Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat Emil Aluaş karmester
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

A tánc ünnepe Sepsiszentgyörgyön
2010. szeptember 21–23. között ünnepelték Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes megalakulásának huszadik évfordulóját. Az alkalomra az együttes meghívta mindazokat, akik rövidebb vagy hosszabb ideig tagjai voltak annak a nagy családnak, amely a térség legizgalmasabb néptánc- és táncszínházi előadásaival elmaradhatatlan színfoltja lett Sepsiszentgyörgynek, Kovászna megyének és az erdélyi magyarságnak. Volt plakát- és fotókiállítás, film- és könyvbemutató, koncert, táncház, folkkocsma, valamint gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Stúdió közreműködésével, a volt és a jelenlegi együttestagok részvételével. Az ünneplés folytatásaként tartották meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozóját szeptember 24–26. között. Résztvevői: a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes. A rendezvény zsűrijének – elnöke Stoller Antal koreográfus, táncfolklorista, tagjai: dr. Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem konzulens professzora, rendező, Sztanó Hédi filmrendező, néprajzkutató, Mihályi Gábor koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Juhász Zsolt koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus, a Duna TV szerkesztője – díjait a következők vehették át: Jánó Tibor énekes teljesítményéért; Kásler Magda énekes teljesítményéért; Katona Gábor a Szőrös pisztráng című előadás képi megfogalmazásának költőiségéért; Füzesi Albert együttesvezetői és táncos teljesítményéért; a Nagyvárad Táncegyüttes a további fejlődésért; az Udvarhely Táncműhely a töretlen fejlődésért; a Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című előadás zenei összeállításáért; a Maros Művészegyüttes a Szem látta, szív szerette című táncjáték színpadi tolmácsolásáért és a hagyományos tánckultúra őrzéséért; a Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című táncjáték lírai előadásáért. Az alkalomra jelent meg Fekete Réka Táncbeszéd című beszélgetőkönyve, amelyben közel negyvenen vallanak az együttes húsz esztendejéről. Jövőre saját székházat kap a jubiláló Háromszék Táncegyüttes – jelentette be Tamás Sándor megyei tanácselnök.
B. D. Népújság (Marosvásárhely)

Lesz új párt, de nem az EMNT-ből
Nem alakul párttá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), de katalizátora kíván lenni egy olyan párt létrejöttének, amely a Tőkés László által képviselt értékrendek mentén vívja ki Erdély és a Partium egyes részeinek autonómiáit – jelentette be tegnap Nagyváradon Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
A szervezet a hétvégén a partiumi városban tartotta kihelyezett elnökségi ülését. Tőkés László EMNT-elnök leszögezte: nem kíván pártelnök lenni. Toró T. Tibor elmondta: az EMNT jelenlegi fontos célkitűzése, hogy minél aktívabban kivegye a részét abból a munkából, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemzeti együttműködésnek nevez.
Ennek érdekében a magyar kormány több tagjával is tárgyaltak már, akik szerepet vállaltak az új magyar nemzetpolitikában, illetve az elmúlt két kormányzati mandátumban különböző helyekre juttatott pénzbeli támogatások rendszerének átvilágításában. Az EMNT november 27-ére közgyűlését is összehívja, addig azonban minden területi szervezetnek meg kell tartania soros tisztújítását. A tanács úgynevezett erdélyi demokráciaközpontok létrehozását is tervezi: ezek elsősorban információs központokként működnek majd, pályázatfigyeléssel foglalkoznak, de azzal a monitoringtevékenységgel is, amelynek során az önkormányzatokat, a politikumot és a közéletet figyelik majd.
Toró azt mondja, az EMNT részt kíván venni a magyarországi alkotmányozási folyamatban is, jó lenne ugyanis, ha az új magyar alaptörvény nem csupán egy mondatban tartalmazná az anyaország határon túliak iránti felelősségét. Megújulásra, a 20 évvel ezelőtt elkezdődött rendszerváltás beteljesedésére van szükség Romániában is, éppúgy, ahogyan Magyarországon történt a parlamenti választások alkalmával – mondta Tőkés László. Az EMNT-elnök szerint az autonómiatörekvések megvalósításához politikai szereplőre van szükség – azt azonban mindketten leszögezték, hogy az EMNT nem akar párt, Tőkés pedig nem akar pártelnök lenni.
A készülő új alakulathoz partnerül szeretnék megnyerni az „eltérített” Magyar Polgári Pártot, melyben csalódtak, a Székely Nemzeti Tanácsot, az Erdélyi Magyar Ifjakat, sőt, az RMDSZ-t is – utóbbit azonban csak akkor, ha megújul. Toró leszögezte: bármi is lesz az új párt neve, azt szeretnék, hogy a Tőkés László által gyakorolt értékrend mentén, úgymond Tőkés-pártként működne, miközben az EMNT megmarad a civil módszerek mellett.
„Tévedés, hibás döntés egy új erdélyi magyar párt bejegyeztetése, mert az nem az egységet szolgálja” – jelentette ki a pártalapítási tervre reagálva tegnap Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor. A művelődési miniszterré való kinevezésekor az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéből felfüggesztett Kelemen szerint a romániai magyarság érdekeit parlamenti és europarlamenti szinten csak egységgel lehet képviselni.
„Olcsó populizmus, demagógia az autonómiával takarózni egy új párt alapításakor, hiszen a hivatali ügyeket sem úgy rendezzük, hogy nem járunk be a hivatalba, az autonómiáért sem lehet úgy harcolni, hogy nem veszünk részt a jogalkotásban” – fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette, Tőkés olyan politikus, akinek van mondanivalója, és akivel nem mindig értenek egyet, ezen azonban az új párt bejegyzése sem változtat. Krónika (Kolozsvár),

Merre tovább, RMDSZ?
Változásra van szükség az RMDSZ-ben – vallja Markó Béla elnökkel együtt a szövetség lapunk által megkérdezett központi és területi vezető politikusainak többsége. Arról azonban, hogy miből álljon a megújulás, eltérően vélekednek: egyesek az alapszabályzatot és a programot módosítanák, mások a Bukarest-centrikusság helyett a Székelyföldre irányítanák a figyelmet. Markó Béla elnöki tisztségben való maradása kapcsán is különböznek az álláspontok: a többség szerint még szükség van a tapasztalatára, de olyan is akad, aki ismer alkalmas utódot, azonban vigyázna, hogy a személycsere ne vezessen belső harcokhoz.
Egyetértenek Markó Bélával az RMDSZ központi és területi vezető politikusai abban, hogy a szövetségnek meg kell újulnia.
Mint ismeretes, az RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) legutóbbi ülésén a februárban, Nagyváradon tartandó kongreszszus kapcsán kijelentette: fontosnak tartja a változást és a tisztújítást, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni.
Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron – tette hozzá Markó, aki azt nem árulta el, hogy vállalna-e egy újabb elnöki mandátumot.
Markánsabb Székelyföld-politikát sürgetnek
Mindenképp újra kell tárgyalni az RMDSZ főbb irányvonalait jövőre – fejtette ki a Krónika megkeresésére Antal Árpád. A szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a februári kongresszus után az RMDSZ-nek markánsabb Székelyföld-politikát kell folytatnia.
Javasolni fogják a székelyföldi szervezet megalakítását, valamint azt, hogy a szövetség fektessen sokkal nagyobb hangsúlyt a székelyföldi autonómia ügyére, mondta.
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki tovább tudja vinni, sőt szorosabbra tudja fűzni az erdélyi magyar összefogásprojektet, és szoros kapcsolatot tud ápolni a Fidesszel és a magyar kormánnyal. „Olyan vezetőre van szükség, aki háttérbe tudja szorítani a szövetség azon politikusait, akik számára a gazdasági érdek fontosabb, mint a legkisebb település magyar óvodája” – szögezte le Antal Árpád, aki szerint az alapszabályzat és program módosítása fontosabb, mint a személyi kérdések.
Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint nemcsak az RMDSZ-nek kell megújulnia, a teljes erdélyi magyar politikai palettán változásokra van szükség. Vissza kellene térni a szatmári kongresszus előtti állapotokhoz, és egy olyan egységes struktúrát létrehozni, amelyben egyaránt helye van a Markó-, Tőkés- és Szász-féle politikai irányvonalaknak, vallja a Hargita megyei politikus. Ráduly szerint „el kell felejteni” a Bukarest-centrikusságot, és helyette jobban kell figyelni Erdélyre és a Székelyföldre. „Az lenne az ideális, ha nem Bukarestből mondanák meg, mit kell tenni a Székelyföldön, hanem innen érkeznének a javaslatok, hogy mit csikarjanak ki a magyarság képviselői a fővárosi államhatalomtól” - jelentette ki az elöljáró. Markó Béla újrajelölése kapcsán kifejtette: „mindenki maga dönti el, hogy akar-e továbbra is egy tisztséget, vagy sem.”
Szerephez juttatnák az önkormányzati képviselőket
A jelenlegi struktúrát át kell gyúrni, a programban és a személyi összetételben is lehetnek módosítások, de az elvi kérdésekben nem lehet kompromisszumokat kötni – vázolta fel a fő irányvonalakat Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke. A háromszéki tanácselnök szerint ugyanakkor nem lehet engedni a szövetség etnikai jellegéből, hiszen meghatározó kisebbségpolitikát csak magyar szervezet tud folytatni.
A román pártokkal szemben korrektül, de határozottan kell fellépni, és etnikai jellegű alkukat kell kötni, vallja Tamás Sándor, aki szerint a szövetségen belül elfogadhatatlan a román pártokban fellelhető, magánérdek mentén történő haszonelvű politizálás. A háromszéki politikus szerint az RMDSZ Kárpát-medencében betöltött szerepére is rá kell erősíteni, míg az erdélyi magyar versenypárt megjelenése szükségessé tette a struktúra átalakítását, mert a sok helyi szervezettel, platformmal rendelkező RMDSZ-ben jelenleg nehézkesebb a döntéshozás. Nagyobb szerepet kell kapjanak az önkormányzati képviselők is, mondta Tamás Sándor.
Hasonlóan vélekedik Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke is. Annak ellenére, hogy jónak tartja az RMDSZ programját, úgy véli, némi módosítások ráférnek. A marosvásárhelyi politikus szerint elsősorban az ügyvezető elnökség stratégiáján kellene csiszolni, mégpedig úgy, hogy az sokkal hatékonyabban működjön. Ugyanakkor sokkal több embert kellene bevonni a döntéshozatalba, főként olyanokat, akik önkormányzati szinten tevékenykednek.
Emellett a nagyváradi kongresszus egyik fő feladata a 2012-es választások célprogramjának a kidolgozása lesz, hangsúlyozta a környezetvédelmi miniszter. Markó Béla esetleges újrajelölése kapcsán kifejtette: még korai ezzel foglalkozni. „Markó mind az RMDSZ, mind az erdélyi magyarság meghatározó személyisége. Jelöltsége kérdésében elsősorban neki kell meghoznia a döntést, csak utána lesz mit kommentálni – pró és kontra. Tudomásom szerint mások is készülnek megmérettetni, de ez így természetes” – közölte Borbély László.
Belső harcoktól tartanak
„Teljes mértékben egyetértek Markó Bélával abban, hogy változásra van szükség mind a szervezet szerkezetében, mind a személyi összetételben. Persze nem kell fenekestül felforgatni a szövetséget” – nyilatkozta lapunknak Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos. Markó Béla esetleges visszavonulása kapcsán a liberális értékeket valló politikus kifejtette: a 18 éves mandátum túl hosszú, és nem egészséges.
A Kolozs megyei politikus szerint Markó távozása akkor lenne jó, ha konszenzus születne a folytatást illetően, és nem lennének belső harcok. Kérdésünkre, hogy kit tart a legalkalmasabbnak az elnöki tisztségre, kijelentette: „Erre nyilvánvalóan nem fogok válaszolni, mint ahogy nyilvánvalóan vannak alkalmas jelöltek az elnöki tisztség betöltésére”.
A belső harcoktól, pártszakadástól tart Lakatos Péter parlamenti képviselő is. Lapunk kérdésére kifejtette: egyetért Markó Bélával abban, hogy az RMDSZ-ben változásoknak kell történnie, de nem mindegy, miféléknek.
A Bihar megyei politikus szerint elsősorban a szövetség alapszabályzatát és programját kellene módosítani, hiszen húsz év alatt hatalmas tapasztalatmennyiség gyűlt fel. Fontos változtatás lehetne szerinte, hogy az operatív döntéseket minél szélesebb körű konzultáció előzze meg, ehhez pedig bővített, vagy teljesen új grémiumra van szükség.
Az RMDSZ programjának néhány pontja sem áll már, hiszen négy év alatt hatalmas változások történtek a világban, például a gazdasági válság miatt számos feltevést újra kell értékelni, vallja a honatya. Lakatos szerint az RMDSZ vezetőségében is szükség van a változásra, de azt mindenképp el kell kerülni, hogy a pozíciókért való harcok olyan szakadásokat eredményezzenek, amilyenre a román pártok körében volt már példa.
„Neki kell döntenie”
Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Markó Bélának kell döntenie a „hogyan továbbról”. „Tizennyolc év elnöklés sok pozitívumot, de negatívumot is képes eredményezni. Egyrészt Markó Béla tapasztalt, nagyon érzékenyen reagáló, óvatos politikus. Másrészt a tizennyolc év, nemcsak a politikában, minden területen erodál egy vezetőt” – fejtette ki álláspontját Kelemen.
A parlamenti képviselő úgy érzi, amennyiben Markó nem jelöltetné magát, az RMDSZ rendelkezik akkora potenciállal, hogy soraiból egy másik, szintén jól képzett, tiszteletnek örvendő politikust termeljen ki a szervezet élére. A párt 2011 utáni esetleges elmozdulását illetően kifejtette: erre nincs kimondottan igény.
„Az RMDSZ húsz éve folyamatosan mozog és fejlődik, követve választói igényeit. Úgy érzem, a szövetség mindig is betöltötte érdekvédelmi szerepét” – tette hozzá.
Képviselőházi kollégája, Máthé András Levente is úgy látja, hogy Markónak kell döntenie esetleges újrajelöléséről. „Markó Bélát az egyik legtapasztaltabb politikusnak tartom” – jelentette ki a Krónikának a Kolozs megyei honatya.
Arra a kérdésre, hogy kiket tartana alkalmasnak az elnöki tisztségre, nem kívánt nyilatkozni. Ellenben leszögezte: „Ráfér egy kis vérfrissítés a szövetség vezetőségére”.
Nélkülözhetetlen Markó?
„Értékmegőrző megújulásra van szükség” – véli Verestóy Attila szenátor, aki szerint össze kell békíteni az idősebb generáció tapasztalatát a fiatalok lendületével. Mint mondta, nem ért egyet azzal, hogy minden egyes RMDSZ-es politikusnak, aki meghaladott bizonyos kort, nyugdíjba kell mennie, csak azért, hogy átadja a helyet a fiataloknak. „Örökös dilemma, mikor van az a pillanat, amikor egy politikus a háttérbe vonulva segíti az élvonalat” – mondta az udvarhelyszéki politikus, aki szerint az RMDSZ-nek még legalább három évig nagy szüksége van Markó Béla munkájára.
Csehi Árpád-Szabolcs, a Szatmár megyei szervezet elnöke szerint egy jól működő rendszeren belül fontos a folyamatos megújulás, azonban az országos szervezetnek nem jelent gondot, hogy 93 óta folyamatosan ugyanaz a személy áll az élén. „Mindaddig, amíg nincs olyan jelentkező, aki legalább ugyanilyen hatékonyan el tudná látni a feladatot, nem érzem a váltás szükségét. Véleményem szerint a jelenlegi elnök megfelelően képviseli a romániai magyarság érdekeit itthon és külföldön egyaránt” – fogalmazott Csehi, aki szerint Markó Bélát a rendszerváltás utáni hazai politika három legfontosabb szereplője között kell említeni. A megyei tanácselnök szerint komoly kockázata lenne annak, ha Markó nem vállalna újabb mandátumot.
Véleményét Erdei D. István Szatmár megyei parlamenti képviselő is osztja. „Egyelőre nincs egy olyan jelölt, aki el tudná látni ezt a feladatot, annak pedig semmi értelme, hogy egy mondvacsinált ellenfelet állítsunk, aki nem nyeri el a többség bizalmát” – vélte a honatya. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.
Párbeszédre van szükség
„Akkor lesz változás az RMDSZ vezetőségében, ha sikerül olyan személyt találni az elnöki tisztségre, aki karizmatikus és kellő tapasztalattal rendelkezik” – véli Bíró Rózália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke.
„Tekintettel az RMDSZ összetettségére és sokszínűségére, mindenképp szükség van párbeszédre a szövetségen belül, amely majd vagy változáshoz vezet, vagy nem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy változás csak a platformokkal és szervezetekkel folytatott párbeszéd alapján történhet.
Egyetért ugyanis Markó Bélával abban, hogy kell a megújulás, de nem mindegy, hogy ez milyen áron következik be. Így szerinte ha nem akad megfelelő ember a feladatra, nem érdemes változtatni. Kifejtette: bár sok tehetséges fiatalt találni az RMDSZ-ben, a szövetségi elnöki tisztség egész embert igényel.
Ha azonban helyén is marad Markó, még mindig beszélhetünk megújulásról a területi szervezeteken belül, hisz a szövetség ereje mindig is ezekben rejlett, vélte a váradi alpolgármester. Biró Rozália szerint az RMDSZ fő prioritása, hogy az erdélyi magyarok számára valós érdekképviseletet jelentsen, még mindig fontos cél, de egyébre is oda kell figyelni.
Egyre égetőbbek ugyanis a magyar fiatalok egzisztenciális problémái, ahhoz pedig, hogy ne vándoroljanak ki külföldre, azt kell elősegíteni, hogy ez megérje nekik, mondta.
Ha változni fog az RMDSZ, az azért lesz, hogy erősebbé, és semmiképpen nem azért, hogy gyengébbé váljon – szögezte le lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke. Hozzátette, a bihari szervezet számára jelenleg az a legfontosabb, hogy minél jobban megszervezze a februárban Nagyváradon tartandó kongresszust.
Szerzők: Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Végh Balázs, Krónika (Kolozsvár),

Új vezérigazgató a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
Október 5-i hatállyal Kelemen Hunor művelődési miniszter felmentette tisztségéből Vlad Radescut, a színház eddigi megbízott vezérigazgatóját és ideiglenes jelleggel Csapó Györgyöt nevezte ki a Nemzeti Színház vezérigazgatójává. Csapó György színművész mostanig a Kézdivásárhelyi Városi Színház társulatvezetője volt.
Amint Kárp György színművész, a színház jelenlegi ügyvezető igazgatója tegnap kora délután elmondotta, a kolozsvári születésű Csapó Vásárhelyen szerezte színészi diplomáját, az akkor még Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakát 1985-ben végezte el. Friss végzettként a sepsiszentgyörgyi társulathoz került, majd rövid ideig a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt. Áttelepült Magyarországra, ahol 1988-tól az egyik legjobb társulat, a kaposvári Csiky Gergely Színház alkalmazta. Hosszabb kitérő után tavaly tért vissza Erdélybe és állt újra Thália szolgálatába. A legfiatalabb honi magyar társulat indulásánál bábáskodott ugyancsak színész feleségével, Adorjáni Zsuzsával és a velük együtt kezdő kis csapattal. Az első évadon sikeresen túljutottak Kézdivásárhelyen. Legújabb megbízatása azonban még komolyabb feladatok elé állítja a művészt. Csapó György hivatalos bemutatkozására hétfőn számíthat a Nemzeti.

Székelyföldi RMDSZ alakulhat
A székelyföldi RMDSZ-szervezetek összevonását javasolja Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere és a városi RMDSZ elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a szövetség februári kongresszusa után markánsabb autonómia- és Székelyföld-politikát kell megfogalmazni, ezért önálló székelyföldi szervezet megalakításán dolgoznak.
Ennek a szervezetnek az elnöke koordinálná a székelyföldi szervezeteket, ugyanakkor az országos elnökség tagjaként a szövetségben a székelyföldi politikát jelenítené meg. Antal Árpád elmondta, a székelyföldi szervezet megalakításához alapszabályzat-módosításra, szerkezeti változásra van szükség, amire a szövetség februári kongresszusán kerülhet sor.
„A Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT) belül létezik egy székelyföldi platform, de mivel az SZKT súlya is csökkent, a platformnak sincs már nagy szerepe” – magyarázta Antal. A sepsiszentgyörgyi politikus úgy véli, az SZKT-ra továbbra is szükség van, de azt nemcsak Marosvásárhelyen kellene megszervezni, hiszen sokkal hatékonyabb volt, amikor más-más városba hívták össze. Ugyanakkor az SZKT szabályzatán szigorítani kell, hogy ezáltal a befolyása is növekedhessen. Például ha valaki három alkalommal hiányzik, veszítse el az SZKT-tagságát, javasolta továbbá a sepsiszentgyörgyi politikus.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi RMDSZ
Létre kell hozni az RMDSZ székelyföldi szervezetét, külön területi elnökkel, aki összehangolja, irányítja a térség autonómiapolitikáját — fejtette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a városi RMDSZ elnöke. Véleménye szerint az RMDSZ-nek sokkal markánsabb Székelyföld-politikára van szüksége, éppen ezért úgy döntött, a februári kongresszuson javasolja a székelyföldi területi szervezet megalapítását.
Ehhez alapszabályzat-módosításra van szükség, erre irányuló javaslatukat terjesztik majd a kongresszus elé. Antal Árpád elképzelése szerint a székelyföldi szervezet, ennek elnöke koordinálná a térség politikáját, összehangolná az autonómia érdekében tett lépéseket, és képviselné a régiót az országos elnökségben is. Antal elismerte, ugyan van az RMDSZ-ben székelyföldi platform, és léteznek más, a térség politikusait képviselő csoportosulások is, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a szövetség jelenlegi felépítése, az SZKT súlyának csökkenése nem tette lehetővé, hogy hangsúlyosan megfogalmazzák a régió igényeit. A sepsiszéki, háromszéki RMDSZ újra rangot és jelentőséget ad az RMDSZ miniparlamentjének, az SZKT-nak, módosító javaslataikkal azt kívánják elérni, hogy ismét igazi vitafórummá és döntéshozó testületté váljék — mondta Antal Árpád. Erdély.ma

Harc a magyar utcanevek ellen Sepsiszentgyörgyön
Sikeresen tiltakoztak a román civil szerveztek a sepsiszentgyörgyi utcanévadás ellen, „polgári észrevételüket” ugyancsak megszívlelte a belügyminisztérium, és belső ellenőrző csoportját küldte a helyszínre, vizsgálja ki, történt-e jogsértés a határozatok elfogadáskor.
Az elmúlt napokban a sepsiszentgyörgyi prefektúrára megérkezett a bukaresti ellenőrök átirata, javasolják, támadják meg a közigazgatási bíróságon a határozatokat, és kérjék érvénytelenítésüket. Antal Árpád polgármester indokolatlannak tartja a kifogásokat, György Ervin kormánybiztos pedig válaszolt felettes minisztériumának: jelen pillanatban nem támadja meg a határozatot.
A sepsiszentgyörgyi utcanévadó határozatok ellen a korábban is kifogásokat megfogalmazó Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma indított hadjáratot, Ioan Lăcătuşu bukaresti minisztériumi kapcsolatainak köszönhetően igen gyorsan elérték a vizsgálatot.
A minisztériumi ellenőrök három kifogást emeltek: nem különített el a tanács előre pénzt táblacsere költségeire, nem tartották be a közvita határidejét. A bukaresti ellenőrök felvetették azt is, hogy olyan ügyben hozott határozatot a helyi tanács — lásd a Petőfi utca elnevezése —, amelyben két ízben már elítélő bírósági döntés született.
Antal Árpád polgármester szerint egyik vádpont sem áll a lábán, a költségekkel kapcsolatban már többször kifejtette, nem kerül semmibe sem a városnak, sem a polgároknak, „egyik zsebből raknánk át a pénzt a másikba”, csak ennyiről van szó, így nem kellett ehhez határozat. A közvita a törvény által meghatározott időben történt, az előző ítéletekre hivatkozni nincs ok, az új határozat több pontban eltér a korábban visszautasítottaktól. „György Ervin prefektus térfelén a labda. Tőle függ, megtámadja-e a határozatot, de ha a bíróság érvényteleníti, újra és újra elfogadjuk, addig, amíg olyan neveket kapnak az utcák, amilyenekről a tanács dönt. Meggyőződésem, törvényesen jártunk el, a helyi autonómia szellemében a helyi önkormányzatnak kell elneveznie a település utcáit, nem diktálhatják ezt bukaresti minisztériumból” — fejtette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere. György Ervin prefektus tegnap a Háromszéknek azt nyilatkozta: „Jelen pillanatban úgy néz ki, nem támadom meg a határozatokat, ezt jelentettem a minisztériumnak is.”
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falvaink – Szacsva, Kovászna megye
A település Sepsiszentgyörgytől 16 km-re délkeletre a Bodzai hegyek között, a Szacsva patak felső völgyében fekszik. Közigazgatásilag Rétyhez tartozik, tőle 7 km-re délkeletre van. A Szacsva patak völgyében a jobb oldali hegylánc egyik csúcsán állott vára, melynek jelentős maradványai még láthatók.
A vár a 13. században épülhetett és a határvédő várrendszer része lehetett. Barokk református temploma a 18. században készült, a középkori kis templom helyére. Kazettás mennyezete 1791-től van. Innen származik a Szacsvai család, melynek számos neves tagja itt született.
Marosvásárhelyi Rádió, Itthon Erdélyben, Erdély.ma

Egymillió aláírást gyűjtene az MPP a magyar nyelv hivatalossá tételéért
Hajlandó akár egymillió aláírást is összegyűjteni a Magyar Polgári Párt (MPP), hogy a Székelyföldön hivatalos nyelv lehessen a magyar – jelentette be Sepsiszentgyörgyön Kulcsár Terza József, a szervezet Kovászna megyei elnöke.
Kulcsár Terza József szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette, a Székely Önkormányzati Nagygyűlésen már határozatba foglalták az arra irányuló törekvést, hogy a régióban legyen hivatalos nyelv a magyar. A polgári párt úgy döntött, első lépésben megkeresik a székelyföldi RMDSZ-es képviselőket, hogy vállalják a tervezetnek a parlament elé terjesztését. Viszont ha a szövetség politikusai ezt nem teszik meg, aláírásgyűjtést kezdeményeznek, hiszen egymillió aláírással az Európa Tanács napirendre tűzheti a kérdést, majd pozitív véleményezés esetén ajánlást fogalmazhat meg Románia kormánya felé. Addig is felszólítják a székelyföldi polgármestereket, hogy a közigazgatási törvény adta jogukkal élve használják a magyar nyelvet a tanács munkaanyagaiban, a nyomtatványokon, az üléseken, hiszen ezt a többség jelenleg nem teszi meg – mondta az MPP Kovászna megyei elnöke.
Közölte továbbá, a szervezet kidolgozott két határozattervezetet, amelyet az MPP tanácsosai november elsejéig minden Kovászna megyei önkormányzathoz beterjesztenek. Az egyik tervezet szerint a helyi önkormányzat elfogadja a Székely Nemzeti Tanács által két évvel ezelőtt az Európa Tanács elé terjesztett memorandumot, és kérik, hogy az Európa Tanács nevezzen ki egy raportőrt, aki a székelyföldi helyzetet és a területi autonómia megvalósításának lehetőségeit a helyszínen tanulmányozza, majd a jelentés alapján fogalmazzon meg ajánlást a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozóan.
Kulcsár Terza szerint a nemzetközi támogatást illetően nem sikerült áttörést elérni, ezért a székelyföldi önkormányzatoknak kérniük kell az Európa Tanács támogatását. A másik határozattervezetben megfogalmazzák, hogy március 15-e valamint a település, község vagy a város napja legyen helyi jellegű hivatalos ünnep, vagyis munkaszüneti nap. Ezt a két tervezetet beterjesztik a háromszéki önkormányzatokhoz, hogy a novemberi rendes tanácsüléseken lehessen napirendre tűzni a megvitatásukat. Az MPP Kovászna megyei elnöke reméli, ugyanezt a Hargita és Maros megyei polgári párti tanácstagok is megteszik.
Magyar lehetne Csíkszereda hivatalos neve
Magyarrá változtatná Csíkszereda hivatalos román nyelvű közigazgatási megnevezését Csibi Barna. A Székely Gárda vezetője ebben a hónapban kérte a csíkszeredai polgármesteri hivataltól a hivatalos aláírásgyűjtő íveket. Csibi ugyanakkor benyújtott a polgármesteri hivatalhoz egy dokumentumot, Határozattervezet a népszavazás kiírásáról Miercurea Ciuc közigazgatási egység hivatalos nevének Csíkszereda névre való megváltoztatása ügyében címmel. A civil kezdeményezésű határozattervezetet abban az esetben lehet az önkormányzat elé terjeszteni, ha a város polgárainak legalább 5 százaléka azt aláírásával támogatja. Csíkszeredában valamivel kevesebb mint kétezer polgárnak kell aláírnia a tervezetet támogató íveket, hogy az önkormányzat azt napirendre tűzze. A következő lépés, hogy Csíkszereda tanácsa elfogadja a tervezetet, népszavazás kiírása, amelyen a város lakói döntik el, hogy Csíkszereda vagy Miercurea Ciuc legyen a város hivatalos közigazgatási megnevezése.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Antal: az RMDSZ törekedjen partnerségre Tőkés Lászlóval
Antal Árpád, Sepiszentgyörgy RMDSZ-szes polgármestere úgy véli, a szövetségnek partnerségre kell törekednie Tőkés Lászlóval és az EMNT-vel.
Antal Árpád szerint az RMDSZ-nek továbbra is az erdélyi magyar közösség összefogása mentén kell politizálnia, ennek érdekében pedig partneri kapcsolatot kell kialakítania Tőkés Lászlóval és az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT), attól függetlenül, hogy az EMNT párttá alakul-e vagy sem.
A sepsiszentgyörgyi polgármester úgy véli, a román pártokkal etnikai alapú partnerséget kell kialakítania az RMDSZ-nek. „A román pártokkal nem lehet stratégiai partnerséget kiépíteni, mivel a román alakulatok mindegyike magyarellenes, amikor ellenzékben vannak az RMDSZ-szel szemben, és csak tessék-lássék módon partnerei, ha vele egy oldalon helyezkednek el” – mondta sajtótájékoztatón Antal Árpád. Szerinte ezért az RMDSZ-nek etnikai paktumot kell kötnie a román pártokkal. Az is fontos – tette hozzá –, hogy a magyar kormány és a Fidesz is az RMDSZ partnere legyen.
Antal úgy véli, a februári RMDSZ-kongresszuson meglesz az esély a változtatásra a szövetség struktúráiban. „Számomra ez a legfontosabb cél” – fogalmazott.
Amíg Markó Béla nem szögezi le egyértelműen, hogy visszalép-e vagy sem az RMDSZ-elnöki tisztségből, addig nincs értelme találgatni, hogy a kongresszuson kit választanak szövetségi elnökké. Krónika (Kolozsvár)

Új párt, új remény – EMNT-tisztújító közgyűlés
Leginkább az új párt alakítása, céljai foglalkoztatták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tisztújító ülésére összegyűlteket, sok fiatal, új arc jelent meg, a jelek szerint politikai alakulatok környékén eddig még nem próbálkozó generáció keresi helyét, számosan érdeklődnek a közélet, a politika iránt. A budapesti, brüsszeli szerencsés konstelláció ad reményt az újrakezdéshez — mondta a sepsiszentgyörgyi ülésen Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Jakabos Janka, a háromszéki EMNT elnöke felvezetőjében arra figyelmeztetett: hinni kell a közösség építő erejében, az erdélyi magyarságot ki kell mozdítani jelenlegi állapotából, a kiábrándultságból, meggyőzni, hogy nem járható út a tenni akarástól való eltávolodás. Antal Árpád polgármesterként és az RMDSZ helyi elnökeként köszöntötte szervezete „szövetségesét”, az EMNT-t, „csak együtt tudunk eredményeket elérni” — mondotta, és leszögezte, „függetlenül attól, hogy az EMNT civil szervezet marad, vagy párttá alakul, partnerként fogjuk kezelni”. Toró T. Tibor rögtön felszólalása elején tisztázta, a párt egy külön szervezet lesz, az EMNT továbbra is mozgalom marad, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül helye lesz benne mindenkinek, aki az autonómiáért tenni kíván. Kiemelte, Tőkés László támogatja az autonomista párt létrehozatalát, ám nem kíván ennek elnöke lenni, ezt el kell fogadniuk, hisz „nem kellene lehúzni az erdélyi magyar politikai harcok mocsarába”. Az új alakulat létrehozói vállalják a Tőkés által képviselt értékrendet, és azért szánták rá magukat e lépésre, „mert fontos politikai döntéseket csak pártpolitikai eszközökkel lehet kikényszeríteni”.
A jó kétórás ülésen legtöbb szó a bejegyzés előtt álló pártról esett, erre vonatkoztak a teremből érkező kérdések is, némelyek üdvözölték a kezdeményezést, mások az erdélyi magyarság egységét féltették. Akadt, aki az MPP-ért aggódott, és azt ajánlotta, az új párt inkább a Partiumban, Belső-Erdélyben építkezzék, mások az évek óta folyó szócséplést emlegették, az autonómia érdekében tett konkrét lépéseket hiányolták. „Nagyon sok jóindulatú ember próbálta vinni a zászlót, de átvették az irányítást a politikai kalandorok” — idézte fel a korábbi történéseket Sántha Imre református lelkész, aki az autonómia elkötelezettjeként arra kért biztosítékot, hogy nem ismétlődik meg ugyanez. A kételyeket Toró T. Tibor próbálta eloszlatni: az autonómia elkötelezettjeiként próbálnak tevékenykedni, ám ehhez erős bukaresti jelenlétre is szükségük van. Brüsszelben Tőkés László EP-alelnökké választásával jelentős súlyt nyert programjuk és a magyar kormány nemzetegyesítő politikája, Tőkés budapesti hitele új lehetőségeket teremtett. Itthon az RMDSZ és az MPP is bizonyította, érdekből vagy kényelemből nem vállalja az autonómiaharcot, ezért van szükség az új pártra, csak így érhető el áttörés Bukarestben. Toró hangsúlyozta, legutóbb 1990-ben volt ennyire kedvező a politikai helyzet, a „csillagok állása”. Az EMNT ülésének végén megválasztották az elnökséget, maradt az eddigi elnök, alelnökök, és még néhány szakosztállyal bővült is listájuk. Az új párt megalakításáról az EMNT november 27-i országos közgyűlésén hoznak határozatot.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

STRATÉGIAI ADATOK
Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizők

A székelyföldi önkormányzatok nem kapták vissza a katonai ingatlanokat
Túl kell lépni végre azon, hogy Bukarest a székelyföldi katonai egységeket stratégiai létesítményeknek tekinti – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád elégedetlen azzal, hogy nem történt előrelépés a tekintetben, hogy a katonaság tulajdonában levő ingatlanokat és telkeket visszakapják a helyi közösségek. Véleménye szerint a magyarok nem érezhetik, hogy egyenrangú állampolgárok Romániában, addig amíg a székelyföldi katonai létesítményeket stratégiai fontosságúnak tekintik.
A polgármester elmondta: más városokban a katonaság területein ipari- és, szabadidőparkokat létesítettek, de ugyanez Székelyföldön nem lehetséges. Sepsiszentgyörgyön több ezren írták alá a polgármesteri hivatal azon kezdeményezését, hogy a katonaság bizonyos ingatlanjai kerüljenek a helyi közösséghez. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal beadványokat küldött a kormányhoz, az államfői hivatalhoz és a védelmi tárcához, kérve az ingatlanok átengedését. Kolozsvári Rádió, Erdély.ma

Az 1956-os forradalom hatása Háromszéken, a Magyar Autonóm Tartományban
Már-már székely karakterológiai jegyeket is felfedezhettünk abban, ahogyan a Székelyföld egyes régiói reagáltak a magyar forradalom és szabadságharc különböző eseményeire. Háromszéken, ahol az 1848—1849-es forradalomnak, önvédelmi harcnak kitörülhetetlen emlékei vannak, az elsők között indul el a szervezkedés.
Ugyanúgy a Csíki-medencében is, ahol a ,,forrófejű” székelyek az első híradásokra azonnal reagálnak. Nem véletlen, hogy Szoboszlay Aladár az 1956. október 26-a és november 2-a közötti fantasztikus útja során elsősorban Háromszéken és Csíkszeredában építi ki a bázisát, és a ,,főhadiszállása” — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a háromszéki Torján van. Marosvásárhely, Szováta, a Sóvidék, a Gyergyói-medence, de Szászrégen környéke is a különböző szervezkedési kísérletek színtere. A mindig óvatosan és megfontoltan építkező Székelyudvarhelyen viszont nincs — legalábbis a Szekuritáté nem tudott róla — szervezkedés. Azok az ötvenhatos politikai elítéltek, akik a gyergyószárhegyi Páll László vezetésével a Volt Politikai Foglyok Szövetségének egyik erős szervezetét működtetik, a börtönből való szabadulás után telepedtek le a székely Athénban. E sorok írója tudatában van annak, hogy már-már a lehetetlenre vállalkozik, amikor egy rövid sorozatban próbálja összegezni mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között az akkori Magyar Autonóm Tartományban, illetve a ma Háromszék megyeként ismert kisrégióban történt. Éppen ezért csupán a legfontosabb, az olvasók által talán kevésbé ismert történésekre szorítkozom. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — a hat év börtönbüntetésre ítélt, később Kossuth-díjjal kitüntetett Páskándi Géza író szerint: nemzeti szabadságharc — jelentőségét hatalmas, szinte áttekinthetetlen irodalom méltatta és méltatja. ,,Az 1956-os magyar forradalom — írja Békés Csaba történész — nemzeti történelmünknek az az eseménye, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.” ,,Imponáló volt akkor — mondotta e sorok írójának az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, az 1956 erdélyi mártírjai című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent sorozatom harmadik kötetében bemutatott ENSZ-memorandum szerzője —, ahogy a világ a magyarokról beszélt. Számomra legemlékezetesebb a francia kommunisták viselkedése volt: a nemzetközi kommunista mozgalomból ismert nevű emberek egymás után léptek ki a pártból, mert nem tartották a párt politikáját a magyar ügyhöz méltónak. Hát nekünk ide kell csatlakoznunk! Mi is juttassuk el kérésünket, javaslatunkat, beadványunkat az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűléséhez vagy a Biztonsági Tanácshoz. Hogy megoldást találjanak az erdélyi kérdésre is, párhuzamosan a magyarországival.” Az 1956-os magyar forradalom valóban a határokon átívelő nemzeti összefogás legfelemelőbb példája volt, hiszen minden magyar — függetlenül attól, hogy éppen a világ mely részében és társadalmában élt — a másik helyett is hajlandó volt cselekedni, tenni. Ez volt az a világtörténelmi jelentőségű nóvum, amelyre addig alig volt példa az emberiség históriájában. A pragmatikus Nyugat, amikor határtalan lelkesedéssel fogadta a kétszázezer magyarországi menekültet — többnyire fiatalokat — nem csak a saját lelkiismeretét nyugtatgatta, amiért magára hagyta a magyar forradalmat, hanem egyben a csodálatát is így akarta kifejezni: egy kis nép szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt Góliáttal, és halálos sebet ütött rajta! A mereven dogmatikus Nagy István író büszkén mesélte, hogy Olaszországban még a cipőpucoló is ingyen fényesítette ki a cipőjét, amikor megtudta, hogy magyar, még akkor is, ha erdélyi magyar. Olaszország számos városában utcákat neveztek el Magyarországról, a magyar forradalomról. Szükségesnek tartottam mindezt hangsúlyozni, hogy a háromszéki magyar olvasóban is tudatosodjék: csak egyetemes magyar forradalomról beszélhetünk, és joggal lehetünk büszkék mindarra, ami Magyarországon, az akkori Magyar Autonóm Tartományban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, illetve vonzáskörében történt! Az erdélyi magyarság nagy-nagy odafigyeléssel és érzékenyen követte azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon 1953-tól az első Nagy Imre-kormány intézkedéseivel elindult, és törvényszerű volt, hogy a szovjet csapatok beavatkozásának hírére azonnal meghallották — az Illyés Gyulának tulajdonított találó metaforával szólva — ,,a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. Szülőfalumban, Korondon tizenkét éves gyerekként életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg a magyarországi forradalmi események váltakozó alakulását. A nagyközség lakói éjjel-nappal azon a néhány rádiókészüléken csüngtek, amely recsegve közvetítette a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásait. Az esti fonókban a frontot, szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek: hogyan lehetne átszökni a román—magyar határon, hogy akár fegyverrel a kezükben részt vegyenek a forradalom védelmében. Az 1989. decemberi rendszerváltás után a maga teljességében mutathattam be — dokumentumfilmben, tanulmányban —, hogy négy, 15—16 éves baróti középiskolás diák, Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november elején valóban megpróbált átszökni a román—magyar határon. Közülük Józsa Csaba és Bíró Benjámin sikeresen át is jutott, elvergődtek Debrecenig. A szovjet tankokkal és fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár-rezsim első döntéseinek egyikeként 1957. március 15-én — hogy örökre emlékezetükbe véssék az időpontot — visszaadták a román hatóságoknak. Gyorsított eljárással Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év börtönbüntetésre ítélték. Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták az iskolából. Akkor még működött az erdélyi magyar értelmiség szolidaritása, dr. Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium egykori legendás igazgatója és Szilágyi Margit tanfelügyelő a humán tárgyakból és reáliákból egyaránt kiváló Moyses Mártont valósággal átszöktette a 400 éves Református Kollégiumba. Itt érettségizett, I. éves kolozsvári egyetemi hallgatóként 1960. november 22-én előadás közben tartóztatták le. A rendszerellenes versei miatt 144/1960. szám alatt összeállított bűnügyi dosszié alapján a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1961. július 14-i tárgyalásán hét év börtönbüntetésre ítélte. Moyses Márton az egyetlen politikai elítélt talán az egész világon, aki — azért, hogy a smasszerek ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle — a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal levágta a nyelvét. A periratban három cellatársa is saját kézzel írt vallomásában összegezte mindezt. Moyses Márton 1970. február 13-án Brassó főterén, a tartományi pártbizottság székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát, így tiltakozott az erdélyi magyarságot és őt ért jogsértések ellen. Három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után hunyt el. Az erdélyi magyarság a magyarországi erjedési folyamat fontos mozzanataként értékelte, hogy a budapesti központi pártlapban, a Szabad Nép 1956. szeptember 9-i számában megjelent Pándi Pál Közös dolgaink című beszámolója a romániai útjáról. Bár egyfajta idilli állapotról írt, a gondok egy részét sem hallgatta el: ,,A problémák jelentős része a Magyar Autonóm Tartomány státusával kapcsolatos. Ez ideig még nem jelent meg az autonóm terület alkotmánya, érezhetően nem alakult ki még ennek a politikai egységnek a végleges profilja. (...) Egy helyen például arról panaszkodtak, hogy a szabad nyelvhasználat szempontjából egyik legfontosabb helyen, a bíróságon több felelős beosztású hivatalnok nem ért magyarul, ami erősen akadályozza a tárgyalások zavartalan menetét. (...) Méltányos lenne a feliratok, hirdetmények, cégtáblák kétnyelvűségét biztosítani Kolozsvárott s mindenütt, ahol jelentős tömbben élnek magyarok. (Ma már ott tartunk: Kolozsváron a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az erdélyi magyarság szellemi központjának ki- és bejáratainál — arra hivatkozva, hogy a magyarság részaránya nem éri el a lakosság húsz százalékát, csak 19 valamennyi százalék! — még szemszúrásból sincs magyar névtábla! — T. Z.) Itt tárták fel a kolozsvári Bolyai Egyetem különféle nehézségeit s azt a nem egészséges jelenséget, hogy falvakban és kisvárosokban gyakran mutatkozik aggodalom a magyar szülőkben, hogy vajon gyermekeiket magyar iskolába adják-e.” ,,Sokfelé panaszkodtak arról, hogy igen kevés magyar újságot, folyóiratot, könyvet küldünk a Román Népköztársaságba” — írja Pándi Pál. Akár ma is beutazhatná Erdélyt, s bizony számos területen nemhogy előrelépést, hanem súlyos gondokat tapasztalna. A Bolyai Tudományegyetemet felszámolták, Kolozsváron csak magyar intézményeken, lelkészi hivatalokon láthatunk magyar feliratot. Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet összefoglalója szerint a Pándi Pál-cikk nagy visszhangot keltett a román politikai körökben. Lefordították román nyelvre, eljuttatták a számottevő politikai személyiségekhez, a Román Munkáspárt központi vezetőségében ankétszerűen is megtárgyalták az írást. ,,A román elvtársak — írja Keleti Ferenc nagykövet — a nemzeti kérdést általában megoldott problémának tekintik a Román Népköztársaságban. Azt elismerik, hogy helyi problémák adódhatnak az alsóbb szervek helytelen intézkedése következtében, de a Magyar Autonóm Tartomány s általában a romániai magyarság problémái elvileg helyes megoldást nyertek. E kérdések feszegetését a magyar sajtóban nem tartják helyesnek. A cikkel kapcsolatban már történtek konkrét intézkedések is...” Ugyancsak Keleti Ferenc nagykövet számolt be arról, hogy a Pándi-cikk nyomán az RMP központi vezetősége bizottságot küldött Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a Bolyai Tudományegyetem három fiatal tanárának, Tóth Sándor filozófusnak, Papp Sára irodalmárnak és Weiszmann Endre fizikusnak a nagy vihart kavart jelentését, amely ugyan a címében a korszak kliséit idézte — A magyar értelmiségi körökben jelentkező burzsoá-nacionalista befolyások elleni harc néhány problémája —, valójában tételesen megfogalmazták: Kolozsváron felütötte a fejét a régi/új nacionalizmus, amelyet a Román Munkáspárt nemcsak nem mérsékel, hanem hallgatólagosan támogat is. A három fiatal tanár azt is megfogalmazta: a Magyar Autonóm Tartomány 1952-ben történt megalakítása nem vezetett a magyar nemzeti kisebbség jogainak kiszélesítéséhez, ezzel szemben ,,bizonyos körök a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását megkísérlik olyan törekvések takarójául felhasználni, amelyek például Kolozsvár kétnyelvű jellegének, Kolozsvár történelmileg kialakult magyar kultúrcentrum jellegének felszámolására irányulnak”. A jelentés szerint az 1951—52-es ideológiai tisztogatások a Bolyai Egyetemet nagyobb mértékben sújtották, mint a Babeşt, ez jelentős mértékben gyengítette a magyar oktatás színvonalát. Az aránytalanságok még a fizetésekben is jelentkeztek: egy magyar könyvtáros fizetése egyharmadával maradt el a román kollégájáétól. 1956 szeptemberének utolsó napjaiban az RMP központi vezetősége Miron Constantinescut, Fazekas Jánost, Pavel Ţuguit és Tiberiu Ardeleanu főcenzort küldte Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a jelentésben foglalt állítások valódiságát. Kiszálltak a Bolyai Egyetemre, a magyar középiskolákba, a Magyar Színházba és más magyar intézményekbe. A három magyar oktató nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fenntartották, hogy a párt hibákat követett el. Az állítás nyomán Miron Constantinescu nagyon indulatosan jelentette ki: a párt nem követ el hibákat, legfeljebb erélytelen. A letolásnak nem voltak súlyosabb következményei.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hónap könyve a Teleki Tékában
A Teleki Téka polcain sorakozó értékes és híres kötetek mellett számos olyan munka is megtalálható, amely – annak ellenére, hogy megjelenésének időszakában több-kevesebb sikert könyvelhetett el – a mai laikus közönség számára nem ismert. „A hónap könyve” sorozat célja egy képzeletbeli tárlóba helyezni néhány ilyen kötetet, olyan munkákat, amelyek magyar szerzőinek kerek(ebb) évfordulója van az illető hónapban.
Október hónap könyve széki Teleki József Hunyadiak kora Magyarországon című sorozata.
*
Széki Teleki József (1790-1855) október 24-én született Pesten, szülei Teleki László és Teleki Mária. Tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban kezdi, később a pesti jogi egyetem hallgatója lesz, majd 1812-től Göttingenben tanul. Élete során több közfunkciót is viselt: 1824-ben királyi táblabíró, 1827-ben csanádi, majd 1830-ban szabolcsi főispán. Ebben az időszakban már tevékeny részt vállal a magyar tudományos életben is. Fontos szerepet játszik a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában, ezért is választják őt 1830-ban az intézmény első elnökévé. Az Akadémia szakszerű működését jelentős anyagi támogatással próbálja biztosítani, a saját könyvtárát is a tudós társaságnak hagyja. 1840-ben koronaőr, 1842-1848 között pedig Erdély kormányzója. A forradalom után visszavonul és a tudományos munkának szenteli magát.
Politikai és kulturális tevékenysége mellett Teleki József több tudományos munkát is megjelentetett. Nyelvészettel foglalkozó első írásai: A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és szólások által, illetve Javaslat a magyar nyelv teljes szótára ügyében felkeltették a kortársak figyelmét is.
Fő műve a Hunyadiak kora Magyarországon című sorozata. A cím nem egy családtörténetet takar; a szerző szándéka a Hunyadi kori Magyarország történetének feldolgozása. Azért választotta ezt a korszakot, mivel szerinte a magyar történelem egyik legérdekesebb és legfényesebb időszaka volt. Munkáját 12 kötetesre tervezte, viszont haláláig csak öt kötet készült el, ezeket 1852-1855 között publikálja Pesten. A tárgyalt időszak (1438-1490) történéseit részletesen ismerteti, évekre lebontva. Törekedett arra, hogy minél teljesebb képet nyújtson a korszakról, ezért igyekezett felkutatni minden lehetséges forrásdokumentumot. Nemcsak politikai eseményekről tárgyal, hanem társadalmi folyamatokat is elemez.
A könyvsorozatból származó bevételt az Akadémiának ajánlja fel, az intézmény gondoskodik a sorozat befejezéséről is. A Hunyadiak kora Magyarországon nagy értékét az adja, hogy módszertanilag meghaladja korát. Gróf Teleki József számos érdekes adatot bocsát az erdélyi helytörténet iránt érdeklődők rendelkezésére; olyan tudományos igénnyel megírt, alaposan dokumentált munkát hoz létre, amelyet mind a történelem iránt érdeklődő olvasó, mind a szakember sikerrel forgathat.
Csillón surrant a Nyárád...
Berde Mária verséből, a Nyárádmenti álomból származik e fél sor. Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla legújabb Erdély – Székelyföld könyvének hátsó borítójáról emeltem ki. A kiadvány a szerzők azonos című sorozatának 31. kötete, a történelmi Marosszék 5. honismereti albuma. Az Alsó-Nyárád vidéke, a sokak által „Murokországként” ismert és kedvelt tájegység tündököl benne. A fotós Váradi Péter Pál 2004 és 2010 között rögzítette kamerájával a Nyárádszereda és Nyárádtő közötti, sokszor megénekelt, kincsekkel telített tájat. A hagyományőrző, marasztaló vidéket, e sajátos vonzerejű kistérség 36 települését bemutató szöveget ezúttal is Lőwey Lilla írta, válogatta. Múltidéző próza, krónikás korrajzrészlet, drámai és lírai irodalmi szemelvény, mai valóságot megszólaltató útleírás is bőven van benne, a legbeszédesebb azonban most is a szebbnél szebb képek halmaza.
Mi, akik itt vagyunk itthon e szűkebb pátriában, jól ismerjük a vidéket, az album mégis sok újdonsággal, különlegességgel képes meglepni. Hogyne tudná elbűvölni azokat, akik e kötet révén találkoznak vele először! Életre szóló élményt tudott nyújtani e vidék az itt születetteknek, lélekben nyárádmentivé tudta változtatni a dolgozni ide érkezetteket, visszaszólított mindenkit, aki egyszer is járt ezen a szelíd, mégis varázsos tájon. „Közép- és Alsó-Nyárád vidéke nemcsak gazdasági, hanem szellemi értékekkel is hozzájárult az erdélyi magyarság kincseinek gyarapításához – írja előszavában Balás Árpád földrajztanár. – Erre figyelt fel sok néprajztudós és a népdalgyűjtő Bartók Béla is, aki itt több tucat dallamot jegyzett le. E kis tájegység hírnevét öregbítette Backamadarasi Kiss Gergely tudós professzor, Szentiváni Mihály szépíró, politikus, Nyárádi Erazmus Gyula botanikus, Ferenczy Júlia festőművész, Gagyi László író, Benkő Samu Bolyai- kutató, Bálint Károly szobrászművész és még sokan mások, akik Reményik Sándorral együtt vallották a Nyárádmente népének hitvallását: ...alkalmazkodva, de meg nem alkudva akarunk békés építőmunkával megmaradni örökre magyarnak ezen a földön.”
A fotóalbummal a közeljövőben a szerzők, szerkesztők bemutatkozó körúton vesznek részt. November 9-én délután 5 órakor a nyárádszeredai művelődési házban, majd az egymást követő napokon Marosvásárhelyen, Szovátán, Backamadarason, Nyárádszentlászlón, Sepsiszentgyörgyön találkoznak az érdeklődő közönséggel.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

Szegedi diákok kutatják a múltat Erdélyben
Hét háromszéki faluban és Sepsiszentgyörgyön faggatják a múlt század tanúit a napokban szegedi diákok, akik pályázati feladatnak tesznek eleget. Az Audiovizuális emlékgyűjtés című program célja a magyarországi középiskolai történelemoktatás módszertanának bővítése, oktatási segédanyagok készítése.
Annak tudatában, hogy a magyarországi középiskolai történelemoktatásban csekély mértékben szerepel az 1945 utáni korszak, valamint a mai diákok társadalmi tudatosságának növelése érdekében hirdetett pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A programban kétszáz magyarországi középiskola vesz részt, köztük a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium, amelynek három tanulója Erdélyt választotta múltkutatása terepéül.
A szegedi diákok a napokban háromszéki falvakban készítenek történelmiemlékezet-interjúkat a második világháború borzalmairól, a nincstelenségről, az államosításról, megtorlásról, kitelepítésről, elhurcolásról, bebörtönzésről, ötvenhatról, a kommunizmus éveiről. Az interjúalanyok kiválasztásában Dénes Csaba, a Sepsi Református Egyházmegye esperese és lelkészkollégái segítettek, főként olyan idős embereket ajánlottak, akiknek életútját nem ismeri a közvélemény. A beszélgetéseket kamerával rögzítik, a későbbiekben elkészítik a filmezett anyag szerkesztett változatát, a pályázat kiíróinak szándéka szerint a felgyűjtött emlékezéseket oktatási segédanyagként használják.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld a visszatérés után I. (1940–1944)
Teleki számára nem volt olyan összeg, amit ne utalt volna ki szemrebbenés nélkül a terület infrastrukturális, szociális hálózatának fejlesztésére.
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Magyarországhoz „visszatért” területek helyzetét elemző társadalomkutatók, statisztikusok, publicisták, agrárszakemberek egybehangzó véleménye volt, hogy Magyarország területe gazdaságilag elmaradott, társadalmi viszonyaiban fejletlen, hátrányos helyzetű országrésszel gyarapodott.
Az 1940-1944 közötti időszakban a magyar állam a visszatért területeken, így a Székelyföldön is, egy komplex modernizációs, gazdasági-társadalmi felzárkóztató politikát alkalmazott. A helyzet azonnali szemrevételezése után állami támogatásokat sürgető időszak következett. A közgondolkodásban egyetértés volt abban, hogy az új államkeretek közötti fejlődésbeli különbségek kiküszöbölésére a kormányzatnak kell elvégezni az „egybehangolás” és az újjáépítés munkáját. A közhangulatnak ezt az elvárását a Teleki-kormány azonnal beinduló bőkezű támogatáspolitikája megerősítette, illetve eleve generálta is.
A miniszterelnök Erdély-politikájában „nem volt olyan összeg, amit ne utalt volna ki szemrebbenés nélkül a terület infrastrukturális, szociális hálózatának fejlesztésére [...] a kormány első számú belpolitikai célja, megelőzve minden mást (zsidókérdés, földreform, szociális törvénykezés) Észak-Erdély reintegrálása volt” – írja Ablonczy Balázs.
A reintegrációs törekvések fő kivitelezői a vármegyék törvényhatóságai voltak. A közigazgatási intézmények mellett azonban Erdélyben sajátos, a trianoni területen nem létező intézmények is részt vettek a fejlesztéspolitika megvalósításában. Ilyen volt az 1940. szeptember 14-én Teleki Pál miniszterelnök kezdeményezésére alakult, Erdélyrészi Gazdasági Tanács, amely „legális adatgyűjtő, javaslattevő és tanácsadó szerv.”
Az EGT közvetítői hatáskörébe az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, az Erdélyrészi Hangya Szövetkezet és a kolozsvári „Szövetség” Gazdasági Hitelszövetkezetek Központja tartoztak. A Földművelésügyi Minisztérium 1941 júniusában Erdélyben létrehozta a FM Erdélyi Kirendeltségét. A minisztériumnak külön erdélyi költségvetése volt.
A nagy múltú Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület is megbízást kapott tevékenysége folytatására. Állami támogatással tovább folytatta tevékenységét az erdélyi szövetkezetek csúcsszervezete, a még 1920-ban alakult, Kolozsvárt székelő „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja. 1940. október 16-án a Hangya Szövetkezetek igazgatósági gyűlésén elhatározták, hogy „Marosvásárhely székhellyel szövetkezetet hoznak létre, amelynek cége lesz: az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Szövetsége, mint szövetkezet.” A gazdasági élet fellendítését segítendő, több új intézményt hoztak létre. 1943-ban, Marosvásárhely székhellyel alakult az Erdélyi Tejgazdasági és Tejértékesítő Szövetkezet, amely tejgyűjtő állomásokat, községi tejszövetkezeteket létesített. Az EMGE, a Futura, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete és a kolozsvári Szövetség létrehozta az Erdélyi Gazdák Magértékesítő Szövetkezetét, amely az ún. zárt erdélyi területen tevékenykedett (Háromszék, Csík Udvarhely, Maros-Torda, Szolnok-Doboka, Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy vármegyék) A szociális támogatások területén a visszacsatolás után az első állami segélyszervezet az Erdélyi Szociális Szervezet volt, feladatkörét 1941 közepén az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (O.N.Cs.A) vette át. Az intézmény házakat építtetett és javíttatott, házi és kisipari támogatásokat folyósított a sokgyermekes családoknak, állatjuttatásokat (tehenek, lovak, sertések és kisállatok) bonyolított le. A házasulandóknak házassági kölcsönöket is nyújtott. A Nemzeti Önállósítási Alap kezdeti célkitűzése az értelmiségi munkanélküliek gazdasági önállósítása volt. A visszacsatolás után a szakképzett kereskedőket és iparosokat is támogatta.
A mezőgazdaság állami támogatása
A visszacsatoláskor a trianoni területen az állami gazdaságirányításnak már kialakult, sokrétű gyakorlata volt (főleg német és olasz példák nyomán). A kormányzat erdélyi mezőgazdaság fejlesztő programjában is érvényesítette ezt a tapasztalatot. A növénytermesztés színvonalának javítására kedvezményes vásárlással minőségi vetőmagakciókat szerveztek. Fontos szempont volt az ipari növények (rostlen, napraforgó, cukorrépa) és a Székelyföldön addig alig ismert, vagy kevéssé elterjedt takarmánynövények (lucerna, szarvaskerep, somkóró, baltacím) meghonosításának szorgalmazása. Marosvásárhelyen Gyümölcsészeti Felügyelőség létesült, a székely megyékben mindenütt gyümölcsészeti intézőségeket és növény-egészségügyi körzeteket állítottak fel, tanfolyamokat szerveztek, kiállításokat rendeztek. A gyümölcsösök ápolásához permetezőgépeket, vegyszereket osztottak kedvezményes áron, permetezőmester képző tanfolyamokat szerveztek ahová a nagycsaládosokat vették fel. Az állattenyésztés támogatása A FM megszervezte Erdélyben is az állattenyésző szolgálatokat, Vármegyei Állattenyésztő Állomásokat állított fel. Az állattenyésztési egyesületek (szarvasmarha-, juh- és sertés szakosztályokkal) feladata az állatkiállítások szervezése, vásárok rendezése volt. A FM törvényhatósági állattenyésztési alapot létesített, ebből támogatták a községekben az apaállattartást.
A lóállomány minőségi feljavítását a kormányzat elsősorban tenyészkanca akciók lebonyolításával támogatta. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésének legfontosabb eljárása a fajtafeljavítás volt, ezt a törzskönyvezett apaállatok köztenyésztésben való elhelyezésével biztosították. A tenyészbikák vásárlásánál a székelyföldi gazdakörök 25 százalékos, a községek és közbirtokosságok 20 százalékos kedvezményt kaptak. A juhtenyésztés fellendítésére 1941-ben és 1942-ben kormányzati támogatással fésűs-gyapjas cigája kosokat és bárányokat osztottak ki. A baromfitenyésztés támogatására a FM Marosvásárhelyen keltető központ létrehozását rendelte el, ól építési segélyeket folyósított. Legelő- és rétgazdálkodás korszerűsítéséhez az EMGE Zöldmező ügyosztálya a szakszerű legelőgondozás, a legelőfeljavítási ismeretek terjesztésére telente zöldmező- és pásztorképző tanfolyamokat szervezett. A FM Erdélyi Kirendeltsége 1941-ben a legelőviszonyok megjavítása végett Erdélyben „mintalegelők” felállítását határozta el. A kijelölt mintalegelők gondozásának anyagi támogatása mellett, a gazdákat gazdasági tanfolyamokon oktatták, a szakszerű legelőkezelési ismereteket és legelőmestereket képeztek ki.
A mezőgazdasági gépellátás támogatása
A kormányzat több alkalommal indított kedvezményes gépvásárlási akciókat (vetőgép-, magtisztító gép és ún. kisgép akciókat bonyolítottak le). A mezőgazdasági termények tárolása, feldolgozása, a korszerű állattartás érdekében a mezőgazdasági építkezéseket is támogatta. A FM Erdélyben gabonatárház építési programot kezdeményezett. A kisgazdaságok támogatására állami segéllyel silóépítési akció, minta trágyatelep építési akció és – Kós Károly típusterve alapján – mintaistálló építési mozgalom indult. A tejipar fejlesztésére – a feldolgozásra és értékesítésre – különös gondot fordított a FM (államsegéllyel juhtej gyűjtő és gomolyakészítő, illetőleg juhgomolya-beváltó állomásokat létesítettek.) A feldolgozóipari építkezéseknek ezekben az években szintén jelentős megvalósításai voltak (pl. a csíkszentsimoni szesz- és keményítőgyár, a szárhegyi len feldolgozó üzem). A kisvárosokban az állam vágóhidak építését támogatta.
A mezőgazdasági képzés támogatása
Az erdélyi felsőfokú gazdasági képzést a kolozsvári Gazdasági Akadémia biztosította. Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön középfokú gazdasági tanintézet létesült, szintén Marosvásárhelyen 1942-ben sajt-és vajmestereket képző mezőgazdasági tejipari szakiskola kezdte meg működését.
Székelyföldön állami támogatással tovább működött a csíkszeredai mezőgazdasági szakiskola, a székelykeresztúri, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi téli gazdasági iskola. A rendszeres intézményi képzés mellett két-három hónapos téli gazdasági tanfolyamokat, mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamokat, a háziasszonyok részére hathetes háztartási vándortanfolyamokat szerveztek.
Az erdőgazdaság támogatása
A visszacsatolt terület magas fokú erdősültsége (31,3 százalék) követkézményeként az erdőgazdaság az egyik legfontosabb gazdasági tényező volt. A kopár területek befásítása, vadpatakok megkötése, erdők feltárása és a közszolgálat jó hírének helyreállítása volt az azonnali feladat. Az addig járatlan helyeken vágott erdei útszakaszok épültek. A kormányzat a fakitermelésre kedvezményes hitelakciót engedélyezett.
Pénzügy, ipar, kereskedelem
A Magyar Nemzeti Bank az erdélyi pénzintézetekkel szemben megkülönböztetett hitelpolitikát folytatott: „míg egyes pénzintézetek különben saját tőkéiknek csak 50 százalékáig részesülhettek a Nemzeti Bank visszleszámítolási hitelében, Erdélyben annak 100 százalékáig részesültek.” A visszacsatolt erdélyi városok iparszerkezete – Kolozsvár kivételével – kisipari jellegű volt. A kormányzat a kisiparosokat folyamatosan olcsó, olykor fedezet nélküli hitelekkel támogatta.
Infrastrukturális fejlesztés: útépítések
A megyék költségvetésében a közúti alapokból fedezték a javítások, útépítések költségeit. Hidakat, átereszeket építettek újra, úttesteket építettek át, új útpályákat építettek ki, a hegyi utakon támfalakat építettek. Az utasforgalmat az ország fővárosa felé vasúton – a déda-szeretfalvi vonalrész átadása után – három személyszállító vonat biztosította: a Sepsiszentgyörgy-Kolozsvár-Nagyvárad útvonalon egy sebes-gyors, Sepsiszentgyörgy-Zsibó-Debrecen útvonalon egy személy-sebes és az 1943 nyarán beindított „Hargita Express” székely gyorsmotorvonat, amelyen a legtávolabbi megyeszékhelyről, Sepsiszentgyörgyről 12 óra alatt lehetett az ország fővárosába utazni. Megyei középítkezések: 1941-tavaszától széleskörű építkezési, helyreállítási munkálatok indultak. Elsősorban középületek felújítására került sor, de új épületeket is emeltek. A négy év alatt a városok belső tereinek rendezésére, arculatuk modernizálására is utaltak ki állami támogatásokat. A városoktól, községektől távoli lakott helyeken 1940-44 között postaügynökségek is nyíltak: a hegyi tanyákat – a közigazgatási besorolás szerint a „lakott hely”-eket is bekapcsolták a postahálózatba.
Minden járásban tűzrendészeti felügyelőket alkalmaztak, a községekben is tűzoltó szertárakat létesítettek és tűzoltó felszereléseket vásároltak. Az ifjúsági testedzést iskolai és iskolai kereteken kívül is támogatták. A kisvárosokban részben önerőből, részben kormányzati támogatásokkal sportlétesítmények jöttek létre. Különösen a téli sportok gyakorlásának feltételei javultak a negyvenes évek első felében.
Szociálpolitika, közellátási segélyezés és egészségvédelem
A szociális támogatásokra jellemző volt a komplexitás, sokrétűség. Állami támogatással „népruházati” akciók, a népélelmezés javítását célzó különböző segélyezési akciók zajlottak (zöldkeresztes tej- és cukorakciók), háziipari tanfolyamokat, főzőtanfolyamokat szerveztek. Az egészségügyi képzés javítására az egészségügyben dolgozók tanfolyamokat, tanácsadó szolgálatokat szerveztek (zöldkeresztes egészségvédelmi körök.) Fejlesztették az intézmények eszköz-felszereltségét (gőzfertőtlenítő gépek, mentőautók), egészségházak, szülőotthonok épültek. Az állam a kisvárosokban csatornázási, ivóvíz ellátási munkálatokat is támogatta. A szociális szervezetek mellett a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segélyezésében az erdélyi társadalmi szervezetek, vagyonközösségek is részt vállaltak. Jövedelmeik tekintélyes részét fordították kulturális, szociális támogatásokra (az Erdélyrészi Hangya Központ, a Csíki Magánjavak).
Oláh Sándor
Transindex.ro

Nagy az érdeklődés Székelyföldön a magyar állampolgárság iránt
Mintegy ezer, magyar állampolgárságért folyamodót jegyeztek elő hétfőn a csíkszeredai magyar főkonzulátuson – tájékoztatta az MTI-t Balogh György konzul.
Hétfőn vettek fel előjegyzéseket először azoktól a romániai magyaroktól, akik folyamodni akarnak a magyar állampolgárságért.
A diplomata elmondta, hogy óriási volt az érdeklődés, a telefonok megállás nélkül csörögtek, ezért meghosszabbították az ügyfélfogadás időtartamát. Közölte, hogy többnyire teljes családok számára kértek időpontot a romániai magyarok.
A konzul hangsúlyozta, hogy bátorítják a családok jelentkezését, a nagyszülők dokumentumai a következő nemzedékek tagjai számára is fontosak. Balogh György szerint nagyon idős igénylők is jelentkeztek, akik reményüket fejezték ki, hogy mielőbb visszakaphatják egykor elveszített magyar állampolgárságukat.
Hangsúlyozta, hogy a képviselet felkészült a nagyszámú ügyfél fogadására, de az esetleges várakozás miatt az érintettek türelmét és megértését kérik.
A csíkszeredai főkonzulátuson elsőként Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzati vezetői jegyeztették elő magukat a magyar állampolgársági kérelem benyújtására. A Hargita Megyei Tanács hétfői sajtóközleménye szerint Lokodi Edit Emőke, Maros megye, Tamás Sándor, Kovászna megye, Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke, valamint Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester kérte a regisztrálást.
A kedvezményes honosítás érdekében előjegyzésre jelentkezőket a kolozsvári főkonzulátuson és a bukaresti magyar konzulátuson is fogadják. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul az MTI-nek elmondta: hétfőn egyelőre csak 50 személyt regisztráltak, mivel a kolozsvári főkonzulátus – a csíkszeredaival ellentétben – később hirdette meg ezt a lehetőséget a sajtóban. A főkonzul szerint azonban a következő napokban jelentős mértékben növekedhet az előjegyzést kérők száma. Bukarestben késő délutánig két személy kért előjegyzést. Népújság (Marosvásárhely)

Máté András képviselő a kettős állampolgárságról
„A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jog vajon nem éppen azt kellene szavatolja, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe?”
Kettős állampolgárság: cél vagy eszköz?
Nagyjából lecsengett a kettős állampolgárság odaítélését törvényre emelő, szimbolikusnak kikiáltott augusztus 20. körüli eufória. A magyar politika kétségbevonhatatlan adóssága a környező országokban élő magyarság helyzetének rendezését illetően, törlesztődni látszik. Még akkor is, ha 2004. december 5.-nek sok helyütt igen valósan megnyilvánuló traumája nem egyszerűen kiheverhető. Trianon lelki szégyene - ahogy a jogszabály kezdeményezői nevezték – azért lehet jogos megközelítése annak a napnak, mert akkor a kettős állampolgárság népszavazás útján történő jóváhagyása sokkal erőteljesebb szimbolikus jelentőséggel bírt volna, mint utólagos odaítélésének mai, pragmatikus értelmezése.
Nem véletlenül. A fekete gyertya, amelyet ama december után, a csíksomlyói zarándoklat alkalmával az erdélyiek a magyar parlamentbe küldtek, korántsem a harag, de sokkal inkább a fájdalom jelképe volt.
Bárhogyan is fújnának a szelek ebben a nem ritkán huzatos Kárpát-medencében, dicséretesnek tartom, hogy a kettős állampolgárság ügyében a magyarországi pártok konszenzusra jutottak. Ez a konszenzus mára olyan irányba módosult, hogy nemrégiben nyilatkozatok szintjén kiderült: választójogot is kaphatnak a határon túli magyarok.
Hiszem, hogy felelős erdélyi politikusként az – ehhez elkerülhetetlenül szükséges – alkotmánymódosításon túlmutató „miértek” megválaszolása sokkal fontosabb. Nem vonom kétségbe, hogy a választójog lakhelyhez kötésének eltörlését elsősorban a jóhiszeműség vezérli.
Bevallom, az akkori álláspont kissé beárnyékolja felhőtlen és őszinte örömömet azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi kormányzó párt választójogot szándékozik adni a határon túl élő magyarságnak.
Anélkül, hogy az anyaországi állampolgárok ezzel kapcsolatos viszonyulását elemezni akarnám – bár meggyőződésem, hogy nem övezi osztatlan lelkesedés ezt a szándékot sem – felmerül bennem a kérdés: a magyar állampolgárság odaítélése mögött valóban egy szimbolikus igazságtételt célzó gesztus húzódik, vagy sokkal inkább egy politikai alakulat perspektívikus, stratégiai tervezése? Cél-e vagy eszköz az anyaországi politikai elit számára a határon túli közösség?
Köztudott, hogy Európa több országában is szavazhatnak anyaországuk parlamentjére a kisebbségben élők. Jogosnak érzem ama kérdést, hogy az elvi jóhiszeműség szintjén a kettős állampolgársággal járó szavazati jog valójában milyen célt szolgál? A határon túli magyarok számára ugyanis mindig létkérdés volt, hogy saját képviselőiket juttathassák a román parlamentbe. Tágabb értelemben, az elmúlt évek kelet-európai, kiemelten romániai politizálásának tanulsága pedig egyértelműen az, hogy mindez csak szervezett formában lehetséges, és nem érdemes kimaradni a döntésből, különben Bukarest dönti el, hogy mi jó a sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti magyarnak.
Következésképpen kérdésként fogalmazom meg az általam képviselt közösség felé: mi lenne számára, számunkra a kettős állampolgárság – szavazati jog konstrukció törvény általi szavatolásának tényleges, pragmatikus leképződése? Az eufórián innen és túl, minden potenciális kettős állampolgártól kérdezem: létezik-e megnyugtató válasz A kettős állampolgárság – cél vagy eszköz kérdésre? A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jog vajon nem éppen azt kellene szavatolja, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe? Máté András, parlamenti képviselő. Krónika (Kolozsvár)

Hangulatjelentések, avagy Fecseg a felszín, hallgat a mély?
Romániában hangulatjelentések 1989. december 21-ig, sőt, azt követően is készültek. A posztkommunista hatalomátmentés és a magyarellenes hisztériakeltés nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elegendő utalnunk a hírhedt Har—Kov-jelentésre. Sajnos, Romániában még nem jelent meg olyan összefoglaló kötet, mint amilyent Katona Csaba és Rácz Attila szerkesztésében Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig címmel a napokban vehetett kezébe a magyarországi olvasó.
Háromszék népének 1956. októberi-novemberi valódi hangulatáról a leghitelesebb ,,jelentést” nem a pártapparátus munkatársai, a Szekuritáté készítette, hanem egy erdővidéki, Magyarhermányban született gazdálkodó és élete végéig helyben maradó autodidakta helytörténész, Máthé János (1898—1986). Szülőfalujában végezte az általános iskola kötelező osztályait, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lett. Négy év után anyagi okok miatt kénytelen félbeszakítani tanulmányait. Az első világháború frontszolgálata után, a ,,román világban” szülőfaluja egyik vezetője. 1940 és 1944 között az Erdélyi Párt helyi szervezetének elnöke. Máthé János kutatásai — akárcsak a Székelyföld különböző településein élő sorstársaié, többek között a korondi István Lajosé — fontos és nélkülözhetetlen részei nemcsak a helytörténetnek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. Nagyobb lélegzetű művei — Magyarhermány monográfiája, 245 oldal; A régi székelység részvétele az 1848/1849. évi szabadságharcban, 365 oldal — csak 1990 után jelenhettek meg. A Szekuritáté 1953-tól haláláig állandó megfigyelés alatt tartotta, több kéziratát elkobozta. Szerencsére, szerencsénkre a román titkosrendőrség semmit nem tudott a Magyarhermány kronológiája, 1944—1964 című kéziratról, mely 2008-ban László Márton történész gondozásában a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot. A 319 oldalas kötet Háromszék forradalmi hangulatáról, a magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzésről is az egyik leghitelesebb dokumentum. Máthé János még azt is feljegyezte: a magyar erjedési folyamat és forradalom hatására szüntették meg a kuláklistákat, a kötelező termény-, illetve húsbeszolgáltatást. Úgy írta meg Magyarhermány történelmi kronológiáját, hogy pontosan tudta: ha elkapják, az életével fizet. Azokban a vészterhes években a rendszerről ilyen kemény hangú véleményt nagyon kevesen vetettek papírra. Minden bizonnyal a Háromszék olvasói számára is a reveláció erejével hatna, ha folytatásokban olvashatnák a szülőföldjük történetének két drámai évtizedét bemutató hiteles kronológiát. (A Megyei Tükör már 1969-ben közölt részleteket belőle — szerk. megj.) „A rajoni néptanács 5221/I/956. számú átirata alapján értesítettek, hogy a kuláknévjegyzékből törölve lettünk (1956.) október 23-án. Ezzel lezárult a vörös uralom esztelen emberüldözésének (magyar)hermányi, nyolc évig tartott korszaka.” 1956. november
,,Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves tagságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzet-visszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. Éppen, mint az 1940. évi bécsi döntés idején, ezekben a napokban is szünetelt minden munka. Türelmetlenül vártuk az újabb és újabb híradásokat, s az elszenvedett gyötrések néma tűréséből, bár figyelve és fojtott hangon, már feltört a számadásra készülés hangja: Na, tolvajok, most imádkozzatok! Sajnos — a keleti hóhér —, akár egy évszázaddal előbb, most is vérbe fojtotta a szabadulásra törekvő megmozdulást. Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére.” 1956. december 30-i bejegyzés:
,,A magyarországi robbanás hangjától a bukaresti zsarnokok is megijedtek. Kínos töprengések közben kényszerültek az évek óta ömlő ingyenjavak nagy részéről lemondani. Megszüntették a búza, árpa, zab, kukorica, pityóka, széna, tej kényszerű beszolgáltatását.” (az Előre 1956. december 30-i, 31-i számai) Az RMP Központi Vezetősége által megrendelt napi hangulatjelentések hasonlítottak Máthé János naplóbejegyzéseihez. Az 1956. október 29-i például arról számolt be, hogy Torja községben (Kézdivásárhely rajonban) és Marossárpatakon (Marosvásárhely rajonban) a kollektív gazdaságok és társulások ellen tiltakoztak. Nagyon sok településen a kulákok (bár megszüntették a szégyenteljes listákat — T. Z.) megfenyegették a párttagokat. A Magyar Autonóm Tartomány községeiben, falvaiban és városaiban elterjedt a hír, hogy Marosvásárhelyen is kitört a forradalom. Minden bizonnyal e rémhír is szerepet játszott abban, hogy az egyik leglátványosabb magányos forradalmi tettre 1958. november 8-án éppen Sepsiszentgyörgy főterén került sor: az 1906. január 14-én Sepsiszentgyörgyön született, ,,félig székely, félig szász, vagy tán egészen az” Hubbes Márton, a helyi Kalász szeszgyár tisztviselője a munkahelyéről reggel azzal az indokkal kérezett el, hogy haza akar menni, mert a költözéshez — válófélben volt a feleségétől — el akarja készíteni a csomagját. Miután eltávozását engedélyezték, az egyik munkatársának bejelentette: hazamegy, magához veszi a piros-fehér-zöld zászlót, és végigvonul az éppen heti piacot tartó Sepsiszentgyörgy főterén. Elhatározását valóra is váltotta: a ház padlásáról levette a magyar nemzetiszínű zászlót — amelyet még a horthysta Magyarország idejéből őrzött meg —, s azzal kivonult az utcára, később a sógora meg egy másik polgár megállította, és hazavitték a lakására. Gáll József, Szávuly András és Timár Lajos tanúk kihallgatási jegyzőkönyveiből (a perirat 22., 23., 24. oldala) — mindannyian sepsiszentgyörgyiek — kiderül, hogy valamennyien látták az utcán végigvonulni Hubbes Márton vádlottat vállán a magyar zászlóval. Gáll József még azt is nyilatkozta: megkérdezte Hubbes Mártontól, hová megy, amire azt válaszolta: az irodába, hogy mindenkit megöljön. Demeter Benjámin tanú a kihallgatás során azt nyilatkozta (20—21. oldal): nevezett Hubbes Márton, amikor a munkahelyére ment, azt mondta neki: megy és elveszi a magyar zászlót, amivel kivonul a város főterére. Hubbes Mártont 1956. november 10-én tartóztatták le, a Szekuritáté külön autóval Marosvásárhelyre szállította. Bihari Imre hírhedt és szadista szekusszázados vallatta, aki a büntetőeljárás elindításakor nagy előszeretettel használta a smasszerek szokásos formuláját: ,,Mi, Bihari Emeric százados, a marosvásárhelyi 0421-es számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait, kijelentjük: a büntető törvénykönyv 327. szakasza 3. bekezdése alapján előírt bűncselekmény elkövetésével vádolható.” A vallatást és a kihallgatást hamar befejezték: a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1956. december 28-i marosvásárhelyi ,,kiszállásán” ítéletet is hozott. Első fokon a Btk. 323. szakasza 1. bekezdése előírásai alapján ,,felforgató tevékenység” vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. Hubbes Márton nagyobbik fia, Hubbes Marton Baptisto az azóta elhunyt Hamert Mihály kiváló marosvásárhelyi ügyvédet fogadta fel védőnek. Hamert Mihály fellebbezését elutasították, a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1957. február 21./324-es határozattal az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. Szamosújváron raboskodott, 1958. november 9-én szabadult. Ezt követően négy évet kényszerlakhelyen töltött a Călăraşi megyei Olaru faluban, ahonnan 1966. november 30-án térhetett haza. Egy ideig otthon, majd a kőhalmi Apeminnél dolgozott. 1976. február 7-én hunyt el. A lánya, Molnárné Hubbes Éva, a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtár nyugalmazott igazgatója e sorok írójának az édesapjára vonatkozó minden fontosabb adatot átadott. Ezek és a perirat alapján pontosan rekonstruálható Hubbes Márton életútja, és kiküszöbölhető a mítoszteremtésnek az a legendája — amely egyik, életfogytiglani kényszermunkára ítélt cellatársától származik —, miszerint a börtönben halt meg. Az tény: az ítélet és a kényszerlakhely nem csak Hubbes Márton életét törte derékba, hanem a gyerekei továbbtanulását is megnehezítette. Hubbes Márton — Márton és Paula fia — német nemzetiségű, hét gimnáziumi osztályt végzett sepsiszentgyörgyi lakos volt, a letartóztatásakor három gyerek édesapja, a Kalász nevű szeszgyár könyvelője. ,,Múltja” miatt került a Szekuritáté célkeresztjébe: 1940 és 1944 között tagja volt a Wolksbundnak. A brassói hadbíróság 1941-ben távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Azzal vádolták, hogy a horthysta Magyarország javára kémkedett. Ügyét 1946-ban újratárgyalták, és a vádak alól felmentették. Ennek ellenére a bélyeg egész életén át rajta maradt. Sepsiszentgyörgy két olyan ötvenhatos hőssel büszkélkedhet, aki félig szász származása ellenére magyarnak, székelynek vallotta magát, nemzeti érzését olyan hőfokon fejezte ki, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára. Ugyanis az 1970-ben tűzhalált halt, a börtönben a vallatások brutalitása ellen a nyelve levágásával tiltakozó Moyses Márton nagyajtai lakos is 1941-ben Sepsiszentgyörgyön született. A természetes asszimilációnak olyan különös tüneménye az ízig-vérig székellyé lett két férfi hőstette, amelyhez hasonlóakat csak az 1848—1849-es háromszéki önvédelem máig nagy tiszteletben tartott honvédjei követtek el. Az már a történelem keserű fintora, hogy e sorok írójának minden igyekezete ellenére sem Sepsiszentgyörgyön, sem Nagyajtán nem viseli valamelyik utca Hubbes Márton és Moyses Márton nevét. Hátha e megemlékezés rábírja az önkormányzatot, hogy Sepsiszentgyörgy lakói legújabb korunk mártírjainak is legalább egy utcanévvel méltó emléket állítsanak.
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árvíz után, újjáépítés közben
Három egymást követő csapást — június 28-án, július 18-án és augusztus elsején — szenvedett el Bölön. Sok esetben évtizedek munkája ment tönkre, mert a domboldalakon lezúduló csapadékot nem tudták befogadni a patakmedrek, a kibukó víz pedig elemi erővel söpört végig udvarokon, gazdaságokon, életeken. Már három hónapja történt, de a község ma is mint nyílt seb: a központi hídon csak fokozott óvatossággal lehet átkelni, a patak martja rendezetlen, számos helyről hiányzik a kerítés, a házak falán még ott a vastag, sárlé által húzott csík. Folyik az újjáépítés, ám még nem látni a végét. Erdélyből és Magyarországról is érkezett segítség, de az emberek azt mondják, ők azt kevésbé érezték, kézzelfogható támogatást nem, vagy csak alig kaptak. Kifogásolják, az RMDSZ-esek, az unitáriusok többet kaptak, mint a cigányok, katolikusok és a szövetségtől távolabb állók. Sikó Imre polgármester azt mondja, néhányan azért érezhetik magukat mellőzöttnek, mert a kárfelmérés közben érkezett az újabb áradás, ezért az összesítés abbamaradt, most pedig csak az a negyven család jogosult a segélyre, akikhez addig eljutottak szakembereik. Állítja, igyekeznek a csorbát kiköszörülni, s minden árvízkárosult megkapja az őt megillető segélyt Sok a tennivaló
Az önkormányzat egyik legfontosabb megoldásra váró feladata volt megállítani a földcsuszamlást a bölönpataki óvoda és iskola épületénél. Sikerült. Három hét munkáját követően (ötven helyi segédmunkást is alkalmaztak) kimondható, a tanintézmények megmenekültek. Megerősítették a Bölönpatak felé vezető hidat és a mellette futó út támfalát is: már nemcsak gyalog és szekérrel lehet közlekedni, szükség esetén akár mentő- és tűzoltóautó is könnyen haladhat. A központi híd műszaki terve elkészült, így helyreállításához is hozzákezdhetnek. Nem lesz teljesen új, de ha a jó idő kitart, még idén befejezik ― ígérte a polgármester. A községháza helyreállítása még várat magára, a hivatalnokok továbbra is a volt termelőszövetkezet épületében kénytelenek dolgozni. A hely szűkös, messze is a községközponttól, a szociális támogatásra jogosultakon kívül mások nem is nagyon keresik fel. Kényszermegoldás mellett kellett dönteniük a bölöni óvoda esetében is. A polgármesteri hivatallal együtt tönkrement épület menthetetlen, újat kellene építeni, pénzhiány miatt viszont az általános iskola tanrendjét szervezték át úgy, hogy az óvodások és az elemisták délelőtt, az V―VIII. osztályosok pedig délután használják a tantermeket.
Összefogás a bajban
A június végi áradást követően az első jelentősebb segítséget a megyei tanácstól kapták a bölöniek. A nyolcvanezer lejt a Nagybölön-patak medrének mélyítésére fordították. Utóbb, a harmadik áradáskor kiderült, jelentős vagyoni védelmet jelentett, sőt, az sem kizárt, életeket mentett, hogy legalább részben elvégezték ezt a munkát. Szintén a megyei tanács kezdeményezésére az RMDSZ széki elnökségei gyűjtésbe kezdtek, abból pedig ötszáz zsák cementet vásároltak és adományoztak a lakóknak. Erdővidék-szinten gyűjtést szervezett a szövetség baróti szervezete, s nagyobb összeget áldozott a bardoci és baconi önkormányzat is. A zágoni polgármesteri hivatal 31 köbméter fát, a Temes megyei óteleki tanács ― mintegy viszonzásul a hat éve a bölöniektől kapott segítségért ― ruhát és tartós élelmiszert, gabonát küldött, a tápiószentmártoniak pedig négy hídelemmel járultak hozzá az újjáépítéshez. A Vöröskereszt élelmet, tisztítószereket és másfél tonna cementet, a bukaresti központi postahivatal vizet, cukrot, lisztet és ruhaneműt, a Rompetrol üzemanyagot, Albert Álmos szenátor borvizet és ruhaneműt, Kovács József ruhát, Erdőfüléből a Gazdabolt tulajdonosa, Csog Dénes pedig tíz köbméter építőanyagot vitt, s autót bocsátott bérmentesen az értékeiket mentők rendelkezésére. Legutóbb a kormánymegbízotti hivatal révén érkezett segítség. 42 tonna cementet, 2,3 tonna vasazatot, 1,4 tonna meszet, 31 köbméter nagyméretű téglát, 40 köbméter faanyagot, 76 köbméter fűrészárut, 158 köbméter homokot, 132 köbméter kavicsot, 34 négyzetméter hullámlemezt várnak. Egyelőre csak a fűrészáru érkezett meg, de hamarosan a többi is ideér ― mondja bizakodóan a polgármester. Kérdésünkre, hogy ez nincs-e túl későn, Sikó Imre azt mondja, a jó idő kitart, így a pénzükből egyre inkább kifogyó embereknek éppen jól jött a támogatás, zömét még az elkövetkező időszakban felhasználják. Az egyház ereje
Az unitárius egyházközség már az első, június végi áradás másnapján a közösség segítségére sietett. Saját pénzükből vásároltak nagy teljesítményű szivattyút, Vajda Sándor Zoltán jószágigazgató pedig oda ment, ahol segítséget kértek. Fiatal unitáriusok önkéntes csoportjai érkeztek Homoródalmásról, Csíkszeredából, Vargyasról, Ürmösről, Nagyajtáról, Sepsiszentgyörgyről, Kökösből, Magyarsárosról, Székelyudvarhelyről, Kobátfalváról, Székelykeresztúrról, Barótról és Jászberényből, amelyeknek elszállásolásáról és étkeztetéséről is gondoskodtak. Fogadták a felsőfehéri egyházkör, az unitárius közösségek, az apácai és barcasági evangélikusok gyűjtéseit, a brassói gyermekkórház angol és hazai munkatársainak adományát. Felhívásukra bekapcsolódott a mentésbe az egyház Gondviselés Segélyszervezete is, amely élelmiszercsomagokat hozott. Nekik köszönhetően érkezett Bölönbe Tőkés László, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége jelentős, közel hatvanötezer lejes támogatása. A pénzből mindenkinek azt vásároltak, amit elvesztett, amire szüksége volt, hogy a nehéz pillanatokat túlélje: deszkát, mosógépet, ágyat, paplant, hidrofort, porszívót, az olthévízi cementgyártól 4,6 tonna cementet és 1,2 tonna vakolóanyagot szereztek be. A legnagyobb veszteséget szenvedő, a nejét elvesztő Benkő Aladárnak és gyermekeinek az új ingatlanhoz építőanyagot vittek, félárván maradt, Kolozsváron tanuló lányának ingyenes szállást és ösztöndíjat biztosítottak. Kudarcba fulladt a faosztás
Nem mindenben sikerült célt érniük. Az egyházközség úgy döntött, saját erdejéből 88 köbméter fát vágat ki s oszt szét a kerítésüket, gazdasági épületeiket újjáépítők közt. Megbeszélték Komporály Viktor baróti vállalkozóval, hogy a kivágást fele pénzért vállalja ― így segítvén a károsultakat ―, a polgármesteri hivatal pedig a különbözetet rendezi. A barótiak el is végezték becsülettel a munkát, ám a polgármester arra hivatkozván, hogy az önkormányzatnak nincs pénze, megtagadta a kitermelési költségek megtérítését, így az egyház kénytelen volt a legszebb törzseket felajánlani fizetség gyanánt. A megcsappant famennyiségből keveset félretettek saját használatra, a többiből pedig csak két családot, a Benkő Aladárét és a Kisgyörgy Zoltánét tudták segíteni. „Őszinte volt szándékunk, de sajnos, mivel Sikó Imre felrúgta a megegyezést, többet nem tehettünk. Megjegyzem, csak a kibélyegzés és az újjátelepítés mintegy tizenhatezer lejes kiadást jelentett az egyházközség számára” ― mondotta ifjabb Kozma Albert tiszteletes.
Mellőzöttnek érzi magát
A Tana utcában kis termetű öregasszony állít meg. Nem ismerjük egymást, de árulkodó lehet az átlagosnál nagyobb fényképezőgépem, invitál, fényképezzem csak le, micsoda kárt is okozott az árvíz. Filtermeister Anna (képünk) korát meghazudtolóan mozog, beszédes, hangja viszont elcsuklik, ha a nemrég elhunyt lányáról beszél. A kert végében most békésen csörgedez Nagybölön pataka, de az öklömnyi kődarabokkal vastagon szórt mart, a kidöntött kerítés és a kicsit messzebb álló, de még helyenként nedvesnek tűnő csűr arról tanúskodik, nincs ez mindig így. „Vízzel és iszappal telt meg a csűr, az istálló, a kút és a két pince, egészen eddig voltunk elöntve — mutat a patak partjától mintegy húsz méterre levő pontra —, jóformán mégsem kaptunk semmi segítséget a tanácstól. Az egyik ismerősömnek szóvá tettem, hogy az egész utcából hármunkat kihagytak, erre egyszer érkeznek, s lenézően azt mondták, »itt van a reklamált csomag«, azzal itt is hagytak. Hogy mi volt a csomagban? Tíz liter borvíz, két húskonzerv, két liter olaj, rizs, cukor, liszt és puliszkaliszt. A legtöbbet az unitárius egyház segített, ahonnan elég deszkát kaptam, hogy kerítésemet újból rakassam, de sajnos, hiányoznak a sasok, ezért várnom kell. Bezzeg, a cigányoknak Bölönpatakán mindent megadnak, mindent felépítenek, nagy urak lettek azok” — mondotta az öregasszony hangjában keserűséggel. A cigánynak nem jár?
Hogy Bölönpatakán mennyit költöttek a romák által elszenvedett károk enyhítésére, nem tudni, de Filtermeister Anna házától néhány száz méternyire Ioan Boeru biztosan nem ért egyet az idős hölgy megállapításával. A jól karbantartott, rikító rózsaszínűre festett kis ház környékén sokan dolgoznak. A ház ura nem is akar nyilatkozni, de ismerősei meggyőzik, mondja csak el, milyen nehezen megy bennvalójának újjáépítése, milyen kevés támogatást kapott az illetékesektől, mennyire éreztetik cigány mivoltát. „Nézze, itt valamikor nyárikonyha volt, az udvar ki volt kövezve, ebből mára semmi sem maradt. Bejött a víz a házba, a bútor és a padló annyira megszívta magát, hogy használhatatlanná vált, a hidrofor, a mosógép tönkrement, ki kellett dobnom. Volt valami kevés megspórolt pénzem, azt költöm el most. Közel ötvenmillió lejre vannak számláim, s még távol állok a befejezéstől. És mivel segített a hivatal? Öt zsák cementtel akkor, amikor a magyaroknak tízet adtak. Mivel nem vagyok magyar, nem kaptam sem az RMDSZ-től, és az unitárius egyháztól sem. Magamra hagytak a bajommal, a nyomorúságommal” ― fakadt ki a gazda.
Tavaszra is marad munka
A Boeruval szembeni portán Tana Ottmár (képünk)épp betont kever, a kapu elejét próbálja jobbá, csinosabbá tenni. Feleségével és annak szüleivel egy fedél alatt élnek, együtt vészelték át az áradások borzalmas pillanatait. Nem szívesen idézi fel azt a sok tekintetben kegyetlen napot. Nem csoda, hiszen a víz térdig ért a házban, nem lehetett sem a bútorokat, sem az elektronikus felszereléseket megmenteni, kint az alig két hete letett csöveket takarta ki a hirtelen jött ár, beomlott a pince bejárata, az udvarról eltűnt tíz méter fa, a huszonöt tyúkból és tizenöt vágni való csirkéből mindössze négy tyúk és egy kakas maradt meg. Az elmúlt hetekben, amit lehetett, kicseréltek, megjavítottak, újra lakhatóvá vált a ház, de úgy véli, tavaszra is marad elég tennivaló. „Hálát adok a Jóistennek, hogy mindez a nyomorúság nappal történt, s nem éjszaka. Így legalább a katasztrófát sikerült elkerülnünk” ― mondotta a fiatalember.
Fiuk segítségével
Kisgyörgy Árpád és Borbála azt mondja, ezer-ezer lejjel segítette őket az RMDSZ, az unitárius egyház is, Tőkés Lászlón keresztül pedig egy franciaágyat kaptak. A tönkrement padló helyett csempét tettek, kerítést emeltek, a házat levakolták. „A fiam kőműves, ő segített sokat. Nem itthon dolgozik, de amikor tehette, két-három napra hazajött, így valahogy a leglényegesebb dolgokkal elkészültünk. Ahogy lejár a tél, az első szobát tesszük rendbe” ― avatott be terveibe az idős házaspár.
A keserűség hangja
A polgármesteri hivatallal szemben Lázár Zsigmond és a családhoz közelálló Oláh Áron javítja a kaput. Amikor az általuk kapott segítség kerül szóba, emeltebb hangon kezdik szidni az illetékeseket. Úgy érzik, igazságtalanul bántak velük. „Az ár mindent átszakított, s az udvarról elvitt minden mozdítható tárgyat, jó bőven került víz a házba, mégsem kaptunk semmi segítséget. Minket, egyszerű embereket csak hitegetnek” ― mondja Lázár Zsigmond, majd a fiatal nemzedékhez tartozó Oláh Áron folytatja a panaszáradatot: „Édesapámat szinte elragadta a víz, alig tudtuk kimenteni, s kárunk is hatalmas. Amikor elkezdték hozni a csomagokat, mi nem kaptunk, csak édesapámék, azt mondták, lehet, hogy két család vagyunk, de egy helyen lakunk, így egynek számítunk.”
Átkísérnek a második szomszédba, Lázár Csaba portájára. Friss deszkából készült a kerítés, a csűr eleje, kész a disznóól alapja, s állítják, az ár elvonulása után a házban is akadt munka bőven, és mindent saját erőből, saját összefogásuk révén kellett megoldaniuk. „Mi már nem megyünk sehová, nem kérünk senkitől semmit, sőt, ha az erőm úgy fogja engedni, azt a néhány zsák cementet is visszaviszem a hivatalba, nehogy azt merjék mondani, hogy adtak valamit. Megelégszem annyival, hogy hálát adhatok a Jóistennek, mert mindannyian megmaradtunk, s a családdal és barátokkal van még annyi erőnk, újjáépíthetjük mindazt, amink volt” ― fogalmazott Oláh Áron.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Túl sok a rendőr Háromszéken
Túl sok a rendőr Háromszéken, ismerte el a hétvégén Sepsiszentgyörgyön Dan-Valentin Fătuloiu belügyi államtitkár (képünkön), akinek látogatásáról György Ervin Kovászna megyei prefektus számolt be tegnap a sajtónak.
Mint mondta, az államtitkár Kovászna megyében azt tapasztalta, hogy több településen indokolatlanul magas a rendőrök száma, és úgy értékelte, szükség lesz az állomány átszervezésére, és leépítésekre is sor kerül. Például Baróton és Bodzafordulón ötven rendőr szolgál, ezt a létszámot az államtitkár is soknak találta.
György Ervin szerint jövő évben átszervezésre kerül sor a rendőrség keretében, az alkalmazottak egy részét átcsoportosítják, egy részüket pedig elbocsátják. Fătuloiu ugyanakkor közölte, véleménye szerint több magyar nemzetiségű rendőrre van szükség, hasonlóképpen roma rendőrt is kellene alkalmazni azokon a településeken, ahol nagy létszámú roma közösség él.
A Kovászna megyei rendőrségen több mint hétszázan dolgoznak, a korábbi nyilatkozatok szerint a rendőrök 13 százaléka magyar és 45 százaléka ismeri a magyar nyelvet. A belügyi államtitkár úgy nyilatkozott, nem lesz anyagi fedezetük arra, hogy befejezzék a rendőrség épülő székházát. Ezért megfontolják a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ajánlatát, miszerint átvenné az eddig 8 százalékban megvalósított ingatlant. A székházat 1,5 hektáros területen, a csendőrkaszárnya szomszédságában két évvel ezelőtt kezdték építeni, de a beruházás pénz hiányában leállt.
Az újabb elképzelés szerint a rendőrség a csendőrkaszárnya épületében marad, ahova idén ideiglenesen költöztették be. A helyi elöljárók mindig túlméretezettnek tartották a sepsiszentgyörgyi csendőrkaszárnyát, és Székelyföld militarizálásának szimbólumát látták benne
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

A magyar tudomány ünnepe Szovátán
A novemberi ajándéknyárban egy pluszörömben is részesült Erdély legnevesebb fürdőhelye. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, marosvásárhelyi fiókja másodszor szervezte Szovátára a magyar tudomány napja egyik legrangosabb rendezvényét.
November 13-án a polgármesteri hivatal gyűléstermében a Székelyföld múltjáról értekeztek az erdélyi magyar történelemírás nagyjai. A tudományos ülésszakot a főszervező, dr. Pál Antal Sándor akadémikus, az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke nyitotta meg, majd dr. Sipos Gábor egyetemi előadótanár, az EME elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
A délelőtt folyamán dr. Sipos Gábor értekezett a székely múlt EME-gyűjteményekben lévő emlékeiről, majd dr. Egyed Ákos akadémikus a székely örökség témájának több, még kellőképpen nem tisztázott részét helyezte új megvilágításba. A néprajzos dr. Balázs Lajos csíkszeredai egyetemi tanár tartotta a nap egyik legérdekesebb témájú előadását egy keresztény kor előtti székely házasságkötési rítusról. Adatokban bővelkedett dr. Simon Zsolt marosvásárhelyi tudományos kutatónak az 1671-1672-es vámnaplók alapján írt, a csíki harmincadról szóló előadása. A Székelyföldön letelepedett örmények történetéhez is forrásértékű adatokat tartalmazott dr. Garda Dezső gyergyószentmiklósi egyetemi előadótanárnak a 18. századi és a 19. század eleji gyergyói-medencei életmódváltozásról szóló értekezése. Lírai hangulatot teremtett dr. Tüdős Kinga tudományos kutatónak egy elfelejtett 17. századi székely nagyasszonyról, Mindszenti Krisztináról szóló előadása.
A délutáni előadók sorát dr. Rüsz Fogarasi Enikő egyetemi előadótanár nyitotta meg marosvásárhelyi végrendeleteket ismertető értekezésével. Spielmann Mihály, a Teleki Téka főkönyvtárosa új oldaláról, vérbeli hadtörténészként mutatkozott be: Marosszék 17. századi haderejéről, és a harctéren elesettekről. Dr. Tamási Zsolt tanár előadása az alcsíki és a felcsíki papságnak az 1848-as forradalomban játszott szerepéről szólt. A székelyudvarhelyi céhek történetének megismerését szolgálta Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi muzeologus céhpecsét-bemutatója. 1956 eseményeinek Erdély magyar értelmiségijei általi átélést tükrözte Boér Hunor sepsiszentgyörgyi dokumentarista a Magyar Autonóm Tartomány múzeumainak kollektív tanácsa 1956. – 1957. évi irattárának bemutatásával. A magyar történetírás szombati ünnepét a főszervező dr. Pál Antal Sándor akadémikus egy elhanyagolt kutatási témakör, a kézműtörténeti kutatások számbavételével zárta.
A hagyományoknak megfelelően szovátai helytörténészek is szót kaptak. A történészként bemutatkozó Birtok György mérnök, havasgazda a legnagyobb székely tulajdon, az ős-Marosszék közbirtokosságának történetéről értekezett, napjainkig követve az eseményeket. Szinte a tragikomédia határát súrolta a közbirtok román államtól való visszaszerzésének a története, hiszen – jogtörténetünkben példa nélkül álló módon –, még a bírósági végrehajtót is kénytelenek voltak beperelni a birtokba helyezés elvégzése végett. Józsa András helytörténész Szováta legelső térképét mutatta be.
Egy-egy tudományos előadás, könyvbemutató alkalmat teremt városunk értelmiségének a számbavételére is, ami – egypár tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – jórészt nyugdíjasokra szűkül. A magyar tudomány napi előadás-sorozaton sajnos egyetlen, ma is aktív „tanügyi káder" sem volt jelen.
A rangos eseményre az EME marosvásárhelyi fiókegyesülete, Szováta Város Polgármesteri Hivatala, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet szervezésében és a Communitas Alapítvány, a szovátai Teleki Oktatási Központ, a Nyárádremetei Közbirtokosság, a kibédi Dósa Húsüzem és a szovátai Elixon üzletház anyagi támogatásával került sor.
Józsa András, Népújság (Marosvásárhely)

A tanárok harmada, a diákok tizede ingázik Háromszéken
Minden harmadik tanár ingázik naponta, hogy taníthasson, ellenben a közel ötezer utazó diákból ezren saját településükön is tanulhatnának, de szüleik inkább költenek arra, hogy gyermeküket jobb vagy jobbnak vélt iskolában taníttassák.
Úgy tűnik, divatba jött az ingázás, mert manapság már az elemistákat is utaztatják naponta, veszélybe sodorva a falusi kis iskolák sorsát. A megyeközpontba százöt I―IV. osztályos tanulót szállítanak a szülők mindennap, de ennél is többet, száztizennyolcat Bodzaforduló egyetlen általános iskolájába. Háromszéken több mint négyszáz, vagyis húsz osztályra való falusi kisiskolás tanul városon, emiatt az érintett települések némelyikében összevont osztályban tanítják az otthon maradottakat, de arra is akad bőven példa, hogy egyik faluból a másikba ingáztatják a kicsiket.
A gimnazistáknál legtöbb esetben indokolt az ingázás, ha saját településükön nem működik V―VIII. osztály, akkor utazniuk kell, őket iskolabusz viszi-hozza ingyen, középiskolába pedig csak városra járhatnak, a költségeik felét megtérítik. Legtöbben, ezerháromszázan Kézdivásárhelyre ingáznak, Sepsiszentgyörgyre közel ezren, legkevesebb, 285 a beutazó diák Kovásznán.
A pedagógusok körében még nagyobb a naponta ingázók aránya, ötszázan városról utaznak falura, kétszázan faluról városra, közel ugyanannyian egyik faluból a másikba és nyolcvanan városok között. A 983 ingázó a háromszéki pedagógusok 31,77 százaléka, magyarán közel minden harmadik oktató csak addig tartózkodik az adott városban, illetve faluban, amíg órát tart. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint mindez az oktatás színvonalának kárára megy, amíg ellenben nem számolják fel a végleges kinevezést adott katedrára (a címzetességet), addig a helyzet nem változik.
Fekete Réka
Háromszék, Erdély.ma

Székelyföld autonómiatörekvéseinek támogatását kérte a Székely Nemzeti Tanács
Határozatban kérte fel a Székely Nemzeti Tanács pénteki budapesti ülésén a magyar kormányt és a magyar állam intézményeit, hogy a rendelkezésükre álló minden eszközzel támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon, valamint a Magyarország és Románia közötti államközi kapcsolatokban. Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy a Parlament a mai naptól kezdve már nemcsak az ország háza, hanem a nemzet háza is; a házelnök azt hangoztatta, az európai integráció nem képzelhető el nemzeti integráció nélkül.
A Parlament felsőházi termében tartott ülésén a házelnök azt mondta, az épület főbejárata felett a székely zászló lobog, ami azt jelzi: "székely testvéreink, önök hazaérkeztek". Kijelentette, az, hogy a Székely Nemzeti Tanács tagjai itt vannak, azt bizonyítja, hogy "összetartozunk, mindennek dacára együtt vagyunk és együtt maradunk". Kövér László közölte, megkezdődött a békés nemzetegyesítés folyamata. Csaknem egy évszázada a magyarok és a románok között az volt a tét, hol húzódnak meg a haza és a szülőföld sorompókkal elválasztott határai. Ma viszont az a kérdés, élhető marad-e számukra a fizikai határoktól mentesülő szülőföld és annak megtartó ereje.
Ma az európai közösségi térben a békés nemzetegyesítés útjára lépett magyarság képes a nemzeti integrációra - mutatott rá. A házelnök hangsúlyozta, hogy a békés nemzetegyesítés kerete az Európai Unió által megtestesített nemzetközi integráció, alapja és eszköze pedig a nemzeti integráció. A találkozó előtt tett sajtónyilatkozatában is azt hangsúlyozta Kövér László, hogy az európai integráció nem képzelhető el nemzeti integráció nélkül. A magyar nemzeti integráció ügye európai ügy is, európai támogatást érdemel - jegyezte meg. Az ülésen azt mondta, a magyar nemzeti integráció egyik eszmei pillére, hogy "nincs többé határon inneni és túli magyar ügy, mert nincs többé határ, csak magyar ügy van".
Hangsúlyozta, hogy a kulturális és területi önrendelkezést is magába foglaló területi autonómia Európa több országában létező valóság. Közlése szerint a Székely Nemzeti Tanács az erdélyi magyarság és a székelység számára sem többet, sem kevesebbet nem akar, mint ami kisebbségekben élő európai nemzeti közösségeknek jár. Ezt a célt a nemzetközi jog keretei között, a közvetlen demokrácia és a közképviselet eszközeivel, mindig békés módon próbálták elérni. Ebben a törekvésben mindig számíthatnak a magyar Országgyűlés erkölcsi és politikai támogatására - mondta Kövér László.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt mondta, az általuk kétszer elfogadott és két alkalommal is a román parlament elé beterjesztett törvénytervezet világosan leírja azokat az intézményeket, amelyek a székelyek jelenkori szabadságának intézményei lennének: az önkormányzati tanács lehetne a regionális parlament, míg az önkormányzati bizottság a regionális kormány, jól körülhatárolt eszközökkel és pontosan körülírt működéssel.
Kitért arra, hogy népszavazást is tartottak, amelyen a megkérdezett 210 ezer székelyföldi polgár kinyilvánította igényét az autonóm Székelyföld törvény általi létrehozására. Izsák Balázs a tanácskozás előtt emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hét évben többször fordultak az akkori magyar vezetőkhöz, támogatást kérve a székelyföldi autonómiatörekvésnek, de nem találtak meghallgatásra. A mostani választások után azonban nemzetpolitikai fordulat következett be.
A XXI. század magyarsága számára a székelyek értékőrzése hivatás, Európa számára bátorságuk küldetés - írta a Székely Nemzeti Tanács ülésének résztvevőit köszöntő levelében Schmitt Pál köztársasági elnök. "Minden szellemi-lelki kincset dédelgető közösségre szükség van, hogy Európának zavaros, értékvesztett világunkban arca legyen" - tette hozzá az államfő. Hangsúlyozta: a határok nélküli Európa a "divatos multikulturalitás talmi csillogása helyett" határtalan lehetőséget ad mindenkinek, aki elég erős, hogy nyitott, tenni akaró polgárok egységévé szervezze az egy helyen élőket.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a tanácskozáson a választójog és választhatóság kiterjesztése mellett érvelt. A Magyar Polgári Pártot a Székely Nemzeti Tanács leghűségesebb szövetségesének nevezte, s úgy fogalmazott: "nemcsak múltunk, jövőnk is van". Az ülésen a Székely Nemzeti Tanács három határozatát fogadták el. Az egyhangúlag elfogadott egyes számú határozat kimondja a folytonosságot az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án Sepsiszentgyörgyön létrehozott Székely Nemzeti Tanács között.
A kettes számú határozatban felkérték a magyar kormányt és a magyar állam intézményeit, hogy a rendelkezésükre álló minden eszközzel támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon, valamint a Magyarország és Románia közötti államközi kapcsolatokban. Emellett fordítsanak kiemelt figyelmet a kapcsolattartásra a Székelyfölddel. Egyúttal felkérték a magyar és a román külügyminisztériumot, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a két ország közötti, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződésbe kerüljenek bele az Európa Tanács ajánlásainak az autonómiára, a regionalizációra vonatkozó rendelkezései, Székelyföld autonómiáját pedig nevesítsék. A második határozattervezet elfogadásakor a 270 küldöttből hárman tartózkodtak.
A hármas számú, egyhangúlag elfogadott határozatban a tanács fontosnak nevezte, hogy a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség idején és azt követően az unió támogassa, hogy a Székelyföld "történelmi európai régióként" kapjon képviseletet a régiók bizottságában. Kitértek arra is, hogy az unió fordítson kiemelt figyelmet a veszélyeztetett kis népek védelmére, és dolgozza ki védelmük európai szintű szabályait. MTI

Székelyföld autonómiatörekvéseinek támogatását kérte a Székely Nemzeti Tanács
Határozatban kérte fel a Székely Nemzeti Tanács november 19-i budapesti ülésén a magyar kormányt és a magyar állam intézményeit, hogy a rendelkezésükre álló minden eszközzel támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon, valamint a Magyarország és Románia közötti államközi kapcsolatokban. Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy a Parlament a mai naptól kezdve már nemcsak az ország háza, hanem a nemzet háza is; a házelnök azt hangoztatta, az európai integráció nem képzelhető el nemzeti integráció nélkül.
A Parlament felsőházi termében tartott ülésén a házelnök azt mondta, az épület főbejárata felett a székely zászló lobog, ami azt jelzi: "székely testvéreink, önök hazaérkeztek". Kijelentette, az, hogy a Székely Nemzeti Tanács tagjai itt vannak, azt bizonyítja, hogy "összetartozunk, mindennek dacára együtt vagyunk és együtt maradunk". Kövér László közölte, megkezdődött a békés nemzetegyesítés folyamata. Csaknem egy évszázada a magyarok és a románok között az volt a tét, hol húzódnak meg a haza és a szülőföld sorompókkal elválasztott határai. Ma viszont az a kérdés, élhető marad-e számukra a fizikai határoktól mentesülő szülőföld és annak megtartó ereje.
Ma az európai közösségi térben a békés nemzetegyesítés útjára lépett magyarság képes a nemzeti integrációra - mutatott rá. A házelnök hangsúlyozta, hogy a békés nemzetegyesítés kerete az Európai Unió által megtestesített nemzetközi integráció, alapja és eszköze pedig a nemzeti integráció. A találkozó előtt tett sajtónyilatkozatában is azt hangsúlyozta Kövér László, hogy az európai integráció nem képzelhető el nemzeti integráció nélkül. A magyar nemzeti integráció ügye európai ügy is, európai támogatást érdemel - jegyezte meg. Az ülésen azt mondta, a magyar nemzeti integráció egyik eszmei pillére, hogy "nincs többé határon inneni és túli magyar ügy, mert nincs többé határ, csak magyar ügy van".
Hangsúlyozta, hogy a kulturális és területi önrendelkezést is magába foglaló területi autonómia Európa több országában létező valóság. Közlése szerint a Székely Nemzeti Tanács az erdélyi magyarság és a székelység számára sem többet, sem kevesebbet nem akar, mint ami kisebbségekben élő európai nemzeti közösségeknek jár. Ezt a célt a nemzetközi jog keretei között, a közvetlen demokrácia és a közképviselet eszközeivel, mindig békés módon próbálták elérni. Ebben a törekvésben mindig számíthatnak a magyar Országgyűlés erkölcsi és politikai támogatására - mondta Kövér László.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt mondta, az általuk kétszer elfogadott és két alkalommal is a román parlament elé beterjesztett törvénytervezet világosan leírja azokat az intézményeket, amelyek a székelyek jelenkori szabadságának intézményei lennének: az önkormányzati tanács lehetne a regionális parlament, míg az önkormányzati bizottság a regionális kormány, jól körülhatárolt eszközökkel és pontosan körülírt működéssel.
Kitért arra, hogy népszavazást is tartottak, amelyen a megkérdezett 210 ezer székelyföldi polgár kinyilvánította igényét az autonóm Székelyföld törvény általi létrehozására. Izsák Balázs a tanácskozás előtt emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hét évben többször fordultak az akkori magyar vezetőkhöz, támogatást kérve a székelyföldi autonómiatörekvésnek, de nem találtak meghallgatásra. A mostani választások után azonban nemzetpolitikai fordulat következett be.
A XXI. század magyarsága számára a székelyek értékőrzése hivatás, Európa számára bátorságuk küldetés - írta a Székely Nemzeti Tanács ülésének résztvevőit köszöntő levelében Schmitt Pál köztársasági elnök. "Minden szellemi-lelki kincset dédelgető közösségre szükség van, hogy Európának zavaros, értékvesztett világunkban arca legyen" - tette hozzá az államfő. Hangsúlyozta: a határok nélküli Európa a "divatos multikulturalitás talmi csillogása helyett" határtalan lehetőséget ad mindenkinek, aki elég erős, hogy nyitott, tenni akaró polgárok egységévé szervezze az egy helyen élőket.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a tanácskozáson a választójog és választhatóság kiterjesztése mellett érvelt. A Magyar Polgári Pártot a Székely Nemzeti Tanács leghűségesebb szövetségesének nevezte, s úgy fogalmazott: "nemcsak múltunk, jövőnk is van". Az ülésen a Székely Nemzeti Tanács három határozatát fogadták el. Az egyhangúlag elfogadott egyes számú határozat kimondja a folytonosságot az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án Sepsiszentgyörgyön létrehozott Székely Nemzeti Tanács között.
A kettes számú határozatban felkérték a magyar kormányt és a magyar állam intézményeit, hogy a rendelkezésükre álló minden eszközzel támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon, valamint a Magyarország és Románia közötti államközi kapcsolatokban. Emellett fordítsanak kiemelt figyelmet a kapcsolattartásra a Székelyfölddel. Egyúttal felkérték a magyar és a román külügyminisztériumot, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a két ország közötti, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződésbe kerüljenek bele az Európa Tanács ajánlásainak az autonómiára, a regionalizációra vonatkozó rendelkezései, Székelyföld autonómiáját pedig nevesítsék. A második határozattervezet elfogadásakor a 270 küldöttből hárman tartózkodtak.
A hármas számú, egyhangúlag elfogadott határozatban a tanács fontosnak nevezte, hogy a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség idején és azt követően az unió támogassa, hogy a Székelyföld "történelmi európai régióként" kapjon képviseletet a régiók bizottságában. Kitértek arra is, hogy az unió fordítson kiemelt figyelmet a veszélyeztetett kis népek védelmére, és dolgozza ki védelmük európai szintű szabályait. MTI

Dali Sándor, élt 80 évet
Dali Sándornak is - ki tudja, hányadszor rovom nevét a tiszta fehér papírra! - sikerült az, ami annyi felejthetetlen társunknak eddig. Meghalt néhány órával ezelőtt /november 21-én./.
A bennünk még maradék lélek kapkodna, tehetetlenül reszketve. Dadogás. Elmélkedés a hulló falevelekről. Kitárulkozás. És kibúvók keresése, tudván tudva, hogy ez az egy, amivel szemben nincs kibúvó, nincs oltalom. Szerethető ember volt. Vigaszért fordulunk, figyelve a ragyogón nyitott égbolton Isten szavait. Ott van kézügyben a Nagy Nyilvántartás, kifeszítve. Talán ezt is mi, esendőn halandók találtuk ki: azt szólítja magához, akit szeret.
Teljes, mindent elárasztó ősz van. Nem nehéz sírt ásni. Immár összekucorodva és sírva lesándorozhatjuk a sáros földig azt a néhait, aki a romániai magyar művelődési életben mindenkinek Dali Sanyi volt.
Voltak nagy nevek, igen. Lelkesek és lélektelenek. Ő az előbbiekhez tartozott. Neki sikerült a pártdiktatúrában az, ami másoknak nem: kétszer is teremtett nagy hírű lapot életében, az Ifjúmunkást és a Megyei Tükört, egyiket Bukarestben, másikat Sepsiszentgyörgyön. Próbálták megalázni gyáva törpék és hatalmi erőtől duzzadó félkegyelműek. Mind távol voltak a spártai, a szovátai jellemtől, távol.
A szíve kínozta meg legutoljára. Aztán a lélek föladta a védelmét. Örökbe fogadták egymást Sepsiszentgyörggyel. És a városa jól járt. Hányan, ezren? Hányan voltunk, akikbe erőt öntött? Mert Ő mindig meglátta, ha valakiben híjával mutatkozott a nemzeti s alkotói bizalma.
Adjon immár erőt egykori hite és örök emléke családjának, nemzetének. Ő a nemesek közül való volt. Eggyel több zarándokhely, sírhant. A miénk. Akár a sok szép szava, nevetése. Sírni nem tanított meg. Talán maga sem tudott.
Czegő Zoltán
Háromszék
Dali Sándor /Szováta, 1930. jún. 29. – Sepsiszentgyörgy, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dali Sándor háromszéki toborzója
Dali Sándort, az 1968-as romániai megyésítés utáni legendás háromszéki lapalapítót kortársai és bizonyára az utókor is úgy ,,könyveli el", mint aki Király Károly megyei pártfőember idején (1968-1972) a politikai kényszerből Megyei Tükör nevet viselő laphoz a Romániában szándékosan szétszórt, kisebb-nagyobb tanintézményekhez besorolt, politikai vonatkozásban ,,problémás", akkor már titánkodó tollforgatókat, írókat és költőket Háromszékre, a megyei pártlap ernyője alá toborozta.
Ebből adódott is aztán gond, mert a lap szabadszájúsága, többek politikai renitenciája miatt Király Károly is arra kényszerült, hogy első titkárként többünk állambiztonság általi nyomon követését, lehallgatását engedélyezze, mert ezt a ,,belső pártdemokrácia" ügyrendje így írta elő. Ezt távozása után, a hetvenes évek elején velünk személyesen közölte. Problémás volt már maga a megyei lap neve is. Dali Sándor előbb a Háromszéki Tükör nevet terjesztette fel jóváhagyásra. Ezt a lapcímet nem engedélyezték, mert a Háromszék román nyelvre fordítva valami egyebet is jelenthet - mondták képmutatóan -, holott egyébről volt szó: Háromszék magyar múltját akarták kiiktatni a háromszéki szellemi térből. Lám, Dali Sándor 1968-as lapcímválasztása az 1989-es romániai fordulat első óráiban Háromszék néven köszönt vissza. Dali Sándor páratlan érdeme a megyei lap köré tömörült tehetséges újságírói gárda, kik aztán tolluk-tehetségük révén a háromszéki szellemi élet meghatározó egyéniségeivé váltak, csapattá, közösséggé szerveződtek. Nos, én a legendás toborzó főszerkesztő esetében a lap és Háromszék szellemtörténetében érvényesülő szemléletet akarom - akár az én személyes példámmal is - tágítani: a Megyei Tükör kétségtelen kovász, spirituális élesztő volt. 1968-ban kemény lakossági és háromszéki értelmiségi fellépés eredményeként a Brassó tartományi nyomás alól szabadulva, önálló megyét teremtve elemi erővel tört elő az igény a magyar nyelvű és magyar szájtartású lapra. A lap barátainak tábora hihetetlen iramban növekedett. Az ember már a kezdet kezdetén szelektíven olvasott: a kényszerből született, muszáj-cikkeken átszaladt a tekintete, hiszen minden kommunikációs csatornából ez a politikai lé fröcskölt szembe véle. Ebből a szövegkörnyezetből könnyű volt kimazsolázni az igazi értéket, érzékelni és megpróbálni mérsékelni a politikai csapások súlyát. A lap és Dali Sándor páratlan érdeme, hogy kialakíthatott az olvasóval összekacsintó metanyelvet, a sorok közötti olvasás képességét, a félmondatokból, a szövegutalásokból összerakható gondolkodási modellt. Ebben a küzdelemben Dali Sándor maga is példaképpé lett. A lap hatáskörén túl az országban szétszórt magyar értelmiséget Háromszékre toborzó akarata érvényesült, ez valóságos mozgalommá vált. Az újságíró-toborzás révén ez a maréknyi fiatal volt az első fecskeraj, de aztán éppen a lap segítségével megindult a más kategóriába tartozó, főleg a szakértelmiségiek hazaszólítása. A megyei vezetés állást és lakást biztosított számukra. Azokban az években Háromszékre tódultak a magas képzettségű szakértelmiségiek, akik szellemi kötődése a magyar kultúrához, a humán értelmiséghez azelőtt nem tapasztalt - mert nem volt lehetséges - szélességi és magassági körökbe is behatolt. A Dali-féle hazahívó modell átalakította a meglévő kulturális intézményeket, és újakat teremtett. A színház vonzereje és tömegbázisa hirtelen megnőtt. A legjobb erdélyi színészek léptek színpadra. Rendkívül érdekes jelenség, hogy az erdélyi nagyvárosokból - főleg Marosvásárhelyről - Sepsiszentgyörgyre száműzött orvosok, jogászok, ügyvédek azonnal bekapcsolódtak a pezsdülő szellemi életbe, a generációs különbségeket semlegesítve ennek sok esetben meghatározó személyiségeivé váltak. Sepsiszentgyörgyön képzőművészeti szövetségi fiókot hoztunk létre. Emlékházakat, múzeumi gyűjteményeket létesítettünk. A tudományos ismeretterjesztés ürügyén az erdélyi nagyvárosokban a szellemi életben mellőzött hírességeket hívtuk előadói körutakra. Megszaporodtak az író-olvasó találkozók, létrejöttek az első művelődési egyesületek. Dali Sándor értelmiségi kötődései marosvásárhelyi, bukaresti gyökerűek. De szovátai szülőhelyéről magával hozta az emberi kapcsolatteremtés képességét. Eme adottsága, közvetlensége, humora révén bármilyen társadalmi rétegben és településtípuson érvényesült. Népszerű, közvetlen, emberséges ember volt. Ahol nőtt, ott tábora keletkezett. Király Károly távozása után igencsak ,,rájárt a rúd". Próbálták megalázni. Éveken át nem dolgozhatott lapnál. Lehetett valami politikai célzatosság abban is, hogy a megyei faliújságokért is felelt azokkal az adottságokkal és képességekkel, amelyeknek birtokában volt. Élete legproblematikusabb periódusa a színháznál igazgatóként eltöltött hét esztendejére esett. A gazdasági, politikai, cenzurális megszorítások időszaka volt ez. Átvészelte. Ő is, az intézmény is. Életének értelme, a toborzó, hazaszólító szellem kényszerű szerepváltoztatásai után is megmaradt, közösségépítő, szellemi partnereit védelmező képessége értékes örökségünk. Az impulzív természetűeket az önmérséklet szükségességéről győzködte, a gyávaságra hajlamosokat gyámolította. Én, aki végső soron neki is köszönhetem, hogy családommal együtt Sepsiszentgyörgyre honosodtam, folyamatosan azt csodáltam személyiségében, hogy egy zsák szöcskét is képes volt képletesen a kalapja alá fogni. Két könyvet - illemtant - írt. Ezek egyikének címe: Le a kalappal! Élete során mindig mások számára teremtett alkotásra, az alkotó munka kiteljesedéséhez feltételeket. Dali Sándor alkotói pászmája a közösségteremtés volt.
Ez előtt is le a kalappal!
Élt nyolcvan esztendőt. Szellemi öröksége viszont tovább hat és munkál bennünk, és lévén véle mi is kortársak, nemsokára a mi maradékainkban is élnie kell.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csupa csapás az élet – Moldvaiak Budapesten
Nyisztor Tinka néprajzos doktorandusszal budapesti „lakásán", a Budaörsi úti Magyar Nyelvintézet ebédlőjének halljában beszélgetünk sepsiszentgyörgyi, moldvai, budapesti, bukaresti meg párizsi dolgokról. Az előző nap estéjén a budapesti székhelyű Lakatos Demeter Társaság havi ülésén a moldvai magyarság jogsérelmeinek orvoslására szánt sziszifuszi munkáról számolt be drámai hangvétellel, arról, hogy az iskolai oktatás, az anyanyelvű mise dolgában a romániai Helsinki Bizottság támogatása ellenére is a iasi-i (jászvásári) püspökség, a janicsárpapok, a nacionalista pártok helyi potentátjai miként szegik nyakát minden moldvai „magyarmentő" szándéknak. Nyisztor Tinka kivételes képességekkel megáldott, illetve az önképzés, a közéleti státusteremtés mezein, legalábbis csángó-magyar vonatkozásban, páratlan szélességű pászmákat bejáró személyiség. A Tázló völgyében rejtőzködő székelyes csángó falu, Pusztina (Pustina), illetve a magyarságát a huzatos moldvai tájon őrző családi hagyomány emelte a csángó mozgalom élére.
Határozott, energikus alkat. Budapesten az ELTE néprajz szakán szerzett diplomát, ugyanitt jelentkezett posztgraduális képzésre, ezzel párhuzamosan egy svájci ösztöndíjat is megpályázott és elnyert, s ekképpen dupla doktori képzésben részesül a moldvai magyar csángó nyelvjárás mellé, amely a gyermek- és fiatalkori kommunikáció egyetlen nyelvi közege volt, előbb a román, majd a szépen beszélt magyar köznyelvet pászította oda, s ezt toldotta meg a francia irodalmi nyelvvel.
Tegnap a magyarországi csángók fórumán beszélt, napokkal azelőtt a bukaresti Pápai Nunciatúrán kért csángóügyekben kihallgatást, s ma, miután együtt áttekintjük a csángóság sorsának alakulását, és meg-megállunk életpályájának egy-egy stációjánál, amelyet átszőtt a közéleti szerepvállalás, megy a Kamaraerdő peremén lakó csángó barátnőjéhez. A téli savanyúság eltevésének praktikáira tanítja meg a csángó asszonyt, aki ezeket a Kárpátokon belüli eltevési fifikákat nem ismeri. Otthon, Erdélyben átnézem a francia nyelven írt szakmai önéletrajzát, különösképpen a különféle konferenciákon való szereplései és a szakmai közlemények listáját, amelyekből kirajzolódik egy isten háta mögötti faluból, évszázadokon át folyamatosan fojtogatott szellemi térségből érkező negyvenéves nő bámulatos akaratereje s az 1990-ben bekövetkezett romániai politikai rendszerváltás utáni pályamódosulások dinamizmusa.
Sylvester Lajos
Erdély.ma