségeket kössenek.
„A tavaszi választások eredményei alapján az erdélyi magyarok 80 százaléka azt gondolja, amit húsz éve sulykolnak, hogy az erdélyi magyar politikusnak el kell mennie Bukarestbe, ott meg kell kötnie minden lehetséges kompromisszumot, meg kell szereznie  a kicsi pénzeket és engedménymorzsákat, majd azokat felmutatva megszerezheti a következő mandátumot. Ezt a gondolkodást akarja a néppárt megváltoztatni” – fogalmazott Toró. Papp Előd, a néppárt országos alelnöke kifejtette, szombaton, a kolozsvári nyilatkozat 20 éves évfordulóján minden jelöltjük nevét nyilvánosságra hozzák.
Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter egyébként cinikusnak nevezte, hogy az EMNP elnöke, Toró T. Tibor épp a párt kampányrendezvényére hívta az RMDSZ elnökét. Kovács tegnap válaszolt Toró T. Tibor nyílt levelére, amelyben az EMNP elnöke azt javasolja a másik két párt elnökének, hogy október 25-én, az erdélyi magyarság autonómiaigényét először megfogalmazó kolozsvári nyilatkozat elfogadásásának 20. évfordulóján „az erdélyi magyar nemzeti minimum” létrehozásáról is döntsenek - írja a Krónika.
Toró a felvidéki példa alapján kérte egy olyan minimális követeléslista rögzítését, amelyből nem szabad engedniük a bukaresti parlamentben az erdélyi politikusoknak, bármelyik magyar párt jele alatt szerezzenek is mandátumot. Kovács Péter válaszában kijelentette: az RMDSZ nem tűz ki maga elé minimalista célokat csak azért, mert egy magyar párt elnöke ezt kéri tőle. A főtitkár hozzátette: az RMDSZ programja nyilvános, és közép-, illetve hosszú távra megfogalmazza a magyar közösség érdekeit, és a szövetség által elfogadott célokat. Toró válaszában hangsúlyozta: a néppárt továbbra is fenntartja meghívását a kolozsvári nyilatkozat 20. évfordulóján tartandó találkozóra, hiszen a nemzeti minimum nem a minimális célokat jelenti, ahogyan azt Kovács Péter érti, hanem az a közös nevező, amely azokat az alapelveket, stratégiai célokat foglalja magában, amelyekből egyetlen magyar parlamenti képviselő sem engedhet Románia parlamentjében, akármilyen párt színeiben is választották oda.
Az EMNP bejelentette továbbá, 40 szenátor- és 40 képviselőjelöltet indít a decemberi választásokon, de még mindig fenntartja ajánlatát, hogy néhány magyar többségű körzetben felzárkózik az MPP független jelöltje mögé. A sajtótájékoztatón bemutatták három háromszéki jelöltjüket: az Erdővidék–Alsóháromszék szenátori körzetben Toró T. Tibor indul, az Erdővidék–Sepsiszék képviselői körzetben Derzsi Sámuel vállalkozó, míg Felsőháromszéken Johann Taierling vállakozó pályázik képviselői mandátumra.
Krónika (Kolozsvár)

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (1.)
Ennek a tanulmánynak bevallott célja: a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tudatosítani a közvéleménnyel, de a történészszakmával is, hogy 1956-ban az erdélyi magyarság nemcsak idehaza, hanem Magyarországon is óriási véráldozatot hozott.
Nem sokkal azután, hogy a szovjet tankok segítségével hatalomra került, Kádár János első „ténykedései” közé tartozott a forradalom és szabadságharc még szabadlábon lévő, az országban maradt vezetőinek azonnali letartóztatása és gyorsított eljárással történő kivégzése. Közéjük tartozott a Marosvásárhelyen 1912-ben született Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke – aki 1956. október 30-án Függetlenség, 1956. október 31-én Magyar Függetlenség címen önálló lapot adott ki, és aki a legradikálisabb forradalmárok közé tartozott, nem ismerte el a Nagy Imre-kormányt –, valamint Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. A szovjetek által hozott, letartóztatásra ítéltek névsorában is az ő nevük szerepelt az elsők között!
A tanulmány megírására az is ösztönzött, hogy a budapesti, Andrássy úti, nagy látogatottságnak örvendő, imponálóan berendezett, nemzetközi összehasonlításban is magasan jegyzett Terror Házában az 1956-os kivégzettek névsorából sajnálatosan hiányoznak az erdélyi, romániai magyar mártírok nevei. Az október 20-án Sepsiszentgyörgyön felavatott, Kovács Kázmér építész által tervezett, belső számvetésre késztető emlékpark 774 elítélt nevét tartalmazó kőtábláiról viszont hiányoznak a Magyarországon kivégzett erdélyi származású ötvenhatos forradalmárok!
Az építészeti, művészeti alkotásként is számottevő emlékmű újszerűsége abban áll, hogy a kivégzettek, bebörtönzöttek neve önmagában is sokkolja a nézőt. Akik látták az 1958-ban kivégzett Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai 1989. június 18-ai budapesti újratemetését, azok hasonló élménynyel távoznak a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkból is. (Az újratemetésen a nevek puszta felsorolása úgy hatott, mintha egetverő robajjal többtonnányi földet szórtak volna az emberi csontokat tartalmazó koporsókra. A jelenlévők tízezrei, a tévéközvetítést néző milliók közül senki nem akadt, akinek a hátán ne futott volna végig a hideg veríték: a kivégzések, a szadista megtorlások szörnyűsége alig tizenkét évvel a második világháború borzalmai után Európa szívében, a nagyvilág szeme láttára megtörténhetett.)
A 774 magyar, román és német bebörtönzött, meghurcolt, kivégzett neve is azt sugallja: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc olyan történelmi nóvum volt az emberiség históriájában, amelynek hatására tízezrek szervezkedtek, hogy megdöntsék, vagy legalább elviselhetővé tegyék a hatalom birtokosai által a legjobbnak kikiáltott „létező szocializmust”. E sorok írója az erdélyi, romániai ’56 kutatójaként reméli, hogy a tanulmány hozzájárul annak tudatosításához: csak egyetemes magyar ötvenhatról beszélhetünk, a megemlékezések rendjén Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, bárhol a világban csak akkor leszünk méltóak a kivégzettek véráldozatához, ha egyenlő súllyal említjük valamennyiük nevét, egyetlen áldozatról sem feledkezve meg.
Román és magyar elvtársak
A száz éve született Dudás József 1944 őszén erdélyi magyarként, illegális kommunistaként tagja volt a Moszkvába küldött első nem hivatalos fegyverszüneti küldöttségnek, visszatértekor súlyosan megsebesült, 1944. október 10-étől az antifasiszta Magyar Nemzeti Felszabadító Mozgalomban (közismertebb nevén: Magyar Frontban) tevékenykedett, 1956 októberében–novemberében a magyar forradalom egyik legvitatottabb személyisége. Budapesti kivégzésének az ad különleges aktualitást, úgymond „történelmi hátszelet”, hogy a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában általam nemrég megtalált levéltári dokumentumok alapján az is valószínűsíthető: az említett szovjet „névsor” összeállításában, majd a kivégzésében a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt bosszúja éppen úgy közrejátszott, mint a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártjának, valamint az 1949. október 15-én kivégzett Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, 1949. október 15.) korábbi belügy- és külügyminiszter véres leszámolása. Dudás József túlságosan sokat tudott az RKP, a Kommunisták Magyarországi Pártja belső, úgynevezett piszkos ügyeiről.
A legfelsőbb román pártvezetés 1932 és 1936 közötti romániai magatartásáért, a román titkosrendőrséggel, a Sziguráncával való együttműködéséért kérte Dudás József budapesti letartóztatását. Rákosiék kapva kaptak a „román elvtársak” felkérésén, mert Dudás József tudott a Donáth György-féle „összeesküvésről”, kapcsolatban állt Demény Pállal, Weiszhausz Aladárral, akiket trockistáknak minősítettek. Ugyanakkor Dudást azzal is vádolták, hogy a budapesti amerikai konzulátus tisztviselőivel kétszer is tárgyalt. Ez utóbbit a bukaresti vallatása során be is ismerte! Rajk Lászlóval szemben elkövette azt a meggondolatlan lépést, hogy a budapesti közművek egyik nyilvános gyűlésén – ahol mérnökként dolgozott – félreérthetetlenül Rajk Endrére, a magyar belügyminiszter testvérére célzott, aki a Szálasi-kormány kormánybiztosa volt és most az NSZK-ban szabadon sétál, miközben másokat kivégeztek, elítéltek!
A Rajk-perben – a vádiratot Rákosi Mátyás állította össze, Sztálin hagyta jóvá – ez a vádpont külön fejezetként szerepelt. Rajk Endre 1899-ben született Székelyudvarhelyen, és 1960-ban „ágyban, párnák közt” halt meg az NSZK-ban. A trianoni békeszerződés kettészakította a tizenegy gyermekes családot. Rajk Endre a Hangya Szövetkezet egyik magyarországi vezetője lett. 1924-ben hazalátogatott Székelyudvarhelyre, és az édesapjuk – aki Reichről Rajkra magyarosította a nevét – halála után Lászlót Budapestre vitte, fizette az iskoláztatása, egyetemi tanulmányai költségeit. Rajk Endre a hungarista mozgalom elkötelezett híve lett, Szálasi Ferenc holdudvarába került, az 1944. október 15-ei nyilas puccs után készletgazdálkodási kormánybiztossá nevezték ki.
A két testvér, Endre és László 1935-ben több heves vita után 1945-ig megszakította egymással a kapcsolatot. Rajk Lászlót – aki részt vett a spanyol polgárháborúban, az 1944. október 10-én létrejött Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és vezetője volt – a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de a bátyja, a nyilas kormánybiztos, amikor a számon kérő szék nevű nyilas bíróság elé állították, 1945. március 23-án, teljes díszegyenruhában jelent meg tanúskodni az öccse mellett. Így Rajk László megmenekült az akasztástól. Bajcsy-Zsilinszky Endrét viszont kivégezték.
A második világháború után a háborús főbűnösökre szakosodott amerikai katonai egység őrizetbe vette Rajk Endre nyilas kormánybiztost. Két éven át a salzburgi internáló tábor foglya volt. Miközben fogolytársainak döntő többsége a különböző népbíróságok elé került, Rajk Endre megúszta a felelősségre vonást minden bizonnyal az 1946. március 20-án belügyminiszterré kinevezett öccse, Rajk László közreműködésének is köszönhetően. Rajk László belügyminiszterként a „fasiszta és reakciós csoportok” üldözése ürügyén létrehozta az ÁVO-t, mintegy 1500 vallásos, nemzeti és demokratikus szellemű intézményt tiltott be, illetve oszlatott fel.
Az ő nevéhez kapcsolódnak az első magyarországi koncepciós perek. A szóbeszéd szerint 1956. október 6-ai budapesti újratemetésén az egyik közeli munkatársa meg is jegyezte: „milyen szívesen közénk lövetne most”. 1948. augusztus 5-étől 1949. május 20-áig külügyminiszter is volt, Kossuth-érdemrenddel is kitüntették.
A magyar kommunisták körében rendkívül népszerű volt, ez váltotta ki Rákosi Mátyás és köre féltékenységét. Magas rangú KGB-tisztek közreműködésével, Sztálin jóváhagyásával a kémkedést, az „imperialisták bérencével”, Titoval való együttműködést a koncepciós per folyamán, utólag konstruálták. Rajk Lászlót a Horthy-korszak titkosrendőrségével, Dudást a román Sziguráncával való együttműködéssel vádolták.
A CNSAS-nál fellelt levéltári dokumentumok alapján elsősorban azt tisztázom, ami az életének romániai szakaszát illetően a magyarországi tanulmányokban, 1956-os kötetekben – a hiteles források hiányában – nemcsak hézagos, zavaros, hanem ellentmondásos is. A most megtalált dokumentumok azért is különleges jelentőségűek, mert bepillantást nyújtanak az illegális Román Kommunista Párton belüli kíméletlen hatalmi harcokba, a mozgalom fertőjébe, és ahol – a szocialista történetírás állításaival ellentétben – igen gyakori volt a titkosrendőrséggel való együttműködés.
Titkosrendőrök, komisszárok, kvesztorok
Dudás József 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, József és Kovács Róza fia, foglalkozása mérnök, lakhelye Budapest, Tompa utca, 15. szám. Bernát Andor révén 1932-ben került kapcsolatba a kommunista és ifjúsági mozgalommal. 1932-ben tagja lett a KISZ-nek. Brassóban a helyi KISZ-bizottság tagja Bernát Andorral, egy Imre fedőnevű fiatalemberrel, Hegedüs nyomdásszal, Karácsony Máriával, aki később a felesége is volt.
A brassói Schill-gyárban Dudás szervezte be a fiatalokat, közös frontot alakítottak a Szociáldemokrata Párttal és a szász munkásszervezettel. 1932. december 26-án Brassóban utcai tüntetést szerveztek. Először 1932 októbere végén, november elején tartóztatták le. Ion Munteanu komisszár hallgatta ki. Információkat kértek a KISZ-ről, azt ígérték, szabadon engedik. A román kommunista titkosszolgálat rendkívüli gyorsasággal megtalálta, és írásbeli vallomásra bírta mindazokat a titkosrendőröket, komiszszárokat, kvesztorokat, akikkel Dudás romániai életútja során kapcsolatban állt vagy állhatott. Állításuk szerint Dudás már az első letartóztatásakor vállalkozott az ügynöki szerepre. Megígérte, hogy az RKP szervezeteiről is jelent. Előlegként ezer lejt kapott.
Dudás 1933-ban átment Temesvárra, onnan visszajött Brassóba, majd Papp Ilona és Mogyorós Sándor Kolozsvárra hívta, hogy a tartományi KISZ-nél dolgozzon. 1933 áprilisától 1933 szeptemberéig instruktor volt Kolozsváron, megszervezte a helyi KISZ-t. Kiadták a Studentul Revoluţionar és az Ifjúmunkás lapokat. A KISZ felső vezetése részéről Mogyorós Sándorral, a kommunista párt részéről Szenkovits Sándorral tartotta a kapcsolatot. Ion Munteanu komisszárról a Szekuritáté azt is kiderítette, hogy egyben ügynök is volt, aki Dudást ötször-hatszor a lakásán is felkereste, legtöbbször az utcán találkoztak.
A Román Központi Büntetés-végrehajtási Parancsnokság 1954. május 11-ei átiratából kiderül, hogy Dudás Józsefet 1948-tól Budapesten, 1951-től 1954-ig a jilavai börtönben tartották fogva és vallatták. Dudás a jilavai börtönben 1951. május 30-án részben beismerte az ellene felhozott vádakat: „A találkozó során nem mondtam pontos információkat, próbáltam semmit mondani vagy hamis információkat közölni. 1933-ban még átadtam neki (Munteanu komisszárnak – T. Z.) egy brosúrát és egy kiáltványt, de a tartalmukra nem emlékszem.
A párt kiadványai voltak. 1933 áprilisától próbáltam meggyőzni őt (Munteanut – T. Z.), hogy nincs megfelelő kapcsolatom a párt és a KISZ-vezetőségével, hogy csak a Munkás-Paraszt Blokk körül ügyködöm, a KISZ-szel csupán felszínes viszonyban vagyok. Munteanu mindig azzal vádolt, hogy nem vagyok őszinte.” Dudást Marosvásárhelyen is letartóztatták, de a brassói Sziguránca igazolta, hogy ügynökük, és ezért szabadon engedték. 1933 szeptemberétől Dudás újra Temesváron tevékenykedik, Szenkovits Sándor és Mogyorós Sándor küldte oda, hogy Encsel Mór, valamint a párt és a KISZ helyi vezetőinek letartóztatása után újraszervezze a KISZ-t. Novemberben megérkezett az RKP KB részéről Wurmbrandt, akit Dudás ideges emberként jellemzett, s aki szerinte nem tudott helytállni. A további kutatásnak kell tisztáznia, hogy ugyanarról a Wurmbrandtról van-e szó, aki a román kommunista börtönökben megszervezte a föld alatti egyházat, s akinek szabadon bocsátásáért Nyugaton gyűjtéseket szerveztek, tízezer dollárt fizettek érte! Kiszabadulása és Nyugatra való menekülése után könyvek sorában elsőként számolt be a román kommunista börtönökben, megsemmisítő munkatáborokban uralkodó iszonyatos állapotokról, megtorlásokról, gyilkosságokról.
Dudás József 1933 decemberében Temesváron az ipari üzemekben általános sztrájkot szervezett, amelyik 1934. január 15-éig tartott. Temesváron 1934. február 16-án letartóztatták. Marius Râmneanu rendőrfőnök és Ovidiu Gritta kvesztor nyolc napon át vallatta. Dudás tagadta, hogy egy illegális szervezet tagja. Gritta azt mondta: ha részletes beismerő vallomást tesz, nem állítják hadbíróság elé. Dudás nem vallott sem az aradi, sem a resicai, lupényi, petrozsényi, vajdahunyadi, zsombolyai, lippai, pécskai pártkapcsolatairól. Öt napon át láncokban tartották.
A hadbíróság börtönében éhségsztrájkba kezdett, amely kilenc napon át tartott. Ezzel csomagot, újságokat kapott, engedélyt a beszélőre. A hadbíróság előtt Wurmbrandtot elítélte azokért a kijelentésekért, amelyeket a párt és a Szovjetunió ellen tett, nem árulónak, hanem provokátornak nevezte. Dudás beismerte, hogy kommunista, a gazdasági világválság a kapitalizmus ellentmondásai miatt kezdődött, szociális forradalomra van szükség.
Méltatta a Szovjetunió fejlődését, majd arról beszélt, hogy Romániában földreformra van szükség, Erdélyben „a kisebbségeket minden jog nélkül kizsákmányolják”. A tárgyalás harminc napig tartott. Szembesítették Wurmbrandttal, aki a tárgyalás során is „fenntartotta a párttal kapcsolatos hazugságait”. „Nem hagytam Wurmbrandtot, lelepleztem mint a Sziguránca ügynökét” – vallotta Dudás József, aki a fő tárgyaláson nyolc órán át beszélt. Dudást nyolc év börtönbüntetésre ítélte a temesvári hadbíróság, és akkora pénzbüntetésre, amely egy évvel ért fel.
A craiovai börtönben raboskodott, Ana Pauker pere idején döntötte el, hogy nem teljesíti a Marius Râmneanunak és Ovidiu Grittának Temesváron megfogalmazott korábbi ígéretét, miszerint leleplezi a legfelsőbb kommunista pártvezetést: „A börtönben Ana Pauker felajánlotta, hogy megkereszteli a fiamat.” Büntetését öt évre csökkentették. Doftanán együtt raboskodott Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel, a későbbi román pártvezetés prominens tagjaival. Bár jó kapcsolatban állt Ana Paukerrel, a per kapcsán a párt is elítélte, kizárták, de Doftanán együtt maradhatott az ott raboskodó kommunistákkal. Mogyorós Sándor tartotta vele a kapcsolatot.
1937 végén a legfelső pártvezetés megparancsolta, hogy Dudás hagyja el az illegalisták celláját, költözzön át a köztörvényesek közé, és győzze meg őket a kommunista párt fontosságáról. Gheorghiu Dej tanácsára a börtönben alabástrom műhelyt hozott létre, majd lefizette Săvinescu börtönigazgatót, erre Gheorghiu Dej korrupcióval vádolta a doftanai börtön parancsnokát. Gheorghiu Dej megígérte, hogy figyelembe veszik Dudás meggyőző munkáját a köztörvényesek körében, hogy a börtönévek alatt kitartott a kommunisták közössége mellett. Dudás József 1939-ben szabadult a doftanai börtönből. Vallomása pontosan jelzi: mennyi szenny, mocsok tapadt az „illegális kommunista mozgalomhoz”, a pillanatnyi hatalmi harcok „állásától” függött ki maradhatott a kommunista párt tagja, kit zártak ki.
Dudás József olyan sokat tudott minderről, hogy már-már törvényszerű volt az időközben hatalomra került román pártvezetés azon törekvése, hogy őt fizikailag is megsemmisítsék. A börtönben ismerte meg későbbi élettársát, a szatmárnémeti Pancea Máriát, aki a férje után viselte a Pancea vezetéknevet. (Dudás József egyetlen unokája, Szakács-Pancea Margit jelenleg Magyarországon él, gyakran váltunk e-maileket.)
Az ellenzék likvidálásának janicsármunkája
A második bécsi döntés után (1940. augusztus 30.) Dudás József Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1951. május 30-ai vallomása szerint azért telepedett át az akkori Magyarországra, hogy folytathassa műegyetemi tanulmányait, Romániában nem érezte biztonságban magát. 1940-ben és 1941-ben technikus a Magyar Acélműveknél, 1941-ben és 1942-ben a Szalay-gyárnál technikai tisztviselő, 1942 és 1946 szeptembere között mérnök a Magyar Fogaskerék gyárnál. 1945 elején főmérnöknek, 1945 júniusában gyárigazgatónak nevezték ki. 1944 októberétől a Magyar Front tagja, majd belépett a Nemzeti Frontba, az általa alakított szervezettel részt vett „Magyarország felszabadításában”.
1946-ban szabadságérdemrenddel tüntették ki, Budapest képviselőjeként beválasztották az Országgyűlésbe. Végül nem került be az Országgyűlésbe, pótképviselő lett. A magyar kommunista hatóságok 1946-ban azért vallatták, mert Horthy Miklós kormányzó megbízásából tagja volt a Moszkvába küldött első fegyverszüneti küldöttségnek, a Szovjetunióval szemben nem volt elvszerű a magatartása. A román kommunista hatóságok az 1932 és 1939 közötti romániai „viselt dolgai” miatt kerestették a magyar titkosrendőrséggel.
Az 1948. évi letartóztatás különös fintora, hogy Dudás Józsefet állandóan összetévesztették az ugyancsak marosvásárhelyi, szintén illegalista Szabados Lajossal, akit az ÁVH 1951 áprilisában tartóztatott le, majd adott át a román hatóságoknak. (Külön tanulmány témája: bármilyen volt a viszony Magyarország és Románia között, bármilyen ellentétek feszültek a két ország között, a kommunista titkosrendőrségek olyan „harmóniában” végezték a belső ellenzék likvidálásának janicsármunkáját, amire a történelemben alig van példa! Szadista kéjjel adták egymásnak a kegyvesztett egykori kommunistákat, a regnáló hatalommal szemben bármilyen bírálatot megfogalmazó ellenzékieket!
A Dudás-dokumentumok tanulmányozása során döbbentem rá: 1982. október 30-án axiómaszerű igazságot fogalmazott meg a nálam házkutatást vezető szekus tiszt. Szó szerint ezt mondta: nehogy olyan ábrándokat kergessen, hogy átszökik a román–magyar határon! „Magyar kollégáink és barátaink ugyanúgy járnak majd el, mint mi!”) Dudás Józsefet – miután átadták a román kommunista titkosrendőrségnek, a Szekuritáténak – azzal vádolta az ügyészség, hogy 1932 nyarától 1933 áprilisáig jelentett, és ezért összesen 5000 lejt kapott. (A mai pénzügyi ismereteink alapján csak akkor mérhetjük fel ennek az összegnek a nagyságát, ha megjegyezzük: az említett időszakban egy kiló hús ára egy lej volt!)
Dudást a román titkosrendőrség 1954-ben visszaadta Magyarországnak. A magyarországi és a romániai börtönökben végigjárt kálváriastációktól nyílegyenes út vezetett a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány 1956. október végi létrehozásáig, a Dudás-csoport radikalizálódásáig, majd a forradalom vérbe fojtása után a tőrbe csalásához, kivégzéséhez. Dudás József a Magyarországon kivégzett nyolc erdélyi származású egyike. Illő, hogy a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján megemlékezzünk róluk is.
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – 1200 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, miszerint 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban – néhány szervezkedési kísérletet leszámítva – valójában nem volt semmi.
Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta „a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Arról, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyarság Budapesten, Magyarország nagyvárosaiban és vidéken milyen mértékű és mekkora véráldozatot hozott, a mindennapi közbeszédben, a tanulmányokban eddig teljesen megfeledkeztek: az anyaországban élő, különböző okokból ott rekedt „határon túliak” közül (a kifejezés megalázó jellegét éppen egy ilyen megemlékezés kapcsán szeretném hangsúlyozni) hányan fizettek az életükkel azért, mert számukra valóban szent volt a forradalom és szabadságharc.
Eörsi László történész, az 1956-os intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a „társaságában”, a Rubicon Könyvek sorozatban betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. A marosvásárhelyi Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19-én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet.
Az is közismert, hogy a Corvin közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban.
Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete „legnagyobb és legmegrázóbb élményének” nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. Ötvenhatos naplójegyzeteit a Korunk 2005. decemberi száma közölte. A magyar fővárosban a forradalmi események fül- és szemtanúja, Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő külön ciklust szentelt a forradalmi harcoknak. Ébresztő a forradalom első reggelén című költeménye egyetlen forradalmi antológiából sem hiányozhat:
„Köd van és statárium. A kivégzőosztag
tán el se látna az elítéltig.
Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben.
S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől.”
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)