Bizakodó építkezés, kritikus empátia
Tervek a Domokos Géza Egyesületnél
Jövőre kilencvenedik életévét töltené Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, így a róla elnevezett Egyesület részére 2018 értelemszerűen Domokos Géza Éve, derül ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből. Egy esztendővel később, a Kriterion ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, így a Domokos Géza Egyesület a Kriterion Évének tekinti 2019-et.
„Idén szeptemberben az Egyesület Sepsiszentgyörgyön szervezte meg az Egy értékrendszer életképessége a 21. században – Domokos Géza és a Kriterion könvkiadó értékrendje című kerekasztal-beszélgetést, amelyet 2018-ban tető alá hoz Bukarestben is”, olvasható továbbá a közleményben. Hasonló címmel előadást és vetítést szerveznek továbbá Amszterdamban, valamint Athénben. Tavasszal időszerű témakörökkel folytatja éves munkálatait a harmadik kiadását megért, és az Egyesület keretében működő Dioméd elnevezésű szakmai műhely (think-tank). Újdonságként Gáspár Antónia Kamilla egyesületi munkatárs természetközpontú multimédiás előadássorozattal keres föl tömb- és szórványbeli óvodásokat, kisdiákokat jövő tavasszal és ősszel. Szintén ősszel kerül sor a Domokos Géza- és Domokos Géza Egyesület-díjak Gálája harmadik kiadására, amelynek keretében, többek között, elismerésben részesül emberléptékű diplomáciai szolgálatáért (1988–1993) a nemrég elhunyt Coen Stork volt bukaresti holland nagykövet. Az előző évek hagyományához híven, elismerésben részesülnek a magyar-román, illetve román-magyar közeledést, párbeszédet kezdeményező és, főként, folytató projektek is.
„Az Egyesület részére a Kriterion Könyvkiadó Éve lesz 2019, hiszen a rangos művelődési intézmény létrehozásának 50. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból az Egyesület saját és társszervezésben tető alá hozott rendezvényekkel kívánja reflektorfénybe állítani a Kriterion gazdag és feledésre nem érdemesült szellemi örökségét. Folytatja az Egy értékrend életképessége a 21. században című kerekasztal-beszélgetéseket és vetítéses előadásokat erdélyi városokban, de a határokon túl is. Az Egyesület önálló tervei között szerepel Bartha Katalin Ágnes kolozsvári irodalomtörténész A Kriterion Könyvkiadó (1970–1989) interjúkban. Egy kutatás keretei című könyvének, valamint Domokos Géza Igevár. Kriterion-történet tizenhat helyzetképben elmondva című kötetének (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000) lefordítása és publikálása holland nyelven”, áll a közleményben.
Az Egyesület felterjesztésére a Román Kulturális Érdemrend lovagi keresztjét kapta fennállásának 45. évfordulója alkalmából a könyvkiadó Klaus Johannis román államfőtől 2015 novemberében.
„Bizakodva építjük tovább névadónk szellemi hagyatékát, és kritikus empátiával viszonyulunk a világ történéseihez” – nyilatkozta Domokos Péter egyesületi elnök. Szabadság (Kolozsvár)

Ezért szavazta meg az RMDSZ a költségvetést
A parlament pénteken megszavazta a 2018-as állami költségvetést, valamint a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét. Az RMDSZ parlamenti csoportja igennel szavazott a költségvetésre, mert Tánczos Barna szenátor elmondása szerint úgy ítélték meg, hogy a költségvetési törvény számos pontban kedvező az erdélyi magyarság számára.
Az önkormányzatok finanszírozását illetően továbbra is kétségeik vannak
A szenátor kiemelte, az RMDSZ javaslatára több erdélyi beruházás is folytatódhat, illetvelletve kezdődhet el a 2018-as állami költségvetés alapjaiból. „A Szövetség munkájának eredménye, hogy elkülönítenek pénzeket az erdélyi repterek korszerűsítésére, biztosítják a magyar pedagógus-továbbképző központ beindításához szükséges forrásokat, illetve az is, hogy a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub állami költségvetési támogatásban részesül. Kezdeményezésünkre a zilahi megyei sürgősségi kórház is jelentős fejlesztéseket eszközölhet. Ennek ellenére kétségeink vannak afelől, hogy a költségvetés végrehajtása során miként oldják meg az önkormányzatok finanszírozását, amelynek számítási képlete jelentősen változik jövőre, és amely elsősorban a kisebb önkormányzatoknak kedvez. Tekintettel arra, hogy a költségvetési törvény számos tekintetben kedvező az erdélyi magyarok számára, és hogy a parlamenti munka során több javaslatunkat is sikerült elfogadtatni, az RMDSZ parlamenti csoportja által meghozott döntés értelmében megszavaztuk a 2018-as állami költségvetést” – nyilatkozta Tánczos.
Prioritásként kezelték a reptereket
Az RMDSZ pénzügyi szakpolitikusa szerint a repülőterek vonzáskörzetükben jelentősen hozzájárulnak a gazdaság fejlődéséhez, ezért az RMDSZ számára minden költségvetési vita alkalmával prioritás volt, hogy ezek modernizációjára pénzforrások kiutalását kérje. Tánczos szerint 2018 már a második olyan év lesz, amikor az RMDSZ javaslatára különítenek el összegeket az állami költségvetésből a nagyváradi és a marosvásárhelyi repülőterek számára.
„Idén is kezdeményezésünkre több millió lejes állami költségvetési finanszírozásban részesültek az erdélyi repterek: jövőre a marosvásárhelyi légikikötő 40 millió lejt, a nagyváradi reptér több mint 10 millió lejt kap fejlesztési munkálataira. Emellett 2018-ban a szatmárnémeti repülőtér számára is 10 millió lejes finanszírozást biztosít a költségvetési törvény, szintén az RMDSZ javaslatainak eredményeként” – mondta Tánczos Barna.
A szenátor arra is rámutatott, hogy decemberben a tanügyi törvény módosításával az RMDSZ-nek sikerült tisztáznia a magyar pedagógus-továbbképző központ beindításának jogi keretét, és a héten, második lépésként, a költségvetési törvény munkálatai során a finanszírozását is megoldotta.
Pénzt kap a nagyváradi pedagógus továbbképző központ és a zilahi kórház is
„Javaslatunkra mintegy 2 millió lejt különítenek el a jövő évi büdzséből a Nagyváradon létesítendő továbbképző központra, amelynek beindítását régóta várják az erdélyi magyar pedagógusok. Ez a központ lehetőséget teremt majd a magyar pedagógusoknak, hogy a képzéseket anyanyelvükön végezzék. Az itt megszerzett pontok szakmai előmenetelüket segítik” – hangsúlyozta a szenátor. Az RMDSZ javaslatára jelentősen növekedik a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub elkezdett beruházásainak befejezésére szánt költségvetési támogatást. A kormány által előterjesztett 400 ezer lejes keret 3 millió lejre nő.
Emellett költségvetési támogatást kap a zilahi kórház is. „A zilahi megyei sürgősségi kórház járóbeteg rendelőjének és műtőtermeinek kibővítésére és modernizálására közel 14 millió lejt kért az RMDSZ. Ez a projekt eredetileg nem szerepelt a költségvetés tervezetében, a Szövetség kezdeményezésére fogja a kormány finanszírozni jövőre a kórház beruházását” – mondta el Erdei-Dolóczki István, a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja.
Az RMDSZ javaslatára rögzíti a költségvetési törvény azt is, hogy a jövő év első félévében 1000 lej marad a nyugdíjpont értéke. „Azért van szükség ennek feltüntetésére a jogszabályban, hogy egyértelműsítse és garantálja ezt a minimál értéket július elsejéig, amely időponttól egy sürgősségi kormányrendelet értelmében ez növekedni fog 10 százalékkal” – mutatott rá Erdei-Dolóczki István.
Változik az önkormányatok finanszírozási képelete
A jövő évi költségvetésben az önkormányzatok finanszírozásának képlete változik a legnagyobb mértékben. Mint ismert, januártól 16-ról 10 százalékra csökken a személyi jövedelemadó, amely az önkormányzatok egyik legnagyobb bevételi forrása. Az intézkedés hatására jelentős összegektől esnek el az önkormányzatok, amit valamilyen formában kompenzálni kell.
„Az RMDSZ azt javasolta, a jövedelemadóból befolyó összegek a jelenlegi 71,5 százalék helyett ezután 100 százalékban maradjanak helyben. Kezdeményezésünket a pénzügyi szakbizottság megszavazta, ám ezt követően, a plénumi vita során a liberális párt gyulafehérvári képviselője RMDSZ-ellenes és a javaslat elleni felszólalása elbizonytalanított több liberális honatyát a jelenlévők közül, és sokan a szavazáskor nem is tartózkodtak a teremben. A kormánypárti törvényhozók kitartottak saját elképzelésük mellett, így sajnos javaslatunkat visszautasította a parlament” – mondta az RMDSZ képviselője.
A képviselő szerint a kormány által kidolgozott finanszírozási képlet elfogadható része, hogy minden önkormányzatnak lesz egy minimális működési költsége, lakosonként 750 lej. Ez az összeg ugyanakkor nem lehet kisebb 1 millió lejnél a községek esetében, legalább 3 millió lejnek kell lennie a városok, és minimum 5 millió lejnek a municípiumok esetében. Ez a megoldás elsősorban a kisebb községeknek kedvez, hiszen nem kevés az olyan önkormányzat, amely saját jövedelemből nem tudja biztosítani a működéséhez szükséges pénzt.
Erdei-Dolóczki István kiemelte, az RMDSZ-nek a nagyobb városok, municípiumok költségvetésével kapcsolatban vannak fenntartásai, és módosító javaslatainak többségében a finanszírozásuk növelését kérte. A személyi jövedelemadó csökkenése miatt kevesebb pénzhez jutnak az említett önkormányzatok, holott „ezeken a településeken nagyon fontos lenne a fejlesztési költségek biztosítása, mert jelentős potenciállal rendelkeznek e téren” – hangsúlyozta Erdei-Dolóczki István.
Mint mondta, ezen kiesés egyensúlyozása érdekében dolgozták ki azt a korrekciós rendszert a költségvetésben, amely biztosítani hivatott, hogy 2018-ban egyetlen önkormányzatnak sem lehet kisebb költségvetése, mint 2017-ben. Ha az első félévi mutatók azt jelzik, hogy az éves költségvetése kisebb lesz az ideinél, akkor ezt a kormány köteles korrigálni az első félév végén. Ez alól várhatóan azok az önkormányzatok lesznek kivételek, amelyek 2016-ból és 2017-ből rendelkeznek pénztartalékokkal.
„A költségvetés tervezete az áfából visszaosztandó összegek megállapításánál az önkormányzatok 2016-os és 2017-es tartalékait is alapul veszi. Azok az önkormányzatok, amelyek 2017 végén tartalékolt pénzzel rendelkeznek, kisebb összeget kapnak a visszaosztás során, mint amennyi a számítási képlet alapján amúgy járna nekik. A megtakarításuk felével egyenlő összeget vonnának le a visszaosztandó bevételből. Az RMDSZ azt javasolta, hogy a levonás kiszámításánál ne vegyék alapul az uniós projektek kivitelezésére, illetve célirányosan támogatott projektek befejezésére tartalékolt összegeket. Ezek átlagosan az önkormányzatok megtakarításainak 80 százalékát teszik ki, így csak a fennmaradó 20 százalék felével megegyező levonásban részesülnek az áfa visszaosztása során. Ezt kompromisszumos megoldásként elfogadta a plénum, ennek ellenére továbbra sem lehetünk teljesen elégedettek ezzel az új rendszerrel, hiszen, ha kezdeményezésünkre kisebb mértékben is, még így is a jól teljesítő önkormányzatokat bünteti” – fogalmazott a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja.
Tartható az 5,5 százalékos gazdasági növekedés jövőre?
„A 2018-as költségvetés 5,5 százalékos GDP-növekedéssel számol. Az idei több mint 7 százalékos növekedést látva, meggyőződésem, hogy ez egy tartható és reális tervezés, egy egészséges és nem túlfűtött gazdaságnak a növekedése. A 3 százalékos költségvetési hiánycél megfelel az ország uniós vállalásainak, ám valószínűleg az év második felében különböző költségcsökkentésekkel fogja tudni tartani ezt a kormány. A társadalombiztosítási kasszában látszani fog a személyi jövedelemadó és a tb-járulékok új befizetési rendszerének hatása, hiszen a bruttó fizetésbe beépítették a teljes társadalombiztosítási járulékot és ezáltal gyakorlatilag arra kényszerítik a vállalkozókat, hogy bruttó fizetésemelést alkalmazzanak, ha alkalmazottaik nettó bérét tartani akarják. A társadalombiztosítási büdzsé esetében 20 milliárd lejes plusz bevételre számíthat a kormány, egyértelműen a személyi jövedelemadó kárára” – összegezte Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi költségvetési bizottságának tagja.
Hozzátette, ami jelentős bevételi forrást jelenthet a költségvetésnek, az az uniós alapok lehívása, mert ha több pénz áramlik a gazdaságba ilyen formában, az a költségvetésben is megjelenik. A kormány jövőre 30 százalékos növekedésre számít e téren 2017-hez képest. (rmdsz-tájékoztató) Transindex.ro

Elhunyt Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános
December 25-én, vasárnap este elhunyt Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános. A kolozsvári Szent Mihály-templomban 2007-től szolgált, akkor bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a Szent Mihály-templom vezetésével.
Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön (1972–1976) és Marosvásárhelyen (1976–1979). Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984). Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett. Huszonhárom évi szolgálatához kötődik a Kis Szent Teréz-templom és plébánia létrejötte, a szombatfalvi plébánia önállósulása, a változások után a város pezsgő egyházi életének megszervezése.
Kolozsvári szolgálatához kötődik, hogy befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított a jövő nemzedék nevelésére. Támogatta az egyetemi és kulturális élet szervezését, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét. Temetéséről később intézkednek. Szabadság (Kolozsvár)

Szeretetről a történelem sodrásában
Embert próbáló időkben találtak egymásra, alapítottak családot, s megannyi megpróbáltatás ellenére sikerült együtt maradniuk, gyarapodniuk. Szöllősy Miklós és Jolán családjának története nem egyedülálló, hozzájuk hasonlóan milliók szenvedtek, vándoroltak a háború idején, életútjuk bizonyos mozzanatai vélhetően némely olvasók felmenőinek, elődeinek élettörténetéhez is hasonlít – számomra mégis különleges. A Monarchia idején – 1913-ban és 1916-ban –, Erdély egymástól távol eső településein – Margittán, illetve Gidófalván – látták meg a napvilágot, Brassóban találkoztak első ízben, majd újból Budapesten. Végül Háromszéken állapodtak meg, a honvágy hozta haza a családot.
1944-ben sokak számára inkább gondterhes volt a karácsony, mintsem fényektől pompázó, háború idején a túlélés jegyében és reményében teltek a mindennapok. Miklós sem tölthette családjával, fiatal feleségével és néhány hónapos kislányával az első közös karácsonyukat. A jobb élet reményében mentek a magyar fővárosba, házasságuk évében, 1941-ben kacagva mondták: jól meggazdagodtak... Állásuk volt ugyan, de sokra nem vitték. Legidősebb lányukkal, Jolánnal idéztük fel azokat az éveket.
– Édesapám egy hadiüzemben dolgozott Pesten, édesanyám egy szövőgyárban. A tulajdonos szőrmegyáros volt, katonai felszereléseket, ruházatot gyártottak, ezért édesapámat sokáig fel tudta menteni, hogy ne sorozzák be katonának. Első karácsonyunk 1944-ben azonban úgy sikerült, hogy december elsején besorozták, így édesanyám egyedül maradt velem. Nem büszkeség, de ez az igazság: édesapám következő év februárjában megszökött – tulajdonképpen ennek köszönhetjük, hogy volt édesapánk, életünk. Magyar katonaként az út-hidászokhoz sorozták be – nehéz feladatokkal járó munka volt. Talán Szolnok közelében lehetett, akkor ott már szörnyű harcok dúltak, s egy csataszerűségben, ahol magyarok, németek, oroszok összekeveredtek, édesapám átugrott a kerítésen egy temetőbe. Kiáltott utána egy német katona, de nem értette, mit mondanak neki, végül valahogy hazatért.
Élet egy utazóládában
A család Zuglóban lakott – lányuk ma is őrzi a születésekor kapott lakcímkártyát – a Kupavezér téren, albérletben. Pincékben éltek az emberek, oda költöztek, hogy biztonságban legyenek, mert gyakori volt a légiriadó, állandóan futni kellett. A ház tulajdonosa egy februári napos reggelen hazament, hogy szemügyre vegye, milyen állapotban van az épülete. Félig lebombázták... Miklós őszülő hajjal, borotválatlanul, falusi ruhában állt a ház előtt, főbérlője nem ismerte meg, de megszólította: Lássa-e bácsi, mit csináltak a házammal? – kérdezte tőle. Aztán amikor felesége hollétéről érdeklődött, kézen fogta, s bekiabált a pincébe a fiatalasszony után... Rövid ideig még kínlódtak Pesten, ám a családfőt állandóan bújtatni kellett, bármikor „falhoz állíthatták volna”. Elhatározták hát, hazamennek Miklós szülőhelyére, az akkor még falu Margittára. A nagy ostrom előtt felesége egy méretes utazóládát kapott a háziasszonytól, ebbe a régimódi hajóládába pakolt be mindenféle ágyneműt, értékeiket, majd belehúzta egy aknatölcsérbe és lefödelte. Vándorlásuk előtt ezt vették elő, ez lett kislányuk ágya. Ládájukat gyalogszerrel húzták egészen Margittáig, miután a kiváló műszaki érzékkel megáldott fiatal családfő kerekeket szerelt rá. – A biciklit édesanyám kapta egy román katonától. Egy teherautón ültek, fehér kenyeret szeltek és szalonnáztak. Anyám hetekig nem látott ilyet, vélhetően rájuk csodálkozott. Ekkor az egyik katona levágott egy szelet kenyeret, és mondott valamit a társának, anyám pedig románul köszönte meg. Aztán útbaigazítást kértek tőle, anyám románul válaszolt, ezért köszönetképpen nekiadtak egy biciklit. Ennek a kerekeire szerelte rá apám a ládát, azt húzták, benne engem és egy kis holmit, amit menekíteni tudtak. Gyalog mentek tizenegy napon át. Nem mertek sem vonatra, sem teherautóra, sem más járműre felülni. Valahányszor katonai konvojt láttak, mindig betértek a mezőre, s közben igyekeztek úgy haladni, hogy estére mindig lakott területre, faluba érjenek, ahol szállást kaphattak.
Az első éjszakát egy állomás környékén tölthették a fiatalok, az asszony egy mozdonyról kért és kapott meleg vizet, hogy tisztába tegye gyermekét. Egy alkalommal esőben, árok szélén ülve szoptatta őt, férje betakarta, pokrócot tartott felettük. Éppen akkor valami falusiak jöttek szekérrel, akik a jelenet láttán oda kiabáltak: hát maguk mit csinálnak, fényképeznek? Volt, ahol szívesen látták, máskor visszautasították őket. A kisgyermekkel utazókat általában hamarább befogadták, megsajnálták, s ha volt, meleg vacsorát adtak, legtöbbször pityókatokányt. Pesten a pincében valaki sokáig ecetes csípős paprikát, cukor nélküli egreslekvárt evett... – idézte fel lányuk.
Mire a fiatal család a határ közelébe ért, arra már valamelyest meghúzták az országhatárt, de nehézkes volt átkelni rajta. Még nem rendezték a tulajdonviszonyokat, így akinek birtoka átnyúlt a másik oldalra, átjárhatott a földjét megművelni, engedélyt kapott erre. A fiatalok egy malomnál melegedtek, arra vártak, hátha találnak valakit, aki Margittáig megy vagy legalább átkel a határon, hogy vele tartsanak. Végül egy szénát szállító szekeres jött, fogata után kötötték a kis ládát, s ők karjukon kislányukkal a szekér mellett gyalogoltak. Így sikerült átjutni a határon. Április 4-re értek haza.
Partiumból Háromszékre
Margittán tíz évet élt a család, itt született második gyermekük is, Éva. A háborút követő időszakban nehéz volt az élet, a lányok egyebek mellett arra emlékeznek, gyermekként sokat álltak sorba fekete kenyérért. Kellemes, maradandó emlékük, hogy ügyes nagybátyjuk karácsonyokon bőségesen állított elő szaloncukrot, s emellett fával is ügyesen dolgozott, ő készítette az első bababútort nekik, ma is őrzik egy darabját. Édesanyjuk barátnőjével babát varrt nekik: megvásárolták a papírmasé babafejeket, ahhoz készítettek ruhát, cipőket. A család másik ága, a fiatalasszony szülei, testvérei Sepsiszentgyörgyön éltek, ő pedig vágyott haza, arra is gondolva: gyermekei jobb oktatásban részesülnek majd. Így 1954-ben újabb lakhelyváltás következett, dolgaikat tehervagonra pakolták, s ezúttal vasúton, de ismét hosszú napokig utaztak. Immár véglegesen haza.
Úgy nézett ki, a családfő állása – varrógép-műszerészként dolgozott – áthelyezés révén megoldódott a szövetkezetnél, sőt, a lakhatást is biztosnak tudták. Miklós az apósa házában megüresedett lakrészbe készült családjával, ám mire ide értek, beköltöztettek oda egy másik szövetkezeti alkalmazottat. Gondnak ez is elegendő lett volna, ám az ügyes kezű műszerészt lakás hiányában azzal büntették, hogy nem fogadták el áthelyezését sem. Végül Előpatakon talált állást egy varrodában, a lakhatás azonban jó ideig szerencsétlenül alakult, a család be sem tudott jelentkezni a hatóságoknál. Gyermekeik úgy emlékeznek, anyai nagyapjuk halála után költöztek végül az ő belvárosi házába. A család legkisebb gyermeke, Mária 1957-ben már Sepsiszentgyörgyön született. Édesapját dolgos, ügyes kezű mesterembernek ismerték a városban, aki mindent megjavított, varrógéptől vasalóig, sőt, az ügyvédek is hozzá vitték írógépeiket javításra. Mindig vágyott haza, Margittára, s mint középső lánya felidézte: hihetetlenül boldog volt, amikor sok-sok év múlva visszakapta a család szőlőjét... Valódi szé­kellyé sohasem vált.
*
Bő két és fél évtizeddel azt követően, hogy Sepsiszentgyörgyre költöztek, a sors mondhatni összefonta útjainkat, bennünket. Kisebbik lányuk – édesanyám iskolatársa és barátnője – a keresztanyám lett, s mert a kommunizmus éveiben az anyák igen keveset lehettek kisgyermekeikkel, így ő és az egész család vállalták: vigyáznak rám, amíg szüleim dolgoznak. Ez évek alatt sajátjukként óvtak, neveltek, öreg házuk nagy asztala körül tettem meg az első lépéseket, s további életem minden lényeges eseménye oda és hozzájuk is kötődik. Unokájuk, gyermekük lettem, ők a „fogadott” nagyszüleim, s ma is szeretettel ragaszkodom mindannyiukhoz. Semmihez sem fogható érzés megélni mostanság, hogy kisfiam is ott játszhat, ott majszolhatja a piros, ropogós almát, ahol annak idején magam is. Szőllősy nagymamáék öreg-öreg almafája körül... Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kovács Sándor halálára
Hiába mondjuk azt, néha túlságosan is magabiztosan, hogy régi ismerősünk a halál, mert amikor a saját házunk táján látogat meg, olyan, mint hogyha sohasem találkoztunk volna vele. Nos, ez is egy ilyen halál.Az alig két hónappal ezelőtt meghalt Kádár István kolozsvár-monostori paptestvérünket Búzásbesenyőn még ő búcsúztatta, és lám, most tőle kellett elbúcsúznunk karácsony másodnapján a Szent Mihály oltalma alatt álló gótikus kolozsvári templomban.
A halál képezi tulajdonképpen annak a nagy fontosságú kérdésnek a kulcsát, hogy mi is az ember. Ezért mondhatom talán azt is, valójában születése pillanatában hal meg az ember, még akkor is, ha ez a pillanat majdnem 70 évig tart.
Kovács Sándor a Maros megyei Székelykálon született 1948. április 25-én. Elemi és középiskolai tanulmányai, majd a gyulafehérvári katolikus teológia elvégzése után Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá 1972. április 9-én. Segédlelkészként kezdte papi pályafutását Sepsiszentgyörgyön, majd folytatta Marosvásárhelyen, aztán önálló plébános lett Csíkszentgyörgyön. Ezt követően 23 esztendőn keresztül székelyudvarhelyi lelkipásztorként működött igen eredményesen, s kereken 10 évig kolozsvári plébánosként, illetve a kolozs-dobokai kerület főespereseként bizonyította lelkipásztori és vezetői rátermettségét, a Szent Mihály egyházközség és templom felelős papjaként.
Kovács Sándor közösségépítő és a szó szoros értelmében templomépítő munkáját kell méltatnom elsősorban. Ő építtette a székelyudvarhelyi Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt templomot, Boldogfalván az új templomot és plébánia épületet, valamint a multifunkcionális közösségi házat, és köztudottan ő fejezte be a kolozsvári Szent István király oltalma alá helyezett korszerű istenházát is, a Dónát úton.
Valamennyi állomáshelyén természetesen lelki téren is nagyon figyelemreméltó munkát végzett. Fontos feladatának tartotta a hagyományos egyházi és nemzeti ünnepek precíz és mozgósító erejű megszervezését, népes elsőáldozások és bérmálások előkészítését és levezetését, a gondjaira bízott fiatal segédlelkészek hosszú sorának a sokrétű pasztorációs munkába való szakszerű bevezetését, ezzel párhuzamosan újabb papi hivatások ébresztését, valamint a különféle társadalmi és kulturális igényből született rendezvényeknek, nem utolsósorban a kerületéhez tartozó plébániáknak és lelkipásztoraiknak az anyagi és erkölcsi segítését. A sok egyéb teljesítmény mellett külön is kiemelendő a mallersdorfi szegény ferences nővérek újraletelepítése a küküllőmenti városban, a Márton Áron Ifjúsági Ház létrehozása, a tanuló ifjúsággal, a helyi iskolákkal, a társadalmi szervezetekkel és a polgári hatóságokkal kiépített gyümölcsöző kapcsolata. Tovább is sorolhatnám persze a megvalósításokat, amelyeknek a sora ezzel korántsem teljes, de egy kicsit visszakapcsolok a Kincses Városba. Tíz évvel ezelőtt történt Kolozsvárra helyezése óta sokrétű tevékenysége mellett, hogy egyebeket ne említsek, sikerrel működtette a testi táplálékot és megpihenést nyújtó, Czirják Árpád által létrehozott Agapé-szállót és éttermet, valamint mind a helyieknek, mind az átutazóknak szellemi-lelki felüdülést kínáló nőszövetségi dísztermet, illetve az ott megszervezett rendszeres és színvonalas előadásokat, nem utolsósorban pedig a helyi Szabadság napilapban közölt egyházi ünnepekhez kapcsolódó írásokat.
XVI. Benedek pápa hét évvel ezelőtt, 2010-ben szentelte fel a spanyolországi Barcelonában az újkori világ egyik építészeti csodáját, az Antonio Gaudi által tervezett, időben 100 évig épült Sagrada Família (Szent Család) tiszteletére emelt templomot. A szentatya a világhírű Gaudit laudáló beszéde elején azt emelte ki, hogy: az 1926-ban meghalt Mester, saját bevallása szerint, egész művészi pályája során, három könyvből inspirálódott: a nagy természet könyvéből, a Bibliából és a templomi liturgiából. Hasonlósági alapon állíthatom: szerényebb méretekben ugyan, de ugyanezek a „könyvek” inspirálták munkássága során a szépet szerető kolozsvári főpapot is, Kovács Sándort. A szép istentiszteletek liturgikus és zenei megszervezése mindvégig szívügye volt. Így aztán a liturgia nem is vált soha letargiává!
Isten vegye be őt égi kórusába. Lux æterna luceatei! Az Örök Világosság fényeskedjék neki! Jakab Gábor / Hargita Népe (Csíkszereda)

Ötven erdélyi falugazdászt fizet 2018-től a magyar állam
Az agrárszakemberek feladata az lesz, hogy információkkal és tanácsadással segítsék a magyar gazdálkodók munkáját.
December elején, Kárpát-medencei Falugazdász Program címmel megállapodást írt alá a budapesti Földművelésügyi Minisztérium egy sor, az utódállamokban működő civil szervezettel. Ennek értelmében jelentősen kiterjesztik az Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, a Bácskában és a Muravidéken működő falugazdász-hálózatot.
Sebestyén Csaba, az egyik hazai partnerszervezet, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke azt mondja, idehaza jelenleg két falugazdász iroda működik, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön, az öt utódállamban működő, a magyar állam által fizetett falugazdászok száma pedig 41. A most aláírt dokumentum értelmében ez utóbbiak száma jövő évtől kezdve 100 lesz, közülük ötvenen Erdélyben fognak tevékenykedni. Bár a hálózat nagysága e fejlesztést követően még mindig nem lesz arányos a szükségletekkel, a létszámnövelés egy nagyon pozitív lépés, szögezi le az RMGE elnöke.
Ez a falugazdász dolga
A falugazdászok feladata, hogy szakmai tanácsadással és információk átadásával segítsék a gazdákat. Ennek egyik legfontosabb területe az európai uniós, illetve a romániai agrártámogatásokra, pályázati lehetőségekre vonatkozó tájékoztatás. A mezőgazdaságot érintő törvények, ezek változásainak, illetve a törvények alkalmazási módszertanának a megismertetése a gazdálkodókkal szintén a falugazdászok feladata.
A mezőgazdasági termelők többsége számára az értékesítés az egyik legnehezebb feladat, amin a falugazdászok a potenciális felvásárlók azonosításával enyhíthetnek. A szakmai továbbképzések szervezése szintén a feladataik közé tartozik.
Hiányt pótolnak Erdélyben
A falugazdász hálózatnak hiánypótló szerepet kell betöltenie Erdélyben, mondja Sebestyén Csaba, lévén, hogy nálunk, Magyarországtól eltérően, nem létezik agrárkamara, amely a gazdák szakmai támogatásával foglalkozna. Ilyen szakemberek az Európai Unió nyugati tagállamaiban is működnek, ott 300–400 gazdálkodóra jut egy. Nálunk, a jövő évi jelentős létszámemelést követően is, minden egyes falugazdászra 25–30 ezer mezőgazdasági termelő jut majd.
„Ezt a számbeli hiányosságot a szakmai munka maximalizálásával kell majd kompenzálni. Az anyaországi támogatás a fizetéseket, a telefonhasználat- és az üzemanyag-fogyasztás költségeit fedezi, de ezen kívül szükség van ingatlanokra, internetre, gépkocsira is. Mivel a hazai partnerszervezetek közül csak mi fedjük le egész Erdélyt, illetve nekünk van a legnagyobb szakmai tapaszttalatunk, indokolt volna, hogy az egész program az RMGE égisze alatt fusson. Ez azért is indokolt volna, mivel az RMDSZ társult szervezete lévén, használni tudjuk a Szövetség infrastrukturáját” – nyilatkozta a Maszolnak Sebestyén Csaba.
A program gyakorlatba ültetése januárban, legkésőbb februárban kezdődik. Arról még nem született döntés, területileg hol lesznek elhelyezve az új falugazdászok. Sebestyén Csaba szerint minden egyes megyébe kellene néhány, hogy minél közelebb legyenek a gazdálkodókhoz. Pengő Zoltán / maszol.ro

A székely ember egy helyett nem szökik kettőt – Jánosi József nyolcvanéves
Életét az ösztönösség és a felismerésből fakadó tudatos cselekvés egyaránt jellemzi: előbbit Siménfalváról hozta és minden, amit később, a családi gyökerekre támaszkodva megvalósított, a székely embernek abból a természetes magatartásából ered, hogy amit rábíznak vagy önként vállal, azt csak a tőle telhető legjobb tudással és teljes odaadással végzi. Jánosi József 1964-től tevékenykedik Sepsiszentgyörgyön, nem tartja magát néprajzkutatónak, a néptáncgyűjtő és -oktató megnevezést inkább elfogadja, a kultúrtisztviselő is ráillik, de az a több, mint fél évszázadnyi munka a néptánc szolgálatában, amiért 1993-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kacsó András-díjjal jutalmazta, és amely munkát még jelenleg is folytatja íróasztala mellett, felér a tudományos kutatással, mert gyűjtései könyvekben és együttesek lábán tovább élnek, a háromszéki hagyományok teljes körű megismeréséhez pedig pótolhatatlan adatokkal szolgálnak. Nyolcvanéves születésnapja alkalmából ifjúkoráról, a kommunista világ kultúrpolitikájáról, a néptánc és a magyar néplélek mai állapotáról beszélgettünk.
Jánosi József szerényen jegyzi meg, utólag visszapillantva életére, úgy érzi, a dolgok sorsszerűen alakultak úgy, hogy beigazolódott: az, amit otthonról hozott, a kor ízlésének megfelelő korcsosságokkal szemben is időtálló és értékes. Ma már tudjuk, ennek érdekében vele együtt nagyon sokan tettek, de a néptánc tekintetében Háromszéken mindenképpen Jánosi József volt az úttörő.
A hang nélküli kántor
Jánosi József: Négyen voltunk testvérek, édesapámat elveszítettük a háborúban, és engem a nagyszüleim neveltek. Nagyapám kántortanító volt Siménfalván harminc évig. A háború utáni összevisszaságban hol volt tanító, hol nem, így aztán az első osztályban még nem tanultunk meg írni és olvasni. Siménfalván unitárius felekezeti iskolába jártam, s nagyapám szerette volna, ha édesapám útját követem, mert korábban ő volt a falu prímása, de nekem ez sehogy sem ment. A nagynénéim aktívan szerepeltek, énekeltek a falu lányaival együtt, szerették a népviseletet és mindazt, ami azzal jár. Én belecsöppentem a székely nagycsalád hagyományos életébe, ahol még együtt élt több nemzedék.
Nagyapám vezéregyéniség volt a családban és a faluban is. Ő hozta létre a Hangya-szövetkezetet. Mind a két háborúban részt vett, és egy betegségben elveszítette a hangját. Ezzel vége is lett a tanítói tevékenységének. Még sokáig kántorizált úgy, hogy volt mellette egy énekes, és nagyapám orgonázott. Ő volt a hang nélküli kántor.
Tizennyolc évesen tanító
– A negyedik osztályt már Székelykeresztúron kezdtem. Nehéz volt, mert meg kellett tanulnom azt, amit Siménfalván elmulasztottam. Ötödik és hetedik között aztán bepótoltam a lemaradást. Nagyapámnak az volt a célja, hogy mielőbb kenyér legyen a kezemben, ezért tanítóképzőbe küldött. A székelykeresztúri tanítóképzőben mi voltunk az utolsó osztály 1955-ben, utána elköltöztették Székelyudvarhelyre. Tizennyolc éves voltam, amikor tanító bácsinak szólítottak a gyermekek. Először kineveztek Korondra, és aztán úgy hozta a sors, hogy ki kellett járnom a korondi hegyre, vagyis Pálpatakára. Ez nagy megpróbáltatás, de nagyon nagy élmény is volt. Belecsöppentem egy olyan világba, ahol az idő megállt száz évvel azelőtt. A legényekkel jártunk a környező bálokba, és csodálatos, hogy Pálpatakán máig nem halt ki a szokás: szilveszterkor báloznak és csárdást járnak.
Az igazi kezdet
Pálpataka után Jánosi József egy évet nevelősködött a székelyudvarhelyi egészségügyi szakiskolában, onnan ment katonának. Szenvedélye volt a repülés, pilóta akart lenni, és már korábban egy vakációban elvégezte a sportrepülős tanfolyamot, így került Bákóba egy technikai alakulathoz. Katonaság után Kápolnásfaluban folytatta a tanítóskodást, ahol nagyon jó közösséget talált.
– Teli voltam energiával. Focicsapatot hoztunk létre, színjátszó csoportban játszottam, tánccsoportot alakítottam. Innen kezdődik a tánchoz való kötődésem. A fiatalokkal a bálokban táncoltunk, és abból az anyagból készítettem egy koreográfiát. Következett a rajoni verseny, és Homoródalmáson ezzel a koreográfiával megnyertük az első díjat. Ott volt Udvarhelyről Kacsó András, vele együtt többen biztattak, hogy menjek Marosvásárhelyre néptánctanfolyamra. Ott találkoztam Haáz Sándorral, ott tanított Székely Dénes, csupa nagy hírű ember. Biztatásukra felvételiztem a Maros Együtteshez (az 1956-ban alapított Állami Székely Népi Együttesről van szó – szerk. megj.), elmentem és sikerült, bár akkor csak páros táncot tudtam járni, és néhány figura verbunkot. Így kerültem 1960-tól az együtteshez.
A második évben súlyos bokazúzódásom volt, gyakorlatilag összetörtem a bokámat. Klasszikus balettet tanultunk egészen magas szinten, ezt a stílust nyilván a néptánc megsínylette, de ez volt a követelmény. Ha a beteg bokám miatt három év után nem hagyom ott, én is annyi maradtam volna, mint a kollégáim.
Lehetőségek és megszorítások
– 1964-től Sepsiszentgyörgyön a rajoni kultúrház módszertanosaként dolgoztam. Nekem nagyon fontos volt, hogy gyorsan bizonyítsak. És akkor összejött egy tánccsoport nagyon felkészült emberekből, akik nekem is erőt adtak. Köztük volt Czegő Zoltán, Hubbes Péter, Zsók László, később Péter Sándor is csatlakozott. Szerették a néptáncot, a lelküket adták, enélkül a tánc nem is ér semmit. Jártunk olyan falvakba, ahova nem tudott kimenni a színház. A kommunista időben majdnem mindent lehetett csinálni. Egy dolgot nem engedélyeztek: egyházi szokásokat nem szabadott gyűjteni. Persze, ezt nem lehetett kihagyni, mert örvendtem, amikor valami értékessel találkoztam falun. Kezdetben a gyűjtés nem volt tudatos, az volt fontos, hogy legyen anyagom, amit feldolgozok s megtanítom a táncosoknak és oktatóknak. Szerveztünk tánctanfolyamokat a rajoni időben is.
Nagyon sok hagyományos szokást újítottunk fel. Stanca elvtársat, a megyei pártbizottság titkárát meggyőztem arról, hogy egy lakodalmas, fonó, kaláka, egy aratószokás legalább olyan munkatánc, mint amikor a téglákat ide-oda teszik a színpadon, és akkor beleegyezett. Sok helyen szinte egy egész falu részt vett benne, mert éltek még azok az emberek, akiknek az életéhez ez hozzátartozott. Ezek olyanok voltak, mint egy-egy népszínmű, ezt lejátszották, mi lefilmeztük és színpadra vittük. Nagyon sokat filmezett nálunk akkoriban a Román Televízió magyar adása számára Labancz Frida Feczkó Zoltán operatőrrel.
Mindenütt talált gyöngyszemeket
Jánosi József az első gyűjtéseit, az ürmösit és az ózdit a Székely Nemzeti Múzeum rugós filmfelvevőjével készítette. Akkoriban Háromszéken nem gyűjtött senki más, csak később, amikor a táncház megindult. Ő hitt abban, hogy minden tájegységnek van saját tánca, s bár Háromszék korán polgárosult vidék, mégis talált gyöngyszemeket. Gyűjtéseit tudományosan is feldolgozta és megjelentette a Művelődésben, a Megyei Tükörben, valamint két hiánypótló kötetben: Háromszéki táncok (2004, CD-melléklettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Romániai Magyar Táncszövetség sepsiszentgyörgyi fiókja kiadásában), és Erdővidéki táncélet (2008, DVD-melléklettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a budapesti Hagyományok Háza kiadásában).
Az 1968-as megyésítés után Jánosi József a megyei szakszervezetek kultúrbizottságához került, és 1970-ben létrehozták a hivatásos Vadrózsák Együttest, amelynek a táncosait és zenészeit a próbák és kiszállások idejére kivették a gyári termelésből. Lőrincz Lajost hívták művészeti vezetőnek, aki bár a Maros Együttes népi balett stílusán nevelkedett, soha nem hagyta el korondi legénykora eredeti táncait.
1975-ben eljött a pillanat, amikor először mehetett háromszéki néptánccsoport külföldre. Ez volt a Kovászna Együttes, amit Jánosi József egy évvel korábban a külföldi turné reményében hozott létre a vidék legtehetségesebb táncosaiból. A nizzai fesztiválon az együttes első díjat nyert a Jánosi József gyűjtése nyomán készített kecsketánccal. Egy kis pionírházi kitérővel folytatta munkáját a Vadrózsák Együttesnél táncmesterként, ez idő alatt Könczei Árpád volt a társulat művészeti vezetője, majd Orbán Árpád megyei elnök szerepcserét rendelt el. Az Alkotások Házánál a nyolcvanas évek közepétől Jánosi József megkezdi a módszeres gyűjtést. Ebben az elhatározásában az is közrejátszott, hogy egy 1982-es györgyfalvi gyűjtés alkalmával találkozott Martin Györggyel (Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató, zenefolklorista, a nemzetközi rangú magyar tánckutatás megteremtője, elhunyt 1983-ban Budapesten), aki elmondta, hogy Háromszék fehér folt a néptáncgyűjtés térképén, és ezt nekik, háromszékieknek kell pótolniuk. Ez nagyon nagy lendületet adott Jánosinak, és attól a perctől kezdett tudatosan gyűjteni. Akkoriban a népszínmű jellegű előadások szövegét be kellett mutatni jóváhagyásra a kultúrfelelősnek. A falusiak által leírt, ízes nyelvezetű szövegeket írja be mostanában számítógépbe, hogy megmaradjanak.
Ha megáll, már az is tánc
– Nálam elég későre tudatosodott, hogy tulajdonképpen mit is csinálok. A bálványosi fesztiváloknak én voltam a technikai szervezője, és az együttesek mellett mindig hívtam hagyományőrzőket is különböző vidékekről egész Erdélyből. Lehetett filmezni és lehetett tanulni. Huszonnyolc vagy harminc alkalommal szerveztük a Bálványosi Fesztivált, és amikor az megszűnt, akkor a Művelődési Központ keretében javasoltam, hogy kezdjük el ifjúsági és gyermek szinten a fesztiválokat. Az első ilyen találkozó Baróton volt, azóta évente több helyszínen és formában tartanak néptáncseregszemlét gyermekeknek. Jánosi József nyugdíjas korában sem hagyta abba a tanítást, évente tartott néptánctábort pedagógusoknak, több együttesnél készített koreográfiákat, és rendszeresen követi azt a folyamatot, ami jelenleg a néptáncszínpadokon történik.
– Féltem a néptáncot, mert a színpad ráharapott és teljesen el kezdett távolodni az eredeti ízétől. Nem figurában kell gondolkodni, vagy előadóművészetben. Ahogy a tánc a színpadra szorult, kezdett olyan lenni, mint amilyen most az életünk. Kapkodós lett, borzasztóan felgyorsított. A háromszéki néptánc szakértője úgy tartja, ha a táncházmozgalom az ő fiatalkorában indult volna el, többet tehetett volna. Hogy valaki vonzódik a népi kultúrához, az természetes, az a baj, ha valaki úgy nőtt fel, hogy ez nem alakult ki benne.
– Én a családban megtanultam, hogy nagyapám kell a kenyeret felszelje, ő indítja a dolgokat. Nekem azt mondta: „Te gyermek vagy, várd ki a sorodat, de ha kiállsz, akkor ne légy tutymó, ne légy mafla, csináld úgy, ahogy kell.” Sokkal többről van szó, mint a tánc és a népviselet. Ez a mi sajátos létünk, a székelyföldi lét. Egy egyszerű falusi ember olyan alaposan beszél, hogy a szavai között tudsz gondolkodni, és el tudod képzelni, ott még mi van, amit ő nem mond ki, de benne van a beszédében. Későre érik oda az ember, amikor tudatosodnak a dolgok. Az a jó, amikor az ember már ott van, ha táncol, egy helyett nem szökik kettőt, de ha megáll, már az is tánc. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)