Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. május 21.
Kisajátított ünnep a marosvásárhelyi orvosin
Önmagát ünnepelte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége és román tagozata szerdán az úgynevezett Királyság Napján, melyen a magyar oktatók és diákok nem vettek részt.
A távolmaradást tiltakozásul szánták az ellen a történelemhamisítási kísérlet ellen, mellyel Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora azt próbálta elhitetni a közvéleménnyel, hogy hetven évvel ezelőtt Mihály király a marosvásárhelyi egyetemet hozta volna létre.
Az egyetem vezetősége szerdán vendégül látta Mihály király lányát, Margit hercegnőt és férjét, Radu herceget. Jelenlétükben felavatták a Románia volt uralkodóját ábrázoló domborművet. Ugyanakkor Marosvásárhelyre látogatott Muna jordán hercegnő is, aki egy, szintén a MOGYE által szervezett román–jordániai orvosi kongresszusra jött.
Szabó Béla professzor, az egyetem magyar tagozatának vezetője az MTI-nek elmondta, azt sérelmezik, hogy a hónapokkal ezelőtt elkezdődött évfordulós rendezvényeken szó sem esik arról, hogy az 1945-ös királyi rendelettel magyar tannyelvű egyetemet hoztak létre, és csak 1962-ben vezették be a román nyelvű oktatást is a tanintézetben.
Jelenleg az egyetem döntéshozó testülete a román oktatók kétharmados többségével működik. A MOGYE jelenlegi vezetői a marosvásárhelyi intézményt a román uralkodó által hetven évvel ezelőtt létrehozott magyar egyetem jogutódjának tekintik.
Az uralkodó valójában 1945. május 28-án királyi rendelettel létesített Kolozsváron magyar tannyelvű egyetemet bölcsészeti, jog- és közgazdaság-tudományi, természettudományi és orvosi karral. A magyar oktatási intézmény pár hónappal később a Bolyai Tudományegyetem nevet vette fel.
A királyi rendelet azt is megszabta, hogy a kolozsvári román tannyelvű egyetem a magyar orvostanhallgatókat is befogadja laboratóriumaiba és klinikáiba. Ez a rendelkezés azonban nem teljesült, ezért a magyar orvosi kart Marosvásárhelyre költöztették. A vásárhelyi orvosi egyetem 1948-ban vált ki a Bolyai Tudományegyetemből, és kapott önálló jogi státust.
„Ha a magyar tagozat elsorvasztása miatti tiltakozásunk jeléül nem veszünk részt azokon a szenátusi üléseken, amelyeken elvileg még döntéseket is hoznak, sok értelmét nem látjuk annak, hogy most kiüljünk a kirakatba egy protokolláris eseményen. Felmerült az is, hogy szervezzünk valamilyen tiltakozó akciót, de végül úgy határoztunk, hogy tekintettel leszünk a hercegi párra, és nem zavarjuk meg a látogatásukat" – nyilatkozta korábban Szabó Béla.
Mint ismeretes, a magyar vezetők a magyarokat sújtó belső intézkedések ellen tiltakozva tavaly áprilisban testületileg lemondtak tisztségeikből, kivonultak az egyetem szenátusából.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Önmagát ünnepelte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége és román tagozata szerdán az úgynevezett Királyság Napján, melyen a magyar oktatók és diákok nem vettek részt.
A távolmaradást tiltakozásul szánták az ellen a történelemhamisítási kísérlet ellen, mellyel Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora azt próbálta elhitetni a közvéleménnyel, hogy hetven évvel ezelőtt Mihály király a marosvásárhelyi egyetemet hozta volna létre.
Az egyetem vezetősége szerdán vendégül látta Mihály király lányát, Margit hercegnőt és férjét, Radu herceget. Jelenlétükben felavatták a Románia volt uralkodóját ábrázoló domborművet. Ugyanakkor Marosvásárhelyre látogatott Muna jordán hercegnő is, aki egy, szintén a MOGYE által szervezett román–jordániai orvosi kongresszusra jött.
Szabó Béla professzor, az egyetem magyar tagozatának vezetője az MTI-nek elmondta, azt sérelmezik, hogy a hónapokkal ezelőtt elkezdődött évfordulós rendezvényeken szó sem esik arról, hogy az 1945-ös királyi rendelettel magyar tannyelvű egyetemet hoztak létre, és csak 1962-ben vezették be a román nyelvű oktatást is a tanintézetben.
Jelenleg az egyetem döntéshozó testülete a román oktatók kétharmados többségével működik. A MOGYE jelenlegi vezetői a marosvásárhelyi intézményt a román uralkodó által hetven évvel ezelőtt létrehozott magyar egyetem jogutódjának tekintik.
Az uralkodó valójában 1945. május 28-án királyi rendelettel létesített Kolozsváron magyar tannyelvű egyetemet bölcsészeti, jog- és közgazdaság-tudományi, természettudományi és orvosi karral. A magyar oktatási intézmény pár hónappal később a Bolyai Tudományegyetem nevet vette fel.
A királyi rendelet azt is megszabta, hogy a kolozsvári román tannyelvű egyetem a magyar orvostanhallgatókat is befogadja laboratóriumaiba és klinikáiba. Ez a rendelkezés azonban nem teljesült, ezért a magyar orvosi kart Marosvásárhelyre költöztették. A vásárhelyi orvosi egyetem 1948-ban vált ki a Bolyai Tudományegyetemből, és kapott önálló jogi státust.
„Ha a magyar tagozat elsorvasztása miatti tiltakozásunk jeléül nem veszünk részt azokon a szenátusi üléseken, amelyeken elvileg még döntéseket is hoznak, sok értelmét nem látjuk annak, hogy most kiüljünk a kirakatba egy protokolláris eseményen. Felmerült az is, hogy szervezzünk valamilyen tiltakozó akciót, de végül úgy határoztunk, hogy tekintettel leszünk a hercegi párra, és nem zavarjuk meg a látogatásukat" – nyilatkozta korábban Szabó Béla.
Mint ismeretes, a magyar vezetők a magyarokat sújtó belső intézkedések ellen tiltakozva tavaly áprilisban testületileg lemondtak tisztségeikből, kivonultak az egyetem szenátusából.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 21.
Külön ünnepséget szerveznek a MOGYE 70 éves évfordulójára a magyarok
Magyar ünnepség is lesz a MOGYE 70. évfordulója alkalmából: az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya ünnepi ülést szervez jövő héten, pénteken, délután 5 órától a Kultúrpalota Nagytermében. Az eseményen a hajdani oktatók emlékeznek az elmúlt 70 évre, majd a jelenlegi oktatók és diákok beszélnek az aktuális helyzetről és a jövőbeli kilátásokról. Rövid videókat is bejátszanak majd, amin az idős tanárok mesélik el emlékeiket az egyetem alakulásáról. Az emlékülésen a Marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 éve emlékkötetet is bemutatják. (erdély fm)
Transindex.ro
Magyar ünnepség is lesz a MOGYE 70. évfordulója alkalmából: az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya ünnepi ülést szervez jövő héten, pénteken, délután 5 órától a Kultúrpalota Nagytermében. Az eseményen a hajdani oktatók emlékeznek az elmúlt 70 évre, majd a jelenlegi oktatók és diákok beszélnek az aktuális helyzetről és a jövőbeli kilátásokról. Rövid videókat is bejátszanak majd, amin az idős tanárok mesélik el emlékeiket az egyetem alakulásáról. Az emlékülésen a Marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 éve emlékkötetet is bemutatják. (erdély fm)
Transindex.ro
2015. május 22.
„Imádkozunk értetek” – Ünneplő tömeg fogadta Marosvásárhelyen a zarándokvonatot
Csütörtök este 8 óra előtt pár perccel megérkezett Marosvásárhelyre a Boldogasszony Zarándokvonat. A Csíksomlyóra tartó mintegy 800 zarándok fogadására kigyűlt vásárhelyiek a nagyállomás pályaudvarának teljes területét ellepték, pár hónapos babától nyolcvan éven felüli, kétrét görnyedt, kisszékkel érkező asszonyig minden korosztály képviseltetett. Amikor a vonat látótávolságba került, a mezőcsávási fúvószenekar a Befordultam a konyhára című, megzenésített Petőfi-versre zendített rá. A zarándokokat ft. Oláh Dénes főesperes köszöntötte.
– Aki zarándokol, az úton van. Térben jut el valahonnan valahova, de ezzel párhuzamosan egy lelki utat is be kell járnia. Ti, kedves zarándokok, Csíksomlyóra indultatok, de valójában a Szűzanya felé tartotok A Szűzanya felé, aki mindannyiunkat meg akar segíteni életünk gyökeres megváltoztatásában – hallhattuk a kihangosított főesperesi szavakat. Ft. Oláh Dénes arra is felhívta a figyelmet, hogy a zarándokok példaképei a napkeleti bölcsek, akik az evangélium tanítása szerint más úton tértek haza, és azt kívánta a vonat utasainak, hogy ők is másképpen, lélekben megerősödve induljanak majd vissza otthonaikba a búcsúról.
Ezt követően Budai László, a Boldogasszony Zarándokvonat szervezője a zarándokok nevében megköszönte a vásárhelyieknek a fogadtatást, amely nem egy utazónak csalt könnyet a szemébe. Pálmai Árpád, a zarándokvonat karnagya vezetésével énekelve imádkoztak az egybegyűltek, majd távozók és maradók együtt mondták el a miatyánkot és az üdvözlégyet. Az együttlét utolsó perceiben a csíksomlyói középkori Mária-himnusz csendült fel, végül nemzeti imánkat énekelte a tömeg. A vonat a székely himnusz éneklése közben indult tovább Gyergyószentmiklós felé. Az egyik utazó hölgy szavai most is a fülemben csengenek:
– Imádkozunk értetek. Ti vagytok a mi aranytartalékaink. Szeretünk titeket!
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Csütörtök este 8 óra előtt pár perccel megérkezett Marosvásárhelyre a Boldogasszony Zarándokvonat. A Csíksomlyóra tartó mintegy 800 zarándok fogadására kigyűlt vásárhelyiek a nagyállomás pályaudvarának teljes területét ellepték, pár hónapos babától nyolcvan éven felüli, kétrét görnyedt, kisszékkel érkező asszonyig minden korosztály képviseltetett. Amikor a vonat látótávolságba került, a mezőcsávási fúvószenekar a Befordultam a konyhára című, megzenésített Petőfi-versre zendített rá. A zarándokokat ft. Oláh Dénes főesperes köszöntötte.
– Aki zarándokol, az úton van. Térben jut el valahonnan valahova, de ezzel párhuzamosan egy lelki utat is be kell járnia. Ti, kedves zarándokok, Csíksomlyóra indultatok, de valójában a Szűzanya felé tartotok A Szűzanya felé, aki mindannyiunkat meg akar segíteni életünk gyökeres megváltoztatásában – hallhattuk a kihangosított főesperesi szavakat. Ft. Oláh Dénes arra is felhívta a figyelmet, hogy a zarándokok példaképei a napkeleti bölcsek, akik az evangélium tanítása szerint más úton tértek haza, és azt kívánta a vonat utasainak, hogy ők is másképpen, lélekben megerősödve induljanak majd vissza otthonaikba a búcsúról.
Ezt követően Budai László, a Boldogasszony Zarándokvonat szervezője a zarándokok nevében megköszönte a vásárhelyieknek a fogadtatást, amely nem egy utazónak csalt könnyet a szemébe. Pálmai Árpád, a zarándokvonat karnagya vezetésével énekelve imádkoztak az egybegyűltek, majd távozók és maradók együtt mondták el a miatyánkot és az üdvözlégyet. Az együttlét utolsó perceiben a csíksomlyói középkori Mária-himnusz csendült fel, végül nemzeti imánkat énekelte a tömeg. A vonat a székely himnusz éneklése közben indult tovább Gyergyószentmiklós felé. Az egyik utazó hölgy szavai most is a fülemben csengenek:
– Imádkozunk értetek. Ti vagytok a mi aranytartalékaink. Szeretünk titeket!
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2015. május 22.
Közös MPP–RMDSZ-rendezvény a nemzeti összetartozás napján Marosvásárhelyen
Közösen tervez megemlékezést június 4-ére az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az RMDSZ elfogadta az MPP javaslatát, ezzel is mélyítve az összefogást, és a nemzeti összetartozás napján közösen emlékeznek meg Trianonról.
A történelmi igazságtalanságot nem szabad szőnyeg alá seperni
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint a tegnap bejelentett rendezvény is igazolja, hogy erősödik Marosvásárhelyen a politikai összefogás, újabb fordulatot vesz az, amit néhány hónappal ezelőtt „alaphangként leütöttek”. Az MPP megkeresésére június 4-én, a nemzeti összetartozás napján közösen szerveznek rendezvényt Marosvásárhelyen. – Fontosnak tartom, hogy erről a gyászos emlékű eseményről megemlékezzünk, illetve ezzel kapcsolatosan megfogalmazzuk azokat az örök érvényű észrevételeket, amelyek erősítik identitásunkat, politikai tudatunkat, lévén, hogy a történelmi igazságtalanságot soha nem szabad szőnyeg alá seperni, és az igazságtalanságról mindig szólni kell, még akkor is, ha több évtized telt el, még akkor is, ha több évtized elteltével lassan belefásulunk. Nagy történelmi igazságtalanság áldozata lett a magyar nemzet, és erről nem lehet hallgatni” – fogalmazott az RMDSZ megyei elnöke.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet napjaink marosvásárhelyi eseményeire, amikor aprónak tűnő csúsztatások révén történnek igazságtalanságok – pl. az, hogy elvitatják a MOGYE magyar múltját, és a Mihály királynak állított dombormű szövege is csak román nyelven tünteti fel az általuk egyetemalapítónak nevezett uralkodót.
Ha ezek mellett mind nagyvonalúan elmegyünk, akkor ezek az igazságtalanságok szabotálják nemzeti közösségünket, gyengítik nemzeti identitástudatunkat. Ilyen értelemben csatlakoztunk, illetve társulunk a Magyar Polgári Párt által kezdeményezett rendezvényhez.
Nemzeti ügyekben egységesen kell fellépni!
Bíró Zsolt, az MPP elnöke kijelentette, hogy 2010 óta, amióta a magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, új helyzet van a nemzetpolitikában, és megpróbálnak úgy viszonyulni a június 4-i gyászos eseményhez, hogy ne egyfajta teherként és visszahúzó erőként hasson a magyarságra. Nagyon fontos lélektani pillanat volt a nemzeti összefogás napjának meghirdetése, és úgy gondolja, hogy ezt Erdélyben is fel kell mutatni.
Marosvásárhely szimbolikus helyszín, hiszen Marosvásárhelyen nap mint nap akadályokba ütközünk, csúsztatásokkal, történelemhamisítással szembesülünk. A történelmi hűség kedvéért június 4-én ki kell mondani azt, amit ki kell mondani.
Az összefogás szélesítését illetően felelevenítette a legutóbbi FUEN-kongresszuson felmutatott összefogást, amikor az MPP az RMDSZ-szel és a felvidéki magyar közösség pártjával közösen kezdeményezte egy autonómiapárti nyilatkozat elfogadását. – Sokan, sokfélék vagyunk, de amikor a nemzeti ügy kerül napirendre, akkor egységesen kell fellépnünk. Ezért is gondoltuk úgy, hogy az idén a június 4-i rendezvényt nem akarjuk pártrendezvénnyé silányítani, nemzeti összefogásról van szó, és nagy örömünkre az RMDSZ társul a rendezvényhez – mondta az MPP elnöke.
Június 4-én 19 órakor megemlékező estet tartanak a Maros Művészegyüttes nagytermében, amelyen részt vesznek a magyar országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tagjai, akikkel ugyanaznap délelőtt a Kultúrpalota Tükörtermében is lesz hivatalos találkozó. A rendezvényen a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című első világháborús tematikájú műsora is bemutatásra kerül, ingyenesen lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója „szakmai oldalról” közelítette meg a rendezvényt. Elmondta, hogy június 4. a trianoni szerződés évfordulója. Akkor a nagyhatalmak ráerőltettek erre a régióra egy új adminisztratív átszervezést, aminek az elsődleges vesztese a magyar nemzet volt. – A Trianon téma évtizedekig tabutéma volt, és nagyon sok sérelem abból fakadt, hogy nem volt megnyugtatóan átbeszélve, kibontva, kivesézve, és nem értettük meg ennek a történelmi, politikai tragédiának az előzményeit, okait. Elfojtott, s amiatt pusztító sérelem volt. Ezért fontos, hogy 2010 óta ez a nemzeti összetartozás napja, amikor nyíltan tudunk beszélni erről az eseményről, hogy tudjunk valamit tenni a jelenség és az ellenünk irányuló események ellen – jelentette ki Soós.
A Népújság kérdésére, hogy ha az összefogás kiszélesítéséről beszélnek, hol van az Erdélyi Magyar Néppárt, Bíró Zsolt azt válaszolta, hogy a találkozót a magyar parlament delegációjával azok hivatottak megszervezni, akik a közösséget leginkább képviselik az önkormányzatok szintjén. Brassai Zsombor szerint nyitottak az együttműködésre. Az RMDSZ eddig is részt vett a néppárt által szervezett rendezvényeken, ez az esemény is nyitott, és a politikai összefogás erősítését szolgálja.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Közösen tervez megemlékezést június 4-ére az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az RMDSZ elfogadta az MPP javaslatát, ezzel is mélyítve az összefogást, és a nemzeti összetartozás napján közösen emlékeznek meg Trianonról.
A történelmi igazságtalanságot nem szabad szőnyeg alá seperni
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint a tegnap bejelentett rendezvény is igazolja, hogy erősödik Marosvásárhelyen a politikai összefogás, újabb fordulatot vesz az, amit néhány hónappal ezelőtt „alaphangként leütöttek”. Az MPP megkeresésére június 4-én, a nemzeti összetartozás napján közösen szerveznek rendezvényt Marosvásárhelyen. – Fontosnak tartom, hogy erről a gyászos emlékű eseményről megemlékezzünk, illetve ezzel kapcsolatosan megfogalmazzuk azokat az örök érvényű észrevételeket, amelyek erősítik identitásunkat, politikai tudatunkat, lévén, hogy a történelmi igazságtalanságot soha nem szabad szőnyeg alá seperni, és az igazságtalanságról mindig szólni kell, még akkor is, ha több évtized telt el, még akkor is, ha több évtized elteltével lassan belefásulunk. Nagy történelmi igazságtalanság áldozata lett a magyar nemzet, és erről nem lehet hallgatni” – fogalmazott az RMDSZ megyei elnöke.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet napjaink marosvásárhelyi eseményeire, amikor aprónak tűnő csúsztatások révén történnek igazságtalanságok – pl. az, hogy elvitatják a MOGYE magyar múltját, és a Mihály királynak állított dombormű szövege is csak román nyelven tünteti fel az általuk egyetemalapítónak nevezett uralkodót.
Ha ezek mellett mind nagyvonalúan elmegyünk, akkor ezek az igazságtalanságok szabotálják nemzeti közösségünket, gyengítik nemzeti identitástudatunkat. Ilyen értelemben csatlakoztunk, illetve társulunk a Magyar Polgári Párt által kezdeményezett rendezvényhez.
Nemzeti ügyekben egységesen kell fellépni!
Bíró Zsolt, az MPP elnöke kijelentette, hogy 2010 óta, amióta a magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, új helyzet van a nemzetpolitikában, és megpróbálnak úgy viszonyulni a június 4-i gyászos eseményhez, hogy ne egyfajta teherként és visszahúzó erőként hasson a magyarságra. Nagyon fontos lélektani pillanat volt a nemzeti összefogás napjának meghirdetése, és úgy gondolja, hogy ezt Erdélyben is fel kell mutatni.
Marosvásárhely szimbolikus helyszín, hiszen Marosvásárhelyen nap mint nap akadályokba ütközünk, csúsztatásokkal, történelemhamisítással szembesülünk. A történelmi hűség kedvéért június 4-én ki kell mondani azt, amit ki kell mondani.
Az összefogás szélesítését illetően felelevenítette a legutóbbi FUEN-kongresszuson felmutatott összefogást, amikor az MPP az RMDSZ-szel és a felvidéki magyar közösség pártjával közösen kezdeményezte egy autonómiapárti nyilatkozat elfogadását. – Sokan, sokfélék vagyunk, de amikor a nemzeti ügy kerül napirendre, akkor egységesen kell fellépnünk. Ezért is gondoltuk úgy, hogy az idén a június 4-i rendezvényt nem akarjuk pártrendezvénnyé silányítani, nemzeti összefogásról van szó, és nagy örömünkre az RMDSZ társul a rendezvényhez – mondta az MPP elnöke.
Június 4-én 19 órakor megemlékező estet tartanak a Maros Művészegyüttes nagytermében, amelyen részt vesznek a magyar országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tagjai, akikkel ugyanaznap délelőtt a Kultúrpalota Tükörtermében is lesz hivatalos találkozó. A rendezvényen a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című első világháborús tematikájú műsora is bemutatásra kerül, ingyenesen lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója „szakmai oldalról” közelítette meg a rendezvényt. Elmondta, hogy június 4. a trianoni szerződés évfordulója. Akkor a nagyhatalmak ráerőltettek erre a régióra egy új adminisztratív átszervezést, aminek az elsődleges vesztese a magyar nemzet volt. – A Trianon téma évtizedekig tabutéma volt, és nagyon sok sérelem abból fakadt, hogy nem volt megnyugtatóan átbeszélve, kibontva, kivesézve, és nem értettük meg ennek a történelmi, politikai tragédiának az előzményeit, okait. Elfojtott, s amiatt pusztító sérelem volt. Ezért fontos, hogy 2010 óta ez a nemzeti összetartozás napja, amikor nyíltan tudunk beszélni erről az eseményről, hogy tudjunk valamit tenni a jelenség és az ellenünk irányuló események ellen – jelentette ki Soós.
A Népújság kérdésére, hogy ha az összefogás kiszélesítéséről beszélnek, hol van az Erdélyi Magyar Néppárt, Bíró Zsolt azt válaszolta, hogy a találkozót a magyar parlament delegációjával azok hivatottak megszervezni, akik a közösséget leginkább képviselik az önkormányzatok szintjén. Brassai Zsombor szerint nyitottak az együttműködésre. Az RMDSZ eddig is részt vett a néppárt által szervezett rendezvényeken, ez az esemény is nyitott, és a politikai összefogás erősítését szolgálja.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 22.
Magyar pártok: cinikus a román miniszter kisebbségekről szóló nyilatkozata
Cinikus és féligazságokat tartalmazó nyilatkozatnak minősítették a romániai magyar pártok vezetői Angel Tilvar határon túli románokért felelős miniszter csütörtöki állásfoglalását Bukarest kisebbségpolitikájáról.
A miniszter a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapja alkalmából kiadott közleményében úgy vélte, hogy a romániai kisebbségek tagjai tökéletesen integrálódtak a román társadalomba, megőrizve önazonosságukat úgy, hogy nem érintik őket beolvasztásukra irányuló törekvések.
A miniszter szerint Románia megértette, hogy a kulturális sokszínűség feltétele a stabilitásnak, a fejlődésnek, ezért a kisebbségek olyan jogi keretet élvezhetnek, amelyben a román állam hathatós támogatásának köszönhetően akadály nélkül élhetik meg sajátos kultúrájukat. Tilvar leszögezte, hogy a román állam a kölcsönösség elvén elvárja, hogy a Romániával szomszédos országokban élő román kisebbségek is részesüljenek ugyanabban a bánásmódban.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek kijelentette: a miniszter féligazságokat fogalmaz meg, hiszen 1989-hez képest valóban van előrelépés a romániai kisebbségek helyzete terén, de még távol állunk attól a teljes egyenjogúságtól, amelyet a romániai magyar kisebbség szeretne.
A politikus szerint Tilvar ugyanazokat a szlogeneket használja, mint a román diplomácia, amikor a romániai kisebbségek helyzetéről fogalmaz meg álláspontot. Kovács Péter sérelmezte, hogy a többi román párthoz hasonlóan, Tilvar is csak arra törekszik, hogy politikai eredményeket mutasson fel, de nem kínál valós megoldást a kisebbségek helyzetére. „Az RMDSZ szerint nagyon messze vagyunk attól, hogy ne legyen szükség Romániában az etnikai politikai képviseletre” – tette hozzá.
A miniszternek a kölcsönösségre vonatkozó megállapítására reagálva kifejtette: a román diplomácia, akárcsak Tilvar, megpróbálja egyforma súlyúként feltüntetni a romániai magyar és a magyarországi román közösséget, de elfelejtik, hogy míg Romániában egymillió 300 ezer magyar él, addig Magyarországon tízezer körül van a románok létszáma.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke az MTI-nek elmondta: nem attól válik modellértékűvé a román kisebbségpolitika, hogy ezt „naponta több nyilatkozatban román kormánytagok elmondják”, hanem a tények és a nemzeti közösségek közérzete a meghatározó.
Toró szerint cinikus a román miniszter nyilatkozata, és beleillik abba a román külpolitikai diplomáciai offenzívába, amely azt akarja elhitetni, hogy a számbeli kisebbségben élő őshonos kisebbségek sorsa modellértékűen megoldott Romániában. Hozzátette: a mérvadó az, hogy egyrészt mit mutatnak a demográfiai számok, másrészt hogyan érzi magát az illető közösség. A nemzeti kisebbségek demográfiai adatait tragikusnak nevezte, és kijelentette, hogy ezek egyértelműen megcáfolják a miniszteri nyilatkozatot.
Leszögezte: a romániai magyarok nem egyénenként, hanem közösségként szeretnének beilleszkedni a román társadalomba, ugyanis az egyénenként való integráció a beolvasztásukhoz vezet. „Egy közösség úgy tud megmaradni, ha közösségi jogai, intézményei vannak, és létezik egy közjogi keret, amelyben lehetősége van megélni saját identitását a többségi lakossággal egyenrangúként” – mondta az EMNP elnöke. Úgy vélte, hogy Romániának nagyon sok tennivalója van még ezen a téren, és csak akkor lehet beszélni a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról, ha a kisebbségek képviselői mondják ezt.
Hozzátette: Romániának is azokat a pozitív példákat kellene alkalmaznia, mint amilyeneket Magyarország, amely személyes kulturális autonómiát biztosít a kisebbségeknek már az 1990-es évek eleje óta. Ennek értelmében nagyon széles hatáskörökkel rendelkező kisebbségi önkormányzatok működnek Magyarországon, és ezt folyamatosan elfelejtik a román politikusok, amikor a kölcsönösség elvét kérik számon Budapesten – mondta.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI-nek elmondta: a romániai magyarság helyzete továbbra is Románia egyik megoldásra váró nagy problémája. Ő is cinikusnak nevezte a kulturális sokszínűség alkalmából kiadott miniszteri nyilatkozatot, amelyben Tilvar megfeledkezik arról, hogy a magyarországi románok régóta élvezik a kulturális autonómiát, s közben a magyarországi románok számára ugyanazokat a jogokat követeli, mint a romániai magyaroknak, akik nem rendelkeznek ezzel a joggal.
Ugyanúgy a romániai restitúciós folyamatot dicsérve a miniszter megfeledkezik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében zajló perről – tette hozzá Biró Zsolt –, amely Strasbourgban folytatódik. Az MPP elnöke szerint a romániai kisebbségek, de különösen a magyarság még messze áll attól, hogy teljes jogegyenlőséget élvezzen. Utalt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás megoldatlan helyzetére és a marosvásárhelyi rendőrparancsnok megfélemlítési hadjáratára a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
Krónika (Kolozsvár)
Cinikus és féligazságokat tartalmazó nyilatkozatnak minősítették a romániai magyar pártok vezetői Angel Tilvar határon túli románokért felelős miniszter csütörtöki állásfoglalását Bukarest kisebbségpolitikájáról.
A miniszter a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapja alkalmából kiadott közleményében úgy vélte, hogy a romániai kisebbségek tagjai tökéletesen integrálódtak a román társadalomba, megőrizve önazonosságukat úgy, hogy nem érintik őket beolvasztásukra irányuló törekvések.
A miniszter szerint Románia megértette, hogy a kulturális sokszínűség feltétele a stabilitásnak, a fejlődésnek, ezért a kisebbségek olyan jogi keretet élvezhetnek, amelyben a román állam hathatós támogatásának köszönhetően akadály nélkül élhetik meg sajátos kultúrájukat. Tilvar leszögezte, hogy a román állam a kölcsönösség elvén elvárja, hogy a Romániával szomszédos országokban élő román kisebbségek is részesüljenek ugyanabban a bánásmódban.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek kijelentette: a miniszter féligazságokat fogalmaz meg, hiszen 1989-hez képest valóban van előrelépés a romániai kisebbségek helyzete terén, de még távol állunk attól a teljes egyenjogúságtól, amelyet a romániai magyar kisebbség szeretne.
A politikus szerint Tilvar ugyanazokat a szlogeneket használja, mint a román diplomácia, amikor a romániai kisebbségek helyzetéről fogalmaz meg álláspontot. Kovács Péter sérelmezte, hogy a többi román párthoz hasonlóan, Tilvar is csak arra törekszik, hogy politikai eredményeket mutasson fel, de nem kínál valós megoldást a kisebbségek helyzetére. „Az RMDSZ szerint nagyon messze vagyunk attól, hogy ne legyen szükség Romániában az etnikai politikai képviseletre” – tette hozzá.
A miniszternek a kölcsönösségre vonatkozó megállapítására reagálva kifejtette: a román diplomácia, akárcsak Tilvar, megpróbálja egyforma súlyúként feltüntetni a romániai magyar és a magyarországi román közösséget, de elfelejtik, hogy míg Romániában egymillió 300 ezer magyar él, addig Magyarországon tízezer körül van a románok létszáma.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke az MTI-nek elmondta: nem attól válik modellértékűvé a román kisebbségpolitika, hogy ezt „naponta több nyilatkozatban román kormánytagok elmondják”, hanem a tények és a nemzeti közösségek közérzete a meghatározó.
Toró szerint cinikus a román miniszter nyilatkozata, és beleillik abba a román külpolitikai diplomáciai offenzívába, amely azt akarja elhitetni, hogy a számbeli kisebbségben élő őshonos kisebbségek sorsa modellértékűen megoldott Romániában. Hozzátette: a mérvadó az, hogy egyrészt mit mutatnak a demográfiai számok, másrészt hogyan érzi magát az illető közösség. A nemzeti kisebbségek demográfiai adatait tragikusnak nevezte, és kijelentette, hogy ezek egyértelműen megcáfolják a miniszteri nyilatkozatot.
Leszögezte: a romániai magyarok nem egyénenként, hanem közösségként szeretnének beilleszkedni a román társadalomba, ugyanis az egyénenként való integráció a beolvasztásukhoz vezet. „Egy közösség úgy tud megmaradni, ha közösségi jogai, intézményei vannak, és létezik egy közjogi keret, amelyben lehetősége van megélni saját identitását a többségi lakossággal egyenrangúként” – mondta az EMNP elnöke. Úgy vélte, hogy Romániának nagyon sok tennivalója van még ezen a téren, és csak akkor lehet beszélni a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról, ha a kisebbségek képviselői mondják ezt.
Hozzátette: Romániának is azokat a pozitív példákat kellene alkalmaznia, mint amilyeneket Magyarország, amely személyes kulturális autonómiát biztosít a kisebbségeknek már az 1990-es évek eleje óta. Ennek értelmében nagyon széles hatáskörökkel rendelkező kisebbségi önkormányzatok működnek Magyarországon, és ezt folyamatosan elfelejtik a román politikusok, amikor a kölcsönösség elvét kérik számon Budapesten – mondta.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI-nek elmondta: a romániai magyarság helyzete továbbra is Románia egyik megoldásra váró nagy problémája. Ő is cinikusnak nevezte a kulturális sokszínűség alkalmából kiadott miniszteri nyilatkozatot, amelyben Tilvar megfeledkezik arról, hogy a magyarországi románok régóta élvezik a kulturális autonómiát, s közben a magyarországi románok számára ugyanazokat a jogokat követeli, mint a romániai magyaroknak, akik nem rendelkeznek ezzel a joggal.
Ugyanúgy a romániai restitúciós folyamatot dicsérve a miniszter megfeledkezik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében zajló perről – tette hozzá Biró Zsolt –, amely Strasbourgban folytatódik. Az MPP elnöke szerint a romániai kisebbségek, de különösen a magyarság még messze áll attól, hogy teljes jogegyenlőséget élvezzen. Utalt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás megoldatlan helyzetére és a marosvásárhelyi rendőrparancsnok megfélemlítési hadjáratára a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 22.
Petőfi versével fogadták a zarándokokat Marosvásárhelyen
A feltúrt, építőteleppé változtatott vasútállomáson több mint kétezer marosvásárhelyi várta csütörtök este a Boldogasszony zarándokvonatot. A 800 zarándokot szállító szerelvény érkezését a menetrend szerint este fél hétre várták, ám az 8 előtt valamivel érkezett meg, viszont ez sem szegte azoknak a kedvét, akik kimentek a fogadására.
Tavaly elkerülte Marosvásárhelyt a zarándokvonat. Idén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgósította a magyar közösséget, hogy aki teheti, legyen kint az állomáson.
A Kolozsvárról érkező szerelvényt a mezőcsávási fúvószenekar fogadta a Befordultam a konyhára című megzenésített Petőfi-verssel. Főtisztelendő Oláh Dénes főesperes a helyszínen elmagyarázta, mit jelent a zarándokút fizikailag, illetve lelklieg annak, aki egyik helyről a másikra zarándokol. Elmondta, az nemcsak helyszínt változtat, de ő maga is változik.
A fogadtatásért Budai László, a Boldogasszony zarándokvonat szervezője, valamint Pálmai Árpád karnagya mondott köszönetet. A Miatyánk és Üdvözlégy imák után a csíksomlyói Mária-himnuszt énekelték közösen, majd a magyar himnuszt. A zarándokvonat a székely himnusz éneklése közben távozott Marosvásárhelyről Gyergyószentmiklós irányába.
Antal Erika
maszol.ro
A feltúrt, építőteleppé változtatott vasútállomáson több mint kétezer marosvásárhelyi várta csütörtök este a Boldogasszony zarándokvonatot. A 800 zarándokot szállító szerelvény érkezését a menetrend szerint este fél hétre várták, ám az 8 előtt valamivel érkezett meg, viszont ez sem szegte azoknak a kedvét, akik kimentek a fogadására.
Tavaly elkerülte Marosvásárhelyt a zarándokvonat. Idén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgósította a magyar közösséget, hogy aki teheti, legyen kint az állomáson.
A Kolozsvárról érkező szerelvényt a mezőcsávási fúvószenekar fogadta a Befordultam a konyhára című megzenésített Petőfi-verssel. Főtisztelendő Oláh Dénes főesperes a helyszínen elmagyarázta, mit jelent a zarándokút fizikailag, illetve lelklieg annak, aki egyik helyről a másikra zarándokol. Elmondta, az nemcsak helyszínt változtat, de ő maga is változik.
A fogadtatásért Budai László, a Boldogasszony zarándokvonat szervezője, valamint Pálmai Árpád karnagya mondott köszönetet. A Miatyánk és Üdvözlégy imák után a csíksomlyói Mária-himnuszt énekelték közösen, majd a magyar himnuszt. A zarándokvonat a székely himnusz éneklése közben távozott Marosvásárhelyről Gyergyószentmiklós irányába.
Antal Erika
maszol.ro
2015. május 22.
Közösen emlékezik Trianonra az RMDSZ és az MPP
Közösen készül a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napjára az RMDSZ Maros megyei szervezete és a Magyar Polgári Párt. Brassai Zsombor RMDSZ-elnök és Soós Zoltán tanácsos, valamint Bíró Zsolt MPP-elnök beszélt csütörtökön erről közös sajtótájékoztatón. Marosvásárhelyen a politikai összefogás újabb fordulatot vesz – fogalmazott az RMDSZ megyei elnöke, aki elmondta, az MPP megkeresésére június 4-én közös rendezvényt szerveznek, fontosnak tartják ugyanis, hogy Trianon évfordulóján szóljanak az igazságtalanságról, beszéljenek a múltról, ne hagyják feledésbe merülni a történteket, még akkor sem ha azóta sok idő telt el.
„Napjainkban is vannak olyan esetek, olyan csúsztatások, mint például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 70. évfordulója, amikor a hivatalos ünnepség keretében Mihály királynak, mint egyetemalapítónak emelnek mellszobrot, vagy a kétnyelvű utcanévtáblák ügye, és ha nagyvonalúan elmegyünk ezek mellett, gyengítjük a nemzeti identitást” – figyelmeztetett Brassai Zsombor. Mindezekre a legerősebb válasz a nemzeti összefogás lehet – mondta Bíró Zsolt MPP-elnök, aki a nemzeti öntudat erősítéséről és az összefogás szélesítéséről beszélt. Soós Zoltán történész, az RMDSZ megyei szervezetének alelnöke, szakmai szempontból közelítette meg a június 4-t, úgy vélve, hogy elfojtott, pusztító sérelmek körül forgott a magyarság eddig, nem beszélhetett nyíltan arról, hogy mi volt a következménye a trianoni döntésnek, hogyan jutott ide a nemzet, mily módon lehet ezt feldolgozni. A rendezvény lehetőséget ad a közös kibeszélésre, a közös erő felmutatására, méltó megemlékezésre – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az emlékműsort június 4-én tartják a Maros Művészegyüttes nagytermében. A rendezvényen jelen lesznek a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának küldöttei is.
Antal Erika
maszol.ro
Közösen készül a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napjára az RMDSZ Maros megyei szervezete és a Magyar Polgári Párt. Brassai Zsombor RMDSZ-elnök és Soós Zoltán tanácsos, valamint Bíró Zsolt MPP-elnök beszélt csütörtökön erről közös sajtótájékoztatón. Marosvásárhelyen a politikai összefogás újabb fordulatot vesz – fogalmazott az RMDSZ megyei elnöke, aki elmondta, az MPP megkeresésére június 4-én közös rendezvényt szerveznek, fontosnak tartják ugyanis, hogy Trianon évfordulóján szóljanak az igazságtalanságról, beszéljenek a múltról, ne hagyják feledésbe merülni a történteket, még akkor sem ha azóta sok idő telt el.
„Napjainkban is vannak olyan esetek, olyan csúsztatások, mint például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 70. évfordulója, amikor a hivatalos ünnepség keretében Mihály királynak, mint egyetemalapítónak emelnek mellszobrot, vagy a kétnyelvű utcanévtáblák ügye, és ha nagyvonalúan elmegyünk ezek mellett, gyengítjük a nemzeti identitást” – figyelmeztetett Brassai Zsombor. Mindezekre a legerősebb válasz a nemzeti összefogás lehet – mondta Bíró Zsolt MPP-elnök, aki a nemzeti öntudat erősítéséről és az összefogás szélesítéséről beszélt. Soós Zoltán történész, az RMDSZ megyei szervezetének alelnöke, szakmai szempontból közelítette meg a június 4-t, úgy vélve, hogy elfojtott, pusztító sérelmek körül forgott a magyarság eddig, nem beszélhetett nyíltan arról, hogy mi volt a következménye a trianoni döntésnek, hogyan jutott ide a nemzet, mily módon lehet ezt feldolgozni. A rendezvény lehetőséget ad a közös kibeszélésre, a közös erő felmutatására, méltó megemlékezésre – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az emlékműsort június 4-én tartják a Maros Művészegyüttes nagytermében. A rendezvényen jelen lesznek a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának küldöttei is.
Antal Erika
maszol.ro
2015. május 22.
Marosszéken kezdte magánlátogatását Áder János
Megérkezett Székelyföldre a csíksomlyói búcsúba tartó Áder János, Magyarország köztársaság elnöke. Pénteken a gernyeszegi Teleki-kastélyt kereste fel.
Áder János és felesége, Herczegh Anita, mint ismeretes, idén is részt vesz a szombati csíksomlyói búcsún. A köztársasági elnök magánlátogatáson tartózkodik Székelyföldön. Repülővel érkezett Marosvásárhelyre, ahonnan Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul társaságában pénteken délután Gernyeszegre utazott, ahol Teleki Kálmán kalauzolásával látogatást tett a Teleki-kastélyban
Gernyeszegről, mint beszámoltunk róla, Áder János és Herczegh Anita gépkocsival utazik Csíkszeredába. A legfőbb magyar közjogi méltóság és neje ezúttal is – akárcsak tavaly – a csíksomlyói Fodor Házban száll meg, majd szombaton délelőtt az ünnepi kordonnal indul a csíksomlyói szentmise helyszínére, a nyeregbe.
Székelyhon.ro
Megérkezett Székelyföldre a csíksomlyói búcsúba tartó Áder János, Magyarország köztársaság elnöke. Pénteken a gernyeszegi Teleki-kastélyt kereste fel.
Áder János és felesége, Herczegh Anita, mint ismeretes, idén is részt vesz a szombati csíksomlyói búcsún. A köztársasági elnök magánlátogatáson tartózkodik Székelyföldön. Repülővel érkezett Marosvásárhelyre, ahonnan Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul társaságában pénteken délután Gernyeszegre utazott, ahol Teleki Kálmán kalauzolásával látogatást tett a Teleki-kastélyban
Gernyeszegről, mint beszámoltunk róla, Áder János és Herczegh Anita gépkocsival utazik Csíkszeredába. A legfőbb magyar közjogi méltóság és neje ezúttal is – akárcsak tavaly – a csíksomlyói Fodor Házban száll meg, majd szombaton délelőtt az ünnepi kordonnal indul a csíksomlyói szentmise helyszínére, a nyeregbe.
Székelyhon.ro
2015. május 23.
Erdély-romantika Felvidéken – Beszélgetés Csáky Pál szlovákiai magyar politikussal
Pozsony és Kolozsvár között nincs közvetlen vonal, a határon túli magyar nemzetrészek keveset foglalkoznak egymással, a ritka kapcsolat többnyire Budapest közvetítésére szorul, állapította meg keserűen dévai látogatása alkalmával Csáky Pál szlovákiai EP-képviselő, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) egykori (2007–2010) elnöke. A felvidéki író-politikus – aki 1998 és 2006 között Szlovákia kormányfő-helyettese volt – a Hunyad Megyei Magyar Napokra jött el a dél-erdélyi szórványba, Winkler Gyula kollégája meghívására. Ez alkalommal beszélgettünk el vele.
Erős magyarság, gyenge magyarság
– Azon állítása, miszerint a hátáron túl rekedt nemzetrészek közül a felvidéki magyarság szellemileg és lelkileg a leggyengébb, igen meglepőnek tűnhet, tekintettel arra, hogy az életszínvonal éppenséggel ott a legmagasabb, jobb, mint Magyarországon, Erdélyről nem is beszélve. – Éppen ez a paradoxon, hogy a viszonylagos jólét nem párosul a nemzeti öntudat erősségével. Nemzeti kötődés szempontjából az erdélyi magyarság erősebb, mint a felvidéki. Szerintem ez két tényezőre vezethető vissza, a történelmi hagyományokra és az elnyomásra. Míg Erdély sokáig önálló fejedelemség volt, ahol a magyarság megtanult önállóan boldogulni, Trianonig a Felvidék mindig is Magyarország része volt, a felvidéki magyarság mindig is az összmagyarság részeként, azzal szoros kapcsolatban élt, tekintetünk mindig is Budapestre figyelt. Az erdélyi magyar írók is gyakran jellegzetesen erdélyi témákat dolgoztak fel, miközben a felvidékiek inkább általános magyar ügyekre figyeltek fel. Másrészt 1945 és 1948 között a felvidéki magyarságot óriási üldözés érte, amikor a Beneš-dekrétumok alapján a csehszlovák állam egyszerűen megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, és körülbelül 110 000 magyart (az akkori 700 000-ből) akaratuk ellenére kitelepítették szülőföldjükről etnikai tisztogatás keretében, mindenekelőtt az elitet. Épp, hogy kiheverte ezen csapást, s jött a következő Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanásánál, amikor újabb elit-lefejezés történt, a Prágai Tavaszként ismert reformirányzatot támogató számos értelmiségit kirúgták állásából és kétkezi munkára kényszeríttették.
– Mégis átvészelte a történelmi viharokat és megmaradt, sőt a hatvanas évektől gyarapodott, népszámlálásról népszámlálásra többen voltak. A rendszerváltás után alábbhagyott a szlovák állami nacionalizmus nyomása, a gazdasági és politikai körülmények is javultak, a 600 000-es magyarság mégis félmillióra apadt. A tendencia sajnos nemcsak a felvidékiekre vonatkozik, a román államnacionalizmus erőteljes üldözése idején, gazdasági nyomorban az erdélyi magyarság is erős maradt, gyarapodott is 89 előtt, miközben a széleskörű nemzeti jogoknak örvendő és irigylésre méltó anyagi jólétben élő vajdasági magyarság már akkor is apadt. Átok lenne a jólét és a szabadság a határon túli magyarság számára? Az elnyomás nem tudott megtörni, sőt, megerősített, viszont a jobb körülmények igencsak kikezdtek.
– Nehéz kérdés, már Adyt is foglalkoztatta, egyik versében a nyomás és a kényszer szükségességét említi, az emelné fel a magyarságot. A kényszer kétségtelenül összefogást eredményez, ostromlott várban az összetartás nyilvánvaló. A határon túli magyarság azonban nem élhet állandóan ostrom alatt, a nemzeti öntudatot anélkül is meg kell tartani. Szlovákiában ez, sajnos, gyengült az utóbbi 25 évben. – A hivatalos statisztikák szerint a felvidéki magyarság már elveszítette Pozsonyt és Kassát, onnan már jóformán eltűntek a magyarok. Valós-e a helyzet, vagy inkább a számok politikai manipulációjáról volna szó?
– Attól tartok, hogy a valós helyzet sem jobb, a 410 000-es lakosú Pozsonyban 16 000 magyar él, a 240 000-es Kassán pedig már csak olyan 5000. Ez utóbbi esetben viszont meg kell jegyezni, hogy a szlovák és magyar identitás nem különül el annyira, sok a vegyes család, s a legutóbbi népszámláláson a város lakosságának 15%-a nemzetiségnél egyszerűen azt nyilatkozta, hogy „kassai”. – Erdélyben azért a nagyvárosok esetében sokkal jobb a magyarság helyzete, Kolozsváron és Nagyváradon olyan 50 000, Marosvásárhelyen, pedig közel 60 000 magyar él. Még ha számbelileg ott is kisebbségbe került, nagyvárosaink megmaradtak magyar központoknak, továbbra is vonzzák az erdélyi magyar elitet, intézményeink (egyetem, iskolák, színházak, sajtó, könyvkiadók stb.) kisugárzó hatása most is erős. Pozsony és Kassa esetében beszélhetünk-e még az egész felvidéki magyarságot szolgáló szellemi-kulturális kisugárzásról?
– Pozsony és Kassa már nem tudják ellátni a szellemi központ feladatát, Pozsonyban nincs is állandó magyar színház, csupán Kassán. Miközben az erdélyi és a vajdasági magyarság megtartotta nagyvárosait – Szabadka ugyanolyan magyar központ maradt a Vajdaságban, mint Kolozsvár és Marosvásárhely Erdélyben –, a szlovákiai magyarság elvesztette a nagyvárosokat, központja áttevődött a magyar többségű Komáromba (35 000 lakos, szerk. megj.) és Dunaszerdahelyre (23 000 lakos).
– Nálunk ekkora kisvárosok – mint például Székelyudvarhely vagy Kézdivásárhely – legfeljebb másodrangú regionális központokként jöhetnek szóba, nem összerdélyi nemzeti központokként. – Többek között ezért is mondom, hogy szellemileg-lelkileg a felvidéki magyarság a leggyengébb a határon túli nemzetrészek közül.
– Mi a helyzet a szórvánnyal? Erdélyben is vannak román tömbvidékek, Hunyad megye is ide sorolható, ahol a magyarság Trianon előtt is szórványban élt, most is. Trianon előtt még a szlovák tömbvidéken is éltek magyarok, főleg a városokban jelentős magyar polgárság volt. Vannak-e még magyarok például Turóc, Trencsén, Zólyom, Liptó, Sáros vagy Szepes vármegyékben, vagy az ottani magyarság teljes eltűnését kimutató szlovák statisztika e téren sem téved? – Arrafelé már alig akad magyar, az MKP-nak is csak elvétve vannak szervezetei, noha minden választásnál onnan is kapunk néhány szavazatot. A Beneš-dekrétumok kiűzték a magyarokat – és a szintén évszázados múlttal rendelkező tekintélyes szepességi németeket – onnan, jelenleg a szlovákiai magyarság már csak az ország déli részén, a magyar határ mentén él, kisebb-nagyobb tömbökben. – Álszerénység nélkül, mindezek alapján Erdélyt példaképnek lehetne tekinteni a Felvidéken, noha jóléti szempontból éppenséggel a fordítottja helytálló.
– A mostohább történelmi fordulatok vezettek ide, másrészt viszont Csehszlovákia gazdasági helyzete mindig is jobb volt, mint Romániáé, s annak öröksége az önálló Szlovákiában is megmaradt. Magyar–magyar konkurencia
– Erdélyben nemigen tudjuk kezelni a magyar–magyar konkurenciát. A magyar iskoláknak az a célja, hogy minél több – lehetőleg az összes – magyar gyereket oda írassák, nemhogy elszívnák a környező magyar iskoláktól. Mégis gyakran ez történik, Kolozsváron például a 3 patinás belvárosi magyar gimnázium elszívja a gyerekeket a lakótelepi iskoláktól, a Nagyenyed környéki falvakban pedig számos magyar iskola szembesül létszámgondokkal a híres Bethlen-kollégium vonzása miatt. Mi a helyzet a Felvidéken?
– A jelenség nálunk is létezik, kezelése számunkra is kihívás, főleg, hogy gyakran személyi kérdéssé fajul. Igyekszünk meggyőzni a szülőket, erőfeszítéseink nem hiábavalók, az anyanyelvű iskolák látogatottsága terén enyhe javulás tapasztalható, jelenleg a magyar diákok 17%-a jár szlovák tannyelvű iskolába, míg 5 évvel ezelőtt az arány 20% volt.
– Politikai téren is hasonló a helyzet, legalábbis Erdélyben. Az MPP, majd az EMNP azzal a céllal jött létre, hogy megszólítsa az RMDSZ-ből kiábrándult magyarokat. Nem sikerül, noha az elképzelés nem rossz, elvileg erősebb magyar politikai képviseletet eredményezhetett volna. Felvidéken is kialakult a konkurencia az MKP és annak korábbi elnöke, Bugár Béla által alapított Híd–Most között.
– Roppant károsnak tartom a megosztást, tovább gyengíti a magyarság pozícióit. Az MKP magyar párt, míg a szintén magyar szavazatokra épülő Híd–Most elvileg magyar–szlovák politikai alakulat. A valóságban kevésbé, noha a tagság többsége ott is magyar, gyűléseik szlovák nyelven zajlanak a kevés szlovák miatt. Azt is erősen kétlem, hogy a magyar nemzeti érdek háttérbe szorítása és a „csak azt mondjuk a szlovákoknak, amit hallani szeretnek” stratégia, amit a Híd–Most alkalmaz, eredményes lehet. A problémákat néven kell nevezni, a mosolypolitika nem mindig alkalmazható, semmiképpen sem a nemzeti értékek kárára. A politikai konkurencia ráadásul jelentősen megnehezíti a magyarság helyzetét, mivel ezáltal elveszítette azt a politikai potenciált, amely engedményekre kényszeríthette a szlovák politikumot. A megosztottság révén a politikai frontvonal áttevődött szlovák–magyar síkról magyar–magyar szintre. Szintén a megosztottság számlájára írható, hogy a szlovák pozíciók még a dél-szlovákiai tömbmagyar vidéken is megerősödtek, a magyarok pedig gyengültek. Olyan vidékeken, melyeket korábban az MKP magabiztosan uralt, a megosztottság nyomán nevető harmadikként a Smer (Fico kormányfő baloldali pártja, szerk. megj.) is pozíciókhoz jutott.
– Szomorú, hogy Európa nemigen hajlandó tudomást venni a nemzeti kisebbségekről, ugyanakkor mi magunk sem igazán ismerjük egymást, mármint a határon túl rekedt magyar közösségeket. Az erdélyi és a felvidéki magyarság kapcsolatai minimálisak.
– E téren javul a helyzet, legalábbis részünkről. A szlovákiai magyarság körében amolyan Erdély-romantika alakul ki, egyre többen fedezik fel Erdélyt Wass Albert vagy Tamási Áron művei révén, évről évre egyre többen látogatnak el Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra már rendszeresen járnak, Szováta is népszerű üdülőhellyé kezd válni. Valószínűleg a tendencia folytatódik, s közvetlen kapcsolatok megerősödnek.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma
Pozsony és Kolozsvár között nincs közvetlen vonal, a határon túli magyar nemzetrészek keveset foglalkoznak egymással, a ritka kapcsolat többnyire Budapest közvetítésére szorul, állapította meg keserűen dévai látogatása alkalmával Csáky Pál szlovákiai EP-képviselő, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) egykori (2007–2010) elnöke. A felvidéki író-politikus – aki 1998 és 2006 között Szlovákia kormányfő-helyettese volt – a Hunyad Megyei Magyar Napokra jött el a dél-erdélyi szórványba, Winkler Gyula kollégája meghívására. Ez alkalommal beszélgettünk el vele.
Erős magyarság, gyenge magyarság
– Azon állítása, miszerint a hátáron túl rekedt nemzetrészek közül a felvidéki magyarság szellemileg és lelkileg a leggyengébb, igen meglepőnek tűnhet, tekintettel arra, hogy az életszínvonal éppenséggel ott a legmagasabb, jobb, mint Magyarországon, Erdélyről nem is beszélve. – Éppen ez a paradoxon, hogy a viszonylagos jólét nem párosul a nemzeti öntudat erősségével. Nemzeti kötődés szempontjából az erdélyi magyarság erősebb, mint a felvidéki. Szerintem ez két tényezőre vezethető vissza, a történelmi hagyományokra és az elnyomásra. Míg Erdély sokáig önálló fejedelemség volt, ahol a magyarság megtanult önállóan boldogulni, Trianonig a Felvidék mindig is Magyarország része volt, a felvidéki magyarság mindig is az összmagyarság részeként, azzal szoros kapcsolatban élt, tekintetünk mindig is Budapestre figyelt. Az erdélyi magyar írók is gyakran jellegzetesen erdélyi témákat dolgoztak fel, miközben a felvidékiek inkább általános magyar ügyekre figyeltek fel. Másrészt 1945 és 1948 között a felvidéki magyarságot óriási üldözés érte, amikor a Beneš-dekrétumok alapján a csehszlovák állam egyszerűen megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, és körülbelül 110 000 magyart (az akkori 700 000-ből) akaratuk ellenére kitelepítették szülőföldjükről etnikai tisztogatás keretében, mindenekelőtt az elitet. Épp, hogy kiheverte ezen csapást, s jött a következő Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanásánál, amikor újabb elit-lefejezés történt, a Prágai Tavaszként ismert reformirányzatot támogató számos értelmiségit kirúgták állásából és kétkezi munkára kényszeríttették.
– Mégis átvészelte a történelmi viharokat és megmaradt, sőt a hatvanas évektől gyarapodott, népszámlálásról népszámlálásra többen voltak. A rendszerváltás után alábbhagyott a szlovák állami nacionalizmus nyomása, a gazdasági és politikai körülmények is javultak, a 600 000-es magyarság mégis félmillióra apadt. A tendencia sajnos nemcsak a felvidékiekre vonatkozik, a román államnacionalizmus erőteljes üldözése idején, gazdasági nyomorban az erdélyi magyarság is erős maradt, gyarapodott is 89 előtt, miközben a széleskörű nemzeti jogoknak örvendő és irigylésre méltó anyagi jólétben élő vajdasági magyarság már akkor is apadt. Átok lenne a jólét és a szabadság a határon túli magyarság számára? Az elnyomás nem tudott megtörni, sőt, megerősített, viszont a jobb körülmények igencsak kikezdtek.
– Nehéz kérdés, már Adyt is foglalkoztatta, egyik versében a nyomás és a kényszer szükségességét említi, az emelné fel a magyarságot. A kényszer kétségtelenül összefogást eredményez, ostromlott várban az összetartás nyilvánvaló. A határon túli magyarság azonban nem élhet állandóan ostrom alatt, a nemzeti öntudatot anélkül is meg kell tartani. Szlovákiában ez, sajnos, gyengült az utóbbi 25 évben. – A hivatalos statisztikák szerint a felvidéki magyarság már elveszítette Pozsonyt és Kassát, onnan már jóformán eltűntek a magyarok. Valós-e a helyzet, vagy inkább a számok politikai manipulációjáról volna szó?
– Attól tartok, hogy a valós helyzet sem jobb, a 410 000-es lakosú Pozsonyban 16 000 magyar él, a 240 000-es Kassán pedig már csak olyan 5000. Ez utóbbi esetben viszont meg kell jegyezni, hogy a szlovák és magyar identitás nem különül el annyira, sok a vegyes család, s a legutóbbi népszámláláson a város lakosságának 15%-a nemzetiségnél egyszerűen azt nyilatkozta, hogy „kassai”. – Erdélyben azért a nagyvárosok esetében sokkal jobb a magyarság helyzete, Kolozsváron és Nagyváradon olyan 50 000, Marosvásárhelyen, pedig közel 60 000 magyar él. Még ha számbelileg ott is kisebbségbe került, nagyvárosaink megmaradtak magyar központoknak, továbbra is vonzzák az erdélyi magyar elitet, intézményeink (egyetem, iskolák, színházak, sajtó, könyvkiadók stb.) kisugárzó hatása most is erős. Pozsony és Kassa esetében beszélhetünk-e még az egész felvidéki magyarságot szolgáló szellemi-kulturális kisugárzásról?
– Pozsony és Kassa már nem tudják ellátni a szellemi központ feladatát, Pozsonyban nincs is állandó magyar színház, csupán Kassán. Miközben az erdélyi és a vajdasági magyarság megtartotta nagyvárosait – Szabadka ugyanolyan magyar központ maradt a Vajdaságban, mint Kolozsvár és Marosvásárhely Erdélyben –, a szlovákiai magyarság elvesztette a nagyvárosokat, központja áttevődött a magyar többségű Komáromba (35 000 lakos, szerk. megj.) és Dunaszerdahelyre (23 000 lakos).
– Nálunk ekkora kisvárosok – mint például Székelyudvarhely vagy Kézdivásárhely – legfeljebb másodrangú regionális központokként jöhetnek szóba, nem összerdélyi nemzeti központokként. – Többek között ezért is mondom, hogy szellemileg-lelkileg a felvidéki magyarság a leggyengébb a határon túli nemzetrészek közül.
– Mi a helyzet a szórvánnyal? Erdélyben is vannak román tömbvidékek, Hunyad megye is ide sorolható, ahol a magyarság Trianon előtt is szórványban élt, most is. Trianon előtt még a szlovák tömbvidéken is éltek magyarok, főleg a városokban jelentős magyar polgárság volt. Vannak-e még magyarok például Turóc, Trencsén, Zólyom, Liptó, Sáros vagy Szepes vármegyékben, vagy az ottani magyarság teljes eltűnését kimutató szlovák statisztika e téren sem téved? – Arrafelé már alig akad magyar, az MKP-nak is csak elvétve vannak szervezetei, noha minden választásnál onnan is kapunk néhány szavazatot. A Beneš-dekrétumok kiűzték a magyarokat – és a szintén évszázados múlttal rendelkező tekintélyes szepességi németeket – onnan, jelenleg a szlovákiai magyarság már csak az ország déli részén, a magyar határ mentén él, kisebb-nagyobb tömbökben. – Álszerénység nélkül, mindezek alapján Erdélyt példaképnek lehetne tekinteni a Felvidéken, noha jóléti szempontból éppenséggel a fordítottja helytálló.
– A mostohább történelmi fordulatok vezettek ide, másrészt viszont Csehszlovákia gazdasági helyzete mindig is jobb volt, mint Romániáé, s annak öröksége az önálló Szlovákiában is megmaradt. Magyar–magyar konkurencia
– Erdélyben nemigen tudjuk kezelni a magyar–magyar konkurenciát. A magyar iskoláknak az a célja, hogy minél több – lehetőleg az összes – magyar gyereket oda írassák, nemhogy elszívnák a környező magyar iskoláktól. Mégis gyakran ez történik, Kolozsváron például a 3 patinás belvárosi magyar gimnázium elszívja a gyerekeket a lakótelepi iskoláktól, a Nagyenyed környéki falvakban pedig számos magyar iskola szembesül létszámgondokkal a híres Bethlen-kollégium vonzása miatt. Mi a helyzet a Felvidéken?
– A jelenség nálunk is létezik, kezelése számunkra is kihívás, főleg, hogy gyakran személyi kérdéssé fajul. Igyekszünk meggyőzni a szülőket, erőfeszítéseink nem hiábavalók, az anyanyelvű iskolák látogatottsága terén enyhe javulás tapasztalható, jelenleg a magyar diákok 17%-a jár szlovák tannyelvű iskolába, míg 5 évvel ezelőtt az arány 20% volt.
– Politikai téren is hasonló a helyzet, legalábbis Erdélyben. Az MPP, majd az EMNP azzal a céllal jött létre, hogy megszólítsa az RMDSZ-ből kiábrándult magyarokat. Nem sikerül, noha az elképzelés nem rossz, elvileg erősebb magyar politikai képviseletet eredményezhetett volna. Felvidéken is kialakult a konkurencia az MKP és annak korábbi elnöke, Bugár Béla által alapított Híd–Most között.
– Roppant károsnak tartom a megosztást, tovább gyengíti a magyarság pozícióit. Az MKP magyar párt, míg a szintén magyar szavazatokra épülő Híd–Most elvileg magyar–szlovák politikai alakulat. A valóságban kevésbé, noha a tagság többsége ott is magyar, gyűléseik szlovák nyelven zajlanak a kevés szlovák miatt. Azt is erősen kétlem, hogy a magyar nemzeti érdek háttérbe szorítása és a „csak azt mondjuk a szlovákoknak, amit hallani szeretnek” stratégia, amit a Híd–Most alkalmaz, eredményes lehet. A problémákat néven kell nevezni, a mosolypolitika nem mindig alkalmazható, semmiképpen sem a nemzeti értékek kárára. A politikai konkurencia ráadásul jelentősen megnehezíti a magyarság helyzetét, mivel ezáltal elveszítette azt a politikai potenciált, amely engedményekre kényszeríthette a szlovák politikumot. A megosztottság révén a politikai frontvonal áttevődött szlovák–magyar síkról magyar–magyar szintre. Szintén a megosztottság számlájára írható, hogy a szlovák pozíciók még a dél-szlovákiai tömbmagyar vidéken is megerősödtek, a magyarok pedig gyengültek. Olyan vidékeken, melyeket korábban az MKP magabiztosan uralt, a megosztottság nyomán nevető harmadikként a Smer (Fico kormányfő baloldali pártja, szerk. megj.) is pozíciókhoz jutott.
– Szomorú, hogy Európa nemigen hajlandó tudomást venni a nemzeti kisebbségekről, ugyanakkor mi magunk sem igazán ismerjük egymást, mármint a határon túl rekedt magyar közösségeket. Az erdélyi és a felvidéki magyarság kapcsolatai minimálisak.
– E téren javul a helyzet, legalábbis részünkről. A szlovákiai magyarság körében amolyan Erdély-romantika alakul ki, egyre többen fedezik fel Erdélyt Wass Albert vagy Tamási Áron művei révén, évről évre egyre többen látogatnak el Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra már rendszeresen járnak, Szováta is népszerű üdülőhellyé kezd válni. Valószínűleg a tendencia folytatódik, s közvetlen kapcsolatok megerősödnek.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2015. május 23.
Ereklyemúzeumot hoznak létre Agyagfalván
Ereklye- és emlékmúzeumot hoz létre a székely nemzetgyűlések helyszínén, Agyagfalván az Agyagfalva 1848 Alapítvány – hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Antal István RMDSZ-képviselő, az alapítvány elnöke (képünkön) elmondta, a kivitelezés a kezdeti stádiumban van, elkezdték a gyűjtést, az alapanyag 30-40 százaléka összegyűlt, jövő héten például gerendaadomány érkezik. Bíznak benne, hogy a beruházást két éven belül megvalósíthatják – jegyezte meg.
Jogos igénye ez a múzeum egész Székelyföldnek – hangsúlyozta Antal István. Hozzátette: a kiállítás anyaga megvan, ahhoz hozzájárul a Székely Nemzeti Múzeum, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi múzeum is.
Antal István közölte, az alapítvány dolga az, hogy a 100 ezer eurót összegyűjtse.
A műsorban elhangzott az is, hogy a múzeum a székely kiállásra emlékező szoborcsoport mellett épülne fel. 1848 őszén itt határoztak a székelyek a magyar kormány melletti kiállásról, és ez a nemzetgyűlés jelentette a székelység csatlakozását a szabadságharchoz.
1506-ban a székely nemzetgyűlés itt alkotta meg a nemzet törvényeit.
MTI
Székelyhon.ro
Ereklye- és emlékmúzeumot hoz létre a székely nemzetgyűlések helyszínén, Agyagfalván az Agyagfalva 1848 Alapítvány – hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Antal István RMDSZ-képviselő, az alapítvány elnöke (képünkön) elmondta, a kivitelezés a kezdeti stádiumban van, elkezdték a gyűjtést, az alapanyag 30-40 százaléka összegyűlt, jövő héten például gerendaadomány érkezik. Bíznak benne, hogy a beruházást két éven belül megvalósíthatják – jegyezte meg.
Jogos igénye ez a múzeum egész Székelyföldnek – hangsúlyozta Antal István. Hozzátette: a kiállítás anyaga megvan, ahhoz hozzájárul a Székely Nemzeti Múzeum, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi múzeum is.
Antal István közölte, az alapítvány dolga az, hogy a 100 ezer eurót összegyűjtse.
A műsorban elhangzott az is, hogy a múzeum a székely kiállásra emlékező szoborcsoport mellett épülne fel. 1848 őszén itt határoztak a székelyek a magyar kormány melletti kiállásról, és ez a nemzetgyűlés jelentette a székelység csatlakozását a szabadságharchoz.
1506-ban a székely nemzetgyűlés itt alkotta meg a nemzet törvényeit.
MTI
Székelyhon.ro
2015. május 23.
Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Pusztakalán szomszédságában a nyolcvanhét éves Piroska néni az egyetlen református, Lozsádon kilencvenlelkes a református gyülekezet, de a kéthetente tartott istentiszteleteket hatan-heten hallgatják, és nincs ez másként Hunyad megye többi, magyarok által is lakott falujában, ahol a vegyes házasság és a magyar iskola hiánya alaposan megváltoztatta a települések etnikai arculatát. A vaskohászat és általában az ipar, a Zsil-völgyi bányászat összeomlása a városi magyar közösségekben is tizedelt, sokan elmenekültek a munkanélküliség elől, aki pedig maradt, nem az identitása megtartásáért, inkább a megélhetéséért küzd.
Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórvány magyarságban vannak olyan kovász emberek, akik nem adják fel anyanyelvüket, kultúrájukat, és mindent megtesznek, hogy a fiatal nemzedékeket is erre ösztönözzék – ezt tapasztaltuk legutóbb, a május első felében megszervezett VI. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával is.
– Ha önerőből el is indítottuk volna valamikor a magyar napokat Hunyad megyében, az biztos, hogy nem mertük volna ekkora méretűre tervezni, ennyi településen ennyi meghívott előadót felvonultatni, rangos kiállításokat, találkozókat szervezni – tereli a szót már beszélgetésünk elején a háromszéki kapcsolatra Kocsis Attila Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, majd Kiss Csillát és Demeter Lászlót emlegeti, akik Kovászna Megye Tanácsának megbízásából felelnek a szórványkapcsolatokért. – Rajtuk is múlik, hogy ez a tevékenység ilyen élettel tele működik. Sokat köszönhetünk nekik, úgy érezzük, hogy ők a Kovászna megyei Hunyad megyeiek. A megyei tanács elnöke, Tamás Sándor, valamint Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád is sokat segít, a legtöbb, amit adtak, hogy van, akire támaszkodni, és ezt pénzben nem lehet kifejezni. Az iskolaigazgató a háromszéki önkormányzat hat éve indított szórványprogramjára utal, amely Hunyad megye mellett érinti a Szeben és Fehér megyei magyarságot is.
A magyarság vállalására biztatnak
Amikor arról kérdezzük Kocsis Attila Leventét, hogy mi a hozadéka a magyar napoknak, nem igyekszik rózsaszínben láttatni a dolgokat, de hiszi, hogy a közösségek számára fontos, ilyenkor talán egy kicsit bátrabban merik vállalni magyarságukat:
– Itt nagyon sokan nyakbehúzós magyarok, akik úgy érzik, abból, hogy kimutatják magyarságukat, valamiféle hátrányuk támadhat. A legelső Hunyad megyei magyar napokon, 2010-ben született az ötlet, hogy a meghívott tánccsoportokkal vonuljunk végig Déva főterén, majd kigondoltuk, hogy a vár alatt szervezzünk koncertet. Sokan azt mondták, ez sértené a helyi románságot. De megvolt a felvonulás és a koncert is, tapsolt a lakosság, nem volt semmi baj. Úgy tartom, az embereknek büszkének kellene lenniük arra, hogy magyarok. Ezt a gyermekekben is megerősítjük, előadásokat, színdarabokat tanítunk be az iskolában, és a szülők büszkék, amikor látják gyermekeiket ilyen produkciókban, még akkor is, ha nekik, az ő nemzedéküknek nem olyan fontos, hogy ők magyarok. Tehát a gyermekeken keresztül is próbálunk hatni, megerősíteni magyar öntudatukat. Ezért volt szükség az önálló magyar iskolára, mert egy vegyes iskola tagozataként ez nem ment volna. Most már a lakosság tudja, hogy ezek nem a városnapok, nem a várnapok Déván, hanem a magyarság ünnepe, és szép számban vesznek részt a rendezvényeken. A fiatalok is egyre inkább bekapcsolódnak, saját eszközeikkel, a Facebookon reklámozzák a programokat. Idén a rendezvény mottójával is utaltunk arra, hogy számítunk a fiatalokra: 25 év a 25 évesekért, mivel huszonöt éve alakult érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, a vele egyidős fiatalok pedig azok, akiknek át akarjuk adni a stafétabotot. Ez a nemzedék szólítható meg a legkevésbé, sokan nincsenek itthon, valahol tanulnak vagy munkahelyet keresnek, próbálják a jövőjüket megalapozni, vagy itthon vannak, de éppen a családalapítás kezdetén, és akkor mások az elfoglaltságaik, nem a szervezés. Idén mégis sokan hazajöttek ezekre a napokra, főleg a koncertekre, de más programokra is. Egy kicsit érzik, hogy itthon van a helyük, az együvé tartozás számít nekik. Ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy a minket mindig segítő RMDSZ évfordulójára is felhívjuk a figyelmet, ennek jegyében hívta meg Winkler Gyula Hunyad megyei RMDSZ-elnök, európai parlamenti képviselő Csáky Pál felvidéki európai képviselőt, hogy ossza meg velünk a felvidéki magyarság lehetőségeit.
A dévai magyar iskola
A tíz esztendővel ezelőtt alapított Téglás Gábor Elméleti Líceum az egyetlen Hunyad megyei állami tanintézmény, amely óvodától tizenkettedik osztályig magyar nyelven oktatja a gyermekeket. A dévai magyar iskola hármas szerepet tölt be: oktatási intézmény, értékmegőrző tevékenységet végez, például a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programmal, és itt működik a Hunyad megyei oktatási, nevelési és kulturális központ.
Jelenleg 110 óvodás, 140 elemista, 160 gimnáziumi tanuló és 170 felsős diák jár az iskolába, utóbbiak elméleti és szakközépiskolai, valamint szakiskolai osztályban tanulnak matematika, idegenforgalom és közélelmezés szakon. Az iskolát a helyi Geszthy Ferenc Társaság alapította a Communitas Alapítvány anyagi támogatásával, a tantermeken kívül az iskola épületében működik a százhúsz férőhelyes bentlakás és étkezde is. Az alapító társaság jelenleg is támogatja a szociálisan hátrányos helyzetű családból származó tanulókat, akik anyagi segítség nélkül nem járhatnának lakóhelyüktől távol eső iskolába, ami egyúttal azt jelentené, hogy nem tanulhatnának anyanyelvükön. A szórványban a magyar oktatás szívügye azoknak az idős embereknek is, akik hatvan-hetven esztendővel ezelőtt magyar iskolában végezték legalább az elemit. 2013-ban a Piskiben élő Bogdánné Serfőző Ilona felajánlotta vagyonát az iskola javára, a tavaly elhunyt adományozó emlékére az idei magyar napokon emléktáblát avattak Piskiben.
Palacsintától a versig
A VI. Hunyad Megyei Magyar Napok tíz napja alatt Déva, Vajdahunyad, Lupény, Petrozsény, Szászváros mellett olyan kis településeken is voltak rendezvények, mint Lozsád, Sztrigyszentgyörgy, Bácsi, Petrilla, Brád, Csernakeresztúr, közülük több helyszínen fellépett a kovásznai Zorkóczy Zenóbia gyermek- és felnőttműsorral, valamint csapatépítő játékokat tartott Egyed Edit sepsiszentgyörgyi tanítónő. Ők ketten képviselték Háromszéket a magyar napokon, az utolsó programokon Demeter László, Kovászna megyei önkormányzati képviselő is jelen volt, szorosabbra fonva a szórványkapcsolatokat.
Utolsó nap, amikor az esti koncertet Kovászna Megye Tanácsának támogatásával a magyarországi Bojtorján együttes tartotta, majálishangulat uralta Déván a városháza terét, üstökben főttek a különféle ínyencségek, kürtőskalács és palacsinta illata vonzotta az ünneplőket.
A palacsintás asztalnál csapatával Gyuris Zsolt, a Csongrád megyei Zsomboly polgármestere is fehér kötényt öltött, hogy délutánra elkészüljön a kétezerkétszáz palacsinta, de beszélgetés közben kiderült, nemcsak palacsintasütőként van jelen a küldöttség, hisz a zsombolyi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum testvériskolai kapcsolatot ápol több éve. Az együttműködésről Gyuris Zsolt elmondta, „a legfontosabb mozgatórugó a közös felelősség nemzettársainkért. A gyermekeket hozzuk évente Dévára adventi versmondó versenyre, fontos, hogy már kiskorukban megtanulják, nemcsak a határig tart a nemzetünk, hanem bizony azon túl is. A dévaiak tavaly voltak nálunk június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a hazafias versek versenyén, jöttek székely testvértelepülésünkről, Orotváról is, valamint a felvidéki Ipolynyékről, utóbbiakkal idén júniusban írjuk alá a testvértelepülési kapcsolatot. Mindig bővülnek ezek a körök, jó érzés valamit nyújtani.
Régi idők emlékei
Még egy utolsó kör Déva régi központjában, aztán kezdődik a Bojtorján-koncert, amikor megszólalnak a régi és új dalok, felidéződnek az egykori emlékek. Éppúgy, mint a kilencvenéves Dumitraşcuné Szalló Irén számára, akivel egy padon ülve beszélgettünk életéről:
– Gyermekkoromban nagyon békés város volt Déva, az emberek ismerték egymást, tudtak egymásról. Az idősebb nemzedékből mindenki tudott magyarul is. Én csak az elemit jártam Déván, aztán 1944-ben Kolozsváron a református leánygimnáziumban érettségiztem. Abban az esztendőben a húsvéti vakáció után néhány nappal bejelentették, hogy nem folytatják tovább a tanévet, mert már nagyon közel a front, éppen annyi idő maradt, hogy letettük az érettségit. Beiratkoztam az orvosi egyetemre, de annyira közeledtek az oroszok, hogy engem elmenekítettek Pestre egy tehervonattal. A szüleim itt maradtak. Sokszor elgondolkodtam, hogy mennyire szerethettek, hogy képesek voltak elválni tőlem, mert tudták, nekem az jobb. 1945. februárban indultam haza az első vonattal. Ősszel felvételiztem, és kezdtem az orvosi egyetemet Marosvásárhelyen. Az első éven ötszázhatvan hallgató volt, aztán lemaradoztak. 1951-ben végeztem, elhelyeztek Beszterce mellé, Radna tartományba. Öt falu tartozott hozzám, az elején nehezen boldogultam, mert nem tudtam jól románul, ráadásul a hegyekből betelepített románok olyan különlegesen beszéltek. Mit ad Isten, egy Konstanca mellőli román emberhez mentem férjhez, de a leányom az én vallásom szerint református, és magyar a férje. Déván nagyon sok a vegyes házasság, és vannak családok, ahol mind a ketten magyarok, de a gyermekek nem tudnak magyarul, mert otthon nem beszélnek az anyanyelvükön velük, és román iskolába járatják őket. Jó, hogy vannak ezek a magyar napok, de lassan nem ismerek senkit, az idősek meghaltak, a fiatalok pedig már nem is magyarok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Pusztakalán szomszédságában a nyolcvanhét éves Piroska néni az egyetlen református, Lozsádon kilencvenlelkes a református gyülekezet, de a kéthetente tartott istentiszteleteket hatan-heten hallgatják, és nincs ez másként Hunyad megye többi, magyarok által is lakott falujában, ahol a vegyes házasság és a magyar iskola hiánya alaposan megváltoztatta a települések etnikai arculatát. A vaskohászat és általában az ipar, a Zsil-völgyi bányászat összeomlása a városi magyar közösségekben is tizedelt, sokan elmenekültek a munkanélküliség elől, aki pedig maradt, nem az identitása megtartásáért, inkább a megélhetéséért küzd.
Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórvány magyarságban vannak olyan kovász emberek, akik nem adják fel anyanyelvüket, kultúrájukat, és mindent megtesznek, hogy a fiatal nemzedékeket is erre ösztönözzék – ezt tapasztaltuk legutóbb, a május első felében megszervezett VI. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával is.
– Ha önerőből el is indítottuk volna valamikor a magyar napokat Hunyad megyében, az biztos, hogy nem mertük volna ekkora méretűre tervezni, ennyi településen ennyi meghívott előadót felvonultatni, rangos kiállításokat, találkozókat szervezni – tereli a szót már beszélgetésünk elején a háromszéki kapcsolatra Kocsis Attila Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, majd Kiss Csillát és Demeter Lászlót emlegeti, akik Kovászna Megye Tanácsának megbízásából felelnek a szórványkapcsolatokért. – Rajtuk is múlik, hogy ez a tevékenység ilyen élettel tele működik. Sokat köszönhetünk nekik, úgy érezzük, hogy ők a Kovászna megyei Hunyad megyeiek. A megyei tanács elnöke, Tamás Sándor, valamint Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád is sokat segít, a legtöbb, amit adtak, hogy van, akire támaszkodni, és ezt pénzben nem lehet kifejezni. Az iskolaigazgató a háromszéki önkormányzat hat éve indított szórványprogramjára utal, amely Hunyad megye mellett érinti a Szeben és Fehér megyei magyarságot is.
A magyarság vállalására biztatnak
Amikor arról kérdezzük Kocsis Attila Leventét, hogy mi a hozadéka a magyar napoknak, nem igyekszik rózsaszínben láttatni a dolgokat, de hiszi, hogy a közösségek számára fontos, ilyenkor talán egy kicsit bátrabban merik vállalni magyarságukat:
– Itt nagyon sokan nyakbehúzós magyarok, akik úgy érzik, abból, hogy kimutatják magyarságukat, valamiféle hátrányuk támadhat. A legelső Hunyad megyei magyar napokon, 2010-ben született az ötlet, hogy a meghívott tánccsoportokkal vonuljunk végig Déva főterén, majd kigondoltuk, hogy a vár alatt szervezzünk koncertet. Sokan azt mondták, ez sértené a helyi románságot. De megvolt a felvonulás és a koncert is, tapsolt a lakosság, nem volt semmi baj. Úgy tartom, az embereknek büszkének kellene lenniük arra, hogy magyarok. Ezt a gyermekekben is megerősítjük, előadásokat, színdarabokat tanítunk be az iskolában, és a szülők büszkék, amikor látják gyermekeiket ilyen produkciókban, még akkor is, ha nekik, az ő nemzedéküknek nem olyan fontos, hogy ők magyarok. Tehát a gyermekeken keresztül is próbálunk hatni, megerősíteni magyar öntudatukat. Ezért volt szükség az önálló magyar iskolára, mert egy vegyes iskola tagozataként ez nem ment volna. Most már a lakosság tudja, hogy ezek nem a városnapok, nem a várnapok Déván, hanem a magyarság ünnepe, és szép számban vesznek részt a rendezvényeken. A fiatalok is egyre inkább bekapcsolódnak, saját eszközeikkel, a Facebookon reklámozzák a programokat. Idén a rendezvény mottójával is utaltunk arra, hogy számítunk a fiatalokra: 25 év a 25 évesekért, mivel huszonöt éve alakult érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, a vele egyidős fiatalok pedig azok, akiknek át akarjuk adni a stafétabotot. Ez a nemzedék szólítható meg a legkevésbé, sokan nincsenek itthon, valahol tanulnak vagy munkahelyet keresnek, próbálják a jövőjüket megalapozni, vagy itthon vannak, de éppen a családalapítás kezdetén, és akkor mások az elfoglaltságaik, nem a szervezés. Idén mégis sokan hazajöttek ezekre a napokra, főleg a koncertekre, de más programokra is. Egy kicsit érzik, hogy itthon van a helyük, az együvé tartozás számít nekik. Ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy a minket mindig segítő RMDSZ évfordulójára is felhívjuk a figyelmet, ennek jegyében hívta meg Winkler Gyula Hunyad megyei RMDSZ-elnök, európai parlamenti képviselő Csáky Pál felvidéki európai képviselőt, hogy ossza meg velünk a felvidéki magyarság lehetőségeit.
A dévai magyar iskola
A tíz esztendővel ezelőtt alapított Téglás Gábor Elméleti Líceum az egyetlen Hunyad megyei állami tanintézmény, amely óvodától tizenkettedik osztályig magyar nyelven oktatja a gyermekeket. A dévai magyar iskola hármas szerepet tölt be: oktatási intézmény, értékmegőrző tevékenységet végez, például a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programmal, és itt működik a Hunyad megyei oktatási, nevelési és kulturális központ.
Jelenleg 110 óvodás, 140 elemista, 160 gimnáziumi tanuló és 170 felsős diák jár az iskolába, utóbbiak elméleti és szakközépiskolai, valamint szakiskolai osztályban tanulnak matematika, idegenforgalom és közélelmezés szakon. Az iskolát a helyi Geszthy Ferenc Társaság alapította a Communitas Alapítvány anyagi támogatásával, a tantermeken kívül az iskola épületében működik a százhúsz férőhelyes bentlakás és étkezde is. Az alapító társaság jelenleg is támogatja a szociálisan hátrányos helyzetű családból származó tanulókat, akik anyagi segítség nélkül nem járhatnának lakóhelyüktől távol eső iskolába, ami egyúttal azt jelentené, hogy nem tanulhatnának anyanyelvükön. A szórványban a magyar oktatás szívügye azoknak az idős embereknek is, akik hatvan-hetven esztendővel ezelőtt magyar iskolában végezték legalább az elemit. 2013-ban a Piskiben élő Bogdánné Serfőző Ilona felajánlotta vagyonát az iskola javára, a tavaly elhunyt adományozó emlékére az idei magyar napokon emléktáblát avattak Piskiben.
Palacsintától a versig
A VI. Hunyad Megyei Magyar Napok tíz napja alatt Déva, Vajdahunyad, Lupény, Petrozsény, Szászváros mellett olyan kis településeken is voltak rendezvények, mint Lozsád, Sztrigyszentgyörgy, Bácsi, Petrilla, Brád, Csernakeresztúr, közülük több helyszínen fellépett a kovásznai Zorkóczy Zenóbia gyermek- és felnőttműsorral, valamint csapatépítő játékokat tartott Egyed Edit sepsiszentgyörgyi tanítónő. Ők ketten képviselték Háromszéket a magyar napokon, az utolsó programokon Demeter László, Kovászna megyei önkormányzati képviselő is jelen volt, szorosabbra fonva a szórványkapcsolatokat.
Utolsó nap, amikor az esti koncertet Kovászna Megye Tanácsának támogatásával a magyarországi Bojtorján együttes tartotta, majálishangulat uralta Déván a városháza terét, üstökben főttek a különféle ínyencségek, kürtőskalács és palacsinta illata vonzotta az ünneplőket.
A palacsintás asztalnál csapatával Gyuris Zsolt, a Csongrád megyei Zsomboly polgármestere is fehér kötényt öltött, hogy délutánra elkészüljön a kétezerkétszáz palacsinta, de beszélgetés közben kiderült, nemcsak palacsintasütőként van jelen a küldöttség, hisz a zsombolyi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum testvériskolai kapcsolatot ápol több éve. Az együttműködésről Gyuris Zsolt elmondta, „a legfontosabb mozgatórugó a közös felelősség nemzettársainkért. A gyermekeket hozzuk évente Dévára adventi versmondó versenyre, fontos, hogy már kiskorukban megtanulják, nemcsak a határig tart a nemzetünk, hanem bizony azon túl is. A dévaiak tavaly voltak nálunk június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a hazafias versek versenyén, jöttek székely testvértelepülésünkről, Orotváról is, valamint a felvidéki Ipolynyékről, utóbbiakkal idén júniusban írjuk alá a testvértelepülési kapcsolatot. Mindig bővülnek ezek a körök, jó érzés valamit nyújtani.
Régi idők emlékei
Még egy utolsó kör Déva régi központjában, aztán kezdődik a Bojtorján-koncert, amikor megszólalnak a régi és új dalok, felidéződnek az egykori emlékek. Éppúgy, mint a kilencvenéves Dumitraşcuné Szalló Irén számára, akivel egy padon ülve beszélgettünk életéről:
– Gyermekkoromban nagyon békés város volt Déva, az emberek ismerték egymást, tudtak egymásról. Az idősebb nemzedékből mindenki tudott magyarul is. Én csak az elemit jártam Déván, aztán 1944-ben Kolozsváron a református leánygimnáziumban érettségiztem. Abban az esztendőben a húsvéti vakáció után néhány nappal bejelentették, hogy nem folytatják tovább a tanévet, mert már nagyon közel a front, éppen annyi idő maradt, hogy letettük az érettségit. Beiratkoztam az orvosi egyetemre, de annyira közeledtek az oroszok, hogy engem elmenekítettek Pestre egy tehervonattal. A szüleim itt maradtak. Sokszor elgondolkodtam, hogy mennyire szerethettek, hogy képesek voltak elválni tőlem, mert tudták, nekem az jobb. 1945. februárban indultam haza az első vonattal. Ősszel felvételiztem, és kezdtem az orvosi egyetemet Marosvásárhelyen. Az első éven ötszázhatvan hallgató volt, aztán lemaradoztak. 1951-ben végeztem, elhelyeztek Beszterce mellé, Radna tartományba. Öt falu tartozott hozzám, az elején nehezen boldogultam, mert nem tudtam jól románul, ráadásul a hegyekből betelepített románok olyan különlegesen beszéltek. Mit ad Isten, egy Konstanca mellőli román emberhez mentem férjhez, de a leányom az én vallásom szerint református, és magyar a férje. Déván nagyon sok a vegyes házasság, és vannak családok, ahol mind a ketten magyarok, de a gyermekek nem tudnak magyarul, mert otthon nem beszélnek az anyanyelvükön velük, és román iskolába járatják őket. Jó, hogy vannak ezek a magyar napok, de lassan nem ismerek senkit, az idősek meghaltak, a fiatalok pedig már nem is magyarok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 23.
Grafikus a színek útján
Haller József nyolcvanéves
Jelentős esemény színhelye volt csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház. Haller József, itthon és külföldön egyaránt ismert és elismert képzőművész nyolcvanadik éve alkalmából szervezett retrospektív kiállításnak adtak helyet a művészeti központ földszinti és emeleti galériái.
A tárlatnyitón házigazdaként a Bernády alapítvány elnöke, Borbély László szólalt fel, aki elmondta, a kiállítás napja nem csak Haller József, hanem egész Erdély magyar képzőművészetének ünnepe. – Amit letett az asztalra, feltett a falra, az referencia szerte a világon, ahol ismerik, tisztelik a nevét. Fontos dolog, hogy élnek közöttünk olyan személyiségek, akik folytonosan képesek a megújulásra. Haller József is ilyen, és ezért köszönettel tartozunk neki – mondta Borbély László, majd a kiállítás méltatója, Nagy Miklós Kund szólt a teljes telt házas közönséghez.
– Ha Haller József összes munkáját ki szerettük volna állítani, még legalább egy emeletet kellett volna húzzunk a Bernády Házra. E mostani tárlat gyűjteményes kiállítás, hetvenes évekbeli alkotásokat is megtekinthetünk, szinte lírai, költői jellegű az anyag, amit láthatunk. A művész ma is fiatalos, tele van energiával, ötletekkel, folyamatosan dolgozik. Évtizedeken keresztül rajzolt, festett képein sok-sok nő jelentette a mindenséget, sok-sok férfi a teremtést. Napjaink mítosztalan világáig minden megtalálható ebben az életműben, ezen a tárlaton. Haller József egyike azon, Marosvásárhelyt felfuttató, a képzőművészet terén ismertté tevő művészeknek, akik nem itt végeztek, de amióta ide kerültek, teljesen vásárhelyivé váltak. Ismerjük gazdag művészetét, gyakran kiállítja legújabb alkotásait. Mindazt, amit magunkba szívtunk vagy megálmodtunk, megtaláljuk a képein. Generációk sora által ismert bábszínházi díszleteit, jelmezeit nem tudjuk itt bemutatni, ahogy többezres saját sorozatát sem, azokat a bizonyos "grafikai festményeket". Ami itt van, két nagy tömbre bontható: grafika és festészet. Szobrászként kezdte, grafikusként vált ismertté. Csodát varázsol a papírra. Képei álomszerűek, olyanok, mint egy-egy csomósodott gondolat, érzelem, hangulat – a képzeletünket mozgatják meg. Ezért lírai az anyag, ezért olyanok a munkák, mint a versek. A mítoszainkról szólnak.
De egyik legnagyobb grafikusunkból egyszer kikövetelődzött a szín is. Azóta erőteljesen, expresszivitással, rendkívüli tudással festi képeit. A színek útján úgy haladt tovább, hogy alkotásai az alkotó sajátos módján mítoszaink ismerős történeteit idézik Ikarosztól a boldogság kék madaráig. Mindaz, amit magukkal hoznak a corpusok, régmúlt idők embereinek üzenetét hordozza, érzelmeket kelt a ma emberében. A nagyon gazdag életmű további részét képezik azok az illusztrációk, amelyeket nagy költők művei ihlettek. Haller József beszél körülöttük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
Haller József nyolcvanéves
Jelentős esemény színhelye volt csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház. Haller József, itthon és külföldön egyaránt ismert és elismert képzőművész nyolcvanadik éve alkalmából szervezett retrospektív kiállításnak adtak helyet a művészeti központ földszinti és emeleti galériái.
A tárlatnyitón házigazdaként a Bernády alapítvány elnöke, Borbély László szólalt fel, aki elmondta, a kiállítás napja nem csak Haller József, hanem egész Erdély magyar képzőművészetének ünnepe. – Amit letett az asztalra, feltett a falra, az referencia szerte a világon, ahol ismerik, tisztelik a nevét. Fontos dolog, hogy élnek közöttünk olyan személyiségek, akik folytonosan képesek a megújulásra. Haller József is ilyen, és ezért köszönettel tartozunk neki – mondta Borbély László, majd a kiállítás méltatója, Nagy Miklós Kund szólt a teljes telt házas közönséghez.
– Ha Haller József összes munkáját ki szerettük volna állítani, még legalább egy emeletet kellett volna húzzunk a Bernády Házra. E mostani tárlat gyűjteményes kiállítás, hetvenes évekbeli alkotásokat is megtekinthetünk, szinte lírai, költői jellegű az anyag, amit láthatunk. A művész ma is fiatalos, tele van energiával, ötletekkel, folyamatosan dolgozik. Évtizedeken keresztül rajzolt, festett képein sok-sok nő jelentette a mindenséget, sok-sok férfi a teremtést. Napjaink mítosztalan világáig minden megtalálható ebben az életműben, ezen a tárlaton. Haller József egyike azon, Marosvásárhelyt felfuttató, a képzőművészet terén ismertté tevő művészeknek, akik nem itt végeztek, de amióta ide kerültek, teljesen vásárhelyivé váltak. Ismerjük gazdag művészetét, gyakran kiállítja legújabb alkotásait. Mindazt, amit magunkba szívtunk vagy megálmodtunk, megtaláljuk a képein. Generációk sora által ismert bábszínházi díszleteit, jelmezeit nem tudjuk itt bemutatni, ahogy többezres saját sorozatát sem, azokat a bizonyos "grafikai festményeket". Ami itt van, két nagy tömbre bontható: grafika és festészet. Szobrászként kezdte, grafikusként vált ismertté. Csodát varázsol a papírra. Képei álomszerűek, olyanok, mint egy-egy csomósodott gondolat, érzelem, hangulat – a képzeletünket mozgatják meg. Ezért lírai az anyag, ezért olyanok a munkák, mint a versek. A mítoszainkról szólnak.
De egyik legnagyobb grafikusunkból egyszer kikövetelődzött a szín is. Azóta erőteljesen, expresszivitással, rendkívüli tudással festi képeit. A színek útján úgy haladt tovább, hogy alkotásai az alkotó sajátos módján mítoszaink ismerős történeteit idézik Ikarosztól a boldogság kék madaráig. Mindaz, amit magukkal hoznak a corpusok, régmúlt idők embereinek üzenetét hordozza, érzelmeket kelt a ma emberében. A nagyon gazdag életmű további részét képezik azok az illusztrációk, amelyeket nagy költők művei ihlettek. Haller József beszél körülöttük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 23.
Elhunyt Kibédi Varga Sándor
Kibédi Varga Sándor (eredetileg Varga Sándor; Marosvásárhely, 1946. október 14. –2015. május 17., Budapest) erdélyi származású újságíró, író, tanár, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola román–magyar szakának elvégzése után öt évig falusi általános iskolákban tanított. 1978-ban újságíró lett a Maros megyei Vörös Zászlónál: a művelődési rovat szerzőjeként recenziókat, színikritikákat írt. Négy év múlva a Bukarestben szerkesztett Előre tudósítója lett. 1988. május 1-jén Karlovy Varyba indult pihenni, de nem érkezett meg, mert Budapesten leszállt a vonatról.
Az "új hazában" az újságírói hivatást folytatta, de a Varga Sándor nevet kiegészítette a Kibédi előnévvel, ugyanis meg kellett különböztetnie magát a hasonló nevű kollégától. Más indítéka is volt: közeli rokonai, akik az első világháború után érkeztek Budapestre, szintén ezt az előnevet vették fel. Apja unokatestvére, az 1902-ben Szentgericén született, 1986-ban Münchenben elhunyt Kibédi Varga Sándor a kolozsvári filozófiai iskola neves képviselője volt.
Négy évig dolgozott a Magyar Rádióban, az egymilliós példányszámú RTV Újságnál, majd nyolc évig a Kurír című országos politikai napilapnál. Sokáig parlamenti tudósító is volt. Különböző időszakokban a Mai Nap, az Új Magyarország és a 168 Óra című hetilap állandó külső munkatársának mondhatta magát. 1999-ben az MTI Kiadói Kft. szerződtette, majd hamarosan ismét tanár lett. Nyugdíjazásáig, 2006-ig, magyar nyelvet és irodalmat tanított egy újpesti általános iskolában.
Újságírói pályájával párhuzamosan, 1973 és 1982 között körülbelül száz novellája jelent meg, főleg az Utunk című kolozsvári szépirodalmi hetilapban. 1979-ben színpadi művel szerepelt az Utunk Évkönyvében, 1986-ban pedig rövidprózával szerepelt a Kriterion Könyvkiadó Ajtók című antológiájában. 2001-ben a marosvásárhelyi Impress Kiadó elkészítette A megváltás ezután következik című novelláskötetét. Egy pesti alapítvány felhívására szociográfiát írt az 1990- es rendszerváltás előtt Magyarországra menekült több mint háromszázezer erdélyiről. 1998-ban részt vett a Másság Alapítvány cigányellenes diszkriminációkat feltáró Ácsi! című riportkötetének (Osiris Kiadó) készítésében. Az Üveghegyen túl – Erdélyi ki- és bevándorlók az ezredfordulón című kötetét a Mentor Kiadó gondozta és publikálta 2009-ben.
2002-ben megírta munkahelyének, a Langlet Valdemar Általános és Felnőttképző Iskolának centenáriumi évkönyvét (az intézmény névadója a svéd vöröskereszt zsidómentő főtitkára volt Budapesten a vészkorszak idején).
Források: Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2011, Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006. Kibédi Varga Sándor, 2001. november 7.
Élet és Irodalom, 2010. május 7. Láng Zsolt: Becsületes antimese. Recenzió Kibédi Varga Sándor Az Üveghegyen túl című kötetéről.
Duna tévé, a Kívánságkosár vendége Kibédi Varga Sándor. Interjú. 2010. május 31.
Káfé Főnix internetes irodalmi és fotóművészeti lap. Kibédi Varga Sándor: Rövid szakmai életrajz
Népújság (Marosvásárhely)
Kibédi Varga Sándor (eredetileg Varga Sándor; Marosvásárhely, 1946. október 14. –2015. május 17., Budapest) erdélyi származású újságíró, író, tanár, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola román–magyar szakának elvégzése után öt évig falusi általános iskolákban tanított. 1978-ban újságíró lett a Maros megyei Vörös Zászlónál: a művelődési rovat szerzőjeként recenziókat, színikritikákat írt. Négy év múlva a Bukarestben szerkesztett Előre tudósítója lett. 1988. május 1-jén Karlovy Varyba indult pihenni, de nem érkezett meg, mert Budapesten leszállt a vonatról.
Az "új hazában" az újságírói hivatást folytatta, de a Varga Sándor nevet kiegészítette a Kibédi előnévvel, ugyanis meg kellett különböztetnie magát a hasonló nevű kollégától. Más indítéka is volt: közeli rokonai, akik az első világháború után érkeztek Budapestre, szintén ezt az előnevet vették fel. Apja unokatestvére, az 1902-ben Szentgericén született, 1986-ban Münchenben elhunyt Kibédi Varga Sándor a kolozsvári filozófiai iskola neves képviselője volt.
Négy évig dolgozott a Magyar Rádióban, az egymilliós példányszámú RTV Újságnál, majd nyolc évig a Kurír című országos politikai napilapnál. Sokáig parlamenti tudósító is volt. Különböző időszakokban a Mai Nap, az Új Magyarország és a 168 Óra című hetilap állandó külső munkatársának mondhatta magát. 1999-ben az MTI Kiadói Kft. szerződtette, majd hamarosan ismét tanár lett. Nyugdíjazásáig, 2006-ig, magyar nyelvet és irodalmat tanított egy újpesti általános iskolában.
Újságírói pályájával párhuzamosan, 1973 és 1982 között körülbelül száz novellája jelent meg, főleg az Utunk című kolozsvári szépirodalmi hetilapban. 1979-ben színpadi művel szerepelt az Utunk Évkönyvében, 1986-ban pedig rövidprózával szerepelt a Kriterion Könyvkiadó Ajtók című antológiájában. 2001-ben a marosvásárhelyi Impress Kiadó elkészítette A megváltás ezután következik című novelláskötetét. Egy pesti alapítvány felhívására szociográfiát írt az 1990- es rendszerváltás előtt Magyarországra menekült több mint háromszázezer erdélyiről. 1998-ban részt vett a Másság Alapítvány cigányellenes diszkriminációkat feltáró Ácsi! című riportkötetének (Osiris Kiadó) készítésében. Az Üveghegyen túl – Erdélyi ki- és bevándorlók az ezredfordulón című kötetét a Mentor Kiadó gondozta és publikálta 2009-ben.
2002-ben megírta munkahelyének, a Langlet Valdemar Általános és Felnőttképző Iskolának centenáriumi évkönyvét (az intézmény névadója a svéd vöröskereszt zsidómentő főtitkára volt Budapesten a vészkorszak idején).
Források: Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2011, Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006. Kibédi Varga Sándor, 2001. november 7.
Élet és Irodalom, 2010. május 7. Láng Zsolt: Becsületes antimese. Recenzió Kibédi Varga Sándor Az Üveghegyen túl című kötetéről.
Duna tévé, a Kívánságkosár vendége Kibédi Varga Sándor. Interjú. 2010. május 31.
Káfé Főnix internetes irodalmi és fotóművészeti lap. Kibédi Varga Sándor: Rövid szakmai életrajz
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 25.
Szoboravató a Sapientián Marosvásárhelyen
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2015. május 25.
Kossuth-mellszobor Marosvásárhely kapujában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karainak bejárata előtti téren avatták fel május 24-én, vasárnap délután Kossuth Lajos mellszobrát. Az ünnepségen jelen volt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkaközössége, az egyetem vezetősége, tanárok, képzőművészek, politikusok, érdeklődők.
Az egyetem nagy aulájában Bolyai János, a bejárat előtt Kossuth Lajos szobra áll. Akár találkozhattak volna, vitatkozhattak volna is, hiszen kortársak voltak – mondta köszöntőbeszédében Dávid László rektor, azt is kiemelve, hogy a Sapientia teremt kapcsolatot a két nagy személyiség között, ami nem is áll távol a realitástól, hiszen Kossuth javasolta annak idején a külön román kar létesítését a budapesti egyetemen. Államalapító királyunk, Szent István mellett a legismertebb magyar történelmi személyiség Kossuth Lajos, akinek nagysága előtt a világban szobrokkal, emléktáblákkal tisztelegnek, nevét szinte valamennyi magyar városban utca viseli. Marosvásárhelyen azonban sem utca, sem szobor nem hirdeti nagyságát, az utca nevét a mai napig nem sikerült visszaadni, ahogy a most felállított mellszobrot sem. A Simon János, Németországban élő adományozó által felajánlott szobrot a Vártemplom előtti téren szerették volna felállítani, de ahhoz nem adott engedélyt a polgármesteri hivatal, így Koronkába, úgymond Marosvásárhely kapujába került, várva, hogy talán egyszer eljön az idő, hogy méltó helyére kerülhet.
Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja a szobor történetéről beszélt, elmondta, hogy hogyan kereste meg őt Simon János, és hogy a szobor egy évig a konzulátuson állt. A polgári jogok nem választhatók el a nemzeti öntudattól, az európaiság egyet jelent a mások önazonosságának tiszteletével. Simon János barátai segítségével az 1892-ben Kiss György szobrászművész által gipszbe-mintázott Kossuth-szobrot öntette bronzba. Az összefogás meghozta a gyümölcsét – hangsúlyozta a főkonzul. A szoborról és annak alkotójáról Bordi Géza, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára beszélt.
A történelmi magyar egyházak képviselői megáldották a szobrot, majd a Himnusz eléneklésével és koszorúzással ért véget az ünnepség.
Antal Erika
Székelyhon.ro
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karainak bejárata előtti téren avatták fel május 24-én, vasárnap délután Kossuth Lajos mellszobrát. Az ünnepségen jelen volt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkaközössége, az egyetem vezetősége, tanárok, képzőművészek, politikusok, érdeklődők.
Az egyetem nagy aulájában Bolyai János, a bejárat előtt Kossuth Lajos szobra áll. Akár találkozhattak volna, vitatkozhattak volna is, hiszen kortársak voltak – mondta köszöntőbeszédében Dávid László rektor, azt is kiemelve, hogy a Sapientia teremt kapcsolatot a két nagy személyiség között, ami nem is áll távol a realitástól, hiszen Kossuth javasolta annak idején a külön román kar létesítését a budapesti egyetemen. Államalapító királyunk, Szent István mellett a legismertebb magyar történelmi személyiség Kossuth Lajos, akinek nagysága előtt a világban szobrokkal, emléktáblákkal tisztelegnek, nevét szinte valamennyi magyar városban utca viseli. Marosvásárhelyen azonban sem utca, sem szobor nem hirdeti nagyságát, az utca nevét a mai napig nem sikerült visszaadni, ahogy a most felállított mellszobrot sem. A Simon János, Németországban élő adományozó által felajánlott szobrot a Vártemplom előtti téren szerették volna felállítani, de ahhoz nem adott engedélyt a polgármesteri hivatal, így Koronkába, úgymond Marosvásárhely kapujába került, várva, hogy talán egyszer eljön az idő, hogy méltó helyére kerülhet.
Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja a szobor történetéről beszélt, elmondta, hogy hogyan kereste meg őt Simon János, és hogy a szobor egy évig a konzulátuson állt. A polgári jogok nem választhatók el a nemzeti öntudattól, az európaiság egyet jelent a mások önazonosságának tiszteletével. Simon János barátai segítségével az 1892-ben Kiss György szobrászművész által gipszbe-mintázott Kossuth-szobrot öntette bronzba. Az összefogás meghozta a gyümölcsét – hangsúlyozta a főkonzul. A szoborról és annak alkotójáról Bordi Géza, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára beszélt.
A történelmi magyar egyházak képviselői megáldották a szobrot, majd a Himnusz eléneklésével és koszorúzással ért véget az ünnepség.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. május 25.
Hazahozták Ugron Gábor és felesége hamvait
Pünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán.
A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni.
Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta.
László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta.
Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl.
„Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk…
A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
Pünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán.
A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni.
Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta.
László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta.
Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl.
„Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk…
A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. május 25.
Matematikusokat és közírót tüntetett ki az EMKE a városnapokon
Értékteremtők gálája címmel szervezte meg művészi műsorral egybekötött díjátadó-rendezvényét szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai termében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A magyar közösségért végzett munkáját köszönte meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának az egyesület a szombat délelőtti rendezvényen. Amint a Maros megyei egyesület elnöke, Kilyén Ilka színművésznő elmondta portálunknak, évek óta folyik az ilyen jellegű elismerések ünnepélyes átnyújtása, s ezt a folyamatot szeretnék továbbvinni, hagyományként megőrizni, hogy a nemzetünkért tevő emberek érezzék – munkájukat elismerés övezi, fáradozásukat értékeli a közösség, amelynek érdekében dolgoznak. És íme, az idei díjazottak.
A Csíkcsicsóban született Sebestyén Júlia a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát, 1966-ban, azóta matematikatanárként dolgozik Marosvásárhelyen. A tantárgyversenyeken tanítványai rendszerint kitűnő eredményeket értek el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen többször képviselték Maros megyét a kecskeméti országos döntőn. Nevéhez fűződik a Vályi Gyula Matematikai Társaság megalapítása (1994-ben), de Vályi Gyula, a világhírű tudós, Marosvásárhely nagy szülöttje emlékének ápolása is. Évről-évre megszervezte a Vályi Gyula Matematika Emlékversenyt, melyeken Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék több mint 50 helysége és Kecskemét tanulói vettek részt. A férjével közösen, Vályi Gyula halálának 100. évfordulója emlékére létesítették a Vályi Gyula Díjat. Számos kitüntetés, érdemérem és -oklevél tulajdonosa.
Kuti Márta szerkesztő, publicista ízig-vérig marosvásárhelyi. Fontos számára mindaz, ami ebben a városban történt és történik, igazi erdélyi értelmiségi is, aki tudja, hogy várunk, de ugyanakkor fegyverünk is az anyanyelv. A transzszilván értelmiségi feladatának tekinti, hogy megmentse a feledéstől és felmutassa a nem is annyira távoli múltból mindazt az értéket, ami ebben a városban termett vagy ehhez kapcsolódik. Az Igaz Szónál, majd a lap jogutódjánál a Látónál 1980-tól műszaki-, kép-, tördelő- és olvasószerkesztőként dolgozott. A rendszerváltás után megalakult Mentor Kiadónál több mint száz könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, majd a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap külső munkatársaként írta esszéit. 2000-ben jelent meg első önálló kötete az Írásnyomok.
Bandi Árpád matematikatanár Marosvásárhely emblematikus alakja. A két hónap múlva 90. életévét töltő Árpi bácsi korát meghazudtoló energiával, kitartással, munkabírással és lelkesedéssel kutatja a Bolyai család emlékeit, állítja az emléktáblákat, kopjafákat, avat emlékhelyeket, szervez kiállításokat. 1947-ben kezdett el tanítani, Ádámoson, Küküllődombón, Kerelőszentpálon, Balavásáron, Gogánváralján, Bátoson és Gyulakután. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhely több mint 15 iskolájában tanított matematikát. Első tanítási időszakban gyakran szolgálati érdekből került más-más iskolához, hol igazgatónak, hol karvezetőnek, hiszen minden településen sikeres kórusokat alapított. Kórusaival járt Ádámoson, Dombón, Kerelőszentpálon, Dicsőszentmártonban, Balavásáron, Bonyhán, Segesváron, Szebenben, Szászrégenben, Erdőszentgyörgyön, Kibéden, Szovátán és Marosvásárhelyen. Kelementelkén egy száz tagú vegyeskart vezényelt. Ezzel a kórussal az országos megyék közti versenyen harmadik helyezést ért el. Szavalóversenyre kétszer indított versenyzőt Bátosról. Nyugdíjazása után is fáradhatatlanul foglalkozott a matematikát kedvelő tanulókkal. Bolyai János eredeti sírhelyét kopjafával jelölte meg, emléktáblával pedig a Vár sétányon azt a házat, amely az 1846-ban Bolyai János által megvásárolt sövényfalu ház helyébe épült. Felkutatta és felújíttatta felsőkápolnai Kakutsi János királyi táblabíró címeres sírkövét, aki Bolyai Farkas anyai nagyanyjának a testvére volt. Eddig új, ismeretlen Bolyai családtörténeti adatokat kutatott fel, amelyekről gazdag képanyagot örökített meg. Most épp azon dolgozik, hogy Bolyai János női felmenőinek öt kopjafáját a Sapientia marosvásárhelyi épülete mellett felállítsák. Az avatási ünnepség október 10-re időzíttetett. Ahogyan Árpi bácsit, vagy a Tanár urat ismerjük, nem csak ezt, de számos más Bolyai-emléket fog még avatni nekünk.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
Értékteremtők gálája címmel szervezte meg művészi műsorral egybekötött díjátadó-rendezvényét szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai termében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A magyar közösségért végzett munkáját köszönte meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának az egyesület a szombat délelőtti rendezvényen. Amint a Maros megyei egyesület elnöke, Kilyén Ilka színművésznő elmondta portálunknak, évek óta folyik az ilyen jellegű elismerések ünnepélyes átnyújtása, s ezt a folyamatot szeretnék továbbvinni, hagyományként megőrizni, hogy a nemzetünkért tevő emberek érezzék – munkájukat elismerés övezi, fáradozásukat értékeli a közösség, amelynek érdekében dolgoznak. És íme, az idei díjazottak.
A Csíkcsicsóban született Sebestyén Júlia a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát, 1966-ban, azóta matematikatanárként dolgozik Marosvásárhelyen. A tantárgyversenyeken tanítványai rendszerint kitűnő eredményeket értek el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen többször képviselték Maros megyét a kecskeméti országos döntőn. Nevéhez fűződik a Vályi Gyula Matematikai Társaság megalapítása (1994-ben), de Vályi Gyula, a világhírű tudós, Marosvásárhely nagy szülöttje emlékének ápolása is. Évről-évre megszervezte a Vályi Gyula Matematika Emlékversenyt, melyeken Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék több mint 50 helysége és Kecskemét tanulói vettek részt. A férjével közösen, Vályi Gyula halálának 100. évfordulója emlékére létesítették a Vályi Gyula Díjat. Számos kitüntetés, érdemérem és -oklevél tulajdonosa.
Kuti Márta szerkesztő, publicista ízig-vérig marosvásárhelyi. Fontos számára mindaz, ami ebben a városban történt és történik, igazi erdélyi értelmiségi is, aki tudja, hogy várunk, de ugyanakkor fegyverünk is az anyanyelv. A transzszilván értelmiségi feladatának tekinti, hogy megmentse a feledéstől és felmutassa a nem is annyira távoli múltból mindazt az értéket, ami ebben a városban termett vagy ehhez kapcsolódik. Az Igaz Szónál, majd a lap jogutódjánál a Látónál 1980-tól műszaki-, kép-, tördelő- és olvasószerkesztőként dolgozott. A rendszerváltás után megalakult Mentor Kiadónál több mint száz könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, majd a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap külső munkatársaként írta esszéit. 2000-ben jelent meg első önálló kötete az Írásnyomok.
Bandi Árpád matematikatanár Marosvásárhely emblematikus alakja. A két hónap múlva 90. életévét töltő Árpi bácsi korát meghazudtoló energiával, kitartással, munkabírással és lelkesedéssel kutatja a Bolyai család emlékeit, állítja az emléktáblákat, kopjafákat, avat emlékhelyeket, szervez kiállításokat. 1947-ben kezdett el tanítani, Ádámoson, Küküllődombón, Kerelőszentpálon, Balavásáron, Gogánváralján, Bátoson és Gyulakután. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhely több mint 15 iskolájában tanított matematikát. Első tanítási időszakban gyakran szolgálati érdekből került más-más iskolához, hol igazgatónak, hol karvezetőnek, hiszen minden településen sikeres kórusokat alapított. Kórusaival járt Ádámoson, Dombón, Kerelőszentpálon, Dicsőszentmártonban, Balavásáron, Bonyhán, Segesváron, Szebenben, Szászrégenben, Erdőszentgyörgyön, Kibéden, Szovátán és Marosvásárhelyen. Kelementelkén egy száz tagú vegyeskart vezényelt. Ezzel a kórussal az országos megyék közti versenyen harmadik helyezést ért el. Szavalóversenyre kétszer indított versenyzőt Bátosról. Nyugdíjazása után is fáradhatatlanul foglalkozott a matematikát kedvelő tanulókkal. Bolyai János eredeti sírhelyét kopjafával jelölte meg, emléktáblával pedig a Vár sétányon azt a házat, amely az 1846-ban Bolyai János által megvásárolt sövényfalu ház helyébe épült. Felkutatta és felújíttatta felsőkápolnai Kakutsi János királyi táblabíró címeres sírkövét, aki Bolyai Farkas anyai nagyanyjának a testvére volt. Eddig új, ismeretlen Bolyai családtörténeti adatokat kutatott fel, amelyekről gazdag képanyagot örökített meg. Most épp azon dolgozik, hogy Bolyai János női felmenőinek öt kopjafáját a Sapientia marosvásárhelyi épülete mellett felállítsák. Az avatási ünnepség október 10-re időzíttetett. Ahogyan Árpi bácsit, vagy a Tanár urat ismerjük, nem csak ezt, de számos más Bolyai-emléket fog még avatni nekünk.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. május 25.
Írók az őrület forgatagában
A Helikon – Kemény János Alapítvány a marosvásárhelyi városnapok alkalmával szervezett megemlékezést a marosvásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel.
Ligeti Ernő és Karácsony Benő között rengeteg a hasonlóság – izraelita vallású magyar írók, mindketten jogászok voltak, egyikük sem tekintette élethivatásnak az ügyvédkedést, mindketten a Helikon írói csoportosulás tagjai voltak, mindkettőjük Marosvásárhelyen adta ki első munkáit, s végül: mindkettejükkel a fasizmus végzett.
Életútjuk végső szakaszát jellemezte a vasárnapi rendezvényen Spielmann Mihály, kivetítve arra a korra, avagy kórra, amely a magyar irodalom legjelesebbjeit vitte a nemlétbe. A szokatlanul sok hallgatót vonzó előadáson – pünkösd vasárnapja volt – sok érdekes dolgot tudhattunk meg az ész- és emberveszejtő időszakról, arról, hogy bár az erdélyi zsidóság 1895-től politikailag egyenjogúnak tartotta – és tekinthette – magát a magyarsággal, s bár 1924-től az erdélyi zsidóságot jogfosztások érték, akárcsak a magyarokat, az ő helyzetük még súlyosabb volt, hiszen a román hatalom újólagos és pótlólagos tiltásokkal súlyosbította helyzetüket, pontosan a magyarsághoz való tartozásuk megtorlásaként. A Goga-Cuza és a Iorga kormányok már a paroxizmusig fokozták a zsidók és különösen az erdélyi zsidó értelmiségiek elleni megszorításokat, hogy aztán a bécsi döntés utáni időszakban a saját vállalt nemzetük forduljon ellenük. Ligeti Ernőt – aki egy szerencsésebb végkimenetel reményével a fővárosba költözött, a budapesti Pozsonyi úti védett házból rángatták ki a nyilasok családjával, majd az Andrássy út 60-ban kínozták, s a Liszt Ferenc téren végezték ki a családjával együtt. A gyulafehérvári születésű Karácsony Benőt (Klärmann Bernát) Auschwitzban érte a halál.
Ligeti Ernő 1920-ban, Marosvásárhelyen adta ki Asszony című novelláskötetét, majd 1931-ben Az ő kis katonája című regényét. Karácsony Benő első, és egyetlen önálló novelláskötete, a Tavaszi Ballada is Marosvásárhelyen jelent meg 1925-ben Révész Béla könyvkereskedésének kiadásában. De első színdarabját, a Válás utánt is a marosvásárhelyi színház mutatja be, néhány hónappal a kolozsvári bemutató előtt. Ezt követi a sorozatként megjelenő regények folyama (Pjotruska, Napos oldal, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, A megnyugvás ösvényein stb.)
Talán soha senki nem tudta úgy ábrázolni az erdélyi kisvárost, mint Karácsony Benő. A Gyulafehérvárba oltott városok képe plasztikusan, hallhatóan, érezhetően, kitapinthatóan kap életet minden írásában. Álljon itt tanúságul a Vásárhelyen kiadott kötet néhány sora: „Az állatorvos is kilép a kávéházból. Apró kocsi várja. Nem ül még fel, szivart akar venni. A fodrász függönye lágyan libben egyet. A takarékpénztárban serényen folyik a munka. A szabóék kis ölebe kifekszik a gyalogjáróra. A papírkereskedés előtt kukoricát mázsálnak. Az állatorvos megvette a szivart és bepréseli magát a szűk kocsiba. A mezítlábas parasztfiú, aki gazdája szivarvásárlását arra használta fel, hogy parittyájával a szemközti zárda frízei között üldögélő galambok közé lőtt, megigazítja tornyos szalmakalapját és elindítja az apró mokánylovat. A kis csikó is előkerül valahonnan, és a kövezeten kibicsakló, zsenge lábakkal fut a kocsi után. Az állatorvos megbillenti szájában a szivart, annak jeléül, hogy tudomásul vette a virágüzlet tulajdonosának köszöntését. Elnéz az Óvoda utcába: a román templom tornya krétafehér a rátűző naptól.”
Kilyén Ilka színművésznő és Szabó Dániel Ligeti és Karácsony művekből való felolvasása, Lokodi Károly és Zágoni Előd alkalomhoz illő, szívhez szóló hegedű és gordonka játéka tette még hangulatosabbá, ünnepibbé Spielmann Mihály előadását.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
A Helikon – Kemény János Alapítvány a marosvásárhelyi városnapok alkalmával szervezett megemlékezést a marosvásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel.
Ligeti Ernő és Karácsony Benő között rengeteg a hasonlóság – izraelita vallású magyar írók, mindketten jogászok voltak, egyikük sem tekintette élethivatásnak az ügyvédkedést, mindketten a Helikon írói csoportosulás tagjai voltak, mindkettőjük Marosvásárhelyen adta ki első munkáit, s végül: mindkettejükkel a fasizmus végzett.
Életútjuk végső szakaszát jellemezte a vasárnapi rendezvényen Spielmann Mihály, kivetítve arra a korra, avagy kórra, amely a magyar irodalom legjelesebbjeit vitte a nemlétbe. A szokatlanul sok hallgatót vonzó előadáson – pünkösd vasárnapja volt – sok érdekes dolgot tudhattunk meg az ész- és emberveszejtő időszakról, arról, hogy bár az erdélyi zsidóság 1895-től politikailag egyenjogúnak tartotta – és tekinthette – magát a magyarsággal, s bár 1924-től az erdélyi zsidóságot jogfosztások érték, akárcsak a magyarokat, az ő helyzetük még súlyosabb volt, hiszen a román hatalom újólagos és pótlólagos tiltásokkal súlyosbította helyzetüket, pontosan a magyarsághoz való tartozásuk megtorlásaként. A Goga-Cuza és a Iorga kormányok már a paroxizmusig fokozták a zsidók és különösen az erdélyi zsidó értelmiségiek elleni megszorításokat, hogy aztán a bécsi döntés utáni időszakban a saját vállalt nemzetük forduljon ellenük. Ligeti Ernőt – aki egy szerencsésebb végkimenetel reményével a fővárosba költözött, a budapesti Pozsonyi úti védett házból rángatták ki a nyilasok családjával, majd az Andrássy út 60-ban kínozták, s a Liszt Ferenc téren végezték ki a családjával együtt. A gyulafehérvári születésű Karácsony Benőt (Klärmann Bernát) Auschwitzban érte a halál.
Ligeti Ernő 1920-ban, Marosvásárhelyen adta ki Asszony című novelláskötetét, majd 1931-ben Az ő kis katonája című regényét. Karácsony Benő első, és egyetlen önálló novelláskötete, a Tavaszi Ballada is Marosvásárhelyen jelent meg 1925-ben Révész Béla könyvkereskedésének kiadásában. De első színdarabját, a Válás utánt is a marosvásárhelyi színház mutatja be, néhány hónappal a kolozsvári bemutató előtt. Ezt követi a sorozatként megjelenő regények folyama (Pjotruska, Napos oldal, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, A megnyugvás ösvényein stb.)
Talán soha senki nem tudta úgy ábrázolni az erdélyi kisvárost, mint Karácsony Benő. A Gyulafehérvárba oltott városok képe plasztikusan, hallhatóan, érezhetően, kitapinthatóan kap életet minden írásában. Álljon itt tanúságul a Vásárhelyen kiadott kötet néhány sora: „Az állatorvos is kilép a kávéházból. Apró kocsi várja. Nem ül még fel, szivart akar venni. A fodrász függönye lágyan libben egyet. A takarékpénztárban serényen folyik a munka. A szabóék kis ölebe kifekszik a gyalogjáróra. A papírkereskedés előtt kukoricát mázsálnak. Az állatorvos megvette a szivart és bepréseli magát a szűk kocsiba. A mezítlábas parasztfiú, aki gazdája szivarvásárlását arra használta fel, hogy parittyájával a szemközti zárda frízei között üldögélő galambok közé lőtt, megigazítja tornyos szalmakalapját és elindítja az apró mokánylovat. A kis csikó is előkerül valahonnan, és a kövezeten kibicsakló, zsenge lábakkal fut a kocsi után. Az állatorvos megbillenti szájában a szivart, annak jeléül, hogy tudomásul vette a virágüzlet tulajdonosának köszöntését. Elnéz az Óvoda utcába: a román templom tornya krétafehér a rátűző naptól.”
Kilyén Ilka színművésznő és Szabó Dániel Ligeti és Karácsony művekből való felolvasása, Lokodi Károly és Zágoni Előd alkalomhoz illő, szívhez szóló hegedű és gordonka játéka tette még hangulatosabbá, ünnepibbé Spielmann Mihály előadását.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. május 25.
Active Watch: a hatóságok túlreagálják a magyar politikai törekvéseket
Ugyan nem szisztematikusak a magyarság elleni fellépések, de a hatóságok számos esetben próbálták korlátozni a magyarok szabad véleménynyilvánításának jogát.
A választási kampány kontextusában és a Székelyföld területi autonómiatervezet bemutatását követően a romániai magyar közösség abban a helyzetben találta magát, hogy olyan alapvető emberi jogait kérdőjelezik meg, mint véleménynyilvánítás szabadsága – írja éves sajtójelentésében az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség, amely a sajtó és a hatóságok számára egy sor ajánlást is megfogalmaz, hogy a jövőben a jogtiprások elkerülhetőek legyenek.
A jelentés a kisebbség helyzetének sajtóban történő ábrázolására egy teljes fejezetet szán. Megemlíti, az Európai Bizottság rasszizmus- és intolerancia-ellenes 2014-es országjelentése (ECRI) először tesz arról említést, hogy a magyar közösséget veszélyezteti a xenofóbia.
Ebben a jelentésben a román hatóságok számára több javaslat is szerepel a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó toleráns és esélyegyenlőséget biztosító légkör megteremtését illetően, azonban ezeknek a javaslatoknak gyakorlatba ültetésére – az Active Watch szerint – nem létezik politikai akarat. Ebben a kontextusban egyre gyakoribb jelenség volt tavaly a magyarok véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása.
A legtöbb korlátozási szándék a magyarság politikai törekvéseihez kapcsolható, olyan törekvésekhez, mint például a magyarság helyi, regionális szimbólumainak a használatát szabályzó törvény elfogadásának szorgalmazása, vagy az etnikai alapú területi autonómia megteremtésének a témája. Az ECRI jelentésben a román állam felé megfogalmazott javaslatok ellenére a román hatóságok azon ügyködtek, hogy betiltsák a szimbólumok használatát, és meggátolják az autonómiával kapcsolatos közvitákat.
Az Active Watch jelentése több jogsértést és kísérletet is ledokumentál. Egy szatmári esettel indít: 2014. január 24-én a kovásznai hajpántos kislány gesztusához hasonló eset történt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A szatmárnémeti iskolában éppen a román fejedelemségek egyesülését ünnepelték, amikor egy diáklány egy improvizált magyar zászlót lobogtatott meg. A jelentés szerint a Szatmár Megyei Főtanfelügyelőség és az iskola vezetősége a kovásznai esethez képest aránytalanul durván lépett fel, a főtanfelügyelőség „azonnali és pontos” információkat kért az esetről, az iskola pedig egy kivizsgálóbizottságot állított fel, hogy azonosítsa a „vétkes diákot”.
Az ActiveWatch jelentésében emlékeztet az ügyben kibocsátott állásfoglalására. Eszerint, noha egy másik ország zászlójának használatát egyesek sértésnek tekintik és provokációként értelmezik, attól a gesztus a CEDO által meghatározott szabad véleménynyilvánítás jogának a kereteit nem lépi át. Az a tény, hogy az eset kapcsán „vétkeseket, bűnösöket” kerestek, a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlását fenyegette.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tavaly betiltotta a Székely Szabadság Napi felvonulást Noha a 2013-ban megtartott Székelyek Nagy Menetelése nagyobb incidensek nélkül zajlott le, a marosvásárhelyi köztéri rendezvényeket engedélyező bizottság nem hagyta jóvá a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Székely Szabadság Napi felvonulást a városban - idézi fel jelentésében az Active Watch.
A jelentés sajtóbeszámolókra hivatkozva azt írja: Valentin Bretfelean rendőrfőnök úgy nyilatkozott, csak a város utcáira tervezett felvonulást tiltották meg, a Székely Vértanúk emlékművénél való megemlékezést nem. Bár a felvonulásra nem volt engedély, több ezer személy vonult végig az előre leegyeztetett útvonalon. Volt rá példa, hogy a rendfenntartó erők meglökdöstek néhány magyar szélsőjobboldali jelképet viselő felvonulót. A sajtó arról számolt be, hogy a csendőrség 11 személy bírságolt meg.
A felvonulást követően Corneliu Grosu, az akkori Maros megyei prefektus úgy nyilatkozott, hogy soha többé nem kerülhet sor olyan rendezvényekre, amelyeknek célja a román föld felszabdalása, és ezt törvény által kellene betiltani. Noha Grosu is elismerte azt, hogy a felvonuláson csak kis számban voltak jelen szélsőjobboldaliak, és a szervezők is elhatárolódtak ezektől a személyektől, 2015-ben sem engedélyezték a felvonulást a marosvásárhelyi illetékes hatóságok. Döntésüket azzal indokolták, hogy a felvonulók 2013-ban és 2014-ben is megsértették a szabad gyülekezést szabályzó 60/1991-es törvényt. Az SZNT elnöke a demokrácia elleni támadásként értékelte az engedélyeztetés megtagadását.
A Kovászna megyei prefektus a magyar himnusz éneklése miatt bírságolt
2014 novemberében a Kovászna Megyei Prefektúra maximális, 5000 lejes bírságot szabott ki a Magyar Polgári Pártra, mert június 4-én, Sepsiszentgyörgyön, egy trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. A bírság kirovását követő napokban mintegy 200 személy nap mint nap elénekelte a magyar himnuszt a prefektúra épülete előtt.
Nemzeti szimbólum használata és autonómia-közvita
Az Active Watch által vizsgált periódusban a parlamentben több olyan törvénytervezetet is benyújtottak, amelyek a magyarság jogait és általában a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozná. Az egyik ilyen tervezet a közintézmények és hatóságok által Románia zászlójának, az ország címerének használatát és a himnuszéneklést szabályzó törvény módosítására vonatkozik. A módosítás a magánterületekre is kiterjesztené a tiltásokat, melyeknek értelmében nem lehetne kitenni egy, már nem létező zászlót, vagy olyan régiónak, területnek tulajdonított zászlót, aminek esetében létezik egy Románia által nem támogatott függetlenedési szándék.
Az Active Watch jelentésében problematikusnak nevezi azt is, hogy a bírságok mértéke hatalmas: 30 ezer és 100 ezer lej közötti pénzbírságra számíthatnának azok, akik ezt a törvény megsértenék. A szenátus vita nélkül, hallgatólagosan elfogadta a módosító tervezetet, az ügyben a képviselőház tölti be a döntő fórum szerepét. A törvénymódosító tervezet megjelenésekor az Active Watch nyilvános állásfoglalásában nehezményezte, hogy benyújtói nem tudták megalapozni, milyen társadalmi igény miatt korlátoznak olyan alapvető jogokat, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága, a magánélethez és a lelkiismereti szabadsághoz való jog. A jelentés megemlíti, Bogdan Diaconu Egyesült Románia Párti képviselő nevéhez négy véleménynyilvánítás szabadságát drasztikusan korlátozó törvénytervezet fűződik.
A székely zászló, mint reklámfelület, amely sérti a román közösséget
A zászlóháború 2014-ben is folytatódott, egyes helyi hatóságok megtiltották a székely zászló kitűzését. Miután 2013 végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot 30 ezer lejre bírságolta a Marosvásárhelyi Rendőrség, mert kitűzte a székely zászlót a székhelyére, 2014-ben már az EMNT elnöke, Tőkés László került célkeresztbe.
Tőkést a Nagyváradi Rendőrség szólította fel, hogy vonja be a zászlót az EP-képviselői irodájának homlokzatáról, arra hivatkozva, hogy a székely zászló reklámbannernek minősül. A kihágás 30 és 50 ezer lej közötti bírsággal büntethető.
Egy jelentős eset volt még az a Maros Megyei Ítélőtábla által hozott bírósági döntés, amely kimondta, hogy a székely zászló diszkriminatív a Hargita és Kovászna megyei románságra nézve.
Ugyancsak tavaly született végleges bírósági döntés a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszéken a székely zászló ellen, amelyet egy 2010-ben kirobbant ügy folyományaként hoztak meg. 2012-ben három Hargita megyei román civil szervezet kérte az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatának a megsemmisítését, amely kimondta, hogy a székely zászló közterületen történő kitűzése nem diszkriminatív. Ennek az előzménye volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének egy 2010-es nyilatkozata. A megyeelnök egy március 15-i ünnepségen azt nyilatkozta, hogy a megyeházán lobogó székely zászló a Székelyföld zászlója. A bíróság helyt adott a román civil szervezetek keresetének, és kimondta, hogy mind a székely zászló kitűzése, mind a megyeelnök nyilatkozata „nacionalista-soviniszta propaganda”, amely ellenséges, megfélemlítő, degradáló, és megalázó hangulatot gerjeszt a román közösség ellen. A Legfelsőbb Bíróság tavaly október 10-én pedig helyt adott ennek az alsóbb szinten megfogalmazott bírósági döntésnek.
A Legfelsőbb Bírói Tanács „betiltja” a területi autonómiáról való nyilvános vitát
2014 szeptemberében az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómia-tervezetét. A Legfelsőbb Bírói Tanács erre reagálva egy közleményében kijelentette, hogy bármely olyan, a tömegkommunikációs eszközökön véleményformálók által terjesztett téma, amely nem illeszkedik bele az igazságszolgáltatás alkotmányos kereteibe, potenciálisan veszélyezteti ennek függetlenségét, presztízsét, és a jogállamiság alapelveit támadja. Ugyanakkor az alkotmány 152-es, ennek módosítására vonatkozó cikkelyt is megemlítik, amely szerint nem módosítható az egységes nemzetállam fogalma, és az állam hivatalos nyelvére vonatkozó előírás.
Válaszként az Active Watch további civil szervezetekkel együtt tiltakozott a CSM által megfogalmazottakra, és aláhúzta: „egy magát demokratikusnak beállító társadalomban a közvitának szabadnak kell lennie, a tolerancia és a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit nem meghaladó témákat nem szabad tabuként kezelni”.
A belügyminisztérium megbélyegzi az autonómiáról szóló vitát
A belügyminisztérium egy Közrendi és -biztonsági Országos Stratégia 2015-2020 című tervezetében stigmatizálja az autonómiáról szóló törekvéseket, úgy állítva be a kérdést, mint a polgárok biztonságát és jólétét veszélyeztető tényezőt.
„A rasszizmus, a xenofóbia, a szélsőségesség és az intolerancia egyéb formái, amelynek célja egy régió vagy terület etnikai alapú autonómiájának kivívása” megfogalmazás kétértelmű és olyan fogalmakat használ, amelyeknek nincs keresnivalójuk egy biztonsági stratégiában. Ezeket a fogalmakat az etnikai autonómiáról szóló közviták ügyével kötik össze, és azt a képzetet keltik, hogy azok a rasszista, idegengyűlölő vagy szélsőséges megnyilvánulások veszélyeztetik a leginkább a közbiztonságot, amelyek az autonómia igényléséről szólnak.
Ennek az a rizikója, hogy diszkriminációt és feszültséget gerjesztenek a nyilvánosságban, és az autonómia témáját stigmatizálják, amely egyébként egy legitim közvita tárgyát képezheti bármely demokratikus társadalomban – fogalmaznak az ActiveWatch jelentésében. Az Active Watch a belügyminisztériumhoz fordult és kérte a mondatrész törlését, azonban választ nem kapott.
A DIICOT bűnvádi eljárást indít terrorizmus vádjával
Tavaly december 15-én terrorizmus gyanúja miatt bűnügyi eljárást indított az Országos Terrorizmus és Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóság (DIICOT) a december 13-án, Marosvásárhelyen szervezett RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT) elhangzottak miatt. Az ügy kapcsán az Agerpres hírügynökség Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének felszólalását közölte az eljárásáról szóló hírében: „Felkérem Frunda György urat, hogy kérje meg főnökét, Románia miniszterelnökét, hogy utasítsa Kovászna megyei helytartóját, hogy ne provokálja a magyarokat. A prefektusok tettei őt is minősítik (…) Ha ez nem történne meg, a Székelyföldön bekövetkezhet, ami 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen.
Később az RMDSZ közzétette az SZKT-n elhangzott beszédet és annak írott változatát. Kiderült, hogy az Agerpres hiányosan közölte Antal Árpád felszólalásának a témába vágó részét, amely a valóságban így hangzott el: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is, és hacsak valakinek nem az az érdeke, hogy a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 90-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányukba”.
Az Active Watch következtetései és ajánlásai a hatóságok és az újságírók számára
A következtetésekben a jelentés készítői elmondják, noha nem beszélhetünk a magyarok elleni szisztematikus fellépésről, számos olyan eset létezett, amikor a román hatóságok megpróbálták, néha sikerrel, korlátozni a magyar kisebbség szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Mind a sajtó, mind a hatóságok túlreagálják a magyarság politikai követeléseit, és már eleve szélsőségesnek tartják ezeket, és emiatt olyan közvita-témákat bélyegeznek meg, amelyek egy demokráciában legitimnek minősülnek.
Az Active Watch egy másik következtetése szerint a román törvénykezés kiskapukat hagy a visszaélések számára, amelyeknek leggyakoribb elszenvedői a magyar kisebbség tagjai. Leginkább a nemzeti szimbólumaik használat és a himnuszéneklés korlátozásában nyilvánul meg ez a visszaélés. A hatóságoknak a jelentés készítői azt javasolják, hogy Románia tartsa be az ECRI-jelentésben megfogalmazott javaslatokat, kiemelten azt, amely a szimbólumhasználatra vonatkozó törvények pontosítására vonatkozik, és kezdeményezzenek valós párbeszédet a magyar közösséggel az interetnikus feszültségek elkerülése végett. Biztosítsanak egy olyan környezetet, amely lehetőséget teremt a magyar közösségnek többek között a politikai természetű kéréseik és követeléseik kifejezésére. Kezdeményezzenek a tolerancia, sokszínűség és kölcsönös megértés szellemében multikulturális oktatási programokat, amelyek révén megelőzhetőek a magyar és román közösség közötti konfliktusok.
Az újságíróknak az Active Watch azt tanácsolja, hogy maximális odafigyeléssel ellenőrizzék a magyar közösségre vonatkozó információkat, a sajtón keresztüli hangulatkeltés elkerülése végett. Amennyiben lehetséges, kérjék ki a magyar közösség valamely képviselőjének a véleményét a magyar kisebbséget illető témák kapcsán. A román újságírók ugyanakkor igyekezzenek a magyarul elhangzó nyilatkozatok eredeti verzióját megszerezni, és egy független fordítást is kérni.
Kertész Melinda
Transindex.ro
Ugyan nem szisztematikusak a magyarság elleni fellépések, de a hatóságok számos esetben próbálták korlátozni a magyarok szabad véleménynyilvánításának jogát.
A választási kampány kontextusában és a Székelyföld területi autonómiatervezet bemutatását követően a romániai magyar közösség abban a helyzetben találta magát, hogy olyan alapvető emberi jogait kérdőjelezik meg, mint véleménynyilvánítás szabadsága – írja éves sajtójelentésében az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség, amely a sajtó és a hatóságok számára egy sor ajánlást is megfogalmaz, hogy a jövőben a jogtiprások elkerülhetőek legyenek.
A jelentés a kisebbség helyzetének sajtóban történő ábrázolására egy teljes fejezetet szán. Megemlíti, az Európai Bizottság rasszizmus- és intolerancia-ellenes 2014-es országjelentése (ECRI) először tesz arról említést, hogy a magyar közösséget veszélyezteti a xenofóbia.
Ebben a jelentésben a román hatóságok számára több javaslat is szerepel a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó toleráns és esélyegyenlőséget biztosító légkör megteremtését illetően, azonban ezeknek a javaslatoknak gyakorlatba ültetésére – az Active Watch szerint – nem létezik politikai akarat. Ebben a kontextusban egyre gyakoribb jelenség volt tavaly a magyarok véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása.
A legtöbb korlátozási szándék a magyarság politikai törekvéseihez kapcsolható, olyan törekvésekhez, mint például a magyarság helyi, regionális szimbólumainak a használatát szabályzó törvény elfogadásának szorgalmazása, vagy az etnikai alapú területi autonómia megteremtésének a témája. Az ECRI jelentésben a román állam felé megfogalmazott javaslatok ellenére a román hatóságok azon ügyködtek, hogy betiltsák a szimbólumok használatát, és meggátolják az autonómiával kapcsolatos közvitákat.
Az Active Watch jelentése több jogsértést és kísérletet is ledokumentál. Egy szatmári esettel indít: 2014. január 24-én a kovásznai hajpántos kislány gesztusához hasonló eset történt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A szatmárnémeti iskolában éppen a román fejedelemségek egyesülését ünnepelték, amikor egy diáklány egy improvizált magyar zászlót lobogtatott meg. A jelentés szerint a Szatmár Megyei Főtanfelügyelőség és az iskola vezetősége a kovásznai esethez képest aránytalanul durván lépett fel, a főtanfelügyelőség „azonnali és pontos” információkat kért az esetről, az iskola pedig egy kivizsgálóbizottságot állított fel, hogy azonosítsa a „vétkes diákot”.
Az ActiveWatch jelentésében emlékeztet az ügyben kibocsátott állásfoglalására. Eszerint, noha egy másik ország zászlójának használatát egyesek sértésnek tekintik és provokációként értelmezik, attól a gesztus a CEDO által meghatározott szabad véleménynyilvánítás jogának a kereteit nem lépi át. Az a tény, hogy az eset kapcsán „vétkeseket, bűnösöket” kerestek, a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlását fenyegette.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tavaly betiltotta a Székely Szabadság Napi felvonulást Noha a 2013-ban megtartott Székelyek Nagy Menetelése nagyobb incidensek nélkül zajlott le, a marosvásárhelyi köztéri rendezvényeket engedélyező bizottság nem hagyta jóvá a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Székely Szabadság Napi felvonulást a városban - idézi fel jelentésében az Active Watch.
A jelentés sajtóbeszámolókra hivatkozva azt írja: Valentin Bretfelean rendőrfőnök úgy nyilatkozott, csak a város utcáira tervezett felvonulást tiltották meg, a Székely Vértanúk emlékművénél való megemlékezést nem. Bár a felvonulásra nem volt engedély, több ezer személy vonult végig az előre leegyeztetett útvonalon. Volt rá példa, hogy a rendfenntartó erők meglökdöstek néhány magyar szélsőjobboldali jelképet viselő felvonulót. A sajtó arról számolt be, hogy a csendőrség 11 személy bírságolt meg.
A felvonulást követően Corneliu Grosu, az akkori Maros megyei prefektus úgy nyilatkozott, hogy soha többé nem kerülhet sor olyan rendezvényekre, amelyeknek célja a román föld felszabdalása, és ezt törvény által kellene betiltani. Noha Grosu is elismerte azt, hogy a felvonuláson csak kis számban voltak jelen szélsőjobboldaliak, és a szervezők is elhatárolódtak ezektől a személyektől, 2015-ben sem engedélyezték a felvonulást a marosvásárhelyi illetékes hatóságok. Döntésüket azzal indokolták, hogy a felvonulók 2013-ban és 2014-ben is megsértették a szabad gyülekezést szabályzó 60/1991-es törvényt. Az SZNT elnöke a demokrácia elleni támadásként értékelte az engedélyeztetés megtagadását.
A Kovászna megyei prefektus a magyar himnusz éneklése miatt bírságolt
2014 novemberében a Kovászna Megyei Prefektúra maximális, 5000 lejes bírságot szabott ki a Magyar Polgári Pártra, mert június 4-én, Sepsiszentgyörgyön, egy trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. A bírság kirovását követő napokban mintegy 200 személy nap mint nap elénekelte a magyar himnuszt a prefektúra épülete előtt.
Nemzeti szimbólum használata és autonómia-közvita
Az Active Watch által vizsgált periódusban a parlamentben több olyan törvénytervezetet is benyújtottak, amelyek a magyarság jogait és általában a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozná. Az egyik ilyen tervezet a közintézmények és hatóságok által Románia zászlójának, az ország címerének használatát és a himnuszéneklést szabályzó törvény módosítására vonatkozik. A módosítás a magánterületekre is kiterjesztené a tiltásokat, melyeknek értelmében nem lehetne kitenni egy, már nem létező zászlót, vagy olyan régiónak, területnek tulajdonított zászlót, aminek esetében létezik egy Románia által nem támogatott függetlenedési szándék.
Az Active Watch jelentésében problematikusnak nevezi azt is, hogy a bírságok mértéke hatalmas: 30 ezer és 100 ezer lej közötti pénzbírságra számíthatnának azok, akik ezt a törvény megsértenék. A szenátus vita nélkül, hallgatólagosan elfogadta a módosító tervezetet, az ügyben a képviselőház tölti be a döntő fórum szerepét. A törvénymódosító tervezet megjelenésekor az Active Watch nyilvános állásfoglalásában nehezményezte, hogy benyújtói nem tudták megalapozni, milyen társadalmi igény miatt korlátoznak olyan alapvető jogokat, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága, a magánélethez és a lelkiismereti szabadsághoz való jog. A jelentés megemlíti, Bogdan Diaconu Egyesült Románia Párti képviselő nevéhez négy véleménynyilvánítás szabadságát drasztikusan korlátozó törvénytervezet fűződik.
A székely zászló, mint reklámfelület, amely sérti a román közösséget
A zászlóháború 2014-ben is folytatódott, egyes helyi hatóságok megtiltották a székely zászló kitűzését. Miután 2013 végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot 30 ezer lejre bírságolta a Marosvásárhelyi Rendőrség, mert kitűzte a székely zászlót a székhelyére, 2014-ben már az EMNT elnöke, Tőkés László került célkeresztbe.
Tőkést a Nagyváradi Rendőrség szólította fel, hogy vonja be a zászlót az EP-képviselői irodájának homlokzatáról, arra hivatkozva, hogy a székely zászló reklámbannernek minősül. A kihágás 30 és 50 ezer lej közötti bírsággal büntethető.
Egy jelentős eset volt még az a Maros Megyei Ítélőtábla által hozott bírósági döntés, amely kimondta, hogy a székely zászló diszkriminatív a Hargita és Kovászna megyei románságra nézve.
Ugyancsak tavaly született végleges bírósági döntés a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszéken a székely zászló ellen, amelyet egy 2010-ben kirobbant ügy folyományaként hoztak meg. 2012-ben három Hargita megyei román civil szervezet kérte az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatának a megsemmisítését, amely kimondta, hogy a székely zászló közterületen történő kitűzése nem diszkriminatív. Ennek az előzménye volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének egy 2010-es nyilatkozata. A megyeelnök egy március 15-i ünnepségen azt nyilatkozta, hogy a megyeházán lobogó székely zászló a Székelyföld zászlója. A bíróság helyt adott a román civil szervezetek keresetének, és kimondta, hogy mind a székely zászló kitűzése, mind a megyeelnök nyilatkozata „nacionalista-soviniszta propaganda”, amely ellenséges, megfélemlítő, degradáló, és megalázó hangulatot gerjeszt a román közösség ellen. A Legfelsőbb Bíróság tavaly október 10-én pedig helyt adott ennek az alsóbb szinten megfogalmazott bírósági döntésnek.
A Legfelsőbb Bírói Tanács „betiltja” a területi autonómiáról való nyilvános vitát
2014 szeptemberében az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómia-tervezetét. A Legfelsőbb Bírói Tanács erre reagálva egy közleményében kijelentette, hogy bármely olyan, a tömegkommunikációs eszközökön véleményformálók által terjesztett téma, amely nem illeszkedik bele az igazságszolgáltatás alkotmányos kereteibe, potenciálisan veszélyezteti ennek függetlenségét, presztízsét, és a jogállamiság alapelveit támadja. Ugyanakkor az alkotmány 152-es, ennek módosítására vonatkozó cikkelyt is megemlítik, amely szerint nem módosítható az egységes nemzetállam fogalma, és az állam hivatalos nyelvére vonatkozó előírás.
Válaszként az Active Watch további civil szervezetekkel együtt tiltakozott a CSM által megfogalmazottakra, és aláhúzta: „egy magát demokratikusnak beállító társadalomban a közvitának szabadnak kell lennie, a tolerancia és a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit nem meghaladó témákat nem szabad tabuként kezelni”.
A belügyminisztérium megbélyegzi az autonómiáról szóló vitát
A belügyminisztérium egy Közrendi és -biztonsági Országos Stratégia 2015-2020 című tervezetében stigmatizálja az autonómiáról szóló törekvéseket, úgy állítva be a kérdést, mint a polgárok biztonságát és jólétét veszélyeztető tényezőt.
„A rasszizmus, a xenofóbia, a szélsőségesség és az intolerancia egyéb formái, amelynek célja egy régió vagy terület etnikai alapú autonómiájának kivívása” megfogalmazás kétértelmű és olyan fogalmakat használ, amelyeknek nincs keresnivalójuk egy biztonsági stratégiában. Ezeket a fogalmakat az etnikai autonómiáról szóló közviták ügyével kötik össze, és azt a képzetet keltik, hogy azok a rasszista, idegengyűlölő vagy szélsőséges megnyilvánulások veszélyeztetik a leginkább a közbiztonságot, amelyek az autonómia igényléséről szólnak.
Ennek az a rizikója, hogy diszkriminációt és feszültséget gerjesztenek a nyilvánosságban, és az autonómia témáját stigmatizálják, amely egyébként egy legitim közvita tárgyát képezheti bármely demokratikus társadalomban – fogalmaznak az ActiveWatch jelentésében. Az Active Watch a belügyminisztériumhoz fordult és kérte a mondatrész törlését, azonban választ nem kapott.
A DIICOT bűnvádi eljárást indít terrorizmus vádjával
Tavaly december 15-én terrorizmus gyanúja miatt bűnügyi eljárást indított az Országos Terrorizmus és Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóság (DIICOT) a december 13-án, Marosvásárhelyen szervezett RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT) elhangzottak miatt. Az ügy kapcsán az Agerpres hírügynökség Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének felszólalását közölte az eljárásáról szóló hírében: „Felkérem Frunda György urat, hogy kérje meg főnökét, Románia miniszterelnökét, hogy utasítsa Kovászna megyei helytartóját, hogy ne provokálja a magyarokat. A prefektusok tettei őt is minősítik (…) Ha ez nem történne meg, a Székelyföldön bekövetkezhet, ami 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen.
Később az RMDSZ közzétette az SZKT-n elhangzott beszédet és annak írott változatát. Kiderült, hogy az Agerpres hiányosan közölte Antal Árpád felszólalásának a témába vágó részét, amely a valóságban így hangzott el: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is, és hacsak valakinek nem az az érdeke, hogy a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 90-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányukba”.
Az Active Watch következtetései és ajánlásai a hatóságok és az újságírók számára
A következtetésekben a jelentés készítői elmondják, noha nem beszélhetünk a magyarok elleni szisztematikus fellépésről, számos olyan eset létezett, amikor a román hatóságok megpróbálták, néha sikerrel, korlátozni a magyar kisebbség szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Mind a sajtó, mind a hatóságok túlreagálják a magyarság politikai követeléseit, és már eleve szélsőségesnek tartják ezeket, és emiatt olyan közvita-témákat bélyegeznek meg, amelyek egy demokráciában legitimnek minősülnek.
Az Active Watch egy másik következtetése szerint a román törvénykezés kiskapukat hagy a visszaélések számára, amelyeknek leggyakoribb elszenvedői a magyar kisebbség tagjai. Leginkább a nemzeti szimbólumaik használat és a himnuszéneklés korlátozásában nyilvánul meg ez a visszaélés. A hatóságoknak a jelentés készítői azt javasolják, hogy Románia tartsa be az ECRI-jelentésben megfogalmazott javaslatokat, kiemelten azt, amely a szimbólumhasználatra vonatkozó törvények pontosítására vonatkozik, és kezdeményezzenek valós párbeszédet a magyar közösséggel az interetnikus feszültségek elkerülése végett. Biztosítsanak egy olyan környezetet, amely lehetőséget teremt a magyar közösségnek többek között a politikai természetű kéréseik és követeléseik kifejezésére. Kezdeményezzenek a tolerancia, sokszínűség és kölcsönös megértés szellemében multikulturális oktatási programokat, amelyek révén megelőzhetőek a magyar és román közösség közötti konfliktusok.
Az újságíróknak az Active Watch azt tanácsolja, hogy maximális odafigyeléssel ellenőrizzék a magyar közösségre vonatkozó információkat, a sajtón keresztüli hangulatkeltés elkerülése végett. Amennyiben lehetséges, kérjék ki a magyar közösség valamely képviselőjének a véleményét a magyar kisebbséget illető témák kapcsán. A román újságírók ugyanakkor igyekezzenek a magyarul elhangzó nyilatkozatok eredeti verzióját megszerezni, és egy független fordítást is kérni.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2015. május 26.
Csonka nemzeti összetartozás Vásárhelyen
A Magyar Polgári Párt kezdeményezésére Marosvásárhelyen idén az RMDSZ-szel együtt tartják a magyar összetartozás napjára tervezett rendezvényt. Bár a két alakulat vezetője az erősödő politikai összefogásról beszélt, a trianoni megemlékezésből kihagyták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).
Június negyedikén egyébként a két alakulat a néptáncegyüttes kövesdombi termében szervez ünnepi műsort, melyre hivatalos többek között Pánczél Károly is, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. Szintén ez alkalommal mutatja be a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című az első világégésből ihletődött nagysikerű táncszínházi produkcióját.
„A történelmi igazságtalanságokat soha nem szabad szőnyeg alá söpörni. Még akkor sem, ha azóta több évtized telt el. Nem szabad hallgatni, az igazságtalanság ellen mindig szót kell emelni" – fejtette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki örömmel csatlakozott az MPP kezdeményezéséhez. Mint kiemelte, az igazságtalanságok – mint amilyenek ezelőtt közel száz évvel érték a magyarságot vagy amilyenek most is mindegyre érik – gyengítik a közösségi öntudatot, amire a legjobb válasz az összefogás lehet.
Biró Zsolt MPP-elnök arról beszélt, hogy a magyarságnak úgy kell június negyedikéhez viszonyulnia, hogy ne mindig csak a frusztráltság törjön elő. „Úgy gondolom, 2010 óta új helyzet alakult ki a nemzeti politikában. Mindenütt Erdélyben az összefogást kell felmutatnunk. Sokan sokfélék vagyunk, de a nemzeti kérdésben egységesen kell fellépnünk" – hangsúlyozta Biró.
Arra a kérdésre, hogy az elmondottak jegyében miért nem hívták meg a harmadik magyar pártot is, Brassai annyit mondott, hogy „az esemény nyitott". A készülő megemlékezés ötletgazdája, Biró Zsolt azzal indokolta pártja döntését, hogy most azok az alakulatok a szervezők, amelyek a Székelyföldön polgármesterekkel rendelkeznek. „Március 14-én is szerveztünk ünnepséget, amire meghívtuk a néppárt vezetőit, de nem jöttek el" – fűzte hozzá Biró.
Ezzel szemben Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke nem tud semmiféle márciusi meghívásról, azonban reméli, hogy a szervezők ezúttal nem feledkeznek meg róluk. „A nemzeti összetartozás nem lehet többszínű, hol ilyen, hol olyan. Ettől függetlenül úgy érzem, Marosvásárhely azok számra is fontos, akiket nem hívtak meg, ezért mi ott leszünk" – mondta el lapunknak a néppárti vezető.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
A Magyar Polgári Párt kezdeményezésére Marosvásárhelyen idén az RMDSZ-szel együtt tartják a magyar összetartozás napjára tervezett rendezvényt. Bár a két alakulat vezetője az erősödő politikai összefogásról beszélt, a trianoni megemlékezésből kihagyták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).
Június negyedikén egyébként a két alakulat a néptáncegyüttes kövesdombi termében szervez ünnepi műsort, melyre hivatalos többek között Pánczél Károly is, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. Szintén ez alkalommal mutatja be a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című az első világégésből ihletődött nagysikerű táncszínházi produkcióját.
„A történelmi igazságtalanságokat soha nem szabad szőnyeg alá söpörni. Még akkor sem, ha azóta több évtized telt el. Nem szabad hallgatni, az igazságtalanság ellen mindig szót kell emelni" – fejtette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki örömmel csatlakozott az MPP kezdeményezéséhez. Mint kiemelte, az igazságtalanságok – mint amilyenek ezelőtt közel száz évvel érték a magyarságot vagy amilyenek most is mindegyre érik – gyengítik a közösségi öntudatot, amire a legjobb válasz az összefogás lehet.
Biró Zsolt MPP-elnök arról beszélt, hogy a magyarságnak úgy kell június negyedikéhez viszonyulnia, hogy ne mindig csak a frusztráltság törjön elő. „Úgy gondolom, 2010 óta új helyzet alakult ki a nemzeti politikában. Mindenütt Erdélyben az összefogást kell felmutatnunk. Sokan sokfélék vagyunk, de a nemzeti kérdésben egységesen kell fellépnünk" – hangsúlyozta Biró.
Arra a kérdésre, hogy az elmondottak jegyében miért nem hívták meg a harmadik magyar pártot is, Brassai annyit mondott, hogy „az esemény nyitott". A készülő megemlékezés ötletgazdája, Biró Zsolt azzal indokolta pártja döntését, hogy most azok az alakulatok a szervezők, amelyek a Székelyföldön polgármesterekkel rendelkeznek. „Március 14-én is szerveztünk ünnepséget, amire meghívtuk a néppárt vezetőit, de nem jöttek el" – fűzte hozzá Biró.
Ezzel szemben Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke nem tud semmiféle márciusi meghívásról, azonban reméli, hogy a szervezők ezúttal nem feledkeznek meg róluk. „A nemzeti összetartozás nem lehet többszínű, hol ilyen, hol olyan. Ettől függetlenül úgy érzem, Marosvásárhely azok számra is fontos, akiket nem hívtak meg, ezért mi ott leszünk" – mondta el lapunknak a néppárti vezető.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 26.
UNITER-díjat kapott Berekméri Katalin marosvásárhelyi színésznő
A legjobb színésznő mellékszerepben kategóriában hétfő este Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésznője – közölte a színház. A díjat a Radu Afrim rendezővel színre vitt Az ördög próbája című előadásbeli alakításáért érdemelte ki Berekméri Katalint. –
maszol.ro
A legjobb színésznő mellékszerepben kategóriában hétfő este Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésznője – közölte a színház. A díjat a Radu Afrim rendezővel színre vitt Az ördög próbája című előadásbeli alakításáért érdemelte ki Berekméri Katalint. –
maszol.ro
2015. május 27.
A vándorapostol nyomában – Könyvbemutatós zarándoklat Erdélyben és Moldvában
A két éve elhunyt jeles népzenekutatóra, a határokon túlra szakadt magyarok ügyeit felkaroló, magyarságukban őket erősítő bencés páterre, a „csángók apostolára”, Jáki Sándor Teodózra emlékező zarándokcsapat járt nemrég Erdélyben és Moldvában. Útjuk során bemutatták azt az emlékkönyvet, amelyet pap- és szerzetestestvérei, egykori tanítványai, barátai, tisztelői és szeretett csángómagyarjai írtak, felidézve a páter pótolhatatlan szolgálatát a határokon túl élő magyarság körében. A kötet népes szerzőgárdájához tartozó zarándokok, prof. dr. Polgár Tibor András (a kiadás mentora, az atya egykori tanítványa), Oláh István (az egri fertálymesteri testület képviselője, a páter vezette csíksomlyói búcsúi zarándoklatok szervezője) és Toldi Éva veszprémi tanár, újságíró (aki számos alkalommal résztvevője és tudósítója volt a páter missziós programjainak) május 14-16-a között mutatták be A vándorapostol című emlékkönyvet, és felidézték a páterrel való találkozásaikat útjuk állomásain, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon és Pusztinán.
Marosvásárhelyen az áldozócsütörtöki szentmise után a ferences templomban a plébános, Sebestyén Péter atya közösségében tartották a zarándokok az első bemutatót. Péter atya elmesélte, hogy az 1990-es évek elején, csíkszeredai káplán korában találkozott számos alkalommal Teodóz atyával, aki gyönyörű, tiszta énekhangján a felcsendülő népénekekkel magával ragadta a híveket, s papi társaságban is könnyen dalra fakadt és dalra fakasztotta környezetét is. Tisztelték azért is, mert ő járta ki, hogy a kacsikai búcsúban magyarul is mondhattak misét a csángó zarándokoknak, s kezdetektől ő vezette csángó testvéreit a Nagyboldogasszony napi búcsúba. Szerették őt, aki papokon is segített, gyakran személyes pénzadományaival is, emlékezett a plébános.
Csíkszeredán a városi könyvtárban találkoztak a helybéliekkel a zarándokok Darvas-Kozma József atya szervezésében, ahová a futásfalvi plébános, Tifán Lajos is eljött. Lajos atya minden évben elkísérte Teodóz atyát a kacsikai búcsúba, a páter hosszú útjai során náluk szállt meg Futásfalván, s a helyi búcsúba is elvitte a csángókat mindig Sarlós Boldogasszony ünnepére. Csíkszeredán a városlakók számos emléküket osztották meg a zarándokokkal, hiszen Teodóz atya sokszor szolgált, előadást tartott közösségeikben.
Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos atya volt a rendszeres szállásadója a páternek a Szent Erzsébet Líceumban, ahol sok-sok éjszakába nyúló beszélgetés, énekes együttlét részesei voltak. A „Vándorapostol” az iskola gyimesi és moldvai csángó növendékeinek is sokszor tartott előadásokat és megénekeltette őket.
A zarándoklat csúcspontja kétségtelenül a csángóföldi Pusztina volt, ahol a legtöbbet apostolkodott a páter. Itt Nyisztor Ilonka népénekes, a helyi Magyarok Házának ének- és néptáncoktatója és a helybéli közösség meghívására került sor az emlékkönyv bemutatójára. A program a csángó kisdiákok szavalóversenyével kezdődött, majd ének- és néptáncbemutatóval folytatódott. Megható és megrendítő élmény volt a zarándokoknak látni, milyen nagyszerűen valósul meg itt a páter álma, a csángómagyar kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. A páter Moldvában (Kacsikában, Klézsén, Pusztinán, Lujzikalagorban…) 147 alkalommal járt – lelki (és gyakran testi) táplálékot hozva az „elárvult csángóknak” (ahogy szokta mondani), akiknek sorsát szívén viselte, lelkipásztori szolgálatát missziónak tekintette. A könyvbemutató után a helybéli asszonyokkal, gyermekekkel felidéződött az általa gyűjtött csángó Aranymiatyánk, valamint a Boldogasszony, Anyánk és számos búcsúi népének az emlékidéző együttlétben.
Toldi Éva
Erdély.ma
A két éve elhunyt jeles népzenekutatóra, a határokon túlra szakadt magyarok ügyeit felkaroló, magyarságukban őket erősítő bencés páterre, a „csángók apostolára”, Jáki Sándor Teodózra emlékező zarándokcsapat járt nemrég Erdélyben és Moldvában. Útjuk során bemutatták azt az emlékkönyvet, amelyet pap- és szerzetestestvérei, egykori tanítványai, barátai, tisztelői és szeretett csángómagyarjai írtak, felidézve a páter pótolhatatlan szolgálatát a határokon túl élő magyarság körében. A kötet népes szerzőgárdájához tartozó zarándokok, prof. dr. Polgár Tibor András (a kiadás mentora, az atya egykori tanítványa), Oláh István (az egri fertálymesteri testület képviselője, a páter vezette csíksomlyói búcsúi zarándoklatok szervezője) és Toldi Éva veszprémi tanár, újságíró (aki számos alkalommal résztvevője és tudósítója volt a páter missziós programjainak) május 14-16-a között mutatták be A vándorapostol című emlékkönyvet, és felidézték a páterrel való találkozásaikat útjuk állomásain, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon és Pusztinán.
Marosvásárhelyen az áldozócsütörtöki szentmise után a ferences templomban a plébános, Sebestyén Péter atya közösségében tartották a zarándokok az első bemutatót. Péter atya elmesélte, hogy az 1990-es évek elején, csíkszeredai káplán korában találkozott számos alkalommal Teodóz atyával, aki gyönyörű, tiszta énekhangján a felcsendülő népénekekkel magával ragadta a híveket, s papi társaságban is könnyen dalra fakadt és dalra fakasztotta környezetét is. Tisztelték azért is, mert ő járta ki, hogy a kacsikai búcsúban magyarul is mondhattak misét a csángó zarándokoknak, s kezdetektől ő vezette csángó testvéreit a Nagyboldogasszony napi búcsúba. Szerették őt, aki papokon is segített, gyakran személyes pénzadományaival is, emlékezett a plébános.
Csíkszeredán a városi könyvtárban találkoztak a helybéliekkel a zarándokok Darvas-Kozma József atya szervezésében, ahová a futásfalvi plébános, Tifán Lajos is eljött. Lajos atya minden évben elkísérte Teodóz atyát a kacsikai búcsúba, a páter hosszú útjai során náluk szállt meg Futásfalván, s a helyi búcsúba is elvitte a csángókat mindig Sarlós Boldogasszony ünnepére. Csíkszeredán a városlakók számos emléküket osztották meg a zarándokokkal, hiszen Teodóz atya sokszor szolgált, előadást tartott közösségeikben.
Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos atya volt a rendszeres szállásadója a páternek a Szent Erzsébet Líceumban, ahol sok-sok éjszakába nyúló beszélgetés, énekes együttlét részesei voltak. A „Vándorapostol” az iskola gyimesi és moldvai csángó növendékeinek is sokszor tartott előadásokat és megénekeltette őket.
A zarándoklat csúcspontja kétségtelenül a csángóföldi Pusztina volt, ahol a legtöbbet apostolkodott a páter. Itt Nyisztor Ilonka népénekes, a helyi Magyarok Házának ének- és néptáncoktatója és a helybéli közösség meghívására került sor az emlékkönyv bemutatójára. A program a csángó kisdiákok szavalóversenyével kezdődött, majd ének- és néptáncbemutatóval folytatódott. Megható és megrendítő élmény volt a zarándokoknak látni, milyen nagyszerűen valósul meg itt a páter álma, a csángómagyar kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. A páter Moldvában (Kacsikában, Klézsén, Pusztinán, Lujzikalagorban…) 147 alkalommal járt – lelki (és gyakran testi) táplálékot hozva az „elárvult csángóknak” (ahogy szokta mondani), akiknek sorsát szívén viselte, lelkipásztori szolgálatát missziónak tekintette. A könyvbemutató után a helybéli asszonyokkal, gyermekekkel felidéződött az általa gyűjtött csángó Aranymiatyánk, valamint a Boldogasszony, Anyánk és számos búcsúi népének az emlékidéző együttlétben.
Toldi Éva
Erdély.ma
2015. május 27.
A CEMO szerint az RMDSZ aláássa az utcanévtáblák ügyét
Nyílt levelet fogalmazott meg a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom Peti András alpolgármesternek annak a határozattervezetnek a kapcsán, amelyet az RMDSZ frakció készül szavazásra bocsátani a helyi tanács holnapi ülésén.
A dokumentum hangsúlyozza: a városi tanács RMDSZ-es frakciója olyan megoldást javasol a város magyar közösségének, amely szerint a 425 utca és tér kétnyelvű utcanévtáblája helyett mindössze 30 utca és tér úgynevezett „hagyományos" neve kerülne kihelyezésre. A szervezet szerint a határozat aláássa a valódi kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, és a megoldás helyett látszatmegoldást tartalmaz. A mozgalom ezt a megoldást nem fogadja el és felkéri a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es frakcióját, ne elégedjenek meg 30 régi utcanévvel.
Mint arról beszámoltunk, a helyi tanács RMDSZ frakciója nem fogja bojkottálni a holnapi városi tanácsülést, mert Peti András alpolgármester szerint ez csak hátráltatná a kétnyelvű táblák ügyét. Kifejtette: a legutóbbi bojkottal csupán azt érték el, hogy elmaradt a tanácsülés és a tanácsosok egy havi tiszteletdíja is elmaradt. Hangsúlyozta: csak párbeszéddel lehet megoldást találni a gondokra.
Az ügyben érintett személyeket egyelőre nem sikerült elérnünk.
Közlemény
Erdély.ma
Nyílt levelet fogalmazott meg a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom Peti András alpolgármesternek annak a határozattervezetnek a kapcsán, amelyet az RMDSZ frakció készül szavazásra bocsátani a helyi tanács holnapi ülésén.
A dokumentum hangsúlyozza: a városi tanács RMDSZ-es frakciója olyan megoldást javasol a város magyar közösségének, amely szerint a 425 utca és tér kétnyelvű utcanévtáblája helyett mindössze 30 utca és tér úgynevezett „hagyományos" neve kerülne kihelyezésre. A szervezet szerint a határozat aláássa a valódi kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, és a megoldás helyett látszatmegoldást tartalmaz. A mozgalom ezt a megoldást nem fogadja el és felkéri a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es frakcióját, ne elégedjenek meg 30 régi utcanévvel.
Mint arról beszámoltunk, a helyi tanács RMDSZ frakciója nem fogja bojkottálni a holnapi városi tanácsülést, mert Peti András alpolgármester szerint ez csak hátráltatná a kétnyelvű táblák ügyét. Kifejtette: a legutóbbi bojkottal csupán azt érték el, hogy elmaradt a tanácsülés és a tanácsosok egy havi tiszteletdíja is elmaradt. Hangsúlyozta: csak párbeszéddel lehet megoldást találni a gondokra.
Az ügyben érintett személyeket egyelőre nem sikerült elérnünk.
Közlemény
Erdély.ma
2015. május 27.
A magyar nyelvű felirat soha nem jóindulat kérdése
– Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel –
Tizenhat magyarlakta megyében közel 3000 magyar műemlék feliratozását kéri az RMDSZ a helyi önkormányzatoktól megyei és területi szervezetei révén. A Kelemen Hunor minisztersége idején kidolgozott hatályos rendelet szerint több nyelven – így magyarul is – fel kell tüntetni a megnevezést. A rendelet előírásait országszerte gyakorlatba kell ültetniük a polgármestereknek. Erre hívja fel a figyelmüket az RMDSZ azzal a román és magyar nyelvű listával, amely megyénként tartalmaz valamennyi országos jelentőségű (A kategóriás) magyar műemléket, illetve a helyi jelentőségű (B kategóriás) magyar műemlékek egy részét. A miniszteri rendelet "atyját" kérdeztük a feliratozás jelentőségéről és ezzel összefüggésben az ingatlan- visszaszolgáltatás jelenlegi állásáról.
– Milyen jelentősége van a közösség számára ennek az újabb felirat-elhelyezésnek? Gondolok itt arra, hogy a nagy áttörést tulajdonképpen a kétnyelvű helységnévtáblák jelentették 2001-ben. Miért fontos ez az RMDSZ-nek?
– Az anyanyelvhasználat tekintetében egyformán fontos lépés mindkettő. És fontos párhuzam is: a 2001-es kormányrendelet hatályba lépése után is bőven akadt település, ahol az RMDSZ-nek külön kellett kérnie az alkalmazását. Most nemcsak kérünk, de segítünk is: a jelenleg érvényes országos műemléklista alapján előkészítettük a magyar műemlékek megnevezésének magyar és román nyelvű jegyzékét.
A helységnévtábla magyar felirata azt jelzi, hogy ott magyar közösség is lakik. A műemlékek magyar felirata viszont kettős jelentéssel bír: jelzi azokat az értékeket, amelyek létrehozásához köze volt a magyarságnak, másfelől azt mutatja, hogy ezek jelenleg is a magyar kulturális örökség részét képezik. Olyan tények ezek, amelyeket sem megkerülni, sem véka alá rejteni nem lehet. Bár a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok alkalmazása akadozik, ez nem bátortalanít el minket. Azt is tapasztaltuk már számtalanszor, hogy kétnyelvű helységnévtáblát arra való hivatkozással nem függesztettek ki, miszerint a törvény csak 20 százalék fölötti számarányú kisebbségi közösség esetében teszi azt kötelezővé. Kisebb létszám esetén sem tiltja, csak akarat kell hozzá – egészíteném ki. De nálunk így szokás olvasni a törvényeket… A műemlék-feliratozás nincs ilyen meghatározott százalékhoz kötve, ugyanakkor a megyei, illetve helyi tanács is kérheti a kisebbségek nyelvén való feliratozást.
– Hol tartanak jelenleg ezzel a munkával? Kinek mi a dolga, és milyen eredményre számítanak?
– Az RMDSZ kulturális főosztályát bíztam meg a munka koordinálásával. Arad, Beszterce, Bihar, Fehér, Szatmár és Szeben megyében már el is készült az összesen 715 műemléket tartalmazó magyar és román nyelvű lista végleges változata. A többi megyébe is első lépésként mi küldjük ki a feliratozásra javasolt műemlékek listáját, amelyet átnéznek és ellenőriznek az RMDSZ megyei szervezetei által javasolt helyi szakértők, a véglegesítés után pedig, levél kíséretében, kérik a települések polgármestereitől, hogy magyarul is feliratozzák az illető magyar műemlékeket. Nagy munka ez, amelyet önkéntesen vállaltak a helyi szakértők, ugyanakkor fontos szerep hárul a megyei és területi szervezeteinkre a kapcsolatfelvételt, illetve az eredmény nyomon követését illetően. Az eredmény döntően a helyieken múlik. Az országos szervezet elvégzi a munka rá eső részét, de ez nem helyettesíti a helyismeretet, a helyiek kapcsolati hálóját. Ráadásul itt a legfontosabb az, hogy ténylegesen meg is valósuljon a feliratozás, illetve tudjunk azokról az esetekről, amelyekben ezt megpróbálják elodázni valamilyen ürüggyel.
Hozzátenném, hogy valamennyi megye esetében ez a lista bővül majd további helyi jelentőségű műemlékekkel, terveink szerint pedig május végére, június elejére valamennyi magyarlakta megyében sikerül véglegesítenünk azt az első lajstromot, amelyet a későbbiekben bővíteni is tudunk.
– Hogy áll jelenleg az ország a műemlékek feliratozása tekintetében? Kevésbé érthető, hogy a helyi önkormányza-tok miért nem látják hasznát annak, hogy a várost vagy községet látogató turisták több nyelven ismerkedjenek meg a helyi látványosságokkal… Ez nem éppen szokatlan gyakorlat Európában. Kell erre külön törvény, miniszteri rendelet?
– Valóban fontos szempont az idegenforgalom, de nem ez volt számunkra a kiindulópont. Ha jól belegondolunk, a többnyelvűségnek természetesnek kellene lennie nálunk is. Bizonyos mértékben ez működik is Temesváron, Nagyszebenben vagy Brassóban. De ez még mindig csak a helyi önkormányzat jóindulatának a szintje, és nem érvényesül minden tekintetben. Székelyföldön teljesen természetes, hogy mindenütt látunk magyar feliratot, de Marosvásárhelyen például a polgármestert a rosszullét környékezi a kétnyelvű utcanévtáblák láttán. Ráadásul egy olyan ember részéről, aki azt mondja, hogy a Vár sétány fáit mindenki vigye haza és tegye vázába, további, hasonlóan felháborító intézkedéseket is feltételezni lehet.
A műemlék-feliratozást szabályozó miniszteri rendelet tulajdonképpen szavatolja, illetve bizonyos körülmények között kötelezővé teszi ezt az európai gyakorlatot az épített örökségre vonatkozóan. De vannak korábbi jó példák, amelyek bizonyítják, hogy megfelelő értelmezés esetén a jogszabályi keretek eddig sem gátolták az ilyen jellegű intézkedéseket. Kolozsváron és Szatmárnémetiben is van ötnyelvű felirat – köztük magyar – a város számos magyar vonatkozású műemlékén. Az RMDSZ alpolgármestere, Horváth Anna, a másik esetben pedig egykori polgármestere, Illyés Gyula kezdeményezésére helyezték el ezeket a feliratokat még a rendelet megszületése előtt. Kolozsváron az ötnyelvű felirat mellett ugyanennyi nyelven rövid leírás is olvasható az illető műemlékről, ha a látogatók telefonjuk használatával többet szeretnének megtudni a műemlékről. Szatmárnémetiben pedig a törvény által akkoriban előírt román, angol és francia mellé felkerült – az egykori polgármester kezdeményezésére – a magyar és a német felirat és műemlékleírás. Most már konkrét törvényi keret is van erre, mi pedig azon leszünk, hogy ezt tiszteletben tartsák.
– A turisztikai látványosságoknak csak egy része van állami tulajdonban. A másik részét visszaszolgáltatták azoknak, akiktől a kommunizmus idején elkobozták. Hányadán állunk ma ezzel? Ehhez tegyük még hozzá azt is, hogy a korrupcióellenes intézkedések ezt a folyamatot is górcső alá vették, és vannak a társadalomban olyan hangok is, amelyek kifogásolják, hogy országos jelentőségű muzeális értékek, műtárgyak is visszakerültek tulajdonosaikhoz.
– Nézze, a tulajdonjog szent. Akkor sem lehet kétségbe vonni, amikor jelentős értékek kerülnek vissza magántulajdonba. A kommunizmus idején nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy az elkobozott javaknak mi az értékük, jelentőségük. Egyszerűen csak elvették, és kész. Ezeket vissza kell szolgáltatni azoknak, akiket megfosztottak tőlük. Ez társadalmi kötelesség, a jogállamiság alaptétele. Azon túl meg vannak a mindenféle, nem éppen szalonképes vélemények arról, hogy a római katolikus egyház "impériumot" épít a saját jogos tulajdonából, illetve az államnak vissza kell-e szolgáltatnia olyan muzeális értékeket vagy műtárgyakat, amelyek soha nem voltak az övéi. Ilyen körülmények között, persze, a populizmus lelassíthatja a visszaszolgáltatást. De a tények akkor is tények. Ahogy az is tény, hogy 2014-ig a visszaszolgáltatással foglalkozó bizottság 1100 ingatlant adott vissza a kisebbségi közösségek egyházainak. Ez a szám az összes elkobozott ingatlan 60 százalékát jelenti. A folyamat leállt azóta, hogy meghurcolták az illetékes köztisztviselőket, akiknek egyetlen feladatuk a törvény alkalmazása volt. A tulajdonjog kétségbevonásával a jogállamiság alapvető értékei is veszélybe kerülnek. Ezt nem felejthetjük el akkor, amikor a témában bármilyen álláspontot kialakítunk. Az RMDSZ a továbbiakban is kiáll – itthon és az európai, illetve nemzetközi fórumokon is – e történelmi jóvátétel mellett, továbbra is maradéktalanul támogatja a restitúció folyamatát, ellenzi a tulajdonjog korlátozását és minden olyan intézkedést, amely javaiktól megfosztja az illető értékek jogos tulajdonosait.
Bartha Réka
Népújság (Marosvásárhely)
– Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel –
Tizenhat magyarlakta megyében közel 3000 magyar műemlék feliratozását kéri az RMDSZ a helyi önkormányzatoktól megyei és területi szervezetei révén. A Kelemen Hunor minisztersége idején kidolgozott hatályos rendelet szerint több nyelven – így magyarul is – fel kell tüntetni a megnevezést. A rendelet előírásait országszerte gyakorlatba kell ültetniük a polgármestereknek. Erre hívja fel a figyelmüket az RMDSZ azzal a román és magyar nyelvű listával, amely megyénként tartalmaz valamennyi országos jelentőségű (A kategóriás) magyar műemléket, illetve a helyi jelentőségű (B kategóriás) magyar műemlékek egy részét. A miniszteri rendelet "atyját" kérdeztük a feliratozás jelentőségéről és ezzel összefüggésben az ingatlan- visszaszolgáltatás jelenlegi állásáról.
– Milyen jelentősége van a közösség számára ennek az újabb felirat-elhelyezésnek? Gondolok itt arra, hogy a nagy áttörést tulajdonképpen a kétnyelvű helységnévtáblák jelentették 2001-ben. Miért fontos ez az RMDSZ-nek?
– Az anyanyelvhasználat tekintetében egyformán fontos lépés mindkettő. És fontos párhuzam is: a 2001-es kormányrendelet hatályba lépése után is bőven akadt település, ahol az RMDSZ-nek külön kellett kérnie az alkalmazását. Most nemcsak kérünk, de segítünk is: a jelenleg érvényes országos műemléklista alapján előkészítettük a magyar műemlékek megnevezésének magyar és román nyelvű jegyzékét.
A helységnévtábla magyar felirata azt jelzi, hogy ott magyar közösség is lakik. A műemlékek magyar felirata viszont kettős jelentéssel bír: jelzi azokat az értékeket, amelyek létrehozásához köze volt a magyarságnak, másfelől azt mutatja, hogy ezek jelenleg is a magyar kulturális örökség részét képezik. Olyan tények ezek, amelyeket sem megkerülni, sem véka alá rejteni nem lehet. Bár a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok alkalmazása akadozik, ez nem bátortalanít el minket. Azt is tapasztaltuk már számtalanszor, hogy kétnyelvű helységnévtáblát arra való hivatkozással nem függesztettek ki, miszerint a törvény csak 20 százalék fölötti számarányú kisebbségi közösség esetében teszi azt kötelezővé. Kisebb létszám esetén sem tiltja, csak akarat kell hozzá – egészíteném ki. De nálunk így szokás olvasni a törvényeket… A műemlék-feliratozás nincs ilyen meghatározott százalékhoz kötve, ugyanakkor a megyei, illetve helyi tanács is kérheti a kisebbségek nyelvén való feliratozást.
– Hol tartanak jelenleg ezzel a munkával? Kinek mi a dolga, és milyen eredményre számítanak?
– Az RMDSZ kulturális főosztályát bíztam meg a munka koordinálásával. Arad, Beszterce, Bihar, Fehér, Szatmár és Szeben megyében már el is készült az összesen 715 műemléket tartalmazó magyar és román nyelvű lista végleges változata. A többi megyébe is első lépésként mi küldjük ki a feliratozásra javasolt műemlékek listáját, amelyet átnéznek és ellenőriznek az RMDSZ megyei szervezetei által javasolt helyi szakértők, a véglegesítés után pedig, levél kíséretében, kérik a települések polgármestereitől, hogy magyarul is feliratozzák az illető magyar műemlékeket. Nagy munka ez, amelyet önkéntesen vállaltak a helyi szakértők, ugyanakkor fontos szerep hárul a megyei és területi szervezeteinkre a kapcsolatfelvételt, illetve az eredmény nyomon követését illetően. Az eredmény döntően a helyieken múlik. Az országos szervezet elvégzi a munka rá eső részét, de ez nem helyettesíti a helyismeretet, a helyiek kapcsolati hálóját. Ráadásul itt a legfontosabb az, hogy ténylegesen meg is valósuljon a feliratozás, illetve tudjunk azokról az esetekről, amelyekben ezt megpróbálják elodázni valamilyen ürüggyel.
Hozzátenném, hogy valamennyi megye esetében ez a lista bővül majd további helyi jelentőségű műemlékekkel, terveink szerint pedig május végére, június elejére valamennyi magyarlakta megyében sikerül véglegesítenünk azt az első lajstromot, amelyet a későbbiekben bővíteni is tudunk.
– Hogy áll jelenleg az ország a műemlékek feliratozása tekintetében? Kevésbé érthető, hogy a helyi önkormányza-tok miért nem látják hasznát annak, hogy a várost vagy községet látogató turisták több nyelven ismerkedjenek meg a helyi látványosságokkal… Ez nem éppen szokatlan gyakorlat Európában. Kell erre külön törvény, miniszteri rendelet?
– Valóban fontos szempont az idegenforgalom, de nem ez volt számunkra a kiindulópont. Ha jól belegondolunk, a többnyelvűségnek természetesnek kellene lennie nálunk is. Bizonyos mértékben ez működik is Temesváron, Nagyszebenben vagy Brassóban. De ez még mindig csak a helyi önkormányzat jóindulatának a szintje, és nem érvényesül minden tekintetben. Székelyföldön teljesen természetes, hogy mindenütt látunk magyar feliratot, de Marosvásárhelyen például a polgármestert a rosszullét környékezi a kétnyelvű utcanévtáblák láttán. Ráadásul egy olyan ember részéről, aki azt mondja, hogy a Vár sétány fáit mindenki vigye haza és tegye vázába, további, hasonlóan felháborító intézkedéseket is feltételezni lehet.
A műemlék-feliratozást szabályozó miniszteri rendelet tulajdonképpen szavatolja, illetve bizonyos körülmények között kötelezővé teszi ezt az európai gyakorlatot az épített örökségre vonatkozóan. De vannak korábbi jó példák, amelyek bizonyítják, hogy megfelelő értelmezés esetén a jogszabályi keretek eddig sem gátolták az ilyen jellegű intézkedéseket. Kolozsváron és Szatmárnémetiben is van ötnyelvű felirat – köztük magyar – a város számos magyar vonatkozású műemlékén. Az RMDSZ alpolgármestere, Horváth Anna, a másik esetben pedig egykori polgármestere, Illyés Gyula kezdeményezésére helyezték el ezeket a feliratokat még a rendelet megszületése előtt. Kolozsváron az ötnyelvű felirat mellett ugyanennyi nyelven rövid leírás is olvasható az illető műemlékről, ha a látogatók telefonjuk használatával többet szeretnének megtudni a műemlékről. Szatmárnémetiben pedig a törvény által akkoriban előírt román, angol és francia mellé felkerült – az egykori polgármester kezdeményezésére – a magyar és a német felirat és műemlékleírás. Most már konkrét törvényi keret is van erre, mi pedig azon leszünk, hogy ezt tiszteletben tartsák.
– A turisztikai látványosságoknak csak egy része van állami tulajdonban. A másik részét visszaszolgáltatták azoknak, akiktől a kommunizmus idején elkobozták. Hányadán állunk ma ezzel? Ehhez tegyük még hozzá azt is, hogy a korrupcióellenes intézkedések ezt a folyamatot is górcső alá vették, és vannak a társadalomban olyan hangok is, amelyek kifogásolják, hogy országos jelentőségű muzeális értékek, műtárgyak is visszakerültek tulajdonosaikhoz.
– Nézze, a tulajdonjog szent. Akkor sem lehet kétségbe vonni, amikor jelentős értékek kerülnek vissza magántulajdonba. A kommunizmus idején nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy az elkobozott javaknak mi az értékük, jelentőségük. Egyszerűen csak elvették, és kész. Ezeket vissza kell szolgáltatni azoknak, akiket megfosztottak tőlük. Ez társadalmi kötelesség, a jogállamiság alaptétele. Azon túl meg vannak a mindenféle, nem éppen szalonképes vélemények arról, hogy a római katolikus egyház "impériumot" épít a saját jogos tulajdonából, illetve az államnak vissza kell-e szolgáltatnia olyan muzeális értékeket vagy műtárgyakat, amelyek soha nem voltak az övéi. Ilyen körülmények között, persze, a populizmus lelassíthatja a visszaszolgáltatást. De a tények akkor is tények. Ahogy az is tény, hogy 2014-ig a visszaszolgáltatással foglalkozó bizottság 1100 ingatlant adott vissza a kisebbségi közösségek egyházainak. Ez a szám az összes elkobozott ingatlan 60 százalékát jelenti. A folyamat leállt azóta, hogy meghurcolták az illetékes köztisztviselőket, akiknek egyetlen feladatuk a törvény alkalmazása volt. A tulajdonjog kétségbevonásával a jogállamiság alapvető értékei is veszélybe kerülnek. Ezt nem felejthetjük el akkor, amikor a témában bármilyen álláspontot kialakítunk. Az RMDSZ a továbbiakban is kiáll – itthon és az európai, illetve nemzetközi fórumokon is – e történelmi jóvátétel mellett, továbbra is maradéktalanul támogatja a restitúció folyamatát, ellenzi a tulajdonjog korlátozását és minden olyan intézkedést, amely javaiktól megfosztja az illető értékek jogos tulajdonosait.
Bartha Réka
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 28.
Agrármérnökképzést indíthat Szentgyörgyön a Sapientia
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatósága (ARACIS) engedélyezte, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a 2015-2016-os tanévtől agrármérnöki szakot indítson Sepsiszentgyörgyön – adta hírül az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az intézmény.
Az egyetem a következő tanévben 30 hallgatót vehet fel az agrármérnöki szakra, akik egy évek óta nem használt iskolaépületben kezdhetik el tanulmányaikat. Az eredetileg Kós Károly által tervezett, de egyszerűsített formában felépített iskolaépületet az elmúlt években közösen újította fel a székelyföldi város önkormányzata és a Sapientia EMTE.
A sepsiszentgyörgyi agrármérnökképzés elindításával új helyszínnel bővül a Sapientia EMTE felsőoktatási hálózata. A magyar költségvetésből támogatott erdélyi egyetem jelenleg csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári karokkal működik. A sepsiszentgyörgyi négyéves agrármérnöki szak a Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar alegységeként kezd működni, koordinációját a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék végzi.
Dávid László rektor az MTI-nek elmondta, hogy az agrármérnöki szak számára sikerült olyan laboratóriumokat felszerelni és gépeket vásárolni, amelyek meggyőzték az akkreditációs bizottságot. Szerződést kötöttek ugyanakkor egy gazdasággal, amelynél a hallgatók gyakorlati oktatásban részesülhetnek. A rektor elmondta, hogy az egyetem – a törvény értelmében – azt követően kérheti a végleges akkreditációt az agrármérnöki szakra, miután az első három évfolyam diákjai sikeres záróvizsgát tettek egy végleges akkreditációval rendelkező másik egyetemen.
A Sapientia EMTE fejlesztési stratégiájában 2013 óta szerepel új oktatási központok kialakítása és hiánypótló szakok indítása. Sepsiszentgyörgyön az agrárménöki szak mellett erdészmérnöki szak beindítását is tervezi az egyetem.
Dávid László az MTI-nek elmondta, ha nem léteznek ilyen szakok a térségben, elvándorol a potenciális értelmiség. Úgy vélte, a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki és erdészmérnöki szak beindításának nemzetpolitikai jelentősége is van.
MTI
Erdély.ma
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatósága (ARACIS) engedélyezte, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a 2015-2016-os tanévtől agrármérnöki szakot indítson Sepsiszentgyörgyön – adta hírül az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az intézmény.
Az egyetem a következő tanévben 30 hallgatót vehet fel az agrármérnöki szakra, akik egy évek óta nem használt iskolaépületben kezdhetik el tanulmányaikat. Az eredetileg Kós Károly által tervezett, de egyszerűsített formában felépített iskolaépületet az elmúlt években közösen újította fel a székelyföldi város önkormányzata és a Sapientia EMTE.
A sepsiszentgyörgyi agrármérnökképzés elindításával új helyszínnel bővül a Sapientia EMTE felsőoktatási hálózata. A magyar költségvetésből támogatott erdélyi egyetem jelenleg csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári karokkal működik. A sepsiszentgyörgyi négyéves agrármérnöki szak a Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar alegységeként kezd működni, koordinációját a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék végzi.
Dávid László rektor az MTI-nek elmondta, hogy az agrármérnöki szak számára sikerült olyan laboratóriumokat felszerelni és gépeket vásárolni, amelyek meggyőzték az akkreditációs bizottságot. Szerződést kötöttek ugyanakkor egy gazdasággal, amelynél a hallgatók gyakorlati oktatásban részesülhetnek. A rektor elmondta, hogy az egyetem – a törvény értelmében – azt követően kérheti a végleges akkreditációt az agrármérnöki szakra, miután az első három évfolyam diákjai sikeres záróvizsgát tettek egy végleges akkreditációval rendelkező másik egyetemen.
A Sapientia EMTE fejlesztési stratégiájában 2013 óta szerepel új oktatási központok kialakítása és hiánypótló szakok indítása. Sepsiszentgyörgyön az agrárménöki szak mellett erdészmérnöki szak beindítását is tervezi az egyetem.
Dávid László az MTI-nek elmondta, ha nem léteznek ilyen szakok a térségben, elvándorol a potenciális értelmiség. Úgy vélte, a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki és erdészmérnöki szak beindításának nemzetpolitikai jelentősége is van.
MTI
Erdély.ma
2015. május 28.
Határozatot fogadtak el a marosvásárhelyi hagyományos utcanevekről
Nem volt bojkott, csütörtökön sorozatban szavaztak az RMDSZ-es önkormányzati képviselők a marosvásárhelyi tanácsülésen. Négy PSD-s tiltakozással elfogadták a harminc hagyományos utcanevet tartalmazó határozatot, amely többek között a Kossuth Lajos nevet is tartalmazza. Szintén rábólintottak arra, hogy a 2015–2016-os idényben is támogatják a sportklubokat.
A pörgősen zajló soros tanácsülés kezdete előtt Peti András azt javasolta, hogy az utolsó napirendként szereplő, hagyományos utcanévtáblákról szóló tervezet a 46. pontról kerüljön az első helyre. Nem az első, hanem a tizenegyedik helyre került, de így is megelőzte a sporttámogatásokról szóló tervezetet. Mint korábban beszámoltunk róla, a hagyományos elnevezéseket tartalmazó tervezetet az RMDSZ-frakció nyújtotta be, s többségében magyar utcaneveket tartalmaz, mint például a Klastrom, Sáros, a már említett Kossuth Lajos utca. A tervezetet négy tanácsos nem szavazta meg.
Az ülés után Peti András érdeklődésünkre elmondta, hogy eredetileg két tervezetet nyújtottak be, egyik a most elfogadott, a másik az egész utcanév kétnyelvű változatát tartalmazza. „Sajnálatos módon a városháza új jegyzője sem hagyta, hogy felkerüljön a napirendi pontok közé ez, a minden utcát tartalmazó tervezet. Egyelőre nem kaptuk meg a hivatalos indoklást, hogy miért nem, de ha kézhez kapjuk, akkor meg fogjuk támadni a közigazgatási bíróságon, minden RMDSZ-es tanácsos külön-külön. A most elfogadott tervezet nem a másik tervezetet helyettesíti, hanem a köznyelvben használt utcanévformákat tartalmazza, s remélem, hogy nem támadják meg és gyorsan kikerülnek a házfalakra. Hangsúlyozom, hogy szó sincs arról, hogy ezzel félretennénk a valódi kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének kérdését” – mondta az alpolgármester emlékeztetve, hogy sajnálatos módon már született egy elsőfokú bírósági határozat, amely kimondja, hogy a városháza nem diszkriminál akkor, amikor nem teszi ki a kétnyelvű utcanévtáblákat.
Bár az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) korábban vizsgálódott a sportkluboknak nyújtott jelentős támogatások ügyében, az önkormányzati képviselők elfogadták, hogy a 2015–2016-os idényben is érvényes lesz az együttműködési szerződés, és közpénzekből támogatják a klubokat. Peti Andrást megkérdeztük, hogy mekkora összeget hagytak jóvá, de többszöri kérdésünk ellenére sem mondott konkrét összeget, csupán azt hangoztatta, hogy az előző évekhez hasonlítva legalább 20 százalékkal kisebbet. „A támogatások összege folyamatosan csökkent, mert először segítettük a klubokat, hogy jó eredményeket tudjanak elérni, s minden lokálpatrióta örvendhessen, hogy kedvenc csapata jól szerepelt. De miután már meg tudnak állni a saját lábukon, fokozatosan kevesebb támogatást nyújtunk nekik” – nyilatkozta Peti András.
A csütörtöki ülésen azt is jóváhagyták, hogy a városháza szakigazgatóságai készítsenek egy tanulmányt, amelyből kiderül, hogy az önkormányzatnak érdemes-e társtulajdonosként beszállni a Marosvásárhelyi ASA labdarúgó egyesületbe. A kérdésben a tanácsosok a tanulmány ismeretében dönthetnek.
Simon Virág
Székelyhon.ro
Nem volt bojkott, csütörtökön sorozatban szavaztak az RMDSZ-es önkormányzati képviselők a marosvásárhelyi tanácsülésen. Négy PSD-s tiltakozással elfogadták a harminc hagyományos utcanevet tartalmazó határozatot, amely többek között a Kossuth Lajos nevet is tartalmazza. Szintén rábólintottak arra, hogy a 2015–2016-os idényben is támogatják a sportklubokat.
A pörgősen zajló soros tanácsülés kezdete előtt Peti András azt javasolta, hogy az utolsó napirendként szereplő, hagyományos utcanévtáblákról szóló tervezet a 46. pontról kerüljön az első helyre. Nem az első, hanem a tizenegyedik helyre került, de így is megelőzte a sporttámogatásokról szóló tervezetet. Mint korábban beszámoltunk róla, a hagyományos elnevezéseket tartalmazó tervezetet az RMDSZ-frakció nyújtotta be, s többségében magyar utcaneveket tartalmaz, mint például a Klastrom, Sáros, a már említett Kossuth Lajos utca. A tervezetet négy tanácsos nem szavazta meg.
Az ülés után Peti András érdeklődésünkre elmondta, hogy eredetileg két tervezetet nyújtottak be, egyik a most elfogadott, a másik az egész utcanév kétnyelvű változatát tartalmazza. „Sajnálatos módon a városháza új jegyzője sem hagyta, hogy felkerüljön a napirendi pontok közé ez, a minden utcát tartalmazó tervezet. Egyelőre nem kaptuk meg a hivatalos indoklást, hogy miért nem, de ha kézhez kapjuk, akkor meg fogjuk támadni a közigazgatási bíróságon, minden RMDSZ-es tanácsos külön-külön. A most elfogadott tervezet nem a másik tervezetet helyettesíti, hanem a köznyelvben használt utcanévformákat tartalmazza, s remélem, hogy nem támadják meg és gyorsan kikerülnek a házfalakra. Hangsúlyozom, hogy szó sincs arról, hogy ezzel félretennénk a valódi kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének kérdését” – mondta az alpolgármester emlékeztetve, hogy sajnálatos módon már született egy elsőfokú bírósági határozat, amely kimondja, hogy a városháza nem diszkriminál akkor, amikor nem teszi ki a kétnyelvű utcanévtáblákat.
Bár az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) korábban vizsgálódott a sportkluboknak nyújtott jelentős támogatások ügyében, az önkormányzati képviselők elfogadták, hogy a 2015–2016-os idényben is érvényes lesz az együttműködési szerződés, és közpénzekből támogatják a klubokat. Peti Andrást megkérdeztük, hogy mekkora összeget hagytak jóvá, de többszöri kérdésünk ellenére sem mondott konkrét összeget, csupán azt hangoztatta, hogy az előző évekhez hasonlítva legalább 20 százalékkal kisebbet. „A támogatások összege folyamatosan csökkent, mert először segítettük a klubokat, hogy jó eredményeket tudjanak elérni, s minden lokálpatrióta örvendhessen, hogy kedvenc csapata jól szerepelt. De miután már meg tudnak állni a saját lábukon, fokozatosan kevesebb támogatást nyújtunk nekik” – nyilatkozta Peti András.
A csütörtöki ülésen azt is jóváhagyták, hogy a városháza szakigazgatóságai készítsenek egy tanulmányt, amelyből kiderül, hogy az önkormányzatnak érdemes-e társtulajdonosként beszállni a Marosvásárhelyi ASA labdarúgó egyesületbe. A kérdésben a tanácsosok a tanulmány ismeretében dönthetnek.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2015. május 28.
Nemcsak nevetséges, súlyos vétek is
A Romániai Magyar Újságírók csíkszeredai tanácskozásán tartott előadást Adrian Szelmeczi, az ActiveWatch (Sajtókövetési Ügynökség) emberjogi szervezet programfelelőse, aki elmondta, hogy a közérdekű információk közlése tekintetében a politikai propaganda eszközévé válva a román sajtó megbukott a 2014-es választási kampányban. Jogos eszmecserének nevezte a Székelyföld autonómiájáról szóló vitát, majd a székely zászló kitűzése körüli botrány kapcsán javasolt törvénymódosítást és több más fontos témát említett. A nacionalista román sajtó egyáltalán nincs tisztában a magyar kisebbség helyzetével – hangsúlyozta, elítélve a magyar kisebbség jogos követeléseivel szembenimagatartást.
Brutális beavatkozásnak nevezte a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése ügyében fellépő és pénzbírság kirovásával fenyegető helyi rendőrség akcióját. Ennek kapcsán kértük meg, hogy bővebben fejtse ki véleményét a megyeszékhelyünkön történtekről.
– Marosvásárhelyen nagyon világos a helyzet, a lakosság több mint 40 százaléka magyar, több mint ötven százaléka román. Románia nemrégiben ünnepelte a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény 1995. évi aláírását. Az egyezmény 11. cikkelyének 2. pontja kimondja, hogy az aláíró felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy "elismerik minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy azon jogát, hogy saját kisebbségi nyelvén cégtáblákat, feliratokat és egyéb magántermészetű információkat tegyen közzé a nyilvánosság számára látható módon". A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája előírásainak betartásáról készült jelentésben az szerepel, hogy Marosvásárhelyen nem tesznek eleget ezeknek az előírásoknak, holott Romániának teljesítenie kellene a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeket.
Ha egy civil szervezet több mint egy éve folyó tárgyalások nyomán elhatározta, hogy polgári akciót indít a kétnyelvűség megvalósításáért, az egy teljesen törvényes gesztus. Még akkor is, ha egyesek azt állítják, hogy a civilek megsértik az országos törvényeket, ami nem felel meg a valóságnak. Akciójuk egy módozata a helyhatóságok figyelmeztetésének, hogy kötelező módon cselekedniük kell.
Erre a kezdeményezésre nevetséges módon reagáltak. Pontosabban: reklámnak minősíteni a névtáblákat nemcsak nevetséges, hanem súlyos vétek is. A kiszabott büntetések pedig olyam magasak, hogy kevesen tudnák kifizetni, nem is beszélve a CEMO önkénteseire kirótt bírságról.
Véleményünk szerint a hatóságok nyilvánvaló túlkapást követtek el. Olyan visszaéléseket, amelyek etnikai feszültséghez vezethetnek. Nem értem, hogy a kihelyezett névtáblák mivel zavarnák a lakosokat. Ráadásul egy olyan városról van szó, ahol 1990-ben nagyon súlyos események történtek. Ennek tükrében felelőtlenség a polgármesteri hivatal és a helyi rendőrség viszonyulása. Ami sajnos nem az első, hiszen azt a személyt is megbírságolták, aki a piacon a termékek kétnyelvű megnevezését tartalmazó árcédulákat osztott. Mindezeket figyelembe véve nyilvánvaló, hogy Marosvásárhelyen meg akarják akadályozni a nemzetközi egyezmények előírásainak az életbe ültetését, s a büntetések kiszabásával a megfélemlítés eszközét alkalmazzák erre a célra – nyilatkozta az ActiveWatch programvezetője.
Az ActiveWatch emberjogi szervezet, a közérdekű szabad kommunikáció megvalósulásáért küzd. Céljuk érdekében négy területen dolgoztak ki kivizsgálási és beavatkozási módszereket: a szólásszabadság, a helyes kormányzás, a diszkriminációellenesség valamint a médiában dolgozók nevelése. Az ügynökség vitafórumot biztosít olyan kényes témák feldolgozására, mint az emberi jogok megsértése, a sajtóra gyakorolt nyomás, a helyi és központi hatóságok kezdeményezéseinek átláthatatlansága.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
A Romániai Magyar Újságírók csíkszeredai tanácskozásán tartott előadást Adrian Szelmeczi, az ActiveWatch (Sajtókövetési Ügynökség) emberjogi szervezet programfelelőse, aki elmondta, hogy a közérdekű információk közlése tekintetében a politikai propaganda eszközévé válva a román sajtó megbukott a 2014-es választási kampányban. Jogos eszmecserének nevezte a Székelyföld autonómiájáról szóló vitát, majd a székely zászló kitűzése körüli botrány kapcsán javasolt törvénymódosítást és több más fontos témát említett. A nacionalista román sajtó egyáltalán nincs tisztában a magyar kisebbség helyzetével – hangsúlyozta, elítélve a magyar kisebbség jogos követeléseivel szembenimagatartást.
Brutális beavatkozásnak nevezte a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése ügyében fellépő és pénzbírság kirovásával fenyegető helyi rendőrség akcióját. Ennek kapcsán kértük meg, hogy bővebben fejtse ki véleményét a megyeszékhelyünkön történtekről.
– Marosvásárhelyen nagyon világos a helyzet, a lakosság több mint 40 százaléka magyar, több mint ötven százaléka román. Románia nemrégiben ünnepelte a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény 1995. évi aláírását. Az egyezmény 11. cikkelyének 2. pontja kimondja, hogy az aláíró felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy "elismerik minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy azon jogát, hogy saját kisebbségi nyelvén cégtáblákat, feliratokat és egyéb magántermészetű információkat tegyen közzé a nyilvánosság számára látható módon". A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája előírásainak betartásáról készült jelentésben az szerepel, hogy Marosvásárhelyen nem tesznek eleget ezeknek az előírásoknak, holott Romániának teljesítenie kellene a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeket.
Ha egy civil szervezet több mint egy éve folyó tárgyalások nyomán elhatározta, hogy polgári akciót indít a kétnyelvűség megvalósításáért, az egy teljesen törvényes gesztus. Még akkor is, ha egyesek azt állítják, hogy a civilek megsértik az országos törvényeket, ami nem felel meg a valóságnak. Akciójuk egy módozata a helyhatóságok figyelmeztetésének, hogy kötelező módon cselekedniük kell.
Erre a kezdeményezésre nevetséges módon reagáltak. Pontosabban: reklámnak minősíteni a névtáblákat nemcsak nevetséges, hanem súlyos vétek is. A kiszabott büntetések pedig olyam magasak, hogy kevesen tudnák kifizetni, nem is beszélve a CEMO önkénteseire kirótt bírságról.
Véleményünk szerint a hatóságok nyilvánvaló túlkapást követtek el. Olyan visszaéléseket, amelyek etnikai feszültséghez vezethetnek. Nem értem, hogy a kihelyezett névtáblák mivel zavarnák a lakosokat. Ráadásul egy olyan városról van szó, ahol 1990-ben nagyon súlyos események történtek. Ennek tükrében felelőtlenség a polgármesteri hivatal és a helyi rendőrség viszonyulása. Ami sajnos nem az első, hiszen azt a személyt is megbírságolták, aki a piacon a termékek kétnyelvű megnevezését tartalmazó árcédulákat osztott. Mindezeket figyelembe véve nyilvánvaló, hogy Marosvásárhelyen meg akarják akadályozni a nemzetközi egyezmények előírásainak az életbe ültetését, s a büntetések kiszabásával a megfélemlítés eszközét alkalmazzák erre a célra – nyilatkozta az ActiveWatch programvezetője.
Az ActiveWatch emberjogi szervezet, a közérdekű szabad kommunikáció megvalósulásáért küzd. Céljuk érdekében négy területen dolgoztak ki kivizsgálási és beavatkozási módszereket: a szólásszabadság, a helyes kormányzás, a diszkriminációellenesség valamint a médiában dolgozók nevelése. Az ügynökség vitafórumot biztosít olyan kényes témák feldolgozására, mint az emberi jogok megsértése, a sajtóra gyakorolt nyomás, a helyi és központi hatóságok kezdeményezéseinek átláthatatlansága.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 28.
A kettős kereszt–hármas halom szimbólumról
Székelyföldi történész tanulmányát is értékelték Budapesten
Az 1996 novemberében felszentelt csíksomlyói Hármashalom-oltárt P. Bartók Albert házfőnök elképzelése alapján Makovecz Imre budapesti műépítész tervezte, az építési munkálatokat pedig a csíksomlyói plébánia egyháztanácsa kivitelezte. A csíksomlyói ferences kolostor területén felépült Hármashalom-oltár építményének jelentéshordozószimbólumáról beszélgettünk Rokaly József gyergyószentmiklósi történésszel, aki a budapesti Magyar Országos Levéltár Lovagtermében ünnepélyes keretek között oklevelet, kitüntetést, valamint a kettős kereszt stilizált másolatát vehette át az ősi jelképeket elemző tanulmánya elismeréseként.
Az 1940. február 15-én Gyergyócsomafalván született kutató tanulmányait a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végezte történelem, világtörténelem középkor, új- és jelenkor szakosítással, ugyanakkor jelentős eredményeket ért el a szertornában és a sakkban is. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tanára volt, az EME alapító tagja, a Magyar Történészek Világszövetségének tagja, az MTA által nyilvántartott külföldi tudományos kutató. 1978- tól, az első fokozati vizsgát követően, főleg tudományos kutatással foglalkozik.
– Ki adományozta a kitüntetést és milyen alkalomból? – kérdeztük a történészt.
– A Magyar Koronaőrök Egyesülete és a Miskolci Bölcsész Egyesület budapesti AMAMA Míveltség Alapítványával együttműködve adományozta a "ROVÓ BÁN - czím Örököse" Kettőskereszt-kitüntetést. Az AMAMA Alapítvány a kettős kereszt eszmeiségén alapuló eredeti értekezés, tanulmány, szakmai dolgozat, esszé stb. pályázati kiírását tette közzé, melynek tárgya a kettős kereszt jelképének a világossá tétele.
– Mi volt a pályázat kiírásának célja?
– A fő cél a kettős kereszt titkának megfejtése, jelképének a bemutatása volt, választ keresni arra, hogy vallási szimbólum, ékjel, képjel, hatalmi jelkép, illetve nemzeti szimbólum-e. Másik cél a pályázatra beérkezett tanulmányok megjelentetése a Kettőskereszt címet viselő könyvben. Amint dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke fogalmazott, a tanulmányokból összeállított gyűjtemény a kettős keresztnek mint szakrális jelképnek az ősi forrással való közvetlen kapcsolatát hivatott megerősíteni, ugyanis az ősi kereszt élő elvének a kibontakoztatása elképzelhetetlen tabudöntögetések nélkül. "Mind a teremtő gondolat, mind a magyarságismeret avatott lelkek gondozó szeretete és elemző szakismerete révén kapott új megvilágítást" – olvasható a tanulmánygyűjtemény előszavában.
– Hány dolgozatot küldtek a pályázati felhívásra?
– Húsz szerző küldött be tanulmányt a Benedek Attila, az AMAMA Alap elnöke és Szelei István kezdeményezte pályázati kiírásra, az anyaországi szerzők mellett Ausztráliából, Felvidékről, Vajdaságból, valamint Erdélyből, és mindannyiunk munkáját elismerésben részesítették a szervezők. Amint a budapesti ünnepélyes könyvbemutatón elhangzott, mindenki egyedi módon közelítette meg a témát, a dolgozatokból tanulmánygyűjteményt állítottak össze, melynek felelős kiadója dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke.
Versenyfutás a halállal
– Összefoglalná röviden saját elméletét?
– A kettős kereszt és a hármas halom a magyarok számára alapvető nemzeti szimbólumok, a székely magyar rovásírással egyidős a kettős kereszt, ezért ősisége vitathatatlan. Saját elméletem szerint a kettős kereszt függőleges tengelye az Istent jelképezi, a felső, rövidebb szárny az égi világot, az alsó, hosszabb szárny a földi világot szimbolizálja. A kettős kereszt a hármas halomba ékelődik, és egységes egészet alkot, amiként egy az Isten, amit a kettős kereszt függőleges ősfája testesít meg. A kettős kereszt és hármas halom kérdéskörére kitértem a tér-idő kontinuum összefüggésében is. A háromdimenziós tér képezné a kettős kereszt nagy szárnyát, az idő a kis szárnyát, a függőleges tengely pedig a végtelenséget, vagyis az egyistenséget. Jézus az égi és földi világ között teremt kapcsolatot, ezért is nevezte magát a fény, illetve a Nap fiának.
– Tudományos kutatása ütközött-e akadályokba a diktatúra éveiben, illetve könnyebbé vált-e napjainkban?
– Kimondott akadályoztatásban nem volt részem, úgy éreztem, hogy mind sportolói teljesítményeimért, az országos sakkbajnokságokon elért eredményeimért, mind tanárként tiszteltek. A Csíkszeredai Állami Levéltárban az utóbbi években is nehéz volt a kutatómunka. Három nyár alatt százhúsz alkalommal kellett bemennem, mivel a látogatás korlátozott, hetente csak négy alkalommal lehet tanulmányozni a dokumentumokat 9–13 óra között, az első félóra pedig a formaságokkal telik el.
– Mennyi idő alatt született meg a Marosvásárhelyen februárban bemutatott SZÉKI-TA. A székely eredetkérdés tisztázása című nyolcszáz oldalas műve?
– Négy kemény év munkája van a kötetben, ami napi tizennégy-tizenhat órát jelentett a számítógép előtt. Míg ez a munkám készült, voltaképpen versenyfutásban voltam a halállal, de lábadozásom ideje alatt is rendületlenül dolgoztam, mert attól tartottam, ha meghalok, nem lesz, aki befejezze a munkámat. Végül is, úgy tűnik, legyőztem a halálos kórt. Most érik be a munkám eredménye.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
Székelyföldi történész tanulmányát is értékelték Budapesten
Az 1996 novemberében felszentelt csíksomlyói Hármashalom-oltárt P. Bartók Albert házfőnök elképzelése alapján Makovecz Imre budapesti műépítész tervezte, az építési munkálatokat pedig a csíksomlyói plébánia egyháztanácsa kivitelezte. A csíksomlyói ferences kolostor területén felépült Hármashalom-oltár építményének jelentéshordozószimbólumáról beszélgettünk Rokaly József gyergyószentmiklósi történésszel, aki a budapesti Magyar Országos Levéltár Lovagtermében ünnepélyes keretek között oklevelet, kitüntetést, valamint a kettős kereszt stilizált másolatát vehette át az ősi jelképeket elemző tanulmánya elismeréseként.
Az 1940. február 15-én Gyergyócsomafalván született kutató tanulmányait a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végezte történelem, világtörténelem középkor, új- és jelenkor szakosítással, ugyanakkor jelentős eredményeket ért el a szertornában és a sakkban is. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tanára volt, az EME alapító tagja, a Magyar Történészek Világszövetségének tagja, az MTA által nyilvántartott külföldi tudományos kutató. 1978- tól, az első fokozati vizsgát követően, főleg tudományos kutatással foglalkozik.
– Ki adományozta a kitüntetést és milyen alkalomból? – kérdeztük a történészt.
– A Magyar Koronaőrök Egyesülete és a Miskolci Bölcsész Egyesület budapesti AMAMA Míveltség Alapítványával együttműködve adományozta a "ROVÓ BÁN - czím Örököse" Kettőskereszt-kitüntetést. Az AMAMA Alapítvány a kettős kereszt eszmeiségén alapuló eredeti értekezés, tanulmány, szakmai dolgozat, esszé stb. pályázati kiírását tette közzé, melynek tárgya a kettős kereszt jelképének a világossá tétele.
– Mi volt a pályázat kiírásának célja?
– A fő cél a kettős kereszt titkának megfejtése, jelképének a bemutatása volt, választ keresni arra, hogy vallási szimbólum, ékjel, képjel, hatalmi jelkép, illetve nemzeti szimbólum-e. Másik cél a pályázatra beérkezett tanulmányok megjelentetése a Kettőskereszt címet viselő könyvben. Amint dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke fogalmazott, a tanulmányokból összeállított gyűjtemény a kettős keresztnek mint szakrális jelképnek az ősi forrással való közvetlen kapcsolatát hivatott megerősíteni, ugyanis az ősi kereszt élő elvének a kibontakoztatása elképzelhetetlen tabudöntögetések nélkül. "Mind a teremtő gondolat, mind a magyarságismeret avatott lelkek gondozó szeretete és elemző szakismerete révén kapott új megvilágítást" – olvasható a tanulmánygyűjtemény előszavában.
– Hány dolgozatot küldtek a pályázati felhívásra?
– Húsz szerző küldött be tanulmányt a Benedek Attila, az AMAMA Alap elnöke és Szelei István kezdeményezte pályázati kiírásra, az anyaországi szerzők mellett Ausztráliából, Felvidékről, Vajdaságból, valamint Erdélyből, és mindannyiunk munkáját elismerésben részesítették a szervezők. Amint a budapesti ünnepélyes könyvbemutatón elhangzott, mindenki egyedi módon közelítette meg a témát, a dolgozatokból tanulmánygyűjteményt állítottak össze, melynek felelős kiadója dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke.
Versenyfutás a halállal
– Összefoglalná röviden saját elméletét?
– A kettős kereszt és a hármas halom a magyarok számára alapvető nemzeti szimbólumok, a székely magyar rovásírással egyidős a kettős kereszt, ezért ősisége vitathatatlan. Saját elméletem szerint a kettős kereszt függőleges tengelye az Istent jelképezi, a felső, rövidebb szárny az égi világot, az alsó, hosszabb szárny a földi világot szimbolizálja. A kettős kereszt a hármas halomba ékelődik, és egységes egészet alkot, amiként egy az Isten, amit a kettős kereszt függőleges ősfája testesít meg. A kettős kereszt és hármas halom kérdéskörére kitértem a tér-idő kontinuum összefüggésében is. A háromdimenziós tér képezné a kettős kereszt nagy szárnyát, az idő a kis szárnyát, a függőleges tengely pedig a végtelenséget, vagyis az egyistenséget. Jézus az égi és földi világ között teremt kapcsolatot, ezért is nevezte magát a fény, illetve a Nap fiának.
– Tudományos kutatása ütközött-e akadályokba a diktatúra éveiben, illetve könnyebbé vált-e napjainkban?
– Kimondott akadályoztatásban nem volt részem, úgy éreztem, hogy mind sportolói teljesítményeimért, az országos sakkbajnokságokon elért eredményeimért, mind tanárként tiszteltek. A Csíkszeredai Állami Levéltárban az utóbbi években is nehéz volt a kutatómunka. Három nyár alatt százhúsz alkalommal kellett bemennem, mivel a látogatás korlátozott, hetente csak négy alkalommal lehet tanulmányozni a dokumentumokat 9–13 óra között, az első félóra pedig a formaságokkal telik el.
– Mennyi idő alatt született meg a Marosvásárhelyen februárban bemutatott SZÉKI-TA. A székely eredetkérdés tisztázása című nyolcszáz oldalas műve?
– Négy kemény év munkája van a kötetben, ami napi tizennégy-tizenhat órát jelentett a számítógép előtt. Míg ez a munkám készült, voltaképpen versenyfutásban voltam a halállal, de lábadozásom ideje alatt is rendületlenül dolgoztam, mert attól tartottam, ha meghalok, nem lesz, aki befejezze a munkámat. Végül is, úgy tűnik, legyőztem a halálos kórt. Most érik be a munkám eredménye.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 28.
zecesszió keleti gyökerekkel
A Kárpát-medence területén található magyar szecessziós építészeti örökséggel bíró városok meghatározó épületeit mutatja be Sógor Csaba európai parlamenti képviselő legújabb brüsszeli kiállítása.
A Magyar szecessziós építészet Európában című kiállítást kedden nyitották meg az Európai Parlament épületében. A szecesszió június 7-i világnapja alkalmából kezdeményezett kiállítás célja a Nyugat-Európában máig sok szempontból ismeretlen magyar szecessziós remekművek bemutatása, melyek nem csupán keletkezési idejüket, szellemiségüket, de művészeti színvonalukat tekintve is „felveszik a versenyt" a belga, francia vagy a német alkotásokkal.
A tablókon túl különböző térinstallációk, vetítés és egy épületmakett vezeti be a látogatókat a szecesszió világába. A tárlat többek között olyan erdélyi városok szecessziós építészetét ismerteti, mint: Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Csíkszereda. A kiállítás Papp Linda és Zámbó Lilla szakmai felügyeletével, illetve Bagyinszki Zoltán fényképeinek felhasználásával készült.
„A szecesszió nemzetközi napja azokra a magyar értékekre is ráirányítja a figyelmet, melyek napjainkban hat európai országban is fellelhetők" – mondta Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a kiállítás megnyitóján.
Hangsúlyozta annak szimbolikus értékét, hogy ebből a hat európai országból, öt ország képviselői – Bocskor Andrea kárpátaljai, Csáky Pál és Nagy József felvidéki, Szájer József magyarországi, illetve Deli Andor vajdasági származású EP-képviselő, és ő maga – jelen voltak ezen az eseményen. „A magyar építészeti örökség európai örökség, nekünk, öt ország magyar képviselőinek pedig az a feladatunk, hogy ezeket a közös értékeket is képviseljük" – fejtette ki Sógor Csaba.
A Szecesszió Kolozsváron című kiadványra hivatkozva az erdélyi képviselő elmondta, a magyar szecesszió a keleti gyökerekhez nyúl vissza. „Huszka József sepsiszentgyörgyi rajztanár egyértelmű megfeleléseket talált a székely kapu mintái, az életfa motívum és az egzotikus keleti művészet között. Az ő elmélete pedig leginkább Lechner Ödön építészetét befolyásolta, aki úttörő volt a magyar szecessziós stílus megteremtésében" – fogalmazott Sógor.
A politikus hangsúlyozta: ezek a szecessziós épületek túlélték a második világháborút és a kommunista rezsim idején is fennmaradtak, néhányuk régi pompájában tündököl, de olyanok is vannak, amelyek mielőbbi felújításra szorulnak.
Krónika (Kolozsvár)
A Kárpát-medence területén található magyar szecessziós építészeti örökséggel bíró városok meghatározó épületeit mutatja be Sógor Csaba európai parlamenti képviselő legújabb brüsszeli kiállítása.
A Magyar szecessziós építészet Európában című kiállítást kedden nyitották meg az Európai Parlament épületében. A szecesszió június 7-i világnapja alkalmából kezdeményezett kiállítás célja a Nyugat-Európában máig sok szempontból ismeretlen magyar szecessziós remekművek bemutatása, melyek nem csupán keletkezési idejüket, szellemiségüket, de művészeti színvonalukat tekintve is „felveszik a versenyt" a belga, francia vagy a német alkotásokkal.
A tablókon túl különböző térinstallációk, vetítés és egy épületmakett vezeti be a látogatókat a szecesszió világába. A tárlat többek között olyan erdélyi városok szecessziós építészetét ismerteti, mint: Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Csíkszereda. A kiállítás Papp Linda és Zámbó Lilla szakmai felügyeletével, illetve Bagyinszki Zoltán fényképeinek felhasználásával készült.
„A szecesszió nemzetközi napja azokra a magyar értékekre is ráirányítja a figyelmet, melyek napjainkban hat európai országban is fellelhetők" – mondta Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a kiállítás megnyitóján.
Hangsúlyozta annak szimbolikus értékét, hogy ebből a hat európai országból, öt ország képviselői – Bocskor Andrea kárpátaljai, Csáky Pál és Nagy József felvidéki, Szájer József magyarországi, illetve Deli Andor vajdasági származású EP-képviselő, és ő maga – jelen voltak ezen az eseményen. „A magyar építészeti örökség európai örökség, nekünk, öt ország magyar képviselőinek pedig az a feladatunk, hogy ezeket a közös értékeket is képviseljük" – fejtette ki Sógor Csaba.
A Szecesszió Kolozsváron című kiadványra hivatkozva az erdélyi képviselő elmondta, a magyar szecesszió a keleti gyökerekhez nyúl vissza. „Huszka József sepsiszentgyörgyi rajztanár egyértelmű megfeleléseket talált a székely kapu mintái, az életfa motívum és az egzotikus keleti művészet között. Az ő elmélete pedig leginkább Lechner Ödön építészetét befolyásolta, aki úttörő volt a magyar szecessziós stílus megteremtésében" – fogalmazott Sógor.
A politikus hangsúlyozta: ezek a szecessziós épületek túlélték a második világháborút és a kommunista rezsim idején is fennmaradtak, néhányuk régi pompájában tündököl, de olyanok is vannak, amelyek mielőbbi felújításra szorulnak.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 28.
Közös ismerősök a könyvespolcon
Negyvenöt éves a Kriterion Könyvkiadó. Az évforduló alkalmából a bukaresti Balassi Intézet és a Román Kulturális Intézet által szervezett bukaresti konferencián nemcsak a Kriterion 45 évét méltatták, de külön foglalkoztak a kiadó egykori igazgatója, Domokos Géza munkásságával és a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáival is.
Mi a közös első olvasmányélményeinkben, a fűzés mentén széthullott A Pál utcai fiúkban, a rongyossá olvasott Dumas-regényekben, majd később, a hatodszorra fellapozott, Vica és Gergő történeténél szamárfülezett Egri csillagokban? Vagy még később a Kő hull apadó kútban vagy aPillangó című regényekben? A válasz viszonylag egyszerű: valamennyi a Kriterion gondozásában jelent meg. Talán nem túlzás azt mondani, szüleink könyvespolcának zöme a Kriterion-könyvek különböző sorozataiból áll össze, hiszen 1970-es megalapításától ’89-ig a kiadó minden korosztálynak bőséges olvasmányanyagot kínált elérhető áron.
A megaintézmény
Egészen elképesztő számsort kapunk, ha leltárba vesszük a Kriterion-adatokat: húsz év alatt 1974 magyar nyelvű könyvet jelentettek meg 22,9 millió példányban. A legfényesebb korszakban, 1972 és 1980 között évente átlagban 110 magyar cím látott napvilágot, míg a ’85 utáni években átlagban „csak” 60–65 címet tudtak kiadni. S bár a magyar olvasók számára úgy tűnhet, hogy a Domokos Géza vezette Kriterion magyar kiadó volt, a 70–80-as években hasonló űrt pótoltak az egyéb kisebbségek nyelvén kiadott könyvek is. Az egykori szerkesztők által csak „kisebbségi megaintézményként” titulált Kriterion lefedte a teljes romániai kisebbségpalettát: a magyaron kívül további kilenc nyelven adtak ki szépirodalmat, művelődés- és kultúrtörténeti munkákat. Németül az első húsz évben 623 cím jelent meg (majdnem 2 millió példányban), ezáltal Németország határain túl a legtöbb német nyelvű könyvet megjelentető kiadóvá nőtte ki magát a Kriterion. Románul (szintén kisebbségi irodalom) 151 könyv jelent meg (több mint egymillió példányban), de helyet kaptak a Romániában élő más, kisebb létszámú kisebbségek is: húsz év alatt 206 szerb nyelvű kötet jelent meg (több mint százezer példányban), ukrán nyelven 154 (66 ezer példányban). A romániai kisebbségek számarányához igazodik a jiddis nyelven kiadott könyvek száma (53 cím 19 ezer példányban), a szlovák nyelvű irodalom (53 cím 27 ezer példányban), 7 török–tatár nyelvű kötet (12 ezer példányban), valamint az orosz–lipován irodalom (3 kötet 4100 példányban).
Dicsőséglista
Hogy miként fogadták például a hét kötetet a romániai török–tatárok, jól jelzik a bukaresti konferencián résztvevők beszámolói. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténésznek – aki az egykori szerkesztőkkel interjúkötetet készít – fiatal kutatóként megható volt olvasni, hogyan mentek szekerekkel könyvbemutatóra a dobrudzsai tatárok. Számára ekkor vált nyilvánvalóvá: a Kriterion nemcsak kiadóként volt jelen az egyes kisebbségek életében – kultúraszervező, kisebbségmegtartó intézmény is volt, az egyetlen, amely írott, nyomtatott betűt kínált. Dávid Gyula a kiadó műhelyjellegét emeli ki, Bálint Lajos szavaival élve szerinte: az „egykori ütődöttek gyűjtőhelye volt, akik politikai múltjuk miatt először csak feketén, majd a perújratárgyalás után hivatalosan is a szerkesztőségben sajátíthatták el a szerkesztés csínját-bínját”. Csak néhányukat említve is impozáns névsor: Egyed Péter, Mező Piroska, H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Kacsó Judit, Szabó Zsolt, Szilágyi N. Sándor, Szemlér Judit, Botár Emma, Bodor Pál, Diatcu Schmidt Helen, Tóth Samu és sokan mások.
A műhelyjelleget hangsúlyozza H.Szabó Gyula, a kiadó jelenlegi igazgatója is: „A magyar értelmiségi réteg ekkor kapott publikálási lehetőséget, s Domokos érdeme, hogy bizalmat szavaztatott a kiadónak.” Ezt erősítette a ma már legendás Forrás-sorozat, amely a fiatal generációnak nemcsak publikációs lehetőséget nyújtott, de a tisztes honorárium árából akár lakást is lehetett Kolozsváron vásárolni.
S mint ilyen, a kilencvenes évek változásai után nagy űrt hagyott maga után, még akkor is, ha a kisebbségi irodalmat szórványosan a mai napig is megjelenteti az immár csak kolozsvári szerkesztőséggel rendelkező nagy múltú kiadó. Mint ahogy a bukaresti konferencián azt is tanulságos volt látni, hogy ’89 után nemcsak a Kriterion kisebbségi nyelvű irodalma fogyatkozott meg, de a német nyelvű olvasókkal együtt a német nyelvű szerkesztők is elmentek: a konferencián megjelent egykori szerkesztők között egyetlen német sem volt.
A fentebbi számsor szolgáltatta tehát részben a bukaresti konferencia témáját. H. Szabó Gyula értelmezésében a tanácskozás hozadéka többtényezős: egyrészt a Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész és a Lőrincz D. József előadása révén lehetőségük volt bepillantaniuk – immár a kutató szemüvegén keresztül – a kiadó és a román kommunista vezetés kapcsolatába. Másrészt Domokos Géza szekusdossziéja – amely immár szabadon kutatható – választ adott azokra a talán bennünk is megszülető kérdésekre is, miként volt lehetséges egy kirakatintézménynek szánt kiadóból olyan, gyakorlatilag a teljes erdélyi magyar értelmiséget átkaroló, informális hálózatot létrehozni, amelynek a segítségével nemcsak a kortárs erdélyi és világirodalmat sikerült kiadni, de a két világháború közötti irodalmat, valamint a Téka sorozatban helyet kapó, középkori írók munkáit is. Bartha Katalin Ágnes a szerkesztőség egykori belső életét vizsgálta a hatalmi korlátozás szempontjából.
Titkok nyomában
Mint a kutatók beszámolójából és az egykori szerkesztőség tagjaival, H. Szabó Gyulával és Dávid Gyulával folytatott beszélgetésekből kiderül, a kiadó sikerének titka egyrészt Domokos Géza személyében keresendő. S talán nem puszta véletlen, hogy a Szekuritáté Domokos-jellemzése csak részben egyezik a szerkesztőségi tagok véleményével. Míg a Szekuritáté Domokost „okos, ravasz, óvatos, makacs emberként” minősítette, aki „maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat”, H. Szabó Gyula Domokos Gézát „egyszerű, tiszta jellemnek” tartja, „aki ízig-vérig politikusalkat volt”. H. Szabó szerint jellemének nyitja, hogy „baloldalisága mellett erős polgári értékrenddel is rendelkezett. Ez a fajta polgári eszmélkedése védte meg mindenféle túlzott balosságtól. Ezt egyeztette nagyon jól össze politikusi vénájával: nagyon figyelt a beszélgetőpartnerre. Hamar ráérzett arra, mi a másik álláspontja, hogyan tudná őt meggyőzni.” A kiadóigazgató úgy tartja, a 37 dossziényi Domokos-anyag fölösleges pénzkidobás volt, „Domokos Géza nem volt összeesküvő alkat, s nem is rohant a barikádra, nem volt olyan típusú ember, kár is lenne tőle utólag elvárni. Inkább nem mondott olyat, hogy veszedelmes legyen, mégis elmondta a véleményét. S ezek az emberek tisztelték ezt a fajta nyíltságot. Ezért rengeteg kritikus megjegyzést eltűrtek tőle. Kritikus volt és diplomatikus. De ha elhatározta, hogy a házi őrizetben lévő Mircea Dinescut meglátogatja, akkor nemcsak Dinescuhoz ment el, de elbeszélgetett a házat őrző szekusokkal is.”
Domokos személye mellett a kiadó sikere abban is keresendő, hogy kisebbségi emberek vezették: valamennyi nemzetiségnek voltak kijelölt szerkesztői, s Domokos Géza, aki becsülte a szakszerűséget, nem szólt különösebben bele, hogy az egyes szerkesztőség mit kíván kiadni. Talán a bukaresti megemlékezésen az egyes nemzetek szerkesztői ezért is számoltak be erős Kriterion-tudatról: minden nemzetiségnek megvan a maga Kriterion-képe. A tatárok, szerbek, szlovákok a találkozón elmondták, számukra az írott betű egyenlő volt a Kriterionnal. S nemcsak azért, mert az olvasók kezébe adták az irodalmukat, mert a fiatal tollforgatók is előkerülhettek, hanem az anyanemzettel szemben is volt egyfajta névjegyük, amelyre az anyaországi kiadók odafigyeltek.
A magyar részleg titka az volt, hogy kettős szerkesztőséggel működött: Kolozsváron és Bukarestben is volt egy-egy népes szerkesztőség, a többnyelvű bukarestiben és a csak magyar kolozsváriban összesen 43 szerkesztő, grafikus, műszaki szerkesztő dolgozott, valamint 38 fős műszaki személyzet (titkárok, jogtanácsosok, adminisztrátorok, számítógép-kezelők stb.) segítette munkájukat. A bukaresti jelenlét H. Szabó szerint egyszerre volt előny és hátrány. Hátrány volt, mert messze voltak a közönségüktől, de ezt pótolta a kolozsvári szerkesztőség. „Előnye meg épp az volt, hogy mivel kevés magyar élt a városban, lehetővé tette, hogy a magyar ügyet más szemüvegen át szemléljük: egy bukaresti román számára a kisebbségi ügy nem volt elsőrendű dolog, s ezt megtapasztalni nagyon nagy lecke volt. Más kisebbségi az ember Bukarestben, és más Kolozsváron. Senki nem akart magyar szerkesztő lenni a bukarestiek közül. Bukarest miliője ugyanakkor kitárta számukra a világot. A legfontosabb előnye azonban az volt, hogy közel voltak a csúcsvezetőséghez. Ha probléma volt, Domokos Géza a legfelsőbb szinteken tudott vitatkozni, ami teljesen más eredménnyel járt, mint ha Kolozsváron tárgyaltál volna az ottani titkárral. Domokos központi bizottsági póttagként ki is használta a lehetőségeket” – állítja H. Szabó.
Kár- és haszonmérleg
Hogy mit nyert és mit vesztett a Kriterion a rendszerváltással? Abban Bartha, H. Szabó és Dávid Gyula egyformán egyetért: minden kiadási mutatót felülmúl a cenzúra eltörlése. Hogy megszűnt a harc minden egyes példányért. Hogy nem fordulhat többé elő, ha a könyvterjesztő 123 ezer példányt rendel A Pál utcai fiúkból, az éves költségvetés alapján a Kriterion 50 ezret tudna kiadni, végül csak ötezret hagy jóvá a központi bizottság. Hogy, amint Dávid Gyula fogalmaz, senki nem olvassa össze a nyelvtankönyv szójegyzékét, s nem lát az ábécénél távolabbi összefüggéseket abban, hogy „bolond, bolsevik, Csehország, csehül áll”, s nem büntetik ezért a szerkesztőt újabb tíz év börtönnel.
Minden kéziratnak külön története van, eleveníti fel Dávid Gyula, aki még őrzi a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetnyi kéziratának cenzúrázott változatát, amelynek szinte minden szócikkéért bukaresti egyeztetésre kellett mennie: így került a Hitel egykori szerkesztőjének, Albrecht Dezsőnek a neve mellé mindössze csak annyi, hogy lásd Hitel, az evangélikus egyházi irodalom mellé, hogy lásd Lutheránus egyházi irodalom, bízva abban, mire a H, illetve az L betűhöz érnek, enyhül a cenzúra szigora. A nyolcvanas évek cenzurális követelményei szerint már listát kaptak a tiltott szerzőkről, így Kántor Lajos bevezetője miatt Kuncz Aladár sem jelenhetett meg, mígnem ’84 után annyira beszűkítették a Kriterion mozgásterét, hogy néhány esztendő múltán ők lettek volna Románia politikai kiadója.
S hogy mit vesztett a kiadó a ’89-es fordulattal? H. Szabó Gyula nem lát tragédiát abban, hogy drasztikusan estek a példányszámok, hiszen a kiadói paletta kiszélesedett, tehát az összesített példányszámok nem maradnak el a Kriterion számaitól. A problémát inkább a közös nevező hiányában látja: a Kriterion nem tudja felvállalni az egykori sorozatok teljes lefedését, így marad űr az erdélyi magyar könyvkiadásban. A másik pótolhatatlan veszteség, hogy bár a Kriteriont továbbra sem tartja csak magyar kiadónak, nem tudja fenntartani a kisebbségi nyelvek irodalmának kiadását is: „Szórványos próbálkozások még vannak – mint az ötvenes években gyűjtött tatárfolklór-kötet –, de a kisebbségeknek az a fajta megközelítése, mint amit a 70-es években a Kriterion felvállalt, a mai kiadói viszonyok között sajnos fenntarthatatlan.”
De mi lesz a nyomtatott könyv sorsa? Mi lesz a kortárs irodalommal, ha megszűnik a nyomtatott kiadói hálózat? A Kriterion, Deák Ferenc grafikus emblémáját továbbra is feltüntetve, e-könyvek kiadására is készül, de igazgatója csöndes nosztalgiával nézi az eltűnőben lévő nyomtatott kultúra maradványait, remélve: az olvasókban meglévő egészséges kritikai viszonyulás átmenti az értékeket a szemkímélő e-bookolvasókra is.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Negyvenöt éves a Kriterion Könyvkiadó. Az évforduló alkalmából a bukaresti Balassi Intézet és a Román Kulturális Intézet által szervezett bukaresti konferencián nemcsak a Kriterion 45 évét méltatták, de külön foglalkoztak a kiadó egykori igazgatója, Domokos Géza munkásságával és a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáival is.
Mi a közös első olvasmányélményeinkben, a fűzés mentén széthullott A Pál utcai fiúkban, a rongyossá olvasott Dumas-regényekben, majd később, a hatodszorra fellapozott, Vica és Gergő történeténél szamárfülezett Egri csillagokban? Vagy még később a Kő hull apadó kútban vagy aPillangó című regényekben? A válasz viszonylag egyszerű: valamennyi a Kriterion gondozásában jelent meg. Talán nem túlzás azt mondani, szüleink könyvespolcának zöme a Kriterion-könyvek különböző sorozataiból áll össze, hiszen 1970-es megalapításától ’89-ig a kiadó minden korosztálynak bőséges olvasmányanyagot kínált elérhető áron.
A megaintézmény
Egészen elképesztő számsort kapunk, ha leltárba vesszük a Kriterion-adatokat: húsz év alatt 1974 magyar nyelvű könyvet jelentettek meg 22,9 millió példányban. A legfényesebb korszakban, 1972 és 1980 között évente átlagban 110 magyar cím látott napvilágot, míg a ’85 utáni években átlagban „csak” 60–65 címet tudtak kiadni. S bár a magyar olvasók számára úgy tűnhet, hogy a Domokos Géza vezette Kriterion magyar kiadó volt, a 70–80-as években hasonló űrt pótoltak az egyéb kisebbségek nyelvén kiadott könyvek is. Az egykori szerkesztők által csak „kisebbségi megaintézményként” titulált Kriterion lefedte a teljes romániai kisebbségpalettát: a magyaron kívül további kilenc nyelven adtak ki szépirodalmat, művelődés- és kultúrtörténeti munkákat. Németül az első húsz évben 623 cím jelent meg (majdnem 2 millió példányban), ezáltal Németország határain túl a legtöbb német nyelvű könyvet megjelentető kiadóvá nőtte ki magát a Kriterion. Románul (szintén kisebbségi irodalom) 151 könyv jelent meg (több mint egymillió példányban), de helyet kaptak a Romániában élő más, kisebb létszámú kisebbségek is: húsz év alatt 206 szerb nyelvű kötet jelent meg (több mint százezer példányban), ukrán nyelven 154 (66 ezer példányban). A romániai kisebbségek számarányához igazodik a jiddis nyelven kiadott könyvek száma (53 cím 19 ezer példányban), a szlovák nyelvű irodalom (53 cím 27 ezer példányban), 7 török–tatár nyelvű kötet (12 ezer példányban), valamint az orosz–lipován irodalom (3 kötet 4100 példányban).
Dicsőséglista
Hogy miként fogadták például a hét kötetet a romániai török–tatárok, jól jelzik a bukaresti konferencián résztvevők beszámolói. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténésznek – aki az egykori szerkesztőkkel interjúkötetet készít – fiatal kutatóként megható volt olvasni, hogyan mentek szekerekkel könyvbemutatóra a dobrudzsai tatárok. Számára ekkor vált nyilvánvalóvá: a Kriterion nemcsak kiadóként volt jelen az egyes kisebbségek életében – kultúraszervező, kisebbségmegtartó intézmény is volt, az egyetlen, amely írott, nyomtatott betűt kínált. Dávid Gyula a kiadó műhelyjellegét emeli ki, Bálint Lajos szavaival élve szerinte: az „egykori ütődöttek gyűjtőhelye volt, akik politikai múltjuk miatt először csak feketén, majd a perújratárgyalás után hivatalosan is a szerkesztőségben sajátíthatták el a szerkesztés csínját-bínját”. Csak néhányukat említve is impozáns névsor: Egyed Péter, Mező Piroska, H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Kacsó Judit, Szabó Zsolt, Szilágyi N. Sándor, Szemlér Judit, Botár Emma, Bodor Pál, Diatcu Schmidt Helen, Tóth Samu és sokan mások.
A műhelyjelleget hangsúlyozza H.Szabó Gyula, a kiadó jelenlegi igazgatója is: „A magyar értelmiségi réteg ekkor kapott publikálási lehetőséget, s Domokos érdeme, hogy bizalmat szavaztatott a kiadónak.” Ezt erősítette a ma már legendás Forrás-sorozat, amely a fiatal generációnak nemcsak publikációs lehetőséget nyújtott, de a tisztes honorárium árából akár lakást is lehetett Kolozsváron vásárolni.
S mint ilyen, a kilencvenes évek változásai után nagy űrt hagyott maga után, még akkor is, ha a kisebbségi irodalmat szórványosan a mai napig is megjelenteti az immár csak kolozsvári szerkesztőséggel rendelkező nagy múltú kiadó. Mint ahogy a bukaresti konferencián azt is tanulságos volt látni, hogy ’89 után nemcsak a Kriterion kisebbségi nyelvű irodalma fogyatkozott meg, de a német nyelvű olvasókkal együtt a német nyelvű szerkesztők is elmentek: a konferencián megjelent egykori szerkesztők között egyetlen német sem volt.
A fentebbi számsor szolgáltatta tehát részben a bukaresti konferencia témáját. H. Szabó Gyula értelmezésében a tanácskozás hozadéka többtényezős: egyrészt a Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész és a Lőrincz D. József előadása révén lehetőségük volt bepillantaniuk – immár a kutató szemüvegén keresztül – a kiadó és a román kommunista vezetés kapcsolatába. Másrészt Domokos Géza szekusdossziéja – amely immár szabadon kutatható – választ adott azokra a talán bennünk is megszülető kérdésekre is, miként volt lehetséges egy kirakatintézménynek szánt kiadóból olyan, gyakorlatilag a teljes erdélyi magyar értelmiséget átkaroló, informális hálózatot létrehozni, amelynek a segítségével nemcsak a kortárs erdélyi és világirodalmat sikerült kiadni, de a két világháború közötti irodalmat, valamint a Téka sorozatban helyet kapó, középkori írók munkáit is. Bartha Katalin Ágnes a szerkesztőség egykori belső életét vizsgálta a hatalmi korlátozás szempontjából.
Titkok nyomában
Mint a kutatók beszámolójából és az egykori szerkesztőség tagjaival, H. Szabó Gyulával és Dávid Gyulával folytatott beszélgetésekből kiderül, a kiadó sikerének titka egyrészt Domokos Géza személyében keresendő. S talán nem puszta véletlen, hogy a Szekuritáté Domokos-jellemzése csak részben egyezik a szerkesztőségi tagok véleményével. Míg a Szekuritáté Domokost „okos, ravasz, óvatos, makacs emberként” minősítette, aki „maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat”, H. Szabó Gyula Domokos Gézát „egyszerű, tiszta jellemnek” tartja, „aki ízig-vérig politikusalkat volt”. H. Szabó szerint jellemének nyitja, hogy „baloldalisága mellett erős polgári értékrenddel is rendelkezett. Ez a fajta polgári eszmélkedése védte meg mindenféle túlzott balosságtól. Ezt egyeztette nagyon jól össze politikusi vénájával: nagyon figyelt a beszélgetőpartnerre. Hamar ráérzett arra, mi a másik álláspontja, hogyan tudná őt meggyőzni.” A kiadóigazgató úgy tartja, a 37 dossziényi Domokos-anyag fölösleges pénzkidobás volt, „Domokos Géza nem volt összeesküvő alkat, s nem is rohant a barikádra, nem volt olyan típusú ember, kár is lenne tőle utólag elvárni. Inkább nem mondott olyat, hogy veszedelmes legyen, mégis elmondta a véleményét. S ezek az emberek tisztelték ezt a fajta nyíltságot. Ezért rengeteg kritikus megjegyzést eltűrtek tőle. Kritikus volt és diplomatikus. De ha elhatározta, hogy a házi őrizetben lévő Mircea Dinescut meglátogatja, akkor nemcsak Dinescuhoz ment el, de elbeszélgetett a házat őrző szekusokkal is.”
Domokos személye mellett a kiadó sikere abban is keresendő, hogy kisebbségi emberek vezették: valamennyi nemzetiségnek voltak kijelölt szerkesztői, s Domokos Géza, aki becsülte a szakszerűséget, nem szólt különösebben bele, hogy az egyes szerkesztőség mit kíván kiadni. Talán a bukaresti megemlékezésen az egyes nemzetek szerkesztői ezért is számoltak be erős Kriterion-tudatról: minden nemzetiségnek megvan a maga Kriterion-képe. A tatárok, szerbek, szlovákok a találkozón elmondták, számukra az írott betű egyenlő volt a Kriterionnal. S nemcsak azért, mert az olvasók kezébe adták az irodalmukat, mert a fiatal tollforgatók is előkerülhettek, hanem az anyanemzettel szemben is volt egyfajta névjegyük, amelyre az anyaországi kiadók odafigyeltek.
A magyar részleg titka az volt, hogy kettős szerkesztőséggel működött: Kolozsváron és Bukarestben is volt egy-egy népes szerkesztőség, a többnyelvű bukarestiben és a csak magyar kolozsváriban összesen 43 szerkesztő, grafikus, műszaki szerkesztő dolgozott, valamint 38 fős műszaki személyzet (titkárok, jogtanácsosok, adminisztrátorok, számítógép-kezelők stb.) segítette munkájukat. A bukaresti jelenlét H. Szabó szerint egyszerre volt előny és hátrány. Hátrány volt, mert messze voltak a közönségüktől, de ezt pótolta a kolozsvári szerkesztőség. „Előnye meg épp az volt, hogy mivel kevés magyar élt a városban, lehetővé tette, hogy a magyar ügyet más szemüvegen át szemléljük: egy bukaresti román számára a kisebbségi ügy nem volt elsőrendű dolog, s ezt megtapasztalni nagyon nagy lecke volt. Más kisebbségi az ember Bukarestben, és más Kolozsváron. Senki nem akart magyar szerkesztő lenni a bukarestiek közül. Bukarest miliője ugyanakkor kitárta számukra a világot. A legfontosabb előnye azonban az volt, hogy közel voltak a csúcsvezetőséghez. Ha probléma volt, Domokos Géza a legfelsőbb szinteken tudott vitatkozni, ami teljesen más eredménnyel járt, mint ha Kolozsváron tárgyaltál volna az ottani titkárral. Domokos központi bizottsági póttagként ki is használta a lehetőségeket” – állítja H. Szabó.
Kár- és haszonmérleg
Hogy mit nyert és mit vesztett a Kriterion a rendszerváltással? Abban Bartha, H. Szabó és Dávid Gyula egyformán egyetért: minden kiadási mutatót felülmúl a cenzúra eltörlése. Hogy megszűnt a harc minden egyes példányért. Hogy nem fordulhat többé elő, ha a könyvterjesztő 123 ezer példányt rendel A Pál utcai fiúkból, az éves költségvetés alapján a Kriterion 50 ezret tudna kiadni, végül csak ötezret hagy jóvá a központi bizottság. Hogy, amint Dávid Gyula fogalmaz, senki nem olvassa össze a nyelvtankönyv szójegyzékét, s nem lát az ábécénél távolabbi összefüggéseket abban, hogy „bolond, bolsevik, Csehország, csehül áll”, s nem büntetik ezért a szerkesztőt újabb tíz év börtönnel.
Minden kéziratnak külön története van, eleveníti fel Dávid Gyula, aki még őrzi a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetnyi kéziratának cenzúrázott változatát, amelynek szinte minden szócikkéért bukaresti egyeztetésre kellett mennie: így került a Hitel egykori szerkesztőjének, Albrecht Dezsőnek a neve mellé mindössze csak annyi, hogy lásd Hitel, az evangélikus egyházi irodalom mellé, hogy lásd Lutheránus egyházi irodalom, bízva abban, mire a H, illetve az L betűhöz érnek, enyhül a cenzúra szigora. A nyolcvanas évek cenzurális követelményei szerint már listát kaptak a tiltott szerzőkről, így Kántor Lajos bevezetője miatt Kuncz Aladár sem jelenhetett meg, mígnem ’84 után annyira beszűkítették a Kriterion mozgásterét, hogy néhány esztendő múltán ők lettek volna Románia politikai kiadója.
S hogy mit vesztett a kiadó a ’89-es fordulattal? H. Szabó Gyula nem lát tragédiát abban, hogy drasztikusan estek a példányszámok, hiszen a kiadói paletta kiszélesedett, tehát az összesített példányszámok nem maradnak el a Kriterion számaitól. A problémát inkább a közös nevező hiányában látja: a Kriterion nem tudja felvállalni az egykori sorozatok teljes lefedését, így marad űr az erdélyi magyar könyvkiadásban. A másik pótolhatatlan veszteség, hogy bár a Kriteriont továbbra sem tartja csak magyar kiadónak, nem tudja fenntartani a kisebbségi nyelvek irodalmának kiadását is: „Szórványos próbálkozások még vannak – mint az ötvenes években gyűjtött tatárfolklór-kötet –, de a kisebbségeknek az a fajta megközelítése, mint amit a 70-es években a Kriterion felvállalt, a mai kiadói viszonyok között sajnos fenntarthatatlan.”
De mi lesz a nyomtatott könyv sorsa? Mi lesz a kortárs irodalommal, ha megszűnik a nyomtatott kiadói hálózat? A Kriterion, Deák Ferenc grafikus emblémáját továbbra is feltüntetve, e-könyvek kiadására is készül, de igazgatója csöndes nosztalgiával nézi az eltűnőben lévő nyomtatott kultúra maradványait, remélve: az olvasókban meglévő egészséges kritikai viszonyulás átmenti az értékeket a szemkímélő e-bookolvasókra is.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)