Fesztiválon szerepelnek a marosvásárhelyi bábszínészhallgatók
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész és teatrológia szakos hallgatói október 5–10. között részt vesznek a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által szervezett II. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján, ahol három alkalommal is bemutatkoznak a fesztivál- és szakmai közönség előtt.
Az egyetem bábművészetet tanuló diákjai a Vásári játékok (III. év alapképzés, osztályvezető tanár Kozsik Novák Ildikó), és a Kézzel-lábbal, valamint a Papírmese (II. év magiszteri, osztályvezető tanár Máthé Rozália) című vizsgaanyagokkal kaptak meghívást a fesztiválra. Az előadások október 8-án lesznek megtekinthetők a nagyváradi helyszíneken.
Dr. Kozsik Novák Ildikó idén második alkalommal lesz jelen a fesztivál zsűrijében.
Ugyanezekkel a vizsgaanyagokkal október 26–30. között Pécsre is elutazik a két évfolyam, ahol a Bóbita Bábszínház meghívásának tesznek eleget. Az előadások bemutatására október 28- án kerül sor, ezenkívül a bábművészet szakon oktató tanárok, dr. Kozsik Novák Ildikó és dr. Máthé Lőrinczi Rozália október 29-én közös workshopot tartanak a Bóbita Bábszínház stúdiósai és a marosvásárhelyi diákok számára.
Népújság (Marosvásárhely)

Multikulti vagy antikulti
1961-ben, amikor Marosvásárhelyen éltünk, édesapám egy sürgős családi ügyben szülővárosába, Nagyszentmiklósra utazott. Igen, Bartók Béla szülőhelyére. Magával vitt engem is. Nemcsak a vidék jóléte lepett meg – egy-egy sváb gazdaságban a csűr mutatósabbnak tűnt, mint a Mezőségen, sok volt az „arisztokrata kúria”, és a bánsági kisvárosban láttam először neonvilágítást egy üzletben – hanem egy számomra egészen új világot fedezhettem fel.
Amikor megérkeztünk a távoli rokonokhoz, magyarul beszélgettünk, természetesen. A hírre, hogy ott vagyunk, átjött egy román szomszéd, és mindenki románul beszélt. Amikor egy sváb látogató toppant be, mindnyájan németre váltottak. Volt egy szerb szomszéd is, akit szerbül köszöntött a már népesre duzzadt társaság, sajnos, édesapám – egyedül! – nem tudott szerbül.
Elbeszélésekből tudom, hogy sok német családban magától értetődőnek tekintették, hogy mindenki játszik valamilyen hangszeren, és így esténként kis zenekarok muzsikáltak. A szerbek kórusai csodaszámba mentek! A zsidóknak megvolt a saját kis, zárt, titokzatos világuk, amelybe a kívülállók nem léphettek be. Miért is léptek volna? Nem együttélés volt, ez csak hangzatos szólam, de egymás mellett vagy inkább párhuzamosan élő közösségek nagyjából békés élete, az volt.
Ioan Slavici román író (aki a magyarokat enyhén szólva nem kedvelte) önéletrajzában beszámol arról, hogy Világoson, ahol ő született, a monarchia idején két faluháza volt, két vezetéssel: egy a magyarok, egy a románok számára. Nem puszilóztak nyilvánosan a korzón, ne essünk naiv túlzásba, de megpróbáltak egymás tyúkszemére nem lépni.
Hogyha ez a multikulturalitás, két kézzel írom alá!
Körülbelül egyenlő kaliberű kultúrák egymást el-nem-gáncsoló versengése jót, szépet, hasznosat eredményez. A minden játékszabályt semmibe vevő vadság ránk erőszakolása, törvénynek álcázott diktátummal való elfogadtatása azonban a civilizációnk és kultúránk halálát jelentheti. Főleg, ha a másik fél nem is titkolja, ez a célja.
De ott motoszkál az elmémben a mondás, nem emlékszem, kitől származik: szakállas nőkkel nem lehet szakállas férfiakat feltartóztatni!
Zubreczky Antal
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Elmérgesedett az előválasztási kampány Marosvásárhelyen
Forrósodik a hangulat Marosvásárhelyen a vasárnapi előválasztás előtt. Az RMDSZ és Barabás Miklós független jelölt ment egymásnak a szavazás előtti nyílt vita megszervezése kapcsán.
A konfliktust az okozza, hogy az RMDSZ és a civil aktivista eltérő időpontban képzeli a három jelölt közönség előtti vitájának megtartását. Barabás szerdán szeretne pódiumra ülni Soós Zoltánnal és Portik Vilmossal, míg az RMDSZ a csütörtöki időpontot javasolta. Erre a javaslatra reagálva a független jelölt kijelentette, nem hajlandó „az RMDSZ-ukáznak” eleget tenni.
A Maros megyei RMDSZ az igazság elferdítésével vádolja Barabás Miklóst. Szerkesztőségünkbe juttatott közleményükben emlékeztetnek arra, hogy már egy hete egyeztetik szóban és írásban egyaránt a nyilvános vita technikai feltételeit Barabás Miklóssal, valamint Portik Vilmos kampányfőnökével. „Barabás Miklós pontosan ismeri ezt a folyamatot, hiszen maga is részese. Ha mindezek után azt közli, hogy nem hajlandó az RMDSZ jelöltjével vitatkozni, akkor ezt csakis a meghátrálás jeleként tudjuk értelmezni” – olvasható a közleményben.
A Barabás Miklóst támogató csoport egy tragikomikusnak szánt kisvideót terjeszt az interneten. A Többnyelvű Marosvásárhely oldalon közzétett Hitler-mémmel nem is annyira Soós Zoltánt, mint az RMDSZ-t veszi célba – számol be a Székelyhon. A portál kérdésére, hogy tényleg viccesnek tartja Hitler bőrébe bújtatni a megyei múzeum igazgatóját, Barabás Miklós kifejtette: a videót mémként kell kezelni, szó se róla, hogy valamiféle hasonlóság lenne Soós Zoltán és a náci diktátor között. „A párbeszéd magyar szövegén van a lényeg” – szögezte le Barabás.
Az RMDSZ emlékeztet: dokumentumokkal is igazolhatóan még a Barabás Miklós időpontjavaslatának bejelentése előtt indítványozták a vita időpontjának a csütörtököt, helyszínként pedig a Kultúrpalotát. „A vitát nem az RMDSZ szervezi, és három jelölt képviselői egyeztették, ám úgy tűnik, Barabás lavírozni próbál, hogy kibújjon a nyilvános megmérettetés alól” – szögezik le.
Barabás a közleményre szintén közleményben reagált vasárnap. Mint írja, rangján alulinak tartja, hogy az őt ért vádakra válaszoljon. Közölte, hogy előválasztás utolsó hetében nem kíván semmilyen politikai jelegű iszapbirkózásban részt venni.
maszol.ro

Kései sirató Fodor Imréért
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Tanévkezdés a Köteles utcában
Hétfő délelőttől ismét pezseg a (diák)élet a Köteles Sámuel utcában: 10 órától a hagyományos, ünnepélyes nyitóünnepséggel kezdetét vette az új tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.
Az – ugyancsak tradicionálisan – jó hangulatú tanévnyitón zsúfolásig telt nézőtér előtt lépett a Stúdió Színház színpadára az egyetem két tanára, ugyanakkor az ünnepély két ceremóniamestere: Dana Lemnaru és Sebestyén Aba, akik a számos zenei produkcióval gazdagított évnyitót vezették.
A felszólalók közül sorrendben elsőként az intézmény rektora, Sorin Crisan szólalt fel, aki az újdonsült elsőéveseket, mester- és doktorképzős hallgatókat, valamint az egyetem tanárait, illetve a megjelent vendégeket, kollégákat – Markó Bélát, Dávid Lászlót, Kelemen Andrást, Béres Andrást – köszöntötte és elmondta: művészeti oktatásban, konferenciákban, fesztiválokban gazdag tanévet kíván mindenkinek.
Koós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja a múltra emlékezett, az intézmény elődjének 1946-os megalapítására, és emlékeztetett arra, hogy minden korban, társadalomban igényelték a művészeteket, a kultúrát.
Dana Lemnaru, a román tagozat igazgatója hozzátette: minden tanév egy új kezdet, minden évben egy új generáció talál otthonra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, amely ugyan nem tökéletes, de az általa nyújtott szakmai felkészítés révén ahhoz közel áll. – Nem ígérhetjük, hogy az itt töltendő évek alatt felléphetnek szerepálmaikban, de sok olyan kisebb szerepet kapnak majd, amelyek felkészítik önöket erre. Azt azonban megígérhetjük, hogy egy pillanatig sem fognak unatkozni. Nagyszerű kollégák, tanárok segítik majd önöket egy olyan egyetemen, amelyen életre szóló barátságok, hosszan tartó kapcsolatok születtek, számtalanszor az elmúlt évek során. Mert a célunk közös – hallottuk Dana Lemnarutól, majd Molnár Tünde orgonajátéka zárta a hétfő délelőtti rendezvényt: a marosvásárhelyi művésznő az idén nyolcvanéves Terényi Ede által neki írt művének egy részletét játszotta el.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

Harmincéves a Hahota
Ezelőtt harminc évvel és két hónappal lépett először „színpadra” a marosvásárhelyi Hahota társulat a Kárpátok sétányának 35-ös háztömbje és az árvízvédelmi töltés között. A társulat most egy jubileumi előadással készül megünnepelni a kerek évfordulót, az október 10-ei bemutatón eljátsszák a hajdani első előadás egyik jelentét is.
Az Ariel színház próbatermében Ölvedi Antónia, Puskás Győző, Kelemen Barna és az immár három éve „saját rendezőnk”, Kovács Levente épp próba utáni megbeszélést tart, amikor érkezünk. Mintegy végszóra toppan be Szőcs János, kezében egy CD-vel, ami a jubileumi előadás zeneanyagát rejti.
Akkor, 1985. augusztus 10-én a Kárpátok sétányán volt az első előadásuk. A „színpad” az árvízvédelmi töltés és a 35-ös háztömb közötti füves rész, két fűzfa között volt. A közönség a 35-ös és a 35A tömbházak lakóiból állott, akik a gát oldalán ültek. „Az előadás egyik jelenetét a Kovács Levente által rendezett Emlékek kávéházából loptam ki, a szó legszorosabb értelmében. Annyira tetszett az előadás, hogy többször, úgy is mondhatom, nagyon sokszor megnéztem, aztán azt a jelenetet memorizáltam – már amennyire tudtam – megtanultuk, próbáltuk s aztán eljátszottuk” – emlékezik a kezdetek kezdetére Puskás Győző. Ezt a jelenetet most újra fogják játszani a Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból című ünnepi műsorban. Erre jött haza Spanyolországból Ölvedi Antónia, aki Puskás Győzővel játssza ezt a jelenetet.
De visszatérve a kezdetekhez: az első évben volt még egy előadás, utána következtek a nyári évadok. Merthogy a „terem” teteje a csillagos ég volt, előfordult többször, hogy szünet után távozni kellett, mert akkora zápor kerekedett, hogy képtelenség volt folytatni a szabadtéri előadást. Ekkor már reflektoruk is volt. Elverte hát az eső az előadást. Akkor még csak az eső... Mert 1988 május 9-én a szeku verte szét a társulatot. Betiltották a további előadásokat. Az aznapit nem lehetett, ötszáz néző ült ugyanis a „nézőtéren”, ennyit azért mégsem lehetett szétkergetni – meséli a társulatalapító frontember. Itt szól közbe Kovács Levente: „Május 9. ugyanis a győzelem napja volt, lehet, hogy rosszul időzítették az előadást. Akkor még a szeku győzött.” Akkoriban már a helyi sajtó is gyakran cikkezett róluk. A szép emlékű Oltyán László Társulat a gyepen és A közönség kitart címmel írt róluk a Vörös Zászlóban. A betiltás után nem látszott az alagút vége, a folytatás lehetősége. Bár Puskás Győző titokban reménykedett valamiben.
A kényszerszünet vége
A rendszerváltozást követően újra összeállt a társulat. ’90. márciusában lett volna az első újkori bemutató, ezt a „sajnálatos márciusi események” verték szét, illetve hát azok miatt maradt el a bemutató. Végül 1991. március 11-től a Szakszervezetek Művelődési Házában, a MADISZ védnöksége alatt indultak újra. Most már tető volt a fejük fölött. Aztán ’95 elején Fúró Attila segítségével magánszínházként folyatták. Előbb a Kultúrpalotában, utána a Nemzeti Színházban, majd az Arielben. ’92-ben Jakab Zsombor a társulathoz szerződött – szervezőnek. Innen kezdődik a társulat főnixmadár-története. 1999-ben megalakult a Hahota Kft., ami már rangot jelentett, annak ellenére, hogy sokan távoztak a társulattól. De jöttek segíteni a hivatásos színészek (Nagy József, Szabó Mária, Csergőffy László, Székely Éva), s velük együtt az újabb sikerek. ’97-ben Kovács Levente kitiltotta a társulatot az amatőrök fesztiváljáról. (Muszáj volt nekem – mondja a két éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett rendező – mert már nem voltak műkedvelői szinten, minőségileg kilógtak a sorból. Nem ugyanabban a súlycsoportban játszottak.)
Újra a régi...
A harminc éves évfordulóra olyan műsort állítottunk össze, amelyben csak olyan jelenetek vannak, amelyekkel nagy sikert ért el a társulat az elmúlt három évtized folyamán, amelyek a közönségnek is nagyon tetszettek, de hozzánk is igen közel állnak. Persze, egy kicsit újra hangszerelve, Kovács Levente által időszerűsítve – mondta el Puskás Győző. A régebbiket veszik elő, hogy ne keltsék a nézőkben a „déjà vu” érzést.
A társulatot immár három éve rendező Kovács Levente úgy véli: „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy van egy műfaj, amely megkerülhetetlen, annak dacára, hogy színházi körökben jelentős fanyalgás tapasztalható vele szemben. Ez az a műfaj, amit a hahotások művelnek. A nézőszám olyan csúcsokat döntöget, amit hivatásos társulatok is megirigyelhetnek.” Úgy látja, hogy jelenleg a kis létszámú magántársulatokat (lásd még nálunk: Spektrum, Yorick) jobban elfogadja a közönség. Ha egy merész vállalkozás egy színházi társulat mögé áll, az szinte biztos, hogy siker lesz, és ezt számtalan példa igazolja. Ami pedig konkrétan a Hahotát illeti, ekképpen vélekedik: ártatlannak tűnő kicsi hülyeségből lesz egy színház. Ez azt jelenti, hogy a művészetben a belső akaratból, elszántságból születik – minden gátoló körülmény ellenére – valami, jelen esetben egy működő társulat. És egy színházi vállalkozást az tesz érvényessé, hogy állandóvá válik.
Puskás Győző ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a vállalkozást, a társulati életet, a színházat – nevezzük bárminek, egyaránt érvényes rá – az teszi élővé, sikeressé, hogy a közönség szereti, és ez adja az energiát a további munkához is. Közönség nélkül nincs előadás, a közönség szeretete nélkül pedig nincs siker – olyan axióma ez, ami megkerülhetetlen. Erdélyben immár mindenütt otthon érzik magukat, mindenhova haza mennek. „Koncerteken, a nemzeti színház előadásainak szünetében, de a piacon, az utcán, az üzletben megállítanak, kérdik, hogy mikor lesz a következő előadás. Teszi ezt ügyvéd, postás, mindenféle rendű és rangú ember, akiket egyetlen dolog köt össze – a színház szeretete” – osztja meg kellemes tapasztalatát velünk a Hahota frontembere.
Az ünnepi díszelőadás október 10-én, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében lesz. (ismétlések: október 11., 18. és 25-én).
Hahotások három évtizede
Akik ott voltak a kezdet kezdetén: Ölvedi Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldi Levente, Puskás Győző. Ők voltak a legeslegelsők, akik megértek sikert és hatóság-generálta kudarcokat. A jelenlegi jubiláló csapat pedig: Székely M. Éva, Gönczi Katalin, Ritziu Ilka Krisztina, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd, Puskás Győző, és fellép „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó” veterán, Ölvedi Antónia is.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Bemutatkozik az András Lóránt Társulat
A tragikus múltú épület, Marosvásárhely egykori ortodox zsinagógája ezentúl összművészeti központtá válik – tájékoztatott András Lóránt, a róla elnevezett társulat vezetője.
Zsinagógának épült a most háromszintes épület még az 1930-as években, amelyet csak 1944-ig használtak, befejezni már nem tudták, a holokauszt utáni megfogyatkozott közösségnek pedig már nem volt szüksége rá – ismertette a hely történetét András Lóránt. A társulatvezető elmondta, Tánc és kortárs művészetek háza a neve annak a projektnek, amelyet szeretnének megvalósítani az egykori szakrális helyen, a befejezetlen téglaépítménynek egy újabb hivatást adni, lelket lehelni belé, újabb, támogatói téglák hozzáadásával befejezni.
Október 9. és 11. között Moving bricks (Mozgó téglák) címmel évadnyitó rendezvénysorozatra, nyilvános bemutatkozásra várják a marosvásárhelyieket. Öt előadás lesz látható, kettő a tavaly bemutatott produkciók közül, két új darab, illetve egy bemutató, amely betekintést nyújt abba a folyamatba, ahogyan megszületik egy táncszínházi előadás. A nagyközönség ebből az alkalomból megismerheti az összművészeti központnak elképzelt épületet is, bejárhatja annak három szintjét. A legfelső emeleten egy stúdió működik, ahogyan a földszinten is, ez szolgál továbbá előadások, bemutatók helyszínéül. A középső szinten workshopokat, szakmai képzéseket szerveznek, amelyekre a marosvásárhelyi közösséget várják. Az épületben a tánc mellett minden olyan kortárs művészetnek szeretnének helyet adni, például képzőművészetnek, zenének, színháznak, amely a dinamikáról, mozgásról szól.
Október 9-én, pénteken indítja az új évadot a társulat, de egyelőre fűtetlen körülmények között folyik a munka – mutatott rá a társulatvezető, aki elmondta, amennyiben az önkormányzat nem áll melléjük, a megnyitó után kénytelenek lesznek bezárni, ugyanis hidegben nem tudnak és nem is akarnak dolgozni. Az önkormányzat támogatását májusban kérték, ígéretet kaptak is, de még semmi nem történt. Eddig az anyagiakat András Tünde, a társulatvezető húga biztosította saját vállalkozása, illetve emberi hozzáállása révén. Kovács Levente, a társulat szakmai támogatója ezt a helyzetet úgy jellemezte, hogy az utóbbi 150 esztendőben, ami a színházművészet támogatottságát illeti, szinte semmi nem változott. Mindig voltak hőskorok az erdélyi színjátszásban, amikor ilyen „szent őrültek”, mint a társulat jelenlegi tagjai is, vállalták, hogy mostoha körülmények között küzdenek azért, hogy a tervük ne csak egy romantikus ábránd maradjon – mutatott rá Kovács Levente.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Az összefogás jegyében
Főhajtás a vértanúk emléke előtt
Sebestyén Péter római katolikus plébános áldása és közös miatyánk nyitotta meg tegnap a Székely vértanúk emlékművénél az aradi vértanúk kivégzésének 166. évfordulóján szervezett megemlékezést.
A műsorvezető Nagy István színművész volt. Fellépett a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, verset mondott Benedek Kristóf, a Római Katolikus Főgimnázium IX. osztályos diákja (Wass Albert: A bujdosó imája), Ritziu Ilka-Krisztina színművész énekelt. Nagy István részletet olvasott fel az aradi minoriták levéltári forrásaiból (Sujánszky György Euszták minorita pap naplójából).
Magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg a Postarét
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg Marosvásárhelyen a Postarét. Bizonyára ezért tudunk itt lenni mindannyian. Mi, marosvásárhelyiek, mi, erdélyi magyarok, mi, kisebbségi sorba szorult magyarok bőrünkön érezzük, mit jelent a hatalom megtorló magatartása.
– Érezzük, amikor nem használhatjuk korlátlanul anyanyelvünket, amikor másodrendű polgárként kezelnek munkahelyünkön vagy az iskolában, amikor a hivatalok packáznak és diszkriminálnak, amikor nem használhatjuk történelmi utcaneveinket, betiltják jelképeink használatát, amikor bírságolni próbálnak himnuszéneklés miatt, és érezzük, amikor a pusztán kéréseink felvetésének jogát is elvitatják tőlünk. Ilyen körülmények között a nemzeti gyásznap különös jelentőséggel bír. A mai nap üzenete nem csak a gyászról kell tehát szóljon, a mai nap azt is üzeni, hogy nem hagyhatjuk úrrá lenni magunkon az önsajnálkozást, a dicső múlt feletti kesergést.
Itt az ideje ráébredni, hogy ma sincs ez másként. Ma is nemzeti megmaradásunk a tét. (…) Mondjuk ki tisztán és világosan, hogy mit akarunk. Mondjuk ki, hogy a békés együttélés együtt gondolkodás és együtt munkálkodás csak akkor lesz hiteles, ha nem másodrangú polgárokként kezelnek minket .(…)
De tudjuk, hogy hol találjuk az ellenszert. A gyógyír ott van az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban: "önrendelkezés és teljes jogegyenlőség minden együtt élő nemzet számára". Ezt a kérésünket nem lehet elutasítani az elcsépelt hivatkozásokkal ("csupán ajánlás, nem kötelező"). Ez nem egy olyan uniós norma, ez önként vállalt kötelezettség! Egy olyan dokumentum, amely erkölcsileg kötelez. Erkölcsileg kötelezi a mindenkori román hatalmat jogaink szavatolására" – hangsúlyozta Bíró Zsolt.
Csak együtt, kévébe kötve vagyunk erősek!
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint sok őriznivalónk és sok dolgunk van még. Elmondta, hogy a múlt szombaton ismét több százan gyűltek össze a Bekecs tetőn, ahol "a lármafát is meg szoktuk gyújtani", ami ma "az éberség, józanság, egymásra figyelés, áldozatkészség jelképe". A lármafákat és Aradot, a "magyar Golgotát" az összefogás jelképeinek nevezte. Mint mondta, Marosvásárhely kulturális szempontból szép és gazdag város – múltja és jelene is értékeket halmoz, komoly gazdasági és turisztikai adottságokkal rendelkezik, potenciálisan élhető város, valóban kulturális és regionális fővárosnak predesztinált.
– De Marosvásárhely oldott kéve, rendezetlen kévehalmaz. Ahhoz, hogy kévébe kössük, változásra van szükség. A magyarság összefogása a folyamat kezdete – felébredtünk, rendezzük sorainkat, erős kéve kötelékébe kötjük kalászainkat, arra készülünk, hogy 2016 – 2020 között mi, öntudatra ébredt polgárok közössége vezessük a várost. 1848-ban is a magyar öntudat szikrája lobbantotta lángra azt a szabadságharcot, mely nemcsak a nemzeti öntudatot fogalmazta újra, hanem az államigazgatási rendszert is. Legyünk büszkék arra, hogy az újratervezett, modern Európa a magyar reformkorban erősítette meg gyökereit. (…) A nagy tettekhez fel kell nőni! Bízom abban, hogy október 11- én, az előválasztáson, majd ezt követően a jövő júniusig terjedő felkészülési időszakban magunknak és másoknak is azt fogjuk bebizonyítani, hogy felnőttünk, tisztán látunk, kévébe kötve erősek vagyunk. Itt és most szívjuk tele magunkat tiszta szellemmel – a Bekecs és Arad szelleme késztessen józan belátásra! – ne adjuk fel, erősödjünk meg az összefogásban, kezdjünk új fejezetet Marosvásárhely történelmében!
Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát!
Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében felszólaló Kali István kijelentette: – A történelmi távlatokban kutatva fontos megállapítást tehetünk, éspedig azt, hogy (…) egy nemzet szabadsága nem vesz el más nemzetek szabadságának mértékéből és értékéből. Magyarán, ebben az országban, ami nekünk a szülőhazánk és őseink földje, a románok nem lesznek kevésbé szabadok, ha megadják azokat a szabadságjogokat, ami a magyarokat megilleti. Én hiszek és bízom benne, hogy két ember között a legrövidebb út az egyenes, őszinte beszéd. Ezért, amikor a szabadságról és a harmóniáról beszélünk, a 13 aradi vértanú emléke megköveteli tőlünk, hogy kimondjuk: álságos és hazug ez a harmónia, ami ma Marosvásárhelyen körülvesz minket. Álságos és hazug, mert nem jó szándékból és ösztönösen fakad, hanem ezt a harmóniát haynaui gőggel erőltetik ránk. (…) Az őszinte egyenes beszéd jegyében mondjuk ki, hogy mi nem akarunk senkitől semmit elvenni. Csupán azért küzdünk, ami nekünk jár, tudják? Ez nem alamizsna vagy segély. Ez minket megillet, az egyenlő esély és a nemzeti identitásunk megőrzésének eszközei nem képezhetik vita tárgyát a többség és a kisebbség között. Aki ezt tőlünk eltagadja, vagy ettől megfoszt bennünket, az semmit nem értett meg a történelemből, és semmit nem tanult az elmúlt évtizedek történéseiből. (…) Bízom benne, hogy az eseményünket lezáró himnuszok éneklése miatt nem bíróságok folyosóin fogunk találkozni. Ugyanakkor azt kívánom, hogy teljesüljön minden nagy és titkos vágyuk és reményük. Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát! – zárta beszédét Kali István.
Minden kicsi dolog fontos a nagy egészben
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Hangsúlyozta, hogy minden kornak megvannak a kihívásai és feladatai.
– Vannak korok, helyzetek, történelmi pillanatok, amikor a hétköznapi helytálláson messze túlmenő áldozathozatalra, kiállásra van szükség. Ilyen volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is: a nemzet apraja-nagyja – társadalmi, meggyőződésbeli, rangbeli különbségek ellenére – összesereglett a közös ügy zászlaja alatt. A legtöbben egyszerű emberek voltak. De nélkülük sosem lett volna lehetséges az a dicsőséges helytállás, ami méltán került be a magyar történelem legnagyobb pillanatai közé. Sokan hozták meg a legnagyobb áldozatot a közös ügyért: hősök lettek és mártírok. Ma, október 6-án ilyen mártírokra emlékezünk itt, Marosvásárhelyen.
Azt mondtam, hogy minden kornak, történelmi helyzetnek megvannak a maga kihívásai és lehetséges feladatai. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez a kor nem azt követeli tőlünk, hogy véráldozatot hozzunk. Ma itt és most sokkal egyszerűbb, prózainak tűnő kihívások vesznek körül bennünket, de ezeket sem szabad lebecsülni. Ami itt és most egyesek számára kicsinek, jelentéktelennek, mellékesnek tűnhet, az a történelmi távlat, a nagy folyamatok, az egész magyarság jövője szempontjából különös jelentőséggel bírhat.
Marosvásárhely, a marosvásárhelyi közösség fontos pillanat előtt áll, hiszen hamarosan dönthet a város jövőjéről: az Önök előtt álló választás meghatározza majd, hogy a jövőben milyen mértékben érezhetik magukénak ezt a várost, mennyire érzik továbbra is otthonuknak. Látszólag jelentéktelen, de mégis fontos, és szükség van arra, hogy minél többen regisztráljanak, és szükség van arra, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előválasztáson, majd a választáson.
Legtöbbször a közös ügy látszólag kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot kér tőlünk. Ugyanakkor minden kicsiny dolog valahol a nagy egészben fontos lehet, legyen szó utcanévtáblákról, nemzeti jelképek szabad használatáról, a himnusz elénekléséről. Éppen ezért bízom abban, hogy hamarosan ezt a teret már nemcsak Secuilor Martiri, hanem Székely Vértanúkként is látni fogjuk a táblán, ahogyan az egy több felekezetű, több közösségű, több száz éves európai értékeket magáénak tudó városhoz méltó, különösen, ha arra gondolunk, hogy Európa kulturális fővárosa kíván lenni.
A megemlékezés koszorúzással és a himnuszok közös eléneklésével ért véget.
Mózes Edith
Szabadság (Kolozsvár)

Megfigyelt művészek
Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészeti hálózatának nyomai a volt Szekuritáté irattárában
Kurátor: Madalina Brasoveanu
Hely: B5 Stúdió, Marosvásárhely, Bolyai tér 5.
Megtekinthető: 2015. október 9 – 28. között. Megnyitó: péntek, október 9., 18.00 óra.
Mivel nem létezik olyan ártatlan archívum, amely garantálná az objektív és el nem torzított történelmi igazság megőrzését, a múlt képét "úgy, ahogy az megtörtént", a dolgok egyre bonyolódnak a volt politikai rendőrség archívumai körül. Mint bármely más archívumnak, ennek is megvan a maga rendeltetése, amely hatalmi eszköz voltából fakad; ez a státus a volt totalitárius politikai rendszerrel összeszövődve az archívum dokumentumait közvetlenül hasznosnak és hatékonynak mutatja (lévén, hogy a társadalmi szféra totális ellenőrzését volt hivatott megszervezni). Másrészt, ez a státus egy mitologizáló nyilvános percepciót gerjeszt, amely helyenként túlzásokkal és előítéletekkel terhes. Miközben eredetileg arra hivatottak, hogy történelmi forrássá váljanak, ezek a dokumentumok sajátos módon provokálják az archívumkutatást magát: ugyanis bármely titkosszolgálat által előállított dokumentumok – jelen esetben a Szekuritátéról van szó – nemcsak hogy nem azért voltak kitalálva, hogy történelmi adatokat közvetítsenek, hanem, sok esetben, nem beszélnek önmagukért, félrevezethetnek vagy akár hazudhatnak is. A titkosszolgálat számára, mely egy olyan politikai hatalom szolgálatában állt, amelynek stabilitása attól függött, hogy mennyire volt képes megvédeni és fenntartani saját, valóságról szóló fiktív konstrukcióját, akár a külvilággal szemben, akár a közvetlen tanúk szemében, az igazság manipulációjának a problémája ontológiai dimenziókat ölt. Másrészt, az ilyen archívumhoz való társadalmi viszonyulás, melyet többnyire megpecsételt a mitologizáló hajlam, mesterséges módon átviszi szimbolikáját a dokumentumokra: felnagyított jelentés jön létre, pusztán abból adódóan, hogy "szigorúan titkos"-ként hozták létre és őrizték meg őket.
Kiállításunk a Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészhálózatnak a volt Szekuritáté archívumában fellelhető nyomait kutatja, és az említett művészeti központok hetvenes és nyolcvanas évekbeli tevékenységeit tanulmányozó tágabb kutatásba íródik be. A kiállításra kiválogatott dokumentumok nem képviselik arányaiban sem a művészek követési dossziéinak a mennyiségét és tartalmát, sem a volt Szekuritáté archívumában lévő kulturális tematikájú dossziék számát. Ezek a dokumentumok, közvetlenül vagy érintőlegesen, fontosak lehetnek a kortárs romániai művészettörténet számára. Az itt bemutatott levéltári anyagok sorrendje nyilván nem felel meg annak, ahogy ezek az eredeti dossziékban találhatók, hanem újrarendezés eredménye, amelyet néhány konceptuális vagy narratív vonulat határoz meg, és amit több tíz dosszié és több száz oldal tanulmányozása után alakítottam ki. Ott, ahol lehetséges volt, más típusú forrásokból származó anyagot is kiállítottunk: részleteket a művészekkel készült interjúkból, mail-art munkákat a személyes archívumaikból, egyes munkákról készült dokumentáló jellegű fényképeket stb. Az eredmény: szekvenciák gyűjteménye, amelyek részben meggyőzőek, részben bizonytalanok, egyesek túl sokat mondanak vagy túl sokat hallgatnak el – egy előírt ritmus alapján, melyet a legtöbb esetben az archívum kényszerei diktáltak; az archívumé, amely a tények adott témákban mutatkozó szegényességét egyesíti a más témákban igen jelentős archívumi anyagok túltelítettségével.
A kiállítás a volt Szekuritáténak a korabeli művészettel való viszonyát szándékszik demisztifikálni: az itt bemutatott esetekben nem maga a művészet volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították. Bármely kiállítás a maga diskurzusát a kiállított tárgyak által építi ki, amelyek a referensei, és ugyanakkor, egy bizonyos pontig, a diskurzus anyagát is képezik. Ez a kiállítás a saját kiállított tárgyait kívánja szabotálni, bemutatja és egyszersmind megkérdőjelezi őket, lévén, hogy bizonytalan anyagot exponál, melyet ellentmondó jelentések terhelnek. A dokumentumoknak a kiállító-teremben való elhelyezéséből fakadó legnagyobb kockázat a túlnagyítás, amely a hozzáférés módjának megváltoztatásából adódik: a "szigorúan titkos"-ból a nyilvánosba, továbbá azoknak a kevéssé áttekinthető körülményeknek az összefonódásaiból is adódik, amelyek eldöntötték, hogy éppen ezeket a dokumentumokat állítsák ki és őrizzék meg (és nem másokat) ebben az archívumban. Ezeknek a dokumentumoknak az áthelyezése a "szigorúan titkos" státusból egyenesen a történelembe, alapvető történelmi forrássá avatva őket, ugyanazt a kockázatot hordozza. Azt gondolom, hogy a kiállítás fő szerepe az kellene legyen, hogy ezt a dokumentumanyagot kiemelje a misztifikáló elszigeteltségéből és visszahelyezze a nyilvánosságba, tegye láthatóvá, visszaszerezhetővé, szervessé, valamint járuljon hozzá a nyilvánosság megerősítéséhez.
A kiállított dokumentumok a következő művészek megfigyelési dossziéiból származnak: Antik Sándor (Alexandru), Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly, Szörtsey Gábor.
A kiállítást a Transilvania Regionális és Pluralista Kutatások Központja támogatta.
A kutatást a kolozsvári Plan B Alapítvány támogatta.
Madalina Brasoveanu
Népújság (Marosvásárhely)

Tánc és kortárs művészetek háza nyílik
Évadnyitó és bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott kedden Marosvásárhely (és tágabb környéke) egyetlen táncszínháziformációja, az András Lóránt Társulat. A Knöpfler Vilmos (Braila) utcai egykori ortodox zsinagógában székelő független táncszínházi csoportosulás vezetősége nagyszabású rendezvénysorozattal indítja idei évadát, ugyanakkor egyúttal segélykiáltást is hallatott: ha nem jutnak támogatáshoz, a tél folyamán fűtés hiányában nem tudják folytatni igen sikeresnek mondható előadás- sorozatukat.
A sajtó képviselőit a fiatal táncosok és művészeti tanácsadójuk, Kovács Levente rendező jelenlétében András Lóránt, a társulat névadó vezetője, koreográfusa fogadta.
– Szeretettel üdvözlünk mindenkit ebben a csodálatos, tragikus és groteszk sorsú épületben, amelyet optimista fénybe, díszbe, közhasznú szolgálatba szeretnénk átmenteni. A háromszintes épületet a harmincas években építették, 1944-ig használták zsinagógaként, befejezni azonban sohasem tudták. A második világháború után megfogyatkozott marosvásárhelyi zsidóságnak már nem volt szüksége rá. A kommunista uralom alatt az épületet átalakították, ipari létesítményként, raktárként használták. Az András Lóránt Társulat 2010 végén őszén jött létre, miután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen létrehozták a koreográfia szakot. Sok hallgató végzett akkor, és óhatatlanul feltevődött a kérdés: mi lesz velük azután? Hiszen rajtunk és a sepsiszentgyörgyi M Stúdión kívül nincsen ilyen profilú intézmény az országban. Ez okból született a társulatalapítás ötlete. A marosvásárhelyi zsidó szövetség felkarolta a társulatot, és átadta nekünk a zsinagógát, székhely gyanánt. Az épület téglából készült, ezért az évadnyitó háromnapos rendezvénysorozatunk címe: Moving Bricks. Támogatási téglákat helyeztünk el, amelyekre felírjuk a leendő támogatóink nevét. A rendezvénysorozat október 9-e és 11-e között zajlik, jellegében idézi azt a koncepciót, amelyet a továbbiakban meg szeretnénk honosítani: egy színes világot, amelyben helyet kap a tánc, a színház, a kortárs művészetek összessége. Pénteken 17 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, a továbbiakban az előadások mellett tánckurzusok, workshopok és koncertek várják az érdeklődőket, olyan előadókkal, mint Koszika, Kevin & The Roots, a Moonfellas vagy Dénes József, a dzsesszmanipulátor. A koncerteket követően Traila, Karak és Wrk biztosítják a zenei aláfestést.
A székhelyünkből a továbbiakban kortárs művészeti teret kívánunk alakítani, amely fedelet biztosít az oktatásnak, a tehetséggondozásnak, a művészi alkotásoknak, produkcióknak. A tánc és kortárs művészetek házát kívánjuk létrehozni az egykori zsinagógában, és reméljük, hogy állandó, fizetett munkahelyet tudunk biztosítani lelkes, fiatal táncosainknak. Ez az intézmény erről szólna. Hogy ne pincérként, rúdtáncosként dolgozzanak külföldön, hanem művészemberként itthon. A rendezvényünket is két okból szervezzük: egyrészt tudatosítani szeretnénk a nagyközönségben, hogy létezünk, hogy nomád éveink sikeres előadásai után megnyitottuk a székhelyünket, ahol folyamatosan játsszuk majd táncszínházi előadásainkat. Szeretnénk bővíteni Marosvásárhely kulturális életét, felkelteni az emberek érdeklődését. A másik ok: támogatókat szeretnénk szerezni. A téglák "megvásárolhatók". A fal, támogatói névjegyekkel ellátva, folyamatosan emelkedni fog. Ebben reménykedünk. Nagy szükségünk van rá, mert ha november közepéig nem fűtünk, akkor bezárhatjuk a beharangozott intézményt.
Kovács Levente hozzátette: e pillanat fontosságának valószínűleg senki sincs tudatában.
– Ezek az emberek szent őrültek! Nagy tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, mert egy olyan helyen, ahol a tötyörgés nemzeti sporttá vált, megpróbálnak létrehozni valami maradandót, értékeset. A városi tanács májustól képtelen volt az ügyükben határozatot hozni! Szervezik az európai kulturális fővárosi kampányt, holott egy kulturális intézményük sincsen. Mindegyik megyei, állami vagy magánkézben van. Itt lenne az alkalom, hogy felkaroljanak, támogassanak egy fiatal, tehetséges – és az országban szinte egyedi – társulatot, amelyre büszkék kellene legyenek. Amely Marosvásárhelyt választotta! Ehelyett az ígért támogatás folyamatosan késik. Pedig úttörő intézményről van szó, amely a mi tájainkon egyedülálló. A táncosaik nálunk úttörő munkát végeznek, külföldön cseppek lennének a tengerben. Tehetséges csapat, nagyszerű vezetővel, lelki, szellemi potenciállal, és segítségre várnak, vágynak, hogy a művészet egy nagyon gazdag központját Marosvásárhelyen hozhassák létre! Olyan központot, amely kelet-európai viszonylatban is páratlan lehet – mondta Kovács levente, majd András Lóránt ismertette a további terveket.
– A székház új neve: tánc és kortárs művészetek háza. Közéleti haszna is lenne: az előadásaink mellett a harmadik emeleten táncoktatást folytatnánk, szakmai workshopokon keresztül, nem kezdő, nem amatőr szinten. A középső szintet a nagyközönség számára nyitjuk meg, itt tánckurzusokat tartanánk komoly szakmai hátterű oktatókkal, a társulat tagjaival. Az alsó szint minden, színházzal, tánccal, mozgással, dinamikával rokon kortárs művészeti ágat befogadna, és itt is kialakítunk egy stúdiót. Nyugaton ilyen célokra épp ilyen jellegű épületeket vásárolnak meg és újítanak fel. Mi a húgom, András Tünde és cége segítsége nélkül idáig sem jutottunk volna el – mondta a társulatvezető, majd újságírói kérdésekre válaszolva hozzátette: az András Lóránt Társulat független színházi csoportosulás, amely a jövőben is önálló kíván maradni. Jól tudják azonban, hogy állami, pályázati támogatás nélkül nem tudnak sokáig működni, és a mostoha körülmények ellenére is itthon, Marosvásárhelyen kívánnak maradni, táncosaiknak munkát, fizetést biztosítani, művészeti központot létrehozni. Először bizonyítani kívántak, amit eddigi nomád éveik során meg is tettek. Mostantól támogatókat szeretnének szerezni mind az állami, megyei, városi hivataloktól, mind a civil szférából. Keveset pályáztak, mert a pályázataikat nincsen aki megírja, fizetni pedig nem tudnak érte, ilyen szempontból patthelyzetben vannak. Évadkezdő fesztiváljukkal szeretnék felhívni magukra és értékteremtő munkájukra a figyelmet, hogy mindaz, amit létrehoztak, ne kárba vesszen, hanem gyarapodjon. És ez okból is várnak minden művészetszerető marosvásárhelyit e hét végén a Knöpfler Vilmos utcai régi zsinagógába, az új tánc és kortárs művészetek házába!
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi előválasztás: felrúgná a szabályokat az RMDSZ
A Néppárt megijedt a szavazóktól címmel adott ki közös közleményt pénteken Brassai Zsombor, a Maros Megyei RMDSZ vezetője, valamint Biró Zsolt, az MPP elnöke. Portik Vilmos határozottan elutasítja a közleményben megjelenő vádakat, és az előválasztások leszögezett szabályainak betartását kéri versenytársaitól – írja a kronika.ro.
„Örvendetes tény, hogy a marosvásárhelyi előválasztás megmozgatta a magyar politikai közösséget, a választópolgárok közel egynegyede regisztrált. A folyamat dinamikája azt mutatja, hogy az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés" – olvasható a Brassai Zsombor és Biró Zsolt által aláírt közleményben.
Mint írják, az RMDSZ ennek ismeretében fordult kedden előbb informálisan, majd formálisan is az előválasztást lebonyolító többi politikai párthoz: „A Magyar Polgári Párt támogatta, a Néppárt azonban határozottan elutasította, hogy lehetővé tegyük a pótlistás szavazást azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak regisztrálni, vagy regisztrációjukat nem rögzítették a rendszerben. Még sajnálatosabb, hogy a párt polgármesterjelöltje is elutasította kezdeményezésünket".
Szerintük Portik Vilmos a jelek szerint megijedt a szavazóktól, különben nem volna oka megakadályozni annak lehetőségét, hogy a marosvásárhelyiek minél nagyobb számban vehessenek részt az előválasztáson.
„Bár az előválasztási bizottság a többségi szavazás elvén működik, az MPP és az RMDSZ álláspontja szerint egy ilyen súlyú kérdésben csak konszenzussal lehet dönteni. Ezért sajnálattal tudomásul vesszük a Néppárt döntését. Ha meggondolnák magukat, vasárnap reggelig bármikor szívesen leülünk egy újabb tárgyalásra" – fogalmaznak a közlemény aláírói, akik az urnáktól elzárt magyar polgárokért a néppártot tennék felelőssé.
„Ami a személyemet is érintő sajtóközleményt illeti, két dolgot szeretnék világossá tenni! Elsősorban azt, hogy a marosvásárhelyi polgároktól nincs okom félni, sem megijedni. Attól a várostól nem kell félni, amelyiknek tízezreket megmozgató rendezvényén tapasztaltam az erejét, élni akarását és megbecsülését – írja a Facebookon közzétett reagálásában Portik Vilmos, a marosvásárhelyi EMNP elnöke. – Itt és most nem a jelöltek, így tehát nem is az én személyes sikerem a fontos, hanem az, hogy a város érezze: mindannyian, közösen hoztunk döntést a jövőre nézve. Tekintettel arra, hogy mindhárom jelölt az új nemzedéket képviseli, az előválasztáson a marosvásárhelyi magyarok számára csak jó vagy jobb döntés születhet. Az ő akaratukat senki nem fogja kétségbe vonni."
Szerinte egyébként a Magyar Polgári Párt elnökének a véleménye számít ugyan, de akkor számítana igazán, ha az előválasztások szervezéséből, annak minden anyagi és emberi erőforrást igénylő munkájából ugyanolyan mértékben venné ki a részét, mint amilyen mértékben megnyilatkozik.
Portik Vilmos közzétette azt a levelet is, amelyet az RMDSZ és az MPP csütörtöki javaslatára küldött. Ebben kifejti, hogy az eredeti megegyezett szabályszerűségekhez képest elég sok mindenben eltérés volt tapasztalható az elmúlt időszakban.
„Az előválasztás regisztrációhoz való kötése volt az egyik legszilárdabb szabály, amit lefektettünk. Maga az a tény, hogy az eredetileg májusra tervezett előválasztást egészen mostanáig halasztottuk, eléggé megtépázta a kezdeményezés hitelességét, de a regisztráció tekintetében legalább utolsó pillanatig következetesek maradtunk. Éppen ezért nem tudok partner lenni egy olyan döntésben, amivel saját magunk által állított szabályokat nem veszünk komolyan, és magunk által hónapokon keresztül hangoztatott, kizáró jellegű aktust a sutba vágunk" – írja válaszlevelében Portik.
Hozzáteszi, nem ért egyet a pótlisták alkalmazásával azért sem, mert egy fél éven keresztül alkalom és lehetőség nyílt a névjegyzékbe való jelentkezésre. Szerinte nem szerencsés a marosvásárhelyiek bizalmával játszadozni: „Mivel a pótlisták alkalmazása voltaképpen a teljes eddigi regisztráció szükségszerűségét kérdőjelezné meg, illetve a gyakorlatban azt jelentené, hogy előzetes regisztráció nélkül is részt lehet venni az előválasztásokon, helytelen döntés lenne" – fogalmaz.
Portik továbbá nem szeretné, ha pártoktól független erők tömegével szervezhetnek be résztvevőket, hogy a választás eredményét befolyásolják, elérve ezzel azt, hogy a végeredmény eltérjen a résztvevő polgárok által kifejezett véleménytől. Mivel ennek a lehetősége továbbra is fennáll, ezért helyteleníti a javaslatot. „Távlati terveinknek sem tesz jót, ha menet közben, de főképp utolsó percen hozunk olyan szabálymódosításokat, amelyek azt sugallják, hogy sem stratégiában, sem koncepcióban nem tudunk gondolkodni. Az összefogáshoz, a jó együttműködéshez kiszámíthatóság, tervszerűség és következetesség szükséges" – zárul Portik Vilmos válaszlevele.
Amint arról beszámoltunk, a közelmúltban a szervezők – az RMDSZ és az MPP képviselői is – többször közölték, hogy mindenkinek be kell tartania az előválasztás szabályait, és csak azok voksolhatnak, akik előzetesen regisztráltak.
Múlt hétvégén kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha olyanok, akik elmulasztottak október 8-áig regisztrálni, mégis beállítanak a szavazási körzetekbe, az RMDSZ megyei ügyvezetője, Kovács Levente leszögezte: játék közben senkinek a kedvéért nem változtathatnak a szabályokon. „Aki valóban részt szeretne venni az előválasztáson, annak tavasztól mostanáig szinte fél év állt rendelkezésére, hogy regisztráljon. Ha még nem tette meg, csütörtökig megteheti, de utána semmi szín alatt” – fejtette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke – adja hírül a kronika.ro.
Erdély.ma

Az őshonos nemzeti közösségek autonómiájáért (Interjú Csóti Györggyel, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetőjével)
A neve ismerősen cseng határon innen és túl, de kevesen tudják, miként küzdött évtizedeken át politikusként, magánemberként a szétszakított nemzetrészekért. Volt munkahelyén, a Képviselői Irodaházban kerestem fel először, ahol még hónapokig akadt bőven dolga. Névjegykártyáján akkor ez állt: Csóti György, FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, országgyűlési képviselő, Külügyi Bizottság tagja, Nemzeti Összetartozás Bizottság tagja. Hallottam arról is, hogy Tőkés László a Kárpát-medencei magyar autonómia nagykövetének nevezte.
– 2014. február 13-án elmondott parlamenti felszólalásának élménye hozott ide. Hadd idézzem szembe szavait: „Az elmúlt másfél-két évtized egyértelművé tette, hogy a magyaroknak, a szomszédos, az utódállamokban élő magyar nemzeti közösségeknek a szülőföldön, magyarként megmaradás egyedüli záloga az autonómia, a tényleges és teljes körű autonómia. A teljes körű azt jelenti, hogy személyi elvű, kulturális és területi autonómia, illetve ezek kombinációja. Az elmúlt esztendőben a Tőkés László vezette Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács, amelynek egyébként az elcsatolt területeken működő valamennyi magyar politikai párt tagja, illetőleg részt vesz a tanács munkájában, 2013-at az autonómia évévé nyilvánította. Ezt legkomolyabban a székelyek vették, akik március 10-én, Marosvásárhelyen egy 30 ezres tüntetéssel, október 27-én pedig egy 150 ezer embert megmozgató nagy meneteléssel tettek hitet az autonómia mellett. – Megszakítással 11 évig voltam országgyűlési képviselő. Lehet, hogy véletlen, de sorsszerű, hogy első és utolsó megszólalásom a Tisztelt Házban az elszakított nemzetrészekről szólt. De említsük meg a határozattervezet lényegét is: „Az Országgyűlés október 27-ét, a székelyek nagy menetelésének napját a Kárpát-medencei magyar autonómiák napjává nyilvánítja.”
– Tíz képviselő kezdeményezte e határozatot. Lett belőle törvény?
– Sajnos, nem. De remélem, ez esetben is érvényes a régi igazság: ami késik, nem múlik.
– Mennyire ismerte Erdélyt 1989 előtt?
– Jól ismertem. Mindenekelőtt a Nagyvárad–Bánffyhunyad–Kolozsvár–Torda–Székelyudvarhely–Csíkszereda útvonalat. A nyolcvanas években Kalotaszeget és a Székelyföld nagy részét is bejártam. Mintegy ötvenszer jártunk Erdélyben a feleségemmel. Könyveket, gyógyszereket, élelmiszert, újságokat – és szeretetet – vittünk, barátságokat, felejthetetlen emlékeket hoztunk. Vittük az üzeneteket élő szóban azoktól és azoknak, akik nem léphették át a határt. Például azért, mert tiltólistán voltak. Mi is felkerültünk a megfigyeltek közé. Amikor átléptük a határt, azonnal értesítették a helyi szekusokat Bánffyhunyadon, ahol általában az első éjszakát töltöttük.
Barátságot kötöttem Kallós Zoltánnal, Lászlóffy Aladárral, Szilágyi Istvánnal, Vásárhelyi Gézával, Újváry Ferenccel, Tőkés Istvánnal, Szőcs Istvánnal, Bánffy Istvánnal és másokkal. Nem hagytuk cserben a hargitai juhász barátainkat sem, köztük az ötgyermekes Dániel Imrét, aki ugyan csak „két iskolát” végzett, de intelligenciában és filozofikus töltetű, egyszerű, nemes gondolkodásban kevés hozzá hasonló embert ismertem. Egy alkalommal elmondta: gyermekkori vágya, hogy egyszer átsétálhasson a Lánchídon. Évtizedeken át hívtam, kapacitáltam – családja már többször járt nálunk –, de a reá bízott több száz juhra hivatkozva nem állt kötélnek. „Legalább ígérd meg” – mondtam neki egyszer. Rám nézett csodálkozó, nyílt, kék szemeivel, és így válaszolt: „Ha megígérem, akkor meg is kell tennem!” Többek között ezért szeretem Erdélyt és az erdélyieket. Dániel Imre gondolata lett később a választási kampányom jelmondata „Az adott szó törvény legyen!”
– Ezek az élmények döntőek lehettek politikai szerepvállalásában…
– Politikai pályám tulajdonképpen Erdélyből indult. Kolozsváron megismerkedtem Kallós Zoltánnal, rajta keresztül meg Csoóri Sándorral. Ő hívott az MDF-be 1988 szeptemberében. Amikor 1989. október 22-én Antall Józsefet az MDF elnökévé választották, kérésére úgy döntöttem, politikusi pályára lépek.
– Tehát Antall József felkérése „hozta Önt helyzetbe”. Ön, aki nagyon közelről ismerte, hogyan jellemezné az első miniszterelnökünket?
– Antall József mindenekelőtt humanista demokrata volt, aki politikai célkitűzéseinek elérése során mindig betartotta a törvényességet és szem előtt tartotta az emberiességet. Elkötelezett magyar hazafi volt, aki lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánt lenni. Kiemelkedő európai politikus volt, aki a magyarság problémáit európai összefüggésekben vizsgálta, aki ismerte a térség népeinek történelmét, ezért megértette a kor kihívásait, és azokra mindenki érdekeit figyelembe vevő válaszokat tudott adni.
– 1989 adventjének kezdetétől szörnyű, de egyben lélekemelő hónapokat éltünk át, ki itt, ki a határon túl. Jól tudom, hogy karácsony után félszáz kocsiból álló segélykonvojt vezetett Erdélybe?
– Igen, én is azon sok-sok csonka országbeli honfitársunkhoz tartoztam, akik óriási lelkesedéssel igyekeztek segíteni erdélyi nemzettársainknak. Magyarországon azonnal megmozdultak a segítőkész, jó szándékú emberek. A Magyar Demokrata Fórum Ó utcai székházában, a földszintes barakk épületben is folyt a tanácskozás, mit és hogyan lehetne segíteni a sokat nélkülözött erdélyi magyaroknak. Úgy döntöttünk, hogy elsőként élelmiszerekből és gyógyszerekből álló segélyszállítmányt küldünk. Az elnökség engem bízott meg az egész akció megszervezésével és lebonyolításával. Akkoriban az MDF hivatalának a vezetője voltam, vagyis a pártadminisztráció irányítója, egyúttal az elnök, Antall József személyi titkára. Karácsony előtt pár nappal gyűjtési akciót hirdettünk meg. Élelmiszert, ruhát, gyógyszert, könyveket, gyerekjátékot kértünk a lakosságtól. Napokon át, az ünnepek alatt is, tömegesen hozták az adományokat. A szenteste kivételével reggeltől késő éjszakáig vettük át, szortíroztuk és raktároztuk határtalan lelkesedéssel. Hihetetlen, milyen gyorsan ment minden. Ez nemcsak a mi ügyességünknek volt köszönhető, hanem a budapestiek (máshol meg a vidékiek) önzetlen segíteni akarásának. Több mint kilencven teherautót, furgont és személykocsit sikerült hadrendbe állítani. A nagy számra való tekintettel, valamint biztonsági okokból két részre osztottuk a konvojt. Az egyiket Lezsák Sándor, a másikat én vezettem, különböző útvonalon mentünk. December 27-ről 28-ra virradó éjszaka indultunk a városligeti Dózsa György útról. Sötétedés előtt kellett ugyanis Marosvásárhelyre érnünk, mert éjszaka még számítani lehetett a hegyekbe vonult securitatés osztagok támadásaira. Kalotaszegen és Torda után hallottunk is lövéseket a távolból.
Antall József és Csoóri Sándor búcsúztatott bennünket a csípős éjszakai órában. Szívünk tele volt bizakodással, reménységgel. Új fejezetet reméltünk a Romániához csatolt területeken élő magyarok életében. A „parancsnoki” kocsi egy régi Wartburg volt, tetején hangszóróval, ezzel irányítottam a 47 teherautóból és személygépkocsikból álló konvojt. Zacsek Gyula videózott, Antall Péter meg fényképezte az eseményeket. Indulás előtt Antall József odahajolt hozzám, és a fülembe súgta: „Vigyázz a fiamra, mert ő még gyerek!” Nagyvárad határában egy fiatal nő román nemzeti színekből álló kokárdát tűzött a mellemre. Jó szívvel viseltem egész úton. Hittük, hogy megváltozik a világ, románok, magyarok, szászok (akik még ott maradtak) megkapják az emberi élethez és önrendelkezéshez való jogot. Végig az úton, amíg világos volt, a városokban és a falvakban az emberek százai integettek. Sötét este értünk Marosvásárhelyre.
Elsősorban egyházakhoz és kórházakhoz irányítottuk a gépkocsikat. Nem hagytuk ki a román ortodox egyházat sem. Másnap spontán nagygyűlést tartottunk a főtéren. Hangosbeszélőn Lezsák Sándor és Gálfalvi György szólt a tömeghez. Az utcán, a macskaköveken gyertyák égtek a halottak emlékére, ott, ahol lelőtték őket Ceauşescu pribékjei. Én kihasználtam a lehetőséget, és felkerestem számos erdélyi barátomat. Marosvásárhelyen Sütő András ecsetelte a történteket, Székelyudvarhelyen Katona Ádám művelődéstörténész petőfis lelkesedéssel sorolta terveiket. Kolozsvárott többek közt Szilágyi István íróval és Újváry Ferenc ügyvéddel készítettünk videointerjút. Újváry szavait idézném is:
„Az én jogom nem az itt élő másik nemzet jogaiból származik. Az én jogaim abból a tényből fakadnak, hogy elődeim itt születtek, falvakat, városokat építettek fel, kultúrintézményeket hoztak létre, és akkor én itt nem lehetek csak nemzetiség! Igénylem, hogy a jövőben így legyen az alapokmányokba befoglalva.”
Ez az okfejtés adta a nemzetpolitikai ars poeticámat, hitvallásomat. Nem adhatjuk lejjebb, mint hogy az elszakított nemzetrészek évezredre visszamenően őseik földjén, a szülőföldjükön, államalapító, államalkotó tényezők legyenek. Ha ebből kirekesztik őket, akkor a tényleges és teljes körű autonómia jár nekik.
– Régóta figyelem, hogy – képletesen szólva – az ötágú síp a kedvenc hangszere… Milyen törvények kimunkálásában vett részt, amelyek jogi értelemben közelebb hozták, majd egymás mellé állították a „külső” és a „belső” magyarokat?
– Számos nemzetközi rendezvényen emeltem szót az elszakított nemzetrészek érdekében. Az Európai Kereszténydemokrata Unió (EUCD) az Európai Néppárt társszervezete volt, mely valamennyi európai kereszténydemokrata politikai erőt tömörítette. (Az ezredfordulón beolvadt az Európai Néppártba.) Az EUCD 1991. évi őszi brüsszeli kongresszusán – a német CDU és a CSU támogatását élvezve, velük előzetesen egyeztetve – javaslatot terjesztettem elő közép-európai őshonos nemzeti kisebbségek sorsának rendezésére hivatott konferencia megszervezésére. A javaslatot megszavazták, ott helyben megkezdtük az előkészítést. A helyszínre is javaslatot tettem: Pozsony legyen a házigazda! Abból indultam ki, hogy vigyük a kérdést az oroszlán barlangjába. Reméltem, hogy a leendő házigazda, Jan Carnogursky, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, akkor éppen regnáló miniszterelnök, nem mer, nem fog ellene szegülni egy előre mutató, jó döntésnek, személyes találkozásaink során nemigen konfrontálódott velem kisebbségi kérdésekben. Az 1993 júniusában rendezett konferencia végén beláttam, hogy tévedtem. A zárónyilatkozat hajnalig tartó vitájában a szlovákok és a románok egymást túllicitálva igyekeztek gyengíteni a szöveget, nem kevés sikerrel. – A határon túli magyar pártok is részt vettek az említett nemzetközi szervezetek munkájában? – Többé-kevésbé igen. Az RMDSZ tagságáért az Európai Demokrata Unióban már 1990-ben elkezdtem a harcot. A szervezet Helsinkiben tartott pártvezetői értekezletén javasoltam felvételüket, melynek előkészítésére megbízást kaptam. Az erdélyi magyar szövetség vezérkara, Szőcs Géza főtitkár kivételével, ugyanis hallani sem akart egy konzervatív-kereszténydemokrata szervezeti tagságról. Domokos Géza elnök a Szocialista Internacionáléban gondolkodott. Sokan fel sem fogták egy nemzetközi szervezeti tagság hallatlanul nagy előnyeit, ami egy posztkommunista országban élő kisebbség etnikai alapú pártjánál elengedhetetlenül fontos volt akkor. Szerencsére Szőcs Gézánál nyitott kapukat döngettem, hiszen ő is foglalkozott a gondolattal. Konspiratív úton, az elnökség megkerülésével vittük be az RMDSZ-t az EDU-ba! Gézát főtitkárként meghívattam a Végrehajtó Bizottság soron következő ülésére, ahol a szervezet nevében kérte a felvételt. A kész tények elé állított elnökség végül tudomásul vette a történteket. Hosszabb ideig csak megfigyelői státussal rendelkeztek, mert hiába voltak bent a bukaresti parlamentben – ami a tagság egyik feltétele volt –, az EDU nem ismerte el szabadnak a romániai választásokat. Végül a budapesti pártvezetői értekezleten, 1993 szeptemberében kapták meg a teljes jogú tagságot. Ekkor Bodó Barna alelnök képviselte az RMDSZ-t a konzervatív nemzetközi pártszövetségben. Számos pozitív kezdeményezésük volt, melyeket az EDU többnyire elfogadott, megfelelő lobbizás után! A ’93-as budapesti ülésen a felvidéki Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kapott megfigyelői státust.
S. KIRÁLY BÉLA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VI. Székelyföld Napok
Az összefogás erősítése a cél
Október 8–18. között a hatodik alkalommal szervezik meg Hargita, Kovászna és Maros megyében a Székelyföld Napokat, amely immár átfogó művelődési rendezvénysorozat lett. Céljai között van a Székelyföld mint kulturális régió egyéni, egyedi hagyományainak ápolása, az értékteremtés, ugyanakkor a szervezők a programkínálattal szeretnék azt is elérni, hogy az itt élők jobban megismerjék egymást. Az összefogás, az összetartozás, a közös identitás kifejezése, megélése biztonságot jelent azok számára, akik megteremtik a kulturális kínálatot, ugyanakkor a fogyasztóknak is, akik a rendezvényen való jelenlétükkel visszaigazolják a teremtő munka hasznosságát. Erről szólt október 8-án, csütörtökön este a Maros Művészegyüttes előcsarnokában, majd előadótermében is a Székelyföld Napok Maros megyei megnyitója.
Nem véletlenül választották ki a megyei szervezők a Maros Művészegyüttes székhelyét, hiszen azon túl, hogy magyar forradalmat követő kényszerenyhülési folyamatban a román kommunista hatalom "kisebbségek kultúráját ápoló" politikájának igazolásaként 1956-ban létrehozták többek között a Székely Népi Együttest, ez a tánckar évtizedeken keresztül – dacolva a későbbi megszorító lépésekkel – ápolta az erdélyi magyar s ezen belül a székely kultúrát. Az 1989-es változás után sokáig kereste helyét az együttes az új kulturális mezsgyén. "Ma úgy érzem, jó úton vagyunk, és ennek jele az is, hogy a második alkalommal lehetünk házigazdái a Székelyföld Napok megnyitójának" – mondta többek között köszöntőjében Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, miután az együttes zenekara és Kásler Magda előadása megteremtette a megfelelő hangulatot.
A rendezvény – szimbolikusan – az Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációja című fotókiállítással kezdődött, amelyet Vajda András ezúttal a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként ismertetett. A tárlaton, pannókon – jól meghatározott témákba csoportosítva – olyan, magyarázó szöveggel kísért fotókat láthattak az érdeklődők, amelyek 1930 és 1980 között készültek Kós Károly, Vámszer Géza és mások gyűjtőútjain. A KJNT digitalizálja azokat a fotókat, amelyek Erdély népi kincseit rögzítették fényérzékeny anyagra. Eddig 17.000 fotót archiváltak, ezek közül válogatták ki a kiállítás szervezői a reprezentatív fotókat. Olyan viseletek, házak, használati és munkaeszközök, de sírkövek és kopjafák is láthatók, amelyek ma már csak fényképeken maradtak meg. A vándorkiállítást csak a megnyitó idejére hozták el Marosvásárhelyre, azonban a turné keretében a pannók visszatérnek – mondta Vajda András.
A fotókiállítás bemutatását követően az előadóteremben folytatódott a rendezvény Járay Fekete Katalin, a Népújság volt munkatársa könyvének bemutatójával. Az interjú- és dokumentumkötetet Sántha Rezsővel, a művészegyüttes "repülő táncosával" készítette. A hangulatos, humoros könyvbemutatót Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió nyugdíjas szerkesztője vezette, mint kiderült, "nem idegenként", hiszen ő is "rokona" a Székely Népi Együttes nagy családjának. A beszélgetésből megtudtuk, hogy Járay Fekete Katalinnak ez a 12. kötete. E könyvek többek között olyan erdélyi magyar személyiségekről szólnak, akik "letettek valamit" a közös kulturális asztalra. "Köteles-ségemnek érzem, hogy az utókornak bemutassam, rögzítsem azt, hogy milyen lelkületű, gondolkodású, felkészült értékteremtő és megőrző emberek között éltünk, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúra gyarapodásához" – mondta többek között a kötet írója, szerkesztője.
Sántha Rezső a rá jellemző humorral és víg kedéllyel válaszolt Jászberényi Emese kérdéseire. A könyv keletkezéséről, a Székely Népi Együttes "hőskoráról" mesélt el olyan történeteket, amelyek nem kerültek a kötetbe. S azt is elárulta, hogy már a kezdetektől fogva "mindent gyűjtött", így a Székely Népi Együttesről, majd később a Maros Művészegyüttesről komoly archívumot mondhat magáénak, amelynek csak a töredéke kerülhetett a kötetbe. Az emlékezésben elhangzottak olyan nevek is, akikről szintén szó esik a kötetben, azoké, akik az együttes meghatározó egyéniségei voltak, s akik közül, aki tehette, eljött, köztük a ma 87 éves Domokos István is.
A kötetet a Maros Művészegyüttesnél lehet megvásárolni, s nemcsak azoknak ajánlják, akik szerepelnek benne, hanem mindazoknak, akiknek "megadatott az a szerencse", hogy láthatták az együttes "nagyjait" színpadon.
A VI. Székelyföld Napok Maros megyei megnyitóján ismét fellépett az együttes nemrég bemutatott Szép piros hajnalban című produkciójával. A felszólalók, Soós Zoltán, az RMDSZ-nek az előválasztásokon indított polgármesterjelöltje, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke többek között azt hangsúlyozták, hogy a Székelyföld Napok a régión belüli összefogást kell erősítse. Az idén 150 rendezvény lesz a három megyében, még akkor is, ha Maros megye "hivatalosan" nem kapcsolódott be. A kultúra átlépi a politikai, közigazgatási határokat, s ez nem "egymástól elválasztó, megkülönböztető" tényező kell legyen, hanem olyan közös értékteremtés, amely jövőképet is jelent. S ezt talán gazdaságilag vagy akár turisztikai, idegenforgalmi céllal is ki lehet aknázni – mondták a hivatalos megnyitón a szónokok.
Az eseménysorozat sokszínű kínálata között van képzőművészeti, fotókiállítás, színház, néptánc, film, többféle zenei rendezvény, falunap, szüreti mulatság, gazdasági kiállítás és vásár, mindaz, ami "lendületre sarkall és összefog" bennünket itt a Székelyföldön.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kiállítás és könyvbemutató a Székelyföld Napokon
Fotókiállítással, könyvbemutatóval és folklórműsorral vette kezdetét a Székelyföld Napok rendezvénysorozat Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes székházában.
A Képek és értékek című fotókiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság fényképarchívumából mutatott be válogatást azokról a népi értékekről, amelyekre a ma embere is alapozhat – mondta a megnyitón Vajda András, a társaság alelnöke. A kiállítás a 20. századra jellemző erdélyi magyar népi élet és népi kultúra értékeinek legkülönbözőbb területeit ismertette, kezdve a hagyományos népi mesterségektől, munkafolyamatoktól, a népszokások, a hagyományos népi építészet és a népi tárgy-és öltözködéskultúra elemein át egészen a szakrális helyekig. A kiállításhoz Vámszer Géza, Kós Károly, Szabó Tamás, Péterfy László, Vas Géza és mások képeiből válogattak a szervezők. „Ezek a képek azt tudatosítják, hogy még mindig rejlenek olyan értékek a népi kultúrában, amelyekre lehet alapozni” – fogalmazott Vajda András a megnyitón.
Járay Fekete Katalin a Maros Művészegyüttes táncosáról, Sántha Rezsőről írt könyvet, amelynek bemutatóján Jászberényi Emese nyugalmazott rádiószerkesztő beszélgetett a szerzővel és annak interjúalanyával. A Sántha Rezső – a repülő táncos című kötet visszaemlékezéseket, anekdotákat, az együttesről szóló dokumentumokat tartalmaz, emléket állít azoknak, akik 1956-ban létrehozták a mai Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest, annak táncosainak, műszaki munkatársainak, vezetőinek. Járay Fekete Katalin, aki korábban a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt, majd a Vörös Zászló, illetve a rendszerváltás után a Népújság szerkesztője, jelenleg nyugdíjas, a 12. kötetét tette le az olvasók asztalára – hangzott el a könyvbemutatón. Sántha Rezső nyugalmazott táncos egykori élményeiről beszélt, a kezdetekről, gyerekkoráról, valamint arról, hogy a Székely Népi Együttes olyan volt, mint egy nagy család, amelyben közösen örvendtek egymás sikereinek, együtt ünnepeltek, és küzdöttek meg a nehézségekkel.
A Székelyföld Napok rendezvény megnyitóján Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Nagy József, a Kovásznai megyei önkormányzat alelnöke szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva a három megye közötti összefogás, a megyehatárokon átívelő eseménysorozat jelentőségét. Végül a Szép piros hajnalban című, nemrég bemutatott folklórműsorral ért véget a rendezvénysorozat.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Soós Zoltán a marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje
Az RMDSZ színeiben megmérkőző Soós Zoltán nyerte a marosvásárhelyi előválasztást. A vetélytársak között mind a 14 választókörben azonos sorrend alakult ki, és nagyjából az arányok sem különböztek. A hárompárti összefogás nyomán – ha a felek valamelyike fel nem rúgja az egyezséget – Soós lesz az, aki 2016-ban megmérkőzhet a polgármesteri tisztségért – adja hírül összeállításában Szucher Ervin és Páva Adorján a kronika.ro-n.
A 38 éves régész és történész, a szövetség önkormányzati képviselője 2702 szavazatot, azaz a voksok 62,3 százalékát gyűjtötte be, a néppárt megyei elnöke, Portik Vilmos 1259 szavazatot szerzett (29,02 százalék), míg a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistája, Barabás Miklós kénytelen volt beérni 384 szavazattal (8,85 százalék).
A vasárnapi előválasztás keveseket mozgatott meg. A regisztrált személyek alig 39 százaléka, azaz 4337 személy járult az urnák elé. A voksolás 14 körzetben apróbb kis gikszerekkel, de civilizáltan, békésen zajlott. Az urnák elé kizárólag csak azok járulhattak, akik, az eredeti egyezségnek megfelelően, csütörtök éjfélig regisztráltak.
Kijövet a szavazófülkéből a versenybe szálló felek a magyar–magyar összefogás fontosságát hangsúlyozták. „A mai napnak nem csak az a tétje, hogy ki lesz a jelölt. Hanem az is, hogy legyőzzük-e az apátiát" – nyilatkozta az RMDSZ színeiben induló Soós Zoltán. Néppártos kollégája és egyben barátja, Portik Vilmos pedig úgy vélte, függetlenül a győztes nevétől, az előválasztás nyertese a marosvásárhelyi magyarság lesz.
Soós Zoltán vasárnap este a Facebook közösségi portálon mondott köszönetet szavazóinak: „Máig az RMDSZ jelöltje voltam, holnaptól minden vásárhelyi magyar jelöltje vagyok. Nemcsak azoké, akik ma rám szavaztak, hanem minden változást akaró magyar emberé. Célom, hogy Marosvásárhely egy élhető, egészséges város legyen, ahol nincsenek etnikai konfliktusok, ahol a magyarság újra otthon érzi magát. Az előválasztáson részt vevő marosvásárhelyiek szavazatának 62 százalékát tudhatom magaménak. Köszönöm a bizalmukat!”
Az előválasztás győztese később szintén a Facebookon jelezte, hogy elsőként Portik Vilmos gratulált sikeréhez: „Megtisztelő és köszönöm neki. Barátsága továbbra is fontos számomra és megkönnyebbülés, hogy a versenyhelyzet megszűnt köztünk.”
Amint arról beszámoltunk, az előválasztást megelőző napok nem a barátságról szóltak: pénteken A Néppárt megijedt a szavazóktól címmel adott ki közös közleményt Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ vezetője, valamint Biró Zsolt, az MPP elnöke. Portik Vilmos határozottan elutasította a közleményben megjelenő vádakat, és az előválasztások leszögezett szabályainak betartását kérte versenytársaitól, ez pedig végül meg is történt.
Portik Vilmos vasárnap késő este Facebook-oldalán megköszönte a marosvásárhelyieknek, hogy részt vettek az előválasztáson. „Köszönjük a 30 százalékos eredményt. Soha eddig senki nem ért el ilyen eredményt az RMDSZ-szel szemben! A független jelölt eredményeivel együtt, negyven százaléka a marosvásárhelyieknek nemet mondott az RMDSZ-es pártpolitikára” – emelte ki az EMNP Maros megyei elnöke, aki az általa mindvégig szorgalmazott választási koalícióra is utalt üzenetében: „Gratulálok Soós Zoltánnak, ő lett az előválasztások győztese, ezzel azonban együtt jár a pártok közötti választási koalíció felelőssége. Marosvásárhely csak ezáltal válhat az előválasztások nyertesévé, a várost csak így tudjuk visszavenni. Bízzunk magunkban!” – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Művészettörténeti ismeretterjesztő film a Kultúrpalotáról
Október 2-án a Kultúrpalota nagytermében mutatták be Katyi Antal művészettörténeti ismeretterjesztő filmjét, amelyet a rendezvény helyszínét adó épület fennállásának 100. évfordulója alkalmából készített. A tévéfilmes, operatőr – ez esetben filmrendező és vágó is egyben – a Maros Megyei Múzeum megrendelésére, a múzeum munkatársai, Oniga Erika és Karácsony István közreműködésével készítette el a filmet, amelyet nem csak a szakértőknek, hozzánk látogató turistáknak ajánl, hanem minden marosvásárhelyi magyarnak, hiszen a több hónapig tartó előkészítő munka során eddig még nem látott vagy a nyilvánosságra nem hozott dokumentumokat, információkat tesznek közzé.
Katyi Antal a Népújságnak elmondta, a témával először a Kultúrpalota 100. évfordulójára szervezett rendezvénysorozatot reklámozó klipje foglalkozott. Az egyperces film tetszett a szervezőknek, Soós Zoltánnak, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának, aki már akkor megemlítette, hogy jó volna egy alaposabb filmet készíteni Marosvásárhely ékességéről. Adott volt a lehetőség, hiszen a centenárium alkalmával több rendezvényt is szerveztek. S ez adta a további ötletet, hogy elkészüljön a Megszólal a Kultúrpalota című film, ahol Kilyén Ilka színművész közreműködésével megelevenedtek a Tükörterem vitrálisainak mondái, balladái. Ehhez már akkor nagyon sok felvételt gyűjtött a filmes, így máris feltárult az a lehetőség, hogy az épület értékeit előtérbe helyező dokumentumfilm készüljön. Erre is "vevő" volt a megyei múzeum, a finanszírozást pedig a Maros Megyei Tanács biztosította.
A televíziós kolléga elárulta, hogy a dokumentumfilm elkészítési folyamata nem volt egyszerű, több mint hét hónapot dolgoztak a 80 perces végterméken. Először arra kérte Oniga Erika művészettörténészt, a téma ismerőjét, hogy írjon egy tudományos igényű szöveget, amelyhez igazodva – a riportfilmektől eltérően – elkészítheti a felvételeket. Nem a bőséges adat és információ miatt kellett sokat dolgozni a szövegen, hanem azért is, hogy a kép és a szöveg ne fedje, inkább kiegészítse egymást. Ebbe a munkába kapcsolódott be Karácsony István is, majd a későbbiekben Sebestyén Spielmann Mihály, aki lektorálta a szöveget. Csak a felvételek elkészítése és az utómunka hét hónapot vett igénybe, hiszen sok esetben céltudatosan kellett fókuszálni olyan részletekre, amelyek fölött a néző elsiklik. Ugyanakkor a dokumentációs munkának köszönhetően olyan eredeti okiratokat "másoltak" a filmre, mint a tervrajzok, az építkezési napló, de megjelennek képi háttérinformációk a tervezőkről, kivitelezőkről, a bútorok készítőiről, azokról a marosvásárhelyiekről, akiknek talán most is élnek leszármazottaik, s akik kétkezi munkájukkal hozzájárultak az építéshez, berendezéshez. Szó van arról is, hogy az évszázad során milyen rendeltetése volt az épületnek. Marosvásárhely mellett Budapesten és más helységekben is készültek felvételek, amelyek igazolják azt, hogy a marosvásárhelyi Kultúrpalota a magyar szecessziós építészet kiemelkedő alkotása. Speciális technikát is használt Katyi Antal, mivel arra törekedett, hogy dinamikus képsorok váltsák egymást, amelyek ellensúlyozzák a hosszúnak tűnő dokumentációs részt.
– Fontosnak tartottam azt, hogy marosvásárhelyiként filmben is rögzítsük az utókornak a Kultúrpalota történetét. Nem csak a centenárium adta a lehetőséget, hanem az is, hogy nemrég fejeződtek be a külső és a belső felújítási munkálatok így a felvételek a régi, valódi pompáját tükrözik a nagyszerű épületnek, amelyre minden marosvásárhelyi méltán lehet büszke – mondta lapunknak Katyi Antal.
A filmben három nyelven hangzik el a Kultúrpalota története. A magyar narrátor Szélyes Ferenc, a román Ioan Ritiu színművész, angol nyelven pedig Duncan McAlister kíséri a képsorokat. A Maros Megyei Múzeum 800 kiváló minőségű kópiát készíttetett, amelyeket méltó helyen, a Kultúrpalota Tükörtermében forgalmaznak.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

RMKT vándorgyűlés a tudásról, megújulásról és jövőről
Jól sikerült az idei, 24. Közgazdász Vándorgyűlés, amit Marosvásárhelyen szervezett meg a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság – közölte az RMKT.
A szakmai konferencia témája a tudás, a megújulás és a jövő volt, a kis- és középvállalkozások versenyképessége a globalizált világban. Az előadások a technológia legújabb vívmányaitól kezdve, a pénzügyön, az üzleti intelligencián az emberi elkötelezettségig, széles palettát jártak körül, valamennyi résztvevő megtalálta azt a témát, ami a legjobban érdekelte.
A háromnapos rendezvénysorozat sikeréhez hozzájárult a helyszín is, az, hogy első nap, a megnyitóra és a plenáris ülésre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megnyitón Peti András alpolgármester egy olyan gazdasági térképről beszélt, ahol Marosvásárhely a második rangsorolást kapta. Elmondta azt is, hogy egy nemzetközi kiadvány a várost az infrastruktúra, az adókedvezmények tekintetében országosan a 9. helyre sorolja.
Bár sokan úgy érzik, hogy Kolozsvár mellett háttérbe szorul, kapcsolatai által, akár abból is előnyt faraghatna, hogy közel van Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz, hogy számos jelentős külföldi várossal áll partneri viszonyban. Marosvásárhelyen jelenleg 18 ezer cég szerepel a céglistán, amelyből 8 ezer aktív. A 2014.es esztendőben 16 milliárd lej (közel 4 millió euró) volt az kereskedelmi forgalma – ismertetett néhány adatot az alpolgármester.
Kelemen András, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a kis- és középvállalkozókhoz hasonlóan a kis egyetemek is nagyon fontos szerepet tölthetnek be a társadalom gazdasági életében, ha azt teszik, amit kell. Ezt erősítette meg Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke, aki arról beszélt, hogy minden vándorgyűlés alkalmával együttműködnek annak a városnak az egyetemével, amelyben gyűléseznek, illetve arra törekednek, hogy az erdélyi egyetemekről is legyenek előadóik.
Pénzügyi stabilitásról, gazdasági hanyatlásról
Miért van szüksége a reálgazdaságnak pénzügyi stabilitásra és mi újat hoz a makroprudenciális politika? – ez volt a témája Dr. Nagy Ágnesnek. A román nemzeti bank igazgatótanácsi tagja, egyetemi előadótanár egy történelmi hasonlattal vezette be az előadását: arról beszélt, hogy milyen pénzügyi deficit rázta meg a Római Birodalmat 33-ban, amely végül a bukásához vezetett. Kísérteties a hasonlóság a közel kétezer évvel ezelőtti események és a maiak között – hangsúlyozta az előadó, aki többek közt az átgondolatlan, mértéktelen, keresztül-kasul történő hitelezést, a likviditás elakadását, a pánikot említette az okok között.
Tiberius császár hatékonyan cselekedett: például likviditást pumpált a gazdaságba, hitelezői kamat nélküli kölcsönt nyújtott, a romlásért felelős személyeket pedig kivégeztette. Tehát a rendszerszintű pénzügyi válság a 21. században nem újdonság, a szélsőséges hitelezői lufik kipukkantak, az új normalitás pedig nagyon hasonlít a régi normalitáshoz, az adóhátrálékok csökkentéséhez időre van szükség – állapította meg a szakember. Előadását Romániára vonatkoztatta Nagy Ágnes, aki arról beszélt, hogy a fenntarthatatlan, túlzott hitelezés, a jelentős kockázatvállalás, a pénzügyi fegyelem hiánya vezetett többek közt a gazdaság romlásához.
A munkaerő megnyerése
A szekcióülések közül öt tematikai közül választhattak a résztvevők. A Sapientia EMTE koronkai kampuszában tartott szakmai konferencián a Marketing a vállalati vezetésben, Innováció és gazdaság: IOT, az eszközök hálózata, Vállalatok finanszírozása: a tőkebevonás alternatívái, A munkaerő „megnyerése”, valamint a Vállalkozások életciklusa szekciók szerepeltek a programban.
Kánya Hajnalka, a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdálkodási és Menedzsment Tanszékének tanszékvezetője Az érzelmi kompetenciák fejlesztésének hasznossága az üzleti életben címet adta értekezésének. Az érzelmekről, az érzelmi intelligenciáról, azok fejleszthetőségéről beszélt az üzleti szempontból megközelítve. A magyar nyelvben számos kifejezés létezik, amely az érzelmet határozza meg: például ismerjük az érzelmek elfojtását, feldolgozását, kifejezését, beszélünk az érzelmi adottságokról, az érzelem kifejezéséről, érzelmi kiegyensúlyozottságról, kreativitásról, krízisról, érzelmi memóriáról – fejtegette.
Az előadása kulcsfogalmai az érzelmek, az érzelmi intelligencia és az érzelmi kompetencia voltak. Elmondta, hogy pszichológiai és közgazdasági szempontból is az érzelmeket mentális állapotként lehet meghatározni, illetve olyan folyamatnak, amely során az események értékelése történik. A munkahelyi érzelmek és a kompetenciák kötődése kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy mindezt a menedzser tudja befolyásolni. Ha jó a szervezet érzelmi klímája, a dolgozók is jól érzik magukat és jobban teljesítenek, mint abban az esetben, amikor ez az érzelmi klíma nem megfelelő. Az érzelmileg intelligens menedzser legfontosabb jellemzői a konfliktustűrés, a kreativitás és innovációs képesség, lelkesedés, lelkierő, önismeret, önkontroll, szorgalom – mondta Kánya Hajnalka.
A munkahelyi elkötelezettségről tartott előadásában Szécsi Gyöngyike, a Coats Odorhei Kft. igazgatója az előtte elhangzottakhoz kapcsolódott. Arról beszélt, hogy egyre több vállalatnak fontos az alkalmazottak részéről történő visszajelzés. Ott, ahol elkötelezett alkalmazottak dolgoznak, a cégek 19 százalékkal növelték a munkahelyi profitjukat, és 28 százalékkal emelkedtek részvényeik értéke egy év alatt. Ahol viszont alacsony volt az elkötelezettség, 32 százalékkal csökkent a profit és 11 százalékkal a részvények értéke.
Antal Erika
maszol.ro

Szatmárnémeti „visszahódítható” – Kereskényi Gábort kérdeztük
Van esély arra, hogy Szatmárnémetinek ismét magyar polgármestere legyen. Ennek az egyik legfontosabb feltétele, hogy a város magyar közössége egy irányban húzza a szekeret. Kereskényi Gábort, az RMDSZ polgármesterjelöltjét kérdeztük.
A városi RMDSZ-szervezet elnöke, képviselő, alpolgármesterként már jelentős tapasztalatokat szerzett a közigazgatásban. Megfordult-e egyáltalán a fejében, hogy alulmaradhat a polgármester-jelölt személyéről döntő küldöttgyűlésen?
Amikor kézilabdáztam, akkor is úgy álltam hozzá a küzdelmekhez, hogy egy mérkőzés hatvan percig tart. Mindvégig törekedtem arra, hogy meggyőzzem a küldötteket az alkalmasságomról, számomra ez nem volt egy előre lejátszott meccs. Tény, hogy a küldöttek nem outsiderek voltak, jól ismerték a jelöltek képességeit, szakmai, közigazgatási múltját, s ezek alapján mérlegeltek, de én nem tartottam magam biztos befutónak.
A szavazás előtt bemutatták azt a felmérést, amely szerint a szatmárnémeti magyarok Kereskényi Gábort akarják jelöltnek. Mekkora volt az esélye annak, hogy a „népakaratot” a küldöttgyűlés felülbírálja?
Az egyik jelölt, Maskulik Csaba kollégám ötlete volt a felmérés eredményeinek bemutatása a küldötteknek. Hamarabb nem akartuk nyilvánosságra hozni, holott az adatokat már egy héttel korábban ismertük. Maskulik javaslatával a többi jelölt is egyetértett, nekem sem volt kifogásom ellene. Azt gondolom, hogy a felmérés eredményeinek ismeretében a küldöttek dönthettek volna másképp is. Ha csak a közvélemény-kutatásokra támaszkodtunk volna, akkor a szatmármémeti RMDSZ megrendelhetett volna egy felmérést, és ennek alapján dönthetett volna a jelöltről. Ám az a döntés született, hogy a huszonöt éve először vonjuk be a civil szervezeteket, egyházainkat, a partner kisebbségi szervezeteket is a jelöltállításba. Ők részt is vettek a küldöttgyűlésen, ami azt jelenti, hogy ennek az útnak van jövője, és kell hogy legyen folytatása. A fontos döntések meghozatalakor kell támaszkodnunk a civil szervezetekre és az egyházakra.
Az MPP-s Zazula Béla és Günthner Tibor szenátor visszalépett az ön javára. Ezt hogyan kommentálja?
Megtisztelő számomra, hogy azt nyilatkozták: szeretnének a csapatomban dolgozni. De szerintem nem lett volna semmi probléma, ha végig részt vesznek a küzdelemben. Részvételük – úgy gondolom – nem befolyásolta volna a végeredményt.
Összefoglalásképpen: hogy érzi, valódi verseny volt múlt pénteken a küldöttgyűlésen?
Természetesen, és olyannyira értelmét látom, hogy ez a fajta konzultációt folytatandónak és kibővítendőnek tartom. Sikerült a döntésbe bevonnunk a szatmári közösségnek azokat a tagjait, akik évek óta kitartó munkát végeznek nem csak az RMDSZ-ben, hanem a szövetségen kívül is.
Felmerült-e amúgy korábban, hogy a marosvásárhelyiekhez hasonlóan urnás előválasztást szervezzenek Szatmárnémetiben?
Szatmár megyében és a megyeszékhelyen, ahol a magyarság aránya 35 százalék körüli, nem igazán javallott a marosvásárhelyihez hasonló előválasztás, nincs is hagyománya. Nem akarok senkit sem megbántani, de szerintem ezzel a módszerrel a marosvásárhelyi magyarok túl sok sebet ejtenek egymáson. Szatmárnémetiben nem hárompólusú a magyar politika, mint Marosvásárhelyen, és nálunk egyértelmű volt, hogy a polgármesterjelölt az RMDSZ jelöltje lesz. Az MPP-s Zazula Bélán kívül az összes jelölt-aspiráns az RMDSZ-hez köthető személy volt, és nem volt az egymásnak feszülés, amit Marosvásárhelyen. Hangsúlyoznám ugyanakkor azt is, hogy nem egy előválasztást kell megnyerni, függetlenül attól, hogy melyik településről van szó. A választásokat kell megnyerni, és ezért fontos, hogy ne okozzunk olyan sebeket, amelyek nehezen gyógyulnak be. Három éve egyébként egy felmérés alapján dőlt el, hogy Ilyés Gyula lesz a polgármesterjelölt, mert ő volt a legesélyesebb. Akkor a szatmárnémeti RMDSZ egy emberként mögéje állt.
A felmérés szerint az RMDSZ támogatottsága erős, a városban a dolgok rossz irányba mennek, a polgármester munkájával pedig nagyon elégedetlenek, a váltó-hangulat nagyon erős Szatmárnémetiben. Mi kell még ezen kívül a győzelemhez?
Nagyon megtisztelő, hogy a szatmárnémeti RMDSZ-ben sokan bíznak, ez kötelez is minket. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy az elmúlt évek építkezései során jó úton jártunk. Ez a bizalom az, amire elsősorban építenünk kell. Mindenkinek elmondtam, hogy a polgármester-választás nem egyszemélyes játék. A küldöttgyűlés végén kijelentettem, és ezt komolyan is gondoltam, hogy mindenkire számítunk a csapatban. A jelenlegi felmérések szerint van esélyünk legyőzni a román pártok polgármesterjelöltjeit. Ahhoz, hogy ez az esély valóssággá váljon, elsősorban az kell, hogy mindannyian egy irányba húzzuk a szekeret. Ez a szándék most létezik, és ez a küldöttgyűlésen is megmutatkozott. Vannak azonban a győzelemnek olyan feltételei is, amelyek nem csak rajtunk múlnak.
Mi az, ami nem az RMDSZ-en és a jelöltjén múlik?
A román politika nagyon képlékeny, sok minden csak az utolsó pillanatban dőlhet el. Elsősorban a román pártok jelöltjeire gondolok. Ha bármilyen – akár formális, akár informális szintű – összefogás lesz a román pártok között az önkormányzati választáson, az nyilvánvalóan nem nekünk kedvez. A román pártok összefogása a magyar polgármesterjelölt ellen csak 2012-ben valósult meg a gyakorlatban is, de a szándék 1992 óta folyamatosan létezett Szatmárnémetiben. Mindig voltak, akik azon dolgoztak, akár nyilvánosan, akár a háttérben, hogy a városnak ne legyen magyar polgármestere. Ezek az erők most is ezen dolgoznak, a propagandagépezeteiket beindították. Ez számomra csak azt erősíti meg, hogy nekünk nagyon nagy a felelősségünk. Emellett, úgy gondolom, ebben a történetben nagy felelőssége lesz a médiának is.
Kik jelenleg a potenciális román ellenjelöltjei a választásokon?
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnál (PNL) öten jelezték, hogy megpályáznák a tisztséget, csak a későbbiekben dől el, hogy ki lesz a jelöljük. A Szociáldemokrata Párt (PSD) sem döntött még, de nagy valószínűséggel a hivatalban lévő polgármester, Dorel Coica lesz a jelöltjük. A Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök vezette ALDE-nek is van egy potenciális jelöltje, de ők végig azt hangoztatják, hogy Szatmárnémetiben az egykori szociálliberális szövetség (USL) nem halt meg, és valószínűsíthető, hogy a választások előtt a magyarellenes koalíció létrehozását fogják erőltetni.
Matematikailag akár harminc százalékkal is nyerhet az egyfordulós polgármester-választáson, ha a román szavazatok megoszlanak a román jelölteken. Jól számolok?
Jól. De a matematika más módon is beleszólhat a választások kimenetelébe. A Szatmár megyei szavazatok egyharmadát Szatmárnémetiben adják le. Az új választási rendszerben már csak egyetlen személy lehet a mozdonya a pártjának, a polgármesterjelölt, míg a korábbi rendszerben húzóerőnek számított a megyeitanácselnök-jelölt is. Számunkra így bizakodásra adhat okot, hogy gyengülnek a más román pártokkal szembeni alkupozíciói azoknak a román pártoknak, amelyeknek nincs erős polgármesterjelöltje. Magyarul: a román pártok arra kényszerülnek, hogy erős polgármesterjelöltet állítsanak, hiszen az az érdekük, ha minél több városi tanácsosi és megyei tanácsosi tisztséget szerezzenek. Ez a kényszer pedig nekünk kedvez.
Miről fog szólni Kereskényi Gábor polgármesterjelölt számára a következő időszak?
Végzem a dolgomat. Még aktívabban venném ki a részem a helyi önkormányzattal összefüggő feladatokból. Nyilvánvalóan ezzel párhuzamosan folytatom a képviselői munkámat. A két tevékenység között van átjárás, mert számos interpellációmban, napirend előtti felszólalásban rendszerint Szatmárnémeti és Szatmár megyei problémákkal foglalkozom. Tehát egyelőre dolgoznom kell, nem kampányolni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Erdélyi karizmatikus közösségek találkozója
Szentlélek és küldetés – e téma köré épült az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás tizenkettedik találkozója, amelynek ezúttal a kézdivásárhelyi sportcsarnok adott otthont szombaton. Az egész napos rendezvényen Erdély számos településéről mintegy ezerkétszázan vettek részt. Az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás találkozóit 2004 óta szervezik különböző helyszíneken, ezzel is evangelizálva. Csíkszeredán kívül már Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, de Brassóban és Aradon is találkoztak. A lelkiség-mozgalom a kilencvenes évek elejétől van jelen Erdélyben, 2000-ben alakult meg az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás Tanácsa, amelyhez több mint tizenkét közösség csatlakozott.
A találkozókon rendszerint jelen van Tamás József püspök is, aki idén egy kolozsvári konferenciára volt hivatalos, így nem tudott részt venni az eseményen. Köszöntőlevelét Fülöp László gelencei segédlelkész tolmácsolta. A nap előadója Kunszabó Zoltán állandó diakónus, ötgyermekes családapa, a budapesti Új Jeruzsálem Közösség egyik alapítója volt, aki feleségével, egyik lányával, valamint édesanyjával érkezett Kézdivásárhelyre. Előadásának első felében a magyarországi és erdélyi karizmatikus közösségek egymásra találásáról, majd saját megtérésének történetéből kiindulva az evangelizáció mikéntjéről, a megszentelődés folyamatáról, az Istennel való találkozásról beszélt. Ferencz Evelin, a csíkszeredai Búzamag Közösség ifjúsági csoportjának vezetője arról tett tanúságot, hogy Isten hogyan változtatta meg az életét, hogyan lett a célok nélkül élő, külsejével elégedetlen, magányos és zárkózott lányból Isten feltétel nélküli szeretetének megtapasztalása után nyitott, bátor, több száz fős hallgatóság előtt is beszélni tudó ember – új barátokkal, új tervekkel és álmokkal. A délelőtti programot imaszolgálat zárta, a délután folyamán tíznél is több lelkipásztor szolgáltatta ki a bűnbocsánat szentségét.
A szervezők az előadások ideje alatt gyermekfelügyeletről is gondoskodtak, a kicsiknek az előcsarnokban mesét olvastak. Az ebédszünet utáni program újabb dicsőítéssel, majd a nap előadójának tanításával folytatódott. A találkozót jellemző fiatalos hangulathoz a csíkszeredai Búzamag Közösség csapata járult hozzá, a gelencei ificsoport tagjainak és a székelyudvarhelyi Pitypang Közösség ifjúságának mímelve eljátszott műsora a hátráltató befolyásokkal szembeni kiszolgáltatottságot mutatta be, kiemelve, hogy Isten folyamatosan harcol minden egyes emberért. A Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás országos találkozójának egyik utolsó momentumaként a marosvásárhelyi ificsoport vezetésével szentségimádásra került sor. A Mária Rádió által élőben közvetített ünnepélyes hálaadó szentmisét Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébános mutatta be, a prédikációban Kunszabó Zoltán foglalta össze az egy évre szóló üzenetet. A karizmatikus találkozót nagyobbrészt a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánián működő Sion Közösség, a gelencei és ozsdolai közösségek, valamint a csíkszeredai Búzamag közösség szervezte meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyi műemléki topográfiák eredményeiből
A város színeváltozása II.
Immár másodjára tartanak művészettörténeti konferenciát a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai A város színeváltozása címmel. A 2015. október 17-én, szombaton 9.30 órakor a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének nagytermében kezdődő rendezvény főként a projekt keretei között zajló munka 2015-ös eredményeit tárja a közönség elé.
A konferencia a tavalyi rendezvény által teremtett hagyományhoz híven a Magyarországon működő hasonló programok ismertetésével indul. Entz Géza művészettörténész – a marosvásárhelyi program mentora – a műemléki topográfiák magyarországi helyzetéről és esélyeiről, Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársa a budapesti Lipótváros műemléki adatbázisa összeállításának kezdeti tapasztalatairól tart előadást. A marosvásárhelyi témák irányába Orbán János projektvezető (a Maros Megyei Múzeum kutatója) előadása vezet majd át, aki a topográfiaprojekt 2015-ben elért eredményeit összegzi.
A projekt munkatársai az utóbbi hónapokban a Kossuth Lajos és az Arany János utcák környékének épületeit vették számba: az épületekről részletes művészettörténeti leírás és helyszíni fotódokumentáció készült, de a legtöbb esetben sikerült a történetükre vonatkozóan is új, eddig ismeretlen adatokat fellelni, gazdagítva a város historizáló és szecessziós építészetére vonatkozó ismereteket. Ezzel kapcsolatban Oniga Erika a Kossuth Lajos utca, Bordás Beáta az Arany János utca századfordulós lakóházairól tart előadást.
Ezzel egy időben 2015-ben néhány emblematikus vásárhelyi emlék történetének monografikus kutatása is zajlott. Ladó Ágota doktorandusz az Iskola utcai zsinagóga, Karácsony István pedig a régi vármegyeháza (a mai polgármesteri hivatal) történetét és stilisztikai összefüggéseit elemzi. A város első dualizmus kori köztéri alkotásának, a ma is kultuszhelyként működő Székely vértanúk emlékművének történetét Vécsei Hunor doktorandusz, Marosvásárhely szobrainak avatott kutatója dolgozza fel. Kiss Loránd restaurátor az épített örökség szinte teljesen elfeledett, ám annál sérülékenyebb kategóriáiról, a díszítőfestésekről és stukkókról beszél.
A rendezvényt a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, valamint az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására (Budapest) szervezi. Támogatói a Maros Megyei Tanács, a Forster Központ (Budapest), valamint a Pro Professione Alapítvány (Budapest). A részletes program az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/1015402938521522/
Népújság (Marosvásárhely)

Tudás, megújulás, jövő
Sikerrel zárult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett XXIV. Közgazdász- vándorgyűlés. Az október 9–11. között Marosvásárhelyen megrendezett konferencia a kis- és középvállalkozások versenyképességének témáját járta körbe két plenáris és öt szekcióülés alatt, 270 fő részvételével.
A találkozó programja a Kultúrpalota nagytermében kezdődött október 9-én, pénteken délután. A megnyitón Zolyomi Erika, az RMKT helyi szervezetének elnöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, dr. Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja és Szécsi Kálmán, az RMKT országos elnöke köszöntötte a résztvevőket.
A megnyitót követő plenáris ülést dr. Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagjának Miért van szüksége a reálgazdaságnak pénzügyi stabilitásra, és mi újat hoz a makroprudenciális politika? című előadása nyitotta. Dr. Lázár Ede, a Sapientia oktatója Üzleti intelligencia-megoldások az erdélyi kis- és középvállalatoknak? címmel, dr. Czakó Erzsébet, a Budapesti Corvinus Egyetem előadótanára pedig A 4. ipari forradalom és a versenyképesség – iparfejlesztés és újraiparosítás címmel tartott előadást. Az első plenáris ülésszakot Papp Szentannai György Innováció (hiánya) minden téren – a hazai kkv-k fejlődésének "záloga"! című előadása után Strausz Imre orgonaművész koncertje zárta.
A szombat délelőtti szekcióüléseket a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának épületében tartották meg. Az érdeklődők öt szekcióban (Marketing a vállalati vezetésben; Innováció és gazdaság – IoT, az eszközök hálózata; Vállalatok finanszírozása – a tőkebevonás alternatívái; A munkaerő "meg-nyerése"; Vállalkozások életciklusa) 17 meghívott előadását hallgathatták végig. A szekcióülések után a résztvevők rövid várostúrán vettek részt, melynek keretén belül a Kultúrpalotát és a Teleki Tékát látogatták meg.
A második plenáris ülésszakra a President Hotel Manadas konferenciatermében került sor. Az előadások előtt Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke és Kerekes Kinga, a Közgazdász Fórum című folyóirat főszerkesztője átadta a Közgazdász Fórum Fiatal Szerző díját, melyet az elmúlt év szerzői közül Bíró Bíborka Eszter és Bíró Boróka Júlia nyert el Defining new borders for Romanian development regions című tanulmányával. A díjátadást a szekcióvezetők beszámolója követte, majd megkezdődött a plenáris ülésszak Gabriela Stanciulescu, a Bukaresti Közgazdasági Akadémia tanára Strategii moderne de afaceri în sectorul tertiar című előadásával. Ezután Peter Frank Critical Thinking in Business – Why It’s Needed Now More Than Ever in Romania című előadását hallgathatták meg az érdeklődők, végül Szécsi Kálmán Fejlődési irányok Erdély gazdaságában című előadásával fejeződött be a konferencia szakmai programja. A találkozó zárásaként este díszvacsorára várták a résztvevőket, melyen a Maros Művészegyüttes ünnepi műsora után a Titán zenekar biztosította a jó hangulatot.
Népújság (Marosvásárhely)

Hogyan épült a Nép Háza? (2. rész)
„Detasálás” és „koncsentra”
A szocializmus építésének sajátos módszerei közé tartozott a tartalékosok behívása mellett a kihelyezés is: előbbi a „koncsentra”, utóbbi a „detasálás” (a detaşare – kihelyezés jelentésű román szóból). Mindkettő lényege, hogy az országban zajló nagy építkezésekhez meglegyen a szükséges szakmunkaerő. Természetesen a „detasáltakat” is önként (!) ajánlották fel a gyárak, ha valamely nagy építőtelepen még így sem akadt elég munkaerő, következhetett a „koncsentra” (a megyei katonai parancsnokságok szakmánként és munkahelyenként tartották nyilván a tartalékosokat, így nem volt nehéz ácsot, kőművest, hegesztőt, lakatost stb. találni).
Elekes Józsefnek volt „szerencséje” mindkét kényszermunkarendszert kipróbálni. Előbb 1982-ben küldték el a gyártól, az IMASA-tól kihelyezéssel a rovinari-i építőtelepre, s mert a szép szóra nem hallgatott, egész egyszerűen megfenyegették: vagy megy, vagy kirúgják munkahelyéről. A felszólítást a műhelyfőnök és a gyár pártbizottságának elnöke írta alá... Még megpróbálkozott a munkások érdekvédelmi szervezeténél segítséget kérni, a „szindikát” (szakszervezet) akkori vezetője, Orbán Árpád azonban azt válaszolta, nem tehet semmit.
Ha muszáj, hát muszáj. De Elekes József nem olyan ember, aki könnyen megadja magát. Pillanatnyi ihlet lehetett, hiszen nem előre tervelte ki: mikor válaszút elé állították, azt mondta, ha már kényszerítik, elmegy Rovinari-ra, de egy feltétellel, ha megkapja a soron következő szakmai képesítési fokozatot, vagyis a hetes kategóriát. Megadták neki. És hasonlóképp megadták a következő kategóriát gyárbeli kollégáinak is, hiszen egyikőjük sem akart menni a kényszermunkára, de Elekes szólt, hogy milyen feltétellel vállalják el a kihelyezést. A gyár vezetősége nem örült a soron kívüli szakmai felminősítéseknek, de el kellett fogadnia, hiszen muszáj volt küldeni a szakmunkásokat.
Muszáj volt menni
– Hogyan került a Nép Házához?
– 1985-ben a vállalattól beküldtek a megyei katonai parancsnokságra, voltunk ott több gyárból, az IMASA-ból én egyedül, ez már nekem feltűnt. Sorba állítottak, a parancsnok olvasta a neveket, kettőnket marasztott, a többit elküldte. Ez volt reggel kilenc órakor, s egy órakor már kezünkbe kaptunk minden papírt, vonatjegyet, behívót, mindent. Akkor már semmit sem lehetett csinálni, mert közölték a minisztériummal, hogy kik vannak a névsoron, a dolog el volt döntve. Muszáj volt menni.
– Már másnap kellett indulni?
– Nem, három vagy négy nap múlva. Kellett jelentkezni a katonai egységnél, beöltöztettek katonaruhába, katonai salopétába, voltunk százharmincvalahányan, hegesztők az egész országból. S ott figyelmeztettek, hogy ügyeljünk, mit beszélünk, hogy beszélünk, mert többen eltűntek már onnan. Nem hívták fel a figyelmünket, hogy miket nem szabad beszélni, de ügyelnünk kellett.
– Tehát tűntek el közben emberek?
– Úgy állították, de nem tudom biztosan. Nagyon kellett vigyáznunk a beszéddel, mert őrizték az épületet, s voltak beépített emberek is, a mérnökről, de a darusról is azt mondták, hogy „szépfiú”. Nagyon kellett ügyelnünk, mi például 37 méter magasban dolgoztunk, de nem tudtuk, hogy mi épül alattunk vagy felettünk. Minden szintnek külön rajza volt, annyira titkos, hogy nem szabadott látni, sem kivinni az irodából.
– Ez a rettenetes titkolózás – innen nézvést – mire volt jó?
– Ezt nem tudom megmondani, nem tudom, mitől féltek. Amiről én tudok, hogy vastag ajtókkal lezártak részeket, atombiztos volt alul az épület, oda nem lehetett bemenni, mert katonák őrizték. – S fenn, az építkezésen?
– Feljebb a legtöbbet mi, koncsentrások dolgoztunk, de voltak civil csoportok is. Miután végeztünk a koncsentrával, nekem is felajánlották, hogy maradjak ott mint civil alkalmazott, mondták, hogy lakást biztosítanak, csoportot adnak, de nem vállaltam.
– Merthogy behívottként – koncsentrásként – is csoportvezető volt.
– Véletlenül annyi ember között nekem volt a legmagasabb kategóriám. Még meg is kérdezte a tiszt, mit csinált maga a vállalatnál, hogy ide küldték? Mondom, én semmit, de hogyha úgy veszi, hogy valamit csináltam, állítsa ki a menetlevelet, és én megyek haza azonnal. Nem, nem, azt mondja, mert csoportot kap. 42 ember volt a brigádban, ahova kerültem.
Ne szólj, szám?
– A tiszt kérdéséből azt a következtetést lehet levonni, hogy a behívás egyfajta büntetés volt?
– Hát én mindig ki mertem mondani a véleményemet, sokszor követeltem a fizetéseket, itthon is mondták, hogy te szóljál, mert te mersz szólni. Amikor Rovinari-ra küldtek, azt mondja egy mérnök, hogy adnak ingyen lakást, csak menjünk oda dolgozni. Mondtam, én nem megyek, ha csak pityókát eszem Szentgyörgyön, úgyis kapok munkahelyet, de ön, mivel Marosról jött, ingyen kapta a lakást, én meg kellett vegyem annak idején, önnek mindegy, mondom, hogy ott lakik vagy itt. S azzal kijöttem, s az ajtót betettem úgy... Aki ott volt, azt mondta, hát te erőst megmondtad nekik.
– Azt gondolja, hogy szókimondásának köszönheti a koncsentrát?
– Fennállhat az is, de közben megtudtam, hogy az akkori váltásmesterünknek, Szilvási Álmosnak „köszönhetem”, ő javasolt engem. S amikor jött a fiú, aki helyett elvittek, valami Ioniţa, mert végül őt is koncsentrálták, egy héttel azelőtt érkezett meg Bukarestbe, hogy én leszereltem, elmondtam neki. Azt mondja, reám ne haragudjon, Jóska bácsi, én nem vagyok hibás. Én reád nem is haragszom, mondom, de Álmosra erősen, hogy megtette ezt a lépést.
– Koncsentra alatt fizetést kaptak?
– Igen, postán küldték haza, a családnak. Megőriztem a szelvényeket, jól látszik a pecséten, hogy a feladó a Ministerul Apărării (honvédelmi minisztérium), és a katonai egység számát is feltüntették. Normára dolgoztunk, de a civilek nyerhettek rajtunk, mert koncsentrásként nem kaptunk annyi fizetést, mint ők. Mi hegesztettünk ennyi folyóméter vasat, az elszámolásnál kiderült, az nagyon sok, a katonaságnak úgyse fizetnek ki annyit, s akkor levágtak. A civil csoportok dolgoztak két hetet, hármat, s utána eltűntek. Idevalósi ácsok, lakatosok, mindenfélék, magyar emberek is voltak közöttük, tőlük tudom, hogy a fizetés közt különbség volt. Akkoriban elég szép pénz volt a 3000 lej, de volt, amikor itthon, az IMASA-ban még tízezer lejt is keresett az ember.
Élet a magasban
– Hova voltak elszállásolva?
– Blokkokba, egy apartamentben (lakrészben) hatan laktunk. Minden reggel, miután a kantinban végeztünk a reggelivel, jöttek a bányászkocsik, azokkal vittek a santierre (építőtelepre).
– Milyen volt az élet Bukarestben?
– Egy nagy ebédlőben ettünk a szállás mellett, de ott még a víz se volt jó abban a nagy melegben. Mindent meg lehetett venni, mert pénz volt, de reggeltől estig dolgoztunk, szombaton is. Váltásban, egy hétig reggel héttől este hétig, egy hétig este héttől reggel hétig. Éjszaka ki volt világítva nagy reflektorokkal. A 37 méter magasba úgy mentünk fel, hogy a liftházban beültünk egy csóré ládába, s egy kicsi púpos liftkezelő vitt fel. Fenn a gerendák és oszlopok között pallón kellett átjárni, elég veszélyes volt. A hegesztőket kikötötték az oszlopokhoz vagy gerendákhoz. Baleset is volt. Ahogy engedték be a hálót a két gerenda közé, belement egy munkás combjába. Lehozták, feltették egy 22 tonnás kocsira, s vitték a kórházba, szegény úgy ordított, hogy borzasztó. Egy másik alkalommal pont a szobatársam, Marcu, ahogy hegesztett ott kikötözve, nem vette észre, hogy hátul a csenturája hozzáért a forró vashoz, s mintha elvágták volna pengével, úgy átégette. Megingott, de szerencsére elkapta az oszlopot. Este mondta csak el, ej, mondom, jó, hogy nem történt valami.
Szépfiúk – Hat hónap alatt azért haladtak fölfelé, vagy csak egy szinten dolgoztak?
– Mi csak azt a szintet csináltuk, de az hatalmas területen feküdt. Alább már készítették a díszleteket, akik azzal foglalkoztak.
– A hegesztők csoportokra osztva több helyszínen is dolgoztak.
– Igen, de mindenki óvakodott mindentől. Örvendtünk, ha például szombaton nem kellett dolgozzunk, de volt, hogy vasárnap délelőtt is be kellett menni, utána elmentünk az üzletbe, valamit vettünk, valamit megittunk, s azzal mentünk is pihenni. Nem nagyon mertünk beszélgetni, pláne, ha azt se tudtuk, ki az illető. A szobatársakkal se hozódott elő soha a palota.
– Féltek a besúgóktól?
– Hát ott minden titkos volt. Az irodában tartották a rajzokat, s lenn volt az előkészítő műhely. Gondoltam, én nem sétálok annyit, hát leviszem a rajzot, onnan nézem az adatokat. Meglátott a mérnök, őrnagyi rangban volt, s azt kérdi (tisztán kimondva a nevem): Elekes, hova viszed a rajzot? Mondom, le, hogy ne sétáljak annyit. Nem, nem, a rajzot visszaviszed azonnal, leteszed, s ha kell, tízszer jössz be, kiveszed az adatokat, de tudod, hogy a rajzot nem szabad elvinni. Fontos ember kellett hogy legyen, mert csak úgy öntötték a betont, ha ő engedélyezte. Amikor azt mondta, na, ma többet nem öntünk, akkor vége volt.
– Az építkezésen az anyagellátás folyamatos volt?
– Kocsiszámra hordták a betont, a márványdíszeket, mindent, csupa jó minőségű anyagot. Vonatokon szállították az országból, de úgy intézték a vasúton, hogy szabadon menjenek, még a rapid (gyorsvonat) is meg kellett hogy álljon. Innen, Bükszádról is vittek követ, de a betonba csak egyforma méretű kavics került. A szegek is fényesebbek voltak. A betonban a háló 20–22-es vasbetonból, nem olyan, mint a blokkokban. Hatalmas munkálat, aki nem volt ott, nem tudja. Olyan is volt, hogy a felépített nagy templomot elhúzatták, mert pont rá kellett volna építkezni. Hidraulikusan felemelték, hengereket építettek alá, naponta pár centit mozdították arrébb.
– Járt az épületben azután még valaha?
– Elmentünk mellette egyszer, amikor voltunk a bolgároknál kosárlabdameccsen, hazafelé jövet a sofőr eltévesztette az utat, pont előtte jöttünk el. Ki volt világítva.
...akkor se maradok
– Ceauşescu látogatta az építőtelepet?
– Sokszor jöttek a minisztériumból s a volt államelnök, megálltak fenn a dombon, utasításokat adtak, olyankor leállt az egész munka az épületben. Járkáltak közöttünk, figyeltek, mert féltették Ceauşescut. Ő kinn megállt a tetőn a mérnökökkel, onnan adta az utasításokat.
– Akkor Elekes Józsefet nem érte az a szerencse, hogy személyesen találkozzon vele?
– Nem, nem is volt szükségem rá, nem búsulom, hogy kimaradt.
– Bánja, hogy az a hat hónap élete része kellett hogy legyen?
– Azt nem tudom kitörölni, nem egyébért, csak hogy a feleségem mennyit kínlódott a két kicsi gyermekkel. Szerencsére megértők voltak a kolléganői, két idősebb asszony, ők csinálták szerre a délutáni váltást. A feleségem reggel hatkor kellett nyisson a kicsi kenyérüzletben a Csíki utca sarkán, ötkor már a gyermekeket felköltötte, tette be egyiket az óvodába, másikat a bölcsődébe, s azzal szaladt le az új negyedből. Megismertem sok embert, mindent így nem bántam, de az, hogy hat hónapig a két kicsi gyermeket az asszony kellett hogy egyedül rendezze, s én mint szabad ember ott kellett üljek, azt nem tudom elfelejteni.
– Végül, amikor szeptemberben „leszerelték”, ismételten titoktartásra kötelezték?
– Nem, csak a legelején. Volt ott egy civil mérnök Suceaváról, mert őket is detasálták, több évre is, az kérdezte a végén, nem maradnék-e ott civil alkalmazottként, csoportot adnának, minden. Mondom, ha ezt a nagy palotát reám íratja, akkor se maradok, mert a levegő se jó itt, s a víz se. Elkacagta magát, azt mondta, igazad van, mert én sem maradnék itt, akármit reám írathatnak, alig várom, hogy megszabaduljak.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iránytű betegség esetén
Ingyen kapható a Marosvásárhelyi magyar orvosi szaknévsor
Előfordulhat, hogy hirtelen szakorvosi segítségre van szükségünk, és megfelelő ismeretség hiányában nem tudjuk, hova, kihez forduljunk. Egyebek mellett az ilyen helyzetek megoldására adta ki a Studium – Prospero Alapítvány a Marosvásárhelyi magyar orvosi szaknévsort, amelyben több mint háromszáz marosvásárhelyi szakorvos neve, szakmai fokozata, illetve elérhetősége – betegrendelésének helyszíne, a rendelő címe, előjegyzési telefonszáma – található meg. Az adatbázist tartalmazó füzet az első olyan erdélyi kiadvány, amely a magyar anyanyelvű vagy magyar nyelvet is beszélő szakorvosokat és családorvosokat könnyen áttekinthetően, szakterületek szerint, azon belül pedig betűrendi sorrendben listázza.
A marosvásárhelyi magyar orvosok szaknévsora az alapítvány nyáron indított projektjének része. A projekt első szakaszában összegyűjtötték az adatokat, az orvosi szakágakat, elkészítették a betűrendes listákat, majd megszerkesztették és megjelentették a füzetet, amelyet először a Vásárhelyi Forgatagon lehetett kézbe venni. A naprakész szaknévsort a továbbiakban folyamatosan frissítik és bővítik, így az elkövetkezőkben újabb kiadásokat ér majd meg. A szerzők szándéka szerint az adatbázis rövidesen a rezidens orvosokkal, illetve a megyei és regionális adatokkal bővül. Dr. Vass Levente urológus főorvos, a füzet szerkesztője úgy értékelte, a szaknévsor nemcsak a betegek, hanem az orvostársadalom számára is hasznos lehet, leginkább azokban a helyzetekben, amikor a pácienst tovább kell küldeni más területek szakértőihez. A kiadvány ingyen megkapható a Studium – Prospero Alapítvány marosvásárhelyi, Rigó (Gh. Avramescu) utca 11. szám alatti székhelyén, a családorvosi rendelőkben és az egyházak presbitériumainál. Észrevételeket, javító szándékú javaslatokat a szaknevsor@studium.ro e-mail címen és a 0736-614-457-es telefonszámon fogadnak az illetékesek.
(n.sz.i.)
Népújság (Marosvásárhely)

Idős korában sem szakadt el a katedrától
A pedagógusi munka mellett volt újságíró, néprajzi gyűjtő, művelődésszervező, kutatta az irodalmat, szakköröket irányított, versgyűjteményeket szerkesztett, tanulmányokat írt. A Csíkszeredában élő és idős korában is aktív Mirk László azonban mindenek előtt tanárnak érzi, tartja magát.
Azt mondja, soha nem voltak pályaválasztási gondjai, már ötödikes korától tanár akart lenni, és erről az útról, ha az élet közben kitérőket is hozott, nem tért le. Családja Marosvásárhelyen élt, német származású édesapja Pilisvörösváron született, és 1940-ben érkezett Marosvásárhelyre, mint katona.
„Ott ismerte meg édesanyámat, én 1944-ben születtem. Édesapám a háború után Vásárhelyre jött vissza, szüleim mindketten a könyvszakmában dolgoztak. Ott nevelkedtem fel, első osztálytól a Bolyai Farkas középiskolában tanultam, ahol rendkívül jó tanáraink voltak” – elevenítette fel. A diákoknak szervezett tudományos ülésszakokon dolgozatokkal szerepelt, hetedik osztályosként egy pályázatra megírta Marosvásárhely történetét.
„Nagyon nagy előnyömre szolgált, hogy a református temetőkert mellett laktunk, és szinte naponta jártam oda, ismertem a régi emberek sírjait, tudtam, hol van Bolyai vagy Borsos Tamás eltemetve. A megjelent munkákból kiállítást szerveztek, és olyan névsor szerint állították össze az anyagot, hogy én Molter Károly neves prózaíró mellett szerepeltem” – emlékezett vissza diákkora egyik meghatározó eseményére.
A marosvásárhelyi pedagógiai főiskolára került, ahol párhuzamosan tanultak román és magyar irodalmat, és ahol olyan tanárok oktattak, mint Oláh Tibor, Izsák József, Kicsi Antal, Vámszer Márta, Szabó Zoltán. Az egyetem után, mint magyar-román szakos tanár, vidékre készült, mint mondta, nagyon szerette ott. Az akkori Szentegyházasfalut választotta. „Ott, akkor éreztem, hogy nagyon jó pályát választottam. 1967-ben megismerkedtem az akkor 11 osztályt végzett Bodó Leventével, a későbbi festővel és szobrásszal, akinek Máramarosban készült képeiből első kiállítását szerveztem meg” – emlékezett. Ott kezdett el diákjaival és egy magnóval gyűjteni, főként népmeséket, szokásokat.
Három év után először a KISZ hívta, de Albert Antal, a leendő megyei lap főszerkesztője is megkereste, hogy nem menne-e el újságírónak, mivel már korábban is közölt a lapokban. „Engem a KISZ-nél a művelődési osztály élére akartak kinevezni. Gondoltam, hátha tudok valamit tenni – visszamondtam az újságot, de ugyanabba az épületbe kerültem, ahol a szerkesztőség volt. Megalakítottam az irodalmi kört, elindítottuk a Fiatalok fiataloknak című rendezvényt – amelynek keretében előadásokat tartottak: Gál Árpád dzsessztörténeti sorozatot indított, meghívott képzőművészek meséltek a képeikről, voltak erkölcsi, orvosi témák, röviden, tömören. Kiadtunk egy kis könyvet Sprencz Ferivel – betűjátékok, logikai fejtörők, társas szórakoztató- és sportjátékok voltak benne. Ahol csak lehetett, ifjúsági klubokat igyekeztünk létrehozni. De eltelt két-három év, és az ifjúsági munka visszasüllyedt oda, ahol korábban volt, vasgyűjtés, hazafias munka, hazugság, felnagyítás, és elpárolgott a társaság” – elevenítette fel.
Mirk Lászlót az Ifjúmunkáshoz hívták, a magyar nyelvű ifjúsági hetilapnál négy székelyföldi megyének lett a tudósítója, és időnként Moldvába is elment. Az újságírói munkával párhuzamosan esti osztályokban tanított, 1991-ben pedig teljesen visszatért a katedrához.
„A Márton Áron Gimnáziumban bekapcsolódtam a tanulók tudományos ülésszakába, és a néprajzi gyűjtést is elkezdtük. Szerencsém volt, hogy első perctől voltak moldvai diákjaim, volt egy lábnyiki fiú, aki ráolvasó imákat hozott nekem. Négy év után az akkor kinevezett Szakács Lajos igazgató rávett arra, hogy jöjjek a Segítő Mária Gimnáziumba. 1995-ben, amikor teljesen önállósult az iskola, én voltam az első »leigazolt játékos«. Mi ketten szerveztünk, válogattuk a tantestületet, és huszonöt év után bátran kijelenthetjük, hogy a megye harmadik-negyedik iskolája lett. Ezért nagyon sokat dolgoztuk az igazgatóval és a tantestülettel” – emlékezett.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban megalakították a Domokos Pál Péter néprajzi és névtani szakkört. „Beoltottam a diákokat a néprajz szeretetével, ragadványneveket, helyneveket gyűjtöttünk. Volt filológia osztályom, ahol hetente egy óra választott tantárgyként néprajzot, névtant tanítottam, ezenkívül magyarórákon is foglalkoztunk ezzel. Elindítottam a tanulók tudományos ülésszakát, minden fél évben kértem két gyűjtést – archaikus imákat, szokásokat, a születéssel, házassággal, halállal kapcsolatos dolgokat, halotti búcsúverseket gyűjtöttek, a gyerekek nagyon élvezték. Budapesten a Néprajzi Múzeum minden évben megszervezte az önkéntes gyűjtők pályázatát, erre 15–20 dolgozatot küldtünk, és mindig nyertünk. Magyarországon a Honismereti Diákakadémián mindig 4–5 diákkal vettem részt, a Honismeret című lapban lehozták a munkáikat. Annyi elégtétel jutott a diákoknak, hogy rajongtak ezért a munkáért” – sorolta.
Mirk Lászlónak egy nyelvi szórakoztató játékokról készült gyűjteménye is megjelent kötetben a Dacia Kiadónál, a nyelvi-, betű-, sportjátékokról húsz éven át közölt a Hargita Kalendáriumban. A 2001-ben megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar című antológiájába a csángó népköltészet ritka darabjai mellett csángómagyar költők munkáiból, illetve erdélyi és anyaországi költők csángó témájú verseiből válogatott.
Bár néhány éve visszavonult a katedrától, ősszel visszahívták, és jelenleg a Nagy István Művészeti Középiskolában tanít. Közben néprajzi gyűjtések feldolgozását is végzi, újabb tanulmányok, kiadványok megjelenését készíti elő. Mirk László úgy látja, az irodalomoktatás során és a néprajzi, névtani foglalkozásokkal többet tudott nyújtani a diákoknak, mint ha csak egyszerűen a tananyagot sulykolta volna beléjük. „Jobban kiláttak a világra, több mindent megértenek, jobban tájékozódnak az életben, és jó érzés velük találkozni, jó emlékeket őriznek az együtt töltött időszakról. Csakis így érdemes ezt csinálni. Számomra öröm, hogy ezt megtehettem, mert sikerült őket gazdagítanom tananyagon kívül olyan ismeretekkel, amelyeket fel tudnak használni a mindennapokban, és ez jó fogódzó számukra, ha tovább kívánnak lépni” – vallja az idős korában is aktív pedagógus.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Marosvásárhely: előválasztás és nemzeti felelősség
Előválasztás zajlott a legjelentősebb erdélyi román–magyar frontvárosban, Marosvásárhelyen, amire 2000 óta nem volt példa. Maga az előválasztás megtartása is óriási eredmény, ha azt nézzük, hogy az RMDSZ döntnökei eddig sorra indítottak olyan jelölteket, akikről előre tudni lehetett, hogy veszteni fognak, s akikre egymás között szólva nemzetben gondolkodó magyar ember nem adhatta jó szívvel a voksát.
Egy olyan városban, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatt van, csak olyan magyar jelöltnek van esélye győzni, aki képes integrálni a választóközönséget, és aki nem riasztja el az urnától az embereket. 2004-ben Kelemen Atilla – aki kevesebb, mint két évvel korábban Erdély elszakítására koccintott a Kempinsky szállóban – garantáltan alkalmatlan jelölt volt. Négy évre rá a Neptunt megjárt Borbély László bukása is előre borítékolható volt, hiszen nem kevesen vannak, akik inkább távol maradtak az urnáktól, minthogy a komprádor-politika egyik fő támogatójára adják voksukat. Fokozottan érvényes ez a legutóbbi választásokon induló Frunda Györgyre, aki azon túl, hogy maga is részt vett a neptuni tárgyalásokon, még inkább kitűnt a belső harcokban, és túlzás nélkül állítható, hogy mindenkoron az autonómiapolitika első számú kerékkötője maradt. Az ő esetében az elrettentő példák ismertetése és elemzése nem külön írást, de külön kötetet igényelne.
Nőtt az autonomista tábor
Mielőtt szemügyre vennénk a vasárnap lezajlott előválasztás eredményét, érdemes két szót szólni a politikai versenyről, melynek tárgya elvben az, hogy egy adott közösség milyen jövőképet, milyen politikai programot, milyen kollektív stratégiát tart kívánatosnak. A politikai verseny eme ideális modelljének vannak általános problémái: a pártrendszer oligarchikus jellege, a politikai program alibiként való használata, a választók politikában való járatlansága és messzemenő befolyásolhatósága, a reklámpszichológia törvényszerűségeinek érvényesülése. Magyarán: a választópolgár sok esetben nem azt a politikai pártot támogatja, melynek a programja a legközelebb áll hozzá, hanem azt, amelynek legjobb a „csomagolása” és a sajtója.
Erdélyben az eredményt más torzító tényezők is befolyásolják. Az elektronikus és a nyomtatott média pártelkötelezettsége miatt Marosvásárhelyen az RMDSZ-es tudatmosás a legerősebb. Történelmi okokból ugyanakkor itt a leghangsúlyosabb a magyar egységreflex: az állandósult többségi nyomás miatt Marosvásárhelyen az országosnál sokkal erősebb az RMDSZ társadalmi beágyazottsága. Mindezek ellenére az előválasztáson megjelent szavazók mintegy 40 százaléka egy tisztának, korrektnek nevezhető versenyben nem az RMDSZ jelöltjét támogatta. Soós Zoltán az RMDSZ színeiben 62,04, Portik Vilmos az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje 28,9, Barabás Miklós független jelölt pedig 8,83 százalék voksot kapott. Ez az eredmény sokkal hívebben ábrázolja a nemzeti autonomista oldal támogatottságát, mint az országos választások.
Pártérdekek mentén
Érdemes szólni a nemzeti felelősség paradoxonáról is. Erdélyben a nemzet iránti felelősség sokszor szembefut a pártérdekkel. Az RMDSZ vagy az MPP ilyen esetben hezitálás nélkül a pártérdeket választja – az MPP esetében erről szólt többek között 2012-ben a saját esélytelen jelölt indítása Marosvásárhelyen akkor, amikor még lett volna elvi lehetőség közös magyar jelölt indítására Vass Levente személyében. Az RMDSZ esetében a példák vég nélkül sorolhatók, de a legdurvább talán az volt, amikor a Magyar Összefogás írott és íratlan szabályait, saját ígéreteit félreseperve 2010-ben ismét kormányzati szerepet vállalt ahelyett, hogy a 2009-es Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát aláíratta volna polgármestereivel és tanácsosaival, illetve folytatta volna a nemzeti autonomista mozgalom távlati eredménnyel kecsegtető nagyszabású tervét.
Az Erdélyi Magyar Néppárt cselekvését és hatékonyságát viszont korlátozza, hogy vezetőit a nemzeti felelősség mozgatja. Ezért nem indítottak 2012-ben saját jelöltet Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön a dolgukat jól végző, s az autonómia ügye ellen soha fel nem lépő polgármesterek ellen. Hasonló meggondolás alapján olyan helyeken is tartózkodtak önálló jelöltek indításától, ahol a magyar–magyar verseny nélkül is kétséges a magyarság bejutása. Ezt az RMDSZ retorikai szinten kihasználja és az autonomista tábor erőtlenségeként értelmezi. Marosvásárhely megmutatta, hogy a választói bázisban megvan az igény egy karakteresebb, határozottabb hangvételű, a bukaresti paktumozgatáson túlmutató távlatos politikára.
Becsületbeli ügy Soós támogatása
Sokaknak meglepetést okozhatott – különösen a világhálós körinterjúkhoz fűzött kedvező olvasói kommentárok ismeretében –, hogy Barabás Miklós eredménye elég szerényre sikeredett. Ebben is van paradoxon: azok, akiknek voksaira a jelölt számíthatott volna, épp arról ismerhetők fel, hogy inaktívakká váltak, elfordultak a politikától.
Portik Vilmos első nyilatkozataiban úgy fogalmazott: a győztesnek meg kellene győznie párttársait arról, hogy Marosvásárhely akkor profitál igazán a nem kevés energiával megszervezett előválasztásból, ha létrejön a mindenkit befogadó, jogilag is jegyzett választási koalíció, ami az EMNP számára érthető okokból az egyetlen elfogadható megoldás a közös indulásra. Az RMDSZ viszont ebben a kérdésben mindig is kőkemény ellenállást tanúsított, így kicsi az esélye annak, hogy az országos szinten ma is hatalmas befolyással bíró Neptun-egységfront áldását adná a választási koalícióra. Mindenesetre akár lesz magyar koalíció, akár nem, az Erdélyi Magyar Néppárt számára becsületbeli ügy, erkölcsi és politikai kötelesség Soós Zoltán támogatása. Nem mellesleg ezt diktálja a nemzeti felelősség is.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Évértékelés és tervezés – megtartotta IV. országos kongresszusát a Néppárt
Kézdivásárhelyen tartotta IV. Országos Kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt. Az október 16-án a Vigadó Művelődési Házban megszervezett tanácskozáson Szilágyi Zsolt, a párt elnöke értékelte az elmúlt időszak politikai eseményeit, majd részletesen kitért a közelgő önkormányzati választások célkitűzéseinek felvázolására.
Szilágyi Zsolt évértékelő beszédének elején megemlékezett a nemrégiben elhunyt Fodor Imréről, aki Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestereként, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egykori alelnökeként megkerülhetetlen szerepet töltött be az erdélyi autonómiatörekvések kiszélesítésében. A jelenlévő közel száz küldött egy perces néma felállással adózott Fodor Imre emléke előtt.
Kilenc hónap eredményeiről
A pártelnök beszélt a januári – marosvásárhelyi – kongresszus óta eltelt kilenc hónap eredményeiről. Szilágyi Zsolt elmondta: lezajlottak a helyi és megyei szintű tisztújítások, kialakították a 2016-os önkormányzati választásokra szóló konkrét menetrendet, a Néppárt közreműködésével létrejött a Partiumi Autonómia Tanács, felvételt nyertek az Európai Szabad Szövetségbe, valamint sikerült megerősíteniük kapcsolatukat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal is. Szilágyi kitért pártja Magyar Polgári Párttal való viszonyára is. A politikus elmondta: már a marosvásárhelyi kongresszus másnapján felvették a kapcsolatot az MPP vezetőivel, három személyes találkozóra is sort kerítettek, s legfőbb céljuk az volt, hogy paritásos alapon egy választási koalíciót hozzanak létre, s közösen nevezzék meg jelöltjeiket a voksolásra.
„Ezen terveink megvalósulása megteremthette volna egy esetleges pártfúzió feltételeit, kinyújtott kezünket azonban ellökték. Nem rajtunk múlt, hogy az MPP-vel való szövetségünk nem valósult meg, de mi nem leszünk, nem lehetünk olyan párt, mely feláldozza néhány hamis aranypénzért az önálló magyar politika esélyeit” – jelentette ki Szilágyi Zsolt, utalva ezzel az MPP RMDSZ-szel szembeni elkötelezettségére. A Néppárt elnöke hozzátette: meggyőződése, hogy számtalan jóindulatú ember tevékenykedik az MPP keretein belül, akik – reményei szerint – idővel megszégyellik a párt felső vezetését, s munkájukkal, jelenlétükkel nem támogatnak egy olyan pártot, melynek tevékenysége sértette az erdélyi magyarság érdekeit. Az elmúlt időszak eredményeinek számbavételekor Szilágyi külön kiemelte a marosvásárhelyi előválasztás eredményét, s kijelentette: a Marosvásárhelyen leadott szavazatok 30%-ának elnyerése azt mutatja, hogy kitartó munkával lehetséges előrelépést elérni.
Merre tovább, Néppárt?
Semmivel nem helyettesíthető fegyvertény egy párt minél erőteljesebb helyi szintű beágyazottsága, így ennek további erősítésén dolgoznak majd az elkövetkezőkben a Néppárt vezetői – jelentette ki Szilágyi. „Ha vállaltuk, hogy itt, Erdélyben tervezünk jövőt, akkor jelenlegi helyzetünkből kell kihoznunk a lehető legtöbbet, melyhez még kitartóbb és még szervezettebb munkára lesz szükségünk” – tette hozzá a pártelnök. Szilágyi elmondta: a Néppárt vezetői és helyi tagjai azért kell dolgozzanak, hogy a 2016-os önkormányzati választásokat követően erősebb magyar képviselet jöhessen létre a városi- és megyei tanácsokban, s ahol helye van a magyar versenynek – például a Székelyföldön – ott lehetőséget kell adni erre, ahol pedig csak közösen, összefogva tudnak eredményeket elérni, ott meg kell vizsgálni a más pártokkal való együttműködés lehetőségét is.
Ennek kapcsán a Néppárt elnöke elmondta: nemrégiben telefonon egyeztetett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, akivel a közeljövőben egy személyes találkozásra is sort kerítenek, valamint Szilágyi időszerűnek nevezte az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újbóli összehívását is, hiszen – mint mondta – ezt a helyhatósági választások, a korrupciós ügyek, de a jövő évi parlamenti választások is indokolttá teszik. „Vannak olyan helyzetek, amikor csak együtt lehetünk képesek eredményeket felmutatni. Ilyenkor tudomásul kell vennünk, hogy közösségünk érdekei előrébbvalók. Az együttműködés előfeltétele azonban a tárgyalás és egymás szempontjainak megismerése” – mondta Szilágyi Zsolt.
Rezsicsökkentést Erdélyben is!
„Az emberek mindennapi életének jobbá tételéért dolgozunk. Az autonómia az önálló döntés lehetősége, s az önálló döntés stabil, biztos, független lábakon álló polgári gondolkodást feltételez. Ehhez azonban arra van szükségünk, hogy az erdélyi magyarok – és nem csak – a lehető legkisebb mértékben legyenek anyagilag kiszolgáltatva” – mondta a pártelnök. Szilágyi kijelentette: a Néppárt helyi szervezetei, tanácsosai és jelöltjei azon fognak dolgozni, hogy kiderüljön, hol lehetséges és szükséges a rezsicsökkentés, mely – véleménye szerint – ha a Romániával szomszédos országok lakosságának kijárt, úgy az erdélyieket is megilleti.
Szilágyi Zsolt elmondta: megvizsgálják, hogy a különböző településeken milyen lehetőségek vannak a lakosság kiadásainak csökkentésére, s megtesznek minden tőlük telhetőt az emberek tehermentesítéséért. Ugyanakkor elvárják, hogy az önkormányzatok működése teljes mértékben átlátható legyen, mely egyik előfeltétele lehetne a – nemzetbiztonsági kockázatot is jelentő – korrupció visszaszorításának.
Technikai kérdésekről döntöttek a zárt ülésen
Évértékelője végén Szilágyi üzent a párt jövőbeli sikereit szkeptikusan kezelőknek is: „Azért hoztuk létre a Néppártot, mert úgy éreztük, csak ezzel van esély az autonómiát és az erdélyi magyarok érdekeit tisztán megjeleníteni. Az RMDSZ elhibázott Bukarest-központú politikája zsákutcába vezette a Szövetséget, az MPP vezetőinek ámokfutása pedig szétzüllesztette a pártot. Az egyetlen esélyünk arra, hogy a választók megtalálhassák az erdélyi politikában a tiszta, autentikus hangot az volt, hogy életre hívjuk a Néppártot. Hiszem, hogy a változatlanul nem túl kedvező körülmények ellenére is képesek leszünk sikereket elérni, ehhez azonban az kell, hogy politikánk az emberekről szóljon”. Szilágyi Zsolt beszéde után a Néppárt Országos Kongresszusa módosította a párt belső szabályzatát és megválasztotta az Országos Szabályzatfigyelő és Etikai bizottság, valamint a Számvizsgáló bizottság tagjait.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma

Beszámoló az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Küldött gyűléséről
Tőkés László éves beszámolójával vette kezdetét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kézdivásárhelyen megszervezett tisztújító Küldöttgyűlése.
A vasárnapi tanácskozáson az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő áttekintette az elmúlt időszak nemzetpolitikai történéseit, valamint javaslatokat fogalmazott meg a szervezet jövőjére vonatkozóan. Beszéde elején Tőkés László megemlékezett a nemrégiben elhunyt Fodor Imréről, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármesteréről, aki a nemzeti ügyek melletti következetes kiállásával nagyban hozzájárult az EMNT megalakulásához és megerősödéséhez, s mely szervezetnek korábban alelnöke is volt.
Az EMNT elnöke a nemzetközi politikai helyzet értékelésekor kitért a migrációs válságra is, melynek során kijelentette: a magyar-horvát határzár kapcsán szolidaritással kell gondolnunk az anyaországi magyarságra. Tőkés véleménye szerint Orbán Viktor egy olyan igaz európai utat képvisel, mely valós megoldásokat kínál a kialakult helyzetre, s ezzel szemben a román miniszterelnök, Victor Ponta, és a bukaresti döntéshozók a gyűlölködés és feszültségkeltés tévútjára léptek.
Ehhez kapcsolódva Tőkés kijelentette: a román nacionalizmus új erővel támad, mellyel szemben határozott és egyértelmű tiltakozásra van szükség.
Lármafákkal az autonómiáért
Az EMNT elnöke köszöntötte a Küldöttgyűlésen megjelent Ferencz Csabát, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét is. „Az SZNT-vel kötött stratégiai partnerségi kapcsolatunk kiemelt jelentőséggel bír autonómiaharcunkban. Arra készülünk, hogy
lármafák állításával kivilágítjuk Székelyföld határait, ezáltal is felhívva a hazai és nemzetközi vélemény figyelmét jogos önrendelkezési igényünkre” – mondta Tőkés
László, aki arra buzdította mindazokat, akik nem tudnak jelen lenni a Székelyföld határán megszervezésre kerülő megmozdulásokon, hogy otthon, saját településeiken csatlakozzanak a kezdeményezéshez. „Erdélyi magyar viszonylatban etnikai humánkatasztrófa árnyéka vetül ránk. Annak érdekében, hogy ne jussunk az erdélyi szászok vagy svábok sorsára, mindent meg kell tennünk, hogy hallathassuk hangunkat. Az SZNT-vel közös akciónk ehhez kiváló lehetőséget biztosít” – jelentette ki az EMNT elnöke. Az autonómiatörekvések kapcsán Tőkés László elmondta: az SZNT-vel egymást kiegészítve és erősítve végzik munkájukat, valamint javasolta az erdélyi magyar autonómiák szövetségének létrehozását, melynek keretei között a nemrégiben megalakult Partiumi Autonómiatanács és a Székely Nemzeti Tanács is összehangolhatják munkájukat.
Az EMNT helyzetéről
„A kezdeti időszakhoz képest – a kedvezőtlen körülményeknek és politikai változásoknak is köszönhetően – szervezetünk nehezen találja útját. Célkitűzéseink
azonban nem változtak, érdekérvényesítő munkánknak számos eredménye van” – mondta az EMNT elnöke. Tőkés László kitért az EMNT Erdélyi Magyar Néppárttal való viszonyra is. „Büszkék vagyunk a Néppárt létrehozására, még akkor is, ha partneri viszonyunkra olykor ellentétek nyomják rá bélyegjüket. Úgy érzem, sikerült rendeznünk a két szervezet kapcsolatát, így az EMNT és a Néppárt a konvergencia és komplementaritás elvei szerint tudja vállalni rájuk háruló feladatot. Egymást erősítve, a teljes munkamegosztásnak megfelelően képviseljük az erdélyi magyarság érdekeit” – jelentette ki Tőkés László. Az EMNT elnöke elmondta: Magyarország kormányára szövetségesként tekint, melynek nemzetpolitikai törekvéseit a nemzeti együttműködés rendszerének keretében támogatják is. Tőkés a Demokrácia-központok irodahálózatának megerősítését is szorgalmazta, s javasolta azok jogköreinek és hatásköreinek kibővítését.
Magyarországi meghívottak köszöntői
A szombati tanácskozáson jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is, aki
tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét, majd kifejtette: amikor feladatul kapta, hogy az autonómiák ügyét képviselje, világossá tette, hogy nem autonómiakoncepciók kidolgozásával kíván foglalkozni, mindössze a már meglévő autonómiatörekvések összehangolásán dolgozik majd. Ennek szellemében elmondta: európai kontextusba kell helyezi az önrendelkezési törekvéseket, s egyesíteni kell azokat, hogy minél nagyobb súllyal jelenjenek meg a közbeszédben.
Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője megköszönte az EMNT vezetőinek a meghívást, és szintén kihangsúlyozta: az autonómiatörekvések csak úgy lehetnek sikeresek, ha azok egyértelmű egységet alkotnak és széles társadalmi támogatottságnak örvendenek.
Zsigmond Barna Pál főkonzul megköszönte a Demokrácia-központok munkáját, valamint az EMNT honosításban vállalt szerepét, mellyel – véleménye szerint – a szervezet jelentős mértékben kiegészítette a magyarországi kormányzat nemzetegyesítő szándékát.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke elmondta: az EMNT-vel egy állampolgári kezdeményezést szorgalmaznak az autonómiakoncepció benyújtására, mely mindkét szervezetre komoly feladatot ró, hiszen ehhez minimum 100 ezer aláírás összegyűjtésére van szükség. Ferencz Csaba egyetértett Tőkés Lászlóval abban, hogy a két Nemzeti Tanács stratégiai partnerségének megkötése nélkülözhetetlen volt, s az egy hét múlva sorra kerülő lármafa-állítás kapcsán arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy aki csak teheti, csatlakozzon e kezdeményezéshez.
Megválasztották az országos elnökséget
A tanácskozáson megjelent küldöttek megválasztották az EMNT új országos vezetőségét is. A szavazások eredményeként Tőkés Lászlót újraválasztották a szervezet elnökének, ügyvezető elnök pedig Sándor Krisztina lett. Az EMNT országos vezetőségében Cseh Gábor székelyföldi-, Hupka Félix közép-erdélyi-, Kálmán Balázs partiumi régióelnökökként tevékenykednek, általános alelnöknek pedig Tiboldi Lászlót és Borbély Zsolt Attilát választották. A Magyar Ifjúsági Tanács által jelölt ifjúsági alelnök Sorbán Attila Örs lett, a Partiumi Autonómia Tanács elnökeként pedig Szilágyi Ferenc került az EMNT elnökségébe.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
emnt.org

Művészettörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhelyen
Második alkalommal szerveztek művészettörténeti fórumot szombaton a Maros Megyei Múzeum nagytermében. A rendezvényen a marosvásárhelyi és magyarországi műemléki topográfiák legújabb eredményeit ismertették.
Az esemény Entz Géza budapesti művészettörténész, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Orbán János Marosvásárhely műemléki topográfiája programvezető megnyitójával kezdődött. Entz Géza szerint a topográfiai felmérés célja az, hogy a helyi közösségek méltó módon tudják kezelni a civilizáció tárgyi lenyomatait. Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta: a városkép évről évre pusztul, és a mai városvezetés nem rendelkezik koncepcióval ennek megmentésére. „A városnak tizenöt éve nincs a központi övezetekre vonatkozó szabályzata sem. Ezért lényeges lenne, hogy ez a munka, az elkezdett műemléki topográfia, a jövőben is folytatódjon, hiszen előbb-utóbb lesz egy olyan városvezetés, amely támogatja a városkép visszaállítását. Annál is inkább, mert Marosvásárhely szecesszió szempontjából országos szinten a legnagyobb épített örökséggel rendelkezik” – fogalmazott Soós.
Orbán János az elmúlt évek eredményeit ismertette. Mint mondta, a Rózsák tere, az Iskola és a Baross Gábor utcák felmérése már 2013-2014-ben megtörtént. Idén az Arany János és a Kossuth Lajos utcákban található épületek számbavételére került sor. A munkában Mihály Melinda, Bordás Beáta, Vécsei Hunor kolozsvári, illetve Oniga Erika, Kovács Mária és Orbán János marosvásárhelyi művészettörténészek vettek részt. A számbavétel során az 1898-as, 1911-es és 1919-es évekből származó telekösszeírások segítségével sikerült azonosítani az épületek egykori tulajdonosait. A telkeket a város 1898-as felmérése alapján azonosították. Ezeken kívül felhasználták a házak építési engedélyeit, kérvényeket, jegyzőkönyveket, tervrajzokat, amelyek jó esetben megmaradtak a levéltárban. Az idén vizsgált két utca épületeinek túlnyomó többsége 1890 és 1910 közt épült, egy részük még ma is hordoz neoreneszánsz, neobarokk és szecessziós elemeket.
Az előadássorozat első részében Bordás Beáta részletesen ismertette az Arany János utcában végzett felmérés eredményeit, majd Oniga Erika a Kossuth Lajos utca régi épületeit mutatta be, korabeli iratokkal, képeslapokkal, családi képekkel és levelezésekkel bővítve a levéltári dokumentációt.
A rendezvény második részében Ladó Ágota, Karácsony István Kiss Loránd és Vécsei Hunor mutatta be előadását. Szó esett a marosvásárhelyi zsinagóga kutatási helyzetképéről, a marosvásárhelyi Vármegyeháza homlokzatváltozatairól, a 18-19. századi marosvásárhelyi épületbelsőkről valamint a Székely Vértanúk emlékművének történetéről.
Orbán János elmondta, 2016-ban a Cuza Vodă utcában folytatják a felmérést, az Aranykakastól a Szabadság utca sarkáig.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Román kormányfék, magyaroknak
A románok mindig rettegtek valamitől.
A vándornépek megszállásától, a törököktől, a németektől, a magyaroktól. Hogy valakinek földünk terményeire vagy éppenséggel a földünkre fáj a foga. Őrült rettegéssel őrködtünk folyamatosan, ami szétrágta a bensőnket, és megfeledkeztünk arról, hogy örüljünk mindannak, amivel a természet vagy Isten megajándékozott bennünket.
Most a menekültektől divat félni. Mert megingatják a hitünket. Vagy tudom is én, miféle katasztrófákat okoznak majd. Mecsetek épülnek, és megeszi a fene a kereszténységet. Ilyen abszurd okok miatt azokra összpontosítottunk, akiket halálos ellenségeinknek gondoltunk, ahelyett, hogy összefogva szebbé tettük volna élőhelyünket.
Az a szomorú, hogy nem elszigetelt dolgokról beszélek, hanem általános, a vezetőktől az egyszerű emberekig mindenkinél tapasztalható hozzáállásról. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért? Megfeledkezünk arról, hogy energiáinkat élet nélküli életre, kitalált harcokra, gyűlöletre, tartalom nélküli formákra pazaroljuk el. Védekezőreakciókat váltva ki azokban, akiket lenézünk, és akik érzik az elutasítást, bár nem értik az okát.
Eltérő vallású, csontozatú, színű, vagy más népekből származó emberekkel élünk együtt.
Vagy olyanokkal, akik nem értenek egyet velünk. Szegényebbek, vagy ellenkezőleg, gazdagabbak nálunk. A kisgömböc és a szomszéd kecskéje nem mese, hanem évszázadokat túlélő tények, melyeket kezelésre érdemes természetességgel adtunk tovább egyik nemzedékről a másikra.
Régóta nem mentem Piatra Neamţ felől Marosvásárhelyre. Van annak már 15 éve. Akkoriban egy kis játékautóval, egy használtan vett Oltcittal jártam. Muszáj volt mennünk, rendkívül fontos találkozónk volt, és nem gondoltuk végig alaposan, nekivágtunk ezzel a játékautóval a kalandnak, mert úgy gondoltuk, hogy a haza útjai csakis olyanok lehetnek, amilyen a Iaşi és Fălticeni közötti, amelyen gyakran jártam. Nem álmodoztam autópályáról, de elég sima útban reménykedtem.
Piatra Neamţ felé vettük az irányt. Az út nehéznek, de páratlanul szépnek ígérkezett. Felkapaszkodtunk a csodálatos Békás-szorosig, ahonnan lefelé Gyergyószentmiklós, Szováta és aztán már síkságon Marosvásárhely következett.
Moldvában az út még megfelelt a reményeimnek.
Ahogy átkeltünk a hegyen, és Erdélybe értünk, majd hanyatt vágtuk magunkat. Képzeljék el, hogy gurulnak az úton, és minden rendben van, a pálya aszfaltos, a motor boldogan dorombol. Zenét hallgatnak, nevetnek, erről-arról beszélgetnek. De hirtelen valóságos kráterek bukkannak fel. Óriásiak és nehezen lehet kikerülni őket, mert az egész út tele van velük. Az elsőkbe bele is szállsz, el sem tudtad képzelni, hogy ugyanaz az út az X-dik kilométerkőig tükörsima, onnan pedig siralmas. – Miért, kérded ostobán.
Beléptünk a magyar övezetbe mondja az útitársad, miközben igyekszik elkerülni a tengelytörést.
– És – kérdezed csodálkozva –, ez nem Románia?
– De igen, de az ide érkező pénzek a nullához közelítve elfogynak.
– Miért? – erősködsz, még mindig értetlenül.
– Mert a kormányon lévők így akarják féken tartani a magyarokat, mélyszegénységgel, iszonyatos utakkal, kevés pénzzel.
Hülyeségnek tartottam. Pszichiátriára való eset csak azért hagyni fejletlen állapotban az ország egyik részét, mert ott a magyarok vannak többségben. És aztán még elvárnád, hogy hazafiak legyenek, és szeressék az országukat? Hisz nem vakok! Ez olyan, mintha két gyermeket nevelnél. Az egyiket reggeltől estig vernéd és gyakran éheztetnéd. A másik csak öleléseket, csókokat és jó ételeket kapna, plusz még süteményt is. Aztán meg elkeseredetten elmennél a pópához, elpanaszolva, hogy nem érted, miért gyűlöl az egyik gyermeked.
Ne mondják, hogy a pénz a helyiektől függ. Nem hiszem. Romániában csak szimulálják a demokráciát. Igen, létezik helyi tanács és megyei tanács, melyek úgy tesznek, mintha határozatokat fogadnának el. De amikor a megvalósításukról van szó, minden beruházáshoz (főleg a jelentősekhez) kormányzati engedély és pénz kell.
Amikor pedig a kormány csak az egyik gyermekét szereti, a másikat pedig rabszolgasorban tartja, mit vethetsz az utóbbi szemére?
Lili Crăciun
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szili Katalinnal találkozott Biró Zsolt
Az erdélyi magyar autonómiatörekvésekről, autonómia-statútumokról, az autonómiaküzdelem lépéseinek összehangolásáról, a román–magyar diplomáciai kapcsolatok alakulásáról, aktuálpolitikai kérdésekről, a jövő évi választási esztendő kihívásairól is szó esett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Biró Zsolt MPP elnök marosvásárhelyi megbeszélésen.
A felek egyetértettek abban, hogy az autonómia az ügyről szól nem a pártokról, ezért addig kell vitázni, míg létrejön a megállapodás. Biró Zsolt pártja részéről ismételten felajánlotta a közvetítő szerepet ebben a kérdésben. Szili Katalin méltányolta az MPP pozitív hozzáállását, konstruktív magatartását, úgy a nyári KMKF autonómia munkacsoport ülésén, mint a közelmúltban Kolozsváron lezajlott egyeztetés alkalmával. A magyar miniszterelnöki megbízott megismételte felkérését az MPP felé, hogy az autonómia munkacsoportba delegált tagja, Kulcsár-Terza József révén lássa el az erdélyi szervezetek közötti közvetítő szerepet. „Cél egy cselekvési ütemterv kidolgozása, de legalább ugyanilyen fontos az, hogy tisztázzuk a fogalmi kérdéseket” – mondta Szili Katalin.
(MPP Sajtóiroda)
Szabadság (Kolozsvár)