Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. július 17.
Bolyai Nyári Akadémia Déván
A hatékonyabb oktatásért
E hét folyamán a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum biztosít teret az RMPSZ által szervezett Bolyai Nyári Akadémia földrajz és biológia tagozatának. – A pedagógusszövetség 23 éve szervez továbbképzést nyári akadémia formájában, és mi földrajzosok immár 14. alkalommal vagyunk részesei ennek. Az utóbbi három esztendőben a biológusokkal közösen szervezzük a programunkat, hiszen létezik egy olyanfajta törekvés, ami tantárgycsoportok kialakítását, az interdiszciplináris kommunikáció erősítését célozza – fogalmazott a dévai továbbképző megnyitóját követően Dávid Zoltán, csíkszeredai földrajztanár, főszervező. Elmondta továbbá, az RMPSZ vezetői által javasolt dévai helyszíntől első hallásra eléggé vonakodtak. – Tudtuk, hogy itt is élnek magyarok, feltételeztük, hogy szép a vidék, de nem sok fantáziát láttunk abban, hogy földrajzosként, biológusként ide jöjjünk. Az első helyszíni látogatás után azonban lényegesen megváltozott a véleményem. Egyrészt a domborzati formák, nevezetesen a Retyezát, másrészt a földtani sajátosságok, érctelepek már sokat nyomtak a latban. Aztán a rengeteg kultúrtörténeti látnivaló, illetve a helyi kis létszámú, de lelkes közösség fogadtatása mind-mind e helyszín mellett szólt – fogalmazott Dávid Zoltán, megemlítve, hogy a terepgyakorlatot feltételező földrajz és biológia továbbképzések vándor jellegének köszönhetően már számos vidékét bejárták Erdélynek.
A pedagógusok számára kredit-pontokat biztosító nyári akadémia keretében a minimum 10 órás terepgyakorlat mellett 30 órányi elméleti képzést is tartanak. – A földrajz szakosok számára több érdekes téma is ígérkezik Az első előadás a divattémává vált Csomád-vulkán múltjáról, jelenéről szól –Karátson Dávidot, az ELTE természetföldrajzi tanszékének vezetőjét hívtuk meg e téma bemutatására. Lesz előadónk a pécsi egyetemről is, aki a turizmus különböző vonatkozásairól beszél, és, mint minden esztendőben, idén is igyekeztünk fiatal erdélyi előadót is meghívni, a továbbképző során dr. Silye Lóránd, a kolozsvári BBTE előadója is gazdagítja majd a mintegy 30 földrajz szakos tanárkolléga tudását – mondta Dávid Zoltán. A 20 biológus számára szintén fiatal kolozsvári előadókat hívtak meg a szervezők.
– Az elméleti képzések mellett terepgyakorlat során bejárjuk majd a Retyezátot, Hátszeg vidékét, egyfajta Nopcsa-emléktúra formájában, de nem marad ki Őraljaboldogfalva és a Kendeffyekhez, illetve a Bethlen Gáborhoz kötődő emlékhelyek sem. Földtani kuriózumként Brádot, az Aranyi-hegyet látogatjuk meg, valamint a kettő közé eső Kéméndi-templom is része lesz kultúrtörténeti célpontjainknak – ismertette a hét programját a szervező.
A továbbképző megnyitóján jelen volt Szőcs Domokos, a román Tanügy-minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója is, aki rövid köszöntőjében arra biztatta a pedagóguskollégákat, hogy a továbbképzőn elsajátított tudást, illetve módszereket igyekezzenek úgy beépíteni a mindennapi oktatói munkájukba, hogy a diákok számára a többlettudás megszerzése ne még több házi feladatot és még több olvasnivalót feltételezzen, hanem az 50 perces tanóra keretében tudják megalapozni azt a tudást, amelyre az életben szükségük lesz.
A megnyitón házigazdaként Kocsis Attila Levente iskolaigazgató, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, illetve Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök is köszöntötte a Temesvárról Aradról, Marosvásárhelyről, Besztercéből és Székelyföldről érkezett kollégákat, és néhány szóban bemutatva az iskolát, helyi közösséget hasznos továbbképzést kívántak mindannyiuknak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
A hatékonyabb oktatásért
E hét folyamán a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum biztosít teret az RMPSZ által szervezett Bolyai Nyári Akadémia földrajz és biológia tagozatának. – A pedagógusszövetség 23 éve szervez továbbképzést nyári akadémia formájában, és mi földrajzosok immár 14. alkalommal vagyunk részesei ennek. Az utóbbi három esztendőben a biológusokkal közösen szervezzük a programunkat, hiszen létezik egy olyanfajta törekvés, ami tantárgycsoportok kialakítását, az interdiszciplináris kommunikáció erősítését célozza – fogalmazott a dévai továbbképző megnyitóját követően Dávid Zoltán, csíkszeredai földrajztanár, főszervező. Elmondta továbbá, az RMPSZ vezetői által javasolt dévai helyszíntől első hallásra eléggé vonakodtak. – Tudtuk, hogy itt is élnek magyarok, feltételeztük, hogy szép a vidék, de nem sok fantáziát láttunk abban, hogy földrajzosként, biológusként ide jöjjünk. Az első helyszíni látogatás után azonban lényegesen megváltozott a véleményem. Egyrészt a domborzati formák, nevezetesen a Retyezát, másrészt a földtani sajátosságok, érctelepek már sokat nyomtak a latban. Aztán a rengeteg kultúrtörténeti látnivaló, illetve a helyi kis létszámú, de lelkes közösség fogadtatása mind-mind e helyszín mellett szólt – fogalmazott Dávid Zoltán, megemlítve, hogy a terepgyakorlatot feltételező földrajz és biológia továbbképzések vándor jellegének köszönhetően már számos vidékét bejárták Erdélynek.
A pedagógusok számára kredit-pontokat biztosító nyári akadémia keretében a minimum 10 órás terepgyakorlat mellett 30 órányi elméleti képzést is tartanak. – A földrajz szakosok számára több érdekes téma is ígérkezik Az első előadás a divattémává vált Csomád-vulkán múltjáról, jelenéről szól –Karátson Dávidot, az ELTE természetföldrajzi tanszékének vezetőjét hívtuk meg e téma bemutatására. Lesz előadónk a pécsi egyetemről is, aki a turizmus különböző vonatkozásairól beszél, és, mint minden esztendőben, idén is igyekeztünk fiatal erdélyi előadót is meghívni, a továbbképző során dr. Silye Lóránd, a kolozsvári BBTE előadója is gazdagítja majd a mintegy 30 földrajz szakos tanárkolléga tudását – mondta Dávid Zoltán. A 20 biológus számára szintén fiatal kolozsvári előadókat hívtak meg a szervezők.
– Az elméleti képzések mellett terepgyakorlat során bejárjuk majd a Retyezátot, Hátszeg vidékét, egyfajta Nopcsa-emléktúra formájában, de nem marad ki Őraljaboldogfalva és a Kendeffyekhez, illetve a Bethlen Gáborhoz kötődő emlékhelyek sem. Földtani kuriózumként Brádot, az Aranyi-hegyet látogatjuk meg, valamint a kettő közé eső Kéméndi-templom is része lesz kultúrtörténeti célpontjainknak – ismertette a hét programját a szervező.
A továbbképző megnyitóján jelen volt Szőcs Domokos, a román Tanügy-minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója is, aki rövid köszöntőjében arra biztatta a pedagóguskollégákat, hogy a továbbképzőn elsajátított tudást, illetve módszereket igyekezzenek úgy beépíteni a mindennapi oktatói munkájukba, hogy a diákok számára a többlettudás megszerzése ne még több házi feladatot és még több olvasnivalót feltételezzen, hanem az 50 perces tanóra keretében tudják megalapozni azt a tudást, amelyre az életben szükségük lesz.
A megnyitón házigazdaként Kocsis Attila Levente iskolaigazgató, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, illetve Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök is köszöntötte a Temesvárról Aradról, Marosvásárhelyről, Besztercéből és Székelyföldről érkezett kollégákat, és néhány szóban bemutatva az iskolát, helyi közösséget hasznos továbbképzést kívántak mindannyiuknak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 18.
A székelyek románok?
Modellértékű nemzetpolitika?
Bogdan Aurescu külügyminiszter – a temesvári nemzetközi konferencián – 2015. július első felében Nemzeti kisebbségek Európában… címmel tart előadást. A kisebbségvédelmi keretegyezmény huszadik évfordulóján büszkén jelenti ki, hogy Románia eljutott „a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”. Akárcsak Ion I. C. Brătianu miniszterelnök a párizsi béketárgyalásokon (1919–20-ban), Aurescu is szemrebbenés nélkül csúsztat.
Elmondja, hogy az interkulturalitás Romániában modellértékű. Mindezt teszi arcpirulás nélkül, miközben tombol a nacionalista őrület. Csak egy példa. Bodzafordulón a székelyföldi román szervezetek összejövetelén, amelyen jelen van a prefektus, egy ortodox püspök, a védelmi minisztérium főtitkára, nagyszámú helyi román önkormányzati képviselő, nem a kölcsönös tisztelet megteremtéséről tanácskoznak. A legfontosabb cél a Kovászna megyei rendőrség épületének tovább építése. Szeretnék a székely polgármesterek megbüntetését, ha a román ünnepeken nem pompáznak piros-sárga-kék szalaggal stb.
Teszik mindezt a hazafiasság örvén, miközben a székelység jogfosztott, mert nincsenek kollektív jogai, ennek hiányában pedig arcátlanság kisebbségvédelmről prédikálni. A miniszter szónokolhatott volna arról, miként kell a meglévő (minimális) kisebbségi jogokat kijátszani, hasonlóképp a kisebbségek felszámolásáról is. Elmesélhette volna, hogyan sikerült rövid idő alatt románosítani Dobrudzsát, elmondhatta volna, hogy a román politikai elit milyen módszerekkel szabadult meg a zsidóktól, németektől. Eldicsekedhette volna, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma negyedével visszaesett – 1,61 millióról 1,22-re –, miközben az erdélyi románság számaránya növekedett.
A székelyek visszahódítása
A román nacionalista gondolkodásban előkelő helyen áll az erőszakos románosítás fasisztoid eszméje – a székelyek román származásának elmélete –, amely az 1900-as évek elején született. Ennek atyja Nicolae Iorga történész. E teória alapja a légből kapott dák-római őshonosság primitív elmélete. A magyarosítás leglátványosabban Székelyföldön valósult meg – írja Iorga –, ezért nevezhető e tájegység a románság nagy temetőjének. Iorga származási teóriája alapján – Trianon, azaz 1920 után – gyökeresedik meg az a gondolat, hogy nem lehet jó román, akinek nem fáj az itteni románság elszékelyesítése. Az 1905-ben írt munkájában több bölcs megállapítást olvashatunk. Így például Székelyföldön százezer román ajkú él, mert a barbár székelyek tömegesen rátelepedtek a Trajánusz (magyarul így ejtjük és írjuk – szerző megj.) óta itt élő műveltebb románokra és asszimilálják őket. Érthető, hogy vérükben a román elem túlsúlyba kerül, melyet a székelyek ösztönösen mindig is éreznek. Történelmük is ezt bizonyítja. Így mindannyiszor, ha a moldvai vajdák seregei megjelentek Erdélyben, a székelyek csatlakoztak hozzájuk, és előszeretettel prédálták a magyar nemesi birtokokat. Etnikai szempontból tehát nem lehet kétségünk afelől, hogy a székelyek valóban magyarul beszélő románok. Meg kell érteni végre, hogy a nemzetközi konferenciákon Bogdan Aurescu és más lelkes buzgó hazafi nem hazudik, mert Romániában egyáltalán nem beszélhetünk a nemzeti kisebbségek elnyomásáról, csak visszahódításról, visszarománosításáról.
Iorga elmélete
Nicolae Iorga fajelmélethez közel álló teóriája olyan törvény megszületéséhez szolgáltat érvet, amely kimondja, hogy a román származású állampolgárok, akik anyanyelvüket elvesztették, gyermekeiket kötelesek román nyelvű iskolába íratni. A parlamenti viták egyikén – 1924. június 24-én – Iorga egyértelműen meg is nevezi, hogy e törvény a Pruton túli ruténekre (szlávokra) és a székelyekre vonatkozik, mivel ezek román származása egyértelmű. A székelyek visszarománosítása jogos, mert „néhány gyűrött, sárga, szeplős arcon kívül a székelyé olyan, mint a mienk, és háza, éneke, tánca is hasonló”. Ezek a „a mi fajtánk”, székellyé vált románok, ezért kell visszafogadni őket. Iorga elmélete nem veszi figyelembe, hogy „a nemzet több, mint faj, és feljebb való annál. Nem a vér és a csontok sorsszerűségéből, hanem egy erkölcsi közösség öntudatából származik – írja Tóth Zoltán történész-akadémikus –, amely több nemzedéken keresztül” alakul ki.
Természetes, hogy az elvakult nacionalista elmélet kiváltja a korabeli magyar sajtó és politikusok kritikáját, de bátorítja a román szélsőségeseket Székelyföld románosítására. Úgy vélik, hogy a korabeli Magyar Párt nem állíthatja, hogy a székelység a magyar nemzet része, mert azok román eredetűek. A magyar felháborodás óriási, Iorga védekezésre kényszerül. Az egyik vita alkalmával Willer Józsefnek – a Magyar Párt képviselőjének – kijelenti, hogy ő a székelyek román eredetét nem állítja, csak az elmagyarosítottakat szeretné visszanyerni. Hasonlót állít 1927-ben is. Úgy véli, ő nem nemzetiségfaló, a székely maradjon meg székelynek, ha bizonyítani tudja eredetét, de legyen mindenki számára világos, „hogy az, aki román templomba jár, és magát oláhnak mondja, az a mi emberünk”. Ők románok még akkor is, ha „azoknak, akik elvették tőlünk”, nem tetszik. Jogos visszakövetelni őket. Ezt meg lehet magyarázni és értetni. Egyértelmű „hogy a név és a vallás szükségképpen kiegészítésként követeli a nyelvet”. Iorga nem következetes, később ismét emlegeti, hogy a román és a székely lélek azonos. A székely kapu trák gyökerű, rokonság van a székelyek és a mócok közt. Ez utóbbit igazolják a népszokások, a pásztorélet és a széki intézmények.
Iorga nyomában
Iorga tézisei nem győzik meg a székelyeket román származásukról, de eszméi ma is élnek. Egyik követője G. Popa-Lisseanu lesz, aki folytatja a székelyek román származtatásának tanát, gyűjti a bizonyítékokat a román haza megnagyobbítására. Lisseanu 1936-ban kiadott könyvében bravúros számításoktól, történelmi csúsztatásoktól sem riad vissza. A székely falvakba – a 16. század második felétől – szórványosan beköltöző román családok természetes asszimilációját úgy mutatja be, mint az őshonos románok tömeges és erőszakos elszékelyesítését. Az oda befogadott románok nagyobb része Moldvából érkezik, de jönnek Havaselvéről és a vármegyékből is. Ők szabad akaratukból, a jobb megélhetés reményében telepednek ide. Mivel különböző időszakokban, nem egyszerre és nem tömegesen érkeznek, ezért a nyelvváltás két-három nemzedéknyi idő alatt megtörténik, a székelyektől csak vallásukban és nevükben különböznek.
Az 1733 és 1760 közötti időszakban 119 székely településen vált teljessé a szórvány román családok asszimilációja. Lisseanu könyvében már ennyi román falu lakosságának elszékelyesítése szerepel. Az egyházi összeírásokban minden olyan települést nyilvántartanak, ahol egyetlen román vallású család is él. Ahol nincs adat, ott néhány román eredetű személynév is bizonyítja a román település elszékelyesítését. Az említett időszakban Háromszék 97 falujából 90-ben élnek román felekezethez tartozók. Azonban „ma – írja Lisseanu – 30 községben nem található egy román se, 38 községben a román lakosságot rég elszékelyesítették, s csak 22 községben normális a növekedés”. A székely falvakban élő román szórvány némi csúsztatással 130–140 ezerre emelkedik, amely a félmilliós székelység keretében a népesség több mint egynegyede. Nyilvánvaló, hogy a hegyvidéki irtásokon, a legeltetésre alkalmas helyeken (például Bodza-vidék) kialakult román tanyabokrok – melyekből később román falvak szerveződnek – románságát is a székely települések románságaként számolja. A népességi adatokkal való zsonglőrködést lehetővé teszi, hogy az 1876-os közigazgatási átszervezéssel Székelyföldhöz nem székely települések is kerültek.
Tény, hogy az 1930-as – egyáltalán nem magyarbarát – népszámlálásban Csík megyében 14,4, Háromszéken 15,7 és Udvarhelyszéken 4,7 százaléknyi román nemzetiségű szerepel. Mivel Marosszék Maros vármegye része, így a székelyek lakta rész románságának meghatározását a három említett szék átlagával számoljuk. A népszámlálás a Lisseanu által emlegetett 130 ezer fős románság helyett 65 ezer főt vesz nyilvántartásba. Ennek fele önálló román falvakban él, mint Háromszéken a Bodza-vidék, Gyergyó északi része stb. A székely falvak településein élő 30 ezer „román” túlnyomó része csak a név romános hangzása és a vallás révén kerül a román etnikum rovatába. Ők a sokat emlegetett elszékelyesített románok, számarányuk Székelyföldön mintegy 6 százalékra tehető.
Származáskutatás után hány román maradna?
Ne felejtsük el, hogy származáskutatással – vallás és névelemzéssel – Dobrudzsában, a Bánságban, a moldvai csángó vidéken, a nagy városokban – Konstancán, Bukarestben, Galacon, Craiován, Jászvásáron stb. – a románok millióiról lehetne kideríteni, hogy nem románok. Azonban a névelemzés a fasiszta-náci eszmekör része. Természetes, hogy a kölcsönös együttélés során az emberek összeházasodnak, vallást cserélnek, átveszik egymás szokásait, öltözetét, szavait. Ha ez nem erőszakkal történik, mint a magyar települések etnikai arányainak megváltoztatása (Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad stb.), akkor természetes asszimiláció zajlik. Ez történt a Kárpátokon túli területeken is. Elrománosodtak a szlávok, a kunok, a magyarok és a szászok. Természetes asszimiláció zajlott Székelyföldön is, hiába bizonygatja Lisseanu, hogy „a székelyvidéki regék és adomák nem egyebek, mint a mi román regéink és adomáink”. Hiába emlegeti a román helyneveket, mert azok is csak az együttélés emlékei. Álszent románosítást és fasiszta szemléletet takar olyan kijelentése, hogy a székely testvérekkel meg kell ismertetni a múltjukat, mert eredetük azonos a „románokéval, míg az ugyanazon vidékeken lakó románok vére vegyelemezve ugyanaz, mint a székelyeké, míg a pusztán lakó magyarok vére más elemzést mutat”. A székelyek „nagyobbrészt testvéreink, elveszett testvérek, de mégiscsak azok”. Fajelméletre utal az olyan megállapítás: ha Székelyföldön magas termetű, jól megtermett emberrel találkozunk, azt jogosan tarthatjuk románnak, mert a magyarok általában alacsony termetűek, fekete szeműek, és kiálló ádámcsutkájuk van.
A székelyek román származtatásának teóriája és az elképzelt történelem oktatása alapja a nacionalizmusnak. Ennek hatása felmérhetetlen kárt okoz Erdély román és magyar népének. A nacionalizmus ma is eszköz, G. Popa-Lisseanu szavaival: erősíti „a nemzeti feltámadás érzését”. Ez tükröződik a szélsőségesek december elsejei felbuzdulásain, amikor Ázsiába küldözgetnek bennünket. Talán a prefektusok is ezért érzik missziónak az erőszakos románosítást. Szerencsére a xenofób nacionalista gondolkodás nem minden román honfitársunkat fertőzte meg. Írásunk nem irányul senki ellen, de ismernünk kell az ordas teóriákat, ha meg akarjuk érteni a körülöttünk zajló magyarellenesség mozgatórugóit.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Modellértékű nemzetpolitika?
Bogdan Aurescu külügyminiszter – a temesvári nemzetközi konferencián – 2015. július első felében Nemzeti kisebbségek Európában… címmel tart előadást. A kisebbségvédelmi keretegyezmény huszadik évfordulóján büszkén jelenti ki, hogy Románia eljutott „a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”. Akárcsak Ion I. C. Brătianu miniszterelnök a párizsi béketárgyalásokon (1919–20-ban), Aurescu is szemrebbenés nélkül csúsztat.
Elmondja, hogy az interkulturalitás Romániában modellértékű. Mindezt teszi arcpirulás nélkül, miközben tombol a nacionalista őrület. Csak egy példa. Bodzafordulón a székelyföldi román szervezetek összejövetelén, amelyen jelen van a prefektus, egy ortodox püspök, a védelmi minisztérium főtitkára, nagyszámú helyi román önkormányzati képviselő, nem a kölcsönös tisztelet megteremtéséről tanácskoznak. A legfontosabb cél a Kovászna megyei rendőrség épületének tovább építése. Szeretnék a székely polgármesterek megbüntetését, ha a román ünnepeken nem pompáznak piros-sárga-kék szalaggal stb.
Teszik mindezt a hazafiasság örvén, miközben a székelység jogfosztott, mert nincsenek kollektív jogai, ennek hiányában pedig arcátlanság kisebbségvédelmről prédikálni. A miniszter szónokolhatott volna arról, miként kell a meglévő (minimális) kisebbségi jogokat kijátszani, hasonlóképp a kisebbségek felszámolásáról is. Elmesélhette volna, hogyan sikerült rövid idő alatt románosítani Dobrudzsát, elmondhatta volna, hogy a román politikai elit milyen módszerekkel szabadult meg a zsidóktól, németektől. Eldicsekedhette volna, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma negyedével visszaesett – 1,61 millióról 1,22-re –, miközben az erdélyi románság számaránya növekedett.
A székelyek visszahódítása
A román nacionalista gondolkodásban előkelő helyen áll az erőszakos románosítás fasisztoid eszméje – a székelyek román származásának elmélete –, amely az 1900-as évek elején született. Ennek atyja Nicolae Iorga történész. E teória alapja a légből kapott dák-római őshonosság primitív elmélete. A magyarosítás leglátványosabban Székelyföldön valósult meg – írja Iorga –, ezért nevezhető e tájegység a románság nagy temetőjének. Iorga származási teóriája alapján – Trianon, azaz 1920 után – gyökeresedik meg az a gondolat, hogy nem lehet jó román, akinek nem fáj az itteni románság elszékelyesítése. Az 1905-ben írt munkájában több bölcs megállapítást olvashatunk. Így például Székelyföldön százezer román ajkú él, mert a barbár székelyek tömegesen rátelepedtek a Trajánusz (magyarul így ejtjük és írjuk – szerző megj.) óta itt élő műveltebb románokra és asszimilálják őket. Érthető, hogy vérükben a román elem túlsúlyba kerül, melyet a székelyek ösztönösen mindig is éreznek. Történelmük is ezt bizonyítja. Így mindannyiszor, ha a moldvai vajdák seregei megjelentek Erdélyben, a székelyek csatlakoztak hozzájuk, és előszeretettel prédálták a magyar nemesi birtokokat. Etnikai szempontból tehát nem lehet kétségünk afelől, hogy a székelyek valóban magyarul beszélő románok. Meg kell érteni végre, hogy a nemzetközi konferenciákon Bogdan Aurescu és más lelkes buzgó hazafi nem hazudik, mert Romániában egyáltalán nem beszélhetünk a nemzeti kisebbségek elnyomásáról, csak visszahódításról, visszarománosításáról.
Iorga elmélete
Nicolae Iorga fajelmélethez közel álló teóriája olyan törvény megszületéséhez szolgáltat érvet, amely kimondja, hogy a román származású állampolgárok, akik anyanyelvüket elvesztették, gyermekeiket kötelesek román nyelvű iskolába íratni. A parlamenti viták egyikén – 1924. június 24-én – Iorga egyértelműen meg is nevezi, hogy e törvény a Pruton túli ruténekre (szlávokra) és a székelyekre vonatkozik, mivel ezek román származása egyértelmű. A székelyek visszarománosítása jogos, mert „néhány gyűrött, sárga, szeplős arcon kívül a székelyé olyan, mint a mienk, és háza, éneke, tánca is hasonló”. Ezek a „a mi fajtánk”, székellyé vált románok, ezért kell visszafogadni őket. Iorga elmélete nem veszi figyelembe, hogy „a nemzet több, mint faj, és feljebb való annál. Nem a vér és a csontok sorsszerűségéből, hanem egy erkölcsi közösség öntudatából származik – írja Tóth Zoltán történész-akadémikus –, amely több nemzedéken keresztül” alakul ki.
Természetes, hogy az elvakult nacionalista elmélet kiváltja a korabeli magyar sajtó és politikusok kritikáját, de bátorítja a román szélsőségeseket Székelyföld románosítására. Úgy vélik, hogy a korabeli Magyar Párt nem állíthatja, hogy a székelység a magyar nemzet része, mert azok román eredetűek. A magyar felháborodás óriási, Iorga védekezésre kényszerül. Az egyik vita alkalmával Willer Józsefnek – a Magyar Párt képviselőjének – kijelenti, hogy ő a székelyek román eredetét nem állítja, csak az elmagyarosítottakat szeretné visszanyerni. Hasonlót állít 1927-ben is. Úgy véli, ő nem nemzetiségfaló, a székely maradjon meg székelynek, ha bizonyítani tudja eredetét, de legyen mindenki számára világos, „hogy az, aki román templomba jár, és magát oláhnak mondja, az a mi emberünk”. Ők románok még akkor is, ha „azoknak, akik elvették tőlünk”, nem tetszik. Jogos visszakövetelni őket. Ezt meg lehet magyarázni és értetni. Egyértelmű „hogy a név és a vallás szükségképpen kiegészítésként követeli a nyelvet”. Iorga nem következetes, később ismét emlegeti, hogy a román és a székely lélek azonos. A székely kapu trák gyökerű, rokonság van a székelyek és a mócok közt. Ez utóbbit igazolják a népszokások, a pásztorélet és a széki intézmények.
Iorga nyomában
Iorga tézisei nem győzik meg a székelyeket román származásukról, de eszméi ma is élnek. Egyik követője G. Popa-Lisseanu lesz, aki folytatja a székelyek román származtatásának tanát, gyűjti a bizonyítékokat a román haza megnagyobbítására. Lisseanu 1936-ban kiadott könyvében bravúros számításoktól, történelmi csúsztatásoktól sem riad vissza. A székely falvakba – a 16. század második felétől – szórványosan beköltöző román családok természetes asszimilációját úgy mutatja be, mint az őshonos románok tömeges és erőszakos elszékelyesítését. Az oda befogadott románok nagyobb része Moldvából érkezik, de jönnek Havaselvéről és a vármegyékből is. Ők szabad akaratukból, a jobb megélhetés reményében telepednek ide. Mivel különböző időszakokban, nem egyszerre és nem tömegesen érkeznek, ezért a nyelvváltás két-három nemzedéknyi idő alatt megtörténik, a székelyektől csak vallásukban és nevükben különböznek.
Az 1733 és 1760 közötti időszakban 119 székely településen vált teljessé a szórvány román családok asszimilációja. Lisseanu könyvében már ennyi román falu lakosságának elszékelyesítése szerepel. Az egyházi összeírásokban minden olyan települést nyilvántartanak, ahol egyetlen román vallású család is él. Ahol nincs adat, ott néhány román eredetű személynév is bizonyítja a román település elszékelyesítését. Az említett időszakban Háromszék 97 falujából 90-ben élnek román felekezethez tartozók. Azonban „ma – írja Lisseanu – 30 községben nem található egy román se, 38 községben a román lakosságot rég elszékelyesítették, s csak 22 községben normális a növekedés”. A székely falvakban élő román szórvány némi csúsztatással 130–140 ezerre emelkedik, amely a félmilliós székelység keretében a népesség több mint egynegyede. Nyilvánvaló, hogy a hegyvidéki irtásokon, a legeltetésre alkalmas helyeken (például Bodza-vidék) kialakult román tanyabokrok – melyekből később román falvak szerveződnek – románságát is a székely települések románságaként számolja. A népességi adatokkal való zsonglőrködést lehetővé teszi, hogy az 1876-os közigazgatási átszervezéssel Székelyföldhöz nem székely települések is kerültek.
Tény, hogy az 1930-as – egyáltalán nem magyarbarát – népszámlálásban Csík megyében 14,4, Háromszéken 15,7 és Udvarhelyszéken 4,7 százaléknyi román nemzetiségű szerepel. Mivel Marosszék Maros vármegye része, így a székelyek lakta rész románságának meghatározását a három említett szék átlagával számoljuk. A népszámlálás a Lisseanu által emlegetett 130 ezer fős románság helyett 65 ezer főt vesz nyilvántartásba. Ennek fele önálló román falvakban él, mint Háromszéken a Bodza-vidék, Gyergyó északi része stb. A székely falvak településein élő 30 ezer „román” túlnyomó része csak a név romános hangzása és a vallás révén kerül a román etnikum rovatába. Ők a sokat emlegetett elszékelyesített románok, számarányuk Székelyföldön mintegy 6 százalékra tehető.
Származáskutatás után hány román maradna?
Ne felejtsük el, hogy származáskutatással – vallás és névelemzéssel – Dobrudzsában, a Bánságban, a moldvai csángó vidéken, a nagy városokban – Konstancán, Bukarestben, Galacon, Craiován, Jászvásáron stb. – a románok millióiról lehetne kideríteni, hogy nem románok. Azonban a névelemzés a fasiszta-náci eszmekör része. Természetes, hogy a kölcsönös együttélés során az emberek összeházasodnak, vallást cserélnek, átveszik egymás szokásait, öltözetét, szavait. Ha ez nem erőszakkal történik, mint a magyar települések etnikai arányainak megváltoztatása (Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad stb.), akkor természetes asszimiláció zajlik. Ez történt a Kárpátokon túli területeken is. Elrománosodtak a szlávok, a kunok, a magyarok és a szászok. Természetes asszimiláció zajlott Székelyföldön is, hiába bizonygatja Lisseanu, hogy „a székelyvidéki regék és adomák nem egyebek, mint a mi román regéink és adomáink”. Hiába emlegeti a román helyneveket, mert azok is csak az együttélés emlékei. Álszent románosítást és fasiszta szemléletet takar olyan kijelentése, hogy a székely testvérekkel meg kell ismertetni a múltjukat, mert eredetük azonos a „románokéval, míg az ugyanazon vidékeken lakó románok vére vegyelemezve ugyanaz, mint a székelyeké, míg a pusztán lakó magyarok vére más elemzést mutat”. A székelyek „nagyobbrészt testvéreink, elveszett testvérek, de mégiscsak azok”. Fajelméletre utal az olyan megállapítás: ha Székelyföldön magas termetű, jól megtermett emberrel találkozunk, azt jogosan tarthatjuk románnak, mert a magyarok általában alacsony termetűek, fekete szeműek, és kiálló ádámcsutkájuk van.
A székelyek román származtatásának teóriája és az elképzelt történelem oktatása alapja a nacionalizmusnak. Ennek hatása felmérhetetlen kárt okoz Erdély román és magyar népének. A nacionalizmus ma is eszköz, G. Popa-Lisseanu szavaival: erősíti „a nemzeti feltámadás érzését”. Ez tükröződik a szélsőségesek december elsejei felbuzdulásain, amikor Ázsiába küldözgetnek bennünket. Talán a prefektusok is ezért érzik missziónak az erőszakos románosítást. Szerencsére a xenofób nacionalista gondolkodás nem minden román honfitársunkat fertőzte meg. Írásunk nem irányul senki ellen, de ismernünk kell az ordas teóriákat, ha meg akarjuk érteni a körülöttünk zajló magyarellenesség mozgatórugóit.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 18.
Dr. Kovács Levente paradigmái
25 + 25 + 25 = 25
Egy közismert söröző teraszán ülünk a Tanár úrral, és számolunk: 25 + 25 + 25. Még nem adjuk össze. Nincs végeredmény. De a felosztás jó. Olyan, mint egy nagy habos torta, amit születésnapon négyfelé vág az ünnepelt. Hármat elfogyasztunk közösen. Beleharapunk. Milyen az íze az első szeletnek? – kérdem a Mestert.
– Az első szelet az első 25 év, amíg kijártam az iskolát és az egyetemet. Azután következett az az időszak, amikor a Marosvásárhelyi Diákház színjátszó csoportjával foglalkoztam. A második, amikor eljutottam oda, hogy 25 éves koromban megrendezhettem az első darabomat a színművészeti főiskola Stúdió termében. Ez a szakasz a magánéletemben is jelentős. Akkor született a fiam, s akkor találtam rá harmadik feleségemre, Katira, aki mind a mai napig társam, és velem volt a szakmai és magánéleti harcaimban. A harmadik? 50 éves koromban, 1990-ben a Színművészeti Egyetem magyar tagozatának tanszékvezetője lettem. Ekkor alakult újra az oktatás. A '90-es évektől kezdődően én feleltem a színészképzés metodikájáért, az oktatási intézmény átszervezéséért. Akkor indult az új nagy létszámú évfolyam, olyan nyomorúságos évek után, amikor négy, három, majd végül egy-két végzős hallgatónk volt. Ez a 25 év begyűjtötte a termést, azt a tapasztalatot, ami felhalmozódott az egyetem vezetése alatt azokban a pályázatokban, amelyek az egyetem gyarapodását segítették.
– Maradjunk a hármas felosztásnál. Egy ember életét meghatározzák a találkozások, a helyszínek, a történetek...
– Az első 25 év két meghatározó korszaka a gyerekkorom (a 7 – 15 éves kor közötti időszak) volt, amikor sokat betegeskedtem. Az ágyon ülve rengeteget olvastam, s így már abban a zsenge korban 4-5 évvel megelőztem gondolkodásban, tájékozottságban, olvasottságban kortársaimat. Ez mind a mai napig meghatározta az életemet. A másik az egyetemi diákévek helyszíne, Kolozsvár volt. Olyan időszakban jártam a Bolyai egyetemre – mert akkor még megvolt –, amikor a kincses várost különleges hangulat, szellemiség jellemezte. Az egyetem szellemi légköre nagy hatással volt rám. A tanárok közül Szigeti József, Csehi Gyula, az idősebb kollégák közül Szilágyi Domokos, Kántor Lajos voltak rám hatással, olyanok, akiknek nemcsak a gondolkodásmódja, hanem az életsorsa is példaértékű volt. Csoporttársaim között is olyanok voltak, akik azóta sokra vitték: írók, költők. Egy egész életre való szellemi útravalót kaptam a kolozsvári egyetemről. Ami a találkozásokat illeti, gyerekkorban sok benyomás ért. A családom egy része a kommunizmushoz fűződött az orosz hadifogság miatt, a másik fele pedig a Nyugat, a kapitalizmus felé irányult az amerikai hadifogság hatására. Nagy ideológiai viták voltak a családban, amelynek én is tanúja voltam. Például már 10 évesen tudtam, hogy mi a helyzet a kurdokkal, kik a szunniták és a síiták. De az örök város Marosvásárhely maradt. A kolozsvári öt évet leszámítva én vásárhelyi vagyok, voltam és az is maradok. Vásárhely a világ igazi közepe. Ezzel, igaz, nem mindenki ért egyet az utóbbi időszakban, de én már ilyen romlott maradok...
– A második 25?
– Ez az időszak jórészt a diákszínjátszó csoporté. Az a munka, amit ott végeztem, a haladó szellemiséget, az akkori avantgárdot jelentette. A diákszínjátszó mozgalomnak voltam az elkötelezettje, azzal foglalkoztam a legtöbbet. A korabeli kultúrpolitika lehetővé tette egy darabig, hogy a színházi fesztiválok révén a műkedvelő színjátszás csúcsteljesítményei beolvadtak a hivatásos szakma világába. Ezáltal vált lehetővé, hogy a román szakmai elit is a diákszínjátszó csoport által színre vitt előadásaim által ismert meg. Így kerültem kapcsolatban akkori hírneves román rendezőkkel és színházi emberekkel, köztük Ion Cojarral, Gelu Colceaggal, Irina Petrescuval vagy Harag Györggyel, aki az egész csoportot leszerződtette Madách darabjába, Az ember tragédiájába. Úgy éreztem, olyan útra léptem, ami egy kicsit más volt, mint a színházakban dolgozni, és ezt jól fogadták szakmai téren is. Egyes előadásoknak, mint a Luzitán szörny, a Tiszta földet vagy a Mahagonny igazi rockfesztiválokra emlékeztető hangulata volt. Tömegeket vonzottak a nézőtérre, és a szakmai kritikák is borsot törtek a hivatásos színházak orra alá. Akkor a diákszínjátszás és a Stúdió színház repertoárjával megelőzte a hivatásos színházakat. Olyan dolgokat lehetett játszani, amelyekre csak később figyelt fel a szakma, és némiképp ki lehetett cselezni a hatóságokat is. Igaz, később voltak letiltások, kerékbe tört életek, de mindenesetre ebben az időszakban a fiatalság a szellemi frissességért járt előadásainkra vagy az ezt követő beszélgetésekre a Hargita vendéglőben. Visszagondolva erre az időszakra, talán azért voltunk érdekesebbek a hivatásos színházi produkcióknál, mert az általunk színre vitt előadások rólunk szóltak, a fiatalság életérzéseit fejezték ki. Arra vigyáztunk, hogy sose rugaszkodjunk el a valóságtól, és ne szálljon a fejünkbe a dicsőség. Pedig rendkívül jó színjátszók jártak hozzánk, de 90%-uknak eszébe sem jutott, hogy színész legyen, és ezért is felszabadultan játszhattak. A Mahagonny című előadásunkat egy fesztiválon, amelyre a színiakadémia is benevezett egy Aurel Baranga- előadással, a bukaresti akadémia tanára az intézet produkciójának vélte, és megdicsérte a színészképzésünket, szemben a műkedvelőnek vélt színis előadással. S olyanról is tudok mesélni, amikor egy előadásunkat letiltották az egyik fesztiválról, és azért, hogy jelen legyünk, összeültünk pénteken délután, és hétfő reggelig egy új produkciót állítottunk össze, amivel a fesztiválra mehettünk. Azok voltak a szép idők...
– A harmadik 25?
– Nagyon sokat tanultam az előző 25 évben. A diákszínjátszó csoportban sokkal szabadabban tudtam dolgozni, és ott alakítottam ki az improvizáció módszertanát. Később, amikor a 90-es években elindult az első bővített létszámú – a későbbi aranyosztály –, akkor az egyetemen hasznosíthattam, továbbfejleszthettem azokat a gyakorlatokat, amelyeket a diákszínjátszó csoportban alkalmaztam. Majd a későbbiekben következtek azok a találkozók, amelyeknek köszönhetően mi is bekapcsolódhattunk az európai színészmesterség-oktatás vérkeringésébe. Ennek eredményeként dolgozhatta ki Kovács Kati, aki a diákcsoportban is munkatársam volt, az improvizáció tudományos módszertanát.
A diákszínjátszó csoportban zenés előadásokat is színre vittünk, olyan elismert zeneszerzőkkel, zenészekkel dolgoztunk, mint Sárosi Endre, Elekes Csaba, Szőcs János, Sólyom Sándor, akiknek sikerült a zenés előadások kollektív hangulatát megteremteniük, amelyekben a korszerű zene ritmusa, belső energiája odafejlődött, hogy zenével, tánccal fejeztünk ki bizonyos érzelmeket, gondolatokat. Ezeket átvittem az egyetemre is, ahol Hencz Józseffel együtt a főiskolán megrendezhettünk olyan nagy musicaleket, mint a My Fair Lady, a Cabaret vagy a Chicago. Majd később az intézet zene-, táncprofilját is megalakítottuk. Ezzel Bukarestben sem foglalkoztak. És ott volt az egyéni műsorok menedzselése is. Tehát a diákszínjátszás termékeny időszaka nagy hatással volt színészpedagógiai pályámra. Persze rendezőként más forrásokból is "táplálkoztam". Kilenc évig voltam az asszisztense az öreg Tompának, dolgoztam Harag Györggyel is. Új színházi nyelvezettel is kísérleteztem. Voltak programjaim. Öt Brecht-darabot rendeztem, aztán következett az "elvágott dramaturgiai köldökzsinór" összefűzése. Elővettem a kommunizmus idején tilos, elfelejtésre ítélt magyar szerzőket: Szomory Dezsőt, Szép Ernőt, Füst Milánt, Molnár Ferencet és másokat. Az 1980-as években rendezőhiány volt. Tompa Gábor, Kincses Elemér, Parászka Miklós és én rendeztünk az erdélyi magyar színházakban. Ez nehéz időszak volt. Emlékszem arra, amikor próbáltam Szatmárnémetiben, majd onnan "le kellett ugornom" Sepsiszentgyörgyre darabfelújításra, aztán onnan vissza a zsúfolásig telt vagonokban. Dolgoztunk -12 fokos színpadon, ahol a színésznő kezére fagyott a mikrofon, s öltöttünk bundát laza hippi jelmez helyett a fűtetlen téli gyergyószentmiklósi teremben. Olyan hőskor volt ez az 1960 – 1980-as évek közötti, amikor az ideológiai vizionálások kényszere mellett ráadásul a színházak önellátók kellett legyenek. Ilyen körülmények között olyan előadásokat is színre vittünk, amelyekkel 150-200-szor is színpadra léptünk. Az emlékek kávéházának a főpróbája december 26-án volt. A színház köré rendőrkordont húztak, mert mindenki be akart jönni a 600 férőhelyes terembe, ahova úgy is 800-an zsúfolódtak be. A nyilvános főpróba bevételéből kihoztuk a román tagozat egyhavi fizetésalapját. Az előadást 172-szer játszottuk. Nehéz ma már kiemelnem egy előadást a több mint 180 rendezésem közül. A nagy kiugrás 1976-ban volt, amikor a főiskolán színre vittük az Egy fő az egy fő című Brecht-darabot. Aztán jött – szintén a főiskolán – a Szürke délután, a Káin és Ábel, amellyel a sepsiszentgyörgyi kollokviumon két díjat is nyertünk. Megemlíthetném a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabot, amelyet a Stúdióban 50-szer, a Sepsiszentgyörgyön rendezett változatot 100 alkalommal játszottuk el. A marosvásárhelyi színházban volt egy feledhetetlen trió: Az emlékek kávéháza, a Lila ákác és a Kakuk Marci, amelyek összesen több mint 500-szor kerültek közönség elé, és a szakmai siker is jelentős volt. Legnagyobb szakmai sikeremet Nádas Péter Találkozás című darabjával értem el. A kolozsvári rendezéseim közül Paul Foster I. Erzsébetére, Sepsiszentgyörgyön még Csehov Három nővérére, Szatmáron ugyancsak Csehov Platonovjára és Zágoni Hippolyt, a lakáj című darabjára emlékezem szívesen. A diákszínjátszó csoporttal pedig a Luzitán szörny, a Tiszta föld és a Mahagonny volt az abszolút csúcs. Az utóbbi időben pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban színre vitt Az emberke tragédiája felnőttelőadásba lophattam be mindazt, amit annak idején a színjátszó csoporttal is kikísérletezgettem. S talán premierként árulom el, hogy rendeztem egy játékfilmet is, aminek a címe Imola mosolya volt. Ezt Huszár Ilona, a producer úgy elvitte Magyarországra, hogy azóta sem kapja a kazettát. Ez tanulságos és érdekes szakmai kísérlet volt.
– A következő 25?
– A színház életcél, hivatás és hobbi is egyben. Az első 25 évben életcél, aztán hivatás lett, most hobbi. Hobbiból dolgozom együtt a Hahota színtársulattal. Nagyon kedves, alázatos és összetartó társaság, akiknek hihetetlen közönségsikerük van, és én ezt nagyon élvezem. Közben írogatok. Már 15 éves koromban írtam novellákat és két regényt is. Az egyikért most "megbűnhődnék", mert egy olyan iszlám államról szól, amelyet arab terroristák hoztak létre. Egyik álmom volt, hogy Kelet- és Szahara-kutató legyek, aztán ebből csak egy tinédzserkori regény lett. De így, 75 évesen meg akarom ajándékozni magam egy regénnyel, amelyet a napokban fejezek be. A története a '60-as évekről szól. Azt hittük, hogy ez a korszak egy történelmi mélypont, de tulajdonképpen csak ezután kezdődtek az igazi megpróbáltatások, mert jött a Ceausescu-féle "arany-korszak". Tulajdonképpen a művészet és politika összefonódásáról szól a regény, amelynek munkacíme: És akkor jött az aranykor, vagy Honduras messze van... Aztán van egy paranormális élményem is, amiből lehet, hogy valamikor sci-fi regény lesz. Ha megérem. A személyazonossági igazolványom 2065-ben jár le. Elgondoltam, milyen jó kabaréjelenet lenne, ha miután lejár, beállítanék a lakosság-nyilvántartóba, hogy cseréljék ki. Ez igen varázslatos esemény lenne, mert jelenleg én vagyok a marosvásárhelyi Gyűrűk ura, ugyanis a kiváló kardiológus Benedek Imre barátom kilenc sztenttel stafírozta a szívemet.
– Lehetett volna más 75?
– Nem. Elég jó labdaérzékem volt. Kiváló labdarúgókapus voltam 12 éves koromig, aztán, miután megbetegedtem, nem mertem többet vetődni. A 46-os lábammal, csavarosan a pálya bal széléről jobb lábbal íveltem be a labdát, mint Czibor az Aranycsapatból... Mégsem lettem focista. Nagyon érdekelt a földrajz, az utazások, a műépítészet és a zene. Hét évig tanultam zongorázni. Ma is felfedezem, ha hamisan szól a dal, de nem tudom reprodukálni a zenét. A sors iróniája, hogy én rendeztem először a Stúdióban zenés darabokat. Az irodalom, az írás mindig jelen volt az életemben. 10 éves koromban saját darabomat mutatták be egy pionírünnepségen. 15 évesen kabarét írtam, amit előadtunk az osztályban. Édesapám orvost akart "csinálni" belőlem, de meglepetésére nem az lettem. Igaz, doktor vagyok. Emlékszem, egy hétfő reggel cseng a telefonunk, egy hölgy van a vonal másik végén, megkérdi: dr. Kovács Leventével beszél? Miután válaszoltam, elmondta, meghívnak a Duna televízióba egy élő beszélgetésbe, fizetik az utat és némi honoráriumot is. Mi a beszélgetés témája? – kérdeztem. Az otthon szülés – jött a válasz. Kiderült, egy címtárban bukkant a nevemre, ahol úgy szerepeltem: doktor Kovács Levente. Nem mentem Budapestre. Utólag megbántam. Ez is kabaréba illő jelenet lett volna, ha elbeszélgetek a témáról, s majd a végén elmondom: színházművészetben vagyok doktor. Ha még egy felkérés jön, elvállalom. De csak a móka kedvéért...
A beszélgetés dr. Kovács Levente közelgő 75. születésnapja alkalmából készült. Az interjú (idő)beosztása a véletlen műve. Az élet rendezte...
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
25 + 25 + 25 = 25
Egy közismert söröző teraszán ülünk a Tanár úrral, és számolunk: 25 + 25 + 25. Még nem adjuk össze. Nincs végeredmény. De a felosztás jó. Olyan, mint egy nagy habos torta, amit születésnapon négyfelé vág az ünnepelt. Hármat elfogyasztunk közösen. Beleharapunk. Milyen az íze az első szeletnek? – kérdem a Mestert.
– Az első szelet az első 25 év, amíg kijártam az iskolát és az egyetemet. Azután következett az az időszak, amikor a Marosvásárhelyi Diákház színjátszó csoportjával foglalkoztam. A második, amikor eljutottam oda, hogy 25 éves koromban megrendezhettem az első darabomat a színművészeti főiskola Stúdió termében. Ez a szakasz a magánéletemben is jelentős. Akkor született a fiam, s akkor találtam rá harmadik feleségemre, Katira, aki mind a mai napig társam, és velem volt a szakmai és magánéleti harcaimban. A harmadik? 50 éves koromban, 1990-ben a Színművészeti Egyetem magyar tagozatának tanszékvezetője lettem. Ekkor alakult újra az oktatás. A '90-es évektől kezdődően én feleltem a színészképzés metodikájáért, az oktatási intézmény átszervezéséért. Akkor indult az új nagy létszámú évfolyam, olyan nyomorúságos évek után, amikor négy, három, majd végül egy-két végzős hallgatónk volt. Ez a 25 év begyűjtötte a termést, azt a tapasztalatot, ami felhalmozódott az egyetem vezetése alatt azokban a pályázatokban, amelyek az egyetem gyarapodását segítették.
– Maradjunk a hármas felosztásnál. Egy ember életét meghatározzák a találkozások, a helyszínek, a történetek...
– Az első 25 év két meghatározó korszaka a gyerekkorom (a 7 – 15 éves kor közötti időszak) volt, amikor sokat betegeskedtem. Az ágyon ülve rengeteget olvastam, s így már abban a zsenge korban 4-5 évvel megelőztem gondolkodásban, tájékozottságban, olvasottságban kortársaimat. Ez mind a mai napig meghatározta az életemet. A másik az egyetemi diákévek helyszíne, Kolozsvár volt. Olyan időszakban jártam a Bolyai egyetemre – mert akkor még megvolt –, amikor a kincses várost különleges hangulat, szellemiség jellemezte. Az egyetem szellemi légköre nagy hatással volt rám. A tanárok közül Szigeti József, Csehi Gyula, az idősebb kollégák közül Szilágyi Domokos, Kántor Lajos voltak rám hatással, olyanok, akiknek nemcsak a gondolkodásmódja, hanem az életsorsa is példaértékű volt. Csoporttársaim között is olyanok voltak, akik azóta sokra vitték: írók, költők. Egy egész életre való szellemi útravalót kaptam a kolozsvári egyetemről. Ami a találkozásokat illeti, gyerekkorban sok benyomás ért. A családom egy része a kommunizmushoz fűződött az orosz hadifogság miatt, a másik fele pedig a Nyugat, a kapitalizmus felé irányult az amerikai hadifogság hatására. Nagy ideológiai viták voltak a családban, amelynek én is tanúja voltam. Például már 10 évesen tudtam, hogy mi a helyzet a kurdokkal, kik a szunniták és a síiták. De az örök város Marosvásárhely maradt. A kolozsvári öt évet leszámítva én vásárhelyi vagyok, voltam és az is maradok. Vásárhely a világ igazi közepe. Ezzel, igaz, nem mindenki ért egyet az utóbbi időszakban, de én már ilyen romlott maradok...
– A második 25?
– Ez az időszak jórészt a diákszínjátszó csoporté. Az a munka, amit ott végeztem, a haladó szellemiséget, az akkori avantgárdot jelentette. A diákszínjátszó mozgalomnak voltam az elkötelezettje, azzal foglalkoztam a legtöbbet. A korabeli kultúrpolitika lehetővé tette egy darabig, hogy a színházi fesztiválok révén a műkedvelő színjátszás csúcsteljesítményei beolvadtak a hivatásos szakma világába. Ezáltal vált lehetővé, hogy a román szakmai elit is a diákszínjátszó csoport által színre vitt előadásaim által ismert meg. Így kerültem kapcsolatban akkori hírneves román rendezőkkel és színházi emberekkel, köztük Ion Cojarral, Gelu Colceaggal, Irina Petrescuval vagy Harag Györggyel, aki az egész csoportot leszerződtette Madách darabjába, Az ember tragédiájába. Úgy éreztem, olyan útra léptem, ami egy kicsit más volt, mint a színházakban dolgozni, és ezt jól fogadták szakmai téren is. Egyes előadásoknak, mint a Luzitán szörny, a Tiszta földet vagy a Mahagonny igazi rockfesztiválokra emlékeztető hangulata volt. Tömegeket vonzottak a nézőtérre, és a szakmai kritikák is borsot törtek a hivatásos színházak orra alá. Akkor a diákszínjátszás és a Stúdió színház repertoárjával megelőzte a hivatásos színházakat. Olyan dolgokat lehetett játszani, amelyekre csak később figyelt fel a szakma, és némiképp ki lehetett cselezni a hatóságokat is. Igaz, később voltak letiltások, kerékbe tört életek, de mindenesetre ebben az időszakban a fiatalság a szellemi frissességért járt előadásainkra vagy az ezt követő beszélgetésekre a Hargita vendéglőben. Visszagondolva erre az időszakra, talán azért voltunk érdekesebbek a hivatásos színházi produkcióknál, mert az általunk színre vitt előadások rólunk szóltak, a fiatalság életérzéseit fejezték ki. Arra vigyáztunk, hogy sose rugaszkodjunk el a valóságtól, és ne szálljon a fejünkbe a dicsőség. Pedig rendkívül jó színjátszók jártak hozzánk, de 90%-uknak eszébe sem jutott, hogy színész legyen, és ezért is felszabadultan játszhattak. A Mahagonny című előadásunkat egy fesztiválon, amelyre a színiakadémia is benevezett egy Aurel Baranga- előadással, a bukaresti akadémia tanára az intézet produkciójának vélte, és megdicsérte a színészképzésünket, szemben a műkedvelőnek vélt színis előadással. S olyanról is tudok mesélni, amikor egy előadásunkat letiltották az egyik fesztiválról, és azért, hogy jelen legyünk, összeültünk pénteken délután, és hétfő reggelig egy új produkciót állítottunk össze, amivel a fesztiválra mehettünk. Azok voltak a szép idők...
– A harmadik 25?
– Nagyon sokat tanultam az előző 25 évben. A diákszínjátszó csoportban sokkal szabadabban tudtam dolgozni, és ott alakítottam ki az improvizáció módszertanát. Később, amikor a 90-es években elindult az első bővített létszámú – a későbbi aranyosztály –, akkor az egyetemen hasznosíthattam, továbbfejleszthettem azokat a gyakorlatokat, amelyeket a diákszínjátszó csoportban alkalmaztam. Majd a későbbiekben következtek azok a találkozók, amelyeknek köszönhetően mi is bekapcsolódhattunk az európai színészmesterség-oktatás vérkeringésébe. Ennek eredményeként dolgozhatta ki Kovács Kati, aki a diákcsoportban is munkatársam volt, az improvizáció tudományos módszertanát.
A diákszínjátszó csoportban zenés előadásokat is színre vittünk, olyan elismert zeneszerzőkkel, zenészekkel dolgoztunk, mint Sárosi Endre, Elekes Csaba, Szőcs János, Sólyom Sándor, akiknek sikerült a zenés előadások kollektív hangulatát megteremteniük, amelyekben a korszerű zene ritmusa, belső energiája odafejlődött, hogy zenével, tánccal fejeztünk ki bizonyos érzelmeket, gondolatokat. Ezeket átvittem az egyetemre is, ahol Hencz Józseffel együtt a főiskolán megrendezhettünk olyan nagy musicaleket, mint a My Fair Lady, a Cabaret vagy a Chicago. Majd később az intézet zene-, táncprofilját is megalakítottuk. Ezzel Bukarestben sem foglalkoztak. És ott volt az egyéni műsorok menedzselése is. Tehát a diákszínjátszás termékeny időszaka nagy hatással volt színészpedagógiai pályámra. Persze rendezőként más forrásokból is "táplálkoztam". Kilenc évig voltam az asszisztense az öreg Tompának, dolgoztam Harag Györggyel is. Új színházi nyelvezettel is kísérleteztem. Voltak programjaim. Öt Brecht-darabot rendeztem, aztán következett az "elvágott dramaturgiai köldökzsinór" összefűzése. Elővettem a kommunizmus idején tilos, elfelejtésre ítélt magyar szerzőket: Szomory Dezsőt, Szép Ernőt, Füst Milánt, Molnár Ferencet és másokat. Az 1980-as években rendezőhiány volt. Tompa Gábor, Kincses Elemér, Parászka Miklós és én rendeztünk az erdélyi magyar színházakban. Ez nehéz időszak volt. Emlékszem arra, amikor próbáltam Szatmárnémetiben, majd onnan "le kellett ugornom" Sepsiszentgyörgyre darabfelújításra, aztán onnan vissza a zsúfolásig telt vagonokban. Dolgoztunk -12 fokos színpadon, ahol a színésznő kezére fagyott a mikrofon, s öltöttünk bundát laza hippi jelmez helyett a fűtetlen téli gyergyószentmiklósi teremben. Olyan hőskor volt ez az 1960 – 1980-as évek közötti, amikor az ideológiai vizionálások kényszere mellett ráadásul a színházak önellátók kellett legyenek. Ilyen körülmények között olyan előadásokat is színre vittünk, amelyekkel 150-200-szor is színpadra léptünk. Az emlékek kávéházának a főpróbája december 26-án volt. A színház köré rendőrkordont húztak, mert mindenki be akart jönni a 600 férőhelyes terembe, ahova úgy is 800-an zsúfolódtak be. A nyilvános főpróba bevételéből kihoztuk a román tagozat egyhavi fizetésalapját. Az előadást 172-szer játszottuk. Nehéz ma már kiemelnem egy előadást a több mint 180 rendezésem közül. A nagy kiugrás 1976-ban volt, amikor a főiskolán színre vittük az Egy fő az egy fő című Brecht-darabot. Aztán jött – szintén a főiskolán – a Szürke délután, a Káin és Ábel, amellyel a sepsiszentgyörgyi kollokviumon két díjat is nyertünk. Megemlíthetném a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabot, amelyet a Stúdióban 50-szer, a Sepsiszentgyörgyön rendezett változatot 100 alkalommal játszottuk el. A marosvásárhelyi színházban volt egy feledhetetlen trió: Az emlékek kávéháza, a Lila ákác és a Kakuk Marci, amelyek összesen több mint 500-szor kerültek közönség elé, és a szakmai siker is jelentős volt. Legnagyobb szakmai sikeremet Nádas Péter Találkozás című darabjával értem el. A kolozsvári rendezéseim közül Paul Foster I. Erzsébetére, Sepsiszentgyörgyön még Csehov Három nővérére, Szatmáron ugyancsak Csehov Platonovjára és Zágoni Hippolyt, a lakáj című darabjára emlékezem szívesen. A diákszínjátszó csoporttal pedig a Luzitán szörny, a Tiszta föld és a Mahagonny volt az abszolút csúcs. Az utóbbi időben pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban színre vitt Az emberke tragédiája felnőttelőadásba lophattam be mindazt, amit annak idején a színjátszó csoporttal is kikísérletezgettem. S talán premierként árulom el, hogy rendeztem egy játékfilmet is, aminek a címe Imola mosolya volt. Ezt Huszár Ilona, a producer úgy elvitte Magyarországra, hogy azóta sem kapja a kazettát. Ez tanulságos és érdekes szakmai kísérlet volt.
– A következő 25?
– A színház életcél, hivatás és hobbi is egyben. Az első 25 évben életcél, aztán hivatás lett, most hobbi. Hobbiból dolgozom együtt a Hahota színtársulattal. Nagyon kedves, alázatos és összetartó társaság, akiknek hihetetlen közönségsikerük van, és én ezt nagyon élvezem. Közben írogatok. Már 15 éves koromban írtam novellákat és két regényt is. Az egyikért most "megbűnhődnék", mert egy olyan iszlám államról szól, amelyet arab terroristák hoztak létre. Egyik álmom volt, hogy Kelet- és Szahara-kutató legyek, aztán ebből csak egy tinédzserkori regény lett. De így, 75 évesen meg akarom ajándékozni magam egy regénnyel, amelyet a napokban fejezek be. A története a '60-as évekről szól. Azt hittük, hogy ez a korszak egy történelmi mélypont, de tulajdonképpen csak ezután kezdődtek az igazi megpróbáltatások, mert jött a Ceausescu-féle "arany-korszak". Tulajdonképpen a művészet és politika összefonódásáról szól a regény, amelynek munkacíme: És akkor jött az aranykor, vagy Honduras messze van... Aztán van egy paranormális élményem is, amiből lehet, hogy valamikor sci-fi regény lesz. Ha megérem. A személyazonossági igazolványom 2065-ben jár le. Elgondoltam, milyen jó kabaréjelenet lenne, ha miután lejár, beállítanék a lakosság-nyilvántartóba, hogy cseréljék ki. Ez igen varázslatos esemény lenne, mert jelenleg én vagyok a marosvásárhelyi Gyűrűk ura, ugyanis a kiváló kardiológus Benedek Imre barátom kilenc sztenttel stafírozta a szívemet.
– Lehetett volna más 75?
– Nem. Elég jó labdaérzékem volt. Kiváló labdarúgókapus voltam 12 éves koromig, aztán, miután megbetegedtem, nem mertem többet vetődni. A 46-os lábammal, csavarosan a pálya bal széléről jobb lábbal íveltem be a labdát, mint Czibor az Aranycsapatból... Mégsem lettem focista. Nagyon érdekelt a földrajz, az utazások, a műépítészet és a zene. Hét évig tanultam zongorázni. Ma is felfedezem, ha hamisan szól a dal, de nem tudom reprodukálni a zenét. A sors iróniája, hogy én rendeztem először a Stúdióban zenés darabokat. Az irodalom, az írás mindig jelen volt az életemben. 10 éves koromban saját darabomat mutatták be egy pionírünnepségen. 15 évesen kabarét írtam, amit előadtunk az osztályban. Édesapám orvost akart "csinálni" belőlem, de meglepetésére nem az lettem. Igaz, doktor vagyok. Emlékszem, egy hétfő reggel cseng a telefonunk, egy hölgy van a vonal másik végén, megkérdi: dr. Kovács Leventével beszél? Miután válaszoltam, elmondta, meghívnak a Duna televízióba egy élő beszélgetésbe, fizetik az utat és némi honoráriumot is. Mi a beszélgetés témája? – kérdeztem. Az otthon szülés – jött a válasz. Kiderült, egy címtárban bukkant a nevemre, ahol úgy szerepeltem: doktor Kovács Levente. Nem mentem Budapestre. Utólag megbántam. Ez is kabaréba illő jelenet lett volna, ha elbeszélgetek a témáról, s majd a végén elmondom: színházművészetben vagyok doktor. Ha még egy felkérés jön, elvállalom. De csak a móka kedvéért...
A beszélgetés dr. Kovács Levente közelgő 75. születésnapja alkalmából készült. Az interjú (idő)beosztása a véletlen műve. Az élet rendezte...
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 20.
Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 21.
HOME JOGOK
MACHIAVELLI ÉS AZ AUTONÓMIA
Már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Ez a legnagyobb romániai magyar tabu.
Nemrég hozta a Transindex idei tabulistáját. Ebben 11 újságíró mondja el nekünk, hogy szerinte melyek a mi nagy tabuink. Ezeket az asszerciókat összegezve tettük közzé. Ugyanezt a felmérést bő egy évtizede is megcsináltuk. A listának akkor is, ma is bizonyos utóélete kerekedett, az emberek egymásnak küldözgették, sajtóanyagok készültek belőle, talán kisebb vitákat is gerjesztett, stb.
Az idei lista, néhány pozitív tanulsága ellenére, három okból is csalódást okozott. Az egyik, hogy nagyjából ugyanolyan, mint a korábbi, vagyis vagy semmi nem változik, vagy már egyenesen tabukliséink lettek.
A másik, hogy ostobán politikus/politikumellenes. Véleményem szerint semmi sem banálisabb már, mint a politikusok anyagi helyzetét piszkálni, semmi sem banálisabb már, mint egykori minisztereket börtönbe zárni, viselt dolgokat teregetni. Aki szerint ez ma tabu, valószínűleg nem sokat ért abból, ami meghatározza az utóbbi pár évet. Vannak, akik a politikusok melletti szolidaritási akciókat bírálják, ami szerintem már súlyos lényegvakság. Összegezve: a tabu nem a politikusok anyagi helyzete. Talán inkább az, hogy ezek a korrupcióellenes erődemonstrációk hogyan történnek, és miért történnek. A nagy tabu pont a korrupcióellenes harc cél- és eszköztára. Biztonságosabb és több elismeréssel is jár, ha egy romániai magyar újságíró a politikusok kiváltságait sérelmezi, és nem a három betűs inkvizíciós intézményeket bírálja. Tabuklisésedés, politikus-para ide vagy oda, nem ez a legnagyobb problémám a kialakult listával, hanem az, hogy a listáról hiányzik a nagy tabu. A legnagyobb tabu. Ami annyira sikeresen álcázza magát, hogy hipnotikus kegyeleti állapotban tarja újságíró kollégáimat. De erről kicsit később, előbb Machiavelli.
Machiavelli különféle – hibásan, vagy részben hibásan neki tulajdonított – sátáni aforizmáival maradt a köztudatban. A fejedelem című, szélsőségesen józan politikai management kézikönyve pont azzal sokkol, hogy még naivan és szinte jóindulattal fogalmazza meg azt, ami a modern corporate világ csúcsragadozóinak cselekvéskultúrájában már ösztönös és magától értetődő. Machiavelli esetében hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez az ember a maga nemében hazafi volt, például szerinte semmilyen védelmet nem nyújtanak Firenze számára a minden elkötelezettség nélküli zsoldos hadseregek, és katonai reformot sürgetett. De nem ez az, ami miatt fontosnak tarom a jó öreg tanácsadó nevét szóba hozni. Hanem egy metaforája miatt.
A fejedelemnek – és bizonyos értelemben a népnek is – rendelkeznie kell valamivel, ami egyféle érték minden érték felett. Ami koherenciát ad tetteinek, de gyors adaptációs ösztönt is, ha arra van szükség. Ami kondiban tart. Ez a virtú. A vírtú összetevője egyféle méltóság, akár egyféle szép- és arányérzet is, de sok minden más is. Akár ambivalens tulajdonságokat is összegezhet, de a legfőbb jellemzője, hogy cselekvő. A virtú egy olyan fantasztikus kompozit, ami a vezetőt és népét über-életképes kondiban tartja. A virtú az, amitől tudsz élni a lehetőségekkel és adaptálódni, ha a lehetőségek Fortunája elkerül. A virtúnak nincs vegyértéke, Machiavelli is óvatos, amikor a virtúról beszél. De abból, amit a bölcs politikai tanácsadó mond, nyilvánvaló, hogy a fejedelem és népe nem szarakodik hülyeségekkel, nem magyarázza meg, hogy miért nem lehet, és nem retteg a kudarcoktól. És: szeret élni, mert elképzelni nem tudja, milyen lehet nem szeretni élni.
És most vissza a romániai magyar tabutárhoz. Hogy áll most a romániai magyar virtú az akár 11 évvel ezelőttihez képest? Hogy állunk általában a teljesítménnyel? Hogy állunk a minőséggel? Vajon a politikai lehetőségeink önmegvalósítási korlátaink is egyben, mint ahogy az újságírók nagy része remélni szereti? Nem inkább az van, hogy már nem tudunk élni a nyilvánvaló lehetőségeinkkel sem?
Annak idején, 1991-ben, Machiavelli könyve nagyon rossz minőségű barna papíron jelent meg nálunk, a Téka sorozatban. Rossz megfogni, alig olvasható. A logika az lehetett, inkább jelenjen meg sok minden gyenge hordozón, de legalább kaphassa kézbe a tanult világ. Létezik még ez, mármint a nyugtalan felelősségérzet, hogy a romániai magyar elit kapjon meg mindent, ami szellemi gyarapodásához szükséges? Vajon Horváth Andor, aki a Téka sorozatot szerkesztette, és többek között ezt a Machiavelli kötetet csinálta, gondol-e arra most, hogy az értelmiségi dolga, hogy atmoszféraként óvja a virágzó romániai magyar bolygót? Hát, nem hiszem. Mert nem hiszem, hogy józan ember gondolhat hasonlóra anélkül, hogy kicsit nevetségessé váljon önmaga előtt.
Mert már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Keresni egy biztonságos szerepet, pár biztonságos gondolatot és egy kis közösséget, amely kibúvót biztosít tagjainak, az éri meg. És ez a legnagyobb romániai magyar tabu: hogy már nem éri meg minőséget gyártani, mert sok munka, sok pénz, sok frusztrációt szabadít fel, akár buta támadásokat provokál, és kevés közösségi elégtételt nyújt. Lehet kicsit jó, lehet nagyon szórakoztató, de alapjában véve már nem éri meg. És ez nem (csak) politikai fejlemény.
Hogy megfordítható-e a “nem éri meg” trend? Valószínűleg igen, de előtte el kell jutnunk magáig a kérdésig. Klisévé kell tenni ezt a szerintem meghatározó tabunkat. És innen válik a kérdés politikaivá is. Mert ez az a pont, ahol a politizálást meg lehet tisztítani a fétisektől – és igen, a régiek paródiáiként működő fiataloktól, azoktól a bénító érdekcsoportoktól is, amelyek Szatmártól Marosvásárhelyig ügyeltek arra, hogy még a szótárból is eltűnjön a cselekvés meghatározása.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro
MACHIAVELLI ÉS AZ AUTONÓMIA
Már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Ez a legnagyobb romániai magyar tabu.
Nemrég hozta a Transindex idei tabulistáját. Ebben 11 újságíró mondja el nekünk, hogy szerinte melyek a mi nagy tabuink. Ezeket az asszerciókat összegezve tettük közzé. Ugyanezt a felmérést bő egy évtizede is megcsináltuk. A listának akkor is, ma is bizonyos utóélete kerekedett, az emberek egymásnak küldözgették, sajtóanyagok készültek belőle, talán kisebb vitákat is gerjesztett, stb.
Az idei lista, néhány pozitív tanulsága ellenére, három okból is csalódást okozott. Az egyik, hogy nagyjából ugyanolyan, mint a korábbi, vagyis vagy semmi nem változik, vagy már egyenesen tabukliséink lettek.
A másik, hogy ostobán politikus/politikumellenes. Véleményem szerint semmi sem banálisabb már, mint a politikusok anyagi helyzetét piszkálni, semmi sem banálisabb már, mint egykori minisztereket börtönbe zárni, viselt dolgokat teregetni. Aki szerint ez ma tabu, valószínűleg nem sokat ért abból, ami meghatározza az utóbbi pár évet. Vannak, akik a politikusok melletti szolidaritási akciókat bírálják, ami szerintem már súlyos lényegvakság. Összegezve: a tabu nem a politikusok anyagi helyzete. Talán inkább az, hogy ezek a korrupcióellenes erődemonstrációk hogyan történnek, és miért történnek. A nagy tabu pont a korrupcióellenes harc cél- és eszköztára. Biztonságosabb és több elismeréssel is jár, ha egy romániai magyar újságíró a politikusok kiváltságait sérelmezi, és nem a három betűs inkvizíciós intézményeket bírálja. Tabuklisésedés, politikus-para ide vagy oda, nem ez a legnagyobb problémám a kialakult listával, hanem az, hogy a listáról hiányzik a nagy tabu. A legnagyobb tabu. Ami annyira sikeresen álcázza magát, hogy hipnotikus kegyeleti állapotban tarja újságíró kollégáimat. De erről kicsit később, előbb Machiavelli.
Machiavelli különféle – hibásan, vagy részben hibásan neki tulajdonított – sátáni aforizmáival maradt a köztudatban. A fejedelem című, szélsőségesen józan politikai management kézikönyve pont azzal sokkol, hogy még naivan és szinte jóindulattal fogalmazza meg azt, ami a modern corporate világ csúcsragadozóinak cselekvéskultúrájában már ösztönös és magától értetődő. Machiavelli esetében hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez az ember a maga nemében hazafi volt, például szerinte semmilyen védelmet nem nyújtanak Firenze számára a minden elkötelezettség nélküli zsoldos hadseregek, és katonai reformot sürgetett. De nem ez az, ami miatt fontosnak tarom a jó öreg tanácsadó nevét szóba hozni. Hanem egy metaforája miatt.
A fejedelemnek – és bizonyos értelemben a népnek is – rendelkeznie kell valamivel, ami egyféle érték minden érték felett. Ami koherenciát ad tetteinek, de gyors adaptációs ösztönt is, ha arra van szükség. Ami kondiban tart. Ez a virtú. A vírtú összetevője egyféle méltóság, akár egyféle szép- és arányérzet is, de sok minden más is. Akár ambivalens tulajdonságokat is összegezhet, de a legfőbb jellemzője, hogy cselekvő. A virtú egy olyan fantasztikus kompozit, ami a vezetőt és népét über-életképes kondiban tartja. A virtú az, amitől tudsz élni a lehetőségekkel és adaptálódni, ha a lehetőségek Fortunája elkerül. A virtúnak nincs vegyértéke, Machiavelli is óvatos, amikor a virtúról beszél. De abból, amit a bölcs politikai tanácsadó mond, nyilvánvaló, hogy a fejedelem és népe nem szarakodik hülyeségekkel, nem magyarázza meg, hogy miért nem lehet, és nem retteg a kudarcoktól. És: szeret élni, mert elképzelni nem tudja, milyen lehet nem szeretni élni.
És most vissza a romániai magyar tabutárhoz. Hogy áll most a romániai magyar virtú az akár 11 évvel ezelőttihez képest? Hogy állunk általában a teljesítménnyel? Hogy állunk a minőséggel? Vajon a politikai lehetőségeink önmegvalósítási korlátaink is egyben, mint ahogy az újságírók nagy része remélni szereti? Nem inkább az van, hogy már nem tudunk élni a nyilvánvaló lehetőségeinkkel sem?
Annak idején, 1991-ben, Machiavelli könyve nagyon rossz minőségű barna papíron jelent meg nálunk, a Téka sorozatban. Rossz megfogni, alig olvasható. A logika az lehetett, inkább jelenjen meg sok minden gyenge hordozón, de legalább kaphassa kézbe a tanult világ. Létezik még ez, mármint a nyugtalan felelősségérzet, hogy a romániai magyar elit kapjon meg mindent, ami szellemi gyarapodásához szükséges? Vajon Horváth Andor, aki a Téka sorozatot szerkesztette, és többek között ezt a Machiavelli kötetet csinálta, gondol-e arra most, hogy az értelmiségi dolga, hogy atmoszféraként óvja a virágzó romániai magyar bolygót? Hát, nem hiszem. Mert nem hiszem, hogy józan ember gondolhat hasonlóra anélkül, hogy kicsit nevetségessé váljon önmaga előtt.
Mert már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Keresni egy biztonságos szerepet, pár biztonságos gondolatot és egy kis közösséget, amely kibúvót biztosít tagjainak, az éri meg. És ez a legnagyobb romániai magyar tabu: hogy már nem éri meg minőséget gyártani, mert sok munka, sok pénz, sok frusztrációt szabadít fel, akár buta támadásokat provokál, és kevés közösségi elégtételt nyújt. Lehet kicsit jó, lehet nagyon szórakoztató, de alapjában véve már nem éri meg. És ez nem (csak) politikai fejlemény.
Hogy megfordítható-e a “nem éri meg” trend? Valószínűleg igen, de előtte el kell jutnunk magáig a kérdésig. Klisévé kell tenni ezt a szerintem meghatározó tabunkat. És innen válik a kérdés politikaivá is. Mert ez az a pont, ahol a politizálást meg lehet tisztítani a fétisektől – és igen, a régiek paródiáiként működő fiataloktól, azoktól a bénító érdekcsoportoktól is, amelyek Szatmártól Marosvásárhelyig ügyeltek arra, hogy még a szótárból is eltűnjön a cselekvés meghatározása.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro
2015. július 22.
Ráduly Tusványoson: csak magunkra számíthatunk
Csíkiakként már nem biztos, hogy otthon vagyunk Csíkszeredában – jelentette ki a város becsületből lemondott polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán szerdán Tusványoson, az integrált városfejlesztési stratégiákat körüljáró fórumon.
A volt városvezető csípős kritikái nem kímélték sem a központi hatalmat, sem Hargita megye vezetőjét, a Lőrincz Csaba-sátor zsúfolásig meg is telt a felszólalására.
Turizmusra épülő stratégia
Az előadás témájával kapcsolatban először Albert Tibor, Tusnádfürdő jutott szóhoz: mint fogalmazott, az integrált városfejlesztési stratégia – amelynek megléte követelmény az európai uniós pénzek pályázatokon keresztüli lehívásához – egy kistelepülés esetében is „a nagyobbakéval azonos fontossággal bír”. A fürdővárosnak a turizmus a fő gazdasági tevékenysége, így szerinte a stratégiát is erre kell beállítani.
„Munka- és tudásalapú közösséget kell kialakítani. A fiataljainknak a helyi igényeknek megfelelő szakmát kell választaniuk, ha itthon akarnak maradni. Hiába tanulnak harmincan jogásznak, ha csak egy-kettőre van szükség” – húzta alá Albert Tibor. Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsa elnökéhez fordulva azt mondta, „most már ideje, hogy a magyar politikusok jobban lobbizzanak Bukarestben Székelyföld és Csík fejlődése érdekében”. A gazdaságot, civil szférát, városfejlesztési terveket, kultúrát összehangoló integrált stratégia egyik – polgármester szerinti – nagy negatívuma is szóba került: a felnőtt romaképzés. „Kimondom: ez ablakon kidobott pénz. Nem a roma felnőtteket kell képezni, hanem a gyermekeket, hogy idővel meglegyen az átalakulás” – hangsúlyozta.
Társadalmi párbeszéd polgármester nélkül
Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő meglehetősen kritikusan állt a témához. „Mindenkinek van stratégiája, de ezeket bedobják a fiókba, kevesen használják” – osztotta meg. A képviselő úgy látja, nem a fontossági sorrendet szem előtt tartva történnek „fejlesztések” az egyes településeken, hanem az számít, hogy mire lehet uniós pénzt lehívni. Szerinte így történhet meg, hogy van olyan udvarhelyszéki község, ahol híre-hamva sincs a turizmusnak, mégis felhúztak egy új, kihasználatlanul álló turisztikai információs központot, vagy máshol pályázati pénzből úgy építtettek sporttermet, hogy utána évekig nem vezettette be a községvezetés a vizet. Hozzátette, számos helyen épül uniós pénzből szennyvízhálózat, fektetődnek le a vezetékek – ezek azonban nem csatlakoznak semmire, nincsenek bekötve, „tulajdonképpen se elejük, se végük”, az embereknek semmi hasznuk belőle. Eközben például – egészítette ki – az integrált fejlesztéshez elengedhetetlen, Hargita megye egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító, Szent Anna-tó irányába vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei úton évek óta nem történt semmilyen javítás.
Az integrált városfejlesztési stratégiák „használhatóságáról” Jakab elmondta, ezek rengeteg községben úgynevezett „copypaste”, betűről betűre lemásolt, csak a település megnevezésében eltérő szövegek. A közönséggel az önkormányzati képviselő ismertette, Székelyudvarhelyen készülőben van egy stratégia, amely társadalmi párbeszéddel, a prioritások feltérképezésével kezdődik – ezeken viszont a polgármester nem vesz részt.
Térségfejlesztésre van szükség
„Nálunk integrált városfejlesztésről nehéz beszélgetni, hiszen itt minden mindennel összefüggésben van. Integrált székelyföldi fejlesztésekben kell gondolkodni” – fejtette ki véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Székelyföld a periférián van, és azt is láthattuk az elmúlt 25 évben, hogy sem Bukarestből, sem Budapestről nem lehetett ezt a térséget fejleszteni. Az látszik egy-egy megoldásnál, hogy a helyi összefogás az, ami működhet” – egészítette ki. Szerinte egy sikerrel működő régió megoldásainak átvétele nem biztos, hogy jó ötlet, mivel „az adott helyhez adott szabályrendszerre van szükség”. A megyei önkormányzat elnöke a románokkal való párbeszéd fontosságát is említette. „Többször elmondtam az elmúlt években, hogy a románsággal való párbeszéd hiányában nem tudunk menni előre. Együtt kell valahogy jövőképet kitaláljunk, amit a sajátjuknak is tudnak érezni” – emelte ki Borboly.
Ráduly: stratégia csak azért van, mert kell
A volt csíkszeredai elöljáró felszólalásában azonnal ellentmondott a mellette ülő Borboly Csabának, mivel szerinte „ezek a szavak, mint Bukarest, Budapest, meg össze kell fogni, jól hangzanak, csakhogy Bukarest nemhogy nem oldja meg a gondjainkat, hanem teljes mellszélességgel Székelyföld ellen dolgozik”. A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban integrált városfejlesztésre lehívható uniós pénzekkel kapcsolatban elmondta, míg Hargita és Kovászna megyét „kikerülték”, „alanyi jogon” Brassó, Marosvásárhely és Nagyszeben is jelentős eurótízmilliókat kapott, „amit arra költhettek, amire akartak”. A közép-romániai fejlesztési régió további több száz városának összesen mindössze 40 millió jutott, ezért kellett versenyezni, és ebből sikerült Csíkszeredának „egy jó és jól megírt pályázattal nagyobb összeget megszereznie”. Szerinte a jelenlegi védelmi miniszter „nagyon sokat próbált tenni azért, hogy Csíkszereda pályázatát kibuktassa”, de ez végül nem sikerült neki. Ezen a vonalon továbbhaladva Ráduly kifakadt, hogy „Afganisztánban, Irakban sincs annyi rendőr, katona, mint Székelyföldön”. A fejlesztési stratégiáról úgy vélekedik, „az csak azért van, mert kell”.
„Külcsín tekintetében sok minden változott Csíkszeredában, van sportarénánk, uszodánk, de mi csíkiak otthon vagyunk-e benne?” – tette fel a kérdést. „Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a városnak a székely-magyar jellegét tudjuk hangsúlyosabban megjeleníteni, mint korábban. Ez az ellenségeink miatt kezd leépülni. Téved, aki azt gondolja, hogy a románokkal karöltve kell fejlődjünk. Saját magunkra kell támaszkodnunk” – közölte. Kitért arra, hogy Hargita megyében „tehetetlenül végig kell nézzük”, hogy 161 tanügyest leépítenek. „Merénylet zajlik, központilag nélkülünk döntenek, nem tudunk beleszólni” – mondta.
Az integrált városfejlesztési stratégiára térve elismerte, hogy „Csíkszereda önmagában semmit sem ér, csak a térséggel közösen fejlődhet” – ezért hozták létre a regionális vízszolgáltatót és indították el a térségi szemétszolgáltatást is.
Pinti Attila
Székelyhon.ro
Csíkiakként már nem biztos, hogy otthon vagyunk Csíkszeredában – jelentette ki a város becsületből lemondott polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán szerdán Tusványoson, az integrált városfejlesztési stratégiákat körüljáró fórumon.
A volt városvezető csípős kritikái nem kímélték sem a központi hatalmat, sem Hargita megye vezetőjét, a Lőrincz Csaba-sátor zsúfolásig meg is telt a felszólalására.
Turizmusra épülő stratégia
Az előadás témájával kapcsolatban először Albert Tibor, Tusnádfürdő jutott szóhoz: mint fogalmazott, az integrált városfejlesztési stratégia – amelynek megléte követelmény az európai uniós pénzek pályázatokon keresztüli lehívásához – egy kistelepülés esetében is „a nagyobbakéval azonos fontossággal bír”. A fürdővárosnak a turizmus a fő gazdasági tevékenysége, így szerinte a stratégiát is erre kell beállítani.
„Munka- és tudásalapú közösséget kell kialakítani. A fiataljainknak a helyi igényeknek megfelelő szakmát kell választaniuk, ha itthon akarnak maradni. Hiába tanulnak harmincan jogásznak, ha csak egy-kettőre van szükség” – húzta alá Albert Tibor. Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsa elnökéhez fordulva azt mondta, „most már ideje, hogy a magyar politikusok jobban lobbizzanak Bukarestben Székelyföld és Csík fejlődése érdekében”. A gazdaságot, civil szférát, városfejlesztési terveket, kultúrát összehangoló integrált stratégia egyik – polgármester szerinti – nagy negatívuma is szóba került: a felnőtt romaképzés. „Kimondom: ez ablakon kidobott pénz. Nem a roma felnőtteket kell képezni, hanem a gyermekeket, hogy idővel meglegyen az átalakulás” – hangsúlyozta.
Társadalmi párbeszéd polgármester nélkül
Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő meglehetősen kritikusan állt a témához. „Mindenkinek van stratégiája, de ezeket bedobják a fiókba, kevesen használják” – osztotta meg. A képviselő úgy látja, nem a fontossági sorrendet szem előtt tartva történnek „fejlesztések” az egyes településeken, hanem az számít, hogy mire lehet uniós pénzt lehívni. Szerinte így történhet meg, hogy van olyan udvarhelyszéki község, ahol híre-hamva sincs a turizmusnak, mégis felhúztak egy új, kihasználatlanul álló turisztikai információs központot, vagy máshol pályázati pénzből úgy építtettek sporttermet, hogy utána évekig nem vezettette be a községvezetés a vizet. Hozzátette, számos helyen épül uniós pénzből szennyvízhálózat, fektetődnek le a vezetékek – ezek azonban nem csatlakoznak semmire, nincsenek bekötve, „tulajdonképpen se elejük, se végük”, az embereknek semmi hasznuk belőle. Eközben például – egészítette ki – az integrált fejlesztéshez elengedhetetlen, Hargita megye egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító, Szent Anna-tó irányába vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei úton évek óta nem történt semmilyen javítás.
Az integrált városfejlesztési stratégiák „használhatóságáról” Jakab elmondta, ezek rengeteg községben úgynevezett „copypaste”, betűről betűre lemásolt, csak a település megnevezésében eltérő szövegek. A közönséggel az önkormányzati képviselő ismertette, Székelyudvarhelyen készülőben van egy stratégia, amely társadalmi párbeszéddel, a prioritások feltérképezésével kezdődik – ezeken viszont a polgármester nem vesz részt.
Térségfejlesztésre van szükség
„Nálunk integrált városfejlesztésről nehéz beszélgetni, hiszen itt minden mindennel összefüggésben van. Integrált székelyföldi fejlesztésekben kell gondolkodni” – fejtette ki véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Székelyföld a periférián van, és azt is láthattuk az elmúlt 25 évben, hogy sem Bukarestből, sem Budapestről nem lehetett ezt a térséget fejleszteni. Az látszik egy-egy megoldásnál, hogy a helyi összefogás az, ami működhet” – egészítette ki. Szerinte egy sikerrel működő régió megoldásainak átvétele nem biztos, hogy jó ötlet, mivel „az adott helyhez adott szabályrendszerre van szükség”. A megyei önkormányzat elnöke a románokkal való párbeszéd fontosságát is említette. „Többször elmondtam az elmúlt években, hogy a románsággal való párbeszéd hiányában nem tudunk menni előre. Együtt kell valahogy jövőképet kitaláljunk, amit a sajátjuknak is tudnak érezni” – emelte ki Borboly.
Ráduly: stratégia csak azért van, mert kell
A volt csíkszeredai elöljáró felszólalásában azonnal ellentmondott a mellette ülő Borboly Csabának, mivel szerinte „ezek a szavak, mint Bukarest, Budapest, meg össze kell fogni, jól hangzanak, csakhogy Bukarest nemhogy nem oldja meg a gondjainkat, hanem teljes mellszélességgel Székelyföld ellen dolgozik”. A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban integrált városfejlesztésre lehívható uniós pénzekkel kapcsolatban elmondta, míg Hargita és Kovászna megyét „kikerülték”, „alanyi jogon” Brassó, Marosvásárhely és Nagyszeben is jelentős eurótízmilliókat kapott, „amit arra költhettek, amire akartak”. A közép-romániai fejlesztési régió további több száz városának összesen mindössze 40 millió jutott, ezért kellett versenyezni, és ebből sikerült Csíkszeredának „egy jó és jól megírt pályázattal nagyobb összeget megszereznie”. Szerinte a jelenlegi védelmi miniszter „nagyon sokat próbált tenni azért, hogy Csíkszereda pályázatát kibuktassa”, de ez végül nem sikerült neki. Ezen a vonalon továbbhaladva Ráduly kifakadt, hogy „Afganisztánban, Irakban sincs annyi rendőr, katona, mint Székelyföldön”. A fejlesztési stratégiáról úgy vélekedik, „az csak azért van, mert kell”.
„Külcsín tekintetében sok minden változott Csíkszeredában, van sportarénánk, uszodánk, de mi csíkiak otthon vagyunk-e benne?” – tette fel a kérdést. „Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a városnak a székely-magyar jellegét tudjuk hangsúlyosabban megjeleníteni, mint korábban. Ez az ellenségeink miatt kezd leépülni. Téved, aki azt gondolja, hogy a románokkal karöltve kell fejlődjünk. Saját magunkra kell támaszkodnunk” – közölte. Kitért arra, hogy Hargita megyében „tehetetlenül végig kell nézzük”, hogy 161 tanügyest leépítenek. „Merénylet zajlik, központilag nélkülünk döntenek, nem tudunk beleszólni” – mondta.
Az integrált városfejlesztési stratégiára térve elismerte, hogy „Csíkszereda önmagában semmit sem ér, csak a térséggel közösen fejlődhet” – ezért hozták létre a regionális vízszolgáltatót és indították el a térségi szemétszolgáltatást is.
Pinti Attila
Székelyhon.ro
2015. július 22.
Újabb fenyegetés a kétnyelvűség miatt
A magyarellenes intézkedéseiről ismert marosvásárhelyi helyi rendőrség hivatott dönteni arról, hogy a helyükön maradhatnak-e az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kikerült, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) által adományozott kétnyelvű feliratok.
Miután a civil aktivisták a Facebook közösségi portálon bejelentették, az Egyesülés negyedbeli tanintézet vezetőinek beleegyezésével kihelyezték a kétnyelvű táblákat, Horaţiu Lobonţ, az iskolaépületekért felelős városházi illetékes vehemens hangvételű körlevelet küldött az iskolaigazgatóknak. A csúsztatásokkal, ferdítésekkel teletűzdelt fenyegető írásban Lobonţ nem létező törvénycikkelyre hivatkozva próbálja betiltani a tantermek és folyosók kétnyelvű feliratozását. „A 2001-ben megjelent, 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – olvasható többek között a körlevélben. A városháza képviselője egy olyan törvényt is idéz, mely nemhogy tiltja, de kötelezővé teszi a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Erről különben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már több ízben is rendelkezett – és bírságot is kiszabott –, miután a Cemo feljelentette a teljes marosvásárhelyi oktatási intézményhálózatot. Mint ismeretes, Marosvásárhely polgármesteri hivatala több feljelentés és hosszas huzavona után volt hajlandó az iskolák homlokzatára kihelyezni a kétnyelvű táblákat. Azokat sem minden egyes tanintézetre, és helyenként helytelen magyarsággal.
Lobonţ: a civilek törvényt szegtek
Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató szerint a civil aktivisták törvénytelenséget követtek el, amikor a Cuza-iskolában a magyar kabinet, az illemhely vagy a tanári iroda fölé kétnyelvű táblákat helyeztek ki. A Krónika megkeresésére egyébként Lobonţ tagadta, hogy a körlevélnek bármi köze lenne a volt 8-as számú iskola kétnyelvűsítéséhez. Hangsúlyozta, nem egy sovén érzelmektől elvakult személy, az általa irányított igazgatóság már két évvel ezelőtt kétnyelvű táblákat helyezett ki közintézmények homlokzatára. „A cemósokban egy annyi jóérzés nem volt, hogy megkérdezzenek, vagy legalább szóljanak nekünk, hogy az épületben táblákat akarnak szerelni” – mondta Horaţiu Lobonţ, aki szerint a civilek túlléptek hatáskörükön. Kérdésünkre, hogy az efféle helyzetek elkerülése érdekében miért nem az általa vezetett igazgatóság helyezte ki a kétnyelvű feliratokat az iskolákban, Lobonţ leszögezte: a törvény értelmében csak a közérdekű információkat kell két nyelven feltüntetni. Kérdésünkre, hogy leszerelteti-e az adományokból készített táblákat, a városházi illetékes elmondta, hogy ez nem tartozik az ő feladatai közé, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ügyet átadta az önkormányzati fennhatóság alatt álló helyi rendőrségnek, hogy jogászai által vizsgálja ki a Cuzában kialakult helyzetet. Ismerve Valentin Bretfelean rendőrfőnök számos magyarellenes intézkedését, és olvasva a városháza nem hivatalos internetes újságjában, a Tîrgumureşeanul.ro-n megjelent Atenţie – iredentismul maghiar intră în şcolile din Tîrgu Mureş (Figyelem – a magyar irredentizmus belép a marosvásárhelyi iskolákba) című cikket, a vizsgálat eredménye már most borítékolható.
Cemo: újabb fenyegető lépés
Szigeti Enikő Cemo-elnök szerint egyértelmű, hogy a városházi körlevélnek mi volt a célja. Rámutatott: a levélben többek közt az áll, hogy az elmúlt időszakban a városban megjelentek olyan anyagok, melyek célja „az állampolgárok közti jó egyetértés megbontása”, és utal arra, most a román és magyar diákokat is összeugrasztanák. Szigeti Enikő arra is felhívja a figyelmet, hogy levelében Lobonţ elismeri, hogy az általa irányított igazgatóság a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, tehát, minden egyes feliratért lényegében ő felel. “Következésképpen 2010 óta, amióta a városháza megalakította ezt az igazgatóságot, a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért Lobonţékat terheli a felelősség” – jegyezte meg Szigeti. Marosvásárhelyen egyébként idén a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményei megfélemlítő és büntetésekkel fenyegetőző akcióval válaszoltak a kétnyelvűséghez kötődő Cemo-kezdeményezésekre. Ilyen volt márciusban a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség lépése, amely több ezer eurós büntetéssel fenyegette meg azokat a marosvásárhelyi lakosokat, akik saját házuk falára kihelyezték a civilek által adományozott kétnyelvű utcanévtáblákat.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
A magyarellenes intézkedéseiről ismert marosvásárhelyi helyi rendőrség hivatott dönteni arról, hogy a helyükön maradhatnak-e az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kikerült, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) által adományozott kétnyelvű feliratok.
Miután a civil aktivisták a Facebook közösségi portálon bejelentették, az Egyesülés negyedbeli tanintézet vezetőinek beleegyezésével kihelyezték a kétnyelvű táblákat, Horaţiu Lobonţ, az iskolaépületekért felelős városházi illetékes vehemens hangvételű körlevelet küldött az iskolaigazgatóknak. A csúsztatásokkal, ferdítésekkel teletűzdelt fenyegető írásban Lobonţ nem létező törvénycikkelyre hivatkozva próbálja betiltani a tantermek és folyosók kétnyelvű feliratozását. „A 2001-ben megjelent, 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – olvasható többek között a körlevélben. A városháza képviselője egy olyan törvényt is idéz, mely nemhogy tiltja, de kötelezővé teszi a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Erről különben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már több ízben is rendelkezett – és bírságot is kiszabott –, miután a Cemo feljelentette a teljes marosvásárhelyi oktatási intézményhálózatot. Mint ismeretes, Marosvásárhely polgármesteri hivatala több feljelentés és hosszas huzavona után volt hajlandó az iskolák homlokzatára kihelyezni a kétnyelvű táblákat. Azokat sem minden egyes tanintézetre, és helyenként helytelen magyarsággal.
Lobonţ: a civilek törvényt szegtek
Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató szerint a civil aktivisták törvénytelenséget követtek el, amikor a Cuza-iskolában a magyar kabinet, az illemhely vagy a tanári iroda fölé kétnyelvű táblákat helyeztek ki. A Krónika megkeresésére egyébként Lobonţ tagadta, hogy a körlevélnek bármi köze lenne a volt 8-as számú iskola kétnyelvűsítéséhez. Hangsúlyozta, nem egy sovén érzelmektől elvakult személy, az általa irányított igazgatóság már két évvel ezelőtt kétnyelvű táblákat helyezett ki közintézmények homlokzatára. „A cemósokban egy annyi jóérzés nem volt, hogy megkérdezzenek, vagy legalább szóljanak nekünk, hogy az épületben táblákat akarnak szerelni” – mondta Horaţiu Lobonţ, aki szerint a civilek túlléptek hatáskörükön. Kérdésünkre, hogy az efféle helyzetek elkerülése érdekében miért nem az általa vezetett igazgatóság helyezte ki a kétnyelvű feliratokat az iskolákban, Lobonţ leszögezte: a törvény értelmében csak a közérdekű információkat kell két nyelven feltüntetni. Kérdésünkre, hogy leszerelteti-e az adományokból készített táblákat, a városházi illetékes elmondta, hogy ez nem tartozik az ő feladatai közé, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ügyet átadta az önkormányzati fennhatóság alatt álló helyi rendőrségnek, hogy jogászai által vizsgálja ki a Cuzában kialakult helyzetet. Ismerve Valentin Bretfelean rendőrfőnök számos magyarellenes intézkedését, és olvasva a városháza nem hivatalos internetes újságjában, a Tîrgumureşeanul.ro-n megjelent Atenţie – iredentismul maghiar intră în şcolile din Tîrgu Mureş (Figyelem – a magyar irredentizmus belép a marosvásárhelyi iskolákba) című cikket, a vizsgálat eredménye már most borítékolható.
Cemo: újabb fenyegető lépés
Szigeti Enikő Cemo-elnök szerint egyértelmű, hogy a városházi körlevélnek mi volt a célja. Rámutatott: a levélben többek közt az áll, hogy az elmúlt időszakban a városban megjelentek olyan anyagok, melyek célja „az állampolgárok közti jó egyetértés megbontása”, és utal arra, most a román és magyar diákokat is összeugrasztanák. Szigeti Enikő arra is felhívja a figyelmet, hogy levelében Lobonţ elismeri, hogy az általa irányított igazgatóság a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, tehát, minden egyes feliratért lényegében ő felel. “Következésképpen 2010 óta, amióta a városháza megalakította ezt az igazgatóságot, a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért Lobonţékat terheli a felelősség” – jegyezte meg Szigeti. Marosvásárhelyen egyébként idén a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményei megfélemlítő és büntetésekkel fenyegetőző akcióval válaszoltak a kétnyelvűséghez kötődő Cemo-kezdeményezésekre. Ilyen volt márciusban a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség lépése, amely több ezer eurós büntetéssel fenyegette meg azokat a marosvásárhelyi lakosokat, akik saját házuk falára kihelyezték a civilek által adományozott kétnyelvű utcanévtáblákat.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 22.
A marosvásárhelyi „csernobili”
Ha az Azomureşről hall, nincs az a vásárhelyi lakos, akinek ne az általa okozott környezetszennyezés jutna először eszébe. A „szocialista iparosítás” éveiben a város tövébe épített füstokádó kolosszus kettős célt szolgált: egyrészt a vidék ipari fejlesztését, másrészt a munkaerő betelepítése által a város etnikai összetételének a megváltoztatását.
A kombinát az erőszakos román terjeszkedés jelképeként vonult be az erdélyi magyar köztudatba. Emlékszem, gyermekkorom idején, a hatvanas években a hatalom által elkényeztetett, a „bennszülöttekkel” szemben minden téren indokolatlan előnyben részesített idegen szinonimájaként használtuk a „kombinátos” jelzőt. A kommunista diktatúra alatt végig környezetvédelmi engedély nélkül működő vegyi üzem évtizedeken keresztül szennyezte a környezetet. Civilizáltabb országokban a településektől legalább 30 kilométernyi távolságra építették a hasonló létesítményeket. A 147 hektáron elterülő Azomureş esetében az ország akkori urai ezt nem tartották szükségesnek.
A lakosság, illetve a környezetszennyezés valós mértékével, súlyosságával tisztában levő kevesek sokáig abban reménykedtek, hogy a környezetvédelem írott és íratlan szabályait rendre és komolyabb következmények nélkül megszegő ipari szörnyeteget a piacgazdaság kérlelhetetlen törvényei kényszerítik majd arra, hogy beszüntesse környezetromboló és egészségkárosító tevékenységét. Mindhiába. Ahányszor felvetődik a kombinát bezárásának lehetősége, az illetékesek mindig a lépés okozta szociális következményekkel takaróznak. Érdekes, amikor a város más, korábban nevesnek számító termelő egységeit számolták fel futószalagon, senki sem aggódott a munka nélkül maradottak sorsa miatt.
Most azonban kialakulni látszik egy civil összefogás az ügyben. A környezetvédő aktivisták petícióban kérik az EU illetékesétől – az aláírók száma már meghaladta az ezret – a kombinát tevékenységének környezetvédelmi és jogi szempontból történő átvizsgálását. Épp ideje lenne a radikálisabb fellépésnek, hisz egyes vélemények szerint a kombinát környezetszennyező hatását tekintve – egy kis költői túlzással – lassan vetekszik Csernobillel.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Ha az Azomureşről hall, nincs az a vásárhelyi lakos, akinek ne az általa okozott környezetszennyezés jutna először eszébe. A „szocialista iparosítás” éveiben a város tövébe épített füstokádó kolosszus kettős célt szolgált: egyrészt a vidék ipari fejlesztését, másrészt a munkaerő betelepítése által a város etnikai összetételének a megváltoztatását.
A kombinát az erőszakos román terjeszkedés jelképeként vonult be az erdélyi magyar köztudatba. Emlékszem, gyermekkorom idején, a hatvanas években a hatalom által elkényeztetett, a „bennszülöttekkel” szemben minden téren indokolatlan előnyben részesített idegen szinonimájaként használtuk a „kombinátos” jelzőt. A kommunista diktatúra alatt végig környezetvédelmi engedély nélkül működő vegyi üzem évtizedeken keresztül szennyezte a környezetet. Civilizáltabb országokban a településektől legalább 30 kilométernyi távolságra építették a hasonló létesítményeket. A 147 hektáron elterülő Azomureş esetében az ország akkori urai ezt nem tartották szükségesnek.
A lakosság, illetve a környezetszennyezés valós mértékével, súlyosságával tisztában levő kevesek sokáig abban reménykedtek, hogy a környezetvédelem írott és íratlan szabályait rendre és komolyabb következmények nélkül megszegő ipari szörnyeteget a piacgazdaság kérlelhetetlen törvényei kényszerítik majd arra, hogy beszüntesse környezetromboló és egészségkárosító tevékenységét. Mindhiába. Ahányszor felvetődik a kombinát bezárásának lehetősége, az illetékesek mindig a lépés okozta szociális következményekkel takaróznak. Érdekes, amikor a város más, korábban nevesnek számító termelő egységeit számolták fel futószalagon, senki sem aggódott a munka nélkül maradottak sorsa miatt.
Most azonban kialakulni látszik egy civil összefogás az ügyben. A környezetvédő aktivisták petícióban kérik az EU illetékesétől – az aláírók száma már meghaladta az ezret – a kombinát tevékenységének környezetvédelmi és jogi szempontból történő átvizsgálását. Épp ideje lenne a radikálisabb fellépésnek, hisz egyes vélemények szerint a kombinát környezetszennyező hatását tekintve – egy kis költői túlzással – lassan vetekszik Csernobillel.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 24.
Őrtüzek összefogással – Körbevilágítják Székelyföldet
Teljes mellszélességgel támogatja az RMDSZ (legalábbis annak háromszéki szervezete) a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) őrtüzes kezdeményezését – jelentette be Izsák Balázs, aki tegnap délelőtt egyeztetett a kérdésről Tamás Sándorral és Antal Árpáddal. „Ugyanolyan széles körű együttműködés körvonalazódik, mint 2013-ban a székelyek nagy menetelésekor” – nyilatkozta sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján. Idén október 24-ére tervezik Székelyföld határainak őrtüzekkel, fényekkel való megjelölését, és a gyakorlati szervezést Háromszéken kezdték el, az SZNT vezetősége tegnap az itteni székely tanácsok képviselőivel egyeztetett. Ötvenhat, közülük tizenhét háromszéki „határ menti” településnek nyílik lehetősége, hogy kijelöljön egy-egy olyan pontot, ahol tüzet gyújtanak majd, és ahol közösségi élményként élheti meg minden résztvevő az eseményt. Az SZNT nem kíván beleszólni a helyi szervezésbe, mindenhol annyi tüzet raknak, fényt gyújtanak, amennyit jónak találnak, és a helyi közösségekre bízzák az e köré kialakított programot is.
Nem lehet egységes forgatókönyvet kialakítani, hisz nagyon változatos a terep, az ott élők tudják a legjobban, hol, mi valósítható meg – mondta el Izsák Balázs. Azt azonban javaslatként megfogalmazták, hogy ahol az erdő miatt lehetetlen a tűzgyújtás, ott autók, motorok fényszóróit tükrözzék az égre, a lényeg az lenne, hogy légi felvételről jól láthatóan körvonalazódjék Székelyföld. Szándékaik szerint műholdas szolgáltatóval is szerződést kötnének, amely majd rögzíti az eseményt, és ezt továbbítják a hazai és nemzetközi sajtónak, de bíznak benne, lesz lehetőség helikopteres, repülős légi felvételek készítésére is.
Izsák Balázs bízik benne, sikerül olyan méretű akciót szervezniük, amely eléri a román és a nemzetközi sajtó ingerküszöbét. Ezért tartják nagyon fontosnak, hogy az RMDSZ is csatlakozik kezdeményezésükhöz, számítanak a civil szervezetek, egyházak támogatására, mert már 2013-ban is bebizonyosodott, hogy az összefogás nagy mozgósító erő. Mint mondotta, a háromszéki RMDSZ-vezetőkkel megegyeztek, hogy az SZNT is csatlakozik majd minden általuk kezdeményezett megmozduláshoz, amelyek az autonómia vagy az ésszerű közigazgatási felosztás ügyét szolgálják. Abban is megállapodtak, hogy az RMDSZ kiveszi a részét a technikai előkészületekben is, egyeztetnek, kölcsönösen segítik egymást a siker érdekében.
Az SZNT elnöke kiemelte, nemcsak a „határ menti” települések megmozdulása fontos, csatlakoznia kellene minél több székelyföldi, erdélyi falu, város lakóinak, számítanak a testvértelepülések részvételére. Az önszerveződés próbája is lesz ez a megmozdulás, fontos, hogy minél többen bekapcsolódjanak a szervezésbe, minél nagyobb tömeg mozduljon meg október 24-én, és akkor biztosított lesz nemcsak a siker, de a feledhetetlen közösségi élmény is – fejtette ki Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke.
Nem indítanak eljárást Izsák ellen
Nem indítanak bűnvádi eljárást Izsák Balázs SZNT-elnök ellen – erről az elmúlt napokban kapta meg az értesítést az ügyészségtől. Tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a kézbesített 12 oldalas indoklásból az derül ki, hogy alkalmazták az in dubio pro reo elvet, ami azt jelenti, hogy ha a bűnösség nem bizonyítható egyértelműen, a vádlott javára kell dönteni, vagy ejteni kell a vádat. Esetében több mint tíz tanút hallgattak ki, de sem a közösség elleni uszítás, sem a közrend elleni felbujtás nem nyert igazolást. Izsák sérelmezi, hogy ugyanezt az elvet nem minden esetben alkalmazza az igazságszolgáltatás, példaként Ráduly Róbert és Mezei János ügyeit említette.
Amint arról hírt adtunk (a Háromszék 2015. március 12-i számában), sorra kihallgatták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azon kézdivásárhelyi tagjait, akik egy évvel korábban részt vettek Marosvásárhelyen a székely szabadság napján szervezett rendezvényen. A hivatalos jegyzőkönyvben az állt: „2014. március 10-én Izsák Balázs a hatóságok által nem engedélyezett tüntetést szervezett Marosvásárhelyen, ahol olyan jelmondatok is elhangzottak, melyek a román állam, annak állampolgárai és az alkotmány elleni támadásnak minősíthetők.
Habár a megemlékezést a hatóságok csak egy bizonyos helyen, a Székely vértanúk emlékművénél engedélyezték, Izsák Balázs arra buzdította a jelen levő mintegy négyezer személyt, hogy vonuljanak végig Marosvásárhely utcáin. A felvonuló tömeg szidalmazta és szóbeli támadást intézett Románia alkotmányos rendje ellen, illetve erőszakos cselekedeteket hajtott végre a karhatalmi erők ellen. Az egész megmozdulás ideje alatt Izsák Balázs nyilvánosan is kiállt Székelyföld területi autonómiája mellett.”
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Teljes mellszélességgel támogatja az RMDSZ (legalábbis annak háromszéki szervezete) a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) őrtüzes kezdeményezését – jelentette be Izsák Balázs, aki tegnap délelőtt egyeztetett a kérdésről Tamás Sándorral és Antal Árpáddal. „Ugyanolyan széles körű együttműködés körvonalazódik, mint 2013-ban a székelyek nagy menetelésekor” – nyilatkozta sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján. Idén október 24-ére tervezik Székelyföld határainak őrtüzekkel, fényekkel való megjelölését, és a gyakorlati szervezést Háromszéken kezdték el, az SZNT vezetősége tegnap az itteni székely tanácsok képviselőivel egyeztetett. Ötvenhat, közülük tizenhét háromszéki „határ menti” településnek nyílik lehetősége, hogy kijelöljön egy-egy olyan pontot, ahol tüzet gyújtanak majd, és ahol közösségi élményként élheti meg minden résztvevő az eseményt. Az SZNT nem kíván beleszólni a helyi szervezésbe, mindenhol annyi tüzet raknak, fényt gyújtanak, amennyit jónak találnak, és a helyi közösségekre bízzák az e köré kialakított programot is.
Nem lehet egységes forgatókönyvet kialakítani, hisz nagyon változatos a terep, az ott élők tudják a legjobban, hol, mi valósítható meg – mondta el Izsák Balázs. Azt azonban javaslatként megfogalmazták, hogy ahol az erdő miatt lehetetlen a tűzgyújtás, ott autók, motorok fényszóróit tükrözzék az égre, a lényeg az lenne, hogy légi felvételről jól láthatóan körvonalazódjék Székelyföld. Szándékaik szerint műholdas szolgáltatóval is szerződést kötnének, amely majd rögzíti az eseményt, és ezt továbbítják a hazai és nemzetközi sajtónak, de bíznak benne, lesz lehetőség helikopteres, repülős légi felvételek készítésére is.
Izsák Balázs bízik benne, sikerül olyan méretű akciót szervezniük, amely eléri a román és a nemzetközi sajtó ingerküszöbét. Ezért tartják nagyon fontosnak, hogy az RMDSZ is csatlakozik kezdeményezésükhöz, számítanak a civil szervezetek, egyházak támogatására, mert már 2013-ban is bebizonyosodott, hogy az összefogás nagy mozgósító erő. Mint mondotta, a háromszéki RMDSZ-vezetőkkel megegyeztek, hogy az SZNT is csatlakozik majd minden általuk kezdeményezett megmozduláshoz, amelyek az autonómia vagy az ésszerű közigazgatási felosztás ügyét szolgálják. Abban is megállapodtak, hogy az RMDSZ kiveszi a részét a technikai előkészületekben is, egyeztetnek, kölcsönösen segítik egymást a siker érdekében.
Az SZNT elnöke kiemelte, nemcsak a „határ menti” települések megmozdulása fontos, csatlakoznia kellene minél több székelyföldi, erdélyi falu, város lakóinak, számítanak a testvértelepülések részvételére. Az önszerveződés próbája is lesz ez a megmozdulás, fontos, hogy minél többen bekapcsolódjanak a szervezésbe, minél nagyobb tömeg mozduljon meg október 24-én, és akkor biztosított lesz nemcsak a siker, de a feledhetetlen közösségi élmény is – fejtette ki Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke.
Nem indítanak eljárást Izsák ellen
Nem indítanak bűnvádi eljárást Izsák Balázs SZNT-elnök ellen – erről az elmúlt napokban kapta meg az értesítést az ügyészségtől. Tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a kézbesített 12 oldalas indoklásból az derül ki, hogy alkalmazták az in dubio pro reo elvet, ami azt jelenti, hogy ha a bűnösség nem bizonyítható egyértelműen, a vádlott javára kell dönteni, vagy ejteni kell a vádat. Esetében több mint tíz tanút hallgattak ki, de sem a közösség elleni uszítás, sem a közrend elleni felbujtás nem nyert igazolást. Izsák sérelmezi, hogy ugyanezt az elvet nem minden esetben alkalmazza az igazságszolgáltatás, példaként Ráduly Róbert és Mezei János ügyeit említette.
Amint arról hírt adtunk (a Háromszék 2015. március 12-i számában), sorra kihallgatták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azon kézdivásárhelyi tagjait, akik egy évvel korábban részt vettek Marosvásárhelyen a székely szabadság napján szervezett rendezvényen. A hivatalos jegyzőkönyvben az állt: „2014. március 10-én Izsák Balázs a hatóságok által nem engedélyezett tüntetést szervezett Marosvásárhelyen, ahol olyan jelmondatok is elhangzottak, melyek a román állam, annak állampolgárai és az alkotmány elleni támadásnak minősíthetők.
Habár a megemlékezést a hatóságok csak egy bizonyos helyen, a Székely vértanúk emlékművénél engedélyezték, Izsák Balázs arra buzdította a jelen levő mintegy négyezer személyt, hogy vonuljanak végig Marosvásárhely utcáin. A felvonuló tömeg szidalmazta és szóbeli támadást intézett Románia alkotmányos rendje ellen, illetve erőszakos cselekedeteket hajtott végre a karhatalmi erők ellen. Az egész megmozdulás ideje alatt Izsák Balázs nyilvánosan is kiállt Székelyföld területi autonómiája mellett.”
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 24.
Búcsú a Babeş–Bolyaitól (2-3.)
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Politikai szerepvállalás
1989 után nehezebb volt kimaradni a politizálásból, mint bekapcsolódni. Akkor még bárkiből lehetett politikus, aztán sokan megmaradtak, sokan lemorzsolódtak (nem mindig érdem szerint). Szerencsémre kimaradtam, így megmenekültem egy csalódástól, mert politikusként biztos megbuktam volna, annyira idegen volt számomra az a közeg. Azt szoktam mondani kicsit provokatívan: a politikus olyan ember, aki úgy hazudik a szemembe, hogy tudja, én is tudom, hogy hazudik, és mégis megteszi. 1989 előtt más volt a helyzet, akkor az ember sokszor belekényszerült, persze akkor is el lehetett kerülni a magasabb szintű politizálást, de helyi szinten nem mindig vagy csak nagyon nehezen. Ez a kijelentés magyarázatra szorul, gondolom, az én esetem megteszi. Az egyetemeken könnyen felvették a kommunista pártba a diákokat, nem kellett hozzá csak jól tanulni, és hogy ne legyen rossz a származása. Nekem 1968-ban már megbocsátották azt, hogy édesapámat annak idején kuláknak nyilvánították, mert akkor már tisztviselő volt. Gondolom, a statisztikába az is kellett, magyar is kellett, mert akkor minden aszerint működött. Amikor szóltak, nem mertem ellent mondani, pedig éppenséggel lehetett volna. De akkor egy ellenkezés meg is pecsételhette az ember sorsát. Később láttam, hogy nálunk, a matematika karon akkor már nem voltak elvhű, vad kommunisták, de gyárakban még előfordultak, ahogy az egyetemen is voltak azelőtt. Emlékszem, hogy egyszer, valamikor az 1980-as évek elején, már tanársegéd koromban, felvételiztetni küldtek Jászvásárba. Hárman mentünk: Bodor András történészprofesszor, Korodi Gál János ornitológus és én. Vizsgatételeket kellett magyarra fordítani és dolgozatokat javítani, mert abban az időben sok székelyföldi diák jelentkezett a moldvai egyetemre. Nem is volt nagyon távol, és kevesebb megkülönböztetésben volt részük, mint máshol. A vonaton sokat meséltek mindenről, én, aki akkor még nem sokat tudtam a Bolyai Eegyetemről, az 1950-es évekről, nagyon figyeltem minden szavukat. Nagyon jól emlékszem Korodi Gál János egy megjegyzésére, hogy diákkorában és majd fiatal tanársegédként is, ha az utcán ment, és meglátta az egyetemi párttitkárt vagy akár a KISZ-titkárt közeledni a járdán, jobbnak látta (ha még volt ideje) átmenni a másik oldalra, hogy ne találkozzék vele. Azt hiszem, ez sok mindent elmond azokról az időkről.
Abban az időben, amikor az egyetemre kerültem, nagyon sokat adtak a látszatra. A párt vezetésében magyarnak is kellett lennie, ha lehetett, nőnek is. Ha volt a karon egy magyar nő, akit megfelelőnek tartottak vezetői funkcióba, akkor azzal egy csapásra két legyet lehetett ütni. De a tanárok között akkoriban még kevés volt a nő. (Zárójelben jegyzem meg Bustya Endre Ady-kutatónak azt a mondását, hogy Marosvásárhelyen az ötvenes években a börtönben olyan demokrácia volt, hogy román rabot csak román őr vert, magyar rabot pedig csak magyar őr. Ilyen finomságokra is figyeltek, ő tapasztalatból tudta, mert volt benne része többször is.) A matematika karon kevesen voltunk magyar tanárok, és mindenhova kellettünk, ezért felváltva voltunk titkárhelyettesi funkcióban, mert a kari párttitkár helyettese hivatalból mindig magyar volt. Akkor már ez a funkció, de akár a párttitkári is inkább arra volt jó, hogy aki elvállalta, az tartotta a hátát a felettesek felé, és védte a kollégáit a sok fölösleges bornírtságtól, minimálisra csökkentve a karon a politikai tevékenységet. A párttitkárok és az egész vezetőség kétévente váltották egymást, így többen sorra kerültek, és senkinek sem kellett túl sok időt vesztegelni ezekkel a dolgokkal. Mivel mi, magyarok kevesebben voltunk, gyakrabban sorra kerültünk, én mintegy 20 év alatt kétszer.
Majdnem botrány lett abból, hogy az 1980-as évek elején, egy ellenőrzéskor rájöttek, hogy nálunk, a karon a pártgyűléseken felolvasott anyagokban, beszámolókban nincs Ceauşescu-idézet. Az akkori párttitkár gyors reagálásán múlott, hogy nem lettünk nyilvánosan kipellengérezve emiatt. Biztosította az ellenőröket, hogy ez a továbbiakban nem fog előfordulni, és vállalta, hogy az archívumban lévő anyagokat két héten belül „retusáltatja”. Egy fiatal kollégát odatett, hogy keressen megfelelő idézeteket, és az anyagok első oldalát gépeltesse újra, beillesztve az idézetet, kihagyva annyi részt, hogy az oldal utolsó mondata megmaradjon úgy, hogy az megfelelő módon illeszkedjék a szöveg többi részéhez.
Üdítő történet a következő. Az 1980-as évek közepén Nicolae Both, az algebra professzora (akkor még docens) volt a kari párttitkár. Szimpatikus ember, bármiről beszélt, előadást tartott, az mindig érdekes volt. Hobbiból órákat javított, minden kolléga zseb-, kar- és vekkeróráját ő javította nagy hozzáértéssel és természetesen teljesen ingyen. Egyszer két napra elutazott, és azt mondta nekem, a helyettesének, hogy ha adódik valamilyen probléma, akkor oldjuk meg legjobb tudásunk szerint, de ha ég a ház, hagyjuk, hogy égjen. Nagyon meglepődtünk, amikor 1990-ben kiderült, hogy Both párttitkársága idején titokban végezte a görög katolikus teológiát. Ma sem tudom, hogy a Szekuritáté tudta-e ezt, és elnézte neki, vagy nem tudott róla. Lehet, hogy ez a szerv mégsem volt olyan hatékony, mint ahogy akkor gondoltuk? Hatalma a félelemkeltésben rejlett. Bothot hamarosan fel is szentelték, Szilágy megyei szülőfalujában prédikált minden vasárnap. Nem hallottam prédikálni, de egyszer alkalmam volt olyan temetésen részt venni, ahol ő celebrált, egyik kollégánkat temette. Az a temetés nem volt lehangoló, nem volt szomorú, hanem inkább felemelő.
Volt idő, amikor nem jelentett problémát a diákok felvétele a pártba, elegendően jelentkeztek, de lehet, hogy biztatták is őket (ez azonban nem volt közismert). De az 1980-as években a helyzet megváltozott, ekkor már kevesebben akartak párttagok lenni, és magyarok egyáltalán nem jelentkeztek. A hallgatók jó része magyar volt, hisz a felvételin nem volt korlátozás, volt olyan évfolyam, amelyen a hallgatók 40 százaléka magyar volt. Ezért egy idő után szóltak fentről, hogy magyar diákokat is fel kell venni. A magyar tanárok kötelessége lett volna meggyőzni őket. Én soha senkit sem próbáltam meggyőzni, még célzásokat se tettem senkinek. A kollégák többsége így tett. Egyszer volt egy eset, amikor egyik kollégámnak sikerült meggyőznie egy magyar lányt, és ezzel egy időre letudtuk a dolgot. Az illető lány, amikor elvégezte az egyetemet, feleségül ment egyik román évfolyamtársához, akinek románosan írt magyar neve volt. Még 1989 előtt áttelepültek Magyarországra.
Mivel 1989 előtt kevés egyetem volt, kevés helyekkel, a felvételi vizsga igen kemény volt. Az én időmben az írásbeli mellett szóbeli vizsgát is rendeztek. Az 1970-es évektől már csak írásbeli vizsga volt mindenhol. A Babeş–Bolyain ezekben az években mindig lehetett magyarul és németül is vizsgázni (1966-ban mi csak románul felvételizhettünk.) A felvételi módszerek gyakran változtak. Volt, amikor előre elkészített tételekből húzták ki az aktuális vizsgatételt a vizsga előtt kevés idővel. Aztán, amikor itt-ott visszaélések történtek, úgy módosították, hogy a tételkészítő bizottság a vizsga előtt 4-5 órával összeült a rektori irodában, ott helyben készítették el a tételeket román, magyar és német nyelven. Ezeket legépelték, bevitték a termekbe a felvételizőknek, a bizottságot pedig ott tartották „bezárva” az írásbeli vizsga alatt. Később ezt sem tartották elegendőnek, és a tételeket a minisztériumban készítették, fordították, majd bőröndben vitték elegendő mennyiségben, leragasztott borítékokban vonaton (de csak nappali vonaton volt szabad utazni) az ország egyetemeire. A fordításhoz sokszor kértek embereket Kolozsvárról, Temesvárról. Minden terembe egy példány került, a tételeket felírtuk a táblára román és magyar (illetve román és német) nyelven. Úgy osztották el a felvételizőket, hogy egyik terembe se kelljen három nyelven felírni, mert az már nem fért volna el a táblán, még a nálunk szokásos nagyméretű táblákon sem.
Volt idő, amikor a fordítást a minisztériumban megoldották belső emberekkel, olyanokkal, akik tudtak magyarul valamilyen szinten, de a szakkifejezéseket nem mindig ismerték. Így furcsa fordítások jelentek meg. Emlékszem, amikor egyszer Pál Árpád volt a dékán, a felvételi előtt azt mondta, hogy a táblára pontosan azt kell felírni, ami a papíron van, ha hiba van a szövegben (néha a románban is előfordult), azt majd utólag javítjuk szóban. Ekkor én is felügyelő voltam az egyik teremben, és nekem kellett felírnom a magyar tételeket a táblára. Amikor azt láttam, hogy a szorzat helyett származék szerepel (az illető szótárban keresett rá a román produs szóra, és nem jutott el a matematikai jelentéséig, az elsőt, a terméket valami miatt nem preferálta, és leragadt a kőolajipari jelentésnél), pillanatok alatt eldöntöttem magamban, hogy én ilyen hülyeséget semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó leírni, és helyesen írtam a táblára. Amikor a kari felvételi bizottság tagjai megjelentek, és a dékán ránézett a táblára, látta, hogy itt nem kell javítani. Érdekes módon egy szót sem szólt, a bizottság szó nélkül kiment a teremből. Nem emlékszem arra, hogy a többi teremben betartották-e a dékán utasításait vagy sem.
1984-ben a minisztérium úgy döntött, hogy többé nem fordítják le a tételeket. Ettől az évtől az egyetem neve is megváltozott, kihagyták Babeşt is, Bolyait is, csak Kolozsvári Egyetem néven szerepelt. Igaz, ez nem volt törvényes (de ki törődött akkor ezzel?), a külföldre is kijutó szakfolyóirat neve továbbra is Studia Universitatis Babeş–Bolyai volt. Minden hivatalos papíron, diplomán is csak a rövid név szerepelt. Ez is olyan törvénytelenség volt, mint a román tagozat bevezetése a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az 1960-as években, amely csak szóbeli rendelkezés alapján történt. A Victor Babeş és Bolyai egyetemek egyesítési rendelete sem jelent meg az akkori hivatalos közlönyben, pedig ez kötelező lett volna. 1990-ben az egyetem neve rögtön újra Babeş–Bolyai lett. Balázs Márton kollégám, aki 1984-ben az egyetem tudományos titkára volt, mondta később, hogy akkor senki sem tudta – vagy csak nem mondta –, hogy milyen rendelkezés alapján történt a név csonkítása, csak annyit tudtak, hogy így kell használni.
Én elhatároztam magamban, hogy a felvételi ügyében levelet írok a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsához. Tudtam, hogy gittegylet, de mégiscsak kötelességük lenne tenni valamit. Most elolvasva az akkori levelem másolatát, megmosolygom az akkori naivitásomat. A levél utolsó bekezdése így szólt: „Félő, hogy az 1984 szeptemberében alkalmazott módszert állandósítják. Kötelességemnek tartom, hogy felkérjem a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát mint a legilletékesebbet ebben az ügyben, intézkedjék a megfelelő szerveknél, hogy az eddig biztosított alkotmányos jog ne szenvedjen csorbát. Kérem Önöket, értesítsenek mielőbb, milyen intézkedéseket tettek, és milyen eredménnyel.” Az aláírás mellett a dátum: 1985. március 16. Választ tőlük nem kaptam, de küldtek április 18-án egy levelet a tanügyminisztériumból. Ebben közlik, hogy a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsától kapták meg az észrevételemet, és értesítenek arról, hogy a felvételi tájékoztatóban megjelent információk alapján biztosítva van a magyar nemzetiségűek számára, hogy anyanyelvükön vizsgázzanak. Ami pedig a tételek készítését és kiküldését illeti, az 1984 szeptemberében alkalmazott módszer lesz érvényben. Nesze semmi, fogd meg jól! Úgy válaszoltak, hogy nem válaszoltak. Pont arra nem válaszoltak, amit kérdeztem. De az egyetemet valamilyen úton értesítették, hogy van itt egy ugráló ember. Mert nemsokára Nicolae Both párttitkár közölte velem, hogy az egyetemi pártbizottságban kifogásolták, hogy én memorandumokat küldök a minisztériumba. Ő erre azt válaszolta, hogy nem tudja miről van szó, de én jó munkatársa vagyok, és megbízik bennem. Ezzel a dolog látszólag elsimult, háttérmozgások még lehettek, de azokról nem tudok.
Tantervek, álláskeretek
1989 előtt a tanügy nagyon centralizált volt. Az egyetemi tanterveket (amelyek a tanított tárgyak listáját tartalmazta félévekre lebontva) a minisztériumból kaptuk, de a tantárgyleírásokat (hogy egy adott tárgy mit tartalmaz) a tantárgyfelelős készítette. Mivel nálunk csak nagyon ritkán fordult elő, hogy ugyanazt a tárgyat többen is tartották, ezért a tantárgyfelelősnek nem kellett egyezkednie mással. Időközönként előfordult, hogy összehangoltuk a tárgyak tartalmát, hogy ne ismétlődjenek anyagrészek. Ennek ellenére ilyesmi előfordult. Emlékszem, én diákkoromban legalább három tárgy keretében is tanultam a vektortér fogalmát és tulajdonságait. Arra nem emlékszem, hogy a minisztérium ellenőrizte volna valaha is a tantárgyleírásokat. Ebben nagy volt a szabadságfokunk. A matematika és informatika karon 1989 után sem kötelezett senki arra, hogy a magyar nyelvű előadások másolják a románt, még akkor sem, amikor közös akkreditáció volt. Az álláskeretek (ezekben szerepelt az, hogy ki mit és milyen mennyiségben tanít) elkészítése mindig a tanszékvezető feladata volt, de nálunk ezt a tanszékvezető mindig a tanársegédekre bízta, ő csak utasításokat adott és ellenőrzött. Ennek nagy előnye volt, hogy amikor tanszékvezető tanárokká nőtték ki magukat, a tanársegédek tudták, mi fán terem az álláskeret. Más karon ez nem mindig volt így, ezért sokszor meggyűlt a bajuk az álláskeretek megfelelő elkészítésével. Akkoriban ezeket az álláskereteket a rektor személyesen vitte fel a minisztériumba, ahol ellenőrizték, és ha megfelelők voltak, jóváhagyták. A tantervek alapján már júniusban elkezdtük az álláskeretek készítését, de ezek csak szeptemberben váltak véglegessé. Emlékszem egy évre az 1980-as években, amikor tanévkezdéskor még nem volt sem jóváhagyott tanterv, sem álláskeret. Ez utóbbit az előző év tanterve alapján készítettük el, és úgy kezdtük el az évet. Néhány hét után kaptuk meg a tantervet, amely nem volt azonos az előző évével. Mindent át kellett dolgozni, bizonyos tárgyakat menet közben másokra cseréltünk. Ez egyetlen egyszer történt meg. Különben a tantervek nem módosultak túl gyakran, sokszor évekig változatlanok maradtak.
Ma már teljesen más a helyzet. A tantervet és az álláskeretet nem kell láttamoztatni a minisztériummal, ezeket úgy kell elkészíteni, hogy teljesítsék az akkreditációs követelményeket. Ezért a különböző egyetemeken az azonos nevű szakok tantárgyainak listája lényegesen különbözhet. Az akkreditációs hatóság megadja, hogy milyen tárgyaknak kell feltétlenül szerepelniük a tantervben, a többi választható egy megadott listából, de néha szabadon is. A szakokat és az intézményt is ötévenként újra kell akkreditáltatni. Ez nagy teher az egyetemeknek, hisz mivel a szakokat nem egyszerre akkreditálják, állandó akkreditációs folyamatban vannak, ami kemény adminisztrációs munkát jelent, és anyagilag is megterheli az intézményeket.
Milyen számítógépeken dolgoztunk
A következőket elborzadás végett írom, hogy ha valaki túl fiatal (és véletlenül idetéved, aminek igen csekély a valószínűsége, de nem nulla), lássa, milyen elképesztően sokat fejlődött az informatika az elmúlt ötven évben.
Számítógépet először 1970-ben láttam, amikor negyedévesen nyári gyakorlaton három hetet a kolozsvári Számítási Intézetben töltöttünk. A DACICC-1 (a rövidítés feloldása: Dispozitivul Automat de Calcul al Institutului de Calcul din Cluj – A Kolozsvári Számítási Intézet automatikus számoló eszköze) teljesen eredeti tervezésű és megvalósítású számítógép volt. Szerény képességű gép, de működött. Arra emlékszem, hogy a nim játékban majdnem mindig megvert bennünket. Első nap mindig a gép nyert, de aztán próbáltuk elemezni a játékot, és néha (ha mi kezdtünk) sikerült megverni. Később ismertem meg a játék elemzését: aki ismeri a játékot, és kezd, az mindig nyerhet. Tanultuk ennek a számítógépnek a programozását is gépi kód szintjén, mert csak ez volt lehetséges. Nyolcas számrendszerben kellett írni mindent. Odáig nem jutottunk el, hogy programjainkat futtassuk is a gépen. Gondolom, ez azért is történt, mert a gép sokszor szorult karbantartásra, és a használt leporelló (amely az eredmény kiírásához kellett) nem volt olcsó és könnyen beszerezhető, ezért spóroltak vele.
Egy év múlva már volt szerencsém IRIS 50-es gépen programozni FORTRAN, COBOL és ASSIRIS nyelven. Románia akkor vásárolta meg a francia IRIS 50 számítógép szabadalmát, és 1989-ig FELIX C-256 néven gyártották és forgalmazták. Az IRIS 50 hasonló volt az IBM 360-hoz, valamivel egyszerűbb, és talán kevésbé hatékony. A 256 arra utal, hogy központi memóriája maximálisan 256 KB volt. De a legtöbb gépet csak egy blokkal szállították, azaz 64 KB volt a kapacitása. Ilyen gépet kapott az egyetem is 1975-ben, amikor megalakult az egyetemi számítóközpont. Nemrég egy előadáson elmondtam ezt, és az egyik diák azt hitte, hogy rosszul mondtam, és kijavította, hogy 64 megabájt. Alig akarta elhinni, hogy nem tévedtem. Ezt a számítógépet a hozzátartozó perifériákkal együtt egy klimatizált teremben helyezték el, amely a Tanítók Háza földszintjének negyedét foglalta el. A programot és az adatokat lyukkártyán vittük be a gépbe (de lehetett papírból készült lyukszalagot is használni erre a célra), az eredményt nagy méretű leporellószerű papírra nyomtatta, csak ékezet nélküli nagy betűket használva. Az 1980-as évek elején kaptunk PDP 11-szerű, de szintén román gyártmányú miniszámítógépeket, amelyek használata már kényelmesebb volt (Coral, Indepent). IBM PC személyi számítógépet
csak 1990 januárjában láttunk. Egyik kollégánk, aki Humboldt-ösztöndíjjal két évet töltött Németországban, kapott ajándékba a karunk részére egy IBM PC számítógépet, de azt 1989 nyarán a borsi határállomáson elvették tőle, és minden közbenjárás ellenére – bár nagyon jó kapcsolatai voltak minden szinten – csak már a változások után, 1990 januárjában kaphattuk meg. Amikor egyetemre jelentkeztem, két dolog érdekelt: az atomfizika és a számítógépek. Mivel atomfizika szak csak Bukarestben volt, lemondtam róla. Nem döntöttem rosszul. Az informatika (Romániában már 1971-től így nevezték francia mintára az akkor Magyarországon még számítástechnikaként emlegetett új tudományt) hihetetlen fejlődésen ment át, állandóan kellett tanulni, és kell ma is. Az 1970-es években még senki sem jósolta meg annak a 10 százalékát sem, ami ma van ebben a tudományban. Talán csak a költő sejtette meg ezt:
Világkönyvtár! most már ő dönt a tegnap és holnap nagy vitáján mindent tud mindent helyettesít és tizenhét teremben betűrendben megszerkeszti Anavi Ádám ígért és elképzelt verseit mindent amit a világon máig írtak és írni fognak legyen az vers regény kiejtés-gyűjtemény vagy interplanetáris űrhajóknak közlekedési tervezet. Anavi Ádám (1909–2009) verse Folytatás a következő Szempontban Jegyzetek: 6 Pál Árpád (1929–2006) matematikus, csillagász, egyetemi tanár, 1985–1989 között rektorhelyettes, parlamenti képviselő, az Államtanács alelnöke. 7 Mi akkor a következő formában játszottuk. Volt három, 3, 5 és 7 gyufából álló csomó, egy lépésben a két játékos felváltva bármelyik csomóból akárhány gyufaszálat elvehetett. Az vesztett akinek az utolsó szál gyufa maradt. 8 1 KB (kilobájt) = 1024 bájt = 8192 bit 9 1 MB (megabájt) = 1024 KB
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Politikai szerepvállalás
1989 után nehezebb volt kimaradni a politizálásból, mint bekapcsolódni. Akkor még bárkiből lehetett politikus, aztán sokan megmaradtak, sokan lemorzsolódtak (nem mindig érdem szerint). Szerencsémre kimaradtam, így megmenekültem egy csalódástól, mert politikusként biztos megbuktam volna, annyira idegen volt számomra az a közeg. Azt szoktam mondani kicsit provokatívan: a politikus olyan ember, aki úgy hazudik a szemembe, hogy tudja, én is tudom, hogy hazudik, és mégis megteszi. 1989 előtt más volt a helyzet, akkor az ember sokszor belekényszerült, persze akkor is el lehetett kerülni a magasabb szintű politizálást, de helyi szinten nem mindig vagy csak nagyon nehezen. Ez a kijelentés magyarázatra szorul, gondolom, az én esetem megteszi. Az egyetemeken könnyen felvették a kommunista pártba a diákokat, nem kellett hozzá csak jól tanulni, és hogy ne legyen rossz a származása. Nekem 1968-ban már megbocsátották azt, hogy édesapámat annak idején kuláknak nyilvánították, mert akkor már tisztviselő volt. Gondolom, a statisztikába az is kellett, magyar is kellett, mert akkor minden aszerint működött. Amikor szóltak, nem mertem ellent mondani, pedig éppenséggel lehetett volna. De akkor egy ellenkezés meg is pecsételhette az ember sorsát. Később láttam, hogy nálunk, a matematika karon akkor már nem voltak elvhű, vad kommunisták, de gyárakban még előfordultak, ahogy az egyetemen is voltak azelőtt. Emlékszem, hogy egyszer, valamikor az 1980-as évek elején, már tanársegéd koromban, felvételiztetni küldtek Jászvásárba. Hárman mentünk: Bodor András történészprofesszor, Korodi Gál János ornitológus és én. Vizsgatételeket kellett magyarra fordítani és dolgozatokat javítani, mert abban az időben sok székelyföldi diák jelentkezett a moldvai egyetemre. Nem is volt nagyon távol, és kevesebb megkülönböztetésben volt részük, mint máshol. A vonaton sokat meséltek mindenről, én, aki akkor még nem sokat tudtam a Bolyai Eegyetemről, az 1950-es évekről, nagyon figyeltem minden szavukat. Nagyon jól emlékszem Korodi Gál János egy megjegyzésére, hogy diákkorában és majd fiatal tanársegédként is, ha az utcán ment, és meglátta az egyetemi párttitkárt vagy akár a KISZ-titkárt közeledni a járdán, jobbnak látta (ha még volt ideje) átmenni a másik oldalra, hogy ne találkozzék vele. Azt hiszem, ez sok mindent elmond azokról az időkről.
Abban az időben, amikor az egyetemre kerültem, nagyon sokat adtak a látszatra. A párt vezetésében magyarnak is kellett lennie, ha lehetett, nőnek is. Ha volt a karon egy magyar nő, akit megfelelőnek tartottak vezetői funkcióba, akkor azzal egy csapásra két legyet lehetett ütni. De a tanárok között akkoriban még kevés volt a nő. (Zárójelben jegyzem meg Bustya Endre Ady-kutatónak azt a mondását, hogy Marosvásárhelyen az ötvenes években a börtönben olyan demokrácia volt, hogy román rabot csak román őr vert, magyar rabot pedig csak magyar őr. Ilyen finomságokra is figyeltek, ő tapasztalatból tudta, mert volt benne része többször is.) A matematika karon kevesen voltunk magyar tanárok, és mindenhova kellettünk, ezért felváltva voltunk titkárhelyettesi funkcióban, mert a kari párttitkár helyettese hivatalból mindig magyar volt. Akkor már ez a funkció, de akár a párttitkári is inkább arra volt jó, hogy aki elvállalta, az tartotta a hátát a felettesek felé, és védte a kollégáit a sok fölösleges bornírtságtól, minimálisra csökkentve a karon a politikai tevékenységet. A párttitkárok és az egész vezetőség kétévente váltották egymást, így többen sorra kerültek, és senkinek sem kellett túl sok időt vesztegelni ezekkel a dolgokkal. Mivel mi, magyarok kevesebben voltunk, gyakrabban sorra kerültünk, én mintegy 20 év alatt kétszer.
Majdnem botrány lett abból, hogy az 1980-as évek elején, egy ellenőrzéskor rájöttek, hogy nálunk, a karon a pártgyűléseken felolvasott anyagokban, beszámolókban nincs Ceauşescu-idézet. Az akkori párttitkár gyors reagálásán múlott, hogy nem lettünk nyilvánosan kipellengérezve emiatt. Biztosította az ellenőröket, hogy ez a továbbiakban nem fog előfordulni, és vállalta, hogy az archívumban lévő anyagokat két héten belül „retusáltatja”. Egy fiatal kollégát odatett, hogy keressen megfelelő idézeteket, és az anyagok első oldalát gépeltesse újra, beillesztve az idézetet, kihagyva annyi részt, hogy az oldal utolsó mondata megmaradjon úgy, hogy az megfelelő módon illeszkedjék a szöveg többi részéhez.
Üdítő történet a következő. Az 1980-as évek közepén Nicolae Both, az algebra professzora (akkor még docens) volt a kari párttitkár. Szimpatikus ember, bármiről beszélt, előadást tartott, az mindig érdekes volt. Hobbiból órákat javított, minden kolléga zseb-, kar- és vekkeróráját ő javította nagy hozzáértéssel és természetesen teljesen ingyen. Egyszer két napra elutazott, és azt mondta nekem, a helyettesének, hogy ha adódik valamilyen probléma, akkor oldjuk meg legjobb tudásunk szerint, de ha ég a ház, hagyjuk, hogy égjen. Nagyon meglepődtünk, amikor 1990-ben kiderült, hogy Both párttitkársága idején titokban végezte a görög katolikus teológiát. Ma sem tudom, hogy a Szekuritáté tudta-e ezt, és elnézte neki, vagy nem tudott róla. Lehet, hogy ez a szerv mégsem volt olyan hatékony, mint ahogy akkor gondoltuk? Hatalma a félelemkeltésben rejlett. Bothot hamarosan fel is szentelték, Szilágy megyei szülőfalujában prédikált minden vasárnap. Nem hallottam prédikálni, de egyszer alkalmam volt olyan temetésen részt venni, ahol ő celebrált, egyik kollégánkat temette. Az a temetés nem volt lehangoló, nem volt szomorú, hanem inkább felemelő.
Volt idő, amikor nem jelentett problémát a diákok felvétele a pártba, elegendően jelentkeztek, de lehet, hogy biztatták is őket (ez azonban nem volt közismert). De az 1980-as években a helyzet megváltozott, ekkor már kevesebben akartak párttagok lenni, és magyarok egyáltalán nem jelentkeztek. A hallgatók jó része magyar volt, hisz a felvételin nem volt korlátozás, volt olyan évfolyam, amelyen a hallgatók 40 százaléka magyar volt. Ezért egy idő után szóltak fentről, hogy magyar diákokat is fel kell venni. A magyar tanárok kötelessége lett volna meggyőzni őket. Én soha senkit sem próbáltam meggyőzni, még célzásokat se tettem senkinek. A kollégák többsége így tett. Egyszer volt egy eset, amikor egyik kollégámnak sikerült meggyőznie egy magyar lányt, és ezzel egy időre letudtuk a dolgot. Az illető lány, amikor elvégezte az egyetemet, feleségül ment egyik román évfolyamtársához, akinek románosan írt magyar neve volt. Még 1989 előtt áttelepültek Magyarországra.
Mivel 1989 előtt kevés egyetem volt, kevés helyekkel, a felvételi vizsga igen kemény volt. Az én időmben az írásbeli mellett szóbeli vizsgát is rendeztek. Az 1970-es évektől már csak írásbeli vizsga volt mindenhol. A Babeş–Bolyain ezekben az években mindig lehetett magyarul és németül is vizsgázni (1966-ban mi csak románul felvételizhettünk.) A felvételi módszerek gyakran változtak. Volt, amikor előre elkészített tételekből húzták ki az aktuális vizsgatételt a vizsga előtt kevés idővel. Aztán, amikor itt-ott visszaélések történtek, úgy módosították, hogy a tételkészítő bizottság a vizsga előtt 4-5 órával összeült a rektori irodában, ott helyben készítették el a tételeket román, magyar és német nyelven. Ezeket legépelték, bevitték a termekbe a felvételizőknek, a bizottságot pedig ott tartották „bezárva” az írásbeli vizsga alatt. Később ezt sem tartották elegendőnek, és a tételeket a minisztériumban készítették, fordították, majd bőröndben vitték elegendő mennyiségben, leragasztott borítékokban vonaton (de csak nappali vonaton volt szabad utazni) az ország egyetemeire. A fordításhoz sokszor kértek embereket Kolozsvárról, Temesvárról. Minden terembe egy példány került, a tételeket felírtuk a táblára román és magyar (illetve román és német) nyelven. Úgy osztották el a felvételizőket, hogy egyik terembe se kelljen három nyelven felírni, mert az már nem fért volna el a táblán, még a nálunk szokásos nagyméretű táblákon sem.
Volt idő, amikor a fordítást a minisztériumban megoldották belső emberekkel, olyanokkal, akik tudtak magyarul valamilyen szinten, de a szakkifejezéseket nem mindig ismerték. Így furcsa fordítások jelentek meg. Emlékszem, amikor egyszer Pál Árpád volt a dékán, a felvételi előtt azt mondta, hogy a táblára pontosan azt kell felírni, ami a papíron van, ha hiba van a szövegben (néha a románban is előfordult), azt majd utólag javítjuk szóban. Ekkor én is felügyelő voltam az egyik teremben, és nekem kellett felírnom a magyar tételeket a táblára. Amikor azt láttam, hogy a szorzat helyett származék szerepel (az illető szótárban keresett rá a román produs szóra, és nem jutott el a matematikai jelentéséig, az elsőt, a terméket valami miatt nem preferálta, és leragadt a kőolajipari jelentésnél), pillanatok alatt eldöntöttem magamban, hogy én ilyen hülyeséget semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó leírni, és helyesen írtam a táblára. Amikor a kari felvételi bizottság tagjai megjelentek, és a dékán ránézett a táblára, látta, hogy itt nem kell javítani. Érdekes módon egy szót sem szólt, a bizottság szó nélkül kiment a teremből. Nem emlékszem arra, hogy a többi teremben betartották-e a dékán utasításait vagy sem.
1984-ben a minisztérium úgy döntött, hogy többé nem fordítják le a tételeket. Ettől az évtől az egyetem neve is megváltozott, kihagyták Babeşt is, Bolyait is, csak Kolozsvári Egyetem néven szerepelt. Igaz, ez nem volt törvényes (de ki törődött akkor ezzel?), a külföldre is kijutó szakfolyóirat neve továbbra is Studia Universitatis Babeş–Bolyai volt. Minden hivatalos papíron, diplomán is csak a rövid név szerepelt. Ez is olyan törvénytelenség volt, mint a román tagozat bevezetése a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az 1960-as években, amely csak szóbeli rendelkezés alapján történt. A Victor Babeş és Bolyai egyetemek egyesítési rendelete sem jelent meg az akkori hivatalos közlönyben, pedig ez kötelező lett volna. 1990-ben az egyetem neve rögtön újra Babeş–Bolyai lett. Balázs Márton kollégám, aki 1984-ben az egyetem tudományos titkára volt, mondta később, hogy akkor senki sem tudta – vagy csak nem mondta –, hogy milyen rendelkezés alapján történt a név csonkítása, csak annyit tudtak, hogy így kell használni.
Én elhatároztam magamban, hogy a felvételi ügyében levelet írok a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsához. Tudtam, hogy gittegylet, de mégiscsak kötelességük lenne tenni valamit. Most elolvasva az akkori levelem másolatát, megmosolygom az akkori naivitásomat. A levél utolsó bekezdése így szólt: „Félő, hogy az 1984 szeptemberében alkalmazott módszert állandósítják. Kötelességemnek tartom, hogy felkérjem a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát mint a legilletékesebbet ebben az ügyben, intézkedjék a megfelelő szerveknél, hogy az eddig biztosított alkotmányos jog ne szenvedjen csorbát. Kérem Önöket, értesítsenek mielőbb, milyen intézkedéseket tettek, és milyen eredménnyel.” Az aláírás mellett a dátum: 1985. március 16. Választ tőlük nem kaptam, de küldtek április 18-án egy levelet a tanügyminisztériumból. Ebben közlik, hogy a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsától kapták meg az észrevételemet, és értesítenek arról, hogy a felvételi tájékoztatóban megjelent információk alapján biztosítva van a magyar nemzetiségűek számára, hogy anyanyelvükön vizsgázzanak. Ami pedig a tételek készítését és kiküldését illeti, az 1984 szeptemberében alkalmazott módszer lesz érvényben. Nesze semmi, fogd meg jól! Úgy válaszoltak, hogy nem válaszoltak. Pont arra nem válaszoltak, amit kérdeztem. De az egyetemet valamilyen úton értesítették, hogy van itt egy ugráló ember. Mert nemsokára Nicolae Both párttitkár közölte velem, hogy az egyetemi pártbizottságban kifogásolták, hogy én memorandumokat küldök a minisztériumba. Ő erre azt válaszolta, hogy nem tudja miről van szó, de én jó munkatársa vagyok, és megbízik bennem. Ezzel a dolog látszólag elsimult, háttérmozgások még lehettek, de azokról nem tudok.
Tantervek, álláskeretek
1989 előtt a tanügy nagyon centralizált volt. Az egyetemi tanterveket (amelyek a tanított tárgyak listáját tartalmazta félévekre lebontva) a minisztériumból kaptuk, de a tantárgyleírásokat (hogy egy adott tárgy mit tartalmaz) a tantárgyfelelős készítette. Mivel nálunk csak nagyon ritkán fordult elő, hogy ugyanazt a tárgyat többen is tartották, ezért a tantárgyfelelősnek nem kellett egyezkednie mással. Időközönként előfordult, hogy összehangoltuk a tárgyak tartalmát, hogy ne ismétlődjenek anyagrészek. Ennek ellenére ilyesmi előfordult. Emlékszem, én diákkoromban legalább három tárgy keretében is tanultam a vektortér fogalmát és tulajdonságait. Arra nem emlékszem, hogy a minisztérium ellenőrizte volna valaha is a tantárgyleírásokat. Ebben nagy volt a szabadságfokunk. A matematika és informatika karon 1989 után sem kötelezett senki arra, hogy a magyar nyelvű előadások másolják a románt, még akkor sem, amikor közös akkreditáció volt. Az álláskeretek (ezekben szerepelt az, hogy ki mit és milyen mennyiségben tanít) elkészítése mindig a tanszékvezető feladata volt, de nálunk ezt a tanszékvezető mindig a tanársegédekre bízta, ő csak utasításokat adott és ellenőrzött. Ennek nagy előnye volt, hogy amikor tanszékvezető tanárokká nőtték ki magukat, a tanársegédek tudták, mi fán terem az álláskeret. Más karon ez nem mindig volt így, ezért sokszor meggyűlt a bajuk az álláskeretek megfelelő elkészítésével. Akkoriban ezeket az álláskereteket a rektor személyesen vitte fel a minisztériumba, ahol ellenőrizték, és ha megfelelők voltak, jóváhagyták. A tantervek alapján már júniusban elkezdtük az álláskeretek készítését, de ezek csak szeptemberben váltak véglegessé. Emlékszem egy évre az 1980-as években, amikor tanévkezdéskor még nem volt sem jóváhagyott tanterv, sem álláskeret. Ez utóbbit az előző év tanterve alapján készítettük el, és úgy kezdtük el az évet. Néhány hét után kaptuk meg a tantervet, amely nem volt azonos az előző évével. Mindent át kellett dolgozni, bizonyos tárgyakat menet közben másokra cseréltünk. Ez egyetlen egyszer történt meg. Különben a tantervek nem módosultak túl gyakran, sokszor évekig változatlanok maradtak.
Ma már teljesen más a helyzet. A tantervet és az álláskeretet nem kell láttamoztatni a minisztériummal, ezeket úgy kell elkészíteni, hogy teljesítsék az akkreditációs követelményeket. Ezért a különböző egyetemeken az azonos nevű szakok tantárgyainak listája lényegesen különbözhet. Az akkreditációs hatóság megadja, hogy milyen tárgyaknak kell feltétlenül szerepelniük a tantervben, a többi választható egy megadott listából, de néha szabadon is. A szakokat és az intézményt is ötévenként újra kell akkreditáltatni. Ez nagy teher az egyetemeknek, hisz mivel a szakokat nem egyszerre akkreditálják, állandó akkreditációs folyamatban vannak, ami kemény adminisztrációs munkát jelent, és anyagilag is megterheli az intézményeket.
Milyen számítógépeken dolgoztunk
A következőket elborzadás végett írom, hogy ha valaki túl fiatal (és véletlenül idetéved, aminek igen csekély a valószínűsége, de nem nulla), lássa, milyen elképesztően sokat fejlődött az informatika az elmúlt ötven évben.
Számítógépet először 1970-ben láttam, amikor negyedévesen nyári gyakorlaton három hetet a kolozsvári Számítási Intézetben töltöttünk. A DACICC-1 (a rövidítés feloldása: Dispozitivul Automat de Calcul al Institutului de Calcul din Cluj – A Kolozsvári Számítási Intézet automatikus számoló eszköze) teljesen eredeti tervezésű és megvalósítású számítógép volt. Szerény képességű gép, de működött. Arra emlékszem, hogy a nim játékban majdnem mindig megvert bennünket. Első nap mindig a gép nyert, de aztán próbáltuk elemezni a játékot, és néha (ha mi kezdtünk) sikerült megverni. Később ismertem meg a játék elemzését: aki ismeri a játékot, és kezd, az mindig nyerhet. Tanultuk ennek a számítógépnek a programozását is gépi kód szintjén, mert csak ez volt lehetséges. Nyolcas számrendszerben kellett írni mindent. Odáig nem jutottunk el, hogy programjainkat futtassuk is a gépen. Gondolom, ez azért is történt, mert a gép sokszor szorult karbantartásra, és a használt leporelló (amely az eredmény kiírásához kellett) nem volt olcsó és könnyen beszerezhető, ezért spóroltak vele.
Egy év múlva már volt szerencsém IRIS 50-es gépen programozni FORTRAN, COBOL és ASSIRIS nyelven. Románia akkor vásárolta meg a francia IRIS 50 számítógép szabadalmát, és 1989-ig FELIX C-256 néven gyártották és forgalmazták. Az IRIS 50 hasonló volt az IBM 360-hoz, valamivel egyszerűbb, és talán kevésbé hatékony. A 256 arra utal, hogy központi memóriája maximálisan 256 KB volt. De a legtöbb gépet csak egy blokkal szállították, azaz 64 KB volt a kapacitása. Ilyen gépet kapott az egyetem is 1975-ben, amikor megalakult az egyetemi számítóközpont. Nemrég egy előadáson elmondtam ezt, és az egyik diák azt hitte, hogy rosszul mondtam, és kijavította, hogy 64 megabájt. Alig akarta elhinni, hogy nem tévedtem. Ezt a számítógépet a hozzátartozó perifériákkal együtt egy klimatizált teremben helyezték el, amely a Tanítók Háza földszintjének negyedét foglalta el. A programot és az adatokat lyukkártyán vittük be a gépbe (de lehetett papírból készült lyukszalagot is használni erre a célra), az eredményt nagy méretű leporellószerű papírra nyomtatta, csak ékezet nélküli nagy betűket használva. Az 1980-as évek elején kaptunk PDP 11-szerű, de szintén román gyártmányú miniszámítógépeket, amelyek használata már kényelmesebb volt (Coral, Indepent). IBM PC személyi számítógépet
csak 1990 januárjában láttunk. Egyik kollégánk, aki Humboldt-ösztöndíjjal két évet töltött Németországban, kapott ajándékba a karunk részére egy IBM PC számítógépet, de azt 1989 nyarán a borsi határállomáson elvették tőle, és minden közbenjárás ellenére – bár nagyon jó kapcsolatai voltak minden szinten – csak már a változások után, 1990 januárjában kaphattuk meg. Amikor egyetemre jelentkeztem, két dolog érdekelt: az atomfizika és a számítógépek. Mivel atomfizika szak csak Bukarestben volt, lemondtam róla. Nem döntöttem rosszul. Az informatika (Romániában már 1971-től így nevezték francia mintára az akkor Magyarországon még számítástechnikaként emlegetett új tudományt) hihetetlen fejlődésen ment át, állandóan kellett tanulni, és kell ma is. Az 1970-es években még senki sem jósolta meg annak a 10 százalékát sem, ami ma van ebben a tudományban. Talán csak a költő sejtette meg ezt:
Világkönyvtár! most már ő dönt a tegnap és holnap nagy vitáján mindent tud mindent helyettesít és tizenhét teremben betűrendben megszerkeszti Anavi Ádám ígért és elképzelt verseit mindent amit a világon máig írtak és írni fognak legyen az vers regény kiejtés-gyűjtemény vagy interplanetáris űrhajóknak közlekedési tervezet. Anavi Ádám (1909–2009) verse Folytatás a következő Szempontban Jegyzetek: 6 Pál Árpád (1929–2006) matematikus, csillagász, egyetemi tanár, 1985–1989 között rektorhelyettes, parlamenti képviselő, az Államtanács alelnöke. 7 Mi akkor a következő formában játszottuk. Volt három, 3, 5 és 7 gyufából álló csomó, egy lépésben a két játékos felváltva bármelyik csomóból akárhány gyufaszálat elvehetett. Az vesztett akinek az utolsó szál gyufa maradt. 8 1 KB (kilobájt) = 1024 bájt = 8192 bit 9 1 MB (megabájt) = 1024 KB
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 24.
Beszólt a marosvásárhelyi városházának az ActiveWatch
Marosvásárhelyen folytatódik a Sovén Román Köztársaság térhódítása – ezzel a címmel közöl átfogó írást honlapján az iskolabelsők kétnyelvű feliratozása kapcsán kirobbant városházi hisztéria kapcsán a bukaresti ActiveWatch. Az emberjogvédő civil szervezet állást foglal a városházi fenyegetéssel szemben.
Nem maradt az iskolafalak közt az az igazgatóknak címzett városházi átirat, mely pénzbírságot helyez kilátásba, amennyiben valaki a polgármesteri hivatal tudta és beleegyezése nélkül feliratozni kezdi az tanintézetek belsejét. Miután a sajtóba is kiszivárgott, Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevele nem csak a magyar közösségben váltott ki megdöbbenést és nemtetszést, de a Bukarestben tevékenykedő ActiveWatch emberjogvédő szervezet figyelmét sem kerülte el. Bár a levél szó szerint nem tesz említést a magyar nyelvű feliratok tiltásáról, tartalma egy kisiskolás számára is könnyen megfejthető és felfogható. A városházi illetékes üzenete ugyanis egyértelmű: nem szabad figyelembe venni semmiféle olyan döntést, mely szavatolná az iskola belső tereinek a kétnyelvűsítését, ami utalás az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tavalyi döntésére. „A 2001-ben megjelent 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – áll a körlevél végén, ami az átirat legnagyobb csúsztatása, ugyanis a közigazgatási törvény nem hogy tiltaná a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, hanem ellenkezőleg, kötelezővé teszi. Lobonț azok után fordult az iskolaigazgatókhoz, miután a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái az Alaxandru Ioan Cuza Általános Iskola vezetőségének beleegyezésével kétnyelvű feliratokkal látta el az épületbelsőt. „Igazán az a súlyos, hogy az említett törvény nem tartalmaz semmiféle tiltást a kétnyelvű feliratokkal kapcsolatosan, hanem arról rendelkezik, milyen körülmények között kell ezeket kötelező módon kifüggeszteni. Esetünkben egy közintézmény rosszhiszeműen hazudik az általa kiadott körlevelekben” – olvasható az ActiveWatch jelentésében.
Mivel Horaţiu Lobonţ, a városháza iskolákért felelős igazgatóságának a vezetője azt állítja, hogy a tanintézmények belső tereinek a feliratozását tiltja a 2001/215-es törvény, Szigeti Enikő bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a CEMO által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat 5.7.5-ös pontja egyértelműen leszögezi, hogy nem csak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni. Kérdésünkre, hogy mindezek tudatában a törvény melyik passzusa tartalmaz tiltásokat, az aligazgató nem tudott válaszolni.
A marosvásárhelyi román értelmiségiek sem hagyták szó nélkül a városháza fenyegetőlevelét. Vállalva a szélsőséges nemzettársaik támadásait, közösségi oldalaikon Dan Maşca vállalkozó és Radu Bălaş író és publicista foglalt állást Lobonţcal és furcsa logikájával szemben. „Mennyire érzéstelen és tudatlan lehet valaki ahhoz, hogy azt állítsa, hogy az iskolákban megjelenő kétnyelvű feliratok a város harmóniáját destabilizálják? Pontosan a városházán dolgozók efféle kijelentései okoznak feszültséget”– írja többek között Bălaş, aki felteszi a kérdést: vajon az illetékes személy munkahelyén, a polgármesteri hivatalban nem látja a kétnyelvű feliratokat? Ugyanezt kérdeztük mi is Horaţiu Lobonţtól, ám az aligazgató – miután többször is hangsúlyozta, hogy ő nem egy sovén beállítottságú személy és neki semmi gondja a magyarokkal – büszkén állította, hogy márpedig az ő irodájának ajtaján nincs semmiféle kétnyelvű felirat. „De ha lenne is: a polgármesteri hivatal az közintézmény, mert oda mindenki bemehet, az iskola viszont nem, mert oda csak a gyerekek és a pedagógusok járnak” – érvelt Lobonţ.
Amint megírtuk, a városháza az alárendeltségébe tartozó helyi rendőrségre bízta, hogy az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóin maradhatnak-e vagy sem a Civil Elkötelezettség Mozgalom által felszerelt kétnyelvű táblák. A Valentin Bretfelean által vezetett intézmény döntése borítékolható: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert rendőrfőnök eddig is mindent megtett annak érdekében, hogy a városból tűnjenek el a kétnyelvű feliratok. Eközben azzal takarózik, hogy az általa vezetett intézmény homlokzatán és bejáratán ott díszeleg a kétnyelvű tábla.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Marosvásárhelyen folytatódik a Sovén Román Köztársaság térhódítása – ezzel a címmel közöl átfogó írást honlapján az iskolabelsők kétnyelvű feliratozása kapcsán kirobbant városházi hisztéria kapcsán a bukaresti ActiveWatch. Az emberjogvédő civil szervezet állást foglal a városházi fenyegetéssel szemben.
Nem maradt az iskolafalak közt az az igazgatóknak címzett városházi átirat, mely pénzbírságot helyez kilátásba, amennyiben valaki a polgármesteri hivatal tudta és beleegyezése nélkül feliratozni kezdi az tanintézetek belsejét. Miután a sajtóba is kiszivárgott, Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevele nem csak a magyar közösségben váltott ki megdöbbenést és nemtetszést, de a Bukarestben tevékenykedő ActiveWatch emberjogvédő szervezet figyelmét sem kerülte el. Bár a levél szó szerint nem tesz említést a magyar nyelvű feliratok tiltásáról, tartalma egy kisiskolás számára is könnyen megfejthető és felfogható. A városházi illetékes üzenete ugyanis egyértelmű: nem szabad figyelembe venni semmiféle olyan döntést, mely szavatolná az iskola belső tereinek a kétnyelvűsítését, ami utalás az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tavalyi döntésére. „A 2001-ben megjelent 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – áll a körlevél végén, ami az átirat legnagyobb csúsztatása, ugyanis a közigazgatási törvény nem hogy tiltaná a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, hanem ellenkezőleg, kötelezővé teszi. Lobonț azok után fordult az iskolaigazgatókhoz, miután a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái az Alaxandru Ioan Cuza Általános Iskola vezetőségének beleegyezésével kétnyelvű feliratokkal látta el az épületbelsőt. „Igazán az a súlyos, hogy az említett törvény nem tartalmaz semmiféle tiltást a kétnyelvű feliratokkal kapcsolatosan, hanem arról rendelkezik, milyen körülmények között kell ezeket kötelező módon kifüggeszteni. Esetünkben egy közintézmény rosszhiszeműen hazudik az általa kiadott körlevelekben” – olvasható az ActiveWatch jelentésében.
Mivel Horaţiu Lobonţ, a városháza iskolákért felelős igazgatóságának a vezetője azt állítja, hogy a tanintézmények belső tereinek a feliratozását tiltja a 2001/215-es törvény, Szigeti Enikő bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a CEMO által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat 5.7.5-ös pontja egyértelműen leszögezi, hogy nem csak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni. Kérdésünkre, hogy mindezek tudatában a törvény melyik passzusa tartalmaz tiltásokat, az aligazgató nem tudott válaszolni.
A marosvásárhelyi román értelmiségiek sem hagyták szó nélkül a városháza fenyegetőlevelét. Vállalva a szélsőséges nemzettársaik támadásait, közösségi oldalaikon Dan Maşca vállalkozó és Radu Bălaş író és publicista foglalt állást Lobonţcal és furcsa logikájával szemben. „Mennyire érzéstelen és tudatlan lehet valaki ahhoz, hogy azt állítsa, hogy az iskolákban megjelenő kétnyelvű feliratok a város harmóniáját destabilizálják? Pontosan a városházán dolgozók efféle kijelentései okoznak feszültséget”– írja többek között Bălaş, aki felteszi a kérdést: vajon az illetékes személy munkahelyén, a polgármesteri hivatalban nem látja a kétnyelvű feliratokat? Ugyanezt kérdeztük mi is Horaţiu Lobonţtól, ám az aligazgató – miután többször is hangsúlyozta, hogy ő nem egy sovén beállítottságú személy és neki semmi gondja a magyarokkal – büszkén állította, hogy márpedig az ő irodájának ajtaján nincs semmiféle kétnyelvű felirat. „De ha lenne is: a polgármesteri hivatal az közintézmény, mert oda mindenki bemehet, az iskola viszont nem, mert oda csak a gyerekek és a pedagógusok járnak” – érvelt Lobonţ.
Amint megírtuk, a városháza az alárendeltségébe tartozó helyi rendőrségre bízta, hogy az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóin maradhatnak-e vagy sem a Civil Elkötelezettség Mozgalom által felszerelt kétnyelvű táblák. A Valentin Bretfelean által vezetett intézmény döntése borítékolható: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert rendőrfőnök eddig is mindent megtett annak érdekében, hogy a városból tűnjenek el a kétnyelvű feliratok. Eközben azzal takarózik, hogy az általa vezetett intézmény homlokzatán és bejáratán ott díszeleg a kétnyelvű tábla.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. július 25.
Orbán Viktorral találkozott a Néppárt és az EMNT elnöke
Munkareggelin egyeztetett Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – tájékoztat közleményben az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája. Munkareggelin egyeztetett Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – tájékoztat közleményben az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.
A szombat reggeli találkozón a résztvevők áttekintették és elemezték a romániai belpolitikai helyzetet, valamint az erdélyi vezetők beszámoltak a Demokrácia Központok által koordinált könnyített honosítási eljárás állapotáról. Orbán Viktor – a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban megtartott beszédéhez hasonlóan – a tusnádfürdői egyeztetésen is elmondta: a magyar nemzetpolitika jelenleg az erőgyűjtés és építkezés fázisában van – olvasható a szerkesztőségünknek küldött dokumentumban.
A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy az évről-évre megszervezett Tusványos kiváló lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az anyaországi döntéshozók és erdélyi közéleti szereplők áttekintsék a magyar nemzetpolitika helyzetét, s ilyen formájában a nagy múltú fesztivál hiánypótló szereppel is bír – összegeznek a közleményben.
Az általa „valóságos inváziónak” nevezett bevándorlás veszélyeire térve Ezékiel könyvéből idézett: „veszély, háború idején a Föld népe választ egy férfit, és őrállójává teszi. Az őrálló az Úr szavára megfújja a trombitát, és meginti a népet. Vannak, akik hallgatnak rá, vannak, akik nem. De amennyiben az őrálló nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, a felelősség egyedül az őrállóé”. Tőkés felvetett egy alapvető kérdést is: politizáljon-e az egyház vagy sem. „Annak nincs helye, hogy az egyház pártpolitikát folytasson – de tennie kell, amit rá rótt az Isten: hogy kövesse Márton Áron példáját” – szolgált válasszal.
„Nem kérünk az EU által kikövezett útból”
A Népszabadságban „a minap megjelent ominózus cikkről” is szólt, „amelyben a volt első számú romániai érdekvédelmi vezetőnk Orbán Viktort amiatt kárhoztatja, hogy mi erdélyiek rossz érzéssel hallgassuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél”. Úgy vélekedett, „látjuk, hogy Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, gátat vessen idegen, a keresztény kultúrával szemben ellenséges tömegek beözönlésének. Valamennyiünk kétharmadát meghaladó többségének nevében mondhatom, nem csak a megélhetési bevándorlók megélhetésnek nevezett útját utasítjuk vissza, de az Európai Unió által kikövezett útból sem kérünk. Jobb szeretnénk a magunk útját járni” – hangsúlyozta Tőkés, kiemelve, szerinte az erdélyi magyarok „a román útból” sem kérnek.
„Nesze neked autonómia”
A tavalyi, Brassó-pojánán szervezett „újabb neptuni tárgyalásokkal” kapcsolatban kifejtette, kíváncsi arra, hogy akkor, amikor „az amerikai mediátorok egyike úgy fogalmazott, Magyarország mindig bonyolító tényező lesz, különösképpen most, mivel virulens nacionalizmusa hatással van a román-magyar kapcsolatokra”, „egyes vezető tisztségviselőink” miként szólaltak fel és tiltakoztak. „Nesze neked területi székely autonómia, és nesze neked magyar virulens nacionalizmus versus román kisebbségi politika” – mondta.
A jelenlegi, „gyökeresen megváltozott geopolitikai helyzetről” szólva Tőkés kifejtette, szolidaritást vállalnak a kelet és nyugat ütközőpontján álló Ukrajnával, illetve a keleti partnerséghez tartozó országokkal, elsősorban Moldovával. „Ennek részeként a Románia és Moldova egyesülésére irányuló politikai törekvésekben sem látok kivetnivalót. Az ukrajnai kisebbségek, a magyarok és a románok is megérdemlik országaik feltétel nélküli támogatását. A magyar álláspont a transznisztriai helyzet rendezése, vagy éppen Romániának a schengeni övezetbe való felvételének ügyében is egészen európai. Hasonló bánásmódot várunk Romániától” – jelentette ki.
Az EMNT elnökének beszéde után a magyar kormány „építkezési lehetőségeinek” ismertetésére kérte fel Németh Zsolt Orbán Viktor miniszterelnököt.
Tapssal kísért felszólalása kezdetén Magyarország miniszterelnöke köszöntötte a megjelenteket, különösképpen azokat, akik székely zászló alatt figyelték a zárófórumot. „A tavalyi zajos siker után, amelyet előadásom váltott ki, nem könnyű a helyzet. Túlságosan magasan van a mérce. Nem találtam semmit, ami versenyképes inzultus lehetne a mai ideológiai főáramlat képviselőinek szemében” – utalt Orbán a 25. szabadegyetemen az „illiberális demokráciával” kapcsolatban hangoztatott álláspontjára.
A világban tapasztalt változásokra emlékeztetve elmondta, „a jövő bizonytalansága arra is ráveszi az embert, hogy elgondolkodjon a politikai jövő természetéről. Hajlamosak vagyunk úgy elképzelni a jövőt, mint ahogyan azt az ismeretlen felé evező hajóskapitányok teszik. Mintha a jövő afféle még fel nem fedezett kontinensként ott lenne előttünk. De a jövőről való gondolkodás nem távolba néző verseny, inkább a múlt megértésének versenye. Az győz, aki gyorsabban érti meg a múltat, és abból gyorsabban és bátrabban vonja le a tanulságokat. Ha Európai Unióról, és benne a saját jövőnkről gondolkodunk, először annak múltjával kell tisztában lennünk. Minden kritikai megjegyzésünk ellenére azt kell leszögeznünk, hogy az EU önmagában egy siker: béke, fejlődés és jólét”.
Magyarország válasza világos
Orbán kihangsúlyozta: a népvándorlás felerősödése politikai folyamatok következménye. „Az észak-afrikai országok korábban Európa védőbástyájaként működtek, és felfogták az Afrika belseje felől érkező néptömegeket. Az igazán komoly fenyegetés nem a háborús övezetekből, hanem Afrika mélységeiből érkezik. Az észak-afrikai országok szétesésével ez a védvonal összeomlott. Észak-Afrika nem tudja megvédeni Európát az irdatlan mennyiségű embertömegektől. Afrikában 1,1 milliárd ember él, akiknek több mint fele 25 év alatti. Számunkra a tét ma már Európa: az európai polgár életmódja, az értékek, nemzetek megmaradása, vagy eltűnése, pontosabban felismerhetetlenségig történő megváltoztatása. Nem csupán az a kérdés, hogy mi, magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi ma Európának nevezünk. A mi válaszunk erre világos” – jelentette ki, gondolatmenetét átfűzve „az európai bevándorlás problémájában nem veszélyforrást, hanem lehetőséget látó európai baloldal” tevékenykedésére.
„A baloldal mindig is gyanakvással nézett a nemzeti identitásokra. Ők úgy látják, a bevándorlás eszkalálódása véglegesen meggyengítheti, felszámolhatja a nemzeti kereteket. És ezzel a baloldal eddig beváltatlan történelmi célja is teljesül. Az sem véletlen, hogy míg a magyar baloldal 2004-ben a külhoni magyarok ellen uszított, ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat. Ezek a politikusok egyszerűen nem szeretik a magyarokat” – vélekedett. „Riasztónak” tartotta annak következményeit, ha 2014-ben a baloldal alapíthatott volna Magyarországon kormányt. „Egy-két év után nem ismernénk rá a saját hazánkra. Olyanok lennénk, mint egy nagy menekülttábor, egyfajta közép-európai Marseille. Látható, nem csak a medve nem játék, a parlamenti választások sem azok”.
„Őrültség a nemzetek feletti egyesült államok létrehozása”
Orbán kijelentette, mivel szabályos módon ennyi ember soha nem tudna bejutni az EU területére, egyre többen vállalják a törvénytelen bevándorlással járó veszélyeket. „Mivel az Európai Uniónak csak elvei vannak, valódi szuverenitása nincs, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Brüsszel nem tudja megvédeni az európai embereket” – hangoztatta. Szerinte „Európa egy ideológiai rögeszmévé vált”, ahol ha valami ésszerű, és sikeres, de erősíti a nemzetállami szuverenitást, akkor elvetendő. „Amit mi csinálunk, kétségkívül sikeres, de mivel nem illik bele Brüsszel ideológiai elképzeléseibe, kárhoztatandó” – fejtette ki.
Az Európai Egyesült Államok létrehozásának lehetőségéről szólva az Amerikai Egyesült Államokat említette. „Az Amerikai Egyesült Államok természete, hogy nincsenek különálló nemzettestei. Ezért nem szabad utánozni. Európának az a természete, hogy nemzetek alkotják. Vagyis őrültség egy nemzetek feletti egyesült államok létrehozása”.
Nemzeti önazonosságtól a biztonságig
A Németh Zsolt által említett „építkezési lehetőségekre” térve Orbán beszámolt elkövetkező évek legfontosabb teendőiről. „Négy olyan kérdésről kell beszélni, amely az elkövetkező időszakban Európa-szerte fontossá válnak. Az első a nemzeti önazonosság problémája. Az elmúlt harminc évben több ország döntött úgy, hogy megszálló, más civilizációs alapokon nyugvó tömegeket fogad magába. Nekünk nem dolgunk, hogy minősítsük ezt a kísérletet. Az sem megengedett számunkra, hogy a kísérlet eredményéről nyilatkozzunk. Nekünk csak annyit szabad mondanunk, határozottan, hogy mi ezt a kísérletet – látva az eredményeit – magunkon nem akarjuk megismételni”.
A másik kérdésről elmondta: összefüggés van az Európába bevándorlók és a terrorizmus térnyerése között. „Nyilvánvaló, hogy a tömegből nem tudjuk kiszűrni a terroristákat. Nem fogjuk megállítani ezt a krízist, ha nem állítjuk meg ezeket az embereket még az útjuk elején.”
A harmadik probléma gazdasági természetű – mondta. „A nyugati tapasztalatok azt mutatják, hogy a törvénytelen bevándorlók hozzájárulnak a munkanélküliség növekedéséhez. Ez a tény azóta nyilvánvaló, hogy 2008 óta az EU folyamatos gazdasági válsággal küszködik, és a legtöbb európai ország számára a munkanélküliség aránya jelenti a legerősebb feszültség forrását.”
Végül arról szólt, amit „a politikai korrektség miatt amit Európában el kell hallgatni”: a nyugati rendőrségi statisztikák szerint ott, ahol nagy számban élnek törvénytelen bevándorlók, a bűnügyek mértéke drasztikusan emelkedik, és csökken a polgárok biztonsága.
„Magyarország harapófogóba került. Nem csak délről érkeznek a népvándorlás újabb hullámai, hanem kialakult a szándék a nyugati országokban, hogy az innen oda távozott törvénytelen határátlépőket visszaadják Magyarországnak. Kétfelől vagyunk nyomás alatt. Ezt nem bírjuk ki. A népvándorlás kérdése egyszerre a józan ész és az erkölcs, egyszerre a szív és az agy kérdése is. Az ilyen kérdések egy társadalomban csak akkor kezelhetők, ha a közösség egyetértési pontokat hoz létre” – részletezte.
„Magyarországon ne történhessen meg bármi”
Ezt szolgálta a magyar nemzeti konzultáció a bevándorlásról, melynek eredményeit Tusványoson ismertette Orbán Viktor. „Július 21-éig összesen 1 000 254 kérdőívet küldtek vissza. A következő eredmények állapíthatók meg: a magyar emberek több mint kétharmada fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését. A magyarok háromnegyede gondolja úgy, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztetik a magyarok munkahelyeit, megélhetését. Négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott a bevándorlás és terrorizmus kérdésében, ezért szigorúbb szabályokra van szükség. A magyar emberek négyötöde arra biztatja a kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorú szabályokat hozzon a törvénysértő bevándorlás megfékezésében. A válaszadók nyolcvan százaléka szerint az illegális bevándorlóknak, amíg Magyarországon tartózkodnak, saját maguknak kellene fedezniük ellátásuk költségeit” – ismertette a közönséggel.
„Kemény szavak, de ez az álláspont. Ami a legfontosabb: a magyarok elsöprő többsége, a válaszadók 95 százaléka szerint a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és születendő gyermekek támogatására van szükség. A konzultáció eredményei azt mutatják, hogy a magyarok nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában. Magyarország döntött. Mi egy biztos, stabil, kiegyensúlyozott nemzet szeretnénk maradni abban a bizonytalan világban, amely körülvesz minket. Azt akarjuk, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahol nem történhet meg bármi” – emelte ki.
Személyesből intézményes kötelezettség
A zárófórum felszólalásainak végén a hallgatóság soraiból köszönő levél érkezett a pódiumra. Írója Orbán Viktor erdélyi magyarokat segítő intézkedéseit méltatta. Erre reagálva a miniszerelnök elmondta, személyes elkötelezettség kérdése volt az, hogy a határon kívüli magyarok ügyében fellépjen a mindenkori magyar kormány. „Elfogadtunk egy alkotmányt, amely után ez nem személyes kérdés. Minden magyar kormánynak – még egy posztkommunista baloldali kormánynak is – az az alkotmányos kötelezettsége, hogy a határon kívül élő magyar közösségek megmaradását, erősödését, érdekeiket minden lehetséges eszközzel védelmezze. Ilyen értelemben a nemzetpolitikát a személyes elkötelezettség világából az intézményes kötelezettség világába vittük” – tájékoztatta a jelenlévőket.
A közönség részéről több más kérdés, észrevétel, javaslat is megfogalmazódott: a teljes körű magyar orvos és gyógyszerész képzés létrehozásának szükségessége, az erdélyi magyarok jelképeinek üldözése, illetve a schengeni határok megszűnésének veszélye témákban.
Marosvásárhely nem maradhat ki
Először az orvosképzés kérdésére válaszolva Orbán elmondta: „mindegyik Fidesz kormánynak megvolt a nemzetstratégiai célkitűzése. 1998-2002 között a státustörvény volt a feladat, 2010 és 2014 között a kettős állampolgárság és a nemzetegyesítés közjogi kereteinek a megteremtése. A kérdés, amit előttünk magasodik, hogy milyen mozzanatot tudunk kiemelni a 2014 és 2018 közötti évekből. Ezt a négy évet a nemzetpolitikai építkezésre szánnám. Erőgyűjtés, építkezés zajlik. Mit jelent ez? Magyarországon létezik egészség- és oktatásügy, ezeket meg kell valósítanunk Kárpát-medencei méretekben is. Erre minden lehetőségünk megvan. Csütörtökön érkeztem, nem győzöm kapkodni a fejem, hogy itt mindenki többet tud arról, mint én, hogy a magyar kormány miről mit döntött. Itt kórház, ott kórház, ha nem figyelek oda, már az alapokat is ásni kezdik. A kérdést máshonnan kell megközelíteni. Az a kérdés, hogy egy egységes, kárpát-medencei egységes egészségügyi ellátás szempontjából hol és mit kell megvalósítani Erdélyben. Nem lobbizás logikája mentén, hanem nemzetpolitikából levezetve. Meggyőződésem, hogy Marosvásárhely ebből a történetből nem maradhat ki. Meg fogjuk teremteni ennek a feltételeit”.
„Van erő, amely megvéd”
A jelképek üldözésének kérdésére reagálva úgy vélte: a kitartás szó a kulcs. „Amíg a jelképeket a fenyegetések, tiltások ellenére használjuk, a mi álláspontunk kerekedik felül. A népi ellenállás, a kitartó magatartás, az ügyet személyessé tévő elkötelezettség segíthet, nem egy országos politika meghirdetése. Tehát ez nem a magyar kormány feladata. Az itteni magyarokban van annyi erő, hogy a jelképeket nem engedik leparancsolni a közélet színtereiről. Különösen nem egy erős és erősödő Magyarországgal a hátuk mögött. A véderő szó tiltott, csak annyit mondok, hogy van erő, amely megvéd” – mondta.
A schengeni határról is megosztotta álláspontját: „vannak országok, amelyek nem bánnák, ha ürügyként felhasználhatnák az új bevándorlást egy bizonyos mértékű határrendészeti rezsim visszaállítása céljából. Ez ellentétes Magyarország érdekeivel. De az EU álságos politikát folytat. Augusztus 31-éig elkészült a kerítés. Mégis már áttrappolt az országon mintegy nyolcvanezer ember. Nem a menekültek, hanem a határőrök szétosztására kellene terveket kidolgozni. Ha közös feladat a schengeni határ megvédése, akkor ezrével kellene a nem frontországokból határőröket küldeni, hogy közösen védjük meg a külső határokat. De erre az Unió nem képes. Ha nem akarunk védtelenek maradni, akkor nemzetállami alapon meg kell védeni a határainkat. Nem várhatunk tovább” – fogalmazta meg véleményét.
Végezetül Orbán Viktor a román-magyar viszony jelenlegi helyzetét taglalta. „Erről a viszonyról sok boldogítót nem tudok mondani. 2012-ig lényegében egy bizalmi alapon álló közreműködés volt a kormányok között. Ez megváltozott. Nem emlékszem olyanra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna bele Magyarországba, mint 2012 óta. Közben Magyarország nem tért el attól az állásponttól, hogy nekünk meg kell adni a tiszteletet. Ezért mi ezt nem viszonoztuk. Ehhez érdemes tartanunk magunkat. Most Romániában egy átalakulás van, új politikai vezetés is körvonalazódik. A román-magyar viszonyt azok a személyeskedő megjegyzések, amelyek korábban bajt okoztak, a jövőben nem fogják terhelni. Itt van a lehetőség arra, hogy megpróbáljuk ott folytatni, ahová 2012 előtt eljutottunk” – zárta felszólalását a miniszterelnök.
Székelyhon.ro
Munkareggelin egyeztetett Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – tájékoztat közleményben az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája. Munkareggelin egyeztetett Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – tájékoztat közleményben az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.
A szombat reggeli találkozón a résztvevők áttekintették és elemezték a romániai belpolitikai helyzetet, valamint az erdélyi vezetők beszámoltak a Demokrácia Központok által koordinált könnyített honosítási eljárás állapotáról. Orbán Viktor – a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban megtartott beszédéhez hasonlóan – a tusnádfürdői egyeztetésen is elmondta: a magyar nemzetpolitika jelenleg az erőgyűjtés és építkezés fázisában van – olvasható a szerkesztőségünknek küldött dokumentumban.
A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy az évről-évre megszervezett Tusványos kiváló lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az anyaországi döntéshozók és erdélyi közéleti szereplők áttekintsék a magyar nemzetpolitika helyzetét, s ilyen formájában a nagy múltú fesztivál hiánypótló szereppel is bír – összegeznek a közleményben.
Az általa „valóságos inváziónak” nevezett bevándorlás veszélyeire térve Ezékiel könyvéből idézett: „veszély, háború idején a Föld népe választ egy férfit, és őrállójává teszi. Az őrálló az Úr szavára megfújja a trombitát, és meginti a népet. Vannak, akik hallgatnak rá, vannak, akik nem. De amennyiben az őrálló nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, a felelősség egyedül az őrállóé”. Tőkés felvetett egy alapvető kérdést is: politizáljon-e az egyház vagy sem. „Annak nincs helye, hogy az egyház pártpolitikát folytasson – de tennie kell, amit rá rótt az Isten: hogy kövesse Márton Áron példáját” – szolgált válasszal.
„Nem kérünk az EU által kikövezett útból”
A Népszabadságban „a minap megjelent ominózus cikkről” is szólt, „amelyben a volt első számú romániai érdekvédelmi vezetőnk Orbán Viktort amiatt kárhoztatja, hogy mi erdélyiek rossz érzéssel hallgassuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél”. Úgy vélekedett, „látjuk, hogy Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, gátat vessen idegen, a keresztény kultúrával szemben ellenséges tömegek beözönlésének. Valamennyiünk kétharmadát meghaladó többségének nevében mondhatom, nem csak a megélhetési bevándorlók megélhetésnek nevezett útját utasítjuk vissza, de az Európai Unió által kikövezett útból sem kérünk. Jobb szeretnénk a magunk útját járni” – hangsúlyozta Tőkés, kiemelve, szerinte az erdélyi magyarok „a román útból” sem kérnek.
„Nesze neked autonómia”
A tavalyi, Brassó-pojánán szervezett „újabb neptuni tárgyalásokkal” kapcsolatban kifejtette, kíváncsi arra, hogy akkor, amikor „az amerikai mediátorok egyike úgy fogalmazott, Magyarország mindig bonyolító tényező lesz, különösképpen most, mivel virulens nacionalizmusa hatással van a román-magyar kapcsolatokra”, „egyes vezető tisztségviselőink” miként szólaltak fel és tiltakoztak. „Nesze neked területi székely autonómia, és nesze neked magyar virulens nacionalizmus versus román kisebbségi politika” – mondta.
A jelenlegi, „gyökeresen megváltozott geopolitikai helyzetről” szólva Tőkés kifejtette, szolidaritást vállalnak a kelet és nyugat ütközőpontján álló Ukrajnával, illetve a keleti partnerséghez tartozó országokkal, elsősorban Moldovával. „Ennek részeként a Románia és Moldova egyesülésére irányuló politikai törekvésekben sem látok kivetnivalót. Az ukrajnai kisebbségek, a magyarok és a románok is megérdemlik országaik feltétel nélküli támogatását. A magyar álláspont a transznisztriai helyzet rendezése, vagy éppen Romániának a schengeni övezetbe való felvételének ügyében is egészen európai. Hasonló bánásmódot várunk Romániától” – jelentette ki.
Az EMNT elnökének beszéde után a magyar kormány „építkezési lehetőségeinek” ismertetésére kérte fel Németh Zsolt Orbán Viktor miniszterelnököt.
Tapssal kísért felszólalása kezdetén Magyarország miniszterelnöke köszöntötte a megjelenteket, különösképpen azokat, akik székely zászló alatt figyelték a zárófórumot. „A tavalyi zajos siker után, amelyet előadásom váltott ki, nem könnyű a helyzet. Túlságosan magasan van a mérce. Nem találtam semmit, ami versenyképes inzultus lehetne a mai ideológiai főáramlat képviselőinek szemében” – utalt Orbán a 25. szabadegyetemen az „illiberális demokráciával” kapcsolatban hangoztatott álláspontjára.
A világban tapasztalt változásokra emlékeztetve elmondta, „a jövő bizonytalansága arra is ráveszi az embert, hogy elgondolkodjon a politikai jövő természetéről. Hajlamosak vagyunk úgy elképzelni a jövőt, mint ahogyan azt az ismeretlen felé evező hajóskapitányok teszik. Mintha a jövő afféle még fel nem fedezett kontinensként ott lenne előttünk. De a jövőről való gondolkodás nem távolba néző verseny, inkább a múlt megértésének versenye. Az győz, aki gyorsabban érti meg a múltat, és abból gyorsabban és bátrabban vonja le a tanulságokat. Ha Európai Unióról, és benne a saját jövőnkről gondolkodunk, először annak múltjával kell tisztában lennünk. Minden kritikai megjegyzésünk ellenére azt kell leszögeznünk, hogy az EU önmagában egy siker: béke, fejlődés és jólét”.
Magyarország válasza világos
Orbán kihangsúlyozta: a népvándorlás felerősödése politikai folyamatok következménye. „Az észak-afrikai országok korábban Európa védőbástyájaként működtek, és felfogták az Afrika belseje felől érkező néptömegeket. Az igazán komoly fenyegetés nem a háborús övezetekből, hanem Afrika mélységeiből érkezik. Az észak-afrikai országok szétesésével ez a védvonal összeomlott. Észak-Afrika nem tudja megvédeni Európát az irdatlan mennyiségű embertömegektől. Afrikában 1,1 milliárd ember él, akiknek több mint fele 25 év alatti. Számunkra a tét ma már Európa: az európai polgár életmódja, az értékek, nemzetek megmaradása, vagy eltűnése, pontosabban felismerhetetlenségig történő megváltoztatása. Nem csupán az a kérdés, hogy mi, magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi ma Európának nevezünk. A mi válaszunk erre világos” – jelentette ki, gondolatmenetét átfűzve „az európai bevándorlás problémájában nem veszélyforrást, hanem lehetőséget látó európai baloldal” tevékenykedésére.
„A baloldal mindig is gyanakvással nézett a nemzeti identitásokra. Ők úgy látják, a bevándorlás eszkalálódása véglegesen meggyengítheti, felszámolhatja a nemzeti kereteket. És ezzel a baloldal eddig beváltatlan történelmi célja is teljesül. Az sem véletlen, hogy míg a magyar baloldal 2004-ben a külhoni magyarok ellen uszított, ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat. Ezek a politikusok egyszerűen nem szeretik a magyarokat” – vélekedett. „Riasztónak” tartotta annak következményeit, ha 2014-ben a baloldal alapíthatott volna Magyarországon kormányt. „Egy-két év után nem ismernénk rá a saját hazánkra. Olyanok lennénk, mint egy nagy menekülttábor, egyfajta közép-európai Marseille. Látható, nem csak a medve nem játék, a parlamenti választások sem azok”.
„Őrültség a nemzetek feletti egyesült államok létrehozása”
Orbán kijelentette, mivel szabályos módon ennyi ember soha nem tudna bejutni az EU területére, egyre többen vállalják a törvénytelen bevándorlással járó veszélyeket. „Mivel az Európai Uniónak csak elvei vannak, valódi szuverenitása nincs, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Brüsszel nem tudja megvédeni az európai embereket” – hangoztatta. Szerinte „Európa egy ideológiai rögeszmévé vált”, ahol ha valami ésszerű, és sikeres, de erősíti a nemzetállami szuverenitást, akkor elvetendő. „Amit mi csinálunk, kétségkívül sikeres, de mivel nem illik bele Brüsszel ideológiai elképzeléseibe, kárhoztatandó” – fejtette ki.
Az Európai Egyesült Államok létrehozásának lehetőségéről szólva az Amerikai Egyesült Államokat említette. „Az Amerikai Egyesült Államok természete, hogy nincsenek különálló nemzettestei. Ezért nem szabad utánozni. Európának az a természete, hogy nemzetek alkotják. Vagyis őrültség egy nemzetek feletti egyesült államok létrehozása”.
Nemzeti önazonosságtól a biztonságig
A Németh Zsolt által említett „építkezési lehetőségekre” térve Orbán beszámolt elkövetkező évek legfontosabb teendőiről. „Négy olyan kérdésről kell beszélni, amely az elkövetkező időszakban Európa-szerte fontossá válnak. Az első a nemzeti önazonosság problémája. Az elmúlt harminc évben több ország döntött úgy, hogy megszálló, más civilizációs alapokon nyugvó tömegeket fogad magába. Nekünk nem dolgunk, hogy minősítsük ezt a kísérletet. Az sem megengedett számunkra, hogy a kísérlet eredményéről nyilatkozzunk. Nekünk csak annyit szabad mondanunk, határozottan, hogy mi ezt a kísérletet – látva az eredményeit – magunkon nem akarjuk megismételni”.
A másik kérdésről elmondta: összefüggés van az Európába bevándorlók és a terrorizmus térnyerése között. „Nyilvánvaló, hogy a tömegből nem tudjuk kiszűrni a terroristákat. Nem fogjuk megállítani ezt a krízist, ha nem állítjuk meg ezeket az embereket még az útjuk elején.”
A harmadik probléma gazdasági természetű – mondta. „A nyugati tapasztalatok azt mutatják, hogy a törvénytelen bevándorlók hozzájárulnak a munkanélküliség növekedéséhez. Ez a tény azóta nyilvánvaló, hogy 2008 óta az EU folyamatos gazdasági válsággal küszködik, és a legtöbb európai ország számára a munkanélküliség aránya jelenti a legerősebb feszültség forrását.”
Végül arról szólt, amit „a politikai korrektség miatt amit Európában el kell hallgatni”: a nyugati rendőrségi statisztikák szerint ott, ahol nagy számban élnek törvénytelen bevándorlók, a bűnügyek mértéke drasztikusan emelkedik, és csökken a polgárok biztonsága.
„Magyarország harapófogóba került. Nem csak délről érkeznek a népvándorlás újabb hullámai, hanem kialakult a szándék a nyugati országokban, hogy az innen oda távozott törvénytelen határátlépőket visszaadják Magyarországnak. Kétfelől vagyunk nyomás alatt. Ezt nem bírjuk ki. A népvándorlás kérdése egyszerre a józan ész és az erkölcs, egyszerre a szív és az agy kérdése is. Az ilyen kérdések egy társadalomban csak akkor kezelhetők, ha a közösség egyetértési pontokat hoz létre” – részletezte.
„Magyarországon ne történhessen meg bármi”
Ezt szolgálta a magyar nemzeti konzultáció a bevándorlásról, melynek eredményeit Tusványoson ismertette Orbán Viktor. „Július 21-éig összesen 1 000 254 kérdőívet küldtek vissza. A következő eredmények állapíthatók meg: a magyar emberek több mint kétharmada fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését. A magyarok háromnegyede gondolja úgy, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztetik a magyarok munkahelyeit, megélhetését. Négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott a bevándorlás és terrorizmus kérdésében, ezért szigorúbb szabályokra van szükség. A magyar emberek négyötöde arra biztatja a kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorú szabályokat hozzon a törvénysértő bevándorlás megfékezésében. A válaszadók nyolcvan százaléka szerint az illegális bevándorlóknak, amíg Magyarországon tartózkodnak, saját maguknak kellene fedezniük ellátásuk költségeit” – ismertette a közönséggel.
„Kemény szavak, de ez az álláspont. Ami a legfontosabb: a magyarok elsöprő többsége, a válaszadók 95 százaléka szerint a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és születendő gyermekek támogatására van szükség. A konzultáció eredményei azt mutatják, hogy a magyarok nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában. Magyarország döntött. Mi egy biztos, stabil, kiegyensúlyozott nemzet szeretnénk maradni abban a bizonytalan világban, amely körülvesz minket. Azt akarjuk, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahol nem történhet meg bármi” – emelte ki.
Személyesből intézményes kötelezettség
A zárófórum felszólalásainak végén a hallgatóság soraiból köszönő levél érkezett a pódiumra. Írója Orbán Viktor erdélyi magyarokat segítő intézkedéseit méltatta. Erre reagálva a miniszerelnök elmondta, személyes elkötelezettség kérdése volt az, hogy a határon kívüli magyarok ügyében fellépjen a mindenkori magyar kormány. „Elfogadtunk egy alkotmányt, amely után ez nem személyes kérdés. Minden magyar kormánynak – még egy posztkommunista baloldali kormánynak is – az az alkotmányos kötelezettsége, hogy a határon kívül élő magyar közösségek megmaradását, erősödését, érdekeiket minden lehetséges eszközzel védelmezze. Ilyen értelemben a nemzetpolitikát a személyes elkötelezettség világából az intézményes kötelezettség világába vittük” – tájékoztatta a jelenlévőket.
A közönség részéről több más kérdés, észrevétel, javaslat is megfogalmazódott: a teljes körű magyar orvos és gyógyszerész képzés létrehozásának szükségessége, az erdélyi magyarok jelképeinek üldözése, illetve a schengeni határok megszűnésének veszélye témákban.
Marosvásárhely nem maradhat ki
Először az orvosképzés kérdésére válaszolva Orbán elmondta: „mindegyik Fidesz kormánynak megvolt a nemzetstratégiai célkitűzése. 1998-2002 között a státustörvény volt a feladat, 2010 és 2014 között a kettős állampolgárság és a nemzetegyesítés közjogi kereteinek a megteremtése. A kérdés, amit előttünk magasodik, hogy milyen mozzanatot tudunk kiemelni a 2014 és 2018 közötti évekből. Ezt a négy évet a nemzetpolitikai építkezésre szánnám. Erőgyűjtés, építkezés zajlik. Mit jelent ez? Magyarországon létezik egészség- és oktatásügy, ezeket meg kell valósítanunk Kárpát-medencei méretekben is. Erre minden lehetőségünk megvan. Csütörtökön érkeztem, nem győzöm kapkodni a fejem, hogy itt mindenki többet tud arról, mint én, hogy a magyar kormány miről mit döntött. Itt kórház, ott kórház, ha nem figyelek oda, már az alapokat is ásni kezdik. A kérdést máshonnan kell megközelíteni. Az a kérdés, hogy egy egységes, kárpát-medencei egységes egészségügyi ellátás szempontjából hol és mit kell megvalósítani Erdélyben. Nem lobbizás logikája mentén, hanem nemzetpolitikából levezetve. Meggyőződésem, hogy Marosvásárhely ebből a történetből nem maradhat ki. Meg fogjuk teremteni ennek a feltételeit”.
„Van erő, amely megvéd”
A jelképek üldözésének kérdésére reagálva úgy vélte: a kitartás szó a kulcs. „Amíg a jelképeket a fenyegetések, tiltások ellenére használjuk, a mi álláspontunk kerekedik felül. A népi ellenállás, a kitartó magatartás, az ügyet személyessé tévő elkötelezettség segíthet, nem egy országos politika meghirdetése. Tehát ez nem a magyar kormány feladata. Az itteni magyarokban van annyi erő, hogy a jelképeket nem engedik leparancsolni a közélet színtereiről. Különösen nem egy erős és erősödő Magyarországgal a hátuk mögött. A véderő szó tiltott, csak annyit mondok, hogy van erő, amely megvéd” – mondta.
A schengeni határról is megosztotta álláspontját: „vannak országok, amelyek nem bánnák, ha ürügyként felhasználhatnák az új bevándorlást egy bizonyos mértékű határrendészeti rezsim visszaállítása céljából. Ez ellentétes Magyarország érdekeivel. De az EU álságos politikát folytat. Augusztus 31-éig elkészült a kerítés. Mégis már áttrappolt az országon mintegy nyolcvanezer ember. Nem a menekültek, hanem a határőrök szétosztására kellene terveket kidolgozni. Ha közös feladat a schengeni határ megvédése, akkor ezrével kellene a nem frontországokból határőröket küldeni, hogy közösen védjük meg a külső határokat. De erre az Unió nem képes. Ha nem akarunk védtelenek maradni, akkor nemzetállami alapon meg kell védeni a határainkat. Nem várhatunk tovább” – fogalmazta meg véleményét.
Végezetül Orbán Viktor a román-magyar viszony jelenlegi helyzetét taglalta. „Erről a viszonyról sok boldogítót nem tudok mondani. 2012-ig lényegében egy bizalmi alapon álló közreműködés volt a kormányok között. Ez megváltozott. Nem emlékszem olyanra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna bele Magyarországba, mint 2012 óta. Közben Magyarország nem tért el attól az állásponttól, hogy nekünk meg kell adni a tiszteletet. Ezért mi ezt nem viszonoztuk. Ehhez érdemes tartanunk magunkat. Most Romániában egy átalakulás van, új politikai vezetés is körvonalazódik. A román-magyar viszonyt azok a személyeskedő megjegyzések, amelyek korábban bajt okoztak, a jövőben nem fogják terhelni. Itt van a lehetőség arra, hogy megpróbáljuk ott folytatni, ahová 2012 előtt eljutottunk” – zárta felszólalását a miniszterelnök.
Székelyhon.ro
2015. július 25.
Marosvásárhely része lesz az egységes kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszernek
Maosvásárhely nem maradhat ki az egységes kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszerből, amelynek kiépítése szempontjából az a kérdés, hogy hol és mit kell megvalósítani, de ezt a helyi vezetőknek és az érintetteknek is akarniuk kell. Marosvásárhelynek a rendszerben mindenképpen kiemelkedő szerepe lesz - mondta el Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a 26. Tusványoson megtartott beszédét követően az egészségügyi rendszer kapcsán hozzá intézett kérdésre válaszolva.
Elmondta, 2014 és 2018 között nemzetegyesítés szempontjából, a jogi keretek megalkotása után az ágazati szakpolitikai kereteket - a mindennapi életben megvalósuló nemzetegyesítést - kell végrehajtania a kormánynak, az egységes Kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszer is ennek lesz a része. (tudósítónktól)
Szabadság (Kolozsvár)
Maosvásárhely nem maradhat ki az egységes kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszerből, amelynek kiépítése szempontjából az a kérdés, hogy hol és mit kell megvalósítani, de ezt a helyi vezetőknek és az érintetteknek is akarniuk kell. Marosvásárhelynek a rendszerben mindenképpen kiemelkedő szerepe lesz - mondta el Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a 26. Tusványoson megtartott beszédét követően az egészségügyi rendszer kapcsán hozzá intézett kérdésre válaszolva.
Elmondta, 2014 és 2018 között nemzetegyesítés szempontjából, a jogi keretek megalkotása után az ágazati szakpolitikai kereteket - a mindennapi életben megvalósuló nemzetegyesítést - kell végrehajtania a kormánynak, az egységes Kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszer is ennek lesz a része. (tudósítónktól)
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 25.
Mit ígért az erdélyi magyaroknak Orbán Viktor Tusványoson?
Két fontos üzenetet közölt az erdélyi magyarsággal Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton Tusványoson.
Első, hogy nemzetstratégiai fontosságú a romániai egészségügyi szolgáltatás kiegészítésére nyújtandó magyar segítség. A második, hogy a román politikummal készen áll egyeztetni Magyarország, és Orbán szerint ez a fontos diplomáciai lépés csakis a román félen múlik.
A magyar miniszterelnök előadásának több mint háromnegyede azonban külpolitikai értekezés volt, Orbán Viktor a bevándorlás kérdésében vészjósló összefüggésekre hívta fel a figyelmet, és a határvédelmi mozgósítás szükségét vezette le.
Tőkés fájlalja a román fél távolmaradását
A román politikum témáját érintette a miniszterelnököt megelőzően az elsőként szót kapó Tőkés László is. A Fideszes EP-képviselő arról beszélt, hogy fájlalja a román oldal távolmaradását az elmúlt pár évben Tusványosról.
Egyébként Tőkés a beköszöntőben a „székely autonóm régió jeles, turisztikai és szellemi központjának” nevezte a tábort. Majd felolvasott beszédében többek között azok a kijelentései kaptak tapsot, melyben pontozta: Erdélyben az „erdélyiek útját” kell járni, székelyeknek a székelyekét, és minden régióban mindenkinek a sajtját.
Ugyanakkor jelezte: „nem lát kivetnivalót” Moldvának Romániához való csatlakozási törekvésében, hasonló viszonyulást vár Romániától a magyar nemzeti közösség önrendelkezési törekvéseit tekintve is. Tőkés László hozzátette: azon fáradoznak, hogy áttörést hozzon az Európai Unióban az autonómia-kérdés, ehhez pedig Isten segítségét kérte.
Orbán Viktor nem talált „versenyképes inzultust”
Ezt maga a miniszterelnök vallotta be, a tavalyi, előző megszólalók által is hangoztatott, nagy visszhangot kapott beszéde után. Mint viccelődve fogalmazott: az illiberális diskurzussal túl magasra tette a mércét, így idén nehéz dolga van. Mintegy froclizva jelezte: legutóbb maga Tőkés is azt mondta neki, hogy nem tudja követni a politikáját, ami figyelmeztetés számára, hogy ne botoljon egyik lábbal a másikba.
Derültség és tapsokkal honorált poénokkal tűzdelt beszédében jelezte: tavaly még ki gondolta volna, hogy a külpolitikában az időközben megtörténő események mennek végbe, hogy közömbös marad a világ olyan leleplezésekkel szemben, mint például az Egyesült Államok általi német lehallgatások, vagy hogy megjelennek az amerikai fegyverek Európában.
A „Ki gondolta volna” retorikában szerepelt az a tapsot érő megjegyzés is: ki gondolta volna, hogy Magyarország lesz a második legjobban növekvő ország az egész Unióban?
A jövő nem távolbanéző verseny, hanem múltértés
A miniszterelnök „ a jövő megismerhetőségének természetrajzáról” két hasonlat mentén értekezett. Szerinte nem „az ismeretlen felé haladás”, nem a hajó orrában, messzelátóval álló kapitány fürkészése a jövőszemlélet helyes, „nyertes” felfogása. Orbán Viktor szerint épphogy a csónakban, háttal evezés, a múltba nézés a helyes.
„Semmi értelme előre mereszteni a szemünket”- fogalmazott Orbán. Szerinte a háttal ülve megfigyelt partról biztonságosabban követhető a haladás iránya. „A jövőről való gondolkodás nem távolbanéző verseny, hanem a múlt megértése” – mondta. Mivel az értés az értelmet is feltételezi, ez szellemi muníció kérdése is – engedett következtetni a toldással, miszerint „A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva: mindenki meg van győződve, hogy neki egy kicsit több van.”
Újkori népvándorlás – sötét jóslatok
Orbán Viktor azt mondta: Európa múltját kell megérteni – ebben siker mérhető, a 2008-ban kezdődő gazdasági válság ellenére is. Ám a veszély most az újkori népvándorlás miatt hatalmas – figyelmeztetett. „Az igazi háborús fenyegetés nem a háborús övezetekből jön, hanem az afrikai népvándorlás felerősödéséből” – szögezte le Orbán.
Mondandója alátámasztásához Sarkozy volt francia államelnököt is idézte, aki szerint ez csak a kezdet, és rövid időn belül több százmillió embernek nem lesz vize, élelme, és elindul – s így az európai népek a felismerhetetlenségig megváltoznak. „Európa az európaiaké maradjon” – ez a fontos most Orbán szerint. Tapsot nyert ezt követő kijelentése is: „Meg akarjuk őrizni magyar Magyarországot!”
„Riasztó gondolat”, „rögeszme”, „őrültség”
A magyar baloldal politikusai „egyszerűen nem szeretik a magyarokat” - mondta Orbán Viktor Tusványoson. Bírálta a magyar baloldal azon szemléletét, hogy lehetőségként tekint a menekültek beáramlására. Szerinte „riasztó gondolat” eljátszani azzal, mivé lenne Magyarország, ha a baloldal nyert volna választásokat. A válasza: „olyanok lennénk, mint egy nagy menekülttábor”.
Mint mondta, Nyugat bátorítást nyújt ennek a szemléletnek, ám kétféle menekült van: vannak a „valódi menekültek”, és vannak „akik az európai életmódot” szeretnék élvezni. Orbán Viktor úgy látja, az EU-nak „csak elvei vannak”, de „az európai ideológia rögeszmévé vált”.„Először jó volt az irány, de rosszul csinálták, aztán rossz volt az irány, de jól csinálták” – mondta, „pestiesen”, újabb tapsot aratva.
Szerinte a görög válsággal is azért nem boldogul az EU, mert gyakorlati problémára gyakorlati megoldás kellene. "Az Európai Egyesült Államokat összekalapálni őrültség”, hiszen az Egyesült Államokat nem az teszi naggyá, hogy nincsenek nemzetek, hanem hogy sikeres megoldásokkal szolgál. Magyarország a sikeres EU-ban érdekelt – összegezte.
„Vigyázó szemeinket vessük Görögországra”
- figyelmeztetett Orbán Viktor. Emlékeztetett: a legelső mentőcsomagra nem Görögországnak, hanem éppen Magyarországnak volt szüksége. A hallgatóság megtapsolta, hogy az IMF-tartozások megtérítésével Magyarország jól áll. Kijelentette: Magyarország soha, semmilyen adósságra nem kért kedvezményt, s noha egyesek szerint ez gyöngeség, szerinte erény, főként, hogy mindeközben az ország GDP-je is növekedett.
A bevándorlás témában négy kérdésre hívta fel a figyelmet:
A nemzeti önazonosság kérdése az elévült multikulturális szemlélettel ellentétben. Hozzátette: nem minősíti mások befogadó-politikáját, a következményeit sem, hanem „nem óhajtjuk mi megismételni. Ehhez jogunk van.”
A bevándorlás és a terrorizmus összefüggéseinek kérdése: szerinte egyenesen arányos a két tényező közötti összefüggés, „nyilvánvaló, hogy a hatalmas tömegből nem tudjuk kiszűrni az ellenséges terroristákat” – mondta.
Gazdasági kérdés: munkanélküliség növekedése a bevándorlók miatt. Szerinte erre a gazdasági válság óta éppen az unióban mérhető munkanélküli mutató a „bizonyíték”. „Egyszerű, mint az egyszeregy” – mondta Orbán.
Bűnözési ráta növekedésének kérdése, ezt ENSZ-adatokkal támasztotta alá a miniszterelnök. Például, hogy a brit börtönökben a muszlimok száma 300 százalékkal nőtt.
Összefoglalásként leszögezte: a törvénytelen bevándorlás Magyarországot és Európát egyformán fenyegeti, önazonosság és biztonság szintjén is.
Kerítés a határon
Az augusztus 31-re határon felépülő kerítés ötletének létjogosultságát a nemzeti konzultáció eredményei is alátámasztják – mondta Orbán. Ismertett az adatokat is: a 8 millió kiküldött kérdőívből 1 millió 254 ezret küldtek vissza a magyarok. Ezek szerint a válaszadók:
kétharmada fontos kérdésként jelöli meg a terrorizmus térnyerését,
háromnegyedük szerint veszélyt jelent,
négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott és új megközelítések és szabályok kellenek
négyötödük biztatja a kormányt a magyar határokon törvénytelenül behatolók kitoloncolására
80 százalékuk úgy látja, a bevándorlóknak maguknak kellene fedezniük a költségeiket – „ez a magyar álláspont” – kommentálta Orbán.
Kiemelte, szerinte a legfontosabb adat, hogy a válaszadók 90 százaléka szerint a bevándorlók helyett a magyar családokat, megszületendő magyar gyerekeket kellene támogatni.
Ez azt jelenti – fogalmazott a miniszterelnök előadása zárszavaként, hogy stabil, kiegyensúlyozott országot szeretnének. „Ma a világban bármi megtörténhet. De azt szeretném, Magyarország olyan hely legyen, ahol nem történik meg bármi” – mondta az állva tapsoló hallgatóságnak. Ezt követően válaszolt a közönség kérdéseire.
„Marosvásárhelyen épüljön fel az állami magyar kórház”
- erre a kérésre Orbán Viktor válaszában felvázolta: a FIDESZ-kormányzat 10 éve alatt 2010-ig a Státustörvényen dolgoztak, 2014-ig a kettős állampolgárságon, most pedig a „nemzetpolitikai építkezés” a cél. Sportnyelven: erőgyűjtés-építés, utazósebesség” – mondta Orbán, kiemelve, az „építkezés a 4 év kulcsszava most”.
Ez jelenti a magyarországi ágazati politikák nagyobb léptékben való megvalósítását, például nincs akadálya annak, hogy szakmunkásképzők induljanak Kolozsváron vagy máshol.
Orvoskérdésről:
„Két napja érkeztem ide, és mindenki többet tud nálam, mit döntött a kormány. Ha nem figyelek oda, az alapokat is ásni kezdik” – mondta. Tréfán túl jelezte: a kérdés nemzetpolitikai, és az egészségpolitikai építkezésben „Marosvásárhely nem maradhat ki”. Elmondta: Kárpát-medencei egészségpolitikai szinten fontos kérdés, hogyan építkezhetnek e területen.
„Ehhez viszont nem elég, hogy a magyar politikusok és az erdélyi politikusok akarják, hanem a helyieknek is akarniuk kell” – emelte ki.
Az 4M sportcsatorna nézhetősége:
A kérdező arra kérte a magyar miniszterelnököt, álljon az élére egy olyan kezdeményező csoportnak, amely eléri, Erdélyben is nézhető legyen az új sportcsatorna. „Fontosnak tartom az ügyet. Semjén Zsolt azonnal intézkedjék! – ilyen egyszerű a kormányzás” – mondta derültség közepette Orbán.
Nemzeti jelképek védelme:
A székely zászló és nemzeti jelképek fenntartásának kulcsa Orbán Viktor szerint a „kitartás és népi ellenállás”. Nem a magyar kormány feladata – mondta. Reméli, van annyi erő az erdélyi magyarokban, és ellenállás, hogy nem hagyják leparancsolni a jelképeiket, „főleg az erősödő Magyarországgal a hátuknál” – fogalmazott.
Erdély-Magyarország határátjárók kérdése:
A nyugati átlagot szeretnék a határátjárók számának növelésével elérni, s a miniszterelnök szerint „biztató jel” erre a román példa is, a Temesvár irányába elinduló első romániai autópálya is.
Külpolitikai helyzet – Ukrán helyzet:
A jó politika nem azt jelenti, hogy alapvető elveket adunk fel – mondta Orbán, jelezve, nem fogja feladni a kárpátaljai magyarság támogatására irányuló törekvéseket, noha fenn szeretné tartani a jó kapcsolatot is a kormánnyal.
Schengeni határ:
„Legelemibb érdekünk ellentétes a schengeni rendszer felmondásával”.
Kerítés a határon:
Orbán Viktor meggyőződéssel állította: egyhatodára csökkenti a törvénytelen bevándorlók számát a kerítés. Mint magyarázta, az állam alap attribútuma megvédeni a külső határait – aki nem ezt cselekszi, az nem állam.
A román-magyar viszonyról:
A fenti témák „oldalvizein illendően szólva” a magyar miniszterelnök elmondta: nem sok jót tud mondani, de ez nem volt mindig így, csak 2012-től „divattá vált Romániának belerúgni Magyarországba, ezt nem viszonoztuk hasonló lábmozdulatokkal”. Hozzátette, ehhez kell tartani magát Magyarországnak.
Az új román politikai változások, „villámlások” lehetőséget jeleznek számára, hogy talán itt az ideje, felvenni azt a fonalat, amit 2012-ben elejtettek – holott akkor sem kellett volna. „Lehetőséget látok az új kezdetre” – mondta, jelezve, a jelet a román félnek kell ehhez megadni, Magyarország készen áll a tárgyalásokra.
Transindex.ro
Két fontos üzenetet közölt az erdélyi magyarsággal Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton Tusványoson.
Első, hogy nemzetstratégiai fontosságú a romániai egészségügyi szolgáltatás kiegészítésére nyújtandó magyar segítség. A második, hogy a román politikummal készen áll egyeztetni Magyarország, és Orbán szerint ez a fontos diplomáciai lépés csakis a román félen múlik.
A magyar miniszterelnök előadásának több mint háromnegyede azonban külpolitikai értekezés volt, Orbán Viktor a bevándorlás kérdésében vészjósló összefüggésekre hívta fel a figyelmet, és a határvédelmi mozgósítás szükségét vezette le.
Tőkés fájlalja a román fél távolmaradását
A román politikum témáját érintette a miniszterelnököt megelőzően az elsőként szót kapó Tőkés László is. A Fideszes EP-képviselő arról beszélt, hogy fájlalja a román oldal távolmaradását az elmúlt pár évben Tusványosról.
Egyébként Tőkés a beköszöntőben a „székely autonóm régió jeles, turisztikai és szellemi központjának” nevezte a tábort. Majd felolvasott beszédében többek között azok a kijelentései kaptak tapsot, melyben pontozta: Erdélyben az „erdélyiek útját” kell járni, székelyeknek a székelyekét, és minden régióban mindenkinek a sajtját.
Ugyanakkor jelezte: „nem lát kivetnivalót” Moldvának Romániához való csatlakozási törekvésében, hasonló viszonyulást vár Romániától a magyar nemzeti közösség önrendelkezési törekvéseit tekintve is. Tőkés László hozzátette: azon fáradoznak, hogy áttörést hozzon az Európai Unióban az autonómia-kérdés, ehhez pedig Isten segítségét kérte.
Orbán Viktor nem talált „versenyképes inzultust”
Ezt maga a miniszterelnök vallotta be, a tavalyi, előző megszólalók által is hangoztatott, nagy visszhangot kapott beszéde után. Mint viccelődve fogalmazott: az illiberális diskurzussal túl magasra tette a mércét, így idén nehéz dolga van. Mintegy froclizva jelezte: legutóbb maga Tőkés is azt mondta neki, hogy nem tudja követni a politikáját, ami figyelmeztetés számára, hogy ne botoljon egyik lábbal a másikba.
Derültség és tapsokkal honorált poénokkal tűzdelt beszédében jelezte: tavaly még ki gondolta volna, hogy a külpolitikában az időközben megtörténő események mennek végbe, hogy közömbös marad a világ olyan leleplezésekkel szemben, mint például az Egyesült Államok általi német lehallgatások, vagy hogy megjelennek az amerikai fegyverek Európában.
A „Ki gondolta volna” retorikában szerepelt az a tapsot érő megjegyzés is: ki gondolta volna, hogy Magyarország lesz a második legjobban növekvő ország az egész Unióban?
A jövő nem távolbanéző verseny, hanem múltértés
A miniszterelnök „ a jövő megismerhetőségének természetrajzáról” két hasonlat mentén értekezett. Szerinte nem „az ismeretlen felé haladás”, nem a hajó orrában, messzelátóval álló kapitány fürkészése a jövőszemlélet helyes, „nyertes” felfogása. Orbán Viktor szerint épphogy a csónakban, háttal evezés, a múltba nézés a helyes.
„Semmi értelme előre mereszteni a szemünket”- fogalmazott Orbán. Szerinte a háttal ülve megfigyelt partról biztonságosabban követhető a haladás iránya. „A jövőről való gondolkodás nem távolbanéző verseny, hanem a múlt megértése” – mondta. Mivel az értés az értelmet is feltételezi, ez szellemi muníció kérdése is – engedett következtetni a toldással, miszerint „A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva: mindenki meg van győződve, hogy neki egy kicsit több van.”
Újkori népvándorlás – sötét jóslatok
Orbán Viktor azt mondta: Európa múltját kell megérteni – ebben siker mérhető, a 2008-ban kezdődő gazdasági válság ellenére is. Ám a veszély most az újkori népvándorlás miatt hatalmas – figyelmeztetett. „Az igazi háborús fenyegetés nem a háborús övezetekből jön, hanem az afrikai népvándorlás felerősödéséből” – szögezte le Orbán.
Mondandója alátámasztásához Sarkozy volt francia államelnököt is idézte, aki szerint ez csak a kezdet, és rövid időn belül több százmillió embernek nem lesz vize, élelme, és elindul – s így az európai népek a felismerhetetlenségig megváltoznak. „Európa az európaiaké maradjon” – ez a fontos most Orbán szerint. Tapsot nyert ezt követő kijelentése is: „Meg akarjuk őrizni magyar Magyarországot!”
„Riasztó gondolat”, „rögeszme”, „őrültség”
A magyar baloldal politikusai „egyszerűen nem szeretik a magyarokat” - mondta Orbán Viktor Tusványoson. Bírálta a magyar baloldal azon szemléletét, hogy lehetőségként tekint a menekültek beáramlására. Szerinte „riasztó gondolat” eljátszani azzal, mivé lenne Magyarország, ha a baloldal nyert volna választásokat. A válasza: „olyanok lennénk, mint egy nagy menekülttábor”.
Mint mondta, Nyugat bátorítást nyújt ennek a szemléletnek, ám kétféle menekült van: vannak a „valódi menekültek”, és vannak „akik az európai életmódot” szeretnék élvezni. Orbán Viktor úgy látja, az EU-nak „csak elvei vannak”, de „az európai ideológia rögeszmévé vált”.„Először jó volt az irány, de rosszul csinálták, aztán rossz volt az irány, de jól csinálták” – mondta, „pestiesen”, újabb tapsot aratva.
Szerinte a görög válsággal is azért nem boldogul az EU, mert gyakorlati problémára gyakorlati megoldás kellene. "Az Európai Egyesült Államokat összekalapálni őrültség”, hiszen az Egyesült Államokat nem az teszi naggyá, hogy nincsenek nemzetek, hanem hogy sikeres megoldásokkal szolgál. Magyarország a sikeres EU-ban érdekelt – összegezte.
„Vigyázó szemeinket vessük Görögországra”
- figyelmeztetett Orbán Viktor. Emlékeztetett: a legelső mentőcsomagra nem Görögországnak, hanem éppen Magyarországnak volt szüksége. A hallgatóság megtapsolta, hogy az IMF-tartozások megtérítésével Magyarország jól áll. Kijelentette: Magyarország soha, semmilyen adósságra nem kért kedvezményt, s noha egyesek szerint ez gyöngeség, szerinte erény, főként, hogy mindeközben az ország GDP-je is növekedett.
A bevándorlás témában négy kérdésre hívta fel a figyelmet:
A nemzeti önazonosság kérdése az elévült multikulturális szemlélettel ellentétben. Hozzátette: nem minősíti mások befogadó-politikáját, a következményeit sem, hanem „nem óhajtjuk mi megismételni. Ehhez jogunk van.”
A bevándorlás és a terrorizmus összefüggéseinek kérdése: szerinte egyenesen arányos a két tényező közötti összefüggés, „nyilvánvaló, hogy a hatalmas tömegből nem tudjuk kiszűrni az ellenséges terroristákat” – mondta.
Gazdasági kérdés: munkanélküliség növekedése a bevándorlók miatt. Szerinte erre a gazdasági válság óta éppen az unióban mérhető munkanélküli mutató a „bizonyíték”. „Egyszerű, mint az egyszeregy” – mondta Orbán.
Bűnözési ráta növekedésének kérdése, ezt ENSZ-adatokkal támasztotta alá a miniszterelnök. Például, hogy a brit börtönökben a muszlimok száma 300 százalékkal nőtt.
Összefoglalásként leszögezte: a törvénytelen bevándorlás Magyarországot és Európát egyformán fenyegeti, önazonosság és biztonság szintjén is.
Kerítés a határon
Az augusztus 31-re határon felépülő kerítés ötletének létjogosultságát a nemzeti konzultáció eredményei is alátámasztják – mondta Orbán. Ismertett az adatokat is: a 8 millió kiküldött kérdőívből 1 millió 254 ezret küldtek vissza a magyarok. Ezek szerint a válaszadók:
kétharmada fontos kérdésként jelöli meg a terrorizmus térnyerését,
háromnegyedük szerint veszélyt jelent,
négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott és új megközelítések és szabályok kellenek
négyötödük biztatja a kormányt a magyar határokon törvénytelenül behatolók kitoloncolására
80 százalékuk úgy látja, a bevándorlóknak maguknak kellene fedezniük a költségeiket – „ez a magyar álláspont” – kommentálta Orbán.
Kiemelte, szerinte a legfontosabb adat, hogy a válaszadók 90 százaléka szerint a bevándorlók helyett a magyar családokat, megszületendő magyar gyerekeket kellene támogatni.
Ez azt jelenti – fogalmazott a miniszterelnök előadása zárszavaként, hogy stabil, kiegyensúlyozott országot szeretnének. „Ma a világban bármi megtörténhet. De azt szeretném, Magyarország olyan hely legyen, ahol nem történik meg bármi” – mondta az állva tapsoló hallgatóságnak. Ezt követően válaszolt a közönség kérdéseire.
„Marosvásárhelyen épüljön fel az állami magyar kórház”
- erre a kérésre Orbán Viktor válaszában felvázolta: a FIDESZ-kormányzat 10 éve alatt 2010-ig a Státustörvényen dolgoztak, 2014-ig a kettős állampolgárságon, most pedig a „nemzetpolitikai építkezés” a cél. Sportnyelven: erőgyűjtés-építés, utazósebesség” – mondta Orbán, kiemelve, az „építkezés a 4 év kulcsszava most”.
Ez jelenti a magyarországi ágazati politikák nagyobb léptékben való megvalósítását, például nincs akadálya annak, hogy szakmunkásképzők induljanak Kolozsváron vagy máshol.
Orvoskérdésről:
„Két napja érkeztem ide, és mindenki többet tud nálam, mit döntött a kormány. Ha nem figyelek oda, az alapokat is ásni kezdik” – mondta. Tréfán túl jelezte: a kérdés nemzetpolitikai, és az egészségpolitikai építkezésben „Marosvásárhely nem maradhat ki”. Elmondta: Kárpát-medencei egészségpolitikai szinten fontos kérdés, hogyan építkezhetnek e területen.
„Ehhez viszont nem elég, hogy a magyar politikusok és az erdélyi politikusok akarják, hanem a helyieknek is akarniuk kell” – emelte ki.
Az 4M sportcsatorna nézhetősége:
A kérdező arra kérte a magyar miniszterelnököt, álljon az élére egy olyan kezdeményező csoportnak, amely eléri, Erdélyben is nézhető legyen az új sportcsatorna. „Fontosnak tartom az ügyet. Semjén Zsolt azonnal intézkedjék! – ilyen egyszerű a kormányzás” – mondta derültség közepette Orbán.
Nemzeti jelképek védelme:
A székely zászló és nemzeti jelképek fenntartásának kulcsa Orbán Viktor szerint a „kitartás és népi ellenállás”. Nem a magyar kormány feladata – mondta. Reméli, van annyi erő az erdélyi magyarokban, és ellenállás, hogy nem hagyják leparancsolni a jelképeiket, „főleg az erősödő Magyarországgal a hátuknál” – fogalmazott.
Erdély-Magyarország határátjárók kérdése:
A nyugati átlagot szeretnék a határátjárók számának növelésével elérni, s a miniszterelnök szerint „biztató jel” erre a román példa is, a Temesvár irányába elinduló első romániai autópálya is.
Külpolitikai helyzet – Ukrán helyzet:
A jó politika nem azt jelenti, hogy alapvető elveket adunk fel – mondta Orbán, jelezve, nem fogja feladni a kárpátaljai magyarság támogatására irányuló törekvéseket, noha fenn szeretné tartani a jó kapcsolatot is a kormánnyal.
Schengeni határ:
„Legelemibb érdekünk ellentétes a schengeni rendszer felmondásával”.
Kerítés a határon:
Orbán Viktor meggyőződéssel állította: egyhatodára csökkenti a törvénytelen bevándorlók számát a kerítés. Mint magyarázta, az állam alap attribútuma megvédeni a külső határait – aki nem ezt cselekszi, az nem állam.
A román-magyar viszonyról:
A fenti témák „oldalvizein illendően szólva” a magyar miniszterelnök elmondta: nem sok jót tud mondani, de ez nem volt mindig így, csak 2012-től „divattá vált Romániának belerúgni Magyarországba, ezt nem viszonoztuk hasonló lábmozdulatokkal”. Hozzátette, ehhez kell tartani magát Magyarországnak.
Az új román politikai változások, „villámlások” lehetőséget jeleznek számára, hogy talán itt az ideje, felvenni azt a fonalat, amit 2012-ben elejtettek – holott akkor sem kellett volna. „Lehetőséget látok az új kezdetre” – mondta, jelezve, a jelet a román félnek kell ehhez megadni, Magyarország készen áll a tárgyalásokra.
Transindex.ro
2015. július 25.
Marosvásárhely része lesz az egységes kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszernek
Marosvásárhely nem maradhat ki az egységes kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszerből, amelynek kiépítése szempontjából az a kérdés, hogy hol és mit kell megvalósítani, de ezt a helyi vezetőknek és az érintetteknek is akarniuk kell. Marosvásárhelynek a rendszerben mindenképpen kiemelkedő szerepe lesz - mondta el Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a 26. Tusványoson megtartott beszédét követően az egészségügyi rendszer kapcsán hozzá intézett kérdésre válaszolva.
Elmondta, 2014 és 2018 között nemzetegyesítés szempontjából, a jogi keretek megalkotása után az ágazati szakpolitikai kereteket - a mindennapi életben megvalósuló nemzetegyesítést - kell végrehajtania a kormánynak, az egységes Kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszer is ennek lesz a része. (tudósítónktól)
maszol.ro
Marosvásárhely nem maradhat ki az egységes kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszerből, amelynek kiépítése szempontjából az a kérdés, hogy hol és mit kell megvalósítani, de ezt a helyi vezetőknek és az érintetteknek is akarniuk kell. Marosvásárhelynek a rendszerben mindenképpen kiemelkedő szerepe lesz - mondta el Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a 26. Tusványoson megtartott beszédét követően az egészségügyi rendszer kapcsán hozzá intézett kérdésre válaszolva.
Elmondta, 2014 és 2018 között nemzetegyesítés szempontjából, a jogi keretek megalkotása után az ágazati szakpolitikai kereteket - a mindennapi életben megvalósuló nemzetegyesítést - kell végrehajtania a kormánynak, az egységes Kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszer is ennek lesz a része. (tudósítónktól)
maszol.ro
2015. július 27.
Megvédeni a magyarságot (Orbán Viktor és Tőkés László Tusványoson) (Tusványos)
A már megszokott módon Orbán Viktor és Tőkés László főszereplésével zárult az idei Tusványos. Ismét több ezer ember gyűlt össze a tábor „főterén”, hogy meghallgassa az elmúlt évet értékelő, a következő időszak kihívásait elemző előadásukat. Tűző napon ülve követhették a két előadót a díszmeghívottak – köztük a székelyföldi RMDSZ-es vezetők –, az egyszerű halandók közül pedig, aki tehette, árnyékba húzódott, fehér kendőket, vizet osztogattak a szervezők, így a kánikula dacára rosszullét nélkül ért véget a huszonhatodik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záró előadása.
Orbán Viktor hozta a szokott formáját, az előrejelzéseknek megfelelően elsősorban a bevándorlásról és Európa jövőjéről beszélt, bedobott néhány meredekebb hasonlatot – pl. a Nyugat emberi jogi fundamentalizmusáról –, ám a jelek szerint idén világrengető kijelentései nem voltak, baloldalt bíráló mondatai inkább magyarországi belpolitikai vihart kavartak.
A jól ismert felállás szerint ismét Németh Zsolté volt a moderátori szerep, felidézte, hogy a tavalyi illiberális demokráciáról szóló Orbán-beszédnek hála Tusnádfürdő és a szabadegyetem „nemzetközi karriert futott be”, az egész világon megtanulták kiejteni nevét.
Saját utunkon akarunk járni
Először Tőkés László kapott szót, fájlalta a román oldal távolmaradását Tusványosról, hogy „ellenérdekeltnek mutatkoznak közös dolgaink rendezésében és a magyar ügy végleges megoldásában” , de szóvá tette a magyar hiányzókat is, akik „közvetve vagy közvetlenül kizárják magukat a magyar–magyar párbeszédből”. Tusványost a székely autonóm régió jeles központjának nevezte, majd az újkori népvándorlás veszélyeiről szólt. „Ha egyszer elhibázzuk, örökre elhibáztuk, a multikulturális Európából nincs visszaút se a keresztény Európához, se a nemzeti kultúrák irányába” – idézte Orbán egy korábbi beszédét. Robert Schuman szavait is parafrazálta: „Magyarország vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” A XX. századot mi, magyarok elveszítettük, a kérdés, hogy a XXI. században az európai közösségi térben nyertesek leszünk, vagy ismét veszteseknek bizonyulunk – mondotta, majd hozzátette, megítélése szerint jelen pillanatban vesztésre állunk, a magyar kormány pedig rendkívüli ellenszélben tesz emberpróbáló erőfeszítéseket, hogy sorsunkon fordítani tudjon. Kitért Markó Béla Népszabadságban megjelent „ominózus írására”, amelyben Orbán Viktort támadja, mert nemzetállamról, homogén társadalomról beszél. Véleménye szerint helytelenül szól Markó az erdélyiek nevében, hisz a többség jól látja, Orbán azért küzd, hogy „gátat vessen a keresztény kultúrával szemben ellenséges tömegek beözönlésének”. Tőkés szerint az erdélyi magyarok kétharmada sem a megélhetési bevándorlókból, sem az EU által kikövezett „görög útból” nem kér, „jobb szeretnénk a magunk útján, a magyar úton járni”. „Mi, erdélyiek a rossz értelemben vett román útból sem kérünk, lehetőleg erdélyi testvéreinkkel saját utunkon, az erdélyiek útján kívánunk járni, a székelység pedig a saját székely útját kívánja követni” – mondotta. Elítélte, hogy az RMDSZ egyes vezető képviselői bármilyen felhatalmazás nélkül tavaly „önhatalmúlag újabb neptuni tárgyalásokba bocsátkoztak Brassó-Pojánán”, majd szolidaritását fejezte ki az ütközőzónába került Ukrajnával és Moldovával. Mint fogalmazott: nem lát kivetnivalót a moldovaiak egyesülési törekvéseiben. Magyarország támogatja a Transznisztriai helyzet rendezését, Románia schengeni övezetbe való felvételét, de mindezek fejében „hasonló viszonyulást és bánásmódot vár el” a területeiken élő, nemzeti önrendelkezésre igényt tartó magyar közösségekkel szemben. Megköszönte a magyar kormány támogatását, és elmondta, az EMNT is, a Kárpát-medencei Autonómiatanács is azon fáradozik, hogy „áttörést jelentő, gyökeres változás következzen be a magyar kisebbségi önrendelkezés viszonylatában”.
Veszélyben Európa
Nincs könnyű helyzetben tavalyi, vihart kiváltó beszéde után, túl magas a mérce – kezdte előadását Orbán Viktor. Idén óvatosabb lesz, „nem szabad túlzásba vinni a mégoly brazilos cseleket sem, mert a végén az ember elbotlik a saját lábában” — mondotta.
Rámutatott: a politikai jövőt nem lehet éleslátással, jó távcsővel kifürkészni, hiszen a jövő „nincsen kész”, a múltból kell megfejteni, abból, amit már ismerünk. Ma az újkori népvándorlás jelenségéből kell a tanulságokat megérteni – mondta, hozzátéve, hogy ez politikai döntések következménye, az észak-afrikai országok szétesésével megszűnt az a védvonal, amely megvédte Európát, felfogta az Afrika belseje felől érkező néptömegeket, és arra is figyelmeztetett, hogy a jelenlegi népvándorlási hullám csak a kezdet. Orbán Viktor szerint ma a tét Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása. Kiemelte, most már nem csupán az a kérdés, mi, magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi Európának nevezünk. Azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna – jelentette ki. „De van valami, amit nemcsak szeretnénk, hanem akarunk, mert csak tőlünk függ: meg akarjuk őrizni a magyar Magyarországot” – hangsúlyozta.
Baloldali ténykedések
Orbán Viktor szerint ezt azért kell ismételten leszögezni, mert vannak, akik erről másként gondolkodnak. Az európai baloldal a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát, úgy tekintik, hogy a migráció eszkalálódása végletesen meggyengítheti, sőt, felszámolhatja a nemzeti kereteket, ezzel pedig történelmi távú céljuk is teljesül – vélte a miniszterelnök. Szerinte jó néhány brüsszeli pénzügyi és politikai erőközpont is abban érdekelt, hogy eltöröljék a nemzeti kereteket, felszámolják a nemzeti identitást. Orbán véleménye szerint a felerősödő migráció azzal is összefüggésben áll, hogy a Nyugat emberi jogi fundamentalizmusa morális bátorítást nyújt nemcsak a valódi menekülteknek, de a megélhetési bevándorlóknak is. Mivel az EU-nak csak elvei vannak, valódi szuverenitás – pl. határőrsége – nincsen, nem tudja megvédeni az európai embereket az illegális bevándorlók tömegeitől, majd a volt német külügyminisztert idézte: „Európával az a baj, hogy egy hegynek fölfelé rugdos egy konzervdobozt, és csodálkozik, hogy visszagurul.”
Valami elromlott
Megjegyezte: korábban az EU valódi megoldásokat kínált valódi problémákra, de mára valami „elromlott”, a valamikor pragmatikus Európa mára ideológiai rögeszmévé vált. „Amit mi, magyarok csinálunk, kétségkívül sikeres, de mivel nem illik bele Brüsszel ideológiai elképzeléseibe, vagyis nem gyengíti, hanem erősíti a magyar nemzeti és állami szuverenitást, onnan nézve mégis kárhoztatandó” – fogalmazott Orbán Viktor. Meglátása szerint ezért nem boldogul az EU a görög válsággal sem. Európát a sikeres megoldások tehetnék erőssé, de Brüsszelben úgy gondolják, hogy ehhez valahogy „össze kellene kalapálni” az Európai Egyesült Államokat, pedig nem szabadna Amerikát utánozni, amelyet nem az tesz naggyá, hogy nincsenek benne nemzetek, hanem az, hogy képes sikeres megoldásokkal előrukkolni. Európa 2008 óta, a gazdasági válság kezdete óta adós maradt mindezzel. Orbán Viktor úgy vélte: az illegális bevándorlás jelenségéből ma kiolvashatók a legfontosabb teendők. Szerinte a magyarok nem hagyhatják, hogy rajtuk is megismételjék a multikulturális modell kísérletét. Másfelől látniuk kell az összefüggést az EU-ba bevándorló tömegek és a terrorizmus térnyerése között, és azt is, hogy a törvénytelen bevándorlók hozzájárulnak a munkanélküliség növekedéséhez, csökken a polgárok biztonsága, növekszik a bűnözés. Orbán Viktor ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit: a nyolcmillió kérdőív közül több mint egymilliót küldtek vissza kitöltve, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta, a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség. Véleménye szerint az eredmények azt jelentik, hogy Magyarország biztos és stabil ország, a magyarok pedig egységes és kiegyensúlyozott nemzet akarnak maradni az őket körülvevő bizonytalan világban.
Sportközvetítéstől a jelképhasználatig
Az előadások után a közönség kérdésein volt a sor, amelyek ezúttal is szerteágazóak voltak, erdélyi magyarságot, Magyarországot és világpolitikát egyaránt érintettek. Többen is érdeklődtek a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem visszaállításának esélyeiről, a magyarság szempontjából elveszettnek vélt Marosvásárhely visszaszerzéséről, de felmerült az az igény is, hogy Erdélyben is nézhető legyen az M4 sportcsatorna, kérdés hangzott el a magyar–román viszony alakulásáról, volt hozzászólás jelképeink üldözéséről, jogaink korlátozásáról, és számtalan felvetés foglalkozott az előadások alaptémájával, a bevándorlással.
Ha keveset kérünk, még kevesebbet kapunk
Tőkés László a jelképek tilalma kapcsán mondta el, hogy rendkívül szerencsétlennek tartja azt a zászlótörvényt, amely megkerüli a saját jelképek használatát, és „önkormányzati, partikuláris joggá degradálja”, hogy milyen zászló tűzhető ki. Véleménye szerint ez még az apró lépések politikájába sem illik bele, „olyan, mint a béklyó a jószág lábán”. A sportcsatorna kapcsán elszomorítónak nevezte, hogy a kisebbségi és nyelvi jogoknál előbbre való a kommunikációs cégek nyeresége, az EU-ban hirdetik a nyelvi sokszínűséget, EP-képviselőként ő is megpróbál mindent megtenni ennek érdekében. A magyar orvosi kapcsán kifejtette, hogy huszonöt év alatt szinte elfelejtettük eredeti célkitűzéseinket a tanügyi autonómiával, az önálló magyar egyetemmel kapcsolatosan, ma már a nyelvi könnyítésekkel is megelégednénk. A kis lépések opportunista politikája azért is rossz, mert leszállította az igényszintünket. Ha az RMDSZ olcsón adja a libát, nyilvánvaló, hogy tőle fogják megvásárolni – mondotta. Ugyanez a helyzet az autonómiával, ha keveset kérünk, annál is kevesebbet fogunk kapni. A jelenlegi geopolitikai helyzetben egy új kezdet lehetősége is felfedezhető, azon kell lennünk, hogy ebből a rosszból kihozzuk a maximális jót az autonómia ügyében. Az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS állhatatos kiállásának köszönhetően az európai témák toplistáján nagyon előkelő helyre került a székely autonómia ügye, ezt igyekeznek kihasználni, továbbfejleszteni, egy integrált, konvergens autonómia-képviseletben gondolkodnak.
A kitartás a kulcs
Orbán Viktor válaszait azzal kezdte, hogy kormánya mostani ciklusának négy évét a nemzetpolitikai építkezésre szánja. A magyarországi ágazati politikákat meg akarják valósítani Kárpát-medencei méretekben is, ezt az EU szabályai is segítik, és ez vonatkozik az orvosképzésre is. A sporttelevízió kérdését fontosnak nevezte, és rendezését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesre bízta. A jelképhasználattal kapcsolatban a kitartást nevezte a kulcsnak, az segíthet, ha minden tiltás, ellenállás dacára minél többen és minél többet használják a magyar szimbólumokat. Mint fogalmazott, a román–magyar viszonyról „sok boldogító dolgot” nem tud mondani, 2012-ig egy kiegyensúlyozott, bizalmi alapon álló, eredményes együttműködésük volt az akkori román kormánnyal, az azóta regnáló baloldali kormány példátlanul sokszor rúgott bele Magyarországba. „Most senki sem tudja, mi történik, illetve miért nem történik semmi” – fogalmazott, egy átmeneti időszak van Romániában, reményei szerint a jövőben kevésbé terhelik majd a román–magyar viszonyt az eddig jellemző személyeskedő megnyilvánulások. „Megpróbáljuk ott folytatni, ahol 2012-ben a románok döntése eredményeképpen abbahagytuk.” Lát lehetőséget az új kezdetre, de ez a román félen áll vagy bukik.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A már megszokott módon Orbán Viktor és Tőkés László főszereplésével zárult az idei Tusványos. Ismét több ezer ember gyűlt össze a tábor „főterén”, hogy meghallgassa az elmúlt évet értékelő, a következő időszak kihívásait elemző előadásukat. Tűző napon ülve követhették a két előadót a díszmeghívottak – köztük a székelyföldi RMDSZ-es vezetők –, az egyszerű halandók közül pedig, aki tehette, árnyékba húzódott, fehér kendőket, vizet osztogattak a szervezők, így a kánikula dacára rosszullét nélkül ért véget a huszonhatodik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záró előadása.
Orbán Viktor hozta a szokott formáját, az előrejelzéseknek megfelelően elsősorban a bevándorlásról és Európa jövőjéről beszélt, bedobott néhány meredekebb hasonlatot – pl. a Nyugat emberi jogi fundamentalizmusáról –, ám a jelek szerint idén világrengető kijelentései nem voltak, baloldalt bíráló mondatai inkább magyarországi belpolitikai vihart kavartak.
A jól ismert felállás szerint ismét Németh Zsolté volt a moderátori szerep, felidézte, hogy a tavalyi illiberális demokráciáról szóló Orbán-beszédnek hála Tusnádfürdő és a szabadegyetem „nemzetközi karriert futott be”, az egész világon megtanulták kiejteni nevét.
Saját utunkon akarunk járni
Először Tőkés László kapott szót, fájlalta a román oldal távolmaradását Tusványosról, hogy „ellenérdekeltnek mutatkoznak közös dolgaink rendezésében és a magyar ügy végleges megoldásában” , de szóvá tette a magyar hiányzókat is, akik „közvetve vagy közvetlenül kizárják magukat a magyar–magyar párbeszédből”. Tusványost a székely autonóm régió jeles központjának nevezte, majd az újkori népvándorlás veszélyeiről szólt. „Ha egyszer elhibázzuk, örökre elhibáztuk, a multikulturális Európából nincs visszaút se a keresztény Európához, se a nemzeti kultúrák irányába” – idézte Orbán egy korábbi beszédét. Robert Schuman szavait is parafrazálta: „Magyarország vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” A XX. századot mi, magyarok elveszítettük, a kérdés, hogy a XXI. században az európai közösségi térben nyertesek leszünk, vagy ismét veszteseknek bizonyulunk – mondotta, majd hozzátette, megítélése szerint jelen pillanatban vesztésre állunk, a magyar kormány pedig rendkívüli ellenszélben tesz emberpróbáló erőfeszítéseket, hogy sorsunkon fordítani tudjon. Kitért Markó Béla Népszabadságban megjelent „ominózus írására”, amelyben Orbán Viktort támadja, mert nemzetállamról, homogén társadalomról beszél. Véleménye szerint helytelenül szól Markó az erdélyiek nevében, hisz a többség jól látja, Orbán azért küzd, hogy „gátat vessen a keresztény kultúrával szemben ellenséges tömegek beözönlésének”. Tőkés szerint az erdélyi magyarok kétharmada sem a megélhetési bevándorlókból, sem az EU által kikövezett „görög útból” nem kér, „jobb szeretnénk a magunk útján, a magyar úton járni”. „Mi, erdélyiek a rossz értelemben vett román útból sem kérünk, lehetőleg erdélyi testvéreinkkel saját utunkon, az erdélyiek útján kívánunk járni, a székelység pedig a saját székely útját kívánja követni” – mondotta. Elítélte, hogy az RMDSZ egyes vezető képviselői bármilyen felhatalmazás nélkül tavaly „önhatalmúlag újabb neptuni tárgyalásokba bocsátkoztak Brassó-Pojánán”, majd szolidaritását fejezte ki az ütközőzónába került Ukrajnával és Moldovával. Mint fogalmazott: nem lát kivetnivalót a moldovaiak egyesülési törekvéseiben. Magyarország támogatja a Transznisztriai helyzet rendezését, Románia schengeni övezetbe való felvételét, de mindezek fejében „hasonló viszonyulást és bánásmódot vár el” a területeiken élő, nemzeti önrendelkezésre igényt tartó magyar közösségekkel szemben. Megköszönte a magyar kormány támogatását, és elmondta, az EMNT is, a Kárpát-medencei Autonómiatanács is azon fáradozik, hogy „áttörést jelentő, gyökeres változás következzen be a magyar kisebbségi önrendelkezés viszonylatában”.
Veszélyben Európa
Nincs könnyű helyzetben tavalyi, vihart kiváltó beszéde után, túl magas a mérce – kezdte előadását Orbán Viktor. Idén óvatosabb lesz, „nem szabad túlzásba vinni a mégoly brazilos cseleket sem, mert a végén az ember elbotlik a saját lábában” — mondotta.
Rámutatott: a politikai jövőt nem lehet éleslátással, jó távcsővel kifürkészni, hiszen a jövő „nincsen kész”, a múltból kell megfejteni, abból, amit már ismerünk. Ma az újkori népvándorlás jelenségéből kell a tanulságokat megérteni – mondta, hozzátéve, hogy ez politikai döntések következménye, az észak-afrikai országok szétesésével megszűnt az a védvonal, amely megvédte Európát, felfogta az Afrika belseje felől érkező néptömegeket, és arra is figyelmeztetett, hogy a jelenlegi népvándorlási hullám csak a kezdet. Orbán Viktor szerint ma a tét Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása. Kiemelte, most már nem csupán az a kérdés, mi, magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi Európának nevezünk. Azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna – jelentette ki. „De van valami, amit nemcsak szeretnénk, hanem akarunk, mert csak tőlünk függ: meg akarjuk őrizni a magyar Magyarországot” – hangsúlyozta.
Baloldali ténykedések
Orbán Viktor szerint ezt azért kell ismételten leszögezni, mert vannak, akik erről másként gondolkodnak. Az európai baloldal a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát, úgy tekintik, hogy a migráció eszkalálódása végletesen meggyengítheti, sőt, felszámolhatja a nemzeti kereteket, ezzel pedig történelmi távú céljuk is teljesül – vélte a miniszterelnök. Szerinte jó néhány brüsszeli pénzügyi és politikai erőközpont is abban érdekelt, hogy eltöröljék a nemzeti kereteket, felszámolják a nemzeti identitást. Orbán véleménye szerint a felerősödő migráció azzal is összefüggésben áll, hogy a Nyugat emberi jogi fundamentalizmusa morális bátorítást nyújt nemcsak a valódi menekülteknek, de a megélhetési bevándorlóknak is. Mivel az EU-nak csak elvei vannak, valódi szuverenitás – pl. határőrsége – nincsen, nem tudja megvédeni az európai embereket az illegális bevándorlók tömegeitől, majd a volt német külügyminisztert idézte: „Európával az a baj, hogy egy hegynek fölfelé rugdos egy konzervdobozt, és csodálkozik, hogy visszagurul.”
Valami elromlott
Megjegyezte: korábban az EU valódi megoldásokat kínált valódi problémákra, de mára valami „elromlott”, a valamikor pragmatikus Európa mára ideológiai rögeszmévé vált. „Amit mi, magyarok csinálunk, kétségkívül sikeres, de mivel nem illik bele Brüsszel ideológiai elképzeléseibe, vagyis nem gyengíti, hanem erősíti a magyar nemzeti és állami szuverenitást, onnan nézve mégis kárhoztatandó” – fogalmazott Orbán Viktor. Meglátása szerint ezért nem boldogul az EU a görög válsággal sem. Európát a sikeres megoldások tehetnék erőssé, de Brüsszelben úgy gondolják, hogy ehhez valahogy „össze kellene kalapálni” az Európai Egyesült Államokat, pedig nem szabadna Amerikát utánozni, amelyet nem az tesz naggyá, hogy nincsenek benne nemzetek, hanem az, hogy képes sikeres megoldásokkal előrukkolni. Európa 2008 óta, a gazdasági válság kezdete óta adós maradt mindezzel. Orbán Viktor úgy vélte: az illegális bevándorlás jelenségéből ma kiolvashatók a legfontosabb teendők. Szerinte a magyarok nem hagyhatják, hogy rajtuk is megismételjék a multikulturális modell kísérletét. Másfelől látniuk kell az összefüggést az EU-ba bevándorló tömegek és a terrorizmus térnyerése között, és azt is, hogy a törvénytelen bevándorlók hozzájárulnak a munkanélküliség növekedéséhez, csökken a polgárok biztonsága, növekszik a bűnözés. Orbán Viktor ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit: a nyolcmillió kérdőív közül több mint egymilliót küldtek vissza kitöltve, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta, a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség. Véleménye szerint az eredmények azt jelentik, hogy Magyarország biztos és stabil ország, a magyarok pedig egységes és kiegyensúlyozott nemzet akarnak maradni az őket körülvevő bizonytalan világban.
Sportközvetítéstől a jelképhasználatig
Az előadások után a közönség kérdésein volt a sor, amelyek ezúttal is szerteágazóak voltak, erdélyi magyarságot, Magyarországot és világpolitikát egyaránt érintettek. Többen is érdeklődtek a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem visszaállításának esélyeiről, a magyarság szempontjából elveszettnek vélt Marosvásárhely visszaszerzéséről, de felmerült az az igény is, hogy Erdélyben is nézhető legyen az M4 sportcsatorna, kérdés hangzott el a magyar–román viszony alakulásáról, volt hozzászólás jelképeink üldözéséről, jogaink korlátozásáról, és számtalan felvetés foglalkozott az előadások alaptémájával, a bevándorlással.
Ha keveset kérünk, még kevesebbet kapunk
Tőkés László a jelképek tilalma kapcsán mondta el, hogy rendkívül szerencsétlennek tartja azt a zászlótörvényt, amely megkerüli a saját jelképek használatát, és „önkormányzati, partikuláris joggá degradálja”, hogy milyen zászló tűzhető ki. Véleménye szerint ez még az apró lépések politikájába sem illik bele, „olyan, mint a béklyó a jószág lábán”. A sportcsatorna kapcsán elszomorítónak nevezte, hogy a kisebbségi és nyelvi jogoknál előbbre való a kommunikációs cégek nyeresége, az EU-ban hirdetik a nyelvi sokszínűséget, EP-képviselőként ő is megpróbál mindent megtenni ennek érdekében. A magyar orvosi kapcsán kifejtette, hogy huszonöt év alatt szinte elfelejtettük eredeti célkitűzéseinket a tanügyi autonómiával, az önálló magyar egyetemmel kapcsolatosan, ma már a nyelvi könnyítésekkel is megelégednénk. A kis lépések opportunista politikája azért is rossz, mert leszállította az igényszintünket. Ha az RMDSZ olcsón adja a libát, nyilvánvaló, hogy tőle fogják megvásárolni – mondotta. Ugyanez a helyzet az autonómiával, ha keveset kérünk, annál is kevesebbet fogunk kapni. A jelenlegi geopolitikai helyzetben egy új kezdet lehetősége is felfedezhető, azon kell lennünk, hogy ebből a rosszból kihozzuk a maximális jót az autonómia ügyében. Az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS állhatatos kiállásának köszönhetően az európai témák toplistáján nagyon előkelő helyre került a székely autonómia ügye, ezt igyekeznek kihasználni, továbbfejleszteni, egy integrált, konvergens autonómia-képviseletben gondolkodnak.
A kitartás a kulcs
Orbán Viktor válaszait azzal kezdte, hogy kormánya mostani ciklusának négy évét a nemzetpolitikai építkezésre szánja. A magyarországi ágazati politikákat meg akarják valósítani Kárpát-medencei méretekben is, ezt az EU szabályai is segítik, és ez vonatkozik az orvosképzésre is. A sporttelevízió kérdését fontosnak nevezte, és rendezését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesre bízta. A jelképhasználattal kapcsolatban a kitartást nevezte a kulcsnak, az segíthet, ha minden tiltás, ellenállás dacára minél többen és minél többet használják a magyar szimbólumokat. Mint fogalmazott, a román–magyar viszonyról „sok boldogító dolgot” nem tud mondani, 2012-ig egy kiegyensúlyozott, bizalmi alapon álló, eredményes együttműködésük volt az akkori román kormánnyal, az azóta regnáló baloldali kormány példátlanul sokszor rúgott bele Magyarországba. „Most senki sem tudja, mi történik, illetve miért nem történik semmi” – fogalmazott, egy átmeneti időszak van Romániában, reményei szerint a jövőben kevésbé terhelik majd a román–magyar viszonyt az eddig jellemző személyeskedő megnyilvánulások. „Megpróbáljuk ott folytatni, ahol 2012-ben a románok döntése eredményeképpen abbahagytuk.” Lát lehetőséget az új kezdetre, de ez a román félen áll vagy bukik.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 27.
Hogyan tovább, erdélyi magyarság?
Platformfórum Sepsiszentgyörgyön
Július 22-én Sepsiszentgyörgyön tartott fórumot az RMDSZ kereszténydemokrata, illetve kisgazda és vállalkozói platformja. – Az az elképzelésünk, hogy a szövetség öt elismert platformja közös erővel indítson el egy olyan kampányt, amely megpróbálja leépíteni az ellenszenvet, ami még mindig létezik egyes helyi RMDSZ- vezetők részéről a platformokkal szemben – nyilatkozta a Népújságnak Kelemen Kálmán, a kereszténydemokrata platform elnöke.
Az elnök szerint azt szeretnék bebizonyítani, hogy a jól működő platformok szerepe az RMDSZ keretében nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egész szervezet jól működjék. A fórumon a részt vevő platformok vezetői mellett jelen voltak parlamenti képviselők is, a sepsiszentgyörgyi kereszténydemokrata ifjúsági szervezet képviselői, a kovásznai polgármester és alpolgármester.
Ülésnyitó beszédében Kelemen Kálmán az RMDSZ szerkezetét egy helikopter szerkezetéhez hasonlította, ahol létezik a felső vezetőség, és ennek a két felső szárny mozgatása felel meg. Alatta van a két alsó szárny, ezek a választók és az RMDSZ "közlegényei". Kelemen Kálmán szerint ha a csúcsvezetés nincs összekötve ezzel a jelentéktelennek látszó alkatrésszel, akkor az egész irányítás megbukik, a gép, ahelyett, hogy felszállna, bukdácsolni kezd. Tehát azok az RMDSZ- vezetők, akik meg akarják szüntetni a platformokat, gyakorlatilag az RMDSZ-t tennék működésképtelenné – jelentette ki.
Darvas Kozma József alelnök Hogyan tovább, erdélyi magyarság? címmel tartott előadást, amelyben arról beszélt, milyen fontos dolgokat nem sikerült megvalósítani, és mire kell összpontosítani a jövőben, hogy a következő év sikeres legyen. Rámutatott, hogy most, amikor sorra "buktatják" el a magyar képviselőket, polgármestereket, nagyon fontos, hogy az ártatlanság vélelme szellemében, a végleges bírósági ítéletig kitartsanak mellettük, és bátorítsák őket.
Tiesz János, Kovászna polgármestere arra mutatott rá, hogy bár városukban kétharmad-egyharmad a magyarság és a románság aránya, mégis megfeszített harcot kell vívniuk, hogy ezen a magyar határvidéken megtarthassák az értékeiket, és ne engedjék letarolni, elfelejtetni a magyarság hozzájárulását az évezredes civilizációhoz. Példának a szívkórház átnevezésének kísérletét, illetve az ortodox egyháznak ajándékozott szálloda példáját hozta fel.
A parlamenti képviselők arra kaptak "feladatot", hogy vázolják, a jelenlegi körülmények között érdemes-e folytatni a parlamenti munkát.
Vass Levente, a kisgazda és vállalkozói platform elnöke elmondta, hogy platformja erősíteni szeretné az RMDSZ belső működését; ecsetelte a Maros megyei és marosvásárhelyi állapotokat, ahol véleménye szerint a választók annyira el vannak bizonytalanodva, hogy ha nem történik jó irányú változás, borítékolni lehet a sikertelenséget a jövő évi választásokon. Javasolta ugyanakkor, hogy az őszi SZKT előtt a platformok tartsanak közös fórumot, a közös cselekvés felvázolása érdekében. Az ifjúsági szervezet munkájárólKiss Róbert alelnök számolt be.
Meghívottként jelen volt Pakó Benedek egykori szászrégeni címzetes kanonok, akinek Willfried Martens- plakettet adtak át (fotó) azért a következetes munkáért, amivel segítette a szászrégeni magyar közösséget, felépítette a Noé Bárkája közösségi házat, lelkes munkát végzett a szoborparkkal, a rendszeres magyar találkozókkal. Pakó Benedek szerint jobban fel kellene mutatni a magyarság értékeit, főleg ott, ahol megpróbálják azt tagadni vagy meg akarják semmisíteni.
Mózes Edith
Platformfórum Sepsiszentgyörgyön
Július 22-én Sepsiszentgyörgyön tartott fórumot az RMDSZ kereszténydemokrata, illetve kisgazda és vállalkozói platformja. – Az az elképzelésünk, hogy a szövetség öt elismert platformja közös erővel indítson el egy olyan kampányt, amely megpróbálja leépíteni az ellenszenvet, ami még mindig létezik egyes helyi RMDSZ- vezetők részéről a platformokkal szemben – nyilatkozta a Népújságnak Kelemen Kálmán, a kereszténydemokrata platform elnöke.
Az elnök szerint azt szeretnék bebizonyítani, hogy a jól működő platformok szerepe az RMDSZ keretében nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egész szervezet jól működjék. A fórumon a részt vevő platformok vezetői mellett jelen voltak parlamenti képviselők is, a sepsiszentgyörgyi kereszténydemokrata ifjúsági szervezet képviselői, a kovásznai polgármester és alpolgármester.
Ülésnyitó beszédében Kelemen Kálmán az RMDSZ szerkezetét egy helikopter szerkezetéhez hasonlította, ahol létezik a felső vezetőség, és ennek a két felső szárny mozgatása felel meg. Alatta van a két alsó szárny, ezek a választók és az RMDSZ "közlegényei". Kelemen Kálmán szerint ha a csúcsvezetés nincs összekötve ezzel a jelentéktelennek látszó alkatrésszel, akkor az egész irányítás megbukik, a gép, ahelyett, hogy felszállna, bukdácsolni kezd. Tehát azok az RMDSZ- vezetők, akik meg akarják szüntetni a platformokat, gyakorlatilag az RMDSZ-t tennék működésképtelenné – jelentette ki.
Darvas Kozma József alelnök Hogyan tovább, erdélyi magyarság? címmel tartott előadást, amelyben arról beszélt, milyen fontos dolgokat nem sikerült megvalósítani, és mire kell összpontosítani a jövőben, hogy a következő év sikeres legyen. Rámutatott, hogy most, amikor sorra "buktatják" el a magyar képviselőket, polgármestereket, nagyon fontos, hogy az ártatlanság vélelme szellemében, a végleges bírósági ítéletig kitartsanak mellettük, és bátorítsák őket.
Tiesz János, Kovászna polgármestere arra mutatott rá, hogy bár városukban kétharmad-egyharmad a magyarság és a románság aránya, mégis megfeszített harcot kell vívniuk, hogy ezen a magyar határvidéken megtarthassák az értékeiket, és ne engedjék letarolni, elfelejtetni a magyarság hozzájárulását az évezredes civilizációhoz. Példának a szívkórház átnevezésének kísérletét, illetve az ortodox egyháznak ajándékozott szálloda példáját hozta fel.
A parlamenti képviselők arra kaptak "feladatot", hogy vázolják, a jelenlegi körülmények között érdemes-e folytatni a parlamenti munkát.
Vass Levente, a kisgazda és vállalkozói platform elnöke elmondta, hogy platformja erősíteni szeretné az RMDSZ belső működését; ecsetelte a Maros megyei és marosvásárhelyi állapotokat, ahol véleménye szerint a választók annyira el vannak bizonytalanodva, hogy ha nem történik jó irányú változás, borítékolni lehet a sikertelenséget a jövő évi választásokon. Javasolta ugyanakkor, hogy az őszi SZKT előtt a platformok tartsanak közös fórumot, a közös cselekvés felvázolása érdekében. Az ifjúsági szervezet munkájárólKiss Róbert alelnök számolt be.
Meghívottként jelen volt Pakó Benedek egykori szászrégeni címzetes kanonok, akinek Willfried Martens- plakettet adtak át (fotó) azért a következetes munkáért, amivel segítette a szászrégeni magyar közösséget, felépítette a Noé Bárkája közösségi házat, lelkes munkát végzett a szoborparkkal, a rendszeres magyar találkozókkal. Pakó Benedek szerint jobban fel kellene mutatni a magyarság értékeit, főleg ott, ahol megpróbálják azt tagadni vagy meg akarják semmisíteni.
Mózes Edith
2015. július 27.
Nemzetpolitikai utazósebesség
Nemzetpolitikai kérdés az egységes Kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtése, és ebből az építkezésből Marosvásárhely nem maradhat ki – jelentette Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban megtartott beszédét követően a közönség soraiból érkező felvetésre, miszerint Marosvásárhelyen épüljön fel az állami magyar kórház, Orbán kijelentette, nem elég, hogy ezt a magyar és az erdélyi politikusok akarják, a helyieknek is akarniuk kell. „Ha nem figyelek oda, az alapokat ásni kezdik”
A kormányfő megjegyezte, két napja érkezett, és csak kapkodja a fejét, „mert itt mindenki tud arról, hogy a magyar kormány kórházat épít”. „Ha nem figyelek oda, még az alapokat is ásni kezdik” – tette hozzá. A miniszterelnök elmondta, a kormányzati ciklus négy évét nemzetpolitikai építkezésre szánja. A kajak-kenuból származó hasonlattal élve úgy fogalmazott, van rajt, utazósebesség és hajrá. „Most az erőgyűjtés, az építkezés és az utazósebesség a feladat” – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint semmi akadálya annak, hogy Kolozsváron szakiskolát nyissanak, és ahogy az erejükből telik, minél több szakmunkásképző intézetet indítsanak mindenütt a Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek, és ehhez nemcsak joguk, hanem igény is van. „Ez vonatkozik az orvosképzésre is. Az a kérdés, hogy az egységes Kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátás szempontjából mit kell megvalósítani a nemzetpolitikából levezetve” – tette hozzá. Amint arról beszámoltunk, Zombor Gábor egészségügyi államtitkár már június elején jelezte, Orbán Viktor miniszterelnök teljes mellszélességgel kiáll az erdélyi kórház építésének terve mellett. Mint mondta, több helyszínt is vizsgálnak, „nemcsak egy elemben gondolkodik a kormány”. A magyar állami pénzből létrehozandó erdélyi kórház ötletét egyébként korábban Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke még Székelyudvarhely polgármestereként felvetette, de hasonló javaslattal állt elő a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is. Ennek érdekében az egyház már megvásárolt egy telket Nagyváradon, ugyanakkor ötszáz oldalas hatástanulmány is készült.
Krónika (Kolozsvár)
Nemzetpolitikai kérdés az egységes Kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtése, és ebből az építkezésből Marosvásárhely nem maradhat ki – jelentette Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban megtartott beszédét követően a közönség soraiból érkező felvetésre, miszerint Marosvásárhelyen épüljön fel az állami magyar kórház, Orbán kijelentette, nem elég, hogy ezt a magyar és az erdélyi politikusok akarják, a helyieknek is akarniuk kell. „Ha nem figyelek oda, az alapokat ásni kezdik”
A kormányfő megjegyezte, két napja érkezett, és csak kapkodja a fejét, „mert itt mindenki tud arról, hogy a magyar kormány kórházat épít”. „Ha nem figyelek oda, még az alapokat is ásni kezdik” – tette hozzá. A miniszterelnök elmondta, a kormányzati ciklus négy évét nemzetpolitikai építkezésre szánja. A kajak-kenuból származó hasonlattal élve úgy fogalmazott, van rajt, utazósebesség és hajrá. „Most az erőgyűjtés, az építkezés és az utazósebesség a feladat” – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint semmi akadálya annak, hogy Kolozsváron szakiskolát nyissanak, és ahogy az erejükből telik, minél több szakmunkásképző intézetet indítsanak mindenütt a Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek, és ehhez nemcsak joguk, hanem igény is van. „Ez vonatkozik az orvosképzésre is. Az a kérdés, hogy az egységes Kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátás szempontjából mit kell megvalósítani a nemzetpolitikából levezetve” – tette hozzá. Amint arról beszámoltunk, Zombor Gábor egészségügyi államtitkár már június elején jelezte, Orbán Viktor miniszterelnök teljes mellszélességgel kiáll az erdélyi kórház építésének terve mellett. Mint mondta, több helyszínt is vizsgálnak, „nemcsak egy elemben gondolkodik a kormány”. A magyar állami pénzből létrehozandó erdélyi kórház ötletét egyébként korábban Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke még Székelyudvarhely polgármestereként felvetette, de hasonló javaslattal állt elő a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is. Ennek érdekében az egyház már megvásárolt egy telket Nagyváradon, ugyanakkor ötszáz oldalas hatástanulmány is készült.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 27.
Huszonöt éve a magyar kultúráért
Évek óta meghatározó szerepet vállal Marosvásárhely kulturális életében a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, amelynek tevékenysége nyáron sem szünetel. Jelenleg a fennállása 25. esztendejét bemutató kiállítás készül fotókból, plakátokból, műsorfüzetekből.
A 25 esztendőt számos művelődési rendezvény fémjelzi, irodalmi estek, megemlékezések, kirándulások, honismereti túrák, képzőművészeti, népművészeti és fotókiállítások, koncertek, nótaestek.
Náznán Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke úgy véli, van okuk némi elégedettségre, hiszen civil szervezetként sok színes és színvonalas programot sikerült a város magyar közösségének nyújtani.
A legkiemelkedőbb tevékenységeket a Marosvásárhelyi Napok keretében szervezték. A városnapok alatt a magyar jellegű rendezvényekről azok a magyar civil szervezetek gondoskodnak, amelyeknek ez szívügyük. Az idén a legtöbb esemény a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevéhez kötődik, hiszen, ahogy Náznán Olga elmondta, sok jó ötletet sikerült megvalósítani, illetve az előző évek kezdeményezéseit folytatni. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetével közösen nyújtottak maradandó élményeket a magyar közösségnek. Például az idén első alkalommal szervezte meg az egyesület a városháza előtti téren a toronykoncertet, amelynek során a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészei és énekesei fent a Városháza tornyából szórakoztatták az alul összegyűlteket.
Jelenleg egy kismonográfia kiadására készülnek, amelyben az elmúlt 25 év tevékenységének beszámolója lesz olvasható magyar, román és angol nyelven. A Vásárhelyi Hírlap kérdésére, hogy miért szükséges három nyelven megjelentetni a beszámolót, Náznán Olga elmondta: azért, mert a támogatók, közöttük a román kulturális szaktárca, a Maros megyei önkormányzat, a városháza is érdeklődik a tevékenységek iránt, amikor egy-egy pályázatot meghirdet. Ugyanakkor, ha európai uniós pályázatról van szó vagy partnerkapcsolatról, elmaradhatatlan az angol nyelvű nyomtatvány.
Augusztusban nem marad el a honismereti kirándulás, amelynek során tavaly Dél-Erdéllyel és a Partiummal ismerkedtek a résztvevők. Az idén Csíkszeredába és környékére készülnek. Az augusztusi programok között szerepel a Vásárhelyi Forgatagban való részvétel, szeptemberben pedig a Reményik Sándor-megemlékezés, a költő születésének 125. évfordulója alkalmából. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesületnek köszönhetően egyre több vásárhelyinek jut a tudomására, hogy Marosvásárhelyen, a római katolikus sírkertben nyugszik Kántorné Engelhardt Anna, a magyar színjátszás hőskorának egyik legkiemelkedőbb művésze, akinek sírján évről évre koszorút helyeznek el, emlékét irodalmi esteken elevenítik fel.
Az Operett Napja, a Magyar Nyelv Napja, ahogyan a karácsonyi előkészületek, vásárral egybekötött kézműves kiállítások, öregotthon látogatások, Pál atya árváinak a megsegítése mind-mind olyan alkalom, amely nem marad ki az egyesület naptárából.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Évek óta meghatározó szerepet vállal Marosvásárhely kulturális életében a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, amelynek tevékenysége nyáron sem szünetel. Jelenleg a fennállása 25. esztendejét bemutató kiállítás készül fotókból, plakátokból, műsorfüzetekből.
A 25 esztendőt számos művelődési rendezvény fémjelzi, irodalmi estek, megemlékezések, kirándulások, honismereti túrák, képzőművészeti, népművészeti és fotókiállítások, koncertek, nótaestek.
Náznán Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke úgy véli, van okuk némi elégedettségre, hiszen civil szervezetként sok színes és színvonalas programot sikerült a város magyar közösségének nyújtani.
A legkiemelkedőbb tevékenységeket a Marosvásárhelyi Napok keretében szervezték. A városnapok alatt a magyar jellegű rendezvényekről azok a magyar civil szervezetek gondoskodnak, amelyeknek ez szívügyük. Az idén a legtöbb esemény a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevéhez kötődik, hiszen, ahogy Náznán Olga elmondta, sok jó ötletet sikerült megvalósítani, illetve az előző évek kezdeményezéseit folytatni. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetével közösen nyújtottak maradandó élményeket a magyar közösségnek. Például az idén első alkalommal szervezte meg az egyesület a városháza előtti téren a toronykoncertet, amelynek során a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészei és énekesei fent a Városháza tornyából szórakoztatták az alul összegyűlteket.
Jelenleg egy kismonográfia kiadására készülnek, amelyben az elmúlt 25 év tevékenységének beszámolója lesz olvasható magyar, román és angol nyelven. A Vásárhelyi Hírlap kérdésére, hogy miért szükséges három nyelven megjelentetni a beszámolót, Náznán Olga elmondta: azért, mert a támogatók, közöttük a román kulturális szaktárca, a Maros megyei önkormányzat, a városháza is érdeklődik a tevékenységek iránt, amikor egy-egy pályázatot meghirdet. Ugyanakkor, ha európai uniós pályázatról van szó vagy partnerkapcsolatról, elmaradhatatlan az angol nyelvű nyomtatvány.
Augusztusban nem marad el a honismereti kirándulás, amelynek során tavaly Dél-Erdéllyel és a Partiummal ismerkedtek a résztvevők. Az idén Csíkszeredába és környékére készülnek. Az augusztusi programok között szerepel a Vásárhelyi Forgatagban való részvétel, szeptemberben pedig a Reményik Sándor-megemlékezés, a költő születésének 125. évfordulója alkalmából. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesületnek köszönhetően egyre több vásárhelyinek jut a tudomására, hogy Marosvásárhelyen, a római katolikus sírkertben nyugszik Kántorné Engelhardt Anna, a magyar színjátszás hőskorának egyik legkiemelkedőbb művésze, akinek sírján évről évre koszorút helyeznek el, emlékét irodalmi esteken elevenítik fel.
Az Operett Napja, a Magyar Nyelv Napja, ahogyan a karácsonyi előkészületek, vásárral egybekötött kézműves kiállítások, öregotthon látogatások, Pál atya árváinak a megsegítése mind-mind olyan alkalom, amely nem marad ki az egyesület naptárából.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. július 28.
Unokai unokák hálaadása
Zöldeskék szalag aranyhajban. Az aratásra váró búzatáblák között kanyargó Maros. A folyó választja el a Marosvásárhely–Régen főútvonaltól a vidéket. Székely ruha és hegedű hangja tette felejthetetlenné a vasárnapi hálaadó istentiszteletet Unokában. Abban a dombok mögött megbúvó kis faluban, melyet 1268-ban Vanokatelke néven említ a pápai tizedjegyzék, több mint kétszázan vehettük a püspöki áldást a megújult templomban. Főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szívhez szóló prédikációja – a 80. zsoltár 20. verse alapján – gondolatokat ébresztett a helybéliekben és a vendégekben, elszármazottakban, hazalátogató unokaiakban, akik a jeles napon eljöttek együtt ünnepelni a 41 lelkes református közösség hálaadó istentiszteletére. A püspök a változásról beszélt, amely körülvesz, és Isten igéjéről, ami nem változik, annak életet formáló, megtartó erejéről.
Aki elolvasta a meghívó hátoldalán az évszázadok távolában megörökített szavakat, láthatta, olvashatta, hogy 1886-ban egy akkori lelkipásztor vetette papírra azokat, hogy beszámolójával eleget tegyen őrálló kötelességének. Aligha gondolta akkor a vizitáló Benkő János esperes, hogy az 1886. szeptember 8-án Nagyercse fíliájaként nyilvántartott unokai gyülekezet 2015. július 26-án emlegetni fogja az ő nevét. 77 férfi és 90 nő tette ki akkor a 167 lélekszámú unokai gyülekezetet. Ma 41 a gyülekezet lélekszáma, és immár nem Nagyercséhez, hanem Toldalaghoz tartozik mint leányegyház. És e napon ez a negyvenegy lélek a meghívottakkal együtt hálát adott Istennek, hogy létezik, van rendbe tett temploma és haranglábja, de mindenekelőtt azért, hogy van még egy kis reménye is a jövendőre nézve. Nem tudjuk, hogy a mi nevünket 130 esztendő múlva említik-e majd egy hálaadó istentiszteleten vagy nem, de Urunk szavai örömet adnak, mikor arra gondolunk, hogy a mi nevünk nemcsak az anyakönyvek lapjain és a vizitációs jegyzőkönyvekben marad meg, hanem a mennyben is fel van írva. És én hiszem, hogy az unokai gyülekezet neve is ott van felírva a Mindenható előtt, akinek kegyelme az ünnepnap. Köszönjük neki, és köszönjük azoknak, akik lélek szerint adakoztak a templom és a harangláb javítására, mert csak így – lélek szerint – érdemes bármit is tenni. Az unokai emberek szeretnek ünnepelni, tudnak összefogással együtt dolgozni, és meg akarnak maradni itt – otthon. Meg akarják mutatni a világnak, hogy itt is lehet otthont teremteni, sőt a csend és a békesség falujában egyszerű, tiszta élettel kifejezni mindazt, ami fontos e földi életben, s hálát adni azért, ami áldás és siker. Ketten készülnek konfirmálni idén szeptembertől. Mindketten jelen voltak vasárnap, és hiszem, hogy felnőttként is emlékezni fognak arra a napra. Köszönöm nekik, hogy itt voltak, és jelenlétükkel jövőt ígértek. 1886-ban, az egykori jegyzőkönyv szerint, nem volt konfirmálás. Ha Isten éltet, 131 évvel később, 2017 virágvasárnapján újra lesz. Az 1752 márciusában jegyzett Banga György "curator" mai megfelelője Dán Mihály gondnok. Sokat számít, ha egy ember a helyén van a szolgálatban. Szeretném megköszönni neki és családjának, hogy az egyházért, a templomért és a július végi vasárnapért annyi mindent tettek, hogy minden idejében elkészüljön. Fontos, hogy milyen egy gyülekezet lelkipásztora, de egy leányegyházközségben nagyon fontos az is, hogy milyen ember a gondnok. Mindig segítőkész és aktív munkatársakra találtam Dán Mihályék családjában. Dán Mihály gondnok köszönetet mondott a főbb segítőknek, a faragói polgármesteri hivatalnak, Zima Ferenc sáromberki vállalkozónak, valamint a magyarrégeni és szászrégeni gyülekezeteknek. Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese is megerősítette reménységében és hitében az ott jelen lévőket. Elmondta, hogy öröm számára, de öröm az unokai gyülekezetnek, az egyházmegyének és a kerületnek is, ha egy ilyen kis gyülekezet megmutatja, hogy megmaradni, élni akar. A Görgényi Református Egyházmegye lelkipásztorai és az egykor itt szolgáló vagy beszolgáló lelkészek is hivatalosak voltak, és eljöttek. Pápai László volt lelkész is elmondta, hogyan zajlott az ő szolgálati idejében a templom kazettáinak restaurálása. A három unokai fiatal, aki verssel köszöntötte az ünneplőket: Kis Sándor, Banga Edit és Dán Róbert Zsolt. Székely Anita hegedűszólója és éneke, valamint a közös gitár-hegedű kísérettel előadott ének emelte az ünnep hangulatát. A hálaadó istentiszteletet követte a vendégek számára az unokai kultúrotthonban felszolgált ebéd. Én, mint a gyülekezet jelenlegi lelkipásztora, köszönöm mindazok segítségét, akik imádságukban hordozták e kis református közösséget, akik segítettek, és akik eljöttek részt venni hálaadásunkban, örömünkben.
Székely Levente lp.
Népújság (Marosvásárhely)
Zöldeskék szalag aranyhajban. Az aratásra váró búzatáblák között kanyargó Maros. A folyó választja el a Marosvásárhely–Régen főútvonaltól a vidéket. Székely ruha és hegedű hangja tette felejthetetlenné a vasárnapi hálaadó istentiszteletet Unokában. Abban a dombok mögött megbúvó kis faluban, melyet 1268-ban Vanokatelke néven említ a pápai tizedjegyzék, több mint kétszázan vehettük a püspöki áldást a megújult templomban. Főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szívhez szóló prédikációja – a 80. zsoltár 20. verse alapján – gondolatokat ébresztett a helybéliekben és a vendégekben, elszármazottakban, hazalátogató unokaiakban, akik a jeles napon eljöttek együtt ünnepelni a 41 lelkes református közösség hálaadó istentiszteletére. A püspök a változásról beszélt, amely körülvesz, és Isten igéjéről, ami nem változik, annak életet formáló, megtartó erejéről.
Aki elolvasta a meghívó hátoldalán az évszázadok távolában megörökített szavakat, láthatta, olvashatta, hogy 1886-ban egy akkori lelkipásztor vetette papírra azokat, hogy beszámolójával eleget tegyen őrálló kötelességének. Aligha gondolta akkor a vizitáló Benkő János esperes, hogy az 1886. szeptember 8-án Nagyercse fíliájaként nyilvántartott unokai gyülekezet 2015. július 26-án emlegetni fogja az ő nevét. 77 férfi és 90 nő tette ki akkor a 167 lélekszámú unokai gyülekezetet. Ma 41 a gyülekezet lélekszáma, és immár nem Nagyercséhez, hanem Toldalaghoz tartozik mint leányegyház. És e napon ez a negyvenegy lélek a meghívottakkal együtt hálát adott Istennek, hogy létezik, van rendbe tett temploma és haranglábja, de mindenekelőtt azért, hogy van még egy kis reménye is a jövendőre nézve. Nem tudjuk, hogy a mi nevünket 130 esztendő múlva említik-e majd egy hálaadó istentiszteleten vagy nem, de Urunk szavai örömet adnak, mikor arra gondolunk, hogy a mi nevünk nemcsak az anyakönyvek lapjain és a vizitációs jegyzőkönyvekben marad meg, hanem a mennyben is fel van írva. És én hiszem, hogy az unokai gyülekezet neve is ott van felírva a Mindenható előtt, akinek kegyelme az ünnepnap. Köszönjük neki, és köszönjük azoknak, akik lélek szerint adakoztak a templom és a harangláb javítására, mert csak így – lélek szerint – érdemes bármit is tenni. Az unokai emberek szeretnek ünnepelni, tudnak összefogással együtt dolgozni, és meg akarnak maradni itt – otthon. Meg akarják mutatni a világnak, hogy itt is lehet otthont teremteni, sőt a csend és a békesség falujában egyszerű, tiszta élettel kifejezni mindazt, ami fontos e földi életben, s hálát adni azért, ami áldás és siker. Ketten készülnek konfirmálni idén szeptembertől. Mindketten jelen voltak vasárnap, és hiszem, hogy felnőttként is emlékezni fognak arra a napra. Köszönöm nekik, hogy itt voltak, és jelenlétükkel jövőt ígértek. 1886-ban, az egykori jegyzőkönyv szerint, nem volt konfirmálás. Ha Isten éltet, 131 évvel később, 2017 virágvasárnapján újra lesz. Az 1752 márciusában jegyzett Banga György "curator" mai megfelelője Dán Mihály gondnok. Sokat számít, ha egy ember a helyén van a szolgálatban. Szeretném megköszönni neki és családjának, hogy az egyházért, a templomért és a július végi vasárnapért annyi mindent tettek, hogy minden idejében elkészüljön. Fontos, hogy milyen egy gyülekezet lelkipásztora, de egy leányegyházközségben nagyon fontos az is, hogy milyen ember a gondnok. Mindig segítőkész és aktív munkatársakra találtam Dán Mihályék családjában. Dán Mihály gondnok köszönetet mondott a főbb segítőknek, a faragói polgármesteri hivatalnak, Zima Ferenc sáromberki vállalkozónak, valamint a magyarrégeni és szászrégeni gyülekezeteknek. Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese is megerősítette reménységében és hitében az ott jelen lévőket. Elmondta, hogy öröm számára, de öröm az unokai gyülekezetnek, az egyházmegyének és a kerületnek is, ha egy ilyen kis gyülekezet megmutatja, hogy megmaradni, élni akar. A Görgényi Református Egyházmegye lelkipásztorai és az egykor itt szolgáló vagy beszolgáló lelkészek is hivatalosak voltak, és eljöttek. Pápai László volt lelkész is elmondta, hogyan zajlott az ő szolgálati idejében a templom kazettáinak restaurálása. A három unokai fiatal, aki verssel köszöntötte az ünneplőket: Kis Sándor, Banga Edit és Dán Róbert Zsolt. Székely Anita hegedűszólója és éneke, valamint a közös gitár-hegedű kísérettel előadott ének emelte az ünnep hangulatát. A hálaadó istentiszteletet követte a vendégek számára az unokai kultúrotthonban felszolgált ebéd. Én, mint a gyülekezet jelenlegi lelkipásztora, köszönöm mindazok segítségét, akik imádságukban hordozták e kis református közösséget, akik segítettek, és akik eljöttek részt venni hálaadásunkban, örömünkben.
Székely Levente lp.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 28.
Az igazi Nemes
Újságírói munkám egyik nagy kihagyásának tartom, hogy soha nem készítettem Vele interjút. Főleg az utóbbi időben készültem e kihagyást jóvátenni, közben viszont betegség gyötörte, s az sem adatott meg számomra, hogy utolsó útjára elkísérjem. Távol voltam, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, s bár a kilencvenegy évet túllépte, mégis úgy érzem, túl korán ment el. Azt tudom, rengeteg mondanivalója lett volna még, tanácsokat osztogathatott volna, s egyik alkalommal, a kapujuk előtt álldogálva, azt jegyezte meg, bizony nem kíváncsiak már mindarra, amit ők, a korosabbak megtapasztaltak, s amiből talán sokat tanulhatnának a fiatalabbak.
Megkésve bár, de mégis szólnom illik a Tanárról, aki annak a pedagógusnemzedéknek volt a tagja, amely a múlt század ötvenes–hetvenes éveiben meghatározó szereplője tudott lenni Háromszék társadalmának. Nem csupán oktatási, nevelési ügyekben voltak ők hivatottak véleményt mondani, de példamutató alakítói tudtak lenni mindannak, ami körülöttük történik. A hivatást kétségtelenül ők másképpen értelmezték, mint manapság szokás.
Igen, Nemes Antal nemcsak nevében volt nemes. Ha játszadozni akarnék a szavakkal, talán azt is megkockáztathatnám, hogy amolyan jó értelemben vett dzsentri volt ő, nem a leszegényedett nemesek fajtájából, hanem a viselkedésben, magatartásban, szórakozásban, társasági életben, széptevésben volt kiemelkedő jelenség. Nem egyszerűen csak személyiség, hanem benne megtestesült mindaz, amit a kiváló pedagógusról el szoktak, és el is kell mondanunk.
Nem palotában született Nagyernyén, ebben a Marosvásárhely közeli faluban, nem is egyke volt ő, hanem nyolcgyerekes család sarja, s amikor kedve volt a meséléshez, mindig elmagyarázta, melyik testvére mire vitte. Valahogy úgy voltam ezzel a történettel, mint tanártársa, a már néhány éve elhunyt lemhényi Dani Árpád esetével, akik tizenhatan voltak testvérek, s mindegyikük egyetemet végzett. A Nemes Tóniék családjában ugyancsak sok volt a tanult ember, s ha abból indulunk ki, amit ő felmutatott, ráhúzható a sikeres jelző erre a családra is.
Tanult tehát, mert a jövőhöz tanulni kellett, s amikor a múlt század ötvenes éveinek elején Sepsiszentgyörgyre került, hamar feltalálta magát, megtalálta a helyét az iskolákban, ahol tanított, ahol igazgató volt, a tanfelügyelőségen, ahol főleg az anyanyelv iránti elkötelezettséget kérte számon pedagógus kollégáitól. Akkoriban más becse volt az ilyen horderejű tanárnak, s ha példákat kellene mondanom, akkor az ő korosztályából hirtelen Nagy Béla, Kiss Lázár, a Czompó-házaspár jut eszembe Kézdivásárhelyről, Györgypál Lajos, Simon János, Zakariás Attila Barótról, Dudás János Kovásznáról, Bodó Jenő, Rácz Lajos, Rácz Gábor Sepsiszentgyörgyről… Ők és mellettük még sokan mások nemcsak az iskolában parancsoltak rendet már megjelenésükkel, hanem településükön is.
Szülőfalum volt tanítójáról maradt fenn a szájról szájra továbbadott történet, hogy a faluházban rendezett összejövetelen, ha hangosan vicogtak, rendetlenkedtek a fiatalok vagy a részegek, ő csak felállt, s abban a percben mindenki elhalkult. Ilyen tiszteletre méltó, már puszta megjelenésével csendet, rendet parancsoló ember volt Nemes Antal is (1924–2015).
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Újságírói munkám egyik nagy kihagyásának tartom, hogy soha nem készítettem Vele interjút. Főleg az utóbbi időben készültem e kihagyást jóvátenni, közben viszont betegség gyötörte, s az sem adatott meg számomra, hogy utolsó útjára elkísérjem. Távol voltam, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, s bár a kilencvenegy évet túllépte, mégis úgy érzem, túl korán ment el. Azt tudom, rengeteg mondanivalója lett volna még, tanácsokat osztogathatott volna, s egyik alkalommal, a kapujuk előtt álldogálva, azt jegyezte meg, bizony nem kíváncsiak már mindarra, amit ők, a korosabbak megtapasztaltak, s amiből talán sokat tanulhatnának a fiatalabbak.
Megkésve bár, de mégis szólnom illik a Tanárról, aki annak a pedagógusnemzedéknek volt a tagja, amely a múlt század ötvenes–hetvenes éveiben meghatározó szereplője tudott lenni Háromszék társadalmának. Nem csupán oktatási, nevelési ügyekben voltak ők hivatottak véleményt mondani, de példamutató alakítói tudtak lenni mindannak, ami körülöttük történik. A hivatást kétségtelenül ők másképpen értelmezték, mint manapság szokás.
Igen, Nemes Antal nemcsak nevében volt nemes. Ha játszadozni akarnék a szavakkal, talán azt is megkockáztathatnám, hogy amolyan jó értelemben vett dzsentri volt ő, nem a leszegényedett nemesek fajtájából, hanem a viselkedésben, magatartásban, szórakozásban, társasági életben, széptevésben volt kiemelkedő jelenség. Nem egyszerűen csak személyiség, hanem benne megtestesült mindaz, amit a kiváló pedagógusról el szoktak, és el is kell mondanunk.
Nem palotában született Nagyernyén, ebben a Marosvásárhely közeli faluban, nem is egyke volt ő, hanem nyolcgyerekes család sarja, s amikor kedve volt a meséléshez, mindig elmagyarázta, melyik testvére mire vitte. Valahogy úgy voltam ezzel a történettel, mint tanártársa, a már néhány éve elhunyt lemhényi Dani Árpád esetével, akik tizenhatan voltak testvérek, s mindegyikük egyetemet végzett. A Nemes Tóniék családjában ugyancsak sok volt a tanult ember, s ha abból indulunk ki, amit ő felmutatott, ráhúzható a sikeres jelző erre a családra is.
Tanult tehát, mert a jövőhöz tanulni kellett, s amikor a múlt század ötvenes éveinek elején Sepsiszentgyörgyre került, hamar feltalálta magát, megtalálta a helyét az iskolákban, ahol tanított, ahol igazgató volt, a tanfelügyelőségen, ahol főleg az anyanyelv iránti elkötelezettséget kérte számon pedagógus kollégáitól. Akkoriban más becse volt az ilyen horderejű tanárnak, s ha példákat kellene mondanom, akkor az ő korosztályából hirtelen Nagy Béla, Kiss Lázár, a Czompó-házaspár jut eszembe Kézdivásárhelyről, Györgypál Lajos, Simon János, Zakariás Attila Barótról, Dudás János Kovásznáról, Bodó Jenő, Rácz Lajos, Rácz Gábor Sepsiszentgyörgyről… Ők és mellettük még sokan mások nemcsak az iskolában parancsoltak rendet már megjelenésükkel, hanem településükön is.
Szülőfalum volt tanítójáról maradt fenn a szájról szájra továbbadott történet, hogy a faluházban rendezett összejövetelen, ha hangosan vicogtak, rendetlenkedtek a fiatalok vagy a részegek, ő csak felállt, s abban a percben mindenki elhalkult. Ilyen tiszteletre méltó, már puszta megjelenésével csendet, rendet parancsoló ember volt Nemes Antal is (1924–2015).
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 28.
RMOGYKE-programok: egyre több fiatalt vonzanak
Egyre népszerűbbek és látogatottabbak a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által rendezett egyhetes szakképzések, melyeket neves anyaországi egyetemi oktatók tartanak.
Az idén negyven magyarországi vendégelőadót sikerült Marosvásárhelyre hoznia az RMOGYKE-nak, többnyire csupa olyan szív-lélek embert, aki ingyen és bérmentve vállalta az utazás viszontagságait, a családjától és az otthoni teendőktől való elszakadást és, nem utolsó sorban azt, hogy tizenöt órát tartson az itteni érdeklődőknek. A 2009-ben indult képzési programnak köszönhetően eddig immár 132 anyaországi vendégelőadót hallgathattak a vásárhelyi és környékbeli fiatal orvosok, diákok. A professzorok zöme a Pécsi Tudományegyetemről érkezett.
A sokszor ellenszélben dolgozó RMOGYKE kurzusai egyre népszerűbbek. Ádám Valérián, a szervezet titkára szerint a képzések látogatottsága az idén mintegy harminc százalékkal nőtt. Úgy tűnik, román részről is némi érdeklődés mutatkozik, ezért a szervezők fontolóra vették, hogy az október elsején újrainduló rendezvények egy része angol nyelven folyjon. A kétnyelvűsítés ugyanakkor hozzásegítheti a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Házában működő egyesületet a képzési központként való akkreditálásához. Kérdésünkre, hogy mitől lettek egyre látogatottabbak a kurzusok, Ádám elmondta, hogy a magyarországi vendégelőadók által biztosított képzések nem arról szólnak, hogy jön a tanár, egy-két óra alatt elmondja a mondanivalóját, majd sietve távozik. „A tizenöt órán keresztül itt helye van a szakmai vitának, a kérdezősködésnek, megbeszélésnek, tapasztalatcserének” – ecsetelte a jelenlegi helyzetet az RMOGYKE titkára. Az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzést biztosító egyesület ugyanakkor Erdély más részeiben élő és dolgozó diákok és orvosok felé is próbál fordulni.
Ádám Valérián azt is örvendetesnek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárainál is némi szemléletváltás történt. A magyar oktatók már nem tekintik konkurenciának a vendégelőadókat, kezdik őket fogadni, beviszik az egyetemre, megszólaltatják a diákok előtt.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Egyre népszerűbbek és látogatottabbak a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által rendezett egyhetes szakképzések, melyeket neves anyaországi egyetemi oktatók tartanak.
Az idén negyven magyarországi vendégelőadót sikerült Marosvásárhelyre hoznia az RMOGYKE-nak, többnyire csupa olyan szív-lélek embert, aki ingyen és bérmentve vállalta az utazás viszontagságait, a családjától és az otthoni teendőktől való elszakadást és, nem utolsó sorban azt, hogy tizenöt órát tartson az itteni érdeklődőknek. A 2009-ben indult képzési programnak köszönhetően eddig immár 132 anyaországi vendégelőadót hallgathattak a vásárhelyi és környékbeli fiatal orvosok, diákok. A professzorok zöme a Pécsi Tudományegyetemről érkezett.
A sokszor ellenszélben dolgozó RMOGYKE kurzusai egyre népszerűbbek. Ádám Valérián, a szervezet titkára szerint a képzések látogatottsága az idén mintegy harminc százalékkal nőtt. Úgy tűnik, román részről is némi érdeklődés mutatkozik, ezért a szervezők fontolóra vették, hogy az október elsején újrainduló rendezvények egy része angol nyelven folyjon. A kétnyelvűsítés ugyanakkor hozzásegítheti a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Házában működő egyesületet a képzési központként való akkreditálásához. Kérdésünkre, hogy mitől lettek egyre látogatottabbak a kurzusok, Ádám elmondta, hogy a magyarországi vendégelőadók által biztosított képzések nem arról szólnak, hogy jön a tanár, egy-két óra alatt elmondja a mondanivalóját, majd sietve távozik. „A tizenöt órán keresztül itt helye van a szakmai vitának, a kérdezősködésnek, megbeszélésnek, tapasztalatcserének” – ecsetelte a jelenlegi helyzetet az RMOGYKE titkára. Az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzést biztosító egyesület ugyanakkor Erdély más részeiben élő és dolgozó diákok és orvosok felé is próbál fordulni.
Ádám Valérián azt is örvendetesnek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárainál is némi szemléletváltás történt. A magyar oktatók már nem tekintik konkurenciának a vendégelőadókat, kezdik őket fogadni, beviszik az egyetemre, megszólaltatják a diákok előtt.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. július 28.
Térségi és városnapok egyidőben
Sok apró, de érdekes programponttal bővül az egyidőben zajló hétvégi Nyárádszeredai Városnapok és a Nyárádmenti Napok szórakoztató ajánlata.
Az eddigi megszokott programpontok – mint kézműves vásár, néptánc, koncertek, szépségverseny és tűzijáték – mellett újabbakat is találhat magának az érdeklődő. Augusztus 1-jén délben a lovak és a lovassportok kedvelőit Nyárádszereda Marosvásárhely felőli kijáratánál található Butyurka-tanyára várják, ahol lovas bemutatóra kerül sor. Az érdeklődők a nemrég lovasíjász-rekordot döntött Pászka Lehel produkcióinak örülhetnek, de szombaton reggel bevonulnak a településre a 15. Mátyás huszárezred havadi lovasai is, akik ugyancsak ezen a helyen pihennek meg.
Egész napos új programot szervez a fiataloknak a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet ugyancsak szombaton. Az Ifjúsági Udvar nevű rendezvény színhelye az önkormányzat megújult udvara lesz. Tóth Sádor polgármester szerint a fiatalok képesek megszervezni a maguk mást stílusú programjait, és ezek kiegészítik a városnapi rendezvényeket. Így 11 órától kiértékelik Az én varázskertem című rajzpályázatra beérkezett legjobb munkákat, s ezúttal az alkotók újabb munkákat is készíthetnek, amelyet helyi tárlaton is bemutatnak majd a szervezők. 12 órától zumba-partin lehet zenére mozogni a közismert Bogival, 15 és 16 órától Bencze Ildikóval beszélgethetnek el az érdeklődők a tanulás új módszereiről és a kommunikációról, a meggyőzés erejéről, míg 17 órától Kraft Hunor nőgyógyásszal. 18 órától lazább programra hívják azokat, akik nevetni is szeretnek, ugyanis a klasszikus stand-up komédia képviselőit, Kun Zsoltot és a nyolcadik erdélyi humorfesztivál győztesét, György Botondot is meghívták a szervezők. A jó zenehangulatról az Elgé lokál fog gondoskodni, majd a főtéri esti koncertek és szépségverseny után a szórakozni vágyók visszatérhetnek a önkormányzat udvarára, ahol éjféltől szabadtéri buli lesz, a hangulatról a Pikowatt zenelovasa gondoskodik.
De aki nem szeretne bulizni, és aludni sem tud, azt a futballpályára várják, ahol éjszakai focitornát szerveznek megvilágított füves pályákon. A szervezők tizenhat csapat részvételére számítanak a Nyárád, Maros és Kis-Küküllő térségéből, akik négy csoportban küzdenek meg, mindenikből kettő jut tovább a döntő körökbe. Amúgy fociból nem lesz hiány a hétvégén, és nem csak éjszaka: szombaton 17 órától a futballpályán Székelyföld válogatottját és az egykori ASA öregfiú csapatát látja vendégül Nyárádszereda, míg vasárnap délután a műfüves pályán a papok, polgármesterek és vállalkozók csapatai rúgják majd a bőrt.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
Sok apró, de érdekes programponttal bővül az egyidőben zajló hétvégi Nyárádszeredai Városnapok és a Nyárádmenti Napok szórakoztató ajánlata.
Az eddigi megszokott programpontok – mint kézműves vásár, néptánc, koncertek, szépségverseny és tűzijáték – mellett újabbakat is találhat magának az érdeklődő. Augusztus 1-jén délben a lovak és a lovassportok kedvelőit Nyárádszereda Marosvásárhely felőli kijáratánál található Butyurka-tanyára várják, ahol lovas bemutatóra kerül sor. Az érdeklődők a nemrég lovasíjász-rekordot döntött Pászka Lehel produkcióinak örülhetnek, de szombaton reggel bevonulnak a településre a 15. Mátyás huszárezred havadi lovasai is, akik ugyancsak ezen a helyen pihennek meg.
Egész napos új programot szervez a fiataloknak a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet ugyancsak szombaton. Az Ifjúsági Udvar nevű rendezvény színhelye az önkormányzat megújult udvara lesz. Tóth Sádor polgármester szerint a fiatalok képesek megszervezni a maguk mást stílusú programjait, és ezek kiegészítik a városnapi rendezvényeket. Így 11 órától kiértékelik Az én varázskertem című rajzpályázatra beérkezett legjobb munkákat, s ezúttal az alkotók újabb munkákat is készíthetnek, amelyet helyi tárlaton is bemutatnak majd a szervezők. 12 órától zumba-partin lehet zenére mozogni a közismert Bogival, 15 és 16 órától Bencze Ildikóval beszélgethetnek el az érdeklődők a tanulás új módszereiről és a kommunikációról, a meggyőzés erejéről, míg 17 órától Kraft Hunor nőgyógyásszal. 18 órától lazább programra hívják azokat, akik nevetni is szeretnek, ugyanis a klasszikus stand-up komédia képviselőit, Kun Zsoltot és a nyolcadik erdélyi humorfesztivál győztesét, György Botondot is meghívták a szervezők. A jó zenehangulatról az Elgé lokál fog gondoskodni, majd a főtéri esti koncertek és szépségverseny után a szórakozni vágyók visszatérhetnek a önkormányzat udvarára, ahol éjféltől szabadtéri buli lesz, a hangulatról a Pikowatt zenelovasa gondoskodik.
De aki nem szeretne bulizni, és aludni sem tud, azt a futballpályára várják, ahol éjszakai focitornát szerveznek megvilágított füves pályákon. A szervezők tizenhat csapat részvételére számítanak a Nyárád, Maros és Kis-Küküllő térségéből, akik négy csoportban küzdenek meg, mindenikből kettő jut tovább a döntő körökbe. Amúgy fociból nem lesz hiány a hétvégén, és nem csak éjszaka: szombaton 17 órától a futballpályán Székelyföld válogatottját és az egykori ASA öregfiú csapatát látja vendégül Nyárádszereda, míg vasárnap délután a műfüves pályán a papok, polgármesterek és vállalkozók csapatai rúgják majd a bőrt.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. július 29.
Milliók a szegénység peremén
Románia lakosságának csaknem 44,4 százaléka vergődik a szegénység határán, olyan emberek is, akik dolgoznak vagy akár egyetemi oklevéllel rendelkeznek – jelentette ki Nina Cugler, a bukaresti Agenda 21 egyesület elnöke. Az inkluziós programokért felelős civil szervezet vezetője szerint az emberek felfogásával van gond.
A hátrányos helyzetűek társadalmi integrációja egyre komolyabb kihívást jelent, nyilatkozta Nina Cugler, az Agenda 21 elnöke, aki a szerdán Marosvásárhelyen mutatta be szervezetük legújabb inkluziós programját.
Állítását azzal a számokban is lemérhető ténnyel próbálta igazolni, hogy Románia lakosságának csaknem 44,4 százaléka él a szegénység peremén; a szegénység pedig a társadalmi marginalizáció egyik melegágya. „Nem csak a bőr sötétebb színe, a valamiféle fogyaték, az elszegényedés is a kiszorításhoz vezethet. Rendkívül szomorú, hogy a lakosság szinte felét ez a veszély fenyegeti, olyanokat is, akik munkahellyel rendelkeznek, de a keresetük nem elegendő a számlák törlesztésére” – állapította meg Cugler. Az Agenda 21 megyei önkormányzatok, prefektúrák valamint civil szervezetek bevonásával próbál Buzău, Călăraşi, Kolozs és Maros megyei településeken segíteni, olyan falvakon, mint például Pusztakamarás vagy Alsóbölkény, ahol a szegénység aggasztó méreteket öltött.
Nina Cugler szerint a kormány ott téved, hogy szociális programjain keresztül mindenkinek szeretne valami juttatni, holott az érintetteken nem az anyagi támogatás, hanem a felfogásváltás segítene. „A társadalmi kiszorítottságnak, az érintettől független, úgymond külső tényezői is vannak, de az esetek többségében az egyénen múlik, hogy sikerül-e élnie a lehetőségekkel vagy nem” – mondta el a Bukarestben bejegyzett egyesület vezetője. Romániában megállapítást nyert, hogy a legtöbb, szegénység miatt marginalizált személy nem él a felkínált munkalehetőséggel. Sokan elkényelmesedtek, és inkább a munkanélküli-, majd szociális segélyt választják a munka helyett.
Szucher Ervin
Románia lakosságának csaknem 44,4 százaléka vergődik a szegénység határán, olyan emberek is, akik dolgoznak vagy akár egyetemi oklevéllel rendelkeznek – jelentette ki Nina Cugler, a bukaresti Agenda 21 egyesület elnöke. Az inkluziós programokért felelős civil szervezet vezetője szerint az emberek felfogásával van gond.
A hátrányos helyzetűek társadalmi integrációja egyre komolyabb kihívást jelent, nyilatkozta Nina Cugler, az Agenda 21 elnöke, aki a szerdán Marosvásárhelyen mutatta be szervezetük legújabb inkluziós programját.
Állítását azzal a számokban is lemérhető ténnyel próbálta igazolni, hogy Románia lakosságának csaknem 44,4 százaléka él a szegénység peremén; a szegénység pedig a társadalmi marginalizáció egyik melegágya. „Nem csak a bőr sötétebb színe, a valamiféle fogyaték, az elszegényedés is a kiszorításhoz vezethet. Rendkívül szomorú, hogy a lakosság szinte felét ez a veszély fenyegeti, olyanokat is, akik munkahellyel rendelkeznek, de a keresetük nem elegendő a számlák törlesztésére” – állapította meg Cugler. Az Agenda 21 megyei önkormányzatok, prefektúrák valamint civil szervezetek bevonásával próbál Buzău, Călăraşi, Kolozs és Maros megyei településeken segíteni, olyan falvakon, mint például Pusztakamarás vagy Alsóbölkény, ahol a szegénység aggasztó méreteket öltött.
Nina Cugler szerint a kormány ott téved, hogy szociális programjain keresztül mindenkinek szeretne valami juttatni, holott az érintetteken nem az anyagi támogatás, hanem a felfogásváltás segítene. „A társadalmi kiszorítottságnak, az érintettől független, úgymond külső tényezői is vannak, de az esetek többségében az egyénen múlik, hogy sikerül-e élnie a lehetőségekkel vagy nem” – mondta el a Bukarestben bejegyzett egyesület vezetője. Romániában megállapítást nyert, hogy a legtöbb, szegénység miatt marginalizált személy nem él a felkínált munkalehetőséggel. Sokan elkényelmesedtek, és inkább a munkanélküli-, majd szociális segélyt választják a munka helyett.
Szucher Ervin
2015. július 30.
Az igazi megoldásért
Az 1989-es változásokkor az erdélyi magyar nemzeti közösség által megfogalmazott legfőbb követelések egyike – az autonómia és a Bolyai Egyetem mellett – a MOGYE önálló magyar tagozatának visszaállítása volt. Amíg tartott a kezdeti lelkesedés, az úgynevezett forradalmi lendület, úgy tűnt, van esély céljaink elérésére. Aztán következett Vásárhely fekete márciusa, s vele együtt a kijózanodás. A magát az erdélyi magyarság egyetlen legitim érdekvédelmi és közképviseleti szervezetének tartó RMDSZ sorra adta fel az említett célokat.
Sokáig úgy tűnt, az orvosképzés az a terület, ahol a leghamarabb érhető el valamiféle eredmény. A kezdeti tagadhatatlan előrelépések alapján – a magyar nemzetiségű diákok létszámának a hirtelen megugrása, majd lassú közelítése a románokéhoz; a magyar nyelvű képzésnek biztosított helyek elkülönítése – abban reménykedtünk, hogy hosszú távra biztosítható a romániai magyar orvosképzés. Hiába a figyelmeztetés, hogy folyamatosan romlik a magyar oktatók aránya, veszélyeztetve ezáltal magát a magyar nyelven folyó képzést, senkit nem érdekelt. Sajnos, a neves magyar professzorok – érdektelenségből, hamisan értelmezett szakmai féltékenységből – elmulasztották kinevelni utódjaikat.
Az RMDSZ, a kormánykoalíció tagjaként megpróbált engedményeket kicsikarni a kormányzattól. Ezek sorába tartozott a multikulturálisnak kikiáltott három egyetemen – Babes–Bolyai, vásárhelyi művészeti és a MOGYE – létrehozandó önálló magyar karokra vonatkozó döntés. Az első kettőben különösebb gond nélkül létre is hozták a viszonylagos önállósággal bíró magyar karokat, a MOGYE román többségű szenátusa viszont – az egyetemi autonómia leple mögé bújva – a mai napig akadályozza a vonatkozó törvény alkalmazását. Az RMDSZ pedig nem képes arra, hogy jogkövető magatartásra bírja, kényszerítse az egyetem vezetőségét.
Úgy tűnik, hiába minden pereskedés, passzív ellenállás: a kutya ugat, a karaván halad. Különösebb képzelőerő sem szükségeltetik ahhoz, hogy lássuk, mi lehet a folyamat vége: a magyar nyelvű orvosképzés megszűnése.
Az egyetlen igazi megoldás egy új, önálló magyar tannyelvű orvosi egyetem alapítása lenne.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az 1989-es változásokkor az erdélyi magyar nemzeti közösség által megfogalmazott legfőbb követelések egyike – az autonómia és a Bolyai Egyetem mellett – a MOGYE önálló magyar tagozatának visszaállítása volt. Amíg tartott a kezdeti lelkesedés, az úgynevezett forradalmi lendület, úgy tűnt, van esély céljaink elérésére. Aztán következett Vásárhely fekete márciusa, s vele együtt a kijózanodás. A magát az erdélyi magyarság egyetlen legitim érdekvédelmi és közképviseleti szervezetének tartó RMDSZ sorra adta fel az említett célokat.
Sokáig úgy tűnt, az orvosképzés az a terület, ahol a leghamarabb érhető el valamiféle eredmény. A kezdeti tagadhatatlan előrelépések alapján – a magyar nemzetiségű diákok létszámának a hirtelen megugrása, majd lassú közelítése a románokéhoz; a magyar nyelvű képzésnek biztosított helyek elkülönítése – abban reménykedtünk, hogy hosszú távra biztosítható a romániai magyar orvosképzés. Hiába a figyelmeztetés, hogy folyamatosan romlik a magyar oktatók aránya, veszélyeztetve ezáltal magát a magyar nyelven folyó képzést, senkit nem érdekelt. Sajnos, a neves magyar professzorok – érdektelenségből, hamisan értelmezett szakmai féltékenységből – elmulasztották kinevelni utódjaikat.
Az RMDSZ, a kormánykoalíció tagjaként megpróbált engedményeket kicsikarni a kormányzattól. Ezek sorába tartozott a multikulturálisnak kikiáltott három egyetemen – Babes–Bolyai, vásárhelyi művészeti és a MOGYE – létrehozandó önálló magyar karokra vonatkozó döntés. Az első kettőben különösebb gond nélkül létre is hozták a viszonylagos önállósággal bíró magyar karokat, a MOGYE román többségű szenátusa viszont – az egyetemi autonómia leple mögé bújva – a mai napig akadályozza a vonatkozó törvény alkalmazását. Az RMDSZ pedig nem képes arra, hogy jogkövető magatartásra bírja, kényszerítse az egyetem vezetőségét.
Úgy tűnik, hiába minden pereskedés, passzív ellenállás: a kutya ugat, a karaván halad. Különösebb képzelőerő sem szükségeltetik ahhoz, hogy lássuk, mi lehet a folyamat vége: a magyar nyelvű orvosképzés megszűnése.
Az egyetlen igazi megoldás egy új, önálló magyar tannyelvű orvosi egyetem alapítása lenne.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 31.
Tanácshatározat a marosvásárhelyi iskolák kétnyelvűsítésére? –
Marosvásárhely utcáin és intézményeiben nem jelenik meg a magyar nyelv, bár a kétnyelvűséget törvényes előírások szavatolják.
A város magyar közösségét diszkrimináló helyzet orvoslásáért a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet számos akciót kezdeményezett már. Panasszal fordult a romániai diszkriminációellenes tanácshoz, aktivistái pedig román-magyar utcanévtáblákat helyeztek ki, és tárgyalásokat folytatnak iskolavezetőkkel a tanintézmények kétnyelvűsítése érdekében.
De mit tesz ez ügyben a helyi és a megyei RMDSZ?
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szerint a frakciója megegyezett arról, hogy az augusztusi helyi tanácsülésen határozattervezetet nyújtanak be, ebben kérik az iskolák belső tereinek kétnyelvűsítésére vonatkozó törvény alkalmazását. Az elnök reméli a helyzet megoldását, mert a város pályázik az Európa kulturális fővárosa címre 2021-ben. A projektet a polgármesteri hivatal és a Maros Megyei Tanács a multikulturalitásra alapozza.
Augusztus közepén tanácskozásra hívják a megye iskoláinak vezetőit, hogy felmérjék a kétnyelvűség helyzetét – mondta Brassai.
Kossuth Rádió
Erdély.ma
Marosvásárhely utcáin és intézményeiben nem jelenik meg a magyar nyelv, bár a kétnyelvűséget törvényes előírások szavatolják.
A város magyar közösségét diszkrimináló helyzet orvoslásáért a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet számos akciót kezdeményezett már. Panasszal fordult a romániai diszkriminációellenes tanácshoz, aktivistái pedig román-magyar utcanévtáblákat helyeztek ki, és tárgyalásokat folytatnak iskolavezetőkkel a tanintézmények kétnyelvűsítése érdekében.
De mit tesz ez ügyben a helyi és a megyei RMDSZ?
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szerint a frakciója megegyezett arról, hogy az augusztusi helyi tanácsülésen határozattervezetet nyújtanak be, ebben kérik az iskolák belső tereinek kétnyelvűsítésére vonatkozó törvény alkalmazását. Az elnök reméli a helyzet megoldását, mert a város pályázik az Európa kulturális fővárosa címre 2021-ben. A projektet a polgármesteri hivatal és a Maros Megyei Tanács a multikulturalitásra alapozza.
Augusztus közepén tanácskozásra hívják a megye iskoláinak vezetőit, hogy felmérjék a kétnyelvűség helyzetét – mondta Brassai.
Kossuth Rádió
Erdély.ma
2015. július 31.
Marosvásárhelyi előválasztás regisztráció nélkül?
Kevesebb akadálya lenne a marosvásárhelyi magyarnyelvűségnek, ha a város 16 év után újból magyar polgármestert választana. Több magyar párt és egy civilszervezet is indítana jelöltet. Közülük úgy lehetne kiválasztani a mostani román polgármester kihívóját, ha előválasztást tartana a marosvásárhelyi magyarság, és azt a jelöltet, ki ezt megnyeri, az egész város magyarsága támogatná a jövő évi helyhatósági választáson.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az októberi marosvásárhelyi előválasztással kapcsolatosan bejelentette: javasolni fogja, hogy ne kössék regisztrációhoz a magyar választók részvételét, így előzetes bejelentkezés nélkül bárki elmehetne szavazni.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint a regisztráció nem tűnik egy hasznos feltételnek, idegenkednek tőle a marosvásárhelyiek. Ezért javasolni fogja az Erdélyi Magyar Néppártnak és a Magyar Polgári Pártnak: ezt a kérdést gondolják újra annak érdekében, hogy a marosvásárhelyiek minél nagyobb számban vehessenek részt október 11-én az előválasztáson.
Kossuth Rádió
Erdély.ma
Kevesebb akadálya lenne a marosvásárhelyi magyarnyelvűségnek, ha a város 16 év után újból magyar polgármestert választana. Több magyar párt és egy civilszervezet is indítana jelöltet. Közülük úgy lehetne kiválasztani a mostani román polgármester kihívóját, ha előválasztást tartana a marosvásárhelyi magyarság, és azt a jelöltet, ki ezt megnyeri, az egész város magyarsága támogatná a jövő évi helyhatósági választáson.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az októberi marosvásárhelyi előválasztással kapcsolatosan bejelentette: javasolni fogja, hogy ne kössék regisztrációhoz a magyar választók részvételét, így előzetes bejelentkezés nélkül bárki elmehetne szavazni.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint a regisztráció nem tűnik egy hasznos feltételnek, idegenkednek tőle a marosvásárhelyiek. Ezért javasolni fogja az Erdélyi Magyar Néppártnak és a Magyar Polgári Pártnak: ezt a kérdést gondolják újra annak érdekében, hogy a marosvásárhelyiek minél nagyobb számban vehessenek részt október 11-én az előválasztáson.
Kossuth Rádió
Erdély.ma
2015. július 31.
Brassai: Nem akarunk mesterséges akadályt gördíteni az előválasztás elé
A fenti kijelentés tegnap, az RMDSZ megyei székházában tartott sajtóreggelin hangzott el, amelyen Brassai Zsombor elnök és Soós Zoltán városi tanácsos az előválasztásokról, az összefogás fontosságáról, illetve az Azomures vegyikombinát ügyében javasolt népszavazásról beszélt.
Soós Zoltán egyfajta partnerséget kért a magyar sajtó részéről, hiszen "nehéz 10 hónap áll előttünk, lesz egy magyar–magyar megmérettetés, aminek az az előnye, hogy egy magyar jelölt maradjon a választásokig, mert a magyar–magyar konkurencia káros hatású". Fontosnak tartja Marosvásárhely különböző politikai alakulatainak az összefogását, amely "a Vásárhelyi Forgatag során megvalósult egy bizonyos szinten", és erre alapozva remélik, hogy tovább tudnak lépni, nem csak a kulturális rendezvények kapcsán.
"Alvó" városból a szecesszió fővárosa
Élhető Marosvásárhelyt szeretnének, jelentette ki, ez programja egyik fontos része. Ezen belül a környezetszennyezés és természetesen az Azomures. Kikérnék a város lakóinak a véleményét, hogy végre legyen egy jogi eszköz a kezükben. Emellett határozatban kérik a várostól orvosi tanulmány készítését, hogy konkrét adataik legyenek, milyen egészségkárosító hatása van a vegyi kombinátnak.
Beszélt a Marosvásárhely kulturális főváros projektről, amely fontos, mert szerinte "Vásárhely ma alvó város gazdasági szempontból, a kitörési pont meglehetősen kevés, a rossz városvezetés az elmúlt 16 évben nem volt képes Vásárhelyt növekedési pályára állítani". Nagyszeben példáját hozta fel, ahol az említett státus pozitív folyamatokat indított el ismertség és gazdasági fejlődés szempontjából is. A projektnek köszönhetően, reméli, megszűnik a nacionalista propaganda, és javulni fog a közhangulat. Véleménye szerint Marosvásárhely a szecesszió fővárosa kellene legyen Romániában, illetve a kultúra kapuja Erdélyben, összehangolva a repülőtér, illetve a nagyvárosi övezet fejlesztésével.
Brassai Zsombor szerint a magyar sajtó szerepe felértékelődik a következő időszakban, vannak fontos témák, amelyeket partnerként kell kezelni. Ilyen közös problémának az Azomures ügyét nevezte, nem tagadva a politikum felelősségét sem, de, mint mondta, a jövő szempontjából kell kezelni ezt a mindig aktuális kérdést, amely az egész városra, sőt a környező falvakra kiterjedő közérdekű problémát jelent.
Fontosnak nevezte a politikai összefogáson alapuló előválasztást is, ebben is a magyar sajtó támogatását kérte, hiszen egy hosszú évek óta tartó politikai szembenállást sikerült feloldani. Véleménye szerint az előválasztásokkal Maros megyében pontot tudnak tenni erre a kérdésre.
Népújság: – Az összefogásról, a magyar–magyar politikai szembenállás feloldásáról beszélt. Ezzel szemben az elmúlt napokban az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette, hogy külön indul a választásokon. Hogyan beszélhetünk összefogásról, amikor az egyik párt külön szándékszik indulni?
Brassai Zsombor: – A Néppárt döntése egy kicsit ellentmondásos, a nyilatkozatban arról beszélnek, hogy országos szintű összefogás nem lesz, de nem kifogásolják a helyi szintű összefogást. Azt azonban értékelem, hogy Portik Vilmos megyei elnök a bejelentést követően azonnal kijelentette, hogy Marosvásárhelyen minden marad az egyezség szerint, és így megyünk tovább.
Soós Zoltán: – Az összefogással kapcsolatosan annyit jegyeznék meg, hogy Portik Vilmossal való baráti kapcsolatom, és a Forgatagban kifejtett közös munka is garancia arra, hogy az összefogást a mi részünkről nem fenyegeti semmiféle veszély. Úgy érezzük, itt nem a személyekről van szó, hanem a közösségről. Még lehet jelentkezni, és minél többen jelentkeznek, annál inkább erősítjük az előválasztások hitelességét.
Népújság: – Van-e újabb jelentkező, és hogyan állnak a regisztrációval?
Brassai Zsombor: – A regisztrálók száma növekedett, 3000 körül tartunk. Újra Portik Vilmosra hivatkozva mondom, hogy jó lenne, ha a magyarok 10%-a regisztrálna, ami kb. 5000 regisztrációt jelent. Viszont a nyári időszakban értelmetlen különösebben befektetni az előválasztási kampányba, de a nyár vége felé elindítunk egy, az egész várost behálózó kampányt. Egyébként a konzultációinkból az derül ki, hogy a város magyar lakosságának mintegy 70-75%-a tud az előválasztásról, 30-35%-a azt is pontosan tudja, hogy mikor lesz, és még többen tudják, hogy kik a jelöltek. Tehát az előválasztás mint olyan, érdekli a lakosságot. Viszont elismerem, hogy a regisztráció, amelyet egyébként mindhárom párt jónak tartott, úgy tűnik, mintha akadályozná a tulajdonképpeni részvételi szándékot. Gyanús. Ez a gyanú abból az RMDSZ- átszervezési cirkuszból ered, amit 2013 elején indítottunk el, szokatlan, idegen stb., jóllehet ez nemzetközi gyakorlat, az Egyesült Államoktól Magyarországig mindenhol gyakorolják. De ha ez valóban akadály, nyilván ezt is újragondoljuk. Nem akarunk semmiféle mesterséges akadályt gördíteni az előválasztás elé.
Népújság: – A kombináttal kapcsolatosan népszavazásról beszélt; hogyan képzeli el?
Brassai Zsombor: – A népszavazást törvény szabályozza, amely szerint többféleképpen lehet kezdeményezni: aláírásgyűjtéssel, de a helyi tanács egyharmadának kezdeményezésére is napirendre tűzhető a kérdés, és egyszerű többséggel a helyi tanács dönt arról, hogy a népszavazást kiírja vagy nem. Ma bejelentjük, hogy a következő tanácsülésig előkészítjük az anyagot, és napirendre fogjuk tűzni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
A fenti kijelentés tegnap, az RMDSZ megyei székházában tartott sajtóreggelin hangzott el, amelyen Brassai Zsombor elnök és Soós Zoltán városi tanácsos az előválasztásokról, az összefogás fontosságáról, illetve az Azomures vegyikombinát ügyében javasolt népszavazásról beszélt.
Soós Zoltán egyfajta partnerséget kért a magyar sajtó részéről, hiszen "nehéz 10 hónap áll előttünk, lesz egy magyar–magyar megmérettetés, aminek az az előnye, hogy egy magyar jelölt maradjon a választásokig, mert a magyar–magyar konkurencia káros hatású". Fontosnak tartja Marosvásárhely különböző politikai alakulatainak az összefogását, amely "a Vásárhelyi Forgatag során megvalósult egy bizonyos szinten", és erre alapozva remélik, hogy tovább tudnak lépni, nem csak a kulturális rendezvények kapcsán.
"Alvó" városból a szecesszió fővárosa
Élhető Marosvásárhelyt szeretnének, jelentette ki, ez programja egyik fontos része. Ezen belül a környezetszennyezés és természetesen az Azomures. Kikérnék a város lakóinak a véleményét, hogy végre legyen egy jogi eszköz a kezükben. Emellett határozatban kérik a várostól orvosi tanulmány készítését, hogy konkrét adataik legyenek, milyen egészségkárosító hatása van a vegyi kombinátnak.
Beszélt a Marosvásárhely kulturális főváros projektről, amely fontos, mert szerinte "Vásárhely ma alvó város gazdasági szempontból, a kitörési pont meglehetősen kevés, a rossz városvezetés az elmúlt 16 évben nem volt képes Vásárhelyt növekedési pályára állítani". Nagyszeben példáját hozta fel, ahol az említett státus pozitív folyamatokat indított el ismertség és gazdasági fejlődés szempontjából is. A projektnek köszönhetően, reméli, megszűnik a nacionalista propaganda, és javulni fog a közhangulat. Véleménye szerint Marosvásárhely a szecesszió fővárosa kellene legyen Romániában, illetve a kultúra kapuja Erdélyben, összehangolva a repülőtér, illetve a nagyvárosi övezet fejlesztésével.
Brassai Zsombor szerint a magyar sajtó szerepe felértékelődik a következő időszakban, vannak fontos témák, amelyeket partnerként kell kezelni. Ilyen közös problémának az Azomures ügyét nevezte, nem tagadva a politikum felelősségét sem, de, mint mondta, a jövő szempontjából kell kezelni ezt a mindig aktuális kérdést, amely az egész városra, sőt a környező falvakra kiterjedő közérdekű problémát jelent.
Fontosnak nevezte a politikai összefogáson alapuló előválasztást is, ebben is a magyar sajtó támogatását kérte, hiszen egy hosszú évek óta tartó politikai szembenállást sikerült feloldani. Véleménye szerint az előválasztásokkal Maros megyében pontot tudnak tenni erre a kérdésre.
Népújság: – Az összefogásról, a magyar–magyar politikai szembenállás feloldásáról beszélt. Ezzel szemben az elmúlt napokban az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette, hogy külön indul a választásokon. Hogyan beszélhetünk összefogásról, amikor az egyik párt külön szándékszik indulni?
Brassai Zsombor: – A Néppárt döntése egy kicsit ellentmondásos, a nyilatkozatban arról beszélnek, hogy országos szintű összefogás nem lesz, de nem kifogásolják a helyi szintű összefogást. Azt azonban értékelem, hogy Portik Vilmos megyei elnök a bejelentést követően azonnal kijelentette, hogy Marosvásárhelyen minden marad az egyezség szerint, és így megyünk tovább.
Soós Zoltán: – Az összefogással kapcsolatosan annyit jegyeznék meg, hogy Portik Vilmossal való baráti kapcsolatom, és a Forgatagban kifejtett közös munka is garancia arra, hogy az összefogást a mi részünkről nem fenyegeti semmiféle veszély. Úgy érezzük, itt nem a személyekről van szó, hanem a közösségről. Még lehet jelentkezni, és minél többen jelentkeznek, annál inkább erősítjük az előválasztások hitelességét.
Népújság: – Van-e újabb jelentkező, és hogyan állnak a regisztrációval?
Brassai Zsombor: – A regisztrálók száma növekedett, 3000 körül tartunk. Újra Portik Vilmosra hivatkozva mondom, hogy jó lenne, ha a magyarok 10%-a regisztrálna, ami kb. 5000 regisztrációt jelent. Viszont a nyári időszakban értelmetlen különösebben befektetni az előválasztási kampányba, de a nyár vége felé elindítunk egy, az egész várost behálózó kampányt. Egyébként a konzultációinkból az derül ki, hogy a város magyar lakosságának mintegy 70-75%-a tud az előválasztásról, 30-35%-a azt is pontosan tudja, hogy mikor lesz, és még többen tudják, hogy kik a jelöltek. Tehát az előválasztás mint olyan, érdekli a lakosságot. Viszont elismerem, hogy a regisztráció, amelyet egyébként mindhárom párt jónak tartott, úgy tűnik, mintha akadályozná a tulajdonképpeni részvételi szándékot. Gyanús. Ez a gyanú abból az RMDSZ- átszervezési cirkuszból ered, amit 2013 elején indítottunk el, szokatlan, idegen stb., jóllehet ez nemzetközi gyakorlat, az Egyesült Államoktól Magyarországig mindenhol gyakorolják. De ha ez valóban akadály, nyilván ezt is újragondoljuk. Nem akarunk semmiféle mesterséges akadályt gördíteni az előválasztás elé.
Népújság: – A kombináttal kapcsolatosan népszavazásról beszélt; hogyan képzeli el?
Brassai Zsombor: – A népszavazást törvény szabályozza, amely szerint többféleképpen lehet kezdeményezni: aláírásgyűjtéssel, de a helyi tanács egyharmadának kezdeményezésére is napirendre tűzhető a kérdés, és egyszerű többséggel a helyi tanács dönt arról, hogy a népszavazást kiírja vagy nem. Ma bejelentjük, hogy a következő tanácsülésig előkészítjük az anyagot, és napirendre fogjuk tűzni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 31.
Bejegyzés előtt álló, új párt mutatkozott be Marosvásárhelyen
DEP: "Nem a kis lépések politikáját akarjuk folytatni"
Demokratikus Erdélyért Párt (DEP) néven fognak bejegyezni egy új, román–magyar pártot. A párt alapítói –Kovács István Dávid (a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szerveződés képviselője), Majla Csaba és Ujvári András –tegnap sajtótájékoztató keretében mutatták be az alakuló szervezetet, amely saját jelöltet készül indítani a jövő éviönkormányzati választásokon Marosvásárhely polgármesteri tisztségének megnyerésére.
A Demokratikus Erdélyért Párt (DEP) alapítói szerint tíz évvel ezelőtti ötletet sikerül megvalósítaniuk ősszel, azáltal, hogy a jelenleg érvényben levő törvénykezésnek megfelelően bejegyeztetik az új, regionális román–magyar pártot. Kovács István Dávid szerint Erdély 16 megyéjének több váro-sában vannak szimpatizánsaik, akik várhatóan csatlakoznak az új politikai alakulathoz. A DEP fő célja Erdély gazdasági autonómiájának megteremtése, az alapítók szerint ez csakis a magyarok, románok és más nemzetiségűek összefogásával valósulhat meg.
A DEP keretprogramjának alapelveit – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, XXI. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika; erdélyi régiók; médiapolitika; egészségügyi, család- és szociálpolitika; erdélyi társadalompolitika – ismertette röviden Kovács István Dávid, hangsúlyozva, "a Demokratikus Erdélyért Párt kommunikációját értékeinek folyamatos hangsúlyozása mellett a higgadt reakciókészség, nyitottság, integratív szándék jellemzi, ugyanakkor a párt az erdélyi magyar és román politikában a verseny és az együttműködés helyes arányára és viszonyára törekszik". Kijelentette, meglátása szerint az új Romániában a régiók adják a politikai közösség legfontosabb szerveződési kereteit, ugyanakkor hozzátette: "a DEP nem akar egy negyedik magyar párt, megosztó párt lenni, Erdély összlakosságát, szórványban élő nemzeti közösségeit szeretné összefogni, és nyitott a más – román, illetve magyar – pártokkal való együttműködésre. A párt a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politizálást fontosabbnak tekinti az öncélú kormányzati szerepvállalásnál, a kormányzati részvételt csakis célirányos – a közösségi autonómiák megvalósítása szempontjából releváns – és szigorúan betartott szövetségi programok alapján tartja elképzelhetőnek". Kovács István Dávid bejelentette, Erdély két településén indítanak polgármester- jelöltet, ezek közül az egyik Marosvásárhely lesz. Hangsúlyozta, nem a polgármester nemzetiségét tartják relevánsnak, hanem azt tartják fontosnak, hogy a jelölt jó szakember, jó városgazda, jó "városépítő" legyen, megfelelő programmal. Ilyen jelöltet tudnak csak támogatni.
"Marosvásárhelyen minden itt élő nemzetiségnek szüksége van munkahelyre, megélhetésre, pozitív jövőképre, ahhoz, hogy fiataljaink ne vándoroljanak ki. Olyan városvezetőre van szükség, aki jó gazdasági szakember, aki vállalja a megmérettetést és felvállalja a nemzetiségi gondokat. Van ilyen ember, és vállalja is a kihívást. A Demokratikus Erdélyért Párt nem a kis lépések politikáját akarja folytatni, célirányos programunkat akarjuk megvalósítani, számítunk a szaktudásra. Nem örökölt politikusokat akarunk" – tette hozzá Kovács István, kijelentve, a DEP megalakulásával a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szerveződés nem szűnik meg, nem alakul át, folytatja tevékenységét.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
DEP: "Nem a kis lépések politikáját akarjuk folytatni"
Demokratikus Erdélyért Párt (DEP) néven fognak bejegyezni egy új, román–magyar pártot. A párt alapítói –Kovács István Dávid (a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szerveződés képviselője), Majla Csaba és Ujvári András –tegnap sajtótájékoztató keretében mutatták be az alakuló szervezetet, amely saját jelöltet készül indítani a jövő éviönkormányzati választásokon Marosvásárhely polgármesteri tisztségének megnyerésére.
A Demokratikus Erdélyért Párt (DEP) alapítói szerint tíz évvel ezelőtti ötletet sikerül megvalósítaniuk ősszel, azáltal, hogy a jelenleg érvényben levő törvénykezésnek megfelelően bejegyeztetik az új, regionális román–magyar pártot. Kovács István Dávid szerint Erdély 16 megyéjének több váro-sában vannak szimpatizánsaik, akik várhatóan csatlakoznak az új politikai alakulathoz. A DEP fő célja Erdély gazdasági autonómiájának megteremtése, az alapítók szerint ez csakis a magyarok, románok és más nemzetiségűek összefogásával valósulhat meg.
A DEP keretprogramjának alapelveit – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, XXI. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika; erdélyi régiók; médiapolitika; egészségügyi, család- és szociálpolitika; erdélyi társadalompolitika – ismertette röviden Kovács István Dávid, hangsúlyozva, "a Demokratikus Erdélyért Párt kommunikációját értékeinek folyamatos hangsúlyozása mellett a higgadt reakciókészség, nyitottság, integratív szándék jellemzi, ugyanakkor a párt az erdélyi magyar és román politikában a verseny és az együttműködés helyes arányára és viszonyára törekszik". Kijelentette, meglátása szerint az új Romániában a régiók adják a politikai közösség legfontosabb szerveződési kereteit, ugyanakkor hozzátette: "a DEP nem akar egy negyedik magyar párt, megosztó párt lenni, Erdély összlakosságát, szórványban élő nemzeti közösségeit szeretné összefogni, és nyitott a más – román, illetve magyar – pártokkal való együttműködésre. A párt a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politizálást fontosabbnak tekinti az öncélú kormányzati szerepvállalásnál, a kormányzati részvételt csakis célirányos – a közösségi autonómiák megvalósítása szempontjából releváns – és szigorúan betartott szövetségi programok alapján tartja elképzelhetőnek". Kovács István Dávid bejelentette, Erdély két településén indítanak polgármester- jelöltet, ezek közül az egyik Marosvásárhely lesz. Hangsúlyozta, nem a polgármester nemzetiségét tartják relevánsnak, hanem azt tartják fontosnak, hogy a jelölt jó szakember, jó városgazda, jó "városépítő" legyen, megfelelő programmal. Ilyen jelöltet tudnak csak támogatni.
"Marosvásárhelyen minden itt élő nemzetiségnek szüksége van munkahelyre, megélhetésre, pozitív jövőképre, ahhoz, hogy fiataljaink ne vándoroljanak ki. Olyan városvezetőre van szükség, aki jó gazdasági szakember, aki vállalja a megmérettetést és felvállalja a nemzetiségi gondokat. Van ilyen ember, és vállalja is a kihívást. A Demokratikus Erdélyért Párt nem a kis lépések politikáját akarja folytatni, célirányos programunkat akarjuk megvalósítani, számítunk a szaktudásra. Nem örökölt politikusokat akarunk" – tette hozzá Kovács István, kijelentve, a DEP megalakulásával a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szerveződés nem szűnik meg, nem alakul át, folytatja tevékenységét.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 31.
Új magyar párt: Demokratikus Erdélyért
A törvényszéki és parlamenti szünidő után bejegyeztetnek egy új regionális pártot, a Demokratikus Erdélyért Pártot (DEP) – jelentett be egy tegnapi sajtótájékoztatón Kovács István Dávid, Újvári András és Majla Csaba.
A Maszol.ro beszámolójából kiderül, a pártot a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet tagjai hozták létre. Ennek vezetője, Kovács István Dávid szerint azáltal, hogy a civil szervezet pártot alapít, nem szűnik meg, sőt még csak át sem alakul.
Az alakulat céljairól, annak programjairól ez olvasható: „Keretprogramunk tíz alapvető politikai elve: szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika”. Kovács elmondta, „az erdélyi autonómiát csak az Erdélyben élő többi nemzetiségekkel együtt lehet megvalósítani. A gazdasági autonómiára fektetjük a hangsúlyt”.
A Demokratikus Erdélyért Pártot alapítói egy magyar–magyar és román–magyar romániai regionális pártnak szánják, amely a politikai irányvonalát az európai jobb-közép pártok családján belül alakítja. Az alapító tagok arról is beszámoltak, hogy nem hisznek a magyar szervezetek által közösen szervezett, októberre halasztott marosvásárhelyi előválasztásban, és amennyiben azon olyan személy kerül ki győztesként, aki szerintük nem megfelelő a polgármesteri tisztségre, saját jelöltet indítanak. Úgy vélik, a majdani városvezető kiléte nem nemzetiségi kérdés, olyan jelöltre van szükség, aki hozzáértő gazdasági szakemberként fellendíti a várost.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A törvényszéki és parlamenti szünidő után bejegyeztetnek egy új regionális pártot, a Demokratikus Erdélyért Pártot (DEP) – jelentett be egy tegnapi sajtótájékoztatón Kovács István Dávid, Újvári András és Majla Csaba.
A Maszol.ro beszámolójából kiderül, a pártot a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet tagjai hozták létre. Ennek vezetője, Kovács István Dávid szerint azáltal, hogy a civil szervezet pártot alapít, nem szűnik meg, sőt még csak át sem alakul.
Az alakulat céljairól, annak programjairól ez olvasható: „Keretprogramunk tíz alapvető politikai elve: szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika”. Kovács elmondta, „az erdélyi autonómiát csak az Erdélyben élő többi nemzetiségekkel együtt lehet megvalósítani. A gazdasági autonómiára fektetjük a hangsúlyt”.
A Demokratikus Erdélyért Pártot alapítói egy magyar–magyar és román–magyar romániai regionális pártnak szánják, amely a politikai irányvonalát az európai jobb-közép pártok családján belül alakítja. Az alapító tagok arról is beszámoltak, hogy nem hisznek a magyar szervezetek által közösen szervezett, októberre halasztott marosvásárhelyi előválasztásban, és amennyiben azon olyan személy kerül ki győztesként, aki szerintük nem megfelelő a polgármesteri tisztségre, saját jelöltet indítanak. Úgy vélik, a majdani városvezető kiléte nem nemzetiségi kérdés, olyan jelöltre van szükség, aki hozzáértő gazdasági szakemberként fellendíti a várost.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)