Kós Károly-emlékév (A Székely Nemzeti Múzeum programsorozata)
A neves építész, író, sokoldalú művész születésének 130. évfordulójára a Székely Nemzeti Múzeum 2013-at Kós Károly-emlékévnek nyilvánította. Vargha Mihály igazgatót a tervezett rendezvényekről, illetve az előkészületekről kérdeztük.
– Az általunk tervezett Kós Károly-emlékév mintegy előzményeként Budapesten a múlt héten nyílt meg egy rendkívül fontos vándorkiállítás a Főváros Levéltára és a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében Kós Károly világa, 1912 címmel. Az alcíme is beszédes: Egy évszám – három állomás a Budapest–Brassó gyorsvasúti útvonalon. A két kurátor, Antony Gall és Fabó Beáta nagyon szépen, ötletesen összeállított kiállítása 2013. március 31-e után Sepsiszentgyörgyre költözik.  – Az alcím talán egy kicsit magyarázatra szorul, három, Kós ugyanabban az időszakban, vagyis egy évszázada alkotott épületére utal: a budapesti állatkert, a sztánai családi ház és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épülete... – Ezért is ötletes az elképzelés, hiszen a múzeum épülete nyugodtan nevezhető Kós fő művének, a három alkotás pedig szervesen kötődik egymáshoz a széles látókörű, valójában abszolút modern gondolkodású Kós életművében. A kiállítás anyagának mintegy fele egyébként tőlünk származik, s ez alkalommal az a szerencse is ért, hogy hetven lapunkat, Kós-rajzokat, -terveket, -vázlatokat szakszerűen restauráltak. A kiállítás megnyitóján nagyon nagy szimpátiahullám ért, levetítettük a múzeumról szóló kisfilmünket, beszéltem az intézményről, Kós itteni munkásságáról, és nagyon sokan érdeklődtek, többek között az építész-író leszármazottjai, két Kós-unoka, Czeglédi Enikő és Kós Béla, ők is felajánlották, hogy relikviákat, kisfilmet, egyéb használati tárgyakat, leveleket adományoznak a múzeumnak.  – Ez már a jövő évi tervek felé mutat. Mit is terveztek a Kós Károly-emlékévre? – Fogadjuk a vándorkiállítást, ez lesz az emlékév fő eseménye, a Szent György Napok előtti kulturális hét egyik legfontosabb programja. A kiállításmegnyitó mellett lesz egy könyvbemutató, hiszen az idei, Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum című könyvünk után készül a Kós Károly és Sepsiszentgyörgy kiadvány. Az ötlet onnan származik, hogy Budapest után itt található a legtöbb Kós-épület, s ha egy kicsit tágítjuk a kört, akkor baconi, kászoni épületek is bekerülhetnek. De a legnagyobb vállalkozás talán az a terv, hogy a nyár közepéig berendezzünk egy Kós-emlékszobát a főépületben, a valamikor igazgatói irodában. Ennek kapcsán létrehozunk egy dokumentációs központot, vagyis minden tőle származó skicc, tervrajz, emlék- és használati tárgy legalább virtuálisan – adatbázisban – megtalálható legyen egy helyen. A dokumentációs anyag tartalma persze sokkal tágabb merítésű, minden érdekel, és helye van itt, ami Kóshoz kapcsolódik, a kortársai véleményétől a munkái fogadtatásán át nemzetközi megítéléséig minden dokumentum rendkívül fontos. A Bartók Teremből nyílik majd, minden kiállításkor, bemutatókor, gyakorlatilag állandóan látogatható lesz. Ne csak a portréja legyen a Bartók Terem végében, hanem az emlékszobában „találkozhassunk” Kóssal. De az adatbázis egy részét publikussá is tesszük a honlapunkon a nagyközönség számára. Budapest főpolgármestere jelezte, hogy szívesen itt lenne a megnyitón, úgyhogy ez nemcsak szakintézmények, hanem a két város között is szorosabbra fűzi a kapcsolatokat. A további tervek: egy Kós tervezte kovácsoltvas munkákat bemutató könyv kiadása, illetve bemutatása, a diákok számára tervezünk túrát és vetélkedőt a szentgyörgyi Kós-épületek népszerűsítése érdekében. A rendezvénysorozat lényege, hogy tudatosítsuk Kós művészetének európaiságát, modernségét, amit a magyar, sőt, a székely – akiket nagyon becsült – gyökerekből táplálkozva alkotott.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Zoltán (Mementó)
Holnap lesz száz esztendeje, hogy Désen megszületett a tősgyökeres rétyi Székely család sarjaként. Mikó-kollégiumi tanár volt, hosszú évtizedekig erdélyi régész, 42 évig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A kolozsvári tudományegyetemen szerezte latin-görög és történelem szakos diplomáját.
Zilahon kezdte pályafutását, 1944-től a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára és a kollégium felügyelete alatt álló Székely Nemzeti Múzeum őre. „Szakmai munkássága a régészetre korlátozva is hatalmas” – írja nekrológjában Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum belső munkatársa. A komollói római táborról írt doktori értekezése (1943) jó szakmai beköszöntő volt, s az abban leírtak vitára adtak okot korántsem zökkenőmentes pályafutása alatt. Az őskortól a középkorig terjedő számtalan település kutatásában maradandót alkotott. A Kora középkori temetők Délkelet-Erdélyben című régészeti beszámolóját (Kolozsvár, 1973) bezúzták, s a zabolai és petőfalvi kutatási eredményeit valójában csak a rendszerváltás után tudta közkincsé tenni a Veszprémi Múzeum közleményeiben. A nyugdíjazása (1990) utáni tíz esztendő alatt is számos tudományos közleménye jelent meg. Érdemei közé sorolják a múzeum kincseinek megőrzését, gyarapítását, közéleti munkásságát. Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díjasaként és díszpolgáraként hunyt el 2000. szeptember 1-jén. Síremléke a szemerjai régi temetőben áll. Emlékét gyermekei és unokái őrzik. A születésének centenáriumára megjelent emlékkönyvet november 22-én, csütörtökön 18 órától mutatja be fia, dr. Székely Zsolt tanár-régész a Székely Nemzeti Múzeumban. Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Babucs Zoltán
A KÁRPÁTOK ŐREI
Székely határőrök a második világháborúban
Az alakulatok keményen helytálltak, de súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor 1944 augusztusában az Ojtozi-szorosban megjelentek a szovjet csapatok.
A második bécsi döntés eredményeként Észak-Erdély és a Székelyföld, Erdély „szebb, de szegényebb” fele tért vissza Magyarországhoz, melyet nem csak gazdasági és társadalmi területen, de a honvédelem szempontjából is be kellett illeszteni az ország vérkeringésébe.
A német külpolitika ördögi sakkjátszmájának köszönhetően versenyfutás kezdődött meg a Magyar Királyság és Románia között Erdély háború utáni hovatartozását tekintve. 1941. június 22-én Románia az elsők között csatlakozott a Harmadik Birodalom szovjetellenes háborújához, Magyarország pedig öt nappal később lépett a hadviselő felek sorába.
A Magyar Királyság keleti határainak védelmére 1942. március 1-jén megkezdték a Székely Határőrség újbóli szervezését, a Székely Határvédelmi Erők parancsnokság törzse pedig ezen esztendő november 15-én – vagyis 70 évvel ezelőtt – került felállításra.
A szervezés előzményei
Miután a német „Blitzkrieg” Moszkva alatt kifulladt, 1942 elejétől Hitler szemében felértékelődtek kisebb szövetségesei, így azok haderejének nagyobb arányban való részvételét követelte az 1942 nyarára tervezett nagy offenzívában.
A magyar hadvezetőség részben engedett a német követeléseknek, azonban nem kívánt azon hibába esni, mint 1918-ban, vagyis: az ország a háború után ne maradjon hadsereg nélkül, s meg tudja védeni határait, főleg a románokkal szemben.
Így történhetett, hogy 1944 tavaszáig az anyaországi seregtestek egyre nagyobb mértékű bevetése mellett csupán egy-két erdélyi honvéd csapattest került ki a keleti hadműveleti területre, a kolozsvári IX. hadtest, valamint a Székely Határvédelmi Erők mozgósítása csak a hadieseményekben bekövetkezett változások eredményeként történt meg 1944 tavaszán.
A Székelyföld tömbmagyarságának védelmére élesztették újra a székely határőrséget. Dr. Pál Gábor, Csík vármegye képviselője az Országgyűlés alsóházában elhangzott beszédében a következőkben domborította ki ezen intézmény szükségességét: „Erdély keleti szélén 1763-1848-ig székely katonai határőrvidék volt, osztrák közigazgatás alatt, annak minden szenvedésével együtt.
A katonai határőrvidék és szervezete tette lehetővé, hogy az 1848-49. évi szabadságharcban a székelység olyan erőkkel vehette fel a harcot azokkal szemben, kik őt ebbe a szervezetbe belekényszerítették. Az a helyzet, amelyben most vagyunk, amikor a székelység zsákszerű megszorultságban van, megköveteli, hogy a Honvédelmi Miniszter úr tegye megfontolás tárgyává a székely katonai határőrvidéknek most már magyar alapon való szervezését, mert Erdély keleti szélén nem volnának székelyek, ha mindig egységes szabályok szerint éltünk volna. Nálunk honvédelem tekintetében különleges szabályokat kell alkotni, Svájc mintájára ott kell, hogy legyen a lőszer, a puska, ruha, hogy veszedelem idején azonnal talpra ugorjon, korhatárra és szolgálati kötelezettségre való tekintet nélkül mindenki, minden épkézláb ember.”
Apák és fiaik fegyverben
A Székely Határőrség szervezése 1942. március 1-jén vette kezdetét, s a 20 székely határőr-zászlóalj állományát kezdetben 48-60 éves tartalékosok adták. Székely határőr-zászlóaljak (hadrendi számuk zárójelben) szerveződtek Gyergyószentmiklóson (1-2.), Ditrón (3.), Csíkszépvizen (4.), Csíkszentdomonkoson (5.), Csíkszeredán (6.), Kézdivásárhelyen (8.), Kovásznán (10.), Sepsiszentgyörgyön (11-12.), Baróton (13.), Székelyudvarhelyen (14.), Oklándon (15.), Székelykeresztúron (17.), Parajdon (18.), Marosvásárhelyen (19.), Erdőszentgyörgyön (20.), Ákosfalván (21.), Mezőmadarason (22.) és Nyárádszeredán (27.).
A milícia rendszerű fegyveres alakulatok ekkor még egyenruhát sem kaptak, a gyakorlatokra behívott határőrök ruhakoptatási díj ellenében saját civil ruhájukat viselték.
A határőr-zászlóaljak feladata volt egy esetleges román támadás során a segítség beérkezéséig – helyismeretük kihasználásával – a határvadász alakulatok harcának támogatása.
A Székely Határőrség vezetésére hozták létre 1942. november 15-én a Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságát Marosvásárhelyen. Alárendeltségébe került a csíkszeredai 9. székely határvadász-dandár, amelybe a gyergyószentmiklósi 65., sepsiszentgyörgyi 67. és a csíkszeredai 70. székely határvadász-csoport tartoztak.
Ide nyert még beosztást a székelyudvarhelyi 68. és a marosvásárhelyi 69. székely határvadász-csoport. A fenti határvadász-csoportok állományában hat székely határvadász-zászlóalj volt, a gyergyótölgyesi 21., a besztercei 22., a marosvásárhelyi 23., a kézdivásárhelyi 24., a nagybereznai 25. és a székelyudvarhelyi 34.
Ide osztották be a tusnádfürdői 59. határvadász-portyázó osztály parancsnoksága alatt a székely határvadász-zászlóaljak portyázó századait – azaz 8 századot, 47 határvadász-őrsre osztva – és 12 erődszázadot. Más alakulatok is voltak a határvédelmi erők között: így két tüzérosztály, egy légvédelmi tüzérosztály, egy székely huszárszázad, utászok, híradók, továbbá vonatalakulatbeliek. 1943 őszén nyolc gyalogos és két tüzér kiképző tábort hoztak létre, ahol kb. 8000 székely határőr részesült rövid kiképzésben.
Ezen év októberében két, 18-19 éves behívottakból álló újoncévfolyamot is behívtak, vagyis az apák és fiaik – más néven: „leventekatonák” – együtt szolgáltak. Az 1925-ös születési évfolyam tagjaként vonult be határőr kiképzésre a magyarói illetőségű Ivás István a szásztekei (gyalogos) kiképző táborba.
Kiképzésük ideje alatt látogatta meg őket vitéz felsőtorjai Kozma István vezérőrnagy, a Székely Határvédelmi Erők első parancsnoka – akit 1951-ben koncepciós per eredményeként ítéltek el és végeztek ki –, hozzájuk intézett beszédében így indokolta 21 éves koruk előtti behívásuk szükségességét: „Elmondta, azért vagyunk idő előtt behívva, mert az országnak szüksége van katonákra, különösképpen a székelyföldi ifjakra, hogy az ősi hagyomány szerint apák és fiúk együtt védjék a Székelyföldet, ha szükség lesz rá. Ezért lett újra életre hívva a régi székely határőrség. (…)
Miután itt a kiképzőtáborban felkészültünk, ki leszünk helyezve a már megalakított székely határőr-zászlóaljakba, az idősebb székely bajtársakhoz, valószínű, hogy olyan is lesz köztünk, aki az apjával kerül egy zászlóaljba, úgy, ahogyan őseink, több száz évvel ezelőtt. Beszélt arról, hogy a székely nemzet évszázadokon át katonanemzet volt.
Békeidőben az ország keleti határát őrizte és védte, de ha a magyar hazát megtámadták, apa a fiával egy emberként részt vett a király oldalán az ellenség kiűzésében. A székely katona híres volt vitézségéről. Ezért büszkék lehetünk őseinkre, akik példaképeink lehetnek. Ezért nekünk követnünk kell hős székely őseinket.”
1944 nyarán a Székely Határvédelmi Erőknek keleten 200 km, délen és nyugaton ugyancsak 200 km hosszú síkságot és hegyvidéket kellett védeniük kb. 40-50 ezer fővel. Egy határvadász-zászlóaljra átlagban 70-80 km, egy ütegre 50 km, míg egy határőr-zászlóaljra 20 km védendő határszakasz jutott.
Az ország keleti határait lezáró, ún. Árpád-vonal középső és déli szakaszának kiépítésében nem csak a műszaki és munkaszolgálatos alakulatok, de a székely határőrök is részt vettek. Az Árpád-vonal székelyföldi szakaszán az egyes védőkörleteket a harc- és gépjárművekkel járható szorosok és hágók körzetében, a védők számára legelőnyösebb terepszakaszokon alakították ki, melyek több részből álló erődelemek voltak.
Számolva a déli irányból várható román támadással, 1943-tól körkörösen védhető zászlóalj-támpontokat létesítettek a Székelyföldön, így Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, továbbá a Hargita és Parajd térségében, Homoródfürdőn pedig folytatódott a Székely Határvédelmi Erők parancsnoksága számára tervezett vezetési pont építése.
Székelyföld védelmében
1944. március 31-én ismét bevezették a katonai közigazgatást Erdélyben. Pár nappal korábban a Székely Határvédelmi Erők alakulatainál is mozgósítottak – parancsnokságuk ekkor már Csíkszeredában ténykedett –, amelyet április 1-jén 0 óráig kellett befejezniük.
Béke körülmények között a határőr-zászlóaljak csupán kilencfős parancsnoksági keretből állottak, a mozgósítás során viszont állományuk közel 1000 főre duzzadt fel zászlóaljanként. A határőr-zászlóaljak nehézfegyverzete minimális volt, lövészszázadonként 2 db golyószóró és 2 db géppuska, nehézfegyver századonként pedig 4 db nehézpuska, 4 db páncéltörő ágyú és 4 db közepes aknavető volt.
A mozgósított határőr-zászlóaljak katonái megkapták rendes egyenruházatukat és fegyverzetüket, s elhagyták békehelyőrségeiket, a tavaszi és nyári időszakot erőltetett ütemű képzéssel, valamint határvédelmi munkálatokkal töltötték.
Románia 1944. augusztus 23-án, egyik napról a másikra szövetségest váltott, Mihály király rádiószózatában utasította hadseregét Észak-Erdély visszafoglalására. A román területen kelepcébe került német 6. és 8. tábori hadseregek a székelyföldi hágók felé hátráltak és napok kérdése volt, mikor éri el a háború a Magyar Királyság keleti határait. Augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében, másnap az Ojtozi-szorosban jelentek meg a szovjet csapatok. A székely határőrök ekkor kerültek először harcérintkezésbe az ellenséggel és kemény helytállásuk ellenére súlyos veszteségeket szenvedtek. Úz-völgyi hegyomlás című riport kötetében Sylvester Lajos nekik állított emléket. A Máramarosi-havasoktól Lakócáig húzódó több száz kilométeres arcvonalat a székely határvadászok és határőrök egyedül nem tudták tartani, ezért a német hadvezetés is küldött csapatokat a védelem megszilárdítására, illetve a Romániából visszaérkezett alakulattöredékeket is bevetették. A szovjetek nyomasztó fölénye, s az a tény, hogy a román átállás miatt a Déli-Kárpátok szorosain és hágóin akadálytalanul léphetett az ellenség Erdély területére, eldöntötte a harcok további kimenetelét. Ezért 1944. szeptember 7-én a német Dél Hadseregcsoport parancsnoksága elrendelte a Székelyföld katonai kiürítését. Ekkor már nem csak az Ojtozi-szoros, hanem az Úz és a Csobányos völgye, a Gyimesi-szoros, valamint a Békás- és Tölgyesi-szoros is szovjet kézbe került.
A székelyföldi harcokat követő visszavonulás egyik sajátságos velejárója volt, hogy a székely alakulatok állományának nagyobb hányada „kivonta magát a további harcokból” és hazament.
Kezdetben maguk a német is elcsodálkoztak székelyek lemaradásán. Hans Friessner vezérezredes, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka az alábbi sorokat jegyezte fel visszaemlékezéseiben: „(…) Hitler főhadiszállásán azt hallottam, hogy a székelyek amolyan elitcsapatot képeznek, s úgy harcolnak, akár a tiroli császárvadászok vagy a német hegyivadászok, ráadásul ők közvetlenül szülőföldjüket védik. Most azonban éppen ez magyarázta dezertálásukat: nem akarták magára hagyni a portát, mikor jön az orosz!”
A székely honvédek – s köztük is főként a határőrök – a harc folytatása helyett hazatértek szülőfalujukba, melyet akár dezertálásnak is lehetett minősíteni. Védelmükre azonban kell felhoznunk, hogy a székelyeket rendkívül erős lelki kapocs és hagyományos szemléletmód fűzték szülőföldjükhöz. Azt sem szabad felednünk, hogy a szülőföldhöz való ragaszkodást tovább erősítette a két évtizedes román megszállás is. Ezen lelki motiváltság mellett tisztjeik többsége „hallgatólagosan” szemet hunyt lemaradásuk felett, hogy otthonukat és családjukat megvédhessék a megszállókkal szemben.
Váncsa Albert tartalékos zászlós, a 68. székely határvadász-csoport egyik híradó szakaszparancsnoka visszaemlékezett a kiürítési parancs mellett egy másik rendelkezésről, amely így szólt: „Szeptember 6-án kaptuk a parancsot a kolozsvári IX. hadtesttől. (…) jól emlékszem rá: Elrendelem Székelyföld kiürítését. Megtiltom minden átjárónak, hídnak, épületnek a felrobbantását. A székelyek, akik akarnak, lemaradhatnak történelmi hivatásuk végrehajtása végett, akik tovább akarnak vonulni, továbbvonulnak. Ez a hivatalos parancs fel volt olvasva minden századparancsnoknak...”A székely alakulatok teljes felmorzsolódásának lassítására döntött úgy a német hadvezetés, hogy a Székelyföld további kiürítését felfüggeszti, s a német-magyar védelmet megszilárdítja a Maros mentén létesített védelmi vonalon, amely csak ideig-óráig sikerült.
A 9. székely határvadász-dandár kötelékében lévő, erősen leapadt létszámú határőr-zászlóaljak állományát a határvadász seregtest más alakulatainak feltöltésére használták fel. Így 1944. október havában a nagy múltú Székely Határőrség megszűnt létezni.
Tranindex.ro

Szobrot avattak Bod Péternek Magyarigenben
November 17-én szobrot állítottak a háromszáz éve született Bod Péter tudós lelkésznek, történésznek az erdélyi Magyarigenben. A Fehér megyei település református templomának kertjében felállított szobor Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása, és a joviális tudós lelkészt ábrázolja.
A magyarigeni megemlékezésre a tudós szülőföldjéről, a Kovászna megyei Felsőcsernátonból, de Budapestről is érkeztek vendégek. A település barokk stílusú műemléktemplomában Bod Péterrel az utóbbi időben megjelent kapcsolatos könyveket is bemutatták. Gudor Botond, a nagyenyedi református egyházmegye esperese, Bod Péter életútjának kutatója felidézte: Bod Péter Magyarigenben töltötte élete aktív periódusának nagy részét. Itt írta teológiai, egyháztörténeti, történelmi, munkáinak java részét, és itt is temették el. A szombaton felavatott mellszobor mindössze pár méterre áll a tudós sírjától. Gudor Botond elmondta, Bod Péter emlékének gondozása a parányi magyarigeni magyar és református közösséget is élteti. A mintegy ezer lakost számláló településen húsz magyart, 14 reformátust tartanak számon. A rendezvényen beszédet mondott Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzati képviselő-testületének elnöke
A bemutatott kötetek:
- Bod Péter: Az erdélyi románok egyháztörténetének két könyve (1745, 1764), Háromszék Vármegye Kiadó-Státus Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2012 (szerk. Gudor Botond és Imregh Monika) - Sepsi Enikő, Kurucz György, Gudor Kund Botond (szerkesztők): Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter (1712-1769) korában. A nagyenyedi és magyarigeni "Bod Péter háromszáz éve" konferencia (2012. május 2-3.) tanulmánykötete, L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2012.
- Gudor Botond: Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és eltűnt egyházi közösségei, Tortoma-Kriterion Kiadó, Kolozsvár- Barót, 2012.
Székelyhon.ro

Vita a Vadon Egyesület körül
A székhely ingyenessége szúrt szemet 
Pénteken rendkívüli tanácsülést tartott mind a megyei, mind a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A két gyűlésnek volt egy közös pontja, mégpedig a Vadon Egyesület létrehozása, amely végül Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy, Réty és Árkos közös társulásaként jött létre.
A szentgyörgyi tanácsülésen Sztakics Éva alpolgármester elmondta, még annak idején Gazda Zoltán MPP-s tanácsos ötlete alapján döntöttek arról, hogy Sugásfürdőn vadasparkot hoznak létre, most szeretnék ezt továbbfejleszteni, de ehhez valakinek működtetnie kell a parkot. Mivel a megyei tanácsnak van egy Rétyre tervezett látogatóközpont építésére szóló pályázata, a két tervet összekötnék oly módon, hogy a Vadon Egyesület irányítsa a létesítmények működtetését. Ez azért is célszerű, mert a következő uniós költségvetési ciklus során még inkább integrált, a településeket összekötő fejlesztéseket fognak támogatni, így több település hatékonyabban tud majd uniós pénzalapokat lehívni.  A városvezetés a Lábas Ház egyik üres termében biztosította volna az egyesület székhelyét, ez szúrt szemet Marilena Profiroiu liberális tanácsosnak, aki szerint csak olyan szervezet/egyesület használhatja ingyen a helyiséget, amely közhasznú feladatokat lát el, és legalább három éve be van jegyezve. Profiroiu azt is kifogásolta, hogy a tervezetet csak késve kapta meg, és a jogi bizottság sem tudta megvitatni azt.
Antal Árpád polgármester közölte, hogy azt harminc nappal ezelőtt közzétették, a román és a magyar sajtóban is megjelent, lett volna idő tanulmányozni. A testület végül 17 igen, egy tartózkodás és két nem szavazattal elfogadta a határozattervezetet.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföldön tart Alternatív Irodalomórákat az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Novemberben Alternatív Irodalomórát tart két helyszínen az Erdélyi Magyar Írók ligája, amelyen Bálint Tamás, Papp Attila Zsolt, Szántai János és Varga László Edgár olvasnak fel. Székelyudvarhelyen november 21-én 13 órakor a Tamási Áron Gimnáziumban, Sepsiszentgyörgyön november 22-én 12 órakor a Mikes Kelemen Gimnáziumban kerül sor az alternatív irodalomórára.
A két városban az irodalomórák napjain esti felolvasások is lesznek, Székelyudvarhelyen szerdán 19 órától a G. Caféban, Sepsiszentgyörgyön csütörtökön szintén 19 órától a Tein Teaházban. (közlemény)
Transindex.ro

Fellendülőben Háromszék
A gazdasági válság után a fellendülés jelei mutatkoznak a háromszéki gazdaságban: nőtt a Kovászna megyei cégek forgalma, több alkalmazottat foglalkoztatnak, miközben valamelyest csökkent a profitjuk.
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a 2011-es mérlegek adatai alapján rangsorolta a legeredményesebb háromszéki cégeket – a díjakat a napokban osztották ki –, ugyanakkor bemutatták a vezető háromszéki cégeket sorjázó katalógust, amelynek összeállításakor figyelembe vették az üzleti forgalom, a nyereség és a munkahelyteremtés mellett a környezetvédelmi tényezőt is. Édler András, a kamara elnöke elmondta, 2011-ben a vállalkozások forgalma összesen 4,9 milliárd lej volt, ez 7,2 százalékos növekedést jelent 2010-hez viszonyítva.
Javult a helyzet a munkahelyteremtés terén is: a háromszéki cégek 2,8 százalékkal növelték alkalmazottaik számát, ez hozzávetőleg 1400 új munkahelyet jelentett a tavalyi évben. Csökkenést a vállalkozások nyereségénél mutattak ki, a cégek profitja 1,5 százalékkal csökkent 2010-hez képest.
A díjátadón Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, a vállalkozók részéről megmutatkozó szolidaritást bizonyítja, hogy a nyereség csökkent, ám az alkalmazottak száma növekedett, hiszen ez azt jelenti, hogy lemondtak a profitról a munkahelyteremtés érdekében.
„Én erre nagyon büszke vagyok” – mondta az elöljáró. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egyébként 4890 aktív háromszéki cég közül 829-et tüntetett fel a legeredményesebb vállalkozásokat ismertető katalógusban, ezek tavaly öszszesen 3031 millió lej forgalmat valósítottak meg, ami Kovászna megye üzleti forgalmának 60,9 százaléka.
Az üzleti forgalom szempontjából a kézdivásárhelyi cégek állnak az élen: első a háztartási és elektromos cikkeket forgalmazó Domo üzletlánc 701 millió lejes forgalommal, a második a Nexxon autókereskedés 125 millió lejes, a harmadik pedig a Zarah Moden készruhagyár 123 millió lejes forgalommal. A legjövedelmezőbb a Zarah Moden 16,1 millió lej nyereséggel. A legtöbb alkalmazottja a Domonak van, amely összesen 1575 személyt foglalkoztat. A legkörnyezetbarátabb címet a Tega Rt. köztisztasági vállalat kapta.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Németh bízik az EMNP parlamenti bejutásában
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország nyitott az együttműködésre a decemberi választások után megalakuló új román kormánnyal.
Az államtitkár hétfőn az Országházban találkozott Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével, majd az azt követő sajtótájékoztatójukon kifejtette: több közös cél megvalósításáért dolgozhatnának együtt az új román kormánnyal, például az erős Közép-Európa megteremtéséért és az alapvető emberi és kisebbségi jogok biztosításáért.
Véleménye szerint nagy siker, hogy az elmúlt időszak romániai belpolitikai változásai nem érintették a honosítás folyamatát, és remélhetőleg ez a jövőben is így marad. Ugyanakkor május óta „némi megtorpanás” érzékelhető a magyar-román kapcsolatokban, ami azt mutatja, hogy „egyáltalán nem vagyunk sikerre és győzelemre ítélve” a kétoldalú kapcsolatépítésben - mutatott rá Németh Zsolt.
Az államtitkár kiemelte, fontos, hogy az erdélyi magyarok minél nagyobb számban menjenek el szavazni decemberben, mert csak így lehet erős képviseletük a román törvényhozásban. Remélhetőleg mindkét, „eltérő hangsúlyokat megfogalmazó” magyar párt bejut a parlamentbe - tette hozzá.
Toró T. Tibor azt mondta, az erdélyi magyarok helyzetére az autonómia jelenthetne megoldást, ezért rendeznek tüntetést november 24-én Sepsiszentgyörgyön. Az EMNP célja, hogy hiteles képviselője legyen az autonómiatörekvéseknek - tette hozzá. A nemzetpolitikai törekvések remélhetőleg a pártpolitika fölé emelkednek - fogalmazott.
Németh Zsolt közölte, abból az alkalomból találkozott az EMNP elnökével, hogy két éve írtak alá megállapodást az erdélyi Demokrácia Központok felállításáról. A 28 intézmény azóta a honosítási folyamat nélkülözhetetlen szereplője lett, a magyar külképviseleti rendszer „meghosszabbított karjaiként” működnek - mondta.
Toró T. Tibor szerint is sikertörténet a központok eddigi működése, hiszen az elmúlt két évben mintegy 230 ezer ember kereste fel ezeket. Ők segítséget, információt kapnak a központokban, tehát nemcsak szimbolikus lépés volt a létrehozásuk, hanem valós igény van a munkájukra - hangsúlyozta.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László: Az önrendelkezés a megoldás
„Vegyük saját kezünkbe sorsunk irányítását! Tegyük ezt ne csupán azért, mivel az autonómiára néző, húsz évvel ezelőtti szövetségünk és eskünk erre kötelez, hanem azért is, mert működő európai példák egész sora mutatja, hogy számunkra az önrendelkezésen kívül igazából nincsen más megoldás” – ezekkel a szavakkal buzdít a november 24-i sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésen való részvételre Tőkés László.
Az EP-képviselő tegnap kiadott felhívásában rámutat: az erdélyi magyarság különösképpen és halmozott mértékben megszenvedte a sajátos romániai demokrácia kártevéseit, s bár húsz évvel ezelőtt parlamenti képviselőink és szenátoraink felesküdtek az autonómiára, ma még mindig ott tartunk, hogy Székelyföldnek még a puszta létét is tagadják a központosított hatalom korifeusai. Képtelenek vagyunk tovább fizetni a mindenkori román kormányok csődpolitikáját – szögezi le az EMNT elnöke, s emlékeztet: bár 1989 szabadító karácsonya elhozta számunkra a szabadságot, a reményteljes kezdetek óta számtalanszor csalódnunk kellett, az értelmetlen hintapolitika árát mindannyiszor Románia állampolgárainak kellett megfizetniük, saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy iránytévesztett országlása során a bukaresti nagypolitika több problémát okozott nekik, mint amennyit képes volt megoldani. „Autonómiát akarunk! Autonómiát követelünk Székelyföldnek, és autonómiát az egész erdélyi magyarságnak” – fogalmazott Tőkés László, s november 24-re mindenkit Sepsiszentgyörgyre hív, „ahol a déli harangszó lélekszavára fogunk tüntetésbe, hogy felhívjuk a világ, kiváltképpen a román főhatalom figyelmét követeléseinkre, nem kevésbé azért, hogy román honfitársainkat jogos ügyünk támogatására kérjük”. Ha bátrak vagyunk, még a legkilátástalanabb helyzetben is képesek lehetünk győzelemre vinni igaz ügyünket – zárta sorait a Temesvár példáját felidéző Tőkés László, arra biztatva: álljunk ki igazunk mellett.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fiatalok az autonómiatüntetésen
Csatlakozik a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetéshez az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki Szervezete, mely tegnap közleményben üdvözölte az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezését, s közölte: a szombati tüntetésen részt vesz a megyében működő hat EMI-szervezet. „A területi autonómia – ahogy azt már korábban megfogalmaztuk – az őshonos székelység alapvető joga, amely évszázadokon keresztül biztosította megmaradásunkat, és biztosíthatja jövőnket is itt, Székelyföldön. Ezért az önrendelkezésért folytatott küzdelem a legfontosabb ügyünk, amelyről merünk beszélni, de mernünk kell tenni is érte” – olvasható a közleményben. Ugyanakkor leszögezik: az EMI számtalan esetben kiállt nemzetünk védelme mellett, „de tudjuk, a legtöbb problémánkra a területi autonómia nyújthat csak megoldást”. Az EMI háromszéki szervezete „múltunknak tisztelegve és magyar jövőnk reményében” arra biztatja az ifjúságot, egyesületeiket, diáktanácsokat, hogy vegyenek részt a november 24-i megmozduláson, megjegyezvén: „van, ahová szórakozásból megyünk, de van, ahová a kötelesség hív.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megbízatás
Ma már csak azok kérdőjelezik meg a Székely Nemzeti Tanács legitimitását, akikkel a makacskodások miatt agyonbonyolított erdélyi politikai viszonyok szülte szánalmas érdekek mondatják ezt. Nem vitás, hogy a székelység közképviseleti testületének 2003-as megalakulásakor sokan tapsoltak, de legalább annyian tették fel a kérdést: értjük, hogy mit kell elérni, de mégis, hogyan?
Persze az azóta eltelt kilenc év során a történelmi Székelyföld nem kapott autonómiát, nem lett nemzeti alapú eurorégió, sőt még azt sem sikerült elérni, hogy Bukarestben egyáltalán elismerjék a Székelyföld létezését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az SZNT megalakulása óta nem mutatott fel olyasmit, ami feltétlen igazolná létjogosultságát. És nemcsak a székely zászlóra kell gondolni, arra az aranysávos kék lobogóra, amelyet immár valamennyi magyar politikai párt a Székelyföld zászlajának tekint, és számos önkormányzat is a magáénak vall. Elég, ha csak a közelmúlt történéseit lapozzuk át: az SZNT küldöttsége Skóciában és Walesben tárgyalt a közös nemzetközi fellépés lehetőségeiről, illetve Katalóniában és Baszkföldön is jó szövetségesekre lelt a nemzeti régiók védelmében indítandó európai polgári kezdeményezés ügyében.
Az őszi turné annyi értékes tapasztalattal szolgált, hogy a tanács vezetősége a külkapcsolatok intézményesítését tervezi. A külügyi szolgálatot természetesen most még túlzás a Székelyföld külügyminisztériumának nevezni, azonban kétségtelen: ez is nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy minél többen és többször tudják meg Európában, kik és mit is akarnak a székelyek.
Erről kap majd félreérthetetlen tájékoztatást Bukarest is az EMNP által szombatra Sepsiszentgyörgyre öszszehívott autonómiatüntetés révén, amely mögé – kampánycélok ide vagy oda – az RMDSZ is felsorakozott. Hiszen a pártoknak az SZNT példáját követve kötelességük egyöntetűen elismerni, hogy az autonómiáért folytatott következetes küzdelemnek felül kell írnia a pillanatnyi politikai érdekeket. Mert leendő parlamenti képviseletünknek elsősorban nem a román politikusok, hanem az erdélyi magyar választók részéről kell kiérdemelnie a megbízható jelzőt.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Szerkesztőségünkbe látogattak a néppárt képviselői
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az alakulat sepsiszéki-erdővidéki szenátorjelöltje, valamint Sánta Imre, a néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje tegnap délelőtt a Háromszék szerkesztőségébe látogatott. A két politikust Farcádi Botond főszerkesztő, Farkas Árpád szerkesztőbizottsági elnök, Ferencz Csaba gazdasági ügyvezető fogadta. A találkozón többek között az erdélyi és a székelyföldi magyarság pártpolitikán túlmutató sorskérdéseiről, az autonómiatörekvésekről, a szombatra tervezett sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésről esett szó.(H.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románia megsértette az alapvető emberi jogokat
Tőkés László: petíció a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért - Petíciót nyújt be a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében három magánszemély az Európai Parlament petíciós bizottságának - jelentette be Tőkés László csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az európai parlamenti képviselő közölte, hogy a dokumentum három aláírója Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Erdélyi Géza felvidéki református püspök és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Mint mondta, a beadványhoz az apropót a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium "botrányosságig fajult esete" szolgáltatta.
Tőkés László, az EMNT elnöke arról is beszélt, hogy „23 év alatt nem sikerült elemi fontosságú kérdéseinket megoldani”, ezért az EMNT mozgalmat indított Teljes körű visszaszolgáltatás címen. Ennek keretében különböző erdélyi objektumok előtt demonstrációkat szerveznek, ahol követelik az egykor magyar egyházi kézben volt épületek visszaadását.
Bejelentette azt is, hogy vasárnap Nagyváradon rendezik a délvidéki szolidaritás napját, amelynek célja az ott élő magyarság emberi, kisebbségi, anyanyelvi és oktatási jogai melletti kiállás, valamint a „méltánytalanul súlyos börtönbüntetésre ítélt 'temerini fiúk' ügyének pártolása”.
Az EP-képviselő közölte, december 1-jén a hajdúdorogi görögkatolikus székesegyházban lesz a negyedik Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozó Krisztus-várás a Kárpátok alatt címmel.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy a romániai Országgyűlési választási kampány során az Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) jelöltje „azzal dicsekedett”, hogy pártjuk élen járt eddig is az egyházi tulajdon visszaigénylésében, holott ez szerinte nem igaz, mert az egyházak leginkább egymaguk küzdöttek eredeti tulajdonuk visszaszolgáltatásáért, miközben az RMDSZ-t nem érdekelte ez az ügy.
Tőkés László beszámolt arról, hogy az ingatlanok visszaigénylésében értek el részeredményeket, így került vissza egyházi kézbe a nagyváradi református püspöki székház, valamint a református nyugdíjpénztár bérpalotája is.
Lomnici Zoltán rámutatott: számos esetben lehetett tapasztalni, hogy Románia megsértette az alapvető emberi jogokat. Noha Románia az EU-ba való felvételekor vállalta, hogy a tulajdonjogot is tiszteletben tartja, ezt nem teljesítette – tette hozzá. Elmondta, hogy az EU alapjogi chartája alapján bármely uniós állampolgár fordulhat az EU fórumaihoz, ha valamely tagállam jogsértése felmerül, s az Európai Parlament képviselői döntenek, hogy az EU bírósága elé utalják-e az adott ügyet. Hangsúlyozta: alapvető fontosságú a kisebbségben élő magyarság megmaradása szempontjából az egyházak működése, a román asszimilációs törekvéseknek ugyanakkor része a magyar egyházak gyengítése.
Közölte, azt kérik, hogy az Európai Parlament petíciós bizottsága tűzze napirendre a romániai egyházi ingatlanok visszaállamosításának ügyét, illetve vizsgálja meg, hogy az EU jogrendszerével összeegyeztethetők-e a román államnak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására, illetve a Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására vonatkozó intézkedései.
Követeléseik alapja a 2001-ben hozott romániai restitúciós törvény, amely arról határozott, hogy természetben vagy pénzben kárpótolni kell az egyházakat a tőlük elvett épületeikért, ám az esetek többségében ez nem történt meg. Példaként hozta fel, hogy 2001 óta az egyházak által benyújtott kérelmek felére kaptak csak választ, sok esetben elutasítót.
Megemlítette, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület 2001 óta 835 kérelmet nyújtott be, de csak kéréseik 36 százalékában hoztak eddig döntést, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség pedig 476 ingatlant igényelt vissza, ezekből azonban csak 166 ügy zárult le úgy, hogy 134 ingatlant adtak vissza, 22 esetben kárpótlást ítéltek meg, 10 ügyben pedig elutasították őket.
(MTI)

Gyurcsány az Erdélyi Riportnak: beskatulyáztak a határon túliak
Hiba volt a kedvezményes honosítás ügyében népszavazást elrendelni 2004. december 5-én, a szocialisták pedig hibáztak, amikor a referendum előtt elsősorban szociális érvekkel kampányoltak a nem mellett – jelentette ki Gyurcsány Ferenc volt magyar kormányfő az Erdélyi Riport legfrissebb számában megjelent interjúban.
A politikust a román-magyar és magyar-magyar viszonyról, az Együtt 2014 választási esélyeiről, miniszterelnöki mandátuma érveiről, a „Gyurcsány-jelenségről" kérdezte a hetilap magyarországi tudósítója.
„Az álláspontom ebben a kérdésben nem változott. (...) Ami miatt lelkiismeret furdalásom van az, hogy nagyon erős volt abban a kampányban a szociális érvelés. Ezt sokan sértőnek, szociális önzésnek gondolták, érezték. Én ezt a kritikát nem utasítom vissza, ezt újragondolnám" – fogalmazott a december 5-i népszavazás kapcsán a Demokratikus Koalíció elnöke, a Magyar Szocialista Párt volt vezetője.
Gyurcsány szerint a külhoni magyar közösségek túlnyomó része a népszavazást, benne a szocialisták szerepvállalásával, árulásnak tekintették. „Az állampolgárság megadásához képest, főleg azok által, akiket már megbélyegeztek árulónak, azt gondolom semmilyen intézkedés sem javíthatta a megítélésünket. Ez nem egyszerűen kommunikáció kérdése, és nem is arról szól, hogy ki mit tett. Miután mi belekerültünk egy skatulyába abból nem volt menekvés és nem tudom, hogy hosszú távon lesz-e valaha is" – válaszolta arra a kérdésre, miért nem tudta jobban kommunikálni a Gyurcsány-kormány a határon túli közösségek számára hozott intézkedéseit.
„Mivel a határon túli közösségek számára ez nagyon fontos lelki kérdés, senki nem mert és mer vele szembe menni, tudomásul veszik, hogy menni kell a tömegigény irányába. Én nem vettem tudomásul és ennek fizettem, fizetem az árát mind a mai napig" – jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként elsőként kezdeményezte magyar-román kormányüléseket. „Azt látják az adott országok polgárai, hogy kormányaik jó viszonyban vannak, hogy közös ügyeket próbálnak megoldani. Ez jó üzenet, még akkor is, ha a részletekbe nem akar valaki belemenni. Az a tapasztalat, hogy amint közeledtek az ülések az államapparátusok őrült tempóban kezdtek dolgozni, hogy teljesítsék a vállalásokat. Nyomást helyezett mindkét oldalra, és ez jó volt" – mondta a kezdeményezésről.
A politikus szerint Orbán Viktor jelenlegi magyar miniszterelnök azért szüntette meg a közös kormányülések gyakorlatát, mert kényesen vigyáz arra, hogy szimbolikus értelemben is mutassa, semmilyen értelemben nem követi a Gyurcsány-hagyományt. „Másrészt Orbán a nemzetközi politikában sem egy párbeszédre, együttműködésre törekvő politikus. Orbán diktálni szeret külföldön, belföldön egyaránt, ő az erő embere, de a közös kormányülések kultúrája nem az erőről szól, hanem a nagyon türelmes párbeszédről" – jegyezte meg politikai ellenfeléről.
Gyurcsány azt mondta: mint ahogy annak idején az MSZP elnökeként, a DK vezetőjeként sem kíván beleavatkozni határon túliak választási kampányába. „A határon túli magyar közösség dolgait a határon túli magyar közösségnek kell intézni. Nekünk akkor van dolgunk, ha ők megkérdeznek bennünket, vagy kérnek bennünket, hogy valamiben segítsük" – fogalmazott.
A politikus azt vallja: a belföldi politika alakítását meg kell hagyni az államhatáron belül élők számára, mert ők viselik a következményeit, a határon túli magyar politika alakítását pedig meg kell hagyni a határon túl élők számára, mert ők viselik a következményeit. Szerinte nem lehet semmilyen kifogásuk az ellen, hogy a Fidesz megpróbál beavatkozni a határon túli magyar közösség dolgaiba azoknak Kolozsváron vagy Sepsiszentgyörgyön élő erdélyi magyar állampolgároknak, akik úgy gondolják, hogy szavazniuk kell a magyarországi választáson.
Maszol.ro

Interjú ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspökkel
Kiegyenesíteni a világot
– Idén szeptember elsején beszédet tartott Sepsiszentgyörgyön a Mikó kollégium ügyében. Ennek kapcsán kérdezném: mi az, amivel a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 2012 késő őszén még adós a román állam?
–2012 őszéhez úgy érkeztünk, hogy Királyhágó-melléki Református Egyházkerület körülbelül 350 kéréséből, amelyek mindegyike külön-külön nagy értéket jelent egyházunk számára, kb. 220 nagyjából teljesült. Nagyon nagy gondunk még mindig a zilahi Wesselényi Kollégium, ami önmagában is hatalmas érték, illetve a máramarosszigeti iskola épületcsoportja – ez a két nagyobb ingatlan, amelyek még hiányoznak ahhoz, hogy azt mondhassuk: a legnagyobb, legértékesebb és legszükségesebbek már visszakerültek hozzánk. Persze ezek a nagy ingatlanok egy kicsit árnyékba szorítják a további követeléseinket, amelyek elsősorban az erdőink visszaszolgáltatását jelentik; ugyan erre törvényileg később lett lehetőség, de itt van az egyik legnagyobb lemaradása a román államnak, illetve el kell még mondanunk, hogy földjeink visszaszolgáltatásával is igen-igen nagy a hátrány. Annak idején az egyházi földeket szétosztották hamar olyanok között, akik később kerültek a mi vidékünkre, illetve az első törvény nyomán – öt hektár mindenkinek – az egyházak kérése, követelése kicsit a háttérbe szorult. Summa summarum: egyházkerületünk talán azon egyháztestek közé tartozik, amelyeknek nincs akkora lemaradása, mint több más nagynak. Viszont ez nem jelenti azt, ha arányában nézzük a dolgot, hogy mi jobb helyzetben lennénk. Legfeljebb olyan szempontból, hogy ilyen kiemelkedően nagy ingatlanok nem olyan hosszú sora jelentkezik, mint az Erdélyi Egyházkerületnél vagy a római katolikus egyháznál, ahol még mindig nagyon viaskodnak azért, hogy ingatlanjaik visszakerüljenek. Nagyon örülök annak, hogy az Unió részéről most egy olyan felhívás érkezett Románia részére, hogy az integrációs, restitúciós törvényt módosítsák elsősorban, de ugyanakkor alkalmazzák is. Nagyon örülnék, ha ez az uniós rendelkezés arra is vonatkozna, hogy ne csupán a statisztikák számai jöjjenek egyenesbe, hanem figyeljenek arra is, hogyan érkeznek vissza ezek a javak. Ingatlanjaink szinte egytől egyig nagyon romos állapotban kerülnek vissza, mások nem voltak ugyan nagyon romosak, de a kiköltözők, akik addig bitorolták, teljesen értelmetlen károkat okoztak bennük. A nagyváradi Lorántffy gimnáziumban az elköltözők képesek voltak a villanykapcsolókat kitépni úgy, hogy a falból is kiszakadt egy hatalmas rész. Volt olyan osztálytermünk, amelynek plafonját is tönkretették – hogy ezt miért kellett? A másik gond: hogy – ahol lehet alkalmazni (biztos, hogy nem lehet mindenhol) – megközelítőleg ugyanott kapja vissza az egyház a tulajdonát, ahol volt, ne ötven kilométerrel arrább kapjuk vissza erdeinket. Vagy a földek visszaszolgáltatása ne úgy történjék, hogy az akkor elkobzott elsőrangú földek helyett a visszakapottak egy része talán még elfogadható, más része szinte használhatatlan, mert olyan helyen vannak, ahol a mezőgazdasági munkák szinte lehetetlenek. Miért mondom ezeket a dolgokat? Mert gyakran az állam leírja ezeket a kötelezettségeit, az egyház pedig ott van – sajnos, egy lelkiismereti teherrel együtt –, hogy visszakapta ugyan a földeket, de nem tudja használni, az értéket kivenni belőle, ami viszont egy következő projektnek, missziós feladatnak lenne a munkája. Mire gondolok? Visszakapjuk a földjeinket iskoláink mellett. A földek termése arra szolgálna, hogy az iskolát fenn tudjuk tartani. De ha a föld nem munkálkodik, iskolafenntartó feladataink háttérbe szorulnak. Meg kell látni 2012-ben is, hogy az egyháznak van egy közre, közösségre néző funkciója is, itt tulajdonképpen a közfenntartás problémájának kellene előkelő helyre kerülnie, de ott van, sajnos, az, hogy az egyházat, még önmagunkat sem tudjuk a közfenntartói járulékokkal, a híveinktől beszedett összegekkel fenntartani. Ha ezek a restitúciós dolgok visszajönnének, annyira meg tudna erősödne az egyház, hogy ezeket az intézményeket fenn tudnánk tartani, nem lennénk annyira rászorulva a közfenntartásra vagy állami pénzekre, hanem saját magunk is ki tudnánk ezeket termelni. Nagyon nehéz helyzetben van Románia, de mind jobban látszik, hogy a mezőgazdaságnak egyre jobban kezd visszajönni az értéke, mindenhol kell kenyér, és ennek megszerzésében az egyházfenntartók, a gyülekezetek nagyon sok mindent tudnának tenni. Ezért emeltünk és emelünk szót a nagyváradi premontrei templomban, mert úgy gondoljuk, hogy egy ilyen ökumenikus összefogásban kellene még erőteljesebben hallatni a szavunkat, és meg is tesszük, hogy a premontrei értékeket, ingatlanokat, földeket is vissza tudjuk szerezni.
– Hogyan áll jelenleg az egyházkerületben a református oktatás ügye?
– Nagyon boldogan mondom el, hogy egyre fejlődünk. Ami most teljesen új: az egész oktatási rendszerünket elkezdtük alulról építeni, mégpedig úgy, hogy nagyobb figyelmet szentelünk az óvodákra. Világos volt eddig is előttünk, viszont a törvények részben nem engedték, részben nekünk sem nagyon volt rá lehetőségünk az óvodáknál és elemi iskoláknál elkezdeni. Főleg szórványvidéken de a tömbmagyarságban is észre lehet venni, hogy ott, ahol a gyermek már az óvodában nem kezd anyanyelven tanulni, vagy az anyanyelvű oktatástól elszakad, ott nagyon sűrű gondok kezdődnek el. Jelenleg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben 12 református magyar óvoda van. Nagy öröm, hogy szeptemberben négyet tudtunk indítani, kettőt kimondottan a szórványok szórványában, az egyiket éppen Resicán, a másikat Szatmár megyében, Domahídon, Nagykároly közelében, egy olyan helyen, ahol a reformátusok is, a magyarok is kisebbségben vannak, de az óvoda a más nyelvűeknek, más felekezetűeknek is alkalmat ad, mert hiányzott ezen a kicsi településen. Erősítjük tovább a középiskoláinkat. Három középiskolánk van, Szatmárnémeti, Zilah, Nagyvárad, annyi újdonság lett, hogy mindhármat sikerült továbbfejleszteni, azokban nemcsak a középiskolai szint működik – a Lorántffyban például első osztálytól kezdve végig tudunk tanítani, a Wesselényiben is elérkeztünk ide ebben az esztendőben, a szatmáriaknak pedig egészen nagy hagyományuk van ebben. Tovább erősítjük a Partium Keresztény Egyetemet, eljutottunk oda, hogy az ezres létszámú diákság minden esztendőben megvan. Erősítenünk kell az egyetemen az ún. humán részt – a teológia, filozófia gondban van, jelentkezők kevesebben érkeznek. Persze ennek megvan a magyarázata – ezek azok a képzések, amelyek végén a munkahely kicsi pénzzel jár, nem nagyon fizeti meg ez a modern mai világ. Valahogy úgy kell majd átstrukturálnunk, s ezen nagyon gondolkodunk, hogyan lehetne ezeket a szakokat intézni, hogy végzéskor a diákok meg tudják majd keresni a mindennapi kenyérre valót.
–Örvendetes hogy az iskolaügyről ilyen pozitív dolgokat mondhatott el, viszont az a nagy kérdés: lesz-e tíz, húsz esztendő múlva gyermek, fiatal, aki ezekbe az iskolákba járjon? Néhány éve elindult az Áldás, népesség mozgalom. Van-e látható, kézzel fogható eredménye? Hogy értékeli a jövőt ilyen szempontból?
–Egyházkerületünk a 22 esztendős történetében mindig meg-megpróbálkozott valamilyen projekttel. Az Áldás, népesség az egyik kiváló lehetőség volt. Sajnos, a program valahol ott akadt meg, ahol már az ún. nagycsaládot vagy éppenséggel a születendő gyermeket lehetett ünnepelni, de nem ment tovább, ahova szerintem mennie kellett volna, azoknak a fiatal családoknak a serkentéséig, hogy a gyermek vállalásában, tehát egy megelőző feladat végzésében tudjon nagyobb szerepet betölteni. Mi úgy próbálunk segíteni, hogy összefogtunk az RMDSZ-szel, mégpedig úgy, hogy az RMDSZ kért bennünket: próbáljunk meg megnevezni olyan embert, aki a részünkről képviselőként jelen lehetne a parlamentben. Amikor ez az ötlet fölmerült, az én fejemben az forgott: olyan embert kell szerezni, aki a román parlamentben, Bukarestben olyan témákat képvisel, amelyek a református egyháznak, meg általában az egyházaknak a közös témái. Az egyik nagyon fontos téma – az ingatlanokat és hasonlókat kivéve – a család szerepe. Oda kellene figyelni rá, hogy miként lehetne ezt a nagyon nehéz demográfiai helyzetet javítani, hogyan kellene a családot segíteni elegészen a családon belüli erőszak kiiktatásáig, a gazdaságilag nehezebb sorban élők segítéséig, hogy az embereknek ne az legyen az első gondjuk, hogy ott spórolok, hogy nem vállalok gyermeket – most már látunk olyat is, hogy ott spórolok, hogy nem házasodom, s ez mind a két nemnél felüti a fejét. Ezeket a dolgokat segíteni nem tudjuk csak azzal, hogy lelki gondozói szép beszédeket mondunk. Ezeket törvénnyel kell megerősíteni, az államot kell bevonni, az adópénzekből kell visszaosztani ezekre a helyekre. Nagyon szeretnénk Romániában végre oda jutni, hogy ne hegyre hegyet halmozzanak, mert oda jutottunk most ebben a világban, hanem nézzük meg a völgyeket, amelyeket be kell tölteni. Ézsaiás próféta a Messiásra várakozással kapcsolatban gyönyörűen leírta, hogyan kellene kiegyenesíteni ezt a világot. Így kellene szerintünk egy világot a család révén kiegyenesíteni, hogy az alapoknál kezdve megerősödjünk, s majd ünnepeljük az Áldás, népesség keretében hogy megszületnek a gyermekek, vannak nagycsaládok. De hangsúlyozom: nagyon nagy arányban ott van ma a házasságra, gyermekvállalásra egyáltalán nem készülő emberek sokasága. Mi nagycsaládot csak akkor remélhetünk, ha minél több család lesz, minél több boldogabb házasság, s ezért szeretnénk mi a törvény segítségével is minél többet megtenni.
–Idén a helyhatósági választások környékén volt egy vitája Tőkés László volt püspökkel. Ennek kapcsán kérdezném: mi a véleménye az egyház és politika viszonyáról?
–Szívesen beszélek róla azért is, mert szeretném az emberek fejében kialakult zűrzavart ezzel kapcsolatban eloszlatni. A véleményem az, hogy az egyháznak valóban ernyőszervezetként kell működnie. Nehéz ezt szerényen megfogalmazni és kimondani: az egyház fölötte áll a társadalom más egységeinek, szervezeteinek, és ezt éreztetni kell. Ha az egyház beszorul valamelyik szervezetnek a karjai közé, már nem tud ez lenni. A vitánk ott kezdődött, hogy én azt mondtam: az egyházat úgy szeretném látni, hogy az nagyon szívesen szóba tud állni minden más szervezettel, nemcsak az egyikkel vagy a másikkal, hanem mindegyikkel, sőt igyekszik úgy működni, hogy ezeknek valamilyen formában, ha más nem, ezeknek az élő lelkiismerete legyen. Ha élő lelkiismeretként tudunk működni, nagyobb tekintélye van az egyháznak is és ezeknek a politikai szervezeteknek is, amelyek ott vannak mellettünk. Azt hiszen, ezt megértették emberek, az RMDSZ ugyanis erre mondta, hogy ha az egyház így látja a dolgot, hol tudunk együttműködni. Erre azt válaszoltam: hogy az RMDSZ felé tudjak mozdulni, adjon lehetőséget rá, hogy a mi emberünk, akit mi nevezünk meg a mi feladatainkkal, ott legyen. Félreértés ne essék: vannak nekünk református képviselőink, voltak, lesznek, de olyan képviselő kell, aki – nem muszáj, hogy református vallású legyen – a református egyházat képviselje a parlamentben. Ugyanezt az elvárást, és szó szerint mondom el, a Néppárt felé is megtettük, viszont Toró Tibor május végén egy Krónikában megjelent cikkben azt nyilatkozta: a református püspök ne szóljon bele a jelölésekbe. A református püspök nem szól bele, viszont onnantól kezdve már meg kell fontolnia azt, milyen formában fogja majd rendezni, mondjuk a Néppárttal az ügyet. Én továbbra is fenntartom, hogy a politikai szervezetek fölött kell lennünk, mert nemcsak képviselni kell az érdeket, hanem érvényesíteni kell, ez az érvényesítés pedig, azt hiszem, sőt tudom, nem működik a pártok ernyője vagy befolyása alatt, hanem a pártok fölött. Egy nagyon lényeges érv: nekünk ott vannak a híveink, a Partiumban, a Királyhágó-melléken ott van 180 ezer aktív református, akiket meg tudunk szólítani 24 óra alatt. De ott van még százezer ember, aki várja, hogy megszólítsuk. Tehát nem elhanyagolható az a körülbelül 300 ezer ember, akik hallgatnak a szavunkra, s ha hallgatnak, mi csak értelmes dolgokat mondhatunk nekik. Nem ígérgetéseket, nem álmokat, nem távoli fantáziákat, hanem konkrét, elvégezhető feladatokat. Ezért mondjuk azt – hál’Istennek az igazgatótanács is egyetértett ezzel –, hogy a mi hozzáállásunk ehhez a kérdéshez az: olyan embereknek osztunk le feladatokat, akik ezt a feladatot el is vállalják, és el is akarják végezni. Minden politikát félretéve, nem erőből, nem hatalommal, hanem ahogy a Szentírás írja: Isten szeretetéből, lélekből, azért, visszatérve egy alapvető kérdésre: hogy itt tíz év múlva is magyar éljen, magyar gyerek szülessen, tíz év múlva is legyen kinek, legyen kit tanítanunk, mert valóban, ez nagyon félelmetes dolog, látjuk a statisztikai zuhanást: nagyon fontos, hogy legyenek ilyen emberek a környezetünkben, akik ezt felvállalják és akikért érdemes dolgozni.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Székely Zoltán száz éve
Székely Zoltán régészre, a Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) volt igazgatójára (1947–1990) emlékeztek születésének századik évfordulóján csütörtök este a múzeum Bartók Termében.
A múzeum fenntartója, Kovászna Megye Tanácsa nevében Klárik László volt megyemenedzser köszöntötte a termet megtöltő, több mint száz jelenlévőt. Vargha Mihály, a múzeum igazgatója kifejtette, Székelyföldön a művelődési intézmények olyanok, mint egy-egy templom: oda az emberek ünnepelni, feltöltődni, tudást szerezni járnak, áhítattal. Ilyen intézményt szolgált a múzeum történelmének legnehezebb ötven évében Székely Zoltán. Egy vezetőnek folyton kompromisszumokat kell kötnie, még békeidőben is, hangoztatta az igazgató, s reményét fejezte ki, hogy Székely Zoltánról sikerül lemosni az 1980-as években rá aggatott illetlen jelzőket, s javasolni fogják, Sepsiszentgyörgyön nevezzenek el utcát róla. Cserey Zoltán történész, nyugalmazott muzeológus, aki Székely Zoltánhoz kötődő néhány adomát osztott meg a közönséggel, a Bánki Donát utca egyenes, piac előtti részét nevezte meg, azt, ahol a régész lakott. Javasolta továbbá, hogy a múzeumalapító Cserey Jánosné Zathureczky Emília mellszobra mellé még kettőt állítsanak a múzeumkertbe: László Ferenc egykori múzeumőrnek és Székely Zoltánnak. László Attila régész, jászvásári egyetemi tanár, László Ferenc unokája Székely Zoltán több mint hat évtizedes régészeti munkásságát és annak eredményeit mutatta be.
Az intézményvezető Székely Zoltánról Boér Hunor, az SZNM könyvtárának vezetője értekezett, történelmi, művelődéstörténeti és politikai háttérbe ágyazottan ismertette a volt igazgató (1947–1990) tevékenységét. Székely Zoltán eredményeit csak valós kontextusukba visszahelyezve lehet igazán tárgyilagosan értékelni – mondotta. A volt igazgató érdemein túl nem kerülhetjük meg a sokakban felmerülő „nemzetárulás” és a rá ragasztott „Dák Zoltán” gúnynév kérdését. A dákoromán folytonosságot hangsúlyozó romániai egyenkiállítást 1981-ben Sepsiszentgyörgyön is létrehozták, Székely Zoltán igazgatósága alatt. Mi volt ennek az ára, miért vitte vásárra a bőrét? – tette fel a kérdést az előadó, s a választ is igyekezett megadni: a múzeumi intézményrendszer kiépítéséért. Kézdivásárhelyen és Csernátonban múzeumi egységek indultak, Kisbaconban a Benedek Elek-emlékház, a sepsiszentgyörgyi főépületet bővítették. Székely Zoltán munkásságának, személyiségének értékeléséhez még nem adatott meg a megfelelő távlat, de vitathatatlan érdemei már ma összegezhetőek: az SZNM történetének egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Székely Zsolt régész elmondta, azonkívül, hogy édesapja, a legjobb barátja és mestere volt Székely Zoltán. Bemutatta az általa szerkesztett, a Háromszék Vármegye Kiadónál az alkalomra megjelent két könyvet. Egyik válogatás román nyelven Székely Zoltán munkáiból. Magyarul megjelent már 2003-ban, és fia úgy gondolta, életművének keresztmetszetét a román tudományos körök számára is elérhetővé kell tenni. A másik: Emlékkönyv Székely Zoltán születésének 100. évfordulójára. Boér Hunor: Egy román államiként is magyar tudományos intézet kiteljesítője – Székely Zoltán és múzeuma című tanulmányát követően tanítványok, munkatársak visszaemlékezései olvashatóak, a kötet második részében pálya-, illetve munkatársak és sepsiszentgyörgyi kutatók tanulmányai. Az épület emeleti előterében az alkalomra kiállítást rendeztek be Székely Zoltán irataiból, munkáiból, az őt ábrázoló képzőművészeti alkotásokból.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mircea Dusa eltávolítaná az autonómiás plakátokat
Mircea Dusa román belügyminiszter úgy véli, hogy a választási irodáknak el kellene távolíttatniuk azokat a propagandaanyagokat, amelyek Székelyföld területi autonómiájára utalnak.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint az újabb Hargita megyei képviselői mandátumra pályázó Mircea Dusa egy gyergyótölgyesi kampánygyűlésen elmondta: az emberek azt várják el a képviselő- és szenátorjelöltektől, hogy a munkahelyekről, a fizetésekről beszéljenek, nem pedig az autonómiáról. A belügyminiszter megjegyezte, mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási plakátjai sértőek a térség románsága számára. „Mindkét párt jelöltjeinek meg kell érteniük, hogy román parlamenti mandátumra pályáznak, nem pedig az úgynevezett Székelyföld parlamentjébe” – jelentette ki a belügyminiszter.
Mircea Dusa hozzátette, hogy a magyar képviselők is arra az alkotmányra esküsznek fel, amelynek első cikkelye kimondja: Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. „Be kell tartaniuk az esküjüket” – nyomatékosította Mircea Dusa. Azt is megemlítette, hogy már csak pár nap van hátra december elsejéig, Románia nemzeti ünnepéig, és „meglehet, a Hargita és Kovászna megyei románok azt a kérdést teszik fel maguknak, szükséges-e tiltakozó megmozdulásokat szervezniük az autonomista megnyilvánulások ellen”.
Válasz Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón éppen az autonómiatörekvések vélt alkotmányellenességének vádjára adott választ. A polgármester kijelentette, az autonómia emlegetése éppen annyira lépi túl az alkotmány kereteit, mint amikor Crin Antonescu, a szenátus liberális elnöke a monarchia visszaállításáról, Traian Basescu államfő az egykamarás parlamentről, Victor Ponta miniszterelnök pedig a regionalizálásról beszél. Antal Árpád hozzátette, ezek a fogalmak ugyanúgy nem szerepelnek az alkotmányban, mint az autonómia vagy a föderalizmus fogalma, mégsem vádolják alkotmányellenességgel az ezeket emlegető politikusokat. Szombaton ezrek tüntettek Erdélyben az autonómiáért. A tüntetésen felszólaló Tőkés László szerint az autonómia kérdésének nem megosztania, hanem éppen összekapcsolnia kellene az erdélyi-partiumi magyarságot.
MTI
Erdély.ma

Huszonkét év
Elég volt! – a sepsiszentgyörgyi autonómiapárti tüntetés e felkiáltásban összegezhető egyik tanulsága történelmi távlatba helyezi a ma küzdelmeit.
Gondoljuk meg, a korábbi diktátor 25 évig uralgott – mondotta nemrég egy szónok egy másik rendezvényen, és a kijelentés egybecseng a néphangulat egy mára kiérlelt felismerésével: korszakhatárhoz közeledünk, történelmi léptékkel is mérhető időszak telt el a rendszerváltás óta. Az eltelt két évtized kisebbségvédelmi eredményei nem annyira önmagukban véve jelentéktelenek, hanem pontosan a viszonylag nagy, szinte egy emberöltőnyi időszakkal mérve, „megszámolva” találtatnak könnyűeknek.
Mert mit is ért el az erdélyi magyarság e két viharos évtized hepehupás terepén, e sokszor kilátástalan bukdácsolásban a román belpolitika minduntalan zavarossá és viharossá váló vizein? A Székelyföldön a kisebbségi jogok vonatkozásában bizonyos értelemben még mindig alatta vagyunk annak, amit a korábbi totalitárius rendszer első korszakában nyújtott, amikor itt a bíróságtól a kormányhivatalig magyar szó járta, és még az autonómia egy, igaz, eleve gúzsba kötöttnek szánt változatával is kísérleteztek, betelepítésekről pedig szó sem volt. Azt nevezzük eredménynek, hogy még ott sem tartunk? Ma pedig pontosan a kisebbségvédelmi hozzáállás elégtelensége az, ami kiviláglik megfáradt és lendületet vesztett képviselőink tevékenységéből, hiszen ahogy telik életünk és erőnk apad, érezzük: ennél jóval többre lenne szükség, a teljes értékű emberi lét megélésére, normalitásra, a védelmi pozíciókból való kilépésre. Közösségi és egyéni létünk polgári kiteljesedésére vágyunk valamennyien, ahelyett, hogy a múlt folyton feltámadó démonaival, a többségi sovinizmussal, a jogokat kiskanállal mérő nemzetállammal kelljen a végkimerülésig hadakoznunk.
Logikus és történelmi léptékű javulását sorsunknak az elprédáltnak érzett két évtized után az önrendelkezés egy magasabb fokának birtokában remélhetjük. Ennek a felismerésnek adott hangot a sepsiszentgyörgyi sokaság, melynek erejét, lélekszámon innen vagy túl, pontosan a tiszta hang adja, ennek jogán jegyzi-jegyezheti fel a történelem.
B. Kovács András
Háromszék
Erdély.ma

Sepsiszentgyörgy: tüntetés az autonómiáért
Az autonómiát tartja az egyedüli megoldásnak a Székelyföld gondjaira az a közös nyilatkozat, amelyet a Sepsiszentgyörgyön szombaton rendezett tüntetés résztvevői háromszoros igen felkiáltással fogadtak el. A szervezők szerint mintegy 3 ezer résztvevő jelenlétében lezajlott tüntetésen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, azok vádolják őt megosztással, akik letértek az autonómia útjáról. Meggyőződése szerint az autonómia kérdésének nem megosztania, hanem összekapcsolnia kellene az erdélyi magyarságot. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy nyilatkozott, ilyen jellegű rendezvényeket nem választási kampány idején kell szervezni. Hozzátette, a tüntetést meghirdető Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „szerencséje”, hogy a szövetség is mozgósította embereit.
A hatóságok nem engedélyezték, hogy felvonják a székely zászlót. A lobogót a tilalom miatt a tüntetés egész ideje alatt fiatalok tartották kézben a szónokok emelvénye előtt.
Szabadság (Kolozsvár)

Autonómiatüntetés: közös nyilatkozatot fogadtak el résztvevők
Az autonómiát tartja az egyedüli megoldásnak Székelyföld gondjaira az a közös nyilatkozat, amelyet a szombaton Sepsiszentgyörgyön rendezett tüntetés résztvevői fogadtak el, háromszoros igen felkiáltással. A Sepsiszentgyörgyi nyilatkozat címmel felolvasott dokumentumban leszögezték: a központosított bukaresti hatalom eddig több problémát okozott, mint ahányat megoldott. „Nincs további 22 évünk várni arra, hogy Bukarestben rendeződjenek közös dolgaink” - áll a dokumentumban.
Leszögezték: azt akarják, hogy saját dolgaikban maguk dönthessenek, és az autonómia követeléséből nem engednek. „Küzdelmünket békés, demokratikus eszközökkel mindaddig folytatjuk, míg célunkat el nem érjük” - áll a nyilatkozatban.
A szöveg arra szólítja fel az erdélyi magyar politikai pártokat, hogy dolgozzanak ki egy közös cselekvési tervet az autonómia elérése érdekében, és attól el ne térjenek. Partneri együttműködést ajánlottak ugyanakkor az Erdély méltóságát visszakérő románságnak.
A több ezer résztvevő jelenlétében lezajlott tüntetésen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra figyelmeztetett, azok vádolják őt megosztással, akik letértek az autonómia útjáról. Hozzátette, meggyőződése szerint az autonómia kérdésének nem megosztania, hanem éppen összekapcsolnia kellene az erdélyi magyarságot.
A volt püspök kijelentette, az erdélyi magyarság megelégelte, hogy választottai elmennek Bukarestbe, majd hazajönnek, és elmagyarázzák, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Hozzátette, egy haláleset és egyes politikusok „felbuktatása” után jelenleg kevesebb magyar ül a bukaresti parlamentben, mint ahányan 2008-ban mandátumot szereztek. „Ki vette észre, hogy néggyel kevesebben vagyunk Bukarestben?!” - tette fel a kérdést. Azt a következtetést vonta le: „a mennyiség semmire sem garancia; minőségi képviseletre van szükség”.
Méltányolta ugyanakkor, hogy az RMDSZ képviselői is jelen vannak az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által meghirdetett tüntetésen.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke egyebek között arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság „parlamenti képviseletének a monopóliumát féltve őrző” RMDSZ aprópénzre váltotta az autonómia ügyét. Toró úgy vélte: bár az erdélyi magyarság parlamenti képviselői húsz évvel ezelőtt felesküdtek az autonómiára, „a jövőt adták el a jelen - szavazatra váltható – eredménymorzsáiért”.
Toró emlékeztetetett: a székely önkormányzás hagyományát sem a török, sem a Habsburg, sem a kommunizmus, sem a román nemzetállam nem tudta teljesen kiölni. Az elnök a Székelyföld belső önrendelkezésének határozott képviseletére buzdított. Hozzátette: elég volt a tétlen csodavárásból.
A tüntetésen Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke emlékeztetett arra, hogy októberben a román szenátus anélkül utasította el a Székelyföld autonómiastatútumának a törvénytervezetét, hogy az RMDSZ szenátorai felszólaltak volna a tervezet mellett, és a szövetség vezető politikusai részt sem vettek az ülésen. Hozzátette, téved, aki azt gondolja, hogy ezzel a témát lezárták. „A küzdelem csak most kezdődik!” - jelentette ki Izsák Balázs.
Az SZNT-elnök felszólítására a tömeg háromszoros igen kiáltással szavazta meg, hogy a decemberi választások után megalakuló új parlamentbe is beterjesszék a székelyföldi autonómiastatútum tervezetét, és azt is, hogy a székelyföldi önkormányzatok ismét határozatban tegyenek hitet az autonómia mellett.
A tüntetés résztvevőit a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni két hónapos tüntetésével ismertté vált Sánta Imre lelkész, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje arról tájékoztatta: a román hatóságok nem engedélyezték, hogy egy zászlórúdra felvonják a székely zászlót.
A több négyzetméteres lobogót a tilalom miatt a tüntetés egész ideje alatt fiatalok tartották kézben a szónokok emelvénye előtt.
Krónika (Kolozsvár)

Huszonkét év
Elég volt! – a sepsiszentgyörgyi autonómiapárti tüntetés e felkiáltásban összegezhető egyik tanulsága történelmi távlatba helyezi a ma küzdelmeit.
Gondoljuk meg, a korábbi diktátor 25 évig uralgott – mondotta nemrég egy szónok egy másik rendezvényen, és a kijelentés egybecseng a néphangulat egy mára kiérlelt felismerésével: korszakhatárhoz közeledünk, történelmi léptékkel is mérhető időszak telt el a rendszerváltás óta. Az eltelt két évtized kisebbségvédelmi eredményei nem annyira önmagukban véve jelentéktelenek, hanem pontosan a viszonylag nagy, szinte egy emberöltőnyi időszakkal mérve, „megszámolva” találtatnak könnyűeknek.
Mert mit is ért el az erdélyi magyarság e két viharos évtized hepehupás terepén, e sokszor kilátástalan bukdácsolásban a román belpolitika minduntalan zavarossá és viharossá váló vizein? A Székelyföldön a kisebbségi jogok vonatkozásában bizonyos értelemben még mindig alatta vagyunk annak, amit a korábbi totalitárius rendszer első korszakában nyújtott, amikor itt a bíróságtól a kormányhivatalig magyar szó járta, és még az autonómia egy, igaz, eleve gúzsba kötöttnek szánt változatával is kísérleteztek, betelepítésekről pedig szó sem volt. Azt nevezzük eredménynek, hogy még ott sem tartunk?
Ma pedig pontosan a kisebbségvédelmi hozzáállás elégtelensége az, ami kiviláglik megfáradt és lendületet vesztett képviselőink tevékenységéből, hiszen ahogy telik életünk és erőnk apad, érezzük: ennél jóval többre lenne szükség, a teljes értékű emberi lét megélésére, normalitásra, a védelmi pozíciókból való kilépésre. Közösségi és egyéni létünk polgári kiteljesedésére vágyunk valamennyien, ahelyett, hogy a múlt folyton feltámadó démonaival, a többségi sovinizmussal, a jogokat kiskanállal mérő nemzetállammal kelljen a végkimerülésig hadakoznunk. Logikus és történelmi léptékű javulását sorsunknak az elprédáltnak érzett két évtized után az önrendelkezés egy magasabb fokának birtokában remélhetjük. Ennek a felismerésnek adott hangot a sepsiszentgyörgyi sokaság, melynek erejét, lélekszámon innen vagy túl, pontosan a tiszta hang adja, ennek jogán jegyzi-jegyezheti fel a történelem.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómia az egyetlen megoldás (Ezrek tüntettek Sepsiszentgyörgyön)
Az autonómia az egyetlen megoldás a székelyföldi magyarság számára – háromszoros igen kiáltással erről fogadtak el nyilatkozatot a szombati sepsiszentgyörgyi tüntetés résztvevői. Több ezren gyűltek össze, s a szónokok beszédeiben visszatérő motívum volt, hogy elérkezett az idő, cselekedni kell, mind többen és többen összegyűlni, világgá kiáltani akaratunkat, igényünket, ha azt akarjuk, ez a föld a miénk maradjon, és száz év múlva is magyarok lakják be.
A 11 órára meghirdetett TransylMania-koncert késve kezdődött, és lassan szivárogtak a Szabadság térre az ünneplőbe öltözött, székely zászlós tüntetők. 12 óra előtt tíz perccel még csak pár százan álldogáltak a színpad előtt, de aztán egyre többen és többen érkeztek. Bevonultak a lovasok – mintegy húszan öltöztek ünneplőbe, pattantak paripára –, majd megérkeztek a politikusok, a színpaddal szemben jobboldalt a Néppárt, baloldalt az RMDSZ elöljárói, jelöltjei kaptak helyet. Hatalmas székely zászlót feszítettek ki a színpad előtt – azt a lobogót, amelynek felvonására nem kaptak engedélyt a szervezők, előző este a zászlórúd felállítását megakadályozta a román hatalom.
Cél és eszköz
A székely himnusz eléneklése és Székely Kinga lelkész áldása után Sánta Imre, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje nyitotta a felszólalók sorát. „Szabadságot a székely népnek! Autonómiát Székelyföldnek!” – dörögte a bikfalvi református lelkész. Sokan megkérdőjelezték e tüntetés időszerűségét, ám véget kell vetni a folyamatos halogatásnak – mondotta. „Ugyanabban a posványban tocsogunk, amelybe belerántottak minket egy diktátum által. Míg szerte Európában az eltelt száz év alatt, de a közelmúltban is országhatárokat írtak át, autonómiák jöttek létre, addig mi csak tétlenül és tehetetlenül álltunk az idő múlásában” – hangsúlyozta. „A létünk a tét, honfitársaim! És megmaradásunk záloga az autonómia, amely még elérendő cél ugyan, de amelyet elérve eszközzé válik önazonosságunk megőrzésére” – emelte ki Sánta Imre, aki szerint hittel és kitartással el lehet érni, hogy mind többen és többen legyünk, hogy szavunk, kiáltásunk egyre erőteljesebb legyen.
A székely széki tanácsok nevében felszólaló Bíró Levente kitért arra, hogy Háromszék ezúttal az összefogásban is példát mutat, „pártpolitikai hovatartozástól függetlenül jelen vannak politikusaink, felekezeti egyházaink, civil szervezeteink és mindazok, akiknek szívügye a székelység jövője, a székelység felemelkedése” – mondotta. Ő is arról beszélt, hogy hitre van szükségünk, s kifejtette: a magyarság történelme során mindig lázadó volt, nem tűrte az elnyomást, és ebben a székelység meghatározó szerepet vállalt. Leszögezte: a mai autonómiatüntetés egy állomása az autonómiaküzdelemnek, folytatni kell a harcot december 9-e után is, „ki kell vinnünk küzdelmünket az utcára, és egyre többen kell csatlakoznunk, egészen addig, amíg kivívjuk Székelyföld területi autonómiáját” – zárta beszédét.
Pártpolitika fölé emelni a nemzetpolitikát
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felidézte: 1989 decembere óta, 23 esztendeje mondják barátaival következetesen, hogy „autonómiára van szükség, mert ez a megoldás”, és huszonhárom éve támadják őt, őket emiatt. Az autonómia útjáról letért korábbi harcostársak megosztással vádolják őket, „márpedig az autonómia ügyének nem megosztania, hanem összekötnie kellene bennünket. Jó példa erre, hogy ma itt találjuk az RMDSZ megyei és helyi vezetőit” – hangsúlyozta. Tőkés László számba vette azt is, hogy ma a román parlamentben négy magyar honatyával – két képviselővel és két szenátorral – kevesebb ül, mint ahányan 2008-ban bejutottak, vannak, akiket felbuktattak más állásokba, egy képviselő elhunyt, Bokor Tibort pedig Kézdivásárhely polgármesterévé választották, és helyüket senki nem foglalta el. „Ki vette észre, hogy néggyel kevesebben vagyunk Bukarestben?!” – tette fel a kérdést, majd folytatta: „Lám, önmagában a mennyiség semmire sem garancia. Minőségi képviseletre van szükségünk. Olyan politikusokra, akik az autonómia ügyéből egy tapodtat sem engednek (...). Akik még akkor is felemelik szavukat érettünk, amikor ez értelmetlennek tűnik.” Tőkés László kitért arra is, hogy a baszk, katalán, dél-tiroli autonóm régiók nem szenvedték meg annyira a válságot, mint a központtól függő országrészek. „Ha összekapaszkodunk, hogyha egymásnak veti a hátát a tömbmagyarság és a szórvány, Székelyföld és a Részek, hogyha egységes magyar nemzetként lépünk fel, akkor lesz jövőnk” – hangsúlyozta. Új egység kell, amelyben a pártpolitikának fölébe emelkedik a nemzetpolitika. „Vannak közös ügyeink. Közös nyelvet beszélünk. Közös a célunk. És ez a célunk nem más, mint amit Kós Károly már kilencvenegy esztendővel ezelőtt tisztán és világosan megfogalmazott: a magyarság nemzeti autonómiája” – mondotta az EMNT elnöke,
Háromszoros igen a folytatásra
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke felidézte: októberben a román szenátus anélkül utasította el a Székelyföld autonómiastatútumát, hogy az RMDSZ szenátorai felszólaltak volna a tervezet mellett, és a szövetség vezető politikusai részt sem vettek az ülésen. Hozzáfűzte: téved, aki azt gondolja, hogy ezzel a témát lezárták. „A küzdelem csak most kezdődik!” – jelentette ki. Felszólítására a tömeg háromszoros igen kiáltással szavazta meg, hogy a decemberi választások után megalakuló új parlament elé is beterjesszék a székelyföldi autonómiastatútum tervezetét, és azt is, hogy a székelyföldi önkormányzatok ismét határozatban tegyenek hitet az autonómia mellett. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke, erdővidéki-sepsiszéki szenátorjelöltje arról beszélt, hogy „elég volt a tétlen csodavárásból”. Székelyföld és annak „régi, kemény népe” él és élni akar! „Nem engedhetünk tovább teret a romlásnak, a csüggedésnek, a beletörődésnek, a fásultságnak, a reménytelenségnek” – mondta. Szólt arról, hogy a „parlamenti képviselet monopóliumát féltve őrző” RMDSZ aprópénzre váltotta az autonómia ügyét, s bár húsz évvel ezelőtt felesküdtek az autonómiára, és 1996 óta majdnem folyamatosan hatalmon vannak, „a jövőt adták el a jelen – szavazatra váltható – eredménymorzsáiért”. Toró szerint az autonómia hatékony közigazgatási eszköz, amellyel okosan élve nemcsak nemzeti szimbólumaink szabad használatát és ünnepeink méltóságát tudjuk biztosítani, hanem megoldást kínál a dolgos mindennapok gondjaira-bajaira is. „Az autonómia nem egy megoldás a sokból, hanem a megoldás” – hangsúlyozta. „Jelenünk feladata és jövőnk felelőssége tehát egy föderális Románián belüli önálló európai Erdély, azon belül pedig a Székelyföld autonóm régió megteremtése. Harcunkat békésen, demokratikus eszközökkel vívjuk, de elszántan és kitartóan” – mondotta, és vázolta: a célhoz közelebb csak a politikum, a civil társadalom és az egyházak harmonikus együttműködése vihet.
Toró T. Tibor szavai után Sánta Imre olvasta fel a sepsiszentgyörgyi tüntetés nyilatkozatát. Egyebek mellett követelték anyanyelvünk, nemzeti szimbólumaink szabad használatát, önálló oktatási rendszert bölcsődétől az egyetemig, hogy adónkat itt költhessük el Székelyföld fejlesztésére, mi gazdálkodhassunk természeti kincseinkkel, hogy saját dolgainkban mi dönthessünk. A nyilatkozat megszólítja mindazokat, akikre szükség van az autonómiaküzdelemben: az egyházakat, civil szervezeteket, írástudókat, tudósokat, művészeket, az időseket, ifjakat, a politikai pártokat, hogy dolgozzanak ki egy közös cselekvési tervet az autonómia elérése érdekében. „Ha egymillió aláírást kell összegyűjteni, hogy Európa végre felfigyeljen ügyünkre, összegyűjtjük. Ha százezer aláírás kell ahhoz, hogy a Románia parlamentjébe választott képviselők számára nyomatékot adjunk jogos követeléseinknek, összegyűjtjük” – áll a szombaton közfelkiáltással elfogadott dokumentumban. A bő másfél órás tiltakozó nagygyűlés a magyar himnusszal zárult. A hideg miatt a tömeg már korábban oszladozni kezdett, a tüntetés végét körülbelül 1500-an várták meg.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy tüntetés hozadékai
Áltathatjuk magunkat ideig-óráig, de valós összefogás továbbra sincs az autonómia ügyében. A szombati tüntetésen még ennek ellenkezőjét látszott igazolni az RMDSZ-es felvonulás, az utóbbi nyilatkozatok, kiszivárgott hírek azonban bizonyították: sokan, nagyon sokan pártpolitikai propagandának tekintették és használták a székely önrendelkezési harc újabb állomását.
Kivonultak és első sorban álltak az RMDSZ-es elöljárók, jelöltek, de hiányoztak a szövetség kezdeményezte megmozdulásokon sűrűn jelen levő hivatalnokok, tisztségviselők – kiszivárgott hírek szerint egyenesen megtiltották részvételüket –, s bár kiállításmegnyitóra Sepsiszentgyörgyre érkezett Kelemen Hunor szövetségi elnök is, valahogy számára sem volt fontos, hogy megmutassa magát a székelyföldi autonómiát követelő tiltakozáson. Délután már azt nyilatkozta: legalább 700 embert ők mozgósítottak, de Borboly Csaba, a szomszéd és szintén székely megye tanácselnöke előbb elítélte a megmozdulást, amely szerinte lejáratja és hiteltelenné teszi az autonómia ügyét, aztán azt fejtegette: „csak a 250 néppárti jelöltnek sikerült megmozgatnia még 2–3 embert”. A háromszéki RMDSZ-esek halkan fanyalogtak, „fontos az autonómia, de azért mindennap dolgozni kell” – mondogatták, s lám, ők ezt teszik. Tamás Sándor megyei elnök vívmányokat emlegetett, például az elmúlt 23 év legnagyobb székelyföldi diadalát, a nemrég befejezett 220 kilométer aszfaltutat.
Ez volt a válasza arra, amit Tőkés László fogalmazott meg: „Székelyföld és az erdélyi magyarság önrendelkezése olyan ügy, amelyet sem tornatermekkel, sem 64 kilométer erdélyi autópályával nem lehet kiváltani.”
Kampányban szervezték a tüntetést, ennek minden előnyével és hátrányával. Nagyobb figyelmet irányított rá, és jelenlétre kötelezte a más politikai táborba tartozókat is – ugyanakkor élesítette az utólagos nyilatkozatokat, mindenki saját hasznára igyekszik fordítani a történteket. Parlamenti bársonyszékekért folyik a harc, s a majdani hatalomért, amelyhez az RMDSZ-esek nem titkoltan mind közelebb érzik magukat. Míg Sepsiszentgyörgyön az autonómiáért tüntetett majd négyezer ember, az RMDSZ vezetői már arról álmodoztak és nyilatkoztak, hogy december 9. után miként lépnek szövetségre az új román hatalommal.
Nincs egyetértés az autonómia ügyében, és ez jól tükröződik a most ismét egyértelművé váló, nagyon különböző politikai nézetekben. A néppártiak azt hirdetik, amit többen is megfogalmaztak a tüntetésen: az autonómia az egyetlen megoldás Székelyföld számára, és elérése érdekében haladéktalanul cselekedni kell. Az RMDSZ ezzel szemben szép lassan lépegetne nem is annyira az önrendelkezés, mint inkább a hatalom irányába.
Mi pedig választhatunk, s két hét múlva voksunknak értéke, értelme lesz.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Egy tüntetés hozadékai
Áltathatjuk magunkat ideig-óráig, de valós összefogás továbbra sincs az autonómia ügyében. A szombati tüntetésen még ennek ellenkezőjét látszott igazolni az RMDSZ-es felvonulás, az utóbbi nyilatkozatok, kiszivárgott hírek azonban bizonyították: sokan, nagyon sokan pártpolitikai propagandának tekintették és használták a székely önrendelkezési harc újabb állomását.
Kivonultak és első sorban álltak az RMDSZ-es elöljárók, jelöltek, de hiányoztak a szövetség kezdeményezte megmozdulásokon sűrűn jelen levő hivatalnokok, tisztségviselők – kiszivárgott hírek szerint egyenesen megtiltották részvételüket –, s bár kiállításmegnyitóra Sepsiszentgyörgyre érkezett Kelemen Hunor szövetségi elnök is, valahogy számára sem volt fontos, hogy megmutassa magát a székelyföldi autonómiát követelő tiltakozáson. Délután már azt nyilatkozta: legalább 700 embert ők mozgósítottak, de Borboly Csaba, a szomszéd és szintén székely megye tanácselnöke előbb elítélte a megmozdulást, amely szerinte lejáratja és hiteltelenné teszi az autonómia ügyét, aztán azt fejtegette: „csak a 250 néppárti jelöltnek sikerült megmozgatnia még 2–3 embert”. A háromszéki RMDSZ-esek halkan fanyalogtak, „fontos az autonómia, de azért mindennap dolgozni kell” – mondogatták, s lám, ők ezt teszik. Tamás Sándor megyei elnök vívmányokat emlegetett, például az elmúlt 23 év legnagyobb székelyföldi diadalát, a nemrég befejezett 220 kilométer aszfaltutat. Ez volt a válasza arra, amit Tőkés László fogalmazott meg: „Székelyföld és az erdélyi magyarság önrendelkezése olyan ügy, amelyet sem tornatermekkel, sem 64 kilométer erdélyi autópályával nem lehet kiváltani.”
Kampányban szervezték a tüntetést, ennek minden előnyével és hátrányával. Nagyobb figyelmet irányított rá, és jelenlétre kötelezte a más politikai táborba tartozókat is – ugyanakkor élesítette az utólagos nyilatkozatokat, mindenki saját hasznára igyekszik fordítani a történteket. Parlamenti bársonyszékekért folyik a harc, s a majdani hatalomért, amelyhez az RMDSZ-esek nem titkoltan mind közelebb érzik magukat. Míg Sepsiszentgyörgyön az autonómiáért tüntetett majd négyezer ember, az RMDSZ vezetői már arról álmodoztak és nyilatkoztak, hogy december 9. után miként lépnek szövetségre az új román hatalommal.
Nincs egyetértés az autonómia ügyében, és ez jól tükröződik a most ismét egyértelművé váló, nagyon különböző politikai nézetekben. A néppártiak azt hirdetik, amit többen is megfogalmaztak a tüntetésen: az autonómia az egyetlen megoldás Székelyföld számára, és elérése érdekében haladéktalanul cselekedni kell. Az RMDSZ ezzel szemben szép lassan lépegetne nem is annyira az önrendelkezés, mint inkább a hatalom irányába.
Mi pedig választhatunk, s két hét múlva voksunknak értéke, értelme lesz.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómia a megoldás! (Sepsiszentgyörgyi nyilatkozat)
Mi, Románia és az egyesülő Európa szabad polgárai, élve gyülekezési és szabad véleményformálási jogunkkal, az eljövendő nemzedékek iránti felelősségünk tudatában, közös akaratunk megerősítéseképpen ma, 2012. november 24-én Sepsiszentgyörgyön ismételten és elkötelezetten hitet teszünk az erdélyi magyar közösségünk és Székelyföld önrendelkezése mellett.
Nincs további huszonkét évünk várni arra, hogy Bukarestben rendeződjenek közös dolgaink. Mondjuk ki: az elmúlt évtizedek keserű tapasztalata az, hogy a központosított hatalom nekünk eddig több problémát okozott, mint ahányat megoldott! Elég volt a tétlen csodavárásból! Elegünk lett a fejünk fölött köttetett háttéralkukból! Elegünk lett abból, hogy korrupt politikusok elprédálják gyermekeink jövőjét! Elegünk van abból, hogy a mindenkori kormányok hibás döntéseinek árát mi fizetjük meg! Elegünk van abból, hogy belső anyaországunknak, Székelyföldnek még a puszta létét is tagadják! Székelyföld élt, él és élni akar. Ezért gyűltünk ma össze. Őseinktől örökül kapott szülőföldünkön otthon akarjuk érezni magunkat. Ez a mi jussunk. Ragaszkodunk hozzá. Szabadon akarjuk használni anyanyelvünket, nemzeti szimbólumainkat. Székelyföldön legyen a magyar is hivatalos nyelv. Jogunk van hozzá. Önálló oktatást akarunk a bölcsődétől az egyetemig. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy a mi adónkat itt költsük el Székelyföld fejlesztésére, népének épülésére. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel mi gazdálkodjunk, ne idegenek prédálják el, és nekünk csak a tájsebek gyógyítása maradjon. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy dolgainkat nem ismerő kormányhelytartó ne akadályozhassa értékmegőrző és értékteremtő munkánkat. Azt akarjuk, hogy saját dolgainkban mi dönthessünk. Autonómiát akarunk. Mert az autonómia a megoldás. Szavatolja ünnepeink méltóságát, lehetővé teszi a dolgos hétköznapok eredményességét, és megmutatja a jövő biztonságát. Ebből nem engedünk. Küzdelmünket békés, demokratikus eszközökkel mindaddig folytatjuk, míg célunkat el nem érjük. Önmagunkban, egyenként nem fogunk sikert elérni. Mindenkire szükség van. Szólítjuk egyházainkat! Hitünk megtartó ereje, a keresztény értékvilág évezredes iránytűnk. Szólítjuk a mindennapjainkat otthonosabbá tevő civil szervezeteinket! Újra kell építenünk közösségeinket. Szólítjuk írástudóinkat, tudósainkat és művészeinket! Az erdélyi kultúra egyediségére méltán lehetünk büszkék. Szólítjuk politikusainkat! Az erdélyi magyarság egyértelmű akaratának eleget téve dolgozzanak ki egy közös cselekvési tervet az autonómia elérése érdekében. És attól el ne térjenek, jussanak akármelyik magyar párt színeiben képviselethez a törvényhozásban. Szólítjuk az időseket! Bölcsességükre és tapasztalatukra építhetünk. Szólítjuk ifjainkat! Alkotó lendületük előrevisz. Szólítjuk magyar szórványközösségeinket. Székelyföld – a belső anyaország – nem feledkezik meg róluk. Idézzük Erdély szellemiségét! Küzdelmünk saját autonómiánkért része annak, hogy Erdélyt Bukarest önkényeskedő beleszólása nélkül akarjuk. Ezért partneri együttműködést keresünk az Erdély méltóságát visszakérő románsággal! Ha egymillió aláírást kell összegyűjteni, hogy Európa végre felfigyeljen ügyünkre, összegyűjtjük. Ha százezer aláírás kell ahhoz, hogy a Románia parlamentjébe választott képviselők számára nyomatékot adjunk jogos követeléseinknek, összegyűjtjük. Ha tüntetéseken kell kiáltanunk ismét és ismét autonómiára hívó szavunkat, akkor újra és újra utcára vonulunk. Nem mások ellenében, hanem azért, mert igazunk van. A nemzeti autonómiánk apostolát, Kós Károlyt idézzük: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” Hittel és alázattal, felelősséget vállalva, és az önrendelkezés iránt elkötelezetten fogunk dolgozni: örökségünk megóvása, jelenünk jobbítása és jövőnk biztosítása érdekében. Isten minket úgy segéljen! (Közfelkiáltással elfogadták a november 24-i sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésen)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Törvénytelennek ítélte a székely zászló kitűzését a Kovászna Megyei Törvényszék
Kovászna Megyei Törvényszék elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy a székelyföldi Uzon község polgármesteri hivatalán Románia és az Európai Unió zászlaja mellett a székely zászlót is kitűzték.
Az ítélet tényét a törvényszék közölte honlapján.
Ráduly István, Uzon polgármestere az MTI-nek elmondta: helyén marad a székely zászló, ameddig hivatalos értesítést nem kap a törvényszéki ítéletről. „Amíg az indoklást nem látom, nem kommentálom a helyzetet, mert el sem tudom képzelni, mire alapozza a bíró az ítéletét" – nyilatkozott a polgármester. Hozzátette, mindenképpen fellebbez az ítélet ellen. A polgármester elmondta, a jelképek használatát szabályozó törvény azt szabja meg, hogy Románia és az Európai Unió zászlaját ki kell tűzni a közhivatalokra, más államok zászlaját viszont csak kivételes esetekben lehet kitűzni. A polgármester szerint a törvény nem szabályozza más jelképek használatát, és a jogértelmezése szerint minden megengedett, amit a törvény nem tilt.
Codrin Munteanu prefektus az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva arra hivatkozott, hogy a törvény szerint csak törvényesen elfogadott szimbólumokat szabad kitűzni a polgármesteri hivatalokra. Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy elöljárói éppen az uzoni polgármesteri hivatal zászlóhasználata kapcsán indított per ellen tiltakozva szervezett november nyolcadikán székely zászlós tüntetést a prefektusi hivatalnál.
MTI
Erdély.ma

Nagyszabású ünnepségek a Székelyföldön a román nemzeti ünnepen
Mircea Dusa román belügyminiszter szerint sértik a románságot azok a választási plakátok, amelyek autonómiát követelnek Erdélynek és föderális államberendezkedést sürgetnek Romániában – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség, a politikus Csíkszeredában elhangzott beszédét idézve. A románság nemzeti ünnepe alkalmából december 1-jén, szombaton a Székelyföldön is nagyszabású ünnepségeket rendeztek a román hatóságok. Az utóbbi két évtizedben először rendeztek – haditechnikát is felvonultató – katonai parádét Csíkszeredában, amelyre az Agerpres szerint háromezer ember volt kíváncsi.
Az ünnepségen részt vevő Mircea Dusa belügyminiszter, Hargita megyei parlamenti képviselő azt mondta, az alkotmány nemzetállamként határozza meg Romániát és akik bekerülnek a román parlamentbe, erre az alkotmányra esküsznek fel. A miniszter úgy vélekedett: sértő a románságra nézve az, hogy a nemzeti ünnep előtt szövetségi államot és autonómiát hirdető plakátok jelentek meg Maros, Hargita és Kovászna megyében. A politikus ezzel az Erdélyi Magyar Néppárt választási hirdetéseire utalt, amelyeket több erdélyi városban eltávolíttattak a helyi hatóságok, arra hivatkozva, hogy a feliratok alkotmányellenesek.
Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul szobornál rendezett szabadtéri ünnepséget a Kovászna megyei prefektusi hivatal december elseje alkalmából. A szervezők egy nagyméretű román nemzeti zászlóval takarták el azt a SIC Terra Siculorum feliratú – a Székelyföld latin nevét hirdető – táblát, amelyet a magyar közösség választott vezetői helyeztek ki egy hónapja a prefektusi hivatal előtt.
Az Agerpres hírügynökség szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselői idén is távol maradtak a sepsiszentgyörgyi december 1-jei ünnepségektől. Antal Árpád polgármester néhány nappal korábban azt üzente a szervezőknek, hogy majd akkor vesz részt a román nemzeti ünnepen, ha Románia megadja a magyaroknak az 1918-as gyulafehérvári kiáltványban megígért autonómiát – tette hozzá az Agerpres.
Az erdélyi románság 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári nemzetgyűlésen fogadott el kiáltványt Erdély és a Román Királyság egyesüléséről, amelyben az Erdély területén élő más nemzeteknek önrendelkezést ígért. December 1-je 1990 óta Románia nemzeti ünnepe.
MTI
Erdély.ma

Katonai erődemonstráció Székelyföldön a nemzeti ünnepen
Mircea Duşa belügyminiszter szerint sértik a románságot azok a választási plakátok, amelyek autonómiát követelnek Erdélynek és föderális államberendezkedést sürgetnek Romániában - közölte szombaton az Agerpres hírügynökség, a politikus Csíkszeredában elhangzott beszédét idézve.
A románság nemzeti ünnepe alkalmából szombaton a Székelyföldön is nagyszabású ünnepségeket rendeztek a hatóságok. Az utóbbi két évtizedben először rendeztek - haditechnikát is felvonultató - katonai parádét Csíkszeredában, amelyre az Agerpres szerint háromezer ember volt kíváncsi.
Az ünnepségen részt vevő Mircea Duşa belügyminiszter, Hargita megyei parlamenti képviselő azt mondta, az alkotmány nemzetállamként határozza meg Romániát és akik bekerülnek a román parlamentbe, erre az alkotmányra esküsznek fel.
A miniszter úgy vélekedett: sértő a románságra nézve az, hogy a nemzeti ünnep előtt szövetségi államot és autonómiát hirdető plakátok jelentek meg Maros, Hargita és Kovászna megyében. A politikus ezzel az Erdélyi Magyar Néppárt választási hirdetéseire utalt, amelyeket több erdélyi városban eltávolíttattak a helyi hatóságok, arra hivatkozva, hogy a feliratok alkotmányellenesek.
Amint arról korábban beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön hatalmas román trikolórral takarták le a román nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön a „SIC – Terra Siculorum" feliratú táblát.
Az erdélyi románság 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári nemzetgyűlésen fogadott el kiáltványt Erdély és a Román Királyság egyesüléséről, amelyben az Erdély területén élő más nemzeteknek önrendelkezést ígért. December 1-je 1990 óta Románia nemzeti ünnepe.
Maszol.ro

Román trikolórral takarták le a Terra Siculorum táblát Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul-szobornál rendezett szabadtéri ünnepséget a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal december elseje alkalmából.
A szervezők egy nagyméretű román nemzeti zászlóval takarták el azt a SIC Terra Siculorum feliratú táblát, amelyet a magyar közösség választott vezetői helyeztek ki egy hónapja a prefektusi hivatal előtt. Az RMDSZ tisztségviselői idén is távol maradtak a sepsiszentgyörgyi december elsejei ünnepségektől. Antal Árpád polgármester néhány nappal korábban azt üzente a szervezőknek, hogy majd akkor vesz részt a román nemzeti ünnepen, ha Románia megadja a magyaroknak az 1918-as gyulafehérvári kiáltványban megígért autonómiát.
MTI
Erdély.ma

Ünnepelt a Procardia
Méltó és rangos rendezvénysorozattal ünnepelt csütörtökön a marosvásárhelyi Procardia Alapítvány és Orvosi Társaság megalapításának 20. évfordulója alkalmából. A Kultúrpalotában, majd az Arany János utca 46. szám alatti új rehabilitációs központ avatásán zajló eseményre orvosokat, munkatársakat, szervezeteket és olyan barátokat hívtak meg, akik az évek során együttműködtek a hírneves gyógyászati központtal.
20. évforduló, 40 éves múlt
Dr. Kikeli Pál István professzor, a Procardia Alapítvány és Orvosi Társaság elnöke, aki húsz évvel ezelőtt indította útjára a központot, a Kultúrpalota kistermében foglalta össze a kardiovaszkuláris prevenció és rehabilitáció területén elért eredményeket. A munka tulajdonképpen 40 évvel ezelőtt kezdődött, ebből az utóbbi 20 év a Procardia "kötelékében" vált teljes körű egészségügyi rendszerré. A 15.000 pácienst nyilvántartó Procardia széles körű gyógyászati szolgáltatásáról múlt heti sajtótájékoztatóján is beszámolt az orvosprofesszor, erről lapunk akkor részletesen tájékoztatott.
"Mindig empátiával nyúlnak a beteghez"
Az ünnepségen nagyon nagy hangsúlyt kapott a köszönet és az elismerés. Egyrészt a Procardia iránt, másrészt azok iránt, akik együttműködtek a társasággal és segítették munkájukat. Számtalan emlékdíjat adtak át. Köztük dr. Brassai Zoltán professzornak, Fülöp Ilonának, a Lazarenum Alapítvány elnökének, aki az alapítvány megalapításához járult hozzá, dr. Dumitru Zdrengeának, dr. Florin Mitunak, dr. Daniel Gherasimnak, dr. Mihaela Sucevanunak, akik az ország többi orvosi egyetemi központjaiban a Procardia ösztönzésére hoztak létre szív- és érrendszeri klinikákat, illetve vezetik a szív- és érgyógyászati központokat. Emlékdíjat kapott még dr. Albert István, a sepsiszentgyörgyi, dr. Tatár Márta kovásznai, dr. Láng László szatmárnémeti szívgyógyász, akik dr. Kikeli Pál irányításával kezdték el a gyógyítást. Díjat kapott még a hollandiai Anton Dronkers és Jacqueline Schoonwater, akik a kezdetekben járultak hozzá a székházvásárláshoz. A díjazottak részéről nagyon sok méltatás hangzott el a Procardiánál kifejtett munkáról. Talán a legfontosabb, amit Fülöp Ilona fogalmazott meg: – Mindig empátiával nyúlnak a beteghez. Az idősotthon betegeit is szeretettel látják el. Itt mindig a minőség volt a szempont – összegzett a felszólaló.
Felavatták és bemutatták az új rehabilitációs központot
Az ünnepségsorozat keretében nem mindennapi alkalomra került sor: felavatták és bemutatták az új megelőző, rehabilitációs és oktatóközpontot. Dr. Kikeli Pál ennek létrehozásáról és szükségességéről beszélt. A központ három funkciót tölt be: megelőző programokat bonyolít, rehabilitációt végez és oktatóközpontként működik. Az új központban több rehabilitációs szolgáltatást nyújtanak korszerű felszerelések, eszközök segítségével, ami a betegek minőségi gondozását szavatolja. Bartha Zsuzsa, a Procardia Gymnastic Club gyógytornásza a fizikoterápiás rehabilitációról beszélt. Náznán Jenő a Rotary Téka Klub részéről a közös együttműködések eredményeit vázolta.
Szalagvágás után a résztvevők tízes csoportokban megtekinthették a központ kezelőtermeit, a hidroterápiás, a sós levegőjű inhalációs termet, a tornatermet, a gerinckezelésre alkalmas speciális gyógytornatermet, amelyeket vadonatúj felszerelésekkel láttak el.
A rendezvénysorozat este hangversennyel zárult a Marosvásárhelyi Filharmónia előadásában.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)