Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. április 6.
Marosvásárhely márciusa (2.)
Minden település, minden egyén életében lehetnek olyan sorsdöntő vízválasztók, amelyek akár évtizedekre meghatározzák életútját.
Marosvásárhely történetében és sokunk életében ilyen éles cezúra 1990. március 19-e és 20-a. Akik átéltük, tudjuk: azóta teljesen megváltozott az életünk. Másként nézünk ugyanarra a tárgyra, épületre, másként járjuk ugyanazokat az utcákat, talán a szót is másként ejtjük, s a gondolatok is egészen másként formálódnak szöveggé a fehér papírlapon.
Március 19-e és 20-a eseményei úgy záródtak a tudatomban, mint valami különös páncélszekrényben. Még mindig nem érzem magam elég erősnek elviselésükhöz. Félek e furcsa két naptól. Úgy félek, mintha előttem állnának.
„A dokumentumok hangján”, naplószerűen, az átélt események pontos bemutatásával igyekszem felidézni a legapróbb részleteket is, mert csak így válik teljessé a véres hétfő és kedd története. Azé a történelemé, amely elemi erővel szólt bele mindennapi életünkbe. Íme a sűrített krónika 1990. március 19-éről és 20-áról.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 350 hallgatója március 6-ától az önálló magyar tagozat létrehozását követelve ülősztrájkot tart. Hiába írják egyik kérést a másik után, követeléseik mindenhol süket fülekre találnak. Március 19-én felröppen a hír: felkeresi őket egy parlamenti küldöttség, végre elmondhatják óhajaikat azoknak is, akik talán továbbítják a kormány, az ország ideiglenes elnöke felé. Éppen ezért a diákok képviselői és a tanárok úgy döntenek: 19-ére felfüggesztik az ülősztrájkot! Még a gyanúját is kerüljék el annak, hogy nyomást gyakorolnak a parlamenti küldöttekre! Akkor még nem tudhatták: 1990. március 19-e reggelétől másként számolják majd az időt, hogy Marosvásárhely történetének egyik legdrámaiabb korszakát élik át a következő 48 órában. Ma már nemcsak megkockáztatjuk, hanem határozottan állítjuk: a görgényhodáki, libánfalvi, dédabisztrai, mezőpagocsai román lakosok behozatalának egyik fő indítéka éppen az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a parlament küldötteire, mint ahogy 1990. február 8-án történt, a két tanügyminiszter-helyettes látogatása idején, amikor egyik pillanatról a másikra megváltozott a korábban kiadott miniszteri rendelet is.
1990. március 19-e, délelőtt 11 óra
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet főbejáratához megérkezik Dumitru S. Nicolae egyetemi tanár, Verestóy Attila, a parlament két képviselője, akik – eredeti elképzelés szerint – meghallgatják a román és magyar hallgatók beszámolóját az eltelt napok eseményeiről, majd valamikor a délutáni órákban találkoznak a tanárok és diákok képviselőivel. A város központjából viszont vészjósló hírek érkeznek: néhány száz, egyesek szerint több mint ezer román anyanyelvű tüntetett a városháza előtt. Miközben a parlamenti küldöttség meghallgatta az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak részletes, dokumentumokkal alátámasztott tájékoztatóját, a tüntető tömeg behatolt a Nemzeti Egységtanács megyei székházába, követelte Kincses Előd, Király Károly azonnali lemondatását. Kincses Előd tiltakozott: minden hasonló eljárásnak megvannak a törvényes módozatai. Az Egységtanács tagjai végül is meggyőzték, hogy a tömeg nyomására mondjon le.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben a parlamenti küldöttséggel folytatott első találkozó nem hozott semmilyen eredményt. Dumitru S. Nicolae és Verestóy Attila azt javasolták, hogy délután négy órakor a román és magyar tagozat két-két tanára és négy-négy diákja találkozzon a rektor irodájában, és közösen határozzanak az elméleti és gyakorlati oktatás megszervezéséről. (Az utóbbi hónapokban a román anyanyelvű tanárok és hallgatók a tagozat létét is megkérdőjelezték: valamennyi hivatalos és nem hivatalos okmányban, levélben, átiratban a sorozat – serie – megnevezést használták.)
13 órakor
nagy-nagy izgalommal, belső feszültséggel hagytuk el az intézetet. Az RMDSZ Bolyai téri székháza körül vihar előtti csend. Izgatott emberek magyarázzák, mi történt az Egységtanács megyei székházában. Ez már különbözött a korábbi tüntetések viszonylag csöndes folyamától: áramütésként ért Kincses Előd lemondása. Akkor még nem is sejtettük, mit tartogat számunkra 1990. március 19-e.
Hiába erőltetem, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Tartok a délutáni megbeszéléstől. Három órakor még beszaladok az RMDSZ megyei székházába. Ott van a maroknyi vezetőség, hiszen a derékhad éppen Budapesten a román–magyar közeledést, megbékélést készíti elő a román szellemi élet legkiválóbbjaival: Mircea Dinescuval, Gabriel Liiceanuval, Smaranda Enachéval az élen. Borbély László és Király István bejelenti: fél négykor a megyei vezetőség itthon maradt tagjai tanácskozásra gyűlnek össze. A székház körül a délelőtti váltásból kijött munkások gyülekeznek. Az RMDSZ vezetősége felkéri őket: menjenek nyugodtan haza, tartózkodjanak minden provokációtól. Válaszunk a délelőtti tüntetésre, lemondatásra, a február 10-ei tüntetéshez hasonlóan méltóságteljes, minden erőszaktól mentes magatartás lehet. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy az olvasó világosan tájékozódjék: sem március 19-én, sem 20-án a magyarság részéről egyetlen, az uszítás legparányibb gyanúját tartalmazó felhívás sem hangzott el!
Délután háromnegyed négykor
már fent vagyok az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet központi épületében. A rektori előtt nagy a sürgés-forgás. Balsejtelmem beigazolódott: miközben a magyar tagozat képviselői pontosan betartották a találkozó lebonyolítására vonatkozó játékszabályokat, addig a román tagozat teljes létszámban megjelent. Megkérdőjelezték jelenlétem létjogosultságát is. Hiába hivatkoztam arra, hogy a délelőtt folyamán már jártam itt, tehát tudtam a délutáni találkozóról, egyszerűen kinéztek a rektori iroda előszobájából. (Már korábban is volt egy találkozó, amelyről azért maradtam le, mert közös megegyezés alapján a sajtó képviselői nem vettek részt. Ám a helyi román sajtó testületileg ott volt.) Heves vitákkal tarkított másfél óra következett. A két tagozat megbeszéléséről szó sem lehetett. A parlamenti küldöttség tagjai jóformán szóhoz sem jutottak, a magyar tagozat képviselői pedig az előszobában és a folyosón rekedtek. Délután fél hat körül hagytuk el az intézetet. Jung János adjunktussal úgy jutottunk ki a főbejáraton, hogy az őrséget álló román diákok öklüket rázva kiáltoztak utánunk.
A délelőtti tüntetésen olyan követelések is elhangzottak, hogy másnap reggelig minden magyar feliratot el kell tüntetni a városból! Ezért elindultak a Nemzeti Színház épülete felé. Valósággal ostrom alá vették Marosvásárhely főterét. Botokkal, fejszékkel verték le a még meglévő magyar feliratokat, bezúzták, darabokra törték a kirakatokat, hirdetményeket. A „népharag” lecsapott minden gyanútlan járókelőre: Vorbiţi româneşte, mâncaţi pâine românească (Beszéljetek románul, a románok kenyerét eszitek!) – kiáltásoktól visszhangzott az ország korábban talán legbékésebb főtere. A Színház téren máglyába hordták a magyar nyelvű falragaszok, hirdetőtáblák szövegeit. Égtek a színház hirdetőoszlopairól letépett fényképek is. A színház épületéből ki akarták kergetni a magyarokat. Néhány román színész próbálta menteni a válságos helyzetet, ahogy tudta.
Ilyen „erőpróba” után érkezett a felbőszült nép a Bolyai térre. A pártok székházát ostromgyűrű vette körül. A rádióstúdió épületét is megrohamozta a tömeg. A román szerkesztők leleményességén múlott, hogy az éppen adásban lévő magyar kollegáiknak, meg a technikusoknak nem esett bántódásuk. Megígérték, hogy a rádióban többet nem hangzik el magyar szó. A fejszével, villával, vasdorongokkal felfegyverzett tömeg a pártok székháza előtt üdvrivalgás és diadalordítás kíséretében egyesült: „Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm!” (Meghalunk, harcolunk, Erdélyt nem adjuk!) A környéken lévő minden magyar táblát, feliratot letéptek, szétzúztak, eltapostak. A leíró- és másolóirodák kétnyelvű feliratait sem kímélték: csörömpölve zuhant az üveg a járdára. Az egyik vasrudas észrevette, hogy a Bolyai utca végét jelző névtábla véletlenül ott maradt a ház falán. Gyorsan ott termettek, fejszével verték le a zománcozott táblát. A sors furcsa fintora, hogy a ház egy román család tulajdona volt.
Megzavart lélekkel, kétségbeesetten nézte az a néhány magyar, hogy mit művel a felbőszült, félrevezetett tömeg. Gyorsan hazaszaladtam, felhívtam Sütő András lakását. Éva, Sütő András felesége akkor még úgy tudta, hogy férjét egy terepjáróval kimenekítették a székházból. Egy picit megnyugodtunk. Az újabb terepszemle azonban pontosan az ellenkezőjéről győzött meg. Emberi mivoltukból kivetkőzött férfiak, nők keringtek a székház körül. Millió darabba hullott szét a Teleki-Bolyai dokumentációs könyvtár, a galéria, a társadalomtudományi kutatóközpont névtáblája. A hajdani, Oroszlán névre hallgató vendéglő tőszomszédságában lévő másoló- és leíróiroda cégjelzése heteken át meggörbítve, szétverve szomorú mementóként figyelmeztette a járókelőket, hogy március 19-én a tüntetők a békés szóról feledkeztek meg leghamarább: Király Károly, Kincses Előd, Bolyai (?!) felakasztását követelték.
A sürgősségi, baleseti osztályon készült tanúvallomások egyértelműen bizonyítják, elegendő volt egyetlen magyar szó, hogy elszabaduljon a pokol. Ioan Gheorghe petelei lakos, a gernyeszegi sertéshizlalda alkalmazottja egyenesen a munkából jött a tüntetésre. A Bolyai téren egyik magyar barátját vélte felismerni. Elkiáltotta magát: Karcsi! Erre mindenfelől záporoztak rá az ütések. Hiába kiáltotta, hogy ő román, félholtra verték. A kórházban készült videofelvételen is világosan látszik, hogy a szája széle, a szeme alja, az egész arca állandóan vérzik, vérrel kevert nyállal formálja a szavakat. A pártok székházát két óra körül vette körbe egy rendkívül gyér rendfenntartó kordon. Még egy sokadalom felügyeletére is kevés lett volna. A felbőszült tömeg behatolt a székházba. Papírok, könyvek, Petőfit ábrázoló jelvények, újságok repültek ki az ablakon. Utólag azt állították: azért rohamozták meg a székházat, mert ott – úgymond – magyar nemzetiszínű zászló lengett a fő „árbocon”, meg a bent rekedt RMDSZ-esek kövekkel, téglákkal, cserepekkel dobálóztak az épületből, miközben meg sem mertek mozdulni a padláson! Az árbocon pedig csak román nemzetiszínű zászló lengett, soha senkinek eszébe sem jutott mást kirakni. Este fél kilenc után rendkívül veszélyessé vált a helyzet: a kiszórt papírokat, nyomtatványokat, könyveket, újságokat meggyújtották, s az épület, a padlásfeljáró felgyújtásával fenyegetőzött a tömeg.
Ekkor hívtam újra Sütő András lakását. Mikor elmondtam, hogy az épület felgyújtásával fenyegetőznek, Éva kiejtette kezéből a telefonkagylót. Még hallottam, hogy kétségbeesett zokogása visszhangzik a lakásban. Bénító csend, leírhatatlan fájdalom és kétségbeesés nehezedett a városra. Sütő András szemét, amely oly felszabadultan és diadallal ragyogott december 22-én, és az azt követő napokban, akkor érte a végzetes ütés. Juhász Ilona a Népújság másnap megjelenő számában (1990. március 20.) keserűen jegyezte meg: „Az a gyűlölet, ahogyan ütöttek, az már nem ember ember elleni harc volt. Talán még a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek.” Aznap este 30 személy nevét jegyezték be a sürgősségi klinikán.
A legsúlyosabb sérülést Sütő András szenvedte: arckoponyaseb, súlyos szemsérülés, szem- és szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, repedés a bal karon, többszörös külső sérülés az egész testen. Szemtanúk egybehangzó vallomása szerint a tüntető tömegből többen is felmásztak arra a katonai teherautóra, mely menekíteni lett volna hivatott a pártházból a magyarokat, letépték a ponyvát, majd botokkal, husángokkal ütötték-verték Sütő Andrást és társait. A tompa ütések hangja messzire hallatszott. A teherautó elindult, de a megvadult tömeg megállásra kényszerítette. Katonák húzták le a rakodótérből a felmászott botozókat...
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Erdély.ma
Minden település, minden egyén életében lehetnek olyan sorsdöntő vízválasztók, amelyek akár évtizedekre meghatározzák életútját.
Marosvásárhely történetében és sokunk életében ilyen éles cezúra 1990. március 19-e és 20-a. Akik átéltük, tudjuk: azóta teljesen megváltozott az életünk. Másként nézünk ugyanarra a tárgyra, épületre, másként járjuk ugyanazokat az utcákat, talán a szót is másként ejtjük, s a gondolatok is egészen másként formálódnak szöveggé a fehér papírlapon.
Március 19-e és 20-a eseményei úgy záródtak a tudatomban, mint valami különös páncélszekrényben. Még mindig nem érzem magam elég erősnek elviselésükhöz. Félek e furcsa két naptól. Úgy félek, mintha előttem állnának.
„A dokumentumok hangján”, naplószerűen, az átélt események pontos bemutatásával igyekszem felidézni a legapróbb részleteket is, mert csak így válik teljessé a véres hétfő és kedd története. Azé a történelemé, amely elemi erővel szólt bele mindennapi életünkbe. Íme a sűrített krónika 1990. március 19-éről és 20-áról.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 350 hallgatója március 6-ától az önálló magyar tagozat létrehozását követelve ülősztrájkot tart. Hiába írják egyik kérést a másik után, követeléseik mindenhol süket fülekre találnak. Március 19-én felröppen a hír: felkeresi őket egy parlamenti küldöttség, végre elmondhatják óhajaikat azoknak is, akik talán továbbítják a kormány, az ország ideiglenes elnöke felé. Éppen ezért a diákok képviselői és a tanárok úgy döntenek: 19-ére felfüggesztik az ülősztrájkot! Még a gyanúját is kerüljék el annak, hogy nyomást gyakorolnak a parlamenti küldöttekre! Akkor még nem tudhatták: 1990. március 19-e reggelétől másként számolják majd az időt, hogy Marosvásárhely történetének egyik legdrámaiabb korszakát élik át a következő 48 órában. Ma már nemcsak megkockáztatjuk, hanem határozottan állítjuk: a görgényhodáki, libánfalvi, dédabisztrai, mezőpagocsai román lakosok behozatalának egyik fő indítéka éppen az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a parlament küldötteire, mint ahogy 1990. február 8-án történt, a két tanügyminiszter-helyettes látogatása idején, amikor egyik pillanatról a másikra megváltozott a korábban kiadott miniszteri rendelet is.
1990. március 19-e, délelőtt 11 óra
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet főbejáratához megérkezik Dumitru S. Nicolae egyetemi tanár, Verestóy Attila, a parlament két képviselője, akik – eredeti elképzelés szerint – meghallgatják a román és magyar hallgatók beszámolóját az eltelt napok eseményeiről, majd valamikor a délutáni órákban találkoznak a tanárok és diákok képviselőivel. A város központjából viszont vészjósló hírek érkeznek: néhány száz, egyesek szerint több mint ezer román anyanyelvű tüntetett a városháza előtt. Miközben a parlamenti küldöttség meghallgatta az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak részletes, dokumentumokkal alátámasztott tájékoztatóját, a tüntető tömeg behatolt a Nemzeti Egységtanács megyei székházába, követelte Kincses Előd, Király Károly azonnali lemondatását. Kincses Előd tiltakozott: minden hasonló eljárásnak megvannak a törvényes módozatai. Az Egységtanács tagjai végül is meggyőzték, hogy a tömeg nyomására mondjon le.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben a parlamenti küldöttséggel folytatott első találkozó nem hozott semmilyen eredményt. Dumitru S. Nicolae és Verestóy Attila azt javasolták, hogy délután négy órakor a román és magyar tagozat két-két tanára és négy-négy diákja találkozzon a rektor irodájában, és közösen határozzanak az elméleti és gyakorlati oktatás megszervezéséről. (Az utóbbi hónapokban a román anyanyelvű tanárok és hallgatók a tagozat létét is megkérdőjelezték: valamennyi hivatalos és nem hivatalos okmányban, levélben, átiratban a sorozat – serie – megnevezést használták.)
13 órakor
nagy-nagy izgalommal, belső feszültséggel hagytuk el az intézetet. Az RMDSZ Bolyai téri székháza körül vihar előtti csend. Izgatott emberek magyarázzák, mi történt az Egységtanács megyei székházában. Ez már különbözött a korábbi tüntetések viszonylag csöndes folyamától: áramütésként ért Kincses Előd lemondása. Akkor még nem is sejtettük, mit tartogat számunkra 1990. március 19-e.
Hiába erőltetem, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Tartok a délutáni megbeszéléstől. Három órakor még beszaladok az RMDSZ megyei székházába. Ott van a maroknyi vezetőség, hiszen a derékhad éppen Budapesten a román–magyar közeledést, megbékélést készíti elő a román szellemi élet legkiválóbbjaival: Mircea Dinescuval, Gabriel Liiceanuval, Smaranda Enachéval az élen. Borbély László és Király István bejelenti: fél négykor a megyei vezetőség itthon maradt tagjai tanácskozásra gyűlnek össze. A székház körül a délelőtti váltásból kijött munkások gyülekeznek. Az RMDSZ vezetősége felkéri őket: menjenek nyugodtan haza, tartózkodjanak minden provokációtól. Válaszunk a délelőtti tüntetésre, lemondatásra, a február 10-ei tüntetéshez hasonlóan méltóságteljes, minden erőszaktól mentes magatartás lehet. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy az olvasó világosan tájékozódjék: sem március 19-én, sem 20-án a magyarság részéről egyetlen, az uszítás legparányibb gyanúját tartalmazó felhívás sem hangzott el!
Délután háromnegyed négykor
már fent vagyok az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet központi épületében. A rektori előtt nagy a sürgés-forgás. Balsejtelmem beigazolódott: miközben a magyar tagozat képviselői pontosan betartották a találkozó lebonyolítására vonatkozó játékszabályokat, addig a román tagozat teljes létszámban megjelent. Megkérdőjelezték jelenlétem létjogosultságát is. Hiába hivatkoztam arra, hogy a délelőtt folyamán már jártam itt, tehát tudtam a délutáni találkozóról, egyszerűen kinéztek a rektori iroda előszobájából. (Már korábban is volt egy találkozó, amelyről azért maradtam le, mert közös megegyezés alapján a sajtó képviselői nem vettek részt. Ám a helyi román sajtó testületileg ott volt.) Heves vitákkal tarkított másfél óra következett. A két tagozat megbeszéléséről szó sem lehetett. A parlamenti küldöttség tagjai jóformán szóhoz sem jutottak, a magyar tagozat képviselői pedig az előszobában és a folyosón rekedtek. Délután fél hat körül hagytuk el az intézetet. Jung János adjunktussal úgy jutottunk ki a főbejáraton, hogy az őrséget álló román diákok öklüket rázva kiáltoztak utánunk.
A délelőtti tüntetésen olyan követelések is elhangzottak, hogy másnap reggelig minden magyar feliratot el kell tüntetni a városból! Ezért elindultak a Nemzeti Színház épülete felé. Valósággal ostrom alá vették Marosvásárhely főterét. Botokkal, fejszékkel verték le a még meglévő magyar feliratokat, bezúzták, darabokra törték a kirakatokat, hirdetményeket. A „népharag” lecsapott minden gyanútlan járókelőre: Vorbiţi româneşte, mâncaţi pâine românească (Beszéljetek románul, a románok kenyerét eszitek!) – kiáltásoktól visszhangzott az ország korábban talán legbékésebb főtere. A Színház téren máglyába hordták a magyar nyelvű falragaszok, hirdetőtáblák szövegeit. Égtek a színház hirdetőoszlopairól letépett fényképek is. A színház épületéből ki akarták kergetni a magyarokat. Néhány román színész próbálta menteni a válságos helyzetet, ahogy tudta.
Ilyen „erőpróba” után érkezett a felbőszült nép a Bolyai térre. A pártok székházát ostromgyűrű vette körül. A rádióstúdió épületét is megrohamozta a tömeg. A román szerkesztők leleményességén múlott, hogy az éppen adásban lévő magyar kollegáiknak, meg a technikusoknak nem esett bántódásuk. Megígérték, hogy a rádióban többet nem hangzik el magyar szó. A fejszével, villával, vasdorongokkal felfegyverzett tömeg a pártok székháza előtt üdvrivalgás és diadalordítás kíséretében egyesült: „Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm!” (Meghalunk, harcolunk, Erdélyt nem adjuk!) A környéken lévő minden magyar táblát, feliratot letéptek, szétzúztak, eltapostak. A leíró- és másolóirodák kétnyelvű feliratait sem kímélték: csörömpölve zuhant az üveg a járdára. Az egyik vasrudas észrevette, hogy a Bolyai utca végét jelző névtábla véletlenül ott maradt a ház falán. Gyorsan ott termettek, fejszével verték le a zománcozott táblát. A sors furcsa fintora, hogy a ház egy román család tulajdona volt.
Megzavart lélekkel, kétségbeesetten nézte az a néhány magyar, hogy mit művel a felbőszült, félrevezetett tömeg. Gyorsan hazaszaladtam, felhívtam Sütő András lakását. Éva, Sütő András felesége akkor még úgy tudta, hogy férjét egy terepjáróval kimenekítették a székházból. Egy picit megnyugodtunk. Az újabb terepszemle azonban pontosan az ellenkezőjéről győzött meg. Emberi mivoltukból kivetkőzött férfiak, nők keringtek a székház körül. Millió darabba hullott szét a Teleki-Bolyai dokumentációs könyvtár, a galéria, a társadalomtudományi kutatóközpont névtáblája. A hajdani, Oroszlán névre hallgató vendéglő tőszomszédságában lévő másoló- és leíróiroda cégjelzése heteken át meggörbítve, szétverve szomorú mementóként figyelmeztette a járókelőket, hogy március 19-én a tüntetők a békés szóról feledkeztek meg leghamarább: Király Károly, Kincses Előd, Bolyai (?!) felakasztását követelték.
A sürgősségi, baleseti osztályon készült tanúvallomások egyértelműen bizonyítják, elegendő volt egyetlen magyar szó, hogy elszabaduljon a pokol. Ioan Gheorghe petelei lakos, a gernyeszegi sertéshizlalda alkalmazottja egyenesen a munkából jött a tüntetésre. A Bolyai téren egyik magyar barátját vélte felismerni. Elkiáltotta magát: Karcsi! Erre mindenfelől záporoztak rá az ütések. Hiába kiáltotta, hogy ő román, félholtra verték. A kórházban készült videofelvételen is világosan látszik, hogy a szája széle, a szeme alja, az egész arca állandóan vérzik, vérrel kevert nyállal formálja a szavakat. A pártok székházát két óra körül vette körbe egy rendkívül gyér rendfenntartó kordon. Még egy sokadalom felügyeletére is kevés lett volna. A felbőszült tömeg behatolt a székházba. Papírok, könyvek, Petőfit ábrázoló jelvények, újságok repültek ki az ablakon. Utólag azt állították: azért rohamozták meg a székházat, mert ott – úgymond – magyar nemzetiszínű zászló lengett a fő „árbocon”, meg a bent rekedt RMDSZ-esek kövekkel, téglákkal, cserepekkel dobálóztak az épületből, miközben meg sem mertek mozdulni a padláson! Az árbocon pedig csak román nemzetiszínű zászló lengett, soha senkinek eszébe sem jutott mást kirakni. Este fél kilenc után rendkívül veszélyessé vált a helyzet: a kiszórt papírokat, nyomtatványokat, könyveket, újságokat meggyújtották, s az épület, a padlásfeljáró felgyújtásával fenyegetőzött a tömeg.
Ekkor hívtam újra Sütő András lakását. Mikor elmondtam, hogy az épület felgyújtásával fenyegetőznek, Éva kiejtette kezéből a telefonkagylót. Még hallottam, hogy kétségbeesett zokogása visszhangzik a lakásban. Bénító csend, leírhatatlan fájdalom és kétségbeesés nehezedett a városra. Sütő András szemét, amely oly felszabadultan és diadallal ragyogott december 22-én, és az azt követő napokban, akkor érte a végzetes ütés. Juhász Ilona a Népújság másnap megjelenő számában (1990. március 20.) keserűen jegyezte meg: „Az a gyűlölet, ahogyan ütöttek, az már nem ember ember elleni harc volt. Talán még a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek.” Aznap este 30 személy nevét jegyezték be a sürgősségi klinikán.
A legsúlyosabb sérülést Sütő András szenvedte: arckoponyaseb, súlyos szemsérülés, szem- és szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, repedés a bal karon, többszörös külső sérülés az egész testen. Szemtanúk egybehangzó vallomása szerint a tüntető tömegből többen is felmásztak arra a katonai teherautóra, mely menekíteni lett volna hivatott a pártházból a magyarokat, letépték a ponyvát, majd botokkal, husángokkal ütötték-verték Sütő Andrást és társait. A tompa ütések hangja messzire hallatszott. A teherautó elindult, de a megvadult tömeg megállásra kényszerítette. Katonák húzták le a rakodótérből a felmászott botozókat...
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Erdély.ma
2015. április 8.
Marosvásárhelyiek figyelmébe!
Az előválasztásokról
Nagypénteken reggel az RMDSZ, EMNP és MPP Maros megyei vezetői rövid egyeztetésre ültek össze. Örömmel vettük és vesszük tudomásul, hogy Marosvásárhely közössége nagy érdeklődést mutat a közös magyar polgármesterjelölt előválasztások útján való kiválasztása iránt. Az elmúlt héten több száz személy jelentkezett már a marosvásárhelyi előválasztás névjegyzékébe, ez is mutatja, hogy a politikai kezdeményezés jó visszhangra lelt a választópolgárok körében. Köszönjük a marosvásárhelyiek érdeklődését, amelyet a közösség bizakodásaként értelmezünk.
Válaszképpen a felmerülő kérdésekre, valamint az esetleges kételkedések eloszlatása végett megerősítjük az előválasztások minél átláthatóbb lebonyolítására vonatkozó szándékunkat.
Ennek szellemében a választások lebonyolítása során a szervező alakulatok küldöttein kívül a jelölteknek, valamint társadalmi szervezeteknek is lehetőségük nyílik megfigyelőket állítani.
A marosvásárhelyi előválasztás névjegyzékébe való feliratkozást továbbra is minden marosvásárhelyi illetőségű személy megteheti a www.elovalasztas.ro weboldalon, a pártok marosvásárhelyi székházaiban, valamint a történelmi egyházaknál.
Ezzel együtt a jelöltállítási folyamat is elindult, az ehhez szükséges aláírásgyűjtő ív letölthető az előválasztás weboldaláról, valamint igényelhető a pártok székházaiban is.
Szorgalmazzuk a minél szélesebb körű versenyt, várjuk azoknak a bátor marosvásárhelyi jelölteknek a jelentkezését, akik vállalják a marosvásárhelyi magyar közösségért a politikai cselekvést és munkát.
Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a névjegyzékbe vételi folyamat során nyilvántartásba kerülő személyes adatokat a három politikai alakulat az adatvédelmi törvény előírásai szerint kezeli, és kizárólag az előválasztás megszervezésének céljával használja.
Hangsúlyozzuk, hogy az évek során sokféleképpen megfogalmazódott közösségi igényt, miszerint a marosvásárhelyiek véleményt szeretnének mondani azokról a személyekről, akik az ő képviseletükre jelentkeznek, figyelembe vettük, és a közösség akarata szerint cselekszünk.
Ezért fontos tudatosítani, hogy a marosvásárhelyi előválasztás erejét és hitelességét csak azok tudjuk növelni, akik élni szándékozunk az előválasztások lehetőségével.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
Portik Vilmos László, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke
Kis István, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
Az előválasztásokról
Nagypénteken reggel az RMDSZ, EMNP és MPP Maros megyei vezetői rövid egyeztetésre ültek össze. Örömmel vettük és vesszük tudomásul, hogy Marosvásárhely közössége nagy érdeklődést mutat a közös magyar polgármesterjelölt előválasztások útján való kiválasztása iránt. Az elmúlt héten több száz személy jelentkezett már a marosvásárhelyi előválasztás névjegyzékébe, ez is mutatja, hogy a politikai kezdeményezés jó visszhangra lelt a választópolgárok körében. Köszönjük a marosvásárhelyiek érdeklődését, amelyet a közösség bizakodásaként értelmezünk.
Válaszképpen a felmerülő kérdésekre, valamint az esetleges kételkedések eloszlatása végett megerősítjük az előválasztások minél átláthatóbb lebonyolítására vonatkozó szándékunkat.
Ennek szellemében a választások lebonyolítása során a szervező alakulatok küldöttein kívül a jelölteknek, valamint társadalmi szervezeteknek is lehetőségük nyílik megfigyelőket állítani.
A marosvásárhelyi előválasztás névjegyzékébe való feliratkozást továbbra is minden marosvásárhelyi illetőségű személy megteheti a www.elovalasztas.ro weboldalon, a pártok marosvásárhelyi székházaiban, valamint a történelmi egyházaknál.
Ezzel együtt a jelöltállítási folyamat is elindult, az ehhez szükséges aláírásgyűjtő ív letölthető az előválasztás weboldaláról, valamint igényelhető a pártok székházaiban is.
Szorgalmazzuk a minél szélesebb körű versenyt, várjuk azoknak a bátor marosvásárhelyi jelölteknek a jelentkezését, akik vállalják a marosvásárhelyi magyar közösségért a politikai cselekvést és munkát.
Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a névjegyzékbe vételi folyamat során nyilvántartásba kerülő személyes adatokat a három politikai alakulat az adatvédelmi törvény előírásai szerint kezeli, és kizárólag az előválasztás megszervezésének céljával használja.
Hangsúlyozzuk, hogy az évek során sokféleképpen megfogalmazódott közösségi igényt, miszerint a marosvásárhelyiek véleményt szeretnének mondani azokról a személyekről, akik az ő képviseletükre jelentkeznek, figyelembe vettük, és a közösség akarata szerint cselekszünk.
Ezért fontos tudatosítani, hogy a marosvásárhelyi előválasztás erejét és hitelességét csak azok tudjuk növelni, akik élni szándékozunk az előválasztások lehetőségével.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
Portik Vilmos László, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke
Kis István, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 8.
Művészetpártolók ma és egykoron
Alapításának százharmincadik évfordulóját ünnepli április 10-én és 11-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A jubileum alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot tartanak Kolozsváron, és kiosztják az idei EMKE-díjakat.
Az egyesület az erdélyi kultúrához, művészethez és közművelődéshez való hozzájárulásáért tizenkét elimerést oszt ki. Bányai János-díjban részesül Zepeczaner Jenő néprajzkutató a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért. Gróf Bánffy Miklós-díjat kap Szebeni Zsuzsa a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Szilvássy Carola hagyatékát feltáró kiállítások fáradhatatlan szervezéséért, Gróf Mikó Imre-díjat pedig Péter Pál szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységéért.
Kacsó András-díjjal jutalmazzák Könczei Csongort a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért, Kovács György-díjjal pedig László Csaba színészt (portrénkon) elmélyült karakterformáló képességéért és a szerepformálásán átizzó személyességéért. Kőváry László-díjban részesül Vincze Zoltán odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért
Gróf Kun Kocsárd-díjat adományoz az egyesület Zsigmond Emesének a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért. Monoki István-díjat kap Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázis-építő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért.
A Nagy István-díjat dr. Péter Éva kapja az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért. A Poór Lili-díjat idén Albert Csilla színművésznek ítélték oda változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért. Spectator-díjat kap Tasnádi-Sáhy Péter közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért, valamint Szolnay Sándor-díjat dr. Tosa Szilágyi Katalin kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen. Az elismeréseket április 11-én osztják ki.
Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása címmel jubileumi kiállítás nyílik az egyesület megalakulásának 130-ik évfordulójára április 10-én 5 órakor a szervezet Györkös Mányi Albert Emlékházában, Kolozsváron. A rendezvény a dualizmuskori Magyarország legnagyobb és hatásában legátfogóbb közművelődési egyesületének kezdeti időszakát eleveníti meg korabeli írásos és képi dokumentumok, valamint tárgyak révén.
Az 1885-ös alakulástól a század végéig számos korabeli politikus, művész, valamint művelődés- és művészetpártoló sorakozott fel az egyesület mögé, illetve azonosult az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Mindezt tanúsítják a korai filléres adományok vagy a Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai.
Ugyanakkor az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben, illetve gazdaságban betöltött korabeli szerepét is bemutatja a tárlat. A kiállított anyagok főként a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában található EMKE-levéltárban, családi, egyházi, egyéni és közgyűjteményekből származnak. A tárlatot megnyitja dr. Széman Péter EMKE-elnök, Gaal György irodalomtörténész és Bartha Katalin Ágnes, a kiállítás kurátora. A kiállítás 2015. május 15-éig látogatható.
Ünnep Marosvásárhelyen
A 130 éves EMKE szervezésében Marosvásárhelyen április 10-én délután 5 órakor a Bernády-házban tartják azt az ünnepséget, amelynek keretében a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) átveheti az EMKE országos díját. „Nagy kitüntetés ez számunkra, remélhetőleg sokan ott leszünk, hiszen nekünk és rólunk szól” – mondta az eseménnyel kapcsolatban az egyesület elnöke, Puskás Attila. Az egyesületet dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatja. További díjazott a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, Erdélyi Kárpát-Egyesület, a mezősámsondi citera- és népdalcsoport. Vasárnap, április 12-én déli 12 órakor az unitárius egyházközség Dersi János Termében nyílik meg a genocídium emlékére Ábrám Zoltán Örmény múlt és jelen című fotókiállítása. Örmény, latin és magyar énekekkel közreműködik a Cantuale együttes.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Alapításának százharmincadik évfordulóját ünnepli április 10-én és 11-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A jubileum alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot tartanak Kolozsváron, és kiosztják az idei EMKE-díjakat.
Az egyesület az erdélyi kultúrához, művészethez és közművelődéshez való hozzájárulásáért tizenkét elimerést oszt ki. Bányai János-díjban részesül Zepeczaner Jenő néprajzkutató a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért. Gróf Bánffy Miklós-díjat kap Szebeni Zsuzsa a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Szilvássy Carola hagyatékát feltáró kiállítások fáradhatatlan szervezéséért, Gróf Mikó Imre-díjat pedig Péter Pál szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységéért.
Kacsó András-díjjal jutalmazzák Könczei Csongort a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért, Kovács György-díjjal pedig László Csaba színészt (portrénkon) elmélyült karakterformáló képességéért és a szerepformálásán átizzó személyességéért. Kőváry László-díjban részesül Vincze Zoltán odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért
Gróf Kun Kocsárd-díjat adományoz az egyesület Zsigmond Emesének a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért. Monoki István-díjat kap Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázis-építő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért.
A Nagy István-díjat dr. Péter Éva kapja az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért. A Poór Lili-díjat idén Albert Csilla színművésznek ítélték oda változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért. Spectator-díjat kap Tasnádi-Sáhy Péter közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért, valamint Szolnay Sándor-díjat dr. Tosa Szilágyi Katalin kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen. Az elismeréseket április 11-én osztják ki.
Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása címmel jubileumi kiállítás nyílik az egyesület megalakulásának 130-ik évfordulójára április 10-én 5 órakor a szervezet Györkös Mányi Albert Emlékházában, Kolozsváron. A rendezvény a dualizmuskori Magyarország legnagyobb és hatásában legátfogóbb közművelődési egyesületének kezdeti időszakát eleveníti meg korabeli írásos és képi dokumentumok, valamint tárgyak révén.
Az 1885-ös alakulástól a század végéig számos korabeli politikus, művész, valamint művelődés- és művészetpártoló sorakozott fel az egyesület mögé, illetve azonosult az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Mindezt tanúsítják a korai filléres adományok vagy a Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai.
Ugyanakkor az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben, illetve gazdaságban betöltött korabeli szerepét is bemutatja a tárlat. A kiállított anyagok főként a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában található EMKE-levéltárban, családi, egyházi, egyéni és közgyűjteményekből származnak. A tárlatot megnyitja dr. Széman Péter EMKE-elnök, Gaal György irodalomtörténész és Bartha Katalin Ágnes, a kiállítás kurátora. A kiállítás 2015. május 15-éig látogatható.
Ünnep Marosvásárhelyen
A 130 éves EMKE szervezésében Marosvásárhelyen április 10-én délután 5 órakor a Bernády-házban tartják azt az ünnepséget, amelynek keretében a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) átveheti az EMKE országos díját. „Nagy kitüntetés ez számunkra, remélhetőleg sokan ott leszünk, hiszen nekünk és rólunk szól” – mondta az eseménnyel kapcsolatban az egyesület elnöke, Puskás Attila. Az egyesületet dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatja. További díjazott a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, Erdélyi Kárpát-Egyesület, a mezősámsondi citera- és népdalcsoport. Vasárnap, április 12-én déli 12 órakor az unitárius egyházközség Dersi János Termében nyílik meg a genocídium emlékére Ábrám Zoltán Örmény múlt és jelen című fotókiállítása. Örmény, latin és magyar énekekkel közreműködik a Cantuale együttes.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. április 9.
Országos ökumenikus vallás tantárgyverseny Marosvásárhelyen
Erdély tizenhárom megyéjéből 108 diák érkezett Marosvásárhelyre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessenek. A magyar történelmi egyházakat képviselő református, római katolikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Református Kollégium szervezi. A rendezvény megnyitója kedden délután volt a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- plébánián, tegnap volt a tulajdonképpeni verseny, a dolgozatokat a Református Kollégiumban szerdán írták meg, az eredményhirdetésre ma fél 10 órakor kerül sor, a díjkiosztó ünnepséget szintén ma tartják 16 órától a Vártemplomban.
Nem csak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét a diákok számára
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az ökumenikus vallás tantárgyverseny a Keresztelő Szent János-plébánián, ahol lelkészek, meghívottak, szervezők, diákok hallgatták az ünnepi buzdító beszédeket.
Oláh Dénes főesperes hirdette az igét, melyben a szolgálat fontosságát emelte ki. Az Emberfia sem azért jött közénk, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ő az, aki a szolgálatnak egészen más dimenziót adott. Aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja a valóságot, hogy az emberek mennyi értelmetlen dolognak szolgálnak, amit különféleképpen magyaráznak. Az Úrnak szolgálni nem értelmetlen dolog, hanem egyetlen, emberhez méltó cselekedet. A vetélkedőn részt vevő fiatalok, akik az elmélyített bibliaismereteik megmérettetésére is jelentkeztek, szolgálatot vállalnak. Hiszen a tudással olyan kincsre tettek szert, amit később meg tudnak osztani másokkal. S amit önzetlenül osztunk meg másokkal, azzal szolgálatot teljesítünk, ami előbb-utóbb az életükben megtérül – mondta a főesperes, aki kívánta, hogy a fiataloknak a vetélkedőn túlmenően tartalmas legyen az együttlétük és köttessenek barátságok.
Éljetek a lehetőséggel!
A tanügyminisztériumi államtitkári kabinet tanácsosaként Borsos László szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a diákokat. Kicsit irigyli a mai generációt – mondta – , a szó jó értelmében, mert abban a korban vannak, amikor a lélek, a ráció és az érzelmek szorosan összefonódva bontakoztatják ki az egyéniséget. Az idősebb generációnak nem adatott meg annak idején, hogy megismerjék az örök érvényű igéket, amelyek az emberi létet formálják. Ne félj, csak higgy! – ez az ige vezéreljen benneteket és éljetek a lehetőséggel – mondta Borsos László.
– Szegényebbeknek valljuk magunkat, akik nem részesültünk az iskolában vallásoktatásban. Ez sajátos életformát kölcsönöz az új generációnak. Olyan életformát, amely által az alázat és a szolgálat teljesedhet be. A fiatal generáció életvitelével kell példát mutasson – mondta Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere.
Te képes vagy iskoládat képviselni!
A diákokat Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, valamint dr. Jitianu Liviu, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológiai Karának tanára, a katolikus tantárgyverseny bizottságának elnöke is köszöntötte. Köszöntőjében őszinte vallomás is elhangzott, amelyben gyermekkori emlékek elevenedtek fel. A történet arról szól, hogy egy versenyen kisgyerekként meghúzódva ült egy sarokban, tanára odament, megveregette a vállát, s azt mondta neki: – Liviu, te képes vagy erre! És akkor kihúztam magam, és azt mondtam, hát persze, hogy képes vagyok! Somlyói gyerek vagyok! S úgy mentem az olimpiára, mint az a kisgyerek, aki székely góbéként büszke a falujára, iskolájára. Kedves gyermekek, akik versenyezni jöttetek, legyetek ilyenek! Úgy húzzátok ki magatokat, mint akik iskolátokat képviselitek. A tanárod pedig, amikor hazamész, megveregeti majd a vállad, mondván, tudtam, te képes vagy erre! – mondta dr. Jitianu Liviu.
A megnyitóünnepség Lénárd Laura énekével és a Kővirág együttes fellépésével zárult.
Miközben e sorok íródnak, a diákok már túl vannak a megmérettetésen. Este táncházban vehettek részt. A Vártemplomban ma 16 órakor kezdődő díjkiosztó ünnepségen kiderül, kik bizonyultak a legjobbaknak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Erdély tizenhárom megyéjéből 108 diák érkezett Marosvásárhelyre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessenek. A magyar történelmi egyházakat képviselő református, római katolikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Református Kollégium szervezi. A rendezvény megnyitója kedden délután volt a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- plébánián, tegnap volt a tulajdonképpeni verseny, a dolgozatokat a Református Kollégiumban szerdán írták meg, az eredményhirdetésre ma fél 10 órakor kerül sor, a díjkiosztó ünnepséget szintén ma tartják 16 órától a Vártemplomban.
Nem csak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét a diákok számára
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az ökumenikus vallás tantárgyverseny a Keresztelő Szent János-plébánián, ahol lelkészek, meghívottak, szervezők, diákok hallgatták az ünnepi buzdító beszédeket.
Oláh Dénes főesperes hirdette az igét, melyben a szolgálat fontosságát emelte ki. Az Emberfia sem azért jött közénk, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ő az, aki a szolgálatnak egészen más dimenziót adott. Aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja a valóságot, hogy az emberek mennyi értelmetlen dolognak szolgálnak, amit különféleképpen magyaráznak. Az Úrnak szolgálni nem értelmetlen dolog, hanem egyetlen, emberhez méltó cselekedet. A vetélkedőn részt vevő fiatalok, akik az elmélyített bibliaismereteik megmérettetésére is jelentkeztek, szolgálatot vállalnak. Hiszen a tudással olyan kincsre tettek szert, amit később meg tudnak osztani másokkal. S amit önzetlenül osztunk meg másokkal, azzal szolgálatot teljesítünk, ami előbb-utóbb az életükben megtérül – mondta a főesperes, aki kívánta, hogy a fiataloknak a vetélkedőn túlmenően tartalmas legyen az együttlétük és köttessenek barátságok.
Éljetek a lehetőséggel!
A tanügyminisztériumi államtitkári kabinet tanácsosaként Borsos László szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a diákokat. Kicsit irigyli a mai generációt – mondta – , a szó jó értelmében, mert abban a korban vannak, amikor a lélek, a ráció és az érzelmek szorosan összefonódva bontakoztatják ki az egyéniséget. Az idősebb generációnak nem adatott meg annak idején, hogy megismerjék az örök érvényű igéket, amelyek az emberi létet formálják. Ne félj, csak higgy! – ez az ige vezéreljen benneteket és éljetek a lehetőséggel – mondta Borsos László.
– Szegényebbeknek valljuk magunkat, akik nem részesültünk az iskolában vallásoktatásban. Ez sajátos életformát kölcsönöz az új generációnak. Olyan életformát, amely által az alázat és a szolgálat teljesedhet be. A fiatal generáció életvitelével kell példát mutasson – mondta Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere.
Te képes vagy iskoládat képviselni!
A diákokat Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, valamint dr. Jitianu Liviu, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológiai Karának tanára, a katolikus tantárgyverseny bizottságának elnöke is köszöntötte. Köszöntőjében őszinte vallomás is elhangzott, amelyben gyermekkori emlékek elevenedtek fel. A történet arról szól, hogy egy versenyen kisgyerekként meghúzódva ült egy sarokban, tanára odament, megveregette a vállát, s azt mondta neki: – Liviu, te képes vagy erre! És akkor kihúztam magam, és azt mondtam, hát persze, hogy képes vagyok! Somlyói gyerek vagyok! S úgy mentem az olimpiára, mint az a kisgyerek, aki székely góbéként büszke a falujára, iskolájára. Kedves gyermekek, akik versenyezni jöttetek, legyetek ilyenek! Úgy húzzátok ki magatokat, mint akik iskolátokat képviselitek. A tanárod pedig, amikor hazamész, megveregeti majd a vállad, mondván, tudtam, te képes vagy erre! – mondta dr. Jitianu Liviu.
A megnyitóünnepség Lénárd Laura énekével és a Kővirág együttes fellépésével zárult.
Miközben e sorok íródnak, a diákok már túl vannak a megmérettetésen. Este táncházban vehettek részt. A Vártemplomban ma 16 órakor kezdődő díjkiosztó ünnepségen kiderül, kik bizonyultak a legjobbaknak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 9.
Próféta a saját hazájában
Március végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen.
A kémiától a belgyógyászatig
– Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered?
– 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna.
Kizárták és visszavették
– Miért a feltételes mód?
– Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki.
– Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie?
– 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével.
Párizsi tapasztalatok
– Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie?
– Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak.
– Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra?
– Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani.
Felfele buktattak
– Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)?
– Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt.
A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus.
A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket.
– Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől...
– Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam.
– Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett.
– Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb.
A mofetták hatása
– Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét.
– A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült.
– Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést.
– A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli.
– A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak".
– Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja.
– Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött?
– Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is.
A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak.
A Sapientia EMTE ma négy lábon áll
– Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak.
A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni.
Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című.
Bodolai Gyöngyi
(Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben)
Népújság (Marosvásárhely)
Március végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen.
A kémiától a belgyógyászatig
– Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered?
– 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna.
Kizárták és visszavették
– Miért a feltételes mód?
– Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki.
– Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie?
– 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével.
Párizsi tapasztalatok
– Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie?
– Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak.
– Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra?
– Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani.
Felfele buktattak
– Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)?
– Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt.
A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus.
A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket.
– Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől...
– Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam.
– Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett.
– Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb.
A mofetták hatása
– Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét.
– A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült.
– Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést.
– A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli.
– A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak".
– Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja.
– Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött?
– Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is.
A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak.
A Sapientia EMTE ma négy lábon áll
– Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak.
A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni.
Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című.
Bodolai Gyöngyi
(Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 9.
Erdély újranemesítői: itthon, végre itthon
A visszaszolgáltatások nyomán egyre többen jelennek meg, lakják be immár életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot, válnak az erdélyi magyar társadalom szerves részévé. Építenek, restaurálnak, s közben bennünk is építik a korábban nem is létező, vagy igencsak romossá pusztított önazonosság-tudatot. Róluk, az erdélyi arisztokrácia hat családjáról szól Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, ebből következik egy részlet.
Nagy napra, grófi esküvőre ébredt 1995. június 24-én Miklósvár. A kis erdővidéki falu hajdani urának leszármazottja, gróf Kálnoky Tibor a marosvásárhelyi Boga Annát vezette az oltárhoz. A grófot már ismerték a faluban, hiszen 1988-tól kezdve egyre sűrűbben látogatott vissza a hajdani fészekbe, járta a vidéket, ismerkedett heggyel-völggyel-madarakkal.
A Baróti-hegység nyugati lábainál meghúzódó falucska – névadója az egyik történelmi háromszéki széknek – hajdan látott szebb napokat is. Trianon előtt még hétszáz körül volt lakosainak száma, ma annak a felét is alig haladja meg. Magyarságát viszont tisztességgel megőrizte, bár hagyományos rendjét előbb az aktív férfilakosságot felszippantó szénbányászat, majd annak megszűnése állította fejtetőre. Legfőbb ékessége a 17. században épült, 1780-ban és 1830-ban klasszicista stílusban átalakított Kálnoky-vadászkastély, ahol a Kálnoky-család több neves tagja is született. Ide járt vissza Kálnoky Tibor, ide hívta rokonait és barátait is az Annával kötendő esküvőre.
„A mi szokásrendünk szerint az esküvőt a menyasszony otthonában rendezik, Erdélyben viszont más a szokás, ezért aztán Miklósvár mellett döntöttünk. 1994-ben azonban még igen kezdetleges körülmények uralkodtak errefelé, a kastély és a falu is olyan volt, amilyen. A szüleim teljes őrültségnek tartották az egészet, senki sem jön el, vizionálták, legfeljebb az Anna szülei, mert Marosvásárhely azért mégsincs annyira messze.”
Macska a kriptában
A fiatalok azért persze megpróbálták, Tibor meghívta a családot és a budapesti társaságot. A meglehetősen hosszú – a kilencvenes évek elejének közlekedési körülményei között még annál is hosszabb – út háromnaposra duzzasztotta az eseményt, amelyen még olyanok is megjelentek a négyszáz lelkes világvége faluban, akiket Kálnokyék elfelejtettek meghívni. Több mint kétszázan érkeztek, gyakorlatilag nem akadt ház a faluban, ahová ne kvártélyoztak volna be vendéget. A buszok 14 órás út végén, hajnali négykor érkeztek meg, a sokáig vendégfogadó vigyázzállásban várakozó miklósváriak úgy fektették le az érkezőket, hogy csak a reggelinél látták igazán, kit is vezérelt hozzájuk a sors. Mosdás lavórban, majd elvonultak a templomba talpig ünneplőben, cilinderben, kesztyűben. A felvonulás az egész környék számára nagy látványosságnak számított, egy sepsiszentgyörgyi fodrásznő például azzal a jól meghatározott céllal utazott Erdővidékre, hogy felmérje az aktuális nyugati frizuradivatot.
Nem kis logisztikai bravúr volt, de a korábban érkező közeli barátok sokat segítettek Kálnokyéknak a szervezésben. Zuhanyzófülkék épültek például, amelyekben a nap által melegített víz felfüggesztett hordókból zúdult a tisztálkodni vágyókra. De a lakodalmas sereg is készült az eseményre, Borza Péter kapacitálására például előzetesen többen táncórákat vettek, hogy tudjanak majd csárdásozni a lagziban. Évekig tartó beszédtéma volt a környéken az esküvő, amely némiképp fel is készítette a falut a későbbi vendégjárásra.
„Az esküvő előtt megszondáztam a helybelieket, hogy az esküvői ajándékokat hogyan lehetne a falu javára fordítani, miután már előzetesen is igyekeztünk tenni egyet s mást a falu érdekében: harangot öntettünk, vetőmagokat hoztunk az embereknek. Az általános vélekedés ezúttal az volt, hogy az 1991-es földrengés által nagyon megrongált családi kriptát, az Anna-kápolnát kellene felújítani. A kápolnában borzalmas állapotok fogadtak, felfeszített, megrongált koporsók, látszott, hogy néhányszor kirabolták már a kriptát. Egyetlen falubeli férfi vállalkozott rá, hogy kihordja velem a koporsókat, a testmaradványokat. Tizenhárom koporsót találtunk, köztük gyerekkoporsókat is, az egyik közülük például olyan nehéz, hogy ketten sem bírtuk megmozdítani. Mások segítségét is igénybe véve valahogy kitoltuk az épületből, a cserefatető alatt ólomkoporsót találtunk, amelynek üvegtetején keresztül láthattunk egy idős hölgyet, kezében egy kereszttel. Ezt az egy koporsót nem bántották korábban, biztosan az átláthatóság, s talán a kereszt látványa miatt. Viszont egy macskát is találtunk bent: mozdulatlanul meredt rám, s csak amikor alaposabban megnéztem, láttam, hogy nincs is szeme. Sőt, szőre sem. De nem szobor volt, valahogy bejuthatott a kriptába, teljesen életszerűen ült egy szellőzőnyíláson behulló szemét, por, egyebek alkotta halmocskán, körülötte a lehullt szőre. Egyszerűen mumifikálódott.”
Némi túlzással az esküvői vendéglátástól eredeztethető a Kálnoky-féle falusi turizmus kezdete. A gyökeresen különböző komfortviszonyokhoz szokott vendégkoszorú remekül érezte magát a szokatlan körülmények között, szemmel láthatóan mindenkibe bevillant a felismerés: milyen fantasztikus ez a hely! „Igen jelentős mértékben a vendégsereg reakciói indították el bennünk a gondolatsort, amikor döntenünk kellett: mi legyen Miklósvárral? Mindenesetre belehúztunk, s 1997 karácsonyára felújítottuk az első házat. A szentestére meg is érkeztünk, viszont sehogy sem tudtuk 15 fok fölé tornázni a benti hőmérsékletet. Kiderült, hogy a felújítást végző vállalkozó a teljes szigetelést kifelejtette a házból. Anna egy ismerősnél húzta meg magát a gyerekekkel, én meg egész éjjel azzal foglalatoskodtam, hogy szigetelő habbal fújjam be a réseket. Állandó fűtés mellett reggelre valahogy 18 fokra emelkedett a hőmérséklet.”
Nagykövet Harley-n
Attól kezdve minden lehetséges időt Miklósváron töltött a Kálnoky-család, a családtagok, rokonok, barátok pedig egyre sűrűbb vendégekké váltak. Tibor egyik ismerősének a társasága 1998-ban Erdélyben túrázott, közben egyetlen éjszakát terveztek Kálnokyéknál tölteni. Köztük egy angol férfi, aki megérkezése után leült a karosszékbe, kivette a zsebéből a szivardobozát, és azt mondta: ez az első hely, ahol rá tudok gyújtani. Az első szivar után pedig a csoportvezetőhöz fordult: nem megy tovább, megtalálta „a” helyet. „Ő volt az egyik első olyan vendég – ugyan még nem fizető –, aki révén rádöbbenhettünk: talán érdemes vendéglátással foglalkozni.”
A további házak vásárlását az egyre sűrűbb vendéglátás kényszerítette ki, hiszen egyszerűen elfogyott a család élettere. A parasztházak ki- és átalakítása ösztönös módon, a házaspár ízlésének megfelelően zajlott: Anna és Tibor is olyan környezetben nőtt fel, ahol a régi tárgyak nem kacatnak számítottak, hanem értéknek. Mindketten nagy házakban, gyönyörű bútorok, kályhák, porcelánok között töltötték ifjúságukat – Marosvásárhelyen és a nagyvilágban.
Az első fizető vendég egy Elisabeth Miller nevű angol hölgy volt az édesapjával, a 86 éves úr korábban húsz éven át vezette az ENSZ genfi meteorológiai intézetét. „Egy angliai barátom akkortájt indított egy egyszemélyes turisztikai vállalkozást, s Romániát promózta. Ő jelentetett meg valamelyik újságban egy picike hirdetést, annak alapján fedezett fel bennünket a hölgy. Bevallom, kissé ideges voltam, arra gondoltam, ki tudja, milyen elvárásokkal érkeznek majd. Meg is kérdeztem őket, miért épp bennünket választottak, mire az volt a válasz, hogy Grúzia, illetve Románia között vacilláltak. Na, erre kicsit megnyugodtam, hogy mégsem luxusra számítottak. Egy hétig maradtak nálunk, személyesen vittem el őket a Vargyasi-szurdokvölgybe, barlangászni, madarászni. Aztán kicsit később járt nálunk egy Allan Ogden nevű angol publicista, ő írt is egy könyvet, amelyben felbukkan a miklósvári tartózkodása.”
Nem volt megállás. Amikor már a felújítások annyira haladtak, Tibor minden hétvégéjét Erdővidéken töltötte, és lassan egyértelművé vált: nem lehet párhuzamosan művelni a két dolgot, pláne, hogy az egyik Bukarestben zajlott. „A végső impulzust az adta meg, hogy a Böhringernél már a Brazíliába küldésemet fontolgatták. Nekem viszont soha nem voltak gyógyszerészeti karriervágyaim, így aztán 2001-ben kiléptem és hazajöttem.”
Miklósvár népe pedig egy idő után már fel sem kapta a fejét, ha Harley-Davidsonján berobogott nejével a faluba a brit nagykövet egy hosszú hétvégére.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A visszaszolgáltatások nyomán egyre többen jelennek meg, lakják be immár életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot, válnak az erdélyi magyar társadalom szerves részévé. Építenek, restaurálnak, s közben bennünk is építik a korábban nem is létező, vagy igencsak romossá pusztított önazonosság-tudatot. Róluk, az erdélyi arisztokrácia hat családjáról szól Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, ebből következik egy részlet.
Nagy napra, grófi esküvőre ébredt 1995. június 24-én Miklósvár. A kis erdővidéki falu hajdani urának leszármazottja, gróf Kálnoky Tibor a marosvásárhelyi Boga Annát vezette az oltárhoz. A grófot már ismerték a faluban, hiszen 1988-tól kezdve egyre sűrűbben látogatott vissza a hajdani fészekbe, járta a vidéket, ismerkedett heggyel-völggyel-madarakkal.
A Baróti-hegység nyugati lábainál meghúzódó falucska – névadója az egyik történelmi háromszéki széknek – hajdan látott szebb napokat is. Trianon előtt még hétszáz körül volt lakosainak száma, ma annak a felét is alig haladja meg. Magyarságát viszont tisztességgel megőrizte, bár hagyományos rendjét előbb az aktív férfilakosságot felszippantó szénbányászat, majd annak megszűnése állította fejtetőre. Legfőbb ékessége a 17. században épült, 1780-ban és 1830-ban klasszicista stílusban átalakított Kálnoky-vadászkastély, ahol a Kálnoky-család több neves tagja is született. Ide járt vissza Kálnoky Tibor, ide hívta rokonait és barátait is az Annával kötendő esküvőre.
„A mi szokásrendünk szerint az esküvőt a menyasszony otthonában rendezik, Erdélyben viszont más a szokás, ezért aztán Miklósvár mellett döntöttünk. 1994-ben azonban még igen kezdetleges körülmények uralkodtak errefelé, a kastély és a falu is olyan volt, amilyen. A szüleim teljes őrültségnek tartották az egészet, senki sem jön el, vizionálták, legfeljebb az Anna szülei, mert Marosvásárhely azért mégsincs annyira messze.”
Macska a kriptában
A fiatalok azért persze megpróbálták, Tibor meghívta a családot és a budapesti társaságot. A meglehetősen hosszú – a kilencvenes évek elejének közlekedési körülményei között még annál is hosszabb – út háromnaposra duzzasztotta az eseményt, amelyen még olyanok is megjelentek a négyszáz lelkes világvége faluban, akiket Kálnokyék elfelejtettek meghívni. Több mint kétszázan érkeztek, gyakorlatilag nem akadt ház a faluban, ahová ne kvártélyoztak volna be vendéget. A buszok 14 órás út végén, hajnali négykor érkeztek meg, a sokáig vendégfogadó vigyázzállásban várakozó miklósváriak úgy fektették le az érkezőket, hogy csak a reggelinél látták igazán, kit is vezérelt hozzájuk a sors. Mosdás lavórban, majd elvonultak a templomba talpig ünneplőben, cilinderben, kesztyűben. A felvonulás az egész környék számára nagy látványosságnak számított, egy sepsiszentgyörgyi fodrásznő például azzal a jól meghatározott céllal utazott Erdővidékre, hogy felmérje az aktuális nyugati frizuradivatot.
Nem kis logisztikai bravúr volt, de a korábban érkező közeli barátok sokat segítettek Kálnokyéknak a szervezésben. Zuhanyzófülkék épültek például, amelyekben a nap által melegített víz felfüggesztett hordókból zúdult a tisztálkodni vágyókra. De a lakodalmas sereg is készült az eseményre, Borza Péter kapacitálására például előzetesen többen táncórákat vettek, hogy tudjanak majd csárdásozni a lagziban. Évekig tartó beszédtéma volt a környéken az esküvő, amely némiképp fel is készítette a falut a későbbi vendégjárásra.
„Az esküvő előtt megszondáztam a helybelieket, hogy az esküvői ajándékokat hogyan lehetne a falu javára fordítani, miután már előzetesen is igyekeztünk tenni egyet s mást a falu érdekében: harangot öntettünk, vetőmagokat hoztunk az embereknek. Az általános vélekedés ezúttal az volt, hogy az 1991-es földrengés által nagyon megrongált családi kriptát, az Anna-kápolnát kellene felújítani. A kápolnában borzalmas állapotok fogadtak, felfeszített, megrongált koporsók, látszott, hogy néhányszor kirabolták már a kriptát. Egyetlen falubeli férfi vállalkozott rá, hogy kihordja velem a koporsókat, a testmaradványokat. Tizenhárom koporsót találtunk, köztük gyerekkoporsókat is, az egyik közülük például olyan nehéz, hogy ketten sem bírtuk megmozdítani. Mások segítségét is igénybe véve valahogy kitoltuk az épületből, a cserefatető alatt ólomkoporsót találtunk, amelynek üvegtetején keresztül láthattunk egy idős hölgyet, kezében egy kereszttel. Ezt az egy koporsót nem bántották korábban, biztosan az átláthatóság, s talán a kereszt látványa miatt. Viszont egy macskát is találtunk bent: mozdulatlanul meredt rám, s csak amikor alaposabban megnéztem, láttam, hogy nincs is szeme. Sőt, szőre sem. De nem szobor volt, valahogy bejuthatott a kriptába, teljesen életszerűen ült egy szellőzőnyíláson behulló szemét, por, egyebek alkotta halmocskán, körülötte a lehullt szőre. Egyszerűen mumifikálódott.”
Némi túlzással az esküvői vendéglátástól eredeztethető a Kálnoky-féle falusi turizmus kezdete. A gyökeresen különböző komfortviszonyokhoz szokott vendégkoszorú remekül érezte magát a szokatlan körülmények között, szemmel láthatóan mindenkibe bevillant a felismerés: milyen fantasztikus ez a hely! „Igen jelentős mértékben a vendégsereg reakciói indították el bennünk a gondolatsort, amikor döntenünk kellett: mi legyen Miklósvárral? Mindenesetre belehúztunk, s 1997 karácsonyára felújítottuk az első házat. A szentestére meg is érkeztünk, viszont sehogy sem tudtuk 15 fok fölé tornázni a benti hőmérsékletet. Kiderült, hogy a felújítást végző vállalkozó a teljes szigetelést kifelejtette a házból. Anna egy ismerősnél húzta meg magát a gyerekekkel, én meg egész éjjel azzal foglalatoskodtam, hogy szigetelő habbal fújjam be a réseket. Állandó fűtés mellett reggelre valahogy 18 fokra emelkedett a hőmérséklet.”
Nagykövet Harley-n
Attól kezdve minden lehetséges időt Miklósváron töltött a Kálnoky-család, a családtagok, rokonok, barátok pedig egyre sűrűbb vendégekké váltak. Tibor egyik ismerősének a társasága 1998-ban Erdélyben túrázott, közben egyetlen éjszakát terveztek Kálnokyéknál tölteni. Köztük egy angol férfi, aki megérkezése után leült a karosszékbe, kivette a zsebéből a szivardobozát, és azt mondta: ez az első hely, ahol rá tudok gyújtani. Az első szivar után pedig a csoportvezetőhöz fordult: nem megy tovább, megtalálta „a” helyet. „Ő volt az egyik első olyan vendég – ugyan még nem fizető –, aki révén rádöbbenhettünk: talán érdemes vendéglátással foglalkozni.”
A további házak vásárlását az egyre sűrűbb vendéglátás kényszerítette ki, hiszen egyszerűen elfogyott a család élettere. A parasztházak ki- és átalakítása ösztönös módon, a házaspár ízlésének megfelelően zajlott: Anna és Tibor is olyan környezetben nőtt fel, ahol a régi tárgyak nem kacatnak számítottak, hanem értéknek. Mindketten nagy házakban, gyönyörű bútorok, kályhák, porcelánok között töltötték ifjúságukat – Marosvásárhelyen és a nagyvilágban.
Az első fizető vendég egy Elisabeth Miller nevű angol hölgy volt az édesapjával, a 86 éves úr korábban húsz éven át vezette az ENSZ genfi meteorológiai intézetét. „Egy angliai barátom akkortájt indított egy egyszemélyes turisztikai vállalkozást, s Romániát promózta. Ő jelentetett meg valamelyik újságban egy picike hirdetést, annak alapján fedezett fel bennünket a hölgy. Bevallom, kissé ideges voltam, arra gondoltam, ki tudja, milyen elvárásokkal érkeznek majd. Meg is kérdeztem őket, miért épp bennünket választottak, mire az volt a válasz, hogy Grúzia, illetve Románia között vacilláltak. Na, erre kicsit megnyugodtam, hogy mégsem luxusra számítottak. Egy hétig maradtak nálunk, személyesen vittem el őket a Vargyasi-szurdokvölgybe, barlangászni, madarászni. Aztán kicsit később járt nálunk egy Allan Ogden nevű angol publicista, ő írt is egy könyvet, amelyben felbukkan a miklósvári tartózkodása.”
Nem volt megállás. Amikor már a felújítások annyira haladtak, Tibor minden hétvégéjét Erdővidéken töltötte, és lassan egyértelművé vált: nem lehet párhuzamosan művelni a két dolgot, pláne, hogy az egyik Bukarestben zajlott. „A végső impulzust az adta meg, hogy a Böhringernél már a Brazíliába küldésemet fontolgatták. Nekem viszont soha nem voltak gyógyszerészeti karriervágyaim, így aztán 2001-ben kiléptem és hazajöttem.”
Miklósvár népe pedig egy idő után már fel sem kapta a fejét, ha Harley-Davidsonján berobogott nejével a faluba a brit nagykövet egy hosszú hétvégére.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. április 11.
Marosvásárhely márciusa (4.)
Másnap ígéretek egész sora hangzott el: legyenek román és magyar katonák, tisztek a rendőrségben. A rendet és fegyelmet, az állampolgárok személyes biztonságát a hadsereg és a rendőrség biztosítja. Vannak dolgok amelyek a megyére, vannak, melyek a kormányra tartoznak. A nemzetiségi jogokat a megye vezetősége biztosítani tudja. Majd többször is hangsúlyozták: a március 19-ei véres eseményekért felelős személyek ügyét azonnal kivizsgálják, a felelősök ellen bűnvádi eljárás indul.
A Nemzeti Egységtanács mindenféle nacionalizmust elítél, szigorúan elhatárolja magát a szélsőségektől. A hadsereg pedig – hangzott a megnyugtató kijelentés – szükség esetén azonnal közbelép, biztosítja a tüntetők védelmét. 1990. március 20-án déli egy óráig még minden megoldhatónak, világosnak látszott. Az emberek elégedetten süttették magukat a tavaszias ragyogásban. A megyeháza erkélyéről elhangzott az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács közleménye is. (A teljes szöveget – az Egységtanács tagjainak kérésére – én olvastam fel .) Idézem: „A Maros megyei Ideiglenes Nemzeti Egység Tanácsa elítéli a Marosvásárhely municípiumban az utóbbi napokban lezajlott erőszakos eseményeket, amelyek március 16-án kezdődtek, és március 19-én délután, illetve este érték el tetőpontjukat. E nemkívánatos események következtében több személyt – többek között Sütő Andrást, a legnagyobb élő magyar írót, az RMDSZ elnökét – súlyosan bántalmaztak, szétzúzták egyes politikai pártok, elsősorban az RMDSZ székházát. Az igazságügyi szervek megkezdték a tettesek kézrekerítését és az ügy kivizsgálását, eme nemkívánatos események okainak feltárását. Felhívjuk Önöket, legyenek türelmesek, és tanúsítsanak mértékletességet, s ne felejtsék: ezeken a tájakon a románok és magyarok megértésben éltek, egyformán szenvedtek és közösen hozták létre az itteni civilizációt. A káros akciók megismétlődése és kiterjedésének megakadályozása érdekében, az Ideiglenes Tanács elhatározza:
1. Mindazok azonnali felelősségre vonását, akik hibásak a vandál cselekedetekért, akik szervezik ezeket, és akik az instabilitást kezdeményezték
2. Az Ideiglenes Megyei Tanács rendkívüli ülésszakának azonnali összehívását és mindazok leváltását, akik képtelennek bizonyultak feladataik ellátására
3. A rendőrségi szervek tevékenységének elemzését és megfelelő stabil keret biztosítását annak érdekében, hogy a rendet és békét a megye egész területén megőrizzük
4. Az Ideiglenes Egységtanács határozottan elítél mindenféle nacionalista, soviniszta propagandát, felkéri a román, a magyar, a német lakosságot, hogy őrizze meg a hagyományos és kölcsönös tiszteletet, amely eme népek között kialakult, és felkér mindenkit, hogy ne adjanak hitelt a szélsőséges elemek manipulációinak.
Marosvásárhely, 1990. március 20.
Aláírják: Király Károly (telefonegyeztetés után!), Scrieciu Ioan, Gîlea Valer, Kincses Előd, Pleşa Octavian, Man Nistor, Pop Dorel, Jakabffy Attila, Virág György, Grozav Mihai, Florian Aurel, Micu Dumitru, Veress Károly, Körmöczki Zoltán, Lutsch Walter – a Végrehajtó Bizottság tagjai.” Alaptalan tehát minden olyan állítás, amely azt próbálja bizonygatni, hogy a város magyarsága elfoglalta a megyeházát! Bárki bejöhetett, bárki elmondhatta véleményét. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának román tagjai végig a székházban tartózkodtak, s becsületükre legyen mondva, mindent megpróbáltak a vérontás elkerüléséért. Fontos hangsúlyoznunk, hogy madiszos fiatalok órákon át védelmezték a Vatra Românească székházát.
Egészen megváltozott a tér arculata, amikor a Grand Szálló tájékán megjelentek az első román tüntetők. A magyarság kérte, hogy Iliescu elnök azonnal utazzon Marosvásárhelyre. A március 20-ai tragédia sorsa ezekben az órákban dőlt el: az elnöki látogatás megnyugtatta volna az immár szembenálló feleket, talán nem került volna sor a véres összecsapásra. Hasonló megoldási lehetőséget kínált volna a hadsereg kivonulása: 13 órakor kétéltűekkel, tankokkal még könnyen el lehetett volna választani a két csoportot. Erre csak jóval később, este hét órakor került sor. A gyér rendőrkordon csak statisztaszerepet játszott. Egyébként is csak a Grand Szálló és az ortodox templom előtti parkig állt sorfalat a belügyi alakulat. Az akkori Nemzeti Egységtanács municípiumi székháza előtti utcát teljesen szabadon hagyták.
Felfegyverzett falusiak itt támadtak a magyar tüntetőkre. A mind jobban szaporodó román felvonulók az egész teret betöltő hangerővel üvöltözték: Iliescu nu uita, şi Ardealul e ţara ta! (Iliescu, ne feledd, Erdély is a te országod!), Ungure, nu uita, nici o ţară nu te vrea! (Magyar, ne feledd, egyetlen ország sem akar Téged!), Noi suntem acasă, voi sunteţi în gazdă! (Mi itthon vagyunk, ti albérletben!) 16 órakor a bukaresti rádió magyar nyelvű adása Király Károly telefonüzenetét közvetítette hangszórón: mindenki őrizze meg nyugalmát, józanságát, mind a románok, mind a magyarok oszoljanak szét, menjenek haza, nehogy valamilyen provokáció áldozatául essenek. Király Károly telefonüzenetében világosan kifejtette: nem Erdélyt akarjuk, hanem jogainkat a közös haza, Románia határain belül. A beszéd románul, magyarul elhangzott. Még csak fél öt volt, mindkét fél ordibált, fütyült. Zolcsák Sándor, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke többször is szólt a tüntetőkhöz: a magyarság jogos követeléseinek helyességére, megalapozottságára hívta fel mindkét fél figyelmét. Szabó György Pál románul, magyarul kérte a tömeget: ne hagyják magukat manipulálni. Az esetleges összetűzés mindkét fél részére végzetes lehet. A megyeháza erkélyéről Lestyán Ferenc katolikus esperes szólott kéréssel románokhoz, magyarokhoz egyaránt: Békesség nektek! Dicsértessék a Jézus Krisztus! (Megszólalt a városháza toronyórája is.) Fülöp G. Dénes református lelkész az emberi jogok vérontásmentes érvényesítését kérte. Utána az ortodox esperes is. (A tömeg ismétli a Miatyánk teljes szövegét.)
Scrieciu tábornok ígérete szó szerint: „Iliescu elnök úr arra kéri a tömeget, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Két-három napon belül itt lesz a megyében, ugyanannál az asztalnál akar beszélni a románokkal és a magyarokkal egyaránt.” Közismert: NEM JÖTT. Majd a tér jobb oldalán gyülekező tömeghez: „A románok, akik bejöttek a Grand Szállóhoz, menjenek haza. Ha vátrások, húzódjanak haza.” A fiatalok román képviselője is szót kért. Pillanatnyilag úgy tűnt, hogy sikerült lélektani csatát nyerni. Érdemes emlékezni szavaira: „A románok húzódjanak vissza. Eddig békében zajlott le a tüntetés. Nem akarunk vérontást! A gyerekeink jövőjéről van szó! Az a tiszt pedig, aki az Avram Iancu-szobor körül uszítja a románokat, vonuljon vissza. Vegyünk példát a magyarok békés tüntetéséről.” Zolcsák Sándor bejelenti: „Kérjük a szélen levőket, alkossanak élőláncot. Vigyázzunk a mellékutcákra! Nem akarjuk, hogy a két nép végzetes hibát kövessen el! Megkérjük román testvéreinket, hogy álljanak mellénk. Scrieciu tábornokot pedig arra kérjük, maradjon itt, nem úgy, mint tegnap. Mi nem akarunk előjogokat, csak a jogainkat követeljük!” Mindenhol piros-sárga-kék zászlók lengenek, feliratok a testvériség szellemében: Magyar–román barátság, Sütő András, Egyenlő jogokat!, Édes anyanyelvünkért tüntetünk! Az utóbbi táblát egy fiatalember az erkély előtti fenyőfára helyezte, így maradt épen a támadást követően.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Másnap ígéretek egész sora hangzott el: legyenek román és magyar katonák, tisztek a rendőrségben. A rendet és fegyelmet, az állampolgárok személyes biztonságát a hadsereg és a rendőrség biztosítja. Vannak dolgok amelyek a megyére, vannak, melyek a kormányra tartoznak. A nemzetiségi jogokat a megye vezetősége biztosítani tudja. Majd többször is hangsúlyozták: a március 19-ei véres eseményekért felelős személyek ügyét azonnal kivizsgálják, a felelősök ellen bűnvádi eljárás indul.
A Nemzeti Egységtanács mindenféle nacionalizmust elítél, szigorúan elhatárolja magát a szélsőségektől. A hadsereg pedig – hangzott a megnyugtató kijelentés – szükség esetén azonnal közbelép, biztosítja a tüntetők védelmét. 1990. március 20-án déli egy óráig még minden megoldhatónak, világosnak látszott. Az emberek elégedetten süttették magukat a tavaszias ragyogásban. A megyeháza erkélyéről elhangzott az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács közleménye is. (A teljes szöveget – az Egységtanács tagjainak kérésére – én olvastam fel .) Idézem: „A Maros megyei Ideiglenes Nemzeti Egység Tanácsa elítéli a Marosvásárhely municípiumban az utóbbi napokban lezajlott erőszakos eseményeket, amelyek március 16-án kezdődtek, és március 19-én délután, illetve este érték el tetőpontjukat. E nemkívánatos események következtében több személyt – többek között Sütő Andrást, a legnagyobb élő magyar írót, az RMDSZ elnökét – súlyosan bántalmaztak, szétzúzták egyes politikai pártok, elsősorban az RMDSZ székházát. Az igazságügyi szervek megkezdték a tettesek kézrekerítését és az ügy kivizsgálását, eme nemkívánatos események okainak feltárását. Felhívjuk Önöket, legyenek türelmesek, és tanúsítsanak mértékletességet, s ne felejtsék: ezeken a tájakon a románok és magyarok megértésben éltek, egyformán szenvedtek és közösen hozták létre az itteni civilizációt. A káros akciók megismétlődése és kiterjedésének megakadályozása érdekében, az Ideiglenes Tanács elhatározza:
1. Mindazok azonnali felelősségre vonását, akik hibásak a vandál cselekedetekért, akik szervezik ezeket, és akik az instabilitást kezdeményezték
2. Az Ideiglenes Megyei Tanács rendkívüli ülésszakának azonnali összehívását és mindazok leváltását, akik képtelennek bizonyultak feladataik ellátására
3. A rendőrségi szervek tevékenységének elemzését és megfelelő stabil keret biztosítását annak érdekében, hogy a rendet és békét a megye egész területén megőrizzük
4. Az Ideiglenes Egységtanács határozottan elítél mindenféle nacionalista, soviniszta propagandát, felkéri a román, a magyar, a német lakosságot, hogy őrizze meg a hagyományos és kölcsönös tiszteletet, amely eme népek között kialakult, és felkér mindenkit, hogy ne adjanak hitelt a szélsőséges elemek manipulációinak.
Marosvásárhely, 1990. március 20.
Aláírják: Király Károly (telefonegyeztetés után!), Scrieciu Ioan, Gîlea Valer, Kincses Előd, Pleşa Octavian, Man Nistor, Pop Dorel, Jakabffy Attila, Virág György, Grozav Mihai, Florian Aurel, Micu Dumitru, Veress Károly, Körmöczki Zoltán, Lutsch Walter – a Végrehajtó Bizottság tagjai.” Alaptalan tehát minden olyan állítás, amely azt próbálja bizonygatni, hogy a város magyarsága elfoglalta a megyeházát! Bárki bejöhetett, bárki elmondhatta véleményét. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának román tagjai végig a székházban tartózkodtak, s becsületükre legyen mondva, mindent megpróbáltak a vérontás elkerüléséért. Fontos hangsúlyoznunk, hogy madiszos fiatalok órákon át védelmezték a Vatra Românească székházát.
Egészen megváltozott a tér arculata, amikor a Grand Szálló tájékán megjelentek az első román tüntetők. A magyarság kérte, hogy Iliescu elnök azonnal utazzon Marosvásárhelyre. A március 20-ai tragédia sorsa ezekben az órákban dőlt el: az elnöki látogatás megnyugtatta volna az immár szembenálló feleket, talán nem került volna sor a véres összecsapásra. Hasonló megoldási lehetőséget kínált volna a hadsereg kivonulása: 13 órakor kétéltűekkel, tankokkal még könnyen el lehetett volna választani a két csoportot. Erre csak jóval később, este hét órakor került sor. A gyér rendőrkordon csak statisztaszerepet játszott. Egyébként is csak a Grand Szálló és az ortodox templom előtti parkig állt sorfalat a belügyi alakulat. Az akkori Nemzeti Egységtanács municípiumi székháza előtti utcát teljesen szabadon hagyták.
Felfegyverzett falusiak itt támadtak a magyar tüntetőkre. A mind jobban szaporodó román felvonulók az egész teret betöltő hangerővel üvöltözték: Iliescu nu uita, şi Ardealul e ţara ta! (Iliescu, ne feledd, Erdély is a te országod!), Ungure, nu uita, nici o ţară nu te vrea! (Magyar, ne feledd, egyetlen ország sem akar Téged!), Noi suntem acasă, voi sunteţi în gazdă! (Mi itthon vagyunk, ti albérletben!) 16 órakor a bukaresti rádió magyar nyelvű adása Király Károly telefonüzenetét közvetítette hangszórón: mindenki őrizze meg nyugalmát, józanságát, mind a románok, mind a magyarok oszoljanak szét, menjenek haza, nehogy valamilyen provokáció áldozatául essenek. Király Károly telefonüzenetében világosan kifejtette: nem Erdélyt akarjuk, hanem jogainkat a közös haza, Románia határain belül. A beszéd románul, magyarul elhangzott. Még csak fél öt volt, mindkét fél ordibált, fütyült. Zolcsák Sándor, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke többször is szólt a tüntetőkhöz: a magyarság jogos követeléseinek helyességére, megalapozottságára hívta fel mindkét fél figyelmét. Szabó György Pál románul, magyarul kérte a tömeget: ne hagyják magukat manipulálni. Az esetleges összetűzés mindkét fél részére végzetes lehet. A megyeháza erkélyéről Lestyán Ferenc katolikus esperes szólott kéréssel románokhoz, magyarokhoz egyaránt: Békesség nektek! Dicsértessék a Jézus Krisztus! (Megszólalt a városháza toronyórája is.) Fülöp G. Dénes református lelkész az emberi jogok vérontásmentes érvényesítését kérte. Utána az ortodox esperes is. (A tömeg ismétli a Miatyánk teljes szövegét.)
Scrieciu tábornok ígérete szó szerint: „Iliescu elnök úr arra kéri a tömeget, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Két-három napon belül itt lesz a megyében, ugyanannál az asztalnál akar beszélni a románokkal és a magyarokkal egyaránt.” Közismert: NEM JÖTT. Majd a tér jobb oldalán gyülekező tömeghez: „A románok, akik bejöttek a Grand Szállóhoz, menjenek haza. Ha vátrások, húzódjanak haza.” A fiatalok román képviselője is szót kért. Pillanatnyilag úgy tűnt, hogy sikerült lélektani csatát nyerni. Érdemes emlékezni szavaira: „A románok húzódjanak vissza. Eddig békében zajlott le a tüntetés. Nem akarunk vérontást! A gyerekeink jövőjéről van szó! Az a tiszt pedig, aki az Avram Iancu-szobor körül uszítja a románokat, vonuljon vissza. Vegyünk példát a magyarok békés tüntetéséről.” Zolcsák Sándor bejelenti: „Kérjük a szélen levőket, alkossanak élőláncot. Vigyázzunk a mellékutcákra! Nem akarjuk, hogy a két nép végzetes hibát kövessen el! Megkérjük román testvéreinket, hogy álljanak mellénk. Scrieciu tábornokot pedig arra kérjük, maradjon itt, nem úgy, mint tegnap. Mi nem akarunk előjogokat, csak a jogainkat követeljük!” Mindenhol piros-sárga-kék zászlók lengenek, feliratok a testvériség szellemében: Magyar–román barátság, Sütő András, Egyenlő jogokat!, Édes anyanyelvünkért tüntetünk! Az utóbbi táblát egy fiatalember az erkély előtti fenyőfára helyezte, így maradt épen a támadást követően.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 11.
Gondolatok egy könyvről
Csinta Samu: Erdély újranemesítői Heti Válasz Kiadó
A visszaszolgáltatások nyomán egyre többen jelennek meg, lakják be immár életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot, válnak az erdélyi magyar társadalom szerves részévé. Ki több, ki kevesebb sikerrel, elszántsággal, büszkén viselve vagy éppen titkolva származását – hiszen végső soron jövőt félő emberek ők is –, kit mennyire hurcolt meg az a bizonyos huszadik század. Építenek, restaurálnak, s közben bennünk is építik a korábban nem is létező vagy igencsak romossá pusztított önazonosság-tudatot. Róluk, az erdélyi arisztokrácia hat családjáról szól Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve.
"Amikor Csinta Samu megkeresett, hogy egykori családi birtokaikon újjáépítésbe kezdő erdélyi arisztokratákkal tervez könyvet írni, fellelkesített. Tudtam, hogy nem az édesbús múlt újbóli elsiratásában lesz majd részünk. Nem Tündérkertben bolyongunk céltalan. Az újrakezdőkkel folytatott beszélgetésektől olyan energiákhoz juthatunk, amelyek szemlélődőből építővé nemesítenek bennünket. Érdekelt, hogy Erdélyországban miként akadályozzák és hogyan segítik az újrakezdést. Meg aztán mintát is reméltem a határon innen élő magyarok számára, elvégre a mi dolgunk sem más, mint a megszólalóké, hogy úgy találjuk meg a helyünket a XXI. századi környezetben, hogy közben a szocializmusban felszaggatott gyökereinket is visszaerősítsük. Hogy utat építsünk a felszántott múltból az otthonosan berendezett jövőbe." (Borókai Gábor)
"Az Erdély újranemesítőit olvasva eszméltem csak rá, hogy ha valami, akkor nekem eddig Erdélyből ez hiányzott. Ha valakik, akkor ők hiányoztak. A hajdani Tündérkert a Kálnokykkal, a Telekikkel, a Hallerekkel lett teljes. A »megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni« hármas jelszavából ez idáig csupán az első részcél megvalósulására láttam garanciát. Most, Csinta Samu könyve olvastán már tudom, hogy a másik kettőre is él még a remény. Félreértés ne essék: visszaszerezni identitást, közösségtudatot, hitet úgy is lehet, hogy mindeközben nem kell elvenni semmit senkitől. Különösen nem egy nemesített, újranemesített világban. Ahol azok szolgálhatnak mindenki számára követendő például, akiknek nem kellett újranemesedniük." (Ballai Attila)
Az Erdély újranemesítői című könyv marosvásárhelyi bemutatójára április 15-én, szerdán 18 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Közreműködik: Szucher Ervin újságíró, Gáspárik Attila színművész, Molnár Tibor – hegedű; Molnár József – brácsa (a Tiberius vonósnégyes tagjai); Kostyák Márton – nagybőgő (a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szólamvezetője).
Népújság (Marosvásárhely)
Csinta Samu: Erdély újranemesítői Heti Válasz Kiadó
A visszaszolgáltatások nyomán egyre többen jelennek meg, lakják be immár életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot, válnak az erdélyi magyar társadalom szerves részévé. Ki több, ki kevesebb sikerrel, elszántsággal, büszkén viselve vagy éppen titkolva származását – hiszen végső soron jövőt félő emberek ők is –, kit mennyire hurcolt meg az a bizonyos huszadik század. Építenek, restaurálnak, s közben bennünk is építik a korábban nem is létező vagy igencsak romossá pusztított önazonosság-tudatot. Róluk, az erdélyi arisztokrácia hat családjáról szól Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve.
"Amikor Csinta Samu megkeresett, hogy egykori családi birtokaikon újjáépítésbe kezdő erdélyi arisztokratákkal tervez könyvet írni, fellelkesített. Tudtam, hogy nem az édesbús múlt újbóli elsiratásában lesz majd részünk. Nem Tündérkertben bolyongunk céltalan. Az újrakezdőkkel folytatott beszélgetésektől olyan energiákhoz juthatunk, amelyek szemlélődőből építővé nemesítenek bennünket. Érdekelt, hogy Erdélyországban miként akadályozzák és hogyan segítik az újrakezdést. Meg aztán mintát is reméltem a határon innen élő magyarok számára, elvégre a mi dolgunk sem más, mint a megszólalóké, hogy úgy találjuk meg a helyünket a XXI. századi környezetben, hogy közben a szocializmusban felszaggatott gyökereinket is visszaerősítsük. Hogy utat építsünk a felszántott múltból az otthonosan berendezett jövőbe." (Borókai Gábor)
"Az Erdély újranemesítőit olvasva eszméltem csak rá, hogy ha valami, akkor nekem eddig Erdélyből ez hiányzott. Ha valakik, akkor ők hiányoztak. A hajdani Tündérkert a Kálnokykkal, a Telekikkel, a Hallerekkel lett teljes. A »megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni« hármas jelszavából ez idáig csupán az első részcél megvalósulására láttam garanciát. Most, Csinta Samu könyve olvastán már tudom, hogy a másik kettőre is él még a remény. Félreértés ne essék: visszaszerezni identitást, közösségtudatot, hitet úgy is lehet, hogy mindeközben nem kell elvenni semmit senkitől. Különösen nem egy nemesített, újranemesített világban. Ahol azok szolgálhatnak mindenki számára követendő például, akiknek nem kellett újranemesedniük." (Ballai Attila)
Az Erdély újranemesítői című könyv marosvásárhelyi bemutatójára április 15-én, szerdán 18 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Közreműködik: Szucher Ervin újságíró, Gáspárik Attila színművész, Molnár Tibor – hegedű; Molnár József – brácsa (a Tiberius vonósnégyes tagjai); Kostyák Márton – nagybőgő (a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szólamvezetője).
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 14.
Öröm a néptánc színpadán (Folkhétvége)
Hat prímás húzta, még annyi zenész kísérte, és legalább huszonnégy pár táncos járta a kalotaszegit – így ért véget a 2012–2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató verseny erdélyi és magyarországi résztvevőiből összeállt százfőnyi csapat szombat esti előadása a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Nem volt versenyhangulat, a közönség sem drukkolt egyik vagy másik együttesnek, szólistának, csak örömteli tánc és muzsika másfél órán keresztül.
A kolozsvári Tokos Zenekar Egyesület szervezésében tartott múlt heti turné harmadik állomása volt Sepsiszentgyörgy (Kolozsvár és Marosvásárhely után), két egymást követő előadás és táncház harmadnapján érkeztek a páva-díjasok Háromszékre, ahol telt ház előtt mutattak be Kárpát-medencei táncos-zenés barangolást. A balánbányai Ördögborda, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a Székelyföldi Szilak Legénytánckar, Melles Endre tusnádfürdői néptáncos és a budapesti Herczeg Hajnalka és Hajdara Tamás táncospár, valamint a Tokos zenekar, a budapesti Csercsel Énekegyüttes, Nagy Noémi Kriszta balánbányai és Kacsó Hanga Borbála szolnoki szólóénekes, Bartis Zoltán (Kicsi) és zenekara, Fazakas Albert és a magyarpalatkai Codoba Florin erdélyi, felvidéki, magyarországi hagyományőrző tájakra kalauzolták a közönséget, a tánc és zene mellett felvonultatva a különböző vidékek sajátos népviseletét.
A Fölszállott a páva díjazottjainak házhoz hozott gálája zárta a fennállásának huszonötödik évfordulóját idén ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes második Folkhétvége elnevezésű programját, májusban hat korábbi bemutatójukkal, gálaműsorral és a Magyar Állami Népi Együttes fellépésével tartanak évfordulós miniévadot.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hat prímás húzta, még annyi zenész kísérte, és legalább huszonnégy pár táncos járta a kalotaszegit – így ért véget a 2012–2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató verseny erdélyi és magyarországi résztvevőiből összeállt százfőnyi csapat szombat esti előadása a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Nem volt versenyhangulat, a közönség sem drukkolt egyik vagy másik együttesnek, szólistának, csak örömteli tánc és muzsika másfél órán keresztül.
A kolozsvári Tokos Zenekar Egyesület szervezésében tartott múlt heti turné harmadik állomása volt Sepsiszentgyörgy (Kolozsvár és Marosvásárhely után), két egymást követő előadás és táncház harmadnapján érkeztek a páva-díjasok Háromszékre, ahol telt ház előtt mutattak be Kárpát-medencei táncos-zenés barangolást. A balánbányai Ördögborda, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a Székelyföldi Szilak Legénytánckar, Melles Endre tusnádfürdői néptáncos és a budapesti Herczeg Hajnalka és Hajdara Tamás táncospár, valamint a Tokos zenekar, a budapesti Csercsel Énekegyüttes, Nagy Noémi Kriszta balánbányai és Kacsó Hanga Borbála szolnoki szólóénekes, Bartis Zoltán (Kicsi) és zenekara, Fazakas Albert és a magyarpalatkai Codoba Florin erdélyi, felvidéki, magyarországi hagyományőrző tájakra kalauzolták a közönséget, a tánc és zene mellett felvonultatva a különböző vidékek sajátos népviseletét.
A Fölszállott a páva díjazottjainak házhoz hozott gálája zárta a fennállásának huszonötödik évfordulóját idén ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes második Folkhétvége elnevezésű programját, májusban hat korábbi bemutatójukkal, gálaműsorral és a Magyar Állami Népi Együttes fellépésével tartanak évfordulós miniévadot.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 14.
Elítéli Floreáék döntését az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat
A szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való jog durva megsértése miatt a romániai hatóságokhoz, valamint a brüsszeli román nagykövetséghez fordul levélben az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN).
A különböző európai kisebbségi és regionális nyelvek egyenlőségéért küzdő, 44 európai nyelvi közösség tagságával működő szervezet azt követően döntött erről a lépésről, hogy az ELEN pénteken, Mainzban megtartott választmányi ülésén Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felszólalásában tájékoztatta a testületet a székely szabadság napja elnevezésű rendezvény marosvásárhelyi betiltásának a körülményeiről.
Sándor Krisztina emellett bemutatta a Bálványos Intézet keretében készült felmérést, mely szerint csak azokban az önkormányzatokban használják a magyar nyelvet, ahol a lakosság több mint 80 százaléka magyar anyanyelvű, és ez az önkormányzatok összetételében is tükröződik. Az EMNT egyébként tavaly novemberben Marosvásárhelyen szervezett magyar–román autonómiakonferencia keretében csatlakozott hivatalosan az ELEN-hez.
Davyth Hicks főtitkár az ülés végén felhívta a figyelmet, hogy minden olyan anyagot küldjenek át a tagszervezetek az ELEN-nek, amely a nyelvi jogok kérdésével foglalkozik, s amelyek kapcsán tovább lobbizhat az ELEN az európai szintű szervezeteknél vagy akár az adott tagállam külképviseletein. Az ELEN az aromán nyelvi közösség meghívására idén októberben Bukarestben tartja éves közgyűlését.
Krónika (Kolozsvár)
A szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való jog durva megsértése miatt a romániai hatóságokhoz, valamint a brüsszeli román nagykövetséghez fordul levélben az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN).
A különböző európai kisebbségi és regionális nyelvek egyenlőségéért küzdő, 44 európai nyelvi közösség tagságával működő szervezet azt követően döntött erről a lépésről, hogy az ELEN pénteken, Mainzban megtartott választmányi ülésén Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felszólalásában tájékoztatta a testületet a székely szabadság napja elnevezésű rendezvény marosvásárhelyi betiltásának a körülményeiről.
Sándor Krisztina emellett bemutatta a Bálványos Intézet keretében készült felmérést, mely szerint csak azokban az önkormányzatokban használják a magyar nyelvet, ahol a lakosság több mint 80 százaléka magyar anyanyelvű, és ez az önkormányzatok összetételében is tükröződik. Az EMNT egyébként tavaly novemberben Marosvásárhelyen szervezett magyar–román autonómiakonferencia keretében csatlakozott hivatalosan az ELEN-hez.
Davyth Hicks főtitkár az ülés végén felhívta a figyelmet, hogy minden olyan anyagot küldjenek át a tagszervezetek az ELEN-nek, amely a nyelvi jogok kérdésével foglalkozik, s amelyek kapcsán tovább lobbizhat az ELEN az európai szintű szervezeteknél vagy akár az adott tagállam külképviseletein. Az ELEN az aromán nyelvi közösség meghívására idén októberben Bukarestben tartja éves közgyűlését.
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 14.
Portik Vilmos is bejelentkezett a polgármesteri versenybe
Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke a második politikus, aki versenybe száll a marosvásárhelyi polgármesteri szék megpályázásáért kiírt összmagyar előválasztáson.
Portik – aki kedden jelentette be szándékát – úgy véli, minél többen iratkoznak fel a listára, annál inkább meg tudják mozgatni a marosvásárhelyi magyarságot.
Nem a jó barátnak tartott, RMDSZ-es Soós Zoltán ellenében, hanem a választópolgárok iránti alázat miatt iratkozott be a jelöltversenybe – így indokolta döntését Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke, aki kedd délelőtt sajtótájékoztató keretében maga jelentette be megmérettetési szándékát. Mint hangsúlyozta, bár nem tagadja meg néppárti identitását, nem az EMNP jelöltjeként, hanem a városért felelőséget érző vásárhelyi polgárként jelentkezik az előválasztásokon. „Az előválasztás a magyarság ünnepe kellene legyen. Konstruktív vitát, párbeszédet, diskurálást úgy tudunk teremteni, ha nem pártérdekeket, hanem közösségi érdekeket képviselünk” – hangoztatta Portik. A néppárti vezető így a május 31-i eredményhirdetés utáni folytatásról is beszélt. „Csak akkor tudunk többségi tanácsot és – szerencsés csillagzat alatt – polgármestert állítani, ha mindenkit meg tudunk szólítani” – vélekedett. Ehhez viszont arra lenne szükség, ha az előválasztás majdani győztese, valamint az önkormányzati tisztségekre pályázó különböző színezetű magyar jelöltek választási szövetségben vágnak neki a 2016-os versenynek. Ennek érdekében egy ötpontos előválasztási vállalás aláírását is javasolta Portik, melyben többek között, az áll, hogy „a polgármesterjelölt, a koalíciós listával és az azon szereplő személyekkel egyetemben, kizárólag a három párt koalíciós színeiben jelenhet meg”.
A Soós Zoltán után másodikként bejelentkezett Portik Vilmos úgy véli, minél több jelöltnek kellene megmérettetnie magát. Szerinte nem létezik, hogy a közel hatvanezres magyar közösségből csak ketten lennének azok, akik megpályáznák a polgármesteri széket.Amint beszámoltunk róla, a Magyar Polgári Párt is gondolkodik a jelöltállításon. „Minél több a versenybe feliratkozott személy, annál több a résztvevő az előválasztáson” – véli Portik, aki belátta, hogy a regisztrációnak „egyelőre nem sikerült felkorbácsolnia a marosvásárhelyiek érdeklődését”.
Az eddig egyetlen ellenjelöltjét, Soós Zoltánt a felekezeti hovatartozása miatt ért támadásokról Portik Vilmos elmondta, „ha az 1568-as tordai vallásszabadság meghirdetésében elsők voltunk a világon, akkor ennek a szellemében kellene gondolkodnunk ma is”. Portik Vilmos Soóst nagyszerű embernek tartja, akivel két éve együtt dolgozik a magyar napokként ismert Vásárhelyi Forgatag szervezésében
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke a második politikus, aki versenybe száll a marosvásárhelyi polgármesteri szék megpályázásáért kiírt összmagyar előválasztáson.
Portik – aki kedden jelentette be szándékát – úgy véli, minél többen iratkoznak fel a listára, annál inkább meg tudják mozgatni a marosvásárhelyi magyarságot.
Nem a jó barátnak tartott, RMDSZ-es Soós Zoltán ellenében, hanem a választópolgárok iránti alázat miatt iratkozott be a jelöltversenybe – így indokolta döntését Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke, aki kedd délelőtt sajtótájékoztató keretében maga jelentette be megmérettetési szándékát. Mint hangsúlyozta, bár nem tagadja meg néppárti identitását, nem az EMNP jelöltjeként, hanem a városért felelőséget érző vásárhelyi polgárként jelentkezik az előválasztásokon. „Az előválasztás a magyarság ünnepe kellene legyen. Konstruktív vitát, párbeszédet, diskurálást úgy tudunk teremteni, ha nem pártérdekeket, hanem közösségi érdekeket képviselünk” – hangoztatta Portik. A néppárti vezető így a május 31-i eredményhirdetés utáni folytatásról is beszélt. „Csak akkor tudunk többségi tanácsot és – szerencsés csillagzat alatt – polgármestert állítani, ha mindenkit meg tudunk szólítani” – vélekedett. Ehhez viszont arra lenne szükség, ha az előválasztás majdani győztese, valamint az önkormányzati tisztségekre pályázó különböző színezetű magyar jelöltek választási szövetségben vágnak neki a 2016-os versenynek. Ennek érdekében egy ötpontos előválasztási vállalás aláírását is javasolta Portik, melyben többek között, az áll, hogy „a polgármesterjelölt, a koalíciós listával és az azon szereplő személyekkel egyetemben, kizárólag a három párt koalíciós színeiben jelenhet meg”.
A Soós Zoltán után másodikként bejelentkezett Portik Vilmos úgy véli, minél több jelöltnek kellene megmérettetnie magát. Szerinte nem létezik, hogy a közel hatvanezres magyar közösségből csak ketten lennének azok, akik megpályáznák a polgármesteri széket.Amint beszámoltunk róla, a Magyar Polgári Párt is gondolkodik a jelöltállításon. „Minél több a versenybe feliratkozott személy, annál több a résztvevő az előválasztáson” – véli Portik, aki belátta, hogy a regisztrációnak „egyelőre nem sikerült felkorbácsolnia a marosvásárhelyiek érdeklődését”.
Az eddig egyetlen ellenjelöltjét, Soós Zoltánt a felekezeti hovatartozása miatt ért támadásokról Portik Vilmos elmondta, „ha az 1568-as tordai vallásszabadság meghirdetésében elsők voltunk a világon, akkor ennek a szellemében kellene gondolkodnunk ma is”. Portik Vilmos Soóst nagyszerű embernek tartja, akivel két éve együtt dolgozik a magyar napokként ismert Vásárhelyi Forgatag szervezésében
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. április 14.
EMKE-oklevelek a Magyar Közművelődés Napján
Az Erdélyi Magyar Közművelődés Napja tiszteletére szervezett marosvásárhelyi rendezvényen, amelyen a 130 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet ünnepelték, négy szervezet kapott EMKE-oklevelet.
A Bernády Házban tartott ünnepségen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöksége részéről oklevelet kaptak az alábbi egyesületek: Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, a magyarörmény közösség identitása megőrzéséért szervezett rendszeres kulturális rendezvények lebonyolítása érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya, az egyesület elöljárói és tagjai által elért sikerek méltatásaképpen, identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő tevékenységük iránti elismerésül, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, az amatőr és hivatásos népművészet támogatása, a hagyományos értékek megőrzése, kiemelten a fafaragás oktatása területén elért eredményekért, a Mezősámsondi Dal- és Citeraegyüttes, a népzene iránti vonzódás, a citerázás élményének megtartása, a hagyományok ápolása terén kifejtett négy évtizedes tevékenységéért.
Ábrám Zoltán, a Maros Megyei EMKE alelnöke szerkesztőségünkbe hétfőn eljuttatott rövid beszámolójához az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának laudációját is csatolta. „A rendszeres túrák szervezését, a természetvédelem és a honismeret fejlesztését felvállaló egyesület identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő szerepe vitathatatlan. A marosi, marosszéki vagy hivatalosan: marosvásárhelyi osztály már 1947-es beszüntetése előtt nagy hangsúlyt fektetett a honismereti jellegű túrákra és kirándulásokra, a fürdők és gyógyhelyek megismertetésére, a fényképezés megszerettetésére, fontos személyiségek évfordulóinak a megünneplésére. Megjegyzendő és értékelendő: négy évtizednél hosszabb betiltása idején, a kommunista rendszer bukásáig sem állt le a többé-kevésbé szervezett természetjárás, a tagok nagy része továbbra is együtt túrázott, elsősorban a Szakszervezetek Háza turista körében Both Károly, Kiss Ernő, majd később Nagy Lajos vezetésével” – olvasható többek között az 1891-ben megalakult szervezetet méltató írásban.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
Az Erdélyi Magyar Közművelődés Napja tiszteletére szervezett marosvásárhelyi rendezvényen, amelyen a 130 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet ünnepelték, négy szervezet kapott EMKE-oklevelet.
A Bernády Házban tartott ünnepségen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöksége részéről oklevelet kaptak az alábbi egyesületek: Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, a magyarörmény közösség identitása megőrzéséért szervezett rendszeres kulturális rendezvények lebonyolítása érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya, az egyesület elöljárói és tagjai által elért sikerek méltatásaképpen, identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő tevékenységük iránti elismerésül, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, az amatőr és hivatásos népművészet támogatása, a hagyományos értékek megőrzése, kiemelten a fafaragás oktatása területén elért eredményekért, a Mezősámsondi Dal- és Citeraegyüttes, a népzene iránti vonzódás, a citerázás élményének megtartása, a hagyományok ápolása terén kifejtett négy évtizedes tevékenységéért.
Ábrám Zoltán, a Maros Megyei EMKE alelnöke szerkesztőségünkbe hétfőn eljuttatott rövid beszámolójához az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának laudációját is csatolta. „A rendszeres túrák szervezését, a természetvédelem és a honismeret fejlesztését felvállaló egyesület identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő szerepe vitathatatlan. A marosi, marosszéki vagy hivatalosan: marosvásárhelyi osztály már 1947-es beszüntetése előtt nagy hangsúlyt fektetett a honismereti jellegű túrákra és kirándulásokra, a fürdők és gyógyhelyek megismertetésére, a fényképezés megszerettetésére, fontos személyiségek évfordulóinak a megünneplésére. Megjegyzendő és értékelendő: négy évtizednél hosszabb betiltása idején, a kommunista rendszer bukásáig sem állt le a többé-kevésbé szervezett természetjárás, a tagok nagy része továbbra is együtt túrázott, elsősorban a Szakszervezetek Háza turista körében Both Károly, Kiss Ernő, majd később Nagy Lajos vezetésével” – olvasható többek között az 1891-ben megalakult szervezetet méltató írásban.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. április 14.
Orbán Balázs nyomdokán Homoródszentmárton községben
„Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helységeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezd hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél, vagy ahol lakol – bármilyen is az – megismerni és ismertetni” - írta Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkész és író, Lókod szülötte. Homoródszentmárton község ad otthont 2015. április 16–23. között sorban a XXXI. Orbán Balázs nevét viselő dokumentációs fotótábornak, amelyet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervez a helyi polgármesteri hivatal és Hargita Megye Tanácsa támogatásával. Tíz évvel ezelőtt az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület szervezésében, 2005 májusában járták be fotográfusok ezt a vidéket.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
Állattartás szempontjából Szentpál a község első faluja. Egy-egy településen, Gyepesben és Remetén, ahol a népesség száma megcsappant, a szántóterületekből csak a belterülethez közeli parcellák vannak megművelve, mert a termést a vadak úgyis elpusztítják. Az utóbbi településeken jelentős hagyománya volt a kőiparnak. Mindkét településen több kőfaragó tevékenykedett, aki elsősorban épületkövet, malomkövet, kőlépcsőket készített. Szentmártonban és falvaiban a XIX. század folyamán a lakószobák elengedhetetlen dísze volt a festett bútor (az 1800-as évek elején híres bútorfestő volt a vidéken abásfalvi Balázs Mózes). Bágy a két világháború között helyben készített csergéjéről volt híres. Az itt sorjázó falvak hagyományos építkezése hasonlít a szász településekéhez.
Magas kőfallal körbezárt portákat elsősorban Homoródkeményfalván, Abásfalván és a községközpontban láthatunk. A fotótáborok mindenkori küldetése a huszonegyedik század eleji, gyorsan változó Udvarhelyszék hagyományos életformájának, tájainak minőségi dokumentálása, „vizuális értékmentése” a fotográfia eszközeinek segítségével. A részt vevő fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Mincsor Szabolcs (Gyergyószentmiklós), Tordai Ede (Marosvásárhely), Tóth Zsuzsanna (Hatvan – Magyarország), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda) a jelenkor ízlésvilágát és vívmányait is rögzítik.
A község nagyságára és területi kiterjedtségére való tekintettel a szervezők ezt a tábort is, 2009 óta a jól bevált módszer szerint, kétrészesre tervezték, amelynek második felvonása ez év október 16–23. között lenne.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro
„Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helységeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezd hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél, vagy ahol lakol – bármilyen is az – megismerni és ismertetni” - írta Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkész és író, Lókod szülötte. Homoródszentmárton község ad otthont 2015. április 16–23. között sorban a XXXI. Orbán Balázs nevét viselő dokumentációs fotótábornak, amelyet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervez a helyi polgármesteri hivatal és Hargita Megye Tanácsa támogatásával. Tíz évvel ezelőtt az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület szervezésében, 2005 májusában járták be fotográfusok ezt a vidéket.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
Állattartás szempontjából Szentpál a község első faluja. Egy-egy településen, Gyepesben és Remetén, ahol a népesség száma megcsappant, a szántóterületekből csak a belterülethez közeli parcellák vannak megművelve, mert a termést a vadak úgyis elpusztítják. Az utóbbi településeken jelentős hagyománya volt a kőiparnak. Mindkét településen több kőfaragó tevékenykedett, aki elsősorban épületkövet, malomkövet, kőlépcsőket készített. Szentmártonban és falvaiban a XIX. század folyamán a lakószobák elengedhetetlen dísze volt a festett bútor (az 1800-as évek elején híres bútorfestő volt a vidéken abásfalvi Balázs Mózes). Bágy a két világháború között helyben készített csergéjéről volt híres. Az itt sorjázó falvak hagyományos építkezése hasonlít a szász településekéhez.
Magas kőfallal körbezárt portákat elsősorban Homoródkeményfalván, Abásfalván és a községközpontban láthatunk. A fotótáborok mindenkori küldetése a huszonegyedik század eleji, gyorsan változó Udvarhelyszék hagyományos életformájának, tájainak minőségi dokumentálása, „vizuális értékmentése” a fotográfia eszközeinek segítségével. A részt vevő fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Mincsor Szabolcs (Gyergyószentmiklós), Tordai Ede (Marosvásárhely), Tóth Zsuzsanna (Hatvan – Magyarország), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda) a jelenkor ízlésvilágát és vívmányait is rögzítik.
A község nagyságára és területi kiterjedtségére való tekintettel a szervezők ezt a tábort is, 2009 óta a jól bevált módszer szerint, kétrészesre tervezték, amelynek második felvonása ez év október 16–23. között lenne.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro
2015. április 15.
Új kezdet előtt áll a civil szféra
Új kezdet előtt áll a romániai magyar civil társadalom: a jövőben a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak nyertesekké kell válniuk a szakmaiság, a felkészültség és a uniós források hatékony felhasználása révén – jelentette ki Markó Béla tegnap Marosvásárhelyen. A Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke a "Fedezzük fel – új kezdet az EU-s finanszírozásban" elnevezésű konferencia újabb állomásán beszélt erről.
A politikus elmondta, korábban úgy tartották, hogy nyitottsága, magyarországi kötődése révén az erdélyi magyarság előnyben van a többségi társadalomhoz képest az európai felzárkózás, a versenyképesség tekintetében, ám ez véleménye szerint még nem predesztinálja a közösséget arra, hogy feltétlenül sikeresebb legyen ebben az egyre élesedő versenyben. Ehhez a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak a szakmaiságra, a felkészültségre alapozva kell nyertesekké válniuk – hangsúlyozta Markó Béla, aki úgy értékelte, egy erős civil társadalom megléte elengedhetetlen a demokrácia megfelelő működése terén. "Ha a civil szervezetek erősek és önállóak, ha nincsenek kitéve politikai befolyásnak, akkor az a társadalom egészségesnek mondható" – mutatott rá, hozzátéve, ma még korántsem mondható el az, hogy nincsen politikai nyomás, ám a civil szférának ezt sohasem szabad elfogadnia: a jól megszervezett, versenyképes civil társadalomnak ugyanis egy nagyon fontos kontrollszerepe van a demokráciában, enélkül a demokrácia csonkul, sőt, össze is omolhat – figyelmeztetett beszédében a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke.
Vincze Lóránt ötletgazda, az RMDSZ külügyi titkára szerint most szükséges beszélni a pályázatokról, uniós szabályozásokról, hogy ne essünk a néhány évvel ezelőtti hibába, amikor Romániának nem sikerült lehívnia a rendelkezésre álló forrásokat, amelyeket a közösség fejlesztésére lehetett volna fordítani. Beszédében úgy fogalmazott: a konferencia "olyan felfedező út, amelynek sok állomását ismerjük, de arra teremtettünk lehetőséget, hogy a résztvevők szakemberektől halljanak információkat". A Fedezzük fel! elnevezésű kis- és közepes vállalkozások, valamint civil és ifjúsági szervezetek számára szervezett konferenciasorozat ugyanis márciusban indult Kolozsvárott, az elkövetkező fél évben pedig Erdély nagyvárosait keresi fel. A rendezvényen a különböző intézmények képviselői mutatják be a témával kapcsolatos pályázati lehetőségeket és feltételeket, a közvetlenül Brüsszelből vagy a romániai hatóságokon keresztül elérhető kiírásokat, a pályázatíró cégek képviselői pedig a pályázási folyamatról, a nyertesek az előző időszak tapasztalatairól beszélnek.
A keddi, marosvásárhelyi konferencián Sáfrány Judit, az Európai Bizottság Oktatási és Művelődési Főigazgatóságának szakpolitikai munkatársa részletesen ismertette az EU-s finanszírozások általános kereteit, az EU 2020-as stratégiája fényében a közvetlen uniós finanszírozású programokat: az Erasmus+-t, a Creative Europe-ot és az Európa a polgárokért programot. A szakember arra biztatta a népes hallgatóságot, hogy ne féljenek pályázni, hiszen a lehetőségek szinte korlátlanok, a különböző programok révén pedig jelentős fejlődés érhető el. Koreck Mária pályázatíró, a Divers Egyesület elnöke az operatív programok célját és az azok nyújtotta lehetőségeket taglalta, majd a korábbi sikeres pályázatok nyertesei mondták el tapasztalataikat, a hasznos tudnivalókat a pályázati folyamatokról.
A konferencia ma Kolozsváron folytatódik a kis- és középvállalkozások számára tartott előadásokkal.
Népújság (Marosvásárhely)
Új kezdet előtt áll a romániai magyar civil társadalom: a jövőben a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak nyertesekké kell válniuk a szakmaiság, a felkészültség és a uniós források hatékony felhasználása révén – jelentette ki Markó Béla tegnap Marosvásárhelyen. A Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke a "Fedezzük fel – új kezdet az EU-s finanszírozásban" elnevezésű konferencia újabb állomásán beszélt erről.
A politikus elmondta, korábban úgy tartották, hogy nyitottsága, magyarországi kötődése révén az erdélyi magyarság előnyben van a többségi társadalomhoz képest az európai felzárkózás, a versenyképesség tekintetében, ám ez véleménye szerint még nem predesztinálja a közösséget arra, hogy feltétlenül sikeresebb legyen ebben az egyre élesedő versenyben. Ehhez a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak a szakmaiságra, a felkészültségre alapozva kell nyertesekké válniuk – hangsúlyozta Markó Béla, aki úgy értékelte, egy erős civil társadalom megléte elengedhetetlen a demokrácia megfelelő működése terén. "Ha a civil szervezetek erősek és önállóak, ha nincsenek kitéve politikai befolyásnak, akkor az a társadalom egészségesnek mondható" – mutatott rá, hozzátéve, ma még korántsem mondható el az, hogy nincsen politikai nyomás, ám a civil szférának ezt sohasem szabad elfogadnia: a jól megszervezett, versenyképes civil társadalomnak ugyanis egy nagyon fontos kontrollszerepe van a demokráciában, enélkül a demokrácia csonkul, sőt, össze is omolhat – figyelmeztetett beszédében a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke.
Vincze Lóránt ötletgazda, az RMDSZ külügyi titkára szerint most szükséges beszélni a pályázatokról, uniós szabályozásokról, hogy ne essünk a néhány évvel ezelőtti hibába, amikor Romániának nem sikerült lehívnia a rendelkezésre álló forrásokat, amelyeket a közösség fejlesztésére lehetett volna fordítani. Beszédében úgy fogalmazott: a konferencia "olyan felfedező út, amelynek sok állomását ismerjük, de arra teremtettünk lehetőséget, hogy a résztvevők szakemberektől halljanak információkat". A Fedezzük fel! elnevezésű kis- és közepes vállalkozások, valamint civil és ifjúsági szervezetek számára szervezett konferenciasorozat ugyanis márciusban indult Kolozsvárott, az elkövetkező fél évben pedig Erdély nagyvárosait keresi fel. A rendezvényen a különböző intézmények képviselői mutatják be a témával kapcsolatos pályázati lehetőségeket és feltételeket, a közvetlenül Brüsszelből vagy a romániai hatóságokon keresztül elérhető kiírásokat, a pályázatíró cégek képviselői pedig a pályázási folyamatról, a nyertesek az előző időszak tapasztalatairól beszélnek.
A keddi, marosvásárhelyi konferencián Sáfrány Judit, az Európai Bizottság Oktatási és Művelődési Főigazgatóságának szakpolitikai munkatársa részletesen ismertette az EU-s finanszírozások általános kereteit, az EU 2020-as stratégiája fényében a közvetlen uniós finanszírozású programokat: az Erasmus+-t, a Creative Europe-ot és az Európa a polgárokért programot. A szakember arra biztatta a népes hallgatóságot, hogy ne féljenek pályázni, hiszen a lehetőségek szinte korlátlanok, a különböző programok révén pedig jelentős fejlődés érhető el. Koreck Mária pályázatíró, a Divers Egyesület elnöke az operatív programok célját és az azok nyújtotta lehetőségeket taglalta, majd a korábbi sikeres pályázatok nyertesei mondták el tapasztalataikat, a hasznos tudnivalókat a pályázati folyamatokról.
A konferencia ma Kolozsváron folytatódik a kis- és középvállalkozások számára tartott előadásokkal.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 15.
Akinek van füle
Kiegyezés, paktumkötés, felsőbbrendű cél, szabad előválasztást követő összefogás – zene füleinknek, ami Marosvásárhely falain szűrődik át az erdélyi magyar közélet rendszerint meddő szócsatáktól visszhangzó éterébe.
Talán az utolsó órában, de a Bolyaiak városában végre felismerték, hogy mindenkinek csak veszítenivalója van, ha külön utakon jár.
Az elmúlt évek történései láttán bizton állítható, hogy a közös polgármesterjelölt-állítás ötletét iszonyú nehéz volt megvalósítani. A döntő löketet az RMDSZ – újratervezés gondolatával játszadozó – felső vezetése adhatta meg, amely engedélyezte a baráti kéznyújtást az addig jelentéktelen tényezőként kezelt ellenzék felé.
Emellett a jelek szerint garantálta, nem veti be az elmúlt két önkormányzati választáson alkalmazott „taktikát”, amikor is a belső előválasztások eredményeinek fittyet hányva két öreg rókát, Borbély Lászlót, majd Frunda Györgyöt „vetette oda” a trónját diadalmenetben megvédő Dorin Florea lábai elé.
Láss csodát: a végeláthatatlan fenntartások, vélt vagy valós sérelmek ellenére példaértékű együttműködés alakulgat az erdélyi magyarság legnagyobb „frontvárosában”. A feladat egyértelmű, ám a tét több, mint a polgármesteri szék.
Kiderül ugyanis, hogy a sokak által megváltásként várt politikai összefogás valóban jelentősen mozgósít-e; hogy választott vezetőink lehető legpozitívabb üzenetére vevő-e közösségünk érdektelenségben szunnyadó jelentős rétege; hogy a hétköznapi magyar ember is úgy gondolja-e, az etnikai érdekképviseletre továbbra sincs alternatíva.
A 2012-es választáson Frunda csaknem 29 ezer szavazatot kapott, ami a voksok 37 százalékát jelentette, ehhez hozzáadódik az MPP jelöltjére és az EMNP támogatta Smaranda Enachéra leadott 3300 voks (4,3 százalék).
Vásárhely magyar lakossága a város 43 százalékát teszi ki – a győzelemhez ennél jóval több kell. A 43 százalék túlszárnyalását ugyanakkor már eleve sikerként lehetne elkönyvelni, ha azonban a közös magyar jelöltre szavazók aránya elmarad ettől, a baj a hiányzó százalékok száma szerint hatványozódik.
Most úgy tűnik, Marosvásárhelyen az erdélyi magyar politikum végre megteszi, ami tőle telik. Csak legyen, kinek.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
Kiegyezés, paktumkötés, felsőbbrendű cél, szabad előválasztást követő összefogás – zene füleinknek, ami Marosvásárhely falain szűrődik át az erdélyi magyar közélet rendszerint meddő szócsatáktól visszhangzó éterébe.
Talán az utolsó órában, de a Bolyaiak városában végre felismerték, hogy mindenkinek csak veszítenivalója van, ha külön utakon jár.
Az elmúlt évek történései láttán bizton állítható, hogy a közös polgármesterjelölt-állítás ötletét iszonyú nehéz volt megvalósítani. A döntő löketet az RMDSZ – újratervezés gondolatával játszadozó – felső vezetése adhatta meg, amely engedélyezte a baráti kéznyújtást az addig jelentéktelen tényezőként kezelt ellenzék felé.
Emellett a jelek szerint garantálta, nem veti be az elmúlt két önkormányzati választáson alkalmazott „taktikát”, amikor is a belső előválasztások eredményeinek fittyet hányva két öreg rókát, Borbély Lászlót, majd Frunda Györgyöt „vetette oda” a trónját diadalmenetben megvédő Dorin Florea lábai elé.
Láss csodát: a végeláthatatlan fenntartások, vélt vagy valós sérelmek ellenére példaértékű együttműködés alakulgat az erdélyi magyarság legnagyobb „frontvárosában”. A feladat egyértelmű, ám a tét több, mint a polgármesteri szék.
Kiderül ugyanis, hogy a sokak által megváltásként várt politikai összefogás valóban jelentősen mozgósít-e; hogy választott vezetőink lehető legpozitívabb üzenetére vevő-e közösségünk érdektelenségben szunnyadó jelentős rétege; hogy a hétköznapi magyar ember is úgy gondolja-e, az etnikai érdekképviseletre továbbra sincs alternatíva.
A 2012-es választáson Frunda csaknem 29 ezer szavazatot kapott, ami a voksok 37 százalékát jelentette, ehhez hozzáadódik az MPP jelöltjére és az EMNP támogatta Smaranda Enachéra leadott 3300 voks (4,3 százalék).
Vásárhely magyar lakossága a város 43 százalékát teszi ki – a győzelemhez ennél jóval több kell. A 43 százalék túlszárnyalását ugyanakkor már eleve sikerként lehetne elkönyvelni, ha azonban a közös magyar jelöltre szavazók aránya elmarad ettől, a baj a hiányzó százalékok száma szerint hatványozódik.
Most úgy tűnik, Marosvásárhelyen az erdélyi magyar politikum végre megteszi, ami tőle telik. Csak legyen, kinek.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 15.
Sikeres EU-s pályázat az Alpha Transilvanánál
A 2014-ben leadott és megnyert projektjét mutatta be szerdán sajtótájékoztató keretében az Alpha Transilvana Alapítvány. A Siker és önállóság című pályázat célja marosvásárhelyi és dicsőszentmártoni hátrányos helyzetű fiatalok oktatási esélyegyenlőségének növelése, a személyes fejlődés elősegítése.
A 390 ezer euró értékű, Európai Unió által finanszírozott sikeres pályázatot Alexandru Lupșa, az Alpha Transilvana Alapítvány, Koreck Mária, a Divers Alapítvány és Dacian Moldovan, a dicsőszentmártoni Buckner Alapítvány elnöke, valamint Banga Erzsébet projektmenedzser ismertette. A Marosvásárhelyen már több mint húsz éve működő, hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó Alpha Transilvana a Divers és a Buckner Alapítványokkal közösen valósítja meg a programot.
A 2015 márciusa és 2016 áprilisa közötti program keretében 180 hátrányos helyzetű fiatal, köztük nyolcvan roma fiatal vesz részt az írás-olvasás tanításban és szabadidős tevékenységekben. A hátrányos helyzetű fiatalok oktatási esélyegyenlőségének növelése az Egész életen át tartó Tanulási Központ szervezésében a szakmai kompetenciák és a munkapiacon szükséges képességek fejlesztésére is sok kerül hatvan fiatal esetében. A programban 65 önkéntes kiképzése is szerepel, az önkéntes munka minőségi fejlesztésének érdekében. Az oktatás fontosságának elmélyítése ugyancsak része a tíz hónapos tevékenységnek. A fiatalkori bűnözés, az áldozattá válás megelőzését érintő kampány keretében tíz marosvásárhelyi és hét dicsőszentmártoni iskolában a Tanuló biztonsága elnevezésű akcióval igyekeznek eredményeket elérni.
A tevékenységek júniusban kezdődnek, addig a szervezők előkészítik a projektet, kidolgozzák a munkamódszereket, beszerzik az oktatáshoz, a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket, kialakítják a megfelelő helyiségeket. A tevékenységek között szerepel egy nyári tábor is, valamint a szülők és hozzátartozók számára tanácsadás. A projekt végén a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok szükségleteinek feltérképezése és a tapasztalatok alapján egy tanulmány készül.
Antal Erika
Székelyhon.ro
A 2014-ben leadott és megnyert projektjét mutatta be szerdán sajtótájékoztató keretében az Alpha Transilvana Alapítvány. A Siker és önállóság című pályázat célja marosvásárhelyi és dicsőszentmártoni hátrányos helyzetű fiatalok oktatási esélyegyenlőségének növelése, a személyes fejlődés elősegítése.
A 390 ezer euró értékű, Európai Unió által finanszírozott sikeres pályázatot Alexandru Lupșa, az Alpha Transilvana Alapítvány, Koreck Mária, a Divers Alapítvány és Dacian Moldovan, a dicsőszentmártoni Buckner Alapítvány elnöke, valamint Banga Erzsébet projektmenedzser ismertette. A Marosvásárhelyen már több mint húsz éve működő, hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó Alpha Transilvana a Divers és a Buckner Alapítványokkal közösen valósítja meg a programot.
A 2015 márciusa és 2016 áprilisa közötti program keretében 180 hátrányos helyzetű fiatal, köztük nyolcvan roma fiatal vesz részt az írás-olvasás tanításban és szabadidős tevékenységekben. A hátrányos helyzetű fiatalok oktatási esélyegyenlőségének növelése az Egész életen át tartó Tanulási Központ szervezésében a szakmai kompetenciák és a munkapiacon szükséges képességek fejlesztésére is sok kerül hatvan fiatal esetében. A programban 65 önkéntes kiképzése is szerepel, az önkéntes munka minőségi fejlesztésének érdekében. Az oktatás fontosságának elmélyítése ugyancsak része a tíz hónapos tevékenységnek. A fiatalkori bűnözés, az áldozattá válás megelőzését érintő kampány keretében tíz marosvásárhelyi és hét dicsőszentmártoni iskolában a Tanuló biztonsága elnevezésű akcióval igyekeznek eredményeket elérni.
A tevékenységek júniusban kezdődnek, addig a szervezők előkészítik a projektet, kidolgozzák a munkamódszereket, beszerzik az oktatáshoz, a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket, kialakítják a megfelelő helyiségeket. A tevékenységek között szerepel egy nyári tábor is, valamint a szülők és hozzátartozók számára tanácsadás. A projekt végén a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok szükségleteinek feltérképezése és a tapasztalatok alapján egy tanulmány készül.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. április 16.
Előválasztás Marosvásárhelyen: fény az alagút végén?
Marosvásárhely, Székelyföld fővárosa kiemelt helyszín, magyar szempontból nemzetstratégiai jelentőségű város. Szellemi-oktatási központ, hatalmas történelmi múlttal. A Trianon előtti utolsó népszámláson, 1910-ben a lakosság 89,3 százaléka vallotta magát magyarnak, míg 6,7 százaléka románnak. A rendszerváltás után, 1992-ben még 51,4–46,1 százalék volt az arány a magyarok javára, ez 2011-re 44,87–51,97 százalékra romlott.
A magyarság 2000-ben elvesztette a polgármesteri tisztséget, amelyet azóta egy pökhendi, dölyfös, demagóg és magyarellenes politikus tölt be. Már a 2000-es RMDSZ-vereség is bundagyanús volt, hiszen Markó Béla, aki ekkorra már a teljes Neptun-vonal támogatásának örvendett, a kampány teljében, alapszabályzat-ellenesen váltotta le Kincses Elődöt a Maros megyei szervezet éléről. Ráadásul azzal az abszurd indoklással, hogy az elnök az előválasztáson legitimációt szerzett tanácsosi listát iktatta a román hivatalosságoknál, nem pedig a Neptun-klikk listáját.
Ha akkor erőt, egységet mutat a helyi RMDSZ, jó eséllyel meglett volna a Fodor Imre polgármesterségéhez szükséges néhány száz szavazat, amelynek elvesztését az RMDSZ azóta is előszeretettel varrja a szekusgyanús, azóta szerencsésen megszűnt Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt nyakába.
Az eredmény(telenség) nyomában
Ami ezután történt, egyenesen tragikus, és aligha magyarázható másként, mint azzal, hogy az RMDSZ nem is akarta visszaszerezni a polgármesteri széket. A szövetség-párt sorozatban indított olyan, az erdélyi magyar közéletet erőteljesen megosztó jelölteket, akikről előre lehetett tudni, hogy nem képesek mindenkit megmozgatni, akikre a választók egy része garantáltan nem szavaz. A legszomorúbb a legutóbbi, 2012-es választás volt, amikor Vass Levente személyében megtalálták az alkalmas jelöltet, aki mögött felsorakoztak az egyházak, a civil szféra és nagyrészt a politikum is, de akit az RMDSZ nem volt hajlandó koalíciós jelöltként indítani. A jelölt és a párt közötti kötélhúzás következményeként az RMDSZ Frunda Györgyöt indította, aki semmivel nem volt alkalmasabb a város magyarságának integrálására, mint korábban Kelemen Atilla és Borbély László. Az eredmény(telenség) persze ugyanaz lett.
Ehhez képest kurzusváltásnak tűnik, hogy a 2016-os választások magyar jelöltjét már idén előválasztáson jelölnék ki, és ha minden igaz, három magyar párt közös jelöltjeként indulna. Erről az érintett szervezetek helyi vezetői közös sajtótájékoztatón adtak hírt. Egyelőre egy hivatalos jelölt van, Soós Zoltán RMDSZ-es tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, akit Vass Levente is támogat. Ugyanakkor a néppárt is jelezte, hogy indít jelöltet az előválasztáson, akinek kilétére lapzárta idején még nem derült fény, egyelőre Portik Vilmos neve merült fel ebben az összefüggésben.
Korai lenne még örülni, 2012-ben is sokakat optimizmussal töltött el, hogy végre-valahára összefognak a magyar politikai erők, ahhoz, hogy előbb az MPP jelentse be, nem támogatja azt a jelöltet, akit egyébként „ő” talált ki évekkel korábban, s javasolt elsőként polgármesterjelöltnek, majd nem sokkal később az RMDSZ hátráljon ki mögüle. De örülni lehet annak, hogy végre mozdul valami a magyar–magyar konszenzuskeresés témájában, még ha a részvételi feltételek elég szigorúnak látszanak is. A jelölteknek ugyanis 1350 támogató aláírást kell felmutatniuk, a határidők nagyon szorosak, miközben az idő mégsem sürget épp olyan nagyon. Az erdélyi magyar politikai élet belső logikájának szemszögéből premiernek számít ez a választás, hiszen eddig csak az RMDSZ ernyője alatt került sor e módszer alkalmazására.
Irány és jel
Az „előválasztás” szerves részét képezte az RMDSZ korábbi, valójában csak 1993 és 1996 között úgy, ahogy működő belső demokráciájának, amelynek fő kérdése az volt, miként lehet intézményesen biztosítani befelé a politikai sokszínűséget, kifelé pedig az egységes magyar akarat képviseletét. Erre elvi síkon a „belső parlamentarizmus”, az államelvű önépítkezés volt a válasz. Az államszerkezet mentén felépülő belső struktúra, a parlamentnek megfelelő SZKT, a kormánynak megfelelő ügyvezető elnökség, a bíróságokkal analóg bizottsági rendszer és az alkotmánybíróságnak megfelelő belső normaértelmező fórum, a Szabályzatfelügyelő Bizottság. Mindezek mellett több megyében intézményesítették az „előválasztást” is, hogy azok a politikusok kerüljenek fel az RMDSZ képviselői és szenátori listáira, akik a legnagyobb támogatottsággal rendelkeznek a választói bázis körében. Egy létező állam esetében az egész intézményrendszer működését – a közös értékeken és érdekeken túl – a legitim erőszak biztosítja. Az RMDSZ esetében az autonomisták abban reménykedtek, hogy a szabályszerű és funkcionális államelvű működéshez elégséges lesz a közösség ellenőrző ereje, a vezetők elkötelezettsége, normakövetési hajlandósága, a közös dokumentumok, a program és az alapszabályzat, valamint az egyetemes magyar létparancsok.
Nos, nem így történt. A Markó-féle vezetés elszabotálta a nemzeti önkormányzat kiépítésének legfontosabb lépéseit (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok), majd puccsszerűen kormányra vitte a szervezetet, feladva mind a társadalomépítés célkitűzését, mind az önálló külpolitika eszközét. A nemzeti önkormányzat kényszerzubbony volt az új, zsákmánypárt-logikára épített politika számára, amelyet kongresszusról kongresszusra lazítottak, míg teljesen át nem szabtak.
A választási törvény módosításával és a 6:3-as kiskapu megszűntével könnyen lehet, hogy az RMDSZ rákényszerül a marosvásárhelyihez hasonló egyezségekre, hiszen az 5 százalékos küszöb teljesítéséhez valamennyi magyar szavazatra szükség lehet a választáson. A közbizalom RMDSZ általi fokozatos eljátszásával, egyezségek sorozatos felrúgásával, a következetlen, eseménykövető, értékalap nélküli politizálásával olyan helyzet alakult ki, amelyben lehetetlennek tűnik visszaépíteni az 1993-as állapotokat. Ezzel együtt, a három magyar párt együttműködésre van ítélve. Kérdés, hogy időben felismerik-e a politikai szereplők és a szavazók, hogy egyetlen létesélyünk a célirányos, autonómiaelvű magyar cselekvési egység. A május 31-re tervezett marosvásárhelyi előválasztás apró biztató jel, amely ebbe az irányba mutat.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Marosvásárhely, Székelyföld fővárosa kiemelt helyszín, magyar szempontból nemzetstratégiai jelentőségű város. Szellemi-oktatási központ, hatalmas történelmi múlttal. A Trianon előtti utolsó népszámláson, 1910-ben a lakosság 89,3 százaléka vallotta magát magyarnak, míg 6,7 százaléka románnak. A rendszerváltás után, 1992-ben még 51,4–46,1 százalék volt az arány a magyarok javára, ez 2011-re 44,87–51,97 százalékra romlott.
A magyarság 2000-ben elvesztette a polgármesteri tisztséget, amelyet azóta egy pökhendi, dölyfös, demagóg és magyarellenes politikus tölt be. Már a 2000-es RMDSZ-vereség is bundagyanús volt, hiszen Markó Béla, aki ekkorra már a teljes Neptun-vonal támogatásának örvendett, a kampány teljében, alapszabályzat-ellenesen váltotta le Kincses Elődöt a Maros megyei szervezet éléről. Ráadásul azzal az abszurd indoklással, hogy az elnök az előválasztáson legitimációt szerzett tanácsosi listát iktatta a román hivatalosságoknál, nem pedig a Neptun-klikk listáját.
Ha akkor erőt, egységet mutat a helyi RMDSZ, jó eséllyel meglett volna a Fodor Imre polgármesterségéhez szükséges néhány száz szavazat, amelynek elvesztését az RMDSZ azóta is előszeretettel varrja a szekusgyanús, azóta szerencsésen megszűnt Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt nyakába.
Az eredmény(telenség) nyomában
Ami ezután történt, egyenesen tragikus, és aligha magyarázható másként, mint azzal, hogy az RMDSZ nem is akarta visszaszerezni a polgármesteri széket. A szövetség-párt sorozatban indított olyan, az erdélyi magyar közéletet erőteljesen megosztó jelölteket, akikről előre lehetett tudni, hogy nem képesek mindenkit megmozgatni, akikre a választók egy része garantáltan nem szavaz. A legszomorúbb a legutóbbi, 2012-es választás volt, amikor Vass Levente személyében megtalálták az alkalmas jelöltet, aki mögött felsorakoztak az egyházak, a civil szféra és nagyrészt a politikum is, de akit az RMDSZ nem volt hajlandó koalíciós jelöltként indítani. A jelölt és a párt közötti kötélhúzás következményeként az RMDSZ Frunda Györgyöt indította, aki semmivel nem volt alkalmasabb a város magyarságának integrálására, mint korábban Kelemen Atilla és Borbély László. Az eredmény(telenség) persze ugyanaz lett.
Ehhez képest kurzusváltásnak tűnik, hogy a 2016-os választások magyar jelöltjét már idén előválasztáson jelölnék ki, és ha minden igaz, három magyar párt közös jelöltjeként indulna. Erről az érintett szervezetek helyi vezetői közös sajtótájékoztatón adtak hírt. Egyelőre egy hivatalos jelölt van, Soós Zoltán RMDSZ-es tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, akit Vass Levente is támogat. Ugyanakkor a néppárt is jelezte, hogy indít jelöltet az előválasztáson, akinek kilétére lapzárta idején még nem derült fény, egyelőre Portik Vilmos neve merült fel ebben az összefüggésben.
Korai lenne még örülni, 2012-ben is sokakat optimizmussal töltött el, hogy végre-valahára összefognak a magyar politikai erők, ahhoz, hogy előbb az MPP jelentse be, nem támogatja azt a jelöltet, akit egyébként „ő” talált ki évekkel korábban, s javasolt elsőként polgármesterjelöltnek, majd nem sokkal később az RMDSZ hátráljon ki mögüle. De örülni lehet annak, hogy végre mozdul valami a magyar–magyar konszenzuskeresés témájában, még ha a részvételi feltételek elég szigorúnak látszanak is. A jelölteknek ugyanis 1350 támogató aláírást kell felmutatniuk, a határidők nagyon szorosak, miközben az idő mégsem sürget épp olyan nagyon. Az erdélyi magyar politikai élet belső logikájának szemszögéből premiernek számít ez a választás, hiszen eddig csak az RMDSZ ernyője alatt került sor e módszer alkalmazására.
Irány és jel
Az „előválasztás” szerves részét képezte az RMDSZ korábbi, valójában csak 1993 és 1996 között úgy, ahogy működő belső demokráciájának, amelynek fő kérdése az volt, miként lehet intézményesen biztosítani befelé a politikai sokszínűséget, kifelé pedig az egységes magyar akarat képviseletét. Erre elvi síkon a „belső parlamentarizmus”, az államelvű önépítkezés volt a válasz. Az államszerkezet mentén felépülő belső struktúra, a parlamentnek megfelelő SZKT, a kormánynak megfelelő ügyvezető elnökség, a bíróságokkal analóg bizottsági rendszer és az alkotmánybíróságnak megfelelő belső normaértelmező fórum, a Szabályzatfelügyelő Bizottság. Mindezek mellett több megyében intézményesítették az „előválasztást” is, hogy azok a politikusok kerüljenek fel az RMDSZ képviselői és szenátori listáira, akik a legnagyobb támogatottsággal rendelkeznek a választói bázis körében. Egy létező állam esetében az egész intézményrendszer működését – a közös értékeken és érdekeken túl – a legitim erőszak biztosítja. Az RMDSZ esetében az autonomisták abban reménykedtek, hogy a szabályszerű és funkcionális államelvű működéshez elégséges lesz a közösség ellenőrző ereje, a vezetők elkötelezettsége, normakövetési hajlandósága, a közös dokumentumok, a program és az alapszabályzat, valamint az egyetemes magyar létparancsok.
Nos, nem így történt. A Markó-féle vezetés elszabotálta a nemzeti önkormányzat kiépítésének legfontosabb lépéseit (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok), majd puccsszerűen kormányra vitte a szervezetet, feladva mind a társadalomépítés célkitűzését, mind az önálló külpolitika eszközét. A nemzeti önkormányzat kényszerzubbony volt az új, zsákmánypárt-logikára épített politika számára, amelyet kongresszusról kongresszusra lazítottak, míg teljesen át nem szabtak.
A választási törvény módosításával és a 6:3-as kiskapu megszűntével könnyen lehet, hogy az RMDSZ rákényszerül a marosvásárhelyihez hasonló egyezségekre, hiszen az 5 százalékos küszöb teljesítéséhez valamennyi magyar szavazatra szükség lehet a választáson. A közbizalom RMDSZ általi fokozatos eljátszásával, egyezségek sorozatos felrúgásával, a következetlen, eseménykövető, értékalap nélküli politizálásával olyan helyzet alakult ki, amelyben lehetetlennek tűnik visszaépíteni az 1993-as állapotokat. Ezzel együtt, a három magyar párt együttműködésre van ítélve. Kérdés, hogy időben felismerik-e a politikai szereplők és a szavazók, hogy egyetlen létesélyünk a célirányos, autonómiaelvű magyar cselekvési egység. A május 31-re tervezett marosvásárhelyi előválasztás apró biztató jel, amely ebbe az irányba mutat.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. április 16.
Kétnyelvű utcanévtáblák miatt bírságoltak Bretfeleanék
Nem hagyják magukat megfélemlíteni a helyi rendőrség által öt-ötezer lejes bírsággal sújtott, kétnyelvű utcanévtáblákat szerelő marosvásárhelyi civil aktivisták. Ügyvédjük bíróságon támadta meg a rendőrségi jegyzőkönyvet, és bűnügyi feljelentést tett Valentin Bretfelean igazgató és két kollégája ellen.
Hivatali visszaélés miatt bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen illetve az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult az a két marosvásárhelyi fiatalember, akit március 20-án a helyi rendőrség azért bírságolt meg, mert – az ingatlantulajdonos kérésére – kétnyelvű utcanévtáblát szereltek a szülészeti park egyik magánházára. Barabás Miklóst és Benedek Lehelt, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevet viselő mozgalom tagjait a 2013/185-ös, reklámanyagok szabálytalan kifüggesztésére vonatkozó törvény alapján büntette a helyi rendőrség. A jogszabály szerint reklámfeliratokat csak a városháza hirdetési tábláin szabad kifüggeszteni.
„Erősen szűk a marosvásárhelyi rendőrök fantáziája, hisz a székely zászló esetében is azt írták a büntetési jegyzőkönyvbe, hogy a néppárt törvénytelenül tűzte ki a reklámzászlót. Úgy látszik, hogy a magyar ügyekre egyebet nem képesek kitalálni. Amúgy még soha nem hallottam olyasmiről, hogy az utcanévtáblákat a hirdetési pannóra kellene kifüggeszteni” – élcelődött a megbírságolt fiatalemberek jogi képviseletét felvállaló Kincses Előd.
Egyikük, Barabás Miklós fel is tette a kérdést: miért csak a kétnyelvű utcanévtáblák számítanak reklámanyagnak, mindaddig, amíg a városban számos, saját készítésű egynyelvű utcanévtábla is ékesíti az épületek homlokzatait vagy a kerítéseket? A civil mozgalom aktivistái azt sem értik, a helyi rendőrség miért a maximális, ötezer lejes büntetésben részesítette őket. Barabás szerint rendkívül meglepő és megalázó az, amit pontosan huszonöt évvel Marosvásárhely fekete márciusa után tettek velük elvileg a helyi közösség védelméért alkalmazott fekete ruhások.
„Furcsa, hogy 2015-ben a magát a kisebbségvédelem mintaországának tartó Romániában ilyesmi előfordulhat. Mint ahogy az is furcsa, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét az RMDSZ-nek huszonöt év leforgása után sem sikerült megoldania” – háborgott a történtek miatt Barabás Miklós, aki Benedek Lehel kollégájával együtt reméli, hogy jogtipró visszaélése miatt a két szolgálatos rendőr – Radu Boaru és Ciprian Cizmaş – valamint felettesük, Valentin Bretfelean elnyeri a büntetését, ők meg megússzák a tetemes nagyságú büntetést. Erre precedens is van, hisz az elmúlt években az összes etnikai színezetű pénzbírságot, amit a helyi rendőrség szabott ki magyar nemzetiségű személyekre, a bíróság eltörölte.
A helyi rendőrség igazgatója sem ül tétlenül. Szerkesztőségünknek elmondta, hogy a közeljövőben minden egyes háztulajdonost, aki ki merészelte tenni a törvénytelennek tartott utcanévtáblát, felszólít annak eltávolítására. „Aki nem veszi le, azt 30 ezer lejjel büntetjük. Ezek a táblák törvénytelenek, hisz maga az utcanevek lefordítása is törvénybe ütköző cselekedett” – szögezte le a kétnyelvűség ádáz ellenségeként közismert rendőrfőnök. Bretfelean ugyanakkor hozzátette, hogy az építkezési rendszabályok sem teszik lehetővé a táblák engedély nélküli kifüggesztését. „Ha ezt nem fékezzük meg, Marosvásárhely olyan lesz mint egy kínai falu!” – érvelt az Európa más, multikulturális településein bevett gyakorlat ellen Valentin Bretfelean.
Kérdésünkre, hogy a történtek után a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport miként folytatja a tevékenységét, Barabás Miklós elmondta, hogy hamarosan erről is döntenek, addig is át kell gondolniuk a tervüket. Az utcanévtábla osztogatók és szerelők a tavaly május óta mintegy nyolcvan kétnyelvű felirattal gazdagították a várost. A rendőrségi ellenséges hozzáállás dacára sem a tábláknak, sem a háztulajdonosoknak nem esett semmiféle bántódása.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Nem hagyják magukat megfélemlíteni a helyi rendőrség által öt-ötezer lejes bírsággal sújtott, kétnyelvű utcanévtáblákat szerelő marosvásárhelyi civil aktivisták. Ügyvédjük bíróságon támadta meg a rendőrségi jegyzőkönyvet, és bűnügyi feljelentést tett Valentin Bretfelean igazgató és két kollégája ellen.
Hivatali visszaélés miatt bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen illetve az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult az a két marosvásárhelyi fiatalember, akit március 20-án a helyi rendőrség azért bírságolt meg, mert – az ingatlantulajdonos kérésére – kétnyelvű utcanévtáblát szereltek a szülészeti park egyik magánházára. Barabás Miklóst és Benedek Lehelt, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevet viselő mozgalom tagjait a 2013/185-ös, reklámanyagok szabálytalan kifüggesztésére vonatkozó törvény alapján büntette a helyi rendőrség. A jogszabály szerint reklámfeliratokat csak a városháza hirdetési tábláin szabad kifüggeszteni.
„Erősen szűk a marosvásárhelyi rendőrök fantáziája, hisz a székely zászló esetében is azt írták a büntetési jegyzőkönyvbe, hogy a néppárt törvénytelenül tűzte ki a reklámzászlót. Úgy látszik, hogy a magyar ügyekre egyebet nem képesek kitalálni. Amúgy még soha nem hallottam olyasmiről, hogy az utcanévtáblákat a hirdetési pannóra kellene kifüggeszteni” – élcelődött a megbírságolt fiatalemberek jogi képviseletét felvállaló Kincses Előd.
Egyikük, Barabás Miklós fel is tette a kérdést: miért csak a kétnyelvű utcanévtáblák számítanak reklámanyagnak, mindaddig, amíg a városban számos, saját készítésű egynyelvű utcanévtábla is ékesíti az épületek homlokzatait vagy a kerítéseket? A civil mozgalom aktivistái azt sem értik, a helyi rendőrség miért a maximális, ötezer lejes büntetésben részesítette őket. Barabás szerint rendkívül meglepő és megalázó az, amit pontosan huszonöt évvel Marosvásárhely fekete márciusa után tettek velük elvileg a helyi közösség védelméért alkalmazott fekete ruhások.
„Furcsa, hogy 2015-ben a magát a kisebbségvédelem mintaországának tartó Romániában ilyesmi előfordulhat. Mint ahogy az is furcsa, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét az RMDSZ-nek huszonöt év leforgása után sem sikerült megoldania” – háborgott a történtek miatt Barabás Miklós, aki Benedek Lehel kollégájával együtt reméli, hogy jogtipró visszaélése miatt a két szolgálatos rendőr – Radu Boaru és Ciprian Cizmaş – valamint felettesük, Valentin Bretfelean elnyeri a büntetését, ők meg megússzák a tetemes nagyságú büntetést. Erre precedens is van, hisz az elmúlt években az összes etnikai színezetű pénzbírságot, amit a helyi rendőrség szabott ki magyar nemzetiségű személyekre, a bíróság eltörölte.
A helyi rendőrség igazgatója sem ül tétlenül. Szerkesztőségünknek elmondta, hogy a közeljövőben minden egyes háztulajdonost, aki ki merészelte tenni a törvénytelennek tartott utcanévtáblát, felszólít annak eltávolítására. „Aki nem veszi le, azt 30 ezer lejjel büntetjük. Ezek a táblák törvénytelenek, hisz maga az utcanevek lefordítása is törvénybe ütköző cselekedett” – szögezte le a kétnyelvűség ádáz ellenségeként közismert rendőrfőnök. Bretfelean ugyanakkor hozzátette, hogy az építkezési rendszabályok sem teszik lehetővé a táblák engedély nélküli kifüggesztését. „Ha ezt nem fékezzük meg, Marosvásárhely olyan lesz mint egy kínai falu!” – érvelt az Európa más, multikulturális településein bevett gyakorlat ellen Valentin Bretfelean.
Kérdésünkre, hogy a történtek után a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport miként folytatja a tevékenységét, Barabás Miklós elmondta, hogy hamarosan erről is döntenek, addig is át kell gondolniuk a tervüket. Az utcanévtábla osztogatók és szerelők a tavaly május óta mintegy nyolcvan kétnyelvű felirattal gazdagították a várost. A rendőrségi ellenséges hozzáállás dacára sem a tábláknak, sem a háztulajdonosoknak nem esett semmiféle bántódása.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. április 17.
Visszatekintés RMDSZ-kongresszusokra
Tizenkettedik kongresszusát tartja hétvégén /17-18-án/ az RMDSZ, a negyedszázad alatt voltak vízválasztó, jelentős változásokat hozó fórumok, de olyanok is, melyek csupán az addigi vezetést, irányt erősítették meg. Minden jel szerint a most soron következő ez utóbbi kategóriába tartozik, ám jó alkalom röviden áttekinteni az érdekvédelmi szövetség kongresszusainak legfontosabb eseményeit. A számbavétel során felhasználtuk Márton János politológus 2007-ben készült összefoglalóját, kordokumentumokat és a lapunkban megjelent beszámolókat.
1990. április 21–22., Nagyvárad. Az 1989-es fordulat után létrehozott magyar szövetség első kongresszusa, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy kimondta: az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben, nem folytatja a szoros együttműködést az egyre nacionalistább Nemzeti Megmentési Fronttal.
Már ekkor jelentkeznek a különböző elképzelések, belső törésvonalak, és ezt tükrözi a vezetésre pályázók személye, azok háttere is: Domokos Gézát elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, Szőcs Gézát főleg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) radikálisabb tagjai. Kompromisszumos megoldás született: Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között integráló szerepet volt hivatott betölteni a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. Ekkor és éppen ezért döntenek arról is, hogy az elnöki hivatal székhelye Bukarestben, a főtitkárság székhelye Kolozsváron lesz.
1991. május 24–26., Marosvásárhely. Itt már nyíltan megjelent a latens módon korábban is meglévő „mérsékelt-radikális” ellentét, mely elsősorban a romániai magyarság jogállására vonatkozó eltérő elképzelésekben nyilvánult meg. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a követelendő jogok egyértelmű megfogalmazását kérték, és ezek elérése érdekében a külföldi nyomásgyakorlás mellett érveltek. Ezzel szemben a mérsékeltebb küldöttek kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat.
Ez a kongresszus adott alkalmat Szőcs Géza és Domokos Géza nyílt összecsapására, és nem hiányzott a cirkusz sem: a 252 küldött szavazatának első összeszámolása után kiderült, Szőcs 122, Domokos 121 voksot kapott, ám két szavazócédula hiányára hivatkozva elrendelték az ismétlést. Ez már Domokos Gézának kedvezett, 129 szavazattal 123 ellenében ismét ő lett az RMDSZ elnöke. Szőcs Gézát nagy többséggel politikai alelnöknek, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. A kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Országos Elnökség 11 tagúra csökkent. 1993. január 15–17., Brassó. Ez a szervezeti reform kongresszusa volt, amely egyben Markó Béla elnökségének kezdetét is jelentette. Alapszabályzatba iktatták az állammodellelvet, azaz az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. Ennek megfelelően a belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, a szövetséget pedig a kongresszus által megválasztott szövetségi elnök képviselte.
Az elnöki tisztségért Markó Béla és Mina László versengett (a korábbi egyezségekhez tartva magát Tőkés László visszalépett Markó javára), a kongresszusi képviselők nagy többsége Markónak szavazott bizalmat. Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek választották. A brassói kongresszuson döntöttek arról, hogy két éven belül megszervezik a belső választásokat (erre azóta sem került sor), és meghirdették a belső pluralizmus elvét, amely a platformoknak szánt nagyobb szerepet. Ekkor kerül tételesen is a szövetség programjába a belső önrendelkezés, a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia.
1995. május 26–28., Kolozsvár. Első alkalommal mutatkoztak az RMDSZ pártosodás irányába történő elmozdulásának jelei. Az önkormányzati modell továbbra is működési alapelvként szerepelt, de az alapszabályzatot a belső pluralizmus rovására módosították: bővítették a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskörét, létrehozták a Területi Képviselők Tanácsát (TEKT). A szövetségi elnöki tisztségre Markó Béla, Borbély Imre és Kónya-Hamar Sándor jelentkezett. Markót 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Hosszú vita után elfogadták a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését, a nemzeti kisebbség helyett pedig a nemzeti közösség elnevezés használatát hagyták jóvá.
1997. október 3–4., Marosvásárhely. Rendkívüli kongresszus, amely megkésve ugyan, de az RMDSZ kormányzati szerepvállalását hivatott hitelesíteni. Legjelentősebb momentuma: elfogadták azt a dokumentumot, amelyben megfogalmazzák a szövetség kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A szervezeti struktúrában számottevő változások nem történtek, tisztújításra sem került sor. 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az egyre pártszerűbben működő RMDSZ belső ellenzéke még egy kísérletet tesz, hogy több jelentős változtatást elfogadtasson, melyek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A várt tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett.
2003. január 31.–február 2., Szatmárnémeti. Ez az igazi nagy törés kongresszusa, ekkor indult el a belső ellenzék kiválásának, az új magyar pártok létrehozásának folyamata. A belső ellentéteket elsősorban az RMDSZ kormánypárti politikája táplálta (ekkor éppen az SZDP-t támogatták a parlamentből), de a már tíz éve halogatott belső választások elmaradása is. Szatmárnémetiben szüntették meg a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségét, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma, döntöttek arról, hogy a képviselők és szenátorok alanyi jogon az SZKT tagjaivá válnak, továbbá arról, hogy az RMDSZ valamennyi döntéshozó testületében az ifjúsági szervezeteknek 15 százalékos képviseletet biztosítanak. Újraválasztották a szövetségi elnököt: az ezúttal ellenjelölt nélküli Markó Bélának a küldöttek 326:68 arányban szavaztak bizalmat.
2007. március 2–3., Arad. Fegyelmezett, immár egyértelműen a pártosság jegyében zajló kongresszus. Markó Bélát 91 százalékos arányban erősítik meg az elnöki tisztségben, az alapszabályzati módosítások pedig a központosítottabb szervezet kialakítását célozták meg. A belsőből immár külsővé vált ellenzék megjelenése miatt az autonómiakérdés ismét hangsúlyosan helyet kap a szövetség programjában, határozatot is elfogadnak a kulturális és területi autonómiáról. Az új alapszabályzat szerint kétévente rendes kongresszusra, négyévente pedig tisztújító kongresszusra kerül sor, a Szövetségi Egyeztető Tanács helyét a Kulturális Autonómia Tanács veszi át, a Szövetségi Operatív Tanács helyett pedig létrejön a nagyobb hatáskörű Szövetségi Állandó Tanács. 2009. április 25., Kolozsvár. Tét, azaz tisztújítás nélküli kongresszus, kevés eseménnyel, kis nyitási szándékkal: az alapszabályzatot úgy módosították, hogy lehetővé tegyék, az EMNT és más kulturális szervezetek is helyet kapjanak a Kulturális Autonómia Tanácsban, és elfogadtak egy dokumentumot, amely leszögezi: a nemzeti identitás megőrzését és továbbvitelét csak a különböző autonómiaformák szavatolják.
2011. február 26–27., Nagyvárad. Markó Béla leköszönésével ennek a kongresszusnak a legnagyobb eseménye az új elnök megválasztása volt. Markó Kelemen Hunort jelölte ki utódjaként, ő az érvényes 536 voksból 371-et szerzett meg, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé. Jelentősen módosították a szövetség szerkezeti felépítését, az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakították, és egy Borbély Lászlóra szabott politikai alelnöki funkcióval is kiegészítették a csúcsvezetést. Ugyanekkor hoztak létre még egy új vezetői tisztséget, a volt szövetségi elnökét, bővült a legfelsőbb döntéshozó testületek sora, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) 26 tagja lett, de létrehozták a 18 tagú Szövetségi Elnökséget (SZE), amely a tulajdonképpeni döntéseket hozza két SZÁT-ülés között.
2013. május 25., Csíkszereda. Különösebb tétje ennek a kongresszusnak sem volt, inkább méretei voltak monumentálisak, majdnem nyolcszáz küldött gyűlt össze. Jelentős változásokat nem hozott, kicsit szigorítottak a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és helyenként a jelenhez igazították a szövetség programját. Legfontosabb momentum: a kongresszus elfogadta, hogy az RMDSZ törvénytervezetet dolgozzon ki Székelyföld területi autonómiájáról, és azt nyújtsa be a román parlamentbe.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tizenkettedik kongresszusát tartja hétvégén /17-18-án/ az RMDSZ, a negyedszázad alatt voltak vízválasztó, jelentős változásokat hozó fórumok, de olyanok is, melyek csupán az addigi vezetést, irányt erősítették meg. Minden jel szerint a most soron következő ez utóbbi kategóriába tartozik, ám jó alkalom röviden áttekinteni az érdekvédelmi szövetség kongresszusainak legfontosabb eseményeit. A számbavétel során felhasználtuk Márton János politológus 2007-ben készült összefoglalóját, kordokumentumokat és a lapunkban megjelent beszámolókat.
1990. április 21–22., Nagyvárad. Az 1989-es fordulat után létrehozott magyar szövetség első kongresszusa, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy kimondta: az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben, nem folytatja a szoros együttműködést az egyre nacionalistább Nemzeti Megmentési Fronttal.
Már ekkor jelentkeznek a különböző elképzelések, belső törésvonalak, és ezt tükrözi a vezetésre pályázók személye, azok háttere is: Domokos Gézát elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, Szőcs Gézát főleg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) radikálisabb tagjai. Kompromisszumos megoldás született: Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között integráló szerepet volt hivatott betölteni a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. Ekkor és éppen ezért döntenek arról is, hogy az elnöki hivatal székhelye Bukarestben, a főtitkárság székhelye Kolozsváron lesz.
1991. május 24–26., Marosvásárhely. Itt már nyíltan megjelent a latens módon korábban is meglévő „mérsékelt-radikális” ellentét, mely elsősorban a romániai magyarság jogállására vonatkozó eltérő elképzelésekben nyilvánult meg. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a követelendő jogok egyértelmű megfogalmazását kérték, és ezek elérése érdekében a külföldi nyomásgyakorlás mellett érveltek. Ezzel szemben a mérsékeltebb küldöttek kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat.
Ez a kongresszus adott alkalmat Szőcs Géza és Domokos Géza nyílt összecsapására, és nem hiányzott a cirkusz sem: a 252 küldött szavazatának első összeszámolása után kiderült, Szőcs 122, Domokos 121 voksot kapott, ám két szavazócédula hiányára hivatkozva elrendelték az ismétlést. Ez már Domokos Gézának kedvezett, 129 szavazattal 123 ellenében ismét ő lett az RMDSZ elnöke. Szőcs Gézát nagy többséggel politikai alelnöknek, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. A kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Országos Elnökség 11 tagúra csökkent. 1993. január 15–17., Brassó. Ez a szervezeti reform kongresszusa volt, amely egyben Markó Béla elnökségének kezdetét is jelentette. Alapszabályzatba iktatták az állammodellelvet, azaz az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. Ennek megfelelően a belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, a szövetséget pedig a kongresszus által megválasztott szövetségi elnök képviselte.
Az elnöki tisztségért Markó Béla és Mina László versengett (a korábbi egyezségekhez tartva magát Tőkés László visszalépett Markó javára), a kongresszusi képviselők nagy többsége Markónak szavazott bizalmat. Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek választották. A brassói kongresszuson döntöttek arról, hogy két éven belül megszervezik a belső választásokat (erre azóta sem került sor), és meghirdették a belső pluralizmus elvét, amely a platformoknak szánt nagyobb szerepet. Ekkor kerül tételesen is a szövetség programjába a belső önrendelkezés, a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia.
1995. május 26–28., Kolozsvár. Első alkalommal mutatkoztak az RMDSZ pártosodás irányába történő elmozdulásának jelei. Az önkormányzati modell továbbra is működési alapelvként szerepelt, de az alapszabályzatot a belső pluralizmus rovására módosították: bővítették a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskörét, létrehozták a Területi Képviselők Tanácsát (TEKT). A szövetségi elnöki tisztségre Markó Béla, Borbély Imre és Kónya-Hamar Sándor jelentkezett. Markót 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Hosszú vita után elfogadták a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését, a nemzeti kisebbség helyett pedig a nemzeti közösség elnevezés használatát hagyták jóvá.
1997. október 3–4., Marosvásárhely. Rendkívüli kongresszus, amely megkésve ugyan, de az RMDSZ kormányzati szerepvállalását hivatott hitelesíteni. Legjelentősebb momentuma: elfogadták azt a dokumentumot, amelyben megfogalmazzák a szövetség kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A szervezeti struktúrában számottevő változások nem történtek, tisztújításra sem került sor. 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az egyre pártszerűbben működő RMDSZ belső ellenzéke még egy kísérletet tesz, hogy több jelentős változtatást elfogadtasson, melyek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A várt tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett.
2003. január 31.–február 2., Szatmárnémeti. Ez az igazi nagy törés kongresszusa, ekkor indult el a belső ellenzék kiválásának, az új magyar pártok létrehozásának folyamata. A belső ellentéteket elsősorban az RMDSZ kormánypárti politikája táplálta (ekkor éppen az SZDP-t támogatták a parlamentből), de a már tíz éve halogatott belső választások elmaradása is. Szatmárnémetiben szüntették meg a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségét, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma, döntöttek arról, hogy a képviselők és szenátorok alanyi jogon az SZKT tagjaivá válnak, továbbá arról, hogy az RMDSZ valamennyi döntéshozó testületében az ifjúsági szervezeteknek 15 százalékos képviseletet biztosítanak. Újraválasztották a szövetségi elnököt: az ezúttal ellenjelölt nélküli Markó Bélának a küldöttek 326:68 arányban szavaztak bizalmat.
2007. március 2–3., Arad. Fegyelmezett, immár egyértelműen a pártosság jegyében zajló kongresszus. Markó Bélát 91 százalékos arányban erősítik meg az elnöki tisztségben, az alapszabályzati módosítások pedig a központosítottabb szervezet kialakítását célozták meg. A belsőből immár külsővé vált ellenzék megjelenése miatt az autonómiakérdés ismét hangsúlyosan helyet kap a szövetség programjában, határozatot is elfogadnak a kulturális és területi autonómiáról. Az új alapszabályzat szerint kétévente rendes kongresszusra, négyévente pedig tisztújító kongresszusra kerül sor, a Szövetségi Egyeztető Tanács helyét a Kulturális Autonómia Tanács veszi át, a Szövetségi Operatív Tanács helyett pedig létrejön a nagyobb hatáskörű Szövetségi Állandó Tanács. 2009. április 25., Kolozsvár. Tét, azaz tisztújítás nélküli kongresszus, kevés eseménnyel, kis nyitási szándékkal: az alapszabályzatot úgy módosították, hogy lehetővé tegyék, az EMNT és más kulturális szervezetek is helyet kapjanak a Kulturális Autonómia Tanácsban, és elfogadtak egy dokumentumot, amely leszögezi: a nemzeti identitás megőrzését és továbbvitelét csak a különböző autonómiaformák szavatolják.
2011. február 26–27., Nagyvárad. Markó Béla leköszönésével ennek a kongresszusnak a legnagyobb eseménye az új elnök megválasztása volt. Markó Kelemen Hunort jelölte ki utódjaként, ő az érvényes 536 voksból 371-et szerzett meg, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé. Jelentősen módosították a szövetség szerkezeti felépítését, az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakították, és egy Borbély Lászlóra szabott politikai alelnöki funkcióval is kiegészítették a csúcsvezetést. Ugyanekkor hoztak létre még egy új vezetői tisztséget, a volt szövetségi elnökét, bővült a legfelsőbb döntéshozó testületek sora, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) 26 tagja lett, de létrehozták a 18 tagú Szövetségi Elnökséget (SZE), amely a tulajdonképpeni döntéseket hozza két SZÁT-ülés között.
2013. május 25., Csíkszereda. Különösebb tétje ennek a kongresszusnak sem volt, inkább méretei voltak monumentálisak, majdnem nyolcszáz küldött gyűlt össze. Jelentős változásokat nem hozott, kicsit szigorítottak a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és helyenként a jelenhez igazították a szövetség programját. Legfontosabb momentum: a kongresszus elfogadta, hogy az RMDSZ törvénytervezetet dolgozzon ki Székelyföld területi autonómiájáról, és azt nyújtsa be a román parlamentbe.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 17.
Bíróságon támadták meg a CEMO önkéntesei a helyi rendőrség kihágási jegyzőkönyvét
Március 20-án a helyi rendőrség fejenként ötezer lejes büntetést rótt ki a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) kétönkéntesére, Barabás Miklósra és Benedek Lehelre, a Piata Unirii – Egyesülés tér kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztésemiatt. Ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyen a két érintett mellett jelen volt Kincses Előd ügyvéd is.
Benedek Lehel elmondta, hogy a Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport tavaly májusban alakult. A csoport, amelyet a CEMO a kezdetektől támogatott, aláírásokat gyűjtött, amelyet tavaly ősszel a sajtónyilvánosság előtt személyesen adtak át Peti András alpolgármesternek, tagjai flash-mobot szerveztek, háttértárgyalásokat folytattak az alpolgármesterrel, a hivatal gazdasági igazgatójával. Tavaly ősszel nyilvános gyűlést szerveztek, amelyre meghívták az RMDSZ-es tanácsosokat, hogy tisztázzák, mi az akadálya a kétnyelvű utcanévtáblák kifüg- gesztésének Marosvásárhelyen, és hogy mit szándékoznak tenni ebben az ügyben.
Az idén felvállalták, hogy az ott lakók beleegyezésével kétnyelvű utcanévtáblákat szerelnek fel magánházakra.
Barabás Miklós szerint ezek a dolgok történtek március 20-ig, amikor épp az Egyesülés téren szerelték fel a kétnyelvű táblát két ház falára, amikor megérkezett a helyi rendőrség két rendőre, igazoltatta őket, és bár nem tudtak büntetést meghatározni az akcióra, március 23-ra behívatták őket a rendőrségre. A rendőrségen "felkészülten" fogadták, jelen volt egy jogtanácsos. A találkozón jelen volt Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója is, akinek többórás vita után sikerült elérnie, hogy a büntetést ne az önkéntesekre róják ki, hanem a szervezetre. Megígérték, sőt haladékot is adtak a helyzet tisztázására. Ennek ellenére március 30-i keltezéssel postán kézbesítették az öt-öt ezer lejes büntetést. – Számomra hihetetlenül meglepő, és megalázónak tartom azt, hogy 25 évvel a rendszerváltás után Romániában – amelyet nemzetközi szinten a kisebbségek mintaállamának tartanak – anyanyelvhasználatért a rendőrség embereket büntet. Mint mondta, az RMDSZ, amely mind helyi, mind központi szinten erős pozíciókkal rendelkezik, nem tudja hatékonyan érvényesíteni az anyanyelvhasználat jogát, bár azt hazai és Románia által is aláírt nemzetközi egyezmények szabályozzák. Felrótta, hogy az egynyelvű táblák senkit sem zavarnak, de abban a pillanatban, amikor kétnyelvűvé válik, reklámnak minősül és büntetik.
Kincses Előd bejelentette, hogy Barabás Miklós és Benedek Lehel, illetve a CEMO megbízásából bíróságon támadta meg a két kihágási jegyzőkönyvet, és szankciót kért a helyi rendőrség igazgatója és a kihágási jegyzőkönyvet kitöltő két rendőr ellen.
– Egyértelmű, hogy semmilyen jogalapja nincs a kihágási jegyzőkönyvnek, hiszen az utcanévjelölő tábla nem reklámpannóra kifüggeszthető reklámanyag, ahogyan a marosvásárhelyi helyi rendőrség minősíti, ahogyan a székely zászló esetében is tette. Azonkívül, hogy panasszal éltünk a kihágási jegyzőkönyv ellen a Marosvásárhelyi Bíróságon, a Marosvásárhelyi Bíróság melletti Ügyészséghez is feljelentést nyújtottunk be a Btk. 297. szakaszának 2. bekezdése alapján a helyi rendőrség vezetője és a kihágási jegyzőkönyvet kitöltő két rendőr ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt – jelentette ki Kincses Előd, hozzátéve, hogy ugyanakkor panaszt tettek le a Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is, mert a büntetés a magyar nyelv használata elleni diszkriminációnak minősül.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Március 20-án a helyi rendőrség fejenként ötezer lejes büntetést rótt ki a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) kétönkéntesére, Barabás Miklósra és Benedek Lehelre, a Piata Unirii – Egyesülés tér kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztésemiatt. Ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyen a két érintett mellett jelen volt Kincses Előd ügyvéd is.
Benedek Lehel elmondta, hogy a Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport tavaly májusban alakult. A csoport, amelyet a CEMO a kezdetektől támogatott, aláírásokat gyűjtött, amelyet tavaly ősszel a sajtónyilvánosság előtt személyesen adtak át Peti András alpolgármesternek, tagjai flash-mobot szerveztek, háttértárgyalásokat folytattak az alpolgármesterrel, a hivatal gazdasági igazgatójával. Tavaly ősszel nyilvános gyűlést szerveztek, amelyre meghívták az RMDSZ-es tanácsosokat, hogy tisztázzák, mi az akadálya a kétnyelvű utcanévtáblák kifüg- gesztésének Marosvásárhelyen, és hogy mit szándékoznak tenni ebben az ügyben.
Az idén felvállalták, hogy az ott lakók beleegyezésével kétnyelvű utcanévtáblákat szerelnek fel magánházakra.
Barabás Miklós szerint ezek a dolgok történtek március 20-ig, amikor épp az Egyesülés téren szerelték fel a kétnyelvű táblát két ház falára, amikor megérkezett a helyi rendőrség két rendőre, igazoltatta őket, és bár nem tudtak büntetést meghatározni az akcióra, március 23-ra behívatták őket a rendőrségre. A rendőrségen "felkészülten" fogadták, jelen volt egy jogtanácsos. A találkozón jelen volt Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója is, akinek többórás vita után sikerült elérnie, hogy a büntetést ne az önkéntesekre róják ki, hanem a szervezetre. Megígérték, sőt haladékot is adtak a helyzet tisztázására. Ennek ellenére március 30-i keltezéssel postán kézbesítették az öt-öt ezer lejes büntetést. – Számomra hihetetlenül meglepő, és megalázónak tartom azt, hogy 25 évvel a rendszerváltás után Romániában – amelyet nemzetközi szinten a kisebbségek mintaállamának tartanak – anyanyelvhasználatért a rendőrség embereket büntet. Mint mondta, az RMDSZ, amely mind helyi, mind központi szinten erős pozíciókkal rendelkezik, nem tudja hatékonyan érvényesíteni az anyanyelvhasználat jogát, bár azt hazai és Románia által is aláírt nemzetközi egyezmények szabályozzák. Felrótta, hogy az egynyelvű táblák senkit sem zavarnak, de abban a pillanatban, amikor kétnyelvűvé válik, reklámnak minősül és büntetik.
Kincses Előd bejelentette, hogy Barabás Miklós és Benedek Lehel, illetve a CEMO megbízásából bíróságon támadta meg a két kihágási jegyzőkönyvet, és szankciót kért a helyi rendőrség igazgatója és a kihágási jegyzőkönyvet kitöltő két rendőr ellen.
– Egyértelmű, hogy semmilyen jogalapja nincs a kihágási jegyzőkönyvnek, hiszen az utcanévjelölő tábla nem reklámpannóra kifüggeszthető reklámanyag, ahogyan a marosvásárhelyi helyi rendőrség minősíti, ahogyan a székely zászló esetében is tette. Azonkívül, hogy panasszal éltünk a kihágási jegyzőkönyv ellen a Marosvásárhelyi Bíróságon, a Marosvásárhelyi Bíróság melletti Ügyészséghez is feljelentést nyújtottunk be a Btk. 297. szakaszának 2. bekezdése alapján a helyi rendőrség vezetője és a kihágási jegyzőkönyvet kitöltő két rendőr ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt – jelentette ki Kincses Előd, hozzátéve, hogy ugyanakkor panaszt tettek le a Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is, mert a büntetés a magyar nyelv használata elleni diszkriminációnak minősül.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 17.
A távolságtartó költő – Marosvásárhelyen lépett fel Lövétei Lázár László
Versírásról, fordításról, személyes élményekről esett szó Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld című csíkszeredai folyóirat főszerkesztőjének marosvásárhelyi szerzői estjén szerdán a Bernády-házban.
A meghívottal Nagy Attila költő beszélgetett. Nagy Attila a meghívottról elmondta, hogy 1972-ben született Lövétén, innen a Lövétei előnév.
A „keresztapa” Bölöni Domokos író volt, aki javasolta a fiatal költőnek, hogy vegye fel szülőfaluja nevét is – idézte fel a névadás történetét a meghívott, akit akkoriban az adminisztráció gyakran összetévesztette „Laziccsal”, vagyis Lázár Lászlóval, az Ifjúmunkás egykori szerkesztőjével. Lövétei a kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, ahol három szemesztert ki is járt, majd magyar–román szakot végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1998 óta szerkesztője a Székelyföldnek.
A fordításokról szólva a vendég elmondta, jelenleg egy moldovai fiatal szerző szövegén dolgozik, akinek nagyon erős nyelvezetét remélhetőleg sikerül magyarra fordítva is visszaadnia. „Nem elég, hogy moldáv, de kábítószerezik és rajong az irodalomért” – mondta a főhősről a fordító, aki szerint az írásban benne van az egész kelet-európaiság. Irodalmi cizelláltság nélküli, nagyon érdekes és nyers szöveg – tette hozzá.
Lövétei Lázár László elmondta magáról azt is, hogy nehezen barátkozik, nem szívesen nyílik meg az emberek előtt. Ez a távolságtartás erős jellemzője, a verseit sem szívesen olvassa fel közönség előtt. Az asztalon ott sorakoztak a könyvek: a legelső, A névadás öröme (1997) című, az azt követő Távolságtartás (2000), a Két szék között (2005), az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2009), az Árkádia-féle (2009), a Zöld (2011) című kötetek.
A versekről, a kötetcímekről beszélgetve a hallgatóság megtudhatott egyet s mást a szerzőről: például azt, hogy kedvenc költője Arany János, akinek versei mindig ott lapulnak a zsebében, utazáskor azokat olvasgatja, valamint Pilinszky János, akinek összes verseit miniatűr, kézírással átírt kis füzetkében hordja magánál. A Két szék közt című kötet tulajdonképpen kibeszélése volt egy súlyos betegségnek, az abból adódó lelki állapotnak.
„Terápia volt kiírni a rossz élményt” – mondta a szerző, aki nagyon sok halálélményhez közeli verset olvasott abban az időszakban a világ- és magyar irodalomból. Nagy Attila elmondta, még orvosként is „mellbe vágta” a kötet.
A költő fel is olvasott verseiből, az estet Csiha Emese hárfajátéka zárta, majd a szerző dedikált. Lövétei Lázár László számos díjat, elismerést kapott, többek közt a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, a Faludy-díjat, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját, Látó Nívódíjat, Nizzai kavics-díjat, Radnóti-díjat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
Versírásról, fordításról, személyes élményekről esett szó Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld című csíkszeredai folyóirat főszerkesztőjének marosvásárhelyi szerzői estjén szerdán a Bernády-házban.
A meghívottal Nagy Attila költő beszélgetett. Nagy Attila a meghívottról elmondta, hogy 1972-ben született Lövétén, innen a Lövétei előnév.
A „keresztapa” Bölöni Domokos író volt, aki javasolta a fiatal költőnek, hogy vegye fel szülőfaluja nevét is – idézte fel a névadás történetét a meghívott, akit akkoriban az adminisztráció gyakran összetévesztette „Laziccsal”, vagyis Lázár Lászlóval, az Ifjúmunkás egykori szerkesztőjével. Lövétei a kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, ahol három szemesztert ki is járt, majd magyar–román szakot végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1998 óta szerkesztője a Székelyföldnek.
A fordításokról szólva a vendég elmondta, jelenleg egy moldovai fiatal szerző szövegén dolgozik, akinek nagyon erős nyelvezetét remélhetőleg sikerül magyarra fordítva is visszaadnia. „Nem elég, hogy moldáv, de kábítószerezik és rajong az irodalomért” – mondta a főhősről a fordító, aki szerint az írásban benne van az egész kelet-európaiság. Irodalmi cizelláltság nélküli, nagyon érdekes és nyers szöveg – tette hozzá.
Lövétei Lázár László elmondta magáról azt is, hogy nehezen barátkozik, nem szívesen nyílik meg az emberek előtt. Ez a távolságtartás erős jellemzője, a verseit sem szívesen olvassa fel közönség előtt. Az asztalon ott sorakoztak a könyvek: a legelső, A névadás öröme (1997) című, az azt követő Távolságtartás (2000), a Két szék között (2005), az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2009), az Árkádia-féle (2009), a Zöld (2011) című kötetek.
A versekről, a kötetcímekről beszélgetve a hallgatóság megtudhatott egyet s mást a szerzőről: például azt, hogy kedvenc költője Arany János, akinek versei mindig ott lapulnak a zsebében, utazáskor azokat olvasgatja, valamint Pilinszky János, akinek összes verseit miniatűr, kézírással átírt kis füzetkében hordja magánál. A Két szék közt című kötet tulajdonképpen kibeszélése volt egy súlyos betegségnek, az abból adódó lelki állapotnak.
„Terápia volt kiírni a rossz élményt” – mondta a szerző, aki nagyon sok halálélményhez közeli verset olvasott abban az időszakban a világ- és magyar irodalomból. Nagy Attila elmondta, még orvosként is „mellbe vágta” a kötet.
A költő fel is olvasott verseiből, az estet Csiha Emese hárfajátéka zárta, majd a szerző dedikált. Lövétei Lázár László számos díjat, elismerést kapott, többek közt a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, a Faludy-díjat, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját, Látó Nívódíjat, Nizzai kavics-díjat, Radnóti-díjat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 17.
Garanciát vár a támogatásra Soós és Portik is, különben visszalépnek
Ganciát kérnek az előválasztásra jelentkezett jelöltek,Soós Zoltán és Portik Vilmos arra, hogy a pártok valóban felsorakoznak az előválasztás nyertese mögött. A jelöltek az Erdély FM-nek azt mondták, az előválasztás célja az, hogy elkerüljék a különböző magyar táborok kialakulását, mivel csak összefogással van esély arra, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. Ezért biztosítékot szeretnének arra, hogy a győztesen kikerülő jelölt nem marad támogatás nélkül.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke korábban azt mondta, a pártok közötti választási megállapodás attól függ, hogy hogyan tudnak együttműködni az előválasztás megszervezésében. Soós Zoltán és Portik Vilmos a rádiónak úgy nyilatkozott, amennyiben az RMDSZ, az EMNP és az MPP nem állapodik meg arról, hogy pontosan milyen koalíciót alakítanak ki az önkormányzati választások idejére, akkor visszalépnek a kampányból. A két jelölt azt is felvetette, hogy május 31. korai időpont az előválasztásra, mivel kevés idő van arra, hogy a marosvásárhelyi közösséget megfelelően tájékoztassák és felkészítsék erre az eseményre. (erdély fm)
Tansindex.ro
Ganciát kérnek az előválasztásra jelentkezett jelöltek,Soós Zoltán és Portik Vilmos arra, hogy a pártok valóban felsorakoznak az előválasztás nyertese mögött. A jelöltek az Erdély FM-nek azt mondták, az előválasztás célja az, hogy elkerüljék a különböző magyar táborok kialakulását, mivel csak összefogással van esély arra, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. Ezért biztosítékot szeretnének arra, hogy a győztesen kikerülő jelölt nem marad támogatás nélkül.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke korábban azt mondta, a pártok közötti választási megállapodás attól függ, hogy hogyan tudnak együttműködni az előválasztás megszervezésében. Soós Zoltán és Portik Vilmos a rádiónak úgy nyilatkozott, amennyiben az RMDSZ, az EMNP és az MPP nem állapodik meg arról, hogy pontosan milyen koalíciót alakítanak ki az önkormányzati választások idejére, akkor visszalépnek a kampányból. A két jelölt azt is felvetette, hogy május 31. korai időpont az előválasztásra, mivel kevés idő van arra, hogy a marosvásárhelyi közösséget megfelelően tájékoztassák és felkészítsék erre az eseményre. (erdély fm)
Tansindex.ro
2015. április 18.
Gyors megoldást a Mikó-ügyre
Minél előbb meg kell oldani a Székely Mikó Kollégium ügyét – mondta Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter tegnap, miután a romániai magyar felsőoktatásról és az egyházi restitúciós kérdésekről tájékozódott. Trócsányi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghívására érkezett Kolozsvárra, egyházi vezetőkkel találkozott, és látogatást tett magyar felsőoktatási intézményekben.
Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, Bálint Benczédi Ferenccel, a Magyar Unitárius Egyház püspökével, Csűri Istvánnal, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspökével és Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel folytatott megbeszélései után elmondta: az egyházi vezetők aggodalmukat fejezték ki a visszaszolgáltatási folyamatban felmerülő késedelmek, valamint amiatt, mert úgy érzik, hogy egyes visszaadott egyházi ingatlanok esetében az egyházak is jogtalanul áldozatul esnek a romániai korrupcióellenes küzdelemnek. Erre példa a Székely Mikó Kollégium ügye. A romániai magyar egyházfők attól tartanak, hogy a restitúciós problémák további egyházi ingatlanokat is érinthetnek. Olyan szimbolikus jelentőségű ingatlanokról van szó, mint a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium vagy a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár.
Trócsányi László látogatást tett az RMDSZ kongresszusán is, és úgy tapasztalta, a restitúció kérdése a romániai magyar politikusokat is nagyfokú aggodalommal tölti el. Ez olyan akut kérdés, amely megnehezíti a Románia és Magyarország közötti kapcsolatokat, és amelyet minél előbb rendezni szükséges – jelentette ki. Hozzátette: Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is folyik eljárás az ügyben, emellett a magyarországi egyházaknak is van érintettségük, és a magyar kormány is állást foglalt a kérdésben.
A miniszter tegnap látogatást tett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen és a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, s örömmel tapasztalta, hogy mind Csíkszeredában, mind Marosvásárhelyen, mind pedig Kolozsvárott megindultak az akkreditált magyar nyelvű képzések, hasonlóképpen a Partiumi Egyetemen Nagyváradon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Minél előbb meg kell oldani a Székely Mikó Kollégium ügyét – mondta Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter tegnap, miután a romániai magyar felsőoktatásról és az egyházi restitúciós kérdésekről tájékozódott. Trócsányi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghívására érkezett Kolozsvárra, egyházi vezetőkkel találkozott, és látogatást tett magyar felsőoktatási intézményekben.
Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, Bálint Benczédi Ferenccel, a Magyar Unitárius Egyház püspökével, Csűri Istvánnal, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspökével és Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel folytatott megbeszélései után elmondta: az egyházi vezetők aggodalmukat fejezték ki a visszaszolgáltatási folyamatban felmerülő késedelmek, valamint amiatt, mert úgy érzik, hogy egyes visszaadott egyházi ingatlanok esetében az egyházak is jogtalanul áldozatul esnek a romániai korrupcióellenes küzdelemnek. Erre példa a Székely Mikó Kollégium ügye. A romániai magyar egyházfők attól tartanak, hogy a restitúciós problémák további egyházi ingatlanokat is érinthetnek. Olyan szimbolikus jelentőségű ingatlanokról van szó, mint a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium vagy a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár.
Trócsányi László látogatást tett az RMDSZ kongresszusán is, és úgy tapasztalta, a restitúció kérdése a romániai magyar politikusokat is nagyfokú aggodalommal tölti el. Ez olyan akut kérdés, amely megnehezíti a Románia és Magyarország közötti kapcsolatokat, és amelyet minél előbb rendezni szükséges – jelentette ki. Hozzátette: Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is folyik eljárás az ügyben, emellett a magyarországi egyházaknak is van érintettségük, és a magyar kormány is állást foglalt a kérdésben.
A miniszter tegnap látogatást tett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen és a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, s örömmel tapasztalta, hogy mind Csíkszeredában, mind Marosvásárhelyen, mind pedig Kolozsvárott megindultak az akkreditált magyar nyelvű képzések, hasonlóképpen a Partiumi Egyetemen Nagyváradon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
Marosvásárhely márciusa 5.
A foghíjas rendőrkordon még mindig ott állt a Grand Szálló és a park között. Ekkor érkezett meg Székelyudvarhelyről Kincses Előd. A tömeg hatalmas ovációval fogadta, a román tüntetők pedig hurrogással, füttykoncerttel. Kincses Előd beszédét azért kell figyelmesen elolvasni, mert nyoma sincs benne mindannak, amivel később vádolták.
„Itt csak a megbékélés a járható út! Csak akkor van jövőnk, ha állandóan nem gyanakodva nézünk egymásra, ha nem hagyjuk magunkat szélsőségektől félrevezetni. A tegnapi tüntetés beteges ötlet volt. Bizonysága annak, milyen fájdalmakat lehet okozni, milyen fasiszta pogromhangulatot lehet teremteni. Kérjük, hogy a tegnapi tüntetés szervezőit állítsák az igazságszolgáltatás elé, büntessék meg őket!
Természetesen nem szabad általánosítani. Jól tudom, hogy nagyon sok becsületes román elítéli a tegnapi eseményeket. Velük kell szövetkezni, hogy elkülönítsük a beteg agyúakat. Nagyon lényeges, hogy megőrizzük önmérsékletünket, hogy a szimpátiát, amit tegnap vívtunk ki, ne veszítsük el. Nekünk szükségünk van Európa demokratikus támogatására. Szükségünk van az egyenjogúságra, ami megillet bennünket, s minden kisebbséget. Ahogy a gyulafehérvári nyilatkozat is leszögezte: csak nemzetközileg elismert jogokat kérünk, s nem előjogokat.”
– Éljen Kincses! – kiáltja a tömeg. – A jogainkat akarjuk!
Kincses Előd románul is elmondta vallomását. Ezt követően Nicolae Juncu, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt Maros megyei elnöke románul is megfogalmazta ugyanazt. Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora a mikrofon előtt olvasta fel lemondását: „Az 1990. március 19-i szégyenteljes események után nem kívánok részt venni egy olyan városi vezetőségben, amelyik a brutalitást, az embertelenséget nem tudta vagy nem akarta megakadályozni” – jelentette ki többek közt.
Illyés Kinga színművésznő műsora szintén a humánum jegyében próbálta meggyőzni ama végzetes délután résztvevőit arról, hogy soha nem volt nagyobb szükség a költők, a művészek összefogására, mint éppen napjainkban. Miközben verset mondott, már röpültek a Grand Szálló felől az első üvegek. A rádióban már sebesültek szólaltak meg, de akkor még senki sem sejtette, miként végződik március 20-a. 18 óra 30 perckor a Vatrát éltető román tömeg áttörte a vékony és hézagos rendőrkordont. A botokkal, fejszékkel, vasvillákkal, husángokkal felfegyverzett falusiak rárontottak a békés tüntetőkre. A videofelvételen is tisztán hallszik, amint az egyik nő elkiáltja magát: – Nézd meg, botokkal vannak felfegyverkezve! Már verekednek is! – Jézusom, áttörték a vonalat! – kiáltja egy másik, ugyancsak kétségbeesett hang: „Uramisten, a katonaság hol van?”
Az első támadás visszavetette a magyar tüntetőket a főtér felső felébe. A nők és gyerekek bemenekülnek a megyeháza épületébe. A román tüntetők kezdenek visszavonulni, nyomukban a magyarok. Egy bőrdzsekis magyart elkapnak, ütik, verik. Ezalatt a magyar tüntetők szétszedték a főtéri padokat, valaki megengedte a vízcsapot. Mentők szirénázva száguldanak. A megyeháza előcsarnokában mindenhol vér. Egymás után hozzák be a sebesülteket, románokat, magyarokat. Közben a szentkirályi ITSAIA teherautója teljes sebességgel belehajt a magyar tüntetők soraiba. Szerencsére annyira gyéren állnak, hogy nagy részük félre tud ugrani. Nem így Kiss Zoltán, a marosvásárhelyi gyermekház asztalosa, akit akkor ért halálos ütés. A teherautó kidöntötte az ortodox templom előtti betonoszlopot és fát, majd megállt a templom bejárati lépcsőjén. Szemtanúk állítása szerint előzetesen valaki egy fadarabot dobott a vezetőfülke felé. Ez állítólag homlokon is találta a teherautó vezetőjét.
A teherautó száguldása felborzolta a kedélyeket. Mintegy 500–600 magyar tüntető rohant a román csoport felé. Közben a kapualjba, mellékutcákba menekült magyarok is visszaszivárogtak a megyeháza előtti térre. Nemsokára megjelent és fokozatosan felfejlődött egy tankoszlop. Kettős sorban elhelyezkedve lezárták a székesegyház előtti részt. Mindezt azonban úgy, hogy a volt municípiumi néptanács épülete és a tank között maradt egy tízméteres köz. A Grand Szálló előtti teret lezáró épülettömb és a tank között is volt egy kisebb hézag. Később ezek az üresen, fedezetlenül maradt területek forró pontokká váltak, ezek lettek a támadások felvonulási területei. A magyar tüntetők lezárták a főtérre vezető mellékutcák egy részét. A tankok közötti „senki földjén” állandóvá váltak a szórványos összecsapások. Újabb és újabb sebesülteket hoztak be a megyeházára. Néhány orvos, egészségügyi asszisztens próbálkozott az elsősegélynyújtással. A sebesültek nagy részét azonnal a sürgősségi osztályra szállították.
Az egyik libánfalvi sebesült elmondta, három autóbusz és sok-sok személygépkocsi érkezett a falujából. Meghúzták a harangokat, megmondták, hová kell jönniük. A másik sebesült a pópát hibáztatta. Az összecsapások a sötétedés beálltával nem szüneteltek. Benzinespalackok villogtak a levegőben. Következett egy húszperces kritikus időszak, amikor a román csoport újabb erősítést kapott. Betörtek a magyarok közé, ütöttek, vágtak, de ők is kaptak. A magyar tüntetők két vízágyút hoztak, sikerült a két tábor közötti távolságot mintegy 20–25 méterre növelni. A román csoport is próbálkozott a Grand Szállóból kihozott vízágyú működtetésével. Ez viszont nem sikerült.
Életem legszomorúbb napja állt mögöttem. Soha nem gondoltam, hogy minderre abban a városban kerül sor, amelyet annyira szívemhez közel állónak érzek, s amelyet méltán neveztek a megbékélés, az együttélés egyik fontos központjának. Alig három hónappal ezelőtt ezen a téren még együtt énekelte román a magyarral: „Suntem fraţi!” (Testvérek vagyunk!). Mindenki őszintén hitt benne. A hat fiatal halott – négy magyar és két román – hiába ontotta vérét? A kétnyelvű feliratok, az ideiglenesen összeállított alkalmi pódium eltakarításával a gyanakvás érzete vált uralkodóvá a két népcsoport között. Pandóra szelencéjét valakik kinyitották, s elszabadult belőle a gonoszság szelleme. Halvány reménysugárt jelentett Kincses Előd kétségbeesett próbálkozása. Felhívta Petre Roman miniszterelnököt. Ő megígérte, hogy fél órán belül a városba érkezik egy ejtőernyős zászlóalj. (Csak másnap reggel öt óra után érkezett Marosvásárhelyre, amikor már túl késő volt.) Alig álltam a lábamon. Eddig életem legborzalmasabb napja állt mögöttem. Hazafelé csak Radnóti Miklós szavaival fohászkodhattam: „Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg.” Vége
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A foghíjas rendőrkordon még mindig ott állt a Grand Szálló és a park között. Ekkor érkezett meg Székelyudvarhelyről Kincses Előd. A tömeg hatalmas ovációval fogadta, a román tüntetők pedig hurrogással, füttykoncerttel. Kincses Előd beszédét azért kell figyelmesen elolvasni, mert nyoma sincs benne mindannak, amivel később vádolták.
„Itt csak a megbékélés a járható út! Csak akkor van jövőnk, ha állandóan nem gyanakodva nézünk egymásra, ha nem hagyjuk magunkat szélsőségektől félrevezetni. A tegnapi tüntetés beteges ötlet volt. Bizonysága annak, milyen fájdalmakat lehet okozni, milyen fasiszta pogromhangulatot lehet teremteni. Kérjük, hogy a tegnapi tüntetés szervezőit állítsák az igazságszolgáltatás elé, büntessék meg őket!
Természetesen nem szabad általánosítani. Jól tudom, hogy nagyon sok becsületes román elítéli a tegnapi eseményeket. Velük kell szövetkezni, hogy elkülönítsük a beteg agyúakat. Nagyon lényeges, hogy megőrizzük önmérsékletünket, hogy a szimpátiát, amit tegnap vívtunk ki, ne veszítsük el. Nekünk szükségünk van Európa demokratikus támogatására. Szükségünk van az egyenjogúságra, ami megillet bennünket, s minden kisebbséget. Ahogy a gyulafehérvári nyilatkozat is leszögezte: csak nemzetközileg elismert jogokat kérünk, s nem előjogokat.”
– Éljen Kincses! – kiáltja a tömeg. – A jogainkat akarjuk!
Kincses Előd románul is elmondta vallomását. Ezt követően Nicolae Juncu, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt Maros megyei elnöke románul is megfogalmazta ugyanazt. Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora a mikrofon előtt olvasta fel lemondását: „Az 1990. március 19-i szégyenteljes események után nem kívánok részt venni egy olyan városi vezetőségben, amelyik a brutalitást, az embertelenséget nem tudta vagy nem akarta megakadályozni” – jelentette ki többek közt.
Illyés Kinga színművésznő műsora szintén a humánum jegyében próbálta meggyőzni ama végzetes délután résztvevőit arról, hogy soha nem volt nagyobb szükség a költők, a művészek összefogására, mint éppen napjainkban. Miközben verset mondott, már röpültek a Grand Szálló felől az első üvegek. A rádióban már sebesültek szólaltak meg, de akkor még senki sem sejtette, miként végződik március 20-a. 18 óra 30 perckor a Vatrát éltető román tömeg áttörte a vékony és hézagos rendőrkordont. A botokkal, fejszékkel, vasvillákkal, husángokkal felfegyverzett falusiak rárontottak a békés tüntetőkre. A videofelvételen is tisztán hallszik, amint az egyik nő elkiáltja magát: – Nézd meg, botokkal vannak felfegyverkezve! Már verekednek is! – Jézusom, áttörték a vonalat! – kiáltja egy másik, ugyancsak kétségbeesett hang: „Uramisten, a katonaság hol van?”
Az első támadás visszavetette a magyar tüntetőket a főtér felső felébe. A nők és gyerekek bemenekülnek a megyeháza épületébe. A román tüntetők kezdenek visszavonulni, nyomukban a magyarok. Egy bőrdzsekis magyart elkapnak, ütik, verik. Ezalatt a magyar tüntetők szétszedték a főtéri padokat, valaki megengedte a vízcsapot. Mentők szirénázva száguldanak. A megyeháza előcsarnokában mindenhol vér. Egymás után hozzák be a sebesülteket, románokat, magyarokat. Közben a szentkirályi ITSAIA teherautója teljes sebességgel belehajt a magyar tüntetők soraiba. Szerencsére annyira gyéren állnak, hogy nagy részük félre tud ugrani. Nem így Kiss Zoltán, a marosvásárhelyi gyermekház asztalosa, akit akkor ért halálos ütés. A teherautó kidöntötte az ortodox templom előtti betonoszlopot és fát, majd megállt a templom bejárati lépcsőjén. Szemtanúk állítása szerint előzetesen valaki egy fadarabot dobott a vezetőfülke felé. Ez állítólag homlokon is találta a teherautó vezetőjét.
A teherautó száguldása felborzolta a kedélyeket. Mintegy 500–600 magyar tüntető rohant a román csoport felé. Közben a kapualjba, mellékutcákba menekült magyarok is visszaszivárogtak a megyeháza előtti térre. Nemsokára megjelent és fokozatosan felfejlődött egy tankoszlop. Kettős sorban elhelyezkedve lezárták a székesegyház előtti részt. Mindezt azonban úgy, hogy a volt municípiumi néptanács épülete és a tank között maradt egy tízméteres köz. A Grand Szálló előtti teret lezáró épülettömb és a tank között is volt egy kisebb hézag. Később ezek az üresen, fedezetlenül maradt területek forró pontokká váltak, ezek lettek a támadások felvonulási területei. A magyar tüntetők lezárták a főtérre vezető mellékutcák egy részét. A tankok közötti „senki földjén” állandóvá váltak a szórványos összecsapások. Újabb és újabb sebesülteket hoztak be a megyeházára. Néhány orvos, egészségügyi asszisztens próbálkozott az elsősegélynyújtással. A sebesültek nagy részét azonnal a sürgősségi osztályra szállították.
Az egyik libánfalvi sebesült elmondta, három autóbusz és sok-sok személygépkocsi érkezett a falujából. Meghúzták a harangokat, megmondták, hová kell jönniük. A másik sebesült a pópát hibáztatta. Az összecsapások a sötétedés beálltával nem szüneteltek. Benzinespalackok villogtak a levegőben. Következett egy húszperces kritikus időszak, amikor a román csoport újabb erősítést kapott. Betörtek a magyarok közé, ütöttek, vágtak, de ők is kaptak. A magyar tüntetők két vízágyút hoztak, sikerült a két tábor közötti távolságot mintegy 20–25 méterre növelni. A román csoport is próbálkozott a Grand Szállóból kihozott vízágyú működtetésével. Ez viszont nem sikerült.
Életem legszomorúbb napja állt mögöttem. Soha nem gondoltam, hogy minderre abban a városban kerül sor, amelyet annyira szívemhez közel állónak érzek, s amelyet méltán neveztek a megbékélés, az együttélés egyik fontos központjának. Alig három hónappal ezelőtt ezen a téren még együtt énekelte román a magyarral: „Suntem fraţi!” (Testvérek vagyunk!). Mindenki őszintén hitt benne. A hat fiatal halott – négy magyar és két román – hiába ontotta vérét? A kétnyelvű feliratok, az ideiglenesen összeállított alkalmi pódium eltakarításával a gyanakvás érzete vált uralkodóvá a két népcsoport között. Pandóra szelencéjét valakik kinyitották, s elszabadult belőle a gonoszság szelleme. Halvány reménysugárt jelentett Kincses Előd kétségbeesett próbálkozása. Felhívta Petre Roman miniszterelnököt. Ő megígérte, hogy fél órán belül a városba érkezik egy ejtőernyős zászlóalj. (Csak másnap reggel öt óra után érkezett Marosvásárhelyre, amikor már túl késő volt.) Alig álltam a lábamon. Eddig életem legborzalmasabb napja állt mögöttem. Hazafelé csak Radnóti Miklós szavaival fohászkodhattam: „Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg.” Vége
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
Méltatások, oklevelek a 130 éves EMKE ünnepén
(Ami dr. Ábrám Zoltán beszámolójából kimaradt)
Április 10-én furulya- és citeraszótól volt hangos a Bernády Ház. A Maros megyei EMKE átadta azokat az országos okleveleket, amelyeket olyan egyesületek érdemeltek ki az idén, amelyek sokat tettek a közösségért. A megyei elnökség ragaszkodott ahhoz, hogy egyesületeket méltasson, bízva az elismerés közösségépítő erejében. Az EMKE Hatlyukas névre hallgató, kisiskolás furulyaegyüttese derűs hangulatot teremtett már a közönség érkezésekor, a ház udvarán és később a teremben is. Ez volt első nyilvános fellépésük, egyben főpróbájuk a kreativitási verseny előtt, ahol első díjasok lettek. Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítő tanáraiknak. Megérdemlik, hogy nevüket bár megemlítsük: Páckán Éva, Ségercz Ferencz, Samu Janka, Szőcs Kata.
A Csittszentivánon működő Bandi Dezső Kulturális Egyesület munkásságát Bandi Kati iparművész méltatta. Mondanivalóját a következő gondolattársítások köré csoportosította: örökség – örökítés, közösség – közösségépítés, fiatalság – fiatalítás, munka – szórakozás, hiszen ezek a fogalmak és tevékenységek jellemzik a híres iparművész nevét viselő egyesület munkáját. Az egyesület fő célja a gyermekek művészi készségeinek a fejlesztése és ezzel együtt nemzetünk, népünk hagyományainak megőrzése, népszerűsítése és átszármaztatása az utánunk következőkre. 2005-től minden évben megszervezik Bandi Dezső iparművész emlékére a faragótábort. Az ingyenes táborban évente egyre több helyi, illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotó szenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. A tábor mára nemzetközi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát, és bővült a tevékenységi köre is. Az erdélyi résztvevőkön kívül anyaországi és felvidéki résztvevők is vannak. Nemcsak fafaragással, hanem szövéssel, hímzéssel, bútorfestéssel, gyöngyfűzéssel, néptánc-oktatással is foglalkoznak. Minden évben rangos kiállítással jelentkeznek. A gyermekek jövőjének alakulását tekintve ez a művészi alkotómunka segíthet számukra a pályaválasztásban is"– tudtuk meg Bandi Kati laudációjából. "Tanítványaink művészi szinten kezdenek dolgozni. Szép formájú, gazdag tartalmú, és ezáltal sugárzó erejű, sok ezer éves motívumok továbbélését látjuk a faragványaikon. Olyan motívumokat fogalmaznak meg vésőikkel kis művészeink, melyeknek nagy részét Bandi Dezső gyűjtötte. Nem is annyira faragókat, mint inkább a művészetet szerető-értő-fogyasztó embereket nevelünk" – vallja Székely Lajos, az egyesület elnöke.
A csittszentiváni dalcsoport lánykái tiszta, csengő hangon előadott, jól megválasztott népdalcsokrát az Üver zenekar kísérte.
A Marosvásárhelyi Magyar – Örmény Kulturális Egyesület gazdag tevékenységét dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatta. Kiemelte, hogy "az egyesület felkarol és műsorra tűz olyan kérdéseket, amelyeket más civil szervezeteink nem vagy csak érintőlegesen vállalnak magukra. És mindezt olyan körülmények között teszi, amikor az a többségi közösség, amelynek az idők folyamán részévé vált, ma maga is kisebbségben él. Célkitűzéseinek megvalósítása érdekében tevékenysége rendkívül szerteágazó. Kiemelkedik ezek közül az ismeretterjesztés, főként az örmény történelem, kultúra és hitélet gazdag világának megismerése. Az elmúlt évek során ebben a kérdéskörben elhangzottak olyan tudományos értékű előadások, ismertetések, amelyek előrelépést jelentettek a kettős identitású közösségi múlt mélyebb megismerése útján, nemcsak általában, hanem az egyes erdélyi – erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi – örmény-magyar helyi közösségek vonatkozásában is. Különösen hangsúlyosnak tekinthető az örmény kultúra napja alkalmából 2014. október 11-én tartott Együttélési modellek a történelmi Erdélyben c. konferencia, ahol tudományos kutatók ismertették az Erdélyben élő népcsoportok – románok, székely-magyarok, szászok, örmények és zsidók – önkormányzatiságát. Rendezvényeik sikere érdekében az egyesület szervezői és vezetői – dr. Puskás Attila elnök, Szász Ávéd Rózsa titkár és dr. Nagy Attila alelnök – kihasználnak minden adódó lehetőséget, amellyel kielégíthetik nemcsak a tagság, hanem egy szélesebb érdeklődési kör művelődési igényeit is."
Bordi Teréz, a Bolyai líceum XII.-es diákja Kányádi Sándor Örmény sírkövek című versét mondta el nagy érzékenységgel, Kántor Anna pedig egy gyönyörű örmény altatóval bűvölte el a hallgatóságot.
A mezősámsondi dal- és citeraegyüttest Fazakas Ildikó, a megyei EMKE alelnöke méltatta. Megtudtuk, hogy a mezősámsondi citeraegyüttes 1976 telén alakult, tehát 40 éve működik a dimbes- dombos székely-mezőségi falu hagyományait éltetve, művelődési életét gazdagítva. Alakulásakor előszedték a régi citerákat, majd újakat készítettek. A falu asszonyainak kórusa is csatlakozott hozzájuk, és együtt énekeltek, muzsikáltak. Az együttes műsoraiból több alkalommal készült rádiófelvétel. Többször nyertek rangos versenyeken értékes díjakat. Repertoárjuk változatos, Maros menti, alföldi, szilágysági, csíki, mezőségi csokrok alkotják. Hallották őket énekelni Magyarországon és Európa különböző országaiban is.
Résztvevői voltak a Gyöngykoszorú- találkozóknak Mezőbándon és Erdőcsinádon, láttuk őket a Szabédi László-emléknapokon, az EMKE különböző rendezvényein, a ,,Ki mit tud?" országos döntőjén, a mezőségi ifjak találkozóján Nagyölyvesen, valamint a magyarországi testvértelepülésen, a Baján tartott Európai Kisebbségek V. Fesztiválján. Nem hiányoztak a marossárpataki tánc- és huszárfesztiválról, a vajdaszentiványi néptánc- és népzenetáborból, a mikházi A faluban muzsikálnak című néptánc- és népzenefesztiválról. Az erdőcsinádi citeraoktató tábor záróműsorának állandó díszvendégei.
Az együttes közösségformáló ereje példaértékű. Erőteljes, szép hangzású dalaikkal, kiforrott előadásukkal, öltözetükkel, kiállásukkal és víg kedélyükkel mindig lenyűgözik a közönséget.
Az oklevelet átvevő Sikó Domokos sámsondi református tiszteletes köszönő szavait a citerák hangja tette értékesebbé. Hangulatos, szép népdalcsokorral és citeramuzsikával ajándékozták meg a népes hallgatóságot. A rendezvény végén dr. Szász Pál szavai, egyben az EMKE mottója jutott eszembe: "Ki a köznek él, annak élni érdemes".
Kilyén Ilka, a Maros megyei EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
(Ami dr. Ábrám Zoltán beszámolójából kimaradt)
Április 10-én furulya- és citeraszótól volt hangos a Bernády Ház. A Maros megyei EMKE átadta azokat az országos okleveleket, amelyeket olyan egyesületek érdemeltek ki az idén, amelyek sokat tettek a közösségért. A megyei elnökség ragaszkodott ahhoz, hogy egyesületeket méltasson, bízva az elismerés közösségépítő erejében. Az EMKE Hatlyukas névre hallgató, kisiskolás furulyaegyüttese derűs hangulatot teremtett már a közönség érkezésekor, a ház udvarán és később a teremben is. Ez volt első nyilvános fellépésük, egyben főpróbájuk a kreativitási verseny előtt, ahol első díjasok lettek. Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítő tanáraiknak. Megérdemlik, hogy nevüket bár megemlítsük: Páckán Éva, Ségercz Ferencz, Samu Janka, Szőcs Kata.
A Csittszentivánon működő Bandi Dezső Kulturális Egyesület munkásságát Bandi Kati iparművész méltatta. Mondanivalóját a következő gondolattársítások köré csoportosította: örökség – örökítés, közösség – közösségépítés, fiatalság – fiatalítás, munka – szórakozás, hiszen ezek a fogalmak és tevékenységek jellemzik a híres iparművész nevét viselő egyesület munkáját. Az egyesület fő célja a gyermekek művészi készségeinek a fejlesztése és ezzel együtt nemzetünk, népünk hagyományainak megőrzése, népszerűsítése és átszármaztatása az utánunk következőkre. 2005-től minden évben megszervezik Bandi Dezső iparművész emlékére a faragótábort. Az ingyenes táborban évente egyre több helyi, illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotó szenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. A tábor mára nemzetközi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát, és bővült a tevékenységi köre is. Az erdélyi résztvevőkön kívül anyaországi és felvidéki résztvevők is vannak. Nemcsak fafaragással, hanem szövéssel, hímzéssel, bútorfestéssel, gyöngyfűzéssel, néptánc-oktatással is foglalkoznak. Minden évben rangos kiállítással jelentkeznek. A gyermekek jövőjének alakulását tekintve ez a művészi alkotómunka segíthet számukra a pályaválasztásban is"– tudtuk meg Bandi Kati laudációjából. "Tanítványaink művészi szinten kezdenek dolgozni. Szép formájú, gazdag tartalmú, és ezáltal sugárzó erejű, sok ezer éves motívumok továbbélését látjuk a faragványaikon. Olyan motívumokat fogalmaznak meg vésőikkel kis művészeink, melyeknek nagy részét Bandi Dezső gyűjtötte. Nem is annyira faragókat, mint inkább a művészetet szerető-értő-fogyasztó embereket nevelünk" – vallja Székely Lajos, az egyesület elnöke.
A csittszentiváni dalcsoport lánykái tiszta, csengő hangon előadott, jól megválasztott népdalcsokrát az Üver zenekar kísérte.
A Marosvásárhelyi Magyar – Örmény Kulturális Egyesület gazdag tevékenységét dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatta. Kiemelte, hogy "az egyesület felkarol és műsorra tűz olyan kérdéseket, amelyeket más civil szervezeteink nem vagy csak érintőlegesen vállalnak magukra. És mindezt olyan körülmények között teszi, amikor az a többségi közösség, amelynek az idők folyamán részévé vált, ma maga is kisebbségben él. Célkitűzéseinek megvalósítása érdekében tevékenysége rendkívül szerteágazó. Kiemelkedik ezek közül az ismeretterjesztés, főként az örmény történelem, kultúra és hitélet gazdag világának megismerése. Az elmúlt évek során ebben a kérdéskörben elhangzottak olyan tudományos értékű előadások, ismertetések, amelyek előrelépést jelentettek a kettős identitású közösségi múlt mélyebb megismerése útján, nemcsak általában, hanem az egyes erdélyi – erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi – örmény-magyar helyi közösségek vonatkozásában is. Különösen hangsúlyosnak tekinthető az örmény kultúra napja alkalmából 2014. október 11-én tartott Együttélési modellek a történelmi Erdélyben c. konferencia, ahol tudományos kutatók ismertették az Erdélyben élő népcsoportok – románok, székely-magyarok, szászok, örmények és zsidók – önkormányzatiságát. Rendezvényeik sikere érdekében az egyesület szervezői és vezetői – dr. Puskás Attila elnök, Szász Ávéd Rózsa titkár és dr. Nagy Attila alelnök – kihasználnak minden adódó lehetőséget, amellyel kielégíthetik nemcsak a tagság, hanem egy szélesebb érdeklődési kör művelődési igényeit is."
Bordi Teréz, a Bolyai líceum XII.-es diákja Kányádi Sándor Örmény sírkövek című versét mondta el nagy érzékenységgel, Kántor Anna pedig egy gyönyörű örmény altatóval bűvölte el a hallgatóságot.
A mezősámsondi dal- és citeraegyüttest Fazakas Ildikó, a megyei EMKE alelnöke méltatta. Megtudtuk, hogy a mezősámsondi citeraegyüttes 1976 telén alakult, tehát 40 éve működik a dimbes- dombos székely-mezőségi falu hagyományait éltetve, művelődési életét gazdagítva. Alakulásakor előszedték a régi citerákat, majd újakat készítettek. A falu asszonyainak kórusa is csatlakozott hozzájuk, és együtt énekeltek, muzsikáltak. Az együttes műsoraiból több alkalommal készült rádiófelvétel. Többször nyertek rangos versenyeken értékes díjakat. Repertoárjuk változatos, Maros menti, alföldi, szilágysági, csíki, mezőségi csokrok alkotják. Hallották őket énekelni Magyarországon és Európa különböző országaiban is.
Résztvevői voltak a Gyöngykoszorú- találkozóknak Mezőbándon és Erdőcsinádon, láttuk őket a Szabédi László-emléknapokon, az EMKE különböző rendezvényein, a ,,Ki mit tud?" országos döntőjén, a mezőségi ifjak találkozóján Nagyölyvesen, valamint a magyarországi testvértelepülésen, a Baján tartott Európai Kisebbségek V. Fesztiválján. Nem hiányoztak a marossárpataki tánc- és huszárfesztiválról, a vajdaszentiványi néptánc- és népzenetáborból, a mikházi A faluban muzsikálnak című néptánc- és népzenefesztiválról. Az erdőcsinádi citeraoktató tábor záróműsorának állandó díszvendégei.
Az együttes közösségformáló ereje példaértékű. Erőteljes, szép hangzású dalaikkal, kiforrott előadásukkal, öltözetükkel, kiállásukkal és víg kedélyükkel mindig lenyűgözik a közönséget.
Az oklevelet átvevő Sikó Domokos sámsondi református tiszteletes köszönő szavait a citerák hangja tette értékesebbé. Hangulatos, szép népdalcsokorral és citeramuzsikával ajándékozták meg a népes hallgatóságot. A rendezvény végén dr. Szász Pál szavai, egyben az EMKE mottója jutott eszembe: "Ki a köznek él, annak élni érdemes".
Kilyén Ilka, a Maros megyei EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 19.
Az igazi megmérettetés most kezdődik
A hétvégén Székelyudvarhely adott otthont a Gyulafehérvári Főegyházmegye hittan tantárgyolimpiájának. A versenyzők Gyulafehérvár, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Csíkszentmárton, Csíkszentdomokos, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyimesfelsőlok, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy képviseletében kaptak díjakat, dicséreteket.
A hetven diák szombat délelőtt írta meg dolgozatát: a 7–8. osztályosok egyháztörténelemből, illetve dogmatika-fundamentálisból, a 9–12.-esek Mózes öt könyvéből; Józsué, a Királyok és a Próféták könyvéből; az Evangéliumokból az Apostolok cselekedeteiből, valamint a páli levelekből kapták a kérdéseket. A kreatív tételek negyven pontot érhettek, ahol a fogalmazáskészséget és a mértékkel használt fantáziát értékelték, de a külalakot és a helyesírást is jutalmazták. Idén először érkeztek versenyzők Besztercéről – mondta Gál László főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) igazgatója. Míg a dolgozatokat értékelték, a diákok városnézésre indultak, meglátogatták a Haáz Rezső Múzeumot, este pedig táncházban ismerkedtek egymással.
A díjkiosztón Horváth István főegyházmegyei főtanfelügyelő kiemelte: ezután vizsgáznak valójában – minden élethelyzetben. Magaviseletükkel, életlendületükkel igazolják: a vallásórák elengedhetetlenül szükségesek. A földi feladatok példás elvégzése bizonyítja: vannak magasabb célok és ideálok. Oklevelet, CD-t kaptak a kitüntetettek, az első három díjazott pénzjutalomban is részesült a Confessio Alapítvány jóvoltából.
Az udvarhelyi körzet legeredményesebbjei a Tamási Áron Gimnázium diákjai voltak. Felkészítő tanáruk: Török Edit, Tarzicia nővér. II. díj: Lázár Szabolcs, 10. osztály és Ilyés Emőke 12. osztály; III. díj: Szabó Blanka Beatrix, 10. osztály. Dicséret: Somorai Boróka, 9. osztály.
Dicséretben részesült a Baczkamaradari Kis Gergely Református Kollégium 7. és 8. osztályosa: Máthé Fanni, illetve Jakab Zsanett. Őket Simó Magdolna készítette fel.
Székelyhon.ro
A hétvégén Székelyudvarhely adott otthont a Gyulafehérvári Főegyházmegye hittan tantárgyolimpiájának. A versenyzők Gyulafehérvár, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Csíkszentmárton, Csíkszentdomokos, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyimesfelsőlok, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy képviseletében kaptak díjakat, dicséreteket.
A hetven diák szombat délelőtt írta meg dolgozatát: a 7–8. osztályosok egyháztörténelemből, illetve dogmatika-fundamentálisból, a 9–12.-esek Mózes öt könyvéből; Józsué, a Királyok és a Próféták könyvéből; az Evangéliumokból az Apostolok cselekedeteiből, valamint a páli levelekből kapták a kérdéseket. A kreatív tételek negyven pontot érhettek, ahol a fogalmazáskészséget és a mértékkel használt fantáziát értékelték, de a külalakot és a helyesírást is jutalmazták. Idén először érkeztek versenyzők Besztercéről – mondta Gál László főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) igazgatója. Míg a dolgozatokat értékelték, a diákok városnézésre indultak, meglátogatták a Haáz Rezső Múzeumot, este pedig táncházban ismerkedtek egymással.
A díjkiosztón Horváth István főegyházmegyei főtanfelügyelő kiemelte: ezután vizsgáznak valójában – minden élethelyzetben. Magaviseletükkel, életlendületükkel igazolják: a vallásórák elengedhetetlenül szükségesek. A földi feladatok példás elvégzése bizonyítja: vannak magasabb célok és ideálok. Oklevelet, CD-t kaptak a kitüntetettek, az első három díjazott pénzjutalomban is részesült a Confessio Alapítvány jóvoltából.
Az udvarhelyi körzet legeredményesebbjei a Tamási Áron Gimnázium diákjai voltak. Felkészítő tanáruk: Török Edit, Tarzicia nővér. II. díj: Lázár Szabolcs, 10. osztály és Ilyés Emőke 12. osztály; III. díj: Szabó Blanka Beatrix, 10. osztály. Dicséret: Somorai Boróka, 9. osztály.
Dicséretben részesült a Baczkamaradari Kis Gergely Református Kollégium 7. és 8. osztályosa: Máthé Fanni, illetve Jakab Zsanett. Őket Simó Magdolna készítette fel.
Székelyhon.ro
2015. április 20.
Pánikot keltett a kétnyelvű utcanévtáblák miatt beígért bírság
Talán az elindítója által sem remélt felháborodást okozott Valentin Bretfelean sajtónyilatkozata, miszerint tetemes pénzbírság vár azokra a marosvásárhelyi lakókra, akik az írásbeli felszólítás után nem távolítják el házukról a civilek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat.
A helyi rendőrség vezetője csütörtökön még 30 ezer lejes büntetésről beszélt, de a Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű híradójának nyilatkozva már akár 50 ezer lejig terjedő pénzbírságra srófolta az összeget.
Mint arról beszámoltunk, az általa vezetett intézmény néhány héttel ezelőtt öt-ötezer lejjel bírságolta meg a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű civil akciócsoport tagjait, Barabás Miklóst és Benedek Lehelt, akiket március 20-án a szülészeti parkban, a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú tábla felszerelése közben „értek tetten”.
A helyi rendőrségnek ez a sokadik akciója, melynek keretében megbírságolja a kétnyelvűséget, illetve a jelképhasználatot szorgalmazó személyeket vagy szervezeteket „törvénytelen reklámanyagok osztogatása vagy kifüggesztése” cím alatt. A marosvásárhelyi bíróság román nemzetiségű bírái eddig az összes esetben eltörölték a pénzbüntetést.
Román támogatásra is lehet számítani
Az egyik érintett, akinek el kellene távolítania háza faláról a kétnyelvű feliratot, épp Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos. Kérdésünkre, hogy megteszi-e, nemmel válaszolt. Emlékeztetni kívánt, hogy alpolgármesterként ő is dolgozott azon a tanácsi határozattervezeten, amely a kétnyelvű táblák kifüggesztését írja elő.
„Sem a prefektúra, sem más nem támadta meg, a határozat jogilag ma is érvényes, a gond az, hogy jóformán nem történt semmiféle előrelépés. Jó volna, ha román oldalról is érkeznének támogató jelzések, határozott lépések” – mondta Dorin Florea városvezető tanácsosa.
Az emberjogvédő civil szervezetek román vezetői részéről maximális a nyitottság. Cătălin Hegheş, az Asociaţia pentru Minţi Pertinente (AMPER) ügyvezetője portálunk megkeresésére kijelentette: a rendőrség hozzáállása egyértelműen túlkapásnak minősül, és a vásárhelyi magyarság megfélemlítésére irányul.
„Ha az illetékesek ragaszkodnának a törvény szigorú betartásához, már számos táblát leszereltettek volna, beleértve azokat is, amelyek az udvarban lévő harapós kutyára figyelmeztetnek. Ráadásul azok, akik magánúton szerelték fel, nem hinném, hogy törvénytelenül jártak volna el, elvégre a városháza mulasztását pótolták” – vélekedett Hegheş.
A civil aktivista szerint a táblaszerelők mellett szól az is, hogy az általuk rendelt feliratok sem színben, sem formában nem különböznek a hivatalosaktól. Amennyiben a dolgok odáig fajulnak, hogy valakinek pereskednie kell majd a házára felszerelt kétnyelvű utcanévtábla miatt, az AMPER jogi támogatást nyújt, biztosította az érintetteket a 2011-ben négy román személy által létrehozott szervezet vezetője.
A PEL Bretfelean lemondását kéri
Szót emelt a jogtiprás ellen a Pro Europa Liga társelnöke, Smaranda Enache is, aki emlékeztetni kívánta a városvezetőket és a fennhatóságuk alá tartozó rendőrfőnököt, hogy Románia elfogadta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek értelmében a kétnyelvűség alkalmazása már nem csupán fakultatív feladat.
Szerkesztőségünknek nyilatkozva az emberjogvédelmi aktivista azt javasolta Valentin Bretfeleannak, hogy olvassa el a chartát, és ne tegye ki magát és ez által az önkormányzatot is annak a veszélynek, hogy elveszíti az ügyben indítandó strasbourgi pereket.
„Persze a táblák kifüggesztése a polgármesteri hivatal kötelessége lenne, de úgy látszik, hogy a városháza és saját rendőrsége inkább annak meggátolásán fáradozik. A Pro Europa Liga ezennel Bretfelean lemondását kéri, mivel kijelentéseivel, kisebbségellenes gesztusaival már sokadjára mond ellent az európai uniós normáknak és törvényeknek, tettei pedig egyáltalán nem használnak Marosvásárhely megítélésének” – szögezte le Smaranda Enache.
A román alpolgármestert is meglepték?
Megrökönyödéssel fogadta a kilátásba helyezett 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírságról szóló rendőrfőnöki nyilatkozatot Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is. A diplomata telefonon kért tájékoztatást Claudiu Maior alpolgármestertől, aki pénteken délelőtt fogadkozott, hogy nem tud az ügyről.
„Megdöbbentő és nagyon rosszul esik, hogy miközben a vásárhelyi önkormányzat a Harmónia Kupára hívja focizni a főkonzulátus csapatát, a rendőrfőnök a magyarságot megalázó és megfélemlítő akciókba kezd. Az uniós joggyakorlat a többnyelvűségről, egymás tiszteletéről szól, semmiként a multikulturalitás büntetéséről” – nyilatkozta Zsigmond Barna. A diplomata hozzátette, a párbeszéd híve, ezért reméli, mielőbb sikerül tisztáznia a vásárhelyi városvezetőkkel a rendkívül kellemetlen helyzetet.
Claudiu Maior alpolgármester megismételte azt, amit a főkonzulnak mondott: pénteken délelőtt még nem tudott a helyi rendőrség buzgólkodásáról, de a későbbiekben magyarázatot kért Bretfeleantól. A parancsnok akcióját értelmetlen túlkapásnak nevezte.
„Utasítottam Valentin Bretfeleant, hogy többé ne avatkozzon bele, és főleg ne nyilatkozzon a magyarság és a kétnyelvűség ügyéről. Tudtára adtam, szó se lehet arról, hogy a helyi rendőrség pénzbírságot szabjon ki azokra, akiknek a házfalán megjelent a kétnyelvű utcanévtábla. A tanács idénre jelentős összeget különített el a kétnyelvű táblák elkészítésére és kihelyezésére. E mellett a civileknek sem tiltjuk meg, hogy tovább szereljék a tábláikat” – fejtette ki Maior.
Az alpolgármester arról is említést tett: megbeszélte a rendőrség igazgatójával, hogy az intézmény ne képviseltesse magát a két táblaszerelő aktivista perén. Amint arról beszámoltunk, Barabás és Benedek Kincses Előd ügyvéd révén a bíróságon támadták meg az állítólagos reklámtábla felszereléséről szóló jegyzőkönyvet, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) pedig bűnügyi feljelentést tett Bretfelean ellen a magyarság megfélemlítése miatt.
A civilek nem bíznak Maiorban
Sem a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! csoport tagjai, sem a mögötte álló Cemo vezetője, Szigeti Enikő nem bízik a Claudiu Maior által vázolt forgatókönyvben, annál is inkább, mivel Valentin Bretfelean fenyegetése már az első huszonnégy órában megtette a hatását.
Barabás Miklós, a csoport vezetője elmondta, a hétvégén számos idős személy, aki korábban táblát rendelt tőlük, most azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy szereljék le azokat. A pánikkeltés eredményével mi is találkoztunk, a szerkesztőségünkbe a Szebeni-havasok utcából betelefonáló Szlovácsek Félix azt kérdezte, mitévő legyen ebben a helyzetben: vegye, vagy ne vegye le a feliratot? „Nekem nincs annyi pénzem, hogy kifizessem a beharangozott büntetést” – adott hangot aggodalmának a nyugdíjas férfi.
„A megrendelők többsége kisnyugdíjas, idős személy, aki érthető módon megijedt a rendőrfőnök fenyegető szavaitól. Kérésre pedig kénytelenek vagyunk eltávolítani a táblákat” – mondta el Barabás. Úgy vélte, az alpolgármester nyugtatónak szánt szavainak akkor lenne súlya, ha azt írásba foglalná.
„Nem emlékszem, hogy az alpolgármester úr valaha is nyilvánosan felkarolta volna a kétnyelvű utcanévtáblák kérdését, sőt amikor minket fogadott, kimondottan ellenségesen viszonyult az ügyhöz. Ahogy arra sem emlékszem, hogy nekünk megígérte volna, szemet huny a táblázási akciónk fölött. Ellenben azt látom, a helyi rendőrparancsnok fenyegetése megtette a hatását, az emberek rettegnek a tetemes összegű büntetéstől, de a pereskedést sem vállalják. Claudiu Maior nyár óta mindössze négy utcát kétnyelvűsített, mi meg itt állunk továbbra is a fejenkénti öt-ötezer lejes bírsággal” – sorolta aggályait a civil mozgalom vezetője.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Talán az elindítója által sem remélt felháborodást okozott Valentin Bretfelean sajtónyilatkozata, miszerint tetemes pénzbírság vár azokra a marosvásárhelyi lakókra, akik az írásbeli felszólítás után nem távolítják el házukról a civilek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat.
A helyi rendőrség vezetője csütörtökön még 30 ezer lejes büntetésről beszélt, de a Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű híradójának nyilatkozva már akár 50 ezer lejig terjedő pénzbírságra srófolta az összeget.
Mint arról beszámoltunk, az általa vezetett intézmény néhány héttel ezelőtt öt-ötezer lejjel bírságolta meg a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű civil akciócsoport tagjait, Barabás Miklóst és Benedek Lehelt, akiket március 20-án a szülészeti parkban, a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú tábla felszerelése közben „értek tetten”.
A helyi rendőrségnek ez a sokadik akciója, melynek keretében megbírságolja a kétnyelvűséget, illetve a jelképhasználatot szorgalmazó személyeket vagy szervezeteket „törvénytelen reklámanyagok osztogatása vagy kifüggesztése” cím alatt. A marosvásárhelyi bíróság román nemzetiségű bírái eddig az összes esetben eltörölték a pénzbüntetést.
Román támogatásra is lehet számítani
Az egyik érintett, akinek el kellene távolítania háza faláról a kétnyelvű feliratot, épp Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos. Kérdésünkre, hogy megteszi-e, nemmel válaszolt. Emlékeztetni kívánt, hogy alpolgármesterként ő is dolgozott azon a tanácsi határozattervezeten, amely a kétnyelvű táblák kifüggesztését írja elő.
„Sem a prefektúra, sem más nem támadta meg, a határozat jogilag ma is érvényes, a gond az, hogy jóformán nem történt semmiféle előrelépés. Jó volna, ha román oldalról is érkeznének támogató jelzések, határozott lépések” – mondta Dorin Florea városvezető tanácsosa.
Az emberjogvédő civil szervezetek román vezetői részéről maximális a nyitottság. Cătălin Hegheş, az Asociaţia pentru Minţi Pertinente (AMPER) ügyvezetője portálunk megkeresésére kijelentette: a rendőrség hozzáállása egyértelműen túlkapásnak minősül, és a vásárhelyi magyarság megfélemlítésére irányul.
„Ha az illetékesek ragaszkodnának a törvény szigorú betartásához, már számos táblát leszereltettek volna, beleértve azokat is, amelyek az udvarban lévő harapós kutyára figyelmeztetnek. Ráadásul azok, akik magánúton szerelték fel, nem hinném, hogy törvénytelenül jártak volna el, elvégre a városháza mulasztását pótolták” – vélekedett Hegheş.
A civil aktivista szerint a táblaszerelők mellett szól az is, hogy az általuk rendelt feliratok sem színben, sem formában nem különböznek a hivatalosaktól. Amennyiben a dolgok odáig fajulnak, hogy valakinek pereskednie kell majd a házára felszerelt kétnyelvű utcanévtábla miatt, az AMPER jogi támogatást nyújt, biztosította az érintetteket a 2011-ben négy román személy által létrehozott szervezet vezetője.
A PEL Bretfelean lemondását kéri
Szót emelt a jogtiprás ellen a Pro Europa Liga társelnöke, Smaranda Enache is, aki emlékeztetni kívánta a városvezetőket és a fennhatóságuk alá tartozó rendőrfőnököt, hogy Románia elfogadta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek értelmében a kétnyelvűség alkalmazása már nem csupán fakultatív feladat.
Szerkesztőségünknek nyilatkozva az emberjogvédelmi aktivista azt javasolta Valentin Bretfeleannak, hogy olvassa el a chartát, és ne tegye ki magát és ez által az önkormányzatot is annak a veszélynek, hogy elveszíti az ügyben indítandó strasbourgi pereket.
„Persze a táblák kifüggesztése a polgármesteri hivatal kötelessége lenne, de úgy látszik, hogy a városháza és saját rendőrsége inkább annak meggátolásán fáradozik. A Pro Europa Liga ezennel Bretfelean lemondását kéri, mivel kijelentéseivel, kisebbségellenes gesztusaival már sokadjára mond ellent az európai uniós normáknak és törvényeknek, tettei pedig egyáltalán nem használnak Marosvásárhely megítélésének” – szögezte le Smaranda Enache.
A román alpolgármestert is meglepték?
Megrökönyödéssel fogadta a kilátásba helyezett 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírságról szóló rendőrfőnöki nyilatkozatot Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is. A diplomata telefonon kért tájékoztatást Claudiu Maior alpolgármestertől, aki pénteken délelőtt fogadkozott, hogy nem tud az ügyről.
„Megdöbbentő és nagyon rosszul esik, hogy miközben a vásárhelyi önkormányzat a Harmónia Kupára hívja focizni a főkonzulátus csapatát, a rendőrfőnök a magyarságot megalázó és megfélemlítő akciókba kezd. Az uniós joggyakorlat a többnyelvűségről, egymás tiszteletéről szól, semmiként a multikulturalitás büntetéséről” – nyilatkozta Zsigmond Barna. A diplomata hozzátette, a párbeszéd híve, ezért reméli, mielőbb sikerül tisztáznia a vásárhelyi városvezetőkkel a rendkívül kellemetlen helyzetet.
Claudiu Maior alpolgármester megismételte azt, amit a főkonzulnak mondott: pénteken délelőtt még nem tudott a helyi rendőrség buzgólkodásáról, de a későbbiekben magyarázatot kért Bretfeleantól. A parancsnok akcióját értelmetlen túlkapásnak nevezte.
„Utasítottam Valentin Bretfeleant, hogy többé ne avatkozzon bele, és főleg ne nyilatkozzon a magyarság és a kétnyelvűség ügyéről. Tudtára adtam, szó se lehet arról, hogy a helyi rendőrség pénzbírságot szabjon ki azokra, akiknek a házfalán megjelent a kétnyelvű utcanévtábla. A tanács idénre jelentős összeget különített el a kétnyelvű táblák elkészítésére és kihelyezésére. E mellett a civileknek sem tiltjuk meg, hogy tovább szereljék a tábláikat” – fejtette ki Maior.
Az alpolgármester arról is említést tett: megbeszélte a rendőrség igazgatójával, hogy az intézmény ne képviseltesse magát a két táblaszerelő aktivista perén. Amint arról beszámoltunk, Barabás és Benedek Kincses Előd ügyvéd révén a bíróságon támadták meg az állítólagos reklámtábla felszereléséről szóló jegyzőkönyvet, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) pedig bűnügyi feljelentést tett Bretfelean ellen a magyarság megfélemlítése miatt.
A civilek nem bíznak Maiorban
Sem a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! csoport tagjai, sem a mögötte álló Cemo vezetője, Szigeti Enikő nem bízik a Claudiu Maior által vázolt forgatókönyvben, annál is inkább, mivel Valentin Bretfelean fenyegetése már az első huszonnégy órában megtette a hatását.
Barabás Miklós, a csoport vezetője elmondta, a hétvégén számos idős személy, aki korábban táblát rendelt tőlük, most azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy szereljék le azokat. A pánikkeltés eredményével mi is találkoztunk, a szerkesztőségünkbe a Szebeni-havasok utcából betelefonáló Szlovácsek Félix azt kérdezte, mitévő legyen ebben a helyzetben: vegye, vagy ne vegye le a feliratot? „Nekem nincs annyi pénzem, hogy kifizessem a beharangozott büntetést” – adott hangot aggodalmának a nyugdíjas férfi.
„A megrendelők többsége kisnyugdíjas, idős személy, aki érthető módon megijedt a rendőrfőnök fenyegető szavaitól. Kérésre pedig kénytelenek vagyunk eltávolítani a táblákat” – mondta el Barabás. Úgy vélte, az alpolgármester nyugtatónak szánt szavainak akkor lenne súlya, ha azt írásba foglalná.
„Nem emlékszem, hogy az alpolgármester úr valaha is nyilvánosan felkarolta volna a kétnyelvű utcanévtáblák kérdését, sőt amikor minket fogadott, kimondottan ellenségesen viszonyult az ügyhöz. Ahogy arra sem emlékszem, hogy nekünk megígérte volna, szemet huny a táblázási akciónk fölött. Ellenben azt látom, a helyi rendőrparancsnok fenyegetése megtette a hatását, az emberek rettegnek a tetemes összegű büntetéstől, de a pereskedést sem vállalják. Claudiu Maior nyár óta mindössze négy utcát kétnyelvűsített, mi meg itt állunk továbbra is a fejenkénti öt-ötezer lejes bírsággal” – sorolta aggályait a civil mozgalom vezetője.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. április 20.
Új úton a szövetség (Az RMDSZ 12. kongresszusa)
Az RMDSZ programjának módosításával és a programot kiegészítő dokumentumok elfogadásával zárult szombaton a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusa. Ezt megelőzően levetítették a szövetség 25 éves történetét összefoglaló egyórás dokumentumfilmet és Ezüsttulipán-díjat adtak át közel 80 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek /köztük Verestóy Attilának).
Kelemen Hunor újraválasztott elnök a kongresszust záró sajtótájékoztatóján elmondta, a program alig változott, abból az időközben érvényességüket vesztett pontokat törölték. A határozatok közül az oktatáspolitikára vonatkozót emelte ki. Mint fogalmazott, a szövetség az anyanyelvű oktatás biztosításán túl az oktatás minőségére is hangsúlyt akar fektetni. A kongresszus határozatot fogadott el a gazdasági és adópolitikáról, amelyben az Európai Unió által biztosított források jobb kihasználását és a kis- és középvállalatok támogatását ajánlja; a családpolitikáról, melyben adókedvezményeket javasolt a többgyermekes családoknak, a nők és a fiatalok politikai szerepvállalásának az ösztönzéséről; a szövetség külpolitikai és nemzetpolitikai törekvéseiről. Az elnök újságírói kérdésre elmondta, a szövetség sem esküvőre nem készül a Nemzeti Liberális Párttal – melynek vezetői pénteken hosszú távú együttműködésre tettek javaslatot –, sem kikosarazni nem akarja a jobbközép pártot. Hozzátette, jelenleg is párbeszédet folytatnak az ellenzéki partnerekkel, például a választási törvények módosításáról. Megjegyezte, ha az ellenzék bizalmatlansági indítványt szándékozik benyújtani a Ponta-kormány ellen, az indítvány tartalma függvényében tárgyalnak annak esetleges megszavazásáról. Hozzátette, jelenleg az ellenzéknek nincs elég voksa a kormánybuktatáshoz.
Visszanyerni az emberek bizalmát
Kovács Péter eddigi főtitkár a legesélyesebb az újjáalakult ügyvezető elnökség vezetői tisztségére – mondta a kongresszust kiértékelő sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az emberek bizalmának visszanyerését tartja az RMDSZ legfontosabb feladatának. „Tartalmas kongresszus volt. Nagy meglepetések nem voltak, de az újratervezés vitájában egyvalamiben meg tudtunk állapodni: változni kell, több alázatra, emberközpontú politikára van szükség” – jelentette ki. A pénteken újraválasztott szövetségi elnök a magyar emberek bizalmának megőrzését, visszaszerzését tartja fontosnak. „Huszonöt éven keresztül emberek százezrei értéknek tekintették az érdekképviseletet, és ez azt jelenti, hogy ez számukra fontos. Azoknak a fiataloknak a bizalmát is meg kell nyerni, akik a rendszerváltás után születtek, s más viszonyítási alapokkal indulnak az életbe. Meg kell tudnunk győzni őket az etnikai érdekképviselet létjogosultságáról” – fogalmazott a politikus. Újságírói kérdésre elmondta: a másik két magyar politikai szervezettel közösen tartandó marosvásárhelyi előválasztáshoz hasonló megoldást elképzelhetőnek tart más településeken is, ám az előválasztás szerinte nem csodafegyver. „Sok buktatója is van. Nem elég az előválasztást megnyerni, a választásokat kell megnyerni. A marosvásárhelyieknek is azt mondtam: támogatom, de ne keltsük azt a látszatot, hogy ezzel minden problémát megoldottunk” – számolt be Kelemen Hunor. Erőfeszítések a Székelyföld autonómiájáért
Az RMDSZ továbbra is tenni akar azért, hogy törvényt fogadtasson el a román parlamentben Székelyföld területi autonómiájáról – mondta Kelemen Hunor az MTI-nek adott interjúban.
A szövetség a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán fogadott el határozatot a székelyföldi autonómiatervezet kidolgozásáról, ám a közvitára bocsátott tervezetét mindeddig nem nyújtotta be a parlamentben, és az autonómiatervezet kérdése a hét végi kolozsvári kongresszuson sem merült fel. Kelemen Hunor az MTI kérdésére kijelentette: az lenne a legkönnyebb, hogy a törvénytervezetet már holnap beterjesszék a parlamentben, de ehelyett azt az utat választották, hogy előzetesen megpróbálják meggyőzni a román társadalmat a törekvés helyességéről, és elkészítenek egy sor szakpolitikai dolgozatot, amelyek szükségesek az autonómia kiteljesítéséhez. Az RMDSZ elnöke cáfolta hogy takaréklángra tették volna a román társadalom meggyőzését. „Amikor bilincscsörgés föd el minden egyéb témát az országban, akkor nagyon nehéz felszínre hozni az ilyen, egyébként sokkal fontosabb ügyeket” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az újraválasztott elnök azt is elmondta, a kongresszus mottójául választott újratervezés jelentős változást fog eredményezni a szövetség politikai elitjének felállásában. A 2016-os választások talán az elmúlt választási ciklusok legnagyobb változásait fogják hozni – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy az újratervezés annak az elismerését jelenti-e, hogy korábban hibázott a szövetség, kijelentette: mindenki hibázik, a politikusok is. Úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ esetében nem történt úttévesztés, csupán azt ismerték fel, hogy lemaradhatnak, ha nem tartanak lépést a változó társadalommal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az RMDSZ programjának módosításával és a programot kiegészítő dokumentumok elfogadásával zárult szombaton a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusa. Ezt megelőzően levetítették a szövetség 25 éves történetét összefoglaló egyórás dokumentumfilmet és Ezüsttulipán-díjat adtak át közel 80 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek /köztük Verestóy Attilának).
Kelemen Hunor újraválasztott elnök a kongresszust záró sajtótájékoztatóján elmondta, a program alig változott, abból az időközben érvényességüket vesztett pontokat törölték. A határozatok közül az oktatáspolitikára vonatkozót emelte ki. Mint fogalmazott, a szövetség az anyanyelvű oktatás biztosításán túl az oktatás minőségére is hangsúlyt akar fektetni. A kongresszus határozatot fogadott el a gazdasági és adópolitikáról, amelyben az Európai Unió által biztosított források jobb kihasználását és a kis- és középvállalatok támogatását ajánlja; a családpolitikáról, melyben adókedvezményeket javasolt a többgyermekes családoknak, a nők és a fiatalok politikai szerepvállalásának az ösztönzéséről; a szövetség külpolitikai és nemzetpolitikai törekvéseiről. Az elnök újságírói kérdésre elmondta, a szövetség sem esküvőre nem készül a Nemzeti Liberális Párttal – melynek vezetői pénteken hosszú távú együttműködésre tettek javaslatot –, sem kikosarazni nem akarja a jobbközép pártot. Hozzátette, jelenleg is párbeszédet folytatnak az ellenzéki partnerekkel, például a választási törvények módosításáról. Megjegyezte, ha az ellenzék bizalmatlansági indítványt szándékozik benyújtani a Ponta-kormány ellen, az indítvány tartalma függvényében tárgyalnak annak esetleges megszavazásáról. Hozzátette, jelenleg az ellenzéknek nincs elég voksa a kormánybuktatáshoz.
Visszanyerni az emberek bizalmát
Kovács Péter eddigi főtitkár a legesélyesebb az újjáalakult ügyvezető elnökség vezetői tisztségére – mondta a kongresszust kiértékelő sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az emberek bizalmának visszanyerését tartja az RMDSZ legfontosabb feladatának. „Tartalmas kongresszus volt. Nagy meglepetések nem voltak, de az újratervezés vitájában egyvalamiben meg tudtunk állapodni: változni kell, több alázatra, emberközpontú politikára van szükség” – jelentette ki. A pénteken újraválasztott szövetségi elnök a magyar emberek bizalmának megőrzését, visszaszerzését tartja fontosnak. „Huszonöt éven keresztül emberek százezrei értéknek tekintették az érdekképviseletet, és ez azt jelenti, hogy ez számukra fontos. Azoknak a fiataloknak a bizalmát is meg kell nyerni, akik a rendszerváltás után születtek, s más viszonyítási alapokkal indulnak az életbe. Meg kell tudnunk győzni őket az etnikai érdekképviselet létjogosultságáról” – fogalmazott a politikus. Újságírói kérdésre elmondta: a másik két magyar politikai szervezettel közösen tartandó marosvásárhelyi előválasztáshoz hasonló megoldást elképzelhetőnek tart más településeken is, ám az előválasztás szerinte nem csodafegyver. „Sok buktatója is van. Nem elég az előválasztást megnyerni, a választásokat kell megnyerni. A marosvásárhelyieknek is azt mondtam: támogatom, de ne keltsük azt a látszatot, hogy ezzel minden problémát megoldottunk” – számolt be Kelemen Hunor. Erőfeszítések a Székelyföld autonómiájáért
Az RMDSZ továbbra is tenni akar azért, hogy törvényt fogadtasson el a román parlamentben Székelyföld területi autonómiájáról – mondta Kelemen Hunor az MTI-nek adott interjúban.
A szövetség a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán fogadott el határozatot a székelyföldi autonómiatervezet kidolgozásáról, ám a közvitára bocsátott tervezetét mindeddig nem nyújtotta be a parlamentben, és az autonómiatervezet kérdése a hét végi kolozsvári kongresszuson sem merült fel. Kelemen Hunor az MTI kérdésére kijelentette: az lenne a legkönnyebb, hogy a törvénytervezetet már holnap beterjesszék a parlamentben, de ehelyett azt az utat választották, hogy előzetesen megpróbálják meggyőzni a román társadalmat a törekvés helyességéről, és elkészítenek egy sor szakpolitikai dolgozatot, amelyek szükségesek az autonómia kiteljesítéséhez. Az RMDSZ elnöke cáfolta hogy takaréklángra tették volna a román társadalom meggyőzését. „Amikor bilincscsörgés föd el minden egyéb témát az országban, akkor nagyon nehéz felszínre hozni az ilyen, egyébként sokkal fontosabb ügyeket” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az újraválasztott elnök azt is elmondta, a kongresszus mottójául választott újratervezés jelentős változást fog eredményezni a szövetség politikai elitjének felállásában. A 2016-os választások talán az elmúlt választási ciklusok legnagyobb változásait fogják hozni – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy az újratervezés annak az elismerését jelenti-e, hogy korábban hibázott a szövetség, kijelentette: mindenki hibázik, a politikusok is. Úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ esetében nem történt úttévesztés, csupán azt ismerték fel, hogy lemaradhatnak, ha nem tartanak lépést a változó társadalommal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 20.
Kiállítás identitásról és kultúráról
Identitás és kultúra. Három téma, tizenöt terv. A római limes mint kultúrtáj – hogyan tovább? címmel április 21-én, kedden 17 órakor kiállítás nyílik Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítótermében.
A kiállítás-megnyitó házigazdája Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, továbbá felszólal a kiállítás kurátora, Gaul Cicelle műépítész és Pánczél Szilamér régész. A megnyitó alkalmával kerül sor a kiállítás katalógusának bemutatására is.
A kiállított munkák alapanyaga a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének hallgatói és oktatói együttműködésével zajlott négyhetes Maros megyei felmérő tábor eredményeként állt össze. A terepgyakorlat egy többéves nemzetközi projekt (A római limes mint európai kultúrtáj – Erasmus IP) keretében valósult meg 2014 nyarán.
A diákok a budapesti egyetem által a múlt évben megszervezett Tudományos Diákköri Konferencián hasznosíthatták az erdélyi kutatások eredményeit, és a mikházi és sóváradi római lelőhelyek örökségvédelmi és turisztikai hasznosításnak lehetőségeit vizsgálták. A rendezvény feladatkiírása szerint a hallgatók három témakörben nyújthattak be pályamunkákat, melyből összesen tizenöt pályamű született. Az építészekből és régészekből álló zsűri véleményezte és díjazta a munkákat, melyek első alkalommal kerülnek bemutatására Marosvásárhelyen.
A kiállítást április 21–május 10. között lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója
Népújság (Marosvásárhely)
Identitás és kultúra. Három téma, tizenöt terv. A római limes mint kultúrtáj – hogyan tovább? címmel április 21-én, kedden 17 órakor kiállítás nyílik Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítótermében.
A kiállítás-megnyitó házigazdája Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, továbbá felszólal a kiállítás kurátora, Gaul Cicelle műépítész és Pánczél Szilamér régész. A megnyitó alkalmával kerül sor a kiállítás katalógusának bemutatására is.
A kiállított munkák alapanyaga a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének hallgatói és oktatói együttműködésével zajlott négyhetes Maros megyei felmérő tábor eredményeként állt össze. A terepgyakorlat egy többéves nemzetközi projekt (A római limes mint európai kultúrtáj – Erasmus IP) keretében valósult meg 2014 nyarán.
A diákok a budapesti egyetem által a múlt évben megszervezett Tudományos Diákköri Konferencián hasznosíthatták az erdélyi kutatások eredményeit, és a mikházi és sóváradi római lelőhelyek örökségvédelmi és turisztikai hasznosításnak lehetőségeit vizsgálták. A rendezvény feladatkiírása szerint a hallgatók három témakörben nyújthattak be pályamunkákat, melyből összesen tizenöt pályamű született. Az építészekből és régészekből álló zsűri véleményezte és díjazta a munkákat, melyek első alkalommal kerülnek bemutatására Marosvásárhelyen.
A kiállítást április 21–május 10. között lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 20.
"Egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcsöt"
Orbán Balázs 1890. április 16-án írta alá végrendeletét. Az EMKE Maros megyei szervezete és a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség emlékünnepséget szervezett a legnagyobb székely halálának 125. évfordulója emlékére az egyházközség Dersi János-termében, április 16-án.
Sokan jöttek el emlékezni, tisztelettel adózni a legnagyobb székely emlékének. Nagy László unitárius lelkész Mikó Imre A szülőföld szerelmese című 2011-ben megjelent könyvéből idézte Orbán Balázs unitáriussá válásának történetét, majd Kilyén Ilka színművész, a Maros megyei EMKE elnöke köszöntötte a jelenlevőket, méltatva az esemény jelentőségét, az egyházközség befogadókészségét és kultúratámogatását, hisz a falakon épp egy örmény múltat és jelent megelevenítő fényképkiállítás látható, dr. Ábrám Zoltán fényképei, amelyeket Örményországban készített, és ezzel is emlékezhetünk a 100 évvel ezelőtti örmény genocídiumra.
Kisgyörgyné Barla Júlia tanár színesen idézte fel Orbán Balázs életútját Lengyelfalvától – nagyon sok kitérővel – Budapestig, az örömöket és kudarcokat, és kiemelte azt az emberi nagyságot, amellyel Orbán Balázs fordult szeretett szülőföldje és népe felé. Végrendelete végrehajtójának az EMKE-t nevezte meg. Az 1890. április 21-én, két nappal Orbán Balázs halála után felbontott végrendelet a családja mellett a Musis et virtutibus szellemében gondol a székelykeresztúri unitárius gimnáziumra és az EMKE-re is.
Részlet a végrendeletből: "A mint egész életem küzdelem volt a jóért, az igazságért, a haza üdveért s a miként életemben soha se kerestem önfeláldozó odaadásomért az öntudatnál más jutalmat: akként már csak a következetességért is oda kell törekednem, hogy halálomból is némi haszon háromoljék e szegény magyar hazára, a melynek egész éltem tevékenységét szentelém; földi javaim egy részét, azt a részét, a mely leginkább szerzeményem, a hazai közművelődés és a faj megmentés oltárára szentelem, én családdal nem lévén megáldva a magyar népet tekintem családomnak s azt is kívánom fő örökösömmé tenni, míg más részről a testvéri szeretet adóját se kívánom megtagadni azon testvéremtől, ki arra reá van szorulva s ki gyermekei által családunk tovább folytatására hivatva van... A Szejke jövedelmezősége emelkedőben lévén, annak már fennebb a keresztúri iskolának rendelt évi 200 frton felül ugyanannyit rendelek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület székely osztályának 20 éven át, míg az négyezer frt. tőkét fog kitenni".
Fekete Zsolt Az idő fényképei című könyvét színes, vetítéses előadással ismertette. Több mint tízévi odaadó munkával bejárta Orbán Balázs "nyomdokain" a Székelyföldet, felkereste azokat a helyeket, ahol Orbán Balázs és Veress Ferenc fényképeket készített (az 1860-as években), megkereste azokat a helyeket, szögeket, ahonnan akkor a fényképek készülhettek, és a jelenlevők összehasonlíthatták a múltat a jelennel. Ez az összehasonlítás a legtöbb alkalommal fájdalmas és nagyon szomorú. Templomok, kastélyok, udvarházak tűntek el, alakultak át és a természet is hatalmas erejével átalakította Erdély nagyon szép helyeit. Mindannyiunk nevében köszönjük Fekete Zsolt értékmentő és -teremtő munkáját. Úgy érzem, hogy a megemlékezők és tisztelgők méltósággal idéztük fel Orbán Balázs emlékét. Másként róla nem is lehet beszélni.
Nagy László
Népújság (Marosvásárhely)
Orbán Balázs 1890. április 16-án írta alá végrendeletét. Az EMKE Maros megyei szervezete és a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség emlékünnepséget szervezett a legnagyobb székely halálának 125. évfordulója emlékére az egyházközség Dersi János-termében, április 16-án.
Sokan jöttek el emlékezni, tisztelettel adózni a legnagyobb székely emlékének. Nagy László unitárius lelkész Mikó Imre A szülőföld szerelmese című 2011-ben megjelent könyvéből idézte Orbán Balázs unitáriussá válásának történetét, majd Kilyén Ilka színművész, a Maros megyei EMKE elnöke köszöntötte a jelenlevőket, méltatva az esemény jelentőségét, az egyházközség befogadókészségét és kultúratámogatását, hisz a falakon épp egy örmény múltat és jelent megelevenítő fényképkiállítás látható, dr. Ábrám Zoltán fényképei, amelyeket Örményországban készített, és ezzel is emlékezhetünk a 100 évvel ezelőtti örmény genocídiumra.
Kisgyörgyné Barla Júlia tanár színesen idézte fel Orbán Balázs életútját Lengyelfalvától – nagyon sok kitérővel – Budapestig, az örömöket és kudarcokat, és kiemelte azt az emberi nagyságot, amellyel Orbán Balázs fordult szeretett szülőföldje és népe felé. Végrendelete végrehajtójának az EMKE-t nevezte meg. Az 1890. április 21-én, két nappal Orbán Balázs halála után felbontott végrendelet a családja mellett a Musis et virtutibus szellemében gondol a székelykeresztúri unitárius gimnáziumra és az EMKE-re is.
Részlet a végrendeletből: "A mint egész életem küzdelem volt a jóért, az igazságért, a haza üdveért s a miként életemben soha se kerestem önfeláldozó odaadásomért az öntudatnál más jutalmat: akként már csak a következetességért is oda kell törekednem, hogy halálomból is némi haszon háromoljék e szegény magyar hazára, a melynek egész éltem tevékenységét szentelém; földi javaim egy részét, azt a részét, a mely leginkább szerzeményem, a hazai közművelődés és a faj megmentés oltárára szentelem, én családdal nem lévén megáldva a magyar népet tekintem családomnak s azt is kívánom fő örökösömmé tenni, míg más részről a testvéri szeretet adóját se kívánom megtagadni azon testvéremtől, ki arra reá van szorulva s ki gyermekei által családunk tovább folytatására hivatva van... A Szejke jövedelmezősége emelkedőben lévén, annak már fennebb a keresztúri iskolának rendelt évi 200 frton felül ugyanannyit rendelek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület székely osztályának 20 éven át, míg az négyezer frt. tőkét fog kitenni".
Fekete Zsolt Az idő fényképei című könyvét színes, vetítéses előadással ismertette. Több mint tízévi odaadó munkával bejárta Orbán Balázs "nyomdokain" a Székelyföldet, felkereste azokat a helyeket, ahol Orbán Balázs és Veress Ferenc fényképeket készített (az 1860-as években), megkereste azokat a helyeket, szögeket, ahonnan akkor a fényképek készülhettek, és a jelenlevők összehasonlíthatták a múltat a jelennel. Ez az összehasonlítás a legtöbb alkalommal fájdalmas és nagyon szomorú. Templomok, kastélyok, udvarházak tűntek el, alakultak át és a természet is hatalmas erejével átalakította Erdély nagyon szép helyeit. Mindannyiunk nevében köszönjük Fekete Zsolt értékmentő és -teremtő munkáját. Úgy érzem, hogy a megemlékezők és tisztelgők méltósággal idéztük fel Orbán Balázs emlékét. Másként róla nem is lehet beszélni.
Nagy László
Népújság (Marosvásárhely)