Nem függesztik fel a határozatot
Döntött a táblabíróság
A brassói táblabíróság úgy döntött tegnap, nem függeszti fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanács azon határozatát, amely a Kós Károly és a Puskás Tivadar szakközépiskolák összevonásáról rendelkezik. Az ítélőtábla ezzel elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vonatkozó keresetét.
Az EMNP azért kérte a tanácshatározat felfüggesztését, mert ugyanebben az ügyben a sepsiszentgyörgyi bíróságon is folyik egy alapfokú per. Ha ebben az EMNP-nek adnak igazat, akkor vissza kell majd az iskolákat az eredeti formájukba szervezni. Az EMNP meglátása szerint szerencsésebb lett volna, ha minden marad a régiben, s csak azután „rúgják fel az iskolarendszert”, hogy ennek jogosságát a bíróság is megállapítja.
– A brassói bíróság ítéletét elfogadjuk, mást nem tehetünk. Továbbra sem világos, hogy miért nem lehetett ezt a döntést a tanév kezdete előtt meghozni, mert most már szinte nem is dönthettek volna másképp – mondta el megkeresésünkre Bálint József.
Az EMNP Kovászna megyei elnöke szerint „van esély”, hogy alapfokon nyernek, hisz a két iskolát összevonó tanácshatározat „sebtében összedobott” döntés volt, amely a törvény által előírt procedúrának több pontját figyelmen kívül hagyta. Az alapfokú tárgyalásra október 20-án kerül sor, miután az ügy aktáit hazaszállítják Brassóból. Mint ismeretes, miután nem tudta megakadályozni, hogy a tanács összevonja a Kós Károly Líceumot a Puskás Tivadar Líceummal, az EMNP bíróságon támadta meg a tanácshatározatot, ezt alapfokon Sepsiszentgyörgyön tárgyalják. Ezen kívül egy per a Brassói Táblabíróságon is folyt, amiben az EMNP azt kérte, hogy amíg alapfokon nem döntenek, függesszék fel a tanács határozatát. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sepsiszentgyörgyön Écsi Gyöngyi
Angyalbárányok
A Cimborák Bábszínház meghívására újra Sepsiszentgyörgy vendége a felvidéki Écsi Gyöngyi Angyalbárányok című bábos meseelőadása. Azok a kicsik és felnőttek, akik a héten különböző elfoglaltságaik miatt nem tudták megtekinteni az előadást, ma és holnap még pótolhatják mulasztásukat.
Ma 10 és 12 órától szervezett csoportokat várnak, szombaton 11 órától szabadelőadásként lesz megtekinthető a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. Az Angyalbárányok népmese a legkisebb, legszegényebb pásztorlegényről, aki bátorságának és nagylelkűségének köszönhetően olyan utakat is megjárhat, amelyeken nem emberi halandók járnak. Az előadásban ötvöződik a bábjátékos-népdalénekes-mesemondó szerep. A mese egyes elemeiből kirajzolódnak az évezredes magyar lelkiséget meghatározó irányvonalak, és képet festenek a keresztyén létformában máig életben maradó népi bölcsességről.
Écsi Gyöngyi 2000-ben Győrben a legjobb bábszínésznő díját kapta, 2003-ban Budapesten az elsőként kiosztott Michel Indali-díjjal, 2007-ben Pozsonyban a Mikola-díjjal, 2004-ben és 2014-ben a Kaposvári gyermekszínházi Biennálé különdíjával és Kovács Ildikó-díjjal jutalmazták, 2016-ban az „Égig érő fa” díjat kapta. Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Autonómiavita könny és romantika nélkül
Beszélgetés Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével
Magyar-e a székely? Magyar–román kérdés-e Székelyföld önrendelkezésének ügye? Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével együtt- és különállásról, térképrajzolásról, egymást kiegészítő párhuzamos próbálkozásokról – és a küszöbön álló SZNT-tisztújításról is beszélgettünk.
Milyen választást kíván az SZNT-nek?
– Meggyőződésem szerint bármilyen választásnak az alapelvek szilárdságát kell megőriznie. Egy mozgalmat csak olyan törvényre lehet építeni, amelyben mindenki megbízhat, az SZNT autonómiastatútuma pedig ilyen. Ez biztosíthat tiszta és világos jövőképet. Megalakulásától kezdve független közképviselet a Székely Nemzeti Tanács, semmilyen közhatalomtól, párttól, politikai karrierreményeket tápláló személyektől nem függött. Hiszem és remélem, hogy a jövőben sem kerül semmilyen közhatalom befolyása alá.
– A székely önrendelkezés megfogalmazása centenáriumának előestéjén, a megalakulás célkitűzéseinek tükrében hová helyezi ma a Székely Nemzeti Tanácsot? – Az SZNT-hez viszonyított pillanatnyi „távolságtól” függően különbözőképpen közelítenek hozzánk a politikai szervezetek, miközben – a mi felfogásunk szerint – soha nem tértünk el a kitűzött céltól. Észlelnünk kellett azonban, hogy az SZNT dokumentumait sokan nem olvassák el, ezért aztán egészen egyszerű megállapításokon lépnek túl. Például azon, hogy a Székely Nemzeti Tanács célja Székelyföld autonómiája és a székely nép magyar nemzeti önazonosságának védelme. Statútumunk első pontja leszögezi: történelmi önazonossága kifejezéseként Székelyföld közössége magyar nemzeti önazonossága védelmében önkormányzati közösséggé alakul.
– És már benne is vagyunk napjaink közbeszédének egyik hangyabolyában: magyar-e a székely? – Az említett passzus megfogalmazása előtt a történelmi hagyományból kiindulva – miszerint a székelység a magyar nemzet része – mértük fel Székelyföld falvainak népességét nemzeti önazonosság szempontjából. A székelység századokon át a magyarság, Magyarország határainak védelmezője volt, az autonóm Székelyföld földrajzi határai pedig egybeesnek azokkal a nyelvi határokkal, ameddig a magyar nyelv- és kultúrahasználat terjed. Akik ezt ma másképp gondolják, gyakran fogalmazzák meg azt a vádat, miszerint az SZNT vezetői eltávolodtak a kezdetben megfogalmazott céltól. Holott ezzel azt bizonyítják, hogy épp a célt nem ismerik, amelyet 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön egyhangúlag szavaztunk meg.
– Mi táplálja a fel-fellángoló disputa alatti tüzet: provokáció vagy létező kettősség?
– A történelmi valóságból kiindulva van alapja a székely különállásnak. A székely jogrend egyes elemei részei a magyar alkotmánytörténetnek, sőt, a székelység az egyetlen közösség, amely saját jogrendjével megjelenik a magyar jogtörténetben. Történelmi gyökerekkel rendelkező különállásról beszélhetünk, amely magyarázható a katonai múlttal, az azzal járó adókedvezményekkel, bár a 16. századtól erőteljesen csorbult ez a jog. Orbán Balázs megállapításával élve, míg Csíkszék és Háromszék a külső országhatárokat védte, Marosszéknek a belső önkény ellen kellett megvédenie a székelység belső szabadságjogait. Elsősorban e történelmi hagyományok miatt nem helytálló hát a székelységet a magyar nemzet egyéb népcsoportjaival egyazon síkon emlegetni, ugyanakkor ez teszi a székelységet ragaszkodóvá a magyar nemzeti öntudathoz. Tamási Áron szerint azzal, hogy valaki székelynek vallja magát, nem elvesz, hanem hozzáad a magyar nemzethez való tartozáshoz. Irodalomtörténész édesapám, Izsák József egyik fiatalkori tanulmányában a székely-magyar „ellentét” taglalásából arra a következtetésre jutott: bár igazuk van azoknak, akik szerint nincs külön székely és külön magyar, együtt kezelve őket létezik különállás.
– A felsorakoztatott érvek még élesebbé teszik a kérdést: mi indukálja az identitásbeli különbségeket kihangsúlyozó nézeteket?
– Ha nagyvonalúan el is fogadjuk mindkét álláspont igazát, érdemes felidézni a kérdésfelvetés egyik fontos időpontját. Nicolae Ceaușescu az 1976-os népszámlálás alkalmával tüntette fel a magyar mellett választható opcióként a székely identitást. A lépés megosztó célzata egyértelmű volt, a székelyek azonban kiváló ösztönnel szúrták ki a veszélyt, elenyésző volt a magukat székelynek vallók száma. A román érdek azonban változatlan: a székelyeket elsősorban nem a magyarságtól kell leválasztani, hanem Magyarországtól. A nemzetközi jog alanyaként ugyanis Magyarország egyenrangú tagja Romániának, a félig titkolt román politika számára pedig nemkívánatos, hogy egy vele egyenrangú jogalany a székelyek védelmezőjeként jelenjen meg a porondon.
– Hogyan igyekszik kezelni az SZNT ezt a helyzetet?
– Az igazság kimondásával és tudatosításával. A közösségen belül el kell fogadni a magyarságon belüli székely identitás hagyományait, ugyanakkor nevén kell nevezni a fenyegető veszélyt. A közösségi tudat és identitás legjobb hordozója a szellemi kultúra, a székelyek legjobbjai is ebben a térben mozogtak és nyilvánultak meg. A székely önrendelkezési törekvések megfogalmazásának századik évfordulójára készülődve érdemes felidézni, hogy elődeink is az akkori legkorszerűbb eszmékre, a népek önrendelkezésének Woodrow Wilson-i elveire hivatkoztak. Nem tudva persze, hogy azokat nem a magyarok problémáira találták ki. Ellenkező esetben ugyanis egyszerűen nem történhetett volna meg, ami az első világháborút követően történt. Ha akkoriban Erdélyben is népszavazást tartanak, ma nemcsak Sopront titulálhatnánk a hűség városának.
– Hogyan tekint az SZNT elnöke a szervezet magyar politikai világba való beágyazásának tízéves történetére?
– A teljes történet jóval hosszabbra nyúlik vissza az SZNT történetének kezdeteinél. A kilencvenes évek első felében az RMDSZ-en belül is létezett egy autonomista tábor, a Csapó József-féle autonómiastatútumot – amelyet mi munkadokumentumként fogadtunk el – 1995-ben az RMDSZ székelyföldi területei szervezetei is megszavazták. Közvetlenül az SZNT 2003-as megalakulása után a bennünket célzó kritika egyik súlypontos eleme az volt, hogy az emberek nem is tudnak rólunk, hogy nincs sajtónk, nincsenek szövetségeseink. Ma Székelyföld valamennyi olyan térképen szerepel, amelyre az autonómiával rendelkező vagy arra aspiráló régiókat rajzolják fel. Az erdélyi közélet magyar pártjai számára megkerülhetetlen az SZNT, meggyőződésem, hogy nélkülünk az RMDSZ sem fogadott volna el Székelyföld autonómiájára vonatkozó statútumot. Markó Béla még úgy fogalmazott, hogy számára egy a zászló, a magyar, ma már a szövetség székelyföldi szervezetei is kiállnak a székely szimbólumok mellett.
– Sokak szerint az idők forrták ki ezeket a pozitív változásokat...
– Az idők kétségtelenül változtak, de ezek egyik legfontosabb gerjesztői mi voltunk, az emberi akarat. Amikor annak idején a horvátok egyértelműsítették a Jugoszláviából való kiválási szándékukat, a nyugati világ országai – köztük az Egyesült Államok – rendkívül kemény és rendreutasító üzenetet küldött, miszerint soha nem fogják elismerni a független Horvátországot. Mégis a horvátok akaratán és döntésén fordult meg saját történelmük. A realizmusra felszólítók ma arra kapacitálnak, hogy a mások akaratát tekintsük a jövő megalapozásának. Ez számunkra elfogadhatatlan. Bennünk kell élnie mindannak, ami meghatározza a holnapunkat, nem fogadhatjuk el, hogy mások szabályozzák a bennünk működő mát.
– Az érvényre juttató cselekvések módozatai nem vonatkoztathatók el azonban a mai külső keretektől és szándékoktól. A külső szemlélődő számára az SZNT európai polgári kezdeményezése, illetve az RMDSZ Minority SafePackje egymástól függetlenül vergődik az uniós jogrendszer útvesztőjében. Sokak kérdése: miért nem együtt?
– Mi, akik 2013-ban kidolgoztuk a kezdeményezés koncepcióját, illetve az RMDSZ programalkotói egybehangzóan nyilatkoztuk, hogy a két tervezet kiegészíti egymást. Az SZNT európai polgári kezdeményezése egy bizonyos területre, jogszabályra hivatkozik, amely a kohéziós politika keretében azokat a régiókat próbálja előnyhöz juttatni, amelyeket többségükben valamelyik nemzeti közösség polgárai lakják. A Minority SafePack a maga területén ugyancsak fontos általános kisebbségvédelmi elgondolás, az Európai Bizottsággal történt peren kívüli megegyezést pedig precedensként kívánjuk felhasználni a polgári kezdeményezés ügyében. A Minority SafePack elutasítása, majd elfogadása – miután a bíróság elégtelennek találta az Európai Bizottságnak a kezdeményezés elutasítására vonatkozó indoklását – abban is precedenst jelent, hogy a kezdeményezést részben bejegyezték. Korábban ilyenre nem volt példa. Mi is felajánlottuk a peren kívüli megállapodás lehetőségét, és javaslatunk arra is kitér, hogy foglaljuk bele közösen a hiányzó, illetve kifogásolt részeket.
– Céljaik elérésében milyen támogatásra számítanak, számíthatnak az anyaország részéről?
– Létező és megnyugtató a támogatás, főleg most, amikor olyan vélemények is napvilágot látnak, miszerint le kellene számolni a „skanzenpolitikával”, a székelyföldi magyarok pedig nem várhatják el a románoktól, hogy bármit is maguktól adjanak nekik. Ez az álláspont megfeledkezik arról, hogy mi valamennyien román állampolgárok vagyunk, és mint ilyen, nem a románoktól, hanem a román kormánytól várunk el valamit. A román nyelv alapos megtanulására vonatkozó vállveregető biztatások sem ritkák, miközben nyilvánvalóan nem ismerik a különböző politikai vagy közéleti formációknak a megfelelő románnyelv-oktatás érdekében tett erőfeszítéseit. Ma már ugyanis egyértelműek az érdekek, amelyek azt célozták, hogy a magyar gyerekek ne tanuljanak meg jól románul. A kolozsvári jogi egyetem első száz diákja között például nem találunk magyart, mert az nagyon jó románnyelv-tudást feltételez. Így aztán a marosvásárhelyi bíróság bírói karának 90 százaléka ma román nemzetiségű. Az autonómia kérdése nem román–magyar kérdés. Ez a „vita” alapvetően Székelyföld polgárai és a román kormány között zajlik. A jog oldaláról közelítve, könny és romantika nélkül.
IZSÁK BALÁZS
Mérnök, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák József irodalomtörténész fia, Sepsiszentgyörgyön született 1952-ben. 1971-ben érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban, felsőfokú tanulmányait a Bukaresti Politechnikai Intézet energetikai karán végezte, 1976-ban diplomázott. 1997-ben rövid ideig az RMDSZ Maros megyei szervezetének ideiglenes elnöke volt, majd az RMDSZ Nemzetépítő Platformjának elnöke. 2002. december 2-án a Reform Tömörülés nevű RMDSZ-platform kolozsvári rendkívüli kongresszusán a marosvásárhelyi küldöttek nevében kijelentette: az elmulasztott belső választások miatt illegitimnek tartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson nincs mit keresnie a Reform Tömörülésnek. 2003 szeptemberében az SZNT kezdeményező testülete tagjává, majd alelnökévé választotta. A 2003. december 13-án megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) jegyzője lett. 2008 óta az SZNT elnöke. Díjak, kitüntetések: Bethlen Gábor-díj (2013). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az igazi ágyúöntő
Úgy tűnik, pontot tettek a történészek annak az évszázada folyó vitának a végére, mely az első székely ágyúöntő kilétére vonatkozott: eddig úgy tudtuk, 1848 novemberében Bodvajban Gábor Áron készítette az első vaságyúkat, a Bodor Ferenc mérnök tevékenységére vonatkozó információkat pedig hamisaknak hittük. A történészek épp ellenkezőleg látják.
Ágyúcső és puskapor – Bodor Ferenc, a csíki 48-as ágyúöntő és lőporgyártó címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadónál az a tanulmánykötet, melyet a szerzők egy része – Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja és Süli Attila budapesti hadtörténész – mutatott be csütörtök délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Felvezetőjében Pál-Antal Sándor ismertette a kötet létrejöttének előzményeit: Komán János még az 1970-es években megkísérelte a méltatlanul elfeledett Bodor Ferenc rehabilitálását, s bár akkor nem sikerült, „fájdalmát” nem feledte. Nemrég sikerült Kománnak történészeket állítania ügye mellé, így kezdődött el a kutatás. Bodor Ferenc a balánbányai üzem vezetője volt, elsőként öntött a Székelyföldön ágyút még 1847 végén, Gábor Áron nála sajátította el az ágyúöntés alapjait, mondta Pál-Antal Sándor. Az ágyúöntés érdemét azonban elsajátították Bodortól, a még 1849 elején kialakuló Gábor Áron-kultusz háttérbe szorította személyiségét. Bodorról kevés forrás maradt fenn, életének kutatása nehéznek bizonyult, és még mindig nem lehet teljes képet kialakítani róla, de a mostani kutatással élete, tevékenysége jó részét sikerült feltárni – mondta a történész.
A tanulmánykötet – azon túl, hogy rehabilitálta Bodort, illetve először közöl egy összegzést a csíkszéki 1848-as eseményekről – tisztelgés Bözödi György előtt is, aki a Gábor Áron – Bodor Ferenc vitába azért nem szólt bele, hogy ne rombolja Gábor Áron mítoszát, de igazat adott azoknak, akik az ágyúöntés terén Bodor elsőbbségéért szálltak síkra – mondta Süli Attila. Ismertette, Bodor 1844 óta a balánbányai rézbánya vezetője volt, ehhez az üzemhez tartozott a magyarhermányi vasgyár is. 1848 novemberében őt hívták Bodvajra, hogy segítsen az ágyúöntésben, az első három hatfontos vaságyú az általa meghatározott öntési technikával készült, az ágyúcsöveket aztán Sepsiszentgyörgyön szerelték fel. Az ágyúkat egyébként Zakariás Antal, a balánbányai és magyarhermányi bányák tulajdonosa ajánlotta fel Háromszéknek, tehát az sem igaz, hogy Gábor Áron saját vagyonát áldozta volna fel az ágyúöntésért – tette hozzá. Bodor alapította a csíkmadarasi lőporgyárat is, melynek 1849 augusztusában történt lerombolása után írta meg addigi tevékenységét, belefoglalva az ágyúöntést is. Ennek a jegyzőkönyvnek az első példánya a 20. század elején elveszett, a róla Bodor által készült, fogságból való szabadulás után általa kiegészítésekkel ellátott másodpéldányt hamisításnak tartották, emiatt alakult ki a vita arról, hogy valójában ki is öntötte az első székely ágyúkat. A kutatás során azonban beigazolódott, hogy a Bodor-féle jegyzőkönyvben foglaltak a valós adatok – összegzett Süli Attila. Bodor Ferenc életének felkutatását nemcsak a szűkös források nehezítették, hanem egy vakvágány is, egy családtörténet-kutató ugyanis azt állította, Csíkszentmihályon született, örmény felmenőkkel rendelkezett. A Budapesten megtalált egyházi halotti anyakönyvi bejegyzés szerint azonban Krausz Ferenc néven született 1804-ben a felvidéki Lucskán, nevét az 1840-es években magyarosította Bodorra. Tizennégy gyermeke született, közülük temetésén nyolc vett részt. Mérnöki végzettségéről nem sikerült adatokat találniuk a kutatóknak. A szabadságharc leverése után közel két évet raboskodott, szabadulása után egy ideig Marosvásárhelyen, majd Nagyszebenben, Nagyenyeden erdészeti hivatalnok, élete utolsó évtizedében Budapesten élt, ott halt meg 1874-ben. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hans Hedrich: Miért és hogyan kell beszélnünk a románok székelyföldi bevándorlásáról?
Székelyföldön, Erdélyben, Európa délkeleti részén a népességek időbeli „sokirányú” vándorlása nyilvánvaló jelenség és a társadalmat meghatározó elem, de a közbeszédben tabusítják, vagy visszaélnek vele. Ahogy a székelyek is vándorként érkeztek néhány évszázaddal ezelőtt a később róluk elnevezett térségbe, ugyanúgy románok is vándoroltak oda főleg a XVI–XVII. század után Moldvából, Munténiából és Erdély más térségeiből.
Nem utolsósorban közismert a székelyek múltbéli Moldvába vándorlása (a Bákó megyei „csángó” térségbe) már a XIII. századtól kezdve, de főleg a XVIII. században, amihez még a Munténiába, illetve Bukarestbe vándorlás is társul. A XX. századba ugorva újabb Székelyföldről kiinduló és oda irányuló – ezúttal az állam által ideológiai okokból irányított – vándorlások tanúi vagyunk. Az utóbbi években megtapasztalhattuk a székelyek magyarországi irányú ki-, illetve egyes moldvai/munténiai román köztisztviselők bevándorlását is. Ami kiegészül számos csángó Olaszországba való kivándorlásával, de egyesek akár… Ugandáig is eljutottak római katolikus térítőként.
Miközben a román nacionalista történetírás visszaélt a magyarok Erdélybe vándorlásával, hogy történelmileg delegitimálja ezt az etnikai csoportot, a román kollektív tudatban elültették az „ezeken a tájakon” megvalósult „ezredéves etnikai kontinuitás” ideológiáját, kvázi teljesen semmibe véve az e térségbe történt múltbéli román bevándorlás jelenségét. Paradoxon: a legnagyobb Erdélybe irányuló román migrációs hullámra éppen abban az időszakban került sor, amikor állami dogma volt a „kontinuitás” elmélete – a szocialista iparosítás éveiben, vagyis nagyjából az 1960 és 1989 közötti években. Az olyan városok, mint Marosvásárhely, Sepsiszentgyögy, Csíkszereda szintén érintettek voltak ebben a nagyszabású jelenségben. A valóság disszonáns percepciója – az erdélyi/székelyföldi román kontinuitás dogmája vs a migráció/betelepítés valóságával – 1989 után is megmaradt, többek között az egyik jelentős romániai egyház bevonásával.
A forradalom után a magyar közösségnek azokkal az erőfeszítéseivel párhuzamosan, amelyek célja specifikus politikai, közigazgatási és nyelvi jogok meg(vissza)szerzése, az európai és nemzetközi tendenciákkal és szerződésekkel összhangban számos román véleményvezérnél a nemzetikommunista időszak diskurzusainak és gyakorlatainak… „kontinuitása” tapasztalható a történelmi áldozati szerepben tetszelgés és az etnocentrikus – általában kimondottan magyarellenes – expanzionizmus egyfajta keverékeként. Példaként említem a TVR (román közszolgálati televízió – E-RS) marosvásárhelyi regionális stúdiójának 2016-os, áldozati szerepet építő és misztifikáló, valamint pszeudomegbékéléses riportját arról, hogy a magyar hatóságok 1940-ben lebontottak egy ortodox templomot, amelyet az 1934–1937-es időszakban építettek az egyik magyar többségű településen Bukarest egyes székely térségekre vonatkozó betelepítési/(vissza)románosítási politikája jegyében.
Az olyan történelmi események és fejlemények teljes összetettségükben történő bemutatása, mint amilyen a románok XVI–XVIII. századi székelyföldi migrációjának és akulturalizációjának történelmi jelensége, jelentősen hozzájárulhat a jelenlegi helyzet kedvező irányú megváltozásához. Szomorú, hogy e téren nem kevesebb mint 20 (!) évet vesztegettek el, amióta érvényben vannak azok a Románia (és Magyarország) által aláírt nemzetközi és kétoldalú szerződések, amelyek értelmében a „többségi” iskolákban is oktatni kell a nemzeti kisebbségek történelmét, valamint a kölcsönös megismerés és tisztelet szellemében kell nevelni a lakosságot. Ha az állam és a média teljesítette volna kötelességét, akkor az erdélyi történelmi közösségek együttélése – mindenki megelégedésére – ma jobb lenne. Így most abban a (kellemetlen?) helyzetben találom magam, hogy nagyon kis léptékben kell megpróbálkoznom azzal, amit a közhatóságok/oktatási intézmények nagy léptékben tehettek volna meg vagy KELLETT volna megtenniük: elmagyarázhatták volna a közösségüknek, hogy a román/ortodox/görögkatolikus kultúra székelyföldi történelmi jelenlétének egyetlen magyarázata van: a MIGRÁCIÓ.
Tehát a románok Székelyföldre irányuló történelmi migrációjáról… Az egyszerűség/könnyedség kedvéért itt most egyetlen, szerintem elengedhetetlen, 1999-es tudományos tanulmányra fogok kitérni, amely a románoknak a nagyjából a XVI–XVIII. században történt háromszéki (Kovászna), valamint csík-, gyergyó-, kászon-, udvarhelyszéki (Hargita) történelmi bevándorlását és akulturalizálódását (természetes asszimilálódás) tárgyalja. Az érdeklődők a hivatkozott tanulmányban hasonló forrásokra és dolgozatokra mutató további könyvészeti tanulmányokat találhatnak. A dolgozat címe: A többség kisebbsége, és hat (feltételezésem szerint erdélyi) magyar szerző egyéni kutatásait és esettanulmányait tartalmazza. A magyar nyelvű, primer forrásokon (az 1614-es katonai összeírás, egyházi/birtokosi összeírások, 1850-es népszámlálás) alapuló könyv nagy erénye a román nyelvű összefoglalók, így átfogó képet kaphatunk a kérdésről. Román nyelvű ÖSSZEFOGLALÓ: Tobbkis-Rezumate-Migraţie români – Secuime RO.
A kép pedig (még ha hiányosan is) nagy vonalakban így néz ki: Egy – látszólag 1301-es keltezésű – dokumentum, amelynek alapján egyes román tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ez bizonyítja a dákoromán kontinuitást ebben a térségben, és mely szerint a XV. században nagyjából 50 százalék volt a román lakosság aránya Udvarhelyszéken, valójában egy XIX. századi hamisítvány, amelyet a Román Akadémia is ekként tart nyilván.
Szerző: Hermann Gusztáv Mihály; Magyar nyelvű szöveg: „Villa nostra olachalis” (Egy hamis oklevél utóéletéről).
HÁROMSZÉK térségben 1614-ben a becslések szerint nagyjából 3,5 százalékos volt a román lakosság aránya, 1699-ig pedig jelentős mértékben, egészen 10 százalékig növekedett. A románok többsége a szék peremén, a nagy nemesi birtokok közelében élt. A lakosok neve nagy lakosságmozgást jelez, amelyet esetleg a nemesi birtokokra történt masszív betelepítések magyarázhatnak. Az etnolingvisztikai akulturalizáció (nem kikényszerített asszimilálódás) állítólag spontánul zajlott le.
Szerző: Pál Judit; Magyar nyelvű szöveg: A románok háromszéki betelepülésének néhány kérdése (1614– 1850).
CSÍK, GYERGYÓ, KÁSZON székekben 1614-ben a hadsereg számára összeírt 4555 férfiból 165 tekinthető románnak, akik viszonylag rövid ideje telepedtek le a térségben, és Moldvából származtak. A Csíkba emigrálásnak egy részről a XVII. század végi török–lengyel háborúkhoz lehet köze, a székely nemesek pedig igyekeztek munkaerőt találni birtokaik számára. Hasonlóképpen a bécsi udvar is azt remélte, hogy több jövedelemhez juthat a birodalomnak ebben a részében. A románok száma a XVIII. században nőtt meg jelentősen, az 1850-es Habsburg-népszámlálásra már több mint 12 000 fő tartozott ebbe a közösségbe.
Szerző: Szőcs János; Magyar nyelvű szöveg: A románok megtelepedése, román falvak kialakulása Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben (1614–1850).
Udvarhelyszéken a XVI. században kevés román élt, zömmel juhászok, jobbágyok és zsellérek, számuk viszont idővel megnőtt. A román bevándorlási folyamat ettől az évszázadtól egészen a XIX. századig nyomon követhető, és az ebben érintettek Moldvából, Munténiából és Fogarasföldről származtak. A nemesi birtokokra nagyobb román csoportok is letelepedtek, amelyek földet kaptak haszonbérbe, a nemes pedig egyes esetekben még templomot is épített nekik. A XIX. századig a románoknak a többségében magyar társadalomhoz történő akulturalizálódásáról beszélhetünk, az osztrák–magyar dualizmus korában viszont (erőszakos) asszimilálási lépésekre is sor került, például az oktatási rendszeren keresztül. Szerzők: Hermann Gusztáv Mihály, Kovács Piroska. Magyar nyelvű szöveg: Udvarhelyszéki románok: a betelepedéstől a beolvadásig. Esettanulmányok: Homoródalmás, Lövéte, Máréfalva. Záró megjegyzések
Egyértelmű, hogy további részletekért FELTÉTLENÜL érdemes elolvasni a román nyelvű összefoglalókat (tobbkis-rezumate-RO) (a cikk a román nyelvű olvasóknak szól – E-RS). Nyilvánvaló, hogy a teljes szövegek elolvasása új és váratlan „járulékos” felfedezésekkel járhatna az olvasó számára, mint például a görögkatolikus papok térségbeli tevékenysége, a cirill betűs írásról a latin betűsre történő áttérés, vagy az, hogy a két világháború közötti időszakban, a román hatóságok erőfeszítései és az általuk kínált kiváltságok ellenére, egyes akulturalizálódott román családok leszármazottjai elutasították a „visszarománosodást”. A szövegek, beleértve a Lövéte, Homoródalmás, Máréfalva térségében (valamennyi Udvarhelyszékhez, a jelenlegi Hargita megyéhez tartozik) élt hajdani román családokra vonatkozó esettanulmányokat is, lenyűgöző kísérletet jelentenek hajdani, számunkra gyakorlatilag ismeretlen, a helyi lakosság és egy más nyelvi és kulturális eredetű bevándorló, később végül szintén helyi lakossággá váló népesség közötti „entokulturális habitátumok”, bizonyos – lényegében véve nem versengő – együttélési tények és normalitások rekonstruálására. Ezek a szövegek újabb összehasonlító, tükröző kutatásokra „bujtogatnak” a moldvai csángók hasonló helyzetéről – a letelepedéstől/bevándorlástól (pl. a XVIII. században) egészen az akulturalizálódásukig, illetve a jászvásári római katolikus püspökség korlátozó, magyarellenes nyelvi politikáján keresztüli (erőszakos) asszimilálásukig.
Mindezekből néhány gyakorlati tanács következik arról, hogy miként és miért kell beszélnünk a románok Székelyföldre vándorlásáról:
w Azért kell tájékoztatnunk a közvéleményt arról, hogy ez a migrációs jelenség létezett és még mindig létezik, történelmi léptékű – és ugyanakkor normális Erdélyben és Európának ebben a részében. Azért kell erről beszélnünk, hogy magunk mögött hagyhassuk a történelmi tényekkel nem indokolható dogmatikus és konfrontatív, politikai uszítók által kihasználható álláspontokat (ld. a „lerombolt vargyasi templom” esetét).
Azért kell erről beszélnünk, hogy végül ráébredjünk egy fontos banalitásra, nevezetesen arra, hogy a két csoport (és nem csak ezek) egymás rokonai – szó szerint! Azokban a térségekben, ahol érintkezésbe kerülnek a románokkal, a székelyek „genetikailag” közelebb állnak a románokhoz, mint azokhoz az esetleg türk ősökhöz, akiktől származtatják magukat. Hasonlóképpen a székelyföldi románok „genetikailag” sokkal közelebb állnak a székelyekhez, mint az esetleges dák vagy római ősökhöz.
És ha már – közvetlenebbül vagy közvetettebb módon – rokonok/neamuri vagyunk, akkor az erdélyi ügyeinket is úgy vitassuk meg és kezeljük, mint egy nagy erdélyi, etnikumközi és felekezetközi családban. Mindenki a maga módján, a saját nyelvén és temperamentumával. És a „másik” iránti feltétlen szeretettel és tisztelettel, amelyet valójában magunkban hordozunk.
Mit szóltok hozzá? neuerweg.ro; eurocom; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Őrkő esélyei (Kerekasztal a Manus fesztiválon)
Sepsiszentgyörgy határában, az Őrkőn él egy majd kétezres közösség, többnyire nyomorban, nemcsak a város, de a társadalom peremén. Helyzetük javításában, rendezésében mindeddig nem sikerült jelentős eredményt elérni, s bár többen, sokféleképpen igyekeztek segíteni, áttörésnek egyelőre nyoma sincs. Néhány lelkes fiatal tavaly fesztivált szervezett az őrkői romáknak, a Manust idén kibővítették egy kerekasztal-beszélgetéssel, amelyen az őrkőiek felzárkóztatásának lehetőségeire keresték a kiutat helyi karitatív szervezetek képviselői és a magyarországi vendégek, akik pozitív tapasztalataikat is megosztották.
Talán a téma kényessége, talán a sokféle, változatos programot kínáló hétvége okán a meghívottak közül többen nem jöttek el, és nem sikerült egységes cselekvési tervet sem kidolgozni a majd négyórás tanácskozás során, de lehetőség nyílt kibeszélni számos problémát és ötleteket meríteni mások eredményeiből. Kiderült az is, bár Magyarország is távol áll attól, hogy megoldottnak nevezhessék a romakérdést, legalább harminc évvel előttünk járnak, így jócskán van, mit tanulni tőlük. Körvonalazódott, hogy az Őrkőn élők a lakhatási gondokon túl két sarkalatos problémával szembesülnek: a tanulással, pontosabban annak hiányával és a munkanélküliséggel.
Óvoda, iskola
Számos civil szervezet – a Vöröskereszt, a Caritas, a Máltai Szeretetszolgálat – hosszú évek óta tevékenykedik az Őrkőn, alkalmazottaik, önkénteseik elsősorban a gyermekekkel foglalkoznak. Elsőként a gyulafehérvári központú Caritas igyekezett segítő kezet nyújtani az őrkőieknek, és mivel legnagyobb gond a hely hiánya volt, a katolikus egyházzal közösen építették fel a Néri Szent Fülöp-iskolát – mondta el Kerezsi Hajnalka, a szervezet roma integrációs programjának koordinátora. Itt kezdték meg tevékenységüket, előbb az iskolában igyekeztek segíteni, majd a hiányosságokra összpontosítottak, azzal szembesültek ugyanis, hogy mivel a gyermekek nem járnak óvodába, eleve hátránnyal kezdik az első osztályt, hiányoznak bizonyos alapkészségeik, amelyeket ott tanulhattak volna meg. Ha nem kapnak segítséget, ez a lemaradás egyre nő. Előbb délutáni, most már egész napos foglalkozást tartanak (a gyermekek két váltásban járnak iskolába, így szükség van a délelőtti tevékenységre is), és az eredmények lassan mutatkoznak. Az azonban már látszik, azok a fiatalok, kik pár éve hozzájuk jártak, immár gyermekeiket is szívesebben viszik, mint egykor őket a szüleik. A következő kilenc-tíz év, egy újabb nemzedék felnövése talán gyarapítja eredményeiket is – bizakodott.
Az iskolát megalapozó óvodai oktatás vonzóvá tételét igyekszik segíteni a Ringató, ahová babáik hároméves koráig járhatnak az anyák. Céljuk, hogy amennyire lehet, megelőzzék a társadalmi kirekesztést a kora gyermekkori fejlesztés révén, de nemcsak a kicsik képességeire figyelnek, a szülőket is igyekeznek napi rendszerességre szoktatni, segítenek, amiben tudnak: ügyintézésben, levélírásban, van lehetőség a tisztálkodásra, mosásra. Szeretnék elérni, hogy elsajátítsák a napi rutint, rendszeresség kerüljön az életükbe, hogy megszokják, a szabályokat be kell tartani – számolt be Veress Réka. Eddig 86 gyermek fordult meg foglalkozásaikon, naponta hat-nyolc apróság vesz részt a programban. Eredményeik egyelőre nem látványosak – tavaly 8 óvodásuk lett volna, egy jár rendszeresen, idén kilencből hatan mentek –, de bíznak benne, a kitartó munka meghozza gyümölcsét, és évről évre növekszik majd a rendszeresen óvodába járók száma. Mondókáznak, énekelnek, rajzolnak, játszanak, kézműveskednek, próbálnak családias légkört teremteni – számolt be Veress Réka. A különböző programok kapcsán több kérdés felmerült. A Magyarországról érkezett vendégek nem értették az esetleges óvoda-, iskolalátogatást, hisz náluk szigorú törvények szabályozzák ezt, nagy büntetésekre számíthatnak azok a szülők, akik nem viszik rendszeresen oktatási intézménybe gyermeküket, sőt, a gyámügy közbeavatkozásával a felügyeleti jogot is elveszíthetik. Törvények nálunk is vannak, ám betartásukat senki nem ellenőrzi – hangzott el. Ugyanakkor az őrkői cigányiskola eredményeit nehéz sikertörténetnek nevezni, hisz alig akad gyermek, aki nyolcadik után továbbtanulna. A Magyarországról érkezettek a szegregált iskola ellen szólaltak fel, mindannyian vegyes osztályokban tanultak, a magyar gyermekek ösztönző hatása segítette őket, hogy vigyék valamire. Ruzsa Pál, az őrkői romákat képviselő Amenkha Egyesület elnöke azonban úgy látja, hogy fontos a saját, közeli iskola, míg nem indult be a Néri Szent Fülöp, alig néhány gyermek ment el a távolabbi iskolákba, most legalább többségük jár, s valamit csak tanulnak – vélekedett.
Csak az jár, amiért megdolgozol
Az őrkőiek legnagyobb gondja talán a mélyszegénység. Az itt élők nagy részének nincs munkahelye, a segélyeken kívül semmilyen jövedelme. Vannak, akik külföldön keresik a boldogulást, néhány hónapra kivonul az egész család, összeszednek annyit, hogy kipofozzák kicsit a házukat, valamelyest jobb körülményeket teremtsenek, ám ez többnyire átmeneti megoldás, hátulütője is akad bőven, hisz ilyenkor a gyermekek kimaradnak az iskolából. Ruzsa Pál állítja, dolgoznának az őrkőiek, ám nincs rá lehetőségük. Hiába írt össze több mint 150 munkát keresőt, és kapta meg a munkaerő-hivataltól a betöltetlen állások listáját, amikor valaki jelentkezik, amint kiderül, hogy cigány, nincs már hely. Gond, hogy több mint kilencven százalékuk analfabéta, és ma már a szakképzetlen munkások esetében is elvárás, hogy tudjanak írni-olvasni – ismeri el Ruzsa Pál.
A beszélgetésnek ezen a pontján váltak érdekessé a magyarországi vendégek, akiknek településeiken sikerült kisebb csodákat megvalósítaniuk. Szakácsi polgármestere, Oláh János mintagazdaságot hozott létre: mindenki dolgozik, van megélhetése, biztosított a napi betevő. „Van a településnek 5,5 hektár földje, azt kezdtük megművelni. Az elején úgy volt, hogy amit megtermelünk, az legyen a falué. Pénzt is kaptak a munkáért, de a termést is szétosztottuk. Azonban megtapasztaltam, hogy ez nem jó irány, azt mondták, ez úgyis az enyém, ha kevesebb lesz, az sem baj. A programot 2015. március elején indítottuk, aztán 2015 őszén a termés betakarításakor szinte villámcsapásként hatott, amikor kitaláltam, mindenki annyit kapjon, amennyit dolgozott. Ez eredményesnek bizonyult: most már több település próbálja alkalmazni, hogy ki amennyit ad, annyit kap, nem egyformán osztjuk el azon az alapon, hogy ez jár” – meséli a polgármester. Az önkormányzati területet nagyon kemény harc árán sikerült megszerezniük, de megérte. Idéntől már maguknak is termelhetnek, de fontos, hogy a közös munkában is részt vegyenek, legyen látszata tevékenységüknek, „hogy szemmel követhető legyen a fejlődés”. „A mezőgazdasági munka egy lehetőség, de kis lehetőség. Én nem akarok ott leragadni. Azóta van sertéstelepünk több mint 60 disznóval, 12–13-at folyamatosan fialtatunk. Az elején odaadtuk ingyen a kismalacot, de volt, aki nem nevelte föl, eladta, ám ha minimális értékért adom oda, szerződést kötünk, hogy legalább 60–70 kilóig fel kell nevelnie, akkor megtanulja, megszokja, hisz ez is egy munkafolyamat” – ismertette tapasztalatait Oláh János. Szerződést kötöttek az erdőhivatallal is, takarítják a területet, s nagyon figyelnek a becsületes munkára, nem lopják a fát. Nem volt könnyű elnyerniük a bizalmat, de sikerült.
Kell egy vezér
Oláh János történetéből kiderült, mennyire fontos, hogy mindenki által elfogadott vezére legyen a romáknak, hiteles ember, aki közülük való, akiben bíznak, akire hallgatnak. Szakácsi polgármesterének hozzáállása sem mindennapi: „Én cigány vezető vagyok, és a magunkfajta tudja, nagyon sok ajtón nem elég kopogtatni, dörömbölni kell. Meg kell ezt tenni a mögöttem lévő emberekért, akikért felelősséget vállaltam. Aki ezt nem tudja megtenni, annak nem kell posztot vállalnia. Csak a koronáért nem kell vezető szerepet vállalni” – szögezte le.  Szakácsi példája egy az egyben nem alkalmazható Őrkőn, nincs megfelelő mezőgazdasági terület, de gondolkodnak gyógynövénytermesztésben és az erdőtakarítás is eszükbe jutott, a tulajdonos kisbirtokosságok azonban egyelőre nem előlegezték meg a bizalmat. A magyarországiak más jó ötletekkel is szolgáltak. Balogh Kályhás Tibor, aki árva roma gyermekként nőtt fel, most a cigányok helyzetével, a szegények (nemcsak romák) életminőségének javításával foglalkozik. Képzéseket tartanak, lehetőséget teremtenek diákoknak a kötelező 50 órás önkéntes munkára. Egyik szervezetük 30 település ügyes-bajos dolgait vállalta fel, és sikertörténetnek tekinthető, hogy elérték: a kisebb bírságok immár kiválthatóak közérdekű munkával (5000 forint 6 órai munkával), és így már több mint száz embert hoztak ki a börtönből. Kiss Béla pedig arról mesélt, miképpen biztosít munkát a romáknak.
Mit tesz a városvezetés?
Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalát Tóth-Birtan Csaba alpolgármester képviselte, aki elismerte: elődje, Tischler Ferenc sokkal nagyobb szociális érzékenységgel közelített az őrkőiek világához, ő elsősorban az infrastrukturális fejlesztések révén került velük kapcsolatba, és elnöke lett annak a munkacsoportnak, amely most kezdte el tevékenységét, feladatuk egy stratégia kidolgozása az őrkőiek helyzetének rendezésére. Párhuzamos világokban élnek az őrkőiek és a város lakói, ő szereti és tiszteli hatalmas szabadságvágyukat, természetszeretetüket, pezsgő közösségi életüket, de a város világával ellentétben állnak. Két kérdést kell körüljárni: miben zavarjuk egymást, illetve miben tudunk egymásnak valami hasznosat nyújtani. Az egymás mellett élést integrációnak kellene felváltania, olyan szabályokat kell kialakítani, amelyek mindkét közösség számára elfogadhatóak, de nem jelentik a cigányok identitásának feladását sem, meg kell találni a közös pontokat – fejtette ki az alpolgármester. A tervekről is beszélt röviden, miképpen próbálják rendezni a házak jogviszonyát, hogy beköthető legyen az áram, gáz, és hogy bíznak benne, a szakemberek által kidolgozott stratégia ad majd választ és megoldást számos, a tanácskozáson is felmerült kérdésre, és megnyitja az önkormányzat számára a pályázási lehetőségeket is.
A Manus kerekasztal-beszélgetése csodát nem hozott, megoldások nem születtek, de újabb, nem is kis lépést tett az efelé vezető úton. A cigányok sorsát szívükön viselő, annak jobbításában tevékenyen részt vállaló embereket ültetett egy asztalhoz, és mindannyian belátták: külön-külön nehéz előrejutni, fontos lenne a konszenzus, meghatározni, mi a nagy terv, és abban kinek mi a feladata. A Manus kezdeményezőinek: Lovas-Fekete Zsoltnak, Csernátoni Lorándnak, Majláth-Szabó Attilának igyekezete nem volt hiábavaló, új ötletek, elképzelések merültek fel, s az is kitetszett, segíteni akarásukban nincsenek magukra. A legfontosabb üzenetet talán Oláh János, Szakácsi polgármestere fogalmazta meg: „Ha mi nem segítünk egymáson, nem jutunk sehova. Nagyon jó példa erre a négerek helyzete, ők rabszolgák voltak, mi szabadon mentünk egyik városból a másikba, minden egyes országban jelen vagyunk. A négerek rabszolgasorból tudták elérni, hogy Obama az egyik legnagyobb ország, Amerika elnöke lehetett, akkor mi hogyne tudnánk javítani sorsunkon.” Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A digitalizáció megkerülhetetlen (Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia)
Ötödik alkalommal szervezi meg ezen a héten Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferenciát a térség számítástechnikai vállalatait tömörítő IT Plus Klaszter. A két és fél napot felölelő rendezvény, amelynek nagyrészt a Művész mozi ad otthont, idén is változatos témakörrel érkezik, a szakmai mellett közérdekű kérdéseket is feszegetnek a meghívottak, résztvevők.
A programot illetően Bihari Béla, a klaszter elnöke kifejtette, most jött el a pillanat, amikor végre sor kerülhet a klaszter által kezdeményezett Design Bank bemutatására. A szerda esti esemény fő célja rámutatni, hogy nemcsak egy egyszerű irodaházról van szó, hanem olyan térről, amely a kreatív, innovatív emberek találkozóhelye lehet. Egy különleges meghívottal is előrukkolnak, a Magyarországon élő, háromszéki Ilyés-Fekete Zsuzsa egyebek mellett a kreatív terek hatékonyságának témájában készítette doktori dolgozatát. Antal Árpád polgármester is jelen lesz, mivel a bemutatást követően azt szeretnék, ha az épület felújításához szükséges lépéseket is meg lehetne tenni.
Húzó témakörök
A csütörtöki és pénteki panelelőadások közül Bihari Béla négy húzó témakört emelt ki. Ezek a smartcity kérdésköre, a SzékelyERP, az általa igen erősnek minősített oktatási panel, valamint az AgrárIT panel. Az elsőt illetően kifejtette: noha nem egyeztettek a városvezetéssel, de pont ebben az időszakban zajlik a mobilitási terv kidolgozása, amihez digitalizációs vonalon hozzá tudnának szólni (pl. miként kellene a városnak mutatnia 2035-ig: intelligens parkolóház és buszmegálló, e-önkormányzatiság). Törvényes keret létezik, a papír alapú bürokrácia igenis csökkenthető, és ezekre igyekeznek megoldásokat felmutatni. Ma már mindenkinek van okostelefonja, és amint a közösségi terek, média adta lehetőségeket tudjuk és használjuk is, miért ne lehetne az ügyintézést is néhány mozdulattal ugyanezen a vonalon megoldani – fogalmazott. Az AgrárIT kapcsán a klaszter elnöke rámutatott: a cél az lenne, hogy megmutassák, mit is jelent a hatékony mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, állattenyésztés. „Ma már egy traktorra nem egy méteres kulccsal és több méter kábellel ülnek fel, hanem egy telefonnal vagy tablettel és esetleg egy botkormánnyal” – fejtette ki Bihari Béla. Vidékünkön nem rendelkezünk hatalmas földterületekkel, de ha ezeket korszerű eszközökkel tudjuk megművelni, növelhetjük a versenyképességet.
IT a közpolitikákban
A programba ez évben bekerült a közpolitikák irányába mutató panel is. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, miniszterelnöki biztos, a Magyarországon már futó Digitális jólét program felelőse tart előadást a program 2.0 néven meghirdetett, bővített, a határon túlra kiterjesztett változatáról. Bihari Béla szerint az ajánlások jelentős részét az IT Plus Klaszter fogalmazta meg. A panel célja, és ez a meghívott előadók névsorából is látszik, hogy az egész kérdést európai uniós, magyarországi, illetve erdélyi-székelyföldi megközelítésből is kezeljék. Emellett fel szeretnék mutatni a folyamatban lévő kezdeményezéseket: a már említett Design Bankot, az oktatási digitalizációs projektet (pedagógusokkal és oktatási döntéshozókkal közösen), és ezek kapcsán egyfajta tapasztalatcserét, de a támogatási lehetőségeket is megvitatnák. Az oktatás kérdésköre kapcsán Bihari Béla megjegyezte: ezen a téren továbbra is
azt az elvet követik, hogy a digitalizáció, illetve annak ismerete olyan alaptudás, mint az írás vagy az olvasás.
Idén sem marad el a tech2tech találkozó, a szakvállalatok képviselőinek összejövetele, amelyen jelentős kutatók, egyetemi oktatók, illetve startupperek vesznek részt. A lényeg, hogy olyan előadókat sikerült összegyűjteni, akiket általában csak messze elutazva, komoly összegekért lehet meghallgatni, de most itt, Sepsiszentgyörgyön is lehetőség nyílik betekinteni világukba, gondolkodásmódjukba. Fontosnak látják, hogy minél több vállalkozó is eljöjjön, hiszen továbbra is a digitális lehetőségek széles körű alkalmazása a cél. Az eddigi konferenciák hatásáról Bihari Béla elmondta: öt éve még azt tapasztalták, hogy a térség vállalkozói, a közszféra az informatika adta lehetőségeket kimerítette egy operációs rendszer, egy szerkesztőprogram vagy netán egy könyvelési program alkalmazásával. Az elmúlt két-három évben egyre gyakrabban keresik meg őket tanácsért, legyen szó gyártási folyamatról, online értékesítésről vagy közigazgatásról. A fejlődés jele az innovatív központ létrehozása, amire öt évvel ezelőtt még esély sem volt. Ezek a központok – amint arról az önkormányzatokat is igyekeznek meggyőzni – egyúttal komoly vonzerőt jelenthetnek a fiataloknak a hazatérésre. A klaszter elnöke egyébként szintén rendezvényeik egyik hatásának látja, hogy egyes önkormányzatoknál már felismerték a digitalizáció lehetőségét, megkeresik a szakcégeket, szakmai szervezeteket, hogy megfelelő döntést hozzanak például egy rendszer megvásárlásakor, bevezetésekor. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar színházi szemle a Cenk alatt: erdélyi társulatok lépnek fel a hiánypótló brassói fesztiválon
Előzmény nélküli kulturális ünnep előkészületei zajlanak Brassóban: október 26. és 29. között tartják az első magyar színházfesztivált, amelyre változatos előadás-felhozatallal és kísérőrendezvényekkel készülnek a szervezők. Toró Tamás főszervező a Krónikának kifejtette, régóta hiányoznak magyar nyelvű színházi előadások a Cenk alatti város kulturális életéből.
Előzmény nélküli kulturális ünnep előkészületei zajlanak Brassóban: október 26. és 29. között tartják az első magyar színházfesztivált, amelyre változatos előadás-felhozatallal és kísérőrendezvényekkel készülnek a szervezők. A programban Kolozsvárról, Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról és Gyergyószentmiklósról érkező előadások szerepelnek. Toró Tamás, a hiánypótló seregszemle kezdeményezője és főszervezője – aki egyébként városi tanácsos és a Brassói Magyar Napok főszervezője is –, a Krónika megkeresésére kifejtette, régóta hiányérzete volt, hogy a Cenk alatti város nem ad otthont rendszeresen magyar nyelvű színházi előadásoknak, ezért teremtették meg a lehetőséget, hogy egy fesztivál keretében lépjenek fel magyar társulatok. „Hajnalban álltunk sorba színházjegyért” „Engem személy szerint mindig is bosszantott, hogy Erdély- és Partium-szerte Brassó az egyedüli nagyváros, ahonnan hiányzik a magyar nyelvű színjátszás. Még Temesváron és Aradon is működik társulat, nálunk viszont hiánycikknek számít a magyar előadás. A város lakosságának 7 százaléka magyar, ami 18 ezer főt tesz ki, a megye lakosságának pedig 8 százaléka magyar, ami 39 ezres lélekszámot jelent. Ilyen körülmények közt indokolt, hogy nálunk is létezzen magyar színházi élet. Úgy vélem, már maga az a tény nagy dolog, hogy a fesztivál keretében számos erdélyi társulat látogat el hozzánk nagyszerű produkciókkal” – fogalmazott az ötletgazda.
Kitért arra is, hogy ’89 előtt rendszeresen turnéztak Brassóban erdélyi társulatok, akkor is volt igény az előadásokra, ez pedig mai napig nem változott.
Emlékszem, annak idején a Kapu utcában hajnalban kellett sorba állnunk színházjegyekért, mert a város magyarsága körében nagyon népszerűek voltak az idelátogató társulatok. Az elmúlt időszakban azonban ritkán volt lehetőségünk itthon megnézni magyar produkciókat, ezért sokan Szentgyörgyre, Udvarhelyre vagy Vásárhelyre utaznak, hogy ne maradjon ki az életükből a színház. Úgy gondoltam, a legjobb lehetőség a színházat visszahozni a városba, ha egy seregszemlét szervezünk. Ugyanakkor reménykedem, hogy előbb-utóbb nálunk is beindul a magyar nyelvű színjátszás” – fejtette ki az ötletgazda.
Hozzátette, a szeptemberben szervezett Brassói Magyar Napok kínálatában azért szerepelt kevesebb színházi produkció, mert akkor már készültek a fesztiválra, amelynek támogatója a Cenk alatti város önkormányzata. A rendezvénysorozat négy napján egy pódium-előadást, egy diákelőadást és négy nagyszínpadi előadást tekinthetnek meg a színházkedvelők.
Az Áprily diákcsapata is fellép a fesztiválon
Toró Tamás kitért arra is, lényegesnek tartották, hogy a helyi Áprily Lajos Gimnázium Grimasz nevű diákszínjátszó csapatát is bevonják a seregszemlébe.
Külön érdekesség, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Roberto Zucco című előadásában, amelyet vendégül látunk, két olyan színész szerepel, aki brassói diákként a Grimasz csapat tagja volt” – mondta a főszervező. Fotópályázatot hirdettek, arra buzdítják a fiatal amatőr fotósokat, hogy dokumentálják a rendezvény eseményeit: zsűri bírálja el az elkészített fényképeket, a legjobbak pedig pénzbeli jutalomban részesülnek.
A négynapos seregszemle helyszíne a Drámai Színház lesz, a programsorozatra Brassó megyei településekről is várnak érdeklődőket. A kínálatban szerepel többek közt kolozsvári produkció: Laczkó Vass Róbert és Incze Gergely Katalin Te pesti srác (falragaszok forradalma, röplapok szabadságharca) című zenés pódium-előadása, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása, amely Székely Csaba MaRó című darabja alapján készült és magyar és román felirattal követhető. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Helytelen a székely zászló ábrázolása – a piros–fekete új divat
A VIII. Székelyföld Napok rendezvénysorozat részeként volt a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház vendége kedden dr. Szekeres Attila István heraldikus, aki A székely zászló fejlődése az utóbbi négy évszázadban címmel tartott előadást székely jelképeinkről.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ képviseletében Mágori István köszöntötte a jelenlevőket, röviden vázolva a Székelyföld Napok október 13–22. között három megyében zajló rendezvénysorozatát.
Az előadás angol nyelven a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson, Londonban hangzott el, ahol jó fogadtatásban részesült, érdeklődés kísérte a szakma és a jelenlevők részéről, osztotta meg a hallgatósággal Szekeres.
Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a céhes városiak is sokat tanulhattak belőle, hiszen a vetített képekkel gazdagon kísért bemutatóban adatok sokaságát nyújtotta a szakember, olyan korabeli címerekkel, zászlókkal, pecsétnyomókkal stb. ismerkedhettünk meg, amelyekről laikusként nehéz összegyűjteni a releváns információkat, egy tudósítás kereteiben pedig lehetetlen felidézni.
Elsősorban egy 1601-es és egy 1603-as drezdai zászlókódexben maradtak fenn régi székelyzászló-ábrázolások. Az egyik legrégebbi jelképen kardot tartó páncélos kar látható, a kard szívet és medvefejet döf át, ez több helyen címerben és zászlón is felbukkan. Azt, hogy a Nap és a Hold a székelység jelképe, az 1659-ben Szászsebesen tartott országgyűlésen iktatták törvénybe. A jelenleg ismert, használt székely zászlónak Zekely Moses, azaz Székely Mózes (1603-ban, a brassói csatában esett el) lovassági zászlaja képezi az alapját.
Megtudhattuk: az 1848–49-es forradalom- és szabadságharcban ugyanakkor a székelyek is sajátjuknak érezték és használták a piros–fehér–zöld zászlót, ezek közül néhányat ma is őriznek a múzeumok.
A piros–fekete változat, bár egyesek „régi székely zászlónak” tartják, az 1950-es években született meg Csíkszéken, a népviselethez tartozó székely szoknya színeiből, a rendszerváltás előtt csak dugva, titkolt lázadásként, amióta pedig elő lehetett venni és kibontani őket, a csíkszékiek ragaszkodnak hozzá és használják.
Fonák helyzet, hogy a kék–arany–kék székely zászló a román hatalom általi üldöztetésének is köszönheti óriási népszerűségét, az autonómiaharc jelképévé emelkedett. Nem hallgatható el ugyanakkor, hogy heraldikai szempontból a nyolcágú csillag, és a vele nem egy síkban, hanem kissé lennebb elhelyezkedő Hold nem helyes. A régi székely jelkép ugyanis, mint már írtuk, a Nap, mégpedig 16 sugarú, és egy síkban van a mellette levő Holddal.
Megfontolandó, és érdemes lenne fokozatosan áttérni a helyes ábrázolásra a székelység számára nagy érzelmi töltettel bíró jelképen.
Az előadás hétfőn Illyefalván, tegnap Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia-termében is elhangzott, 20-án 18 órakor pedig Bereckben, a Művelődési Központban mutatják be ismét. Farkas Imola / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Velünk élő ‘56
2017. október 24-én veszi kezdetét Baróton, és 2017. október 28-án, Marosvásárhelyen ér véget könyvbemutató-sorozatunk, amely három kötetet mutat be, mindhárom az 1956-os forradalom eseményeit dolgozza fel.
Nem hiába haltatok meg! (Németh Terézia naplója 1956-ból),
Bűn volt a szó (Benkő Levente),
Világ Csodája ‘56 (Nahimi Péter)
Helyszínek és időpontok:
2017. október 24. 19:00 óra Erdővidék, Erdővidék Múzeuma, Kászoni Gáspár terem.
2017. október 25. 18:00 óra Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, Bartók terem.
2017. október 26. 18:00 óra Kézdivásárhely, Gyűjtemények Háza.
2017. október 27. 18:00 óra Székelyudvarhely, Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár.
2017. október 28. 18:00 óra Marosvásárhely, Deus Providebit Tanulmányi Ház. Erdély.ma

A törvény csak egyesekre vonatkozik – mellőzik a zászlónkat
Van egy törvény, ami arról szól, hogy el lehet fogadni megyei és települési zászlókat. Ennek ellenére ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényt velünk szemben – emelte ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Antal Árpád sajtótájékoztatóján kifejtette, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa, a törvény által előírt feltételeket teljesítve, valószínű elsők között nyújtotta be a zászlótervekre vonatkozó teljes dokumentációt a fejlesztési minisztériumhoz.
– Most októberben vagyunk, és ha jól emlékszem, januárban nyújtottuk be ezeket a dokumentációkat, és azóta nem történt semmi – szögezte le a városvezető. – Sehol nem írja a törvényben, hogy a prefektusnak vagy a fogyasztóvédelmi főnőknek is egyet kell értenie azzal, hogy egy település vagy egy megye elfogadjon egy zászlót, és mégis ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényeket velünk szemben, miközben más településeknek elfogadják. Ez nem elfogadható hozzáállás a kormány részéről.
Mint ismeretes, korábban a Kovászna megyei prefektus célszerűtlennek tartotta egy erre vonatkozó kormányhatározat-tervezet előterjesztését, azt kifogásolva, hogy a zászlón nem jelenik meg semmilyen dák leletre utaló elem. Kiss Edit / Székely Hírmondó; Erdély.ma

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere #2.# (Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára)
A Groza-kormány „kirakatintézményeként” emlegetett Bolyai Tudományegyetem alapító oklevelét már eleve úgy fogalmazták meg, hogy abban kódolva benne volt: a román történelmi pártok, a román kormány bármit megtehetett azért, hogy a magyar egyetem működését ellehetetlenítse, akadályozza, majd magát az intézményt is felszámolja. Constantin Daicoviciu, a dák-római kontinuitás apostola, 1945-ben a román egyetem dékánja a magyar tárgyalóküldöttség javaslataira nyíltan kijelentette: „az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Kolozsvárra való visszatérése politikai és nemzeti szükségesség”, „két egyetem párhuzamos működése teljes lehetetlenség”.
1945. december elején Bukarestben tárgyalt a kolozsvári magyar egyetem vezetősége. Jóváhagyták az egyetem elnevezését: „Universitatea Bolyai din Cluj – Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem”. Ekkor hozhattak elvi döntést arról, hogy a magyar állampolgárságú egyetemi tanárokat szerződtetik, részben rendeződött az egyetemi könyvtár sorsa is. Az 1945. december 17-ei egyetemi tanácsülésen elhatározták, hogy az egyetem megsegítése érdekében országos gyűjtést rendeznek az egyházak és a Magyar Népi Szövetség – MNSZ – segítségével. Megalakult a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Barátainak Egyesülete. Öthavi késéssel, 1946. február 11-én megkezdődött a Bolyai Tudományegyetem első tanéve: több mint kétezer romániai magyar diák iratkozott be. Dr. Csőgör Lajos rektor a tanévkezdéskor – olvasható a Sajtóbeszámoló a Bolyai Tudományegyetem első tanévének megnyitásáról című újságcikkben – beismerte: „csak azért kezdjük meg az oktatást, hogy az egyetemi ifjúság ne szenvedjen több időveszteséget.” Majd hozzáfűzte: „Kolozsváron a természettudományi fakultás hat intézete még ma sincs elhelyezve. Arról a hat intézetről van szó, amelynek tudományos anyagát jórészt az Erdélyi Múzeum Egyesület tárai alkotják. A Bolyai Egyetem vezetőségének az volt az elgondolása, hogy ezeket az intézményeket közösen használjuk az I. Ferdinánd-egyetemmel… Sajnos, az egyetem vezetőségének felfogása miatt ezt nem lehetett megvalósítani. A második példa Marosvásárhely, ahol a katonaiskola épületei közül csak egy épület helyreállításához foghattak hozzá anyagiak hiányában, és emiatt kilenc klinika két épületben van elhelyezve tarthatatlan körülmények között.” (A Szentgyörgy utcai Régi Kórház és a marosvásárhelyiek által ún. volt Hadapródiskolának nevezett épület közelében álló Újkórház épületéről beszélt dr. Csőgör Lajos rektor.) Az önfeladás úján elindult Magyar Népi Szövetség 1946-tól kezdőden – úgymond – „levette a kezét a Bolyai Tudományegyetemről”. Ez derül ki a brassói gyűlésük határozataiból. Beszámoló az MNSZ százas intézőbizottságának 1946. március 18–20. napján tartott értekezletről című, az MNSZ Intézőbizottsága kiadásában 1946-ban, Kolozsváron megjelent dokumentumból: az oktatással kapcsolatos elvárások megfogalmazásánál meg sem említik a Bolyai Egyetemet. Az MNSZ 1946. június 28–30-a között Székelyudvarhelyen megtartott kongresszusának határozatai között még egy mondatnyi utalás sincs a Bolyai Egyetemre. 1947-ben a Román Kommunista Párt legfelső vezetése új magyarságpolitikát hirdetett meg. A romániai magyarság további sorsát is nagymértékben meghatározta Luka László/Vasile Luca 1947. május 22-i, a kolozsvári Igazságban megjelent „politikai oroszlánordítása”: „az elvtelen magyar egység jegyében” a romániai magyarság politikai vezetését az általános tisztogatás megkezdésére szólította fel. A tisztogatás már előtte megkezdődött: 1947. március 25-ről 26-ra virradó éjszaka – több magyar kolozsvári értelmiségivel együtt – elhurcolták a Bolyai Tudományegyetem megteremtésében meghatározó szerepet vállaló Venczel Józsefet, a statisztika professzorát, szociológust. Piteşti-re internálták őket. Bírósági ítélet, határozat nélkül százas nagyságrendű – e sorok írójának százegy személyt sikerült azonosítania – magyar értelmiségit internáltak a szamosújvári börtönbe. Köztük volt az érmihályfalvi csoport koncepciós perében – 31 személyt ítéltek el – halálra ítélt, 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán, az Érmellék „Messiása”, de Puskás Lajos, a kolozsvári tízes szervezet megteremtője, Sepsiszentgyörgy népszerű biológusának, közírójának az édesapja, nagy tekintélyű lelkészek, tanárok. Az internáltak között volt Oriold Béla, a kolozsvári jogi kar helyettes tanársegédje is. A Kolozsváron megjelenő Igazság 1947. június 6-i számában olvasható: „Tegnap tartotta második ülését a miniszterközi bizottság, amelynek feladata az egyetemi oktatásban tervezett változásokat és tisztogatásokat végrehajtani. A megbeszélésekről annyit közöltek, hogy elhatározták az egyetemek tanári karának purifikálását. El fogják távolítani a felsőfokú oktatásból mindazokat, akik az utóbbi évtizedekben antidemokratikus politikát űztek, és ennél fogva nem alkalmasak arra, hogy az ifjúságot a mai idők szellemében neveljék.” Jóformán meg sem száradt a nyomdafesték az Igazság lapjain, ugyanannak a napilapnak az 1947. június 16-i számában durva támadást indítottak a nagy műveltségű, nagy tudású jogtörténész Bónis György professzor ellen. Lefasisztázták! „Az egyetemi purifikációs bizottság figyelmébe. Mit tanít a Bolyai Egyetemen a marxizmusról Hóman Bálint volt házi embere, Bónis »professzor úr«?” A Magyar Népi Szövetség lapjában, a Világosságban 1947. június 27-én az irodalomtörténész György Lajosra zúdítottak össztüzet: „Tisztogatást a Bolyai Egyetemen is! György Lajos dr. akadályozza a magyar diákság demokratikus nevelését, és szívesebben látná Maniu uralma alatt az egyetem megszűnését, mint demokráciánk megerősödését.” György Lajos nemcsak egyetemi tanár volt, hanem az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegyei Tanács (Státus) világi elnöke is. A támadás Márton Áron erdélyi római katolikus püspök ellen is irányult, aki 1947. július 7-i körlevelében arra utasította egyházmegyéje minden papját, hogy tartózkodjon a Magyar Népi Szövetséggel való további együttműködéstől, ha tag, lépjen ki az MNSZ-ből. Ugyanakkor 1947. június 28-ai keltezéssel tiltakozó levelet küldött Ştefan Voitec nemzetnevelésügyi miniszternek. Megjelent dr. György Lajos nyilatkozata is. Márton Áron körlevelét – a püspök ellen folyó sajtókampány részeként – a marosvásárhelyi Szabad Szó 1947. augusztus 22-i száma is ismertette.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kórus nemcsak éneklésről szól, hanem közösségépítő is (Negyvenöt éves a Vox Humana)
Ma délután nagyszabású koncerttel ünnepli fennállásának 45. évét a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus: a Krisztus király-templomban meghívottaik – a helyi Pro Musica Kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus Kamarkórus és testvérkórusuk, a budapesti Stella Kamarakórus – után lépnek fel, végül közös éneklésre kerül sor. Ami önmagában is különleges produkció, és ha hozzátesszük, hogy modern felállású zenekari kíséret is lesz hozzá, bátran kijelenthetjük: maradandó élményt ígérő előadásra invitáljuk a nagyérdeműt.
A Vox Humana két hónappal fiatalabb jelenlegi karvezetőjénél, Szilágyi Zsolt Herbertnél: a kórust 1972-ben alapították frissen Sepsiszentgyörgyre kihelyezett zenetanárok, édesapja negyven éven át vezette, édesanyja pedig tagja volt a kórusnak – természetes volt tehát, hogy Szilágyi Zsolt visszavonulása után fia vegye át a kórus irányítását, hiszen gyakorlatilag második otthona volt a Vox Humana, amelynek ő maga is tagja 1990 óta. A kórus elmúlt öt évéről, a mai eseményről Szilágyi Zsolt Herbertet kérdeztük.
– Negyvenöt év megszakítás nélkül nagy idő, csak a Magyar Férfidalárda hosszabb életű kórus Sepsiszentgyörgyön a Vox Humananál.
– Ebben a műfajban – kóruséneklés négy szólamra – mindenféleképp a Vox Humana a legidősebb. És valamilyen szinten hagyományteremtő is, mert egészen az 1990-es évek közepéig gyakorlatilag nem volt konkurenciája, viszont azóta az elvetett mag kezdte meghozni termését, ma már több mint tíz kórus működik csak itt, a városban. A kórus nemcsak éneklésről szól, hanem közösségépítő is, kultúraterjesztő, sok vetülete van egy ilyen csoport működtetésének, és rengeteg áldozattal is jár, mert lehet, kívülről csak az látszik, hogy az emberek elmennek próbára, utána fellépnek, de ez nagyon összetett dolog, hogy működni tudjon, támogatókra is szükség van, egy koncertet vagy turnét nagyon alaposan meg kell szervezni ahhoz, hogy a végén mindenki azt mondja, hogy jó volt. – Nehéz örökség volt átvenni a Vox Humana vezetését?
– Nehéz, mert a legnehezebb az embert és hozzáállását megváltoztatni. Amihez ragaszkodom – és ezt még az elején elmondtam –, a kotta nélküli éneklés és a pontosság. Én elvárom mindenkitől, hogy nagyon pontos legyen, mert én félig német vagyok, és ez az oldalam dominál. Szeretném, ha mindenkinek német gondolkodása lenne, ne az a bizonyos „jól van az úgy is” működjék az emberekben. A kotta nélküli éneklés meg azért fontos, mert egy dolog leénekelni a műveket, más dolog előadni. Én mindig elmondom, hogy mielőtt nekifogok énekelni, előveszem a szöveget, és elképzelem, hogy azt egy színművész, akiben van energia és meglátás, hogyan adná elő a színpadon. Nekünk ugyanazt kell csinálnunk énekelt hangokkal. – Tehát a kórustagoknak az egész repertoárt kívülről kell ismerniük.
– A kórus az 1990-es évek elejéig csak zenetanárokból állt, ami azt jelentette, hogy a repertoár nagyon nagy volt, mert a zenetanár kapja a kottát a kezébe, és kéne énekelnie első vagy legalább második látásra. Most sokkal „színesebb” a tagság, van mindenféle végzettségű énekes. A kotta addig segítség, míg megtanulják a művet, utána csak nyűg. Mert amennyire beleéli magát az éneklésbe a kórus, pont annyit tud átvenni a közönség, semmivel se többet. Amikor a közönség azt látja, valakik a kottából olvasgatnak, s az a figura ott elöl hiába integet, az csak olyan, kezdenek ásítani, fészkelődni a széken, nyomni a Facebookot. De amikor azt látják, hogy mi beleéljük magunkat, hogy nekik énekelünk, az már élmény. Ezért van, hogy nálunk a kórustag nem nézhet se közönségre, se plafonra, csak rám. Munkásabb így, igaz, de eredményesebb is. És ugyanez miatt nálunk a repertoár is valamivel kisebb. Amit egyébként igyekszem úgy összeállítani, hogy olyan műveket is bemutassunk, amiket más kórusok nem vállalnak fel, illetve olyan hangszerelésben adjuk elő ezeket, amilyen máshol nem jelenik meg. Én mindig azon vagyok, hogy nem érdemes valamit pont úgy csinálni, mint a többi tíz kórus. – Ez egyfajta stílusváltást is jelent a Vox Humana életében?
– Édesapám negyven évéhez képest igen, olyan szempontból, hogy általában úgy megyünk koncertezni, hogy van egy bizonyos repertoárunk, de hogy abból épp mit fogunk énekelni, még akkor sem tudom, amikor a színpadra fellépünk. Ránézek a közönségre, és akkor döntöm el, mit énekelünk. Mert egy hetvenes vagy annál idősebb korosztálynak hiába próbálnék beatbokszot eladni, illetve ha nagyrészt fiatalok ülnek a közönségben, ők lehet, hogy Kodály Zoltánnak az amúgy csodálatos Öregek című szerzeményét nem annyira értékelnék. Persze ehhez szükséges, hogy a tagság az egész repertoárt kívülről tudja, mert van eset, amikor én a művet egyféleképpen érzem, van amikor másféleképpen, és ha a kórustag a kottát nézi, az az idő, amit ő kottanézésre fordít, az a karmesterrel való kapcsolatban holtidő. Így nem lehet versenyképes dolgot csinálni. Ennyiben másabb jellegű a Vox Humana ahhoz képest, mint 2012-ig volt, de az igényszint legalább ugyanaz.
– Hogyan ünneplitek az 50. évfordulót?
– Ha megérjük, azt is megszervezzük, és talán több időt, energiát fordítunk majd rá. Minket az ötéves terv nem jellemez, mi mindig a következő fellépésre készülünk, mert minden fellépés más és más jellegű, és mindig akkor és ott kell helytállni.
Ma délután nagyszabású koncerttel ünnepli fennállásának 45. évét a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus: a Krisztus király-templomban meghívottaik – a helyi Pro Musica Kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus Kamarkórus és testvérkórusuk, a budapesti Stella Kamarakórus – után lépnek fel, végül közös éneklésre kerül sor. Ami önmagában is különleges produkció, és ha hozzátesszük, hogy modern felállású zenekari kíséret is lesz hozzá, bátran kijelenthetjük: maradandó élményt ígérő előadásra invitáljuk a nagyérdeműt. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Orbán Balázs nyomdokán a Gyimesek vidékén 2.
Visszatérnek a Székelyföld peremén fekvő Gyimesek vidékére az Orbán Balázs nevét viselő 36. dokumentarista fotótábor résztvevői október 20–27. között. A fényképes dokumentáció készítése a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, az Exposia Fotográfiai Alkotócsoport szervezésében valósul meg, Hargita Megye Tanácsának a támogatásával.
Az idén májusban tavaszi fényben megragadott Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk községeit most az ősz színeiben is dokumentálják a meghívott fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kelemen Lajos (Sepsiszentgyörgy), Kerekes István (Kazincbarcika), Sándor-Tóth Zsuzsanna (Hatvan), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda).
A fotótáborban részt vevő fényképészek a vidéket bejárva vizuális értékmentést végeznek. A megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeikkel rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem. A felvételek, amelyek a tábor ideje alatt elkészülnek, egyfajta üzenetek a világnak: így élnek itt az emberek, ilyen a környezetük, és ilyen csodálatosan szép az a táj, amit századok óta laknak.
Az ily módon készülő dokumentáció vándorkiállítás anyagát képezi, amelyet a jövő év során több helyszínen is bemutat a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában elragadtatva írja e vidékről: „… egy ily nagyszerü tájjal, melynél szebbet bizonynyal se Tyrol, se Svájcz nem tud felmutatni, s mi még sem ismerjük, még kevésbbé méltányoljuk e szép hazát. Kétségtelenül szép a Székelyföldnek lakott része is, de ki azt valódi nagyszerüségében akarja ismerni, annak be kell hatolni határhavasaink nagyszerü tömkelegébe, meg kell utazni azon gyönyörü hegyszorosokat, melyeket a teremtő mint e szép haza büv-utjait helyeze a határszélre, s csak akkor fogja azt egész nagyszerüségében, egész pompájában ismerni”. A 36 km hosszú Gyimes-völgy a Csíki-havasok legkeletibb csücskében helyezkedik el, községei: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. Az itt élő gyimesi csángók ősei csíki falvakból menekültek e vidékre, a korábbi századokban, hol politikai, hol gazdasági kényszerből. „A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére, és alulról felfelé népesítették be a Tatros völgyét és a patakokat. A Tatrosba futó patakok mentén szétszórt házcsoportok szerekbe, tizesekbe szerveződő egységeiből önálló települések jöttek létre. A 19. század derekán már mindhárom mai gyimesi település önálló közigazgatású község, külön bíróval, elöljárósággal. A szétszórt település az emberek összeállásának régi titkait árulja el, a családi foglalás emlékeit őrzi. Egy-egy völgybe futó patak mellett egy család telepedett meg, s így a patakok legtöbbje az első települők nevét őrzi”. „A Tatros és mellékvizeinek vidékét a 17. században még nagyrészt a Moldvát Csíkszékkel összekötő kereskedelmi útvonal által keresztülszelt erdőrengeteg borította. A gyimesi csángók az azóta eltelt bő két és fél évszázad alatt az őket körülölelő tájat minden vonatkozásában kiismerték, s közben a vadont hegyvidéki kultúrtájjá alakították”. „Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a »patakokban« nagy kiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek. A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az »erdőlés« nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani. A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöznek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöznek a téli szállásra. Benkő Károly (1853. II. 62-68) említi, hogy a »Gijmes havasi falvakat több falu bírta: Csíkszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csíkszentmihály 1/5-ét, Szépvíz pedig 2/5-ét«. A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani. Itt még fellelhetők a magyar népi kultúra korábbi rétegei, őrzik viseletüket, gyakorolják ősi gazdálkodási módszereiket.
A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk. A gyimesi csángó ház a székely ház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók). A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a bennszülött a csángó. Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. A parasztzenészek messzi földön híresek, egyik sajátos népi hangszerük, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt. A szakemberek közel 35-féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, a csárdást, a németest, a hejszát”.
„Gyimes a Székelyföld néprajzának múzeuma, vagyis, ami ott hamarabb eltűnt, elenyészett, itt változatlanul vagy átformálódva még tovább fennmaradt. A viseleti darabok, mustrák, a házak és bútoraik, a növényismeret, a párválasztás, a lakodalom némelyik mozzanata, a középkori keretezettségű katolicizmus, a pogány emlékeket felvillantó néphit, a ráolvasások, a táncok, balladák, keservesek, a hiedelmek nemcsak esztétikailag szépek, vagy más szempontokból érdekesek, nemcsak megborzongatják az embert, hanem a tudomány számára lehetővé teszik a népi kultúra múltjának tanulmányozását, pontosabban megértését.” Népújság (Marosvásárhely)

A digitalizáció a megmaradás záloga: ki lehetne próbálni az innovatív elképzeléseket Székelyföldön
A gazdaság és a kormányzás jövője egyaránt az innovációtól és a digitalizációtól függ, ez Székelyföld megmaradásának és fejlődésének alapja – állapították meg az 5. Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia előadói.
A magyar kormány Kárpát-medencei digitális ökoszisztémában gondolkodik, programjait kiterjeszti a határon túliakra is – jelentette ki Deutsch Tamás, a Digitális Jólét programért felelős miniszterelnöki biztos az információ-technológia és az innováció témájában Sepsiszentgyörgyön rendezett háromnapos konferencia zárónapján. A fideszes európai parlamenti képviselő pénteken elmondta, a digitalizáció nem egyszerű gazdasági és üzleti, hanem összetett társadalmi változás, a digitális ökoszisztéma legfontosabb szereplője 7,5 milliárd ember, az ő szempontjaik szerint lehet helyes döntéseket hozni. Deutsch ismertetése szerint a magyar kormány stratégiája három alappilléren nyugszik: a pedagógusok képzésén, a modern vállalkozások programon és az okos város (smart city) fejlesztéseken, ezekbe is bevonják a magyarok lakta határon túli települések önkormányzati vezetőit. Ugyanakkor jövőre ingyenes, ám színvonalas kompetencia-fejlesztő képzéseket indítanak, digitális programpontokat létesítenek, bevonva a már létező irodahálózatokat. Porcsalmi Bálint szerint hosszú távú és életképes digitális jövőképre van szükség, ha fejlődni akarunk, nem elég lépésről lépésre haladni, hanem ugranunk kell. Az RMDSZ ügyvezető elnöke előadásában kifejtette, az IT-nak stratégiai iparággá kell válnia Székelyföldön, ez a magyar közösség megmaradásának, fejlődésének kulcsa. Hozzátette, a digitális megoldás nem csodaszer, hiszen az internettel nem lett nagyobb a demokrácia, az esélyegyenlőség nem szűnt meg, hanem újratermelődött. „A technológia szerepe, hogy minőséget hozzon Székelyföldre, márpedig az IT jelenleg nincs ott az első húsz iparág között, miközben Kolozs megyében a harmadik. A digitális stratégia kell legyen Székelyföld fejlesztésének alapja” – szögezte le a politikus, bejelentve: az RMDSZ törvénymódosító javaslatot nyújt be, hogy a képzésekre visszafordított profitot is le lehessen írni az adóból. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a konferencián rámutatott, a közigazgatásban nemcsak az alkalmazottak munkáját könnyíti meg a digitalizáció, hanem az ügyintézést is gyorsítja. Olyan szakok beindítását szorgalmazta, melyek javítják a fiatalok versenyképességét, az informatikai tudás megszerzését. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere javaslatot tett a Székelyföldi Innovációs Alap létrehozására, ebbe a térségből elszármazott, sikeres emberek ajánlhatnák fel jövedelmük 1-2 százalékát, amivel segítenék versenyképessé tenni a régiót. Szerinte Bálványos lehetne Székelyföld fővárosa, zöldmezős beruházással lehetne kialakítani a párezres lakosú várost, ám a világ különböző részein élő szakemberek is megtervezhetik Székelyföld jövőjét. Antal arra kérte a magyar kormányt, tekintsen olyan lehetőségként Székelyföldre, ahol kicsiben ki lehet próbálni az innovatív elképzeléseket. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő közölte, a Digitális Székelyföld megvalósításában fontos szerep hárul az EU-s forrásokra, amelyeket minél hatékonyabban kell a magyar közösség szolgálatába állítani. Besenyei Sarolta európai bizottsági szakértő, a Romániai Smart City és Mobilitási Egyesület alelnöke rámutatott: már most fel kell zárkózni, hiszen később a mai többszörösébe kerül majd a változtatás, a digitalizációra való átállás. Szerinte az önkormányzatoknak több nyelven kell kommunikálniuk, a stratégiákba pedig be kell építeni a smart city fogalmát. Krónika (Kolozsvár)

Alakuló ülést tartottak (Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete)
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartotta alakuló ülését a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete. Az ülésen elhangzott, az egyesület legfontosabb célja élő kapcsolatot teremteni a térségben működő írott és elektronikus sajtóban dolgozók között. Egyben szakmai műhely is kíván lenni, illetve a tagok szakmai érdekvédelmét is aktívan vállalja. A kezdeményezők leszögezték, hogy minden más szakmai és civil szervezettel, de a közélet egyéni és szervezeti szereplőjével is jó kapcsolatot, élő párbeszédet kívánnak kiépíteni, elsősorban a már működő „testvérszervezettel”, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületével.
Az alapítók megvitatták és elfogadták a szervezet statútumát, amely szerint sajátos, négy megyére kiterjedő struktúrában gondolkodnak: Kovászna, Maros, Hargita megyei fiók mellett barcasági is létrejön, mindeniket egy-egy alelnök képviseli majd, de kistérségi (széki), akár települési csoportok is alakulhatnak. Fontos még, hogy az alapítótagok mellett minden belépő tag azonos jogokkal rendelkezik majd. A statútum szerint egyébként tagja lehet minden, a médiában szabadúszóként vagy szerkesztőségben dolgozó újságíró, szerkesztő, fotóriporter, operatőr, vágó, tördelő- és olvasószerkesztő.
Az alakuló ülésen héttagú vezetőséget választottak, elnök Bedő Zoltán lett, a háromszéki fiókszervezetet alelnökként Szekeres Attila, lapunk munkatársa képviseli, további alelnökök Vajda György (Maros), Márk Boglárka (Hargita) és Ambrus Melinda (Barcaság). A titkári teendőket Matekovics János Zoltán végzi. Tiszteletbeli elnökként az operatív vezetés tagja Galbács Pál nyugdíjas újságíró.
Az elnökség első feladata a jogi bejegyzés lebonyolítása. Bedő Zoltán elmondta, minden székelyföldi és barcasági sajtómunkás csatlakozását várják, azt szeretnék, ha az egyesület igazi élő szervezeti kerete lenne a médiában dolgozóknak. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rangos hangversennyel ünnepeltek (45 éves a Vox Humana)
Nemcsak a háromszéki kóruskultúra meggyökerezéséhez járult hozzá a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus, hanem az alapítása óta eltelt negyvenöt esztendő alatt az éneklés igazi utazó apostolává vált – mondotta Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus karnagya szombat este a Krisztus király-templomban tartott ünnepi hangversenyen, és Nagy Mózes, a XVII. századi, esztelneki származású székely pap nemes cselekedeteihez hasonlítva a Vox Humana által eddig bejárt utat, Vetró András szobrászművész Nagy Mózest ábrázoló plakettjét adta ajándékba az ünnepelt kórusnak.
A zene üzenetet hordoz, hirdeti az igazat, a szépet, a szent élet céljait – hangsúlyozta házigazdaként Dávid György plébános. Az elmúlt negyvenöt év fellépései a világ több színpadán, az elismerések, a díjak mind bizonyítják, hogy a Vox Humana kamarakórus olyan értéket közvetít, amelyre az emberi léleknek szüksége van – fogalmazott Nagy Zoltán, aki Antal Árpád polgármester és a helyi önkormányzat nevében szólt. Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elismerését tolmácsolta azért a kitartó munkáért és művészi teljesítményért, amelynek szerinte közvetett következménye, hogy jelenleg egyetlen Sepsiszentgyörgy méretű városban sem működik annyi jó minőségű kórus, mint a háromszéki megyeközpontban. Fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus Fórika Balázs vezényletével, a Zongor Attila karnagy által vezetett budapesti Stella kamarakórus, amely tizenöt éves kapcsolatot ápol a Vox Humanával, majd a Vox Humana rövid műsorának tapsolt a több száz főnyi hallgatóság, amelyben meghívott énekesként közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő, valamint a Salamon Olivér, Ticuşan János és Vitályos Lehel alkotta zenekar, beatboxkíséret: Kertész Róbert. Szilágyi Zsolt Herbert, a Vox Humana jelenlegi karnagya tevékenységét édesapja, Szilágyi Zsolt méltatta, aki negyven évig vezette a Vox Humana kamarakórust, fia pedig megköszönte azt a kulturális örökséget, amelyet édesapja hagyott maga után. Az ajándékok és emléklapok átadása után a születésnapi hangverseny a négy kórus közös éneklésével zárult, együtt adták elő Herivelto Martins Ave Maria no morro című művét. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldnek főváros kell
Bálványoson épülhet fel
Elkezdődött a Digitális Székelyföld építése, de van helye a fejlődésnek, hangzott el a Sepsiszentgyörgyön szervezett 5. Székelyföldi IT és Innovációs konferencián.
Minden területen szükség van informatizálásra, de az önkormányzatokat, a vállalkozókat, a munkavállalókat és a pedagógusokat még ösztönözni kell, hogy használják a digitális eszközöket, fogalmazta meg Bihari Béla. A mintegy 40 székelyföldi informatikai vállalkozást tömörítő IT Plus Klaszter elnöke szerint örvendetes, hogy még mindig találnak olyan, térségünkből elszármazott szakembereket, akik megosztják tudásukat és kapcsolataikat a térség fejlesztése érdekében.
Elégedetlenségre ad okot, hogy az önkormányzatoknál vannak számítógépek, de papíron dolgoznak, sok vállalkozó könyvelőjétől érdeklődik anyagi helyzetéről, holott rendelkezésükre állnak informatikai eszközök és a pedagógusok is idegenkednek az informatikai eszközök használatától. Az előadók körében rendszeresen visszaköszönt az az elv, amelyet Antal Árpád polgármester fogalmazott meg, miszerint Székelyföld fejlesztésében arra van szükség, hogy „ugorjunk át 30 évet”, ne máshol létező dolgokat másoljunk, mert mindig le leszünk maradva.
Kovászna megye tanácsának alelnöke, Henning László szerint a közigazgatásban várják az alkalmazható fejlesztéseket. Megállapította, hogy az informatikai klaszternek évi 25 millió eurós forgalma van, több mint 300 informatikust foglalkoztat, akik folyamatosan a határokat feszegetik. A Kovászna megyei kereskedelmi kamara elnöke, Édler András rámutatott, hogy az IT Plus Klaszter azért alakult, hogy megerősítsenek egy olyan ágazatot, mely magas hozzáadott értéket termel, és erősítheti Székelyföld gazdaságát, jövőképet nyújtson a fiataloknak.
Deutsch Tamás EP-képviselő, a magyarországi Digitális Jólét Programért felelős miniszteri biztos szerint „a változás sosem volt olyan gyors, mint napjainkban, de sosem lesz már olyan lassú, mint ma”. A Digitális Jólét Program a polgárok kiszolgálásához szükséges megfelelő információkat, az oktatás átalakulását tűzte ki célul, mondta Deutsch Tamás, aki szerint fontos eleme, hogy lehetőséget teremt a határon túli nemzeti közösségek, hogy bekapcsolódhassanak a fejlesztésekbe. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint szerint „ha fejlődni akarunk, bátraknak kell lennünk: nem lépésről lépésre kell behozni a technológiai lemaradást, hanem néhány szakaszt át kell ugorni”.
Az IT-nak stratégiai fontosságú iparággá kell válnia Székelyföldön, hiszen ez gazdasági húzóágazat és a magyar közösség megmaradásának, fejlődésének és sikerének is a kulcsa. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád egy Székelyföldi Innovációs Alap létrehozásának ötletét vetette fel, ahová az elszármazott, sikeres emberek ajánlhatnák fel ebbe jövedelmük 1-2 százalékát, amivel segítenék versenyképessé tenni a térséget. Felvetette, hogy Bálványos lehetne Székelyföld fővárosa, zöldmezős beruházással lehetne kialakítani a párezres lakosú várost, és a világ különböző részein élő szakemberek is megtervezhetik Székelyföld jövőjét. Antal Árpád arra kérte a magyar kormányt, tekintsen olyan lehetőségként Székelyföldre, ahol kicsiben ki lehet próbálni az innovatív elképzeléseket. Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Letépték a nemzetiszín szalagokat (1956-os emlékkopja)
Egy román nemzetiségű hölgy letépte az október 23-ai magyar nemzeti ünnep alkalmából a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban felállított 1956-os emlékkopja tövében két napja elhelyezett koszorúkról a piros-fehér-zöld szalagokat, és a szomszédos szemetes kosárba dobta tegnap.
Az eset egy órával dél után történt, többen tanúi voltak, és szóváltásba keveredtek az asszonnyal, aki azt hangoztatta, a magyar trikolórt Magyarországon tűzzék ki, ne itt. Egy helybeli magyar hölgy jelentette az esetet a 112-es sürgősségi hívószámon, és elment a városházára is jelezni, mi történt. A polgármesteri hivatal kapusa telefonon értesítette az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrséget. Annak munkatársai kiszálltak, lefényképezték a meggyalázott koszorúkat és a kukában heverő szalagokat, továbbá kikérdezték az elkövetőt, aki megvárta őket.
A 63 éves román hölgy megismételte, nem tetszenek neki a piros-fehér-zöld szalagok, tettét beismerte és vállalja. A helyi rendőrség székhelyére kísérték, ott szintén beismerő vallomást tett, arról írott nyilatkozatot adott. A helyi rendőrök jegyzőkönyvet állítottak ki, 500 lejes pénzbírságot róttak ki szabálysértésért. A jegyzőkönyvet a közrendészeti törvény alapján állították ki, tehát a bírság teljes összegét ki kell fizetni, nem úszható meg a minimális bírság felével.
A helyi rendőrségről távoztában a hölgy jelezte, 38 éve él Sepsiszentgyörgyön, és nem ez az első eset, hasonló cselekedetért már megbírságolták. A helyi rendőrök parkbeli intézkedése után telefonon jelentkezett az állami rendőrség munkatársa, aki az esetet jelentő magyar hölgytől kérdezte, hol is van az a bizonyos emlékmű. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

Lezárult a színházi fesztivál, de nem állt meg az élet a Figuránál
„Hiányérzetünk van. Amit nagyon szerettünk és pátyolgattunk, megszűnt, de szerencsére csak két évre”– a vasárnap zárult Nemzetiségi Színházi Kollokviumra utalva fogalmazott így a Figura Stúdió Színház munkaközössége nevében Albu István igazgató.
Huszonegy előadás, kiállításmegnyitók, filmvetítések, kocsmaszínházi előadás, felolvasószínházi sorozat, közönségtalálkozók, koncertek, fórum, könyvbemutató és állandó könyvvásár volt a kínálata az október 13-22. között zajló, 12. Nemzetiségi Színházi Kollokviumnak, amely rekordszámú érdeklődőt vonzott.
Az ingyenes programokon való részvételt csak megbecsülni lehet, az viszont tény, hogy 600 meghívottja volt a rendezvénynek, és több mint 2100 színházjegy kelt el. Ennek tükrében számolnak úgy a szervezők, hogy a fesztivált több mint 3500-an látogatták – számolt be Albu István.
Gyergyó képes fenntartani a kollokviumot
Az előadások szinte mindegyikét telt ház előtt játszották a társulatok
„Kiderült, hogy tíz egymásutáni napon is meg lehet tölteni a termeket. Bár nem csak gyergyószentmiklósiak vettek részt a programokon, mégiscsak azt látjuk, hogy a városban van igény erre a fesztiválra, és fenn is tudja tartani Gyergyó a kollokviumot” – mutatott rá az igazgató. Példátlannak nevezte a helyi és távolabbi településeken működő vállalkozások, intézmények részéről tapasztalt melléállást, mint mondta, támogatásuk nélkül nem lehetett volna megteremteni azt a színvonalat, amit nyújtani tudott a rendezvény. A szervezőcsapat munkáját csodának nevezte. Számomra még mindig felfoghatatlan, hogy ez a pár ember, aki itt van a színháznál, hogyan tudta ezt megcsinálni. Az igaz, hogy folyamatosan éreztük, hogy nagyon kevesen vagyunk, de személyes szerencsémnek tartom, hogy itt egy olyan csapat van, amelyik már nem egy kollokviumot nyűtt végig. Magabiztosságuk és tudásuk nélkül lehetetlen lett volna végigvinni a fesztivált. Ez is egyike azoknak a kicsi csodáknak, amikben bővelkedik a Figura – fogalmazott. Ugyanakkor elmondta, hogy a siker mellett hibái is voltak a fesztiválnak, amiket elemez a szervezőcsapat annak érdekében, hogy két év múlva fejlődésről lehessen majd beszélni.
A színház ünnep
Azt hiszem, sikerült megmutatni ezzel a fesztivállal, hogy a színház igenis ünnep, sikerült megmutatni, hogy felszabadultan lehet létezni a színpadon és a nézőtéren egyaránt, hogy lehet értéket adni és kapni – értékelt Albu. Jó döntésnek tartja, hogy a szakmai beszélgetések helyett idén közönségtalálkozókat iktattak programba, hisz tapasztalható volt, hogy a nézők közül mindig voltak, akik érdeklődéssel követték a beszélgetéseket. Azt is jónak értékeli, hogy a vendégtársulatok előadásait válogatás alapján választották ki, nem minden esetben a legújabb, sokkal inkább az utóbbi évek legjobb előadásait hozva el a színházaktól. Nagyon jólesnek a visszajelzések az itt vendégeskedő társulatok és a nézők részéről egyaránt. Örvendünk, hogy valami maradandót tudtunk nyújtani szinte mindenkinek, aki idelátogatott – zárta értékelőjét Albu István.
Az élet nem állt meg
A kollokvium lejárt, de az élet továbbra is pörög a Figuránál. Csütörtökön és pénteken a legkisebbeket várják gyerekbérletes előadásokra, szombaton pedig az M Studiót látják vendégül. A sepsiszentgyörgyi társulat A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című táncszínházi produkciót hozza el Gyergyóba. Az elkövetkező időszak a kiszállásoké lesz a figurások számára. Csicsóban, Balánbányán, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron, Budapesten játszanak majd, közben készítik a tantermi előadást, aminek bemutatóját november második felére időzítik – hangzott el a sajtótájékoztatón. Pethő Melánia / Székelyhon.ro

A népművészet kihívásai
Szakmai tanácskozást tartottak tegnap a háromszéki népművészek és kézművesek – kézimunkázók, fafaragók, bőrdíszművesek, keramikusok és társaik – Sepsiszentgyörgyön.
A rendezvényen Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség csíkszeredai elnöke a szervezet feladatairól és nehézségeiről számolt be a jelenlevőknek: elmondta, hogy az 1995-ben Csernátonban 90 alapítóval megalakult egyesület létszáma Erdély-szinten ma már 600 főhöz közelít, és ezzel magyar nyelvterületen a harmadik legnagyobb szakmai tömörülés, de a tagoknak csak fele aktív, és sokan inkább kivenni akarnak a közösségből, mint hozzáadni, ez a szemlélet pedig nem tesz jót annak az ügynek, amelynek szolgálatára vállalkoztak: a népművészeti és a kézművestermékek minél hitelesebb és igényesebb előállításának, az értékek felmutatásának és továbbadásának; ráadásul ezt a sok kutatást, tanulást és munkát igénylő, sok esetben már-már művészi jellegű tevékenységet állami és önkormányzati részről nem is igen támogatják, gyakorlatilag önerőből dolgoznak és fejlődnek. Beszéde után élénk eszmecsere alakult ki a szakmai továbbképzés lehetőségeiről, a hagyományőrzés és megújulás határairól, a giccs térhódításáról, az autentikus mintákról, motívumokról, a népi elemek modern művészeti megjelenítéséről és más olyan kérdésekről, amelyekre folyamatosan keresik a választ azok, akik a lelküket is beleadják egy-egy munkájukba. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

BARIKÁD – az ’56-os szabadságharc romantikája
Az esemény célja az általános,- és középiskolás gyerekek számára is fogyaszthatóvá tenni az 1956-os forradalmat, ezáltal egy, az ünnepi beszédeken, versmondáson és koszorú elhelyezésen túlmutató alternatívát nyújtani a hőseinkre való megemlékezésben.
A #BARIKÁD című megmozdulás célja a turné során Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár középiskoláinak falai közé becsempészni október 23. hangulatát, így elérhetőbbé téve a témát a fiatalok számára. A Nest művészei saját szövegekkel, korhű naplórészletekkel készülnek, amelyekkel a rettegés és elnyomás korát idézik vissza kép- és hanghatások kíséretében. A műsor korosztálytól független, ajánlott minden olyan személynek, aki a kísérleti műfajokra lehetőségként tekint. A produkción a nézők szemtanúi lehetnek annak, hogy egy bevett gyakorlatot miként lehet nem szokványos módon átértékelni és új perspektívába helyezni, valamint annak, hogy egy megemlékezés napjainkban, hogyan válhat emberközelibbé.
Szatmárnémetiben, szombaton azaz 28-án a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kap helyet a rendezvény, a díszteremben 15 órai kezdettel a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében. szatmar.ro

Zavargások nélküli december elsejét
Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén 30 000 lejes hozzájárulást hagytak jóvá Románia nemzeti ünnepe háromszéki központi rendezvényének megszervezésére, lebonyolítására. Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a rendezvény tartalmáért a prefektus felel. Jelezte, mai napig nem határolódott el senki a tavalyi incidenstől, amikor az egyik szónok Ázsiába küldött bennünket, és elfogadhatatlan, hogy a Lăcătuşu „elvtárs” által idegen megyékből hozott fiatalok Sepsiszentgyörgy központjában azt ordibálják: Kifelé a magyarokkal az országból!
A határozattervezet felvezetéseként az elnök elmondta, Románia nemzeti ünnepének anyagi hátterét évek óta Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a megyeháza állja, a tartalmat a prefektúra biztosítja. Idén partnerségi szerződést kötnek a prefektúrával és a lebonyolító szervezettel, az Ecou Ifjúsági Egyesülettel. A szervezőbizottság elnöke Sebastian Cucu prefektus. Ő felel a rendezvény tartalmáért.
Tamás Sándor közölte, elmondta neki félelmeit, és ígéretet kapott, hogy nem lesz incidens. Nagyon nincs rendben, hogy a tavaly történt szónoklattól tíz hónap alatt nem határolódott el senki. Elfogadhatatlan, hogy Lăcătuşu „elvtárs” egy évtizede idegen megyékből hoz fiatalokat, akiket a Mihai Viteazul Főgimnázium bentlakásában szállásolnak el, és akik Sepsiszentgyörgy központjában azt ordibálják: Kifelé a magyarokkal az országból! Ilyen történik a prefektúra által szervezett, a román rendőrség és csendőrség által biztosított rendezvényen.
Tamás Sándor folytatta: két éve arról beszéltek, hogy Sepsiszentgyörgyön A román katona emlékműve melletti árbócon Románia lobogóját székely zászlóra cserélték. Miért nem derítették eddig ki, hogy ki követte el? – tette fel a szónoki kérdést. „Megkérdőjelezzük, hogy egyáltalán megtörtént-e az eset, amikor állandó járőr biztosította a környéket” – mondotta Tamás Sándor. Arra sem adtak választ, ki hasította fel a román zászlót, amelyet 2013 januárjában a román fejedelemségek egyesülése alkalmából állítottak a park sarkára. Pedig nyolc kamera pásztázza a teret. Az akkori prefektus, Codrin Munteanu azt nyilatkozta, az elvi elkövetők Antal Árpád és Tamás Sándor. És minden alkalommal a román sajtó megbélyegzi a teljes magyar közsséget.
Florentina Teacă szociáldemokrata tanácstag védelmébe vette Ioan Lăcătuşu „urat”, jelezve: tavaly mellette volt, és hallotta, mindenkit arra kért, ne kiabáljanak. Tamás Sándor visszakérdezett: az utóbbi húsz évben? Továbbá hangoztatta, neki továbbra is elvtárs, aki 1989 előtt a Román Kommunista Párt megyei propagandatitkára volt, most meg Isten szolgájaként tetszeleg. Ez az ő magánügye, „ha azokat az ortodox papokat, akiket ’89 előtt feljelentett, nem zavarja”, annál jobban őt sem, de egy minimális kérelme van: ne adjon neki leckét demokráciából.
Pethő István, a Magyar Polgári Párt képviselője hozzászólásában azt mondta, ha már ünneplésről van szó, jelzi, hogy október 29-e Székelyföld autonómiájának napja, a Székely Nemzeti Tanács őrtűzgyújtásokat szervez aznap este fél hattól. Kérte, minél nagyobb számban vegyünk részt ezeken a rendezvényeken, az RMDSZ vezetőit meg arra, buzdítsák a szervezet tagságát a részvételre. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

Elesetteken és gyengéken segítenek (Reformáció 500)
„Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből” – a Jakab apostol 2. leveléből vett gondolatra építette tegnap rövid áhítatát Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban abból az alkalomból, hogy két új megyeközponti szociális intézmény létrehozásáról tájékoztatták a helyi és környékbeli papságot, valamint önkormányzatok, segítőszervezetek, különböző hivatalok vezetőit. Az egyházkerület idősek számára épít lakóotthont, a Diakónia Keresztyén Alapítvány pedig védett lakásokat és az otthoni beteggondozás megyei székházát magában foglaló központ építését kezdi meg.
A diakónia, a szeretetszolgálat Istentől kapott feladat, enélkül az ötszáz éves reformáció megünneplése sem lenne teljes – hangsúlyozta Kató Béla. Az egyházfő emlékeztetett: régen a családok és a közösség gondoskodott az idősekről, de évszázadokkal ezelőtt ez nem volt olyan magától értetődő. Az egyháznak a középkortól kezdődően nagy szerepe volt az elesettek, gyengék segítésében, és az intézményesített szeretetszolgálatot is az egyház hozta létre, ebbéli szerepe máig sem csökkent – fogalmazott. A Gyöngyvirág utcai új református templom és a korábban épített keresztyén ifjúsági központ szomszédságában, az utcával párhuzamos vonalban épül fel a multifunkcionális szociális központ, amelynek földszintjén a Diakónia otthoni gondozószolgálatának irodáit és egy konferenciatermet rendeznek be, az emeleten pedig fogyatékkal élő fiatalok védett lakásait alakítják ki. Az építkezés megkezdéséhez a Diakónia Keresztyén Alapítvány mindkét ágazata – az otthoni betegápolás és a fogyatékkal élők számára biztosított szolgáltatások – a külföldi partnerektől kapott támogatást – tudtuk meg a két terület vezetőjétől, Tóth Annától és Makkai Pétertől. A helyi önkormányzat által a leendő szociális létesítmények rendelkezésére bocsátott terület Olt felőli részére tervezett idősek lakóótthonának építését a magyar kormány támogatja, a megvalósításhoz az önrészt az Erdélyi Református Egyházkerület biztosítja – tájékoztatta lapunkat Balla Zoltán előadói tanácsos, aki a szóban forgó beruházásért felel az egyházkerület részéről. Ez az épületegyüttes huszonnégy egyszobás és tizenkét kétszobás lakosztályt foglal majd magában, valamint tizenhét szobát egy elkülönített épületszárnyban idős betegek számára. A lakások bérbe vehetőek, illetve megvásárolhatóak, az épületegyüttesben különböző gyógyászati szolgáltatásokat és szórakozási lehetőséget is biztosítanak. A református egyház említett szociális intézményeinek építését levélben üdvözölte Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Sztakics Éva Sepsiszentgyörgy alpolgármestere pedig azt hangsúlyozta: mennyivel jobb lenne, ha az erre az ágazatra fordítható anyagi források elosztásáról helyben dönthetnének. Az eseményen közreműködött az Írisz Ház zenekara, a fogyatékkal élő fiatalokból álló Írisz Band, az együttlét közös imával és énekléssel ért véget. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együtt dobbantak a magyar szívek (Könyvbemutató: ’56-os estek Háromszéken)
Négy 1956-os témájú könyvet – kettőt a nagyajtai Moyses Mártonról – mutattak be kedden Baróton, szerdán Sepsiszentgyörgyön, csütörtökön Kézdivásárhelyen szerzőik, akik mindannyian kiemelték: az 1956-os magyar forradalom olyan pillanat volt, amikor együtt dobban a magyarok szíve határon innen és túl. Elhangzott az az igény is, hogy Moyses Mártonról utcát nevezzenek el Sepsiszentgyörgyön.
A bemutató körutat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, a háromszéki rendezvényeket követően Csíkszeredába és Székelyudvarhelyre látogatnak. Az estek házigazdája Bedő Zoltán közíró volt.
A négyből három könyvet a Pongrátz Gergely ’56-os Közhasznú Alapítvány adott ki, egyet a Magyar Szív Magyar Szó Alapítvány. Utóbbi címe: Nem hiába haltatok meg!, alcíme: Tercsi naplója 1956-ból. Tercsi, azaz Vajda Jenőné Németh Terézia elmondta, 1956-ban 14 éves volt, szeptember 1-jén kezdett naplót írni, eleinte semleges dolgokról, aztán amikor kitört a forradalom, és következtek a megtorlások, megírta az általa Veszprémben tapasztaltakat, és azt, amit a felnőttek beszélgetéséből kihallgatott. Következő év március 12-éig vezette a naplót, addig, amíg szülei rábukkantak s elvették, mondva, ennél kevesebbért is lógtak már emberek. Felnőtt korában visszaadták. Tercsi néni hangsúlyozta, a forradalom minden magyaré volt. Pataki Barbara, a könyv szerkesztője közölte, tavaly került kezébe a napló, érdekesnek, tanulságosnak találta, főleg olyan szempontból, hogy a fiatalok vigyék tovább az ’56-os lángot. A szövegben a kislányos báj ötvöződik a magyar virtussal – tette hozzá. Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész Dobai István nemzetközi jogászt idézve mondotta: akkor minden magyar egyformán érzett. Több, a tavalyi 60. évforduló alkalmából megjelent könyvet, valamint saját, ’56-os témában írt öt könyvét is felmutatta. Részletesen a legfrissebbről, a Moyses Márton tűzhalála címűről értekezett. Moyses Márton élete az egyik legfelkavaróbb sors, erdélyi tragédia – mondotta a történész, aki hőse szenvedéstörténetének bemutatásán túl forrásokat is közölt Moyses Márton követési dossziéjából. Arról a Moyses Mártonról van szó, aki 16 évesen három baróti iskolatársával nekivágott a román–magyar határnak, hogy a pesti srácok segítségére siessen, ám neki s egy társának nem sikerült átszöknie. Két évig sínylődött börtönben, kivágta nyelvét, hogy ne tudjanak belőle vallomást kicsikarni, majd 29 évesen Brassóban a pártszékház előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. Tófalvi Zoltán hangsúlyozta, a becsületesség mintaképe, ő az, akire tényleg emlékezni kell.
Benkő Levente Kolozsváron dolgozó, de mint kihangsúlyozta, Háromszéken „élő” baróti történész, lapunk volt szerkesztője szintén Moyses Mártonról szóló könyvét mutatta be. Jelezte, a 2002-ben kiadott Bűn volt a szó című könyvének azonos című, javított változata ez. Alcíme: Moyses Márton és 1956. Hangsúlyozta, míg Tófalvi Zoltán Moyses szenvedéstörténtét dolgozta fel, ő meghurcoltatásán kívül arra a környezetre is igyekezett rávilágítani, amelyben Moyses élt. Kötete háromféle forrásanyagra támaszkodik. Egyrészt a kolozsvári katonai törvényszéken talált nyomozati anyag, másrészt a korabeli sajtó, főként a Kossuth rádió, mert csak az jött át a határon, de a hazai sajtó is, amelyet rengeteg ferdítés jellemzett, harmadszor a Moyses Márton iskolatársaival, tanítóival, hozzátartozóival készített interjúi. Benkő Levente kiemelte, 1956 az a pillant volt, amikor a magyarság szíve együtt dobogott, Erdélyben egy akolba terelte a magyarokat és románokat, a Magyarország határain kívül élő nemzetrészek újra találkoztak saját kultúrájukkal, a szovjet agymosás után előkerült a Himnusz és a Nemzeti dal. Benkő Levente elhozta még Volt egyszer egy ’56 című, bővített, javított változatban a kolozsvári Exit Kiadónál tavaly újra megjelentetett könyvét is. Mindkét történész hangoztatta, Sepsiszentgyörgyön emléket kell álltani Moyses Mártonnak, aki itt született 1941. április 20-án, s egy évet itt is dolgozott: emléktáblát állítani, utcát vagy teret elnevezni róla.
Nahimi Péter történész, a Pongrátz Gergely ’56-os Közhasznú Alapítvány elnöke az általa összeállított Világ Csodája ’56 című, visszaemlékezésekből ollózott, korabeli fényképekkel gazdagon illusztrált kötetet mutatta be. Hangsúlyozta, 1956 forradalma egyetemesen minden magyaré, ám valami hiányzik mai megítélésében. Míg az 1848-as forradalomról mindenki tud, 1956 nincs benne kellőképpen az emlékezetben, pedig akkor az egész ország sajátos emelkedett állapotban volt, valami olyasmi történt, mint amikor egy nemzet nemzetté válik. Nahimi Péter jelezte, Kiskunmajsán áll Pongrátz Gergelynek, a Corvin közi felkelőcsoport második főparancsnokának emlékhelye, a Magyarországon egyetlen kimondottan ’56-os múzeum, vele szemben a Szomosújváron született Pongrátz Gergely (1932–2005) által emelt Kapisztrán Szent János ’56-os Emlékkápolna, ahol saját és testvére sírja is található, valamint ott működik az ’56-os Ifjúsági Tábor, ahova háromszéki középiskolás fiatalokat is várnak. Az est végén Nahimi Péter Pongrátz Gergely-emlékpakettet adott át Török Józsefnek, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki elnökének és a szintén jelen lévő Jancsó Árpád Csabának, akinek Moyses Mártontól eltérően sikerült kijutnia Magyarországra. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elítélik a gyűlöletkeltést
Tiltakozását fejezte ki szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében a volt politikai foglyok háromszéki szervezete az 1956-os emlékkopjánál történtek miatt.
Mint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban az október 23-ai megemlékezéskor elhelyezett koszorúkról szerdán egy román nemzetiségű hölgy – aki egyébként 38 éve él Sepsiszentgyörgyön – letépte a piros-fehér-zöld szalagokat, majd a szemeteskosárba dobta azokat.
Az eset kapcsán a volt politikai foglyok szervezete azt írta: „nincs annál embertelenebb cselekedet, mint amelyet az ostobaság és a gyűlölet határoz meg”. Szóvá teszik, hogy az elkövetőt nem érdekelte, kikért helyezték el a koszorúkat az emlékjelnél, amelyről az évek során nem olvasta el „a számára ismeretlennek maradt szöveget. Azt sem akarta tudni, hogy van egy nemzet, egy nép, amely bárhol éljen, ezzel a három színnel tudatja a világgal jelenlétét, s amelynek tagjai most gyászolnak. Gyászolják a kommunista önkény ellen harcoló és a szabadságért életüket adó hősöket” – fogalmaznak. A szervezet tiltakozik a halottak emlékének meggyalázása, az együtt élő magyar és román polgártársak közötti gyűlöletkeltés szándéka ellen, „az ostobaság és tudatlanság ellen, amely folyamatosan meggátolja a békés együttélést a két etnikai közösség között”. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Viharban is fellobbant a remény lángja (Székelyföld autonómiájának Napja)
Kiolthatja a gyertyákat, fáklyákat, akadályozhatja az őrtüzek fellobbanását a viharos szél és eső, de lelkünkben az autonómia és szabadság lángját nem tudja kioltani – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön Székelyföld autonómiájának napján a turulszobornál tartott rendezvényen. A zuhogó eső, erős szél dacára mintegy kétszázan hallgattak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívó szavára és vonultak ki gyertyákkal, fáklyákkal, székely zászlóval kinyilvánítani autonómiaigényüket.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke felidézte, hogy az elmúlt években október végén az SZNT kezdeményezésére került sor a székelyek nagy menetelésére, a következő esztendőkben pedig Székelyföld határait világították ki, így született döntés, hogy ezentúl október utolsó vasárnapja legyen Székelyföld autonómiájának napja. „Idén délelőtt imádságokkal, este pedig gyertyákkal, fáklyákkal, őrtüzekkel hoztuk a román hatalom és a nagyvilág tudomására, hogy nem mondunk le jogos követelésünkről, Székelyföld autonómiájának eléréséről, és nem hagyjuk, hogy a közigazgatási átszervezés leple alatt feldarabolják Székelyföldet” – fogalmazott Gazda Zoltán. Véleménye szerint az elmúlt időszak nemzetközi eseményei is jelzik Románia kormányának, ha nem indítják el a tárgyalásokat Székelyföld képviselőivel, súlyos helyzet alakulhat ki. „Nem lehet, nem szabad a népek önrendelkezésével játszani” – hangsúlyozta. Egy katalán függetlenségi harcos szavait idézte: a szabadság nem száll le a néphez, a népnek kell felemelnie magát hozzá. Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott nem lehetett jelen a sepsiszentgyörgyi rendezvényen, üzenetét Ferencz Csaba olvasta fel. Fontosnak nevezte az őrtüzek gyújtását, a figyelem felkeltését, hogy a székelység is elérhesse azt, ami más európai népeknek jár. Európának és az érintett államoknak rá kell eszmélniük végre, hogy nem hunyhatnak szemet az őshonos kisebbségek jogos önigazgatási törekvései fölött, mivel hosszú távon az autonómia a békés megoldás, a biztonság záloga. Szili Katalin üzenetében kiemelte: nagyon fontos a belső egyetértés, hogy a tárgyaló felek egységben lássák a magyarságot. „Aki nem tudja, merre hajózik, annak nincs jó szél. Mi tudjuk, hová hajózunk, céljaink közösek: a magyarság megmaradása, boldogulása, biztonsága, önigazgatása elérése” – mondotta, üzenete végén pedig reményét fejezte ki, hogy egyszer ezen őrtüzek gyújtását majd az autonómia ünnepeként tartják számon. Izsák Balázs, az SZNT elnöke kiáltványukat olvasta fel. Ebben leszögezik: a Székelyföld autonómiájának napján összegyűlt székelyek ismételten kinyilvánítják akaratukat Székelyföld területi autonómiája iránt. Szükségesnek tartják a párbeszédet, és elégedetlenek a román kormány ezt elutasító magatartása miatt. „Európában megmozdult a föld. Egyre több régió vagy önálló állammal nem rendelkező közösség fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát. Legyen szó akár függetlenségről, akár államon belüli önrendelkezésről, a nemzetközi közösségnek felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg” – áll az elhangzott kiáltványban. Imádságot az autonómiáért Kovács István unitárius lelkész mondott. Jelképesnek, küzdelmünkhöz hasonlónak nevezte a gyertyákat kioltó, ernyőket kicsavaró viharos szelet. „Megállíthatatlan az élni akarás, a hit teremtő erő, és autonómiánk is a reményünk, a hitünk által válik valósággá – mondotta. Ezt a hitet nem tudja elvenni tőlünk senki, ez az a bennünk lévő láng, amely kiolthatatlan, és ezért állunk itt ilyen ellenszélben is. Imádkoznunk, cselekednünk kell, hogy ez a lelkünkben lévő remény a talpunk alatt, ezen a földön valósággá, autonómiává váljék.” Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ars Hungarica: kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben
Tizenkettedik alkalommal szervez Ars Hungarica kulturális fesztivált Nagyszebenben november 5-12 között a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület, amelyen évről évre a városhoz – és nemcsak – kapcsolódó magyar vonatkozású értékekre, személyiségekre hívja fel a figyelmet, miközben a más etnikumú városlakók számára is színvonalas kulturális programokat kínál. Sikerességét és népszerűségét az is bizonyítja, idővel a városvezetés felvette a hivatalos, általa is támogatott fesztiválprogramok sorába, ami évről évre arra kötelezi a szervezőket, hogy minőségi közösségi alkalmakat kínáljanak Nagyszeben lakossága számára. Az idei programról és a fesztivál közösségi életben betöltött szerepéről faggattuk a szervezőket, önkénteseket. A fesztivál elsődleges célja a nagyszebeni magyar közösség kulturális sokszínűségének bemutatása.
„Kiemelt fontosságot tulajdonítunk a Nagyszebenhez kapcsolódó magyar személyiségeknek, a helyi kulturális műsoroknak, de általában az éppen időszerű magyar kulturális élet programjaiba kapcsolódunk be. Nagyon hasznos az eltelt években szerzett tapasztalat, hogy a programot a közönség igényeihez igazodva állítsuk össze” – beszélt az általános elképzelésről Takács Gyöngyi, a HÍD egyesület alelnöke. „Idén Borsos Miklós szobrászművésszel indítunk, a Visszanéztem félutamból című könyvének Nagyszebenről szóló részét sikerült németre fordítani, és ezt mutatjuk be. Így próbálunk valami maradandót is hagyni magunk után. Ezt követik a nemzetközi tearituálék, azaz az erről szóló kiállítás és kóstoló, ami nemzetközi ízekkel tarkítja a fesztivált és azt bizonyítja, hogy a magyar kultúra egyetemes. Palya Bea is a fesztiválon fog első alkalommal Nagyszebenben fellépni, és a Sárik Péter – Falusi Mariann duó is kitűnő zárókoncertnek ígérkezik” – sorolta a hangsúlyosabb programpontokat Takács Gyöngyi. Hozzátette: ezúttal is kiemelkedő szerep jut a gyerekműsoroknak, hiszen a kisebbek szórakoztatása is ugyanolyan fontossággal bír.
Klasszikustól a dzsesszig, pop-funktól a diszkózenéig több műfajban és stílusban igyekeznek értéket felmutatni, hogy a közönség különféle kulturális igényeinek eleget tegyenek. Az esti könnyűzenei koncerteket a város különböző szórakozóhelyein szervezik, így azokat a más nemzetiségűek is élvezhetik. „Kiemelném a fesztivál bálját és táncházát, amely részben a hagyományos szüreti bál szerepét tölti be élő magyar népzenével és tánccal. Ezúttal a magyarlapádi Gyöngypárta néptáncegyüttes és a Pirospántlikás zenekar, valamint a budapesti Kalangya együttes lesznek a vendégeink. Színház terén érzékeny kisebbségi témákat boncolgatunk az Udvari Kamaraszínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadáson, illetve az Osonó Színházműhely Piknik egy japán szőnyegen című interaktív produkcióján. De nem feledkezünk meg 2017 fontos évfordulóiról sem, irodalmi műsorokkal és előadásokkal emlékezünk Arany Jánosra, Szent Lászlóra és a reformáció jubileumi évére” – részletezte a programot az alelnök.„A fesztiválszervezés függőséget okoz, és figyelem, ragályos! Talán, mert nem pénzért dolgozik az ember, hanem valami fontosabbért, hogy másoknak örömöt szerezzen. Egy erős közösségérzetű faluban gyerekeskedtem, ahol a lakosságnak a kalákában végzett munka töltötte ki mindennapjait, így nem is számított munkának az együttlét, hanem inkább közösségépítésnek. Korunk virtuális világában igazi kihívás versenybe szállni a képernyőkkel, és meggyőzni az embereket a közös együttlét fontosságáról” – beszélt arról, hogy mit jelent számára a fesztiválszervezés. „Éppen ezért hálás vagyok a fellépőknek amiatt, hogy szívesen jönnek Nagyszebenbe, és minden alkalommal itt hagynak egy darabkát magukból, s ezzel is hozzájárulnak magyarságunk megéléséhez. Hiányzik ugyan az én nemzedékem csapata, de nagyon hálás vagyok az önkénteseinknek, akik szívvel-lélekkel, legjobb tudásuk szerint, viszik tovább a fesztivált. Az önkéntesség egyfajta életmód, sokat lehet belőle tanulni (és főleg sok kedves embert lehet élőben „like”-olni). Nem utolsósorban, hálás vagyok Serfőző Levente fesztiváligazgatónak, hogy minden furfangos körülmény ellenére összetartó- és hajtóereje a szervezésnek. Hála az égnek, él néhány ilyen ember Erdélyben, aki számára tényleg a közösségépítés a fontos, a kulturális forradalom, ha úgy tetszik. Jó volna megbecsülni és támogatni őket” – fogalmazott Takács Gyöngyi. „Hogy kihívás-e a szervezés, naná, hogy az. Mi más lehetne vonzó ezekben a közösségi fesztiválokban, ha nem az együtt átélt élmény ereje, amikor kiszakadunk a mindennapok rutinjából. Kihívás és egyben öröm is ezt a szervezőgépezetet működtetni. Az Ars Hungarica a szebeni magyar közösség hangja! Ezen keresztül fejezzük ki kulturális identitásunkat és nemzeti önazonosságunkat” – összegezte.
Hogy Nagyszeben és az Ars Hungarica fesztivál híre minél messzebbre eljusson, idén is meghirdették vendégkereső kezdeményezésünket. Várják olyan író-utazó, riporter, blogger, fotós jelentkezését, aki szívesen töltene Nagyszebenben pár napot a fesztivál ideje alatt, és beszámolna a szebeni fesztiválos élményeiről. Lehet bátran jelentkezni a hid@szeben.ro címre.
Páll Ákos a HÍD egyesület alelnöke a fesztivál mindenese és technikusaként számtalan teendőt ellát egy-egy Ars Hungarica fesztivál lebonyolításakor, mégis évről-évre állandó tagja. Őt arról faggattuk, hogy mit jelent számára az Ars Hungarica. „Közel kilenc éve veszek részt a fesztivál előkészítésében, lebonyolításában. Amikor 2009-ben első alkalommal lehettem tagja az önkéntes csapatnak elsőéves egyetemistaként, nagyon tetszett, hogy részese lehetek egy olyan munkaközösségnek, amely másoknak és ugyanakkor nekem is magyar kulturális programokat biztosít Nagyszebenben. Akkor még nem voltak nagy feladataim, kávét főztem a fesztiválon fellépő művészeknek, segítettem a különböző helyszínek előkészítésében és hasonló, aprónak tűnő, de mégis fontos dolgokat bíztak rám. Évről-évre nőtt a feladataim száma és a velük járó felelősség is, és én természetesen örültem, hogy egy kulturális fesztivál az én munkámnak is köszönhetően valósulhat meg minden évben. Így lett a fesztivál apránként az én fesztiválom, az én Ars Hungaricám is, ami minden évben egy kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben – fogalmazott az alelnök. „Amikor Csíkszeredából Nagyszebenbe költöztem, két-három hónapig meg voltam győződve arról, hogy soha nem találok magyar embert ebben a városban, persze ezt megcáfolta az élet. Teljesen más egy tömbmagyar területről érkező fiatal elképzelése a magyar közösségről, mint egy kisebbségben élőnek, és olykor nehéz elfogadni ezt a különbséget. De miután sikerül ezt a másfajta elképzelést feldogozni, akkor rádöbben az ember, hogy a kisebbségi közösségi lét ereje a más kultúrák elfogadásában, és mindezek mellett a saját kulturális értékeink ápolásában, megőrzésében áll. Ezért is szeretnék minden évben kortárs színházi produkciókat, népzenére, néptáncra épülő programokat, és a fiatalságot megmozgató koncerteket látni az Ars Hungarica programjában” – mutatott rá Páll Ákos. Az állandó parányi szervezőcsapat mellett számos önkéntes kapcsolódik be a fesztivál lebonyolításába, hogy minden zökkenőmentes legyen. A csapat idén új taggal bővült, a sepsiszentgyörgyi Leonard Katyi Kolozsvárról érkezett Nagyszebenbe, de már a városba érkezése előtt hallott az Ars Hungarica fesztiválról, amikor a magyar események után kutakodott.
„Arra gondoltam, jó lenne bekapcsolódni a szervezésbe, és miután megismerkedtem az egyesület tagjaival, beálltam én is az önkéntes csapatba” – magyarázta, hogyan lett a csapat legfrissebb tagja, aki szerint a fesztivál leginkább a helyi magyar közösség mozgósítása szempontjából fontos. „Mivel az egyik hobbim a fotózás, így a fesztivál képanyagának összeállításában segítek. Emellett apróbb feladatok vagy helyszín-előkészítés vár rám. A munkahely mellett annyi munkát vállaltam be, amennyit rendesen el tudok végezni” – beszélt a rá váró feladatokról. Arra vonatkozóan, hogy sikerült-e beilleszkednie a helyi magyar közösségbe, elmondta: az első hónapok elkeseredettségét követően sikerült megtalálnia a helyét a nagyszebeni magyar társaságban. „Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is aktívan néptáncoltam, de ez itt sajnos abbamaradt, és először úgy tűnt, hogy mindkét város közösségében hamarabb sikerült megtalálnom a helyem, mint itt. De pár hónap után rájöttem, hogy ezt inkább csak a hirtelen költözés, nem pedig a város miatt érzem. Most már úgy érzem, hogy sikerült beilleszkednem” – fogalmazott. Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Küzdeni kell az autonómiáért
Székelyföld autonómiájának napján Sepsiszentgyörgy központjában és határában is fellobbantak a reménység lángjai, jelezvén, a székelyek szabadságvágyát az időjárás viszontagságai és a hatalom packázásai sem tudják elfojtani.
A rendezvény nyitányaként meghirdetett időpontban mintegy százan gyűltek össze a megyeszékhely szívében emelkedő turulszobornál, hogy a kezükben szorongatott magyar, székely és katalán zászlókat csattogtató széllel, valamint zuhogó esővel dacolva hangot adjanak autonómiakövetelésüknek. Szabó Fruzsina diáklány szívfacsaró, de a helyzethez illő kesergője után Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke köszöntötte Izsák Balázs SZNT-elnököt és az egybegyűlteket, osztotta meg gondolatait.
Ennek során számba vette autonómiaküzdelmünk legfontosabb állomásait, majd a kiszélesítése érdekében Észak-Olaszországban megszervezett népszavazás, illetve a katalán függetlenségi nyilatkozat fényében rámutatott annak nemzetközi összefüggéseire is. Ugyanakkor felszólította Románia kormányát, hogy ne a helyzet elmérgesedéséhez vezető elutasító spanyol, hanem a párbeszédet választó olasz példát kövesse, és kezdjen tárgyalásokat Székelyföld területi autonómiájáról. Szerinte ugyanis „nem lehet, s nem szabad a népek önrendelkezésével játszani, mert egy lopott területekből összekovácsolt országban ez bármikor visszaüthet!”
A továbbiakban a nemtörődömség veszélyére hívta fel a székelyek figyelmét, mert ezzel bátorságra gerjesztik a letaposóikat, akik viszont elszánt tömeg láttán megfontolják, miként cselekedjenek. Még akkor is „ha gyűlölnek, szét akarnak szabdalni, földbe akarnak döngölni, és el akarnak űzni a szülőföldünkről minket. Megfontolják, mert félnek, hogy egyszer valahol szóba kerül a lopott országrész.”
Végezetül pedig arra figyelmeztetett, hogy „mi, magyarok ajándékba semmit nem kapunk, mindenért meg kell küzdenünk, többnyire a nagyvilág ellenszelével szemben. Így vagyunk Székelyföld autonómiájával is. Tegyünk meg mindent, hogy érjük el ezt a célt, mely egyetlen garanciája megmaradásunknak, s térségünk gazdasági felemelkedésének. Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!” – zárta felszólalását a széki elnök.
Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott levélbe foglalt üzenetét Ferencz Csaba, a SZNT országos alelnöke olvasta fel. A rendezvény a résztvevők nevében megfogalmazott és Izsák Balázs által felolvasott kiáltvány jóváhagyásával, Kovács István unitárius lelkész áldásával, valamint közös imával és himnuszaink eléneklésével zárult.
A turulszobornál történtekkel egy időben, Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság, valamint Fazakas Péter, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület elnöke szervezésében a Pacén is őrtüzet gyújtottak. A kezdeményezéshez közel százan csatlakoztak. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Nemzetiségi sorsunk kibeszélője – emléktábla került Magyari Lajos szülőházára
„Van olyan föld, mely vélt gyengeségünk
értőn-bocsátón majd mind fölissza.
Van olyan föld, mely jövőnket bízva
fogadni gyermekeinket is megtanítja.”
(Magyari Lajos)
Napra pontosan születésének 75. évfordulóján, október 26-án leplezték le néhai Magyari Lajos költő, közíró, politikus, lapunk korábbi főmunkatársa emléktábláját Székelyudvarhelyen álló szülőházának a homlokzatán.
Az ünnepi eseményt a családtagokon, pályatársakon és az erdélyi magyar újságírói társadalom képviselőin kívül Gálfi Árpád, a székely anyaváros polgármestere, valamint Biró Zsolt, az MPP országos elnöke, parlamenti képviselő is megtisztelte jelenlétével.
Csütörtökön délután bágyadt napsütésben, még színpompás, de már a lombjuktól búcsúzó erdőkön át kanyargó úton igyekeztünk Sepsiszentgyörgyről – Barót érintésével – Székelyudvarhelyre. A bükk- és tölgyrengetegben itt-ott üde szigetként feltünedező fenyőligetek haragos zöldje azonban a megmaradás és folytonosság cáfolhatatlan bizonyítékaként dacolt az idő múlásával és a karmait már élesítő téllel. Mint ahogy Magyari Lajos életműve is szembeszegül az elmúlással, hiszen hordozza és nemzedékről nemzedékre átörökíti megtartó gondolatait, valamint érzelmeit. Fittyet hányva a dölyfös és pöffeszkedő hatalom elvárásaira, Székelyföld és népe szeretetét, a hozzájuk való kötődést, ragaszkodást és hűséget hirdeti.
A helyszínen az emlékállítás kezdeményezője, mozgatórugója és megszervezője, Balázs Árpád újságíró, író, szerkesztő köszöntötte a Czegő Zoltán, Magyari Zoltán, Ferenczy L. Tiborné és jómagam alkotta sepsiszentgyörgyi küldöttséget. Magyari Lajos a Szentimre utca 29. szám alatti ház kifelé tekintő szobájában látta meg a napvilágot 1942. október 26-án. Az egykori otthon emléktáblával történő megjelölésének gondolata tavaly tavaszszal született meg Balázs Árpádnak a költő nővérével folytatott beszélgetése során. Megvalósulása pedig több magánszemély és cég anyagi hozzájárulásának, valamint az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, az Élő Székelyföld Egyesület, a Magyar Írószövetség és a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezete támogatásának köszönhető. Kérdésünkre válaszolva pedig azt is elárulta, hogy a költő és közíró személyének, valamint életművének a nagy tisztelete késztette az emléktábla-állításra.
„A hét testvér közül (már csak ketten vannak életben – szerz. megj.) négyen születtünk ebben a házban, ahol a családunk albérletben lakott, amíg a közeli Rózsa utcában fel nem épült az új otthonunk. Akkor egy távoli rokonunk, Jánosi Péter tulajdonában volt, aki nagybetűs emberként viszonyult hozzánk a családjával együtt, ezért nem csak a házhoz, hanem hozzájuk is szép emlékek fűznek. Örömmel nyugtáztam az emléktábla-állítást, mert mindig is büszke voltam az öcsémre és boldog vagyok, hogy a testvére lehettem” – egészítette ki Magyari Lajos nővére, Ágoston Ilonka az addig elhangzottakat.
„Magyari Lajos költészete és szókimondó stílusa számunkra mindig megtartó üzenete volt – nyilatkozta az esemény kapcsán lapunknak Lőrincz József nyugalmazott gimnáziumi magyar nyelv és irodalom szakos tanár. – Lehet, hogy akadtak, akik ezért elítélték, mi azonban hitet és erőt merítettünk belőle. Mások azért fanyalogtak tőle, mert szerintük nem volt elég modern, pedig az a modern és igazi költő, akinek a gondolatai, valamint érzelmei vibrálni kezdnek a befogadóban vagy olvasóban, és ő ilyen volt. Éppen ezért nagy öröm számomra, hogy Székelyudvarhelyen végre emléktábla kerül a szülőházára, és remélem, ezentúl az eddiginél több alkalommal fogunk ebben a városban rá emlékezni.”
Az emléktábla-avató ünnepség a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai fúvószenekarának játékával kezdődött, majd a rendezvényt levezető Balázs Árpád ismertette a szülőház megjelölésének történetét, egyúttal köszönetet mondván a kivitelezését szíves beleegyezésével lehetővé tevő jelenlegi tulajdonosnak, Kocsis Árpádnak. Elsőként a Sepsiszentgyörgyön élő Czegő Zoltán író, költő, közíró emlékezett veretes szavakkal és tisztelettel telített szeretettel az egykori barátra, sors- és pályatársra, illetve életpályájára és költészetére. Beszéde Az önvigasz is a nemzeté cím alatt olvasható.
„Hogyha Magyari Lajos mindössze egy verset írt volna, történetesen a Nem a fenyők… címűt, akkor is megmaradna az emlékezetünkben, mert minden benne van: borvíz, fenyő, Európa és szabadság. Minden olyan fontos alkotóelem, amely a miénk volt, s az is, amiből hiányt szenvedtünk. Hogyha Magyari Lajos, a költő csak egyetlen poémát írt volna, a Csoma Sándor naplóját, akkor is megmaradna nekünk a székely és a magyar Parnasszuson” – vélekedett az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány képviseletében felszólaló Simó Márton székelyudvarhelyi író, szerkesztő. Ünnepi beszédét a következő gondolattal zárta: „A mai naptól kezdve a Szentimre utcában járva, ha felnézünk erre a házra, mindjárt felötlik bennünk a költő emlékezete, példája, s a vágy, hogy próbáljunk napról napra többek lenni, vagy legalább ennyik maradni.”
A költő fia, Magyari Zoltán saját, Vigyázz című versének a felolvasásával tisztelgett édesapja emléke előtt. Az utána felszólaló Szabó Zsolt közíró, szerkesztő, a Művelődés kulturális folyóirat nyugalmazott főszerkesztője Magyari Lajos publicisztikájának jelentőségére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Szerinte ugyanis „nemcsak költőként, hanem újságíróként is különös expresszivitással és termékenységgel szólaltatta meg a nemzetiségi lét időszerű gondjait és egyetemes összefüggéseit. Patrióta volt, Illyés Gyula-i értelemben: jogot védett, egyetlen nép méltóságát sem sértette.” Éppen ezért a ’89-es romániai változások sajtódokumentumaiból a Kolozsvári Művelődési Egyesület által útjára bocsátott könyvsorozat indító köteteként Magyari Lajos vezércikkeinek válogatott gyűjteményét adták közre. Szabó Zsolt megfogalmazásában „pontos lenyomatai ezek annak a kornak, azoknak az eseményeknek, amelyek idehaza akkor történtek. Kivételes éleslátással, remek ráérzéssel és páratlan nyelvi erővel megfogalmazott írások.”
Végezetül Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnöke, parlamenti képviselő osztotta meg a hallgatósággal az alkalomhoz illő gondolatait. „Székelyföld jelentette számára azt a hangulatot, amely nemcsak a Hargitán kerítette hatalmába, de például a Bekecs alatt, Nyárád mentén is, pedig oda különösebb személyes emlék sem kötötte… Célja és eszménye az volt, hogy az irodalomban kibeszélje nemzetiségi sorsunkat, a székelyföldi magyarok közérzetét, hogy ereje és hozzáértése szerint mozdítson valamit a világon” – fogalmazott a politikus.
Az egyszerűségében és visszafogottságában is lelki tüzeket gyújtó, mindvégig méltóságteljes rendezvényt Magyari Lajos Van olyan föld című költeményének kortársa, Péter Eszter általi tolmácsolása zárta. Utolsó mozzanatként pedig a költő lánya, Zselyke, illetve az emléktáblát megálmodó és alkotó Zavaczky Walter székelyudvarhelyi szobrász leleplezték és koszorúzták meg a költő–közíró–politikus emlékét bronzban megörökítő domborművet. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma