Demokrácia Központok segítenek a magyar állampolgárságot igénylőknek
December közepére a jelentősebb magyarlakta megyeszékhelyeken megnyitják kapuikat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) úgynevezett Demokrácia Központjai. Az EMNT illetékes vezetői tegnap Nagyváradon tájékoztatták a sajtót az új feladatot is felvállaló hálózatról.
A magyar közigazgatási és külügyminisztérium meg az EMNT képviselői szerdán írták alá Budapesten a megállapodást a kedvezményes honosítási eljárásban való közreműködésről – jelentette be Toró T. Tibor, az EMNT országos ügyvezető elnöke. Gergely Balázs, a Demokrácia Központok országos hálózatának koordinátora elmondta, hogy az alakuló intézmény célja az adatgyűjtés a romániai magyar közösség közéletéről, politikai és kulturális életéről, az adatok feldolgozása és az információk nyilvánosságra hozatala. Az EMNT-ben már működő monitoring rendszert fejlesztik tovább, figyelemmel követik például az anyanyelvi jogok érvényesülését, érvényesítését, az önkormányzati döntéshozatali folyamatokat (utóbbiakat például tanácsülések látogatásával).
Amint Zatykó Gyula, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja, a Demokrácia Központok partiumi térségi koordinátora magyarázta, fel akarják mérni a nemzet állapotát. „A cél az autonómia, de eléréséhez tudnunk kell, honnan indulunk” – mondta. Magyarországon jövőre szeretnék összeállítani a nemzeti katasztert, ebben is segíthetnek, és igyekeznek a 2011-ben esedékes népszámlálásra megerősíteni az „ingadozók” identitástudatát – tette hozzá.
Összesen 20-22 Demokrácia Központ létesül idővel, de már december közepére működni fog tíz-tizenkettő a legfontosabb magyarlakta megyeszékhelyeken, így Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Zilahon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Aradon, Brassóban. A magyar állampolgárságért folyamodókat azzal fogják segíteni, hogy itt ellenőrzik majd az igénylő dosszié tartalmát, lehetőség szerint hivatalos fordítókat ajánlanak, és időpontot egyeztetnek a határ menti magyar önkormányzatok anyakönyvi hivatalaival a leadás végett. Ennek különösen a partiumi megyékben van nagy jelentősége, mert a Magyar Köztársaság romániai konzuli hivatalai már nem győzik a rohamot, már most csak májusra-júniusra tudják beütemezni a kérvényezők fogadását. A Demokrácia Központokat felkeresők biztosak lehetnek benne, hogy nem kell majd kétszer járniuk a magyar hatóságokhoz. Az itt dolgozó egész-, fél- vagy negyedállású munkatársakat ugyanis a magyar fél készíti fel, ugyanazt a képzést kapják majd, mint a konzulátusokon ezzel foglalkozó tisztviselők.
A hálózatot egyelőre az EMNT finanszírozza – mondta el érdeklődésünkre Toró T. Tibor –, de keresnek hazai, magyarországi és európai uniós pályázati lehetőségeket, várják a szponzorokat is. Az irodák felszerelésének, eszközeinek egy része már megvan, s remélik, a készülő magyarországi 2011-es költségvetésben találnak nekik forrást valamilyen minisztériumi alapból. Toró helyesnek tartja, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete is magáénak tekinti az ügyet, és kiveszi a részét az állampolgárság megszerzésére vonatkozó tájékoztatásból, hiszen ez nem pártpolitikai kérdés.
Az egyszerűsített honosítási eljárásban való közreműködésükért a romániai magyaroknak nem kell fizetniük – ezt előírja a budapesti tárcákkal kötött megállapodás is –, csak a fordítások kerülnek majd pénzbe, amiről számlát kapnak, illetve az utazási költséget kell állniuk, ugyanis az igénylést személyesen kell majd leadni egy magyar állami hatóságnál. A központok országos koordináló irodája Kolozsváron nyit december 4-én.
Máté Zsófia
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről a Magyar Köztársaság Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma, Külügyminisztériuma valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között az alábbi feltételekkel:
1. Az egyszerűsített honosítási eljáráshoz kapcsolódó kérelmek hatékony és zökkenőmentes benyújtásának elősegítése, valamint az eljárás ügyfélbarát lefolytatásának előmozdítása érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztató Irodái (a továbbiakban: Erdélyi Demokrácia Központok Hálózata) a következők szerint nyújtanak támogatást:
1.1. tájékoztatás adása az egyszerűsített honosítási eljárás lényegéről, az ügyintézés általános menetéről, a kérelmek benyújtásának magyarországi és külképviseleti lehetőségéről;
1.2. tájékoztatás adása a kérelmek tartalmi és formai elemeiről, valamint a csatolandó mellékletek köréről;
1.3. tájékoztatás nyújtása azon hatóságok elérhetőségéről és ügyfélfogadási rendjéről, amelyeknél a kérelem benyújtható;
1.4. közreműködés a kérelem külképviseleti személyes benyújtása időpontjának rögzítésében, amely a külképviselettel szoros együttműködésben történik;
1.5. segítségnyújtás a kérelmek tartalmi összeállítása, a szükséges okiratok magyarországi, illetve fogadó országban történő beszerezhetőségének eljárásrendje és költségei tekintetében;
1.6. a szükséges okiratok beszerzésében való közreműködés;
1.7. tájékoztatás adása a hivatalos fordítókról, valamint közreműködés az okiratok hivatalos fordításának beszerzésében;
1.8. segítségnyújtás a kérelmek kitöltésében, az előírt mellékletek tartalmi összeállításában, a kérelem benyújtásának formai előkészítésében;
1.9. kihelyezett konzuli fogadónapok előkészítése, a helyi szervezéssel és a tervezett eseményről szóló tájékoztatással járó feladatok végzése, adott esetben helyiség és infrastrukturális háttér biztosítása a helyszínre utazó konzuli tisztviselő számára;
1.10. a magyar külképviselettel szorosan együttműködve eskü-/fogadalomtételi napok előkészítése, megszervezése, helyiség rendelkezésre bocsátása.
2. A fenti feladatok végrehajtása során az Erdélyi Demokrácia Központok Hálózata az alábbiak figyelembevételével járhat el:
Az Erdélyi Demokrácia Központok Hálózata
2.1. tájékoztatás adása kizárólag az egyszerűsített honosításra vonatkozó hatályos jogszabályok tartalma, valamint az egységes honlapon található információk szerint történhet, szükség szerint kiegészítve a helyi sajátosságokkal összefüggő praktikus információkkal;
2.2. tevékenységét minden esetben Magyarország és Románia jogszabályainak betartásával végezheti;
2.3 tevékenységéért a Magyar Köztársaságot semminemű felelősség nem terheli;
2.4. a segítségnyújtást a leendő ügyfelek saját kezdeményezése alapján látja el, a segítségnyújtás igénybevétele nem tehető kötelezővé;
2.5 segítségnyújtása nem érinti az ügyfelek eljárási jogait és kötelezettségeit;
2.6. kérelem kitöltésében történő közreműködése kisegítő jellegű, amely nem váltja ki a kérelem benyújtáshoz fűződő jogkövetkezményeket;
2.7. a kérelmek benyújtását követően az egyszerűsített honosítási eljárásban nem tölthet be az eljárás érdemét közvetve vagy közvetlenül befolyásoló szerepet;
2.8. közreműködéséért – az okiratok és hiteles fordítások ügyféli kérelemre történő beszerzésének számlával igazolt költségein felül – nem kérhet egyéb illetéket, díjat vagy egyéb jellegű ellenszolgáltatást.
3. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium az 1. pontban meghatározott tevékenységek ellátását ingyenes képzéssel és folyamatos konzultáció lehetőségével segíti.
4. Jelen Együttműködési Megállapodás határozatlan időre jön létre, az aláírását követő napon lép hatályba.
5. A felek az Együttműködési Megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá.
Budapest, 2010. november
Németh Zsolt Toró T. Tibor
Parlamenti államtitkár Ügyvezető elnök
Külügyminisztérium Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Répás Zsuzsanna Dr. Wetzel Tamás
Helyettes államtitkár Miniszteri biztos
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Krónika (Kolozsvár)

Fidesz-fityisz az ÚMSZ-nek – Nulla forinttal támogatja a Szülőföld Alap az országos romániai magyar napilapot

Stratégiai partnerség minden vonalon?
A romániai magyar belpolitikai erőviszonyok megváltoztatásához is hozzájárulhat a magyar kormány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kötött megállapodás, amelynek értelmében az utóbbi a könnyített honosítás folyamatában asszisztálna az anyaországi intézményeknek.
Újabb dimenzióval bővül a stratégiai partnerség
Szerdán, november 24-én megállapodást írt alá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a magyar Külügyminisztériummal illetve a közigazgatási és igazságügyi tárcával. A budapesti ceremónia után Toró T. Tibor csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon, amelyről a Krónika napilap tudósít. A Tőkés László nevével fémjelzett szervezet ügyvezető elnöke beszámolt arról, hogy a megállapodás tárgya az egyszerűsített honosítási eljárás megszerzésével kapcsolatos tájékoztatás. Elmondása szerint az „Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, azon belül is Tőkés László elnöknek nagy szerepe volt abban, hogy a határon túli magyarok könnyített honosításának kérdését a köztudatban tartsa”, ezért helyes, hogy őket kérték fel a kérdés erdélyi kezelésére.
Mint ismeretes, az EMNT már korábban bejelentette az ún. Erdélyi Demokrácia Központok létrehozását, amelyek civil funkciót, a polgárokkal való kapcsolattartás szerepét töltenék be. Ez a leendő infrastrukturális keret az egyezség révén új tartalommal is megtelik. Gergely Balázs, a demokrácia-központok országos koordinátora a Krónika összefoglalója szerint elmagyarázta, hogy Magyarország erdélyi konzulátusainak részleges tehermentesítését szolgálja majd a kezdeményezés. Az állampolgárságot igénylők iratcsomóinak ellenőrzésében, az igénylők informálásában kívánnak szerepet vállalni. Segíthetnek a kihelyezett konzuli napok megrendezésében, valamint az állampolgársági fogadalomtétel dátumának egyeztetésében is.
Gergely Balázs azt is kifejtette, hogy a központok dolgozói részt vehetnek azokon a képzéseken, amelyeken a külképviseletek munkatársai is, így gyakorlatilag rendelkezni fognak minden szükséges ismerettel is. Az Új Magyar Szó arról is beszámol, hogy az elképzelések szerint húsz ilyen demokrácia-központ nyílna meg jövő év januárjában, Nagyváradon pedig már az elkövetkező tíz napban elindul a működés. A határ menti városon kívül hasonló intézmények nyitják meg kapuikat többek között Szatmáron, Kolozsváron, Zilahon, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is.
Eszközök a hatalmi harcban
Kétségtelen, hogy a felvázolt infrastruktúra-rendszer elengedhetetlen ahhoz, hogy a könnyített honosítási eljárás tényleg „könnyen” működjön, senki sem várhatja el, hogy a három romániai külképviselet (Bukarest, Kolozsvár, Csíkszereda) egyedül megbirkózzon ezzel a feladattal. Gyanúsabb kérdés azonban a folyamat igen hangsúlyos átpolitizálása. Ne feledjük el ugyanis, hogy az EMNT többször is beharangozta pártalakítási szándékát, a kettős állampolgársággal kapcsolatos információszolgáltatás és segítéség könnyen politikai tőkévé kovácsolható.
Korábban sem volt titok, hogy az Orbán-kormány kiemelkedő státuszt szán Tőkés László és a körülötte kialakult tömörülésnek a nemzetpolitikai rendszerváltás által létrejövő új helyzetben. Ezt támasztja alá a stratégiai partnerség megkötése is. Az új megállapodást tehát joggal értelmezhető úgy, mint az anyaországi vezetés tudatos beavatkozása a romániai magyar politikai erőtérbe.
A módszer nem új, hiszen hasonló minta volt felfedezhető a kedvezménytörvény életbe lépése után megszülető státusirodák kapcsán is. Abban az időben Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) égisze alatt lettek átpolitizálva a szolgáltatások. Igaz, akkor sokkal kisebb mértékben volt versenyhelyzet a különböző csoportosulások között, következésképpen a dolog tétje is alacsonyabb volt. A kötekedők nyugodtan kérdezhetik meg, hogy miért nem használták a kettős állampolgárság esetében is a már meglévő státusirodák adta szervezeti hálót.
Ennek a kérdésnek a kapcsán, a hónap elején a Nyugati Jelen közölt egy összeállítást. Székely István, az RMDSZ mellett működő státusiroda-hálózat vezetője elmondta, hogy szó sincs a rendszer megszűnésétől. Ettől függetlenül azonban, a sajtóorgánum szerint megfigyelhető egy fokozatos leépülés párhuzamosan a kedvezménytörvény fontosságának leértékelődésével. A magyar állampolgárság felvételével ugyanis automatikusan érvényét veszti a jogszabály, igaz a kettő harmonizálásának konkrétumairól keveset nyilatkoztak a nemzetpolitika döntéshozói. A státusirodák közrejátszanak még az oktatási-nevelési támogatások megpályázásában és kézbesítésében, ám ezek a funkciók is átkerülhetnek az EMNT fennhatósága alá.
Persze az RMDSZ sem kívánja teljesen átengedni a kettős állampolgárság témája fölötti monopóliumot az EMNT-nek. Ennek bizonyítéka, hogy a párt Bihar megyei szervezete nemrégiben tájékoztató körutat kezdett, és egy füzetet is kiadott a szükséges információkkal. A témáról tudósító Krónika kérdésére Tóró T. Tibor kijelentette, tudomása van, hogy „a piacon nyüzsög más is”, ám alapjában véve helyesnek tartja, hogy az RMDSZ is érdeklődik a téma kapcsán. A kettős állampolgárság körüli imázs-harcban azonban nagy valószínűséggel az EMNT rendelkezik több ponttal, főként, ha figyelembe vesszük a másik oldalon tapasztalható nem egyértelmű viszonyulást a kérdéshez. A döntő tényező persze továbbra is az marad, hogy az erdélyi magyarság mekkora jelentőséget tulajdonít a témának.
Pap Szilárd István, Erdély.ma

Megalakultak az EMNT szervezetei
Októberben Sepsiszentgyörgyön tartott megyei tisztújító közgyűlést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Az elmúlt héten a háromszéki városokban alakították meg a szervezetet, választottak helyi elnököt, de párhuzamosan bemutatták a most létesülő demokráciaközpontokat, ezek feladatait, és ismertették az érdeklődőkkel a magyar állampolgárság igénylésének eljárását is.
Kovásznán az orbaiszéki szervezet elnökének Szabó Tünde magyar szakos tanárt választották meg, Kézdivásárhelyen Bardócz Csaba református lelkipásztor lett az elnök, az erdővidéki vezetőről később döntenek. Jakabos Janka, az EMNT megyei elnöke elmondta, a jövő szombaton sorra kerülő országos közgyűlésre tizenkét sepsiszéki, hét kézdiszéki, három erdővidéki és három orbaiszéki képviselőt küldenek. Jövő héten döntik el, milyen álláspontra helyezkednek, de arról már határoztak, hogy mindannyian az egységesen elfogadott javaslathoz igazodnak, és a közös döntés alapján voksolnak majd. Az EMNT december 4-i székelyudvarhelyi közgyűlésén határoznak arról, hogy támogatják-e az új autonomista párt létrehozatalát. Jakabos Janka elmondta, tárgyaltak Háromszéken is a kérdésről, mindannyian tisztában vannak azzal, hogy ez szükséges rossz, és várhatóan egységesen az új politikai alakulat életre hívása mellé állnak. Végleges, egyértelmű álláspontot jövő héten alakítanak ki.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nemzeti ünnepen nem illik tüntetni
Marosvásárhely Polgármesteri Hivataláé a felelősség
December 1-jén az Új Jobboldal (Noua Dreapta) bejelentette, tüntetést szervez Marosvásárhelyen, úgymond, a magyar szeparatizmus ellen, illetve a székelyföldi románok védelmében. Szombaton, a TEKT- tanácskozás után Markó Béla szövetségi elnököt és Kelemen Hunor művelődési miniszter véleményét kérdeztük az üggyel kapcsolatosan.
Markó Béla szűkszavúan annyit mondott: "Én nem engedélyeztem volna egy tüntetés megtartását pontosan a román nemzeti ünnepen, sem az Új Jobboldal elnevezésű román szervezetnek, sem másoknak. Azt gondolom, sem a román, sem a magyar, sem más nemzeti ünnep nem arra való, hogy valaki tüntessen.
Provokációnak tűnik
Kelemen Hunor szerint provokációról van szó, és a polgármesteri hivatalnak nem kellett volna engedélyeznie. "Provokációnak tűnik, de ameddig nincs rendbontás, addig a csendőrségnek nincs joga beavatkozni. A legnagyobb hibás ebben az ügyben Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala. Neki kellene látnia – és biztos vagyok benne, látja is –, hogy provokációról és etnikai feszültségkeltésről van szó, ezért a felelősség is az övé. Én elítélem ezt a fajta demonstrációt, ilyent Marosvásárhely egyszer már megtapasztalt, s tudhatná, hogy ilyesminek nem szabad helyt adnia. Bízom benne, hogy a marosvásárhelyiek, magyarok és románok, eléggé bölcsek ahhoz, hogy ne adjanak helyet még egyszer a provokációnak". A továbbiakban emlékeztetett, hogy ugyanez a szélsőjobboldali szervezet próbálkozott a tavaly Sepsiszentgyörgyön is, sikertelenül. Véleménye szerint most is sikertelen lesz az akciójuk.
A kérdésre, hogy a kormányban került-e szóba, lévén, hogy Marosvásárhely polgármestere a nagyobbik kormánypárt tagja, Kelemen Hunor kijelentette: "Valószínű, hogy hétfőn (sz.m. ma) téma lesz, már Markó Béla és Borbély László is nyilatkozott az ügyben. Mindenképpen beszélni fogunk a belügyminiszterrel, a miniszterelnökkel. Az, hogy a marosvásárhelyi polgármester milyen mértékben követi a pártja döntéseit és az elvi irányvonalát, számomra mindig kérdés volt. Amikor magyar ügyről van szó, akkor ő inkább a Nagy- Románia Párt és a szélsőjobboldali szervezetek között találná meg a helyét, nem feltétlenül a Demokrata Pártban".
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Csak az udvari sajtó kapott pénzt a Szülőföld Alaptól
Egy forintnyi támogatást sem kaptak a Szülőföld Alap 1,315 milliárdos büdzséjéből azok a romániai magyar médiumok, amelyek nem a Fidesz holdudvarához tartoznak. Nem támogatják az egyetlen országos magyar napilapot, az Új Magyar Szót sem.
A romániai magyar médiumok támogatására szánt 7,7 millió forintból egyetlen forintot sem kapott az egyetlen országos napilap, az Új Magyar Szó (ÚMSZ) – tűnik ki a Szülőföld Alap múlt héten közzétett eredményhirdetéséből. Ennek tanúsága szerint magyar költségvetési támogatásban csak azok a sajtóorgánumok részesültek, amelyeket jellemzően a Fideszhez közelinek tartanak. Másfél millió forint jutott a Krónika napilapnak, a Kolozsváron szerkesztett erdélyi újság után a legtöbb pénzt, 1,2 milliót a Székelyföld című kulturális folyóiratnak adták honlapfejlesztésre, az idén még csak négy lapszámot megért Erdélyi Napló hetilap 1,1, a Háromszék sepsiszentgyörgyi napilap pedig egymilliót kapott. Támogatásban részesültek olyan intézmények honlapjai is, amelyek tevékenysége nem kötődik közvetlenül a média világához: ilyen a székelyudvarhelyi MÜTF Egyesület, a kolozsvári Kincses Kolozsvár Egyesület vagy a szintén kolozsvári Zöld Erdély Egyesület és Gondviselés Segélyszervezet. Az ÚMSZ mellett sem a transindex.ro hírportál, sem az Erdélyi Riport hetilap működtetésére nem jutott pénz – egyelőre nem tudni, miért.
Legalább őszintébbek, mert a másik tábor sajtójának semmit sem adnak, míg az előző kurzusban az ellenszenvesek is kaptak valami keveset – jegyezte meg kérdésünkre némi malíciával az ÚMSZ egyik szerkesztője. A lapnak Ulicsák Szilárd, a kormány határon túli támogatásokért felelős miniszteri biztosa azzal magyarázta a jobboldali sajtóorgánumokat előnyben részesítő döntéseket, hogy a beérkező pályázatok nagy mennyisége miatt „kezelhetetlenség” állt elő a Szülőföld Alapnál. Amikor az ÚMSZ döntéseken érezhető elfogultságot firtatta, a miniszteri biztos úgy válaszolt: ő nem lát bele annyira a határon túli ügyekbe, hogy érdemben mérlegelni tudjon. „Nem hiszem, hogy most jelentős aránytalanság történt volna, de a döntéseket a regionális egyeztető fórumok által jelölt kuratóriumi tagok hozzák, tehát elvileg a határon túli támogatottak is döntenek a kérdésben” - tette hozzá a miniszteri biztos, aki szerint az idén megszerezhető támogatások olyan alacsonyak, hogy azokból átfogó médiastratégiát kialakítani úgysem lehet, ezek egy-két havi túlélést tesznek lehetővé.
Vele ellentétben Székely István, a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának erdélyi tagja szerint azonban a kurátorok csak javaslatot tesznek a támogatottakról. „A Szülőföld Alap elnöke nyújtja be az előterjesztést, és azon nekünk már nem áll módunkban módosítani" - hangsúlyozta a kuratóriumi tag az ÚMSZ-nek adott nyilatkozatában, a manna.ro cikkéhez fűzött hozzászólásában pedig leszögezte, vannak olyan pályázók, akik az elmúlt hat évben mindig eredményesen pályáztak, és most nem voltak sikeresek; és vannak olyanok, akik az elmúlt évek sikertelensége után most támogatásban részesültek. Székely az ÚMSZ-nek elmondta azt is, ma már egyre több intézmény jelentkezik támogatásért, az elv pedig az, hogy minél többnek kell jutnia a pályázati alapból, így az elérhető összegek felaprózódnak. „Van, akinek jut a pályázati alapból, és van akinek nem. Amit egy pályázónak odaadunk, azt egy másik pályázótól el kell vennünk” – szögezte le a tisztségviselő, aki szerint egyébként szakmai kritériumok általában a művelődési, könyvkiadási pályázatoknál érvényesülnek. Ahol viszont egyértelmű elfogultság tapasztalható, az a média-kollégium - tette hozzá.
Dorosz Dávid, az LMP képviselője az Országgyűlés hétfői ülésén azonnali kérdést tett fel az ügyben, ám érdemi választ nem kapott a Semjén Zsolt helyett válaszoló Rétvári Bence társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkártól.
Ami biztos, hogy a fent említett „kezelhetetlenség” miatt a Szülőföld Alap jelenlegi formájában nem működőképes. Idén az első félévben három hónapon késett a határon túli magyaroknak szánt létfontosságú támogatások elbírálása, és a második félévre szólókat is csak a múlt héten tették közzé. megszűnik, vagy jelentős mértékben átalakul. Ennek kapcsán Ulicsák a manna.ro-nak azt mondta, a tervek szerint jövőre külön járnak el a kis pályázókkal, és külön kezelik azokat a nagy intézményeket, amelyeknek a működtetése jelentős pénzügyi keretet igényel. Várhatóan megszűnik, de legalábbis jelentős mértékben átalakul a Szülőföld Alap – jelentette ki a miniszteri biztos, hozzátéve, a jelenlegi törvénykezési hullámban nehéz megmondani, hogy mikor születhet meg az erre vonatkozó jogszabály. NOL.hu

Így veszett el Erdélyország (Díjeső székelyföldi dokumentumfilmnek)
November 23—26. között tizenegyedik alkalommal rendezték meg Lakiteleken a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók Filmszemléjét. A szemlére 83 alkotás érkezett, amelyek közül 28 került a döntőbe. A zsűri ötszázezer forintos fődíját, a Duna Televízió különdíját, valamint a Lakiteleki Béke és Barátság Nyugdíjas Klub által javasolt különdíjat a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila Így veszett el Erdélyország című alkotása kapta.
A lakiteleki rendezvény díszvendége Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr volt, a véle folytatott szakmai beszélgetést Sára Sándor filmrendező, a Duna Televízió örökös tiszteletbeli tagja és Lezsák Sándor költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke vezette, aki a sepsiszentgyörgyi dr. Szőts Dánielnek, meglepetésére, a filmben vállalt szerepéért személyesen gratulált. Dani bácsi, a 86. életévében járó háborús veterán nem is tudott arról, hogy a Lakiteleken díjazott alkotó az Úz völgyében, Sepsiszentgyörgyön és egy baróti honvédtalálkozón folytatott beszélgetésüket készülő dokumentumfilmjében történelmi tanúságként és tanulságként hasznosítja, hisz a II. világháborút végigharcoló mikós diák több mint fél évszázada mint élete egyik legnagyobb élményét minden adódó alkalomkor fűnek-fának magyarázza. Kérdezem, hogy mi legyen élete egy másik nagy élménye, mire dedikálva átadja az általa előszavazott kötetet, József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című fotóalbumát, amely a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadónál jelent meg.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Helyi történelmünk ismert és feltáratlan eseményeit egyaránt őrzi a levéltár
Flóra Ágnes szerint a levéltárosnak elsősorban a kutatót és kutatást kell segítenie
Az állami levéltár idén ősszel új székhelyhez jutott Kolozsváron: a volt Herbák János (Clujana) cipőgyár volt igazgatósági épületében. Az avató ünnepségen ismerkedtem meg Flóra Ágnes történésszel, levéltárossal, az intézet magyar munkatársával, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem-filozófia karán szerzett történész–művészettörténész diplomát 2002-ben, majd ezt követően a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) Medievisztika szakán folytatott magiszteri tanulmányokat. Ebben az intézményben készíti jelenleg doktori disszertációját is. Flóra Ágnes 2008-ban került a levéltár kolozsvári fiókjához, ahol az utolsó magyar szakembert, Kiss Andrást 1983-ban nyugdíjazták.
– Milyen képességek, illetve adottságok szükségesek ahhoz, hogy egy történészhallgatóból jó levéltáros váljon?
– Amikor 2008 májusában alkalmaztak a Román Országos Levéltárban, a levéltárosi szakmáról csak annyi ismeretem volt, amennyit kutatóként a kutatóteremben láttam és tapasztaltam. Ez azonban hasznomra szolgált, mert az a levéltáros, aki rendszeresen kutat, jobban tudja értékelni az irat forrásértékét, és ez a tény sokat segít a rendezési folyamatban. Fontos, hogy legyen benne hajlandóság és némi vonzódás ahhoz, hogy régi iratokkal foglalkozzon. Ezenkívül szükséges némi paleográfiai ismeret és nyelvtudás, hiszen a történeti levéltárak rendezéséhez ismerni kell azokat az írásmódokat, nyelveket, amelyeken az iratok íródtak. A magyar levéltári és levéltáros múltnak, azon belül az erdélyinek is, szerencsére nagyon gazdag hagyománya van, amire lehet építkezni. Kelemen Lajos, Jakó Zsigmond vagy Kiss András már kijelölték azokat a támpontokat, melyeket követni kell az erdélyi történeti levéltárak rendezésekor, csak haladni kell tovább a „kifeszített zsinór mentén”. Ugyanakkor szerintem a jó levéltárosnak arra kell törekednie, hogy elsősorban a kutatót és kutatást segítse. És természetesen ez a szakma kevésbé ajánlott a por- és penészallergiásoknak.
– Mi a legfontosabb ebben a szakmában?
– Jelentős különbségek vannak a magyarországi és a romániai levéltáros rendszer között. Bár tisztában voltam a helyi viszonyokkal, amikor felvételt nyertem a kolozsvári levéltárba, abban reménykedtem, hogy az intézmény vezetésében bekövetkezett kedvező változások – a Magyar Országos Levéltárhoz hasonlóan – kissé „tudományosítják” a levéltáros munkáját. Ami – jelen állapotában – valójában csak részben szól irat- és levéltárrendezésről. Megkockáztatnám, hogy a rendezés csak a töredékét képezi a levéltárban végzett munkának. Nagy hangsúlyt kap a hazai levéltári rendszerben a terepmunka, az úgymond időnkénti szervellenőrzés. Ez gyakorlatilag intézmények, nagyobb vállalatok és cégek, vagy akár kisebb iratképzők irattárainak a rendszeres ellenőrzésén alapul. Ez a művelet önmagában fontos a mai, még használatban lévő és gyarapodó levéltáraknak az utókor számára való megőrzésben. A jogi hézagok miatt viszont a levéltáros olykor tehetetlen az irattár-pusztulásokkal szemben. A terepmunkán kívül igen időigényes az állampolgári kérések teljesítése. Ezek elsősorban olyan kérések, amelyekben különböző jogszabályokban rögzített jogok érvényesítéséhez szükséges iratok másolatait vagy kivonatait kérik. De igen sok a családi vonatkozású kérés is. Ezenkívül időnként kutatótermi szolgálatot is teljesítek. Meglátásom szerint az egyszerre több feladatot ellátó levéltáros nem lehet hatékony. Kutatómunkára – bár úgymond kéznél van az anyag – nem jut idő, s a levéltár az ilyen irányú ambíciókat nem is támogatja. Ebben is lényegesen különbözik az itthoni felfogás a magyarországi levéltári hagyományoktól, ahol a levéltárosnak heti kutatónapja vagy napjai vannak.
– Hogyan keltené fel az érdeklődését egy átlagembernek a levéltár iránt?
– Manapság azt hiszem az a leghatásosabb, ha a médiához fordul, legyen az írott vagy elektronikus. Ez jut el leghamarabb az emberekhez, ezeken a csatornákon keresztül lehet „megmozgatni”, megnyerni a közvéleményt. A szaklapok általában a szakmabeliekhez jutnak el, az átlagértelmiség többsége, sajnos, nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a szakkiadványokat rendszeresen vásárolja. A média mellett az internetet is meg kell említenem, mert ez már hozzátartozik a mindennapjainkhoz, és a fiatalabb korosztály szinte csak a hírportálokon vagy más internetes oldalakon tájékozódik a napi eseményekről. Az év elején megpróbáltam létrehozni egy ingyenes tárhelyen egy erdélyi magyar levéltáros oldalt. Sajnos, hamar kiderült számomra, hogy az ilyen ingyenes felületek blogolásra vagy személyi honlapnak megfelelőek. Jelen pillanatban Nagy Mihállyal, a Román Országos Levéltár aligazgatójával keressük a megoldást egy nagyobb tárhely biztosítására. Ezen a portálon, terveink szerint a kutatók, de az egyszerű állampolgárok eligazodását szolgáló gyakorlati és közhasznú információk mellett egy népszerűsítő rovatot is indítanánk. A Magyar Országos Levéltárnak (M.O.L) honlapján olvasható „A hét dokumentuma” című sorozat, melynek keretén belül egy iratot és a hozzá kapcsolódó történeti adatokat mutatják be az olvasóknak, internetezőknek. Valami hasonlót gondoltunk mi is, de nem kizárólag a M.O.L. oldalán látott példa miatt, hanem mert ennek volt hagyománya ’89 előtt. Kiss András levéltáros például rendszeresen közölt a napi vagy heti sajtóban egy-egy levéltári irathoz kapcsolódó, vagy abból kiinduló rövid történeti áttekintőt. A népszerűsítést azért tartom igen fontosnak, mert egy levéltárról sokkal kevesebbet tudnak az emberek, mint mondjuk a könyvtárakról. Az érdeklődés is nagyobb a könyvtárak iránt, mert az közelebb áll az emberekhez. Könyv minden házban található, de régi irat igen ritkán bukkan elő a családi iratok közt.
– Mi az, amit a kolozsvári levéltárban feltétlenül meg kell tekinteni az odalátogatónak?
– A levéltár is olyan, mint egy múzeum vagy könyvtár. Az egyéntől függ, hogy mit tart érdekesebbnek, mire szán időt. Amikor egyetemi hallgatók csoportos látogatását vezetem, próbálok szakirányuknak megfelelően válogatni a számos érdekes irat közül. Irodalmároknak igyekszem irodalmunk jeles képviselőinek kézírását megmutatni: Arany János levelét, Kölcsey Ferenc vagy ifj. Heltai Gáspár bejegyzéseit, ami valahogy kézzelfoghatóvá teszi a tankönyvekből, olvasmányokból ismert „nagyokat”. Vagy megmutatom az ótordai anyakönyvben Petőfi Sándor nevét egy házasságkötés tanúi közt, példázva azt, hogy a levéltári kutatás során váratlan helyeken is előbukkanhatnak érdekes adatok. Művészettörténészeknek igyekszem címeresleveleket, díszesebb iratokat, tervrajzokat mutatni. De minden esetben hangsúlyozom: a levéltári kutatás messze nem ilyen látványos. Sokszor több folyóméternyi anyagot kell átfésülni ahhoz, hogy néhány érdekes adatot találjunk.
Sok minden lehet vonzó az átlagember számára is. Például, hogy az anyakönyvekből összeállíthatja a családfáját, vagy régi fotókat nézegethet, a kíváncsiabbak betekinthetnek mások levelezésébe. Az én kedvencem Kolozsvár város levéltárának első leltára, amelyet 1592-ben Diósy Gergely, a város akkori jegyzője állított össze.
– Melyik a legrégebbi, illetve legérdekesebb dokumentuma a kolozsvári levéltárnak?
– A volt Dermata igazgatósági vagy tisztviselő-palota ( manapság Clujana palota) néven ismert levéltári épületben eredetileg a 20. századi illetve a gazdasági fondok kerültek volna. Ez a terv csak részben valósult meg, sok kijelölt levéltári fond csupán töredékét szállították át. Arra nem vállalkoznék, hogy a legérdekesebb ott található iratot megnevezzem, mert ez egyrészt nagyon szubjektív dolog, másrészt pedig nem ismerem teljesen azokat az anyagokat. De meggyőződésem, hogy mindegyik tartalmaz érdekességeket. A Román Kommunista Párt anyagát külön megemlíteném, mert számos új adatot tárhat még fel a korszak kutatói számára. Jelenleg a legrégebbi eredeti irat az ideiglenesen, néhány évre ott elhelyezett Szatmár Vármegye levéltárában található, ha nem csal az emlékezetem, egy 1402-ben keltezett vagyonelosztási levél, vagy ahogy a szaknyelvben hívják, osztálylevél.
– Kikből áll ma össze a leveltár „közönsége”, akik igénybe veszik a levéltári dokumentumokat?
– A kutatóterem napi átlagforgalma 6-7 fő. Többségében történészek, történészhallgatók, kutatók, tanárok, egyetemi oktatók keresik fel. De egyre gyakoribbak a családfakutatók és az újságírók is. Ők azok, akik a kutatótermi szolgáltatásokat veszik igénybe. Ezenkívül van ügyfélszolgálat, ahova az állampolgárok a különböző ügyintézéseikhez szükséges kéréseiket teszik le. Itt a legkülönbözőbb végzettségű emberek fordulnak meg.
– Találkozásunkkor említette, hogy azon öt személy között volt, akiket országos viszonylatban alkalmaztak a levéltárban. Hol van a másik négy magyar alkalmazott? Tartják-e egymással a kapcsolatot?
– Mint említettem: összesen 5 magyar levéltáros dolgozik a Román Országos Levéltár megyei levéltáraiban. Szatmáron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron van magyar levéltáros, illetve az idei év elejétől Nagy Mihály a Román Országos Levéltár aligazgatója. Kapcsolatban vagyunk egymással, ha nem is napi szinten, de követjük egymás tevékenységét. Sőt a 2009-ben Budapesten megjelent Levéltári Kézikönyv románra fordításán is együtt dolgozunk.
– Vannak-e titkosított iratok a kolozsvári levéltárban?
– Gondolom elsősorban arra irányul a kérdés, hogy vannak-e olyan fondok, amelyek nem hozzáférhetőek. Sajnos, sok fond nem kutatható, de nem elsősorban titkosítás miatt, hanem mert nincsenek rendezve, leltározva, így azok nem kerülhetnek be a kutatóterembe. Ezenkívül pedig vannak azok az irattípusok, amelyek később kutathatók, a személyi adatok védelme vagy más jogszabályi megkötések miatt, csak meghatározott idő után kerülhetnek nyilvánosságra. Ebbe a kategóriába tartoznak az anyakönyvek is, amelyek a keletkezéstől számított 100 év után kutathatók, tehát jelenleg 1910-ig. De ugyanez a szabály vonatkozik az orvosi papírokra is, amelyek személyes adatokat és diagnózist tartalmaznak, de szintén 100 év a nemzetbiztonsági iratok titkosítása is. 90 év a közjegyzői, bírósági és bűnügyi iratok kutathatósági korlátja. 50 év vonatkozik egyes külügyminisztériumi iratokra, magántőkével működő vállalatok bizonyos irataira. A magánéleti adatok pedig 40 évvel az egyén halála után kerülhetnek nyilvánosság elé, ha az iratokat letétbe helyező személy másképp nem rendelkezett.
A 2007-ben bekövetkezett főigazgatói váltás ezen a téren is szemléletváltást hozott. Ma, azt hiszem, központi szinten szándékos kutatáskorlátozásról nem beszélhetünk, még akkor sem, ha helyi szinten egyes vezetők olykor másképp értelmeznek dolgokat. A jelenlegi vezetés nagyon korrektül viszonyul a kutatáshoz. Azok az anyagok, amelyek a közelmúltban nem voltak kutathatók, vagy csak külön engedéllyel, ma bárki számára elérhetők. Szerencsére túl vagyunk azon a sötét, 90-es évek elején kezdődött levéltári korszakon, amikor a kutatást többszörösen gáncsolták. A kolozsvári levéltárból 1992-ben például, több száz folyóméternyi anyagot szállítottak előbb a Vâlcea-i levéltárba majd Gyulafehérvárra, melyek részben csak idén kerültek vissza. Az elszállított iratoknak csupán a töredékéről készült mikrofilm, így azok szinte 20 évre kikerültek a kutatásból. Sőt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) vagy részben az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) iratanyagának esetében a rendezésnek a lehetőségét is elvették. Sajnos, Kolozsvár város levéltárának 1700-ig terjedő része is csak nemrég került vissza Gyulafehérvárról, és enyhén fogalmazva a költöztetés nem a javát szolgálta. Próbálunk támogatást szerezni a részleges állagmegóvásra, szervezetek segítségével, egyesületeken keresztül, és reménykedem abban, hogy valamilyen formában sikerül majd a kolozsvári magyarságot is beavatni. Hiszen a levéltár őrzi helyi történelmünk ismert vagy még feltáratlan eseményeit egyaránt, amiért felelősséget kell éreznünk. Szabadság (Kolozsvár)

Döntöttek a pártalapításról (EMNT-küldöttgyűlés)
Erdélyi Magyar Néppárt néven új pártot hívnak életre — erről döntött Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos küldöttgyűlése.
,,Ez az új párt hiteles hordozója kíván lenni a rendszerváltozásnak és az autonómiapolitikának" — mondotta Tőkés László, az EMNT régi-új elnöke, aki azonban arra is figyelmeztette az egybegyűlteket, lehetséges szövetségesként kell közeledniük a többi romániai magyar párthoz, politikai alakulathoz: ,,Ha nem vagyunk képesek az erdélyi magyarság integrációjára, a nemzetegyesítés is kudarcot vall, és európai egyesítésünk is megmarad az üres jelszavak szintjén." A küldöttek igen nagyszámú jelenléte is mutatta, a székelyudvarhelyi ülésnek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak, a 230 delegátusból 221-en a rossz idő ellenére is megérkeztek a ,,székely anyavárosba". A több mint hatórás ülés az egyetértés jegyében zajlott, az elmúlt egyéves tevékenységről szóló beszámolók, az elkövetkezendő tervek nem váltottak ki vitát, és a pártalapítási szándék kapcsán is csak árnyalatnyi véleménykülönbségek merültek fel.
Egységtől az összefogásig
A magyar kormány nevében Répás Zsuzsanna, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője köszöntötte a küldöttgyűlést, a nemzetépítő munkához keresnek szövetségeseket — mondotta, és felhívta a figyelmet: hittel és önbizalommal nagy dolgok valósíthatóak meg. Az autonómia egy közösség szabadsága, és a magyar államnak kötelessége támogatni ezeket a törekvéseket — hangsúlyozta, de kiemelte azt is, ,,legfontosabb céljainkat csak a legszélesebb összefogással érhetjük el". Tőkés László beszédében az új párt szerepét világította meg, a rendszerváltás eszközévé kell válnia — mondotta, s kiemelte: az RMDSZ hiteltelenné vált, elveszítette azt az erkölcsi tőkét, amit a 90-es évek elején sikerült felhalmoznia, és ideje volna eldönteniük: ,,Bukarestet képviselik a magyarság előtt vagy a magyarságot Bukarestben". Nagyfokú kiábrándultság tapasztalható az erdélyi magyarság körében, és ,,a demagógia jegyében sulykolt egység elvét a plurális összefogás, a nemzeti összefogás elvére kell változtatni" — hangsúlyozta. Korszakzáró időket élünk, s a Kempinski-korszak, a december 5-i népszavazás korszakának lezárta után megtisztulva, erkölcsileg megújulva és megerősödve indulhatunk tovább — fejtette ki. Majd kiemelte: ,,politikai irányváltozásra van szükség, talpra állásra, kiáltó szóra, s ennek nyomán tettekre, egészséges jövőképre". A rendszerváltás kiteljesítése, az autonómia megteremtése érdekében dolgoznak, szövetségeseket keresnek, és nyitottak az együttműködésre — fejtette ki Tőkés László, aki azt is leszögezte, meggyőződése, az általuk folytatott ,,szilárd, bölcs, józan, egészségesen radikális nemzetpolitika meghozza gyümölcsét".
Magyarnak lenni jó
Az elnök beszámolója után a vendégek, meghívottak köszöntötték az EMNT küldöttgyűlését, majd a regionális elnökök, Toró T. Tibor ügyvezető elnök és a szakbizottságok elnökei tartottak beszámolót az elmúlt egyéves tevékenységükről. A jövő tervei közül két programot emeltek ki. A Demokrácia Központok hálózatát ismertették: tizenkilenc városban hoznak létre ilyen központot (Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen), és tizenegy településen fiókirodát működtetnek majd (Baróton és Kovásznán). A működésüket januárban megkezdő irodáknak feladata lesz az információáramlás, az adatgyűjtés, tanácsadással, kapcsolatépítéssel kívánják segíteni a helyi közösségeket, és konkrét támogatást nyújtanak a magyar állampolgárság megszerzéséhez. A Magyarnak lenni jó! program célja a nemzeti hovatartozás erősítése. A teljes közösségi egyenjogúság eléréséhez és a többszintű autonómia megteremtéséhez elengedhetetlenül fontos ,,önmegszámlálásunk", az önazonosság vállalása pedig szükségeltetik, hogy ne találtassunk híjával. Az EMNT az egyházak, a civil szervezetek, a politikai érdekképviseletek és a média segítségét kéri, hogy ,,minden eszközzel segítsék a magyarság önmagára találását", alkossanak stratégiákat a tömbmagyar és szórvány területeken egyaránt, és minél teljesebb mozgósítással ,,az utolsó magyart is kutassák fel". Ennek kapcsán hívta fel a figyelmet a temesvári Kabai Zoltán a www.magyarvagyok.com közösségi portálra, amelynek célja szintén a magyarságtudat és az összetartozás erősítése.
Gyűjtőpártot alapítanak
Az EMNT-küldöttgyűlés egyhangúan meghosszabbította az egy éve megválasztott elnökség mandátumát, majd utolsó pontként ismertették a pártalapítási szándékot hitelesítő határozatot. Ennek értelmében a testület egyetért a választmány javaslatával, és Erdélyi Magyar Néppárt néven új ,,befogadó gyűjtőpártot" kívánnak bejegyeztetni, amelynek a Tőkés László által két évtizede következetesen képviselt elveket kell felvállalnia. A választmánynak január végéig kell kijelölnie a pártbejegyzést lebonyolító testületet, de az EMNT elnöksége arra is megbízást kapott, hogy a párt bejegyzéséig is kezdeményezzen tárgyalásokat egy ,,jövőbeli választási együttműködés kialakításáról", a jelenlegi politikai alakulatok elhiteltelenedése miatt ugyanis veszélybe kerülhet a parlamenti és helyenként az önkormányzati képviselet biztosítása is.
RMDSZ-es jelenlét
Egyedüli RMDSZ-esként, meghívottként volt jelen az EMNT ülésén Édler András háromszéki képviselő. ,,Én hiszek az egészséges verseny jótékony hatásában. Ugyanakkor bízom benne, hogy a kezdeményezők tisztában vannak azzal a veszéllyel, amely a romániai magyarság megosztásából származhat. Éppen ezért remélem, hogy a kulcsfontosságú pillanatokban a magyarság érdeke felül tud majd írni minden pártérdeket, és egy ,,Magyar Összefogás" típusú együttműködés a jövőre nézve is kivitelezhető lesz" — összegezte az új párt alapításával kapcsolatos véleményét Édler.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van magyar jövő Hunyad megyében
77 rendezvény, több mint 5000 résztvevő, 40 együttműködő intézmény és szervezet jelenti számokban az egyéves Székelyföld–Szórvány Partnerséget, amelyet a háromszéki és Hunyad megyei magyarok kötöttek 2009 decemberében. Az Összetartozunk együttműködési program kiértékelőjét szombaton tartották Vajdahunyadon a Magyar Házban, ahol emléklapot is átadtak azoknak, akik aktívan részt vettek a program működtetésében.
A kiértékelő konferencián részt vett Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Talabér Márta, Várpalota polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő, valamint Szandhofer János, Dabas alpolgármestere. A rendezvény házigazdája Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke volt.
"Több mint ötezren vettek részt közvetlenül a programban egy év alatt. Lehet, hogy Székelyföldön ez nem nagy szám, viszont a 25 ezres Hunyad megyei magyar közösséghez viszonyítva igenis jelentős eredmény, és jelentős mértékben hozzájárul a nemzeti identitás megerősítésében. Mi hiszünk abban, hogy van magyar jövő Dél-Erdélyben" – jelentette ki Winkler Gyula. Ugyancsak a nemzeti identitás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta Tamás Sándor, aki a közelgő népszámlálásra hívta fel a figyelmet. Illyés Gyula gondolatát parafrazálva elmondta, magyar az, aki annak ellenére is vállalja magyarságát, hogy naponta hátrányok érik magyarsága miatt, és ez a Hunyad megyei magyarokra hatványozottan érvényes. "Az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent a Hunyad megyei magyar közösség lélekszáma, és ez részben a beolvadásnak is köszönhető. Ennek a programnak az is a feladata, hogy a magyar identitástudat megerősödjön, és a most következő népszámláláskor minél többen vállalják magyarságukat" – mondta Tamás Sándor. Ha egyetlen hunyadi magyar ennek a programnak az eredményeképpen vállalja, megőrzi magyarságát, akkor már megérte – egészítette ki Antal Árpád András.
A vajdahunyadi rendezvénnyel párhuzamosan kezdődött a Hátszegi-medencében található Őraljaboldog- falván a református templom kerítésének megépítése. A faanyagot Sepsiszentgyörgy önkormányzata biztosította, a Hunyad megyeiek pedig a munkálatok kivitelezését. A román stílusú, de késő gótikus elemeket is őrző, XIII. századi műemlék templom felújítása kiemelt célkitűzése a Székelyföld–Szórvány Partnerségnek. A szombati konferencián a további tervek között az is megfogalmazódott, hogy a Hunyad megyei magyar épített örökség megőrzésében, felújításában is szerepet kell vállalnia a programnak. Népújság (Marosvásárhely)

Klientúrát épít a Fidesz
A Fidesz-kormányzat az adófizetők pénzét határon túli klientúra építésre használja fel, amit az is mutat, hogy a Szülőföld Alap a Fidesz leplezetlen politikai szempontjai szerint osztotta le a határon túli magyar lapoknak járó támogatásokat. Ez sajnálatos - mondta a Népszavának Salamon Márton László, a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) napilap főszerkesztője.
A főszerkesztő arra a hírre reagált, hogy a magyar állam egyetlen forinttal sem támogatja az ÚMSZ-t, az egyetlen országos, Románia minden megyéjébe eljutó magyar napilapot. Hogy ez így van, az a Szülőföld Alap frissen közzétett pályázati eredményhirdetéséből derült ki.
A legnagyobb összegű támogatásban a Krónika című napilap részesült, a Kolozsváron szerkesztett erdélyi újságot közelről követi az idén még csak néhány lapszámot megért (megjelenését jó ideig szüneteltető) Erdélyi Napló című hetilap, illetve a Háromszék nevű sepsiszentgyörgyi napilap. Ugyanakkor "sajtótámogatásban" részesülnek különböző olyan intézmények honlapjai, amelyeknek tevékenysége nem kötődik közvetlenül a média világához, mint a székelyudvarhelyi MÜTF Egyesület, a kolozsvári Kincses Kolozsvár Egyesület vagy a szintén kolozsvári Zöld Erdély Egyesület és a Gondviselés Segélyszervezet. Ugyancsak hiába vár a Szülőföld Alaptól támogatást a legnagyobb forgalmú médium, a kolozsvári Transindex című magyar nyelvű hírportál, illetve a Nagyváradon megjelenő Erdélyi Riport hetilap is. Salamon László Márton elmondta lapunknak, hogy a Szülőföld Alap kuratóriumának kolozsvári tagja, Székely István politológus is elismerte, hogy politikai kritériumok szerint történt a leosztás, hozzátéve, hogy Budapesten bevett szokás, hogy a mindenkori hatalom a saját politikai céljai, szimpátiái szerint osztogat.
Ulicsák Szilárd, a budapesti kormánynak a határon túli támogatásokért felelős miniszteri biztosa az ÚMSZ megkeresésére a beérkező pályázatok nagy mennyisége miatti "kezelhetetlenséggel" magyarázta a furcsa döntések okát. Az ÚMSZ felvetésére, miszerint a Szülőföld Alap médiatestülete elfogultan bírálta el a pályázatokat, az erdélyi származású Ulicsák azt válaszolta: ő "nem lát bele annyira a határon túli ügyekbe, hogy érdemben mérlegelni tudjon".
Ami a Szülőföld Alap "kezelhetetlenségét" illeti, elmondta: a tervek szerint jövőre külön járnak el a kis pályázókkal és külön kezelik azokat a nagy intézményeket is, melyeknek a működtetése jelentős pénzügyi keretet igényel. "A kis pályázatokon maximum néhány milliós támogatást lehet majd igényelni, az eddigi elbírálási rendszerhez hasonlóan. Az úgynevezett nagy pályázók esetében áttekintjük, hogy az adott intézmények milyen feladatokat látnak el és azokat fontossági sorrendben, normatív alapon támogatjuk" - válaszolta az ÚMSZ-nek a miniszteri biztos. A napi túlélést jelentő támogatás megvonásával olyan jelentős erdélyi fórumokat hoztak kilátástalan helyzetbe, mint az Új Magyar Szó, a Transindex, a marosvásárhelyi Látó vagy a kolozsvári Korunk.
A hírre a szóban forgó marosvásárhelyi irodalmi folyóirat főszerkesztője a következőképpen reagált: "Mostanában, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin felemelkedését tanulmányozom, olykor nem csak az elmúlt öt esztendő döbbent meg, hanem a semmibe illant öt hónap negatív kisugárzású története is - jelentette ki a Népszavának Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő.
Lokodi Imre (Marosvásárhely) / Népszava

Saját lábnyomunkban járva (Könyv a romániai magyarság történetéről)
A legújabb kori romániai magyarságtörténelem szakaszainak ciklikus ismétlődésére döbbenhet rá, aki elolvassa Az Aranykorszak? — A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája, 1965—1974, valamint az Érdekképviselet vagy pártpolitika? — Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez, 1944—1953 című, nemrég megjelent könyvet.
A lényegében kettős kötetet szerda este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban a szerzők, Novák Csaba Zoltán és Nagy Mihály Zoltán jelenlétében, Bíró Béla egyetemi tanár és Boér Hunor könyvtáros-muzeológus értelmező-kérdező részvételével. Kisebbségi sorsunk ugyanazon csapdákban vergődött 1944 és 1949, valamint 1965 és 1989 között, legfeljebb a kor eszközei különböztek — derült ki a könyvbemutatón. Mert a kérdések és vívódások kísértetiesen azonosak: közösségi integráció vagy asszimiláció? A román többséggel való kiegyezés realitásreménye — részünkről, és állandó, stratégiai céllal való lebegtetése — a román hatalom részéről. Mi indokolta a folyamatosan fennálló alkupozíciót? Miért nem valósulhatott meg soha a magyarság egységes érdekképviselete? Törvényszerűen kellett-e ily módon alakulnia a Magyar Népi Szövetség, majd az RMDSZ fejlődésének az identitáspolitika, illetve a pragmatikus célok szorításában? Közösségépítés, szenvedéstörténet, autonómiafogalmak és -lehetőségek bő fél évszázadon át, kollektív jogok és személyes felelősség: izgalmas könyv megannyi izgalmas témáról.
Csinta Samu, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Provokáció a sepsiszentgyörgyi Magmában
Amint értesülhettünk, Sepsiszentgyörgyön a Magma — Kortárs Művészeti Kiállító Térben 2010. december elsején a Tamási Áron Színház művészei, Fekete Mária és Mátray László megnyitották a Felkarolandó Felejthető Felejtendő című kiállítást.
Lássuk, mit állított ki a budapesti Intermédia Tanszéken végzett öt fiatal művész: Farkas Roland, Antal Balázs, Radics Márk, Mécs Miklós és Horváth Tibor. A kiállítóteret megközelítve a bejárat jobb és bal oldalán képernyőkön a Budapest—Sepsiszentgyörgy közötti utazásuk dokumentumfelvételét nézheti a járókelő. A termekben a magyar nemzeti szimbólumok: magyar zászló, magyar címer, piros-fehér-zöld kokárda, turulmadár, magyar Szent Korona stb. látható. Különböző kontextusban. Ahogyan a csütörtöki Háromszékben Mózes László újságíró fogalmaz: ,,kritikus, ironikus, cinikus, esetenként gagszerű" alkotásokat szemlélhet a befogadó. Vagy az elutasító. Mondhatjuk, eddig nincs is semmi baj. A huszadik század folyamán kialakult az a nézet, hogy a művész szabad. Harcoltunk a művész szabad megnyilvánulási lehetőségéért minden eszközzel. 1989 előtt, a totalitarizmus idején olyan cenzúra működött Romániában, amelynek következtében szűk korlátok közé szorítva közölhetett a költő, állíthatott ki a festő, mintázhatott a szobrász, és voltak egyenesen tiltott műfajok is. A magyar nemzeti szimbólumokat pedig börtönbüntetés, meghurcoltatás terhe mellett vállalhatta a székelyföldi magyar ember. Viszont 2010-re olyan szintű ,,szabadsággá" torzult a művész önkifejezési lehetőségeinek gazdag palettája, hogy a — jelen esetben anyaországi — kiállítók szabad alkotásainak sorozata egyenesen sérti Székelyföld magyarságának nemzeti érzelmeit. Kismagyar és nagymagyar jeleink lejáratásaként. Karikatúra szintre. Az ,,alkotások" persze megadott, követhető, követendő mintára készültek. A nemzetközileg fél évszázada gyakorolt nemzeti szimbólumokat karikírozó s ezáltal érzelmeket felborzoló trendek szerint.
A baj számomra a szervező (mert kurátor nem akadt erre a kiállításra) Magma — Kortárs Közeg és Nemzeti Művészeti Alapítvány (sic!) által összehívott szakmai beszélgetésen (Artist Talk) kezdődött. Itt ugyanis végighallgattuk Kispál Attila felkérésére a kiállítók vetített képes bemutatkozását, amit kérdések követtek. Például, hogy milyen okból változtatták meg az eredeti Piros, Fehér, Zöld kiállításcímet Felkarolandó Felejthető Felejtendő címre (M. A. kérdése). Homályos és érthetetlen válasz érkezett. Ezt követően feltevődött, hogy van-e kapcsolat a jelen kiállítás anyaga és a hetvenes években működő PFZ (Piros-Fehér-Zöld) csoportosulás művei között. Mert a hasonlóság igen nagy, azzal a kitéttel, hogy a PFZ csoportosuláshoz — Pinczehelyi és társai — képest a most kiállított Felkarolandó Felejthető Felejtendő-munkák apró lúdfingok. (Ü. G. felvetései) Vagy ahogyan az egyik szervező fogalmazott: pipepurcok. A válasz erre a kérdésre is kitérő volt. Semmitmondó szóbeszéd. Majd, mert kiderült, hogy a meghívottak nem értik a sepsiszentgyörgyi kisebbségi-többségi helyzetet, újabb kérdések következtek. Milyen fogadtatásra számítanak a székelység részéről, amely nemzetrész 1990-ig nem használhatta a nemzeti szimbólumait? Számít-e a befogadó közeg a kiállítók szempontjai szerint a művek létrehozásában, azok bemutatásában? Mit üzennek ezzel a kiállított anyaggal a székelységnek? (Ü. G. kérdései) Azt a választ kaptuk, hogy nem érdekli őket a befogadó, és nem üzennek semmit.
Ennél a pontnál kezdett skizofrén helyzet kialakulni, ugyanis a kiállítók szócsöve önmagát ismételgetve és ellenmondásba keveredve hozta tudtunkra, hogy a kiállítás anyaga mégis egy bizonyos ,,párt" (pártok? — nem volt világos) ellenében készült. Tehát mégis van megcélzott közönség, esetleges befogadó réteg. Célirányos az üzenet. Megkérdezve, hogy Budapesten ki volt-e állítva az anyag, ha már ottani az a fránya ,,párt", kiderült, hogy nem ott provokálnak, ahol a címzett van. Tehát Sepsiszentgyörgyről üzen a csoport ama budapesti ,,pártnak" ezzel a kiállítással. Egyenes beszéd. Két pont között a legrövidebb a költségesebb út. Mert hát azért a költségek sem elhanyagolható szempont, főleg válságban.
Summa summarum, a provokációt végső soron akkor élhetjük meg érdemben, ha higgadtan szemléljük a kiállított anyagot — mondom ezt az első felháborodásom után —, ugyanis ez az egyetlen módja az elvárt, kiprovokált cél elkerülésének, meghiúsításának.
ÜTŐ GUSZTÁV képzőművész. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Héják, pragmatisták
A pragmatizmusnak és a héjamentalitásnak is megvannak a képviselői az RMDSZ-ben – ezt a következtetést lehet levonni a szövetség politikusainak az új erdélyi magyar párt megalapításával kapcsolatos megnyilatkozásaiból.
Előbbi kategóriába tartozik például Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki részben a magyar parlamenti képviselet miatti aggodalma, részben pedig annak a felismerése nyomán, hogy a budapesti kormányváltás óta az EMNT került nyeregbe, és nem árt jóban lenni vele, az új párttal való együttműködés mellett szállt síkra.
A héják szószólója pedig Kovács Péter ügyvezető alelnök, aki blogján nem egy gunyoros, pikírt hangvételű bejegyzést szentelt az új pártnak, gyakorlatilag elutasítva a kooperációt. Az RMDSZ-en belüli erőviszonyok alapján valószínűsíthető, hogy az esedékes kongresszus után is ez utóbbi irányvonal lesz a domináns. Az sem mellékes azonban, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt milyen körülmények között képzeli el az RMDSZ-szel való együttműködést, ami elengedhetetlennek tűnik a magyar parlamenti képviselet megőrzése érdekében.
Rossz vért szülne, ha erőből próbálna politizálni, ha komolyabb választói felhatalmazás híján, csupán azon az alapon követelne magának helyeket egy esetleges közös listán a parlamenti választások előtt, hogy ő élvezi a budapesti kormány maradéktalan támogatását. A néppárt valós erejét legkorábban a 2012-es önkormányzati választáson lehet majd felmérni, ennek eredményeit ismerve lehet majd tárgyalóasztalhoz ülni. A párt létrehozásának időzítését többen is azzal magyarázzák, hogy az RMDSZ elhasználódott a jelenlegi kormányszereplés során, a gazdasági válsággal súlyosbított katasztrofális kormányzás, a megszorítások a választók tömeges elfordulását eredményezik majd.
Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a kiábrándult magyar szavazók rögtön a legújabb párt mellé állnak majd. A mostani szociális és politikai válság ugyanis az egész politikum hitelességét aláásta, ezért a néppárt nem lehet biztos abban, hogy sikeresen át tudná venni az RMDSZ helyét. A siker egyik kulcsa az lehetne, ha a felvidéki Híd-Mosthoz hasonlóan – persze a Híddal ellentétben határozottan magyar identitású pártként – olyan új politikai erőként pozícionálná magát, amely a békétlenségek beszüntetését tűzi zászlajára. Vagyis ha nem az elvakult héjamentalitás, hanem a pragmatizmus vezérli.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Törvényesen használható a székely zászló Hargita megyében
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntése szerint a Hargita Megye Tanácsa 2009. november 26-i határozatában Hargita megye zászlajaként elfogadott kék-arany színű székely lobogó nem diszkriminálja a megyében élő románokat.
A panasztevők – Dan Tănasă sepsiszentgyörgyi lakos, illetve a maroshévízi Dr. Miron Cristea Kulturális Alapítvány, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor Egyesület – ez év eleji keresetében azt kifogásolta, hogy a megyezászló csak a magyar közösséget képviseli, a megyében élő román nemzetiségűeket nem, és ez sérti a helyi románokat.
A CNCD a Román Akadémia heraldikai bizottságához és a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumhoz fordult véleményezésért. A művelődési tárca válaszában közvetítette a Román Történelmi Múzeum álláspontját, amely szerint egy megye szimbólumáról hozott határozat politikai döntésnek minősül, és egy zászló megalkotása kizárólag csak a szakmai szabályoknak kell hogy megfeleljen.
Ezt a véleményt is figyelembe véve, a CNCD megállapította, hogy a helyi hatóságoknak, a törvénykezés értelmében, joguk van önállóan dönteni az adott közösség jelképeiről. Így a diszkriminációellenes tanács idén novemberben lezárta az ügyet, megállapítva, hogy a panasztevők által sérelmezett megyei tanácsi határozat nem esik a diszkrimináció elleni, 2000. évi 137-es számú, 2007-ben újraközölt kormányrendelet hatálya alá.
„A diszkriminációellenes tanács határozatát az azóta letelt fellebbezési időszakban nem támadták meg, így a székely zászló továbbra is törvényes keretek között használható, és nyugodtan ki lehet tűzni a Hargita megyei közintézményekre” – közölte hétfőn Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke.
(Transindex) Nyugati Jelen (Arad)

Ígéretek és pénz Székelyföld fejlesztésére
Turisztikai létesítmények avatójára, valamint újabb finanszírozási szerződések aláírására Hargita és Kovászna megyébe érkezett a hét végén Elena Udrea, aki ezúttal „Székelyföld" fejlesztéséről beszélt. A turisztikai miniszter pénteken Hargita megyébe látogatott, Bálványoson töltötte az éjszakát, szombaton felavatta az újjáépített hatolykai fürdőt, Sepsiszentgyörgyön öt városfejlesztési s egy-egy szociális és tanügyi fejlesztési szerződést látott el kézjegyével, majd Sugásfürdőn hivatalosan is átadta a nagyközönségnek az új sípályát.
A sepsiszentgyörgyi városháza dísztermében a város és a megye vezetői, honatyáink, a nagyobbik koalíciós párt helyi vezetői, valamint az önkormányzat fejlesztési irodája munkatársainak jelenlétében írták alá a 14,5 millió euró összértékű szerződéseket. Az összegből közel 11 millió euró vissza nem térítendő támogatás. Öt projekt az integrált városfejlesztési tervbe illeszkedik, másik kettő a Zathureczky Berta Öregotthon és a Puskás Tivadar Szakközépiskola korszerűsítését célozza. Antal Árpád András polgármester elmondta, a Regionális Operatív Program keretében a várost érintő 21 leadott tervvel büszkélkedhetnek, ebből hármat a megyei tanács, 18-at a sepsiszentgyörgyi önkormányzat állított össze. Utóbbiak összértéke meghaladja a húszmillió eurót.
Ezek összeállításában több ezer munkaóra van, s ezért a polgármester köszönetet mondott munkatársainak. A tervekről dicsérően szólt mind a miniszter asszony, mind Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió Ügynökségének ügyvezető igazgatója. Elena Udrea kifejtette, kár és vétek lenne az uniós támogatást ki nem használni, s ebben Hargita és Kovászna megye igen jól teljesít. Szólt arról is, hogy a turisztikai minisztérium az első a tárcák között az uniós pénzek lehívásának tekintetében, s az ütemet tartani kívánják. Nagyon jónak nevezte a minisztérium együttműködését a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal. Elmondta, megállapodtak a polgármesterrel, hogy a Mihai Viteazul-szobor felújítását és a tér rendezését támogatják, s szerdán erre átutalják a pénzt. Támogatja a hagyományos fürdők felújítását, mint amilyen a csíkszentkirályi vagy hatolykai, fejlesztik Borszéket és Kovásznát, s jövőben folytatják a kézdivásárhelyi műjégpálya építését. Megállapította, hogy 14–15 évvel ezelőtt, amikor itt szilveszterezett, Kovászna jobban nézett ki, de igyekeznek a fürdővárost szebbé varázsolni. Jövőben wellness központ építését kezdik el. Hangsúlyozta, hogy az utakat is fel kell újítani, mert infrastruktúra nélkül nem létezik turizmus, s hozzátette, két éve, mióta ide jár, már tapasztalt fejlődést. Párbeszédük során Antal Árpád végig következetesen Székelyföldről beszélt: Székelyföld fejlesztéséről, székelyföldi turizmusról, székelyföldi tájról, míg a miniszter asszony is átváltott, és ő is Székelyföld fejlesztését emlegette. Az elöljáró által felsorolt célpontok mellé Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke még beszúrta Bálványos fejlesztését és a Szent Anna-tóhoz vezető út korszerűsítését. Erre egyik központi lap tudósítója közbevetette, „igen, területi autonómiát akarnak", mire az elnök visszaszólt, előbb az infrastruktúrát fejlesztjük, aztán eljön annak is az ideje. A polgármester felhívta még a figyelmet, mióta a pártok vezetőségében generációváltás következett be, nem hallani úgynevezett etnikai konfliktusokról.
Sugásfürdőn a hóágyú által lövellt permetben vágta el az új sípálya avatószalagját a turisztikai miniszter, akinek igen tetszett a táj. A polgármester az itteni fejlesztési terveket ecsetelte, s közben megjegyezte, nagy biztonságban vagyunk, hisz fent a rendőrség villája, lennebb a hírszerző szolgálaté. A küldöttség és vendéglátói a Görgő Panzióban fogyasztották el az ebédet.
Szekeres Attila, Háromszék, Erdély.ma

Lőrincz Csaba hazatérése
A Pro Minoritate Alapítvány vaskos kötettel — 760 oldal — építi a kortársi köztudatba a közülünk korán, mindössze 49 éves korában eltávozott földink, a sepsiszentgyörgyi születésű Lőrincz Csaba politológus, filozófus, a Fidesz egyik meghatározó egyénisége, a státustörvény alapelveinek megfogalmazója és rendszerbe állítója életművét.
A mérték című kötet témáját szerkesztői — Borsi-Kálmán Béla, Filep Tamás Gusztáv, Zelei Miklós — az ,,Egybegyűjtött írások tőle és róla" mondatba sűrítik. A könyv Lőrincz Csaba összegyűjtött írásait, tanulmányait, előadásszövegeit, cikkeit, fordításait, a vele készített interjúkat tartalmazza, valamint azokat az emlékbeszédeket, amelyek korai halála alkalmával Budapesten és sepsiszentgyörgyi temetésén hangzottak el. A bennünket, székelyföldieket, jelesen a háromszékieket közösségként és kötődései révén személyesen is érintő, csak magas mércével mérhető írások gondolatisága lenyűgöz, és szerzőjük tragikus hirtelenséggel bekövetkezett korai halála meghökkent, mert a kötet mintegy folytatásaként el tudjuk képzelni, hogy ez az így is teljes életmű milyen alkotásokkal gazdagodhatott volna, ha a Sepsiszentgyörgyről induló fiatalember, majd magyarországi letelepedése után magas diplomáciai funkciókat is betöltő férfi még évtizedek múltán is alkothatott volna. A kötetben Lőrincz Csaba írásai révén és ezek mellett a magyar közélet ismerős arcai köszönnek ránk nagy számban úgy is, mint emlékezők, barátok, munkatársak. A könyv törzsanyaga betekintést enged egy olyan férfiú alkotóműhelyébe, aki élete végéig, tőlünk fizikailag elszakadva is, mindig velünk volt, és meghatározó egyéniségévé vált a magyar kisebbségi gondolkodásnak. A magas szintű elméleti munkák, a tanulmányok mellett megtaláljuk azokat az írásokat, amelyek emberközelbe hozzák, személyes ismeretségi körbe vonzzák azt az alkotó embert, akinek élete és életműve olyan modellé, olyan mintává csiszolódott, amely arra példa, hogyan lehet, Sütő Andrással szólva, a hazai fonnivalót, székelyföldiséget, erdélyiséget a magyar nemzet egészének szintjére emelni, a politikai élet központjába állítani. A kötetből nemcsak egy életpálya körvonalai rajzolódnak ki, hanem olyan kortörténeti események is, mint a magyarhoni rendszerváltozás, a pártalapítások története. Németh Zsolt, Lőrincz Csaba barátja, munkatársa, fideszes harcostársa visszaemlékezésében olyan politikai szövetség megalkotásának folyamatát, ennek belső mozgatórugóit, elméleti megalapozását, történelmi kötődéseit és beágyazottságát tárja fel, ami nélkül az utóbbi húsz év története nem értékelhető és nem értelmezhető. Ezeket az elméleti alapozású írásokat olvasói, családi közelségbe hozzák Zelei Miklós Lőrincz Csaba édesanyjával, a sepsiszentgyörgyi Lőrincz Béláné Keresztes Máriával, Lőrincz Csaba öccsével, Lőrincz Tiborral készített interjúi és beszélgetései. A kötet révén mélyen és hitelesen belepillanthatunk azokba a folyamatokba, amelyek egy székelyföldi fiatalembert az ország elhagyására kényszerítenek. A Lőrincz Csaba és a Securitate című fejezet szerzője Borsi-Kálmán Béla, Lőrincz Csaba barátja és munkatársa. A Frank Klárával készített interjú plasztikus rajza annak, hogy ,,embermentési" céllal az átkosban miként köttettek névleges házasságok. Az anyai ágon Nagybaconból származó Lőrincz Csaba távoli rokonai között a kisbaconi Benedek családhoz kötődő szál is kibogozható. Benedek Eleket a ,,hazatérő ember" modelljeként is szokás meghatározni. Lőrincz Csaba hazatérése eme könyv révén útmutatóul is szolgál a kisebbségi magyarság megmaradásáért folytatott küzdelemben. Ez a kötet több, mint tisztelgés valaki emléke előtt. Olyan tükör, amelyben magunkat, közösségünket is láthatjuk. A háromszékieknek különösen izgalmas olvasmány is. Ezzel a kötettel Lőrincz Csaba ismét hazaérkezett, velünk együtt vesz lélegzetet a Székelyföldet reprezentáló uzonkafürdői levegőből, annak a kistelepülésnek az atmoszférájából, amelyet annyira szeretett, és távollétében, vágyakozásaiban mindig jelen volt, mindig ott élt.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszék most sem alkudott...
Huszonegy évvel ezelőtt Háromszék lakossága Sepsiszentgyörgyön a térség újkori történetének legforróbb óráit élte át. A nap eseményeinek alakulását a gyárakból az utcákra, majd a városközpontba vonuló-nyomuló tömeg döntötte el, amelyhez a nagy menetelés közben a lakosságból, az utcai bámészkodók közül is tömegesen csatlakoztak.
Sepsiszentgyörgy városképét 1989. december 22-én délelőtt az utcára, az Erzsébet parkba sereglő sokaság dimenziói és a külső látvány alapján az 1848. november 28-i nagygyűléshez lehet mérni, amikor Háromszék önvédelme, a ,,Lészen ágyú!" volt a tét. Az 1989-es háromszéki eseményekhez históriai analógiákat keresve az 1848. novemberi nagygyűlés emléke nem véletlenül kerül képbe: a tömegek kockázatvállalása mindkét esetben az élethalálharc vállalását jelentette. A háromszéki újabb kori népfelkelés tétjének nagyságát az mutatja, ha figyelembe vesszük, hogy a városközpontot ellepő és a pártszékház ostromára készülő sokaság mindezt azokban az órákban cselekedte, amikor még nem lehetett tudni, hogy a diktátorpár és környezete nem ad-e tűzparancsot a diktatúra elleni lázadás szétverésére, mint Temesváron, Aradon, Kolozsváron, Szebenben és másutt. A háromszékiek az 1989. december 22-i bátorságukkal ismét a ,,Háromszék nem alkuszik" erkölcsi magasságába emelkedtek. Annak dacára ― vagy éppen ennek következtében? ―, hogy a nem éppen díszfelvonulásra kivezényelt katonaság, a városközpont épületeinek tetőterére és padlására, az emeleti szintekre kivezényeltek, a rendőrök, államvédelmiek és a fegyverviselő pártvezetés puskacsövei előtt kellett követeléseiket megfogalmazniuk.
A diktátor bukaresti elűzése, Sepsiszentgyörgyön a párt megyei csúcsvezetésének hátsó kapun való elmenekülése, a sorkatonák és a civilek eufóriás örömmámora után elmúlt ugyan a fegyveres beavatkozás közvetlen veszélye, de már az első percekben tartani kellett attól, hogy obskúrus erők idegen elemek bevonásával polgárháborút robbanthatnak ki.
A háromszéki ,,felkelők" akkor még nem észlelhették, hogy az államvédelem feloszlatása és az állomány kaszárnyákba rendelése kiváló taktikai lépés ennek megmentésére ,,A hadsereg velünk van!" jelszó alatt, s azt sem, hogy a ,,terroristák bevetésének" külföld-belföld előtt az országban végbemenő forradalom látszatát kell keltenie. Holott sok más titkosszolgálati fogás mellett ez is a spontán népfelkelés felhajtóerejének az újabb hatalomkiépítés eszközévé változtatása volt.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VAJÚDÁS: SZÉKELYFÖLDI RMDSZ SZÜLETIK
Míg az elmúlt húsz év a nyelvi jogokról szólt, a következő húsz év a régiókról fog szólni. Miről beszélünk? A székelyföldi RMDSZ körvonalazásával pontosan arról beszélünk, hogy milyen RMDSZ-t akarunk. Pontosan azt vázoljuk, hogy véleményünk szerint hogyan nézne ki a legoptimálisabb struktúra, mely hatékonyabbá tenné a szövetséget, és közelebb hozná az erdélyi magyarságot céljaihoz. Úgy gondoljuk, maga a tény, hogy az elképzelés „indulatokat váltott ki”, azt mutatja, hogy felvetésünk indokolt, sőt, égető és fontos kérdés a szervezet reformja.
Mi a székek szerepe? Az RMDSZ-t Háromszéken gyakorlatilag úgy szerveztük át, hogy bár egyesítettük a területi szervezeteket, a széki szervezetek autonómiáját növeltük. A széki és a regionális szervezetek közötti megyei szervezetek jelenleg sem relevánsak, tulajdonképpeni szerepük, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, a valódi munka nem ezekben zajlik. A legkevésbé sem kívánjuk csorbítani a széki szervezetek autonómiáját, célunk a széki szervezetek hatékonyabb koordinálása, nem autonómiájuk csorbítása. Ne csorbuljon a szervezet belső demokráciája Az RMDSZ egyik legfontosabb értéke a szervezet belső demokráciája, ami nem sérülhet a jövőben sem. Továbbá, a választókerület alapú szervezés nem lehet elsődleges cél, mert nem szervezhetjük át a szövetséget, valahányszor változik Romániában a választási rendszer. Ugyanakkor, a választókerületek és a széki szervezetek eléggé lefedik egymást ahhoz, hogy választások alatt a székek a kerületekben megfelelően aktivizálódjanak. Mi lesz a székelyföldi RMDSZ szerepe? Az RMDSZ székelyföldi szervezetének az lesz az elsődleges célja, hogy irányítsa a régió közpolitikáit, összehangolja a székek munkáját, stratégiákat tervezzen, és megvalósítsa azokat. Hangsúlyosan képviselje a régiót, és a régió törekvéseit. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy míg az elmúlt húsz év a nyelvi jogokról szólt, a következő húsz év a régiókról fog szólni. Úgy kell kialakítanunk a régiókat, hogy azok magukba foglalják Székelyföld autonómiájának a keretét. És nemcsak Székelyföldben kell a szervezetnek regionálisan gondolkodnia, hanem véleményünk szerint Partiumban is. A Partium esetében sem mindegy, hogyan zajlik le a regionalizáció. Székelyföld és a Szórvány viszonya Elhibázottnak és elhamarkodottnak tartjuk azt a következtetést, miszerint a szórvány érdekeit sértené a székelyföldi RMDSZ megalakulása. Ellenkezőleg, határozottan fenntartjuk azt a tapasztalaton alapuló véleményünket, hogy egy erős Székelyföld minden erdélyi magyarnak érdeke. Székelyföld a szórványnak is belső anyaországa tud lenni úgy adottságai mint affinitása alapján. Nemzetpolitikai szempontból Erdélyben csak akkor lehet előre tervezni, ha számolunk egy erőteljes és versenyképes Székelyfölddel. Az egyéves fennállását ünneplő Székelyföld-Szórvány Program sikere azt mutatja, régiónk nemcsak felelősen érez a szórványban élőkkel szemben, de felelősen is cselekszik. Alulról építkezünk Maximálisan egyetértünk azzal, hogy a szervezetnek alulról kell építkeznie. És ennek szellemében is gondolkodunk. Mivel a felvetés önkormányzati körökből érkezett és önkormányzati vezetők támogatják, úgy gondoljuk, hogy a szervezeti struktúra regionális átalakításának gondolata pontosan arról a szintről érkezett, mely a legközelebb van ahhoz a közösséghez, melynek képviseletét szervezetünk céljának és feladatának tekinti. Noha jelenlétünk hangsúlyos kell legyen mindenütt, ahol a közösség érdekében cselekedhetünk, úgy Budapesten, mint Bukarestben, Brüsszelben, vagy akár a szívünk csücske Kolozsváron, tudjuk hogy mindenhol vannak fontosabb ügyek, mint a székelység ügye. Kell lennie a világon egy helynek, ahol nálunk senki sem fontosabb, és ez a hely a mi otthonunk, Székelyföld.
Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere
Tamás Sándor a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Transindex.ro

Nyolcvankilenc holdudvarában
Sepsiszentgyörgyi cigányok égetik a diktátor portréját december 23-án
Ezerkilencszáznyolcvankilenc késő ősze, telének eleje évfolyamtársaimmal együtt Kolozsváron talált, első éves egyetemistákként a kincses város szívében, az akkori diákberkekben közismertnek számító Avram nevű (a Iancu utótagot senki sem biggyesztette hozzá) bentlakásból közelítettünk életünk akkori helyszínei felé.
Geológus hallgatókként barátommal egy kőhajításnyira laktunk a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Farkas utcai főépületétől, melynek előadótermeit remények és kételyek bizarr egyvelegével napi rendszerességgel látogattuk. Egyetemi éveinket amolyan hamuban sült pogácsák feltarisznyálási lehetőségeként, ínyes szellemi táplálékként képzeltük el, de nem egészen ez lett belőle. Nyolcvankilenc számomra nem csak a temesvári, romániai forradalom évfordulója, hanem a világra figyelés kezdete is, hiszen Szentgyörgy után, Kolozsvár egyetemi központként, Erdély fővárosaként még az akkori bezártságban is horizontok tágulását jelentette. De a forradalom — szerencsénkre — egész diákkorunkat átrajzolta, akkori emlékeim amolyan zárójeles apróságok, személyes élménytöredékek. Miután 1988-ban érettségiztünk az akkori 1-es számú Matematia—Fizika Líceumban (a közbeszédben természetesen akkor is Mikóként emlegettük, ám a mikós szellem, hagyaték, örökség stb. akkoriban nem szerepelt a hivatalos vagy akár félhivatalos diskurzusban), majd bejutottunk az egyetemre, fiú osztálytársaimmal vállvetve kilenc hónapra bakának álltunk. Nem azért, mert férfias lelkületünket ekképpen szerettük volna tömegesen demonstrálni, hanem, mert a kommunista pártállam diktatúrájában ez így működött. Azért is fontos volt első nekifutamodásból sikeresen felvételizni valamilyen karra, mert a kiesők egy év és hat hónap katonaság elé néztek. Tehát nyolcvannyolc őszén bevonultunk, s nyolcvankilenc nyarán leszereltünk. Osztálytársaim többsége Lippára ment gyalogosnak, hárman, geológus hallgatókként pedig belügyi alakulathoz kerültünk, mivel az ország érctelepei, kőolajmezői és bőséget ígérő szénbányái a szocialista ipar féltett kincsei közé tartoztak. Kolozsváron olyan katonai egység ölelt kebelére, mely az akkori milicistákat (a Bukarestbe, szintén földtani egyetemre jelentkezett sorstársunk a milicisták táborát gyarapította, ezen mi ketten zöld egyenruhásokként igen jól szórakoztunk, már amennyire kúszás, parkettkaparás, konyhapucolás, decemberi kukoricaszedés és más hasonló értelmes cselekedetek után még maradt energiánk néhány torz vigyorra), illetve a klasszikus, zöld angyalbőrbe bújtatott, úgynevezett ,,szekuritátés csapatokhoz" tartozó katonákat terelte egy zászlóaljba. A kilenc hónapos belügyes státusnak persze nem örültünk, de e szakmát választva nem volt, mit tennünk. Igaz, a belügy fegyveres alakulatának közönséges katonaság szintjén semmi köze nem volt a hírhedt Securitatehoz, legfennebb annak jöhetett jól, aki ugródeszkának képzelte el, egy későbbi, profi karrier megalapozásaként. Ráadásul, barátaimmal való beszélgetéseinkből az derült ki, hogy míg a gyalogosok máshol aránylag nyugodtan éldegéltek, minket, ,,szekusokat" igyekeztek tisztességgel megedzeni, azaz, katonásan fogalmazva, megereszteni. Ez következetesen gázmaszk viseletet, rohangálást a lőtér körüli hegyoldalakon, konyhavikszolást, ipari mennyiségű burgonya és zöldhagyma pucolását jelentette. A magyarokat sem szerették túlzottan, a baljós előjelek már a kezdet kezdetén jelentkeztek: amikor fabőröndjeinkkel besomfordáltunk a vaskapun, és felsorakoztunk az egység udvarán, egy fehér zoknis, műanyag papucsos káplár azonnal megkérdezte: ki magyar közületek? És talán kétszer volt részünk olyan riadókészültségben, amikor fogalmunk sem volt, hol és mi történik, csak annyit sejtettek velünk, hogy esetleg valahova elvisznek. Utólag sikerült beazonosítanunk az egyik izgalom okát: 1989. június 16-án Budapesten újratemették Nagy Imrét, eközben mi Kolozsvár központjában, az egykori Budai Nagy Antal utcában lévő kaszárnya udvarán fegyvereinket pucoltuk. Komor, szigorúan ellenőrzött város hangulatát keltette 1989 őszén Kolozsvár. Fokozta a bezártság érzetét, noha újdonsült egyetemistákként korlátok helyett inkább a lehetőségekre próbáltunk figyelni. Román nyelvű előadásokat hallgattunk, s bár órarendünk nagyon zsúfolt volt (heti közel negyvenórányi kurzus, illetve szeminárium, szombaton is tanítás volt), kötelező jelenléttel, mégis az újszerűség érdekessé tette ezt az életformát. A bentlakásban, ahová csak a portás cinkosságával lehetett vendégeket becsempészni, szemfülesebb diákok 10 lejért sört árultak (az üzletben 6 lejért, egy mozijegy áráért lehetett a közönséges kolozsvári sört megvásárolni), így esténként a szomszédból beszerzett sörök mellett jó beszélgetések zajlottak szobánkban is. Amikor délután öt óra után már nem kellett beülni valamelyik laboratóriumba, még mindig maradt kétórányi időnk, hogy az egyetemi könyvtárban szakirodalmat olvasgassunk. Emellett természetesen több mozi és a magyar színház kulturális ajánlata is vonzónak tűnt, 1989 vége felé különös élmény volt megnézni Dan Piţa akkor bemutatott, nyomasztó hangulatú November, utolsó bál című filmjét, ugyanis éppen akkor novemberben tartották a tizennegyedik s egyben utolsó pártkongresszust, ahol karácsonyi kilövése előtt még utoljára újraválasztották a haza legszeretettebb fiát. A késő ősz másik emlékezetes — ezúttal színházi — eseményeként maradt meg a Tompa Gábor által rendezett, A buszmegálló (szerzője a kínai Kao Hszing-csien) című stúdió-előadás, ugyanis abban az időben számomra mind filmben, mind színházi előadásban, illetve írott szövegben a mindenkori hatalommal szembeni feleselgetés, tiltakozás, ellenkezés felismerése jelentett elsődleges élményt. Az egyetem első időszakában, mint ahogy középiskolás diákként is foglalkoztatott — most is gondolok olykor erre —, ki, kik lehettek azok, mind Szentgyörgyön, mind Kolozsváron, akik besúgókként is funkcionálhattak. Kíváncsi lennék esetleges jelentéseik szövegére. A katonaságtól való leszerelés előtt nagyon tartottam attól, hogy valamilyen ajánlattétel hangzik majd el, erre azonban nem került sor. Mindannyiunkkal elbeszélgetett a különös járású és tekintetű, fejét furcsán félre fordító úgynevezett kontrainformációs tiszt, aki szerencsémre nem előlegezett meg túlzottan bizalmával, azt mondta, diákéveink során vélhetően találkozunk külföldi egyetemistákkal (akkoriban görögök, arabok voltak szép számmal Kolozsváron), és legyek résen, mit kérdeznek, illetve vigyázzak, mit mondok majd nekik. 1989. december végén bentlakásunk ötvenhatos szobájában hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, onnan tudtuk, mi történik Temesváron, Kolozsváron talán csak a fokozottabb, a bentlakásba való ki-bejárásnál történő ellenőrzés tűnt különösnek. De még pár napig, hazautazásunk előtt éppúgy jártunk órákra, könyvtárba, mint máskor. Amikor aztán egy este elindultunk haza, azaz a vasútállomásra (tizennyolcadika, tizenkilencedike lehetett), az éjjeli gyorsvonaton és a brassói állomáson feltűnően sok volt a járőröző, fegyveres katona, a Szentgyörgy felé tartó szerelvényen azonban ők is tétováknak, bizonytalanoknak tűntek. A forradalom sepsiszentgyörgyi eseményeit vakációzó diákként, fejemet ide-oda kapkodó, naivan reménykedő, tizenkilenc éves fiatalként éltem meg. Talán december 23-a délelőtt lehetett, amikor fényképezőgéppel elindultam a tömeget a központba vonzó belvárosba, a Kőrösi Csoma Sándor utcában iratok füstölögtek a Securitate, illetve a megyei milícia udvarán, köztük a diktátor portréja is fel-felbukkant. Mindenféle ember álldogált hamu és korom között, füstölgő iratkupacok mellett, zűrzavarban és káoszban. A parkban nagy tömeg volt, a mai prefektúra erkélyéről szóltak a beszélők. Központban lakó barátomhoz léptem fel, ott beszélgettünk, míg utol nem ért az a rémhír, miszerint Brassó felől negyvenezer terrorista közeledne Szentgyörgy felé. Hazarohantam, az utcán általános rémület, mindenfelé kapkodás, sietség. A rémhír fullánkját nem véletlenül döfködték mindenfelé, a szekusok bizonyára a zűrzavarkeltésben voltak érdekeltek. A tévéközvetítések során úgy éreztem, teljesen más világ fogad majd Kolozsváron, s egyik napról a másikra a Nyugat csillogása, jóléte árasztja majd el a mi reménytelen keleti térségünket. Mérhetetlen volt az örömöm, úgy tűnt, véget ért ,,a nedves kor", melyben ,,nappal vér folyik, éjjel bor", miként akkori kedvencem, Hobó énekelte az akkoriban agyonhallgatott Vadászat album Orgia című dalában. Ilyenszerű érdeklődésünk egyébként közös volt jó néhány mikós osztálytársammal, barátommal: s ha akkoriban nagyon visszafogottan beszélhettünk arról a bizonyos mikós szellemről, azt talán ez a beállítottság is jelenthette. Noha alkalmazkodnunk kellett a kor követelményeihez, azaz erőteljesen matematika, illetve fizika centrikusnak kellett lennünk, mert ezekből a tantárgyakból felvételiztünk egyetemre, mégis volt egy olyan kulturális kapocs közöttünk, amely ha csak érdeklődés szintjén, de szűkebb körben egyfajta szemléletet, egy más, egy nyitottabb világ iránti igényt jelentett, még ha arról csupán gyermeteg módon, suttogva beszélhettünk. Mai napig őrzöm eme tiltott gyümölcs — közösen nézett filmek, beszélgetések könyvekről, versekről — ízét, az akkori légkör hangulatát, mely erős szövetként fogott össze néhányunkat. És annak is örültünk, hogy mindez nem szerepelt az akkori kommunista tantervben. Vissza 1989 karácsonyához: televíziós élményeink után két barátommal úgy döntöttünk, az áldozatok emlékére (következetesen hatvanezerről beszéltek, noha ez nagyon eltúlzott adat volt) elmegyünk egy esti misére a központi katolikus templomba. Alig voltak hívek, a városban sem nagyon járkáltak, a Csíki utcában légüres tér, mindössze két katonai járművet láttam, és egy, a bejárat felé sebesen szaladó milicistát, aki — ha arcmemóriám nem csal — ma is vezető beosztásban dolgozik. Amikor aztán 1990 legelején aztán visszamentünk Kolozsvárra, paleontológiatanárunk nem győzött lelkesedni, köszönetet mondani a fiataloknak, a diákoknak. Úgy fogalmazott, hogy már a KISZ-gyűlésen is megmondta, vannak bizonyos lehetőségeink, próbáljunk meg azokkal élni. Mi persze 1989 őszén, a majdani kommunista párttagság megszerzését előkészítendő KISZ-gyűlésen gondolni sem mertünk arra, hogy ilyen lehetőségekkel kellene élnünk. 1990 kora tavaszán reménységként villant fel annak a lehetősége, hogy magyarul tanuljunk az egyetemen, mi több, felmerült a Bolyai Egyetem újraindításának gondolata. Mindez később illúzióként foszlott szét. Aztán 1990 márciusában a kolozsvári magyar diákok háromnapos ülősztrájkkal szolidarizáltak marosvásárhelyi kollégáikkal, akik szintén a magyar nyelvű egyetemi oktatásért tüntettek. Akkor, a Farkas utcai főépületben minden folyosón magyar hallgatók sorakoztak, tudtommal azóta sem volt ilyen tömeges tiltakozása a magyar diákoknak Kolozsváron. Ez március tizenötödike előtt történt, az évfordulóra ugyanis Budapestre utaztunk, s onnan tovább mentünk, geológus barátaink meghívására a miskolci nemzetközi ásványbörzén vendégeskedtünk. A marosvásárhelyi események híre a Duna-parti fővárosban talált, éppen baráti és szakmai kötődéseket erősítő szálak szövögetése közben... Utóirat. Az ezerkilencszáznyolcvankilences, illetve kilencvenes tanévben az Avram bentlakás 56-os szobájában öten laktunk. Akkori miniatűr sorsközösségünk három informatikusa közül ketten ma Finnországban vannak, egy Magyarországon, geológus barátom pedig az Amerikai Egyesült Államokban találta meg azt a szakmai lehetőséget, amelyre mindig is vágyott, én magam pedig rögtön az egyetem elvégzése után szegre akasztottam geológuskalapácsomat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magmaömlés
Piros, fehér és zöld lávaömlés követte Sepsiszentgyörgyön a Magma — Kortárs Művészeti Kiállító Térben Felkarolandó Felejthető Felejtendő című kiállítás megnyitóját: Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas sepsiszentgyörgyi képzőművész az öt magyarországi kiállító december elején Sepsiszentgyörgyre hozott és Budapestnek címzett performansz-provokációját.
Ütő Gusztáv felháborodásának a Háromszék hasábjain kifejtett oka: (...) 2010-re olyan szintű "szabadsággá" torzult a művész önkifejezési lehetőségének gazdag palettája, hogy — a jelen esetben anyaországi — kiállítók szabad alkotásainak sorozata sérti Székelyföld magyarságának nemzeti érzelmeit. Kismagyar és nagymagyar jeleink lejáratásaként. Karikatúraszintre. Ütő bírálatára az öt kiállító interneten válaszolt. Válaszaikkal önmagukat minősítik, szövegeik olyan politikai csataterekre visznek, amelyek szóhasználata és fogalmi tartalma teljes mértékben azonos a mai magyar nemzetpolitikát pocskondiázó s a nagyvilág előtt lejáratni próbáló törekvésekkel. ,,Szlovákiai magyarként volt alkalmam megtapasztalni a melldöngető (magyar vagy szlovák) nacionalizmus káros hatását a társadalom egészére. Amíg a nacionalista erőket sikerül kordában tartania egy adott politikai hatalomnak, addig a társadalom egységes tud maradni. Amint a nacionalizmus válik a hatalom vesszőparipájává, elszabadul a pokol, megjelenik a társadalmon belüli megosztottság. A szlovákiai kisebbség és többség lassan kezdi megérteni, hogy az ódivatú nacionalizmus nem járható út. Egy ember egy másik embertől nem a nemzetisége miatt lesz több vagy kevesebb" — írja Farkas Loránd. Négy sértett társát már nem is idézem, mert eme szöveg alapján értelmezhetővé válik a Magma-beli kiállítás magva. Az a filozófia, amelyet Farkas Loránd internetes levelében kifejt, jól ismert a jelenlegi magyar ellenzék balliberális programjából, amely a csonkaországban a rendszerváltoztatás után kormányon vagy ellenzékben is tobzódik a magyar jelképek sok esetben vulgáris, otromba lejáratásában. Ez nemcsak a ,,piros-fehér-zöldezés" kigúnyolásában nyilvánul meg, hanem a nemzeti ereklyék becsmérlésében is. (A Szent Korona, a Szent Jobb stb.) Ez a kurzus tiltotta ki Budapestről a Turul-emlékművet, a nacionalizmus és antiszemitizmus vádja alapján Teleki Pál szobrát, a koncepciós perben Romániában elítélt Wass Albertét. Csupán a viszonyítás kedvéért utalok arra, hogy abban az időszakban, amikor az összes, Magyarországgal szomszédos országban tombolt a nacionalizmus. A leginkább azon csodálkozom, hogy a felvidéki — a Felvidék is egyik tiltott fogalom Szlovákiában — Farkas Loránd Sepsiszentgyörgyön talál teret és alkalmat, hogy a magyar ,,nacionalizmus", a piros-fehér-zöldezés ellen zászlót bontson, s a magyar nacionalizmussal megküzdjön. Performanszuk üzenete mennyivel hatásosabban célba találna, ha Pozsonyban karikíroznák ki a szlovák nemzeti szimbólumokat, ott, ahol nemzettársainak, képletesen szólva, nyelvét tépik ma is, s ahol a kettős állampolgárságot, ha magyarokról van szó, az új szlovák parlament is bünteti, és ahol a Beneš-dekrétumokat még ma is szentírásnak tekintik, s ahol ,,egy ember a másik embertől nem a nemzetisége miatt lesz több vagy kevesebb", annyira nem, hogy a magyarság megosztására vegyes pártokat is létrehozhat, amelyek aztán bevezetik a jó magyarokat a nemzeti szimbólumok nélküli mennyországba. ,,A társadalmon belüli megosztottságot" a nemzeti szimbólumok ,,szélsőséges kisajátítására" fogni, különösen 2004. december 5. után, cinizmusra vall, hiszen a magyar társadalom egyik fele akkor tagadta ki a másikat nemzettársai közül. Egyébként nekünk, erdélyieknek érdemes felfigyelnünk arra a nyomulásra a ,,szélsőséges magyar nacionalizmus" ellen, amint ennek a kurzusnak politikus képviselői megpróbáltak Kolozsvár utcáin és Bukarestben érvényt szerezni, s akik Nagyváradon már a Gyurcsány-kormány agonizálása idején is bizonyos körökben baráti fogadókészségre találtak. Az sem vitás, hogy a Kárpát-medencében ennek hagyománya van: a két világháború között Románia biztosított lehetőséget arra, hogy az országukban nem kívánatos személyek itt politikai levegőhöz jussanak, akár pártot is alakítsanak, valahol tökéletes egyetértésben azokkal, akik Bécsből és másunnan ostorozták a magyar irredentizmust és nacionalizmust, s akiknek emlékjelei ma is köztereken ,,ágálnak", s utcanévtáblák őrzik, akárcsak a Kun Béláét Hortobágy községben.
Romániában 1956 után s a Ceauşescu-diktatúra idején egy piros-fehér-zöld szalagért súlyos börtönbüntetésre ítéltek embereket, egy mondatért és egy verssorért is. Regáti románokat is bebörtönöztek vagy állásukból kipenderítettek azért, mert ,,tudattalanságukban" piros-fehér-zöldre festettek ezt-azt, egyik megyei párttitkár az erdővidéki Vargyason a farsangi játékokon a lovak sörényéből gyomlálta ki a magyar trikolór szalagjait a lila, kék és sárga pántlikák közül. Valószínű, a kiállítók eme három szín nálunk nemzeti érzelmekhez tapadó erejéből éreztek meg valamennyit, amikor az eredeti Piros Fehér Zöld kiállítás és performansz cím helyett a Felkarolható Felejthető Felejthetetlen, egyébként erősen Lukács György 3T-jére — Támogatott Tűrt Tiltott — emlékeztető szlogenjét választották.
Ütő Gusztávot igazán nem lehet azzal gyanúsítani, hogy nem a modern művészeti irányzatok híve és szálláscsinálója Háromszéken. A szomorú az, hogy az érintettek nem érzékelik, ami ezzel a kiállítással hozzánk benyomult, provokációként hat, akkor is, ha nem annak szánták. És azt sem tudják, hogy a jelenlegi magyar kormány nemzetegyesítő politikájának sok a híve és támogatója Erdélyben. És azt sem tudják, hogy a piros-fehér-zöld színegyüttesről mi az erdélyiek véleménye. (Nézzenek szét valamelyik március 15-én bármelyik településen, hogy otthon fel tudják mérni, valakik milyen hatalmas eredménnyel munkálkodtak odahaza a nemzeti színek visszaszorításában.) ,,(...) nos nincs itt semmilyen veszély, ez a kiállítás nem veszélyes, maximum tilos, mi nem a művészi szabadság zászlaja alatt lengetjük a piros-fehér-zöldet, hanem magyarországot és a magyarokat szerető művészekként" — zárja levelét Horváth Tibor. (Betűhív közlés). Vajha így lenne!
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániai magyar napilapok az RMDSZ kormányzati szerepéről
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a romániai belpolitikai erőviszonyok alakulásában játszott pótolhatatlan szerepéről, de a kormányzásban vállalt felelősség „csapdáiról" is ír csütörtöki számában a romániai magyar sajtó.
A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) hasábjain Bíró Béla politológus kifejti: az RMDSZ történetének talán legnehezebb évét tudhatja maga mögött, erejéhez mérten túlságosan nagy felelősséget kellett vállalnia. Nem csak a romániai magyarság gondjainak megoldásában, de az egész ország sorsának rendezésében is meghatározó szerepet játszhatott, sőt kellett – sokszor talán hajlamai ellenére is – játszania. A mind erőteljesebb erodálódás jeleit mutató demokrata-liberálisok oldalán venni részt a kormányzásban szerfelett kockázatos volt és továbbra is kockázatos – állapítja meg a szerző.
Az RMDSZ ma már profi politikusokból álló csapat, amely pillanatnyi érzelmeit, ha kell, képes felfüggeszteni is, e szervezetet ugyanolyan józan megfontolások, sőt a szó jobbik értelmében vett gátlástalanság jellemzi, mint román partnereit – írja Bíró Béla.
"Számtalanszor hánytuk az RMDSZ szemére – én is megtettem –, hogy politikai házasságszédelgőként viselkedik. Úgy tűnik azonban, hogy a román politikai mezőnyben ezt senki nem veszi tőlünk zokon. Itt ez az úzus. A román pártok képviselői annak függvényében válnak a magyar ügy támogatóivá, hogy mi támogatjuk őket, vagy sem. S rokonszenvük is épp addig tart, amíg maga a támogatás" – állapítja meg a kommentátor.
Az RMDSZ politikusainak nincsenek illúzióik, nem hisznek abban, hogy a román féllel egyik napról a másikra örökre szóló kompromisszumokat lehet kötni, de abban sem, hogy a karakán igazmondás, égbekiáltó igazságok nemzetközivé tétele, a román nacionalizmus derekas és rettenthetetlen visszautasítása kézzelfogható eredményre vezethet. „Eredményt csak a pillanatnyi lehetőségek és a távlati célok optimális egyeztetésével, a folyton változó politikai erőtér számunkra kedvezőnek ígérkező adottságait kihasználva érhetünk el" – állapítja meg a politológus.
A Sepsiszentgyörgyön szerkesztett Háromszék szerint viszont úgy játszanak az RMDSZ-szel társai a hatalomgyakorlásban, mint kisegérrel a macska, kutyával a kurta lánc: szédítik, kábítják. „Ha nem lenne oly nagy szükség rájuk, rég bekapták volna. De egyelőre nélkülük nem megy, s emiatt néha engednek" – álla a napilapban.
Az újság szerint a román partnerek tudják, hogy Markóék kormányjelenlétüket már csak azzal tudják választóik előtt igazolni: vérrel és verítékkel sikerült a kisebbségek számára bizonyos többletjogokat biztosító tanügyi törvényt elfogadtatniuk (bár még mindig nem sikerült tető alá hozni, mert az alkotmánybíróság még nem döntött e jogszabályról – a tud.). Közben e jogszabály amolyan pórázzá vált, amely az RMDSZ-t Emil Boc miniszterelnök pártjához és Traian Basescu államfőhöz kapcsolja – írja a Háromszék.
A balkáni politizálás nagymesterei ki is használják a helyzetet, markukban tartják az RMDSZ-t, néha muszájból cirógatják, máskor orrára koppintanak, el ne bízza magát, s zsarolgatják is, ha a szükség úgy diktálja – olvasható a cikkben.
Az erőfitogtatás eszköze most épp az alkotmánybíróság, amely 2011. január 4-ére halasztotta az oktatási törvényre vonatkozó döntést. „Morognak, elégedetlenkednek az RMDSZ nagyjai, Markó azt dörmögi, fogytán türelmük, de a karácsonyra, illetve a szilveszterre beígért szakítást – kompromisszumkész politizálásuk szellemében – jövő év elejére halasztották. Miközben minden szavuk, megnyilatkozásuk azt sugallja, hiszik, rendeződnek dolgaik, s eme ócska nász eltarthat még egy ideig" – írja a székelyföldi napilap.
Pagonyi Judit
Duna Tv, Híradó, Erdély.ma

Védvár az erdélyi képzőművészetnek
Sepsiszentgyörgyön megépül az Erdélyi Magyar Művészeti Galéria. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, az első lépést megtették: megvásárolták a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában levő negyvenáras telket, ezen épül fel az Erdélyi Magyar Művészeti Galéria. Tamás Sándor hangsúlyozta: régi álom valósul meg, hiszen nemcsak egy kiállítótermet építenek, hanem intézményt hoznak létre.
Ez a telekvásárlás a gazdasági válságban is stratégiai befektetés, a projektet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a Barabás Miklós Céh és a Kovászna Megyei Képzőművészeti Szövetség vezetői dolgozzák ki, tájékoztatott a tanácselnök. „Szükség van egy helyre, ahol az erdélyi magyar képzőművészet nagyobb teret kap, mint máshol, és Háromszéken erre megvan az igény és a képzőművészeti hagyomány” – fogalmazott a tanácselnök. A projekt elindítását Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár is támogatja. A galéria nemcsak a fizikai teret jelenti majd, hanem gyűjtőközpont is lenne, a tervek szerint felvásárolják a fontosabb erdélyi magyar képzőművészek hagyatékát, és megmentik a műveket az elkallódástól.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, „az erdélyi vizuális kultúra védvára” lehet a tervezett intézmény. Sokszor keresték meg a múzeumot az örökösök, és felajánlották egy-egy erdélyi magyar képzőművész hagyatékát, de hogy ezt megfelelőképpen tudják kezelni, megfelelő tárolóhelyre és kiállítótérre van szükség. Vargha szerint nagyon sok szomorú példa van, rengeteg anyag szétszóródott, sokat már nem is lehet felkutatni. Egy kolozsvári vagy dévai művész hagyatéka könynyen elkallódik, ezért kell egy gyűjtőközpont, ahol letétbe helyezik, feldolgozzák és bemutatják a műveket. Ugyanakkor szükség van megfelelő kiállítótérre, hiszen nemcsak a Székelyföldön, de egész Erdélyben nincs olyan galéria, képtár, ahol a nagyméretű festményeket, szobrokat be lehet mutatni. „Gyárfás Jenő 4×4 méteres, Tetemrehívás című monumentális festményét például azért nem lehet Budapestről elkérni és a festő szülőföldjén bemutatni, mert nincs megfelelő tér a kiállítására” – magyarázta a múzeumigazgató.
A nagyméretű munkák, körképek bemutatására is alkalmas lesz majd a tervezett galéria. Vargha Mihály szerint arra is szükség van, hogy több képzőművész munkái helyet kapjanak a kiállítóterekben, hogy a látogató az erdélyi, székelyföldi képzőművészet teljes spektrumát áttekinthesse. „Az alkotómunka nem ért véget Baász Imrével és Plugor Sándorral, még rengeteg képzőművész, élő klasszikus, Munkácsy-díjas alkotó műveit kell kitenni a képtárakban, és erre is alkalmas lesz a tervezett Erdélyi Magyar Művészeti Galéria” – szögezte le a képzőművész Vargha Mihály.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Erkölcstelen gesztusnak nevezték elöljáróink állampolgársági kérését
Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Hargita megyei szervezetének elnöke, a PSD képviselőházi frakcióvezetője hétfőn a Mediafaxnak elmondta: a Hargita, Maros és Kovászna megyei tanácselnökök azon gesztusa, hogy elsőként igényelték a magyar állampolgárságot, törvényes ugyan, de erkölcstelen.
A Szociáldemokrata Párt Hargita megyei szervezetének elnöke hozzáfűzte, jogilag a három tanácselnököt nem lehet megakadályozni abban, hogy benyújtsák a kettős állampolgárságra vonatkozó kérelmet.
„Jogilag nem akadályozza őket semmi, de azon gesztusuk, hogy a magyarok közül elsőként nyújtották be a kettős állampolgárságra vonatkozó kérelmeket, erkölcstelen és helytelen. Azért tartom ezt erkölcstelennek, mert ők a román állam képviselői, és választott közigazgatási vezetőkként alkotmányos és törvényes kötelezettségeik vannak” – vélekedett Duşa.
Kovászna, Hargita és Maros megyei tanácselnökök, Tamás Sándor, Borboly Csaba és Lokodi Edit Emőke Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt hétfőn a csíkszeredai konzulátuson benyújtották a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentumokat.
A három tanácselnök azt nyilatkozta, azért igyekeztek már az év első munkanapján benyújtani az állampolgárság igénylésének dokumentumait, hogy példát mutassanak az erdélyi magyaroknak, arra bíztassák őket, cselekedjenek hasonlóan. Erdély.ma

Felmérték a kulturális igényeket Sepsiszentgyörgyön
Csütörtökön ismertették azt a kulturális igényeket felmérő tanulmányt, amelyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tavaly novemberben rendelt egy bukaresti szakcégtől.
Carmen Croitoru kulturális menedzser tegnap az önkormányzat művelődési bizottságának, majd a sajtó képviselőinek is bemutatta a több mint százoldalas tanulmány kivonatát. A felmérés készítői közel ezer sepsiszentgyörgyit kérdeztek meg, a válaszadók többsége 15 és 45 év közötti. „A felmérés arra derített fényt, hogy Sepsiszentgyörgyön jól elkülöníthető rétegek vannak a kulturális fogyasztói szokások tekintetében” – mondta Croitoru. „Van egy kemény mag, az állandó és hűséges közönség, amely minden kulturális megmozdulásra nyitott, ám ez a réteg a lakosságnak csupán 4–8 százaléka. A potenciális közönség 19–28 százalék, ők vevők lennének a kultúrára, de nem találják vonzónak a kínálatot. A többség – mintegy 70 százalék – nem ismeri a kínálatot, de nem is érdekli őket. Croitoru szerint jellemző a városra, hogy aki ismeri a művelődési intézményeket, az ajánlatokat, programokat, az nagyon jól ismeri, ám sok sepsiszentgyörgyihez egyáltalán nem jutnak el ezek az információk.
„A kemény mag nagyon kifinomult ízlésű és nagyon magasra helyezi a mércét. A városban működő kulturális intézmények a legmagasabb minőséget nyújtják, ajánlatuk elitista, és ez a népszerűségük rovására megy” – mondta a szakember. A zenei ízlés is az elitizmust mutatja, 9 százaléknak van igénye szimfonikus zenére, és mindössze 3 százalék kedveli a manelét, mindkét mutató jelentősen eltér az országos átlagtól. A város legismertebb művelődési intézménye a Tamási Áron Színház. Amikor valamilyen kulturális terméket, előadót kellett megnevezni, a megkérdezettek legtöbbje a színház előadásait, művészeit említette, viszont a megkérdezettek 90 százaléka nem válaszolt semmit. A legnépszerűbb kulturális eseménynek a városnapok és a március 15-éhez kötődő rendezvények.
A tanulmányból kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat országos szinten a legtöbbet költ kultúrára, a költségvetése 17,7 százalékát fordítja erre a célra, és lakosonként évi 302 lejt. A kulturálisvitalitás-mutató is nagyon magas, Sepsiszentgyörgy az országos harmadik, erre a helyre néhány év alatt a 22. helyről tornászta fel magát. Ugyanakkor fejletlen az infrastruktúra, nincsenek megfelelő terek, a meglevők nincsenek jól kihasználva és nincs filmszínház.
A felmérést elemző szakember szerint a művelődési intézmények és a helyi hatóságok feladata, hogy megszólítsák a potenciális közönséget, a kultúra népszerűsítésére törekedjenek, nagyobb hangsúlyt fektessenek a jó minőségű szórakoztatásra. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette, a tanulmány is bizonyítja, hogy a válság ellenére a lehető legtöbbet fordítják a kultúrára. Reméli, idén sikerül befejezni az épülő stúdiótermet és megszerezni a mozi épületét, a városközpontban több szabadtéri kulturális rendezvényt kellene szervezni, és nagyobb hangsúlyt fektetni a városnapok és a március 15-i rendezvények kulturális ajánlatára.
Keresztély Irma főtanfelügyelő, a kulturális bizottság vezetője elmondta: hamarosan össze kell állítani egy csapatot, hogy kidolgozzák a kulturális stratégiát. A tanulmányt figyelembe veszik a színházi vezetők menedzseri szerződésének meghosszabbításakor is. A két színház igazgatója, Bocsárdi László és Horaţiu Mihaiu részt vettek a tanulmány bemutatásán, de egyelőre nem nyilatkoztak róla.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

A székelymagyar szabadság bibliája (Egyed Ákos új könyve)
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében templomi istentiszteleti időpontra, szombaton 11 órára hirdettek könyvbemutatót Egyed Ákos professzor Erdély, 1848—1849 című kötetének második, bővített kiadása kapcsán. Aggódtunk is, amikor szállingózni kezdtünk a Kós Károly megálmodta-megépítette múzeum-katedrális felé, némi mentséget kereső restelkedést is rejtegetve a székelység és Erdély történetének legavatottabb kutatója, a páratlan termékenységű és igen népszerű Nesztóra előtt az elképzelt szerény érdeklődés miatt. És tessék: a Sepsiszentgyörgy, valamint környékének történelmi múltja iránt érzékenyen érdeklődő közönség templomi gyülekezetként sereglett a múzeumba ebben az író-olvasó találkozóra lehetetlennek vélt időpontban.
A könyv ránézésre is impozáns. Tartalmát tekintve a szerző a kétkötetes első kiadást (1998—1999) az ezt követő évtized kutatásainak eredményeivel egészítette ki. A kötet sepsiszentgyörgyi méltatói, Vargha Mihály múzeumigazgató, Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Kiadó igazgatója, és Boér Hunor múzeumi könyvtáros is nyomatékosította Egyed Ákos professzornak azt a képességét, hogy a históriai tényeket a széles műveltségi skálán és tágas területi szórásban rétegződő olvasót képes maga is művei köré vonzani. Ez a tudósi, írói tartás Egyed Ákos professzor esetében közvetlen és a legelvontabb témák tálalása kapcsán is közérthetően egyszerű, a történeti korokon átsugárzó, a mai olvasó véleményét és magatartását formáló képessége bámulatos és követésre méltó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Röpcék Sepsiszentgyörgyön
Ami a Háromszéki nekigyürkőzés könyvből kimaradt
Mondják, jobb, ha az ember maga fáradozik a saját imázsa megalkotásán, egyébként mások szívesen megteszik azt helyette úgy, hogy abból köszönet ne származzék. Hát én ugyan édeskeveset törődtem a magaméval ez ügyben is, megállapíthatom. Húsz év óta ez az egyetlen alkalom, hogy valaki érdeklődik a szóban forgó éjszakáról. Soha nem vertem nagydobra az akkor történteket, de nem is titkolóztam, elég sok szentgyörgyi tudhatott arról, hogy ezek a hóbortosok öten teleszórták a várost röpcédulákkal, pedig milyen jó buli volt Jocóéknál azon éjjel, friss nők is voltak, még pia is...
Nem ülhettünk veszteg Az elején kell tisztáznom, hogy az elkövetkező sorok értelemszerűen csakis az én emlékezetemben megmaradtakat tükrözik, csakis az én véleményemet, értelmezéseimet igyekeznek rögzíteni. Nem lehetek ennek a csapatnak sem szóvivője, sem krónikása, csupán egy vagyok az öt közül — un simplu cetăţean, ahogy rá néhány napra a tankból kirángatott, nyúzott képű, megtépázott külsejű C. elvtárs nevezte magát. A magam részéről az akkor vállaltakat természetesnek tartom, ki is pukkadtam volna, ha ennyire sem tellett volna tőlem, ha csak úgy, magától virrad rám ez a szép, új világ, miközben a lábujjaimat pattogtatom a paplan alatt. Persze, tudta a fene akkor, hogy az lesz a régi világ utolsó éjszakája, hogy nem lőnek agyon egy utcasarkon, hogy megtörténhet az, amire néha még ma is felriadok: Úristen, megdőlt a C.-rendszer! Mi csak azt tudtuk, mit beszélek! — a bőrünket égette, hogy nem ülhetünk veszteg, hogy tenni kell valamit, itt az idő, most vagy soha! Itt meg kell jegyeznem, hogy híján voltunk mindenféle patetikának, szenvelgésnek, teatralitásnak, hőzöngésnek, csak az egy imperatívusz hajtott: most kell ezeket kirugdosni! Bizonyosan így éreztek és tettek akkor sok ezren, sok tízezren szerte az országban — közülük valók voltunk öten, barátok, akkoriban mind szentgyörgyiek. Róluk szólnék most, húsz szabad esztendő múltán. Sógorommal, barátommal, Tündérligeti Attilával ’89 őszén naponta megegyeztünk abban, hogy egyre tarthatatlanabb idehaza a helyzet, ideje volna némi rossz fát tennünk a tűzre nekünk is. Körülöttünk szerre dőltek össze a bolsevik fogantatású rendszerek és falak, szenilis kommunista, vén gazemberek dőltek ki egyre-másra a sorból, egyszóval sosem látott iramban fokozódott a nemzetközi helyzet körülöttünk, csak mi rostokoltunk helyben. Mindezt az esti miseszámba menő RSZE Rádió hétórás híreiből tudtuk, majd az utána következő Actualitatea Româneascăből, amit Neculai Constantin Munteanu és EMIl Hurezeanu celebrált, ők voltak akkoriban a szabadság hangja, számunkra szinte az egyetlen szűk rés, amin beáradt az itthoni, egyre fojtogatóbb hazugságködbe az igazság metsző fénye. Került azért egyéb is, emlékszem, apám Darkó Zsiga bácsitól kapta kölcsön Méray Tibor és Aczél Tamás ’56-ról szóló könyvét, a Tisztító vihar címűt, amit a feleségemmel menten lapról lapra lefényképeztünk-előhívtunk, s így adogattuk kölcsön barátoknak. Szintúgy terjesztettük Kányádi Sándor ’85 karácsonyán a magyarországi Tükör hetilapban megjelent két versét, Vári Attila egy, a Megyei Tükör mellékletében megjelent versét, amit azóta is hasztalan keresek, címére nem, csak egy sorára emlékszem: soklapos irtás az oldal, egykoron erdőnek véltem..., Nagy Gáspár egy-egy versét, egyszóval a mai szomorú gyakorlattól eltérően halálpontosan kiszűrtük, mi az igaz és mi a valódi, és főleg, hogy mi a porhintés, a beteges hazudozás, a rendszer lételeme. Pedig egyikünk szénája sem állt valami jól, Attilát nemrégiben postázták haza a jugoszláv elvtársak, miután átúszta a Dunát, az itthon történtekről harci kutyákét megszégyenítő rojtos fülei árulkodnak immár élete végéig. Engem pedig, a frissen végzett medikust a marosvásárhelyi Securitate részesített meleg vendégszeretetben egy kiadós házkutatás után ’89 nyarán, amikor is értésemre adták, hogy előnyösebb lesz számomra, dacă nu te mai ocupi cu prostii. Akkoriban Attilának két kisgyereke volt, nekem a másodikkal volt viselős a feleségem (terhes a rendszer volt). Gyakran dicsértük a fennálló rendet egy másik jó barátommal, Zsigmond Lacával is, noha, ami a tennivalókat illeti, úgy emlékszem, ő a bársonyosabb, széchenyis utat látta inkább járhatónak. Feleségével, a fiatal gyerekgyógyász Miklós Tündével egy gyerekük volt, a Bălcescu-szobor mögött laktak egy olyan negyedik emeleti lakásban, ahol a nagyobbik szobában nem lehetett lépni a sok lavórtól és fazéktól, villany pedig nem volt, szerencsére — a csillárról is csepegett a hólé meg az esővíz. Így aztán a két fiatal értelmiségit igazán nem zavarhatta az össznemzeti villanyspórlás-program.
Baj van
Aztán elérkezett december 16.-a. Anyámtól hallottam először, hogy Temesváron baj van. Aztán nagyon nagy baj. S mi még mindig azon tököltünk, hogy Laca nekifog egy rádióadó készítésének, amit majd az azóta elhunyt Márton Laci hegymászó barátunk irányításával felviszünk a Bucsecsbe, ott működésbe hozzuk az állami adók frekvenciáján, majd miután elmondjuk a magunkét, betaszítjuk a lejtőn. Hamarosan beláttuk azonban, hogy ez a terv kivitelezhetetlen. Nekiálltunk hát gyereknyomdát felkutatni, olyan pecsétfelszerelést, amit kisiskolások használnak, minden betű egy pecsét, majd azzal írjuk meg a röpcédulákat — írógépre az ismert okok miatt nem is gondoltunk. Gyereknyomda sehol nem került, halott azonban egyre több, már Bukarestben is. Országszerte az utcákon a nép, folyik a vér, s mi holmi gyereknyomdát hajtunk, hasztalan. Ebből elég legyen. December 21-én este felkerekedtünk, s Attila egyik régi haverjának a lakásán kötöttünk ki, vélhetőleg azért, mert közülünk neki nem volt gyereke, Florinnál, aki akkoriban a színháznál dolgozott. Ott nekiálltunk, több száz füzetlapot hasítottunk félbe, került indigó is, és szépen kézzel, a leghagyományosabb módon írtunk meg sok száznyi, de lehet ezernyi cetlit — röplapot! Meggyőződésem, hogy egyikünk fejében sem fordult meg, hogy mindenikünk kézírása árulkodóbb bizonyíték a majdani nyomozás során a világ legegyénibb írógépének karaktereinél — alea iacta est, tudtuk mindannyian, és tettük a dolgunkat. Szentgyörgy lakóit szólítottuk fel románul is, magyarul is a temesváriakkal való szolidaritásra (a szó még ismerősen csengett, Gdansk-Danzig tíz évre volt akkoriban). Általános sztrájkra buzdítottuk a gyárak dolgozóit, és ki az utcákra! A pontos szövegre, sajnos, nem emlékszem. Majd csirizt főztünk, rendesen lisztből és vízből, ahogy illik, elosztottuk három üvegbe, és el a várost is háromba: az Újnegyed, a Tisztviselőtelep el az Elmegyógyászatig, a hídig jutott Lacának, Tündének és nekem, sógoromnak a központ és az Állomás negyed volt a választása, Floriné lett a Csíki negyed. Nem emlékszem arra, hogy szóba került volna, mit tegyen vagy ne tegyen az, akit elkapnak — világos volt számunkra, hogy sem így, sem úgy nem ússza meg a többi sem.
Röpcézünk Ezzel útra is keltünk, az én csapatom a kórháznál kezdte — kettőnknek is munkahelyénél. A portásfülkénél nem volt, mit keresnünk, a poliklinikánál ragasztottuk az első röplapot (raglapot). Aztán jöttek sorra a lépcsőházak. Miklós Tünde volt az ajtónyitogató-becsukó, Lacánál volt a csiriz, nálam a két hatalmas paksaméta cetli, a kabátom alatt, kétoldalt. Akkoriban még igen vékony gyerek voltam, emlékszem a megtermettség furcsa érzésére, amit azok nyújtottak. Tünde nyitotta az ajtót, Laca maszatolta be az üveget és én ragasztottam fel a papírokat. Házról házra jártunk, mint vízkeresztkor a plébános, nem hiszem, hogy kihagytunk volna egy blokkot is. Amikor intézmények kerültek sorra (posta, iskolák, üzletek, kocsmák), kívül kellett ragasztanunk. Nagyobb közöknél, buszmegállóknál a villanypóznákra. Egész utunk során senkivel, egyetlen súgó lélekkel sem találkoztunk, noha elég szemfülesek voltunk. Mire a hídhoz értünk, már hajnalodott, itt mindkét karfáját, vagy minek lehet azt nevezni, teleragasztottuk, emlékszem, milyen nehéz volt a rücskös betonon ezt megtenni. S még mindig maradt vagy két jó maréknyi cetli a kabátomban. Úgy látszik, az állandó veszélyérzet a végén vakmerővé teszi az embert, mert mire Lacáék imént említett lakásáig értünk, minden, az utunkba kerülő parkoló autót teleszórtunk röplapokkal, ohne csiriz, ohne megfontolás, pedig a népek, a koránkelők kezdtek már szállingózni. Fényes reggel volt, amikor Lacáéknál megittunk egy teát. Abban egyeztünk, mindenki elmegy a munkahelyére, aztán a többi elválik. Elmentem én is a kórházba, lejárt a reggeli vizit, beülök a rendes helyemre kórlapot írni, egyszer arra ébredek, hogy valaki simogatja a buksimat: — Ösvényes, te már megint oda voltál az éjjel, menj szépen haza, és aludd ki magad. Székely Balázs volt az, a főnököm, gyerekkori nevemen szólított. Mentem is én rögvest, szívesen, csakhogy otthon az ajtóban anyám nem tárt karokkal, de csípőre tett kézzel várt, hogy édes fiam, a népek az utcán, ezrével, te meg mit keresel itthon? A többit, a 22-i szentgyörgyi balkonjelenetet, a további hőstetteket, a munkásőrökéit, vagy hogy a bánatba hívták azt a fegyverhez juttatott szedett-vedett népséget, már nem tisztem elmesélni. Amiként azt sem, hogyan boldogult éjjel két másik társunk, Attila és Florin a város többi részein, egyedül — pedig ez is megérne egy misét.
Hogy mi lett belőlünk, ötünkből azóta? Talán mondanom sem kell, egyikünk sem lett címzetes forradalmár. Említettem, hogy nem beszélhetek mindannyiunk nevében, de abban holtbiztos lehetek, hogy senki közülünk nem kívánt ebbe az eufemisztikusan szólva is kétes hírű társaságba tartozni. Nekem például húsz év alatt eszembe sem jutott, amikor pedig nemrég, a húszéves évforduló kapcsán mégis, elszégyelltem magam. Azt hiszem, vannak így még néhányan, jó néhányan az országban. Laca, a nagyszerű fizikus UDMR-s képviselő lett, amit hamarosan meg is bánt, amint talán azt is, hogy erre a féltekére született, mert már több mint tíz éve Ausztráliában él. Volt neje, Miklós Tünde Angliában orvos. Tündérligeti Attila azóta alighanem többet élt külföldön, mint itthon, nem fekszik neki az általa is kivívott vadkeleti áldemokrácia. Florint, most bevallom, akkor is csak felületesen ismertem, így hát annyit mondhatok csak, hogy tudomásom szerint már rég nem él Szentgyörgyön. Én pedig a Homoród mentén húztam meg magam, Lövétén dolgozom, Almáson lakom. Még talán annyit: gondolt a fene azon az éjszakán parlamentáris demokráciára, többpártrendszerre, szabad választásokra, szabad piacra, bolognai rendszerre, meleg méltóság napjára, székely címerre-zászlóra a néptanácson, mi csak azt tudtuk, hogy ebből a szarból most lett elegünk, takarodjék a francba ez a demens, hazug rendszer. Aztán majd lesz valami. Lett is. Mint kiderült, voltak sokkal okosabbak, mint mi, akik a bőrüket sem vitték a vásárra, és urai is lettek a helyzetnek. A demokratikus, szabad, meleg, székely, jóformán bármilyen helyzetnek. De főleg a romániai magyar helyzetnek. De azért nem bánom azt, amit tettem 1989. december 21-én. 2009. december
Szabó Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi körúton Kányádi Sándor
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándorral szervez közönségtalálkozó körutat.
A népszerű költő szerdán Székelyudvarhelyen, csütörtökön Kovásznán és Kézdivásárhelyen, pénteken Baróton, majd szombaton Sepsiszentgyörgyön találkozik olvasóival. A rendezvényt a Magyar Írószövetség támogatja. Sepsiszentgyörgyön pénteken a színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar koncertezik, a színház kamaratermében pedig a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű zenekar mutatja be a Kovács András Ferenc megzenésített verseiből összeállított lírai koncertjét. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban vasárnap a 200 éve született Liszt Ferencre emlékeznek.
A zeneszerző Via Crucis című művéről tart előadást Valádi Enikő zenetanár, majd hallható lesz a teljes kompozíció a Snaps Vocal Band és Horváth Zoltán orgonaművész előadásában. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében január 22-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium aulájában Ruralia hungarica címmel komolyzenei kocertre kerül sor, többek között Bartók Béla-, Dohnányi Ernő-, Hubay Jenő- és Joseph Haydn-művek csendülnek fel. A Szeben megyei Vízaknán pedig vasárnap a Református Gyülekezeti Otthonban Székely panoráma címmel nyílik fotókiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából.
A Csíki Játékszín immár másodszor várja ingyenes felolvasó-színházi előadással közönségét. Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kortárs magyar drámát olvasott fel a társulat, ezúttal pedig szombaton 18 órai kezdettel a József Attila- és Kossuth-díjas Janikovszky Éva műveiből olvasnak fel a színház művészei, majd Cári Tibor szerzeményeiből kerül sor egy minikoncertre, a zeneszerző és Veress Albert előadásában. Az újabb ingyenes fellépést követően az évad folyamán még egy alkalommal várják díjmentesen a közönséget a színház művészei, a Magyar Költészet Napján.
Kolozsváron a lutheránus egyház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) is szervez programokat a kultúra napján. A lutheránus templomban tegnap kiállítást nyitottak meg, szombaton pedig ökumenikus istentiszteletre és operagálára kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek közreműködésével.
A szombati istentiszteletet követően többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Lukács Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. Az EME szervezésében Szegedy-Maszák Mihály, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára tart előadást Babits Mihály nemzetfölfogása és neoklasszicizmusa címmel szombaton 11 órától a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának székházában, délután négytől pedig a társaság székházában az EME debütdíjának átadására kerül sor. Krónika (Kolozsvár)

Csángóföldre is kiterjesztik a szórványprogramot
Háromszék és Sepsiszentgyörgy testvérmegyéinek, testvértelepüléseinek vezetői tartózkodnak a napokban a megyében, a képviselő-testületek elnökei, polgármesterek az eddigi együttműködés folytatásának, bővítésének lehetőségeiről tárgyalnak. A tegnap délelőtti első munkaülésen a bemutatkozáson és a segítőkészség kölcsönös kifejezésén túl néhány kivitelezésre váró ötlet is felmerült, melyhez a magyarországi elöljárók csatlakozását várják.
A magyarországi nemzetpolitikai változásokat Erdélyben is érezni, új lehetőségek látszanak kibontakozni, az eddig intézményesített testvérkapcsolatok bővítésének is elérkezett az ideje, illetve az utóbbi egy-két évben a Székelyföld belső anyaországi szerepéből kisarjadzott szórványstratégia fejlesztéséhez való partnerkeresés hívta életre a magyar—magyar találkozót, melyen Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester meghívására munkatársaikkal Békés, Veszprém megye közgyűlésének elnöke, a Heves megyei alelnök, valamint Veszprém, Cegléd polgármestere vesz részt. Bemutatták a Kovászna―Hunyad megyei szórványprogramot, emellett folyamatosan ötletekkel bombázták a meghívottakat. Többek között felmerült a székely fürdőprogram támogatásának szük­ségessége magyarországi nép­­szerűsítés által. Igen fontosnak tartották a résztvevők a magyar kormány által kezdeményezett osztálykirándulásos programot, Tamás Sándor ezzel kapcsolatban bejelentette, kiemelten támogatja a megyei önkormányzat azokat a háromszéki iskolákat, melyek diákjaikat ópusztaszeri kirándulásra viszik, kötelező vajdahunyadi, marosillyei megállóval.
Legtartalmasabbnak a szórványprogram ismertetése mutatkozott, a legtöbb ötlet is ezzel kapcsolatban merült fel. Demeter László megyei önkormányzati képviselő többek között felvetette, november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésnapján lehetne, kellene megszervezni a Magyar Szórvány Napját, kiterjesztve azt a Kárpát-medencére; ugyancsak ő említette: a piski fogadó ― magyar történelmi emlékhely ― eladó, jó volna megvásárolni, egyfajta magyar központtá átalakítani. Miként a Retyezát tövében akár alaptáborként is működtethetőek lehetnének a hívek nélkül maradt egyházi ingatlanok, és általában Hunyad, Fehér megyének be kellene kerülnie a magyarországi turisztikai irodák által kínált útvonalakba, ebben a szórványbeliek köréből kiképezett idegenvezetők nyújthatnának hathatós segítséget. A szórványprogram indításáról egyébként Tamás Sándor megfogalmazta: lehet, az asszimilációt hosszú távon képtelenség megállítani, mégis megpróbálnak tenni ellene. A szórványprogrammal "aprópénzből fontos és jó ügyet indítottunk el", illetve bővíteni is szándékoznak, nem csupán más erdélyi megyékre, de a Csángóföldre is ki akarják terjeszteni, valamint ez évtől a Házsongárdi temető magyar emlékeinek mentési programjába is beszáll a megye és a megyeszékhely. Mindezek­hez jó lenne, ha a testvérmegyék, testvérvárosok segítséget nyújthatnának, például az Új Széchenyi-tervből eredő lehetőségek megvizsgálásával, de bármilyen más módon is ― hogy ki mit vállal fel, esetleg milyen újabb ötletekkel rukkol elő, az elkövetkezőkben derül ki, hiszen a házigazdák feltett szándéka: tervek, kézfogással biztosított ígéretek nélkül nem engedik haza meghívottjaikat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Törvényes a Mikó visszaszolgáltatása (Markó Attila szerint)
Miközben az ortodox egyház folyamatosan építkezik, megkap olyan ingatlanokat, területeket, melyek nem is voltak az övéi, a történelmi magyar egyházaknak azt sem akarják visszaadni, ami jogos tulajdonuk, sőt, a Mikó körüli hercehurcával a visszaállamosítást akarják elkezdeni, illetve végérvényesen leállítani a restitúciós folyamatot; ez elfogadhatatlan, ezért kell újra a gyertyás tüntetés eszközéhez folyamodnunk, meg kell mutatnunk, erős közösség vagyunk, hangunk eljut Bukarestbe, Brüsszelbe is akár, sőt, ki kell használnunk Magyarország európai uniós elnökségét arra, hogy hangunkat felerősítse, hogy külső hatásra Románia felgyorsítsa a visszaszolgáltatást ― fejtette ki Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester tegnap azon a sajtótájékoztatón, melyet Markó Attilával, a restitúciós bizottságnak a Mikó visszaadása miatt bűnügyi perbe fogott tagjával tartot.
Markó Attila felvázolta a történések sorrendjét, ismertetve, hogyan lett köztisztviselőből köztörvényes bűnöző. Hangsúlyozta, a Mikó-ügy országos erdélyi magyar érdek, mely két sepsiszentgyörgyi magyar ember, Benedek Levente és Fejér Zoltán személyes problémái miatt került veszélybe. Véleménye szerint nem törvénytelen a Mikó visszajuttatása a református egyház tulajdonába, és ezt a jogi háttér ismertetésével bizonyította.
Az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása 1997-től kezdődött, akkor még kormányrendeletekkel történt a restitúció, egy-egy ilyen rendelet melléklete meghatározott számú ingatlan listáját tartalmazta. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Mikóra vonatkozó visszaszolgáltatási kérését az 1999. évi 83-as sürgősségi kormányrendelet, illetve a következő évi 1334-es számú kormányhatározat szabályozta, ezek mellékletében 31. tételként szerepelt a Mikó kollégiumi épülete, de semmi más ingatlanvagyona. A visszaszolgáltatási bizottság feladata az igénylő által bemutatott bizonylatok áttekintése, az ingatlan akkori jogi helyzetének ellenőrzése, valamint a jogutód-megállapítás, ezek alapján állították ki a visszaadás tényszerű megállapítását tartalmazó dokumentumot, mely az egyházi tulajdon telekkönyvezését tette lehetővé ― a Mikó esetében ez a 2002. május 14-én kelt 58-as számú ténymegállapító jegyzőkönyv. Markó elmondta, a rendelkezésükre álló iratok szerint egyértelmű volt: a Mikó a református egyház tulajdona, kételyre okot adó dokumentum nem létezett, ezt bírósági jogerős döntés is megerősítette. A kollégium épületének visszaszolgáltatási eljárásával párhuzamosan az egyház ― joggal, emelte ki Markó Attila ― megtámadta azokat az adásvételi szerződéseket, amelyekkel a korábbi bérlők megvették az egyháztól elkobozott és önkormányzati tulajdonná vált lakásokat, arra hivatkozva, hogy a törvény kizárólag a magánszemélyektől államosított lakások eladását tette lehetővé. Benedek Levente és Fejér Zoltán az egyház által indított szerződésmegsemmisítési per kezdeményezését követően ellenpert indított, megkérdőjelezve az egyház jogképességét és perben állási minőségét, azt állítván, hogy az egyház sohasem volt a tanári lakások tulajdonosa. Ez utóbbi pert lezárva, 2006. március 15-én a bíróság jogerős ítéletben megállapította az egyház perben állási minőségét, azaz kimondta, az egyház megalapozottan kezdeményezte az adásvételi szerződések megsemmisítését a Mikó-kollégium vagyonának nyilvánvaló örököseként ― magyarázta Markó Attila. E jogerős határozat következményeként az adásvételi szerződések megsemmisítéséért indított per folytatódhatott, a tárgyalást 2007. június 29-ére tűzték ki. A bérlőknek nem maradt más eszközük, mint büntetőper indítása, hiszen ennek lezárásáig a polgári pert felfüggesztik. Céljuk az időhúzás, a bárhová üssünk, csak mi maradjunk épen elv alapján ― mondta Markó, hozzáfűzve: ezt nem tudja elfogadni. Mielőtt a szerződésmegsemmisítési per tárgyalására sor kerülhetett volna, 2007. május 30-án Benedek és Fejér feljelenti az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjait (Markó Attila mellett Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium akkori jogtanácsosát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori jogtanácsosát), a telekkönyvi hivatal köztisztviselőit. Az ügyben tavaly decemberig folyt a nyomozás, Markó Attilát is többször meghallgatta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, mint mondta, annak tudatában, hogy nem követett el törvénytelenséget, nem nyugtalanította az ügy ― mígnem azt mondták neki: nem érdekes, hogy igaza volt, visszaélést követett el. A tíz vaskos dossziéba összegyűlt nyomozási anyagból megszületett a vádirat, az ügy átkerült a bíróságra, Markó és társai ellen a vád: közérdek elleni hatalommal való visszaélés minősített formában. E vád azonban ― Markó szerint ― nem állhat, hiszen a visszaszolgáltatáskor sem szándékosan nem rejtettek el dokumentumokat, sem ellenérvekről nem vettek tudomást, azok nem is lévén (tudomása szerint Benedek Levente később, 2005-ben kezdett el nyomozni a levéltárakban, melyek során ― állítja ― bizonyosságot szerzett arról, hogy a Mikó sosem volt egyházi tulajdon), és anyagi kárt sem okoztak. Ha egy jogszabály téves lenne, azt kell támadni, nem az alkalmazók vétkét próbálni vélelmezni ― fejtette ki, levonva a következtetést: Romániában az igazság még mindig nem jelent nyert ügyet. Lenne eszköze hamis vádért, meghurcoltatásért ellenlépéseket kezdeményezni, de ,,inkább viszem a keresztet közösségünkért, mint azok sorába süllyedjek, akik ellenem tették ezt" ― mondta befejezésül Markó. A sajtótájékoztatón Antal Árpád András ismertette az RMDSZ országos vezetőségének állásfoglalását is, melyben a Markó Attila, illetve a Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ellen indított eljárásokat boszorkányüldözésnek tartják. A Mikó konviktusában tartott sajtótájékoztatón részt vettek a történelmi magyar egyházak képviselői, hangsúlyozva állásfoglalásukat az igazság mellett. A polgármester pedig azzal zárta az eseményt: találkozzunk vasárnap délután a gyertyás tüntetésen.
Gyertyás tüntetés a Mikóért
Utcai tiltakozásra szólítanak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében a magyar történelmi egyházak sepsiszentgyörgyi lelkészei, a megyeszékhely önkormányzata és Antal Árpád András polgármester. A gyertyás, néma tüntetést az egyetemes imahét holnapi zárórendezvénye után tartják. A kezdeményezők kérik Sepsiszentgyörgy és Háromszék felelősen gondolkodó polgárait, hogy január 23-án, vasárnap 18 órától vegyenek részt az egyetemes imahét zárórendezvényén az evangélikus templomban, majd ezt követően, 19.30-kor együtt egy-egy szál gyertyával kezükben némán tiltakozó tömegként vonuljanak a Mikó-kollégium épülete elé.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)