Magyar termék élősúlyban
Rájöttem végre, mire emlékeztet a honosítósdi. Hálózatépítés folyik. Multi level marketing. Áru ugyan nincs még benne, a hálózatban egyelőre csak mézesmadzagot forgalmaznak, jelszavakat, nemzeti érzelmek mákonyát. De ez még nem a termék.
A termék mi vagyunk.
Sepsiszentgyörgyön a Születés hete rendezvénysorozatra készülnek. A rendezvénysorozatról szóló híradásból azt is megtudjuk, hogy a szentgyörgyi kórház szülészeti osztálya nem örvend túl jó hírnévnek, a nők máshova mennek szülni. A tudósításból nem derül ki, hogy hova… Ugye, nem lehet véletlen, hogy erről meg az jut eszünkbe: talán a honosító kirándulások mintájára már szülőtúrákat is szervezhetnének Magyarországra a székelyföldi városból. Folyik a nemzetépítés, kellenek a magyar gyerekek.
Az Erdély.ma tájékozatlan cikkírója azon aggódik, hogy románok is kérik a könnyített honosítást. Persze, kizárólag haszonszerzés céljából: „Magyarok szeretnének lenni, mert magyarnak lenni jó dolog: vízum nélkül lehet utazni külföldre, valamint számos olyan kedvezményben lehet részesülni, ami megkönnyíti egy nyugati országban a boldogulást.”
A nemzet tisztaságáért aggódó kolléga valószínűleg még nem tudja, amit már a Budapesten is tájékozódott ungvári Zakarpatszka Pravda is megírt: „Logikus, amit a hivatalos Budapest állít, azaz hogy az állampolgársággal járó juttatások igénybevételéhez magyarországi lakóhellyel kell rendelkezni, és a magyar költségvetésbe kell az adót befizetni.” Az ungvári újságíró Budapesten Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárnál tájékozódott a kettős állampolgárság kérdésében – írja a Magyar Távirati Iroda nyomán a Hírszerző.hu. Az ungvári lap konklúziója: „Csalódniuk kell azoknak a magyar gyökerekkel rendelkező kárpátaljaiaknak, akik arra számítottak, hogy ugyanolyan jogosítványokkal rendelkeznek majd a magyar állampolgárság birtokában, mint a Magyarországon élők. Ez közel nincs így.” Répás Zsuzsannát idézik is, aki hangsúlyozta: „A magyar törvény nem ismer különböző kategóriájú állampolgárt, ám több olyan jogosítvány létezik, köztük a szociális és egészségügyi juttatások, amelyek nem az állampolgársághoz, hanem a lakóhelyhez kötődnek.”
Mindeközben Dr. Czeizel Endre genetikus éppen Csíkszeredában okítja a magyarokat a helyes fogamzástervezésre. Ugyanis 1,3 gyereket szülnek csupán átlagosan a magyar anyák, és ez nem elég. Még nem elég! 2,4 gyereket kellene szülni ahhoz, hogy fenntartható legyen – a nemzet. Miután kiokosították őket a gyerekcsinálásról, az ifjú házasok már be is adhatják a könnyített honosítást, aztán meg tervezni kezdhetik az áttelepülést, hiszen a nagyapát, aki valaha magyar állampolgár volt, el is kell majd tartania valakinek Magyarországon. Merthogy előbb-utóbb csak oda kell majd költözni, ugye, másként nem jár a szociális ellátás. S ha kórházra szorul az ember, ma mégiscsak jobb az ellátás Magyarországon. Munka meg mindig akad annak, aki dolgozni akar. Kiváló magyar(országi) szakmunkások lesznek a székelyekből: ők tudnak is, meg akarnak is dolgozni. A gyerekeiknek meg az lesz majd a haza. Jó magyarok válnak belőlük, javítják a kishaza nemzetiségi összetételét. Az értékesítési hálózatban a termék mi, erdélyi magyarok vagyunk.
Ceauşescu annak idején pénzt kapott a németekért. Bennünket sem ingyért ad oda Băsescu. Kivárhatja – ha nem ő, akkor valamelyik utódja – azt a tíz évet, amíg a Székelyföld is szépen kiürül. Azt akkor majd prímán be lehet telepíteni moldáviaiakkal, akik boldogok lesznek, hogy románok lehetnek végre. Tiszta vállalkozás, akárcsak Milo Minderbinderé A 22-es csapdájában: mindenki részesedik belőle.
Tőkésre egyebek mellett a nagy példakép szerepét osztotta a Fidesz: neki az a dolga, hogy előbb elbódítsa, aztán magyar földre terelje a jó székelyeket. És innen a közös érdek generálta barátság Băsescuval. Az RMDSZ-t pedig, amely lassíthatja ezt a folyamatot, el kell lehetetleníteni, fel kell darabolni, szavazóbázisát meggyengíteni, mindenáron. Ez az erdélyi Fidesz-aktivisták másik harci feladata. Mert egy szétcincált, erőtlen szervezet nem bír majd keresztbe tenni a nagy nemzetegyesítési tervnek.
És ezek után érthető az is, miért dekretálta Orbán Viktor azt, hogy megszűnik a határon túli magyar kifejezés. Állítólag határon túl élő magyart kell mondani helyette ezután.
Pillanatnyilag még a határon túl élő magyart.
Kinde Annamária
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Készülnek a magyar nyelvű postai űrlapok
Az országos postahálózat április elsejétől zajló átszervezéséről tájékoztatta Sepsiszentgyörgyön a háromszéki elöljárókat Moldován József, a távközlési és információs társadalom minisztériumának államtitkára. „A Román Posta az elmúlt két évben összesen több mint 266 millió lejes veszteséget termelt. Olyan döntéseket kellett hoznunk, amelyek révén nyereségessé tesszük ezt a szolgáltatást, úgy, hogy közben mindenki számára továbbra is elérhető maradjon. Én ragaszkodtam hozzá, hogy amennyiben lehet, a postások létszámát ne csökkentsük, inkább más területen faragjuk le a költségeket. Így azokat a postahivatalokat, ahol kicsi a jövedelem, de magasak a költségek, kénytelenek vagyunk átszervezni” – mondta Moldován. A polgármesterek nehezményezték, hogy miért nem értesítették őket korábban a településüket érintő változásokról. „Ez sajnos a posta kommunikációjának a hibája” – ismerte el Moldován József. Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a postai szolgáltatás valamennyi településen megmarad, és a korábbival azonos színvonalon elérhető lesz valamennyi állampolgár számára.
A magyar nyelven is igénybe vehető postai szolgáltatásokról Moldován elmondta: „Ebben az ügyben már megszületett a vezetőtanácsi döntés, a postahivatalok magyar nyelvű feliratai készülnek az országos nyomdavállalatnál, és a postai formanyomtatványok többnyelvűre fordítására is elkülönítettük a szükséges összeget a költségvetésből.”
Erdély.ma

Városünnepre hangoló
Vonzó külföldi példák, veretes történelmi hagyomány és rendszerváltó lelkesedés hozta létre, az újdonság varázsa és az egyre növekvő érdeklődés tartotta életben, most pedig talán elképzelni sem tudjuk életünket a Szent György-napok rendes évi rendezvénysorozata nélkül. Néhány éve már nemcsak napokra, hanem egész hétre igyekszünk “kitakarítani” az életünket, hogy minél több helyen lehessünk jelen, minél több mindent szívhassunk magunkba. Közösségi büszkeség forrása, olyan látványosság ez, amelyre a hibázás minimális esélyével invitálhatjuk Sepsiszentgyörgyre barátainkat, ismerőseinket.
Ennek ellenére a kérdés mégis makacsul évente felmerül: szükség van-e hasonló városünnepre? A felvetés jogosságát egyéni sorsok megkérdőjelezhetetlen momentumaival igyekeznek alátámasztani a kérdezők. A mindennapi megélhetési problémákkal küszködőben sokkal inkább frusztrációt gerjeszt egy, már külsőségeiben is költségesnek tűnő rendezvény, mintsem az idetartozás büszkeségét. És menetrendszerűen elhangzanak a “jobb lenne, ha flancolás helyett munkahelyek teremtésére fordítanák ezt a sok pénzt” jellegű kocsmapolitikai tézisek. Ha igaz a régi mondás, miszerint a férfit elsősorban gyomrán keresztül lehet leginkább meghódítani, de főleg megtartani, akkor az is kétségbevonhatatlan, hogy az anyagi biztonság megteremtésénél jobb eszközt még nem találtak fel a lokálpatrióta lojalitás fenntartására. De ha az életünket is a napi apró örömök viszik előre, készítik elő a nagyobb léptékű megvalósításokra, úgy a közösségi siker tudata is doppingként hathat a válságos pillanatokban. Olyan hét következik, amelynek során magyarságszerte minden a Szent György-napokról szól. Rólunk. A programkínálatban lesz csúcsminőség és kommersz ízlést célzó egyaránt. Magunkhoz vehetjük a legalább féléves kultúraadagunkat. Garantáltan találkozunk régi és még régebbi ismerősökkel, és ha elég fiatalok és nyitottak vagyunk, szert tehetünk újakra is. Nem kell hozzá egyéb, mint beengedni lelkünkbe az ünnep fuvallatát, kis időre elengedni magunkat, sétálni, tapsolni, rácsodálkozni értékeinkre, jól érezni magunkat. Ha képesek leszünk rá, a kérdés is okafogyottá válik, de legalábbis átalakul: mi kellene ahhoz, hogy a szentgyörgyi városünnep jövőre még több feltétlen hívet toborozzon?
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tiltakoznak a székelyföldi polgármesterek
A vidéki postahivatalok bezárása ellen tiltakoznak a székelyföldi polgármesterek, kifogásolva a Román Posta döntését, amely szerint megszüntetik a posták egy részét, gazdaságossági okokra hivatkozva, és mintegy másfél ezer alkalmazottat elbocsátanak.
Az elmúlt hét végén Sepsiszentgyörgyön gyűltek össze a Kovászna megyei önkormányzat szervezésében a megye településeinek polgármesterei, és nehezményezték, hogy nem értesítették őket időben a településüket érintő változásokról, amelyek már életbe is léptek áprilisban. Megbeszélésükre meghívták Moldován József romániai távközlési államtitkárt.
Moldován József a gyűlésről hétfőn beszámoló Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak elmondta, hogy a Román Posta az elmúlt két évben több mint 266 millió lej (1,73 milliárd forint) veszteséget termelt, és a leépítések a vállalat nyereségessé tételét szolgálják. Az államtitkár elmondta, hogy a leépítések ellenére a postai szolgáltatás minden romániai településen megmarad, és az eddigivel azonos szinten elérhető lesz valamennyi állampolgár számára. Kovászna megyében 22 falu maradt postahivatal nélkül áprilisban, és egyetlen postást sem bocsátottak el.
A polgármester-találkozón Constantin Nicolae, a posta brassói regionális igazgatója hangsúlyozta, hogy sok esetben kétszer-háromszor annyiba került egy-egy postahivatal fenntartása, mint amennyi bevételt termelt. Időközben több településen aláírásokat gyűjtenek a lakosok a posta bezárása miatt. MTI
Erdély.ma

A Szent György-napok sikertörténete
Sepsiszentgyörgy öt és fél évszázados történetének minden kétséget kizáróan a Szent György-napok a legsikeresebb rendezvény-kavalkádja, amennyiben értékelési szempontjaink középpontjában a rendezvényfolyamok száma, színessége, a vendégfellépések szellemi és földrajzi szóródása, a kulturális és művészi események sokfélesége és a vásáriasság áll.
Játékosan azt is megjegyezhetjük, hogy az 550 évvel ezelőtt városként említett település Kárpát-medencei kisugárzású ünnepsége a 20. évfordulójára annyira megerősödött, hogy szervezői képesek voltak naptár-kiigazítására is, ami legutóbb, tudtommal, XIII. Gergely pápának sikerült 1582-ben. Városunkban a Szent György-napokat csúsztatták egy héttel arrébb, május elseje és május 8-a közé, így eshetett meg, hogy a húsvéti ünnepekkel együtt két kerek hétre kerekedett ki a háromszéki örömünnep-sorozat. Ránk is fér némi jókedv egy évnyi indokolt vagy indoktalan morgolódás, önsorsrontó, közösséget bontó elégedetlenség után. A Szent György-napok vonzerejének köszönhetően a kis- és nagyvilágba szétszóródott szentgyörgyiek tömegesen zarándokolnak haza, rendszerint magukkal hozzák baráti körüket is, ilyenkor számos idegen látogatja meg városunkat, a település és az itt élők ez alkalomkor a szebbik arcukat mutatják. Nem ártana, ha ebből a sminkeletlen, bévülről fakadó szépségből és szeretetből az esztendő szürkébb napjaira is tartalékolnánk valamennyit.
A Szent György-napok 20. alkalmára mind a szervezésben, mind a részvételben megfigyelhetünk éles generációváltást is. Ez nemcsak a résztvevők életkorán, hanem a műsorok műfaji súlypontozásán is érzékelhető. A mostani rendezvénynek a látvány és a hang a domináns eleme, az igazi és egyszer-másszor kétes értékű sztárkultusz. Míg az ének és zene, a színpadi játék nagy súllyal van jelen, addig a könyv, annak ellenére hogy városunkban és környékén sok tollforgató és könyves ember él, a Napok hamupipőkéjévé vált.
Helyi sajátosság és rendkívüli nyereség viszont a hagyományokba kapaszkodó népművészet és a népi mesterségek jelenléte. És vannak, természetesen, erőt fitogtató, rekordokat döntő programok is, hogy aki a rendkívülit keresi, meg is találhassa azt. Szólnunk kell a kevésbé látványos háttérmunka értékeiről is. Arról, amint az előző Napokon dagonyázóra taposott Erzsébet parkot sikerült megvédeni, sőt, a városgazdák az aszfaltrengeteg monotóniáját oldó zöld szigeteket, virággruppokat is ideiglenes dorongkerítéssel óvják a pusztító talpalástól.
Mindent egybevetve: a májusi Szent György-napok a város sikertörténetei között épül az erdélyi közemlékezetbe. Örüljünk neki.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lupényi magyarok Sepsiszentgyörgyön
A Hunyad megyével hivatalosan is létező testvérkapcsolatot sikerült személyessé, emberibbé tenni a hét végén: a Szent György-napok vendégseregében negyvenfős lupényi magyar küldöttség is szerepelt.
Könnyű itt magyarnak lenni, annál nehezebb a szórványban, nálunk nehéz megtartani azt, ami a miénk – mondják, s ha kérdezik őket, hosszasan mesélnek Zsil-völgyi életükről, az ottani morzsolódó magyarságról. “Otthon akkor fordulok meg az utcán, amikor magyar szót hallok, itt meg akkor, ha mellettem románul beszélnek” – mondja egy bányában dolgozó férfi. A mostani látogatás a lupény-vulkáni és a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség közötti kapcsolatnak köszönhető, a Zsil-völgyi vendégek szentgyörgyi családoknál szálltak meg, ezt baráti kézfogásnak tekintik. Számunkra elsődleges cél a testvérkapcsolat, másodlagos a Szent György-napokon való részvétel – magyarázza Koppándi Zoltán lupényi unitárius lelkész, hozzáfűzve, hogy a mintegy harmincezres bányászvárosban 3000–3500 magyar él. Azért is jöttünk, fürödjünk meg egy kicsit az itteni magyar közösségben, mert fontosnak érezzük, hogy mélyüljön az emberek közötti barátság – tette hozzá.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Stagnál a háromszéki diáklétszám
Se nem nő, se nem csökken ősztől a mostani tanévhez viszonyítva a háromszéki tanulók létszáma, ez derül ki a tanügyminisztérium által a 2011-2012-es tanévre jóváhagyott beiskoláztatási tervből. Az új tanügyi törvény által előírt legfontosabb változtatás, amely az I. osztály előtti előkészítő csoportra vonatkozik, csak a 2012-2013-as tanévtől lép érvénybe.
Idén őszre összesen 9100 helyet osztottak le az óvodásoknak, az elemi osztályokba közel 10 ezer kisiskolást várnak, a gimnáziumi osztályokba kevéssel több mint 9 ezret. A kilencedik osztály tekintetében a következő tanévben Kovászna megyében 78 osztályt indítanak, ez 2340 diákot jelent. A legtöbb, szám szerint 39 kilencedik osztály műszaki irányultságú, 30 általános líceumi, 9 pedig szakirányítottságú (vokacionális) osztály. Esti tagozaton két osztályt indítanak – közölte Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő.
Másfél év múlva, azaz a 2012- 2013-as tanévtől kezdődően bevezetik az előkészítő osztályt is, így az elemi képzés öt évből fog állni. Ekkor azok a gyerekek, akik 2006- ban születtek, kötelező módon előkészítő osztályba lesznek beírva. Ez az intézkedés 2688 kisdiákot érint, így összesen 177 előkészítő osztály fog indulni. Keresztély elmondta, hogy az iskolaigazgatók visszajelzései szerint lesz elegendő hely ezeknek az osztályoknak, azonban a főtanfelügyelő szerint ez még kérdéses, hiszen csak Sepsiszentgyörgyön 28 felkészítő osztály indul, és ebből mindössze három fog óvodában működni, a többi 25 az amúgy is teremhiánnyal küszködő iskolákban kell helyet kapjon. Lévai Barna
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Cserkészmúzeum nyílik Sepsiszentgyörgyön
Elveszettnek hitt, foszló újságok, fényképek, tárgyak, a kommunista korszak gyermekszervezeteinek (sólymok, pionírok, KISZ-tagok) emlékei és színes, új kiadványok is helyet kapnak az Ifjúsági Mozgalmak Múzeumában, amelyet várhatóan szeptemberben nyitnak meg a cserkészmozgalomnak nemrég kiutalt Kórház utcai házban.
Tegnap ebből az anyagból állított ki ízelítőt a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában, és a kevés érdeklődőnek Gaál Sándor, az idén Árpád Fejedelem-díjjal kitüntetett Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke elmondta: a mai fiatalok keveset tudnak elődeikről, tevékenységükről, 1989 előtt a könyvtárakból sok mindent kidobattak, magánszemélyektől került elő sok minden, amit végre méltó körülmények között tárhatnak a világ elé. Háromszéken jelenleg mintegy ötszáz cserkész dolgozik tizenegy csapatban – és bár országszinten hatvan csapatot, 2500 tagot számlál a magyar mozgalom, csak itt van saját táboruk (az elhagyott utászházat adta át nekik a megyei tanács, ezt nyáron száz férőhelyesre bővítik), saját emlékoszlopuk (a Tanulók Palotája előtt), és itt kaptak székházat is – igaz, még romos az épület, de bíznak a feljavításában. Állami támogatástól elesik a szervezet, mert nem hajlandó betagolódni az országos (román) cserkészszövetségbe.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiskáté az autonómiáról
Autonómia-fogalmakat magyarázó és népszerűsítő kiadványt jelentetett meg a Székely Nemzeti Tanács. Izsák Balázs, az SZNT elnöke tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján mutatta be a 28 oldalas, ötezer példányban megjelent „Autonómia kiskátét”. Elmondta: hiánypótló kiadványról van szó, amely a leggyakrabban előforduló olyan kifejezéseket magyarázza el, mint az autonómia, az autonóm terület vagy a háromszintű autonómia.
Helyet kaptak az önrendelkezés székely hagyományaira vonatkozó fogalmak is, mint a székely jog vagy a székely ispán. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke szerint az volt a cél, hogy a legtöbbet használt kifejezések kerüljenek a könyvbe és azokhoz a sepsiszéki családokhoz juttatják el ingyen, amelyeknek nem otthonosak ezek a kifejezések.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Elkészült az Autonómia kiskáté
Autonómia kiskátét adott ki a Székely Nemzeti Tanács, a 28 oldalas füzet tartalmazza az autonómiával kapcsolatosan leggyakrabban használt fogalmak magyarázatát, közérthetően ismerteti az SZNT dokumentumaiban is szereplő kifejezések jelentését.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, céljuk, hogy minden székelyföldi családhoz eljusson a kiskáté, segítséget nyújtson a kiadványokban, sajtóban megjelenő, autonómiával kapcsolatos írások megértésében. 
Az Autonómia kiskátét elsőként a Sepsiszéki Székely Tanács adta ki ötezer példányban a Háromszéki Közösségi Alapítvány támogatásával. Pályáztak és 2000 lejt nyertek e célra, s ezért cserébe minden sepsiszéki településre eljuttatják a kiadványt. Falvakon a lelkészekkel vették fel a kapcsolatot, de a helyi székely tanácsok elnökeinél is lehet kérni az ingyenes kiadványt. Sepsiszentgyörgyön a Konsza Samu utcai székházban juthatnak hozzá az érdeklődők naponta 9 és 13 óra között.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnokrácia?
El tudják-e képzelni, hogy egy székelyföldi magyar újság a vezércikkében lebüdösolához egy magas tisztséget viselő román politikust, arra szólítja fel az illetőt, hogy húzzon haza a Regátba, a végén pedig hangzatosan felteszi a kérdést: hát nincsen senki a Székelyföldön, aki golyót röpítene egy ilyen alak fejébe?
El tudják-e képzelni, hogy ezt az újságot a Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda–Gyergyószentmiklós-vasútvonalon a személyvonatokon terjesztik? Valószerűnek tűnik-e, hogy a cikkből nem dagaszt országos botrányt a román média, hogy a román pártok nem kelnek a megtámadott védelmére, hogy a rendőrség nem csap le a kiadvány terjesztőire, az ügyészség pedig nem indít hivatalból vizsgálatot gyilkosságra való felbujtás ügyében?
Ugye nehéz elképzelni. Nehéz, mert az elmúlt évek tapasztalata ahhoz szoktatott, hogy a román média tág teret szentel a román szempontból sérelmesnek érzett ügyeknek, a román hatóságok pedig buzgón lecsapnak az ilyen esetekre. Elég csak Csibi Barna történetére gondolnunk. Csibi nemzeti érzékenységeket sértett a március 15-i szalmabábu-akasztásával, de nem uszított gyilkosságra. Mégis hónapokra magára vonta a média figyelmét és a hatóságok haragját. Tettét pedig egyformán elutasította a román és a magyar sajtó, nemcsak a román pártok, a magyarok is elhatárolódtak tőle. Azóta elbocsátották a munkahelyéről, folyik ellene az ügyészségi eljárás.
A Ştefan cel Mare című lap és főszerkesztője viszont sértetlenül bujtogathat. Ő ugyanis Tőkés László és a magyarok ellen uszít. Az pedig bocsánatos bűn a mai Romániában. Nem kapják fel az ügyet a közhangulatot nagyban befolyásoló hírtelevíziók, és az ügyészség sem érzi szükségét annak, hogy eljárást indítson.
Az Európai Parlament alelnöke korábban azt nyilatkozta, fontolóra veszi, hogy tegyen-e feljelentést a kiadvány ellen. Nem kellene tennie. Ha ugyanis az állami tulajdonban levő vasúttársaság járatain terjesztett újság vezércikkében nyilvánosan a kilövésére uszítanak, az nem az ő ügye. Ez az egész ország ügye, a demokrácia, a jogállamiság kérdése. Tőkésnek csak annyit kell tennie, hogy a cikket lefordíttatja néhány világnyelvre, és tájékoztatja brüsszeli tárgyalópartnereit arról, hogy ez az ügy nem érte el a román hatóságok ingerküszöbét. Az eset jól körvonalazza a román etnokráciát.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

A romániai magyar elit fantomképe
Egyedülálló felmérés nyomán dolgozta ki a romániai magyar elit fantomképét a miskolci egyetem szociológiai intézetének docense, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa által vezetett kutatócsoport.
Kik a romániai magyar kulturális, gazdasági és politikai elit legismertebb, legbefolyásosabb képviselői, melyek az „elitgazdag”, illetve „elitkibocsátó” erdélyi városok – egyebek között ezekre a kérdésekre kapunk választ a Párhuzamos világok? Az erdélyi magyar gazdasági és kulturális elit szocio-demográfiai jellemzői című tanulmányban közölt felmérésből.
Gazdasági, kulturális, politikai rangsorok
Nagy általánosságban a romániai magyar elit fantomképét így írhatnánk le: mérsékelt jobboldali beállítottságú, egyetemi végzettséggel rendelkező férfi. Konkrétabban, a gazdasági és kulturális elit megkérdezett tagjainak válaszai szerint, a romániai kulturális elit kiemelkedő tagjai között a listavezető Kányádi Sándor és Tompa Gábor; előbbire a gazdasági és kulturális elitet képviselők 24,6 illetve 40,7, utóbbira pedig 6,6 valamint 29 százaléka szavazott.
A rangsor a következőben – a gazdasági elit szerint – Markó Béla, Gáspárik Attila, Szőcs Géza, és holtversenyben Kovács András Ferenc továbbá Tőkés László, a kulturális elit viszont a harmadik helyen Kovács András Ferencet, majd Egyed Ákost, Kántor Lajost és Bocsárdi Lászlót nevezte meg.
Az úgynevezett gazdasági reputációs elit listájának első helyét illetően ismét megegyezik a gazdasági és kulturális személyek véleménye: mindkét csoport Verestóy Attilát nevezte meg 22,6 valamint 27,5 százalékos szavazataránnyal. A „gazdaságiak” szerint azonban a második helyen Teszári Zoltán áll, majd Pászkány Árpád, Szarvadi Lóránd, László János, Péter Pál és Kurkó János György következik, míg a megkérdezett kulturális személyiségek által felállított sorrendben Pászkány Árpád, Teszári Zoltán, Kurkó János György, Péter Pál, Szarvadi Lóránd, majd holtversenyben László János és Böszörményi Zoltán követi az RMDSZ szenátorát.
A megkérdezettek felállították a közvéleményre legnagyobb hatással lévő romániai magyar személyek rangsorát is, itt a gazdasági elit Tőkés Lászlót, a kulturális elit pedig Kántor Lajost helyezte az élhelyre. A politikai elit tekintetében a gazdasági és kulturális elit csoportjának véleménye az első két hely esetében ismét megegyezik: 45,9 illetve 65,6 százalékban Markó Bélát, majd 42 valamint 57,7 százalékban Tőkés Lászlót nevezték meg.
A sorrend ezután a „gazdaságiak” szerint így alakult: Borbély László, Kelemen Hunor, Frunda György és Verestóy Attila, a kulturális személyiségek pedig a továbbiakban a Kelemen Hunor, Borbély László, Frunda György és Eckstein-Kovács Péter sorrendet állították fel.
Hol születik?
Érdekes módon, a gazdasági elit tagjainak túlnyomó része, 55 százaléka székelyföldi születésű, Hargita, Kovászna illetve Maros megyei, legtöbben közülük – 32,2 százalék – Hargita megyéből származnak. A kulturális elit esetében Hargita megye viszont 19,5 százalékkal csupán a második helyen áll, a 22,1 százalékos Kolozs megyét – nagyrészt Kolozsvárt – követően.
A népszámlálási adatokkal összevetve világossá válik, hogy a kisebbségi elit – Kolozs megyén kívül – leginkább a viszonylag nagyobb magyar nemzetiségi aránnyal rendelkező régiókban tömörül. Ebből viszont azt a következtetést is le lehet vonni, hogy többnyire eltűnik a szórványmagyar területeken.
A gazdasági és kulturális elit tagjainak közel fele kilenc helységben született: Brassóban, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen. A gazdasági elit közül legtöbben három városból: Marosvásárhelyről (8,2 százalék), Székelyudvarhelyról (7,7 százalék) és Kolozsvárról származnak. A kulturális elit legtöbb tagját szintén ugyanez a három város adta, csak a sorrend változik: Kolozsvárról 16,7 Marosvásárhelyről 9,9, Székelyudvarhelyről 4 százalék származik.
Nemzetiségi, nyelvi kötődés a családban
A felmérésből az is kitűnik, hogy a gazdasági elit „gyermekbarátabb” a kulturális elitnél: 85,2 százalékának vagy gyermeke, utóbbiak 79,7 százalékos arányához képest. A kulturális elit viszont inkább választ magának magyar élettársat – részarányuk 93,4 százalék – a gazdasági elit azonban kevésbé ragaszkodik a házasság szempontjából nemzetiségi gyökereihez, csupán 82,8 százaléka él magyar házastárssal.
Ezek után igen érdekes a következő adat, miszerint mindkét csoport tagjai nagyjából hasonló arányban – 85–86 százalék – használják a magyar nyelvet otthonukban. Emellett az elittagok román és más idegen nyelven jobban beszélnek, mint az erdélyi magyarok általában. Adalékként még megemlíthető, hogy a kulturális elit a német, a francia, a spanyol és az orosz nyelvet beszéli jobban, a gazdasági pedig a román és olasz nyelvben jártasabb, az angoltudás részaránya viszont nagyjából mindkét csoport esetében azonos.
A közösségi hovatartozás szempontjából fontos és jellemző adat: a gazdasági és a kulturális elitcsoport tagjainak mintegy kétharmada – 36,2 és 36,4 százaléka – elsősorban erdélyinek, 26,3 illetve 32,7 százaléka pedig erdélyi magyarnak vallotta magát. Emellett a gazdasági elit 13,5 és 9,1 százaléka székelynek, illetve magyarnak tekinti magát, a kulturális elitnél ez a részarány 12,5 és 6,9 százalék – utóbbi esetében viszont a kulturális elit hozzáteszi a „romániai” jelzőt is.
ÚMSZ/Transindex
Új Magyar Szó (Bukarest)

Dalárdás parádé – Kettős Kriza-centenárium Sepsiszentgyörgyön
Léleküdítő, kivételes zenei eseménnyel ünnepelték meg Kriza János (1811–1875) születésének kétszázadik évfordulóját szombaton délelőtt a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Kiemelkedő teljesítményű kórusok fellépése követte egymást a kétórás műsorban, mely a „százhangú orgona, a népzene” (Kodály) üzenetét tolmácsolta ama korból eredeztethetően, melyben „nem voltak művészek, de volt művészet” (Kós Károly).
A két szép gondolatot a kiskunhalasi városi vegyes kar karnagya, Faddi Istvánné idézte bemutatkozásában.
A bevezető áhítatban nt. Kovács István lelkész méltatta a „porban heverő igazgyöngyöket” összegyűjtő unitárius püspök népköltészeti gyűjteményének jelentőségét, majd a Háromszék munkatársa, Kisgyörgy Zoltán előadásában ismertette „a szűk egyhitű”, akadémikus főpap tudományos teljesítményét, annak háromszéki, nagyajtai vonatkozásait. Az előadó humoros, csattanót csattanóra halmozó stílusa több rendben megnevettette a „csicsergő hallgatóságot”, így az anekdotát kényszerű műfordítói kontárkodásáról – románra kellett fordítania erdővidéki útikalauzát, hogy az megjelenhessen, és akkor változtatta a rím kedvéért kakukkra az ismert Kriza-vers vadgalambját – harsogó kacagással honorálták.
Benkő Enikő, Karácsony Gabriella, Lőfi Gellért, Sipos Zoltán, Péter Géza, Rigó Ildikó karnagyok, valamint a csiszolt hangú több száz énekes jóvoltából kiemelkedően nívós műsorban szólaltak meg a magyar kórusirodalom remekei a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a Krisztus Király-templom Laudate kamarakórusa, az 1928-ban alakult Szemerjai Református Dalárda, a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör (1884-ban alapították), az évszázados hagyományt folytató Homoródalmási Dalárda előadásában. Műsorukon Bárdos Lajos, Zoltán Aladár, Halmos László, Farkas Ferenc, Graff Kálmán, Birtalan József, Eisekovits Mihály, Ligeti György alkalomhoz illő darabjai szerepeltek. A szentgyörgyi 16 éves Pro Musica kamarakórust – Liszt Ferenc Ave Mariáját és Ligeti György Hortobágyát énekelték el – nem hiába díjazták nemzetközi fesztiválokon, most is énekművészete legjavát nyújtotta, és vastapsot kapott érte. Kiemelendő továbbá az erdélyi kapcsolatokat ápoló kiskunhalasiak vendégszereplése, akik háromszéki dalcsokorral, halasi betyárdalokkal kedveskedtek vendéglátóiknak, s nagy sikerrel adták elő többek közt Kodály feldolgozásában a Szent Istvánról szóló éneket.
A megemlékezés záróakkordjaként a templomkertben az ünneplők Kriza Jánosnak szentelt kopjafát avattak fel.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatni a csángó oktatási programot
Annak dacára, hogy itt született és a Székely Mikóban érettségizett, első alkalommal tartott ismertető beszámolót Sepsiszentgyörgyön a Moldvai Csángómagyar Szövetség ügyvezetőjeként az oktatási program felelőse, Hegyeli Attila.
Hegyeli Attilának amolyan mozgalmi spiritus rectorként az a véleménye, hogy a mostani magyar oktatási erőfeszítések Moldvában csak akkor hozhatnak eredményt, ha az elkövetkező évtizedekben sem lankadnak. A tizenegy éve kibérelt parasztházakban beindult oktatási program pillanatnyilag 25 településen 2200 gyereket ölel fel, ebből 14 falu román iskolájában heti három-négy magyarórára is járhat már kilencszáz tanuló. A feladatokat jelzi, hogy egy kiterjesztés rendjén további hat-hétezer tanulót lehetne még bevonni a programba. A 230 000-es moldvai katolikusságból 200 000 magyar eredetű, s közülük ma ötven-hatvanezer ember még rendelkezik több-kevesebb magyarnyelv-ismerettel. Hegyeli Attila szerint a program sikere a tanítói létszám megtöbbszörözésén és a kimaradt települések bevonásán múlik, és nyilván a megfelelő hátországi támogatáson. Nagy eredmény, hogy a mai hatvan magyar tanítónő egyharmada már csángóföldi származású. Az előadó hosszasan fejtegette az archaikus jellegű csángó magyar és a polgári magyar identitástudat közti, történelmileg magyarázható különbségeket, feladatának tekinti ugyanis ama szkeptikus nézeteket megcáfolni, melyek a Moldvai Csángómagyar Szövetség erőfeszítéseinek célszerű voltát kérdőjelezik meg.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyomány született – Székelyföldi Napok
Egy hétig három megye számos helyszínén, sok kulturális rendezvénnyel zajlik a Székelyföldi Napok második kiadása. A cél: értékeink egységes megjelenítése, megmutatni egymásnak is mindazt, amit egy-egy megye művészei alkottak, no meg a csíksomlyói búcsút megelőző héten turistákat, érdeklődőket vonzani, megeleveníteni a távolabbi vidékekről érkezők előtt Székelyföld erényeinek sokszínűségét – hangzott el tegnap Hargita, Maros és Kovászna megye tanácselnökeinek közös sajtótájékoztatóján Sepsiszentgyörgyön.
Június 3-án, jövő pénteken startol a Székelyföldi Napok, a hivatalos megnyitóra azonban csak vasárnap a Perkőn megrendezett gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozón kerül sor. Számos rendezvényt tartanak az ezt követő héten, koncertek, gyermek- és felnőttelőadások, kiállítások, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók lesznek, nemcsak a városokban, megyeszékhelyeken, de több faluban is. Sokrétű, színes kavalkád várható, mely során megünneplik a 137 éves szovátai Medve-tó születésnapját, de közös koncertet tart a Csíki és a Georgius zenekar, tárlaton mutatkoznak be a Hargita megyei képzőművészek, és Sepsiszentgyörgy kiállítással tiszteleg a tíz évvel ezelőtt elhunyt Baász Imre előtt.
Idén szintén a Székelyföldi Napok részeként először adják át az Orbán Balázs-díjat, mindhárom megyéből egy-egy kiemelkedő személyiség kapja, egyelőre titok, kik lesznek a kitüntetettek, csak annyit árultak el a kezdeményezők, hogy az önkéntesség évének jegyében választották ki az arra érdemeseket. A három székelyföldi megye önkormányzata tavaly szervezte meg először közösen a régió kulturális ünnepét. Lokodi Emőke Maros megyei tanácselnök szerint a 2004–2007 közötti időszakra jellemző vetélkedés után ráébredtek, nem az egymással való versengés jelent megoldást, közösen sokkal hatásosabban, hatékonyabban tudják népszerűsíteni a régiót, no meg saját megyéjüket. Borboly Csaba Hargita megyei elnök szavaival: „rájöttünk, egy meg egy meg egy nem három, hanem annál jóval több”. Két éve tudatos a közös építkezés, egyre több pályázatot készítenek együtt, és szaporodnak a három megye rendezvényei is. A nyárra tervezett programok közül a július első szombatján sorra kerülő Ezer székely leány találkozót említették, amelyre Háromszékről idén kétszáz leány utazik, a július végi Székely vágtát, melynek az Óriáspince-tető ad otthont, illetve az augusztusi Székelyföldi kerékpáros körversenyt.
Farkas Réka, Háromszék
Erdély.ma

Félnehéz fegyverekkel gyakorlatoznak a sepsiszentgyörgyi lőtéren
Antal Árpád polgármester közölte, amennyiben a város területén működő katonai lőteret nem költöztetik el, nemzetközi fórumokhoz fordul, és a NATO katonai szövetség figyelmét is felhívja arra, hogy az aggódó helybeliek a létesítmény felszámolását kérik.
Az elmúlt napokban ágyúdörrenéshez hasonló robajokra lettek figyelmesek Sepsiszentgyörgy lakói, a szokatlanul zajos katonai gyakorlatozás a környező településeken is hallatszott. Antal Árpád polgármester csütörtökön közölte, amennyiben a város területén működő katonai lőteret nem költöztetik el, nemzetközi fórumokhoz fordul, és a NATO katonai szövetség figyelmét is felhívja arra, hogy az aggódó helybeliek a létesítmény felszámolását kérik.
Semmibe vett közösségi akarat
A két temető szomszédságában található lőtér elköltöztetését már évek óta követeli a közösség. Mint ismert, a hónap elején a lőtérről kilőtt golyó egy árkosi telekre tévedt, és egy férfi közelében húzott el. Az üggyel már a katonai ügyészség is foglalkozik, érdemi döntés azonban egyelőre nem született. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, felháborítónak tartja, hogy a hadsereg semmibe veszi a közösség érdekeit, akaratát. Tavaly több mint ötezer sepsiszentgyörgyi polgár nyomatékosította aláírásával az önkormányzat követelését, hogy a katonaság adja át a városnak a 70 hektáros lőteret. Ugyanakkor a magyar történelmi egyházak és az ortodox egyház is írásban jelezte, hogy szükség van a lőtér melletti köztemető bővítésére, ám ezt a tervet csak a katonai létesítmény felszámolásával lehet kivitelezni. A beadványokat azonban válasz nélkül hagyta a katonaság.
Területcserét kérnek a védelmi tárcától
Antal Árpád az elmúlt év végén nem írta alá a lőtér működési engedélyét, arra hivatkozva, hogy az akadályozza a város fejlesztését, mert a védelmi övezetében nem lehet építkezni, másrészt a gyakorlatozás zavarja a lakókat. Márciusban a védelmi minisztérium jelezte, hogy hajlandó elcserélni a lőtér területét hasonló célokra használható ingatlanra. Az egyeztetések során három hónapos határidőt szabtak meg, amíg az önkormányzat keres egy megfelelő, 70 hektáros területet. Antal Árpád elmondta, a három hónapos határidő néhány hét múlva jár le, s amennyiben a területcsere nem történik meg, nemzetközi fórumokhoz fordul. A védelmi minisztérium a Kovászna megyei katonasági területek elenyésző hányadát adná át az önkormányzatoknak. Tavaly felajánlották, hogy a bodoki katonai egység területét és a sepsiszentgyörgyi vasút melletti kis lőtér mintegy négyhektáros területét adnák át a két település önkormányzatának.
A minisztérium képviselői feltételeket is szabtak: a bodoki területre kormányzati támogatással szociális otthont, a sepsiszentgyörgyi telekre pedig ANL-s tömbházakat építtetnének. Mindkét létesítményből a hadsereg mintegy 30 százalékos részt kért, a bodoki otthonban nyugalomba vonult katonákat helyeznének el, míg a tömbházakban fiatal katonák lelnének otthonra.
Antal Attila csíkszeredai alpolgármester szerint a csíkzsögödi közbirtokosság egyik erdős területe a katonai bázis szomszédságában van, ami majdhogynem használhatatlan az oda kilőtt golyók miatt. „A katonaság rendszeresen küld közleményt a betervezett lőgyakorlatok időpontjáról és helyszínéről, így ha nem is veszélytelen a tevékenység, legalább értesítenek róla” – mondta Antal. A közleményeket a városháza továbbítja a helyi sajtónak, akik mint közérdekű közleményt ismertetik a lakókkal. Az alpolgármester ezúton is felhívja a lakosság figyelmét, kerüljék a Szécseny-patak körüli területeket.
Nem példa nélküli egyébként, hogy egy egykori katonai létesítmény önkormányzati tulajdonba kerüljön: Nagyváradon az egykori laktanyakomplexum a korábban ott elszállásolt katonai alakulat felszámolása nyomán felszabadult, ezért a megyei önkormányzat benyújtotta az igényét az ott álló épületekre.
A védelmi minisztérium belement a tranzakcióba, így az önkormányzat több ingatlant felújított, és ezekben kapott helyet, több, a jogos tulajdonosa által visszakapott épületből kiköltözni kényszerülő művelődési intézmény is, például a megyei könyvtár, a körösvidéki múzeum, a munkaügyi hivatal, de a Nagyváradi Egyetem több kara is az egykori laktanyaépületekben talált új otthonra. Emellett a középkori várból is kiköltözött a katonai alakulat, így az turisztikai látványosságként működik a továbbiakban. Mint ismeretes, az aradi önkormányzat 20 év után tudta visszaszerezni a helyi várat a védelmi minisztériumtól, a kormány erről tavaly novemberben hozott döntést.
Balogh Levente, Bíró Blanka, Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Nemzeti összetartozás: külön-külön – Megemlékezés Trianonról
Az előzetes ígéretek ellenére sem sikerül közös, méltó ünnepet szervezniük a magyar szervezeteknek, pártoknak június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján.
A trianoni békeszerződés évfordulóját tavaly nevezte el így a magyar kormány, az RMDSZ megyei szervezete pedig május elején jelentette be, méltó, reményteli ünneplésre hív minden magyart Háromszék négy városába, közös szervezésre kéri fel a magyar szervezeteket. A hivatalos meghívók azonban elmaradtak, s tegnap a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta: szombaton délután fél hatkor a szokott helyen, az Erzsébet parkban tartják hatodik alkalommal is megemlékezésüket. Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök a Háromszék kérdésére elmondta, szombaton tartják az elsősorban történelmi megemlékezést – ennek helyszínét és pontos időpontját talán ma ismertetik –, rövid beszéd után történelemtanárok kapnak szót, majd kiállításon mutatják be az eseményeket, Várpalotáról kapták kölcsön az anyagot. Nem múlton búsongó, önsajnáló rendezvényt akarnak, hanem az összetartozás irányába reményt mutatót, éppen ezért a fiatalokat hívták társszervezőnek. Tamás Sándor szerint meghívtak a rendezvényre más szervezeteket is, Gazda Zoltánt említette az MPP és az SZNT képviselőjeként. Gazda elmondta, valóban kapott meghívót Tamás Sándor aláírásával, de csak tegnap délelőtt. Az MPP azonban kedd este döntött úgy, bár olvastak a sajtóban a közös ünnepről, azóta sem tájékoztatták őket ennek programjáról, így ismét megszervezik az Erzsébet parkban a trianoni megemlékezést, amelyet ők kezdeményeztek hat évvel ezelőtt, és amely azóta hagyománnyá vált. Ők is mindenkit szeretettel várnak, társzervezőként is, Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök tegnap sajtótájékoztatón sorolta fel a politikai szervezeteket – RMDSZ, EMNT, EMI –, amelyek képviselői beszédet mondhatnának, és kiderült az is, a Hatvannégy Vármegye Mozgalomtól kaptak eddig visszajelzést a részvételre. Szombaton délután fél hatkor harangzúgással kezdődik a megemlékezés, beszédek, szavalatok hangzanak el.
Tehát már bizonyos: június 4-én, szombaton Sepsiszentgyörgyön két ünnepség is lesz, egyet az RMDSZ, egyet az MPP szervez. A polgáriak ugyan bejelentették, ha meghívják őket, elmennek a másik rendezvényre is, ám úgy tűnik, a nemzeti összetartozás társszervezésig nem fejlődhetett, a két politikai szervezet külön-külön tartja politikamentesnek ígért ünnepét. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómia a jövő (Trianon-megemlékezések Sepsiszentgyörgyön)
Emlékezni Trianonra, kilencvenegy év után szemléletváltással, összefogással kezünkbe venni, alakítani sorsunkat, megteremteni a székely autonómiát – e gondolatok köré csoportosultak a szombati sepsiszentgyörgyi rendezvényeken elhangzott beszédek.
A nemzeti összetartozás napját a megyeszékhelyi magyar szervezetek az összefogás jegyében tartották meg.
Az első, kora délutáni rendezvénynek a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont, ezt az RMDSZ és a Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezte. Tamás Sándor kijelentette, idéntől megyeszerte a jövő felé fordulva próbálják bemutatni ezt a pillanatot; az elmúlt 91 év keserűségét csak egy másfajta szemlélet tudja feloldani, ezért Székelyföldön a gondolkodásmód megváltoztatása a legfontosabb. Antal Árpád András a Székelyföld–szórvány partnerségre is utalva elmondta: a Kárpát-medencében össze kell kapcsolnunk a kis magyar világokat a nagy magyar világokkal, s ha a jövőt nézzük, együtt meg tudjuk valósítani az önálló Székelyföldet. Történészek előadásai következtek: Székely Zsolt kijelentette, 91 év után végre megértük, hogy szülőföldünkön magyar állampolgárok lehetünk. Kádár Gyula leszögezte, Trianon – mely diktátum és nem békeszerződés – mindenkinek kárára volt, győzteseknek, hódítóknak és megszállott népeknek egyaránt. S hogy legyen székely jövő, székely haza, egységre van szükség, s egyetlen politika van, az autonómia politikája – tette hozzá. Délután fél hatkor harangzúgás közepette az Erzsébet parkban kezdődött el az MPP által szervezett megemlékezés, erre mintegy két-háromszázan jöttek el, s több erdélyi magyar szervezet képviselője is felszólalt. Nyitányként Gazda Zoltán szögezte le, nem tudjuk feledni megcsonkolásunkat, nem tudjuk elfelejteni az újkori gyarmatosítást. Pap Alpár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében jelentette ki, “a nemzeti radikálisok példát mutatnak”, egy kilencpontos petíciót címezett a bukaresti hatalomnak, melyben kéri, a kormány ismerje el az autonómia-népszavazás eredményét, legyen magyar nyelvű szentmise és oktatás a csángók számára, tiltsák be a román fasisztoid szervezeteket, rehabilitálják Wass Albertet, majd radikális, kemény hangvételű beszédét a Vesszen Trianon! szavakkal zárta. Nemes Előd kijelentette, nem lehet egymással hadakozni, miközben gondjaink megoldatlanok, ezért az EMNT a magyar szervezetek közti megbékélést szorgalmazza. Sztakics Éva arra biztatott, kesergés helyett inkább a jövőre figyeljünk, mert sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját. Sánta Kriszta Hanna szavalata után Fazakas Tibor beszélt, kijelentve, nekünk mint őshonos államalkotó nemzetnek kijár az autonómia, majd román politikusoknak üzente, Székelyföld pedig van, létezik, hús-vér, magyar identitású emberek lakják, mi vagyunk a Székelyföld. Végül Izsák Balázs szólt, kijelentve: “a magyar hazához, Magyarországhoz való ragaszkodás elsősorban a szülőföldhöz való ragaszkodást jelenti; a feldarabolhatatlan, a megsemmisíthetetlen, az örök Magyarország kitüntetett pontja Sepsiszentgyörgy”. Az SZNT által szervezett autonómia-népszavazás, a negyedmillió szavazat értelme az volt: felmutatni a székely nép akaratát, hogy igényli Székelyföld területi autonómiáját, ez a jövő, ez lehet a kárpótlás, a vigasz, de a megmaradás útja is; ez nem csak szavakat jelent, hanem gyakorlati tennivalókat. “Mi Székelyföldön nem vagyunk kisebbség, mi itt többséget alkotunk, és megilletnek bennünket ugyanazok a jogok, mint Európa bármely népét, Székelyföldnek lesz regionális kormánya, regionális parlamentje, de ehhez az kell, hogy mi magunk is higgyünk benne” – vélekedett. A megemlékezés Kovács István unitárius lelkész imájával ért véget. “Csak az nem visszaadható soha, amit önként adtak fel, amiről lemondtak” – hangsúlyozta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi címerek Európa fővárosában
Címerkiállítással nyílt meg tulajdonképpen Székelyföld brüsszeli képviseleti irodája. Miután az Európai Parlamentben képviselőink figyelemfelkeltő fogadást adtak, másnap, június 1-jén a Magyar Régiók Háza dísztermében zajlott a hivatalos megnyitó.
Az üdvözlőbeszédek után a közönség, élén Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel átvonult az egyelőre még bútorozatlan irodahelyiségbe, melynek falait Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a Háromszék munkatársa által tervezett székelyföldi közigazgatási címerek díszítették. Megnyitóbeszédében a heraldikus kiemelte: a Székelyföld területén levő közigazgatási egységek mai címerei az erdélyi címertani hagyományokon alapulva egyszerűségükkel tűnnek ki a többi romániai címer közül. Míg amazok túlzsúfoltak, általában négy-öt mezőre osztottak, addig a mieink osztatlan, esetleg két mezőből álló pajzsba szerkesztettek, s kevés címerképet tartalmaznak. Egyszerűek, mint a székely ember – fűzte hozzá. Szekeres Attila kiemelt néhányat a jelképek közül, mint a régi címeren alapuló Kovászna megyei, sepsiszentgyörgyi, berecki, s a híressé vált illyefalvi, melynek leírásában először jelent meg a Székelyföld kifejezés Románia Hivatalos Közlönyében, továbbá a nemesi vagy főnemesi címer felhasználásával készült zabolai, árkosi, sepsibodoki, torjai, uzoni, gidófalvi vagy a névcímerként szolgáló mezőmadarasi (Maros megye), farkaslaki (Hargita megye) címer, illetve a XIII. századi értékes műemlék templomra utaló címerképekkel díszített gelencei jelkép.
Bartók Emese
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Băsescu nyolc megyét akar, Florea fogyatékosokhoz hasonlította Hargitát és Kovásznát
Arra kérte a tegnapi kormányülésen Traian Băsescu államfő a Boc-kabinet tagjait, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a régióátszervezés nyomán nyolc megye vagy hét megye és önálló státussal Bukarest maradjon a jelenlegi negyvenegy helyett. Az államelnök szerint az 1968-ban kijelölt megyék nem tudnak hatékonyan hozzájutni az európai uniós pénzalapokhoz, s ezek ugyanakkor meglátásában a korrupció melegágyai.
Băsescu leszögezte, a kevesebb megye lehetővé tenné a bürokrácia visszaszorítását, és felgyorsítaná a decentralizáció folyamatát. „Nem lehet racionális fejlődésre számítani ilyen apró közigazgatási egységekkel, az pedig ahogyan az uniós pénzeket a megyék kis projektjeire felhasználják, nem hatékony” – véli az államfő. A bürokráciát meglátásában azzal lehetne visszaszorítani, hogy a kevesebb megyében kevesebb intézményre lenne szükség, hiszen – mint mondta – jelenleg 41 megyei rendőr-főkapitányság, 41 mezőgazdasági igazgatóság, 41 közegészségügyi hatóság, 41 területi adóhatóság van, ezek helyett pedig csak hét vagy nyolc maradna.
Az államelnök a kormányülés kezdetén ugyanakkor arról is beszélt, tudatában van annak, hogy a pártokat érzékenyen érinti a közigazgatási rendszer átalakítása, mivel „valamennyien azt hiszik, hogy ha az ők pártjuk adta a megyei önkormányzat elnökét, akkor ők uralják a megyét”. Băsescu szerint a megyékben eluralkodott a korrupció, „pártokon átívelő családok jöttek létre”. Hozzátette: az elkövetkező napokban jelenik majd meg egy olyan jelentés, amelyből kiderül, hogyan használták fel a megyék a lehívott európai uniós pénzeket.
Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, hivatalos kormányverzió még nincs. A nyolc megyéről szóló PDL-javaslat kapcsán azonban kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke lapunknak azt mondta, hogy ez nem járható út. „Az RMDSZ benyújtotta saját közigazgatási átszervezésre vonatkozó tervezetét – fogalmazott Kelemen Hunor. – A szövetség számára nagyon fontos, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy régióba, vagy Dél-Tirolhoz hasonlóan egy alrégióba tartozzon, és a Partium is egy entitás legyen. A magyar közösség érdekeit a helyi közigazgatásban kell érvényesíteni, ám ha a helyi közigazgatásban megszűnik a magyar többség, ellehetetlenül az érdekérvényesítés.”
Floreának nem kellenek a magyar szomszédok
Nem támogatja Dorin Florea azt, hogy egy régióba tömörüljön Hargita, Kovászna és Maros megye. Marosvásárhely polgármestere szerint a két megyével együvé tartozni olyan, mintha „úgy látnál hozzá a munkához, hogy két fogyatékost odatennél, hogy felássa a kertet”. Tegnapi sajtótájékoztatóján az elöljáró leszögezte, szerinte is szükséges a közigazgatási térkép újrarajzolása, azonban szerinte ebben a kérdésben a kormánynak nem szabadna felelősséget vállalnia a parlament előtt.
A székelyek kitartanak
A háromszéki MPP újra előrukkolt eközben tegnap tavalyi javaslatával, hogy a három székely megye önkormányzata együttesen ülésen mondja ki, hogy ragaszkodnak a Kovászna, Hargita és Maros megyéket magában foglaló Székelyföld régióhoz. Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke Sepsiszentgyörgyön úgy nyilatkozott, az önkormányzati képviselőket szavazataikkal hatalmazták fel a döntésre a választópolgárok, ezen elv alapján kinyilváníthatják akaratukat, hogy egy régióhoz akarnak tartozni, és nem fogadnak el semmilyen más változatot. Fazakas Tibor felkérte a három megye tanácselnökét, hogy szervezzék meg az együttes ülést, és Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt is arra kérte, támogassa ezt a kezdeményezést. Fazakas Tibor tavaly már levélben is elküldte javaslatát a Kovászna megyei közgyűlésnek, hogy a három megye együttes ülésen fogalmazza meg, hogy egy fejlesztési régióba kívánnak tartozni. Akkor azt a választ kapta, hogy törvény szabályozza, miről dönthet a tanács, és politikai döntéseket nem hozhat. Az MPP-s politikus kifejtette, az alakulatban aggodalommal figyelik, hogy a nagyobbik kormánypárt megpróbálja ellehetetleníteni a székelyföld régió létrehozását. „Ha a Székelyföldi magyarokat kisebbségbe taszító nagyrégió megalakul, a felelősség az RMDSZ-t terheli, mert évekkel ezelőtt megszavazta a jelenlegi fejlesztési régiók megalakulását” – szögezte le Fazakas Tibor.
Krónika (Kolozsvár)

Az ellopott Csíksomlyó
Haknizó politikusok, statisztává visszaminősített helyiek, szereptévesztők és kullancskampányolók. Székelyföld, a térség, amit kivetkőztettek önmagából.
Megyenapok, városnapok, Gyere haza program, székelyföldi panorámakép, ilyen-olyan adatbázisok, székelykapu-rehabilitáció, kolbásztöltés, emlékkönyv, népi termékek vására – vég nélkül sorolhatnám azokat a programokat, amelyeknek a célja a térségi öntudat, az egységes székelyföldi közösségi kép kialakítása.
Vannak jópofa, és vannak elviselhetetlenül giccses kezdeményezések,
de el kell ismerni: komoly energiákat mozgósítanak a helyi és a megyei önkormányzatok a fent jelzett cél elérése érdekében.
Tegyük zárójelbe azt a kérdést (de ne felejtsük el), hogy van-e értelme az 'egységes Székelyföld' ideológiának. (Lehet, hogy Maros megyének inkább Kolozs megyére kellene összpontosítania, mint Hargita megyére, mert hogy gazdasági, infrastrukturális szempontból ezt diktálja az elemi logika. Ugyanígy Sepsiszentgyörgy esélye és végzete Brassó, nem pedig Csíkszereda.) Fogadjuk el, hogy egy nagyon is heterogén övezet önmagát egységben képzeli el, és Székelyföldként határozza meg.
Ennek az egységnek az egyik és elengedhetetlen feltétele, hogy legyen kulturális, közösségi előzménye, hagyománya. A „hagyományteremtés” ugyanis nem annyiból áll, hogy idén ökröt sütünk, jövőre is ökröt sütünk, és akkor már elmondhatjuk, hogy „immár hagyományosan ökröt sütünk”. Ha nincs praktikus haszna a közösségi gyakorlatnak, ha a szimbolikus jelentéseknek nincs konkrét tartalma, akkor nincs az a költségvetési pénz, amivel életben lehet tartani a „hagyományt”. Ha az ember nem éhes, akkor még a nyárson sütött ökör sem csúszik.
A csíksomlyói búcsú intézménye a tökéletes bizonyíték arra, hogy valamiféle térségi összefogás hosszú ideje működik. Biztos, hogy ennek a térségi összefogásnak a határai nem esnek egybe a mai ideológiák által elképzelt Székelyfölddel, de az is biztos, hogy az egyik legjobban kitalált és felépített „brand”, ami valaha működött errefelé.
Olyan egyázi, társadalmi intézmény, amelyet ma már a térség visszavonhatatlanul elveszített. Tudatosítsuk, hogyan történt ez, és hogyan kerülhetőek el a hasonló veszteségek.
Az első és legnagyobb bűn, amit a csíksomlyói tradíció ellen elkövettek, az az, hogy kivették a kisközösségek kezéből. Mindaddig, amíg a búcsújárás személyes és közösségi felelősség volt, amíg megvolt ennek a lokális intimitása, addig mindenki a magáénak érezte, és igyekezett érvényes tartalommal feltölteni.
Nem a tévéből tudta meg, hogy ez számára miért fontos, és nem azért ment el, hogy a tévében lássa önmagát mint búcsújárót. Tanulság: hiába a nagy térségi ideológia, ha az nem helyben fogan és szökik szárba, akkor nem lesz életképes.
A második hiba az volt, hogy miután a kisközösségek kiszorultak a saját hagyományaikból, statisztává váltak, elfeledkeztek saját céljaikról, mondanivalójukról, egymáshoz való viszonyukról, egy új ideológiát is rájuk kényszerítettek.
Csíksomlyó akkor vesztette el erejét,
tartalmát, amikor valaki – Csíksomlyótól távol – kitalálta, hogy ez az esemény a nemzeti összetartozás jelképe. Korszerű fogalommal úgy mondhatnánk: globalizálták – de legalábbis a nagy magyar kulturális, sajtó- és turisztikai piacra vitték – az eseményt.
Miért baj ez? Végülis egyre többen jönnek, egyre nagyobb a bevétel, egyre „összetartóbb a nemzet”. Azért baj, mert mindezek a pozitívumok látszatok. Csíksomlyón most nem a helyi szellemiség, nem a régiós identitás működik.
Fanchise rendszerben lezajlik egy vándorcirkusz,
aminek vajmi kevés köze van ahhoz a helyhez és időhöz, ahol tulajdonképpen történik. Ha kellőképpen a térség sajátja lenne ez a búcsú, akkor egész évre kisugárzó esemény lenne. A főeseménynek egyre több leágazása lehetne, fejleszthetőnek bizonyulna.
Most azonban mi történik? Egy évben egy hétvége erejéig elözönlik a tájat messziről jött emberek, majd messzire mennek, és lehetőleg vissza sem néznek. A helyiek egyetlen haszna, hogy három napon át eladhatják portékáikat és szálláshelyeiket. Tökéletes szimbóluma ez annak, hogy miért tiszavirágéletű a Székelyföld-fejlesztés.
Idegen ideológiákat, kulturális vagy politikai mintákat nem érdemes átvenni, mert az soha nem lesz a helyiek sajátja. És ha igen, akkor többé már nem mondhatják helyinek önmagukat. Nagyon esemény-idegen fogalmakba sűrítve: a fenti struktúrában másé a copyright, és másé a haszon is.
Mégis kinek a hagyományait éljük és gyakoroljuk? A „nagy Székelyföld” sem jön létre, ha a térségi kapcsolatok faluról falura, sőt kapuról kapura nem erősödnek. A lokális viszonyokat jól jellemzi a harmadik hiba: nem tisztázottak a közösségi szerepek, közösségi felelősségek.
Ez a „buli” a katolikus egyáz bulija.
(Reméljük, ezt legalább a katolikus egyház tudja. De amíg a püspök az egyházi eseményen a szekuláris állam alkotmányáról tart beszédet, addig kételkednünk kell.) Ezt tiszteletben kéne tartani. A katolikus egyház minden évben ki is ad egy közleményt, amelyben kéri a búcsúra látogatókat, hogy tartsák tiszteletben az esemény vallási jellegét, de erre a kérésre az éppen aktuális (magyarországi) hatalom – most éppen a keresztény-demokraták – nagy ívben tesznek.
Túl csábító, hogy annyi ezer ember előtt villogtathatják a politikusok és politikai aktivisták nemzeti elkötelezettségüket. A helyi önkormányzatok vezetői között sincs elég karakán és erős ember, aki azt mondaná a csíksomlyói búcsúsnak álcázott politikai busójáróknak, hogy most az egyszer maradjanak észrevétlenek, és ne akarják lefölözni a nem nekik szóló nyilvánosságot.
Pedig ha a gyors lejáratú politikai szövetségek és behódolások hasznát nézzük, akkor jól belátható: ezek a kullancs-kampányok nem fordíthatóak tartós közösségépítésre. A KDNP-hakniból nem lesz egységes székelyföldi identitás.
Ha azonban a helyi politikai erők, egyházak, civil szervezetek helyben meg tudnának egyezni a hosszú távú együttműködésről, a közös érdekképviseletről, ha tiszteletben tartanák egymás kompetenciáját, és támogatnák is azokat, ha mindenki tisztában lenne azzal, hol a helye, és mi a szerepe: akkor a közösségépítés több lábra állna – és így jobban is haladna.
Parászka Boróka
Manna.ro

Csángó művelődési központot Bákóba (Beszélgetés Hegyeli Attilával, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának felelősével)
Szülő- és iskolavárosában, Sepsiszentgyörgyön járt és előadást tartott nemrég a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ügyvezető elnöke, Hegyeli Attila. A magyar nyelvtanítás meghonosítása az utóbbi tíz évben az addig mostoha, a hivatalosságok részéről kimondottan rideg és tiltó moldvai környezetben olyan sikertörténet, mely párját ritkítja nemcsak a csángóság történetében, hanem úgyszólván az egész magyar kisebbségpolitikában. Kiemelendő továbbá az az általános támogatás és együttérzés is, melyben a kísérlet részesült az egész magyar közvélemény és civil társadalom részéről. A program még az elején tart, s bár eddigi eredményei sem elhanyagolhatóak, Hegyeli Attila a kilátásokra, a kiaknázandó lehetőségekre fektetné a hangsúlyt. Annak, akit a csángók kevésbé foglalkoztatnak, e népcsoporttal való szembesülés nem mindennapi alkalom a kisebbségi létkérdések átfogóbb átgondolására.
Első nyelv, anyanyelv, családi nyelv
– A moldvai magyarság helyzetét idealizálni ma sincs semmi okunk. Ami az erdélyi látogatót is – pedig ő látott már egyet s mást e tekintetben – rögtön mellbeveri, az a nyelvállapot és -használat néhány rendkívüli fonáksága. Ahol az egymás közt csángóul beszélő szülők újszülöttjükhöz románul szólnak, és a gyerek e nyelvet tulajdonképpeni anyanyelve előtt sajátítja el, ott a beolvadás nagyon előrehaladott folyamatait kényszerítette ki már az élet, a többségi társadalomnak és az állami szerveknek az évtizedek óta tartó nyomása. Nyelvi asszimilációra Erdélyben is találunk ilyen példát a vegyes házasságokban például, de a Szeret mentén a homogén csángó családban jelenik meg e számunkra természetellenes mentalitás. A mai 30–40 éves szülői nemzedékkel következett-e be a fordulat, és lesz-e nyelvi “visszatérés” a fiatalabbak számára? – A moldvai csángók asszimilációja akkor kezdődött, amikor őseik kivándoroltak Erdélyből. Vannak olyan római katolikus települések, ahol már az öregek sem emlékeznek, hogy ott valaha beszéltek magyarul, de ha elolvassuk az utazók feljegyzéseit, akkor megtudhatjuk, hogy az 1700-as években ott még magyar volt a közösség nyelve. A mai napig nem tudjuk, mikor és miért indult el sok helyen a nyelvváltás. Szabófalván például a hatvan évnél fiatalabbak már nem beszélik nyelvünket, az annál idősebbek még igen. Tehát ott hatvan évvel ezelőtt történhetett meg, hogy a gyerekhez románul kezdtek szólni a szülők. Egyes falvakban sokkal korábban, másutt a kilencvenes években, mint Magyarfaluban vagy Külsőrekecsinben. E falvakban nagyon jó a nyelvállapot, mert bár a gyerekek első nyelve a román, de a családé még a magyar, és mindenki megtanulja azt.
Madárnyelv, limbă păsărească
– Egy fellazulás, a nálunk természetesnek tekintett környezeti rendnek egyfajta megbomlása mégis tapasztalható. – Megtanulja, de sem a család, sem intézmény, senki nem várja már el tőle, hogy magyarul is megszólaljon. Hogy miért van ez így, miért tűnik el a dajkanyelv, miért szól a szülő másként kicsinyéhez? Hát azért, mert amikor ő gyerek volt, és óvodába járt, neki abból csupa kellemetlensége származott, hogy nem tudott rendesen románul. Hasonlóképpen, mikor iskolába küldték. Csúfolták, megverték az iskolában, a pap pedig a szószékről arra buzdított: felejtsétek el ezt a madárnyelvet, sőt, az ördögét. Integrálódjatok, modernizálódjatok. Azt sugározza minden intézmény, hogy e nyelv mindannak a szinonimája, ami ósdi, elmaradott és szegény, a román pedig modernitást, gazdagságot és haladást jelent, a továbbtanulást. Miután száz éve ezt sulykolják belé, és mi, magyarok nem vagyunk jelen, hogy az ellenkezőjét bizonyítsuk, vagy ha igen, akkor is csak igen kis erőkkel, ilyen körülmények közt teljesen természetes, hogy a közösség hoz egy olyan íratlan döntést: véget akar vetni e szenvedésnek, a megaláztatásnak, aminek ki van téve. És asszimilálódni akar. Ezt persze úgy fogalmazza meg inkább, hogy gyermekének jövőt akar, Bákóba küldeni dolgozni, tanulni, s hogy ott ne csúfolják.
A gyökerek kihajtanak
Hegyeli Attila itt érdekes fordulattal úgy folytatja: tudni való, hogy asszimilálódni nem lehet. – A múlt héten jártam egy román érzelmű plébánosnál, aki elmondta, ő olyan faluból származik, ahol gyermekkorában már csak két öreg ember beszélt magyarul. Ők pedig magyarul szidták őket, amikor csiszonkáztak télen a kapujuk előtt, és jeget vertek ott, mert emiatt nem tudtak templomba menni. És meséli, hogy noha ilyen faluban nőtt fel, a szomszéd román települések fiataljai őket bozgorozták, ungurozták – bár egy vak hangot sem tudtak magyarul, és mindig is románnak tartották magukat. Kedves atya, mondtam neki, ebből egyetlen tanulság vonható le, hogy asszimiláció nincs, és sokkal jobb gerincesen felvállalni, amik vagyunk. Ne hagyjuk fiataljainkat származástudat és gyökerek nélkül. Nos, én úgy látom, hogy bár ezeket a gyökereket elvágták, most, az asszimiláció végén egyszer csak elkezdenek kisarjadni. Ezt látjuk az íreknél, a skótoknál és másoknál. Még egy példa. Egy üzletember keresett fel, aki sokáig nem értette, miként van az, hogy a nagyanyja nem tudott egyáltalában románul. Nos, egy jól menő, diplomázott, szép családdal megáldott ember, pénzzel, mindennel. Érezte, valami nem tiszta számára. Hozzám fordult, s én elláttam könyvekkel. Elolvasta, és azt mondta nekem: “Köszönöm, tanár úr, mert ez hiányzott. Mert vállalkozói klubokban, találkozókon mindenütt azzal húztak, miért vagyok katolikus, és én olyan hülyén éreztem magam. Most már összeállt a kép.” Nos, visszatérve, úgy vélem, amíg nincs, mit enni, amíg a napi betevő is gond, addig ne várjuk el senkitől, hogy a nemzeti identitás és összetartozás jegyében szembeszálljon az egész román intézményhálózattal és saját egyházával is.
Pótolni a hiányzó értelmiséget
– Az írek és a skótok angolul beszélnek, de saját nemzeti öntudatra ébredtek. Gondolja, visszafordítható a beolvadás, lesz csángó népközösségi öntudat, esetleg többnyelvű csángó közösségi szolidaritás? Persze a katolikus összetartozás talaján. Sepsiszentgyörgyi előadásában említette, hogy a 60 000-es magyarcsángó közösség még endogámiában él, de ez vallási endogámia. – A házasodásban mellékes a nyelv és a kultúra, a vallásnak van fontossága. Nem azt nézi a család, hogy a menyecske tud-e magyarul, hanem azt, katolikus-e, még Külsőrekecsinben is, ahol mindenki magyarul beszél az utcán. Jó feleség akkor lesz, ha katolikus – magyarul majd megtanul. Hogy kérdésére válaszoljak: meg vagyok győződve, az igazságot nem lehet tagadni a végtelenségig. Történelmi tény, hogy a moldvai csángók nagyobb részének a székelységben keresendők a gyökerei, s ezt előbb-utóbb ők is meg fogják tudni. Számtalan példa van arra, hogy a Romanban felnőtt bukaresti egyetemista, akinek fogalma sem volt a magyar eredetről, egyszer csak az interneten ránk talál, és megkeres bennünket, rájőve, hogy átverték őket, mert ők nem a dákok és rómaiak leszármazottjai. No, de ezt nem kellene kivárni, elébe kellene menni. Amíg még létezik a nyelv és a kultúra, nekünk elégséges csapatokat kellene kiküldeni ahhoz, hogy az fenn is maradhasson. Hogy ne a nyelvemlékek alapján kelljen feléleszteniük azt, mint teszik ma a skótok és az írek a kelta nyelvvel.
Csángók Háza
– Milyen kifutása lesz az oktatási programnak? Azt mondotta, 2200 gyerekhez sikerült eddig eljutniuk, és további 8–9 ezret kellene még bevonni a magyar oktatásába. Az ősszel kétségbeesett sajtónyilatkozatait olvasva – annyi nyelvtanár tért haza, hogy gondjuk támadt az utánpótlással –, úgy tűnt, nincs elég pedagógus. Hány évet maradnak kinn átlagosan, és hányan vannak összesen, hányra lenne még szükség? Lesz-e saját csángómagyar értelmiség?
– Nem könnyű terep a tanárok számára, ez kétségtelen. Átlagosan két évet maradnak kint, de van, aki nyolc éve ott tanít, és most már egyre többen moldvai csángók közülük, egyesek tanítványaink voltak. Összesen hatvanan vagyunk, a létszám harmada csángó. Hogy lesz-e saját értelmiségük, az attól függ, mennyi energiát tudunk befektetni. Fontos, hogy ne akarjuk learatni azt a búzát, amit ma reggel vetettünk. Az oktatás nem rögtönítélő bíróság. Türelem – tornaterem. De mindenképpen attól függ, hány tanítónő és tanár végzi a munkát. Az eredmények egyenesen arányosak a tanárok számával. Úgy gondolom, a megkezdett úton kell továbbmenni, de meg kell többszörözni a létszámokat, hogy elérhessük a többi gyereket is. Borzasztó oktatásszervezőként azt nézni, hogy Gorzafalván nincs esélye a gyereknek, bár tud még magyarul valamelyest, de nincs tanítónő hozzá. Különben az oktatás elemitől a nyolcadikig folyik, a tanulók fele V–VIII. osztályos. Az ügyesebb diákokat Csíkszeredába küldjük, ahol saját kollégiumunk van, jelenleg 62 gyerekkel. Van továbbá kilenc egyetemi ösztöndíjasunk Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában, közgazdásztól tanítójelöltig mindenféle. Ezek hazatérése nyilván attól függ, tudunk-e olyan vonzó pályát nyújtani számukra, hogy megérje nekik hazatérni, s hogy csángó közéletet, kultúréletet hozzanak létre.
– Hát ő Budapesten kiválóan megél abból, hogy csángó. – Erről nem nyilatkozom. De arról tudok, hogy Buenos Airesben van magyar kulturális központ, Bákóban pedig nincs. Bákót a legnagyobb csángó falunak szoktuk hívni, 200 000-es nagyváros, a régió központja. Ott meg kellene jeleníteni a csángó kultúrát, legalább 30 000 csángó él ott. Nem tudjuk, hányan tudnak magyarul – ehhez külön intézmény kellene, kollégium, iskola. Nemrég tanácskozáson tekintettük át tízéves tevékenységünket, született egy közép- és hosszú távú közösségfejlesztési terv. Ez megtekinthető a csango.ro honlapon. Mit kellene tennünk oktatásban, gazdaságban, kulturális, ifjúsági és szociális vonatkozásban, vallási ügyekben, hogy megszülessen az otthoni csángó értelmiség, éljen száz év múlva is magyar szó e falvakban, és kellő presztízzsel rendelkezzék.
B. Kovács András
Tíz év Moldvában – Csángó oktatási program 2000-2010
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

HUNGARIKUM NAPOK HÉTVÉGÉN
Kétnapos rendezvényre várja június 18–19-én az érdeklődőket a nagyszebeni Hungarikum Napok szervezője, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete. Szombaton az Astra falumúzeumban (korondi ház, az udvara és környéke) 10 órától gulyásfőző verseny lesz, 15 órakor kóstoló, értékelés, díjazás. 14 órától Mór és az EzerJó (turisztikai bemutató és borkóstoló), 16 órától az Astra falumúzeum szabadtéri színpadán szórvány néptánc gála (fellépnek a sepsiszentgyörgyi Fenyőcske, a segesvári Kikerics, a dicsői Kökényes, a medgyesi Nefelejcs és a nagyszebeni Forgós néptánc együttesek), majd 19 órától táncház István Ildikóval és barátaival. Vasárnap 18 órától Kovács Géza kisplasztika kiállítása nyílik a Habitus Galériában, majd 19 órától Gerák Andrea és Lantos Zoltán koncertje zárja a rendezvényt a Thalia kistermében.
Szabadság (Kolozsvár)

Tudásbázis – Fosztó lett az európai romakutatási hálózat koordinátora
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szociálantropológus kutatója reméli, a tudományos közösségnek sikerül hatást gyakorolni a romákkal kapcsolatos politikákra.
Május 6-án adtad le a pályázatod az európai romakutatási hálózat koordinátora tisztségre. Mik voltak a jelentkezési feltételek?
Fosztó László: A kiírásban az állt, hogy olyan személyt keresnek, aki egyrészt szakmailag felkészült a romakutatások területén, rendelkezik nemzetközi tapasztalattal, jó kommunikációs és szervezési készségei vannak, illetve hajlandó utazni, ha szükséges.
- Hány jelentkezőből választottak pont téged? Mivel győzted meg az elbírálókat?
- Nem tudom, hány jelentkező volt összesen. Az előválogatás után hatan maradtunk telefoninterjúra. Azt hiszem, az a húszperces beszélgetés volt a döntő, amit a projekt két vezetőjével folytattam. Persze az is számított, hogy a hálózat 12 tagú tudományos tanácsa jórészt olyan emberekből áll, akik ismerték korábbi munkámat, s ők is támogatták a pályázatom.
- Mi lesz egész pontosan a feladatod és hatásköröd?
- Ez még nincs leszögezve. Június 23-án lesz az első találkozó, akkor fognak kialakulni a szerepkörök. Valószínűleg egyfajta tudományos titkári funkciót töltök be, segítem a kommunikációt, létrehozom a hálózat résztvevőinek adatbázisát és a weblapot, koordinálom a találkozókat és a kiadványok szerkesztését.
- Mennyire befolyásolja majd a Kisebbségkutató Intézetnél végzett munkádat?
- Azt gondolom, hogy segíti. Amúgy is romakutatással és tudományos rendezvények szervezésével foglalkoztam, most ez nemzetközileg is jobban megjelenik. Horváth István, a kisebbségkutató elnöke, tudott a pályázatomról, és támogatta. Az intézetnek csak használ az, hogy egyik munkatársuk részt vesz egy nemzetközi szakmai szervezet felépítésében. A munkámat továbbra is elvégzem.
- Az European Academic Network on Romani Studies a honlapjuk szerint voltaképpen egy európai uniós projekt, aminek a lefutási ideje 2011 június-2013 május. Ez mit jelent pontosan, mi történik ebben az időszakban?
- Igen, az Európai Tanács és az Európai Bizottság közösen kezdeményezte ezt a projektet, az a terv, hogy két év alatt kiépül ez a szakmai hálózat, és utána már önfenntartóan működik tovább. Erre jó esély van szerintem, hiszen nem a semmiből kell építkezni, a romakutatók már rendelkeznek kapcsolatokkal, vannak szakmai csoportok, csak össze kell ezeket kapcsolni egy közös keretbe.
- A romakutatási hálózatnak a döntéshozók munkáját kell elsősorban segítenie, ha jól értettem. Európai vagy országos szinteken is?
- Ez még a jövő kérdése. Azt hiszem, elsősorban az európai szintű kapcsolatok és tudásbázis összeállítása a cél. A tudományos közösség az egyik célcsoport. A döntéshozók a másik. Ha az a két világ közeledhet egymáshoz európai és országos szinteken, akkor sikerről beszélhetünk.
- Hogyan lesz az európai kutatók biztosította, felhalmozott tudásanyagból know-how és jó gyakorlat, amit alkalmazni is lehet?
- Már most is nagyon sok „roma szakértő” van Európa szerte, de sok esetben hiányzik a szakmai háttér. Számomra az egyik kihívás, hogy a társadalomtudományos és az adminisztratív-politikai tudást összekapcsoljuk. A hálózat kezdeményezői megtették az első lépést a döntéshozók oldaláról, a tudományos közösség is lépni fog.
- Kik kapcsolódhatnak be ebbe az európai szintű hálózatba, hány ilyen területen dolgozó kutatóra számíthattok?
- Egy negyven főből álló előzetes listát kaptam. Ezt mindképp bővíteni kell. De mielőtt ezt megkezdjük, átlátható kritériumokat és szabályokat fogunk kidolgozni, s ez alapján válik majd el, kik is lesznek a hálózat tagjai, illetve milyen típusú tagság lesz. A szaktekintéllyel rendelkező tudósok mellett egy fiatal kutatókból álló bővebb hálózat kiépítése is szerepel a szándékok szintjén. Azt gondolom, összesen több mint száz emberről lehet szó Európa szerte.
- Milyen szerepetek lesz az uniós roma keretstratégia és a nemzeti stratégiák finomításában, tartalommal való megtöltésében?
- Ez később fog kiderülni. Ami már most is látszik, hogy sok téves feltételezés van a romákkal kapcsolatos politikákban. Ha a tudományos közösségnek sikerül néhány kérdésben hatást gyakorolni, akkor már nem volt öncélú a hálózat felépítése.
Fosztó László 1972-ben született Sepsiszentgyörgyön. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán szerzett diplomát 1996-ban. Nacionalizmuselméletet tanult a Közép-Európai Egyetemen (CEU), kutatóasszisztens volt a University College London antropológia tanszékén, doktorandusz kutató volt a hallei Max Planck Szociálantropológiai Intézetben. Jelenleg a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója, az intézet Tudományos Tanácsának tagja. Kutatási témái: a romániai és kelet-európai romák kulturális és társadalmi szerveződései, roma politikai mozgalmak, a megtérés, új vallási mozgalmak antropológiája, nacionalizmuselméletek.
Transindex.ro

Darabnyi Magyarország...
Két-három hete aggódva kaptuk fel fejünket a hírre: lakat kerül a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja sepsiszentgyörgyi irodájának ajtajára. Nem véglegesen, csak mintegy fél évnyire. Az ok Magyarország nem épp rózsás államháztartási állapota lett volna, hiszen néhány hónapnyi fizetés, lakbér is spórlás. De aztán megnyugtatott a mandátumát e hónap végén kitöltő intézetvezető, Hadnagy Miklós: legújabb információi szerint nem szakad meg az intézet működése, legfennebb egy hónapnyi kényszerszünet áll be tevékenységében. Utódjáról korai még beszélni – az elmúlt öt-hét évet azonban nem árt felidézni. Mert onnan nézvést sikertörténet az iroda tevékenysége, amennyiben a Székelyföld számos kiemelkedő kulturális rendezvényt fogadhatott az intézet működésének köszönhetően, de hogy ide elérhessen, rögös utat kellett bejárnia.
A zászló maradt
Magyarországi kulturális intézet Székelyföldre telepítésének ötlete nem Budapesten fogalmazódott meg, és ugyanvalóst sok tárgyalást, lobbizást igényelt, míg 2004 őszén bekövetkezett a hivatalos megnyitó – hogy majd két évre lakat kerüljön a Bod Péter Megyei Könyvtár épületében helyet kapó iroda ajtajára. A hivatalos megnyitó időpontjában ugyanis még nem volt Magyarország és Románia által ratifikált egyezmény, amely alapján működhetett volna az intézet, rá másfél évre, 2006 májusában bólintott rá a román parlament a kétoldalú egyezményre. Az év áprilisában már megérkezett Sepsiszentgyörgyre a kétfős “intézet”, Hadnagy Miklós az Illyés Közalapítványt, felesége, Portik Piroska a kulturális tárcát váltotta fel e küldetésre. Fél év előkészítés után végül 2006. november 29-én elkezdhette működését a központ – bár ezt megelőzően is volt még egy mélypont, a második Gyurcsány-kormány alakításakor olyan emberek kerültek pozícióba, akik nem igazán tudták, hová tenni ezt az intézményt. Terényi János akkori bukaresti magyar nagykövet magyarázta el a nemzetközi államtitkárnak, Bogyay Katalinnak, miért lényeges egy Erdélyben működő magyar kulturális intézet, amelynek szimbolikáját aztán az államtitkár az irodaavatáson értette meg igazán, ahol Markó Béla arról beszélt, az erkélyen van egy darab Magyarország, és ez az ország nekünk, erdélyi magyaroknak mennyire fontos. Az akkor kitűzött piros–fehér–zöld lobogó persze “téma” lett a romániai nacionalista közbeszédben, aztán ez is lecsengett, a zászló maradt (azóta a Gábor Áron utca sokak, főként idősebbek kedvelt sétálóhelyévé vált), az iroda megkezdhette működését.
Közel négyszáz rendezvény
Érdemes számokban is felidézni ez utóbbi öt évet: 390 program Erdély harmincegy településén, 117 helyszínen. Túlnyomóan a Székelyföldön, de juttattak a szórványba is kisebb jellegű rendezvényeket, többnyire kiállítást. A nagyobb lélegzetűeket pedig értelemszerűen Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen – és persze Sepsiszentgyörgyön szervezték. Ami a programok szórását illeti: képzőművészeti és zenei rendezvény a legtöbb, mindkettőből 110–120, irodalmi 50–60, közművelődési nagyjából ugyanannyi – a műfaji megosztás, nyilván, tükrözi a programszervezők érdeklődési körét, de partnereikét is. Hadnagy Miklósék ugyanis az iroda működésének első pillanatától a helyi művelődési intézményekkel kialakított kapcsolatukat az egyenrangúságra alapozták, azaz ha felmerült egy ötlet, hogy kit, milyen rendezvényt hívjanak meg, arról kikérték a helyiek véleményét is – no meg anyagi támogatásukat. Így érhették el, hogy minden esztendőben költségvetésükhöz még kétszer annyit hozzá tudtak tenni, ami természetesen a rendezvények számát is jócskán megemelte. Mert azt is tudni kell, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja számára a bőségszaru szádát Budapesten mindig is szűkösen nyitogatták. A világszerte Magyarország által működtetett tizenkilenc kulturális intézetből öt Collegium Hungaricum, ezek mindig is kiemelt helyet foglaltak el a rangsorban, a Balassi Intézet – a kulturális intézetek felügyeleti szerve – ezekre figyel elsőként, másodsorban a nagyobb európai országokban működő központokra, a harmadik kategóriába tartozik a sepsiszentgyörgyi iroda, olyan intézetek társaságában, mint amelyek Tallinban, Helsinkiben, Delhiben találhatóak. Egyértelmű tehát: rivalizálni nem is tudott volna e “nagytestvérekkel” a szentgyörgyi iroda – de nem is akart. Már az elején, néhány hónap után rájöttek munkatársai: nem Budapestnek, a Balassi Intézetnek kell megfelelniük, hanem a helyi közönségnek. És, nyilván, a helyi művelődési intézmények szintúgy felismerték az iroda létében rejlő lehetőségeket, ez a magyarázata annak, hogy jól működő, nem csupán szervezési nehézségeket megosztó, de anyagi terheket is átvállaló partneri kapcsolatok alakultak ki. Mindezekért, vagy mindenek ellenére az intézetek 2009-es évértékelésekor a Balassi főigazgatója a szentgyörgyi iroda nevét legaláb annyiszor említette, mint a nagy intézetekét – ekkortól mondható, hogy kivívta létjogosultságát.
Egy korszak vége
Épp ezért hatott oly lesújtóan a hír, hogy anyagi meggondolásból “jegelnék” az iroda működését. Hadnagy Miklós azonban megkeresésünkre elmondta, legfrissebb értesülése szerint csupán adminisztratív akadálya van a folytonosságnak, utódja, Lakatos Mihály kettős – román és magyar – állampolgár, diplomáciai feladatkört csak akkor vállalhat, ha a románról lemond. Hogy mi lesz a jövője a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának? Hadnagy Miklós szerint mindig is politikai döntés kérdése, hogy határon túli területen is működjék ilyen iroda, még ha nem is illeszkedik a klasszikus intézeti struktúrába. Bár – teszi hozzá – soha nem fog a klasszikus intézeti hálózaton belül kiemelkedő szerepet betölteni. De nem is ez a feladata. Idén, a második negyedévre, a sepsiszentgyörgyi kulturális intézet költségvetését rendkívül szűkösre szabták. Jószerint csupán egyetlen kiadvány megjelentetésére futotta belőle. Ez az Egy darab Magyarország Erdély szívében címet kapta, nyolcvan oldalon bőséges képillusztrációval a kulturális központ öt évét mutatja be. A könyv Hadnagy Miklós “hattyúdala”, egyféle köszönet is annak az Erdély-szerte mintegy száz partnernek, kikkel/melyekkel az elmúlt öt év során együtt dolgoztak. És ezzel le is zárult a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja létének első korszaka.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyre hívnak tiltakozni minden románt a szélsőségesek
Minden románt Sepsiszentgyörgyre hív nagygyűlésre több román civil szervezet és fórum. A YouTube videomegosztón közzétett felhívásukban provokatív módon arra biztatják az ország román lakosságát, védjék meg Romániát a magyaroktól.
Többek közt a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma, az Új Jobboldal szélsőséges szervezet és más, szintén szélsőséges román mozgalmak hívják fel a románok figyelmét, hogy június 26-án délután két órakor nemzeti ruhákba öltözve jelenjenek meg Sepsiszentgyörgyön, Mihai Viteazul szobránál, és így védjék meg az ország területi egységét, nemzeti identitásukat és ősi hitüket a magyaroktól. Az általános mobilizációra az akció szervezői szerint azért van szükség, mert a magyarok megszállták az országot, és harc nélkül veszik el Románia területeit. Az ország területét visszaélésszerűen akarják úgy feldarabolni, hogy elvesszen az ősöktől örökölt föld – állítják a szélsőséges akció kitervelői, ezért lépéseket akarnak tenni ellene. A régióátszervezés kapcsán azt is megjegyzik a videóban, hogy a magyar elképzelések révén kialakulna a területi autonómia, és Románia oda jutna, ahova Jugoszlávia is került. A tizennégy román szervezet és mozgalom által intézett felhívásban arra kérik a résztvevőket, hogy nemzeti ruhában, zászlókkal a kézben jöjjenek Sepsiszentgyörgyre, és védjék meg Romániát, mely szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Az ügyben megkerestük a polgármesteri hivatalt is, hiszen ahhoz, hogy felvonulhassanak a város főterén, engedélyre van szükség, de ilyen akcióra még senki nem kért engedélyt – tudtuk meg.
A Kovászna megyei rendőrség szóvivője, Buzsi Andrea a Székelyhon.ro-nak elmondta, hogy tudnak a filmecskéről-felhívásról, de eddig még nem kért senki engedélyt ilyesmire. „Az ilyen rendezvényekkel kapcsolatos kérvényeket törvény szerint a városházához kell letenni, legalább három nappal a tervezett esemény előtt. A városházán működik egy bizottság, amelynek tagja – többek közt – egy rendőr is. A kérvényezés azonban nem történt meg” – mondta a szóvivő. Legutóbb 2009-ben vonultak fel román szélsőségesek Sepsiszentgyörgyön, december elsején, a román nemzeti ünnepen. A magát az 1927-ben létrejött Vasgárda, fasiszta ideológiájú, legionárius mozgalom utódjaként meghatározó szervezet tagjai a „szeparatista magyarok nyomásgyakorlása ellen” kívántak ezzel az akciójukkal tiltakozni, és egyben bizonyítani, hogy „az úgynevezett Székelyföld mindig is román föld volt, és az is lesz”.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

Székelyföldnek autonóm parlament és regionális kormány kell
Beszélgetés Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével
– Elnök úr! Beszélgetésünk nyitányaként kanyarodjunk vissza a kezdetekhez: hogyan alakult meg a Székely Nemzeti Tanács?
– A SZNT létrejöttének előzményei a kilencvenes évek derekára nyúlnak vissza: 1995-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa a Kovászna, Hargita és Maros megyei képviselők részvételével. Dr. Csapó I. József volt a terv elindítója, aki elsőként fogalmazta meg markánsan Székelyföld autonómiájának a megjelenítését. A rendszerváltás utáni években eufóriában éltünk, hogy végre van magyar közképviselet, de hamar szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy köreinkben is vannak előítéletek a székelyföldi autonómiatörekvésekkel szemben. A Maros megyei RMDSZ-ben szembesültem ezzel: amikor felvetettük a Magyar Autonóm Tartomány visszaállításának szükségszerűségét, általános elszörnyedés, elképedés volt a válasz. Volt, aki nem restellte kijelenteni, hogy nekünk ez a három megye is elégséges, amit Ceauşescu idejében alakítottak. Akkor kerültem összetűzésbe a székelyföldi autonómiát elutasító mentalitással. Rákérdeztem, persze, hogy mi volt a baj a Magyar Autonóm Tartománnyal? Azon túl, hogy a kommunista rendszerben az ország többi tartományához hasonlóan működött, közigazgatási megoldásként nem volt rendszerfüggő. A rendszerváltás után húsz évvel még mindig az 1968-as kommunista megyerendszer működik az országban. Ha a rendszerváltást úgy érjük meg, hogy nem került volna elfogadásra a megyésítést kimondó 1968/2-es törvény, ma sokkal könnyebb dolgunk lenne: a Magyar Autonóm Tartomány hatásköreit kellene kiegészíteni, és nem újrarajzolni egy közigazgatási térképet, amely a mai megyerendszernél is több veszélyt tartogat Székelyföld számára. Az autonómia gondolata tehát a rendszerváltással egy időben merült fel, de markánsan 1995-ben jelent meg, majd 2003-ban, az RMDSZ szatmári kongresszusa után, amikor létrejött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete. Ezen belül, a székelyföldi képviselőkből megalakult a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete. Végigjártuk Székelyföld városait és falvait, és 2003 októberében, Sepsiszentgyörgyön, a Gábor Áron teremben Székelyföld autonómiájának közképviseleteként megalakult a Székely Nemzeti Tanács. Nem párt, és nem bejegyzett szervezet: a mai viszonyok között nem bír román jogi személyiséggel. Ez ellentétes lenne magával az autonómiatörekvéssel.
– Az RMDSZ a kétezres évek elején egyeduralkodó volt a romániai magyar közéletben. Miként fogadta az SZNT megalakulását?
– Az RMDSZ vezetése az SZNT megalakulásában politikai riválist látott, emiatt értetlenül fogadtak. Később megértettem, hogy a két szervezet között koncepcionális különbségek vannak. 2008-ban, amikor az RMDSZ kissé korrigálta a hozzánk és az autonómiához való viszonyát, és a szervezet elnökét, Csapó I. Józsefet, illetve jómagamat alelnökként fogadott, Markó Béla, Kelemen Hunor társaságában kifejtette: az SZNT Székelyföldben, mint autonóm entitásban gondolkodik, és székely népről beszél, az RMDSZ számára viszont egységes erdélyi magyarság létezik. Az a differenciált jövőkép, amelyet az RMDSZ programja is tartalmaz – az erdélyi magyarság különböző élethelyzetekben él, emiatt más-más megoldás tudja biztosítani Székelyföld vagy Közép-Erdély teljes egyenjogúságát –, ez az RMDSZ számára néhány évvel ezelőtt még elfogadhatatlan volt. Közben nálunk is változnak az idők, hiszen az RMDSZ-en belül ma már székelyföldi pártstruktúrát hoztak létre, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Kezdetben tehát ellenségesen, félve viszonyultak a Székely Nemzeti Tanácshoz, viszont megalakulásunk után egy évvel az SZNT-nek köszönhetően már módosították programjukat, és választási kampány-jelmondatukat. 2004-ben az RMDSZ Jó úton, Európába szlogennel ment bele a választási kampányba, és amikor észrevették, hogy az SZNT népszavazási kiírást kezdeményez – a sajtó és a közvélemény elsősorban ezzel foglalkozott –, félidőben, a kampány közepén visszavonták eredeti választási jelszavukat, plakátjaikat begyűjtötték, és egyik napról a másikra teljesen új jelszó és plakáterdő borította be Erdélyt Együtt az autonómiáért! címmel. Kevés emberben maradt meg ennek emléke.
– Hogyan alakult az SZNT kapcsolata a román közéleti és politikai elittel, és a sajtóval? Sikerült-e valamilyen párbeszédet kialakítani az évek során? – Utoljára egy román újságíró tette fel nekem ezt a kérdést egy marosvásárhelyi román televíziós műsorban. Akkor elmondtam: mindig pozitívan válaszoltunk a román média megkeresésére. Igazán jó együttműködést nem tudtunk kialakítani román pártokkal. Megkerestek román értelmiségiek, volt, aki nyitottságot is tanúsított, de a román politikai erők részéről semmiféle támogatást nem kaptunk autonómia-küzdelmünkhöz. A román közvéleményt azonban élénken foglalkoztatja mindaz, amit a Székely Nemzeti Tanács tesz. Mi természetesen a jó kommunikációra törekszünk, hiszen határozatainkat, közleményeinket eljuttattuk román fordításban a román sajtónak, a román közhatalom intézményeinek. Budapesti gyűlésünk határozatait megkapta a román államfő, a kormányfő, és a külügyminisztérium is. Ez utóbbitól érdemi választ is kaptunk, amire viszontválasszal éltünk. Pozitívumként lehet elmondani, hogy 2003-hoz képest jó irányú elmozdulás történt.
– Kronológiai sorrendben miként tudná összefoglalni az SZNT autonómia ügyben tett eddigi fontosabb lépéseit? – Elsőként említem a 2004 januárjában elfogadott törvénytervezetet, Székelyföld Autonómiatatútumát, amely a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentuma, és az egyetlen létező törvénytervezet, amely Székelyföld autonómiájának intézményeit írja le. Ezt 2004 után 2005-ben másodszor terjesztettük be a román parla ment elé. A Szenátusnál akadt el, ahol immár hat éve nem tárgyalják. Ez a törvénytervezet azért is alapmű, mert Székelyföld autonómiájával kapcsolatban mindent tartalmaz: körülírja Székelyföld határait, az autonómia intézményeit és részletesen meghatározza azok működését.
– Melyik európai autonómia ihlette leginkább az SZNT székelyföldi autonómia-statútumát? – Az autonómia-statútum alapjául szolgáló törvénytervezet az Európai Unióban működő autonómiákra épül, azokat tekinti mintának. A dél-tiroli, a baszk, a katalán vagy a skót autonómia közös vonása, hogy regionális parlamentben, és regionális kormányban gondolkodik: ez az a közös elem, amely a székelyföldi autonómia-statútumban is fellelhető. Természetesen más közös elemek is vannak, hiszen Katalónia, Baszkföld vagy Dél-Tirol autonómiájához hasonóan a régió nyelvét – a Székelyföldön a magyar nyelvet –, hivatalos nyelvnek tekinti: a magyar nyelv Székelyföldön azonos jogállású lenne az állam hivatalos nyelvével, a román nyelvvel.
– A nyelvi jogok terén azért történt némi előrelépés Erdélyben, a létező törvényes kereteket azonban nem használjuk ki...
– A nyelvi jogokért folyó jelenlegi küzdelem arról szól, hogy a magyar anyanyelvű román állampolgároknak egyénenként biztosítsák az anyanyelv szabad használatának jogát. E logika alapján nem a magyar nyelvnek biztosítanak területhez köthető jogállást, hanem a magyar anyanyelvű román állampolgárok egyéni jogaira helyezik a hangsúlyt. A megközelítés eleve diszkriminatív: már a megfogalmazásba valótlan, hamis állítást építenek be, ami kétféle mércét takar, hiszen szabadon használhatjuk ugyan anyanyelvünket, a magyar nyelvnek még sincs hivatalos jogállása a Székelyföldön.
– Az autonómia-statútum volt tehát az alap. Mi következett ezután?
– Az autonómia-statútummal egy időben fogadtuk el a Székely Nemzeti Tanács jelképeit, amelyek az elmúlt nyolc évben Székelyföld jelképeivé váltak. Fontosnak tartom a jelképek és szimbólumok terén történő kommunikációt. Amikor egy önkormányzat vagy pártszékház épületén megjelenik a székely zászló, ennek politikai, közéleti üzenete van. Két évvel ezelőtt Marosszéken – ahol a székelység egyharmada él – egyetlen önkormányzat épületén sem volt székely zászló. Azóta nyolc önkormányzatra sikerült kitűzni. Maros megye prefektusa minden alkalommal nagy segítségünkre van a mediatizálásban, mert ő azonnal le szeretné vetetni, be akarja tiltatni, folyamatosan fenyeget, így fölkelti a közfigyelmet. Pascan prefektus akarata ellenére partnerünkké vált a székely jelképek terjesztésében. Az ő ellenkezése nélkül nehéz lett volna kitűzetni nyolc önkormányzatra zászlónkat. Nemrég törvényt javasolt a székely szimbólumok betiltására. Meggyőződésem, hogy ez újabb lendületet fog adni a székely zászló minél több helyen történő kitűzéséhez. Ma már nem csak a Magyar Polgári Párt székházain lehet látni, hanem több RMDSZ székházra is felkerült. Ez jelzi, hogy pártoktól független jelképről van szó. A székely zászló ma már minden, Székelyfölddel kapcsolatos eseménynek része. Legutóbb a brüsszeli székelyföldi iroda megnyitásán került közelképbe. Az évek során mindenhol ott szerepelt, ahol Székelyföldről szó esett. Tőkés László székelyföldi kampánya, székelyföldi plakátjai elképzelhetetlenek voltak a székelyföldi zászló nélkül. A kronológiai felsorolást a székelyudvarhelyi nagygyűléssel folytatnám, ahol tömegrendezvényen sikerült fölmutatni közösségünk akaratát, és ennek igen jelentős médiavisszhangja volt. Az ott elfogadott határozatok ma is időtállóak. A soron következő gyergyóditrói nemzetgyűlés a népszavazás-kezdeményezés elindítója és legitimálója lett.
– A székelyföldi népszavazást sokan az SZNT legfontosabb kezdeményezésének tartják. Mekkora volt ennek a hatása?
– Az akció 2006 és 2008 februárja között zajlott, és 250 ezer székelyföldi polgárt sikerült megszólítani: a megkérdezettek több mint 90 százaléka mondott igen Székelyföld területi autonómiájára! Ez ma és a jövőben is igen fontos hivatkozási alap a nemzetközi fórumok előtt. A népszavazás jegyzőkönyveit beköttettük, ezek bekerültek az SZNT archívumába. Ennek egy másolatát átadtuk a Magyar Köztársaság Elnöki Hivatalának, személyesen Sólyom Lászlónak, és felkértük, hogy a legmagasabb állami magyar közméltóságként erkölcsi és politikai védnökséget vállaljon fölötte. A köztársasági elnök úr, Sólyom László nagy empátiával fogadta munkánk eredményét. A Sándor-palota volt a legfontosabb hely, ahova jegyzőkönyveink másolatát eljuttattuk. A népszavazás végeredményéről részletesen tájékoztattuk az Európa Tanácsot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, de eljuttattuk a román állami hatóságokhoz is. Úgy gondolom, hogy az SZNT kezdeményezése a Trianon utáni nemzettörténet egyik kiemelkedően fontos eseménye: a trianoni határokon túl, magyar közösségek még soha nem szerveztek önrendelkezési kérdésről népszavazást. A nemzetközi figyelemfelkeltés másik fontos példájaként említhetem az SZNT tavalyi, budapesti gyűlését, amely elsősorban a magyarországi közvélemény figyelmét hívta fel a székelyföldi autonómia-törekvésre. Sikerként könyvelem el, hogy a magyar pártokkal sikerült megértetni: ez pártpolitika fölött álló törekvés. Elmagyaráztuk, hogy Székelyföld autonómiája közjogi megoldást, és nem ideológiát jelent. Az ellenzéki pártok is elfogadták törekvésünket. A Magyar Szocialista Párt ígéretet tett, hogy ha a magyar kormány a székely autonómia irányába bármilyen lépést tesz, törekvésében támogatni fogják. A Lehet Más a Politika (LMP) szintén támogatásáról biztosított. Nagy előrelépésnek tartom, hogy magyarországi önkormányzatokkal gyümölcsöző együttműködést tudtunk kialakítani, elsősorban olyan önkormányzatokkal, melyek területén székelyek élnek. A Kerepesi Székely Köröknek például 500 tagja van, de sok más települést is felsorolhatnék, amelyekkel jó kapcsolatot építettünk ki. Bízom benne, hogy amennyiben megteremtjük Székelyföld autonóm intézményeit, nagy számban fognak hazatérni a szülőföldjüket elhagyott székelyek.
– Az anyaországból és általában a Kárpát-medencéből többször fogalmaztak meg olyan véleményt az erdélyi magyar közélet felé, hogy alakítsunk ki egységes álláspontot az autonómia-statútumok ügyében, így azokat nem csak az anyaországban, hanem az európai intézményekben lobbizó magyar diplomácia könnyebben támogathatná. Kialakítható-e konszenzus ebben az ügyben? – 2004-ben, amikor az SZNT megszavazta saját törvénytervezetét, és azt Románia parlamentje elé terjesztette, RMDSZ-politikusok szájából ígéretként hangzott el, hogy az RMDSZ is ki fogja dolgozni saját, Székelyföldre vonatkozó autonómia-tervezetét. Ez azóta sem történt meg. Sokáig vártam rá, mert kíváncsi voltam arra, hogy az autonómia általánosan elfogadott intézményei az RMDSZ koncepciójában helyettesíthetők-e mással? Nem tudtam eldönteni, hogy mit takarhat az RMDSZ más fajta autonómia-koncepciója? Nos, hét esztendővel az elhangzott ígéret óta, sem az RMDSZ-nek, sem más politikai alakulatnak nincs az SZNT-től eltérő koncepciója. A Bakk Miklós-féle törvénytervezetről szokás még alternatívaként beszélni, de aki ezt elolvassa és összeveti a Csapó-féle tervezettel, rájön, hogy a Csapó-féle tervezetből indult ki, arra építette a sajátját, és ezt a szerző is elismeri. Lényeges, elvi különbség tehát nincs a két törvénytervezet között! Egy másik törvénytervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács személyi elvű autonómia-statútuma az egész erdélyi magyarságra kiterjedő autonómia-statútum részként magába foglalja a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájának lehetőségét, illetve a tömbben élő magyarság, Székelyföld területi autonómiáját is. A törvénytervezet a romániai magyar nemzeti közösséget egységes jogalanynak tekinti, és kiragadja a kisebbségi kérdéskörből. Az EMNT két törvénytervezete azokat a jogköröket fogalmazza meg, amellyel minden erdélyi magyar rendelkezhet, azonban a sajátságos helyzetekre nem tér ki, amellyel például egy magyar többségű önkormányzatnak lehetősége és joga lenne élni. Megfogalmazása szerint a személyi elvű autonómia-statútum által szavatolt jogok gyakorlója, képviselője, megjelenítője a magyar többségű önkormányzat területén maga a választott önkormányzat. Az EMNT törvénytervezetei az RMDSZ programjában is megtalálható háromszintű autonómia-koncepcióra épülnek. Az általános szint kiterjed egész Erdélyre: ez a romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiája. Ebben a megfogalmazásban lehetőség van a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájára, és Székelyföld területi autonómiájára is. Minden olyan jogkört, amit a személyi elvű autonómia intézményei biztosítanak, Székelyföld esetében a regionális parlamentre és a regionális kormányra ruház. A Székelyföldön kívül lévő, magyar többségű települések esetében ez a feladatkör a helyi önkormányzatokra tartozik.
– Ehhez képest az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete messze áll mind az SZNT, mind az EMNT elképzeléseitől... – Az RMDSZ törvénytervezetével az a legnagyobb baj, hogy megtéveszti az embereket: sokan azt gondolják, hogyha itt-ott javítanának rajta, akkor talán elfogadható lenne a romániai magyarság számára. Ez nem igaz! Rossz maga az alapkoncepció: az erdélyi magyar nemzeti közösség és a többi romániai kisebbség egy szinten van kezelve. Az erdélyi magyar nemzeti közösség nem tartozik a romániai kisebbségek közé! Érdekességként mondom el, hogy 1988-ban jelent meg a magyar és román értelmiségiek közös nyilatkozata, a Budapesti Nyilatkozat, amely egy jövőképet vetített elénk. Lényege az volt, hogy Erdély a komplementaritás tere, az egymást kiegészítő kultúráké. Ezen belül a román és a magyar kultúra egyenrangú. Ehhez a felfogáshoz képest az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete hátrébb lép, és azt mondja, hogy van román többség és 18 kisebbség, amelynek egyike mi lennénk. Ez nem igaz! Katalónia kormánya, Katalónia parlamentje nagyon korrekt kisebbségügyi politikát folytat. Védi például az aráni nyelvet, és hivatalos rangra emeli azon a tíz katalóniai településen, ahol jelentős számban élnek. Vagyis a katalánok a maguk területén nem alanyai a kisebbség-politikának, hanem ők alkotják a kisebbség-politikát. Székelyföldön mi nem vagyunk kisebbség, 75 százalékos többséget alkotunk. A skótok nem tekintik magukat kisebbségnek, hiszen Skócia az ő hazájuk, ahol ők többségben vannak. Mi székelyek saját hazánkban, a Székelyföldön többségben vagyunk. Jobb kisebbségpolitikát folytatnánk, mint amit a román kormány jelenleg folytat. Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét nem lehet javítani, mert az eleve rossz. Erről közleményt adtunk ki több erdélyi magyar szervezettel közösen. Amennyiben a román kormány elfogadná a törvénytervezetet, többet ártana a magyar nemzeti közösségnek, mint amennyit használna.
– A rendszerváltás óta eltelt több mint két évtized. Traian Băsescu román államfő magyar- és autonómia-ellenes vehemenciája a kilencvenes évek elejére emlékeztet. Úgy tűnik, az autonómia területén tapodtat sem haladtunk előre, hiszen az SZNT és az EMNT autonómiatervezeteit, a több évig tartó műhelymunkát az egymást követő román törvényhozások olvasatlanul seperték le az asztalról. Még az RMDSZ által benyújtott, vérszegény kisebbségi törvénytervezet minimális jogköreit is kiiktatná a román többség. Miben látja az autonómia teljeskörű elutasításának okait? – Romániában a központosítás gondolata sokkal erőteljesebben, markánsabban élte túl a rendszerváltást, mint bármelyik más kelet-európai országban. A központi hatalom decentralizációjával a román hatalom képtelen megbirkózni. Amikor 1989 decembere után az Iliescu-rendszer a megyei elsőtitkárok funkcióját átalakította, és bevezette a prefektusok intézményét, az ellenzéki pártok, a későbbi Demokratikus Konvenció pártjai igen keményen kritizálták. Rámutattak arra, hogy az Iliescu-rendszer fenntartja a Román Kommunista Párt egykori struktúráját. Az indítvány motivációja az volt, hogy ahol Iliescu pártja nem nyerte meg a helyhatósági választásokat, ott a kihelyezett kormánybiztos érvényesítse a helyi népakarattal szemben a központi kormányzat akaratát. Az 1996-os váltással hatalomra került a Demokratikus Konvencióba tömörült ellenzék, de a prefektusi intézményt ők sem törölték el, hanem megerősítették saját klientúrájuk számára. Az 1968-as Ceauşescu-féle alkotmányba bekerült a nemzetállam gondolata, amit a háború előtti régi román alkotmányból élesztettek újjá, és ezzel folytonossá vált az egységes román nemzetállam szintagmája. Ez voltaképpen a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetésével egyidejűleg következett be, és nem véletlenül. Az egységes és oszthatatlan román nemzetállam doktrínája Európában egyedülálló partikularitás: nem tudok még egy olyan alkotmányt, amelyben ez a doktrína így szerepelne. Ez a román politikai osztály fejében mindennél fontosabb! Ma Romániában az egy főre eső nemzeti össztermék kisebb, mint a gaboni. Ez már nem annyira fontos a románok számára. A románság el tudja fogadni azt, hogy az életszínvonal még alacsonyabb legyen, csak az egységes román nemzetállam doktrínája érvényesüljön továbbra is. Az autonómia-elképzelések útjában ez a legfontosabb akadály.
– Ha a romániai magyarság közképviselete az utóbbi másfél évtizedben nem alkudott volna meg a román állami vezetéssel, vajon előbbre állnánk autonómiaügyben?
– A román hatalom mindenkori érdeke az volt, hogy az RMDSZ-szel valamiféle szövetséget alkosson. Romániában nincs vertikális, csak horizontális hatalommegosztás, így nyilván román érdek volt az RMDSZ-t szervesen beépíteni a rendszerbe. A két-három RMDSZ-es miniszter hatásköre az egységes román nemzetállam jegyében terjed ki az ország egész területére. Miközben lemondunk arról, hogy saját ügyeinkről döntsük, cserébe néhány magyar politikusnak megadják azt a lehetőséget, hogy országos ügyekben legyen befolyása. Az RMDSZ részéről ez teljesen elhibázott felfogás volt. Ma már az autonómiát nem csak a románok ellenzik, hanem nincs markáns magyar képviselet sem, amely az autonómiáért és a vertikális hatalommegosztásért fellépne. Az autonómiához kell egy központi hatalom, amely átad, és kell egy regionális akarat, regionális képződmény, amely hatalmi központtá válva a központi hatalomtól jogosítványokat kap. Nálunk hiányzik ez a regionális képződmény, amely követelni tudná a közösségi jogok képviseletét a Székelyföldön. A két fél nélkül nincs hatalomátadás, és hatalomátvétel.
– Ön szerint milyen szerepe volt az utóbbi két évtizedben az anyaország gyenge, vagy hosszú évekig hiányzó autonómia-támogatásának?
– Az SZNT budapesti gyűlésén, egyik határozatában azt kérte az anyaországtól, hogy a székelyföldi autonómia-törekvést, az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseit tegye az államközi megbeszélések tárgyává, hiszen a román-magyar alapszerződés értelmében ezt megteheti. Az alapszerződés szerint jogaink védelme az államközi együttműködés tárgya, összhangban a nemzetközi joggal. Az autonómia nem más, mint ezeknek a jogoknak az intézményi garanciája. Mi elmondtuk, hogy nem a nyomásgyakorlás eszközét látjuk ebben, hanem éppenséggel a bizalomépítését. A dél-tiroli autonómia példája nem csak arról szól, hogy Ausztria lobbizott és nyomást gyakorolt, hanem hármas együttműködéssel jött létre: a dél-tiroli helyi közösség, Olaszország és Ausztria egyezett ki. Ebből Ausztria nem maradhatott ki: kimaradása gyengíti a bizalmat, hiszen nem világos, hogyan viszonyul az autonómia ügyéhez. Magyarországnak világos álláspontot kell kialakítania a székelyföldi autonómiáról, kormányközi együttműködés tárgyává kell tennie. Ebben a kérdésben a magyar politikát átláthatóvá kell tenni.
– Úgy tűnik, Brüsszelben is megtört a jég, hiszen a székelyföldi iroda megnyitása elmozdulás a holtpontról… – Bármennyire is sikeresnek tartom és üdvözlöm, néhány dolgot hiányolok belőle. Először is hiányzik a tartalom: önmagában a Székelyföldet jeleníti meg, de a nyilatkozók szerint Romániának akarnak pénzt szerezni. Ez Székelyföldnek kevés, de a román politikumnak túl soknak tűnt. Hiányzott az előzetes egyeztetés is. Az lett volna a természetes, hogy az iroda megnyitására a román külügyminisztérium is meghívást kapjon. Utána neki kellett volna megmagyaráznia, hogy miért nem ment el. Az autonómiatörekvés arról szól, hogy ezeket a törvényeket Bukarestben akarjuk elfogadtatni. Az SZNT budapesti nagygyűlésére Románia budapesti nagykövete is kapott meghívót. Ha nem jött el, az már nem a mi felelősségünk. Mi mindig nyitottak vagyunk a párbeszédre: rendezvényeinkre meghívjuk a román hivatalosságokat is. Ha nem reagálnak, minket felelősség nem terhel.
– A jövő évi választások fő témája ismét az erdélyi magyar autonómia-törekvés lesz. Az alakulóban levő Erdélyi Magyar Néppárt a közbeszéd tárgyává tenné a témát, ugyanakkor a választások előtt valószínűleg létrejövő erdélyi magyar politikai öszszefogás akár fordulópontot is jelenthet az autonómiaküzdelemben. Lát-e reményt az áttörésre?
– Az a kérdés, hogy egységesek tudunk-e lenni az autonómia kérdésében? Az összefogás lényege az volna, hogy egy világos autonómia-elképzelés mögé sorakozzunk fel mindannyian. A múlt keserű tapasztalatait csak így tudjuk megváltoztatni. Mondanék erre egy példát: 2009-ben a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést az SZNT azért kezdeményezte, mert a román politikum diplomatikusan teszteli az erdélyi magyar közösséget, a magyar kormányt, hogyan fogadna egy maihoz hasonló közigazgatási reformot. Akkor is felvetődött Székelyföld beolvasztása, felszámolása. Elképzelésünk az volt, hogy az önkormányzatokat vigyük szembe ezzel az akarattal. Ha ők tesztelnek, akkor legyen világos üzenet, hogy ez nem fog menni. Az önkormányzati nagygyűlésre előkészített dokumentumokban az első és legfontosabb határozat címe ez volt: Állásfoglalás a romániai közigazgatási reformról. A szöveg kulcsmondata így szól: Székelyföld fel nem osztható, és be nem olvasztható. Székelyföldnek egyben, önálló fejlesztési régióvá is kell válnia. Az egységes fellépés lett volna kívánatos. Ezzel szemben az történt, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács összehívott egy ellen rendezvényt Csíkszeredában, ahol úgynevezett Autonómia-memorandumot fogadtak el. Ebben a közigazgatási reformról nem vettek tudomást, ráadásul egy rendkívüli balsikerű mondattal spékelték meg a szöveget: Romániában jelenleg nincs olyan központi politikai akarat, amely a nemzetiségi arányok megváltoztatását célozná ott, ahol magyarok élnek. Ez döbbenetes kijelentés volt! Ha teszteltek Bukarestből, azt láthatták, hogy a székelyföldi önkormányzatoknak mindössze az egyharmada mondja ki, hogy szembe kell menni a veszéllyel, miközben a kétharmada ország-világ előtt arról beszél, hogy ilyen veszély nincs! Ez nagyon súlyos tévedés volt! Beszélhetünk egységről, de az egységnek az a feltétele, hogy amikor ilyen veszélyek vannak, senki ne szervezzen ellen rendezvényt a közös akarat gyengítésére. Természetesen elképzelhető az egységes fellépés, de csakis az autonómiának elkötelezett, koherens és világos álláspont körül. Ha ez az egység nem valósul meg, a közvéleménynek, sajtónak meg kell értenie, hogy e mögött nem személyi hiúságokat kell keresni.
– Ezt az egységet meg lehet-e teremteni immár három erdélyi magyar párt összefogásával?
– Én szkeptikus vagyok abban, hogy politikai versenypártokkal teremthető-e egység…A Székely Nemzeti Tanács azért nem alakul párttá, és nem határozta meg magát soha pártként, hogy az autonómiáért való együttműködésnek kerete, háttere lehessen. Ha a székelyföldi választásokon három versenypárt indul, azok mindent meg fognak tenni, hogy a létező helyeket megszerezzék. A választásokig nincs esélye az egységnek: a következő egy év a kampányról fog szólni, sőt a közéletben már be is indult a kampány. Persze van ennek pozitív hozadéka is, hiszen annyian beszélnek székelyföldi autonómiáról, mint az előző években még soha. Igaz, e mögött rendszerint az a szándék áll, hogy mindenki tőkét kovácsoljon magának az autonómiával. Mégis jó dolog, mert ez befolyásolja a közgondolkodást. Hogy a választások után sikerül-e egységet kialakítani, nem tudom megjósolni.
Magyarországon ma a nemzetpolitikában erős egység alakult ki, de ez nem úgy működik, hogy a választások előtti pártok valamiben megegyeztek volna, hanem a politikai palettáról egy párt eltűnt, és egy liliputivá zsugorodott. A nemzet egysége egy kétharmados többség égisze alatt valósul meg. Nálunk például az lenne a természetes, hogy a magyar politikai közszereplők a székelyföldi megyei tanácsok tagjaiként közös határozatokkal hozzák létre Székelyföld autonóm regionális parlamentjét, ahol lehetne vitatkozni közös dolgainkról.
– A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés utoljára tavaly márciusban ülésezett. Lesz-e folytatás? – Ez az önkormányzati résztvevőkön és a házbizottság akaratán múlik. Most, hogy Székelyföld fölött lebeg az országos közigazgatási reform veszélye, szükség lenne a nagygyűlés újbóli összehívására. A Székelyföldön 150 községi és városi önkormányzat működik. Ha a 150 polgármester, és helyi tanács a központi hatalomtól markánsan követelné hatáskörök átadását, eleve előrelépnénk. Akkor nem csak az SZNT követelné mindezt, hanem egység alakulna ki az önkormányzatok részéről is. Ezért van nagy szükség a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés újbóli összehívására.
– Önök is tiltakoztak az új román régió-elképzelések ellen. Úgy tűnik, végül is nem lesz belőle semmi, hiszen a kormánykoalíció tagja, az RMDSZ ezt nem szavazza meg. Vajon elkerülhető az ilyenszerű régiós átszervezés jövőbeli veszélye?
– Ha a románságban tudatosodik, hogy ez egy magyarellenes lépés, és a román pártok a következő választási kampányt is a magyarellenességre akarják építeni, akkor keveset számít, hogy az RMDSZ mit akar. Az RMDSZ által támogatott három megyés Székelyföld szintén elfogadhatatlan: Kovászna, Maros és Hargita megye nem Székelyföld! Ebbe a régióba a két megye mellett csak Marosszék tartozik. Maros megye megalakításakor 290 ezer románt csatoltak Marosszékhez. Maros megyét a Ceauşescu-rendszer kényszerítette ránk. Az a súlyos, hogy immár mi magunk kérjük a három megyét, holott tudvalevő, hogy azok nem képezik le a történelmi Székelyföldet. Azt akarjuk szentesíteni, amit Ceauşescu 1968-ban ellenünk megtett. Miközben mindenki azt mondja, hogy rossz a Ceauşescu-féle megyerendszer, úgy tűnik, az RMDSZ mégis erre építené a fejlesztési régiókat. Kérdés az is, hogy a mezőségi románság akarja-e ezt a régiót? Őket megkérdezték? A cseléd-mentalitás érhető tetten az RMDSZ viselkedésében: ők eleve a kompromisszumból indulnak ki. Azt mondják, a románság számára elfogadhatatlan a Székelyföldet kérni, akkor meg ne is kérjük. Az eleve kompromisszumos magyar kérést a többség nem érzékeli, nem látja az RMDSZ szolgai mentalitását. Nem tudja, hogy ez nem a helyi magyar közösség kérése, hanem a párté. Ezt a megfelelési kényszert senki nem kérte az RMDSZ-től. A három megye iránti igényhez a többség éppen úgy viszonyul, mintha az RMDSZ eleve a történelmi Székelyföldet igényelné vissza.
Makkay József
Erdélyi Napló
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bezárt a Corvina könyvesbolt
Mától bezárják Sepsiszentgyörgy legnagyobb könyvesboltját, az üzletet eddig működtető csíkszeredai Corvina Könyvesház szerint az itteni forgalom nem volt elegendő a fenntartáshoz. A háromszéki megyeközpontban a néhány lakónegyedi, többnyire tucatkönyvet kínáló bolt mellett egyetlen minőségi kiadványokat forgalmazó szaküzlet marad, a kicsi és zsúfolt Diákbolt.
A megyeszékhelyi Csíki utca sarkán évtizedek óta könyvesboltba, antikváriumba lehetett belépni, mostanra ez megváltozott. Tegnap, tegnapelőtt már leltároztak, összecsomagolták a megmaradt, több ezer címből álló könyvkészletet, és eltűntek a kiadványok a kirakatokból is. Ferencz Kornélia, a csíkszeredai Corvina Könyvesház ügyvezetője, társtulajdonosa lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott, a kilencvenes évek elejétől magánvállalkozásként működtetett üzlet forgalma nem volt elegendő a fenntartáshoz. Az elmúlt három évben visszaesett az eladás, csíki és udvarhelyi boltjaikban többet adnak el, mint itt, de szempont volt a távolság is. "Már nagyon rég be kellett volna zárni, de vártuk, hátha lesz fellendülés" – magyarázta a számukra is nehéz döntést. Ma már a gyermekek sem nagyon látják szüleiket olvasni, nem járunk előttük jó példával, s időközben a könyvesboltok szerepe is megváltozott, ma már rendezvényeken, könyvbemutatókon jobban el lehet adni a köteteket, főként azokat, amelyek körül "hírverés van" – vélekedett. Nem is az a kérdés, ki mikor vásárolt utoljára könyvet, hanem mikor olvasott utoljára könyvet? – tette hozzá. A könyvesboltba betérni szándékozókat ajtóra ragasztott felirat tájékoztatja a július elsejei kapuzárásról. "Köszönjük, hogy velünk tartottak!" – olvashatja, aki netán éppen egy lexikont vásárolt volna. Bent már teljesen üresek a polcok, a könyvek dobozban. Az elárusítónők egyike 1986 óta dolgozik itt, ő most csak annyit tud mondani, nagyon összetört lelkileg. Társa kissé beszédesebb: előbb pihen egy keveset, aztán új munkahely után néz, de nem szeretné, ha bentről fénykép készülne az üres boltról, van egy cédéje fotókkal a még működő üzletről, különben is, ez a helyzet számára olyan, mintha szíve több millió darabra szakadna szét.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bocék „eltörölték” a Székelyföldet
Kiiktatta egy tavalyi dokumentumából a Székelyföld és a Barcaság megnevezését szerdai ülésén a Boc-kormány. A kabinet a tavaly áprilisban elfogadott, majd a Hivatalos Közlöny május 11-i számában megjelent, Illyefalva község címerének elfogadásáról szóló 402-es számú határozatából törölte a két régiót. Noha Gáti István kormányfőtitkár-helyettes szerint a döntésnek nincs köze az elmúlt hetek Székelyföld-ellenes hangulatkeltéséhez, a módosítás kapitulálásnak tűnik a román balliberális ellenzék támadássorozata előtt.
Az egy évvel ezelőtt elfogadott kormányhatározat a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Illyefalva új címerét, annak heraldikai elemeit hagyja jóvá, és a címerben szereplő ezüst határkő leírásánál jelenik meg indoklásként, hogy a díszgúla azt jelképezi: a település a Székelyföld és a Barcaság határán fekszik. Gáti István helyettes kormányfőtitkár csütörtökön a Krónikának elmondta: a határozatot azért kellett módosítani, mert a Kovászna megyei prefektúra felszólítására az illyefalvi önkormányzat utólag Kovászna és Brassó megyére cserélte a két tájegység elnevezését, tudniillik a kormány területi képviselője kifogásolta, hogy Székelyföld és Barcaság néven Romániában nem létezik önálló közigazgatási egység. „A módosítás közel egy éve szerepel a kormány napirendtervezetén, és nincs összefüggésben a régióátszervezés kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalt Székelyföld-ellenes hangulatkeltéssel” – magyarázta kérdésünkre az RMDSZ-es politikus. Az ominózus kormányhatározatot azonban már tavaly össztűz alá vette a Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma. A szervezet alkotmányellenesnek tartja a hivatalos dokumentumban szereplő Székelyföld megnevezést, sőt a „határ” szó használatát is elfogadhatatlannak nevezte, mivel az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó” vonalat jelent.
Erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra az ügyben Horia Grama szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő is. A Kovászna megyei ellenzéki honatya nemrég a miniszterelnöknek címzett interpellációjában Románia alkotmányos berendezkedése elleni merényletnek, a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok elleni sértésnek titulálta, hogy a kormány hivatalosan elismerte a Székelyföld létezését. Grama szerint a Boc-kabinet nemzetbiztonsági ügyet sértett azzal, hogy hivatalos rangra emelte azt a régiót, ahol a romániai magyar politikai szervezetek „etnikai alapú autonómiát” kívánnak kialakítani. Később, a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitása apropóján Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor bírálta éles hangnemben a Boc-kormányt, amelyet azzal vádolt, hogy a „fű alatt” elismeri a Székelyföld létezését az illyefalvi címerről hozott határozattal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Szabó K. István: az én ars poeticam az emberi színházban leledzik
Nemrégiben sok huzavona után megalakult a Nagyváradi Magyar Színház. Az immár az új intézmény keretében működő Szigligeti Színtársulat frissen kinevezett művészeti igazgatóját, Szabó K. Istvánt ismerhetik meg az alábbi interjúban.
– Mutassa be röviden eddigi pályáját.
– 2000-ben államvizsgáztam a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rendező szakán, de már az államvizsgám előtt, 1999-ben meghívtak a székelyudvarhelyi színház alapításához. 2005-ig voltam az udvarhelyi színház főrendezője, 2000-től művészeti irányitója, majd aszínház újraalapitását követően, kinevezett igazgatója. 2005-ben távoztam Székelyudvarhelyről, akkor meghívtak a temesvári Csiky Gergely színházhoz. Két évre szerződtem le oda főrendezőnek. Időközben rendeztem különféle szinházakban: Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Bukarestben, Brăilan, Ploieştiben, Nagyszebenben, továbbá Németországban és Magyarországon is. A temesvári két év után Bukarestbe kerültem, ahol egy független színház, az ARCA vezetőjeként tevékenykedtem. A függetlenszínház nálunk még csak kuriózum szintjén számon tartott kulturális jelenség, finanszirozására, terveink kivitelezésésre vajmi kevés forrást találtunk. Egy idő után feladtam, állandó kétségek között nehéz az alkotói munkára koncentrálni. Ebben az időszakban ismertem meg Piatra Neamţ-i szinház későbbi vezetőjét, egy közös munka kapcsán a bukaresti Odeonban, aki mindjárt kinevezése után felkért egy hosszabb távú együttműködésre, és azóta, 2009-től főállásban e teátrumban dolgoztam.
– Honnan ered kapcsolata a váradi színtársulattal?
– A múlt évadban Parti Nagy Lajos Mauzóleum című darabját rendeztem itt, akkor kerültem munkakapcsolatba a nagyváradi színház közösségével. Kellemes, és, azt hiszem, mindannyiunk számára pozitív előjelű együttműködés volt. Míg itt voltam, az is megfogalmazódott a kollégák által, hogy nem vállalnám-e a színház művészeti irányitását. Tudvalevő, hogy Dimény Levente csak átmeneti időszakra látta el a vezetői feladatokat, és keresték azt az embert, aki hosszútávon eredményes munkát tud majd végezni.
– Hogyan fogadta, és miért fogadta el a felkérést?
– Megtisztelő felkérés volt, jól esett a bizalom. Ennek ellenére eleinte mégis vaciláltam, szabad voltam, és úgy éreztem, ez a feladat korlátol szabadságomban. Ugyanakkor nagyszerű kihívásnak érzem az ujjáépítést, a reformok embere vagyok. Az utóbbi periódusban többnyire román és német színházakban tevékenykedtem, és valamitől egyre égetőbbé vált számomra a hazatérés, a magyar szinházba, még akkor is, ha a nagyváradi színház messze nem az ideális színházi kirakat, dehát, rajtunk múlik, hogy azzá váljon.
– Mi a véleménye a nagyváradi színház körül az utóbbi időben zajlott adminisztratív és politikai zűrzavarról?
– A nagyváradi színház esete a mi eredeti jogrendszerünk, demokráciánk, és nem utolsó sorban, moralitásunk sérülékenységről beszél. Túl van itt politizálva minden, s miközben az önrendelkezés ideáját szajkózzuk nap mint nap, megfeledkezünk a valódi autonómia nagyszerűségéről: a gondolat szabadságáról, az értékteremtés funkcionalitásáról. Az a baj, hogy mindenki mindenhez ért, és a dilettantizmus remekül megfér a zürzavarral, világosan jelezve egy valódi értékrend hiányát.
– Ön szerint is könnyebb a magyar színháznak a román társulattól különválva dolgoznia?
– Természetesen. Azáltal, hogy tisztázódnak a jogi viszonyok, hogy tudjuk, mire tervezünk, és milyen alapokra épitünk, mindenki számára kezelhetőbbé, átláthatóbbá válik a rendszer. Pluszlehetőséget látok abban is, hogy az új struktúra nagyobb teret biztosít az együttműködésnek. A Nagyvárad néptáncegyüttesnek is fontos lehet, hogy a színházban játszhat, az eddigiekhez képest jóval igényesebb technikai kivitelezésű előadásokat létrehozva, de a Lilliput társulatnak is ujabb kibontakozási lehetőség ez.
– Melyek azok a konkrét tervek, amelyeket meg szeretne valósítani a társulattal a közelebbi és távolabbi jövőben?
– A nagyváradi intézmény repertoárszínház, és ez arra kötelez, hogy műfaji sokszínűségben gondolkodjunk, ezért a klasszikus színházi formáktól a kortárs játékokig minden megtalálható lesz terveinkben. Emellett fontosnak tartom kiegésziteni repertoárunkat más társulatok előadásaival is, olyanokkal, melyek szakmai szempontból értékesek, de akár hiánycikként a szélesebb közönségréteg igényét hivatott magas szinvonalon kielégiteni. Programokban gondolkodom, mert ezek hosszú távon is hatékonyak, átláthatók, kezelhetők. Az új évad tervezete hangsúlyozottan szól a fiatalabb generációhoz. Tanulmányozva a mutatókat, azt tapasztalom, hogy a színház elhanyagolta a kommunikációt azzal a réteggel, mely leginkább nyitott a szemléletváltásra, a párbeszédre. Gondolok itt a diákokra, egyetemistákra. Ennek érdekében, egy iskolaszinházi programot kezdeményezünk, mely októbertől aktív műhelyeket nyit több iskolában is, hogy együtt játszva, igazi alkotótársi viszonyban fedezzük fel a szinház lehetőségeit, nagyszerűségét. Januárban, a magyar kultúra napján, e program első évadjának összegező előadását is megtekinthetik az érdeklődők.
– Mennyire fogja tekintetbe venni a jelenleg színházba járó váradi közönségnek az igényeit?
– Többen is felhivták már a figyelmemet arra, hogy Nagyváradon csak bizonyos típusú darabokat érdemes bemutatni, azok lehetőleg legyenek közismertek, ne akarjanak különösebb művészi, kisérleti szférában elkeveredni, mert az egyenértékű a bukással. Én senkit sem szeretnék megsérteni, de ez a koncepció mélyen lenézi a közönség valós igényeit. A színház nem az olcsó mulattatás szinhelye, és nekünk, színházi alkotóknak folyamatos feladatunk szembenézni a korral, melyben élünk, bőrébe bújni, kifordítani, erényeit és visszáságait felfedni és azt megosztani közönségünkkel, amely legalább annyira művelt és értelmes, mint amennyire mi műveltnek és értelmesnek tartjuk magunkat. Nekem az a dolgom, hogy minőségi ajánlatot tegyek le az asztalra, és ebben az ajánlatban mindenki találhasson magának szeretnivalót, mert az is egyértelmű, hogy egyszerre mindenkinek ugyanaz a dolog nem tetszhet. Egy szemérmetlen, felületes világban élünk,és a színház, mint sokszor, zavaros időkben, az értelmet, az egészséges kritikai magatartást kell szorgalmazza, különben elvesztünk, beleolvadunk a közönybe.
– Mennyi időt vehet igénybe, míg a nagyváradi magyar színház eljuthat a legjobb romániai magyar színházak szintjére?
– Első lépés a szemléletváltás. A szemléletváltás vonatkozik a színházban dolgozókra, és a közönségre is. Egy színház attól sikeres, hogy a közönség és a színház közötti szimbiózis egy idő után önjáróvá válik, és el tudunk beszélgetni egymással a művészet nyelvén. Nehéz meghatározni ennek az átalakulási folyamatnak az idejét. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a nagyváradi színházban az elmúlt években is születtek minőségi produktumok, de valahogy ez balesetszerűen történt, nem állandósult. Nagyképüségre és felületességre vallana, ha most azt mondanám, hogy ezentúl itt minden gyökeresen megváltozik, és mi majd megmutatjuk az igazi színházat. A cél a fontos, és bizom abban, hogy kellő alázattal, és körültekintő, következetes munkával ezt meg lehet valósítani.
– Milyen munkamódszereket talált itt, amelyeket meg akar változtatni?
– Az első dolog a munkafegyelem. Aztán az alkotás örömének felfedezése. Anélkül nem lehet jó előadásokat létrehozni. Az a tapasztalatom, hogy az elmúlt időszak egy halom frusztrációt halmozott fel, megtört a motiváció, nagy volt a széthúzás, mindenki mást akart, valószinűleg azért, mert nem volt egy erős gondolat, mely összefogja az ambíciókat. Szeretném azt hinni, hogy a jövőben rendszerezettebben fogunk dolgozni.
– A jelenlegi színészgárdával el lehet-e érni oda, ahol most például a Kolozsvári Magyar Színház áll?
– A kolozsvári színház sem egyik pillanatról a másikra jutott el oda, ahova jutott. Természetesen, mi még nem hasonlítgathatjuk magunkat a kolozsvári színházhoz, és egyébként sem kolozsvári színháznak kell lennünk. Nekünk nagyon jó nagyváradiszínházzá kell válnunk. Meggyőződésem, hogy lesznek surlódások, lemorzsolódások, és jönnek majd új művészek is, mert próbálom úgy újjáépíteni a társulatot, hogy évről évre egyre többet tudjunk megvalósítani abból, amit eltervezünk.
– Ha jól tudom, a jövő évadtól két fiatal színészt is felvesznek a társulathoz.
– Igen. Pitz Melinda színészkolléganőt Magyarországól ismerem. Kecskeméten kezdte, majd Szekszárdon folytatta pályafutását. Örültem, amikor jelentkezett, hogy szívesen jönne Nagyváradra. A másik fiatal kollégánk a nagyváradi Hunyadi István, aki frissen végzett a kolozsvári színművészeti egyetemen, és nagyon jók voltak a refenciái.
 – Mit lehet tudni a következő évadról?
– A következő évad már elő van készítve. Majd egy szervezett sajtótájékoztató keretében ezt részletesen be is mutatjuk. Addig, előljáróban csak annyit, hogy öt bemutatónk lesz, és az évadot, a nagyszinpadon, Szigligeti örökzöldjével, a Liliomfival nyitjuk. Ezt megelőzően, én készítek egy előadást, David Greig kortárs skót szerző Európa című drámáját dolgozom fel, és nem szokványosan. Az előadás helyszínéül ugyanis egy állomás szolgál majd, pontosabban a félixfürdői vasútállomás, ahová egy szinházi utazásra hívjuk meg nézőinket. Igy csöppenünk bele egy történetbe, úgynevezett szinházi happening-be, melynek témája rendkívül aktuális, és mindanyiunkat érint. A távozás és maradás dilemmáját boncolgatjuk, európaiságunkat, túlélési lehetőségeinket. Ez nem a bérletes produkciók közé tartozik, és többször is játszuk majd, míg az időjárás engedi, kb.októberig, majd jövő márciustól újra az évad végéig.
– Végezetül mondjon néjhány szót művészi, rendezői ars poeticajaról.
– Nem tekintem magam egyetlenegy irányzat megrögzött hívének sem. Az én ars poeticam az emberi színházban leleledzik, a magunk kutatásában. És hiszem azt, hogy a művészet nem lehet öncélú, hiszek a közösségi élmény erejében, és erre a szinház talán a legalkalmasabb alkotói megnyilvánulási forma. Az emberi színházat vallom egy elembertelenedett világban, mely számadatként, elszemélytelenedett masszaként kezel bennünket. Statisztikai valósággá vedlettünk, s rajtunk múlik, meddig vagyunk hajlandóak türni a kisérletet. Az én színházam ezzel a rendszerrel ellenkezik.
Pap István. erdon.ro